Írta: Jang Fan, Kína

2019-ben gyülekezetvezetővé választottak, és megfogadtam magamnak, hogy jól fogom végezni a kötelességemet. Miután elkezdtem dolgozni az új pozíciómban, minden napom azzal telt, hogy összejöveteleken vettem részt, segítettem a testvéreknek megoldani a nehézségeiket és problémáikat a kötelességeikben, és nyomon követtem a munkánk előrehaladását. Ettől nagyon beteljesültnek éreztem magam. Egy idő után, mivel általános ügyekkel is foglalkoznom kellett, a munkaterhem jelentősen megnőtt. Mindennap későig dolgoztam, és úgy éreztem, alig győzöm. Azt gondoltam magamban: „A teljes munka irányítása miatt sok mindenért kell aggódnom, és ez sokkal fárasztóbb. Mindennap olyan az agyam, mintha egy órarugó lenne, amit folyamatosan felhúznak. Nem olyan egyszerű, mint amikor csak egyetlen kötelességgel kell foglalkozni.” Később elmentem egy csoportos összejövetelre, amelyet Csao Csing nővér felügyelt. Arra gondoltam: „Amikor a múltban Csao Csing volt a partnerem, nagyon felelősségteljesen végezte a kötelességét, és aktívan kereste az igazságot, hogy megoldja a felmerülő nehézségeket. Ő felügyeli a munkát ebben a csoportban, így nekem nem kell túlságosan sokat bajlódnom.” Ezek után ritkán jártam a csoportjuk összejöveteleire. Egy este néhány testvér levelet írt, amelyben rámutattak, hogy Csao Csing csoportjának munkájában vannak bizonyos eltérések és problémák, és arra kértek, hogy gyorsan oldjam meg a problémákat. Előre akartam keresni Isten szavából, és megoldást találni, de látva, hogy ezeket a problémákat nem lehet rövid idő alatt megoldani, arra gondoltam: „Olyan késő van, és annyira fáradt vagyok. Most nem tudom ezt megcsinálni. Különben is, már írtam egy levelet Csao Csingnek ezekről az eltérésekről és problémákról. Ő felelősségteljes ember, szóval biztos vagyok benne, hogy kezdeményezni fogja a beszélgetést, hogy megoldást találjon rájuk, és nekem nem kell majd ezzel foglalkoznom. Különben is, ha mindent én csinálnék, hogyan jutnék a végére bárminek is? Majd az összejövetelen közösséget vállalok erről a csoporttal.” Később, amikor utánanéztem, láttam, hogy Csao Csing már közösséget vállalt a csoporttal, és mindenki tudott javasolni gyakorlati megoldásokat ezekkel a problémákkal kapcsolatban, ami még inkább megerősített abban, hogy nincs miért aggódnom, amíg Csao Csing a felelős. Ezután többé nem kérdezősködtem a csoport munkájáról.

Egy idő után elmentem egy másik összejövetelre Csao Csing csoportjával. Azt tapasztaltam, hogy az állapotáról szóló közlése túlságosan homályos volt; hosszan beszélt anélkül, hogy egyszer is világosan fogalmazott volna. Azt gondoltam magamban: „Rossz állapotban van? Miért beszél ennyire összefüggéstelenül?” De aztán arra gondoltam: „Talán csak ideges, mert én is itt vagyok. Rendbe jön, amint egy kicsit összeszedi magát. Van néhány más dolgom is, talán egyszerűen el kellene mennem, és hagynom, hogy folytassa az összejövetelt.” Így hát elmentem anélkül, hogy közösséget vállaltam volna vele. Később rájöttem, hogy a csoport munkája nem hatékony. Azt gondoltam: „Van valami probléma a csoportban?” De aztán arra gondoltam: „Épp most vállaltak közösséget a kötelességükben lévő problémákról és eltérésekről. Biztos épp csak most rázódnak vissza a rendes kerékvágásba, ezért normális, hogy a munkájuk most kevésbé gyümölcsöző.” Így hát nem gondolkodtam tovább rajta. Később Vang Hszin-zsuj nővér jelentette nekem, hogy Csao Csing a státusz megszállottja, nem tud harmonikusan együttműködni másokkal, és nem alkalmas csoportvezetőnek. Azt gondoltam: „Csao Csing valóban kicsit túlságosan is a státuszra fókuszál, de felvállalja a kötelességének terhét. Ha nem tud harmonikusan együttműködni másokkal, az biztos azért van, mert most rossz állapotban van, és a romlott beállítottságai irányítják. Csak egy kis időre van szüksége, hogy összeszedje magát.” Ezt gondolva azt mondtam Hszin-zsujnak: „Csao Csing felelősségteljes a kötelességében, és még mindig alkalmas a csoportvezetői feladatra. Ha romlottságot fed fel, megpróbálhatunk többet segíteni