Ma folytatni fogjuk a beszélgetést az előző témánkról. Ezt megelőzően mindenféle ember eredetéről beszélgettünk, és három típusra tértünk ki. Emlékeztek, melyik a három típus? (Az egyik típus az állatokból reinkarnálódott, egy az ördögökből reinkarnálódott, egy másik pedig az emberekből reinkarnálódott.) Meddig jutottunk a beszélgetésünkben? (Annak megvitatásáig jutottunk, hogy az emberi lényekből újjászületett emberek normális emberi mivolttal rendelkeznek, és hogy van lelkiismeretük és józan eszük az emberi mivoltukon belül. Ez magában foglalja azt a két jellemzőt, ami a helyes megkülönböztetése a helytelentől, valamint annak ismerete, hogy mi helytálló és mi nem helytálló.) Az egyik a helyes megkülönböztetése a helytelentől, a másik pedig annak ismerete, hogy mi helytálló és mi nem helytálló; ezek az emberek jellemzői. Az emberek elsősorban azért rendelkeznek ezzel a két jellemzővel, mert van lelkiismeretük és józan eszük; tehát azok, akiknek van lelkiismeretük és józan eszük, képesek megkülönböztetni a helyeset a helytelentől, valamint ismerni, hogy mi helytálló és mi nem helytálló. Erről az aspektusról is részletesen beszélgettünk. Főként azoknak a megnyilvánulásairól beszélgettünk, akik nem tudják megkülönböztetni a helyeset a helytelentől és nem ismerik, hogy mi helytálló és mi nem helytálló, leleplezve egyes megnyilvánulásaikat a negatív oldalon, ezt követően pedig arról beszéltünk, hogy mik a pozitív dolgok, ugye? (Igen.) Ma folytassuk a beszélgetést az emberi lényekből történő reinkarnálódás témájáról. Azok, akik emberi lényekből reinkarnálódtak, nemcsak a helyeset tudják megkülönböztetni a helytelentől, hanem azt is ismerik, hogy mi helytálló és mi nem helytálló. A helyesnek a helytelentől való megkülönböztetése főként annak ismeretéről szól, hogy mik a pozitív és mik a negatív dolgok – nevezetesen az, aki meg tudja különböztetni a helyeset a helytelentől, mindenféle embert, eseményt és dolgot meg tud különböztetni; még az olyan dolgok esetében is, amelyekkel korábban nem találkozott, használni fogja a lelkiismeretét és a józan eszét, hogy egy egyszerű értékelést alkosson róluk. Ha ilyesmikkel találkozik és a lelkiismeretében nyugtalankodik, vagy nem tudja összeegyeztetni ezeket a dolgokat a józan eszével, hozni fog egy alapvető döntést, tudat alatt érzékelve ezeknek a dolgoknak a helytállóságát vagy nem helytállóságát, illetve pozitív vagy negatív természetét. Nevezetesen, az igazi emberek használni fogják a lelkiismeretük és a józan eszük alapvető érzéseit az ismeretlen dolgok felmérésére, amelyekkel találkoznak, annak felismerésére, hogy azok pozitív vagy negatív dolgok-e, valamint, hogy helytállóak-e vagy nem helytállóak. A lelkiismerettel és józan ésszel nem rendelkezők számára azonban nagyon nehéz megkülönböztetni a helyeset a helytelentől, valamint ismerni, hogy mi helytálló és mi nem helytálló, akár ismeretlen, akár ismerős dolgokról van szó. Különösen azt képesek még kevésbé felismerni, hogy a társadalomban megjelenő egyes új dolgok helytállóak-e vagy sem. Nem tudják tisztán látni, hogy pozitív vagy negatív dolgok-e. Ha egy pozitív dolog jelenik meg a társadalomban, akkor még a világi irányzatokat is követik abban, ahogyan kezelik, valamint abban, hogy elítélik és elutasítják azt. Ez a különbség az emberi lények és a nem emberi lények között. Látod, bár ugyanúgy embernek látszanak, egyesek soha nem hallották az igazságot, illetve nem részesültek Isten szavainak ellátásában, mégis, függetlenül attól, hogy milyen környezetben vannak, van egy alsó határa a cselekedeteiknek – legalább egy legalsó lelkiismereti határ. Egyáltalán nem fognak olyan dolgokat tenni, amelyek ellenkeznek a lelkiismerettel vagy az erkölcsiséggel. Ez azért van, mert a szívük mélyén taszítják őket a negatív dolgok, és van emberi lelkiismeretük és józan eszük, valamint van egy alapvető alsó erkölcsi határuk abban, ahogyan viselik magukat és cselekednek. Ugyanakkor, ami azokat a nem emberi lényeket illeti, a besorolásuk sajátosságait tekintve, ők nem rendelkeznek lelkiismerettel és józan ésszel. Egyrészt nem tudnak különbséget tenni a pozitív és a negatív dolgok között. Másrészt nem éreznek semmi ellenszenvet vagy megvetést azokkal a negatív, sőt akár a nyilvánvalóan nem helytálló dolgokkal szemben, és arra sem képesek, hogy ellenálljanak nekik; sőt, még szeretni is képesek a negatív dolgokat és követni a gonosz irányzatokat. Ami még inkább sajnálatos, az az, hogy egyesek, akik hisznek Istenben és azt állítják, hogy követik Istent, ennek ellenére képesek követni a gonosz irányzatokat és csinálni azokat az elvetemült dolgokat épp úgy, ahogy a nem hívők, és teszik mindezt bármiféle szégyenérzet, sőt lelkiismeretfurdalás nélkül.

Manapság sok ember készít szelfiket a telefonjával. Milyen képeket készítenek a normális emberi mivolttal rendelkező emberek? Olyan fotókat készítenek, amelyek jelentőségteljesek és amelyekre érdemes emlékezni, azzal a céllal, hogy hátrahagyjanak néhány csodálatos emléket. Még ha magukról csinálnak is képeket, olyanokat készítenek, amelyek kifinomultnak, helyénvalónak, méltóságteljesnek és tisztességesnek látszanak. A tetteik e tekintetben mind a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész körén belül esnek. A lelkiismeret és a józan ész nélkül valók azonban mások; ők is készítenek szelfiket, az ő szelfijeik azonban problémásak. Milyen fotókat készítenek egyes nők? Nem készítenek méltóságteljes, tisztességes és helyénvaló fotókat. Amikor online látják azokat a nem hívő nőket, amint provokatív fotókat, szexuális tartalmú vagy különösen bizarr fotókat készítenek, utánozzák őket, és néhány olyan fotót is készítenek, amelyek arra késztetik a férfiakat, hogy csorgassák a nyálukat és kéjsóvár gondolataik legyenek – vagyis konkrétan olyan fotókat készítenek magukról, amelyeken szajhának, feslett erkölcsű nőnek látszanak, illetve szexuális tartalmú fotókat készítenek. Néhány nő szeret erős sminket viselni, az arcát nagyon fehérre, az ajkát pedig nagyon pirosra festve, a szemére pedig úgy viszi fel a sminket, hogy végül torzszülöttnek néz ki; a kamera előtt szándékosan csábító, igéző stílust ölt, elbűvölő és pajzán tekintettel a szemében, buja gondolatokra késztetve a férfiakat, amikor látják mindezt. Olyan nők is vannak, akik az arcukba hullatják a hosszú hajukat, enyhén felfelé billentve a fejüket, és csábító, pajzán pillantást vetnek a hajtincseik között. Röviden, ezek a nők a szerintük csábító és szexi arckifejezések és viselkedésmódok bevetésével készítenek fotókat. Miután elkészítették őket, ezekben a nőkben különösen nárcisztikusnak is érzik magukat, időről időre gyönyörködve a saját provokatív képeikben. Mi több, a legféltettebb és kedvenc szelfijeiket állítják be háttérképnek a számítógépükön vagy a telefonjukon, és e nők némelyike még online is posztolja őket. Amikor csak ránéznek ezekre a fotókra, úgy érzik, hogy olyan elbűvölőek, hogy csillagnak születtek, és hogy ha nem hinnének Istenben, biztosan nagy hírességek lennének. Nézzétek, milyen úton járnak ők? Nemcsak maguk gyönyörködnek állandóan a fotókban, hanem az őket körülvevő embereknek is mutogatják azokat. Ha az emberek nem dicsérik őket, miután látták a képeket, belül elégedetlenséget éreznek. Ha egy magukfajtával találkoznak, aki különösen nagyra becsüli a fotóikat és ezt mondja: „Olyan jó lett ez a kép, egy sztárfotó! Pontosan úgy néz ki, mint X.Y.” – akkor még inkább elégedettek magukkal, és mindennap tobzódnak ebben az érzésben. Vannak, akik szeretik dekorálni is a fotóikat, egy pár nyuszifület tesznek a fejükre és macskabajuszt adnak hozzá, azt gondolván, hogy cukibbak a nyusziknál és a cicáknál. Mindenkit megkérdeznek, akivel találkoznak: „Szerinted inkább nyúlra vagy cicára hasonlítok?” Amikor az emberek azt mondják, hogy „ki tudja, hogy nézel ki”, nagyon mérgesek lesznek. Mondjátok meg Nekem, nem természetellenes dolog az, ha valaki nem normális emberi lény, hanem állat akar lenni? Még az internetre is felteszik ezeket a „remekműveiket”, azon igyekezve, hogy több ember dicséretét begyűjtsék. Olyanok is vannak, akik szelfikészítéskor kardforgatónak vagy kóbor lovagnak – illetve a nyugati filmekből Pókembernek vagy Denevérembernek – öltöznek, vagy menő, tartózkodó és titokzatos alaknak öltöznek. Mindezt annak reményében teszik, hogy másoknak tetszeni fognak és elismerik majd őket, és mindennap megmámorosodnak ettől. Mondjátok meg Nekem, miféle emberek ezek? Normális emberek? Egyáltalán nem; nem emberi lények. Bár a szelfikészítés csak egy egyszerű, hétköznapi dolog a gonosz irányzatok között, felfedi az ember preferenciáit és törekvéseit, valamint felfedi a jellemét, az emberi mivoltának szükségleteit, valamint a lelke mélyén rejtőző dolgokat. A méltóságteljes és egyenes emberek arra használják a mobiltelefont, ezt az eszközt, hogy pozitív, értelmes és értékes dolgokról készítsenek fotókat, míg azok az emberek, akikben nincsenek meg az emberi mivolt minőségei, negatív, elvetemült dolgokról készítenek fotókat – olyasmikről, amiket a saját természetlényegük igényel. Elmondható, hogy azt, hogy valaki milyen ember, az határozza meg, hogy milyen szükségletei vannak, milyen fotókat készít, és hogy mit választ, hogyan öltözik és minek mutatja magát. A normális emberi mivolttal rendelkező emberek amellett fognak dönteni, hogy méltóságteljes, tisztességes, kifinomult, értelmes és értékes képeket készítsenek emlékül, míg a normális emberi mivolt nélküli emberek a világ gonosz irányzatait fogják követni, és azt csinálják, ami tetszik nekik. Bár a szelfizés kis dolog, ahhoz elegendő, hogy meglássuk az emberek legbensőbb preferenciáit és törekvéseit. Függetlenül attól, hogy miről van szó, még ha olyasmiről is, amit illetően a normális emberi mivolttal bíró emberek nem tudják teljesen világosan megmondani, hogy mely dolgok pozitívak és mely dolgok negatívak – mivel ezeknek az embereknek korlátot szab a lelkiismeretük és a józan eszük – természetszerűleg a pozitív dolgokat fogják választani. Ha a tisztánlátás pillanatnyi hiánya miatt egy negatív dolgot választanak vagy akaratlanul valami negatívat tesznek, gyorsan lesz egy érzés a szívükben – a lelkiismeretük megfeddi őket, vagy nem fogják tudni összeegyeztetni azt a józan eszükkel. Amikor emberi mivolttal nem rendelkező emberek találkoznak pozitív dolgokkal, úgy érzik, hogy a pozitív dolgok olyan semmitmondóak és unalmasak, annyira említésre sem méltóak, az emberek pedig lenézik azokat, miközben a szívükben különösen kedvelik és csodálják a negatív dolgokat, különösen azokat, amelyek a gonosz irányzatok körében nagyon népszerűek. Ha egy ilyen emberről készítesz egy méltóságteljes és tisztességes fényképet, viszolyogni fog és fintorog, és így szól: „Ki csinál még ilyen fotókat? Ez olyan idejétmúlt!” Ő maga szexuális tartalmú fotók készítése mellett dönt. A normális emberek undorítónak és rondának találják az ilyen fotókat, az efféle ember azonban ezt mondja: „Ez szexi. Érted, mi az, hogy szexi? Ez divatos; magas szintű művészet. Te nem értesz a művészethez!” Nemcsak hogy nem érez undort, amikor szexuális tartalmú fotókat készít magáról, hanem különösen szereti ezeket a divatos és szexuális tartalmú dolgokat követni.

A nem emberi lények rendkívül lelkesek a negatív dolgokat illetően. Amikor negatív dolgok tűnnek fel a gonosz irányzatok között, gyorsan megismerik őket és nagy mértékű elfogadás van bennük irántuk. Ha megvan a lehetőségük és a körülmények engedik, biztosan azokat a dolgokat fogják tenni a gonosz irányzatok közül, amelyek tetszenek nekik és amelyeket helyeselnek. Egyáltalán nem fogják elutasítani, és egyáltalán nem lesznek szemlélők, még kevésbé fogják utálni őket vagy távol tartani magukat tőlük, hanem inkább belevetik magukat. Főképp egyesek, akik hisznek Istenben, szintén szorosan követnek bizonyos divatos szólásokat és gyakorlatokat, amelyek Nyugatról érkeznek. Van például egy ünnepnap Nyugaton, amelyet halloweennek hívnak, ami valójában a szellemek ünnepe. Ezen a napon a felnőttek és a gyerekek mind különféle jelmezeket viselnek, mint amilyeneket színpadon vagy színházi előadásokon szoktak. Vannak, akik boszorkánynak, vannak, akik hercegnek vagy hercegnőnek, mások pedig békának, kígyónak, dinoszaurusznak és egyebeknek öltöznek. Aztán kosarakkal vagy táskákkal mennek különböző áruházakba, boltokba és otthonokba, hogy édességet kérjenek. Egyesek, akik hisznek Istenben, szintén ünneplik ezt az ünnepnapot és kísértetjelmezt viselnek, igen boldogok és úgy vélik, hogy ez egy jó lehetőség arra, hogy különböző szerepeket játsszanak. Milyen jelmezeket választanak? Nem viszonylag pozitív alakok, mint például katonatisztek, tábornokok vagy hősök jelmezét viselik; ahhoz ragaszkodnak, hogy boszorkányok és kuruzslók ruháit viseljék. Különféle ördögöknek öltözve ünneplik a szellemek ünnepét, és boldogok és szórakoztatónak találják ezt, nem ismerve fel, hogy ez olyasmi, amit Isten utál és egy negatív dolog az emberi világban. Az ilyen embernek legbelül nincs világos megértése az efféle negatív dolgokról, és nem tudja, miként kezelje a hagyományos kultúrának és ezeknek a világi irányzatoknak ezeket a dolgait. Azt sem érti igazán, hogy ő maga pontosan micsoda, nem tudja, hogy ember-e vagy szellem. Nem tudja, hogy ember-e vagy szellem, ám arra nehéz rávenni, hogy ember legyen, miközben ha azt kéred, hogy legyen szellem vagy állat, végtelenül élvezetesnek találja azt, és soha nem mond nemet. Nos, mondjátok meg Nekem, pontosan mi ez a fajta ember? Ha arra kéred, hogy legyen lelkiismerettel és józan ésszel bíró személy, gyakran kérdezi ezt: „Mennyit ér a lelkiismeret? Ki törődik még manapság a lelkiismerettel? Ki törődik még a ragaszkodással és a morális igazságossággal? Ki törődik még az erkölcsökkel?” Ha azonban arra kéred, hogy öltözzön be és játsszon kuruzslót, vagy viseljen dinoszaurusz jelmezt, hogy dinoszauruszt játsszon, nem tiltakozik és nem mond nemet. Mondjátok meg Nekem, miféle ember ez? A természetlényegében van egyáltalán egy kicsi szeretet is a pozitív dolgok iránt? Taszítják bármennyire is a negatív dolgok? Ha az általa választott emberek, események és dolgok alapján nézzük, nyilvánvaló, hogy semmiféle szeretet nincs benne a pozitív dolgok iránt, és semmiféle ellenszenvet nem érez a negatív dolgokkal szemben. Ellenkezőleg: a pozitív dolgok különösképp taszítják, gúnnyal és megvetéssel tekint rájuk. Ami a negatív dolgokat illeti – különösen azokat, amelyek rendkívül népszerűek és jelenleg nagyon divatosak a gonosz irányzatok között – nagy csodálattal adózik nekik és helyesli őket. Különösképp vannak egyesek, akik büszkék arra, hogy képesek lépést tartani a gonosz irányzatokkal és ördögök, gonosz szellemek és vadállatok szerepét játsszák, és úgy érzik, hogy mások, mint a többiek. Az efféle embernek nyilvánvalóan nincs lelkiismerete és józan esze; minél inkább a gonosz irányzatokból származik valami, annál inkább kedveli. Különösen egyes keleti emberek – amikor arról hallják beszélni az embereket, hogy mi népszerű Nyugaton, hogy mit kedvelnek, valamint, hogy mit viselnek és használnak a nyugati emberek – bármiféle tisztánlátás nélkül elfogadják az egészet, és megpróbálják utánozni. Még ha valami elvetemült dologról van is szó, ami ellenkezik a lelkiismerettel és a józan ésszel, és ellenkezik az igazsággal, akkor is elfogadják. Egyesek ezt kérdezik: „Külföldi dolgok imádata és külföldiek előtti hajbókolás ez?” Erről van szó? (Nem, csak a természetlényegükben ezeket az elvetemült dolgokat kedvelik.) Így van. Úgy érzik, hogy a keleti emberek körében népszerű dolgok nem eléggé kifinomultak, ezért a Nyugaton népszerű dolgokat követik, mert egyediek akarnak lenni és különbözni akarnak a többiektől, és azt akarják, hogy mások nagyra tartsák őket. Akárhogy is, ez a fajta ember nem bír az emberi mivolt sajátosságaival. A preferenciái és a törekvései, valamint az összes dolgot illető gondolatai, nézetei és megnyilatkozásai alapján ítélve nincs lelkiismerete és józan esze. A gondolatai és a nézetei a nem emberi lények gondolataival és nézeteivel azonosak, sőt, az ördögökével és a Sátánéval azonosak. Az álláspontja és a látásmódja abban, ahogyan a dolgokra tekint, pontosan ellentétes és szemben áll azzal az állásponttal és látásmóddal, amelyet Isten egy normális embertől megkövetel. Ugyanakkor, mivel az igazi emberek veleszületetten rendelkeznek emberi lelkiismerettel és józan ésszel, minden embert, eseményt és dolgot a lelkiismeretük és a józan eszük érzései alapján fognak megítélni, és a pozitív dolgokat választják ki közülük, valamint felismerik, hogy mi helytálló és mi nem helytálló.

