2022 júliusában új hívőket öntöztem a gyülekezetben. Lucia volt az öntözési diakónus, ő felelt a munkámért. Ruthy, a gyülekezetvezető jó véleménnyel volt Luciáról, gyakran dicsérte őt előttünk, hogy jó a képessége, nagy a munkabírása, és a gyülekezet öntözési munkájának tartóoszlopaként utalt rá. Így én is nagyra becsültem Luciát. Ám miután egy ideig kapcsolatban voltam vele, úgy tapasztaltam, hogy nem keresi az igazságalapelveket az ügyek kezelésében, és önkényes személyzeti változtatásokat hajt végre. Többször előfordult, hogy az általa szervezett öntözők nem feleltek meg az alapelveknek, és kevesebb mint egy hónapon belül lecserélte őket. Az öntözők gyakori cseréje jelentősen befolyásolta az új hívek öntözésének munkáját. Ráadásul a munkája során csupán jelmondatokat harsogott, és felszínes feladatokkal foglalatoskodott, anélkül, hogy a valós nehézségeinkkel foglalkozott volna. Valahányszor az öntözési eredményeink nem voltak olyan jók, mint más gyülekezetekben, nagyon dühös lett, folyamatosan szidalmazott minket, mint ahogy a felnőttek dorgálják a gyerekeket. A testvéreket egyre inkább korlátozta, és meg sem mertek szólalni, amikor meglátták, mert határozottan úgy érezték, hogy elnyomja őket. A vezetőnk, Ruthy jól tudta, hogyan viselkedik Lucia, de soha nem foglalkozott a problémás ügyeivel közösségvállalás keretében.

2023-ban egy összejövetelen a felső szintű vezetők az antikrisztusok, a hamis vezetők és a gonosz emberek felismerésének igazságáról vállaltak közösséget velünk, arra biztattak minket, hogy gyakoroljuk az igazságot leleplezve azokat a viselkedési formákat és megnyilvánulásokat, amelyeket az antikrisztusok, hamis vezetők és gonosz emberek részéről észlelünk. Az összejövetel után Jasper testvér odajött hozzám, és így szólt: „Lucia, az öntözési diakónus meggondolatlanul, az alapelvek betartása nélkül választja ki és használja az embereket, és gyakran megfeddi a testvéreket. Hallottam azokról a problémákról, amiket vele kapcsolatban említettél. Mivel te többször érintkezel Luciával, és jobban ismered a viselkedését, azt javaslom, hogy jelentsd ezeket a problémákat. Ezt kívánja az igazság.” Jasper szavainak hallatán én is úgy éreztem, hogy jelenteni kell a Luciánál tapasztalt problémákat, és beleegyeztem, hogy még aznap benyújtok egy jelentést. Amikor épp nekifogtam volna, hirtelen eszembe jutott, hogy Ruthy és Lucia közvetlenül felügyelik a munkámat, és ha benyújtanám a jelentésemet, végül átmenne a kezükön. Lucia általában eléggé zsarnokoskodó volt, és gyakran vádolt azzal, hogy felelőtlen vagyok a kötelességemben, és nem összpontosítok arra, hogy eredményes legyen a munkám. Ha rájönne, hogy jelentettem őt, vajon megbüntetne, megkeserítené az életemet, vagy akár el is bocsátana, esetleg áthelyeztetne? Ezek a dolgok nagyon megrémítettek és elbizonytalanítottak, és azt gondoltam magamban: „A legjobb lesz, ha szemet hunyok a dolog felett. Ha bajba keverem őket, akkor csak magamat keverem bajba. Nem akarom elveszteni a lehetőséget, hogy a kötelességemet végezzem. Fontosabb, hogy megóvjam magamat.” Mivel aznap különben is sok mindennel kellett foglalkoznom, úgy döntöttem, hogy nem írom meg a jelentést, azzal a kifogással élve, hogy elfoglalt vagyok. Másnap Jasper küldött egy üzenetet, amelyben rákérdezett, hogy benyújtottam-e a jelentést. Amikor megláttam az üzenetet, éreztem, hogy elvörösödök, és a lelkem mélyén nagyon elszégyelltem magam. Egyszerűen annyit írtam neki, hogy „nem”. Jasper nem mondott semmi mást.

