2020 augusztusában vezetőnek választottak, és én felügyeltem a gyülekezet videókkal kapcsolatos munkáit. Mivel új voltam ebben az állásban, annak sok alapelve ismeretlen volt a számomra, és munka közben felmerült néhány probléma és nehézség. Ezért gyakran kértem tanácsot és útmutatást Marsha nővértől, a csapatvezetőtől. Marsha jól ismerte az alapelveket és a munkát. Nagy segítség volt a számomra. Észrevettem, hogy figyel a részletekre, komolyan veszi a kötelességeit, és van felelősségérzete. Néha, amikor túl sokat vállaltam, átadtam neki a munkám egy részét. Jó csapatot alkottunk.

Később lassan észrevettem, hogy amikor a testvérek problémába ütköztek, mindannyian Marshát keresték, sőt, a döntéseiket is közvetlenül a vele való találkozás után hozták meg. Egyáltalán nem voltam elégedett a dolgok ezen állásával. Arra gondoltam: „Ha ez így megy tovább, lehet, hogy el fogom veszíteni a vezetői pozíciómat? Ez így nem lesz jó. Ezentúl minden nekem kiosztott munkát saját magam fogok elvégezni, és nem fogok Marshától segítséget kérni. Másként a többiek mind azt gondolnák, hogy ő mennyire jó és tehetséges dolgozó.” Egyszer Marsha észrevette, hogy az egyik testvér lassan halad a videókészítési munkájával. Amikor alaposabban megnézte, rájött, hogy a készségei nem valami jók, és kötelességei teljesítése közben nem kereste az alapelveket, ezért a munkát gyakran újra el kellett végezni. Kijelölt egy másik, tehetségesebb testvért, hogy segítsen a projekt elvégzésében. Erről csak később hallottam. Marsha megfelelően reagált, de egy kicsit mégis kényelmetlenül éreztem magam a helyzet miatt. Úgy éreztem, ez a tiszteletlenség jele, hogy egy ilyen fontos döntést nélkülem hozott meg. Milyen tekintélyem marad, ha ő veszi át a kezdeményezést? Később megkérdeztem, miért nem tájékoztatott erről. Meglepetésemre ezt válaszolta: „Elfoglalt voltam, és elfelejtettem szólni neked.” Amikor ezt mondta, nem tudtam tovább uralkodni magamon: Egyre nagyobb a tekintélyed, és a jóváhagyásom nélkül hozol döntéseket. Egyáltalán nem tisztelsz engem. Nem úgy tűnhet ez, mintha a gyülekezetnek nem is lenne szüksége rám? Ha ez így megy tovább, mit fognak rólam gondolni a testvérek? Nyilván azt, hogy hasznavehetetlen vagyok. Hogyan szolgálthatok akkor vezetőként? Amikor erre rájöttem, még jobban kétségbeestem. Egy másik alkalommal Marsha azt mondta nekem, hogy összeállított egy tananyagot, és azt tervezi, hogy összehív mindenkit néhány készség megtanulásához. Azt gondoltam: „Néha én vagyok az, aki emlékeztet rá, hogy dolgozz ezen, mégis, mikor befejezzük a beszélgetést, te vagy az, aki beszélsz a többiekkel és vezeted őket. Senki sem tudja, mennyi munkát fektetek ebbe a kulisszák mögött, és mindenki azt fogja gondolni, hogy nagyobb terhet vállaltál magadra, mint én. Ha ez így megy tovább, hogyan őrizhetem meg vezetői pozíciómat?” Valójában tudtam, hogy Marsha felelőssége a testvérek vezetése a tanulás során, és azt is tudtam, hogy ez a munka nem halasztható, és nem kéne nagy ügyet csinálnom belőle. Egyszerűen csak nem akartam, hogy ő végezze ezt a munkát. Azt gondoltam: „Marsha egyre több projektben vesz részt, közöttük néhány olyan munkában is, melyekért én vagyok a felelős. A többiek hozzá fordulnak, amikor problémájuk van. Lehet, hogy hamarosan ő veszi át a helyemet?” Ennek még a gondolata is teljesen elkedvetlenített. Ezért elkezdtem kiemelni a hibáit és a munkája során adódó problémákat. Meg akartam mutatni másoknak, hogy nem is olyan jól képzett a munkájában, és én még mindig tehetségesebb vagyok.

