79. szemelvény

Mi a benyomásotok az „Az, Aki szuverén mindenek felett” című himnusz éneklése után? Van valamilyen meglátásotok? Mindenki, aki élt, sok nehézségen ment keresztül, de valójában nem tudja, hogy ez miért van, és senki sem gondolkodik el alaposan azon, hogy mi a gyökere ezeknek a nehézségeknek, hogy megéri-e, vagy hogy helyes-e, hogy az emberek így élnek. Amikor fiatalok, az emberek mindig szép ruhákat akarnak hordani és jó dolgokat enni, és úgy érzik, hogy ez a boldogság felé vezető út. Amikor felnőnek, az emberek elkezdenek azon gondolkodni, hogy keményen kell tanulniuk, hogy kitűnjenek a tömegből, és jó életet élvezhessenek. Amikor nagykorúvá válnak, az emberek szeretnének sok pénzt keresni, hírnevet és vagyont szerezni, valamint hatalmat és befolyást elérni. Ki akarnak emelkedni a többiek közül. Mindig kormánypozícióra törekednek, és arra, hogy kivívják az emberek tiszteletét és csodálatát. Amikor gyermekeik születnek, azt remélik, hogy a leszármazottaik nemzedékeken át gyarapodnak, tovább virágzanak és fejlődnek. Mi a célja mindezeknek a lépéseknek, amelyeket az emberek tesznek? Miért gondolkodnak így az emberek? Miért élnek mindannyian így? Az emberek úttalanul élnek. Miért mondom, hogy úttalanul? Azért, mert az emberek nem tudják, honnan jönnek vagy hová tartanak, és nem tudják, mit kellene tenniük ebben az életben, hogyan kellene élniük, vagy hogyan járják az életük útját. Az emberek nem tudják ezeket a dolgokat. Miért van akkor az, hogy az emberek még mindig hajlamosak fáradhatatlanul hajszolni a hírnevet, a hasznot és a boldog életet halálukig, anélkül, hogy visszanéznének? Azért, mert az embereket megrontotta a Sátán – téves gondolkodásmódot és életszemléletet alakítottak ki. Ezt az életmódot látják helyesnek – a hírnév és a haszon hajszolását helyesnek és megfelelőnek látják. Azt gondolják, hogy a hírnév és a haszon megszerzése a boldogság, és e hiedelmek szerint élnek. Az emberek így száguldanak tovább a hírnév és a haszon hajszolásának útján, ennek eredménye pedig az, hogy soha nem találják meg a boldogságot, még a halálukig sem. Mindenki így él. Nincs más út ezen a világon. Mindenki pénzt akar keresni és jó életet élvezni. Pénz nélkül nehéz az élet, és sok mindent el lehet érni vele, ezért mindenki többet akar keresni. Amikor az élet virágzóvá válik, meg akarják tartani a vagyonukat – azt akarják, hogy a gyermekeik tovább vigyék az örökségüket, és senki sem érti meg, hogy így élni üres. Mindenki megbánással, megválaszolatlan kérdésekkel és a vonakodás érzésével távozik ebből a világból. Az emberek ezen az életen szegénységben és gazdagságban haladnak végig – hosszú és rövid életeket élnek. Egyesek egyszerű emberek, míg mások magas rangú tisztviselők és az elit tagjai. A társadalom minden szintjéről vannak emberek, de alapvetően mindannyian ugyanúgy élnek: Vágyaik, ambícióik és sátáni természetük szerint versengenek a hírnévért és a haszonért, és nem nyugszanak békében, ha ezeket a célokat nem érik el. Ilyen körülmények láttán az emberek elgondolkodhatnak: „Miért élnek így az emberek? Nincs más út, amin járhatnának? Tényleg csak azért élnek az emberek, hogy jókat egyenek és igyanak, amíg meg nem halnak? Hová mennek utána? Miért élt már annyi generációnyi ember ugyanígy? Mi ennek az egésznek a gyökere?” Az emberek nem tudják, honnan jönnek, mi a küldetésük az életben, vagy hogy ki vezeti őket és ki gyakorol szuverenitást mindezek felett. Generációk jönnek és mennek egymás után, mindegyik ugyanúgy él, majd ugyanúgy hal meg. Mind ugyanúgy jönnek és mennek, és senki sem találja meg az élet igazi eszközét vagy útját. Senki sem keresi ebben az igazságot. Ősidők óta egészen napjainkig az emberek mind ugyanúgy élnek. Mindannyian keresnek és várnak, és szeretnék látni, milyen lesz az emberiség, anélkül, hogy bárki is megtudná vagy meglátná. Az emberek mindent összevetve egyszerűen nem tudják, hogy ki az, Aki mindezt irányítja és szuverenitást gyakorol felette, vagy hogy egyáltalán létezik-e. Nem tudják erre a választ, és csak annyit tehetnek, hogy tehetetlenül élnek tovább, évről évre vágyakozva, és napról napra kitartva egészen mostanáig. Ha az emberek tudnák, hogy miért van mindez, adna-e ez számukra követendő utat arra, hogy hogyan kellene élniük? Képesek lennének-e megszabadulni ettől a szenvedéstől, hogy ne kelljen többé emberi kívánságok és remények szerint élniük? Amikor az emberek megértik, hogy miért élnek, miért halnak meg, és hogy ki irányítja ezt a világot; amikor megértik a választ, hogy Aki mindenek felett szuverenitást gyakorol, az a Teremtő, akkor lesz egy út, amit követhetnek. Tudni fogják, hogy Isten szavaiban kell keresniük az igazságot, hogy megtalálják az előrehaladás útját, és nem kell ilyen nyomorúságban élniük, kívánságokra és reményekre támaszkodva. Ha az emberek felfedezik a választ arra, hogy miért élnek és miért halnak meg, nem lesz-e megoldás minden emberi nyomorúságra és nehézségre? Nem nyújt-e ez majd szabadulást az embereknek? Az emberek valóban meg fogják találni a szabadulást, és teljesen felszabadulnak.

Mit kell átgondolnotok a szívetekben, miután meghallgattátok a „Az, Aki szuverén mindenek felett” című dalt? Ha az emberiség tudná, hogy miért él és miért hal meg, és hogy valójában ki gyakorol szuverenitást ezen a világon és minden dolgon, hogy ki Az, aki mindenek felett uralkodik, hol van Ő pontosan, és mit követel az embertől – ha az emberiség megértené ezeket a dolgokat, akkor tudná, hogyan közelítse meg a Teremtőt, hogyan imádja és vesse alá magát Neki, támogatást nyerne a szívében, békében és boldogságban élne, és nem élne többé ilyen kínok és fájdalmak között. Végső soron az embereknek meg kell érteniük az igazságot. Döntő fontosságú, hogy milyen utat választanak az életükhöz, és az is, hogyan élnek. Az, hogy valaki hogyan él, és milyen úton jár, eldönti, hogy az élete örömteli vagy szomorú lesz-e. Ezt az embereknek meg kell érteniük. Amikor az emberek ezt a himnuszt hallják, ehhez hasonló mély érzés lehet a szívükben: „Az egész emberiség élete ilyen mintát követ; a régi korok emberei sem voltak kivételek, és a modern emberek is ugyanolyanok, mint régen. A modern emberek nem változtatták meg ezeket a szokásokat. Van-e tehát az emberiség között egy Uralkodó, egy legendás Isten, aki mindenért felelős? Ha az emberiség megtalálja Istent, Aki mindenért felelős, nem lesz-e képes az emberiség boldogságot érezni? A lényeg most az, hogy megtaláljuk az emberiség gyökerét. Hol van ez a gyökér? Ha megtaláljuk ezt a gyökeret, az emberiség egy másfajta birodalomban élhet. Ha az emberiség nem képes megtalálni, és továbbra is ugyanolyan életet él, mint eddig, vajon képes lesz-e elérni a boldogságot?” Ha az emberek nem hisznek Istenben, még ha tudják is, hogy az emberiség mélyen romlott, akkor mit is tehetnének? Meg tudják-e oldani a romlottság tényleges problémáját? Van-e útjuk az üdvösséghez? Lehet, hogy szeretnél jobb-á válni és megélni az emberi hasonlatosságot, de képes vagy-e erre? Nincs olyan utad, amely ezt lehetővé tenné a számodra! Vannak például olyan emberek, akik a gyermekeikért élnek; te mondhatod, hogy nem szeretnél így tenni, de el tudod-e ezt érni? Vannak emberek, akik a vagyonért, a hírnévért és a haszonért rohangálnak és foglalatoskodnak. Mondhatod, hogy te nem kívánsz ezekért a dolgokért rohangálni, de el tudod-e ezt ténylegesen érni? Tudtodon kívül már elindultál ezen az úton, és bár szeretnél más életmódra váltani, nem tudsz. Az, ahogyan ebben a világban élsz nem rajtad múlik! Mi ennek a gyökere? Az, hogy az emberek nem hisznek az igaz Istenben, és nem nyerték el az igazságot. Mi tartja fenn az ember lelkét? Hol keresnek lelki támaszt? A lelki támaszt az emberek a család újraegyesítésében, a házasság boldogságában, az anyagi dolgok élvezetében, a gazdagságban, a hírnévben és a haszonban, a státuszukban, az érzelmeikben és a karrierjükben, valamint a következő generáció boldogságában keresik. Van-e olyan, aki nem ezektől a dolgoktól várja a lelki támaszt? Akinek gyermeke van, a gyermekeiben találja meg, a gyermektelenek pedig a karrierben, a házasságban, a társadalmi státuszban, a hírnévben és a haszonban. Az így kialakult életmódok tehát mind egyformák: a Sátán uralmának és hatalmának alávetve, és önmaga ellenére minden ember a hírnév, a haszon, a kilátások, a karrier, a házasság, a család, a következő nemzedék érdekében vagy a fizikai élvezetek kedvéért rohan és foglalatoskodik. Hát ez a helyes út? Bármennyire is szorgalmasan nyüzsögnek az emberek ebben a világban, bármennyire is képzettek szakmailag, bármilyen boldog a családjuk, bármilyen nagy a családjuk, bármilyen tekintélyes a státuszuk – képesek-e az emberi élet helyes útjára lépni? Azzal, hogy a hírnevet és a nyereséget kergetik, a világot vagy a karrierjüket hajszolják, képesek-e meglátni azt a tényt, hogy Isten teremtett mindent, és Ő szuverén úr az emberiség sorsa fölött? Ez nem lehetséges. Ha az emberek nem ismerik el azt a tényt, hogy az emberiség sorsa felett Isten gyakorolja a szuverenitást, akkor függetlenül a sajátos törekvésüktől vagy ösvényüktől, az út, amelyen járnak, rossz. Ez nem a helyes út, hanem a görbe út, a gonoszság útja. Nem számít, hogy elégedettséget szereztél-e a lelki támaszodból, vagy sem, és nem számít, hogy hol találod ezt a támaszt: Ez nem valódi hit, és ez nem az emberi élet helyes útja. Mit jelent az, hogy valódi hitünk van? Azt, hogy elfogadjuk Isten megjelenését és munkáját, és elfogadjuk mindazt az igazságot, amelyet Isten kifejezett. Ez az igazság az emberi élet helyes útja, az igazság és az élet, amelyet az embereknek követniük kell. Az életben a helyes úton járni azt jelenti, hogy Istent követjük, és az Ő szavainak vezetése alatt képesek vagyunk megérteni az igazságot, megkülönböztetni a jót a rossztól, tudjuk, mi a pozitív és mi a negatív, és megértjük az Ő szuverenitását és mindenhatóságát. Amikor az emberek valóban megértik a szívükben, hogy Isten nemcsak megteremtette az eget és a földet, minden dologgal együtt, hanem szuverenitást is gyakorol a világegyetem és mindenek fölött, akkor képesek alávetni magukat Isten minden irányításának és intézkedésének, az Ő szavai szerint élni, félni Istent és kerülni a gonoszt. Ezt jelenti az emberi élet helyes útján járni. Amikor az emberek a helyes utat járják az életben, megérthetik, hogy miért élnek az emberek, és hogyan kell élniük, hogy a világosságban éljenek, és részesüljenek Isten áldásában és jóváhagyásában.

Miért éltek most? Értitek? (Azért élünk, hogy elvégezzük az Isten által ránk bízott küldetéseket és megbízatásokat, és teljesítsük a teremtett lények kötelességét.) Ha a teremtett lények kötelességét akarod teljesíteni és Isten megbízását elvégezni, akkor ez a saját szubjektív kívánságod és az általad választott életút, és ez helyes. De van egy tény, amit tudnod kell: Az emberek ebben a világban élnek, és ezt Isten rendezte el. Minden ember küldetéssel érkezik a világba. Nem véletlenszerűen érkeznek; az egészet Isten vezérli, rendezi és irányítja a legkisebb hiba nélkül. Mindenki, amikor a világba lép, bármit is tanul vagy tesz, minden azért van, hogy egy szerepet töltsön be benne. Mi ez a szerep? Az, hogy teljesíteniük kell egy feladatot ebben a világban: vannak dolgok, amelyeket meg kell tenniük. Például két ember összeházasodik és gyermekük születik, és hárman alkotnak egy teljes családot. Ebben a családban a feleség azért él, hogy betöltse a küldetését, ami nem más, mint gondoskodás a gyermekéről és a férjéről, gondoskodás a családról. A gyermek akkor miért él? Milyen szerepet játszik? A család örököseként továbbviszi a családi vonalat. Ő a család következő generációja. Ez a család azért teljes, mert ez a gyermek megszületett, és ez az első szerep, amelyet játszik. Akár fiú, akár lány, megvan a saját küldetése. Ami a jövőbeli sorsát illeti, hogy milyen tanulmányi eredményeket ér el, milyen képességeket vagy szakmát szerez, amikor felnő, vagy hogy mikor hisz Istenben, és később milyen kötelességet teljesít – hát nem Isten tervezte és rendezte el mindezeket a lépéseket? (De igen.) Van-e saját választási lehetősége? (Nincs.) Attól kezdve, hogy valaki beleszületik egy családba, sorsának egyetlen lépése sem az ő választása, és mindezt Isten rendezte el. Mindent Isten rendezett el, és ebben van igazság. Ez arra vonatkozik, hogy miért élnek az emberek. Ha például zenét tanulsz, és megvannak hozzá a feltételek és a családi környezet, akkor a zenetanulás vajon olyasmi, amit te választottál? (Nem.) Ebbe a környezetbe születtél, ennek a környezetnek a gondozásával tanultál meg egy szakképességet, és teljesítetted ezt a küldetést. Mi tette lehetővé számodra, hogy ezt elérd? Az, hogy Isten rendelte el, nem pedig az, hogy te választottad. Hát nem a Teremtő irányítása alatt valósult ez meg? Ki döntötte el, hogy most ellátod a kötelességedet, és arra fordítod, amit tudsz és megtanultál? (Isten.) Ezt Isten döntötte el, nem te. Objektíven szólva kiért élsz most? (Istennek élünk.) Ez a valóságban minden ember számára ugyanaz. Mindannyian Isten szuverenitása és elrendezése érdekében élnek, akár tudatában vannak ennek, akár nem, akár felfogják, akár nem. Az emberek olyanok, mint a játékfigurák. Bárhová helyez Isten, bármit is tartogat a számodra, és bármeddig is kell maradnod valahol, mindez az Ő irányítása alatt áll. Isten irányítását tekintve az emberek a valóságban mind az Ő szuverenitása és elrendezése, valamint az Ő irányítása miatt élnek, és nem ők irányítanak. Nem számít, hogy mennyire vagy ügyes vagy tehetséges, nem tudsz túllépni azon a sorson, amelyet Isten rendelt el a számodra. Senki sem élhet ezeken a határokon túl, vagy nem léphet ki abból a sorsból és életből, amelyet a Teremtő meghatározott és elrendezett számára. Ezek mind olyan dolgok, amelyekről az embereknek a valóságban fogalmuk sincs, és eddig tudtukon kívül és akaratlanul Isten irányítása és szuverenitása alatt haladtak. Ha ezt objektíven nézzük, mit értettek meg az emberek? (Az életük és a haláluk nem rajtuk múlik, hanem Isten szuverenitásán és irányításán.) (Nem szabad megpróbálniuk a saját sorsukat irányítani, és alá kell vetniük magukat Isten szuverenitásának és elrendezésének.) Fejlődni fogsz, ha képes vagy így látni ezt. Milyen igazságokat kell megértened ahhoz, hogy képes legyél alávetni magad Istennek? Bármilyen családba születtél is, és bármilyenek is legyenek az olyan dolgok, mint a képességed, az intellektusod és a gondolataid, a sorsod és minden, ami veled kapcsolatos, Isten irányítása alatt áll. Ebbe nincs beleszólásod. Ez az az út, amit az embereknek választaniuk kell: megérteni, hogy Isten hogyan rendezte el mindezt a számodra, hogyan irányítja, hogyan fogja irányítani a jövőben, törekedni megérteni Isten szándékait, majd a sorsnak azon a pályáján élni, amelyet a Teremtő vezet és irányít. Ez nem versengés, kapaszkodás vagy kapkodás a dolgok után. Ez nem a Teremtő vágyainak vizsgálatáról vagy az azzal szembeni ellenállásról szól; nem arról szól, hogy mindent megvizsgálsz vagy ellenzel, amit Isten rendezett számodra. Hát nem ettől lesz helyes és megfelelő az életed? Ez véget vet az olyan kételyeknek, mint „miért élnek az emberek, és miért halnak meg”, vagy a fájdalomnak, hogy „akik élnek, megismétlik az elhunytak tragikus történelmét”. Az emberek úgy érzik, hogy valójában nincs semmi nehézség ebben az életben, és megtalálták az élet forrását. Megértik, mi a sors lényege, tudják, hogyan kell az embereknek alávetniük magukat a Teremtő elrendelésének, és nem állnak ellen. Ez az élet értelmes módja. Az emberek már nem a saját képzelődéseikre vagy erejükre támaszkodnak, hogy küzdjenek és versengjenek a boldogságért. Tudják, hogy mindez ostoba és makacs dolog, és többé nem teszik. Megtanulták alávetni magukat a Teremtő szuverenitásának és elrendezésének, és mennyi szenvedést sikerült ezzel elkerülniük! Szóval ti most így éltek? Úgy érzitek, hogy méltánytalanul és alulértékelve éltek? Tudjátok, hogy a tehetségeteket és a kötelességeteket Isten rendezte el és adta nektek, mégis úgy érzitek, hogy igazságtalanság ért benneteket, és ez a kötelességetek nem teszi lehetővé, hogy megvalósítsátok a törekvéseiteket. Valójában magasabb rendű céljaitok vannak, de ez a bizonyos terület, ahol a kötelességeiteket végzitek, nem igazán teszi lehetővé számotokra, hogy megvalósítsátok őket. Ti így gondolkodtok? (Nem.) Nincsenek ambícióitok vagy vágyaitok, nincsenek különleges igényeitek, mindent félredobtatok, amit kell, és az egyetlen dolog, ami hiányzik, az az igazság megértése, hogy megoldjátok romlott hajlamaitokat. Ez egyre világosabbá teszi az utat, amelyen az embereknek járniuk kell, és az irányt, amerre haladniuk kell. Nem kell többé olyan kérdéseket feltenniük, mint: „Miért élnek az emberek? És miért halnak meg? Ki az, aki minden dolgok felett uralkodik?” Függetlenül attól, hogy mi az, amire törekedtek vagy mik a kívánságaitok, csak úgy élhettek tiszta lelkiismerettel, helyesen és helyénvalóan, ha visszatértek a Teremtő jelenlétéhez, megmaradtok a helyeteken és kötelességtudóan elvégzitek, amit tennetek kell és maradéktalanul teljesítitek a kötelességeiteket. Ez nem jár szenvedéssel. Ez az élet értelme és értéke.

80. szemelvény

Mindenki tudomásul veszi, hogy Isten gyakorol szuverenitást az emberi sors felett, és az ember teljes élete Isten kezében van. Ha valóban megtapasztalhatnád, hogy az ember életének minden nagy eseményét, minden időben, mindenkor Isten uralja és rendezi, nem pedig saját tervei és elgondolásai szerint van elrendezve; ha megláthatnád, hogy az emberek nem tudnak felülkerekedni a saját sorsukon és semmilyen szenvedésen, amellyel szembe kell nézniük; amikor meg tudod tapasztalni ezeket a dolgokat, akkor alakul ki az igazi hited. Ezáltal gyakorlatiasabban mondhatod: „Isten gyakorol szuverenitást az emberi sors felett, és minden Isten kezében van.” Isten szuverenitásának és az Ő intézkedéseinek és vezényléseinek megtapasztalása nem magától értetődő dolog. Ez olyasmi, amit megtapasztalsz, és amit nem tudsz megmagyarázni, amíg keresztül nem mentél rajta, de minél több mindenen mentél keresztül, minél többet tapasztalsz, annál jobban meg tudod ezt magyarázni. Egy mondás szerint „50 éves korodra megérted a sorsodat.” Mit jelent az, hogy megérted a sorsodat? A huszonéves fiatalok még csak most ismerkednek a világgal. Fiatalok és könnyelműek, semmit sem tudnak, és nem képesek megérteni, hogy az emberi élet teljes egészében Isten kezében van. Folyton a sorsukkal akarnak szembeszállni, és úgy gondolják, hogy megvan a tehetségük és a tapasztalatuk, és egyedül küzdenek, hogy nevet szerezzenek, javakat és pozíciót vívjanak ki maguknak. Folyamatosan próbálkoznak, még akkor is, ha elbuknak, folyton újabb esélyért küzdenek. Majd visszatekintenek az ötvenes éveikben, és azt gondolják: „Ember, harmincegynéhány éven keresztül rohangáltam a földön, és küzdöttem, hát ez elég kemény volt! A házasságkötésem, karrierépítésem, a gyermekeim születése, egyik sem a saját terveim és számításaim szerint történt – minden a sors döntése volt!” Ekkor megérted a sorsodat és már nem küzdesz ellene. Ha valaki megérti a sorsát 50 éves korára, megtanulja, hogyan béküljön ki a sorsával, miután olyan sokszor érte kudarc. Amikor az emberek megértik a sorsukat, többé nem küzdenek ellene. Vajon az emberek teljes mértékben értik, hogy miről szól az emberi élet, miről szól Isten szuverenitása az emberiség fölött, mi az ember életének pontos célja, és hogyan kell élnie? A nem hívők nem tudják megérteni ezeket a dolgokat, mivel nem hisznek Istenben. A legtöbb, amit tehetnek az, hogy elfogadják a sorsukat és megértik, hogy hasztalan ellene bármilyen ellenállás. Majd látják gyermekeiket, unokáikat küzdeni a sors ellen, és azt mondják: „Hagyjuk, hogy a természet érvényesüljön, minden nemzedéknek megvannak a maga áldásai. Hagyják, hogy a dolgok megtörténjenek, és mikor 50 évesek lesznek, feladják a harcot a sors ellen. Ez így megy nemzedékről nemzedékre. Addig küzdenek a sorsuk ellen, amíg idősebb korukban már nem lesznek képesek rá, elfogadják azt és levonják a tanulságot. Nem lesznek többé annyira tapintatlanok és önteltek, le fognak higgadni.” A nem hívők legfeljebb ennyit látnak, de vajon meg tudják-e érteni az igazságot? Egészen biztosan nem, mert nem hisznek Istenben, és nem olvassák az Ő szavait. Hogyan is érthetnék meg az igazságot? Ha 50 évesen ismered a sorsodat, az azt jelenti, hogy érted az igazságot? Az emberek azt hiszik, hogy „az emberi sorsot a Menny rendeli el”. Ez azt jelenti, hogy alávetik magukat a Menny akaratának? (Nem.) Nem elég csupán hinni ebben. Ezeket a dolgokat tudni csak annyit jelent, hogy nem küzdünk a sors ellen, de ez még nem jelenti az igazság megértését. Az embereknek Isten elé kell járulniuk, és el kell fogadniuk az Ő szabadítását ahhoz, hogy megértsék az igazságot. El kell fogadniuk az Ő szavainak ítéletét, el kell fogadniuk az igazsággal és élettel való ellátást, hogy megértsék mindennek a titkát. Egyébként az emberek továbbra sem fogják tudni, hogy miről szól az emberi élet, miért élnek és miért halnak meg, még akkor sem, ha 70, 80 vagy akár száz évig élnek. Az emberek megteszik ezt a rövid földi sétát, és több évtizedig élnek anélkül, hogy rájönnének, miről szól az emberi élet, még mielőtt az véget ér. Halálközelben elégedetlenséget éreznek, és tovább rágódnak ezen-azon, végül pedig sajnálkozva hagyják el ezt a világot, anélkül, hogy bármit is nyernének. Nem lenne-e szomorú dolog, ha a következő életben újjászületnének, és továbbra is így élnének? (De az lenne.) Mindegyik nemzedék tragikus módon jön és megy egymás után, az élők búcsúztatják az elhunytakat, majd a következő nemzedék búcsúztatja őket. Így folytatódik ez a körforgás, kábulatban élnek és semmit sem értenek. Nektek viszont, akik elfogadtátok Isten munkáját az utolsó napokban, más a helyzetetek. Megragadtátok azt az értékes és kivételes lehetőséget, hogy Isten testté lett, hogy megmentse az emberiséget az utolsó napokban. Részesülhettek Isten szavainak ítéletében és fenyítésében, és elnyerhetitek az Ő személyes terelését és irányítását. Sok titkot és sok igazságot megértetek, és teremtett lényekként tudjátok teljesíteni a rátok háruló kötelességet. Romlott beállítottságotok megtisztulhat és megváltozhat. Oly sokat nyertetek, többet, mint az elmúlt nemzedékek szentjei. Hát nem ez a legáldásosabb dolog? Ti vagytok a leginkább áldottak mind közül.

Isten szavainak olvasását követően, miután megéltétek azok ítéletének és fenyítésének éveit, fokozatosan megértettétek Isten emberiséget illető irányításának célját, és az Ő irányításának, valamint az emberiség üdvösségének titkát. Megértettétek Isten szándékait és megismertétek az Ő szuverenitását. Szívetekben hajlandóak vagytok alávetni magatokat Istennek, és képesek vagytok alávetni magatokat Neki. Biztonságosnak és kiteljesítőnek érzitek az életet. Isten éltet, Istenért élsz, és azért, hogy teremtett lényként végezd a kötelességedet. Ez az értelmes életmód. Ha az emberek úgy élnek, hogy nem fogadják el vagy nem értik meg az igazságot, és csak a testnek élnek, az teljesen értelmetlen. Most mindannyian az igazságra törekedtek, egyre több lelkiismerettel és értelemmel éltek. Egyre inkább olyanok vagytok, amilyennek az embernek lennie kell, és egyre jobban megértitek az igazságot. Egyre többet tudtok, hogy alá tudjátok vetni magatokat Istennek, és teremtett lényként végezni tudjátok a kötelességeteket, és tanúságot tudtok tenni Isten mellett. Ha így éltek, az békével és örömmel tölti el a szíveteket, és ez a lehető legértelmesebb élet. Ez olyan áldás, amelyet az egész emberiségből csak ti nyertetek el. Ebben a hatalmas világban és az egész emberiségben Isten csak néhányótokat választotta ki, és Általa ebbe a végső korszakba, a nagy vörös sárkány nemzetébe születtetek. Elfogadhatjátok Isten megbízatását, és végezheteitek a kötelességeteket, áldozatot hozhattok Érte. Isten kegyeltjei vagytok, azok, akiket Ő kiválasztott. Hát nem ez a legáldásosabb dolog? (De igen.) Ez annyira áldásos. Vannak, akik hisznek Istenben, de nem tudnak mindent félretenni, hogy végezzék a kötelességüket, és ez sajnálatos. Vannak, akik nem értik az igazságot, és még ha végzik is a kötelességüket, akkor is csak az mondható el, hogy munkát végeznek Istenért. Felajánlják az erejüket, miközben szívükben alkudoznak Istennel, és azt remélik, hogy áldásokat nyernek. Amikor egy napon megértik az igazságot, képesek lesznek lehiggadni és készséggel teljesíteni a kötelességüket. A jelenlegi életetek, melynek során minden nap tanúságot tesztek Istenről és terjesztitek Isten királyságának evangéliumát, az az életmód, amelyet Ő helyesel. Egyszerűen szólva, Isten engedi, hogy így éljetek, és Isten az, aki adta nektek ezt a lehetőséget. Isten nyújtotta ezt a lehetőséget számodra, Általa élsz, végzed a kötelességedet és hozol áldozatot Érte, és ez a legértelmesebb dolog. Büszkének és megtiszteltetve kell éreznetek magatokat, és meg kell becsülnötök ezt a lehetőséget. Az, hogy ilyen fiatalon végzitek a kötelességeteket, követitek Istent, tanúságot tesztek Róla a katasztrófa közepette, ilyen ellenséges környezetben és körülmények között – igazán rendkívüli lehetőség! Isten testet öltése az utolsó napokban, és annyi igazság kinyilvánítása, hogy teljesen megmentse az emberiséget, hogy az emberiség elnyerhesse az igazságot és megtisztulhasson, kimondottan rendkívüli lehetőség. Nincs sok idő, egy szempillantás alatt elszáll. Meg kell ragadnotok az alkalmat, és el kell nyernetek minden igazságot, ami szükséges. Ez a legnagyobb áldás, nagyobb áldás, mint az elmúlt korok összes szentjének áldása.

