2009 áprilisának egyik reggelén 9 óra körül, abban a pillanatban, amikor egy összejövetel után Ting Ning nővérrel kiléptünk az utcára, nyolc férfi rontott ránk. Anélkül, hogy egy szót is szóltak volna, azonnal hátrafogták a kezünket, elkobozták a táskáinkat, és több mint 40 000 jüan gyülekezeti pénzt. Teljesen váratlanul ért, és mielőtt még lett volna időm reagálni, már be is raktak az autóba. Nem sokkal később hallottam, hogy egy nő ezt mondja: „A gyanúsítottak őrizetben vannak.” Csak ekkor vettem észre, hogy a rendőrség fogott el minket. Dühös voltam, hogy ekkora összeget loptak el a gyülekezet pénzéből, és ezt gondoltam: „Ezek a rendőrök fényes nappal, csak úgy önkényesen letartóztattak minket, és elvették a pénzünket – hol van a jogállamiság?” Kicsit féltem, és a szívem hevesen vert, ezért folyamatosan imádkoztam Istenhez. Kértem Istent, hogy óvja meg a szívemet, hogy bárhogyan is kínoznak és vallatnak a rendőrök, ne áruljam el Istent mint Júdás, és szilárdan meg tudjak állni a bizonyságtételemben Mellette. Azt éreztem, hogy az imádkozás után nyugalom száll meg.

A rendőrtisztek egy távoli helyre vittek, és a kihallgatás miatt szétválasztottak minket. A kihallgatószoba komor és baljós hangulatú volt, a bent lévő rendőrök ördöginek és gonosznak tűntek. Az egyik rendőr ezzel a kérdéssel kezdte a kihallgatást: „Te gyülekezetvezető vagy? Milyen kapcsolatban állsz Ting Ninggel? Hogyan találkoztatok? Ő a te felettes vezetőd?” Így válaszoltam: „Nem vagyok vezető, és nem tudom, ki ez a »Ting Ning«, akiről beszél.” Ez feldühítette, megpofozott, majd kétszer belém rúgott, aztán ezt kiabálta: „Ezek szerint a nehezebb módszerhez kell folyamodnom, hogy vallomást tegyél.” Ezután folyamatosan ütni kezdte az arcomat. Már nem is tudtam számolni, hányszor ütött meg – folyt a vér az ajkamból, az arcom torzra dagadt, és égető fájdalom gyötört. De még ekkor sem hagyta abba, és továbbra is ököllel ütötte a fejemet, amitől egy fájdalmasan felduzzadt dudor maradt a homlokomon. Azt gondoltam magamban: „Olyan könyörtelenül vernek. Mi lesz, ha agyrázkódást kapok ezektől a brutális ütésektől? Mi lesz, ha úgy megütnek, hogy komoly agykárosodást szenvedek? Hogyan fogok akkor továbbra is hinni Istenben?” Minél többet gondolkodtam ezen, annál jobban féltem. Csendesen imádkoztam Istenhez, és kértem Őt, hogy óvja meg a szívemet. Imádság után eszembe jutott Isten szavainak ez a passzusa: „Az egész emberiségben ki az, aki a Mindenható szemében nem részesül törődésben? Ki nem él a Mindenható eleve elrendelése közepette? Az ember élete és halála saját döntése alapján történik? Az ember maga irányítja a sorsát?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 11. fejezet). Isten a Teremtő, és Ő uralkodik minden dolog felett. Az életem az Ő kezében van, és a Sátánnak nincs beleszólása abba, hogy megnyomorodok-e, vagy agykárosodásig vernek-e. Kész vagyok az életemet Isten kezébe helyezni. Ezt felismerve kicsit nyugodtabbnak éreztem magam, és azt gondoltam: „Ezek az ördögök jobb, ha felhagynak azzal a gondolattal, hogy a legcsekélyebb információt is megkapják tőlem. Soha nem fogom megadni magam nekik!”

