2022 januárjában kiválasztottak, hogy gyülekezetvezetőként szolgáljak, és elsősorban a videós munkával bíztak meg. Akkoriban elég nagy volt bennem az ellentmondás: Egyrészt attól tartottam, hogy mivel hiányosak a technikai készségeim, ha alávetem magam, de nem tudom jól végezni a munkámat, felfednek és elbocsátanak. Másrészt, ha visszautasítom ezt a kötelességet, nagy bűntudatom lenne. Így hát imádkoztam Istenhez, és kértem, hogy vezessen el engem az Ő szándékának megértésére. Aznap véletlenül találkoztam egy testvérrel, aki, miután tudomást szerzett az állapotomról, így vállalt közösséget velem: „Azért nem akarsz vezetőként szolgálni, mert elsősorban a saját kilátásaidat és sorsodat veszed figyelembe. Attól tartasz, hogy nem leszel képes valódi munkát végezni, és emiatt felfednek és elbocsátanak. Az a téves nézeted is megvan, hogy veszélyes vezetőnek lenni, mert a vezetőket könnyen felfedhetik és kiiktathatják. Folyton védekezel Istennel szemben, és félreérted Őt. Annak, hogy sok vezetőt felfednek és kiiktatnak, valójában nem a pozíciójuk az oka, hanem inkább az, hogy nem törekedtek az igazságra, nem a helyes úton jártak, mindig a státuszt hajszolták, és féktelenül gonosz dolgokat cselekedtek.” A testvér közösségvállalása hajszálpontosan rámutatott a gondolkodásmódomra, és segített, hogy némi ismeretre tegyek szert az állapotommal kapcsolatban. Ezután kerestem Isten szavait az állapotommal kapcsolatban, hogy egyem és igyam őket.

Egy nap Isten szavainak két passzusára bukkantam: „Amikor egy egyszerű kiigazítás történik a kijelölt kötelességüket illetően, engedelmes hozzáállással kellene válaszolniuk az embereknek, és azt kellene tenniük, amit Isten háza mond nekik, illetve amire képesek, és bármit tesznek is, azt a tőlük telhető lehető legjobban, teljes szívükkel és teljes erejükből kellene megtenniük. Amit Isten tett, az nem volt tévedés. Még a kevés lelkiismerettel és józan ésszel bíró emberek is képesek egy ilyen egyszerű igazságot gyakorolni, az antikrisztusok képességeit azonban meghaladja. Az antikrisztusok azonnal érvekkel, okoskodással és ellenszegüléssel állnak elő, amikor a kijelölt kötelességeik kiigazítására kerül sor, és nem hajlandók azt elfogadni a szívük mélyén. Akkor hát mi van a szívükben? Gyanakvás és kétely, aztán mindenféle módszert bevetve vizsgálgatnak másokat. [...] Minek bonyolítanának meg ennyire egy egyszerű dolgot? Egy oka van csupán: az antikrisztusok sosem engedelmeskednek Isten háza rendezéseinek, és mindig szorosan összekapcsolják a kötelességüket, a hírnevüket, a nyereségüket és a státuszukat az áldások elnyerésének reményével és a jövőbeni rendeltetési helyükkel, mintha abban az esetben, ha elveszítik a hírnevüket és a státuszukat, nem is lenne semmi reményük arra, hogy áldásokat és jutalmakat nyerjenek, ez pedig olyan érzés a számukra, mintha az életüket veszítenék el. Ezt gondolják: »Gondosnak kell lennem, nem lehetek gondatlan! Isten házára, a testvérekre, a vezetőkre és a dolgozókra, de még istenre sem lehet számítani. Egyikükben sem tudok megbízni. Saját magad vagy az, akire a leginkább számíthatsz, és aki a leginkább méltó a bizalomra. Ha te nem szősz terveket saját magadnak, akkor ugyan ki fog törődni veled? Ki gondol majd a jövődre? Ki gondol majd arra, hogy nyersz-e áldásokat vagy sem? Éppen ezért alapos terveket és számításokat kell készítenem a saját érdekemben. Nem hibázhatok és egy kicsit sem lehetek gondatlan, máskülönben mit fogok tenni, ha valaki megpróbál kihasználni engem?