neki, leleplezhetjük és boncolgathatjuk a problémáit. Ma elfoglalt vagyok, nincs időm, de később közösséget vállalok vele.” Amikor Hszin-zsuj ezt hallotta tőlem, nem mondott semmi mást. Később, mivel sok egyéb feladatom lett, elfelejtettem közösséget vállalni Csao Csinggel. Egyik este hirtelen eszembe jutott: „Ó, nem, megfeledkeztem Csao Csing állapotáról. El kellene mennem megnézni az állapotát?” De aztán arra gondoltam: „Jó képességekkel rendelkezik, és amikor a múltban rossz állapotban volt, tudta keresni az igazságot, és gyorsan meg tudta oldani egyedül. Ezúttal is rendbe tudja majd tenni magát. Ráadásul olyan messze lakik. Ha elmegyek egészen odáig, ami fárasztó, és nincs otthon, nem hiába tettem volna meg az utat? Hagyjuk, majd hó végén foglalkozom vele.” Hó végén, amikor elmentem ellenőrizni a munkájukat, teljesen ledöbbentem. Nagyon sok probléma és eltérés volt Csao Csing munkájában, és a munkaeredményei a mélypontra zuhantak. Az általa felügyelt testvérek mind negatív állapotban voltak, és a munkájuk súlyosan megsínylette ezt. Csak ekkor döbbentem rá, milyen súlyos a helyzet. Gyorsan elmentem Csao Csinghez, hogy közösséget vállaljak vele, és rámutassak a problémáira, de ő nem volt hajlandó elfogadni ezt, visszabeszélt, próbálta igazolni magát, és nem mutatott semmiféle önismeretet. Miután megbeszéltük a helyzetét a társammal, úgy döntöttünk, Csao Csing többé már nem alkalmas csoportvezetőnek, és végül elbocsátottuk. Ezután a testvérek azt is jelentették, hogy Csao Csing nagyon féltékeny, elhanyagolja a kötelességeit, és vitákba keveredik. Emiatt egy nővér korlátozva és elnyomva érezte magát általa, és el akarta hagyni a kötelességét. Vang Hszin-zsuj jelentett Csao Csing helyzetéről, de Csao Csing elnyomta és kirekesztette őt. A többi nővér is korlátozva érezte magát Csao Csing által, és a kötelességeik megsínylették ezt, emiatt a munka több hónapon át akadályoztatva volt. Miután Csao Csinget elbocsátottuk, nemhogy nem tartott bűnbánatot, de még bosszút is állt a többieken. A leleplezés egyáltalán nem késztette arra, hogy megértse vagy megbánja gonosz tetteit. Később, mivel nem végeztem valódi munkát, elhanyagoltam a kötelességemet, és nem bocsátottam el időben Csao Csinget, súlyos károkat okozva ezzel a gyülekezeti munkának, engem is elbocsátottak. Ettől teljesen elkeseredtem. Csak ekkor kezdtem el kérdezgetni magamtól, hogy miért voltam túl vak ahhoz, hogy felismerjem Csao Csing krónikus féltékenységét és viszálykodását, valamint a gyülekezeti munka súlyos akadályozását és megzavarását. Akkoriban csak felületes ismeretem volt arról, hogy nem végzek valódi munkát, és nem koncentrálok arra, hogy tisztán lássak másokat, de soha nem összpontosítottam komolyan a saját romlott beállítottságaim megértésére vagy boncolgatására.

Csak azután értettem meg valamit magamról, miután egy összejövetelen Isten szavait olvastam, amelyek leleplezik a valódi munkát nem végző hamis vezetők viselkedését. Isten szavai azt mondják: „A hamis vezetők soha nem kérdeznek rá a különböző csoportfelügyelők munkával kapcsolatos helyzetére, és nem követik azt nyomon. A különböző csoportok felügyelőinek és a különféle fontos munkákért felelős személyeknek az életbe való belépésére sem kérdeznek rá, nem követik nyomon és nem fogják fel azt, ahogyan a gyülekezeti munkához és a kötelességeikhez, az Istenbe vetett hithez, az igazsághoz és Magához Istenhez való hozzáállásukat sem. Nem tudják, hogy keresztülmentek-e bármilyen átalakuláson vagy növekedésen ezek az egyének, ahogyan a munkájuk terén esetlegesen fennálló különféle problémákról sem tudnak; különösen nem tudnak a munka különböző szakaszaiban bekövetkező hibáknak és eltéréseknek a gyülekezet munkájára és Isten választott népének az életbe való belépésére gyakorolt hatásáról, miként arról sem, hogy kiigazításra kerültek-e valaha is ezek a hibák és eltérések. Teljességgel tudatlanok mindezeket a dolgokat illetően. Ha semmit sem tudnak ezekről a részletes állapotokról, passzívvá válnak, valahányszor problémák merülnek fel. A hamis vezetők azonban