Li Cseng gyülekezetvezető volt, főként az emberek kitakarításért és kizárásáért volt felelős, és az én feladataimat is ő felügyelte. Miután már több mint egy évig kapcsolatban voltunk, észrevettem, hogy jó képességű, a kötelességében viseli a terhet, és képes azonosítani a munka során felmerülő problémákat, valamint tisztán látni az emberek állapotát. A kitakarítási és kizárási anyagok szervezésekor különösen jól felfogta a kulcsfontosságú eseményeket, és megtalálta Isten megfelelő szavait azok meghatározására, akiket a viselkedésük alapján ki kell takarítani és ki kell zárni. Ezek olyan dolgok voltak, amiket én magam nem tudtam volna megoldani. Minden alkalommal, amikor összegyűltünk, és a különböző típusú emberek felismeréséről vállaltunk közösséget, mindig azt reméltem, hogy Li Cseng is ott lesz. Ha nem jött el, csalódott voltam, mintha eltűnt volna a támaszom. Az elmúlt egy évben minden olyan gyülekezet, amelyekért Li Cseng volt felelős, meg lett tisztítva néhány gonosz embertől és álhívőtől, ami jelentősen megtisztította a gyülekezeteket. Szilárdan hittem, hogy Li Cseng olyan ember, aki az igazságra törekszik, és megérti azt, sőt, azt gondoltam, hogy csak a hozzá hasonló emberek lehetnek vezetők. Őszintén csodáltam őt, és a példaképnek tekintettem a hitem útján.

Egy nap 2023 májusában kaptam egy levelet a felső szintű vezetőtől, amelyben azt közölte, hogy Li Csenget elbocsátották. Megdöbbentem, és nem tudtam elhinni ezt a hírt, azt gondolva: „Li Cseng jó képességű, tehetséges, és eredményes a kötelességében. Hogyan lehet egy ilyen embert elbocsátani? Túl sokat követelnek a vezetők? Amikor találkozom velük, meg kell kérdeznem tőlük, hogy miért bocsátották el Li Csenget.” Ezután önkéntelenül is összehasonlítottam magam Li Csenggel. Ő nemcsak átlátta az emberek állapotát, és megtalálta Isten megfelelő szavait a nehézségeik megoldására, hanem a munkája is eredményes volt. Ami engem illet, én nem rendelkeztem az ő adottságaival, nem tudtam olyan sokat szenvedni és áldozatot hozni, mint ő, gyakran okozott nehézséget az emberek állapotának rendezése, és sokszor kértem a segítségét. Most, hogy egy olyan embert elbocsátottak, mint Li Cseng, úgy éreztem, nem vagyok messze attól, hogy engem is elbocsássanak. Ettől a gondolattól megtört a lelkem, és a következő napokban nem volt energiám a kötelességemre, és csak sötétséget láttam magam előtt. Rájöttem, hogy rossz az állapotom, és az igazságot akartam keresni, hogy megoldjam a problémáimat. Tudtam, hogy a gyülekezet döntései az emberek elbocsátásáról az alapelveken alapulnak, és Li Csenget minden bizonnyal azért bocsátották el, mert a kötelességében megszegte az alapelveket. Eszembe jutott Isten szavainak egy passzusa, amit kikerestem, és elolvastam. Isten azt mondja: „Minden időszakban és minden szakaszban történnek a gyülekezetben bizonyos konkrét dolgok, amelyek ellentétben állnak az emberek elképzeléseivel. Például egyesek megbetegednek, egyes vezetőket vagy dolgozókat lecserélnek, más embereket lelepleznek és kiiktatnak, van, aki élet és halál próbatételével néz szembe, sőt, egyes gyülekezetekben akár gonosz emberek és antikrisztusok is támadhatnak, akik zavart keltenek, és így tovább. Ilyesmik előfordulnak időnként, de egyáltalán nem véletlenül. Mindezek a dolgok Isten szuverenitásának és rendelkezéseinek eredményei. Egy nagyon békés időszakot hirtelen több incidens vagy szokatlan esemény is félbeszakíthat, amelyek vagy a környezetetekben, vagy személy szerint veletek történnek, és ezeknek a dolgoknak az előfordulása megtöri az emberek életének normális rendjét és normalitását. Kívülről nézve ezek a dolgok nem felelnek meg az emberek elképzeléseinek és képzelődéseinek; olyan dolgok ezek, amelyeket az emberek nem akarnak átélni vagy végignézni. Akkor hát az ilyen dolgok előfordulása hasznára van-e az embereknek? Hogyan kezeljék, tapasztalják meg és értsék meg