A keleti társadalmi környezetben egyeseket korlátoz a hagyományos keleti kultúra, és képesek tartani magukat bizonyos keleti hagyományokhoz. Bár nem tesznek olyan dolgokat, amelyek ellenkeznek a lelkiismerettel és az erkölccsel, mélyen legbelül kedvelik ezeket a dolgokat. Ezért, ha egyszer a környezet megváltozik, amint megvan a lehetőségük, meg fogják mutatni az emberi mivoltuk valódi oldalát, teljesen megváltoztatják a róluk kialakult képet, és felfednek egy nem emberi minőséget. Hogyan magyarázzuk ezt a nem emberi minőséget? Arról ismerhető fel, hogy valaki nem tudja megkülönböztetni a helyeset a helytelentől, nem ismeri, hogy mi helytálló és mi nem helytálló, és nem rendelkezik a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismerettel és józan ésszel. Amikor Keleten tartózkodnak, egyesek úgy tűnnek fel, mintha tisztességes jellemük lenne, mintha méltóságteljesek, erényesek és kifinomultak lennének, mintha különösen törődnének a családjukkal, és nem lennének hírhedtek. Amikor azonban eljutnak Nyugatra, már mások. Hallják, amint egyesek ezt mondják: „A nyugati emberek különösképp nyitottak és különösképp szabadok a férfiak és a nők között kapcsolatok tekintetében.” Ami azt illeti, ez nem egyezik a tényekkel, a gondolataik és az elképzeléseik szerint azonban úgy hiszik, hogy ha egyszer eljutnak Nyugatra, szabadok, és nem kell aggódniuk semmiféle hírnév vagy erkölcsi tisztesség, vagy a hagyományos keleti kultúra szólásai miatt. Azt hiszik, hogy a nőknek nem kell tartaniuk magukat a női erényességhez, a férfiaknak pedig nem kell ragaszkodniuk a monogámiához, és hogy miután Nyugatra érkeznek, közvetlenek lehetnek az ellenkező nemmel, és senki nem fogja kinevetni vagy kritizálni őket. Azt hiszik, hogy a nyugati kultúra egyszerűen ilyen, hogy ez a társadalmi trend, és senki nem ellenzi ezt. Vajon nem arról van szó, hogy többé már nem a helyes úton járnak, ha egyszer így kezdenek gondolkodni? Hamarosan lelepleződik majd, hogy mely dolgokat szeretik igazán az emberi mivoltukban, ahogyan az emberi mivoltuk igazi arca is. Miután keleti – különösen kínai – emberek Nyugatra jönnek, mivel a házastársuk a hazájukban maradt, amíg ők egyedül vannak ismeretlen emberekkel és helyeken egy idegen országban, valamint dolgozniuk és élniük is kell, és más bonyolult ügyeket is intézniük kell, az életük meglehetősen nehéz, és nagyon magányosnak érzik magukat egyedül. Ezért az egyesült államokbeli kínai közösség körében népszerűvé vált egyfajta „háborús pár” – ez azzal jár, hogy az ember talál egy ideiglenes társat, hogy kialakítsanak egy átmeneti otthont és együtt éljenek, segítve és támogatva egymást abban, hogy együtt birkózzanak meg az élet nehézségeivel, és egyúttal kielégítsék a hús-vér test fiziológiai szükségleteit. Mivel egy külföldi országban nehéz egyedül boldogulni, sok ember keres valakit az ellenkező nem tagjai közül, akivel háborús párt alkothat, hogy kielégítsék a különféle szükségleteiket. Mondják, hogy miután egyes háborús párok sok éven át együtt éltek, mindkét fél házastársa odajön, és a két család akár össze is barátkozik és kapcsolatot tart egymással. Ez egy olyan gyakorlat, amely divatossá vált a nem hívők körében, hogy megbirkózzanak az élet nehézségeivel. Mondjátok meg Nekem, vannak olyan emberek az Istenben hívők között, akik ilyesmit csinálnak? (Egyes álhívők is meg tudják tenni ezt.) Sokan vannak az Istenben hívők között, akik nem törekednek az igazságra, és akadnak olyanok is, akik nyilvánvalóan álhívők, akiket végképp nem érdekel az igazság. Egyeseknek még csak lelkiismeretük és józan eszük sincs. Amikor ezek az emberek ezekről a negatív dolgokról hallanak, mélyen legbelül egyáltalán nem undorodnak; úgy érzik, hogy ezek a dolgok elfogadhatóak, sőt, egyesek még örömüket is lelik bennük. Nem irtóznak ezektől a dolgoktól, sőt így gondolják: „Ez nagyon is normális. A nem hívők mind ezt csinálják; ez egy irányzat, nem bűn. Először is, nem illegális. Másodszor, nem a közerkölcs megrontása. Harmadszor, ez egy emberi fiziológiai szükséglet. Ezt tenni tisztességes, észszerű és törvényes – mi a baj vele?” Szerintük ez normális. A nem hívőkbe most ne menjünk bele – ha az Istenben hívők képesek ilyesmit tenni, miféle emberek ők? Nincs valami baj az emberi mivoltukkal? (De igen, az efféle személynek nincs emberi mivolta.) Az emberi mivoltot nélkülöző emberek képesek ilyen undorító dolgokat tenni. Az emberi mivolttal rendelkező emberek nemhogy nem tennének ilyen dolgokat, de még ennek a gonosz irányzatnak a gondolatait és a nézeteit sem tudják elfogadni, és szívük mélyéből undorodnak tőlük és utálják őket. Függetlenül attól, hogy azért van-e, hogy mindkét fél gondoskodhasson egymásról vagy valami más oka van, az emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész szemszögéből nem pozitív dolog „háborús párt” alkotni. Ha valaki, aki hisz Istenben, még azt sem tudja, hogy ez a fajta dolog pozitív dolog-e vagy hogy észszerű-e, akkor van vajon lelkiismerete és emberi mivolta? Egyesek ezt mondják: „Bár nem tudom, hogy ez pozitív dolog-e, hiszek Istenben, ezért nem tehetem meg. A nem hívők nem hisznek Istenben és nem félik Istent, ezért nincs bennük tudatosság, amikor ezt teszik, én azonban hiszek Istenben, ezért nem tehetem meg.” Ha így gondolkodnak, az azt bizonyítja, hogy van emberi lelkiismeretük és józan eszük. Bár azt nem tudják, hogy ez a dolog helytálló-e vagy sem, és azt sem tudják, hogy pozitív dolog-e, vagy hogy Isten mit mond róla, képesek az alapvető lelkiismeret és józan ész segítségével felmérni azt. Még ha nem is tudhatják világosan, hogy pozitív vagy negatív, azt látják, hogy ez a dolog ellenkezik az erkölccsel és az emberi mivolttal, és nem szabadna csinálni. Van egy bizonyos szintű tisztánlátásuk az efféle dolgokat illetően, ezért amikor ilyesmi történik velük, elutasítják. Mondhatni, hogy azok, akik nem utasítják el ezeket a dolgokat, és teljes egészében képesek elfogadni őket, nem emberek; nincs normális emberi mivoltuk és nem rendelkeznek lelkiismerettel és józan ésszel. A tény, miszerint képesek elfogadni ezeket a negatív dolgokat, azt mutatja, hogy egyáltalán nem működik a lelkiismeretük és a józan eszük, és hogy nem használták a lelkiismeret és a józan ész alkotta minimumszabályt, hogy tisztán lássák az efféle dolgokat, ellenálljanak nekik vagy elutasítsák őket; ezért az efféle ember emberi mivoltával nyilvánvalóan probléma van. Egyesek ezt mondják: „Az efféle ember emberi mivoltával probléma van, nos akkor állatoktól vagy ördögöktől való vajon?” Függetlenül attól, hogy állatoktól vagy ördögöktől valók-e, együttesen nem emberi lényekként emlegetik őket. Amikor Nyugatra jönnek és azt látják, hogy a nyugati országok fejlettek, gazdagok és szabadok, és hogy a társadalmi rendszerük haladóbb a keleti országokénál, azt hiszik, hogy Nyugaton minden helyes és jobb, mint Keleten. Azt hiszik, hogy a keleti emberek zárkózottak, konzervatívak és nem világiasak, míg a nyugati emberek nyitottak, szabadok és világi bölcsesség van bennük, valamint különösen nyitottak a házasság és a nemek közötti viszonyok tekintetében. Azt hiszik, hogy nagyon normális dolog az, hogy férfiak és nők ölelkeznek és megcsókolják egymást, amikor az utcán találkoznak. Valójában azonban a nyugati embereknek vannak alapelveik, amikor ölelkeznek a találkozáskor; nem ölelnek meg bárkit csak úgy lazán. Különösen a felnőttek nem nagyon csinálnak ilyesmit; főleg a fiatalok szeretik ezt tenni. Ezzel ellentétben azokon a helyeken, ahol ázsiaiak gyűlnek össze, az ember gyakran látja, amint egy férfi és egy nő nyilvánosan – különösen utcák zsúfolt területein – különféle intim cselekvésekbe merül. Még idősebbeket is látni, amit ezt teszik, ami különösen undorító látvány. Lehet, hogy néhány ázsiai Nyugatra utazott, és látta a nyugati emberek kulturális életét és etikettjét, majd azt állította, hogy a nyugati emberek szabadok, nyitottak és szexuálisan felszabadultak. Ezen állítások alapján sok ázsiai ember önkényesen mindenféle elvetemült dolgot képzel el a fejében. Ami azt illeti, ha igazán a nyugati társadalom mélyére hatolsz vagy mélyreható kapcsolatban és kölcsönhatásban állsz nyugati emberekkel, rá fogsz jönni, hogy sok dolog teljesen más, mint amit az ázsiaiak képzelnek és mondanak. Főleg egyes vallásos háttérrel rendelkező közösségekben vagy elzártabb közösségekben különösen konzervatívok és hagyományosak, egyáltalán nem olyanok, mint az ázsiai emberek által terjesztett mítoszok. Az állítások, miszerint a nyugati emberek nagyon nyitottak a nemek közötti kapcsolatokat illetően, csak az emberek képzelődései, nem pedig tények. Ha valaki tényleg így gondolkodik, és ezt az általa igaznak tartott úgynevezett nyitottságot alkalmazza önmagára, önkényesen elmerülve a hús-vér teste vágyaiban, akkor az a saját problémája; ennek végképp semmi köze semelyik társadalom irányzataihoz, kultúrájához vagy hagyományaihoz. Nem a nyugati kultúra vagy hagyományok vezetik félre, hanem inkább arról van szó, hogy neki magának vannak problémái. Nem így van? (De igen.) Amikor keleti emberek a nyugati embereket emlegetik, az első dolog, amit mondanak, az az, hogy a nyugati emberek szabadok, nyitottak és szexuálisan felszabadultak, azt sugallva, hogy Nyugaton az emberek átadhatják magukat a vágynak, sőt akár vérfertőzést is elkövethetnek. Efféle gondolatoktól és nézetektől vezérelve, miután Nyugatra érkeznek, a keleti emberek elkezdik elengedni magukat. Az elengedésük nem azért van, mert tényleg látták ezeket a jelenségeket és utánozták őket, hanem azért, mert egyszerűen a természetükben van az elvetemültség szeretete; pusztán kifogásként használják az úgynevezett nyugati kultúrát és nyugati hagyományokat, hogy a hús-vér testüket kényeztessék. Valójában, mivel ez a fajta ember nem pozitív alak és nem rendelkezik az emberi mivolt minőségeivel, és mivel a veleszületett természetében van a negatív dolgok és minden nem helytálló dolog szeretete, különféle kifogásokat és ürügyeket talál, hogy a pozitív dolgokkal ellentétes vagy akár ellenséges dolgokat tegyen. Mi több, teljességgel indokoltnak érzi, úgy vélve, hogy manapság az összes nyugati ember ilyen. Tényszerű ez? Csak ostobaságokat szajkóz és alaptalanul vádaskodik! Nyilvánvalóan, amikor efféle ember mondja azt, hogy a nyugati emberek szabadok, nyitottak és szexuálisan felszabadultak, valójában hátsó szándékai vannak – elérendő abbéli célját, hogy kiélje a vágyait. Miért képes ez a fajta ember ilyen magabiztossággal követni ezeket a negatív dolgokat? Egyrészt, nincs helyes megértése a pozitív és a negatív dolgokról; amikor ismeretlen dolgokkal találkozik, nem képes a lelkiismeret és a józan ész alkotta minimumszabály segítségével felmérni őket. Ez a fajta ember nyilvánvalóan nincs az emberi mivolt minőségeinek birtokában. Ha egy nyilvánvalóan pozitív dolgot nem tud pozitív dologként felfogni, sem pozitív dologként elfogadni, akkor ez a fajta ember biztosan nincs egy normális ember lelkiismeretének és józan eszének birtokában. Másrészt, ha valaki nem tudja, hogy mik a pozitív dolgok, sem azt, hogy mik a negatív dolgok, akkor nyilvánvalóan nem képes megkülönböztetni a helyeset a helytelentől, valamint a helytállót a nem helytállótól. Mivel téves gondolatai és nézetei vannak, még ha nem helytálló dolgokat, vagy a lelkiismerettel és a józan ésszel ellenkező dolgokat tesz is, egyáltalán nincs ennek tudatában. Igen nyilvánvaló, hogy ez a fajta ember nem tud különbséget tenni a helyes és a helytelen, valamint a helytálló és a nem helytálló között. Nem rendelkezik a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismerettel és józan ésszel, és nem tudja, hogy az életben vagy a túlélés folyamatában történő bizonyos dolgok helytállóak-e vagy nem helytállóak, sem a lelkiismeretét nem tudja felhasználni arra, hogy felmérje és értékelje azok helytállóságát és nem helytállóságát. Ezért gyakran tesz nem helytálló dolgokat, amelyek ellenkeznek a lelkiismerettel és a józan ésszel, majd miután megtette őket, egyáltalán nincs tudatában ennek, sőt teljességgel indokoltnak érzi, és azt hiszi, hogy helyesen cselekedett és tisztességes ember. Vajon ezzel nem állítja fejük tetejére a dolgokat? (De igen.)

