Li Hszin a partnerem volt a szövegalapú munka felügyeletében, de később elbocsátották, mert képtelen volt valódi munkát végezni. Nem tudta elfogadni a tényt, hogy elbocsátották, és tovább küzdött a státuszért, és versengett velem. Láttam, hogy Li Hszin rossz hozzáállást tanúsít irántam – nem figyelt rám, amikor hozzá beszéltem, és nem volt proaktív a munka megbeszélését illetően, ami egyes projektek előrehaladásában késedelmet okozott. A munkám hiányosságain is csúfolódott, azzal hencegett nekem, hogy ő hogyan dolgozott azelőtt, és lekicsinylő megjegyzésekkel mutatott rá romlottságomra. Kicsit korlátozva éreztem magam, és folyamatosan azt hittem, hogy túl sokat foglalkozom az imázsommal. Azt gondoltam, hogy kevésbé kompetens dolgozó vagyok, mint ő, és alkalmatlan vagyok arra, hogy csoportvezetőként szolgáljak. Egy kicsit negatívvá váltam, és még azt is fontolóra vettem, hogy lemondjak, és hagyjam, hogy Li Hszin vegye át a helyemet. Később csak a vezetőm közösségvállalásának és segítségének volt köszönhető, hogy az állapotom javult egy kicsit, de még így is korlátozva éreztem magam, amikor Li Hszinnel dolgoztam. Később, amikor a vezetőm megtudta, hogy Li Hszin akaratos tud lenni, gyakran rivalizál a státuszért, valamint letámad és kirekeszt másokat, kielemezte és leleplezte a problémáit. Kezdetben a megfelelő módon tudtam Li Hszint kezelni, és szeretetteljesen segítettem is neki, és vezettem őt, hogy elgondolkozzon a problémáin, de később, amikor láttam, hogy mit írt az önkritikájában, teljesen elvesztettem a fejem. Azt írta, hogy nemcsak szemtől szemben támadott és közösített ki, de a hátam mögött is bírálólag beszélt rólam más tagokkal és a vezetővel. Annyira gyötrődtem, és olyan zaklatott voltam, azon tűnődtem, hogyan kezelhet engem ilyen módon. Hát nem a hírnevemet rombolta a hátam mögött? Elfogadhatatlannak tartottam, hogy ilyen módon kezel, miután én szeretettel beszéltem vele, és segítettem neki, amikor negatív és gyenge volt. Azt gondoltam, milyen bolond vagyok, hogy toleránsan és türelmesen viselkedem vele, és csak magamon gondolkodom el, és kezdtem egy kicsit meggyűlölni Li Hszint. Miért bocsátok meg mindig másoknak? Nem tűnök ettől haszontalan baleknak? Ez alkalommal nem tudtam olyan könnyen megbocsátani neki, meg kellett mutatnom neki, hogy tudok én kemény is lenni, és hogy nem érdemes velem ujjat húzni.

Különösen depressziósnak éreztem magam abban a két napban, és belemerültem a harag és a gyűlölet érzésébe. Néha, amikor Li Hszin megpróbált a munkáról beszélni velem, normálisan akartam társalogni vele, mint korábban, de aztán a történtek összes emléke elárasztotta az elmémet, és magával ragadott a heves meggyőződés: „Nem egyezhetek ki vele ilyen könnyen, keménynek kell lennem! A kedves embert megfélemlítik, ahogy a szelíd lovat meglovagolják. Nem tűnhetek túl kedvesnek és rendesnek hozzá. Annyira rosszul bánt velem. Miért ne kínozhatnám egy kicsit?” Ezt követően, amikor Li Hszin hozzám szólt, válaszoltam neki, mint mindig, de közben hűvösen néztem rá, kurtán-furcsán kezeltem, és a szemkontaktust is kerültem. Közben borzasztóan ideges voltam, és csak egyedül akartam lenni, békében és nyugalomban. Próbáltam nem gondolni rá, de nem tudtam azokat a gondolatokat kiűzni a fejemből. Később elnyomtam ezeket a negatív érzelmeket, és képes voltam normálisan beszélni a munkáról Li Hszinnel, de még mindig igazán szétszórtnak éreztem magam. Mindig kedvem támadt Li Hszinre zúdítani a frusztrációmat, dühömet és gyűlöletemet. Nagyon bántott a dolog, feldúlt voltam, és nem tudtam, hogyam hozzam helyre az állapotomat. Csak annyit tudtam tenni, hogy legbensőbb gondolataimat Isten elé tártam, újra és újra így imádkozva Hozzá: „Ó, Istenem, azután, amit Li Hszin tett velem, olyan mérges vagyok. Némi gyűlöletet is érzek felé, és még bosszút is kívánok állni. Ó, Istenem, nem akarok a romlott beállítottságom szerint élni, és normálisan akarok beszélni Li Hszinnel, de nem vagyok rá képes, érettségem túl kicsit. Kérlek, segíts rajtam, és mutass utat nekem!”

