Ami a pozitív dolgok témáját illeti, legutóbb arról beszélgettünk, hogy mik a pozitív dolgok és meghatároztuk őket. Mik a pozitív dolgok? (Minden Isten által teremtett, Isten által elrendelt vagy Isten szuverenitása alá tartozó dolog pozitív.) Emlékeztek a pozitív dolgok definíciójára, de fel tudjátok fogni a felhozott példákat? (Bizonyos mértékig fel tudjuk fogni őket.) Ez a definíció, a pozitív dolgok e fogalma – igazság ez? (Igazság.) Biztosak vagytok benne? Amikor Isten szavait olvassátok, úgy érzitek, hogy ez a definíció igazság és pontos, amikor azonban valami olyasmivel találkoztok, ami nem felel meg az elképzeléseiteknek, nem tudjátok értelmezni, és nem fogjátok elfogadni az igazságot. Függetlenül attól, hogy az emberek elképzelései szerint valamit pozitív dolognak vagy negatív dolognak tekintenek, röviden: amennyiben az nem olyasmi, amit Isten pozitív dologként határoz meg, akkor az nem pozitív, hanem negatív dolog. Képes vagy így megkülönböztetni a dolgokat? (Igen. Ha Isten pozitív dologként határozott meg valamit, és az nem felel meg a saját elképzeléseimnek és nem tudom felfogni – ám tudom azt, hogy amit Isten mond, az biztosan az igazság – akkor meg fogom tanulni megtagadni önmagam.) Ha ez a dolog kárt okoz neked, vagy akár az összes embernek kárt okoz – az emberek elképzelései szerint nem válik a hasznukra és semmiféle boldogságot, illetve örömöt nem hoz, hanem helyette fájdalmat és balszerencsét okoz – akkor hogyan fogod szemlélni azt? Akkor is ragaszkodni fogsz a nézetedhez, miszerint „Isten definíciója a pozitív dolgokról csakugyan pontos; az emberek az elképzeléseik alapján nem tudnak értékítéleteket alkotni, és az alapján sem tudnak felbecsülni valamit, hogy az a hasznukra válik-e”? Nem lehettek bizonyosak efelől, ugye? (Nem lehetünk.) Az igazság bármely aspektusa nem csupán a doktrína szintjén nyer értelmet vagy állja meg a helyét; hanem a való életben, az összes tény fényében az egy örökké változatlan állítás. Ha ebben nem lehetsz biztos, akkor az igazságról alkotott fogalmad valójában homályos a szívedben. Az igazság különféle aspektusai, amelyekről beszélgetünk, mind magukban foglalnak különféle emberekről, eseményekről és dolgokról alkotott nézeteket; magukban foglalják a különféle emberek, események és dolgok lényegét és valós körülményeit, és azt is lehetővé teszik az emberek számára, hogy lássák, miként bánik Isten ezekkel az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal – hogy melyek a rájuk vonatkozó nézőpontjai és attitűdjei. Mivel a pozitív dolgok definíciója igazság, az természetesen magában foglalja az e definíció terjedelme által lefedett különféle emberek, események és dolgok valós körülményeit és lényegét is, miközben magában foglalja Isten e különféle dolgokat illető attitűdjeit, szempontjait és állításait is. Tehát függetlenül attól, hogy az emberek az elképzeléseik szerint helyesnek vagy helytelennek gondolják-e a pozitív dolgok definícióját, és függetlenül attól, hogy mi az emberek eredeti nézőpontja a pozitív dolgok definícióját illetően a hagyományos kultúrájuk vagy a mindennapi életük összefüggésében, röviden: mivel a pozitív dolgok e definíciója igazság, a benne foglalt emberek, események és dolgok is mind pozitívak, amelyek pedig vele ellentétesek, azok mind negatív dolgok. Ez minden kétséget kizáróan bizonyos. Tisztán kell értened ezt a dolgot. Függetlenül attól, hogy mikor, vagy hogy mely társadalmi környezetben, és függetlenül a pozitív dolog rád gyakorolt hatásától, illetve attól, hogy milyen a vele kapcsolatos attitűdöd és nézőpontod, a pozitív dolgok definíciója, valamint az e definíció által lefedett emberek, események és dolgok lényege változatlan. Értitek? (Igen.)

Legutóbb főként a „minden Isten által teremtett, Isten által elrendelt vagy Isten szuverenitása alá tartozó dolog pozitív” állításra vonatkozó néhány konkrét példáról beszélgettünk. Azt a részt nem nagyon részleteztük, amely azt állítja, hogy „minden Isten által teremtett dolog pozitív”. Nos, közlés vagy az évek során megértett igazságok révén képesek vagytok-e megerősíteni, hogy helyes ez az állítás? Vagy az általatok az életben látott és megtapasztalt emberek, események és dolgok alapján képesek vagytok-e igazolni, hogy minden Isten által teremtett dolog pozitív? Képesek vagytok-e így felfogni a dolgokat? Képesek vagytok-e így keresni az igazságot? (Egyes egyszerűbb dolgokat képesek vagyunk így felfogni.) Van itt egy alapelv. Felületesen tekintve rá, azok a témák, hogy mit teremtett Isten, mit rendelt el Isten, illetve mi tartozik Isten szuverenitása alá, egy nagyon széles kört fednek le és igen elvontak, valójában azonban szorosan kapcsolódnak azokhoz a különféle emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz, amelyekkel az emberek a való életben kapcsolatba kerülnek – azt is mondhatni, hogy szoros összefüggésben állnak; nem válnak el a valóságtól. Ez egy problémához kapcsolódik. Amikor az életedben sok váratlan emberrel, eseménnyel és dologgal szembesülsz, nem tudod eldönteni, hogy azok pozitív vagy negatív dolgok-e. Még ha érted is a pozitív és a negatív dolgok felismerésére vonatkozó doktrínát, akkor sem tudod eldönteni. Még ha olyan típusú dolgok is, amelyeket a pozitív dolgok felölelnek, az elképzeléseid szerint nem ismered el őket pozitív dolgoknak, és a szívedben irtózol tőlük és megveted őket, sőt úgy véled, hogy teljességgel méltatlanok arra, hogy a pozitív dolgok körébe sorolják őket, közben pedig valójában Isten teremtette, Isten rendelte el őket, illetve Isten szuverenitása alá tartoznak, valamint a pozitív dolgok kategóriájába tartoznak. Ilyenkor jönnek számításba a gyakorlás azon alapelvei, amelyek szerint az embereknek az ilyen típusú dolgokkal szembe kellene nézniük. A gyakorlás legegyszerűbb alapelve ez: először is, biztosnak kell lenned abban, hogy a szóban forgó dolog a pozitív dolgok definíciójában foglalt típusú dolog. Bár az emberek elképzelései szerint nem tűnik pozitív dolognak, ha az az Isten által meghatározott pozitív dolgok kategóriájába tartozó valami, akkor először is biztosnak kell lenned benne, hogy az pozitív dolog, és hogy efelől abszolút semmi kétség. Jelentősége van annak, hogy Isten megteremtette; azért van, hogy az emberek tanuljanak valamit belőle. Efelől biztosnak kell lenni. Ez a gyakorlás egyik alapelve. Másodszor, ami ezt a dolgot vagy ezt a fajta kérdést illeti, nem kell tudósokhoz hasonlónak lennünk, és a természetét és a funkcióját, vagy azt tanulmányoznunk, hogy milyen szerepet játszik az emberi életben vagy a teljes táplálékláncban. Elegendő, ha egyszerűen biztosak vagyunk abban, hogy az pozitív dolog. Egyesek ezt kérdezik: „Ha ez a pozitív dolog gyakran megjelenik az emberek életében és akadályozza az életüket, befolyásolva abbéli nézetüket, hogy az pozitív, akkor miként kell bánni vele?” Ez könnyen kezelhető. Ha szükséged van arra, hogy használd az életedben, akkor használd szükség szerint; hadd szolgáljon téged. Ha nem kell használnod és gyakran akadályoz téged vagy zavarja bármely fizikai érzékszervedet, akkor elűzheted és távol maradhatsz tőle. Egyszerűen ne hagyd, hogy akadályozzon vagy testi fájdalmat okozzon neked. Ez a második alapelv. Azt is tudnod kell, hogy ha Isten teremtéséből, Isten elrendeléséből vagy Isten szuverenitásából származik, akkor nem szabad taszítónak találnod, nem szabad utálnod vagy megtagadnod, hanem el kell fogadnod és el kell ismerned. Ami még jobb, az az, ha észszerű módon kezeled és hasznát veszed. Ezek a gyakorlás alapelvei, összesen három. Mi ez a három alapelv? (Az első az, hogy amennyiben valami az Isten által meghatározott pozitív dolgok körébe tartozik, biztosnak kell lennünk abban, hogy az pozitív dolog. Van jelentősége annak, hogy Isten megteremtette; azért van, hogy az emberek tanuljanak valamit belőle. A második az, hogy annak alapján, hogy biztosak vagyunk a dolog pozitív voltában, használjuk, ha szükséges. Ha nem kell használnunk és akadályozza az életünket, akkor elűzhetjük és távol maradhatunk tőle, nem engedve, hogy akadályozza az életünket. A harmadik az, hogy ha Isten teremtette, Isten rendelte el vagy Isten szuverenitása alá tartozik, nem szabad taszítónak találnunk, illetve nem szabad utálnunk; el kell fogadnunk és el kell ismernünk. Ami még jobb, az az, ha az ember képes észszerű módon kezelni és hasznát venni.) Könnyű ezt a három alapelvet alkalmazni? Nem olyan könnyű, ugye? (Nem.) Ha egy szúnyog zümmög a füledben, el fogod hajtani és ezt gondolod magadban: „Minden, amit Isten teremtett, jó; egyszerűen elhessegetem és kész” – képes leszel e három alapelvvel összhangban cselekedni. Ha azonban elhajtod, és azonnal visszajön és megcsíp, minél többet gondolsz rá, annál mérgesebb leszel: „Én elengedlek, te azonban nem hagysz békén. Ezúttal biztosan le foglak csapni!” Az a helyes, ha lecsapod? Ami azt illeti, lecsapni nem helytelen; ez megfelelő intézésnek tekinthető. Ezzel egyidejűleg azonban nem fogsz-e elkezdeni kételkedni abban a tényben, hogy a szúnyogok pozitív dolgok? Különösen amikor a csípés nyoma egyre jobban viszket, olyannyira, hogy elviselhetetlen, magadban erre fogsz gondolni: „Mi haszna annak, hogy Isten szúnyogokat teremtett? Elszenvednék az emberek ezt a kárt, ha nem lennének szúnyogok? Ez biztosan nem tűnik pozitív dolognak!” A racionalitásod azt fogja mondani neked, hogy az efféle gondolkodásmód helytelen, hogy a szúnyog pozitív dolog, mivel egy apró lény az Isten által teremtett pozitív dolgok körén belül. Ám még mindig nem érted: „Ha nem válik az emberek hasznára, akkor Isten miért teremtette?” Bár a szúnyogcsípés nyoma nem nagy, a viszketés szörnyű. Ami az allergiásokat illeti, a vakarása bőrpírhoz és duzzanathoz, sőt akár fertőzéshez és lázhoz is vezethet. Ezen a ponton elképzeléseket formálsz és nehéznek találod az elfogadását: „Számomra nem tűnnek pozitív dolognak a szúnyogok. Ha azok lennének, hogyan zavarhatnák az embereket és okoznának nekik fájdalmat? Hát a pozitív dolgoknak nem pozitív hatást kellene gyakorolniuk? Ez a hatás nem pozitív; negatív szerepet játszanak és negatív hatást gyakorolnak az emberekre. Hogy lehet a szúnyogokat a pozitív dolgok kategóriájába sorolni? Ez felfoghatatlan. Nem felel meg az elképzeléseimnek az, amit Isten tett!” A szívedben elképzeléseket formálsz arról, hogy a szúnyogok pozitív dolgok. Hangosan ezt mondod ki: „Mindenekelőtt, nem tagadhatod, hogy a szúnyogok pozitív dolgok. Másodszor, ha nem akarod, hogy zavarjanak, elhajthatod őket és távol maradhatsz tőlük. Végezetül, nem szabad taszítónak tartanod vagy utálnod, hanem el kell fogadnod, el kell ismerned, és észszerű módon kell kezelned őket.” Bár ezt fogod mondani, ezt a legutóbbi alapelvet nagyon nehéz alkalmaznod. A hasznos rovarokat egészen könnyű elfogadnod. Amikor azonban a szúnyogokról van szó, ha meg kellene próbálnod elfogadni, észszerűen kezelni és nem átkozni őket, képes vagy megtenni? (Isten közlése előtt, időnként, amikor rossz hangulatban voltam és megcsípett egy szúnyog, különösképp undorodtam és mondtam pár csúnya dolgot. A jövőben minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy elkerüljem ezt és többé ne mondjam ezeket a dolgokat.) Nem szabad átkoznod őket; el kell fogadnod őket, helyesen kell bánnod velük és észszerű módon kell kezelned őket. Ezt a részt az észszerű kezeléssel kapcsolatban nagyon nehéz alkalmazni, ugye? (Igen.) Ha szóban és a doktrína szintjén kellene elismerned és elfogadnod őket, azt meglehetősen könnyű lenne megtenni. Ha bántanak, távol is maradhatnál tőlük és el is kerülhetnéd őket. De elérni azt, hogy szívből elfogadd és elismerd őket, helyesen bánj velük, sőt, hogy észszerűen kezeld őket – ezt nehéz lenne megtenned. Miért lenne nehéz? Azért, mert amikor bántanak, nem azt érzed, hogy hasznodra válnak, hanem azt, hogy ártanak neked. Nevezetesen, az elképzeléseid szerint a pozitív dolgoknak pozitív hatásuk kell legyen, de ahelyett, hogy a szúnyogok bármilyen pozitív előnyben részesítenének, úgy érzed, hogy negatív hatást gyakoroltak rád. Ezen a ponton nem lenne könnyű számodra az, hogy ne találd taszítónak vagy utálatosnak őket, hanem elfogadd, sőt észszerű módon kezeld őket. Bár az emberek a doktrína szintjén el tudják fogadni, hogy a szúnyogok pozitív dolgok, és nagy nehezen arra is képesek, hogy helyesen bánjanak a szúnyogokkal, amikor a való életben a szúnyogok zavarják őket, nagyon nehezükre esik az alapelvek szerint bánniuk velük. Ez megköveteli az emberektől, hogy értsék az igazságot, hogy értsék a pozitív dolgok által lefedett három aspektushoz tartozó sok konkrét ember, esemény és dolog – amelyeket Isten teremtett, Isten elrendelt, illetve amelyek Isten szuverenitása alá tartoznak – természetét, valamint azt, hogy ezek milyen szerepet játszanak az emberi életben és túlélésben, és azt, hogy mi volt Isten eredeti szándéka azzal, hogy megteremtette őket és megadta nekik az életmódjukat. Az embereknek ezeket a dolgokat kell megérteniük. Ha az emberek megértik Isten eredeti célját és az Ő szándékainak általános hajtóerejét és az alapvető alapelveket, akkor egyes pozitív dolgok esetében, amelyek nem felelnek meg az elképzeléseiknek, talán amellett, hogy távol maradnak tőlük – különböző mértékben – el is tudják fogadni, el is tudják ismerni és észszerűen tudják kezelni, valamint helyesen tudják hasznosítani őket. Ezt a témát majd fokozatosan megvitatjuk.

