77. szemelvény

Egyesek túl gyenge képességűek és nem szeretik az igazságot. Bárhogyan közlik is az igazságot, ők nem képesek megérteni. Sok éve hisznek Istenben és még mindig nem beszélhetnek valódi tapasztalati megértésről. Ezért úgy határoznak, hogy ők nincsenek Isten előre elrendelt, választott népe között és hogy Isten nem tudná őket megmenteni, nem számít, még hány évig hinnének Őbenne. Szívükben úgy tartják, hogy „csak azokat lehet megmenteni, akik Isten által előre elrendeltettek és kiválasztottak, és mindazok, akik túl gyenge képességűek és nem képesek megérteni az igazságot, nincsenek Isten előre elrendelt és választott népe között; nem tudnák őket megmenteni, akkor sem, ha hinnének.” Azt gondolják, Isten nem az emberek megnyilvánulásai és viselkedése alapján határozza meg az emberek kimenetelét. Ha így gondolod, nagyon félreérted Istent. Ha Isten igazából így cselekedne, vajon igazságos lenne? Isten egyetlen alapelv szerint határozza meg az emberek sorsát: végül az emberek sorsa a saját megnyilvánulásaik és viselkedésük alapján lesz meghatározva. Ha nem látod Isten igazságos természetét, mindig félreérted Őt és elferdíted az Ő kívánságait úgy, hogy mindig pesszimista és csalódott vagy, azt nem te magad okozod? Ha nem érted hogyan működik Isten eleve elrendelése, keresned kellene az igazságot Istennél, az Ő szavaiban és nem vakon meghatározni, hogy nem vagy az ő előre elrendelt, választott népe között. Ez Isten súlyos félreértése! Egyszerűen egyáltalán nem ismered Isten munkáját és nem érted Isten szándékait, még kevésbé az Isten hatezer éves irányítási munkája mögött lévő gondos szándékokat. Lemondtál magadról, spekulálsz és kételkedsz Istenben, attól félve, hogy szolgálattevő vagy, akit kirekesztenek, mihelyt befejezted szolgálatodat, mindig azon tépelődve: „Miért kellene tennem a kötelességemet? Szolgálatot végzek, miközben a kötelességemet teszem? Bedőlnék a trükknek, ha megszabadulnának tőlem, miután befejeztem a szolgálatom végzését?” Mi a véleményed erről a gondolkodásról? Képes vagy felismerni? Mindig félreérted Istent, a világban uralkodó ördög királyok közé sorolod Őt, véded Tőle a szívedet, mindig azt gondolva, hogy Ő ugyanolyan önző és hitvány, mint az emberek. Sosem hiszed, hogy Isten szereti az emberiséget, és sosem hiszel az Ő őszinteségében, ami az emberiség megmentését illeti. Ha mindig szolgálattevőként jellemzed magadat és félsz attól, hogy kirekesztenek, miután elvégezted a szolgálatodat, akkor az álhívők csalárd gondolkodásmódja a tiéd. A nem hívők nem hisznek Istenben, mert nem ismerik el, hogy van Isten, és azt sem, hogy az Ő szava az igazság. Figyelembe véve, hogy hiszel Istenben, miért nincs hited Őbenne? Miért nem ismered be, hogy Isten szava az igazság? Nem vagy hajlandó tenni kötelességedet és keresztülmenni nehézségeken, hogy gyakorold az igazságot, és ennek eredményeképpen még mindig nem nyerted el az igazságot, annak ellenére, hogy sok éve van hited Istenben, és mindennek ellenére végül Istent hibáztatod, azt állítva, hogy nem rendelt el téged előre, hogy Ő nem volt veled őszinte. Milyen probléma ez? Félreérted Isten kívánságait, nem hiszed el az Ő szavait, és amikor a kötelességedet végzed, nem ülteted az igazságot gyakorlatba és nem vagy odaadó. Hogyan tudsz eleget tenni Isten szándékainak? Hogyan tudod a Szentlélek munkáját elnyerni és megérteni az igazságot? Az ilyen emberek még arra sem alkalmasak, hogy szolgálattevők legyenek, akkor hát hogyan lennének alkalmasak arra, hogy Istennel tárgyaljanak? Ha azt gondolod, hogy Isten nem igazságos, miért hiszel Őbenne? Mindig azt akarod, hogy Isten személyesen neked mondja azt, hogy „a királyság népe közül való vagy; ez sosem fog változni”, méghozzá azelőtt, hogy megerőltetnéd magad az Ő házáért, és ha nem teszi meg ezt, akkor sosem adod neki szívedet. Milyen