Egyes emberek látják, hogy mások gyermekei különösen szemtelenek, és ezt mondják: „Micsoda csintalan gyermek; a szeme sem áll jól. Biztosan hanyagolni fogja a rendes munka végzését, amikor felnő. Hogyan is válhatna valami belőle?” Ha azonban mások mondják egy ilyen embernek, hogy az ő gyermeke csintalan, így válaszol: „Na és, mi van, ha csintalan? A gyermekem csintalansága az ígéretes jövőjének a megnyilvánulása. Amikor felnő, képes lesz kiemelkedni a tömegből; sőt, az is lehet, hogy magas rangú tisztviselő válik belőle!” Amikor mások gyermekei csintalanok, azt mondja, hogy nem lesz belőlük semmi, amikor felnőnek, amikor azonban a saját gyermeke csintalan, azt mondja, hogy képes lesz kiemelkedni a tömegből, amikor felnő. Melyik állítása helytálló? (Egyik sem.) Akkor miért mondja ezt? Tisztességből beszél? (Nem.) Az, hogy képes ilyeneket mondani, azt mutatja, hogy nincs benne lelkiismereti tudatosság. A többiek gyermekei még fel sem nőttek, akkor hogy mondhatja azt, hogy nem lesz belőlük semmi? Az, hogy lesz-e bármi az emberekből, amikor felnőnek, Isten elrendelésétől és az általuk járt úttól függ; hogy is függhetne az ő egyetlen mondatától?! Az, hogy képes ilyesmit mondani, azt mutatja, hogy nincs benne lelkiismereti tudatosság. Ugyanarról a problémáról – a csintalanságról – van szó, mégis, amikor a saját gyermekéről beszél, pozitív színben, míg amikor mások gyermekeiről beszél, negatív színben tünteti azt fel. Igazságosak a szavai? (Nem.) Akkor milyen ember igazságos? (A lelkiismerettel bíró ember.) Milyen tulajdonságai vannak egy lelkiismerettel bíró embernek? Egy lelkiismerettel bíró embernek két tulajdonsága van: a gerincesség és a kedvesség. A gerincesség azt jelenti, hogy legalább az ember szívének a helyén kell lennie, amikor beszél és cselekszik. Az általa kimondott szavaknak igazságosnak, objektívnek és tényszerűnek kell lenniük; nem lehetnek elfogultak, nem szolgálhatnak hiányosságok elfedésére, és nem szabad érzelmeken alapulniuk. Amikor mások gyermekei csintalanok, azt mondja, hogy nem lesz belőlük semmi, amikor felnőnek, ám amikor a saját gyermeke csintalan, azt mondja, hogy ígéretes jövője lesz, amikor felnő. Kétféleképp írja le a csintalanság egyazon megnyilvánulását. Azt mondanád, hogy gerinces az illető? (Nem.) Van lelkiismerete egy olyan embernek, aki pusztán érzelmi alapon beszél? (Nincs.) Ez az egy szempont önmagában elegendő annak bizonyítására, hogy az illetőnek nincs lelkiismerete. A saját gyermekéről csak szép dolgokat mond, áldásokkal és jókívánságokkal, mások gyermekeit pedig szidalmazza, amikor róluk beszél. Ez nem kedvesség és nem gerincesség. Mivel az illetőnek nincs lelkiismerete, képes ilyen rosszindulatú szavakat szólni. Egy ilyen ember nem beszél tisztességesen, és nem juttat kifejezésre mást, csak elferdített érveket. Ez egyrészt azt mutatja, hogy az illető nem gerinces; másrészt azt mutatja, hogy nem kedves. A nem kedves emberek rosszként fogják jellemezni mások helyzetét, függetlenül attól, hogy az milyen. Hátsó szándékkal beszélnek, arra ácsingózva, hogy mások számára rosszul menjenek a dolgok. Abban, amit mondanak, rosszindulat és mások szidalmazásának érzete van. Mindig így beszélnek, a lelkiismeretükben pedig soha nem éreznek nyugtalanságot emiatt. Így beszélnek mások ügyeiről és így is bánnak másokkal. Például egy nő férjének viszonya van. Attól tartva, hogy mások mit fognak szólni ehhez, a nő ezt mondja az embereknek: „A férjemnek viszonya van, mert egyszerűen annyira kiváló. Jóképű és rátermett. Ebben a gonosz társadalomban a nők manapság oly pimaszok – egyszerűen rávetik magukat. Csak azért, mert túlságosan kiváló. Ez is azt bizonyítja, hogy nem ismertem félre; ilyen jó ízlésem van!” Ha azonban valaki más férjének van viszonya, így szól: „Látszik rajta, hogy nem egy rendes ember. Se pénze nincs, se jól nem néz ki, mégis hajtja a szeretőket. Vak minden nő, aki vele marad!” Még azt is tanácsolja az illetőnek, hogy igyekezzen és hagyja el a férjét, és menjen, keressen egy újat. Az illető megkérdezi: „A te férjednek is viszonya van, akkor te miért nem keresel újat?” A válasza így szól: „Az én férjem más, mint a tiéd. A te férjed egy gazember. Az enyém csak túlságosan kiváló, mások pedig ráerőszakolják magukat. A férjem nem tehetett róla, míg a te férjed aktívan keresett egy szeretőt.” Látod, amint róla van szó, megváltozik az, amit mindenről mond. Bármi, ami őt érinti, megbocsátható és különleges eset; az egészet pozitív fényben tünteti fel. Amikor azonban másokról van szó, más a helyzet; az egészet rosszként jellemzi. Ha egy ilyen ember szülei nem hisznek Istenben, akkor vajon mit fog mondani? „Bár az én szüleim nem hisznek Istenben, jó emberek a világban. Nem keverednek verekedésekbe és nem szidalmaznak másokat, és segítenek bárkinek, aki nehézségeket tapasztal meg. Mindenfelé kimagaslóan jó és kedves emberekként ismerik őket. Ha hinnének Istenben, biztosan jobbak lennének nálunk!” Ám amikor valamelyik testvér szülei nem hisznek Istenben, ezt mondja: „A te szüleid mind ördögök.” Amikor egyes testvérek szülei igenis hisznek Istenben, így szól: „Még ha hisznek is Istenben, csak névleges hívők, és nem jók. Ha egyszer hisznek Istenben, miért nem támogatnak a kötelességed végzésében?” Amikor saját magáról van szó, megváltozik az, amit mond. Soha nem beszél objektív tények alapján, a szavai pedig soha nem igazságosak. Van egy mércéje a saját ügyeire, és egy másik más emberek ügyeire vonatkozóan. A szíve mélyén nincs tisztességes mérce, amivel mindenféle embert, eseményt és dolgot felmérne. Bármi, ami róla szól, az jó és pozitív, és különféle megalapozott indokai vannak; bármit, ami másokról szól, el kell ítélni, szidni kell és el kell utasítani, és az ördögöktől és a Sátántól való. Ami az ő családját, rokonait és barátait illeti, azok mind jó emberek, igaz hívők és testvérek. Amikor azonban a gyülekezeti testvérekről van szó, önkényesen ítéli meg őket, és azt mondja, hogy „ez álhívő”, hogy „az nem odaadó a kötelessége végzésében”, és hogy „mindegyiküket ki kellene takarítani”. Ha egy testvér ejt egy kis hibát vagy van egy kisebb problémája, azonnal lecsap rá, nyilvánosságra hozza, majd szigorú tekintettel a szemében megleckézteti és becsmérli őt. Amikor azonban a saját rokonai csinálnak valami rosszat, egyszerűen megpróbálja elsimítani a dolgokat, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy álokoskodással megvédje őket. Van bármennyi tisztesség egy ilyen emberben? (Nincs.) Egyáltalán nincs benne tisztesség. Amikor a testvérekkel és más emberekkel foglalkozik, szigorú tekintettel a szemében „tartja magát az alapelvekhez”, és úgy érzi, hogy az igazságvalóság birtokában van. Gyakran dicsekedik mások előtt, ezt mondván: „Nézzétek, mennyire betartom az alapelveket. Milyen szilárd álláspontom van. Olyan jól tudom gyakorolni az igazságot.” Amikor azonban a saját családi ügyeiről – a férjéről vagy a feleségéről, a gyermekeiről, a rokonairól, sőt akár a kutyájáról – van szó, megváltozik a hozzáállása. Ha például a kutyája mindig ugat, amikor idegent lát, és nyakra-főre harap, amikor ismerősök látogatóba jönnek, ezt mondja: „Nézzétek, ez a kutya egy igazán jó, hűséges házőrző. Abszolút hűséges hozzám, a gazdájához; soha nem változik meg!” Ha azonban valaki más kutyája harap válogatás nélkül, amikor egy ismerőst lát, így szól: „Ez a kutya vak. Még csak meg sem nézi, ki van itt. Nincsenek alapelvei a házőrzésben. Miért harap vakon?” Még a kutyákkal sem igazságos. Miféle ember ez? (Nem emberi lény.) Azt hiszi, minden, amit tesz, helytálló és észszerű, és hogy igazodik a pozitív dolgokhoz; sőt azt hiszi, hogy az igazságalapelvekhez tartja magát. Amikor azonban bármilyen általa tett igazságtalan dologról vagy bármilyen általa kifejtett elferdített érvelésről van szó, soha nem véli úgy, hogy az helytelen, és soha nem is helyesbíti. Ha megfedded vagy leleplezed őt, nem fogadja el. Mi a végeredmény? Az, hogy makacsul ragaszkodik a saját állításaihoz és az úgynevezett alapelveihez, sőt úgy viselkedik, mintha ő lenne az igazságosság megtestesülése, és bírál minden dolgot. Ami azt illeti, az a nézőpont és álláspont, ahonnan a dolgok helytállóságát megítéli, teljességgel ellentétes és ellenkező az igazságalapelvekkel, ő maga mégsem jön erre rá sosem. Eretnekségek és téves érvek tömkelegét szajkózza, makacsul kapaszkodik ezekbe a szavakba, sőt szembeszáll az igazsággal és megpróbál vitatkozni azokkal, akik meg tudják különböztetni a helyeset a helytelentől és értik az igazságot. Miféle emberek ezek? Oktalan emberek. Még ha az emberek nem is tartják helytelennek azt, amit csinálnak és amihez ragaszkodnak, a számos megnyilvánulásukból és megnyilatkozásukból ítélve egyáltalán nincs bennük gerincesség, kedvesség és józan ész, az emberi mivolt e sajátságai. Ha csak azt nézzük, hogy miként bánnak a különféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal a mindennapi életben, még egy gyerekről vagy egy kutyáról alkotott értékelésük is elferdített – bármilyen rossz is a saját kutyájuk, az akkor is a legjobb a világon; és bármilyen jó is valaki más kutyája, egyetlen jó dolgot sem képesek mondani róla. Biztosan nem fognak igazságosan megítélni egy embert vagy egy dolgot, és még kevésbé fognak igazságosan bánni egy emberrel vagy dologgal. Az emberi mivoltukban csak érzések és elfogultság van. Csak a saját érdekeiket, valamint a hozzájuk kapcsolódó embereket, eseményeket és dolgokat óvják. Úgy érzik, hogy ezen kívül az életben nincs semmi, amit érdemes lenne tenni. A természetük minősége, amely bármely embercsoportban és bármely ügyben megnyilvánul, az, hogy minden objektív embert, eseményt és dolgot kiforgatnak és hamis színben tüntetnek fel. Teljességgel a saját gondolataik és nézeteik szerint, vagy az alapján értékelik és kezelik őket, hogy számukra előnyösek-e.

Az efféle emberek, akikben nincsenek meg az emberi mivolt sajátságai, nincsenek az emberi mivolthoz tartozó gerincesség, kedvesség és józan ész birtokában. Ezekből a megnyilvánulásokból ítélve vajon nem nehéz kezelni az ilyen embereket? (De igen.) Nehéz kezelni őket és nehéz velük kijönni. Soha nem tudsz elfogadtatni velük helyes gondolatokat és nézeteket, mivel nincs meg bennük a képesség a pozitív dolgok elfogadására. Ez azt jelenti, hogy nincsenek azoknak a feltételeknek a birtokában, hogy bármilyen helytálló gondolatot és nézetet elfogadjanak. Ezért sok helytálló nézetet és pozitív dolgot félremagyaráznak és elferdítenek, majd miután elferdítik, az efféle emberekre jellemző különféle gondolatok, nézetek és állítások lesznek belőlük. Még ha hisznek is Istenben, függetlenül attól, hogy mennyit olvastak Isten szavaiból, vagy hány prédikációt és közlést hallgattak meg, a szívük mélyén folyton a saját téves gondolataikhoz és nézeteikhez ragaszkodnak, és soha nem engedik el őket. Még ha Isten el is látja őket az igazsággal, képtelenek elfogadni a helyes gondolatokat és nézeteket Istentől, sem helytálló jellemzéssel és helytálló módon nem tudnak kezelni vagy értékelni egy embert vagy egy dolgot. Az emberi mivoltuk sajátságai alapján csak a rájuk jellemző téves gondolatok és nézetek segítségével fognak kezelni mindenféle embert, eseményt és dolgot, és kitartanak emellett. Tehát ezekből az emberekből láthatod, hogy amellett, hogy arrogáns és csalárd beállítottságaik vannak, van még egy egyértelműen feltűnő beállítottságuk, ami az, hogy kimondottan hajthatatlanok. Ennek az a konkrét megnyilvánulása, hogy rendkívül csökönyösek, ostobák, makacsok, sőt maradiak. Amikor ilyen emberrel kerülsz kapcsolatba és megvitattok valamilyen témát, vagy közösen néztek szembe bizonyos dolgokkal, miközben társulsz vele, látod, hogy a hozzáállása és a beállítottsága különösképp hajthatatlan, csökönyös, ostoba és makacs abban, ahogyan a dolgokkal szembenéz. Egy helytálló dolog, vagy egy helytálló gondolat és nézet, amelyet egy normális ember nyilvánvalóan nagyon könnyen elfogad, nagyon nehezen elfogadhatóvá válik, amikor róla van szó, és számos akadállyal jár együtt. Nem tudod, hogy nevess-e vagy sírj, és úgy érzed, hogy az illető igen problémás: „Egy ilyen egyszerű dolog vele miért válik bonyolult problémává? Ember egyáltalán?” Rávenni arra, hogy elfogadjon egy helytálló dolgot vagy helytálló nézetet, olyan fárasztó, mint egy farkast rávenni arra, hogy hagyjon fel a hússal, és helyette egyen különféle zöldségeket. Azzal egyenértékű, mintha arra kérnéd, hogy változtasson a besorolásán – ilyen bonyolult. Lehetséges, hogy valamilyen kis kérdésben sok időt eltöltesz a magyarázattal és mindent megteszel, hogy épphogy rávedd, hogy elfogadja, amikor azonban felmerül egy másik dolog, ismét megnyilvánul a hajthatatlan beállítottsága, és rendkívül egyértelműen nyilvánul meg – megmutatja eltorzult felfogását és csökönyösségét, valamint azt, hogy ostoba, makacs és maradi. Amint több kapcsolatod van az ilyen emberekkel és minél jobban megismered őket, rá fogsz jönni, hogy az emberek lényege különbözik. Amikor ezeknek az embereknek a lényegéről van szó, lehet, hogy hatalmas mennyiségű erőfeszítést kell tenned azért, hogy eljuss hozzájuk és világosan elmagyarázz dolgokat bizonyos jelentéktelen kérdésekben, hogy végül nagy nehézségek árán elérj némi eredményt. Amikor azonban nézőponttal és állásponttal kapcsolatos kérdésekről vagy jelentős dolgokról van szó, soha nem tudsz szót érteni velük. Ezen a ponton tudni fogod, hogy az embereket illetően vannak osztályozások, és mindenki besorolása különböző. Ha két ember nem tud gördülékenyen kommunikálni vagy harmonikusan együttműködni, és nem tud gyorsan összhangba és egyezségre jutni a nézőpontját illetően bármilyen kérdés megvitatása során, akkor különböző osztályokba tartoznak. Mivel az olyan típusú embereknek, akik nem tudják, mi helytálló és mi nem helytálló, az emberi mivoltában nincs meg az arra való képesség, hogy felismerjék, mi helytálló és mi nem helytálló, soha nem fognak rájönni, hogy a nyilvánvalóan helytálló gondolatok és nézetek, helytálló szavak és helytálló dolgok miért helytállóak, illetve miben áll a helytállóságuk. Ezt fogják kérdezni: „Miért helytálló az, amit mondasz? Amit én mondok, az miért nem helytálló? Pontosan milyen értelemben helytálló az, amit mondasz?” Az általad mondott dolog helytállóságának igazolása érdekében időnként tényeket kell bemutatnod és tisztáznod kell dolgokat, sok példát kell hoznod és sok analógiával kell élned, igen sok erőfeszítést téve és alaposan átgondolva, mielőtt egy kérdést világosan el tudsz magyarázni nekik. Miután végre megtetted, még akkor is sokat kell gondolkodnod és sok erőfeszítést kell tenned, hogy világosan elmagyarázd nekik a következő felmerülő dolgot. Ha mindig ezt teszed, idővel rá fogsz jönni, hogy ez végső soron nem tudja megváltoztatni egy ember besorolását, és hogy hiábavaló a fáradozásod. Még ha sok energiát fordítasz is rá, és nagy reményt fűzöl hozzá, a kapott eredmények csekélyek lesznek, mert egy ember besorolását senki nem tudja megváltoztatni. Ha valaki még azt sem tudja, mi helytálló és mi nem helytálló, akkor csak egyetlen lépés változtathat a besorolásán, mégpedig az, ha visszatér az eredeti formájába, hogy ismét újjászülessen. Ha szerencséje van, emberként fog újjászületni; ha nincs szerencséje, és ismét valami másként születik újjá, mint ember, akkor még mindig nincs remény arra, hogy ezek az emberek megismerjék, mi helytálló és mi nem helytálló. Egyszerűen így van ez.

Az ilyen típusú embereknek, akikben nincsenek meg az emberi mivolt sajátságai, van egy másik jellemzőjük is a másokkal való társulásuk során: mindenki másban képesek különféle hibákat kiszúrni, ám amikor bennük vannak meg ugyanezek a hibák, soha nem ismerik be, hogy ezek hibák. Másokban egyszerűen semmilyen erősséget vagy érdemet nem látnak meg; csak a hibáikat szúrják ki és a hiányosságaikat leplezik le, ürügyként felhasználva ezt, hogy azt mondhassák, hogy mások nem tudnak harmonikusan együttműködni velük, és hogy a harmonikus együttműködésre való képtelenség mindenki más hibája, míg ők maguk egyáltalán nem hibásak, és mások azok, akiknek meg kell ismerniük önmagukat. Mi itt a probléma? Az ilyen emberek a magaviseletük szerint és a dolgok kezelése során soha nem tudnak racionálisan bánni másokkal, és a saját problémáikat sem tudják racionális, helytálló és igazságos módon kezelni. Mit mondanátok: helytálló vagy nem helytálló a hozzáállásuk a dolgok intézése és az emberekkel való bánásmód terén? (Nem helytálló.) De tudják vajon? (Nem tudják.) Mindig erkölcsi fölényből ítélnek meg másokat és tekintenek rájuk. Az, ahogyan másokra tekintenek, valamint a nézőpont, ahonnan ezt teszik, azzal jár együtt, hogy a saját úgynevezett „helytálló és nem helytálló” fogalmukat alkalmazzák mások tisztán látására. Mindent, amit mások tesznek, helytelennek és náluk alacsonyabb rendűnek tekintenek. Ha vita támad és nem tudnak harmonikusan együttműködni, azt hiszik, hogy az egész a többiek problémája, és hogy ezt mások okozzák, hogy másoknak vannak romlott beállítottságaik, és hogy másoknak kellene változtatniuk és átalakulniuk. Másokat hibákkal és problémákkal telinek látnak, egyetlen érdem nélkül, míg önmagukat érdemekben bővelkedőnek és minden hibától mentesnek tekintik. Mondanátok, hogy ezeknek az embereknek van józan eszük? (Nem.) Szolgál bármilyen célt a józan ész nélkül való emberek szeme? (Nem.) Egyszerűen nem látják meg az erősségeket és az érdemeket mindenféle emberben. Épp ellenkezőleg: lecsapnak mások hiányosságaira – amelyek valójában nem feltétlenül hiányosságok –, és aránytalanul felfújják őket. Ha nem merülnek fel problémák, a dolgok rendben vannak, ha azonban egyszer tényleg probléma adódik, lecsapnak a másik fél hiányosságaira és nem engednek, majd ezt kérdezik: „Miben vagy te jobb nálam? Ha jobb vagy nálam, akkor mégis miért történt ez a probléma?” Előtör a mélyen gyökerező dacuk, és fény derül az igazi belső nézőpontjaikra. Soha nem szemlélik racionális módon az embereket, eseményeket és dolgokat. Az ő szemükben minden másoktól érkező megnyilvánulás probléma, hiba. Az ő gondolataik és nézeteik alapján egyik sem állja ki a próbát; az összes helytelen, csupa negatív dolog, és mind az ítélkezéshez felhasználható ütőkártya számukra. Az efféle emberekkel nehéz bánni. Nincsenek birtokában a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeretnek és józan észnek, így a szívük mélyén az úgynevezett „helytálló és nem helytálló” fogalmuk egyszerűen azt jelenti, hogy bármi, amit ők helytállónak vélnek, az helytálló, amit pedig nem helytállónak vélnek, az nem helytálló. A saját értékelésük és preferenciáik, valamint a saját érdekeik alapján ítélik meg az emberek, események és dolgok helytállóságát. Nem fogják igazságosan szemlélni az embereket és a dolgokat. Bármit, amit nem kedvelnek, amivel nem összeegyeztethetőek, amiből nem profitálnak, vagy amit lenéznek, általánosan helytelennek és rossznak tartanak, kizárva minden vitalehetőséget. Az efféle embereket nemcsak kezelni nehéz, hanem félelmetesek is. Ha van a környezetedben ilyen ember, és egyszer az összes gondolata és nézete kifejezésre jut, tökéletesen feltárul a jelleme. Megláthatod, hogy pontosan mi van a lelke mélyén, pontosan mit szeret, pontosan mik a szükségletei, és pontosan mire törekszik. Ha meglátod benne ezeket a dolgokat, egész életedre megundorodhatsz tőle. Természetesen amikor az összes problémája felszínre kerül, megkapod a választ a megnyilvánulásaira, mint például az eltorzult felfogására, valamint a csökönyösségére, ostobaságára, makacsságára és a torzításra való hajlamára vonatkozóan, amelyeket a hajthatatlan beállítottságának köszönhetően fed fel. Mi ez a válasz? Az, hogy az ilyen embereknek nincs normális emberi mivoltuk – nevezetesen nincs meg bennük egy ember lelkiismerete és józan esze; nem emberi lények. Ha lenne egy kis lelkiismeretük és józan eszük, nem kapaszkodnának elferdített érvelésbe, és nem beszélnének úgy róla, mintha helytálló lenne. Miután oly sok prédikációt meghallgattak az Istenbe vetett hitük során, legalább egy kevés igazságot meg kellett volna érteniük, és valamelyest meg kellett volna változnia a dolgokról alkotott nézőpontjaiknak. Nos, akkor miért tekintenek továbbra is a nem hívők nézőpontjain át a dolgokra, és kezelnek helytállóként és az igazságként téves nézőpontokat és elferdített érveket, sőt még negatív dolgoknak is bélyegzik az igazságot, a pozitív dolgokat és a helytálló dolgokat? Amikor a téves gondolataik és nézeteik napvilágra kerülnek, megkapod a választ. Nem csoda, hogy oly sok olyan dolgot mondanak az életben, ami felcseréli a feketét és a fehéret és elferdíti a tényeket – ennek oka az, hogy teljesen megtagadják az igazság elfogadását. Mivel megvan az a tulajdonságuk, hogy idegenkednek az igazságtól, teljesen logikus, hogy felfedik ezeket a dolgokat. Ez nem annak köszönhető, hogy a szüleik hogyan tanították őket, nem is a környezet befolyásának, és még kevésbé annak, amit a társadalom tanított nekik; ez az emberi mivoltuk sajátsága. Idegenkednek az igazságtól; megvan ez a tulajdonságuk. Az, hogy valaki mit szeret, milyen emberi mivoltot fed fel, mit fed fel természetesen a mindennapi életben, és milyen az általános állapota az életben – mindez az ember tulajdonságainak függvénye. Egy ember tulajdonságait senki nem tudja megváltoztatni. Épp, mint egy kígyó: mivel az a tulajdonsága, hogy elvetemült, soha nem fog egyenes vonalon siklani. Épp, mint egy rák: oldalvást jár, és még ha szűk térbe helyezed is, akkor is oldalvást fog járni. Ezek a tulajdonságaik, és a tulajdonságokat nem lehet megváltoztatni. Ha valaki nem tudja megkülönböztetni a helyeset a helytelentől, illetve nem ismeri, hogy mi helytálló és mi nem helytálló, azt lehet mondani, hogy ez a jellemző az illető tulajdonsága. Mivel ezzel a tulajdonsággal bír, természetszerűleg sok olyan dolgot felfed a mindennapi életében, ami ezzel kapcsolatos – ez igen normális.

