Ma töprengjünk el először egy kérdésen. Isten átvizsgálja az ember szívének legmélyét – ez tény? (Igen.) Isten átvizsgálja az ember szívének legmélyét, de akkor miért teszi mégis próbára az embert? Eltöprengtetek ezen a kérdésen? (Nem.) Nem töprengtetek el rajta, tehát most, hogy felmerült ez a kérdés, mit gondoltok? Van bármilyen megértésetek erről a dologról? (Bár Isten átvizsgálja az ember szívének legmélyét, nekünk akkor is bizonyságot kell tennünk Isten mellett a Sátán előtt, hogy a Sátán lássa Isten iránti valódi szívünket és az Iránta való hűségünket. Így ez a próbára tétel arra is lehetőséget ad nekünk, hogy bizonyságot tegyünk a Sátán előtt.) Ez az egyik aspektusa annak, amiről legutóbb beszélgettünk. Ezenkívül mi jut még eszetekbe? (Nekem még egy dolog eszembe jutott: bár Isten átvizsgálja az ember szívének legmélyét, Isten környezeteket is kialakít, hogy próbára tegye az embert, lehetővé téve számára, hogy ténylegesen megtapasztaljon dolgokat, valamint lehetővé téve, hogy e környezeteken belül folyamatosan harcoljon a saját romlott lelkületei ellen, és folyamatosan fellázadjon a teste ellen, hogy gyakorolhassa az igazságot és gyakorolhassa Isten szavait. Ez egy gyakorlati folyamat, amely által a teremtett lény elnyeri az igazságot.) Kinek van még valamilyen megértése? Hát nem vagytok általában olyan jók a beszédben? Akkor miért nincs semmilyen megértésetek, amikor tényleges problémával szembesültök? Tudjátok-e, mit érint az a kérdés, amelyet az imént említettem? Isten munkamódszerét érinti, valamint Isten szándékainak megismerését is. Akkor hát milyen megértésre tehettek szert ebből? Ha egy ilyen jelentős dologról nincs semmilyen megértésetek, az azt bizonyítja, hogy nem töprengtek el ezeken a tényleges problémákon, még kevésbé értitek az igazságot és léptek be a valóságba. Ezért amikor ilyen problémákkal találkoztok, nincs róluk személyes tapasztalatotok, és ebből következik, hogy semmilyen megértésről nem tudtok beszélni. Ki szeretne még beszélni arról, hogyan érti ezt a kérdést? Mivel Isten átvizsgálja az ember szívének legmélyét, és tudja, hogy az emberek hajlandóak gyakorolni az igazságot, hajlandóak odaadóan végezni a kötelességeiket, és hajlandóak alávetni magukat Istennek, akkor az nem elég? Miért teszi Isten mégis próbára az embert? Végső soron Isten milyen hatást kíván ezzel elérni? (Úgy gondolom, hogy Isten azért alakít ki környezeteket, hogy megpróbáltatásoknak és finomításnak vesse alá az embert azért, hogy fogja az igazságot és belemunkálja az emberbe, és az igazságot az életévé tegye; ez egy viszonylag gyakorlati folyamat.) Ez helytálló? (Igen. Még egy dolgot hozzátennék: úgy gondolom, hogy az ember munkájának Isten általi próbára tétele egyrészt arra szolgál, hogy Isten fogja és belemunkálja az igazságot az emberbe azáltal, hogy megpróbáltatásokat és finomítást tapasztaltat meg vele, másrészt pedig arra, hogy teljesítse Isten akaratát az emberben.) Azt mondjátok, Isten azért teszi próbára az embert, hogy lehetővé tegye számára Isten akaratának teljesítését, de képes-e az ember teljesíteni Isten akaratát? (Nem, nem képes.) Oly sok éve hallgattok prédikációkat, mégsincs megértésetek a legtöbb dologról, különösen ami a mindennapi életetekben felmerülő tényleges problémákat illeti. Bármi történjék, a legtöbb ember csak hangzatos szólamokat tud hangoztatni, és üres doktrínákról és elméletekről tud beszélni. Egyesek még olyan dolgokat is mondanak, amelyek teljesen eltérnek a tárgytól, az égvilágon semmi közük az igazsághoz, a valósághoz – még csak távolról sem kapcsolódnak hozzájuk. Bár egyesek szintén nem töprengtek el ezeken a kérdéseken, mégis van némi megértésük bizonyos tényleges problémákról, igaz? A válaszaitokból ítélve a mindennapok során a tényleges életetekben nem léptetek be a gyakorlással kapcsolatos igazságok többségébe, ezért nincs róluk tapasztalatotok. Bármilyen tényleges problémával találkoztok is, nincs említésre méltó megértésetek, és csak doktrínákról tudtok beszélni; valahányszor történik valami, doktrínákkal válaszoltok. Ezért bármilyen munkáról vagy a kötelesség bármely területéről legyen is szó, nagyon korlátozott az, amit meg tudtok tenni, és még azok a korlátozott dolgok, amiket meg tudtok tenni, sem igazodnak az igazságalapelvekhez. Az igazságalapelvek meghaladják a legtöbb ember felfogóképességét, a legtöbb ember megérteni sem tudja őket, mi több, még kevésbé képes az alapelvek szerint végezni a kötelességeit. Az iménti kérdést illetően – „Isten átvizsgálja az ember szívének legmélyét, akkor miért teszi mégis próbára az embert?” – a legtöbbeteknek nem volt semmilyen megértése, de miután néhányan hangot adtak valamiféle megértésnek, a legtöbben közületek mégis megerősítést nyerhettek a szívükben, és meg tudták állapítani, ki beszélt pontosabban és a tényekkel viszonylag összhangban. Akkor hát pontosan hogyan is kell érteni ezt a kérdést? Erről bizony beszélgetnünk kell.

Az ember szíve legmélyének átvizsgálása olyan képesség, amelyet Maga Isten birtokol. Isten mélyreható megértéssel rendelkezik az emberiségről, a teremtett lényekről; ez teljesen pontos; ez a tény tagadhatatlan. Akár megtapasztaltad ezt, akár nem, akár megértettél belőle valamit, akár nem, és akár érzékelted valaha, akár nem, az mindenképpen tény, hogy Isten átvizsgálja az ember szívének legmélyét. Mivel Isten átvizsgálja az ember szívének legmélyét, természetesen különösen mély megértése van az emberről. Milyen az egyes emberek kalibere és milyenek az ösztöneik, mekkora az érettségük, mire képesek és mire nem, és milyen romlott lelkületeik vannak – Isten mindezeket úgy ismeri, mint a tenyerét; Isten mindezekkel tökéletesen tisztában van. Akkor hát miért teszi Isten mégis folyamatosan próbára az embert? Mi ennek a próbára tételnek a célja? Istennek arra van szüksége, hogy az ember a saját viselkedésével és megnyilvánulásaival adjon választ Neki. Isten látni akarja, hogy az ember elszántsága, kívánságai, imái vagy az Isten előtt tett esküi igazolást nyernek. Isten szemében ez egy elengedhetetlen folyamat; ahhoz kapcsolódik, hogy Isten hogyan menti meg az embert, valamint hogyan veszi a szavait és veszi az igazságot és munkálja bele az emberbe. Legutóbb részben arról is beszélgettünk, hogy Isten miért teszi próbára az embert, megemlítve, hogy azért teszi próbára, mert szüksége van arra, hogy az ember bizonyságot tegyen Mellette. Ám ez az oknak csak egy nagyon apró része. A fő ok az, hogy az ember próbára tételével Isten azt szándékozik elérni, hogy az ember vegye Isten szavait, fogja az igazságot, és gyakorlatba ültesse, valamint a saját valóságává tegye őket. Nem az a cél, hogy az ember pusztán végigolvassa Isten szavait, és csak valamilyen benyomás vagy néhány elgondolás, szándék vagy elhatározás maradjon meg benne. Hanem az, hogy miután elolvasta Isten szavait, töprengjen el rajtuk és beszélgessen róluk, ezáltal értse meg az igazságot, és képes legyen gyakorlatba ültetni az igazságot, hogy az az életvalóságává váljon. Miért akarja tehát Isten, hogy az ember gyakoroljon? Ez a gyakorlás kulcsfontosságú ahhoz, hogy az ember elérje az üdvösséget. Ez szükséges folyamat, amely által Isten veszi az igazságot és belemunkálja az emberbe. Az igazság gyakorlása révén az ember egyrészt képes levetni a romlott lelkületeit; másrészt igazán megtapasztalja, miről beszélnek Isten szavai, igazán megtapasztalja, hogy mik Isten megkövetelt normái és mik az Ő szándékai, valamint igazán megtapasztalja azt a folyamatot is, amelyben leveti a romlott lelkületeit és aláveti magát Istennek. E folyamat révén Isten szavai és az igazság belemunkálódnak az emberbe. Természetesen ez nem olyan eredmény, amelyet az igazság egyszeri vagy kétszeri gyakorlásával el lehet érni; az embernek inkább hosszú távon kell gyakorolnia az igazság minden aspektusát és belépnie azokba. E hosszú távú folyamat során, ahogy az ember folyamatosan tapasztal és folyamatosan átél dolgokat, a romlott lelkületei fokozatosan, különböző mértékben megoldódnak. Az ember romlott lelkületeinek megoldása még mindig nem az a végső eredmény, amelyet Isten a próbára tételével el akar érni. Mi a végső eredmény? Isten azt akarja megvalósítani az emberben, hogy az igazság benne kifejtett hatása révén megszabadítsa őt a romlott lelkületeitől, majd vegye az igazságot és az ember életévé tegye azt; ez a végső eredmény. Amikor az igazság az ember életévé válik, a romlott lelkületei a gyökerüknél megoldódnak. Az ember romlott lelkületeinek gyökerüknél való megoldása az a végső eredmény, amelyet az ember elér azáltal, hogy az üdvösség útján jár. Ez a legfőbb oka annak, hogy Isten próbára teszi az embert. Ezért az a két szempont, amelyről egyesek beszélnek, amikor azt mondják: „Isten egyrészt azért teszi próbára az embert, mert szüksége van arra, hogy az ember bizonyságot tegyen, másrészt pedig azért, hogy az ember kövesse Isten akaratát”, valójában nem olyan fontos Isten irányítási tervéhez és ahhoz a céljához képest, hogy teljessé tegye az embert, és lehetővé tegye számára az üdvösség elérését. Isten azon szándéka a fontos, hogy az ember próbára tételének folyamatában fogja és az emberbe munkálja a szavait és az igazságot. A végső eredmény az, hogy lehetővé váljon Isten szavai és az igazság számára, hogy az ember életévé váljanak, hogy felváltsák a régi életét – a romlott lelkületeit. Hát nem nyerné meg így Isten az embert? (De igen.) Hogy az ember végül Isten által megnyert legyen, Isten ezt az eredményt szándékozik elérni az ember próbára tételével. Ez a próbára tétel sokféle formát ölt. Isten néha egy környezetet használ arra, hogy megpróbáltatásoknak és finomításnak vessen alá téged; néha arra használ egy környezetet, hogy megfenyítsen és megítéljen téged; néha pedig arra használ egy környezetet, hogy ösztönözzön és figyelmeztessen téged. Néha más embereket használ arra, hogy emlékeztessenek, figyelmeztessenek és megmetsszenek téged; néha pedig a szavait használja arra, hogy nyíltan megfeddjen, megfenyítsen és fegyelmezzen téged, sőt akár arra is, hogy a szavaival nyíltan megítéljen téged és leleplezze a lázadó mivoltodat. Ezek mind olyan módok, ahogyan Isten próbára teszi az embert; Isten sokféle és változatos módon teszi próbára az embert. Akkor hát milyen feltételek mellett teszi Isten próbára az embert? Milyen feltételeknek kell megfelelned ahhoz, hogy Isten próbára tegyen téged? Kell, hogy legyen belépésed az életbe. Isten átvizsgál téged; tudja, mire gondolsz a szívedben, és tudja, milyen természetlényeged van. Ha azonban nincs belépésed az életbe – más szóval, ha általában nem törekszel az igazságra, és semmiben sem keresed az igazságalapelveket –, akkor még ha Isten megvilágosít és útmutatást ad is neked azért, hogy segítsen megérteni az igazság egy aspektusát, közömbös maradsz, belül semmi sem indít meg, és sem a szívedben, sem a szubjektív tudatosságodban nincs semmilyen szándék arra, hogy az igazságalapelvek szerint gyakorolj. Ebben az esetben ritkán lesz részed azokban a különféle módokban, amelyekkel Isten próbára teszi az embert. Mit jelez ez? Azt jelzi, hogy még mindig a munkavégzés szakaszában vagy, és még nem léptél az üdvösség útjára. Ez minek a jele? Annak, hogy még mindig munkát végzel. Mit jelent a munkavégzés? Azt jelenti, hogy amikor elvégzed azt a kevés kötelességedet és elvégzed azokat a feladatokat, az pusztán fáradozás, és semmi köze az igazságalapelvekhez. Mivel pusztán fáradozol, nincs szó a gyakorlás alapelveiről, és az igazságalapelvek kereséséről sem. Elegendő, ha tudsz fáradozni, nem bomlasztasz, nem keltesz zavart, nem bomlasztod szándékosan a rendet, nem szabotálsz szándékosan semmit, és nem rongálsz meg szándékosan semmilyen felszerelést. A veled szemben támasztott követelmények nem magasak; elegendő, ha tudsz fáradozni, nem keltesz zavart, és kívülről úgy tűnik, hogy viszonylag rendesen viselkedsz. Ez a tőled megkövetelt norma. Miért ilyen normát követelnek meg tőled? Mert nem törekszel az igazságra, általában nincs belépésed az életbe, és semmiben sem keresed az igazságot. Egyesek azt mondják: „Bár nem keressük az igazságot, amikor dolgok történnek velünk, egyetlen alapelvet sem szegtünk meg. Megteszünk mindent, amire Isten háza kér minket, engedelmeskedtünk, és elvégeztük a feladatainkat. Nem is bomlasztottunk vagy keltettünk zavart szándékosan, akkor hogyan mondhatod, hogy munkát végzünk?” Igazságtalanság ezekkel az emberekkel szemben, ha azt mondjuk, hogy munkát végeznek? (Nem.) Doktrínák szintjén tudják az emberek, hogy nem az, ám egyesek a szívükben még mindig nincsenek meggyőződve erről. Miért mondjuk, hogy ezek az emberek munkát végeznek? (A fő célja annak, hogy Isten testet ölt és kifejezi az igazságot az utolsó napokban, az, hogy lehetővé tegye számunkra az igazság elfogadását, az igazság gyakorlását, valamint az igazság életünkként való elnyerését. Ha alapelvek nélkül végezzük a kötelességeinket, akkor azok végzésének semmi köze az igazsághoz, és csak munkavégzésnek nevezhető.) E szavak hallatán egyesek nem tudják elfogadni őket, és azt mondják: „Oly sok éve hiszünk Istenben, és oly nagy árat fizettünk a kötelességeink végzése során, akkor hogyan lehetséges, hogy még mindig munkát végzünk? Ez nem győz meg minket! Hát nem vizsgálja át Isten az ember szívének legmélyét? Mégsem tudja Isten, milyen Iránta a szívünk, és nem ért minket! Ha Isten nem ért minket, hogyan lehet azt mondani, hogy Isten átvizsgálja az ember szívének legmélyét? Ha Isten nem érti az embert, könnyen igazságtalanul bánhat vele.” Az ilyen ember azt hiszi, hogy Isten igazságtalanul bánt vele; helyes, hogy így vélekedik? (Nem.) Elismeri, hogy Isten átvizsgálja az ember szívének legmélyét, ugyanakkor azt is mondja, hogy Isten igazságtalanul bánt vele. Valóban elismeri, hogy Isten átvizsgálja az ember szívének legmélyét? (Nem. Ha úgy hiszi, hogy Isten igazságtalanul bánt vele, akkor még ha azt mondja is: „Isten átvizsgálja az ember szívének legmélyét”, ez nem valódi megértés.) Isten átvizsgálja az ember szívének legmélyét, tehát érti az emberek különféle állapotait és lényegeit? (Érti.) Mivel Isten érti ezeket, vajon pontos az, hogy sok olyan embert, aki évek óta hisz Istenben, úgy minősít, hogy még mindig munkát végez, nem törekszik az igazságra, és nem lépett az üdvösség útjára? (Pontos.) Min alapul ez? (A tényleges állapotainkon. Az Isten által kialakított környezetekben nem keressük az igazságot, hogy megoldjuk a romlott lelkületeinket, és az igazságalapelvek nélkül végezzük a kötelességeinket, ezért úgy gondolom, hogy Isten ránk vonatkozó minősítése helytálló.) Még mindig nem látjátok át ezt a dolgot.

