Amikor fiatal voltam, anyám gyakran mondogatta nekem: „Résen kell lenned, amikor másokkal érintkezel; ne légy ostoba, és ne mondj ki mindent, ami az eszedbe jut. Így könnyen áldozatul eshetsz, és becsaphatnak az emberek.” Akkoriban, amikor ezeket a szavakat hallottam, még nem volt semmilyen közvetlen tapasztalatom, ezért csak bólintottam válaszul. Később, amikor a társadalomban kapcsolatba kerültem az emberekkel, láttam, hogy a körülöttem lévő emberek az érdekeik miatt áskálódnak egymás ellen és ártanak egymásnak. Ha valaki rossz szavakat mondott, mások tőrbe csalták. Azt gondoltam magamban: „Az emberi szív kifürkészhetetlen; a jövőben résen kell lennem, amikor emberekkel érintkezem. Amíg nem áll szándékomban ártani másoknak, addig rendben van, de óvakodnom kell tőlük, különben kihasználnak.” Így, függetlenül attól, hogy barátokkal vagy szomszédokkal érintkezem, mindig résen voltam. Nem mertem kimondani, amit gondolok, félve attól, hogy ha valami rosszat mondok, megsértek valakit, és bajt hozok a fejemre. Sok éven át otthonról távol dolgoztam, és alig voltak közeli barátaim. Miután hinni kezdtem Istenben, kapcsolatba kerültem a testvérekkel, és láttam, hogy amikor összejöttek és közösséget vállaltak a tapasztalati megértéseikről, tisztán meg tudtak nyílni, és ki tudták mondani a legbensőbb gondolataikat. Nem rejtettek el vagy titkoltak el semmit, és rendkívül felszabadultak és szabadok voltak. Lassan megtanultam megnyitni a szívemet, és közösséget vállalni velük fenntartások nélkül, és úgy éreztem, hogy hinni Istenben igazán nagyszerű dolog. De az érdekeimet érintő ügyekben nem tehettem mást, mint hogy a világi ügyekre vonatkozó szabály szerint éltem: „Sose legyen szándékodban ártani másoknak, de mindig óvakodj attól, hogy más árthasson neked.”

Ez 2023 márciusában volt. Mivel a gyülekezetünk szövegalapú munkájának eredményei gyengék voltak, a vezető több levelet is küldött, amelyekben ennek okáról érdeklődött, és arról, hogyan fogunk a jövőben fordulatot venni. A társam, Hszincsing nővér, ellenállást érzett ezzel szemben, és azt mondta a csoportvezetőnek, Lin Hsziaónak, és nekem: „Minden nap annyira elfoglaltak vagyunk, hogy nincs egyáltalán szabadidőnk, a vezető pedig olyan szorosan felügyeli és nyomon követi a munkánkat. Ezt a kötelességet végezni túl megterhelő!” Akkoriban csak azt gondoltam, hogy azért mondja ezt, mert rossz az állapota, és hogy mindannyiunknak vannak olyan időszakai, amikor negatívak vagyunk és romlottságot mutatunk. Sőt, nekem is megvoltak ugyanazok az állapotaim, mint neki, csak én nem beszéltem róluk. Ezért nem fordítottam túl nagy figyelmet azokra a dolgokra, amiket Hszincsing mondott. A csoportvezető közösséget vállalt Hszincsinggel, boncolgatva az okát annak, hogy miért érez ilyen ellenállást a vezető felügyeletével szemben. Azt mondta, ennek a gyökere az, hogy a kötelességében átadja magát a testi kényelemnek, és nem akar szenvedni és árat fizetni, és arról is közösséget vállalt, hogy milyen fontos szerepük van a vezetőknek a munka felügyeletében. A csoportvezető közösségét hallva Hszincsing felismerte, hogy meglehetősen lusta, és ha a vezető nem ellenőrizne és felügyelne, közömbösen kezelné a kötelességét, és biztosan késleltetné a munkát. Azonban később, az összejövetelek és a tanulás során Hszincsing továbbra is hangot adott ellenállásának a vezető munkát felügyelő tevékenységével szemben. Akkoriban azt gondoltam magamban: „Lehet, hogy csak azért mondja ezeket a dolgokat, mert a munkája mostanában nem hozott eredményt, ami hatással volt az állapotára. Az összejövetelek és a közösségvállalás segítségével talán ezután megváltozik.” Így nem vettem komolyan.

