2022. október 15. szombat

Nemrégiben a huahszi gyülekezet nagyszabású rajtaütést szenvedett el, és a vezetők úgy intézték, hogy idejöjjek, és segítsek az utóhatások kezelésében. Miután ma megérkeztem a huahszi gyülekezetbe, Vang Jing elvitt egy vendéglátó házba, és ezt mondta: „Sok testvérünket, vezetőnket és dolgozónkat letartóztatták szeptember 26-án. A legtöbb otthonunk már nincs biztonságban; a rendőrségnek megvan azoknak a neve és fotója, akiket nem tartóztattak le, így számunkra nehéz dolgozni járni.” Miután hallottam ezeket a szavakat, a szívem összeszorult. Így gondolkodtam magamban: „Úgy terveztem, hogy visszamegyek, amint befejezem az itteni munkámat. De most látom, hogy a dolgok sokkal rosszabbak itt, mint ahogyan azt elképzeltem. Oly sok testvérünket, vezetőnket és dolgozónkat letartóztatták; Isten szavainak oly sok könyvét kell áthelyezni. Nem lesz könnyű most biztonságos helyet találni, és ráadásul át kell beszélnem a munkabeosztást azokkal, akiknek a biztonsága veszélyben van. Soha nem tudhatom, mikor figyelnek meg, majd tartóztatnak le. A rendőrség mostanában őrült módjára fogdossa el a hívőket. Ahogy most mennek a dolgok, ha engem letartóztatnának, akkor halálra gyötörnének. Ha a rendőrség halálra kínozna, nem veszíteném el a lehetőséget, hogy végezzem a kötelességemet? Akkor hogyan menekülhetnék meg?” De aztán arra gondoltam, hogy ez a környezet Isten szuverenitása és elrendezése által jött létre. A józan észtől vezérelve alávetettem magam a körülményeknek, és azonnal elkezdtem megvizsgálni az Isten szavait tartalmazó könyvek helyzetét.

Miután Vang Jing elment, az engem vendégül látó nővér elmondta, hogy sem az ő házában, sem egy másik testvér házában lévő könyveket nem vitték el, és hogy azt a testvért letartóztatták. Amint ezt meghallottam, a szívem összeszorult: a testvéreinket több mint 20 nappal ezelőtt tartóztatták le, és ezek az Isten szavait tartalmazó könyvek még mindig nem voltak biztonságos helyen. Ha a rendőrség kezébe kerülnének, a veszteség óriási lenne. A könyveket mindenáron meg kell védeni. De amint arra gondoltam, hogy magam helyezem át azokat, szorongani kezdtem. Eszembe jutott egy nővér, akit a könyvek szállítása közben kaptak el, és a rendőrség agyonverte. Mi van, ha elkapnak a könyvek költöztetése közben? A rendőrség soha nem engedne el, és valószínűleg súlyos büntetést kapnék. Még az is lehet, hogy halálra vernének. Nem jelentené ez az Istenben hívő életem végét? A saját jövőm és Isten házának érdekei között vergődtem. Fájdalommal és hadakozással telt meg a szívem. Istenben hívő emberként önváddal töltene el, ha csak tétlenül állnék, és semmit nem csinálnék, miközben Isten szavainak könyvei veszélyben vannak. Így gyorsan elkezdtem a nővérrel megbeszélni, hogy hol tároljuk a könyveket. De az itteni környezet ellenséges volt, és nem tudtunk olyan helyet találni, amely alkalmas lett volna. Látva, hogy a munka nem halad, olyan érzésem volt, mintha egy ezer kilós súly nehezedett volna a szívemre.

2022. október 17. hétfő

Tegnap késő éjszakáig beszéltünk a munkáról, így végül Szung Ji nővérnél töltöttem az éjszakát. Ma délután Vang Jing átjött, és aggódva ezt mondta nekem: „Kitört a járvány, és a várost tegnap este lezárták. Nem mehetsz vissza.” Ezt hallva szorongani kezdtem. Már így is elég nehéz kezelni a rajtaütés utóhatásait; most pedig a járvány is megérkezett, és a várost lezárták. Hogyan fogjuk most ezt a munkát elvégezni, hogy ilyen duplán nehéz helyzettel kell szembenéznünk? Most tombol a járvány; odakint mindenütt járőrök mászkálnak. Minden ellenőrzőpontot szigorúan felügyelnek. Még ha találnék is egy biztonságos helyet a könyveknek, nem tudnám biztonságban tartani azokat, ha a járőröző rendőrök elkapnának, miközben szállítom őket. Az még nagyobb veszteség lenne. De nem hagyhatom csak úgy a könyveket nem biztonságos helyeken sem. Mit tegyek? Csak abban reménykedem, hogy a zárlatot hamarosan feloldják, és a lehető leghamarabb el tudom vinni a könyveket.

