Korábban az újonnan érkezetteket öntöztem a gyülekezetben, de mivel a képességem meglehetősen hiányos volt, sok igazságot nem tudtam világosan közölni, és nem tudtam megoldani az újonnan érkezettek problémáit. Ráadásul mindig az imázsomat és a státuszomat védtem. Amikor voltak dolgok, amik nem voltak világosak számomra, szégyelltem másoktól segítséget kérni. Ennek eredményeként nem végeztem jó munkát az újonnan érkezettek öntözésében, és emiatt el is bocsátottak. A vezető ezután az általános ügyek intézésével bízott meg. Nagyon feldúlt lettem, amikor szembesültem ezzel a kötelességbeli kiigazítással. Egyszerűen nem tudtam elfogadni, különösen, amikor láttam, hogy egyre többen fogadják el Isten utolsó napokbeli munkáját, és sürgősen öntözésre van szükségük. Mivel pont akkor változtatták meg a kötelességemet, eltűnődtem, vajon lelepleződtem-e. Aggódtam, hogy mit fognak gondolni rólam a többiek, ha megtudják; hogy azt hiszik majd, hiányos a képességem, és csak alantas, mindenes munkára vagyok jó. Eleinte másokkal együtt öntöztem az új hívőket, de most, hogy az általános ügyeket intéztem, csupa apró-cseprő feladatot, mi értelme van egy ilyen kötelességnek? Akármilyen jól is végezném, csak egy munkás lennék, és a végén úgyis kiiktatnának. Minél többet gondolkodtam ezen, annál zaklatottabb lettem. Nem végeztem jól a feladataimat, megelégedtem azzal, hogy csak gépiesen, szív nélkül letudtam őket. Néha este sok tennivaló akadt, de én már nagyon korán elkezdtem bóbiskolni. Egyszer egy nővér, aki az öntözési munkáért felelt, üzenetet küldött, és arra kért, hogy segítsek összeállítani néhány korábbi munkadokumentumot. Amikor ezt olvastam, komoly ellenállást éreztem. Már nem végeztem öntözési munkát, miért kérne meg engem erre? Azonban nem tudtam visszautasítani, így kelletlenül beleegyeztem. Másnap egy másik, öntözéssel foglalkozó nővér kért meg, hogy segítsek valamiben. Nagyon vonakodtam, és arra gondoltam: „Az általános ügyek tényleg csak mindenes feladatok, és bárki megmondhatja, mit csináljak. Ez valójában nem az én dolgom, miért pont nekem kellene segítenem?” Féltem, hogy ha visszautasítom, azt fogja gondolni, hogy nem támogatom a gyülekezet munkáját. Mivel meg volt kötve a kezem, azt mondtam neki, hogy megcsinálom.

Néhány napig egyáltalán nem szálltam magamba. Nem tudtam elfogadni a kötelességem módosítását Istentől, és ellenálltam a vezetőnek, mert úgy éreztem, megnehezíti a dolgomat. Mondhatni szándékosan odavetettem egy nővérnek, akivel korábban társak voltunk: „Az öntözési munkám során egyetlen tétlen percem sem volt, és mindent megtettem, amit kellett. A vezető soha nem segített, amikor problémák merültek fel, de egy szempillantás alatt elbocsátott. Na, mindegy is! Mivel elbocsátottak, biztosan van ebben valami tanulság a számomra.” Miután ezt meghallotta, a nővér is úgy érezte, hogy a vezető nem volt velem szemben méltányos. Akkoriban komoly sérelemnek éreztem a dolgot. Miért osztottak be az általános ügyek intézésére? Tényleg csak mindenes munkára vagyok képes? Nem vagyok érdemes a gondozásra? Úgy éreztem, hogy onnantól kezdve haszontalanná válok, és még ha a hitemet a végsőkig meg is tartanám, akkor is kiiktatnának. Ezektől a gondolatoktól egyre nyomorultabbul éreztem magam. Rájöttem, hogy az állapotom nem helyes, ezért azonnal