2018 májusában elfogadtam Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Egy évvel később gyülekezetvezetőnek választottak, majd négy év múlva gyülekezeti felügyelőnek Kamerunban. Azt hittem, hogy kiemelkedő vagyok, és fölötte állok másoknak. Az elképzeléseim szerint úgy gondoltam, hogy Isten többre értékeli azokat, akiknek státuszuk van, hogy ezek az emberek értékesebbek másoknál, és hogy nagyobb esélyük van a megmenekülésre. Vezetőségem utolsó néhány évében sokat nyertem, így biztosítva éreztem az üdvösségemet. Emiatt még motiváltabb voltam a kötelességemben. Még akkor is, amikor éjjel mások már lefeküdtek aludni, én még mindig a kötelességemet végeztem. Azt gondoltam, hogy mivel nagyobb áldozatot hozok és több felelősséget viselek a többieknél, Isten több áldásban részesít majd. Vezetőként mindig emelt fővel, a felsőbbrendűség érzésével jártam. Azt hittem, hogy amíg vezető maradok, addig az üdvösségem biztosított. De a dolgok nem úgy alakultak, ahogy reméltem.

Mivel az evangéliumi munkához sürgősen több ember kellett, elküldtek, hogy terjesszem az evangéliumot. Ezzel minden simán ment, és elég jó eredményeket értem el a kötelességemben. Nemsokára csoportvezetővé léptettek elő. Nagyon boldog voltam, hogy előléptettek. Egyszerre voltam csoportvezető és gyülekezeti felügyelő. Úgy éreztem, hogy még közelebb vagyok az üdvösséghez, és hogy még biztosabb a rendeltetési helyem. 2022 szeptemberének elején áthelyeztek az Új Fény Gyülekezetbe, hogy ott végezzem a kötelességemet. Ott már voltak evangéliumi csoportvezetők és gyülekezeti felügyelők. Így csak egy közönséges evangéliumterjesztő lettem, elvesztettem az evangéliumi csoportvezetői és gyülekezeti felügyelői címeimet. Amikor szembesültem ezekkel a változásokkal, úgy éreztem, hogy a státuszom visszaesett. Elvesztettem a felsőbbrendűségi érzésemet, sőt, úgy éreztem, hogy talán elvesztettem az esélyemet az üdvösségre. Ezután elvesztettem a motivációmat a kötelességemben, és csak csendben akartam lenni. Amikor még volt státuszom, emelt fővel, büszkén jártam, de státusz nélkül elvesztettem a lelkesedésemet. De még mindig megtartottam a reményt, és erre gondoltam: „Csak most érkeztem, így az Új Fény Gyülekezetében a testvérek még nem ismernek engem. Amíg keményen dolgozom a kötelességemben, a képességemmel és a munkakészségeimmel biztosan felhívom magamra a körülöttem lévők figyelmét, és előbb-utóbb ismét vezetőnek választanak majd. Még mindig van remény arra, hogy üdvözüljek!” Erre gondolva nem váltam túlságosan negatívvá, és tovább végeztem a kötelességemet.