egyáltalán nem vesződnek ezekkel a részletes problémákkal, miközben a munkájukat végzik. Úgy hiszik, hogy a különböző csoportfelügyelők kinevezése és a feladatok kiosztása után az ő munkájuk el van végezve – hogy az jól elvégzett munkának számít, és ha egyéb probléma merül fel, az már nem az ő gondjuk. Mivel a hamis vezetők elmulasztják a különböző csoportfelügyelők felügyeletét, eligazítását és nyomon követését, és nem tesznek eleget a felelősségeiknek ezeken a területeken, ennek eredményeképpen felfordulás lesz a gyülekezeti munkából. Ilyen az, amikor a vezetők és a dolgozók elhanyagolják a felelősségeiket” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (3.)). „Szerintetek buták a hamis vezetők? Buták és ostobák. Mi miatt buták? Könnyelműen vetik valakibe a bizalmukat abban a hitben, hogy mivel az illető megválasztásakor esküt tett, hozott egy elhatározást, és könnytől áztatott arccal imádkozott, az mindjárt azt jelenti, hogy megbízható is, és hogy soha nem lesz semmi gond azzal, ha ő veszi át a munka irányítását. A hamis vezetők nem értik az emberek természetét; fogalmuk sincs a romlott emberiség igazi helyzetéről. Ezt mondják: »Hogyan tudna valaki rossz irányba változni, miután felügyelővé választották? Hogyan tudna kibújni a munkája alól az, aki olyan komolynak és megbízhatónak tűnik? Nem fog ilyet tenni, ugye? Őt rendkívüli integritás jellemzi.« Mivel a hamis vezetők túl sok hitet vetnek a saját képzelődéseikbe és érzéseikbe, ez végül képtelenné teszi őket a gyülekezeti munka terén felmerülő számos probléma időben történő megoldására, valamint emiatt nem tudják haladéktalanul elbocsátani az érintett felügyelőt és kiigazítani a számára kijelölt kötelességet. Ők ízig-vérig hamis vezetők. És pontosan mi itt a probléma? Van bármi köze a felületességhez annak, ahogyan a hamis vezetők a munkájukhoz állnak? Egyfelől látják, ahogy a nagy vörös sárkány őrjöngve letartóztatja Isten választott népét, így aztán, hogy ők maguk biztonságban legyenek, találomra bíznak meg valakit a munkával, abban a hitben, hogy ez majd megoldja a problémát, és hogy nekik nem kell többé figyelmet fordítaniuk rá. Mit gondolnak a szívükben? »Ez egy ellenséges környezet, jobb, ha elrejtőzöm egy időre.« Ez a testi kényelemre való sóvárgás, nem igaz? Másfelől van egy halálos hibájuk a hamis vezetőknek: könnyen megbíznak emberekben a saját képzelődéseik alapján. Ez pedig amiatt van, hogy nem értik az igazságot, ugye? Hogyan leplezi le Isten szava a romlott emberiség lényegét? Miért kellene olyan emberekben bízniuk, akikben még Isten sem bízik? A hamis vezetők túlságosan arrogánsak és önelégültek, nem igaz? Ezt gondolják: »Biztosan nem ítéltem meg tévesen ezt az illetőt, biztosan nincs semmi probléma ezzel az emberrel, akit én megfelelőnek ítéltem; egész biztosan nem olyasvalaki, aki az evésben, ivásban és szórakozásban merül el, vagy aki a kényelmet szereti, a kemény munkát pedig gyűlöli. Teljességgel megbízható, és lehet rá számítani. Nem fog megváltozni; ha megváltozna, az azt jelentené, hogy tévedtem vele kapcsolatban, nem igaz?« Miféle logika ez? Talán valamiféle szakértő vagy? Talán röntgenszemed van? Rendelkezel ezzel a különleges képességgel? Egy vagy két évig együtt élhetsz valakivel, de vajon képes lennél meglátni, hogy ki is ő valójában anélkül, hogy adódna egy megfelelő körülmény, amely teljességgel leleplezi az illető természetlényegét? Ha Isten nem fedné fel, három vagy akár öt éven át is élhetnél mellette, és még mindig nehezen látnád csak meg, hogy miféle természetlényege van. És mennyivel inkább igaz ez, ha ritkán látod az illetőt, ha ritkán vagy együtt vele? A hamis vezetők képesek könnyelműen megbízni egy emberben egy pillanatnyi benyomás vagy annak alapján, hogy másvalaki pozitívan értékelte őt, és rá merik bízni egy ilyen emberre a gyülekezet munkáját. Vajon nem rendkívül vakok, amikor így tesznek? Nem vakmerően viselkednek ilyenkor? És vajon nem rendkívül felelőtlenek a hamis vezetők, amikor így végzik a munkájukat?” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (3.)).