« Ezért aztán őrizkednek Isten házának a vezetőitől és dolgozóitól, mert attól félnek, hogy valaki felismeri majd őket és átlát rajtuk, és hogy akkor elbocsátják őket, az áldásokkal kapcsolatos álmuk pedig szertefoszlik. Azt gondolják, hogy meg kell őrizniük a hírnevüket és a státuszukat ahhoz, hogy legyen reményük az áldások elnyerésére. Az antikrisztusok fontosabbnak látják azt, hogy áldottak legyenek, mint a mennyet, mint az életet, mint az igazságra, a beállítottság megváltozására vagy a személyes üdvösségre való törekvést, és annál is, hogy jól végezzék a kötelességüket és megfelelő színvonalú teremtett lények legyenek. Azt gondolják, hogy megfelelő színvonalú teremtett lénynek lenni, jól végezni a kötelességüket és megmentve lenni csupa jelentéktelen, említésre és megjegyzésre is alig méltó dolog, miközben az áldások elnyerése az egyetlen dolog az egész életükben, amelyet sosem lehet elfelejteni. Bármivel találkoznak is, legyen az bármily nagy vagy kicsi dolog, az áldottsággal kötik össze; rendkívül óvatosak és figyelmesek, és mindig hagynak maguknak menekülőutat” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenkettedik tétel: Vissza akarnak vonulni, amikor nincs státuszuk vagy nincs reményük az áldások elnyerésére). „Teremtett lényként, amikor valaki a Teremtő elé járul, teljesítenie kellene a kötelességét. Ez nagyon helyénvaló dolog, és teljesítenie kell ezt a felelősséget. Azzal a feltétellel, hogy a teremtett lények teljesítik a kötelességüket, a Teremtő még nagyobb munkát végzett az emberiség körében, a munka egy újabb lépését végezte el az embereken. És milyen munka ez? Ellátja az emberiséget az igazsággal, megengedve nekik, hogy a kötelességük teljesítése során elnyerjék Istentől az igazságot, és ezáltal levethessék romlott beállítottságaikat, és megtisztuljanak, eleget tegyenek Isten szándékainak, és az életben a helyes útra lépjenek, végül képesek legyenek félni Istent és kerülni a rosszat, elnyerjék a teljes üdvösséget, és többé ne legyenek kitéve a Sátán csapásainak. Ez az a végső hatás, amelyet Isten azzal szándékozik elérni, hogy ráveszi az emberiséget a kötelességek végzésére. [...] Az antikrisztusok fajtája ügyletté alakít egy ilyen gyönyörű és nagyszerű dolgot, amelyben koronákat és jutalmakat kunyerál Isten kezéből. Ez az ügylet egy igen szépséges és igazságos dolgot tesz igen rúttá és elvetemültté. Hát nem ezt teszik az antikrisztusok? Ebből ítélve vajon nem elvetemültek az antikrisztusok? Bizony, igen elvetemültek! Ez az elvetemültségük megnyilvánulása” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Hetedik rész)). Isten szavai leleplezték, hogy az antikrisztusok csak azért hisznek Istenben, hogy áldásokat nyerjenek. Bármilyen helyzettel is találkoznak, mindig a rendeltetési helyük és az áldások fényében mérlegelik azt. Még egy olyan egyszerű dologgal szembesülve sem tudják tisztán alávetni magukat, mint a kötelességük kiigazítása, hanem azon töprengenek és azt mérlegelik, hogy a döntés hogyan fogja befolyásolni a jövőbeli kilátásaikat. Ha a kiigazítás az érdekeiket szolgálja, és lehetővé teszi számukra, hogy áldásokat nyerjenek, elfogadják, de ha a