Később rábukkantam Isten szavainak e szakaszára: „Ha valaki korábban megbántott téged, és te ugyanúgy bánsz vele, az összhangban van az igazságalapelvekkel? Ha azért, mert megbántott téged – nagyon durván megbántott –, te megpróbálod tisztességes vagy tisztességtelen eszközökkel megbosszulni és megbüntetni őt, a nem hívők szerint ez méltányos és észszerű, és nincs mit kifogásolni rajta; de miféle cselekvéssor ez? Forrófejűség. Megbántott téged, ez a cselekvéssor a romlott sátáni természet feltárulása, de ha te bosszút állsz rajta, a te cselekvéssorod nem ugyanolyan, mint az övé? A bosszúd mögött álló mentalitás, kiindulópont és forrás ugyanaz, mint az övé; nincs különbség. Tehát a te cselekedeteid jellege biztosan forrófejű, természetes és sátáni. Mivel sátáni és forrófejű, vajon nem kellene megváltoztatnod a cselekedeteid ezen irányát? Meg kellene vajon változtatnod a cselekedeteid mögött rejlő forrást, szándékokat és motivációkat? (Igen.) Hogyan változtatod meg őket? Ha valami apróság történik veled, bár kellemetlen számodra, ha nem érinti a saját érdekeidet, nem bánt téged mélyen, nem késztet gyűlöletre, vagy arra, hogy az életedet kockáztasd a megtorlás érdekében, akkor félreteheted a gyűlöletedet anélkül, hogy forrófejű lennél; inkább a racionalitásodra és emberi mivoltodra támaszkodhatsz, hogy megfelelően és nyugodtan kezeld ezt az ügyet. Nyíltan és őszintén elmagyarázhatod az ügyet a másik félnek, és eloszlathatod a gyűlöletedet. De ha ez a gyűlölet túl mély, olyannyira, hogy eljut arra a pontra, hogy megtorlást akarsz, és keserű gyűlöletet érzel, akkor vajon tudsz még türelmet gyakorolni? Amikor képes vagy arra, hogy ne a forrófejűségre hagyatkozz, és nyugodtan ki tudod mondani, hogy »észszerűnek kell lennem. A lelkiismeretem és az értelmem szerint kell élnem, valamint az igazságalapelvek szerint. A gonoszságra nem válaszolhatok gonoszsággal, szilárdan kell állnom a bizonyságtételemben, és meg kell szégyenítenem a Sátánt«, az nem egy eltérő állapot? (De az.) Milyen állapotaitok voltak a múltban? Ha valaki más ellop valamit tőled, vagy megeszik valamit, ami a tiéd, az nem vált ki nagy, mély gyűlöletet, ezért nem fogod szükségesnek tartani, hogy addig vitázz vele emiatt, amíg bele nem vörösödsz – méltóságodon aluli, és nem éri meg neked. Ilyen helyzetben racionálisan tudod kezelni az ügyet. Az, hogy képes vagy az ügyet racionálisan kezelni, egyenlő az igazság gyakorlásával? Egyenértékű azzal, hogy ebben az ügyben rendelkezel az igazságvalósággal? Egyáltalán nem. A racionalitás és az igazság gyakorlása két külön dolog. Ha olyasmivel találkozol, ami különösen feldühít, de képes vagy racionálisan és higgadtan kezelni, anélkül, hogy forrófejűséget vagy a romlottságot tárnál fel – ehhez az kell, hogy megértsd az igazságalapelveket, és a bölcsességre támaszkodva kezeld a helyzetet. Egy ilyen helyzetben, ha nem imádkozol Istenhez, vagy nem keresed az igazságot, könnyen forrófejűvé válsz – akár erőszakossá is. Ha nem keresed az igazságot, csak emberi módszerekkel és a saját preferenciáid szerint kezeled az ügyet, akkor nem tudod megoldani egy kis doktrína prédikálásával, vagy azzal, hogy leülsz és kitárod a szíved. Ez nem ilyen egyszerű” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazi átalakulást csak az ember romlott beállítottságának eloszlatása hozhatja el). Amint eltűnődtem Isten szavain, kezdtem egészen bűnösnek érezni magam. Mivel azt gondoltam, hogy Li Hszin ártott a hírnevemnek azzal, hogy mások előtt kritizált, bosszút akartam állni rajta és megnehezíteni az életét. Mennyiben különböztek az én cselekedeteim az övéitől? Hagytam, hogy az érzelmeim és a romlott beállítottságom határozzák meg a cselekedeteimet. Nem a Sátán volt mindennek a gyökere? Nem gyakoroltam az igazságot! Mindig úgy gondoltam magamra, mint aki egészen kedves és elfogadó, és nem jellemző, hogy