II. Az antikrisztusok érdekei

Legutóbb az antikrisztusok különféle megnyilvánulásainak kilencedik tételéről beszélgettünk: Csak azért teszik a kötelességüket, hogy megkülönböztessék magukat, és saját érdekeiket és ambícióikat táplálják; soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, és még ezeket az érdekeket is kiárusítják, személyes dicsőségre cserélve azokat. Akkor több elemre bontottuk az antikrisztusok érdekeit. Az első a saját biztonságuk, a második a saját hírnevük és státuszuk, a harmadik pedig az előnyök. Mit foglalnak magukban ezek az előnyök? (Az első Isten háza vagyonának elsikkasztása, a második a testvérek kizsákmányolása, hogy az ő szolgálatukra végezzenek munkát, a harmadik pedig a pozíciójuk kihasználása, hogy csalással szerezzenek ételt, italt és egyéb kívánatos dolgokat az Istenben való hit álcája alatt.) Ezen „egyéb dolgok” között szerepel a különleges bánásmód, a személyes ügyeik kezelése és így tovább, nem igaz? (Igen.) Összezavar titeket, ha így beszélgetünk, hogy a fő témákat altémákra, az altémákat pedig különféle aspektusokra bontjuk a beszélgetéshez? (Nem.) Valójában minél inkább így folyik a beszélgetés, annál világosabbá kell válniuk a dolgoknak. Beszélgettünk az antikrisztusok érdekeinek három eleméről, de van még egy, amelyik a legfontosabb – az antikrisztusok negyedik érdeke – a kilátásaik és a sorsuk. A kilátások és a sors valószínűleg az a fő cél, amelyet az antikrisztusok az Istenbe vetett hitükben dédelgetnek. Ezek a szívükben hordozott legnagyobb álmok is egyben, és a szívük mélyén hajszolt legmagasabb dolgok. Valószínűleg ismerős számotokra a kilátások és a sors témája. Arra vonatkozik, hogy az emberek hol végzik, hová fognak menni, illetve hová tartanak a jövőben és a következő korban – röviden a jövőbeli rendeltetési helyükre. Vajon nem ez a legnagyobb és a legfontosabb dolog Isten minden egyes hívője szívében? (De igen.) A kilátások és a sors hihetetlenül fontos mindazok számára, akik hisznek Istenben. Így pedig magától értetődik, hogy az antikrisztusok számára az érdekeik leglényegesebb része a kilátásaik és a sorsuk, vagyis a rendeltetési helyük kell legyen.

D. Kilátásaik és sorsuk

Beszélgessünk az antikrisztusok érdekeiben foglalt kilátásokról és sorsról is különböző szemszögekből és szempontokból, hogy a dolgok viszonylag világosak legyenek. Az antikrisztusok különféle érdekei, amelyekről korábban beszélgettünk, anyagi és nem anyagi érdekeket egyaránt magukban foglalnak. Az ember saját biztonsága, hírneve és státusza például mind nem anyagi érdek; ezek csupán megfoghatatlan dolgok a szellemi világukban, miközben az anyagi érdekek vagyont, ételt és italt, valamint különleges bánásmódot, anyagi örömöket és más hasonlókat foglalnak magukban. Mivel járnak tehát együtt a mai beszélgetés tárgyát képező kilátások és sors? Ha emberi elképzelések szemszögéből nézzük őket, megfogható vagy megfoghatatlan dolgok ezek? (Megfoghatatlan dolgok.) Ezért olyasmiknek kell lenniük, amik az emberek szellemi világában, az elképzeléseikben, a képzelődéseikben és az elméjükben léteznek. Az emberek számára ezek a dolgok egyféle reményt és táplálékot jelentenek, és ezek azok, amelyek hajszolásával az emberek az egész életüket töltik. Bár ezek a dolgok láthatatlanok és megfoghatatlanok az emberek számára, domináns helyet foglalnak el szívükben, az emberek egész életét uralják, valamint irányítják a gondolataikat és a tetteiket, a szándékaikat és a törekvésük irányát. A kilátások és a sors tehát hihetetlenül fontosak mindenki számára! Bár a kilátások és a sors fontosak, az antikrisztusok a normális, hétköznapi emberekétől teljesen eltérő módon törekednek rájuk. Pontosan mi a különbség? Mely aspektusok szemléltetik ezt, és teszik lehetővé az emberek számára, hogy világosan lássák és felismerjék, hogy ez a törekvés antikrisztusi módja, illetve egy antikrisztus jellemzője? Vajon nem érdemes megvitatni és megbeszélni ezt? Természetesen sok ember megnyilvánulása sokféleképp hasonlatos az igazi antikrisztusokéhoz és az antikrisztusi lényeggel rendelkezőkéhez. De még ha a megnyilvánulásaik és a beállítottságaik azonosak is, a lényegük különböző. Beszéljünk az antikrisztusok negyedik érdekéről – a kilátásaikról és a sorsukról – különböző vonatkozásokban.

Hogyan boncolgathatjuk a kilátásokat és a sorsot? Miféle módszert és mely példákat használhatjuk fel annak boncolgatására, hogy az antikrisztusok érdekeit szolgáló kilátások és sors nem áll összhangban az igazsággal, valamint, hogy azok az antikrisztusok lényegének megnyilatkozásai? Milyen szempontokból boncolgathatók? Ez alapos vizsgálatot igényel. Soroljuk ezeket több tág kategóriába, hogy az emberek pontosabban és világosabban megérthessék az antikrisztusok lényegét. Az első az, hogy hogyan bánnak az antikrisztusok Isten szavaival, a második, hogy hogyan bánnak az antikrisztusok a kötelességükkel, a harmadik, hogy hogyan kezelik az antikrisztusok azt, ha megmetszik őket, a negyedik, hogy hogyan tekintenek az antikrisztusok a „szolgálattevő” címre, az ötödik pedig, hogy hogyan viszonyulnak az antikrisztusok a gyülekezetbeli státuszukhoz. Miért ez az öt kategória? Próbáljatok meg rájönni. Egy kicsit meg tudjátok érteni mindegyiket? Találtok néhány, az antikrisztusokhoz tartozó, ezekkel megegyező megnyilvánulást, illetve beállítottságot? Pontosan mit kellene boncolgatni az említett öt kategória alapján? E kategóriákat tekintve melyek az antikrisztusok fő jellemzői, valamint az általuk elsődlegesen tanúsított beállítottságok, és melyek a normális igazságra törekvők és a hétköznapi romlott emberek megnyilvánulásai? Melyek a különbségek az antikrisztusok és a hétköznapi romlott emberek között? Miben állnak ezek a különbségek? Mi a különbség az általuk választott utak között? Mi a különbség a megnyilvánulásaik között? Értitek valamennyire ezeket a kategóriákat? (Az antikrisztusok elsősorban ebben az öt kategóriában nem szemlélik a dolgokat az Isten szavaiban foglalt igazság alapján. Mindig bizonyos dolgok felszínes megjelenését vagy a saját helyzetüket használják arra, hogy a saját elképzeléseik és képzelődéseik alapján találgassák Isten szándékait, hogy lássák, vannak-e kilátásaik és sorsuk. Amikor például a kötelességükről van szó – ha reflektorfénybe tudnak kerülni és ki tudják elégíteni a vágyaikat, a hiúságukat és a büszkeségüket, úgy fogják érezni, hogy hasznos emberek Isten házában, és hogy vannak kilátásaik és sorsuk. Amint megmetszik őket, úgy fogják érezni, hogy nem tetszenek Istennek, hogy Isten elégedetlen velük, és elcsüggednek és csalódnak az Istenbe vetett hitet illetően, valamint negativitás és ellenállás támad bennük.) Ez az összefoglaló vet némi fényt rá és egy kicsit érinti az igazságot ebben a dologban. Az általatok mondottak általános jelentéséből ítélve valószínűleg van egy alapvető megértésetek erről az öt kategóriáról. A továbbiakban egyesével fogunk beszélni róluk.