2022 decemberének végén az Új Fény Gyülekezetében újra kellett választania a gyülekezeti felügyelőket. A választások előtt nagyon magabiztosnak éreztem magam, és úgy gondoltam, hogy biztosan megválasztanak, mert mindenki tudta, hogy több évig voltam vezető, és rendelkezem az ehhez szükséges képesítéssel. De amikor nyilvánosságra hozták a szavazatokat, váratlanul kiderült, hogy csak két szavazatot kaptam. Elvesztettem a választást. Ezt nagyon nehéz volt elviselni. Teljesen értéktelennek éreztem magam, mint egy madár, aminek minden tollát kitépték, és alig bírtam elviselni magamon a többiek tekintetét. Abban az időben nagyon negatív voltam, és félreértéseim voltak Istennel kapcsolatban. Azt hittem, hogy ha lenne státuszom, jobban végezhetném a kötelességemet, és Isten elismerne. Most, hogy elvesztettem a státuszomat, azt gondoltam, hogy ez azt jelenti, hogy Isten nem fog már megmenteni, és hogy elvesztettem a jó rendeltetési helyemet. Nem akartam részt venni a csoportos összejöveteleken, és nem akartam válaszolni a testvéreim üzeneteire. Csak el akartam bújni és bezárkózni. Vonakodva látogattam az összejöveteleket, és ha ott voltam, akkor sem vettem részt aktívan a közösségben. Nem akartam, hogy az emberek észrevegyék a jelenlétemet, mert már nem volt státuszom. Féltem, hogy a testvérek úgy gondolnak rám, mint egy korábbi vezetőre, aki félre lett állítva. Nem akartam Isten szavait olvasni és imádkozni sem, és még ha imádkoztam is, csak rutinból csináltam, és nem tudtam, mit mondjak Istennek. Nem voltam aktív a kötelességemben, és néha nem tudtam lenyugodni, híroldalakat, politikai honlapokat és állatos videókat néztem. Miután ezeket néztem, nem éreztem, hogy bármit is nyertem volna, és belül üresnek éreztem magam. Éreztem, hogy az állapotom nem megfelelő, és hogy talán Isten szándéka áll a választási kudarcom mögött. Ezért így imádkoztam Istenhez: „Istenem! Most nem tudok megnyugodni, hogy végezzem a kötelességemet, sőt, el akarok távolodni Tőled. Nem értem, miért vagyok ilyen. Kérlek, világosíts meg, és vezess, hogy megértsem az állapotomat!”

Ezután beszéltem Matthew testvérnek az állapotomról, és ő elolvastatott velem két passzust Isten szavaiból. Mindenható Isten azt mondja: „Keresésetek folyamán túl sok egyéni elképzelést, reményt és jövőképet dédelgettek. A jelenlegi munka arra szolgál, hogy a státusz iránti vágyatokat és egyéb túlzó vágyaitokat megmetssze. A remények, a státusz és az elképzelések mind a sátáni természet klasszikus megnyilvánulásai. Ezek a dolgok kizárólag azért léteznek az emberek szívében, mert a Sátán mérge folyamatosan emészti az emberek gondolatait, és az emberek sohasem képesek lerázni magukról a Sátán e kísértéseit. A bűn kellős közepén élnek, de nem hiszik, hogy ez bűn, és mindeközben így gondolkodnak: »Hiszünk Istenben, ezért Neki áldásokkal kell megajándékoznia minket, és mindent megfelelően el kell rendeznie számunkra. Hiszünk Istenben, ezért bizonyára felsőbbrendűek vagyunk másoknál, és bárki másnál magasabb státuszunk és nagyszerűbb jövőnk kell, hogy legyen. Mivel hiszünk Istenben, Neki korlátlan áldásokban kell részesítenie minket. Máskülönben ezt nem neveznénk istenhitnek.« [...] Hát nem épp ilyenek a mostani gondolataitok és perspektíváitok? »Mivel hiszek Istenben, egyszerűen záporozniuk kellene rám az áldásoknak, és biztosítva kellene legyen, hogy a státuszom soha nem inog meg és magasabb marad, mint a nem hívőké.