Isten elé járultam imában, és azt mondtam: „Istenem, mi a baj velem? Ez is egy kötelesség, akkor miért vagyok ennyire elégedetlen az általános ügyek intézésével? Istenem, kérlek, világosíts meg és vezess, hogy megértsem önmagam, és ne éljek többé romlottságban.” Ima után eszembe jutottak Isten szavai arról, hogyan viszonyulnak az antikrisztusok a kötelességük megváltozásához. Isten szavai azt mondják: „A saját erősségeid alapján kell eldönteni, hogy melyik kötelesség a megfelelő számodra. Ha néha nem olyan kötelességet rendez számodra a gyülekezet, amelyben jó vagy, vagy amelyet szívesen csinálnál, felvetheted és kommunikációval megoldhatod a problémát. De ha el tudod végezni a kötelességet, és ha az olyan kötelesség, amelyet végezned kell, és csak azért nem akarod elvégezni, mert félsz a szenvedéstől, akkor veled van probléma. Ha hajlandó vagy engedelmeskedni és fel tudsz lázadni a tested ellen, akkor el lehet mondani rólad, hogy viszonylag észszerű vagy. Ha azonban mindig azt próbálod kikalkulálni, hogy melyek a rangosabb kötelességek, és azt feltételezed, hogy bizonyos kötelességek miatt le fognak nézni téged mások, az azt bizonyítja, hogy romlott beállítottságod van. Miért vagy ennyire előítéletes a kötelességek megértése terén? Talán akkor tudsz jól végezni egy kötelességet, ha azt te választod a saját ötleteid alapján? Ez nem feltétlenül igaz. Az számít itt a leginkább, hogy eloszlasd a romlott beállítottságodat, és ha nem így teszel, nem leszel képes jól végezni a kötelességedet, még ha olyan is, amit élvezel. Egyesek alapelvek nélkül végzik a kötelességeiket, és mindig a saját preferenciáikon alapul a kötelességvégzésük, így aztán sosem képesek nehézségeket eloszlatni, csak átevickélnek minden általuk végzett kötelességen, és végül kiiktatják őket. Megmenthetők vajon az ilyen emberek? [...] A gonosz emberek és az antikrisztusok sohasem helyes hozzáállással végzik a kötelességeiket. Mit gondolnak, amikor a kijelölt kötelességeik kiigazításra kerülnek? »Azt gondolod, hogy csak szolgálattevő vagyok? Amikor használsz engem, szolgálatot végeztetsz velem neked, és amikor végeztél velem, egyszerűen elküldesz. Nos, én nem fogok így szolgálatot végezni! Vezető vagy dolgozó akarok lenni, mert ez errefelé az egyetlen tiszteletreméltó munka. Ha nem hagyod, hogy vezető vagy dolgozó legyek, és továbbra is azt akarod, hogy gürcöljek, azt elfelejtheted!« Miféle hozzáállás ez? Vajon alávetik magukat az ilyen emberek? Milyen alapon közelítik meg azt, ha a kijelölt kötelességük kiigazításra kerül? A hevesség, a saját elgondolásaik és a romlott beállítottságuk alapján, nem igaz? És milyen következményekkel jár ez a megközelítés? Először is, vajon képesek lesznek hűségesen és komolyan végezni a következő kötelességüket? Nem, nem lesznek rá képesek. Pozitív hozzáállásuk lesz? Miféle állapotban lesznek? (A csüggedés állapotában.) Mi a csüggedés lényege? Az ellenszegülés. És mi az ellenszegülő és csüggedt kedélyállapot végeredménye? Képes valaki jól végezni a kötelességét, ha így érez? (Nem.) Ha valaki mindig negatív és ellenszegülő, alkalmas vajon arra, hogy kötelességet végezzen? Akármilyen kötelességet végez is, nem tudja jól végezni. Ez egy ördögi kör, amely nem fog jó véget érni. Miért van ez? Az ilyen emberek nem jó úton járnak; nem keresik az