Egyesek, amikor érzésekről vagy a dolgok kezeléséről van szó, nem tudják, hogy mi helytálló és mi nem helytálló. Hasonlóképp akkor sem tudják, hogy mi helytálló és mi nem helytálló, amikor a férfiak és a nők közötti viselkedésről van szó. Nem tudják például, hogy milyen távolságot tartsanak, amikor az ellenkező nemmel érintkeznek és társulnak, milyen témákat, megjegyzéseket és cselekvésmódokat kerüljenek, illetve milyen részletekre figyeljenek oda a mindennapi beszédükben és viselkedésükben. Ezt nehéz megérteni – hát nem tudja minden normális ember, hogy lenniük kell határoknak az ellenkező nemmel való érintkezésben? (De igen.) Olyasmi ez, amit tanítani kell? Amikor az ember még gyermek, a szüleinek talán meg kell tanítaniuk neki ezt, de ahogyan fokozatosan felnő és értelmessé válik, természetes módon megismeri ezeket a dolgokat, anélkül, hogy a családjának vagy a társadalomnak tanítania kellene. Ez egy veleszületett dolog, nem igaz? Az emberi mivolt sajátsága, hogy az ember tudja, hogy vannak határok a férfiak és a nők között. Az emberi mivolt sajátságai közé tartozik a lelkiismeret és a józan ész, így az emberek biztosan tudják, mit jelent szégyenérzet megléte. Ha van szégyenérzeted, akkor tudod, miként kell bánni az ellenkező nemmel. Ha nem tudod, és szégyenérzet nélkül viselkedsz – nem ismerve, hogy melyik viselkedésmód helyes és melyik helytelen, melyik mód helyénvaló és észszerű, és melyik mód túlzó és lépi át a határt – akkor probléma van az emberi mivoltoddal, mivel ez olyasmi, amit egy normális embernek feltétlenül tudnia kell. Ha az ember ismeri ezeket a dolgokat és képes tartani magát hozzájuk, akkor az illetőben megvan az emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész; ha valaki ezek egyikét sem ismeri, sőt másoknak kell emlékeztetniük és megfékezniük, akkor ennek a fajta embernek nagy problémája van. Van egy bizonyos típusú ember, aki nem ül a vele azonos neműek közé, amikor mások társaságában van, hanem kifejezetten az ellenkező neműek mellé ül, és nagyon közel kerül hozzájuk – nem próbálja elkerülni ezt. Amikor mások figyelmeztetnek egy ilyen embert, még furcsának is találja, és ezt kérdezi: „Mi baj azzal, ha közel ülünk egymáshoz? Ugyan mit csinálhatnánk nyilvánosan? Felnőtt ember vagyok – talán szükségem van arra, hogy őrködj felettem? Miért pécézel ki folyton?” Még ahhoz is van mersze, hogy megkérdezze: „Ugyan mit csinálhatnának nyilvánosan?” – van benne bármiféle szégyenérzet? (Nincs.) Az a kérdés, hogy tényleg csinálniuk kell valamit? Vagy az, hogy amíg semmit nem csinálnak, nem kell tartaniuk a férfiak és a nők közötti határokat? Hát nincs különbség a férfiak és a nők között? (De van.) Mivel ez a helyzet, lennie kell közöttük határoknak, ezeknek a határoknak a fenntartását pedig az emberi mivolton belüli szégyenérzet vezérli. Ha van benned szégyenérzet, igen természetes módon meg fogod tartani a határokat, amikor az ellenkező nemmel érintkezel; nem lesz szükséged arra, hogy mások felügyeljenek, sem arra, hogy a környezet megfékezzen – magad is meg tudod tenni. Ha még ez a csekély szégyenérzet is hiányzik belőled, és másoknak kell felügyelniük és figyelmeztetniük téged, akkor nagy veszélyben van az, aki hozzád hasonló. Egyesek különösképp lazák a férfiak és a nők közötti dolgokat illetően, és gyakran kacsintgatnak és szemeznek az ellenkező neműekkel, és fogdossák őket. Különösen vannak egyesek, akik kiváltképp szeretnek hencegni az ellenkező neműek előtt. Az ellenkező nem minél több tagja van jelen, annál vadabbá és izgatottabbá válnak, és annál hevesebben hivalkodnak. A többiek oda nem illőnek és méltatlannak találják ezt, ők azonban nem érzik problémának, sem lelkiismeretfurdalást nem éreznek. Helyette így gondolják: „Ez nagyon is normális. Nem így kellene a dolgoknak menniük a férfiak és a nők között? Nem a férfiakért jöttek a nők erre a világra? A férfiak pedig nem a nőkért? Mi a baj azzal, hogy egy kicsit szórakozunk együtt? Nem örömteli dolog? Annyira fárasztó olyan komolyan élni, mint ti! Nem hallottátok még, amint az emberek ezt mondják: »ha férfiak és nők dolgoznak együtt, könnyebbé válik a teher«?” Látod, bármilyen gondolatot vagy nézetet elfogadhatónak találnak. Sőt, teljességgel elfogadják ezeket a téves gondolatokat és nézeteket, miközben a legkevésbé sem fogadják el a pozitív állításokat, hanem ellenállnak nekik, cáfolják és elutasítják őket. Ha megpróbálod emlékeztetni őket, arra csak felkapják a vizet, és a szívük mélyén gyűlölnek és ellenségesen tekintenek rád. Senkinek a tanácsát nem fogadják el, és ragaszkodnak ahhoz, hogy így viselkedjenek. Vannak, akik egy pillanatra talán elveszítik az önuralmukat vagy engednek az óvatlanságnak, és alkalmanként egy kicsit könnyelműen viselkednek. Anélkül, hogy másoknak figyelmeztetniük kellene őket, belül nyugtalankodnak és érzik, hogy a jövőben körültekintőnek kell lenniük. Egy lelkiismerettel és józan ésszel bíró embernek ilyen megnyilvánulása kell legyen. Ez a másik fajta ember azonban már túl messzire ment és súlyosan átlépte a határt; már átadta magát a hús-vér test vágyának. Sokan nem bírják ezt látni. Ha így folytatja, veszélybe sodorja magát, Isten pedig vissza fogja utasítani és ki fogja iktatni. Őt azonban ez nem érdekli, és ezt kérdi: „Miféle veszély lehet abban, ha az ember átadja magát a vágynak?” Ami azt illeti, semmiféle tudatosság nincs benne. Egyes húszas éveikben járó nők lazán összejönnek az ellenkező neműekkel, és férfiak otthonában töltik az éjszakát. Ha ez kiderülne, tönkretenné a hírnevüket, őket azonban valahogy mégsem érdekli. Van egy ilyen embernek szégyenérzete? (Nincs.) Egyáltalán nincs szégyenérzete. Akár férfi, akár nő, ha valakinek a szívében nincs egy alsó határ a férfiak és nők közötti dolgokkal kapcsolatosan, és nem ismeri a „szégyen” szó jelentését, akkor az teljességgel megerősíti, hogy az illető nem rendelkezik az emberi mivolt sajátságaival. Ha valakiben megvannak az emberi mivolt sajátságai és alkalmanként hibázik a másik nemmel kapcsolatosan, vagy tesz valamit, ami túl messzire megy, egy életen át bánni fogja. Amikor csak eszébe jut, az arca felforrósodik és enyhe szúrást érez a szívében; kényelmetlenül érzi magát és nyugtalankodik, nem akarja ismét felhozni a dolgot, és reméli, hogy a jövőben soha többé nem fordul elő ilyesmi. Maradandó szégyenfolt számára az, amit tett. A normális emberekben van szégyenérzet és egy alsó határ a férfiak és nők közötti dolgokat illetően; uralkodnak magukon és megzabolázzák magukat, és nem tesznek ilyesmit. Még ha egy pillanatra el is veszítik a fejüket és hibát követnek el az ellenkező nemmel, megbánást fognak érezni. Nem fogják súlyosbítani a hibájukat, és nem is fogják elengedni magukat és hagyni, hogy elkorcsosuljanak, amikor a környezet megengedi, hanem visszafogják magukat. Hogyan lehet ezt elérni? Ez az a jó eredmény, amelyet a lelkiismereted és a józan eszed fékező ereje révén érsz el. A lelkiismereted és a józan eszed fékezni és szabályozni fognak téged, kijelölnek neked egy alsó határt, amely egyben a minimumszabályod is az efféle dolgok kezeléséhez; nevezetesen segíteni fognak abban, hogy ne lépd át ezt az alsó határt és tartózkodj attól, hogy ilyesmit művelj. Ha egyszer gyengeség vagy valamilyen különleges ok miatt átmenetileg nem tudsz felülkerekedni a vágyaidon, és így hibát követsz el az ellenkező neműekkel, mélyen a szívedben undort és gyűlöletet fogsz érezni, sőt egy életen át tartó bűntudatod lesz – ez nem történik meg még egyszer ebben az életben. Az emberi mivolt nélküli embereket azonban nem érdekli, amikor ilyesmit csinálnak. Sőt, mindenhol közzé is teszik, és azt nézik, hogyan állnak a többiekhez képest, úgy vélik, hogy ez egyfajta készség és képesség, hogy ezt vonzerőnek és előnyszerzésnek hívják – és hogy kár lenne nem élni vele. Ha az ilyen embereknek lehetőségük adódik, vajon ismét megtesznek ilyesmit? A válasz határozottan igen – biztosan megteszik. Soha nem bántja őket, hogy ilyesmit tettek, hanem inkább dicsekednek vele. Hát nem undorító ez? (Undorító.) Már az is eléggé kiábrándító, hogy nem bántja őket, hanem még dicsekednek is, ami még undorítóbb. Másokat megvetésre késztet az, amit csinálnak, ők maguk azonban semmiféle szégyent nem éreznek; az efféle emberek nem alkalmasak arra, hogy embernek nevezzék őket. Gyakran csinálnak ilyen szégyenteljes dolgokat, mégsem szégyellik magukat, nincs bűntudatuk és nem bántja őket, ha pedig a jövőben alkalom adódik vagy megfelelőek a körülmények, ismét meg fogják tenni – ez a szégyenérzet hiányának megnyilvánulása. Akkor mondjátok meg Nekem, ha egy ilyen ember nem gyakorolja az igazságot, rosszul érzi majd magát vagy lelkiismeretfurdalása lesz? (Nem.) Így van, sem rosszul nem fogja érezni magát, sem lelkiismeretfurdalása nem lesz. Miért van ez? (Azért, mert nincs lelkiismerete és józan esze.) Amikor szégyenteljes dolgok elkövetéséről van szó, egy lelkiismeret és józan ész nélküli ember nem szégyenkezik, amikor olyasmit tesz, amit még a nem hívők is szégyenteljesnek találnának, és nem is bántja, amikor megteszi. Akkor az pedig még kevésbé valószínű, hogy bántaná, amikor az igazsággal ellenkező dolgokat tesz, ugye? (Igen.) A nem hívők szemében teljesen normális az, ha valaki nem gyakorolja az igazságot és nem törekszik az igazságra; nem tekintik szégyenletesnek, sem az emberi erkölcsiséggel ellenkezőnek nem tartják, mivel az emberek többsége ilyen. Ezért ez semmilyen érzést nem kelt az efféle emberben. Ha egy normális embert megmetszenek, mert nem gyakorolja az igazságot és szembeszegül az igazságalapelvekkel, mivel van lelkiismerete és józan esze, a szívében feddést fog érezni, a lelkiismerete pedig nyugtalan lesz. Amikor azonban egy lelkiismeret és józan ész nélküli ember tesz szégyentelen dolgokat, vagy olyasmit, ami megvetést és undort kelt másokban, nem érzi magát kényelmetlenül és nem nyugtalankodik. Szerinte nem tökéletesen normális dolog az, hogy nem gyakorolja az igazságot? Semmiféle tudatosság nincs benne, ezért az ilyen emberek reménytelenek.

