Több gyülekezet öntözési munkájáért voltam felelős. Tudtam, hogy Isten általi felemelés és kegyelem volt az, hogy ezt a kötelességet végezhettem, és hogy megháláljam Isten szeretetét, jól akartam végezni ezt a kötelességet. Mivel azonban nem viseltem terhet, késleltettem a munkát. Ezután nem gondolkodtam el magamon, és hazudtam, hogy megóvjam a hírnevemet és a státuszomat. A tények fényében beláttam, hogy csalárd vagyok, és nem vagyok megbízható ember.

A környezet régebben szörnyű volt, és sok testvért letartóztattak. A felsőbb vezető írt nekem, és sürgetett, hogy többször beszélgessek az újonnan érkezőkkel a látomások igazságáról, hogy megértsék Isten munkáját, és szilárdan meg tudjanak állni ebben a borzalmas környezetben. Amikor megkaptam ezt a levelet, azonnal beszélgettem az öntözőkkel a megvalósításról, de ennek a munkának a részleteit később nem követtem nyomon. Úgy gondoltam, hogy mivel én beszélgettem az öntözőkkel, ők is beszélgetnek majd az újonnan érkezőkkel, és mivel azokból a gyülekezetekből, amelyekért én voltam felelős, eddig még senkit sem tartóztattak le, ezért nagyobb problémák nem lehetnek. De nem sokkal ezután váratlanul nagyszabású letartóztatások érték azt a három gyülekezetet, amelyekért én voltam felelős. A vezető ismét írt nekem, és megkérdezte, hogy az egyes gyülekezetekben hány újonnan érkező vesz részt rendszeresen az összejöveteleken, hányan nem járnak rendszeresen összejövetelekre a borzalmas környezet miatt, hány újonnan érkezőt tartóztattak le, és hány olyan volt, akit senki sem öntözött, és kérte, hogy azonnal küldjek választ ezekkel az adatokkal. A levél kézhezvételekor rádöbbentem: „Bár végrehajtottam ezt a feladatot, nem követtem nyomon részletesen. Fogalmam sincs a részletekről, amiket a vezető kér, hogyan kellene válaszolnom? Mit fog rólam gondolni, ha elmondom neki az igazat? Azt fogja mondani, hogy nem végzek igazi munkát? Hogyan tudnék egyáltalán a szeme elé kerülni, ha ő megmetsz engem? Nem, nem mondhatom el az igazat.” A számítógépem előtt ültem, végiggondoltam a lehetőségeimet, és nem tudtam, mit válaszoljak, míg végül támadt egy ötletem. Írtam a vezetőnek, mondván: „Az újonnan érkezők öntözése a látomások igazsága ügyében megvalósult, és ennek nyomon követése folyamatban van.” Ezután siettem nyomon követni a munkát, erre gondolva: „Amikor a vezető újra megkérdezi, beszámolok neki arról a helyzetről, amit éppen akkor követtem nyomon. Így nem fogja tudni, hogy felelőtlen voltam, és hogy nem követtem nyomon a munkát.” Később, amikor ténylegesen elmentem az öntözőkhöz, hogy tájékozódjak a helyzet részleteiről, megtudtam, hogy bár ők beszélgettek az újonnan érkezőkkel, nem értek el semmit, és azt is, hogy ők sem voltak tisztában az újonnan érkezők helyzetével. Ezekről a dolgokról értesülve végül felismertem, hogy mindez azért történt, mert nem viseltem terheket, és nem követtem nyomon a munkát, és ez késleltette az újonnan érkezők életbe való belépését. Azonban még mindig nem kerestem az igazságot, és nem gondolkodtam el önmagamon, így a helyzet maradt a régi.