ezeket az emberek? Gondolkozott már ezen bármelyikőtök? (Meg kell értenünk, hogy ez Isten szuverenitásának eredménye.) Annyi az egész, hogy megértitek, hogy mindez Isten szuverenitásának eredménye? Levontatok ebből bármilyen tanulságot? [...] Az embereknek nem volt megértésük Istenről, amelyből kiindulhattak volna, és amikor olyan dolgokkal szembesülnek, amelyek ellentétben állnak az elképzeléseikkel, nem keresik az igazságot vagy olyan embereket, akikkel beszélgethetnének, hanem csak az elképzeléseik és képzelődéseik alapján kezelik ezeket, míg végül arra a következtetésre jutnak, hogy »továbbra is bizonytalan, hogy ezek a dolgok Istentől származnak-e vagy sem«, és aggályaik támadnak Istennel kapcsolatban, sőt, akár kétségbe is vonják az Ő szavait. Ennek eredményeként az Istennel kapcsolatos kétségeik, spekulációik és gyanakvásuk egyre komolyabbá válik, és elveszítik a motivációt kötelességeik teljesítésére. Nem hajlandók szenvedni és áldozatokat hozni, hanem csak lógnak, vacakolnak egyik napról a másikra. Miután megtapasztaltak néhány konkrét incidenst, elhagyta őket és tovatűnt még az a kis lelkesedés, elhatározás és vágy is, amely korábban élt bennük, és mindössze arra vonatkozó gondolataik maradtak, hogy miként tervezzék meg saját jövőjüket és keressék meg a kiutat. Az ilyen emberek nincsenek kisebbségben. Mivel az emberek nem szeretik és nem keresik az igazságot, ezért amikor valami történik velük, azt a saját szemükkel nézik, anélkül, hogy valaha is megtanulnák Istentől elfogadni. Nem keresik az igazságot Isten szavaiban, hogy megtalálják a válaszokat, és nem keresik fel az igazságot értő embereket, hogy beszélgessenek velük és megoldják ezeket a dolgokat. Ehelyett mindig a világgal való bánásmódról szerzett saját tudásukat és tapasztalatukat használják arra, hogy az őket érő dolgokat elemezzék és megítéljék. És mi ennek a végeredménye? Csapdába ejtik magukat egy kínos helyzetben, ahonnan nincs kiút – ez a következménye annak, hogy nem keresik az igazságot” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (11.)). Isten szavaiból megértettem, hogy amikor olyan dolgok történnek a gyülekezetben, amelyek nem felelnek meg az emberek elképzeléseinek, azok, akik nem törekszenek az igazságra, nem fogják elfogadni a dolgokat Istentől. Ehelyett saját elképzeléseik és képzelődéseik alapján panaszkodni fognak Istennek, és félre fogják érteni Őt, és az állapotuk romlani fog, ami kihat a kötelességeikre. Pontosan így viselkedtem. Mindig is nagyra tartottam Li Csenget, és felnéztem rá. Látva, hogy jó képességű, tehetséges, mindennap a kötelességével van elfoglalva, és mindig megtalálja Isten megfelelő szavait, hogy könnyítsen a testvérek állapotán, azt gondoltam, hogy ő olyan valaki, aki az igazságra törekszik. Most pedig elbocsátották, ami egyáltalán nem felelt meg az én elképzeléseimnek. Nem kerestem az igazságot ebben a kérdésben, ehelyett Li Cseng nevében éreztem sértve magam, sőt, azt gondoltam, hogy a vezetők igazságtalanok voltak vele szemben. Nem voltam túl felszínes ebben a kérdésben? Isten szándéka az volt, hogy tanulságokat vonjak le, és megértsem az igazság aspektusait az olyan helyzetekből, amelyek nem igazodnak az emberi elképzelésekhez. Azonban amikor meghallottam, hogy Li Csenget elbocsátották, az első reakcióm az volt, hogy arra panaszkodtam, hogy a vezetők igazságtalanul kezelték ezt a dolgot, mivel túl sokat követeltek, és még kérdőre is akartam vonni a vezetőket, hogy miért bántak így Li Csenggel. Azt is gondoltam, hogy rosszabb vagyok Li Csengnél, és esetleg én is számíthatok az elbocsátásra, ami oda vezetett, hogy negativitásban és félreértésben éltem, ami kihatott a kötelességemre. Isten szavaiból láttam, hogy veszélyes, ha nem keresem az igazságot, amikor ilyen dolgok történnek velem. Ezt felismerve az ellenállás érzése csökkent, és hajlandó voltam keresni az igazságot ebben a kérdésben.