« Nem csupán egy vagy két évig, de évek hosszú során át dédelgettétek magatokban ezt a fajta perspektívát. Túlfejlett az ügyletközpontú gondolkodásmódotok. Habár ma eljutottatok ehhez a lépéshez, még mindig nem engedtétek el a státuszt, hanem folyamatosan küszködtök, hogy erről érdeklődjetek és mindennap ezt figyeljétek, mélységes félelemmel, hogy egy nap a státuszotok elvész és a nevetek romba dől. Az emberek soha nem tették félre a gondtalanság iránti vágyukat” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Miért nem akarsz ellenpont lenni?). „Most követők vagytok, és nyertetek némi megértést erről a munkafázisról. Ámde még mindig nem tettétek félre a státusz iránti vágyatokat. Amikor a státuszotok magas, jól végzitek a keresést, de amikor a státuszotok alacsony, többé nem kerestek. Mindig a státusz áldásain jár az eszetek. Miért van az, hogy az emberek többsége nem tud kiszakadni a negativitásból? Nem minden esetben az a válasz, hogy a reménytelen kilátások miatt? [...] Minél inkább így kerestek, annál kevesebbet fogtok aratni. Minél nagyobb egy személy vágya a státuszra, annál komolyabban meg kell őt metszeni, és annál inkább szüksége van arra, hogy nagy finomításon essen át. Az ilyen emberek értéktelenek! Meg kell metszeni, és megfelelően meg kell ítélni őket, hogy teljesen elengedjék ezeket a dolgokat. Ha mindvégig így törekedtek, semmit nem fogtok aratni. Akik nem törekednek az életre, azok nem formálhatók át, és akik nem szomjaznak az igazságra, nem nyerhetik el az igazságot. Te nem a személyes átformálódásra és a belépésre koncentrálsz, inkább a túlzó vágyakra és olyan dolgokra, amelyek korlátozzák Isten iránti szeretetedet és megakadályozzák, hogy közeledj Hozzá. Képesek ezek a dolgok átformálni téged? Képesek eljuttatni téged a királyságba?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Miért nem akarsz ellenpont lenni?). Isten szavainak olvasása után elgondolkodtam magamon. Mióta csatlakoztam a gyülekezethez, mindig vezető voltam, és azt hittem, hogy a státuszom garantálja az üdvösséget. Az évek múlásával egyre inkább a státuszra koncetráltam. Minél nagyobb előléptetést kaptam, annál inkább azt éreztem, hogy Isten értékel és elismer engem, ami képessé tett arra, hogy szenvedjek és áldozatot hozzak a kötelességemben. Sőt, azt gondoltam, hogy ha Isten ma befejezné a munkáját, akkor biztosan megmenekülnék. A választások során reméltem, hogy megválasztanak, és úgy éreztem, hogy mivel korábban már voltam vezető, alkalmasabb vagyok a többieknél. De elvesztettem a választást, és nem nyertem státuszt. Úgy éreztem, hogy kudarcot vallottam, és hogy elvesztettem a megmentés reményét, és ezért elvesztettem a motivációmat a kötelességvégzésemben. Nem olvastam többé Isten szavait, figyelmen kívül hagytam a testvérek üzeneteit, szeszélyesen jártam összejövetelekre, és nem követtem nyomon rendszeresen az evangélium lehetséges befogadóit. Nem akartam beszélni vagy kapcsolatba lépni a testvérekkel. Csak egyedül akartam lenni. Nem tudtam elcsendesíteni a szívemet Isten előtt, és elvesztettem a vágyamat, hogy az igazságra törekedjek. Sőt, még világi filmeket is néztem. A szívem egyre sötétebb lett, és úgy éreztem, hogy elvesztettem a Szentlélek munkáját. Isten azt mondja: „Te nem a személyes átformálódásra és a belépésre koncentrálsz, inkább a túlzó vágyakra és olyan dolgokra, amelyek korlátozzák Isten iránti szeretetedet és megakadályozzák, hogy közeledj Hozzá. Képesek ezek a dolgok átformálni téged? Képesek eljuttatni téged a királyságba?” A státuszra való törekvés nem biztosíthatja számomra az igazságot vagy a jó rendeltetési helyet, és a státusz birtoklása nem biztosíthatja számomra a belépést Isten királyságába. Mivel a státuszra való törekvés romlott beállítottság, és a Sátántól származik, akadályozza az igazságra való törekvésemet, sőt, arra vezet, hogy eltávolodjak Istentől, és Ellene forduljak. Végső soron ez csak a pusztulásomhoz vezethet. Isten szavai által megláttam, hogy Isten szándéka van ebben a választási vereségben. Isten arra használta ezt a vereséget, hogy megmetssze a státusz iránti vágyamat, és arra késztessen, hogy lemondjak a státusz iránti önző vágyamról, és elgondolkodjak magamon. Megértve Isten szívből jövő szándékát, így imádkoztam Hozzá: „Istenem! Szeretnék bűnbánatot tartani. Kérlek, vezess engem, hogy képes legyek megismerni önmagamat!”