Nem sokkal később a felsőbb vezető összejövetelt szervezett velünk, hogy tájékozódjon az öntözési munka részleteiről, arról, hogy egy-egy öntöző hány újonnan érkezőért volt felelős, az öntözők hogyan oszlatták el az újonnan érkezők nehézségeit és elképzeléseit, figyelmesek voltak-e az újonnan érkezők képzésében, és így tovább. Aztán nyugtalan lettem, erre gondolva: „Remélem, a vezető nem engem fog kérdezni először, van némi munka, amit még nem hajtottam végre teljesen. és néhány részlet, amit ha nem tudnék megmagyarázni, az valóban kínos lenne!” De éppen az történt, amitől féltem, és a vezető engem kérdezett ki először. Mivel nem volt más lehetőségem, nyugodt arcot kellett vágnom, de a legszívesebben elszaladtam volna. Ezt gondoltam magamban: „Mi van, ha túl sok részletet kérdez, amit nem tudok megmagyarázni, nem fog úgy tűnni, mintha nem végeztem volna valódi munkát? Az olyan megalázó lenne! Vajon a vezető és a többi munkatárs lenézne engem?” A vezető azzal kezdte, hogy feltett néhány kérdést, amikre csak kínlódva tudtam egyenként válaszolni, de amikor arról kérdezett, hogy Jang Fan nővér hogyan öntözi az újonnan érkezőket, pánikba estem, és erre gondoltam: „Nem tudok Jang Fan nővérnek az újonnan érkezőkkel kapcsolatos munkájáról, nekem végem van, mit kellene mondanom? Ha becsületes leszek a vezetővel, és azt mondom, hogy nem tudom, vajon nem fogja azt mondani: »olyan régóta vagy felelős az öntözési munkáért, és még ilyen alapvető részleteket sem tudsz, hát hogyan végzed te a munkádat«? Nem okozna ez csalódást a vezetőnek, és nem nézne le engem?” Ezeket a dolgokat szem előtt tartva egyszerűen csak beszámoltam a vezetőnek Jang Fan néhány korábbi öntözési munkájáról. Az emiatt érzett bűntudat és az aggodalom megdobogtatta a szívemet, és égett az arcom. Habár sikerült blöffölnöm, és megóvnom a hírnevemet és a státuszomat, az önvád érzése és egy meghatározhatatlan fájdalom töltött el: „Hát nem éppen szemtelenül hazudozok? Micsoda képmutató vagyok!” Aznap éjjel feküdtem az ágyban, forgolódtam, és nem tudtam aludni, tele voltam megbánással a hazugságok miatt, amiket mondtam. De amit kimondtam, azt kimondtam, és mint a kiömlött vizet, nem lehetett visszaszívni, és már túl késő volt, hogy megnyíljak, és lerántsam a leplet magamról. Ha a vezető rájön, vajon csalárd embernek fog nevezni? Ezek a gondolatok jártak a fejemben, és nem tudtam összeszedni a bátorságomat, hogy megnyíljak. Úgy éreztem, hogy nem vagyok tisztességes, nincs méltóságom, és igazi képmutató vagyok. A szívem hevesen dobogott az aggodalomtól, nagyon ideges voltam, és kérdőre vontam magam: „Miért nem voltam képes elmondani a vezetőnek az igazat? Mi értelme volt ennek a becstelenségnek?” Minél többet gondolkodtam ezen, annál bűnösebbnek éreztem magam, ezért szívemben Istenhez imádkoztam: „Ó, Istenem! Amikor ma a vezető a munka részleteiről kérdezett, nyilvánvalóan nem ismertem azokat, de mivel féltem attól, hogy az emberek lenéznek, és hogy elveszítem a tekintélyemet, szemtelenül hazudtam, hogy megtévesszem a vezetőt. Ó, Istenem! Annyira csalárd vagyok, kérlek, adj nekem bátorságot, hogy tiszta és nyílt legyek, és becsületes emberként éljek!”