81. szemelvény

Az a legkevesebb, hogy az Istent követők képesnek legyenek lemondani mindenről, amijük van. Isten egyszer azt mondta a Bibliában: „Aki közületek nem mond le minden vagyonáról, az nem lehet az én tanítványom” (Lukács 14:33). Mit jelent lemondani mindenről, amink van? Azt jelenti, hogy lemondunk a családunkról, lemondunk a munkánkról, lemondunk minden világi összefonódásunkról. Könnyű ezt megtenni? Nagyon nehéz. Megfelelő akarat nélkül egyáltalán nem lehet elérni. Amikor valakinek megvan az akarata a lemondásra, akkor természetesen megvan az akarata a nehézségek elviselésére. Ha valaki nem képes elviselni a nehézségeket, nem lesz képes lemondani semmiről – akkor sem, ha szeretné. Vannak, akiknek miután lemondtak a családjukról és eltávolodtak a szeretteiktől, honvágyuk támad, miután egy ideig teljesítették a kötelességüket. Ha igazán nem bírják elviselni, akkor lehet, hogy titokban hazaszaladnak, hogy körülnézzenek, majd visszatérnek, hogy teljesítsék a kötelességeiket. Azok között, akik azért hagyták el az otthonukat, hogy a kötelességüket teljesítsék, vannak, akiknek akaratukon kívül hiányoznak a szeretteik újévkor és más ünnepeken, és éjszaka, amikor mindenki más alszik, titokban sírnak. Amikor végeztek, imádkoznak Istenhez, és sokkal jobban érzik magukat, majd folytatják a kötelességük teljesítését. Bár ezek az emberek képesek voltak lemondani a családjukról, a nagy fájdalmat nem képesek elviselni. Ha még a hús-vér testi kapcsolatok iránti érzelmeiket sem tudják levetni, hogyan lesznek képesek arra, hogy valóban feláldozzák magukat Istenért? Vannak, akik képesek arra, hogy lemondjanak mindenről, amijük van, és kövessék Istent, lemondva a munkájukról és a családjukról – de vajon mi a céljuk ezzel? Vannak, akik kegyelmet és áldásokat akarnak nyerni, és vannak, akik Pálhoz hasonlóan csak a koronát és a jutalmat hajszolják. Kevés ember mond le mindenről, amije van, hogy elnyerje az igazságot és az életet, és elérje az üdvösséget. Ezek közül melyik törekvés felel tehát meg Isten szándékainak? Természetesen az igazságra való törekvés és az élet elnyerése. Ez teljesen összhangban áll Isten szándékaival, és ez az Istenbe vetett hit legfontosabb része. Elnyerheti-e valaki az igazságot, ha nem tudja elengedni a világi dolgokat vagy a vagyont? Egyáltalán nem. Vannak néhányan, akik lemondtak mindenről, amijük van, és felvállalták a kötelességeiket, de nem törekszenek az igazságra, és mindig felületesen teljesítik a kötelességeiket. Miután néhány évig így sodródnak, nincs semmilyen tapasztalati tanúságtételük, és egyáltalán nem nyertek semmit. Akik csak a hírnévre, a haszonra és a státuszra törekednek, és az antikrisztusok útját járják, még kevésbé képesek az igazság elnyerésére. Sok ember Istenbe vetett hite csak abból áll, hogy szabadidejében teljesíti néhány kötelességét. Könnyű lesz az ilyen embereknek elnyerni az igazságot? Nekem úgy tűnik, hogy nem. Az igazság elnyerése nem egyszerű dolog. Sok nehézséget kell elviselni, és nagy árat kell fizetni. Különösen az ítélet és a fenyítés, a próbatételek és a finomítás, valamint a megmetszés nehézségeit kell megtapasztalni. Mindezeket a nehézségeket el kell viselni. Az ember nem nyerheti el az igazságot anélkül, hogy sok fájdalmat szenvedne el. Hányszor kell imádkozni Istenhez és keresni az igazságot ez alatt az idő alatt? Hány bánatkönnyet kell Isten előtt hullatni? Mennyit kell elolvasni Isten szavaiból, hogy megvilágosodhassunk és világosságot nyerhessünk? Hány lelki csatát kell átélnünk, mielőtt legyőzhetjük a Sátánt? És mennyi ideig tart mindezek megtapasztalása? Hány év, mire végre képesek leszünk elnyerni az igazságot és Isten jóváhagyását? Nézzétek meg Péter tapasztalatát, és tudni fogjátok. Vajon Isten üdvössége és az ember tökéletesítése olyan egyszerű, mint az emberek képzelik? Nem egyszerű dolog lemondani mindarról, amink van. Mit jelent valójában lemondani mindarról, amink van? „Mindaz, amink van” több, mint csupán a külső dolgok, több, mint a családunk, a szeretteink és a barátaink, és több, mint a munkánk, a fizetésünk, a vagyonunk és a kilátásaink. Ezeken a dolgokon túl magában foglalja az elme és a szellem dolgait: a tudást, a tanulást, a dolgok szemléletmódját, az élet szabályait, a hús-vér testi preferenciákat, valamint azokat a dolgokat, amelyeket az ember követ és amelyekre törekszik, mint például a hírnév, a haszon és a státusz. A mindenről való lemondás főként ezekből a dolgokból áll: ezek mind részei annak, hogy mit jelent lemondani mindarról, amink van. Könnyű egy csapásra lemondani a külső dolgokról. Azok a dolgok azonban, amelyeket az emberek kedvelnek, követnek és a szívük mélyén fontosnak tartanak, azok a legfontosabbak és legértékesebbek számukra, azok képviselik mindazt, amink van, és azokról a legnehezebb lemondani. A fő ok, amiért a legtöbb ember jelenleg nem tud lemondani, az, hogy nem tudják elengedni ezeket a dolgokat, mivel ezek azok, amiket a legjobban becsülnek és a legértékesebbnek tartanak. Például a hírnév, a haszon és a státusz, vagy a dicsőség és a szerencse, az ember szeretett karrierje vagy legértékesebb dolgai – ezek jelentik az ember összes tulajdonát, és ezek azok a dolgok, amelyekről a legnehezebb lemondani. Volt egy bankigazgató, aki eljutott az Istenbe vetett hitig. Látta, hogy Isten szavai valóban az igazságot jelentik, és látta, hogy minden, amit Isten tesz, az ember megmentésének műve. Amikor azonban úgy döntött, hogy lemond mindarról, amije van, és követi Istent, nehézséget jelentett neki a bankban betöltött pozíciója. Egyik pillanatban azt gondolta: „A banki pozícióm értékes dolog. Jól fizetett és befolyásos”. A következő pillanatban pedig azt gondolta: „Ha hiszek Istenben, elnyerhetem az igazságot és az örök életet. Ez az, ami fontos.” Állandó harc folyt a szívében. Az egyik pillanatban bankigazgató akart lenni, a következőben pedig hinni akart Istenben. Az egyik pillanatban a pénz után akart kapkodni, a következőben pedig el akarta nyerni az igazságot. Az egyik pillanatban nem tudta elengedni a státuszát, a következőben pedig az örök életet akarta elnyerni. A szíve ide-oda ingadozott. A bankigazgatói státusza egyszerűen túl értékes volt számára, és nem tudta elengedni. Számtalan hónapon keresztül vívta ezt a harcot a szívében, míg végül, talán vonakodva, de elengedte. Milyen nehéz volt neki lemondani mindarról, amije volt! Bár tudta, hogy a bankigazgatói pozíciója múlandó dolog, ami úgy eltűnhet, mint egy füstpamacs, mégsem volt könnyű elengednie. Vannak emberek, akik orvosok, ügyvédek vagy magas rangú vezetők, magas fizetéssel és jövedelemmel. Nem könnyű elengedni ezeket a dolgokat: ki tudja, hány hónapba telhet, amíg megküzdenek magukban, hogy elengedjék. Ha valaki több évig küzd, mielőtt elengedné ezeket a dolgokat, és addigra Isten munkája már a végére ér, lesz-e akkor még értelme? Akkor az ember már csak katasztrófákra juthat, jajgatva és fogcsikorgatva. Csak akkor leszel képes belépni Isten országába, ha képes vagy lemondani mindenről, ami számodra a legfontosabb, hogy Istent kövesd és teljesítsd a kötelességedet, az igazságra törekedj, és elnyerd az életet. Mit jelent belépni Isten országába? Azt jelenti, hogy képes vagy lemondani mindenről, amid van, és követni Istent, hallgatni a szavaira és alávetni magad a rendeltetéseinek, mindenben alávetni magad Neki: azt jelenti, hogy Ő lett az Urad és az Istened. Isten számára ez azt jelenti, hogy beléptél az országába, és bármilyen katasztrófák is érjenek, az oltalmát élvezed és képes leszel túlélni – az országának népéhez tartozol. Isten el fog ismerni a követőjének, vagy felajánlja az ígéretét, hogy tökéletessé tesz – de első lépésként Krisztust kell követned. Csak így lesz szereped az ország képzésében. Ha nem követed Krisztust, és kívül állsz Isten országán, Isten nem fog elismerni. És ha Isten nem ismer el, bár üdvözülni szeretnél, és el akarod nyerni Isten ígéretét és tökéletességét, vajon képes leszel elérni ezeket a dolgokat? Nem leszel. Ha el szeretnéd nyerni Isten elismerését, először alkalmasnak kell lenned, hogy belépj az országába. Ha képes vagy lemondani mindenről, amid van, hogy az igazságra törekedj, ha az igazságot tudod keresni a kötelességed teljesítése során, ha az alapelvek szerint tudsz cselekedni, és ha igaz tapasztalati tanúságtétellel rendelkezel, akkor alkalmas vagy arra, hogy belépj Isten országába és megkapd az ígéretét. Ha nem tudsz lemondani mindenről, amid van, hogy Istent kövesd, akkor még arra sem vagy alkalmas, hogy belépj az országába, és egyáltalán nem tarthatsz igényt az áldására és az ígéretére. Jelenleg sokan vannak, akik lemondtak mindenről, amijük van, és kötelességeket végeznek Isten házában, mégsem lesznek feltétlenül képesek elnyerni az igazságot. Szeretni kell az igazságot, és el kell tudni fogadni, mielőtt elnyerhetnék. Ha valaki nem törekszik az igazságra, nem tudja elnyerni. Nem is beszélve azokról, akik szabadidejükben végzik a kötelességüket – az ő Isten munkájához kapcsolódó tapasztalataik annyira korlátozottak, hogy az igazság elnyerése nehezebb lesz számukra. Ha valaki nem teljesíti a kötelességét, vagy nem törekszik az igazságra, elszalasztja azt a csodálatos lehetőséget, hogy elérje Isten üdvösségét és tökéletességét. Vannak, akik azt állítják, hogy hisznek Istenben, de nem teljesítik a kötelességeiket, és világi dolgokra törekednek. Ezzel lemondanak mindenről, amijük van? Ha valaki így hisz Istenben, vajon képes-e a végsőkig követni? Nézd meg az Úr Jézus tanítványait: voltak közöttük halászok, parasztok és egy vámszedő. Amikor az Úr Jézus megszólította őket, és azt mondta: „Kövessetek Engem”, felhagytak a munkájukkal, és követték az Urat. Nem gondoltak arra, hogy mi lesz az állásukkal, és arra sem, hogy lesz-e módjuk a túlélésre a világban ezután, hanem azonnal követték az Úr Jézust. Péter teljes szívvel odaadta magát, mindvégig teljesítette az Úr Jézus megbízatását, és kitartott a kötelessége mellett. Egész életében Isten szeretetére törekedett, és végül Isten tökéletessé tette. Most is vannak olyan emberek, akik nem tudnak lemondani mindenről, amijük van, és mégis be akarnak menni az országba. Ők vajon nem álmodoznak?

Az Istenbe vetett hithez nem elég a lelkesedés. Meg kell értened az Ő szándékait, a módszerét az emberek tökéletesítésére, azt, hogy kiket tökéletesít, és azt a hozzáállást és nézetet, amellyel az embernek Isten embereket tökéletesítő tevékenységéhez kell viszonyulnia. Isten követőjeként továbbá tudnod kell, hogy mennyire fontos Isten útját követni. Ez összefügg azzal a kérdéssel, hogy az ember elnyerheti-e az igazságot. Isten útjának követése az igazság gyakorlását jelenti. Csak az igazság gyakorlása által veti alá magát az ember igazán Istennek, ezért az igazság gyakorlása elengedhetetlen az igazság elnyeréséhez. Ha valaki nem érti az igazságot, vagy nem tudja, hogyan gyakorolja azt, akkor nem lesz módja, hogy elnyerje. Ezért az Istenbe vetett hit legfontosabb része az igazság gyakorlása. Csak azok érhetik el az Istennek való alávetettséget, akik gyakorolják az igazságot, csak ők érthetik meg teljesen az igazságot, és csak azok ismerik meg Istent, akik teljesen megértik az igazságot. Mindezeket a dolgokat az igazság gyakorlásával lehet elérni. Attól függetlenül, hogy hány ember hisz Istenben, Isten azt nézi, hogy közülük kik követik az Ő útját, kik gyakorolják az igazságot, és kik vetik igazán alá magukat Neki. Az Istenben hívőknek meg kell érteniük az igazságot, és gyakorolniuk kell, hogy olyan emberekké váljanak, akik követik az Ő akaratát, és alávetik magukat Neki. Akik az igazságra törekednek, azoknak először meg kell érteniük, hogy az embereknek miért kell hinniük Istenben az életükben, hogyan végzi Isten az ember megmentésének munkáját, mióta a földre jött, és mit kell elérni az igazságra való törekvés során, mielőtt elérik az üdvösséget, és alkalmasak lesznek rá, hogy megkapják Isten ígéretét és áldását. A múltban senki nem értette ezeket az igazságokat. Mindenki az emberi elképzelések és képzelődések alapján hitt Istenben, és azt gondolta, hogy az Istenbe vetett hit az áldások, a korona és a jutalom megszerzéséről szól. Ennek eredményeként mindannyian Isten szándékai ellen fordultak, letértek az igaz útról, és az antikrisztusok útjára léptek. Ezért ha valaki meg akarja érteni az igazságot, el akarja nyerni az igazságot és üdvözülni akar, akkor ki kell javítania ezeket a múltbeli téves nézeteket az Istenbe vetett hitről. Különösen az emberek vallási elképzelései és képzelődései, valamint teológiai nézetei abszurdak: mindegyikük szemben áll az igazsággal, és tetszetős téveszme. Isten egyáltalán nem helyesli, ahogyan a vallásos emberek hisznek. Ha az emberek továbbra is így hisznek benne, és áldásokat, koronát és jutalmat hajszolnak – ha továbbra is ilyen hozzáállással hisznek Istenben, vajon képesek lesznek elnyerni az igazságot és az életet? Egyáltalán nem. Milyen szemléletet kellene tehát magukévá tenniük az embereknek az Istenbe vetett hitükben? Azzal kell kezdened, hogy megérted Isten szándékait, és világosan látod, hogyan menti meg az embereket. Ha nem keresed az igazságot, hanem továbbra is a saját elképzeléseid és képzelődéseid szerint hiszel Istenben, ha továbbra is a hírnevet, a hasznot, a státuszt, a vagyont és a világi dolgokat hajszolod, akkor még ha meg is nyered az egész világot, vajon megéri-e, ha végül az életedbe kerül? Vannak, akik azt mondják: „Ha már elég pénzt kerestem és sikeres karriert futottam be, amikor teljesítettem az ambícióimat és megvalósítottam az álmaimat, akkor eljövök és jó hívő leszek”. Isten megvár téged? Isten munkája megvár téged? Ha nem tudod ezeket a dolgokat most elengedni, akkor Isten nem követeli, hogy ezt azonnal megtedd, de gyakorolnod kell az elengedést. Ha tényleg nem tudod megtenni ezt, akkor imádkozz Istenhez, és hagyatkozz Őrá. Engedd, hogy vezessen téged. Ezen felül együtt kell működnöd és végre kell hajtanod a kötelességeidet. Mi a célja a kötelesség végrehajtásának? Valójában a jó cselekedetek előkészítését szolgálja. Még ha végül nem is tudsz teljesen tökéletességre jutni, legalább néhány jótettet elő kell készítened, hogy amikor eljön az idő, hogy Isten megjutalmazza a jót és megbüntesse a gonoszt, akkor számot adhass ezekről Neki. Isten munkája egy nap véget ér, és elkezdi a jót megjutalmazni, a rosszat pedig megbüntetni. Számon fogja kérni rajtad a jótetteidet, és ha nincsenek, akkor véged – biztosan meg leszel büntetve. Tegyük fel például, hogy körülbelül tíz éve hiszel Istenben, és a legértékesebb kötelességed, amelyet végrehajtottál, csak annyi volt, hogy szabadidődben terjesztetted az evangéliumot, és ezáltal hoztál néhány új hívőt. Még azt sem tudod, hogy ezek az emberek képesek lesznek-e a végén szilárdan megállni. Tudsz-e erről számot adni Istennek? Nyilván képtelen leszel rá. Át kell gondolnod, hogy milyen eredményekről tudsz Istennek számot adni, és milyen tapasztalati tanúságtétellel kell rendelkezned ahhoz, hogy Isten elégedett legyen, és hogy elismerjen téged a követőjeként. Nem elégedhetsz meg azzal, hogy csupán elismered Isten jelenlegi megtestesülésének tényét, elfogadod a szívedben az utolsó napok Krisztusát, és semmi több. Isten a valódi tapasztalati tanúságtételedet és a munkájának való alávetettséged gyümölcseit akarja látni. Isten végül azt fogja megvizsgálni, hogy elnyerted-e az igazságot, és van-e életed. Meg kell értened Isten szándékait. Ha csupán a nevedet írod be a gyülekezet névsorába, vagy kötelességet végzel, de nem törekedsz az igazságra, és néhány évnyi Istenbe vetett hit után nem rendelkezel tapasztalati tanúságtétellel, akkor Isten még mindig elismerhet téged? Ha Isten nem ismer el téged, akkor kívül maradsz az Ő házán. Ha csupán azt állítod, hogy hiszel Istenben, de nem törekedsz az igazságra, akkor mit nyerhetsz végül Istenbe vetett hiteddel? Messze elmaradsz az Isten által megkövetelt mércéktől! Az igazság elnyerése nem olyan egyszerű, mint ahogyan az emberek képzelik: sok próbatételt és nyomorúságot, sok fájdalmat és finomítást kell elviselni, mielőtt el tudják nyerni az igazságot és megismerik Istent. Amikor megtapasztalod Isten munkájának ezt a módját, vajon megmenekülhetsz, ha nem hagysz fel mindeneddel, hogy Őt kövesd? Megtapasztalhatod-e Isten munkáját, ha csak a szabadidőd egy részében hiszel Benne? Hogyan tapasztalhatod meg úgy, hogy otthon hiszel Istenben? Hogyan tapasztalhatod meg, ha a külvilágban élsz? Ezért Isten követésének feltétele, hogy az ember lemondjon mindenről, amije van. Ha nem tudsz lemondani mindenről, amid van, akkor egyáltalán nem tudod elnyerni az igazságot, és ha nem tudod elnyerni az igazságot, akkor nem vagy alkalmas arra, hogy belépj Isten országába. Ez olyan tény, amelyet senki sem tud megváltoztatni.

82. szemelvény (Testvérek kérdéseinek megválaszolása)

(A családom iránti ragaszkodásom továbbra is korlátoz engem a kötelességem végzése közben. Gyakran hiányoznak nekem, és ez kihat a kötelességem végrehajtására. Az utóbbi időben kicsit javult az állapotom, de néha még mindig aggódom, hogy a nagy vörös sárkány letartóztatja a családtagjaimat, hogy ezzel fenyegessen engem, és félek, hogy akkor nem leszek képes szilárdan megállni.) Ezek alaptalan félelmek. Amikor ezeken a dolgokon gondolkozol, az igazságot kell keresned a megoldás érdekében. Meg kell értened, hogy bármilyen körülményekkel nézel is szembe, azokat Isten vezényelte és rendezte el. Meg kell tanulnod alávetni magad Istennek, és képesnek kell lenned arra, hogy az igazságot keresd és szilárdan megállj, amikor különféle helyzetekkel szembesülsz. Ezt a leckét meg kell tanulniuk az embereknek. Gyakran el kell gondolkodnod: Hogyan tapasztalod meg Isten öntözését és pásztorolását ebben az időszakban? Milyen a jelenlegi érettséged? Hogyan kellene jól végezned egy teremtett lény kötelességét? Rá kell jönnöd ezekre a dolgokra! Ha a nagy vörös sárkányra tudsz gondolni, amely fenyeget téged, akkor miért nem gondolsz arra, hogyan kell bemenni az igazságba? Miért nem gondolkozol az igazságon? (Amikor ezek a gondolatok felmerülnek bennem, imádkozom Istenhez, és megfogadom, hogy ha egy nap valóban ezekkel a körülményekkel szembesülök, akkor hű maradok Istenhez mindhalálig. De félek attól, hogy csekély érettségemmel nem fogom tudni megcsinálni.) Akkor így imádkozol: „Istenem, félek attól, hogy csekély érettségemmel nem fogom tudni megcsinálni. Halálra vagyok rémülve. Kérlek, ne tedd ezt. Akkor megteheted, amikor megvan hozzá az érettségem.” Jó módja ez az imádkozásnak? (Nem.) Így kellene imádkoznod: „Istenem, most csekély az érettségem és csekély a hitem, félek, hogy szembe kell néznem valamivel; valójában nem igazán hiszem, hogy minden ügy és minden dolog a Te kezedben van. Nem helyeztem magam a Te kezedbe; micsoda lázadás ez! Hajlandó vagyok alávetni magam a Te intézkedéseidnek és vezénylésednek. Bármit is teszel, a szívem kész tanúságot tenni Melletted. Hajlandó vagyok szilárdan megállni a tanúságtételemben anélkül, hogy szégyent hoznék Rád. Kérlek, tégy úgy, ahogy Te akarod.” Isten elé kell tárnod a törekvéseidet és azt, amit mondani akarsz – így hozol létre igazi hitet. Ha még az ilyen imádkozástól is vonakodsz, bizonyára milyen csekély a hited! Gyakran kell így imádkoznod. Még ha így is imádkozol, Isten nem szükségszerűen fog válaszolni. Isten nem helyez több terhet az emberekre, mint amit el tudnak viselni, de ha világossá teszed a hozzáállásodat és az elhatározásodat, Isten elégedett lesz. Amikor Isten elégedett, a szívedet többé nem fogja megzavarni és kényszeríteni ez a dolog. „Az olyan dolgok, mint a férj, a gyerekek, a család, a vagyon – ezek mind Isten kezében vannak. Semmit nem jelentenek. Az egész világegyetem Isten kezében van, hát nem az Ő kezében van az én családom is? Mi értelme aggódnom miattuk? Nincs beleszólásom, nincs képességem, és nem tudom őket megvédeni. Sorsuk és minden, ami velük kapcsolatos, Isten kezében van!” Meg kell, hogy legyen a hited, hogy Isten színe elé járulj és imádkozz, szilárd elhatározással és meghozva a döntést, hogy aláveted magad Isten intézkedésének. Ekkor a belső állapotod meg fog változni. Nem lesznek többé aggodalmaid, és nem fogsz többé aggodalmaskodni. Nem leszel túlzottan óvatos, és nem leszel tele félelmekkel mindenben, amit teszel. Míg mindenki más előre tör, te hátramaradsz, és folyton el akarsz menekülni – hát nem ezt teszi a gyáva ember? Amikor Isten népe teszi a kötelességét a királyságban, és a teremtett lények teszik a kötelességüket a Teremtő színe előtt, nyugodtan, Istent félő szívvel kell előrehaladniuk. Nem szabad kotorászniuk, meghátrálniuk vagy óvatoskodniuk. Ha tudod, hogy ez az állapot helytelen, és állandóan aggódsz miatta, ahelyett, hogy az igazságot keresnéd a megoldás érdekében, akkor ez korlátoz és gúzsba köt, és nem leszel képes jól végezni a kötelességedet. Teljes szíveddel, teljes eszeddel és minden erőddel, jól szeretnéd végezni a kötelességedet teremtett lényként, de véghez tudod-e ezt vinni? Nem tudod elérni azt a pontot, hogy teljes szívedet beleadd, mert a szíved nem a kötelességedre összpontosít – a legjobb esetben is csak a szíved egytizedét adtad bele. A teljes szíved nélkül pedig hogyan adhatnád bele teljes eszedet és minden erődet? A szíved nem a kötelességedre összpontosít, és mindössze egy kis hajlandóság van benned a végzésére. Vajon tényleg képes vagy teljes szíveddel és eszeddel, jól végezni a kötelességedet? Nincs meg benned az elhatározás az igazság gyakorlására, ezért a család és az irántuk érzett ragaszkodás kényszerűen korlátoz téged. Gúzsba kötik majd kezed-lábad; irányítani fogják a gondolkodásodat és a szívedet, és elmaradsz majd az igazságtól és Isten követelményeitől – a hajlandóság meglesz benned, de nem lesz hozzá erőd. Tehát imádkoznod kell Isten színe előtt, megértve egyrészt Isten szándékait, ugyanakkor tudva azt is, hogy hol kell állnod teremtett lényként; meg kell hoznod a szükséges elhatározást és rendelkezned kell a szükséges hozzáállással, és Isten elé kell tárnod ezeket. Ilyen hozzáállással kell rendelkezned. Másoknak vajon miért nincsenek ilyen aggodalmai? Gondolod, hogy más embereknek nincs családja vagy ilyen nehézségei? Valójában mindenki rendelkezik bizonyos testi és családi kuszaságokkal, de vannak, akik képesek ezeket eloszlatni azáltal, hogy imádkoznak Istenhez és keresik az igazságot. A keresés időszakát követően átlátnak ezeken a testi ragaszkodásokon, és elengedik őket a szívükből; ekkor ezek a dolgok már nem jelentenek számukra nehézséget, és nem tudják őket irányítani vagy korlátozni. Nem befolyásolják kötelességeik végrehajtását, és így az illetők felszabadulnak. Van egy sor Isten szavai között a Bibliában, amely így szól: „Aki közületek nem mond le minden vagyonáról, az nem lehet az én tanítványom” (Lukács 14:33). Mit jelent ez a minden vagyonról való lemondás? Mit jelent az, hogy „minden”? Olyan dolgokat, mint a státusz, a hírnév és a nyereség, a család, a barátok és a tulajdon – ezek mind benne foglaltatnak a „minden” szóban. Milyen dolgok foglalnak el tehát fontos helyet a szívedben? Egyeseknek a gyerekek, másoknak a szülők, vannak, akiknek a vagyon, megint másoknak a státusz, a hírnév és a nyereség. Ha kincsként bánsz ezekkel a dolgokkal, akkor irányítani fognak. Ha nem bánsz velük kincsként, és teljesen elengeded őket, akkor nem tudnak irányítani. Ez csak attól függ, hogy milyen hozzáállással viszonyulsz hozzájuk, és hogyan kezeled ezeket a dolgokat.

