A legutóbbi beszélgetésünk tartalma „az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedése elengedésének” témáját érintette, kifejezetten Isten megtestesült hús-vér testét illető aspektusokkal foglalkozva. Arról beszélgettünk, hogy az embereknek miként kell megismerniük és kezelniük Isten megtestesült hús-vér testét. Az első alapelv az, hogy ne hasonlítsák a megtestesült Istent a mennyei Istenhez. Mi a második? (A második az, hogy ne említsük a megtestesült Istent egy napon a romlott emberiséggel.) Most, hogy befejeztük a beszélgetést arról a témáról, hogy ne hasonlítsuk a megtestesült Istent a mennyei Istenhez, van-e bármilyen új megértésetek a megtestesült Istennel való bánásmódot illetően? Elengedtetek-e néhányat a megtestesült Istennel kapcsolatos korábbi elképzeléseitek és képzelődéseitek közül, és képesek vagytok-e gyakorlatiasabban megismerni a földi Istent? Ráébredtetek-e arra, hogy egyes Istent illető korábbi gondolataitok, megértéseitek, illetve hozzáállásaitok emberi elképzelések és képzelődések eredményei voltak? Most, hogy így beszélgettünk, először is a megtestesüléssel kapcsolatos sok elképzeléseteket és képzelődéseteket helyesbítettétek az ismeretek tekintetében, és a továbbiakban az a hozzáállás és megközelítés is egy kicsit gyakorlatiasabbá és pontosabbá válhat, amivel Istent kezelitek. Mindannyiótoknak van némi tapasztalati tudása e tekintetben? (Igen. Korábban voltak képzelet szülte elképzeléseim és képzelődéseim Isten megtestesült hús-vér testéről, és úgy éreztem, hogy Isten mindent ért és mindentudó. Isten legutóbbi két közlése révén megértettem, hogy a megtestesült Isten kiváltképp normális és gyakorlatias. Amikor például egy országba megy, a helyi törvényeknek is utánanéz, és hitelvnek veszi azt, hogy szabálykövető módon viselkedjen és kötelességtudóan végezze a dolgokat. Ez a rész egy kicsit szíven ütött, ugyanis én nem viselkedem szabálykövető módon, illetve nem végzem kötelességtudóan a dolgokat; időnként fegyelmezetlen vagyok, sőt a kiskapukat is ki akarom használni. Miután meghallgattam Isten közlését, úgy éreztem, hogy az Istenről alkotott kép hirtelen gyakorlatiassá és konkréttá vált a szívemben.) Most, hogy beszélgettünk erről a tartalomról, az emberek objektívebb és gyakorlatiasabb ismeretekre és érzésekre tettek szert Istennel kapcsolatban. Ezek az érzések még jobban éreztetik veled Isten gyakorlatias létét, vagy pedig az, hogy látod, amint a megtestesült Isten rendkívül normálisan beszél és viselkedik, azt az érzést kelti benned, hogy Isten oly hétköznapi – sőt felfoghatatlan –, hogy inkább kétségeid támadnak és még távolabb sodródsz Istentől? Isten normalitásának és gyakorlatiasságának e megnyilvánulásai teljességgel összeegyeztethetetlenek azokkal az Istennel kapcsolatos elképzelésekkel és képzelődésekkel, amelyeket a legtöbb ember hordoz magában; teljesen különbözőek és egyben olyan dolgok, amelyekre az emberek még soha nem gondoltak. Nos, miután hallottad ezt a tartalmat, nagyot csalódtál Isten megtestesült hús-vér testében? (Nem. Miután meghallgattam, úgy érzem, hogy a Krisztusról alkotott kép konkrétabbá vált a szívemben, Ő pedig nagyon megközelíthetőnek tűnik. Eredetileg azt hittem, hogy Krisztus a mennyei Isten, aki a földre jött, és hogy nagyon tekintélyt parancsolónak és nagyszerűnek kell lennie. Most azonban látom, hogy Krisztus nagyon hétköznapi és gyakorlatias; ugyanúgy betartja az emberi világ törvényeit, ugyanakkor gyakorlatiasan kifejezi az igazságot, hogy ellásson minket. Emiatt rendkívül gyakorlatiasnak és konkrétnak érzem Őt. Úgy érzem, hogy a kapcsolatom Istennel többé nem távoli, és hogy inkább közelebb kerültem Istenhez.) Mindannyian így éreztek? Mindannyian hasonló nyereségeket értetek el? (Igen.) Ebben az esetben továbbra is szükséges, hogy beszéljünk erről a tartalomról. Az igazság egy olyan aspektusa ez, amelyre az embereknek szükségük van és amelynek birtokában kell lenniük; ez elengedhetetlen. Az igazságra való törekvés folyamán az igazság ezen aspektusa olyasmi, amit az embereknek meg kell érteniük. Ha egyszer az emberek megértik az igazság ezen aspektusát, az emberek és Isten közötti kapcsolat normálisabbá válik. Így van? (Igen.) Ez a tartalom főként Isten megtestesült hús-vér teste normalitásának és gyakorlatiasságának egyes megnyilvánulásairól szóló beszélgetést foglal magában, lehetővé téve az emberek számára, hogy megismerjék Isten megtestesült hús-vér testének lényegét, valamint a viselkedésére és a dolgok végzésére vonatkozó egyes kiindulópontjait és alapelveit. Azáltal, hogy ismerik a dolgok végzésére vonatkozó eme kiindulópontokat, alapelveket és sajátos nézőpontokat, az emberek objektívebben és gyakorlatiasabban érthetik meg Istent és érthetik meg az Ő normalitását és gyakorlatiasságát.

A megtestesült Isten normalitásának és gyakorlatiasságának megértése révén nem kellene képesnek lenned arra, hogy felismerd a mennyei Istenről alkotott egyes elképzeléseidet és képzelődéseidet? Amikor a megtestesült Isten az emberek közé jön, a viselkedését és a cselekvését illetően azt az alapelvet követi, hogy szabálykövető módon viselkedik és kötelességtudóan végzi a dolgokat. Nos, akkor a mennyei Istennel mi a helyzet? Bár Neki nincsenek konkrét magatartási viselkedésformái és nem érintik a különféle magatartási aspektusok, azt tekintve, hogy Isten miként teszi a dolgokat – akár bibliai feljegyzések, akár az alapján, amit az emberek megértenek, érzékelnek és megtapasztalnak Isten cselekedeteiből –, áll-e ez bármilyen ellentétben azzal a lényeggel és azokkal az alapelvekkel, amelyek szerint a megtestesült Isten viselkedik és végzi a dolgokat? (Nem.) Elméletileg képesnek kellene lennünk biztosnak lenni abban, hogy nincs ellentét. Bár az emberek nem láthatják és nem tudják megérinteni a mennyei Istent, Ő is kötelességtudóan és gyakorlatiasan végzi a dolgokat. Isten megtestesült hús-vér testének van egy normális és gyakorlatias oldala, amelyet az emberek láthatnak és ismerhetnek, és a mennyei Istennek hasonlóképp van egy normális és gyakorlatias oldala. Isten erejét, hatalmát, bölcsességét, mindenhatóságát és egyebeket most nem részletezzük – ez az egyik aspektusa Isten megismerésének, Isten lényege megismerésének és Isten identitása megismerésének, ami túlmutathat a képességeiteken. Bizonyos Isten által tett dolgok tekintetében azonban, amelyeket az emberek láthatnak és megtapasztalhatnak, a mennyei Isten igenis kinyilvánítja ezt a normális és gyakorlatias oldalt. A Biblia például feljegyzi, hogy Isten megteremtette Ádámot és Évát, beléjük lehelte a leheletét, hogy lélekkel bíró élő emberekké legyenek, majd Éden kertjébe helyezte őket. Mielőtt megteremtette az emberiség őseit, Ádámot és Évát, Isten egy sor dolgot tett, amelyek közül mind eme két, Isten által teremtett ember számára készült. Az ember számára teremtette meg Isten a mennyet és a földet, a folyókat és a tavakat, a különféle élőlényeket a földön, a négy évszakot és minden egyebet, amire az embernek szüksége van. E két ember teremtését megelőzően Isten már lépésről lépésre befejezte ezt a munkát. Mindezek az Isten által teremtett dolgok minden lépéssel, amit tett, gyakorlatilag apránként jelentek meg ebben az anyagi világban, és ezek mind az emberi szem számára látható dolgok. Amikor az a két ember létrejött, mindez készen volt. Ami azt illeti, hogy Isten mit tett értük, miután megteremtette ezt a két embert, a Biblia azt is feljegyzi. Isten elsőként Éden kertjébe helyezte őket, majd igen gyakorlatias módon mondott nekik valamit. Mit mondott? („A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz” (1 Mózes 2:16-17).) Isten ezt az utasítást adta az emberiségnek, majd számos dolog történt. Mit tett Isten ezután Ádámért és Éváért? (Bőrruhákat készített nekik.) Isten bőrruhákat készített nekik, hogy felöltöztesse őket; biztosan nagyon jól ismeritek ezt a történetet. Hát nem fest élénk képet ez a számos dolog, amelyet Isten mondott, tett és megparancsolt? (De igen.) E képeken keresztül az emberek mélyen és igazán felismerhetik, hogy az, ami Isten minden egyes megmozdulásában megnyilvánul vagy benne foglaltatik, nem üres, és ezenfelül nem üresek azok a képek sem, amelyeket az Isten által tett minden egyes dolog mutat az embereknek. Így van? (Igen.) Egyetlenegy, Isten által tett dolog sem üres, és egyetlenegy dolog sem puszta elmélet vagy szlogen; Ő mindent gyakorlatiasan tesz. Egyesek ezt mondják: „Isten időnként gondolattal, időnként pedig csupán egy szóval valósít meg dolgokat.” Függetlenül attól, hogy Isten miként valósítja meg ezt a dolgot, mindenesetre gyakorlatiasan csinálja; realista és kötelességtudó módon végzi a dolgokat. Nem kiabál szlogeneket és nem dobálózik doktrínákkal, és nem csapja be az embereket. Mit foglal magában a dolgok gyakorlatias végzése? Isten tervez és gondolkodik, amikor pedig csinál valamit, felhasználhatja a gondolatait vagy a szavait, illetve személyesen hozzáláthat az elvégzéséhez. Emberi nyelven hogyan fejezzük ki azt, hogy valaki „személyesen csinál valamit”? Azt jelenti, hogy valaki személyesen intézi az ügyet, személyesen foglalatoskodik vele és személyesen lát hozzá. Ha megnézzük a „személyesen” emez összes példáját, Isten nem kiváltképp realista és kötelességtudó abban, ahogyan a dolgokat végzi? (De igen.) Természetesen nem nagyon helyénvaló ezekkel az emberek cselekvésmódját jellemző szavakkal leírni azt, ahogyan a mennyei Isten végzi a dolgokat, az emberi nyelv azonban korlátozott. Amennyiben az emberek képesek megérteni, hogy Isten ilyen realista és gyakorlatias módon végzi a dolgokat, hogy módszeres, soha nem ímmel-ámmal cselekszik és soha nem kiabál szlogeneket, az elegendő. Mindazon Isten által tett dolgok közül, amelyeket emberi kéz feljegyzett, melyiket nem személyesen Maga Isten tervezte, valósította meg lépésről lépésre, valamint követte, felügyelte és ellenőrizte személyesen? Bár ezeket a dolgokat emberi kéz jegyezte fel és mutatta be írásos formában, ezek hagyták a legjobb kézzelfogható bizonyítékot az emberiségre Isten megismeréséhez és megértéséhez.

