2019 augusztusában egy nap a vezetőm levelet küldött, amelyben arra kért, hogy menjek el egy vidéki nővérért. Láttam, hogy a nővér lakcíme a szomszédos gyülekezet területére esik. Azt gondoltam: „Miért a mi gyülekezetünkbe helyezik át? Miért nem a közelebbihez megy?” De ha jobban belegondoltam, a gyülekezetünknek mindenféle munkához szüksége volt segítő kezekre, így elhatároztam, hogy elhozom és meglátom, mi lesz. Nem számít, milyen kötelességet tudna elvégezni, minden plusz segítség jól jön. Aztán láttam, hogy a levélben az áll, hogy a nővért Csu Jünnek hívják, és hirtelen eszembe jutott: „Néhány évvel ezelőtt találkoztam Csu Jün nővérrel. A negyvenes éveiben jár, és jól érti az igazságot. Ha ő az, akár vezető vagy dolgozó is lehetne a gyülekezetünkben. Így lenne egy plusz segítőtársam.” Nagyon megörültem ennek a gondolatnak. Már nem törődtem vele, hogy messze lakik, csak azonnal a gyülekezetbe akartam hozni!

A levélben lévő cím alapján megtaláltam Csu Jün házát, és bekopogtam az ajtón, de aki kinyitotta, nagyon idősnek nézett ki. Nem az a Csu Jün volt, akit ismertem. Gyorsan azt mondtam: „Elnézést, rossz helyen kopogtattam!” Megfordultam, hogy elmenjek, de utánam jött, és élénken kérdezte: „Kit keres?” Mondtam, hogy Csu Jünt. Gyorsan azt mondta: „Én vagyok az!” Bementem utána a házba. Ahogy beszélgettünk, megtudtam, hogy a KKP letartóztatta, és több mint három évet töltött börtönben. A szabadulása után a rendőrség továbbra is megfigyelés alatt tartotta, így nem tudott összejövetelekre járni a lakhelyén. Nem volt más választása, mint a fiához költözni, hogy újra gyülekezeti életet élhessen. Miután megismertem a helyzetét, elszorult a szívem. Arra gondoltam: „Bárcsak az a Csu Jün lenne, akit ismerek. Ha ő csatlakozna a gyülekezetünkhöz, nagyszerű segítőm lenne. De ezt a Csu Jünt a rendőrség figyeli. Ez azt jelenti, hogy semmilyen kötelességet nem végezhet. A gyülekezetben már így is kevés öntöző van, és most valakinek négyszemközt kell vele összejöveteleket tartani. Ha a rendőrség a vele kapcsolatban álló testvéreket is célba veszi, a veszteségek szörnyűek lesznek! Nem, ő nem jöhet a gyülekezetünkbe. Amikor visszamegyek, írok a vezetőnek, és megkérem, hogy a közeli gyülekezetbe helyezze át Csu Jünt.” Miután megismertem a helyzetét, indulni készültem. Nem kérdeztem meg tőle, milyen problémái vagy nehézségei vannak. Csu Jün sürgetően kérdezte tőlem: „Mikor jössz vissza?” Gépiesen azt mondtam: „Csak várj itt! Majd jelentkezem, miután megbeszéltem néhány dolgot.”

Ahogy visszafelé gyalogoltam, magamban keseregtem: „A vezető nem tudja, mit csinál. Csu Jün olyan közel van a szomszédos gyülekezethez. Miért nem onnan mentek el érte? Nekünk olyan messze van. A jövőben sok időt fogunk pazarolni arra, hogy elmenjünk hozzá összejöveteleket tartani...” A szívemben zúgolódtam, miközben tovább haladtam észak felé, és egyszer csak rájöttem, hogy eltévedtem. Amikor útbaigazítást kértem, kiderült, hogy az ellenkező irányba mentem, kifelé a városból. Teljesen összezavarodtam: „Már jártam ezen az úton. Hogy tévedhettem el?” Akkor nem sokat gondolkodtam ezen. Hazaérve levelet írtam, amelyben azt javasoltam a vezetőnek, hogy Csu Jünt a közeli gyülekezetbe helyezze át.