Később, amikor a vezető közösséget vállalt, és leleplezte Li Cseng viselkedését, megtudtam, hogy Li Cseng valójában arrogáns és önelégült, és önkényesen járt el a kötelességében, mindenről ő döntött, anélkül, hogy megbeszélte volna a dolgokat a munkatársaival. A többszöri közösség ellenére sem változtatott a viselkedésén, zavarást okozva a gyülekezet munkájában. Csak ezután bocsátották el, és késztették gondolkodásra. A vezető példákat is hozott Li Cseng konkrét viselkedésére. Nemrégiben egy gyülekezetvezető családi problémák miatt késlekedett a kötelességével, és anélkül, hogy az alapelveket kereste volna, megvizsgálta volna a körülményeket, vagy a munkatársakkal értekezett volna, Li Cseng összeállított egy anyagot, hogy kitakarítsa ezt az embert a gyülekezetből. Szerencsére a felső vezető közbelépett, és megakadályozta ezt. Egy másik alkalommal Li Cseng titokban, anélkül, hogy bárkivel megbeszélte volna a dolgot, kinevezett valakit felügyelőnek. Ez a felügyelő rossz képességű volt, és nem tudta megszervezni a munkát, ami hatással volt a gyülekezet munkájára. Amikor a vezető megmetszette Li Csenget, amiért önkényesen cselekedett, ő nem volt hajlandó ezt elfogadni. Később más nővérek is beszéltek Li Cseng néhány megnyilvánulásáról, amikor önkényesen cselekedett a kötelességében. Ezeket a tényeket hallva megdöbbentem, és nem akartam elhinni, hogy Li Cseng ilyen arrogáns ember. A vezető ezután megmutatta nekem Isten szavainak egy passzusát: „Az antikrisztusok képtelenek bárkivel is együttműködni; mindig egyeduralom felállítására vágynak. Ennek a megnyilvánulásnak a jellemzője az »egyedül«. Miért használjuk az »egyedül« szót ennek a leírására? Mert mielőtt cselekednének, nem járulnak Isten elé imádságban, az igazság alapelveit sem keresik, még kevésbé keresnek valakit, akivel közösséget vállalnának, és akitől megkérdeznék: »Ez a megfelelő irány? Mit írnak elő a munkarendek? Hogyan kell az ilyesmit kezelni?« Soha nem vitatják meg a dolgokat, és soha nem próbálnak konszenzusra jutni a kollégáikkal és a társaikkal – csak egyedül mérlegelik a dolgokat és tervezgetnek, a saját terveiken és intézkedéseiken dolgoznak. Isten házának munkarendjeit csupán felületesen átolvasva azt hiszik, hogy megértették őket, majd vakon megszervezik a munkát. Mire pedig mások tudomást szereznek erről, a munkát már el is rendezték. Lehetetlen, hogy bárki is előzetesen a saját szájukból hallja a nézeteiket vagy véleményeiket, mivel soha senkivel nem közlik a bennük rejlő gondolatokat és nézeteket. Valaki megkérdezheti: »Nincsenek minden vezetőnek és dolgozónak társai?« Lehet, hogy névlegesen van társuk, de amikor a munkára kerül a sor, már nincs – egyedül csinálják a dolgokat. Bár a vezetőknek és a dolgozóknak vannak társaik, és mindenkinek, aki bármilyen kötelességet végez, van társa, az antikrisztusok úgy hiszik, hogy jó képességűek és jobbak, mint az átlagemberek, ezért az átlagemberek nem méltóak arra, hogy a társaik legyenek, és mindannyian alacsonyabb rendűek náluk. Ezért szeretnek az antikrisztusok mindenről dönteni, és nem szeretik megbeszélni a dolgokat senki mással. Úgy gondolják, hogy ha így tesznek, akkor alkalmatlan semmirekellőnek tűnnek. Miféle nézőpont ez? Miféle beállítottság ez? Arrogáns beállítottság? Úgy