Miután Isten megteremtette Ádámot és Évát, tett még egy dolgot: elmondta nekik, hogyan éljenek, milyen felelősségeket kell a férfinek viselnie és mely dolgokat kell a nőnek csinálnia. Nézzétek, milyen részletesek és konkrétak Isten szavai! Az emberi lények nem így végeznék a munkájukat, igaz? (Igen.) Az Isten által végzett munka mindegyik lépése ilyen konkrét, realista és gyakorlatias; Ő eredményekre törekszik. És ez mit mutat? Tegyünk most félre egy olyan nagy dolgot, mint a menny és a föld és minden dolog teremtése; beszéljünk csak arról, hogy mit mondott Isten az emberiségnek, és az Ő buzdításairól az emberiség számára, valamint az Ő aggodalmairól, amelyek magukban foglalják az Ő konkrét buzdításait, eligazításait és intéseit minden egyes dologra vonatkozóan – mit mutatnak ezek? Egyrészről azt látod, hogy Isten nagyon szigorú és komoly azt illetően, ahogyan a dolgokat végzi. Másrészről – és ez is olyasmi, amit az emberiségnek tudnia kell – az emberiséget Isten teremtette, és azon kívül, hogy törődik vele, mindig is eleget tett a felelősségének vele szemben. Ez a felelősségnek való eleget tevés nem üres beszéd; Isten mindig is teljesítette ezt. Attól kezdve, hogy Isten megteremtette az emberiséget, mostanáig Isten mindig is úgy látta el az emberiséget és úgy vezette azt, hogy az emberek életét állította a középpontba. Isten cselekedetei az emberiség felé nem voltak mások, mint az, hogy eleget tett a felelősségének. Könnyű leírni és könnyű kimondani azt a kifejezést, hogy „eleget tett a felelősségének”, az Isten által tett dolgok száma azonban felülmúlja az emberi képzeletet. Általánosságban olyasmiket jelent ez, hogy Isten minden lélek reinkarnációját elrendezi – milyen családban fognak élni, hogy fognak kinézni, mikor kezdenek majd hinni Istenben, milyen sorsuk lesz ebben az életben és egy sor más hasonló dolgot. Ezek azok az elrendezések, amelyeket Isten makroszinten tesz az emberek számára. Ami a kisebb részleteket illeti, Isten ellátja a napi szükségleteidet, biztosítva, hogy ne kelljen aggódnod az élelem és a ruházat miatt, és hogy biztonságos legyen az anyagi életed. Ami a még apróbb részleteket illeti, Isten mindennap különböző embereket, eseményeket és dolgokat rendez el, hogy elkísérjenek, amint növekedsz, és veled legyenek, amint átélsz minden egyes napot, minden különböző időszakot, sőt minden különleges időszakot, lehetővé téve számodra, hogy állandóan új megértésre és új érzésekre tegyél szert a Teremtőről, az emberiségről, önmagadról és az életről. Isten oly sok igazságot kimondott és oly sok dolgot tett – melyik szava puszta szlogen vagy doktrína? Melyik Általa tett dolog üres és gyakorlatiatlan? Egyetlen Általa tett dolog sem üres, és egyetlen Általa mondott szó sem puszta szlogen vagy doktrína. Ezzel szemben Isten mindig is csinálta ezeket a dolgokat, még azelőtt, hogy tudatta volna őket az emberiséggel. Bár az emberiség nem tudja, nem érti, nem hiszi, illetve nem ismeri el ezeket a tényeket, Isten elszántan folytatta ezeknek a véghezvitelét. Azt tegyük félre, hogy milyen sok dolgot tett Isten az emberiségért, mennyi erőfeszítést áldozott az emberiségért, és mennyi kegyelemmel ajándékozta meg az emberiséget. Ha csak önmagukban Isten tetteiről beszélünk, melyiket nem realista és lépésről lépésre haladó módon csinálta? (Isten minden egyes dolgot realista módon tesz.) Nézzétek meg, hogy nevelik az emberek a gyermekeiket: felületesek és túlélésre játszanak; időnként érzelmesek, időnként szélsőségesek, és esetenként még a személyes preferenciáikat is beleviszik, nem sokra értékelve a lányaikat, ám rajongva a fiaikért, elkényeztetve és babusgatva őket, felelőtlenül cselekedve és nem törődve a következményekkel. Az emberek felelőssége az, hogy gyermekeket neveljenek és oktassanak, de eleget tettek-e e felelősségüknek? (Nem.) Nézzétek meg, hogy minden egyes Isten által tett dolog milyen tökéletesen végrehajtott, lehetővé téve az emberiség számára, hogy a helyes úton járjon Isten szuverenitása és elrendezései alatt, és hogy Isten útmutatása alatt éljen. Isten munkájának egyetlen lépése, illetve egyetlen Általa tett dolog sem üres; mind gyakorlatias. A világ teremtésétől mostanáig – függetlenül attól, hogy Isten mennyi munkát végzett, és tekintet nélkül arra, hogy az emberiség tudatában van-e mindennek vagy elismeri-e mindezt – Istennek az emberekre irányuló cselekedetei és a felelősség, amelynek velük szemben eleget tesz, mindenesetre átfogó és teljes, a legcsekélyebb mértékben sem hiányos. Ő soha nem felületes és soha semmiképp sem gondatlan. Mit jelent az, hogy „soha nem gondatlan”? Azt jelenti, hogy mindenkit komolyan kezel, különös lelkiismeretességgel és szigorral, mindig szabálykövető módon és soha nem személyes preferencia szerint, és teljesen az emberi önfejűségtől és felületességtől mentesen. Tegyünk félre minden mást; csak vegyük az emberek biztonsága megóvásának kérdését – milyen jól csinálja Isten ezt? Mindenki élete, halála és személyes biztonsága Isten kezében van. Isten számára ez a legnagyobb ügy. Még ha néha találkozol is veszéllyel és szemtől szembe kerülsz a halállal, ha az nem az a nap, amelyen meg kell halnod, Isten nem fogja hagyni, hogy meghalj. Ha Isten nem rendelte úgy, hogy meghalj, Isten kezeskedni fog a biztonságodért. Ez kivétel nélkül így van, és Isten kiváltképp alaposan és pontosan intézi ezt. Röviden: amit elmondtam, az mind igaz, és az emberek láthatják. Az emberek azt nem láthatják, hogy a mennyei Isten miként végzi a dolgokat, ám előbb-utóbb megláthatják majd Isten tetteinek tényeit és az Általa elért eredményeket. Az emberiség több ezer éves földi élete során ki tudott Isten szuverenitása és elrendezései nélkül boldogulni? Ki tudott Isten ellátása és útmutatása nélkül boldogulni? (Senki sem boldogulhat nélkülük.) Isten szuverenitását és elrendezéseit, az Ő ellátását és útmutatását mind személyesen Maga Isten végzi, és gyakorlatiasan végzi. Ha Isten nem ilyen realista és kötelességtudó módon végezné a dolgokat, az emberiség már régóta káoszban élne; legalábbis senki nem lenne képes fenntartani a rendet az emberiség számára. Tehát ami akár a nagy, akár a kis dolgokat illeti, azoknak az embereknek, akik ez idáig követték Istent, most már fel kellene tudniuk ismerni, hogy Isten nem csupán beszél, cselekszik és munkálkodik az Ő megtestesült hús-vér testében, ellátva az emberiséget az igazsággal, az úttal és az élettel, hanem Isten Lelke is szüntelenül szuverenitással rendelkezik az emberiség felett, vezeti és ellátja azt, és mindez gyakorlatias módon történik. Csupán arról van szó, hogy az emberek Isten megtestesült hús-vér testét láthatják, hallhatják és ismerhetik fel a gyakorlatban, amint beszél és munkálkodik, míg a mennyei Isten által tett dolgok köre sokkal nagyobb és egy kicsit távolabb áll az emberektől, ezért az emberek nem tudják azt oly közelről átérezni és megérteni, mint amikor a megtestesült Isten beszél és munkálkodik. Ezért amikor akár a mennyei Isten, akár a földi Isten megismeréséről van szó, az embereknek meg kell szabadulniuk az emberi elképzelésektől és képzelődésektől, szakítaniuk kell az üres elméletekkel és szlogenekkel, és gyakorlatias módon kell megérteniük Isten normalitását és gyakorlatiasságát, valamint az Ő bölcsességét és mindenhatóságát, az Általa végzett munkán és az Általa szólt szavakon keresztül. Ily módon egyrészről helytállóan tudod kezelni Isten megtestesült hús-vér testét; másrészről jobban meg tudsz szabadulni a mennyei Istenről alkotott elképzeléseidtől és képzelődéseidtől; és még egy másik szempontból jobban tudhatod, hogy a földi Isten és a mennyei Isten egy, ahelyett, hogy a mennyei Istenről alkotott, fantázia szülte elképzeléseidet és képzelődéseidet rákényszerítenéd Isten megtestesült hús-vér testére – óriási hiba lenne ezt tenned. Vagyis egyrészt fantázia szülte elképzelések és képzelődések segítségével értékelnéd a mennyei Istent, miközben semmivel nem tudnád jobban elfogadni és befogadni a földi Istent. Ha ezt a két dolgot tennéd, az nemcsak nem vinne közelebb téged Istenhez, hanem még távolabb sodorna Tőle, arra kényszerítve téged, hogy a saját üres elképzeléseid és képzelődéseid közepette élj, képtelenül arra, hogy megértsd mindazt, amit Isten tesz.

Az arról szóló beszélgetés révén, hogy „ne hasonlítsák a megtestesült Istent a mennyei Istenhez”, képesek az emberek pontosan gyakorolni e tekintetben? (Igen.) Röviden: a megtestesült Istennel való bánásmód során, ha el tudod fogadni Őt, majd megismered az Ő normalitását és gyakorlatiasságát, valamint elfogadod az Ő szavait, munkáját és a követelményeit az emberekkel szemben, és aláveted magad ezeknek, az elegendő. Ami a hús-vér test ösztöneit és belső állapotait illeti a megtestesült Isten normalitásán és gyakorlatiasságán belül, az embereknek csak helytálló felfogással kell rendelkezniük ezekről, és helytállóan kell tudniuk kezelni ezeket. A megtestesült Isten egy hétköznapi Emberfia; bizonyos, hogy rendelkezik a hús-vér test azon belső állapotaival, normális ösztöneivel és funkcióival, amelyekkel egy embernek rendelkeznie kell. Egy hétköznapi ember például érzi a meleget, amikor a keze a tűzhöz ér, és a megtestesült Isten sem kivétel. Egy normális ember tüsszent, miután meghűlt, ha pedig ez súlyos, megfázik. Ilyen a megtestesült Isten is? (Igen.) Az emberek megszomjaznak, ha az ételük túl sós, és megfájdul a gyomruk, ha emészthetetlen ételt esznek. Isten megtestesült hús-vér testének vannak ilyen érzései? (Igen.) Meleg időben az embereknek melegük van, és hűvös helyet keresnek; a megtestesült Isten is ilyen. Korábban mit gondoltatok? Ezt gondoltátok magatokban: „Ez a mi halandó emberi testünk nem bírja a hőséget, amikor a hőmérséklet eléri a harminc-negyven Celsius-fokot, Isten megtestesült hús-vér teste azonban nem tart a hőségtől; Ő túllép a hús-vér testen, és nincsenek ilyen érzetei”? Mi itt a mögöttes gondolat? Az emberek azt hiszik, hogy a megtestesült Isten olyan, mint egy robot vagy egy fabábu, aki nem eszik, nem alszik és nem betegszik meg? Ez helytelen. A megtestesült Isten hús-vér testben él, ami ugyanolyan, mint egy normális emberé. Ő nem rendkívüli és nem is szokatlan. Ennek a hús-vér testnek van egy normális és gyakorlatias oldala, mégpedig az, hogy az Ő hús-vér testének a funkciói és ösztönei ugyanolyanok, mint az emberiségéi. Korábban beszéltünk arról, hogy a hús-vér test funkciói és ösztönei mind olyan dolgok, amelyeket Isten adott az emberiségnek, amikor megteremtette azt; veleszületett módon megvannak az emberiségben, nem negatív dolgok. Akkor miért kerülitek mindig a tényt, miszerint a megtestesült Isten rendelkezik a hús-vér test normális funkcióival és ösztöneivel? Azért kerülik az emberek ezt, mert szerintük ezek a dolgok abnormálisak, a szívükben előítélet él a hús-vér test normális funkcióinak e megnyilvánulásaival szemben, és ellenzik azt, hogy a megtestesült Istennek legyenek ilyen megnyilvánulásai? (A szívem mélyén csakugyan lenézem ezeket a gyakorlati dolgokat.) Bár az emberek talán lenézik ezeket a dolgokat, vagy tudatos szinten továbbra is bizonytalanok azt illetően, hogy ezek helyesek vagy helytelenek-e, tudat alatt elítélik őket. Ez azt bizonyítja, hogy az emberek nem értik alaposan az emberi test ösztöneit, funkcióit és egyes belső adottságait, amelyeket mind Isten teremtett, és ezért lehet sok eltorzult gondolatuk, illetve lehet sok nem gyakorlati elképzelésük és képzelődésük. Mondjátok meg Nekem, szüksége van a megtestesült Istennek alvásra? (Igen.) Amikor alszik, akkor is a munkára gondol? (Nem, hanem alszik.) Ez egy becsületes válasz; tényleg alszik. Különben hogyan is tudna egyáltalán pihenni? Az Ő agyának is szüksége van pihenésre; ez a hús-vér test normális működésmódja és a hús-vér test ösztöne is. Amikor hideg van, vastagabb ruhákat visel, amikor pedig meleg, vékonyabb ruhákat visel. Érzi a hideget, meleget, esőt és havat. Ez normális emberi mivolt; egyáltalán nem tompa. Ha te nem érzel semmit, nem vagy vajon buta egy kicsit? Nem vagy vajon féleszű? (De igen.) Isten megtestesült hús-vér testének összes érzéke és testi funkciója valós, tényleg létezik és normálisan működik; egyáltalán nem tompák. Ti mégis tompának és természetfelettinek képzelitek őket. Egyszer találkoztam egy kínai emberrel, akinek kicsit különös hite volt. Úgy vélte, hogy a hitnek magában kell foglalnia néhány különös és titokzatos dolgot, és hogy csak ez a hit. Amikor például esett az eső, valamiféle varázsigét kántált, és az eső nem esett rá, amikor pedig másik varázsigét kántált, az eső elállt. Még kérkedett is ezzel, azt gondolván, hogy valódi képességei vannak. Úgy vélte, hogy ez a hit, és hogy ez magasabb rendű az átlagos hitnél. Szerintetek eléggé abszurd ez az illető? (Igen.) Ez egy gonosz szellem. Az efféle személy gondolatai és nézetei azonban az emberek egy részének gondolatait és nézeteit képviselik. Sokan állandóan teli vannak a megtestesült Istennel kapcsolatos elképzelésekkel és képzelődésekkel, a szívükben ezt mondván: „Isten megtestesült hús-vér teste biztosan egy rendkívüli személy, vagy olyasvalaki, aki elérte az »utat«. Olyan dolgokat tud csinálni, amelyeket hétköznapi emberek nem tudnak, olyan szavakat tud mondani, amelyeket hétköznapi emberek nem tudnak, olyan dolgokat lát, amelyeket hétköznapi emberek nem látnak, és olyan hangokat hall, amelyeket hétköznapi emberek nem hallanak. Tudja, hogy az emberek mit mondanak és tesznek a háta mögött. Érzi és tudja, hogy van-e bármilyen paranormális jelenség vagy ismeretlen entitás Körülötte, sőt még azt is tudja, hogy mit csinál a mennyei Isten. Csak ez a megtestesült Isten!” Ez a fajta gondolat ugyanolyan, mint a nem hívők elképzelései és képzelődései Istenről. Az emberek mind abban reménykednek, hogy egy ilyen Istennel találkoznak, és ha egy nap megláthatnák ezt az Istent és kapcsolatba kerülhetnének Vele, az életre szóló áldás lenne. Az azonban, hogy a megtestesült Isten az emberek közé jött és együtt él velük, hatalmas csalódást okozott az embereknek. A megtestesült Istenben senki nem lát semmilyen természetfeletti megnyilvánulást, és senki nem érzékeli ezeket a természetfeletti dolgokat Belőle. Az emberek fantáziája azonban továbbra is nagyon gazdag; még mindig sok elképzelésük és képzelődésük van a megtestesült Istenről, és még mindig a képzelődéseikben élnek. Mivel az embereknek ilyen sok elképzelésük és képzelődésük van a megtestesült Istenről, a mennyei Istenről nem lesz vajon még több elképzelésük és képzelődésük? (De igen.) Azok az elképzelések és képzelődések még különösebbek, még kevésbé egyeztethetők össze a tényekkel és még kevésbé objektívek, és az embereknek ráadásul számos nagyon titokzatos, felfoghatatlan gondolatuk van. Mindenesetre annak a tartalomnak a révén, amelyről beszélgettünk, az emberek alapvetően képesek lesznek helytállóan érteni, helytállóan ismerni és helytállóan kezelni a megtestesült Isten normális emberi mivoltát, illetve a hús-vér test normalitását, objektivitását és gyakorlatiasságát. Emellett a hús-vér testen keresztül – amelyet az emberek láthatnak és amellyel kapcsolatba kerülhetnek – gyakorlatiasan beszélgetve és beszélve az emberekkel, érintkezve az emberekkel és a munka különféle aspektusait végezve az embereken, az emberek megismerhetik, hogy Isten miként végzi a dolgokat, és miként munkálkodik Isten jobb, gyakorlatiasabb és objektívebb módon. Azzal, hogy megismerik a megtestesült Istent, az emberek a mennyei Istent is jobban megérthetik.