2022. november 10. csütörtök

Ma reggel aggódva néztem ki az ablakon. Az alattam lévő utcán hosszú sorban álltak az emberek, akik PCR-tesztet végeztettek. Semmi jelét nem láttam annak, hogy a lezárást feloldanák. Aggódva sürgettem az engem vendégül látó nővért, hogy nézze meg, van-e más kiút. Lemondóan közölte velem: „A járvány egyre súlyosabb. Senki sem hagyhatja el a környéket; mindent lezártak.” Még nyugtalanabb lettem, amikor ezt hallottam, és erre gondoltam: „Hogyan tudnám elvégezni ezt a munkát, ha a várost teljesen lezárták? Ha a lezárás továbbra is fennáll, hogyan fogom elvinni Isten szavainak könyveit? Mikor ér véget a lezárás? Több mint 20 napja vagyok itt, és az engem vendégül látó nővért szintén üldözi a rendőrség. Megvan a veszélye, hogy bármikor letartóztathatnak. A város a járvány szempontjából is magas kockázatú terület, így még ha fel is oldják a zárlatot, és kimegyek, könnyen megfertőződhetek, és karanténba kerülhetek. És mi van, ha megfertőződöm, és itt halok meg?” Erre gondolva elgyengült a szívem. Erre gondoltam: „Most még egy olyan biztonságos helyem sincs, ahol lakhatnék. Túl veszélyes! Be kell fejeznem az itteni munkámat, és minél hamarabb vissza kell mennem, hogy ne kelljen rejtekhelyeken bujkálnom, és ne kelljen ilyen elnyomott lelkiállapotban élnem. De most tombol a járvány; a buszok és a vonatok már nem járnak, hogyan mehetnék vissza?” Folyton azon gondolkodtam, hogyan térhetnék vissza biztonságban. Minél többet gondolkodtam, annál távolabb kerültem Istentől. Ideges és nyugtalan lettem. Gyötrődtem.

Ma este lebetegedtem. A fejem lüktetett, az egész testem fájt, és gyenge volt. Nem tudtam egyenesen járni, és a testem erőtlen volt. A fejemet az asztalra hajtottam, képtelen voltam felemelni. Úgy éreztem, mintha a járvány tüneteit tapasztalnám. Nagyon össze voltam zavarodva ettől az egésztől. Hogyan betegedhettem meg hirtelen, amikor korábban tökéletesen jól voltam? Milyen tanulságot kellene levonnom? Mi Isten szándéka ebben a helyzetben?