1. Hogyan bánnak az antikrisztusok Isten szavaival?

Az első kategória az, hogy hogyan bánnak az antikrisztusok Isten szavaival. Az antikrisztusok is olyan emberek, akik hisznek Istenben és követik Őt; nekik is a kezükben vannak Isten szavai, hallgatnak prédikációkat, összejövetelekre járnak és normális szellemi életük van. Az antikrisztusoknak is az életük része az, hogy olvassák Isten szavait, és gyakran teszik ezt. Bár mindketten olvassák Isten szavait, az antikrisztusok különböznek az igazságra törekvőktől; teljesen máshogy viszonyulnak Isten szavaihoz. Hogyan bánnak tehát az antikrisztusok Isten szavaival? Először is, kutatják és elemzik Isten szavait, egy furcsa szemszögből és nézőpontból tanulmányozzák őket. Miért nevezem ezt „tanulmányozásnak”? Az objektív helyzet alapján az antikrisztusoknak el kell ismerniük, hogy ezek Isten szavai, és azt is érzik a szívükben, hogy Isten szavai oly magasztosak, hogy hétköznapi emberek nem tudnák kifejezni őket, és hogy ezek a szavak sehol máshol nem találhatók meg. Ezen az alapon nincs más választásuk, mint elismerni, hogy ezek Isten szavai, de vajon az igazságként fogadják el Isten szavait? Nem. Akkor miért olvassák mégis Isten szavait az antikrisztusok? Azért, mert Isten szavaiban vannak olyan dolgok, amelyekre szükségük van, dolgok, amelyeket tudni akarnak, és dolgok, amelyek táplálják őket a szellemi világukban. Melyek ezek a dolgok? Ezek természetesen szoros kapcsolatban állnak az antikrisztusok kilátásaival és sorsával. Amikor az antikrisztusok Isten szavait tanulmányozzák, állandóan a rendeltetési helyekkel, a sorsokkal, valamint azzal kapcsolatos szavakat keresnek, hogy az emberek hol végzik majd a jövőben és így tovább. Ezért azt, amikor az antikrisztusok Isten szavait olvassák, „tanulmányozásnak” nevezzük; kutatják, elemzik Isten szavait és ítéletet alkotnak róluk, miközben olvassák őket. Olvasás közben kutatják a szavait: „Isten hangvételéből úgy tűnik, hogy nem kedveli az efféle embereket. Miért érzem úgy, hogy egy vagyok közülük? Ki kell derítenem, milyen rendeltetési helyet szán isten ezeknek az embereknek.” Amikor látják, amint Isten arról beszél, hogy az ilyen embereket a feneketlen mélységbe lökik, magukban erre gondolnak: „Ez nem jó. Az, ha a feneketlen mélységbe lökik, azt jelenti, hogy az illetőnek annyi, nemde? Az ilyen embereknek nincsenek kilátásaik és nincs jó rendeltetési helyük; mit tegyek hát?” A szívükben tompa fájdalmat, nyugtalanságot és szorongást éreznek. „Valóban így bánik isten az ilyen emberekkel? Nem, nem adhatom fel.” Ezzel tovább kutatják Isten szavait. Amikor azt látják, hogy Isten szavai így szólnak: „Fiaim, ezt és ezt fogom tenni érted, és ez és ez fog történni veled” – többé nem érzik rosszul magukat. „Isten szavai felmelegítik a szívemet, csodálatosak. Egyike vagyok azon »fiaknak«, akikről isten beszél.” Aztán meglátják, amint Isten szavaiban említés történik az „elsőszülött fiakról” és arról, hogy „királyként uralkodnak”, és erre gondolnak: „Nagyszerű! Az istenbe vetett hitből előnyök és ígéretes jövő származik. A helyes utat választottam. Jó lóra tettem. Szorgalmasnak kell lennem a hitemben és bele kell kapaszkodnom isten palástjába. Nem szabad feladnom, még az utolsó pillanatban sem!” Amint folytatják az olvasást, látják, ahogyan Isten szavaiban arról esik szó, hogy „aki mindvégig kitart, az biztosan üdvözül”. Az antikrisztusok számára az, hogy ezt olvassák, olyan, mintha egy mentőövbe kapaszkodnának. „E szavak szerint fogok gyakorolni. Nem számít, mikor és hol, és nem számít, mi történik, még ha a tengerek kiszáradnak is és a sziklák elporladnak, még ha a kék tengerek zöld mezőkké változnak is, ezek a szavak nem fognak változni. Még ha a menny és a föld elenyészik is, ezek a szavak nem fognak. Amíg tehát ezekhez a szavakhoz tartom magam, nem lesz vajon jó kimenetelem, jó rendeltetési helyem? Nem dőlnek vajon el a kilátásaim és a sorsom? Remek! Biztosan olyan vagyok, aki a végsőkig követ!” Azzal, hogy újra és újra keresnek, így kutatnak és úgy elemeznek, végül mentőövet találnak Isten szavaiban és felfedezik a legnagyobb „titkot”. Öröm tölti el őket: „Végre nem kell azon aggódnom, hogy kiiktatnak, nem kell amiatt aggódnom, hogy a tűz és kénkő tavába megyek, nem kell amiatt aggódnom, hogy pokolra jutok. Végre megtaláltam a rendeltetési helyem és végre találtam utat a mennybe, az emberiség gyönyörű rendeltetési helyére – milyen csodálatos!” Ez azonban nem tart sokáig, és amikor Isten szavainak A rendeltetésről szóló fejezetét olvassák, erre gondolnak: „Mit mondanak ezek a szavak a rendeltetési helyekről? Nem úgy tűnik, mintha isten nagyon konkrétan beszélne a különböző típusú emberek rendeltetési helyéről. Pontosan mire gondol isten? Mit tegyek? Nem kellene aggódnom, tovább kell olvassak.” Aztán amikor látják, amint Isten azt mondja, hogy „készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez”, gondolkodnak még egy kicsit rajta. „Ha azt akarom, hogy jó rendeltetési helyem legyen, elegendő jócselekedetet kell készítenem. Most, hogy isten megszabta a feltételeket, az megkönnyíti a dolgokat. Nem kell folyton értelmetlen törekvésekbe bocsátkoznom és feleslegesen szorgoskodnom – most már tudom, hol fáradozzak.” A beszélgetésen keresztül az antikrisztusok megtanulják, mik a jócselekedetek, találnak „utat” és van megoldásuk. „Úgy tűnik, ez oly egyszerű. Alamizsnát és adományokat adni jócselekedet. Az evangélium hirdetése és még több ember megnyerése jócselekedet. A testvérek támogatása jócselekedet. Elajándékozni a számomra értékes dolgokat jócselekedet. A rendeltetési helyemért mindent kockára teszek; elajándékozom ezt az összes dolgot!” Aztán erre gondolnak: „Nem. Ha az összes pénzemet és az anyagi javaimat elajándékozom, hogyan fogok élni a jövőben? Olvasnom kell isten szavait, hogy előbb lássam, mikor ér véget a munkája és az embereknek mikor nem lesz többé szükségük ezekre a dolgokra az életükben a földön. Nem szabad kapkodnom. Ha azonban nem ajánlom fel ezeket a dolgokat, akkor hogyan készíthetek jócselekedeteket? Szállást adni néhány testvérnek és hirdetni az evangéliumot az emberek megnyerése érdekében könnyű dolog. Ezeket a dolgokat el tudom érni.” Miközben jócselekedeteket készítenek, a szívükben folyamatosan számolgatják, hány jócselekedetet készítettek, és mennyire valószínű, hogy jó rendeltetési helyük lesz. „Oly sok jócselekedetet készítettem, de miért nem ad nekem isten egy határozatot? Isten munkája még nem ért véget, mit kellene hát tennem? Nem, meg kell néznem, mi mást mondanak isten szavai a kilátásokról és a sorsról, és milyen más konkrét magyarázatok foglaltatnak bennük.” Újra és újra tovább kutatják Isten szavait. Ha találnak valamit, ami a kilátásaik és a sorsuk hasznára válik, boldogok; ha olyasmit találnak, ami ütközik a kilátásaikkal és a sorsukkal, fájdalmat éreznek. Ily módon az évek alatt, amíg Isten szavait olvassák, ismételten negatívnak és gyengének érzik magukat Isten szavai miatt, valamint ismételten pozitívnak, boldognak és elragadtatva érzik magukat az Ő szavai miatt. Ugyanakkor nem számít, milyen állapotokat és érzelmeket tanúsítanak, egyszerűen nem tudnak szabadulni a rendeltetési helyüket, a kilátásaikat és a sorsukat illető megszállottságtól, és tovább kutatják Isten szavait a különféle típusú emberek sorsára vonatkozó meghatározottság és állítások tekintetében. Röviden: minden tőlük telhető erőfeszítést beleadnak Isten szavaiba. Bárhogyan is olvassák Isten szavait, egyszerűen nem tudják, hogy Isten szavaiban ott az igazság, az út és az élet. Csak annyit tudnak, hogy Isten szavaiban megtalálhatják a saját rendeltetési helyüket, az emberiség rendeltetési helyét és annak módját, hogy elkerüljék a pokolra jutást és a rendeltetési helyük elvesztését. Mit nyertek tehát, miután tehát sok éven át így olvasták Isten szavait? Sok helyes doktrínáról és szellemi elméletről tudnak beszélni, de egyáltalán nem tudják a saját, Istennek ellenálló, Isten ellen lázadó, az igazságot nem gyakorló és az igazságot egyáltalán nem szerető lényegükkel összefüggésbe hozni Isten szavait.

