69. Veszélyben nem hagyom el többé a kötelességemet
2021 októberében kezdtem el végezni a kötelességemet a Pirkadat Gyülekezet egyik vezetőjeként. December 10-én este kaptam egy levelet, amelyben az állt, hogy Jang Huj evangéliumi diakónust és családját 8-án délután letartóztatta a rendőrség. Hirtelen rájöttem, hogy egyik társamnak, Li Cse testvérnek másnap reggelre találkozója lett volna Jang Hujjal és másokkal. Ezt megbeszéltem a másik társammal, Csang Hszin nővérrel, és úgy döntöttünk, hogy másnap reggel gyorsan tájékoztatjuk Li Csét Jang Huj letartóztatásáról. Csang Hszin másnap elment, de 12-én délben még mindig nem tért vissza. Nyugtalan lettem és félni kezdtem. Amiatt aggódtam, hogy Csang Hszint is letartóztathatták. Ha mindannyiukat elkapnák, sok testvér belekeveredne, és veszélybe kerülnének Isten szavainak könyvei, amelyek a gyülekezet birtokában vannak. Ha nem sietnénk a könyvek elszállításával, mielőtt a rendőrség házkutatást tartana, a veszteség jelentős, az én vétkem pedig súlyos lenne. Ezekre a dolgokra gondolva még jobban féltem. Szívem mélyén folyamatosan Istenhez imádkoztam: „Ó, Istenem! Az én érettségem túl csekély, és nem tudom, hogyan jussak át ezen a helyzeten. Kérlek, világosíts meg, vezess engem, és adj nekem hitet és bátorságot, hogy megfelelően kezeljem a következményeket!” Imádkozás után azonnal írtam egy levelet, hogy találkozót szervezzek két nővérrel annak megbeszélése céljából, hogyan szállítsuk el Isten szavainak könyveit. Amikor éppen indulni készültem, a nővér, aki a vendéglátóm volt, aggodalmasan szólt: „Nem mehetsz el! Ha elmész, és nem jössz vissza, mi lesz a gyülekezet munkájával?” Látva ijedt arckifejezését, még nyugtalanabb lettem: „Ők még mindig nem tértek vissza, tehát biztosan letartóztatták őket. Ha kimegyek, vajon követni fognak? Mi van, ha tényleg nem jövök vissza?” A szívem mélyén Istenhez imádkoztam, és Isten szavaira gondoltam: „A hit olyan, mint egy egyetlen fatörzsből álló híd. Azok, akik gyáván ragaszkodnak az élethez, nehezen fognak átkelni rajta, de azok, akik készek odaadni az életüket, biztos lábbal és gond nélkül átkelhetnek. Ha az ember bátortalan és félénk gondolatokat rejteget, az azért van, mert a Sátán bolonddá teszi őt, attól félve, hogy átmegyünk a hit hídján, hogy belépjünk Istenbe. A Sátán minden lehetséges módon megpróbálja elküldeni nekünk a gondolatait. Minden pillanatban imádkoznunk kell Istenhez, hogy világítson meg és világosítson meg bennünket, minden pillanatban bíznunk kell Istenben, hogy megtisztítson bennünket a Sátán mérgétől, minden pillanatban gyakorolnunk kell a mi lelkünkben, hogyan kerüljünk közel Istenhez, és hagynunk kell, hogy Isten uralkodjon egész lényünk felett” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 6. fejezet). Most, hogy a gyülekezet letartóztatásokkal nézett szembe, az én felelősségem és sürgető kötelességem az volt, hogy megóvjam a testvéreket és Isten szavainak könyveit. A letartóztatástól való félelmem a Sátán által küldött gondolat volt. El kellett kerülnöm, hogy a Sátán csapdájába essek. Ha a letartóztatástól való félelmemben elrejtőznék, nem szállítanám el időben Isten szavainak könyveit, és a könyveket lefoglalná a rendőrség, akkor vétkeznék. Ha ebben a kritikus pillanatban nem óvnám meg a gyülekezet érdekeit, az szégyen lenne. Bár az elszállítás folyamata kockázatos volt, hittem abban, hogy Isten mindenható, és hogy minden Isten irányítása alatt áll. Azt, hogy letartóztatnak-e, Isten dönti el – ha Isten nem engedélyezi, akkor a rendőrség egy ujjal sem fog hozzám nyúlni. Amikor Isten szavain elgondolkodtam, kevésbé féltem. Miután beszéltem a két nővérrel, gyorsan szétváltunk, hogy külön-külön cselekedjünk. Egyikük elment, hogy tájékoztassa a testvéreket, én pedig egy másik nővérrel együtt gondoskodtam arról, hogy elszállítsuk Isten szavainak könyveit. Csak akkor könnyebbültem meg végre, amikor Isten szavainak összes könyve biztonságosan elszállításra került.