Egy napon, miközben a munkánkról beszélgettem egy felsővezetővel, mellékesen megemlítette, hogy Marsha videóprojektjeinek egyike lassan halad. Pont ezt akartam hallani, és azonnal válaszoltam: „Tényleg így van. Rengeteg projekt van kiosztva neki, de nem tudja mindegyiket elvégezni. Ráadásul néhány projektje nem is volt olyan hatékony. Szerintem nem kéne túl sok munkát adni neki. Nem lenne szabad, hogy ekkora felelőssége legyen...” Ekkor egy kicsit bűnösnek éreztem magam: Hogy mondhattam ilyesmit? A kötelesség egy olyan feladat, mellyel Isten bíz meg bennünket. Úgy beszéltem, mintha én osztottam volna ki neki ezeket a kötelességeket, mintha én ruháztam volna fel tekintéllyel, hogy mindezt elvégezze, és most visszavenném azt. Nem az én álláspontom volt helytelen? Nem hittem el, hogy ilyet mondhattam, és egy kicsit elszörnyedtem magamon. Ezen túlmenően a munka egy része valóban Marsha kötelességei közé tartozott, de én igyekeztem akadályozni őt benne, és továbbra is a hibákat emeltem ki a munkájából. Azt akartam, hogy mindenki lássa, hogy ő nem jó dolgozó, és alacsonyabb rendű nálam. Viselkedésemen elgondolkodva ez merült fel bennem: „Hogyan lehettem ennyire aljas?”

Ezt követően elkezdtem keresni Isten szavának releváns részeit, hogy megoldjam az állapotomat. Találtam egy részt, amelyben Isten leleplezi az antikrisztusokat, és amely egybevágott az állapotommal. „Az antikrisztusok lényegének egyik legnyilvánvalóbb jellemzője, hogy monopolizálják a hatalmat és saját diktatúrát működtetnek: senkire nem hallgatnak, senkit nem tisztelnek, és függetlenül attól, hogy az embereknek milyen erősségeik vannak, vagy milyen helyes nézeteket vagy bölcs véleményeket fejeznek ki, illetve milyen megfelelő módszereket javasolnak, nem figyelnek rájuk. Mintha senki sem lenne alkalmas arra, hogy együttműködjön velük, vagy részt vegyen bármiben, amit tesznek. Ilyen az antikrisztusok beállítottsága. Egyesek azt mondják, hogy ez a rossz emberi mivoltból fakad – de hogyan is lehetne ez közönséges rossz emberi mivolt? Ez teljesen a Sátán beállítottsága, és az ilyen beállítottság mindennél ádázabb. Miért mondom, hogy az ő beállítottságuk mindennél ádázabb? Az antikrisztusok Isten házából és a gyülekezet vagyonából mindent elvesznek maguknak, és személyes tulajdonukként kezelik. Mindezt az ő ellenőrzésük alá kell helyezni, és nem engedik, hogy bárki más beleszóljon ebbe. A gyülekezeti munka végzése közben csak a saját érdekeikre, a saját státuszukra és a saját büszkeségükre gondolnak. Nem engedik, hogy bárki is sértse az érdekeiket, még kevésbé engedik, hogy bárki, akinek jók a képességei vagy bárki, aki képes beszélni a tapasztalati tanúságtételéről, veszélyeztesse a hírnevüket és a státuszukat. [...] Amikor valaki előlép és végez egy kis munkát, vagy amikor valaki képes a valódi tapasztalati tanúságtételről beszélni, Isten választott népe pedig javakat, épülést és támogatást kap belőle, és ez nagy dicséretet érdemel ki mindenkitől, akkor az antikrisztusok szívében növekszik az irigység és a gyűlölet, és kizárják és elnyomják ezt az embert. Semmilyen körülmények között nem