Amikor általános iskolás voltam, volt egy szöveg, ami mély nyomot hagyott bennem: a körtékről lemondó Kung Zsung története. Kung Zsung a legnagyobb körtéket a bátyjainak és az öccseinek adta, míg ő a legkisebbet vette el, amivel kiérdemelte apja dicséretét. A történetét feljegyezték a Háromkarakteres klasszikusban. Akkoriban nagyon csodáltam Kung Zsung erkölcsi magatartását, és elhatároztam, hogy én is ilyen gyerek leszek. Így gyerekkorom óta, ha volt valami különösen finom vagy szórakoztató dolog a birtokomban, bár nagyon szerettem volna magamnak, Kung Zsungot utánozva a nővéreimnek és a húgaimnak adtam, soha nem versengtem érte. A nővéreim ezért nagyon szerettek, az idősebbek pedig még jobban dicsértek, és azt mondták a többi gyereknek, hogy tanuljanak tőlem. Emiatt azt gondoltam, hogy ez az a fajta emberi tulajdonság, amivel az embereknek rendelkezniük kell. Miután hívő lettem, a testvérekkel is így jöttem ki. A kötelességemben és az életben sem versengtem a dolgokért. Mindenben mindig másokat helyeztem előtérbe. Ezért jó hírnévnek örvendtem a testvérek között, és mindenki azt mondta, hogy könnyű velem kijönni, nem vagyok önző, és tekintettel vagyok másokra. Nagyon büszke voltam magamra ezért a viselkedésért, és mindig azt gondoltam, hogy jó az emberi mivoltom. Később, miután bizonyos tények felfedtek, végre megértettem valamit a téves nézetemről.

2022 januárjában az evangelizációs munka szükségletei miatt sok új evangéliumi és öntöző dolgozót kellett találni, így az volt a feladatom, hogy folyamatosan keressek gondozásra alkalmas öntöző munkatársakat. Néha, amikor öntözésre alkalmas testvéreket találtam, az evangéliumi munkatársak egy lépéssel megelőztek. Ez nagyon boldogtalanná tett, de túl kényelmetlen lett volna szóvá tenni, mert azt gondoltam, mindenki önzőnek és versengőnek tartana. Ezért kitaláltam egy módszert. Szándékosan üzenetet küldtem az öntözési diakónusnak, amelyben közöltem vele, hogy az öntözésre alkalmas embereket elviszik az evangéliumi dolgozók. Ez azt okozta, hogy az öntözési diakónusnak előítéletei támadtak az evangéliumi dolgozókkal szemben, így nem tudtak harmonikusan együttműködni. Amikor egy felsőbb szintű vezető tudomást szerzett erről, szigorúan megmetszett, és leleplezett, amiért viszályt szítottam és akadályoztam a gyülekezet munkáját. A metszés elszomorított, de semmilyen módon nem gondolkodtam el magamon, és nem nyertem önismeretet.

Később hallottam, hogy egy Lyse nevű nővérnek jó a képessége és a megértése, így nagyon alkalmas volt az öntözési munkára. Elmentem a gyülekezetvezetőhöz, hogy kérjem ennek a nővérnek az áthelyezését az újonnan érkezettek öntözésére. De mivel sürgősen szükség volt emberekre az evangélium hirdetéséhez, a gyülekezetvezető Lyse-t küldte ennek a kötelességnek az elvégzésére. Amikor meghallottam a hírt, nagyon megbántódtam, és beszélni akartam erről a gyülekezetvezetővel, de arra gondoltam, ha ezt teszem, a testvérek biztosan önzőnek és olyannak tartanak, aki szeret harcolni a dolgokért. Azt mondtam magamnak: „Nem, nem teszem meg. Így nagylelkűnek és jó természetűnek fogok tűnni.” Ezért elfojtottam a neheztelésemet, és képmutatóan azt mondtam, hogy örülök Lyse-nak, és hogy mind az öntözési, mind az evangelizációs munka a gyülekezet munkája. Nem sokkal később hallottam, hogy a gyülekezetvezető azt mondja: „Jerome testvérnek jó a képessége és tiszta a megértése.” Azt akartam, hogy ez a testvér jöjjön az újonnan érkezetteket öntözni, de váratlanul a gyülekezetvezető azt mondta, hogy már elküldte őt evangéliumi munkásnak. Ezt már nem bírtam tovább. Múltkor Lyse-t kérte fel az evangélium hirdetésére. Miért osztotta be Jerome-ot is az evangelizációs munkára? Az öntözési munkához is kellenek emberek. Szóval, elmondtam a helyzetet a gyülekezetvezetőnek. Miután meghallgatott, azt mondta: „Mivel az öntözési munkához nagyobb szükség van rá, rád bízom Jerome-ot.” De rájöttem, hogy mivel a gyülekezetvezető már elküldte őt az evangelizációs munkára, ha ragaszkodom hozzá, hogy ő hozzánk kerüljön, az evangéliumi dolgozók azt mondhatják, hogy önző vagyok, és magamnak akarom a jó embereket. Ezért úgy döntöttem, hagyom, hogy hirdesse az evangéliumot. Ezzel megmutathatom, hogy jó az emberi mivoltom, nem vagyok önző, és figyelembe veszek másokat. A csoportban azt írtam, hogy Jerome jó evangéliumi munkás lesz, és küldtem egy sor boldog és ünneplő emojit. Valójában mindez csak tettetés volt. Szörnyű hangulatom volt, és tele voltam panasszal. Hogy gondolhatta a vezető, hogy csak az evangelizációs munkához van szükség jó munkatársakra? Nem látta a mi tényleges nehézségeinket. Minél többet gondolkodtam, annál nagyobb megbántottságot éreztem.