Az Isten megtestesült hús-vér teste normalitásáról és gyakorlatiasságáról szóló tartalmat illetően először arról beszélgettünk, hogy a megtestesült Isten hogyan viselkedik és végzi a dolgokat, miket csinál, és melyek az alapelvei a dolgok végzésére vonatkozóan. Elég részletesen beszélgettünk ezekről az aspektusokról. Van bármi, amit még mindig nem értetek? Hozzá kell tennem valamit? Egy kicsit többet értetek a megtestesült Isten normalitásáról és gyakorlatiasságáról? (Igen.) Mit láttok ezekből a gyakorlatias megnyilvánulásokból? (Azt látom, hogy a megtestesült Isten normális és gyakorlatias.) A megtestesült Isten normális és gyakorlatias; Neki is gondolkodnia kell, mielőtt beszél, és a beszéde és a viselkedése teljesen normális, egy kis természetfeletti megnyilvánulása sincs. Ez olyasmi, amire nem számítottatok, ugye? (Igen.) A megtestesült Istennek nincs harmadik szeme, és nincs emberfeletti hallása sem, és még kevésbé vannak rendkívüli természetfeletti képességei, amelyek meghaladják a hús-vér test ösztöneit. Ha valahol szabadon futó elektromos vezeték van, Én sem érinteném meg. Miért nem érinteném meg? (Megrázna téged, és megsérülnél.) A ti képzelgésetek szerint, még ha közvetlenül meg is érinteném, Engem akkor sem rázna meg, és nem sérülnék meg. Azonban tényleg nincs ilyen képességem, és nem is érinteném meg. Egyrészt tudom, hogy az áramütés sérülést okoz; van józan paraszti eszem ezt illetően, és van Bennem normális racionalitás. Másrészt soha semmiképp nem mondanám ezt: „Nem lesz gond. Én egy különleges alak vagyok, különleges identitással és különleges státusszal. Az elektromosság nem árt Nekem. Egyszerűen megérintem, és meglátjuk, meghalok-e.” Nem tennék ilyen irracionális dolgot. A ti elképzeléseitek szerint Én meg mernék érinteni bármilyen veszélyes dolgot, amelyet az emberek nem mernek megérinteni; ti félnétek az ilyesmiktől, de Én nem, mivel az Én identitásom különleges, más vagyok, mint ti, a mennyből jöttem és a megtestesült Isten vagyok, ezért nem félek, és cselekedhetek így. Mondjátok meg Nekem, így cselekednék? (Nem.) Nem cselekednék így. Min alapszik ez? A normális emberi mivolt racionalitásán. A megtestesült Isten emberi mivoltához tartozó lelkiismeret és racionalitás szintén normális. Ha a megtestesült Istenben nem lenne lelkiismereti tudatosság és ha a racionalitása nem lenne normális, vajon hogyan végezhetne munkát normális emberi mivoltban? Ha nem lenne Benne lelkiismereti tudatosság és a racionalitása nem lenne normális, az miféle ember? Nem egy nem emberi lény? (De igen.) Ezért azok az elképzelések és képzelődések, amelyekkel az emberek a megtestesült Isten normális emberi mivoltának gondolkodásáról és életmódjáról rendelkeznek, mind gyakorlatiatlanok; mind szokatlanok, furcsák, titokzatosak és különösek, és mind elszakadtak a megtestesült Isten emberi mivoltához tartozó lelkiismerettől és racionalitástól. Mondjátok meg Nekem, ha együtt ülünk és szúnyogok vannak körülöttünk, meg fognak csípni Engem? (Igen.) Korábban így gondoltátok vajon: „Akárki mást megcsípnek a szúnyogok, de Krisztust nem fogják megcsípni. Isten teremtette a szúnyogokat; a Teremtőt nem csíphetik meg”? Helytelen ez a gondolkodásmód? Elszakad a valóságtól? (Igen.) A szúnyogok Velem sem udvariaskodnak. Nincsenek érzéseik; amennyiben valaki halandó testből való és vér van a testében, azt meg fogják csípni, a csípésüket követően pedig duzzanat jelenik meg. Mit kell tenned, amikor felduzzad a csípés? Én gyorsan vágok egy szelet fokhagymát, és ráteszem. A fokhagyma csökkenti a gyulladást, megöli a baktériumokat és megállítja a viszketést. Miután egy ideig rajta hagyom, megszűnik a viszketés, és a duzzanat fokozatosan eltűnik. Ez józan paraszti ész. Lehet, hogy szerinted ez jelentéktelen, de nagyon gyakorlatias. Látod, amikor problémákkal találkoztok az életben, házi gyógymódokhoz és ügyes kis praktikákhoz folyamodtok, és Én is ugyanilyen vagyok. Mit értek ez alatt? Azt akarom elmondani nektek, hogy a megtestesült Isten emberi mivoltában meglévő lelkiismeret és józan ész, az Ő gondolkodása és gondolatai, valamint az Általa alkotott gondolatok, nézetek és hozzáállások, és a megoldások, amelyekkel Ő előáll az emberek és a dolgok szemlélésekor és olyankor, amikor különféle problémákkal szembesül a való életben, mind normálisak és gyakorlatiasak; nem különösek, nem furcsák, nem természetfelettiek, nem eltorzultak és nem szélsőségesek. Megértettétek? (Megértettük.) Azért mondom ezeket a példákat, hogy gyakorlatiasabb megértésetek legyen a megtestesült Isten normális emberi mivoltának életéről és megnyilvánulásairól. Ezek a megnyilvánulások egyáltalán nem üresek és nem is furcsák, még kevésbé rendkívüliek; inkább nagyon is normálisak és gyakorlatiasak. Ez a normalitás és gyakorlatiasság igazi normalitás és gyakorlatiasság. A viselkedésére és a cselekvésére vonatkozó nézőpontjain és alapelvein kívül az Ő hús-vér testének ösztönei és funkciói is normálisak. Amikor például megfáztok, tüsszögtök és köhögtök, és beletelik egy-két hétbe, hogy jobban legyetek. Ha Én megfázom, Nekem is ilyen tüneteim lesznek, és Nekem is eltart egy-két hétig, hogy jobban legyek. Ilyenek vagytok, és a megtestesült Isten is pontosan ugyanilyen. Ezek az aspektusok egyáltalán nem szakadnak el a valóságtól, és nem befolyásolják Őt abban, hogy egy adott munkát végezzen, illetve nincsenek hatással arra, hogy megvalósítsa azt a munkát, amelyet az emberek körében elvégezni szándékozik. Vagyis a megtestesült Isten e normális és gyakorlatias oldala semmilyen módon nem fogja befolyásolni a megtestesült Isten által végzett szolgálatot, és hátráltatni sem fog dolgokat, illetve nem lesz hatással Isten munkájának eredményeire, nemhogy Isten munkájának előrehaladására hatást gyakorolna. A megtestesült Isten által végzett szolgálat pontosan az, hogy egy normális és gyakorlatias hús-vér testen keresztül szavakat mondjon ki, munkát végezzen, és az emberek között járjon.

Mindaz, amiről fentebb beszélgettünk, Isten megtestesült hús-vér testének normalitásáról és gyakorlatiasságáról szól. Az erről a tartalomról szóló beszélgetés célja annak a problémának a megoldása, hogy az emberek folyton a mennyei Istenhez hasonlítják a megtestesült Istent. A tartalom, amelyről beszélgettünk, lényegében egy aspektust fed le a megtestesült Isten normális emberi mivolta ösztönei normalitásának és gyakorlatiasságának megnyilvánulásaiból; a másik aspektus főként azt fedi le, ahogyan Isten megtestesült hús-vér teste viselkedik és cselekszik. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy csak azért, mert az emberek tudják, hogy a megtestesült Isten mennyire normális és gyakorlatias az Ő beszédében és cselekedeteiben, képesek teljesen helytálló módon bánni a megtestesült Istennel; ez még mindig édeskevés. Most, hogy tudjuk, hogy a megtestesült Isten hogyan beszél és munkálkodik, és hogyan viselkedik és cselekszik, beszéljünk arról, hogy a megtestesült Isten miket nem csinál, illetve, hogy milyen módokon különbözik az emberiségtől.

Isten megtestesült hús-vér teste normalitásának és gyakorlatiasságának egyes megnyilvánulásai sok tekintetben azonosak az emberiség ösztöneivel, vagyis az emberi test ösztöneivel, funkcióival és veleszületett adottságaival. Mondhatni, hogy a megtestesült Isten és a hétköznapi emberiség az ösztönök tekintetében azonos. Ettől a hasonlóságtól eltekintve azonban az Ő életlényege, identitása, lelkülete és egyebek teljesen különböznek a romlott emberiségétől. Ez érinti azokat a módokat, ahogyan az Ő megélésének és lelkületlényegének megnyilvánulásai különböznek a romlott emberiségéitől. Az erről szóló beszéd átvezet minket a következő témához, amelyről beszélgetni fogunk, ami a megtestesült Istennel kapcsolatos elképzelések és képzelődések elengedését illető második téma: hogy nem említjük a megtestesült Istent egy napon a romlott emberiséggel. Ennek a problémának a megoldásához még mindig a megtestesült Isten által kinyilvánított megélés különféle megnyilatkozásaira és különféle aspektusaira kell alapoznunk a beszélgetésünket. Elméletben egyetértetek azzal az állítással, hogy „ne említsük a megtestesült Istent egy napon a romlott emberiséggel”? (Igen.) Ezzel az állítással összhangban is akartok gyakorolni és hajlandóak vagytok megoldani ezt a problémát, de vajon van-e utatok a gyakorláshoz azt illetően, hogy miként kell elkerülni azt, hogy a megtestesült Istent egy napon említsétek a romlott emberiséggel? Egyáltalán nem könnyű megtalálni a gyakorlás útját, ugye? Az, hogy ne említsétek a megtestesült Istent egy napon a romlott emberiséggel, egy követelmény veletek szemben, de miért fogalmazódik meg egy ilyen követelmény? Ezen érdemes elmélkedni. Amikor az emberek kapcsolatba kerülnek a megtestesült Istennel, az Ő megtestesülésének formája és az Ő külső megjelenése okán gyakran természetes módon a romlott emberiség tagjaként kezelik Őt. Ez azzal egyenértékű, hogy a megtestesült Istent olyan személyként kezelik, akinek egyáltalán semmi köze Isten lényegéhez, identitásához és lelkületéhez, és aztán a romlott emberiség gondolkodásmódját teszik magukévá, amikor Vele érintkeznek, a másokkal való érintkezési módjaikat felhasználva abban, ahogyan a megtestesült Istennel bánnak. Ennélfogva az a mód, ahogyan az emberek Istennel bánnak, egyrészt felfedi a Hozzá való helytelen viszonyulásukat, másrészt pedig megmutat egy óriási problémát, amely bennük létezik: nem ismerik a megtestesült Istent. Bár az emberek szóban elismerik a megtestesült Istent és formálisan követik Őt, érdemben nem ismerték meg, illetve nem fogadták el ezt a hétköznapi személyt. Az, hogy nem fogadják el ezt a hétköznapi személyt, azt jelenti, hogy nem kezelik a megtestesült Istenként ezt a hétköznapi személyt; ennek az a vonzata, hogy az emberek a romlott emberiség tagjaként kezelik ezt a hétköznapi személyt. Ennek a problémának az elkerülése, valamint megoldása érdekében ma ismét beszélni fogunk a megtestesült Isten normális emberi mivoltának megnyilvánulásairól az Ő mindennapi életében, valamint arról, hogy az embereknek miként kellene megismerniük és megérteniük azokat a különféle megnyilvánulásokat, amelyeket Ő az emberekkel való kapcsolatai és ügyei során mutat. Először nézzünk meg néhány, a megtestesült Istennel kapcsolatos kérdést, amelyeket az emberek nem értenek, illetve néhány olyan kérdést, amelyeket az emberek könnyen a romlott emberiség szemüvegén át nézhetnek. Elsőként határozzuk meg azokat a dolgokat, amelyeket ez a hétköznapi Emberfia, a megtestesült Isten nem tesz, illetve néhány olyan Benne megmutatkozó dolgot, amelyeket az embereknek nem sikerül felismerniük. Pontosan mire utalnak ezek a dolgok? Először is, Ő nem téveszt meg, és nem csinál olyasmiket sem, mint például a versengés, a harc, a mesterkedés, a támadás, a megtorlás, a csábítás és így tovább. Miért kell az embereknek megérteniük ezeket a dolgokat? Ha egyszer megérted ezeket a dolgokat, valódi megértésed lesz a megtestesült Isten lelkületéről és lényegéről. Csak valódi megértéssel tudod megtenni azt, hogy ne említsd a megtestesült Istent egy napon a romlott emberiséggel. Csak akkor érhetsz el normális kapcsolatot a megtestesült Istennel, állhatsz egy teremtett lény megfelelő helyén és kezelheted a megtestesült Istent azzal a hozzáállással, amellyel egy teremtett lénynek rendelkeznie kell, ha képes vagy a megtestesült Istent a romlott emberiséggel nem egy napon említeni.

Ami azokat a dolgokat illeti, amelyeket a megtestesült Isten nem tesz, először beszéljünk a meg nem tévesztés aspektusáról. Melyek a megtévesztés konkrét megnyilvánulásai? A hazugság, a hamissághoz való folyamodás, a színlelés, másnak kiadni magad, mint ami vagy, a nagyzolás, a szád jártatása és így tovább. Az Általam imént említett megnyilvánulások gyakran megfigyelhetők a romlott emberiség körében? (Igen.) A megtévesztés és a hazugság a romlott emberiség egy fő és nyilvánvaló jellemzője; az egész romlott emberiség közös vonása, és kivétel nélkül senki sem kerülheti el. Mindenki hazudik, mindenki szerepet játszik és mindenki másnak adja ki magát, mint ami, megjátssza magát és színlel. Ráadásul ez természetesen jön neki; nem kell a szüleinek megtanítaniuk rá, és arra sincs szüksége, hogy bárki befolyásolja, ösztönözze vagy felbujtsa őt. Született hazudozó. Túl messzire megyek azzal, hogy ezt mondom? (Nem.) Isten megtestesült hús-vér testével mi a helyzet? Ne a témától messze álló dolgokról beszéljünk; ami a beszédmódomat illeti, emberi kifejezéssel élve, nevén nevezem a dolgot. Amikor például valamilyen szakmai munkában adok útmutatást nektek, és van valami, amit nem tudok, hogyan kell csinálni, ezt fogom mondani: „Nem nagyon vagyok tisztában ezzel a dologgal. Nem tudom, hogyan kell csinálni. Utána kellene néznetek néhány forrásanyagnak.” Ha tudok egy keveset a dologról, elmondom mindazt, amit tudok. Miután elmondtam mindent, amit tudok és értek, így szólok: „Ha van bármi, amit kihagytam és ti tudjátok, hozzátehetitek.” Látod, objektívek és őszinték ezek a szavak, amelyeket mondok? (Igen.) Mindezen évek során hallgattátok, amint beszélek, láttok-e hát bármiféle megtévesztést a szavaimban? Bármilyen színlelést? Bármilyen hamisságot? (Nem.) Amikor az összejöveteleken beszélek vagy a szokásos módon útmutatást adok valamilyen szakmai munkához, gyakran hozok fel példákat, apró-cseprő, jelentéktelen dolgokat idézve a mindennapi életből. Bár bizonyos ügyekben kimaradhatnak a folyamat egyes részletei, maga az ügy tény. Emellett vannak tanúk arra, hogy miként kezeltem és intéztem azokat az ügyeket. Hazudtam valaha? (Nem.) Én nem hazudok és nem is játszom meg Magam, illetve nem színlelek. Látod, ugyanazokat a ruhákat viselem, amikor elmegyek hazulról, mint otthon. Időnként, ha piszkosak a ruháim, tisztára cserélem őket, amikor elmegyek otthonról. Ez csupán egy kicsit rendesebb öltözködés; nem fogok csúcsminőségű, márkás ruhaszettbe átöltözni csak azért, hogy elmenjek valahová. Az, hogy az ember otthon hétköznapi ruhákat visel, és egy kicsit rendesebben öltözik, amikor elmegy valahová, nem megjátszás; ez normális emberi mivolt.