Később egy Júdás árulása miatt egyre több embert tartóztattak le a gyülekezetben, és Isten szavainak könyveit folyamatosan lefoglalta a rendőrség. 2022. január 14-én Jang Hungot, aki a vendéglátóm volt, szintén letartóztatta a rendőrség. Mivel nem volt megfelelő hely, ahol megszállhattam volna, azt fontolgattam, hogy sietve elmenekülök, gondolván: „Ha elkap a rendőrség, súlyos kínzásokat fogok elszenvedni. Ha ezt nem bírom elviselni, és Júdásként elárulom Istent, a következmények elképzelhetetlenek lesznek.” Végre találtam egy viszonylag biztonságos helyet, de hamarosan ezt a helyet is elárulta egy Júdás, így újra költöznöm kellett. Megfelelő tartózkodási hely nélkül úgy éreztem, hogy sehol sem vagyunk biztonságban. Nagyon tehetetlennek és kétségbeesettnek éreztem magam, és nem tudtam megállni, hogy ne panaszkodjak: „Ezek az állandó félelemben és aggodalomban eltöltött napok mikor érnek majd véget? Jobb lenne, ha a rendőrség egyszerűen letartóztatna és agyonverne.” Végső fájdalmamban Isten szavaira gondoltam: „Mindent el kell viselned; Értem készen kell állnod arra, hogy lemondj mindenről, és minden erőddel kövess Engem, készen kell állnod arra, hogy minden árat megfizess. Itt az ideje, hogy próbára tegyelek téged: Felajánlod-e Nekem hűségedet? Tudsz-e hűségesen követni Engem az út végéig? Ne félj; az Én támogatásom mellett ki tudná valaha is eltorlaszolni ezt az utat? Emlékezz erre! Emlékezz! Mindenben ott vannak az Én jó szándékaim, és minden az Én átvizsgálásom alatt áll. Tudod-e követni az Én szavamat mindenben, amit mondasz és teszel? Amikor a tűz próbatételei rádtörnek, letérdelsz-e és felkiáltasz-e? Vagy meglapulsz és képtelen vagy továbblépni?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 10. fejezet). Isten szavai segítettek nekem megérteni azt, hogy bár a gyülekezetet sújtó letartóztatások és üldöztetések fokozódása, néhány Júdás lelepleződése, és a kötelességek végzéséhez szükséges biztonságos helyek hiánya sok nehézséggel jár számunkra, ezek a nehézségek alkalmasak arra, hogy tökéletesítsék hitemet és feltárják romlottságomat. Isten utolsó napokbeli munkájának célja, hogy az üldöztetés, a gyötrelem, a megpróbáltatások és a finomítások különböző formáin keresztül próbára tegye az emberek hitét, felfedve, hogy ki hisz igazán és ki nem. Akik továbbra is olvassák Isten szavait, és hűségesek maradnak a kötelességeik végzésekor a veszélyben és a bajban, akik a nagy vörös sárkánnyal szemben is szilárdan megállnak bizonyságtételükben, még akkor is, ha letartóztatják őket, ők az igaz hívők, és Isten követői. Ezzel szemben akik meglapulnak, elhagyják kötelességeiket, és elárulják Istent, hogy megóvják magukat az üldöztetés és a nyomorúság alatt, ők a konkoly, ők az Isten munkája által felfedett álhívők, és ők végül ki lesznek iktatva. Ez Isten munkájának bölcsessége. A múltban azt gondoltam, hogy erős hitem van, és bíztam Istenben, de a tények azt mutatták, hogy hiányzott