2022. november 11. péntek

A ma reggeli áhítatom közben Isten e szavait olvastam: „A szárazföldi Kínában Isten választott népe mind megtapasztalta a nagy vörös sárkány elnyomását és letartóztatásait, és megtapasztalt néhány kísértést is. Nem számít, hányszor voltak gyengék és hányszor vallottak kudarcot, mindazok, akik képesek az igazságra törekedni, fokozatosan nőttek érettségükben, és megtörtént az életbe való belépésük. Ha újra találkoznak a múltban tapasztalt környezetekkel és kísértésekkel, lesz némi hitük. Ha a tapasztalatuk révén eljutnak oda, hogy egy nap már nem félnek a haláltól, és világosan látják, hogy az emberek élete és halála valóban Isten kezében van, valamint Isten által vezényelt és elrendezett, ez nem azt jelenti-e, hogy a hitük nagyobb lett? Éppen úgy, mint az Ószövetség korában – miért nem haraptak bele az oroszlánok Dánielbe, amikor az oroszlánok barlangjába vetették? Azért, mert hitt abban, hogy Isten nem engedi, hogy megharapják az oroszlánok. Mit gondolt tehát Dániel a szívében? Nem panaszkodott Istenre. A szívében azt mondta: »Isten az oroszlánok barlangjába vetett engem. Én és az oroszlánok egyaránt teremtmények vagyunk. Ha Isten engedi, hogy megegyenek, akkor meg kell halnom. Ha Isten nem engedi, az oroszlánok nem fognak megenni engem. Ez azt bizonyítja, hogy továbbra is Isten kezében kell élnem, és az életem még nem ért véget – nem kell meghalnom. Ezt a Teremtő határozza meg.« Amikor Dániel szembesült ezzel a helyzettel, először is nem tagadta meg Isten nevét; másodszor nem volt gyanakvó azzal szemben, amit Isten tett, nem ítélkezett, nem ítélte el Istent, nem lázadt ellene, és képes volt alávetni magát Isten elrendezéseinek. Ezzel legyőzte és megalázta a Sátánt. Mik voltak tehát Dániel cselekedetei és megnyilvánulásai? Bizonyságtétel voltak. Csak akkor fogsz ilyen próbatételekkel szembesülni, ha már rendelkezel ilyen érettséggel. Még ha Isten az oroszlánok barlangjába helyez is, nem fogsz félni, és az oroszlánok nem mernek majd megenni téged. Ez azt bizonyítja, hogy igaz hited van, és hogy elindultál a tökéletessé válás útján. Az élet növekedése pontosan ilyen. Amikor az oroszlánok barlangjába vetnek valakit, az is egy próbatétel, éppúgy, mint Jób hatalmas vagyonának elvétele. Mi volt Jób megnyilvánulása? (Alávetettség.) Miért volt képes alávetni magát? Azért, mert Jóbnak nem voltak kétségei azzal kapcsolatban, amit Isten tett. Akár jutalmazott Isten, akár elvett, az Jóbnak megfelelt. Még ha Isten az egyik nap adott, és másnap elvette, Jób akkor is alávetette magát. Bárhogyan is cselekedett Isten, az megfelelt Jób számára; képes volt hagyni, hogy Isten úgy vezényeljen, ahogyan Ő akart, és képes volt alávetni magát Istennek. Jób összeegyeztethető volt Istennel. Nem számított, hogy Isten hogyan cselekedett, még ha Isten játszott is vele, akkor is alá tudta vetni magát. [...] Az igaz hit magában foglalja a valódi alávetettséget, a valódi alávetettség pedig igaz hitet szül. Ha igaz hited van, és képes vagy elérni a valódi alávetettséget, akkor milyen próbatétel győzhet le téged? Milyen környezet győzhet le téged? Egyik sem győzhet le téged. Még ha az oroszlánok barlangjába vetnek is, az oroszlánok nem mernek majd megenni téged. Hát nem jó dolog ez? (De igen.)” (Isten közössége). Isten szavai világítótoronyként világították meg a szívemet. Amikor Dánielt a király elnyomása alatt az oroszlánbarlangba vetették, nem hibáztatta Istent, még akkor sem, amikor a halállal nézett szembe. Ehelyett szilárdan kitartott Isten mindenek feletti szuverenitásába vetett hite mellett, és teljesen átadta magát Istennek. Őszintén hitt Istenben. Dániel tapasztalata inspirációt nyújtott számomra. Megmutatta nekem, hogy Dánielhez hasonlóan nekem is ugyanúgy kell hinnem Istenben, és alá kell vetnem magam az Ő szuverenitásának az üldöztetés és elnyomás közepette. De amikor ezekkel a valós élethelyzetekkel szembesültem, hiányzott belőlem az a hit, amivel Dániel rendelkezett. Amikor a gyülekezet egy nagyszabású rajtaütést szenvedett el, és Isten szavainak könyveit gyorsan el kellett szállítani, az első gondolataim arról szóltak, hogy ez a kötelesség milyen nagy mértékű kockázatokat rejt magában. Féltem, hogy útközben elkap a rendőrség, és halálra vernek. Amikor kitört a világjárvány, féltem a fertőzéstől és a haláltól, a félelem és a gyávaság állapotában éltem. Sőt, még a kötelességemet is fel akartam adni, hogy megóvjam magam, és olyan gyorsan el akartam futni, ahogy csak tudtam. Ez az ellenséges környezet felfedte az Istenbe vetett őszinte hitem és az Istennek való alávetettségem hiányát. Amikor a nem hívők látják, hogy egy egész várost elönt a járvány, rettegésben és iszonyatban vergődnek. Ez azért van, mert nem hisznek Istenben, és nincs kire támaszkodniuk. De én, aki hiszek Istenben, mégis nagyon féltem, és nem hittem Isten mindenhatóságában és szuverenitásában, hogyan nevezhettem tehát hívőnek magam? Dánielre gondoltam, aki egy idegen országban találta magát, és egy király üldözte, aki megakadályozta, hogy Istenhez imádkozzon. Dániel nem volt hajlandó megalkudni a sötétség erőivel, a halált választotta a behódolás helyett, és továbbra is imádkozott Istenhez. Végül az oroszlánok barlangjába vetették, de mivel Isten mellette volt, az oroszlánok nem merték bántani. Hasonlóképpen; akár a világjárvánnyal, akár a letartóztatásokkal szembesülünk, minden Isten kezében van. Teljesen Istentől függ, hogy letartóztatnak-e vagy sem. Még ha le is tartóztatnak és be is börtönöznek, akkor is át kell adnom magam Istennek, és szilárdan meg kell állnom a bizonyságtételemben. Ha elkapom a vírust, alávetem magam az Ő vezénylésének és elrendezésének. Még ha meg is halok, nem fogok panaszkodni. A legsürgetőbb feladat most az, hogy megvédjük Isten szavainak könyveit. Nem számít a kockázat, Istenre kell hagyatkoznom, hogy a lehető leggyorsabban elszállítsuk azokat. El kell engednem az aggodalmaimat, és egyként kell dolgoznom a testvéreimmel, hogy megfelelően kezeljük ezt az utóhatásokkal foglalkozó munkát. Amint elkezdtem így gondolkodni, nagy megkönnyebbülést éreztem. Ma délután, mire észbe kaptam, már jobban éreztem magam.

2022. december 15. csütörtök

Milyen gyorsan telik az idő! Már két hónap telt el azóta, hogy megérkeztem ide. Amióta ideértem, azóta a rajtaütés utóhatásaival foglalkozom, de az ellenséges környezet miatt csak lassan haladok. Tegnap este megtudtam, hogy valaki júdásként viselkedett, és sok vezetőt, dolgozót, testvért elárult. Azt gondoltam magamban: „Az itteni otthonok, amelyek vendégül láthatták volna az embereket, már nem biztonságosak. Minden munkánkat nagymértékben akadályozzák, és most a helyzet még rosszabb lett. Vajon mennyi ideig fog tartani, amíg befejezzük ezt a munkát?” A gondolattól úgy éreztem, hogy megfulladok. Ma este beugrott Vang Jing, és elmondta, hogy előző este valószínűleg követték, és hogy itt már nem biztonságos. Azt javasolta, hogy menjek vissza. A javaslatát nagyon is elfogadhatónak találtam, és azt gondoltam: „Ilyen rossz helyzetben a legjobb lenne, ha visszamennék. Egyébként nem mintha nem akarnék itt maradni, csak éppen nincs biztonságos hely, ahol ellakhatnék. Most már teljesen indokolt lenne, hogy elmenjek.” De amint arra gondoltam, hogy elmegyek, ismét bűntudatom támadt. Itt még nagyon sok elintézendő munka van. Helyes lenne, ha feladnám a kötelességeimet, és elmennék? A mostani ellenséges helyzet ellenére a testvéreink még mindig találnak módot arra, hogy idejöjjenek, és megvitassák a munkát. Ha visszamennék, nem tudnám nyomon követni a munkát. De itt sehol nincs biztonságos lakóhely. Azzal szembesülök, hogy állandó félelemben és szorongásban élek, mint egy rémült madár. Nagyon össze vagyok zavarodva. Menjek vagy maradjak? Nem tudom, mit tegyek.