Pár nappal később történt valami más is – a vezető arra kért minket, hogy számoljunk be a közelmúltban gondozásba vett munkatársakról. Láttam, hogy az evangéliumi munkások több embert művelnek, mint mi, öntöző dolgozók, és ezt már nem tudtam elviselni. Azonnal elöntött az elégedetlenség és a megbántottság. Nem számítottam rá, hogy ennyi embert képeznek. Még Lyse-t és Jerome-ot is átengedtem nekik. Ez túl igazságtalan volt! Most több evangéliumi munkás volt, mint öntöző. Amikor a jövőbeli rengeteg újonnan érkezőre gondoltam, és arra, hogy milyen kevés öntöző munkatársunk van, nagy nyomás alatt éreztem magam, és előítéleteim támadtak a vezetőmmel szemben. Úgy éreztem, mintha csak az evangelizációs munkára gondolna, és senki sem törődne az öntözési munkával. Minél többet gondolkodtam ezen, annál szomorúbb lettem, és nem tudtam visszatartani a sírást. Miközben a csoportban az evangelizációs diakónust és a gyülekezetvezetőt néztem, ahogy lelkesen beszélnek az újonnan érkezőkről, kívülállónak éreztem magam. Annyira frusztrált voltam, hogy még a csoportot is ott akartam hagyni. Azon a napon délben annyira nyomorultul éreztem magam, hogy enni sem tudtam. Egyedül feküdtem az ágyban és zokogtam; úgy éreztem, ha ez így megy tovább, biztosan megbetegszem. Amikor egy nővér meglátta az állapotomat, azt mondta, hogy nem beszélek egyenesen, és csak megjátszom magam, hogy mások nagylelkűnek gondoljanak, és felnézzenek rám. A nővérem emlékeztetője után végre elkezdtem elgondolkodni magamon. Isten szavában ezeket a szakaszokat olvastam: „Tudjátok-e, hogy mi is valójában egy farizeus? Vannak-e körülöttetek farizeusok? Miért hívják ezeket az embereket »farizeusoknak«? Hogyan jellemezhetők a farizeusok? Ők olyan emberek, akik képmutatók, teljes mértékben hamisak, és megjátsszák magukat mindenben, amit csak tesznek. Milyen szerepet játszanak? Úgy tesznek, mintha jók, kedvesek és pozitívak lennének. Vajon tényleg ilyenek? Szó sincs róla. Mivel képmutatók, minden, ami megnyilvánul és feltárul bennük, hamis; mindez csak színlelés – ez nem az igazi arcuk. Hová van elrejtve az igazi arcuk? Mélyen a szívükbe van elrejtve, hogy mások soha ne lássák meg. Minden külsőség csak színjáték, minden hamis, de csak az embereket tudják becsapni, Istent nem tudják becsapni. [...] Mások számára az ilyen emberek nagyon istenfélőnek és alázatosnak tűnnek, de valójában ez csak színlelés; toleránsnak, elnézőnek és szeretetteljesnek tűnnek, de valójában ez csak szerepjátszás; azt mondják, hogy szeretik Istent, de valójában ez csak színjáték. Mások szentnek hiszik az ilyen embert, de ez valójában színlelés. Hol lehet találni egy olyan embert, aki igazán szent? Az emberi szentség egészében hamis. Az egész csak színjáték, színlelés. Kívülről úgy tűnik, hogy odaadók Isten iránt, de valójában csak színészkednek, hogy mások lássák. Amikor senki sem figyel, a legkevésbé sem odaadók, és minden felületes, amit tesznek. Látszólag feláldozzák magukat Istenért, és elhagyják családjukat meg karrierjüket. De titokban mit tesznek? A saját tevékenységeiket és a saját vállalkozásaikat hajtják végre a gyülekezetben, a gyülekezetből élnek, és titokban lopják a felajánlásokat, azzal az ürüggyel, hogy Istenért dolgoznak... Ezek az emberek a modern képmutató farizeusok” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az élet növekedésének hat mutatója). „Ha az, amire törekszel, az igazság, és az, amit gyakorolsz, az igazság, valamint a beszéded és a cselekedeteid alapját Isten szavai, az igazságalapelvek jelentik, és ha mások hasznára vagy és nyerhetnek tőled, az vajon nem válik-e mindkettőtök javára? Ha a hagyományos kultúra gondolkodásmódjától korlátozva élsz és megjátszod magad, miközben a többiek ugyanezt teszik, és mesterkélt finomkodással jössz, miközben ők hajbókolnak, mindketten színészkedtek egymás előtt, akkor egyikőtök sem ér semmit. Mindketten hajbókoltok és modoroskodtok egész nap, egyetlen igaz szó nélkül, csupán a