belőlem az igazi hűség és az alávetettség. Egy ilyen helyzetben folyamatosan bujkáltam, költözködtem, panaszkodtam, és nem akartam alávetni magam, amikor fizikai szenvedéssel szembesültem, sőt még azt is fontolgattam, hogy hagyom, hogy a rendőrség elkapjon és agyonverjen, ezzel elkerülve, hogy állandó félelemben éljek. Beláttam, milyen lázadó voltam! Nem tettem tanúságot Isten mellett a döntő pillanatokban, ehelyett megalkudtam a Sátánnal. Igazán csalódást okoztam Istennek! Felismertem azt is, hogy az üldöztetés és a balsors ellenére is hűségesnek kell maradnom Istenhez, és minden nehézséget a végsőkig ki kell bírnom, ahogyan azt az igaz hívőknek tenniük kell. E megértés megszilárdította a lelkemet.
2022 márciusában egy nővér, akit szabadon engedtek, tájékoztatott engem, hogy a rendőrség tudja, hogy gyülekezeti vezető vagyok, és a Skynet megfigyelőrendszert használják a nyomon követésemre, azzal hencegnek, hogy el fognak kapni, amint elhagyom a házat. Ez az információ rendkívüli nyugtalanságot és félelmet keltett bennem, és úgy éreztem, mintha állandó veszélyben lennék, hogy elkapnak. Ezt gondoltam: „Ha a rendőrség elkap, nem fognak egykönnyen elengedni. Mivel kifejezetten a vezetőket veszik célba, biztosan arra fognak kényszeríteni, hogy eláruljam a testvéreket. Ha nem árulom el őket, akkor a rendőrök biztosan súlyosan megkínoznak, talán még agyon is vernek vagy megcsonkítanak. Ha agyonvernek, vajon nem ér véget az Istenben való hitem útja? Nem veszítem el az esélyemet az üdvösségre?” Nem bírtam tovább gondolkodni ezen. Néhány nappal később kaptam egy levelet egy felsőbb vezetőtől, amiben arra utasított engem és Csen Li nővért, hogy költözzünk át a Hajnalcsillag Gyülekezetbe. Titokban örültem, és erre gondoltam: „Végre elhagyhatom ezt a helyet. A helyzet itt túlságosan ijesztő – a rendőrség már több mint kilencven embert letartóztatott. Túl kockázatos itt maradni!” Miközben az átköltözésre vártam, kaptam egy újabb levelet a Hajnalcsillag Gyülekezettől. Azt írták, hogy két gyülekezeti vezetőt és több tucat testvért letartóztattak, és hogy a rendőrség elkobozta az Isten szavait tartalmazó könyvek egy részét. Csen Linek, aki ismerte az ottani helyzetet, még aznap este át kellett mennie, hogy kezelje a következményeket, ami késleltette az átköltözésemet. Csen Li ezt mondta: „A környezet nagyon rossz, és nekünk a Hajnalcsillag Gyülekezetbe kell mennünk, hogy kezeljük a következményeket. Ha most elmész, mi lesz a mi gyülekezetünk munkájával?” A szavai nagy bűntudatot keltettek bennem. A nővérek az életüket kockáztatva kezelték a következményeket, miközben én azon gondolkodtam, hogy mielőbb távozom. Gyülekezeti vezetőként nem óvtam meg a gyülekezet munkáját, és nem vettem figyelembe a nővérek nehézségeit ebben a kritikus időszakban, és csak el akartam menni. Hogy lehettem ilyen önző? Ezt felismerve elmagyaráztam a helyzetet a felsőbb vezetőnek, és kifejeztem, hogy hajlandó vagyok