lázadók és hajthatatlanok az ilyen emberek! Látom, hogy nagyon sok olyan ember van, akik sosem összpontosítanak arra, hogy megváltoztassák a beállítottságukat, még kevésbé arra, hogy az igazságot gyakorolják. Csak arra összpontosítanak, hogy minduntalan megkérdezzék, eljuthatnak-e egy jó rendeltetési helyre, hogy miként fog velük Isten bánni, előre elrendelte-e számukra, hogy az Ő népe legyenek és más ilyen szóbeszédekre. Az ilyen emberek, akik nem figyelnek a megfelelő munkájukra, hogyan szerezhetik meg az igazságot? Hogyan maradhatnak Isten házában? Nos, ünnepélyesen azt mondom nektek: bár lehet, hogy valakinek a sorsa előre elrendeltetett, ha nem tudja elfogadni az igazságot és gyakorlatba ültetni, hogy elérje az Istennek való alávetettséget, akkor a végső sorsa a kirekesztettség lesz. Csak azok az emberek, akik őszintén feláldozzák magukat Istenért és minden erejükkel azon vannak, hogy gyakorlatba ültessék az igazságot, ők lesznek képesek túlélni és belépni Isten királyságába. Bár mások úgy láthatják őket, mint olyan valakiket, akik számára nincs előre elrendelve, hogy maradjanak, jobb rendeltetési helyük lesz, mint azoknak az állítólagosan előre elrendelt embereknek, akik sosem voltak hűségesek Istenhez Isten igazságos természete miatt. Elhiszed ezeket a szavakat? Ha nem tudod elhinni ezeket a szavakat és folytatod az önfejű kóborlásodat, akkor azt mondom neked, biztosan nem leszel képes túlélni, mert egyszerűen nem olyasvalaki vagy, akinek igaz hite van Istenben vagy szereti az igazságot. Mivel ez így van, Isten előre elrendelése nem fontos. Azért mondom ezt, mert végül Isten az emberek sorsát megnyilvánulásaik és viselkedésük alapján fogja meghatározni, miközben Isten előre elrendelése objektíve csak kis szerepet játszik, nem pedig vezető szerepet. Érted ezt?

Egyesek azt mondják: „Rossz a beállítottságom és nem tudom megváltoztatni, bármennyire törekszem rá. Tehát hagyom, hogy a természet végezze a dolgát. Ha nem sikerül a törekvésem, semmit sem lehet tenni érte.” Az ilyen emberek rendkívül negatívak, annyira, hogy feladták a reményt önmagukkal szemben. Ezek az emberek javíthatatlanok. Tettél erőfeszítést? Ha valóban tettél és hajlandó vagy nehézséget elszenvedni, miért nem tudsz egyszerűen fellázadni a test ellen? Nem szívvel és aggyal rendelkező ember vagy? Hogyan imádkozol minden egyes nap? Nem keresnéd az igazságot és támaszkodnál Istenre? Hagyni a természetet, hogy végezze a dolgát, számodra ez azt jelenti, hogy passzívan vársz, nem pedig, hogy aktívan közreműködsz. Hagyni, hogy a természet így végezze a dolgát, hasonlatos ahhoz, hogy azt mondod: „Nem kell tennem semmit; minden Isten által eleve elrendelt, akárhogy is történik.” Ezek-e valóban Isten szándékai? Ha nem, akkor miért nem veted alá magadat Isten munkájának ahelyett, hogy gyakran negatívvá válsz és képtelen vagy végezni a kötelességedet? Egyesek, mikor vétkeznek egy kicsit, találgatnak: „Isten feltárt és kivetett engem? Vajon le fog rám sújtani?” Isten ezúttal nem azért jött munkálkodni, hogy lesújtson az emberekre, hanem hogy megmentse őket, a lehető legnagyobb mértékben. Senki sem hibátlan – ha mindenkire lesújtanának, az üdvösség lenne? Néhány vétket szándékosan követnek el, míg másokat önkéntelenül. Ha képes vagy megváltozni, miután felismered azokat a dolgokat, melyeket önkéntelenül teszel, Isten lesújtana-e rád, mielőtt így tennél? Isten megmentené-e úgy az embereket? Ő nem így dolgozik! Függetlenül attól, hogy lázadó beállítottságod van-e vagy önkéntelenül cselekedtél-e, emlékezz erre: el kellene gondolkodnod magadon és meg kellene ismerned önmagadat. Változtass irányt most azonnal, és törekedj az igazságra minden erőddel – és nem számít milyenek lesznek a körülmények, ne add át magad a kétségbeesésnek. A munka, amit Isten végez, az ember üdvösségéért van, és nem fog