2022. december 18. vasárnap

Ma tovább töprengtem: „Miért akarok mindig menekülni, amikor ellenséges környezettel találom magam szemben?” Az történt, hogy kaptam egy levelet egy nővértől, és miután elolvastam, mélyen meghatódtam. Arról írt, hogy miután kiengedték a fogságból, a gyülekezetben szeretett volna maradni, hogy a rajtaütés következményeivel foglalkozzon. De mivel aggódott, hogy a rendőrség bármikor letartóztathatja, elment. Ennek következtében egy ideig nem tudta végezni a kötelességét, amit megbánt. Konkrétan idézett egy szakaszt Isten szavaiból, amely igencsak az én állapotomra vonatkozik. Mindenható Isten azt mondja: „Miközben a kötelességeidet teljesíted, a pozitív oldalon elmondható, hogy ha képes vagy helyesen kezelni a kötelességeidet, sosem adod fel őket, bármilyen körülmények közé kerülj is, és még akkor is szilárdan kitartasz mellettük, az elejétől a végéig, és sosem adod fel őket, amikor mások elvesztik a hitüket és felhagynak a kötelességeik teljesítésével, ám te mindvégig kitartasz és hűséges maradsz a kötelességeidhez, akkor igazán kötelességként kezeled a kötelességeidet, és teljes hűségről teszel bizonyságot. Ha eleget tudsz tenni ennek a normának, akkor alapvetően elérted a megfelelő kötelességteljesítés mércéjét; ez mondható el a pozitív oldalon. Mielőtt azonban elérné valaki ezt a normát, a negatív oldalon az is elmondható, hogy ellene kell tudjon állni különféle kísértéseknek. Milyen probléma az, amikor valaki nem képes ellenállni a kísértéseknek a kötelessége teljesítése során, ezért aztán feladja a kötelességét és elmenekül, elárulva ezzel a kötelességét? Ez Isten elárulásával egyenlő. Isten megbízatásának az elárulása Isten elárulása. Üdvözülhet még, aki elárulta Istent? Az ilyen embernek befellegzett; minden reménye elveszett, és a korábban végzett kötelességei munkavégzések voltak csupán, amelyek az árulásával a semmibe vesztek. Létfontosságú tehát, hogy az ember szilárdan tartson ki a kötelessége mellett; ha így tesz, akkor van a számára remény. Kötelességének hűséges teljesítése által üdvözülhet és kiérdemelheti Isten jóváhagyását. Mi a kötelességhez való szilárd ragaszkodás legnehezebb része mindenki szerint? Az, hogy meg tud-e állni az ember szilárdan a kísértéssel szemben. Mi tartozik e kísértések közé? Pénz, státusz, intim kapcsolatok, érzések. És még mi? Képes vagy-e akkor is végezni a kötelességedet, ha az kockázatokkal – akár az életed kockáztatásával – jár, és letartóztathatnak, börtönbe zárhatnak vagy akár halálra üldözhetnek a végzése miatt? Ki tudsz-e tartani? Hogy mennyire győzhetők le könnyen ezek a kísértések, az attól függ, hogy az illető törekszik-e az igazságra. Attól függ, hogy mennyire képes fokozatosan észrevenni és felismerni ezeket a kísértéseket az igazságra törekvés közben, felismerve a lényegüket és a mögöttük húzódó sátáni trükköket. Az is szükséges hozzá, hogy felismerje a saját romlott beállítottságait, a saját természetlényegét és a gyengeségeit. Ezenkívül folyamatosan kérnie kell Istent, hogy óvja meg, hadd legyen képes ellenállni ezeknek a kísértéseknek. Ha valaki képes ellenállni a kísértéseknek és minden körülmények között szilárdan, árulás és elmenekülés nélkül kitartani a kötelessége mellett, akkor 50 százalékra nő a valószínűsége annak, hogy üdvözül. Könnyen elérhető ez az 50 százalék? Minden lépés kihívás, veszélyekkel teli küzdelem; nem könnyű ezt elérni!” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Mi a kötelesség megfelelő végzése?). Isten szavai mélyen meghatották a szívemet. Isten szándéka az a remény, hogy mindig kitartok a kötelességeim mellett, függetlenül a rám váró körülményektől, anélkül, hogy elárulnám vagy elfutnék. Csak akkor lesz igaz tanúságtételem. Ha gyávaságomban és félelmemben visszavonulok egy ellenséges környezetből, feladva a kötelességeimet az életben maradás nevében, akkor elárulom Istent, és elveszítem a tanúságtételemet. Mivel olyan sok testvért tartóztattak le, sürgősen foglalkozni kell a rajtaütés utóhatásaival. Olyan sokat olvastam Isten szavait, és élveztem mindent, amit Isten nyújtott, de az igazság pillanatában képtelen vagyok hűséges maradni Istenhez, vagy játszani a szerepemet teremtett lényként. Még az ellenséges környezetet is fel akarom használni a távozásom indokaként. Milyen önző és ravasz vagyok! Ha elmegyek, sok feladatot nem tudok majd megfelelően nyomon követni az írásbeli levelezésen keresztül, és nem tudok majd személyesen találkozni a testvérekkel, sem megbeszélni a munkát. Ez hatással lenne a munkára. Ráadásul a testvérek a tömeges letartóztatások miatt kissé félénkké váltak, félnek, ezért ilyenkor támogatnunk és bátorítanunk kell egymást. Gyakrabban kell majd közösséget vállalnom velük Isten szándékáról, és arról, hogyan végezzük jól a kötelességeinket az üldöztetés és a nehézségek közepette. Tehát a munka szempontjából az az előnyös, ha itt maradok. Ha csak a saját érdekeim miatt aggódnék, és a haláltól való félelmem miatt elhagynám a kötelességemet, akkor egyenesen szökevény és Isten árulója lennék. Milyen önző, aljas és emberi mivolt nélküli tett lenne az! Ezeket a dolgokat szem előtt tartva tudom, mit kell tennem. Nem hagyhatom, hogy a jelenlegi körülmények megijesszenek, nem hagyhatom el a kötelességemet, és nem mehetek el csak azért, mert Vang Jinget követik, és félek, hogy belekeveredek. Istenre kell hagyatkoznom, és mindent meg kell tennem, ami tőlem telik, hogy biztosítsam az utóhatásokkal foglalkozó munkát, amelynek kezelésére ide küldtek. Nem számít, milyen veszélyek fenyegetnek, vagy milyen nehéz a munka, hajlandó vagyok felajánlani a hűségemet. Akár élek, akár meghalok, Istenre bízom magam, hagyom, hogy mindent Ő vezényeljen, és alávetem magam az Ő szuverenitásának és elrendezéseinek. Még ha az életembe kerül is, ezt a munkát jól fogom elvégezni.