kicsinyes és számító legyek az emberekkel. Csak miután elolvastam Isten szavait, jöttem rá, hogy ez nem az én igazi érettségem. Csak olyan dolgokat illetően nem voltam kicsinyes, amelyekben nem volt érdekeltségem. Nem éreztem szükségét annak, hogy túlságosan elmerüljek triviális és lényegtelen ügyekben. Ha túl kicsinyes lennék, méltatlannak és szűk látókörűnek tűnnék. Képes voltam észszerűen kezelni ezeket a problémákat, és nagylelkűnek és megbocsátónak tűntem. Kezdetben, amikor Li Hszin rossz hozzáállást tanúsított felém, képes voltam őt helyesen kezelni, és megértettem a helyzetét. Úgy éreztem, normális, hogy romlottságot tár fel, és azt képzeltem, igazán megbocsátó vagyok. De amikor megtudtam, hogy Li Hszin a csapat más tagjai és a vezető előtt kritizált engem, úgy éreztem, nagy sérelem érte a méltóságomat, egyszerűen nem bírtam tovább, és a düh és a gyűlölet csapdájába kerültem. Megértettem, hogy nem vagyok igazán türelmes és toleráns. Isten szavai így szólnak: „Ha olyasmivel találkozol, ami különösen feldühít, de képes vagy racionálisan és higgadtan kezelni, anélkül, hogy forrófejűséget vagy a romlottságot tárnál fel – ehhez az kell, hogy megértsd az igazságalapelveket, és a bölcsességre támaszkodva kezeld a helyzetet.” Azt gondoltam magamban: „Milyen igazságokat kell megértenem, hogy megszabaduljak ezektől a gyűlöletes érzelmektől?”

Egy bizonyos szakasz tökéletesen felfedte a helyzetemet. Mindenható Isten azt mondja: „A támadás és a megtorlás egyfajta cselekedet és feltárulás, ami a rosszindulatú sátáni természetből ered. Ez is egyfajta romlott beállítottság. Az emberek így gondolkodnak: »Ha nem vagy jó hozzám, ártani fogok neked! Ha te nem bánsz velem méltósággal, én miért bánnék veled méltósággal?« Miféle gondolkodás ez? Nem megtorló gondolkodásmód ez? Egy hétköznapi ember szemszögéből nézve ez nem egy érvényes nézőpont? Nem állja meg a helyét? »Soha nem ütök elsőnek, de mindig visszaütök«, és »néha a hóhért akasztják« – a nem hívők gyakran mondanak ilyeneket; ezek mind olyan érvek, amelyek megállják a helyüket, és teljesen megfelelnek az emberi elképzeléseknek. Mégis hogyan tekintsenek ezekre a szavakra azok, akik hisznek Istenben és az igazságot keresik? Helyesek ezek az elképzelések? (Nem.) Miért nem helyesek? Hogyan kell őket felismerni? Honnan származnak ezek a dolgok? (A Sátántól.) A Sátántól származnak, efelől nincs kétség. A Sátán mely természetéből származnak? A Sátán rosszindulatú természetéből származnak; mérget tartalmaznak, és a Sátán igazi arcát hordozzák, annak minden rosszindulatával és csúfságával. Ezt a fajta természetlényeget tartalmazzák. Milyen jellegűek azok a nézőpontok, gondolatok, feltárulások, beszéd, sőt cselekedetek, amelyek ezt a fajta természetlényeget tartalmazzák? Kétségtelenül az ember romlott beállítottsága – a Sátán természete. Vajon ezek a sátáni dolgok összhangban vannak Isten szavaival? Összhangban vannak az igazsággal? Van alapjuk Isten szavaiban? (Nincs.) Ezek azok a cselekedetek, amelyeket Isten követőinek meg kell tenniük, és azok a gondolatok és nézőpontok, amelyekkel rendelkezniük kell? Ezek a gondolatok és cselekvéssorok összhangban vannak az igazsággal? (Nincsenek.) Mivel ezek a dolgok nincsenek összhangban az igazsággal, összhangban vannak a normális emberi mivolt lelkiismeretével és józan eszével? (Nincsenek.) Most már világosan láthatjátok, hogy ezek a dolgok nincsenek összhangban az igazsággal, illetve a normális emberi mivolttal. Korábban úgy gondoltátok, hogy ezek az cselekvéssorok és gondolatok helyénvalóak és szalonképesek voltak, és megállták a helyüket? (Igen.) Ezek a sátáni gondolatok és elméletek uralkodó helyet foglalnak el az emberek szívében, és irányítják a gondolataikat, nézőpontjaikat, viselkedésüket és cselekvéssoraikat, valamint különféle állapotaikat; az emberek tehát meg tudják érteni az