önkényesen lesújtani azokra az emberekre, akiket meg akar menteni. Ez bizonyos. Még ha valóban lenne is egy Istenben hívő, akire végül lesújtana, az, amit Isten tesz, garantáltan igazságos lenne. Idővel tudatná veled az okot, amiért lesújtott arra a személyre, azért, hogy tökéletesen meggyőződhess róla. Most csak törekedj az igazságra, összpontosíts az életbe való belépésre és törekedj arra, hogy jól végezd a kötelességedet. Ebben nincs hiba! Bárhogyan is bánik végül Isten veled, az garantáltan igazságos lesz; nem kellene kételkedned ebben és nem kell aggódnod. Még ha nem is tudod megérteni Isten igazságosságát ebben a pillanatban, eljön majd a nap, amikor meggyőződhetsz róla. Isten igazságosan és tisztességesen munkálkodik; Ő mindent nyíltan felfed. Ha sokat töprengtek ezen, arra az őszinte következtetésre fogtok jutni, hogy Isten munkája az emberek megmentésének és romlott beállítottságuk átalakításának munkája. Tekintve, hogy Isten munkája az emberek romlott beállítottságának átalakításának munkája, lehetetlen, hogy az emberekből ne táruljon fel a romlottság. Csak a romlott beállítottság ezen feltárulásaiban ismerhetik meg magukat az emberek és ismerhetik el, hogy romlott beállítottsággal rendelkeznek, és lehetnek hajlandóak Isten üdvösségét befogadni. Ha az emberek egyáltalán nem fogadnak el semmilyen igazságot azután, hogy romlott beállítottságot fedtek fel, és továbbra is romlott beállítottságuk szerint élnek, akkor hajlamosak lesznek Isten természetét megsérteni. Isten különböző fokú büntetéseket fog kiróni rájuk és meg fogják fizetni a vétkeik árát. Ha tudat alatt alkalmanként kicsapongóvá válsz, Isten felhívja erre a figyelmedet, megmetsz téged, és jobb emberré válsz, akkor Isten nem fogja felróni ezt neked. Ez a beállítottság megváltozásának normális folyamata és az üdvösség munkájának valódi jelentősége ebben a folyamatban nyilvánul meg. Ez a kulcs. Például, a nemek közti határok kérdésében, tegyük fel, hogy vonzódsz valakihez, mindig várod, hogy beszélgess vele, csábító szavakat mondasz neki. Később elmerengsz: „Nem illetlen viselkedés ez? Nem bűn? Nem hoz az szégyent Istenre, hogy nem tartjuk be egyértelműen a nemek közötti határt? Hogy tehetek ilyet?” Miután erre rájössz, Isten elé sietsz és imádkozol: „Ó, Istenem! Újból vétkeztem. Ez csúnya és igazán szégyenletes. Gyűlölöm a romlott hús-vér testet. Fegyelmezz és büntess meg engem!” Elhatározod, hogy a jövőben távol tartod magad az ilyen dolgoktól, és egyedül nem lépsz kapcsolatba az ellenkező nemmel. Vajon nem lesz ez változás? És mivel ily módon megváltoztál, a korábbi botlásaid már nem lesznek elítélve. Ha beszélgetsz valakivel, elcsábítod, és nem gondolod azt, hogy ez egy szégyenletes dolog, nemhogy gyűlölnéd magad, figyelmeztetnéd magad, elhatároznád, hogy fellázadsz a test ellen, vagy megvallanád és megbánnád bűneidet Istennek, akkor lehet, hogy még sokkal több vétséget fogsz elkövetni, a dolgok egyre rosszabbra fordulnak és elvezetnek a bűnhöz. Ha ezt teszed, Isten kárhoztatni fog. Ha újra és újra vétkezel, az szándékos bűn. Isten elítéli a szándékos bűnt és a szándékos bűn jóvátehetetlen. Ha valóban önkéntelenül felfedsz némi romlott beállítottságot, és valóban meg tudod bánni bűneidet, fel tudsz lázadni a test ellen, és gyakorolod az igazságot, Isten nem fog kárhoztatni miatta és még meg lehet téged menteni. Isten munkája az emberek megmentéséről szól, és aki felfedi romlott beállítottságát, annak el kellene fogadnia, hogy megmetszik, megítélik és megfenyítik őt. Amíg képesek elfogadni az igazságot, megbánni a bűneiket és megváltozni, nem fog-e ez eleget tenni Isten szándékainak? Egyesek nem fogadják el az igazságot, és mindig óvatos hozzáállást tanúsítanak Istennel szemben. Az ilyen embereknek nincs belépése az életbe, és végül mindannyian veszteségeket fognak szenvedni.