Ezután a rendőrök egy szállodába vittek, és folytatták a kihallgatásomat. Egy rendőrnő rikácsolva vallatott és kérdezgetett: „Mi a neved? Hány vendéglátó családnál laktál már? Kit ismersz? Hol tartja a gyülekezeted a pénzét?” Amikor nem válaszoltam, elém rontott, kétszer pofon vágott, és kényszerített, hogy vegyem le a cipőmet, aztán a bőrcipőjével taposott a lábujjaimon. Azonnal égető fájdalom nyilallt az egész testembe, és nem tudtam megállni, hogy ne kiáltsak fel kínomban. A vérző lábujjaimra taposva ezt mondta: „Ha nem tudod elviselni a fájdalmat, csak mondd el, amit hallani akarunk!” A fájdalom valóban elviselhetetlen volt, ezért Istenhez kiáltottam: „Ó, Istenem! Ha nem kapják meg, amit akarnak, nem fognak békén hagyni. Aggódom, hogy nem fogom tudni elviselni a kínzásukat. Kérlek, vezess engem!” Az ima után hirtelen eszembe jutott, hogy Isten a pajzsom, és ha Isten mutatja az utat, akkor nincs mitől félnem. Bárhogy kínzott is a rendőrség, nem árultam el Istent, és nem árultam el a gyülekezetet. Látva, hogy még mindig nem akarok beszélni, egy másik rendőr a hátam mögé bilincselte a kezemet, és erőszakkal felfelé húzta, miközben kihallgatott. Azonnal éreztem a fájdalmat a karomban, mintha kificamodott volna, és rövid időn belül a kézfejem erősen duzzadni kezdett. Egy másik rendőr így fenyegetett: „Ha nem kezdesz el beszélni, meztelenre vetkőztetünk, egy táblát akasztunk a nyakadba, majd egy rendőrautó tetejére teszünk, és felvonulunk veled a városban. Majd meglátjuk, hogy azután marad-e még méltóságod!” Ezt hallva nagyon aggódni kezdtem, és arra gondoltam: „Ezek az ördögök valóban gonoszak, és úgy tűnik, nincs olyan, amit ne tennének meg. Ha tényleg meztelenre vetkőztetnek, és felvonultatnak a városban, hogyan leszek képes utána nyilvánosan mutatkozni és tovább élni?” Éppen amikor a leggyengébbnek és legcsüggedtebbnek éreztem magam, eszembe jutott Isten szavainak himnusza: „Isten rendkívüli gyötrelmeket visel el az ember megmentéséért” Így szól: „Ezúttal Isten testté lett, hogy elvégezze befejezetlen munkáját, hogy megítélje ezt a korszakot, és véget vessen neki, hogy megmentse az embert a tengernyi szenvedéstől, hogy teljesen meghódítsa az embert, és hogy átalakítsa az életfelfogását. Azért, hogy az emberiséget megszabadítsa a szenvedéstől és a sötét erőktől, amelyek olyan feketék, mint az éjszaka, és az emberiségért való munka érdekében Isten sok álmatlan éjszakát töltött. A legmagasabbról a legalacsonyabb helyre szállt le, hogy ebben az emberi pokolban éljen. Ó! Ő együtt él az emberrel a világ végei között, soha nem panaszkodik az emberi világ elnyűttségére, és soha nem kér túl sokat az embertől; inkább nagy szégyent visel el, hogy elvégezze a munkáját. Azért, hogy az egész emberiség hamarosan megnyugvást találjon, Ő elviselte a megaláztatást és az igazságtalanságot, hogy eljöjjön a földre, és személyesen bement a tigris barlangjába, hogy megmentse az emberiséget” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés). Ahogy elgondolkodtam Isten szavain, mélyen meghatódtam. Isten szent – hogy megmentse az emberiséget, amelyet a Sátán mélyen megrontott, kétszer jött el testet öltve. Először azért jött, hogy megváltsa az emberiséget, keresztre feszítették, és elviselhetetlen kínokat szenvedett el. Az utolsó napokban újra eljött, testet öltött Kínában, és elszenvedte a KKP üldözését és embervadászatát, valamint a vallásos világ elítélését, rágalmazását és elutasítását, mindezt azért, hogy teljesen megmentse az emberiséget a bűnösségétől. Isten csendben elviselte mindezt, és továbbra is kimondja az igazságokat, és elvégzi a munkát, hogy megmentsen minket – az Ő szeretete irántunk valóban nagyon nagy. Elég szerencsés voltam ahhoz, hogy elfogadjam Isten utolsó napokbeli munkáját, és élvezhessem Isten szavainak ellátását, így tudtam, hogy meg kell hálálnom Isten szeretetét. Miután ezeket felismertem, tudtam, hogy az összes fájdalomnak és megaláztatásnak értelme és értéke van – ez az üldöztetés elviselése az igazságosság nevében. Csendben így imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! Bárhogyan is aláznak meg a rendőrök, én szilárdan meg fogok állni a bizonyságtételemben, hogy eleget tegyek Neked!” Az imádkozás után már nem éreztem magam annyira rémültnek. Ezután bárhogy is fenyegettek a rendőrök, egy szót sem szóltam, és nem volt más választásuk, mint elmenni.