igazságot, nem engedelmesek, és képtelenek megfelelően megérteni Isten háza irányukban tanúsított hozzáállását és megközelítését. Ez baj, nem igaz? Ez a kijelölt kötelességük tökéletesen helyénvaló kiigazítása, de az antikrisztusok azt mondják, hogy csak az ő kínzásuk a célja, hogy nem kezelik őket emberi lényként, hogy Isten háza híján van a szeretetnek, hogy úgy bánnak velük, mint egy géppel, csak akkor hívják őket, amikor szükség van rájuk, amikor pedig nincs, akkor félre vannak söpörve. Hát nem kitekert érvelés ez? Vajon van lelkiismeretük, illetve józan eszük azoknak, akik ilyet mondanak? Nincs emberi mivoltuk! Eltorzítanak egy tökéletesen helyes dolgot; kicsavarnak egy teljességgel helyénvaló gyakorlatot, és valami negatív dolgot csinálnak belőle – hát nem antikrisztusi elvetemültség ez? Vajon megértheti az igazságot, aki ennyire elvetemült? Egyáltalán nem. Ez az antikrisztusokra jellemző probléma; bármi történik is velük, kicsavart módon fognak gondolkodni róla. Miért gondolkodnak kicsavart módon? Azért, mert ennyire elvetemült a természetlényegük. Egy antikrisztus természetlényege mindenekelőtt elvetemült, és ezt követi az ádázság – ezek a fő tulajdonságai. Az antikrisztusokat az elvetemült természetük megakadályozza abban, hogy bármit is helyesen fogjanak fel, és helyette mindent eltorzítanak, szélsőségekbe hajlanak, szőrszálhasogatókká lesznek, és nem képesek helyesen kezelni a dolgokat, illetve keresni az igazságot. Ezek után aktívan visszavágnak és bosszúra szomjaznak, s eközben akár elképzeléseket is terjesztenek és negativitásnak is hangot adnak, arra bujtogatva és beszélve rá másokat, hogy zavarják meg a gyülekezet munkáját. Titokban panaszokat terjesztenek, megítélik, ahogyan Isten háza az emberekkel bánik, valamint Isten háza adminisztratív szabályainak egy részét, ahogyan egyes vezetők teszik a dolgokat, és elítélik ezeket a vezetőket. Miféle beállítottság ez? Ádáz” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenkettedik tétel: Vissza akarnak vonulni, amikor nincs státuszuk vagy nincs reményük az áldások elnyerésére). Ezekből a szavakból láttam, hogy az antikrisztusok bármivel is szembesüljenek, képtelenek helyesen megérteni Isten szándékait, és mindig mindent félreértenek. Egy egyszerű kötelességbeli változást úgy kezelnek, mintha lefokozták volna őket, és azt gondolják, hogy szándékosan megnehezítik a dolgukat. Negatívvá és ellenállóvá válnak, és bármikor elhagyhatják a kötelességüket, figyelmen kívül hagyva a gyülekezet munkáját. Milyen aljas természetük van az antikrisztusoknak! Felismertem, hogy én is pontosan ugyanígy viselkedtem. Az elbocsátásom után el kellett volna gondolkodnom azon, hogy miben hibáztam, és becsben kellett volna tartanom ezt az új kötelességre kapott esélyt. De én bele sem gondoltam. Úgy éreztem, a vezető nehezíti meg a dolgomat, hogy az általános ügyek intézése lealacsonyító és szégyenletes, hogy mindenes munkát végzek, és csak egy munkás vagyok, és nem vagyok érdemes a gondozásra. Egyszerűen képtelen voltam alávetni magam ennek, sőt, úgy éreztem, hogy nagy sérelem ért, és nagyon ellenálltam ennek a kötelességnek. Mindig csak lazsáltam, gépiesen letudtam a feladatokat, és csak sodródtam. Szembehelyezkedtem Istennel, és ezzel a negativitással lázadtam Ellene. Nem akartam együttműködni, amikor