Gyerekkoromban a családom szegény volt, és az emberek gyakran lenéztek minket. Így hát azt gondoltam: „Ha felnövök, sok pénzt kell keresnem, hogy nagyra becsüljenek.” Később férjhez mentem, de a férjem családja is szegény volt. Mindenhol próbáltam pénzt keresni, ahol csak tudtam, és soha nem szalasztottam el egyetlen lehetőséget sem. Megpróbáltunk taxizni és zöldséget árulni, de nem kerestünk sok pénzt. Én azonban nem adtam fel. Láttam, hogy az unokatestvérem jól keres laskagomba-termesztéssel, és hamar felépített egy szép házat. Így hát úgy döntöttem, hogy megtanulom tőle a gombatermesztést. Ősztől tavaszig keményen dolgoztunk, de amikor a gombáink piacra kerültek, túlkínálat volt, és mindenhol sok gomba volt. Végül semmi pénzt sem kerestünk. Fél évnyi erőfeszítésünk veszett kárba. A hosszú órákon át tartó hajolgatással végzett munka miatt porckorongsérvem lett. Sok pénzt költöttem mindenfelé orvosi kezelésekre, ami tovább rontotta az amúgy is rossz anyagi helyzetünket. Mégsem adtam fel. Egy nap láttam egy híradást egy nagy galambtenyészetről, amely évente több millió jüan bevételt termelt. Felcsillant a szemem: „Milliók! Errefelé nincs galambtenyészet. Ha most elkezdem, néhány éven belül főnök lehetek.” Így hát hitelt vettünk fel, hogy elkezdjünk galambokat tenyészteni. Ahogy láttam a galambokat szaporodni, tele lettem energiával és lelkesedéssel. De amikor már készen álltunk arra, hogy eladjuk az első szállítmányt, jött a madárinfluenza-járvány, és több mint 20 000 jüant vesztettünk. A gondolat, hogy egy évnyi kemény munka után pénzt veszítettünk, olyan volt, mintha kést szúrtak volna a szívembe. Éjszaka sírtam az ágyamban, és azt kérdeztem magamtól: „Miért ilyen kegyetlen velem a sors? Miért olyan nehéz pénzt keresnem, amikor másoknak látszólag olyan könnyen megy?” A stressz megviselte az egészségemet. Nem tudtam aludni és enni, a gyomrom is fájt. A súlyom alig több mint negyven kilogrammra csökkent, és járás közben tántorogtam. Még akkor sem voltam hajlandó feladni, mert azt gondoltam: „Nekem is van agyam és két kezem, mint másoknak. Nem vagyok kevésbé okos, mint bárki más. Nem hiszem el, hogy nem tudok pénzt keresni! Újra meg kell próbálnom!” Később azt hallottam, hogy a grillezés jövedelmező. Rossz egészségi állapotom ellenére elmentem egy másik városba, hogy kitanuljam a szakmát. Miután hazajöttem, nyitottam egy grilléttermet. A kiélezett verseny miatt a vállalkozás nem sokáig maradt fenn, és le kellett húznom a rolót. Nem értettem, hogy mások miért tudnak sikeresek lenni ugyanebben az üzletágban, és egy éjszaka 3000 jüant keresni, míg én semmit sem kerestem. Emlékeztem, hogy anyám gyakran mondogatta, hogy „nagyok az ambícióid, de törékeny a sorsod”. Arra gondoltam, hogy a lánytestvérem néhány év alatt egy vagyont keresett a zöldségüzletével, és egy szép házat épített a több százezres megtakarításából, míg én több mint egy évtizeden át küzdöttem, és kudarcot vallottam. Tényleg ez volt a sorsom? Minél többet gondolkodtam rajta, annál jobban gyötrődtem. És kétségbeestem, napokig reményvesztettnek és betegnek éreztem magam, mozdulni sem akartam, azt kívántam, bárcsak örökké aludhatnék, és ne ébrednék fel többé. Túl nehéz volt ez az élet. A férjem is mindennap alkoholba fojtotta a bánatát.

Ezután elkezdtük a reggeliztető vállalkozásunkat. Meglepetésemre az üzlet nagyon jól alakult. Minden nap hajnali 1-kor kellett kelnünk, és délelőtt 10 óráig dolgoztunk, mire végre mi is meg tudtunk reggelizni. A folyamatos éhezés súlyosbította a gyomorpanaszaimat, és refluxot, illetve hipoglikémiát eredményezett. A férjemnél nyaki spondilózist okozott, aminek következtében zsibbadtak és fájtak a karjai. Az orvos azt tanácsolta neki, hogy vegyen ki néhány nap szabadságot intravénás kezelésre. De a férjem úgy érezte, hogy időpocsékolás, ha mindennap infúzióra kötik, és hogy nagy kár lenne lemondani a napi ezer jüanos bevételről. Inkább a fájdalomcsillapítókat választotta, és azt tervezte, hogy amikor csökken a forgalom, akkor kezelteti majd magát rendesen. Az állapota az idő múlásával egyre romlott. Egyre több fájdalomcsillapítóra volt szüksége, egy tabletta helyett kettőre vagy háromra. Amikor a fájdalom erősödött, szidalmazott, és egyre ingerlékenyebb lett. A kommunikációnk szinte csak a vitákra korlátozódott. A fizikai fájdalom és a szellemem és lelkem elnyomása miatt elveszettnek éreztem magam. Mi értelme volt ennek a sok kemény munkának? Úgy éreztem magam, mint egy gép, amely reggeltől estig dolgozik. Annyira kimerült voltam, hogy fájt a derekam és a hátam is. Kerestünk pénzt, de nem volt időnk élvezni. Régebben azt mondtuk, hogy a pénz boldoggá fog tenni minket, akkor meg miért éreztem magam nyomorultabbnak, annak ellenére, hogy volt pénzem?