Néhány nappal később, amikor a rendőrök arra a következtetésre jutottak, hogy nem tudnak belőlem semmilyen információt kiszedni, egy fogházba küldtek. Amint megérkeztem, egy rendőrnő szándékosan megalázott, amikor megparancsolta, hogy teljesen vetkőzzek le, pörögjek körbe-körbe, valamint guggoljak le, kezemet a fejem mögé téve, és csináljak békaugrásokat. Negyvenkét nappal később koholt vádak alapján elítéltek, miszerint „szektaszervezetet használtam a törvények betartásának aláásására”, és másfél év átnevelő munkatáborra ítéltek. Azt gondoltam, hogy hihetetlenül nehéz lesz több mint egy évet kibírni Isten szavainak olvasása, összejövetelek, közösségvállalás és a kötelességem végzése nélkül. Csendben így imádkoztam Istenhez: „Ó, Istenem! Nem tudom, milyen kínok várnak rám, és hogy képes leszek-e kibírni. Kérlek, vezess engem, hogy megértsem a Te szándékodat, hogy erősen meg tudjak állni ebben a környezetben!” Imádkozás után eszembe jutott Isten szavainak ez a szakasza: „Ne bátortalanodj el, ne légy gyenge, és érthetővé teszem a dolgokat számodra. A királysághoz vezető út nem olyan sima; semmi sem olyan egyszerű! Ugye azt szeretnéd, hogy az áldások könnyen jöjjenek hozzád? Ma mindenkinek keserű próbákkal kell majd szembenéznie. Az ilyen próbatételek nélkül az Engem szerető szívetek nem fog megerősödni, és nem lesz bennetek igaz szeretet Irántam. Még ha ezek a próbák csupán jelentéktelen körülményekből is állnak, mindenkinek át kell mennie rajtuk; csak annyi a különbség, hogy a megpróbáltatások nehézsége egyénenként változó lesz. A próbák Tőlem származó áldások, és közületek hányan jöttök Elém gyakran, hogy térden állva könyörögjetek az áldásaimért? Ostoba gyermekek! Mindig úgy gondoljátok, hogy néhány kedvező szó az Én áldásomnak számít, de nem ismeritek fel, hogy a keserűség az áldásaim egyike. Akik osztoznak keserűségemben, azok bizonyosan részesednek majd édességemben is. Ez az Én ígéretem és áldásom számotokra” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 41. fejezet). Isten szavai segítettek felismerni, hogy ez a környezet segít tökéletesíteni a hitemet, és erősíti az akaratomat a szenvedés elviselésére. Csak a szenvedésen keresztül lehetek képes többet imádkozni, jobban Istenre támaszkodni, és közelebb kerülni Hozzá. Annak ellenére, hogy a következő másfél évben nem tudom majd Isten szavait olvasni, vagy a testvérekkel összejönni és közösséget vállalni, Isten mégis velem lesz, és ezért Istenre kell támaszkodnom, és szilárdan meg kell állnom a bizonyságtételemben, hogy megalázzam a Sátánt. Miután megértettem Isten szándékát, megújult hitet és erőt éreztem. A munkatáborban töltött időm alatt gyakran imádkoztam Istenhez, és elmélkedtem az Ő szavain. Az Isten szavaiból kapott iránymutatásnak hála képes voltam átvészelni a bezártság hosszú napjait.