Egy májusi napon a vezető eljött, hogy összejövetelt tartson velünk. Azt mondta, valaki jelentette, hogy Hszincsing szereti kiadni magából a negativitást, és nagy ellenállást érez a munkát felügyelő vezetőkkel szemben. A vezető Isten szavait is felhasználta, hogy közösséget vállaljon és boncolgassa Hszincsing szavainak és tetteinek természetét és következményeit. Ezt hirtelen hallva meglehetősen megdöbbentem. Arra tippeltem, hogy ez a jelentés a csoportvezetőtől, Lin Hsziaótól származik, mivel csak mi ketten tudtunk arról, amit Hszincsing mondott. Nem én voltam, tehát biztosan Lin Hsziao jelentette őt. Erre gondolva egy gondolat villant át az agyamon: „Ezután óvatosabbnak kell lennem, amikor beszélek. Egyetlen rosszul megválasztott szó is könnyen hatalmas bajhoz vezethet.” De amikor ez a gondolatom támadt, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, csak annyiban hagytam. Több mint tíz nappal később a vezető látta, hogy Hszincsing hozzáállása a kötelességéhez nem változott, és elbocsátotta őt. Amikor meghallottam a hírt, meglepődtem, és azt gondoltam: „Csak megnyílt az állapotáról az összejöveteleken, erre megbélyegezték, hogy negativitást ad ki magából, és elbocsátották. A jövőbeni összejöveteleken óvatosabban kell beszélnem. Nem akarom, hogy valami rosszat mondjak, és emiatt elbocsássanak.” Később Lin Hsziao elmondta nekem, hogy ő jelentette Hszincsing problémáját. Forrt bennem a düh, és azt gondoltam: „Ez valóban igazolja a mondást: »Amikor ismersz egy embert, az arcát ismerheted, de a szívét nem.« A felszínen egész kedvesnek tűnik, de a háta mögött jelenti valaki más problémáit. A jövőben résen kell lennem vele szemben; nem lehetek ostoba, és nem mondhatok ki mindent, ami az eszembe jut.” Később Lin Hsziao annak okáról érdeklődött, hogy mostanában miért gyengék az eredményeim, és arról, hogy mi a tervem az emberek képzésével kapcsolatban. Tudtam, hogy nem végeztem jól ezt a munkát. Azonban féltem, hogy ha ezt elmondom, a hátam mögött jelentést tesz rólam, és akkor a vezető elbocsát; szégyenben maradnék! Ahogy a mondások tartják: „Sose legyen szándékodban ártani másoknak, de mindig óvakodj attól, hogy más árthasson neked”, és „Sok beszédnek sok az alja.” Csak néhány egyszerű szót kellene szólnom a munka helyzetéről, a többibe pedig nem belemenni. Erre gondolva hűvösen fogadtam Lin Hsziao érdeklődését, ő pedig korlátozva érezte magát miattam, és nem mert érdeklődni a munkám felől. Ez nekem is fájt, és szerettem volna megnyílni neki, és beszélgetni az állapotomról. Azonban eszembe jutott, hogy nemrég, amikor Hszincsing az állapotáról beszélt és mindent elmondott, Lin Hsziao egy szó nélkül jelentette őt a vezetőnek, aminek következtében Hszincsinget elbocsátották. Ha elmondanám Lin Hsziaónak, hogy rossz az állapotom, és beszélnék neki a köztünk lévő gátról is, és ő ezután jelentene a vezetőnek, és engem pedig elbocsátanának, mit tennék? Nem, ezt nem tehetem! Nem hagyhatom, hogy megismerje a valódi állapotomat. Óvatosan kell beszélnem; nem fecseghetek ki mindent. Abban az időben a dolgok meglehetősen kínosak voltak közöttünk, és olyanok voltunk, mint két idegen. Korlátozva érezte magát miattam, és nem mert érdeklődni a munkám felől.

Egy nap a vezető eljött, hogy tájékozódjon a munka helyzetéről, és megkérdezte, milyen állapotban voltam abban az időben. Azt gondoltam magamban: „Miután Hszincsinget elbocsátották, hirtelen minden szövegalapú munka rám szakadt, és most nagyon feszült vagyok. A Lin Hsziaóval közti gátat sem oldottam fel. Mindezek a dolgok annyira gúzsba kötnek, hogy úgy érzem, nem kapok levegőt.” Nagyon szerettem volna megnyílni a vezetőnek, és megbeszélni ezt. De tovább töprengtem rajta, és arra gondoltam: „Ő egy vezető; ha mindezt elmondom neki, és megismeri a valódi állapotomat, nem fogja azt mondani, hogy nem törekszem az igazságra, és nem tanulok a leckéből, amikor a dolgok történnek velem, és aztán elbocsátanak?” Így nem beszéltem a vezetőnek az állapotomról. Mivel óvakodtam másoktól, nem mertem őszintén beszélni, és feszült voltam a kötelességemben, menekülni akartam ebből a környezetből, és nem akartam ezt a kötelességet végezni. A munka nehézségeivel és a másokkal közti gátakkal szembesülve gyötrődtem és fájdalmat éreztem, és elfojtott érzelmekkel éltem.