Mondjátok meg Nekem, sokan vannak azok, akik átlátják, hogy mi helyes és helytelen, helytálló és nem helytálló? Nézzétek meg a titeket körülvevő embereket, többek között a családot, barátokat és kollégákat, majd nézzétek meg a testvéreket. Sokan vagy kevesen vannak közöttük, akik képesek felismerni és átlátni, hogy mi helyes és helytelen, valamint mi helytálló és nem helytálló? (Nagyon kevesen.) Nem sokan vannak, akik ismerik, hogy mi helytálló és mi nem helytálló. Nevezetesen, ebben a világban nem sok gerinces és kedves emberi mivolttal bíró ember van, nem sok olyan, aki igazságos és objektív a beszédében és a tetteiben, és aki nem tesz rossz dolgokat ámokfutó módjára, valamint nem sok olyan, aki észszerűen beszél és aki nem él elferdített érveléssel. Főként a nem hívők között igen kevés az ilyen ember. Amikor egy nem hívővel kerülsz kapcsolatba, csak beszélni kell hallanod ahhoz, hogy tudd, miféle ember az illető. A nem hívők szavaiban túl sok a pontatlanság és a hamisítás. A legtöbbjük nem beszél tisztességesen és objektíven; az érzései alapján szól, és azért, hogy a saját érdekeit óvja. Függetlenül attól, hogy milyen helytelen szavakat mond ki vagy milyen helytelen dolgokat tesz, a szíve mélyén nincs tudatában ennek. Ha valaki istenhívőként olyan, mint egy nem hívő, és a beszédében és a tetteiben nem tudja, mi helytálló és mi nem helytálló – és bár az általa mondott szavak és a nézőpontok, amelyekhez ragaszkodik, helytelenek, továbbra is vakon kitart mellettük, pozitív dolgoknak és az igazságnak tekintve a helytelen nézőpontokat, sőt ezekkel a nézőpontokkal helyettesítve az igazságot és Isten szavait – van bármilyen reménye az üdvösségre egy ilyen embernek? (Nincs.) Vannak, akik húsz-harminc éve, vagy akár egész életükben hisznek Istenben, ám soha nem tudják, hogy melyek a pozitív dolgok és melyek a negatív dolgok, és az sem világos soha számukra, hogy mi helytálló és mi nem helytálló. Amíg valami előnyös számukra, kedvelik és védelmezik; ha nem előnyös számukra, azt mondják, hogy rossz és helytelen, és elutasítják. Mostanáig ilyen világi ügyekre vonatkozó filozófiával és hozzáállással éltek, mégis azt állítják, hogy hisznek Istenben és üdvözülni akarnak – hát nem vicc ez? (De az.) Azt is állítják, hogy Isten követői és Isten tanúi. Mit használhatnának fel arra, hogy tanúságot tegyenek Isten mellett? Még azt sem tudják, hogy mi helytálló és mi nem helytálló, mégis azt állítják, hogy tanúságot akarnak tenni Isten mellett – hát nem teljes képtelenség ez? Használna Isten ilyen zavaros fejű embereket arra, hogy tanúságot tegyenek Mellette? (Nem.) Szégyent hozna Istenre, ha ilyen emberek tennének tanúságot Mellette. Soha nem érzik úgy, hogy bármi, amit Isten tesz, helyes. A gondolataik és nézeteik segítségével felmérve sok Isten által tett dolog nem felel meg a gondolataiknak és a nézeteiknek, sem az elképzeléseiknek nem felel meg, és természetesen nem felel meg a hús-vér testi érdekeiknek sem. Isten szavai és Isten munkája gyakorta ellenkezik a kívánságaikkal, a személyes vágyaikkal és ambícióikkal, valamint mindenféle személyes érdekükkel. Ezért ami egyeseket illet, akik tíz-húsz éve hisznek Istenben, nagyon nehéz rávenni őket, hogy egyetlen szívből jövő szót is mondjanak, hogy kimondják, hogy minden, amit Isten tesz, helyes és hibától mentes. Mondhatni, hogy van valami, amit elrejtenek a szívükben. Miután ennyi éve hisznek Istenben, első kézből származó tapasztalattal rendelkeznek: úgy érzik, hogy nem sikerült kielégíteni a vágyaikat; tisztviselők akartak lenni, de nem lettek, és áldásokat akartak nyerni, de nem kapták meg őket. Úgy tűnik, hogy Isten háza igazságtalanul bánik velük. A szívükben sérelmek vannak, és úgy érzik, hogy méltánytalanság érte őket, aminek hangot akarnak adni, de nem tudnak; attól tartanak, hogy ha felszólalnak, megsértik Istent, ütőkártyát adnak mások kezébe, amelyet felhasználhatnak ellenük, vagy nem sikerül megőrizniük a róluk kialakult jó képet az emberek szívében. Így hát sok mindent elfojtanak magukban. Az, hogy nem mondják ki hangosan, még nem azt jelenti, hogy nincsenek gondolatok vagy bizonyos dolgok a szívükben. És mik ezek az úgynevezett „dolgok”? Nem ezeknek az embereknek a pozitív felfogása és ismerete Istenről és az Ő munkájáról, hanem inkább az értetlenségük, a dacuk és a neheztelésük Isten iránt, valamint az általuk elszenvedni vélt sérelmek, amelyek az oly sok évnyi Istenben való hit során felgyűltek. Ám mivel Isten az, akiben hisznek, nem mondhatják ki. Miért van ilyen sok minden a szívükben, aminek nem adhatnak hangot? Ennek is megvan az oka. Ez a szempont önmagában elegendő ahhoz, hogy megmutassa, hogy ezek az emberek nem értették meg igazán az igazságot, annak ellenére, hogy oly sok éve hisznek Istenben. Nem veszik komolyan az igazságra való törekvést az istenhitükben. Függetlenül attól, hogy mi történik velük, nem Isten szavai szerint szemlélik a dolgokat, és az igazságot sem keresik, hogy utat találjanak a gyakorlásnak. Soha nem fogadták el Isten szavait az igazságként és az életként. Nem becsülik az igazságot és nem tulajdonítanak értéket neki, és abban sem lelkiismeretesek, hogy miként gyakorolják az igazságot. Az Istenben való hitük hosszú évei során mindig szemben álltak Istennel, átvizsgálva Isten szavait, vájkálva bennük és megkérdőjelezve őket, sőt ellenállva Isten szavainak, valamint az úgynevezett helytálló nézőpontjaik szerint értékelve és megítélve Isten szavait és munkáját. Így aztán a sok évnyi Istenben való hitet követően végre mondanak valamit, ami a szívükből jön: „Mit nyertem én abból, hogy hiszek Istenben?” Ez azt sugallja, hogy semmit sem nyertek az Istenben való hitből. A szívükben úgy hiszik, hogy az évek során sokat szenvedtek és sok árat fizettek a kötelességük végzése során Isten házában, ám az áldások elnyerésére irányuló vágyuk, valamint a hírnévre és a nyereségre való törekvést illető kívánságuk nem teljesült. Még olyanok is vannak, akik úgy vélik, hogy Isten nem orvosolta az általuk elszenvedett igazságtalanságokat, ezért belül dacosak, neheztelnek és teli vannak sérelemmel. Az áldások elnyerése és a rendeltetési helyük kedvéért nincs más választásuk, mint hogy méltatlankodva végrehajtsanak egy keveset a kötelességükből és végezzenek egy kis munkát Isten házában, végül azonban szertefoszlanak a reményeik, és nem nyernek semmit. Léteznek ilyen emberek? Az embereknek legalább egy része ilyen. Az, hogy semmit sem nyertek, miután sok éve hisznek Istenben, a saját problémáik miatt van. Nincs meg a képességük, hogy felfogják vagy megértsék az igazságot, és azzal a szándékkal követik Istent és végzik a kötelességüket, hogy áldásokat nyerjenek. Bár valamelyest őszintén feláldozták magukat, és nagy árat fizettek és sokat szenvedtek, soha nem érdekelték őket az Isten által szólt szavak és az Isten által kifejezett igazságok. Soha nem fogadták be azokat a szívükbe, és az igazság gyakorlását sem vették komolyan. Ezért aztán soha nem tudják, hogy birtokukban van-e az igazságvalóság vagy sem. Ezt gondolják: „Tudunk beszélgetni az igazságról és értünk néhány igazságot, hogy lehet hát azt mondani, hogy nem vagyunk az igazságvalóság birtokában?” Ugyanakkor egyetlen hiteles tapasztalati tanúságtételt sem tudnak írni, hol van tehát akkor az igazságvalóságuk? A cselekedeteik és a tetteik még mindig ugyanolyanok, mint a nem hívőkéi; csupán annyi történt, hogy a viselkedésük változott egy kicsit a nem hívőkéhez képest. A viselkedésmódjukkal és módszereikkel, valamint az összes eseményről és dologról – főleg, ami a pozitív és negatív dolgokat, valamint a helytálló és a nem helytálló mibenlétét illeti – alkotott gondolataikkal és nézeteikkel soha nem Isten szavai vagy az igazság alapján szemlélték a dolgokat. Ehelyett mindent a saját gondolataiknak és nézeteiknek megfelelően szemlélnek. Azt hiszik, hogy minden, amit kedvelnek, pozitív dolog, és minden, amit gyűlölnek, negatív dolog. Soha nem Isten szavait alapul véve szemlélik az embereket és a dolgokat, és soha nem keresik az igazságot és nem fogadják el az igazságot azokkal az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatosan, amelyekkel találkoznak – csak a saját vágyálmaikat követik abban, ahogyan viselkednek, élnek és a kötelességüket végzik, a saját vágyaik, szándékaik és preferenciáik szerint. Úgy hiszik, hogy az arra való képességük, hogy lemondjanak dolgokról, feláldozzák magukat, szenvedjenek és árat fizessenek, azt jelenti, hogy máris nagy szolgálatot tettek Istennek; azt hiszik, hogy ezt jelenti az Istenben való hit, és hogy ez az igazságra való törekvés. A maguk módján hisznek abban az istenben, akit elképzelnek a szívükben, és a maguk módján törekednek az igazságra. Amikor megmetszik őket azért, mert a kötelességük végzése során mindig önkényesen és meggondolatlanul cselekednek a saját akaratuk szerint, vagy amikor nem használják őket fontos feladatokra Isten házában, elcsüggednek és csalódottak. Végül mindent egyetlen kijelentésbe sűrítenek: „Mit nyertem én abból, hogy oly sok éve hiszek Istenben?” Tényleg semmit sem nyertek. Az ok, amiért nem nyerték el az igazságot, az, hogy nem törekednek az igazságra; ezért nem lehet Istent hibáztatni. Azért nem, mert Isten nem részrehajló az emberekkel szemben, és az igazság sem az. Nem azért nem sikerült elnyerned az igazságot, mert Isten nem adott rá lehetőséget, vagy mert nem engedte, hogy halld a szavait, hanem azért, mert hallottad Isten szavait, mégsem elmélkedsz róluk, nem gondolkodsz róluk, nem gyakorlod és nem tapasztalod meg őket. Azért nem fogadod el az igazságot, mert nem szereted. Isten nem zárta le a szemed és nem zárta be a szívedet, hanem a te preferenciáid és a te ostobaságod zárta el a szívedet, és így nem tudod elfogadni az igazságot. Nem azért nem sikerült elnyerned az igazságot, mert Isten nem látott el vele, hanem azért, mert soha nem szeretted olvasni Isten szavait, és nem fogadod be Isten szavait és az igazságot a szívedbe. A saját hiedelmeidet és nézőpontjaidat kezeled az igazságként, amelyre törekedni kell és amelynek az embernek alá kell vetnie magát – azt akarod, hogy az emberek téged imádjanak Istenként? Isten szavai és Isten munkája csupán formaság, egy képlet számodra; egyáltalán nem törekedtél az igazságra és az életre. A te Istenben való hited tehát csak egy módon végződhetett – úgy, hogy tényleg nem nyertél semmit. Miért nem nyerted el az igazságot? Nem azért, mert Isten nem adott neked kegyelmet, hanem amiatt az út miatt, amelyen te személyesen jársz. Isten sok lehetőséget adott neked, és Ő lelkiismeretesen és türelmesen buzdít és segít téged, te azonban ügyet sem vetsz rá. A metszést sem fogadod el. Folyton áldások nyerésére törekedsz vagy a hírnevet és a státuszt hajszolod, szüntelenül. Az, hogy végül nem sikerült elnyerned az igazságot, kizárólag annak az útnak köszönhető, amelyen te magad jártál. Nem az igazságra való törekvés útját jártad. Ennek semmi köze Istenhez. Isten nem részrehajló az emberekkel szemben, és az igazság sem az. A besorolásodtól függetlenül, amennyiben emberi lény vagy, akkor még ha azt feltételezzük is, hogy egy kicsit rosszabb lehet az igazság felfogására való képességed, mint egy normális emberé, ha mindazonáltal képes vagy a szíveddel hallgatni Isten szavait, elfogadni Isten szavait és gyakorolni Isten szavait – annak ellenére, hogy lehet, hogy csak néhány doktrínát értesz és néhány előírást tartasz be – még mindig nyerhetsz valamit. Ezt a legtöbb ember meg tudja tenni, akkor te miért nem? Mások is ugyanúgy hallgatják a prédikációkat és végzik a kötelességüket, akkor ők hogyhogy el tudják nyerni az igazságot, megfelelő színvonalon tudják végezni a kötelességüket, valamint le tudják vetni a romlott beállítottságaikat és alá tudják vetni magukat, te pedig nem tudod? Isten elrendezte számodra a környezetet, hogy végezd a kötelességed, abban a reményben, hogy megérted az igazságot és képes leszel a gyakorlatba ültetni azt. Isten nem akadályozott téged, te magad azonban folyton világi dolgokra és a hús-vér testi élvezetekre sóvárogsz, nem eszed és iszod Isten szavait, valamint a szívedben idegenkedsz az igazságtól és elutasítod azt. A Sátán filozófiáit, valamint a tanulást és a tudást pozitív dolgoknak és az igazságnak tartod, miközben Isten szavait és az igazságot semmibe veszed, és ellenségednek, veled szemben álló dolognak tekinted. Mivel a szívedben nem szereted az igazságot, miért hiszel Istenben? Hiszel Istenben, de nem hallgatsz Isten szavaira és nem fogadod el Isten szavait – vajon így is reménykedhetsz az üdvösségben? Nem fogadod el az igazságot és nem veted le a romlott beállítottságaidat, akkor hogyan üdvözülhetnél? Nem fogadod el Isten szavait és nem törekedsz az igazságra, mégis azt akarod, hogy Isten elfogadjon és elismerjen – ez vágyálom, nem fog működni. Nem fogadod el Isten szavait és nem fogadod el az igazságot, ami azt jelenti, hogy a szívedben nincs hely Isten számára. Csak egyre tovább sodródsz majd Istentől. Épp olyan leszel, mint egy nem hívő; lehetetlen lesz elérned az üdvösséget.

Vannak, akik a szívük mélyén valójában soha nem fogadták el Isten szavait; Isten egyetlen szavát sem fogadják el. Amikor Isten háza nem lépteti elő vagy nem használja őket, panaszkodnak: „Hogyhogy Isten nem kedvel engem? Miért nem léptet elő vagy helyez fontos pozícióba engem Isten háza soha? Értek néhány igazságot, vannak törekvéseim, és van bennem elhatározás és hajlandó vagyok feláldozni magam Istenért! Művelt vagyok és van erőm, képes vagyok szenvedni és árat fizetni – miért nem ad hát esélyt nekem Isten háza? Igazságtalan dolog így bánni velem! Mások kapnak lehetőségeket, akkor én miért nem? Isten nem igazságos!” Nos, akkor miért nem nézed meg azt, hogy egyezel-e Isten házának az emberek előléptetésére és használatára vonatkozó alapelveivel? A szíved elzárkózik Isten elől, ellenállsz az Isten által szólt szavaknak – befogadtad, amit Isten mond? Kerested valaha Isten szavait, amikor megteszel dolgokat? Nem figyelsz arra, amit Isten szavai mondanak, és soha nem keresed Isten szándékait és az igazságalapelveket, hogyan használhatna hát Isten háza téged? Még ha Isten ki is alakít számodra egy környezetet és Isten háza ad neked esélyt az előléptetésre és arra, hogy használjon, milyen munkához értenél vajon? Milyen munkát tudnál vállalni? Ha egy ilyen embert használnának a gyülekezeti munkára, biztosan a saját akaratát követné, hogy vakmerően gaztetteket kövessen el, valamint bomlasztást és zavarásokat okozzon, ami csak egy dologhoz vezetne: kiiktatnák őt. Két oka van annak, amiért embereket kiiktatnak: az egyik az, hogy az illető hamis vezető, aki nem tud valódi munkát végezni, a másik pedig az, hogy az illető antikrisztus, aki vakmerően gaztetteket követ el, a saját módján teszi a dolgokat, és nem tartja fenn a gyülekezet munkáját és Isten házának érdekeit. Végül mindkettőt ki kell iktatni. Soha nem fogadod el az igazságot, idegenkedsz Isten szavainak olvasásától, a szíved elzárkózik Istentől, és nem keresed az igazságalapelveket, amikor cselekszel. Még ha Isten kegyelemmel bánna is veled és esélyt adna neked, és még ha Isten háza elő is léptetne és használna, nem értenél a munkához, és önállóan nem is tudnál semmilyen munkát vállalni. Végül akkor is ki kellene iktatni téged. Reménykedsz, hogy Isten háza előléptet és használ téged, de pozitív a szellemiséged? Ha nem az a célod, hogy teljesítsd a kötelességedet, elnyerd az igazságot és viszonozd Isten szeretetét, akkor a szellemiségedet csupán ambíciók és vágyak alkotják; ezt az okozza, hogy előtör az arrogáns beállítottságod, és Isten nem fogadja el. Mondd meg Nekem, a tiédhez hasonló megnyilvánulásokkal merne Isten háza használni téged? Ha használna, az csak bajt és veszteséget hozna a gyülekezet munkájára. Semmit sem tudsz jól csinálni, és miután teszel valamit, több embernek kell orvosolnia a helyzetet és eltakarítania a rendetlenséget. Isten háza ezért nem mer használni téged. A gyülekezet munkájának minden eleme igen fontos – tudod vállalni őket? Felelősséget tudsz vállalni, ha valami balul sül el? Nem értesz a munkához és nem tudod vállalni, mégis azt akarod, hogy Isten háza fontos pozícióba helyezzen – ez ám az ambíció! Ha valóban azt akarod, hogy előléptessenek és a gondjaidra legyen bízva a gyülekezeti munka, akkor miért nem gondolsz arra, hogy több igazsággal felvértezd magad és többet megérts az igazságból? Ne légy Isten szavainak ellensége. Engedd el a saját úgynevezett helytálló gondolataidat és nézeteidet, és olvasd buzgón Isten szavait. Már az is jó lenne, ha alávetettséggel állnál Isten szavaihoz. De még csak nem is alávetettséggel viszonyulsz Isten szavaihoz, és még kevésbé fogadod el őket. Ha nem fogadod el Isten szavait, de mégis azt akarod, hogy előléptessenek Isten házában és gyülekezeti munkát végezz, akkor alig kell pár nap ahhoz, hogy kiiktassanak. Úgy tűnik, hogy az efféle embereknek mind megvannak a saját törekvéseik mélyen a szívükben, ám ezek a törekvések soha nem valósulhatnak meg, és a szívük nem elégedhet meg. Bár sok éve hisznek Istenben és végzik a kötelességeiket Isten házában, valamint képesek lemondani dolgokról és feláldozni magukat, mivel a szívük mindig zárva áll Isten előtt és ellenállással viszonyulnak az igazsághoz, úgy érzik, hogy semmit sem nyertek, miután hosszú éveken át hittek Istenben. Azt mondom, hogy amit mondasz, az teljesen igaz; valóban nem nyertél semmit. Ha igazán nyertél volna némi igazságot, miután annyi éven át hittél Istenben, az csakugyan becses lenne. Ha valóban lennének értékek benned, akkor Isten háza igazán kedvelne és megbecsülne egy ilyen embert. Sajnos azonban nem ilyen ember vagy. Amit te nyertél, az nem az igazság és nem is kincsek, hanem amit te nyertél, az egy sérelmekkel, daccal, elégedetlenséggel és panaszokkal teli fej. Azt mondod, nem nyertél semmit és ez helytálló; valóban ez a helyzet. Ha tényleg értenél valamennyi igazságot és elnyertél volna némi igazságot, akkor a szívedben nem lennének sérelmeid, panaszaid, nem lenne dac és más hasonló negatív dolgok. Ehelyett lenne hited Istenben, megértenéd Istent, tekintettel lennél Istenre, alávetnéd magad Istennek és félnéd Istent – meglennének benned mindezek a pozitív dolgok. Sajnálatos, hogy nem pozitív dolgok vannak benned, hanem csupa negatív dolog. Te mégis szorosan ragaszkodsz hozzájuk, és azt hiszed, hogy ezek a legértékesebb dolgok; miközben ragaszkodsz hozzájuk, azt hiszed, hogy igazad van és van mentséged. Ez ostoba elgondolás. A benned lévő harag, gyűlölet, ítélkezés, dac és neheztelés nem az igazság. Mind a Sátántól származó dolgok; rosszindulatú daganatok, amelyek a Sátán romlott beállítottságaiból fejlődtek. Ki kell találnod a módját, hogy megszüntesd őket. Ezek a dolgok nem tudnak képessé tenni arra, hogy elérd az üdvösséget, és arra sem tudnak képessé tenni, hogy elfogadd az igazságot és nyíltan és kendőzetlenül Isten elé járulj, hogy igazi teremtett lény legyen belőled, és elfogadd a Teremtő szuverenitását és intézkedéseit. Ha ezzel ellenkezőleg folyton ezeket a dolgokat tartod becsben és nem engeded el őket, azzal csak egyre távolabb sodródsz Istentől, és belül egyre sötétebbé válsz és egyre mélyebbre süllyedsz. Ez végül oda vezet, hogy egyre kevesebb hited lesz Istenben, Isten szavai, Isten munkája, Isten követelményei és Isten természetlényege pedig egyre inkább taszítanak majd. Hiszel Istenben, mégis fokozatosan egyre távolabb sodródsz Tőle; ez nem jó jel. Ez vész számodra, ami majd teljes pusztulást hoz. Meg kell fordítanod ezt, és nem szabad ezekhez a dolgokhoz ragaszkodnod. Csak a pusztulás felé fog kormányozni az, ha ezekhez a negatív dolgokhoz ragaszkodsz. Jobban járnál, ha felszínre hoznád ezeket a dolgokat boncolgatás céljából, elengednéd őket, és elfogadnád az igazságot. Egyesek ezt kérdik: „Nem azt mondtad, hogy a magunkfajtákban nincs meg az igazság elfogadására való képesség?” Az igazság elfogadására való képesség nincs meg benned, de most elmondom neked: a benned lévő sérelmek, elégedetlenség, dac, neheztelés, gyűlölet és ítélkezés mind olyasmi, ami ellenáll Istennek. Ha ezt megérted és képes vagy felismerni a benned lévő problémákat, el kell engedned ezeket a dolgokat. Egyesek ezt mondják: „Én nem értem az igazságot, ezért nem tudom, hogy kell elengedni.” Na és azt tudod, hogy miként kell előírásokat betartani? Csak tedd azt, amit Isten szavai kérnek tőled. Tudsz például tartózkodni a gonoszság elkövetésétől? Tudsz tartózkodni attól, hogy megítéld Istent? Tudsz több jó dolgot tenni? Tudsz tartózkodni attól, hogy gonosztevőket kövess? Meg tudod nyitni a szívedet Istennek? Képes vagy jelenteni a problémákat Isten házának, amikor felfedezed őket? Tudsz szívből szólni, amikor Istenhez imádkozol? Tudsz tartózkodni attól, hogy felületes légy a kötelességed végzésében? Ha ezeket a dolgokat meg tudod tenni, akkor még mindig van remény számodra. Ha még ezeket sem tudod megtenni, akkor megmondom neked az igazat: le vagy írva. Ami előtted áll, az nem világosság, hanem sötétség. Még mindig olyan ember vagy, aki a Sátánhoz tartozik, és nem lehet megmenteni téged.