Egy évvel később visszatértünk a szülőfalunkba, hogy építsünk egy új házat. Úgy éreztem, hogy elértem valamit, amikor arra gondoltam, hogy végre egy szép házban élhetünk, miután egy tucat vagy még több évig küzdöttem. A szomszédaink, rokonaink és barátaink dicsérték a képességeinket és a leleményességünket, és még az építkezéshez szükséges anyagok beszerzésében is lelkesen segítettek. A falu pártbizottsági titkára külön segítséget is nyújtott nekünk, amikor megszerezte a jóváhagyást az építkezésünkhöz. Másképp éreztem magam, hogy sok pénzem volt, és úgy tűnt, hogy minden sokkal gördülékenyebben megy. De azután, amikor a dolgok kezdtek felfelé ívelni, tragédia sújtott le ránk. Miután lebontottuk a régi házunkat, a férjem súlyos nyaki fájdalmakra panaszkodott, és úgy döntött, hogy elmegy a falusi kórházba. Mikor megérkeztem, az orvos azonnal azt mondta: „Épp időben érkezett! A férje válságos állapotban van!” Teljesen leblokkolt az agyam. „Ez lehetetlen – gondoltam. – A férjem mindig is jó egészségnek örvendett, és amióta összeházasodtunk, alig volt rá példa, hogy akár csak megfázott volna. Hogy lehet, hogy most meg haldoklik?” Berohantam a kórterembe, és láttam, hogy ott fekszik. Az arca elfeketedett, a szemei csukva voltak. Megragadtam a kezét, és zokogva kiáltottam a nevét, de soha többé nem ébredt fel. Az orvos elmagyarázta, hogy a férjem súlyos agyvérzést kapott, ami valószínűleg a nyaki gerincbetegségével függött össze, mert nyomta az ereit, és ezáltal akadályozta a keringését. A férjem hirtelen halála teljesen letaglózott. „Hogyan fogok kétgyermekes anyaként megélni?” Azt gondoltam: „Csak azt szerettem volna, hogy jobbá tegyem az életünket, és ne nézzenek le mások. Évekig tartó kemény munka után, éppen amikor a dolgok kezdtek volna javulni, a férjem hirtelen elhunyt. Miért tűnik minden, amiben reménykedem, olyan távolinak és elérhetetlennek?” Bezárkóztam a szobámba, és állandóan sírtam. A lánytestvéreim, akik aggódtak, hogy kárt teszek magamban, mindennap felváltva látogattak meg. De csak néhány vigasztaló szót tudtak mondani, amelyek egyáltalán nem tudták eloszlatni a szívemben lévő bánatot.

Később egy rokon elhozott hozzám egy nővért, hogy megossza velem az evangéliumot. A nővér felolvasta nekem Isten szavainak egy passzusát: „A Mindenható megkönyörül ezeken az embereken, akik nagyon megszenvedtek; ugyanakkor idegenkedik ezektől az emberektől, akikben egyáltalán nincs tudatosság, mivel túl sokáig kellett válaszra várnia az emberektől. Arra vágyik, hogy keressen, keresse a szívedet és a lelkedet, és hogy élelmet és vizet hozzon neked, hogy felébredj és többé ne éhezz és ne szomjazz. Amikor elcsigázott vagy, és amikor megérzel valamit e világ sivárságából, ne légy elveszve, ne sírj. Mindenható Isten, az Őrző mindenkor tárt karokkal fogadja az érkezésedet. Ott figyel melletted, arra várva, hogy megfordulj. Arra a napra vár, amikor hirtelen visszatér az emlékezeted: amikor rájössz, hogy Istentől származol, hogy egy ismeretlen időpontban eltévesztetted az irányt, egy ismeretlen időpontban az út során elvesztetted a tudatodat, és egy ismeretlen időpontban szereztél egy »atyát«; amikor ráeszmélsz arra is, hogy a Mindenható mindvégig figyelt téged, és sokáig, nagyon sokáig várt a visszatérésedre. Kétségbeesett vágyakozással figyelt, válaszra várva, felelet nélkül. Az Ő figyelme és várakozása megfizethetetlen, és az emberi szívért és az emberi lélekért teszi azt. Lehet, hogy ez a figyelem és várakozás végtelen, és az is lehet, hogy véget ér. De pontosan tudnod kell, hogy ebben a pillanatban hol van a szíved és a lelked” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Mindenható sóhajtása). Amikor azt hallottam, hogy „Amikor elcsigázott vagy, és amikor megérzel valamit e világ sivárságából, ne légy elveszve, ne sírj. [...] Ott figyel melletted, arra várva, hogy megfordulj”, könnyek patakzottak az arcomon, anélkül, hogy észrevettem volna. Elgondolkodtam az évek során elszenvedett nehézségeken, és a kimondhatatlanul fájdalmas gyötrelmeken, amelyeken keresztülmentem. A szüleim elhunytak, és a férjem is meghalt. Kinek tudnám elmondani a belső fájdalmamat? Ki érthetné meg? Isten szavai megérintették a szívemet, és melegség töltötte el a bensőmet. Annyira szerettem