kiigazítás veszélyezteti a kilátásaikat és a sorsukat, akkor megtalálják a módját, hogy kibújjanak alóla, attól tartva, hogy ha rossz lépést tesznek, felfedik és kiiktatják őket, és nem reménykedhetnek többé áldások elnyerésében. Láttam, hogy az antikrisztusok természetlényege valóban elvetemült és csalárd! Elgondolkodtam azon, hogy a kötelességem módosításához való hozzáállásom pont olyan volt, mint egy antikrisztusé. Amikor megtudtam, hogy gyülekezetvezetővé választottak, az első dolog, ami eszembe jutott, a saját jövőbeli kilátásaim, a kimenetelem és a rendeltetési helyem volt. Elemeztem a kötelességet, hogy lássam, előnyös-e számomra, és még mielőtt elkezdtem volna vezetőként szolgálni, már végiggondoltam a kötelességem nem megfelelő végzésének minden lehetséges következményét. Tele voltam gyanakvással és bizalmatlansággal Isten iránt, és a legcsekélyebb mértékben sem vetettem alá magam. Még hangzatos kifogásokat is kigondoltam, hogy kibújjak a kötelesség alól – mondhattam volna, hogy nincsenek meg a képességeim ahhoz, hogy vezető legyek, és hogy hátráltatnám a munkát. Külsőleg talán úgy tűnt, hogy nem törekszem státuszra és egészen józanul gondolkodom, de mindezek mögött egy rejtett indíték húzódott: féltem a vezetői felelősség felvállalásától és attól a kockázattól, hogy felfednek és kiiktatnak, ha rosszul végzem a dolgomat. Ezért akartam kibújni a kötelesség alól, hogy biztosítsam a jövőbeli kilátásaimat. Isten szándéka az, hogy lehetőséget adjon nekünk a kötelességek gyakorlására, hogy segítsen megérteni az igazságot, belépni a valóságba, levetni romlott beállítottságunkat és elnyerni az üdvösséget. Amikor egy ilyen csodálatos lehetőséget kaptam, nemcsak hogy nem voltam hálás Isten kegyelméért, hanem félreértettem Istent, bizalmatlan voltam Vele szemben, és ki akartam bújni a rám bízott kötelesség alól, elutasítva azt. Igazán önző és csalárd voltam!

Ezután további passzusokat kerestem Isten szavaiban a téves nézetemmel kapcsolatosan. Ezeket a passzusokat találtam: „Mondd meg Nekem, ha egyszer a romlott emberek elnyernek egy státuszt – függetlenül attól, hogy kik ők –, akkor antikrisztussá válnak? Ez feltétlenül így van? (Ha nem törekednek az igazságra, akkor antikrisztussá válnak, de ha az igazságra törekednek, akkor nem.) Ez teljesen igaz: ha az emberek nem törekednek az igazságra, akkor biztosan antikrisztussá válnak. Vajon mindenki, aki antikrisztusok útját járja, a státusz miatt teszi? Nem, hanem elsősorban azért, mert nem szeretik az igazságot, mert nem igaz emberek. Függetlenül attól, hogy van-e státuszuk vagy sem, azok az emberek, akik nem törekednek az igazságra, mind antikrisztusok útját járják. Nem számít, hány prédikációt hallottak, az ilyen emberek nem fogadják el az igazságot, nem járnak a helyes úton, hanem eltökélten a görbe út felé tartanak. Ez hasonlít ahhoz, ahogyan az emberek esznek: Vannak, akik nem olyan ételeket fogyasztanak, amelyek táplálhatják a testüket és támogathatják a normális létezést, hanem ragaszkodnak ahhoz, hogy olyan dolgokat fogyasszanak, amelyek ártanak nekik, és végül lábon lövik magukat. Vajon ez nem a saját döntésük? Miután kiiktatták őket, egyes vezetők és dolgozók azt terjesztették, hogy: »Ne légy vezető, és ne tegyél szert státuszra. Az emberek veszélybe kerülnek, amint elnyernek bármilyen státuszt, és Isten felfedi majd őket! Ha egyszer felfedik őket, még arra sem lesznek alkalmasak, hogy közönséges hívők legyenek, és egyáltalán nem fognak áldásokban részesülni.