Még ha valaki nem is érti az igazságot, ha van lelkiismerete és józan esze, akkor bizonyos mértékig képes felismerni, hogy mi helytálló és mi nem helytálló, függetlenül attól, hogy mivel találkozik. A lelkiismeret és józan ész híján lévő emberek azonban sok dolgot illetően nem tudják, hogy mi helytálló és mi nem helytálló, ami miatt mások igen furcsának találják őket. Amikor ez emberek érintkeznek vagy ügyeket intéznek velük, sok minden nem működik, és sok szó nem jut el hozzájuk. Ráadásul a gondolataik és a nézeteik nagyon nem szokványosak és szélsőségesek, és az emberek elképzelhetetlennek találják őket, mintha soha nem éltek volna az emberi világban. Sok egyetemesen helytállóként elismert dolgot nem értenek; nemcsak jóváhagyni vagy elfogadni nem tudják őket, hanem még egy sor elferdített érvet és eretnekséget is képesek kimondani. Vannak, akik különösen gyakran folytatnak kétes mesterkedéseket egy csoportban, viszályt szítva, hamis színben tüntetve fel tényeket és valótlanságokat. Olyan, mintha egyik napon sem lenne semmilyen rendes dolguk, amivel foglalkozhatnak; éppen vagy valamelyik személy, vagy valamilyen dolog felett ítélkeznek, és örömüket lelik benne. Még ha senki nem is figyel oda azokra a dolgokra, amiket mondanak és senkit nem is érdekelnek ezek a dolgok, akkor sem fáradnak bele soha, hogy ezeket mondják és csinálják. Folyton viszályt szítanak az emberi kapcsolatokban, megítélve másokat, valamint hamis színben tüntetve fel tényeket és valótlanságokat a színfalak mögött. Amikor a dolgok nem a kedvük szerint mennek, morognak, panaszkodnak, sőt ítélkeznek az emberek háta mögött. Az életüket teljességgel ezek a dolgok töltik ki. Soha nem látod őket a saját megértésükről beszélni – akár arról a megvilágosodásról és világosságról beszélve, amelyet Isten szavaiból nyertek, vagy egy bizonyos kérdésben szerzett tapasztalatukról beszélve és mindenkivel megosztva azt. Minél inkább úgy alakul a helyzet, hogy ilyen rendes dolgok kerülnek megvitatásra, annál inkább elhallgatnak, hiányzik belőlük a proaktív hozzáállás, és olybá tűnnek, mint aki fásult és képtelen bármennyi energiát kifejteni. Ami őket lázba hozza, az a viszály szítása, valamint a tények és valótlanságok hamis színben történő feltüntetése. Még amikor valamilyen ügy megvitatása folyik is, nem hívőként viselkednek, amikor a helyes és a helytelen, a helytálló és a nem helytálló szemszögéből nézik, és soha semmit nem a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész szempontjából vitatnak meg. Az emberi csoportok körében mindig szúnyogok, legyek, patkányok és hasonlók szerepét játsszák, zavarva és zaklatva az emberek normális életét. Amikor elmondják és kifejezik a nézeteiket, vagy értékelnek és megítélnek valamit, az emberek a szívükben idegenkednek és zaklatottak, egyes kis érettséggel rendelkező embereket pedig, akik nem értik az igazságot, még félre is vezetnek és korlátoznak. Ezek az emberek soha nem játszanak pozitív szerepet egy csoportban; folyton pletykálnak, hamis színben tüntetnek fel tényeket és valótlanságokat, és az egyik ember hibáiról beszélnek, majd arról, hogy mit is tett egy másik illető. Azt azonban soha nem érzik, hogy ezzel bármi baj lenne; ehelyett úgy hiszik, hogy az embereknek így kellene élniük, és hogy az ember csak ilyen életmóddal lehet boldog és szabad. Ezt a helytelen életmódot és a dolgok kezelésének ezt a módját tekintik helytállónak, olyan életmódnak, amilyet a normális emberi mivolttal rendelkező embereknek folytatniuk kell, és nem fogadják el, amikor mások megmetszik és leleplezik őket. Ha egy bizonyos csoportban nem működik a megközelítésük, másik csoportba mennek, hogy magukfajta embereket találjanak – másokat, akik osztoznak az ocsmány gondolkodásmódjukban – akikkel megítélhetik, mi helyes és mi helytelen. Ha egyszer rokonlélekre találnak, úgy érzik, hogy az életük minden egyes napja oly boldog és örömteli. A szerep, amelyet ezek az emberek játszanak, minden környezetben azé, aki hamis színben tüntet fel tényeket és valótlanságokat, viszályt szít, megpróbálja csőbe húzni az embereket, valamint zavarja és támadja az embereket. Ha megkérdezed őket, hogy pontosan milyen hátsó szándékaik vannak ezzel, és milyen célt akarnak elérni, ők maguk sem tudják világosan megmagyarázni, hogy miért csinálják. Lehet, hogy nincs világos céljuk, az állapot azonban, amelyben jellemzően élnek, teli van ezekkel a megnyilvánulásokkal és gyakorlatokkal. Mondjátok meg Nekem, milyen osztályba sorolandók ezek az emberek? Ha azt mondod, hogy hátsó szándékaik vannak ezzel, teli vannak kifogással: „Én nem akartam senkinek a kötelességvégzését befolyásolni, nem akartam zavarni senkit, és nem akartam megzavarni Isten házának munkáját. Nem mondhatom el csak úgy azt, ami a fejemben jár?” Amikor leleplezed őket, dacossá válnak; ragaszkodnak ahhoz, hogy így tegyék, ragaszkodnak a saját elképzeléseikhez, és ragaszkodnak ahhoz, hogy így éljenek mások körében. Függetlenül attól, hogy kit ítélnek meg, vagy hogy milyen tényeket és valótlanságokat tüntetnek fel hamis színben, helytálló az életmódjuk és a viselkedésmódjuk? (Nem.) Mégis képesek örömüket lelni benne. Mondanád, hogy ezekkel az emberekkel nagyon súlyos probléma van? (Igen.) Felnőttek, de nem tudják, mely szavak és mely tettek helyesek, értékesek, jelentőségteljesek és számítanak megfelelő munka végzésének, és nem tudják, hogy melyek jelentik a rendes munkavégzés elhanyagolását – az efféle emberek minden tekintetben csirkefogók, nem normális emberek. Függetlenül attól, hogy okoznak-e zavarásokat másoknak, tekintettel arra, hogy minden napot abban az állapotban élnek, hogy vakmerően gaztetteket követnek el anélkül, hogy tudnák, hogy az, amit tesznek, helytálló vagy nem helytálló, és rendes munkának tekintik a tények és valótlanságok hamis színben történő feltüntetését és a viszály szítását, miközben a lelkiismeretükből hiányzik a tudatosság, mondanád, hogy van emberi mivoltuk? Ha tényleg lenne normális emberi mivoltuk, tudniuk kellene, hogy milyen alapelvek vezérlik a beszédet és a cselekvést, sőt még inkább tudniuk kellene, hogy az embernek a magaviseletében értenie kell az igazságot, és hogy az embereknek erre van a legnagyobb szükségük. Ők azonban nem tudják, hogy mire van szükségük az embereknek, vagy hogy mit kellene csinálniuk. Nincs normális emberi mivoltuk; fenevadak. Egyesek még rosszabbak is, mint a fenevadak. Nézzétek a macskákat: a nap folyamán alszanak és néha játszanak, amikor pedig besötétedik, elmennek egeret fogni. Az egerek kárt okoznak az embereknek, ezért azzal, hogy megfogják őket, a macskák hasznos dolgot tesznek az embereknek. Vagy nézzétek meg, hogyan élnek a kutyák. Amellett, hogy játszanak a gazdájukkal, a kutyák őrzik a házat. Amint arra jár egy idegen, ugatni kezdenek, hogy figyelmeztessék a gazdájukat és őrizzék a házat. Amikor a gazdájuk kiviszi őket, a gazdájuk mellett maradnak, ha pedig idegen közelít, óvják a gazdájukat. Teljesítik azt a szerepet, hogy őrizzék és felügyeljék a házat. Akár macskákról, akár kutyákról van szó, mind képesek rendes munkát végezni. Természetesen az állatok nem a lelkiismeret szabályozó ereje okán, hanem ösztönösen teszik ezt. Amikor Isten megteremtette őket, megteremtette ezt az ösztönt, és ezzel a küldetéssel ruházta fel őket, ők pedig ragaszkodnak a küldetésükhöz, és ezen senki nem változtathat. Még az állatok is képesek eleget tenni a feladataiknak és rendes munkát végezni. Ha valaki ember, az a legkevesebb, hogy a lelkiismeret és a józan ész irányítsa. Lennie kell normáinak és egy alsó határnak a szívében azt illetően, hogy egy embernek mit kell és mit nem szabad megtennie minden egyes nap, mely cselekedeteknek van közük az igazsághoz, és mely cselekedetek jelentik a rendes munka hanyagolását. Ezek a normák és ez az alsó határ az emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész segítségével gyorsan felmérhető. Például kicsapongónak és féktelennek lenni, szeretni a tények és valótlanságok hamis színben történő feltüntetését és így tovább – miféle emberek tesznek ilyesmit? A normális emberek képesek felismerni: „Ezeket a dolgokat naplopók és csirkefogók csinálják, akik hanyagolják a rendes munkát. A normális embereket túlságosan lekötik a rendes ügyek; ki csinálna ilyesmit? Nincs értelme! Mellesleg ezek a dolgok – a tények és valótlanságok hamis színben történő feltüntetése és a viszály szítása – mind negatívak és helytelenek. Ha az embereknek van lelkiismeretük és józan eszük, semmiképp sem szabad ezt csinálniuk. Alkalmanként adódhat valamilyen különleges körülmény – valaki megsért téged – és lehet, hogy forrófejűségből morogsz pár szót, de nem teheted ezt a mindennapi életed normájává; nem kezelheted úgy, mintha ez lenne a dolgok rendje!” Olyasmi ez, amit egy normális ember lelkiismerete és józan esze segítségével fel lehet mérni, ezért az illető képes tartózkodni az efféle cselekedetektől. A lelkiismerettel és józan ésszel nem rendelkező emberek azonban rendes munkaként kezelik ezeket a dolgokat. Nem nyugtalankodnak és aggódnak a kötelességük halogatása miatt. Amikor nem fejezik be a munkájukat és mások sürgetik őket, nem veszik komolyan. Mások mind el vannak foglalva a kötelességük végzésével, ők azonban úgy tesznek, mintha nem látnák. Amikor csak úgy tartja kedvük, céltalanul csevegnek, és vagy hamis színben tüntetnek fel tényeket és valótlanságokat, vagy viszályt szítanak. Ezek a megnyilvánulások nem a normális emberi mivolt megnyilvánulásai, hanem annak megnyilvánulásai, hogy valaki nem emberi lény. Miután eléri a felnőttkort, az emberi faj tagjaként mindenkinek elmélkednie kellene néhány rendes kérdésről, mint például, hogy milyen életszemléletet alakítson ki, milyen célkitűzései és törekvései legyenek, miben higgyen, milyen utat válasszon, hogyan éljen, hogy az életének legyen értéke és értelme és így tovább – igen sok dolog van, amiről az embernek elmélkednie kell és amit meg kell értenie. Különösen így áll a helyzet azt követően, hogy az emberek hinni kezdenek Istenben és kötelességet végeznek Isten házában, ahol minden munkaelem nagy terjedelmű, az elvégzése pedig előrehaladást és hatékonyságot igényel. Mindenki nagyon elfoglalt – kinek van ideje arra, hogy hamis színben tüntessen fel tényeket és valótlanságokat és viszályt szítson? A legtöbb ember nem töltené az idejét ezzel. Ráadásul a legtöbb embernek nem ez a hobbija; akinek mégis, az igen furcsának és különcnek tűnik. Azok, akik hobbiként kezelik a tények és valótlanságok hamis színben történő feltüntetését és a viszály szítását, nem emberek, mivel a viselkedésük teljesen eltér a normális emberekétől, és ellenkezik a dolgok végzésére vonatkozó alapelvekkel, amelyekkel a normális embereknek rendelkezniük kell. Az efféle emberek tehát hitvány alakok, aki hanyagolják a rendes munkájukat. Az általuk tett dolgok nem olyasmik, amiket normális embereknek tenniük kellene; az általuk játszott szerep egy nem emberi lény szerepe. Ők maguk mégis úgy vélik, hogy igen jó és helytálló. Hát nem arról van szó, hogy nem ismerik, hogy mi helytálló és mi nem helytálló? (De igen.)

Egyesek folyton sunyi és tolakodó viselkedést tanúsítanak az emberek háta mögött. Vannak például olyanok, akik szeretnek belenézni mások személyes információiba, mint például a személyes naplójukba és a lelki áhítatról szóló jegyzeteikbe. Egyesek szeretik kihallgatni mások imáit vagy mások beszélgetéseit, hogy lássák, emlegetik-e őket, és hogy másik mit gondolnak róluk. Vannak, akik belelesnek mások számítógépébe, hogy lássák, milyen üzeneteik vannak, kivel érintkeznek, milyen dalokat hallgatnak és milyen videókat néznek, folyton beleütve az orrukat mások magánéletébe. Van néhány enyveskezű ember is, aki engedély nélkül turkál mások személyes holmijában, csomagjaiban, sőt még az ágyneműjében is. Figyeli, hogy mások mit esznek, viselnek vagy használnak. Ha talál valami jót, elveszi és használja, és ha jólesik neki a használata, a sajátjaként kezeli. Amikor mások rágcsálnivalót vagy süteményt vesznek, lopva rápillant, ha pedig valamit ízletesnek talál, belekóstol vagy elvesz egy darabot. A célja nem csak az, hogy megnézze, hanem hogy egyen, mivel mohó. Ha enni akar, kérhetne valamennyit, és senki nem nevetné ki őt. De miért lopja mások ételét a hátuk mögött? Helyes cselekedet ez? (Nem.) Tudja, hogy helytelen, mégis megteszi, és gyakran megteszi; úgy turkál mások dolgaiban, mintha a sajátja lenne. Ha rajtakapják, azzal védekezik, hogy azt mondja, ő csak nézelődött, és nem szégyelli magát emiatt. Amikor senki nincs a közelben, folytatja a turkálást és a lopást. Nincs benne szégyenérzet; még azt sem tudja, hogy helytálló-e ez vagy sem. Miféle ember tesz ilyesmit? Általában az értelmes hat-hét éves gyermekek sem tesznek ilyesmit. Ha egy felnőtt mégis megteszi, az azért van, mert gyermekkora óta hozzászokott, hogy ezt csinálja. Olyan, mint egy tolvaj, aki hozzászokott a lopáshoz és a tolvajláshoz, ahová csak megy. Még ha nem is szenved hiányt semmiben, akkor is lopni akar; a második természetévé vált, és nem tud felhagyni vele. Még ha abba is akarja hagyni, nem tudja, Született tolvaj. Hát nem arról van szó, hogy nem ember? (De igen.) Kíváncsi vagy, és ragaszkodsz ahhoz, hogy belenézz mások személyes holmijába, de mi jó származhat a nézegetésből? Még ha nézegeted is, nem a tiéd és nem szerezheted meg. Ha valóban kölcsön akarsz kérni valamit egyszer, egyszerűen kérdezd meg az illetőt, és a beleegyezését követően használd a dolgot. Nyíltan és tisztességesen tedd a dolgokat; ne légy sunyi. Ha viselni akarod valaki másnak a ruháit, kérd meg nyíltan, hogy adja kölcsön neked. Csak akkor viselheted őket, ha a másik beleegyezik és kölcsönadja neked. Ha vonakodva ugyan, de hajlandó kölcsönadni neked egy számára értékes dolgot, az testvérek közötti szeretetnek számít. Ha nem adja kölcsön, ne viseld titokban. Az Istenben hívők mind felnőttek, néhányuk azonban még mindig illetlenül viselkedik, páran pedig még enyveskezűek is. Titokban turkálnak mások dolgai között anélkül, hogy tudnák, hogy ez helytelen. Ha egyszer rajtakapják őket és mások beszélnek róluk, nem éreznek szégyent, sőt ezt gondolják: „És akkor mi van, ha áttúrtam a dolgaidat? Nem vesztettél el semmit, és a dolgaidat sem különítették el szentként, akkor miért nem nézhetem meg őket?” Látod, még elferdített érvekkel is élnek. Ez súlyos probléma; nemcsak a viselkedésükkel kapcsolatos gond, hanem az emberi mivoltuk lényegével kapcsolatos probléma. És mi a probléma a lényegükkel? Az efféle emberek egyáltalán nincsenek tudatában annak, amikor helytelenül cselekednek. Ha egyszer valaki rájön, hogy mit tettek, és helyreigazítja őket, nemcsak hogy nem fogadják el, hanem önigazolást keresnek, elferdített érvekkel állnak elő és kitartanak amellett, hogy így cselekedjenek. Ez azt mutatja, hogy nem emberek. A nem emberi lények egyik jellemzője az, hogy soha nem ismerik el, hogy hibáznak, amikor helytelenül cselekednek, nincs semmiféle lelkiismeretfurdalásuk, kitartanak abban a hitben, hogy igazuk van, és teli vannak mentségekkel. Nevezetesen, helytálló dolgokként beszélnek helytelen, eltorzult, valamint elferdített és elvetemült dolgokról. Ez azt jelenti, hogy a téves érvelést úgy tekintik, mintha helytálló lenne. Akik ilyen jellemvonással bírnak, azokból hiányzik a lelkiismeret és a józan ész. A lelkiismeret és józan ész híján lévő emberek nem emberi lények. Pontosan ezek azok a megnyilvánulások, amelyekkel a nem emberi lények bírnak. Amikor titokban turkálnak mások dolgai között, függetlenül attól, hogy miként leplezed le őket vagy közlöd velük az igazságot, nem fogadják el azt. Nemcsak hogy lelkiismeretfurdalást nem éreznek, hanem elferdített érveléssel állnak elő, és ezt mondják: „Csak áttúrtam valakinek a holmiját – mi a baj ezzel? Azokhoz képest, akik szabados nemi életet élnek, gyilkolnak vagy gyújtogatnak, és minden elképzelhető gonosztettet elkövettek, én vagyok a legjobb ember, aki létezik! Hol találnál hozzám hasonló jó embert?” Nem teljesen észszerűtlen ez? (De igen.) Ha valaki valami rosszat tesz és makacsul megtagadja azt, hogy beismerje, az reménytelen. Vannak, akik olyan súlyos helytelenségeket követnek el, amelyek még az emberi erkölcs szerint mérve is elfogadhatatlanok, nemhogy az igazság szerint; a képességük miatt képtelenek felismerni ezt. Az emberi mivolt szempontjából, ha egyszer valakinek nincs lelkiismerete és józan esze, nem ember. Függetlenül attól, hogy milyen jónak, kedvesnek, nagyszerűnek vagy nemesnek hiszed magad, ha nem a lelkiismeret és a józan ész megnyilvánulásait tanúsítod, hanem ehelyett sok nem emberi megnyilvánulást élsz meg, sőt még sok konkrét gyakorlatod, valamint téves gondolatod és nézeted is van, akkor nem emberi lény vagy. A nem emberi lények fő jellemzője az, hogy nem fogadják el az igazságot és a pozitív dolgokat, hanem téves dolgokat fogadnak el helytálló nézőpontokként, sőt akár a helyeset és a helytelent is képesek összekeverni, a feketét pedig fehérré változtatni, hogy félrevezessék az embereket.