volna hangosan kimondani mindazt a fájdalmat, ami a szívemben felgyülemlett, de nem tudtam, hol kezdjem. Csak sírtam tovább. A nővér azt mondta: „Megértem, mit érzel. Amit mondunk, az csak megvigasztalhat, de nem tudjuk igazán feloldani a fájdalmadat. Csak Isten oldhatja fel a fájdalmunkat.” Azt kérdeztem tőle: „Honnan ered ez a sok fájdalom? Isten tényleg képes ezt feloldani?” A nővér ezután felolvasta nekem Mindenható Isten szavainak egy passzusát: „Van egy hatalmas titok a szívedben, amelynek soha nem voltál a tudatában, mivel ez idáig világosság nélküli világban éltél. A szívedet és a lelkedet elragadta a gonosz. A szemedet elhomályosította a sötétség, és sem a napot nem látod az égen, sem az éjszaka fénylő csillagát. A füledet megtévesztő szavak torlaszolják el, és nem hallod sem Jahve mennydörgő hangját, sem a trónból fakadó vizek hangját. Mindent elvesztettél, ami jogosan a tiéd, mindent, amit a Mindenható rád ruházott. A nyomorúság végtelen tengerére jutottál, nincs erőd, hogy megmentsd magad, nincs reményed a túlélésre, csak küszködsz, és ide-oda futkosol... Attól a pillanattól kezdve arra voltál kárhoztatva, hogy a gonosz sanyargasson téged, távol a Mindenható áldásaitól, távol a Mindenható gondoskodásától, egy olyan úton haladva, ahonnan nincs visszatérés. Még egymillió hívó szó sem indítja meg a szíved és a lelked. Mélyen szunnyadsz a gonosz kezében, aki egy irányzék és útjelzés nélküli, végtelen térségbe csalogatott téged. Attól kezdve elvesztetted eredeti ártatlanságodat és tisztaságodat, és elkezdted kerülni a Mindenható gondoskodását. A szíved mélyén a gonosz vezérel téged mindenben, és ő lett az egész életed. Már nem félsz tőle, nem kerülöd őt, és nem kételkedsz benne; helyette istenként bánsz vele a szívedben. Elkezdted isteníteni és imádni őt, és ti ketten olyan elválaszthatatlanok lettetek egymástól, mint a test az árnyékától; elköteleztétek magatokat, hogy együtt éltek-haltok. Fogalmad sincs, honnan jöttél, miért születtél, vagy miért halsz meg. Idegenként tekintesz a Mindenhatóra; nem ismered az Ő eredetét, azt pedig végképp nem tudod, mi mindent tett érted” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Mindenható sóhajtása). A nővér közösséget vállalt velem: „Isten leleplezte az emberi szenvedés alapvető okát. Kezdetben Isten megteremtette az embereket, és az Édenkertbe vezette őket, hogy ott éljenek. Abban az időben az emberek hallgattak Istenre, gondtalanul éltek, és nem tapasztaltak ilyen fájdalmakat és problémákat. Azonban miután megkísértette és megrontotta őket a Sátán, az emberek elárulták Istent, eltávolodtak az Ő gondoskodásától és oltalmától, és a Sátán hatalma alá kerültek. Most az emberek bűnben élnek, cselt szőnek, áskálódnak, veszekednek, és egymás ellen vádaskodnak a pénzért, státuszért, hírnévért és nyereségért, és vannak, akik még az öngyilkosságot is fontolgatják. Mindezt a szenvedést a Sátán okozta. A Sátán évezredeken keresztül számos világi ügyekre vonatkozó filozófiát és sok téveszmét sulykolt az emberekbe, mint például: »a pénz mozgatja a világot«, »teremts jobb életet a saját kezeddel«, és »mindenki a maga szerencséjének a kovácsa.« Az emberek inkább hisznek a Sátán eme ördögi szavainak, mint Isten szuverenitásának. A Sátán ezen túlélési szabályai alapján élnek, és ezek szerint törekednek. Isten vezetése és útmutatása nélkül az emberek passzívan követik a társadalom gonosz irányzatait, fáradhatatlanul hajszolva a pénzt, a státuszt, a hírnevet és a nyereséget évről évre, anélkül, hogy megértenék az élet értelmét, és azt, hogy honnan jönnek és hová tartanak. Ettől üresnek és elgyötörtnek érzik magukat. Habár az emberek elárulták Istent, Ő nem mondott le arról, hogy megmentse az embereket. Isten 6000 év óta, amióta a munkáját végzi, vezeti és megmenti az embereket, miközben várja, hogy az emberek visszatérjenek hozzá. Az utolsó napokban Mindenható Isten, a Szabadító személyesen jött le a földre, és igazságokat fejezett ki az emberek megmentése érdekében. Az emberek csak az Isten által kifejezett igazságok elfogadásával ismerhetik fel a Sátán cselszövéseit és menekülhetnek meg a Sátán általi megrontástól és gyötréstől.” Miközben a nővéreket hallgattam, mélyen meghatódtam. Nem pontosan ez volt az én helyzetem? Fáradhatatlanul