Isten leleplezi, hogy a hamis vezetők lusták, elmerülnek a kényelemben, és teljesen felelőtlenek a kötelességeikben. Amint megbíznak valakit, a hamis vezetők a képzelgéseik és elképzeléseik alapján könnyen megbíznak benne. Nem követik nyomon és nem felügyelik a munkát, nem akarnak árat fizetni azért, hogy ellenőrizzék. Ahol csak tudnak, spórolnak az energiájukkal, ami súlyos károkat okoz a gyülekezeti munkában. Látva, hogy Isten leleplezi a valódi munkát nem végző hamis vezetők különféle viselkedésformáit, úgy éreztem, mintha Isten szemtől szemben leplezne le engem. Nagyon kellemetlen volt, és bűntudatot éreztem. Vezetőként nagyon felelőtlen voltam a kötelességem iránt. Hogy megkíméljem magam a bajlódástól és a testi szenvedéstől, kibúvókat kerestem, és nem követtem nyomon a munkát. Csak a Csao Csingről alkotott első benyomásomra támaszkodtam, azt gondolva, hogy felelősségteljes a kötelességében, és alkalmas csoportvezetőnek, ezért elhanyagoltam az ügyet, és nem felügyeltem a munkáját. Amikor láttam, hogy a munkája nem hoz jó eredményeket, és hogy szenvednem kellene és árat kellene fizetnem a probléma megoldásáért, nem végeztem valódi munkát, hanem kifogásokat kerestem, hogy megkönnyítsem a saját dolgomat, mondván, hogy mindenki még alkalmazkodik, és hamarosan rendbe jönnek a dolgok. Amikor mások jelentették, hogy Csao Csinggel problémák vannak, és alkalmatlan csoportvezetőnek, én még mindig azt feltételeztem az elképzeléseim és képzelgéseim alapján, hogy ez csak a romlottság ideiglenes feltárulása, és hogy ez nem fogja befolyásolni a kötelességét. Újra és újra elhalasztottam Csao Csing problémáinak megoldását, míg végül a csoport munkája megbénult, és a testvéreim életbe való belépése súlyos károkat szenvedett. Annyira makacs, ostoba és felelőtlen voltam! Egy hamis vezető voltam, aki elmerült a kényelemben, és nem végzett valódi munkát! Valójában a gyülekezet által választott vezetők és dolgozók, beleértve engem is, nem lettek tökéletesítve; sok romlott beállítottságunk van, és bármikor okozhatunk akadályozásokat és megzavarásokat a kötelességeinkben. Még ha látszólag jól is viselkedünk, az nem jelenti azt, hogy alkalmasak vagyunk arra, hogy Isten használjon minket. Nem értjük az igazságot, és csak az emberek külsőségeit nézzük anélkül, hogy átlátnánk a lényegükön, ezért gyakran nyomon kell követnünk és felügyelnünk kell a munkát, hogy felvállaljuk a felelősséget érte. Nem értettem az igazságot és nem láttam át az embereken, de vak magabiztosságom volt, így ennek eredményeként súlyos károkat okoztam a gyülekezeti munkának, vétkeket és szennyeződést hagytam magam után. Amint erre rájöttem, mély megbánást éreztem. Ha nem lettem volna olyan önelégült, olyan lusta, vagy olyan kényelembe merülő, amikor Hszin-zsuj emlékeztetett Csao Csingre, hanem ehelyett ténylegesen kivizsgáltam, felfedeztem és időben megoldottam volna a problémát, és elbocsátottam volna Csao Csinget, nem okoztam volna ilyen késedelmeket a gyülekezet munkájában. Nemcsak hogy nem hoztam hasznot a gyülekezet munkájának a kötelességemben, hanem a Sátán szolgájaként is cselekedtem, és védelmeztem a hamis vezetőket és dolgozókat. Minél többet gondolkodtam ezen, annál inkább gyötrődtem, és annál nyomorultabbnak éreztem magam. Elgondolkodtam azon, hogy amikor a megtestesült Isten munkálkodik, valójában szenved és árat fizet. Minden romlottságunkra és hiányosságunkra válaszul Isten fáradhatatlanul közösséget vállal az igazságról, támogat és segít minket, feláldozva szívének összes vérét, hogy teljesen megmentsen minket a Sátán hatalmától. De én egy teremtett lény vagyok, aki nem értette az igazságot, vak voltam, nem láttam tisztán a dolgokat, és nem akartam igazán szenvedni vagy árat fizetni a kötelességeimben. Nem akartam időben megoldani a problémákat, amikor rájuk találtam, és súlyos károkat okoztam a munkának. Az, ahogyan a kötelességemet végeztem, igazán undorító és gyűlöletes volt Isten számára! Amint rájöttem ezekre a dolgokra, csendben imádkoztam Istenhez: „Istenem, tévedtem. Szeretnék elgondolkodni magamon és bűnbánatot tartani Előtted.”