Meg kell értenetek, hogy függetlenül attól, hogy Isten milyen időben vagy milyen szakaszban végzi a munkáját, mindig szüksége van az emberek egy részére, hogy Vele együtt dolgozzanak. Azt, hogy ezek az emberek együttműködjenek Isten munkájával, vagy együttműködjenek az evangélium terjesztésében, Ő rendeli el előre. Tehát Istennek minden egyes ember számára van egy megbízatása, amelyet előre elrendelt? Mindenkinek van küldetése és felelőssége; mindenkinek van megbízatása. Amikor Isten megbízást ad neked, az a te felelősségeddé válik. Ezt a felelősséget fel kell vállalnod; ez a te kötelességed. Mi az a kötelesség? A küldetés, amelyet Isten adott neked. Mi az, hogy küldetés? (Isten megbízatása az ember küldetése. Az életünket Isten megbízatásának kell élni. Ez a megbízatás az egyetlen dolog a szívünkben, és nem szabad másnak élnünk.) Isten megbízatása az ember küldetése; ez a helyes értelmezés. Az Istenben hívő emberek azért kerültek a földre, hogy beteljesítsék Isten megbízatását. Ha csak arra törekszel ebben az életben, hogy feljebb juss a társadalmi ranglétrán, vagyont halmozz fel, jó életet élj, élvezd a családod közelségét, és lubickolj a hírnévben, nyereségben és státuszban – ha társadalmi státuszt szerzel, a családod előkelővé válik, és a családodban mindenki biztonságban van, azonban figyelmen kívül hagyod a küldetést, amelyet Istentől kaptál, akkor van-e bármi értéke ennek az általad élt életnek? Hogyan fogsz felelni Istennek halálod után? Nem leszel képes rá, és ez a legnagyobb lázadás, ez a legnagyobb bűn! Melyikőtök végzi most éppen véletlenszerűen a kötelességét Isten házában? Bármilyen háttérrel is érkeztetek a kötelességetek végzéséhez, egyik sem volt véletlen. Ezt a kötelességet nem lehet úgy végezni, hogy találomra találunk néhány hívőt; ezt Isten már az idők kezdete előtt előre elrendelte. Mit jelent az, hogy valami előre el van rendelve? Mit jelent konkrétan? Azt, hogy Isten az Ő teljes irányítási tervében már régen megtervezte, hogy hányszor leszel a földön, mely nemzetségbe és mely családba fogsz születni az utolsó napokban, milyenek lesznek ennek a családnak a körülményei, férfi vagy nő leszel-e, mik lesznek az erősségeid, milyen iskolai végzettséged lesz, mennyire leszel beszédes, milyen képességgel rendelkezel, és hogyan fogsz kinézni. Megtervezte, hogy milyen életkorban jössz el Isten házába, hogy elkezdd végrehajtani a kötelességedet, és azt is, hogy melyik kötelességedet mikor fogod végrehajtani. Isten minden egyes lépést jó előre elrendelt számodra. Amikor még meg sem születtél, és amikor az utolsó néhány életedben a Földre jöttél, Isten már akkor elrendezte számodra, hogy milyen kötelességet fogsz végezni a munka ezen utolsó szakaszában. Ez egyáltalán nem tréfa! Azt, hogy hallhatod ezt a prédikációt, Isten rendelte el előre. Nem szabad ezt félvállról venni! Ezenkívül a testmagasságodat, a megjelenésedet, a szemedet, az alakodat, az egészségi állapotodat, azt, hogy milyen élettapasztalatokkal rendelkezel, és milyen kötelességeket vagy képes vállalni egy bizonyos életkorban, és hogy milyen képességgel és adottságokkal rendelkezel – ezeket Isten már régen előre elrendelte számodra, és biztosan nem most rendezi el. Isten már régen előre elrendelte ezeket számodra, ami azt jelenti, hogy ha használni szándékozik téged, akkor már azelőtt felkészített téged, hogy ezt a megbízatást és küldetést adta volna neked. Elfogadható-e tehát, hogy elfuss előle? Elfogadható-e, hogy kishitű legyél vele kapcsolatban? Mindkettő elfogadhatatlan; ez Isten cserbenhagyása lenne! A lázadás legrosszabb fajtája, ha az emberek felhagynak a kötelességükkel. Szörnyűséges cselekedet. Isten megfontoltan és komolyan munkálkodott, ősidők óta előre elrendelte, hogy eljuss a mai napig, és megkapd ezt a küldetést. Akkor ez a küldetés nem a te felelősséged-e? Hát nem ez az, ami értéket ad az életednek? Ha nem végzed el a küldetést, amelyet Isten ad neked, akkor elveszíted az élet értékét és értelmét; olyan, mintha hiába éltél volna. Isten elrendezte számodra a megfelelő körülményeket, környezetet és hátteret. Neked adta ezt a képességet és tehetséget, felkészített téged, hogy ebben a korban élj, és felkészített téged, hogy rendelkezz minden képzettséggel, amelyre szükséged van ahhoz, hogy végrehajtsd ezt a kötelességet, Ő mindezt elrendezte neked, te pedig mégsem végzed el szorgalmasan ezt a kötelességet. Nem tudsz ellenállni a kísértésnek, és a menekülést választod, mindig csak az érdekel, hogy jó életet élj, és világi dolgokra törekszel. Elfogadod az ajándékot és tehetséget, amelyet Isten adott neked, és a Sátánt szolgálod vele, a Sátánnak élsz. Vajon hogyan érzi magát ettől Isten? Ha így cserbenhagynád a beléd vetett reményeit, nem vetne-e meg téged? Nem gyűlölne-e téged? Nagy haragot szabadítana rád. És ezzel az ügy el lenne intézve? Vajon olyan egyszerű lenne, ahogyan elképzeled? Úgy gondolod, hogy ha nem végzed el a küldetésedet ebben az életben, akkor minden véget ér a haláloddal? Nem ér véget; a lelked ekkor veszélybe kerül. Nem hajtottad végre a kötelességedet, nem fogadtad el Isten megbízatását, és elmenekültél Isten jelenlétéből. A dolgok rosszra fordultak. Hová futhatsz? Megszökhetsz-e Isten kezei közül? Milyen osztályba sorolja Isten az ilyen embert? (Az olyan emberek közé, akik elárulták Őt.) Hogyan határozza meg Isten az olyan embereket, akik elárulták Őt? Milyen osztályba sorolja Isten az olyan embereket, akik elfutottak az Ő ítélőszéke elől? Az olyan emberek közé, akik elkárhoznak és elpusztulnak. Soha nem lesz számodra másik élet vagy újjászületés, és Isten nem fog többé más megbízatást adni neked. Nincs többé semmilyen küldetés számodra, és nincs esélyed az üdvösség elnyerésére. Ez komoly baj! Isten azt fogja mondani: „Ez az ember egyszer már elmenekült a szemeim elől, elmenekült az ítélőszékem és a jelenlétem elől. Nem hajtotta végre a küldetését, és nem végezte el a megbízatását. Az élete itt véget ér. Vége van; befejeződött.” Micsoda tragédia ez! Ahhoz, hogy ma képesek legyetek végrehajtani a kötelességeteket Isten házában, legyen az kicsi vagy nagy, legyen az fizikai vagy szellemi, és legyen az külső ügyek kezelése vagy belső munka, senkinek a kötelességvégzése nem történik véletlenszerűen. Hogyan is lehetne ez a te választásod? Az egészet Isten vezérli. Csak Isten megbízatása miatt vagy így felindulva, csak azért van benned ez a küldetéstudat és felelősségérzet, és csak azért tudod ezt a kötelességet elvégezni. A nem hívők között nagyon sokan vannak, akik jó megjelenéssel, tudással vagy tehetséggel rendelkeznek, de vajon Isten kegyes-e hozzájuk? Nem az. Isten őket nem választotta ki, Ő csak a ti sorsotokhoz kegyes. Azzal bíz meg mindannyiótokat, hogy vállaljatok mindenféle szerepet, végezzetek mindenféle kötelességet, és vállaljatok fel különféle felelősségeket az Ő irányítási munkájában. Micsoda dicsőség és kiváltság lesz az, amikor Isten irányítási terve végre véget ér és megvalósul! Tehát akkor, amikor az emberek egy kis nehézséget szenvednek, miközben a kötelességüket végzik napjaikban; amikor fel kell adniuk néhány dolgot, egy kis áldozatot kell hozniuk, és meg kell fizetniük egy bizonyos árat; amikor elveszítik a státuszukat, a hírnevüket és a nyereségüket a világban; és amikor ezek a dolgok mind eltűnnek, akkor úgy tűnik, mintha mindezt Isten elvette volna tőlük, azonban valami sokkal becsesebbet és értékesebbet nyertek. Mit nyertek el az emberek Istentől? Kötelességük végrehajtásával elnyerték az igazságot és életet. Csak akkor vagy valóságos ember, ha végrehajtottad a kötelességedet, ha elvégezted Isten megbízatását, ha az egész életedet a küldetésednek és az Istentől kapott megbízatásodnak éled, ha gyönyörű bizonyságtételed van, és ha olyan életet élsz, amely értékkel bír. És miért mondom azt, hogy valóságos ember vagy? Mert Isten kiválasztott téged, és megbízott azzal, hogy Ő irányítása alatt, teremtett lényként végezd a kötelességed. Ez a legnagyobb érték és a legnagyobb értelem az életedben.

Isten nem kér sokat az emberektől. Ha Isten megbízatást és felelősséget ad neked, és te azt mondod, hogy kevés a hited, és hogy ez a legtöbb erőfeszítés, amelyet bele tudsz tenni, hogy ez a legtöbb, amit fel tudsz ajánlani, és hogy ezek azok a dolgok, amelyeket el tudsz vállalni, akkor Isten nem fog kényszeríteni téged. Nem úgy van ez, hogy ha száz százalékot kér tőled, és te kilencvenötöt adsz, akkor Ő elégedetlen lesz, nem fog elengedni, és folyamatosan hajtani és sürgetni fog, hogy elérd az Őáltala kért száz százalékot. Isten nem fog ilyet tenni. Ehelyett arra fog ösztönözni, hogy fokozatosan, lépésről lépésre törekedj felfelé, az érettségednek, energiádnak és képességeidnek megfelelően. Isten méltányos és észszerű a munkájában. Nem kényszeríti az embereket; hagyja, hogy jól és kényelmesen érezd magad, hagyja, hogy úgy érezd, hogy mindenben, amit érted tesz, megért és tekintettel van rád. Az embereknek tudatában kell lenniük Isten fáradságos erőfeszítéseinek, valamint irgalmának, szerető kedvességének és az emberiség iránti toleranciájának. Mit kellene tehát tenniük az embereknek, és hogyan kellene együttműködniük? Valahogy így kellene együttműködniük: „Arra kell törekednem, hogy eleget tegyek Isten szándékainak. Isten száz százalékot akar tőlem; nem fogok csak harmincat adni, ha képes vagyok hatvanra is. Minden erőmet beleadom. Nem simliskedek, nem spórolok az energiával, és a gondolkodásmódom nem hagyatkozik a szerencsére.” Ennyi elég is lesz. Isten az ember szívét nézi. Nincsenek egységes követelményei minden emberrel szemben; nem arról van szó, hogy el kell hagynod a gyermekeidet és a családodat, vagy fel kell adnod a munkádat azért, mert valaki más megtette. Isten megközelítésmódja nem egységes, annak megfelelően követel meg tőled dolgokat, hogy milyen az érettséged, és mit tudsz véghez vinni. Így aztán semmi szükség arra, hogy aggodalmat vagy nyomást érezz. Csak imádkozz Isten színe előtt az alapján, amit képes vagy véghez vinni. Bármilyen nehézségek érnek, vagy bármilyen korlátok között vagy, ne hátrálj meg tőlük. Ne hagyd, hogy hatással legyenek rád. Ez a helyes módszer. Amint hatással vannak rád, folyton azon fogsz gondolkodni, hogy „Nem teljesítettem túl jól. Isten elégedetlen velem, igaz? Nagyon kell vigyáznom. Nem szabad túlerőltetnem magam, szükségem van egy kis pihenésre.” Ez tévedés; ez Isten félreértése. Az effajta tapasztalatok lépésről lépésre egyre inkább azt az érzést keltik az emberekben, hogy a hitük túl csekély, olyannyira, hogy még Istent is megkérdőjelezik az elképzeléseik és képzelődéseik alapján, akárcsak a mondás tartja, miszerint „a nemeseket a nemtelenek mércéjével értékelik”. Hisznek Istenben, de félnek attól, hogy Tőle függjenek; hisznek Isten szuverenitásában, de félnek mindent átadni Neki. Az emberek gyakran mondják, hogy „Isten szuverenitást élvez minden dolog fölött” és „minden Isten kezében van”, de amikor találkoznak valamilyen helyzettel, azt gondolják: „Vajon tényleg szuverenitást élvez Isten e dolog fölött? Valóban bízhatok Benne? Jobb, ha inkább más emberekben bízom, ha pedig ez nem működik, akkor majd kitalálok valamit egyedül.” Aztán rájönnek, hogy milyen gyerekesek, nevetségesek, és milyen csekély az érettségük. Megint visszafordulnak, mert Istenre akarnak támaszkodni, de továbbra sem találják az utat. Legbelül azonban tudják, hogy Isten hűséges, és lehet Benne bízni; csak éppen igen kevés a hitük, és mindig annyira szkeptikusak. Hogyan oldod meg ezt a problémát? Bíznod kell a tapasztalatodban, valamint az igazságra való törekvésben és az igazság megértésében – csak így tudsz igazi hitet létrehozni. Minél többet tapasztalsz, és minél jobban támaszkodsz Istenre, annál inkább érzed majd, hogy lehet Benne bízni. Ahogy egyre több dolgot megtapasztalsz, és látod, hogy Isten újra és újra megóv téged, segít legyőzni a nehézségeket és elkerülni a veszélyt, öntudatlanul is valódi hit és Isten iránti bizalom fog kialakulni benned. Érezni fogod, hogy Isten bizalomra méltó és megbízható. Először a szívedben kell rendelkezned ezzel a hittel.

Minden embernek megvan a saját sorsa, és Isten ezt mind előre elrendelte; senki sem veheti a kezébe más sorsának az irányítását. Nem szabad tovább aggódnod a családod miatt: meg kell tanulnod elengedni a dolgokat és lemondani róluk. Hogyan tedd ezt meg? Az egyik módja az, hogy imádkozol Istenhez. Azon is el kell gondolkodnod, hogy az Istenben nem hívő rokonaid hogyan törekszenek a világi dolgokra, a gazdagságra és az anyagi jólétre. Ők a Sátánhoz tartoznak, és más típusú emberek, mint te vagy. Szenvedéssel teli életet fogsz élni, ha nem hajtod végre a kötelességed, és közöttük élsz. Mivel te másképp szemléled a dolgokat, mint ők, nem fogtok jól kijönni egymással, helyette kínlódni fogtok. Csak fájdalom lesz, boldogság nem. Hozhat-e a ragaszkodás békét és örömöt neked? A hús-vér test kiszolgálása csak szenvedést, ürességet és élethosszig tartó bánkódást hozhat. Ez olyasvalami, amit teljesen fel kell fognod. Tehát az, hogy hiányzik a családod, egyoldalú érzés; felesleges érzelgősködés! Te más úton jársz, mint ők. Életszemléleted, világnézeted, életutad és a törekvésed céljai mind különbözik. Most nem vagy a családoddal, de mivel vérrokonok vagytok, mindig úgy érzed, hogy közel állsz hozzájuk, és hogy egy család vagytok. Amikor azonban ténylegesen velük élsz, akkor elég, ha csak néhány napot foglalkozol velük, máris teljesen felbosszantanak. Tele vannak hazugságokkal; amit mondanak, az mind hamis, szépelgés és megtévesztés. Viselkedésük és a világgal való bánásmódjuk mind sátáni filozófián és életvezetési alapelveken alapul. A gondolataik és nézeteik mind tévesek és abszurdak, és egyszerűen elviselhetetlen hallgatni őket. Akkor majd azt gondolod: „Régebben mindig rajtuk járt az eszem, és állandóan attól féltem, hogy nem élnek jól. Most azonban tényleg elviselhetetlen együtt élni ezekkel az emberekkel!” Visszataszítónak fogod őket találni. Nem jöttél még rá, hogy milyen emberek ők, ezért még mindig úgy gondolod, hogy a családi kötelékek mindennél fontosabbak és valóságosabbak. Még mindig korlátoz a ragaszkodás. Próbáld meg elengedni ezeket a ragaszkodással kapcsolatos dolgokat, amennyire csak tudod. Ha nem tudod, akkor legyen a kötelességed az első. Isten megbízatása és a küldetésed a legfontosabb. Legyen a kötelességed teljesítése minden másnál előbbre való, és egyelőre ne foglalkozz hús-vér testi rokonaid dolgaival! Amikor a megbízatásod és a kötelességed elvégezted, az igazság egyre világosabbá válik számodra, az Istennel való kapcsolatod egyre normálisabbá válik, az Istennek alávetett szíved egyre nagyobb lesz, az Istent félő szíved pedig egyre nagyobb és nyilvánvalóbb lesz, akkor a belső állapotod megváltozik. Mihelyt az állapotod megváltozik, a világi nézeteid és ragaszkodásaid elhalványulnak, nem fogod többé ezeket a dolgokat keresni, és a szíved csak azt akarja majd keresni, hogyan szeresse Istent, hogyan tegyen eleget Neki, hogyan éljen Neki tetsző módon, és hogyan éljen az igazsággal. Mihelyt a szíved efelé törekszik, a hús-vér test ragaszkodással kapcsolatos dolgai lassan elhalványulnak, és nem lesznek képesek többé arra, hogy gúzsba kössenek vagy irányítsanak téged.

Vannak, akik azt mondják: „A kötelességem végzése közben nem korlátoz a családom iránti ragaszkodás, ám amikor van egy üres pillanatom, elkezdenek hiányozni.” Nos, milyen következményekkel jár, ha hiányzik a családod? Ha ez ahhoz vezethet, hogy negatívvá válsz, és nem vagy hajlandó elvégezni a kötelességeidet, akkor az igazságot kell keresned a megoldás érdekében. Amint megoldottad a problémát, nem fog állandóan hiányozni a családod, amikor legközelebb üres pillanatod lesz, és ez nem fog következményekkel járni. Szóval bármilyen probléma merül is fel, mindig az igazságot kell keresni a megoldása érdekében; ez a legfontosabb. Nem a családod hiánya az aggasztó; a legfontosabb az, hogy át kell gondolnod, milyen következményei lesznek az állandó honvágynak, és hogyan kell ezt a kérdést megoldani. El kell gondolkodnod: „Hogyan jöhetett létre ez az állapotom? Miért van az, hogy állandóan hiányzik a családom? Az igazság mely részei nem világosak számomra? Mely igazságokba kellene bemennem?” Gyakorolj így, és gyorsan beléphetsz majd az igazságba. Az elmédben mindig az igazságról kell gondolkodnod; minél többet teszed, annál világosabb megértésre jutsz majd az igazságról, és a gyakorlásnak annál több útjával rendelkezel majd az elmédben. Ez az igazság valódi megértéséhez vezet, ahelyett, hogy csak felületes ismeretekkel rendelkeznél róla. Ezen a ponton szeretnél majd olyan embereket találni, akikkel közösségben lehetsz. Mi a célja a közösségnek? Az, hogy megerősítést nyerj, hogy pontosabb megértésre juss az igazságot, mindenféle elhajlás nélkül. Így nem lesznek nehézségeid, és elméd eléri a felszabadulást és a szabadságot, nem lesz többé semmilyen korlátok közé szorítva. Többé nem fog állandóan hiányozni a családod, és képes leszel kiszabadulni a világi kuszaságokból. Az állapotod egyre normálisabbá válik. Mindannyiótoknak meg kell tanulnotok elgondolkodni az igazságon. Hogyan tegyétek ezt? Tegyük fel például, hogy ma tettél valamit, amit nem érzel teljesen helyesnek, és úgy tűnik, hogy ellentétes az alapelvekkel, de nem tudod, hogy hol rejlik a probléma. Ilyenkor imádkoznod kell Istenhez, és keresned kell az igazságot, így gondolkodva: „Milyen igazsághoz kapcsolódik ez a kérdés? Milyen alapelvhez kapcsolódik?” Találnod kell valakit, akivel közösségben lehetsz az igazsággal, akivel visszatekinthetsz, és elgondolkozhatsz Amikor végül felfedezed a probléma forrását, és az igazság keresése révén megoldod azt, akkor több hited lesz Istenben, és úgy fogod érezni, hogy nagyobb előrehaladást tettél az igazság tekintetében. Képes leszel átlátni néhány kérdést és megérteni néhány szellemi szót; illetve képes leszel megérteni, hogy mit jelent és mi az értelme valójában egy-egy gyakran ismételt doktrínának vagy szlogennek. Ezt jelenti, ha van valamennyi megértésed az igazságról, és tudod, hogyan gyakorold. Aztán továbbmész és közösséget vállalsz másokkal, és addig beszélgetsz erről a szlogenről, amíg világosan meg nem érted, és a gyakorlás útjává nem teszed. Hát nem jó dolog ez? Ez egy másik út előre. Néha meglátsz valakit egy bizonyos állapotban, és elgondolkozol: „Miért van ennek az embernek ilyen állapota? Hogyan jött létre ez az állapota? Miért van az, hogy én nem vagyok ilyen állapotban? Az a dolog, amit mondtak, egy bizonyos állapotot és mentalitást jelent. Hogyan fejlődött ki ez a mentalitás? Hol keletkezett a probléma? Az igazság melyik aspektusára vonatkozik? Nem kellene nekem is keresnem az igazságot?” A közösség és a keresés révén megtalálod a problémát, és rájössz, hogy az illető állapota olyasvalami, amivel te is rendelkezel. Összehasonlítottad az ő helyzetét a tiéddel, ugye? Nem érte-e meg ez az erőfeszítés? (De igen.) Miután felfedezted a problémát, találsz valakit, akivel közösséget vállalhatsz. Amikor pedig végül megtalálod a választ, és rájössz, mi a probléma, a probléma megoldódik. Könnyű megoldani egy problémát, ha fel tudod fedezni azt. Ha nem tudod felfedezni, akkor a problémát soha nem lehet megoldani. Néha, amikor az elméd lecsendesedett, a legjobb alkalom lehet arra, hogy elgondolkodj az igazságról és Isten szavairól. Végképp ne pazarold el ezt a lehetőséget az érzelmi kapcsolatok ápolására, és ne gondolj állandóan a családoddal való újbóli találkozásra; ez csak gondot okoz. Ha állandóan a családod miatt aggódsz, és minden lehetőséget megragadsz, hogy érzelmileg kapcsolódj hozzájuk, akkor az elméd mindig tele lesz ezekkel az érzelmi kuszaságokkal, képtelen leszel elszakadni ezektől a kötődésektől, és képtelen leszel elengedni őket. Többet kellene imádkoznod, többet kellene olvasnod Isten szavait, és gyakran kellene közösségben lenned a testvérekkel. Amikor megérted az igazságot, akkor a legkevesebb, hogy nem fog korlátozni a család, a hús-vér test vagy a ragaszkodás. Könnyű lesz elengedni ezeket a dolgokat; erre van az előre. Valójában sok ember tapasztalata hasonlít ehhez. Az érzelmi problémák megoldásához mindig szükség van egy bizonyos ideig tartó tapasztalásra; ám azután, hogy megértetted az igazságot, a problémák könnyen megoldhatóvá válnak.

83. szemelvény

Mindazoknak, akik most már évek óta hisznek Istenben, még ha alapot is vetettek, meg kell oldaniuk egy valós problémát. A legtöbben némileg értik az igazság minden aspektusát, a helyes szavak és doktrínák értelmében tudnak beszélni és prédikálni, de nem tapasztalták meg ezeknek a szavaknak a helyességét a valós életükben. Nem tapasztalták meg igazán az e szavakban foglalt igazságok valódi értelmét és gyakorlati oldalát. Ahhoz, hogy belépj az igazság valóságba, alkalmas környezetre és a megfelelő emberek támogatására van szükséged, valamint megfelelő emberekre, eseményekre és dolgokra, amelyek lehetővé teszik számodra, hogy fejlődj az életben. Így azok az igazságok és doktrínák, amelyeket megértettél, egyaránt megerősítést nyernek, és tapasztalatokat szerzel általuk. Ha egy élő mag termékeny talajba hull, de hiányzik neki a napsütés és a nedvességet biztosító esővíz, nem fog-e elsorvadni a belőle növekvő rügy? (De igen.) Amikor tehát már sok prédikációt, sok igazságot és Isten szavai közül sokat hallottál, és már megbizonyosodtál arról, hogy ez a helyes út, a helyes életút, akkor mire van szükséged? Kérned kell Istent, hogy gondoskodjon a megfelelő környezetről, amely építő jellegű és hasznos az életed számára, és amely lehetővé teszi, hogy növekedj az életben. Lehet, hogy ez a környezet nem túlságosan kényelmes – a hús-vér testnek nehézségeket kell elviselnie, sok mindenről le kell mondani és sok dolgot el kell engedni. Ezt mostanra már mindannyian megtapasztaltátok. Tegyük fel például, hogy üldöznek benneteket, és nem térhettek haza, nem találkozhattok vagy nem tudtok kapcsolatba lépni a gyermekeitekkel vagy a házastársatokkal, nem találkozhattok a rokonaitokkal vagy a barátaitokkal, és egyáltalán nincs lehetőségetek hírt kapni felőlük. Az éjszaka közepén az otthonotokra gondolnál: „Hogy van az apám? Idős már, és nem áll módomban megtisztelni őt. Anyám egészsége meggyengült, és nem tudom, hogy van mostanában.” Nem gondolnál mindig ilyesmikre? Ha a szívedet mindig ilyesmik szorongatják, milyen következményekkel jár ez a kötelességed teljesítésére nézve? Elősegíti az életben való fejlődésedet, ha nem zavarodsz össze, és nem foglalkozol annyit a világi, testi dolgokkal. A gondolkodásod és aggodalmaskodásod semmilyen feladatot nem fog ellátni; ezek a dolgok mind Isten kezében vannak, és nem tudod megváltoztatni a családtagjaid sorsát. Meg kell értened, hogy Istenben hívőként a legfontosabb dolgod az, hogy figyelembe vedd az Ő szándékait, végezd a kötelességedet, tégy szert igaz hitre, belépj Isten szavainak valóságába, fejlődj az életben és nyerd el az igazságot. Ez az, ami a leginkább számít. Látszólag úgy tűnik, mintha az emberek aktívan elfordulnának a világtól és a családjuktól, de mi is történik valójában? (Isten az, aki szuverenitást gyakorol efelett és vezényli ezt.) Ezt Isten rendezi el; Ő az, aki meggátolja, hogy láthasd a családodat. Pontosabban fogalmazva, Isten foszt meg téged tőlük. Hát nem ezek a leggyakorlatiasabb szavak? (De igen.) Mindig azt mondják, hogy Isten gyakorol szuverenitást a dolgok felett és rendezi el azokat, de hogyan gyakorol szuverenitást ebben az ügyben? Kivezet téged az otthonodból, nem hagyja, hogy a családod teherré váljon számodra, amely hátráltat téged. Szóval, hová visz Ő téged? Olyan környezetbe visz, ahol nincsenek testi kötelékek, ahol nem láthatod a szeretteidet. Amikor aggódsz értük, és tenni akarsz értük valamit, nem tudsz, és amikor gyermeki szeretetedet akarod felajánlani, nem tudod megtenni. Nem tudnak többé behálózni téged. Isten már eltávolított téged tőlük, megfosztott téged mindezen összefonódásoktól, különben még mindig gyermeki hűséggel lennél irántuk, szolgálnál nekik, és rabszolgaként dolgoznál értük. Jó vagy rossz dolog az, hogy Isten eltávolít téged mindezektől a külső összefonódásoktól? (Jó dolog.) Ez jó dolog, és nem kell megbánni. Mivel ez jó dolog, mit kellene tenniük az embereknek? Hálát kellene adniuk Istennek, mondván: „Isten nagyon szeret engem!” A ragaszkodás kötelékét nem lehet egyedül legyőzni, mert a ragaszkodás minden ember szívét korlátozza. Mindannyian azt kívánják, hogy együtt legyenek a családjukkal, hogy az egész családjuk összegyűljön és mindenki biztonságban, egészségben, boldogságban éljen, és minden napot így töltsenek el, anélkül, hogy valaha is elválnának egymástól. Viszont ennek van egy rossz oldala is. Életed minden energiáját és erőfeszítését, fiatalságodat, legszebb éveidet és életed javát nekik szenteled; az egész életedet a test, a családod, a szeretteid, a munkád, a hírnév és a nyereség, illetve mindenféle bonyolult kapcsolatok szolgálatába fogod állítani, és ennek következtében teljesen tönkreteszed magad. Hogyan szereti tehát Isten az embert? Isten azt mondja: „Ne pusztítsd el magad ebben a sárveremben. Ha mindkét lábad beszorul, nem fogsz tudni kiszabadulni, bármennyire is fáradozol. Nincs meg hozzá az érettséged vagy a bátorságod, a hitről nem is beszélve. Én Magam foglak kihozni téged.” Ezt teszi Isten, és nem vitatja meg veled. Miért nem kéri ki Isten az emberek véleményét? Egyesek azt mondják: „Isten a Teremtő, azt tesz, amit Ő akar. Az emberek olyanok, mint a hangyák vagy bogarak, Isten szemében jelentéktelenek.” Valóban ez a helyzet, de vajon Isten így bánik az emberekkel? Nem, nem így. Isten nagyon sok igazságot kifejez, és megajándékozza velük az embert, lehetővé téve, hogy az emberek megtisztuljanak a romlottságuktól, és új életet nyerjenek Tőle. Isten szeretete oly nagy az ember iránt! Ezek mind olyan dolgok, amelyeket az emberek láthatnak. Istennek szándékai vannak veled, azért hozott ide téged, hogy a helyes életútra lépj, hogy egy értelmes életet, egy olyan utat élj meg, amit te magadtól nem tudnál választani. Az emberek szubjektív vágya az, hogy épen és egészségesen töltsék el az életüket, és ha nem is szereznek vagyont, legalább örökre együtt éljenek a családjukkal, és élvezzék ezt a fajta családi boldogságot. Nem értik, hogyan kell tekintettel lenni Isten szándékaira, és azt sem értik, hogyan kell elgondolkodni a jövőbeli rendeltetési helyükről, vagy Isten azon szándékán, hogy megmentse az emberiséget. De Isten nem csinál nagy felhajtást a megértésük hiánya miatt, és nem szükséges túl sokat mondania nekik, mert nem fogják fel, túl éretlenek, és minden vita csak holtpontra jutna. Miért jutna holtpontra? Mert Isten emberiséget megmentő irányítási tervének nagyszerű ügyét az emberek nem érthetik meg egy-két mondatnyi magyarázattal. Mivel ez a helyzet, Isten közvetlenül hoz döntéseket és cselekszik, amíg el nem jön a nap, amikor az emberek végül megértik.

Amikor Isten a választott népéből néhány embert kivesz a kontinentális Kína kedvezőtlen környezetéből, akkor ebben az Ő jóakarata van, amit most már mindenki láthat. Ezzel kapcsolatban az embereknek gyakran kell hálát adniuk és megköszönniük Istennek, hogy kegyelmes volt irántuk. Kikerültél abból a családi környezetből, elszakadtál a test minden bonyolult személyes kapcsolatától, és kiszabadultál minden világi és testi összefonódásból. Isten egy szövevényes kelepcéből hozott ki téged az Ő jelenlétébe és az Ő házába. Isten azt mondja: „Ez a hely békés, nagyon jó, és jól megfelel a fejlődésedhez. Ez az a hely, ahol Isten szavai és útmutatásai vannak, és ahol az igazság uralkodik. Itt van Isten szándéka, hogy megmentse az emberiséget, és az üdvösség munkája itt összpontosul. Tehát itt fejlődj szíved szerint.” Isten ilyen környezetbe hoz téged, egy olyan környezetbe, ahol talán nem vigasztalnak a szeretteid, a gyermekeid nincsenek jelen, hogy gondoskodjanak rólad, amikor megbetegszel, és nincs senki, akiben megbízhatsz. Amikor egyedül vagy, és a tested szenvedésére és nehézségeire gondolsz, és mindarra, amivel a jövőben szembe kell nézned, akkor ezekben az időkben egyedül fogod érezni magad. Miért fogod egyedül érezni magad? Az egyik objektív ok az, hogy az emberek túlságosan éretlenek. Mi a szubjektív ok? (Az emberek nem engedik el teljesen a test szerinti szeretteiket.) Így van, az a helyzet, hogy az emberek képtelenek elengedni őket. A test szerint élő emberek élvezik a különféle test szerinti kapcsolatokat és családi kötelékeket. Azt hiszik, hogy nem élhetnek a szeretteik nélkül. Miért van az, hogy nem gondolsz arra, hogyan jöttél az emberi világba? Egyedül jöttél, eredetileg nem kapcsolódtál másokhoz. Isten egyenként hozza ide az embereket; és amikor idejöttél, valójában egyedül voltál. Akkor nem érezted magad egyedül, akkor miért érzed magad egyedül, amikor Isten most idehoz téged? Úgy gondolod, hogy hiányzik neked egy társ, akiben megbízhatsz, legyen az a gyermeked, szülőd, vagy a másik feled – a férjed vagy feleséged –, és ezért egyedül érzed magad. Ha egyedül érzed magad, akkor miért nem gondolsz Istenre? Isten nem társa az embernek? (De igen, az.) Amikor a legnagyobb szenvedést és szomorúságot érzed, ki tud igazán megvigasztalni téged? Ki tudja igazán megoldani a nehézségeidet? (Isten.) Csak Isten tudja igazán megoldani az emberek nehézségeit. Ha beteg vagy, és a gyermekeid melletted vannak, inni adnak neked, és kiszolgálnak téged, akkor egészen boldognak érzed magad, de idővel a gyermekeid megelégelik ezt, és egyikük sem lesz hajlandó téged kiszolgálni. Ilyenkor igazán egyedül fogod érezni magad! Tehát most, amikor azt gondolod, hogy nincs társad, ez tényleg igaz? Valójában nem igaz, hiszen mindig Isten társaságában vagy! Isten nem hagyja el az embereket; Ő az, akire mindig számíthatnak, akiben mindig menedéket találnak, és Ő az egyetlen bizalmasuk. Tehát, bármilyen nehézség és szenvedés érjen is, bármilyen sérelmekkel, vagy negatív dolgokkal és gyengeséggel szembesülsz is, ha azonnal Isten elé járulsz és imádkozol, az Ő szavai vigaszt nyújtanak számodra, megoldják a nehézségeidet és az összes különféle problémádat. Egy ilyen környezetben a magányosságod lesz az alapfeltétele annak, hogy megtapasztald Isten szavait és elnyerd az igazságot. A tapasztalás során lassan erre a következtetésre fogsz jutni: „Még mindig jó életet élek, miután elhagytam a szüleimet, teljes életet élek, miután elhagytam a férjemet, békés és örömteli életet élek, miután elhagytam a gyermekeimet. Már nem vagyok üres. Nem fogok többé az emberekre támaszkodni, hanem ahelyett Istenben fogok bízni. Ő gondoskodni fog rólam és segít nekem minden időben. Bár nem érinthetem meg és nem láthatom Őt, tudom, hogy mindig és mindenhol mellettem van. Amíg Hozzá imádkozom, amíg Hozzá fordulok, Ő megindít engem, megérteti velem az Ő szándékait, és megláttatja velem a helyes utat.” Ekkor Ő valóban a te Isteneddé válik, és minden problémád megoldódik.