Egy nap elolvastam egy részletet Isten szavaiból, és végre némi megértésre tettem szert az állapotommal kapcsolatban. Mindenható Isten azt mondja: „»Soha ne szándékozz ártani másoknak, ám mindig óvakodj a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neked«, és »amikor tigrist rajzolsz, a bőrét megmutatod, de a csontját nem; amikor ismersz egy embert, az arcát ismerheted, de a szívét nem« – ezek a szüleid által beléd nevelt legalapvetőbb alapelvek a világ kezelésére vonatkozóan, valamint az emberek szemlélésének és a tőlük való óvakodás legalapvetőbb kritériumai. A szülők elsődleges célja, hogy megvédjenek és segítsenek téged a védekezésben. Egy másik szemszögből azonban ezek miatt a szavak, gondolatok és nézőpontok miatt még inkább úgy érzed, hogy a világ veszélyes és az emberek megbízhatatlanok, ami oda vezet, hogy teljességgel hiányoznak belőled a pozitív érzések mások iránt. De valójában hogyan különböztetheted meg az embereket és tekinthetsz másokra? Milyen emberekkel tudsz kijönni, és mi lenne a helyes viszony az emberek között? Hogyan kellene az embernek alapelvek szerint érintkeznie másikkal, és hogyan teremthet az ember tisztességes és harmonikus kapcsolatot másokkal? A szülők semmit sem tudnak ezekről a dolgokról. Ők csak azt tudják, hogyan kell trükköket alkalmazni, mesterkedni és különféle játékszabályokat, valamint stratégiákat használni a világ kezelésére, hogy óvakodjanak az emberektől, és hogy kihasználjanak és irányítsanak másokat, hogy megóvják magukat mások ártásától, függetlenül attól, hogy ők mennyire ártanak másoknak. Miközben ezeket a gondolatokat és nézőpontokat tanítják a gyermekeiknek, a dolgok, amelyeket a szüleik beléjük nevelnek, csupán bizonyos stratégiák a világ kezelését illetően. Nem többek stratégiáknál. Mit foglalnak magukban ezek a stratégiák? Mindenféle trükköt, játékszabályt, hogy miként tegyenek mások kedvére, hogyan védjék a saját érdekeiket és hogyan érjék el a legnagyobb személyes hasznot. Vajon az igazságot jelentik ezek az alapelvek? (Nem.) A helyes utat, amelyet az emberek követhetnek? (Nem.) Egyik sem a helyes út. Akkor tehát mi a lényege ezeknek a szülők által beléd nevelt gondolatoknak? Nem felelnek meg az igazságnak, nem a helyes út és nem pozitív dolgok. Akkor micsodák? (Teljes egészében a Sátán filozófiája, amely megront minket.) Az eredményeket nézve, megrontják az embereket. Akkor tehát mi a lényege ezeknek a gondolatoknak? Például: »Soha ne szándékozz ártani másoknak, ám mindig óvakodj a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neked« – vajon ez a másokkal való érintkezés helyes alapelve? (Nem, ezek teljes egészében negatív dolgok, amelyek a Sátántól származnak.) Negatív dolgok, amelyek a Sátántól származnak – mi tehát a lényegük és a természetük? Vajon nem trükkök? Nem stratégiák? Nem taktikák mások megnyerésére? (De igen.) Nem az igazságba való belépés gyakorlati alapelvei, sem pozitív alapelvek és irányok, amelyekkel Isten viselkedni tanítja az embereket; a világ kezelésére vonatkozó stratégiák, trükkök” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (14.)). Elgondolkodva az állapoton, amelyet Isten leleplezett, végre megértettem, hogy mindig a Sátán azon szabályai szerint éltem, hogy „Sose legyen szándékodban ártani másoknak, de mindig óvakodj attól, hogy más árthasson neked”, és „amikor tigrist rajzolsz, a bőrét megmutatod, de a csontját nem; amikor ismersz egy embert, az arcát ismerheted, de a szívét nem”. Azt gondoltam, hogy ahhoz, hogy megvédjem magam a sérelmektől és a becsapástól, mindenkivel óvatosnak és ébernek kell lennem. Így, függetlenül attól, kivel érintkeztem, rendkívül óvatos voltam abban, ahogyan beszéltem és cselekedtem. Általában nem mondtam el az embereknek a valódi gondolataimat, és legtöbbször csak hallgattam. Így nem kellett veszteséget szenvednem, és nem is sértettem meg másokat. Különösen most, amikor Lin Hsziao jelentette Hszincsing problémáját, Hszincsing pedig nem bánta meg tettét, és ezért elbocsátották, én is folyton résen voltam, nem mertem feltárni a valódi állapotomat mások előtt, attól félve, hogy egy nap engem is elbocsátanak. Amikor a gyülekezeti és csoportvezetőkkel beszéltem, rendkívül óvatos voltam, és nem mertem megnyitni a szívemet. Legtöbbször csak néhány egyszerű mondatot mondtam, hogy túlessek rajta. Szilárdan megkötöztek a Sátán mérgei, és még akkor is tele voltam fenntartásokkal, amikor emberekhez mentem közösséget keresni, hiányzott belőlem a bátorság, hogy megnyíljak és felfedjem magam. Fájdalomban és gyötrelemben éltem. Ezek a sátáni szabályok látszólag védik az emberek érdekeit, de arra tanítják az embereket, hogy legyenek résen, ne mondják ki a véleményüket, amikor valakivel érintkeznek, és hogy mindig tartsák vissza magukat mások körében. Így, amikor két ember érintkezik, az egyik mindig résen van, míg a másik feltételezéseket tesz, és egyikük sem bízik a másikban. Számítóak és ellenségesek egymással, és képmutatóan viselkednek. Ettől az emberek egyre csalárdabbá válnak, és egyre kevesebb emberi mivolt marad bennük. Csak ekkor láttam meg világosan, hogy a „Sose legyen szándékodban ártani másoknak, de mindig óvakodj attól, hogy más árthasson neked” egyáltalán nem az az alapelv, amelynek az ember viselkedését irányítania kellene. Ez teljességgel a Sátán ármánykodása, amivel árt az embereknek és ravasz cselvetéseivel becsapja őket, sőt, ez egy eszköz, amelyet a Sátán az emberek megrontására használ. Egy ilyen mondás szerint élni csak azt eredményezheti, hogy az emberek elveszítik a normális emberi mivoltukat.