igazságot? Egyáltalán nem. Éppen ellenkezőleg – nem olyan gyakorlatot folytatnak az emberek, és nem úgy tartják magukat az általuk helyesnek vélt dolgokhoz, mintha azok lennének az igazság? Ha ezek a dolgok jelentik az igazságot, akkor a hozzájuk való ragaszkodás miért nem oldja meg a gyakorlati problémáidat? Miért nem eredményez a hozzájuk való ragaszkodás valódi változást benned, annak ellenére, hogy évek óta hiszel Istenben? Miért vagy képtelen Isten szavait használni arra, hogy felismerd ezeket a Sátántól származó filozófiákat? Még mindig úgy ragaszkodsz ezekhez a sátáni filozófiákhoz, mintha azok lennének az igazság? Ha valóban van megkülönböztetőképességed, akkor nem találtad meg a problémák gyökerét? Mert amihez ragaszkodtál, soha nem volt az igazság – inkább sátáni téveszmék és filozófiák voltak – ebben rejlik a probléma. Mindannyiótoknak azt az utat kellene követnetek, hogy megvizsgáljátok és átvizsgáljátok magatokat; nézzétek meg, hogy melyek azok a dolgok bennetek, amelyekről azt gondoljátok, hogy megállják a helyüket, amelyek összhangban vannak a józan ésszel és a világi bölcsességgel, amelyekről úgy gondoljátok, hogy letehetitek az asztalra – azok a helytelen gondolatok, nézőpontok, cselekvéssorok és alapvetések, amelyeket már igazságként kezeltetek a szívetekben, amelyekről nem gondoljátok, hogy romlott beállítottság” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazi átalakulást csak az ember romlott beállítottságának eloszlatása hozhatja el). Isten szavait olvasva rájöttem, hogy ádáz és gonosz beállítottságot tárok fel. Azt gondoltam, hogy egyszerűen túl sok, ahogyan Li Hszin kritizált engem mások előtt, és ártott a hírnevemnek és státuszomnak. Ahogyan a mondás tartja: „A kedves embert megfélemlítik, ahogy a szelíd lovat meglovagolják.” Ha ezt ennyiben hagyom, mások biztosan azt mondják majd, hogy értéktelen vagyok, könnyű préda, azt gondolják majd, hogy úgy kezelhetnek engem, ahogyan akarnak. Egyszerűen nem hagyhattam válasz nélkül, bosszút akartam állni, és semmibe akartam venni Li Hszint. Arra is gondoltam, hogy Li Hszin kezdte azzal, hogy bántott. Bárhogyan reagálok is, azzal nem fogok túl messzire menni. Minimum éreztetnem kell vele, hogy milyen az, ha megbántanak, ki kell engednem a frusztrációm és a depresszióm valamennyire. Ahogyan mondják: „Szemet szemért, fogat fogért!” és „Ha barátságtalan vagy, ne engem hibáztass, amiért igazságtalan vagyok!” Isten szavainak a kinyilatkoztatásán keresztül megértettem, hogy a gondolataim és a nézeteim mind forrófejűségből, sátáni filozófiából és a romlott beállítottságomból erednek. Meg akartam támadni és bosszút akartam állni mindenkin, aki ártott nekem vagy megsértett. Ha én rosszul éreztem magam, arra törekedtem, hogy a támadóm is rosszul érezze magát. Ráébredtem, hogy egészen ádáz és gonosz voltam. Amikor hagytam, hogy a romlott beállítottságom határozza meg az életemet, csak arra figyeltem, hogyan tegyem saját magamat boldoggá és elégedetté, és hogyan védjem az érdekeimet. Egy pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy a cselekedeteim egyáltalán összhangban vannak-e az igazsággal, vagy hogy ártanának-e Li Hszinnek. Annyira önző és szűk látókörű lettem. Li Hszin képes volt elgondolkodni önmagán és megismerni önmagát, volt bátorsága leleplezni a romlottságát. Kinyilvánította az iránti vágyát, hogy gyakorolja az igazságot és bűnbánatot tartson. Megfelelően kellett volna kezelnem őt, és félre kellett volna tennem az előítéleteimet. De nemcsak, hogy nem bátorítottam őt, de a romlottságára koncentráltam, és igyekeztem bosszút állni rajta érte. Nem voltam-e könyörtelen, noha igazam volt? Erre ráébredve éreztem, hogy milyen hitvány az emberi mivoltom. Elmerültem a gyűlölet érzésében, és noha kielégítettem a bosszú iránti vágyamat, nem éreztem magam sem boldogabbnak, sem nyugodtabbnak. Valójában még rosszabbul