Az „Isten által teremtett dolgok” témája által lefedett kör nagyon széles, ezért először néhány példát kell mondanunk, majd apránként megvitatni őket. Az imént a szúnyogokról beszéltünk. Nyugodtam mondhatjuk, hogy a szúnyogokat senki sem szereti, illetve senki sem hajlandó együtt élni velük; ellenkezőleg: mindenki utálja a szúnyogokat, sőt, azt kívánja, hogy soha életében ne lásson egyet sem. Bár a szúnyog-kérdés nem lényeges, magában foglal egy bizonyos típusú dolgot, és magában foglalja az emberek megértését is egy bizonyos dolog természetéről az Isten által teremtett emberek, események és dolgok körében. A lényeg itt természetesen az, hogy magában foglalja azt, hogy az emberek megismerik és megértik az igazságot, valamint magában foglalja a gyakorlás azon alapelveit, amelyek szerint az emberek egy bizonyos típusú dolgot kezelnek az emberek, események és dolgok között az életükben. Ezért, bár a szúnyog nem egy nagy teremtmény, a vele járó kérdések nem jelentéktelenek; az embereknek érdemes megpróbálniuk megérteni és feltárni őket. Az „Isten által teremtett dolgok” tartalma magában foglalja a makroszkopikus és a mikroszkopikus témáját. Épp az imént beszélgettünk röviden a mikroszkopikus aspektushoz tartozó apró fajról, a szúnyogról. Ez egy viszonylag apró típusú teremtmény, amelyet az emberek szabad szemmel láthatnak; egy szúnyognál kisebb dologról nem érdemes beszélgetni. A szúnyogok olyan lények, amelyekkel az emberek gyakran kerülnek kapcsolatba, egy viszonylag mikroszkopikus teremtmény, amely szabad szemmell látható. Mivel ez a kérdés mikroszkopikus szinten áll, később fogunk beszélgetni róla. Nos, miről kell elsőként beszélgetnünk? (A makroszkopikusról.) Beszéljünk először a makroszkopikus dolgokról. Sok makroszkopikus dolog van. Az, amelyik a legközelebb áll az emberek életéhez, illetve, amellyel az emberek kapcsolatba kerülhetnek, amelyet érezhetnek és láthatnak, valamint amelyik mindenki számára ismerős – az Isten által az ember számára teremtett létkörnyezetben található tárgyakon kívül – maga az emberiség. Tehát, amikor az emberiségről, az emberek számára látható különféle emberekről, eseményekről és dolgokról van szó, melyekről érdemes beszélni? Melyeket érdemes megérteni? Amikor az emberi társadalomról van szó, a leginkább megértésre érdemes téma az úgynevezett emberi civilizáció. Az e civilizációban foglalt fő téma a különböző kultúrák. A különböző kultúrák kialakulása a különböző társadalmakon belül meglévő oktatásból ered; a különböző társadalmakon belül meglévő oktatás hoz létre különböző kultúrákat, és ezeknek a különböző kultúráknak a hátterében alakultak ki az emberiség úgynevezett civilizációi a különböző korszakok során. Ez az emberi civilizáció forrása és eredete. A keleti társadalomnak megvan a civilizációja, és persze megvan az úgynevezett kultúrája is. Ennek a kultúrának a kialakulása abból a módból fakad, ahogyan a keleti társadalom a népeit neveli. Hasonlóképpen a nyugati társadalomnak is megvan az úgynevezett civilizációja. A nyugati civilizáció is a kultúrájából fakad, és a kultúrájának kialakulása ugyancsak a nyugati társadalom oktatásából fakad. Nevezetesen, a különböző korszakok során a nyugati társadalom oktatása termelte ki a nyugati kultúrát, és egy ilyen kulturális háttérben alakult ki, formálódott és fejlődött a mai napig fokozatosan a nyugati civilizáció. Akár a keleti, akár a nyugati kultúráról van szó, nemzedékről nemzedékre mindkettő így nevelte a maga népeit. A különböző korszakok során folyamatosan kondicionálták és befolyásolták az egymást követő nemzedékeket, és terjedtek nemzedékről nemzedékre a különböző korszakok során, miközben egyúttal folyamatosan fejlődtek és továbbvitték őket. A keleti és a nyugati kultúrák és civilizációk ily módon fokozatosan alakultak és bontakoztak ki, az emberek pedig fokozatosan elismerték és elfogadták őket, fokozatosan öltve formát és honosodva meg a keleti és a nyugati társadalmakban. Ez alakította ki a Kelet és a Nyugat mainstream kultúráit és civilizációit. A Keletnek megvan a maga mainstream kultúrája és civilizációja, ahogyan a Nyugatnak is. Lényegüket, formájukat és az emberiségre gyakorolt hatásukat tekintve a keleti és a nyugati társadalmak különböző kultúrákat és civilizációkat alakítottak. Akár a keleti, akár a nyugati kultúráról van szó, mindkettőnek kitörölhetetlen, feltartóztathatatlan és pótolhatatlan hatása van az emberek életére, túlélésére, gondolataira és nézőpontjaira. Mivel keleti és nyugati kultúrákról beszélünk, természetesen megvannak a maguk különbözőségei. A keleti kultúrának megvannak az általa értékelt elsődleges gondolatai és nézőpontjai, míg a nyugati kultúrának is megvan a saját jellegzetessége, valamint az általa értékelt elsődleges gondolatai és nézőpontjai. Nos, a keleti kultúra mire helyezi a hangsúlyt? Mit tanít elsősorban a keleti kultúra? A legtöbb ember nem igazán érti ezt az aspektust. Néhányan közületek talán teljesen tanácstalanok: „Miért beszélsz ettől a ponttól kiindulva a pozitív dolgokról?” Sok makroszkopikus dolog eredendően sok elvont alkotóelemmel rendelkezik. Bár még nem értitek ezt az aspektust, ha figyelmesen hallgattok, meg fogjátok érteni.

Beszéljünk először a keleti kultúráról. Mit értékel a keleti kultúra? Mi a lényege? Milyen hatással van az emberekre? Melyek a keleti kultúra fő jellemzői, amelyeket személyesen éreztél, vagy amelyeket láttál, megértettél, illetve felismertél és amelyekről tanultál a neki való hosszú távú kitettség finom hatása révén? Amikor kultúráról beszélünk, az kapcsolatban áll a neveléssel. Legyen az a családtól, az iskolázástól vagy a társadalomtól származó nevelés, az összes a kultúrához kapcsolódik; összefüggésben áll egy nemzet vagy egy bizonyos embercsoport nevelésével. A nevelés egy kulturális hátteret teremt – ez bizonyos. Tudjátok, milyen nevelést értékel a keleti kultúra? (A keleti kultúra nagy hangsúlyt fektet a hagyományra.) Nos, mi a hagyomány lényege? A „hagyomány” egy fogalom. Mi az e fogalomban foglalt konkrét tartalom? Az arra vonatkozó követelmények, hogy miként kell gondolkodnod, mit kell tenned, valamint milyen irányba és milyen cél felé kell viselned magad. Ez a nevelésének konkrét lényege. A keleti társadalom által értékelt nevelés társadalmi erkölcsi nevelés, és ennek a társadalmi erkölcsi nevelésnek is megvan a konkrét tartalma. A keleti társadalomban népszerűsített egyik ideológiai irányzat például az észérvek felhasználása mások meggyőzésére. Ez egy közülük? (Igen.) Aztán ott van még az udvariasság az erőszak előtt, az udvariasságból történő engedés másoknak, valamint az, hogy „egy miniszterelnök szíve elég nagy ahhoz, hogy hajózni lehessen benne”. És ott van még az, hogy „a harmónia kincs; a türelem drágakő”, valamint, hogy „kompromisszummal könnyebb megoldani a konfliktusokat”. Mi más? „A bosszú hidegen tálalva a legédesebb”, „amíg élsz, remélsz”, „egy nagy ember tudja, mikor kell engedni és mikor kell érvényesülnie”, valamint, hogy „egy igazi ember ambíciója messzemenő”. Mi más? (Számít az, hogy „a gyermeki kötelességtudat olyan erény, amely minden mást felülmúl”?) Az is számít. És ott van még az, hogy „micsoda öröm, ha egy barát messziről jön”, ami a vendégszeretetre vonatkozik. Mi még? („Egy barátért bevállalnék egy golyót” és „ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”.) A hatás, amelyet a keleti nevelés mindezen eszméi elérni hivatottak, az, hogy az emberek értékeljék a társadalmi erkölcsöket; ezek az eszmék tanítják meg az embereknek, hogy a társadalomban milyen illemszabályokat tartsanak be, valamint késztetik az embereket arra, hogy egy ember jellemének szimbólumaként kezeljék ezt az úgynevezett etikettet. A keleti nevelés ezeket a dolgokat használja fel az emberek viselkedésének szabályozására. Ha egy ember meg akarja vetni a lábát a társadalomban, először arról kell gondoskodnia, hogy mindenben elnyerje mások csodálatát, nagyrabecsülését és tiszteletét. Valaki csak akkor tekinthető igazán jó embernek, ha egy olyan erkölcsi jellemre tesz szert, amelyben megvannak az emberi mivolt e minőségei. Miután efféle nevelésben részesültek, az emberek az úgynevezett erkölcsi jellemről alkotott ezen eszmék segítségével szabnak korlátokat maguknak, igyekezvén megfelelni ezeknek a követelményeknek. Ez a keleti nevelés arra tanítja az embereket, hogy külsőleg tartsák be az illemszabályokat, hogy udvarias, jó modorú, nemes erkölcsi jellemű embereknek tűnjenek fel. Ami azt illeti, hogy az emberek belül mit gondolnak: bármilyen emberi mivoltot jellemző szükségletekkel, kívánságokkal, sőt akár ambíciókkal és vágyakkal is rendelkeznek, azokat mind el kell nyomni és mélyen eltemetni a szívükben, hogy le ne lepleződjenek. Korábban elég sokat beszéltünk a keleti nevelés ezen aspektusáról. Milyen természetűek ezek az ideológiai nevelési eszmék? Megfelelnek az emberi mivolt szükségleteinek? Megfelelnek az emberi mivolt lényegének? (Nem.) Pontosan azért, mert a keleti társadalmi erkölcsi nevelés hatása alatt állók által megélt és felfedett viselkedés teljességgel ellentétes az emberek lényegével és az emberi mivoltuk szükségleteivel, ez tökéletesen igazol egy szempontot: a keleti társadalmi erkölcsi nevelés által hirdetett különféle eszmék ellentmondanak az emberek tényleges helyzetének és annak, ami valójában az emberi mivoltukban létezik. Ezt a társadalmi erkölcsi nevelést az hívta életre a keleti társadalomban, hogy elfedjék az emberek valódi problémáit, valamint, hogy tiszteletreméltóbban élhessenek a társadalomban, nemesebbnek és mások elismerésére méltóbbnak tűnjenek. Ezért azt kell mondanunk, hogy egy efféle kontextusban a nevelés látszatnevelés. Ennek a látszatnevelésnek a lényege, illetve elérni kívánt hatása az, hogy minden embert arra intsen, hogy ne leplezze le a valódi arcát mások előtt – a jellemétől és a hátterétől függetlenül tanulja meg álcázni és elfedni magát, hogy mások előtt több méltóságnak és tiszteletnek örvendhessen, önbecsüléssel élhessen és oly módon élhessen, amivel csodálatot és elismerést vív ki magának.

Mit tanultak a keleti emberek a keleti látszatnevelés összefüggésében? Megtanultak elfojtani és tűrni. A keleti ideológiai oktatás kitermelt egy bizonyos minőséget a keleti emberek emberi mivoltán belül, és ennek a minőségnek – akár gondolati szinten, akár viselkedés szempontjából nézzük – az a következménye, hogy neki köszönhetően az emberek megtanulják, hogyan kell elfojtani és tűrni. Konkrétan, az embereknek mindenféle társadalmi korban, mindenféle uralkodó osztály alatt és mindenféle létkörnyezetben meg kell tanulniuk, hogyan fojtsanak el és tűrjenek, és ne fedjék fel a valódi érzelmeiket és gondolataikat, amikor mindenféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal találkoznak. Amikor „elfojtásnak és tűrésnek” nevezzük, szépen fogalmazunk; ez valójában színlelés. És mit használnak fel az emberek ehhez a színleléshez? A keleti társadalmi erkölcsi nevelésből, illetve a keleti kultúrából merített különféle gondolatokat, nézőpontokat, magaviseleti taktikákat és világi ügyekre vonatkozó filozófiákat használják fel a maguk álcázására, hogy kívülről udvarias, jó modorú, tisztességes és méltóságteljes nemes erkölcsi jellemmel bíró embereknek tűnjenek fel, akik képesek kivívni mások nagyrabecsülését, elismerését és csodálatát. Így befolyásolja a keleti társadalmi erkölcsi nevelés az embereket; a fő hatása az, hogy az emberek végül megtanulnak elfojtani és tűrni. Az „elfojtás és tűrés” fogalma magában foglalja az arra való késztetést, hogy az emberek mindent elviseljenek, észérvek segítségével győzzenek meg másokat, valamint udvariasak legyenek, mielőtt erőszakhoz folyamodnak az emberekkel való foglalkozás során, a lehető legnagyobb kedvességgel igyekezve bánni másokkal. Olyan ez, mintha különösképp nagylelkűek lennének, jóindulatú és toleráns szívük lenne; különösen nagyszerűnek és nemesnek álcázzák magukat, sőt mindenre az emberi erkölcsösség magaslatáról tekintenek le. Ezért ezen a keleti kulturális kontextuson belül a keleti emberek kulturális életét alapvetően átitatják ezek az elgondolások és eszmék. Ez a kultúra ugyanakkor a következő nemzedék állandó kondicionálására és befolyásolására is használatos. Filmekben és televíziós drámákban például gyakran népszerűsítenek bizonyos eszméket, amelyek közül az egyik a következő: „a nagy, lovagias hősök megteszik a magukét a hazájukért és népükért”. Milyen kép él az emberek fejében a nagy, lovagias hősről? A harcművészetről szóló filmekben azt látod, hogy a legtöbb nagy, lovagias hős délceg és kifinomult, bambuszkalapot visel, oldalán karddal vagy szablyával. Szenvtelenek és önzetlenek, szívükön viselik a világot, a köznépet és minden élőlényt, valamint jártukban-keltükben védelmezik az igazságot, jó dolgokat tesznek és érdemeket gyűjtenek. Amikor igazságtalansággal találkoznak, kivonják a kardjukat, hogy segítsenek, és cselekszenek, amikor az szükséges. Ez a kép él az emberek fejében a nagy, lovagias hősről, és ezt az értéket képviselik az ilyen alakok az emberek fejében. A filmek és a televíziós drámák azért teremtenek ehhez hasonló szereplőket, hogy minden keleti ember szívében ilyen vágyakozás éljen a társadalom és az emberiség iránt. Az után sóvárognak, hogy létezzenek ilyen emberek a társadalomban és az életben, hogy nekik maguknak ne kelljen tovább elfojtani és tűrni, és többé ne kösse és béklyózza meg őket ez a társadalmi kultúra. Pontosan azért formálnak folyamatosan ilyen szereplőket bizonyos irodalmi és művészeti alkotásokban, mert az embereknek ilyen igényük van. Ez a kulturális propaganda igényeit, valamint a közönség igényeit is szolgálja. A köznép túlságosan régóta és túlságosan fájdalmasan fojt el és tűr a társadalomban; szüksége van egy kivezető nyílásra, de nincs neki. Csak az ezekben az irodalmi és művészeti alkotásokban teremtett hősi alakokban és nagy, lovagias hősökben találhatnak megelégedést. Ezért a közönség elfogadja és dicséri ezeket a filmeket és televíziós alkotásokat, valamint ezeket a szereplőket. Amikor a közönség azt látja, hogy ezeknek a nagy, lovagias hősöknek az igazságos tettei a filmekben és a televíziós drámákban – vagy a tetteik, amint kardjukat kivonva segítenek, amikor igazságtalansággal találkoznak – tökéletesen megfelelnek a lelki szükségleteiknek, mind tapsolnak és éljeneznek, a következőt kiabálva: „Megérdemled! Ez jár a gonosztettedért! Ez jár azért, amiért ártottál az embereknek!” Az éljenzésük abbéli fájdalmukat tükrözi, hogy el kell fojtaniuk és tűrniük kell, amit a keleti emberek a mindennapi életükben tapasztalnak, valamint a társadalomtól és az uralkodó osztálytól elviselt nehéz, sokrétű nyomást és súlyos kárt tükrözi. Ezért a köznép szívből üdvözli az ilyen szórakoztató műveket, valamint helyesli őket és vágyakozik rájuk.