Az elkövetkező napokban nyugtalan voltam, és bűntudat gyötört. Az áhítatom során Isten ezen szavait olvastam: „Ha gyakran érzel vádaskodást az életedben, ha a szíved nem talál nyugalmat, ha nincs békéd vagy örömöd, gyakran aggódsz és szorongsz mindenféle dolog miatt, mit jelent ez? Csupán azt, hogy nem gyakorolod az igazságot, nem állsz meg szilárdan az Isten melletti bizonyságtételedben. Ha a Sátán beállítottságának közepette élsz, hajlamos vagy arra, hogy sokszor ne gyakorold az igazságot, eláruld az igazságot, önző és hitvány legyél; csak a saját képedet, nevedet, státuszodat és érdekeidet véded. Ha mindig magadért élsz, az nagy fájdalmat okoz neked. Olyan sok önző vágyad, elakadásod, béklyód, kétséged és aggodalmad van, hogy egyáltalán nincs békéd vagy örömöd. A megrontott testért élni annyit jelent, mint mérhetetlenül szenvedni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az életbe való belépés a kötelességvégzéssel kezdődik). Isten leleplező szavai nyilvánvalóvá tették számomra, hogy az okozta a nyugtalanságomat és a bűntudatomat, hogy az igazság gyakorlása helyett a saját érdekeimet és önmagamat védtem. Jól tudtam, hogy a hamis vezetők, az antikrisztusok és a gonosz emberek leleplezése és jelentése Isten minden egyes választottjának a felelőssége, és az igazság olyan aspektusa, amelyet gyakorolni kell. Ez azért van, mert az antikrisztusok és a gonosz emberek által a gyülekezet munkájában okozott kár olyan nagy, hogy mindenkinek, akinek van egy kis lelkiismerete és józan esze, jelentenie kell és le kell lepleznie őket, hogy megvédje a gyülekezet munkáját. Ám nekem még akkor sem volt bátorságom jelenteni a problémákat, amikor észrevettem őket, mert attól tartottam, hogy Ruthy és Lucia elnyom és megtorlást alkalmaz ellenem, miután meglátják a jelentésemet. A gyülekezet munkájának megóvása helyett inkább az embereknek akartam megfelelni, és nem azon gondolkodtam, hogy jól végezzem a kötelességeimet, és hogy szilárdan megálljak a bizonyságtételemben. Annyira önző és hitvány voltam! Amikor rájöttem erre, csendben Istenhez imádkoztam: „Ó, Istenem! Olyan önző és hitvány vagyok, hogy nincs bátorságom megírni a jelentést. Nagy bűntudatom van. Ó Istenem! Kérlek, adj hitet és bátorságot az igazság gyakorlásához!”

A következő napokban még több problémát figyeltem meg Luciával kapcsolatban. Egy munkabeszámolóban azt írta, hogy öt újonnan érkezett nem szomjazza az igazságot, és nem jár rendszeresen az összejövetelekre, és hogy azt tervezi, nem fogja tovább öntözni és támogatni őket. De valójában néhányan ezek közül az újonnan érkezettek közül betegek voltak, néhányukat lefoglalta a munka, és mások megoldásra váró családi problémákkal küzdöttek, ami miatt átmenetileg nem tudtak rendszeresen eljárni az összejövetelekre, és emiatt maguk az újonnan érkezettek is fel voltak dúlva. Mivel az újonnan érkezettek rendszertelen megjelenése hatással volt Lucia munkájának az eredményére, ő egyszerűen lemondott ezekről az emberekről, akiknek öntözésre és támogatásra volt szüksége. Úgy éreztük, hogy ezzel egyértelműen megszegte az alapelveket, és felelőtlenül járt el, így korrigáltuk Lucia jelentésének azt a részét, ami nem volt tényszerű. Amikor Lucia meglátta a változtatásokat, dühös lett, és kérdőre vont minket, hogy miért tettük ezt. Miután elmagyaráztam, hogy miért, Lucia még dühösebb lett, és leszidott: „Miért akarsz hősködni? Mindenki ismeri az alapelveket, te vagy az egyetlen, aki nem érti őket. Milyen öntözési munkát végzel te egyáltalán?” Teljesen összezavarodtam. Az alapelvek szerint ez az öt újonnan érkezett nem olyan ember volt, aki ne szomjazott volna az igazságra; olyan emberek voltak, akiknek öntözésre és támogatásra volt szükségük, és az volt a helyénvaló, hogy kijavítsuk a