« Miféle dolog ilyet mondani? Legjobb esetben is Isten félreértését jelenti, legrosszabb esetben pedig Isten káromlását. Ha nem a helyes úton jársz, nem az igazságra törekszel, és nem Isten útját követed, hanem ragaszkodsz ahhoz, hogy antikrisztusok útján járj, és Pál útjára tévedsz, s végül ugyanazt a véget, ugyanazt a sorsot éred el, mint Pál, továbbra panaszkodva Istenre és igazságtalannak ítélve Istent, akkor nem vagy-e igazi antikrisztus? Az ilyen viselkedés átkozott!” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan oldjuk meg a státusz kísértéseinek és rabságának problémáját?). „Egyesek azt gondolják, »Bárki, aki vezetőként szolgál, ostoba és tudatlan, és saját pusztulását idézi elő, mert amikor egy ember vezetőként szolgál, elkerülhetetlenül romlottságot fed fel Isten előtt. Vajon feltárulna ennyi romlottság, ha nem végeznék ezt a munkát?« Micsoda abszurd elképzelés! Úgy gondolod, hogy nem fogsz romlottságot felfedni, ha nem lépsz fel vezetőként? Az, hogy nem vagy vezető, azt jelenti, hogy meg fogsz menekülni, még ha kevesebb romlottságot fedsz is fel? E szerint az érv szerint mindazok, akik nem szolgálnak vezetőkként, azok, akik túlélhetnek és akiket megmenthetnek? Hát nem túl nevetséges ez a kijelentés? Az emberek, akik vezetőkként szolgálnak, Isten választott népét vezetik, hogy egyék és igyák Isten szavait, és megtapasztalják Isten munkáját. Ez a megkövetelt norma emelt szintű, tehát elkerülhetetlen, hogy a vezetők felfedjenek néhány romlott állapotot, mikor először elkezdik a képzést. Ez normális és Isten nem ítéli ezt el. Isten nemcsak hogy nem ítéli el, de meg is világosítja, megvilágítja és vezeti ezeket az embereket, és terheket ad nekik. Amíg alá tudják vetni magukat Isten vezetésének és munkájának, gyorsabban fognak előrehaladni az életben, mint a hétköznapi emberek. Ha törekednek az igazságra, akkor ráléphetnek az útra, amelyen Isten tökéletessé teszi őket. Isten ezt áldja meg a leginkább. Egyesek nem látják ezt, sőt elferdítik a tényeket. Az ő emberi megértésük szerint bármennyit is változnak a vezető szerepet betöltő emberek, Isten nem fogja figyelembe venni, hanem egyedül csak azt fogja figyelembe venni, hogy mennyi romlottságot fednek fel a vezetők és a dolgozók, és egyedül ennek alapján kárhoztatja őket; azokat pedig, akik nem vezetők és dolgozók, Isten nem fogja kárhoztatni, mert csak kevés romlottságot fednek fel, még ha nem is változnak. Hát nem abszurd ez? Nem Isten káromlása? Ha ilyen komolyan ellenállsz Istennek a szívedben, meg lehet menteni téged? Nem lehet. Isten az emberek sorsát leginkább annak alapján határozza meg, hogy rendelkeznek-e az igazsággal és valódi tanúságtétellel, és ez leginkább attól függ, hogy törekednek-e az igazságra. Ha valaki törekszik az igazságra, még amikor vétkezik és ítélettel és fenyítéssel szembesül, akkor is képes valódi bűnbánatot tartani. Amennyiben nem beszél vagy cselekszik olyan módokon, amelyek káromolják Istent, bizonyosan képes lesz elnyerni az üdvösséget. Képzelődéseitek szerint minden hétköznapi hívő, aki a végsőkig követi Istent, elérheti az üdvösséget, míg azok, akik vezetőként szolgálnak, mind ki lesznek vetve. Ha megkérnének