az öntöző nővérek segítségért jöttek hozzám, hanem tele voltam sérelmekkel. Azt gondoltam, hogy parancsolgatnak nekem, robotoltatnak és mindenes munkát végeztetnek velem. Ki akartam adni magamból a sérelmeimet, ezért panaszkodtam a korábbi társamnak a vezetőről. Ez hatással volt rá, és a végén ő is elfogulttá vált a vezetővel szemben. Ez a kötelességbeli változás teljesen leleplezett engem. A kötelességemet teljes mértékben a saját kedvem szerint végeztem; csak olyan kötelességet akartam, ami jó színben tüntetett fel. Mivel alacsonyabb volt a státuszom, úgy éreztem, mások nem fognak felnézni rám, és nincs reményem az áldásokra, ezért negatív lettem és vonakodtam, szembeszálltam Istennel, sőt, a dühömet is a kötelességemen töltöttem ki. Terjesztettem a saját elfogultságaimat és elképzeléseimet, és rávettem egy másik személyt, hogy harcoljon értem. Miben különböztem így egy antikrisztustól? Tényleg nem volt bennem semmi normális emberi mivolt, sem józan ész!

Aztán elolvastam Isten néhány szavát: „Némelyek nem végzik helyénvalóan a kötelességüket, állandóan felületesek, megszakítást és zavarást okozva, végül pedig elbocsátják őket. Azonban nem zárják őket ki az egyházból, ami lehetőséget ad nekik a bűnbánatra. Mindenkinek vannak romlott beállítottságai, és mindenkivel előfordul, hogy össze van zavarodva, hogy csekély az érettsége. Annak céljából kapsz lehetőséget, hogy ezt az egészet meg tudd fordítani. És vajon hogyan tudod megfordítani? El kell gondolkodnod és meg kell ismerned a múltbéli hibáidat; ne mentegesd magad és ne terjessz elképzeléseket. Ha félreérted Istent és nemtörődöm módon továbbadod másoknak ezeket a félreértéseket, hogy aztán veled együtt ők is félreértelmezzék Istent, és ha terjeszted köztük az elképzeléseidet, hogy aztán mindenkinek veled együtt elképzelései legyenek, és melléd állva vitatkozni próbáljanak Istennel, akkor ez vajon nem uszítás? Nem szembeszegülés Istennel? És származhat-e bármi jó az Istennel való szembeszegülésből? Meg lehet-e így is menteni téged? Azt reméled, hogy Isten meg fog menteni, azonban megtagadod az Ő munkájának az elfogadását, ellenállsz Istennek és szembeszegülsz Ővele – vajon így is meg fog menteni téged Isten? Felejtsd el ezeket a reményeidet! Amikor hibát követtél el, Isten nem vont felelősségre, és nem is vetett ki téged emiatt az egyetlen hiba miatt. Isten háza lehetőséget adott neked, és lehetővé tette számodra, hogy folytasd a kötelesség végzését, és tarts bűnbánatot, amely lehetőséget Istentől kaptad; ha van lelkiismereted és értelmed, akkor ezt becsben tartod. Némelyek állandóan felületesek, amikor a kötelességeiket végzik, és elbocsátják őket; vannak, akiknek a számukra kijelölt kötelességet kiigazítják. Vajon ez azt jelenti, hogy ki lettek vetve? Nem ezt mondta Isten; még mindig van esélyed. Mi hát a teendőd? Tarts önvizsgálatot és ismerd meg önmagad, és légy képes valódi bűnbánatra; ez az út. Azonban némelyek nem ezt teszik. Felveszik a harcot és mindenfelé azt mondogatják: »Nem engedték meg nekem ennek a kötelességnek a végzését, mert rossz dolgot mondtam és megsértettem valakit.