Van egy olyan típusú ember, aki látván, hogy a lánya csinos, arra akarja használni őt, hogy sok pénzt keressen. Ezért eljegyezteti egy gazdag emberrel, és rengeteg eljegyzési ajándékot követel. Amint ráteszi a kezét az ajándékokra, elkezd enni, inni és jól érezni magát. Nem sokkal később, amikor már szinte az összes pénzt elköltötte, visszamegy a férfi családjához, hogy még többet kérjen. Amikor a család azt mondja, hogy ők már odaadták az összes eljegyzési pénzt és nem tudnak többet adni, a szülők egy másik családdal jegyeztetik el a lányt, és ismét igen sok eljegyzési ajándékot követelnek. Az első család látja, hogy nem fogják engedni, hogy a lány az ő családjukba menjen férjhez, ezért visszakövetelik az eljegyzési ajándékokat. És vajon mit mondanak azok az emberek? „A lányom nem mehet férjhez a fiadhoz, mivel nem adtál elegendő eljegyzési pénzt. Nem kellene visszaadnunk neked a pénzt. Ki mondta, hogy ne adj eleget? Nem adtál elég pénzt, és mégis feleségül akarjátok a lányomat? Kizárt dolog!” Miután kicsalták a pénzt, elferdített érvekkel jönnek elő. Az első család ráébred, hogy egy szélhámossal, egy gazemberrel találkoztak, ezért egyszerűen mellőzik. A második családdal is eljátsszák ugyanezt. A lányt sok huzavonával több családban is eljegyzik, majd az egész hányattatás után végül nem megy férjhez, a családja azonban sok pénzhez jut. Jó ez a család? (Nem.) Miért nem? (Arra használták a lányuk házasságát, hogy kicsalják a férfiak pénzét. Amikor arra kérték őket, hogy adják vissza, visszautasították és elferdített érveket hoztak fel. Egyáltalán nincs józan eszük. Az efféle emberek nem tudják, mi helytálló és mi nem helytálló, és nincs szégyenérzetük, ezért rosszak.) Csupa ilyen viselkedést tanúsítanak. Nem tudják, mi helytálló és mi nem helytálló, és nincs szégyenérzetük. Bármiféle lelkifurdalás nélkül költik a kicsalt pénzt, sőt jókat esznek és isznak, és mindennap tiszta lelkiismerettel élnek. Mondjátok meg Nekem, vannak ilyen emberek azok között, akik hisznek Istenben? (Valószínűleg vannak.) Vannak. Ezeknek az embereknek mindenféle csaló taktikáik vannak, ami ellehetetleníti a védekezést velük szemben. Ilyen a nem hívők kaotikus, bűnös világa, ám ha valaki, aki hisz Istenben, képes így rászedni embereket, az biztosan nem jó ember. Túlságosan rossz természetű; még az Istenben való hite alatt is álhívő. Vajon nem a természete határozza ezt meg? (De igen.) Még a megtorlásban sem hisz, közben pedig hisz Istenben – miféle hitvány alak ez? Kicsalja az emberektől az eljegyzési ajándékokat, majd nem engedi férjhez a lányát. Ez megtévesztés. Ráadásul nemcsak egy családot csap be, hanem többet, és mégis tiszta lelkiismerettel él. Sőt, még azt is állítja, hogy hisz Istenben. Elismer Isten egy ilyen embert? (Nem.) Isten nem ismeri el a hitét. Ha vannak ilyen emberek Isten házában, el kell takarítani őket. Isten háza nem akar ilyen embereket. A csalókat nem lehet megváltoztatni; Isten nem ment meg gonosz embereket. Egy csaló rá fogja szedni az embereket, akárhová megy. Amikor Isten házába jön, meg fogja téveszteni a testvéreket? Meg fogja téveszteni Isten házát? Biztos, hogy meg fogja. Megment Isten egy ilyen embert? Isten nem fogja megmenteni. Miféle emberek a csalók? Hogy pontosak legyünk, nem emberi lények. A nem emberi lények lelkiismeret és józan ész nélküli emberek. Egy ilyen alak tehát be fogja-e csapni lépten-nyomon az embereket, mialatt hisz Istenben? Biztosan be fogja. Ha azt állítja, hogy hisz Istenben, néhány testvér szeretettel bánik majd vele, segíti a nehézségeiben, szükségében pedig adni fog neki. Ám végül, ahogy telik az idő, az emberek rájönnek, hogy ez az illető egyáltalán nem törekszik az igazságra és csaló. Hát nem rászedték őket? Az embernek ezért tudnia kell, hogyan ismerje fel a csalókat, nehogy rászedjék. Ez azért van, hogy megóvja a testvéreket attól, hogy átverjék őket. Ha ilyen emberre találnak, ki kell takarítani, mivel rossz a hírneve és bármilyen rossz dolgot képes megtenni – gazember a társadalomban. Egy gazember hogyan érheti el az üdvösséget? A gyülekezetben nem létezhetnek gazemberek. Nem alkalmasak arra, hogy Isten választott népe körében éljenek. Ki kell takarítani őket; nem méltók arra, hogy Isten házában maradjanak.

Olyanok is vannak, akik kifejezetten szeretnek kölcsönvenni dolgokat másoktól. Legyen az étel, ruha, eszközök, számítógépek vagy bútor, mindent kölcsön vesznek – még pénzt, ékszereket és autókat is. Egyeseknek van saját pénzük, de maguk nem vesznek dolgokat; csak másoktól szeretnek kölcsönkérni, szándékosan kihasználva őket. Vannak, akik például kölcsönvesznek egy autót, hogy elmenjenek valahová, és nem töltik újra, amikor az összes üzemanyagot elhasználják. Sőt, olyanok is vannak, akik kölcsönvesznek egy autót és nem viszik vissza; mielőtt visszaadnák, megvárják, amíg jön a tulajdonosa és elkéri. Egyesek szerszámokat kérnek kölcsön és nem javítják meg a tulajdonos számára, amikor elrontják őket, és még egy bocsánatkérő szót sem kínálnak fel. Néhányan pénzt kérnek kölcsön és elköltik az egészet, és nem áll szándékukban visszafizetni, mintha a sajátjuk lenne. Egyszerűen azt remélik, hogy a hitelező elfeledkezik róla, és pontosan ezt szeretnék, szándékosan kihasználva a helyzetet. Mások pénzét használják vállalkozásra, ételre, italra és szórakozásra, miközben a sajátjukat megspórolják, hogy kamathoz jussanak vagy részvényekbe fektessenek. Amikor megkérdezik őket, hogy mikor fogják visszafizetni a pénzt, ezt mondják: „Akkor fizetem majd vissza, ha lesz pénzem. Hogy fizethetném vissza, ha most egy fillérem sincs!?” Látod? Lelepleződik a valódi arcuk, nem igaz? Végig az volt a szándékuk, hogy soha ne fizessék vissza. Miféle alak ez? Ez egy gazember. Mások, látván, hogy valakinek van egy szép órája, pár napra kölcsönkérik, majd végül teljesen összepiszkolják az órát. Amikor jön a tulajdonosa, hogy visszakérje, felháborodnak és így szólnak: „Olyan fukar vagy! Csak pár napig volt nálam, te meg már vissza is kéred!” Miféle lelkület ez? Olyan, amelyik folyton ki akarja sajátítani mások jó holmijait. Hát nem kapzsiság ez? Ezek az emberek úgy érzik, hogy tökéletesen jogos kölcsönkérni dolgokat, ezért folyton keresik a lehetőséget, hogy másoktól kölcsönkérjenek. Függetlenül attól, hogy mit kérnek kölcsön, soha nem akarják visszaadni, reménykedve, hogy kisajátíthatnak dolgokat. Miféle alak ez? (Egy haramia és egy gazember; nem emberi lény.) A nem hívők között oly sok ehhez hasonló gazember és nem emberi lény van – nem fogjuk tovább tárgyalni őket. De vannak-e ilyen emberek azok között, akik hisznek Istenben? Ha egy ilyen alak befurakodik a gyülekezetbe, nem haramia és gazember vajon? (De igen.) Az efféle gazemberek csak azért hisznek Istenben, hogy áldásokat nyerjenek. Amikor a testvérekkel érintkeznek, mindig az jár a fejükben, hogy kihasználják őket. Folyton azt keresik, hogy a testvérek között kinek van pénze, ki befolyásos vagy ki családjának vannak szép dolgai, és kifejezetten ezeket az embereket veszik célba. Használnak, akit csak tudnak, és érintkeznek mindazokkal, akiket könnyű kihasználni. Folyton kölcsönvesznek dolgokat a testvérektől, és „a testvérek egy család” zászlaja alatt megmondják nekik, hogy mit csináljanak, sőt kikövetelik, hogy a testvérek vendégül lássák őket. Egyes testvérek, akik épp csak hinni kezdtek Istenben, nem értik az igazságot és nincs tisztánlátásuk, ezért testvérként bánnak az ilyen emberrel, és úgy érzik, hogy kínos lenne visszautasítani őt. Ahogyan azonban az idő telik, rájönnek, hogy az illető az otthonukban élősködik rajtuk és nem akar elmenni, a végtelenségig eszik, amikor finom ételt lát, és kedvére válogat a szép dolgok között. Ráadásul ez az ember a legkevésbé sem törekszik az igazságra és a legkevésbé sem végzi a kötelességét, és naphosszat csak arra gondol, hogy kihasználjon valakit. Így aztán taszítani kezdi őket. Látván, hogy vannak ilyen emberek Isten házában, egyeseknek még elképzeléseik is támadnak Istenről, és magukban erre gondolnak: „Hogy választhatott Isten ilyen embert?” Ami azt illeti, ezt az embert nem Isten választotta, hanem befurakodott a gyülekezetbe. Azok, akik hirdették neki az evangéliumot, nem ismerték a valódi hátterét, és a gyülekezet befogadta őt. Megtörténnek ilyen esetek. Isten egyáltalán nem választ ilyen gazembereket és nem emberi lényeket. Ha ilyen gonosz emberekre és gazemberekre talál valaki, kerülni kell és el kell utasítani őket. Ne bánjatok testvérként velük; csak ingyenélők. Ha testvérként bánsz egy ilyen gazemberrel és azt hiszed, Isten választotta őt, akkor eltorzult a felfogásod. Az Isten által választott embereknek legalább jó emberi mivoltuk van, és olyanok, akik képesek elfogadni az igazságot. Isten biztosan soha nem választana gazembereket és gonosz embereket; mivel Isten nem menti meg a gazembereket és a gonosz embereket; Isten nem akar ilyen embereket. Még ha ilyen emberek elkezdenek is hinni Istenben, Ő akkor is felfedi és kiiktatja őket. Most már értitek? (Igen.) Miután ilyen egyénekkel foglalkoznak, az emberek teljesen elborzadnak, és utálják őket és undorodnak tőlük. Tudná-e tehát Isten kedvelni az ilyen embereket, ha társulnának Vele? A válasz nyilvánvaló: Isten egyáltalán nem kedveli az ilyen embereket, és soha nem is választaná őket. Isten házának nincs szüksége arra, hogy ilyen emberek végezzenek kötelességeket, és nem is értenek semmilyen munkához. Ők csak csirkefogók, céltalanul sodródó emberek. Csak potyázni jönnek Isten házába. Azt hiszik, hogy az Istenben hívő emberek mind jámborak, különösen őszinték és szeretők, és hajlandóak segíteni másokat. Úgy vélik, hogy még ha a hívők kölcsön is adnak nekik pénzt, úgy fogják érezni, hogy túl kínos visszakérni, és hogy még ha nem is adják vissza a pénzt, a hívők nem fogják jelenteni őket. Azt hiszik, hogy ezeket az embereket a legkönnyebb kihasználni. És mivel nem akarnak dolgozni, egyszerűen kölcsönkérnek a testvérektől. Elboldogulnak anélkül, hogy dolgoznának, a gyülekezet pedig segíthet nekik, ha nehézségekbe ütköznek. Nemcsak a lakbérükről gondoskodnak, hanem a költőpénzük is megvan, így aztán gondtalanul élik a napjaikat. Egyes testvéreknek nincs tisztánlátásuk és végül oda jutnak, hogy eltartják ezeket az embereket, valóban lehetővé téve számukra, hogy visszaéljenek a helyzettel és kihasználják a kiskapukat. Nem azért van ez, mert nincs tisztánlátásuk? (De igen.) Az emberek túlságosan ostobák és nem látnak tisztán másokat, ezért időnként ostobaságokat csinálnak. Most már tudjátok, hogyan kell felismerni ezeket az embereket? (Igen.) Mivel fel tudjátok ismerni őket, el kell takarítanotok ezeket az embereket. Ők nem Isten választott népe, ezért semmiféle szeretetet nem kell tanúsítani irántuk. Folyton kapni akarnak valamit a semmiért, és aratni ott, ahová nem vetettek – csirkefogók! Milyen alapon kellene elkölteniük a nehezen megkeresett pénzedet és kedvük szerint használniuk a dolgaidat? Elviselni és kényeztetni egy ilyen embert, sőt eltartani őt – ez nem Isten adta kötelességed, és nem is az a megbízatás és küldetés, amelyet Isten rád bízott. Semmilyen módon nem vagy felelős és köteles szeretetet tanúsítani iránta. Szeretetet tanúsítani az igaz testvérek iránt az alapelvekkel és Isten követelményeivel összhangban álló dolog; ez a felelősséged és kötelezettséged. Az igaz testvérek ellátása, segítése és támogatása, akár pénzügyi és anyagi segítséggel, mind összhangban áll Isten szándékaival. Ezek jócselekedetek, és Isten emlékszik rájuk. Ami azonban ezeket a nem emberi lényeket illeti, velük nem kell udvariasnak lenni, és szeretettel sem szükséges bánni velük. A szeretet, a tolerancia és a türelem az igaz testvéreknek szól. A nem emberi lényekkel, haramiákkal, gazemberekkel és csirkefogókkal szemben nem szükséges szeretetet, toleranciát és türelmet tanúsítani. Ez az alapelv. Ha vakon türelmet és szeretetet tanúsítasz egy csirkefogó, ingyenélő iránt, akinek nincs szégyenérzete és nem tudja, mi helytálló és mi nem helytálló, az ostobaság és nem elvszerű, Isten pedig a legkevésbé sem emlékszik rá. Semmi köze az igazsághoz annak, hogy ezeket a dolgokat csinálod; Isten nem fogadja el, és hiábavaló tett.