Megtévesztés, megjátszás és színlelés – ezek olyasmik, amiket a romlott emberiség gyakran csinál. Látod, az emberi lények által mondott dolgok többségében hamisság van; különösen amikor a saját érdekeikről, a magánéletükről, a büszkeségükről, a státuszukról vagy a tekintélyükről van szó, az emberek hazudni fognak. Egyesek például kiváltképp léhák, gyakran nevetgélnek és viccelődnek, nagyon hanyagok a kötelességük végzése során, és semmit sem vesznek komolyan, amit csinálnak. Amikor a vezető nincs a közelben, tétlenül csevegnek, teáznak, egyik pillanatban a mosdóba mennek, a következőben pedig az udvaron sétálnak, különösen ráérős életet élve. Amikor a vezető jön, sietve összekapják magukat, hogy elfoglalják magukat a munkával, és úgy tesznek, mintha kiváltképp felelősségteljesek lennének. Hát nem hamissághoz való folyamodás ez? Nem színlelés? (De igen.) A romlott emberiségnek van egy másik hiányossága: az emberek szeretik magukat különösen nemesnek és fennköltnek, kiváltképp éleslátónak és jómódúnak, valamint különleges státusszal és háttérrel rendelkező embereknek leírni. Soha nem említik a titokban elkövetett szennyes vagy ostoba dolgaikat, az elkövetett tévedéseiket, vagy a bennük lévő hiányosságokat és hibákat – soha egy jottányit sem hozzák fel ezeket, és egy cseppet sem fednek fel ezekből a dolgokból, mélységesen rettegve attól, hogy mások meglátják az igazságot és lenézik őket. Hát nem hamissághoz való folyamodás ez? Hát nem hazugság és megtévesztés ez? (De igen.) Még azt is állítják, hogy képesek megcsinálni olyan dolgokat, amelyeket nem tudnak. Ha korábban egy bizonyos szinten vezetőként szolgáltak, valamilyen fontos munkát végeztek vagy tettek némi hozzájárulást, széles körben híresztelniük kell, mivel nagyon félnek attól, hogy mások majd lenézik őket. Amikor arról van szó, hogy a szájukat jártassák és nagyzoljanak, „bármire képesek”, a saját hiányosságaikat, illetve az emberi mivoltuk hibáit azonban soha nem említik. Az emberek mind így viselkednek és cselekednek. Az emberek az emberiség közös vonásának tekintik ezeket a megnyilvánulásokat, és úgy vélik, hogy az ilyen magatartás nagyon normális és megszokott, és a normális emberi mivolthoz tartozik, ezért sok ember természetes módon a megtestesült Istenre is kivetíti ezt a nézetet, ezt gondolván: „A megtestesült Isten is hazudik és megtéveszt?” Amikor például azt mondom, hogy tudom, hogyan kell gombócot készíteni, egyesek nem hiszik el, és így szólnak: „Hmm, az igazság kimondása mellett Te még főzni is tudsz? Ez lehetetlen.” Erre gondolnak: „Ki az, aki soha nem hazudott? Ki nem nagyzolt soha?” Abban a „ki”-ben a megtestesült Isten is benne van. Igazuk van, amikor ezt mondják? (Nincs.) Hol hibáztak? (Egy napon említették a megtestesült Istent a romlott emberiséggel.) Mivel az egész emberiség képes hazudni, azt hiszed, hogy a megtestesült Isten is hazudhat, úgy képzeled el a megtestesült Istent, mintha ugyanolyan lenne, mint a romlott emberiség, sőt a szíved mélyén ezt mondod: „Amennyiben a megtestesült Isten ki tudja mondani az igazságot, az elegendő. Még ha alkalmanként hazudsz is, mi nem bánjuk; nem befolyásolja az identitásodat megtestesült Istenként.” Ez nem azon múlik, hogy ti bánjátok-e vagy sem; el kell töprengened, hogy helyesek-e ezek a gondolataid a megtestesült Istenről. Bár elméletben tudod, hogy ez helytelen, és hogy nem kellene így gondolkodnod, el kell tűnődnöd azon, hogy miért tudsz így gondolkodni. Azért gondolod azt, hogy mindenki képes hazudni és megjátszani magát, és hogy a megtestesült Isten sem kivétel, mert túlságosan csalárd vagy, és becstelen vagy. Nem követsz-e el hibát azzal, hogy így gondolkodsz? Bár ennek a hibának az elkövetése nem nagy ügy és nem befolyásolja azt, hogy elnyered-e az igazságot, igazán nagyon alaposnak kell lennünk ezt a kérdést illetően, és világosan el kell magyaráznunk. Ha a megtestesült Isten által mondott hétköznapi szavakat ilyen kétkedő és hitetlen hozzáállással kezeled, akkor vajon azt hogyan fogod majd kezelni, amikor az igazságról beszél, kimondja az igazságot és kifejezi Isten szándékait, és amikor megítél, leleplez, elítél és megmetsz téged? Változtatni fogsz a hozzáállásodon? Nem fogsz; ugyanilyen hozzáállással fogod kezelni, úgy vélve, hogy a megtestesült Isten által szólt szavak nem feltétlenül mind helytállóak. Elméletben elfogadod, hogy helytálló az, amit Ő mond, és hogy az mind az igazság, amikor azonban olyan dolgokat teszel, amelyek megszegik az alapelveket, Ő pedig megmetsz és leleplez téged, a szívedben erre gondolsz: „Ebben az ügyben Isten szavai nem az igazság, ugyanis én nem így gondolkodom róla. Nagyon jó kifogásom és okom van erre, ezért dönthetek úgy, hogy nem fogadom el. Visszautasíthatom Őt és szembeszállhatok Vele azzal a hozzáállással, hogy nem veszek róla tudomást, kerülöm a témát és nem fogadom el, és ugyanolyan hozzáállással bánhatok a megtestesült Istennel, mint amikor egy emberrel vitatkozom.” Mi a probléma lényege, ha ilyen hozzáállással bánsz a megtestesült Istennel? Lázadó vagy helyénvaló a hozzáállásod a megtestesült Istenhez? (Lázadó, nem helyénvaló.) Ha azt hiszed, hogy a megtestesült Isten képes megtéveszteni, hazudni, nagyzolni, hangzatos elgondolásokat szajkózni és szlogeneket kiabálni, akkor, amikor megmetsz és leleplez téged, azt fogod hinni, hogy van okod nem elfogadni és visszautasítani azt: „Egyszerűen nem fogadom el és szembe fogok szállni Vele. Hát nem csak egy hétköznapi ember Ő? Miért kellene elfogadnom azt, amit mond? Elfogadom, amit mond, ha az helyes, és nem fogadom el azt, amit helytelennek gondolok; elfogadom, ha boldog vagyok, és nem fogadom el, ha nem vagyok boldog; elfogadom, ha az, amit mond, igazodik az érdekeimhez, az ízlésemhez és a hangulatomhoz, és nem fogadom el, ha nem igazodik az érdekeimhez és a hangulatomhoz. Nem tökéletesen természetes és indokolt ez? Ez nagyon helyénvaló, ehhez jogom van, és a legcsekélyebb szemrehányást sem érzem a szívemben.” Ha így állsz Istenhez, akkor vajon az Istennel való kapcsolatod tényleg egy teremtett lény és a Teremtő közötti kapcsolat? Az ember és Isten közötti kapcsolat ez? (Nem.) A hozzáállásodból, illetve a megnyilvánulásaidból ítélve a megtestesült Isten közt és közted lévő kapcsolat pusztán egy hétköznapi személy és egy hétköznapi romlott ember közötti kapcsolat; megmarad pusztán egy emberek közötti kapcsolat szintjén. Nincs itt probléma? (De van.) Ezért először is biztosnak kell lenned abban, hogy mivel a megtestesült Isten megköveteli az emberiségtől, hogy becsületes emberek legyenek, mindenekelőtt Ő Maga becsületes. Az Ő emberi mivoltában megvan a becsületesség lényege; ez kétségtelen. Fel kell ismerned ezt a szempontot, és szívből el is kell fogadnod. Nemcsak fel kell ismerned a szívedben, hanem a való életben is ilyen elfogadó hozzáállásod kell, hogy legyen. A romlott emberiség minden körülmények között képes hazudni és hamissághoz folyamodni, és bárki képes színlelni, jártatni a száját és nagyzolni. A romlott emberiség azért tudja ezt tenni, mert a Sátán romlott lelkülete az ember életévé és természetévé vált, ezért vannak ilyen természetes megnyilatkozásai. A megtestesült Isten azonban a becsületesség aspektusával bír az Ő emberi mivoltában. A becsületesség eleme pontosan azért még inkább az Ő lényegének egyik aspektusa, mert az Ő élete isteni. Ez vitán felül áll, és az embereknek nem szabad szkeptikusnak lenniük.

Egyszer beszélgettem valakivel, és azt mondta, rossz a gyomra, sok gyógyszert kapott a kórházból, és évek óta szedi őket. Később egy kicsit javult a gyomorproblémája. Megkérdeztem tőle: „Milyen gyomorproblémád van? Gyomorhurut, gyomorfekély vagy túl sok a gyomorsavad?” Amikor meghallotta, hogy a részletekről kérdezem, nem adott egyenes választ Nekem, hanem továbbra is ezt mondta: „Rossz a gyomrom és sok gyógyszert szedek.” Miért kérdeztem ezt tőle? Egy szimpla beszélgetés volt, hogy megtudjam, milyen gyomorproblémája van. Néha Nekem is megfájdul a gyomrom, ezért ha neki ilyen problémája lenne, talán ajánlhatna némi segítséget. A csevegés nem olyan, mint az igazságról szóló közlés vagy a formális munkavégzés, ahol világos célok, szigorú eljárásrend és komoly hozzáállás van. A csevegés kötetlenebb, nincs különösebb célja és nincs benne mesterkedés. Amikor azonban arról kérdeztem, hogy pontosan milyen gyomorproblémája van, nem adott egyenes választ Nekem. Hazudott? Az igazat mondta? (Nem.) Akkor miért nem mondta meg az igazat? Azért, mert el akarta titkolni az ügyet, és az oka arra, hogy eltitkolja, az volt, hogy aggódott, miként fogok Én bánni vele, miután tudomást szerzek a betegségéről. Akár amiatt aggódott, hogy majd lenézem, akár amiatt, hogy elbocsátom vagy kiigazítom a számára kijelölt kötelességet, ami hatással lenne az üdvösségére, egyszóval aggódott, ezért el akarta titkolni. Mondjátok meg Nekem, volt bármi szükség erre? Nem nagy ostobaság volt ezt tennie? (Az volt.) Nos, akkor milyen lelkületet nyilvánítanak ki az ilyen emberek? (Elvetemült lelkületet.) Miben áll az elvetemültség? (Találgatnak Istennel kapcsolatban, állandóan elképzelnek dolgokat a szívükben, tényekként kezelik a képzelődéseiket, találgatják a szándékot Isten szavai mögött, és minden tekintetben óvakodnak Istentől, épp ahogyan az emberektől óvakodnak.) Ha a találgatásod és az óvatosságod tárgya a romlott emberiség egy tagja volna, az valamelyest szükséges lenne, mivel a mai társadalom túlságosan bonyolult, az emberek bonyolultak és az emberi szív sötét. Nem tudod, hogy ki cselekedhet rosszindulatúan a hátad mögött miután megismeri a valódi helyzetedet, ezért nem akarod, hogy a kívülállók túl sokat tudjanak a tényleges helyzetedről; ez érthető. Minden tekintetben óvakodnod kell és óvatosnak kell lenned, amikor emberekkel érintkezel, és kívülállóknak nem mondhatsz semmit a tényleges helyzetedről. Ez egy világi ügyekre vonatkozó filozófiai taktika vagy alapelv, amikor emberekkel érintkezel. De hol alkalmazta ő ezt az alapelvet és taktikát? A Velem való érintkezés során alkalmazta. Én soha nem érintkeztem vele korábban, ám ebből az egyetlen beszélgetésből teljesen kiismertem ezt az illetőt: túl sokat hazudik. Mondjátok meg Nekem, olyasvalaki vagyok Én, aki csőbe húzna téged vagy ártana neked? Olyasvalaki vagyok, akitől óvakodnod kell? (Nem.) Még ha olyasvalaki is vagyok, akitől óvakodsz, akkor mi értelme és értéke van a te Istenbe vetett hitednek? Még egy ilyen jelentéktelen dolgot illetően sem meri elmondani az igazat, még ahhoz sincs bátorsága, hogy megmondja az igazat – miféle személynek neveznéd ezt? Nem nagyon csalárd az ilyen ember? (De igen.) Nem teljességgel szükségtelen a világi ügyekre vonatkozó módszereket és a nem hívőkkel való bánásmódra vonatkozó alapelveket alkalmazni Velem szemben? Tényleg ki akarok deríteni rólad valamit? Nem csupán csevegésről van szó? Még ha tényleg ki is akarnék deríteni valamit rólad, nem húználak csőbe és nem ártanék neked, és ügyet sem csinálnék belőle a hátad mögött. Szóval, ami mindegyikőtöket illeti, néha csevegek veletek, megkérdezem, milyen ott az élet, ahol épp vagytok, milyen az éghajlat, most épp megfelelő-e a környezet a kötelességetek végzéséhez, voltak-e mostanában nehézségeitek a kötelességetek végzésében? Vagy ami egyeseket illet, akik épp most érkeztek a kontinentális Kínából, megkérdezem tőlük, hogy milyen ott a környezet, és hogy a legtöbb ember hogy boldogul a kötelességei végzésével. Ez csupán normális csevegés. Egyrészt a normális emberi mivolt szükségleteiből fakad; másrészt, mivel hisztek Istenben, azok a dolgok, amelyekről csevegünk, mind az Istenben való hitet illető ügyek, és nem a nem hívő világ témáiról, például sztárokról, hírességekről, társadalmi irányzatokról vagy politikáról beszélgetünk. Ha még egy normál csevegés során is óvakodnotok kell, Én többé nem csevegek veletek. Egyesek mindig erre gondolnak: „Van valami konkrét célod azzal, hogy velünk csevegsz? Mindig felteszel nekünk néhány kérdést, amikor velünk érintkezel; ki akarsz deríteni valamit? Semmiképp sem mondhatom el Neked, mi a valódi helyzet.” Ha így gondolkodsz, előre ezt kellene mondanod: „Ne csevegj velünk. Attól tartok, kiderítesz pár információt. Nem akarom elmondani Neked, ezért ne kérdezz többet!” Amint meghallom, hogy nem vagy hajlandó csevegni, el fogom engedni. Azt hiszed, hogy Nekem muszáj csevegnem veled? A legtöbb embernek nincs normális emberi mivolta, Én pedig nem vagyok hajlandó ilyen emberekkel csevegni.

