2023 szeptemberében egy napon kaptam egy levelet a felsőbb szintű vezetőktől, amelyben az állt, hogy a gyülekezetünk munkája különböző területeken gyenge eredményeket ért el, és arról érdeklődtek, hogyan követtük nyomon a munkát, és milyen problémákat azonosítottunk az evangelizációs munka, a tisztogatási munka és a szövegalapú munka területén. Azt is megkérdezték, hogyan kezeltük ezeket a problémákat, és mik a terveink a továbbiakban. A levélben feltett kérdéseket olvasva arra gondoltam: „Elsősorban én vagyok a felelőse néhány olyan munka nyomon követésének, amikről a vezetők érdeklődnek, de én eddig a kényelemben való elmerülés állapotában éltem. Valahányszor az aprólékos munkavégzésre vagy a tényleges problémák megoldására gondolok, és arra, hogy ehhez az igazság keresésésre, erőfeszítésre és megfontolásra lenne szükségem, és hogy ez mennyi szellemi energiát igényelne, vonakodom attól, hogy erőfeszítést és energiát áldozzak arra, hogy megoldjam ezeket a dolgokat. Megelégszem a különböző munkaelemek nyomon követésével és fejlesztésének ösztönzésével, és ritkán követem nyomon a részletes munkát. De ha ezt közlöm a visszajelzésemben a vezetőkkel, ők pedig azt látják, hogy nem értek bizonyos munkákat, amelyeket felügyelek, vagy hogy nem hajtottam végre bizonyos feladatokat, mit fognak gondolni rólam? Biztosan azt gondolnák, hogy nem vállalom a kötelességeim terhét, és nem végzek tényleges munkát, és talán még el is bocsátanának. Ha a testvérek megtudnák, megalázó lenne számomra! Nem, inkább arról a munkáról beszélek majd többet, amiről többet tudok, hogy a vezetők azt lássák, hogy bár a munkánk eredményei gyengék, mégis tettünk néhány dolgot. Akkor nem kell majd amiatt aggódnom, hogy elbocsátanak.” De aztán arra gondoltam: „Néhány feladat elvégzetlenül maradt, és ez bizony így történt. Ha csak a jót említem meg, a rosszat soha, akkor nem vagyok csalárd? Nem, ezt nem tehetem.” Nagy ellentmondás dúlt bennem, mintha egy nehéz kő súlya nehezedne rám. Megkérdeztem magamtól: „Hogy válaszoljak erre a levélre?” Ezért így imádkoztam Istenhez: „Istenem, a vezetők írtak, hogy érdeklődjenek a munkám alakulásáról. Nem végeztem tényleges munkát, és aggódom, hogy a vezetők elbocsátanak, ha ezt megtudják. Aggódom a büszkeségem és a státuszom miatt, és emiatt vonakodom elmondani az igazságot. Nem tudom, hogyan kellene gyakorolnom. Kérlek, világosíts meg és vezess engem!”

Másnap reggel eszembe jutott egy passzus, amelyben Isten közösséget vállal a vezetőkkel, akik felügyelik és nyomon követik a munkát, ezért megkerestem és elolvastam azt. Mindenható Isten azt mondja: „Csodálatos dolog, ha el tudod fogadni, amikor Isten háza felügyel, megfigyel, illetve megpróbál megérteni téged. Ez segítségedre van a kötelességed teljesítésében, abban, hogy képes légy megfelelő színvonalon végezni a kötelességedet, és meg tudj felelni Isten szándékainak. A javadra válik és segít neked, és nincs egyáltalán semmi hátulütője. Ha megértetted az erre vonatkozó alapelveket, akkor nem kellene többé semmilyen ellenállást vagy védekező hozzáállást tanúsítanod azzal szemben, amikor a vezetők, dolgozók és Isten választott népének