éreztem magam, bűnösnek és vádlottnak. Személyesen megtapasztaltam, hogy a romlott beállítottság szerinti élet személyes szenvedéshez vezet, és kárt tesz a körülöttünk levőkben. Nem kellett volna így cselekednem. Arra is ráébredtem, hogy a nézeteim ugyanolyanok voltak, mint a nem hívőkéi. Azt gondoltam, hogy csak úgy védhetem meg magam, ha a gonoszságra gonoszsággal válaszolok. A szekuláris világban a becsületes embereket gyakran megfélemlíthetik, és csak annyit tehetnek, hogy félreteszik a büszkeségüket, és kompromisszumot kötnek. Azonban Isten házában nincs megfélemlítés, és nincs megfélemlítettség. Bármi is történik velünk, bárhogyan is kezelnek bennünket mások, minden Isten engedélyével történik, nekünk pedig módot kell találnunk arra, hogy tanuljunk ezekből a dolgokból, és gyakoroljuk az igazságot. El kell fogadnom ezt Istentől, és helyesen kell kezelnem Li Hszint az Ő szavai szerint.

A következő napon még mindig rosszul éreztem magam, amikor eszembe jutott ez a probléma, és bizonytalan voltam, hogyan viselkedjek Li Hszinnel, így Istenhez imádkoztam: „Ó, Istenem, tudom, hogy nem szabadna a sátáni filozófiák alapján kezelnem Li Hszint, de az ezzel a problémával kapcsolatos ismereteim túlságosan felszínesek, és nem érzem a felszabadulást. Nem tudom, hogyan kellene Li Hszint kezelnem. Ó, Istenem, kérlek, vezess engem!” Ezt követően még egy szakaszt találtam. „Isten harag, és nem tűri el, ha megsértik – ez azonban nem jelenti azt, hogy Isten haragja nem tesz különbséget az okok között, vagy hogy nem elvek alapján működik; az elvszerűtlen, véletlenszerű dühkitörésekre, az olyasfajta dühre, amely nem tesz különbséget az okok között, kizárólag a romlott emberiség formál jogot. Mihelyt egy ember státuszra tesz szert, gyakran nehezére esik uralni a hangulatát, így aztán örömmel kap az alkalmon, hogy kifejezze elégedetlenségét és kiadja magából érzelmeit; gyakran gurul dühbe látható ok nélkül, hogy felfedje rátermettségét és mások tudomására hozza, hogy az ő státusza és identitása különbözik az átlagemberekétől. Természetesen a státusszal nem rendelkező romlott emberek is gyakran elveszítik az irányítást maguk fölött. Haragjukat gyakran magánérdekeik sérelme okozza. Hogy megvédjék saját státuszukat és méltóságukat, gyakran adják ki magukból érzelmeiket, és tárják fel arrogáns természetüket. Az ember azért lobban haragra és adja ki magából az érzéseit, hogy megvédje és fenntartsa a bűn létezését, és ezek a cselekedetek adnak módot arra, hogy az ember kifejezze elégedetlenségét; csordultig vannak tisztátalanságokkal, cselszövéssel és ármánykodással, az ember romlottságával és elvetemültségével, és mindennél inkább csordultig vannak az ember féktelen ambícióival és vágyaival” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.). Miután elgondolkodtam Isten szavain, egészen elszégyelltem magam. Megértettem, hogy Isten lényege igazságos és szent, és Ő a munkáját nagyon elvszerűen végzi. Isten haragja és irgalma különösen tiszta és szeplőtlen. Vegyük például azt, hogyan kezelte Isten Szodoma és Ninive városait. Mindkét város megtagadta Istent, és a bűn és a bujaság áldozatául esett. Gonosz cselekedeteik már régóta ismertek voltak Isten előtt, és pusztulniuk kellett volna az általuk elkövetett gonosz miatt. A két város teljesen eltérő módon reagált a hírvivőkre, akiket Isten küldött látogatóba. A Szodomában élők ádázul üldözték a hírvivőket, és gyűlöltek minden pozitív dolgot. Végül felbőszítették Isten természetét, és Ő égő kénnel megsemmisítette őket. Ezzel szemben a Ninivében lakók hittek Jónás bejelentésének, és engedelmeskedtek neki, és az egész város Isten elé járult, hogy megtérjen és bűnvallást tegyen, ami végül arra vezette Istent, hogy meggondolja magát, és irgalmazzon nekik. Ha az emberek makacsul megtagadják, hogy bűnbánatot tartsanak, akkor Isten elítéli és elpusztítja