84. szemelvény

Tajvan egy stabil társadalommal rendelkező demokrácia, ahol az emberek jólétben élnek. A közrend, az életminőség, a kulturális értékek és így tovább mind sokkal jobbak, mint a kontinentális Kínában. Az emberek élete nagyon kényelmes. Bár a kényelmes élet jó dolog, sok ember, aki hisz Istenben és kényelmesen él, nem hajlandó követni Őt, nemhogy szenvedni vagy árat fizetni. Nagyon nehéz feladni mindent, amijük van, és Istenért feláldozni magukat. Nem ez a valós helyzet? Amikor az emberek kényelmesen élnek, mindig az evésen, iváson és szórakozáson jár az eszük, és azon, hogyan élvezzék a hús-vér testet és az életet. Ez bizonyos hatással van azokra az emberekre, akik hisznek Istenben és az igazságra törekednek. Sokan vannak tehát, akik ebben a kényelmes társadalmi környezetben akarják teljesíteni a kötelességeiket, de küzdenek ezzel. Nem hajlandóak elviselni még egy kis szenvedést sem, és nem dolgoznak hatékonyan, amikor a kötelességeiket teljesítik vagy különböző munkákat végeznek a gyülekezet számára. Néha a munkájuk előrehaladását befolyásolja, és ez bizonyos kapcsolatban áll a társadalmi környezetükkel. Megható Számomra látni, hogy minden egyes alkalommal, amikor összegyűlünk, ti képesek vagyok itt ülni, és a prédikációkat az elejétől a végéig meg hallgatni. Néhányan a kontinentális Kínában azért képesek Istenben hinni, mert a környezetük elnyomja és a társadalom diszkriminálja őket, valamint súlyos üldöztetést szenvednek, míg mások tisztán az igazságosság és értelem keresése, vagy megbízható lelki támasz miatt hisznek Istenben. Néhányuk lelkesedése, hite és hűsége a nagy vörös sárkány kegyetlen üldöztetése alatt ébredt fel. Néhányan kényszerből menekültek tengerentúlra, mivel a kontinentális Kínában az Istenben való hit olyan nehéz, és sokan üldözöttekké váltak – nincs hová rejtőzzenek. Ezek miatt az okok miatt menekülnek tengerentúlra. A tajvani embereknek a kontinentális Kínában uralkodó elnyomó és kemény életkörülményekhez képest nagyon könnyű dolguk van. Mivel az élet ilyen kényelmes, azok, akik Istenben hisznek, nem hajlandóak szenvedni vagy árat fizetni, és amikor bármilyen üldöztetéssel vagy nyomorúsággal szembesülnek, már nem hajlandóak teljesíteni a kötelességeiket. Az emberek csak az evést, ivást és szórakozást élvezik, amikor az élet ilyen kényelmes. Mindig ilyen dolgokkal foglalkoznak: „Mit egyek? Hova utazzak? Melyik országokban nem jártam még? Egy ember élete csak néhány évtized. Ha nem látogatom meg a világ összes országát, és nem szélesítem a látókörömet, nem élek hiábavalóan?” Így válik az ember szíve féktelenné és megzabolázhatatlanná. Lehetséges még így csendben enni és inni Isten szavait Őelőtte? Lehetséges még figyelmesen hallgatni a prédikációkat az összejöveteleken? Bizonyosan nehéz lesz. Így amikor valakit arra ösztönöznek, hogy higgyen Istenben, törekedjen az igazságra és teljesítse a kötelességét, úgy érzi, hogy igazságtalanul bánnak vele és fojtogatják, mintha hiábavalóan élne. Nem jelent-e ez a kedvező környezet komoly kísértést és akadályt az emberek számára? De igen. Az emberek mind a hús-vér test kényelemére vágyakoznak, de azok számára, akik hisznek Istenben és követik az igazságot, a kényelem nem feltétlenül jó dolog az élet növekedése szempontjából. A legtöbben negatívak és gyengék lesznek, amikor egy kicsit szenvednek, és egyáltalán nincs akaraterejük: ez nem a kényelmes környezet következménye? Mindenféle videók vannak a tapasztalati tanúságtételekről, amelyeken a kontinentális Kínában élő testvéreket megkínozzák a börtönben, elítélik és bebörtönözik. Láttátok ezeket? (Láttuk.) És mit gondoltok róluk, miután láttátok őket? (Istenem, szeretnék egy kicsit arról beszélni, hogy mit érzek. Miután láttam a kontinentális Kínában élő testvéreket, akik mindezt az üldöztetést és kínzást élik át, és láttam, hogyan tudnak Istenhez imádkozni, hogyan tudnak Rá támaszkodni és hogyan tudják megtartani a hitüket egy ilyen nehéz környezetben, hogyan tapasztalnak lépésről lépésre Isten vezetése alatt, miközben szilárdan megállnak a bizonyságtételükben, és nem árulják el Őt, úgy érzem, hogy több hitük és érettségük van, mint nekünk. Ha én lennék ilyen környezetben, nem feltétlenül tudnék úgy helytállni, mint ők – és ezért nagyon éretlennek érzem magam.) A kontinentális Kínában élő testvérek továbbra is képesek kitartani az Istenben való hitben, az összejöveteleken való részvételben és a kötelességeik teljesítésében egy olyan környezetben, ahol a nagy vörös sárkány kegyetlen üldöztetésétől szenvednek. Ez egy bizonyságtétel, egy erőteljes bizonyságtétel. Az, hogy egy ilyen ellenséges környezetben is képesek kitartani, egy bizonyságtétel, ezért azoknak közületek, akik ebben a kényelmes környezetben vannak, el kellene gondolkodniuk azon, hogyan tudnának másfajta bizonyságtételt nyújtani. Először is meg kell becsülnötök mindent ebben az életben és ezekben a környezetekben, amit Isten adott nektek. Továbbá el kell gondolkodnotok azon, hogy egy ilyen környezetben hogyan tudtok majd szilárdan megállni a bizonyságtételetekben, nem szégyent hozni Istenre, és győztesekké válni. Ha valaki egy demokratikus országban hisz Istenben, akkor lehet, hogy nincs kitéve a kormány részéről elnyomásnak és kínzással történő üldözésnek, de lesz üldözés a család és a rokonok részéről, és az embernek ugyanúgy meg kell tapasztalnia Isten szavait, el kell nyernie az igazságot, és szilárdan meg kell állnia a bizonyságtételében. Attól függetlenül, hogy milyen környezetben hisz valaki Istenben, az igazság elnyerése nem könnyű dolog. Szenvednetek kell és meg kell fizetnetek az árat, hogy megértsétek az igazságot és bemenjetek a valóságba. Ahhoz, hogy tanúságot tegyetek Istenről, a tapasztalat minden szempontjából meg kell értenetek az igazságot. Ez nem csak az evangélium és Isten nevének terjesztését jelenti, hanem főleg a tapasztalati tanúságtételre vonatkozik. Bármely embercsoportban vagy bármely ország társadalmi rendjében az emberek némi diszkriminációt, kirekesztést vagy üldözést fognak elszenvedni, ha az igazság szerint élnek, igyekeznek becsületes emberek lenni és megpróbálják alávetni magukat Istennek. Ez azért van, mert a demokratikus országok sem vetik alá magukat Istennek. Ateista politikai pártok vannak hatalmon, és ők is elutasítják az igazságot és Istent. Egy ilyen országban Istenben hinni, még ha nincs is üldöztetés vagy nyomorúság, bizonyos korlátozásokkal jár, valamint kitesz valamennyi diszkriminációnak, rágalmazásnak, ítéletnek és elmarasztalásnak, ha terjeszteni szeretnéd az evangéliumot és tanúságot tenni Isten mellett – ez mind tény. Ha ezeket a dolgokat nem vagy képes világosan érteni, akkor nem vagy olyasvalaki, aki megérti az igazságot. Krisztus elfogadása és követése bármely országban bizonyos szintű üldöztetéssel és nyomorúsággal jár. Mindig óvatosan kell cselekedned, imádkoznod kell Istenhez, és Rá kell tekintened, valamint bölcsnek és intelligensnek kell lenned. Bármely országban és bármilyen társadalmi környezetben is vagy, mindegyiknek megvan a megfelelő környezete, amit Isten a számodra határozott meg és rendezett el. Minden attól függ, hogy az ember az igazságra törekszik-e. A kényelmes környezet kísértések elé állítja az embereket, míg a kínzással járó üldözés szintén kísértések és próbatételek elé állít. Léteznek próbatételek a kényelmes környezetekben is? Vannak Isten próbatételei is. Isten ezt a kényelmes környezetet rendezte el neked, és minden attól függ, hogyan éled meg – hogy teljesen a Sátán csapdáinak és kísértésének hálójába kerülsz-e, vagy képes leszel-e minden tekintetben legyőzni, és a kötelességedhez hű maradva tanúságot tenni Isten mellett. Mindez attól függ, hogyan éled meg és milyen döntéseket hozol. A kontinentális kínai testvéreknek egy kicsit keményebb a környezetük, és Isten egy kicsit nehezebb terhet adott nekik, egy kicsit keményebb környezetet rendezett el számukra, ugyanakkor többet is adott nekik. Minél keményebb a környezet és minél nagyobbak az Isten által kijelölt próbatételek, annál többet nyernek az emberek. De az emberek kényelmes környezetekben is mindenhol tapasztalnak kísértéseket és próbatételeket, és Isten neked is sokat adott. Ha minden alkalommal legyőzöd a kísértést, amikor szembesülsz vele, akkor nem nyersz kevesebbet, mint a kínzás által üldöztetett testvéreid. Ehhez az is kell, hogy törekedj az igazságra és legyen benned érettség, hogy legyőzd. Mind kísértések számodra például olyan dolgok, mint a családoddal való együttlét, a jó evések és ivások, a szórakozás és az élvezetek, valamint néhány társadalmi irányzat, amely a hús-vér testet kényezteti és romlottságot okoz. Amikor ezekkel a kísértésekkel szembesülsz, nemcsak hogy felkeltik az érdeklődésedet, hanem megzavarnak és csábítanak. Amikor a világi dolgokat és divatokat követed, akkor jelennek meg a Sátán kísértései, vagy mondhatjuk, hogy Isten próbatételei. Döntened kell, hogyan reagálsz ezekre a kísértésekre és próbatételekre – és ekkor teszi Isten próbára az embereket, és mutatja meg, hogy valójában milyenek. Ekkor kell az Isten által neked mondottaknak és az általad megértett igazságoknak hatnia. Ha az igazságot követed, és szívedben igaz hitet táplálsz Isten iránt, akkor képes leszel legyőzni ezeket a kísértéseket, szilárdan megállni és tanúságot tenni Isten mellett az Őáltala elrendezett próbatételekben. Ha az igazság szeretete helyett a világot, a divatot, a kényelem utáni vágyat és a hús-vér tested kielégítését szereted, ha az üres életet szereted, akkor ezeket a világi dolgokat fogod követni. Ezek iránt fogsz rajongani, és ezek fognak téged vonzani és a hatalmukban tartani. Fokozatosan elveszíted az érdeklődésedet az Istenbe vetett hit iránt, idegenkedni fogsz az igazságtól, és a kísértés közepette a Sátán elragad. Ebben a próbatételben elveszíted a bizonyságtételedet. Sokan vannak, akik sok prédikációt hallgattak meg és teljesítik a kötelességeiket, mégis üresnek érzik magukat. Még mindig szeretik követni a popcsillagokat és hírességeket, a divatot, szórakoztató műsorokat nézni a tévében, sőt éjjelente sorozatokat darálnak, egészen addig, amíg éjszakai életmódra állnak át. Néhány fiatal még videójátékokkal is játszik. Összességében semmilyen árat nem haboznak megfizetni, és fanatikusan követik ezeket a divatos dolgokat. És miért teszik ezt? Azért, mert nem nyerték el az igazságot. Azok, akik nem nyerték el az igazságot, úgy érzik, mintha nem lenne nagy különbség az Istenbe vetett hit megléte és hiánya között. Ugyanúgy üresnek érzik a szívüket, életüket pedig értelmetlennek. Ha követik a divatot, úgy érzik, hogy teljesebbé válnak, hogy gazdagabb az életük, és hogy a mindennapokban boldogabbak. Ha hisznek Istenben és nem követik a divatot, ugyanúgy értelmetlennek és üresnek érzik az életüket. Ez azért van, mert nem szeretik az igazságot. Szintén bátran állítható, hogy ezek az emberek egyáltalán nem értik az igazságot, nem rendelkeznek igazságvalósággal, és ezért nem tudnak a divat követése nélkül élni. Néhányan sosem törekedtek az igazságra, és még kötelességeik teljesítése közben is bizonytalanok. Képtelenek helytállni, amikor kísértésekkel szembesülnek, végül pedig kénytelenek visszavonulni. Néhányan kezdetben egészen lelkesek és eltökéltek a kötelességeik teljesítésében, de amikor kísértésekkel szembesülnek, már nem akarják teljesíteni őket, felületessé válnak, és hiányzik belőlük a csendesség. Ebben nincs bizonyságtétel. Ha abban a pillanatban, hogy kísértésekkel szembesülnek, képesek elengedni a kötelességeiket, és azt választják, amit csak szeretnének, akkor nincs bizonyságtételük. Ha újabb kísértés érkezik, lehet, hogy megtagadják Istent, a világi irányzatokat akarják követni, és elhagyják a gyülekezetet. Vagy ha újabb kísértés jön, kételkedni kezdenek Istenben, nem biztosak abban, hogy egyáltalán létezik, sőt még azt is elhiszik, hogy majmokból fejlődtek ki. Ezek az emberek teljesen a Sátán fogságába estek. A kísértések fogságában nem imádkoznak Istenhez, nem keresik az igazságot. Csak a hús-vér testük sorsára gondolnak, és ennek eredményeként nem tudnak szilárdan megállni a bizonyságtételükben. A Sátán lépésről lépésre a pokolba és a halál szakadékába rántja őket. Isten már átadta ezt az embert a Sátánnak, és már nincs esélye az üdvösségre. Mondjátok csak, nem fontos az igazság követése? (De igen.) Az igazság nagyon fontos. Milyen funkciót tölthet be az igazság? A legkevesebb, hogy segíthet abban, hogy átlásd a Sátán cselszövéseit, amikor kísértéssel szembesülsz, hogy tudd, mit kell tenned és mit nem, és mit kell választanod. A legkevesebb, hogy ezt a tudást megadja neked. A legfontosabb dolog, hogy az igazság lehetővé teszi számodra, hogy szilárdan megállj a kísértéssel szemben. Képes leszel szilárdan, állhatatosan és rendíthetetlenül megállni, miközben kitartasz az Isten által rád bízott kötelesség mellett, hűséges leszel ehhez a kötelességhez, és képes leszel elutasítani a Sátánt. Képes leszel szilárdan megállni a bizonyságtételedben a megpróbáltatások közepette, ahogyan Jób tette. Ez a legkevesebb, amit az embereknek el kellene nyerniük.

85. szemelvény

Vannak alapelvei az Istenhez intézett imáitoknak? Milyen körülmények között imádkoztok Istenhez? Mit tartalmaznak az imáitok? A legtöbb ember akkor imádkozik, amikor szenved: „Ó, Istenem, szenvedek, könyörögve kérlek, segíts nekem.” Ez az első dolog, amit mondanak. Jó dolog mindig azt mondani, hogy szenvedsz, amikor imádkozol? (Nem.) Miért nem? És ha nem jó, miért imádkoztok még mindig így? Ez azt mutatja, hogy nem tudjátok, hogyan imádkozzatok, vagy mit mondjatok és miért esengjetek, amikor Isten elé járultok. Csak annyit tudtok, hogy imádkozzatok Istenhez, amikor egy kicsit szenvedtek és szomorúak vagytok, mondván: „Oh, Istenem, szenvedek! Olyan nyomorultul érzem magam, kérlek segíts!” Ez annak az imája, aki most kezdett el hinni Istenben. Ez egy csecsemő imája. Ha valaki több éve hisz Istenben, és még mindig így imádkozik, az komoly probléma. Arra utal, hogy az illető még mindig csecsemő, aki nem nőtt az életében. Mindazok, akik hisznek Istenben, de nem tudják, hogyan tapasztalják meg a munkáját, olyan emberek, akik nem nőttek az életükben, és akik még nem léptek az Istenbe vetett hit helyes útjára. Ha valaki valóban gondolkodó ember, akkor fontolóra kell vennie, hogyan tapasztalja meg Isten munkáját, hogyan egye és igya az Ő szavait, és hogyan tapasztalja meg és gyakorolja azokat. Ahová Isten szavai eljutnak, oda kellene az ember megtapasztalása is eljusson. Az embernek követnie kell Isten szavait arra a helyre. Ha valaki így tudja gyakorolni és megtapasztalni Isten szavait, akkor sok problémába ütközik, és természetesen Istennél keresi az igazságot, hogy megoldja azokat. Ha valaki mindig Istenhez imádkozik, és az igazságot keresi, hogy így oldja meg a nehézségeit, akkor megtapasztalja Isten munkáját. Problémái folyamatos megoldásával a nehézségei egyre csökkennek, és fokozatosan megérti az igazságot, és megismeri Isten munkáját. Tudni fogja, hogyan kell együttműködnie Istennel, és hogyan vesse alá magát az Ő munkájának. Ezt jelenti az Istenbe vetett hit helyes útjára lépni. Némelyek, akik hisznek Istenben, nem tudják, hogyan tapasztalják meg az Ő munkáját. Mindig össze vannak zavarodva, olvassák Isten szavait, de nem elmélkednek rajtuk. Meghallgatják a prédikációkat, de nem beszélgetnek róla. Amikor pedig valami történik velük, nem tudják az igazságot keresni, és nem tudják, hogyan fogják fel Isten szándékait, és nem tudják, milyen hozzáállást kellene tanúsítaniuk, vagy hogyan kellene együttműködniük. Nem értik ezeket a dolgokat. Ezekben a kérdésekben laikusok, és hiányzik belőlük a lelki megértés. Bármilyen probléma is éri őket, soha nem imádkoznak Istenhez és nem keresik az igazságot, és legbelül nem támaszkodnak igazán Istenre, és nem néznek fel Rá. Csak azt mondják: „Oh, Istenem, szenvedek! Oh, Istenem, szenvedek!” Addig ismételgetik ezt a mondatot, amíg az embereknek elegük lesz és undorodnak már a hangzásától is. A legtöbben így imádkoztok, igaz? (Így.) Az emberek imáiból látszik, milyen siralmas az állapotuk! Csak akkor fordulsz Istenhez, amikor szenvedsz. Ha nem szenvedsz, illetve nem szembesülsz problémákkal, akkor nem érzed, hogy szükséged lenne Istenre, és nem is akarsz Rá támaszkodni. Csak a magad ura akarsz lenni. Nem ebben az állapotban vagy? (De igen.) Amikor a legtöbb ember megtapasztalja Isten szavainak ítéletét és fenyítését, és megmetszik őket, majd elgondolkoznak önmagukon, és megpróbálják megismerni önmagukat, hogyan imádkoznak? Mind ugyanazt mondják: „Oh, Istenem, szenvedek! Oh, Istenem, szenvedek!” Hát nem undorodsz ezektől a szavaktól? (De igen.) Az emberek annyira elsorvadtak belül, milyen szánalmas az állapotuk! Minden alkalommal, amikor Istenhez imádkoznak, ugyanazt az egyszerű mondatot mondják, egyetlen szívből jövő szó nélkül. Nem keresik az igazságot, és nem szeretnék megoldani a problémáikat. Miféle ima ez? Mi a baj azzal, amikor valaki nem tud szívből jövő szavakkal imádkozni, és nem tudja, mik a hiányosságai? Amikor Isten elé járulsz, nincs szükséged arra, hogy valamiről is felvilágosítson? Nincs szükséged hitre, erőre vagy Istenre, mint a hátvédedre? Még kevésbé van szükséged arra, hogy Isten felvilágosítson és eligazítson az előtted álló úton? Nem kell megértened az igazságot, hogy megoldd a benned lévő problémákat? Nincs szükséged Isten fegyelmezésére és fenyítésére vagy az Ő vezetésére? Csak arra van szükséged Istentől, hogy enyhítse a szenvedéseidet? Tényleg nem érzed a szívedben, hogy mennyi hiányosságod van? Az, hogy nem tudod, hogyan imádkozz, nem kis probléma. Azt mutatja, hogy nem tudod, hogyan tapasztald meg Isten munkáját, és azt, hogy nem vitted át Isten szavait a való életbe, és ritkán van valódi kapcsolatod Istennel az életedben. Egyszerűen nem hoztál létre olyan kapcsolatot Istennel, amilyennek léteznie kellene Isten és követői között, avagy a teremtett lények és a Teremtőjük között. Amikor problémával szembesülsz, saját szubjektív feltételezésed, elképzelésed, gondolataid, ismereted, ajándékod és tehetséged, valamint a korrupt felfogásod vezet. Semmi közöd Istenhez, így amikor eléje járulsz, gyakran nincs mit mondanod. Ez az Istenben hívő emberek szomorú állapota! Ez nagyon szánalmas állapot! Az emberek lelke kiszáradt és eltompult. Semmit nem éreznek, ha lelki dolgokról van szó az életben, és nem is értik azokat, és amikor Isten elé járulnak, nincs mit mondaniuk. Nem számít, milyen helyzetben találod magad, nem számít, milyen nehéz helyzettel szembesülsz, és nem számít, milyen nehézségekbe ütközöl, ha szótlan vagy Isten előtt, akkor nem kellene kétségbe vonni a belé vetett hited? Ez nem emberi szánalmasság?

Miért kell az embereknek Istenhez imádkozniuk? Istenhez imádkozni az ember egyetlen útja, hogy felnézzen Istenre és Őrá támaszkodjon. Ima nélkül ezek a dolgok szóba sem jöhetnek. Istenre támaszkodni és felnézni rá az ima által valósul meg. Elérheti-e a Szentlélek megvilágosodását és megvilágítását az, aki anélkül hisz Istenben, hogy imádkozna hozzá? Elnyerheti-e Isten munkáját és útmutatását? Ha nem bízod Istenre a nehézségeidet, és nem imádkozol hozzá, és nem keresed az igazságot, akkor Ő hogyan fogja megoldani azokat? Hogyan fog vezetni téged, hogy kövesd Őt az előtted álló úton? Hogyan fog megmenteni téged a romlott beállítottságodtól? Azt lehet mondani, hogy az Istenbe vetett hit ima nélkül nem igaz Istenbe vetett hit. Az ember és Isten közötti normális kapcsolatnak az imára kell épülnie, és azt az imán keresztül kell fenntartani. Az ima az ember Istenbe vetett hitének jele. Az, hogy valaki valóban imádkozik-e, az egyetlen feltétel annak vizsgálatára, hogy az illető Istennel való kapcsolata normális-e. Amíg valaki szívből jövő szavakat mond az imában, amíg tudja imában keresni az igazságot, akkor elsajátíthatja a Szentlélek munkáját, és ez azt mutatja, hogy normális kapcsolatban van Istennel. Ha valaki ritkán imádkozik és nem képes szívből jövő szavakat mondani, ha állandóan tartózkodik Istentől, akkor ez azt mutatja, hogy nem normális az Istennel való kapcsolata. És ha valaki egyáltalán nem imádkozik, az azt mutatja, hogy nincs kapcsolata Istennel. Ha valaki jól és Isten szándékaival összhangban imádkozik, akkor képes lesz alávetni magát neki, és ő lesz az, akit Isten szeret. Azok, akik gyakran őszintén imádkoznak, becsületes emberek, és egyszerű szeretet van bennük Isten iránt. Tehát mindazok, akik hisznek Istenben, de nem imádkoznak hozzá, nincsenek normális kapcsolatban Istennel. Mindannyian távol állnak Istentől, lázadók és ellenállnak neki. A legtöbb ember, aki nem imádkozik Istenhez, nem szereti vagy keresi az igazságot, és akik nem szeretik vagy nem keresik az igazságot, nem tudnak őszintén imádkozni. Bármilyen nehézségeik is vannak, nem imádkoznak, és amikor imádkoznak, csak kihasználni akarják Istent, hogy megszabaduljanak a nehézségeiktől és a szenvedésüktől. Nem törődnek Isten szándékaival, és nem keresik nehézségeikben az igazság azon aspektusait, amelyeket meg kellene érteniük, és amelyekbe bele kellene lépniük. Az ilyen emberek nem vágynak az igazságra, és nincs igaz hitük Istenben – lényegében álhívők. Istenben hívőként Istenhez kell imádkoznod, és mindenben az igazságot kell keresned. Bár nem biztos, hogy ima után azonnal úgy érzed, hogy a szíved felderült, vagy a gyakorlás útjára léptél, de várj Istenre, és amíg vársz, olvasd Isten szavait, és keresd az igazságot. Miközben eszed és iszod Isten szavait, vagy prédikációkat és beszédeket hallgatsz, koncentrálj arra, hogy a problémáidat belevidd az elmélkedésedbe és a keresésedbe. Ha gyakorlatilag ilyen módon működsz együtt, előfordulhat, hogy a felismerés villámgyorsan eljut hozzád, amikor Isten szavain elmélkedsz, vagy prédikációkat és beszédeket hallgatsz. Vagy előfordulhat, hogy valamilyen problémával találkozol, amely inspirál, és pontosan arra a kérdésre találod meg a választ, amelyet meg akartál oldani. Ez nem Isten útmutatása és az Ő intézkedése? Tehát az Istenhez való őszinte imádkozás hatékony lehet, de ezt a hatást nem érheted el közvetlenül az ima után. Időbe telik, és együttműködést és gyakorlást igényel. Nem lehet megmondani, hogy a Szentlélek mikor világosít meg téged és adja meg a választ. Ez az igazság keresésének és megértésének folyamata, és azon út, amelyen az ember felnő az életben. Bár sok éven át hittetek Istenben, azért még mindig meg kell tanulnotok újra imádkozni. Még mindig nem tudjátok, hogyan imádkozzatok, és ha problémával szembesültök, akkor vagy divatos szólásokat kiabáltok be csupán, és fogadalmakat tesztek, vagy panaszkodtok Istennek, és hangot adtok a sérelmeiteknek, elmondva, mennyire szenvedtek, vagy más módon racionalizáljátok és igazoljátok magatokat. Ezek azok a dolgok, amelyeket a szívetekben őrizgettek, és nem csoda, hogy ilyen lassan léptek be az igazságba. Mellékvágányra tértek. Nem tudjátok, hogyan törekedjetek az igazságra, és nehéz megmondani, hogy az ilyen Istenbe vetett hit elég lesz-e az üdvösség elnyeréséhez.