tagjai felügyelnek téged, igaz? Lehet, hogy valaki időnként megpróbál megérteni téged, megfigyel téged, valamint felügyeli a munkádat, de ezt nem szabad magadra venned. Miért mondom ezt? Azért, mert a most neked adott feladatok, illetve az általad végzett kötelesség, illetve bármely munka, amelyet végzel, nem valakinek a magánügye vagy személyes feladata; Isten házának a munkáját érintik, és Isten munkájának egy adott részével kapcsolatosak. Éppen ezért, amikor valaki egy kis időt tölt azzal, hogy felügyel vagy megfigyel téged, illetve megpróbál mélyen megérteni, megpróbál nyíltan beszélgetni veled és megtudni, hogy milyen állapotban voltál ez idő alatt, és néha még akkor is, amikor a hozzáállásuk egy kicsit keményebb, és amikor egy kissé megmetszenek, megfegyelmeznek és megdorgálnak téged, ez azért van, mert lelkiismeretesen és felelősen állnak Isten házának munkájához. Nem kellene, hogy bármilyen negatív gondolataid vagy érzelmeid legyenek ezzel kapcsolatban” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (7.)). Isten szavaiból megértettem, hogy még ha végezzük is a kötelességeinket, a romlott beállítottságaink nem változtak meg. Gyakran felületesen viszonyulunk a kötelességeinkhez, és a saját akaratunk szerint cselekszünk. A vezetők felelőssége a munka felügyelete és nyomon követése, valamint a problémák időben történő felfedezése és megoldása, és ez teljes mértékben a gyülekezet munkájának megóvását szolgálja. Én felületesen és figyelmetlenül végeztem a kötelességeimet. A vezetők felügyelték és nyomon követték a munkánkat, és arra kértek bennünket, hogy összegezzük az eltéréseinket, és az igazságalapelvek szerint végezzük a kötelességeinket, ami kedvezően hatott a kötelességeinkre. Én azonban nem tudtam ezt helyesen kezelni, és óvatoskodó maradtam. Azt gondoltam, hogy a vezetők azért vizsgálják a munkámat, hogy megtalálják a hibáimat, és elbocsássanak. Büszkeségem és státuszom megóvása érdekében ravaszsághoz folyamodtam, csak az elvégzett munkát akartam megemlíteni, és kevesebbet írni arról, amit nem végeztem el, így próbálva elfedni azt a tényt, hogy nem végeztem tényleges munkát. Igazán csalárd voltam! Ezt nem tehettem meg. Tisztáznom kellett, hogy a felelősségeim mely aspektusait tudom jelenleg kézben tartani, és melyek azok, amelyeket még nem ragadtam meg, vagy nem követtem nyomon. Visszajelzést kellett adnom a vezetőknek a tényleges helyzet alapján, hogy ők közösséget és útmutatást nyújthassanak az eltéréseinkkel kapcsolatban. Ez segítene a kötelességeimben. Ezért becsületesen beszámoltam az utánkövetési munkánk helyzetéről, és elmagyaráztam az addig nem nyomon követett munkára vonatkozó terveinket is. Ezután arra összpontosítottam, hogy megvizsgáljam és nyomon kövessem a korábban nem követett munka részleteit. A kommunikáció révén egyes testvérek szintén elgondolkodtak a kötelességeikben mutatkozó eltéréseken és hiányosságokon, és hajlandóak lettek változtatni és a belépésre törekedni. A munkámat nyomon követő és vizsgáló vezetők révén én is felfedeztem néhány problémámat. Iránymutatást és célokat kaptam a kötelességeimhez, és fejlődtem a kötelességeim hatékonyságában.