Miután kiengedtek, újra elkezdtem végezni a kötelességemet, de 2013 októberében ismét letartóztattak. Aznap délután négy óra körül éppen hazaértem az evangélium terjesztéséből, és amikor leszálltam a buszról, egy háromfős csoport lerohant és lefogott. Egyikük ezt mondta: „Eltelt már pár év, felismersz még? Gyere, tarts velünk egy kis kocsikázásra!” Azonnal pánikba estem, és erre gondoltam: „Elkaptak. Most, hogy a rendőrség őrizetbe vett, biztosan nem fognak egykönnyen elengedni.” Bekényszerítettek a járőrkocsijukba, körbeültek, és lefogták a kezemet, hogy ne tudjak megmozdulni. Ezután egy agymosó központba küldtek, és mindig két „kísérő” volt mellettem. Azon a helyen reggel fél nyolctól este hétig, azért, hogy rávegyenek Isten elárulására, arra kényszerítettek, hogy olyan videókat nézzek, amelyek Istent káromolták, és lejáratták a gyülekezetet, valamint olyanokat, amelyek a KKP-t dicsőítették. A kísérők a nap 24 órájában figyeltek, nem volt szabad imádkoznom, és még az ajtót sem csukhattam be, amikor a mosdóba mentem. A hosszú órákon át tartó agymosás és az állandó felügyelet miatt elnyomottnak éreztem magam – mindennap szorongtam, feszült voltam, és rettegtem, hogy ha nem vigyázok, bedőlök a Sátán cselszövésének. Folyamatosan imádkoztam Istenhez, és könyörögtem Hozzá, hogy óvja meg a szívemet.

Egy nap Csen, aki az agymosást felügyelte, hozott nekem egy példányt Az Ige testet ölt című könyvből, és azt mondta: „Ez az egyházad könyve – még mindig azt hiszed, hogy ez Isten szava? Nyilvánvalóan egy egyszerű ember írta.” Fogtam Isten szavainak könyvét, és arra gondoltam: „Isten minden szava az igazság; ti, ördögök, nem hisztek Istenben, hogyan is érthetnétek meg az Ő szavait?” Kinyitottam a könyvet, és a következő szakaszt láttam meg: „A munka ezen szakaszában a legnagyobb hitünkre és szeretetünkre van szükség. Előfordulhat, hogy a legkisebb figyelmetlenségtől is megbotlunk, mert a munkának e szakasza különbözik az összes előzőtől: Amit Isten tökéletesít, az az emberek hite, amely egyszerre láthatatlan és megfoghatatlan. Isten azt teszi, hogy a szavakat hitté, szeretetté és életté alakítja át” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az út... (8.)). Ezeket a szavakat olvasva éreztem Isten bátorítását és vigasztalását. Isten utolsó napokbeli munkája a szavak munkája. Mindenféle helyzetet úgy alakít ki, hogy az emberek megtapasztalhassák az Ő szavait, lehetővé téve, hogy ezek a szavak az emberek részévé váljanak, hogy az életükké váljanak. Isten így menti meg és tökéletesíti az emberiséget. Arra gondoltam, hogy Isten szavai hogyan adtak nekem hitet és erőt, hogy legyőzzem az ördögök bántalmazását az első letartóztatásom kínzása és gyötrelme alatt. A mostani letartóztatás során, amikor kínlódtam, gyötrődtem, és elnyomottnak éreztem magam a folyamatos megfigyelés és az eretnekségekkel és téveszmékkel való agymosás miatt, Isten elintézte, hogy a rendőr megmutassa nekem az Ő szavainak egy példányát, ami hittel és erővel töltött el. A pokoli börtönben rám váró veszélyes megpróbáltatások ellenére igazán nem éreztem magam egyedül, mert tudtam, hogy Isten mindig megóv engem, és szavait használva vezet engem. Ezután, bárhogyan is próbálták a rendőrök átmosni az agyamat a Sátán eretnekségeivel és téveszméivel, tudatosan elcsendesítettem a gondolataimat Isten előtt, imádkoztam Hozzá, és Rá támaszkodtam, hogy ne dőljek be a Sátán cselszövéseinek. Egy rendőr mutatott egy képet egy nővérről, és megkérdezte, hogy felismerem-e. Amikor nem válaszoltam, megpróbált megfélemlíteni és becsapni azzal, hogy ezt mondta: „A