titeket, hogy legyetek vezetők, azt gondolnátok, nem lenne rendben nem megtenni, de ha vezetőként kellene szolgálnotok, önkéntelenül is állandóan romlottságot fednétek fel. Úgy éreznétek, mintha a bitófára küldenétek magatokat. Vajon nem az Istenről alkotott félreértéseitek okozzák mindezt? Ha az emberek sorsát az általuk felfedett romlottság határozná meg, senkit sem lehetne megmenteni. Ebben az esetben mi értelme lenne Istennek a megváltás munkáját végezni? Ha valóban így lenne, hol lenne Isten igazságossága? Az emberek képtelenek lennének meglátni Isten igazságos természetét. Tehát mindannyian félreértettétek Isten szándékait, ami azt mutatja, hogy nincs valódi tudásotok Istenről” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból megtanultam, hogy a hamis vezetőket és az antikrisztusokat nem azért fedték fel és iktatták ki, mert vezetőként szolgáltak, hanem inkább azért, mert miután státuszhoz jutottak, nem törekedtek az igazságra és nem a helyes úton jártak. Sőt, akadályozták és megzavarták a gyülekezet munkáját, és nem tartottak bűnbánatot, bárhogyan is metszették meg őket mások – ez a valódi oka annak, hogy felfedték és kiiktatták őket. Isten nem egyetlen romlott megnyilvánulás vagy egyetlen hiba alapján ítéli el az embereket; figyelembe veszi a természetlényegüket és az utat, amelyen járnak. Annak ellenére, hogy többször is felfedjük romlott beállítottságunkat a kötelességeink végzése közben, és elkövetünk bizonyos vétkeket, amíg keressük az igazságot és őszintén bűnbánatot tartunk, Isten ad nekünk még egy esélyt. Isten csak azokat az antikrisztusokat és gonosz embereket iktatja ki, akik idegenkednek az igazságtól, gyűlölik azt, és soha nem tartanak bűnbánatot, bármennyi vétket is követnek el. Azokra a hamis vezetőkre és antikrisztusokra gondoltam, akiket Isten a múltban felfedett és kiiktatott. Néhányan csak szavakat és doktrínákat hangoztattak, parancsokat osztogattak, de nem oldottak meg tényleges problémákat, és áhítoztak a státuszuk előnyeire. Végül hamis vezetőknek minősítették és elbocsátották őket. Mások a munka során csak a státuszt és a hírnevet hajszolták, hírnévért versengtek másokkal, önkényesen elnyomtak és gyötörtek embereket, súlyosan szembementek a munka elrendezéseivel és a saját terveiket követték, „független királyságot” hoztak létre, tőrbe csaltak embereket, teljesen elutasították a bűnbánatot – őket végül antikrisztusi démonokként fedték fel, és kiközösítették őket. Ezek azok az embertípusok, akiket felfednek és kiiktatnak. Ezt felismerve megértettem, hogy az embereket nem aszerint fedik fel és iktatják ki, hogy milyen kötelességet végeznek, hanem inkább aszerint, hogy törekszenek-e az igazságra, és hogy az emberi mivoltuk lényege jó vagy gonosz-e. Ha valaki nem törekszik az igazságra és gyenge az emberi mivolta, akkor még ha nem is vezető, nem fogja jól végezni a kötelességeit; ha a munka során mindig lazsál, felületesen cselekszik, és még elfogadható munkát sem végez, végül akkor is kiiktatják. Rájöttem, hogy a gyülekezet az alapelveknek megfelelően kezeli és szervezi az embereket, hogy Isten természete igazságos, és hogy a gyülekezetet az igazság és az igazságosság uralja. Én azonban nem láttam ezt a tényt, és tévesen azt gondoltam, hogy a vezetői pozíció okozza majd a bukásomat. A nézeteim annyira abszurdak voltak!