Egy nap megnéztem egy tapasztalati tanúságtételi videót, melynek címe A hazudozás fájdalma, a videóban volt egy olyan részlet Isten szavaiból, ami nagyon meghatott. Mindenható Isten azt mondja: „Mindennapi életük során az emberek gyakran beszélnek képtelenségeket, hazudoznak, és olyan dolgokat mondanak, amelyek tudatlanságról árulkodnak, ostobák és védekezőek. A legtöbb ilyen dolgot hiúságból és büszkeségből mondják, saját egójuk kielégítésére. Az ilyen hamisságok szólása felfedi a romlott beállítottságukat. [...] Túlságosan sok lett a hazugságaid száma. Minden szó, amit kimondasz, hamisított és őszintétlen, és egyetlen egy sem tekinthető igaznak vagy őszintének. Még ha nem is érzed azt, hogy lesül a bőr a képedről, amikor hazudsz, mélyen legbelül megszégyenülve érzed magad. A lelkiismereted hibáztat téged, és rossz véleménnyel vagy magadról, ezt gondolva: »Miért élek ilyen szánalmas életet? Olyan nehéz igazat mondani? Muszáj hazugságokhoz folyamodnom a büszkeségem kedvéért? Miért ennyire kimerítő az életem?« Nem kell, hogy kimerítő életet élj. Ha gyakorolni tudod, hogy őszinte legyél, képes leszel nyugodt, szabad és felszabadult életet élni. Te azonban azt választottad, hogy fenntartod a büszkeségedet és a hiúságodat azáltal, hogy hazudozol. Következésképp, fárasztó és nyomorúságos életet élsz, amelyet önmagad okoztál. Talán, aki hazudozik, a büszkeség érzéséhez jut abból, de mi is ez a büszkeségérzés? Csak egy üres dolog, és teljesen értéktelen. Hazudozni annyit tesz, mint eladni a jellemet és a méltóságot. Ez megfosztja az embert méltóságától és jellemétől, nem tetszik Istennek, és Isten gyűlöli ezt. Ez megéri? Nem. Ez a helyes út? Nem, nem az. Azok az emberek, akik gyakran hazudnak, a sátáni beállítottságuk szerint élnek; a Sátán hatalma alatt élnek. Nem a világosságban élnek, és nem élnek Isten jelenlétében sem. Folyton azon gondolkodsz, hogyan hazudj, majd miután hazudtál, arra kell gondolnod, hogyan fedd el azt a hazugságot. És amikor nem feded el elég jól azt a hazugságot és lelepleződik, törnöd kell a fejed, hogy megpróbáld kibogozni az ellentmondásokat, és hihetővé tenni. Hát nem fárasztó így élni? Kimerítő. Megéri ez? Nem, nem éri meg. Azért törni a fejed, hogy hazugságokat mondj, aztán pedig elfedd őket, mindezt a büszkeség, a hiúság és a státusz kedvéért – mi értelme van ennek? Végül elgondolkodsz, és azt gondolod magadban: »Mi értelme? Túl kimerítő hazudozni és utána elkendőzni azt. Ha így viselkedek, az nem fog működni; egyszerűbb lenne, ha csak őszinte emberré válnék.« Arra vágysz, hogy őszinte emberré válj, de nem tudod elengedni a büszkeségedet, hiúságodat és személyes érdekeidet. Ezért csak hazugságokhoz folyamodhatsz, hogy fenntartsd ezeket a dolgokat. Ha olyasvalaki vagy, aki szereti az igazságot, el fogsz viselni különféle nehézségeket azért, hogy gyakorold az igazságot. Még ha ez a hírneved, státuszod feláldozásával jár is, és azzal, hogy elviseled, hogy mások kigúnyolnak és megaláznak, nem fogod bánni – amennyiben képes vagy gyakorolni az igazságot és eleget tenni Istennek, ennyi elég. Akik szeretik az igazságot, azt választják, hogy gyakorolják azt és őszinték lesznek. Ez a helyes út és ezt áldja meg Isten. Ha valaki nem szereti az igazságot, akkor mit választ? Azt választja, hogy hazugságokkal tartja fenn a hírnevét, státuszát, méltóságát és jellemét. Inkább lenne csalárd és Isten által gyűlölt és elutasított. Az ilyen emberek elutasítják az igazságot és elutasítják Istent. Saját hírnevüket és státuszukat választják; csalárdak akarnak lenni. Nem érdekli őket, hogy tetszik-e Istennek, vagy megmenti-e őket. Isten megmentheti még az ilyen