« Nem magukban keresik a problémát, nem gondolkodnak el, nem kutatják az igazságot, nem vetik alá magukat Isten elrendezéseinek és vezényléseinek, és szembeszegülnek Istennel azzal, hogy elképzeléseket terjesztenek. Vajon nem váltak Sátánná? Amikor azon dolgokat teszed, amelyeket a Sátán, akkor nem vagy többé Isten követője. Isten ellenségévé váltál – megmentheti vajon Isten az ellenségét? Nem. Isten romlott beállítottságú, valóságos embereket szabadít meg – nem pedig ördögöket, nem az ellenségeit. Amikor szembeszegülsz Istennel, panaszkodsz Istenre, félreértelmezed Istent, és ítélkezel Isten felett, elképzeléseket terjesztve Istenről, akkor teljes mértékben Isten ellen vagy, felháborodást szítasz Isten ellen” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságalapelvek kutatásával végezheti jól a kötelességét). Isten szavai mélységesen felkavartak. Bár elbocsátottak, a gyülekezet mégis adott esélyt, hogy kötelességet végezzek. Nem mondták azt, hogy nem törekedhetek az igazságra, vagy hogy ki fognak iktatni. Másik kötelességet intéztek számomra, ami lehetőséget adott, hogy igazán magamba szálljak és megismerjem önmagam. De mivel nem értettem Isten szándékát, azt gondoltam, hogy az elbocsátással elveszítem a státuszomat és az arcomat. Negatív és ellenálló voltam. Annyira lázadó és észszerűtlen voltam! Amikor az új hívőket öntöztem, mivel nem voltam jó képességű, nem tudtam világosan közösséget vállalni az igazságról, és az újonnan érkezettek kérdéseire nem született időben megoldás. Mivel féltem, hogy mások lenéznek, mindig megjátszottam magam, és nem nyíltam meg, hogy segítséget kérjek a felmerülő nehézségekkel kapcsolatban. A vezető közösséget vállalt velem a kötelesség alapelveiről és módszereiről, de én megelégedtem azzal, hogy csak tudok róluk, és utána nem gondolkodtam azon, hogyan gyakoroljam és alkalmazzam őket. Így a sok közösségvállalás után sem értettem meg sok alapelvet, és az öntözési munkámnak soha nem lett jó eredménye. Nemcsak hogy gyenge képességű voltam, de rendkívül arrogáns is, és nem volt bennem a szándék az igazság keresésére. Valójában nem fejlesztettem a képességeimet, és nem volt előrelépés a munkámban. Ezért volt szükség arra, hogy áthelyezzenek egy másik kötelességre. De nem voltam hajlandó elismerni a romlottságomat és a hibáimat. Felháborodással fogadtam az áthelyezésemet, és nem voltam hajlandó elfogadni. Tévesen gondoltam azt is, hogy Isten leleplez engem, rossz színben tüntet fel, és ki fog iktatni. Ez abszurd és teljesen észszerűtlen volt a részemről. A gyenge képességem és az újoncok öntözésében elért eredménytelenségem miatt gyakran voltam negatív. Ha továbbra is azt a kötelességet végeztem volna, az nemcsak a saját életemnek ártott volna, hanem a gyülekezet munkáját is feltartotta volna. A képességem és az erősségeim alapján a vezető olyan kötelességet bízott rám, amit el tudtam végezni. Ez az alapelvek követése volt, és felelősségteljes hozzáállás az életemhez. De én nem tudtam, hogy mi a jó nekem. Nem szálltam magamba, hogy megismerjem önmagam, hanem ellentámadásba lendültem, a háta mögött ítélkeztem a vezetőről, és negativitást terjesztettem. Kívülről úgy tűnt, mintha csak benne keresnék hibát, de valójában Istennel szálltam szembe, és Ellene mentem. Ahogy így lelepleződtem, megláttam, hogy nemcsak a képességem hiányos, hanem a beállítottságom is súlyosan romlott. Ha nem vetném alá magam, ahogy kellene, és nem végezném komolyan a kötelességemet, lelepleződnék és kiiktatnának!