A keleti emberek emberi mivolta és gondolkodása épp azért torzult el nagy mértékben, mert a keleti társadalmi erkölcsi nevelés által előidézett elfojtás és tűrés a lehető legnagyobb mértékben megkötötte és korlátozta őket a gondolkodásuk és az emberi mivoltuk tekintetében. Hogyan nyilvánul meg ez a torzulás? Abban a tényben nyilvánul meg, hogy mindenki gyűlöletet táplál a tisztviselőkkel és a gazdagokkal szemben; amikor valami igazságtalan dolgot látnak, belül gyűlöletet éreznek, és azonnal az uralkodó osztállyal vagy a gazdagokkal hozzák összefüggésbe ezt, és úgy érzik, hogy minden fájdalmukat ők okozzák. Ez egy aspektus. Emellett, mivel a keleti társadalmi erkölcsi nevelés elfojtó és tűrő jellemet alakít az emberekben, a keleti emberek gondolatai nagy mértékben kötöttek és leláncoltak. A nyugatiakhoz képest a keleti emberek nehezen érik el a független gondolkodást vagy a gondolati szabadságot a gondolkodás szintjén; nevezetesen képtelenek szabadon, autonóm és független módon gondolkodni és érvelni. Ezért a Kelet társadalmi környezetében a gyermekektől kezdve a felnőttekig mindenki szolgai minőséggel bír; nehezére esik önállóan gondolkodni egy problémáról vagy önállóan elvégezni egy feladatot alapelvek és tervek szerint. Egy másik aspektus az, hogy a keleti emberek elfojtása és tűrése ellenségessé teszi őket a társadalommal, az emberiséggel és minden társadalmi réteggel szemben. Ez azt is eredményezte, hogy az emberi mivoltukban egy meglehetősen simlis tulajdonság alakult ki, ami egyfajta hitványságként összegezhető. Mivel ez a világ annyira igazságtalan, az embereknek különféle nyomásokat és kötelezettségeket kell elviselniük a társadalomtól, a munkakörnyezetüktől és a családjuktól, ez pedig azt eredményezi, hogy az emberi mivoltuk normális szükségleteit – a normális érzelmi és fizikai szükségleteiket – nem megfelelően, illetve méltányosan kezelik. Ezért mindenki egy komolytalan, cinikus vagy életunt attitűddel áll az életéhez. Ennek a hozzáállásnak köszönhetően a keleti emberek úgy érzik, hogy az élet reménysége nagyon csekély; alig éreznek bármiféle életkedvet, és semmit sem csinálnak szívvel. Ily módon egy ravasz és simlis attitűdöt alakítanak ki a világ kezelését illetően, ez a ravaszság és simlisség pedig „hitványságként” összegezhető. Mire utal ez a „hitványság”? Egy komolytalan hozzáállásra mindenben, amit az ember tesz. Egyesek például úgy állnak a kötelességük végzéséhez, hogy tetszésük szerint cselekednek – ha van kedvük csinálni valamit, csinálnak belőle egy kicsit; ha nincs hozzá kedvük, akkor nem. Amikor a munkájuk csak egy kis nyomással is együtt jár, siránkoznak, hogy milyen nehéz, és pihenni akarnak. Ha beszélgetsz velük az igazságról és megmondod nekik, hogy így késleltetni fogják a munkát, ezt mondják: „Mindegy. Épp most pihenni van kedvem. Szórakozni akarok egy kicsit!” Nem állnak komolyan és felelősségteljesen semmihez, amit csinálnak. Akár a munkáról, a mindennapi életükről vagy akár az egész életükről és a hitükről van szó, zavarodottak, nem veszik komolyan a dolgokat, és könnyelműen viszonyulnak. Akárhová mennek, egyenesen be akarnak rontani. Ha falnak ütköznek, egyáltalán nem zavarja őket; nem bírják elviselni, ha szabályozzák őket, és a szabadság élvezetére vágyakoznak. Ha szabadon engedik őket, meggondolatlanul követnek el gaztetteket; ha elveszítik a szabadságukat, mindenkire és mindenre panaszkodnak. Ilyen a hozzáállásuk. Hát nem hitványság ez? (De igen.) Ez az az egyedi jellem, amelyet a keleti emberek kialakítottak a Kelet társadalmi környezetében. Vannak, akik szintén elfojtanak és tűrnek; bármit képesek elviselni, és nagyon hosszú időn át képesek erre. Rendkívüli tűrőképességgel és ellenállóképességgel bírnak, bármilyen nehézséget el tudnak viselni, bármilyen környezetben képesek túlélni, bármilyen környezetben tudnak mosolyogni, és éjszaka, amikor eljön az alvás ideje, így is el tudnak aludni, egyetlen könnyet sem ejtve. Amikor például árvíz van, és egyesek otthona, földjei és állatállományai mind alámerülnek, nem tűnik úgy, hogy nagyon szenvednének. Eltökélten arra koncentrálnak, hogy értékes dolgokat szedjenek össze az árvízben, azt tervezve, hogy egycsapásra meggazdagodnak. Mások figyelmeztetik őket: „Nem biztonságos kockára tenni az életed azzal, hogy így összeszedsz dolgokat!” A válaszuk: „Egy árvíz tökéletes alkalom a meggazdagodásra. Ritkán adódik ilyen lehetőség!” Mások ezt mondják: „A földjeinket elárasztotta a víz, elmosta a gabonánkat, a kormány semmilyen segélyt nem nyújt, és senki sem jön, hogy segítsen. Hogy fogunk megélni? Túlságosan nehéz az élet ezen a világon. Akár meg is halhatunk!” Ők azonban így szólnak: „Amikor a katasztrófa lecsap, magadra kell hagyatkoznod. A Menny mindig hagy kiutat az ember számára. Egy árvíz remek alkalom a meggazdagodásra. Tőke nélküli, óriási nyereséggel járó üzlet. Még ha el is veszítettünk néhány dolgot, majd összeszedünk pár másikat – ez szépen pótolja a veszteségeket, és még egy kis nyereségre is szert tehetünk!” Látod, a normális emberek fájdalmat éreznek, amikor katasztrófa sújt le és veszteségeket szenvednek, a keleti emberek körében azonban efféle „hősi alakok” vannak – nem számít, milyen csapás éri őket, képesek úszni az árral, sőt még a meggazdagodásra is találnak lehetőségeket. Nem csüggednek és gyötrődnek, és még ha a kormány nem is nyújt segélyt vagy nem oldja meg a problémáikat, nem érdekli őket. Olyan, mintha annyi csapást éltek volna már át, hogy egyszerűen hozzászoktak. Hát nem ilyen a kínai társadalom? Tehát, tekintettel az efféle nevelésre a kínai társadalomban, az emberek által a szabadidejükben fogyasztott irodalmi és művészeti alkotások, illetve a pihenésük módozatai többségükben az önmarcangolás és az önirónia formáját öltik. Így szórakoznak a kínai emberek, és így találnak egy kis felszabadulást a szívükben uralkodó elfojtásból. Ezután azonban a mindennapi életben ugyanúgy folytatják a színlelést, valamint az elfojtást és a tűrést, mint annak előtte. Bárhogyan is bánik velük a kormány, a közemberek már hozzászoktak az effajta bánásmódhoz. Amíg nem éheznek, elégedettek; a közelgő halál fenyegetése hiányában nem gondolnak lázadásra. A köznép beletörődött az ilyesmikbe: „a rossz élet jobb, mint a jó halál; a Menny mindig hagy kiutat az ember számára. Egyszerűen éljünk így! Emberi jogok? Demokrácia? Ezek szertelen vágyak. Mi, kínai emberek erre a nyomorúságos sorsra születtünk. Amíg életben maradhatunk, az épp elég jó!” Hát nem a végletekig menő együgyűség és tompaság ez? Maradt ezeknek bármennyi emberi méltóságuk? (Nem.) Ez egy szánalmas tényállás.

A Keleten született irodalmi és művészeti alkotások nagyon különböznek a nyugatiaktól abban, amit tükröznek és hirdetnek. Bár a keleti irodalmi és művészeti alkotások igenis tükröznek néhány társadalmi igazságtalanságot, a rendezők, illetve a forgatókönyvírók valójában nem ezt a gondolkodást akarják hirdetni, és ezt nem a közönség egyes igényeinek kielégítése érdekében teszik. Mit hirdetnek valójában ezekben a művekben? Továbbra is a keleti társadalmi erkölcsi nevelést. Ennek a fő megnyilvánulásai a hazafias érzelmek, amelyek azt hirdetik, hogy az emberek szeressék a hazájukat, törődjenek az országgal és az emberekkel, legyenek „valódi férfiak messzemenő ambíciókkal”, vonják ki a kardjukat, hogy segítsenek, amikor igazságtalansággal találkoznak és egy barátért vállaljanak be egy golyót. Mi mást hirdetnek még? „Kompromisszummal könnyebb megoldani a konfliktusokat” és „a bosszú hidegen tálalva a legédesebb”. Az általuk pártolt emberi mivolt valójában üres; csupán emberi képzelődések és következtetések. Kizárólag az uralkodó osztály rendszerének stabilitása érdekében hirdetik őket, hogy az emberek örökre igavonó állatokként gályázzanak az uralkodó osztályért, a legkisebb ellenállás nélkül. Ezeket az üres eszméket az emberek eltompítására és félrevezetésére használják, kielégítve a szórakozás iránti igényüket és a szívük átmeneti szükségleteit. Mit hirdetnek például a harcművészetekről szóló regényekben, illetve filmekben és televíziós drámákban? A lovagias szellemet, a nagy, lovagias hőssé válást, aki kirabolja a gazdagokat, hogy segítsen a szegényeknek, és kivonja a kardját, hogy mások segítségére siessen. Az úgynevezett nagy, lovagias hőst az alábbi szólás testesíti meg: „A nagy, lovagias hősök megteszik a magukét a hazájukért és a népükért”. A lovagias szellem népszerűsítése arra készteti a hétköznapi embereket, hogy ne csak dicsérjék az ilyen szereplőket, hanem vágyakozzanak és törekedjenek is arra, hogy ilyen emberré váljanak. Mi mást hirdetnek a keleti irodalmi és művészeti alkotások? A hősiességet hirdetik: fáradozni és szívet-lelket kimeríteni az országért, a nemzetért és egy terület, valamint az ott élő emberek jólétéért, valamint a feláldozni a fiatalságot és az életet a nemzet nagy ügyéért. Röviden: a keleti – és különösen a kínai – társadalmi környezetben született harcművészetet űző személyiségek eme életrajzai és legendái, legyenek azok hagyományosak vagy modernek, illetve kitaláltak vagy valós történelmi alakokon és eseményeken alapulók, mind arra tanítják az embereket, hogy önzetlenségre és önmegtagadásra törekedjenek. Mind ezt választják témájuknak és a nevelésük velejének, azt a célt elérendő, hogy az emberek nemes társadalmi erkölcsökkel rendelkezzenek. Az önzetlenség és az önmegtagadás én-nélküliséget jelent; azt hirdetik, hogy a nagyobb én előbbre való a kisebb énnél, hogy az ember hazája előbbre való a családjánál, és hogy az embernek csak így lehet jó élete. Ezt a fajta gondolkodást plántálják az emberekbe. Nevezetesen, arra tanítanak, hogy ne légy önző, hogy ne csak magadra gondolj, hogy ne hozz áldozatokat, illetve ne tégy erőfeszítéseket a saját életedért, a saját túlélésedért vagy bármi veled kapcsolatos dologért, és még csak ne is küzdj ezekért a dolgokért semmilyen módon. Ehelyett fel kell áldoznod magad és közre kell működnöd a hazádért, a társadalomért, az emberiségért és a nemzet nagy ügyéért. Ezeket a tanításokat együttesen látszatnevelésnek hívják. Ez az úgynevezett látszatnevelés valószerűtlen és nem felel meg az emberi mivolt szükségleteinek; azon az alapon, hogy megfoszt az emberek emberi mivoltával járó szükségletektől, a veleszületett ösztöneiktől és az alapvető túléléshez való joguktól, arra ösztönzi az embereket, hogy értelmetlen áldozatokat hozzanak az országért és a nemzetért, egy üres, tartalmatlan ügyért. Az önfeláldozás ezen erénye teljességgel olyasmi, amit a keleti társadalom plántált erőszakkal az emberek emberi mivoltába. Az „erőszakkal beleplántált” azt jelenti, hogy ez nem olyasmi, ami spontán ered az emberi mivoltból, nem az emberi mivolt veleszületett ösztöneivel együtt járó dolog, nem olyasmi, amit a veleszületett ösztönök el tudnak érni, és nem olyasmi, amit az ember szabad akarata vagy szubjektív akarata elérni vágyik. Inkább olyasmi, amit az uralkodó osztály vagy a szociológusok erőszakkal plántálnak az emberek elméjébe, félrevezetve vagy arra kényszerítve őket, hogy elfogadják ezeket a társadalmi kötelezettségeket és felelősségeket, majd az úgynevezett „nemes erkölcsi jellem” nagy zászlaja alatt nevelik őket, és nem marad erejük a kiszabaduláshoz, valamint túlságosan félnek ahhoz, hogy megpróbálják. Ez azért van, mert ha mégis kiszabadulsz ebből a nevelésből vagy áttörsz rajta, ha nem fogadod el ezt a nevelést, akkor a teljes társadalom és az egész nemzet ellensége vagy – borzalmasan lázadó, nem emberi lény, egy csodabogár vagy, és egy olyan életkörülménnyel kell szembenézz, amelyben elszigetelt vagy. Ezért még ha némi elégedetlenséget is éreznek az emberek a szívükben, még ha gyűlölik is ezt a társadalmat és ezt a fajta nevelést, sem az erejük, sem a bátorságuk nincs meg ahhoz, hogy kiszabaduljanak belőle, nemhogy ahhoz lenne bátorságuk, hogy „nemet” mondjanak rá. Csak vigyorogni tudnak és elviselni – erőtlenek az ellenálláshoz, és csak némán tűrhetnek. Ha nem tűrsz, akkor a társadalom széles körben meg fog bélyegezni és mellőzni fog téged; kis körben pedig a családod és a szeretteid fognak mellőzni, eltávolodnak tőled és elszigetelnek, sőt még el is ítélnek azért, mert borzasztóan lázadó vagy. Nézzünk egy példát. Gyermekkorodban például tegyük fel, hogy a szüleid ezt tanították neked: „Amikor elmész hazulról és idősekkel találkozol, köszönnöd kell nekik. A nálunk fiatalabbakat szólítsd „bácsinak” és „néninek”, az időseket pedig „nagyapónak” és „nagyanyónak”. Amikor valaki ad neked valamit, meg kell köszönnöd. Ha egy másik gyerek megüt, el kell viselned; csak akkor vágj vissza, ha már tényleg nem bírod tovább. A lehető legnagyobb önuralmat kell tanúsítanod.” És egy napon elmentél otthonról és láttál valakit, de mivel szégyenlős voltál, nem merted üdvözölni. A szüleid úgy érezték, hogy szégyenben maradtak, ezért amikor hazaértél, megfegyelmeztek, és attól kezdve gyorsan köszöntél, amikor megláttál valakit. A verést elkerülendő, függetlenül attól, hogy mennyire kínosan érezted magad vagy mennyire vonakodtál legbelül, akkor is akaratod ellenére üdvözölnöd kellett az embereket. Ha az ember ilyen környezetben nő fel, nincs más választása, mint hogy mindent elviseljen. Még egy ilyen kis dologban is így kell viselkedned; akár otthon, akár odakinn a társadalomban, nincs más választásod. Ha kényelmetlenül érzed magad és egyszer végre meg akarod makacsolni magad, és nem érdekel, hogy a társadalom megbélyegez – még a családod és a szüleid is kioktatnak és megfeddnek majd. Miután felnősz, rájössz, hogy az emberek üdvözlése a tekintélyed megőrzése és annak érdekében történik, hogy könnyebben megvesd a lábad a társadalomban. Amikor azonban gyermek voltál, nem tudtad felfogni ezt, ennek ellenére így kellett viselkedned. Ha nem tetted volna, megfegyelmeztek volna, sőt a szüleid időnként még meg is szidtak vagy meg is vertek volna mások előtt, amit egész életedben nem felejtenél el. A tágabb társadalmi összefüggésben ezért csak elfogadhatod ezt az úgynevezett „nemes erkölcsi jellemre” való nevelést. Függetlenül attól, hogy milyen következményekkel jár az elfogadása, függetlenül attól, hogy végső soron hogyan befolyásolja az emberi mivoltodat, és függetlenül attól a jellemtől, illetve az emberi mivolt minőségeitől, amelyek emiatt kialakulnak benned – végül egyedül neked kell majd viselned ezeket a következményeket.

