Képes vagy-e konkrétan közvetíteni azt a természetet, amelyet Isten minden korban kifejezésre juttat, olyan nyelvezetet használva, amely megfelelő és hordozza annak a kornak a jelentőségét? Te, aki tapasztalod Isten munkáját az utolsó napokban, képes vagy-e részletesen leírni Isten igazságos természetét? Tudsz-e világosan és pontosan tanúbizonyságot tenni Isten természetéről? Hogyan fogsz beszélni arról, amit láttál és megtapasztaltál, azoknak a szánalomra méltó, szegény és buzgó vallásos híveknek, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, és arra várnak, hogy terelgesd őket? Milyen emberek várnak rád, hogy terelgesd őket? El tudod képzelni? Tudatában vagy-e a vállaidra nehezedő súlynak, a megbízatásodnak és a felelősségednek? Hol van a történelmi küldetéstudatod? Hogyan fogsz a következő kor gazdájaként megfelelően szolgálni? Erősen tudatában vagy-e gazda voltodnak? Hogyan kellene megmagyarázni a „mindenek gazdája” jelentését? Valóban minden élőlény és minden fizikai dolog gazdája a világon? Milyen terveid vannak a munka következő szakaszának folytatására? Hány ember vár rád, hogy pásztorold őket? Nehéz-e a feladatod? Ők szegények, szánalomra méltók, vakok és tanácstalanok, és jajgatnak a sötétségben – merre van az út? Mennyire áhítoznak a világosságra, amely mint egy hullócsillag, hirtelen alászáll, és eloszlatja a sötétség erőit, amelyek már oly sok éve elnyomás alatt tartják az embert! Szorongva reménykednek, és éjjel-nappal epekednek ez után – ki ismerheti meg ezt teljesen? Még azon a napon is, amikor a fény tovasuhan, ezek a mélységesen szenvedő emberek tovább raboskodnak egy sötét tömlöcben a szabadulás reménye nélkül – mikor szűnik meg a sírásuk? Rettenetes eme törékeny lelkek szerencsétlensége, akik sohasem pihenhettek meg, és akiket régóta ebben a megkötözött állapotban tartottak a könyörtelen kötelékek és a dermedt történelem. Ki hallotta hát meg a jajveszékelésük hangját? Ki látta a nyomorúságos állapotukat? Eszedbe jutott-e valaha, hogy milyen bánatos és aggódó Isten szíve? Hogyan tudja elviselni az ártatlan emberiség látványát, amit a saját kezével teremtett, miközben az ilyen kínokat szenved el? Elvégre az emberi lények áldozatok, akiket megmérgeztek. És jóllehet az ember a mai napig fennmaradt, ki gondolta volna, hogy az emberiséget már rég megmérgezte a gonosz? Már elfelejtetted, hogy te is az áldozatok egyike vagy? Nem akarsz-e azért küzdeni Isten iránti szeretetedből, hogy megmentsd mindezeket a túlélőket? Nem akarod-e minden erődet annak szentelni, hogy visszafizesd Istennek, Neki, aki úgy szereti az emberiséget, akár a saját testét és vérét? Pontosan hogyan fognád fel, hogy Isten felhasznál téged, hogy rendkívüli életedet megéld? Valóban megvan-e benned az elszántság és a hit ahhoz, hogy egy kegyes, Istent szolgáló ember tartalmas életét éld?