Olvastam még néhány szakaszt, amelyekben Isten leleplezi a hamis vezetőket: „A gyülekezet munkája egyszerűen azért akadozik, mert a hamis vezetők súlyosan elhanyagolják a felelősségeiket, nem végeznek valós munkát, illetve nem követik nyomon és nem felügyelik a munkát, és képtelenek beszélni az igazságról, hogy megoldják a problémákat. Természetesen ez azért is van, mert ezek a hamis vezetők elmerülnek a státusz előnyeiben, egyáltalán nem törekednek az igazságra, nem hajlandóak nyomon követni, felügyelni és irányítani az evangélium terjesztésének munkáját – aminek következtében a munka lassan halad, és sok, ember okozta eltérést, abszurditást és felelőtlen rossz cselekedetet nem sikerül azonnal korrigálni vagy megoldani, ami súlyosan befolyásolja az evangélium terjesztésének hatékonyságát. Csak akkor javítják ki ezeket a problémákat, amikor a Fennvaló felfedezi azokat, és azt mondja a vezetőknek és a dolgozóknak, hogy meg kell oldaniuk. Akárcsak a vakok, ezek a hamis vezetők képtelenek felfedezni a problémákat, és egyáltalán nincsenek alapelvek abban, ahogyan cselekszenek, sőt képtelenek felismerni saját hibáikat, és csak akkor ismerik be a tévedéseiket, ha a Fennvaló megmetszi őket. Nos, kinek áll módjában, hogy felelősséget vállaljon az ilyen hamis vezetők által okozott veszteségekért? Még ha el is távolítják őket a pozíciójukból, hogyan lehet az általuk okozott kárt jóvátenni? Ezért amikor kiderül, hogy olyan hamis vezetők vannak, akik képtelenek valós munkát végezni, azonnal el kell őket bocsátani. Egyes gyülekezetekben az evangelizációs munka különösen lassan halad, és ez egyszerűen azért van, mert a hamis vezetők nem végeznek valós munkát, valamint túl sok esetben előfordul, hogy hanyagok és hibákat követnek el” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). „A hamis vezetők által végzett munka minden különböző elemében valójában számos probléma, eltérés és hiba van, amelyeket meg kell oldaniuk, ki kell javítaniuk és orvosolniuk kell. Mivel azonban ezekből a hamis vezetőkből hiányzik a teherérzet, és csupán elmerülnek a státuszuk előnyeiben, anélkül, hogy bármi valós munkát végeznének, végül csak elfuserálják a munkát. Egyes gyülekezetekben az emberek nem egységesek a gondolkodásukban, mindenki gyanakszik, óvakodik a másiktól és aláássa a másikat, miközben attól félnek, hogy Isten háza kirekeszti őket. Ilyen helyzetekkel szembesülve a hamis vezetők nem tesznek lépéseket, hogy megoldják azokat, nem végeznek semmilyen valós, konkrét munkát” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). „A hamis vezetők látszólag nem követnek el szándékosan számtalan gonoszságot és nem teszik a dolgokat a maguk módján, illetve nem hozzák létre a saját független királyságukat, mint ahogy az antikrisztusok. A hamis vezetők azonban nem képesek haladéktalanul megoldani a gyülekezeti munkában felmerülő különféle problémákat, és amikor különböző csapatok felügyelőivel kapcsolatban problémák merülnek fel, és amikor ezek a felügyelők nem tudják ellátni a munkájukat, a hamis vezetők nem képesek haladéktalanul kiigazítani a számukra kijelölt kötelességeket vagy elbocsátani őket, amivel súlyos veszteségeket okoznak a gyülekezeti munkának. És mindezt az okozza, hogy a hamis vezetők elhanyagolják a felelősségüket” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (3.)). Isten leleplezi a hamis vezetők hanyagságát: hogy valójában nem követik nyomon vagy ellenőrzik a munkát, hogy nem felügyelik és ellenőrzik a felelősöket, és hogy ennek eredményeként sok probléma a munkában nem oldódik meg, ami súlyos károkat okoz a gyülekezet munkájában. A tetteimen elgondolkodva rájöttem, hogy mivel a kényelembe merültem, elhanyagoltam a kötelességemet, felelőtlen voltam, és a saját elképzeléseim és képzelgéseim alapján bíztam meg Csao Csingben anélkül, hogy felügyeltem vagy nyomon követtem volna a munkáját. Amikor mások jelentették a problémáit, nem vettem tudomást róluk, sem a valódi problémákat nem oldottam meg, sem időben nem bocsátottam el, ami lehetővé tette számára, hogy hosszú távú féltékenységbe és vitákba keveredjen, akadályozza és megzavarja a csoportot, és ne játsszon pozitív szerepet a kötelességében. Emiatt a csoport munkája hónapokig hatástalan volt, és súlyosan lelassult a haladás. Amikor a testvérei tanácsot adtak neki, elnyomta és kirekesztette őket, hosszú időre megterhelve a szívüket, aminek következtében a csoport korlátozva és motiválatlannak érezte magát a kötelességeiben. Én pedig erről semmit sem tudtam, sőt mindig azt gondoltam, hogy jól végzi a dolgát. Vezetőként nemcsak hogy nem tettem eleget a felelősségemnek, de képtelen voltam időben felismerni és megoldani a gyülekezeti munkával kapcsolatos számos problémát, amikor azok ott voltak a szemem előtt. Ez súlyos károkat okozott a gyülekezeti munkának és a testvéreim életbe való belépésének. Súlyosan elhanyagoltam a felelősségemet! Bár nem szándékosan tettem rosszat, mint egy antikrisztus, hogy akadályozzam és megzavarjam a gyülekezet munkáját, a felelősségem elmulasztása mégis súlyos károkat okozott a gyülekezet munkájában. Gyűlöltem magam, amiért olyan szinten vak, meggondolatlan és felelőtlen voltam, hogy vétkeztem Isten előtt. Mély szomorúságot és bűntudatot éreztem, és úgy éreztem, tartozom Istennek és a testvéreimnek is.