2022. december 20. kedd

Jelenetről jelenetre eltöprengtem azon, ami velem történt, és így gondolkodtam: „Miért van az, hogy el akarok menekülni, és fel akarom adni a kötelességemet, amint veszélyes környezettel találkozom? Milyen természet irányít engem?” Keresésem során két szakaszra bukkantam Isten szavaiban: „Az antikrisztusok rendkívül önzők és hitványak. Nem hisznek igazi hittel Istenben, és még kevésbé hűségesek Istenhez; amikor problémával találkoznak, csak magukat védik és óvják. Semmi sem fontosabb számukra, mint a saját biztonságuk. Mindaddig, amíg élni hagyják és nem tartóztatják le őket, nem foglalkoznak azzal, hogy mekkora kár éri az egyház munkáját. Ezek az emberek rendkívül önzőek, egyáltalán nem gondolnak a testvérekre, sem az egyház munkájára, csakis a saját biztonságukra. Ők antikrisztusok. [...] Az antikrisztusok feladják a gyülekezet munkáját és Isten adományait, és nem tesznek arra vonatkozó intézkedéseket, hogy az emberek kezelni tudják az utóhatásokat. Ez ugyanaz, mintha megengednénk a nagy vörös sárkánynak, hogy elragadja Isten adományait és az Ő választott népét. Ez vajon nem Isten áldozatainak és választott népének burkolt elárulása? Amikor az Istenhez hűségesek világosan tudják, hogy veszélyes környezetben vannak, akkor is bátran vállalják a kockázatot, hogy kezeljék az utóhatásokat, és a lehető legkisebbre csökkentsék az Isten házát ért veszteségeket, mielőtt visszavonulnának. Nem a saját biztonságukat helyezik előtérbe. Mondd meg Nekem, a nagy vörös sárkány ezen elvetemült országában ugyan ki tudná biztosítani, hogy egyáltalán ne legyen veszélyben az Istenbe vetett hit és a kötelesség végzése? Bármilyen kötelességet is vállal valaki, az némi kockázattal jár – a kötelesség teljesítése azonban Isten megbízásából történik, és Istent követve az embernek vállalnia kell a kötelessége végzésével járó kockázatot. Az embernek bölcsnek kell lennie, és meg kell tennie bizonyos intézkedéseket a biztonsága érdekében, de nem szabad a személyes biztonságát előtérbe helyeznie. Isten szándékait kell figyelembe vennie, és az Ő házának munkáját, illetve az evangélium terjesztését kell előtérbe helyeznie. Isten megbízatásának teljesítése a legfontosabb számára; ez az elsődleges. Az antikrisztusok számára a személyes biztonságuk a legfontosabb; úgy gondolják, hogy nem is tartozik rájuk semmi más. Nem érdekli őket, ha valaki mással történik valami, függetlenül attól, hogy ki az. Az antikrisztusok mindaddig nyugodtak, amíg velük nem történik semmi rossz. Hiányzik belőlük mindenféle hűség, ami az antikrisztusok természetlényegéből fakad” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). „Az antikrisztusok nem tanúsítanak hűséget Isten iránt. Amikor munkát osztanak rájuk, egész boldogan elfogadják és tesznek pár szép nyilatkozatot, amikor azonban veszély közeleg, ők futnak el a leggyorsabban; ők az elsők, akik futnak, az elsők, akik menekülnek. Ez azt mutatja, hogy az önzőségük és a hitványságuk különösen súlyos. Egyáltalán nincs bennük felelősségérzet és hűség. Amikor problémával szembesülnek, csak azt tudják, hogyan kell menekülni és hogyan kell elbújni, csak a saját védelmükre gondolnak, a feladataikat és a kötelességeiket soha nem mérlegelve. A saját személyes biztonságuk miatt az antikrisztusok folyamatosan megmutatják önző és hitvány természetüket. Isten házának munkáját és a saját kötelességeiket soha nem helyezik előtérbe, Isten házának érdekeit pedig még ennél is kevésbé teszik az első helyre. Ehelyett a saját biztonságuk az első” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). Isten leleplezi az antikrisztusok önzését és aljasságát. Amikor ellenséges környezettel találkoznak kötelességvégzésük közben, bárhová is mennek, csak magukra gondolnak. Különös jelentőséget tulajdonítanak a saját biztonságuknak és életüknek. Amint a saját érdekeik sérülnek, elhagyják Isten házának munkáját, és nem mutatnak hűséget Isten iránt. Isten azon szavainak olvasása, melyek leleplezik az antikrisztusokat, szíven szúrt. Vajon nem pont így cselekedtem? Látva a rossz környezetet az itteni gyülekezetben, és a járvány kitörését, attól féltem, hogy a rendőrség letartóztat, és halálra kínoz; és attól is féltem, hogy elkapom a vírust, és meghalok. Kifejezetten féltem a haláltól, és a lehető leggyorsabban el akartam menekülni. Mivel olyan sátáni mérgek szerint éltem, mint hogy „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „mindenki a maga szerencséjének a kovácsa” és „egy rossz élet jobb, mint egy jó halál”, abban hittem, hogy az életben magunkra kell gondolnunk. Inkább tovább tengetném alantas életemet, mint hogy áldozatot hozzak a kötelességem végzéséért. Túlságosan önző és aljas vagyok! Azok a testvérek, akik hűségesen végzik a kötelességeiket, annak ellenére, hogy tudják, milyen kockázatot jelent ez egy ellenséges környezetben, kitartanak a kötelességük mellett, Istenre támaszkodva, életüket kockáztatva, és végül megvédve Isten szavainak könyveit, és más testvérek biztonságát. Ezzel szemben én