Az antikrisztusok gyakran kutatják és keresik Isten szavait a misztériumokkal kapcsolatos közléseiért. Új fogalmakat, új dolgokat és új állításokat is keresnek az Ő szavaiban, sőt, egészen odáig mennek, hogy senki – legyen az szellemi vagy másféle ember – által nem ismert misztériumok után kutatnak, mint például, hogy mi a fügefa, mi a jelentése a 144 000 fiúgyermeknek, és mi a győztes, a Jelenések Könyvének egyes állításai és fogalmai mellett, amelyeket az emberek oly sok éven át kutattak, anélkül, hogy megértették volna őket. Különös szorgalommal dolgoznak ezeken a dolgokon, és állandóan azt keresik és kutatják, hogy van-e bármiféle, az emberek rendeltetési helyére vonatkozó állítás ezekben a szavakban, illetve, hogy vannak-e világos magyarázatok az emberek rendeltetési helyét illetően. Ám nem számít, milyen szorgalmasan nézik, az erőfeszítéseik mindig hiábavalóak. Ezért aztán miközben az antikrisztusok Isten szavait olvassák, Istent követik és sodródnak az árral a gyülekezetben, a szívük mélyén mindig nyugtalanságot éreznek. Gyakran felteszik maguknak a kérdést: „Kaphatok én áldásokat? Pontosan mik a kilátásaim és a sorsom? Lesz hely számomra isten királyságában? Amikor eljön a rendeltetési helyem, vajon a kék eget bámulom, vagy egy oly sötét világban leszek, ahol még a saját kezem sem látom majd? Pontosan mi az én rendeltetési helyem?” Amint a szívükben így kérdőre vonják magukat, a szívük mélyén némán Istent is kérdőre vonják: „Alkalmas vagyok vajon arra, hogy belépjek a menny királyságába? Elkerülhetem, hogy pokolra jussak? Beléphetek a menny királyságába, ha így törekszem? Kaphatok jövőbeli áldásokat? Belépek majd vajon az eljövendő világba? Milyen isten hozzáállása? Miért nem ad nekem isten pontos és konkrét nyilatkozatot ebben a kérdésben, hogy megnyugodhassak? Pontosan mi az én sorsom?” Vajon a szívük mélyén nem ezt gondolják az antikrisztusok, miközben Isten szavait tanulmányozzák, és miközben úsznak az árral, és nincs más választásuk, mint hogy előre lépjenek? A szívük mélyén így viszonyulnak a kilátásaikhoz és a sorsukhoz: az elméjüket folyamatosan ezek a dolgok foglalkoztatják, kétségbeesetten ragaszkodnak hozzájuk, és nem hajlandók elengedni.

Amikor az antikrisztusok Isten igéjét tanulmányozzák, van, ami jobban érdekli őket a saját rendeltetési helyük és a misztériumok kutatásánál; nevezetesen, hogy a megtestesült Isten mikor fogja elhagyni a földet, mikor végez a szolgálatával, mikor készül el a nagy vállalkozása, mikor ér véget a munkája, mikor fognak nagy áldásokat élvezni az Őt követők, és mikor látják meg az Ő valódi személyét. Az is a legnagyobb aggályuk, hogy láthatják-e majd, amint Isten elhagyja a földet. A nap mellett, amelyen Isten irányítási terve majd sikerrel bevégződik, az még inkább foglalkoztatja őket, hogy Krisztus mikor hagyja majd el a földet, milyen lesz az, amikor Krisztus elhagyja a földet, mennyi idősek most, vajon élni fognak-e még, hogy meglássák, amint Krisztus 10-20 év múlva elhagyja a földet, mi fog történni, ha látni fogják, illetve mi történik majd akkor, ha nem – ilyenek a számítások az elméjükben. Egyesek így tűnődnek magukban: „Már 60 éves vagyok. Ha 10 év múlva még mindig élek, láthatnám, amint krisztus elhagyja a földet, de ha már halott leszek, amikor isten munkája 10 év múlva véget ér, mi értelme az istenbe vetett hitemnek? Bár isten úgy rendelte, hogy ebbe a korszakba szülessek, ha én, isten követője elszalasztom az esélyt, hogy szemtanúja legyek egy ilyen nagy eseménynek, akkor engem nem lehet áldott embernek tekinteni, és semmiféle nagy áldást nem kapok majd!” Az efféle gondolatok boldogtalanságot és elégedetlenséget szülnek bennük. Milyen mértékig elégedetlenek? „Olyan öreg vagyok már; miért nem hagyta még el isten a földet? Miért nem ért még véget isten munkája? Mikor fejezzük be az evangélium terjesztését? Isten munkája gyorsan érjen véget, isten gyorsan fejezze be a nagy vállalkozását, gyorsan szálljanak le a katasztrófák, isten siessen, pusztítsa el a Sátánt és büntesse meg a gonosz embereket!” Mit csinálnak? Vajon nem követeléseket támasztanak Istennel szemben a személyes akaratuknak megfelelően, annak elérését remélve, hogy az ő akaratuk szerint cselekedjen? Vajon ebben az akaratukban nincsenek benne a saját személyes érdekeik? A saját érdekeik miatt buzgón remélik, hogy Isten befejezi a nagy vállalkozását, hogy a katasztrófák gyorsan leszállnak, hogy Isten siet és megbünteti a gonoszokat és megjutalmazza a jókat, és hogy Isten megkapja az Ő dicsőségét. Milyen indítékokat dédelgetnek a szívükben? Figyelembe veszik vajon Isten szándékait? (Nem.) Mit tesznek? (Azt remélik, hogy áldásokat kapnak.) Azt akarják, hogy Isten irányítási tervének munkája az ő rendeltetési helyük körül forogjon a saját érdekeik és rendeltetési helyük kedvéért. Hát nem megvetendő és szégyentelen ez? Milyen lényeget mutatnak az antikrisztusok minden dologban? A saját érdekeiket mindenek fölé helyezik, és hagyják, hogy az ő érdekeik uralkodjanak mindenek felett, vagyis nem engedik, hogy bármi is ütközzön az érdekeikkel – még Isten irányítási terve sem. Annak, hogy Isten munkája mikor ér véget, hogy mikor készül el a nagy vállalkozása, hogy mikor kap dicsőséget, valamint, hogy mikor pusztítja majd el az emberi fajt – ennek mind a saját érdekeik és rendeltetési helyük körül kell forognia, mindennek kapcsolódnia kell a rendeltetési helyükhöz. Ellenkező esetben megtagadják Istent, feladják a Belé vetett hitüket, sőt meg is átkozzák Őt.

