Isten minden kijelentésén végigvonul Isten természete, de szavainak fő vonala az egész emberiség lázadásának feltárása és olyan dolgok leleplezése, mint az engedetlenségük, ellenszegülésük, hamisságuk, igazságtalanságuk és képtelenségük Isten valódi szeretetére, olyannyira, hogy Isten szavai odáig jutottak, hogy azt mondja, hogy az emberek testének minden pórusa ellenállást tartalmaz Istennel szemben, még a hajszálereikben is dac van Istennel szemben. Ha az emberek nem próbálják megvizsgálni ezeket a dolgokat, akkor mindig is képtelenek lesznek megismerni ezeket, és soha nem lesznek képesek elvetni őket. Ez azt jelenti, hogy az Istennel szembeni ellenállás vírusa el fog terjedni bennük, és végül olyan lesz, mintha a fehérvérsejtjeik felfalták volna a vörösvérsejtjeiket, így az egész testükből hiányozni fognak a vörösvérsejtek; végül leukémiában fognak meghalni. Ez az ember valódi állapota, és ezt senki sem tagadhatja. Mivel azon a földön születtünk, ahol a nagy vörös sárkány fekszik feltekeredve, minden emberben van legalább egy olyan dolog, ami ábrázolja és példázza a nagy vörös sárkány mérgét. Így a munka e szakaszában Isten szavainak fő vezérfonala az önismeret, az önmegtagadás, az önelhagyás és az önmegölés volt. Elmondható, hogy ez Isten elsődleges munkája az utolsó napokban, és hogy a munkának ez a fordulója a legátfogóbb és legalaposabb az összes közül – ez azt mutatja, hogy Isten a korszak befejezését tervezi. Erre senki sem számított, de ugyanakkor ez olyasmi, amit az emberek előre megéreztek. Bár Isten nem mondta ezt kifejezetten, az emberek érzékei rendkívül élesek – mindig úgy érzik, hogy az idő rövid. Azt mondhatom, hogy minél inkább érzi ezt az ember, annál inkább tisztában van a korszakkal. Ez nem azt jelenti, hogy a világot normálisnak látjuk, és így tagadjuk Isten szavait, hanem azt, hogy megismerjük Isten munkájának tartalmát azokon az eszközökön keresztül, amelyekkel Isten munkálkodik. Ezt Isten szavainak hangvétele határozza meg. Isten kijelentéseinek hangnemében van egy titok, amelyet még senki sem fedezett fel, és egyszersmind ez az, amibe az embereknek a legnehezebb belépni. Annak lényege, hogy az emberek miért nem tudják megérteni Isten szavait, az, hogy továbbra sem ismerik azt a hangnemet, amelyben Isten beszél – ha elsajátítják ezt a titkot, akkor képesek lesznek valamennyire megismerni Isten szavait. Isten szavai mindig is egyetlen elvet követtek: az embereket arra késztetni, hogy megtudják, hogy Isten szavai a minden, és minden emberi nehézséget Isten szavain keresztül oldjanak meg. A Lélek szemszögéből nézve Isten világossá teszi az Ő cselekedeteit; az ember szemszögéből nézve leleplezi az elképzeléseiket; a Lélek szemszögéből nézve azt mondja, hogy az ember nem törődik az Ő akaratával; az ember szemszögéből nézve pedig azt mondja, hogy Ő megízlelte az emberi tapasztalat édes, savanyú, keserű és csípős ízét, és hogy Ő a széllel jön és az esővel megy, hogy Ő megtapasztalta a család üldözését, és megtapasztalta az élet hullámvölgyeit. Ezek a szavak különböző nézőpontokból hangzottak el. Amikor Ő Isten népéhez beszél, az olyan, mintha egy házvezetőnő szidná a rabszolgákat, vagy mint egy vígjátékjelenet; az Ő szavai miatt az emberek arca elvörösödik, nem tudnak hová bújni szégyenükben, mintha egy letűnt rendszer feudális urai tartóztatták volna le őket, hogy kemény kínzások közepette vallomást tegyenek. Amikor Ő Isten népéhez beszél, Isten olyan fesztelen, mint a tüntető egyetemi hallgatók, akik a központi kormányzat botrányait leplezik le. Ha Isten minden szava gúnyos lenne, az emberek nehezebben fogadnák el; ezért Isten szavai egyenesek; nem tartalmaznak titkos kódokat az ember számára, hanem közvetlenül rámutatnak az ember tényleges állapotára – ez mutatja, hogy Isten szeretete az ember iránt nem csak szavakból áll, hanem valóságos. Bár az emberek értékelik a valódiságot, az Isten iránti szeretetükben nincs semmi valóságos. Ez az, ami hiányzik az emberből. Ha az emberek Isten iránti szeretete nem valóságos, akkor összességében minden üres és illuzórikus lesz, mintha emiatt minden eltűnne. Ha az Isten iránti szeretetük túlszárnyalja az univerzumokat, akkor a státuszuk és az identitásuk is valódi lesz, nem pedig üres, sőt, még ezek a szavak is valódiak lesznek, nem pedig üresek – látjátok ezt? Láttátok-e Isten követelményeit az emberrel szemben? Az embernek nem pusztán élveznie kell a státusz előnyeit, hanem meg kell élnie a státusz valóságát. Ezt kéri Isten az Isten népétől és minden embertől, ez pedig nem valami nagyszerű, üres elmélet.