nagyon szégyellem magam. Itt a környezet ellenséges, a járvány egy kicsit rosszabb, de még mindig vannak testvérek, akik veszélynek teszik ki magukat azzal, hogy engem vendégül látnak, én mégis folyton magam miatt aggódom, képtelen vagyok teljes szívvel a kötelességemnek szentelni magam. Tényleg hiányzik belőlem az emberi mivolt! Ha lenne egy kis lelkiismeretem vagy józan eszem, és tudnám, hogy Isten szavainak könyvei veszélyben vannak, mindent megtennék, hogy az utóhatásokkal foglalkozó munkát biztosítsam, és a veszteségeket minimalizáljam. Ha valóban elmenekülnék, és Isten szavainak könyveit nem költöztetném el időben, akkor azok nagy valószínűséggel a nagy vörös sárkány kezébe kerülnének. Még több testvért fenyegetne a letartóztatás veszélye, és a testvérek életbe való belépése még nagyobb veszteségeket szenvedne el ennek következtében. Így, még ha el is kerülném az elfogást, és megmenteném a saját életemet, súlyos vétket hagynék magam után. Teljesen elöntene a mindent elsöprő bűnbánat, de már túl késő lenne bármit is tenni ellene! Eszembe jutott, amit az Úr Jézus mondott: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elpusztíthatja a gyehennában” (Máté 10:28). „Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt” (Máté 10:39). Mindenható Isten azt mondja: „A család, a vagyon és a földi élettel járó anyagiak mind külsőségek; az élet az egyetlen dolog, amely az ember énjével kapcsolatos. Minden élő ember számára az élet a leginkább megbecsülésre méltó és legértékesebb dolog, és ezek az emberek tulajdonképpen képesek voltak a legdrágább kincsüket – az életüket – felajánlani azért, hogy megerősítsék és tanúsítsák Isten emberiség iránti szeretetét. Egészen a haláluk napjáig nem tagadták meg Isten nevét, sem Isten munkáját, és arra használták életük utolsó pillanatait, hogy tanúságot tegyenek e tény létezése mellett – vajon nem ez a tanúságtétel legmagasabb rendű formája? Ez a legjobb módja a kötelesség végzésének; ez az ember kötelezettségének teljesítése. Ezek az emberek akkor sem fordítottak hátat a felelősségüknek, amikor a Sátán fenyegette és rettegésben tartotta őket – még akkor sem, amikor végül az életükkel fizettette meg velük az árat. Ez az, amikor az ember maximálisan teljesíti a kötelességét. Hogy mit értek ezalatt? Azt, hogy ti is ugyanilyen módon tanúskodjatok Isten mellett és terjesszétek evangéliumát? Nem feltétlenül kell így tenned, de azt meg kell értened, hogy ez a te felelősséged, hogy ha Isten úgy látja szükségesnek, úgy kell elfogadnod, mint amit elkerülhetetlen kötelességed elvégezni. Ma félelem és aggodalom van az emberekben, de mi célt szolgálnak ezek az érzések? Ha Isten nem látja szükségét, hogy így cselekedj, akkor mi haszna aggódni miatta? Ha pedig Isten szükségesnek látja, hogy így tégy, akkor nem szabad kibújnod a felelősség alól, vagy nemet mondanod rá. Akkor proaktív módon együtt kell működnöd, és aggodalom nélkül el kell fogadnod. Nem számít, hogy hal meg az ember, az a lényeg, hogy ne a Sátán előtt, és ne a Sátán kezében haljon meg. Ha meg kell halnia az embernek, Isten kezében haljon meg. Az emberek Istentől jönnek, és Istenhez térnek vissza – ilyen értelemmel és hozzáállással kell bírnia egy teremtett lénynek” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az evangélium terjesztése az a kötelesség, amely alól egyetlen hívő sem bújhat ki). Isten szavai megértették velem, hogy amikor veszély és a halál fenyegetése súlyt le rám, miközben a kötelességemet végzem, hűségesnek kell maradnom Istenhez. Még ha ez az életem feláldozását jelenti is, ragaszkodnom kell a kötelességemhez, és soha nem szabad engednem a Sátánnak. Ez a legerőteljesebb bizonyságtétel a Sátán legyőzéséről, erős és átütő bizonyságtétel Isten mellett, és Isten jóváhagyását éri el. Ha az életemet fenyegető veszélyekkel szembenézve, a haláltól való félelmem miatt visszautasítom Isten megbízatását, az szégyenfolttá fog válni, és Isten gyűlölni fogja. A próféták és apostolok az idők során szörnyű halált haltak az evangélium hirdetéséért és az Istenről való bizonyságtételért: voltak, akiket lovakkal negyedeltek fel, egyeseket agyonvágtak, míg másokat halálra égettek. Sőt, Pétert fejjel lefelé keresztre feszítették Istenért. Az utolsó napokban a Kommunista Párt sok testvért letartóztatott és brutálisan megkínzott, mert hirdették a királyság evangéliumát. Még a halál küszöbén sem hajlandók megtagadni Isten nevét; míg egyesek még a halálra kínzás során sem hajlandók júdássá válni, vagy Istent elárulni. Gyönyörű és hangos bizonyságot tettek Istenről. Saját életükkel védték az igaz utat, és halálukkal hirdettek és tettek bizonyságot ennek a gonosz világnak arról, hogy Isten az egyedül igaz Isten, a Teremtő. Még ha ez az életük feláldozását is jelenti, akkor sem haboznak. Az életünket odaadni azért, hogy tanúságot tegyünk Isten mellett, értékes és értelmes cselekedet. Ez a bizonyságtétel legmagasabb formája. Ezt felismerve már kevésbé féltem. Istenre támaszkodva kész voltam szembenézni ezzel a környezettel.