gondolják, hogy másokkal együttműködni és megbeszélni dolgokat, érdeklődni és kérdezni tőlük méltatlan és megalázó, az önbecsülésük megsértése. Ezért pedig, hogy megóvják az önbecsülésüket, nem engednek átláthatóságot semmiben, amit tesznek, és nem is beszélnek róla másoknak, nemhogy megbeszélnék velük. Úgy gondolják, hogy ha másokkal megbeszélik a dolgokat, azzal alkalmatlannak mutatják magukat: hogy ha mindig kikérik mások véleményét, az azt jelenti, hogy ostobák és képtelenek önállóan gondolkodni; hogy ha másokkal együtt dolgoznak egy feladat elvégzésén vagy valamilyen probléma megoldásán, haszontalannak tűnnek. Ez vajon nem az ő arrogáns és abszurd mentalitásuk? Nem a romlott beállítottságuk? A bennük lévő arrogancia és önelégültség túlságosan is nyilvánvaló: elvesztettek minden normális emberi értelmet, és nincs minden rendben a fejükben. Mindig úgy gondolják, hogy vannak képességeik, egyedül is be tudnak fejezni dolgokat és nincs szükségük arra, hogy másokkal együttműködjenek. Mivel ilyen romlott beállítottságaik vannak, képtelenek a harmonikus együttműködés elérésére. Úgy hiszik, hogy a másokkal folytatott együttműködés a saját hatalmuk felhígulását és széttöredezését jelenti, hogy ha a munkát megosztják másokkal, akkor a saját hatalmuk csökken és nem dönthetnek mindenről saját maguk, vagyis nincs valóságos hatalmuk, ami óriási veszteség a számukra. Így aztán bármi történjék is velük, ha úgy hiszik, hogy értik és tudják, hogyan lehet megfelelően kezelni, akkor nem beszélik meg senki mással, és ők döntenek el mindent. Inkább hibáznak, mint hogy másokat beavassanak. Inkább tévednek, mint hogy megosszák a hatalmat valaki mással, és inkább az elbocsátást részesítik előnyben, mint hogy hagyják, hogy mások beavatkozzanak a munkájukba. Ilyen egy antikrisztus” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Isten szavai leleplezik, hogy az antikrisztusok önkényesen cselekszenek, minden döntést maguk hoznak meg, hogy megőrizzék a hatalmukat. Nem keresik az igazságalapelveket, és nem vitatják meg másokkal, amikor problémák adódnak, a természetük arrogáns és észszerűtlen. Ha ezt Li Cseng viselkedéséhez hasonlítjuk, gyülekezetvezetőként önkényesen járt el, és a kötelességében megtartotta magának a hatalmat, és amikor a testvérek rámutattak, hogy milyen problémák vannak vele, nemcsak, hogy nem gondolkodott el önmagán, hanem úgy vélte, hogy megérti a helyzetet, és képes önállóan döntéseket hozni. Nem kereste az alapelveket, háttérbe szorította a munkatársait, és titokban anyagokat állított össze az emberek kitakarítására, miközben egy alkalmatlan felügyelőt is kijelölt, akadályozva és megzavarva ezzel a gyülekezet munkáját, és figyelmen kívül hagyva azt, amit mások mondtak. Li Csengnek ez a fajta viselkedése vajon nem felel meg pontosan annak, ahogy Isten leleplezi azt, hogy az antikrisztusok mindent „egyedül” csinálnak? Li Cseng monopolizálta a hatalmat, hogy irányítsa a gyülekezetet, és megzavarta a gyülekezet munkáját, ami pontosan az antikrisztusok viselkedése, úgy, ahogy Isten leleplezte. Már elindult az antikrisztusok útján. A vezetők és a dolgozók többször rámutattak a problémáira, de ő soha nem vette őket komolyan. Az, hogy a felső vezető az alapelvek alapján elbocsátotta őt, teljesen helyénvaló volt!