engedik, hogy az ilyen emberek bármilyen munkát elvállaljanak: így akarják megakadályozni, hogy veszélyeztessék a státuszukat. [...] Az antikrisztusok azonban azt gondolják magukban: »Ezt semmiképpen sem fogom eltűrni. Az én területemen akarsz szerepelni, versenyezni akarsz velem. Ez lehetetlen: ne is gondolj rá! Képzettebb vagy és jobban fogalmazol, mint én, népszerűbb vagy nálam, és nagyobb szorgalommal törekszel az igazságra, mint én. Ha együttműködnék veled, és te ellopnád a dicsőségemet, mit tennék akkor?« Vajon figyelembe veszik-e Isten házának érdekeit? Nem. Min gondolkodnak? Csak azon gondolkodnak, hogyan tarthatják meg a saját státuszukat. Bár az antikrisztusok tudják magukról, hogy képtelenek valódi munkát végezni, nem nevelik és nem támogatják a jó képességű embereket, akik az igazságra törekednek; csak azokat támogatják, akik hízelegnek nekik, akik hajlamosak mások előtt hódolni, akik a szívükben elismerik és csodálják őket, akik mézesmázosak, akik nem értik az igazságot és képtelenek a tisztánlátásra” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Korábban mindig úgy gondoltam, hogy ez a rész az antikrisztusokat leplezi le, és rám nem vonatkozik, de aztán rájöttem, hogy az én antikrisztusi beállítottságom meglehetősen komoly. Eleinte, amikor láttam, hogy Marsha milyen felelősségteljes és szorgalmas, szívesen átruháztam rá a munkám egy részét, de miután rájöttem, hogy a többiek mind csodálják őt, sok kérdésükkel hozzá fordulnak, ő pedig egyes projekteket a megkérdezésem nélkül folytat, attól tartottam, hogy ellopja a munkámat és veszélyezteti a státuszomat, ezért megpróbáltam megakadályozni, hogy több projektben vegyen részt, olyanokban is, amelyek valójában a feladatai részét képezték. Aggódtam, hogy ha jól teljesít, a testvérek még jobban csodálni fogják őt, én pedig hozzá képest rosszabb színben fogok feltűnni, és még akár a vezetői státuszomat is elveszíthetem. Még a felsőbb szintű vezetőt is félrevezettem, hogy ne adjon több munkát Marshának... Ezeken a magatartásokon elgondolkodva megértettem, hogy tényleg hiányzik belőlem az emberi mivolt, és kirekesztek másokat, hogy megőrizzem a saját státuszomat. Az antikrisztusok mindennél többre értékelik a tekintélyt, és nem veszik figyelembe a gyülekezet munkáját vagy érdekeit. Bármilyen munkát is végeznek, csak a saját státuszukkal törődnek, és ha valaki tehetségesebb náluk és veszélyezteti a státuszukat, mindent megtesznek, hogy elnyomják és kirekesszék őt, és megakadályozzák őt abban, hogy fontos szerepet töltsön be bármely olyan kötelességben, amelyért ők a felelősek. Vajon eltért-e a viselkedésem bármiben is egy antikrisztusétól? Úgy tettem, mintha a gyülekezet munkája a saját tulajdonom lenne. Amikor azt mérlegeltem, hogy kit jelöljek ki bizonyos feladatokra, és mennyi munkát bízzak rá, mindig azon aggódtam, hogy nem jelent-e veszélyt a státuszomra és a hírnevemre. Egy cseppet sem foglalkoztatott, hogy ez milyen hatással lesz a gyülekezet munkájára. Még el isnyomtam és ki is rekesztettem másokat, hogy megőrizzem a státuszomat. Micsoda szörnyű és aljas volt a beállítottságom!