dolgoztam éjjel-nappal, csak hogy több pénzt keressek, abban a reményben, hogy egy nap a többiek fölé emelkedhetek, és kivívhatom az emberek tiszteletét, de a végén kimerültem és megbetegedtem, még mindig üresnek éreztem magam, és gyötrődtem. De soha nem kérdőjeleztem meg, hogy vajon rossz-e így élni, vagy sem. Mert ez generációkon keresztül így volt, nem igaz? Hogy lehetnék én a kivétel? Csak most értettem meg, hogy ezt a sok szenvedést a Sátán megrontó munkája és gyötrése okozta. Ha Mindenható Isten nem leplezte volna le, hogyan rontja meg valójában a Sátán az embereket, soha nem jöttem volna rá minderre, továbbra is félrevezetett volna a Sátán, és fájdalmak közepette küzdöttem volna.

Később még többet olvastam Mindenható Isten szavaiból: „Mivel az emberek nem ismerik Isten vezényléseit és Isten szuverenitását, mindig dacosan és lázadó hozzáállással néznek szembe a sorssal, és mindig le akarják vetni Isten hatalmát és szuverenitását, és azt, amit a sors tartogat számukra, hiába remélve, hogy megváltoztathatják jelenlegi körülményeiket és sorsukat. De ez soha nem sikerülhet nekik, és minden lépésnél kudarcot vallanak. Ez a küzdelem, amely a lelkük mélyén zajlik, mély fájdalmat okoz nekik, és ez a fájdalom a csontjaikba mar, és egyúttal arra sarkallja őket, hogy csak fecséreljék az életüket. Mi az oka ennek a fájdalomnak? Isten szuverenitása miatt van, vagy azért, mert valaki szerencsétlennek született? Nyilvánvalóan egyik sem igaz. Alapvetően az emberek által választott utak okozzák, az emberek életvezetési döntései. [...] Ha az emberek nem képesek valóban felismerni azt a tényt, hogy a Teremtő szuverenitással rendelkezik az ember sorsa és minden emberi dolog felett, ha nem képesek valóban alávetni magukat a Teremtő uralmának, akkor nehéz lesz számukra, hogy ne az a gondolat vezérelje és kösse őket béklyóba, hogy »az ember sorsa a saját kezében van«. Nehéz lesz számukra lerázni a sors és a Teremtő hatalma elleni intenzív küzdelmük fájdalmát, és mondanom sem kell, hogy nehéz lesz számukra az is, hogy valóban felszabaduljanak és szabaddá váljanak, hogy Istent imádó emberekké váljanak” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.). Ahogy Isten szavait olvastam, könnyek gördültek le az arcomon, és a múltbéli tapasztalataim világosan megelevenedtek előttem. Annak érdekében, hogy ne nézzenek le, sokat törtem a fejem, és kétségbeesetten próbáltam pénzt keresni, abban a hitben, hogy csupán kitartással és kemény munkával saját kezűleg is meg tudom változtatni a sorsomat. Minden alkalommal, amikor kudarcot vallottam, megmaradt a dacos mentalitásom, és arra gondoltam, hogy ha mások, akiknek van esze és két keze, meg tudtak gazdagodni, akkor én is meg fogok tudni, ha keményen próbálkozom. Végül is volt eszem és két kezem, és nem voltam kevésbé okos, mint ők. Úgy gondoltam, hogy a múltbeli kudarcaim a tapasztalat vagy a megfelelő lehetőség hiányának tudhatók be. Az olyan téveszméket, mint például: „nagy szenvedést kell elviselned azért, hogy a csúcsra juss” és „változtasd meg a sorsod a saját kezeddel”, bölcs mondásként kezeltem, és nem számított, hányszor vallottam kudarcot, kitartóan küzdöttem a sorsom ellen a „soha ne add fel” szemlélettel, abban a hitben, hogy a kemény munka megváltoztathatja a sorsot, és kitartóan törekedtem arra, hogy mások fölé emelkedjek. Ez számos betegséget okozott nekem, sőt a férjem életébe került. Mindezt az okozta, hogy a Sátán megrontott és gyötört! A múltban gyakran hibáztattam a sorsot, amiért igazságtalan velem. Csak most jöttem rá, hogy nem arról van szó, hogy Isten kegyetlenül bánt velem, vagy hogy rossz a sorsom, hanem arról, hogy rosszul választottam meg az utamat és az életmódomat. Nem ismertem el Isten szuverenitását, és nem tudtam alávetni magam az Ő vezénylésének és elrendezésének. Mindig is saját kezűleg akartam megváltoztatni az adott helyzetemet és a sorsomat. A pénz, a hírnév és a nyereség érdekében több mint egy évtizeden át küzdöttem és szenvedtem. Csak most jöttem rá, hogy ez a sok szenvedés abból eredt, hogy az igazsággal kapcsolatos tudatlanságomból fakadóan a Sátán megrontott és meggyötört. Ettől kezdve, amikor időm engedte, Isten szavait olvastam, mindig arra vágyva, hogy még több igazságot megértsek.