Ahogy korábban említettük, a múlt eseményei egy csapásra tisztára moshatók; a jövő a múlt helyébe léphet; Isten türelme határtalan, mint a tenger. Mégis vannak alapelvek ezekhez a szavakhoz. Az nem úgy van, hogy Isten tisztára mos bármilyen bűnt, amit elkövettél, legyen az bármekkora. Isten minden munkáját alapelvekkel végzi. A múltban adminisztratív rendeletet adtak ki, amely foglalkozik ezzel a problémával: Isten megbocsát és elnéz minden bűnt, amit valaki elkövet, mielőtt az illető elfogadja az Ő nevét. De azok számára, akik továbbra is vétkeznek, miután elkezdtek hinni Benne, ez egy másik történet: aki egyszer megismétli bűnét, esélyt kap arra, hogy megbánja azt, azokat azonban, akik kétszer is megismétlik, vagy nem hajlandóak megváltozni az ismételt megrovások ellenére, kiutasítják anélkül, hogy további esélyük lenne a bűnbánatra. Isten mindig a lehető legnagyobb mértékben türelmes az emberekkel a munkájában. Ebben látható, hogy Isten munkája valóban az, hogy megmentse az embereket. Ugyanakkor, ha a munkának ebben a végső szakaszában még megbocsáthatatlan bűnöket követnél el, akkor valóban javíthatatlan vagy és nem lehet megmenteni téged. Isten munkájának van egy folyamata az emberek romlott beállítottságainak megtisztítására és megváltoztatására: az ember romlott természetének állandó feltárulási folyamatában éri el Isten az Ő célját, hogy tisztává teszi és megmenti az emberiséget. Egyesek azt gondolják: „Mivel ez a természetem, hadd lepleződjön le minden. Amint ez megtörténik, tudni fogom és gyakorlatba ültetem az igazságot.” Szükséges ez a folyamat? Ha tényleg olyan vagy, aki gyakorlatba ülteti az igazságot és elgondolkozol magadon, amikor látod, milyen romlottságokat fedtek fel másokban és milyen rossz dolgokat tettek, és amikor látod ugyanezeket a problémákat önmagadban, azonnal kijavítod őket és a jövőben sosem teszel ilyen dolgokat, az vajon nem közvetlen változás? Vagy ha néha meg akarsz tenni valamit, de előtte rájössz, hogy ez rossz és fel tudsz lázadni a test ellen, nem éri-e el ez is a megtisztulás hatását? Az igazság gyakorlása bármilyen tekintetben megköveteli, hogy ismétlődő folyamatokon menjünk keresztül. Nem úgy van az, hogy a romlott beállítottság teljesen el fog tűnni, miután egyszer gyakorolta valaki az igazságot. Az embernek ismételten keresnie kell az igazságot, sorozatosan meg kell őt metszeni, meg kell fegyelmezni, valamint meg kell ítélni és meg kell fenyíteni, mielőtt romlott beállítottsága teljesen feloldódik, annyira, hogy nem lesz számára nehéz az igazság újbóli gyakorlása. Ha valaki végül képes lesz az igazságot teljesen Isten szándékainak megfelelően gyakorolni és valódi alávetettséggel rendelkezni Isten iránt, miután megmetszették, megítélték és megfenyítették, az változás a beállítottságában.