Ráakadtam erre a részre: „Amikor látnak valakit, aki jobb náluk, megpróbálják tönkretenni őt, szóbeszédeket gyártanak róla, vagy aljas eszközöket alkalmaznak a befeketítésére és a tekintélye aláásására, sőt, még el is tapossák őt, mindezt azért, hogy megvédjék a saját státuszukat az emberek szemében. Milyen fajta beállítottság ez? Ez nem csak arrogáns és önhitt beállítottság – az ilyen embereknek sátáni természetlényegük van; ez ádáz beállítottság. Támadják és kirekesztik azokat az embereket, akik jobbak és felsőbbrendűek náluk – alattomosak és elvetemültek. És az, hogy semmitől sem riadnak vissza, hogy tönkretegyenek másokat, azt mutatja, hogy jelentős démoni természet van bennük! Sátáni beállítottságok szerint élve lekicsinylik az embereket, megpróbálják bemártani őket, és gyötrik őket. Hát nem gonosztett ez? És annak ellenére, hogy így élnek, még mindig azt hiszik, hogy rendben vannak, hogy ők jó emberek. De amikor látnak valakit, aki felsőbbrendű náluk, képesek gyötörni és eltaposni őt. Mi itt a probléma? Azok az emberek, akik ilyen gonosztetteket követnek el, nem féktelenek és önkényesek? Az ilyen emberek csak a saját érdekeiket és a saját érzéseiket veszik figyelembe, és csak azt akarják, hogy kielégítsék a saját vágyaikat és ambícióikat, és elérjék a saját céljaikat. Nem törődnek azzal, hogy mennyi kárt okoznak a gyülekezet munkájában, és inkább feláldoznák Isten házának érdekeit, hogy megvédjék a státuszukat az emberek szemében és a saját hírnevüket. Az ilyen emberek nem arrogánsak és önelégültek, önzőek és aljasak? Az ilyen emberek nemcsak arrogánsak és önelégültek, hanem rendkívül önzőek és aljasak is. Egyáltalán nincsenek tekintettel Isten szándékaira. Istenfélő szíve van-e az ilyen embereknek? Egyáltalán nincs istenfélő szívük. Ezért cselekszenek önkényesen, és teszik azt, amit akarnak, mindenféle bűntudat, mindenféle félelem, nyugtalanság vagy aggódás nélkül, illetve a következmények mérlegelése nélkül. Ez az, amit gyakran tesznek, és mindig is így viselkedtek. Mi az ilyen viselkedés természete? Hogy finoman fogalmazzunk, az ilyen emberek túlságosan féltékenyek, és túl erős a személyes jó hírnév és státusz iránti vágyuk; túlságosan csalárdak és alattomosak. Keményebben fogalmazva, a probléma lényege az, hogy az ilyen emberek egyáltalán nem rendelkeznek istenfélő szívvel. Nem félik Istent, önmagukat tartják a legfontosabbnak, és önmagukkal kapcsolatban mindent magasabb rendűnek tartanak Istennél és az igazságnál. A szívükben Isten említésre sem méltó és jelentéktelen, és Istennek egyáltalán nincs helye a szívükben. Vajon azok, akiknek a szívükben nincs helye Istennek, és akiknek nincs istenfélő szíve, képesek az igazságot a gyakorlatba átültetni? Egyáltalán nem. Tehát amikor jellemzően buzgón járkálnak, elfoglalva magukat és jó sok erőfeszítést belefektetve, akkor mit csinálnak? Az ilyen emberek még azt is állítják, hogy mindenről lemondtak, hogy áldozatot hozzanak Istenért, és sokat szenvedtek, de valójában minden cselekedetük indítéka, alapelve és célja a saját hírnevükért és státuszukért van, minden érdekük védelméért. Mondanátok vagy sem, hogy az ilyen ember rémisztő? Miféle emberek azok, akik hosszú évek óta hisznek Istenben, mégsem rendelkeznek istenfélő szívvel? Nem