Az évek során oly sok igazságot mondtam el és oly sok igazságalapelvet közöltem – hajlandóak vagytok gyakorolni ezeket? (Igen.) Hajlandóak vagytok gyakorolni az igazságot; akkor imádkoztatok-e már emiatt, elhatároztátok-e magatokat vagy tettetek-e esküt Istennek? (Néha esküt teszek és elhatározom magam.) A legtöbb ember a szívében hajlandó gyakorolni az igazságot, és gyakran imádkozik és elhatározza magát, valamint esküt is tesz Istennek; egyesek még azt is kérik Istentől, hogy fegyelmezze meg őket. De vajon jelentheti ez a hajlandóság azt, hogy az emberek birtokolják az igazságvalóságot? Helyettesítheti-e azt, hogy gyakorolják az igazságot? (Nem.) Nem helyettesítheti azt, hogy gyakorolják az igazságot. Nézzétek meg, hát nem ebben az állapotban van a legtöbb ember? Amikor az igazság gyakorlásáról vagy az igazság valamely aspektusáról való beszélgetésről van szó, az emberek szubjektív szándékait tekintve senki sem akar ellenállást táplálni vele szemben; mindannyian hajlandóak gyakorolni az igazságot. Például azt, hogy becsületes emberek legyenek, odaadóan végezzék a kötelességüket, ne legyenek felületesek, harmonikusan együttműködjenek, ne bomlasszanak és ne keltsenek zavart a dolgok végzése közben, képesek legyenek megóvni Isten házának érdekeit és fenntartani Isten bizonyságtételét, és így tovább – az emberek mind hajlandóak ezeket az igazságokat gyakorolni és belépni ezekbe az igazságokba. Ha megkérdeznéd: „Ki nem hajlandó gyakorolni az igazságot?”, senki sem emelné fel a kezét; mindenki hajlandó gyakorolni. Ha azután megkérdeznéd: „Mikor tervezed elkezdeni a gyakorlását?”, azt mondanák: „Mostantól kezdem gyakorolni.” Utána azonban semmilyen tényleges lépést nem tesznek; a szívükben továbbra is azt gondolják: „Istenem, hajlandó vagyok gyakorolni az igazságot.” Nemcsak hogy így imádkoznak Isten előtt, hanem ki is fejezik mindenki előtt az elszántságukat és a kívánságaikat, néha pedig még saját magukat is annyira meghatják, hogy arcukról patakokban folynak a könnyek, a hangjuk pedig elcsuklik a zokogástól. Meghatódni egy dolog, de azt nehéz megmondani, hogy valóban képesek-e gyakorlatba ültetni az igazságot. Egyesek mindig megmaradnak annál a szakasznál, hogy hajlandóak gyakorolni az igazságot; valahányszor megkérdezed őket, azt mondják, hajlandóak gyakorolni, pont, mint a felnőtt szavait mondó gyermek. Például egyes szülők megkérdezik a gyermeküket, hogy amikor felnő, hajlandó lesz-e pénzt keresni, hogy eltartsa anyát és apát, a gyermek pedig azt mondja: „Igen!” Az viszont már más kérdés, hogy amikor felnő, valóban el fogja-e tartani a szüleit. Miután azt hallják a gyermeküktől, hogy hajlandó eltartani őket, egyes szülők komolyan veszik a szavait, minden reményüket a gyermekükbe vetik, sőt még arra is hajlandóak, hogy halálra dolgozzák magukat érte. Valójában a gyermek csak nagyot mond; ő maga sem érti, mit jelent ez a „hajlandóság”. Egyszerűen azt gondolja, hogy amennyiben a szülei boldogok és elégedettek, miután hallották ezt, a „hajlandósága” már teljesült is. Nem tudja, milyen nehézségeket kell majd elviselnie, milyen árat kell majd fizetnie, vagy milyen felelősségeknek és kötelezettségeknek kell majd eleget tennie ezért a „hajlandóságért”, amikor felnő. Nem tudja, hogyan kellene ezt a „hajlandóságot” gyakorlatba ültetni, hogyan kellene teljesíteni, vagy hogyan kellene valóra váltani. A gyermek csak nagyot mond, és ezzel vége is a történetnek; amikor felnő, teljesen elfelejti és szélnek ereszti a gyermekkorában mondott szavait. A való életben nem könnyű pénzt keresni; a valóság olyan zord, és semmi sem megy zökkenőmentesen, bármilyen munkát végez is. Megvalósulhatnak-e tehát a gyermekkorában mondott szavai: „Hajlandó vagyok eltartani a szüleimet”? (Ezt nem könnyű megvalósítani.) A legtöbbetek szintén ebben az állapotban van; nem vagytok hajlandóak pusztán munkát végezni Istenért, de hajlandóak vagytok odaadóan áldozatot hozni Istenért, hajlandóak vagytok alávetni magatokat Istennek, hajlandóak vagytok belépni az igazságvalóságba, és hajlandóak vagytok mindent az igazságalapelvek szerint tenni. Az azonban, hogy megállsz pusztán a hajlandóságnál, nem képviseli a valóságodat, és nem is a valóságod; ezeken a területeken semmilyen valósággal nem rendelkezel. Az emberek megállnak ott, hogy pusztán hajlandóak, majd azt gondolják: „Hajlandó vagyok, tehát hűségesnek számítok; hajlandó vagyok, tehát ez olyan, mintha gyakoroltam volna az igazságot. Mivel megvan bennem ez az elszántság, le tudom vetni a romlott lelkületeimet, és eleget tudok tenni Isten szándékainak.” Azt hiszik, hogy a hajlandóság azt jelenti, hogy az igazság már az életük, és már birtokolják az igazságvalóságot. Nem tudják, hogy ez a „hajlandóságuk” megmarad pusztán a kívánságaikban és a gondolataikban; semmi köze a valósághoz, és még mindig van némi távolság közte és az igazság gyakorlása, valamint közte és az igazságvalóságba való belépés között. Bár hajlandó vagy gyakorolni az igazságot, nem ültetted gyakorlatba, és nincsenek tényleges megnyilvánulásaid, ezért még mindig a szubjektív szándékaid képzelődéseiben maradsz, és még mindig abban a szakaszban élsz, amelyben a romlott lelkületeid diktálják a gondolataidat és a viselkedésedet. Amíg ebben a szakaszban maradsz, képes-e a hajlandóságod legyőzni a romlott lelkületeidet? (Nem.) Bármivel is találkozol, még mindig a romlott lelkületeid szerint élsz. Amikor például valakivel együttműködve végzed a kötelességedet, azt gondolod, hogy ha együttműködsz vele és megbeszéled vele a dolgokat, attól úgy fog tűnni, hogy alatta állsz, és így elveszíted a státuszodat és a presztízsedet. Ezért nem működsz együtt vele, és minden döntést magad hozol meg. Amikor azt látod, hogy valaki felületesen végzi a kötelességét, se nem leplezed le, se nem metszed meg, hanem azt gondolod magadban: „Általában jó a kapcsolatom ezzel az emberrel. Ha felületes, hát legyen; mindenesetre a személyes érdekeimet nem érte semmilyen veszteség. Csak teszek néhány célzást és adok neki némi tanácsot – ez elég lesz; ha nem tart bűnbánatot, akkor figyelem még egy kicsit, és adok neki egy kis haladékot.” Bármivel is találkozol, nem gyakorlod az igazságot. Az a bizonyos „hajlandóságod” pusztán egy viszonylag pozitív gondolat; egyáltalán nem a valóságod. Egyáltalán nem gyakoroltad az igazságot, és az igazságvalóságba sem léptél be. Valahányszor olyasmivel találkozol, ami megköveteli, hogy gyakorold az igazságot, mindig a romlott lelkületeid alapján viszonyulsz hozzá és kezeled; nem keresed az igazságalapelveket, és nem lépsz be az igazságvalóságba. A szívedben pedig folyton azt gondolod: „Hajlandó vagyok gyakorolni az igazságot, hajlandó vagyok szeretni Istent, és hajlandó vagyok alávetni magam Istennek”, ezért azt feltételezed, hogy te magad már gyakoroltad az igazságot, te magad már szeretted Istent, és te magad már alávetetted magad Istennek. Még definiálod is magad, ezt a szépen hangzó címet adva magadnak: „az igazságot gyakorló és az igazságra törekvő ember”. Megtéveszted önmagadat, és megtéveszted Istent is. Bármivel is találkozol, nem lépsz be az igazságvalóságba, és nem használod az igazságot a dolgok megoldására, mégis elhatározod magad Isten előtt: „Istenem, hajlandó vagyok hűséges lenni Hozzád, hajlandó vagyok alávetni magam Neked, hajlandó vagyok szeretni Téged, és hajlandó vagyok lemondani mindenemről Érted.” Miután imádkoztál, amikor Isten egy környezetet alakít ki számodra, nem az igazságalapelvek szerint cselekszel és nem gyakorlod az igazságot; a hajlandóságodat már rég félretetted. Miután lezárul az ügy, azonnal újra elkezded kifejezni az elszántságodat: „Hajlandó vagyok gyakorolni az igazságot, hajlandó vagyok alávetni magam Istennek, hajlandó vagyok szeretni Istent.” A szívedben egy hang folyton azt mondja neked: „Mivel hajlandó vagyok mindezeket megtenni, nem vagyok munkás; Istent szerető ember vagyok, olyasvalaki, aki gyakorolja az igazságot.” Elég szépen áltatod magad, de vajon Isten engedi, hogy így megtéveszd Őt? (Nem.) Önmagadat megtévesztheted, Isten azonban nem engedi, hogy így megtéveszd Őt. Talán képes vagy önmagadat és a körülötted lévő embereket megtéveszteni, ám Istent nem tudod megtéveszteni. Újra meg újra elhatározod magad Isten előtt: „Istenem, hajlandó vagyok alávetni magam Neked, hajlandó vagyok eleget tenni Neked!” „Istenem, hajlandó vagyok áldozatot hozni Érted, hajlandó vagyok teljes valómat felajánlani Neked!” Az Isten előtt tett fogadalmaid közül melyiket ültetted gyakorlatba? Melyiket teljesítetted? Egyetlenegy sem lett teljesítve; végül még mindig a hajlandóság szakaszában maradsz. Ezért bármennyit fáradoztál is, amíg továbbra is a hajlandóság szakaszában maradsz, amíg nem kezdted el keresni az igazságalapelveket és nem kezdted el gyakorolni az igazságot, addig nincs belépésed az életbe. Van élete annak az embernek, akinek nincs belépése az életbe? (Nincs.) Miféle szerzet az, akinek nincs élete? Munkás, vagy Isten választott népének tagja? Azok közé tartozik, akiket Isten megment? Olyasvalaki, akit Istennek szándékában áll menteni? Olyasvalaki, aki aláveti magát Isten uralma alatt? (Nem.) Nincs belépésed az életbe, mégis azt állítod, hogy olyan ember vagy, aki gyakorolja az igazságot, és azt állítod, hogy nem vagy munkás. Ha nem vagy munkás, akkor mi vagy? Isten népének tagja vagy, vagy olyasvalaki, akit Isten megmentett és tökéletesített? (Egyik sem.) Meglátásom szerint már azzal is többre tartalak annál, mint amit megérdemelsz, ha munkásnak nevezlek; egyesek még csak nem is munkások – még egy kis fáradozásra sem hajlandóak a kötelességeik végzése során, és vonakodnak tőle. Ne gondoljátok, hogy pusztán azért, mert egy kicsit fáradoztok és hajlandóak vagytok gyakorolni az igazságot, jogosultak vagytok áldások és jutalmak elnyerésére, és van alapotok arra, hogy alkudozni próbáljatok Istennel. Még mindig messze vagytok az üdvösség elérésétől. Szinte egyikőtöknek sincs még semmilyen nyilvánvaló belépése az életbe. Azt gondoljátok, hogy az, hogy miután hinni kezdtetek Istenben, hátrahagytátok a családotokat és a karriereteket a kötelességeitek végzése érdekében, és hajlandóak vagytok megtenni bármit, amit Isten háza elrendez számotokra, azt jelenti, hogy birtokoljátok az igazságvalóságot. De valójában mi rejlik e hajlandóságotok mögött? A hajlandóságotokba túl sok minden keveredik, és nem állja ki a próbára tételt, ezért a legkevésbé sem igazságtalanság veletek szemben, ha munkásoknak minősítenek titeket. Nincs belépésed az életbe, akkor hát nem munkás vagy? Már az is elég jó, hogy nem neveztelek ördögnek. Az olyan ember, akinek nincs belépése az életbe, élet nélküli ember. Egyesek tíz éve hisznek Istenben, de nincs életük; egyesek húsz éve hisznek, de nincs életük; egyesek pedig már több mint harminc éve hisznek, mégsincs életük. Nem tudnak semmilyen tényleges munkát végezni, és még a legegyszerűbb és legfelszínesebb igazságokat sem tudják világosan elmagyarázni vagy érthetően kifejteni – hát nem azt jelenti ez, hogy nincs életük? Az Istenbe vetett hitük évei során mindig azt gondolták, hogy elég jól állnak a hitükben, és gyakran mondogatták: „Hajlandó vagyok ide-oda futkosni és áldozatot hozni Istenért, hajlandó vagyok árat fizetni Istenért, és hajlandó vagyok hűségesnek lenni Istenhez. Nézd, mennyi mindent ajánlottam fel és mennyi áldozatot hoztam Istenért. Odaszántam az időmet és az energiámat, és elengedtem a családomat, a tanulmányaimat, a munkámat és a pénzemet. Hajlandó vagyok megtenni bármit, amire megkérnek. Hajlandó vagyok alávetni magam Istennek, hajlandó vagyok eleget tenni Istennek, hajlandó vagyok elfogadni a metszést, és hajlandó vagyok elfogadni a fenyítést és az ítéletet.” Jelentheti-e ez a „hajlandóság” azt, hogy beléptél az igazságvalóságba? Hogyan hagyhatja el olyan könnyedén a szádat az, hogy „hajlandó vagyok”? Oly sok mindenre vagy „hajlandó”, de mennyi igazságot ültettél gyakorlatba? Hol van az igazságvalóságod? Oly sok mindenre vagy „hajlandó”, de vannak tapasztalati tanúságtételeid? Miért van az, hogy annak valószínűsége, hogy elárulod Istent, még most is száz százalék? Miért nem csökkent ez még egy kicsit sem? Még ha csak húsz-harminc százalékkal csökkenne is ez a valószínűség, fokozatosan tovább csökkenve, az már annak számítana, hogy egy kicsit gyakoroltad az igazságot és beléptél abba. De még ennyit sem tudsz elérni. Ez a te „hajlandóságod” megtévesztés; ez a legnagyobb megtévesztés Istennel szemben. Nem hűség Isten iránt, és nem is valódi szív Isten iránt. Azt gondolod, hogy ha egy hazugságot ezerszer vagy tízezerszer elmondanak, akkor az tényleg igazsággá válik, ténnyé válik? Istennél ez az állítás nem állja meg a helyét; ez eltorzult érvelés és eretnekség. Isten átvizsgálja az ember szívének legmélyét. Bármennyit mondod is, hogy hajlandó vagy áldozatot hozni Istenért, és bármilyen jól hangzanak is a szavaid, Isten tökéletesen világosan látja, miféle szerzet vagy. Folyton azt állítod, hogy hajlandó vagy gyakorolni az igazságot, és azt mondod, megvan benned az igazságra való törekvés valósága, és bizonyítékod is van arra, hogy gyakorlod. Akkor mi is az, amit visszaadsz Istennek, amikor próbára tesz téged? Nézed, ahogy gonosz emberek bomlasztanak és zavart keltenek Isten házában, mégsem törődsz ezzel és nem avatkozol közbe. Még ha valaki jelent is egy problémát, nem oldod meg és nem kezeled, hanem egyszerűen hagyod, hogy a gonosz emberek gonoszságot műveljenek és ámokfutást folytassanak. Ez a te alávetettséged Istennek? Ez a te Isten iránti hűséged? Azt gondolod, hogy hűséges vagy Istenhez, de hányszor óvtad meg Isten házának érdekeit, amíg vezető vagy dolgozó voltál? Milyen ügyekben kezdeményezted a problémák felismerését és megoldását, biztosítva a gyülekezeti munka normális működését? Amikor gonosz emberek bomlasztották és megzavarták a gyülekezeti munkát, hányszor álltál ki, hogy leleplezd őket és megoldd az általuk okozott zavarásokat? Mikor tartottad magad valaha is az alapelvekhez a felajánlások felhasználása és elköltése során, és mikor óvtad meg megfelelően Isten felajánlásait a veszteségektől? Ezekben az ügyekben soha nem vetted figyelembe Isten szándékait azáltal, hogy szigorú ellenőrzésekkel korlátoztad volna a gonosz embereket abban, hogy gonoszságot műveljenek. Ehelyett teljesen felelőtlen voltál, nézted, ahogy a gyülekezeti munkát és Isten házának érdekeit veszteségek érik, mégis közömbös maradtál. Különösen a felajánlások elköltését illetően nem végzel semmilyen ellenőrzést, hanem könnyelműen jóváhagysz és aláírsz dolgokat. Egyetlen könnyelműen kimondott szavaddal és egy tollvonásoddal több tízezres vagy több százezres felajánlás lett eltékozolva, és még csak a szemed sem rebbent. Később, amikor Isten háza felelősségre vont, féltél attól, hogy meg kell térítened a veszteségeket, ezért még arra is képes voltál, hogy bizonyítékokat hamisíts és találj valakit, aki manipulálja a bizonyítékokat és megváltoztatja az aláírásokat. Ez a te Isten iránti „hűséged”. Amikor gonosz emberek ámokfutást folytattak, rossz dolgokat téve, bomlasztva és megzavarva a gyülekezeti munkát, és amikor azt láttad, hogy emberek felületesen végzik a kötelességeiket és ingyenélősködnek Isten házában, te süketnek és némának tettetted magad, úgy tettél, mintha nem látnád és nem tudnál róla, miközben a szívedben ezt gondoltad: „Hajlandó vagyok hűséges lenni Istenhez, hajlandó vagyok őrt állni a posztomon Isten házáért, jól őrizni a kapuját, és jól vigyázni a nyájra.” Hajlandó vagy, de vajon meg is tetted? Azt mondod, hajlandó vagy őrt állni a posztodon, szigorú ellenőrzéseket végezni Isten házáért és jól őrizni a kapuját, de van-e benned hűség Isten iránt? Jogosult vagy kimondani ezeket a szavakat? Van bármilyen önismereted? Túlságosan is nagyra tartod magad! Ha nem tudod megtenni, ne beszélj meggondolatlanul. Azt mondod, hajlandó vagy, és elhatározod magad és esküt teszel Isten előtt. Miután esküt tettél, Isten vár; Isten figyelni fog és nézni fogja, mit teszel ezután, gyakorlod-e az igazságot, és teljesültek-e a kimondott szavaid. Ha nem teljesíted őket, akkor Isten szemében megtévesztő vagy, az Isten előtti elhatározásaid és esküid pedig egy halom hazugság. Otrombán megtéveszted Istent, és otrombán megpróbálod bolonddá tenni Istent; miféle szerzet vagy? Úgy gondolod, hogy pusztán az elszántságod Isten előtti kifejezése, egy kis fáradozás és a dolgok pusztán formális elvégzése már az igazság gyakorlásának számít? Elárultad Isten házának érdekeit, mégis azt akarod, hogy Isten elfogadjon téged, és még mindig azt akarod, hogy Isten választott népe elismerjen téged; még alkudozni is akarsz Istennel, és még jutalmat is akarsz kapni – tényleg alakulhatnak a dolgok ilyen szépen a számodra? Megtéveszted Istent, felületesen bánsz és játszadozol Vele, mégis azt akarod, hogy Isten jutalmat adjon neked; miféle szerzet vagy? Ha képes vagy ezt tenni, van életed? Ha a romlott emberiségnek lenne emberi lelkiismerete és józan esze, nem bánna így Istennel, miután oly sok éve hallgat prédikációkat. Te azonban sok éve hiszel Istenben és oly sok éve hallgatsz prédikációkat, mégis képes vagy így bánni Istennel, a saját hajlandóságoddal helyettesítve az igazság gyakorlását, hogy megpróbáld bolonddá tenni Istent és felületesen bánj Vele, hogy megtéveszd Őt és játszadozz Vele. Mondd meg Nekem, miféle szerzet vagy? Egy sátán vagy, egy ördög – nem emberi lény. Isten szemében még teremtett lény sem vagy; csupán egy ördög, csupán egy halált érdemlő nyomorult. Mondd meg Nekem, vajon nem érdemli meg az ilyen ember a halált? (De igen.)

Egyesek úgy gondolják, hogy sokat fáradoztak, miközben Isten házában végezték a kötelességeiket, és hogy hajlandóak áldozatot hozni Istenért, hajlandóak hallgatni Isten szavaira, és hajlandóak gyakorolni az igazságot. Amikor azt mondják, hogy hajlandóak, kissé meghatódnak és van bennük némi őszinteség, ezért Péterhez hasonló, az igazságra törekvő és az igazságot gyakorló emberekként magasztalják fel magukat, és trónra emelik magukat. Vajon olyasmi ez, amit egy teremtett lénynek tennie kellene? Kell, hogy egy teremtett lénynek ilyen megnyilvánulásai legyenek? (Nem.) Az olyan emberben, aki rendelkezik életbe való belépéssel, nem pusztán hajlandóság van; e hajlandóság alapján van gyakorlása és van belépése is. Milyen megnyilvánulásai lesznek hát egy ilyen embernek? Életbe való belépéssel rendelkezni annyit tesz, hogy az ember fokozatosan leveti romlott lelkületeit és fokozatosan Isten szavai válnak az életévé. Mit tárnak fel és mit élnek meg rendszerint azok az emberek, akiknek Isten szavai az életük? Milyen a hozzáállásuk Istenhez? Milyen megnyilvánulásaik vannak a kötelességeik végzése során? (Annak az embernek, aki rendelkezik életbe való belépéssel, több fő megnyilvánulása van. Egyrészt valódi önismerettel rendelkezik. Látja, hogy még mindig messze elmarad Isten követelményeitől, és hogy még mindig túlságosan csekély az érettsége. Fájdalommal és gyötrelemmel tölti el néhány vétke és romlottságának néhány megnyilvánulása, és azt is reméli, hogy több, Isten által kialakított környezetet tapasztalhat meg és több terhet vállalhat, és e folyamat során képezheti magát az igazság gyakorlásában, mert csak így nyerheti el az igazságot. Másrészt legalább azt el tudja kerülni, hogy a kötelességvégzésében felületes legyen, és gyakran tud önvizsgálatot tartani. Ha felismeri, hogy megszegte az alapelveket, vagy hogy valamiben nem felelt meg a követelményeknek, haladéktalanul irányt tud váltani. Ezenkívül az Isten adminisztratív rendeleteit vagy az Istennek szánt felajánlásokat érintő dolgokban istenfélő szíve van, és nem meri megsérteni Isten lelkületét.) (Szeretnék még egy pontot hozzátenni. Aki rendelkezik életbe való belépéssel, az körültekintően és óvatosan fogja végezni a kötelességét, erőfeszítést fordít Isten szavaira és keresi az igazságalapelveket, továbbá nem cselekszik meggondolatlanul a saját akarata szerint. Emellett megvitatja a dolgokat és beszél olyan emberekkel, akik értik az igazságot, és az igazságalapelvek szerint gyakorol.) Az életbe való belépéssel rendelkező emberek tényleges életében ennek megfelelő megélések és megnyilvánulások vannak. Ők nem maradnak meg a szándékok szintjén; nem pusztán hajlandóak arra, hogy hűségesek legyenek és alávessék magukat. Ehelyett tényleges megéléseik és megnyilvánulásaik is vannak. A legegyszerűbb az, hogy bármi történik is a mindennapi életükben, kezdeményezően és tudatosan tudják keresni az igazságalapelveket. Mielőtt cselekednének, először veszik az adott dolog elvégzésének alapelveit és világos megértést nyernek azokról, nem követnek el meggondolatlanul helytelen tetteket. Ha nem értik, Isten szavaiban keresik az alapelveket. Ha megtalálták őket, de még mindig nem teljesen világosak számukra, keresnek valakit, aki érti az igazságot, hogy tovább beszélgessenek róluk és megvitassák őket. Amint megértik az alapelveket, gyakorlatba tudják ültetni azokat. A pozitív oldalt tekintve különösen kezdeményezőek és különösen lelkiismeretesek az igazság gyakorlásában. Bármivel találkoznak is, akár nagy, akár kis dologról van szó – különösen pedig akkor, ha Isten házának munkáját érintő jelentősebb dologról van szó –, rendkívül körültekintőek. Nem hoznak csak úgy egymaguk döntéseket, hanem többet egyeztetnek másokkal, többet kérdeznek és többet foglalkoznak kereséssel. A negatív oldalt tekintve, amikor valami rosszat tesznek, el tudnak gondolkodni romlott lelkületeiken és megismerhetik azokat, valamint meg tudják ismerni elégtelenségeiket és hiányosságaikat, azokat a területeket, amelyeknek nincsenek tudatában, és azokat, amelyeken hajlamosak negatívvá és gyengévé válni, és ahol nem tudnak megfelelni a követelményeknek. Gyakran tartanak önvizsgálatot. E folyamat során egyrészt imádkoznak Istenhez és keresik az igazságot, Isten ítélő és leleplező szavai által önvizsgálatot tartanak és megismerik önmagukat; másrészt pedig visszajelzést kérnek a testvérektől. Miután befejeztek egy feladatot, újra meg újra eltöprengenek azon, hogy bármilyen szempontból megszegték-e az alapelveket, figyelmen kívül hagytak-e bármit, voltak-e torzulások, illetve volt-e bármilyen eltérés a Fennvaló munkaelrendezéseitől. Folyamatosan önvizsgálatot tartanak. Akár a pozitív, akár a negatív oldalról van szó, gyakorlásuk célja és iránya az, hogy igyekezzenek az igazságalapelvek szerint cselekedni és az igazságalapelvekhez igazodni, ahelyett, hogy a saját akaratuk szerint cselekednének. Ha nem értik az igazságalapelveket, vagy azok nem világosak számukra, nem tartják magukban a dolgot. Inkább keresnek olyan embereket, akik értik az igazságot, és addig beszélgetnek velük, amíg világossá nem válnak az alapelvek, és csak ezután ültetik gyakorlatba és valósítják meg az alapelveket. Röviden: amikor gyakorlásra kerül sor, nem a preferenciáik vagy a hangulatuk szerint cselekszenek, még kevésbé követnek el meggondolatlanul helytelen tetteket a saját akaratuk szerint; ehelyett tudják keresni az igazságot, és az alapelvek szerint tudják végezni a kötelességeiket. Ez a megnyilvánulásuk a gyakorlásban. Emellett az Istenhez való hozzáállásukban, abban, ahogyan Isten követelményeit és az Istennel kapcsolatos dolgok minden aspektusát kezelik, lehet istenfélő szívük, és lehet Istentől rettegő szívük és félelemtől reszkető szívük. Mélységesen félnek attól, hogy megbánthatják Isten szívét azzal, hogy rossz útra térnek vagy helytelenül cselekednek, és mélységesen félnek attól, hogy megsérthetik Istent, megszeghetik Isten adminisztratív rendeleteit vagy megsérthetik Isten lelkületét. Ilyen mentalitással viszonyulnak Istenhez, és ilyen tényleges tetteik és megnyilvánulásaik vannak az igazsággal és az igazságalapelvekkel való bánásmódjukban; csak ez jelenti az életbe való belépést, igaz? (Igen.) Vannak ilyen megnyilvánulásaitok? Akiknek vannak ilyen megnyilvánulásaik, azoknak van belépésük az életbe; akiknek nincsenek ilyen megnyilvánulásaik, azok mind munkát végeznek. Ha megkérdeznék tőled, hogy mivel voltál elfoglalva, miközben nap mint nap sürögtél-forogtál és áldozatot hoztál, te pedig azt mondanád, hogy a kötelességedet végezted, és odaadást tanúsítottál Isten iránt, akkor vajon a szavaid és a tetteid mögött alapelvek állnak? Isten szavain alapulnak? Ha nem Isten szavain és az igazságon alapul minden szavad, minden tetted és minden nézeted, ha nem keresed az igazságot, amikor történik valami, és nincs belépésed az életbe, akkor vajon nem pusztán munkát végzel? Szépen fogalmazva munkát végzel; nyersen fogalmazva csupán fáradozol; még nyersebben fogalmazva pedig egyszerűen eladod a munkádat! A munkád eladása egyenlő a munkavégzéssel. Mit nyerhetsz azzal, hogy eladod a munkádat? Egyszerűen némi kegyelmet nyersz: jó ételeket eszel, szép ruhákat viselsz, élvezel némi kényelmet az életben, viszonylag tágas helyen laksz, télen viszonylag melegben, nyáron pedig viszonylag hűvösben vagy. Ez már elég jó. Csupán fáradozol; mi mást vársz még, mit nyerhetsz? Pusztán hajlandó vagy végezni a kötelességedet, de nem gyakorlod az igazságot. Ez nem Isten útjának követése. Ebben az esetben az, amit teszel, puszta munkavégzés. Akik munkát végeznek, azok nem gyakorolják az igazságot és nincsenek alapelveik semmiben, amit tesznek. Ha így végeznek munkát, nem nyerhetnek életet; már az is elég jó, hogy élvezhetnek egy kis kegyelmet. Hajlandó vagy fáradozni, és a fáradozásodra való tekintettel Isten háza biztosít számodra néhány, a mindennapi élethez szükséges dolgot, hogy valamivel jobban élhess, egész évben legyen friss zöldséged, és ehess némi organikus élelmiszert. Ez már Isten kegyelme – mi mást vársz még, mit élvezhetsz? Ha a világban dolgoznál és fáradoznál, hogy pénzt keress, mit ehetnél és mit viselhetnél? Sem az élelmet, sem a ruházatot nem biztosítanák csak úgy neked; neked kellene megkeresned a pénzt, hogy megvedd őket magadnak, és még azt is el kellene viselned, hogy mások rosszul bánnak veled és zaklatnak. Azáltal, hogy Isten házában fáradozol, élvezheted Isten kegyelmét, és legalább nem zaklatnak; jól ehetsz, jól öltözködhetsz, szép helyen lakhatsz, és kellemes életet élhetsz. Senki sem zaklat, senki sem támad rád és áll bosszút rajtad, amikor pedig megbetegszel, a testvérek gondoskodnak rólad és ápolnak. Hát nem kegyelem ez? Nem ezeket a dolgokat keresitek? Ha csak ezeket keresitek, már el is értétek őket; már el is nyertétek, amit kerestetek. Hát nem ezeket a dolgokat keresik azok az emberek, akiknek nincs életük? Vajon nem teljesült minden kívánságuk azzal, hogy ezeket keresték? A „hajlandóságodért” cserébe csak ezt a kegyelmet és ezeket az élvezeteket kaphatod Istentől. Ez már elég jó; Isten nem rövidített meg téged. Valójában ez a te „hajlandóságod” értéktelen. Az életbe való belépés nélkül nem cserélheted életre; csupán egy kis kegyelemre cserélheted. Hát nem haladja meg máris az a kegyelem, amire elcseréltétek, azt, amit kértetek vagy elképzeltetek? (De igen.) Akkor hát ez az, amit akartok? Erre törekedtek? Amikor hinni kezdtetek Istenben, pusztán azt reméltétek, hogy elnyeritek ezt a kegyelmet, és ennyi? (Nem.) Akkor vannak más célkitűzéseitek is? (Igen. Arra is törekedni akarunk, hogy elérjük az üdvösséget.) Ha csupán szándékodban áll gyakorolni az igazságot, de soha nem gyakorlod, vajon akkor is megvalósulhat ez a célkitűzésed, hogy az üdvösség elérésére törekedj? (Nem.) Miért nem valósulhat meg? Mert megmaradsz pusztán a hajlandóság szintjén, és nem ültetted gyakorlatba az igazságot. Testi kényelmet és nyugalmat biztosító környezetben élsz, élvezed Isten kegyelmét, és nagyon elégedett vagy a szívedben. Vajon jó így folytatni? (Nem.) Mi a baj vele? Hát nem éppen ezek azok a dolgok, amikre törekedtek? (Pusztán megmaradni a szándékok szintjén anélkül, hogy az ember gyakorolná az igazságot és megélné az emberi hasonlatosságot – úgy gondolom, így élni értelmetlen és értéktelen.) Nem gondoljátok úgy, hogy a jó étkezés és a jó öltözködés jelenti az élet értékét? Jókat enni, jól öltözködni, szép helyen lakni és jó életet élvezni; egy életen át nem aggódni az élelem és a ruházat miatt, továbbá gazdagságot, megbecsülést és békességet élvezni – hát nem ezek voltak azok a dolgok, amelyekre a régi császárok törekedtek? Még a császárok is ezekre törekedtek, akkor hát ti, ilyen jelentéktelen emberek, mit reméltek, mi másra törekedhetnétek? Nézzetek csak magatokra: egyikőtök sem törekszik az életre és nem törekszik az üdvösség elérésére; csupán arra törekedtek, hogy jókat egyetek, jól öltözködjetek és jó életet élvezzetek. Nem merül ki ennyiben a törekvésetek? Egy ilyen csekély célt túlságosan is könnyű elérni. Nincs szükség az igazság közlésére; akár egyetlen további szót is helytelen lenne szólni erről. Nincs szükségetek az igazságra. Mire van szükségetek? Mindannyian jól akartok lakni kenyérrel. Amíg a testetek békességet és örömöt élvez, van élelmetek és ruhátok, és boldogan élitek végig ezt az életet, az nektek elég, és nem törekedtek az üdvösség elérésére. Ezért a legtöbb emberben kevés a tudatosság vagy az elszántság az igazságra való törekvést illetően. Százszor elismétlek egy kijelentést az igazságalapelvekről, és hányan tudjátok befogadni? Hányan tudjátok megszívlelni? Ahogy Én látom, nagyon kevesen. Oly sok éve vagyok már kapcsolatban veletek. Bármilyen ügy intézéséről van is szó – legyen az általános ügy, a gyülekezeti munkát vagy a kötelességek végzését érintő ügy –, ha egyszerűen csak nyugodtan beszélek, anélkül, hogy különösebben hangsúlyoznám, amit mondok, és anélkül, hogy erőteljes hangnemet használnék, úgy veszem észre, hogy utána nagyon kevesen tudnak ragaszkodni az igazságalapelvekhez, és nagyon kevesen tudják szigorúan az igazságalapelvek szerint gyakorlatba ültetni és megvalósítani a dolgokat. Oly sok éve közlöm már az igazságalapelveket, ti mégsem értitek őket, és szívetekben nincs tudatosság velük kapcsolatban. Valakinek meg kell metszenie és fegyelmeznie kell benneteket ahhoz, hogy emlékezzetek rájuk és ragaszkodjatok hozzájuk. Ha egyszerűen csak nyugodtan beszélek hozzátok, továbbra sem figyeltek, és egyáltalán nem veszitek komolyan az igazság gyakorlását. Akiknek kicsi a kaliberük, csak egy kevés doktrínát értenek meg, aztán úgy gondolják, hogy beléptek az igazságvalóságba, sőt igencsak elégedettek is magukkal. Némelyek még el is vetik a sulykot, és hivalkodnak. Hát nem szégyentelenség ez?