86. szemelvény

Egy egyházi énekben van egy sor, amely így hangzik: „Minden igazságot szerető ember testvér”. Ez az állítás helyes. Csak azok tartoznak Isten házához, akik szeretik az igazságot; csak ők az igazi testvérek. Gondolod, hogy mindazok, akik gyakran járnak gyülekezetbe Isten házába, testvérek? Nem feltétlenül. Milyen emberek nem testvérek? (Azok, akik idegenkednek az igazságtól, akik nem fogadják el az igazságot.) Azok, akik nem fogadják el az igazságot, és akik idegenkednek tőle, mind gonosz emberek. Mindannyian lelkiismeret és értelem nélküli emberek. Egyikük sem olyan, akit Isten megment. Ezek az emberek nélkülözik az emberi mivoltot, nem foglalkoznak megfelelően a munkájukkal, és ámokfutó módjára tesznek rossz dolgokat. Sátáni filozófiák szerint élnek, ravaszan manipulálnak, másokat pedig kihasználnak, magukhoz édesgetnek és becsapnak. Nem fogadják el az igazság legkisebb részét sem, és csak azért férkőztek be Isten házába, hogy áldásokat szerezzenek. Miért nevezzük őket álhívőknek? Mert idegenkednek az igazságtól, és nem fogadják el. Amint közlik velük az igazságot, elveszítik az érdeklődésüket, idegenkednek tőle, nem bírják hallgatni, unalmasnak érzik, és nem tudnak ülve maradni. Egyértelműen álhívők és nem hívők. Nem tekinthetsz rájuk testvérekként. Lehetséges, hogy közel akarnak kerülni hozzád, hogy bizonyos előnyöket kínáljanak, és apró szívességekkel próbálnak kapcsolatot építeni veled. Amikor azonban az igazságról beszélgetsz velük, jelentéktelen dolgok felé terelik a beszélgetést, a testtel kapcsolatos dolgokról, munkáról, világi ügyekről, a nem hívők irányzatairól, érzésekről, családi ügyekről, ilyen külsődleges dolgokról beszélgetnek. Semmi olyanról nem beszélnek, ami az igazsághoz, az Istenben való hithez vagy az igazság gyakorlásához kapcsolódik. Ezek az emberek egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Soha nem olvassák Isten szavait és nem beszélgetnek az igazságról, soha nem imádkoznak és nem végeznek lelki csendességet. Ezek az emberek testvérek? Nem azok. Ezek az emberek nem gyakorolják az igazságot, és idegenkednek az igazságtól. Miután beférkőznek Isten házába, és látják, hogy az összejöveteleken mindig Isten szavainak olvasása és az igazságról való beszélgetés, az önismeretről való beszélgetés, a kötelességek teljesítésével kapcsolatos problémákkal való közösségvállalás szerepel, a szívük mélyén idegenkednek. Nem értenek semmit, nincs tapasztalatuk, és nincs mit mondaniuk, ezért belefáradnak a gyülekezeti életbe. Folyamatosan azon gondolkodnak: „Miért mindig Isten szavairól szól a beszéd? Minek mindig önmagunk megismeréséről beszélni? Miért nincs a gyülekezeti életben szórakozás vagy élvezet? Mikor lesz vége ennek a fajta gyülekezeti életnek? Mikor lépünk be a királyságba, és mikor kapunk áldásokat?” Az igazságról való beszélgetést érdektelennek találják, és nem akarnak hallani róla. Szerintetek amikor ezekkel az emberekkel valami történik, keresik az igazságot? Tudják gyakorolni az igazságot? (Nem tudják.) Ha nem érdekli őket az igazság, hogyan tudják gyakorolni az igazságot? Akkor mi szerint élnek? Kétségtelenül a Sátán filozófiái szerint élnek, mindig ravaszok és agyafúrtak, és nem rendelkeznek a normális emberi mivolt életével. Soha nem imádkoznak Istenhez, és nem keresik az igazságot, hanem mindent emberi trükkökkel, taktikákkal és világi ügyekre vonatkozó filozófiákkal intéznek – ami kimerítő és fájdalmas létet eredményez. A testvérekkel ugyanúgy érintkeznek, mint a nem hívőkkel, sátáni filozófiákat követnek, hazudnak és csalnak. Szeretnek vitákat kezdeni és szőrszálat hasogatni. Bármilyen csoportban is élnek, mindig azt nézik, ki kivel van szövetségben, és ki kivel van egy csapatban. Amikor beszélnek, gondosan megfigyelik a többi ember reakcióit, mindig résen vannak, igyekeznek senkit sem megbántani. Mindig ezeket a világi ügyekre vonatkozó filozófiákat követik, hogy a körülöttük lévő dolgokkal és a másokkal való kapcsolataikkal foglalkozzanak. Ez teszi a létezésüket olyan kimerítővé. Bár a többi ember között aktívnak tűnhetnek, a valóságban csak ők ismerik a saját küzdelmeiket, és ha közelről megnéznéd az életüket, úgy éreznéd, hogy kimerítő. Hírnévhez, haszonhoz vagy presztízshez kapcsolódó ügyekben ragaszkodnak ahhoz, hogy tisztázzák, kinek van vagy nincs igaza, ki a felsőbbrendű vagy alsóbbrendű, és vitatkozniuk kell, hogy bizonyítsák az igazukat. Mások nem akarnak hallani róla. Az emberek azt mondják: „Leegyszerűsítenéd, amit mondasz? Tudnál világos lenni? Miért kell ilyen semmiségekről beszélned?” A gondolataik annyira bonyolultak és szövevényesek, és rendkívül kimerítő életet élnek, anélkül, hogy felismernék a mögöttes problémákat. Miért nem tudják keresni az igazságot és miért nem tudnak becsületesek lenni? Mert idegenkednek az igazságtól, és nem akarnak becsületesek lenni. Akkor mire támaszkodnak az életben? (Világi ügyekre vonatkozó filozófiákra és emberi módszerekre.) Az emberi módszerekre hagyatkozva cselekedni általában olyan eredményekhez vezet, amelyekben az embert végül vagy kinevetik, vagy felfedi önmaga rút oldalát. Így tehát közelebbről megvizsgálva látjuk, hogy a tetteik, a dolgok, amikkel egész nap foglalkoznak, mind a saját presztízsükhöz, hírnevükhöz, nyereségükhöz és hiúságukhoz kapcsolódnak. Olyan, mintha egy hálóban élnének, mindent racionalizálniuk kell vagy mindenre kifogásokat kell találniuk, és mindig a saját érdekükben beszélnek. A gondolkodásuk bonyolult, rengeteg ostobaságot beszélnek, a szavaik olyan kuszák. Mindig azon vitatkoznak, hogy mi a helyes és mi a helytelen, véget nem érően. Ha nem a presztízsüket próbálják növelni, akkor a hírnévért és a státuszért versenyeznek, és soha nem fordul elő, hogy ne ezekért a dolgokért élnének. És mi a végső következmény? Lehet, hogy megnövelték a presztízsüket, de mindenkinek elege van belőlük. Az emberek átláttak rajtuk, és rájöttek, hogy nélkülözik az igazságvalóságot, hogy nem olyanok, akik őszintén hisznek Istenben. Amikor a vezetők és a dolgozók vagy más testvérek néhány szóval megmetszik őket, makacsul elutasítják elfogadását, ragaszkodnak a magyarázkodáshoz és a kifogások kereséséhez, és megpróbálják áthárítani a felelősséget. Az összejövetelek alatt védekeznek, vitába szállnak, és keverik a bajt Isten kiválasztottjai között. A szívükben azt gondolják: „Tényleg nincs hol bizonygatnom az igazam?” Miféle ember ez? Olyasvalaki, aki szereti az igazságot? Olyasvalaki, aki hisz Istenben? Amikor meghallják, hogy valaki olyasmit mond, ami nem egyezik a szándékaikkal, mindig vitatkozni akarnak, és magyarázatot követelnek; belegabalyodnak abba, hogy kinek van igaza és kinek nincs, nem keresik az igazságot, és nem az igazság alapelvei szerint kezelik a dolgot. Bármilyen egyszerű is egy ügy, annyira bonyolulttá kell tenniük – csak a bajt keresik, és megérdemlik, hogy ennyire kimerüljenek! Az emberek sok problémájukat önmaguk okozzák. Ok nélkül keresik a bajt. Egyszerűen fogalmazva, az idejüket nem a helyes dolgokkal töltik. Ilyen az abszurd emberek életmódja. Néhány zavaros fejű ember, akik bár nem gabalyodnak bele a jó és a rossz kérdésébe, olyan gyenge képességűek, hogy nem látnak át semmit. Úgy élnek, mint a disznók, kábultan. Ez a kétféle ember teljesen különbözik: Az egyik balra hajlik, a másik jobbra, de mindkettő nem hívő. Az ilyen emberek, függetlenül attól, hogy hány éve hisznek Istenben, vagy mennyi prédikációt hallottak, soha nem érthetik meg az igazságot, és főleg nem tudhatják meg, hogy mi az igazság gyakorlása. Amikor bármilyen helyzettel szembesülnek, soha nem keresik az igazságot, hanem emberi módszerek és a Sátán filozófiái szerint élnek – kimerítő és szánalmas életük van. Ők őszinte istenhívők? Egyáltalán nem. Azok, akik nem szeretik az igazságot, nem hisznek igazán Istenben. Azok, akik egyáltalán nem tudják elfogadni az igazságot, nem nevezhetők testvéreknek. Csak azok a testvérek, akik szeretik és képesek elfogadni az igazságot. Kik azok tehát, akik nem szeretik az igazságot? Ők mind nem hívők. Azok, akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot, idegenkednek tőle és elutasítják. Ők pontosabban mind nem hívők, akik beférkőztek az egyházba. Ha képesek mindenféle gonoszságot elkövetni, és megzavarni és megszakítani az egyház munkáját, akkor ők a Sátán csatlósai. El kell őket takarítani és ki kell őket vetni. Egyáltalán nem lehet őket testvérekként kezelni. Mindazok, akik szeretetet mutatnak feléjük, rendkívül ostobák és tudatlanok.

87. szemelvény

Ha mostanáig nem találtatok rá a szentség érzésére és elveire, ez azt bizonyítja, hogy az életbe való belépésetek túl sekélyes, és még nem értettétek meg az igazságot. A hétköznapi viselkedésetekben és magatartásotokban, valamint abban a környezetben, amelyben nap mint nap éltek, alaposan érezzétek és gondoljátok át a dolgokat, legyetek közösségben egymással, bátorítsátok egymást, adjatok egymásnak emlékeztetőket, figyeljetek és vigyázzatok egymásra, segítsétek és támogassátok egymást. Kell, hogy legyenek elvek, melyek szerint a testvérek érintkeznek egymással. Ne mindig mások hibáira figyeljetek, ehelyett tartsatok gyakran önvizsgálatot, ismerjétek be aktívan másoknak, hogy mit tettetek, amivel zavart vagy kárt okoztatok nekik, és tanuljatok meg megnyílni és közösséget vállalni. Ily módon kölcsönös megértésre találhattok. Mi több, bármi történjék is veletek, a dolgokat Isten szavai alapján kell látnotok. Ha az emberek képesek megérteni az igazság alapelveit, és rátalálnak egy gyakorlati útra, akkor egy szívvé és elmévé válnak, és a testvérek közötti kapcsolat normális lesz, nem lesznek olyan közömbösek, hidegek és kegyetlenek, mint a nem hívők, és levetik a kölcsönös gyanakvás és óvatoskodás mentalitását. A testvérek bensőségesebbé válnak egymással; képesek lesznek támogatni és szeretni egymást; jóakarat lesz a szívükben, képesek lesznek toleranciára és együttérzésre egymás iránt, és támogatni és segíteni fogják egymást, ahelyett, hogy elidegenítenék egymást, irigykednének egymásra, egymáshoz méregetnék magukat, titokban versengenének és dacosak lennének egymással. Hogyan tudnák az emberek jól ellátni a kötelességeiket, ha olyanok, mint a nem hívők? Ez nem csak az ő életbe való belépésüket befolyásolja, hanem másoknak is árt, és hat rájuk. Például dühös lehetsz, ha mások rossz szemmel néznek rád, vagy ha olyasmit mondanak, ami nem tetszik neked, amikor pedig valaki olyasmit tesz, ami miatt nem tudsz kitűnni, akkor neheztelhetsz rá, kellemetlenül és boldogtalannak érezheted magad, és folyton azon gondolkozhatsz, hogyan tudnád helyreállítani a jó hírnevedet. A nők és a fiatalok különösen képtelenek ezt leküzdeni. Mindig jelentéktelen vitákon és nézeteltéréseken jár az eszük, hajlamosak az akaratosságra, és a negativitás állapotában élnek. Nem hajlandóak imádkozni Istenhez, vagy enni és inni Isten szavait, ami viszont befolyásolja az életbe való belépésüket. Ha az emberek romlott beállítottságaik szerint élnek, nagyon nehéz számukra békében létezni Isten előtt, és nagyon nehezen képesek az igazságot gyakorolni és Isten szavai szerint élni. Ahhoz, hogy Isten előtt élhessetek, először meg kell tanulnotok magatokba nézni, megismerni önmagatokat, őszintén imádkozni Istenhez, majd meg kell tanulnotok, hogyan tartsatok fenn jó viszonyt a testvéreitekkel. Toleránsnak kell lennetek egymással, elnézőnek kell lennetek egymással, és képesnek kell lennetek meglátni mások erősségeit és érdemeit – meg kell tanulnotok elfogadni mások véleményét és azt, ami helyes. Ne légy elnéző magaddal, ne legyenek ambícióid és vágyaid, ne képzeld magadat különbnek másoknál, és ne tartsd magadat valamilyen különleges személynek, aki arra kényszeríthet másokat, hogy azt tegyék, amit mondasz, hogy engedelmeskedjenek neked, hogy felnézzenek rád, hogy felmagasztaljanak téged – ez deviancia. Ha egy személy arrogáns beállítottsága nem oldódik meg, és ez duzzadó ambíciókkal és vágyakkal párosul, az könnyen devianciához vezethet. Ezért azok, akik nem tudják elfogadni az igazságot, és nem végeznek önvizsgálatot és ismerik meg önmagukat, nagy veszélyben vannak. Állandóan ambíciókat táplálnak, mindig arra törekszenek, hogy nagy emberek, emberfelettiek legyenek – ez deviancia, rendkívüli arrogancia. Elvesztették minden értelmüket, ezek abnormális, deviáns emberek, démonok. Arrogáns beállítottságok uralkodnak rajtuk, szívükben lenéznek másokat, jelentéktelennek és tudatlannak tartják őket. Nem ismerik fel mások erősségeit, de képesek végtelenül felnagyítani mások hiányosságait; szívük mélyén megvetik őket, és ezeket a hiányosságokat minden adandó alkalommal hangoztatják és felhánytorgatják, megbántva és elkeserítve másokat, és végül arra késztetve őket, hogy engedelmeskedjenek nekik, hallgassanak rájuk, vagy féljenek tőlük és rejtőzködjenek előlük. Jólesik azt látnotok, amikor ilyen kapcsolat alakul ki vagy létezik emberek között? El tudjátok fogadni? (Nem.) Tegyük fel például, hogy egy kicsit magasabb és csinosabb vagy másoknál, ami miatt egyesek csodálnak téged. Ennek következtében elégedett vagy magaddal, ezért lenézed azokat, akik alacsonyabbak és kevésbé jó megjelenésűek. Milyen beállítottság mutatkozik meg ebben? Vannak, akik megvető tekintettel, sőt, akár gúnyos szavakkal illetik azokat, akik nem olyan jóképűek, egy kicsit alacsonyabbak, vagy egy kicsit balgábbak és nem olyan gyors észjárásúak. Helyénvaló így bánni emberekkel? Ez a normális emberi mivolt megnyilvánulása? Egyáltalán nem. Tehát mi a leghelyesebb viselkedés egy ilyen helyzetben? (Nem kinevetni másokat a hiányosságaik miatt, és tisztelni másokat.) Ez egy elv. Úgy tűnik, hogy ezt valamennyire megértettétek. Tehát hogyan bánik Isten az emberekkel? Istent nem érdekli, hogy az emberek hogy néznek ki, hogy magasak vagy alacsonyak. Ehelyett azt nézi, hogy a szívük jó-e, szeretik-e az igazságot, szeretik-e Őt és alávetik-e magukat Neki. Ez az, amire Isten az emberekkel szembeni viselkedését alapozza. Ha az emberek is meg tudják ezt tenni, akkor képesek lesznek tisztességesen és az igazságalapelveknek megfelelően bánni másokkal. Először is meg kell értenünk Isten szándékait, és tudnunk kell, hogyan viselkedik Isten az emberekkel szemben, akkor nekünk is lesz elvünk és utunk arra, hogyan viselkedjünk másokkal szemben. Általában minden emberben van némi hiúság. Ha egy-két dicsérő szóval illetik őket, mindjárt elégedettek lesznek magukkal valamennyire, dudorásznak, és emelt fővel járnak. Ez a Sátán természetének megnyilvánulása. Ha emellett még ítélkeznek is mások felett, és lenézik őket, miféle beállítottság ez? Ez egy elvetemült, arrogáns és gonosz beállítottság. Ha az emberek nem ismerik fel és nem látják, hogy milyen rút dolog a romlott beállítottságaik szerint élni, akkor nehéz lesz levetniük ezeket a romlott beállítottságokat, és nem tudják megélni az igaz emberi hasonlatosságot.

88. szemelvény

Kiket illet az Isten által kimondott igazság, hogy az életükké válhasson? Kiknek szól az igazság, amelyről éppen beszélgetünk? (Azoknak, akik szeretik az igazságot és el tudják fogadni az igazságot.) Azoknak, akik valóban szeretni tudják az igazságot, és a szívükben elfogadják azt? Ha átlátod ezt a kérdést, akkor tudni fogod, miféle embert ment meg Isten. Először is meg kell értenünk, hogy az Isten által kimondott igazság azokat illeti, akik rendelkeznek emberi mivolttal, értelemmel, akik szeretik a pozitív dolgokat, és tudatában vannak a lelkiismeretüknek. Mások nem szeretik az igazságot, és közömbösek, érzéketlenek maradnak, miután hallják, anélkül, hogy szemrehányást tennének maguknak vagy bármit is éreznének – halottak, bár élnek, és az a sorsuk, hogy ne legyen életbe való belépésük. Némelyek azt kérdezik: „Miért vesződik ennyit Isten, hogy ilyen sok szót mondjon, amikor a legtöbb ember nem szereti az igazságot, illetve nem rendelkezik jó emberi mivolttal, vagy nem fogadja el az igazságot, és nem az üdvösség tárgya, hanem csupán szolgálattevő?” Így van? (Nem. Bár a legtöbben nem hajlandók törekedni az igazságra, egy kis csoport még mindig hajlandó törekedni rá, és van némi emberi mivoltuk, és ez a kis csoport az, amelyet Isten meg akar menteni.) Így van. Isten szavai ezen emberek, nem pedig a fenevadak vagy az ördögök fülének valók. Az egyházon belül, függetlenül attól, hogy az emberek harmada vagy ötöde tudja elfogadni az igazságot, mindenesetre kisebbségben vannak azok, akik végül megmaradnak. Akkor hát hogyan mérjük fel azt, hogy ki hisz őszintén Istenben, és ki maradhat meg? Felmérhetjük, hogy valakinek van-e lelkiismerete, hogy a lelkiismerete némileg éber-e azáltal, hogy Isten szavait hallgatja, hogy meg tudja-e érteni Isten szavát, hogy prédikációkat hallgatva meg tudja-e érteni az igazságot, és a gyakorlatba ültetni, miután megértette, és hogy meg tudja-e változtatni a romlott beállítottságait. E dolgok alapján tisztán láthatjuk, hogy olyan emberekről van-e szó, akik elfogadják az igazságot, és Isten juhai. Isten juhai képesek rá, hogy meghallják Isten hangját, válszolnak és éberek, miután az Ő hangját hallgatták, és hajlandóak követni Istent. Ezek az emberek Isten juhai. Mivel rendelkeznek ezek az emberek az emberi mivoltukban? (Ezek az emberek szeretik a pozitív dolgokat, hajlandóak törekedni az igazságra, és van némi lelkiismeretük.) Miért hajlandóak törekedni az igazságra? Az emberi mivoltukhoz hozzá tartozik az igazság szeretete, a lelkiismeret és az értelem. Meg tudják érteni Isten szavait is, és a saját állapotukra alkalmazni, aztán pedig a mindennapi életük részévé, valamint a magatartásuk céljává, alapelvévé és alapzatává tenni Isten szavait, amely szerint viselkednek. Vagyis Isten szavai az életük valóságává válnak, és gyakorolni tudják Isten szavait. Ezek az emberek Isten juhai. Vannak, akik kívülről nem tűnnek rossznak, és elég jámbor emberek, de nem képesek Isten szavainak meghallgatása után a gyakorlatba ültetni azokat. Ezek az emberek nem Isten juhai. Sok ilyen ember van a munkások között, akik bárhogy hallgassák is Isten szavait, nem értik azokat, és még kevésbé képesek a gyakorlatba ültetni Isten szavait. Éveken át hisznek Istenben anélkül, hogy életet nyernének. Ezért az embereknek meg kell érteniük, hogy pontosan kiket tudnak megmenteni Isten szavai. Amikor az Isten által megmentett emberekről van szó, nem számít, hányan vannak. Ha csak egyvalaki tudja megérteni Isten szavait, attól Ő még el fogja végezni az elvégzendő munkát. Közismert az, hogy csupán nyolcan menekültek meg, amikor Noé felépítette a bárkát. Az ószövetségi időktől mostanáig kevesen lettek megmentve. A Törvény Korában, amikor Isten formálisan még nem végezte el a megmentés munkáját, és nem is látta el az emberiséget az igazsággal, vajon hány embert fogadott el Isten? Sokan voltak? Nagyon kevés ember volt, akik ebben az időben megkapták ezt a jóváhagyást. Mi a helyzet az utolsó napok munkájával? Bár kisebbségben van azon emberek száma, akik ítélet, fenyítés, próbatételek és finomítás által el tudják fogadni az igazságot, ez a szám még mindig több annál, akikre a Törvény Korában, illetve a Kegyelem Korában tett szert Isten. Most jó néhányan vannak, akik tapasztalati tanúságtételt tudnak felkínálni, és bizony olyanok is vannak, akik megváltoztatták a beállítottságaikat, akkor vajon hogy ne vigasztalódott volna meg ettől némileg Isten szíve?

Amikor azt látjátok, hogy a gyülekezetben a legtöbb ember már több éve hisz Istenben, mégsem törekszik az igazságra, egyáltalán nem változott meg, és még mindig a nem hívőkhöz hasonlít, akkor vajon negatívak vagytok? (Időnként némileg negatív vagyok, de látom, hogy legyen valaki bármily lázadó vagy bármily csekély képességű, ha a szíve rendben van és hajlandó igyekezni az igazságra való törekvésben, akkor Isten továbbra is a legnagyobb türelemmel fog munkálkodni rajta, apránként részekre bontva az igazságot, és a lehető legrészletesebben közösséget vállalva vele. Mélyen meghat annak látványa, mennyit fizet meg Isten azért, hogy teljessé tegye az emberiséget, soha nem adva fel, amíg sikerrel nem jár. Úgy érzem, hogy legyek bármily csekély képességű, meg kell próbálnom jobban teljesíteni, szorgalmasnak lenni a törekvésemben és nem elcsüggedni.) Ismert tény az, hogy az emberek csekély képességűek, illetve lázadók, azonban Isten soha nem mondta, hogy emiatt ne lennél megmentve. Ha nem mentene meg téged, akkor miért mondaná neked ezeket a szavakat, és miért fizetne ilyen árat? Mindezen dolgok megtételével Isten szándéka már világosan el lett mondva az emberiségnek, és nyíltan tudatva lett. Nem titok, hanem ismert, és bárki megértheti, akinek van szíve és lelke; csak azok a bolondok tudnak negatívak lenni, akiknek nincs lelki megértésük, és csak azok fognak csalódottságot érezni és esnek kétségbe, akik nem értik az igazságot, azt gondolva, hogy képtelenség megmenteni őket. Az Istenbe vetett hit vonatkozásában a leglényegesebb dolog az, hogy hinned kell minden Őáltala kimondott szóban és igazságban. Amíg eltökélt vagy, és a gyakorlatba tudod ültetni az igazságot, akkor ezek az életeddé tudnak válni. Nem számít, a végén mennyire érett az életed, amíg derűlátón és tevékenyen gyakorlod Isten szavait, anélkül, hogy szándékosan megszegnéd azokat vagy az igazságot, amíg gyakorlod mindazt, amit megértesz, és az igazságra törekszel, valamint teljes szíveddel és minden erőddel végzed a kötelességed, addig ez megfelel a mércének. Istennek nem magasak az emberre vonatkozó követelményei. Az Isten által közölt igazságok átfogóak, a szavai pedig különösen részletesek és konkrétak. Miért beszél ily módon? Az egész emberiség ellátása, nem csupán egy kis csoport vagy néhány embertípus érdekében. Az egész emberiség számára biztosított összes igazságból korlátozott az, amit gyakorolni tudsz és el tudsz nyerni. Miért mondom azt, hogy korlátozott? Mert mindenki más-más képességgel, belátással és megértési képességgel rendelkezik, ahogyan az Isten által számukra elrendezett környezet, valamint az általuk teljesített kötelesség is más, és ezek a különbségek oda vezetnek, hogy mindenki csupán Isten szavának egy részét tudja gyakorolni és csak abba tud belépni, és korlátozott az, amit véghez tud vinni és a gyakorlatba tud ültetni. Helyénvaló például az, ha valaki a betegség próbatételét megtapasztalva felismeri, hogy a próbatétel Istentől jön, de aztán úgy gondolja, hogy Istennek mindenkire ki kellene szabnia a betegség próbatételét? (Nem, nem az.) Ez teljes mértékben az emberi akaratból ered. Isten mindenkin másképp munkálkodik, és ez a próbatétel egy bizonyos embercsoportot céloz meg. Isten munkálkodik rajtuk, hogy megtapasztalják a betegség próbatételét. Vajon mit nyer minden ember azt követően, hogy Isten az emberek egy csoportjára kiszabta a betegség próbatételét? Azt, hogy a próbatétel alatt az embereknek meg kellene tanulniuk, hogyan vessék alá magukat Istennek, meg kellene ismerniük saját lázadó mivoltukat, helyre kellene hozniuk a teremtett lények és a Teremtő közötti kapcsolatot, kijavítani az ember és Isten közötti kapcsolatot, képesnek lenni Isten szívének a megértésére, elérni az Őneki való alávetettséget, és történjék bármi, nem érteni félre Istent, csupán csak alávetni magukat Őneki. Az igazság ezen aspektusa az, amelyre mindenkinek szert kellene tennie. Ha valaki más tapasztalatából szert teszel az igazság ezen aspektusára, akkor vajon neked is meg kell tapasztalnod ezt a próbatételt? Nem feltétlenül. Isten más-más embereket – talán a megfelelő személyt, vagy valakit, aki különleges – választ ki arra, hogy megtapasztalják ezt a próbatételt, és Isten munkájának ezt a részét. Ezt ígérte meg Isten az embernek, és ez az, amit meg fog tenni. Némelyek megtapasztalták egy szerettük elvesztésének a fájdalmát, és ebből a veszteségből tapasztalatra és bizonyságra tesznek szert, Istennek való alávetettségre, valamint valódi bizodalomra és hitre. Az Isten által egy bizonyos embercsoporton elvégzett munkából mindenki láthatja annak bizonyságát, hogy minden, amit Isten tesz, az helyes, és az embereknek az alávetettséget kellene választaniuk, nem pedig az elemzést, a kutatást és az Ővele való vitatkozást, világos és átfogó magyarázatot követelve meg. Feltétel és panasz nélkül kellene alávetniük magukat. Az embereknek meg kell tanulniuk továbbá mindazon munka jelentését és értékét, amelyet Isten tesz. Isten munkája ezen vonatkozásaiból, valamint az Ő szava aspektusainak összességéből az egyes emberek csupán Isten szavainak kis részét tapasztalják meg. E kis részen belül a képességedtől, a családi közegedtől, valamint az általad jelenleg végzett kötelességtől függően te csupán ezek tízezred részét tapasztalod meg, illetve csupán a tízezred részét tudod elmondani. Ha belépsz ebbe e tízezred részbe, és valóban eléred az Istennek való feltétel nélküli, teljes alávetettséget, a teremtett lény pozíciójába helyezve magad, alávetve magad a Teremtő szuverenitásának és intézkedéseinek, és eléred azt az eredményt, amelyre Isten szert szeretne tenni tebenned, akkor meg leszel mentve. Ezt könnyű megérteni, és ez a dolgok rendje.