tényeknek nem megfelelő tartalmakat. De akkor miért lett Lucia olyan dühös, és miért vádolt azzal, hogy hősködöm? Az volt az érzésem, hogy valami baj van vele. Öntözési diakónus volt, tehát ha az alapelveket figyelmen kívül hagyva viselkedik, az hatással lesz az öntözési munkára, és komoly következményei lesznek. Arra gondoltam, hogy a múltkor nem volt bátorságom megírni a jelentést, és hogy elszalasztottam az esélyt az igazság gyakorlására, amitől úgy éreztem, tartozásom van. Ez alkalommal jelentenem kell a problémáit a feletteseknek. Azonban egy gondolat villant át az agyamon: „Ha közvetlenül a vezetőnél, Ruthynál jelentem a Luciával kapcsolatos problémákat, vajon nem azt fogja gondolni, hogy mindent megteszek, hogy megnehezítsem a dolgokat Lucia számára?” Visszaemlékeztem arra, hogy amikor egy évvel korábban Lucia megérkezett a gyülekezetünkbe, mennyire örült Ruthy, mondván: Luciának jó a képessége és erős a munkabírása, és ő a gyülekezet tartóoszlopa. Ezen kívül Ruthy teljesen tisztában volt azzal, hogy Lucia az alapelvek figyelembevétele nélkül cselekszik, és hajlamos másokat elnyomni és megleckéztetni, de Ruthy mindig szemet hunyt a Luciával kapcsolatos problémák felett. Tekintettel arra, hogy Ruthy milyen nagyra becsülte Luciát, vajon komolyan venné egyáltalán a jelentésemet? Vajon fedezné Luciát, és megnehezítené számomra a dolgokat, amivel megakadályozná, hogy végezzem a kötelességemet? Mindezek tudatában aggodalom töltött el, és nem voltam biztos benne, hogy fel kellene-e hoznom a Luciával kapcsolatos problémákat Ruthy előtt. Rájöttem, hogy ismét csak magamat próbálom megóvni. Tehát azon az estén olyan idevágó tapasztalati tanúságtételi cikkeket kerestem, amelyek az állapotommal kapcsolatosak. Az egyikben idéztek egy passzust Isten szavaiból, ami igazán meghatott. Isten ezen szavait olvastam: „Mindannyian azt mondjátok, hogy tekintettel vagytok Isten terhére, és megvéditek a gyülekezet bizonyságtételét, de ki volt közületek valóban tekintettel Isten terhére? Kérdezd meg magadtól: Te olyasvalaki vagy, aki tekintettel van az Ő terhére? Tudsz-e Érte igazságot gyakorolni? Ki tudsz-e állni és beszélni Értem? Képes vagy-e állhatatosan gyakorlatba ültetni az igazságot? Elég bátor vagy-e ahhoz, hogy harcolj a Sátán minden cselekedete ellen? Képes lennél-e félretenni az érzéseidet és leleplezni a Sátánt az Én igazságomért? Képes vagy-e hagyni, hogy a szándékaim beteljesedjenek benned? Felajánlottad-e szívedet a legválságosabb pillanatokban? Olyan ember vagy, aki követi az Én akaratomat? Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket, és gyakran gondolkodj rajtuk” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 13. fejezet). Isten számonkérő szavai mély szégyenérzettel és bűntudattal töltöttek el. Világosan láttam, hogy Lucia nem követi az alapelveket a kötelességében, gyakran a romlott beállítottságai és a testvérek megleckéztetésére irányuló indulatossága alapján cselekszik. Valamennyire felismertem a Luciával kapcsolatos problémákat, és jelenteni akartam ezeket Ruthynak, de aggódtam, hogy Lucia megbosszulja ezt, és megnehezíti a dolgomat, és attól tartottam, hogy Ruthy talán megvédi Luciát, engem pedig elnyom, vagy félreállít. Ennek eredményeként magamat óvtam, és nem jelentettem a problémákat. Ebben az időszakban a szívem mindig a saját érdekeim megóvására összpontosított, anélkül, hogy Isten terheit figyelembe vettem volna, és nem voltam képes védelmezni a gyülekezet munkáját. A kritikus pillanatokban állandóan visszarettentem, nem gyakoroltam az igazságot, nem ragaszkodtam az alapelvekhez. Ahogy Isten szavain tűnődtem, megértettem az Ő szándékát, és hogy mi a gyakorlás útja. Így összeszedtem a bátorságomat, hogy jelentsem a Luciával kapcsolatos problémákat Ruthynak.