többiek már beárultak téged. Azt mondták nekünk, hogy vezető vagy, de te még mindig óvni próbálod őket. Már mindannyian vallomást tettek, és haza lettek küldve. Ostoba dolog, hogy nem beszélsz, hosszú, hosszú börtönbüntetésre számíthatsz így! Minél hamarabb elkezdesz beszélni, annál hamarabb haza tudunk küldeni.” Amikor ezt hallottam, megdöbbenve ezt gondoltam: „Valaki elárult engem? Akkor a rendőrök biztos mindent tudnak rólam! Ha nem kezdek el beszélni, akkor tényleg hosszú büntetésre számíthatok. Talán csak mondhatnék nekik pár jelentéktelen részletet, így ha tényleg börtönbe kell mennem, legalább csökkentett büntetést kaphatok, és nem kell annyit szenvednem.” De aztán erre gondoltam: „Ha elmondok nekik dolgokat, azzal nem árulom-e el Istent, és nem árulom-e el a testvéreimet? Ez nem lenne helyes, nem mondhatok nekik semmit!” Ekkor eszembe jutottak Isten szavai, amelyek így szólnak: „A jövőben minden egyes emberre megtorlást fogok hozni aszerint, amit tettek. Mindent elmondtam, amit el kell mondanom, mert pontosan ez az a munka, amit én végzek” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A gonosz biztosan elnyeri büntetését). Isten szavai segítettek nekem megérteni, hogy Ő aszerint bánik az emberekkel, ahogyan cselekedtek. Ha elárulnám a testvéreimet, úgy viselkednék mint egy szégyenletes Júdás, és Isten megátkozna és megbüntetne. Ha mások elárultak engem, az az ő gonosztettük volt, de én nem árulhatom el Istent, és nem árulhatom el a többi testvéremet. Eszembe jutott, hogy egy nővért letartóztattak, brutális kínzásoknak vetettek alá, és 9 éves börtönbüntetést kapott, de soha nem engedett a Sátánnak, és amikor kiszabadult, folytatta a kötelességvégzését. Annak ellenére, hogy némi szenvedést tapasztalt meg, szilárdan megállt a bizonyságtételében, és Isten elismerte őt. Ott volt Péter is, akit a Kegyelem Korában letartóztattak, és aztán fejjel lefelé keresztre feszítettek, és bizonyságot tett Isten iránti szeretete mellett. Ezeket a történeteket felidézve mély bátorítást éreztem, és a szívem megtelt hittel és erővel. Magamban elhatároztam: nem számít, mennyi ideig kell börtönben maradnom, soha nem fogom elárulni Istent, vagy elárulni a testvéreimet!

Ezután folytatták a kihallgatásomat, így kérdezgettek: „Kivel állsz kapcsolatban? Ki a felettes vezetőd? Hol élnek?” Amikor nem válaszoltam, beállítottak a fallal szembe, és kétórás műszakokban, minden műszakhoz két tisztet rendelve gondoskodtak arról, hogy 24 órán keresztül ne aludjak el. Ha látták, hogy elbóbiskolok, kiabáltak: „Ne merészeld becsukni a szemed, és ne merészelj imádkozni az Istenedhez!” Az egész napos állás után a lábam annyira feldagadt, hogy megfeszült és fényes lett, és már nem fértem bele a cipőmbe, így mezítláb kellett lennem. A hátam is annyira fájt, hogy azt hittem, eltört valamim. Teljes hét nap és hét éjszaka kínoztak így. Teljesen kimerültem testben és lélekben egyaránt, és a testem elérte a tűréshatárát, ezért csendesen imádkozva Istenhez kiáltottam, kérve Őt, hogy adjon nekem hitet és erőt, hogy legyőzzem ezeknek az ördögöknek a kegyetlenségét. Imádkozás után eszembe jutottak Isten következő szavai: „Ezekben az utolsó napokban bizonyságot kell tennetek Istenről. Nem számít, milyen nagy a szenvedésetek, el kell mennetek a legvégsőkig, utolsó leheletig hűségesnek kell lennetek Istenhez, s alávetni magatokat Neki; csakis ez az Isten iránti igaz szeretet, és csakis ez az erős és messze hangzó bizonyságtétel” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szeretetreméltóságát csak fájdalmas próbatételek megtapasztalása