Később olvastam Isten szavaiból, és némi megértésre tettem szert azzal kapcsolatban, hogy miért féltem a munkámat felügyelő vezetőktől. Mindenható Isten azt mondja: „Ha vezetők vagy munkások vagytok, féltek-e attól, hogy Isten háza kérdezősködik a munkátokról és felügyeli azt? Féltek-e attól, hogy Isten háza hibákat és eltéréseket fedez fel a munkátokban, és meg fog metszeni? Féltek-e attól, hogy miután a Fennvaló megismeri a valódi képességeteket és érettségeteket, más fényben lát majd benneteket, és nem fogja fontolóra venni az előléptetéseteket? Ha ilyen félelmeid vannak, az azt bizonyítja, hogy a motivációid nem a gyülekezeti munka érdekét szolgálják, hanem a hírnév és a státusz érdekében dolgozol, ami azt bizonyítja, hogy antikrisztusi beállítottságod van. Ha antikrisztusi beállítottságod van, akkor hajlamos vagy az antikrisztusok útját járni, és elkövetni minden olyan gonoszságot, amit az antikrisztusok tesznek. Ha szíved mélyén nem félsz attól, hogy Isten háza felügyelje a munkádat, és képes vagy valódi válaszokat adni a Fennvaló kérdéseire és érdeklődéseire anélkül, hogy bármit is eltitkolnál, és elmondasz annyit, amennyit csak tudsz, akkor függetlenül attól, hogy amit mondasz, az helyes vagy helytelen, függetlenül az általad felfedett romlottságtól – még akkor is, ha antikrisztusi beállítottságot fedtél fel –, egyáltalán nem leszel antikrisztusként jellemezve. Kulcsfontosságú az, hogy képes vagy-e felismerni a saját antikrisztusi beállítottságodat, és képes vagy-e keresni az igazságot e probléma megoldása érdekében. Ha olyasvalaki vagy, aki elfogadja az igazságot, akkor az antikrisztusi beállítottságodat meg lehet javítani. Ha nagyon jól tudod, hogy antikrisztusi beállítottságod van, és mégsem keresed az igazságot, hogy megoldd azt, ha még el is próbálod titkolni a felmerülő problémákat, vagy hazudni próbálsz azokkal kapcsolatban és kibújni a felelősség alól, és ha nem fogadod el az igazságot, amikor metszésnek vagy kitéve, akkor ez komoly probléma, és nem különbözöl egy antikrisztustól. Tudva, hogy antikrisztusi beállítottságod van, miért nem mersz szembenézni azzal? Miért nem tudsz őszintén hozzáállni, és azt mondani: »Ha a Fennvaló kérdezősködik a munkámról, elmondok mindent, amit csak tudok, és még ha napvilágra is kerülnek a rossz dolgok, amelyeket tettem, és a Fennvaló nem használ többé engem azután, hogy megtudja, és elveszítem a státuszomat, akkor is világosan elmondom, amit el kell mondanom«? Ha félsz attól, hogy Isten háza felügyeli a munkádat és kérdezősködik arról, az azt bizonyítja, hogy jobban becsülöd a státuszodat, mint az igazságot. Nem antikrisztusi beállítottság ez? A státusz mindenek feletti becsben tartása antikrisztusi beállítottság” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Második rész)). Isten azt mondja, hogy az emberek félnek leleplezni a hiányosságaikat és a problémáikat, ezért nem hajlandók elfogadni a Fennvalótól érkező felügyeletet, sőt, a hírnevük és státuszuk érdekében el is titkolják a problémákat, elfedik a hiányosságaikat, és megpróbálják becsapni Isten házát. Ez antikrisztusi hajlamot fed fel. Isten szavaiból megértettem, hogy a vezetők felügyeletétől és a munka nyomon követésétől való őrizkedésemet az okozta, hogy túlzottan aggódtam a hírnevem és a státuszom miatt. Aggódtam, hogy ha a vezetők megtudnák, hogy nem végeztem tényleges munkát, és nem vállalok terhet a kötelességeimben, akkor elbocsátanának, és aggódtam amiatt, hogy mit gondolnak majd rólam a testvéreim. Hogy megvédjem a hírnevemet és a státuszomat, mindent megtettem, hogy elfedjem azt a tényt, hogy nem végeztem tényleges munkát, és még azt is fontolóra vettem, hogy hazugságokkal és csalárdsággal leplezzem ezt, csak azért, hogy óvjam az imázsomat a vezetők szemében. Belegondoltam, hogy a becsületes emberek mennyire egyszerűek és nyíltak tudnak lenni, és hogy képesek őszintén kifejezni a kötelességükben mutatkozó bármilyen eltérést vagy hiányosságot, és elfogadni a vezetők felügyeletét, és még ha a vezetők tudomást is szereznek a hibáikról, és meg ismetszik őket, amíg a gyülekezeti munka zökkenőmentesen haladhat, addig ez nem okoz nekik gondot. Én azonban nem a gyülekezeti munkára gondoltam. Csak a hírnevemmel és a státuszommal foglalkoztam. Igazán önző és aljas voltam! Nem számoltam be becsületesen a munkámról, és nem mondtam el az igazat a vezetőknek, és még ha egyelőre nem is bocsátottak el, és sikerült becsapnom őket, Isten átvizsgálja az emberek szívének mélyét, Őt senki sem tudja becsapni, és a titokban elkövetett dolgok egy ponton elkerülhetetlenül feltárulnak. Akárcsak azok az antikrisztusok, akik hírnevük és státuszuk megóvása érdekében csak a jó hírekről számolnak be, a rosszakról soha, soha nem említik meg a kötelességükben mutatkozó eltéréseket és problémákat, sőt, hazudnak, és csalárdsághoz folyamodnak, súlyos károkat okozva a munkában. Az ilyeneket végül felfedik és kiiktatják. Én eddig a kényelemben való elmerülés állapotában éltem, nem voltam hajlandó szenvedni vagy áldozatot hozni a kötelességeimért, és csupán a látszat kedvéért tettem dolgokat, ami késleltette a munkát. Jelentenem kellett volna a vezetőknek a kötelességeim valós helyzetét, de a státuszom megóvása érdekében hazudni és csalni akartam. Igazán csalárd voltam! Ha nem tartok bűnbánatot és nem változom meg, végül felfednek és kiiktatnak.