rendkívül arrogánsak? Nem Sátánok? És mely dolgokból hiányzik leginkább az istenfélő szív? A vadállatokon kívül a gonosz emberekből és az antikrisztusokból, az ördögökből és a sátánfajzatokból. Ők egyáltalán nem fogadják el az igazságot; egyáltalán nem rendelkeznek istenfélő szívvel, és minden gonoszságra képesek. Ők Isten ellenségei és az Ő választott népének ellenségei” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az öt feltétel, amelynek teljesülnie kell, hogy az ember az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjen). Isten szavait végigolvasva úgy éreztem, mintha Ő ott lenne, megítélne engem, és leleplezné arrogáns és baljós természetemet. Nyilvánvaló, hogy nem voltak nagy problémák a Marsha által felügyelt munkával, de mivel veszélyt jelentett a státuszomra, megtaláltam a módját, hoy elnyomjam őt, és megragadtam az alkalmat arra, hogy becsméreljem őt a felsőbb szintű vezető előtt, abban a reményben, hogy ha félrevezetem, kevesebb munkát fog adni Marshának, így Marsha nem fog még nagyobb csodálatra szert tenni a többiektől, és nem veszi át a helyemet. Képes voltam elnyomni és megtámadni másokat, hogy bebiztosítsam a saját státuszomat, egyáltalán nem rendelkeztem istenfélő szívvel. Olyan sátáni mérgek szerint éltem, mint „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „Csak egy alfahím létezhet” és „Az egész világegyetemben egyedül én vagyok a legfőbb uralkodó.” Igazán önző, aljas és arrogáns voltam. Úgy viselkedtem, mint a zsarnoki és autokratikus KKP, elnyomtam és kirekesztettem mindenkit, aki veszélyt jelentett a tekintélyemre és a státuszomra nézve. Különösen azokat a testvéreket nyomtam el, akik tehetségesek és eredményesek voltak a munkájukban. Megpróbáltam megszilárdítani a tekintélyemet a gyülekezetben, és arra rávenni a testvéreket, hogy csak engem csodáljanak és zárjanak szívükbe. Egy antikrisztus útját jártam, gonoszat tettem és ellenálltam Istennek! Azokra az antikrisztusokra gondoltam, akik minden lehetséges eszközt felhasználnak arra, hogy a státuszuk megőrzése céljából büntessenek és bántalmazzanak másokat, úgy bánnak a státuszukat veszélyeztetőkkel, mintha szálkák volnának a szemükben, igazságtalanul vádolják, büntetik őket, és soha nem adják fel, amíg ki nem közösítik, majd mindenféle gonoszságot követően végül ki nem űzik őket Isten házából. Ha így folytatnám és nem mutatnék megbánást, vajon nem jutnék-e végül én is erre a sorsra? Az elmúlt két évben Isten beszélt az antikrisztusok felismerésének módjáról, és arról, hogyan kerülhető el, hogy az antikrisztus útját járjuk. Isten meglehetősen világosan beszélt az igazság ezen aspektusáról, hogy fel tudjuk ismerni az antikrisztusokat, el tudjunk gondolkodni az antikrisztuséhoz hasonló viselkedésünkön, és törekedjünk az igazságra, a megbánásra és az átalakulásra. Én azonban nem koncentráltam a saját antikrisztusi beállítottságom megoldására a munkám során, nem mérlegeltem, hogyan tudnám a legjobban végezni a kötelességeimet és megvédeni a gyülekezet munkáját. Ehelyett versengtem a státuszért, a kötelességemet saját vállalkozásomként kezeltem, eszközként a státusz megszerzésére és a testvéreim csodálatának biztosítására, és a kötelességem keretében minden tekintélyt magamnak akartam. Elragadtak a vágyaim.