Egy alkalommal az áhítatom során Isten szavainak erre a passzusára bukkantam: „Nincs összefüggés az ember kötelessége és aközött, hogy áldásokat kap vagy szerencsétlenséget szenved el. A kötelesség az, amit az embernek teljesítenie kell; ez az ő mennyei hivatása, és ellenszolgáltatás hajszolása, valamint feltételek és kifogások nélkül kell végrehajtania. Csak ezt lehet a kötelesség végrehajtásának nevezni. Áldásokat kapni azokra az áldásokra utal, amelyeket az ember akkor élvez, amikor tökéletessé teszik, miután megtapasztalja az ítéletet. Szerencsétlenséget elszenvedni arra a büntetésre vonatkozik, amelyet az ember akkor kap, ha a beállítottsága nem változik, miután keresztülment a fenyítésen és az ítéleten; vagyis amikor nem tökéletesedett. De függetlenül attól, hogy áldásokat kapnak vagy szerencsétlenséget szenvednek el, a teremtett lényeknek teljesíteniük kell a kötelességüket, azt téve, amit tenniük kell, és azt, amire képesek; ez a legkevesebb, amit egy embernek, egy Istenre törekvő személynek tennie kellene. Nem szabad csak azért végrehajtanod a kötelességedet, hogy áldásokat kapj, és nem szabad megtagadnod a kötelességed végrehajtását attól való félelmedben, hogy szerencsétlenséget szenvedsz el. Hadd mondjam el nektek ezt az egy dolgot: az ember kötelességének végzése az, amit tennie kell, és ha képtelen végezni a kötelességét, akkor ez a lázadása. Az ember a kötelessége végrehajtásának folyamata révén változik meg fokozatosan, és ezen folyamat során bizonyítja hűségét. Ily módon minél inkább képes vagy végrehajtani a kötelességedet, annál inkább képes leszel nagyobb mennyiségű igazságot elnyerni, és annál gyakorlatiasabbá válik a kifejezésmódod. Azok, akik csupán felületesen végzik a kötelességüket, és nem keresik az igazságot, a végén ki lesznek iktatva, mert az ilyen emberek nem az igazság gyakorlásában hajtják végre a kötelességüket, és nem gyakorolják az igazságot a kötelességük végzésében. Ők azok, akik változatlanok maradnak, és szerencsétlenséget fognak elszenvedni. Nemcsak a kifejezéseik tisztátalanok, hanem minden, amit kifejeznek, gonosz” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség). Isten szavait olvasva még tisztább lett számomra minden. Nincs összefüggés a végzett kötelesség és aközött, hogy valaki áldott vagy átkozott lesz-e. Az a tény, hogy teremtett lények vagyunk, együtt jár azzal, hogy jól kell végeznünk a kötelességünket. Ha valaki nem képes jól végezni a kötelességét, akkor nem nevezhető teremtett lénynek. Ahogy helyes és illő, hogy a gyermekek gyermeki tisztelettel legyenek a szüleik iránt; függetlenül attól, hogy azok végül adnak-e nekik jogot a vagyonukhoz, a gyermekeknek teljesíteniük kell a felelősségüket és kötelezettségeiket. Ami engem illet, milyen volt a hozzáállásom a kötelességemhez? Amikor arra gondoltam, hogy vezetőként nagyobb felelősséget kell vállalnom, és ha rosszul végzem a dolgomat, az veszélyezteti a kilátásaimat és a sorsomat, kifogásokat akartam keresni, hogy kibújjak a kötelesség alól és elutasítsam azt. A legcsekélyebb mértékben sem tekintettem a kötelességre olyan felelősségként vagy kötelezettségként, amelyet teljesítenem kellene. Ehelyett a kötelességeket egyfajta üzletnek tekintettem, és aszerint választottam közülük, hogy áldást vagy átkot hoznak-e rám. A legcsekélyebb észszerűség sem volt meg bennem, amivel egy teremtett lénynek a kötelességével kapcsolatban rendelkeznie kellene. Sőt, tévesen azt hittem, hogy mivel nem vagyok szakember, és nincsenek technikai készségeim a videókészítés terén, nem leszek képes jól végezni a munkámat. Pedig Isten világosan mondja: „Ami azt illeti, vezetőként – miután elrendezted