Később elgondolkodtam magamon. Miért mindig a hús-vér testemmel foglalkoztam, miért ravaszkodtam és voltam felelőtlen a kötelességemben? Később Isten szavának egy olyan szakaszát olvastam, amely nagyon hasznos volt számomra. Isten szavai azt mondják: „Mik a Sátán mérgei? Hogyan fejezhetők ki? Például, ha azt kérdezed: »Hogyan kellene az embereknek élniük? Mi az, amiért az embereknek élniük kellene?« – mindenki azt feleli: »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.« Csupán ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, azt valójában saját magukért teszik – és így mindannyian önmagukért élnek. »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet teljességgel a romlott emberiség létezésének alapzatává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig. Minden, amit a Sátán tesz, a saját vágyai, ambíciói és céljai érdekében történik. Túl akar tenni Istenen, szabaddá akar válni Istentől, és meg akarja kaparintani az irányítást minden, Isten által teremtett dolog fölött. Mára ilyen mértékben rontotta meg a Sátán az embereket. Mindannyiuknak sátáni természete van, mindannyian hajlamosak megtagadni Istent és ellenszegülni Neki, és a saját kezükbe akarják venni a sorsukat, és megpróbálnak ellenállni Isten vezényléseinek és elrendezéseinek. Ambícióik és vágyaik immár pontosan megegyeznek a Sátánéval. Ezért az ember természete a Sátán természete” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan kell Péter útján járni?). Elmélkedtem Isten szaván, és végül rájöttem, hogy lusta és felelőtlen voltam a kötelességemben, és hiányzott belőlem a lelkiismeret és a józan ész, főként azért, mert a „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” sátáni léttörvény olyan mélyen gyökerezett bennem, hogy a természetemmé vált. Mindig eszerint éltem, mindenben csak a saját testi érdekeimet vettem figyelembe, és egyre önzőbbé és aljasabbá váltam. Amikor valamivel többet kellett bajlódnom és szenvednem, vagy nagyobb árat követelt tőlem, trükköket és csalást alkalmaztam, hogy elkerüljem, és mindent megtettem, hogy a legkevesebbet szenvedjek. Amikor láttam, hogy az átfogó munka irányítása többlet aggodalmat és szenvedést követel, inkább csak egyetlen területtel foglalkozó munkát akartam végezni. Amikor a munkaterhem megnőtt, kevesebbet akartam bajlódni és kevesebb árat akartam fizetni, ami ahhoz vezetett, hogy nem foglalkoztam Csao Csing munkájával. Később, amikor láttam, hogy rossz állapotban van, lusta voltam és nem akartam megoldani a helyzetet. Annak ellenére, hogy Hszin-zsuj emlékeztetett rá, hogy Csao Csing alkalmatlan arra, hogy használjuk, a sok munkára hivatkozva halogattam Csao Csing ügyének kivizsgálását és megerősítését, amíg a helyzet annyira súlyossá nem vált, hogy el kellett bocsátani. A gyülekezet vezetővé választott, és lehetőséget adott a gyakorlásra, remélve, hogy felvállalom a felelősséget és a kötelességemet. De én mit tettem? Ahelyett, hogy azon gondolkodtam volna, hogyan végezzem jól a kötelességemet, nem tettem mást, csak elmerültem a kényelemben, és azt tettem, ami a legkevesebb bajlódással és szenvedéssel járt. Évek óta hittem Istenben, és élveztem Isten szavának bőséges öntözését és ellátását, de amikor bármi történt velem, mindig csak a kényelembe merültem, és nem végeztem valódi munkát. Önző és aljas voltam, és undort keltettem Istenben! Gyűlöltem, hogy hiányzik belőlem az emberi mivolt és az észszerűség, és hogy nem tudtam megfelelni Isten gondos szándékának. Istenhez imádkoztam: „Istenem, a hús-vér testemmel törődtem és nem végeztem valódi munkát, súlyos károkat okozva a gyülekezeti munkának. Szeretnék bűnbánatot tartani Előtted. A jövőben, bármi is legyen a kötelességem, nem akarok többé a hús-vér testemmel törődni és a kényelembe merülni. Felelősségteljes akarok lenni, és két lábbal a földön járva, jól akarom végezni a kötelességemet.”