Egy nap elolvastam egy passzust Isten szavaiból: „Valójában nem számít, mennyire magasztosak az ember ideáljai, lehetnek bármilyen realisztikusak vagy helyénvalóak az ember vágyai, mindaz, amit az ember el akar érni, mindaz, amire törekszik, kibogozhatatlanul kapcsolódik két szóhoz. E két szó életbevágóan fontos minden ember életét tekintve, és ezeket akarja a Sátán belenevelni az emberbe. Melyik két szóról van szó? A »hírnév« és a »nyereség«. A Sátán egy igen szelíd módszert használ, egy olyan metódust, amely nagyon is összhangban van az emberek elképzeléseivel, és nem túl agresszív: eléri, hogy az emberek tudtukon kívül elfogadják az ő túlélési eszközeit és szabályait, életcélokat és az életük számára irányt alakítsanak ki, és életre szóló becsvágyak támadjanak bennük. Bármilyen magasztos hangzásúnak tűnhetnek a szavak, amelyekkel az emberek ezekről az életre szóló becsvágyakról beszélnek, ezek a becsvágyak kibogozhatatlanul kötődnek a »hírnévhez« és a »nyereséghez«. Minden, amit bármely nagyszerű vagy híres ember – vagy valójában bármelyik ember – hajszol egész élete során, csak ezzel a két szóval kapcsolatos: »hírnév« és »nyereség«. Azt hiszik az emberek, hogy amint hírnévre és nyereségre tesznek szert, tőkéjük lesz, amelyet arra használhatnak, hogy magas státusznak és hatalmas vagyonnak örvendhessenek, és élvezhessék az életet. Szerintük mihelyt hírnévre és nyereségre tettek szert, tőkéjük lesz, amelyet arra használhatnak, hogy a gyönyört keressék, és elmerüljenek a hús-vér test buja élvezkedésében. Ennek az általuk vágyott hírnévnek és nyereségnek a kedvéért az emberek önként, bár tudtukon kívül, átadják a Sátánnak a testüket, a szívüket, sőt mindenüket, beleértve a kilátásaikat és sorsukat. Fenntartás nélkül teszik ezt, pillanatnyi kétség nélkül, és mindvégig nincs tudomásuk arról, hogy vissza kellene szerezniük mindazt, amijük valaha volt. Meg tudnak tartani az emberek bármilyen irányítást önmaguk felett, miután ily módon átadták magukat a Sátánnak, és hűségesek lettek hozzá? Biztosan nem. Teljesen és maradéktalanul a Sátán irányítja őket. Teljesen és maradéktalanul ingoványba süllyedtek, és képtelenek kiszabadítani magukat” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.). Isten szavain elgondolkodva rájöttem, hogy a pénz, a hírnév és a nyereség olyan eszközök amelyekkel a Sátán megrontja az embereket. A Sátán a társadalmi befolyást és a családi neveltetést használja fel arra, hogy számos hamis hiedelmet oltson belém, mint például: „az ember felfelé törekszik, a víz lefelé folyik”, „törekedj arra, hogy kitűnj és kiemelkedj” és „a pénz az első”. Mivel szegénységben nőttem fel, és hátrányos megkülönböztetés ért, könnyen elfogadtam ezeket a nézeteket, abban a hitben, hogy ha birtoklom a pénzt, a hírnevet és a nyereséget, akkor fel fognak nézni rám, tisztelni fognak, képes leszek magabiztosan beszélni, és méltóságteljes és értékes életet fogok élni. Azért, hogy hírnévre és nyereségre tegyek szert, törtem a fejem, hogy üzleti lehetőségeket találjak, dolgoztam a betegségem ellenére, sőt még az egyéves fiamat is hátrahagytam, hogy több ezer kilométert utazzak azért, hogy megtanuljak egy mesterséget. A hírnév és a nyereség érdekében – annak ellenére, hogy túl elfoglalt voltam az evéshez, szédelegtem, és elájultam az éhségtől, ami megrontotta az egészségemet –, soha nem haboztam áldozatot hozni. A férjem, akit ugyanazok a vágyak hajtottak, nem akarta feladni az üzletet, inkább fájdalomcsillapítókat vett be, mintsem hogy orvosi kezelést vett volna igénybe. Végül meggazdagodott, de életét vesztette. Hát nem a pénz, a hírnév és a nyereség hajszolása okozta mindezt a szenvedést? Az igazság megértése és a tisztánlátás nélkül összetévesztettem a Sátán által az ember megrontására használt eretnekségeket és téveszméket a túlélés és az életcélok törvényeivel. Igazán ostoba és vak voltam! Ezt megértve elhatároztam, hogy az Istenben való hitnek és az igazságra való törekvésnek szentelem magam a pénz, a hírnév és a nyereség hajszolása helyett, amit a múltban tettem. Naponta több időt töltöttem Isten szavainak olvasásával, és aktívan részt vettem a közösségekben. Három hónappal később elvállaltam a kötelességemet a gyülekezetben, ami az új hívők öntözésének gyakorlása volt.