embereket? Biztosan nem, hiszen a rossz utat választották. Csakis hazugság és csalás által tudnak élni; csakis fájdalmas életet tudnak élni hazudozva és elfedve őket, és minden nap azon törve a fejüket, hogy megvédjék magukat. Ha azt hiszed, hogy a hazugságok fenn tudják tartani a hírnevet, státuszt, hiúságot és büszkeséget, amire vágysz, teljes tévedésben vagy. Valójában, a hazudozással nemcsak hogy megbukik a hiúságod és büszkeséged, valamint méltóságod és jellemed fenntartása, ami ennél is fájdalmasabb, elszalasztod a lehetőséget, hogy gyakorold az igazságot és őszinte ember legyél. Még ha abban a pillanatban sikerül is megóvnod a hírneved, státuszod, hiúságod és büszkeséged, feláldoztad az igazságot és elárultad Istent. Ez azt jelenti, hogy teljesen elvesztetted az esélyt arra, hogy Ő megmentsen és tökéletesítsen téged, ami a legnagyobb veszteség, és egész életedben bánhatod. Azok, akik csalárdak, soha nem fogják ezt megérteni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak egy becsületes ember tudja megélni a valódi emberi hasonlatosságot). Isten szavai pontosan leleplezték az én állapotomat. Hogy megóvjam a hiúságomat és a büszkeségemet, és megakadályozzam, hogy az emberek lenézzenek, inkább hazudtam és becsaptam őket, feláldozva tisztességemet és méltóságomat, semhogy kimondjam az igazságot. A legutóbbi letartóztatási hullám kapcsán a vezető írt nekem, azt kérdezte, hogy azon a területen, amelyért én vagyok felelős, hány újonnan érkező jár rendszeresen összejövetelekre, és hányan nem, és hogy milyen eredmények születtek a közelmúltban az újonnan érkezők öntözésében és támogatásában. Nyilvánvalóan nem követtem nyomon ezeket a feladatokat, és becsületesnek kellett volna lennem a vezetőnek tett jelentésemben, de a hiúságom és a státuszom megóvása érdekében hazudtam, és azt mondtam, hogy nyomon követem. A találkozó során a vezető rákérdezett Jang Fan munkájára az újonnan érkezők öntözése terén, nem ismertem a részleteket, ezért szemtelenül hazudtam, régi információkat közöltem, mintha aktuálisak lennének, így próbáltam blöffölni, hogy kivágjam magam. Habár felismertem, hogy hazudtam, és önvádat éreztem, mégsem akartam megnyílni. Hogy megakadályozzam, hogy mások lenézzenek, újra meg újra hazudtam. Olyan megbízhatatlan és csalárd voltam! Folyton ezt kérdezgettem magamtól: „Hát nem vagy te hívő?” Az igaz hívő képes igazat mondani, becsületesnek lenni, tisztességgel és méltósággal rendelkezik, bármilyen helyzetben is bátran szembenéz az igazsággal, nevén nevezi a dolgokat, és bár az ilyen módon való gyakorlás lehetővé teheti mások számára, hogy lássák a hiányosságait és elégtelenségeit, az igazság gyakorlása és a nyílt élet tetszik Istennek, és lehetővé teszi mások bizalmának elnyerését. Én azonban hazudtam, hogy megóvjam a hírnevemet és a státuszomat, híján voltam minden tisztességnek és méltóságnak, és még az emberi viselkedés alapvető követelményeinek sem feleltem meg. Isten kegyelmet adott nekem, és lehetőséget nyújtott arra, hogy öntözési kötelességet végezzek, remélve, hogy képes leszek őszintének lenni a Vele való együttműködésben, és megfelelően öntözni az újonnan érkezőket, akik igazán hisznek Istenben. Ez egyben azt is jelentette, hogy Isten lehetőséget adott nekem a gyakorlásra, hogy elnyerjem az igazságot, én azonban nem tudtam megfelelni Isten őszinte szándékának. Nemcsak hogy nem viseltem semmilyen terhet a kötelességemben, hanem az igazság gyakorlása helyett a hazugságot választottam, ha problémákkal szembesültem. Valóban csalódást okoztam Istennek. Minél többet gondolkodtam ezen, annál feldúltabb lettem, és gyűlöltem magam, amiért ilyen csalárd vagyok.