Később Isten szavának még két szakaszát olvastam el. Mindenható Isten azt mondja: „Azok az emberek, akiknek van szívük, képesek tekintettel lenni Isten szívére; akiknek nincs szívük, azok üres burkok, bolondok, nem tudják, hogy legyenek tekintettel Isten szívére. Az ő gondolkodásmódjuk ez: »Nem érdekel, mennyire sürgős ez Istennek, úgy teszem majd, ahogy nekem tetszik – az biztos, hogy nem vagyok tétlen vagy lusta.« Ez a fajta hozzáállás, ez a fajta negativitás, a proaktivitás teljes hiánya – az ilyen ember nincs tekintettel Isten szívére, és nem is érti, hogyan legyen tekintettel Isten szívére. Ebben az esetben vajon rendelkezik az illető igaz hittel? Biztosan nem. Nóé tekintettel volt Isten szívére, igaz hite volt, és így képes volt teljesíteni Isten megbízatását. Így tehát nem elég, ha egyszerűen elfogadod Isten megbízatását és hajlandó vagy némi erőfeszítést tenni. Tekintettel kell lenned Isten szándékaira is, bele kell adnod mindenedet, és hűnek kell lenned – ez megköveteli, hogy legyen lelkiismereted és józan eszed; ez az, amivel az embereknek rendelkezniük kell, és ez az, ami Nóéban megtalálható volt. Mit gondoltok, hány évbe telt volna egy ekkora bárka megépítése abban az időben, ha Nóé húzta volna az időt, nem érzékelte volna a sürgősséget, ha nem zavartatta volna magát, és nem dolgozott volna hatékonyan? Vajon elkészülhetett volna 100 év alatt? (Nem.) Több generáción keresztül kellett volna folyamatosan építeni. Egy olyan masszív szerkezet, mint egy bárka megépítése éveket vett volna igénybe; sőt, az összes élőlény összegyűjtése és gondozása is. Vajon könnyű volt összegyűjteni ezeket a teremtményeket? (Nem.) Nem volt az. Tehát miután meghallotta Isten parancsait, és felfogta Isten sürgető szándékát, Nóé érzékelte, hogy ez sem egyszerű, sem könnyű feladat nem lesz. Rájött, hogy mindezt Isten kívánságai szerint kell véghez vinnie, és teljesítenie kell az Isten által neki adott megbízatást, hogy Isten elégedett legyen és megnyugodhasson, hogy Isten munkájának következő lépése zökkenőmentesen folytatódhasson. Ilyen volt Nóé szíve. És milyen szív volt ez? Olyan szív volt, amely tekintettel volt Isten szándékaira” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Harmadik exkurzus). „Nem számít, milyen fontos munkát végez egy vezető vagy dolgozó, és milyen természetű ez a munka, az első számú prioritása az, hogy megértse és felfogja, hogyan folyik a munka. Személyesen ott kell lennie, hogy nyomon kövesse a dolgokat, és kérdéseket tegyen fel, első kézből szerezve információkat. Nem szabad pusztán a hallottakra hagyatkoznia vagy mások beszámolóit meghallgatnia. Inkább saját szemével kell megfigyelnie a személyzet helyzetét és azt, hogy miként halad a munka, és meg kell értenie, milyen nehézségek vannak, vannak-e olyan területek, amelyek ellentétben állnak a Fennvaló követelményeivel, megszegik-e az alapelveket, vannak-e megzavarások vagy akadályozások, hiányoznak-e a szakmai munkához szükséges eszközök vagy a kapcsolódó oktatóanyagok – mindezeket folyamatosan figyelemmel kell kísérnie. Bármennyi beszámolót is hallgat meg, vagy bármennyit is szűr le a szóbeszédből, egyik sem ér fel a személyes látogatással; pontosabb és megbízhatóbb, ha a saját szemével látja a dolgokat. Ha már ismeri a helyzet minden aspektusát, jó képet fog tudni alkotni arról, hogy mi történik. Különösen tisztán és pontosan fel kell fognia azt, hogy ki jó képességű és művelésre érdemes, mivel csak ez teszi lehetővé számára, hogy pontosan művelje és használja az embereket, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a vezetők és a dolgozók jól végezzék a munkájukat. A vezetőknek és a dolgozóknak olyan úttal és alapelvekkel kell rendelkezniük, amelyek által jó képességű embereket művelhetnek és képezhetnek ki. Továbbá fel kell fogniuk és meg kell érteniük a gyülekezeti munka során jelen lévő különféle problémákat és nehézségeket, és tudniuk kell, hogyan oldják meg azokat, valamint saját elgondolásokkal és javaslatokkal is kell rendelkezniük a munka haladásának