Az imént arról beszéltünk, hogy a megtestesült Isten nem téveszt meg. Ez az állítás nem marad meg elméleti szinten, és nem is egy gépies mondás. A meg nem tévesztés mindenekelőtt az Isten identitásával rendelkező megtestesült Isten által bírt lényeg megélésének és megnyilatkozásának egy aspektusa. Ez nem elmélet, még kevésbé szlogen, hanem valódi megélés, gyakorlatias megélés. Akár a mindennapi életben, akár amikor az igazságról beszélek és a munkáról tárgyalok, az Általam mondott szavakban nincs semmiféle megtévesztés, semmiféle hazugság; még kevésbé fogok kitalálni dolgokat. Amikor például beszélek egy témáról és nem jut eszembe egy szó, meg fogom kérdezni, hogy ti emlékeztek-e arra a szóra. Néha emlékeztek, néha pedig nem, ezért másik szót fogok használni arra, hogy kifejezzem, vagy megmondom, hogy Nekem sem jut eszembe. Egyrészt becsületes a hozzáállásom és nem találok ki dolgokat; ha elfelejtettem, megmondom, hogy elfelejtettem, és ha nem emlékszem, megmondom, hogy nem emlékszem. Másrészről időnként nem találom a megfelelő szót vagy elveszítem a fonalat, amikor is nem fogok úgy tenni, mintha köhögnék, illetve nem mondom ezt: „Csengetnek; megyek, kinyitom az ajtót”, vagy „Csörög a telefon; felveszem”. Nem folyamodom hamissághoz. A mindennapi életemben, amikor nem láttok, épp olyan vagyok, mint amilyen akkor vagyok, amikor veletek érintkezem és személyesen beszélünk a munkáról. Egyszerűen ilyen ember vagyok; szemtől szemben ugyanolyan vagyok, mint a hátatok mögött. Ha szeretek valamilyen ételt, megmondom, hogy szeretem; nem hazudok. Például ezt mondom: „Szeretem a mogyoróhagymával kevert tofut és az ecetes aprított burgonyát.” Egyesek így szólnak: „Én nem hiszem el. Vajon mi hiányozhat most Neked? Valószínűleg párolt sertéshúst és gombócot eszel mindennap!” Én ezt mondom: „Bár a párolt sertéshús finom, Én tényleg nem szeretek túlságosan zsíros dolgokat enni. Reggelire csak egy tál zabkását eszem és némi köretet; ilyen egyszerű.” Ezek mind valós tények; egyetlen mondat sem hazugság. A szavak, amelyeket nektek mondok, az Általam felhozott példák, vagy ezek a való életből vett dolgok, amelyeket említek – akár egész emberinek, hétköznapinak és normálisnak, akár egy kicsit nyersnek tekintitek őket – mindenesetre az, amit Én mondok, mind tényeken alapuló színtiszta igazság. Nem arra szolgál, hogy megmutassam nektek: „Nézzétek, milyen hétköznapi vagyok, mennyire beleolvadok az emberi életbe, milyen egyszerű és sallangmentes vagyok!” Tényleg nincsenek ilyen gondolataim. Időnként azért, hogy az igazság egy aspektusáról beszéljek, megemlítek néhány apróbb dolgot az életben, és egyes emberek azt hiszik, hogy ez Isten alázatossága és elrejtettsége. Valójában egyáltalán nem erre utalok. Amikor ezeket a dolgokat említem, egyszerűen elmondom a dolgot, ahogy van; semmi magasztosat vagy nagyszerűt nem mondok. A cél lehetővé tenni az emberek számára, hogy jobban felfogják az igazságot, és nincs más szándékom. A beszédemben és a cselekedeteimben soha semmiképp nem fogok olyasmit tenni, hogy fehérnek nevezem a feketét, példát statuálok valakivel, hogy másokat elrettentsek, vagy súlyosan megbüntetek embereket, figyelmeztetésül mások számára. A múltban, amikor elmentünk azokra a helyekre, ahol testvérek éltek, ők sürgölődtek, hogy gombócot, pirított húst készítsenek és ételeket főzzenek. Ami azt illeti, nem szükséges így vendégül látni minket. Mondom, hogy általában nem vagyok ennyire finnyás az étkezésemmel kapcsolatban; az ételeim kiváltképp egyszerűek, és nem kedvelem a hivalkodást. Vannak, akik soha nem hiszik el, amit mondok; mindig úgy gondolják, hogy hazudok. Bármit is mondok, nem hiszik el. Az ilyen emberek olyan bosszantóak; teljességgel észszerűtlenek. Nem arról van szó, hogy Én vagyok megbízhatatlan, vagy hogy az Általam mondott szavak valótlanságokat tartalmaznak, hanem arról, hogy te vagy nagyon elvetemült. Bármit mondok, te képtelen vagy helyesen értelmezni; kétkedően viszonyulsz mindenhez, amit mondok, sőt eltorzult módon gondolkodsz róla, az egészet megtévesztésnek tekintve, és még védekező állásba is helyezkedsz. Soha nem hiszed el, hogy az Általam mondott szavak mind a színtiszta igazság. Milyen probléma ez? Az ördögök és a sátánok szavait el tudod hinni, akkor az Én szavaimat miért nem tudod elhinni? Akkor vajon még mindig elnyerheted az igazságot azzal, hogy így hiszel Istenben? Az igazság biztosan nem üres szavak, hanem az emberek által megélt életvalóság. A szavak, amelyeket nektek mondok, mind gyakorlatias szavak. Ha nem hiszitek el őket, akkor hogyan hihettek Istenben? Isten szavai mind őszinték és igazak; Ő soha nem hazudik, nem folyamodik hamissághoz, nem színlel és nem adja ki Magát másnak, mint ami. Ha képesek vagytok a helyükön kezelni ezeket a magatartásformákat, meg fogjátok érteni Istent, és csak így, a megtestesült Istenen keresztül tudjátok fokozatosan megérteni és megismerni, hogy Isten gyakorlatias az Ő cselekedeteiben és beszédében, valamint így tudjátok igazán felfogni az Általa mondott szavakat és az igazságokat, amelyekről beszél. Befejeztük a beszélgetést a meg nem tévesztés aspektusáról.

Folytassuk a beszélgetést a nem versengés aspektusáról! Mit jelent nem versengeni? Azt jelenti, hogy az ember nem vitatkozik, nem verseng a státuszért, nem rivalizál és nem vitatkozik veled egyik-másik állításról. Ha felismered azt, amit mondok neked, elfogadod; ha nem ismered fel, nem foglak kényszeríteni. Ha eltorzult a felfogásod, le foglak leplezni, és ki foglak igazítani. Ha tisztán fel tudod fogni, az a legjobb; ha nem tudod tisztán felfogni, nem foglak erőszakkal rávenni, hogy elfogadd. Egyszerűen hagyhatod, hogy a dolgok a maguk természetes medrében haladjanak, és lassan rájössz. Ezenfelül, legyen az akár emberek közötti érintkezés, akár társalgás, amikor beszélnek, az emberek folyton versengenek a hírnévért, versengenek a felsőbbségért, versengenek, hogy kérkedjenek, és versengenek mások nagyrabecsüléséért. Az emberek gyakran olyankor is így viselkednek, amikor a megtestesült Istennel kerülnek kapcsolatba. A megtestesült Istent nem szabad ugyanazon nézőpontok szerint kezelnetek, amelyek szerint az emberiséget kezelitek, a romlott emberiséggel azonosnak tekintve a megtestesült Istent. Látod, amikor veletek beszélek, próbálok megmaradni a kötetlen társalgásnál, hogy mindannyian szabadon beszélhessetek arról, ami a szívetekben van, és cseveghessetek arról, amit ismertek és értetek. Lehetséges, hogy amit mondasz, az nincs összhangban a tényekkel vagy nem igazán objektív, Én azonban akkor is megadom neked a lehetőséget a szólásra. A szokásos csevegésünk nem formális összejövetel; mindenkinek joga van szólni. Nem foglak arra kényszeríteni titeket, hogy mindannyian csak Engem hallgassatok, hanem inkább próbálom hagyni, hogy mindenki beszéljen. Időnként a kötetlen csevegésen keresztül fény derül bizonyos problémákra a munkában, így hát nekiállunk, és megoldjuk a problémákat. Ha nincsenek problémák, mindenki megnyithatja a szívét és cseveghet, fesztelenül érezheti magát, és egyszerűen szórakozásnak tekintheti a dolgot. Függetlenül attól, hogy milyen eseményen vagy emberek mely csoportjával vagyok, nem fogom ezt mondani: „Senkinek a hangja nem lehet hangosabb, mint az Enyém. Mindannyiótok felett kell állnom. Különösen amikor egy problémát vitatunk meg, Nekem kell a legtöbbet beszélnem, és az Én meglátásaimnak kell a legmélyrehatóbbaknak lenniük. Engem senki nem múlhat felül. Ha túlszárnyalsz Engem, akkor versengeni fogok veled a felsőbbségért.” Nem fogom ezt tenni. Bár függetlenül az alkalomtól beszélnem kell, mégsem szeretnék sokat beszélni; szeretem hagyni, hogy mindenki szóljon. Időnként megkérdezem tőlük: „Tanultál mostanában valamilyen táncot? Milyen táncokat tanultál?” Ha valaki valami helytelent mond, vagy az, amit mond, nem objektív, illetve nem pontos, nem kell vitatkozni. Egyesek megkérdik: „Mi van akkor, ha valaki megbánt Téged?” Mit jelent megbántani Engem? Tényleg nem találkoztam még senkivel, aki nyilvánosan megítél Engem, átkoz Engem, vagy ellentmond Nekem. Ha valóban lenne ilyen ember, meg kellene kérdeznem őt: „Miért csinálod ezt? Igazodik a tényekhez az, amit mondasz?” Ha igaz lenne, amit mondott, elnézést kérnék tőle. Ha tévedne, beszélgetnem kellene vele az igazságról, hogy felismerje a saját problémáját, és ez elég lenne. Nem versengenék vele a felsőbbségért, ahhoz ragaszkodva, hogy engedjen Nekem és ismerje el, hogy Én vagyok a főnök. Így aztán néha, amikor beszélgetnek egymással, egyesek hangja egyre hangosabb lesz, a beszélgetés pedig meglehetősen hevessé válik; Én csak türelmesen hallgatom, ahogy beszélnek. A romlott emberiség más. Látod, amikor egyesek beszélgetnek egymással, végül összevitatkoznak. Mélyen legbelül lenézik egymást és vég nélkül vitatkoznak, ragaszkodva ahhoz, hogy azon versengjenek, kinek van igaza és ki téved, mindenkit megkérve, hogy mondjon ítéletet, és senkinek nem engedve, hogy megbántsa őket. Néha amikor egyesek társalognak Velem, ők közbeszólnak, előreszaladnak a beszélgetésben, vagy amatőr megjegyzéseket tesznek, sőt meg is bántanak Engem. Én úgy érzem, nem nagy ügy; nem szándékosan csinálják. Az embereknek mind romlott lelkületük van, ezért nagyon is normális, hogy ilyen a magatartásuk. Sőt olyan emberek is vannak, akik, amikor ügyeket intéznek Velem, egyből döntéseket hoznak anélkül, hogy megvárnák, hogy szóljak. Magamban ezt gondolom: „Egyből meghoztad a döntést, anélkül, hogy közösen megvitattuk volna ezt az ügyet, ám észszerűen intézed, úgyhogy rendben van.” Akkor nem szólok semmit. Nem vitatkozom veled; képes vagyok ezt megtenni, és valóban meg is teszem. Ha a vezetők és a munkások a gyülekezetben folyó szakmai munka különböző elemeiről kérdeznek Engem, az alapján beszélek és adok tippeket, ami akkor épp eszembe jut, azután a vezetők és a munkások elmennek a gyülekezetbe, hogy közvetítsék és megvalósítsák azt. Később, amikor elmegyek a gyülekezetbe és találkozom egyes emberekkel, csak a háttérből hallgatom, amikor a munkáról beszélgetnek. Valójában tudom mindezeket a dolgokat, ám egyesek azt hiszik, hogy nem. Ők így gondolják: „Ez a mi dolgunk, embereké; semmi köze Hozzád. Te szemlélő vagy, ezért csak hallgasd, ahogy mi beszélünk.” Ebben a helyzetben nem mondok sok mindent; nem vitatkozom az emberekkel. A romlott emberiség azonban képtelen ezt megtenni. Bárki, aki egy kis státusszal bír, vagy aki visel némi felelősséget, azt akarja, hogy övé legyen az utolsó szó az emberek között, hogy védje a státuszát, és védje a hivatalos beosztását. Ha valaki nem veszi komolyan őt, az kiváltképp felzaklatja, és úgy érzi, hogy erősen próbára tették a méltóságát, a büszkeségét és a jellemét. Én semmit nem érzek az ilyesmivel kapcsolatban; a szívemben és az elmémben nem érdekelnek az olyan dolgok, mint az emberek közötti státusz, hírnév és tekintély. Bárhová is megyek, ha mindig vannak emberek Mögöttem, akik követnek, mindig körbevesznek és Körém sereglenek, mintha Én lennék a figyelem középpontjában, vagy ha az emberek folyton magázva szólítanak meg, nagyon udvariaskodnak Velem, hízelegnek Nekem és rendkívüli személyként vagy státusszal bíró vénként bánnak Velem, akkor igazán kényelmetlenül érzem Magam. Ha egyenrangú félként állsz Velem szemben és nyugodtan csevegsz, teljesen fesztelenül érzem Magam; ha megalázkodva és különösen mesterkélten viselkedsz Előttem, tényleg igen kényelmetlenül érzem Magam. Ám a romlott emberiség szinte száz százaléka képtelen leküzdeni a státusz, a hírnév és a büszkeség akadályát; mindannyian ezekre a dolgokra törekednek, és ezeket a dolgokat élvezik.

Amikor beszélgettem valakivel, felhozott valamit, majd az ő témáját követve Én is felhoztam valamit. Ő azt gondolta magában, hogy Én versengeni akarok vele a felsőbbségért, ezért azonnal felhozott még két dolgot, hogy lássa, Én is fel tudok-e hozni még kettőt. Már elmondtam, hogy a csevegés nem olyan komoly és szigorú dolog, mint a munkavégzés; csupán egy kötetlen dolog. Amíg mindenki örül, rendben van; nincs benne annyi bonyodalom. Én egyszerű ember vagyok. Bármiről is beszél valaki, Én csak bekapcsolódom és csevegek egy kicsit a témával kapcsolatban, de ez végül bajt okozott. Mit akart mondani? Bármilyen témáról csevegett, Én már nem tudtam arról beszélni. Ha tovább beszélnék, ő nem tűnne felsőbbrendűnek, a szíve mélyén pedig panaszkodna: „Miért vagy ennyire értetlen? Miért nem érted, mire gondolok? Kinek képzeled Te Magad? Ráadásul egyenrangú félként akarsz érintkezni velem!” Látván, hogy nem szeret így társalogni, vettem a lapot. Én a normális emberi mivoltnak megfelelő módon érintkezem az emberekkel. Ha az nem működik, észszerűen engedek; nem fogok vitatkozni az emberekkel. A nem hívőkkel lehetetlen kijönni, és egyesek a gyülekezetben szintén észszerűtlenek. Amikor velük beszélgetsz, a büszkeségük megakadályozza őket abban, hogy bármit is nyíltan kimondjanak, ám belül romlott lelkületeik vannak, és továbbra is versengeni fognak veled. Képtelenek tartózkodni a versengéstől. Miért? Az az életük. Olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyek nem érintik az igazságalapelveket, nem szükséges vitába bocsátkozni. A keleti emberek például azt mondják, hogy a teázás egészséges, míg a nyugati emberek szerint a kávéivás egészséges. Valójában melyik egészséges? Efféle dolgokról nem kell vitatkozni. Ez a dolog nem érinti az igazságalapelveket; csak válassz a saját preferenciáid, életkörülményeid és életmódbeli szokásaid alapján. Ha van rá lehetőséged, hogy teát igyál, akkor igyál teát; ha nincs, akkor igyál sima forró vizet! Bármit is iszol, az egyáltalán nem befolyásolja azt, hogy miként viselkedsz. A gondolataink és a nézeteink időnként különböznek, Én azonban nem vagyok szőrszálhasogató veled; továbbra is az alapelveimhez tartom Magam. Nem fogok olyan dolgokon vitatkozni veled, amelyek nem érintenek alapelveket. Soha semmiképp nem fogok kifulladásig vitatkozni veled egy olyan állításon, ami semmilyen módon nem érint alapelveket, illetve nem fogok vitatkozni egy doktrínán vagy elméleten csak azért, hogy olyasvalakinek tüntessem fel Magam, aki szilárdan ragaszkodik az alapelvekhez. Soha semmiképp nem fogom ezt tenni! Néha, amikor egyesek kérdéseket tesznek fel Nekem, beszélgetni fogok velük az alapelvekről, és különleges körülmények között egyenesen megmondom nekik, mit tegyenek. Később javasolnak egy másik módot az elvégzésére és megkérdeznek, hogy az működik-e. Hallván, hogy az általuk javasolt mód hatása nagyjából megegyezik az Enyémmel, ezt mondom: „Ha számodra úgy kényelmes, és a helyi feltételek megfelelőek, csinálhatod a saját elgondolásod szerint; nem kell úgy csinálnod, ahogy Én mondtam.” Biztosan nem fogok soha ilyet mondani: „Az Én szavam törvény; az van, amit Én mondok, és nektek hallgatnotok kell rá.” Az is rendben van, ha nem hallgatsz rá. Ha észszerű az, amit mondasz, nem sokban tér el az Általam javasolt megközelítéstől, ugyanaz a célja, a hatás pedig nagyjából ugyanaz, akkor dönthetsz úgy, hogy nem hallgatsz az Én javaslatomra. Biztosan nem foglak soha kényszeríteni.