maradni, és kezelni a gyülekezet munkáját. Ekkor Isten elé járultam imádkozni és keresni: „Mi Isten szándéka azzal, hogy megenged egy ilyen környezetet? Hogyan kellene elgondolkodnom magamon és megismernem magamat?” Ekkor elolvastam Isten szavainak egy részletét: „Amikor az Istenhez hűségesek világosan tudják, hogy veszélyes környezetben vannak, akkor is bátran vállalják a kockázatot, hogy kezeljék az utóhatásokat, és a lehető legkisebbre csökkentsék az Isten házát ért veszteségeket, mielőtt visszavonulnának. Nem a saját biztonságukat helyezik előtérbe. Mondd meg Nekem, a nagy vörös sárkány ezen elvetemült országában ugyan ki tudná biztosítani, hogy egyáltalán ne legyen veszélyben az Istenbe vetett hit és a kötelesség végzése? Bármilyen kötelességet is vállal valaki, az némi kockázattal jár – a kötelesség teljesítése azonban Isten megbízásából történik, és Istent követve az embernek vállalnia kell a kötelessége végzésével járó kockázatot. Az embernek bölcsnek kell lennie, és meg kell tennie bizonyos intézkedéseket a biztonsága érdekében, de nem szabad a személyes biztonságát előtérbe helyeznie. Isten szándékait kell figyelembe vennie, és az Ő házának munkáját, illetve az evangélium terjesztését kell előtérbe helyeznie. Isten megbízatásának teljesítése a legfontosabb számára; ez az elsődleges” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). Isten szavait olvasva megértettem, hogy aki igazán hisz Istenben és hűséges hozzá, amikor látja a nagy vörös sárkányt, amint őrülten letartóztatja Isten választott népét, fel tud lázadni a hús-vér test ellen, figyelmen kívül hagyja a saját biztonságát, és védelmezi Isten házának érdekeit. Ő olyasvalaki, aki figyelembe veszi Isten szándékát, olyasvalaki, aki emberi mivolttal és lelkiismerettel rendelkezik. De amikor láttam, hogy emberekre van szükség a gyülekezeti munka elvégzéséhez, csak a saját biztonságomra gondoltam, és arra, hogyan hagyhatnám el gyorsan ezt a helyet, hogy ne kelljen többé állandó félelemben és aggodalomban töltenem a napjaimat. Nem vettem figyelembe a gyülekezet munkáját, és nem osztoztam a nővérek nehézségeiben, egyszerűen csak ki akartam bújni a felelősség alól, és elbújni, mint a teknős a páncéljába. Olyan gyáva voltam, teljesen emberi mivolt nélküli! Amikor szembesültem a bajokkal, megóvtam magam, és semmibe vettem a gyülekezet munkáját, megmutatva önző és aljas természetemet. Ha nem változtatnék ezen, biztosan Isten gyűlöletét és visszautasítását vonnám magamra. Nem követhettem tovább a hús-vér testet, és nem lehettem gyáva. Nem számított, mennyire veszélyes lett a környezet, vagy milyen nagyok voltak a nehézségek, teljes mértékben be kellett vetnem magam a gyülekezet munkájának védelmezése érdekében. Ez az a hűség és alávetettség, amellyel egy teremtett lénynek rendelkeznie kell, és ez bizonyságtétel a Sátán feletti győzelemről. Hajlandó voltam maradni és a nővérekkel együtt dolgozni a következmények kezelésén.