Amikor a rokonaim észrevették, hogy felhagytam a vállalkozásom működtetésével, aggodalmukat fejezték ki, mondván, hogy a kisgyerekeim és számos jövőbeli kiadásom miatt folytatnom kellene a reggeliztetést. A főbérlő is felhívott, hogy sok embernek ízlett az ételünk, reméli, hogy újra megnyitom a boltot, és hogy ő és a családja segítene nekem, ha nem tudnám egyedül vinni az üzletet. A szavaik gondolkodóba ejtettek: „Ez igaz. Két iskolás gyerekkel a fizetésem alig fedezi az alapvető megélhetési költségeket. Ha nem keresek több pénzt, a gyerekeimet és engem is továbbra is le fognak nézni. A reggeliztető vállalkozás napi több ezer jüant hozhat. Ezt nehéz elengedni. Talán felvehetnék valakit, aki segít, és újraindíthatnám az üzletet?” Elkezdtem tervezgetni, és fontolgatni ezt a lehetőséget. Ugyanakkor tudtam, hogy a reggeliztető vállalkozás újraindítása jelentős erőfeszítést igényel, és így kevés időm maradna elvégezni a kötelességeimet a gyülekezetben. Már az is elég lenne, ha biztosan részt vehetnék a közösségeken. Egy vállalkozás működtetése mindig megkövetelte a törődést. Kihívást jelentene Isten szavainak olvasására és az igazságra való törekvésre összpontosítani, és a lelki életem biztosan kárt szenvedne. Gyötrődtem, és vívódtam magamban, napokig nem tudtam aludni emiatt. Egy nap Isten szavait olvastam: „A legtöbb embernek a következő kívánságai vannak: kevesebbet dolgozni és többet keresni, nem a napon és esőben gürcölni, jól öltözködni, mindenhol ragyogni és tündökölni, mások fölé tornyosulni és megbecsülést szerezni felmenőiknek. Az emberek a tökéletességben reménykednek, de amikor megteszik első lépéseiket életútjukon, fokozatosan rájönnek, hogy mennyire tökéletlen az emberi sors, és először fogják fel igazán, hogy bár az ember merész terveket szőhet a jövőjével kapcsolatban és vakmerő fantáziákat dédelgethet, senkinek sincs meg a képessége vagy a hatalma, hogy megvalósítsa saját álmait, és senki sincs abban a helyzetben, hogy irányítsa saját jövőjét. Mindig lesz némi távolság az ember álmai és a valóság között, amellyel szembe kell néznie; a dolgok soha nem olyanok, mint amilyennek az ember szeretné, és az ilyen valósággal szembesülve az emberek soha nem lehetnek elégedettek vagy boldogok. Vannak, akik minden elképzelhető határig elmennek, nagy erőfeszítéseket tesznek és nagy áldozatokat hoznak a megélhetésük és jövőjük érdekében, hogy megpróbálják megváltoztatni saját sorsukat. De végül, még ha saját kemény munkájukkal meg is tudják valósítani álmaikat és vágyaikat, a sorsukon soha nem tudnak változtatni, és bármennyire is kitartóan próbálkoznak, soha nem tudják túlszárnyalni azt, amit a sors kijelölt számukra. Függetlenül a képességekben, az intelligenciában és az akaraterőben mutatkozó különbségektől, az emberek mind egyenlők a sors előtt, amely nem tesz különbséget nagyok és kicsik, magasak és alacsonyak, magasztosak és középszerűek között. Azt, hogy ki milyen foglalkozást űz, miből él és mekkora vagyont halmoz fel az életben, nem a szülei, a tehetsége, az erőfeszítései vagy az ambíciói döntik el, hanem a Teremtő határozza meg előre” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.). „Ha valaki pozitívan áll hozzá Isten emberi sors feletti szuverenitásához, akkor amikor visszatekint az útjára, és valóban megtapasztalja Isten szuverenitását, akkor már őszintébben vágyik arra, hogy alávesse magát mindannak, amit Isten elrendezett, nagyobb elszántsággal és hittel hagyja, hogy Isten vezényelje a sorsát, és nem lázad tovább Isten ellen. Ez azért van, mert látja, hogy amikor az emberek nem tudnak semmit arról, hogy mi a sors, vagy nem értik Isten szuverenitását, akkor csak küszködnek és botladoznak a ködben a saját akaratuk szerint; az az út pedig túl fáradságos és túl sok szívfájdalmat okoz. Tehát amikor az emberek felismerik, hogy Isten szuverén az emberi sors felett, az okosak úgy döntenek, hogy megismerik és elfogadják Isten szuverenitását, és búcsút intenek azoknak a fájdalmas napoknak, amikor »a saját két