Egyszer az áhítat során találkoztam Isten szavainak két olyan részével, amelyek nagyon hasznosak voltak. Isten szavai azt mondják: „Ha vezetőként vagy dolgozóként mindig mások felettinek gondolod magad, és úgy élvezed a kötelességedet, mintha egy kormányzati beosztás lenne, ha mindig élvezed a státuszodból származó előnyöket, ha mindig a saját terveidet készíted, ha mindig a saját hírnevedet, hasznodat és státuszodat tartod szem előtt és élvezed, ha mindig a saját vállalkozásoddal foglalkozol, ha mindig arra törekszel, hogy magasabb státuszt szerezz, hogy több embert kezelj és irányíts, és hogy kiterjeszd a hatalmad körét, akkor ez baj. Nagyon veszélyes, ha egy fontos kötelességet úgy kezelsz, mint egy lehetőséget, hogy élvezd a pozíciódat, mintha kormánytisztviselő lennél. Ha mindig így viselkedsz, ha nem kívánsz együttműködni másokkal, ha nem akarod felhígítani a hatalmadat és megosztani mással, ha nem akarod, hogy más háttérbe szorítson, ellopja a rivaldafényt, ha csak egyedül akarod élvezni a hatalmat, akkor antikrisztus vagy. De ha gyakran keresed az igazságot, ha gyakorlod, hogy lázadj a tested, a motivációid és az elképzeléseid ellen, és képes vagy arra, hogy kezdeményezd a másokkal való együttműködést, megnyisd a szívedet, másokkal konzultálj és keress, figyelmesen meghallgasd mások ötleteit és javaslatait és elfogadd a helyes és az igazsághoz igazodó tanácsokat, függetlenül attól, hogy kitől származnak, akkor bölcsen és helyesen gyakorolsz, és képes vagy elkerülni, hogy rossz útra térj, ami oltalmat jelent számodra” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). „Bármit is csinálsz, akár fontos, akár nem, mindig szükséged lesz valakire, aki segít neked, aki tanácsokat és útmutatásokat ad, vagy aki veled együttműködésben csinálja a dolgokat. Csak így lehet biztosítani, hogy helyesebben cselekedj, kevesebb hibát kövess el és kisebb valószínűséggel tévedj tévútra – ez egy jó dolog. Istent szolgálni különösen nem kis dolog, és ha nem oldod meg a romlott beállítottságodat, akkor veszélybe kerülhetsz! Az embereknek sátáni beállítottságai vannak, és bármikor és bárhol fellázadhatnak Isten ellen és szembeszállhatnak Vele. A sátáni beállítottság szerint élő emberek bármikor megtagadhatják Istent, ellenállhatnak Neki és elárulhatják. Az antikrisztusok nagyon ostobák. Nem veszik ezt észre, és azt gondolják: »Elég bajom volt a hatalom megszerzésével, miért osztoznék rajta mással? Ha másoknak adom, az ugye azt jelenti, hogy nekem nem lesz? Hogyan tudnám megmutatni a tehetségeimet és a képességeimet hatalom nélkül?« Nem tudják, hogy amit Isten az emberekre bízott, az nem a hatalom vagy a státusz, hanem a kötelesség. Az antikrisztusok csak a hatalmat és a státuszt fogadják el. A kötelességeket félreteszik, és nem végeznek tényleges munkát. Ehelyett csak a hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek, és csak hatalmon akarnak lenni, Isten választott népét irányítani, és a státuszból származó előnyöket élvezni. Így cselekedni nagyon veszélyes – ez Istennel való szembehelyezkedés! Aki csak a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekszik ahelyett, hogy megfelelően végezné a kötelességét, az a tűzzel és az életével játszik. Aki a tűzzel és az életével játszik, bármelyik pillanatban meglelheti a végzetét. Ma vezetőként vagy dolgozóként Istent szolgálod, ami nem mindennapi dolog. Nem valakiért teszel dolgokat, és még