Mostanában egy bizonyos gyülekezet problémáinak megoldásán dolgozom, és számos alapelvet közöltem velük. Az elmúlt néhány évben többször közöltem már ezeket az alapelveket, a felelős személyek azonban mind a mai napig nem fogják fel őket. Egyszerűen csak nyugodtan beszélek, egyesek azonban nem értik az emberi beszédet. Nem tudják, mit tegyenek, és nem tudják, hogyan valósítsák meg a dolgokat. Sokszor elmondtam már ezeket, de az egyik fülükön be, a másikon ki; szinte már kérges a fülük, annyiszor hallották, mégsem értik. Mondjátok meg Nekem, miféle szerzetek ezek? Emberi lények? Nagyon világosan beszélek, elmondom nekik, milyen alapelvek szerint kell kezelni egy ügyet, és ezt hogyan kell tenni. Az igazságot is rendszeresen közlöm, és amikor különleges körülmények merülnek fel, közlök néhány különleges alapelvet. Ők azonban még most sem tudják, mik az alapelvek. Mondjátok meg Nekem, tudnak ragaszkodni az alapelvekhez? Tudnak az igazságalapelvek szerint gyakorolni? Nem tudnak ragaszkodni az alapelvekhez, és az igazságalapelvek szerint sem tudnak gyakorolni, ezért amit tesznek, az nem tekinthető a kötelesség végzésének. Akkor hát mit tesznek? Nem pusztán fáradoznak? Ha nem tudsz ragaszkodni azokhoz az igazságalapelvekhez, amelyeket elmondtam neked, akkor vajon az a kis fáradozás az igazság gyakorlása? Azt jelenti, hogy van belépésed az életbe? Ez nem belépés az életbe, ez munkavégzés. Ha a munkavégzéseddel meg tudod keresni az élelmed árát, az már elég jó; életet nem nyerhetsz. Nem érted az igazságalapelveket, amelyekről beszélek, akkor hát hogyan minősítselek? Ha érted az igazságalapelveket, akkor van emberi mivoltod, emberi lény vagy. Ha nem érted az igazságalapelveket, akkor nincs emberi mivoltod, állat vagy. Ha idegenkedsz az igazságtól és gyűlölöd az igazságot, és szándékosan szembefordulsz Isten házával, akkor sátán vagy, ördög vagy. Ha érted, amit mondok, és aszerint cselekszel – ha megérted anélkül, hogy másodszor is nyomatékosítanom kellene, és anélkül, hogy újra emlékeztetnem kellene rá, ha tudsz a szavaim szerint gyakorolni, és továbbra is ragaszkodsz hozzájuk –, akkor látom, hogy van lelkiismereted és józan eszed. A szívemben tisztellek és becsüllek, és emberként bánok veled. Ha ezerszer vagy tízezerszer elmondtam valamit, és még mindig nem értetted meg, akkor nem bánok veled emberként; a szívemben nem ember vagy, hanem állat. Miért? Ha még azokat a szavakat sem tudod megérteni, amelyeket ilyen egyszerűen, világosan és egyértelműen mondtam el, akkor mi vagy, ha nem állat? Rosszabb vagy egy állatnál. A kutyám megérti azokat a dolgokat, amelyeket az emberek általában mondanak. Lehet, hogy nem tudja, mit akarok, hogy tegyen, de miután oly sok éve Velem él, tudja, mi az, amit nem akarok, hogy megtegyen. Rendszerint tartózkodik mindattól, amiről tudja, hogy nem szeretem. Miből látható ez? Például amikor fegyelmezem a kölykeit, amennyire csak tud, együttműködik, mert nagyon fél, hogy a két kiskutya nem érti meg, és feldühíti a gazdáját. Tudja, hogy nem szabad megrágnia az udvarra száradni kiakasztott holmikat vagy ruhákat, és hogy a gazdája haragos lesz, ha mégis megteszi. Valahányszor bemegy az udvarra, először megfékezi a két kölyköt és megakadályozza, hogy megrágják a száradni kiakasztott holmikat. Ha olyasmit tesz, amitől haragos leszek, folyton próbál a kedvemben járni és felvidítani Engem. Csak akkor lesz boldog, amikor újra hajlandó vagyok megsimogatni és szólni hozzá. A kutya gondolkodása nagyon egyszerű, ám a kutyában van egy rendkívül értékes dolog, ami a romlott emberiségből hiányzik: a kutya őszintesége az, ami hiányzik az emberiségből. Ha az emberiségből hiányzik az őszinteség, hogyan lehet emberiségnek nevezni? Bár az emberiség tagjai emberi bőrbe vannak bújtatva, és külsőleg emberi formájuk van, lényegüket tekintve nem emberek. Még a legalapvetőbb lelkiismeret és józan ész is hiányzik belőlük, akkor hogyan nyilváníthatnának ki őszinteséget? Egyesek értik az alapelveket és gyakorlatba is tudják ültetni azokat; az ilyeneket lehet embereknek nevezni. Miért van ez így? (Egyrészt az alapelvek megértésére való képességük azt mutatja, hogy van lelki megértésük, és tudják, mit jelentenek Isten szavai és Isten szándékai. Másrészt az ilyen emberek rendelkeznek lelkiismerettel és józan ésszel, vannak határok a magatartásukban, és képesek kitartani az alapelvek mellett; ezért csakis az ilyeneket lehet embereknek nevezni.) Így van. Egyrészt van felfogóképességük. Megértik az emberi beszédet, és képesek úgy gondolkodni és felfogni a dolgokat, ahogyan más emberek. Másrészt rendelkeznek lelkiismerettel és józan ésszel, vannak lelkiismereti határaik, hajlandóak gyakorolni az igazságot, és képesek gyakorolni azt. Az ilyet lehet embernek nevezni; akikben nincs meg ez a két dolog, azok nem emberek. Ha valaki nem ember, hogyan lehetne lelkiismerete és józan esze? Lelkiismeret és józan ész nélkül hogyan érthetné az emberi beszédet? Akinek nincs lelkiismerete és józan esze, az még az előírásokat sem tudja követni, hiába ért meg egy kevés doktrínát, és hiába is akarja követni őket. Mégis úgy gondolja, hogy hajlandósága az igazság gyakorlására azt jelenti, hogy ő olyan ember, aki hűséges Istenhez, és akit Isten elfogad és szeret. Hát nem egy gazember logikája ez? (De igen.) Azok az emberek, akik gazemberlogikával gondolkodnak, végül nem nyerhetik el az igazságot. Miféle emberek gondolkodnak gazemberlogikával? A zavaros fejű emberek. A zavaros fejű emberek folyton gazemberlogikával állnak elő. Mi a szándékom azzal, hogy ezeket elmondom nektek? Arra próbállak ösztönözni benneteket, hogy gyakoroljátok az igazságot, vagy a problémáitok lényegét leplezem le? (Világosan megláttatod velünk, hogy még nem indultunk el az igazságra való törekvés útján, és arra késztetsz bennünket, hogy rálépjünk erre az útra.) Egyesek azt mondják: „Nem egyszerűen azért mondod ezeket, hogy az igazság gyakorlására buzdíts minket?” Valóban nem ez a szándékom. Az, hogy tudod-e gyakorolni az igazságot, a te dolgod, és semmi köze Hozzám. Mihelyst világosan közöltem mindazokat az igazságokat, amelyeket közölnöm kell, eleget tettem a felelősségeimnek és a kötelezettségeimnek. Abba, hogy melyik utat választod és milyen úton jársz, nem avatkozom bele. Az, hogy végül el tudod-e érni az üdvösséget, teljes egészében a saját döntéseidtől függ, és teljes egészében azon múlik, hogy milyen úton jársz; az Én irántatok való felelősségem itt véget ér. Vagyis elmondom nektek mindazokat az igazságokat, amelyeket meg kell értenetek, és ha hajlandóak vagytok gyakorolni őket, az természetesen jobb, de ha nem vagytok hajlandóak, nem fogok beleavatkozni. Biztosan nem fogok mindennap a nyomotokban járni és felügyelni benneteket, még kevésbé foglak kényszeríteni benneteket az igazság gyakorlására. Nem teszek ilyesmit; ez nem az Én munkám, és nem is tartozik a munkám körébe. Ha ahhoz, hogy be tudjatok tartani néhány szabályt, mutassatok egy kis engedelmességet, és gyakoroljatok egy keveset az igazságból, azt igénylitek Tőlem, hogy rabszolgákként bánjak veletek, és mindennap megmetsszelek és fegyelmezzelek benneteket, akkor az Én szememben az ilyen emberek menthetetlenek. Ha ezerszer vagy tízezerszer elmondtam az igazságalapelveket, és ti még mindig nem értettétek meg őket, és nem is kerestek, mit mondhatnék még? Mi a hozzáállásom ehhez? Tegyetek, amit akartok. Ha nem vagytok hajlandóak hallgatni Rám, hát ne hallgassatok. Úgy hihettek, ahogyan csak akartok; nem fogok beleavatkozni, és nem is kívánok ilyen erőfeszítést tenni. Ingyen megkaptátok az igazságot, de nem tudjátok megbecsülni. Az, hogy végül el tudjátok-e érni az üdvösséget, a saját ügyetek, és semmi köze Hozzám. Ha mindig arra kell támaszkodnod, hogy mások felügyeljenek, megmetsszenek és fegyelmezzenek ahhoz, hogy nagy nehezen képes legyél egy keveset gyakorolni az igazságból, vagy valami olyat tenni, ami hasznára van Isten háza munkájának és a kötelességednek, akkor Én nem ezt akarom. Ha mindannyian ilyenek vagytok, akkor semmi értelme annak, hogy az igazságról beszélek; az igazság bármely aspektusáról beszélni felesleges és teljesen szükségtelen lenne. Ha még az a lelkiismeret és józan ész sincs meg bennetek, amelynek a normális emberi mivoltban meg kellene lennie, és miután oly sok igazságot hallottatok már közölni, még mindig nincs saját szándékotok vagy tervetek arra, hogyan gyakoroljátok az igazságot és hogyan lépjetek be az igazságvalóságba, akkor nincs reményetek arra, hogy elérjétek az üdvösséget. Így van? (Igen.)

Egyesek folyton megpróbálnak taktikázni és csalárdul viselkedni Velem. Valahányszor tesznek valamit, megvárják, hogy parancsot adjak, mielőtt cselekednének. Nem számít, hányszor közöltem az alapelveket, semmi hatással nincs rájuk; egyszerűen nem gyakorolnak az alapelvek szerint. Folyton azon jár az eszük: „Ebben az ügyben parancsot kell kapnom Tőled. Ha azt mondod, hogy megtehetjük, megtesszük; ha azt mondod, hogy nem tehetjük meg, nem tesszük meg. Mi van, ha az Általad elmagyarázott alapelvek szerint cselekszem, és miután végeztem, elégedetlen leszel? Mi van, ha megnehezíted a dolgomat? Mi van, ha megtérítteted velem a veszteségeket?” Taktikáznak Velem, sem az alapelvek szerint nem cselekszenek, sem az emberi felelősségeiknek nem tesznek eleget. Semmit sem tesznek meg abból, ami a saját felelősségük körébe tartozik: nem működnek együtt másokkal, nem vitatják meg és nem beszélik meg másokkal a dolgokat, és referenciaanyagokban sem néznek utána. Ehelyett folyton a nyomomban járnak és zaklatnak, ezt-azt kérdezgetnek, és egyre azt mondják: „Szerinted rendben van, ha ezt így csinálom?” Valójában nagyon világosan elmagyaráztam az alapelveket, ám ezek az emberek egyszerűen nem veszik komolyan őket. Úgy gondolják: „Az alapelvek, amelyekről beszéltél, csupán átfogó keretet alkotnak – az emberek megtévesztésére szánt szavak. Meg kell mondanod nekem, hogyan kezeljem ezt az ügyet, és minden részletet el kell magyaráznod.” Nem tudod befogadni az alapelveket, amelyeket elmagyaráztam, és nem veszed komolyan őket, és azt akarod, hogy közvetlenül Én mondjam meg neked, hogyan csinálj mindent. Hát nem válsz ettől hasznavehetetlenné? Nincs agyad? Nincsenek gondolataid? Mi a kötelességed? Egyet sem akarsz vállalni azokból a kötelességekből, amelyeket egy embernek végeznie kellene, sem azokból a felelősségekből, amelyeket vállalnia kellene; egyszerűen azt akarod, hogy közvetlenül Én mondjam meg neked, mit tegyél. Akkor hát mi haszna van a szívednek és az agyadnak? Nem akarod beleadni a szívedet, nem akarod használni az agyadat, fáradozni sem akarsz, és a felelősségvállalástól is félsz. Miféle ember vagy te? Nem egy sunyi alak vagy? A kalibered meglehetősen szegényes, mégis tele vagy fondorlatokkal! Nálam nem válik be ez a trükk. Már az is elég visszataszító, hogy nem érted az alapelveket, de még trükközni is próbálsz Velem, és félsz felelősséget vállalni. Hogyan is tudnád így gyakorlatba ültetni az igazságot? Milyen természetű dolog az, ha valaki fél felelősséget vállalni a kötelessége végzése során? Van bármilyen valódi szív a kötelesség ilyen módon való végzése mögött? Van benne odaadás? (Nincs.) Ha sem valódi szív, sem odaadás nincs benne, akkor van-e belépés az életbe? A kötelesség végzése ez? (Nem.) Akkor hát milyen természetű a kötelesség ilyen módon való végzése? Ez munkavégzés; ez a természete. Bárki, aki taktikázik Velem, undort kelt Bennem. Ha komolyan, gyakorlatiasan dolgozol, haladéktalanul keresni kezdesz, amikor nem értesz valamit, és miután rákérdeztél az alapelvekre és tisztán látod őket, azok szerint gyakorolsz, akkor még ha különleges körülmények között néha újra rákérdezel is valamire, Engem nem fog zavarni a szegényes kalibered. Ha viszont valaki magában folyton szembeszáll Velem, taktikázik és megpróbál túljárni az eszemen, semmilyen felelősséget nem hajlandó vállalni, mindenről Engem kérdez, amivel csak találkozik, és kizárólag azután cselekszik, hogy utasítást adtam neki, akkor ez miféle probléma? Kívülről úgy tűnik, hogy mindenben aláveti magát Istennek, valójában azonban ravaszkodik. Úgy gondolja, hogy amikor így cselekszik, és valami rosszul sül el, nem terheli majd felelősség; ugyanakkor másokkal is megláttathatja, hogy mindenben aláveti magát Istennek. Ezért bármit tesz is, mindig az Isten által személyesen kiadott utasításokat akarja hallani, mintha különösen szoros lenne a kapcsolata Istennel. Nem ismeri fel, hogy ezzel megzavarja Isten gondolatait, megzavarja a munkáját, és azt váltja ki Belőle, hogy idegenkedjen és undorodjon tőle. Még azt is gondolja, hogy a kötelességeit végzi és áldozatot hoz Istenért, hogy Istennek így kellene útmutatást adnia neki, hogy Isten házának meg kell engednie, hogy így viselkedjen, és hogy Isten házának úgy kellene dédelgetnie őt, mint egy kisbabát. Csak ekkor elégedett belül, és ekkor érzi úgy, hogy jól érzi magát. Miféle gondolkodás ez? Olyasvalaki ez, aki törekszik az igazságra? Van az ilyen embernek józan esze? (Nincs.) Azok az emberek, akik értik az igazságot, józan ésszel cselekszenek. Legalább azokat a problémákat megoldják, amelyeket ők maguk meg tudnak oldani, és nem zaklatják Istent egyik kérdéssel a másik után. Még ha nem is tudnak maguk megoldani egy problémát, akkor is keresniük és beszélgetniük kell azokkal a testvérekkel, akikkel együttműködnek, vagy olyan emberekkel, akik értik az igazságot. Így meg tudják oldani a problémát, és találhatnak utat a gyakorlásra. Az az ember, akinek van józan esze, képes erre; akiknek nincs józan eszük, azok hajlamosak meggondolatlanul helytelen tetteket elkövetni. Ha valaki, aki rendelkezik életbe való belépéssel, érti az igazságot, tudja gyakorolni azt és be tud lépni az igazságvalóságba, és Isten szavai az élete, vajon ilyen lenne a hozzáállása Istenhez, vagy így viselkedne? Ilyen módon érintkezne Istennel? (Nem.) Nem tenne ilyet; ez biztos. Akkor hát mi a helyzet azokkal, akik így cselekszenek? Nyilvánvaló, hogy soha nem volt belépésük az életbe. Mindent teljes egészében az érdeklődésük és a szándékaik szerint tesznek, mégis folyton azt állítják: „Hajlandó vagyok hűséges lenni Istenhez, hajlandó vagyok szolgálatot végezni Istenért, és hajlandó vagyok meghalni Istenért! Amennyiben hajlandó vagyok rá, olyan ember vagyok, aki szereti Istent, és olyan ember vagyok, aki hűséges Istenhez és aláveti magát Istennek!” Erre hivatkozva úgy gondolják, hogy van életük. Valóban nem tudják, hol a helyük a világegyetemben! Hát nem a józan ész hiányának megnyilvánulása ez? (De igen.) Ha valakinek van józan esze, vajon életnek tekintené ezt a „hajlandóságot”? (Nem.) Miért nem? (Mivel látja, hogy még mindig sok romlott lelkülete van, amelyet nem oldott meg, és sok igazság van, amelyet nem tud gyakorlatba ültetni, és úgy érzi, hogy elmarad Isten követelményeitől, nem gondolja, hogy van élete.) A józan ésszel rendelkező ember legszembetűnőbb jellemzője az, hogy gyakran tud önvizsgálatot tartani. Amikor felfedezi a problémáit, racionálisan kezeli és megérti őket, továbbá keresi az igazságot, hogy megoldja őket. Csakis az ilyen embernek van valódi belépése az életbe. Akik értik az igazságot, azoknak mind van némi valódi önismeretük; mindannyian pontosan értékelik és ítélik meg önmagukat. Pontosan tudják, milyen a kaliberük, milyen az emberi mivoltuk, mennyit ültettek gyakorlatba Isten szavaiból és az igazságalapelvekből, és mennyit nem ültettek még gyakorlatba. Ezeket fontolóra veszik, és miután eltöprengtek rajtuk, ilyen nyereségekhez jutnak. Miután elnyerték ezeket, azt gondolják: „Az ember hajlandósága saját, szubjektív szándéka szempontjából nem élet. A puszta hajlandóság haszontalan; még nem ültettem gyakorlatba az igazságot. Még mindig van bennem romlottság és lázadó mivolt, és az emberi mivoltom sem túl jó. Mindig másokhoz akarom hasonlítani magamat, és bármit is teszek, mindig egyoldalúan és önkényesen akarok cselekedni. Soha senkivel nem akarom megbeszélni a dolgokat, és nem akarok senkivel sem együttműködni; egyszerűen azt akarom, hogy enyém legyen az utolsó szó. Mindenkit lenézek, és senkit sem becsülök semmire. Ezek nem annak a megnyilvánulásai, hogy van emberi mivoltom, és nem az igazság gyakorlásának megnyilvánulásai!” Azáltal, hogy Isten szavaihoz és a testvérek tapasztalati tanúságtételeihez mérve önvizsgálatot tartanak és megismerik önmagukat, ilyen eredményeket érhetnek el, és ilyen nyereségekre tehetnek szert. Miután mindezt elnyerték, levonnak-e valamilyen következtetést a törekvésükről és a különféle megnyilvánulásaikról? (Igen.) Milyen következtetésre jutnak? (Arra, hogy még nem olyan emberek, akik törekszenek az igazságra.) Felismerik, hogy nem olyan emberek, akik törekszenek az igazságra, hogy nem értik az igazságot, és hogy még mindig messze elmaradnak Isten követelményeitől. Felismerik, hogy a kötelességük végzése során pusztán fáradoztak egy keveset, és még nem ültették gyakorlatba az igazságot. Erre a következtetésre jutnak. Nem erősödik-e meg ekkor a szándékuk, hogy gyakorolják az igazságot? (De igen.) Miután a lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező emberek önvizsgálat révén ezekre az eredményekre jutnak, megerősödik a szándékuk, hogy gyakorolják az igazságot. Amikor történik valami, eltöprengenek azon, milyen lázadó gondolataik vannak, milyen téves gondolataik és nézeteik vannak, milyen romlott állapotaik és romlott lelkületeiknek milyen megnyilvánulásai vannak, valamint azon, hogyan kellene fellázadniuk ellenük, és hogyan kellene megoldaniuk őket. Miután eltöprengtek ezeken, keresni fogják, hogy mit mondanak Isten szavai, és hogy Isten mit követel meg az embertől, hogyan gyakoroljon, és keresni fogják az igazságalapelveket. Amikor megtalálják az igazságalapelveket, még erősebbé válik a szándékuk, hogy gyakorolják az igazságot. Tudják, mik az Isten által megkövetelt normák, és konkrétan hogyan kellene gyakorolniuk. Az út világos számukra, a következő lépésük pedig a gyakorlás.