kezükkel próbáltak jó életet építeni,« ahelyett, hogy tovább küzdenének a sors ellen, és a maguk módján törekednének az úgynevezett életcéljaikra. Amikor valaki Isten nélkül van, amikor nem képes látni Őt, amikor nem képes valóban és világosan megismerni Isten szuverenitását, akkor minden nap értelmetlen, értéktelen és leírhatatlanul fájdalmas. Nem számít, hol van az ember és hogy mi a munkája, a túlélési eszközei és a célok, amelyekre törekszik, nem hoznak mást számára, mint végtelen szívfájdalmat és olyan fájdalmat, amelyen nehéz túljutni, olyannyira, hogy vissza sem bír tekinteni a múltjára” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.). Isten szavait olvasva könnyekre fakadtam. Elgondolkodva azokon a fájdalmas napokon, amikor a sors ellen küzdöttem, mielőtt megismertem volna Istent, rájöttem, hogy a gyötrelmem abból fakad, hogy nem ismertem el Isten szuverenitását, és romlott beállítottságommal ellenálltam a sorsomnak. Még frissen élt bennem a gyötrelem, hogy nem értem el, amire vágytam. Mások milliókat tudtak keresni ugyanezzel az üzlettel, míg nekem végül semmim sem maradt, sőt még veszteségeket is szenvedtem. Ez azt mutatja, hogy azt, hogy mennyi pénzt lehet keresni, és hogy valaki gazdag-e, vagy szegény, Isten eleve elrendeli. Ez nem olyasmi, amit az ember csupán az erőfeszítései révén el tud érni. A mai világban a csapások egyre súlyosabbak. Ha a pénzkeresetet, a hírnévre, a nyereségre és a státuszra való törekvést részesíteném előnyben, és feladnám a lehetőséget, hogy az igazságra törekedjek, és elnyerjem az üdvösséget, az vajon nem lenne ostobaság és tudatlanság a részemről? Még ha a reggeliztető vállalkozás több ezer jüant is hozhatna naponta, az Istentől való távolságból fakadó ürességet és szenvedést nem lehet pénzzel kompenzálni. Lehet, hogy most nem vagyok gazdag, de ettől még élhetek normális életet. Ennél is fontosabb, hogy megértettem néhány igazságot és az élet értelmét. Végezhettem a kötelességeimet is a gyülekezetben, ami békét és örömöt hozott. Ezen felismerés után úgy döntöttem, hogy feladom az üzletet, és a kötelességeimre koncentrálok. A boltomban található konyhai eszközöket olcsón eladtam.

Később még többet olvastam Isten szavaiból: „Ha az emberek nem képesek valóban felismerni azt a tényt, hogy a Teremtő szuverenitással rendelkezik az ember sorsa és minden emberi dolog felett, ha nem képesek valóban alávetni magukat a Teremtő uralmának, akkor nehéz lesz számukra, hogy ne az a gondolat vezérelje és kösse őket béklyóba, hogy »az ember sorsa a saját kezében van«. Nehéz lesz számukra lerázni a sors és a Teremtő hatalma elleni intenzív küzdelmük fájdalmát, és mondanom sem kell, hogy nehéz lesz számukra az is, hogy valóban felszabaduljanak és szabaddá váljanak, hogy Istent imádó emberekké váljanak. Van azonban egy rendkívül egyszerű módja annak, hogy az ember megszabaduljon ettől az állapottól, mégpedig az, hogy búcsút vesz korábbi életmódjától; búcsút mond korábbi életcéljainak; összegzi és elemzi korábbi életmódját, életszemléletét, törekvéseit, vágyait és eszményeit; majd összeveti ezeket Isten szándékaival és emberrel szemben támasztott követelményeivel, és megnézi, hogy ezek közül bármelyik összhangban van-e Isten szándékaival és követelményeivel, hogy bármelyik az élet helyes értékeit közvetíti-e, elvezet-e az igazság jobb megértéséhez, és lehetővé teszi-e, hogy az ember emberi mivoltában és emberi lényhez való hasonlatossággal éljen. Amikor ismételten megvizsgálod és gondosan boncolgatod az emberek által hajszolt különféle életcélokat, és számtalanféle életmódjukat, azt fogod látni, hogy ezek közül egyik sem felel meg a Teremtő eredeti szándékának, amellyel az emberiséget teremtette. Ezek mindegyike eltávolítja az embereket a Teremtő szuverenitásától és gondoskodásától; mind olyan csapdák, amelyek az embereket züllötté teszik és a pokolba vezetik. Miután ezt felismered, az lesz a feladatod, hogy félretedd a régi életszemléletedet, távol maradj a különböző csapdáktól, hagyd, hogy