A kötelességeitek végzésének kulcsfontosságú eleme az, hogy hűségesek legyetek. Mi a hűség? Azt jelenti, hogy komolyak vagytok és felelősségteljesek, hogy teljes mértékben teljesítitek a feladatotokat, anélkül, hogy akár egy cseppet is felületesek lennétek. Ha felületesek vagytok, akkor ha valami rosszul megy, az a szégyen jele, és ez egyáltalán nem jelentéktelen dolog. Ami pedig az Isten házában számotokra kijelölt munkát illeti, mindenki vállaljon többször közösséget, keresse még inkább az igazságalapelveket, és leljen rá a helyes alapelvekre. Problémák felfedezésekor ezek legyenek gyorsan megoldva, azok pedig, amelyek nem oldhatók meg, legyenek haladéktalanul jelentve a feletteseknek. Igyekezzetek biztosítani azt, hogy Isten házának munkája simán menjen, akadály, kiskapuk, illetve késlekedés nélkül. Végezzétek jól a munkátokat, segítsétek elő az evangéliumi munka terjesztését, és engedjétek, hogy Isten teljes mértékben véghezvigye akaratát a földön. Ily módon jól lesz végezve a kötelességetek. Tulajdonképpen a kötelesség végzésének hatókörén belül ez az igazság azon pár aspektusa, amelyeket gyakorolni tudnak, véghez tudnak vinni és érinteni tudnak, és az ezen igazságokba való belépés annak a minimális mércének az elérése, amelyet Isten az emberiségtől megkövetel. Némelyeknek gyenge a hite, némelyek gyávák, mások csekély képességűek, vagy torz a megértésük, illetve esztelen a gondolkozásuk; ezek és egyéb negatív, valamint passzív dolgok minden tekintetben hatással lesznek arra, hogy az emberek a gyakorlatba tudják ültetni az igazságot és eredményesen tudják tenni a kötelességüket. Isten a képességük, a jellemük, valamint az igazság megértésének mértéke alapján követel meg dolgokat az emberektől. Mi a mérvadó ebben a követelményben? Isten azt nézi, hogy az illető őszinte-e az Istenbe vetett hitében, és el tudja-e fogadni az igazságot. Ez a két leglényegesebb feltétel. Némelyek természetüknél fogva ostobák, torzulásokkal abban, ahogy a dolgokat értik, híján vannak a belátásnak, lassan tanulnak meg bármit is, mintha nem értenék azt, amit mások mondanak, és fogni kell a kezüket, amikor tanítják őket – az ilyen emberek nagyon csekély képességűek, és ez soha nem fog megváltozni. Mások bőséges ismeretekkel rendelkeznek, illetve tele vannak elmélyült tudással, kívülről nagyon furfangosnak tűnnek, azonban hajlamosak rá, hogy torzulásaik legyenek az igazságra vonatkozó dolgok megértésében. Még ha megértik is az igazságot, akkor sem tudják elfogadni, és ez az Ő végzetes hiányosságuk. Az ilyen embert könnyen befolyásolja a tudás és a doktrína, amikor a kötelességét végzi, és nehezére esik az igazságalapelvek szerint cselekedni, illetve megváltoztatni a dolgokra vonatkozó nézeteit. Mit tegyen hát akkor, ha valóban az igazságra akar törekedni? A kulcskérdés, hogy el tudja-e fogadni az igazságot. Ha el tudja, akkor könnyű megoldani a problémát, ám ha konokul visszautasítja az igazság elfogadását, akkor vége a játéknak. Nem csupán a kötelessége jó végzésében vall kudarcot, hanem attól tartok, hogy a megmentésére sincs mód. Nem számít, mi a végzettsége, vagy mennyire hozzáértő az illető – a lényeg, hogy el tudja fogadni az igazságot és szeresse Isten szavait. Isten azt nézi, hogy mennyit tudsz gyakorolni az igazságból, miután megvilágosodtál, hogy megértsd abban a környezetben, amelyet Ő elrendezett. Azt nézi, hogy mennyit szánsz magadból az Őáltala megkövetelt feladatokra, mennyi erőt fektetsz ezekbe, mennyi erőfeszítést teszel. Például átlagos a képességed, nem vagy valami iskolázott, csekély és kissé eltorzult a felfogóképességed. Ezek a tárgyilagos tények. Azonban amikor történik valami, és Isten megengedi neked, hogy meglásd abban a hiányosságokat, hogy gond van vele, és ez kinek a felelőssége, akkor ez fel fogja fedni azt, hogy fenn tudod-e tartani az alapelveket és az igazság gyakorlója vagy-e. Ha hűségesen végzed a kötelességed és őszinte vagy Isten irányában, akkor mi a teendőd ezen dolgot illetően? Mit tegyél azért, hogy összhangban legyél az igazsággal, és megtedd azt, amit Isten megkövetel? Ilyen körülmények között Isten nem a képességedet nézi, avagy azt, hogy mennyire vagy iskolázott, illetve hány éve hiszel Őbenne; a nézőpontodat nézi, a hozzáállásodat abban, ami történt, hogy őszinte vagy-e, és hogy alkalmazod-e azt, amit ekkor a lelkiismereted diktál. Ha őszinte vagy Isten irányában, akkor lesz felelősségérzeted, és azt fogod gondolni: „Lehet, hogy nem az én dolgom, de a gyülekezet munkáját igenis érinti. Kérdezősködnöm kell és többet kell megtudnom róla.” És miután kérdezősködtél, esetleg megtudod, hogy a felügyelő nemtörődöm volt és felelőtlen, hogy nem vette komolyan és nem támogatta a dolgot. Ekkor felkeresed a felügyelőt és beszélsz vele, haladéktalanul helyrehozva a dolgot. Nem szükséges a Fennebbvalókhoz fordulnod; te magad megoldod a problémát. Hétköznapi a képességed, és van pár hiányosságod és hibád, de vajon ezek a dolgok befolyásolni azt, hogyan gyakorlod az igazságot? Hatással lesznek-e a kötelességed végzésére, avagy az Isten iránti hűségedre? Nem. Némelyek azt mondják, hogy balgák és eltorzult a megértésük, némelyek azt, hogy nincs lelki megértésük, mások pedig azt, hogy csekély képességűek és iskolázatlanok. Ha ez így van, nem lehetne-e csupán az igazságot gyakorolni, amikor valami bekövetkezik? Isten nem az emberek képességét vagy az iskolázottságuk szintjét nézi. Ezeknek a dolgoknak nem sok köze van az igazság gyakorlásához. Ezek a hiányosságok nem befolyásolják azt, hogyan gyakorlod az igazságot, az Isten iránti hűségedet, illetve a kötelességed végzése iránti felelősségedet. Isten azt nézi, hogy őszinte vagy-e – ez a leggyakorlatiasabb, és olyan valami, amit meg tudnak valósítani az emberek. Isten a leggyakorlatiasabb módszereket használja az egyes emberek felmérésére. Némelyek azt mondják: „Csekély a képességem, tudatlan vagyok, és túl sok ismerettel rendelkezem, ez befolyásol abban, hogy az igazságot a gyakorlatba ültessem.” Ezek mind kifogások, és nem állják meg a helyüket. Miért nem? Azért, mert Isten nem így méri az embereket. Ez a te mércéd, nem pedig Istené. Isten milyen mércét használ, amikor felmér valakit? Isten azt nézi, hogy az illető hűséges-e Őhozzá, és hogy őszinte-e. Ha hűséges vagy Istenhez, akkor nem számít az, ha kissé eltorzult vagy abszurd a megértésed. Némelyek azt mondják: „Nincs lelki megértésem.” Nos, hűséges vagy Istenhez? Ha igen, akkor ez nem lesz hatással arra, hogy a gyakorlatba ültesd az igazságot. Ez elég világos? Ha hűséges vagy Istenhez, és őszintén végzed a kötelességed, akkor vajon lehetsz még mindig negatív és gyenge, amikor megmetszenek? És mi a teendő akkor, ha tényleg negatív és gyenge vagy? (Imádkoznunk kell Istenhez és Istenre kell támaszkodnunk, meg kell próbálnunk arra gondolni, amit Isten kér, el kell töprengenünk azon, hogy minek vagyunk híján, milyen hibákat követtünk el; azokon a területeken, amelyeken elbuktunk, ott kell újra feltápászkodnunk.) Így van. A negativitás és a gyengeség nem nagy problémák. Isten nem ítéli el ezeket. Amíg valaki képes feltápászkodni ott, ahol elbukott, és levonni a tanulságot, valamint normálisan végrehajtani a kötelességét, akkor ez minden, amiről szó van. Senki nem fogja ezt felhozni ellened, ne legyél hát végtelenül negatív. Ha felhagysz a kötelességeddel és menekülsz előle, akkor teljes mértékben tönkreteszed magad. Időnként mindenki negatív és gyenge, csupán keresd az igazságot, és könnyen eloszlik a negativitás és a gyengeség. Némelyek állapotát teljesen megváltoztatja csupán az, hogy elolvasnak egy fejezetet Isten szavaiból, vagy elénekelnek pár éneket; imában meg tudják nyitni a szívüket Isten előtt, és dicsérni tudják Őt. Vajon akkor nem oldódik meg a problémájuk? Tulajdonképpen teljes mértékben jó dolog az, ha valakit megmetszenek. Még akkor is, ha a téged megmetsző szavak némileg nyersek és csípősek, mivel elég értelmetlenül cselekedtél, és anélkül, hogy ráébredtél volna, alapelveket szegtél meg – akkor hát hogy ne metszenének meg téged ilyen körülmények közepette? Valójában azért metszenek meg ily módon, hogy segítsenek neked, ez irántad megnyilvánuló szeretet. Meg kellene értened ezt, és nem kellene panaszkodnod. Vagyis ostobaság és tudatlanság az, ha negativitást és panaszt gerjeszt az, ha megmetszenek, egy értelem nélküli ember viselkedik így.

Mi a legfontosabb dolog, mire összpontosíts, amikor hiszel Istenben? Legyen szó jó vagy gyenge képességű emberről, az, hogy van-e lelki megértése, illetve milyen megmetszéssel szembesül – ebből semmi sem fontos. Napjainkban mi a fontos? Az, hogy miként léptek be az igazságvalóságokba. Ennek megtételéhez milyen legalapvetőbb dologgal kell rendelkezni? Őszinte szívvel. Mit jelent az őszinteség? Azt jelenti, hogy nem próbálsz kibújni a dolgok alól, amikor dolgok érnek, nem a saját érdekeidet tartod szem előtt, nem folytatsz másokkal cselszövést és ármánykodást, és nem játszol Istennel csalárd játékokat. Ha képes vagy rá, hogy rászedd Istent, és híján vagy az Őiránta való őszinteségnek, akkor teljesen véged van, és Isten nem fog megmenteni, akkor hát mi értelme az igazság megértésének? Lehet, hogy van lelki megértésed, jó képességű, ékesszóló vagy, és gyorsan fel tudod fogni a dolgokat, következtetéseket levonni, és mindent megérteni, amit Isten mond, ám ha csalárd játékokat játszol Istennel, amikor dolgok érnek, akkor ez sátáni természet és nagyon veszélyes. Semmi hasznát nem veszed a jó képességednek, és Isten nem akar majd téged. Azt fogja mondani: „Jól beszélsz, jó képességű vagy, gyors az észjárásod, és rendelkezel lelki megértéssel, csupán egy probléma van: nem szereted az igazságot.” Akik nem szeretik az igazságot, azok bajosak, és Isten nem akarja őket. Ha valakinek nincs jó szíve, attól meg fog szabadulni, ahogyan a külsőre jól karbantartottnak tűnő autót is kidobja az ember, ha rossz a motorja. Az emberek is ilyenek. Látszódj bármilyen jó képességűnek, okosnak, ékesszólónak vagy alkalmasnak, legyél bármilyen jó a problémák kezelésében, ez mind nem számít, nem ez a kulcskérdés. Akkor hát mi a kulcskérdés? Az, hogy az illető szíve szereti-e az igazságot. Nem azt kell meghallgatni, ahogyan beszél, hanem azt kell megnézni, ahogyan cselekszik. Isten nem azt nézi, hogy mit mondasz vagy ígérsz az Ő színe előtt; azt nézi, hogy van-e igazságvalósága annak, amit teszel. Az sem érdekli Istent, hogy mennyire magasztosak, mélyrehatóak vagy hatalmasak a tetteid. Tegyél bár meg csupán egy apró dolgot, ha Isten minden mozdulatodban őszinteséget lát, akkor azt fogja mondani: „Az illető őszintén hisz bennem. Soha nem kérkedett. A hivatalának megfelelően viselkedik. Bár nem feltétlenül járult hozzá kiemelkedően Isten házához, és csekély képességgel rendelkezik, viszont állhatatos és őszinte mindabban, amit tesz.” Miből áll ez az őszinteség? Isten iránti félelemből és alávetettségből, valamint igaz hitből és szeretetből. Minden benne van, amit Isten látni akar. Az ilyen emberek mások számára talán jelentéktelennek tűnnek, lehet, hogy ők készítik az ételt vagy takarítanak, olyan valakik, akik hétköznapi kötelességet végeznek. Az ilyen emberek mások számára jelentéktelenek, semmi nagy dolgot nem értek el, és nincs bennük semmi dicséretes, bámulatra vagy irigylésre méltó, csupán hétköznapi emberek. Mégis, minden megvan bennük és mindent megélnek, amit Isten megkövetel, és mindenüket Istennek adják. Áruld el nekem, mi mást akar még Isten. Meg van elégedve velük. Vagyis ne csüggedj és ne legyél borúlátó csupán azért, mert túl éretlen vagy, és nem érted az igazságot, vagy mert azt látod, hogy mások a tökéletesedés útját járják, miután csapásokkal néztek szembe, és próbatételeket, valamint finomítást tapasztaltak meg, és ne gondold, hogy Isten nem szeret, vagy nem hajlandó tökéletesíteni téged. Hova sietsz? Isten mindenkinek mást-mást ad, és saját magad felmérésekor először mérd fel, mit adott neked Isten, és milyen állapotban vagy. Ezt követően meg tudod érteni, hogy minden, amit Isten tesz, jó. Valaki esetleg azt mondja: „Gyenge a képességem. Ettől még jó az, amit Isten ad nekem?” Igen, jó. Valaki más esetleg azt mondja: „Elég buta vagyok. Ettől még jó az, amit Isten ad nekem?” Igen, annak egésze jó. Miért teljesen jó? Ha nem lennél buta, akkor beképzelt lennél, és elfelednéd, hol a helyed, úgyhogy ez megvéd téged, és ez jó dolog. Ha a képességetek és a jártasságotok a jelenlegi, akkor vajon ki tudná megtartani ezt a jó viselkedését és a hajlandóságát arra, hogy Isten házában végezze a kötelességét? Vajon nem az a helyzet, hogy némelyek ilyenek, de nem sokan? (De igen.) Minden, amit Isten tesz, jó és helyes, csupán az emberek nem látják át ezt tisztán. Az emberek mindig többet akarnak Istentől, mintha minél többet adna valakinek, az illető annál inkább a gyakorlatba tudná ültetni az igazságot, de ez valójában nem így van. Isten már eleget adott neked; mindent megadott, és neked adományozta az életét, akkor hát mi mást akarsz még? Bőségesek és az emberiség számára elegendőek azok a szavak, amelyeket Isten mond, és mindaz a munka, amelyet elvégez. Az emberek semmit nem követelhetnek Istentől, és nem szabadna panaszkodniuk Miatta, mondván: „Mihez kezdhetnék ezzel a képességgel, vagy ezekkel az Istentől kapott csekélyke ajándékokkal?” Oly sok mindent megtehetsz. Isten nem azt akarja, amit te elképzelsz – Ő azt akarja, hogy ültesd gyakorlatba az igazságot, az alapelvek szerint tedd meg a dolgokat, és végezd el jól azokat a kötelességeket, amelyeket jól kell elvégezned. Nem azt teszed meg, amire képes vagy, hanem vakon azt teszed meg, amit nem kellene. Ezt nevezik a munkád elhanyagolásának. Vajon nem vagy kissé nagyratörő? (De igen.) Mit akarnak megtenni az emberek? Presztízsre szert tenni mások között, hogy csodálják és nagyra tartsák a szavaikat és a tetteiket, és széles körben ismertek legyenek. Isten nem akarja, hogy efféle ember legyen belőled, ezért nem adja meg neked az efféle dolgokat. Ha lehetőséged lenne rá, hogy efféle emberré válj, akkor hajlandó lennél visszautasítani ezt? Könnyen le tudnál mondani róla? Ennek veszélyes a következménye. Azt feltételezted, hogy ezek a dolgok jók? Miért válnak némelyek antikrisztusokká? Vajon nem azért, mert úgy gondolják, hogy van némi képességük, és ezáltal rendkívül beképzeltté válnak? Miért tudnak erre az útra térni? Egyszerűen csak ilyen emberek; előbb-utóbb erre az útra kell térniük, és Isten nem tervezi, hogy az igazságot mondja nekik, vagy hogy megmentse őket. Vagyis amit neked ad, az bizonyosan eltér attól, amit másoknak ad. Ha mindig másokhoz hasonlítod magad, és mindig ugyanazt akarod, amijük nekik van, akkor ez vajon tiszta felfogás? Nem érted Isten szándékát! Ezért amikor felismered, hogy gyenge a képességed, hogy nincs lelki megértésed, és eltorzult a felfogásod, hogy gyakran gyenge vagy, illetve úgy gondolod, hogy túlságosan sok a problémád és a hiányosságod, akkor először is át kell gondolnod, miért nem adott meg neked Isten egy bizonyos ajándékot. Az Ő jószándéka rejlik ebben. Vess egy másik pillantást arra az útra, amelyen ezen tehetséges emberek legtöbbje jár, és nézd meg, hogyan áll hozzájuk Isten. Mi az az egy mondat, amelyet leginkább ki szeretnél mondani, amikor már érted ezt a dolgot? (Hála Istennek az oltalmáért.) Így van, mondj köszönetet Istennek: „Istenem, oly jó vagy hozzám, nem adtál nekem ajándékokat, illetve tehetségeket, hanem balgává, idiótává tettél engem. Ez áldás számomra! Nem vagyok negatív vagy szomorú. Most már csak az őszinteség és a Hozzád való hűség hiányzik belőlem. Nem ravaszságot vagy ékesszólást kérek Tőled, nem is ajándékokat és tehetséget. Csupán az őszinteségemet szeretném felajánlani Neked. Az ajándékok, a tehetségek, a tudás, valamint az emberek közötti státusz és hírnév nem jó dolgok, ezeket nem akarom.” Vajon ez nem mutatja, hogy változol? (De igen.) Akkor lehetséges az, hogy még mindig fájdalmaid legyenek és siránkozz amiatt, hogy oly sok mindennek vagy híján? Nem, ez már nem lesz így, és nem fogod megrövidítve érezni magad. Különben azt gondolnád, amikor megmetszenek: „Ostoba vagyok, a világon mindenki lenéz, Isten házában pedig soha nem fognak előléptetni, és nem lesz fontos pozícióm.” Ezzel arra céloznál, hogy „Isten oly keveset adott nekem, miként lehetséges hát az, hogy másoknak oly sokat ad?” Mindig panaszkodnál a szívedben, és megrövidítve éreznéd magad. Tulajdonképpen hatalmas áldást kaptál, és még csak nem is tudsz róla. Ha a jövőben ismét ilyesmi történik, akkor vajon más lesz a nézőpontod? (Igen, más lesz.) Mi változik meg az emberekben, ha más a nézőpontjuk? (Nem lesznek olyan nagyratörők, és nem törekednek oly magasztos dolgokra, valamin képesek lesznek hálás szívvel, jól végezni a kötelességüket, két lábbal állva a földön.) Szilárdan meg tudják vetni a lábukat, hitelesen és reálisan tudnak élni, és más célokra törekedni. Áruld el Nekem, az a jobb Isten számára, ha ostobává és idiótává tesz téged, aki megalapozottan tudja végezni a kötelességét és meg lehet menteni, vagy az, ha kiemelkedő képességet, magas képzettséget, jó kinézetet és ékesszólást ad neked, valamint munkaképességet és különleges erősségeket, hogy bárhová menj, felnézzenek rád az emberek, hogy óriás legyél a törpék között, majd az antikrisztus útján járj? Melyiket választanád? (Jobb ostobának és idiótának lenni.) Most ugyan tudod ezt mondani, de ha valaki tényleg ostobának és idiótának nevezne, az felzaklatna. Így kell gondolkoznod: „Bár gyenge a képességem és tudatlan vagyok, jobb vagyok a gonosz embereknél és az antikrisztusoknál, mert nekem még lehetőségem van rá, hogy megmentsenek.” Meg kell tanulnod megvigasztalnod magad. (Emlékszem rá, hogy voltak páran, akik velem együtt hittek Istenben. Mind kiemelkedő képességűek és nagyon furfangosak voltak, de mivel állandóan hatalomért és nyereségért küzdöttek, és megzavarták az egyház munkáját, eltakarították és kiutasították őket. Úgy érzem, azért tudtam eljutni oda, ahol ma vagyok, mert csekély a képességem, ostoba vagyok, és tudok jól viselkedni – ez is Isten nagyszerű oltalma.) Miért oltalmaz meg téged Isten? Azért, mert ostoba vagy? Vajon együttérez a gyengékkel? Nem, nem érez együtt; nem úgy van, ahogy azt a nem hívők mondják, hogy a cukrot a síró gyerek kapja. Nem így van. Pontosan hogy tekintsünk erre? Melyik szemléletmód van összhangban az igazsággal? (Mert vannak emberek, akik némi őszinteséggel hisznek, és a szívükben szeretik az igazságot, és hajlandóak törekedni az igazságra – Isten azokat menti meg, akiknek ilyen a szívük, és az oltalmazásuk végett rendez el különböző környezeteket.) Így van. Isten az Őiránta tanúsított őszinteségedért cserébe oltalmaz meg téged. Akkor hát mi a legbecsesebb? Az ember őszintesége a legbecsesebb. Van benned némi szeretet a pozitív dolgok iránt, és őszinteség Isten iránt, és ezeket elcseréled Isten oltalmára és kegyelmére – sok mindent nyertél. Valaki esetleg azt mondja: „Gyenge a képességem, és bár sok mindent nyertem, még mindig nem értek semmit.” Nem sok mindent értesz? A kötelességed végzésének és Isten mai követésének képessége ahhoz kapcsolódik, hogy érted az igazságot. Valaki más esetleg azt mondja: „Mi az, amit nem értek? Nem tudom világosan elmagyarázni.” Lehet, hogy nem tudod világosan elmagyarázni, de ki tudsz tartani a kötelességed végzésében Isten házában, és sok mindent megértesz. Nem számít, milyen mély vagy sekély a megértésed ezen dolgokról, ezek biztosan kapcsolódnak az igazsághoz és közel vannak hozzá, ezért van az, hogy mindezidáig támogatva voltál és folyamatosan végzed a kötelességed. Nem ez a helyzet? (De igen.) Nem rossz dolog, ha úgy gondolod, hogy ostoba, illetve idióta vagy, és ha most megnézed, az ostoba és az idióta olyan becenevek, amelyekben nincs becsmérlés vagy lekicsinylés. Ha összehasonlítod egymással, hogy ostobának és idiótának, avagy antikrisztusnak neveznek, akkor melyik a jobb? (Jobb az, ha ostobának és idiótának neveznek.) Egy nap Isten azt mondja: „Gyere ide, ostoba! Gyere ide, idióta!” – és talán nem fogsz örülni ennek, de eltöprengsz rajta, és azt gondolod: „Ostobának nevezett, nem pedig antikrisztusnak, ezért odamegyek.” És boldogan odamész. Aztán valaki azt kérdezi: „Hogyan örülhetsz ennyire annak, hogy ostobának neveznek?” Te pedig azt mondod: „Ostobának nevezett, de nem mondta, hogy antikrisztus vagyok, vagy ne lehetne megmenteni. Ezért örülök.” Ha ostobának nevez, azzal nem kívülállóként, hanem családtagként kezel téged, olyasvalakiként, akit ismer. Olyan ez, mint amikor az emberek csirkefogónak nevezik a gyermekeiket, ami talán kissé gorombának hangzik, de valójában igaz, és csupán a gyengédség kifejezése. Mi lenne, ha antikrisztusnak neveznének? Akkor bajban lennél, mivel a név megváltozása a természet megváltozását jelenti, és a sorsod is más lenne. Melyiket választanátok? (Azt választanám, hogy ostobának és idiótának nevezzenek.) Nem jó mindig ostobának és idiótának lenni, a képességeteknek is javulnia kell kissé. Az évek során javult a képességetek? (Némileg javult, de nem túlságosan.) Ami az életbe való belépést illeti, ha tényleg keményen dolgozol és folyamatosan igyekszel, akkor biztosan javulni fogsz, de a jelentős javulásokat képtelenség egy csapásra észrevenni. Ez egy lassú fejlődési folyamat, de amíg van belépésed, addig nem fejlődsz vissza, és amíg törekszel, addig lassan, apránként növekedni fog az életbe való belépésed.

Nem könnyű feladat Isten számára az, hogy az emberekbe beledolgozza az igazságot. Nem történik olyan gyorsan, ahogyan a földbe elültetett mag kihajt – ez egészen más. Isten úgy menti meg az embert, hogy teljes mértékben megtisztítja és átalakítja a sátáni természetét, és lehetővé teszi az ember számára, hogy az Ő szavaiban megélje az igazságvalóságot, de ezek nem egyszerű dolgok. Még ha minden egyes nap prédikációkat hallgatsz is, olvasod Isten szavait, imádkozol és tapasztalatokat szerzel, az előrehaladásod akkor is korlátozott lesz, az életed növekedése pedig lassú. Sok folyamatra van szükség ahhoz, hogy valaki megértse az igazságot. Az embereknek újra és újra tapasztalatokra van szükségük, valamint arra, hogy folyamatosan igyekezzenek és erőfeszítést téve megpróbálják megérteni az igazságot – csak akkor érthetik meg. A Szentlélek munkájára is szükség van, különben még korlátozottabb lesz az, amit az emberek elnyernek. Sokan már húsz vagy harminc éve hisznek Istenben, de még mindig nem tudják elmondani a tapasztalati tanúságtételüket. Ez azért van, mert soha nem törekedtek az igazságra, nem tettek koncentrált erőfeszítést azért, hogy felfogják az igazságot, aminek eredményeként semmit nem nyertek, bár évtizedek óta hisznek Istenben. Az embereknek meg kell érteniük az igazságot, meg kell tapasztalniuk és fel kell fogniuk, és különösen szükségük van rá, hogy Isten elrendezzen számukra környezeteket. E különböző aspektusok kombinációja vezet el oda, hogy az embereknek van némi megértésük és belépésük. Ha ez már létrejött benned, akkor más tudást, érzéseket és gondolatokat ad neked, lehetővé téve, hogy kissé megváltozzon a lelkiismereted és a gondolataid, ami aztán némiképp meg fogja erősíteni az Istenbe vetett hitedet és kissé át fogja alakítani az igazsághoz való hozzáállásodat, valamint a saját életutadat. Ezek mind kis, apró változások, azonban ezek az apró változások hatalmas elmozdulást idéznek majd elő abban, ahogyan az életre tekintesz, a gondolataidban és a nézeteidben, a dolgokhoz és Istenhez való hozzáállásodban. Ez Isten szavának – az igazságnak a hatalma.

89. szemelvény

Milyen alapvonalat ad Isten az embereknek az üdvözítésük során, függetlenül attól, hogy mennyire lázadóak, vagy mennyire romlott a beállítottságuk? Vagyis milyen körülmények között hagyja el Isten az embereket és rekeszti ki őket? Mi az a legalacsonyabb szint, amelyet el kell érned ahhoz, hogy Isten megtartson, és ne iktasson ki? Ez olyasvalami, amivel Isten egész választott népének tisztában kell lennie. Először is, nem tagadni Istent – ez a legalapvetőbb feltétel. Van gyakorlati tartalma is annak, hogy mit jelent nem tagadni Istent. Ez nem pusztán annak elismerése, hogy létezik egy Öregember az Égben, vagy hogy Isten testté lett, vagy hogy Isten neve Mindenható Isten. Ez nem elegendő, ez nem felel meg az Istenben való hit mércéjének. Legalább azt el kell ismerned, hogy a megtestesült Isten a gyakorlati Isten; nem szabad kételkedned vagy megítélned; képesnek kell lenned alávetned magad, még ha vannak is elképzeléseid – ez az Istenbe vetett hit mércéje. Csak e mércének az elérése esetén ismer el Isten téged olyan személynek, aki hisz Őbenne. Istennek legalább három alapkövetelménye van az emberek számára. Először is, el kell ismerniük Őt, hinniük kell Benne és követniük kell Őt. Őszintén kell hinniük Istenben, kötelességeiket a legjobb tudásuk szerint kell végezniük, és nem szabad gonoszságot tenniük vagy zavart okozniuk. Ez az első alapkövetelmény. Másodsorban, Isten követése során a legkevesebb az, hogy nem hanyagolhatják el kötelességeiket. Kötelességeik ellátása során engedelmeskedniük kell és alá kell vetniük magukat, átlagos eredményeket kell elérni bennük és legalább elfogadható színvonalon kell munkát végezniük. Ez a második alapkövetelmény. Harmadszor, az emberi mivoltuknak meg kell felelnie a mércének. Jó embereknek kell lenniük, vagy legalábbis lelkiismeretes és értelmes embereknek. Alapvetően képesnek kell lenniük arra, hogy Isten választott népének nagy részével jó viszonyban legyenek, és nem gyakorolhatnak negatív hatást másokra. Az ilyen emberek legalábbis nem rossz vagy gonosz emberek. Ez a harmadik alapkövetelmény. Ha valaki nem képes elfogadni az igazságot, és megtagadja egy kötelesség teljesítését, bármi legyen is az, akkor nem igaz hívő Istenben – legalábbis az emberi mivolta nem éri el a mércét. Ez azt jelenti, hogy az alapkövetelmények alá süllyedtek, és ki kell őket rekeszteni. Mindazok, akiknek az emberi mivolta nem jó, akik az igazság legcsekélyebb részét sem képesek elfogadni, akik zűrzavart és bajt okoznak, és nem játszanak pozitív szerepet az egyházban, a gonosz emberek közé sorolhatók. Aki nem képes kijönni a legtöbb emberrel, rossz hatással van a többiekre, egy gonosz ember, és még inkább olyasvalaki, aki az alapkövetelmények alá süllyedt, és akit ki kell rekeszteni. Azok a gonosz emberek és antikrisztusok talán megteszik a kötelességeket, de csak zűrzavart, bajt, pusztítást okoznak, és gonoszságot tesznek – akarhat-e Isten ilyen embereket? Vajon teszik-e a kötelességüket? (Nem teszik.) Isten szemében tetteik áttörték az alapvonalat. Képtelenek tenni a kötelességeiket, és az általuk okozott kár meghaladja az általuk végzett kötelességeket, ezért ki kell takarítani őket a gyülekezetből. Vajon nem ez az az elv, amely szerint Isten házában az emberekkel bánnak? Kiközösítettek-e valaha is valakit azért, mert átmenetileg rossz állapotban volt, és negatívnak és gyengének érezte magát? Volt már olyan, akinek kellett abbahagynia a kötelessége teljesítését, mert időnként egy kicsit felületes volt, és nem jól végezte azt? Volt már olyan, akit azért távolítottak el, mert gyenge eredményeket ért el a kötelességében, vagy mert rossz gondolatokkal vagy ötletekkel állt elő? Közösítettek-e ki valaha is valakit azért, mert kicsi volt az érettsége, kishitű volt, és elképzelések és kétségek merültek fel benne Istennel kapcsolatban? (Nem.) Akkor mi Isten házának elve az emberek kiközösítésével kapcsolatban? Kik azok az emberek, akiket kiközösít, és akiket arra késztet, hogy hagyjanak fel kötelességeik teljesítésével? (Azok, akiknek a munkavégzése több kárt okoz, mint hasznot, és akik folyamatosan zűrzavart és bajt okoznak.) Az ilyen típusú ember nem méltó a kötelesség teljesítésére. Ez nem azt jelenti, hogy valaki elfogult velük szemben, vagy személyes rosszindulatból korlátozza és száműzi őket; ez azt jelenti, hogy nem érnek el semmilyen eredményt a kötelességükben, és zűrzavart és bajt okoznak. Azért közösítik ki őket, mert valóban méltatlanok a kötelesség teljesítésére. Ez teljesen összhangban van az igazság alapelveivel. Azok az elvek, amelyek szerint Isten háza kezeli az embereket és az emberekkel bánik, mind tisztességesek. Isten háza nem próbálja rajtakapni az embereket a botláson, hogy elcsúsznak, nem csinál bolhából elefántot, és nem csinál nagy hűhót a semmiért. Hinnetek kell abban, hogy Isten házát az igazság uralja. Természetesen egyeseknek, akiket kiközösítettek, még mindig lehet reményük az üdvösségre, ha el tudják fogadni az igazságot, és őszintén megbánják bűneiket Isten előtt. Azok az álhívők és gonosz emberek azonban, akik nem képesek elfogadni az igazság egy darabját sem, akikből hiányzik a lelkiismeret és az értelem, miután felfedték őket, örökre ki lesznek vetve. Ez Isten igazságossága.