Másnap Ruthy megkért engem és több más csapatvezetőt, hogy írjunk értékelést Luciáról. Leírtam minden problémát, amit észleltem, olyan részletesen, ahogy csak lehetett, de még mindig voltak aggályaim, mivel nyugtalankodtam, hogy Ruthy talán megóvja Luciát, engem pedig félreállít vagy elnyom. Így hagytam magamnak némi mozgásteret azzal, hogy az értékeléshez hozzátettem egy sort: „Nem látom teljesen tisztán ezeket a problémákat, így azzal a céllal jelentem, hogy együtt értékeljük ki.” Azt hittem, hogy amint Ruthy összegyűjti a Luciáról szóló értékelését, elküldi őt, de napok teltek el, és semmi sem történt. Újra elkezdtem aggódni, és azt gondoltam: „Mindenki megírta az értékelést Luciáról, és még akkor is, ha úgy találják, hogy nem érdemli meg az elbocsátást, le kellene őt leplezni, és rámutatni a vele kapcsolatos problémákra, hogy ő is tisztába kerüljön ezekkel. De továbbra sem történt semmi. Lehet, hogy a vezető azt gondolja, hogy az értékelésem helytelen? Vajon el fog bocsátani?” Pár nappal később Lucia látta, hogy a többi öntöző és én még mindig támogatjuk azokat az újonnan érkezetteket, akik nem járnak rendszeresen az összejövetelekre, és nagyon zaklatott lett. Kérdőre vont minket, hogy miért vannak még mindig a gyülekezetben azok, akik nem járnak rendszeresen az összejövetelekre, és azzal vádolt minket, hogy makacsul viselkedünk. Egy munkatársi értekezleten ismét szemrehányást tett nekünk ezzel kapcsolatban, nyomást gyakorolt ránk, hogy mondjunk le ezekről az újonnan érkezettekről, akik nem látogatják rendszeresen az összejöveteleket. Úgy éreztem, hogy nagyon súlyosak a Luciával kapcsolatos problémák, de később, amikor azt láttam, hogy nemcsak hogy nem bocsátották el, hanem még elő is léptették, és ő felügyel egy fontos munkaelemet, kétségeim támadtak, hogy talán helytelen volt a jelentésem, mert nem látom tisztán a dolgokat. Ekkoriban nagyon levert és csüggedt voltam, és nem értettem, mi valójában Isten szándéka azzal, hogy egy ilyen helyezettel szembesülök, és miként kellene ezt megélnem. Különösen azért, mivel Lucia most magasabb pozíciót töltött be, ha valóban rájönne, hogy jelentettem a vele kapcsolatos problémákat, bármikor áthelyezhetne vagy elbocsáthatna, vagy akár ki is takaríthatna a gyülekezetből. Ezekre a dolgokra gondolva nagyon aggódtam és féltem, és már nem akartam tisztán látni Luciával kapcsolatban.

Egy júliusi napon a felső vezetők két testvért küldtek hozzám, hogy kikérdezzenek Lucia helyzetéről. Csak ekkor tudtam meg, hogy Jasper testvér, amikor rájött, hogy nem írtam meg a jelentést, jelentette az általa összegyűjtött információkat a felső vezetőknek. Mindenről beszámoltam a két testvérnek Lucia viselkedésével kapcsolatban. Nagyon meglepődtek azon, amit hallottak, és azt mondták: „Ruthy megkért titeket, hogy írjatok értékelést Luciáról, akkor miért nem történt semmi ezzel kapcsolatban az utóbbi közel egy hónapban?” Végül a két testvér azt kérdezte: „Azért nem írtad meg a jelentést, mert féltél?” A testvérek kérdésére mélyen elszégyelltem magam, és nagy bűntudatom támadt. Rájöttem, milyen önző és hitvány voltam, hogy mindig magamat próbáltam megóvni. Nagyon gerinctelennek éreztem magamat. Miután jelentettem a helyzetet, és azt láttam, hogy Luciát nemcsak hogy nem bocsátották el, hanem elő is léptették, nem volt bátorságom további jelentéseket tenni. Valójában teljesen tisztában voltam vele, hogy problémák vannak Luciával, és hogy sok nézete és gyakorlata nem felel meg az igazságalapelveknek. Elnyomott és leszidott másokat a saját munkájának hatékonysága, a hírneve és a státusza kedvéért, és nem oldott meg valós problémákat. Sőt, több újonnan érkezettről le is mondott, akiknek öntözésre és támogatásra lett volna szüksége. Amikor korrigáltam az általa okozott problémákat, még meg is dorgált, azzal vádolva, hogy hősködni próbálok. Ám mivel tartottam a státuszától, a hatalmától, és attól, hogy elnyom és megbüntet, nem voltam képes betartani az igazságalapelveket, és nem volt bátorságom leleplezni és jelenteni őt. Azon az éjszakán sokáig nem tudtam elaludni. Azon