Pár évvel ezelőtt néhány ember táncot adott elő egy műsorban. Látván, hogy egyes mozdulataikkal problémák vannak, felhívtam rájuk a figyelmüket. Ezt hallva néhányan közülük nem örültek, és nem voltak hajlandóak elfogadni. Nem vitatkoztam velük; csupán megkértem őket, hogy párszor alaposan nézzék meg, hogy lássák, vannak-e problémák azokkal a mozdulatokkal. Ezt mondtam: „Ha még mindig nem érzékelitek az Általam említett problémákat, akkor egy másik változatot kínálok nektek. Próbáljátok ki ezt a változatot és hasonlítsátok össze az előzővel, hogy lássátok, melyik a jobb.” Kiderült, hogy megpróbálták az Általam javasolt változat szerint csinálni, majd érezték, hogy az Én változatom tényleg jobb, és csak akkor ismerték be, hogy voltak problémák a korábbi táncmozdulatokkal. Akkor még nem tudták felismerni. Lehet, csak arról van szó, hogy a szemlélők tisztábban látnak, mint az érintettek. Mivel folyamatosan bemutatták azokat a mozdulatokat, gyakorlottá váltak bennük, ezért amikor egyszer csak meghallották, hogy azt mondom, egyes mozdulatok nem jók, talán úgy érezték, hogy csorba esett a büszkeségükön, és ezt pillanatnyilag képtelenek voltak elfogadni. Azt mondom, normális, hogy a fiatalok ilyenek. Milyen céllal mondom ezt nektek? Csak azt akarom elmondani nektek, hogy normális körülmények között soha semmiképp nem fogok vitatkozni veletek olyan kérdésekről, amelyek nem érintenek alapelveket. Ha alapelvet érintő kérdésről van szó, csak rámutatok nektek egy megoldásra. Nem fogom erőszakkal felhasználni a státuszt, hogy elnyomjalak titeket és rákényszerítselek, hogy hallgassatok Rám. A legtöbb esetben lassan rendezem a dolgokat, átbeszélem és megoldom őket. Ha mindezek a módszerek nem működnek, talán meg kell majd metszeni néhány embert. Természetesen nem azért metszünk meg egyes embereket, mert megbántottak Engem, hanem mert megszegték az adminisztratív rendeleteket, megszegték az alapelveket és megzavarták a gyülekezet munkáját. Tehát amikor bárki hibát követ el vagy fellázad, és fegyelmezést vagy büntetést kap, az nem azért van, mert megbántotta Isten identitását vagy Isten státuszát, nem azért, mert megbántotta Istent, hanem mert megszegte az alapelveket és megszegte az adminisztratív rendeleteket. Nézzétek meg az egész világot: Megbüntettek-e vagy ért-e megtorlás valaha bárkit is azért, mert megbántotta Istent? Senkit. Ezen a világon túl sok az olyan ember, aki nem hisz Istenben, aki átkozza Istent, aki képtelen szavakat beszél és aki elbizakodott szavakat beszél. Ha végül megbüntetik őket, melyikük kap büntetést Isten megbántásáért? Egyikük sem; mindez azért történik, mert számos gonoszságot követtek el, és e gonosz tettek alapján kell megbüntetni őket. Amikor olyan ügyekkel találkozom, amelyek vitát okozhatnak, megpróbálom átbeszélni veled a dolgokat, lehetővé téve számodra, hogy megértsd, melyek az ügy intézésére vonatkozó alapelvek. Ha neked jobb terved van, természetesen ahhoz is ragaszkodhatsz. Én nem fogok versengeni veled a felsőbbségért, és ezt sem fogom mondani: „Mivel Én szóltam, az Én tervem szerint kell megvalósítani. Még ha jó is a terved, az nem valósítható meg. Ebben az ügyben az Enyém kell legyen az utolsó szó!” Nem fogom ezt tenni. Megpróbálom kikérni a véleményeteket, és kamatoztatni mindenkinek az erősségeit. Ha egyikőtöknek sincs semmilyen véleménye vagy nincsenek ötletei, akkor Enyém lesz az utolsó szó – ez magától értetődik. Ám soha semmiképp nem fogok egyikőtökkel sem versengeni a büszkeségért, a státuszért vagy azért, hogy kié legyen az utolsó szó. Miután az évek során kapcsolatban álltam és foglalkoztam veletek, talán ti is észrevettétek ezt: Sokszor mondtam nektek dolgokat, és miután befejeztem a beszédet, nektek megvoltak a saját elgondolásaitok, és nem gyakoroltátok, illetve nem valósítottátok meg azt, amit Én mondtam. Akkor megpróbáltam megkeresni a módját, hogy világosabban elmagyarázzam. Ha el tudjátok fogadni, az még jobb. Ha nem fogadjátok el, és az befolyásolja a gyülekezet munkáját, akkor a gyülekezetnek vannak adminisztratív rendeletei: Ha el kell bocsátani téged, akkor el leszel bocsátva; ha meg kell metszeni téged, akkor meg leszel metszve; a gyülekezet úgy fog kezelni, ahogyan kell. Ami magát az ügyet illeti, soha semmiképp nem fogok vitatkozni veled semmin azért, hogy visszaszerezzem a büszkeségemet, vagy hogy megóvjam a státuszomat és a tekintélyemet. Én csak arra összpontosítok, hogy világosan elmagyarázzam az ügy egész történetét és azokat az alapelveket, amelyeket az embereknek meg kell érteniük. Újra és újra türelmesen elmagyarázom a dolgokat, hogy jobban megérthesd az igazságot és beléphess az igazságvalóságba. Azért beszélünk erről a tartalomról, hogy lehetőségetek legyen jobban megérteni a megtestesült Istent. Azonfelül, hogy megértitek a megtestesült Isten normális és gyakorlatias külső megélését, további megértést szerezhettek a megtestesült Isten lényegéről, lelkületéről, gondolatairól és nézőpontjairól. Az imént a nem versengés témájáról beszélgettünk. Amikor státuszról és büszkeségről van szó, a megtestesült Isten azt az alapelvet követi, hogy nem vitatkozik az emberekkel és nem verseng az emberekkel a státuszért, a büszkeségért vagy a hírnévért. Az arra való hajlam, hogy másokkal ezekért a dolgokért versengjenek, pontosan annak egy szembeötlő megnyilvánulása, hogy a romlott emberiség romlott lelkületeket mutat ki. A nem versengés tehát szintén az a terület, ahol a megtestesült Isten emberi mivoltának lényege különbözik az emberiségétől, és ez a tartalom egy olyan aspektusa, amelyet az embereknek meg kell érteniük.

Most, hogy befejeztük a beszélgetést a nem versengés aspektusáról, beszélgessünk a nem harcolás aspektusáról. A nem harcolás valamelyest hasonló a nem versengéshez, ám van néhány különbség is. Azonfelül, hogy megvannak Benne a nem versengés megnyilvánulásai, a megtestesült Istennek a nem harcolás aspektusában is vannak gyakorlati megélései és megnyilatkozásai. Ezen a megélésen és ezeken a megnyilatkozásokon keresztül az emberek a megtestesült Isten emberi mivolt lényegének egy aspektusát is jobban megérthetik. Általánosságban mit foglal magában ez az aspektus, a nem harcolás? Ez még mindig az emberekkel való érintkezést és együttlétet foglalja magában. A megtestesült Isten emberekkel való érintkezésre és együttlétre vonatkozó alapelve az, hogy méltányosan bánjon az emberekkel, alapelvek szerint végezze a dolgokat, és ne játszmázzon az emberekkel, illetve ne szedje rá az embereket a szíve mélyén vagy titokban. Amikor emberekkel érintkezik és megvitat bizonyos témákat, soha semmiképp nem fog így töprengeni a szívében: „Mit értesz ez alatt? Szándékosan vettél célba Engem? Rejtett jelentés van a szavaidban? Titokban valami más is folyik? Végig kell gondolnom, hogyan beszéljek veled, hogyan mutassam meg neked, hogy milyen fából faragtak, illetve hogyan harcoljak veled.” Nekem nincsenek ilyen gondolataim, amikor veletek érintkezem és beszélek. Még ha a másik fél szándékosan harcolni is akar, Én soha semmiképp nem fogok harcolni vele. Még ha a másik fél egy olyan nem hívő is, aki ki akarja deríteni, mi a valós helyzet, vagy fogást akar találni Rajtam, hogy azt felhasználja Ellenem, Én akkor is alapelvek szerint teszem a dolgokat. Nem harcolok vele; azt teszem, amit tennem kell, és azt mondom, amit mondanom kell. Az alapelveim és a viselkedésemre vonatkozó határaim szerint cselekszem és beszélek. Röviden: függetlenül attól, hogy kiről van szó, Én nem harcolok vele. Például megkérdezem valakitől: „Milyenek az evangéliumhirdetés eredményei ebben a hónapban?” Ő ezt gondolja magában: „Miért kérdez most hirtelen az evangéliumhirdetés e havi helyzetéről? Mit jelent ez? Valaki jelentett valamilyen problémát velem kapcsolatban a hátam mögött? Vajon próbálja kideríteni az igazságot a helyzetemről és megpróbál elbocsátani?” Miért gondolkodna így? Hátsó szándékom van azzal, hogy ezt kérdezem? Van valamilyen rejtett jelentés? (Nincs.) Ő harcolni akar, ezért érzi úgy, hogy a szavaim rejtett jelentéssel bírnak; vagy mivel rossz dolgokat tett a kulisszák mögött és lelkiismeret-furdalása van, úgy érzi, hogy biztosan hátsó szándékkal beszélek. Valójában, amikor megkérdezem, hogy megy az evangéliumhirdetés ebben a hónapban, a mondat pontosan azt jelenti, amit a felszínen mond; nincs más jelentés. Nem áll szándékomban harcolni, és nem is próbállak meg rávenni, hogy elszóld magad, rávenni, hogy elismerd, hogy ebben a hónapban nem jók az eredmények, vagy rávenni, hogy őszintén beszámolj arról, hogy megy mostanában az evangéliumhirdetés, hogy kifogásként használhassam fel, és lecsapjak valamire, hogy megmetsszelek és elbocsássalak. Inkább egy gyakorlatias módon próbálok tájékozódni a gyülekezet munkájának helyzetéről, és segítek megoldani a kötelességed végzése során fennálló problémákat. Ha azonban folyton rejtett jelentést akarsz keresni a szavaimban és mindig harcolni akarsz Velem, akkor nem foglak kérdezni. Meg tudok kérdezni más embereket. Elmegyek ahhoz, akitől megtudhatom, mi a valós helyzet, aki normálisan tud társalogni, normális emberi lény módjára tud beszélni, és megmondja az igazat. Te mindenből problémát csinálsz, és túl sok gondot okozol. Túlságosan gyanakvó vagy, és túl bonyolult az elméd, ezért nem fogok veled beszélgetni. Ez az Én alapelvem az emberekkel való érintkezésre és beszélgetésre vonatkozóan. Szerintetek egyszerű? (Igen, egyszerű.) Valaki például azzal hencegett Nekem, hogy luxushajóúton volt. Én ezt mondtam: „Én tényleg nem voltam még luxushajóúton. Ti gazdag emberek vagytok; láttátok a világot.” Ezek nem dühből és nem is hevességből elhangzott szavak. Én nem voltam ilyenen, ezért megmondom a színtiszta igazat; nem színlelek. Amikor ilyen emberrel találkozom, visszalépek, és semmiképp nem harcolok vele. Egyes kínai emberek folyton angolul beszélnek Hozzám, olyan szavakat használva, amelyeket korábban nem hallottam. Látván, hogy még nem hallottam őket, még erőteljesebben felvágnak: „Kifejezetten olyasmiket fogok mondani, amiket nem ismersz. Gondoskodni fogok róla, hogy ne érts engem, iriggyé és féltékennyé teszlek és felbosszantalak!” Hát nem harc ez? (De az.) Én ezt mondom: „Még nem hallottam a szavakat, amelyeket használtál. Igen jó az angolod.” Egyesek szeretnek felvágni és szeretik lenézni az embereket, folyton fölényeskedve viselkednek, azt gondolva, hogy ők valami különlegesek, és úgy érezve, hogy ők rátermettek és a többiek felett állnak. Amikor ilyen emberekkel találkozom, velük is megfelelően tudok bánni. Ha szeretsz kérkedni, akkor engedni fogom, hogy a legteljesebb mértékben kérkedj. Nem foglak félbeszakítani, és még kevésbé fogok harcolni veled.