78. szemelvény

Isten utolsó napokbeli munkájában az emberek sorsát Isten a megnyilvánulásaik alapján határozza meg. Tudjátok, mire utal itt az, hogy „megnyilvánulások”? Azt gondolhatnátok, hogy azokra a romlott beállítottságokra utal, melyeket az emberek felfednek, miközben valamit tesznek, de valójában nem ez az, amire utal. A „megnyilvánulások” itt arra utal, hogy gyakorlod-e az igazságot vagy sem; odaadó vagy-e, miközben teszed a kötelességedet, vagy sem; az Istenben való hit mögött álló nézőpontodra, a hozzáállásodra Istenhez, a nehézségek elszenvedése iránti elhatározásodra, a hozzáállásodra az ítélet, a fenyítés és a metszés elfogadásához; a súlyos vétkek számára, amelyeket elkövettél; és a mértékre, amennyire végül eléred a bűnbánatot és az átalakulást. Mindezek a dolgok együttvéve képezik a megnyilvánulásaidat. A „megnyilvánulások” itt nem arra utal, hogy hány romlott beállítottságot fedtél fel, vagy hogy hány rossz dolgot tettél, hanem arra, hogy hány eredményt értél el, és hogy mennyi igazi változáson mentél keresztül a hitedben. Ha az emberek sorsát az határozná meg, mennyi romlottság tárul fel a természetükben, senki sem tudná elnyerni az üdvösséget, mert minden emberi lény mélyen romlott, sátáni természete van és ellenáll Istennek. Isten meg akarja menteni azokat az embereket, akik el tudják fogadni az igazságot és alá tudják vetni magukat az Ő munkájának. Nem számít, mennyi romlottságot fednek fel, amíg végül képesek elfogadni az igazságot, valódi bűnbánatot elérni és valódi változáson keresztülmenni, ők olyan emberek, akiket Isten megment. Egyesek nem látnak át ezen és azt gondolják, bárki, aki vezetőként szolgál, többet fog felfedni romlott beállítottságaiból, aki pedig több romlott beállítottságot fed fel, az egyértelműen ki lesz rekesztve, és nem lesz lehetséges, hogy életben maradjon. Helyes-e ez a nézőpont? Bár a vezetők több romlottságot fednek fel, ha az igazságra törekszenek, akkor alkalmasak arra, hogy megtapasztalják Isten ítéletét és fenyítését, ráléphetnek a megmentés és tökéletessé tétel útjára, és végül képesek lesznek gyönyörű bizonyságot tenni Isten mellett. Az ilyen emberek valóban megváltoztak. Ha az emberek sorsát annak alapján határoznák meg, hogy hány romlott beállítottságot tárnak fel, akkor azok, akik vezetőként és dolgozóként szolgálnak, gyorsabban fedetnének fel. Ha ez így lenne, ki merne vezető vagy dolgozó lenni? Ki tudná elérni azt a pontot, hogy Isten használja és tökéletessé tegye? Hát nem túlságosan abszurd ez a szempont? Isten főként azt nézi, hogy az emberek el tudják-e fogadni és tudják-e gyakorolni az igazságot, hogy meg tudnak-e állni szilárdan a tanúságtételükben és hogy valóban megváltoztak-e. Ha az embereknek valódi tanúságtétele van és valódi változáson mentek keresztül, akkor Isten jóváhagyja őket. Egyesek látszólag csak kevés romlottságot fednek fel, de nincs valódi tapasztalati tanúságtételük, és nem változtak meg igazán. Őket Isten nem hagyja jóvá.

Isten egy ember sorsát a megnyilvánulásai és a lényege alapján határozza meg. A „megnyilvánulások” itt arra utal, hogy valaki hűséges-e Istenhez, van-e benne szeretet Őiránta, gyakorolja-e az igazságot, és hogy milyen mértékben változik a beállítottsága. Ezekre a megnyilvánulásokra és az emberek lényegére alapozva határozza meg Isten egy ember sorsát, nem pedig arra, hogy mennyire fedi fel a romlott beállítottságát. Ha azt gondolod, Isten annak alapján határozza meg valaki sorsát, hogy mennyi romlottságot fed fel, félreértelmezted az Ő szándékait. Valójában az embereknek ugyanaz a romlott lényege van, és csak abban vannak különbségek, hogy jó-e vagy rossz az emberi mivoltuk, és hogy el tudják-e fogadni az igazságot vagy sem. Nem számít, mennyire feded fel a romlott beállítottságodat, Isten tökéletesen tudja, mi rejlik a szíved mélyén. Nem kell elrejtened. Isten az emberek szívének