Az egyik elsődleges megnyilvánulása annak, hogy az antikrisztusok miként bánnak Isten igéjével, a tanulmányozás. Egy igazi álhívő ilyen hozzáállással bánik Isten igéjével. Mit tanulmányoz? Nem az igazságot tanulmányozza, sem azt, hogy mit követel Isten az emberiségtől, és nem is az emberiséget leleplező, illetve az emberiséget megítélő szavait, és biztosan nem tanulmányozza az Ő szándékait; a saját kilátásait és sorsát tanulmányozza. Isten igéjének bármelyik részét is olvassa, ha abban vannak a saját kilátásaival és sorsával kapcsolatos szavak – ami a leginkább foglalkoztatja őt – gondosan fogja tanulmányozni ezeket a részeket, és fontosnak jelöli őket. Amikor például Istennek a hozzá hasonló embereket leleplező és boncolgató szavait, illetve a hozzá hasonló emberekről szóló jellemzéseket és állításokat látja, aprólékosan tanulmányozni fogja az ilyen szavakat, és újra meg újra elolvassa őket. Mit keres? Azt keresi vajon, hogy miként értheti meg Isten szándékait, illetve találhatja meg a gyakorlás alapelveit? Azt keresi vajon, hogy miként értheti meg önmagát Isten igéjén keresztül? Nem. Azon igyekszik, hogy olvasson a sorok között, hogy világosan láthassa, hogyan viszonyul Isten a hozzá hasonló emberekhez e szavak mögött, hogy Isten gyűlöli és megveti-e őket, illetve, hogy megmenti-e majd őket. Isten e szavainak nem csupán a tartalmát vizsgálja át, hanem a szavainak hangvételét és hozzáállását is, a mögöttük rejlő gondolatokkal együtt. Miután Isten igéjének mindazon részeit összegyűjtötte, amelyek a hozzá hasonló emberek rendeltetési helyére vonatkoznak, valamint felfedezte, hogy Isten visszautasítással, nem pedig üdvözítéssel viszonyul hozzájuk, a Belé vetett hithez való hozzáállása azonnal 80-90 százalékkal megcsappan. Azonnal álhit támad a szívében, a hozzáállása 180 fokos fordulaton megy keresztül. Milyen mértékű ez a fordulat? Többé nem kívánja elvégezni a tervezett kötelességeket, illetve lemondani arról, amiről lemondani tervezett. Bár eredetileg hirdetni akarta az evangéliumot a családjának, ezt már nem teszi meg – mivel többé nem hisz, és szó sincs arról, hogy a családjában élő emberek higgyenek. Összegezve, az összes eredeti tervét lerombolja és feladja. Vajon nem egy lényeges hozzáállás ez, amelyet az antikrisztusok Isten igéjével szemben táplálnak? A céljuk Isten igéjének tanulmányozásával nem az, hogy az igazságra törekedjenek és megtalálják az igazság gyakorlatba ültetésének alapelveit, hogy megérthessék az Ő szándékait és hűségesek legyenek Hozzá; a céljuk az, hogy pontos kijelentésre bukkanjanak arra vonatkozóan, hogy Isten miként határozza meg a hozzájuk hasonló emberek sorsát és rendeltetési helyét. Amikor találnak egy reménysugarat, az életük árán is ragaszkodnak hozzá; ezért a reménysugárért képesek bármiről lemondani, és a hozzáállásuk drasztikusan megváltozik. Amikor azonban minden azt illető reményük szertefoszlik, hogy áldásokat kapnak, ismét drasztikusan megváltozik a hozzáállásuk, egészen addig, hogy elveszítik a hitüket és áruláshoz folyamodnak, sőt el is átkozzák Istent a szívükben. Ilyenek az antikrisztusok megnyilvánulásai.

Az antikrisztusok természetesen arra is felhasználják Isten szavait, hogy személyes előnyt keressenek, miközben azokat tanulmányozzák. Miféle előnyt? Miközben Isten szavait tanulmányozzák, összegzik, hogy melyek Isten beszédének szabályai, milyen hangnemet üt meg, amikor megmetszi az embereket, hogyan beszél, amikor leleplezi az emberiséget, hogyan vigasztalja és inti az embereket, milyen módszereket alkalmaz, és milyen a bölcsessége. Az antikrisztusok szakosodnak arra, hogy megtanulják és utánozzák Isten beszéd- és munkamódját; valamint az Isten által gyakran szólt szavak segítségével szólnak másokhoz és beszélgetnek velük. Mialatt Isten szavait tanulmányozzák, folyamatosan fel is szerelkeznek a bennük foglalt különféle igazságok szavaival, a saját dolgaikká téve azokat, és arra használva Isten e szavait, hogy munkát végezzenek és tőkét halmozzanak fel. Mire utal ez a tőke? Azt hiszik^[a] például, hogy egy összejövetelen az lehet az a fajta ember a gyülekezetben, aki a leginkább képes elnyerni az üdvösséget, aki jobban tudja a helyes szavakat és doktrínákat mondani, aki többet megjegyez Isten szavaiból, többet idéz Isten szavaiból és többet megmagyaráz Isten szavaiból. Bármit is tesznek az antikrisztusok, annak köze van a kilátásaikhoz és a sorsukhoz. Soha nem gyakorolják egyszerűen az igazságként Isten szavait, sem szenvedni, sem árat fizetni nem fognak Isten szavainak gyakorlása kedvéért. Ehelyett arra használják Isten szavait, hogy félrevezessék az embereket, arra használják azokat, hogy a saját hírnevüket emeljék, valamint arra, hogy megfelelő feltételeket teremtsenek az üdvösségükhöz. Ezért aztán annak a lényege, hogy az antikrisztusok hogyan bánnak Isten igéjével, az, hogy nem számít, mikor, soha nem tekintik Isten igéjét az igazságnak, illetve az emberek által követendő útnak. Bár az antikrisztusok fenntartják Isten szavait és mindennap olvassák őket, és bár meghallgatják az Ő szavainak olvasatát, egy dolog bizonyos: nem gyakorolják Isten szavait. Amikor eljön az ideje, hogy gyakorolják az Ő szavait, eltűnik az őszinteségük – csak a saját kilátásaik és sorsuk érdekében szövetkeznek. Kívülről azt a látszatot keltik, mintha szeretnék Isten szavait és sóvárognának utánuk. Valójában azonban azzal, hogy mindennap olvassák és gyűjtögetik Isten szavait, az a céljuk, hogy elérjék az üdvösségükhöz szükséges feltételeket; annak reményében teszik ezt, hogy cserébe jó benyomást tesznek Istenre. Nem hiszik, hogy Isten átvizsgálja az emberek szívét – csak annyit tudnak, hogy az emberek csak a külsőségeket nézik, úgyhogy biztosan Isten a csak a külsőségeket nézi, így hát álcázásba és csalásba bonyolódnak ezekben a dolgokban, trükközéshez folyamodva. Erre gondolnak: „Csak külsőleg kell ezt tennem. Az nem számít, hogy a szívemben mit gondolok – az emberek nem látják, és isten sem. Valójában nem számít, hogyan olvasom isten szavait, nem azért teszem, hogy valamiféle igazi teremtett lény legyek. Ha a kilátásaimról és a sorsomról nem lenne szó, nem viselném ezt a nehézséget, sem ezt a sérelmet nem tűrném!” Bármennyire jól hangoznak is Isten szavai, az ő fejükben azok nem megvalósíthatóak, az emberek pedig nem tudják megélni őket. Még ha egy maroknyi ember egy kicsit valóban meg is éli Isten szavait, biztosan ők is a saját céljaik érdekében teszik. Ahogyan a nem hívők mondják: „Ingyen sajt csak az egérfogóban van.” Magukban erre gondolnak: „Olyan nehézségeket viselünk az istenbe vetett hitünkért, mindennap olvassuk és hallgatjuk a szavait, a szavainak megfelelően élünk – mi végre ez az egész? Nemcsak azt az egy célt szolgálja? A szíve mélyén mindenki kellőképpen tisztában van vele, hogy az egész a kilátásai és a sorsa kedvéért történik; különben miért adnánk fel a világ hajszolásának csodálatos időit, csak azért, hogy itt szenvedjünk?” Mely tényt tagadták meg ebben a dologban? Isten szava igazság és az igazság megmentheti az embereket, megváltoztathatja az embereket, valamint segíthet nekik levetni a romlott beállítottságaikat. Hát nem az az eredmény, amelyet Isten igéje előidézhet? (De az.) Az antikrisztusok vajon elismerik ezt a tényt? Tagadják, mondván: „Mindenki azt állítja, hogy isten igéje megmentheti az embereket, de kit mentett már meg? Ki látta megtörténni? Miért nem hiszem el?” Miért mondják azt, hogy Isten igéje megmentheti az embereket, megváltoztathatja az embereket, valamint segíthet az embereknek megszabadulni a Sátán romlott beállítottságától? Azért, mert Isten igéje az igazság, és az az emberek élete lehet. Amikor Isten igéje az emberek élete, meg lehet menteni őket; ők lesznek azok, akiket megmentenek. Az antikrisztusok nem ismerik el ezt a tényt. Ők úgy vélik, hogy az emberek csak azért jutottak oda, ahol most vannak, hogy áldásokat és jó rendeltetési helyet kapjanak, és hogy ez az egyetlen oka annak, amiért az emberek a kötelességüket végzik Isten házában. Tagadják Isten igéjének gyümölcseit, tagadják azokat az eredményeket, amelyeket az igazság elér az emberekben, valamint