90. szemelvény

Miért kéri Isten, hogy az emberek megismerjék Őt? Miért kéri, hogy az emberek megismerjék önmagukat? Mi a célja önmagunk megismerésének? Mi az elérendő eredmény? És mi a célja Isten megismerésének? Milyen hatást kell kiváltania az emberekben annak, ha megismertetik velük Istent? Olyan kérdések ezek, amelyeken már elgondolkodtatok? Isten különféle módokon készteti az embereket arra, hogy megismerjék önmagukat. Mindenféle környezeteket hozott létre az emberek számára, hogy felfedje romlottságukat, és hogy a tapasztalás által fokozatosan megismerjék önmagukat. Legyen az Isten szavainak leleplezése vagy az Ő ítélete és fenyítése – vajon értitek-e, mi Isten végső célja e munkával? Isten végső célja azzal, hogy ily módon végzi munkáját, az, hogy mindenkinek, aki az Ő munkáját megtapasztalja, megadja a lehetőséget annak megismerésére, mi az ember. És mivel jár „annak megismerése, hogy mi az ember”? Ez azzal jár, hogy lehetővé teszi, hogy az ember megismerje saját identitását és státuszát, kötelességét és felelősségét. Azt jelenti, hogy megismerheted, mit jelent embernek lenni, és engedi, hogy megértsd, ki vagy. Ez Isten legvégső célja azzal, hogy az emberekkel megismerteti önmagukat. Akkor tehát miért akarja Isten, hogy az emberek megismerjék Őt? Ez az a különleges kegyelem, amiben Ő az emberiséget részesíti, mert az ember Isten megismerése által sok igazságot megérthet, és sok titokba betekintést nyerhet. Az emberek oly sokat nyernek azzal, ha megismerik Istent. Amikor az emberek Istent megismerik, megtanulják, hogyan élhetnek a legértelmesebb módon; így tehát Isten legnagyobb szeretete és legnagyobb áldása az, hogy arra ösztönzi az embert, hogy Isten megismerésére törekedjen. Isten pedig számos módon teszi lehetővé, hogy az emberek megismerjék Őt; ezek közül a legfontosabb az ítélet és fenyítés, az iránymutatás és az Ő szavainak ellátása. Isten természetesen a saját természetét is megismerteti az emberekkel az ítélet és fenyítés által – ami egy rövidebb út Isten megismeréséhez. Mi a végső eredménye annak, ha az emberek meglátják és megismerik Isten természetét? Az, hogy az emberek megtudják, ki Isten, mi az Ő lényege, mi az Ő identitása és státusza, mik az Ő tulajdonai, mi a lénye és mi az Ő természete. Az, hogy mindenki tisztán lássa, hogy ő maga teremtett lény, és Isten az egyedüli Teremtő, és hogy miként kell a teremtett lényeknek alávetni magukat a Teremtőnek. Ha az ember mindezt tudja, életének útja teljesen világossá válik. Amikor az emberek valóban megismerik önmagukat, akkor vajon nem képesek fokozatosan elengedni túlzó vágyaikat és különféle igazságtalan szándékaikat? (De igen.) Tehát képesek akkor elérni azt a pontot, amikor képesek a teljes elengedésre? Ez az egyéntől függ. Egy személy csak akkor képes valóban elengedni túlzó vágyait és Istennel szemben támasztott különféle követeléseit, ha – az Ő munkája révén – ismeretet szerez Istenről, valamint pontos tudás és definíció birtokába jut Isten lényegéről, identitásáról és státuszáról. Csak az ilyen személy képes – Péterhez hasonlóan – kifejezni szívből jövő kívánságát és vágyát arra, hogy Istent szíve legmélyéből szeresse, illetve Isten iránti szeretetét a gyakorlatba ültetni. Így Isten megismerése és önmagunk megismerése egyaránt nélkülözhetetlen. Azt mondod, szeretni akarod Istent. De tudhatod-e, hogyan kell Őt szeretni, ha nem érted Őt? Mely részei szerethetőek? Melyek a legkedvesebb oldalai? Ha ezt nem tudod, akkor szeretni sem tudod Őt. Nem leszel képes szeretni Őt még akkor sem, ha akarod. Még elképzeléseid is lehetnek Istenről, és akaratlanul is lázadó érzések támadhatnak benned, ami negatív hozzáállást eredményez. Vajon elnyerheti-e Isten jóváhagyását egy ilyen személy? Nem fogja elnyerni. Ha valaki nem ismeri Istent, de mégis azt mondja, hogy szereti Őt, akkor ez az úgynevezett „szeretet” csak egy üres elmélet, amelyet az emberi logika és érvelés hozott létre. Nem Isten ismeretéből fakad, és egyáltalán semmi köze Istenhez. Értitek már, miről beszélek e két kérdésben? (Igen.) Akkor miért nem voltatok képesek ezt most kimondani? Ez is azt bizonyítja, hogy a gyakorlati tapasztalatban szerzett tudásotok önmagatokról zavaros, és hogy nincs valódi ismeretetek Istenről. Tudjátok-e, mi itt a probléma? (Nem találtuk meg a gyakorlat helyes útját. Nem tudunk mindkét aspektusból, Isten és önmagunk megismerésének aspektusából egyidejűleg belépni. Mivel csak az egyik aspektusból való belépésre fókuszálunk, ez korlátozza életünk gyarapodását.) Ha pedig jelenleg ebben az állapotban vagytok, akkor milyen érettségi fokon álltok? Nem éretlenség ez? Nem álltok-e önmagatok megismerésében nagyon messze Isten követelményétől és mércéjétől? Mindenesetre még mindig nem tudjátok elengedni személyes vágyaitokat és szándékaitokat. Vajon az Istennek való alávetettségetek összhangban van-e az igazsággal? Képesek vagytok-e felismerni azt, hogy van-e Istennek státusza a szívetekben? Sokaknak még most is kételyeik vannak, hogy Isten megtestesülése ember-e vagy Isten. Két csónakban eveznek ők, mert az egyik pillanatban a földi Istenben hisznek, a másikban a homályos égi Istenben. De vannak, akik még Isten lényegét is kétségbe vonják, és azt kérdezik: „Hogyan lehet a megtestesült Isten és az égi Isten egy és ugyanaz az Isten? Ha valóban Ő az Isten, miért nem tesz csodákat és mutat jeleket?” Ez mutatja, hogy nagyon nincsen meg bennetek a szellemi megértés. Azon az érettségi szinten vagytok, hogy még mindig nem értitek ezt, holott Isten oly sok mindent mond. Most csak azt ismeritek el, hogy Isten testet öltött, és csak a megtestesült Isten által kifejezett igazságot ismeritek el; de Isten lényegéről, identitásáról és státuszáról már alig van ismeretetek. Elmondhatjátok magatokról, hogy ez a tudás a szívetekben nullával egyenlő, nem igaz? (Igaz.) És ez egy ténnyel bizonyítható: Mielőtt az igazság olyan aspektusairól kommunikáltam, mint Isten lényege vagy Isten szándékai, még azt gondoltad, mély tudással rendelkezel Istenről, és Istenben való hited szilárd és rendíthetetlen. De amikor olyan igazságokról kommunikáltam veletek, mint maga Isten, Isten természete és Isten lényege, e szavak és tartalmak erős reakciót váltottak ki szívetekben. Ez a reakció heves volt, nehezen fogadtátok el, és erősen ütközött a szívetekben elképzelt istenekkel. Ez ugye tény? (Igen.) Tehát, amikor olyan dolgokat mondok, amiket korábban még nem hallottatok, először úgy érzitek, lehetetlenség őket elfogadni, mintha nem is értenétek, miről beszélek. Ez azt bizonyítja, hogy túl éretlenek vagytok, olyannyira, hogy még Isten szavait sem vagytok képesek megérteni, vagy felérni azok szintjére. Ahhoz, hogy megértsétek őket, évek tapasztalatára lesz szükségetek.

91. szemelvény

Isten Jóbról alkotott értékelését az Ószövetség rögzíti: „Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat” (Jób 1:8). Az utolsó napokban Isten nemcsak arról a tényről tett tanúságot, hogy Péter valóban szereti Őt, hanem arról is, hogy Jób olyan ember volt, aki valóban hitt Benne, és Isten megköveteli, hogy az Ő választott népe legalább olyan hittel rendelkezzen, mint Jób, ha a végsőkig követni akarja Őt. A képzelgéseitek és az általatok megértett néhány szöveg alapján mit gondoltok, milyen ember volt Jób? Jó ember volt? (Igen.) Milyen módokon nyilvánult ez meg elsősorban? Először is, istenfélő ember volt, és soha nem cselekedett rosszat. Ez a jó ember elsődleges megnyilvánulási formája és ismertetőjegye. Ezen kívül elvszerűen viselkedett, és elvszerűen bánt a gyermekeivel és a családjával. Nem próbálta leplezni a gyermekei hibáit, imádkozott Istenhez, és Őrá bízta a gyermekeit, ami megmutatta az embereknek, hogy a gyermekeihez való hozzáállása teljesen helyes és megfelel Isten szándékainak. Mit gondoltok, milyen lenne, ha gyermekként ilyen apátok lenne? Nem töltene el titeket boldogsággal? De milyenek voltak Jób barátai? Amikor Jóbot megpróbáltatások és csapások érték, hogyan bántak vele a barátai? Egyikük sem értette meg őt, sőt, elítélték: „Megsértetted Istent, és Ő megátkozott téged. Nézd meg, hová juttatott az Istenbe vetett hited! Milyen szánalmas!” Még a felesége is ezt mondta: „Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg Istent, és halj meg!” (Jób 2:9). Jób barátai és felesége így bántak vele rendkívüli szenvedéseinek idején, ami mérhetetlen bánatot és fájdalmat okozott neki. De nagyon kevés ember volt, aki megértette Jóbot – ez igaz. Jób történetét olvasva azt érezzük, hogy valójában a Jóbhoz hasonló emberek a legmegbízhatóbbak és a legtisztességesebbek, és hogy az ilyenek igazán jó emberek. Ők soha nem fognak becsapni vagy ártani neked, és mindig ragaszkodni fognak az elveikhez abban, ahogyan veled bánnak. Ha tisztességes ember vagy, akkor nem fognak elítélni téged vagy undok dolgokat mondani rólad csak azért, mert teszel egyetlen rossz dolgot, vagy mert mások rosszat mondanak rólad. Nem mennek szembe a tényekkel és nem beszélnek elvetemült módon, hogy hamisan vádoljanak meg embereket. Nem hagyják, hogy az érzéseik vagy preferenciáik vezéreljék beszédüket. Idővel látni fogod: „Ő valóban jó ember. Mi valahányszor egy kis nehézségbe ütközünk, csak úgy félredobjuk a kötelességeinket, ő azonban soha nem hagyja el Isten nevét, bármilyen nagy megpróbáltatásokkal és szenvedésekkel nézzen szembe. Nem csoda, hogy Isten szereti az ilyen embert. Ha ilyen ember lenne mellettem, érhetne akármilyen betegség vagy csapás, ő ugyanúgy képes volna segíteni és támogatni engem, gondoskodni rólam és elviselni, ahogyan eddig. Az ilyen ember csodálatos. Még ha néha az idegeimre is menne, vagy ha nem mindig jönnénk ki egymással, akkor is sokkal jobban szeretném, ha ő lenne mellettem, mint valamelyik sátán vagy ördög!” Jellemző, hogy a sátánok és ördögök kifelé azt mondják: „Olyan nagyszerű vagy. Nagyon szeretlek és nagyon fontos vagy számomra”, ám amint bajba kerülsz, tudomást sem vesznek rólad, és akkor majd rájössz, hogy milyen a jó ember, és milyen a megbízható ember. Csak azok az igazán jó emberek, akik megbízhatóak, akik félik Istent és kerülik a rosszat, és a jó emberek nagyon értékesek. Csodálatos lenne, ha tucatnyi olyan ember állna melletted, mint Jób – de most egy sincs! Ilyenkor érezni fogod, milyen ritka a jó ember. Mindenkinek szüksége van ilyen jó emberre. Mindenki szereti az igaz és jóindulatú embereket, akik jószívűek, cselekedeteikben elvszerűek, van igazságérzetük, félik Istent és kerülik a rosszat, és akik bizalomra méltók.

Amikor megpróbáltatások és betegségek gyötörnek, amikor a szíved a legjobban szenved, milyen emberre van szükséged magad mellett? Olyasvalakire, aki hamis és mézesmázas szavakat mond? Olyasvalakire van szükséged, aki ítélkezik, elítél és kritizál téged? (Nem.) Milyen emberre van leginkább szükséged ilyenkor? Olyan emberre van szükséged, aki képes együttérezni veled a nehézségeidben és megvigasztalni, aki meghallgat, amikor a szíved fájdalmáról beszélsz, majd segít neked, hogy kilábalj a negativitásodból, gyengeségedből és szenvedésedből. Az ilyen ember segíthet neked – nem fog kinevetni, nem fog beléd rúgni, amikor magad alatt vagy, és nem fog félrenézni a nehézségeid láttán. Vagyis, ha a vigasztalására van szükséged, és amikor néha elgyengülsz, nehézségekkel vagy magánéleti problémákkal küzdesz, akkor ezeket megoszthatod vele, és ő nem fog a hátad mögött kibeszélni, kigúnyolni, nevetségessé tenni téged, és nem fogja a magánéleti dolgaidat összekuszálni. Ő képes helyesen közelíteni a nehézségeidhez, a gyengeségedhez, a negativitásodhoz és az emberi mivoltod gyenge pontjaihoz. Nem elvszerűség kérdése, hogy helyesen közelít-e valaki ezekhez a dolgokhoz? Nem egy jó ember megnyilvánulásai ezek? Az ilyen ember képes arra, hogy megértsen téged, elviseljen téged, és törődjön veled. Képes arra, hogy támogasson, gondoskodjon rólad, és segítsen neked abban, hogy kievickélj a fájdalmadból és gyengeségedből. Nagyszerű segítség ő a számodra. Az ilyen ember rendkívül értékes. Ilyen egy jó ember! Mondjuk, hogy valaki nem figyel rád, sőt gúnyolódik és nevetség tárgyává tesz, amikor látja, hogy problémád van. Szeretnél valamit bizalmasan elmondani neki, de aztán azt gondolod: „Nem mondhatom el neki. Ha elmondom, annak következményei lehetnek. Lehet, hogy a hátam mögött kibeszélné a magánügyeimet. Aztán mindenki rajtam nevetne, és ki tudja, milyen történeteket találna ki, hogy megrágalmazzon.” Mernél egy ilyen emberrel beszélni? Fogalmad sem lenne, hogy pontosan mire lenne képes. Nemhogy nem segítene vagy támogatna téged, de még a magánéleti dolgaidat is összekuszálhatná, becsaphatna és árthatna neked. Meg mernél bízni egy ilyen emberben? Ekkor rádöbbennél, hogy mennyire fontosak, értékesek és becsesek a jó emberek, és hogy nagyobb érték jó embernek lenni, mint bármilyen más embernek lenni. Még a szüleid sem biztos, hogy igazán megértik a nehézségeidet és szükségleteidet, amikor szenvedsz és fájdalmat érzel, és nem tudnának vigaszt nyújtani neked. Vannak gyerekek, akik keményen dolgoznak, és munkát vállalnak – például egyes nőknek a főnökeik kegyeit kell keresniük, vagy akár a testüket is áruba kell bocsátaniuk, hogy egy kis pénzt keressenek –, és a szüleik soha nem kérdezik meg, hogy mennyire nehéz a gyerekeiknek ez a munka, vagy hogy mennyire nehéz pénzt keresniük. Még panaszkodnak is, ha a gyerekeik nem hoznak haza sok pénzt, és másokhoz hasonlítják őket. Vajon hogyan érzik magukat ettől a gyerekeik? (Szomorúak és elkeseredettek.) A szívük összeszorul. Úgy érzik, hogy a világ egy sötét hely, ráadásul még a saját szüleik is ilyenek, és azon tűnődnek, hogyan fognak tovább élni. Ezért kell jó embernek lenned. Mindenkinek szüksége van jó emberekre. És hogyan lesznek a jó emberek? Egyszerűen lepottyannak közénk az égből? Vagy a földből nőnek ki? Létezik valamilyen állat, amelyből kifejlődnek? Netán rangos iskolák oktatásának a termékei ők? Vagy az aszketikus vallásgyakorlás termeli ki őket? Nem, e magyarázatok egyike sem igaz, mindegyik teljes képtelenség. Az ember csak úgy válhat jó emberré, ha követi Istent, gyakorolja az igazságot, és elfogadja Isten üdvösségét. A romlott emberek nem alakulnak át egy csapásra jó emberekké – az embereknek hinniük kell Istenben és el kell fogadniuk az Ő üdvösségét, törekedniük kell az igazságra, el kell nyerniük a Szentlélek munkáját és tökéletességre kell jutniuk ahhoz, hogy jó emberekké váljanak. Mindenkinek szüksége van egy jó emberre, aki barátként és bizalmasként mellette áll. Mit gondolsz, Istennek is szüksége van rájuk? (Igen.) Istennek szüksége van jó emberekre, és az embereknek is szüksége van jó emberekre. Milyen hatással lesz rád, ha megérted ezt? Meg kell, hogy legyen benned ez az elszántság és ez a vágy, hogy törekedj jó emberré válni. Ha azt mondod: „Jó embernek lenni nehéz és fárasztó, de kellő elszántsággal törekednem kell arra, hogy azzá váljak. Az embereknek égető szükségük van jó emberekre, és nekem is szükségem van jó emberekre. Ezért először magam is jó emberré válok, segítek és támogatok másokat, arra törekedve, hogy Isten minél több jó embert megnyerjen”, akkor ez helyes. Ha mindenki arra törekszik, hogy jó ember legyen, akkor lesz remény az emberiség számára. Talán azt mondod: „Az emberiség annyira romlott és gonosz. Semmit nem ér, ha csak egy maroknyi istenhívő jó ember van. Úgyis zsarnokoskodni fognak felettük, mert túl sok a gonosz ember.” Ez butaság. Te hiszel Istenben, hogy elérd az üdvösséget. Ha jó és igaz emberré válsz, Isten megáld téged. Nem számít, mennyire gonoszak és romlottak az emberek, Istennek megvannak s módszerei arra, hogy foglalkozzon velük. Az embereknek nem kell emiatt aggódniuk. Te csak összpontosíts az igazságra való törekvésre és Isten üdvösségének elérésére. Ez felel meg az Ő szándékainak. Végül csak nyolc ember menekült meg a bárkával, amit Noé épített. Mindazokat pedig, akik nem hittek Isten szavaiban, és nem a helyes úton jártak, végül elpusztította Isten özönvize. Ez közismert tény. Miért nem vagy képes hát felismerni Isten mindenhatóságát? Miért nem vagy képes felismerni, hogy Isten igaz Isten? Amikor Isten befejezi munkáját, nem számít, hány ember éri el az üdvösséget, ennek a korszaknak véget kell érnie. A hatalmas katasztrófáknak alá kell szállniuk, és Isten meg fogja oldani mindezeket a problémákat. Törekedj az igazságra, és válj igaz emberré a saját érdekedben – ez hasznodra válik, és hasznára válik másoknak is. Egyesek azt mondják: „A jók nem azt kapják, amit megérdemelnek”, de ez nem igaz. Azok, akik az igazságra törekednek, végül helyet kapnak a mennyek országában, és nem számít, mennyire jól boldogulnak a gonoszok a földön, végül mindannyian elpusztulnak és levettetnek a pokolba. Tehát a jók és a gonoszok egyaránt elnyerik méltó jutalmukat, nem igaz? Mit is mond erről a Biblia? „Velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint” (Jelenések 22:12).

Azok a dolgok, amelyeket Jób tett, és amelyek Jób könyvében szerepelnek, valójában nagyon kis helyet foglalnak el, nagyon egyszerűek, és nincs belőlük túl sok. De képesnek kell lenned arra, hogy nyomokat keress Jób cselekedeteiben, és megtaláld Jób alapelveit és gyakorlati útját ahhoz, hogy jó ember legyen. Először is, mi volt Jób elve a gyermekeivel és a hozzá legközelebb állókkal való bánásmódot illetően? Az, hogy ne a szeretetére hagyatkozzon, hanem ragaszkodjon az elveihez. Nem akart bűnbe esni Isten ellen a történtek miatt. Ez volt az első ismérve annak, hogy félte Istent és kerülte a rosszat – ez azzal kezdődött, ahogyan a saját családtagjaival bánt. Másodszor, ahogyan a vagyonához viszonyult. Jób tudta, hogy vagyona pusztán világi javakból áll, ám azok Istentől származnak, azokat Isten adta neki, és azokkal Isten áldotta meg őt. Az embereknek ezeket a dolgokat gondosan és jól kellene kezelniük és vigyázniuk kellene rájuk. Jól vigyázni rájuk nem azt jelenti, hogy mohón birtokoljuk vagy élvezzük őket, és nem azt jelenti, hogy ezekért a dolgokért élünk. Azt jelenti, hogy hálát adunk Istennek értük, meglátjuk bennük Isten kezének vezényléseit és az Ő szuverenitását, és megismerjük Istent ezeken a dolgokon keresztül. Ha az emberek ismerik Istent, akkor képesek alávetni magukat az Ő szuverenitásának, és ez valóban a legfontosabb feltétele annak, hogy jó ember legyen valaki. Ha a másokkal való foglalkozás során képes vagy az elveidhez ragaszkodni, de Istennek képtelen vagy alávetni magad, akkor vajon jó ember vagy? Nem, nem vagy az. Továbbá Isten szuverenitásához és elrendeléseihez való viszonyulásában Jób képes volt alávetni magát Isten minden szuverenitásának és elrendelésének. Isten elrendelései közé tartozik, amikor Ő megfoszt valamitől, és a megpróbáltatások, amelyeket Ő szab ki ránk. Van olyan, hogy Isten megfoszt valamitől, néha pedig próbára tesz. Miből állnak az Általa kiszabott megpróbáltatások? Néha megbetegít téged, vagy kedvezőtlen állapotokat idéz elő a családodban, vagy nehézségekkel és metszésekkel szembesít, és a kötelességed végzése során fenyít, fegyelmez, megítél és megfenyít téged. Ezek mind Isten elrendelései – és hogyan kellene viszonyulnod ezekhez? Ha nem tudod alávetni magad e ezeknek, és állandóan menekülni akarsz előlük, akkor nem tapasztalod meg Isten munkáját. Ezenkívül az embereknek hűségesnek kell lenniük abban, ahogyan a kötelességeikhez viszonyulnak. Bizonyítaniuk kell hűségüket. Mit is jelent itt a hűség? Mindannak felajánlását, amire valaki képes és amivel rendelkezik. Ez a hűség! Ez a mércéje annak, hogy jó ember legyél. Ha most akár csak egy olyan ember lenne köztetek, mint Jób – nem kell több, csak egy –, akkor egy oszlop lenne közöttetek. Ha bármi történne veletek, ő mindig példaképként szolgálna nektek. Csak követnetek kellene, amit ő tesz, és idővel megváltoznátok. Folyamatosan fejlődnétek, a gondolataitoktól a cselekedeteitekig, az igazság keresésétől annak gyakorlásáig. Állapototok egyenesen felfelé emelkedne, pozitív irányba mozdulna, lehetővé téve számotokra, hogy az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjetek. Miután néhány éven át így megtapasztalnátok Isten munkáját, ti is képesek lennétek Jóbhoz hasonlóan félni Istent, és kerülni a rosszat, és tökéletes emberré válnátok.

92. szemelvény

Ebben a végső korban éltek. A legtöbbetek családja nagyobb jómódban él, mint előtte, és az életetek minden területén anyagi bőséggel rendelkeztek. Milyen érzéseitek vannak? Ez csak a hús-vér test csekélyke boldogságérzete, de mi a különbség ez és a szívbeli boldogság között? Mindannyian megtapasztaltatok és átéltetek bizonyos dolgokat, a törekvésetek az Istenben való hitre gyakorlatiasabb, mint korábban volt, talán mindannyian érzitek, hogy a hús-vér test örömeire való törekvés üres, és mind hajlandóak vagytok az igazság felé törekedni – mindannyiótoknak van ilyen jellegű tapasztalata? Vajon nyújthat-e lelki vigaszt az embereknek a különféle anyagi dolgokban való testi örömük? Mit hozhat az embereknek az élet felsőbbrendűségének érzése, és a bőséges anyagiakkal teli élet? Ezek csak lezüllesztik az embereket, és letérítik őket az útjukról. Ily módon az emberek könnyen elvesztik az eszüket, képtelenek lesznek megkülönböztetni a jót a rossztól, észszerűtlenné válnak, és fokozatosan elvesztik az emberségüket; egyre jobban vágynak majd a kényelemre, és egyre kevésbé fogják tudni a világegyetemben elfoglalt helyüket. Még olyanok is lesznek, akik már nem fognak tudni gondoskodni magukról. Teljesen képtelenek lesznek önállóan élni, megkeresni a saját kenyerüket, és a szüleiktől fognak függeni. Egyre inkább telhetetlenek és szégyentelenek lesznek. Összefoglalva: amit a kiváló életkörülmények és a gazdag anyagi élet az embereknek hoznak, az csak a romlottság, amely megszeretteti a tétlenséget, megveti a munkát, telhetetlenül kapzsivá és szégyentelenné teszi őket. Ezek egyáltalán nem előnyösek az embereknek. Ami a hús-vér testet illeti, minél jobban kiszolgálod, annál mohóbb lesz. Alkalmas egy kis szenvedés elviselésére. Azok, akik elviselnek egy kis szenvedést, a helyes úton fognak járni és megfelelő munkát fognak végezni. Ha a hús-vér test nem visel el szenvedést, kényelemre vágyik, és a kényelem fészkében nő fel, akkor az emberek nem fognak elérni semmit, és semmiképpen sem kaphatják meg az igazságot. Ha az emberek természeti csapásokkal és ember okozta katasztrófákkal találkoznak, esztelenek és észszerűtlenek lesznek. Ahogy telik az idő, csak egyre züllöttebbé válnak. Sok példa van erre? Láthatjátok a nem hívők között a sok énekest és filmsztárt, akik viszonylag készek voltak nehézségeket elviselni, és a munkájuknak szentelték magukat, mielőtt híressé váltak volna. De ahogy hírnevet szereznek, és elkezdenek sok pénzt keresni, letérnek a helyes útról. Néhányan közülük kábítószereznek, mások öngyilkosok lesznek, és az életük lerövidül. Mi okozza ezt? Az anyagi örömök túlzásába esnek, elkényelmesednek, és azt sem tudják, hogyan jussanak nagyobb élvezethez vagy nagyobb izgalomhoz. Némelyek közülük nagyobb izgalmat és örömöt keresve kábítószerekhez fordulnak, és az idő múlásával nem tudják abbahagyni. Vannak, akik a drog túladagolása miatt meghalnak, mások pedig nem tudnak leszokni, és végül egyszerűen öngyilkosok lesznek. Nagyon sok példa van erre. Nem számít, milyen jól étkezel, milyen jól öltözöl, milyen jól élsz, milyen jól szórakozol, vagy milyen kényelmes az életed, és nem számít, mennyire elégíted ki a vágyaidat, végül ebből sokszoros üresség lesz, és az eredménye a pusztulás. A boldogság, amelyet a nem hívők keresnek, vajon igazi boldogság? Valójában ez nem a boldogság. Ez emberi képzelgés, a züllöttség egy formája, olyan út, amely az embereket elzülleszti. Ez az emberek által hajszolt úgynevezett boldogság hamis. Ez valójában szenvedés. Nem erre a célra kellene törekednie az embereknek, és nem ez az, ahol az élet értéke van. A Sátán módszerei közül néhány, amelyek megrontják az embereket, arra késztetik őket, hogy a hús-vér test kielégülését és a bujaságban való elmerülést keressék célként. Ilyen módon a Sátán elkábítja, elcsábítja és megrontja az embereket, hogy úgy érezzék, hogy az a boldogság, és e cél hajszolásába vezeti őket. Az emberek azt hiszik, hogy ezeket megszerezve boldogságot nyernek, ezért minden tőlük telhetőt megtesznek erre a célra törekedve. Aztán, miután megszerezték, nem boldogságot éreznek, hanem ürességet és fájdalmat. Ez azt bizonyítja, hogy ez nem a helyes út; ez a halálhoz vezető út. Az Istenben hívők miért nem ezt az utat járják, mint ahogy a nem hívők? Milyen azoknak az embereknek a boldogsága, akik hisznek Istenben? Miben különbözik ez attól, amire a nem hívők törekednek? Miután már hisz Istenben, a legtöbb ember nem törekszik nagy gazdagságra. Nem törekednek jólétre a földön, sem szakmai eredményekre, vagy hogy híressé váljanak. Inkább csendben végzik a kötelességüket, egyszerűen élnek, és nincsenek túl magas követelményeik az életminőségüket illetően. Néhányan még azzal is megelégednek, ha van mit enniük, és ruhájuk, amit felvehetnek. Egy ilyen sötét és gonosz világban, miért képesek még mindig ilyen fajta utat választani? Kijelenthetjük vajon, hogy minden Istenben hívő testvérből hiányzik a sok pénz szerzésének képessége? Egyáltalán nem. Ez azért van így, mert miután ezek az emberek többé-kevésbé hisznek Istenben, már a szívük mélyén érzik, hogy Isten követése a legnagyobb boldogság, és ezt a boldogságot nem pótolhatja a világon semmiféle anyagi dolog. Néhányan még ki is próbálták; évek óta világi nehézségekkel küzdenek, és ezt fárasztónak és nehéznek találják. Hiába kerestek egy kis pénzt, és tapasztalták meg a hús-vér test örömeit, méltóság nélkül éltek, és az életük egyre üresebb és keserűbb lett. Úgy érezték, hogy jobb lenne meghalni, mint így élni. Ezek az emberek már átlátták ezeket a dolgokat. Nem csak azért hisznek Istenben, mert nincs más választásuk, hanem azért, mert valóban megérezték: Isten követése, az igazságra törekvés útján járni, valamint az egész életük Istenért való feláldozása és Istennek szentelése a szívük legnagyobb vigasza és a legnagyobb dolog az egész életükben; Isten és az igazság elnyerése a legnagyobb boldogság, és ez az, ami az emberek szívét a legbékésebbé, legörömtelibbé és legállhatatosabbá teszi. Ők már érezték ezt a boldogságot; ez nem képzelgés. Kijelenthetjük, hogy Isten választott népéből néhányan már átéltek nyomorúságot és próbatételt, megértették az igazságot, és átláttak sok mindent. Megerősítették, hogy Istenben hinni és az igazságra törekedni a helyes út, hogy nincs más járható út a világon, és hogy csak Isten szava az igazság – és elszánták magukat erre az útra. Az ilyen embernek igaz hite van, és a szenvedés évei nem hiábavalók. Függetlenül attól, hogy a tapasztalati tanúságtételek, amelyekről beszámolnak, mélyek vagy felszínesek, egy dolog világos: Ha megpróbálod megakadályozni őket abban, hogy higgyenek Istenben, és próbálod visszatéríteni őket a világba, semmi esetre sem fogják ezt az utat választani. Még ha a világban lenne is egy csábító aranyhegy, ami akkor kísértené őket, akkor is átgondolnák: „Egy hegynyi arany vagy ezüst megszerzése nem tenne olyan boldoggá, mint feláldozni magam Istenért, és végezni a kötelességemet. Ha arany- vagy ezüstvagyont szereznék, abban a pillanatban nagyon boldog lennék, de a szívemben kíntól és fájdalomtól szenvednék, ezért bármi is történjen, nem léphetek erre az útra. Nem volt könnyű megtalálni Istent; ha újra visszamegyek, hol találhatnám meg Istent? Olyan nehéz hozzájutni az esélyhez, hogy Istent kövessem! Nincs sok idő, és gyorsan elröppen – ez igazán ritka lehetőség!” Látták Isten megjelenését és munkáját, és ragaszkodni Istenhez olyan, mint egy életmentő szalmaszálba kapaszkodni. Mondd csak, mit éreznek a fuldoklók, amikor megragadnak egy mentőövet? (Úgy érzik, van remény a túlélésre, ezért szorosan fogják, és soha nem engedik el.) Pontosan így éreznek ők. Mit érezhetnek, amikor megragadják a mentőövet? „Most már nem kell meghalnom, végre van remény a túlélésre! Amikor a halál közeledik, amíg van egy csepp remény az életben maradásra, nem engedhetem el, még akkor sem, ha minden erőmet be kell vetnem. Nem számít, milyen nehéz vagy fájdalmas, nem hagyhatom, hogy kicsússzon a kezem közül. Még ha az utolsó lélegzetemig is kell küzdenem, akkor is kapaszkodnom kell abba a mentőövbe.” Ha valaki úgy érzi, hogy van reménye az életben maradásra, nem érzi-e boldognak magát? Nos, amikor csendben gondolkodtok, elmélkedtek, imádkoztok vagy lelki csendességben vesztek részt, és rájöttök, mennyit kaptatok Isten követésétől, vajon nem ébred fel ez a boldogság a szívetekben? Beszéljetek az igaz érzéseitekről! (Ha nem követnénk Krisztust, már katasztrófába süllyedtünk volna, és ennek a következményei elképzelhetetlenek lennének. Most, hogy esszük és isszuk Isten szavait, és végezzük a kötelességünket, sok igazságot megértettünk. Valódi hitet szereztünk, és szívünkben félhetjük is Istent; megtanultuk alávetni magunkat Istennek. Nagyon sokat nyertünk, és nagyon hálásak vagyunk Isten útmutatásáért.) Így van. Nagyon sokat nyertetek Isten követésével és a kötelességeitek végzésével. Ezt hozta Isten az embernek. Őszintén hálásnak kell lenned Istennek, és magasztalnod kell Őt.