gondolkodtam, hogy már másfél hónapja az elnyomás, a csüggedés és a belső konfliktus állapotában élek. Láttam a problémákat, de túlságosan féltem ahhoz, hogy felemeljem a hangom, és miután végül jelentettem a gondokat, az elnyomástól tartottam. Ez az állapot vissza-visszatért. Mi volt pontosan a probléma? Kerestem Isten szavait az állapotommal kapcsolatban. Akkor elolvastam egy passzust Isten szavaiból: „Milyen hozzáállást kell tanúsítaniuk az embereknek azzal kapcsolatban, hogyan kezeljenek egy vezetőt vagy egy dolgozót? Ha az, amit egy vezető vagy dolgozó tesz, helyes és összhangban van az igazsággal, akkor engedelmeskedhetsz neki. Ha az, amit tesz, helytelen és nincs összhangban az igazsággal, akkor nem szabad engedelmeskedned neki. Leleplezheted, szembeszállhatsz vele, és másik véleménynek adhatsz hangot. Ha nem képes tényleges munkát végezni, vagy olyan gonosz dolgokat cselekszik, amelyek zavart okoznak a gyülekezeti munkában, és feltárul az a tény, hogy ő hamis vezető, hamis dolgozó vagy antikrisztus, akkor felismerheted, leleplezheted és jelentheted. Isten választott népe között azonban vannak, akik nem értik az igazságot, és különösen gyávák. Félnek attól, hogy a hamis vezetők és az antikrisztusok elnyomják és gyötrik őket, ezért nem merik betartani az alapelveket. Azt mondják: »Ha a vezető kirúg engem, végem van. Ha mindenkit rávesz, hogy leleplezzen vagy elhagyjon, akkor már nem fogok tudni hinni Istenben. Ha kizárnak a gyülekezetből, akkor Isten nem fog engem akarni, és nem fog megmenteni. És nem lesz-e hiábavaló a hitem?« Nem nevetséges az ilyen gondolkodás? Van-e az ilyen embereknek igazi hite Istenben? Vajon egy hamis vezető vagy egy antikrisztus Istent képviseli, amikor kizár téged? Amikor egy hamis vezető vagy egy antikrisztus gyötör és kiutasít, az a Sátán műve, és semmi köze Istenhez. Amikor az embereket kitakarítják vagy kizárják a gyülekezetből, az csak akkor felel meg Isten szándékainak, ha az a gyülekezetnek és Isten egész választott népének közös döntése, illetve ha a kitakarítás vagy a kizárás teljes mértékben összhangban van Isten házának munkarendjével és Isten szavainak igazságalapelveivel. Hogyan jelenthetné az, hogy egy hamis vezető vagy antikrisztus kiutasított, azt, hogy nem üdvözülhetsz? Ez a Sátán és az antikrisztus általi üldöztetés, és nem jelenti azt, hogy Isten nem fog megmenteni. Az, hogy meg lehet-e menteni téged vagy sem, Istentől függ. Egyetlen emberi lény sem alkalmas eldönteni, hogy Isten megmenthet-e téged. Ezzel tisztában kell lenned. És a hamis vezető vagy antikrisztus általi kiűzetésedet úgy kezelni, mintha Isten űzött volna ki – ez vajon nem Isten félreértelmezése? De igen. És ez nemcsak Isten félreértelmezése, hanem lázadás is Isten ellen. Ez egyfajta istenkáromlás is. És nem tudatlanság és ostobaság Istent így félreértelmezni? Amikor egy hamis vezető vagy egy antikrisztus kizár, miért nem keresed az igazságot? Miért nem keresel valakit, aki érti az igazságot, hogy valamennyi tisztánlátásra tehess szert? És miért nem jelented ezt a feletted állóknak? Ez azt bizonyítja, hogy nem hiszel abban, hogy az igazság uralkodik Isten házában. Azt mutatja, hogy nincs igaz hited Istenben, hogy nem vagy olyasvalaki, aki igazán hisz Istenben. Ha bízol Isten mindenhatóságában, miért félsz egy hamis vezető vagy antikrisztus megtorlásától? Vajon ő meghatározhatja a sorsodat? Ha képes vagy a tisztánlátásra, és felismered, hogy a cselekedetei ellentétesek az igazsággal, miért nem beszélsz Isten választott népével, azokkal, akik megértik az igazságot? Van szád – miért nem mersz hát felszólalni? Miért félsz annyira egy hamis vezetőtől vagy antikrisztustól? Ez azt bizonyítja, hogy gyáva vagy, semmirekellő, a Sátán kiszolgálója” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Harmadik tétel: Kirekesztik és támadják azokat, akik az igazságra törekednek). Isten szavai rádöbbentettek, hogy ebben az időszakban az ismétlődő ingadozásom és számtalan aggodalmam és aggályom azzal kapcsolatban, hogy tegyek-e jelentést Luciáról, a vezetőkkel és a dolgozókkal szembeni helytelen