a munkát – figyelemmel kell kísérned a munka előrehaladását. Még ha nem is ismerős számodra az adott munkaterület – még ha semmilyen ismereted nincs is róla – meg tudod találni a módját, hogy elvégezd a munkádat. Kereshetsz valakit, aki valóban felfogja, aki érti a szóban forgó szakmát, hogy elvégezze a felülvizsgálatot és javaslatokat tegyen. A javaslataiból meghatározhatod a megfelelő alapelveket, és így figyelemmel tudod majd kísérni a munkát” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). Isten szavai közvetlenül cáfolták az elképzeléseimet – Isten soha nem követelte meg, hogy egy terület minden technikai készségének mesterei legyünk ahhoz, hogy vezetők lehessünk. Még ha nincs is szakmai tapasztalatunk egy területen, mindig találhatunk olyan testvéreket, akik rendelkeznek technikai tudással, hogy együttműködjenek velünk, és ilyen módon keressük az alapelveket. Így is képesek vagyunk elvégezni a munkát, és ha tényleg nem jövünk rá valamire, kérhetünk segítséget a felső vezetéstől. Azonban, ha szívem-lelkem beleadom, és minden tőlem telhetőt megteszek, de az érettségem egyszerűen túl csekély, a képességem hiányos, és egyszerűen nem vagyok alkalmas erre a munkára, akkor lemondhatok, és más kötelességet vállalhatok. Miután felismertem Isten szándékát, sokkal tisztábban láttam a dolgokat, és félretettem az aggodalmaimat és szorongásaimat.

Később Isten szavainak további két passzusára bukkantam, amelyek így szólnak: „Amikor Noé azt tette, amire Isten utasította, nem tudta, hogy mik Isten szándékai. Nem tudta, hogy Isten mit akar megvalósítani. Isten csak egy parancsot adott neki, és különösebb magyarázat nélkül utasította, hogy tegyen meg valamit, Noé pedig ment és megtette. Nem próbálta titokban kitalálni Isten vágyait, nem állt ellen Istennek és nem mutatott őszintétlenséget. Egyszerűen csak ment és megfelelően cselekedett, tiszta és egyszerű szívvel. Bármit is kért tőle Isten, ő megtette, az alávetettség és az odafigyelés Isten szavára volt a hite, amely alátámasztotta tetteit. Ilyen egyenesen és egyszerűen kezelte azt, amit Isten rábízott. A lényege – tetteinek lényege – az alávetettség volt, az, hogy nem kételkedett, nem állt ellen, sőt, nem is gondolt a saját személyes érdekeire vagy saját nyereségére és veszteségére. Továbbá, amikor Isten azt mondta, hogy el fogja pusztítani a világot egy özönvízzel, Noé nem kérdezte meg, hogy mikor, vagy hogy mi lesz a dolgok sorsa, és természetesen nem kérdezte Istentől, hogy miként fogja elpusztítani a világot. Egyszerűen csak tette, amit Isten parancsolt. Ahogy Isten akarta, hogy milyen legyen és miből legyen, ő pontosan azt tette, amit Isten kért és azonnal cselekedni is kezdett. Isten utasításai szerint cselekedett azzal a hozzáállással, hogy eleget tegyen Istennek. Vajon azért tette, hogy segítsen magán, és elkerülje a katasztrófát? Nem. Megkérdezte Istentől, hogy mennyi idő múlva pusztul el a világ? Nem kérdezte meg. Megkérdezte Istent, vagy tudta, hogy mennyi időbe telik a bárka megépítése? Ezt sem tudta. Egyszerűen csak alávetette magát, hallgatott Rá és aszerint cselekedett” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga I.). „Melyek a becsületes ember megnyilvánulásai? Először is az, hogy nem kételkedik Isten szavaiban. Ez a becsületes ember egyik megnyilvánulása. Ezenkívül a legfontosabb megnyilvánulás az, hogy mindenben keresi az igazságot és gyakorolja azt – ez létfontosságú. Azt mondod, hogy becsületes vagy, de mindig háttérbe szorítod Isten szavait, és csak azt teszed, amit akarsz. Ez vajon a becsületes ember megnyilvánulása? Azt mondod: »Bár a képességem gyenge, de a szívem őszinte.