Később tovább olvastam Isten szavait. Mindenható Isten azt mondja: „A családi kondicionálás valószínűleg még sok játékszabályt foglal magában a viselkedésre és a világ kezelésére vonatkozóan. A szülők például gyakran mondják, hogy »Soha ne szándékozz ártani másoknak, ám mindig óvakodj a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neked; túlságosan ostoba és hiszékeny vagy.« [...] Az általuk beléd nevelt gondolatok válnak annak alapelvévé és alapjává, ahogyan a világot kezeled. Amikor az osztálytársaiddal, kollégáiddal, munkatársaiddal, feletteseiddel és a társadalomban mindenféle emberrel, mindenféle rendű és rangú emberrel érintkezel, öntudatlanul ezek a szüleid által elültetett védelmező gondolatok válnak a legalapvetőbb talizmánoddá és alapelveddé, amikor emberi kapcsolatokkal járó dolgokkal foglalkozol. Mi ez az alapelv? Az, hogy Nem fogok ártani neked, de mindenkor óvakodnom kell tőled, nehogy megtévessz vagy becsapj, hogy elkerüljem, hogy bajba vagy peres ügybe keveredjek, hogy megakadályozzam, hogy a családi vagyonom elússzon, illetve a családom tagjait elérje a vég, valamint, hogy elkerüljem, hogy börtönben végezzem. Ha ilyen gondolatok és nézőpontok vezérlete alatt, ebben a társadalmi csoportban élsz, ilyen hozzáállással kezelve a világot, csak még levertebbé, még kimerültebbé és még fáradtabbá válhatsz testileg, lelkileg egyaránt. Ezt követően még ellenállóbbá válsz ezzel a világgal és emberiséggel szemben, és még inkább idegenkedsz tőlük, még inkább megvetve őket. Miközben megvetsz másokat, elkezded kevesebbre tartani magad, és úgy érzed, nem emberhez hasonlatos módon élsz, hanem fáradt és lehangolt életet folytatsz. Annak érdekében, hogy elkerüld mások bántását, folyamatosan résen kell lenned, az akaratoddal szembenálló dolgokat cselekedve és mondva. A saját érdekeid és a személyes biztonságod védelmére törekedve az életed minden aspektusában hamis álarcot viselsz és leplezed magad, és soha nem mersz egy igaz szót sem szólni. Ebben a helyzetben, ezek mellett a túlélési feltételek mellett a belső éned nem talál feloldozást és szabadságot. Gyakran szükséged van valakire, aki nem árt neked és soha nem fogja fenyegetni az érdekeidet, valakire, akivel megoszthatod a legbensőbb gondolataidat és akinek kibeszélheted a frusztrációidat, anélkül, hogy bármilyen felelősséget viselnél a szavaidért, nevetség, csípős megjegyzések, gúnyolódás tárgyává válnál, illetve bármilyen következményt kellene vállalnod. Egy olyan helyzetben, ahol a világ kezelésére vonatkozó alapelved az a gondolat és nézőpont, miszerint »Soha ne szándékozz ártani másoknak, ám mindig óvakodj a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neked«, a belső énedet félelem és bizonytalanság tölti el. Természetes, hogy levertnek érzed magad, képtelen vagy a felszabadulásra, és szükséged van valakire, aki vigasztal, akit a bizalmadba avathatsz. Ezért, ezekből az aspektusokból ítélve, bár a szüleid által a világ kezelését illetően tanított alapelvnek – »Soha ne szándékozz ártani másoknak, ám mindig óvakodj a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neked« – sikerülhet megóvnia téged, ez egy kétélű kard. Miközben bizonyos mértékig védi a fizikai érdekeidet és a személyes biztonságodat, lehangolttá és nyomorulttá is tesz, olyanná, aki képtelen feloldozást találni, sőt, még inkább kiábrándulsz ebből a világból és az emberiségből. Ezzel egyidőben mélyen legbelül kezd halványan eleged lenni abból, hogy ilyen gonosz korszakba születtél, ilyen gonosz emberek csoportja közé. Nem érted, miért kell élniük az embereknek, miért olyan kimerítő az élet, miért kell álarcot viselniük és álcázniuk magukat mindenütt, ahová csak mennek, és miért kell neked állandóan óvakodnod másoktól a saját érdekeid kedvéért. Vágysz rá, hogy igazat mondhass, ám a következmények miatt nem teheted. Valódi ember akarsz lenni, nyíltan beszélni és viselkedni, és elkerülni, hogy hitvány ember legyél, illetve titokban aljas és szégyenteljes tetteket hajts végre, kizárólag a sötétségben élve, ám ezek egyikét sem tudod megtenni” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (14.)). Isten szavai a szívem mélyéig hatoltak. Visszagondolva az elmúlt húsz-egynéhány évre, mindig olyan sátáni mérgek szerint éltem, mint a „Sose legyen szándékodban ártani másoknak, de mindig óvakodj attól, hogy más árthasson neked”, és a „Sok beszédnek sok az alja.” Ravasszá és csalárddá váltam, mindenkivel szemben résen voltam és éber, soha nem beszéltem őszintén az emberekkel. Ennek az lett az eredménye, hogy amíg sok éven át otthonról távol dolgoztam, nem voltak közeli barátaim, és rendkívül magányos voltam. Miután hinni kezdtem Istenben, továbbra is e sátáni mérgek szerint éltem. Amikor Lin Hsziao jelentette Hszincsing problémáját, valójában csak egy tényt jelentett, és ez a gyülekezet munkájának védelmét szolgálta; összhangban volt Isten szándékával. Én azonban ezt valaki háta mögötti panasztételként fogtam fel, és attól féltem, hogy a jövőben panaszt tesz majd rólam a vezetőnél, és emiatt elbocsátanak. Emiatt résen voltam vele szemben. Ezek után, bár a lelkiismeretem nyugtalan volt, nem mertem megnyílni, mélységesen félve attól, hogy ha egy rossz szót szólok, vagy a valódi állapotomról beszélek, az bajt hoz rám, így fájdalomban és gyötrelemben éltem. Elgondolkodtam azon, hogy ilyen szenvedéssel és kimerültséggel teli életet éltem a szüleim tanításai és a társadalom rám gyakorolt hatása miatt, már fiatal koromtól kezdve. Ezek a sátáni mérgek ravasszá és csalárddá tettek, és nem tudtam normálisan érintkezni az emberekkel. Ha korábban megoldottam volna ezt a problémát, nem okoztam volna kárt a gyülekezet munkájában, és nem korlátoztam volna Lin Hsziaót. Ezt felismerve nagy bűntudatot éreztem. Elhatároztam, hogy a jövőben a kötelességem végzése során harmonikusan együttműködöm a testvérekkel, és tiszta és nyitott ember leszek.