Az emberi mivolt azon sajátossága, amelyet a keleti emberek a keleti társadalomban kapott nevelés hatására alakítanak ki, az elfojtás és a tűrés. Ezen elfojtás és tűrés mögött valójában sok olyan konkrét gondolat, nézőpont, magaviseleti mód, valamint a mindenféle dolgokhoz való különféle hozzáállás rejlik, amelyek a keleti társadalmi erkölcsi nevelésben megtalálhatók. Ilyen a keleti társadalom. Hasonlóképp a nyugati társadalomnak is megvan a maga mainstream kulturális nevelése, amely révén a nyugati emberekben is kialakulnak az emberi mivolthoz tartozó megfelelő sajátosságok. Nos, mi ez a mainstream nyugati kulturális nevelés? Főként az autonómiát és függetlenséget értékeli. Ez eltér a keleti társadalomban fennálló helyzettől, ami azt követeli az emberektől, hogy feláldozzák magukat és közreműködjenek a hazáért és a társadalomért, a személyes életükhöz nem kapcsolódó dolgokat végezve. Ezzel szemben az, amit a nyugati társadalom tanít az embereknek, épp ellentéte annak, amit a keleti társadalom megkövetel tőlük. A nyugati társadalom nem követeli meg tőled, hogy bármivel is hozzájárulj a társadalomhoz, az emberiséghez vagy a nemzet nagy ügyéhez; a nyugati nevelés veleje az, hogy arra késztessen, hogy önállóan gondolkodj, tanuld meg kezelni a saját problémáidat és ne okozz gondot másoknak, a társadalomnak vagy az államnak. Önálló jogokat, önálló személyes teret és önálló teret ad neked a gondolkodáshoz, valamint az önálló gondolkodási képességedet és abbéli képességedet műveli, hogy önállóan gondolkodj a problémákról és kezeld azokat. Neked kell megoldanod a saját problémáidat; függetlennek, autonómnak és önállónak kell lenned. A Nyugat az ideológiai nevelés ilyen kulturális hátterével rendelkezik, és ennek a kulturális háttérnek a fényében a nyugati emberek is kialakítják az emberi mivolt bizonyos sajátosságait, amelyek összefüggésben állnak a nevelési ideológiájuk velejével. A keleti emberek a keleti társadalmi erkölcsi nevelés hátterében alakították ki a Kelet nevelési és kulturális jellegzetességeit. Mivel a nyugati emberek a nyugati társadalom nevelési sajátosságát hordozzák, az ehhez a sajátossághoz kapcsolódó lényeggel is rendelkeznek. A nyugati emberek birtokában lévő nevelési sajátosság lényege valójában különbözik a keleti emberek birtokában lévő nevelési sajátosságtól. Az a nevelési sajátosság, amellyel a keleti emberek bírnak, egy látszatnevelés, míg az, amellyel a nyugati emberek bírnak, az önzésre nevelés. A nyugati nevelés minden témája arra tanítja az embereket, hogy legyenek önállóak és autonómok, hogy gondolják át a saját problémáikat, valamint kezeljék és intézzék a saját ügyeiket. A nyugati nevelés ezért az önzésre nevelés sajátosságával rendelkezik. Ez az önzésre nevelés teljességgel különbözik a keleti neveléstől; másféle minőség. Ez a minőség arra készteti a nyugati embereket, hogy a személyes önálló teret; a szubjektív akaratot, gondolkodást, gondolatokat, nézőpontokat és eszméket; a saját jogaikat, az aktuális életkörülményeiket, valamint az aktuális hangulatukat és érzelmeiket helyezzék előtérbe. Sem más dolgoknak, sem bármilyen társadalmi vagy családi felelősségnek nem kell sok figyelmet szentelniük. Először a saját problémáikban kell eligazodniuk, kezelniük kell az érzelmeiket, valamint a saját sürgős ügyeiket kell megoldaniuk, és minden más csak ezután jön. A keleti nevelés elfojtásra és tűrésre tanította a keleti embereket, míg a nyugati nevelés a jogaik védelmére tanította a nyugati embereket. A nyugati és a keleti emberek ebben teljesen mások. Amikor a keleti emberek találkoznak valamivel, egyszerűen kitartóan tűrik. Amikor már tényleg nem bírják tovább elviselni, ezt mondják maguknak: „A rossz élet jobb, mint a jó halál. Az életben maradáshoz tűrnöd kell.” A keleti emberek elfojtásával és tűrésével szemben a nyugati embereknek más a sajátossága: az autonómiára és az önállóságra való társadalmi nevelésük révén megtanulták védeni a jogaikat. A keleti emberek elfojtásához és tűréséhez képest nincs-e bizonyos mértékig több önbecsülés és méltóság abban, ahogyan a nyugatiak védelmezik a jogaikat? Nevezetesen, egy kicsit több cselekvéssel jár, nem igaz? (De igen.) Az ember jogainak védelme egy abszolút alapvető eszme; azt jelenti, hogy az ember megteszi a szükséges lépéseket az alapvető emberi jogainak védelme érdekében, ami magában foglalja a hithez való jogot, az élethez való jogot, a szólásszabadságot és így tovább. Természetesen főként mire vonatkozik ez az alapvető jogvédelem? Arra vonatkozik, hogy az embereknek van egy önálló terük a gondolkodásra, képesek szabadon és függetlenül mérlegelni kérdéseket, anélkül, hogy bármilyen társadalmi környezet vagy a környező emberek, események és dolgok befolyásolnák vagy felügyelnék őket. Függetlenül attól, hogy az embernek a kérdések mérlegelése során felmerülő nézőpontjai helyesek vagy helytelenek, vagy hogy helytálló-e az ember gondolkodásmódja, a legtöbbet az autonómia és a szabadság elérése számít. Röviden, a nyugati emberek szabad társadalmakban élnek, és a nyugati társadalmi nevelés kulturális kontextusában az elméjük nagyon aktív és gyakran van a szabadság állapotában. Ezért a keleti társadalom népeihez képest a nyugati emberek merészebb gondolkodásúak, hajlandóbbak gondolkodni és jártasabbak a gondolkodásban, míg a keleti emberek gondolkodása a legtöbbször gátolt, sablonos, illetve elfojtott. Normális körülmények között a nyugati emberek elméje szabad, aktív és hajlandó problémákról gondolkodni. Illetlenül fogalmazva készebbek furcsa és szokatlan dolgokon töprengeni, egészen odáig, hogy elvesszenek a részletekben. Ez az emberi mivolt azon sajátosságainak megnyilvánulása, amelyeket a nyugati társadalmi nevelés berkeiben alakítanak ki, az emberi mivolt e megnyilvánulása pedig haladóbb, mint a keletieké. Egyrészről védelmezik az élethez való jogukat, másrészről pedig azokat a különféle nézőpontokat is védelmezik, amelyek a szabad gondolkodásukból fakadnak. Következésképp a nyugati irodalmi alkotásokban, illetve a nyugati művészeti életben és szórakoztatóiparban megjelenő eszmék, nézőpontok és művészeti formák változatosak és széles körűek. Az egész emberiség irodalmi művei és szórakoztatóipara körében a nyugati emberek viszonylag szabadok és avantgárdok, az emberek pedig nagy mértékben inspirálódhatnak és nyerhetnek belőlük. Nézzétek meg – milyen eszméket hirdetnek egyes keleti irodalmi és művészeti alkotások? A hazafiságot, a család szeretetét, a szülők iránti szeretetet és így tovább. Ezek mind a keleti társadalmi erkölcsi nevelésben megtalálható dolgok, illetve a keleti kultúra velejének részét képezik. Mivel a nyugati kultúra szabad és autonóm teret biztosított a nyugati emberek gondolkodásának, az emberi mivoltnak ezt a sajátosságát alakította ki bennük és felruházta őket ezzel a gondolati szabadsággal, a nyugati emberek irodalmi és a művészeti életében a keletiekénél több szellemi tartalom foglaltatik, ugyanakkor a gondolati körük is szélesebb. Látod, a keleti emberek gondolati köre, illetve az irodalmi és a művészeti életükben kifejezett és hirdetett eszmék nagyon korlátozottak, szűkek és behatároltak, míg a nyugati emberek irodalmi és művészeti életében feltűnő különféle témák meglehetősen sokfélék és mentesek a kormányzati korlátozásoktól. Ezek közül néhány téma a kormány által egy adott időszakban bevezetett bizonyos törvényről szóló elmélkedés az emberek emberi mivolta tekintetében, illetve arról a hatásról szóló elmélkedés, amelyet az társadalomra, vagy akár egy egyén életére és családjára gyakorol. Mások az iskolázásról és az emberi jogokról, valamint különféle egyéb kérdésekről szóló elmélkedések, mint például a mindenféle társadalmi osztályba tartozó emberek – a bevándorlókkal együtt – körében folytatott eszmecserék a faji megkülönböztetésről és a különböző bőrszínű emberek közötti kapcsolatokról. Ebből látható, hogy a nyugati irodalmi és művészeti alkotásokban mérlegelt különféle témák köre meglehetősen széles, mint ahogyan az érintett különféle eszmék és nézőpontok köre is. Még az egyes rendfenntartó szervek által a tágabb jogi keretek között alkalmazott módszerek és eszközök okozta társadalmi hatásokat is tükrözik, a lakosságra nehezedő különféle pszichológiai terhek, illetve az emberek életére gyakorolt különféle következményes hatások mellett. Ezek mind a különféle nyugati irodalmi és művészeti alkotásokban bemutatott eszmék és nézőpontok. Egyrészt a nyugati kulturális kontextusban hirdetett gondolatok; másrészt olyan gondolatok és nézőpontok, amelyek azért tűnnek fel, mert a nyugati kulturális nevelés kontextusán belül az emberek szabadon gondolkodhatnak. Röviden: a nyugati emberek által az irodalmi és művészeti alkotásaikban bemutatott különféle eszmék, valamint a nyugati emberek arra vonatkozó gondolatai, nézőpontjai, világi ügyekre vonatkozó filozófiái és attitűdjei a különböző társadalmi osztályok és különféle ágazatok körében, hogy miként kezelnek mindenféle dolgot, teljesen mások, mint a keleti emberekéi. Íme egy egyszerű példa: Keleten, amikor egy munkavállaló egy cégnek dolgozik, a megélhetése a főnökétől származik, ezért mindent meg kell tennie, amit a főnöke mond neki. Még ha arra kérik is, hogy végezzen néhány házimunkát a főnökének, például, hogy menjen el a gyermekeiért vagy vásároljon élelmiszert, tökéletesen engedelmesnek kell lennie, és nem meri megtagadni azt. Még a szabadidejében is rendelkezésre kell állnia. A főnöke kiszolgálója, alattvalója és rabszolgája. Így fest a munkavállaló és a főnök közötti felettes-beosztott viszony Keleten. Lehet, hogy az alkalmazott kényelmetlenül érzi magát, feldúlt és vonakodik, ám nincs választása – csak tűrhet. A főnökéről van szó, aki a megélhetését biztosítja, ezért csakis kiszolgáltathatja magát neki. Valójában nem számít, hogyan használja ki az alkalmazottait egy főnök, és nem számít, mennyire észszerűtlenek a tettei, az alkalmazottak csak tűrhetik; nincs módjuk kiszabadulni ebből a helyzetből. Egyes keleti országokban talán vannak munkaügyi törvények is, amelyeknek az a célja, hogy óvják minden egyes polgár törvényes jogait és érdekeit, társadalmi szinten azonban – mivel a Keltről beszélünk – egyetlen alkalmazott sem meri beperelni a főnökét, ha az megszegi a munkaügyi törvényeket. Függetlenül attól, hogy mennyire fosztják meg őket a jogaiktól vagy a főnökük mennyire használja ki őket, nem tehetnek semmit. Még a munkaügyi törvények mellett sem tudják a törvényt gyakorolni a saját jogaik és érdekeik védelme érdekében. Csak beletörődhetnek, és hagyhatják, hogy a helyzet így maradjon. A Nyugat azonban más. A munkavállaló és a főnök közötti felettes-beosztott viszony Nyugaton csak a munka szintjén és csak munkaidőben létezik. A munkán kívül nincs közöttük személyes, érzelmi kapcsolat. Ha a főnököd arra kér, hogy túlórázz, visszautasíthatod. Ha a főnököd arra kér, hogy segíts elmenni a gyermekeiért vagy az élelmiszervásárlásban, ezt mondhatod: „Nincs joga ezt kérni tőlem. Ez nem az én feladatom. Nem vagyok köteles önt szolgálni.” Nemet mondhatsz. Ha a főnököd ismételten és erőszakosan kényszerít ezekre a dolgokra, beperelheted, és a nyugati munkaügyi törvények érvényesülnek; a jog ennek megfelelően fog reagálni. A nyugati emberek megtehetik ezt és nem is félnek megtenni, a keleti emberek azonban igen. A keleti emberek elképzelései szerint meg kell tenned bármit, amire a felettesed vagy egy státusszal rendelkező, illetve elismert ember kér, és ingyenes szolgáltatásokat kell nyújtanod neki. Sőt, azt kell mondanod, hogy: „Hajlandó vagyok szolgálni önt és az életemet adni önért, és semmit sem várok cserébe. Megtiszteltetés számomra, hogy szolgálhatom!” Függetlenül attól, hogy a munkádért használnak ki vagy megfosztanak az emberi jogaidtól, el kell fogadnod, és nem követelhetsz semmiféle ellentételezést. Ha megteszed, az azt jelenti, hogy hálátlan vagy és szégyenben hagyod őket, ők pedig elégtételt fognak venni ezért. A nyugati emberek ugyanakkor mások. Ők megtanulták védelmezni a jogaikat és rendkívül hatékonyan gyakorolni ezeket a jogokat, a lehető legmesszemenőbbekig. Még ha az elnök vagy valamelyik híres személyiség nem hagy is borravalót étkezés után, panaszt tesznek – ez a munkaügyi törvények által a dolgozók számára biztosított jog. Amikor keleti emberek találkoznak ilyen helyzetekkel, nem mernek panaszkodni. Erre gondolnak: „Ő egy tisztviselő, híres ember. Megnyerhetnék én egy pert vele szemben? Még ha tényleg nyernék is, mit tennék, ha a színfalak mögött megnehezítené a dolgomat? Ha beperelném, komoly bajba kerülnék és akár az életemet is veszíthetném.” A keleti emberek ezért inkább veszteséget szenvednek, mint hogy merjenek borravalót kérni. Ezt nevezik tűrésnek. A nyugati emberek azonban mások. Ők így gondolják: „Miért kellene eltűrnöm? Nem arra születtem, hogy másokért éljem az életemet – magamért élek. Meg kell védenem a jogaimat. Megérdemlem ezt a pénzt. Nem érdekel, hogy valami híres személyiség vagy nagyágyú vagy, fizetned kell. Mindenki egyenlő. Mi jogosít fel arra, hogy ne adj borravalót? Ha nem adsz borravalót, beperellek!” És amint megkapja a borravalót, a dolog el van intézve. Ezek azok a különböző gondolatok, nézőpontok, valamint az emberek, események és dolgok kezelésének módjai, amelyek a keleti és a nyugati emberekben a maguk kulturális nevelése révén kialakultak.