tagadják azt, hogy az igazság meg tudja hódítani, meg tudja változtatni és meg tudja menteni az embereket. Azt hiszik, az emberek csak a saját kilátásaik és sorsuk miatti aggodalom és törekvés okán követik Istent. Nem hiszik, hogy Isten igéje képes megváltoztatni az embereket, hűségessé tenni őket Istenhez, valamint elérni, hogy feltétel nélkül alávessék magukat Istennek, illetve, hogy teremtett lényként tegyék a kötelességüket Isten házában – ezek egyikét sem hiszik. Ezért az antikrisztusok, akik a saját érdekeiket helyezik előre, maguk nem törekednek az igazságra; miközben Isten szavait egyfajta retorikaként, egyfajta nyilatkozatként kezelik, nem hiszik, hogy Isten e szavai megmenthetik az embereket. Azt hiszik, hogy mindazok, akik őszinték és hűségesek Istenhez, hamisak, és bevonják a saját érdekeiket. Nem számít, mennyit hallanak Isten szavaiból, nem számít, hány prédikációt hallanak Istentől, ami végezetül megmarad a szívükben, csak ez a két szó: kilátások és sors. Vagyis Isten szavai, Isten munkája és Isten irányítási terve jó kilátásokat és sorsot eredményezhetnek az emberek számára, valamint jó rendeltetési helyre juttathatják őket. Az antikrisztusok számára ez a legeredetibb, ez a legfelsőbb igazság. Ha nem így lenne, először is, nem hinnének Istenben. Másodszor nem viselnének ilyen sérelmeket, hogy Isten házában maradjanak. Harmadszor, semmilyen kötelességet nem végeznének Isten házában. Negyedszer, semmilyen nehézséget nem viselnének el Isten házában. Ötödször pedig, már rég visszatértek volna a világi élethez, hogy elmerüljenek a gazdagságban és a dicsőségben, hajszolják a világot, hajszolják a hírnevet és a nyereséget, hajszolják a pénzt és az elvetemült irányzatokat. Most csak azért költöznek ideiglenesen Isten házába, mert a kilátásaikról és a sorsukról van szó. Határozottan viszonyulnak a kilátásaik és a sorsuk biztosításához, miközben a kockázatvállalás mentalitását is táplálják, azt remélve, hogy amikor Isten munkája véget ér, azok között lesznek majd, akik belépnek a menny királyságába és nagy áldásokat kapnak. Miféle mentalitás ez? Hasznot akarnak húzni Istenből, hogy elérjék a céljaikat, de alávetni nem akarják magukat Neki; sőt, még csak nem is hisznek minden Isten által elmondott szóban, ahogyan abban sem, hogy Isten szuverén minden dolgok felett. Hát nem elvetemült ez egy kicsit? Amikor arról van szó, hogy hogyan állnak Isten igéjének tanulmányozásához, álhívők. Az, hogy az antikrisztusok ilyen hozzáállással képesek kutatni, olvasni és kezelni Isten szavait, azt mutatja, hogy könyv szerinti álhívők, valódi, vérbeli álhívők. Akkor miért tudnak mégis némi felszínes munkát végezni Isten házában, és tovább követni anélkül, hogy elbuknának? Bárhogyan metszik is meg őket, miért tudnak megmaradni, sőt részt venni a gyülekezeti életben, valamint folytatni Isten szavainak hallgatását és olvasását? Miért van ez? (Áldásokat akarnak kapni.) Azért, mert áldásokat akarnak kapni. Ahogyan a nem hívők mondják: „Akárki is táplál engem, az az anyám, aki pedig pénzt ad, az az apám.” Miféle logika ez? Hát nincs teli ez a logika a Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiáival? Ennek a sátáni filozófiának a befolyása alatt hisznek Istenben: „Nem érdekel, milyen rendkívüli munkát végeztél – legyen bármilyen a beállítottságod vagy a lényeged, amíg áldásokat, jó rendeltetési helyet és jó jövőt tudsz biztosítani nekem, és engeded, hogy nagy áldásokban részesüljek, követni foglak és egyelőre istennek foglak tekinteni.” Van itt bármilyen eleme az őszinte hitnek? (Nincs.) Ezért ami azt illeti, hogy miként bánnak Isten szavaival, ha antikrisztusokként és álhívőkként jellemezzük az ilyen embereket, az nagyon is pontos!

Az antikrisztusok hozzáállása Isten szavaihoz a tanulmányozás. Sohasem tekintik Isten igéjét Isten igéjének; minek tekintik hát? Misztériumok gyűjteményének? Fantasztikus történetnek? Homályos és érthetetlen szövegeknek? Amikor Isten szavait olvassák, nem keresik az Ő szándékait, és nem is próbálják megérteni a szándékait, sem a beállítottságát. Istent sem akarják megismerni, nemhogy figyelembe venni a szándékait. Amikor Isten szavait olvassák – „jelenleg sürgető vágyam az, hogy olyan embercsoportot találjak, amelynek tagjai képesek teljes mértékben tekintettel lenni a szándékaimra” – meghatódnak vajon? Azt mondják: „Mi ez az egész vacak olyan emberek kereséséről, akik tekintettel vannak isten szándékaira? Mi haszna annak, ha tekintettel vannak a szándékaidra? Ha ezt teszem, az vajon táplálni fog engem, vagy lehetővé teszi, hogy pénzt keressek? Vajon jó rendeltetési helyre vezet az, ha az ember tekintettel van isten szándékaira? Hozhat az nagy áldásokat nekem? Ha nem tudja megtenni ezeket, akkor felejtsük el; nekem nem kell tekintettel lennem. Keresem az utat, hogy elkerüljem, hogy levessenek a pokolba, és egy jó rendeltetési helyet biztosítsak. Ha áldásokat hozhat nekem az, hogy tekintettel vagyok a szándékaidra, akkor tekintettel leszek. Csak mondd meg, hogyan.” Gondoljátok, hogy képesek megfelelni az Isten által támasztott követelményeknek? (Nem.) Isten csak egyet javasol: követni Isten akaratát, félni Istent és kerülni a rosszat. Ha ezt teszed, tekintettel vagy a szándékaira és nagy áldásokat kaphatsz. Amikor az antikrisztusok meghallják ezt, erre gondolnak: „Elhamarkodtam, nem kellett volna komolyan venni engem. Nem vagyok képes tekintettel lenni isten szándékaira, felejtsd el. Ez az út nem fog működni; keresek egy másikat.” Aztán Isten szavainak más aspektusaiba fektetnek erőfeszítéseket. Más aspektusok kutatásába és elemzésébe fektetik az erőfeszítéseiket, ám az összes elemzést követően csak pár szóhoz és doktrínához jutnak belőle. Mivel nem szeretik az igazságot, és mivel a törekvésük élethosszig tartó tárgyának a saját érdekeiket, kilátásaikat és sorsukat tekintik, Isten szavai puszta jelmondatokká váltak számukra. Soha semmilyen örömöt nem tapasztaltak Isten munkájából vagy a Szentlélek útmutatásából. Amikor Isten szavait olvassák, nem látnak fényt és nem jutnak megvilágosodáshoz, illetve táplálékhoz. Mindössze pár szót és doktrínát nyernek, valamint néhány közlést és szólást a misztériumokról és a rendeltetési helyekről. Amikor tőkének tekintik ezeket a szólásokat és doktrínákat, úgy tűnik, úgy érzik, hogy átvették az irányítást a saját rendeltetési helyük felett, hogy biztosították a saját rendeltetési helyüket. Isten szavainak folyamatos leleplezése, ítélete és fenyítése, illetve Istennek a különböző szakaszokban az emberrel szemben támasztott követelményei közepette úgy érzik, mintha elveszítették volna a rendeltetési helyüket és nem lehetne megmenteni őket. Ezen időszak alatt belül mindig kényelmetlenül érzik magukat; mélyen belül folyamatosan mentális küzdelmeket folytatnak azért, hogy egy jó rendeltetési helyet biztosítsanak. Isten egyik mondata miatt küzdeni fognak, Isten egy másik mondata miatt negatívvá válnak, egy ugyancsak másik miatt pedig boldognak fogják érezni magukat. Függetlenül azonban attól, hogy boldogok, vagy egy életmentő szalmaszálba kapaszkodnak, az ilyen emberek számára ez csak átmeneti. Végül aztán egyes antikrisztusok úgy érzik, mintha a hozzájuk hasonló embereket nem lehetne megmenteni; Isten szavaiból azt látják, hogy úgy tűnik, nem kedveli a hozzájuk hasonló embereket – kaphatnak vajon áldásokat vagy sem? Pontosan mik a kilátásaik és a sorsuk? Úgy érzik, ezek ismeretlenek, bizonytalanok ezeket illetően. Mit fognak tenni ezen a ponton? Tudnak vajon bűnbánatot tartani? Ninive népéhez hasonlóan el tudják-e vajon hagyni a kezükben lévő gonoszt, vissza tudnak-e fordulni, hogy vallomást tegyenek Istennek és megtérjenek Hozzá, elfogadják Isten szavait az életükként, és elfogadják Isten szavait a létük alapjaként? Nem tudnak. Ezért sok évnyi törekvés, sok évnyi remény és Isten szavainak sok évnyi tanulmányozása után – ha arra a következtetésre jutnak, hogy a hozzájuk hasonlók egyszerűen nem kaphatnak áldásokat, egyáltalán nincs reményük, egyáltalán nem azok, akiket Isten meg fog menteni, és nem kaphatják meg azt, amit akarnak, mit fognak vajon tenni? (Elhagyják Istent.)