Utána olvastam Isten szavait, és néhány tapasztalati bizonyságtétel-cikket. Isten szavaiban ezt olvastam: „Egyesek azt hiszik, hogy ha régóta hisznek Istenben, akkor valószínű, hogy üdvözülni fognak. Egyesek azt gondolják, hogy ha sok szellemi doktrínát értenek, akkor valószínűleg üdvözülni fognak, illetve egyesek azt hiszik, hogy a vezetők és dolgozók minden bizonnyal üdvözülnek majd. Ezek mind emberi elképzelések és képzelgések. A döntő dolog, hogy az embereknek meg kell érteniük, mit jelent az üdvösség. Üdvözülni elsősorban azt jelenti, hogy megszabadulunk a bűntől, megszabadulunk a Sátán befolyása alól, őszintén Istenhez fordulunk és alávetni magát Istennek. Mivel kell rendelkezned ahhoz, hogy szabad legyél a bűntől és a Sátán befolyásától? Az igazsággal. Ha az emberek abban reménykednek, hogy szert tesznek az igazságra, akkor fel kell vértezniük magukat Isten sok szavával, képesnek kell lenniük megtapasztalni és gyakorolni azokat, hogy megérthessék az igazságot és bemehessenek a valóságba. Csak ekkor üdvözülhetnek. Annak, hogy valaki üdvözülhet-e vagy sem, semmi köze ahhoz, hogy milyen régóta hisz Istenben, mennyi ismerete van, vannak-e adottságai vagy erősségei, illetve hogy mennyit szenved. Az egyetlen dolog, amelynek közvetlen kapcsolata van az üdvösséggel, az az, hogy az ember szert tud e tenni az igazságra vagy sem. Tehát ma hány igazságot értettél meg igazán? Isten szavaiból pedig hány vált az életeddé? Isten összes követelménye közül melyikbe sikerült belépned? Az Istenben való hited évei alatt mennyire mentél be Isten szavának valóságába? Ha nem tudod, illetve ha Isten egyetlen szavának a valóságába sem sikerült belépned, akkor őszintén, nincs reményed az üdvösségre. Nem lehet téged megmenteni. Nem számít, hogy magas fokú tudással rendelkezel-e, sem az, hogy régóta hiszel-e Istenben, jó-e a megjelenésed, jól beszélsz-e, illetve hogy évek óta vezető vagy dolgozó vagy-e. Ha nem törekszel az igazságra és nem megfelelően gyakorlod és tapasztalod Isten szavait, és nincs valós tapasztalati bizonyságtételed, akkor nincs reményed arra, hogy üdvözülj” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Isten szavainak becsben tartása az Istenbe vetett hit alapja). „Nem az életkor, a rangidősség, vagy a szenvedés mértéke alapján döntöm el, hogy kinek milyen rendeltetési helye van, és legkevésbé sem az alapján, hogy mennyire vált ki szánalmat, hanem aszerint, hogy birtokában van-e az igazságnak. Nincs más választás, csak ez. Meg kell értenetek, hogy mindazok, akik nem követik Isten akaratát, szintén bűnhődni fognak. Ez egy megváltoztathatatlan tény. Tehát azok, akik büntetésben részesülnek, Isten igazságossága miatt kapják a büntetést, megtorlásként számos gonosz tettük miatt” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez). Isten szavai által megértettem, hogy Isten mindenkivel igazságosan bánik, és hogy Isten aszerint határozza meg az emberek sorsát, hogy birtokolják-e az igazságot. Az emberek nem azért nyerik el Isten jóváhagyását és megmentését, mert vezetők, vagy bizonyos pozíciót töltenek be, hanem azért, mert az igazságra törekednek, és végül elnyerik azt. Azt gondoltam, hogy mivel több évig vezető voltam, és státuszom volt, Isten majd elismer engem, hogy Isten kegyében állok, és kiváltságos vagyok, hogy már van helyem Isten királyságában, hogy megmentést kaphatok, és