A Kelet és a Nyugat különbözik a kulturális nevelésük módszerei tekintetében, valamint a nevelés konkrét tartalmában. A nevelés e különböző formái különböző emberi kultúrákat, valamint különböző etnikai csoportok emberi mivoltának sajátosságait termelték ki. Az emberi mivolt e sajátosságaival a keleti embereknek megvan a saját életmódjuk, élethelyzeteik, gondolkodásmódjuk és hozzáállásuk a világi ügyekhez, míg a nyugati embereknek is megvan a saját életmódjuk, élethelyzeteik, valamint módszereik és hozzáállásuk a világi ügyekhez. A világi ügyekhez való e két hozzáállás közül az egyik az elfojtás és a tűrés, és rendkívül visszahúzódó; a másik különös hangsúlyt fektet az emberek szubjektív akaratát és vágyait illető jogok védelmére. Az egyiket egy látszatnevelés, a másikat pedig az önzésre nevelés hívta életre. Függetlenül attól a fajta neveléstől, amelyben az emberi mivolt e sajátosságai születnek – legyen az elfojtás és tűrés, illetve az ember jogainak védelme, visszahúzódás vagy nyitottság – közülük melyek pozitív dolgok? (Akár keletiről, akár nyugatiról van szó, az emberi mivolt e sajátosságainak egyike sem pozitív dolog.) Miért mondjátok, hogy nem pozitív dolgok? Halljuk a konkrét indokaitokat. Egyikőtök sem tudja megmondani, miért, ugye? (Nem tudjuk.) Legyen bármi a kérdéses dolog, mind attól féltek, hogy mások nagyon aprólékosak lesznek a részletekkel kapcsolatban, és amikor azok, zavarodottnak érzitek magatokat és nem tudjátok világosan elmagyarázni a dolgokat. Ez azt bizonyítja, hogy ebben a tekintetben híján vagytok a tisztánlátásnak, ezért beszélgetnetek kell róla. A kérdés, amelyet feltettem nektek, megbeszélésre érdemes téma, ugye? (Igen, az.) Ez a téma magában foglalja azt, „amit Isten teremtett”. Nos, először nézzük meg: Milyen lény az Isten által teremtett emberiség? Isten pozitív dolgokat teremt. Egy emberben mely dolgokat teremti Isten? (Az ember szabad akaratát, és a bölcsességet, amelyet Isten ad neki.) Általánosságban véve egy ember veleszületett állapotait mind Isten adja és teremti. Ha a „teremti” szót használjuk, az egy kissé elvont lehet, mert mindenki a szüleitől születik, nem pedig Isten alkotja a saját kezével. Ha az „amit Isten teremtett” kifejezést használjuk, az egy kicsit tág; nem teljesen illik ide. Ebben az esetben konkrétabb és objektívebb azt mondani, hogy „a veleszületett állapotok, amelyeket Isten ad az embereknek”. Az emberek Isten adta veleszületett állapotai magukban foglalják annak témáját, „amit Isten teremtett”. Ezért azt mondhatjuk vajon, hogy egy ember veleszületett állapotai mind pozitív dolgok? (Igen.) Egy ember külsője, a nyelvi képessége és az összes érzékszerve és fiziológiai tulajdonságai, valamint a szabad akarata, a gondolkodási és mérlegelési képessége, a természetes erősségei és adottságai, valamint az élőlényként általa követett összes túlélési szabály – ezek mind pozitív dolgok. Vagyis Isten által az embereknek adott veleszületett állapotok mind pozitív dolgok. Nos, magukban foglalják ezek a pozitív dolgok azokat a különféle gondolatokat, amelyek egy ember fejében születnek, vagy amelyeket elfogad a társadalomtól és a különböző korokból? (Nem.) Amit az emberek a társadalomtól vagy az emberiségtől sajátítanak el, azt nem Isten adja, és az nem is eredetileg Isten által teremtett dolog. Azt lehet mondani, hogy amennyiben valami a társadalomtól vagy az emberiségtől származik, az nem pozitív dolog. Általánosságban, elméleti szinten összefoglalva ezt mondanánk. És konkrétan fogalmazva? Nem perverzek vajon egy kissé a keleti társadalmi erkölcsi nevelés kulturális kontextusában kialakult emberi mivolthoz tartozó sajátosságok és gondolkodásmódok? Így is fogalmazhatunk: a keleti társadalomban az emberek elméje meg van béklyózva és eltorzult; a társdalomtól és a Sátántól származó bizonyos gondolatok és nézőpontok megrontották és befolyásolták őket. Nem azt jelenti ez, hogy az elméjük átesett a Sátán megmunkálásán? (De igen.) Az emberek elméje megmunkáláson esett át, a gondolataik pedig nem az emberi mivoltukból születnek. Ezek a tanítások nem pozitív dolgokból és nem is Istentől származnak. Mivel nem Istentől származnak, akkor bármilyen gondolatokat, nézőpontokat és gondolkodásmódokat szülnek is – és végső soron az emberi mivolt bármely sajátosságait alakítják is ki – minden utóbb belőlük eredő dolog között negatív, nem pedig pozitív dolgok találhatók meg. Olyasmi ez, amiről megbizonyosodtatok, igaz? (Igen.) A keleti emberek elméje meg van béklyózva és eltorzult, valamint bizonyos keleti gondolatok és nézőpontok is befolyásolják, ezért az emberi mivoltuk sajátosságai által kifejezett dolgok mind negatívak. Most nézzük meg a Nyugatot. Mi a nyugati emberek ideológiai nevelésének tartalma? Kapcsolódik az igazsághoz? Isten szavaiból ered a nyugati nevelés tartalma és az emberi mivolt azon megnyilvánulásai, amelyekre az embereket törekedni tanítja? (Nem.) Hogy még világosabban fogalmazzak, hadd tegyek fel nektek egy kérdést: Összhangban áll-e Isten szavaival ez a nevelés – az élet kezelésére, a túlélésre és a világi ügyekre vonatkozó e gondolatok és nézőpontok mögötti alapelvek, valamint az e dolgok intézésére szolgáló módszerek? Összhangban áll-e az igazsággal? (Nem.) Milyen módon nem áll összhangban? (Olyan, mint a nyugati önzésre nevelés – bár tiszteli a gondolatszabadságot, arra tanítja az embereket, hogy csak magukkal törődjenek, és ne másokkal. Ez nem áll összhangban Isten szavaival és az igazsággal.) Nos, mit mondanak Isten szavai és az igazság? (Az embereknek az egymás közötti interakcióik során nem csupán a saját érdekeikkel és érzéseikkel kellene törődniük, hanem inkább azt kellene mérlegelniük, hogy a tetteik miként építhetnek másokat, miközben az igazsággal is összhangban állnak.) Isten szavai azt mondják neked, hogy függetlenül attól, hogy szabadon és objektíven, vagy egy bizonyos gondolattól vagy nézőponttól uralva gondolkodsz kérdésekről, nem szabad csak a saját érdekeid védelme vagy a saját méltóságod és büszkeséged védelme kedvéért tenned azt – ez nem az az alapelv, amely szerint az Istenben hívőknek a kérdéseket mérlegelniük kell. Amikor kérdéseket mérlegelsz, arra kell összpontosítanod, hogy a megközelítésed összhangban áll-e az igazsággal, hogy ezek a kérdések megoldhatók-e az igazság segítségével, valamint, hogy a megközelítésed összhangban áll-e az igazságalapelvekkel és elvezet-e az Istennek való alávetettséghez. Ez a kérdések mérlegelésének alapelve. Akár emberekkel, akár a családodat vagy más körülötted lévő dolgokat érintő kérdésekkel foglalkozol, Isten szavaival és az igazságalapelvekkel összhangban kell cselekedned, ahelyett, hogy csupán a saját jogaidat és érdekeidet védelmeznéd. Ezek a magaviselet alapelvei Isten követelménye szerint. Látszólag tehát a keleti kultúra neveléséhez képest a nyugati kulturális nevelés nagyobb hangsúlyt fektet az emberi jogokra és az emberek jogainak védelmére. Felette áll a keleti kultúrának, ám ez nem jelenti azt, hogy helyettesítheti az igazságot. Nem szabad azt gondolnotok, hogy csak azért, mert magasabb rendű a keleti kultúránál, vagy mert tiszteli az emberi jogokat és lehetővé teszi az emberek számára, hogy önállóak és szabadok legyenek, ezáltal az igazságalapelvek helyébe léphet és pozitív dologként jellemezhető. A nyugati kulturális nevelés mindössze magasabb rendű a keleti kulturális nevelésnél és jobban megfelel az emberi mivolt szükségleteinek, de nem tehető egyenlővé az igazságalapelvekkel és nem is helyettesítheti azokat. Csupán egy bizonyos mértékig fenntartja és tiszteli az emberi mivolt szükségleteit, valamint az emberek méltóságát, jogait és érdekeit. Ez a tisztelet azonban csak az emberi mivolt szempontjából releváns. Ami az igazságot és az igazságosságot illeti, egyiket sem tartja fenn. A nyugati kulturális nevelés ezért önzésre nevelés. Az önzésre nevelés a következőt jelenti: „Mindenkinek az én érdekeimet kell szolgálnia. Mindent magamnak kell átgondolnom, mielőtt megteszem. A személyes érdekeim, az emberi jogaim és az egyéni jogaim mindennél fontosabbak.” Lehet itt bármiféle erkölcsi igazságosságról beszélni? Lehet bármiféle méltányosságról beszélni? (Nem.) Hogyan állhatna összhangban az igazságalapelvekkel az, ha nincs méltányosság és erkölcsi igazságosság? A nyugati kulturális nevelés egy bizonyos mértékig tiszteli az emberi jogaidat; feljogosít arra, hogy szabadon gondolkodj kérdésekről és kifejezd a véleményed. Ily módon lényegében védelmezni tudja az emberek méltóságát és emberi jogait. A nyugati nevelés ezért egy bizonyos mértékig jobban megfelel az emberi mivolt szükségleteinek. De vajon a helyes útra tudja-e terelni a nyugati nevelés az embereket az életben? Képessé tudja-e tenni az embereket arra, hogy minden emberrel az igazságalapelvek szerint bánjanak és mindent azoknak megfelelően csináljanak? Erre nem képes. A nyugati nevelés azt tudja biztosítani, hogy mindenkinek legyenek emberi jogai és joga legyen a méltósága megóvásához – ez teljességgel megfelel az emberi mivolt szükségleteinek. Amikor azonban a társadalomban fennálló aktuális helyzethez mérjük, kevés ország képes teljes mértékben teljesíteni az emberi jogok biztosítására vonatkozó normát. Reálisan szólva a mai társadalomban egy nagyon jó társadalmi rendszer működik, amely lehetővé tudja tenni azt emberek számára, hogy szabadon gondolkodjanak kérdésekről és szabadon fejezzék ki a véleményüket. Isten szabad akaratot és azt a képességet adta az embereknek, hogy önállóan gondolkodjanak kérdésekről; ez csak az egyik aspektusa annak a képességnek, amelyet nekik adott. Isten azonban soha nem mondta neked: „Légy önző, légy autonóm. Mindennek a saját érdekeidre kell összpontosulnia. A saját érdekeid mindenek felett állnak. Mindenben önállónak és a magad urának kell lenned, és nem kell az igazságot keresni, a Menny akaratáról kérdezni, illetve mások érdekeit figyelembe venni.” Isten soha senkit nem tanított így. Attól kezdve, hogy Isten útmutatást nyújt az embereknek az életükben, minden szempontból rámutatott meghatározott élet- és magatartásmódokra, megmondta az embereknek, hogy törekedjenek az igazságra, vessék alá magukat az Ő vezényléseinek és intézkedéseinek, legyenek becsületes emberek, tegyenek eleget a teremtett lények kötelességének és így tovább. Ezek mind a legfontosabb törekvések az ember életében. Az Isten által kifejezett sok nagy igazság között soha nem mondta neked, hogy védd a jogaidat, és azt sem mondta soha, hogy gondolkodj szabadon kérdésekről és óvd a saját önálló teredet. Isten soha nem mondott semmi ilyesmit. Isten csak azt a képességet adta meg neked, hogy önállóan gondolkodj kérdésekről – ez minden. Megvan benned ez a képesség, és ezzel együtt a szabad akarat veleszületett állapota is. Ugyanakkor, miközben ilyen veleszületett állapotokat adott az embereknek, Isten törvényeket és parancsolatokat is alkotott számukra, és különféle igazságokkal látta el őket, megmondván nekik, hogy miként viseljék magukat és hogyan imádják Istent – minden dologban vannak igazságalapelvek, amelyeket az embereknek be kell tartaniuk. Ám Isten az összes szavában és az embereknek szóló intelmeiben soha nem mondta az embereknek, hogy legyenek autonómok, legyenek önállóak vagy tanulják meg védeni a jogaikat. Isten szavaiban és az igazságban soha nem jelentek meg efféle gondolatok, nézőpontok, illetve szólások és tanítások. Épp ellenkezőleg: azokban a szavakban, amelyekben Isten leleplezi az emberek romlott beállítottságait, az arroganciájukat és az önzőségüket leplezi le. Ez az önzőség olyan sajátosság, amelyet az emberek emberi mivolta azt követően fed fel, miután a Sátán megrontotta őket. Egyeseknél úgy nyilvánul meg, hogy megpróbálják biztosítani a saját érdekeiket, miután a Sátán megrontotta őket; másoknál pusztán e társadalom nevelésének eredménye. Mindkét esetben önzés. Függetlenül attól, hogy miként alakult ki, röviden: amíg önző vagy, az az emberi mivolt olyan sajátossága és megnyilatkozása, amelyet addig tanúsítasz, amíg romlott beállítottságok szerint élsz. Most már világos? (Igen.)