Mondjátok meg Nekem, a racionalitás nélküli emberek tudnak-e önvizsgálatot tartani? (Nem.) Soha nem fognak önvizsgálatot tartani; mindig úgy gondolják, hogy bár vannak romlott lelkületeik, azokat soha nem mutatták ki, hogy mindig igazuk van és minden tekintetben jobbak mindenki másnál, valamint, hogy soha nem tévedtek és soha nem tettek semmi rosszat. Miért tudnak így gondolkodni? Ez jelenti azt, hogy valakiből hiányzik a racionalitás. Azok az emberek, akikben nincs racionalitás, nem fognak önvizsgálatot tartani és nem fogják összevetni önmagukat Isten szavaival. Nem vetik össze önmagukat Isten szavaival, és nincs viszonylag pontos értékelésük, megítélésük vagy ismeretük önmagukról; akkor vajon megvan bennük a szándék az igazság gyakorlására? Ez a szándék nem tud felébredni bennük. Akkor vajon szeretni fogják az igazságot? Isten elé fognak járulni, hogy keressék az igazságot? Nem. Úgy hiszik, mindent megtettek, amit meg kellett tenniük, ahogyan Pál mondta: „A hitet megtartottam, a nemes harcot megharcoltam.” Miután csupán fáradoztak egy kicsit, ezt a következtetést vonják le önmagukról, így aztán nem keresik az igazságot. A racionalitás nélküli emberek így jellemzik önmagukat és nem keresik az igazságot; akkor vajon tudják gyakorolni az igazságot? (Nem.) Még ha időnként követnek is néhány előírást és formálisan elvégzik a dolgokat, kívülről pedig úgy tűnik, mintha az igazságot gyakorolnák, a valóságban előírásokat követnek, mégis úgy hiszik, hogy az igazságot gyakorolják. Hát nem önámítás ez? Miért hajlanak annyira az emberek az előírások követésére? Azért, mert nem jók az igazság keresésében. Ha nem keresik az igazságot, akkor lehetetlen, hogy megértsék az igazságalapelveket, és lehetetlen, hogy megértsék, mi az igazság gyakorlásának útja. Ezért bármit tesznek is, csupán néhány előírást követnek és csupán formálisan végzik el a dolgokat. Egyértelműen előírásokat követnek, mégis azt mondják, hogy az igazságot gyakorolják – ez színlelés, megtévesztés és játszadozás. Te csupán egy előírást követsz. Éppen úgy, mint Pál: sokat szenvedett és nagy árat fizetett a munkája és a prédikálása során, mégis csak formálisan végezte a dolgokat, és soha nem követte Isten útját. Vagyis bármit is tett, soha nem kereste Isten szándékait, soha nem szívlelte meg Isten szavait, soha nem gyakorolt azok szerint, és egyszerűen csak a saját akarata szerint cselekedett. Majd a szenvedését és az áldozathozatalát tőkeként használta arra, hogy jutalmat követeljen Istentől: „Elvégeztem a futásomat, amelyet el kellett végeznem. Add nekem a koronát; add nekem a jutalmat!” Valaki megkérdezte tőle: „Tudod, ki az Úr Jézus?” Azt felelte: „Ő Krisztus.” Újra megkérdezték tőle: „Akkor te ki vagy?” Azt felelte: „Én is krisztus vagyok.” Hát nem lepleződött le az igazi arca? Rendelkezett-e az igazság gyakorlásának tényleges megnyilvánulásaival? (Nem.) Azok az emberek, akik soha nem tartanak önvizsgálatot, soha nem fogják felismerni, hogy gyakorolniuk kell az igazságot. Nincs bennük tudatosság az igazság gyakorlását illetően és soha nem is fogják keresni az igazságot. Nem tudják megtalálni az igazság gyakorlásának útját, még kevésbé tudják megérteni az igazság gyakorlásának részleteit. Ezért amikor megpróbálnak bizonyságtevő cikket írni az élettapasztalatról, még ha teljes erejükből próbálkoznak is, akkor sem tudnak hozzálátni az íráshoz. Kétségbeesetten szeretnének felvágni, és kétségbeesetten szeretnék megmutatni, mire képesek, de nem tudják; annyira szoronganak, hogy kiveri őket a verejték, mégsem tudnak írni semmit. Miért van ez? Soha nem gyakorolták az igazságot, és soha nem mentek végig az igazság keresésének és gyakorlásának folyamatán. Olyan emberek ezek, akiknek van belépésük az életbe? (Nem.) Életbe való belépés nélkül van-e életük az embereknek? Nincs életük. Akkor mire támaszkodnak, amikor a kötelességeiket végzik? (A saját akaratukra és a személyes preferenciáikra támaszkodnak.) Helytálló azt mondani, hogy a saját akaratukra támaszkodnak és a személyes preferenciáikra támaszkodnak, ennek ellenére ők úgy érzik, igazságtalanul bánnak velük, és nem fogadják ezt el. Akkor fogalmazhatunk így: mire támaszkodnak, amikor a kötelességeiket végzik? Egyszerűen erre támaszkodnak: „Hajlandó vagyok gyakorolni az igazságot és eleget tenni Istennek; hajlandó vagyok hűséges lenni Istenhez; hajlandó vagyok alávetni magam az igazságnak; hajlandó vagyok Isten félésnek és a rossz kerülésének útját járni; hajlandó vagyok bűnbánatot tartani és beismerni a hibáimat; hajlandó vagyok az igazságra törekedni és az üdvösség útját járni.” Kötelességeik végzése közben egyszerűen efféle kívánságokra támaszkodnak, mint a „hajlandó vagyok”; ez az alapja annak, hogy a saját akaratuk szerint végzik a kötelességüket. Számukra ez a „hajlandóság” mindennek a helyébe léphet és mindent megvalósíthat, ám Isten számára a hajlandóságuk egy fillért sem ér. Miért? Isten megfigyeli a szívedet és tudja, hogy hajlandó vagy gyakorolni az igazságot és hajlandó vagy törekedni az igazságra. Isten várja a gyakorlásodat és a belépésedet, mégsem lát tőled soha semmilyen tényleges cselekvést, és semmiféle életbe való belépést sem lát tőled. Ezért az ilyen embereknek nincs életük; ez biztos. Azoknak az embereknek, akiknek nincs életük, van egy nagyon nyilvánvaló jellemzőjük: mindig ugyanolyan hozzáállással bánnak Istennel, mint ahogyan egy emberrel bánnának. Mindig azon gondolkodnak, hogyan szálljanak szembe Istennel és szőjenek cselt Ellene, mindig azt találgatják, hogyan tekint rájuk Isten, és mindig úgy bánnak Istennel, mintha egy másik emberrel vagy egy felettesükkel érintkeznének. Nincs istenfélő szívük, a hozzáállásukban pedig nincs alávetettség Isten iránt. Ez a legnyilvánvalóbb jellemzője annak az embernek, akinek nincs élete. A szívében mindig találgat Istennel kapcsolatban: „Mire gondolsz? Mit jelent a tekinteted? Milyen jelentés rejlik a hangnemed és a hanghordozásod mögött? Azt mondod nekem, hogy így tegyem, vagy azt, hogy úgy?” Nem keresi az igazságalapelveket; nincs benne istenfélelem, csak gyanakvás, óvakodás és szembeszállás. Az az ember, akinek nincs élete, soha nem juthat el az istenfélelemig, ezért még a legalapvetőbb tisztelet sincs meg benne a megtestesült Isten iránt. Lehet, hogy amikor imádkozol, folyton azt mondod: „Istenem, Istenem”, és lehet, hogy ez nagyon szépen hangzik. Kívülről úgy tűnhet, hogy nagyon tiszteled a megtestesült Istent, de valójában, mivel nincs belépésed az életbe és Isten szavai nem váltak az életeddé, amikor azt kiáltod: „Istenem”, csupán egy szót ejtesz ki a szádon. Ez nem jelenti azt, hogy ismered Isten lényegét és identitását, vagy hogy valóban Istenként bánsz Vele. Ez csupán egy megszólítási forma, éppen úgy, mint azok a kifejezések, amelyekkel a szüleidet, a nagyszüleidet vagy bármely idősebb embert szólítasz meg. Számodra az „Istenem” csupán egy tiszteletteljes megszólítási forma, mert ami téged illet, Isten nem az imádatod tárgya, és nincs istenfélő szíved. Értitek? (Igen.) Csak azután ébred fel az emberben fokozatosan az istenfélő szív, hogy Isten szavai az életévé váltak. Mit mutat meg nektek ez az állítás? Az istenfélő szív azért ébred fel, mert Isten szavai az ember bensőjében az életté váltak; nem az ember lelkiismeretéből és józan eszéből fakad. A lelkiismeret és a józan ész megléte nem tud istenfélő szívet létrehozni. Még ha jó ember vagy is, szabálykövető ember és olyan ember, aki jámbor és aki tudja, hol a helye, ha egyáltalán semmiféle ismereted nincs Istenről, vagy soha nem volt belépésed az életbe, akkor legfeljebb csak némi tiszteletet, előzékenységet és udvariasságot tanúsítasz Isten iránt; ezt nem lehet félelemnek nevezni. Az ember istenfélelme abból fakad, hogy Isten szavai az életévé váltak. Ezért ne gondold, hogy a puszta „hajlandóság” mindent magában foglalhat vagy mindent helyettesíthet. Isten számára a hajlandóságod értéktelen és nem sokat ér. Egyesek azt mondják: „Nem azt közölted, hogy az embernek az alávetettség hozzáállásával kell viszonyulnia Istenhez?” Az Isten iránti hozzáállásod és a szubjektív szándékod – az, hogy mit vagy hajlandó megtenni – két különböző dolog. Az Isten iránti alávetettség hozzáállása az a racionalitás, amellyel rendelkezned kell, míg a szubjektív szándékod és a hajlandóságod csupán egy kívánságod vagy elhatározásod. A lényeg az, hogy világosan fel kell ismerned ezt: a hajlandóságod talán képes rávezetni az üdvösség útjára, és természetesen előfeltétele annak is, hogy ráléphess az üdvösség útjára, ám az, hogy hajlandó vagy gyakorolni az igazságot, nem jelenti azt, hogy már gyakoroltad is, és azt sem jelenti, hogy már beléptél az igazságvalóságba, még kevésbé jelenti azt, hogy rendelkezel az igazságvalósággal, vagy van belépésed az életbe. Vagyis, ha csupán megmaradsz azon a szinten, hogy hajlandó vagy gyakorolni az igazságot, nem lehet azt mondani, hogy már van életed. Akkor hát mikor van igazán belépésed az életbe? Amikor tudod gyakorolni az igazságot és ismered önmagadat, valamint tudsz Isten követelményei szerint gyakorolni – csak ez jelenti azt, hogy igazán van belépésed az életbe. Azért van belépésed az életbe, mert az igazság megértése révén a gondolataid és nézeteid, a hozzáállásod Istenhez és a romlott lelkületeid különböző mértékben mind megváltoztak; az Istenhez és a kötelességed végzéséhez való hozzáállásod helyreigazodott, és többé nem a romlott lelkületeid vagy téves gondolatok és nézetek szerint élsz; az emberekről és a dolgokról alkotott nézeteidben, valamint a magatartásodban és a cselekedeteidben képes vagy Isten szavait venni alapul és az igazságot tekinteni mércének – csak ez jelenti azt, hogy van életed. Van életetek? Csak akkor van életed, ha rendelkezel ezekkel a valóságokkal; e valóságok nélkül nincs életed. Ha nincs életed, akkor miféle ember vagy? Egy vadállat vagy, egy ördög vagy, és olyasvalaki vagy, aki a Sátántól való. Mire támaszkodnak a Sátántól való emberek, amikor a kötelességeiket végzik? A romlott lelkületeikre és az áldások iránti vágyukra támaszkodnak. Mi a végeredmény? Ámokfutásba kezdenek és rossz cselekedetet követnek el; teljességgel képtelenek gyakorolni az igazságot, képtelenek követni Isten útját, és még kevésbé képesek elérni az üdvösséget. Ez az eredmény.

Az imént azoknak az embereknek néhány megnyilvánulásáról beszélgettünk, akiknek nincs belépésük az életbe. Ezt hallva egyesek azt mondják: „Tehát kiderült, hogy még azután sincs belépésünk az életbe, hogy ilyen hosszú ideje hiszünk Istenben, és nem nyertük el az igazságot és az életet. Akkor a szívedben nem kedvelsz minket, és nagyon eleged van belőlünk?” Az ilyen embereket mindig az foglalkoztatja, hogyan értékelem őket. Helyes ez? (Nem.) Miért nem helyes? (Isten azért beszél ma velünk ilyen sokat, hogy világosan felismerhessük a valódi állapotunkat és világosan láthassuk, hogy mindeddig nem léptünk rá az igazságra való törekvés útjára, és a kötelességeink végzésében még mindig a munkavégzés szakaszában vagyunk. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy időben felébredjünk és bűnbánatot tartsunk, és lehetővé teszi, hogy megtaláljuk az igazság gyakorlásának helyes útját. Ha csupán azt találgatjuk, hogyan értékel minket Isten és hogyan tekint ránk, anélkül, hogy igyekeznénk megérteni Isten gondos szándékait, ez annak a megnyilvánulása, hogy nem törekszünk az igazságra, és végül mégsem fogjuk elnyerni az igazságot.) Függetlenül attól, hogyan értékellek vagy milyen benyomásom van rólad, ez nem olyasmi, amivel foglalkoznod kellene, és nem ennek kellene a figyelmed középpontjában állnia. Nem így van? (De igen.) Még azt is akarod, hogy kedveljelek és jó benyomásom legyen rólad? A teljesítményeteket tekintve már az is elég jó, ha sikerül elérnetek, hogy ne keltsetek Bennem visszatetszést. Arra vonatkozóan, hogy kedvellek-e titeket, kiről van jó benyomásom és kit tartok nagyra, megvannak a Magam alapelvei. Ez nem olyasmi, amivel foglalkoznotok kellene, és nem is olyasmi, amit tudnotok kellene. Továbbá, függetlenül attól, milyen hozzáállást tanúsítok irántatok, amikor beszélek, vagy mi a véleményem bármely személyről, nem fogok forrófejűségből vagy érzésekből cselekedni, még kevésbé érzelmektől vezérelve; méltányosan fogok bánni veletek. Még ha nagyon gyenge is a teljesítményetek, ne váljatok negatívvá és ne hagyjátok, hogy ez megkötözzön titeket. Csak arra összpontosítsatok, hogy az Isten háza által megkövetelt alapelvek szerint jól végezzétek azt a kötelességet, amelyet végeznetek kell. Hogy melyikőtök milyen útra tud rálépni, az a törekvéseitektől és a döntéseitektől függ. Természetesen a Magam részéről azt remélem, hogy mindegyikőtök képes törekedni az igazságra, elfogadni az igazságot és rálépni az üdvösség útjára. Különösen azt remélem, hogy azok közületek, akik fáradoznak és nehéz terheket hordoznak, és akik fontos kötelességeket végeznek, azok, akiknek van lelki megértésük és viszonylag jó a kaliberük, valamint azok, akiknek jó az emberi mivoltuk, mind az igazságra törekvő emberekké válnak, képesek lesznek a lehető leghamarabb rálépni az üdvösség útjára, és minden dologban képesek lesznek gyakorolni az igazságot és belépést nyerni az életbe. Ha azonban nem vagytok hajlandóak törekedni az igazságra és az üdvösség útját járni, nem foglak kényszeríteni titeket; nem fogom rátok erőltetni. Ez az Én hozzáállásom. Mindegyikőtökről tudom és értem is, milyen a kaliberetek és milyenek a törekvéseitek, és megvannak róluk a Magam nézetei. De most nem fogok következtetéseket levonni rólatok. Az, hogy milyen utat jártok és milyen messzire tudtok eljutni, a saját döntéseitektől függ. Isten házának megvannak az alapelvei arra, hogyan bánjon az emberekkel. Ha megszeged az adminisztratív rendeleteket, a gyülekezet úgy fog kezelni téged, ahogy az alapelveknek megfelelően kezelnie kell. Én nem foglak fedezni; még ha nagyra tartalak is, akkor sem foglak fedezni. Még ha korábban nagyon sokat fáradoztál is és olyasvalaki vagy, aki fáradozott, nehéz terheket hordozott és korábban hozzájárult Isten háza munkájának egy bizonyos területéhez, ha megszeged az adminisztratív rendeleteket, a gyülekezet úgy fog kezelni téged, ahogy kezelnie kell. Te magad gyalogoltad hólyagosra a lábad; az utat, amelyet jársz, te magad választottad. Ezek a következményei annak, ha valaki rossz utat választ. Számomra egyszerű az ilyen ügyek kezelése. Néhány emberrel általános ügyekben szoktam érintkezni. Ahogyan a dolgukat végzik, az meglehetősen visszatetsző és meglehetősen utálatos, mégis tudok helyesen bánni velük. Ne találgassátok folyton a gondolataimat. Attól idegenkedem a legjobban, amikor az emberek folyton a sorok között olvasnak és az arckifejezésemet figyelik, folyton arról kérdezősködnek, hogy mire gondolok, és folyton azt találgatják, kedvelem-e őket, vagy milyen benyomásom van róluk. Ezektől a dolgoktól undorodom a legjobban. Soha ne találgasd a gondolataimat, soha ne töprengj azon, hogyan tekintek rád és hogyan értékellek, vagy milyen terveim vannak veled és hogyan foglak kezelni téged. Ne aggódj ezek miatt, és ne is fordíts erőfeszítést arra, hogy ezeken töprengj. Minél inkább töprengsz rajtuk, annál jobban megundorodom tőled. Bármely problémádra mutatok is rá, amikor az igazságot közlöm, nem azért teszem, hogy teljesen leírjalak, nem azért, hogy támadjalak, és nem is azért, hogy elítéljelek. Hanem azért, hogy segítsek megoldani a problémáidat, hogy megérthesd az igazságot, legyen utad a gyakorlásra, végül pedig képes legyél rálépni az üdvösség útjára. Ezért ne az Általam használt szavakra vagy a hangnememre összpontosítsd az elmédet. Annak tartalmára összpontosíts, amit mondok, vesd össze vele önmagadat és nézd meg, hogy amit mondok, a te problémádra vonatkozik-e és meg tudja-e oldani a problémádat. Ha néhány szóval többet szólok hozzád, ha nagyra tartalak, vagy fontos pozícióba helyezlek, ne válj gőgössé. Néha a hozzád intézett szavaim nagyon szigorúak és nagyon elevenbe vágóak, és még ha úgy is érzed, hogy nagyon haragszom, akkor sem szabad negatívvá válnod. Nem azért teszem ezt, hogy támadjalak; csupán pártatlanul kezelem a dolgot és érdemben ítélem meg az ügyet. Azért teszem, hogy világosan és alaposan közöljem az igazságot, nem azért, hogy személy szerint számodra nehezítsem meg a dolgokat. Azért beszélek a problémádról, mert az az igazság valamely aspektusát vagy az emberiség állapotának valamely aspektusát érinti. Beszélnünk kell róla, hogy az ügy révén mindenki felismeréseket nyerhessen és tanulhasson belőle. Ne találgasd a gondolataimat; ha ezt teszed, rossz helyre fordítod az erőfeszítéseidet. Érted? (Igen.) Ha mindennap azon töprengsz, hogy mire gondolok, hogyan tekintek rád és hogyan értékellek, milyen terveim vannak veled, és vajon kezelni foglak-e vagy szenvedést fogok-e okozni neked – ha mindig ezeken gondolkodsz, akkor tévedsz és rossz helyre fordítod az erőfeszítéseidet. Ha kezelni akarnálak, nem kellene személyesen megtennem; a vezetők és munkások közvetlenül kezelnének téged az alapelvek szerint. Isten házának vannak adminisztratív szabályai, a gyülekezet pedig az alapelvek szerint fogja követni az eljárásokat és pártatlanul fogja kezelni az ügyet. Ha kezelni akarnálak, azt mondanám a gyülekezetvezetőknek és a munkásoknak, hogy a megnyilvánulásaid alapján közöljék az igazságot és oldják meg a problémát, majd gondoskodnék róla, hogy az alapelvek szerint kezeljenek téged; ez nagyon könnyű lenne. Ezért nem kell a sorok között olvasnod és az arckifejezésemet figyelned, és az Általam mondottakban sem kell célzásokat keresned, még kevésbé kell a hangnememre figyelned. Ha valódi hited van Istenben, ha hiszed, hogy Isten átvizsgálja az ember szívének legmélyét, és ha hiszed, hogy Isten az igazság, az út és az élet forrása, akkor nem kellene így találgatnod Velem kapcsolatban vagy így bánnod Velem. Érted? (Igen.) Nem szeretem, ha így és ilyen gondolkodásmóddal bánsz Velem. Tökéletesen természetes és indokolt, hogy megértsem a lényegedet, megértsem az emberi mivoltodat és megértsem a romlott lelkületeidet. Ha viszont meg akarod érteni, hogy mire gondolok a szívemben, hogyan tekintek rád és mit tervezek tenni veled, akkor tévedsz. Tudod, miben tévedsz? (Rossz helyet foglaltunk el.) Ez jelenti azt, hogy valaki rossz helyet foglal el. Ha rossz helyet foglalsz el, amikor Velem érintkezel, akkor nagy veszélyben vagy. Semmiképpen ne járd ezt az utat; ha ezt teszed, veszélyben leszel.