hozzáállásomnak és nézeteimnek tulajdonítható. Nagyon felnéztem a vezetőkre és dolgozókra, abban a hitben éltem, hogy státuszuk és hatalmuk van, és hogy ha megsértem őket, akkor bajba kerülök, és valószínűleg elvesztem a kötelességeimet, vagy akár ki is takarítanak a gyülekezetből. Ebben az esetben elveszíteném az esélyemet az üdvösségre. Tehát, bár világosan láttam, hogy problémák vannak Luciával, és jelenteni akartam ezeket, féltem, hogy megszorongatnak, elnyomnak, vagy megtorlással kell szembenéznem, így mindig meghátráltam, és nem mertem jelentést tenni. Még akkor is voltak fenntartásaim, amikor Lucia problémáit jelentettem Ruthynak, ezen kívül csalárd is voltam, és kétértelműen beszéltem, mondván: nem látom tisztán a Luciával kapcsolatos problémákat, és mind együtt kellene értékelnünk ezeket. Különösen akkor kezdtem jobban félni, miután jelentettem a Luciával kapcsolatos problémákat, és láttam, hogy nemcsak hogy nem bocsátják el, hanem még elő is léptetik, sőt, még célba is vett engem. Úgy döntöttem, hogy hagyom a tisztánlátást, és nem jelentem őt. Így meg tudtam védeni magamat az elnyomástól, és megtarthattam a kötelességeimet. Isten leleplező szavai által ébredtem rá, hogy milyen tudatlan és ostoba voltam. Azt hittem, hogy ha a vezetők és dolgozók elbocsátanak vagy elnyomnak, az azt jelenti, hogy elvesztem az esélyemet az üdvösségre. Ez egy teljesen abszurd nézet! Hiányzott belőlem az igaz hit Istenben, és nem hittem el, hogy Isten házát az igazság irányítja. Hittem Istenben, de nem bíztam abban, hogy a sorsom az Ő kezében van, sőt, még az is megfordult a fejemben, hogy a hamis vezetők és az antikrisztusok határozhatják meg a sorsomat. A hamis vezetőket és az antikrisztusokat Isten fölé helyeztem. Ez valóban istenkáromlás volt!

Később beszéltem Jasperrel Luciáról, és mindketten úgy éreztük, hogy ezt a helyzetet Isten azért rendezte el, hogy felhívja a figyelmet a hiányosságainkra, és hogy ez magában foglalta Isten szándékát. Jasper megosztott velem egy passzust Isten szavaiból: „Amikor mindenféle gonosz emberek és álhívők előjönnek és különféle szerepeket játszanak, mint ördögök és Sátánok, szembemennek a munkarendekkel, és valami egészen mást tesznek, hazudnak és megtévesztik Isten házát; amikor zavarják és megszakítják Isten munkáját, olyan dolgokat tesznek, amelyek szégyent hoznak Isten nevére és foltot ejtenek Isten házán, a gyülekezeten, te semmit nem teszel, csak megharagszol, amikor ezt látod, mégsem tudsz felállni, hogy igazságot szolgáltass, leleplezd a gonosz embereket, támogasd az egyház munkáját, foglalkozz ezekkel a gonosz emberekkel és kezeld őket, és megakadályozd, hogy zavarják a gyülekezet munkáját és foltot ejtsenek Isten házán, az egyházon. Azáltal, hogy nem teszed meg ezeket a dolgokat, elmulasztottál tanúságot tenni. Egyesek ezt mondják: »Nincs bátorságom megtenni ezeket a dolgokat, félek, hogy ha túl sok emberrel foglalkozom, talán felmérgesítem őket, és mit fogok tenni, hogy csoportba tömörülnek ellenem, hogy megbüntessenek és eltávolítsanak a hivatalomból?« Mondd el Nekem, vajon ők gyávák és félénkek, nincs meg bennük az igazság és nem tudják megkülönböztetni az embereket, illetve átlátni a Sátán zavarásán, vagy hűtlenek a kötelességük végzésében, és csak magukat próbálják megvédelmezni? Mi itt az igazi probléma? Gondolkodtál már valaha ezen? Ha természetednél fogva félénk, törékeny, gyáva és félős vagy; mégis, miután annyi éven át hittél Istenben, bizonyos igazságok megértése alapján valódi hited alakul ki Istenben, nem leszel vajon képes legyőzni néhányat az emberi gyengeségeid, félénkséged és törékenységed közül, és többé nem félsz majd a gonosz emberektől? (De igen.) Akkor hát mi a gyökere annak, hogy képtelen vagy kezelni a gonosz embereket és foglalkozni velük? Arról van szó, hogy az emberi mivoltod eredendően gyáva, félénk és félős? Ez nem a probléma kiváltó oka, és nem is a probléma esszenciája. A probléma esszenciája az, hogy az emberek nem hűségesek Istenhez; saját magukat védelmezik, a személyes biztonságukat, a hírnevüket, a státuszukat és a