Az Isten által az embereknek adott veleszületett állapotokban foglalt különféle tehetségeknek, valamint az emberekben veleszületetten meglévő képességnek és készségeknek semmi közük a nyugati vagy a keleti neveléshez. Az emberek Isten adta veleszületett állapotaiban foglalt különféle képességek pozitív dolgok. Miért mondom, hogy pozitív dolgok? Azért, mert ezek a veleszületett állapotok Istentől származnak. Nevezetesen, e veleszületett állapotok birtoklása teszi lehetővé egy teremtett ember számára, hogy elfogadja a pozitív dolgokat, valamint, hogy a tanuljon azokból a különféle emberekből, eseményekből és dolgokból, amelyekkel a való életben találkozik, és ezek alapján elgondolkodjon önmagán, felfogja és megértse ezeket. Ezt Isten rendezte és készítette elő az emberek számára, ezért pozitív dolog. Legyen szó akár a keleti, akár a nyugati nevelésről, vagy akár a keleti, akár a nyugati kultúráról, egyiknek sincs semmi köze ahhoz az igazsághoz, amelyet Isten tanít és biztosít az embereknek, sőt ellentétben áll az igazsággal és azzal az emberi mivolttal, amelynek a meglétét Isten megköveteli az emberekben. Ezért sem a keleti nevelés, sem a nyugati nevelés nem pozitív dolog. Függetlenül attól, hogy a társadalomtól, gonosz irányzatoktól vagy valamelyik uralkodó osztálytól származik-e, nem pozitív. Jóllehet a nyugati nevelés egy kicsit fejlettebb és jobb, mint a keleti nevelés, képes némi szabadságot adni az embereknek és kielégíteni egyes igényeiket, csupán az emberek szabad akaratát és abbéli képességüket aknázza ki, hogy szabadon gondolkodnak kérdésekről és fejezik ki a véleményüket. Nevezetesen, kiaknáz pozitív dolgokat, ám az általa hirdetett gondolatok és az általa elérni kívánt célok nem azt szolgálják, hogy az emberek a helyes úton járjanak, és nem is azt, hogy segítsenek azokká az igaz teremtett emberekké válniuk, akiket Isten akar. Ennek fényében tehát – még ha a nyugati nevelés a keleti felett áll is, illetve kielégíti az emberi mivolt szükségleteit, az emberek szabad akaratának és bizonyos képességeinek kiaknázásával nem tette képessé őket arra, hogy alávessék magukat Istennek, teremtett lényekként helyénvalóan viselkedjenek és teljesítsék egy teremtett lény kötelességét. Ez a nevelés sem hozta az embereket Isten elé, illetve nem segítette őket abban, hogy képessé váljanak imádni Istent és kerülni a rosszat. A keleti és a nyugati nevelés ugyanúgy működik: mindkettő arra készteti az embereket, hogy eltávolodjanak Istentől és az igazságtól. Függetlenül attól, hogy a keleti vagy a nyugati kultúráról van szó, mindkettő a Sátán emberiség felett gyakorolt uralmának és annak a folyamatnak a tágabb társadalmi hátterében jelent meg, amely során a Sátán megrontotta az emberiséget. Így akár a keleti kulturális formában, akár a nyugati kulturális formában megjelenő nevelésről van szó, mindenki ebben a Sátán által megrontott emberi világban él. Hasonlóképp, az emberiség különböző társadalmakban vagy különböző társadalmi formák nevelése mellett is megromlott, ennek a romlásnak pedig az az eredménye, hogy az emberek egy olyan emberi mivoltra tettek szert, amelynek – különböző kulturális szinteken és formákon átívelően – életét a romlott beállítottságok jelentik. A keleti emberek a keleti kultúra által teremtett emberi mivolt sajátosságainak romlott beállítottságaival rendelkeznek, míg a nyugati emberek a nyugati kultúra hátterében kialakult emberi mivolt sajátosságainak romlott beállítottságaival. Jóllehet a keleti és a nyugati emberek különbözőnek tűnhetnek az emberi mivoltuk sajátosságai tekintetében, a romlott beállítottságaik szempontjából – mivel mindannyiójukat megrontotta a Sátán – a keleti és a nyugati emberek egyaránt ugyanazon romlott beállítottságok közepette élnek, és mindkettőjük emberi mivoltának ugyanazok a romlott beállítottságok jelentik az életét. Ily módon a keleti és a nyugati emberek természetlényege ugyanaz: mindkettő ellenséges az igazsággal és Istennel szemben. Így aztán sem a keleti, sem a nyugati emberekben nincs semmi dicséretre méltó. Akár a keleti, akár a nyugati kultúráról van szó, Isten és az igazság jelenlétében mindkettő negatív dolog, és nincs bennük semmi dicséretes. A keleti és a nyugati civilizáció egyaránt sérti Isten eredeti szándékát az emberiség megteremtésével, miszerint az emberiségnek imádnia kell Őt; a kulturális nevelés adott formáit arra használják fel, hogy a teremtmények soraiban helyet foglaló embereket elragadják Isten jelenlétéből. E tekintetben a Kelet és a Nyugat egyforma, ugye? (Igen.) Sem a Keletben, sem a Nyugatban nincs semmi dicséretre méltó. Látod, jóllehet mindkettő elfogadta Isten utolsó napokbeli munkáját, miután a keleti emberek elfogadják, azonnal elkezdenek testvéreket vendégül látni és proaktívan elvinni őket, hogy hirdessék az evangéliumot a rokonaiknak és barátaiknak; nagy buzgalommal és lelkesedéssel viseltetnek az evangéliumhirdetés munkája iránt – a nyugati emberek azonban mások. Nagyon óvatosak az evangéliumhirdetés munkáját illetően. Még miután már egy fél éve vagy egy éve elfogadták Isten új munkáját, ha megkérdezed tőlük, hogy hirdették-e az evangéliumot a rokonaiknak és a barátaiknak, így válaszolnak: „A szüleimnek, rokonaimnak, barátaimnak és a gyülekezetbe járó társaimnak többségében megvannak a maguk önálló gondolatai és nézetei az Úr visszatérésének kérdéséről. Alaposan át kell gondolnom és fel kell vennem a kapcsolatot velük, mielőtt átadhatnám őket nektek az evangéliumra nyitott emberekként. A fő sajátossága annak, ahogyan mi a Nyugaton viseljük magunkat az, hogy a lehető legnagyobb mértékben védelmeznünk kell a jogainkat és óvnunk kell az önálló terünket. Odafigyelés nélkül hogyan is hirdethetnéd az evangéliumot az embereknek?” Ezt mondod: „Azért hirdeted nekik az evangéliumot, hogy üdvözölhessék az Urat, elnyerhessék az Isten által az utolsó napokban kimondott igazságokat, és meglegyen a lehetőségük az üdvösség elnyerésére és a csapások túlélésére. Ez Isten megbízatása és az a felelősség, amelynek eleget kell tenned.” Így válaszolnak: „Nos, akkor is először magamat kell védenem; Isten megbízatása várhat. Kézben tudom tartani ezt a dolgot. Meg kell lenniük az önálló gondolataimnak és nem befolyásolhattok. Mi, nyugati emberek nagyra értékeljük a demokráciát és a szabadságot; tudatosan védelmezzük a jogainkat. Nem vagyunk olyanok, mint ti, keleti emberek a vak lelkesedésetekkel. Mindannyiunknak megvan a magunk személyes élettere és senki sem zavarja a másikat.” Értitek? Ilyen kritikus pillanatokban válnak különbözővé és különülnek el a keleti és a nyugati emberek emberi mivoltának sajátosságai. De mindenesetre, függetlenül attól, hogy a keleti vagy a nyugati nevelés eredményei-e az emberi mivolt sajátosságai – legyen az lelkesedés vagy közömbösség – amíg egy ember a Sátán romlott beállítottságai közepette él, a romlott emberiség tagja. Itt nincs különbség nemes és alantas között; mindenkinek szüksége van az igazság megértésére, Isten szavainak ellátására, Isten üdvösségére, és még inkább Isten ítéletére és fenyítésére.

Bár a keleti és a nyugati embereknek különböző a kultúrájuk és különböző civilizációkban élnek Isten fennhatósága és szuverenitása alatt, Isten előtt csak egy identitásuk van, mégpedig a teremtett lényeké. A teremtett lények egyenlőségének alapja az, hogy az emberek Isten teremtette veleszületett állapotai azonosak. Függetlenül attól, hogy milyen kulturális különbségek léteznek a keleti és a nyugati emberek között, függetlenül attól, hogy miként különböznek a megjelenésük, nyelvük tekintetében, illetve abban, ahogyan és amint kérdésekről gondolkodnak, amennyiben Isten előtt egy teremtett lény vagy, akit Ő alkotott, akkor az egyetlen pozitív dolog, amivel rendelkezel, azok a veleszületett állapotok, amelyeket Ő adott neked; minden más negatív dolog. Ez kissé általánosításnak hangozhat számotokra, ezért, hogy konkrétak legyünk, minden, ami benned van – az Istentől kapott veleszületett állapotokon kívül – olyasmi, amin Isten változtatni akar, és olyasmi, amin változtatnod kell és amit le kell vetned az igazság elfogadása révén. Mire kell ráébredned? Az emberiség úgynevezett kultúráját – akár keleti, akár nyugati – olyan gondolatok és nézőpontok, illetve elméletek és állítások alkotják, amelyeket a különböző korok uralkodó osztályai alakítottak ki a tömegek nevelése érdekében. De akár a keleti, akár a nyugati kultúráról van szó, semmi köze az igazsághoz. Még ha nem is ütközik az igazsággal, akkor sem nevezhetjük pozitív dolognak. Legyen bármilyen jó egy bizonyos kultúra, nem érhet fel az igazsághoz, és még kevésbé fejezheti ki az igazságot. Még ha nem is az emberek által negatívnak tartott dolog, semmiképp nem sorolható a pozitív dolgok csoportjába. Ezzel tisztában kell lennetek. Még ha egy gondolati irányzat viszonylag haladó és előremutató is az emberiség körében, és védelmezi az emberek jogait és érdekeit, valamint a túlélésüket, miközben semmilyen módon nem ütközik az igazsággal, akkor sem sorolható semmiképp a pozitív dolgok csoportjába. Miért nem? Azért, mert csak annak körébe tartozó dolgok pozitívak, amit Isten teremtett, Isten rendelt el és ami Isten szuverenitása alá tartozik. Nos, miért soroljuk a pozitív dolgok csoportjába az e körbe tartozó dolgokat? Azért, mert bennük ott az igazság. A nagyobb kép szempontjából, ha Isten szintjéről és Isten távlataiból tekintjük, magukban foglalják Isten erejét és hatalmát; Isten természetét; az Isten teremtése, elrendelése és mindezen dolgok feletti szuverenitása mögött álló alapelveket és eredeti szándékokat; valamint az Általa elérni kívánt célt, és az Általa fenntartani kívánt pozitív dolgok kiváltotta összes hatást. Mivel Isten szintjéről tekintve ezekben ott van Isten hatalma, ereje és gondolatai, valamint a lefektetett törvények és szabályok, amelyek szerepet játszanak abban, hogy Isten mindezt teszi, és ennek az emberiségre gyakorolt hatása, az e körbe tartozó dolgok egyértelműen pozitívak. Az emberi nézőpontból, minden egyes Isten által teremtett, Isten által elrendelt és Isten szuverenitása alá tartozó dolog az emberek javát szolgálja; az egész azért létezik, hogy megtartsa és fenntartsa az emberiség rendezett túlélését és szaporodását. Van egy másik, konkrétabb szempont is, amely Isten irányításával kapcsolatos: ezek a dolgok azért léteznek, hogy lehetővé tegyék az emberek számára az igazság megértését és Isten jobb megismerését, azt, hogy végül rálépjenek az üdvösség elérésének útjára és olyan emberekké váljanak, akik félik Istent és kerülik a rosszat – ezt az eredményt kell elérni. Tehát akár Isten nézőpontjából, akár emberi nézőpontból tekintjük, azok az emberek, események és dolgok, amelyek az Isten által teremtett, Isten által elrendelt és Isten szuverenitása alá tartozó dolgok körébe tartoznak, mind pozitívak. E felől nem lehet kétség. Gondoljatok bele – vajon az emberi civilizáció és kultúra felérhet olyan dolgokhoz, amelyek Isten szavainak és Isten emberekkel szemben támasztott követelményeinek szintjén állnak? Természetesen nem érhetnek fel ezekhez a dolgokhoz és nem érhetik el azokat. Az emberi nevelés és kultúra tartalma nem foglalja magában Isten lényegét, Isten természetét, illetve az Isten által az emberiség számára lefektetett törvényeket és szabályokat, és még kevésbé Isten eredeti szándékát azzal, hogy mindent megteremtett. Továbbá, az emberi szemszögből nézve ez a fajta nevelés és kultúra nem képes segíteni az emberiséget abban, hogy megismerje Istent, a Teremtőt, és nem segíti az emberiséget abban sem, hogy jobban éljen, illetve, hogy normális és rendezett módon szaporodjon és éljen tovább. Épp ellenkezőleg: az effajta kultúra és civilizáció nevelési környezetében az emberiség a hanyatlás és a pusztulás felé fog haladni. Van még egy, még fontosabb aspektus: ennek az úgynevezett „kulturális nevelésnek” és „társadalmi civilizációnak” kitéve az emberiség nem tudja megérteni az igazságot, annak jelentőségét, hogy életben van, sem azt, hogy miként lehet ezt túlélni. Nem tud helyes életszemléletet kialakítani és nem tud az üdvösség elérésének útjára lépni általa, sem arra nem válik képessé, hogy imádja Istent, illetve félje Istent és kerülje a rosszat. Épp ellenkezőleg: egy ilyen kulturális nevelés és civilizáció társadalmi környezetében az emberiség egyre inkább romlottá és elvetemültté válik, egyre távolabb sodródik Istentől és szertelenül gonoszkodik. Végül, még ha Isten nem is pusztítaná el az emberiséget, az emberiség akkor is előidézné a saját pusztulását. Ha az emberiség önmagát kormányozná, a pusztulás felé haladna; ez elkerülhetetlen. Az emberiség oly magas szintű kultúrával, oly sok tudással, oly nagyszerű civilizációval rendelkezik, valamint hisz a tudományban és arra hagyatkozik – akkor mégis miért hozna pusztulást saját magára? Az emberiség oly nagyon törekszik a tudásra és tiszteli a tudományt, mégis, nemcsak hogy nem értette meg az igazságot és nem lépett az Istenben való hit, Isten követésének és annak útjára, hogy képessé váljon félni Istent és kerülni a rosszat, hanem még képes pusztulást is hozni saját magára. Mi folyik itt? Mi lett mostanra a földből az emberiség gazdálkodásának eredményeképp? Az egész bolygó vize, talaja és levegője szennyezetté vált, az ökológiai környezet súlyosan károsodott, és az egész emberiség élete fokozatosan egy kétségbeejtő állapotba került. Ez mindenki számára nyilvánvaló tény, úgyhogy nem szükséges részletezni, igaz? (Igen.) Tehát akár a keleti, akár a nyugati kultúráról van szó, függetlenül attól, hogy az emberiség milyen civilizációval bír, még ha az semmilyen módon nem is ütközik az igazsággal, akkor sem sorolható a pozitív dolgok közé. Az „emberi kultúra és civilizáció” témakörében foglalt nézőpontok, gondolatok, elméletek, doktrínák, érvek és viselkedések, az e témakör keretében létrejött termékek, munkák és reformok és így tovább, nem pozitív dolgok. Egyesek ezt kérdik: „Mivel ezek nem pozitív dolgok, az azt jelenti, hogy kritizálnunk kell és negatív dolgokként kell besorolnunk őket?” Nem ilyen feketén-fehéren fogalmaztam meg. Lehet, hogy ezek a dolgok sem pozitív, sem negatív dolgokat nem foglalnak magukban, de mindenesetre biztosan nem pozitív dolgok. Vagyis, még ha ezek a dolgok nem is ütköznek az igazsággal és nem is sértik Isten teremtésének, elrendelésének és szuverenitásának alapelvét – ha nem negatív dolgok – még mindig egyáltalán nem pozitív dolgok. Röviden a következőt mondom neked: még ha valami nem is ütközik az igazsággal, amennyiben nem Isten teremtette, nem Isten rendelte el és nem Isten szuverenitása alá tartozik, akkor az nem pozitív dolog. Ezen alapelv mentén ismerhető fel, hogy valami pozitív dolog-e; ezen alapelv alapján kell megkülönböztetned a dolgokat. Mi itt a legfontosabb szempont? Az, hogy a szívedben tisztában kell lenned azzal, hogy amikor nem látod egyértelműen, hogy valami pozitív vagy negatív-e, először egyszerűen tedd félre és hagyd figyelmen kívül. Amikor az érettséged megnő és világos számodra az igazság, természetes módon képes leszel tisztán látni azt. Egyelőre azonban egyértelműen meg kell tudnod különböztetni, hogy melyek azok a pozitív dolgok, amelyek Istentől származnak, valamint el kell fogadnod és helytállóan kell kezelned őket. Ez hasznos az életbeli növekedésed számára. Van még egy másik fontos szempont: ha valami a pozitív dolgok definíciója által lefedett pozitív dolog, akkor semmiképp nem szabad azt úgy kezelned, mintha negatív lenne. Ez elvi kérdés, és tisztában kell lenned vele.