Később a testvérek elolvasták nekem Isten szavainak egy részletét, amely az én állapotommal foglalkozott. Mindenható Isten azt mondja: „Az antikrisztusok minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy óvják a biztonságukat. Magukban erre gondolnak: »Mindenképp szavatolnom kell a biztonságomat. Bárkit is kapnak el, az nem lehetek én.« [...] Ha egy hely biztonságos, az antikrisztusok azt a helyet választják a munkához, és tényleg nagyon proaktívnak és pozitívnak fognak tűnni, megmutatva nagy »felelősségérzetüket« és »hűségüket«. Ha valamilyen munka kockázattal jár, és fennáll a veszélye, hogy a nagy vörös sárkány rájön, hogy ki végzi, kifogásokkal élnek és visszautasítják, és megtalálják a lehetőségét, hogy meneküljenek tőle. Amint veszély van, vagy amint veszély gyanúja merül fel, azon gondolkodnak, miképp húzhatnák ki magukat és hagyhatnák el a kötelességüket, a testvérekkel mit sem törődve. Csak azzal törődnek, hogy magukat kihúzzák a veszélyből. A szívükben már talán fel is készültek: amint veszély jelentkezik, azonnal eldobják a munkát, amelyet épp végeznek, nem törődve azzal, hogyan megy a gyülekezeti munka, illetve ez milyen veszteséget okozhat Isten háza érdekeinek vagy a testvérek biztonságának. Nekik az számít, hogy meneküljenek. [...] Ezek az emberek nem hajlandóak üldöztetést szenvedni az Istenben való hitért; félnek a letartóztatástól, a kínzástól és az elítéléstől. A helyzet az, hogy már régen megadták magukat a Sátánnak a szívükben. Rettegnek a sátáni rendszer hatalmától, és még inkább félnek, hogy a kínzáshoz és a kemény kihallgatáshoz hasonló dolgok érik őket. Ami tehát az antikrisztusokat illeti, ha minden simán megy és egyáltalán semmi nem fenyegeti a biztonságukat, illetve nincs gond vele, nem áll fenn a veszély lehetősége, talán felajánlják a buzgalmukat és a »hűségüket«, sőt még a vagyonukat is. Ha azonban rosszak a körülmények és bármikor letartóztathatják őket azért, mert hisznek Istenben és teszik a kötelességüket, és ha az Istenbe vetett hitük miatt kirúghatják őket a hivatalos állásukból, illetve a hozzájuk közel állók elhagyhatják őket, akkor rendkívül óvatosak lesznek – sem az evangéliumot nem hirdetik és nem tesznek tanúságot Isten mellett, sem a kötelességüket nem végzik. Amikor a bajnak aprócska jele mutatkozik, visszahúzódnak, akárcsak a páncéljába rejtőző teknős; amikor a bajnak aprócska jele mutatkozik, Isten szavait tartalmazó könyveiket, és minden Istenbe vetett hittel kapcsolatos dolgot azonnal vissza kívánnak adni a gyülekezetnek, hogy biztonságban és sértetlenek maradjanak. Hát nem veszélyesek? Ha letartóztatnák őket, nem válnának Júdássá? Az antikrisztusok olyan veszélyesek, hogy bármikor Júdássá válhatnak; mindig megvan a lehetősége, hogy elárulják Istent. Ezenfelül önzőek és a végletekig hitványak. Ezt az antikrisztusok természetlényege határozza meg” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). Isten leleplezi, hogy az antikrisztusok, amikor veszélybe kerülnek, önmaguk megóvása érdekében el akarják hagyni kötelességeiket. Figyelmen kívül hagyják a gyülekezet munkáját, és csak arra gondolnak, hogy élve kimásszanak a bajból. Az ilyen emberek önzőek és megvetendők. Felismertem, hogy viselkedésem egy antikrisztusét tükrözi. Amikor nem volt veszély, kezdeményezően tudtam végezni a kötelességeimet. De amikor sok vezetőt és dolgozót letartóztattak, néhányan Júdássá váltak, és engem is elárultak, akkor félénk lettem, rettegtem, és el akartam hagyni ezt a veszélyes helyet, amilyen gyorsan csak lehet. Beláttam, hogy valóban önző és megvetendő voltam, mindig a saját testi érdekeimet tartottam szem előtt, és hogy nem gondoltam arra, hogy a nővérekkel egy emberként dolgozzunk együtt, hogy kezeljük a következményeket, és minimalizáljuk a veszteségeket. Kötelességeim végzésekor hiányzott belőlem a hűség, és egy antikrisztus önző és megvetendő beállítottságát fedtem fel. Isten szavainak leleplezése nélkül nem ismertem volna fel, hogy ez egy antikrisztusi beállítottság.