Van egy spirituális szólás: „Megújítom az eskümet, hogy szeretem Istent: Neki ajánlom a testemet és a szívemet.” Ez a szólás igen „magasztos”. Amikor először meghallottam ezeket a szavakat, a szívemben mélyen éreztem az emberi nyelv „nagyságát”. Az emberek oly értékesnek, oly tisztának és makulátlannak tekintik az esküiket; oly tisztának és szentnek tekintik a szeretetbeli elkötelezettségüket. Vajon az antikrisztusok képesek megújítani az Isten iránti szeretetük esküit, valamint Neki ajánlani a testüket és szívüket? (Nem képesek.) Miért nem? Egyesek ezt mondják: „Miután oly sokat olvastam Isten szavaiból, amikor azt látom, hogy a gondolkodásmódom nem működik, illetve nem hoz eredményeket, egyszerűen megújítom abbéli eskümet, hogy szeretem Istent, és megismétlem az eredetileg Neki tett eskümet. Hát nem visszafordulás ez? Nem bonyolult.” Az antikrisztusok vajon meg tudnak tenni ilyesmit? (Nem tudnak.) Miért nem tudnak? Vajon nem az ember legbölcsebb nyilatkozata az, hogy „Megújítom az eskümet, hogy szeretem Istent”? Hát nem az ember legnagyobb és legtisztább szeretete? Akkor az antikrisztusok miért nem tudják ezt kezelni? (Az antikrisztusok nem értik Istent, nemhogy az igaz szeretetet. Az ő szeretetük teljességgel hamis és a saját érdekeiken alapszik. Amint nincsenek előnyök, amelyeket nyerhetnek, hátat fordítanak és távoznak.) Amikor az antikrisztusok eljutnak erre a pontra, úgy érzik, hogy valami elromlott, és hogy rossz lóra tettek. A lelkük felemelése érdekében szlogent vagy elméletet kell használniuk, hogy megtámogassák a lelki világukat – miféle szlogent? „Megújítom az eskümet, hogy szeretem Istent: Neki ajánlom a testemet és a szívemet.” Ez azt jelenti, hogy újra fogják kezdeni. Ellenkező esetben nem leszenek képesek tovább élni, az Istenbe vetett hitük pedig véget ér. Isten a munkája során mindennap beszél, és minden alkalommal, amikor szól, a szavai mind az igazságról szólnak – mind olyan szavak, amelyek leleplezik az ember romlott beállítottságait, amelyek megkövetelik, hogy az embereknek miként kell belépniük az igazságvalóságokba és megérteniük az igazságalapelveket – mind ilyen szavak. Az antikrisztusok pedig ezt gondolják: „Miért nem beszél e szavak egyike sem a rendeltetési helyekről, illetve nem említ az áldások elnyerésével kapcsolatos dolgokat? Hát nem azt jelenti ez, hogy a kilátásaink és a sorsunk semmivé váltak isten kezében? Vajon számunkra nincs többé isten ígérete? Ha isten sosem említi ezeket a dolgokat, akkor talán szertefoszlanak a reményeink. Ha szertefoszlanak a reményeink, mit tegyünk? Egyszerű. Ha isten szavai nem mondanak semmit ezekről a dolgokról, akkor használjunk emberi módszert: újítsuk meg az eskünket, hogy szeretjük istent!” Hogy volt az embereknek oly nagy lelkesedésük, oly nagy szeretetük és hitük, amikor először hinni kezdtek Istenben? Amikor ezek a tetőpontjukra hágtak, az emberek fogadalmakat tettek Isten előtt és esküdöztek, mondván: „Nem számít, mikor és hol vagyok ebben az életben, feláldozom magam Istenért és Neki szentelem magam bármiféle panasz vagy sajnálkozás nélkül. Akár esik, akár süt a nap, akár fenn, akár lenn, nem számít, ha beteg vagyok és nem számítanak a megpróbáltatások, a végsőkig követni fogom Őt, amíg a tengerek ki nem száradnak és a sziklák el nem porladnak. Ha megszegem ezt az esküt, villám sújt le a mennyből, és nem lesz jó rendeltetési helyem.” Miért vesztek most el az esküik? Úgy érzik, hogy azért, mert túl sok idő telt el, és az elkoptatta a hitüket és a szeretetüket. A szívükben ezt gondolják: „Nem, fel kell emelnem a lelkemet. Olyan frissnek és élénknek kell lennem, és oly sok hitem és lelkesedésem kell legyen, mint egykor. Vissza kell nyernem az eszményeimet, a rendeltetési helyemet és a vágyamat, hogy áldásokat kapjak. Ily módon nem lesz vajon ugyanolyan nagy a hitem istenben és a szeretetem iránta, mint korábban? Vajon nem lesz ugyanolyan az igaz nekiszentelődésem, mint korábban?” De nem számít, hogy a szíve mélyén mennyire küzd, illetve mennyire idézi fel eredeti hitét és lelkesedését Isten iránt egy olyan ember, aki egyáltalán nem törekszik az igazságra – ez nem változtathat a jelenlegi helyzetén. Mi ez a helyzet? Amikor a kilátásai és a sorsa semmivé válik, amikor a kilátásai és a sorsa egyre távolabb sodródik tőle, amikor az áldások fogadására irányuló vágya szinte darabokra törik, és amikor az összes reménytelen gondolata és az összes vágya közül semmi sem valósulhat meg, igen nehézzé válik számára a kitartás – a szíve mélyén igen fájdalmas számára így kitartani. Gyakran tapasztal meg olyan állapotot és hangulatot, amelyben úgy tűnik, hogy többé nem tud kitartani. Gyakran alig várja, hogy mikor készül el Isten munkája, hogy élvezhesse a menny királyságának áldásait. Egyesek még ezt is remélik: „Hadd érjen véget gyorsan isten munkája, hadd szálljanak alá gyorsan a nagy katasztrófák – ha leomlik az ég, mindenki meghal, senki se várjon jó eredményeket. Ha én nem kaphatok áldásokat, akkor senki se kapjon!” A szívük mélyén nem remélik, hogy eljön Isten királysága, nem remélik, hogy Isten nagy vállalkozása elkészül, és nem remélik, hogy Isten hatezer éves irányítási terve végre dicsőséget nyer, illetve azt sem, hogy Isten győzteseket nyer az emberiség köréből és egy gyönyörű rendeltetési helyre vezeti az emberiséget – nem reménykednek ezekben a dolgokban. Ellenkezőleg: amikor minden áldásokra irányuló vágyuk a pusztulás előtt áll, a szívük mélyén elátkozzák Isten munkáját, idegenkednek Isten munkájától, sőt, mi több, idegenkednek az Ő szavaitól.