Ebben a pillanatban Isten e szavai jutottak eszembe. Mindenható Isten azt mondja: „Akármilyen »erős« is a Sátán, akármilyen vakmerő és nagyravágyó, akármilyen nagy a károkozási képessége, akármilyen széles körűek a technikái az ember megrontására és elcsábítására, akármilyen ravaszak a trükkjei és cselszövései az ember megfélemlítésére, akármilyen változékony formában létezik, soha nem volt képes megteremteni egy árva élőlényt sem, soha nem volt képes törvényeket vagy szabályokat lefektetni minden dolog létezése számára, és soha nem volt képes uralni és irányítani egyetlen tárgyat sem, legyen az akár élő, akár élettelen. A világegyetemben és az égbolton nincs olyan személy vagy tárgy, amely tőle született volna, vagy neki köszönhetné a létét, nincs egyetlen személy vagy tárgy sem, amelyet ő uralna vagy irányítana. Épp ellenkezőleg, a Sátánnak nemcsak hogy Isten uralma alatt kell élnie, hanem ráadásul még alá is kell vetnie magát Isten minden parancsának és utasításának. Isten engedélye nélkül a Sátánnak nehéz akár csak egy csepp vizet vagy egy homokszemet is megérintenie a földön; Isten engedélye nélkül a Sátán szabadsága még arra sem terjed ki, hogy a földön a hangyákat mozgassa, nemhogy az Isten által teremtett emberiséget. Isten szemében a Sátán alsóbbrendű, mint a hegyek liliomai, mint a levegőben szálló madarak, mint a halak a tengerben és mint a férgek a föld színén. Szerepe a dolgok összessége között az, hogy minden dolgot szolgáljon, az emberiséget szolgálja, valamint, hogy Isten munkáját és az Ő irányítási tervét szolgálja. Bármilyen rosszindulatú is a természete, bármilyen gonosz is a lényege, mindössze annyit tehet, hogy kötelességtudóan betölti funkcióját, amely nem más, mint Isten szolgálatában állni és Isten ellenpontjaként szolgálni. Ilyen a Sátán lényege és pozíciója. Lényege nem kapcsolódik az élethez, nem kapcsolódik az erőhöz, nem kapcsolódik a hatalomhoz; nem több ő, mint játékszer Isten kezében, csupán egy gép Isten szolgálatában!” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.). „Amikor az emberek készek feláldozni életüket, minden jelentéktelenné válik, és senki sem tud felülkerekedni rajtuk. Mi lehetne fontosabb az életnél? Így a Sátán képtelen lesz arra, hogy tovább munkálkodjon az emberekben, semmit sem tehet az emberrel” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak értelmezései, 36. fejezet). Isten szavai hatalmat és erőt hordoznak. Minden Isten szuverenitása és elrendezése alatt áll. Bármilyen vad és ádáz is a Sátán, még ő sem tud átszökni az Isten által meghatározott határokon. Isten engedélye nélkül nem meri átlépni a határvonalat, nemhogy ártani nekünk. Mint amikor a Sátán el akarta pusztítani Jóbot, de Isten nem engedte, hogy a Sátán elvegye Jób életét. És bár a Sátán minden rendelkezésére álló trükköt és cselt bevetett, nem mert Jób életére törni. Ez rádöbbentett arra, hogy Isten hatalma minden ellenséges erőn túlmutat. Bármennyire is rossz itt a helyzet, engem még nem tartóztattak le. Ez mind Isten oltalmának köszönhető. Egyszer elindultam egy vendéglátó házba, de a nővér nem jött értem. Később megtudtam, hogy az otthont elárulta egy júdás, és szigorú rendőri felügyelet alatt állt. Hogy nem jutottam el oda, az csakis Isten oltalma volt. Ráadásul ez a járvány megkötötte a rendőrség kezét, akadályozva a testvérek letartóztatására irányuló erőfeszítéseiket. Máskülönben ki tudja, hány testvért tartóztattak volna le. Ez mind Isten csodálatos tette, bölcsessége és mindenhatósága. A KKP még ebben az ellenséges környezetben sem mer hozzám nyúlni Isten engedélye nélkül. Istenen múlik, hogy letartóztatnak-e, és súlyos büntetést kapok-e. Nem élhetek tovább magamért; kész vagyok átadni magam Istennek, és hagyni, hogy Ő vezessen át minden egyes napon. Nem számít, milyen ellenséges itt a környezet, vagy milyen keményen tombol a járvány, én a végsőkig kitartok a kötelességem mellett. Ezt felismerve megnyugodtam, és belevetettem magam a kötelességembe.