hagyományos kultúra által támogatott jó viselkedést megtestesítve az életben. Bár az ilyen viselkedés kívülről nézve megszokottnak tűnik, az egész csak képmutatás, olyan viselkedés, amely becsap és félrevezet másokat, olyan viselkedés, amely átver és becsap másokat, úgy, hogy egyetlen őszinte szó sem hangzik el. Ha ilyen emberekkel barátkozol, a végén biztosan átvernek és becsapnak. A jó viselkedésükből semmi olyat nem nyerhetsz, ami építene téged. Csakis hamisságra és csalásra tudnak tanítani: te becsapod őket, ők becsapnak téged. Amit végül érezni fogsz, az a tisztességed és a méltóságod rendkívüli lealacsonyodása, amit kénytelen leszel elviselni. Továbbra is udvariasan, művelt és értelmes módon kell majd előadnod magad, anélkül, hogy vitatkoznál másokkal vagy túl sokat követelnél tőlük. Továbbra is türelmesnek és elnézőnek kell lenned, sugárzó mosollyal tettetve a lazaságot és a széles látókörű nagylelkűséget. Hány évnyi erőfeszítésbe kerül egy ilyen állapot elérése! Ha azt követeled meg magadtól, hogy így élj mások előtt, nem fog-e kimeríteni az életed? Úgy tenni, mintha sok szeretet volna benned, pontosan tudva, hogy nincs – az efféle képmutatás nem egyszerű dolog! Egyre erősebben éreznéd a kimerültséget, hogy emberként így viselkedj; a következő életedben inkább születnél tehénnek vagy lónak, disznónak vagy kutyának, mint emberi lénynek. Egyszerűen túl hamisnak és gonosznak találnád ezt” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (3.)). Isten felfedte, hogy az emberek a hagyományos kulturális eszmék alapján képmutatásban élnek, ami csak fájdalmat, lehangoltságot és elszigetelődést eredményez. Ez mélyen felkavaró volt, mert ezek az eszmék mélyen ártottak nekem. Különösen, amikor ezt olvastam: „Úgy tenni, mintha sok szeretet volna benned, pontosan tudva, hogy nincs – az efféle képmutatás nem egyszerű dolog!” Nagyon szégyelltem magam – ezek a szavak rólam szóltak. Nyilvánvalóan nem voltam túl nagylelkű, de megjátszottam, hogy az vagyok, és nem vettem figyelembe a gyülekezet munkáját, mégis úgy tettem, mintha figyelnék rá. Amikor Lyse-t és Jerome-ot felkérték az evangélium hirdetésére, nyilvánvalóan nagyon vonakodtam, de mosolyt erőltettem magamra, sőt, még üzenetet is küldtem, hogy örülök, hogy az evangéliumot hirdetik. Annyira hamis voltam, és annyira megjátszottam magam! Isten igéje felfedi, hogy a farizeusok képmutatók voltak, akik mindig megjátszották magukat. Kifelé jó emberi mivoltot mutattak, toleránsak, türelmesek, alázatosak és kegyesek voltak. Valójában ezeket a módszereket arra használták, hogy félrevezessék és behálózzák az embereket, hogy megvédjék a státuszukat és a pozíciójukat. Lényegük az igazság és Isten gyűlölete volt, ezért az Úr Jézus kígyókként ítélte el őket, és jajt hirdetett felettük. Ahogy ezeken a dolgokon elmélkedtem, félelem fogott el. Az én képmutatásom pontosan olyan volt, mint a farizeusoké. Több munkatársi kinevezés során is azt a látszatot keltettem, hogy nem harcolok másokkal, és ezzel akartam kivívni mások megbecsülését. Azt mondtam, hogy mindenben a gyülekezet érdekeit kell előtérbe helyeznem, de valójában csak a saját megítélésemmel törődtem. Aggódtam, hogy az evangéliumi munkások azt mondják majd, hogy önző vagyok, rossz az emberi mivoltom, és nem veszem figyelembe a gyülekezet munkáját, ezért vissza kellett fognom magam. Bár kívülről nagylelkűnek és önzetlennek tűntem, belül nagy fájdalmat éltem át, tele voltam nehezteléssel, sőt, még a gyülekezetvezetővel és az evangéliumi diakónussal szemben is előítéleteim voltak. De ezeket a gondolatokat elrejtettem előlük, hogy a testvérek azt gondolják, jó az emberi mivoltom, és kiállok a gyülekezet munkája mellett. Elgondolkodtam a szándékaimon és azon, amit felfedtem, és megundorodtam a viselkedésemtől. Külsőleg jó cselekedetekkel félrevezettem és megnyertem az embereket, és a saját imázsomat építettem – mindaz, amit mondtam és tettem, utálatos és gyűlöletes volt Isten szemében.

