Hosszú évek óta kutat Isten Lelke, ahogy a földön munkálkodik, és sokan vannak azok, akiket Isten az idők folyamán arra használt, hogy végrehajtsa a munkáját. Ám mindezen idő alatt Isten Lelkének nem volt megfelelő pihenőhelye, és ez az oka annak, hogy Isten váltogatja a különböző embereket, hogy elvégezze a munkáját. Mindent egybevetve, az Ő munkája embereken keresztül valósul meg. Ez azt jelenti, hogy mindezen évek alatt Isten munkája soha nem állt meg, hanem tovább folytatódott az emberekben, egészen napjainkig. Bár Isten oly sok szót szólt és oly sok munkát végzett, az ember még mindig nem ismeri Istent, csak azért, mert Isten soha nem jelent meg az embernek, és azért is, mert nincs kézzelfogható formája. És így Istennek be kell fejeznie ezt a munkát – a gyakorlati Isten gyakorlati jelentőségének minden emberrel való megismertetésének munkáját. E cél elérése érdekében Istennek kézzelfogható módon fel kell tárnia Lelkét az emberiség előtt, és véghez kell vinnie munkáját közöttük. Vagyis csak akkor képesek az emberek eljutni az Ő mélyebb megértéséhez, amikor Isten Lelke fizikai formát vesz fel, testet és csontot ölt, és látható módon jár az emberek között, elkísérve őket az életük során, néha megmutatkozva, néha pedig elrejtőzve. Ha Isten csak testben maradna, nem tudná teljes egészében elvégezni a munkáját. Miután pedig egy ideig testben munkálkodott, teljesítve a testben végzendő szolgálatot, Isten el fogja hagyni a testet, és a szellemi világban fog munkálkodni a test képében, ahogyan Jézus is tette, miután egy ideig normál emberi mivoltában munkálkodott, és elvégezte mindazt a munkát, amit el kellett végeznie. Talán emlékeztek erre a részletre „Az út... (5)”-ből: „Emlékszem, hogy Atyám azt mondta Nekem: »A földön csak arra törekedj, hogy Atyád akaratát cselekedd, és teljesítsd az Ő megbízatását. Semmi más nem tartozik Rád.«” Mit látsz ebben a részletben? Amikor Isten eljön a földre, csak isteni mivoltában végzi munkáját, ami az, amit a mennyei Lélek a megtestesült Istenre bízott. Amikor eljön, akkor csak beszél az egész földön, hogy kijelentéseinek különböző eszközökkel és különböző nézőpontokból adjon hangot. Elsősorban az ember ellátását és az ember tanítását tekinti céljának és működési elvének, és nem foglalkozik olyan dolgokkal, mint a személyek közötti kapcsolatok vagy az emberek életének részletei. Az Ő fő szolgálata az, hogy a Lélek nevében beszéljen. Vagyis amikor Isten Lelke kézzelfoghatóan megjelenik a testben, akkor csak az ember életéről gondoskodik és közzéteszi az igazságot. Nem keveredik bele az ember munkájába, vagyis nem vesz részt az emberiség munkájában. Az emberek nem végezhetnek isteni munkát, és Isten nem vesz részt az emberi munkában. Mindazon évek alatt, amióta Isten eljött erre a földre, hogy elvégezze a munkáját, mindig embereken keresztül tette. Ezek az emberek azonban nem tekinthetők megtestesült Istennek – csak olyanoknak, akiket Isten használ. A mai Isten viszont közvetlenül az isteni mivolt perspektívájából beszélhet, kibocsátva a Lélek hangját és a Lélek nevében munkálkodva. Mindazok, akiket Isten az idők folyamán használt, ugyancsak Isten Lelkének a hús-vér testben való munkálkodásának példái, akkor miért nem nevezhetjük őket Istennek? Hiszen a mai Isten is Isten Lelke, aki közvetlenül a testben munkálkodik, és Jézus is Isten testben munkálkodó Lelke volt ott; mindkettőjüket Istennek nevezzük. Mi tehát a különbség? Azok az emberek, akiket Isten az idők folyamán használt, mind normális gondolkodásmóddal és értelemmel rendelkeztek. Mindannyian megértették az emberi viselkedés