Ezután elolvastam egy másik részt Isten szavaiból: „Némelyek nem hiszik, hogy Isten háza igazságosan tud bánni az emberekkel. Nem hiszik el, hogy Isten uralkodik a házában, és hogy ott az igazság uralkodik. Azt hiszik, mindegy, milyen kötelességet végez egy személy, ha közben probléma adódik, Isten háza azonnal elbánik vele, megfosztja attól a jogától, hogy azt a kötelességet végezze, elküldi vagy akár ki is takarítja az egyházból. Valóban ez az, ahogy a dolgok működnek? Biztosan nem. Isten háza minden embert az igazságalapelveknek megfelelően kezel. Isten minden emberrel igazságosan bánik. Nem csak azt nézi, hogy valaki egyetlen alkalommal hogyan viselkedik; az emberek természetlényegét nézi, a szándékaikat, a hozzáállásukat, és különösen azt figyeli, hogy képesek-e önvizsgálatot tartani, amikor hibáznak, hogy tanúsítanak-e megbánást, és hogy képesek-e belelátni a probléma lényegébe az Ő szavai alapján, megérteni az igazságot, gyűlölni magukat és igazán megtérni. Ha valakiből hiányzik ez a helyes hozzáállás, és egészen meghamisítják a személyes szándékok, ha telve van ravasz tervekkel és romlott beállítottságok tárulnak fel belőle, és amikor problémák adódnak, színleléshez, magyarázkodáshoz és önigazoláshoz folyamodik, és makacsul megtagadja cselekedetei beismerését, akkor az ilyen ember menthetetlen. Egyáltalán nem fogadja el az igazságot, és egészen feltárult. Azok az emberek, akiknek nincs igazuk, és akik a legcsekélyebb mértékig sem képesek elfogadni az igazságot, lényegében álhívők, és csak kivetni lehet őket. [...] Mondd meg Nekem, ha egy ember hibát követett el, de képes a valódi megértésre és hajlandó megtérni, nem adna-e neki esélyt Isten háza? Ahogy a végéhez közeledik Isten hatezer éves irányítási terve, úgy sok-sok kötelességet szükséges végezni. Ám ha nincs lelkiismereted vagy józan eszed, és nem végzed megfelelően a munkád, ha lehetőséget kaptál egy kötelesség végzésére, de nem tudod megbecsülni, a legkevésbé sem törekedsz az igazságra, hagyva, hogy elszálljon melletted a legjobb idő, akkor le fogsz lepleződni. Ha állandóan felületesen teszed a kötelességed, és egyáltalán nem veted alá magad, amikor azzal szembesülsz, hogy megmetszenek, vajon Isten háza továbbra is használni fog téged kötelesség végzésére? Isten házában az igazság uralkodik, nem pedig a Sátán. Mindenben Istené a végső szó. Ő az, aki az ember üdvözítésének munkáját végzi, Ő az, aki szuverenitást gyakorol mindenek felett. Szükségtelen elemezned, hogy mi helyes, és mi helytelen, csak figyelned kell és alávetned magad. Amikor azzal szembesülsz, hogy megmetszenek, el kell fogadnod az igazságot, és képesnek kell lenned a hibáid kijavítására. Ha így teszel, Isten háza nem fog megfosztani attól a jogodtól, hogy kötelességet végezz. Ha mindig a kirekesztéstől félsz, mindig kifogásokat keresel, mindig igazolni próbálod magad, az