által ismerheted meg). Isten szavai hittel töltöttek el: bárhogy kínoznak is a rendőrök, a szívemet nem tudják irányítani. Amíg még élek és lélegzem, szilárdan meg fogok állni a tanúságtételemben, hogy megalázzam a Sátánt. Később az egyik rendőr elővett egy Istent káromló nyilatkozatot, és megkért, hogy írjam alá a nevem. Amikor nem írtam alá, többször pofon vágtak, és gonoszul köpködtek: „Te csak egy darab hús vagy a vágóhídon, és mi úgy vágunk fel, ahogy akarunk. Mindennap, amikor nem írod alá a neved, és nem mondod el, amit tudni akarunk, egy újabb nap, amikor ellátjuk a bajod. A kínzás tizennyolc különböző formája áll rendelkezésünkre a te „nyugodt szórakoztatásodra”. Akár meg is ölhetünk, és soha senki nem fog rájönni!” Miután ezt mondták, elkezdtek rugdosni és ütni. Több mint 10 percig vertek – kábult voltam, az arcom feldagadt, a fejem lüktetett, hangosan csengett a fülem, és vér folyt a számból. Az arcom annyira fájt, mintha valaki sót szórt volna egy friss égési sebre. Aggódtam, hogy ha továbbra is így vernek, elkerülhetetlenül meg fogok halni. Ekkor eszembe jutott Isten szavainak egy szakasza: „Amikor az emberek készek feláldozni életüket, minden jelentéktelenné válik, és senki sem tud felülkerekedni rajtuk. Mi lehetne fontosabb az életnél?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak értelmezései, 36. fejezet). Isten szavai hitet és erőt adtak nekem. Az életem és a halálom Isten kezében van, és az Ő engedélye nélkül a Sátán nem veheti el az életemet. Még ha halálra is kínoznának, az Isten engedélyével történne. Kész voltam alávetni magam Isten vezényléseinek és intézkedéseinek, és szilárdan meg akartam állni a bizonyságtételemben, hogy eleget tegyek Neki, még akkor is, ha ez a halálomat jelenti.

Ezután könyörtelenül megfélemlítettek és kényszerítettek, hogy írjak alá egy Istent gyalázó nyilatkozatot. Amikor nem akartam aláírni, guggolásra kényszerítettek, miközben egy fémrúddal verték a lábamat és a hátamat. Egy másik alkalommal egy rendőr olyan erősen megütötte a hátamat, hogy úgy éreztem, mintha valami eltört volna, és önkéntelenül felsikoltottam. Aztán rágyújtott egy cigarettára, és a szemembe fújta a füstöt, miközben arra kényszerített, hogy tartsam nyitva a szemem. Fájdalmasan égő érzés volt a szememben, a könny és a takony folyt az arcomon. Nem bírtam abbahagyni a füst okozta köhögést, és próbáltam elmozdítani a fejem az útjából, de a rendőr megragadott a hajamnál fogva, hogy a fejemet egy helyben tartsa, és tovább fújta a füstöt. Miközben őrült módjára nevetett, ezt mondta: „Ez hogy tetszik? Ha nem bírod elviselni, csak írd alá a papírt, és mondd el, mit tudsz. Ha nem beszélsz, akkor kapsz még. Holnap veszek még egy doboz cigarettát, és újra kifüstöllek.” Mire az a cigaretta leégett, a ruhám teljesen átázott az izzadságtól. A rendőr ezután ismét guggoló helyzetbe kényszerített, de teljesen kimerültem, az egész testem remegett, és olyan gyenge voltam, hogy úgy éreztem, bármelyik pillanatban összeeshetek. Még két órán keresztül folytatták a kínzást. Később újabb két cigarettányi füstöt fújtak az arcomba – rettenetes kínokat éltem át, szörnyen nyomasztó érzés volt a mellkasomban és a hasamban, az ujjaim pedig merevek és görbék lettek. Megragadták a kezemet, és megpróbáltak kényszeríteni, hogy írjam alá a dokumentumot, de én csendben imádkoztam Istenhez, és nem engedtem, hogy egy kicsit is elmozdítsák a kezemet. Végül nem írtam alá azt az Istent káromló dokumentumot, de a rendőrök még nem végeztek velem – hogy rákényszerítsenek az aláírásra, az egyik rendőr a hajamnál fogva megragadott, és