Mostanában a megtestesült Isten témájáról beszélgettünk. Ez a téma magában foglalja az „elengedés” gyakorlását a „hogyan kell törekedni az igazságra” témáján belül, valamint beszélgettünk az „ember és Isten közötti korlátok elengedésének és az ember Istennel szembeni ellenségességének elengedése” témáján belül az „ember Istenről alkotott elképzeléseinek és képzelődéseinek elengedéséről”. Több alkalommal beszélgettünk erről az aspektusról, főként azt tárgyalva, hogy miként kell a megtestesült Istennel bánni. Ezt a tartalmat két témára osztottuk fel. Meg tudjátok mondani Nekem, hogy melyik ez a két téma? (A megtestesült Isten tekintetében Isten két helyes gyakorlási alapelvet adott nekünk: az első az, hogy ne hasonlítsuk Őt össze a mennyei Istennel, a második pedig az, hogy ne említsük Őt egy napon a romlott emberiséggel.) Beszélgettünk ennek a két témának néhány részletéről, ezen belül a megtestesült Isten normalitásának és gyakorlatiasságának egyes megnyilvánulásairól. Ebben benne foglaltatott az arról szóló beszélgetés, hogy a megtestesült Isten mely konkrét alapelveket követ és tart be az életben, a létezésben, a magaviseletében és az emberek közötti munkálkodásban. Az e témákról szóló beszélgetés arra szolgál, hogy az emberek megérthessék és megismerhessék, hogy a megtestesült Isten – ez a különleges identitással rendelkező személy – milyen megnyilvánulásokat tanúsít, mialatt az emberek között él. Főként a megtestesült Isten normalitásának és gyakorlatiasságának témájáról beszélgettünk, és szó esett sok konkrétumról. Milyen hatással volt rátok, miután meghallgattátok? Kevesebb elképzelésetek és képzelődésetek van a megtestesült Istenről, vagy új elképzeléseitek támadtak? (Kevesebb az elképzelésünk és a képzelődésünk a megtestesült Istenről.) Akkor ennek a témának a megbeszélése segíti az embereket abban, hogy megismerjék a megtestesült Istent? (Igen.) Ez elég jó.

A megtestesült Isten témájáról szóló beszélgetésünk elsősorban a megtestesült Isten normalitását és gyakorlatiasságát illető konkrét megnyilatkozások és gyakorlatok körül forog, és az a célja, hogy egy konkrétabb megértést nyújtson az embereknek a megtestesült Istenről, erről a különleges identitással bíró személyről. Nos, úgy találjátok, hogy minél inkább értitek a megtestesült Isten normalitását és gyakorlatiasságát, annál inkább úgy érzitek, hogy csak egy normális ember, semmi figyelemreméltó, és minél inkább értitek a megtestesült Isten normalitását és gyakorlatiasságát, annál kevésbé érzékelitek az isteni auráját? Vannak ilyen gondolataitok? (Nincsenek. Meghallgatva néhány Isten mondotta példát, amelyek a megtestesült Isten egyes gyakorlati megéléseit és megnyilatkozásait beszélték el, úgy érzem, csupán arról van szó, hogy Isten külső arca hétköznapi és normális, a normális emberi mivoltának megnyilatkozásai azonban messze meghaladják a mieinkét, emberekéit; ezek olyan dolgok, amelyeket mi nem tudunk elérni. Isten normális emberi mivoltában nincsenek romlott beállítottságok, nincs arrogancia és csalárdság, nincs emberi büszkeség és engedékenység. Bár a megtestesült Isten kívülről hétköznapinak és normálisnak tűnik, az ember az alázatosságából láthatja a nagyságát. Én így érzem.) Átalában amikor híres emberek, nagy emberek vagy az emberiség kiemelkedő alakjai különböző szempontokból bemutatkoznak, vajon a normalitásukról, a gyakorlatiasságukról, a hétköznapiságukról és a közönséges mivoltukról beszélnek? (Nem.) Ha a romlott emberiség egy tagja bemutatkozik, hogy mások megismerjék őt, biztosan nem azt fogja leírni, hogy mennyire hétköznapi, átlagos és normális, hanem épp ellenkezőleg: a bemutatkozásán és a jellemzésein keresztül azt próbálja meg éreztetni az emberekkel, hogy ő különbözik másoktól, rendkívüli, nagyszerű és emberfeletti képességekkel rendelkezik. Ha valaki akár kivételes személyiségnek tekintené, még boldogabb lenne. Nézzétek meg, hogyan mutatkoznak be a romlott emberek. Először azt írják le, hogy milyen tökéletesek, hibák és hiányosság nélkül valók. Azzal is eldicsekednek, hogy milyen előkelő a családi hátterük, milyen nemes a rangjuk, milyen végzettségekkel rendelkeznek és mi kiemelkedő a megjelenésükben. Még ha egy anyajegy van is az arcukon, akkor is keresniük kell egy egyedi módot, ahogyan leírják azt, és ezt mondják: „Nézzétek, ennek az anyajegynek már a helye sem megszokott; azt mondják, hogy azoknak az embereknek, akiknek ezen a helyen van anyajegyük, gazdagság és nemesség a sorsuk.” Amikor a külsőjükről van szó, hivalkodva hirdetik majd, hogy mennyire egyedi minden arcvonásuk, és hogy a fiziognómia minden arcvonásukra vonatkozóan milyen pozitív magyarázatokat ad, mint például, hogy gazdagság és nemesség a sorsuk vagy képesek kiválóságra emelkedni, és hogy az emberek körében ők a nagyhalak. Továbbá különösképp szeretnek eldicsekedni az adottságaikkal és erősségeikkel bizonyos területeken, hogy mennyire rendkívüli és egyedi a gondolkodásmódjuk és az ötleteik, és szeretnek eldicsekedni azzal is, hogy milyen csoportokban milyen eredményeket értek el, hogyan dicsérik és tartják nagyra, valamint irigylik és csodálják őket a kiválóságok, illetve, hogy melyik területen milyen nagy hozzájárulásokat tettek, és a főnökeik mennyire becsülik őket. Függetlenül attól, hogy igaz-e az, amit mondanak, a bemutatkozásuk minden szempontjában megpróbálják azt éreztetni az emberekkel, hogy ők mások, mint a többiek, hogy az emberek között ők az egyetlenek, egyedülállóak és minden hétköznapi embert felülmúlnak. Mindenkire leereszkedéssel néznek; mindenki mást alacsony rendű embernek és közembernek tekintenek, miközben ők maguk a legnagyszerűbbek, a legnemesebbek és a legkülönlegesebbek. Ha a végzettségükről kérdezed őket, azt fogják mondani, hogy egy neves egyetemen végeztek, hogy posztgraduális diplomájuk vagy PhD fokozatuk van, miközben valójában csak egy átlagos egyetemre jártak. A saját hibáikról, hiányosságaikról, romlott beállítottságaikról, alantas jellemük aspektusairól vagy az általuk tett helytelen dolgokról soha nem beszélnek. Amíg arról van szó, hogy bemutatkozzanak, hogy megismertessék magukat másokkal, minden eszközt be fognak vetni, hogy dicsekedjenek, dicsérjék és vonzónak láttassák magukat, nagyon nagyszerűnek, rendkívülinek és különlegesnek leírva magukat. Még amikor megbetegszenek, akkor is azt fogják mondani, hogy az „gazdag emberek betegsége”, amivel azt éreztetik az emberekkel, hogy ők finomak, elkényeztetettek és különbek másoknál. Bármi is legyen, semmiképp sem engedik, hogy az emberek úgy érezzék, hogy ők csak hétköznapi, átlagemberek, hanem minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy az emberek felnézzenek rájuk, nagyra tartsák és csodálják őket. Ha az emberek követni tudják őket és megvan a helyük a szívükben, még inkább elégedettek magukkal. Ha azt mondod, hogy hétköznapiak és normálisak, a köznép tagjai, úgy érzik, hogy teljesen elveszítették a tekintélyüket és hogy igazán megsértetted a büszkeségüket; sőt olyan, mintha ez megölné őket. Egész életük során azt keresik, hogy egyedülállóak és rendkívüliek legyenek. A romlott beállítottságaik és az efféle vágyaik miatt sokan tartanak fenn gyakran egy olyan külsőséges képet, hogy nagyon magasztosnak, előkelőnek és nemesnek tűnjenek, valamint a külsődleges viselkedésük, a szavaik és a tetteik igencsak egy nagyszerű alak auráját sugározzák. Nagyon boldogok lesznek, ha bármely csoportban ezt mondja nekik valaki: „Egy szempillantás alatt megláttalak a tömegben; a tekintetedből, az arcvonásaidból és a kisugárzásodból meg tudom mondani, hogy nem egy hétköznapi ember vagy”. Korlátlan mértékig túlozzák ezt a dolgot, és egész hátralévő életükben a szájukon lesznek ezek a szavak és mindenütt dicsekedni fognak: „Az emberek egy pillanat alatt felismernek engem a tömegben és látják, hogy vezető vagyok, egy nagyhal, nem pedig egy hétköznapi ember!” Különösképp szeretnek ilyen emberek lenni, különösen szeretik magukat rendkívüli, különleges egyénként elhelyezni, aki más, mint a többiek, sőt, aki egyedülálló. Sokan mások különös figyelmet szentelnek híres embereknek, nagyszerű embereknek, valamint a társadalomban státusszal és pozícióval rendelkező embereknek, minden velük kapcsolatos hírre odafigyelnek, és odafigyelnek a szavaikra, a tetteikre és a mindennapi életükre. Ennek a figyelemnek nem a szórakozás a célja, hanem az, hogy utánozzák és kövessék őket. Bármit esznek és viselnek ezek az emberek, bármi is népszerű a köreikben, ők utánozzák. Bármilyen témáról beszélgetnek ezek az emberek, ők is megvitatják. Nagyon szorosan követnek, félnek, hogy kimaradnak az egész irányzatból, félnek, hogy lemaradnak és lenézik őket. Csak ki akarnak tűnni és rendkívüli emberek akarnak lenni a tömegben, és semmiképp nem hajlandóak normális, hétköznapi emberek lenni. Egyeseknek, annak ellenére, hogy átlagos képességűek, nincsenek erősségeik és adottságaik, és minden tekintetben nagyon átlagos és megszokott veleszületett állapotokkal rendelkeznek, mégsem hajlandóak átlagos emberek, nem hajlandóak senkik lenni. Ehelyett nagyon előkelően és elegánsan kiöltöznek, vagy nagyon különlegesnek, nem egy senkinek írják le magukat. Egyesek még azon is szorgalmasan dolgoznak, hogy nagy személyiségeket, tehetséges és hozzáértő embereket és kivételes képességekkel rendelkező embereket utánozzanak. Nézik, hogy ezek az emberek mit tesznek, mit mondanak és miről beszélgetnek, és utánozzák őket, azon igyekezve, hogy ők is hozzájuk hasonló nagyszerű alakok legyenek, és ne legyenek többé hétköznapi, közönséges emberek. Ezért amikor a megtestesült Isten normalitásáról és gyakorlatiasságáról beszélgetünk, egyesek óhatatlanul ezt gondolják: „Az emberek bőszen dicsérik magukat, vonzónak láttatják magukat és dicsekednek, hogy mennyire mások, mint a többiek, mennyire különlegesek és nagyszerűek, Te pedig mindig olyan normálisként és gyakorlatiasként jellemzed magad. Nem észszerűtlen ez egy kicsit? Nem ostoba egy kicsit? A megtestesült Krisztus vagy, oly nemes identitással, oly nagy glóriával és oly nagy koronával a fejeden. Hogy jellemezheted magad hétköznapi, normális és gyakorlatilas személyként? És attól tartva, hogy az emberek nem fogják elhinni, még egy sor példát is felhozol annak bizonyítására, hogy mennyire normális, gyakorlatias és hétköznapi vagy. Ez természetszerűleg valamelyest zavarba ejtő.” Bár nem felel meg az emberi elképzeléseknek, a helyzet tényleg ez. Épp ilyenek a megtestesült Isten normalitásának, gyakorlatiasságának és hétköznapiságának konkrét megnyilatkozásai; ez tény, nem találhatom ki. Egyesek ezt kérdik: „Nem kellene legalább néhány példát említened, ami alapján az emberek úgy érezhetik, hogy különbözöl a többiektől és rendkívüli vagy, valamint hogy az identitásod és az imázsod különösképp magasztos és tiszteletet parancsoló?” Nos, sajnálom, hogy csalódást okozok nektek, de valóban nincsenek ilyen példák. Ami azt illeti, az, ahogyan leírom a viselkedésmódomat és azt, ahogyan az életben és a munkában cselekszem, a megtestesült Isten valódi megnyilatkozásai; ez egyszerűen ilyen objektív. Ez az egész valójában így van; nincsenek olyan példák, amelyek alapján az emberek úgy látják, hogy Én más vagyok, mint a többiek, hogy rendkívüli, nagyszerű vagyok, vagy hogy magasztos, tiszteletet parancsoló az imázsom. Egyesek ezt kérdik: „Nem tudsz kitalálni valamit? Az jobb benyomást keltene az emberek szívében és nem okozna csalódást nekik. Olyan normálisnak és gyakorlatiasnak, csak egy hétköznapi embernek írod le Magad; egyáltalán nem magasztos az imázsod! Akkor ki fog mégis bálványozni Téged és ki fog felnézni Rád? Ha az emberek nem néznek fel Rád vagy nem bálványoznak Téged, vajon akkor is lehet Számodra hely a szívükben?” Elmondom, hogy igazán nem keresem ezt. Teljesen rendben van, ha nem nézel fel Rám vagy nem bálványozol Engem; teljesen meg vagyok elégedve ezzel. Egyesek ezt kérdezik: „Ha az emberek nem néznek fel Rád vagy nem bálványoznak, azt akkor is Isten követésének nevezik?” Akár felnéztek Rám, akár bálványoztok Engem – ezek a dolgok nem fontosak; igazán nem törődöm velük. Ha nem néztek fel Rám vagy nem bálványoztok Engem, ám a szívetekkel fontolóra vesztek minden Általam mondott szót, minden Általam közölt igazság-aspektust, elfogadjátok azokat Isten szavaiként, és ezen szavak alapján viselitek magatokat, cselekedtek, valamint szemlélitek az embereket és a dolgokat, az elegendő – a szavaim nem hiába hangoznak majd el. Tegyük fel, hogy nem nézel fel Rám vagy nem bálványozol Engem, de az Általam szólt szavak és az Általam hirdetett prédikációk Isten elé vezetnek téged, lehetővé téve számodra, hogy megtudd, miként kell törekedni az igazságra, lehetővé téve számodra, hogy megtudd, miként kell az igazságalapelvek szerint cselekedni, amikor mindenféle dologgal szembesülsz, hogy megtanuld, hogyan viseld magad és cselekedj, hogy megtanuld, miként kell végezni egy teremtett lény kötelességét, hogy megtudd, hogyan kell hűségesnek lenni Istenhez és hogyan kell megfelelő színvonalon végezned a kötelességed, hogy megtudd, hogyan kell alávetni magad Istennek, félni Istent és kerülni a rosszat, és végül képessé véve arra, hogy levesd a romlott beállítottságaidat és Isten megnyerjen. Akkor a szavaim nem hangoznak el hiába és elérik a céljukat. Ami Engem illet, elegendő, ha helyesen tudtok bánni Velem, igazságosan és észszerűen kezelve Engem az alapelvek szerint. A veletek szemben támasztott követelményeim nem magasak. Korábban már említettem az együttműködésünkre vonatkozó három alapelvet: legyetek őszinték Krisztussal, tiszteljétek Őt és engedelmeskedjetek a szavainak. Ha e három alapelv szerint tudtok gyakorolni, az elegendő. Nincs szükségem arra, hogy az emberek bálványozzanak Engem, sem az emberek csodálatára és nagyra becsülésére nincs szükségem. Nincs szükségem arra, hogy az emberek egy képet alakítsanak ki Rólam a szívükben. Nem érdekelnek ezek a dolgok. Sokan különösen azokat az alakokat bálványozzák, akik magasztos színben tűnnek fel, különböznek másoktól, rendkívül tehetségesek és kiemelkedőek, mivel úgy vélik, hogy a megtestesült Isten nem lehet normális, gyakorlatias és hétköznapi Emberfia. Azok, akik sohasem találkoztak Velem, természetszerűleg azt feltételezik, hogy az imázsom magasztosabb a hétköznapi emberekénél, hogy különösképp tiszteletet parancsoló. Egyáltalán nem szabad így gondolkodnod. Egyáltalán nem vagyok tiszteletet parancsoló; elég kis termetű és alacsony vagyok. A szavaim és a tetteim különösképp normálisak és gyakorlatiasak a mindennapi életben. A mindennapi életem összes aspektusa – ahogyan öltözöm, a ruházatom, az étkezésem, a lakhatásom és a közlekedésem – rendkívül hétköznapi. Soha nem törekszem arra, hogy páratlan legyek és az egyedülállóságra sem törekszem soha. Csak azon igyekszem, hogy szabálykövető módon tegyem a dolgokat, az engem megillető rang szerint viseljem Magam, jól végezzem a munkámat, teljesítsem a szolgálatomat, és világosan és kimerítően elmondjam azt, amit kell. Ezen alapelvek szerint viselem Magam és cselekszem. Nincs meg Bennem az az emberi törekvés, hogy különböző legyek, hogy rendkívüli és nagyszerű legyek, és azon sem igyekszem soha, hogy egy szempillantásra felismerjenek a tömegben. Még ha nem ismersz fel a tömegben, akkor sem leszek egyálalán szomorú vagy feldúlt, úgy sem fogom érezni soha, hogy elveszítettem a tekintélyemet, és természetesen nem fogom azt mondani, hogy megsértesz.

Amikor beszélek, dolgozom és kapcsolatba kerülök veletek, akár az igazság valamely aspektusát közlöm vagy azért beszélek, hogy valamilyen szempontból megoldjuk a problémákat, vagy csak mindennapi dolgokról csevegek vagy beszélek valamiről, mindig arra törekszem, hogy megértessem Magam veletek, és bármiről is beszélek, azért teszem, hogy hasznára váljon az embereknek. Természetesen, ha a beszélgetés az igazsággal kapcsolatos problémákról szól, akkor még lényegesebb az, hogy lehetővé tegye az emberek számára, hogy elnyerjék az igazság gyakorlásához szükséges alapelveket és utakat találjanak ezeknek a problémáknak a megoldásához. Ha csak mindennapi dolgokról csevegünk, az még normálisabb, mivel az a normális emberi mivolt szükséglete. Mire vonatkozik a normális emberi mivolt e szükséglete? Azt jelenti, hogy az embereknek időnként szükségük van arra, hogy elmondják és megosszák azt, amit a mindennapi életükben látnak és hallanak. A hétköznapi dolgokról szóló beszélgetés, a csevegés és a másokkal való osztozás mind a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és racionalitás szükséglete. A dolgok megosztása Számomra inkább arról szól, hogy segítsek többet megértenetek erről a világról, erről a társadalomról és erről az emberiségről, valamint hogy megmondjam, miként kellene szemlélnetek a társadalomban és az emberiség körében történő dolgok némelyikét, hogyan értsétek a gonosz irányzatokat, hogyan értsetek különféle dolgokat és hogyan értsetek különféle embereket. Még amikor mindennapi dolgokról csevegünk vagy beszélgetünk, időről időre vagy röviden akkor is meg fogok vitatni néhány emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatos lényeges kérdést. Tehát, az alkalomtól függetlenül, amikor az emberek kapcsolatba kerülnek Velem, az, amit látnak, hallanak és felfognak Velem kapcsolatban az, hogy egyáltalán nem vagyok rendkívüli, hanem teljesen normális, gyakorlatias és hétköznapi vagyok. Ilyen emberi külsővel élve különösen szabadnak és nyugodtnak érzem magam, amikor emberekkel élek együtt. Ha azt hiszed, hogy bármely cselekedetem is rendkívüli vagy különbözik másokétól, vagy hogy a külső arcvonásaim bizonyos része vagy valamely más aspektusom másokétól eltérő vagy különösképp rendkívüli; ha így gondolkodsz, akkor nagyon nyugtalannak és kényelmetlenül fogom érezni magam. Nagyon nem szeretem, amikor az emberek ilyesmiket mondanak, és nagyon nem szeretem, ha az emberek így néznek Rám. Különösen egyes emberek, amikor először találkoznak Velem, megfigyelnek, pásztázzák a tekintetemet, az arcvonásaimat, gondosan figyelnek minden Általam használt szót és a hangszínemet, mivel azt akarják látni, hogy olyan különleges és másoktól különböző vagyok, mint ahogyan elképzelték. Mondom, erre nincs szükség; nem kell Engem megfigyelni vagy átvizsgálni. Nagyon hétköznapi és normális ember vagyok. Amikor Velem érintkezel, légy nyugodt, szabad és fesztelen. Ha folyton megfigyelsz és vizsgálódsz, minél jobban vizsgálódsz, annál fáradtabb leszel és annál inkább össze fogsz zavarodni. Ha átvizsgálsz és megfigyelsz, egyre nagyobb ellenszenvet és undort fogok érezni irántad. Bárhogyan is vizsgálsz át Engem, ha nem érted azt, amit mondok, nem tudod, hogy valójában mire is vonatkoznak a szavaim és mely igazságalapelveket kell itt megérteni, akkor mi haszna a vizsgálódásodnak? Még visszatetszőbb a vizsgálódásod. Egyszer valaki – nem tudom, hogy hosszú ideje figyelt-e vagy véletlenül látta meg – azt mondta, hogy a szememben van egy fényes pont, és hogy az az egy tekintet elég volt ahhoz, hogy megmutassa: Isten vagyok. Én ezt kérdeztem: „Mi mást láttál még? Láttad, amint Isten Lelke galambként leszáll Rám? Láttál egy kétélű karcot, amit kijön a számból? Láttad fényoszlopként az egész testemet? Láttál vasvesszőt a kezemben? Azt mondod, fényes pontot láttál a szememben, de helytelen, amit mondasz. A Biblia azt mondja: „… szeme, mint a tűz lángja.” A te értelmezésed szerint lángként kellett volna látnod a két szememet ahhoz, hogy érzékelj valamit Isten isteni aurájából, de te csak egy fényes pontot láttál, úgyhogy ez azt jelenti, hogy becsmérled Istent.” Mondjátok meg Nekem, hát nem bolondot csinált magából ez az ember? Nem a kicsi érettség megnyilvánulása ez? (De igen.) Mondom neked, nem kell megfigyelned vagy vizsgálgatnod ezeket a dolgokat. Ha csak odafigyelsz ezekre az Általam kifejezett szavakra, az elegendő ahhoz, hogy lehetővé tegye számodra a belépést az igazságvalóságba, és azt, hogy az üdvösség útjára lépj. Milyen problémák fognak felmerülni, ha ragaszkodsz a megfigyeléshez? Nemcsak hogy nem lesznek eredmények, de arra sem leszel képes, hogy a legcsekélyebb mértékben is megismerd Istent, az Istenről alkotott elképzeléseid pedig egyre erősebbé válnak. A megtestesült Istennek végképp semmi köze nincs Isten személyéhez és Isten valódi testéhez, amelyekről Ő beszél, sem Istennek a Jelenésekben Isten által megjövendölt képmásához, illetve Isten azon képmásához, amelyet az emberiség a múltbéli feljegyzésekből látott. Ezért bárhogyan is figyeled a megtestesült Istent, Ő mindig normális és gyakorlatias, egy hétköznapi személy; nem fogja olyan oldalát mutatni neked, amely rendkívüli vagy másoktól különböző. Nos, mit értek e szavak alatt? Egyszerűen azt mondom neked, hogy nem szabad megfigyelned vagy átvizsgálnod a megtestesült Istent. Minél jobban vizsgálgatod, Isten annál távolabb kerül tőled. Ha nem vizsgálgatod, hanem tisztán aláveted magad és képes vagy elfogadni az igazságot, a Szentlélek meg fog világosítani és meg fog világítani téged, és rávezet, hogy megértsd az igazságot. Ha folyton megfigyeled és vizsgálgatod Őt, a Szentlélek le fog mondani rólad. Ha egyszer a Szentlélek lemond rólad, az olyan lesz, mintha az egész látomásod elfeketedne és semmit nem tudnál kivenni. Nem fogod érteni Isten szavait, amikor olvasod őket; amikor bármi történik veled, nem fogod tudni átlátni vagy tudni azt, hogy mit tegyél, és nem fogod tudni, hol kezdd, amikor másokkal beszélgetsz. Még az olyan legegyszerűbb dolog elvégzésekor is oly kínosan fogod érezni magad és tanácstalan leszel, amelyet korábban meg tudtál csinálni. Ez az, amikor a dolgok teljesen elromlanak. Jó jelek ezek? (Nem.) Tehát amikor ezek a jelek feltűnnek, gyorsan vissza kell fordulnod, és fel kell hagynod Isten megfigyelésével és átvizsgálásával. És ne tedd akkor sem, amikor ezek a jelek nem tűnnek fel. Miért ne tedd? Ez az út nem vezet sehová; nem ezt az utat kell választanod. Az út, amelyet Isten követésében választanod kell az, hogy elfogadod az igazságot és aláveted magad Istennek, nem pedig az, hogy megfigyeled, átvizsgálod vagy teszteled Istent. Különösen a megtestesült Isten esetében: ha még soha nem láttad Őt és nem tudod, hogy néz ki, normális dolog az, hogy gondosan felméred Őt, amikor először találkoztok. Miután felmérted, van némi benyomásod Róla, és megfeleltetheted az Ő hangját a prédikációk felvételein megszólaló hangnak: „nos, így néz ki a megtestesült Isten, ilyen magas és így öltözködik. Igazán normális, gyakorlatias és hétköznapi – ez mind igaz, épp ahogyan Isten szavai leírják.” Ez elég; itt állj meg. Ne fektess több erőfeszítést abba, hogy vizsgálgatod ezt a dolgot a szívedben. Legközelebb figyelj oda alaposan arra, hogy mit közöl Isten, tűnődj el, hogy az Isten által megbeszélt dolog az igazság mely aspektusát foglalja magában, ezt gyorsan írd le, majd a szíved segítségével elmélkedj rajta, és miután megértetted, ültesd a gyakorlatba. Így kell helyesen bánni Krisztussal – a megtestesült Istennel. Nem számít, hogyan beszélek, nem számít, milyen tartalmat közlök, amikor abban a megtestesült Isten benne foglaltatik, mindig Isten normalitását, gyakorlatiasságát és hétköznapiságát próbálom megismertetni veletek, ahelyett, hogy a rendkívüliséggel, a nagysággal, az egyediséggel vagy a másoktól különbözőséggel hoznátok összefüggésbe, illetve ilyenként ismernétek Őt. Minden Általam tárgyalt dolog, minden Általam mondott példa ehhez a témához – a megtestesült Isten normalitásához, gyakorlatiasságához és hétköznapiságához kapcsolódik. Biztosan nem fogok kitalálni valamit, hogy tévesen úgy gondoljátok, hogy más vagyok, mint a többiek, rendkívüli vagy nagyszerű vagyok, hogy látszik rajtam, hogy vezető vagyok, egy nagy ember nagylelkűsége van meg bennem, vagy egy nagy ember széles látókörével és magasságával rendelkezem. Hadd mondjam el neked, soha nem értem, hogy a „magasság” vagy a „széles látókör” mit jelent, és nem is töprengek ezeken az aspektusokon, illetve nem adom bele a szívem-lelkem ezekbe. Min töprengek? Azon töprengek, hogy milyen témákról beszélgessek veletek, amelyek elvezethetnek titeket az igazságvalóságba, hogy mely témák ösztönözhetnek, vezethetnek, segíthetnek és adhatnak útmutatást nektek, hogy meglegyen bennetek a hajlandóság és az elhatározás a szenvedésre és arra, hogy árat fizessetek, és képesek legyetek törekedni az igazságra, jól végezni a kötelességeteket és elérni az üdvösséget. Mindig fontolóra veszem, hogy mely témákról beszéljek és mely prédikációkat hirdessem, hogy az emberek ráléphessenek az üdvösség útjára, megfelelő színvonalon teljesítsék a kötelességüket és valódi teremtett lényekké váljanak. Bármilyen témáról is beszélek, mindig igyekszem segíteni titeket abban, hogy megfelelő színvonalú teremtett lényekké váljatok, megtanuljátok alávetni magatokat Istennek és istenfélő szív alakuljon ki bennetek. Azon soha nem gondolkodom, hogy milyen szavakat mondjak, amelyek arra késztetnének, hogy felnézzetek Rám vagy mit tegyek, hogy csodáljatok Engem, hogy a szívetek mélyén úgy érezzétek, hogy épp oly kifürkészhetetlen vagyok, mint egy híres vagy egy nagy ember; ezek egyike sincs az Én szívemben. Soha nem gondolkodtam azon, hogy miként kellene beszélnem, hogy milyen legyen a beszédstílusom, vagy hogy hogyan kellene viselkednem ahhoz, hogy úgy érezzétek, nagyon magasztos vagyok, hogy elérjem, hogy képtelenek legyetek kifürkészni vagy elérni Engem, és hogy nagyon jelentéktelennek és tudatlannak tüntesselek fel benneteket. Soha nem gondolkodom ezeken a szívem mélyén, és soha nem beszélek vagy cselekszem azért, hogy megóvjam a saját státuszomat, a rólam alkotott képet vagy az identitásomat; Én csak teljes szívvel végzem a szolgálatomat.