Később tovább olvastam Isten szavait: „Némelyek nem hiszik, hogy Isten háza igazságosan tud bánni az emberekkel. Nem hiszik el, hogy Isten uralkodik a házában, és hogy ott az igazság uralkodik. Azt hiszik, mindegy, milyen kötelességet végez egy személy, ha közben probléma adódik, Isten háza azonnal elbánik vele, megfosztja attól a jogától, hogy azt a kötelességet végezze, elküldi vagy akár ki is takarítja az egyházból. Valóban ez az, ahogy a dolgok működnek? Biztosan nem. Isten háza minden embert az igazságalapelveknek megfelelően kezel. Isten minden emberrel igazságosan bánik. Nem csak azt nézi, hogy valaki egyetlen alkalommal hogyan viselkedik; az emberek természetlényegét nézi, a szándékaikat, a hozzáállásukat, és különösen azt figyeli, hogy képesek-e önvizsgálatot tartani, amikor hibáznak, hogy tanúsítanak-e megbánást, és hogy képesek-e belelátni a probléma lényegébe az Ő szavai alapján, megérteni az igazságot, gyűlölni magukat és igazán megtérni. [...] Mondd meg Nekem, ha egy ember hibát követett el, de képes a valódi megértésre és hajlandó megtérni, nem adna-e neki esélyt Isten háza? Ahogy a végéhez közeledik Isten hatezer éves irányítási terve, úgy sok-sok kötelességet szükséges végezni. Ám ha nincs lelkiismereted vagy józan eszed, és nem végzed megfelelően a munkád, ha lehetőséget kaptál egy kötelesség végzésére, de nem tudod megbecsülni, a legkevésbé sem törekedsz az igazságra, hagyva, hogy elszálljon melletted a legjobb idő, akkor le fogsz lepleződni. Ha állandóan felületesen teszed a kötelességed, és egyáltalán nem veted alá magad, amikor azzal szembesülsz, hogy megmetszenek, vajon Isten háza továbbra is használni fog téged kötelesség végzésére? Isten házában az igazság uralkodik, nem pedig a Sátán. Mindenben Istené a végső szó. Ő az, aki az ember üdvözítésének munkáját végzi, Ő az, aki szuverenitást gyakorol mindenek felett. Szükségtelen elemezned, hogy mi helyes, és mi helytelen, csak figyelned kell és alávetned magad. Amikor azzal szembesülsz, hogy megmetszenek, el kell fogadnod az igazságot, és képesnek kell lenned a hibáid kijavítására. Ha így teszel, Isten háza nem fog megfosztani attól a jogodtól, hogy kötelességet végezz. Ha mindig a kirekesztéstől félsz, mindig kifogásokat keresel, mindig igazolni próbálod magad, az probléma. Ha hagyod, hogy mások meglássák, hogy a legkevésbé sem fogadod el az igazságot, és hogy nem hallgatsz az észérvekre, bajban vagy. Az egyháznak kötelessége lesz kezelni téged. Ha egyáltalán nem fogadod el az igazságot a kötelességed végzése során, és mindig attól félsz, hogy felfednek és kirekesztenek, akkor ez a félelmed emberi szándékkal és romlott sátáni beállítottsággal, valamint gyanakvással, óvatossággal és tévhittel szennyezett. Ezek egyike sem olyan hozzáállás, amellyel egy embernek rendelkeznie kellene” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból megértettem, hogy azért féltem attól, hogy elbocsátanak, mert nem ismertem Isten igazságos természetét, és nem értettem Isten házának az emberek elbocsátására vonatkozó alapelveit. Valójában, amikor Isten háza elbocsát és kirekeszt egy embert, ez nem csak úgy történik az illető pillanatnyi viselkedése vagy egy elkövetett hibája alapján. Hanem az illető a lehető legnagyobb mértékben lehetőséget kap a bűnbánatra, és csak akkor bocsátják el, ha soha nem változtat, és kárt okoz a munkának. Ugyanakkor vannak mások, akik némi romlottságot mutatnak, de a testvérek közösségvállalásával és segítségével képesek bűnbánatot tartani Isten előtt, és helyrehozni az eltéréseiket. Az ilyen embereket nem bocsátják el és nem rekesztik ki. Hszincsing átadta magát a testi kényelemnek, és nem volt teherérzete a kötelességében. Ellenállt annak, hogy a vezető felügyelje és ellenőrizze a munkát, sőt az összejöveteleken negativitást terjesztett. Lin Hsziao többször is rámutatott a problémájára és segített neki, de Hszincsing semmiféle megbánást nem tanúsított. Csak ekkor jelentette Lin Hsziao Hszincsing problémáját. Az, hogy Hszincsinget elbocsátották, megfelelt az alapelveknek, és Isten igazságossága volt. Én azonban nem láttam őt tisztán, és nem ismertem Isten igazságos természetét sem, és a folytonos védekezés és a félreértés állapotában éltem. Azt gondoltam, hogy bennem is megvan az ellenállás állapota a vezető felügyeletével szemben, ezért aggódtam, hogy ha beszélek a valódi állapotomról, elbocsátanak. Emiatt féltem, hogy Lin Hsziao és a vezető tudomást szereznek az állapotomról. Valójában Isten szavai többször is kijelentik, hogy Isten megmenti a romlott emberiséget. Az, hogy az emberek romlottságot mutatnak, és eltérések vannak a munkájukban, normális. A lényeg az, hogy képesek-e elgondolkodni és bűnbánatot tartani Isten előtt. Éppen ahogy Isten mondta: „Nem Isten irgalma és türelme ritka, hanem az ember igaz bűnbánata” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.). Ezenkívül Lin Hsziao, miután felfedezte Hszincsing problémáját, többször közösséget vállalt vele, és segített neki. Hszincsing továbbra sem változott, ezért az alapelveknek megfelelően azonnal jelenteni kellett. Ez az a felelősség, amelynek Isten minden választottjának eleget kell tennie, és ez a gyülekezet munkájának védelmét szolgálja. Én azonban mégis panaszkodtam, amiért Lin Hsziao szó nélkül jelentette Hszincsing problémáját a vezetőnek, sőt, még óvakodtam is tőle és félreértettem őt. Csak ekkor láttam meg, hogy nemcsak a beállítottságom volt csalárd, hanem a megértésem is meglehetősen torz.