A levél elküldését követő napokban mindig nyugtalan voltam, mintha valami nem lenne rendben. Nem tudtam megnyugodni, amikor Isten szavát olvastam, és sem a prédikációkra, sem a közösségre nem tudtam összpontosítani. Rájöttem, hogy talán olyasmit tettem, ami Isten szándékával ellentétes, ezért gyorsan imádkoztam Istenhez, kérve, hogy világosítson meg és vezéreljen önmagam megismerésére. Ima után hirtelen eszembe jutott a minapi eltévedésem. Rájöttem, hogy amikor Csu Jün gyülekezetbe való befogadásáról volt szó, csak a saját érdekeimmel törődtem. Ha nekem jó lenne, megtenném, de ha nem, akkor elutasítottam és panaszkodtam. Egyáltalán nem törődtem a nővérem életével. Csak azután értettem meg valamit a problémámból, miután elolvastam néhány szakaszt Isten szavaiból. Isten szavai azt mondják: „Az ember érdekeit illető dolgok fedik fel őket a leginkább. Az érdekek szorosan összekapcsolódnak minden ember életével, és mindenben, amivel az ember minden egyes nap kapcsolatba kerül, benne vannak az érdekei. Amikor például mondasz valamit vagy beszélsz egy dologról, abban milyen érdekek vannak? Amikor két ember megvitat valamilyen kérdést, akkor arról van szó, hogy ki beszél világosan és ki nem beszél világosan, kit tartanak nagyra a többiek és kit néznek le a többiek, [...] Milyen más szempontokat foglalnak még magukban azok az érdekek, amelyekre az emberek törekednek? Amikor az emberek az ügyeiket intézik, folyamatosan mérlegre teszik a dolgokat, számolgatnak és töprengenek az elméjükben, törik a fejüket, hogy kigondolják, mely tettek állnak az érdekükben, mely tettek nem állnak érdekükben, mely tettek mozdíthatják elő az érdekeiket, mely tettek azok, amelyek legalábbis nem sértik az érdekeiket, és mely tettek hozhatják nekik a legtöbb dicsőséget és a legnagyobb anyagi nyereséget, illetve melyek révén válhatnak a legnagyobb haszonélvezővé. Ez az a két érdek, amelyekért az emberek harcolnak, amikor ügyeik merülnek fel” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész)). „Amíg az emberek meg nem tapasztalták Isten munkáját, és meg nem értették az igazságot, addig a Sátán természete irányítja és uralja őket belülről. Konkrétan mit foglal magában ez a természet? Például miért vagy önző? Miért véded a saját pozíciódat? Miért vannak ilyen erős érzéseid? Miért élvezed ezeket az igaztalan dolgokat? Miért szereted ezeket a gonoszságokat? Mi az alapja annak, hogy ennyire odavagy az ilyesmikért? Honnan jönnek ezek a dolgok? Miért fogadod el őket ilyen boldogan? Mostanára már mind megértettétek, hogy mindezek mögött fő okként az áll, hogy a Sátán mérge ott van az emberben. Tehát mi is a Sátán mérge? Hogyan fejezhető ki? Például, ha azt kérdezed: »Hogyan kellene az embereknek élniük? Mi az, amiért az embereknek élniük kellene?« – azt felelik: »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.« Ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, saját magukért teszik – és így csak önmagukért élnek. »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet már a romlott emberiség létezésének alapjává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan kell Péter útján járni?). Isten igéje feltárta az állapotomat. Láttam, hogy önző és aljas vagyok. Mindenben a saját érdekeimet nézem, és keresem a módját, hogy a lehető legnagyobb hasznot húzzam a dolgokból. Egyáltalán nem gondoltam a testvéreimre, nem is beszélve a gyülekezet munkájáról. Amikor a vezető megkért, hogy hozzam el Csu Jün nővért, azt gondoltam, hogy tudna dolgozni a gyülekezetért, és lenne még egy segítőm, aki megkönnyíti a terheimet és hatékonyabbá teszi a munkámat, amitől én is jobbnak tűnnék, ezért alig vártam, hogy a gyülekezetünkben üdvözölhessem. De amikor láttam, hogy ő nem az a nővér, akit ismertem, és hogy biztonsági kockázatot jelent, tudatosult bennem, hogy nemcsak hogy nem fog tudni kötelességet végezni, de valakinek még négyszemközt kell összejöveteleket tartani vele. Arra gondoltam, hogy nemcsak hogy nem fogja javítani a munkánk hatékonyságát és nem tüntet fel engem jó fényben, de még a biztonságunkra is kockázatot jelenthet. Elleneztem a dolgot, és panaszkodtam, hogy a vezető elrendezése észszerűtlen, ezért sietve próbáltam őt áthelyeztetni egy szomszédos gyülekezetbe. Láttam, hogy a „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” sátáni méreg szerint élve egyre önzőbbé és aljasabbá válok. Csak a saját érdekeimet viseltem a szívemen, és csak magammal törődtem. Isten látja, mi van a szívünkben. Hogyne utálná Isten a gondolataimat? Amikor arra gondoltam, hogy Csu Jün nővért áthelyezték a szomszédos gyülekezetbe, lelkiismeret-furdalásom támadt, és tudtam, hogy a jövőben Isten szava szerint kell gyakorolnom, és többé nem vehetem figyelembe a saját érdekeimet.