Időnként, amikor fáradt vagyok, elmegyek oda, ahol a testvérek élnek, hogy tegyek egy sétát vagy körülnézzek. Néha a gazdaságban is körbesétálgatok, megnézem a veteményeseket, a disznókat és a juhokat. Amikor látok egy kiscicát, én is megsimogatom, megölelem és beszélek hozzá. Amikor egy cuki kiskutyát látok, azt is megölelem. Volt egy anyakutya, amelyik több mint tíz kiskutyának adott életet. Olyan boldog volt az emberek előtt, mintha valami elismerést szerzett volna. Dicsértem őt, így szólva: „Most elégedett vagy magaddal, ugye? Nézd, ilyen sok kiskutyának adtál életet, valóban nagyszerű munkát végeztél, jól csináltad!” Megsimogattam és megöleltem a nyakát. Meglátogatom a kutyakenneleket, a termőföldeket és a veteményeseket is, körülnézek mindenütt; igazán szép. Mondjátok meg Nekem, vajon azok a nagy alakok elmennek ezekre a piszkos, büdös és rendetlen helyekre? Nem. Különösen az afféle helyek, mint a kutyakennelek és a disznóólak a kellemetlen szagukkal – a legtöbb ember nem hajlandó odamenni. Én sem szeretem a rossz szagokat és a kellemetlen bűzt, ám egy kiskutya enyhe szaga elviselhető. A kiskutyák néha Hozzám dörgölőznek, megpuszilják és megnyalják az arcomat, Én pedig megölelem őket. Az állatok nagyon egyszerűek; bíznak a gazdájukban és nem kell óvakodniuk, ezért kedvükre játszhatnak és érintkezhetnek a gazdájukkal. Ilyen egyszerű az életük. Egyesek folyton azt mondják, hogy ők szeretik a kutyákat, a kis állatokat és törődnek a kis állatokkal, amikor azonban arra kéred őket, hogy öleljenek meg egy kiskutyát, vonakodnak. Így szólnak: „A kutyák piszkosak és büdösek, akár még vírusokat is hordozhatnak!” Én ezt mondom: „Olyan nyűgös vagy. Hát nem kedveled a kis állatokat? Ez nem azt jelenti, hogy igazán szeretnéd őket.” Nem igencsak képmutatók az ilyen emberek? (De igen.) Nem tartják magukat hétköznapi embereknek; azt hiszik, hogy nemesek, rangosak és nagyszerű alakok, úgyhogy miként is tudnának ezekkel az emberek által jelentéktelennek tartott a kis állatokkal érintkezni? Még ha a kezükkel meg is érintik őket, akkor is gyorsan kezet kell mosniuk és fertőtleníteniük kell, sőt át is öltöznek, amikor pedig hazaérnek, azonnal megfürdenek. Ennyire komolyan veszik a tisztaságot. Mondjátok meg Nekem, hát nem furcsák az ilyen emberek? Ha nem igazán szereted a kis állatokat, ne játszd meg magad. Amint az emberek azt látják, hogy megjátszod magad, tudják, hogy túlságosan képmutató és őszintétlen vagy, rosszul lesznek, amikor meglátnak és rossz benyomásuk van rólad. Ha nem szereted az állatokat, semmiképp ne játszd meg magad és ne próbálj jó színben feltűnni. Minél inkább próbálsz jó színben feltűnni, az emberek annál rondábbnak és alantasabbnak fognak tartani. Oly sokkal jobb őszintének és hitelesnek lenni. Ha nem tudsz őszinte és hiteles lenni, az azt bizonyítja, hogy gond van az emberi mivoltoddal. A megtestesült Isten normalitása és gyakorlatiassága mindenképp tény, és a hétköznapisága is tény. Sokan látták ezeket a dolgokat, amikor kapcsolatba kerültek Vele, és tudják, hogy ezek tények. Ezeket a tényeket kell a leginkább megértenetek és tudnotok. A megtestesült Isten ilyen hétköznapi, normális személy, ez pedig ellentétben áll az emberek elképzeléseivel. Ha úgy viselkedne, ahogyan a romlott emberiség, azzal dicsekedve, hogy mennyire más, mint a többiek, függetlenül attól, hogy tett-e valami jelentős vagy jelentéktelen dolgot, és megpróbálná kiemelni Magát, az talán megfelelne az emberek elképzeléseinek. Egyrészről ott vannak a romlott emberiség különféle megnyilvánulásai, másrészről pedig ott a megtestesült Isten, aki annak ellenére, hogy oly sok igazságot kifejezett, még mindig egy hétköznapi emberéhez hasonló normális megnyilvánulásokat tanúsít – az efféle megnyilvánulások közül melyik pozitív dolog, ami az emberek javát szolgálja? Melyik negatív dolog, amit az emberek utálnak és elutasítanak? Most már valamennyire képesek vagytok tisztán látni ezt? (Igen.) Akkor nem kell tovább részleteznünk; folytassuk a legutóbbi témával.

Legutóbb egy másik témáról – a megtestesült Istennel kapcsolatos elképzelések és képzelődések elengedéséről beszélgettünk: arról, hogy a megtestesült Istent nem említjük egy napon a romlott emberiséggel, igaz? (Igen.) Ezzel a témával kapcsolatosan felsoroltam a megtestesült Isten bizonyos konkrét megnyilvánulásait abban, ahogyan viseli Magát és cselekszik az Ő emberi mivoltának szemszögéből, valamint felsoroltam a természetlényege bizonyos megnyilvánulásait – azt, hogy nem csap be, nem harcol, nem küzd, nem mesterkedik, nem becsmérel másokat, nem áll bosszút, nem csábít és így tovább. Ezek közül legutóbb beszélgettünk egy kicsit arról, hogy nem csap be, nem harcol és nem küzd. Ez alkalommal melyik megnyilvánulásról beszélgessünk? (Arról, hogy nem mesterkedik.) Az, hogy nem mesterkedik, ahhoz hasonlóan, hogy nem csap be, nem harcol és nem küzd, szintén egy olyan alapelv, amely szerint a megtestesült Isten, ez a hétköznapi személy, viseli Magát és cselekszik. Ez az alapelv természetesen az Ő emberi mivoltának lényegét és az Ő természetét is érinti. Az, hogy nem mesterkedik, szintén a megtestesült Isten, e hétköznapi személy természetlényegének egy konkrét megnyilvánulása, illetve a magatartásának egy aspektusa. Könnyen érthető az a kifejezés, hogy „nem mesterkedik”? Mindannyian értitek? (Igen.) A legalapvetőbb értelmezése annak, hogy nem mesterkedik, az, hogy nem sző cselt és nem folyamodik taktikákhoz és ravasz tervekhez. Nevezetesen, amikor akár a munkában, akár a mindennapi életben kapcsolatba kerülök és együttműködöm veletek, Én mindig őszinte és hiteles vagyok. Nem folyamodom taktikákhoz, nem szövök ravasz terveket és nem szervezkedem, hanem őszintén beszélek, ami a szívemen, a számon, és úgy közlöm veletek a dolgokat, ahogyan azok vannak. Nem mesterkedem ellenetek és nem csaplak be titeket. Nem fogok virágnyelven beszélni, hogy elnyerjem a bizalmatokat, majd rávenni arra, hogy hajlandóak legyetek feláldozni magatokat, szenvedni és árat fizetni. Láttatok már olyat, hogy Én ezt csinálom? (Nem.) Ha megkérdezlek titeket, biztosan nemmel fogtok válaszolni, de tudtok-e példát mondani erre? Ha mindegyikőtök tud példát mondani, akkor ez a tény cáfolhatatlan bizonyítékot nyer, ti pedig valóban érteni fogjátok valamelyest ezt a pontot – azt, hogy nem mesterkedem. Valaki például azt mondja, hogy a világban tanult bizonyos készségeket és ért egy bizonyos szakmához. Épp úgy adódik, hogy Isten házában van egy munka vagy egy feladat, amely ezzel az általa tanult szakmával kapcsolatos. Beszélek vele és ezt mondom: „Értesz egy kicsit ehhez a szakmához, és épp úgy alakult, hogy Isten házában van munka ezen a területen. Tudod jól végezni ezt a munkát a szakmai tudásod alapján, valamint a szakterületetek szabályai és alapelvei szerint? Ha hajlandó vagy, akkor ez a munka a tiéd.” Van ebben bármiféle mesterkedés vagy kihasználó szavak? Vannak olyan szavak, amelyek egy tervet rejtegetnek? (Nincsenek.) Biztosak vagytok benne, hogy nincsenek? (Biztosak.) Mivel magad ajánlottad magad és úgy mutatkoztál be, mint aki ért ehhez a szakmához, Én pedig hallottam a helyzetedről, számodra jelöltem ki ezt a munkát. Ha hajlandó vagy végezni és azt mondod: „Elfogadom ezt Istentől; vállalom ezt a munkát, ezt a kötelességet”, vagyis önként vállalkozol erre, akkor jól kell csinálnod. Ha nem vagy hajlandó, megmondhatod a szemembe, hogy nem akarod végezni ezt a kötelességet. Kényszerítenélek? (Nem.) Az emberekkel való bánásmódot illető alapelveim szerint nem kényszerítenélek. Semmiképp nem kényszerítem a lovat ivásra, és nem kényszerítelek arra téged, hogy a személyes akaratomnak megfelelően tégy dolgokat. Nem fogok csináltatni dolgokat veled, ha nem akarod vagy ha úgy teszel mintha, mivel ilyen az identitásom, a szavaimnak súlya kell legyen, illetve a határozottságuk és a megváltoztathatatlanságuk tekintetében olyanoknak kell lenniük, mint egy császár szavainak. Toleránsan bánok az emberekkel; megadom neked a választás szabadságát. Mindig Isten háza munkájának szükségletei alapján szervezem a munkát. Ha vannak olyan emberek, akik tapasztalattal rendelkeznek az adott területen, vagy akik jártasak az adott területen, hajlandóak elvégzeni a munkát és jobban is tudják csinálni, az természetesen nagyszerű. Ha senki nem érti, akkor a rendelkezésünkre álló képességekkel annyit teszünk, amennyit tudunk, oly mértékben, amennyire tudjuk. Az Én alapelvem ez. Ha kijelölnek számodra egy bizonyos munkát, de ezt mondod: „Nem akarom csinálni. Nem szeretem, ha az emberek kihasználnak vagy Isten háza irányít; magam döntök”, akkor rendben van, Isten háza nem fog használni téged. A kötelességtevés olyasmi, amit készségesen és önként csinálsz. A gyülekezet csak akkor szervezhet munkát az emberek számára, ha hajlandóak végezni a kötelességüket, miután hinni kezdenek Istenben. Ha nem vagy hajlandó végezni a kötelességedet, Isten háza nem fog kényszeríteni téged, Én pedig még kevésbé használom fel az identitásomat és a státuszomat arra, hogy gyülekezeti munka végzésére kényszerítselek. Isten választott népe kizárólag az igazság megértése következtében teszi a kötelességét és végez munkát. Ha az emberek nem értik az igazságot, Isten háza nem fogja arra kényszeríteni őket vagy azt követelni tőlük, hogy végezzék a kötelességüket, Én pedig még kevésbé fogom arra késztetni az embereket, hogy teljességgel az Én akaratom szerint cselekedjenek. Ha tehát azt akarom, hogy valamit csinálj, egyenesen meg fogom mondani. Semmiképp nem fogok taktikákhoz folyamodni, közvetett célzásokat tenni vagy burkolt nyelven szólni, hogy rájöjj, mire gondolok. Nem fogom ezt tenni. Ha megvan az érettséged és érzékeled a terhet, hogy végezz némi munkát Isten háza számára, egyenesen meg foglak kérdezni: „Hajlandó vagy vállalni ezt a munkát?” Vagy még félreérthetetlenebbül ezt mondom: „Vállald ezt a munkát.” Egyértelműen beszélek, egyszerű nyelven. Amennyiben ember vagy, megérted. Nem kell agysejteket pazarolnod arra, hogy töprengj és felfogd a szavaim valódi jelentését, vagy azt, hogy miért mondtam őket. Nem foglak arra kényszeríteni, hogy törd a fejed a szavaim jelentésén; egyenesen megmondom neked. Akármi is legyen a szavaim szó szerinti jelentése, az az. Továbbá vajon miért kérlek arra, hogy végezd ezt a munkát? Azért, mert olyan ember vagy, aki teszi a kötelességét Isten házában és hajlandó vagy tenni a kötelességedet Isten házában. Akkor pedig kötelességed vállalni minden olyan munkát Isten házában, ami megköveteli, hogy kivedd a részed. Bármilyen munkával vagy bármilyen feladatokkal is bízlak meg, teljességgel rád bízom, mert istenhívőnek tekintelek. Felelősségedként, kötelezettségedként és kötelességedként kell elfogadnod; így helyes. Akár arról van szó, hogy munkát bízok rád vagy feladatokat jelölök ki számodra, az mind azért történik, hogy teljesítsd a teremtett lény kötelességét, valamint azért, hogy keresd az igazságot és elnyerd az igazságot a kötelességed végzése során. Itt nincs ügyleti kapcsolat, nem is rábeszéllek, illetve nem is csaplak be téged. Minden elhangzott szó és kiosztott feladat pozitív és nyitott; nincsenek titkok. Nincs szó pénzről, anyagi dolgokról, nincsenek benne érdekek, sem pedig kihasználás vagy kihasználtság viszonya nem merül fel. Egyáltalán nem az erősségeid, készségeid vagy a szakmai tudásod kihasználásáról van szó, hogy Isten háza hasznot húzzon ezekből; Isten háza semmiképp nem tesz ilyet. A kötelességtevés teljes mértékben abból fakad, hogy az ember készséges és hajlandó; Isten háza soha senkit nem kényszerít. Az, hogy elfogadod ezt a kötelességet, egyenlő azzal, amit neked teremtett lényként tenned kell. Ennek a kötelességnek a végzése az út is, amelyen megtapasztalhatod Isten munkáját és elérheted az üdvösséget. A kötelességed végzése révén megtanulod alávetni magad Istennek, elnyered az igazságot és ezzel megkapod Isten elfogadását, emlékezését és elismerését. Ez az a gyümölcs, amelyet az általad odaadottakból le kell aratnod. Ezért kötelességedként kell elfogadnod ezt a munkát, mindenféle kétség és gyanakvás nélkül. Bármit kérek tőled, őszintén megmondom. Szeretem az egyszerű beszédet. Nem kell rábeszélnem téged, mint egy hároméves gyereket, kerülgetni a forró kását, rébuszokban beszélnem és szépeket mondanom neked. Nem fogom ezt csinálni. Ha tudsz énekelni vagy táncolni és megvannak a veleszületett állapotaid, akkor, ha ez a kötelesség a feladatod, el kell fogadnod. Ha ezt mondod: „A veleszületett állapotaim alapján nem igazán vagyok alkalmas erre a kötelességre. Nem gond, ha nem végzem ezt a kötelességet?” Rendben van. A te szabadságod; nem foglak kényszeríteni.