Amikor Hszincsinget elbocsátották, volt egy másik téves nézetem is. Azt hittem, hogy ha egy összejövetel során feltárom a valódi állapotomat, azt a negativitás levezetésének minősítenék, és ezért nem mertem elmondani, ami a szívemen volt. Aztán elolvastam Isten szavainak egy részletét, amelyet egy tapasztalati bizonyságtételi cikk idézett, és végül rájöttem, hogy ez a nézet nincs összhangban az igazsággal. Mindenható Isten azt mondja: „Alapvetően ezek a negativitást árasztó emberek különféle állapotai és megnyilvánulásai. Amikor nem teljesül a státusz, a hírnév és a nyereség hajszolása iránti vágyuk, amikor Isten olyasmit tesz, ami ellenkezik az elképzeléseikkel és a képzelődéseikkel, az érdekeiket érintő dolgokkal, akkor az engedetlenség és az elégedetlenség érzéseibe gabalyodnak. Amikor pedig ilyen érzéseik vannak, az elméjük elkezd kifogásokat, ürügyeket, igazolásokat, védekezéseket és más panaszos gondolatokat gyártani. Ekkor nem dicsérik Istent és nem vetik alá magukat Neki, az igazságot pedig még kevésbé keresik, hogy megismerjék önmagukat; ehelyett harcolnak Istennel az elképzeléseiket, képzelődéseiket, gondolataikat és szempontjaikat, illetve a hevességüket felhasználva. És miként harcolnak Istennel? Terjesztik az engedetlenséget és elégedetlenséget hordozó érzéseiket, ennek segítségével világossá téve Isten számára a gondolataikat és a szempontjaikat, megpróbálva rávenni Istent, hogy az ő akaratuk és az ő követeléseik szerint cselekedjen a kívánságaik kielégítése érdekében; az érzéseik csak ekkor csillapodnak. Isten különösen sok igazságot mond ki, hogy megítélje és megfenyítse az embereket, hogy megtisztítsa a romlott beállítottságaikat, hogy megmentse az embereket a Sátán befolyásától, és ki tudja, hány ember áldottságról szóló álmát nyirbálták meg ezek az igazságok, összetörve abbéli ábrándjukat, hogy felvitetnek a menny királyságába, amiben éjt nappallá téve reménykedtek. Minden tőlük telhetőt meg akarnak tenni a dolgok megváltoztatásáért – ám tehetetlenek, a negativitás és a neheztelés csak katasztrófába taszíthatja őket. Engedetlenek mindazzal szemben, amit Isten elrendezett, mivel az, amit Isten tesz, ellentétben áll az elképzeléseikkel, az érdekeikkel és a gondolkodásukkal. Különösen akkor, amikor a gyülekezet a tisztítás munkáját végzi és sok embert kiiktat, ezek az emberek azt gondolják, hogy Isten nem menti meg őket, hogy visszautasította őket, és hogy igazságtalanul bánnak velük, így aztán egyesülnek, hogy dacoljanak Istennel; tagadni fogják, hogy Isten az igazság, tagadni fogják Isten identitását és lényegét, valamint tagadni fogják Isten igazságos természetét. Természetesen Isten mindenek feletti szuverenitásának tényét is tagadni fogják. És milyen eszközökkel tagadják mindezt? Dac és ellenállás révén. A burkolt célzás a következő: »Amit isten tesz, az ellentmond az én elképzeléseimnek, úgyhogy nem vetem alá magam, nem hiszem, hogy te vagy az igazság. Zúgolódni fogok ellened, és terjeszteni fogom ezeket a dolgokat a gyülekezetben és az emberek között! Azt mondok, amit csak akarok, és nem érdekelnek a következmények. Szólásszabadságom van; nem hallgattathatsz el – elmondom, amit akarok. Mit tehetsz?« Amikor ezek az emberek ragaszkodnak ahhoz, hogy hangot adjanak a hibás gondolataiknak és szempontjaiknak, a saját megértésükről beszélnek vajon? Az igazságról beszélnek vajon? Egyáltalán nem. Negativitást terjesztenek; eretnekségeknek és téveszméknek adnak hangot. Nem próbálják megismerni a saját romlottságukat vagy leleplezni azt; nem leplezik le az általuk tett dolgokat, amelyek hadilábon állnak az igazsággal, sem az általuk elkövetett hibákat nem leplezik le. Ehelyett minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy észszerűsítsék és védelmezzék a hibáikat, bizonyítandó az igazukat, ugyanakkor abszurd következtetést is levonnak, valamint negatív és eltorzult nézőpontokat, illetve kiforgatott érveket és eretnekségeket hangoztatnak. Az Isten választott népére gyakorolt hatás a gyülekezetben az, hogy félrevezessék és megzavarják őket; egyeseket akár a negativitás és a zavarodottság állapotába is taszíthatnak. Ezek mind a negativitást árasztó emberek által okozott kedvezőtlen hatások és zavarások” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (17.)). Isten szavaiból megértettem, hogy azok, akik negativitást adnak ki magukból, amikor valami olyasmi történik, ami nem tetszik nekik, vagy érinti a hírnevüket, státuszukat vagy testi érdekeiket, nem keresik az igazságot, és nem próbálnak elgondolkodni Isten szándékán, hanem inkább dacos, elégedetlen és ellenszegülő hangulatba kerülnek, és terjesztik az elképzeléseiket és képzelgéseiket vagy téves nézeteiket. Ezt