Egy idő után újabb levelet kaptam a vezetőmtől. Néhány testvér a KKP elől menekült, és el kellett intéznünk, hogy a mi gyülekezetünkbe jöjjenek. A levelet olvasva azt gondoltam magamban: „Ezúttal már nem vehetem figyelembe a saját érdekeimet. Függetlenül attól, hogy tudnak-e kötelességeket végezni, készen állok befogadni őket, hogy gyülekezeti életük lehessen.” Így elmentem a vezetőm által megadott címekre, üdvözöltem őket a gyülekezetünkben, és megtettem a szükséges intézkedéseket. Miután így gyakoroltam, nagyon békésnek és nyugodtnak éreztem magam.

Később a rendőrség engem is figyelt, így biztonsági kockázatot jelentettem, és nem érintkezhettem másokkal. Nem járhattam összejövetelekre, és nem végezhettem a kötelességeimet. Nehéz időszak volt ez számomra. Gyakran hiányoltam azokat a napokat, amikor a testvéreimmel vehettem részt az összejöveteleken és a kötelességeimet végezhettem. Alig vártam, hogy újra láthassam a testvéreimet, hogy együtt beszélgessünk az igazságról, és elmondhassam, ami a szívemen van. Gyötört a gyülekezeti élet és a testvéreim utáni vágyakozásom. Csak akkor értettem meg, hogyan érzik magukat a KKP által üldözött testvérek, amikor nem élhetnek gyülekezeti életet, és nem érintkezhetnek a testvéreikkel. Csu Jün nővérre gondoltam, akit áthelyeztettem a szomszédos gyülekezetbe. Akkor csak arra gondoltam, hogy mivel nem tud kötelességeket végezni, nem lenne segítségére a gyülekezet munkájának. De bele sem gondoltam, mennyi gyötrelmet és fájdalmat élhet át, tekintve, hogy több mint három évig börtönben volt a KKP miatt, szabadulása után még mindig megfigyelés alatt állt, és nem érintkezhetett a testvéreivel, sem gyülekezeti életet nem élhetett. Azért, hogy összejövetelekre járhasson, kénytelen volt eljönni hozzánk a lakhelyéről. Azért tette ezt, hogy kapcsolatba léphessen a testvérekkel, de én elutasítottam egyetlen vigasztaló szó vagy egy csöppnyi együttérzés nélkül. Minél többet gondolkodtam ezen, annál nagyobb bűntudatot éreztem. Miért voltam ilyen hideg és szívtelen? Egy nap olyan szavakat olvastam Istentől, amelyek felfedték az antikrisztusokat, és ez segített tisztábban látnom a problémámat. Isten szavai azt mondják: „Az antikrisztusok alattomosságának és könyörtelenségének elsődleges megnyilvánulása az, hogy minden cselekedetüknek különösen világos célja van. Az első dolog, amire gondolnak, az a saját érdekük; a módszereik pedig aljasak, durvák, hitványak, közönségesek és kétesek. Nincs őszinteség abban, ahogyan cselekednek, ahogyan az emberekkel bánnak, és az alapelvekben sem, amelyek szerint bánnak velük. Úgy bánnak az emberekkel, hogy kihasználják őket, és játszadoznak velük, amikor pedig már nem jelentenek számukra hasznos értéket, félredobják őket. Ha hasznos értéket képviselsz számukra, akkor úgy tesznek, mintha törődnének veled: »Hogy vagy? Voltak nehézségeid? Segíthetek megoldani a nehézségeidet. Szólj, ha bármilyen problémád van! Itt vagyok neked. Milyen szerencsések vagyunk, hogy ilyen jó a kapcsolatunk!« Olyan figyelmesnek tűnnek. Mégis, ha eljön a nap, amikor már nem jelentesz számukra semmilyen hasznos értéket, akkor elhagynak, félredobnak, és semmibe vesznek, mintha soha nem is találkoztak volna veled. Amikor valóban problémád van, és megkeresed őket segítségért, hirtelen megváltozik a hozzáállásuk, a szavaik már nem olyan kedvesek, mint amikor először ígérték, hogy segítenek neked – miért van ez így? Azért, mert nem jelentesz számukra hasznos értéket. Következésképpen, nem fordítanak többé figyelmet rád. És ez még nem minden. Ha rájönnek, hogy valamit rosszul csináltál, vagy ha találnak valamit, amit befolyásolásra tudnak használni, akkor hideg cinizmussal viszonyulnak hozzád, és akár el is ítélhetnek. Mi a véleményed erről a módszerről? A jóindulat és az őszinteség