Miért mond Isten ilyen szavakat, hogy: „mintha minden, amit teszek, csak egy kísérlet lenne arra, hogy a kedvükben járjak, aminek következtében mindig undorodnak tetteimtől”? Képes vagy-e beszélni az ember Isten iránti utálatának valódi megnyilvánulásairól? Az emberek elképzelése szerint az ember és Isten „szenvedélyesen szeretik egymást”, és ma az emberek vágyakozása Isten szavai után odáig jutott, hogy mohón szeretnék egy falatban lenyelni Istent – Isten azonban efféle szavakat mond: „Az ember megvet engem. Miért viszonozták az emberek szeretetemet gyűlölettel?” Vajon ez nem egy ásványi lerakódás az emberekben? Vajon nem olyasmi, amit ki kellene ásni? Ez a baj az emberek törekvésével; ez egy nagy probléma, amit meg kellene oldani, ez az az oroszlán, amely útját állja az embernek Isten megismerésében, és amelyet el kell űzni az ember útjából – hát nem ez az, amit meg kellene tenni? Mivel az embernek, mint a disznónak, nincs emlékezete, és mindig az élvezetek után sóvárog, Isten gyógyszert ad az embernek az amnéziára – többet beszél, többet mond, az embereket a fülüknél fogva megragadja, és ráveszi őket, hogy jobban figyeljenek, valamint hallókészülékkel látja el őket. Ami az Ő egyes szavait illeti, ha csak egyszer hangzanak el, az nem oldja meg a problémát; újra és újra el kell mondani azokat, mert „az emberek mindig feledékenységtől szenvednek életükben, és minden ember életének napjai zűrzavarosak”. Így az embereket ki lehet menteni abból az állapotból, amelyben „olvassák, ha van idejük, hallgatják, ha ráérnek, és elhagyják, amikor nincs idejük; ha ma elhangzanak a szavak, figyelnek rájuk, de ha nem hangzanak el holnap is, háttérbe szorítják őket”. Ami az emberek természetét illeti, ha ma Isten beszélne a valódi állapotukról, és alaposan megismernék azt, akkor az megbánással töltené el őket – de utána visszatérnének a régi szokásaikhoz, szélnek eresztenék Isten szavait, és csak akkor játszanák le újra a fent leírt jelenetet, ha emlékeztetnék őket rá. Ezért, amikor dolgozol vagy beszélsz, ne feledkezz meg az embernek erről a lényegéről; hiba lenne, ha munka közben félredobnád ezt a lényeget. Minden munka végzése során különösen fontos, hogy amikor beszélsz, az emberek elképzeléseit célozd meg. Különösen, hogy Isten szavaihoz hozzá kell adnod a saját meglátásaidat, és közölnöd kell azokat. Ez az az út, amely gondoskodik az emberekről, és lehetővé teszi, hogy megismerjék önmagukat. Ha Isten szavainak tartalma alapján gondoskodsz az emberekről, akkor elkerülhetetlenül lehetővé válik, hogy megértsd a valódi állapotukat. Isten szavaiban elég az emberek valódi állapotát megérteni és így gondoskodni róluk – így tehát nem mondok többet Isten szavairól, csupán rámutatok arra, hogy „Isten elfogadta a meghívást, hogy a földi lakomaasztalhoz üljön”.