Később többször is meghallgattam Isten közösségvállalását, amely a hagyományos kultúrát és erényt boncolgatta, és elkezdtem elgondolkodni magamon és azon, hogy milyen hagyományos kulturális eszmék irányítanak, hogy ilyen képmutatóan és gyötrelmesen éljek. Isten ezen szavait olvastam: „A hagyományos kultúrában van egy történet arról, hogy Kong Rong lemond a nagyobb körtékről. Mit gondoltok, aki nem tud olyan lenni, mint Kong Rong, az nem jó ember? Az emberek valaha azt gondolták, hogy aki képes olyan lenni, mint Kong Rong, az nemes jellemű, szilárd integritású, aki feláldozza a saját érdekeit mások kedvéért, egyszóval jó ember. Ebben a történelmi elbeszélésben Kong Rong egy példakép, akit mindenki követ? Ennek a karakternek meghatározott helye van az emberek szívében? (Igen.) Nem a neve tölt be egy bizonyos helyet az emberek szívében, hanem a gondolatai és gyakorlatai, az erkölcsisége és magatartása. Az emberek nagyra becsülik és helyeslik az ilyen gyakorlatokat, és magukban csodálják Kong Rong erkölcsi magatartását” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (10.)). „Az értelmiségre különösen nagy hatással van a hagyományos kultúra. Nemcsak a hagyományos kultúrát fogadják el, hanem a hagyományos kultúra számos eszméjét és nézetét is a szívükbe fogadják, és pozitív dologként kezelik, olyannyira, hogy néhány jól ismert mondást mottónak tekintenek, és ezzel az élet rossz útjára lépnek. A hagyományos kultúrát a konfuciánus doktrína képviseli. A konfuciánus doktrína ideológiai elméletek egész sorával rendelkezik, elsősorban a hagyományos erkölcsi kultúrát népszerűsíti, és a történelem során a dinasztiák uralkodó osztályai nagyra tartották, akik Konfuciuszt és Menciuszt szentként tisztelték. A konfuciánus doktrína azt szorgalmazza, hogy az ember tartsa fenn a jóindulat, igazságosság, illendőség, bölcsesség és megbízhatóság értékeit, tanuljon meg először is nyugodtnak, összeszedettnek és béketűrőnek lenni, bármi is történik, maradjon higgadt és beszélje meg a dolgokat, ne veszekedjen vagy tülekedjen dolgokért, és tanuljon meg udvariasan alkalmazkodni, és mindenki tiszteletét kivívni – ez az illemtudó magatartás. Ezek az értelmiségiek önmagukat a nép fölé helyezik, és az ő szemükben minden ember az ő elnéző béketűrésük és toleranciájuk tárgya. A tudás »hatásai« elég jelentősek! Ezek az emberek erősen hasonlítanak a hamis úriemberekre, nem igaz? Azok az emberek, akik túl sok tudást halmoznak fel, hamis úriemberekké válnak. Ha a kifinomult tudósok e csoportját egyetlen kifejezéssel jellemezzük, akkor az a kifinomult tudományos elegancia. [...] Az úriemberek által tanúsított kifinomult elegancia elsajátítására és utánzására szakosodtak. Milyen hangnemben és módon beszélgetnek és vitatják meg a dolgokat egymással? Az arckifejezésük különösen szelíd, és udvariasan, visszafogottan beszélnek. Csak a saját véleményüket fejezik ki, és még akkor sem mondanak semmit, ha tudják, hogy mások véleménye téves. Senki sem sérti meg a másik érzéseit, és a szavaik rendkívül lágyak, mintha vattába csomagolnák őket, nehogy bántsanak vagy irritáljanak valakit, így aztán már attól is hányinger, idegesség vagy düh kerülgeti az embert, ha csak hallgatja őket. Tény, hogy egyikük nézetei sem egyértelműek, és egyikük sem enged a másiknak. Az ilyen emberek nagyon jól álcázzák magukat. Ha a legjelentéktelenebb dologgal találkoznak is, álcázzák magukat és beburkolóznak, és egyikük sem ad egyértelmű magyarázatot. Milyen pózt akarnak felvenni, és milyen képet akarnak magukról mutatni a hétköznapi emberek előtt? Olyat, hogy a hétköznapi emberek szerény úriembereknek lássák őket. Az úriemberek mások fölé emelkednek, és az emberek hódolatának tárgyai. Az emberek azt hiszik, hogy az átlagos embereknél nagyobb rálátással rendelkeznek, és hogy az átlagos emberekhez képest jobban értik a dolgokat, ezért mindenki hozzájuk fordul, ha valami problémája van. Pontosan ezt a kimenetelt akarják ezek az értelmiségiek, mindannyian azt remélik, hogy szentként tisztelik majd őket” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész)). Isten szava pontosan rátapintott a problémámra. Miért tudtam ezeket a képmutató jó cselekedeteket követendő pozitív dolognak tekinteni? Azért, mert a nagyobb körtékről lemondó Kung Zsung hagyományos kulturális eszméje hatással volt rám. Gyerekkorom óta ezen eszme szerint