Később kerestem Isten szavai között, hogy megtaláljam hazugságom és csalásom gyökerét. Elolvastam Isten szavainak egy részletét: „Amikor az antikrisztusokat leleplezik és megmetszik, az első dolog, amit tesznek, az, hogy különféle okokat keresnek védekezésképpen, mindenféle kifogásokat keresnek, hogy megpróbálják kihúzni magukat a csávából, s ezzel megvalósítsák azt a céljukat, hogy kibújjanak a felelősség alól, és elérjék azt a céljukat, hogy megbocsátást nyerjenek. Az antikrisztusok attól félnek leginkább, hogy Isten választott népe átlát rajtuk, egészen a jellemükig, a gyengeségeikig és a hibáikig, az Achilles-sarkukig, a valódi képességükig és munkaképességükig – így aztán minden igyekezetükkel azon vannak, hogy tetszetős csomagolással elfedjék a hiányosságaikat, problémáikat és romlott beállítottságaikat. Amikor gonosz tetteikről lehull a maszk és lelepleződnek, nem az az első a számukra, hogy elismerjék vagy elfogadják ezt a tényt, vagy hogy a tőlük telhető módon jóvátegyék és kompenzálják a hibáikat, ehelyett különféle módszerekkel állnak elő, hogy elfedjék e hibákat, becsapják és félrevezessék azokat, akik tudomást szereztek a tetteikről, nehogy Isten választott népe meglássa, hogy is állnak valójában a dolgok, nehogy megtudja, milyen ártalmasak voltak addigi cselekedeteik Isten háza számára, s mennyire félbeszakították és megzavarták a gyülekezet munkáját. Természetesen attól félnek a leginkább, hogy a Fennvaló rájön, mert ha egyszer a Fennvaló tud róla, az alapelv szerint fognak velük foglalkozni, mindennek vége lesz a számukra, és bizonyosan elküldik és kirekesztik őket. Így aztán, amikor az antikrisztusok gonosz tettei lelepleződnek, nem azon kezdenek először gondolkodni, hogy hol hibáztak, hol sértettek alapelveket, miért tették, amit tettek, milyen beállítottság irányította őket, mik voltak a szándékaik, mi volt az akkori állapotuk, és hogy az önfejűség miatt vagy a szándékaik torzulása miatt volt-e vajon. Nem ezeket a dolgokat elemzik, és még kevésbé gondolkodnak el rajtuk, hanem helyette azon törik inkább a fejüket, hogy miképpen fedhetnék el a valós tényeket. Ezzel egyidejűleg mindent megtesznek azért, hogy kimagyarázzák és igazolják magukat Isten választott népe előtt, hogy becsapják őket. A súlyos problémákat kis problémáknak, a kis problémákat pedig nemlétezőnek tüntetik fel, blöfföléssel próbálják megúszni a dolgot, hogy Isten házában maradhassanak, felelőtlenül követve el gaztetteket és visszaélve a hatalmukkal, továbbra is félrevezethessék és irányíthassák az embereket, és elérhessék, hogy azok felnézzenek rájuk és azt tegyék, amit ők mondanak, ezáltal pedig kielégülhessenek vad ambícióik és vágyaik” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenegyedik tétel). Isten szavainak leleplezéséből láttam, hogy amikor eltérések vagy hiányosságok vannak az antikrisztusok munkájában, ők ahelyett, hogy levonnák a tanulságokat, és azonnal kijavítanák a munkájukban lévő hibákat és eltéréseket, minden lehetséges módon megpróbálnak hazudni, elfedni az igazságot, és megakadályozni, hogy a vezetők tudomást szerezzenek a munkájukban lévő hibákról és hiányosságokról, és hogy trükkökkel és cselekkel próbálják elnyerni mások bizalmát. Ez az antikrisztusok elvetemült beállítottsága. Az, amit feltártam, vajon nem egy antikrisztus beállítottsága? Amikor a vezető eljött, hogy felügyelje és nyomon kövesse a munkámat, sok olyan feladat volt, amit