Mindenütt láthatsz olyan embereket, akik szeretnek harcolni; ahol emberek csoportjai vannak, lesznek olyanok, akik szeretnek harcolni. Gyakran versengenek és harcolnak másokkal, és harcolni fognak egyetlen szó, egyetlen tárgy vagy egyetlen dolog miatt. Túl sok ilyen embert láttam. Én azonban nem harcolok emberekkel. Miért nem teszem? Azért, mert a harc egyszerűen soha nem volt természetes Számomra. A gyülekezetben is sok ember van, aki folyton játszmázik, amikor Velem érintkezik és beszél. Folyton találgatnak: „Hová akarsz kilyukadni? A hátam mögött tudomást szereztél valamilyen rossz viselkedésemről? El fogsz bocsátani engem?” „Miért mondod ezt? Célozgatsz valamire? Van valami rejtett jelentés abban, amit mondasz? Rá akarsz venni engem valamire?” Valaki például egy pólót viselt, és Én így szóltam: „Nagyon szép a pólód színe. Hűvösen tart? Pamut?” Hát nem nagyon is normális és hétköznapi dolog ilyet mondani? (De igen.) Az illető aztán ezt gondolta magában: „Azért kérdezed, mert Neked is kell egy? Vajon a tisztviselők általában nem így kérnek dolgokat a kisemberektől? Nem kérnek nyíltan, hanem köntörfalaznak, hadd értsék meg az emberek a célzást, és önként az ajtójukhoz szállítsák a termékeket. Ily módon, ha ez később feljön, azt mondhatják, hogy ők nem kérték, és ez nem volt kierőszakolás. Vajon Isten erre akart kilyukadni? Ha erre gondolt, akkor gyorsan vennem kell pár pólót és el kell küldenem Neki.” Miután ezt gondolta, vett néhány pólót és elküldte őket Nekem. Azt hitte, hogy mivel azt mondtam, szép a póló, Én is akarok egyet. Igazából tényleg nem akartam; csupán csevegtem. Ha tényleg akartam volna egyet, egyszerűen egyenesen megmondtam volna; soha semmiképp nem várnám el az emberektől, hogy a sorok között olvassanak. Így hát nem fogadhattam el a pólókat, és gyorsan visszaküldettem őket. Nem szűkölködöm ruhákban, amelyeket viselhetek. Megvannak a saját preferenciáim arra vonatkozóan, hogy mit viselek, és senki más nem tudja kitalálni. Ez világos? (Igen.) Amikor emberekkel beszélek, még egy kötetlen társalgás során is nagyon konkrétan és komolyan szólok. Egyes bonyolult gondolkodású emberek gyakran elferdítve értelmezik azt, amit mondok, és azt találgatják, hogy vajon van-e valamilyen rejtett jelentése a szavaimnak, majd ellenségessé válnak. Hadd tisztázzak számotokra valamit: Nekem egyáltalán nem áll szándékomban harcolni senkivel. Amikor beszélek, pontosan azt közvetítem, amit a szavaim szó szerint jelentenek; egyáltalán nincs rejtett jelentése annak, amit mondok. Amikor tehát Velem beszélgetsz, bármit is hallasz Tőlem, az pontosan azt jelenti. Ne értelmezd túl, ne gondold túl és ne játszmázz, pláne ne vess be trükköket, hogy tesztelj Engem vagy találgass Velem kapcsolatban. A szavak, amelyeket Én mondok, a legegyszerűbbek és a legvilágosabbak; egy kevés normális gondolkodással bárki megértheti azt, amit mondok. Ha nem harcolsz, könnyen ki fogunk jönni egymással és könnyen intézzük az ügyeket. Amikor eligazítalak, hogy csinálj valamit, nem ködösítem a dolgokat; egyszerűen pontosan úgy kell tenned, ahogy mondom. Ha harcolsz, az inkább késleltetni fogja a dolgokat, Én pedig egyfajta idegenkedést fogok érezni veled szemben. Ezt fogom mondani: „Te szeretsz harcolni, túlságosan bonyolult elméd van, és nem vagy egyenes. Én nem szeretek hozzád hasonló emberekkel érintkezni és beszélgetni. Inkább a kiskutyámmal játszom, mint hogy veled csevegjek vagy érintkezzek. Naphosszat harcolsz ezzel meg azzal az emberrel; Én nem szeretek ilyesmit csinálni. Természetemnél fogva nevén nevezem a dolgokat, amikor mondok vagy teszek dolgokat; Én nem harcolok az emberekkel.” Semmiképp nem szabad harcolnod. Ha folyton harcolsz, el fogod játszani a tisztességedet, és nem bírsz majd semmilyen súllyal a szívemben. Amikor kérdeznek valamiről, egyszerűen mondd meg az igazat. Mondd azt, ami épp akkor eszedbe jut, és mondj annyit, amennyit csak fel tudsz idézni. Ne tűnődj mindig azon, hogy miért akarok megtudni valamit, milyen hátrányokkal járna, ha elmondanád róla az igazat, illetve hogy az hatással lenne-e a státuszodra vagy arra, hogy a Fennvaló hogyan tekint rád. Ha folyton ezeket a dolgokat mérlegeled, bajba fogsz kerülni. Én mondom neked, beszélj őszintén, és ne játszmázz, illetve ne trükközz. Még ha valami rosszat tettél is, meg kell mondanod az igazat, és nem szabad eltitkolnod. Még ha nem is vagy alkalmas a kötelességeidre, Isten háza csakis alapelvek szerint fog elbocsátani, és nem fog gyűlöletet táplálni irántad. Ha azonban folyton eltitkolod a valós helyzetet és mindig játszmázol, amikor Velem beszélsz, akkor még ha nem is bocsátanak el, belül viszolyogni fogok tőled. Amikor csak rád gondolok, undorodni fogok, és nem fogom örömömet lelni abban, ha használnom kell téged. Nos, melyik utat választjátok? (Az igazságnak megfelelően fogunk beszélni.) Helyes. Soha ne játszmázzatok. Mindenkor az őszinte szavak szólása, a becsületes cselekvés és az igazmondás kell legyen a magatartásodra vonatkozó határ és az a legalapvetőbb alapelv, amelyet a viselkedésed során be kell tartanod. Ne játszmázz mindig. Különösen akkor, amikor Velem beszélsz vagy ügyeket intézel, végképp nem szabad játszmáznod. Ne kerülgesd a forró kását, illetve ne csigázd az emberek kíváncsiságát, amikor beszélsz, és ne játszmázz az ügyek intézése során. Ha ügyeskedni próbálsz, magadban erre gondolva: „Előtted fogom intézni ezt az ügyet, hogy lásd, milyen elfoglalt vagyok, és hogy mennyire szigorúan és feszesen van megszervezve a munkám, a hátad mögött azonban nem csinálok semmit” – ha így töprengsz, annak rossz vége lesz. Én szabályok szerint bánok veled és alapelvek szerint intézem a dolgokat. Nem fogok harcolni veled; nem fogok a te módszereidet, illetve harci trükkjeidet felhasználva harcolni veled. A gyülekezetnek vannak adminisztratív rendeletei, Isten házának pedig vannak alapelvei az emberek kezelésére vonatkozóan. Előbb-utóbb számon fognak kérni, és meg fogod fizetni az árat ezekért a helytelen viselkedésformáidért, sőt gonosz tetteidért. Világos? (Igen.)

Időnként elmegyünk, hogy meglátogassunk néhány kínai gyülekezetet az Egyesült Államokban. Amint megérkezünk és találkozunk a testvérekkel, egyes emberek figyelmeztetik a többieket, így kiáltva: „Itt van Isten! Itt a Testvér!” Korábban lazsáltak, ám ezt hallván hirtelen megváltozik a légkör. Egyesek beindítják a gépeket, hogy füvet nyírjanak, mások takarítanak, és szorgoskodni kezdenek. Én megkérdem: „Miért kezdtél el takarítani, amikor megláttad, hogy jövök? Csak azért csinálod, hogy megjátszd magad Előttem? Észszerűen cselekszel azzal, hogy ezt teszed?” Az emberek képesek játszmázni másokkal és megpróbálják megtéveszteni őket, és ugyanezt teszik Istennel; ilyen az emberi természet. Az emberi természet mely aspektusát mutatja ez meg? Nem alantas jelleműek az ilyen emberek? (De igen.) Az emberek túlságosan csalárdak és súlyosan hitványak. Hozzászoktak, hogy harcolnak az emberekkel, és még Istennel is harcolni akarnak. Folyton óvakodsz Tőlem és folyton ellenállsz a szívedben; miféle embernek nézel Engem? Ami azt illeti, nem vágyom arra, hogy lássam, mit csinálsz, amikor nem vagyok a közelben. Én csak az igazságról beszélek, hogy a helyes útra vezesselek az életben, és rávegyelek, hogy minden dologban alapelvek szerint cselekedj. Ha képes vagy tudatosan a helyes úton járni, akkor ember vagy. Ha nem jársz a helyes úton, hanem kicsinyes trükköket űzöl a hátam mögött és harcolsz Velem, akkor nem vagy ember; ördög vagy, egy állat. Ebben az esetben bármennyit beszélek, hasztalan; Isten nem menti meg a hozzád hasonló embereket. Te harcolni akarsz, Én azonban tényleg nem fogok harcolni veled; távol tartom Magam tőled. Nemcsak Én igyekszem majd nem elmenni azokra a helyekre, ahol élsz és dolgozol, hanem neked is igyekezned kell, hogy ne lépj be oda, ahol személyesen Én élek és munkálkodom. Miért? Azért, mert nem szeretek harcolni veled. Te annyira szeretsz harcolni; ha folyton a Közelemben vagy, nem érezném-e kimerültnek Magam? Egyesek ezt kérdik: „Ha nem harcolsz, miért érzed Magad kimerültnek?” Ha folyton harcolsz Velem, Nekem állandóan az igazságról kell majd beszélgetnem veled. Még egy jelentéktelen dolog kapcsán is hosszú időn át kell majd beszélnem veled róla. Szerinted nem érezném kimerültnek Magam? Ha nem beszélném át és nem értetném meg veled a dolgokat, mindig egyfajta neheztelést éreznél a szívedben, mindig negatív lennél, félreértéseid lennének és panaszkodnál, az elméd pedig teli lenne negatív dolgokkal. Az ember természetlényege a Sátántól való, és a Sátán lelkülete vált az életévé. A romlott emberiség hajlamos a harcra, és az embernek nagyon nehéz tartózkodnia a harctól. Tehát akkor lesz közöttünk összhang, amikor nem játszmáztok többé, miközben Velem érintkeztek és beszéltek, amikor komolyan tudtok venni és tisztán tudtok értelmezni bármit, amit mondok, és amikor nyíltak és őszinték lehetünk egymással és bármiről beszélhetünk. Akár beszéd nélkül is összeférhetőek leszünk lélekben, nem lesznek korlátok és félreértések közöttünk, és a szívünkben képesek leszünk teljeskörűen kommunikálni. Akkor képesek leszünk együtt élni és kijönni egymással. Jelenleg Én egyoldalúan nem harcolok veletek, ti viszont nem tudjátok megállni, hogy ne harcoljatok. Ezért még ha nyíltan nem is léptek fel, hogy szembeszegüljetek a szavaimmal, elutasítsátok, megítéljétek és elítéljétek őket, a szívetekben akkor is ellenállók lesztek és alattomban akkor is harcolni fogtok Velem. Ez azt bizonyítja, hogy az embernek nem lehet igazi alávetettsége anélkül, hogy megszüntetné a romlott lelkületeit. A legtöbb dolgot illetően nemcsak hogy nem tudtok egységet elérni Velem, hanem még a legalapvetőbb összhangotok sincs meg Velem és egyáltalán nem értetek Engem; egyáltalán nem tudjátok elérni ezt. Ezért hát nagyon nehéz lenne úgy együtt élnünk, hogy mindenki boldog legyen és örömöt érezzen. Ha veletek lennék, mindig a helyes útra akarnálak vezetni titeket, hogy minden dolgot illetően tiszta megértésetek legyen és helytálló döntéseket hozzatok, hogy a helyes úton járjatok akár az életben, akár a viselkedésetekben, akár az Istenben való hit útján, és hogy akár beszélnék, akár sem, a szívetekben meglegyen a legalapvetőbb bizodalmatok Bennem, valamint engedelmesség és alávetettség Irányomban. Az emberek azonban jelenleg még ezt a legalapvetőbb bizodalmat, engedelmességet és alávetettséget sem tudják elérni; az emberek elméje túlságosan bonyolult. Ha valamelyest kedves vagyok veled, azt hiszed, hogy senki nem ér fel hozzád és hogy magasan mindenki más felett állsz, és basáskodóvá válsz a Velem való kapcsolatod miatt, és az Én nevemet használod, hogy fölényeskedj. Ha normálisan vagy valamelyest hűvösen bánok veled, úgy fogod érezni, hogy nincs Bennem szeretet. Ha valamelyest szigorú vagyok veled, vagy mindig megmetszelek és kioktatlak, megbántva érzed magad és úgy érzed, hogy méltánytalan bánásmódban részesültél, arra gondolván, hogy nincs Bennem szeretet vagy tolerancia irántad. Bármit is csinálok, meglesz róla a saját véleményetek, mivel túlságosan súlyosak a problémáitok és túlságosan bonyolult az elmétek. Ezért még ha együtt is élnék veletek, a kommunikációnk és az egymással való érintkezésünk során állandóan problémák merülnének fel. Ezek a problémák végül állandóan konfliktushoz vezetnének, és ha egyszer a konfliktus elmélyülne, nehéz lenne megmondani, hogy képesek lennétek-e tovább az Istenben való hit ezen útját járni. Azt hittétek, nagy a hitetek? Túlságosan kicsi az érettségetek! A veletek való érintkezés még most is, amikor már egy nagyon hétköznapi személyként öltöttem testet, és ilyen hosszú ideje beszélek veletek és munkálkodom rajtatok, nagy nehézségeket jelent. Mi a gyökere ezeknek a nehézségeknek? (Túlságosan csalárdak és harcra hajlamosak vagyunk.) Az emberek elméje nem tiszta, és az emberek nem becsületesek; teli vannak romlott lelkületekkel. Ha felfedezem, hogy romlott lelkületeket mutatsz, vagy hogy hiányosságok vannak az emberi mivoltodban, és nem hívom fel rájuk a figyelmedet, az felelőtlenségnek tűnne a Részemről. Ha felhívnám a figyelmedet ezekre a dolgokra és el tudnád fogadni őket, az persze még jobb lenne. Ha azonban nem fogadod el, vajon elnézőnek kellene lennem veled, vagy meg kellene metszenem és szigorúan meg kellene fegyelmeznem téged? Ha elnéző lennék veled, azt nem tudnám összeegyeztetni a lelkiismeretemmel. Ha megmetszenélek, nem tudnád elfogadni és megbántva éreznéd magad. Ha folyton beszélnék veled az igazságról, ám a szívedben akkor sem fogadnád el, akkor mondd meg Nekem, érdemes lenne ezt tennem? Nem érezném kimerültnek Magam? (De igen.) Nem válnék robottá, ha mindennap mindegyikőtöknek prédikálnék? Nem válnék eszközzé? Nem erre a munkára vagyok hivatott. Az egész emberiséghez beszélek; ez az Én szolgálatom. A szavaim nem egy konkrét egyénhez szólnak. Az egész emberiséghez beszélek, te pedig az emberiség tagja vagy, ezért ezek a szavak rád vonatkoznak. Lassan edd és idd őket magad, lassan vesd össze magad velük, és lassan tapasztalj és változz. De vajon meddig fog tartani ez a lassú változás? Három-öt évig vagy tíz-húsz évig? És milyen mértékben fogsz megváltozni? Ez a személyes elhatározásodtól és felfogóképességedtől függ. Ez időszak alatt, amikor érintkezünk egymással, ti hazudtok és megtévesztetek, versengtek és harcoltok, és trükköztök. Ezért igazán nem könnyű harmóniát, összhangot és egységet elérnünk, illetve nem könnyen érzünk boldogságot és örömöt az érintkezéseink során. Mindenesetre, akár olyan emberekről van szó, akikkel közeli, akár olyanokról, akikkel távoli kapcsolatban állok, mostanáig senki részéről nem éreztem őszinteséget vagy változást, sem boldogságot vagy megnyugvást. Ráadásul mi a legmélyebb felismerésem most, hogy már ennyit éltem? Pontosan kijelenthető, hogy az az egy dolog, amire a legkevésbé vagyok hajlandó, a szoros kapcsolat és a közeli érintkezés az emberekkel. Én senkit nem tévesztek meg, senkivel nem versengek és nem harcolok, az emberek azonban állandóan versengeni, harcolni és megtéveszteni akarnak. Mit kellene tennem? Vajon asszisztálnom kellene az emberek megtévesztéséhez, versengéséhez és harcához, vagy inkább változtatnom kellene az emberek megtévesztésén, versengésén és harcán? Nem asszisztálhatok az embereknek. Igenis valóban van némi képességem és néhány utam ahhoz, hogy változtassak az embereken, ez a változási folyamat azonban túlságosan hosszú és túlságosan nehéz. Végül megelégszem a második legjobb dologgal: amikor kapcsolatba kerülök az emberekkel, megteszek minden Tőlem telhetőt azért, hogy segítsek azoknak, akiknek lehet segíteni. Ami azokat illeti, akik semmiképp nem fogadják el a segítséget, próbálom kerülni a velük való kapcsolatot és érintkezést, és várakozással töltöm az időt!