éltem. Hogy az emberek jó gyereknek gondoljanak, sok kedvenc játékomat és nassolnivalómat a nővéreimnek adtam. Amikor felnőttem, szintén mindenben nagylelkűséget mutattam. Bár vonakodva tettem, azt gondoltam, hogy csak az ilyen ember rendelkezik jó emberi mivolttal és illemtudással, és hogy csak így vívhatom ki mások csodálatát és tiszteletét, ezért vonakodva tűrtem. Miután hívő lettem, még mindig ezt a hagyományos elképzelést gyakoroltam igazságként. E két munkatársi kinevezés ügyében egyszerűen csak visszafogtam magam. Nyilvánvalóan hiány volt öntöző munkatársakból, de én az önzetlenség álarcát öltöttem magamra, és hagytam, hogy két, öntözésre alkalmas ember inkább az evangéliumot hirdesse. Ettől nagyon nemesnek és nagylelkűnek tűntem, de valójában annyira negatív voltam, hogy a munkatársak hiánya miatt titokban többször is sírtam. Előítéleteket tápláltam a gyülekezetvezetővel szemben, és végül az öntözési munka késedelmet szenvedett. Mi értelme volt az effajta „adásnak”? A jó imázsom érdekében Kung Zsungéhoz hasonló nemes magatartást vettem fel, és nem törődtem vele, hogy ez késlelteti a gyülekezeti munkát. Hamisítatlan képmutató voltam. Ha tényleg a gyülekezet munkájával törődtem volna, akkor az öntözési munka tényleges igényei szerint mértem volna fel a munkaerő-szükségletünket, de az imázsom védelme érdekében egyáltalán nem követtem az alapelveket. Még akkor is, amikor a munkaerőhiány már hatással volt az öntözési munkára, én továbbra is ragaszkodtam az emberek „nagylelkű” elengedéséhez. Az öntözési munka késleltetése árán vívtam ki mások dicséretét. Nem csoda, hogy Isten az ilyen embereket képmutatóknak nevezi. Rájöttem, hogy a viselkedésem valóban hamis volt.

Később olvastam Isten néhány szavát, amelyek felkavartak. Mindenható Isten azt mondja: „Világosan tudnotok kell bármiféle erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásról, hogy az nem az igazság, és még kevésbé képes az igazság helyébe lépni. Ezek még csak nem is pozitív dolgok. Akkor hát mik is ezek pontosan? Biztonsággal kijelenthető, hogy ezek az erkölcsi magatartásról szóló mondások eretnek tévtanok, amelyekkel a Sátán félrevezeti az embereket. Ezek önmagukban véve nem az igazságvalóság, amellyel az embereknek rendelkezniük kell, és nem is pozitív dolgok, amelyeket a normális emberi mivolt keretében meg kell élni. Ezek az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások utánzatok, látszatok, hamisítványok és trükkök – mesterkélt viselkedésformák, és egyáltalán nem az ember lelkiismeretéből, józan eszéből vagy normális gondolkodásából erednek. Ezért a hagyományos kultúra minden, erkölcsi magatartással kapcsolatos mondása képtelen, abszurd eretnekség és tévtanítás. Ezzel a néhány közösségi alkalommal a Sátán által elterjesztett mondások az erkölcsi magatartással kapcsolatban a mai napon teljes egészükben halálra ítéltettek. Ha még csak nem is pozitív dolgok, hogy lehet, hogy az emberek képesek elfogadni őket? Hogy képesek az emberek ezek szerint az eszmék és nézetek szerint élni? Azért van ez így, mert ezek az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások olyan jól illeszkednek az emberek elképzeléseihez és képzelődéseihez. Csodálatot és helyeslést keltenek, így az emberek beengedik a szívükbe ezeket az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásokat, és bár nem tudják őket a gyakorlatba ültetni, belül elfogadják őket és élvezettel hódolnak előttük. Így a Sátán az erkölcsi magatartással kapcsolatos különféle mondások segítségével vezeti félre az embereket, hogy irányítsa a szívüket és viselkedésüket, mert az emberek a szívükben mindenféle erkölcsi magatartással kapcsolatos mondásnak hódolnak és vakon hisznek azokban, és mindannyian szeretnének e kijelentések segítségével nagyobb méltóságot, nemességet és kedvességet színlelni és ezáltal elérni céljukat, hogy a többiek nagyra tartsák és dicsérjék őket. Röviden szólva, az erkölcsi magatartással kapcsolatos összes különféle mondás arra szólítja fel az embereket, hogy amikor egy bizonyos fajta dolgot tesznek, tanúsítsanak valamiféle, az erkölcsi magatartás birodalmába tartozó viselkedést vagy emberi tulajdonságot. Ezek a viselkedésformák és emberi tulajdonságok meglehetősen nemesnek tűnnek, és tisztelet övezi őket, így minden ember nagyon is törekszik rájuk a szívében. Csakhogy nem veszik figyelembe azt, hogy