beléphetek az Ő királyságába. Ez egy téves nézőpont volt a részemről. A valóságban a gyülekezetben betöltött pozíció nem feltétele az üdvösségnek, és ha valakinek státusza van, nem jelenti azt, hogy értékesebb másoknál, vagy nagyobb eséllyel nyeri el Isten elismerését. Isten házában nincs státuszkülönbség. Isten előtt mindenki egyenlő. Függetlenül attól, hogy valaki milyen kötelességet hajt végre, mindaddig, amíg komolyan törekszik az igazságra, leveti romlott beállítottságait, és aláveti magát Istennek, elnyerheti Isten üdvösségét. Akár csoportvezető, akár gyülekezetvezető, ez csak egy Istentől kapott lehetőség az igazság elnyerésére. Lehetővé teszi számunkra, hogy kötelességeink végrehajtása által megtapasztaljuk Isten munkáját, több igazságot értsünk meg, és gyorsabban növekedjünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a csoportvezetői vagy a gyülekezetvezetői státusz garantálja az üdvösséget. Elgondolkodtam a vezetői éveimen, amikor elviseltem a nehézséget, áldozatot hoztam, időtől függetlenül minden összejövetelen részt vettem, néha késő éjszakáig dolgoztam, míg a többiek aludtak, kitartó voltam, hogy a munkát minél gyorsabban befejezzem, és ezért azt gondoltam, hogy jól végzem a kötelességeimet, és hogy szeretem Istent. De amikor elvesztettem a választást és a státuszomat, a lázadásom és Istennel kapcsolatos félreértéseim megmutatkoztak. Azt gondoltam, hogy elszalasztottam az üdvösséget, ezért feladtam az igazságra törekvést, negatív lettem, és elhanyagoltam a kötelességeimet, nem akartam Isten szavait olvasni, és még világi filmeket is néztem. Láttam, hogy nem szeretem az igazságot, és hogy a kötelességemben való proaktivitásom egy jó rendeltetési hely elérésére irányult, nem pedig az igazságra, ezért nem nyertem sok igazságot az Istenben való hitem öt éve alatt. Ezt a választási vereséget arra használta fel, hogy feltárja a romlottságomat, és rádöbbentett, hogy minden, amit korábban tettem a státusz és a jó rendeltetési hely érdekében történt, és hogy üzletelni próbáltam Istennel. Az igazság az volt, hogy nem szerettem Istent úgy, ahogy gondoltam, lázadtam Isten ellen, nem hallgattam az Ő szavaira, a státuszvesztésem miatt még el is távolodtam Istentől, és nem akartam végezni a kötelességeimet. Eszembe jutott, amit az Úr Jézus mondott: „Nem lép be a mennyek országába mindenki, aki ezt mondta nekem: Uram, Uram, csak az, aki követi mennyei Atyám akaratát” (Máté 7:21). Isten azokat akarja, akik az igazságra törekednek, és az Ő útját követik. Az ilyen emberek alkalmasak arra, hogy üdvözüljenek, és belépjenek a menny királyságába. A múltban mindig elfoglalt voltam, minden összejövetelen részt vettem, mindenkiben azt a benyomást keltettem, hogy szorgalmas és felelősségteljes vagyok a kötelességeimben, de ez mind csalárdság volt. A kötelességeimet azzal a szándékkal végeztem, hogy áldásokat szerezzek, amivel nem Isten akaratát követtem, nem tehettem eleget Neki, és nem nyerhettem el az Ő elismerését. Könnyekkel a szememben így imádkoztam Istenhez: „Istenem! Meg akarok változni, és vissza akarok térni Hozzád! Kérlek, metssz meg és ítélj meg, hogy el tudjam engedni önző gondolataimat és igényeimet! Akármilyen pozícióba is helyezel engem, még ha az emberek a legalacsonyabb pozíciónak is tekintik, elfogadom azt, hajlandó vagyok alávetni magam az összes rendelkezésednek.”