« És mégis, amikor rád hárul egy kötelesség, félsz a szenvedéstől és a felelősségvállalástól, ha nem jól teszed meg, így kifogásokat keresel, hogy kibújj a kötelességed alól, vagy azt javasolod, hogy tegye meg valaki más. Ez vajon a becsületes ember megnyilvánulása? Egyértelműen nem. Hogyan kell tehát egy becsületes embernek viselkednie? Alá kell vetnie magát Isten intézkedéseinek, odaadónak kell lennie az elvégzendő kötelessége iránt, és törekednie kell arra, hogy eleget tegyen Isten szándékainak. Ez többféleképpen is megnyilvánul. Az egyik az, hogy őszinte szívvel vállalod a kötelességedet, nem gondolva a testi érdekeidre, nem félgőzzel csinálod, és nem a saját hasznodra szövetkezel. Ezek a becsületesség megnyilvánulásai. A másik az, hogy teljes szívedet és erődet beleadod, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, hogy megfelelően végezd a dolgokat, valamint a szívedet és a szeretetedet is beleadod a kötelességedbe, hogy eleget tegyél Istennek. Ezek azok a megnyilvánulások, amelyekkel egy becsületes embernek a kötelességei teljesítése során rendelkeznie kell” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból megtanultam, hogy Noé nem hallotta Isten szavainak nagy részét, és soha nem épített bárkát azelőtt, de amikor szembesült Isten megbízatásával, nem elemezte vagy vizsgálta azt, és nem próbálta találgatni Isten vágyait. Ehelyett egyszerűen engedelmeskedett, alávetette magát, és megtett mindent, amit Isten mondott neki, anélkül, hogy azt fontolgatta volna, hogyan érinti ez a saját érdekeit. Noé ártatlansága és becsületessége mély hatással volt rám, és eléggé zavarban éreztem magam és szégyenkeztem. Arra gondoltam, hogy a testvéreim kiválasztottak vezetőjüknek, de amikor egy ilyen fontos kötelességgel szembesültem, csak a saját érdekeimre tudtam gondolni, sőt, még az összes lehetséges következményt is számba vettem, ami érhet, ha elvállalom a kötelességet. Láttam, milyen csalárd voltam – az emberi mivoltom terén messze elmaradtam Noétól. Hogyan is végezhetném jól a kötelességemet ilyen hozzáállással? Isten szavainak egy passzusára bukkantam, amely így szól: „Miféle ember mer felelősséget vállalni? Miféle ember az, akinek van bátorsága súlyos terhet viselni? Olyasvalaki, aki vállalja a vezetést, aki bátran megy előre a legkritikusabb pillanatban Isten házának munkájában, aki nem fél súlyos felelősséget viselni és nagy nehézséget elviselni, amikor a legfontosabb és döntő jelentőségű munkát látja. Ez olyasvalaki, aki hűséges Istenhez, aki Krisztus jó katonája” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Isten szavai mélyen megérintettek – rájöttem, hogy fel kell hagynom azzal, hogy a saját jövőbeli kilátásaimat fontolgassam. Vezetővé választottak, ezért Isten szándékát kell figyelembe vennem, mernem kell vállalni ezt a nagy felelősséget, és Noé példáját kell követnem, becsületes és tiszta szívvel közelítve a kötelességemhez. Eleinte nem tudtam, hol kezdjem a kötelességemet, ezért gyakran imádkoztam Istenhez, és türelmes támogatást kaptam a nővértársamtól, valamint bátorítást más testvérektől is. Néha, amikor nehézségekbe ütköztem, felkerestem azokat a testvéreket, akik jó eredményeket értek el a munkájukban, és ők nagylelkűen megosztották velem az általuk megértett alapelveket és az általuk használt hatékony módszereket. Mélyen meghatódtam. Fokozatosan kezdtem megérteni bizonyos alapelveket és a gyakorlás útjait, és hatékonyabbá váltam a kötelességemben. Valóban éreztem Isten útmutatását, és különösen hálás voltam Neki. Még mindig sok hiányosságom van, és tudom, hogy nehéz felelősséget viselek, de többé nem akarok meghátrálni – Istenre támaszkodva fogok törekedni a fejlődésre!