jelenti a kiadni magunkból a negativitást. Amikor valaki, aki igazán hisz Istenben, olyasmivel szembesül, ami nem tetszik neki, bár kimutatja a romlottságát, és vannak elképzelései és félreértései, istenfélő szíve van, és képes keresni az igazságot, és nem beszél meggondolatlanul olyan dolgokról, amiket nem ért. Ha feltárják az állapotukat a testvérek előtt, a céljuk az, hogy keressék az igazságot, feloldják a romlottságukat, és valódi bűnbánatot és változást érjenek el. Ezzel szemben azok, akik negativitást adnak ki magukból és elképzeléseket terjesztenek, a felszínen úgy tűnhet, hogy feltárják az állapotukat, de nem azért teszik, hogy keressék az igazságot és megoldják a problémáikat, hanem az állapotuk feltárását arra használják, hogy kiengedjék a dacukat és elégedetlenségüket. Azok az emberek, akik nincsenek tisztában a valós helyzettel, vagy nem értik az igazságot, könnyen félrevezethetnek minket, hogy az ő oldalukra álljunk, és elképzelések és félreértések alakuljanak ki bennünk Istennel vagy Isten házának munkájával szemben. Hszincsing látta, hogy a vezető szorosan ellenőrzi a munkát, ami azt jelentette, hogy a testének szenvednie és árat kell fizetnie, ezért vonakodóvá vált, és az összejöveteleken ismételten elképzeléseket terjesztett és kiengedte elégedetlen hangulatát. Lin Hsziao számos alkalommal közösséget vállalt vele és segített neki, de ő soha nem változtatott. Amikor feltárta az állapotát, nem az volt a célja, hogy keresse az igazságot vagy megoldja a problémáit; csupán a vezetővel szembeni elégedetlenségét engedte ki. Ezekből a viselkedésekből ítélve, Hszincsing negativitást adott ki magából. Én pedig tévesen azt hittem, hogy ha az összejöveteleken a romlott állapotomról beszélek, azzal negativitást adok ki magamból, és ezért nem mertem kimondani, ami a fejemben járt. A megértésem valóban annyira eltorzult volt. Ezt felismerve bűnbánó imát mondtam Istennek: „Istenem, oly sok éve hiszek Benned, de amikor bizonyos helyzetekbe kerültem, nem kerestem az igazságot. Inkább a csalárdság, a gyanakvás és a mások elleni védekezés állapotában éltem. Istenem, kérlek, vezess engem, hogy megtaláljam a gyakorlás helyes útját, és kilábaljak ezekből a helytelen nézetekből.”

Később, amikor azt kerestem, hogyan oldhatnám meg a problémámat, Isten szavainak ezt a részletét olvastam. „A családod gyakran mondja neked, hogy »soha ne szándékozz ártani másoknak, ám mindig óvakodj a sérelemtől, amelyet mások okozhatnak neked«. E gondolat elengedésének gyakorlata egyszerű a valóságban: egyszerűen cselekedj azok szerint az alapelvek szerint, amelyeket Isten közöl az emberekkel. »Az alapelvek, amelyeket Isten közöl az emberekkel« – ez a kifejezés meglehetősen tág értelmű. Hogyan történik a konkrét gyakorlása? Nem szükséges boncolgatnod, hogy szándékodban áll-e ártani másoknak, és óvakodnod sem kell másoktól. Akkor tehát mit kell tenned? Egyrészt képesnek kell lenned megfelelően harmonikus kapcsolatokat fenntartani másokkal, másrészt pedig, amikor különféle emberekkel foglalkozol, Isten szavait kell alapul, az igazságot pedig mércéül használnod, hogy felismerd, milyen ember az illető, majd a megfelelő alapelvek szerint kell bánnod vele. Ilyen egyszerű. Ha az illető testvér, bánj vele akként; ha komoly a törekvésében, áldozatokat hoz és feláldozza magát, akkor bánj vele testvérként, aki őszintén végzi a kötelességét. Ha álhívő, aki nem hajlandó tenni a kötelességét, csak élni akarja az életét, akkor nem testvérként, hanem nem hívőként kell bánnod vele. Amikor az embereket szemléled, meg kell nézned, miféle személyek, milyen a beállítottságuk, az emberi mivoltuk, valamint a hozzáállásuk Istenhez és az igazsághoz. Ha el tudják fogadni az igazságot és hajlandók gyakorolni azt, akkor bánj velük igaz testvérekként, családként. Ha rossz az emberi mivoltuk és csak szájhősködnek, hogy hajlandók gyakorolni az igazságot, a doktrína vitatásához van képességük, ám az igazságot sosem gyakorolják, akkor bánj velük puszta munkásokként, nem pedig családként. Mit mondanak neked ezek az alapelvek? Megmondják, milyen alapelv szerint bánj a különféle típusú emberekkel – ezt az alapelvet, vagyis azt, hogy bölcsességgel bánjunk az emberekkel, gyakran vitattuk. A bölcsesség általános fogalom, konkrétan azonban azt jelenti, hogy megvannak a különböző módszerek és alapelvek a különféle embertípusokkal való bánásmódhoz – mind az igazságon alapszik, nem pedig személyes érzéseken, személyes preferenciákon, személyes nézeteken, azokon az előnyökön és hátrányokon, amelyet számodra jelentenek, sem az életkorukon; csakis kizárólag Isten szavain. Ezért amikor emberekkel bánsz, nem kell megvizsgálnod, hogy ártani szándékozol-e másoknak