Egyesek gyakran támadják a testvéreket, a vezetőket és a dolgozókat, valamint Isten házát és a munkarendjét; még Istent is támadják és ítélkeznek Felette. És milyen ürüggyel teszik ezt? „Igazságos vagyok abban, amit teszek. Nincsenek egyéb szándékaim. Azzal a hozzáállással mondom ezeket a dolgokat és csinálom ezt, hogy keresem az igazságot és őszinte vagyok!” A mondandójuk egészen észszerűen hangzik, és az igazságosság jegyében beszélnek. Valójában azonban egyetlen szavuk és tettük sem áll összhangban az igazsággal, és a téves gondolataik és nézeteik eredménye; sőt az egész bomlasztást és zavarásokat okoz a gyülekezet munkájának, mégis így gondolják: „Helyes az, amit teszek. Igazam van. Nem ítélhettek el!” Hisznek Istenben, mégis támadják Őt. A szívük daccal és nehezteléssel teli Isten iránt, sőt becsmérlik és lenézik Őt, és közben nem ébrednek rá, hogy ez helytelen, hanem megteszik, mintha ez lenne a helyes dolog, mintha ez lenne a kötelességük és kötelezettségük. Mondhatni, hogy a romlott emberiség körében ezeknek az embereknek vannak a legsúlyosabb problémáik. A megnyilvánulásaik és a megnyilatkozásaik nem a normális embereknél gyakran előforduló jellegzetes téves gondolatok és nézetek, illetve a dolgok kezelésének módjai, és nem is az emberi mivolt hibái. Mit foglalnak inkább magukban? (Istent és Isten házának munkáját foglalják magukban.) Az embernek a pozitív dolgokkal és Istennel szemben tanúsított hozzáállását foglalják magukban. E megnyilvánulásaik nem egyszerűen az emberek közti kapcsolatokat és nem is azt érintik, hogy az emberek milyen módokon és eszközökkel kezelik a dolgokat, hanem az emberek és Isten között lévő kapcsolatot, azt, hogy az emberek miként bánnak Istennel, valamint az Istenhez való hozzáállásukat. Ezeknek az embereknek a hozzáállásában nemcsak hogy a legkisebb alávetettség nincs meg Isten iránt, hanem a szívükben gyakran támadják, megítélik és kárhoztatják is Isten összes olyan munkáját és szavát, amelyek nem felelnek meg az emberi elképzeléseknek. Még azt is tagadják, hogy Isten összes szava az igazság, és Isten házának összes munkarendjét képesek eltolni maguktól. Látszólag nem állnak elő érvekkel és állításokkal, illetve nem bujtogatják az embereket nyílt és nyilvánvaló módon, a szívük mélyén azonban gyakran dédelgetnek Istent elítélő és támadó gondolatokat. Időről időre terjesztenek téves gondolatokat és nézeteket, amelyek ítélkeznek Isten felett, és negativitást és halált terjesztenek, hogy megzavarják az emberek szívét és elhajtsák őket Istentől. Ezeknek az embereknek a lényege az antikrisztusok lényege. Az antikrisztusoknak oly sok téves gondolat és nézet van a szívében. Bár nyíltan, szemérmetlenül nem merik kimondani ezeket, ezek a dolgok természetes módon feltárulnak, amikor a színfalak mögött érintkeznek az emberekkel. Mondjátok meg Nekem, vannak problémáik ezeknek az embereknek? (Igen.) Milyen probléma? (Az efféle emberek lényege az ördögöké, mivel Isten és közöttük nincs harag, és Isten oly sok igazságot mond ki, hogy megmentse az embereket, ők mégis állandóan támadják Őt és ítélkeznek Felette. A szívükben gyűlölik az igazságot és gyűlölik Istent – az ördögök lényege van bennük.) Látod, itt prédikálok, és mialatt mindenki hallgat, egyesek mélyen belül azon töprengenek, hogy miként érthetik meg rendesen és miként fogadhatják el: „Mi a mai prédikáció témája? Hogyan vizsgáljam meg magam a romlottság e leleplezett megnyilvánulásai tükrében, és hogyan ismerjem meg önmagam?” Az övék egy elfogadó hozzáállás. Ezek az elfogadó hozzáállást tanúsító emberek, akik a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész körén belül élnek, gyakran nyernek némi megvilágosodást és világosságot. A szívük mélyén nem lökik el maguktól Isten munkáját és a pozitív dolgokat. Csak arról van szó, hogy a gyenge képességük miatt kicsit lassan fogják fel az igazságot, és időnként rossz az állapotuk, mert a romlott beállítottságaik irányítják őket. A szívük azonban az igazság felé törekszik, az Istennel való kapcsolatuk pedig legtöbbször normális. Csupán arról van szó, hogy időnként – amikor a romlott beállítottságaik megzavarják őket – negatív állapotba kerülnek és nincsenek olyan közel Istenhez. A szívükben azonban nem vizsgálgatják és nem kérdőjelezik meg Istent, és nem is állnak ellen Neki és nem zárják ki Őt, és még kevésbé viszonyulnak Hozzá úgy, hogy becsmérlik, gúnyolják vagy örömüket lelik a kárára. Van azonban az embereknek egy másik csoportja is, akik mások. Függetlenül attól, hogy milyen téma van terítéken, nem azzal a szellemiséggel hallgatják a prédikációt, hogy az igazságot szomjazzák, valamint alávetik magukat neki és elfogadják, hanem fürkésző és kérdezősködő gondolkodásmóddal hallgatnak: „Miért mondod ezt? Mi célból mondod ezeket a dolgokat? Kit próbálsz leleplezni és felfedni? Vagy kit próbálsz támadni és elítélni? Mi közöm nekem ehhez?” Ha mások képesek azt elfogadni és önmagukra vonatkoztatni, bosszúsnak érzik magukat. Ha rájönnek, hogy valaki rajta túlmutatónak találja ezeket az igazságokat és nem tudja önmagára vonatkoztatni őket, nagyon örülnek és hatalmas elégedettség tölti el őket: „Végre, kárörvendhetek Istenen! Végre van valami a kezemben Ellene!” Gyakran ebben a szellemiségben hallgatják a prédikációkat. Különösen olyankor nem elfogadó a hozzáállásuk, és nem is alázatos és szerény, amikor valamilyen közölt tartalom az ő állapotukra és megnyilvánulásaikra céloz. Ezek helyett ellenállást, viszolygást és gyűlöletet éreznek a szívükben. Úgy érzik, hogy az, amit mondok, csak kioktatás és hangzatos szavak szajkózása. Nem akarják hallgatni és nem tudják befogadni. Főleg akkor éreznek még nagyobb ellenszenvet és gyűlöletet, és érzik magukat belül rendkívül kényelmetlenül, amikor az érzékeny pontjaikra és gyengeségeikre tapintanak. A kényelmetlen érzésük nem abból származik, hogy lelkifurdalásuk van vagy szomorúak attól a ténytől, hogy romlott beállítottságaik vannak, hanem abból, hogy ellenállnak az őket leleplező módszernek és nyelvezetnek, valamint a leleplezés tartalmának és a saját leleplezett lényegüknek, és elutasítják azokat. Szokásos körülmények között, amikor egy normális ember elvállalja a gyülekezeti munka egyik feladatát, amennyiben az alázatosság és az alávetettség hozzáállásával elfogadja a munkarendet, illetve a Fennvalótól jövő ellátást és útmutatást, egy idő után fejlődni fog valamennyit. Bele fog jönni, kitalál pár módszert és talál alapelveket és utakat a gyakorláshoz. Más szóval, folyamatosan fejlődni, változni és nyerni fog valamit. Azok azonban, akik ellenállást dédelgetnek a szívükben, mások. Mivel a szívük teli van vizsgálódással, ellenállással, gúnnyal és óvatossággal Istennel szemben, számukra Isten és az igazság a vizsgálódásuk tárgya. Nem szomjazzák az igazságot. Amikor a kötelességeiket teszik, az adottságaikra és a kicsinyes okosságukra hagyatkoznak a dolgok végzésében. Amint problémákkal vagy nehézségekkel találkoznak, nem fogják keresni az igazságot, hogy megoldják azokat. Amikor az igazságalapelveket érintő dolgokról van szó, egyszerűen tanácstalanok. Függetlenül attól, hogy milyen kérdésekkel állnak szemben, amennyiben azok érintik az igazságalapelveket, fárasztónak és kimerítőnek, valamint a képességeiket meghaladónak érzik őket – mintha egy halat kellene arra kényszeríteni, hogy a szárazföldön éljen, vagy egy disznót arra, hogy repüljön. Bármennyire is próbálkoznak ezek az emberek, nem tudják elérni az igazságot. Bármit mondanak, laikusoknak tűnnek, amitől kétségbe vonod, hogy olvasták-e valaha Isten szavait vagy beszélgettek-e az igazságról a hitük évei során, és hogy egyáltalán éltek-e valaha igazán gyülekezeti életet. Ez egyszerűen elképesztő. Hát nem nagyon bajosak ezek az emberek? Van egy fogalmam a jellemzésükre: nincs szellemi aurájuk. Ez azt jelenti, hogy még amikor a legegyszerűbb dolgot csinálják is, nem tudják kitalálni, hogyan tegyék, és a fáradozásuk ellenére sem tudnak beletanulni. Az, hogy valakinek nincs szellemi aurája, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető tompának és lomhának látszik. Inkább az jelenti, hogy értetlen, amikor cselekvésről van szó. Bármit is csinál, nem találja az alapelveket és az irányt, és bármilyen hosszú ideig csinálja is, nem képes felfogni a kapcsolódó szabályokat. Ez különösen igaz a különféle munkaelemekre Isten házában. Bár lehet, hogy ezek az emberek műveltek, viszonylag fiatalok és intelligensnek látszanak, különösen esetlennek tűnnek fel, amikor kötelességeket hajtanak végre és munkát végeznek Isten házában. Az embereket már csak az is felmérgesíti, hogy nézik őket; elképesztőnek tűnik. Íme egy élő, lélegző ember, művelt és tehetséges – hogy lehet ennyire hozzá nem értő minden munkaelem esetében? Hogy lehet ilyen esetlen? Az a helyzet, hogy a világban végzett munkája nem volt rossz, akkor miért ilyen esetlen és ügyetlen, amikor Isten házának munkáját végzi? Van itt egy probléma. Amikor ezek az emberek három-öt éve hisznek Istenben, nem értenek mást, csak néhány szót és doktrínát. Amikor beszélnek, csak szlogeneket kiáltoznak, és egyáltalán nincsenek alapelvek a tetteikben. Miután hét-nyolc éve hisznek, még mindig ugyanazt a régi nótát fújják, a legcsekélyebb fejlődés nélkül. A művirágokhoz hasonlóan, egyáltalán nem változtak. Nincs önismeretük, nincs belépésük Isten szavaiba, és nem nyertek semmit. Amikor az igazságról beszélgetnek, olyan, mintha történeteket mesélnének vagy otthoni ügyekről társalognának – miért hangzik ez olyan esetlenül? Mások ezt mondják: „Odaadással kell végeznünk a kötelességünket, fel kell ajánlanunk az őszinteségünket és jól kell végeznünk a kötelességünket, és fel kell áldoznunk magunkat Istenért.” De mit is mondanak? „Csak dolgozzunk szorgalmasan, adjunk bele mindent és végezzünk jó munkát!” Egy évtizednyi Istenben való hit után sem tudják kimondani, hogy „odaadással végezni az ember kötelességét”. Csak ennyit tudnak mondani: „Több erőfeszítést tenni, több munkát végezni, dolgokat tenni Isten háza számára, az életünket az Isten házáért végzett munkának szentelni. Nincs sok mindenünk, de megvan az erőnk!” Ezek mind olyasmik, amiket laikusok mondanak; még spirituális fogalmakat sem tudnak teljességgel használni. Ezek az emberek elég sok, legalább hét-nyolc vagy tíz éve hisznek Istenben. Végig végeztek kötelességeket Isten házában, és bőven kivették a részüket a prédikációk hallgatásából. Akkor miért nem tudják megfelelően használni a spirituális fogalmakat, amikor beszélnek? Min gondolkodnak ezek az emberek, mi foglalkoztatja őket, min elmélkednek és mit fontolgatnak ezek az emberek a szívükben minden egyes nap? Teljes rejtély! Ha megfigyeled őket egy ideig, rá fogsz jönni, hogy valójában mind hús-vér testi dolgok azok, amelyekről minden egyes nap gondolkodnak, elmélkednek és amelyek foglalkoztatják őket. Szűklátókörűek, kicsinyesek és túlságosan szigorúak, naphosszat az foglalkoztatja őket, hogy ki jó és ki rossz, személyes neheztelés és más jelentéktelen, értelmetlen dolgok kötik le őket, amelyeknek semmi közük az igazsághoz. A gondolataik, elgondolásaik és nézőpontjaik mind tévesek, oktalanok és képtelenségek. Az efféle emberek látszólag műveltnek tűnnek és van képességük; egyesek még vállalkoztak is a társadalomban. Miért van az, hogy miután hinni kezdenek Istenben, úgy tűnik, hogy a legcsekélyebb szellemi aurájuk sincs meg? Akárhogy is nézed őket, olyanok, mintha fabábuk vagy robotok lennének. Miért olyan esetlenek, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet végeznek? Miért hangoznak oly esetlenül a szájukat elhagyó spirituális fogalmak? Még annyira sem jók, mint egy papagáj, amely képes utánozni a beszédet. Ha egy papagáj előtt azt ismételgeted, hogy „Ámen, hála Istennek!”, az megtanulhatja nagyon folyékonyan kimondani. Ezek az emberek azonban még azt sem képesek mondani, hogy „hála Istennek”, hanem azt mondják, hogy „köszönöm, Istenem”. Ha pedig megnézed azt, hogy milyen alapelvek szerint intézik a dolgokat, min gondolkodnak, mit számítgatnak és terveznek a szívükben minden egyes nap, valamint, hogy belül mit szeretnek és mire törekednek szenvedélyesen, ezeknek abszolút semmi közük a pozitív dolgokhoz; ezek mind gonosz irányzatokkal kapcsolatos, negatív dolgok. Ezért gonosz mindaz, amiről ezek az emberek a szívükben gondolkodnak – ez az állítás a legkevésbé sem helytelen. Még amikor összejöveteleken beszélgetnek is, a közlésük tartalma, valamint az általuk felfedett gondolatok és nézetek mind eltorzultak. A legkevésbé sem keresik az igazságot és képtelenek bármiféle megvilágosodást vagy megvilágítást nyerni. Amikor mások beszélnek és megosztják a személyes megvilágosodásukat, megvilágításukat és az Isten szavait illető megértésüket, igen zavarban lévőnek, oda nem illőnek és teljesen tanácstalannak tűnnek azt illetően, hogy mit tegyenek. Amikor fáradozásról és munkáról van szó, van némi erejük és hajlandóak szorgalmasan dolgozni, ha azonban arra kéred őket, hogy beszéljenek az igazságról, semmit sem tudnak mondani. Függetlenül attól, hogy ezek az emberek hány éven át hisznek Istenben, soha nem ébrednek rá, hogy az embereknek milyen utat kellene választaniuk az életben, vagy hogy mi a legértékesebb dolog, amire törekedni kell. Egy kevés lelkiismerettel és józan ésszel bíró ember – még ha nem is hisz Istenben – képes felismerni némi józan észt és belátást, amelynek az emberekben ötven-hatvan éves korukra meg kell lennie az életben; mélyebb szinten néhány életfilozófiát is képes felismerni. Az Istenben hívőket illetően pedig ez magától értetődő – tíz-húsz évnyi hitet követően képesek megérteni bizonyos igazságokat, és kialakul bennük az igaz hit és egy istenfélő szív. Ám ami azokat illeti, akik nem szeretik az igazságot – függetlenül attól, hogy hány évig hisznek Istenben, nincs semmilyen felismerésük vagy érzékük az életüket illető dolgokkal, a követendő úttal vagy az élet szellemi kérdéseivel kapcsolatosan. Még ha száz évig is élnek, csak arra lesznek képesek, hogy elmondják azt a pár doktrínát és makacsul ragaszkodjanak ahhoz a pár nézőponthoz. Nem nagyon bajosak ezek az emberek? Miféle emberek ők? Ha ezeknek az embereknek gonosz az emberi mivolta, akkor ők ördögök és Sátánok. Ha nem gonosz emberek, hanem csak zavaros fejűek, tompák és nehéz felfogásúak, akkor micsodák? (Állatok.) Ez azt jelenti, hogy állatokból születtek újjá; ez teljes mértékben igaz. Mind az ördögökből, mind az állatokból újjászületetteknek van egy közös vonásuk: nem fogadják el az igazságot és idegenkednek az igazságtól. Amíg az igazságról beszélsz, az ördögökből újjászületettek nyilvánvaló idegenkedést és ellenállást tanúsítanak; minden egyes igazságra vonatkozóan világos elgondolásaik, gondolataik és nézeteik vannak. Az állatokból újjászületetteknek azonban nincsenek világos gondolataik és nézeteik; ők zavarodottak. Ők csak viszolygást éreznek a szívükben és nem fogadják el az igazságot. Emellett eltorzult gondolataik és nézeteik is vannak, amelyek teljességgel tarthatatlanok. Ezek olyan nézetek, amelyeket nem lehet nyíltan hangoztatni, és normális ember soha nem mondaná ki, ők mégis féltve őrzik őket. Röviden: az ördögökből és az állatokból újjászületettek megnyilvánulása egyaránt az a hozzáállás, hogy rendkívül irtóznak az igazságtól és gyűlölik azt: az előbbiben rendkívül szubjektív viszolygás, gyűlölet és kárhoztatás van; az utóbbiban tétova viszolygás, gyűlölet és távolságtartás van – bár ez nem olyan radikális, az igazsághoz való hozzáállásuk természete ugyanaz. Ezért nem számít, hány prédikációt hallanak ezek az emberek, képtelenek értelmezni vagy megérteni őket, mivel egyszerűen nem tudják befogadni. Ha valaki három-öt éve hisz Istenben és nem tudja teljesen vagy jól használni a spirituális fogalmakat, az megbocsátható, mivel a spirituális fogalmak mindenki számára igen ismeretlenek; újfajta nyelvet képeznek. Amikor az emberek hinni kezdenek Istenben, nem értik nagyon jól az általuk hallott spirituális fogalmakat, és sok idegen számukra. Ám miután több mint öt éve hisznek Istenben, mivel gyakran hallgatnak prédikációkat, beszélgetnek az igazságról és kapcsolatba kerülnek ezzel a nyelvvel, fokozatosan megismerik. Képesek lesznek könnyedén, folyékonyan, természetesen és szabadon beszélni. Képesek lesznek használni, a saját nyelvükké válik és az életük része lesz. Ezek a normális emberek megnyilvánulásai. Azok, akikben nincsenek meg a normális emberek megnyilvánulásai, nem tudják elérni ezeket a dolgokat. Még amikor mondanak is néhány spirituális alapfogalmat, nagyon esetlenül hangzik, és mások nehezen értik meg. Amikor ilyen emberekkel érintkezel, nem valószínű, hogy egyetlen olyan dolgot is hallasz tőlük, ami építő az emberek számára, vagy ami racionális és teljes. Bármit is mondanak, az hiányos – eleje van, de vége nincs, vagy vége van, de eleje nincs –, vagy pedig nincs logika a gondolkodásukban, csak egy zagyvaságáradat. Ennyi ideje élnek, és még mindig nem tudják, hogyan kell beszélni. Nem tudják kifejezni, leírni vagy világosan elmagyarázni, hogy mit gondolnak vagy mit tapasztaltak meg. Mindig hiányos mondatokban beszélnek, állandóan ostobaságot árasztanak, vagy pedig eltorzult gondolatokat és nézeteket hangoztatnak. Bármilyen szögből nézed is – legyen az Istenhez való hozzáállásuk, az emberi mivoltuk megnyilatkozásai és megnyilvánulásai a mindennapi életben, vagy a tény, hogy semmit sem nyertek, miután hosszú évek óta élnek –, ezek az emberek nem emberi lények. Vajon a nem emberi lények könnyen megértik az igazságot? (Nem.) Most már egyre világosabbá válik, hogy az efféle emberek nem könnyen értik meg az igazságot.

Ami annak ismeretét illeti, hogy mi helytálló és mi nem helytálló, e példák megvitatása után most már nem kellene vajon tudnotok, hogy miként kell felismerni, hogy mi helytálló és mi nem helytálló? Az általunk tárgyalt példák többsége negatív. Az e negatív példákkal történt összevetés révén az embereknek alapvetően tudniuk kellene, hogy mely dolgok pozitív dolgok. Bárki, akiben megvannak az emberi mivolt sajátságai, tudatában van ezeknek a negatív dolgoknak. Egy normális ember ezért csak különleges körülmények között tenne ilyesmit, majd miután megtette, feldúltnak érezné magát, fájna neki, és megbánással viszonyulna hozzá. A nem emberi lények azonban mások. Még ha száz éven át csinálják is ezeket a dolgokat, nem fogják tudni, hogy tévednek; akkor is azt fogják hinni, hogy igazuk van, és a végsőkig kitartanak. Ha leleplezed, hogy helytelen az, amit csinálnak, visszavágnak: „Milyen alapon mondod, hogy helytelen az, amit csinálok? Igen sok éve csinálom ezt, és soha senki nem mondta, hogy tévedek.” Hogy érzed magad, amikor ezt hallod tőlük? (Úgy érzem, hogy az illetőnek nincs józan esze.) Nincs józan esze. Elmondod neki, hogy helytelen ezt tenni, de nem fogadja el, és továbbra is tudatlan azt illetően, hogy mi helytálló és mi nem helytálló. Ezután csak elakadhat a szavad: „Veled lehetetlen értelmesen beszélni; végeztem ezzel a társalgással!” Most már tisztában vagytok a nem emberi lények megnyilvánulásaival? (Igen.) A nem emberi lények nem értik az élet dolgait, az érzésekkel kapcsolatos dolgokat, hogy miként viseljék magukat és kezeljék a dolgokat, illetve a tisztességet és a méltóságot érintő kérdéseket; azt is mondhatni, hogy ezek a dolgok túlmutatnak rajtuk. Tiszta lelkiismerettel választanak téves gondolatokat, nézeteket és módszereket az emberek és a dolgok kezeléséhez, valamint a magaviseletükhöz és a cselekvésükhöz. Ráadásul vakon kitartanak és azt hiszik, hogy ez így helyes. Ez felfedi, hogy egyáltalán nincs lelkiismeret és józan ész az emberi mivoltukban. Nyilvánvaló tehát, hogy ezek az emberek nincsenek az emberi mivolt sajátságainak birtokában; csak annyit lehet mondani, hogy nem emberi lények. A lelkiismeret és a józan ész foszlánya sincs meg bennük, és teljességgel a Sátán filozófiái szerint élnek, abban a hitben, hogy ők aztán valakik, és senki előtt nem hajolnak meg. Ha ezek az emberek egy kicsit is feláldozzák magukat Istenért, miután hinni kezdenek Benne, már úgy gondolják, hogy olyan emberek, akik szeretik Istent és alávetik magukat Neki. Lehet, hogy ezek az emberek azt állítják, hogy szeretik Istent, a szívükben azonban továbbra is elképzeléseket dédelgetnek Róla, amikor pedig azt látják, hogy Isten az ő elképzeléseikkel nem egyező dolgokat tesz, még ítélkeznek is Isten felett és ellenállnak Neki. És még ilyen körülmények között is van képük arcátlanul kijelenteni, hogy ők azok, akik a legjobban szeretik Istent. Hát van ezeknek józan eszük? Olyan sok az ilyen ember a vallásban. Beszélnek a Bibliáról és látszólag úgy tűnik, hogy értik az összes doktrínát, az Isten által kimondott igazságot mégsem képesek felismerni. Miközben az Úr Jézusban hisznek, a megtestesült Istent elítélik. Az emberek hisznek Istenben, mégis ellenállnak Neki, sőt még azzal is megpróbálkozhatnak, hogy fogást találjanak Rajta és támadják Őt. Folyton mesterkedni próbálnak Isten ellen, folyton ítélkezni akarnak Isten felett, folyton értékelni akarják, hogy Isten szavai helyesek vagy helytelenek-e, megítélni, hogy Isten tettei helyesek vagy helytelenek-e, és át akarják vizsgálni, hogy Istennek igaza van-e vagy téved. Van az ilyen embereknek bármennyi lelkiismeretük és józan eszük? Hiszel Istenben, eszed és iszod a szavait és oly sokat élvezel a kegyelméből és az áldásaiból, mégis, amennyiben úgy találod, hogy Isten valami olyat tesz, ami nem egyezik az elképzeléseiddel, ítélkezni mersz Isten felett, ellen mersz állni Neki és kárhoztatni mered Őt. Ez a józan ész hiánya. A józan észt nélkülöző emberek nem emberi lények; nem alkalmasak arra, hogy higgyenek Istenben és nem alkalmasak arra, hogy Isten elé járuljanak.

Rendben, ez minden a mai beszélgetésünket illetően. Viszlát!

2024. április 27.