alapelveit. Normális emberi eszméik voltak, és birtokában voltak mindannak, aminek a normális embereknek birtokában kell lenniük. Legtöbbjük kivételes tehetséggel és veleszületett intelligenciával rendelkezett. Amikor Isten Lelke ezeken az embereken munkálkodik, tehetségüket, azaz Isten adta ajándékaikat hasznosítja. Isten Lelke működésbe hozza tehetségüket, felhasználva erősségeiket Isten szolgálatában. Isten lényege azonban eszmék és gondolatok nélkül való, emberi szándékok által nem szennyezett, és még azt is nélkülözi, amivel a normális emberek rendelkeznek. Ami azt jelenti, hogy még az emberi viselkedés alapelveivel sincs tisztában. Így van ez, amikor a mai Isten eljön a földre. Az Ő munkája és az Ő szavai nincsenek emberi szándékokkal vagy emberi gondolatokkal beszennyezve, hanem azok a Lélek szándékainak közvetlen megnyilvánulásai, és Ő közvetlenül Isten nevében munkálkodik. Ez azt jelenti, hogy a Lélek közvetlenül beszél, vagyis az isteni mivolt közvetlenül végzi a munkát, anélkül, hogy az ember szándékainak akár csak egy kis részét is belekeverné. Más szóval, a megtestesült Isten közvetlenül testesíti meg az isteni mivoltot, emberi gondolatok és eszmék nélkül való, és nem érti az emberi viselkedés alapelveit. Ha csak az isteni mivolt munkálkodna (vagyis, ha csak Maga Isten munkálkodna), akkor nem lenne mód arra, hogy Isten munkája a földön megvalósuljon. Tehát amikor Isten eljön a földre, kell, hogy legyen néhány embere, akiket felhasznál az emberi mivoltában végzett munkájához, azzal a munkával együtt, amelyet Isten isteni mivoltában végez. Más szóval, emberi munkát használ arra, hogy fenntartsa isteni munkáját. Ha nem így lenne, akkor az ember nem tudna közvetlenül bekapcsolódni az isteni munkába. Így volt ez Jézus és az Ő tanítványai esetében is. A világban töltött ideje alatt Jézus eltörölte a régi törvényeket, és új parancsolatokat állított fel. Sok szót is szólt. Mindezt a munkát isteni mivoltában végezte. A többiek, mint Péter, Pál és János, mind Jézus szavainak alapjára támaszkodtak későbbi munkájukban. Ami azt jelenti, hogy Isten megkezdte munkáját abban a korban, bevezetve a Kegyelem Korának kezdetét; vagyis egy új korszakot vezetett be, eltörölve a régit, és egyben beteljesítve a szavakat: „Isten a kezdet és a vég.” Más szóval, az embernek az isteni munka fundamentumán kell emberi munkát végeznie. Miután Jézus elmondta mindazt, amit el kellett mondania, és befejezte földi munkáját, elhagyta az embert. Ezt követően minden ember a munkája során az Ő szavaiban kifejezett alapelveknek megfelelően munkálkodott, és az Általa elmondott igazságok szerint cselekedett. Mindezek az emberek Jézusért munkálkodtak. Ha Jézus egyedül végezte volna a munkát, akkor bármennyi szót is szólt volna, az emberek nem tudtak volna kapcsolódni az Ő szavaihoz, mert isteni mivoltában munkálkodott, és csak az isteni mivolt szavait tudta szólni, és nem tudta volna úgy elmagyarázni a dolgokat, hogy az átlagemberek megértsék a szavait. Ezért az Utána következő apostolokon és prófétákon keresztül kellett, hogy kiegészítse az Ő munkáját. Ez az az elv, ahogyan a megtestesült Isten a munkáját végzi – a megtestesült létét használva arra, hogy beszéljen és munkálkodjon, hogy véghez vigye isteni mivoltában végzett munkáját, majd néhány, vagy talán több, Isten saját szíve szerint való embert használva arra, hogy kiegészítse az Ő munkáját. Azaz Isten az Ő szíve szerint való embereket használja arra, hogy emberi mivoltában elvégezze a pásztorlás és az öntözés munkáját, hogy Isten választott népe beléphessen az igazságvalóságba.