vagy óvakodni másoktól. Ha az Istentől kapott alapelvekkel és módszerekkel bánsz az emberekkel, akkor minden kísértést elkerülsz, és semmiféle kísértésbe és konfliktusba nem keveredsz. Ilyen egyszerű” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (14.)). Isten szavaiból megtaláltam a gyakorlás útját. Először is az igazságalapelvek alapján fel kell ismerni a különböző típusú embereket. Ha valaki őszintén hisz Istenben és szereti az igazságot, akkor testvérként vagy nővérként kell bánni vele, és az ember őszintén megnyílhat előtte. A vezető és Lin Hsziao is olyan nővérek voltak, akik őszintén hittek Istenben és törekedtek az igazságra. Ők voltak a felelősek a munkánkért, és ha probléma adódott, vagy nehézségekbe ütköztem a munkában, vagy ha feszültség támadt közöttünk, őszintén meg kellett nyílnom előttük, közösséget keresve. Így tisztába kerülhettek az állapotommal, és azonnal segíthettek megoldani azt, ami mind az életbe való belépésem, mind a gyülekezeti munka szempontjából hasznos volt. Ellenkező esetben, ha soha nem nyíltam volna meg, és mindig helytelen állapotban éltem volna, akkor nemcsak az életem szenvedett volna kárt, hanem a munkát is késleltettem volna. Most, hogy megértettem Isten szándékát és az Ő követelményeit, ezután mikor a testvérekkel érintkeztem, őszintének, tisztának és nyitottnak kellett lennem.

Később egy Szu Zsuj nevű nővér lett a felelős a munkánkért. Akkoriban a munkaeredményeim gyengék voltak, és az állapotom kissé negatív volt. Amikor Szu Zsuj eljött, hogy összejövetelt tartson velünk, megkérdezte tőlem, milyen az állapotom, és hogy ment a munkám az utóbbi időben. Azt gondoltam magamban: „Az állapotom még nem fordult teljesen jóra, és még mindig vannak eltérések a munkámban. Ha beszélek a valódi állapotomról, vajon Szu Zsuj jelenti a problémámat a vezetőnek, és emiatt elbocsátanak?” Nem akartam beszélni a valódi állapotomról. Azonban arra gondoltam, hogy ha nem beszélek erről a problémáról, az soha nem fog megoldódni, és nagyon vívódtam. Aztán Szu Zsuj a társamat, egy nővért kérdezte a legutóbbi állapotáról, és láttam, hogy ő képes volt őszintén beszélni mindenről. Elég irigy voltam rá, és azt gondoltam: „Én miért nem merek megnyílni?” Később Istennek azokat a szavait olvastam, amelyek így szólnak: „Bármilyen gondolatról van is szó, ha az helytelen és ellenkezik az igazsággal, akkor az egyetlen általad választandó helyes út az, hogy elengeded. Az elengedés helyes gyakorlata a következő: azok a mércék és az az alap, amely szerint szemléled, teszed vagy kezeled ezt a dolgot, többé ne legyenek a családod által elültetett téves gondolatok, hanem ezek helyett alapozzanak Isten szavaira. Bár ez a folyamat megkövetelheti, hogy fizess némi árat, és úgy érezheted miatta, mintha az akaratod ellenére cselekednél, hogy szégyenben maradsz, sőt még azt is eredményezheti, hogy a testi érdekeid veszteséget szenvednek, bármivel is nézel szembe, kitartóan Isten szavaihoz és az Általa mondott alapelvekhez kell igazítanod a gyakorlásodat, és nem szabad feladnod. Ennek az átalakulásnak a folyamata biztosan kihívást jelent majd, nem fog simán menni. Miért nem fog simán menni? A negatív és a pozitív dolgok, a Sátántól származó gonosz gondolatok és az igazság közötti küzdelem ez, valamint az igazság és a pozitív dolgok elfogadását célzó akaratod és vágyad küzdelme is a szívedben lévő téves gondolatok és nézőpontok ellen. Mivel küzdelem van, lehet, hogy az ember szenved és árat kell fizetnie – ezt kell tenned” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (14.)). Isten szavai bátorságot adtak, hogy gyakoroljam az igazságot. Ha el akartam engedni ezeket a téves gondolatokat és nézeteket, akkor fel kellett lázadnom a testem ellen, feladnom az érdekeimet, és az igazságalapelvek szerint kellett gyakorolnom. Szu Zsuj volt a felelős a munkámért; őszintén meg kellett nyílnom előtte a valódi állapotomról és a munkámban tapasztalt eltérésekről. Ha továbbra is csalárd lennék, fortélyoskodnék és védekeznék vele szemben, akkor a problémáim nem oldódnának meg a lehető leggyorsabban, és nem tudnám azonnal kijavítani az eltéréseket a munkámban. Így hát beszéltem neki az állapotomról és ezekről az eltérésekről, ő pedig Isten szavait használva közösséget vállalt velem, segítve, hogy az állapotom valamelyest jóra forduljon. Ezt megtapasztalva a saját bőrömön értettem meg, hogy ha valaki a Sátán téves gondolatai és nézetei szerint él, az nemcsak hogy nem hoz neki hasznot, hanem azt is okozza, hogy normális emberi mivolt nélkül él. Csak akkor találhat az ember lelki békére és felszabadulásra a szívében, ha Isten szavai alapján szemléli az embereket és a dolgokat, viseli magát és cselekszik.