Bármit is mondok vagy bármire is kérlek titeket, abban nincs mesterkedés. Amikor vezetőkkel és dolgozókkal beszélek, megkérdezem őket: „Milyen mostanában a gyülekezeti élet? Az újonnan jöttek elkezdték élni a gyülekezeti életet – milyen problémáik vannak még? Megoldottátok őket? Mi a véleményük, miután Isten házából származó filmeket vagy tapasztalati tanúságtételeket néztek?” Egyes vezetők és dolgozók nem tudnak válaszolni. A szívükben így töprengenek: „Arra próbálsz rávenni, hogy felfedjem a valódi helyzetemet? Ellenőrzöd, hogy végeztem-e bármennyi tényleges munkát? Figyelmesen kell válaszolnom, nem lehetek óvatlan! A jól elvégzett munkáról beszélhetek, de semmiképp nem szabad megemlítenem, ha valamilyen munkát nem végeztek el vagy nem jól végeztek el. Amint említést teszek róla, az le fogja leplezni a problémát!” Amikor tehát beszámolnak a munkájukról, mindig vonakodnak, hogy egy szóval is többet mondjanak, és nagyon félnek a problémák leleplezésétől. Az ilyen emberek gondolkodása bonyolult. Amikor kérdezek tőlük valamit, a szavak valójában ott vannak a nyelvükön, mégsem mondják ki egyenesen. El kell tűnődniük és fel kell dolgozniuk azokat a fejükben: „Miért kérdezed ezt? Hogy válaszolhatok megfelelően úgy, hogy egyrészt ne ismerd meg a valós helyzetet, másrészt pedig úgy, hogy elégedett légy?” Ami azt illeti, egyetlen Általam kimondott szót sem engedek át egy mentális szűrőn. Milyen állapotban teszek fel kérdéseket? Amikor látok valakit és tudom, hogy melyik munkáért felelős, azonnal arra gondolok, hogy milyen konkrét feladatokat tud elvégezni, milyen problémákkal találkozhat a munkája során és milyen nehézségekkel nézhet szembe. Ezekre gondolva egyenesen megkérdezem: „Milyen mostanában a gyülekezeti élet azokban a gyülekezetekben, amelyekért felelős vagy? A gyülekezetvezetők és a diakónusok mind megfelelőek? Tudják a testvérek, hogy miként kell enni és inni Isten szavait? A többségük tart lelki áhítatot? A szabadidejükben tanulnak énekeket és táncokat? Hogy halad az evangelizációs munka?” Minden Általam feltett kérdés egyenes és egyértelmű, nincs benne tesztelés vagy hátsó szándék. Csak a munkával és az emberek életbe való belépésével törődöm. Bárhogyan is válaszolsz, nem kerülsz abba a helyzetbe, hogy teszteljelek, és semmit sem fogok ütőkártyaként felhasználni ellened; nem kell attól tartanod, hogy elárulod magad vagy hogy lesz valami, ami felhasználható ellened. Egyszerűen csak a munkáról próbálok érdeklődni, nem kérdezősködöm szándékosan senkinek a helyzetéről, és nem is veszek célba senkit elbánás vagy elbocsátás céljából. A gyülekezet nem bonyolódik osztályharcba vagy frakciós vitákba – tényleges munkát végez. Néha, amikor testvérekkel, illetve vezetőkkel és dolgozókkal találkozom, csak fesztelenül csevegni akarok egyet, mondani néhány szívből jövő szót és beszélni pár mindennapos dologról. Időnként megkérdezem azt is, hogy milyen problémák akadnak még a gyülekezet munkájában. Minden, amit mondok, hétköznapi nyelven szól, hiteles szavak. Például megkérdezem tőletek a következőt: „Milyen a gyülekezeti élet mostanában? Minden összejövetel hasznára válik a testvéreknek? Tudja a gyülekezeti élet segíteni a tényleges problémák megoldását?” Egyesek így válaszolnak: „A gyülekezeti élet nem jó mostanában. Bár összegyűlünk, nincsenek nagy eredmények és alapvető problémákat nem sikerül megoldani.” Erre megkérdem: „Miben áll a probléma?” A legtöbb ember nem tud válaszolni. Mondjátok meg Nekem, van bármilyen csapda a kérdésemben? Van mögötte cselszövés? Egyáltalán nincs. Csak azért kérdezek, hogy tájékozódjam a munkáról és felfogjam a helyzetet, hogy közölhessem veletek az igazságot és megoldjuk a problémákat. Bárhogyan is válaszoltok, nem kerültök abba a helyzetbe, hogy teszteljelek. Néhány viszonylag egyszerű ember őszintén tud válaszolni. Ők ezt mondják: „A testvérek épphogy elfogadták Isten munkáját és még nincs sok tapasztalatuk. Az összejövetelek során nincs mit mondaniuk. Ha túl sokat olvasnak Isten szavaiból, nem tudják felfogni őket, el is álmosodnak és nem tudják befogadni. Nem tudjuk, hogyan oldjuk ezt meg.” Én így szólok: „Ez könnyen megoldható. Először énekeljen mindenki egy éneket, majd táncoljon egy kicsit és aztán olvassanak Isten szavaiból. Azok, akiknek van megértésük, beszélhetnek a megértésükről, akiknek pedig van tapasztalatuk, beszélhetnek a tapasztalatukról. Azok is felvethetik az aktuális nehézségeiket, akiknek nincs megértésük és tapasztalatuk, és engedjék, hogy a tapasztalattal rendelkező testvérek segítsenek megoldani őket. Így vajon nem lesznek gyümölcsözőek az összejövetelek? A kis érettséggel rendelkezők is épülhetnek.” Látod, hát nem oldja ez meg a problémát? Amikor az emberekkel csevegek és időnként felteszek néhány kérdést, a bonyolult gondolkodású emberek így tűnődnek: „A kérdésed nagyon közvetlen. Nem tudom, mit értesz alatta. Körültekintően kell válaszolnom!” Mondom, tévedsz. Bárkivel is beszélek vagy bármilyen kérdést teszek is fel, a végső cél mindig az, hogy feltárjam és megoldjam a problémákat, hogy segítselek titeket és útmutatást adjak nektek, és hogy segítselek titeket a problémák megoldásában. Először is, nem arról van szó, hogy leleplezzelek és bolondnak állítsalak be téged. Másodszor, nem azért teszem, hogy teszteljem, hogy igazat mondasz-e, vagy hogy jámbor ember vagy-e. Harmadszor, nem azért teszem, hogy kicsaljam belőled, hogy felfedd a valódi helyzetedet. Negyedszer, még kevésbé annak vizsgálatáról van szó, hogy alkalmas vagy-e a munka elvégzésére vagy hogy tudsz-e tényleges munkát végezni. Ami azt illeti, nem számít, hogyan csevegek veled, az egésznek az a célja, hogy segítsen és útmutatást adjon neked a kötelességed teljesítéséhez, a munka jó elvégzéséhez és a problémák megoldásához. Egyesek túlgondolják az egyszerű érdeklődésemet, és nagyon tartanak attól, hogy valami rejtett jelentés van benne. Vannak, akik ráadásul azt gyanítják, hogy mesterkedem ellenük. Nyilvánvalóan a problémák megoldásában akarlak segíteni, te mégis tévesen azt hiszed, hogy mesterkedem ellened. Hát nem igazságtalanság ez Velem szemben? (De az.) Nos, mi itt a gond? Az emberi szív csalárd! Bár lehet, hogy az emberek a következőt hangoztatják: „Te Isten vagy, igazat kell mondanom Neked és őszintének kell lennem Veled szemben. Követlek Téged, hiszek Benned!” – mélyen legbelül nem így gondolják. Lehetnek az én kérdéseim bármilyen hétköznapiak és egyszerűek, az emberek gyakran túlérzékeny módon értelmezik őket. A feltételezéseik, majd az átvizsgálásuk során sokat csűrik-csavarják a dolgokat, és úgy tűnik, mintha megtalálták volna a végleges választ, valójában azonban az messze áll az Én szavaim eredeti szándékától. Nyilvánvalóan egy nagyon egyszerű kérdésről van szó, ők mégis túlgondolják. Hát nem túlérzékenyek az ilyen emberek? Bármit kérdezek, a szívük összefacsarodik, miután meghallották: „Miért kérdezed ezt? Hogyan válaszolhatok úgy, hogy eleget tegyek Neked, de ne fedje fel a hiányosságaimat? Mit kellene mondanom elsőként, és mit később?” Három-öt másodpercen belül elhangoznak a szavak, késlekedés nélkül. Az agyuk gyorsabb a számítógépnél. Miért oly gyors? Ez a folyamat valójában már a második természetükké vált; ez a szokásos trükkjük és stílusuk abban, ahogyan az emberekkel bánnak és a dolgokat kezelik. Mindenki ellen mesterkednek. Ezért bármennyire egyszerűek is a kérdéseim, ők túlgondolják, és azt hiszik, hogy van valamilyen indítékom vagy célom. A szívük mélyén így tűnődnek: „Vajon nem fogom leleplezni a valódi helyzetemet, ha őszintén válaszolok? Az egyenlő azzal, hogy kiárusítom magam. Nem engedhetem, hogy megismerd a valódi helyzetemet. Hogy kellene megfelelően válaszolnom? Hogy tehetlek boldoggá és elégedetté, hogyan érhetem el, hogy jó benyomásod legyen rólam és továbbra is használj engem?” Nézd, milyen csalárdak ezek az emberek! Ezeknek az embereknek túl bonyolult a gondolkodásuk. Bárhogyan is beszélek hozzájuk, kételkedni és vizsgálódni fognak. Az ilyen emberek vajon tudják gyakorolni az igazságot? Alkalmasak lehetnek arra, hogy Isten használja őket? Egyáltalán nem. Ez azért van, mert az efféle emberek gondolkodása túlságosan összetett és egyáltalán nem egyszerű; bárki láthatja, aki hosszú időn át kapcsolatban van velük. Az emberek különösképp ügyesen mesterkednek, de vajon mesterkedem Én valaha is ellenetek, amikor veletek beszélek és kommunikálok? (Nem.) Akár a személyes állapotodról, akár a munkád helyzetéről próbálok érdeklődni, az mindig azért van, hogy segítsek neked, hogy megoldjam a munkában felmerülő problémákat. Még ha hibázol és metszés vagy elbocsátás vár rád, akkor sem fogok mesterkedni ellened, sem gyötörni nem foglak. Ha egyszer a probléma megoldódik, vége van. Isten háza nem fog mesterkedni ellened, nem fog gyötörni és még kevésbé fogom a hibáidat ütőkártyaként felhasználni ellened és nem elengedni őket, vagy azon gondolkodni, hogy miként járathatlak le és érhetem el, hogy mindenki elszigeteljen és elutasítson téged, amitől annyira reménytelennek érzed magad, hogy önként lemondasz. Semmiképp nem fogom ezt tenni. Ha nem vagy alkalmas arra, hogy vezető vagy dolgozó legyél, legfeljebb ezt mondom majd? „Túl gyenge a képességed és nincs lelki megértésed. Nem vagy alkalmas arra, hogy vezető vagy dolgozó légy. Még ha vezetőnek vagy dolgozónak választanának, akkor sem tudnál tényleges munkát végezni.” Isten háza biztosan nem fog gyötörni vagy mesterkedni ellened emiatt.

Megvannak az alapelvek arra vonatkozóan, hogy Isten háza milyen embereket léptet elő és használ és milyen embereket nem használ, hogy milyen embereket művel és milyen embereket nem: ez mind Isten háza munkájának szükségletein alapszik. Bárkit is léptetnek elő és használnak, a cél az illető művelése, hogy jól végezhesse a kötelességét és tudja, miként kell megtapasztalni Isten munkáját, valamint, hogy képes legyen munkát vállalni és az igazságalapelvekkel összhangban cselekedni. Bármilyen problémát is oldanak meg épp, a cél az, hogy lehetővé tegyék számára, hogy többet megértsen az igazságból, és hogy megtanulja, miként kell okulni és tisztánlátást nyerni a különféle emberekből, eseményekből és dolgokból, amelyekkel találkozik. Ily módon minden szempontból könnyebb számára belépni az igazságvalóságba. Nem arról van szó, hogy kihasználnának, hogy szolgálatot tégy, még kevésbé arról, hogy kihasználnának, hogy betölts egy üres pozíciót, mert nem találnak alkalmas személyt, csak azért, hogy kirúgjanak, amikor eljön az, aki alkalmas. Nem így megy ez. Valójában arról van szó, hogy lehetőséget kapsz, hogy képezd magad. Ha törekedsz az igazságra, szilárdan fogsz állni; ha nem törekedsz az igazságra, még mindig nem tudsz majd szilárdan állni. Egyáltalán nem arról van szó, hogy mivel ellenére vagy Isten házának, fogást fog találni rajtad és keresni fogja a lehetőséget a kiiktatásodra. Ha Isten háza azt mondja, hogy művelni fog és elő fog léptetni téged, valóban művelni fog. Az számít, hogy miként törekedsz az igazságra. Ha a legkevésbé sem fogadod el az igazságot, akkor Isten háza le fog mondani rólad és nem fog többé művelni téged. Egy ideig tartó művelést követően egyeseket elbocsátanak, mert gyenge képességűek és nem tudnak tényleges munkát végezni. Vannak, akik a művelésük időszaka alatt a legkevésbé sem fogadják el az igazságot, akaratosan viselkednek, valamint akadályozzák és zavarják Isten házának munkáját, és elbocsátják őket. Mások pedig egyáltalán nem törekednek az igazságra, az antikrisztusok útját járják, mindig hírnévért, nyereségért és státuszért dolgoznak, és elbocsátják és kiiktatják őket. Ezeket a helyzeteket mind Isten házának az emberek használatára vonatkozó alapelvei szerint kezelik. Isten háza továbbra is művelni fogja azokat, akik el tudják fogadni az igazságot és törekednek az igazságra, akkor is, ha bizonyos hibákkal vétkeket követnek el. Ha nem olyan emberről van szó, akik el tudja fogadni az igazságot és nem fogadja el az igazságot, amikor metszésben van része, akkor az illetőt azonnal el kell bocsátani és ki kell iktatni. Egyesek ezt kérdik: „Nem olyan ez, mintha valakit kiszipolyoznánk, majd félrelöknénk? Nem az emberek kihasználása ez?” Mondjátok meg Nekem, Isten háza elbocsátott, kiiktatott vagy nem művelt tovább valaha valakit azért, mert nem volt benne több kihasználható érték? Történt ilyesmi? (Nem.) Akkor Isten háza milyen körülmények között bocsát el vagy iktat ki embereket? (Isten háza csak akkor bocsát el vagy iktat ki valakit, ha nem tudja vállalni a munkát vagy ha bomlasztást és zavarásokat okoz és gonoszságot tesz.) Ok nélkül senkit nem bocsátanak el. Egyesek gyenge képességűek és nem tudnak konkrét munkát végezni. Vannak, akiknek van bizonyos képességük, ám nem végeznek konkrét munkát és nem védelmezik Isten házának érdekeit; nem végzik el azt a munkát, amelyre képesek, nem hajlandóak a gyülekezet munkájával foglalkozni és fárasztani magukat vele, nem hajlandóak szenvedni és árat fizetni, és nem hajlandóak megsérteni embereket. Az efféle emberek nem tudnak tényleges munkát végezni, ezért ki kell iktatni őket; nem helyénvaló, hogy tovább foglalják az adott pozíciót. Nemcsak hogy akadályozzák a gyülekezet munkáját, hanem Isten választott népének életbe való belépésére is hatással vannak. Ilyen helyzetben lennie kell önismeretüknek és gyorsan le kell mondaniuk, és engedni, hogy a tényleges munkát végezni tudók vállalják ezt a munkát. Vannak, akik nem végeznek tényleges munkát, mégis élvezik a státusz előnyeit, és még bomlasztást és zavarásokat is okoznak. Ők folyton aggódnak, hogy a Fennvaló fel fogja fedezni a problémáikat és elbocsátja őket, ezért amikor eljön az ideje, hogy beszámoljanak a munkájukról, úgy tesznek, mintha kérdéseket tennének fel az igazság keresése érdekében és különösképp proaktívnak tűnnek, jó benyomást akarva tenni a Fennvalóra és bizonyítani, hogy olyan emberek, akik keresik az igazságot és képesek tényleges munkát végezni. A Fennvaló nem annak alapján léptet elő és használ embereket, hogy jól tudnak-e beszélni, hogy ügyesen tesznek-e fel kérdéseket vagy hogy gyors észjárásúak-e, hanem annak alapján választ és művel embereket, hogy szeretik-e az igazságot, törekednek-e az igazságra és hogy képesek-e odaadóan tenni a kötelességüket. Vannak olyan emberek is, akik nemcsak hogy nem végeznek konkrét munkát és nem védelmezik Isten házának érdekeit, hanem még bomlasztást és zavarásokat is okoznak és elárulják Isten házának érdekeit. Isten házának munkarendje egyértelműen kiköti, hogy mit nem szabad csinálni és mit kell csinálni, ők mégsem valósítanak meg egyetlen tételt sem, sőt vakmerően gaztetteket követnek el. Sok ilyen ember volt már és mindannyiójukat elbocsátották. A helyzettől függetlenül, amikor Isten háza előlépteti ezeket az embereket, az mindig azért történik, hogy művelje és az igazságvalóságba vezesse őket, remélve, hogy jól tudják végezni a gyülekezet munkáját és teljesítik az általuk teljesítendő kötelességeket. Még ha nem is tudod, hogy bizonyos munkát hogyan kell végezni, mert ostoba vagy és nincs rálátásod, vagy mert gyenge a képességed, amíg törekedsz az igazságalapelvekre, megvan benned ez a felelősségérzet, hajlandó vagy jól végezni ezt a munkát és tudod védelmezni a gyülekezet munkáját, Isten háza továbbra is művelni fog, még ha a múltban tettél is ostoba dolgokat. Egyesek – bár egy kicsit gyenge képességűek, mégis tudnak némi egyszerű munkát végezni. Bár a problémák megoldását célzó közlésük az igazságról nem tud jó eredményeket hozni, képesek védelmezni a gyülekezet munkáját. Az igazság bármely aspektusáról is beszélgetnek az egyes összejöveteleken, képesek elfogadni azt, és képesek arra, hogy engedelmesek és alávetettek legyenek. Ha egy munkát nem jól végeznek, tudnak tanulni belőle. Bár egy kicsit gyenge képességűek, a szívük képes törekedni az igazságra. Miután dolgoznak egy ideig, fejlődnek, az eredményeik pedig egyre jobbak. Az Én szememben az ilyen embereknek van reményük arra, hogy elnyerjék az üdvösséget. A legtöbben úgy hiszik, hogy a jó képességűek valószínűleg elnyerik az üdvösséget. Szerintem ez nem feltétlenül így van. A lényeg az, hogy az embereknek törekedniük kell az igazságra, hogy elnyerjék a Szentlélek munkáját, levessék a romlott beállítottságaikat és elnyerjék az üdvösséget. Egyesek átlagos képességűek és a kötelességük eredményei is átlagosak, ám Isten házának évekig tartó öntözését és ellátását követően kezdik beletenni a szívüket az igazságba, és tényleg meg is értenek néhány igazságot. Szereznek valamennyi gyakorlati tapasztalatot is, át tudnak látni néhány dolgot és meg tudnak oldani néhány problémát, egyre több előrelépést elérve a gyülekezeti munkában. Ez igen jó; az ilyen embereket érdemes művelni. Bár lehet, hogy nem vagy teljesen alkalmas erre a munkára, a Fennvaló legalább nyújt némi megerősítést neked ehhez a munkához. Mondjátok meg Nekem, az emberek kihasználása az, ha kötelességet szerveznek számukra? (Nem.) Nem számít, mennyi munkára vagy képes vagy milyen a képességed, az, hogy előléptetnek és használnak, nem a kihasználásod. Inkább az a szándék, hogy ezt a lehetőséget felhasználva gyakorolhasd a munkavégzést, valamint az igazságra való törekvésed, a szorgalmas munka és a nehéz terhek vállalása következtében tökéletesedj. Ez egyrészről a személyes tökéletesítésed; másrészről Isten háza munkájának elvégzése is. Jótetteket készítettél elő és a személyes életbe való belépésedben is eredményeket értél el. Milyen jó is ez! Két jó eredmény egy jó lépéssel. Néhányan a következőt kérdezték azok közül, akiket egykor felfedtek és kiiktattak: „Megpróbálsz kihasználni, hogy szolgálatot tegyek Isten házának? Az kizárt! Nem vagyok olyan buta!” Még képesek ilyen szavakat kimondani – hisznek ők valóban Istenben? Értik az ilyen emberek az igazságot? Hogy lenne az emberek kihasználása az, hogy egy kis kötelességet szerveznek számukra? Ha valóban olyasvalaki vagy, aki érti az igazságot, értened kell a Teremtő szándékait és teljesítened kell a teremtett lény kötelességét. Ez az emberi felelősség és kötelezettség végrehajtása. Ha még ennyi lelkiismereted és józan eszed sincs, méltó vagy-e arra, hogy teremtett lénynek nevezzenek? Ha valóban van lelkiismereted és józan eszed, helyesen kell kezelned a kötelességed. Ha megvan hozzá a képességed, törekedned kell az igazságra. Ha hajlandó vagy proaktívan kivenni a részed, Isten háza szervezni fog számodra bizonyos munkát, hogy terhet vállalj. Ez nem mesterkedés ellened vagy a kihasználásod, hanem az előléptetésed, a művelésed, lehetőség arra, hogy gyakorolj és olyasmi, ami az igazságvalóságba vezet. Ilyen egyszerű. Egyesek ezt mondják: „Én már öreg vagyok, nem elegendő a motivációm és a fizikai erőm is hanyatlik. Nem akarom többé vállalni ezt a terhet. Lemondhatok?” Azt mondom, rendben van, de mielőtt lemondasz, alaposan át kell gondolnod. Ha nem tényleg testi okok miatt van, hanem azért, mert megváltoztak a személyes gondolataid, hátsó gondolataid vannak, félsz a szenvedéstől, félsz attól, hogy elfáradsz, félsz attól, hogy magasabbra kapaszkodsz és majd nagyobbat esel, és folyton ott van benned az a gondolat és nézőpont, hogy a csúcson magányos az ember – akkor óvatosnak kell lenned. Ne utasítsd vissza ezt a megbízatást, ezt a különleges kötelességet; alaposan meg kell fontolnod. Az ilyen lehetőségek olyanok, mint a fehér holló – ritkák, nem igaz? Talán ragaszkodnál, így szólva: „Nem kell meggyőznöd engem. Régóta gondolkodom rajta, és már eldöntöttem. Nem tudsz meggyőzni; egyszerűen nem akarom tovább viselni ezt a fáradtságot. Mindenki más jól érzi magát, miért én legyek az egyetlen, aki ilyen fáradt? Az a sorsom, hogy szenvedjek? Nem vagyok hajlandó ilyen nehézséget viselni! Nem vagyok hajlandó megadni magam a sorsnak! A gyülekezetnek nem szabadna mesterkednie ellenem; én nem vagyok a gyülekezet szolgája, és nem is adtam el magam a gyülekezetnek!” Nem szabad ilyen csúf szavakkal tovább folytatnod; ha többet mondasz, az túl sok bűn elkövetéséhez vezet, és felelősséget kell vállalnod az általad szólt szavakért és a döntéseidért. Először is, azért hiszel Istenben, hogy áldásokat nyerj; nem adtad el magad Isten házának. Másodszor, ha el akarnád adni magad Isten házának, Isten házának akkor is alaposan fontolóra kellene vennie, hogy van-e ilyen értéked, hogy hasznos lenne-e megvenni téged. Ezért, ha azt hiszed, hogy Isten háza mesterkedik ellened és ki akar használni, hogy szolgálatot tégy, akkor rosszul gondolkodsz, mivel a mércék, amelyek szerint Isten háza vizsgálja az embereket, azok, hogy őszintén hisznek-e Istenben, hogy szeretik-e az igazságot és hogy tudnak-e engedelmeskedni Isten szavainak és alá tudják-e vetni magukat Istennek. Isten háza e mércék alapján választja ki és műveli az embereket. Ha ilyen rossz véleménnyel vagy Isten házáról, akkor nincs lelkiismereted és józan eszed és teljesen értéktelen vagy. Isten háza nemcsak hogy nem fog használni, hogy végezd a kötelességed, hanem gyorsan ki is kell majd iktatnia téged, álhívőt. Ha nem vagy őszinte istenhívő, gyorsan hagyd el Isten házát; ne evickélj Isten házában. Te nem tartozol Isten házához; Isten házának nincs szüksége ilyen emberekre. Távozz gyorsan.