Ahogy elgondolkodtam, felfedeztem egy téves nézetet is, amihez ragaszkodtam. Azt gondoltam, hogy a kötelességeknek különböző rangjuk van, hogy vannak alantas és magasztos kötelességek, és csak a vezetői vagy az öntözési munka számít igazi kötelességnek, míg az általános ügyek intézése nem is számít kötelességnek. Alacsonyrendű munkának tartottam, úgy gondoltam, hogy az ilyen kötelességek végzése csupán robotolás, és a robotolásom után a végén úgyis kiiktatnak. Így, amikor meghallottam, hogy az általános ügyek intézésére osztottak be, alacsonyabb rendűnek éreztem magam, és úgy éreztem, gépként kezelnek. Nagyon ellenálltam, és még a kötelességem végzésére sem éreztem késztetést. De a gyülekezetben minden kötelesség Istennek az emberiség megmentésére irányuló irányítási tervét szolgálja. Legyen szó vezetői, öntözői vagy általános ügyekkel kapcsolatos munkáról, mindez kötelesség, és mindenkinek jól kell együttműködnie. Olyan ez, mint egy gép, ahol minden egyes alkatrésznek megvan a maga célja, így a kötelességek között nincs nagy vagy kicsi, magas vagy alacsony, nemes vagy alantas, csak különböző funkciók. Nem számít, ki milyen kötelességet végez, mindenki számára vannak tanulnivalók és igazságalapelvek, amelyeket gyakorolnia kell, és amelyekbe be kell lépnie. Amíg az igazságra törekszünk, Isten mindannyiunkat megmenthet. De én mindig rosszul gondolkodtam a dolgokról. Azt hittem, hogy az általános ügyek intézése csupán robotolás és mindenes munka. Ezt az eltorzult nézőpontot alkalmaztam a kötelességem megváltozására, és félreértettem Isten szándékát. Ez igazán undorító és gyűlöletes Isten számára. Ez eszembe juttatta Isten néhány szavát: „Isten kívánsága az, hogy minden ember tökéletessé váljon, hogy végül megnyerje őket, hogy teljesen megtisztuljanak általa, és olyan emberré váljanak, akiket Ő szeret. Mindegy, hogy azt mondom-e nektek, hogy elmaradottak vagy gyenge képességűek vagytok, ez mind tény. Az, hogy ezt mondom, nem bizonyítja, hogy szándékomban áll elhagyni titeket, hogy elvesztettem a belétek vetett reményt, még kevésbé azt, hogy nem vagyok hajlandó megmenteni titeket. Ma azért jöttem, hogy elvégezzem az üdvösségetek munkáját, ami azt jelenti, hogy az általam végzett munka az üdvösség munkájának folytatása. Minden embernek megvan az esélye arra, hogy tökéletessé legyen téve: ha hajlandó vagy rá, ha törekszel rá, akkor végül képes leszel elérni ezt az eredményt, és egyikőtök sem lesz elhagyatva. Ha gyenge képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a gyenge képességeddel lesznek összhangban; ha jó képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a jó képességeddel lesznek összhangban; ha balga és írástudatlan vagy, a veled szemben támasztott követelményeim az írástudatlanságoddal lesznek összhangban; ha írástudó vagy, a veled szemben támasztott követelményeim az írástudásoddal lesznek összhangban; ha idős vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a koroddal lesznek összhangban; ha képes vagy vendégszeretetre, a veled szemben támasztott követelményeim ezzel a képességeddel lesznek összhangban; ha azt mondod, hogy nem tudsz vendégszerető lenni, és csak egy bizonyos feladatot tudsz ellátni, legyen az az evangélium terjesztése, vagy a gyülekezet gondozása, vagy más általános ügyek intézése, az Általam rajtad végzett tökéletesítés azzal a funkcióval lesz összhangban, amit végzel” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére). Isten