Önkéntelenül is arra gondoltam: „Miután ilyen hosszú ideig kapcsolatban voltam Li Csenggel, hogyhogy nem láttam őt tisztán, sőt, azt gondoltam, hogy megvan benne az igazságvalóság, és még csodáltam is őt.” Keresés közben Isten szavainak ezt a passzusát is elolvastam: „Vannak olyan emberek, akiket gyakran félrevezetnek azok, akik kívülről spirituálisnak, nemesnek, magasztosnak és nagyszerűnek tűnnek. Ami azokat az embereket illeti, akik ékesszólóan tudnak beszélni a szavakról és a doktrínákról, és akiknek beszéde és tettei csodálatra méltónak tűnnek, az ő cselekedeteik lényegét, a tetteik mögötti elveket, vagy azt, hogy mik a céljaik, soha nem vizsgálták meg azok, akiket félrevezetnek. Sőt, soha nem vizsgálták meg, hogy ezek az emberek valóban alávetik-e magukat Istennek, és azt sem állapították meg, hogy ezek az emberek valóban félik-e Istent és kerülik-e a rosszat. Soha nem ismerték fel ezen emberek emberi mivoltának lényegét. Ehelyett a velük való megismerkedés első lépésétől kezdve, apránként eljutottak oda, hogy csodálják és tisztelik ezeket az embereket, akik végül a bálványaik lettek. Ráadásul egyesek fejében azok a bálványok, akiket imádnak – és akikről azt hiszik, hogy képesek elhagyni a családjukat és a munkájukat, és akikről a felszínen úgy tűnik, hogy képesek megfizetni az árat –, azok, akik valóban eleget tesznek Istennek, és akik valóban jó kimenetelt és jó rendeltetési helyet érhetnek el. Az ő elméjükben ezek a bálványok azok, akiket Isten jóváhagy” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Hogyan lehet megismerni Isten természetét és az eredményeket, amelyeket munkája el fog érni?). Isten szavaiból rájöttem, hogy Li Cseng iránti imádatom főként annak volt köszönhető, hogy milyen eredményeket ért el a kitakarítási munkálatok felügyelete során, és hogy jó volt a munkaképessége. Volt némi intelligenciája és tehetsége is, és meg tudta találni a közösséghez Isten megfelelő szavait, amelyek az emberek állapotára irányultak, ezért azt hittem, hogy érti az igazságot, és megvan benne a valóság. A tények azonban azt mutatták, hogy Li Cseng egyáltalán nem volt tudatában annak, hogy milyen súlyos antikrisztusi beállítottságot fed fel. Nem volt hajlandó elfogadni, hogy a vezetők megmetszik, egyértelmű volt, hogy nem fogadta el az igazságot, és általában csak doktrínákkal vértezte fel magát. Azért foglalkozott a kötelességével, hogy eredményeket érjen el, és ezáltal az emberek jó véleménnyel legyenek róla, egyáltalán nem törekedett az igazságra, hogy saját romlott beállítottságát feloldja, én mégis bálványként imádtam őt, és még a példáját is követtem; milyen tudatlan voltam! Arra gondoltam, hogy Isten elfogadta Pétert, mert Péter az igazság keresésére összpontosított, és arra, hogy eleget tegyen Isten szándékainak mind a mindennapi életében, mind a kötelességében. Minden apró ügyben arra összpontosított, hogy megváltoztassa a régi beállítottságát. Ezzel szemben én az embereket az intelligenciájuk és az adottságaik, az általuk végzett munka és a felszínen elszenvedett szenvedésük alapján ítéltem meg. Láttam, hogy az emberek megítélésében az én szemléletem megszegi Isten követelményeit. Ha Li Csenget nem bocsátották volna el, nem