Ha Isten, miután eljött a testbe, csak isteni mivoltában végezte volna munkáját, és nem lettek volna az Ő szíve szerint való emberek, akik Vele együtt munkálkodnak, akkor az ember képtelen lenne megérteni Isten akaratát vagy kapcsolatba lépni Istennel. Istennek az Ő szíve szerint való normális embereket kell használnia, hogy ezt a munkát elvégezze, hogy őrizzék és pásztorolják a gyülekezeteket, hogy elérhető legyen az a szint, amit az ember kognitív folyamatai, az agya el tud képzelni. Más szóval, Isten egy kisszámú, az Ő szíve szerint való embert használ arra, hogy „lefordítsák” azt a munkát, amelyet Ő isteni mivoltában végez, hogy az megnyílhasson – hogy emberi nyelvvé alakítsa az isteni nyelvet, hogy az emberek fel tudják fogni és meg tudják érteni azt. Ha Isten nem tenné ezt, akkor senki sem értené meg Isten isteni nyelvét, mert az Isten szíve szerint való emberek végül is csak egy csekély kisebbség, és az ember felfogóképessége gyenge. Ezért választja Isten ezt a módszert csak akkor, amikor megtestesült formában munkálkodik. Ha csak isteni munka lenne, akkor az embernek nem lenne módja arra, hogy megismerje Istent vagy kapcsolatba lépjen Istennel, mert az ember nem érti Isten nyelvét. Az ember csak az Isten szíve szerint való emberek közvetítésével képes megérteni ezt a nyelvet, akik tisztázzák az Ő szavait. Ha azonban csak ilyen, az emberi mivolton belül munkálkodó emberek lennének, az csak az ember normális életét tudná fenntartani; az ember beállítottságát nem tudná átalakítani. Isten munkájának nem lehetne új kiindulópontja; csak ugyanazok a régi dalok, ugyanazok a régi közhelyek lennének. Csak a megtestesült Isten közvetítése révén, aki mindent elmond, amit el kell mondani, és mindent megtesz, amit meg kell tenni megtestesülése időszakában, ami után az emberek az Ő szavai szerint munkálkodnak és tapasztalnak, csak így fog tudni megváltozni az ő életfelfogásuk, és csak így lesznek képesek együtt haladni a korral. Aki isteni mivoltában munkálkodik, az Istent képviseli, míg akik emberi mivoltukban munkálkodnak, azok az Isten által használt emberek. Ez azt jelenti, hogy a megtestesült Isten alapvetően különbözik az Isten által használt emberektől. A megtestesült Isten képes elvégezni az isteni mivolt munkáját, míg az Isten által használt emberek nem. Minden korszak kezdetén Isten Lelke személyesen szólal meg, és elindítja az új korszakot, hogy az embert egy új kezdetre vezesse. Amikor befejezte beszédét, ez azt jelzi, hogy Isten isteni mivoltában végzett munkája befejeződött. Ezután az emberek mindannyian követik az Isten által használt emberek vezetését, hogy belépjenek az élettapasztalatukba. Ugyanakkor ez az a szakasz is, amelyben Isten az embert beviszi az új korszakba, és új kiindulópontot ad az embereknek – ekkor Isten testben végzett munkája véget ér.

Isten nem azért jön a földre, hogy az Ő normális emberi mivoltát tökéletesítse, és nem is azért, hogy végrehajtsa a normális emberi mivolt munkáját. Csak azért jön, hogy normális emberi mivoltában elvégezze az isteni mivolt munkáját. Amit Isten a normális emberi mivoltról mond, az nem olyan, amilyennek az emberek elképzelik. Az ember úgy definiálja a „normális emberi mivoltot”, hogy van felesége vagy férje, fiai és lányai, ami azt bizonyítja, hogy valaki normális ember; Isten azonban nem így látja ezt. Ő úgy látja a normális emberi mivoltot, hogy valakinek normális emberi gondolatai vannak, normális emberi életet él, és normális emberektől született. De az Ő normalitásához nem tartozik hozzá, hogy valakinek van felesége vagy férje és gyermekei, úgy, ahogy az ember beszél a normalitásról. Vagyis az ember számára a normális