Most, hogy az emberi civilizáció és kultúra tárgyalását befejeztük, a következőkben beszéljünk ennek az Isten által teremtett emberiségnek a túlélése, valamint az Isten által mindenre vonatkozóan megalkotott túlélési törvények és szabályok közötti kapcsolatról. Makroszkopikus távlatból az Isten által teremtett világban vannak hegyek, folyók, tavak, erdők, óceánok, szárazföld és sivatagok, valamint ott a Nap, a Hold és a csillagok, a földi tér és a kozmosz, amelyet az emberek nem láthatnak. És mikroszkopikus távlatból mit találunk? Vannak, apró molekulák, molekulák a levegőben és különféle mikroorganizmusok. Akár makroszkopikus, akár mikroszkopikus távlatból nézzük, mindben ott van Isten teremtése – az Isten keze és Isten gondolatai által létrejött teremtés. Isten teremtésének távlatából a föld és minden rajta megtalálható élőlény az emberiség földi túlélésének fenntartása céljából létezik, Isten pedig meg akarja nyerni az Általa vágyott teremtett embereket a földön élő emberek közül. Ezért az Isten alkotta, összes létezőre vonatkozó túlélési törvények és szabályok az emberi túlélés legalapvetőbb feltételei. Így határozottan állíthatjuk, hogy ezek pozitív dolgok, igaz? (Igen.) Melyek az emberi túlélés legalapvetőbb feltételei? Víz, levegő, napfény, élelem – Isten teremtette ezeket a dolgokat? (Igen.) Pozitív dolgok ezek? (Igen.) Nos, miért mondjuk azt, hogy ezeknek a dolgoknak a létezése pozitív? A következő az oka: ezeknek a dolgoknak a létezése a minden létező túlélésére vonatkozó törvények és szabályok létén múlik. Milyen túlélési törvények és szabályok vannak minden létező körében? A négy évszak; nappal és éjszaka; szél, fagy, hó és eső – ezek mind szabályok. Mi más? Gondoljatok ti is néhányra. (Ott vannak még a napperiódusok is.) A napperiódusok benne vannak a négy évszakban. Mi más? A növekvő hold és a fogyó hold, az apály és a dagály. És ott van az, is, hogy „a nagy halak megeszik a kis halakat” – ez túlélési törvény és szabály, és nem negatív dolog. Az emberek az emberi világ kegyetlen természetének leírására használják azt a kifejezést, hogy „a nagy halak megeszik a kis halakat”; ez azt jelenti, hogy kiválasztanak egy normális jelenségként feltűnő pozitív dolgot, és negatív dolognak nevezik. Az élőlények tevékenységének is sok mintázata létezik. Gondolkodjatok el azon, hogy mi tartozik ide. (Túlélési törvénynek számít az, hogy „az erősek zsákmányul ejtik a gyengéket”?) Nem, ez az emberek pejoratív megfogalmazása; ezt úgy kellene megfogalmazni, hogy „a legrátermettebb él túl”. (Emlékszem, Isten egyszer azt közölte, hogy minden erősíti egymást, ellensúlyozza egymást és együtt létezik. Ez számít?) Igen, számít. Ezek mind erősítik egymást, ellensúlyozzák egymást és együtt léteznek – ez egy nagyon fontos szempont. Egy másik az, hogy „a sáska a kabócára vadászik, nem sejtve, hogy mögötte ott a sárgarigó”; ez valamelyest ahhoz kapcsolódik, hogy a dolgok erősítik és ellensúlyozzák egymást. (A születés, az öregedés, a betegség és a halál is ilyen?) Igen. Aztán ott van az, hogy „a varjak azzal fizetnek meg az anyjuknak, hogy etetik őt, a bárányok pedig letérdelnek, hogy tejet kapjanak az anyjuktól” – ami egy emlősről és egy madárról szól – ez az állatok birodalmában meglévő jelenség, ez a természet rendje. Valójában minden létezőre vonatkozóan számos túlélési törvény és szabály létezik: a négy évszak váltakozása; a szél, fagy, hó és eső megjelenése; a nappal és az éjszaka körforgása; a növekvő és a fogyó hold; az apály és a dagály; minden dolog kölcsönös egymást erősítése, ellensúlyozása és együtt létezése; valamint az emberek és minden más teremtmény születése, öregedése, betegsége és halála, és a különféle teremtmények cselekvési mintái. Egyes élőlények nappal alszanak és éjszaka aktívak, míg mások nappal aktívak és éjjel alszanak, mint az emberek. Vannak olyan élőlények, amelyek csoportokban élnek, míg mások magányosak; a sasok például általában egyedül repülnek, míg a vadludak rajban repülnek és társas állatok. Az élővilágban létezik az a jelenség is, miszerint a varjak azzal fizetnek meg az anyjuknak, hogy etetik őt, a bárányok pedig letérdelnek, hogy tejet kapjanak az anyjuktól. Mindezek különféle jelenségek és megnyilvánulások, amelyek a való életben láthatók és érezhetők. Mindezeknek a makroszkopikus és mikroszkopikus jelenségeknek a feltűnése az Isten által alkotott törvényeket és szabályokat követi. Mindezeknek a törvényeknek és szabályoknak az eredete, fennállása és fennmaradása egy célt szolgál: a legelemibb földi élőhely, az emberiség túlélését biztosító otthon fenntartását. Ezzel az elemi élőhellyel az emberiség otthona a föld, amelyre a túléléshez támaszkodik, és amely lehetővé teszi számára a folyamatos szaporodást és fennmaradást. Az alapvető vizet, levegőt, napfényt és élelmet is szakadatlanul biztosítja, amelyre az emberiségnek szüksége van. Az emberek, ezek az Isten által teremtett lények fizikai élete csak ezzel a végtelen ellátmánnyal létezhet, szaporodhat és maradhat fenn folyamatosan, és csak ezzel van az emberiségnek lehetősége arra, hogy Isten elé járuljon és elfogadja az Ő üdvösségét, amikor Ő az irányítási munkáját végzi, Isten által elfogadott teremtett lényekké válva. Ezért az összes Isten teremtette létező között – függetlenül attól, hogy egy élőlénynek milyen a formája, függetlenül attól, hogy melyek a túlélési törvényei és szabályai, és függetlenül attól, hogy milyen a viszonya más létezőkkel – röviden: az Isten által alkotott törvények és szabályok közepette él túl. Vagyis minden élőlény – feltéve, hogy Isten teremtette – az Általa alkotott törvényeket és szabályokat követi, és a saját elengedhetetlen szerepét játssza közöttük. Ez az a tápláléklánc, amely az Isten által az emberiség számára alkotott törvények és szabályok révén születik, és ez a tápláléklánc létfontosságú az emberiség számára. A tápláléklánc létének előfeltétele, hogy minden létezőnek be kell tartania az Isten alkotta törvényeket és szabályokat. Amennyiben semmibe veszik ezeket a törvényeket és szabályokat és ámokfutást rendeznek, annak az lesz a következménye, hogy az Isten által teremtett összes létező körében fennálló tápláléklánc megszakad. Ha ez a tápláléklánc egyszer megszakad, a víz, a levegő, a napfény és az élelem, amelyektől az emberiség túlélése függ, különböző mértékben érintett lesz, vagy fokozatosan, vagy egyik a másik után. Ezért az összes létezőre vonatkozó összes Isten alkotta törvény és szabály, valamint minden egyes Isten teremtette élőlény alapvető hatást gyakorol a táplálékláncra. Ha bármelyik, összes létezőre vonatkozó túlélési szabályt illetően probléma merül fel, annak továbbgyűrűző hatása lesz a tápláléklánc létére és fennmaradására, és így veszélybe kerül az az alapvető víz, levegő, napfény és élelem, amelyre az emberiségnek szüksége van. A tápláléklánc ezért kulcsfontosságú forrása és fontos mutatója annak, hogy az emberiség képes-e a túlélésre. Pontosan mi ez a tápláléklánc? A táplálékláncban ott van Isten teremtése. Minden Isten teremtette létező között vannak kézzelfogható dolgok, és vannak nem kézzelfogható dolgok is, amelyek szabad szemmel nem láthatók. Ezek között a kézzelfogható dolgok között vannak hegyek, folyók, erdők, talaj, sivatagok, az Északi- és a Déli-sark, a Nap, a csillagok és a Hold, valamint különféle állatok és növények és így tovább. A nem kézzelfogható dolgok között szerepelnek mikroorganizmusok, levegő, sőt a napfény ultraibolya sugarai, valamint az, amit az emberek kutatnak – úgynevezett atomok és energia, a levegőben és a vízben található láthatatlan tápanyagok és más hasonlók. Mindezek a makroszkopikus kézzelfogható dolgok, az emberek számára láthatatlan mikroorganizmusokkal, valamint például a napfényben és a levegőben található anyagokkal együtt – mindezek a dolgok együttesen alkotják az emberi túléléshez elengedhetetlen élőhelyet. Ha ebben az élőhelyben problémák merülnek fel, az emberiség túlélése és jövője kihívásokkal kerül szembe és fenyegetetté válik. Ezért az összes létezőre vonatkozó túlélési törvények és szabályok a tápláléklánc fenntartásához szükséges alapvető feltételt jelentik, a tápláléklánc léte pedig az emberiség túlélésének alapfeltételét képezi. Így aztán akár a törvényekről és a szabályokról, a táplálékláncról, vagy a vízről, levegőről, napfényről és élelemről van szó, ha bármelyikkel probléma merül fel, az elkerülhetetlen hatással lesz az emberiség túlélésére – nevezetesen hatással lesz e teremtett lény, az emberiség fizikai életének fennmaradására. Tehát, ami Istent illeti, a minden létezőre vonatkozó túlélési törvényekkel és szabályokkal, a tápláléklánccal, a vízzel, levegővel, napfénnyel és élelemmel nem lehetnek problémák; ezeket mind meg kell tartani, fenn kell tartani és rendben kell folyniuk – az emberiség csak így élhet tovább, és csak így tartható fenn a fizikai élete.

Melyik az a kérdés, amely az emberiség további fennmaradásában szerepet játszik? A minden létezőre vonatkozó túlélési törvények és szabályok között a tágabb aspektusok – mint például a nappal és az éjszaka és a négy évszak – szükségesek. Ezek között alapvetően nincs semmi, amit az emberek a képzelődéseik szerint rossznak tartanak. Amikor különféle élőlényekről, mint például fákról, virágokról és növényekről van szó – mivel ezek semmilyen halálos hatást nem gyakorolnak az emberekre – az emberek nem alkotnak elképzeléseket róluk. Ugyanakkor van néhány mérgező és káros létező a táplálékláncban, mint például a szúnyogok, amelyeknek van negatív hatásuk az emberi testre. Az elképzeléseikre hagyatkozva az emberek nem kedvelik ezeket a lényeket – különösen egyes nagyon mérges élőlényeket, mint például bizonyos kígyókat, skorpiókat és százlábúakat. Nos, miért teremtette Isten ezeket a mérges lényeket? Mi a célja a teremtésükkel? Milyen szerepet játszanak ezek a táplálékláncban? Ez igen lényeges. Jóllehet a formájukból vagy a természetükből, illetve a többi élőlény körében általuk bírt egyes létjellemzőkből ítélve úgy tűnik, hogy nem játszanak pozitív szerepet, miért mondjuk azt, hogy pozitív lények? Ezt a tápláléklánc szempontjából kell megmagyarázni. Nem biológiát tanulunk – nem tudományos szemszögből fogjuk megvitatni a dolgokat, hanem Istennek az efféle élőlények teremtésére vonatkozó szándéka szemszögéből. Isten egyrészről egyedülálló képességgel ruházta fel őket a túlélésük biztosítása érdekében, lehetővé téve számukra, hogy így őrizzék meg az életüket. Másrészről a táplálékláncban is játszanak bizonyos szerepet – a túlélési módjuk és az általuk kiválasztott méreg szükséges tápanyagokat vagy élelemforrást biztosíthat más élőlények számára. Ezen felül a baktériumok átviteléhez, szaporodásához, differenciálódásához és evolúciójához, valamint a gének bioszférán keresztüli átviteléhez is biztosítják a szükséges feltételeket, és bizonyos szerepet játszanak ebben a tekintetben. A bioszféra csak ezeknek az élőlényeknek a létezése mellett tudja fenntartani a genetikai egyensúlyt és a bakteriális diverzifikáció egyensúlyát, egyensúlyban tartva a különféle baktériumtípusokat. Vegyük például a szúnyogokat és a legyeket. Parazitákat esznek és bizonyos baktériumokat is közvetítenek. Nem megyünk mélyebbre ebben; csak erről az egyszerű elgondolásról van szó. Röviden: egyes különleges élőlények bizonyos különleges célokat szolgálnak az emberiség számára, és a táplálékláncban is elengedhetetlen szerepet játszanak. Ez az elengedhetetlen szerep tartja fenn a tápláléklánc létezését. Minden létező csak akkor élhet túl és maradhat fenn rendezett módon, ha ez a tápláléklánc létezik és nem megy tönkre. Mivel minden létező osztozik egy viszonyban, amelyben erősíti egymást, ellensúlyozza egymást és együtt létezik, a tápláléklánc nem szakadhat meg. A különféle élőlények meglétét a táplálékláncon belül egyensúlyi állapotban kell tartani, valamint meg kell őrizni az életterüket és a létüket. Ezért az Isten által az összes létezőre vonatkozóan alkotott túlélési törvények és szabályok létfontosságúak. Csak az Isten által az összes létezőre vonatkozóan alkotott túlélési törvények és szabályok megléte biztosíthatja a tápláléklánc fennmaradását, és szavatolhatja, hogy az ne szakadjon meg. A tápláléklánc léte, fennmaradása és védelme egy alapvető biztosíték arra vonatkozóan, hogy az emberek vízhez, levegőhöz, napfényhez és élelemhez tudnak majd jutni. Az emberek fizikai élete csak akkor tartható fenn, ha megvan ez az alapvető biztosítékuk; csak akkor szaporodhatnak és élhetnek tovább ebben a földi otthonban, egy ilyen létkörnyezetben. Az emberiségnek csak így lehet jövője és reménye. A négy évszak, a nappal és az éjszaka, valamint a szél, fagy, hó és eső – az Isten teremtette törvények és szabályok szerint létező dolgok – által követett törvények és szabályok, valamint ezek megjelenési formái mindenképp pozitív dolgok, amelyeket Isten teremtett. Ami a különféle élőlényeket illeti – függetlenül a formájuktól, a túlélési módjaiktól, illetve a vadászó és élelemszerző módszereiktől – röviden: amíg az Isten alkotta törvények és szabályok szerint élnek, amíg az Isten teremtette tápláléklánc alapvető, nélkülözhetetlen részét képezik, Istentől származó pozitív dolgok. Az embereknek nem szabad a saját szemléletük és preferenciáik alapján megítélniük őket. Valaki ezt kérdezheti: „Nos, akkor a szúnyogok és a legyek pozitív dolgok? És mi a helyzet a mérges kígyókkal, százlábúakkal és skorpiókkal? És különösen a varangyokkal, amelyek olyan rondák – azok is pozitív lények?” Hogyan lehet helyesen megfogalmazni? Az eme Isten alkotta fajok által játszott szerepek, valamint az általuk követett törvények és szabályok mind pozitív dolgok. És mi a helyzet a fizikai formájukkal és a kinézetükkel – pozitív dolgok ezek? Ha nagyon muszáj, pozitív dolgoknak nevezhetnéd őket, ám nem negatív dolgok. Legalábbis az általuk követett szabályok, az eme élőlények játszotta szerepek és a táplálékláncban fennálló szükségességük szempontjából pozitív dolgokként léteznek. Nem precíz ez a megfogalmazás? (De igen.) Hogy pontosak legyünk, mivel ezek az élőlények követik az Isten alkotta törvényeket és szabályokat, valamint eleget tesznek az Isten által számukra kijelölt felelősségnek és küldetésnek – mivel teljesítik a küldetésüket, legyen az baktériumok terjesztése vagy különféle mikroorganizmusok reproduktív egyensúlyának fenntartása – az általuk játszott szerepek, valamint annak jelentősége és célja szemszögéből nézve, hogy Isten megteremtette őket, maga a létezésük pozitív dolog. Ha azt mondanánk, hogy a szúnyog önmagában pozitív létező, azt talán egy kicsit nehéz lenne megérteni vagy elfogadni. Ugyanakkor, ha Istennek a teremtését illető szándéka, az általa követett törvények és szabályok, valamint a táplálékláncban betöltött szerepe alapján ítéljük meg, nélkülözhetetlen – tehát pozitív dolog. Egyesek ezt kérdik: „Mivel a szúnyogok pozitív létezők, ez azt jelenti, hogy el kell fogadnunk és nem szabad lecsapnunk őket?” Ha egy szúnyog meg akar csípni, még midig lecsaphatod. Ha egy légy evés közben zümmög körülötted, elhajthatod vagy agyoncsaphatod, mivel az, hogy egy-két szúnyoggal vagy léggyel kevesebb van, semmilyen problémát nem fog okozni a táplálékláncban, sem arra nem lesz hatással, hogy ezek a lények teljesítsék a küldetésüket. Ha ez a lény teljesíteni akarja a küldetését, meg kell találnia a megfelelő helyet ehhez. Az emberi lakókörnyezetben nincs rá szükség, úgyhogy egyszerűen hajtsd el és kész – élj békében együtt vele. Ha nem él békésen együtt veled és egyfolytában zaklat, akkor rendben van az, hogy elhessegeted vagy agyoncsapod. Ezt észszerű kezelésnek és helytálló bánásmódnak nevezik. Egyesek ezt kérdezik: „A szúnyogok folyton zaklatnak engem és sokszor megcsípnek. Megátkozhatom őket?” Ez nem szükséges. Egyszerűen csapd őket agyon. Jogodban áll agyoncsapni őket; ez teljességgel megfelel annak az alapelvnek, ahogyan az emberiségnek – minden létező sáfárának – minden létezővel bánnia kell. Ha például egy mérges kígyó jelenik meg az otthonodban, és azt látod, hogy nem oda tartozik, egyszerűen kergesd el az erdőbe. Ha megmar és megmérgez, meg kell találnod a módját, hogy azonnal orvosi kezelésben részesülj. Nem kell arra törekedned, hogy megtaláld, hogy bosszút állj és megöld. Nem lenne még nagyobb gond, ha ismét ártana neked? Szóval ne akard visszaadni neki; egyszerűen tanulj meg védekezni ellene. Egy intelligens ember képes lenne tanulni ebből az ügyből. Melyik az a három alapelv, amelyekről az imént beszéltünk? (Először is, győződj meg róla, hogy az pozitív dolog. Másodszor, ha megjelenik a közeledben és nem akarsz vesződni vele, akkor egyszerűen maradj távol tőle – ne engedd közel, ne engedd, hogy zavarjon. Harmadszor, legyen helytálló nézőpontod vele kapcsolatban. Ne irtózz tőle és ne utáld, hanem fogadd és ismerd el, majd kezeld észszerűen.) Kezeld észszerűen és bánj vele helytállóan. Ne panaszkodj Istenre és ne ítéld meg úgy, hogy Isten rosszul tette, hogy megteremtette, vagy hogy talán hibát követett el csak azért, mert téged zavart vagy néha gondot okozott neked, sőt akár megcsípett vagy megmérgezett – nem helytálló így szemlélni ezt. Lehet, hogy te nem kezelted jól, vagy az is lehet, hogy tévedésből került az otthonodba és zavart téged. Ha azonban szelíden állsz hozzá és ezt mondod: „Eltévedtél, ez nem a te otthonod. Ha nem vagy rossz szándékkal irányomban, nem foglak bántani. Menj tovább oda, ahol lenned kell” – és az látja, hogy nem fogod bántani, meg fog fordulni és magától elmegy. Ezt mondod neki: „Viszlát a következő találkozásig! A találkozásunknak ezúttal meg kellett történnie. Ha ismét találkoznunk kell, akkor is el foglak engedni.” Ezt hallván erre fog gondolni: „Az emberek nagyszerűek. Valóban tudják, miként kezeljenek minket. Nincs bennük rosszindulat.” Amíg te nem ártasz neki, ő sem fog ártani neked. Egyes állatok azért bántják az embereket, mert az emberek folyton bántják őket; ők csak azt követően bántják az embereket, miután ellenszenv alakul ki bennük irántuk, és az emberek ostobasága és ádázsága miatt tesznek így. Ezeknek a lényeknek a fejében természettől fogva nincs ellenszenv vagy ellenségesség az emberekkel szemben. Látod, amikor Noé megépítette a bárkát, egyik állat sem bántott senkit, sőt Noé még együtt is tudott működni az állatokkal és képezni tudta őket. Akkoriban az emberek és az állatok barátságosak voltak egymással. Az emberek később egyre romlottabbá váltak, majd a végsőkig ádázak lettek, mindig le akarták vadászni az állatokat a húsuk miatt, és ezért nőtt az ellenségeskedés az emberek és a különféle állatok között. A húsevő állatok, amint megérzik egy ember illatát, úgy érzik, hogy ízletes étel van terítéken, és jól akarnak lakni. Melyik oldal okozta ezt? Teljes egészében az emberiség végletes ádázsága okozta. Értitek? (Igen.)