gondolkodtam volna el ezeken a kérdéseken, és továbbra is követtem volna a példáját. Ebben a pillanatban őszintén megköszöntem Istennek, hogy ilyen embereket, eseményeket és dolgokat vezényelt. Isten így mentett meg engem. Látva, hogy néhány testvér a gyülekezetben még mindig nem látott tisztán Li Csenggel kapcsolatban, közösséget vállaltam velük arról, hogy mit jelent önkényesen cselekedni, és arról is, hogy nem szabad az embereket kizárólag a látszat alapján megítélni, hanem az alapján, hogy Isten szavai szerint cselekszenek-e, és hogy gyakorolják-e az igazságot, hogy megvédjék a gyülekezet munkáját. Miután meghallgattak a testvérek, némileg képesek voltak tisztábban látni Li Csenggel kapcsolatban.

Később tovább töprengtem: miért volt ilyen erős a reakcióm Li Cseng elbocsátására, és miért csüggedtem el azonnal? Megvizsgáltam magam, és úgy találtam, hogy azt a nézetet vallom, hogy ha egy olyan valakit, mint Li Cseng, aki minden tekintetben jobb nálam, el lehet bocsátani, akkor én is közel vagyok ahhoz, hogy elbocsássanak. Utána elolvastam Isten szavainak egy passzusát: „A kötelességük végzése folyamán az antikrisztusok állandóan a saját kilátásaikat és sorsukat illetően számítgatnak: hány éve végzik a kötelességüket, mennyi nehézséget viseltek, mennyi mindenről mondtak le Istenért, mennyi árat fizettek, mennyi energiát fektettek be, hány évet adtak fel a fiatalságukból, illetve vajon most jogosultak-e már arra, hogy jutalmakat és koronát kapjanak; vajon elegendő tőkét halmoztak-e már fel a kötelességük végzésének e pár évében, vajon Isten szemében kegyelt emberek-e Előtte, valamint, hogy olyan emberek-e Isten szemében, akik jutalmakat és koronát kaphatnak. [...] Erősen ragaszkodnak a saját ambícióikhoz és vágyaikhoz, az igazságnak, az élet egyedüli céljainak, valamint a legigazságosabb vállalkozásnak tekintve azokat. Nem ismerik azt az igazságot, miszerint ha egy ember beállítottsága nem változik, akkor örökké Isten ellensége lesz, és nem tudják, hogy az, hogy Isten milyen áldásokat ad valakinek és hogyan bánik vele, nem a képességén, az adottságain, a tehetségén és a tőkéjén múlik, hanem azon, hogy mennyi igazságot gyakorol és mennyi igazságot nyer el, valamint azon, hogy olyan ember-e, aki féli Istent és kerüli a rosszat. Ezek olyan igazságok, amelyeket az antikrisztusok sosem fognak megérteni. Az antikrisztusok sosem fogják látni ezt, és ebben a legostobábbak. A kezdettől a végéig hogyan viszonyulnak az antikrisztusok a kötelességükhöz? Azt hiszik, hogy a kötelességtevés ügylet, hogy annak, aki a legtöbbet áldoz a kötelességében, aki a legnagyobb hozzájárulást teszi Isten házához és a legtöbb éven át bírja Isten házában, nagyobb esélye lesz az áldásra és arra, hogy végül koronát kapjon. Ilyen az antikrisztusok logikája” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Hetedik rész)). Isten szavaiból láttam, hogy az antikrisztusok ügyletként kezelik a kötelességeiket, a több munkát és a kötelességükben elért eredményeket alkualapként használják, hogy cserébe megkapják Isten áldásait. Ez az antikrisztusok logikája. Én is ezt az álláspontot képviseltem. Amikor láttam, hogy elbocsátottak valakit, aki minden tekintetben kiemelkedőbb nálam, azt