Az Istenbe vetett hitben nincs szükség arra, hogy a sorok között olvassatok és Isten arckifejezését figyeljétek, és nem is kellene óvakodnotok Tőle vagy gyanakvónak lennetek Vele szemben. Világosan tudjátok a szívetekben, mit kellene tennetek, és hogyan kellene cselekednetek? (Most már valamivel világosabb. Nyíltnak és becsületesnek kell lennünk Istennel, és erőfeszítést kell fordítanunk az Általa kifejezett szavakra és az igazságokra, amelyeket közöl.) Ezeket a szavakat könnyű kimondani, de könnyű gyakorlatba ültetni őket? (Nem.) Amikor leleplezem és boncolgatom egyes emberek állapotait és problémáit, ha szelíden beszélek, egyeseknek az egyik fülükön bemegy, a másikon kijön; ha erőteljesebben vagy szigorúbban beszélek, egyesek zaklatottá és negatívvá válnak, és azt mondják: „Isten olyan haragos, amikor hozzám beszél. Biztosan nem kedvel már, és elégedetlen velem; akkor hát nem vesztettem el minden reményemet az üdvösségre? Isten már nem is akar engem, akkor mi értelme élni? Akár meg is halhatnék!” Helyes így értelmezni? (Nem.) Ti gondolkodnátok így? (Nem.) Egyeseknek vastag a bőr a képükön. Bárhogy is leplezik le vagy metszik meg őket, nem törődnek vele. Bármit is mondasz nekik, nem válnak zaklatottá a szívükben, és azt gondolják: „Mondhatsz, amit csak akarsz. Ha a szívemben nem fogadom el, nem tehetsz semmit. Megmetszhetsz, de amíg nem takarítasz ki vagy nem közösítesz ki, nem fogok negatívvá válni, és elgyengülni sem fogok. Ugyanúgy fogom tenni a dolgokat, mint korábban. Egyszerűen nem fogom gyakorolni az igazságot. Amíg nem követek el gonoszságot, mit tehetsz velem?” Ez bizony problémás. Ha el sem fogadják az igazságot és nem is gyakorolják az igazságot, vajon akkor is elérhetik az üdvösséget? (Nem.) Látod, nagyon nehéz az emberekkel bánni. Miért nehéz velük bánni? Egyrészt mindenféle téves gondolataik és nézeteik vannak; másrészt van bennük valami végzetes – a romlott lelkületeik. A téves gondolatok és nézetek azt eredményezik, hogy bizonyos dolgokkal kapcsolatban téves megértéseid és felfogásaid legyenek, és tévesek lesznek a hozzáállásaid is. Ennek alapján a romlott lelkületeiden keresztül ki is fejezed a téves gondolataidat és nézeteidet, egyik hibát a másikra halmozva. Hát nem nehéz ezzel elbánni? (De igen.) A nézeteid és a hozzáállásod önmagukban is tévesek, te mégis ragaszkodsz hozzájuk, továbbra is próbálod magyarázni és igazolni magad, és nem vagy hajlandó elfogadni az igazságot. Még bizonyos taktikákat is alkalmazol és mindenféle indokkal és kifogással állsz elő, hogy felmentsd magad és kibújj a felelősség alól. Hát nem romlott lelkületeket mutatsz ki ezzel, miközben továbbra is ragaszkodsz a téves nézeteidhez? (De igen.) Már az is nagyon problémás, hogy romlott lelkületeid vannak, te mégis ragaszkodsz a téves gondolatokhoz és nézetekhez. Hát nem teszi ez súlyossá a problémát? Ez leleplezi, hogy a szívedben hajthatatlan vagy, idegenkedsz az igazságtól, arrogáns és csalárd vagy, és úgy beszélsz, hogy ne lehessen fogást találni rajtad. Hát nem egy eleven sátán az ilyen? (De igen.) Ha így viselkedsz, soha nem fogod elnyerni az igazságot és az életet. Ha ennek felismerése után el tudod engedni a téves gondolataidat és nézeteidet, többé nem ezek alapján közelíted meg a dolgokat, megváltoztatod a helytelen hozzáállásodat, valamint Isten szavai szerint és úgy, ahogyan Isten az embert tanítja, istenfélő szívvel, becsületesen és őszintén megoldod azokat a problémákat, amelyekkel találkozol, akkor van belépésed az életbe. Miután már van belépésed az életbe, miután fellázadtál a téves gondolataid és nézeteid ellen, megoldottad és elengedted őket, valamint az igazság gyakorlásának és az életbe való belépés elnyerésének a folyamatában a sátáni lelkületeid ellen is fellázadtál, megoldottad és elengedted őket, mit élsz meg és mit mutatsz ki? Olyan dolgokat, amelyek igazodnak az igazságalapelvekhez és igazodnak Isten követelményeihez. Amit megélsz, az tehát az igazság élete, amelyet Isten megkövetel. Nem így van? (De igen.) Mi a kulcsa az életbe való belépés elérésének? (Nem elég, ha pusztán megvan a kívánság és szubjektív szándék az igazság gyakorlására; az embernek az igazság gyakorlásának tényleges megnyilvánulásaival kell rendelkeznie.) Doktrínaként mindenki tudja és érti ezt, ám nem olyan könnyű gyakorlatba ültetni; ez nehéz. Ez bizonyos mértékig összefügg azzal, hogy valakinek jó vagy rossz az emberi mivolta. Azok az emberek, akiknek van lelkiismeretük és józan eszük, el tudják fogadni az igazságot, így számukra kevésbé nehéz gyakorolni azt; ha erőfeszítést tesznek, gyakorlatba tudják ültetni. Azok az emberek, akiknek nincs lelkiismeretük és józan eszük, nem szeretik az igazságot, így számukra nagyon nehéz gyakorolni azt; egyszerűen képtelenek rá. Csak azoknak van belépése az életbe, akik tudják gyakorolni az igazságot. Az igazság rendszeres gyakorlásával fokozatosan életet nyernek. Azok, akik nem tudják gyakorolni az igazságot, egyre távolabb kerülnek az életbe való belépéstől, és nem tudnak életet nyerni, igaz? (Igen.) Ez az aspektus egy nagyon egyszerű probléma; olyan probléma, amelyről gyakran esik szó az emberek mindennapi életében. Egyesek fejében talán van róla némi benyomásokon alapuló megértés, de továbbra sincs személyes tapasztalatuk és felismerésük ezzel a problémával kapcsolatban. Ha arra kérik őket, hogy beszéljenek a megértésükről, nem tudják világosan elmagyarázni és nem tudják érthetően elmagyarázni. Most, hogy így beszélgettünk róla, világos számotokra? (Igen.) Akkor foglaljátok össze: Isten átvizsgálja az ember szívének legmélyét, akkor miért teszi mégis próbára az embert? (Mert az Isten által kialakított környezetek révén az embernek a gyakorlatban meg kell tapasztalnia Isten munkáját, meg kell ismernie a saját romlott lelkületeit, és el kell nyernie az igazságot az életeként. Ez egyúttal olyan folyamat is, amelyben Isten fogja az igazságot és az Ő szavait, és belemunkálja őket az emberbe. Ebben a folyamatban az ember újra és újra harcol a romlott lelkületei ellen, újra és újra megtagadja a téves gondolatait és nézeteit, és fokozatosan képessé válik arra, hogy fellázadjon a test ellen és gyakorolja Isten szavait; végül képes lesz gyakorolni és elnyerni az igazságot.) Ez a folyamat világosan el lett magyarázva. Mindannyian értitek? (Igen.) Így megfogalmazva a kérdés nagyon egyszerűnek tűnik. A szavakba foglalt magyarázat egyszerűnek tűnhet, de annak gyakorlatba ültetése sok részletet érint. Elméletben, szavakba foglalva így működik. Lényegében most már világosan közölve lett ez a kérdés: az ember Isten általi próbára tétele olyan folyamat, amelyben Isten fogja az Ő szavait és belemunkálja őket az emberbe, hogy azok a szavak az életévé váljanak; ez az egyik mód, ahogyan Isten munkálkodik, és ez egyúttal olyan folyamat is, amelyet az embernek meg kell tapasztalnia ahhoz, hogy elérje az üdvösséget. Ezzel lezárjuk a beszélgetésünket erről a témáról.

Hadd meséljem el nektek, hogyan viselkedett valaki, ti pedig hallgassátok meg és lássátok, mi volt a probléma. Azon a télen havazott, és azt mondtam az embereknek, hogy menjenek havat lapátolni. Valaki megkérdezte, hogy az embereknek kell-e ellapátolniuk, vagy géppel legyen eltakarítva. Azt mondtam: „Ha túl mély a hó, használjatok gépet; ha az emberek el tudják lapátolni, akkor ne használjatok gépet.” Bár azt nem mondtam meg, milyen mélynek kell lennie a hónak ahhoz, hogy gépet használjanak, vagy milyen körülmények között kell az embereknek lapátolniuk, az alapelvet megmondtam neki. Ő azonban sehogy sem értette meg, és egyszerűen nem tudta, hogyan lapátolja el a havat. Mondjátok meg Nekem, hát nem voltak könnyen érthetőek a szavaim? Ha titeket kérnének meg ennek a végrehajtására, hogyan hajtanátok végre? (Először megnézném, milyen mély a felgyülemlett hó, és a tényleges helyzet alapján döntenék.) Egyes helyeken egy méter mély hó gyűlt össze, máshol viszont csak tizenöt centiméternyi. Te mit tennél? (Ha a legtöbb helyen tizenöt centiméternél vékonyabb a hó, akkor az embereknek kellene ellapátolniuk, a gépet pedig arra lehetne használni, hogy arról a néhány elszigetelt helyről takarítsák el a havat.) Mit gondoltok erről az alapelvről? (Megfelelő.) Egyesek még azt sem tudják, hogy egy ilyen egyszerű dolgot hogyan hajtsanak végre. Mit jelent az, hogy nem tudják, hogyan hajtsák végre? Azt jelenti, hogy még azt sem tudják, a hétköznapi helyzeteket hogyan kezeljék. Amikor kb. három centiméter vastag volt a hó, megkérdezte: „Menjünk ki havat lapátolni? Emberek lapátolják el, vagy használjunk gépet?” Azt mondtam: „Csak azután lehet havat lapátolni, hogy elállt a havazás. Ha a hó már túl mély ahhoz, hogy az emberek ellapátolják, akkor használjatok hozzá gépet. Ez az alapelv.” Azt mondta, érti. Amikor a hó elérte a hat centiméter vastagságot, megint odajött megkérdezni, hogy el kell-e lapátolni, Én pedig még egyszer elismételtem az alapelvet. Amikor a hó elérte a huszonegy centimétert, ismét odajött megkérdezni. Mondjátok meg Nekem, van ennek az embernek bármi kalibere? (Nincs.) Többször is elmondtam az alapelvet, ő mégsem tudta megérteni, és újra meg újra megkérdezte, mit kell tenni. Nem tudott rájönni, mikor kellene eltakarítani a havat, milyen körülmények között kell az embereknek ellapátolniuk, illetve milyen körülmények között kell gépet használni. Vajon mennyire gyenge lehet a kalibere? Mennyivel többet kellene még mondani a munka megszervezésénél egy ilyen embernek ahhoz, hogy megértse? Az ilyen ember semmit sem lát tisztán. Akkor hát mi volt a probléma ezzel a viselkedésével? Megértette, amit mondtam? (Nem értette meg; előírásokat követett.) Ha előírásokat követett, akkor sietnie kellett volna havat lapátolni. Függetlenül attól, hogy embereket bízott volna meg a lapátolással vagy géppel takaríttatta volna el, legalább az egyik vagy a másik módszernél meg kellett volna maradnia. De megmaradt-e bármelyik mellett is? Nem ment havat lapátolni; csak újra meg újra azt kérdezgette, hogy el kell-e lapátolni, és hogy emberek lapátolják-e el, vagy gépet használjanak. Miért kérdezgetett folyton ahelyett, hogy bármit is tett volna? (Valójában géppel akarta eltakarítani, de nem akarta maga meghozni a döntést; csak várt Isten szavára.) Arra várt, hogy Én adjam ki az utasítást. Megmutatkozott ebben a hozzáállásában bármiféle szándék arra, hogy alávesse magát? (Nem.) Először is nézzük meg, meg tudta-e érteni az alapelvet, amelyet elmondtam. Megértette, amit mondtam? (Nem.) Nem értette meg. Csak azt akarta, hogy közvetlenül mondjam meg neki, mit tegyen, mit ne tegyen, valamint hogyan tegye azt. Csak az ilyen szavakat tudta megérteni; az alapelveket egyszerűen nem tudta megérteni. Miután meghallotta az alapelvet, teljesen összezavarodott, mintha egy szavak nélküli mennyei könyvet olvasna, és úgy érezte, hogy minden misztérium. Nem tudta megérteni az alapelvet, és nem tudta, mit tegyen, ezért amikor arra került sor, hogy foglalkozzon a felgyülemlett hóval, mást nem tudott tenni, mint folyton azt kérdezgetni, hogy emberek lapátolják-e el, vagy gépet használjanak. Mondjátok meg Nekem, hát nem érzitek magatokat kellemetlenül és zaklatottan attól, ha ilyen emberrel kell foglalkoznotok? (De igen, engem zaklatottá tesz és nagyon kifáraszt.) Milyen egy ilyen emberrel foglalkozni? Írjátok le. (Kicsit olyan, mintha a falnak beszélnék; bármit mondasz is, nem érti.) Hát nem olyan az ilyen emberrel beszélni, mintha egy három-öt éves gyerekkel lenne dolgotok? Nem olyan, mintha egy állathoz beszélnétek? (De igen.) Akkor mondjátok meg Nekem, kimerítő az ilyen emberrel foglalkozni? Haragosak lesztek tőle? (Igen, én haragos leszek tőle.) Az ilyen emberrel való foglalkozás egyszerre bosszantó és kimerítő. Akkor hát hogyan kell bánni az ilyen emberrel? Egyszerűen küldjétek el azonnal, és ezzel zárjátok is le az ügyet. Olyan embert kell alkalmazni, aki meg tudja érteni ezt az alapelvet, és miután hallotta, ennek az alapelvnek megfelelően tud gyakorolni, és ez alapján tudja elvégezni a feladatot, és meg tudja oldani az ügyet. Értelmetlen bármit is mondani olyannak, aki nem tudja megérteni az alapelvet. Bárhogyan magyarázod is, továbbra sem fogja megérteni, és véget nem érő kérdésekkel fog nyaggatni, akár egy bolond. Még azt is gondolja, hogy teljesen észszerű így kérdezgetni, és így vélekedik: „Nézd csak, hát nem nagyon konkrétan és nagyon aprólékosan végzem ezt a munkát? Amikor három centiméter vastag volt a hó, azonnal megkérdeztem, hogy el kell-e takarítani, amikor pedig elérte a hat centimétert, nem mertem késlekedni, és rögtön újra megkérdeztem. Látod, nem cselekszem meggondolatlanul. Hát nincs bennem alávetettség és hűség? Nem vagyok felelősségteljes? Azonnal kérdezek és idejében visszajelzek, anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is késleltetnék bármit!” Hát nincs igencsak elragadtatva magától? (De igen.) Ha elküldöd, mit fog gondolni? Még sértve is érzi majd magát, és ezt gondolja: „Annyit aggódtam és annyit szaladgáltam emiatt az ügy miatt! Talán könnyű volt nekem? Hogy küldhettek el a végén?” Elfogadná ezt a szívében? (Nem.) Az ilyen ember kalibere túlságosan gyenge. Arról nem is beszélve, hogy az igazságalapelvek meghaladják a képességét; még egy hétköznapi feladat elvégzésének alapelvei is érthetetlenek a számára, és meghaladják a képességét. Nincs meg benne egy normális ember IQ-ja, akkor hogyan is lehetne elérhető számára az igazság? Az elküldése valójában összhangban van az alapelvekkel, de ő ezt nem érti, sőt úgy érzi, hogy igazságtalanul bántak vele és sérelem érte. Az ilyen ember még a kisebb dolgokban sem képes felfogni az alapelveket, akkor vajon a nagyobb dolgok, az igazságot érintő dolgok elérhetőek a számára? (Nem.) Azok még kevésbé. Így az igazságalapelvek meghaladják egyes emberek képességeit, azokét, akik nem tudják megérteni az igazságot. Képesek az ilyen emberek gyakorlatba ültetni az igazságot? (Nem.) Egyesek azt mondják: „Az alapján, amit Te mondasz, mivel az ilyen ember nem tudja gyakorlatba ültetni az igazságot, vajon ez nem azt jelenti, hogy nem érheti el az üdvösséget?” Ez csakugyan így van? Mit kell tenned, ha az igazságalapelvek meghaladják a képességedet? Van egy egyszerű módszer, amely képessé tesz arra, hogy mindvégig végezni tudd a kötelességedet. Ha az igazságalapelvek meghaladják a képességeidet, akkor tarts be egy előírást: a kötelességed végzése során legyen igaz és őszinte szíved, támaszkodj a lelkiismeretedre és a józan eszedre, hogy a lehető legjobban tedd meg mindazt, amire képes vagy, és semmiképpen sem szabad játszmáznod. Mivel a kalibered már eleve nagyon gyenge, és nincs meg benned a képesség az igazság megértésére, ha a kötelességed végzése során továbbra sincs benned egyáltalán igaz szív, és továbbra is játszmázol, akkor nem ördögi természet ez? Az ilyen embernek befellegzett. Mit jelent tehát igaz szívvel végezni a kötelességedet? Azt jelenti, hogy annyit teszel meg, amennyire képes vagy. Vegyük például a hólapátolást. A megadott alapelv szerint az embereknek kell ellapátolniuk a havat, ha képesek rá, ha pedig nem, akkor gépet kell használniuk. Ha azt látod, hogy három centiméternyi hó esett, és nem tudod, hogy kézzel kell-e ellapátolni vagy géppel, akkor először elkezdheted lapátolni, és csak akkor használj gépet, ha kézzel valóban nem boldogulsz vele. Bár nem tudod, helyes-e ezt tenni, minden erőddel teszed, anélkül, hogy sumákolnál vagy lazsálnál. Még ha hiábavalónak bizonyul is az erőfeszítésed, a szíved legalább őszinte Isten előtt. Amikor Isten látja, hogy őszinte a szíved, nem sumákoltál, nem lazsáltál és nem játszmáztál Vele, Isten el fogja fogadni a jó viselkedésedet. Ha viszont sumákolsz, lazsálsz és játszmázol Istennel, Isten meg fog utálni, ha pedig nem tartasz bűnbánatot, Isten el fog ítélni és ki fog vetni téged. Milyen megnyilvánulásai vannak annak, ha valaki játszmázik Istennel? Ezt gondolod magadban: „Nem értem az imént elmondott alapelvet. Három centiméternyi hó esett, akkor most kézzel kell ellapátolni, vagy gépet kell használni? Ha nem kézzel kellene ellapátolni, én pedig pont azt teszem, az nem azt fogja jelenteni, hogy extra erőfeszítést teszek? Ha gépet használok, mi van akkor, ha a hó nem mély, és kézzel kellene ellapátolni, én viszont gépet használok – vajon nem fognak hibáztatni azért, hogy meggondolatlanul használom a gépet és pazarlom az üzemanyagot? Semmiképpen sem cselekedhetek meggondolatlanul. Ha mégis megteszem, nemcsak kárba veszhet minden erőfeszítésem, hanem még hibáztatni is fognak. Talán még meg is metszenek, és kártérítésre is kötelezhetnek. Világos választ kell kapnom, mielőtt cselekszem.” Ilyen számító gondolatok járnak a fejedben. Minek nevezik ezt? (Csalárdságnak.) Ez játszmázás. Amikor az az ember így játszmázott, külsőleg talán úgy tűnt, hogy aláveti magát, és úgy tett, mintha keresne és nem cselekedne meggondolatlanul, de valójában hátsó szándékai voltak. Az embereknek ez nem tűnt fel, Isten azonban már rég látta, hogy ez az ember nem jámbor. Nem akart dolgozni, ezért mindig ürügyet keresett a kérdezgetésre. A jó viselkedés egyik formáját használta álcaként, hogy elrejtse a saját szándékát. Ha valaki így játszmázik és csalárdsághoz folyamodik, az Isten szemében véteknek számít. Értitek? (Igen, értjük.) Akkor most már világos számotokra, hogyan kell gyakorolnotok? Bár nem érted az igazságalapelveket, nem szabad játszmáznod Istennel. Ezt kell mondanod: „Zavaros a gondolkodásom, gyenge a kaliberem, és az igazságalapelvek meghaladják a képességeimet. Ezért valami gyakorlatit fogok tenni: egy kicsivel több erőfeszítést teszek, és egy kicsit többet végzek el én magam. Amikor elfáradok, pihenek egy kicsit, aztán folytatom a munkát.” Még ha a végén valaki panaszkodik is, hogy az erőfeszítésed szükségtelen és hiábavaló volt, Isten látni fogja, hogy a szíved igaz és becsületes. Isten el fog ismerni téged, és nem követsz el vétket. Könnyű ezt elérni? (Igen, könnyű.) Ez a legegyszerűbb gyakorlási alapelv. Bár egyszerű, aggodalomra ad okot, hogy talán mégsem sikerül megtenned. Azoknak, akik értik az igazságot, bármi történjék is velük, vannak módszereik a megoldásra, és mindenféle emberrel való bánásmódra vannak alapelveik: az ostoba emberekkel való bánásmódra is vannak alapelveik, és a gonosz emberekkel való bánásmódra is vannak alapelveik. Ha érted az igazságot, de nem gyakorlod, hanem inkább játszmázol, az véteknek számít. Ha igaz szíved van, és mihelyst megértesz egy alapelvet, annak megfelelően gyakorlatba tudod ültetni anélkül, hogy vétket követnél el Isten előtt, akkor Isten el fogja fogadni, amit teszel. Mi itt a lényeg? (Hogy ne játszmázzunk, és először aszerint gyakoroljunk, amit meg tudunk érteni.) Ne játszmázz; legyen igaz szíved Isten iránt. Igaz szívvel állj a munkához, a feladatokhoz és a küldetéshez, amelyet Isten ad neked. Annyit gyakorolj, amennyit megértesz. Még ha nem érted is, Isten szavainak alapvető értelméhez akkor is tudsz ragaszkodni; még ha előírásokat követsz is, akkor is ragaszkodnod kell hozzá. Igaz? (Igen.) Mi itt az alapelv? Milyen színvonalat követel meg Isten az embertől? Isten követelményei az emberrel szemben nem magasak; vagyis igaz szíved kell, hogy legyen. Bár Isten viszolyog azoktól az emberektől, akik nem értik az alapelveket és gyenge a kaliberük, és nem kedveli őket, ha igaz szíved van, Isten mégis el fog fogadni téged, és méltányosan fog bánni veled. Ha nincs igaz szíved és mindig játszmázol Istennel, akkor bármilyen jó is a kalibered, és bármilyen magas szintű is a felfogásod, Isten ugyanúgy meg fog utálni, és feljegyzi majd az elkövetett vétkeidet. Értitek? (Igen, értjük.) Ezek mind olyan dolgok, amelyekkel gyakran találkoztok a mindennapi életben. Most már bizonyára van utatok arra, hogy miként tekintsetek az ilyen dolgokra, igaz? (Igen.) Ezzel le is zárjuk a beszélgetésünket erről az aspektusról.