Az igazság elfogadása és az igazságnak való alávetés a romlott lelkületek levetése és a megtisztulás elérése érdekében egy folyamat; nem egyszerű dolog. Az emberekkel való érintkezés évei során függetlenül attól, hogy emberek mely csoportjában találom Magam, és függetlenül attól, hogy az emberek miként különböznek életkor, megjelenés, bőrszín, személyiség és az életük háttere tekintetében, Én mindig úgy érzem, hogy a természetlényegük annyira ismerős, mintha korábban már mindet láttam volna. Úgy érzem, hogy mindenféle ember lelkületlényege egyforma, és miután érintkezem velük, mindannyian pontosan ugyanolyannak bizonyulnak, mint ahogyan várom. Milyen hangulatban vagyok ezen körülmények között? Jó hangulat ez? (Nem.) Senki sem tudja, miért vagyok rossz hangulatban. Tudatában vannak ennek az emberek, amikor Velem érintkeznek? (Nincsenek.) A romlottság közepette élve, hogy éljen, az emberiség afféle túlélési eszközökhöz folyamodik, mint a megtévesztés, a versengés és a harc. Teljességgel elemükben vannak így, hogy gondtalanul és nyugodtan élnek. Bűnben élnek, aggodalmak nélkül élvezve a bűn örömeit, és nem érzik úgy, hogy ez valamiféle gyötrő dolog. Pontosan azért, mert minden embernek bűnös természete van, a bűn az emberek élete, és az emberek életének lényege bűn, nem érzik, hogy bűnben élni gyötrő dolog. Olyan ez, mint egy disznó; a disznó piszkos dolog, mocskos dolog. Sárgödrökben és szemétdombokon eszik és alszik, anélkül, hogy piszkosnak vagy mocskosnak érezné magát. És ott vannak a nyüvek is; trágyadombokon és bűzös árkokban élnek, anélkül, hogy valaha is a legcsekélyebb mocskot éreznék – sőt, egészen otthonosan és kényelmesen érzik magukat. Az emberek a romlott lelkületeikben, valamint versengés és harc közepette élnek, és ezt nem találják sem gyötrőnek, sem megerőltetőnek. Egyesek ráadásul úgy érzik, hogy ha egyetlen napot is versengés, harc vagy trükközés nélkül kellene tölteniük, az életük túlságosan unalmas és érdektelen lenne, így hát találniuk kell valamit, ami miatt harcolhatnak, vagy valakit, akit rászedhetnek. Szerintük a testben élve és emberi bőrt viselve az embereknek versengeniük és harcolniuk kell; ha nem teszik, a létük értékét veszti. Számomra ez az érzés teljesen más. Én úgy érzem, hogy nagyon kimerítő dolog az emberekkel versengeni és harcolni, és bosszantó dolog is; a legfőbb dolog, amit a leginkább el akarok kerülni ebben az életben. Én nem tudom, hogyan kell versengeni vagy harcolni, és nem is vagyok hajlandó versengeni vagy harcolni. Amikor valóban versengéssel és harccal járó ügyekkel találkozom, csak hátrálni akarok, ki akarok térni előlük és el akarom kerülni őket, úgyhogy különösen bosszantónak találom ezeket a dolgokat. Miután sok éve bosszantanak Engem, ezek az érzelmek felgyülemlettek és elérték a határukat, és végül oda jutottam, hogy úgy érzem, emberi lényekkel érintkezni a leggyötrőbb dolog a világon. Minden alkalommal, amikor olyasvalakivel találkozom, aki verseng és harcol Velem, olyan, mintha egy húsdarálón nyomnának keresztül, mintha játszadoznának Velem; ilyen érzés. Miután ilyen érzéseim vannak, eltöprengek: „Hogyan mutatkozik meg a romlott lelkületének ezen aspektusa? Mi az efféle ember lényege? Ha lehetőség adódik, beszélgetni fogok vele erről. Ha el tudja fogadni az igazságot, az lenne a legjobb, és igazán érdemes segíteni neki. Ha nem fogadja el az igazságot, akkor csak hagyom a dolgokat a maguk természetes medrében folyni, és a sorsra bízom, hogy tegyen vele, amit akar.” Az igazságot el nem fogadó emberek emberi mivolt nélküli emberek és egyben áldások nélküli emberek; ők a legostobább emberek, a legértéktelenebb emberek. Miután sok emberrel érintkeztem, ez a gondolat és nézőpont alakult ki Bennem az emberekről és a világi ügyekről: az emberekkel való érintkezés fárasztó dologgá vált. Ez nem testi kimerültség, hanem szellemi kimerültség. Ebben a kimerültségben a fásultság, az elfojtottság és a fájdalom érzése is benne van. Ha nem érintkezem emberekkel, kevesebb olyan esettel találkozom, ahol az emberek versengenek és harcolnak Velem, a lelkem pedig egészen felszabadultnak és nyugodtnak érzi magát.

Az utóbbi években, amikor egyes testvérekkel érintkezem, gyakran hallom, amint néhány ember ezt mondja: „Az imént rosszul mondtam; hadd javítsam ki magam”, vagy „Van egy kis eltérés a helyzetben, amelyről korábban tudomást szereztem; hadd helyesbítsem.” Egyes embereknek pedig megfelelőbb a hozzáállásuk az ügyek intézéséhez, mint korábban, és egy kicsit komolyabbak és felelősségteljesebbek. Emellett képesek nehézséget viselni és megfizetni az árat, és kevesebb a panaszuk. A legtöbb ember meg tudja beszélni a dolgokat egymással és harmonikusan tud együttműködni, amikor együtt végzik a kötelességeiket. Ahhoz képest, amilyenek pár évvel ezelőtt voltak, sokkal jobbak, és változtak egy kicsit. Minden alkalommal, amikor észreveszem, hogy ez történik, igen jól érzem Magam. Úgy érzem, nem voltak hiábavalóak ezek az évek, amelyek során újra és újra elmondtam ezeket a dolgokat – az emberek egy része végre komolyan vette ezeket a szavakat. Miután hallották ezeket a szavakat, képesek megérteni az igazságot, és Isten szavai szerint tudnak gyakorolni. Függetlenül attól, hogy mennyit képesek a gyakorlatba ültetni, legalább van belépésük az életbe, és valamelyest megváltoztak. Röviden: az igazsághoz való hozzáállásuk és a róla alkotott nézőpontjaik viszonylag megfelelővé és helytállóvá váltak. Bár egyes emberek változtak egy kicsit, nem változtak eleget. Időnként, amikor különféle ügyekkel találkoznak, még mindig van rá példa, hogy az emberek versengenek és harcolnak; a problémát nem oldották meg a gyökerénél. Csak egy kicsit változtatok, és még nem jutottatok el odáig, hogy teljesen alá tudjátok vetni magatokat. Még mindig folytatnotok kell az igazságra való törekvést, és továbbra is meg kell tapasztalnotok a metszést, a megpróbáltatásokat és a finomítást. A változás nem egy külső változás – akkor pontosan mi változik? Oly sok éve beszélek, ti pedig rájöttetek, hogy elég sok romlott lelkületetek van, és hogy valójában az emberi mivoltotokban is elég sok a hiányosság. Tisztában kellene lennetek azzal, hogy miként vessétek le a romlott lelkületeiteket és végezzétek megfelelően a kötelességeiteket, és hogyan gyakoroljátok az igazságot ahhoz, hogy megfelelő színvonalon végezzétek a kötelességeiteket, nem igaz? Legalább azzal mindannyiótoknak tisztában kellene lennie, hogy hogyan legyetek becsületes emberek, és azt is tudnotok kellene, miként gyakoroljátok ezt. Ha az általatok értett és a képességeiteket meg nem haladó problémák tekintetében tudtok erőfeszítést tenni az igazság keresésére, hogy egyesével megoldjátok őket, elviselni egy kis szenvedést, hogy leküzdjétek a különféle nehézségeiteket, és képesek vagytok gyakorolni az igazságot, akkor idővel talán úgy tekinthetek rátok, mint akiknek alapvetően van egy kis emberi hasonlatosságuk. Még ha alkalmanként továbbra is mutatsz egy kis hajlamot a harcra, amikor veled érintkezem, ha úgy érzem, hogy az nem nyilvánvaló, nagyon másként fogok tekinteni rád, mint azelőtt, és sokkal kevésbé lesz nehéz kijönnünk egymással. Beszélgetnetek kell és terveket kell készítenetek erről, arról, hogy miként kell törekedni a változás elérése érdekében. Nem elégedhettek meg csupán azzal, hogy a kötelességetek végrehajtása során tesztek egy kis erőfeszítést, végeztek egy kis munkát, ímmel-ámmal cselekedtek, nem tesztek rossz dolgokat, nem bomlasztotok és nem keltetek zavart, vagy pusztán azzal, hogy nem bocsátanak el, illetve nem takarítanak ki titeket. Ehelyett erőfeszítést kell tennetek az igazságba, az igazság gyakorlásába, valamint az igazság elfogadásába és az annak való alávetésbe. E tekintetben meg kell dicsérnem a nővérek többségét; a legtöbb nővér jól teljesít, míg a legtöbb testvér gyengén teljesít. A tapasztalati tanúságtételi videókból azt látom, hogy a gyülekezeti munka különféle elemeiben azok közül, akik fontos szerepet játszanak és felügyelőként szolgálnak, a legtöbben nővérek; nagyon kevés a testvér. A legtöbb testvér nem veszi komolyan a dolgokat, amikor a szakmai munka különböző elemeiről van szó, és nem veszi komolyan a dolgokat akkor sem, amikor az igazságalapelvekről és az életbe való belépésről, illetve azokról a különböző igazságokról van szó, amelyek az Istennek való alávetéssel és az üdvösség elérésével kapcsolatosak. Még inkább, sok testvérnek egyszerűen egyáltalán nincs szellemi élete; nem olvassák Isten szavait, nem hallgatnak prédikációkat és közléseket, nem nézik Isten házának filmjeit és videóit, amikor pedig problémákkal találkoznak, nem keresik az igazságot és nem beszélgetnek a testvérekkel. A nővérek jobban teljesítenek a testvéreknél ebben a tekintetben. Különösen egyes nővérek, akik jelenleg fontos munka felügyelőiként szolgálnak Isten házában, engedelmesebbek és jobban alávetik magukat, mint korábban. Képesek nehézséget viselni, hajlandóak árat fizetni, aprólékosan végzik a dolgokat, és nagyon komolyak, alaposak és buzgók. Amikor megmetszik őket, nem hagyják el a kötelességüket és nem panaszkodnak; továbbra is tudnak imádkozni és alá tudják vetni magukat, valamint tudják keresni az igazságot, hogy megismerjék és megszüntessék a romlott lelkületeiket. Testvérek, megnézhetitek, hogy miként teszik a dolgokat a nővérek körülöttetek. Pedánsabbak nálatok, valamint komolyabbak, felelősségteljesebbek és buzgóbbak a cselekedeteikben, mint ti; ezenfelül engedelmesek és alávetik magukat, és az igazságalapelvek keresésére összpontosítanak, amikor dolgokat tesznek. Természetesen a testvérek egy része is viszonylag engedelmes és tud aprólékos és buzgó lenni azokban a dolgokban, amiket csinál, de a legtöbb testvér mindig egy kissé hanyag. A nem hívők elnagyoltságnak és lazaságnak nevezik ezt. Isten háza nem híve az „elnagyoltságnak”; Isten háza az igazságról való beszélgetést és az ügyek alapelvek szerinti intézését, valamint a komoly és szigorú cselekvést hangsúlyozza. A figyelmetlenség és a nemtörődömség teljességgel elfogadhatatlan. A legtöbb testvér gondatlan az ügyek intézésében és soha nem buzgó, folyton úgy gondolja: „a »nagyjából« vagy az »úgy-ahogy« is megteszi; ez elég jó.” Amikor azt látják, amint egyes nővérek erőfeszítést tesznek az igazságba és komolyan közelítik meg azt, valamint komolyak és szigorúak a kötelességeiket illetően, még le is nézik őket, ezt mondván: „Mi igazi férfiak vagyunk. Ilyen aprólékosan, jelentéktelen részletekbe menően kell megcsinálni azokat a dolgokat? Ez az egész beszéd az igazságról, ez az egész imádkozás és keresés – amíg alapvetően a helyes irányba tartunk, rendben van. Mi értelme ennyire szőrszálhasogatónak lenni? Vajon férfiaknak nevezhetnénk még magunkat, ha mindennel kapcsolatban ennyire fontoskodóak lennénk? Az emberek kinevetnének minket!” Helytelen ez a hozzáállásod. Ki nevetne ki azért, mert komolyan végzed a dolgokat? Hadd nevessenek, ha akarnak. Egy igazi férfinak komolyan kell végeznie a dolgokat; ebben nincs semmi szégyellnivaló. A dolgok komolyan történő végzése az az igazsághoz, a felelősségekhez, valamint a kötelességekhez való hozzáállás, amellyel minden embernek – teremtett lénynek – rendelkeznie kell, nemre való tekintet nélkül. Amikor fárasztó fizikai munka végzéséről vagy gépekhez hasonló dolgok működtetéséről van szó, van különbség férfiak és nők között, az igazságra való törekvésben azonban nincs ilyen különbség. Az igazság nem kizárólag férfiaknak vagy nőknek, hanem az emberiségnek szól, amely férfiakat és nőket egyaránt magában foglal. Az összes igazság között, amelyekről beszéltünk, csak a házasságot érintő ügyekben van különbség férfiak és nők között, ezek a férfiaktól megkövetelik, hogy eleget tegyenek a férfiak felelősségeinek, a nőktől pedig, hogy eleget tegyenek a nők felelősségeinek. Az igazság más aspektusaiban nincsenek különbségek férfiak és nők között; azok mind olyan dolgok, amelyeket az embereknek gyakorolniuk kell. Kiváltképp az igazságalapelveket érintő dolgokban nem szabad hibáznod, és az irányod és a célod sem lehet rossz. Az igazságra való törekvés során, amikor az ember romlott lelkületeiről, az általa felfedett állapotokról, valamint a gondolatairól és elgondolásairól van szó, részletesen meg kell vizsgálnod és fel kell ismerned őket. Ha nem vizsgálod meg őket, soha nem fogod megtalálni az alapproblémát. Ha nem találod meg, nem tudod megoldani, és mindig a romlott lelkületeid közepette fogsz élni, gyötörve és manipulálva általuk – képtelen leszel változást elérni, és képtelen leszel levetni a romlott lelkületeidet.

Ma több aspektusról beszéltünk azon a témán belül, hogy „ne említsük a megtestesült Istent egy napon a romlott emberiséggel”. Ez főként azt szolgálta, hogy beszéljek nektek azokról az alapelvekről, amelyek szerint viselkedem és érintkezem az emberekkel, valamint a belső lelkületemről és lényegemről, amikor emberekkel érintkezem. Ezeket a dolgokat kívülről nem láthatjátok, nem érthetitek és nem becsülhetitek fel, ezért osztottam meg veletek az érzéseimet és a dolgok végzésére vonatkozó alapelveimet. Nem saját Magam mellett teszek tanúságot; egyszerűen azért osztom meg veletek ezeket a dolgokat, hogy megismerjétek és megértsétek azokat az alapelveket, amelyek szerint viselkedem és végzem a dolgokat, valamint azt az életet, lelkületet és lényeget, amelyet Én megélek. Ezek nem titkok és nem is misztériumok. Ha egyszer megértitek őket és tisztában vagytok velük, képesek lesztek pontosabban megismerni Istent és megismerni Isten megtestesült hús-vér testét. Máskülönben az állítás, miszerint „Isten megtestesült hús-vér teste képviselheti a mennyei Istent, és Ő Isten identitásával és lényegével rendelkezik”, örökre üres frázis maradhat számotokra, vagy örökre megmaradhat az elképzeléseitek és a képzelődéseitek körében, illetve örökké egy misztérium lehet számotokra. Ami azt illeti, ez egy megoldható probléma; nem elmélet, és nem is egy sablonos mondás. Bár az a forma, amelyben a megtestesült Isten élete létezik, valamelyest különbözik attól a formától, amelyben a mennyei Isten létezik – Isten Lelke az, amely a hús-vér testben létezik –, az életükben és az életlényegükben nincs különbség. Nos, honnan erednek ezek a dolgok, amelyekről beszéltünk – az, hogy Isten megtestesült hús-vér teste nem téveszt meg, nem verseng és nem harcol az emberekkel? Isten saját életéből erednek; hogy pontosak legyünk, Isten saját lelkületének kifejeződéséből erednek. Ezért, amikor azt mondom nektek, hogy „Én nem tévesztek meg senkit, nem versengek és nem harcolok senkivel”, az nem egy hivatalos szófordulat, és nem is misztérium. Ő egyszerűen egy ilyen ember, egyszerűen ilyen életben él, és a viselkedésére vonatkozó alapelvei, valamint az Általa megélt élet, lelkület és lényeg mind magukban foglalják azokat az elemeket, hogy nem téveszti meg az embereket, nem verseng és nem harcol velük. Világos ez? (Igen.) Mára itt fejezzük be a beszélgetésünket. Viszlát!

2024. augusztus 17.