a módjára, illetve jövőbeli kilátásaira vonatkozóan. Ha képes behunyt szemmel, kétségek és aggályok nélkül, világosan beszélni ilyen dolgokról, akkor sokkal könnyebb lesz elvégezni a munkát. Azáltal pedig, hogy így dolgozik, a vezető eleget fog tenni a felelősségeinek, nem igaz? Tisztában kell lennie azzal, hogy miként oldja meg munkája során a fent említett problémákat, és gyakran el kell gondolkodnia ezeken a dolgokon. Amikor nehézségekbe ütközik, beszélgetnie kell mindenkivel, és meg kell vitatnia velük ezeket a dolgokat, keresve az igazságot, hogy megoldja a problémákat. Nem lesznek olyan nehézségek, amelyeket valós munka végzésével, két lábbal szilárdan állva a földön ne lehetne megoldani” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). Isten szava megmutatta nekem az utat, hogyan végezzem jól a kötelességemet: vagyis hogy tekintettel kell lennem Isten szándékaira, át kell éreznem Isten aggodalmait, eleget kell tennem a rám háruló felelősségnek, és nem szabad hagynom, hogy a gyülekezet munkája kárt szenvedjen. Éppúgy, mint Noé, aki őszintén figyelt Isten szándékára. Amikor Isten azt mondta neki, hogy építse meg a bárkát, nem a saját nyereségével vagy veszteségével törődött, hanem csak arra gondolt, hogyan építse meg gyorsan a bárkát Isten követelményei szerint. Bár nem hasonlíthatom magam Noéhoz, utánozni akartam őt, megtanulni, hogyan legyek tekintettel Isten szándékaira, és minden tőlem telhetőt megtenni, hogy eleget tegyek Isten követelményeinek. Azt is megértettem, hogy ahhoz, hogy a vezetők és dolgozók jól végezzék a valódi munkát, tisztában kell lennünk a munka állásával, és ha akadályokat, akadályozásokat vagy zavarokat észlelünk, időben közösséget kell vállalnunk és kezelnünk kell azokat, hogy a munka normálisan haladhasson.

Egy idő után a vezetőm rám bízta több gyülekezet evangelizációs és öntözési munkáját. Azt gondoltam: „Nem hagyhatom, hogy ez is olyan legyen, mint legutóbb. Nem merülhetek a testi kényelembe, és nem lehetek felelőtlen a kötelességemben. Két lábbal a földön kell járnom, és minden erőfeszítésemet a kötelességemnek kell szentelnem.” Ezután mindennap arra összpontosítottam, hogy felvértezzem magam a víziók igazságával. Ha voltak lehetséges evangéliumi befogadók, aktívan tanúságot tettem nekik Isten utolsó napokbeli munkájáról, és a vallási elképzeléseiknek megfelelően kerestem Isten szavait és vérteztem fel magam velük. Egy nap, amikor épp a Cseng Nan gyülekezet munkáját készültem ellenőrizni, arra gondoltam: „Ennek a gyülekezetnek a vezetői és az evangéliumi diakónusa már régóta hisznek Istenben. Jó képességekkel és munkaképességgel rendelkeznek, és felelősségteljesek a kötelességeikben. Jól tudják kezelni a munkájukat, így nekem nem kell nyomon követnem azt, ezzel megspórolhatok némi fáradságot.” Amint ezek a gondolatok támadtak bennem, rájöttem, hogy megint ravaszkodok, okokat keresek arra, hogy ne felügyeljem vagy kövessem nyomon a munkát. Most, hogy én feleltem ezért a néhány gyülekezetért, a gyülekezeti munka elvégzése és felügyelete az én felelősségem és kötelességem volt. Nem kereshettem többé kifogásokat, hogy a hús-vér testemmel törődjek, és halogassam a kötelességemet. Ezt szem előtt tartva gondosan ellenőriztem a gyülekezet munkáját. Azt tapasztaltam, hogy néhány újonnan érkezett rendszertelenül vett részt az összejöveteleken, és hogy az öntözők nem végezték jól a munkájukat. Másnap gyorsan összehívtam az öntözőket, hogy közösséget vállaljak az igazságról, és megoldjam a problémáikat. Egy idő után azt hallottam, hogy ezek az újonnan érkezettek újra rendszeresen járnak az összejövetelekre, amitől békességet és biztonságot éreztem.

Ezen a tapasztalaton keresztül rájöttem, hogy a kötelesség végzése azt igényli, hogy ténylegesen árat fizessek, és még inkább a munka nyomon követését és felügyeletét. Csak így lehet időben megtalálni és megoldani a problémákat, és jól végezni a kötelességet. Ez a felismerés és változás, amit mára elértem, Isten szavának az eredménye. Hála legyen Mindenható Istennek!