2022. december 31. szombat

Tegnap Szu Hsziaóval megérkeztünk egy gyülekezetbe. Meglepetésünkre a testvér, aki vendégül látott minket, felajánlott egy helyet a könyvek tárolására. Mindketten el voltunk ragadtatva, majd úgy döntöttünk, hogy felosztjuk a munkát. Szu Hsziao elment, hogy megértse a házzal kapcsolatos helyzetet, míg én visszatértem, hogy megbeszéljem a testvérekkel az Isten szavait tartalmazó könyvek áthelyezésének ügyét. Ma délutánra sikeresen átszállítottuk az első adag könyvet.

2023. február 14. kedd

Az elmúlt napokban folyamatosan költöztettük Isten szavainak könyveit, és ma végre az utolsó adag könyvet is elszállítottuk. Ma hajnali 3 óra körül láttam, hogy a testvérek, akik a könyveket szállították, épségben visszatértek, és olyan érzelmek kerítettek hatalmukba, amelyeket szavakkal nem lehet kifejezni. Az elmúlt időszakban sikerült az összes könyvet biztonságosan elszállítanunk az ellenséges környezet ellenére. Mindez Isten vezetésének és a testvérek összefogó együttműködésének eredménye. Ahogy hazafelé ültem a buszon, a béke és a biztonság érzése töltött el. Az egész út alatt folyton ezen gondolkodtam: annak ellenére, hogy egy veszélyes környezetbe jöttem dolgozni, azt a mély rádöbbenést tapasztaltam, hogy éppen az ilyen veszélyes környezetben láthatjuk meg Isten csodálatos tetteit, és felismertem, hogy Isten hatalma és ereje túl van minden ellenséges erő hatókörén. Most már azt is értem, hogy az ilyen ellenséges környezet megtapasztalása tökéletesítheti a hitemet, segíthet megérteni Isten mindenhatóságát és szuverenitását, és felfedheti az önzőségemet és a hitványságomat. Veszélyes környezetben hajlamos voltam a saját érdekeimet óvni, és csak a saját jövőmre és sorsomra gondolni. Isten szavai vezettek arra, hogy kitörjek a Sátán sötét befolyása alól, kitartsak a végsőkig, és befejezzem a munkát, ami miatt ideküldtek. Olyan sokat nyertem ebből az útból. Ez életemnek egy felejthetetlen élménye és értékes kincse! Hála Istennek!