gondoltam, hogy előbb-utóbb engem is elbocsátanak. Úgy éreztem, hogy a jövőbeli kilátásaim bizonytalanok, ami negativitáshoz vezetett. Valójában Isten normái az emberek megítélésében nem azon alapulnak, hogy mennyire tehetségesek, sem azon, hogy látszólag mennyit szenvednek és dolgoznak, hanem inkább azon, hogy mennyi igazságot gyakorolnak és nyernek el a kötelességeik során. Eközben nem Isten szavai, hanem a saját elképzeléseim és képzelődéseim alapján ítéltem meg az embereket, azt gondolva, hogy a tehetséges emberek, és azok, akik keményen dolgoznak, biztos megfelelnek Isten szándékának, és elnyerik az Ő jóváhagyását. Ezért amikor meghallottam, hogy Li Csenget elbocsátották, nem tudtam ezt elfogadni, sőt, még kérdőre is akartam vonni a vezetőket, hogy miért bocsátották őt el, és igazságot akartam neki szolgáltatni. Az, hogy Li Cseng segítségére siettem, valójában csak ürügy volt számomra, hogy vitatkozzak. Aggódtam, hogy én leszek a következő, akit elbocsátanak, és attól féltem, hogy nem lesz jó jövőm. A vezetők kérdőre vonására irányuló vágyam mögött lényegében az a vágy húzódott meg, hogy kérdőre vonjam Istent, hogy arról panaszkodjak, hogy Isten igazságtalan, és túl sokat követel az emberektől. Nem a teremtett lény helyzetébe helyezkedtem, és nem vetettem alá magam Isten munkájának; inkább vitába szálltam Istennel, és zúgolódtam Ellene. Csak ekkor jöttem rá, hogy mennyire komoly az, amit felfedtem. Pálra gondoltam, aki az általa végzett munkát arra használta fel, hogy Isten ellen zúgolódjon, és az igazság koronáját követelje Tőle. Végül Isten megbüntette és megátkozta őt. Ha továbbra sem térnék meg, Isten nem fogadna el engem, bármennyit is szenvedek a kötelességemben, és a végén engem is megbüntetne, mint Pált! Li Cseng elbocsátása figyelmeztetésként szolgált a számomra, hogy felismerjem: bár Istenben hiszek, de embereket imádok, és rossz úton járok. Tiszta szívemből éreztem, hogy ez Isten irántam való szeretete, és arra irányuló szándéka, hogy megmentsen.

Li Cseng az elbocsátása után egy ideig elgondolkodott, valamennyire megértette a romlott beállítottságát, és a gyülekezet egy új kötelességre helyezte át. Most újra Li Csenggel együtt végzem a kötelességemet, de már nem imádom úgy, mint azelőtt. Ehelyett arra összpontosítok, hogy felismerjem, vajon Isten szavain alapul-e, amit mond. Ha más véleményen vagyok, elmondom, az igazságalapelveket keresem olyan dolgokban, amiket nem értek, és az olyan problémákat, amelyeket nem látok át, jelentem a vezetőknek. Azáltal, hogy így gyakorlok, képes vagyok megérteni néhány alapelvet, és megtalálni az előre vezető utat. Ezen a tapasztalaton keresztül rájöttem az igazság keresésének fontosságára, és elkezdtem arra összpontosítani, hogy elgondolkodjak azokon a dolgokon, amelyeket teszek, és amelyekkel megszegem az alapelveket, amikor a kötelességemet teljesítem. A testvéreket is arra vezetem, hogy a kötelességeikben keressék az igazságalapelveket, hogy senki se a külső cselekedetekre koncentráljon, hanem arra összpontosíton, hogy az igazságra törekedjen, és az alapelveknek megfelelően végezze a kötelességeit. Ez a tapasztalat helyrehozta a dolgokról alkotott téves nézetemet, és hálás vagyok Isten üdvösségéért!