mélyét figyeli meg. Függetlenül attól, hogy ez olyan dolog-e, amelyet mások előtt vagy a hátuk mögött teszel, vagy hogy olyasmi-e, amit a szívedben meg akarsz tenni, Isten színe előtt minden feltárul. Hogyne lehetne tudatában Isten annak, amit az emberek titokban tesznek? Hát nem önáltatás ez? Az igazság az, hogy bármennyire megtévesztő is valakinek a természete, bármennyit is hazudik, bármennyire ügyes is az álcázásban és mások megtévesztésében, Isten mindezt alaposan ismeri. Isten alaposan ismeri a vezetőket és a dolgozókat, akkor hát hogyne ismerné hétköznapi követőit ugyanolyan jól? Egyesek azt gondolják, „Bárki, aki vezetőként szolgál, ostoba és tudatlan, és saját pusztulását idézi elő, mert amikor egy ember vezetőként szolgál, elkerülhetetlenül romlottságot fed fel Isten előtt. Vajon feltárulna ennyi romlottság, ha nem végeznék ezt a munkát?” Micsoda abszurd elképzelés! Úgy gondolod, hogy nem fogsz romlottságot felfedni, ha nem lépsz fel vezetőként? Az, hogy nem vagy vezető, azt jelenti, hogy meg fogsz menekülni, még ha kevesebb romlottságot fedsz is fel? E szerint az érv szerint mindazok, akik nem szolgálnak vezetőkként, azok, akik túlélhetnek és akiket megmenthetnek? Hát nem túl nevetséges ez a kijelentés? Az emberek, akik vezetőkként szolgálnak, Isten választott népét vezetik, hogy egyék és igyák Isten szavait, és megtapasztalják Isten munkáját. Ez a megkövetelt norma emelt szintű, tehát elkerülhetetlen, hogy a vezetők felfedjenek néhány romlott állapotot, mikor először elkezdik a képzést. Ez normális és Isten nem ítéli ezt el. Isten nemcsak hogy nem ítéli el, de meg is világosítja, megvilágítja és vezeti ezeket az embereket, és terheket ad nekik. Amíg alá tudják vetni magukat Isten vezetésének és munkájának, gyorsabban fognak előrehaladni az életben, mint a hétköznapi emberek. Ha törekednek az igazságra, akkor ráléphetnek az útra, amelyen Isten tökéletessé teszi őket. Isten ezt áldja meg a leginkább. Egyesek nem látják ezt, sőt elferdítik a tényeket. Az ő emberi megértésük szerint bármennyit is változnak a vezető szerepet betöltő emberek, Isten nem fogja figyelembe venni, hanem egyedül csak azt fogja figyelembe venni, hogy mennyi romlottságot fednek fel a vezetők és a dolgozók, és egyedül ennek alapján kárhoztatja őket; azokat pedig, akik nem vezetők és dolgozók, Isten nem fogja kárhoztatni, mert csak kevés romlottságot fednek fel, még ha nem is változnak. Hát nem abszurd ez? Nem Isten káromlása? Ha ilyen komolyan ellenállsz Istennek a szívedben, meg lehet menteni téged? Nem lehet. Isten az emberek sorsát leginkább annak alapján határozza meg, hogy rendelkeznek-e az igazsággal és valódi tanúságtétellel, és ez leginkább attól függ, hogy törekednek-e az igazságra. Ha valaki törekszik az igazságra, még amikor vétkezik és ítélettel és fenyítéssel szembesül, akkor is képes valódi bűnbánatot tartani. Amennyiben nem beszél vagy cselekszik olyan módokon, amelyek káromolják Istent, bizonyosan képes lesz elnyerni az üdvösséget. Képzelődéseitek szerint minden hétköznapi hívő, aki a végsőkig követi Istent, elérheti az üdvösséget, míg azok, akik vezetőként szolgálnak, mind ki lesznek vetve. Ha megkérnének titeket, hogy legyetek vezetők, azt gondolnátok, nem lenne rendben nem megtenni, de ha vezetőként kellene szolgálnotok, önkéntelenül is állandóan romlottságot fednétek fel. Úgy éreznétek, mintha a bitófára küldenétek magatokat. Vajon nem az Istenről alkotott félreértéseitek okozzák mindezt? Ha az emberek sorsát az általuk felfedett romlottság határozná meg, senkit sem lehetne megmenteni. Ebben az esetben mi értelme lenne Istennek a megváltás munkáját végezni? Ha valóban így lenne, hol lenne Isten igazságossága? Az emberek képtelenek lennének meglátni Isten igazságos természetét. Tehát mindannyian félreértettétek Isten szándékait, ami azt mutatja, hogy nincs valódi tudásotok Istenről.