Amikor az emberek, akiknek igaz hitük van Istenben, problémákkal szembesülnek, képesek az igazságot keresni, és bizonyos tapasztalatok birtokában képesek lesznek egyes igazságokat meg is szerezni. Az a boldogság, amelyet ezek az igazságok hoznak, elegendő ahhoz, hogy felváltsa az anyagiak és a kényelem nyújtotta örömöket. Ami ezeket a dolgokat illeti, minél többet nyersz belőlük, annál kevésbé vagy elégedett, és annál kevésbé tudod megkülönböztetni a jót a rossztól. De minél alaposabban megértik az emberek az igazságot, és minél jobban megszerzik azt, annál jobban tudják, hogy meg kell köszönniük Istennek, és hálásnak kell lenniük, és annál jobban szomjazzák szívükben Isten szeretetét, annál inkább képesek alávetni magukat Istennek és félni Istent. Ez az igaz boldogság. Mit hoz az embereknek az anyagi örömök hajszolása? Ürességet és züllöttséget; ez csak fokozhatja az anyagiak iránti törekvésüket és vágyukat. Az embereknek nehéz elvetni a státusz, a hírnév és a nyereség kísértését. Akkor hogyan tudják elengedni ezeket az anyagi örömöket az Istenben hívők? Vajon mindennapi imádkozással és az önmegtartóztatás gyakorlásával érhető el? (Nem, az ezeken a dolgokon való átlátással.) Hogyan lát át rajtuk valaki? (Egyfelől Isten szavainak leleplezése által, másfelől pedig saját tapasztalataink, felismeréseink, és bizonyos igazságok lassú megértése által láthatunk át ezeken a dolgokon.) Megérted az igazságot, így el tudod engedni ezeket a dolgokat, és ez azt mutatja, hogy elfogadtad az igazságot. Mélyen legbelül elfogadtad Isten szavát – amit Ő az embernek mondott, és amit Ő az embertől követel –, és ez lett a valóságod. Ez a valóság az életed? Már ez lett az életed. A kötelességed végzésével, anélkül, hogy észrevennéd, megszerezted az igazságot, ami az életed. Lehetséges, hogy még egyáltalán nem így érzed, hogy azt gondolod, hogy az érettséged túl kicsinek tűnik, és hogy sok mindent nem értesz – de Istent félő szíved van, és ez megmutatja, hogy Isten élete már beléd van vésve. A növekedés az életben természetes; nem követeli meg, hogy bizonyos módon érezz. Még ha nem is tudod világosan szavakba önteni, valójában fejlődtél és változtál. Ezért, miközben elfogadod Isten életigazságát, a szíved öntudatlanul közelebb kerül Istenhez, és Isten mindeközben végig átvizsgál téged és megfigyeli a szívedet. Jól gondold meg – ez nem egy eléggé boldog folyamat? Elképesztően boldog! Nagyon szerencsések vagytok, hogy az utolsó napokban éltek, abban a kiváltságban, hogy elfogadhatjátok Isten utolsó napokbeli munkáját, követhetitek Istent, és végezhetitek a kötelességeteket. Isten szavai közvetlenül belétek van vésve, ami által lehetőségetek van megszerezni az igazságot, ami az élet maga. Vajon nem Isten szavainak mint valóságnak az életével és az igazságnak mint valóságnak az életével igazán értékes az emberi létezés? Vajon nem lett nemes anélkül, hogy egyáltalán észrevetted volna? Nem kezdett-e lassan méltóságteljesebbé válni a létezés? Csak mostanában érzik úgy az emberek, hogy nagyon sokat nyertek azzal, hogy Istenben hisznek. Egyes igazságok megértése ilyen változást hozhat az embereknek; korábban nem láttak át ezen, de most már mindent tisztán látnak. Mint kiderült, Isten szavainak igazsága már a belső életükké változott. Az igazság gyökeret vert a szívben, és virágzik, hogy gyümölcsöt teremjen – ez az élet; ez az igazság megértésének gyümölcse, és ez semmivel nem pótolható. Amikor később fegyelmezést, fenyítést és ítéletet tapasztalsz, és képes leszel elfogadni azokat és alávetni magad nekik, akkor anélkül, hogy észrevennéd, sok igazság megértése után meg fogod ismerni Istent, és az életed egyre jobban fejlődni fog. Vajon nem ez a fokozatos fejlődés? Ugye ti is várjátok már azt a napot? (Igen!) Akkor az igazság felé kell törekednetek.

93. szemelvény

Cselekvés közben mire támaszkodnak azok, akik nem értik az igazságot? Az emberi módszerekre támaszkodnak, az emberi intellektusra, és egy kis emberi találékonyságra. Az emberek arrogánssá válnak, ha ügyeiket ezek segítségével elintézik és lezárják. Úgy érzik, elértek valamit, és henceghetnek, megmutathatják, mennyivel többek másoknál. Ezt úgy hívják, az értelem hiánya. Valójában azt sem tudják, hogy amit tettek, tulajdonképpen összhangban van-e Isten szándékaival vagy sem. Nem értik, nincsen rálátásuk. Így az ilyen emberek, amikor történik velük valami, hajlamosak a szőrszálhasogatásra. Amikor hibáznak kötelességeik teljesítésében, és megmetszik őket, külső okokra hivatkoznak, ezt vagy azt okolva érte. Okolják a kedvezőtlen körülményeket, és magukat, amiért nem gondolták végig a dolgokat akkor, amikor kellett volna. Csak külső okokat keresnek; nem ismerik el, hogy nem értik az igazságot vagy hogy nem fogták fel az igazságalapelveket. Szívük negatív és tele van Isten félreértésével, és úgy hiszik, Isten felfedte őket. De tényleg erről van szó? Kötelességeik teljesítése közben felfedik romlott beállítottságukat. Alapelvek nélkül cselekszenek, elszakadva az igazságtól. Mennyire szánalmasak. Az ilyen emberek alávetettség nélkül teljesítik kötelességeiket; nem mondható el róluk, hogy van bennük hűség vagy áhítat; az istenfélelem vagy a rossz kerülése pedig még ennyire sem jön náluk szóba. Folyton csak az emberi módszerekre hagyatkoznak, cselekvésük és erőfeszítésük kívülről jön, de végül így sem értik meg az igazságot. Változik-e ezeknek az embereknek az életfelfogása? Normális-e a viszonyuk Istennel? Mutat-e fejlődést Isten iránti alávetettségük és félelmük? (Nem.) Nincs javulás az életükben. Nem változik a romlott beállítottságuk. Csak egyre agyafúrtabbakká és álnokabbá válnak, egyre csalárdabb módszereket használnak, és még arrogánsabbakká válnak. Függetlenül attól, mivel szembesítik őket, még mindig a Sátán filozófiája szerint élnek, folyamatosan összegezve tapasztalataikat és a levont tanulságokat, lejegyezve, hogy hol buktak el és hol hibáztak, és hogy milyen tanulságokat kell levonniuk ahhoz, hogy elkerüljék az újabb és újabb kudarcokat. Mindig így összegzik tapasztalataikat és a tanulságokat, és közben egyáltalán nem keresik az igazságot. Levetheti-e bárki saját romlott beállítottságát, amíg a Sátán filozófiája szerint él? Ha pedig nem képes levetni a romlott beállítottságát, elérheti-e az üdvösséget? E kérdések megértésének hiánya veszélyes, és nem ad lehetőséget arra, hogy az Istenben való hit helyes útjára lépjen. Szert tehet-e az igazságra, ha oly sok évig ennyire zavaros fejjel hitt Istenben? Lehet-e még valaha normálisabb lelkiismerete és értelme? Megélheti-e normális emberi mivoltját? (Nem.) A tapasztalatok és tanulságok efféle összegzése és a viselkedés megváltoztatása csökkentheti ugyan a hibákat, de vajon az igazság gyakorlásának minősül-e? (Nem.) Beléphet-e az ilyen ember az igazságvalóságba? (Nem.) Van-e helye Istennek az ilyen ember szívében? (Nincs.) Azok, akik tetteikben nincsenek tekintettel az igazságra vagy Istenre, álhívők, akik képtelenek elérni Isten üdvösségét! Felismeritek az ilyen embereket?

Amikor valaki tesz valamit, függetlenül attól, hogy a kötelességét végzi-e vagy személyes ügyeit intézi, figyelj arra, hogy mire összpontosít. Ha világi ügyekre vonatkozó filozófiákra fókuszál, az azt mutatja, hogy nem szereti az igazságot, illetve törekszik rá. Ha valaki – bármi is történjék meg vele – az igazságra törekszik, és ha elmélkedéseiben mindig az igazság felé fordulva így gondolkodik: „Vajon összhangban van-e Isten szándékaival, ha ezt teszem? Mik Isten követelményei? Vajon, ha ezt teszem, vétkezem-e Isten ellen? Meg fogja-e ez sérteni Isten természetét? Nem bántja-e Istent? Nem lesz-e utálatos Isten számára? Van-e értelme annak, amit teszek? Vajon ez zavarja vagy akadályozza az egyház munkáját? Nem sérti-e Isten házának érdekeit? Nem hoz-e szégyent Isten nevére? Ez az igazság gyakorlásának minősül-e? Nem gonosz cselekedet-e, amit teszek? Vajon mit gondol e cselekedetről Isten?” Ha tehát mindig elgondolkodik ezeken a kérdéseken, az minek a jele? (Ez annak a jele, hogy keresi az igazságot és törekszik rá.) Így igaz. Ez annak a jele, hogy keresi az igazságot, és Isten ott van a szívében. Azok, akinek nincs Isten a szívében, hogyan viselik a velük történteket? (Értelmük és tehetségük alapján cselekszenek, aminek semmi köze Istenhez, tetteik pedig különösen összekeverednek saját szándékaikkal.) Nemcsak összekeverik azokat saját szándékaikkal, hanem amikor a saját szándékaik szerint cselekednek, egyáltalán nem végeznek önvizsgálatot és nem gondolkodnak el magukon. Nem engednek, és makacsul ragaszkodnak saját módszereikhez. Úgy cselekednek, ahogy éppen nekik tetszik, nem imádkoznak Istenhez és nem keresik az igazságot. Semmi közük Istenhez. Hát nem könnyű az ilyen embereknek rosszat cselekedni és megsérteni Isten természetét? Nem hihetetlenül veszélyes ez? Milyen jellemvonásokat mutatnak a mindennapokban azok, akik nem törekszenek az igazságra sem viselkedésük, sem az általuk felfedett beállítottságuk tekintetében? (Meggondolatlanul és féktelenül cselekszenek, lenéznek másokat, különösen arrogánsak és kicsapongók, és egyoldalúan hoznak döntéseket.) Leginkább effélékről van szó: Arrogánsak, önteltek, meggondolatlanok, nemtörődömök, kicsapongók és féktelenek; megfontolás nélkül cselekednek, tetszésük szerint, mindig vadul és gazul. Ha senki sem metszi meg őket, vicsorognak. Ha szembesülnek azzal, hogy valaki megmetszi őket, negatívak, ellenségesek, dacosak és lázadók, és démoni természetük teljesen feltárulkozik. Amikor ezek az emberek, akik nem törekszenek az igazságra, nem tesznek vagy nem mondanak semmit, hétköznapi embernek tűnnek. De amint tesznek valamit, kibukik barbár és szörnyen romlott természetük. Hogyan írják le Isten szavai az ilyen embereket? („Ami bennetek megmutatkozik, az nem a szüleiktől elkóborolt gyermekek csintalansága, hanem a gazdájuk ostorának hatósugarán kívülre került állatokból előtörő bestialitás” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mi a te megértésed Istenről?).) A beállítottság, amit az ilyen emberek tanúsítanak, förtelmesnek mondható, és nincs meg benne a normális emberi mivolt. Vajon képesek vagytok-e felismerni az ilyen embereket a tömegben? (Egy kicsit.) Azok, akik az igazságot keresik és azok, akik nem keresik azt, teljesen különböznek egymástól viselkedésükben, és abban, amit felfednek. Az igazságot nem keresők egyértelmű megnyilvánulása, hogy hiányzik belőlük az értelem, a lelkiismeret, valamint az, hogy cselekedeteikben nincsenek tekintettel az igazságalapelvekre. Felelőtlenül és meggondolatlanul cselekednek, és szélsőségesen vakmerők. Akik nem törekszenek az igazságra, szánalmasak és gyűlöletesek. Bolondot csinálnak magukból, nincsenek hasznára másoknak. Ha másoknak nincsenek hasznára, vajon Isten nem borzad-e tőlük? (De igen.) Vajon ők maguk egyáltalán tudatában vannak ennek? (Nem.) Miért mondom róluk, hogy szánalmasak? Azért, mert észre sem veszik, hogy ilyenek. Az emberi hasonlatosságnak még a látszata sincs meg bennük, mégis azt gondolják, hogy rendben vannak, és még mindig van merszük hirtelen vakmerőséggel cselekedni. Hát nem szánalmas? Amikor az embereket megkülönböztetjük, a legfontosabb, hogy felismerjük, gyakorolják-e az igazságot, keresik-e az igazságot, és elfogadják-e az igazságot vagy sem. Így tudjátok pontosan megkülönböztetni őket, és tisztán látni az emberek összes fajtáját.

Ti azok vagytok, akik az igazságra törekszenek? (Korábban nem törekedtünk rá, de most már igyekszünk.) Az elmúlt néhány évben, amikor nem törekedtetek az igazságra, ti is a fent említettek szerint viselkedtetek? (Igen.) Amikor így viselkedtetek, nem éreztetek fájdalmat szívetekben amiatt, hogy ilyen állapotban éltek? (Igen, szenvedtünk, de ezt nem ismertük fel.) Annyira sajnálatos, ha ezt valaki nem veszi észre! Igen szánalmas és szomorú, ha valaki nem érti az igazságot, és nincs igazságvalósága. Annyira szánalmas, amikor valaki ezekhez az igazságokhoz ragaszkodik, gyakran hallgatja a prédikációkat, de nem tanul belőle semmit, és még mindig a Sátán fogságában él, racionalitás nélkül cselekszik és beszél, emberi mivoltjától nyilvánvalóan megfosztva. Ezért az igazságra való törekvés a legfontosabb! Ezt most már, ugye, ti is felismeritek? (Igen, felismerjük.) Jó, hogy ezt felismeritek. Az az aggasztó, amikor az emberek érdektelenek, lassú felfogásúak, és képtelenek ezt felismerni. Ha valaki nem törekedik az igazságra, és erről nem is tud, az nem olyan nagy probléma. Az a leginkább aggasztó, amikor valaki felismeri ezt, de mégsem törekedik az igazságra, és egyáltalán nem tanúsít megbánást. Ez egy szándékos vétek. Azok, akik tudatosan vétkeznek és teljes mértékben elutasítják az igazság elfogadását, azok a szívükben hajthatatlanok, rosszindulatúak, és idegenkednek az igazságtól. Lehet-e istenfélő, aki hajthatatlan? Ha nem féli Istent, vajon képes-e elérni az összeférhetőséget Istennel? (Nem.) Milyen magatartást tanúsítanak Isten iránt azok, akiknek a szíve megkeményedett? Ellenállnak, lázadóak és megátalkodottak, és egyáltalán nem ismerik el, hogy Isten az igazság. Nem fogadják el az igazságot, és a végsőkig szembeszegülnek Istennel! Milyen vég vár az ilyen emberre? (Isten megbünteti és elpusztítja őket.) Isten nem menti meg ezeket az embereket. Vajon a Bibliában említett 250 vezető hajthatatlan és lázadó ember volt? Mi lett velük a végén? (Elnyelte őket a föld.) Ez a végeredmény. Nem számít, hogy mennyi ideig hisz valaki Istenben; ha nem ismeri az igazságra való törekvés fontosságát, és ha nem érti az igazságtól való idegenkedés gyűlöletességét és következményeit, akkor milyen vég jut neki osztályrészül? Bizonyosan ki lesz rekesztve. Az új hívők ostobák és tudatlanok; még nem tudják, hogyan kell megfelelő feladatokat végezni, vagy a helyes úton járni. Ebből a szempontból szánni való az ember. Ha már több éve hiszel Istenben, és tenni tudod kötelességedet, de mégsem követed az igazságot, akkor csak puszta munkát végzel. Ha hűségesen teszed a kötelességed, készségesen végzed a munkát, nem cselekedsz gonoszul, és nem okozol megszakítást vagy zavart, úgy Isten nem fog elítélni, még akkor sem, ha nem törekedtél az igazságra, mivel hűségesen tudod végezi a kötelességedet. De ha valaki az igazság egy részét megérti, és felismeri az igazságra való törekvés fontosságát, de mégsem törekszik az igazságra, akkor az üdvösség nem lesz könnyen elérhető számára. A legjobb esetben is megmaradhat hűséges munkásnak. Ami azokat illeti, akik nem hajlandók munkát végezni, akik a hatalomért és a nyereségért versengenek, és megzavarják az egyház életét és munkáját – az ő sorsuk megpecsételődött. Őket már elérte a katasztrófa, és a halált várják. Készüljenek fel arra, ami jön!

94. szemelvény

Vannak olyan emberek, akik most kezdtek el hinni Istenben, és gyakran negatívak és gyengék. Ennek az az oka, hogy nem értik az igazságot, az érettségük csekély, és nem értik meg az Istenbe vetett hittel kapcsolatos különféle igazságokat. Ezért azt hiszik magukról, hogy gyenge képességűek, nem tudnak lépést tartani, sok nehézséggel küzdenek, ami negativitást szül, és még a törülközőt is bedobják. Úgy döntenek, hogy feladják, abbahagyják az igazságra való törekvést. Kivetik saját magukat. Azt gondolják: „Akárhogy is legyen, Isten nem fog elismerni a Belé vetett hitemért. Isten nem is kedvel engem. És nincs is nagyon időm összejövetelekre járni. A családi életem nehéz, és pénzt kell keresnem”, és így tovább. Ezek lesznek az okai, hogy nem tudnak elmenni az összejövetelekre. Ha gyorsan nem jössz rá, mi történik, akkor valószínűleg úgy fogod kezelni őket, mint akik nem szeretik az igazságot, és akik nem igazán hisznek Istenben, vagy pedig úgy kezeled őket, mint akik a testi kényelemre áhítoznak, a világ dolgaira törekednek és képtelenek azokat elengedni, és emiatt magukra hagyod őket. Megfelel ez az igazságalapelveknek? Ezek az okok valóban tükrözik a természetlényegüket? Valójában nehézségeik és bonyodalmaik miatt válnak negatívvá. Ha meg tudod oldani ezeket a problémákat, nem lesznek olyan negatívak, és képesek lesznek követni Istent. Amikor gyengék és negatívak, szükségük van az emberek támogatására. Ha segítesz nekik, talpra tudnak állni. De ha figyelmen kívül hagyod őket, akkor könnyen feladják a negativitás miatt. Ez attól függ, hogy az egyház munkáját végző emberekben van-e szeretet, és hogy viselik-e ezt a terhet. Az, hogy egyesek nem jönnek gyakran összejövetelekre, nem jelenti azt, hogy nem hisznek igazán Istenben, ez nem egyenlő az igazság iránti ellenszenvvel, nem jelenti azt, hogy a testi kényelemre áhítoznak, és nem képesek félretenni a családjukat és a munkájukat, nem kell őket túlzottan érzelmes vagy pénzszerető embernek vélni. Csak hát ezekben a kérdésekben más az emberek érettsége és törekvése. Egyesek szeretik az igazságot, és képesek törekedni az igazságra; készek szenvedni azért, hogy feladják ezeket a dolgokat. Vannak, akiknek kevés a hitük, és amikor tényleges nehézségekkel szembesülnek, tehetetlenek, és nem tudják legyőzni azokat. Ha senki sem segíti vagy támogatja őket, bedobják a törülközőt, és lemondanak önmagukról. Ilyenkor szükségük van az emberek támogatására, gondoskodására és segítségére. Kivéve persze, ha álhívők, nem szeretik az igazságot és nem jó emberek, mert ebben az esetben figyelmen kívül lehet őket hagyni. Ha valaki valóban hisz Istenben, és néhány valódi nehézség miatt nem jár gyakran összejövetelekre, akkor nem szabad magára hagyni, hanem szeretetteljes segítséget és támogatást kell nyújtani neki. Ha jó ember, van felfogóképessége és jó képességű, akkor még jobban megérdemli a segítséget és a támogatást.

95. szemelvény

A kötelességed teljesítése közben nem elég keményen dolgozni, szívből kell csinálnod. Teljes erőfeszítést csak akkor tudsz kifejteni, ha teljes szívedből csinálod. Ha a szíved nem adtad bele, akkor nem teljes erőfeszítéssel dolgoztál. Ha csak teljes erőbedobással dolgozol, de nem teljes szívvel, akkor csak keményen dolgozol anélkül, hogy teljes szívedből végeznéd a dolgod. A kötelesség teljesítésének ez a módja nem elfogadható Isten számára. A kötelességed teljesítése során mindig mindent meg kell tenned, hogy teljes szíveddel, erőddel és lelkeddel eleget tegyél Istennek. Ha csak félerővel dolgozol, a fennmaradó erődet nem fejted ki azt gondolva: „Nem akarok elfáradni; ki fog gondoskodni rólam, ha kimerülök?” Ez helyes hozzáállás? (Nem.) Veszteség ér vajon, ha ilyen gondolkodásmód vezérel kötelességed teljesítése során? (Igen.) Milyen veszteség ér? (Isten utálni fog, és fokozatosan elveszítem a Szentlélek munkáját.) A Szentlélek munkájának elvesztése veszteséget jelent. Ha az emberek éveken át hisznek Istenben a Szentlélek munkája nélkül, akkora lesz a veszteségük, hogy semmit sem nyernek. Mintha csak hiába hittek volna. Sokan vannak, akik nem törekednek az igazságra, és néhány hitben eltöltött év után kivetik őket. Vagyis hiába erőlködsz a kötelességed teljesítése közben, ha nem szívből teszed, akkor nem fogod tudni elnyerni az igazságot. Ez veszteség? Felfogjátok, hogy ez veszteség? Ha igazán érted az igazságot, akkor láthatod, hogy ez a veszteség túl nagy. Azok közül, akik öt-tíz éve hisznek Istenben, néhányan elnyerték az igazságvalóságot, míg mások még mindig szavakat és doktrínákat hirdetnek. Ez nagy különbség? (Igen.) Hogyan érik ezt el azok, akik elnyerték az igazságvalóságot? Tapasztalatból és gyakorlatból fakad. Ezt Isten adja? (Igen.) Mi történik azokkal, akik nem nyerték el az igazságvalóságot, és még mindig szavakat és doktrínákat hirdetnek? Sok éven át hisznek Istenben, mégsem nyerik el az igazságot, mert nem törekednek az igazságra, és kötelességük teljesítése során csak erejüket használják, de szívüket nem. Áldás vagy átok Istenben hinni, és nem nyerni el az igazságot? (Átok.) Miért átok? Érted ezt? Az a tény, hogy nem nyerted el az igazságot, nagy baj vagy kis baj? (Ez egy nagy baj.) Mihez kapcsolódik ez a nagy baj? Van valami köze az üdvösséghez? (Igen.) Mit jelent az, amikor egész nap szavakat és doktrínákat hirdetsz? Megkérdőjelezi a megmenekülést és nehézzé teszi annak elérését. Egyesek tíz éve hisznek Istenben és még mindig szavakat és doktrínákat hirdetnek. Mások húsz éve hisznek Istenben, és még nem léptek be az igazságvalóságába, és még nem tudják, mit jelent az igazságvalóság. Veszélyben vannak ezek az emberek? Nem világos, hogy meg lehet-e őket menteni vagy sem? (Nem bizony.) Mondjátok csak, azok közül, akik ugyanannyi éven át hittek, melyik embertípusnak van nagyobb esélye és reménye az üdvösségre? Azoknak, akik szavakat és doktrínákat hirdetnek, vagy azoknak, akik rendelkeznek az igazságvalósággal? (Akik rendelkeznek az igazságvalósággal.) Ez egyértelmű. Ti melyik fajta emberek szeretnétek lenni? (Olyanok, akik rendelkeznek az igazságvalósággal.) Hogyan rendelkezhet valaki az igazságvalósággal? (Ha Isten szava szerint gyakorol.) (Ha valaki teljes szívével, erejével és lelkével teljesíti kötelességét Isten követelményei szerint, és fáradtságot nem kímélve eleget tesz Neki.) Így van. Ha azt teszitek, amit Isten kér tőletek, akkor elnyeritek az igazságot. Ez mivel függ össze? Ez az ember sorsával és rendeltetésével függ össze. Vannak, akik ostobák és önelégültek, és sem tudják, mennyit veszítettek, vagy milyen kárt szenvedtek. Ott ülnek, a szájukat jártatva szavakat és doktrínákat hirdetnek, és még mindig nem tudják, hogy a veszély árnyékában vannak! Mi lesz azok végső sorsa, akiket nem lehet megmenteni? Először is, Isten kiiktatja őket, és azon túl, mi lesz a végső sorsuk? (Kárhozat és pusztulás.) Ez a sorsuk és a rendeltetési helyük. Ha az emberek hisznek Istenben és így végzik, vajon ez az eredeti szándékuk az Istenbe vetett hittel? (Nem.) Senki sem akarja így végezni. Ha nem akarod így végezni, akkor ne kövesd ezt az utat. Kövesd az igazságra törekvés útját, hisz csak akkor tudsz részesülni az üdvösségben.

Ha az emberek nem részesülnek a munkában az utolsó napokban, akkor számukra mindennek vége, és nem kapnak új lehetőséget. Ez nem olyan, mint a Kegyelem Korában, amikor az ember, ha nem részesült benne, mindegy milyen országban született, akkor is várhatott arra, hogy az utolsó napokban részesül Isten munkájában. Isten munkájának a vége az utolsó napokban az Ő irányítási tervének a vége, és mit jelent a vég? Azt jelenti, hogy Ő fogja meghatározni minden egyes ember végét, és minden dolognak és az emberiségnek a vége közel van. Isten munkája elérte ezt a szakaszt, és ha az emberek szívében nincs meg ez a vízió, ha mindig zavarodottak, és kötelességüket felületesen végzik, ha nem veszik komolyan az igazságra való törekvést, és úgy gondolják, amíg hisznek, addig üdvözülnek, akkor elszalasztják az üdvösség utolsó esélyét. Egy nap, amikor a nagy katasztrófák ideje eljön, és a munka teljesen el lesz végezve, Isten nem fog többé öntözni és igazságot szolgáltatni az emberek számára. Tudjátok milyen természettel fog Isten akkor majd az emberiség felé fordulni? Haragja nagy lesz, és igazságos természete feltárul az egész emberiség előtt, oly módon, amilyenre korábban még nem volt példa. Ez lesz az utolsó nagy katasztrófa az emberiség számára. Ez az az időszak, amikor Isten az emberek megmentésén dolgozik. Türelmes, toleráns és várakozó volt. Mire várt? Várt az Ő eleve elrendelt népére, választott népére, arra, hogy azok, akiket meg akar menteni, eléje jöjjenek, elfogadják az Ő ítéletét és fenyítését, valamint az Ő üdvösségét. Amikor ezek az emberek teljessé válnak, Isten nagy munkája befejeződik, és Isten többé nem fog az emberiség megmentésén munkálkodni. Ez nem Nóé ideje, nem is Szodoma elpusztításának vagy a világ teremtésének ideje. Ez inkább a világ végének ideje. Vannak, akik még mindig álmodoznak, nem tudják, milyen szakaszba érkezett az isteni üdvösség munkája. Hiába részesültek Isten megjelenésében és munkájában, mégsem sietnek, zavartak maradnak, és nem veszik komolyan. Ha a munka ezen szakasza véget ért, az ember sorsa az lesz, ami, és ez nem is fog változni. Az ember ostoba, és még mindig azt hiszi: „Semmi gond, Isten majd ad nekünk egy másik esélyt!” Az esély Isten munkájának időszakában adott. Hogyan lehetne még egy esély, ha ennek a korszaknak vége? Nem csak egy álom ez?