ezek az erkölcsi magatartásról szóló mondások egyáltalán nem a viselkedésnek azok az alapelvei, amelyeket egy normális embernek követnie kell, hanem egy sor képmutató viselkedésforma, amelyeket valaki magára ölthet. Ezek elhajlások a lelkiismeret és józan ész normáitól, eltérések a normális emberi mivolt akaratától. A Sátán az erkölcsi magatartásról szóló hamis és talmi mondások segítségével vezeti félre az embereket, hogy elérje, hogy őt és azokat a képmutató »bölcseket« imádják, aminek eredményeként az emberek a normális emberi mivoltot és az emberi magatartás kritériumait hétköznapi, egyszerű, sőt akár alantas dolgoknak látják. Az emberek lesajnálják és még megvetésre sem méltónak ítélik ezeket a dolgokat. Ennek az az oka, hogy az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások, amelyeket a Sátán támogat, oly kellemesek az ember szemének, és olyannyira összhangban vannak az ember elképzeléseivel és képzelődéseivel. Tény azonban, hogy bármi legyen is, egyetlen erkölcsi magatartással kapcsolatos mondás sem olyan alapelv, amelyet az embereknek magatartásukban vagy világi ügyeikben követniük kellene. Gondoljátok ezt át – talán nem így van? Lényegében az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások csupán arra irányuló követelések, hogy az emberek a felszínen méltóságteljesebb, nemesebb életet éljenek, ami lehetővé teszi számukra, hogy mások lenézés helyett imádják és dicsérjék őket. Ezeknek a mondásoknak a lényege azt mutatja, hogy ezek csupán arra irányuló követelések, hogy az emberek jó magaviseletükkel tanúsítsanak jó erkölcsi magatartást, ezáltal elfedve és visszafogva a romlott emberi mivolt ambícióit és túlzó vágyait, elfedve az ember gonosz és ocsmány természetlényegét, valamint a különféle romlott beállítottságok megnyilvánulásait. Céljuk, hogy felszínes jó viselkedéssel és gyakorlatokkal javítsák egy ember személyiségét, javítsák a mások által róluk alkotott képet és a nagyközönség megítélését róluk. Mindez azt bizonyítja, hogy az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondások lényege, hogy felszínes viselkedéssel és gyakorlatokkal fedjék el az ember benső gondolatait, nézeteit, céljait és szándékait, rút ábrázatát és természetlényegét. Lehetséges ezeket a dolgokat sikeresen elfedni? Az elfedésükre irányuló kísérletek nem teszik őket még feltűnőbbé? De a Sátán ezzel nem törődik. Az ő célja az, hogy elfedje a romlott emberi mivolt rút ábrázatát, hogy elfedje az ember romlottságának igazságát. Ezért a Sátán eléri, hogy az emberek magukévá tegyék az erkölcsi magatartás viselkedésbeli megnyilvánulásait, hogy álcázzák magukat, ami azt jelenti, hogy az erkölcsi magatartás szabályai és magatartásformái segítségével szép csomagolást ad az ember megjelenésének, feljavítva az illető emberi tulajdonságait és személyiségét, hogy mások nagyra becsüljék és dicsérjék őt. Alapvetően ezek az erkölcsi magatartásról szóló mondások a viselkedésbeli megnyilvánulások és erkölcsi normák szerint határozzák meg, hogy egy ember nemes vagy alantas” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (10.)). Csak Isten szavainak olvasása után értettem meg, hogy mindig is téves nézetet vallottam, miszerint a hagyományos kultúra erényeit mércének tekintettem annak megítélésére, hogy egy ember emberi mivolta jó-e vagy rossz. Tévesen az erényt tekintettem igazságnak, azt gondolva, hogy az erényes embereknek jó az emberi mivoltuk. Valójában az erény nem az a viselkedési alapelv, amelyet az embereknek követniük kellene. Ez képmutatás és lényegében egy taktika és módszer, amellyel a Sátán megtéveszti és megrontja az embereket. A Sátán a hagyományos kultúrát használva erkölcsi normákat plántál az emberekbe, hogy azok szerint éljenek. Így kifelé jó cselekedetekkel álcázhatják magukat, és elrejthetik belső romlottságukat és csúfságukat, hogy elnyerjék mások nagyrabecsülését – ennek eredményeként az emberek egyre képmutatóbbá és csalárdabbá válnak. Láttam, hogy én is ilyen vagyok. A hagyományos kultúra erényeit tekintettem cselekedeteim mércéjének. Bár úgy tűnt, nem versengek másokkal, és ki tudok jönni velük, valójában arra kényszerítettem magam, hogy jó cselekedeteket tegyek, hogy az emberek jónak mondjanak, és hogy fenntartsam a rólam alkotott képet a szívükben. De azt mondtam, hogy a gyülekezet munkáját veszem figyelembe. Annyira csalárd voltam!