Akár makro, akár mikro perspektívából nézzük, minden Isten teremtette dolog határozottan pozitív. Akár Istennek a megteremtésüket célzó eredeti szándékának szemszögéből, az Isten által rájuk vonatkozóan alkotott törvények és szabályok, vagy a végül elért cél és hatás szempontjából tekintjük őket, mind az emberiség számára léteznek; mindegyik az összes létező sáfárainak szerepét betöltő emberek számára lett tervezve és teremtve. Így, függetlenül az Isten teremtette összes létező formáitól és kinézetétől, illetve attól, hogy milyen átmeneti hatást gyakorolnak az emberekre, az embereknek helytállóan kell bánniuk velük, kezelniük és érteniük őket, valamint el kell fogadniuk őket Istentől – ez rendkívül fontos. Az embereknek először is biztosnak kell lenniük abban, hogy amennyiben valamit Isten teremtett – függetlenül attól, hogy az jó vagy rossz, szép vagy csúnya; függetlenül a formájának milyenségétől; és még inkább függetlenül attól, hogy milyen átmeneti hatást gyakorol az emberi hús-vér testre – röviden: amennyiben Istentől származik és Isten keze teremtette, van benne valami, ami hozzájárul az emberiség alapvető túléléséhez. Ez alapján az embereknek minden Isten által teremtett létezőt el kell fogadniuk Istentől, nem pedig önkényesen vagy egyoldalúan dönteniük arról, hogy a saját szemléletmódjuk és preferenciáik alapján elítélik vagy elfogadják-e azokat. Ehelyett inkább egy teremtett lény szemszögéből kell megérteniük, megtanulniuk helytállóan kezelni őket és bánni velük, és ami még jobb, megtanulniuk boldogulni és helytállóan együttműködni velük. Az embereknek – e föld urainak és e Isten teremtette világ sáfárainak ezt a felelősséget és kötelezettséget kell teljesíteniük. Az embereknek ezt a szerepet kell játszaniuk minden más teremtmény között, és ez az az alapelv is, amelyet az embereknek – az emberi mivolt álláspontjából kiindulva – a leginkább be kell tartaniuk. Ha bizonyos Isten teremtette dolgokat nem kedvelsz, távol maradhatsz tőlük. Ha pedig kedveled őket, közeli kapcsolatban lehetsz velük és közeledhetsz hozzájuk, hogy tanulj róluk és irányítsd őket – vagy, ami még jobb, hogy óvd a létkörnyezetüket, kedvesen bánj velük, tágas életteret hagyj nekik, valamint védelmezd és megfelelően fenntartsd a túléléshez való jogukat. Az emberekhez képest valójában minden létező gyenge. Bár Isten minden létezőnek adott túlélési készségeket és ösztönöket, az emberin kívül semelyik faj nem tud eszközöket és fegyvereket készíteni; közülük egyiknek sincs meg az ereje ahhoz, hogy aláássa az Isten alkotta törvényeket és szabályokat, és nem is tesznek ez irányú kezdeményezést. Csak az emberekben van végtelen kapzsiság – a szellemiségüket és az igényeiket illetően egyaránt – a különféle élőlényekkel és minden létezővel szemben. Ezzel egyidejűleg, csak az emberek folytatnak tudományos kutatást, foglalkoznak vegyipari gyártással, valamint készítenek különféle eszközöket és fegyvereket a túlélés vagy egy jobb élet érdekében. És csak az emberek képesek elméleti tudást elsajátítani, valamint kutatni és megváltoztatni a különféle élőlények élőhelyeit. Ugyanakkor annak többsége, amit az emberek a különféle állatok és élőlények túlélését, valamint a tápláléklánc törvényeit illetően tettek, pusztító és bomlasztó, nem pedig támogató volt. Végső soron tehát csak az emberek képesek fegyvereket gyártani, hogy lemészárolják egymást és elpusztítsák a saját elemi élőhelyüket. Csak emberek fejlesztik az ipart, különösen a vegyipart, mindenféle ártalmas agyagot előállítva, amelyek károsítják és pusztítják a földet, amelyet az emberiség benépesít – ezt az egy és egyetlen otthont, ahol túlélhet. És csak az embereknek maguknak köszönhető, hogy a túlélésükhöz szükséges alapvető víz, levegő, napfény és élelem szennyezetté vált és tönkrement. Ez azt jelenti, hogy az emberek maguk tették tönkre a túléléshez vezető útjukat; nem más élőlények okozták ezt. Ezért létfontosságú az, hogy minden létező uraiként a teremtett emberek megfelelően lássák el minden dolog, közötte minden élőlény irányításának szerepét. Ha az emberek továbbra is tudományos módszerekkel gyártanak fegyvereket és különféle eszközöket, illetve vegyipari gyártással foglalkoznak, az katasztrofális csapást vetít előre, akár önmaguk, akár más élőlények számára. Vagyis az emberek személyesen, saját kezűleg taposták el az összes létezőre vonatkozó túlélési törvényeket és szabályokat, és személyesen tették tönkre a táplálékláncot is. Természetesen azok is az emberek, akik személyesen maguk tették tönkre a földet, az otthont, amelytől a túlélésük függ. Ez mélyen tragikus. Ki felelős mindezekért a következményekért? (Az emberek.) Ezek amiatt történtek, mert az emberek elpusztították és tönkretették az Isten által teremtett pozitív dolgokat. Az emberek végül csak azt arathatják majd, amit vetettek. Ha az emberek kezdettől fogva képesek lettek volna ismerni az Isten által teremtett összes dolog által betöltött különféle szerepeket, tisztelni, becsülni a különféle élőlényeket és törődni velük, követni az összes létezőre vonatkozó, Isten alkotta túlélési szabályokat és törvényeket és védeni az elemi földi környezetet, az otthont, amelytől a túlélésük függ, akkor az emberiség nem jutott volna el odáig, ahol ma tart. Ezért ami azt a témát illeti, hogy Isten összes teremtménye pozitív dolog, az embereknek meg kell érteniük az Isten által az összes létezőre vonatkozóan alkotott túlélési törvények és szabályok jelentőségét, valamint azt, hogy az embereknek miért kell követniük ezeket, és hogyan kell ezt tenniük. Ezzel egyidejűleg az embereknek tudniuk kell, hogy Isten célja azzal, hogy mindezt megteremtette, az emberiség érdekét szolgálja, ezért becsülniük és óvniuk kell. Ha nem tudod megérteni mindennek a jelentőségét, legalább tekintsd pozitív dolognak, alapvető, nélkülözhetetlen pozitív dolognak, amelytől a túlélésed függ, és becsüld, törődj és gazdálkodj vele. Helytállóan kell bánnod vele és óvnod kell abbéli minőségedben és szerepedben, hogy az ura vagy. Az emberiségnek csak így lehet jövője és reménye, és élhet tovább boldogan, igaz? (Igen.)

Sokkal világosabb most már az a téma, hogy Isten összes teremtménye pozitív dolog? (Igen.) Erősítsük meg még egyszer utoljára, hogy miként kell megfelelően bánni az Isten teremtette különféle tárgyakkal és élőlényekkel. Rajta, ismételjétek el azt a három alapelvet, amelyekről az imént beszélgettünk. (Először, amennyiben valami Isten meghatározása szerint a pozitív dolgok körébe tartozik, a szívünkben biztosnak kell lennünk abban, hogy az Istentől származik, hogy pozitív dolog, és hogy jelentősége van annak, hogy Isten megteremtette; azért van, hogy az emberek tanulhassanak valamit belőle. Másodszor, arra a bizonyosságra alapozva, hogy az pozitív dolog, ha nem kedveljük vagy nem akarunk kapcsolatba kerülni vele, figyelmen kívül hagyhatjuk. Ha zavarja az életünket, elhajthatjuk vagy távol maradhatunk tőle, valamint tanulnunk is kell belőle és tudomást is kell vennünk róla. Végül, ha Isten teremtette, Isten rendelte el vagy Isten szuverenitása alá tartozik, nem szabad irtóznunk tőle és nem szabad utálnunk, hanem inkább helytálló hozzáállással fogadjuk és ismerjük el, és kezeljük észszerűen.) Az észszerű kezelés létfontosságú. Ha az emberek nem tudják, miként irányítsák az Isten által teremtett dolgokat a földön, az valószínűleg káros hatással lesz a túlélésükre. Ha a tápláléklánc törvényei megsemmisülnek és a fennállása megszűnik, akkor az emberiség túlélése veszélybe kerül. Hát nem ilyen környezetben van-e most az emberiség? (De igen.) Az emberiség nagy léptékben fejlesztette az ipart, hulladékgázokat, szennyvizet és mérgező anyagokat bocsátott ki, amelyek szennyezték a folyókat, tavakat, sőt még a talajvizet is. Nincs több tiszta ivóvíz; az emberek csak újrahasznosított, mesterségesen feldolgozott vizet ihatnak, amely bár nem mérgező, sokkal kevesebb tápanyagot tartalmaz. A folyami, tavi és tengeri halak szintén szennyezetté váltak és nem egészségesek. Nem egyszerű olyan élelmet találni, amely nem fertőzött. Hát nem kilátástalan helyzetbe sodorja magát az emberiség? Hát nem maga az emberiség okozta ezt? Nemcsak az ivóvíz szennyezett, hanem a levegő is rossz; sok a káros anyag a levegőben, és most, még ha tiszta levegőt szeretnél is belélegezni, nehezen megy – az embereknek időnként még maszkot is kell viselniük, hogy védekezzenek a vírusokkal szemben. A levegő minősége szörnyű, az emberek elővigyázatosak mindenféle élelmiszer fogyasztásával kapcsolatban és mindenféle betegséget elkapnak, már egyes fiatalok is rákosak vagy cukorbetegek lesznek. Ki okozta mindezeket a következményeket? (Az emberek.) Mindet az emberek okozták. Így gazdálkodtak az emberek a földi otthonnal, amelyet Isten teremtett nekik, odáig gyötörve magukat, hogy már nem tudnak rendesen enni és inni, mégis nagyon boldognak érzik magukat. Ez származik abból, ha az ember elhagyja Istent; nem lehet boldogságról beszélni. Az egyetlen kiút most az emberek számára az, hogy elfogadják a Teremtő üdvösségét, törekednek az igazságra és az istenfélelem útján járnak. Csak így menekülhetsz meg, nyerheted el az élet reményét és válhatsz az új emberiség tagjává. Ilyen egyszerű; más út nincs. A keleti emberek úgy érzik, hogy a nyugati civilizáció nemes, és hogy a nyugati embereknek biztosan van kiútjuk. Van? (Nincs.) A keleti emberek úgy érzik, hogy sokat szenvedtek, mélyen gyűlölködővé váltak és túl sok nehézséget viseltek el, és a nyugati embereknek meg kell menteniük őket. Mindig úgy gondolnak a Nyugatra, mintha az paradicsom lenne, hogy Nyugatra menni egyenlő a mennybe jutással, hogy Nyugaton szabadok és boldogok lesznek. A nyugati elmerek azonban nem érzik úgy, hogy sok boldogságuk lenne. Ezt mondják: „Bár a mi életünk egy kicsit gazdagabb, mint a keleti embereké, aligha vagyunk boldogabbak.” Amíg ezen a földön élő ember, az emberi faj tagja vagy, nincs boldogságod ezen a földön, mivel azzal, hogy ebben a földi otthonban élsz, minden, amit elfogadsz, a Sátántól származik. Legyenek azok emberi gondolatok és nézőpontok vagy túlélési törvények, legyen az keleti vagy nyugati nevelés, nincs egyetlen dolog sem, amely révén megélhetnéd egy valódi ember hasonlatosságát, és nincs olyan társadalmi nevelés, illetve gondolat vagy nézőpont, amely számodra teremtett lényként lehetővé tenné, hogy megvesd a lábad az emberi világban. Mivel ez az emberiség a Sátán hatalma alatt él és a Sátán irányítja, az egyetlen módja annak, hogy az emberek túléljenek az, ha elfogadják Isten üdvösségét, elfogadják az összes Istentől származó igazságot, Isten szavai szerint gyakorolnak és elérik az üdvösséget. Az emberiség csak ekkor térhet igazán vissza abba a világba, ahol az összes dologra vonatkozó túlélési törvények és szabályok szabadon működhetnek, és élhet igazán egy teljes tápláléklánccal bíró világban – az emberiség csak ily módon töltheti be igazán a mindenek sáfárának szerepét és tehet eleget az ezzel a szereppel járó felelősségeknek. Ezen kívül az emberiségnek nincs másik útja, amelyen elindulhat. Ez az emberiség egyetlen kiútja, az egyetlen kiút, amely reményt és boldogságot hozhat az emberiségnek. Értitek? (Igen.) Ha egyszer megértitek, meglesz az utatok. Csak igyekezzetek és törekedjetek ebbe az irányba, e felé a cél felé. Ne nézzetek hátra, ne adjátok fel és soha ne álljatok meg!

Mára fejezzük be itt a beszélgetésünket. Viszlát!

2024. április 14.