Akár csevegek, akár előírásosan beszélek és prédikálok, a célom minden kimondott szóval, minden Általam említett dologgal és az igazság minden aspektusával, amelyről beszélek, az, hogy lehetővé tegyem számotokra, hogy megismerjétek a saját romlott állapotaitokat, felismerjétek a hibáitokat, hiányosságaitokat, alkalmatlanságotokat és nehézségeiteket, és ami a legfontosabb, hogy megismerjétek a saját romlott beállítottságaitokat és a romlottságotok megnyilatkozásait különféle hátterekben és környezetekben. Ha egyszer megismeritek a romlott beállítottságaitokat, mélyebben fogjátok érteni önmagatokat, tudni fogjátok, hol a helyetek, egy kicsit értelmesebbé váltok. Továbbá Isten szavaihoz fogjátok viszonyítani magatokat, és meg fogjátok találni a vonatkozó gyakorlási alapelveket és gyakorlási utakat Isten szavaiban, hogy megoldjátok a saját nehézségeiteket, legyen az a mindennapi életetekben felfedett romlott beállítottságok vagy az emberi mivoltotok hiányosságainak megszüntetése. Fokozatosan le fogjátok vetni ezeket a romlott beállítottságokat, valamint az Isten által utált különféle sátáni gondolatokat és nézőpontokat, és az igazság elfogadásával valódi változásokat fogtok elérni a dolgokról alkotott nézeteitekben és az életfelfogásotokban. Csak ez az egy út áll összhangban Isten szándékaival. Mindezekben az Általam mondott szavakban – akár a mindennapi életben csevegek veletek vagy előírásszerűen beszélek és prédikálok, minden szó a tényleges helyzetetek alapján hangzik el. Azért ezeket a szavakat mondom, mert láttam, mire van szükségetek. Bár az Általam felsorolt tények áteshettek némi egyszerű feldolgozáson, ezek a példák a romlottságotok megnyilatkozásainak és a tetteiteknek a tényei alapján kiválogatott reprezentatív esetek. E tények és példák segítségével leleplezem az emberiség romlott beállítottságait és természetlényegét, hogy az emberek elgondolkodhassanak önmagukon, ez pedig jó eredményeket hoz majd. Ezért nem számít, milyen témáról beszélek, először is, nincsenek csapdák; másodszor nincsenek cselszövések; harmadszor pedig nincsenek tesztek. Az egész azt szolgálja, hogy lehetővé tegye számotokra, hogy jobban megértsétek Isten szándékait és Isten követelményeit, hogy elérjétek, hogy az igazságalapelvek szerint szemléljétek az embereket és a dolgokat, valamint viselkedjetek és cselekedjetek, és végül, hogy Isten elé járuljatok és alávetettséget és félelmet tanúsítsatok Iránta. Ezek mind tények. Amikor tehát a mindennapi életben előforduló dolgokról beszélek vagy csevegek veletek, vagy hivatalos, munkával kapcsolatos eszmét cserélek és tájékozódom, bárhány év is telik el, látsz bármiféle cselszövést vagy csapdákat az Én szavaimban, amikor visszatekintesz? (Nem.) Van itt bármiféle arra irányuló szándék, hogy kihasználjalak titeket? Van itt bármiféle arra irányuló szándék, hogy zsaroljalak titeket? (Nincs.) Biztos? (Biztos.) Valaki például az állattenyésztésért felelős egy gazdaságban. Megkérdem tőle, hogy hány nap alatt tojik egy tyúk egy tojást, ő pedig eltöpreng: „Mit akarsz ezzel kérdezni? Azt próbálod megnézni, hogy jól etetem-e a tyúkokat? Nos akkor hogyan kellene megfelelő választ adnom? Ha azt mondom, naponta egy tojást tojik, az valójában nem valósulhat meg; az hazugság lenne. Ha azt mondom, két-három naponta tojik egy tojást, vajon azt fogod gondolni, hogy nem etettem jól a tyúkokat és hogy nem adtam nekik tápláló takarmányt? Akkor hogyan kellene megfelelő választ adnom?” Tovább töpreng a szíve mélyén, és soha nem válaszol. Ami azt illeti, nincs más szándékom ezzel a kérdéssel; csak arról szeretnék némi információt kapni, hogy miként nevelték a csirkéket. Amint azonban megkérdezem, túl sokat gondol mögé, és folyamatosan próbálja kitalálni, hogy mit is akarok ezzel a kérdéssel. Mondjátok meg Nekem, nehezen kezelhetők az ilyen emberek? Lehetséges egyáltalán normálisan kommunikálni, amikor ilyen emberekkel kerülünk kapcsolatba? A kommunikáció lehetetlenné válik. Van egy szokásom: mindig szeretek körbejárni és ellenőrizni a dolgokat. Időnként felfedezek néhány problémát. Ha az a környezet tisztaságával kapcsolatos probléma, akkor fel kell takarítani. Ha személyzeti probléma, akkor kiigazításokat kell tenni. Ha szakmai készségekkel kapcsolatos probléma, akkor tudakozódnunk és tanulnunk kell. Ha problémákra derül fény, helyre kell hozni őket. Sok problémát fedeztek fel véletlenül és oldottak meg mindennapos csevegés során; egyes aktuális problémák könnyen megoldódtak. Ezért az embereknek nem kell oly idegesnek lenniük, amikor kapcsolatba kerülnek és együttműködnek Velem. Sok probléma derül ki az emberekkel való kapcsolattartás révén, és könnyen megoldják őket. Az emberekkel való kapcsolattartás és az emberekkel folytatott csevegés igen szükséges; nemcsak a helyzet megismeréséről és a problémák feltárásáról, hanem egyúttal a problémák megoldásáról is szól. Hát nem hasznos ez? (De igen.) Amikor az emberekkel csevegek, egyesek őszintén beszélnek, míg mások nagyon bonyolult módon gondolkodnak és nem mernek őszintén beszélni, folyton tűnődnek, hogy van-e rejtett jelentés a szavaimban, vagy hogy mesterkedni próbálok-e valaki ellen. Amint kérdezek valamit tőlük, idegesek lesznek és gyöngyözni kezd a homlokuk. Ezt kérdem: „Nincs meleg, miért izzadsz?” Ők így válaszolnak: „Lehet, Neked nincs meleged, de nekem igen! Annyira megrémített az, amit mondtál, hogy a szívem majd’ kiugrott a mellkasomból. Most izzad a tenyerem és a talpam, a szívem kalapál és nem tudom, mi tegyek.” Én ezt mondom: „Nem kell idegeskedned. Csak fesztelenül beszélgetek, csak csevegek. Ha valóban akad probléma, egyszerűen meg fogjuk oldani. Ne gondolj Rám úgy, mintha oly félelmetes lennék, mintha bármilyen probléma felfedezése azt jelentené, hogy az egész rokonságodat ki fogom végezni. Én nem embereket „szüntetek meg”; Én problémákat szüntetek meg. A problémamegoldás alapvető fontosságú.” Milyen hited kell legyen? Egyrészről biztosan alapelvek szerint cselekszem, teljesen igazságosan. Nem fogok érzelmek, akaratosság vagy önkényesség jegyében cselekedni: nem foglak ellenszenvesnek találni, majd hibát keresni benned, kukacoskodni vagy hiányosságok után kutatni, majd kirúgni téged és keresni valakit, aki kedvemre való, hogy elvégezze a munkát. Másrészről mindenkivel az adott helyzet és az adott probléma alapján bánok; vannak alapelvek. Az emberek hibázhatnak, lehetnek ostobák, gyengék és negatívak. Egy dolgot azonban nem tehetnek: ha kellemetlenkedsz és szándékosan akadályozod és zavarod a gyülekezet munkáját, akkor el kell gondolkodnod magadon. Ha nem védelmezed Isten házának érdekeit, ha folyton elárulod Isten házának érdekeit, akkor a gyülekezetnek nincs szüksége arra, hogy végezd a kötelességed; Isten házának találnia kell egy megfelelő embert, hogy a helyedre lépjen. Ez az alapelvek szerinti viselkedés. Az, ahogyan a problémákat megoldom, ahogyan kezelem az ügyeket, ahogyan az emberekkel bánok – mindez alapelvek szerint történik. Nem kell amiatt aggódnod, hogy ha bármilyen problémát fedezek fel veled kapcsolatban, akkor majd elbánok veled; attól függ, milyen problémáról van szó, a helyzetet pedig a probléma természetének megfelelően fogjuk kezelni. Ha a problémád természete nem nagyon súlyos, ha nem szándékosan okoztad, hanem pillanatnyi ügyetlenség vagy ostobaság idézte elő, akkor az igazságról szóló beszélgetés révén fogjuk megoldani. Vond le a tanulságot és ne kövesd el ismét a hibát. Időnként azért történik, mert az emberek híján vannak a tudásnak és a tapasztalatnak és nem értenek bizonyos szakmai készségeket; ebben az esetben gyorsan sajátítsd el a szakmai készségeket és ne légy lusta. Ha azonban megfontolt és szándékos, ha nem vagy hajlandó végezni ezt a kötelességet, sőt szándékosan károsítod Isten házának vagyonát, akkor azt komolyan kell kezelni. Akiket el kell bocsátani, azokat el fogják bocsátani, akiket pedig el kell küldeni, azokat el fogják küldeni; nincs értelme félni. Ha megvan bennetek ez a hit, akkor amikor beszélek és ügyeket intézek veletek, sokkal nyugodtabbak lesztek majd. Amikor veled beszélek, vagy munkáról, illetve szakmai kérdésekről tárgyalok, tudnod kell lazítani., tudnod kell, hogy Isten senki ellen nem fog mesterkedni, sem ellened nem fog mesterkedni; efelől nyugodt lehetsz. Ha még ez a hit sincs meg benned, ha nem hiszed, hogy Isten kedves és igazságos, akkor amikor azt mondod, hogy hiszel Istenben, követed a megtestesült Istent, követed Krisztust – hol a hited? Hogy tudsz őszinte lenni Hozzá? Ha minden alkalommal óvakodsz Tőle, találgatásokba bocsátkozol Róla, gyanakodsz Rá és átvizsgálod Őt, akkor nincs igaz hited Benne. Ha nincs igaz bizodalmad, nincs igaz hited ebben a személyben, akkor mennyire tudsz te hinni az Én szavaimban? Van olyan állítás, amelyet igazán el tudsz hinni, igazán el tudsz fogadni? Szinte nincs ilyen, igaz? (Igen.)

Egyszer elmentem egy gyülekezetbe, hogy megnézzem, hogy állnak a dolgok. Amikor beléptem a terembe, először üdvözöltem mindenkit. Néhányan odajöttek, azonnal székkel kínáltak, hogy üljek le, majd elmondták, hogy épp beszélgettek valamiről. Amint beszélgettek, hirtelen észrevettem, hogy pár pillanattal azelőtt még négyen-öten voltak a teremben, mostanra azonban csak ketten maradtak. Arra gondoltam, talán visszamentek a szobájukba, hogy megfésülködjenek és felfrissüljenek és hamarosan kinn lesznek, de maradtam egy jó darabig, és nem jöttek ki. Megértettem őket: nem fogadtak szívesen Engem; kényelmetlen időpontban jöttem. Hívatlan vendég voltam. Korlátozva és kényelmetlenül érezték magukat az érkezésemtől. Erre gondoltak: „Van valami célja a látogatásodnak?” Féltek, hogy csapdába esnek, féltek az átveréstől, valamiféle cselszövéstől tartottak, ezért nem voltak hajlandóak szemtől szembe találkozni Velem, és nem voltak hajlandóak beszélgetni vagy érintkezni Velem. Ez nem túlzás és nem is színezem ki a dolgokat. Nem mesét költök – ez valóban megtörtént. Talán csak akkor sóhajtottak fel végre megkönnyebbülésükben és mondták a következőt, amikor kinyitottam az ajtót és távoztam: „Végre elment! Jaj, ez halálra rémített!” Magamban azt gondoltam, hogy vajon ekkora „varázsom” van, hogy ennyire meg tudom rémíteni az embereket? Mondjátok meg Nekem, milyen problémát jelez az, amikor az emberek ezeket a megnyilvánulásokat tanúsítják? Még soha nem láttam embereket, akik így hisznek Istenben. Az efféle ember szeret sötét sarkokban élni; nem szeret a fényben élni, és nem szeret nyílt és tisztességes módon élni. Mondjátok meg Nekem, amikor kapcsolatban vagyok veletek, kínosan érzitek magatokat és idegeskedtek, és nem akartok beszélni Velem? Vagy hajlandóak vagytok kapcsolatba kerülni Velem, akarok elnyerni némi igazságot és azt sem bánjátok, ha ettől idegesek vagytok egy kicsit? Milyen a lelkiállapototok? (Bár egy kissé idegesnek érezzük magunkat, az rendben van, ha megérthetjük az igazságot és némi haszonra tehetünk szert.) Miután kapcsolatba kerül Velem és két-három órán át beszélget Velem, a legtöbb ember sok szót nagyon fontosnak talál a közlésemben, olyan dolgoknak találja őket, amiket korábban sosem hallott, ezért úgy érzi, hogy hihetetlenül érdemes volt aznap meghallgatni ezeket a szavakat, és különösképp hajlandóvá válik arra, hogy meghallgassa a közlésemet. Ha alkalmanként fesztelen csevegésbe bocsátkozom, csalódott egy kicsit, és csak akkor elégedett, ha nyerhet valamit a szavaimból. Az ilyen emberek számára hajlandó vagyok beszélni egyes igazságokról, való élethez tartozó kérdéseket beépítve, hogy mindenki hasznára váljon. Amikor Velem találkoznak, egyesek mindig attól tartanak, hogy bizonyos helyzetekről fogom kérdezni őket, ők pedig nem fogják tudni, hogyan válaszoljanak, és nagyon esetlennek fognak tűnni. Az efféle emberek elméje túlságosan bonyolult; nem egyszerűek. Mások hajlandóak keresni az igazságot, nyíltan megosztják a nehézségeiket, nem tartva attól, hogy kinevetik őket – ez a helyes megközelítés. A kommunikációnk és a párbeszédünk alapelve az, hogy megnyissuk a szívünket és elmondjuk, amit gondolunk, hogy őszintén beszéljünk. A normális emberi mivolt keretei között lépek kapcsolatba és érintkezem veletek. Az identitásomnak és a státuszomnak köszönhetően többet tudok nálatok, ezért természetesen többet kell beszélnem. Ha hajlandóak vagytok odafigyelni, nyerhettek valamit; ha nem vagytok hajlandóak odafigyelni, nem foglak kényszeríteni. Ha vannak meglátásaitok, elgondolásaitok, tapasztalataitok, megértésetek és ismereteitek az általunk tárgyalt témákról, ti is megoszthatjátok őket. Ezt hívják interakciónak; ez normális emberi mivolt. Ha úgy érzed, nagyon fontos az, amit mondok, akkor hallgass figyelmesen. Ha nem tudod befogadni az Általam mondottakat, akkor felhagyok a beszéddel és hagyom, hogy te beszélj. Ha nincs mit mondanod, kérdéseket fogok feltenni és útmutatást adok neked. Megkérdezhetem például: „Milyen a gyülekezeti életetek mostanában? Akadnak nehézségek a kötelességed végzésében?” Ha vannak nehézségeid, őszintén kell beszélned róluk, és Én segítek megoldani őket. Ezt hívják interakciónak, és ez olyasmi, aminek a normális emberi mivolt keretei között meg kell lennie. Nem olyasmi ez, ami mindenkinek tetszik? (De igen.) Ha van lelkiismereted és józan eszed, normális lesz az emberi mivoltod, a beszélgetéseink és a csevegéseink pedig az őszinteség, a bizalom és a tisztelet alapjára épülhetnek, ami lehetővé teszi számunkra, hogy megnyíljunk és kimondjuk azt, ami a szívünkben van. Ha nincs lelkiismereted és józan eszed és nem akarod keresni az igazságot, akkor csak egy út van számodra a gyakorláshoz: mostantól kezdve tanuld meg azt, hogy nem vizsgálsz át, nem próbálkozol azzal, hogy a szavaimból és a kifejezéseimből olvass a gondolataimban, hogy ne légy korlátozva és hogy nem mondasz próbára tevő szavakat. Egyesek talán így szólnak: „Én nem tudom megvalósítani ezeket a dolgokat.” Ebben az esetben csak fogd be a szád. Ha azt mondják, hogy maradj csendben, de azt hiszed, hogy mesterkedem ellened és korlátozlak téged, az is könnyen kezelhető: egyszerűen elsétálhatsz. Bárkivel találkozom, nem támasztok követelményeket vele szemben és soha nem korlátozom az embereket. Ha valaki folyton hibát talál Bennem, és akár beszélek hozzá, akár nem, soha nem jó neki, akkor csak annyit tehetek, hogy távol maradok az ilyen embertől és kerülöm a kapcsolatot vele. Ha egyesek folyton tartanak attól, hogy kapcsolatban legyenek Velem, folyton azt hiszik, hogy mesterkedni fogok ellenük, de mégis kapcsolatot akarnak tartani Velem, hogy nyerjenek némi igazságot, azt mondom, hogy ilyen gondolkodásmóddal nem nyerheted el az igazságot; nem olyan ember vagy, aki szereti az igazságot. Mindig a legrosszabbat gondolod az emberekről és azt hiszed, senki sem olyan jó, mint te. Bármit is mondok neked, te folyton azt hiszed, hogy biztosan mesterkedem ellened. Nem hiszel Nekem és semmilyen bizodalmad nincs Bennem. Ebben az esetben lehetetlenség, hogy harmóniában éljünk; legalábbis az emberi mivolt tekintetében nem vagyunk összhangban. Nincsenek közös hobbijaink és érdeklődési köreink, nincsenek közös céljaink, amelyekre törekszünk vagy pályázunk. Az emberi mivolt tekintetében az út, amelyen jársz, a boldogságod, a haragod, a szomorúságod és az örömöd, valamint a kedvenceid és az érdeklődési köreid különböznek az Enyémektől. Minden, amit te kedvelsz, az negatív, míg azok a témák, amelyekről Én akarok beszélni, mind pozitív dolgokkal kapcsolatosak. Folyton azzal próbálkozol, hogy átvizsgálj Engem. Bármilyen igazságról is beszélek, mindig azon töprengsz, hogy vajon van-e benne cselszövés, hogy mesterkedem-e, hogy esetleg veszteséget fogsz-e szenvedni vagy megtévesztenek-e. Ha folyton ezeken tűnődsz, milyen helyzet alakulna ki vajon, amikor egymással beszélünk és foglalkozunk? (Kellemetlenség.) Ebben a helyzetben kényelmetlenül érezném magam a körödben, te pedig kényelmetlenül éreznéd magad az Én körömben; mindketten kényelmetlenül éreznénk magunkat. Nem kölcsönös gyötrés lenne így egymás közelében lennünk? Lenne ebben bármi boldogság? Ebben nem lenne boldogság. Ha szereted hallani azt, amit mondok, ha hajlandó vagy odafigyelni, ha az Általam tárgyalt témák azok, amelyekre vágyakozol, amelyeket becsülsz a szívedben, amelyekre törekszel és amelyek ki tudják elégíteni az emberi mivoltod igényeit, akkor még ha csak csendben ülnénk ott, akkor sem lenne idegenkedés és ellenállás a szívünkben. Tudnánk együttműködni, együtt élve pedig harmóniát tudnánk teremteni. De tegyük fel, hogy nem szereted hallani az Általam mondott szavakat, sőt a szívedben idegenkedsz és ellenállást érzel, annak ellenére, hogy azok mind nagyon gyakorlatiasak és az emberek hasznára válnak. Tényleg nem tudod befogadni azokat a pozitív dolgokat, amelyekről beszélek, sem az igazságról szóló közlés szavait, amelyeket azért mondok, hogy megoldjuk a problémákat, különösen a romlott beállítottságok eloszlatásáról szóló témákat, sőt úgy érzed, mosom az agyad, megtévesztelek, és megpróbállak felhasználni arra, hogy hirdesd az evangéliumot és több embert megnyerj, hogy terjesszék Isten házának befolyását. Ebben az esetben te vagy az, aki téved. Folyton eltorzult módon gondolkodsz, mindig el akarod ferdíteni a tényeket, a feketét fehérnek nevezni, sőt negatív és a társadalmi irányzatoknak meg nem felelő elvetemült dolgokként jellemezni az igazsággal egyező pozitív dolgokat. Bármit mondok, nem hiszed, hogy az igazság, hogy pozitív dolog. Így nem tudunk beszélgetni; ugyanis nincs közös nyelv, nem tudunk harmóniában élni. Nem étkezhetünk egy asztalnál; nem tudjuk elérni, hogy egy szívűek és gondolkodásúak legyünk. Akkor milyen ember vagy te? Hogy pontosak legyünk, nem vagy Isten házának része; nem hívő vagy. Lehet bármennyire megfelelő a téma, amelyről beszélek, vagy lehetnek bármennyire megfelelőek a gyakorlási utak és a gyakorlási alapelvek, te mindig valami mást magyarázol beléjük. Mindig egy elvetemült lencsén keresztül és egy elvetemült álláspontból és szempontból szemléled, érted és értelmezed őket; nem fogadod el a helyes gyakorlási utakat és gyakorlási alapelveket, amelyekről beszélek. Ezért kényelmetlen érzés számodra hallgatni, amikor beszélek. Miért kényelmetlen érzés? Azért, mert ezek nem a te emberi mivoltod igényei. Mire van szükséged? Arra, hogy a szabadságra törekedj, vagyont szerezz, egyél, igyál és vigadozz. Az életed mottói ezek: „Az élet arról szól, hogy jókat együnk és szépen öltözködjünk” és „Érezd jól magad, amíg tudod”. Mit kedvelsz te? A gonosz irányzatokat, a különc ruhákat, a hírességeket és a neves embereket, valamint az ember rendkívüliségét és nagyszerűségét. Ez esetben nem vagy őszinte istenhívő, nem vagy része Isten házának; az emberi mivoltodnak nincs szüksége pozitív dolgokra. Amikor kapcsolatba kerülök veletek – bármit is mondok, bármit teszek vagy bárhogyan teszem – azok számára, akikben nincs meg a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret, józan ész és igények, az egész csak elmélet, egy szólás, egy módszer. Egyesek ráadásul ezt gondolják: „Amikor beszélsz, annyira belemész a részletekbe, sőt még példákat is felhozol. Nem csak egy arra tett kísérlet ez, hogy a gondolataidat és a nézeteidet mélyen elültesd az emberek szívében? Nem csak egy arra tett kísérlet, hogy elfogadtasd az emberekkel a gondolataidat és a nézeteidet, hogy az agyukat mosd, majd idővel elzsibbaszd őket a különféle gondolataiddal és nézeteiddel?” Ha valóban így érzel, ha azt hiszed, hogy ezek a szavak nem az igazság, nem az igaz út, amelyet az embereknek el kellene fogadniuk és gyakorolniuk kellene, sem az emberek által követendő alapelvek, akkor megtagadhatod az elfogadásukat; ez a te szabadságod. El is hagyhatod a gyülekezetet. Megvan a jogod a választáshoz, és ahhoz is, hogy megtagadd az igazság elfogadását. De ne ferdítsd el a tényeket és ne hívd fehérnek a feketét. Az igazság mindig igazság; nem szűnhet meg igazságnak lenni azért, mert néhány ördög és Sátán tagadja és elítéli, amiatt pedig még kevésbé szűnhet meg igazságnak lenni, mert sok ember nem kedveli vagy nem tudja elfogadni. Az igazság örökre létezik; mindörökké változatlan. Nem számít, hány ember tudja elfogadni, az igazság örökre igazság. A csevegéseim, beszélgetésem és az interakcióim veletek teljességgel a Belém vetett bizodalmatok alapjára épülnek; ez az egyik legalapvetőbb alapelv. A bizalom eléréséhez az a legfontosabb, hogy a szívetekben mindannyiótoknak meg kell győződnötök, hogy egyetlen Általam szólt szóban, egyetlen Általam feltett kérdésben, illetve egyetlen Általam tárgyalt dologban sincs mesterkedés, cselszövés, csapda és természetesen az sem, hogy próbára teszlek titeket. Úgyhogy biztosak lehettek benne – amikor kapcsolatba kerülök veletek, attól teljesen szabadnak és elengedettnek kell érezzétek magatokat. Ha úgy érzitek, hogy a Velem való kapcsolat nem felszabadító és nem nyugtató, hogy vagy korlátozva vagytok vagy nagyon kényelmetlenül érzitek magatokat, vagy pedig a szívetekben mindig óvakodtok, akkor elmondom, ez igazán nem az Én problémám, hanem a tiétek. Milyen aspektusban rejlik a problémátok? Magatoknak kellene tisztában lennetek azzal, hogy milyen problémáitok vannak és mit gondoltok a szívetekben; majd konkrétan megoldani az adott problémákat. Bármilyen problémát fedeztek fel, oldjátok meg. Ha sok problémára derítetek fényt, jegyezzétek fel, majd egyesével oldjátok meg őket. Ha nem lehet egyszerre minden problémát megoldani, akkor oldjatok meg egyszerre egyet, lassan. Amikor ezek a dolgok történnek, vizsgálódnotok kell és el kell gondolkodnotok, megnézni, hogy valójában mit is gondoltatok akkor, milyen kérdésekről gondolkodtok úgy, és milyen kérdésekben milyen nézőpontokat alakítotok ki; majd fokozatosan meg kell oldanotok ezeket. Egy napon, amikor elengeded ezeket a gondolatokat és nézőpontokat a szívedben, ez az összes probléma megoldódik, te pedig igazán megérted az igazságot és látod az igazság értékét, akkor bízni fogsz Bennem. El fogod hinni, hogy bárkit és bármilyen problémát az igazságalapelvek szerint tudok kezelni, és egyáltalán nem fogok mesterkedni ellened. Ennek következtében a kapcsolatunk nyugodttá és örömtelivé válhat, harmóniában élhetünk, és ebből a harmóniából aztán boldogság születhet. Hát nem jó az, ha az embernek boldogsága, öröme, békéje és vidámsága van? (De igen.)