őket. De amikor igaz bűnbánatot tartanak, és megvallják bűneiket, Isten azonnal visszavonja a haragját, és irgalmat mutat feléjük. Istennek az emberiség felé tanúsított hozzáállása alapján ráébredtem, hogy egyáltalán nem az alapelvek szerint cselekedtem és kezeltem az embereket, hogy teljesen a romlott beállítottságom alapján cselekedtem. Amikor Li Hszin romlottságot tárt fel, de az nem ártott az érdekeimnek, nem javítottam ki és nem segítettem őt, hanem annyiban hagytam a dolgot. Amikor az érdekeim súlyosan sérültek, és már nem bírtam tovább, forró fejjel bosszút akartam rajta állni, és még amikor bűnbánatot akart tartani, akkor sem tudtam megbocsátani neki. Elmerültem a gyűlölet érzésében, és mélyen nehezteltem. Ráébredtem, hogy mindkét esetben a romlott beállítottságom alapján kezeltem Li Hszint, és a saját érdekeimnek megfelelően cselekedtem. Forrófejű voltam, és bosszút akartam állni, hogy megtartsam a hírnevemet, a státuszomat és a méltóságomat, így adva ki magamból Li Hszin miatti frusztrációmat. A haragom és a gyűlöletem önző volt, kicsinyes és sátáni. Ez felfedte a romlott beállítottságomat!

Később ráleltem Isten szavainak két másik szakaszára: „Ha olyasmi történne, ami felkelti a gyűlöletedet, arra hogyan tekintenél? Milyen alapon szemlélnéd? (Isten szavai alapján.) Így van. Ha nem tudod, hogyan szemléld ezeket a dolgokat Isten szavai szerint, akkor csak arra vagy képes, hogy kíméletes légy, ahol csak lehet, elfojtsd a felháborodásodat, engedményeket tégy és kivárd a megfelelő pillanatot, miközben alkalmat keresel a bosszúra – erre az útra lépnél. Ha az igazságra akarsz törekedni, Isten szavai szerint kell szemlélned az embereket és a dolgokat, ezt kérdezve magadtól: »Miért bánik így velem ez az ember? Hogy történhet ez velem? Miért lehetséges ilyen eredmény?« Az ilyesmiket Isten szavai szerint kell szemlélni. Az első tennivaló: képesnek kell lenned elfogadni ezt a dolgot Istentől, és aktívan elfogadni, hogy Istentől származik, és olyasmi, ami segít és jót tesz neked. Ahhoz, hogy elfogadd ezt a dolgot Istentől, először is úgy kell tekintened, mint olyasmit, amit Isten vezényel és kormányoz. Minden, ami a nap alatt történik, minden, amit érezni tudsz, minden, amit látni tudsz, minden, amit hallani tudsz – minden Isten engedélyével történik. Miután elfogadod ezt a dolgot Istentől, mérd hozzá Isten szavaihoz, és tudd meg, miféle ember az, aki ezt tette, és mi ennek a dolognak a lényege, tekintet nélkül arra, hogy fájdalmat okozott-e neked, amit az illető mondott vagy tett, érte-e csapás a szívedet és a lelkedet, megtaposta-e a jellemedet. Először is vizsgáld meg, hogy az illető gonosz ember-e vagy hétköznapi romlott ember, először ismerd fel igazi valójában Isten szavai szerint, majd ismerd fel és kezeld ezt a dolgot Isten szavainak megfelelően. Nem ezek a helyes lépések? (De igen.) Először fogadd el ezt a dolgot Istentől, és szemléld a dologban részt vevő embereket az Ő szavai szerint, hogy eldöntsd, hétköznapi testvérek-e vagy gonosz emberek, antikrisztusok, álhívők, gonosz szellemek, mocskos démonok vagy épp a nagy vörös sárkány kémei, és hogy amit tettek, az a romlottság általános megjelenése volt-e, vagy pedig olyan gonosztett, amelynek kifejezetten a megzavarás és félbeszakítás a célja. Mindezt úgy kell eldönteni, hogy Isten szavaival hasonlítjuk össze. A legpontosabb és legobjektívebb módszer az, ha Isten szavaihoz mérjük a dolgokat. Az emberek között Isten szavai szerint kell különbséget tenni, és a dolgokkal is Isten szavai szerint kell foglalkozni. Így töprengj: »Ez az incidens nagyon megbántotta a szívemet és a lelkemet, és árnyékot hagyott rajtam. De milyen tanulsággal szolgált ennek az incidensnek a megtörténte az életbe való belépésemre vonatkozóan? Mik Isten szándékai?