Később elolvastam Isten szavainak egy részletét, amely némi világosságot nyújtott számomra. Mindenható Isten azt mondja: „Az ilyen emberek csupán gyávák, és csak erre a megnyilvánulásra alapozva nem jellemezhetjük őket határozottan antikrisztusokként, de mi a természete ennek a megnyilvánulásnak? Ennek a megnyilvánulásnak a lényege egy álhívőé. Nem hiszi, hogy Isten meg tudja óvni az emberek biztonságát, és biztosan nem hiszi, hogy ha az ember odaszánja magát, hogy feláldozza magát Istenért, az ugyanaz, mintha az igazságnak szenteli magát, és hogy ez olyasmi, amit Isten elismer. A szívében nem féli Istent; csak a Sátántól és az elvetemült politikai pártoktól fél. Nem hisz Isten létezésében, nem hiszi, hogy minden Isten kezében van, és persze nem hiszi, hogy Isten elismeri az olyan embert, aki mindent feláldoz az Ő kedvéért és azért, hogy az Ő útját kövesse és elvégezze az Ő megbízatását. Semmit sem lát ebből. Miben hisz vajon? Úgy hiszi, hogy ha a nagy vörös sárkány kezébe kerül, rossz vég vár rá, hogy elítélhetik, sőt akár az életét kockáztatja. A szívében csakis a saját biztonságára gondol, nem pedig a gyülekezet munkájára. Hát nem álhívők ezek?” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). Isten szavai leleplezték a valódi állapotomat. Mindig is azt állítottam, hogy hiszek Mindenható Istenben, de amikor szembesültem a KKP letartóztatásaival, nem hittem igazán abban, hogy minden Isten kezében van, még kevésbé hittem Isten egyedülálló hatalmában. Amikor megtudtam, hogy elárult egy Júdás, és a rendőrség vadászik rám, attól féltem, hogy elfognak, megcsonkítanak vagy agyonvernek, sőt, vágyat éreztem arra, hogy eláruljam Istent. A tények feltárulása által beláttam, mennyire félénk és gyáva voltam valójában, és hogy mennyire nem értettem Isten hatalmát. Úgy viselkedtem, mintha az életem a Sátán kezében lenne. Annyira megrémítettek a KKP széleskörű letartóztatásai, hogy teljesen elvesztettem a fejemet. Olyan szánalmas voltam! A valóságban nem számít, hogy a KKP milyen módszereket vagy fejlett technológiát használ arra, hogy megfigyeljen vagy elfogjon engem, Isten engedélye nélkül a terveik nem sikerülhetnek. Visszaemlékeztem arra, amikor 2021-ben egy napon egy nővér házába készültem ellátogatni egy találkozóra. Amikor éppen fel akartam menni az emeletre, eszembe jutott egy sürgős ügy a gyülekezetben, és úgy döntöttem, hogy nem megyek fel. Másnap megtudtam, hogy a rendőrség éppen abban a pillanatban razziázott a lakásán. Isten oltalma nélkül a rendőrség kezébe kerültem volna. Hasonlóképpen, bár engem is elárultak a Júdások, és a KKP tudta, hogy gyülekezeti vezető vagyok, és csúcstechnológiás megfigyeléssel követett engem, tudtam, hogy Isten engedélye nélkül a nagy vörös sárkány hiába próbálna minden lehetséges módon elfogni engem, minden erőfeszítése hiábavaló lenne. Ha viszont Isten engedélyt adna az elfogásomra, akkor nem tudnék megszökni, még ha meg is próbálnám. Az életem és a halálom az Ő kezében