Korábban elég sokat beszélgettünk a megtestesült Istennel kapcsolatos elképzelésekről és képzelődésekről. Arról is részletesen beszéltünk, hogyan lehet elengedni és hogyan lehet eloszlatni a megtestesült Istennel kapcsolatos elképzeléseket és képzelődéseket. Erre a tartalomra építve lezárásként arról fogunk beszélni, hogyan lehet szavak nélküli megértésre jutni Istennel. Természetesen a jelenlegi szakaszban ez a megtestesült Istennel való szavak nélküli megértésre vonatkozik. Könnyű szavak nélküli megértésre jutni Istennel? (Nem, nem könnyű.) Annak a körén belül, amit meg tudtok érteni, mi a legkevesebb, amivel rendelkeznie kell az embernek ahhoz, hogy szavak nélküli megértésre jusson Istennel? Mivel kell rendelkeznie a kaliberét, az emberi mivoltát, a törekvését, az általa járt utat és egyebeket illetően ahhoz, hogy szavak nélküli megértésre jusson Istennel? (A kaliberét illetően felfogóképességgel kell rendelkeznie; az emberi mivoltát illetően legalább lelkiismerettel és józan ésszel kell rendelkeznie; továbbá képesnek kell lennie néhány igazság megértésére is. Csak ekkor juthat szavak nélküli megértésre Istennel.) (Ahhoz, hogy az ember szavak nélküli megértésre jusson Istennel, először is igaz szívvel kell rendelkeznie, és őszintének kell lennie Istennel. Másrészt rendelkeznie kell kaliberrel, valamint értenie kell Isten szándékait és az emberrel szembeni követelményeit. Egy további aspektus, hogy a dolgokról alkotott nézeteinek és a törekvése mögött álló szempontoknak összeegyeztethetővé kell válniuk Istenéivel. Csak ekkor lesz könnyű szavak nélküli megértésre jutni Istennel.) Van még valami? (Egy aspektus jut eszembe: mivel Isten nagyon őszinte, amikor az emberekhez beszél, ha az emberek szavak nélküli megértésre szeretnének jutni Istennel, nekik is őszinte hozzáállásra van szükségük.) Ez is egy aspektus; legalábbis ez egy nézőpont. Az, hogy hogyan lehet szavak nélküli megértésre jutni Istennel, nagyon tág téma. Egyúttal nagyon mély téma is. Erről a tartalomról beszélni veletek olyan, mintha óvodásoknak tartanék egyetemi előadásokat. Az imént megosztott megértésetekből ítélve sokatoknak semmi sem jut eszébe erről az aspektusról. Ez még inkább megerősíti, mennyire messze vagytok még: nem értitek az igazságnak ezt az aspektusát, soha nem gondolkodtatok ezen a témán, és ez a téma meghaladja a felfogóképességeteket. Az, hogy hogyan lehet szavak nélküli megértésre jutni Istennel, az utolsó téma a megtestesült Istennel kapcsolatos elképzelések és képzelődések elengedését illetően. Ez nagyon fontos téma. Olyan cél, amelyet az ember végül elérhet a megtestesült Isten követése során, és egyúttal az élet lényegének egyik olyan kifejeződése is, amelyet az ember megélhet, amikor hisz Istenben és elnyeri az igazságot az életeként. A megtestesült Istennel kapcsolatos elképzelések és képzelődések elengedése nem pusztán annyiból áll, hogy az embernek nincsenek elképzelései Istenről. Az igazságnak ez az aspektusa számos, a megtestesült Istennel kapcsolatos elképzelést és képzelődést érint, és érinti az emberek megtestesült Istenhez való különféle hozzáállásait, a Róla alkotott különféle megértéseiket, valamint a gyakorlásuk különféle módjait is a Vele való bánásmódjukban. A megtestesült Istennel kapcsolatos elképzelések és képzelődések elengedése ezen aspektusának gyakorlása által végül elérhető legjobb eredmény az, hogy az emberek szavak nélküli megértésre jutnak a megtestesült Istennel. Ez a „szavak nélküli megértés” emberi megfogalmazás; az általunk gyakran használt szavakkal azt jelenti, hogy az ember összhangban van Istennel és összeegyeztethető Istennel. Azonban az ember érettségét tekintve, az ember attribútumait tekintve és az ember lényegét tekintve, valamint hátterének és körülményeinek minden aspektusából ítélve valójában teljesen lehetetlen, hogy az ember eljusson odáig, hogy összhangban legyen Istennel, vagy hogy összeegyeztethető legyen Istennel. Ezért az „összeegyeztethető Istennel” kifejezés használata valamelyest elrugaszkodna a valóságtól, és kissé üres lenne, és nem tárgyilagos. Ezért alaposan átgondoltam, és a „szavak nélküli megértés” kifejezést tárgyilagosabbnak és megfelelőbbnek találtam, és viszonylag találónak is tekinthető. Nem így van? (De igen.) A megtestesült Istennel kapcsolatos elképzelések és képzelődések elengedése végső soron nem követeli meg tőled, hogy összeegyeztethetővé válj Istennel. Mivel az ember élete és Isten élete lényegét tekintve különbözik, és mivel az embernek minden téren vannak problémái, az ember semmiképpen nem válhat összeegyeztethetővé Istennel. Csak egyetlen követelmény van: az embernek szavak nélküli megértésre kell jutnia Istennel. Mit jelent ez a szavak nélküli megértés? Azt jelenti, hogy bármikor bármi merüljön is fel, Istennel egy oldalon tudsz állni, ugyanazt a nézőpontot tudod felvenni, ugyanazokat a gondolatokat és nézeteket tudod osztani, és ugyanazokat az igazságalapelvekhez igazodó mércéket tudod alkalmazni arra, ahogyan bármely emberre, eseményre vagy dologra tekintesz, ahogyan megérted és kezeled őket. Ezt nevezik szavak nélküli megértésnek. Egyszerűen fogalmazva a szavak nélküli megértés azt jelenti, hogy anélkül tudjátok, mire gondol a másik, hogy bármelyikőtök megszólalna, és ugyanazt a nézetet valljátok ugyanarról a dologról anélkül, hogy szükségetek lenne arra, hogy szóban kommunikáljatok. Hogyan lehet még leírni a szavak nélküli megértést? (Egy hullámhosszon lenni.) Így van, egy hullámhosszon lenni. Bár a két ember nem ugyanazon a vidéken vagy ugyanazon a helyen él, mivel ugyanazok a gondolataik és nézeteik, ugyanaz az álláspontjuk és ugyanaz a nézőpontjuk is, és mindenhez egyformán viszonyulnak, anélkül, hogy kommunikálniuk kellene egymással vagy akár egy szót is kellene váltaniuk, ugyanazokra a módszerekre és utakra tudnak jutni bármely probléma kezelésében, és oda is el tudnak jutni, hogy a kezelése során ugyanazok a céljaik és szándékaik legyenek. Ezt nevezik szavak nélküli megértésnek; ez olyan, mint amit az emberek úgy neveznek, hogy egy hullámhosszon lenni. Ha valaki egy hullámhosszon tud lenni Istennel, azt szavak nélküli megértésnek nevezik. Mivel kell rendelkeznie az embernek ahhoz, hogy szavak nélküli megértésre jusson Istennel – vagy legalább a megtestesült Istennel? Az imént mondtatok néhány dolgot. Néhányan pontosabban beszéltetek, mások viszont nem egészen találták el a lényeget. Akik pontosan beszéltek, azoknak van reményük arra, hogy szavak nélküli megértésre jussanak Istennel.

Milyen feltételeknek kell megfelelnie az embernek ahhoz, hogy szavak nélküli megértésre jusson Istennel? Először is valódi meggyőződéssel kell rendelkeznie. Fontos ez? (Igen.) Konkrétan a valódi meggyőződés azt jelenti, hogy az embernek valódi hite van Istenben. Vagyis elismered, hogy Ő a Teremtő, hiszed, hogy képes szuverenitással rendelkezni minden dolog felett, és érted, hogyan viszonyul az emberiséghez és hogyan viszonyul minden eseményhez és dologhoz. A szívedben valamelyest érzékeled és ismered azt, amit mond és tesz, az Ő lényegét, identitását, mindenhatóságát, erejét, hatalmát és egyebeket. Ez a valódi meggyőződés. Ez a valódi meggyőződés a hitre utal. Ez a hit azonban nem pusztán annyiból áll, hogy szóban elismered, hogy a megtestesült Isten a Teremtő, és Ő Isten; nem csupán az Ő identitásának, státuszának és lényegének elismerését és felismerését jelenti. Hanem azt, hogy van alapvető vagy mélyreható megértésed és ismereted az Ő identitásáról, státuszáról és lényegéről. Ez a valódi meggyőződés. Csak azután lehet valódi hited a Teremtőben, hogy valódi és alapvető megértésre, ismeretre és tapasztalatra tettél szert. Ez az egyik feltétel, amelynek az embernek meg kell felelnie ahhoz, hogy szavak nélküli megértésre jusson Istennel. Másrészt az embernek igaz szívvel kell rendelkeznie. Igaz szívvel rendelkezni azt jelenti, hogy a szíved Isten iránt őszinte. Nem zavaros fejjel hiszel Istenben és követed Istent, és nem is csak játszadozol. Az, hogy hiszel Istenben és követed Istent, nem olyan, mint ahogyan egy hétköznapi emberrel bánnál; nem is vallásos meggyőződés, nem szertartás, nem hódolatadás, még kevésbé imádat. Hanem arról van szó, hogy igaz szíved van. Igaz szívvel rendelkezni azt jelenti, hogy legalább képesnek kell lenned felajánlani Istennek mindenedet, amid van; legalább készen kell állnod arra, hogy ezt megtedd. Ha Isten azt mondja neked, hogy halj meg, átgondolod: „Isten azt mondta, hogy haljak meg, ezért elmegyek és meghalok. Bár a szívemben vonakodom, akkor is fel kell ajánlanom magamat Istennek.” Ilyen igaz szívvel kell rendelkezned. Továbbá bármit kér is tőled Isten, bárminek a felajánlását kéri is, vagy bármit mond is, hogy tegyél meg, alá tudod vetni magad Neki és nem alkudozol Vele; komolyan és őszintén viszonyulsz Istenhez. Még ha vannak is romlott lelkületeid, és még ha továbbra is sok elképzelésed és képzelődésed van is Istenről, legalább a szíved igaz, és őszinte vagy Istennel. Az Isten iránti igaz szív a második feltétel, amelynek az embernek meg kell felelnie ahhoz, hogy szavak nélküli megértésre jusson Istennel.

Ha valaki szavak nélküli megértésre akar jutni a megtestesült Istennel, akkor miután már megfelel az első két feltételnek – valódi meggyőződéssel és igaz szívvel rendelkezik –, a harmadik feltétel, amelynek meg kell felelnie, a figyelmesség. A „figyelmesség” szó kissé elvont; mit jelent figyelmesnek lenni? Azt jelenti, hogy amit Isten mondani akar és amit Isten tenni akar, ami miatt Isten aggódik és nyugtalankodik, és aminek Isten örül, az mind megindíthatja a szívedet, és mind hatással lehet a hangulatodra és az érzelmeidre. Tudsz arra gondolni, amire Isten gondol, és tudsz amiatt aggódni, ami miatt Isten aggódik; ezt nevezik figyelmességnek. Figyelmesnek lenni azt jelenti, hogy amikor látod Isten szavainak értelmét, és látod Isten minden mozdulatát, meg tudod érteni Isten szívét, és pozitívan, kezdeményezően együtt tudsz működni Istennel, meg tudsz tenni minden tőled telhetőt, és jól tudod végezni a rád háruló kötelességet, eleget téve és vigaszt nyújtva Isten szívének. Ezt jelenti figyelmesnek lenni. Emellett Isten követelményeit illetően el tudod fogadni őket és alá tudod vetni magad nekik, ezzel eleget téve Istennek; megvan benned a kívánság, hogy kövesd Isten akaratát, és kezdeményezően együtt tudsz működni Vele. Ezt nevezik figyelmességnek. Például amikor Isten e szavait olvasod: „Ki tudja táplálni a juhaimat? Ki az Én Péterem? Ki az, aki követi az akaratomat?”, Istennek ezek a szavai megérintenek. Miután meghallod Istennek ezeket a szavait, át tudod érezni az Ő aggodalmát és szomorúságát; megindul a szíved, és megszívleled Isten szavait, és eltöprengsz rajtuk. Valahányszor meglátod Istennek ezeket a szavait, megindulsz; Istennek ezek a szavai helyet foglalnak el a szívedben, és meglesz benned a kívánság, hogy eleget tégy Istennek, eleget téve az Ő szándékainak és vigaszt nyújtva Neki. Ez figyelmesség? (Igen.) Például Isten azt mondja: „Meg akarok nyerni a földön egy csoport embert, akik összhangban vannak a szándékaimmal.” Eltöprengsz a szívedben: „Isten meg akar nyerni a földön egy csoport embert, akik összhangban vannak az Ő szándékaival. Hogyan teszi ezt Isten? Milyen módokon valósul ez meg? Hogyan kellene együttműködnöm, hogy eleget tegyek Istennek?” Ezt nevezik figyelmességnek. Világosan kell látnod a szívedben, hogyan kell megtapasztalnod Isten munkáját ahhoz, hogy olyan emberré válj, aki összhangban van Isten szándékaival, és hogyan kell törekedned az igazságra, valamint hogyan kell gyakorolnod az igazságot ahhoz, hogy Isten tökéletesítsen és összhangba kerülj az Ő szándékaival. Ha ilyen gondolataid vannak, hajlandó leszel kezdeményezően együttműködni Istennel. Ezt nevezik figyelmességnek. Ez egyfajta hozzáállás, és egyúttal egy azzal kapcsolatos döntés is, hogy hogyan viselkedik az ember. Ez a figyelmesség. Ez épp olyan, ahogyan az emberek tisztelik a szüleiket: amikor a szüleiknek nehézségeik vannak, hajlandóak segíteni; amikor látják, hogy a szüleik egészségi állapota rossz, aggódni kezdenek a szívükben, és minden lehetséges módon igyekeznek orvosi kezelést és egészségügyi ellátást biztosítani nekik, hogy a szüleik mielőbb visszanyerjék az egészségüket, és enyhüljön a betegségük és a fájdalmuk. Ez a szülők iránti tisztelet egyik megnyilvánulása. Vagyis ha nem tudsz a szüleid nehézségeiről, betegségéről és fájdalmáról, az egy dolog; amint azonban tudomást szerzel ezekről, különösen aggódsz értük, és különösen odafigyelsz rájuk, és minden tőled telhetőt megteszel, hogy enyhítsd a szüleid szenvedését. Ezt nevezik figyelmességnek. Akkor mi a helyzet azzal, ahogyan Istennel bánsz? Isten nem követel sokat az embertől. A gyermekek figyelmesek tudnak lenni a szüleikkel, így az ember is figyelmes tud lenni Istennel. Most már értitek Isten iránti figyelmességnek ezt az aspektusát? (Értjük.)

Ha valaki szavak nélküli megértésre akar jutni a megtestesült Istennel, a negyedik feltétel, amelynek meg kell felelnie, az, hogy értenie kell Isten szándékait. Ha figyelmes akarsz lenni Isten szíve iránt, eleget akarsz tenni Neki, ha azt akarod, hogy teljesüljenek a kívánságai és vigaszt kapjon, akkor el kell töprengened: „Mik Isten szándékai? Mit akar tenni Isten? Mit akar Isten? Mi miatt aggódik Isten? Mi nyugtalanítja Őt? Mi szomorítja el? Mi okoz Neki fájdalmat? Miért fizet árat Isten? Milyen színvonalat követel meg Isten? Mik Isten követelményei? Mit fejezett ki Isten? Mit mondott Isten az emberiségnek?” Ha figyelmes akarsz lenni Isten szándékai iránt, meg kell értened, mik az Ő szándékai. Ahhoz, hogy megértsd Isten szándékait, gyakran kell keresned és töprengened a különféle dolgok kapcsán, amelyekkel találkozol. Függetlenül attól, hogy vezető vagy munkás vagy, valamely munka felügyelője vagy egyszerű hívő, a különféle emberek, események és dolgok kapcsán, amelyekkel találkozol, keresned kell, mik Isten szándékai, és mi az Isten által megkövetelt norma. Fáradhatatlanul kell elmélkedned ezeken, keresned kell és töprengened kell rajtuk, mindenféle formai kötöttség nélkül. Végül, amint megérted Isten szándékait és az Isten által megkövetelt színvonalat, könnyű lesz szavak nélküli megértésre jutnod Istennel, és meg fogsz felelni az alapvető feltételeknek. Akkor mondjátok meg Nekem, milyen alapvető feltételeknek kell megfelelnie az embernek ahhoz, hogy szavak nélküli megértésre jusson Istennel? (Négy területen kell megfelelnie a feltételeknek: először, valódi hit Istenben; másodszor, igaz szív Isten iránt; harmadszor, figyelmesség Isten iránt; negyedszer pedig Isten szándékainak megértése.) Emlékeztek rájuk? Ez az a négy? (Igen.) E négy feltétel közül egyik sem hiányozhat; amint megfelelsz ennek a négy feltételnek, szavak nélküli megértésre juthatsz Istennel. Mindegyik nagyon egyszerűnek tűnik, de ténylegesen elérni őket nem könnyű. Akkor e négy feltétel közül melyiknek feleltek meg? (Szigorúan véve még egyiket sem értük el.) Szigorúan véve egyiknek sem feleltek meg. Ha nem fogalmazunk ilyen szigorúan, a legtöbb ember valamelyest rendelkezik igaz szívvel Isten iránt. Helyénvaló ezt mondani? (Helyénvaló.) Ami a másik három feltételt illeti – a valódi hitet, a figyelmességet Isten iránt és Isten szándékainak megértését –, ezekkel az emberek a legcsekélyebb mértékben sem rendelkeznek, igaz? (Igen.) Akár rendelkeztek velük, akár nem, ezekre az aspektusokra kell törekednetek, és olyan messzire kell eljutnotok, amennyire csak tudtok. Ha minden tőled telhetőt megtettél, akkor bármilyen szintre jutsz is el végül, legalább tiszta lesz a lelkiismereted, és önmagaddal szemben is helyesen jártál el. De ha nem törekszel magasabb szintre, és végül csak a megbánás marad, akkor már csak a melledet verheted és magadat hibáztathatod. Függetlenül attól, hogy meg tudsz-e felelni ennek a négy feltételnek, és hogy milyen szintre tudsz eljutni, legalább arra kell törekedned, hogy magasabb szintre juss. Hiszen most már alacsonyabb lett a mérce, és már történt egy visszalépés. Nem követelmény veled szemben, hogy összeegyeztethető legyél Istennel. Az Istennel való összeegyeztethetőség mércéje nagyon magas, te pedig nem tudsz megfelelni neki. Most csak az a követelmény veled szemben, hogy szavak nélküli megértésre juss Istennel. Minden tőled telhetőt meg kell tenned, hogy efelé törekedve feljebb juss – ne add fel –, és végül valódi hited legyen Istenben, igaz szíved legyen Isten iránt, figyelmes legyél Isten iránt, és képes legyél megérteni Isten szándékait. E négy feltételnek való megfelelés folyamata egyúttal az Istennel való szavak nélküli megértésre jutás folyamata is. Természetesen amint teljes mértékben megfelelsz ennek a négy feltételnek, teljes lesz közötted és Isten között a szavak nélküli megértés.

Befejeztük a beszélgetést erről a négy feltételről, amelynek az embernek meg kell felelnie ahhoz, hogy szavak nélküli megértésre jusson Istennel. A szokásos gyakorlat szerint nem kellene felhoznunk néhány példát? Ez az, amit a legjobban szerettek hallani, és ez egyúttal egy szükséges út és módszer is, amely által megértitek a különféle igazságokat. Ha adunk néhány pozitív és negatív példát, az képessé tesz titeket az Istennel való szavak nélküli megértéssel kapcsolatos igazság, valamint az erre vonatkozó gyakorlási alapelvek megértésére. Véleményetek szerint van bárki is a körülöttetek lévő vagy az általatok ismert emberek között, aki már megfelel ennek a négy feltételnek – vagyis aki már szavak nélküli megértésre jutott Istennel? Legalábbis a ti szemetekben ez az ember szavak nélküli megértésre jutott Istennel, képes nehéz terhet felvállalni, és képes teljesíteni az Istentől kapott küldetést. Hozzatok néhány példát. Ki ilyen ember? (A Szentlélek által használt ember.) A Szentlélek által használt emberen kívül tudtok-e még néhány példát hozni olyan emberekre, akiknek szavak nélküli megértésük van Istennel? Nézzük meg, mi a közös az ilyen típusú emberekben. Hadd lássa mindenki néhány róluk szóló példán keresztül, milyen jellemzőik vannak az ilyen típusú embereknek: milyenek a szavaik, a tetteik és a magatartásuk, milyen gondolataik és nézeteik vannak abban, ahogyan viselkednek és kezelik az ügyeket, hogyan viszonyulnak Istenhez és az igazsághoz, hogyan viszonyulnak a saját küldetéseikhez és kötelességeikhez – milyen megnyilvánulásaik és milyen közös jellemzőik vannak e tekintetekben. A Szentlélek által használt emberen kívül vannak még ilyen emberek? (Nincsenek.) Akkor beszéljünk arról, hogyan jutott a Szentlélek által használt ember szavak nélküli megértésre Istennel, illetve más szóval, milyen dolgokat tett a Szentlélek által használt ember, amelyek az Istennel való szavak nélküli megértés megnyilvánulásai. Egyesek talán tudnak ezekről a dolgokról, mások talán nem. Akár tudtok róluk, akár nem, mindenképpen igyekeznetek kell megértést nyerni és megpróbálni összehasonlításokat tenni a ma megbeszélt téma alapján.

Ahhoz, hogy a Szentlélek által használt ember Istennel való szavak nélküli megértésének megnyilvánulásairól beszéljünk, a Szentlélek gyülekezetekhez intézett kijelentéseivel és szavaival kell kezdenünk. A Szentlélek gyülekezetekhez intézett első kijelentése jelentette azt a pontot, amelytől kezdve Isten hivatalosan szavakat kezdett intézni az emberiséghez és kijelentéseket tenni neki Magának Istennek az identitásában, kibontakoztatva munkájának harmadik szakaszát – a Királyság Korának munkáját, vagyis azt a munkát, amelynek során az egész emberiséghez szól, hogy fenyítést és ítéletet hajtson végre. A Szentlélek első kijelentésétől kezdve a Szentlélek által használt ember olvasta ezeket, de nem pusztán arról volt szó, hogy ő maga elolvasta, majd terjesztette őket a gyülekezetben. Ezt gondolta magában: „Ezek a szavak nem hétköznapiak és nem is szokványosak; úgy tűnik, a Szentlélektől származnak. Mivel a Szentlélektől származnak, a gyülekezetben minden testvérnek joga van látni őket. Ez Isten kijelentése, és ezt a nagyszerű hírt mindenkivel tudatni kell.” Mit kellett tehát tenni ahhoz, hogy a gyülekezetben mindenki értesüljön erről a hírről és láthassa a Szentlélek szavait és kijelentéseit? A hétköznapi emberekben valóban nem volt meg ez a teher, és azt sem tudták, hogyan kellene ezt megtenni. A Szentlélek által használt ember ekkor hozzálátott ehhez; vagyis vette a Szentlélek szavait és terjeszteni kezdte őket a gyülekezeten belül, hogy Isten választott népéből többen is olvashassák Isten szavait. Akkoriban egy korlátozás miatt – a szárazföldi Kínában abban a környezetben, ahol üldözték a hitet, nem lehetett nyíltan könyveket nyomtatni az Istenbe vetett hitről – a Szentlélek által használt ember megszervezte, hogy a gyülekezet szép kézírású, a dolgokat lelkiismeretesen végző fiataljai kézzel lemásolják a Szentlélek szavait, és indigóval további másolatokat készítsenek róluk. Miután elkészültek a másolatok, elküldték őket minden régióba és körzetbe; a körzetek aztán továbbküldték őket a különböző helyeken lévő gyülekezeteknek, a gyülekezetek pedig az egyes embereknek. Minden gyülekezetnek rendelkeznie kellett legalább egy kézzel írott példánnyal a Szentlélek gyülekezetekhez intézett szavaiból. Valahányszor Isten egy legújabb kijelentése kifejezésre jutott, a Szentlélek által használt ember megszervezte, hogy az emberek indigós másolatokat készítsenek róla. Amikor a kifejezésre juttatott szavak már elértek egy bizonyos mennyiséget, embereket szervezett, hogy könyvként nyomtassák ki őket. Egy olyan helyen, mint Kína, amely ilyen eszeveszetten ellenáll Istennek, már az Istenbe vetett hit is kockázattal járt, nemhogy az Istenbe vetett hitről szóló könyvek nyomtatása. Ha egyszer letartóztattak valakit, arra halálbüntetés várt. Ezért akkoriban a nyomdagépek és nyomdai berendezések megvásárlása is kockázatos volt. A Szentlélek által használt ember még ilyen körülmények között is megszervezte, hogy az emberek jól végezzék ezt a munkát: megbízta őket néhány gép és berendezés megvásárlásával, és megszervezte, hogy gépeljenek és megtanulják a tördelést, továbbá gondoskodott arról, hogy a testvérek feleljenek a nyomtatásért és könyvekbe kössék Isten szavait. A gépeléstől, a tördeléstől, a korrektúrázástól és a nyomtatástól kezdve a kötésen át egészen a könyvek eljuttatásáig a különböző helyeken működő gyülekezetekhez – a Szentlélek által használt ember megszervezte, hogy az emberek mindezt a munkát elvégezzék. Mondjátok meg Nekem, ha a Szentlélek által használt ember nem szervezte volna meg, ki vállalta volna a vezetői szerepet e munka elvégzésében? (Senki sem tette volna meg.) E munka végzése során egyrészt gondoskodni kellett a biztonságról; másrészt a munka minden egyes lépésére kiválasztott embereknek alkalmasnak kellett lenniük. E folyamat révén ezek a könyvek végül sorra eljutottak a különböző helyeken működő gyülekezetekhez. Bár akkoriban a könyvek nyomtatási minősége sokkal rosszabb volt a mostaninál, az akkori környezetet, a gyülekezet anyagi helyzetét és az emberek körülményeit minden szempontból figyelembe véve már az is nagyon jó eredmény és nagyon nehéz feladat volt, hogy fejenként egy-egy példány jusson az A Szentlélek szavai az egyházakhoz és a Kövesd a Bárányt és énekelj új énekeket című könyvekből. Ha senki sem szervezte volna meg, és ha nem lett volna egy igaz ember, aki elvégzi ezt a munkát, akkor bármennyi szót intézett volna is a Szentlélek a gyülekezetekhez, azok nem juthattak volna el időben a gyülekezetekhez, sőt talán a testvérekhez sem jutottak volna el egyáltalán, és azt sem sikerült volna elérni, hogy mindenkinek jusson egy példány. Attól kezdve, hogy Isten elkezdte kifejezésre juttatni az első kijelentését, egészen mostanáig a Szentlélek által használt ember kitartóan végzi ezt a munkát. A könyvnyomtatás munkája hosszú múltra tekint vissza, és miután sikerült elérni, hogy fejenként jusson egy példány, a nyomtatási munkát már eredményesnek lehetett tekinteni.