Ami most egyes embereket illet – miután oly sok éven át hallgattak prédikációkat, minél többet hallgatnak, annál többet értenek, annál tisztábbá válik a szívük, és annál többet akarnak hallani. Ezzel szemben mások minél többet hallgatnak prédikációkat, annál jobban iszonyodnak. Amint meghallják Isten szavait, a démoni oldaluk megmutatkozik. Amint azt hallgatják, hogy Isten az igazságról beszél, és az érinti az ember romlott beállítottságait, felszínre tör a lázadó gondolkodásmódjuk, és teljes egészében előjön az iszonyuk – meddig mennek el ebben? Egyesek átkozódnak a szívükben: elátkozzák Istent, elátkozzák az igazságot, elátkozzák a gyülekezetvezetőket és a dolgozókat, és elátkozzák azokat, akik jobban törekednek az igazságra. Amikor ilyen embereket látnak, ellenszenvesek nekik, és támadni akarják őket. Amikor azt látják, hogy ezek az emberek Isten szavait prédikálják, Isten szavain elmélkednek és Isten szavairól beszélgetnek, addig átkozódnak a szívükben, amíg el nem fáradnak és el nem álmosodnak. Ezért egyesek szeme azonnal felragyog, amint beszélgetést hallanak Isten szavairól, míg amikor mások hallanak Isten szavairól szóló beszélgetést, vagy azt hallják, hogy valaki arról beszél, hogy Isten szavaiból kapott valamiféle világosságot, összezavarodik az elméjük, a gondolataik homályossá válnak, a lelkük pedig megsüllyed. A szívük annyira fulladozik, hogy nem tudnak lélegezni, és folyton azután sóvárognak, hogy kimehessenek és egy lélegzetvételnyi friss levegőhöz jussanak. Amikor azonban afféle dolgokról beszélsz, mint a kilátások és a sorsok, Isten áldásai, a misztériumok és hogy Isten munkája mikor ér véget, akkor mindegy, milyen kicsi a helyiség vagy milyen rossz a levegő, nem mennek ki levegőzni és nem bóbiskolnak el, a fülüket hegyezik és figyelnek. Nem számít, mennyi ideig beszélsz, még ha alvás és evés nélkül kell is kibírniuk. Amikor egyes új hívők kapcsolatba kerültek Velem, beszélgettem velük az emberek állapotairól és arról, hogy miként kellene az embereknek törekedniük az igazságra, ők azonban nem értették, és megkértek, hogy tudnék-e pár misztériumról beszélni. Így szóltam: „Misztériumokról akartok hallani? Akkor hadd mondjak előbb egy tényt. Azok, akik állandóan misztériumokról kérdezősködnek és folyton arra figyelnek, hogy ezeket a dolgokat kutassák Isten szavaiban, nem jók. Mind álhívők és farizeusok.” Az új hívők megdöbbentek a válaszomon és túlságosan zavarba jöttek, hogy tovább érdeklődjenek, ám találtak rá lehetőséget, hogy később ismét kérdezzenek, én pedig ugyanúgy válaszoltam nekik. Mit gondoltok, hogyan válaszoltam nekik? (Jól. Segített nekik elgondolkodni önmagukon.) Elgondolkodnának? Nem tennék. Akkor hogyan segíthetsz nekik? Egyszerűen mondd azt nekik: „A misztériumok nem élet, illetve nem az igazság. Nem számít, hány misztériumot értesz, az nem fog felérni azzal, hogy az igazságot érted. Még ha minden misztériumot megfejtesz is, az sem fog felérni azzal, hogy képes legyél a mennybe menni, vagy hogy jó rendeltetési helyed legyen.” Mit gondoltok arról, hogy ezekkel a szavakkal segítsük őket? Hát nem tökéletesen megmagyarázza ez a dolgot? Amikor azok az emberek, akiknek van lelki megértésük, szeretik az igazságot és törekednek az igazságra, meghallják ezeket a szavakat, így szólnak: „Azt hittem, a misztériumok az élet, de most, hogy tudom, nem azok, többé nem fogom kutatni őket. Nos, mi az élet?” Ez azt mutatja, hogy megértettek egy keveset. Segítséget kaptak tehát az antikrisztusok, miután hallották ezeket a szavakat? Átalakulnak vajon? Nem képesek átalakulni. Semmiféle előnyre nem lelnek ezekben a szavakban, azt hiszik, hogy ezekben a szavakban nincsenek áldások, hogy nem foglalják magukban a kilátásaikat és a sorsukat, hogy nem állnak összefüggésben és nem kapcsolódnak a kilátásaikhoz és a sorsukhoz, és hogy haszontalanok – ezért nem tudják elfogadni őket. Milyen közlés kapcsolódik tehát a kilátásaikhoz és a sorsukhoz? Azt mondhatod például: „Mostanában sok furcsa jelenség tűnik fel a világon. Egyes helyeken négy hold tűnt fel, és több alkalommal vérholdat figyeltek meg. Furcsa égi jelenségek gyakran feltűnnek. Különféle járványok és katasztrófák is megjelentek az emberi világban, egyes helyeken pedig kannibalizmushoz folyamodtak az emberek. A helyzetet tekintve immár elérkeztünk a Jelenések Könyvében megjövendölt poharak és csapások korába.” Amikor az antikrisztusok ezeket a szavakat hallják, a szemük felragyog és hegyezik a fülüket. Örvendeznek: „Jó, hogy ebben a korban születtem. Nagy áldásokat kaphatok. Igazán okos vagyok! Nem a világi dolgok hajszolását választottam. Feladtam a világi kilátásaimat és a családomat, hogy kövessem isten munkájának e szakaszát – úgy örülök, hogy idáig képes voltam követni. Isten napja közel van. A helyzet alapján úgy tűnik, hogy képes leszek elérni a napot, amikor isten munkája befejeződik, mielőtt meghalok. Azon a napon biztosan egyike leszek azoknak, akiket megment. Milyen csodálatos!” A szívükben titokban örvendeznek, hogy a helyes utat választották, megtalálták a megfelelő ajtót és fizettek valamennyi árat. Annak is örvendeznek, hogy egészen eddig a pontig követtek anélkül, hogy feladták volna, hogy még mindig Isten házában vannak és nem okoztak semmilyen galibát, valamint nem takarították ki, illetve nem zárták ki őket. Nos, ettől kezdve vajon gyakorolni fogják az igazságot, vagy továbbra is ugyanazokba a reményekbe kapaszkodnak majd? A legbensőbb hozzáállásuk nem fog változni. Amikor tehát találnak Isten szavaiból egy olyan részt, amelyről úgy vélik, hogy beteljesedett, úgy érzik, mintha kincset találtak volna. Azonnal úgy érzik, hogy szerencsések, hogy a helyes utat választották, a megfelelő ajtón léptek be és a megfelelő Istent választották, valamint, hogy bölcs emberek és bölcs szüzek. „Szerencsére feladtam akkor a munkámat. A helyes döntést hoztam meg. Hogy lehetek ilyen okos? Ha akkor nem lettem volna oly elővigyázatos, talán most elszalasztottam volna az áldásokat. Továbbra is elővigyázatosnak kell lennem a jövőben, az életemet pedig a kilátásaimért és a sorsomért való küzdelemnek kell szentelnem.” Az antikrisztusok mely lényegét látjátok ebben a dologban? Hát nem opportunisták ezek az emberek? Nincs valódi hitük Istenben, az Ő szavaiban, sem az Ő munkájában. Opportunisták, olyan emberek, akik belopóztak Isten házába. Isten házában ezért ezek az emberek mindig csak helyfoglalók, akik átsodródnak a napjaikon. Az ujjaikon számolják, hogy hány éve követik Istent, az árakat, amelyeket fizettek, a nagy dolgokat, amelyeket tettek, Isten munkáját, amelyet személyesen megtapasztaltak, valamint Isten munkájának azon lépéseit, amelyeket értenek valamelyest. Naphosszat számolgatják ezeket a dolgokat a szívükben, újra meg újra, a legfontosabb dolgokat, vagyis az igazságot és életet hátrahagyva. Csak azért hisznek Istenben, hogy áldásokat kapjanak – ez opportunizmus. Opportunista hozzáállásukon Isten egyetlen szava, sem bárki tapasztalati tudása nem változtathat sohasem. Ilyenek az antikrisztusok. Soha nem fognak engedményeket tenni, amikor a saját érdekeikről van szó; soha nem változtatnak a nézeteiken, nem változtatnak az általuk járt út irányán és céljain, és nem változtatnak a magatartási alapelveiken a kilátásaik és a sorsuk kedvéért. Isten egyetlen szavát sem fogják a gyakorlatba ültetni a kilátásaik és a sorsuk érdekében – egyetlen egyet sem. Egyesek ezt mondják: „Néhány szót igenis a gyakorlatba ültetnek alkalmanként, például lemondanak dolgokról vagy feláldozzák magukat.” Bármit is ültetnek a gyakorlatba, azt abból a feltevésből kiindulva teszik, hogy vannak kilátásaik és sorsuk, és áldásokat kaphatnak. Bármilyen igazságot ültetnek is a gyakorlatba, az hamis, valamint szándékkal és céllal teszik azt. Ez teljességgel eltér az Isten által megkövetelt gyakorlattól.