Isten az emberek sorsát megnyilvánulásaik alapján határozza meg és a megnyilvánulások itt Isten rajtuk végzett munkájának eredményeire vonatkoznak. Mutatok nektek egy hasonlatot ennek a szemléltetésére: A gyümölcsösben a tulajdonos megöntözi és megtrágyázza a fáit, aztán vár, hogy leszüretelhesse a gyümölcsüket. A fák, amelyek gyümölcsöt teremnek, jó fák és megtartják őket, míg azok, amelyek nem teremnek, egyértelműen nem jó fák és nem lehet őket megtartani. Gondoljátok végig ezt: Egy fa gyümölcsöt terem, de megfertőződik egy betegséggel, és néhány rossz ágát le kell vágni. Mit gondoltok, ezt a fát meg kell tartani? Meg kell tartani és meg fog gyógyulni, amint megmetszették és kezelték. Gondoljatok végig egy másik helyzetet: egy fának nincs betegsége, de nem terem gyümölcsöt – egy ilyen fát nem kell megtartani. Mit jelent a „gyümölcsöt terem” ebben az esetben? Az Isten munkája által elért eredményekre vonatkozik. Mivel az embereket megrontotta a Sátán, elkerülhetetlenül fel fogják fedni romlottságukat és vétkezni fognak Isten munkájának megtapasztalása során. Ugyanakkor Isten munkája elér néhány eredményt is bennük. Ha Isten nem venné tekintetbe ezeket az eredményeket, csak a romlott beállítottságokat, amelyeket az emberek felfedtek, akkor az emberek megmentése szóba sem jöhetne. Az üdvösség eredményei főleg az emberek kötelességvégzésében és az igazság gyakorlásában nyilvánulnak meg. Isten tekintetbe veszi az eredményeket, amelyeket az emberek ezeken a területeken elértek, aztán pedig a vétkeik súlyosságát. Aztán ezen tényezők kombinációja alapján meghatározza az emberek sorsát, és hogy maradnak-e vagy sem. Például, egyesek nagyfokú romlottságot fedtek fel a múltban és óriási figyelmet fordítottak hús-vér testükre. Nem voltak hajlandóak feláldozni magukat Istenért, sem a gyülekezet érdekeit nem védték meg. Ugyanakkor, miután néhány évig prédikációkat hallgattak, valóban megváltoztak. Most már tudják, hogy az igazságalapelvek felé kell igyekezniük kötelességeik végzésében, és egyre eredményesebbé válnak kötelességeikben. Képesek arra is, hogy Isten oldalán álljanak minden dologban, és megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy védjék Isten házának munkáját. Ez azt mutatja, hogy az ilyen emberek életfelfogása megváltozott, és ezt az átalakulást akarja Isten. Vannak olyanok is, akik mindig terjesztették az elképzeléseiket, amikor voltak nekik ilyenek, és mindig csak akkor voltak nyugodtak, amikor másoknak is elképzeléseik voltak. Most azonban, amikor elképzeléseik vannak, képesek imádkozni Istenhez, keresni az igazságot és alávetni magukat anélkül, hogy terjesztenék elképzeléseiket vagy bármi olyat tennének, amivel ellenállnak Istennek. Hát nem átalakulást tapasztaltak meg? Egyesek korábban rögtön ellenállóvá váltak, amikor bárki megmetszette őket, most azonban, amikor megmetszik őket, képesek elfogadni és megismerni magukat, ezt követően pedig valóban változnak valamelyest. Hát nem eredmény ez? Ugyanakkor bármennyit is változol, lehetetlen teljesen vétkektől mentesnek lenni és a természeted nem változhat meg teljesen egy pillanat alatt. Ha valaki rálép a helyes útra az Istenben való hitben és tudja az igazságot keresni minden dologban, akkor még ha egy kissé lázadó mivoltú is, időben fel fogja ismerni. Miután megteszi, sietni fog bevallani és megbánni bűneit Istennek, megváltozni és állapota csak javulni és javulni fog. Lehet, hogy egyszer vagy kétszer részt vesz ugyanabban a fajta lázadásban, de harmadjára vagy negyedjére már nem. Ez átváltozás. Nem azt jelenti, hogy ez az ember megváltozott bizonyos szempontból, tehát már nem fed fel többé romlottságot és egyáltalán nem követ el vétkeket. Ez nem így van. Ez az átalakulás azt jelenti, hogy Isten munkájának megtapasztalása után egy ember képes többet gyakorolni az igazságból, valamennyit gyakorlatba ültetni abból, amit Isten követel, egyre kevesebb vétket fog elkövetni, és egyre kevesebb romlottságot fog felfedni; a lázadásának súlyossága pedig fokozatosan alábbhagy. Ebből világos, hogy Isten munkája eredményeket ért el. Ami Isten látni akar, azok konkrét megnyilvánulások arról, hogy ezek az eredmények el lettek érve. Ezért, ahogy Isten kezeli az emberek sorsát, illetve ahogy egy emberrel bánik, az teljesen igazságos és észszerű. Csak minden erőfeszítésedet bele kell tenned, hogy feláldozd magad Istennek, hogy bátran és magabiztosan gyakorold az igazságokat, amelyeket gyakorolnod kell, anélkül, hogy aggódnál és Isten nem fog igazságtalanul bánni veled. Gondolj bele: megbüntetheti-e Isten azokat, akik szeretik és gyakorolják az igazságot? Sokan mindig gyanakszanak Isten igazságos természetére, félnek attól, hogy megbüntetik őket, még azután is, hogy gyakorlatba ültették az igazságot. Félnek attól, hogy még ha hűséget is mutatnak Isten felé, Ő nem fogja azt látni. Az ilyen embereknek nincs ismeretük Isten igazságos természetéről.