Időnként, amikor kapcsolatba kerülök velük, megkérdezem az embereket, hogy hány éve hisznek Istenben. Valaki azt mondja, hogy csak három éve hisz és zavarban van. A szívében úgy véli, hogy rövid ideje hisz Istenben és kicsi az érettsége, ezért amikor azokhoz hasonlítja magát, akik tíz, húsz vagy harminc éve hisznek, mindig kisebbrendűnek, alattuk állónak érzi magát. Így töpreng: „Vajon azért kérdezed ezt, hogy emlékeztess, hogy rövid ideje hiszek Istenben, kicsi az érettségem és Isten háza kivételt tett azzal, hogy előléptetett, valamint hogy mélyen hálásnak érezzem magam Isten házának?” Miért hozza ilyen kínos helyzetbe egy ilyen kérdés? Azért, mert túlbonyolítja a kérdésemet, azt hiszi, hogy cselszövés van a szavaimban, és hogy mesterkedni próbálok ellene. Több rétegnyi jelentést magyaráz bele egy ilyen egyszerű kérdésbe. Miután elmondja, hogy három éve hisz, úgy érzi, nehéz helyzetben van. A szívében vajon nem elégedetlen az Én kérdésemmel? Ami azt illeti, különösebb szándék nélkül teszem fel ezt a kérdést, és nem várnám, hogy nehéz helyzetbe hozzon. Akkor miért érzed úgy, hogy nehéz helyzetben vagy? Azért, mert túl bonyolult a gondolkodásod. Van bármi baj a kérdésemmel? (Nincs.) Csak lazán megkérdezem. Ha azt kérdezem, hogy hány romantikus partnered volt, az lehet, nem helyénvaló, olyan, mintha beavatkoznék a magánügyeidbe. Amiről azonban kérdezlek, az az Istenben való hiteddel kapcsolatos – azt kérdezem, hogy hány éve hiszel Istenben. Ez talán nem helyénvaló? (De az.) Akkor miért nem mersz válaszolni? Ez igazán nem az Én problémám; a tiéd. Túl bonyolult a gondolkodásod. Mi a baj ezzel a bonyolult gondolkodásoddal? Vajon nem az, hogy elvetemült és csalárd a beállítottságod? (De igen.) Miért kérdezem, hogy hány éve hiszel Istenben? Azért kérdezem, hogy tudakozódjam az érettségedről, arról, hogy mely igazságokat érted, hogy leraktad-e már az alapokat, milyen nehézségeid vannak, hogy tudsz-e kötelességet végezni és hogy megtapasztaltál-e már próbatételeket. Ezek alapján döntöm el, hogy miről beszélgessek veled, milyen ötleteket vessek fel, és ez minden. Félreértelmezed ezt az egyszerű gondolatomat, mintha hátsó szándékaim lennének, ami miatt idegenkedsz Tőlem. Mondjátok meg Nekem, nem arról van itt szó, hogy bajba keveredek, cserébe a jó szándékaimért? (De igen.) Amikor megkérdezem, hogy hány éve hiszel Istenben, van Bennem bármilyen arra irányuló szándék, hogy becsméreljelek? (Nincs.) Van bennem rosszindulat? Van bármiféle arra irányuló szándék, hogy kínos helyzetbe hozzalak és rossz színben tüntesselek fel? (Nincs.) Akár pár hónapja hiszel Istenben, akár egy-két éve, az Én szándékom csak az, hogy segítsek neked. Látva, hogy elég buzgó vagy a törekvésedben, elég lelkes vagy, látva, hogy oly sokat szenvedsz, ilyen árat fizetsz és oly sok mindenről lemondasz, beszélgetni akarok veled, hogy nyerhess valamit, amit általában nem kapnál meg. Az, hogy megkérdezem, hány éve hiszel, egyrészt a miattad érzett aggodalomból, másrészt pedig abból fakad, hogy féltve őrizlek. Van ebben bármilyen rosszindulat? (Nincs.) Ez egy annyira helyénvaló kérdés, mégis mivé ferdítette ez az ember? „Mindenki tudtára akarod adni, hogy nem régóta hiszek Istenben, hogy kicsi az érettségem és semmilyen igazságot nem értek, hogy rosszabb vagyok másoknál, hogy alacsonyabb rendű vagyok és kínos helyzetbe akarsz hozni engem.” Együttműködhetünk mi, ha te így gondolkodsz? (Nem.) Tehát ahhoz, hogy elérjük az együttműködést és harmóniában éljünk, az első dolog az, hogy bíznod kell Bennem, és nem szabad kételkedned vagy találgatásokba bocsátkoznod Rólam. Miben rejlik a probléma, ha nincs közöttünk együttműködés? Az emberekben rejlik; vagyis az embereknek mindenféle nehézségeik vannak. És miből fakadnak ezek a különféle nehézségek? Az emberek különféle téves gondolataiból és nézeteiből fakadnak. Nos, milyen téves gondolatai és nézetei vannak az imént említett személynek? Azt hiszi, hogy attól, hogy három éve hisz Istenben, új hívő lesz a gyülekezetben, hogy az, hogy csak egy rövid ideje hisz, olyasmi, ami szégyenletes és kisebbrendűvé teszi őt, és hogy túl keveset ért az igazságból és még nem tud tapasztalati tanúságtételeket megosztani. Ezért „másodrendű polgárnak” tekinti magát, akit mások lenéznek, és kínosnak és megalázónak találja, hogy beszéljen róla. Másrészt mások tíz-húsz éve hisznek Istenben, míg ő csak három éve hisz, és így aggódik, hogy mások ezt fogják mondani neki: „Mit csináltál te azokban az években? Miért nem fogadtad el korábban? Valamiféle szégyenteljes múltad van?” A világi emberek szemében nagy hangsúlyt helyeznek a végzettségekre, a tapasztalatokra és a háttérre, és ezeket használják az emberek különböző társadalmi státuszokba sorolásához. Nos, mi ennek az embernek a nézőpontja? Ő is nagy jelentőséget tulajdonít az emberek hátterének és tapasztalatainak, a szívében ezért különféle rangsorok vannak attól függően, hogy valaki három, öt, tíz, húsz vagy harminc éve hisz Istenben. Emiatt a rangsorolás miatt úgy érzi, hogy az ő hároméves hite valamelyest szégyenteljes dolog a gyülekezetben, mintha „másodrendű polgár” lenne. Számára ez szégyenfolt, megaláztatás. Nagyon fontosnak tekinti azt, hogy valaki hány éve is hisz Istenben, és épp úgy esett, hogy ő csak három éve hisz. Ha a három után tennének egy nullát, ami harminc évnyi hitté tenné, azt dicsőségesnek érezné. Ezt mondaná: „Az elsők között voltam, akik elfogadták Isten munkáját. Már akkor követtem Istent, amikor épp csak elkezdett megjelenni és munkálkodni. Mindezen évek során mindenütt hirdettem az evangéliumot és tanúságot tettem Isten mellett, Istennel karöltve harcoltam az Ő királyságának építéséért! Veterán vagyok Isten házában, alapítótag!” Úgy érezné, hogy ez különösképp dicsőséges. Egyesek, akik épp hogy elfogadták Isten munkáját, látják, hogy Isten oly sok igazságot kifejezett és hogy oly sok a tapasztalati tanúságtétel Isten házában, és úgy érzik, hogy túl későn kezdtek hinni Istenben. Ha azt mondják, hogy valahol egy és három év között van az idő, amióta hisznek, nehezen tudnak felszólalni, és így tűnődnek a szívükben: „Miért nem hittem én azokban az években? Isten oly sok igazságot kifejezett, miért nem kutattam? Ki akadályozott abban, hogy higgyek Istenben? Ki okozott ilyen keserves szenvedést nekem? Azok a vallásos lelkipásztorok; azok az emberek igazi ördögök és Sátánok, akik felfalják az emberek lelkét. Ha nem léphetek be a menny királyságába, el kell számolnom velük!” Aztán megint erre gondolnak: „Óh, ez csak a keserves sorsom, rajtam nincs ilyen áldás.” De aztán a következő gondolatuk támad: „Nem, ez nem igaz. Isten mindenható; miért nem hozott Isten hamarabb vissza az Ő házába engem, elveszett kis juhot?” És ezzel Istenre hárítják a felelősséget. Ami azt illeti, függetlenül attól, hogy mit gondolnak; először is, a hároméves kontra harmincéves hitre vonatkozó nézőpontjuk nem helytálló. A hitben eltöltött évek száma alapján rangsorolják az embereket, és azt hiszik, hogy a rövid időtartamú hit alacsonyabb rendűvé teszi az embert. Mivel ezt a nézőpontot alakították ki, amikor megkérdezem, hogy hány éve hisznek, szégyellnek felszólalni. A „három év” kimondása nagyon kínos, nagyon zavarba ejtő, nagyon szégyenteljes érzést kelt bennük, mintha azonnal lelepleződne az értékük és a rangjuk. Ezt nagyon fontosnak tekintik; ez a nézőpont befolyásolja a hozzáállásukat a kérdésemhez. Nem így van? (De igen.) Tegyük fel, hogy a következő volt a véleményük: „Tény, hogy három éve hiszek Istenben, és ezzel a mindössze három évnyi hittel bizony kicsi az érettségem. Sok igazság esetében még csak a doktrínákat sem tudom világosan elmagyarázni. Mivel Isten kérdezi, hogy hány éve hiszek, egyszerűen megmondom az igazat. Nincs mit szégyellni. Isten előtt minden nyitott, minden fedetlen. Válaszolni fogok, bármit is kérdez Isten.” Ha így gondolkodnának, egyszerű lenne. Nem lenne benne semmiféle identitás, státusz, érték vagy rang. Semmilyen téves gondolat és nézet nem korlátozná. befolyásolná, irányítaná vagy manipulálná őket, és végül könnyedén és őszintén tudnák mondani: „Három éve hiszek Istenben.” Aztán ezzel a kérdéssel folytatnám: „Három éve hiszel Istenben; tisztában vagy a látomásokkal kapcsolatos igazságokkal?” Ha bonyolult gondolkodású személyről lenne szó, erre gondolna: „Ha azt mondom, nem vagyok tisztában, az nem azt jelentené vajon, hogy nem végeztem megfelelő munkát a hitemben? Az, hogy három éve hiszek és még mindig nem vagyok tisztában a látomásokkal kapcsolatos igazságokkal, nem azt jelenti vajon, hogy nem ettem és ittam szorgalmasan Isten szavait? Ha azonban azt mondom, hogy tisztában vagyok, akkor Isten nem fog beszélni erről a témáról, és én kihagyom ezt a lehetőséget. Ha azt mondom, nem vagyok tisztában, talán egy kicsit többet beszélgethet velem, hozzátehet egy keveset? Ha azt mondom, tisztában vagyok, semmi többet nem fog hozzátenni számomra, de lehet, hogy nagyra fog tartani engem?” Látod, ismét elferdítve gondolkodik, nem igaz? Nem túl bonyolult az ilyen ember gondolkodásmódja? (De igen.) Az efféle emberek igazán bajosak. Bárkivel is beszélnek, mindig számítgatják, hogyan válaszoljanak úgy, hogy ne veszítsenek a tekintélyükből, illetve ne szenvedjenek kárt az érdekeik. Emellett folyton figyelik, hogy mások hogyan viszonyulnak hozzájuk, folyton azt számítgatják, hogyan érjék el, hogy mások nagyra tartsák őket és miként emeljék a saját státuszukat. Folyton ezeket a dolgokat számítgatják, ezért nem könnyű számukra megnyílni a beszélgetésben és elmondani, hogy mi van a szívükben. Amikor megkérdem őket: „Tisztában vagy a látomásokkal kapcsolatos igazságokkal az Istenbe vetett hitedben?” – van vajon ennek a kérdésnek egy másik jelentésrétege is? (Nincs.) Miért kérdezem egyenesen ezt a kérdést? Azoknak, akik valahol egy és három év közötti ideje hisznek, általában még mindig szükségük van a látomásokkal kapcsolatos igazságokról szóló beszélgetésre; ez mindennapos dolog. Ha tisztában vannak a látomásokkal kapcsolatos igazságokkal, akkor nem szükséges beszélni róluk és beszélhetünk más témákról. Ha ezt mondják: „Még mindig nem nagyon vagyok tisztában a látomásokkal kapcsolatos igazságokkal, különösen az Istennek az ember megmentését célzó ítélő munkájáról szóló igazsággal, ami túlságosan mélyreható, és még mindig nem értem. Beszélnél erről?” – akkor találtunk egy közös témát és beszélni fogok róla. Ha mindenki hallja még egyszer, egy kicsit többet fognak nyerni, nem igaz? (De igen.) Egyesek nem értik, mégis úgy tesznek. Miért színlelsz? Folyamatosan színlelsz, ami arra utal, hogy mindent értesz, és hogy ha többet mondanék, az felesleges lenne. Ez esetben semmit sem fogok mondani, te pedig semmit sem fogsz nyerni. Tehát, függetlenül a helyzettől, ha őszintén tudsz beszélni, gyanakvás nélkül, anélkül, hogy túlértelmeznéd a szavaimat, a beszélgetéseink és a kommunikációnk elérheti az élénk együttműködés szintjét. A normális emberi mivolt keretei között beszélgethetünk, lehetünk kapcsolatban, mindannyiunk által szeretett témákat megvitatva. Hát nem jó ez? (De jó.) Ily módon profitálni fogtok. Egyes emberek nagyon számítóak. Amikor megkérdezem tőlük, hogy tisztában vannak-e a látomásokkal kapcsolatos igazságokkal, a szívükben így tűnődnek: „Mit akarsz ezzel kérdezni? Azt próbálod megnézni, hogy biztos vagyok-e az igaz útban, hogy leraktam-e az alapot, azt próbálod megnézni, hogy milyen a képességem, hogy próbára tedd a képességem? Akkor azt kell mondanom, hogy tisztában vagyok.” Ezért így szólnak: „Ebben a három évben folyamatosan ettem és ittam Isten szavait, sok Isten házából származó filmet néztem, gyakran hallgatok prédikációkat és beszélgetek, és gyakran megosztom a saját tapasztalati megértésemet az összejöveteleken. Mindezekkel a látomásokkal kapcsolatos igazságokkal tisztában vagyok.” Mi célból mondják ezt? Jó benyomást akarnak tenni Rám, azt akarják éreztetni Velem, hogy nagyon jó képességűek, és elérni, hogy nagyra tartsam őket. Azt hiszed, nagyra tartanám őket csak azért, mert elmondják ezt a pár szót? (Nem.) Ilyen könnyen nagyra tartanék valakit? Biztosan nem; félreértelmezték ezt a dolgot. Ha azt mondod, tisztában vagy a látomásokkal kapcsolatos összes igazsággal, akkor hadd tegyelek próbára. Az általad gyakran olvasott látomásokkal kapcsolatos igazságokról foglak megkérdezni. Miért végzi Isten a fenyítés és az ítélet munkáját? Melyik az a fő hatás, amit a fenyítés és az ítélet elérni hivatott? A hited e három éve során volt a fenyítés és az ítélet munkájával kapcsolatos bármilyen tapasztalásod? Megtapasztaltad akár egyszer is a fenyítést és az ítéletet? Felfogtad az igazságalapelveket, amikor megtapasztaltad a fenyítést és az ítéletet? Tudtad, hogy mik Isten szándékai? Meg tudsz osztani egy konkrét tapasztalatot? A legtöbb ember csak pár doktrínát fog szajkózni, és semmilyen gyakorlati tapasztalati megértést nem tud megosztani. Az emberek túl sok dolognak híján vannak, ezért amikor beszélgetünk, sok a megbeszélni való téma. De bármilyen témáról legyen is szó, beszélj annyiról, amennyiről tudsz. Ha valamit nem tudsz, egyszerűen mondd, hogy nem tudod. Ne gondolkodj eltorzult módon. Bármilyen kérdést is tesznek fel neked, egyszerűen válaszold meg. Mondd ki, amit a szívedben gondolsz abban a pillanatban. Bármi is legyen a valódi helyzet, csak beszélj róla őszintén. Ne kerülgesd a forró kását, ne szépíts, ne mondj olyasmiket, amik hamis benyomást keltenek, csak azért, hogy jobb színben tüntesd fel és eladd magad, ne hazudj és ne tévessz meg. Ez mind olyasmi, amit nem szabad tenned. Ezért bármilyen kérdést teszek fel neked vagy bármilyen témáról is beszélgetek veled, mondj annyit, amennyit tudsz. Ha úgy találom, hogy nem érted az igazság egy bizonyos aspektusát, vagy hogy doktrinális a megértésed, illetve, hogy eltorzult a felfogásod és téves gondolataid és nézeteid vannak, azonnal helyesbíteni foglak, útmutatást adok és segítelek, hogy megérthesd az igazság ezen aspektusát, tiszta megértésed és pontos gyakorlási utad legyen. Ily módon eredményes lesz a beszélgetésünk. Tehát egy témáról szóló beszélgetés alapelve az őszinte beszéd alapjára, az igazságról és pozitív dolgokról szóló közös beszélgetés és megbeszélések, illetve eszmecserék alapjára épül, hogy az emberek tisztábban láthassák a tárgyalt pozitív témát, pontosabban értsék azt és világosabb gyakorlási útjuk legyen. Nem szabad gyanakvás, mesterkedés és megtévesztés alapjára épülnie.

Szerintetek jó olyan témákról beszélgetni, mint a megtestesült Isten normalitása és gyakorlatiassága? (Jó.) És miért jó? (Úgy hisszük, eloszlathatja a megtestesült Istennel kapcsolatos elképzeléseinket és képzelődéseinket.) Egyesek ezt mondják: „Felfedted előttünk az igazi énedet, és most tudjuk, milyen személy vagy Te. Túl naiv vagy, hogy elmondod a csupasz igazságot! Megvannak ezek a megnyilvánulásaid, hogy normális és gyakorlatias vagy, de hogy mondhatod el a csupasz igazságot? Azt kell éreztetned az emberekkel, hogy titokzatos, kifürkészhetetlen, magasztos és áthatolhatatlan vagy. Még ha nem is mesterkedsz az emberek ellen, azt kell mondanod, hogy tudsz. Azt kell állítanod, hogy bírod az emberek manipulálásának és felhasználásának művészetét, hogy ismered a Harminchat stratégiát és képes vagy mindenféle embert kihasználni, hogy szolgálatot tegyen Neked. Az emberek csak akkor fognak bálványozni, ha így beszélsz; nem mondhatod a csupasz igazságot. Azáltal, hogy a csupasz igazságot mondod, hogy lehet, hogy úgy érzem, hogy egyáltalán nem vagy titokzatos vagy kifürkészhetetlen? Hogy nem vagy olyan, mint Isten? Nézd meg világ nagy alakjait – azokat, akik katonai ügyekkel vagy a politikával foglalkoznak, és az elmúlt korok uralkodóit. E nagy alakok, kivételes emberek melyike mondta ki valaha is a csupasz igazságot? Mondta bármelyikük valaha, hogy ő normális, gyakorlatias és átlagos, csak egy hétköznapi ember? Kétségbeesetten el akarják hitetni az emberekkel, hogy ő mások, mint a többiek, hogy őket a mennyből küldték, és hogy bár most hétköznapi emberek lettek, akkor is titokzatosak és kifürkészhetetlenek, és hogy az átlagemberek számára áthatolhatatlanok – csak így könnyű uralkodni az embereken!” Azok az uralkodók mind birtokában voltak a császári uralom művészetének, és a minisztereik és a hétköznapi emberek nem tudták átlátni, hogy milyen emberek is ők. Hogy is szól az a mondás? „A császár akaratát nehéz kifürkészni, és nem lehet nem engedelmeskedni a parancsának.” A nem hívő világ összes tisztviselőjének ilyen a gondolkodásmódja; egy kisebb részleg vezetőjének, egy ágazatvezetőnek vagy egy vezetőnek is ilyen a gondolkodásmódja. Nem akarják, hogy az emberek átlássák a valódi értéküket, hogy milyen hibái vannak az emberi mivoltuknak, milyen hibákat követtek el vagy milyen hiányosságok vannak a cselekedeteikben. Ha egyszer rájönnek a hibáikra, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy álcázzák és elrejtsék őket, és ha leleplezik a rossz tetteiket és fény derül rájuk, akkor találnak egy bűnbakot. Ezzel az a céljuk, hogy elfedjék az igazságot, hogy az emberek továbbra is felnézzenek rájuk és bálványozzák őket. Függetlenül attól, hogy mit tesz egy ilyen ember, előre megfontoltan és tervezve teszi, hogy elérje a saját céljait, hogy mindenki úgy érezze, hogy nem hétköznapi ember, hogy tudja uralni a helyzetet, hogy ő az, aki mozgatja a szálakat. Biztos, hogy soha nem adná az emberek tudtára, hogy normális, gyakorlatias és hétköznapi személy. Ami azt illeti, csak egy hétköznapi romlott ember, egy átlagembernél sokkal több ravasz mesterkedéssel, és ügyesen vesz részt összeesküvésekben és cselszövésekben. Hogy adhatná valaha is az emberek tudtára, hogy milyen baljós és rosszindulatú az emberi mivolta? Nem ejtene az foltot a róla kialakult képen? A romlott emberek mindegyikének ilyen a gondolkodásmódja, és olyan képmutatók, mint a farizeusok, baljós és rosszindulatú szívvel. Bár a szívükben elismerik, hogy Isten testté lehet, hogy hihetik azt, hogy a megtestesült Isten hétköznapi, normális személy lenne? A szívükben úgy hiszik, hogy ha Isten valóban testté lenne, az embereknek legalább a testében látniuk kellene az isteni auráját, valamint Isten identitásának és lényegének különféle jeleit. Ezt is szilárdan hiszik: „Az emberek szemlélésében a megtestesült Istennek a nyüzsgő tömeget lenéző látásmóddal és magatartással kell bírnia, Benned azonban nem látom ezeket a dolgokat. Azt is mindig elmondod, hogy szabálykövető módon viseled Magad és az elfoglalt helyednek megfelelően teszed a dolgokat. Ez nem leplezi-e le teljesen le azt, hogy valójában Te is csak egy hétköznapi ember vagy? Nem dőlne-e teljesen meg a magasztos, titokzatos és kifürkészhetetlen Isten képe az emberek szívében?” Azt hiszitek, hogy jó ez a megdőlés? (Igen, az. Megdönti az elképzeléseinket és a képzelődéseinket.) Pontosan azért mondom ezeket a szavakat, hogy megdöntsem az álmaitokat és az elképzeléseiteket és képzelődéseiteket, hogy többé ne egy álomban, hanem a valóságban éljetek. Ez teljes mértékben igazodik az igazságalapelvekhez, amelyek betartását megkövetelem tőletek: hogy szabálykövető módon viseljétek magatokat, hogy a helyeteknek megfelelően tegyétek a dolgokat és hétköznapi emberek legyetek, akik a teremtett lény helyén állnak, mivel Én Magam is így teszem a dolgokat. Amikor kapcsolatba kerülök veletek, illetve a személyes életemben soha nem beszélek kérkedő vagy üres módon, és soha nem dicsekszem vagy hencegek. Ez olyasmi, amit mind láthattok és érezhettek. Emellett soha nem mesterkedem senki ellen, soha nem vagyok csalfa és sosem lazsálok, amikor a teszem a dolgokat, és szabálykövető módon viselem Magam. Fenn kell tartani a lelkiismeret e minimális mércéjét. Vannak, akik mesterkednek, amikor beszélnek és cselekednek, szépen hangzó dolgokat mondanak másoknak, majd minden eszközzel megpróbálják rávenni őket, hogy a csapdájukba essenek, szolgálják őket és szolgálatot tegyenek nekik. Én nem csinálok ilyesmit. Ha azt akarom, hogy valaki segítsen Nekem valamiben, egyenesen megkérem. Egyesek ezt kérdik: „Ilyen identitásod és státuszod van, hát nem csak egy szavadba kerül, hogy megcsináltass valamit valakivel?” Még ha csak egy szavamba kerül, akkor is szabálykövető módon kell kezelnem ezt, nem kötelezhetem az embereket, és még kevésbé kényszeríthetem őket olyasmire, amit nem akarnak megtenni. Ha hajlandó vagy, akkor tedd meg; ha nem vagy hajlandó, megtagadhatod. Ha azonban megkérlek valamire, mindig a csupasz igazságot fogom mondani. Biztos, hogy nem fogom kerülgetni a forró kását vagy rébuszokban beszélni, hogy megtévesszelek, vagy elhúzni a mézesmadzagot, hogy bekapd a csalit, majd rávenni arra, hogy készségesen szolgálj Engem és szolgálatot tegyél Nekem; majd, miután mesterkedtem ellened, még azt mondatni veled, hogy önként tetted és úgy érzed, hogy semmivel sem tartozom neked. Biztos, hogy soha nem tennék ilyet. Ezek a gyakorlatok – akár azok, amiket az emberek mások kihasználásának, játékszabályoknak, az emberekkel folytatott játszmák taktikáinak vagy mások manipulálásához szükséges birodalmi stratégiáknak hívnak – Bennem ezek közül egyik sincs meg. Én nem játszadozom az emberekkel – lehet, hogy mások igen, de Én nem teszem, és nem is fogom utánozni őket, illetve nem fogok tanulni tőlük. Én soha nem olvastam olyasmiket, mint a Háború művészete vagy a Harminchat stratégia, és biztos, hogy nem fogok színlelni vagy fehérnek nevezni a feketét, amikor beszélek. Amikor beszélek és cselekszem, akkor az egy az egy, a kettő pedig kettő. Az egyetlen kivétel az, amikor különleges körülmények miatt esetleg bölcs módon fogalmazok meg dolgokat, ez azonban pusztán az emberek gyengeségeire és nehézségeire, valamint a kis érettségükre való tekintettel történik. Azért van, hogy óvja és féltve őrizze őket és nincs benne rosszindulat, ez tehát szintén nem mesterkedés. Egyesek talán nagyon csalódottak és erre gondolnak: „Nos, úgy fest, hogy a Te szívedben és lelkedben nincsenek meg a világi híres és nagyszerű emberek különféle mesterkedései. Mint kiderült, Te ilyen egyszerű vagy!” Nem jó ilyen egyszerűnek lenni? Az, hogy nem mesterkedem, nem jelenti azt, hogy nem látok át az embereken; nem jelenti azt, hogy nem látom át a dolgok velejét és lényegét; nem jelenti azt, hogy nem tudom, hogyan kell kezelni mindenféle embert, eseményt és dolgot. Mesterkedés nélkül is tudok alapelveket alkalmazni, hogy megfelelően és helyesen kezeljek mindenféle embert, eseményt és dolgot a környezetnek és a háttérnek megfelelően, hogy elérjem, hogy természetes módon eljátsszák a szerepeiket és a szabályaik és törvényeik közepette éljenek Isten szuverenitása és intézkedései alatt, ahelyett, hogy taktikákhoz folyamodnának, megtévesztésbe bocsátkoznának vagy játszadoznának az emberekkel, hogy becsapják őket. A közléseimben és a prédikációimban az évek során mind megbeszéltük azokat az alapelveket, amelyek szerint teszem a dolgokat, amelyek szerint intézem a különféle problémákat, valamint amelyek szerint mindenféle embert, eseményt és dolgot kezelek. Nem szlogeneket kiabálok, amikor ezekről a dolgokról beszélek; ezek a dolgok a gondolataimból és az emberi mivoltom lényegéből erednek, és a különféle embereket, eseményeket és dolgokat is a gondolataim és a nézőpontjaim segítségével kezelem. Tehát, ha mindenféle embert, eseményt és dolgot a gondolataim és a nézeteim segítségével, illetve ezen alapelvek szerint kezelek, azt mondanátok, hogy a végeredmény Isten útjának követése vagy az ellene való lázadás? (Isten útjának követése.) Ezért nem számít, mennyire normálisnak, gyakorlatiasnak és hétköznapinak – és egyáltalán nem titokzatosnak – tűnhetek is Én, a megtestesült Isten az emberek számára, ez egyáltalán nem fogja befolyásolni az igazságról szóló megértéseteket, és nem is foglak félrevezetni titeket. Épp ellenkezőleg: pontosan azért, mert Nekem Magamnak vannak alapelveim abban, ahogyan viselem Magam és cselekszem, ha ti képesek vagytok törekedni az igazságra, képesek vagytok engedelmes és szabálykövető módon viselni magatokat és cselekedni az Általam említett alapelvek szerint, valamint tudtok az Általam kijelölt irány és célok szerint gyakorolni, akkor előbb-utóbb el fogjátok érni az üdvösséget, megvalósítjátok az Istennek való alávetettséget, és olyan emberré váltok, aki féli Istent és kerüli a rosszat. Ez bizonyosság, Az üdvösség elérésére való képesség – nem ezt a célt követik azok, akik őszintén hisznek Istenben? Akkor mi mást kerestek még? Ami azt illeti, hogy titokzatos és kifürkészhetetlen, magasztos vagy másoktól különböző vagyok-e, vagy vannak-e különleges képességeim, amelyeket nem tudtok elképzelni vagy amelyekkel nem rendelkeztek, az nem fontos. Sőt. az sem fontos, hogy szerintetek normális és gyakorlatias vagyok és nem vagyok méltó arra, hogy bálványozzatok és csodáljatok. Mi fontos? Az, hogy a szavak, amelyeket Én, ez a jelentéktelen, hétköznapi és normális személy mondok, garantáltan Isten elé vezetnek titeket és garantáltan képessé tesznek arra, hogy elérjétek az üdvösséget. Van még egy dolog, ami biztos: ha ezek szerint az Általam szólt szavak szerint gyakoroltok és tapasztaltok, garantált, hogy a gondolataitok, a nézeteitek és az életfelfogásotok egy nap mind átalakulnak, és új emberi lénnyé váltok. Az új emberiség tagja lehetsz – efelől biztos lehetek. Biztosak vagytok ebben? (Igen.)