kevésbé azért dolgozol, hogy kifizesd a számláidat és ételt tegyél az asztalra: helyette a kötelességedet végzed a gyülekezetben. Ráadásul ez a kötelesség Isten megbízatásából származik. Akkor mit jelent ennek a végzése? Azt, hogy Istennek fogsz számadással tartozni a kötelességedért, akár jól végzed, akár nem: végső soron Istennek kell számot adni – kell, hogy legyen kimenetel. Ez azért van, mert amit elfogadtál, az Isten megbízatása, megszentelt felelősség, és bármennyire fontos vagy jelentéktelen ez a felelősség, ez komoly dolog. Mennyire komoly? Kis léptékben abból áll, hogy el tudod-e nyerni az igazságot ebben az életben, és magában foglalja, hogy Isten hogyan tekint rád. Nagyobb léptékben közvetlenül kapcsolódik a kilátásaidhoz és sorsodhoz, a kimeneteledhez: ha gonoszságot követsz el és szembeszállsz Istennel, elítél és megbüntet. Isten mindent nyilvántart, amit a kötelességed végzése során teszel, és Istennek megvannak a saját alapelvei és mércéi arra vonatkozóan, hogy ezeket hogyan pontozza és értékeli. Isten a sorsodat a kötelességedben nyújtott teljesítményed egésze alapján határozza meg” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). A vezetői pozíciómat a múltban státuszszimbólumnak tekintettem. Csak miután elolvastam Isten szavait, jöttem rá arra, hogy az ember kötelessége olyan megbízás, amelyet Isten által teremtett lényként kapott. Ez Istentől kapott felelősség, és semmi köze a státuszhoz és a tekintélyhez. A kötelesség végzése a gyülekezetben nem olyan, mint a külvilági karrier. Nincs versengés. Mindenki a saját posztján tesz eleget felelősségeinek. A testvérek engem választottak ki a gyülekezet munkájának kezelésére, ami számos lehetőséget adott nekem a gyakorlásra, annak megtanulására, hogyan cselekedjek az alapelvek szerint a munkám során, és hogy megértsem az igazságot. A gyülekezet tehetséges, alapelveket értő testvéreket is megbízott azzal, hogy velem dolgozzanak, hogy a legjobb tudásom szerint tudjam teljesíteni kötelességemet, és jól végezzem a gyülekezet munkáját. Én azonban nem arra koncentráltam, hogy az igazságra törekedjek, és hogy harmóniában dolgozzak másokkal. Ehelyett a státuszt tartottam becsben, és még el is nyomtam és ki is rekesztettem másokat, hogy megtartsam azt, megfosztva a testvéreimet a gyakorlás lehetőségétől. Nemcsak a testvéreimnek ártottam, hanem a gyülekezet munkáját is szabotáltam. Minden magatartásomat figyelembe véve, nem igazán voltam alkalmas vezetőnek... Nem akartam továbbmenni ezen a téves úton. Csak szerettem volna becsületesen és gyakorlatiasan eleget tenni a felelősségeimnek, jól végezni a kötelességeimet. Ezt követően elkezdtem komolyabban venni a kötelességemet, és amikor láttam, hogy a többiek Marshához fordulnak a kérdéseikkel, már nem éreztem olyan rosszul magam, és már nem aggódtam amiatt, hogy Marshára fognak felnézni helyettem. Csak arra gondoltam, hogyan tudok a legjobban együttműködni Marshával a kötelességeink végzésében. Amikor észrevettem, hogy Marshának problémája adódott a munkájával kapcsolatban, kommunikáltam vele, és segítettem neki folytatni. Amikor bizonyos projektek lassan haladtak, megbeszéltem vele, hogyan növelje a hatékonyságot. Ha nem rendelkeztem rálátással egy adott kérdésre vagy nem tudtam, hogyan kezeljem azt, megkerestem őt, hogy beszéljek vele. Idővel egyre jobban kezdtünk együtt dolgozni, és nagyon stabilnak és szabadnak éreztem magam.