van, nem a Sátánéban. Amikor veszélybe kerültem, a vágyam, hogy elmeneküljek, a haláltól való túlzott félelmemből és a mohó életvágyamból eredt. Az életemet tartottam a legfontosabbnak, azt gondoltam, hogy ha elveszítem az életemet, akkor nem tudok tovább az üdvösségre törekedni, és hogy nem lesz jó sorsom és rendeltetési helyem. Ezért amikor veszély merült fel, mindig meg akartam óvni az életemet. Az Úr Jézus azt mondta: „Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt” (Máté 10:39). A történelem során az Úr tanítványait és apostolait, miközben az evangéliumot terjesztették, halálra kövezték, és lovak tépték szét őket. Bár a testük meghalt, mégis tanúságot tettek Isten mellett a Sátán előtt, az igazságosság miatt üldözték őket, és Isten megemlékezett róluk. Másrészt azok, akik veszélyben elárulják Istent, Júdássá válnak, vagy akik mohó életvágyukból elhagyják kötelességeiket, a hús-vér testben élőnek tűnhetnek, de ők elvesztették bizonyságtételüket Isten előtt, és Isten nem dicséri őket. Szerencsés voltam, hogy elfogadhattam Isten utolsó napokbeli munkáját, ami nagy kegyelem. Ha Isten engedélyezi, hogy elfogjanak, tanúságot kell tennem Istenről a Sátán előtt, minden személyes választás nélkül, tudva, hogy még ha el is fognak vagy meghalok, ez akkor is értelmes és értékes dolog lesz. Később a Júdások sok gyülekezeti tagot elárultak, és a normális összejövetelek és kötelességek megszakadtak. A testvérek félelemben éltek. Egy ilyen helyzettel szembesülve én is gyenge voltam. és gyakran imádkoztam Istenhez, hitet és bátorságot kérve. Elhatároztam, hogy bármilyen nehézségekbe is ütközzek, Őrá fogok támaszkodni a következmények kezelésében. Egy gyülekezetnek sürgősen új vezetőkre volt szüksége, és nekem kellett odamennem, hogy megszervezzem a választást. Bár voltak aggályaim, különösen amiatt, hogy a rendőrség Skynet megfigyelő rendszere nyomon követett, félénk voltam, és rettegtem, ám eszembe jutottak Isten szavai: „Isten engedélye nélkül a Sátánnak nehéz akár csak egy csepp vizet vagy egy homokszemet is megérintenie a földön; Isten engedélye nélkül a Sátán szabadsága még arra sem terjed ki, hogy a földön a hangyákat mozgassa, nemhogy az Isten által teremtett emberiséget” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.). Isten szavai megerősítették a hitemet. A Sátán csupán egy szolgáló Isten kezében, egy ellenpont, és nem szabad félnem. Imádkoznom kell, Istenre kell hagyatkoznom, az Ő kezébe kell helyeznem magam, és jól kell végeznem a kötelességeimet. Ezután Istenre hagyatkoztam a gyülekezeti vezető megválasztásának megszervezésében, és így gyakorolva békét és stabilitást éreztem a szívemben.
E tapasztalaton keresztül némi megértést nyertem önző és megvetendő, romlott beállítottságomról, igazabb módon felismertem Isten mindenhatóságát és szuverenitását, és tisztábban láttam a KKP lényegét az Istennel szembeni ellenállásban. Ezt az éleslátást nem tudtam volna megszerezni egy kényelmes környezetben.