nem végeztem el, de nemcsak hogy nem jelentettem neki a tényleges helyzetet, hanem el is titkoltam az igazságot, és be is csaptam őt, mindent megtettem, hogy elfedjem az igazságot, hogy nem végeztem valódi munkát. Később, amikor a vezető megvizsgálta, hogy az egyes öntözők milyen öntözést végeznek az újonnan érkezők számára, ismét hazudtam, mivel nem végeztem igazi munkát, és nem ismertem a konkrét részleteket, és a korábbi öntözési munkáról úgy számoltam be, mintha az nemrég lett volna elvégezve, hogy a vezetőt átverjem. Tisztában voltam vele, hogy ez csalárdság és becstelenség, de hogy megőrizzem a vezető rólam alkotott jó benyomását, szemtelenül hazudtam, hogy megtévesszem őt. Láttam, hogy az általam feltárt beállítottság ugyanolyan elvetemült, megvetendő beállítottság, mint amilyen egy antikrisztusé. A vezetőnek a munkámmal kapcsolatos vizsgálata kimutatta, hogy ő a felelős, és ez lehetővé tette számára, hogy gyorsan felfedezze a munkámban lévő eltéréseket és hibákat. Hallgattam a munkával kapcsolatos problémákról, megjátszottam magam a vezető előtt, hogy azt a hamis benyomást keltsem, hogy valódi munkát végzek. Emiatt a vezető nem tudhatta meg az igazat, és a munkámban felmerült problémák megoldatlanok maradtak. Ezzel akadályoztam a gyülekezet munkáját. Beláttam, hogy elfedni az igazságot azért, hogy megakadályozzam a vezetőt a munka felügyeletében, természeténél fogva sokkal rosszabb dolog, mint nem végezni valódi munkát. Ezt felismerve úgy éreztem, hogy veszélyben vagyok. Nem volt istenfélő szívem, és egy antikrisztus útját jártam. Magamban imádkoztam Istenhez és bűnbánatot tartottam: „Ó, Istenem, látom, amit a Te szavaid lelepleznek, hogy a beállítottságom elvetemült és megvetendő, és szívem tele van félelemmel. Kérlek, vezess engem, hogy levethessem ezt a romlott beállítottságot, és elfogadjam mások felügyeletét!”

Később elolvastam Isten szavainak egy részletét: „Az, hogy Isten azt kéri az emberektől, legyenek becsületesek, azt bizonyítja, hogy Ő tényleg utálja és ellenszenvesnek tartja a csalárd embereket. Isten irtózása a csalárd emberektől irtózás attól, ahogyan ők teszik a dolgokat, a beállítottságaiktól, szándékaiktól és csaló módszereiktől; Isten utálja mindezeket a dolgokat. Ha a csalárd emberek képesek elfogadni az igazságot, beismerni csalárd beállítottságaikat, és hajlandóak elfogadni Isten üdvösségét, akkor arra is van reményük, hogy üdvözüljenek – mert Isten minden emberrel egyformán bánik, ahogy az igazság is. És így, ha olyanok akarunk lenni, akik Isten tetszésére vannak, először is viselkedésünk alapelveit kell megváltoztatnunk. Többé nem élhetünk sátáni filozófiák szerint, nem boldogulhatunk többé hazugságokkal és trükkökkel. Valamennyi hazugságunkat le kell vetnünk és becsületes emberré kell válnunk. Akkor Isten véleménye rólunk meg fog változni. Korábban az emberek mindig hazugságokra, színlelésre és trükközésre hagyatkoztak a mások közötti élet során, és sátáni filozófiákat vettek alapul a létükhöz, az életükként és alapként a magatartásukban. Ez olyasmi volt, amit Isten utált. Ha a nem hívők között őszintén beszélsz, az igazságot mondod és becsületes ember vagy, akkor rágalmazni fognak, elítélnek és elhagynak. Ezért világi irányzatokat követsz és sátáni filozófiák szerint élsz; egyre ügyesebben és ügyesebben hazudsz, és egyre csalárdabbá válsz. Azt is meganulon, hogy álnok eszközökkel érd el céljaidat és védelmezd