Nekem is eszembe jutott Isten szavainak ez a része: „Gyülekezetvezetőként nem elég az, ha megtanulod problémák megoldására használni az igazságot, meg kell tanulnod felfedezni és művelni olyan tehetséges embereket, akiket semmiképpen sem szabad irigyelned vagy elnyomnod. Ha így gyakorolsz, az hasznára válik az egyház munkájának. Ha néhány igazságra törekvőt ki tudsz művelni arra, hogy együttműködjön veled és a munka minden elemét jól végezze, és végül mindannyiuknak lesznek tapasztalati tanúságtételei, akkor te megfelelő színvonalú vezető, illetve dolgozó vagy. Ha mindent az alapelvek szerint tudsz kezelni, akkor odaadó vagy. Némelyek állandóan attól félnek, hogy mások jobbak náluk vagy felettük állnak, hogy mások majd elismerésben részesülnek, míg őket figyelmen kívül hagyják, és ez arra készteti őket, hogy másokat támadjanak és kizárjanak. Vajon nem az a helyzet, hogy irigykednek a tehetséges emberekre? Vajon ez nem önző és megvetendő? Miféle beállítottság ez? Ez ádáz beállítottság. Akik csak a saját érdekeikre gondolnak, akik csak saját önző vágyaikat elégítik ki anélkül, hogy másokra gondolnának vagy fontolóra vennék Isten házának az érdekeit, azoknak rossz a beállítottsága, és Isten nem szereti őket. Ha valóban képes vagy figyelembe venni Isten szándékait, akkor tisztességesen tudsz majd bánni másokkal. Ha javasolsz egy jó embert, és lehetővé teszed számára, hogy képezze magát és végezzen valamilyen kötelességet, és így egy tehetséges emberrel gazdagítod Isten házát, akkor ezzel vajon nem könnyíted meg a munkádat? Vajon nem leszel ezzel odaadó a kötelességedben? Ez egy jótett Isten előtt; a vezetőkként szolgálóknak kell, hogy legyen legalább ennyi lelkiismeretük és józan eszük” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságainak levetésével nyerheti el az ember). Isten szavaiból tudtam, hogy a tehetségek gondozása a vezető felelőssége és Isten háza munkájának szüksége van erre. Ez a tapasztalat segített nekem rájönni, hogy valójában mennyire jelentőségteli ez a munka. Egyrészt előnyös a gyülekezet munkájának egésze szempontjából, mivel lehetővé teszi, hogy többen kamatoztassák a tehetségüket a kötelességeik elvégzésében, és még jobban előmozdítja a gyülekezet munkáját. Másrészt lehetőséget ad arra is, hogy a testvérek gyakoroljanak, ami támogatja az életbe való belépésüket. Ezek mind jó cselekedetek, és Isten megemlékezik róluk. Marsha nagy segítségemre volt a közös munkánk során. Segített nekem megérteni néhány alapelvet és előrelahadást elérni, a munkánk pedig sokkal gördülékenyebben ment. Rájöttem, milyen döntő fontosságú követni Isten kérését, és megtanulni másokkal együttműködni a kötelességek elvégzésében. Csak így tudjuk jól elvégezni a gyülekezet munkáját és megfelelően végezni a kötelességeinket.

E tapasztalat révén megértést nyertem sátáni beállítottságomról és téves nézeteimről, fokozatosan el tudtam engedni a státusszal kapcsolatos aggodalmamat, és jól tudtam végezni a kötelességemet. Ez Isten üdvössége volt számomra. Istennek legyen hála!