emberi mivolt, amelyről Isten beszél, azt jelenti, amit az ember az emberi mivolt hiányának tartana, szinte érzelemmentes és látszólag testi szükségletek nélküli, akárcsak Jézus, aki csak egy normális ember külsejével rendelkezett, és egy normális ember megjelenését öltötte magára, de lényegében nem rendelkezett teljesen mindazzal, amivel egy normális embernek rendelkeznie kellene. Ebből látható, hogy a megtestesült Isten lényege nem foglalja magában a normális emberi mivolt egészét, hanem csak egy részét azoknak a dolgoknak, amelyekkel az embereknek rendelkezniük kellene, hogy támogassa a normális emberi élet rutinjait és fenntartsa a normális emberi értelem erejét. De ezeknek a dolgoknak semmi közük ahhoz, amit az ember normális emberi mivoltnak tart. Ezek azok, amelyekkel a megtestesült Istennek kell rendelkeznie. Vannak azonban olyanok, akik azt tartják, hogy a megtestesült Istenről csak akkor lehet azt mondani, hogy normális emberi mivolttal rendelkezik, ha van felesége, fiai és lányai, családja; ezek nélkül – azt mondják – nem normális személy. Akkor megkérdezem tőled: „Van-e Istennek felesége? Lehet-e Istennek férje? Lehetnek-e Istennek gyermekei?” Vajon ezek nem tévhitek? A megtestesült Isten mégsem fakadhat egy sziklák közötti repedésből vagy hullhat alá az égből. Ő csak egy normális emberi családba születhet. Ezért vannak szülei és nővérei. Ezek azok a dolgok, amelyekkel a megtestesült Isten normális emberi mivoltának rendelkeznie kell. Ez volt a helyzet Jézus esetében; Jézusnak volt apja és anyja, voltak testvérei, és mindez normális volt. De ha lett volna felesége, fiai és lányai, akkor az Övé nem az a normális emberi mivolt lett volna, amellyel Isten azt akarta, hogy a megtestesült Isten rendelkezzen. Ha így lett volna, akkor nem lett volna képes az isteni mivolt nevében munkálkodni. Éppen azért volt képes elvégezni az isteni mivolt munkáját, mert nem volt felesége, nem voltak gyermekei, és mégis normális emberektől született egy normális családba. A további pontosítás érdekében: amit Isten normális embernek tekint, az egy normális családba született ember. Csak egy ilyen személy alkalmas arra, hogy isteni munkát végezzen. Ha viszont az illetőnek lenne felesége, gyermekei vagy férje, akkor az a személy nem lenne képes isteni munkát végezni, mert csak az emberek által megkövetelt normális emberi mivolttal rendelkezne, nem pedig az Isten által megkövetelt normális emberi mivolttal. Az, amit Isten gondol, és az, amit az emberek értenek, gyakran nagyon különböző, mérföldekre van egymástól. Isten munkájának ebben a szakaszában sok minden ellentétben áll az emberek elképzeléseivel, és óriási mértékben eltér azoktól. Azt lehetne mondani, hogy Isten munkájának ez a szakasza teljes egészében az isteni mivolt gyakorlati munkálkodásából áll, ahol az emberi mivolt támogató szerepet játszik. Mivel Isten azért jön a földre, hogy Maga végezze el a munkáját, ahelyett, hogy hagyná, hogy az ember rátegye a kezét, testben jelenik meg (egy tökéletlen, normális emberben), hogy elvégezze az Ő munkáját. Ezt a megtestesülést arra használja, hogy egy új kort mutasson be az emberiségnek, hogy a munkája következő lépéséről beszéljen az emberiségnek, és hogy arra kérje az embereket, hogy a szavaiban leírt ösvénynek megfelelően cselekedjenek. Ezzel Isten testben végzett munkája befejeződött; hamarosan elhagyja az emberiséget, nem lakozik többé a normális emberi mivolt szerinti testben, hanem inkább eltávolodik az embertől, hogy rátérjen munkájának egy másik részére. Ezután a saját szíve szerint való embereket használva folytatja munkáját a földön ezen embercsoport körében, de az ő emberi mivoltukban.