Amellett, hogy megszervezte, hogy emberek kinyomtassák és időben terjesszék az A Szentlélek szavai az egyházakhoz című könyvet, a Szentlélek által használt ember másik munkája az volt, hogy gyülekezeteket alapított különböző helyeken. Akkoriban a különböző helyeken működő gyülekezetek mind olyan emberekből álltak, akik nemrég fogadták el a munkának ezt a szakaszát. Sok gyülekezetben nem voltak alkalmas vezetők és munkások. A gyülekezeteken belül káosz uralkodott, az adminisztratív struktúrák kaotikusak voltak, és a személyi ügyek is kaotikusak voltak – vagyis minden téren káosz volt. A Szentlélek által használt ember ekkor hozzálátott a dolgok rendbetételéhez, adminisztratív struktúrákat alakított ki, valamint vezetőket és munkásokat gondozott. Aztán lépésről lépésre felkutatta mindazokat, akikben volt némi buzgóság, akik képesek voltak áldozatot hozni, akiket lehetett gondozni és akik a családjukról is le tudtak mondani, majd gyülekezeti munkát bízott rájuk. Akkoriban egyes helyeken korán házasodtak az emberek. Tizenhat-tizenhét vagy tizennyolc-tizenkilenc éves korukban már azon gondolkodtak, hogy megházasodjanak, gyermeket vállaljanak és utódokat hozzanak világra. Ez alól a gyülekezeti testvérek sem voltak kivételek, és rájuk is hatottak ezek a helyi szokások. Sok olyan testvér, aki buzgón hitt Istenben, szintén elérte már ezt a kort. Ha a gyülekezet nem léptette volna elő és nem gondozta volna őket, ha nem öntözte volna őket gyakran, ha nem helyezett volna rájuk terheket, és ha nem bízta volna meg őket azzal, hogy különböző helyeken munkát végezzenek, akkor ezek az emberek talán megházasodtak volna, és mára talán már nagymamák vagy nagypapák lennének. Akkoriban úgy lehetett tekinteni, hogy e fiatalok némelyike különleges kegyben részesült. Egyes gyülekezetek az idősebbek között nem találtak jó kaliberű embereket, akik vezetőként és munkásként szolgálhattak volna. Egyes jobb kaliberű emberek továbbra sem tudtak lemondani a családjukról, másoknak viszont gyenge volt a kaliberük és egyszerűen képtelenek voltak tényleges munkát végezni; pusztán némi buzgóság volt bennük, és hajlandóak voltak ide-oda futkosni és áldozatot hozni. Mit lehetett hát tenni? A Szentlélek által használt ember néhány jó kaliberű fiatalt gondozott és előléptette őket, hogy a különböző helyeken működő gyülekezeteket járva munkát végezzenek, mert ők le tudtak mondani a családjukról és viszonylag szabadok voltak. Miután ezek az emberek gondozva lettek, legalább a gyülekezeti életet biztosítani lehetett a különböző helyeken működő gyülekezetekben. A Szentlélek gyülekezetekhez intézett szavaival együtt mindez azt eredményezte, hogy a különböző helyeken működő gyülekezetekben valamivel normálisabbá vált a gyülekezeti élet és a gyülekezeti munka. E fiatalok közül néhányan most ötven év körül járnak. Mivel mindmáig követik Istent, elmondható róluk, hogy nagyon sok mindent megtapasztaltak. Talán amiatt érzik magukat a legszerencsésebbnek, hogy akkoriban nem szalasztották el a lehetőséget arra, hogy Isten háza előléptesse és gondozza őket, és nem is kezdtek a nem hívőkhöz hasonlóan házasságról beszélni és nem kötöttek házasságot, amikor elérték azt a kort. Bár ma is egyedülállók, nagyon sok mindent nyertek, és jó néhány igazságot megértettek. A munka egyik aspektusa a különböző helyeken működő gyülekezetek megalapítása, valamint a vezetők és munkások gondozása volt. Egy másik aspektusa pedig az volt, hogy a gyülekezeti élet nem pusztán abból állt, hogy az emberek képesek voltak olvasni Isten szavait és jelen volt a Szentlélek munkája. A gyülekezeti élethez sokféle tartalomra volt szükség. Az Istenbe vetett hitben Isten szavainak olvasása mellett az embereknek arra is szükségük volt, hogy közöljék az igazságot és beszéljenek a tapasztalataikról. A kikapcsolódási formák, például az énekek éneklése és a tánc terén is voltak bizonyos igényeik. Ezért a Szentlélek által használt ember létrehozott egy dicsőítő csapatot, megszervezte, hogy néhányan tapasztalati énekeket írjanak, és ő maga is írt énekeket. A cél az volt, hogy legyenek dalok, amiket a testvérek elénekelhetnek, a gyülekezeti élet pedig gazdagabbá váljon. Miután megírták az énekeket, hogyan lehetett egységesen eljuttatni őket a gyülekezetekhez, hogy minden testvér megtanulhassa énekelni őket? A Szentlélek által használt ember megszervezte, hogy az emberek énekeljék az énekeket, és talált olyanokat, akik felvették őket. Akkoriban az énekesek és a zenészek mind amatőrök voltak. Nem részesültek szakmai képzésben, és különösebb zenei ismeretek nélkül kezdtek gyakorolni. Az énekek felvételekor nem állt rendelkezésre jó felvevőberendezés, sem csúcskategóriás hangszer a zenei kísérethez. Az erhu viszonylag praktikus hangszernek számított, és ha volt egy, az már zenei kíséretnek minősült. Néhányan tudtak egy kicsit harmonikán vagy elektronikus billentyűs hangszeren is játszani. Egyszóval mind amatőrök voltak, de akkoriban már ezt a szintet elérni sem volt könnyű feladat. Természetesen függetlenül attól, hogy az elkészült művek végül jók voltak-e vagy sem, szükség volt valakire, aki megszervezi ezt. Bármire volt is szükségük a gyülekezeteknek, bármire volt is szükségük a testvéreknek, és bármilyen együttműködést követelt is meg Isten munkája az embertől, a Szentlélek által használt ember mindezekre gondolni tudott és folyamatosan nyomon követte ezeket az ügyeket. Vagyis a képességeihez mérten valóra váltotta mindazt, amire az ember csak gondolni tudott, és minden tőle telhetőt megtett azért is, hogy elvégezze mindazt, amit az ember meg tudott tenni. Így szervezte meg és követte nyomon a Szentlélek által használt ember ezt a munkát, eljuttatva Isten szavainak kinyomtatott könyveit, az énekeskönyveket, valamint a felvett kazettákat és CD-ket minden gyülekezethez, hogy minden testvér olvashassa Isten szavait, tanulhasson énekeket, és jó gyülekezeti életet élhessen. Bár a gyülekezeti élet akkoriban a mostanihoz képest viszonylag egyszerű volt, a körülmények pedig viszonylag nehezek voltak, nem álltak rendelkezésre modern berendezések vagy csúcskategóriás gépek, és nem voltak a használatra alkalmas vezetők és munkások vagy műszaki szakemberek, mivel a Szentlélek által használt ember megszervezte és nyomon követte ezt a munkát, és a munka minden egyes területét folyamatosan fejlesztette, az emberek az akkori körülmények között is jó gyülekezeti életet élvezhettek. Ez a jó gyülekezeti élet azt jelentette, hogy az emberek olvashatták Isten legújabb szavait, élvezetet lelhettek bennük és felszabadulást nyerhettek. Mindenki olvashatta Isten legújabb, emberiséghez intézett kijelentéseit, és megismerhette Isten akkori szándékait, az emberrel kapcsolatos gondolatait, valamint az emberrel szembeni követelményeit. Ami még jobb, egyesek megérthették az Isten szavaiban rejlő igazságot, és némi belépésük is lehetett. Azáltal, hogy a Szentlélek által használt ember így szervezte meg és rendezte el a dolgokat, egyrészt gyülekezetek alakultak, másrészt pedig mindenki normális és rendezett gyülekezeti életet kezdett élni. Isten háza nem vallási csoport. A gyülekezeti életben nem gyakorolnak vallási szertartásokat, még kevésbé tartanak monológszerű prédikációkat. Isten házának gyülekezeti életéhez hozzá kell tartoznia Isten szavai evésének és ivásának, és hozzá kell tartoznia a Szentlélek munkájának; hozzá kell tartoznia az igazság közlésének és a tapasztalati tanúságtételekről való beszélgetésnek, valamint az Istent dicsőítő énekek éneklésének is. Az ilyen gyülekezeti élet Isten vezetése és irányítása, öntözése és ellátása, valamint útmutatása és segítsége alatt zajló gyülekezeti élet; ez valódi gyülekezeti élet. Bár a mostani gyülekezeti élethez képest nagyon sekélyes, nagyon egysíkú és nagyon egyszerű volt, akkoriban erre volt szükségük az embereknek, és ez azt a célt is szolgálta, hogy az emberek élvezhessék a Szentlélek megvilágosítását és megvilágítását – vagyis hogy Isten egész választott népe élvezhesse Isten szavait a gyülekezeti életben, és saját fülével hallhassa Isten hangját. Ez jó kezdet volt a gyülekezeti élet számára. Ilyen gyülekezeti élet nélkül nem juthattatok volna el idáig. Éppen azért juthattak el az emberek lépésről lépésre oda, ahol ma tartanak, és azért lehetett elhozni őket idáig, azért rendelkezhetnek a mai érettségükkel és mindazzal, amit mára minden téren elnyertek, mert létezett ez a fajta rendszeres, stabil, és gyakorlati eredményekkel járó gyülekezeti élet. Ezt a munkát végezte a Szentlélek által használt ember a gyülekezeti adminisztráció, a személyi ügyek és a gyülekezet konkrét munkája terén. A Szentlélek által használt ember egy másik területen is fontos munkát végzett: a Szentlélek gyülekezetekhez intézett szavait szorosan követve prédikációkat tartott. Rendszeresen vagy rendszertelen időközönként összejövetelekre hívta össze a vezetőket és munkásokat, és közölte Isten szándékait, közölte azokat az igazságalapelveket, amelyekhez az embereknek ragaszkodniuk kell a mindennapi életükben és a kötelességeik végzése során, továbbá azt is közölte, hogyan kell gyülekezeteket alapítani és öntözni, és közölte azt is, hogyan kell Istennek szolgálni. A Szentlélek által használt ember minden tőle telhetőt megtett azért, hogy jól végezze ezt a munkát: beszélt az életbe való belépéssel kapcsolatos témákról, és beszélt az Istennek való szolgálattal kapcsolatos igazságokról is. Ez gyakorolta Rám a legmélyebb benyomást.

A Szentlélek által használt ember munkája szorosan kapcsolódott Isten szándékaihoz és Istennek a gyülekezetek földön való megalapításával kapcsolatos céljához, továbbá elválaszthatatlanul összefonódott azzal a munkával, amelyet Isten a választott népén készült végezni. Szigorúan véve mindaz, amit a Szentlélek által használt ember mondott, amire összpontosított, amit nyomon követett, amit felügyelt és amit a gyülekezetben tett, az minden időszakban szoros együttműködésben állt a Szentlélek munkájával; ő arra törekedett, hogy a lehető legteljesebb mértékben együttműködjön a Szentlélektől kapott minden vezetés, az Istentől kapott minden kinyilatkoztatás, valamint az Isten szavaiban rejlő minden jelentés és követelmény megvalósításában, hogy Isten szavai ne legyenek hiábavalóak, hogy Isten szándékai ne legyenek hiábavalóak, és hogy az akkori emberek mind megismerhessék és megérthessék Isten szándékait és Isten szavait. Bár ez nem jutott el odáig, hogy minden háztartás tudjon róla, a Szentlélek által használt ember vezetése alatt az akkori emberek legalább mind szorosan követhették ezt az áramlatot és érezhették, hogy ebben az áramlatban jelen van a Szentlélek munkája, jelen van Isten munkája, jelen vannak Isten szavai, és jelen vannak Isten szándékai. Biztosak voltak abban, hogy ez az áramlat Istentől származik, biztosak voltak abban, hogy ez az áramlat helyes, és legalább abban biztosak voltak, hogy a Szentlélek által használt ember igaz ember. Bármilyen különbség volt is mindaz között, amit akkor tett, és aközött, ami most kerül elvégzésre, egyszóval mindent azért tett, hogy támogassa a Szentlélek munkáját és együttműködjön azzal. Figyelembe véve, hogy akkoriban a gyülekezetben milyen szinten értették az emberek az igazságot, a Szentlélek által használt ember képes volt megtenni ezeket a dolgokat és képes volt eljuttatni a gyülekezetet arra a szintre, amelyet akkor elért – szerintetek az Istennel való szavak nélküli megértés négy megnyilvánulása közül melyekkel rendelkezett? (Úgy érzem, mind a néggyel rendelkezett.) Nem lenne igazán tárgyilagos azt mondani, hogy a negyedikkel, „Isten szándékainak megértésével” is rendelkezett, de az Én meglátásom szerint legalább a másik hárommal rendelkezett: valódi meggyőződés, igaz szív, és figyelembevétel, amelyek közül a „figyelembevétel” volt a legnyilvánvalóbb. Olyasvalaki volt, aki figyelembe vette Isten terhét, és miközben ilyen sok munkát végzett, soha nem mesterkedett azon, hogy bármit is megszerezzen magának, ami pénzzel vagy személyes előnnyel kapcsolatos. Talán nem értitek, mit akarok mondani ezzel, ezért mondok egy példát. Attól kezdve, hogy a Szentlélek által használt ember hozzáfogott a könyvnyomtatás megszervezéséhez, egészen mostanáig egyetlen fillért sem kértünk a testvérektől a gyülekezetünk által terjesztett könyvekért. Nem arról volt szó, hogy csak később hagytunk fel a pénzkéréssel, amikor a gyülekezetnek már megvoltak rá az anyagi forrásai; már a legelején sem kértünk egyetlen fillért sem, amikor különösen szűkösek voltak az anyagiak. Miért volt ez így? Bár a gyülekezet akkoriban nem állt túl jól anyagilag, az akkori korlátozott anyagi forrásokból alapvetően fedezni tudta az olyan kiadásokat, mint a könyvnyomtatás költsége, ezért a testvéreknek nem kellett fizetniük a nekik kiosztott könyvekért, és ingyen olvashatták őket. Ahogy folytatódott a könyvek nyomtatása, a gyülekezet rendelkezésére álló pénz teljes összege egyre csak fogyott. Akkoriban a már sok éve Istenben hívő testvérek többségének nem volt jövedelemforrása, mert egész idő alatt a kötelességét végezte, és nem állt sok pénz a rendelkezésére. Következésképpen a felajánlott pénz időnként nem fedezte a gyülekezet kiadásait és különféle költségeit. Nagyon világosan emlékszem, hogy egyszer ki kellett nyomtatni egy adag könyvet, de a gyülekezetnek már csak néhány ezer jüanja maradt. A könyvek nyomtatási költségének kifizetése után nem maradt pénz a gyülekezet munkájára. Ha a vezetők és munkások utazási költségeit kellett fedezni, amikor elutaztak valahová, vagy egy nagy összejövetelre érkező testvérek vendégül látása során a megélhetési költségeket kellett állni, talán nem volt rá pénz. Mit lehetett tenni? Ilyen körülmények között is ki kellett nyomtatni a könyveket? (Igen, ki kellett.) A könyveket akkor is ki kellett nyomtatni, és a pénzt akkor is ki kellett fizetni. A Szentlélek által használt ember kigondolt egy megoldást. Azt mondta, hogy ebből az adagból minden egyes könyvért először néhány jüant előre be kellene szedni – éppen annyit, amennyi fedezi ennek az adagnak a nyomtatási költségét. Ilyen körülmények között azon az egyetlen alkalommal előre beszedték a pénzt. Egy idő után azonban a gyülekezeti testvérek ismét felajánlásokat tettek, és már volt elegendő pénz a következő adag könyv nyomtatási költségeinek fedezésére. Attól kezdve jobbra fordult a gyülekezet anyagi helyzete, és soha többé nem kértünk pénzt a könyvek nyomtatásáért. Ez az eset csak egy rövid közjáték volt. Miért említem meg? Azért, mert még a legszűkösebb anyagi helyzetben sem hagytunk fel a könyveink nyomtatásával. A Szentlélek által használt ember minden lehetséges módszerrel próbálkozott, és egy családfőhöz hasonlóan aggódott emiatt, elmélkedett rajta és terveket készített az üggyel kapcsolatban. A legtöbb ember nem tud ezekről a dolgokról. Amikor Isten szavainak e könyvei eljutottak a gyülekezetekhez, az emberek, amikor kaptak egyet, legfeljebb ennyit mondtak: „Olyan jó ez a könyv! Mi magunk nyomtattattuk ki – milyen nehéz lehetett!” Egyesek még csak meg sem becsülték ezt a könyvet, és nem is olvasták rendesen. Az emberek azonban nem tudták, mennyi nehézséggel szembesült a Fennvaló a színfalak mögött e munka végzése és e könyv nyomtatása során. A gyülekezetünkből jó néhányan a Helyi Gyülekezetből vagy más felekezetekből jöttek. Korábban e felekezetek vezetői és a Kína szárazföldi részén működő apostolai nem végezték el a könyvnyomtatás munkáját. A testvérek által a különböző gyülekezetekben felajánlott pénz nagy részét elvitték, de nem nyomtattak könyveket és az énekeket sem tették széles körben elérhetővé. Bármilyen prédikációfelvételek származtak is a felsőbb szintekről, azokat soha nem juttatták el az alsóbb szintekre. E munkák egyikét sem végezték el. Isten választott népének a Biblián kívül semmije sem volt. Ha prédikációk vagy tapasztalati tanúságtételek gyűjteményét szeretted volna olvasni, nem tudtál hozzájutni; ha néhány jó éneket szerettél volna hallgatni, az még nehezebb volt. Senki sem végezte ezt a munkát. Ha lelki könyveket szerettél volna olvasni, személyes kapcsolatban kellett állnod velük ahhoz, hogy kölcsönadjanak neked egyet. Isten választott népe egyszerűen nem részesülhetett az élet ellátásában, és nem voltak olyan jó emberek, akik vezették és irányították volna a gyülekezeti életet. Azok az apostolok és vezetők egyáltalán nem végeztek semmilyen valódi munkát. Egy dolgot rendszeresen megtettek: időről időre munkatársi megbeszélést tartottak, amelyen pazar lakomát csaptak. Talán ez volt az általuk végzett „munka”. Akkoriban fiatal voltam, mindössze tizenhét-tizennyolc éves, és amikor hallottam ezekről a dolgokról, ezt éreztem: „Micsoda zűrzavar! Ezek azok az emberek, akik hisznek Istenben? Mennyiben hasonlít ez arra, amit az Istenben hívő emberek tennének?” Nagyon felháborodtam, amikor erről hallottam. Nem azzal foglalkozunk, hogy mit ettek vagy mit élveztek. Egyszóval legalábbis nem szervezték meg megfelelően a gyülekezeti életet, nem juttatták el az emberekhez a szükséges lelki táplálékot – a könyveket és az énekeket –, és nem gondoztak vezetőket és munkásokat. E munkák egyikét sem végezték el. A gyülekezet nem kevés összegű felajánlást kapott, ők azonban, amikor a különböző helyeken működő gyülekezetekbe mentek, csak az evéssel, az ivással törődtek és azzal, hogy jól érezzék magukat. Semmilyen valódi munkát nem végeztek, és soha nem használták a felajánlásokat a gyülekezeti munkára. Az összejöveteleken csupán néhány doktrínáról beszéltek és néhány jelszót kiabáltak, aztán ennyiben is maradt a dolog; tényleges problémákat soha nem oldottak meg. Miután a Szentlélek által használt ember munkához látott, véget vetett ezeknek a jelenségeknek. Hozzáfogott minden probléma megoldásához, és apránként konkrét munkához látott, így a gyülekezeti élet és a gyülekezet személyi ügyekkel kapcsolatos munkája fokozatosan megváltozott és a helyes kerékvágásba került, és ez mindmáig folytatódik. Isten felajánlásai azok, amiket az emberek Istennek ajánlanak fel. Ha megnézitek a felajánlások kezelését és felhasználását, a megtestesült Isten megélhetési költségei ezeknek csak nagyon kis részét teszik ki. A felajánlások fennmaradó, nagyobb részét az evangélium hirdetésének munkájára, a vezetők és munkások, valamint a kötelességeiket teljes munkaidőben végző emberek megélhetési költségeire, a gyülekezeti munkához szükséges gépek és berendezések megvásárlására és hasonlókra fordítják. Egyszóval mindezek a kiadások észszerűek és Isten házának munkáját szolgálják, nem pedig olyan haszontalan emberek eltartását, akik nem tudják végezni a kötelességeiket. Ami Isten házának munkáját illeti, annak hatóköre igen széles. A Szentlélek által használt ember észszerűen használta fel a felajánlásokat, apránként felépítette a gyülekezeti életet, és apránként rendbe tette az adminisztratív munkát. A gyülekezet különféle típusú emberei is kategóriákba lettek sorolva: a kötelességeiket végzők meg lettek különböztetve azoktól, akik nem végezték a kötelességeiket, az igazságot szeretők pedig azoktól, akik idegenkedtek az igazságtól. Akiket ki kellett söpörni, azok ki lettek söpörve, és az egyes időszakokban gondozásra alkalmas emberek is elő lettek léptetve. Ezek olyan dolgok, amiket mindannyian láttatok és mindannyian megtapasztaltatok. Ezen az úton természetesen a Szentlélek által használt ember e dolgok megtapasztalása során fokozatosan megértette az igazságot és felfogta a munkavégzés alapelveit. Egyrészt a munka végzése révén megkapta a Szentlélek megvilágosítását. Másrészt Isten munkája és szavai révén fokozatosan egyre jobban megértette Isten szándékait. Megértése nem maradt meg pusztán a doktrínák szintjén, és nem is korlátozódott pusztán előírásokra és gyakorlatokra. Ehelyett egyre gyakorlatibbá vált a megértése, és egyre inkább képessé vált Isten követelményei szerint jól végezni a gyülekezeti munkát, ezáltal stabilabbá és normálisabbá, és az emberek életbe való belépése szempontjából még hasznosabbá téve a gyülekezeti életet. A Szentlélek által használt ember tehát a folyamatos keresés és a folyamatos kutatás során jutott el oda, hogy megértse Isten szándékait, szorosan együttműködjön Istennel, tekintettel legyen Isten szándékaira, és minden tőle telhetőt megtegyen azért, hogy jól végezze a gyülekezeti munkát, arra törekedve, hogy még pontosabban biztosítsa, hogy Isten szándékai ne legyenek hiábavalóak, és Isten akaratát végre lehessen hajtani. Minden egyes dologban, amit tesz, akár személyi ügyekről, akár az életbe való belépésről, akár külső ügyekről, akár belső dolgokról van szó, arra törekszik, hogy összhangban legyen az alapelvekkel és összhangban legyen Isten szándékaival, anélkül, hogy balra vagy jobbra eltérne. A Szentlélek által használt ember e négy feltételnek eleget téve végzi a munkáját: valódi hit, igaz szív, figyelembevétel, és Isten szándékainak megértése. Ez számotokra nem pusztán rendkívül hasznos és rendkívül nagy segítség; ez áldás számotokra! Ha ez az ember nem igaz ember lenne, hanem olyan, aki hírnévre és nyereségre törekszik, és a státusz előnyeire sóvárog, egy csalárd ember, olyan ember, akit kizárólag a haszon hajt, és akinek a pénz láttán felcsillan a szeme, vagy egy álhívő, mondjátok meg Nekem, el tudná végezni ezt a munkát? Képes lenne mindezeken a módokon együttműködni? Elérhetne ilyen szavak nélküli megértést a megtestesült Istennel? (Nem.) Ez az ember tehát rendkívül fontos! A Szentlélek által használt ember elsősorban azért tudja jól végezni a gyülekezet e munkáját, mert megfelel az imént említett négy feltételnek. Ugyanabban az ügyben az embereknek joguk is van választani, és lehetőségük is van a választásra. Dönthetnek úgy, hogy rosszul kezelik, és természetesen úgy is dönthetnek, hogy jól kezelik azt. Ha jól kezelik, számtalan embernek válik a javára, az Isten által mondott szavak és az Isten által végzett munka pedig fokozatosan eredményeket érnek majd el az emberekben. De ha valaki nem a jó utat választja, hanem meggondolatlanul helytelen tetteket követ el, akkor miféle dolgokat fog tenni? Minden Istennek tett felajánlást a saját élvezeteire fordít majd, luxusautókat és luxusotthonokat vásárol, sőt magánrepülőgépeket és óceánjárókat is vesz, hogy körbeutazza a világ országait, élvezve az evést, az ivást és a szórakozást. Legfeljebb időnként tart majd néhány prédikációt, és ennyi az egész. Egyáltalán semmilyen gyülekezeti munkát nem fog végezni, és akkor sem fog törődni a gyülekezettel, ha ott teljes zűrzavar uralkodik; csak a saját élvezeteivel törődik. Ha ilyen ember vezetné a gyülekezetet, könnyű lenne jó gyülekezeti életet élnetek és jó környezetben végeznetek a kötelességeiteket? (Nem.) Ezért valóban szükség van arra, hogy legyen egy olyan jó ember, mint a Szentlélek által használt ember, aki vezessen titeket. Egyesek látják a Szentlélek által használt ember munkáját, mégsem tartják semmire, és ezt gondolják: „Ez könnyű. Ki ne tudná megcsinálni? Ha az ember érti Isten szándékait, és ő az Isten által használt ember, az Isten által kijelölt ember, akkor ezt a munkát könnyű elvégezni.” Mondjátok meg Nekem, könnyű? (Nem.) Nem könnyű jól végezni ezt a munkát, hát még egy olyan környezetben, mint amilyen Kína szárazföldi része, ahol üldözik a vallást. A Szentlélek által használt embert körözték a hatóságok; bárhová ment, hogy összejöveteleken vegyen részt, vagy bármilyen munkafeladatot végzett is, az életét kockáztatta, a letartóztatás pedig halált jelentett. Vajon feladta ekkor a kötelességét? Meghátrált? Próbált sumákolni és lazsálni? (Nem.) A szívében bármennyire félt is vagy bármennyire gyenge volt is, soha nem adta fel a kötelességét. Egyesek nem vállalnak fontos munkát, és bárhová mennek is, nem néznek szembe nagy veszéllyel. Amikor azt mondják: „Nem hagytam fel a kötelességem végzésével”, ezt könnyű kimondani és könnyű megtenni. De tekintettel a Szentlélek által használt ember körülményeire, azt, hogy egy ilyen veszélyes környezetben képes legyen nem feladni, és emellett a gyülekezeti munka minden aspektusával is foglalkozzon – a munka minden területére és minden ügyre gondolnia kellett, és mindenkinél előbb kellett gondolnia rájuk – szerintetek könnyű volt ezt megtenni? (Nem.) Az ember energiája és természetes teherbíró képessége egyaránt korlátozott. Könnyűnek látszik, amikor látod, hogy ő csinálja, de ha téged kérnének meg rá, akkor megtudnád, mennyire nehéz, és távolról sem könnyű. Köztetek, akik oly sok éve hallgattok prédikációkat, nem találtam még egy ilyen embert, és olyat sem találtam, aki vállalni tudná ezt a munkát. Jó néhányan akkor kezdték a követést, amikor a Szentlélek szólni kezdett a gyülekezetekhez, és mindmáig folytatják. Tudniuk kellene és tisztán kellene látniuk, min ment keresztül a gyülekezet, amíg felfejlődött a jelenlegi állapotáig, és hogyan jutott el idáig lépésről lépésre. Ha a Szentlélek által használt ember nem lett volna tekintettel Isten terhére és nem tanúsított volna megértést iránta, akkor emberi szemszögből nézve a gyülekezet nem fejlődhetett volna a jelenlegi állapotáig. Természetesen egyesek azt mondják majd: „Vajon nem a Szentlélek munkája és vezetése tette őt képessé arra, hogy ilyen eredményeket érjen el a munkájában?” A Szentlélek rajtad is munkálkodni akar, de vajon megvan benned az az igaz szív és figyelembevétel? Meg tudod tenni? Nem hiszem, hogy ezt feltétlenül meg tudnád tenni. Ezzel nem lebecsüllek, hanem alapvetően nem tudod megtenni. A Szentlélek által használt ember és te egyaránt emberek vagytok, ő mégis meg tudja tenni, te pedig nem. Ez azt bizonyítja, hogy vannak különbségek az emberek között. Isten őt választotta ki erre a munkára, és nem tévedett a választott személyt illetően. Ez az ember legalább megfelel ennek a feltételnek és alkalmas erre, te viszont nem. Te nem felelsz meg az Isten által megkövetelt feltételeknek, ezért Isten őt választotta, téged pedig nem választott. Nincs más választásod, mint hogy meggyőződj erről. Ez tény, és senki sem tagadhatja, igaz? (Igen.)