Egy nap ezt olvastam Isten szavaiban: „Teremtett lényként az embernek törekednie kell arra, hogy teljesítse egy teremtett lény kötelességét, és törekednie kell arra, hogy szeresse Istent, másféle választások nélkül, mert Isten méltó az ember szeretetére. Azoknak, akik arra igyekeznek, hogy Istent szeressék, nem szabad személyes előnyökre törekedniük, vagy azt keresniük, amire személyesen vágynak; ez a törekvés leghelyesebb eszköze. Ha az, amit keresel, az igazság, ha az, amit a gyakorlatba ültetsz, az igazság, és ha az, amit elérsz, a beállítottságodban bekövetkező változás, akkor az út, amelyen jársz, a helyes út. Ha a test áldásait keresed, és amit a gyakorlatba ültetsz, az a saját elképzeléseid igazsága, és ha nem történik változás a beállítottságodban, és egyáltalán nem vagy engedelmes Istennek a testben, és továbbra is homályban élsz, akkor amit keresel, az biztosan a pokolba visz, mert az út, amelyen jársz, a kudarc útja. Az, hogy tökéletessé tesznek vagy kiiktatnak, a te saját törekvésedtől függ, ami azt is jelenti, hogy a siker vagy a kudarc attól az úttól függ, amelyen az ember jár” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A siker vagy a kudarc attól függ, milyen úton jár az ember). Isten szavai a gyakorlás útját adták nekem. Teremtett lényként az igazságra kell törekednem Isten szándéka szerint, és jól kell végeznem a kötelességemet, anélkül, hogy bármilyen jutalmat keresnék. A múltban azt hittem, hogy a státuszom segít elnyerni az üdvösséget, és hogy a vezetői státusz megszerzése és megtartása biztosítja számomra a jó rendeltetési helyet, ezért teljes szívemből a státuszra és a hírnévre törekedtem az igazság keresése helyett, ami azt eredményezte, hogy a romlott beállítottságom változatlan maradt, annak ellenére, hogy sok éve hittem Istenben. Ha nem javítanám ki a törekvésemet, Isten minden bizonnyal kiiktatna. Azt is megértettem, hogy a gyülekezetben különböző kötelességek vannak, és hogy mindenki a saját körülményeinek és a munka igényeinek megfelelően végzi a kötelességeit, és nem számít, hogy milyen kötelességről van szó, azt el kell végeznünk, és mindez azt a célt szolgálja, hogy az emberek gyakorolhassák az igazságot, és elérjék a beállítottságuk megváltozását. Ez olyan, mint a testünk, amely sok szervből áll. Minden szervnek megvan a maga funkciója, és egyik szerv sem hasznosabb a másiknál. Minden funkció szükséges a test túléléséhez, és egyetlen szerv sem hiányozhat. A kötelességeket nem lehet felosztani magas és alacsony szintűekre. Attól, hogy valaki különleges munkát végez, vagy vezető szerepet tölt be, még nem lesz tiszteletre méltóbb vagy felsőbbrendűbb másoknál, nem lesz valószínűbb a megmentése, és ez a gondolkodásmód helytelen. Még vezetőként sem szerezhetem meg az igazságot és nem üdvözülhetek az igazság gyakorlása nélkül. Ennek megértése után megbántam, hogy folyton a státuszt hajszoltam, és elhatároztam, hogy jól teljesítem a kötelességemet. Nem voltam többé negatív, és nem néztem többet világi filmeket, rendszeresen részt vettem az összejöveteleken, és gyakran közösséget vállaltam az önismeretemmel, megváltoztattam a kötelességemhez való hozzáállásomat, és proaktívvá váltam az evangélium terjesztésében. Isten szavait is megosztottam a testvérekkel, segítve őket az abnormális állapotaik feloldásában, és a kötelességem hatékonysága javult.