Van-e most némi új megértésetek a megtestesült Isten normalitásának és gyakorlatiasságának megnyilvánulásairól? (Igen.) Amennyiben látjátok, hogy Én hogyan viselem magam és cselekszem, és látjátok, hogy a gondolataim és a nézőpontjaim mind a normalitás és a gyakorlatiasság körén belül esnek, valamint ha a cselekvési alapelveim, a gondolataim és a nézőpontjaim bármikor hatással lehetnek rátok és készségesen elfogadjátok majd őket, akkor valamit biztosra mondhatok: mivel így szeretitek az igazságot, képesek vagytok keresni az igazságot a megtestesült Isten normális és gyakorlatias megnyilvánulásaiból, és elfogadjátok azokat az alapelveket is, amelyek szerint a megtestesült Isten viseli Magát, valamint elfogadjátok a különböző dolgokat illető gondolatait és nézeteit, akkor a törekvéseitek és a magaviseletetek iránya természetszerűleg pozitív irányba fog fejlődni. Nevezetesen, amint tovább hisztek, egyre inkább normális emberi mivoltotok lesz és egyre inkább megélitek az emberi hasonlatosságot, és Isten követelményeihez is egyre közelebb kerültök majd, végül pedig elnyeritek az üdvösséget. Az, hogy így profitáltok, közvetlen összefüggésben áll a megtestesült Isten, e hétköznapi, normális ember öntözésével és ellátásával. Ha el tudjátok fogadni és szeretni is tudjátok a megtestesült Isten normalitásának és gyakorlatiasságának e lényegeit és megnyilvánulásait, valamint azt, ahogyan viseli Magát és a hitvallását ebben, akkor egyre jobbá válnak majd a megnyilvánulásaitok és egyre jobbá válik az emberi mivoltotok. Mit jelent az, hogy egyre jobbá válnak? Az kissé üresen hangozhat, hogy egyre inkább olyan leszel majd, mint egy jó ember. Az „egyre jobbá válás” azt jelenti, hogy a lelkiismereted és a racionalitásod pozitív irányba fog fejlődni. Ha azonban megveted a megtestesült Isten normalitását, gyakorlatiasságát és hétköznapiságát, vagy azok taszítanak, sőt akár hátrányos megkülönböztetésben részesíted, nem fogadod el, ellenállást érzel vele szemben és gúnyolod, akkor igen nehéz lesz elfogadnod az Általa kifejezett összes igazságot, és nehéz lesz megértened az Általa birtokolt normális emberi mivolt gyakorlati jelentőségét és befolyását. Épp ellenkezőleg: még idegenkedni is fogsz az Isten által az Ő normális emberi mivoltában kifejezett összes igazságtól és gyűlölni fogod azokat. Ily módon nagyon nehéz lesz számodra megélni egy normális ember hasonlatosságát és olyasvalakivé válnod, aki Isten kedvére való, mivel az általad imádott dolgok nem pozitív, hanem negatív dolgok. Te a társadalom hírességei és sztárjai és társadalmi irányzatok után sóvárogsz és azokat imádod. Ebben az esetben helytelen úton jársz, ami pedig a törekvésed és a fejlődésed irányát illeti, egy dolog biztos: nem pozitív, hanem rossz irányba fogsz fejlődni. Például azt mondom, hogy nem mesterkedem az emberek ellen, egyesek pedig ezt kérdik: „Ha nem mesterkedsz az emberek ellen, hogy végezhetsz ilyen nagyszerű munkát? Amikor emberekkel kerülsz kapcsolatba és velük foglalkozol, mesterkedned kell. Ha nem tudod, hogyan kell mesterkedni, nem tudsz játszmázni az emberekkel, és nem leszel alkalmas a feladatra.” Azt mondom, hogy ha képes vagy ilyesmiket mondani, véged. A gondolataid és a nézőpontjaid nemcsak eltorzultak, hanem sokkal inkább elvetemültek. Számodra lehetetlen a helyes útra lépni, mivel az emberi mivoltodból hiányzik az igazság szeretetének és a pozitív dolgok szeretetének eleme. Számodra lehetetlen, hogy az üdvösség útjára lépj.

Amikor a normális emberi mivolt keretei között beszélgetek emberekkel, gyakran felmerül az a probléma, hogy a beszélgetés nem folyik gördülékenyen. Mit értek az alatt, hogy nem folyik gördülékenyen? Időnként amikor teljesen normális módon kapcsolatba kerülök és csevegek valakivel, ő túlbonyolítja és túlgondolja a dolgokat, és a beszélgetés egyszerűen nem tud tovább folyni. Ha nem tud folytatódni, mit teszek? Egyszerűen megszakítom a kapcsolatot az illetővel – keresek valakit, aki képes másokhoz kapcsolódni, aki tudja, miként kell kommunikálni és csevegni, aki a normális emberi mivoltra jellemzően gondolkodik, és inkább vele csevegek és tartok kapcsolatot. A veletek való kapcsolatomban azzal a helyzettel találkozom leggyakrabban, hogy az emberek így érzik: „Túl nagy hatása van az identitásodnak és a státuszodnak, amikor emberekkel beszélsz és kommunikálsz. Te a megtestesült Isten vagy, mi pedig teremtett lények. Ha valami helytelen dolgot mondunk, valószínűleg egyenlő státuszt veszünk fel, és megsértjük Isten természetét. Ráadásul, a megtestesült Istenként az a munkád, hogy megmentsd az emberiséget, és Magát Istent képviseled, ezért a Te felelősséged, illetve az Általad vállalt munka csak az igazság kifejezése lehet, hogy megoldd a romlott emberiség üdvösségét illető kérdést. Csak az isteni mivoltban gyökerező munkáról vagy témákról beszélhetsz. Nem beszélhetsz a szokásos emberi életről – az étel, a ruházkodás, a lakhatás vagy a közlekedés dolgairól, vagy arról, hogy XY milyen ember. Ha mégis arról beszélsz, hogy milyen ember, megítéled őt vagy hátsó szándékaid vannak.” Mivel az emberek ezeket az elképzeléseket tartják, nem emberi lénynek minősítik a megtestesült Istent. Ezért amikor normális gondolkodás és normális emberi mivolt híján lévő emberekkel kerülök kapcsolatba, és beszélek egy kicsit mindennapi dolgokról vagy napi szükségletekről, egyesek egy mentális gátat emelnek, erre gondolván: „Mi értelme erről beszélni? Ez nem spirituális! Ráadásul van valami hátsó szándékod, amiért ezt felhozod?” Ha megvitatom egy egyén helyzetét, egyesek így tűnődnek: „Ítélkezés ez vagy az emberek háta mögötti mesterkedés ellenük? Van valami terved velük? Elő fogod léptetni vagy kiiktatod őket? Továbbra is használni fogod vagy elbocsátod őket?” Egyesek a következőre gondolnak, amikor valakinek a problémáiról beszélek: „Ellenszenves számodra vagy taszít az illető? Tett valamit, amivel megbántott? Mondott vagy tett valamit, amivel megsértett?” Különösen, amikor a vezetőket és a dolgozókat érintő érzékeny témákról van szó, egyesek még inkább félnek a bekapcsolódástól, és így szólnak: „A munka miatt beszélsz ezekről, de mi nem fogjuk ezt Veled megvitatni. Ezek érzékeny témák. Ha egyszer valami pontatlant mondunk, le fogsz leplezni és meg fogsz metszeni minket, meg fogod látni a romlottságaink megnyilatkozásait és rossz benyomásod lesz rólunk, ami nem lenne megfelelő.” Olyan alkalmak is vannak, amikor felhozok bizonyos témákat, mint például megkérdem: „A családotokban ki hisz Istenben?” A kontinentális Kínában ez egy érzékeny téma. A kontinensen azonban nem számít érzékenynek, ha olyan egyéneket kérdezel, akikkel már viszonylag hosszú ideje foglalkozol és jól ismered őket – a tengerentúlon pedig még kevésbé. Ha azonban Én kérdezem ezt, egyesek még csak válaszolni sem mernek. Így tűnődnek: „A hátteremben próbálsz kutakodni azzal, hogy megkérdezed, ki hisz a családomban?” Ha azt kérdezem, hogy hányan vannak a helyi gyülekezetükben és ki a gyülekezetvezető, erre gondolnak: „Ó, ne, a gyülekezetről próbálsz érdeklődni? Erről nem beszélhetek Veled. Ha mondok valamit, és a gyülekezetvezető rájön, bajban leszek.” Látod, még olyankor is óvakodnak, amikor gyülekezeti ügyekről van szó, és félnek bármit is mondani. Sokan nem mernek a gyülekezetvezetőkkel és a gyülekezeti munkával kapcsolatos témákról beszélgetni, illetve szabadon elmondani azt, amit gondolnak. Ennek az egyik fő oka az, hogy tartanak a gyülekezet helyzetének leleplezésétől, valamint a vezetők és a dolgozók megsértésétől, ugyanakkor attól is félnek, hogy akaratlanul is felfedik a saját gondolataikat és nézeteiket, és hogy megmetszik vagy leleplezik őket. Nem akarják, hogy ez megtörténjen. Ezért sok emberrel még a hétköznapi kommunikáció sem tud gördülékenyen folyni, amikor kapcsolatba kerülök velük. Amikor nem hívőkkel kerülök kapcsolatba és intézek dolgokat, akiknek bonyolult a gondolkodásuk és a hátterük, amint befejeztem az dolgok intézését, gyorsan távozom – nem tudok mély kapcsolatokat kialakítani vagy túl közel kerülni. De amikor testvérekkel kerülök kapcsolatba, akkor is úgy találom, hogy a legtöbb ember ilyen: nem tudok túl közel kerülni vagy mély kapcsolatokat építeni. Nem arról van szó, hogy felsőbbrendűnek tartom Magam és a legtöbb emberrel nem vagyok hajlandó kapcsolatba kerülni; inkább az a helyzet, hogy amikor közeledni próbálok hozzájuk vagy kapcsolatba akarok kerülni velük, tudat alatt kitérnek vagy kerülnek Engem. Miért kerülsz Engem? Ha valami helytelent mondasz, nem foglak elítélni és nem fogok nagy ügyet csinálni belőle. Ha vezető vagy dolgozó vagy, közölhetjük az igazságot és bármely általad nem értett aspektusról elbeszélgethetünk. Ha átlagos testvér vagy és tényleg valami helytelent mondasz, illetve téves gondolataid és nézeteid vannak, akkor az attól függ, hogy hajlandó vagyok-e beszélni veled róla. Ha azt látom, hogy gyenge a képességed és hogy nincs felfogóképességed és semmit sem tudsz átlátni, akkor nem akarok beszélgetni veled, és még ha beszélgetnénk is, az akkor sem hozna eredményt. Ha azonban jó képességű vagy, van felfogóképességed és átlátsz bizonyos dolgokat, akkor eredményes lehet a veled folytatott beszélgetés, és nem üres szócséplés. Bárkivel is csevegek fesztelenül vagy bármilyen problémákat is fedezek fel, a szívemben először is, nem fogom elítélni, másodszor nem fogom szidalmazni, harmadszor pedig nem fogok dönteni a sorsáról. Alaptalan lenne így cselekedni, és Én nem teszek ostoba dolgokat. A normális emberi mivolt viszonyai között, időnként amikor egy ismerősbe botlok, csak beszélgetni és csevegni akarok egy kicsit. Ha hajlandó vagy, beszélni fogok veled. Ha nem, akkor nem foglak kényszeríteni. Egyesek félnek beszélgetni Velem. Bármit is mondok, óvakodnak Tőlem és nem mondják ki a véleményüket, attól való félelmükben, hogy valami helytelent mondanak és olyasmit adnak a kezembe, amit felhasználhatok ellenük. Ha azt látom, hogy vonakodsz kimondani azt, ami a szívedben van, a megfelelő ponton leállok. Ha folyton óvakodsz Tőlem, mindig attól tartasz, hogy mesterkedem ellened, akkor nem fogok hajlani rá, hogy beszéljek veled. Mondjátok meg Nekem, normális ez a fajta racionalitásom? (Igen.) Amikor beszélek és kommunikálok valakivel, mindig van valamiféle kontextus. Ha például az állattenyésztésért vagy felelős egy gazdaságban, akkor az állattenyésztésről fogunk beszélni. Ha gyülekezetvezető vagy, gyülekezeti dolgokat, a testvérekkel kapcsolatos dolgokat vitatunk meg, hogy milyen a testvérek aktuális állapota vagy hogy milyen a gyülekezeti élet. Ha evangéliumhirdető vagy, akkor az evangelizációs munkáról fogunk beszélgetni. Ez a normális emberi mivolt keretei közötti kapcsolattartás az emberekkel, és ez az Én munkám része is. Egyes dolgoknak nincs közük a gyülekezeti munkához, de mégis Isten házának általános ügyei közé tartoznak. Normális dolog ezekről beszélgetni, amikor találkozunk. Ügyeket intézel és a kötelességed végzed Isten házában, tehát amikor találkozunk, üdvözölnöm kell téged és beszélgetnem kell veled, és látnom kell, hogy vannak-e nehézségeid. Fesztelen csevegések során időnként kérdezek ilyesmit: „Az elmúlt pár éjjel esett a hőmérséklet – hűvös volt a helyetek?” Egyesek nem akarják ezt hallani, és erre gondolnak: „Felnőttek vagyunk; van nekünk szükségünk arra, hogy aggódj miattunk?” Nem értékelik a jó szándékot, nem igaz? Más alkalommal, amikor a konyhába megyek, megkérdem: „Milyenek idén a zöldségek? Van elég ennivaló? Milyen zöldségeket vagy ételeket szerettek?” Ezek nagyon normális dolgok, nem igaz? (De igen.) Az emberek szíve azonban túlságosan bonyolult, és bizonyos esetekben még akkor sem folyik gördülékenyen a beszélgetés, amikor normális módon kapcsolódom hozzájuk és beszélgetek velük. Miért van ez? Azért történik, mert az emberek folyton attól tartanak, hogy leleplezik a problémáikat és a valódi helyzetüket. És mások mitől félnek? A következő a félelmük: „Ha felfedem a valódi helyzetemet, le fogsz leplezni engem a prédikációidban az összejövetelek során, célpontként használva engem.” Miért nem lehetsz te célpont? Amikor a problémáidat illető igazságról beszélek, az megoldja őket. Hát nem valami plusz ez, amit nyertél? Nem ez a szerencséd? Ez jó dolog. Azt bizonyítja, hogy komolyan veszlek és van Bennem némi tisztelet irántad. Helytálló ez? Ha nem vennék tudomást rólad és nem lennél ott a szívemben, és ha felfedeznék problémákat veled kapcsolatban, ám nem törődnék velük és nem adnék útmutatást és közlést neked, akkor megérthetnéd vajon az igazságot és megoldhatnád a problémáidat? Örülnél ennek? Ha elégedett lennél ezzel és ezt gondolnád: „Az Isten által leleplezett problémák egyikének sincs köze hozzám, ez tehát azt bizonyítja, hogy nincsenek problémáim” – ha így tapasztalod meg Isten munkáját, nem olyan ember lennél, aki az igazságra törekszik. Miután éveket töltöttek a hitben, egyeseket még egyáltalán soha nem metszettek meg, egyszer sem szolgáltak ellenpontként, mégis büszkék és szerencsésnek érzik magukat, és azt hiszik, hogy nagyon jók, hogy nincsenek problémáik és hogy biztosan meg fognak menekülni. Nem nagyon bajos ez? Az efféle ember biztosan nem nyerheti el az üdvösséget.

A normális emberi mivoltra jellemző gondolkodással bíró emberek, amikor a normális emberi mivolt keretei között kommunikálnak és lépnek kapcsolatba másokkal, a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeretet és józan észt fogják követni. Ilyen értelemben megvan a minimális mércéjük és megvannak az alapelveik a másokkal való bánásmódra vonatkozóan. Amikor a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodás keretei között beszélsz és lépsz kapcsolatba emberekkel, az emberek egyrészt érzik, hogy tudatában vagy az emberi mivolthoz tartozó lelkiismeretnek. Másrészt illendően viselkedsz, hogy ne légy kellemetlen mások számára. És még egy fontos szempont az, hogy amikor másokkal kommunikálsz és érintkezel, hasznát látják az általad közölt szavaknak és nyernek néhány dolgot, amire az emberi mivoltnak szüksége van. Ezt nevezzük az emberekkel való kapcsolattartásnak és kommunikációnak. Mit értünk kommunikáció alatt? Egyszerűen szólva ez egy kötetlen beszélgetés. A legtöbben nem tudják, miként kell kötetlenül beszélgetni; amint megszólalnak, hajlamosak a vitára és a szóbeli csatározásokra, vagy dicsekednek és kioktatnak másokat, hogy azok engedelmeskedjenek nekik. A kicsit is ékesszólók, amint kinyitják a szájukat, prédikálni akarnak másoknak és a tanítójukként viselkedni. Ezek a megnyilvánulások mind romlott beállítottságok megnyilatkozásai. A romlott beállítottságú emberek nem tudnak normálisan kötetlen beszélgetést folytatni másokkal. Még ha egy ideig normálisan beszélnek is, nem tart sokáig. Egy ponton elkezdenek vitatkozni, elvörösödik az arcuk és teljesen elragadtatják magukat. Egy normális kötetlen beszélgetés biztosan nem a helyes és a helytelen megvitatásáról vagy veszekedésről és perlekedésről, és még kevésbé az emberek megítéléséről és elítéléséről szól. Határozzuk meg a kötetlen beszélgetést. Információcsere és -megosztás – ezt nevezzük kötetlen beszélgetésnek. Pontos ez a meghatározás? (Pontos.) Miképp pontos? Az információcsere- és megosztás a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és racionalitás alapjára épül. Nézzétek meg: miként beszélgetnek és kommunikálnak a lelkiismerettel és józan ésszel bíró emberek? Nem vitatkoznak és képesek tisztelni egymást, a másik javát szolgálni. Miután meghallják azt, amit a másik megoszt, szereznek némi új információt. Ezután ők is elmondanak bizonyos általuk ismert információt a másik embernek, hogy ő is profitáljon és az emberi mivoltán belül tapasztalatot, rálátást és ismeretet szerezzen. Az általa ismert információ megosztása a másik emberrel az illető tiszteletének, valamint a harmonikus, egyenlő felekként történő megértés alapelvei alapján, majd a másik ember által vele megosztott információ befogadása – vajon ez nem kölcsönös segítség? Ez az egyenlőség, kölcsönös segítség, harmónia és igazságosság alapjára épül. Ezt értjük kommunikáció és kötetlen beszélgetés alatt. Mondjátok meg Nekem, pontos a meghatározásom? (Pontos.) A beszélgetés és a kommunikáció ezen alapelv szerinti gyakorlása helyénvaló. Ha a kommunikáció és a beszélgetések teli vannak mesterkedéssel, vitákkal, küzdelemmel, cselszövéssel, trükkökkel, csapdákkal és próbákkal, és ha az, ami feltárul, csupa romlott beállítottság, ha csupa kölcsönös elnyomás, amelyben mindenki kérkedik, versenyez egymással, azon verseng, hogy meglássák, ki beszél magasztosabban vagy mond többet, akkor az nem normális kommunikáció. Nem a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és racionalitás körén belüli kommunikáció. Ez a kommunikáció nem információcsere és -megosztás, hanem inkább nyílt és rejtett küzdelmek és szóbeli csatározások. Nem így van? (De igen.)