Később ezt olvastam Isten szavában: „Az igazságot megértő embernek boncolgatnia kell a hagyományos kultúrának az erkölcsi magatartással kapcsolatos különféle állításait és követeléseit. Elemezned kell, hogy melyiket becsülöd a legjobban közülük, és melyikhez ragaszkodsz mindig, amely mindig az alapja és mércéje annak, hogy hogyan szemléled az embereket és a dolgokat, és hogyan viseld magad és cselekszel. Ezután azokat a dolgokat, amelyekhez ragaszkodsz, szembe kell állítanod Isten szavaival és követelményeivel összehasonlítás végett, és meg kell nézned, hogy vajon a hagyományos kultúra ezen aspektusai ellentétesek-e vagy ütköznek-e azokkal az igazságokkal, amelyeket Isten kifejez. Ha valóban találsz egy problémát, akkor azonnal boncolgatnod kell, hogy pontosan hol tévesek és abszurdak a hagyományos kultúra ezen aspektusai. Ha tisztában vagy ezekkel a kérdésekkel, tudni fogod, mi az igazság és mi a tévtan; lesz utad a gyakorlásra, és ki tudod majd választani azt az utat, amelyen járnod kell. Keresd az igazságot ily módon, és ki fogod tudni javítani a viselkedésedet” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (5.)). Isten szavából megértettem, hogy ha az ember nem akar e hagyományos eszmék szerint élni, először fel kell ismernie és elemeznie kell ezeket a dolgokat, fel kell tárnia a tévedéseit és abszurditásait, azt, hogy hol sérti meg az igazságot, és hogy milyen következményekkel jár, ha ezek szerint él. Csak ha az ember tisztán látja ezeket a dolgokat, akkor tud lemondani róluk, és elfogadni az igazságot. Elkezdtem azon töprengeni: Az az „adás”, amit Kung Zsung nagyobb körtékről való lemondása képvisel, megfelel-e az igazság alapelveinek? Vajon ez az „adás” egyike-e Isten normális emberi mivoltra vonatkozó követelményeinek? Azok, akik mindenben türelmet tanúsítanak, valóban jó emberek? Az én vak engedékenységem súlyos munkaerőhiányt okozott az öntözési munkában. Hogy nagylelkűséget és türelmet mutassak mindenben, sok képmutató hazugságot mondtam. A hagyományos eszmék szerinti neveltetésem, ahelyett, hogy jó emberré tett volna, képmutatóvá és csalárddá tett. Amikor elnyertem mások nagyrabecsülését, nem voltam boldog – ehelyett egyre lehangoltabb és nyomorultabb lettem. Ezek voltak a hagyományos kultúra imádatának következményei. Ha Isten nem fedte volna fel a hagyományos kultúra lényegét, egész életemben vak maradtam volna. Nem tudtam eléggé megköszönni Istennek, hogy kifejezte az igazságot és boncolgatta ezeket a hagyományos eszméket, lehetővé téve számomra, hogy felébredjek.

Ezután arra gondoltam: „Mivel Kung Zsung erénye, a nagyobb körtékről való lemondás csak külsőleg volt jó viselkedés, és nem jelentette azt, hogy jó az emberi mivolta, akkor mi az igazi jó emberi mivolt?” Isten szavában ezt olvastam: „Kell, hogy legyen egy mérce a jó emberi mivolt meglétéhez. Ez nem abból áll, hogy az ember a mérséklet útját járja, nem ragaszkodik az alapelvekhez, igyekszik, hogy senkit ne bántson meg, mindenhol mások kegyeit keresi, simulékony és nyájas mindenkivel, akivel találkozik, és igyekszik, hogy mindenki jót mondjon róla. Nem ez a mérce. Akkor mi a mérce? Az, hogy az ember képes legyen alávetni magát Istennek és az igazságnak. Az, hogy az ember rendelkezzen alapelvekkel, és vállaljon felelősséget azzal kapcsolatban, hogy miként közelíti meg a kötelességét, továbbá mindenféle embert, eseményt és dolgot. Ez mindenki számára szemmel látható; a szívében mindenki tisztában van ezzel. Ráadásul Isten átvizsgálja az emberek szívét, és ismeri a valós helyzetüket, mindannyiukat; nem számít, hogy kik ők, Istent senki sem tudja megtéveszteni. Vannak emberek, akik mindig azzal dicsekednek, hogy jó emberi mivolttal rendelkeznek, soha nem beszélnek rosszat másokról, soha nem sértik mások érdekeit, soha nem áhítoznak mások tulajdonára, még a veszteséget is inkább vállalva érdekharc esetén, mint hogy kihasználjanak másokat. Így aztán mindenki más azt hiszi, hogy ők jó emberek. Amikor azonban Isten házában a kötelességüket végzik, agyafúrtak és minden hájjal megkentek, és mindig a maguk érdekében mesterkednek. Egyetlen dolog sincs, amiben tekintettel lennének Isten házának érdekeire; sem olyasmi, amit éppúgy sürgetőnek tekintenének, ahogy Isten teszi, illetve gondolnának arra, hogy mit gondol Isten; sem olyasmi, amivel kapcsolatban félre tudnák tenni a saját érdekeiket a kötelességeik kedvéért. Soha nem mondanak le a saját érdekeikről. Még