megnyilvánulása ez? Amikor az antikrisztusok ilyen alattomosságot és könyörtelenséget tanúsítanak a másokkal szembeni viselkedésükben, van-e abban bármi nyoma is az emberi mivoltnak? Van-e bennük a legcsekélyebb őszinteség is az emberek iránt? Egyáltalán nincs. Mindent a saját hasznukért, büszkeségükért és ismertségükért tesznek, hogy státuszt és hírnevet szerezzenek maguknak mások között. Ha tudnak, kihasználnak mindenkit, akivel csak találkoznak. Akiket nem tudnak kihasználni, azokat megvetik, és nem törődnek velük; még ha merészkedsz is megközelíteni őket, nem vesznek tudomást rólad, és még csak rád sem néznek. De ha eljön a nap, amikor szükségük van rád, akkor hirtelen megváltozik a hozzáállásuk veled szemben, nagyon figyelmesek és kedvesek lesznek, ami zavarba ejt téged. Miért változott meg a hozzáállásuk veled szemben? (Azért, mert most már hasznos értéket képviselsz számukra.) Így van. Amikor látják, hogy hasznos értéket képviselsz, megváltozik a hozzáállásuk” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik exkurzus: Az antikrisztusok jellemének és beállítottság-lényegének összefoglalása (Első rész)). Amikor láttam, mit tárt fel Isten igéje, nyomorultul éreztem magam és bűntudatom volt. A tetteim és cselekedeteim megegyeztek egy antikrisztuséval. Minden helyzetben volt valamilyen indítékom, és csak a saját érdekeimet vettem figyelembe. Kapcsolataimban mindig számító voltam, és csak eszközként tekintettem az emberekre. Nem volt bennem szeretet a testvéreim iránt, sem őszinteség vagy kedvesség. Csu Jün nővér olyan sokáig állt a KKP megfigyelése alatt, és nem élhetett gyülekezeti életet. Meg kellett volna értenem a helyzetét, és szeretettel kellett volna támogatnom és segítenem őt, elintézve, hogy a lehető leghamarabb összejövetelekre járhasson, és elvégezhesse azokat a kötelességeket, amelyeket tud. De én aggódtam az általa jelentett biztonsági kockázat miatt. Arra gondoltam, hogy a gyülekezetbe való befogadása semmit sem segítene a gyülekezet munkáján, sőt, további energiát kellene fordítanunk és árat kellene fizetnünk azért, hogy segítsünk neki. A legrosszabb esetben veszélyeztetné a többi testvér biztonságát, ami hatással lenne a gyülekezeti munkára. Így egyáltalán nem törődtem azzal, hogy élhet-e gyülekezeti életet, és egyetlen kérdést sem tettem fel neki az állapotáról vagy a nehézségeiről. Csak meg akartam szabadulni tőle, nem pedig befogadni a gyülekezetbe. Közömbös és önző voltam. Óhatatlanul is fel kellett tennem magamnak a kérdést: „Ebben a kis dologban sem tudtam a nővéremre gondolni. Nincs bennem szeretet, sem együttérzés. Akkor hogyan lehetett volna őszinte az a segítség, amit korábban a testvéreimnek nyújtottam?” Az elmélkedés által rájöttem, hogy sokszor azért segítek a testvéreimnek, mert én vagyok a gyülekezetvezető. Azt gondoltam, hogy ha megfelelő támogatást nyújtok nekik, és gondoskodom arról, hogy mindenki állapota normális legyen, akkor eredményeket érhetek el a kötelességemben, és ezáltal biztosíthatom, hogy jó színben tűnjek fel. Csak most jöttem rá, hogy nem vagyok tekintettel Isten szándékaira, és hogy nem teszek eleget a vezetői felelősségemnek. Ehelyett a hírnevemet és a státuszomat védtem. Külsőleg a kötelességemet végeztem, de valójában a személyes érdekeimre vigyáztam a kötelességteljesítés álcája alatt, és másokat ugródeszkaként használtam a hírnévre és a státuszra való törekvésemben. Amit tettem, az undorító volt Isten előtt, és az Istennel szembeni ellenállás útján jártam. Ha nem tapasztaltam volna meg a gyülekezeti élet hiányának fájdalmát, soha nem ismertem volna meg azt a fájdalmat és szenvedést, amelyet a testvéreim éltek át összejövetelek és gyülekezeti élet nélkül. És soha nem ismertem volna fel az alattomos és ádáz antikrisztusi természetemet.