2023 júniusának végén egy másik gyülekezetet alapítottak, amelybe vezetőket és diakónusokat kellett választani. Erre gondoltam: „Régóta hiszek Istenben, és már korábban is voltam gyülekezetvezető, így nagy valószínűséggel engem választanak meg.” De végül csak evangéliumi diakónussá választottak. Az első gondolatom az volt, hogy a reményem az üdvösségre lecsökkent, és különösen, amikor láttam, hogy egy nővért, aki néhány évvel kevesebb ideje hitt Istenben, mint én, megválasztottak gyülekezetvezetőnek, nagyon feldúlt lettem. Arra is gondoltam, hogy a jövőben még több újonnan érkezett fog csatlakozni a gyülekezethez, hogy felülmúlnak majd engem, és hogy idővel nem lesz helyem. Ezekre a dolgokra gondolva nagyon feldúlt lettem, és elvesztettem a motivációt, hogy végezzem a kötelességemet. Így imádkoztam Istenhez: „Istenem! Kérlek, tartsd távol a szívemet attól, hogy ezek az állapotok megzavarják! Hajlandó vagyok elengedni a kilátásokra és a státuszra törekvést.” Kérlek, tégy képessé arra, hogy Téged szolgáljalak, hogy alávessem magam a Te rendelkezéseidnek, és hogy csak azért végezzem a kötelességemet, hogy eleget tegyek Neked! Ha továbbra is a státuszra törekvéshez ragaszkodom, remélem, hogy meg fogsz fegyelmezni.” Isten szavaiban ezt olvastam: „Végső soron az, hogy az emberek elérhetik-e az üdvösséget, nem attól függ, hogy milyen kötelességet végeznek, hanem attól, hogy képesek-e megérteni és elnyerni az igazságot, és attól, hogy végső soron képesek-e teljesen alávetni magukat Istennek, kiszolgáltatni magukat az Ő intézkedésének, nem gondolva saját jövőjükre vagy sorsukra, és hogy képesek-e alkalmas teremtményekké válni. Isten igaz és szent, és ezek azok a mércék, amivel Ő az egész emberiséget méri. És jegyezd meg jól, ezek a mércék nem változtathatók meg. Vésd e mércéket az elmédbe, és soha ne gondolj arra, hogy más utat keress, hogy valami valótlan dologra törekedj. A követelmények és mércék, melyeket Isten mindenkinek kijelölt, aki üdvözülni szeretne, örökre változatlanok. Ezek ugyanazok maradnak, bárki is vagy” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten igazságos és szent, és Isten aszerint határozza meg az egyes emberek rendeltetési helyét, hogy elnyerték-e az igazságot. Nekem is Isten követelményei szerint kell törekednem, el kell engednem a vágyamat, hogy a státuszra és a rendeltetési helyre törekedjek, teljes szívvel végre kell hajtanom a kötelességeimet, és az igazságra kell törekednem. Ez van összhangban Isten szándékával. A munkaképességem kissé hiányos, és az, hogy most megválasztottak evangéliumi diakónussá, egy Istentől kapott újabb lehetőség a gyakorlásra. Meg kell becsülnöm ezt a lehetőséget, és teljes szívvel a kötelességeimnek kell szentelnem magam, az igazságra kell törekednem, és el kell nyernem azt, fel kell oldanom a romlott beállítottságomat, és végre kell hajtanom a kötelességeimet, hogy eleget tegyek Isten szívének. Ez a legfontosabb. Ezután a kötelességeimnek szenteltem magam, és a tapasztalt változásokat mind a vezetésnek köszönhettem, melyet Isten szavai nyújtottak. Hála legyen Isten üdvösségéért!