önmagadat. A Sátán világában egyre inkább gyarapodni fogsz, és ennek eredményeként egyre mélyebbre és mélyebbre zuhansz a bűnben, amíg már képtelen vagy kimenteni magad. Isten házában a dolgok ennek szöges ellentétei. Minél többet hazudsz és minél több csalárd játékot űzöl, Isten választott népe annál inkább undorodni fog tőled és elhagy téged. Ha nem vagy hajlandó megtérni, és továbbra is a sátáni filozófiákhoz és logikához ragaszkodsz, ha trükköket és bonyolult cselszövéseket használsz, hogy álcázd és becsomagold magad, akkor nagyon valószínű, hogy felfednek és kivetnek. Ez azért van, mert Isten utálja a csalárd embereket. Isten házában csak a becsületes emberek tudnak gyarapodni, a csalárd embereket pedig végül elhagyják és kivetik. Mindezt Isten rendelte el előre. Csak a becsületes emberek részesülhetnek a mennyek országában. Ha nem próbálsz meg becsületes ember lenni, és nem tapasztalsz és gyakorolsz az igazságra való törekvés irányában, ha nem leplezed le saját rútságodat, és ha nem tárulkozol ki teljesen, akkor soha nem kaphatod meg a Szentlélek munkáját és nyerheted el Isten jóváhagyását” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A becsületes emberi lét legalapvetőbb gyakorlata). Isten szavaiból láttam, hogy Isten szereti a becsületes embereket, hogy a becsületes embereknek van bátorságuk szembenézni a hiányosságaikkal és elégtelenségeikkel, hogy ők képesek igazat mondani, nem csapják be az embereket és Istent, és hogy amikor problémákkal szembesülnek, képesek az igazságot keresni és gyakorolni. Az ilyen embereket Isten bejuttatja a királyságba, hogy örökké éljenek. Isten utálja a hazugokat, a csalókat és azokat, akik trükköket alkalmaznak. Az ilyen emberek csalárdak és démoniak. Ahogy a Biblia mondja: „Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja” (János 8:44). Láttam, hogy a hazugok mind ördögök. Az ördögök Isten ellenségei, és Isten gyűlöli őket. Isten egyáltalán nem fogja megmenteni az ilyen embereket. Ezt Isten igazságos és hűséges lényege határozza meg. A kötelességemben hazudtam, hogy megóvjam a hiúságomat és a státuszomat, megpróbáltam elfedni a munkámban mutatkozó hiányosságokat. Ezzel elárultam az igazságot, a Sátán oldalára álltam, és ellenálltam Istennek. Ráadásul a gyülekezeti kötelességek végzésekor az eltitkolásra és a színlelésre támaszkodva csak ideig-óráig tudom elfedni az igazságot, hosszú távon sok eltérés fog lelepleződni a munkában, és amint mindenki megtudja az igazságot, tisztán látnak és elutasítanak majd engem, ami azt jelenti, hogy lerombolom a tisztességem és méltóságom minden látszatát, és elszáll az esélyem a bűnbánatra is. Elgondolkodva az antikrisztusokon, bármennyi rossz dolgot is tesznek, és bármennyire is ártanak Isten háza munkájának, soha nem gondolkodnak el, és soha nem tartanak bűnbánatot, és ha valaki felügyeli vagy megvizsgálja a munkájukat, trükkök egész sorát vetik be, hogy az illetőt megtévesszék, és elfedjék az igazságot, megmutatva, hogy egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Végül a sok gonoszság miatt, amit elkövetnek, kiközösítik őket a gyülekezetből. Akiknek van bátorságuk megnyílni, és akik képesek gyakorolni az igazságot, Isten szemében ők a becsületesek, és ők azok, akik meg lesznek mentve és megmaradnak. Ezzel szemben azok, akik személyes haszonszerzés céljából megpróbálják becsapni Istent, rendkívül ostobák és csalárdak, és végül Isten ki fogja őket iktatni.