« Ez elvezet a dolog lényegéhez, amire rá kell jönnöd és meg kell értened – ez a helyes út követése. Isten szándékait kell keresned, így gondolkodva: »Ez az incidens megrázta a szívemet és a lelkemet. Gyötrelmet és fájdalmat érzek, de nem lehetek negatív és szemrehányó. A legfontosabb, hogy Isten szavai szerint felismerjem, megkülönböztessem és eldöntsem, hogy ez az incidens valójában hasznomra van-e vagy sem. Ha Isten fegyelmezéséből ered, és jó hatással van az életbe való belépésemre és önmagam megértésére, akkor el kell fogadnom és alá kell vetnem magam neki; ha a Sátántól származó kísértés, akkor pedig imádkoznom kell Istenhez, és bölcsen kell kezelnem.« Az ilyen módon való keresés és gondolkodás pozitív belépés? Ez az emberek és dolgok Isten szavai szerint való szemlélete? (Igen.) Ezután, bármilyen dologgal állsz is szemben, vagy bármilyen problémák adódnak is az emberekkel való kapcsolataidban, a megoldásukhoz keresd meg Isten erre vonatkozó szavait” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (9.)). „Ha a helyes utat választod, amikor valaki a rólad kialakult képnek vagy a büszkeségednek ártó, illetve az integritásodat és a méltóságodat sértő módon beszél, dönthetsz a türelem mellett. Nem bocsátkozol vitába vele semmiféle nyelvezetet használva, nem fogsz szándékosan magyarázkodni, és nem fogod cáfolni és támadni a másik felet, gyűlöletet ébresztve magadban. Mi a türelmesség lényege és jelentősége? Azt mondod: »Az általa mondott dolgok némelyike nem egyezik a tényekkel, ám mindenki ilyen, mielőtt megérti az igazságot és eljut az üdvösségre, egykor én is ilyen voltam. Most, hogy értem az igazságot, nem járom a nem hívők helyesről és helytelenről vitatkozó, illetve a küzdelem filozófiájához folyamodó útját – a türelmet és azt választom, hogy szeretettel bánok másokkal. Az általa mondott dolgok némelyike nem egyezik a tényekkel, de nem szentelek figyelmet ezeknek. Amit felismerek és felfogok, azt elismerem. Elfogadom Istentől és imában Isten elé tárom, arra kérve Őt, hogy teremtsen olyan körülményeket, amelyek felfedik a romlott beállítottságaimat, lehetővé téve számomra, hogy megismerjem ezeknek a romlott beállítottságoknak a lényegét és alkalmat teremtve arra, hogy elkezdjek foglalkozni ezekkel a problémákkal, fokozatosan úrrá legyek rajtuk és belépjek az igazságvalóságba. Ami azt illeti, hogy ki bánt meg a szavaival, és hogy az általa mondott dolgok helyesek-e vagy sem, illetve, hogy mik a szándékai, egyrészt gyakorlom a felismerésüket, másrészt eltűröm őket.« Ha az illető olyasvalaki, aki elfogadja az igazságot, leülhetsz és békésen beszélgethetsz vele. Ha nem olyan, ha gonosz ember, akkor ne figyelj rá. Várj, amíg kellő mértékben teljesít és az összes testvér és te is alaposan kiismeritek őt, a vezetők és a dolgozók pedig lassan kitakarítják és kezelik őt – ekkor jön el az ideje, hogy Isten foglalkozzon vele, és persze te is örülni fogsz. Ugyanakkor az út, amelyet választanod kell, egyáltalán nem az, hogy szóbeli civakodásba bocsátkozol gonosz emberekkel vagy hogy vitatkozol velük és megpróbálsz magyarázkodni, hanem az, hogy az igazságalapelvek szerint gyakorolsz, bármi is történik. Akár olyan emberekkel van dolgod, akik megbántottak, akár olyanokkal, akik nem, és hasznosak számodra, a gyakorlás alapelveinek ugyanazoknak kell lenniük” (Az Ige, 5. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (15.)). Isten szavait elolvasva még világosabban láttam, és utakat nyertem a gyakorlásra. Megértettem, hogy nem számít, mi történik velünk, minden Isten engedélyével történik, és ezekből a dolgokból tanulnunk kell. Isten arra ösztönöz bennünket, hogy az embereket alapelvek szerint kezeljük. Amikor olyan emberekkel van dolgunk, akik ártottak nekünk, nem szabad mindig alávetni magunkat a megaláztatásnak és a megalkuvásnak, de nem szabad a gyűlölet érzésébe sem süppednünk, és bosszúra szomjaznunk. Inkább fogadjuk el a helyzetet Istentől, keressük Isten