szavait olvasva nagyon meghatódtam, de ugyanakkor el is szégyelltem magam. Félreértettem és Istent okoltam, anélkül hogy megértettem volna az Ő szándékát. Azt hittem, a gyenge képességem miatt osztottak be az általános ügyek intézésére, és hogy a robotolásom befejeztével kiiktatnak. Valójában Isten soha nem mondta, hogy nem menti meg a gyenge képességű embereket, és nem a képességeik vagy az általuk végzett kötelesség alapján bánik az emberekkel. Azt nézi, hogy szeretik-e az igazságot és törekszenek-e rá. Ez a megmentésük kulcsa. Eszembe jutott egy gonosz személy, akit korábban eltávolítottak a gyülekezetből. Úgy tűnt, jó képességű, és a kötelessége csodálatot váltott ki, de mindig a státuszra törekedett, elnyomott másokat, és kirekesztette a másként gondolkodókat. Már többször is megmetszették, de nem tért meg. Végül eltávolították a gyülekezetből. És a hamis vezetők és antikrisztusok többsége, akiket az utóbbi években lelepleztek és kiiktattak, külsőleg jó képességekkel és adottságokkal rendelkezett, de nem az igazságra törekedett. Mindannyian sok gonoszságot követtek el a hírnévért és a státuszért, és Istennel ellentétes úton jártak. Bármilyen nagyszerűnek is tűnjön valaki képessége, bármilyen magas is legyen a státusza, ha nem törekszik az igazságra, csak idő kérdése, hogy Isten leleplezze és kiiktassa. Eszembe jutott néhány átlagos képességű testvér is, akiknek a kötelessége nem figyelemre méltó, de képesek szívüket-lelküket beletenni, helyt állva teremtett lényként. Amikor romlottság mutatkozik meg bennük, Isten elé járulnak imádságban és keresésben, hogy magukba szálljanak és megismerjék önmagukat Isten szavai által. A romlott beállítottságuk idővel valóban megváltozik. Isten természete annyira igazságos! Isten senkivel sem bánik méltánytalanul. A képességünk szintjétől függetlenül bármilyen kötelességet is végzünk, Isten mindenkit egyenlően gondoz és öntöz, és helyzeteket teremt számunkra, hogy megtapasztaljuk az Ő szavait, és belépjünk az igazságvalóságba. Istennek az ember megmentésére irányuló munkája annyira gyakorlati! Miután megértettem Isten szándékát, már nem voltam annyira ellenálló a jelenlegi kötelességemmel szemben, hanem alá akartam vetni magam, és jól akartam végezni.

Később olvastam Isten néhány további szavát: „Ahhoz, hogy ma képesek legyetek végrehajtani a kötelességeteket Isten házában, legyen az kicsi vagy nagy, legyen az fizikai vagy szellemi, és legyen az külső ügyek kezelése vagy belső munka, senkinek a kötelességvégzése nem történik véletlenszerűen. Hogyan is lehetne ez a te választásod? Az egészet Isten vezérli. Csak Isten megbízatása miatt vagy így felindulva, csak azért van benned ez a küldetéstudat és felelősségérzet, és csak azért tudod ezt a kötelességet elvégezni. A nem hívők között nagyon sokan vannak, akik jó megjelenéssel, tudással vagy tehetséggel rendelkeznek, de vajon Isten jó szemmel néz rájuk? Nem. Isten őket nem választotta ki, és Ő csak rátok, erre az embercsoportra néz jó szemmel. Azzal bíz meg mindannyiótokat, hogy vállaljatok mindenféle szerepet, végezzetek mindenféle kötelességet, és vállaljatok fel különféle felelősségeket az Ő irányítási munkájában. Micsoda dicsőség és kiváltság lesz az, amikor Isten irányítási terve végre véget ér és teljesül! Tehát akkor, amikor az emberek egy kis nehézséget szenvednek, miközben a kötelességüket végzik napjaikban; amikor fel kell