probléma. Ha hagyod, hogy mások meglássák, hogy a legkevésbé sem fogadod el az igazságot, és hogy nem hallgatsz az észérvekre, bajban vagy. Az egyháznak kötelessége lesz kezelni téged. Ha egyáltalán nem fogadod el az igazságot a kötelességed végzése során, és mindig attól félsz, hogy felfednek és kirekesztenek, akkor ez a félelmed emberi szándékkal és romlott sátáni beállítottsággal, valamint gyanakvással, óvatossággal és tévhittel szennyezett. Ezek egyike sem olyan hozzáállás, amellyel egy embernek rendelkeznie kellene” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból megértettem, miért féltem attól, hogy elbocsátanak. Azért, mert nem értettem meg Isten igazságos természetét. Isten házát az igazság irányítja. Isten nemcsak egy adott dologban nyújtott teljesítményük alapján ítéli meg az embereket, hanem figyelembe veszi az igazsághoz való állandó hozzáállásukat, az utat, amelyen járnak, és azt, hogy valódi bűnbánatot tartanak-e, amikor hibáznak. Ha valaki képes megutálni önmagát, és kész a bűnbánatra, akkor Isten háza még mindig ad lehetőséget a megtérésre. Én nem végeztem tényleges munkát, és ravaszkodni akartam, hogy elfedjem a hiányosságaimat, de amikor képes voltam elgondolkodni magamon, megismerni magamat, és kész voltam megváltozni, Isten házától még akkor is kaptam lehetőséget a bűnbánatra, és a vezetők nem mondták, hogy elbocsátanak. Fordított esetben, ha valaki egyáltalán nem törekszik az igazságra, és nem bánja meg az általa okozott akadályozásokat és megzavarásokat, végül elveszíti a lehetőséget arra, hogy végezze a kötelességeit. Pontosan úgy, mint egy testvér, akit ismerek. Felületesen végezte a kötelességeit, hanyag volt, és hajlamos volt a saját elképzelései alapján végrehajtani a kötelességeit. A vezetők és a dolgozók sokszor közösséget vállaltak vele, és segítettek neki, és bár sokat ígérgetett, és azt mondta, hogy kész bűnbánatot tartani, továbbra is ugyanúgy végezte a munkáját, és végül elbocsátották. Néhány testvérnek szintén lehetnek eltérései, miközben a kötelességeiket végzik, de amikor a vezetők rámutatnak a problémákra, akkor el tudják fogadni azt, keresni tudják az igazságot, tudatosan ki tudják javítani és meg tudják oldani ezeket a gondokat. Ezeket az embereket nem bocsátják el. Láttam, hogy hibázni nem ijesztő, de romlott beállítottságban élni, és nem tartani bűnbánatot, az az, ami igazán rémisztő. Elgondolkodtam azon, hogy a becsületes emberek egyszerűek és nyíltak, elfogadják az igazságot, és képesek alávetni magukat az Isten által elrendezett helyzeteknek és tanulni azokból, így nyereséghez jutnak, és fejlődnek. Aztán ránéztem magamra, és azt láttam, hogy amikor problémákkal szembesülök, nem egyszerű és engedelmes a szívem, hanem tele vagyok gyanakvással és kétségekkel, és megvannak a saját rafinált módszereim, és ez nagyon megnehezíti számomra az igazság elnyerését.