szándékát, és a dolgot az igazságalapelvek szerint kezeljük. Ha valaki romlottságot fed fel, és a szavaival vagy a cselekedeteivel akaratlanul is megbánt bennünket, szerető toleranciát és béketűrést kell tanúsítanunk, a tőle kapott kritikát pedig arra kell használnunk, hogy elgondolkozzunk a saját problémáinkon, és a saját életbe való belépésünkre koncentráljunk. Ha a beszéde és cselekedetei mögött helytelen szándékok állnak, és a hátunk mögött kritizál és támad bennünket, nemcsak saját magunkon gondolkodhatunk el, de azt is fel kell ismernünk, hogy milyen ember ő, mik a szándékai, és rá kell mutatni a problémáira. Ha hajlandó elfogadni az igazságot, megtérni és megváltozni, akkor testvérként kell őt kezelnünk, valamint közösséget és támogatást kell felajánlanunk neki. Ha a legcsekélyebb mértékben sem fogadja el az igazságot, és gonosztevő és antikrisztus, akkor le kell őt leplezni, fel kell őt ismerni, fel kell őt fedni, és jelenteni kell őt az igazságnak megfelelően, és egyúttal meg kell őt vetni és el kell utasítani. Ez a tényleges módja annak, hogyan kezeljük az embereket az igazságalapelveknek megfelelően. Li Hszin romlott beállítottsága viszonylag súlyos volt, de elfogadta az igazságot, és hajlandó volt bűnbánatot tartani és megváltozni, ezért megfelelően kell kezelnem őt. Toleránsnak és türelmesnek kellett vele lennem, és meg kellett bocsátanom neki, hogy ártott nekem. Ami azokat a problémáit illeti, amelyeket nem ismert fel, fel kell hívnom rájuk a figyelmét, és segítenem kell neki, vezetnem kell őt, hogy megismerje önmagát, és feloldja a romlott beállítottságát. Ezen a tapasztalaton keresztül el is gondolkodtam és meg is ismertem magamat. Megértettem, hogy nem vagyok elég érett, és a hírnév és a státusz iránti vágyam túl erős. Amikor Li Hszin szavai és cselekedetei a státuszomat és a hírnevemet fenyegették, forró fejjel bosszút akartam rajta állni, és elvesztettem a racionalitásomat, amellyel egy normális embernek rendelkeznie kell. Li Hszin kritikáiból néhány ponton hiányzott az objektivitás, néhány azonban valódi problémáimat fedte fel. Például a kötelességem teljesítése során a saját munkámra jobban összpontosítottam, mint arra, hogy megtapasztaljam Isten szavait, a kötelességemben a prioritásaim néha rosszak voltak és így tovább. Ezek mind az én hiányosságaim voltak. A kritikák miatt kicsit veszítettem a tekintélyemből, de segítettek nekem világosabban azonosítani a problémáimat. Mindez segítette az életbe való belépésemet is. Szóval miért kellene szemrehányást tennem neki és utálnom őt? Minél többet gondolkodtam ezen, annál inkább meghatódtam, és a Li Hszinnel szembeni előítéletem végül teljesen eltűnt.

Később, egy összejövetel alatt megnyíltam Li Hszin előtt a romlottságról, amit feltártam, és az életbe való saját belépésemről. Amint így gyakoroltam, a közöttünk lévő feszültség eltűnt, és végre megfelelően tudtam kezelni őt. Később, mialatt Li Hszin partnere voltam, ráébredtem, hogy az ő státuszért való versengése problematikussá vált, és hogy ő maga erre nem eszmélt rá. Néha a rólam mondott kritikáiból hiányzott az objektivitás. Megpróbáltam a kritikáit Istentől valóként elfogadni, igyekeztem elgondolkodni a problémáimon, és megpróbáltam nem forrófejűen bosszút állni, egyúttal a tisztánlátásra és a megfigyelésre is összpontosítottam. Amikor azt láttam, hogy Li Hszin romlott beállítottsága egészen súlyosra fordult, hogy emberi mivolta silány, hogy rendre nem sikerült valódi bűnbánatot tartania, és hogy fennakadásokat és zavarokat okozott, jelentettem a helyzetét a vezetőnek. Végül Li Hszint elbocsátották. Sokkal nyugodtabbnak és felszabadultabbnak éreztem magam, hogy ilyen módon gyakoroltam. Hála Istennek! Ezen a tapasztalaton keresztül ráébredtem, hogy csak az igazság gyakorlásával és Isten szavai szerint élve tudjuk valóban megélni az emberi hasonlatosságot.