A másokkal folytatott mesterkedés nélküli kommunikáció megvalósításához meg kell tanulnod a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és racionalitás körén belül kommunikálni. A kommunikáció célja az, hogy segítsünk másokat, és hogy mi is segítséget és előnyöket kapjunk tőlük. Ez normális kommunikáció, és így megvalósíthatod a mesterkedés nélküli kommunikációt. Nézzétek meg a nem hívők kommunikációját és beszélgetését; képes az elérni a normális kommunikáció hatását? (Nem.) Amikor romlott emberek kommunikálnak és beszélgetnek, normális a kommunikációjuk tartalma, indítéka és hangneme? (Nem.) A kommunikációjuk egyszerűen olyan, mint amikor kakasok vagy kutyák harcolnak. Gördülékenyen folyhat a beszélgetésük? (Nem.) Még azt sem tudják elérni, hogy ne mesterkedjenek mások ellen vagy ne vitatkozzanak velük. A kommunikációhoz szerető szívre, egymás segítésének vágyára, valamint arra a hajlandóságra van szükség, hogy tanuljunk egymás erősségeiből a gyengeségek ellensúlyozása végett, a beszélgetés gördülékenysége érdekében. Amikor veletek kommunikálok és beszélgetek, nem elegendő, ha csak egyedül Én nem mesterkedem; nektek is ezen alapelv szerint kell gyakorolnotok: hogy nincs mesterkedés és nincs gyanakvás. Ha Én nem mesterkedem, ti azonban állandóan mesterkedtek, és nemcsak magatok mesterkedtek, hanem még azt is gyanítjátok, hogy Én mesterkedem, akkor a beszélgetésünk nem folyhat gördülékenyen, sem igaz, hasznos interakciót nem tudunk megvalósítani, sem harmonikusan nem tudunk kijönni egymással. Egyesek gyorsan találnak egy rejtekhelyet, amikor meglátják, hogy jövök. Ha tényleg nem tudnak elkerülni Engem, vonakodva üdvözölnek, a szívük mélyén azonban nem akarnak találkozni Velem, és erre gondolnak: „Micsoda bosszúság. Már megint itt vagy, hogy az aktuális helyzetünkről tudakozódj. Ezután ismét igazságalapelveket fogsz közölni és zavarba hozol minket. Mit tegyünk?” Ha vonakodsz találkozni vagy kapcsolatba kerülni Velem, és belül kimerültnek érzed magad, amíg Velem vagy és folyton úgy érzed, hogy mesterkedni próbálok ellened, akkor elkerülhetsz Engem, amikor közeledni látsz. Ha úgy érzed, hogy nem mesterkedem, amikor kapcsolatba kerülsz Velem, és hogy az könnyebbséget, örömöt, szabadságot és pihenést hoz neked, akkor találkozzunk, csevegjünk és meséljük el, hogy mennek a dolgok mostanában. Ha megkérdezed, hogy vagyok mostanában, őszintén fogok válaszolni. Ha Én megkérdezlek: „Hogy mennek a dolgok mostanában? Előre léptél-e az életben? Nyertél-e valamit a kötelességed végzéséből?”, és te is őszintén tudsz válaszolni, az nagyon jó. Minden találkozás kellemes légkörben folyhat. Ha az nem helyes, hogy az emberek mindig elrejtőznek Előlem amikor találkozunk, az helyes vajon, hogy folyton őszintétlen hízelgéssel szándékosan keresik a kegyeimet? (Nem.) Miért nem helyes? (A hízelgés szeretete hamissággal és csalással egyenértékű. Jobb, ha hitelesebben beszélünk, és egyszerűen normális gondolkodással kell kezelnünk Istent. Egyrészt őszintének kell lennünk Hozzá. Másrészt nem szabad hízelegnünk, szándékosan azzal próbálkozni, hogy elnyerjük Isten kegyeit vagy szándékosan megpróbálni közel kerülni Hozzá.) Nálam csak egy követelmény van: amikor találkozom veled, ne rejtőzz el Előlem, és ne zaklass, amikor nem kereslek. Tedd, amit tenned kell és tégy mindent normálissá. Én nem fogom befolyásolni a kötelességetek végzését, nektek pedig nem szabad befolyásolnotok Engem. Sem az Előlem való rejtőzködés, sem a zaklatásom nem az emberek által követendő alapelv, amikor kapcsolatban vannak Velem és közük van Hozzám. Nos akkor, mi az alapelv? Az, hogy a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész körén belül kommunikálj, és képes légy őszintén beszélgetni és kimondani a csupasz igazságot; bármit is kérdezek, az igazságnak megfelelően kell válaszolnod. Miért nem sikerül az embereknek a csupasz igazságot mondaniuk? Tegyük fel például, hogy megkérdezem, hogy hány embert nyertél meg az evangélium hirdetésével ebben a hónapban, te pedig nem akarsz válaszolni. Ha látom, hogy kényelmetlenül érzed magad, nem fogok tovább nyomást gyakorolni. Nem akarom nehéz helyzetbe hozni az embereket, és soha senkit nem kényszerítek arra, hogy beszéljen. Mások bármit is kérdeznek tőlük, egyesek mindig eltűnődnek: „Mit akar ezzel kérdezni?” Nem akarnak egyenesen válaszolni, nagyon félnek attól, hogy helytelenül válaszolnak és bajba sodorják magukat. Ha folyton így találgatsz és mesterkedsz, akkor nem tudunk kommunikálni. Nem kell folyton átvizsgálnod a kérdéseim jelentését, sem mesterkedned nem szabad Ellenem. Ha tudsz egyszerű lenni és meg tudsz nyílni, hogy elmondd, mi a van a szívedben, akkor tudunk beszélgetni egymással. Könnyű ez vagy sem? (Könnyű.) Mondani könnyű, de tényleg megtenni egy kicsit nehéz lehet. Nem olyan könnyű, mint amilyennek hangzik. Lehet, hogy például egyszer feltettem neked egy kérdést, és akkor nem mondtad meg az igazat – hazudtál. Az a kapcsolat és kommunikáció kudarcba fulladt. Mivel kudarcba fulladt, mi a teendőd? Igyekezz elég bátornak lenni ahhoz, hogy legközelebb, amikor találkozunk, elismerd: „Legutóbb hazudtam. Mostantól a csupasz igazságot fogom mondani.” Akkor bátorítani foglak – dicsérni foglak és felemelem a hüvelykujjam: sikerrel jártál az igazság gyakorlásában és abban, hogy őszinte ember légy. Hát nem nagyszerű ez? (De igen.)

Amikor a mesterkedés mellőzésének témájáról szóló beszélgetésről van szó, függetlenül attól, hogy hány példát hozunk fel, amit mondok nektek, az egy alapelv. Tudjátok, melyik ez az alapelv? (Ne a romlott emberiség szemszögéből mérjétek Istent és ne gyanakodjatok Istenre.) Helyes. Ne a romlott emberiség szemszögéből bánjatok Istennel. Nos, milyen alapelvet kell követni? (Bánjatok Istennel Istenként.) Az nincs rendben, ha emberként bánunk Vele? Az nincs rendben, hogy normális, hétköznapi emberként bánunk Vele? Függetlenül attól, hogy Istenként vagy emberként bántok-e Vele, a személyes kapcsolat legfontosabb alapelve az, hogy őszinték legyünk egymással. Amikor veled beszélek vagy teszek dolgokat, Én nem mesterkedem ellened, és neked is őszintének kell lenned Hozzám. Ha tehát valaki mesterkedik ellened, neked is mesterkedned kell vajon ellene? (Nem.) Ha valaki mesterkedik ellened, akkor is alapelvek szerint kell bánnod vele. Ez a helyes mód. Nem csak arról van szó, hogy Én nem mesterkedem ellened, ezért te őszinte vagy Hozzám, mesterkedés és gyanakvás nélkül, hanem még ha mások mesterkednek is ellened, akkor is az igazságalapelvek szerint tudsz viselkedni és kezelni a dolgokat. Ez az alapelvek betartása. Egyesek ezt kérdik: „Ő mesterkedett ellenem – hogy ne torolnám meg? Ha nem mutatom meg neki, hogy mi a rend és csak hagyom, hogy így megfélemlítsen, nem fogok-e rajtaveszteni? Ilyen könnyű velem packázni?” Mondjátok meg Nekem, van értelme az érvelésének? Szemet szemért, fogat fogért – a világi emberek között ennek van értelme. Ha azonban az igazság szerint mérjük, ez az állítás helytelen. Az, hogy mesterkedik ellened, gonosztett. Ha válaszul bosszút állsz, ugyanazzal a módszerrel mesterkedsz ellene, Isten szemében a lényeg ugyanaz; mindkettő gonosztett. Isten nem fogja azt mondani, hogy mivel ő mesterkedett ellened, a te visszavágásod teljességgel indokolt és összhangban áll az alapelvekkel, és nem gonosztett. Isten azt nem nézi, hogy miért mesterkedtél ellene; Ő azt nézi, hogy a tetted önmagában mesterkedés-e, hogy gonosztett-e, és azt nézi, hogy az igazság vagy emberi erkölcsi nézetek mércéje szerint kezeled-e ezt az ügyet. Ha emberi erkölcsi nézetek szerint méred az ügyet, akkor a „szemet szemért, fogat fogért” megfelelőnek ítélhető. Először ő mesterkedett ellened, ezért észszerű, hogy bosszút állsz és ugyanazokkal az eszközökkel mesterkedsz ellene, neki pedig el kell fogadnia ezeket a következményeket. Ha emberi szemszögből mérjük, emberi erkölcsi nézetek segítségével, ez nem helytelen. Ha pedig a törvény szerint mérjük, talán nem is illegális. Isten szemében azonban ez ellentétes az igazsággal. Bármi, ami ellentétes az igazsággal, gonosztett, és Isten szemében elítélt dolog. Még ha jogos is a visszavágásod, Isten nem fog tartózkodni attól, hogy elítéljen, csak azért, mert a visszavágásod észszerű és erkölcsileg indokolt. Isten azt fogja nézni, hogy miként bánsz az illetővel, miután mesterkedett ellened. Ha ugyanúgy bánsz vele, Isten el fog ítélni. Ha azonban az igazságalapelvek szerint kezeled, és méltányosan és igazságosan bánsz vele úgy, ahogyan Isten tanította neked, akkor még ha erkölcsileg lehetnek is elképzeléseik az embereknek és kárhoztathatnak téged, és törvényesen elítélhetnek, Isten szemében Isten azt mondja, hogy elvszerűen viselkedtél ebben az ügyben, és ez nem gonosztett – Ő nem fog elítélni téged. Ha az igazságalapelvek szerint tudsz bánni az emberekkel, az az igazság gyakorlása. Nem szabad Krisztussal a saját elképzeléseid és képzelődéseid szerint vagy a romlott beállítottságaid alapján bánnod, sem cselszövést és trükköket nem szabad bevetned Ellene. Így kell bánnod az emberekkel is. Ha Krisztussal, ezzel a hétköznapi személlyel helyesen tudsz bánni, akkor ugyanígy helyesen tudsz bánni másokkal is. Függetlenül attól, hogy kiről van szó, a megfelelő hozzáállást kell tanúsítanod a vele való bánásmód során. Ily módon helyesek lesznek az emberekkel való bánásmódod alapelvei és módszerei. Ha hibázol az emberekhez való hozzáállásodban, illetve a velük való bánásmódra vonatkozó gondolataidban és nézőpontjaidban, azonnal el fogsz gondolkodni önmagadon Isten szavainak megfelelően, és helyesbíteni fogod a gondolataidat és a nézőpontjaidat, miközben egyúttal állandóan szabályozod a viselkedésed, és az emberekkel való bánásmódra vonatkozó gondolataid és nézőpontjaid, valamint a magatartásodat és a cselekvésedet illető alapelveid fokozatosan egyre inkább megfelelnek majd az igazságnak. Amikor az igazságalapelvek az életeddé válnak, le fogod vetni a romlott beállítottságodat és az átalakul, te pedig képes leszel méltányosan és igazságosan, valamint oly módon bánni az emberekkel, ami összhangban áll Isten szándékaival. Ha nem mesterkednek ellened, úgy véled, helyes, ha nem mesterkedsz ellenük. Ha azonban mesterkednek ellened, te pedig tudsz tartózkodni attól, hogy mesterkedj ellenük, és helyette az igazságot keresed és az igazságalapelvek szerint bánsz velük, az vajon nem fejlődés? Nem átalakulás? (De igen.) Ha mesterkednek ellened, és te is mesterkedsz ellenük, nem ugyanazon az úton jársz vajon, mint az, aki mesterkedik ellened? Ebben az esetben mi a különbség közted és a világi emberek között? Az emberekről, dolgokról alkotott nézeteid, a magatartásod és cselekvésed nem változott. Nem Isten szavain és az igazságalapelveken alapulnak, hanem a világi emberek alapelvein: bárki mesterkedik ellened, te is mesterkedj ellene – szemet szemért, fogat fogért. Nem különbözöl a világi emberektől, a nem hívőktől. Ha függetlenül attól, hogy valaki mesterkedik-e ellened vagy sem, te soha nem mesterkedsz ellene, hanem Isten szavai és az igazságalapelvek szerint bánsz vele, akkor ez az álláspont és szemlélet helyes; ez az igazság gyakorlása. Mit mondott az Úr Jézus az embereknek a Kegyelem Korában? Mit tegyél, ha valaki arcul üt téged jobb felől? (Az Úr Jézus ezt mondta: „…aki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda annak arcod másik felét is!” Máté, 5:39).) Egyesek ezt mondják: „Ha megütnek, visszaütök! Ha arcul ütnek bal felől, arcul ütöm őket bal felől. Ha arcul ütnek jobb felől, arcul ütöm őket jobb felől. Ez sem erkölcsileg, sem törvényileg nem elítélendő.” Isten ezt mondja: „Helytelen. Ha arcul ütnek bal felől, tartsd oda az arcod jobb felét is. Ne üss vissza.” Meg tudod ezt tenni? Függetlenül attól, hogy Isten követelménye emberi szemmel elfogadható-e – talán egyesek számára ez ostoba mondás, buta gyakorlat – Isten ezt követeli tőled. Meg tudod tenni? Ezt mondod: „Nem tudom megtenni. Ha arcul ütnek bal felől, vissza kell ütnöm, különben annyi a büszkeségemnek és a méltóságomnak, és teljességgel el fogom veszíteni a tekintélyemet.” Függetlenül attól, hogy e nyilatkozatod megáll-e a romlott emberiség körében, ha Isten szemében helytelen a nyilatkozatod, helytelen a nézőpontod, akkor Isten szemében elítélik a viselkedésedet. Mi az oka annak, hogy elítélik? Az, hogy nem hallgattál Isten szavaira, nem követted Isten útját. Isten elmondta neked, hogy ha valaki arcul üt bal felől, annak az arcod jobb felét is oda kell tartanod. Megtetted? Isten csak ennyit kérdez: „Hallgattál Isten szavaira? Aszerint gyakoroltál, ahogyan Isten eligazított téged? Ha nem így gyakoroltál, akkor nem követted Isten útját és olyan ember vagy, aki lázad Isten ellen; nem az igazságot gyakorló ember vagy, és nem vagy olyan, aki Isten szavai szerint szemléli a dolgokat és viseli magát. Ez esetben Isten nem kedvel téged, nem olyan ember vagy, akit Isten elfogad, és Isten szemében az általad visszaadott pofon gonosztett. Talán mindig is úgy fogod gondolni, hogy az teljesen indokolt, hogy a méltóságod és a jogaid megóvásának szükséges eszköze. Isten szemében azonban az a pofon azt jelenti, hogy nem követted Isten útját és nem is akarod, hogy nem hallgatsz Isten szavaira, és hogy a te szemedben Isten szavai csupán doktrínák, üres szavak. Te csak hirdeted Isten szavait, de soha nem gyakorlod őket. Isten olyan emberként fog jellemezni, aki nem követi Isten útját. Nos, vajon még mindig elnyerheted Isten elfogadását? Ha nem követed Isten útját, Isten szavai soha nem válhatnak az életeddé. Bármennyit is hangoztatod a saját érveidet Istennek, Ő nem fogja meghallani. Isten nem fogja a következőt mondani: „Valaki ok nélkül arcul ütött bal felől, és igen sajnálatra méltó vagy. A méltóságod megőrzése érdekében visszaüthetsz. Miután visszaütöttél, imádkozhatsz és megvallhatod a bűnödet, Isten pedig meg fog bocsátani neked és nem fog elítélni téged.” Isten nem mondta ezt. Isten azt mondta, hogy ha valaki arcul üt bal felől, tartsd oda annak az arcod jobb felét is. Ha ezt meg tudod tenni, olyan ember vagy, aki Isten útját követi. Ha nem tudod, olyan ember vagy Isten szemében, aki lázad Isten ellen, olyan ember, aki nem gyakorolja Isten szavait és nem követi Isten útját, gonosz ember. Hogyan áll Isten a gonosz emberekhez? Isten így szól: „Távozzatok Tőlem! Nem ismerlek titeket.” Isten nem akar ilyen embereket. Megértettétek? (Megértettük.) Ugyanez vonatkozik a mesterkedésre is. Azt mondod: „Mesterkedett ellenem, akkor mi a baj azzal, ha én is mesterkedem ellene?” Egyszerűen helytelen az, ha mesterkedsz az emberek ellen. Miképp helytelen? Helytelen, mert a mesterkedés önmagában gonosz cselekedet, nem pedig jó. Ezért amikor az emberek mesterkednek az emberek ellen, Isten elítéli őket. Ha ugyanezt teszed, Isten ugyanígy el fog ítélni. Úgy kell viselkedned, hogy abban ne legyen mesterkedés, oly módon, amit Isten elfogad. Az a kötelességed, hogy az Isten által elmondott út és gyakorlási alapelvek szerint gyakorolj, ne a saját érveidet hangoztasd, illetve ne a személyes méltóságodat és tekintélyedet óvd. A személyes tekintélyed, státuszod és méltóságod nem fontos. Mi fontos? A fontos az, hogy Isten szavai megvalósulnak-e benned, hogy Isten szavai az életeddé váltak-e, hogy megélted-e Isten szavait, és hogy Isten szavai teljesültek-e benned. Megértettétek? (Megértettük.) Egyesek ezt mondják: „Szidott engem, úgyhogy én is szidni fogom őt.” Helyes ezt mondani? (Nem.) Mások ezt mondják: „Mindig kicsinyes velem, akkor én miért nem lehetek kicsinyes vele? Nem látszom majd ostobának, ha nem teszem?” Fontos az, hogy mások hogyan látnak téged? (Nem.) Az emberek mindig nagy felhajtást csapnak a tekintély körül, folyton attól tartanak, hogy mások ostobának és hülyének nézik őket. Az, hogy mások milyennek látnak, valójában nem számít. Mi számít? Hogy reagálsz, amikor ostobának, hülyének néznek, amikor gúnyolnak? Hevességgel reagálsz, emberi módszerekkel és eszközökkel, vagy az Isten mondotta alapelveknek megfelelően? Isten szavai szerint gyakoroltál? Tartottad magad a kötelességedhez? Csak azért, mert kinevetnek és ostobának neveznek, hisztit csapsz és feladod a munkádat: „Ostobának néztek, ezért nem csinálom tovább!” Nem nekik csinálod. Mit mondana Isten, ha feladnád a kötelességed? „Feladtad a kötelességet, amit rád bíztam, azért, mert valaki ostobának nevezett. Nincs benned hűség!” Isten így fogja látni ezt. Ha Isten valóban ott van a szívedben, ha valóban van benned hűség Isten iránt, akkor, ha valaki kinevet és ostobának nevez, először el kell gondolkodnod: „Azt mondod, ostoba vagyok, azt mondod, hülye vagyok és kinevetsz a hátam mögött. Nem fogok vitatkozni veled és nem fogok szemrehányást tenni neked. Ostoba vagyok és gyenge képességű, Isten azonban felmagasztalt és nem néz le engem. Nem te adtad nekem ezt a kötelességet, Istentől kaptam: ez Isten megbízatása számomra. Nem számít, hogy nagyra tartasz-e vagy sem. Nem azért végzem a kötelességem, hogy te lásd. A kötelességem végzése a hivatásom. Jól kell végeznem a kötelességem és hűségesnek kell lennem Istenhez. Meg kell becsülnöm ezt a kötelességet és meg kell felelnem Isten felmagasztalásának és belém vetett bizodalmának. Odaadónak kell lennem a kötelességem iránt. Nem hagyhatom el a kötelességemet és nem okozhatok csalódást Istennek azért, mert ostobának neveztél. Ettől lennék csak igazán ostoba.” Ez a fajta gondolkodás nem áll összhangban az alapelvekkel? Nem a hevesség elengedése ez? Ez nem heves reakció. Ha képesek vagytok így viselkedni, valóban megváltoztatok és van érettségetek. Emberek, események és dolgok nem fognak korlátozni. A körülményektől függetlenül szilárdan észben fogjátok tartani Isten szavait és az igazságalapelveket, és semmilyen ügyet nem fogtok hevességgel, érzelmekkel vagy hangulattól, személyes preferenciáktól, vágyaktól és ambícióktól vezérelve kezelni. A szívetekben Isten szavai lesznek a legmagasabban álló és legnagyszerűbb dolgok, és bármi történik, először Isten szavait fogjátok kutatni: „Isten szavai ezt mondják, ezért erősen fogok ragaszkodni hozzájuk. Nem számít, ha mások ostobának néznek. Az számít, hogy Isten milyennek lát. Bár ostoba vagyok és gyenge képességű, Isten akkor is megbízott egy kötelességgel. Micsoda nagyszerű felmagasztaltatást kaptam Istentől! Ez áldás!” Ha Isten szavai szerint tudod kezelni azokat a dolgokat, amelyekkel találkozol, tudni fogod, hogyan gyakorolj az igazságalapelvek szerint.