Olvastam egy másik szakaszt Isten szavából: „A saját érdekeikre törekvő emberekben az a hiba, hogy a célok, amelyekre törekednek, a Sátán céljai, és hogy ezek gonosz és jogtalan célok. Amikor az emberek olyan személyes érdekekre törekednek, mint a hírnév, a nyereség és a státusz, akaratlanul is a Sátán eszközévé, a Sátán kiáramlásává, sőt a Sátán megtestesülésévé válnak. Negatív szerepet játszanak az egyházban; az egyház munkájára, a normális gyülekezeti életre és Isten választott népének normális törekvésére zavaró és károsító hatásuk van; ellenséges és negatív hatást gyakorolnak” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész)). Isten szavainak ez a kinyilatkoztatása ráébresztett, hogy ha az igazság gyakorlása nélkül végezzük a kötelességünket, és a saját hírnevünket és státuszunkat védelmezzük, akkor bármilyen nagy árat is fizetünk, mindig negatív szerepet fogunk játszani a gyülekezetben, és a Sátán eszközeivé válunk. Csak akadályozzuk és megzavarjuk a gyülekezet munkáját, és károsítjuk a testvéreink életbe való belépését. Csu Jün nővérre gondoltam, aki kénytelen volt eljönni hozzánk a lakhelyéről, csak hogy részesülhessen a gyülekezeti életben. Őszintén hitt Istenben, és vágyott Isten igéjére. Ha csak egy csöppnyi emberség is lett volna bennem, nem bántam volna így vele. Gyülekezetvezető voltam, de amikor Csu Jün nővér bajban volt, képtelen voltam segíteni neki, közömbösen és kegyetlenül megpróbáltam áthelyeztetni egy másik gyülekezethez. Minél többet gondolkodtam azon, amit tettem, annál jobban gyűlöltem magam. Úgy éreztem, tartozom a nővéremnek, és még inkább tartozom Istennek. Isten elé járultam és imádkoztam: „Istenem! Csak a saját érdekeimet nézem, amikor cselekszem, és nincs bennem szeretet a testvéreim iránt. Annyira önző és ádáz vagyok! Istenem! Bűnbánatot akarok tartani...”