ha látják is, hogy a gonosz emberek gonoszságot követnek el, nem leplezik le őket; egyáltalán nincsenek alapelveik. Miféle emberi mivolt ez? Ez nem jó emberi mivolt. Ne figyeljetek arra, hogy mit mondanak az ilyen emberek; azt kell látnotok, hogy mit élnek meg, mit fednek fel, és milyen a hozzáállásuk, amikor a kötelességeiket végzik, valamint azt, hogy milyen a belső állapotuk, és mit szeretnek. Ha a saját hírnevük és nyereségük iránti szeretetük meghaladja az Isten iránti hűségüket, ha a saját hírnevük és nyereségük iránti szeretetük meghaladja Isten házának érdekeit, vagy ha a saját hírnevük és nyereségük iránti szeretetük meghaladja az Isten iránti törődésüket, akkor vajon rendelkeznek-e emberi mivolttal? Ők nem rendelkeznek emberi mivolttal. Mások látják a viselkedésüket, és Isten is láthatja. Az ilyen emberek számára nagyon nehéz elnyerni az igazságot” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Átadva a szívét Istennek, az ember elnyerheti az igazságot). Isten szavából megértettem, hogy az az ember, akinek igazán jó az emberi mivolta, szereti az igazságot és a pozitív dolgokat, felelősségteljes a kötelességeiben, ragaszkodik az igazság alapelveihez, és kiáll a gyülekezet munkája mellett. Azok, akik látszólag nem bántanak meg senkit, vakon és elvtelenül elnézőek, és inkább maguk szenvednek kárt, mintsem hogy másokat kihasználjanak, bár kívülről jó a jellemük, a kötelességeikben mindig a saját érdekeiket védik, soha nem gyakorolják az igazságot, és soha nem veszik figyelembe a gyülekezet munkáját. Az ilyen embereknek egyáltalán nincs jó emberi mivoltuk. Többé nem akartam a hagyományos kultúra szerint élni és látszatra jó ember lenni. Isten követelményei szerint akartam megélni az emberi hasonlatosságot.

Isten szavát olvasva megtaláltam a gyakorlás útját. Isten azt mondja: „Az igazságot kell keresned, hogy bármely felmerülő problémát megoldj, legyen az bármi, és semmiképp sem szabad álcáznod magad vagy hamis képet festened magadról másoknak. Ami a hiányosságaidat, tökéletlenségeidet, hibáidat, romlott beállítottságaidat illeti – legyél teljesen nyitott mindegyikkel kapcsolatban, és vállalj közösséget mindegyikről. Ne tartsd magadban őket. Az életbe való belépés felé vezető első lépés az, hogy megtanulsz megnyílni, és ez az első akadály is, amelyet a legnehezebb megugrani. Ha egyszer leküzdötted, könnyű belépni az igazságba. Mit jelent az, hogy megteszed ezt a lépést? Azt jelenti, hogy megnyitod a szíved és megmutatsz mindent, amid van, legyen az jó vagy rossz, pozitív vagy negatív; lecsupaszítod magad mások és Isten számára, hogy lássanak; semmit sem rejtegetve Isten elől, semmit sem titkolva, semmit sem álcázva, csalárdság és csalás nélkül, és ugyanígy nyitott és becsületes vagy másokkal. Ily módon a fényben élsz, és nem csupán Isten fog tüzetesen megvizsgálni, hanem mások is láthatják majd, hogy elvszerűen és bizonyos fokú átláthatósággal cselekszel. Semmilyen módszert nem kell használnod ahhoz, hogy megvédd a hírnevedet, a rólad alkotott képet és a státuszodat, és a hibáidat sem kell leplezned, sem álcáznod. Nem kell ezekkel a haszontalan erőfeszítésekkel foglalkoznod. Ha el tudod engedni ezeket a dolgokat, nagyon megkönnyebbülsz majd, korlátok és fájdalom nélkül fogsz élni, és teljességgel a fényben élsz majd” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavából megértettem, hogy nem kellene megjátszanom magam, hogy hamis képet mutassak másoknak. Ehelyett becsületes, egyszerű és nyílt embernek kell lennem, meg kell nyílnom, és beszélnem kell a problémáimról vagy nehézségeimről, hogy a testvérek jobban tudjanak segíteni. Amikor nem szóltam, amikor csak vakon eltűrtem mindent, és megjátszottam magam, mindenki azt hitte, hogy nincs hiány öntöző munkatársakból, és azt gondolta, hogy a munka jól halad. Valójában azonban én szenvedtem, és a gyülekezeti munka kárt szenvedett. Így tudatosan Isten szava szerint gyakoroltam, és világosan beszéltem a nehézségekről a testvérekkel. Ezután mindannyian ajánlottak néhány, az öntözési munkára alkalmas munkatársat. Ezáltal értettem meg, milyen könnyű és örömteli Isten igéje szerint gyakorolni. A hagyományos kultúra szerint élve csak egyre romlottabbá, egyre hamisabbá és csalárdabbá, és egyre nyomorultabbá válunk. Csak az igazság gyakorlása által élhetjük meg az emberi hasonlatosságot, válhatunk igazán jó emberré, és tapasztalhatjuk meg a valódi békét és örömöt. Hála Istennek!