kiútjukat. A hűtlenségük abban nyilvánul meg, ahogy mindig saját magukat védik, teknőchöz hasonlóan visszahúzódnak a páncéljukba, amikor csak szembesülnek valamivel, és várnak, amíg elmúlik a dolog, mielőtt újból kidugják a fejüket. Bármivel is találkoznak, mindig tojáshéjon járnak, tele vannak szorongással, aggodalommal és rossz előérzettel, képtelenek felállni és megvédeni az egyház munkáját. Mi itt a probléma? Nem a hit hiánya vajon? Nincs valódi hited Istenben, nem hiszed, hogy Isten minden dolog felett szuverén, és nem hiszed, hogy az életed és mindened Isten kezében van. Nem hiszed, amit Isten mond: »Isten engedélye nélkül a Sátán egyetlen szőrszálat sem mer megmozdítani a testeden.« A saját szemeidre hagyatkozva ítéled meg a tényeket, a saját számításaid alapján ítéled meg a dolgokat, mindig önmagadat védelmezve. Nem hiszed, hogy az ember sorsa Isten kezében van; félsz a Sátántól, félsz a gonosz erőktől és a gonosz emberektől. Ez vajon nem az Istenbe vetett őszinte hit hiánya? (De igen.) Miért nincs valódi hit Istenben? Vajon azért, mert az emberek tapasztalatai túlságosan sekélyesek és nem tudnak átlátni ezeken a dolgokon, vagy azért, mert túl keveset értenek meg az igazságból? Mi az oka? Van valami köze az emberek romlott beállítottságaihoz? Azért van, mert az emberek túlságosan furfangosak? (Igen.) Nem számít, hány dolgot tapasztalnak meg, nem számít, hány tényt tárnak eléjük, nem hiszik, hogy ez Isten munkája, vagy hogy az ember sorsa Isten kezében van. Ez egy szempont. Egy másik végzetes probléma az, hogy az emberek túl sokat törődnek önmagukkal. Nem hajlandóak semmilyen árat megfizetni, vagy bármilyen áldozatot hozni Istenért, az Ő munkájáért, Isten házának érdekeiért, az Ő nevéért vagy az Ő dicsőségéért. Nem hajlandóak semmi olyat tenni, ami akár a legkisebb veszéllyel is jár. Az emberek túl sokat törődnek magukkal! A haláltól, a megaláztatástól, vagy az attól való félelmük miatt, hogy a gonosz emberek csapdába ejtik őket, vagy bármiféle kínos helyzetbe kerülnek, az emberek messzire mennek azért, hogy megőrizzék a saját testüket, igyekezve megakadályozni, hogy belépjenek bármilyen veszélyes helyzetbe. [...] Mindegy, milyen körülményekkel vagy ügyekkel szembesülsz, e módszerek, taktikák és stratégiák segítségével közelíted meg őket, és képtelen vagy szilárdan megállni az Isten melletti bizonyságtételedben. A körülményektől függetlenül képtelen vagy arra, hogy alkalmas vezető vagy dolgozó legyél, képtelen vagy egy sáfár tulajdonságait vagy cselekedeteit felmutatni, és képtelen vagy teljes hűséget mutatni, ezáltal elveszítve a bizonyságtételedet. Függetlenül attól, hogy hány dologgal szembesülsz, képtelen vagy az Istenbe vetett hitedre támaszkodni, hogy hűséget tanúsíts és végrehajtsd a felelősségedet. Ebből adódóan a végeredmény az, hogy semmit sem nyersz. Minden olyan körülményben, amelyet Isten vezényelt a számodra, és amikor csatáztál a Sátán ellen, mindig úgy döntöttél, hogy visszavonulsz és elmenekülsz. Nem követted azt a pályát, amelyet Isten jelzett vagy jelölt ki a számodra, hogy megtapasztald. Így ennek a csatának a közepette lemaradsz az igazságról, a megértésről és azokról a tapasztalatokról, amelyeket el kellett volna nyerned” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (19.)). Isten szavai mélyen megérintettek. Amit Isten leleplezett, az pontosan lefedte az állapotomat. Isten különösen azt leplezte le, hogy amikor gonosz embereket látunk gonosz tetteket végrehajtani, nem merjük leleplezni őket, és elmulasztjuk támogatni a gyülekezet munkáját. Ez nem csupán gyengeség vagy félénkség; a probléma lényege az, hogy az ember így nem hűséges Istenhez. Ezért védjük állandóan magunkat, a saját jövőnkre és biztonságunkra gondolva. Ezen kívül Isten azt is leleplezte, hogy az ilyen emberekből hiányzik a valódi istenhit, nem hisznek Isten mindenhatóságában és szuverenitásában. Csak annak alapján ítélik meg a dolgokat, amit látnak, valamint a saját számításaik alapján. Amikor gonosz erőkkel kerülnek szembe, elfutnak és elrejtőznek, azt gondolván, hogy Isten talán nem képes megóvni