Később igyekeztem elgondolkodni a kötelességeimben ez idő alatt felmerült problémákon, és elolvastam egy részt Isten szavaiból: „Az embernek meg kell tanulnia beletenni a szívét a kötelessége végzésébe, és egy lelkiismeretes ember képes ezt elérni. Ha valaki soha nem teszi bele a szívét a kötelessége végzésébe, azt jelenti, hogy nincs lelkiismerete, és akiknek nincs lelkiismeretük, nem nyerhetik el az igazságot. Miért mondom, hogy nem nyerhetik el az igazságot? Nem tudják, hogyan imádkozzanak Istenhez és hogyan keressék a Szentlélek megvilágosítását, sem azt, hogyan vegyék figyelembe Isten szándékait, azt sem, hogyan tegyék bele a szívüket Isten szavain való elmélkedésbe, és azt sem tudják, hogyan keressék az igazságot, hogyan keressenek, hogy megértsék Isten követelményeit és az Ő vágyait. Ilyen az, amikor valaki nem képes az igazságot keresni. Tapasztaltok-e olyan állapotokat, ahol mindegy, mi történik, vagy hogy milyen kötelességet végeztek, képesek vagytok gyakran lecsendesedni Isten előtt, a szíveteket beletenni az Ő szavain való elmélkedésbe és az igazság keresésébe, valamint annak átgondolásába, hogyan kell végeznetek azt a kötelességet úgy, hogy összhangban legyen Isten szándékaival, és mely igazságokkal kell rendelkeznetek ahhoz, hogy kielégítően végezzétek azt a kötelességet? Sokszor előfordul, hogy ily módon keresitek az igazságot? (Nem.) Az, hogy a szívedet beleteszed a kötelességedbe és képes vagy a felelősségvállalásra, megköveteli tőled, hogy szenvedj és árat fizess – nem elég egyszerűen csak beszélni ezekről a dolgokról. Ha nem teszed bele a szíved a kötelességedbe, mindig csak fáradozni akarsz helyette, akkor a kötelességed biztosan nem lesz jól elvégezve. Egyszerűen csak rutinszerűen végrehajtod majd, semmi több, és nem fogod tudni, hogy vajon jól végezted-e a kötelességedet vagy sem. Ha beleteszed a szívedet, akkor fokozatosan meg fogod érteni az igazságot; ha nem, akkor nem fogod. Amikor beleteszed a szíved a kötelességed végzésébe és az igazságra való törekvésbe, akkor fokozatosan megérted majd Isten szándékait, hogy felfedezd saját romlottságodat és hiányosságaidat, és uralni tudd az összes különböző állapotodat. Amikor kizárólag az erőfeszítésre összpontosítasz, és nem teszed a szíved abba, hogy elgondolkodj magadon, képtelen leszel felfedezni a szívedben lévő valódi állapotokat, valamint a számtalan reakciót és a romlottság kinyilatkoztatásait, amelyekkel a különböző környezetekben találkozol. Ha nem tudod, mik lesznek a következményei annak, amikor a problémák megoldatlanok maradnak, akkor nagy bajban vagy. Ezért nem jó zavaros módon hinni Istenben. Állandóan Isten előtt kell élned, mindenhol; bármi történjék is veled, mindig az igazságot kell keresned, és mialatt ezt teszed, el is kell gondolkodnod magadon és tudnod kell, milyen problémák vannak az állapotodban, és azonnal keresned kell az igazságot, hogy megoldd azokat. Csak így tudod jól végezni a kötelességedet és elkerülni a munka hátráltatását. Nemcsak arra leszel képes, hogy jól végezd a kötelességed, hanem ami a legfontosabb, lesz életbe való belépésed és képes leszel feloldani a romlott beállítottságodat. Csak így tudsz bemenni az igazságvalóságba” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak egy becsületes ember tudja megélni a valódi emberi hasonlatosságot). Isten szavaiból megértettem, hogy a felelősségteljes emberek képesek szívvel-lélekkel végezni a kötelességeiket, és minden feladathoz szorgalmasan, felelősségteljesen viszonyulnak, míg a felelősségtudat nélküli ember félszívvel végzi a kötelességeit, és csak gépiesen letudja a feladatokat. Nem hajlandó szenvedni, sem áldozatot vállalni a kötelességeiben, és végül nemcsak az életbe való belépést nem nyeri el, hanem a gyülekezet munkáját is késlelteti. A kötelességeimhez való hozzáállásom pontosan olyan volt, mint ahogyan azt Isten leleplezte. Azt hittem, hogy a testvéreim problémáinak megoldása elmélyült gondolkodást és az igazság keresését igényli, ami túl nagy fáradságnak és erőfeszítésnek tűnt, ezért nem akartam áldozatot hozni érte, és megelégedtem azzal, hogy felületesen nyomon követtem az előrehaladást, és elvégeztem néhány egyszerű munkát, és amikor problémákkal találkoztam, nem akartam végiggondolni őket, megoldást találni rájuk, és nem is összegeztem az eltéréseimet vagy a hiányosságaimat, ami késedelmet okozott a munkában. Olyan sátáni mérgek szerint éltem, mint az, hogy „az élet rövid, élvezd, amíg tudod” és „tanulj meg kedves lenni magadhoz”. A fizikai élvezetekben való elmerülést nagyon fontosnak tartottam, és minden tettemnél először azt mérlegeltem, hogy az nem okoz-e nekem fizikai szenvedést vagy fáradtságot. A kötelességeimhez mindig felületesen viszonyultam, anélkül, hogy figyelembe vettem volna a felelősségemet, a kötelességeimet vagy a gyülekezet munkáját, és mindennap zavarodottan és szórakozottan végeztem a kötelességeimet, és az elvárt erőfeszítést sem fejtettem ki, nem beszélve az őszinte odaadásról. Isten ismerte a hiányosságaimat, és a vezetők felügyeletét használta fel arra, hogy felfedje a romlottságomat, arra késztetve, hogy keressem az igazságot, hogy feloldjam magamban a felületes és kényelemre törekvő kötelességvégzés állapotát, hogy lelkiismeretes lehessek, és a részletekre összpontosíthassak a kötelességeimben. Isten gondos szándékai rejlettek ebben, és ez volt az Ő üdvössége számomra.