adniuk néhány dolgot, egy kis áldozatot kell hozniuk, és meg kell fizetniük egy bizonyos árat; amikor elveszítik a státuszukat, a hírnevüket és a nyereségüket a világban; és amikor ezek a dolgok mind eltűnnek, akkor úgy tűnik, mintha mindezt Isten elvette volna tőlük, azonban valami sokkal becsesebbet és értékesebbet nyertek. Mit nyertek el az emberek Istentől? Kötelességük végrehajtásával elnyerték az igazságot és életet. Csak akkor vagy valóságos ember, ha végrehajtottad a kötelességedet, ha elvégezted Isten megbízatását, ha az egész életedet a küldetésednek és az Istentől kapott megbízatásodnak éled, ha gyönyörű bizonyságtételed van, és ha olyan életet élsz, amely értékkel bír. És miért mondom azt, hogy valóságos ember vagy? Mert Isten kiválasztott téged, és megbízott azzal, hogy Ő irányítása alatt, teremtett lényként végezd a kötelességed. Ez a legnagyobb érték és a legnagyobb értelem az életedben” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). „Isten nem azt nézi, hogy mit mondasz vagy ígérsz az Ő színe előtt; azt nézi, hogy van-e igazságvalósága annak, amit teszel. Az sem érdekli Istent, hogy mennyire magasztosak, mélyrehatóak vagy hatalmasak a tetteid. Tegyél bár meg csupán egy apró dolgot, ha Isten minden mozdulatodban őszinteséget lát, akkor azt fogja mondani: »Az illető őszintén hisz bennem. Soha nem kérkedett. A hivatalának megfelelően viselkedik. Bár nem feltétlenül járult hozzá kiemelkedően Isten házához, és csekély képességgel rendelkezik, viszont állhatatos és őszinte mindabban, amit tesz.« Miből áll ez az őszinteség? Isten iránti félelemből és alávetettségből, valamint igaz hitből és szeretetből. Minden benne van, amit Isten látni akar. Az ilyen emberek mások számára talán jelentéktelennek tűnnek, lehet, hogy ők készítik az ételt vagy takarítanak, olyan valakik, akik hétköznapi kötelességet végeznek. Az ilyen emberek mások számára jelentéktelenek, semmi nagy dolgot nem értek el, és nincs bennük semmi dicséretes, bámulatra vagy irigylésre méltó, csupán hétköznapi emberek. Mégis, minden megvan bennük és mindent megélnek, amit Isten megkövetel, és mindenüket Istennek adják. Áruld el nekem, mi mást akar még Isten. Meg van elégedve velük” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavai megmutatták nekem, hogy nem számít, milyen kötelességet kapok, az Isten uralmából és elrendezéseiből származik. Alá kell vetnem magam, és szívvel-lélekkel kell hozzáállnom. Nem számít, milyen a képességem, vagy mennyit tudok elvégezni, minden tőlem telhetőt meg kell tennem, mindent bele kell adnom. Ez Isten szándéka, és valójában ez jelenti a kötelességem végzését.

Ezt követően helyes hozzáállást vettem fel, és szorgalmasan végeztem az általános ügyekkel kapcsolatos munkát, és egy idő után rájöttem, hogy ez egyáltalán nem az az alantas munka, aminek képzeltem. Ez a kötelesség is rengeteg alapelv megértését és az ezekbe való belépést igényli, és a végzése során őszinte, igazságkereső szívre van szükség. Egy időnyi gyakorlás révén sokat tanultam az általános ügyek intézéséből. Elsajátítottam néhány készséget, megértettem néhány alapelvet, és megtapasztaltam azt is, hogy Isten milyen gyakorlatiasan menti meg az emberiséget. Ez a kötelességbeli változás megváltoztatta a kötelességekkel kapcsolatos téves nézőpontomat, és hajlandóvá váltam alávetni magam Isten elrendezéseinek, és minden tőlem telhetőt megtenni a kötelességemben. Hála Istennek!