Folytassuk a beszélgetést a mesterkedés mellőzésének témájáról. A mindennapi életben gyakran mesterkednek az emberek ellen mások különféle, őket ért dolgok terén. Egyesek hírnévért és nyerségért versengenek veled, vannak, akik a helyesről és a helytelenről vitáznak, sőt olyanok is vannak, akik egyetlen szó felett vitatkoznak veled, vannak, akik megítélnek és áskálódnak a hátad mögött, egyesek pedig elgáncsolnak téged és észszerűtlenül viselkednek veled. Hogyan kezeled, amikor a különböző emberek mesterkedéseivel szembesülsz? Szigorúan tartanod kell magad egy alapelvhez: „Bárhogyan is mesterkednek ellenem mások, én nem fogok mesterkedni ellenük; távol fogom tartani magam tőlük! Meg kell értenem, melyek Isten szándékai és milyen leckét akar megtanítani nekem. Szilárdan kell állnom a helyemen, gyakorolnom kell Isten szavait és ragaszkodnom kell a kötelességemhez. Az soha nem lesz helytelen és soha nem eredményez veszteséget, ha Isten szavainak alapelvei szerint cselekszem. Függetlenül attól, hogy mások mennyire nagyra tartanak, az nem korona vagy jutalom; az szerencsétlenség!” Amennyiben egy ilyen alapelvhez tartod magad, az megóvhat a gonoszságtól és attól, hogy Isten elítéljen. Ha az életed során szilárdan tudsz állni a teremtett lény helyén, teljesíted a teremtett lény kötelességét és szívvel-lélekkel megvalósítod az Isten által rád bízott munkát, valamint minden gondolatodat a kötelességed végzésének szenteled – függetlenül attól, hogy annyira belemerülsz, hogy hanyagolod az étkezést és az alvást vagy terheled az elmédet – jól végzed az Isten által rád bízott munkát, és eléred, hogy megfelelő módon végezd a kötelességed, akkor értékes életet fogsz élni. Ebben az életben nem szabad azt keresnünk, hogy nagy dolgokat tegyünk, hogy bármilyen vállalásokat vigyünk véghez vagy csodát teremtsünk. Csupán jelentéktelen emberek vagyunk, és többet kell olvasnunk Isten szavaiból, meg kell próbálnunk megérteni az igazságot a minket érő dolgokban, eleget kell tennünk a felelősségeinknek és jól kell csinálnunk azt, amit tennünk kell. Gondoskodnunk kell arról, hogy minden dologban meg tudjunk felelni az igazságalapelveknek, hogy az általunk végzett kötelesség megfeleljen a munkarendben megkövetelt alapelveknek, valamint hogy amikor gondosan megvizsgáljuk az egyes általunk végzett dolgok ösztönzőjét, célját és alapelveit, azok mind megfeleljenek az Isten szavaiban foglalt követelményeknek és állni tudják az átvizsgálást és Isten vizsgálatát. Minden egyes napon normálisan végzed a kötelességed, békével és örömmel, mindig Isten színe előtt élve. Amikor a szívedben van valami mondandód Istennek, imádkozol Hozzá; amikor nincsenek szavaid az imához, a szívedben akkor is közel húzódhatsz Istenhez, és amikor imádkozol, megkapod Isten megvilágosítását és útmutatását, és megindít téged. Emellett hűséges lehetsz Istenhez a kötelességed végzése során, és nyílt és egyenes módon viselheted magad. Milyen csodálatos is ez! Általában egyre kevesebb a folt és a vétek abban, ahogyan az emberekkel bánsz, valamint kapcsolatot tartasz és kommunikálsz velük. Akárhogy is mesterkednek ellened mások, te nem reagálsz hevességgel. Amikor úgy érzed, hogy nem tudsz úrrá lenni a hevességeden, imádkozol Istenhez; amikor gyenge vagy, szintén imádkozol Istenhez. Amikor a Szentlélek egy kicsit megindít, megszerzed az erőt ahhoz, hogy úrrá légy rajta, és megugrod az akadályt. Minden alkalommal, amikor szembe kerülsz az emberek mesterkedésével, támadásaival, bosszújával és más hasonlóval, olyan, mintha leküzdenél egy akadályt, úrrá lennél egy nehézségen. Végső soron le tudod küzdeni mindezeket a mesterkedéseket, le tudod küzdeni az emberek támadásait, bosszúját és veled vívott harcait, és nem hevességre vagy romlott beállítottságokra alapozva reagálsz, hanem képes vagy alapelvekhez tartani magad. Ekkor valóban győztes vagy. Milyen csodálatos is ez! Ám tegyük fel, hogy naphosszat hevességben és romlott beállítottságok közepette élsz. Amikor valaki mesterkedik ellened vagy mond valami kellemetlen dolgot, a szívedre veszed, rendkívül zavar, izgatott leszel, a szemed szikrázik a haragtól és dühbe gurulsz. Vagy, miután kellemetlen szavakat hallasz, a szívedben nyugtalanságot érzel, a szád kisebesedik, sem enni, sem inni nincs kedved, éjjel pedig nem tudsz aludni. Aztán eltávolodsz Istentől. Vagy hevesség vagy érzelmek közepette élsz, minden napot nyomorúságban töltve, képtelen vagy normálisan enni és inni Isten szavait, képtelen vagy normálisan végezni a kötelességed, a szívedet terhelik ezek a helyest és helytelent illető kérdések és beléjük bonyolódik. Ha egyszer belebonyolódik, nagyon nehéz kitörnöd és előfordul, hogy több hónapon át nem sikerül. Ha lényeges kérdés, mint például házasság vagy egy per, akkor a mesterkedés még súlyosabb, és ha egyszer belebonyolódsz ezekbe a dolgokba, hónapok – sőt akár évek mennek el csak úgy, az életed legjobb éveit elpazarolva. Végül az egész életed kárba vész – nem fogod jól végezni a kötelességed és nem fogod elnyerni az igazságot. Nem azt jelenti ez vajon, hogy teljesen tönkrementél? Ha állandóan viták, mesterkedés, küzdelmek és kicsinyesség közepette élsz, akkor is jól tudod végezni a kötelességed? Nemcsak hogy a kötelességed nem fogod jól végezni, hanem a mesterkedés és a küzdelem során sok gonosztettet is felhalmozol majd. Az emberek közötti mesterkedésekben és küzdelmekben élve hány rossz dolgot fogsz tenni, hány elbizakodott szót, lázadó szót, az igazságot megsértő szót és Istennek ellenálló szót fogsz majd mondani? Ezek mind az ördögök szavainak minősülnek. Még ha vannak is olyan szavak, amelyeket nem mondasz ki hangosan, az elméd feldolgozza őket; a szívedben gyűlölöd, bántalmazod és átkozod az embereket. Isten szemében ezek a dolgok mind világosak, mint a nap. Isten látja, hogy mik a terveid, hogy miként tervezel és hogyan gyakorolsz, amikor dolgok történnek veled. E mesterkedések és küzdelmek közepette élve soha nem tudsz elgondolkodni önmagadon, bűnbánatot tartani és megvallani a bűneidet Istennek, sem az igazságot nem tudod keresni ezekben a kérdésekben, hanem ehelyett vakon „élvezed” őket. Bár testileg és lelkileg kimerült vagy, soha nem gondolkodsz el önmagadon, vagy nem imádkozol Istenhez és nem fogadod el Isten fegyelmezését és útmutatását, nem fogadod be Isten szavait a szívedbe és nem hagyod, hogy Isten uralkodjon. Soha nem határozod el, hogy gyakorlod Isten szavait. Ez azt bizonyítja, hogy nem olyan ember vagy, aki őszintén hisz Istenben és az igazságra törekszik. Azok, akik őszintén hisznek Istenben és törekednek az igazságra, arra összpontosítanak, hogy miként kell gyakorolni az igazságot és megélni az emberi hasonlatosságot a szívükben, és mindenek felett becsülik Isten helyeslését. Ez lehetővé teszi számukra, hogy kerüljék a küzdelmeket és a mesterkedéseket; a szívük gyakran közel tud húzódni Istenhez és Isten színe előtt tudnak élni. Ennek eredményeképp a kötelességeik egyre nagyobb gyümölcsöt hoznak, úgy érzik, hogy az ilyen élet értékes és hozzátesz valamennyit az emberiséghez, és így igazi béke és öröm van a szívükben. Mivel tudják teljesíteni a teremtett lény kötelességét, minden általuk megélt napnak igazi értéke és értelme van. Ha azonban különféle küzdelmek és mesterkedések közepette élsz, akkor minden egyes napon, amíg élsz, halmozod a bűnöket. Nemcsak hogy azt az értéket és értelmet nem tudod megélni, amelynek egy teremtett emberi lényben meg kell lennie, hanem bűnöket is halmozol a jövődre nézve. Isten a szívében egyre inkább visszautasít téged, és egyre nagyobbat csalódik benned. Ha Isten azt látja, hogy az irántad érzett aggodalma és a veled szemben támasztott elvárásai hamarosan semmivé lesznek, hogyan érezne irántad? Ha az általad tett dolgok egyre inkább csalódottá teszik Istent, egyre inkább elcsüggesztik Istent, amíg egy napon már tényleg nem fordulsz vissza és Isten le akar mondani rólad, akkor mondd meg Nekem, mi értéke és értelme van az életednek és az Istenbe vetett hitednek? Mi remény marad az életedben? Csak azért, mert mások mesterkednek ellened és megítélnek téged, vitába keveredsz az emberekkel és halogatod a fontos ügyeidet annak érdekében, hogy küzdj a büszkeségedért és hogy visszaszerezd a tekintélyed és a méltóságod. Időnként csak azért, mert valaki mond valami kellemetlenséget, vagy épp úgy néz rád, hogy az sért téged, és emiatt elveszíted a tekintélyed és sérül az önbecsülésed, még bosszút is forralsz a szívedben és végtelen vitákba bonyolódsz vele. És végül mi történik? Az összes értékes idődet ezekre a dolgokra pazarolod, tönkretéve az esélyedet az üdvösség elérésére, és semmilyen igazságot nem nyersz. Következésképp Isten visszautasít téged, többé egyáltalán nem figyel rád, te pedig teljesen tönkremész. Nos, mit próbálok elmondani nektek ezeknek a dolgoknak a közlése révén? Nagyon fontos annak a megválasztása, hogy miként viseled magad, hogy milyen módon viseled magad. Az emberek között élve mindenki gyakran szembesül mesterkedésekkel, küzdelmekkel, a személyes érdekeit illető nyereségekkel és veszteségekkel, és különböző dicsérő, kritikus, ítélkező és elítélő hangokkal; mindenki szembesül ezekkel a dolgokkal. Én is ebben a világban éltem eddig, és én sem élek légüres térben. Én is szembesülök ezekkel a dolgokkal, az Én szívem azonban nem fog mesterkedni. Nézzetek Rám – hogyan élek? Ezek a dolgok a legkevésbé sem befolyásolják az életemet és a munkámat. Minden egyes nap csak a munkám végzésére összpontosítok. Az eddigi életem során nem hatott Rám a külső környezet. Az identitásom és a státuszom, az értékem az emberek szemében – egyiket sem érte hatás. És nemcsak erről van szó, hanem még azon is aggódom, hogy tévesen úgy vélitek majd, hogy nagyon magasztos, nagyon rendkívüli és másoktól nagyon különböző vagyok, ezért konkrétabban mondanom kell néhány valóságos példát a normalitásomra, a gyakorlatiasságomra és a hétköznapiságomra, hogy ne bálványozzatok Engem és ne legyenek irreális képzelődéseitek és elképzeléseitek Rólam. Egyesek csak akkor látják meg, hogy csak egy hétköznapi, normális ember vagyok, miután ezeket elmondtam, és aztán közömbössé válnak Irántam. Én ezekkel nem törődöm. Amennyiben el tudod fogadni ezeket az Általam mondott szavakat, az elegendő; más követelményem nincs. Ha az egész napot azzal töltenétek, hogy Engem bámultok, átvizsgáltok és az arckifejezéseimet olvassátok, attól kényelmetlenül érezném magam. Nem szeretem, ha az emberek bálványoznak vagy körüludvarolnak, azt pedig még kevésbé szeretem, ha az emberek folyton Körém csődülnek. Én a csendet szeretem. Látod, nem éltem elég jól ezekben az években? Akkor ti miért nem próbáltok ugyanígy élni? Nézd meg, hogy képes vagy-e túlélni a hírnévért és nyerségért folyó versengés, a státuszért folyó versengés, a saját méltóságod védelmezése és a nélkül, hogy szócsatát folytatnál a hatalomért. Ha Isten szavai és Isten követelményei szerint cselekszel, élsz, viseled magad, teszed a dolgokat és végzed a kötelességed, nézd meg, milyen lesz az életed – nézd meg, hogy örömre találsz-e és hogy béke lesz-e a szívedben. Próbálj ki egy másféle életmódot, gyakorolj az igazságalapelvek szerint és legyenek világos céljaid, és aztán fényes jövőt fogsz látni magad előtt. Ha folyton azt tartod számon, hogy ki mesterkedik ellened, ki befolyásolja a státuszodat, ki élvez nálad nagyobb tiszteletet, ki beszél a hátad mögött és így tovább, ha ezek közepette élsz, akkor számodra nincs előre vezető út, csak sötétség. Mindig el leszel veszve és így érzed majd: „Fárasztó az életem, nincs benne boldogság, nincsenek áldásaim!” Nem élvezed az áldásokat, amelyeket Isten ad neked, hanem tovább ásol a pokol felé. Mondd meg Nekem, lehetnek áldásaid? Lehet örömöd és békéd?

Milyen érzés számotokra, ha ezekről a témákról beszélgetünk? (Jó.) Miképpen jó? (Úgy érezzük, hogy megszüntetheti a nehézségeket, amelyekkel a való életben találkozunk, valamint az általunk felfedett romlott beállítottságokat. Isten néhány konkrét utat is kijelölt számunkra: hogyan kerüljük el a küzdelmet és a mások elleni mesterkedést, és hogyan szabaduljunk meg az emberek, események és dolgok jelentette korlátoktól, és éljünk a fényben.) Mi a fő célja annak, hogy ezekről az alapelvekről beszélgetünk? Nem csak az, hogy segítsen neked megmenekülni egy másokkal folytatott küzdelemmel teli életből; a lényeg az, hogy lehetővé tegye számodra, hogy normális emberi mivolt keretei között élj és a normális emberi mivolt életét éld. Ha Isten szavaival összhangban cselekszel, elérheted az Istennek való alávetettséget, az életeddé teheted az Ő szavait és az igazságot, elérheted az üdvösséget, és félheted Istent és kerülheted a rosszat: ilyen emberré válhatsz. Megértetted? (Igen.) Nem csak a mesterkedéssel és a másokkal folytatott küzdelemmel teli élettől való menekülésről van szó; ha csak ennyi lenne, nem nyernéd el az igazságot. Mondjátok meg Nekem, mi az ember gyakorlásának célja az igazság elnyerése nélkül? Nem lenne-e még mindig üres? Ha ebben a társadalomban élsz, emberek között, mindig meglesznek a saját gondolataid és nézeteid, amikor dolgok történnek veled; lehetetlen, hogy egyáltalán ne legyenek gondolataid és nézeteid, mintha légüres térben élnél. Ilyen helyzet nem létezik. Ha senki nem mesterkedik ellened vagy nem küzd veled, sikerülhet elérned, hogy te sem mesterkedsz mások ellen és nem küzdesz velük. Ha azonban valaki mesterkedik ellened vagy küzd veled, mit teszel? Megoldja a problémát, ha pusztán ehhez hasonló szlogeneket kiabálsz: „Nem fogok küzdeni vele, nem fogok mesterkedni ellene”? (Nem.) Akkor hogyan kell megoldani a problémát? Egyesek szlogeneket kiabálnak, és ezt kérdik: „Nem vagyok én már túl öreg a mesterkedéshez? Isten munkája ilyen messzire jutott, és én még mindig mesterkedem? Mi értelme mesterkedni ezekkel a dolgokkal kapcsolatban?” Meg tudják ezek a szavak oldani a problémát? (Nem.) A legtöbb ember még mindig nem tudja elengedni a szívében, és még mindig mesterkedik és küzd másokkal, amikor dolgok történnek vele. Akkor hogyan kellene ezt a problémát megoldani? Az emberek gondolatai és nézetei jelentette problémák és a romlott beállítottságaik megszüntetésével kellene megoldani, Isten szavaival és az igazságalapelvekkel összhangban. Miután kapsz egy helyes gondolatot vagy nézőpontot, megváltozik az efféle dolgokat illető látásmódod, hozzáállásod és álláspontod. Más érzéseid lesznek ezekkel a dolgokkal kapcsolatban; úgy fogod érezni, hogy értelmetlen másokkal küzdeni – pazarolja az energiádat, akadályozza a munkát, belső szorongást okoz, és nincs benne öröm és béke. Ezután, amikor az efféle dolgok kárhoztatásáról olvasol Isten szavaiban, a szívedben teljesen megváltozik majd az ezekről alkotott véleményed, más lesz az érzelmi állapotod, csökkenni fog benned a késztetés, hogy küzdj másokkal, csillapodni fog a haragod, a hevességed pedig eltűnik. Nem fog megérinteni, ha mások küzdenek veled, kíméletlenül provokálva, úgy fogod érezni, hogy nem nagy ügy és nem kell küzdeni velük. Még a nézők sem bírnák elviselni, hogy nézzék, és így szólnak: „Így bánik veled, hogyhogy te semmit sem érzel? Bolond vagy?” Te ezt mondod: „Egykor nagyon komolyan vettem az ilyesmit; olyan érzés volt, mintha leszakadna az ég. Ha nem tettem volna világossá számára a dolgokat vagy ha nem szolgált volna magyarázattal, biztos, hogy nem engedtem volna el egykönnyen. Most azonban más a helyzet. Többé nem mesterkedem és nem küzdök másokkal, nem azért, mert idősebb vagyok, hanem mert Isten szavaiban átláttam az emberiség romlott lényegét. A viselkedése egy gonosz ember, antikrisztus, Sátán jellegzetes megnyilatkozása és megnyilvánulása, amint azt Isten szavai leleplezik. Nekem is voltak ilyen megnyilvánulásaim, most azonban Isten szavaiban látom, hogy az efféle igazi arc, az efféle beállítottság túlságosan rút és undorító; Isten gyűlöli ezt! Most én magam is gyűlölöm és a szívemben nem vagyok hajlandó ebben a romlott beállítottságban élni. Ezért amikor ismét küzd velem, egyszerűen elegem van belőle és undorodom tőle, és nem érdekel, hogy küzdjek és nem vágyom rá. Isten szavaiban a gyakorlási alapelveket is megtaláltam, és tudom, miként kell bánni az ilyen emberekkel.” Mit mondanak Isten szavai? Isten szavai egyrészt leleplezik és jellemzik az ilyen embereket; másrészt Isten megmondja, hogy a másokkal való bánásmód alapelve az igazságos bánásmód. Ha igaz testvérek és romlott beállítottságokat fednek fel, szeretettel kell bánnunk velük, közölve az igazságot, hogy megszüntessük a vétkeiket és a romlott beállítottságaikat, hogy többé ne álljanak ellen Istennek és ne vétkezzenek. A segítség révén talán megoldódnak a problémáik. Ha nem fogadják el a segítséget, nem tudják elfogadni az igazságot, de tudják végezni a kötelességüket és nem zavarják a gyülekezet munkáját, akkor meg kell engedni nekik, hogy a gyülekezetben maradjanak és végezzék a kötelességüket. Ha nem végzik megfelelően a kötelességüket és továbbra is küzdenek másokkal és mesterkednek ellenük, zavarást okozva, akkor Isten házának adminisztratív rendeletei és Isten házának az emberekkel való bánásmódra vonatkozó alapelvei értelmében el kell takarítani őket. Nem lenne-e akkor békesség a szívünkben? Isten házának megvannak az alapelvei és útjai-módjai a romlott almák kezelésére. Miként kell felismerni és miként kell kezelni ezeket az embereket, hogyan kell bánni velük – Isten szavaiban minderre vonatkozón vannak alapelvek és utak-módok. Ha az emberek Isten szavai szerint gyakorolnak, az könnyedén és örömmel kezelhető, nem fogják úgy érezni, hogy ez nehéz ügy, a szívük egyáltalán nem lesz zaklatott, és ez nagyon természetes módon oldódik meg. Ha pár évvel korábban találkoztak volna ilyesmivel, nem tudtak volna túllépni rajta, nem tudták volna, hogyan kell megoldani. Most azonban, néhány évnyi élettapasztalattal ez a dolog többé nem nehézség számukra; meg tudják oldani. Hirtelen úgy érzik, hogy nőtt az érettségük és valóban megváltoztak. Hogyan érzi magát ezen emberek többsége ezután? „Korábban mindig úgy éreztem, hogy gyenge képességű vagyok és gyakran lázadtam Isten ellen és ellenálltam Neki, mintha engem nem lehetne megmenteni. Most, hogy kezeltem ezt a dolgot, úgy érzem, nincsenek nehézségeim, hogy meg tudok oldani problémákat és van reményem.” Milyen remény? (Remény az üdvösség elnyerésére.) Amikor látod a reményt az üdvösség elnyerésére, világosságot vagy sötétséget látsz magad előtt? (Világosságot.) Ez beteljesíti ezt a mondást – a világosság hívogat engem. Így van? (Igen.) Amikor az érettséged el tudja érni ezt a szintet, valóban úgy fogod érezni, hogy az igazság gyakorlása tényleg nem szlogenek kiabálását igényli; ilyen egyszerű és örömteli. Amíg elfogadod Isten szavait, amíg elfogadod az Istentől származó igazságalapelveket, ilyen könnyű az igazság gyakorlása, az érettséged pedig észrevétlenül növekszik. Amikor úgy érzed, hogy nőtt az érettséged, hogy megváltoztál, hogy az Istenben való hittel töltött éveid gyümölcsöt hoztak és nem teltek hiába, ha valaki azután elbizakodott szavakon szól, és ezt mondja: „Mit nyertem én az Istenben való hitből? A húsz év alatt, amióta hiszek Istenben, nem csináltam mást, csak szenvedtem és fáradoztam; oly sok mindenről lemondtam és oly sokat áldoztam, mégsem élveztem egyetlen áldást sem – csak végtelen kimerültségben volt részem!” – a szívedben meg fogod vetni őt: „Ennek az embernek nincs lelkiismerete és csak ördögi szavakat beszél! Abból ítélve, hogy milyen szánalmasan fest, valóban nem nyert semmit – nem tud mást, csak oktalankodni és akadályozni, és nem tud mást mondani, mint elbizakodott szavakat!” Folyton ezt kérdi: „Mit nyertem én az Istenben való hitből?” Nos, pontosan mit is remélsz nyerni az Istenben való hittel? Anyagi kegyelem és áldások nyerését reméled, vagy azt reméled, hogy elnyered az igazságot és eléred az üdvösséget? Az embernek ezt az utat kell választania az Istenben való hitben. Valójában melyik úton jársz? Ha olyan ember vagy, aki az igazságra törekszik és minden általad megértett igazságot a gyakorlatba ültetsz és a valóságoddá teszed őket, akkor örök életet fogsz nyerni, és miután megtapasztaltad Isten munkáját az utolsó napokban, nem hittél hiába. Ha csak a kegyelem élvezetére összpontosítasz, de nem nyered el az igazságot és az életet, és panaszkodsz Istenre, ezt kérdezvén: „Mit nyertem?”, az annak a bizonyítéka, hogy nem olyan ember vagy, aki az igazságra törekszik. Függetlenül attól, hogy mennyi kegyelmet élvezel, ha még egy kevés igazságot sem nyertél, akkor a hited túlságosan szánalmas; azt mutatja, hogy vak ember vagy. Isten most kifejezi az igazságot, hogy ellássa az embereket élettel, mindennap új szavakat mond, oly sokat, hogy az emberek az örökkévalóságig ehetik, ihatják és élvezhetik őket. Túl sok igazság van, amit gyakorolni kell és amibe be kell lépni; sok igazságot egy életen át sem lehet teljességgel megtapasztalni. Azok, akik sok éve hisznek Istenben és törekednek az igazságra, oly sokat nyertek, és akkora bőségben. Ha azonban az emberek nem törekednek az igazságra, nem szeretik az igazságot és nem gyakorolják az igazságot, mindig úgy fogják érezni, hogy nem nyertek semmit. Azok, akik élvezik az igazságot, valóban úgy érzik, hogy túlcsordultig telve vannak ezekkel a szavakkal. Nos, akár az igazság, akár az anyagi áldások tekintetében, bőséges az, amit Isten az embereknek ajándékoz; mondhatni, hogy Isten háza tejjel-mézzel folyó föld. Istennek az összejöveteleken evett és ivott szavai oly bőségesek; tapasztalati tanúságtételek, filmek, énekek, táncok – ezek mind ott vannak, bőségben. Anyagi dolgok – étel, ruházat és mindennapi használati cikkek szintén bőséggel vannak. Emellett a nagy vörös sárkány által tett szolgálat, amit Isten alakított, az antikrisztusok és a hamis vezetők tevékenysége és a különféle negatív dolgok megmutatkozása az emberek előtt minden egyes nap lehetővé teszi az emberek számára, hogy tanuljanak és növekedjen a tisztánlátásuk. Ha egyszerre nem tudsz megtanulni egy teljes leckét, Isten folytatni fogja a környezetek, emberek, események és dolgok alakítását számodra, és csak akkor távolítja el őket, amikor eleget tanultál. Ezért, ha el tudod fogadni Isten munkáját, ha az igazságot szerető ember vagy, egy bőséges lakomán veszel részt. Pár évnyi hit nagy fejlődést és valódi változást fog hozni számodra. Isten személyesen pásztorolta, öntözte és vezette az Ő választott népét ezekben az években. Mindazok, akik el tudják fogadni az igazságot, érezhetik, hogy oly sokat nyertek és hogy igazi változások történtek bennük. Különösen azok változtak még többet, akik teljes munkaidőben végzik a kötelességüket. Érezheted, hogy amikor követed Istent, az út egyre fényesebbé válik, te pedig igazán hiszel abban, hogy elnyered az üdvösséget és belépsz a menny királyságába. Ha azonban mindig megtagadod az igazság elfogadását és a szívedben nem vagy hajlandó gyakorolni az igazságot, nem fogod tudni érezni, hogy bármi reményed lenne az üdvösségre. Állandóan kérdezgetni fogod a téged körülvevőket: „Szerinted van lelki megértésem?” Ha valaki azt mondja, hogy úgy tűnik, nincs lelki megértésed, ezt fogod gondolni: „Ennek annyi, nincs reményem!” Ami azt illeti, nem arról van szó, hogy nincs reményed; a helyzet az, hogy nem törekedsz az igazságra. Ha érted az igazságot és gyakorolni is tudod azt, fokozatosan lelki megértést nyersz majd. Ha egyszer van lelki megértésed, egyre több igazságot fogsz megérteni, és néhány tapasztalati tanúságtételt is képes leszel megosztani minden aspektusban. Belül gazdagnak és nagyon kiteljesedettnek fogod érezni magad, és érezni fogod, hogy oly sokat nyertél Isten követéséből. Így van? (Igen.) Ha valaki nem gyakorolja az igazságot vagy nem fogadja el azt az életeként, a szívében mindig elveszettnek és céltalannak fogja érezni magát, igaz hit nélkül. Mindig kérdezgetni fogja az őt körülvevőket, hogy van-e bármi reménye az üdvösség elnyerésére. Egyesek állandóan másokat kérdezgetnek, hogy van-e lelki megértésük, és azt, hogy van-e lelki megértésük vagy nincs, bizonyítéknak tekintik arra, hogy van-e reményük. Mondjátok meg Nekem, ostobák az ilyen emberek? (Ostobák.) Akár van lelki megértésed, akár nincs, az igazságra kell törekedned – és nem csak arra törekedni, hogy megértsd, hanem arra is, hogy gyakorold. Ha egyszer képes vagy megérteni az igazságot és gyakorolni az igazságot, nem lesz vajon remény az üdvösség elérésére? Nem így van ez? (De igen.) Fontolóra kell venned ezt a kérdést.

Ez minden a mai beszélgetésünket illetően. Viszlát!

2024. szeptember 7.