Később Isten szavait olvasva egy kicsit jobban megértettem a vezetők felügyelő munkájának jelentőségét. Mindenható Isten azt mondja: „Akik el tudják fogadni a felügyeletet, a vizsgálatot és az ellenőrzést másoktól, azok a leginkább észszerűek, ők toleránsak és normális az emberi mivoltuk. Amikor felfedezed, hogy valamit rosszul teszel vagy romlott beállítottságot fedsz fel, ha képes vagy megnyílni és kommunikálni az emberekkel, akkor ez segíteni fog a körülötted lévőknek, hogy rajtad tartsák a szemüket. Minden bizonnyal szükséges a felügyelet elfogadása, ám a lényeg az, hogy imádkozz Istenhez, támaszkodj Őrá, és tarts folyamatos önvizsgálatot. Különösen akkor, amikor tévútra mentél vagy valami rosszat tettél, vagy amikor arra készülsz, hogy önkényes, egyoldalú módon cselekedj, és valaki a közeledben megemlíti ezt és felhívja rá a figyelmedet, akkor el kell fogadnod ezt, magadba tekinteni, elismerni a hibádat és kijavítani. Ez vissza tud tartani téged attól, hogy az antikrisztusok ösvényére lépj. Ha van valaki, aki ily módon segít és éberségre int, akkor a tudtodon kívül vajon nem a megóvásodat szolgálja ez? De igen – ez a te megóvásod” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A kötelesség megfelelő teljesítése összehangolt együttműködést kíván). Isten szavaiból megértettem, hogy aki normális emberi mivolttal rendelkezik, az képes elfogadni mások felügyeletét és vizsgálódását, és amikor kiderül, hogy hibákat követett el, vagy romlottságot tár fel a kötelességeiben, meg tudja nyitni a szívét, és közösséget tud vállalni mindenkivel. Ha mindenkitől el tudjuk fogadni a felügyeletet, az valójában hasznunkra válik a kötelességeinkben, mivel segít elkerülni, hogy rossz útra tévedjünk, és megóv minket. Korábban nem értettem a vezetők felügyeleti munkájának fontosságát, és mindig az óvatoskodás és a félreértés állapotában éltem, de most már képes vagyok ezt helyesen kezelni. Azáltal, hogy a vezetők felügyeltek, és nyomon követték a munkát, némi iránymutatást kaptam arra vonatkozóan, hogyan fejlődhetek a kötelességeimben, és képes lettem átfogóbb módon szemlélni az nyomon követési munkát, valamint megérteni a testvéreim nehézségeit és állapotait, hogy közösségvállalás révén találjunk megoldást a valódi problémákra. Azáltal, hogy tényleg így követtem nyomon a munkát, a kötelességeim hatékonysága megnőtt, és sokkal nyugodtabbnak éreztem magam. Most már nem aggódom annyira a vezetők felügyelete és a munka nyomon követése miatt, mint korábban, és az el nem végzett munkát vagy egy adott munkarészben mutatkozó eltéréseket képes vagyok becsületesen jelenteni és helyesen kezelni. Amikor a vezetők rámutatnak az eltéréseimre és a hiányosságaimra a kötelességeimben, először is alávetem magam, beismerem és elfogadom ezeket, tudatosan igyekszem változtatni és eleget tenni a felelősségeimnek. Amióta elkezdtem így gyakorolni, sokkal nyugodtabbnak érzem magam. Hála Istennek!