a fejemet a falhoz csapta, amitől egy nagy, duzzadt csomó lett a fejemen. Ezután keményen megütötte az arcomat, lábon és gyomron rúgott, amitől szédültem és az egész testem elzsibbadt. Miután a rendőr belefáradt a verésembe, felkapott egy elektromos sokkolót, és elkezdett sokkolni az arcomon, a mellkasomon és más testrészeimen. Úgy éreztem, mintha tűkkel szurkálnák az egész testemet. Folyamatosan imádkoztam Istenhez, és kértem Őt, hogy töltsön el hittel és erővel, hogy szilárdan megálljak. Miközben sokkolt, a rendőr ádázul fenyegetőzött: „Addig foglak kínozni, amíg belső sérülést nem szenvedsz. Mire kijutsz innen, rengeteg betegséged lesz, és lassú halállal fogsz meghalni!” Minél többet beszéltek ezek a rendőrök, annál jobban gyűlöltem őket. Isten szavaira gondoltam, amelyek így szólnak: „Hogyan engedhetné ez a dühében tomboló ördög, hogy Isten átvegye az irányítást az ő császári udvara fölött a földön? Hogyan hajolhatna meg önként az Ő felsőbbrendű hatalma előtt? Rút ábrázata teljes valójában lelepleződött, így az ember nem is tudja, nevessen-e vagy sírjon, és valóban nehéz erről beszélni. Hát nem ez az ő lényege? Rút lélek létére még mindig hihetetlenül szépnek hiszi magát. Ez a cinkosok bandája! Lejönnek a halandók birodalmába, hogy átadják magukat az élvezeteknek és felfordulást okozzanak, annyira felkavarva a dolgokat, hogy a világ megbízhatatlan és változékony hellyé válik, az ember szíve pedig megtelik pánikkal és nyugtalansággal, és annyit játszadoztak az emberrel, hogy annak megjelenése olyanná vált, mint egy embertelen mezei vadállaté, rendkívül rút lett, és az eredeti szent ember utolsó nyoma is elveszett belőle. Ezenkívül még át is akarják venni a szuverén hatalmat a földön. Annyira akadályozzák Isten munkáját, hogy az alig képes araszolva előrehaladni, és olyan szorosan elzárják az embert, mint valami érc- és acélfalak. Miután oly sok szörnyű bűnt követtek el és oly sok katasztrófát okoztak, számítanak még bármi másra, mint fenyítésre?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (7.)). A KKP az ördög, amely gyűlöli Istent, és ellenáll Neki. Minél többet kínoztak, annál tisztábban láttam, milyen csúnyák és visszataszítóak valójában. Teljes lényemmel gyűlöltem őket, fellázadtam ellenük, és még nagyobb motivációt éreztem arra, hogy kövessem Istent, és eleget tegyek Neki. Ezután a rendőr ismét megpróbált megfélemlíteni azzal, hogy ezt mondta: „Ha nem beszélsz, akkor is elítélnek, és több mint tíz évre börtönbe kerülsz!” Felháborodva ezt gondoltam: „Ha börtönbe kell mennem, hát legyen. Nem számít, hány évre ítélnek, soha nem fogok behódolni nektek, ördögöknek!” Végül nem tudtak semmilyen információt kiszedni belőlem, és 2014 júliusában négy év börtönbüntetésre ítéltek azzal a koholt váddal, hogy „szektaszervezetet használtam a törvények betartásának aláásására”.

Visszagondolva arra a két alkalomra, amikor letartóztattak és bebörtönöztek, a KKP különböző módszerekkel próbált rávenni, hogy eláruljam Istent, többek között kegyetlen verésekkel, megfélemlítéssel, agymosással és megalázással. Mindezen megpróbáltatások során, ha nem rendelkeztem volna Isten oltalmával, és az Isten szavai által belém oltott hittel és erővel, a rendőrök már régen halálra kínoztak volna. Ezeken a megpróbáltatásokon keresztül közvetlenül tapasztaltam meg Isten szeretetét, és tanúja voltam a szavai hatalmának és erejének. Isten szavai vezettek át ezeken a megpróbáltatásokon. Nem számít, hogy a KKP hogyan üldöz engem, továbbra is követni fogom Istent, és végzem a kötelességemet, hogy viszonozzam Isten szeretetét.