Isten átvegye az irányítást az életed felett, és megszervezze a dolgaidat; csak igyekezz alávetni magad Isten vezényléseinek és útmutatásának, próbálj egyéni döntés nélkül élni, és olyan emberré válni, aki imádja Istent” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.). „Azok, akik igyekeznek megismerni Istent, képesek félretenni vágyaikat, hajlandóak alávetni magukat Isten szuverenitásának és Isten elrendelésének, és igyekeznek olyan emberekké válni, akik alávetik magukat Isten hatalmának, és eleget tesznek Isten szándékainak. Az ilyen emberek a fényben és Isten áldásai közepette élnek, és Isten biztosan meg fogja őket dicsérni” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.). „Te egy teremtett lény vagy – természetesen imádnod kell Istent, és értelmes életre kell törekedned. Ha nem imádod Istent, hanem a tisztátalan testedben élsz, vajon nem csupán egy emberi ruhába öltözött vadállat vagy? Mivel emberi lény vagy, fel kell áldoznod magad Istenért, és el kell viselned minden szenvedést! Örömmel és bizonyossággal kell fogadnod azt a kis szenvedést, amelynek ma ki vagy téve, és értelmes életet kell élned, mint Jób és Péter. Ebben a világban az ember az ördög ruházatát viseli, az ördög ételét eszi, és az ördög keze alatt dolgozik és szolgál, és olyannyira eltapossák, hogy teljesen belepi a szenny. Ha nem érted meg az élet értelmét, vagy nem nyered el az igaz utat, akkor mi értelme van így élni? Ti olyan emberek vagytok, akik a helyes utat követitek, akik a fejlődésre törekesztek. Ti vagytok azok, akik felemelkedtek a nagy vörös sárkány nemzetében, azok, akiket Isten igaznak nevez. Hát nem ez a legértelmesebb élet?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (2.)). Isten szavai felfedték nekem, hogy mik az igazán értelmes és értékes törekvések az életben. Most szerencsém volt, hogy találkozhattam a Teremtőnek az ember megmentésére irányuló munkájával, ami egy egyszeri lehetőség az életben, és hallani a Teremtő hangját olyasmi, amiről sokan álmodnak. Ezért úgy döntöttem, hogy többé nem hajszolom a pénzt, a hírnevet és a nyereséget, hanem alávetem magamat Isten szuverenitásának, és az Ő követelményei szerint élek. Péterre gondoltam. Meghallván az Úr Jézus hívását, Péter habozás nélkül otthagyta a halászhálóit, hogy kövesse Őt, és végül megismerte Istent, alávetette magát Neki, és megszerette Őt. Jób is elvesztett mindent, mégis dicsérte Istent, gyönyörű bizonyságot tett Istenről a Sátán előtt, és végül abban az áldásban részesült, hogy megláthatta Isten megjelenését. A történelem során sok szent lemondott mindenről, még az életéről is, hogy terjessze Isten evangéliumát, ami a legértelmesebb és legértékesebb módja az életnek. Ezeket a példákat szem előtt tartva tudtam, hogy meg kell elégednem azzal, hogy van ruhám és ételem, és több energiát kell fordítanom az igazságra való törekvésre és a kötelességeim elvégzésére. Az Isten megismerésére való törekvés rendkívül értékes. Miután teljesen feladtam a vállalkozásomat, a munka és a kötelességeim elvégzése mellett az időm maradék részét Isten szavainak olvasásával és himnuszok éneklésével töltöttem, hogy dicsérjem Istent a gyermekeimmel. Mindennap békésnek és kiegyensúlyozottnak éreztem magam, és ez élvezetes volt. Néhány hónappal később a régóta fennálló gyomorbetegségem meggyógyult, és tudtam, hogy ez Isten kegyelme. A gyermekeim önállóbbá váltak a tanulásban és a mindennapi rutinban. Különösen engedelmesek és értelmesek voltak. Azáltal, hogy Isten szavait ettem és ittam, és végeztem a kötelességeimet, éreztem Isten megvilágosítását és útmutatását. Fokozatosan megértettem néhány igazságot. Mélyebb megértést nyertem Isten mindenhatóságáról és szuverenitásáról, arról, hogy miként rontotta meg a Sátán az embereket, és hogyan mentette meg Isten az embereket. Azt is megtanultam, hogy miként kellene élniük az embereknek, és milyen törekvések igazán értelmesek és értékesek. A szívemben lévő zűrzavar jelentősen alábbhagyott. Mélységesen hálás vagyok Isten üdvösségéért!