A megtestesült Isten nem maradhat örökké az emberrel, mert Istennek még sok más munkája van. Nem lehet a testhez kötve; le kell vetnie a testet, hogy elvégezze azt a munkát, amit el kell végeznie, még akkor is, ha ezt a munkát a test képmásában végzi. Amikor Isten a földre jön, nem várja meg, amíg eléri azt a formát, amelyet egy normális embernek el kellene érnie, mielőtt meghal és elhagyja az emberiséget. Mindegy, hogy milyen idős a teste, amikor a munkája befejeződik, elmegy és elhagyja az embert. Számára nincs olyan, hogy kor, Ő nem az emberi élettartam szerint számolja a napjait; ehelyett a testben való életét a munkájának lépéseivel összhangban fejezi be. Lehetnek olyanok, akik úgy érzik, hogy Istennek azzal, hogy eljön a testbe, egy bizonyos mértékig előre kell haladnia a korban, felnőtté kell válnia, el kell érnie az öregkort, és csak akkor távozhat, amikor az adott test leromlik. Ez az emberi képzelet; Isten nem így működik. Ő csak azért jön el a testbe, hogy elvégezze azt a munkát, amit Neki kell elvégeznie, és nem azért, hogy egy normális ember életét élje: szülőktől szülessen, felnőjön, családot alapítson és karrierbe kezdjen, gyermekeket vállaljon és neveljen vagy megtapasztalja az élet hullámvölgyeit – egy normális ember összes tevékenységét. Amikor Isten eljön a földre, akkor Isten Lelke testet ölt, eljön a testbe, de Isten nem egy normális ember életét éli. Csak azért jön, hogy megvalósítsa az Ő irányítási tervének egy részét. Azután elhagyja az emberiséget. Amikor eljön a testbe, Isten Lelke nem tökéletesíti a test normális emberi mivoltát. Inkább az Isten által előre meghatározott időpontban az isteni mivolt közvetlenül munkához lát. Majd miután mindent megtett, amit meg kellett tennie, és teljesen elvégezte a szolgálatát, Isten Lelkének munkája ebben a szakaszban lezárul, és ekkor a megtestesült Isten élete is véget ér, függetlenül attól, hogy a hús-vér teste hosszú életet élt-e meg. Vagyis bármilyen életszakaszt is ér el a hús-vér test, bármilyen hosszú ideig él is a földön, mindent a Lélek munkája dönt el. Semmi köze ahhoz, amit az ember normális emberi mivoltnak tart. Vegyük példának Jézust. Ő harminchárom és fél évig élt testben. Az emberi test élettartamát tekintve nem lett volna szabad meghalnia ebben a korban, és nem lett volna szabad elmennie. De ez Isten Lelkét nem zavarta. Mivel az Ő munkája befejeződött, azon a ponton a test elvétetett, és eltűnt a Lélekkel együtt. Ez az az elv, amely szerint Isten a testben munkálkodik. És így, szigorúan véve, a megtestesült Isten emberi mivolta nem elsődleges fontosságú. Ismétlem, nem azért jön a földre, hogy egy normális emberi lény életét élje. Először nem normális emberi életet hoz létre, és utána kezd el munkálkodni, hanem amíg egy normális emberi családba születik, addig képes isteni munkát végezni, olyan munkát, amelyet nem szennyeznek be az emberi szándékok, amely nem testi, amely biztosan nem veszi át a társadalom módszereit, és amely nem foglal magában emberi gondolatokat vagy elképzeléseket, sőt, nem foglalja magában az ember életre vonatkozó filozófiáit. Ez az a munka, amelyet a megtestesült Isten elvégezni szándékozik, és ez az Ő megtestesülésének gyakorlati jelentősége is. Isten elsősorban azért jön a testbe, hogy elvégezze a testben elvégzendő munka egy szakaszát, anélkül, hogy más triviális folyamatokon keresztülmenne, és ami a normális ember tapasztalatait illeti, azokkal nem rendelkezik. A munka, amelyet Isten megtestesült lényének el kell végeznie, nem foglalja magában a normális emberi tapasztalatokat. Isten tehát azért jön el a testbe, hogy végrehajtsa azt a munkát, amelyet testben kell végrehajtania. A többinek semmi köze Hozzá; Ő nem megy keresztül ilyen sok triviális folyamaton. Amint véget ér a munkája, megtestesülésének jelentősége is megszűnik. Ennek a szakasznak a befejezése azt jelenti, hogy az a munka, amelyet a testben kell elvégeznie, befejeződött, és az Ő testének szolgálata befejeződött. De nem munkálkodhat a végtelenségig a testben. Tovább kell mennie egy másik helyre, ahol munkálkodhat, egy helyre a testen kívül. Csak így lehet az Ő munkáját teljes mértékben végrehajtani és nagyobb hatást elérni. Isten az Ő eredeti terve szerint munkálkodik. Hogy milyen munkát kell elvégeznie, és milyen munkát fejezett be, számára olyan világos, mint a nap. Isten minden egyes embert arra az ösvényre vezet, amelyet Ő már előre kijelölt. Ezt senki sem kerülheti el. Csak azok lesznek képesek bemenni a nyugalomba, akik követik Isten Lelkének vezetését. Lehet, hogy a későbbi munka során nem a testben megszólaló Isten fogja vezetni az embert, hanem egy kézzelfogható formával rendelkező Lélek fogja vezetni az ember életét. Csak akkor lesz képes az ember konkrétan megérinteni Istent, ránézni Istenre, és jobban belépni az Isten által megkövetelt valóságba, hogy a gyakorlati Isten által tökéletessé váljon. Ez az a munka, amelyet Isten el akar végezni, és amelyet már régen eltervezett. Ebből mindannyiótoknak látnotok kell azt az ösvényt, amelyen járnotok kell!