Később tovább olvastam Isten szavait: „Amikor az emberek a kötelességüket végzik vagy bármilyen munkát végeznek Isten előtt, a szívüknek tisztának kell lennie. Olyannak kell lennie, mint egy tál friss víznek – kristálytisztának, tisztátalanság nélkül. Tehát milyen hozzáállás a helyes? Bármit is csinálsz, képes vagy közölni másokkal, hogy mi van a szívedben, milyen ötleteid vannak. Ha valaki azt mondja, hogy úgy nem fog működni, ahogy te csinálod a dolgokat, és másik ötletet javasol, valamint, ha úgy érzed, hogy ez egy elég jó ötlet, akkor feladod a saját módszeredet, és aszerint teszed a dolgokat, ahogy ő gondolja. Ha így teszel, mindenki látja, hogy el tudod fogadni mások javaslatait, tudod a helyes utat választani, valamint tudsz átláthatóan és egyértelműen cselekedni az alapelvek szerint. Nincs sötétség a szívedben, őszintén cselekszel és beszélsz, a becsületesség hozzáállására támaszkodva. Nevükön nevezed a dolgokat. Ha igen, akkor igen, ha nem, akkor nem. Semmi trükk, semmi titok, csak egy nagyon átlátható ember” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten azt reméli, hogy őszinte szívvel közelítünk kötelességeinkhez, hogy a tényeknek megfelelően beszélünk, és hogy mindenben elfogadjuk az Őáltala történő átvizsgálást. Amikor a vezető ismét érdeklődött a munkám felől, elhatároztam, hogy elmondom az igazat, ha nem végeztem igazi munkát, lesz bátorságom szembenézni a hibáimmal, abbahagyom a hírnevem és státuszom megóvására irányuló hazudozást, és gyakorlom azt, hogy becsületes ember legyek. Később vettem a bátorságot, hogy megnyíljak a vezető előtt a hírnevem és a státuszom érdekében elkövetett hazugságomról. Miután megnyíltam előtte, a vezető közösséget vállalt a saját tapasztalatával, hogy segítsen nekem. Azáltal, hogy így gyakoroltam, sokkal felszabadultabbnak éreztem magam. Továbblépve követtem a vezető tanácsát, hogy azonnal kijavítsam az eltéréseket a munkámban, például a nem megfelelő öntözők gyors elbocsátásával, az öntözőkkel a kötelességeikkel kapcsolatban folytatott részletes beszélgetésekkel, majd a munkájuk előrehaladásának nyomon követésével és felügyeletével. Amikor ilyen módon bekapcsolódtam a munka részleteibe, a munka egyértelmű javulást mutatott.

Egy héttel később a vezető levelet küldött, amelyben érdeklődött, hogyan képzem az öntözőket. A levél kézhezvételekor döbbentem rá, hogy annyira elfoglalt voltam más munka nyomon követésével, hogy elfeledkeztem a személyzet képzésével kapcsolatos munkáról, és hogy nem tudom, hány embert lehet képezni. Hogyan kellene válaszolnom? Mit fog rólam gondolni a vezető, ha megtudja, hogy elhanyagoltam egy ilyen fontos munkát? Azt mondja majd, hogy nem végeztem valódi munkát? Arra gondoltam: „Miért ne válaszolhatnék neki azzal, hogy folyamatban van ennek a munkának a nyomon követése? Így nem fogja megtudni az igazságot.” Így gondolkodva hirtelen felismertem a következőt: „Vajon nem akarok éppen megint hazudni, hogy megóvjam a hírnevemet és a státuszomat?” Így hát magamban imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! Nem akarok többé hazudni és csalni. Nem végeztem el ezt a feladatot, és ennek az az oka, hogy felelőtlen voltam. Hajlandó vagyok ezt becsületesen jelenteni a vezetőnek.” Az ima után mélységes békét éreztem. Arra gondoltam, hogy Isten szereti a becsületes embereket, akik képesek nevén nevezni a dolgokat, hogy higgadtan szembe kell néznem a dolgokkal, nem szabad eltitkolnom az igazságot, és hogy nem számít, mit gondol rólam a vezető, gyakorolnom kell becsületes embernek lenni. Így hát elmondtam az igazat a vezetőnek: „Nem fordítottam elég figyelmet a tehetségek képzésére, de hajlandó vagyok változtatni ezen a jövőben.” Ezután elkezdtem ténylegesen elvégezni ezt a feladatot, és néhány nap múlva találtam két embert, akiket lehetett képezni. Ezek után, amikor a vezető ismét írt nekem, hogy nézzek utána egy munkának, és kövessem nyomon azt, még ha egyes feladatok nem is jártak jó eredménnyel, hajlandó voltam nyugodtan szembenézni ezzel, és becsületesen jelenteni az ilyen dolgokat. Bár még mindig nem tudok megfelelni a becsületes emberrel szemben támasztott követelményeknek, hajlandó vagyok az igazságra törekedni, Isten szava szerint gyakorolni, és fokozatosan levetni a csalárd beállítottságomat.