őket, és hogy Isten kevésbé megbízható, mint ők maguk, emiatt nincs bátorságuk rábízni magukat Istenre. Az emberek szíve annyira tele van számítással és csalárdsággal! Egy másik aspektus az, hogy az emberek túl sokat törődnek magukkal, és semmilyen árat nem hajlandók fizetni, és semmilyen áldozatot nem hajlandók hozni, hogy megvédjék a gyülekezet munkáját. Az ilyen emberek teljes mértékben önzőek és hitványak. Ez az én végzetes hibám. Elgondolkodtam azon, hogy Isten kétszer is megtestesült, hogy a földön munkálkodva megmentsen minket, önként tűri a hatalmas megaláztatást, fáradságos erőfeszítéseket tesz, és mindent belead. Isten soha nem hátrált meg, és nem hagyta abba az emberiséget megmentő munkáját a megaláztatások, rágalmak, üldöztetések és megpróbáltatások elszenvedése miatt. Isten mindig csendben, egy panaszszó nélkül ad. Isten nem Maga miatt teszi ezeket a dolgokat, és nem azért, hogy kapjon valamit az emberektől, hanem hogy megmentsen minket, embereket, akiket a Sátán oly mélyen megrontott. Isten lényege annyira gyönyörű és önzetlen! Visszaemlékeztem arra, hogy Isten folyamatosan öntözött és táplált a szavaival a hitben tölött éveim során, és hogy elrendezett sok embert, eseményt, dolgot és helyzetet, amiket megélhettem, irányítva és vezetve engem, hogy megértsem az igazságot, bemenjek a valóságba, és megtanuljam, hogyan kell viselkednem és cselekednem az igazságalapelvek szerint. Most, hogy a hamis vezetők és gonosz emberek akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját, pontosan itt volt az ideje, hogy előlépjek, és megvédjem Isten házának az érdekeit. Én azonban a saját védelmem érdekében elrejtettem a gondolataimat Isten elől, csalárd voltam Vele, és nem voltam hajlandó lemondani a saját érdekeimről az igazság gyakorlásának érdekében. Igazán túl csalárd, túl önző és aljas voltam! Csendben imádkoztam Istenhez, és elhatároztam, hogy mostantól fogva arra törekszem, hogy igazságérzettel rendelkező emberré váljak, aki tudja gyakorolni az igazságot, és meg tudja védeni a gyülekezet munkáját.

Pár nappal később a gyülekezet leváltotta Luciát a felügyelői pozícióból, de továbbra is dolgozhatott öntözési diakónusként. Az összejövetel során megállapítottam, hogy Lucia kevéssé ismeri önmagát. Folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy a leváltása csak a munkatapasztalat hiánya miatt történt. Visszagondoltam a korábbi viselkedésére, és úgy éreztem, már nem alkalmas rá, hogy öntözési diakónus legyen, és hogy a jelenlegi helyzet nem megfelelő. Ez alkalommal nem saját magamat akartam megóvni, mint előzőleg. Eltökéltem, hogy előállok, és jelentem a Luciával kapcsolatos problémákat. Ezért ahhoz a két testvérhez fordultam, akik korábban kikérdeztek Luciáról, és jelentettem nekik a helyzetet. Ez alkalommal a jelentésemben világosan kifejtettem a véleményemet: azt gondolom, hogy Lucia az antikrisztusok útját járja, nem alkalmas vezetőnek vagy dolgozónak, és el kellene őt bocsátani. Egyúttal azt is jelentettem, hogy a vezetőnk, Ruthy direkt falazott Luciának, és megvédte őt. Miután így gyakoroltam, béke és bizonyosság költözött a szívembe. Később, mivel Lucia folyton gondatlan magatartást tanúsított a kötelességei végrehajtása során, gyakran magas lóról beszélt az emberekkel, egyáltalán nem volt hajlandó elfogadni az igazságot, sőt, nyíltan elnyomta azokat, akik jelentették őt; lényegében gonosz ember volt, és végül elszigetelték. Ruthyt is elbocsátották, mert nem végzett valódi munkát, és egy gonosz embert védelmezett.

Visszatekintve láttam, hogy sok mindenen mentem keresztül, és hogy sok minden feltárult rólam. Megízleltem önmagam védelmezésének keserű gyümölcsét, és ez fontos leckeként szolgált a számomra. Ugyanakkor igazán megtapasztaltam Isten szent és igazságos természetét, valóban láttam, hogy Isten szereti a becsületes embereket, és megveti a csalárd embereket, és hogy Isten az alapján határozza meg az emberek sorsát, hogy miként cselekednek, és melyik utat választják. Hálás vagyok Istennek, hogy lehetővé tette számomra, hogy szert tegyek ezekre a nyereségekre!