Egyesek negatívvá válnak, miután megmetszik őket. Elveszítik minden energiájukat kötelességeik végzésére, és a hűségük is eltűnik. Miért van ez? Ez nagyon súlyos probléma. Ez az igazság elfogadására való képtelenség. Az ilyen emberek nem fogadják el az igazságot, részben azért, mert nincs ismeretük romlott beállítottságaikról, ami miatt képtelenek elfogadni, hogy megmetszik őket. Ezt a természetük határozza meg, amely arrogáns, önhitt és nem szereti az igazságot. Részben azért is van így, mert az emberek nem értik mi a jelentősége annak, hogy megmetszik őket. Azt hiszik, hogy ha megmetszik őket, az azt jelenti, hogy meghatározták a sorsukat. Ennek eredményeképpen tévesen azt hiszik, hogy amennyiben elhagyják családjaikat, hogy feláldozzák magukat Istennek, és van bennük némi hűség Isten iránt, nem lenne szabad megmetszeni őket, és hogyha mégis megmetszik őket, akkor ez nem Isten szeretete vagy igazságossága. Ez a fajta félreértés okozza, hogy sok embernek nincs bátorsága hűségesnek lenni Istenhez. Valójában, végső soron ez azért van, mert az emberek túl csalárdak, egyszerűen nem akarnak nehézségeket elszenvedni, csak könnyen akarnak áldásokat elnyerni. Az emberek egyáltalán nem értik Isten igazságos természetét. Sosem hiszik azt, hogy Isten minden cselekedete igazságos, vagy hogy az Ő bánásmódja mindenkivel igazságos. Sosem keresik az igazságot ebben a dologban, hanem mindig a saját érveiket hozzák fel. Bármilyen rossz dolgokat is tettek, bármilyen nagy bűnöket is követtek el, vagy bármennyi gonoszságot is tettek, amíg Isten ítélete és büntetése éri őket, azt fogják gondolni, hogy a Menny igazságtalan és hogy Isten nem igazságos. Az emberek szemében, ha Isten tettei nincsenek összhangban a vágyaikkal, vagy Isten tettei nincsenek tekintettel az érzéseikre, akkor Ő nem igazságos. Az emberek azonban sosem tudják, hogy tetteik összhangban vannak-e az igazsággal, azt sem ismerik fel soha, hogy minden, amit tesznek, a lázadás és ellenállás cselekedete Isten ellen. Ha Isten soha nem metszette volna meg az embereket, illetve nem feddte volna meg őket lázadásukért, bármilyen vétkeket is követtek el, hanem ehelyett nyugodt és kedves lett volna velük, csak hosszútűrést gyakorolt volna velük szemben szeretettel, és megengedte volna, hogy örökké Vele lakomázzanak és Vele együtt élvezzék a dolgokat, akkor az emberek nem panaszkodnának Istenre és nem ítélnék Őt igazságtalannak. Ehelyett képmutató módon azt mondanák, hogy Isten igazságos. Ismerik az ilyen emberek Istent? Tudnak egy szívűek és egy gondolkodásúak lenni Istennel? Nem sejtik, hogy Isten ítéletének és metszésének rendeltetése, hogy megtisztítsa és átalakítsa életfelfogásukat azért, hogy alá tudják vetni Neki magukat és szeretni tudják Őt. Az ilyen emberek nem hiszik, hogy Isten igazságos Isten. Valahányszor Isten megfeddi, leleplezi és megmetszi őket, negatívvá válnak és elgyengülnek, mindig panaszkodnak, hogy Isten nem szeretetteljes, és az, hogy Isten az embereket megítéli és megfenyíti, helytelen, képtelenek látni, hogy ezzel Isten megtisztítja és megmenti az embert, és nem hiszik el, hogy Isten az emberek sorsát bűnbánatuk megnyilvánulásai alapján határozza meg. Állandóan gyanakodnak Istenre és őrizkednek Tőle. Mi lesz ennek az eredménye? Képesek lesznek alávetni magukat Isten munkájának? Képesek lesznek valódi változást elérni? Ez lehetetlen lesz. Ha ez az állapotuk feloldatlan marad, súlyos veszélyben lesznek, és lehetetlen lesz számukra, hogy Isten tisztává és tökéletessé tegye őket.