Most, hogy befejeztük a gyülekezeti életről, a könyvnyomtatásról és a gyülekezet minden aspektusáról szóló beszélgetést, a következőkben beszélgessünk az evangélium 1995-ben kezdődő hirdetéséről. Akkoriban a Szentlélek által használt ember megkérdezte Tőlem: „Most már lehet hirdetni az evangéliumot? Egyesek azt mondják, hogy szeretnének kimenni hirdetni az evangéliumot”, Én pedig beleegyeztem. Ezután a Szentlélek által használt ember nekilátott, hogy megtegye az ehhez a munkához szükséges intézkedéseket. Nem úgy járt el, hogy egyszerűen evangelizációs csapatokat szervezett, majd meghatározott embereket küldött meghatározott helyekre evangéliumot hirdetni, és ezzel az egyetlen egyszerű intézkedéssel mindent elintézettnek tekintett. Az evangelizációs csapatok szervezése közben azon töprengett, hogyan legyen hirdetve az evangélium a különféle vallásoknak és felekezeteknek, milyen evangéliumi igazságokra van szükségük a különféle vallásokhoz és felekezetekhez tartozó embereknek, és Isten szavaiból mely szakaszok és tartalmak kerüljenek kiválasztásra az evangéliumi könyvekbe. Ezután kiválasztott néhány alapvető fontosságú részt Isten szavaiból az evangélium igazságainak különféle aspektusairól, összeállítást készített belőlük, és könyv formájában kinyomtattatta őket, kifejezetten az evangélium hirdetésére. A könyvek kinyomtatása után a Szentlélek által használt ember megszervezte az evangéliumi munkások képzését is, és személyesen dolgozta ki az evangélium hirdetésének alapelveit. Ezt a konkrét munkát végezte. Vagyis amikor elmondok neki valamit, ő minden további szó és mindenféle kompromisszum nélkül nekilát és megvalósítja. Nem terhel Engem, és nem zaklat olyan kérdésekkel, hogy hogyan csinálja; nem kell aggódnom emiatt. Ha egy ügy rátok van bízva, továbbra is aggódnom kell miatta, és ellenőriznem kell azt. Amikor azonban a Szentlélek által használt emberről van szó, egyetlen mondattal elmondom neki, mit tegyen, ő pedig nekilát, megteszi és megvalósítja. A legmélyebb benyomást az tette Rám, hogy a Szentlélek által használt ember számos alapelvet dolgozott ki az evangélium hirdetésére vonatkozóan: például hogyan legyen hirdetve az evangélium, kinek lehet és kinek nem lehet hirdetni, valamint milyen módszereket kell használni a hirdetéséhez, és milyen módszerekkel ne legyen hirdetve. Pontról pontra, nagyon részletesen kidolgozta a konkrét módokat és módszereket. Ezután gyakran tartott összejöveteleket az evangelizációs csapatoknak, arra kérte őket, hogy tegyenek fel kérdéseket, és beszélgetett velük, hogy választ adjon rájuk. Azt is kidolgozta, hogy a vallásos embereknek milyen elképzeléseik és kérdéseik vannak Isten utolsó napokban végzett munkájával kapcsolatban, hogyan kell ezekkel szembenézni, mely igazságokat kell közölni, és milyen módszerekkel kell megoldani a kérdéseiket. Minden kisebb-nagyobb üggyel foglalkozott, apránként birkózva meg velük, akárcsak a csontot rágó hangyák. Látod, Én egyetlen mondatot mondtam, ő pedig nekilátott és megvalósította, így vezetőként nem kellett közvetlenül belefolynom az ügyek intézésébe. Miért mondom ezt? Mivel a Szentlélek által használt ember ott volt és végezte a munkát, nem kellett aggódnom, hiszen teljes mértékben képes volt vállára venni ezt a munkát. Figyelembe vett, és keresést is folytatott; természetesen alá is vetette magát és valóban fizetett árat is. Vagyis képes volt megvalósítani az Általam elmondott szavakat és a követelményeimet. Így terjedt apránként az evangélium. Függetlenül attól, hányan hirdették az evangéliumot, ez a munka mindenesetre a Szentlélek által használt emberrel indult el és kezdett előrehaladni. Ő volt az, aki megszervezte, nyomon követte, megvalósította és felügyelte, apránként eljuttatva a munkát oda, ahol ma tart. Elmondható, hogy a munkában elért jelenlegi eredmények azokra a kezdeti munkaelrendezésekre, a munka részleteire vonatkozó előírásokra és az általános ügyekkel kapcsolatos intézkedésekre alapozva lettek elérve. Mindezeket a munkákat a Szentlélek által használt ember végezte. Igaz szíve van, és valódi árat fizetett. Vajon ezek nem tények? (De igen.)

Ahogy a királyság evangéliuma egyre szélesebb körben terjedt és egyre többen fogadták el a munkának ezt a szakaszát, milyen kérdés merült fel ezzel kapcsolatban? A gyülekezetek alapításának kérdése. Ti jól el tudnátok végezni a gyülekezetek alapításának munkáját? Még mindig nem tudnátok jól elvégezni. Továbbra is személyesen a Szentlélek által használt embernek kellett kidolgoznia a munkaelrendezéseket, megszerveznie és elvégeznie ezt a munkát, valamint személyesen felügyelnie, nyomon követnie és sürgetnie ennek a munkának az előrehaladását. Ezért gyakran szervezett összejöveteleket a vezetők és munkások, valamint az evangelizációs munkáért felelős emberek számára, és elmondta nekik, hogyan alapítsanak gyülekezeteket, hány ember alkosson egy gyülekezetet, hány gyülekezet alkosson egy körzetet, hány körzet alkosson egy régiót, hány gyülekezetvezetőt és hány diakónust nevezzenek ki az egyes gyülekezetekben, és így tovább. Konkrét előírásokat fogalmazott meg a gyülekezeti munka minden részletére vonatkozóan, beleértve az adományok kezelésére és felhasználására vonatkozó konkrét rendelkezéseket is. Mindezt a munkát a Szentlélek által használt ember végezte. Mondjátok meg Nekem, van-e szavak nélküli megértése a megtestesült Istennel? (Igen.) Ha a szívében nem venné figyelembe Isten szándékait, vagy csak egy egészen kicsit venné figyelembe őket, vagy ha abban, ahogyan figyelembe veszi őket, bizonyos mértékig megalkudna, megvalósulhatott volna ez a munka? (Nem.) Ha a munka nem valósult volna meg, milyen helyzet alakult volna ki a gyülekezetben? (A gyülekezeti élet kaotikussá vált volna.) Nemcsak a gyülekezeti élet lett volna kaotikus, hanem a gyülekezeti munka minden területe is. A gonosz emberek is képesek lettek volna bomlasztani és zavart kelteni, sőt, akár a hatalmat is gyakorolhatták volna, és övék lehetett volna az utolsó szó a gyülekezetben. A gyülekezetek mindenfelé történő alapításának munkája kaotikus lett volna, és kaotikusak lettek volna az olyan különféle munkafeladatok is, mint a személyi beosztások kialakítása és az adományok kezelése. Ha a vezetőként szolgáló embernek nem lenne olyan szíve, amely valóban figyelembe veszi Istent, és látva, hogy a gyülekezet jól fejlődik, egyre nagyobbá válik és egyre több tagja van, elkezdené élvezni a státusz előnyeit, a korábbi eredményeiből élne, és kényelemben töltené hátralévő éveit – ha ilyen ember lenne a vezető, akkor a gyülekezeti munka nem lenne jól elvégezve. A Szentlélek által használt ember azonban mindmáig mindig minden tőle telhetőt megtett a gyülekezeti munkában. Az elszánt emberek gyakran használják ezt a kifejezést: „Amíg tart az élet, folytatódik a küzdelem.” A Szentlélek által használt ember számára amíg tart az élet, folytatódik a munka. Mindvégig folyamatosan dolgozott. Még ha arra kéred is, hogy pihenjen, nem pihen; mindennap így dolgozik, és bármilyen fáradt is, kitartóan végzi a munkát. Ez olyasvalami, ami elérhető pusztán Isten szándékainak megértésével? Vajon csak azért dolgozott, mert valaki felügyelte és sürgette? Nem. Az emberek szíve nem egyforma. Ennek az embernek istenfélő szíve van, és ő figyelembe veszi Isten szívét. Ez rendkívül fontos! Bármennyire elfárad is, nem válik negatívvá, és bármilyen nehézséggel találkozik is, nem hátrál meg; mindvégig kitartóan dolgozik. Ezért mostanra a gyülekezeti munka minden területe lépésről lépésre a helyes kerékvágásra tért, egyre gördülékenyebben halad, és egyre jobb eredményeket ér el. Milyen érzés, hogy ilyen ember vezet benneteket minden egyes konkrét munkafeladat elvégzésében? Mi történne veletek, ha ez az ember nem vezetne benneteket? Vajon nem szenvednétek sok mindenben hiányt? (De igen.) Kulcsfontosságú számotokra, hogy itt van ez az ember. A gyülekezeti munka minden területét a helyes kerékvágásra terelte. Egyre kevesebb probléma merül fel a munka minden egyes lépésénél, egyre kevesebb problémát kell megoldani, az emberek által megértett igazságalapelvek pedig egyre világosabbak. Ezek az eredmények nem pusztán azért jöttek létre, mert ez az ember jelen van, hanem – ami még fontosabb – azért, mert szavak nélküli megértés van közte és Isten között. Mi lenne, ha más útra térne? Mi lenne, ha a saját vállalkozásába fogna, és a saját státuszát építgetné? Akkor nem ilyen eredmények születnének. Éppen azért származik végül nektek előnyötök mindebből, mert természetét tekintve az általa végzett összes munkát az Isten munkájával való szoros együttműködés, Isten szándékainak figyelembevétele és az Istennel való szavak nélküli megértés jellemzi. Mennyi előnyötök származott ebből? Hogy távolabbi dolgokat ne is említsünk: legalább a különféle szakterületeken elég sok mindent megértettetek, fejlődtetek a szaktudásotokban, és amatőrökből fokozatosan szakemberekké váltatok. Ráadásul minél részletesebben és konkrétabban beszél az igazságalapelvekről és minél szigorúbb követelményeket támaszt veletek szemben, és főként minél keményebb szavakkal metsz meg benneteket, annál inkább képesek vagytok ezeket a szívetekbe vésni és alaposan megjegyezni, világosan megérteni, mik az igazságalapelvek, és megérteni, mik Isten szándékai. Valóban ennyire aljasak vagytok. Akárhányszor közlik is veletek az igazságalapelveket, nem tudjátok megjegyezni őket. Csak akkor értetek meg néhány igazságalapelvet, csak akkor váltok magatartásotokban és tetteitekben sokkal szabálykövetőbbé és jobb magaviseletűvé, és csak akkor teszitek helyre a hozzáállásaitokat, amikor a Szentlélek által használt ember gyakran ilyen szigorúan leleplez és megmetsz, sőt meg is szid benneteket. Természetesen miközben metszésben részesültök, reszkettek is a félelemtől, és folyton attól tartotok, hogy a Szentlélek által használt ember átlát majd rajtatok és kitakarít benneteket. Én ezt jó dolognak tartom, nem rossznak. Legalábbis egyeseknek most már sokkal jobb a hozzáállásuk a kötelességeik végzéséhez, és sokkal rendesebben viselkednek, mint korábban. Ennek pozitív hatása volt. Bár az emberek leszidása helytelennek tűnhet, és kívülről nézve ez a megnyilvánulási forma nem valami kifinomult, a szavakat pedig nem túl kellemes hallgatni, az elért eredmények jók. Mekkora árat fizetett a Szentlélek által használt ember ennek az eredménynek az eléréséért? Hányszor kell felbosszantania magát miattatok? Mondjátok hát meg Nekem, amikor megmetsz benneteket, nem bosszankodik vajon? Nem lesz haragos? Vajon ez nem árt az ő egészségének is? Nem akar megmetszeni benneteket. Néha annyira felbosszantja magát, hogy leszid benneteket, és az általa használt szavak talán nem hangzanak valami választékosan. Ám a veletek való érintkezésem során tapasztalt megnyilvánulásaitokból ítélve, amit mond, az helyes és összhangban van a tényleges helyzetetekkel; a legkevésbé sem túlzás. Mit tettetek, amivel ennyire felbosszantottátok ezt az embert? Ez azért van, mert túlságosan dühítőek a tetteitek. Oly sok éve tart már az igazságalapelvek közlése veletek, ti mégsem értitek őket, és továbbra is vakmerően követtek el gaztetteket a saját akaratotok szerint. Ő csak ekkor kényszerül arra, hogy így beszéljen. Miután kimondja, még ő maga is megbánja, és így szól: „Mindannyian testvérek vagyunk; miért leszek ennyire haragos?” Én pedig vigasztalom és bátorítom: „Pontosan így kell megmetszeni őket. Nincs ezzel semmi baj. Ha legközelebb ilyen helyzettel találkozol, akkor is meg kell metszened őket.” Mondjátok meg Nekem, helyes így bátorítani őt? (Igen.) Éppen azért van szükség még egy nagyon egyszerű ügyben is szidásra és kiabálásra az eredmények eléréséhez, mert az emberek túl mélyen romlottak, túlságosan érzéketlenek, és szánalmasan csekély az érettségük. Máskülönben nem lehet elvégezni a munkát. Mindenki azt gondolja magáról, hogy rátermett, és mindenki önfejűen, vakmerően, a saját akarata szerint akar cselekedni. Mondjátok meg Nekem, elfogadható lenne, ha nem volna ilyen ember, aki kézben tartja a dolgokat? (Nem.) Az emberek mind azt mondják, hogy hisznek Istenben, de egyiküknek sincs istenfélő szíve; mindannyian romlott lelkületekkel teli emberek. Ha senki sem lenne, aki kézben tartja a dolgokat, az a helyzet állna elő, hogy mindenki magának akarná az utolsó szót, és mindenki királyként akarná gyakorolni a hatalmat, miközben elutasítaná, hogy az igazság irányítson, és elutasítaná, hogy Isten irányítson. Ahhoz, hogy az igazság irányítson és az igazság gyakorolja a hatalmat, kell valaki, aki felügyel benneteket, és ezt az embert kell használni arra, hogy megfékezzen benneteket. Könnyű elérni ezt a hatást? (Nem.) Miközben a Szentlélek által használt ember dolgozik, minél többet dolgozik, annál haragosabb lesz; minél többet dolgozik, annál nyugtalanabb lesz; minél többet dolgozik, annál keményebbé válnak a szavai; minél többet dolgozik, annál gyakrabban metsz meg benneteket; és minél többet dolgozik, annál rosszabbá válik a hozzáállása irántatok. Már önmagában ez is megmutatja, milyen gyenge a kaliberetek, milyen hajthatatlanok és érzéketlenek vagytok, és milyen csekély az érettségetek. Mondjátok meg Nekem, ilyen nehéz munka mellett feladta-e a Szentlélek által használt ember? Nem adta fel. Akárhányszor követitek is el ugyanazokat az alapvető hibákat, lemondott-e rólatok? (Nem.) Valahányszor valamelyik csapat keres egy problémával kapcsolatban, a testvér minden további szó és minden kompromisszum nélkül azonnal beszél róla, és megoldja azt. Néha éppen eszik vagy pihenni készül, de leteszi a tálját vagy elhalasztja a pihenést, és azonnal válaszol. Azt mondja: „Ha válaszoltam, gyorsan munkához láthatnak. Nem szabad késleltetni a munkát; sürgős a munka. Amint válaszoltam, megkönnyebbülök, és nyugodt szívvel tudok majd pihenni is.” Látjátok, helyes a hozzáállása a problémák megoldásához? (Igen.) Mindig felügyel és sürget benneteket, és gyakran meg is metsz benneteket. A munkátokat is folyamatosan ellenőrzi, gondoskodik róla, hogy tele legyetek munkával, hogy ne tétlenkedjetek, és mindennap felügyel titeket. Mondjátok meg Nekem, jó az, hogy ilyen ember vezet benneteket? (Igen, jó.) Szerintem nagyon jó, hogy itt van ez az ember. Nagy segítségetekre van az igazságra való törekvésben és abban, hogy jól végezzétek a kötelességeiteket. Ne legyen bennetek ellenszenv iránta, és ne panaszkodjatok. Én az igazság közléséért vagyok felelős, és valóban nincs meg a fizikai erőm és az energiám ezeknek az általános ügyekkel kapcsolatos munkáknak és ennek az adminisztratív munkának az elvégzéséhez. Ráadásul mivel a testvér végzi ezt, egyáltalán nincs szükség arra, hogy Én végezzem. Ha Én lennék az, aki végzi rajtatok a munkát, Én jóval szelídebb lennék. Ez lehetőséget adna nektek arra, hogy kihasználjátok a helyzetet, és semmiképpen sem tudnátok olyan rendesen viselkedni, mint most. Ismerem ezt a helyzetet. Az, hogy Én ilyen elnéző vagyok veletek, nem teljesen megfelelő számotokra. Ha egyesekkel nem bánok szigorúan, zabolátlanná és féktelenné válnak, sőt egyre többet engednek meg maguknak; hanyagul és felületesen végzik a munkájukat. Hát nem szükséges megmetszeni az ilyen embereket? (De igen.) Leginkább a testvér szigorú munkamódszerére van szükségetek – minél szigorúbb, annál jobb. Amikor eljön a nap, hogy megértitek az igazságot, és tudjátok, hogy figyelembe kell vennetek Isten szándékait, képesek vagytok pontosan az igazságalapelvek szerint gyakorolni, egyre jobban teszitek a kötelességeiteket, egyre megfelelőbb módon végzitek a kötelességeiteket, egyre eredményesebbek vagytok a kötelességeitek végzésében, tudjátok, hogy Isten elé kell járulnotok, tudjátok, hogy gyakorolnotok kell az igazságot, és tudjátok, hogy Isten szándékai szerint kell cselekednetek, mondjátok meg Nekem, hát nem lesz ez jó dolog? (De igen.) Ez jó dolog. Annyira előnyös számotokra, hogy itt van ez az ember. Ez az ember pontosan azért teszi mindezt, mert szavak nélküli megértése van Istennel. Ez a szavak nélküli megértés azt jelenti, hogy figyelembe veszi Istent és képes megalkuvás nélkül megvalósítani és gyakorolni Isten szavait, majd apránként az Istenben való hit helyes kerékvágására vezet benneteket, hogy fokozatosan eljussatok odáig, hogy megfelelő színvonalon végezzétek a kötelességeiteket és a helyes kerékvágásra térjetek, és hogy képesek legyetek sikeresen teljesíteni az Istentől kapott küldetést és számot adni Istennek. Ez jó dolog. Mondjátok hát meg Nekem, milyen szerepet tölt be ebben a folyamatban a Szentlélek által használt ember? Ti milyen szerepet tulajdonítotok neki? (A családfőét.) Olyan, mint ennek a családnak a feje, igaz? Az egész úton vezet benneteket, hogy elszántan haladjatok előre. Bármilyen nehézségek merülnek is fel a munkában, sohasem panaszkodik a nehézségekre, sohasem panaszkodik a viszontagságokra; ha valaki visszaesik, ő magával húzza az illetőt, és ütésekkel ösztökéli előre.

Még elég sok minden tartozik az Istennel való szavak nélküli megértés témájához, és bizonyos részletekről még nem beszéltünk. Ha szeretnétek hallani róluk, a következő összejövetelünkön megvitatjuk ezeket a konkrét részleteket, hogy némi megértést nyerhessetek arról, hogy mit jelent az Istennel való szavak nélküli megértés, és hogy Isten hogyan tekint azokra az emberekre, akik képesek szavak nélküli megértésre jutni Istennel, hogyan jellemzi és hogyan határozza meg őket. Mindezekről beszélni fogunk. Mára fejezzük be itt a beszélgetésünket! Viszontlátásra!

2024. december 21.