Később elolvastam egy másik szakaszt Isten szavából. Láttam Isten önzetlen gondoskodását és törődését az emberiség iránt, és még jobban szégyelltem magam az önzésem és ádázságom miatt. Isten szavai azt mondják: „Nem számít, mennyit hallottál meg Isten szavából, mennyi igazságot tudtál elfogadni, és mennyit értettél meg abból, mennyi valóságot éltél meg, és mennyi eredményt értél el, van egy tény, amit meg kell értened: Isten igazsága, útja és élete minden egyes embernek szabadon megadatik, és mindenki számára igazságos. Isten soha nem fogja előnyben részesíteni az egyik embert a másikkal szemben azért, hogy az mennyi ideje hisz Istenben, vagy hogy mennyit szenvedett, és soha nem fog előnyben részesíteni vagy megáldani valakit azért, mert az régóta hisz Őbenne, vagy mert sokat szenvedett. Isten senkivel sem fog másként bánni a kora, a megjelenése, a neme, a családi háttere vagy egyebek miatt. Mindenki ugyanazt kapja Istentől. Ő nem hagyja, hogy bárki is kevesebbet kapjon, vagy hogy bárki is többet kapjon. Isten minden egyes emberrel szemben igazságos és észszerű. Pontosan azt adja az embereknek, amire szükségük van, és akkor, amikor szükségük van arra, nem hagyja, hogy éhezzenek, fázzanak vagy szomjazzanak, és az ember szívének minden szükségletét kielégíti. Vajon mit követel meg Isten az emberektől, amikor ezeket teszi? Isten megajándékozza őket ezekkel, de vannak-e Istennek bármiféle önző indítékai? (Nincsenek.) Istennek egyáltalán nincsenek önző indítékai. Isten munkája és szavai mind az emberiség érdekét szolgálják, és arra szolgálnak, hogy megoldják az emberek minden nehézségét és problémáját, hogy ők elnyerhessék Tőle az igazi életet. Ez tény” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Isten irányítási tervének az ember a legnagyobb haszonélvezője). Isten önzetlenül gondoskodik mindenkiről, akinek igaz hite van. Fáradságos árat fizetett mindannyiunkért, és soha nem vár semmit cserébe, csupán azt reméli, hogy törekszünk az igazságra, megváltoztatjuk a beállítottságainkat, és megéljük az igaz emberi hasonlatosságot. De én aszerint bántam a testvéreimmel, hogy hasznosak-e. Ha hasznosak voltak, kész voltam bármilyen árat megfizetni. Ha nem, akkor ügyet sem vetettem rájuk. Nem akartam fáradni, ha nem volt haszna. Az Úr Jézus azt mondta: „Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg” (Máté 25:40). Ez igaz. Még a legjelentéktelenebbnek tűnő testvéreknek is segítséget kell nyújtani a gyülekezetben, amennyiben őszintén hisznek Istenben, és nem gonosz emberek, antikrisztusok vagy álhívők. Képesnek lenni szeretettel segíteni rajtuk annyit tesz, mint tekintettel lenni Isten szándékára, és elnyeri Isten elismerését. Különösen azokkal a KKP által üldözött és körözött testvérekkel kell jól bánnunk, akik nem térhetnek haza, és gondoskodnunk kell a biztonságukról. Ez még inkább jótett. Az ember hozzáállása az ilyen testvérekhez mutatja meg az emberségét. Mély megbánást éreztem. Ha kapnék még egy esélyt a kötelességem végzésére, többé nem lehetnék ennyire önző és aljas, és nem nézhetném csak a saját érdekeimet, amikor a testvéreimmel kapcsolatba kerülök. Minden tőlem telhetőt meg kell tennem, hogy segítsek a testvéreimnek, és olyan emberré váljak, akiben van emberség és józan ész.

Néhány hónappal később végre új kötelességet kaptam. A vezetőm azt a feladatot adta, hogy támogassak egy nővért, aki biztonsági kockázatot jelentett. Arra gondoltam: „Mindezen megpróbáltatások után végre van egy kötelességem. De mi fog történni, ha kapcsolatba lépek ezzel a nővérrel, és én is kompromittálódok?” Ekkor rájöttem, hogy nem vagyok a megfelelő állapotban, és sietve imádkoztam Istenhez, hogy fellázadjak magam ellen, mondván: minden tőlem telhetőt meg akarok tenni, hogy segítsem és támogassam a nővéremet. Azáltal, hogy összegyűltünk vele és Isten szaváról beszéltünk, a negatív állapota fokozatosan javult, és cikket akart írni, amelyben bizonyságot tesz Istenről. Amikor minden erőmmel azon voltam, hogy segítsek a nővéremnek, nagy békét éreztem.

A múltban mindig úgy éreztem, hogy jó emberségem van, hogy el tudom viselni a nehézségeket a kötelességemben, és hogy szeretem a testvéreimet. A tények, valamint Isten szavának ítélete és leleplezése által végül megláttam, hogy csak a saját hasznomat keresem. Önző és közömbös vagyok. A Sátán annyira megrontott, hogy már minden emberi hasonlatosság hiányzott belőlem! Isten szava értette meg velem, hogyan kell emberséggel és józan ésszel bánni a testvéreimmel. Segített abban, hogy jól kijöjjek másokkal úgy, hogy közben ne mindig a saját érdekeimet keressem, hanem őszintén támogassam és segítsem a testvéreimet. Hála legyen Istennek!