Amikor antikrisztusok olvassák Isten szavait, főként arra használják azokat, hogy a rendeltetési helyüket és misztériumokat keressenek, az ahhoz kapcsolódó tartalom mellett, hogy mikor ér majd véget Isten munkája és irányítási terve, mikor szállnak majd le a katasztrófák és így tovább. Sokat tudnak fáradozni és sok mindent megtesznek a saját rendeltetési helyük kedvéért. Vagyis, hogy amikor Isten munkája véget ér és leszállnak a nagy katasztrófák, vajon az általuk tett dolgok, az általuk megfizetett árak, az általuk feladott dolgok beválthatók-e az általuk vágyott áldásokra, és vajon elkerülhetik-e csapások okozta szenvedést – ezt akarják tudni és ezzel törődnek. Az egész folyamat során, amíg Isten szavait tanulmányozzák – bárhány éven át tartson is – csak a saját kilátásaikkal és sorsukkal törődnek. Ezért az Isten szavainak olvasása közbeni figyelmük és az Isten szavaiban keresett tartalom mind bír valamennyi különleges jellel és jellemzővel. Az első hat hónapban vagy egy évben az új hívők általában ilyen témákat keresnek Isten szavaiban. Miután azonban eltelt hat hónap vagy egy év, egyesek azt látják, hogy korábban már mind olvasták ezeket a részeket, és arra jutnak, hogy értelmetlen tovább kutatni őket, hogy azok nem tudják lehetővé tenni az embereknek, hogy belépjenek az igazságba, és hogy akár befolyással is lehetnek rájuk vagy meg is zavarhatják őket az igazságba való belépésben, ezért többé nem olvassák ezeket a részeket. Számukra elegendő, ha csak alkalmanként rájuk néznek és értik őket. A fennmaradó időben ezen töprengenek: „Hogyan léphetek be az igazságba? Istennek sok, az emberiséget leleplező szava van. Ezek leleplezik az emberek csalárdságát, lázadó mivoltát és arrogáns beállítottságait; leleplezik az emberek különféle vallásos elképzeléseit és Istenhez való viszonyulásait. Sőt, mi több, leleplezik az emberek abnormális emberi mivoltra utaló különféle megnyilvánulásait. Hogyan találhatom hát meg azt, hogy az embereknek mit kell gyakorolniuk Isten szavaiból?” Azok, akik szeretik az igazságot és törekednek rá, ezeknek a dolgoknak szentelik az erőfeszítéseiket. Gyakran kérdeznek aktuális problémákról, amelyeket meg kell érteniük és amelyekbe be kell lépniük a való életükben, mint például: „Mi legyen a következő lépésünk és hogyan gyakoroljunk? Miután hiszünk Istenben, biztosan különbözünk a nem hívőktől és a vallásos meggyőződéssel rendelkezőktől – milyen minőségi változásoknak kell tehát jelentkezniük az életünkben? A magatartásunkat és a világgal való bánásmódot illetően hogyan kell beszélnünk és cselekednünk, hogyan érintkezzünk másokkal, és hogyan ültessük a gyakorlatba az igazságot?” Ugyanakkor, még ha az antikrisztusok 10, 20 vagy 30 éven át hisznek is, akkor sem teszik fel soha ezeket a kérdéseket. Tanulmányozzák Isten szavait, és keresik Isten szavaiban a rendeltetési helyüket és a reményt, hogy áldásokat kapjanak, és még ha 20-30 éven át keresnek is, akkor sem unják meg, hogy ezt tegyék. Amint a baj legkisebb jele megjelenik, gyorsan kutatnak a rendeltetési helyükkel kapcsolatos tartalom után Isten szavaiban, majd kiértékelik, hogy az aktuális hitük alapján vajon hogyan viszonyulhat hozzájuk Isten. Úgy tűnik, mintha ciklusokban és periódusokban kifejezve ítélnék meg a rendeltetési helyüket. Soha nem változtatnak a gondolataikon és a hozzáállásukon, és nem jutnak el oda, hogy az igazságra törekedjenek az Isten munkamódjában történt változások, valamint az emberiséget illető sürgető szándékának kifejezése okán. Soha nem tesznek ilyesmit. Ezért egyesek, akik 20-30 éven át hittek, még mindig azoknak a misztériumoknak és az Isten által említett azon témáknak szentelik az erőfeszítéseiket, amelyek magukban foglalják az emberiség sorsát és rendeltetési helyét. Milyen mértékben szentelik oda egyes emberek az erőfeszítéseiket? Azt mondják: „Amikor isten szavainak minden egyes részét összevetettem, felfedeztem a legnagyobb misztériumot. Amikor krisztus elhagyja a földet, akkor tavasz lesz.” Mit gondoltok, hogyan érzem magam, miután ezt hallottam? Boldognak vagy szomorúnak? Sem boldognak, sem szomorúnak. Azt gondolom, ez nevetséges. Valóban vannak olyan emberek, akik ennek szentelik az erőfeszítéseiket, egészen addig a pontig, ahol megismerik a konkrét okot. Ha tovább tudnak menni, és felfedezik a konkrét időpontot, egészen addig a pontig, ahol percre és másodpercre pontosak, igazán „zsenik” lesznek! Az, hogy ezek a „zsenik” képesek felfedezni valami olyasmit, amit még Én Magam sem tudok igazán, egyaránt nevetséges és bosszantó. Miért nevetséges? Senki sem tudja a pontos idejét annak, amikor Isten testté lett, még a Sátán sem tudja. Vajon engedné-e Isten, hogy bárki olyasmit tudjon, amit még a Sátán sem tud? Persze, hogy nem. Hasonlóképp, hogy mikor jön el az idő, amikor Isten majd elkészül a nagy vállalkozásával, és amikor a teste befejezi a munkát a földön és távozik – olyasmi ez vajon, amit Isten bárkinek elmondana? Van rá ok, hogy mindenki tudjon erről? (Nincs.) Vajon amikor beszél, elszólja-e magát Isten bármiről, amit nem akar, hogy az emberek tudjanak? Biztosan nem. Egyesek mégis azt mondják, hogy Isten szavaiból rájöttek az időpontra, amikor Isten elhagyja a földet. Sőt, azt is mondják, hogy az tavasszal lesz. Hát nem furcsa ez? Nem nevetséges? Isten mely szavaira alapozzák ezek az emberek ezt az állítást? Amikor Isten arról beszélt, hogy valamit csinál tavasszal, lehetséges, hogy valami másra utalt. Erre utalhatott vajon? Hogyan vetíthették azt rá erre? Isten világosan és egyértelműen megmondja az embereknek azt, amiről akarja, hogy tudjanak. Az emberek nem lesznek képesek megérteni azt, amiről Ő nem akarja, hogy tudjanak, bármennyit kutakodnak is; lehetetlen, hogy az emberiség ilyesmikről tudjon. Ezek az emberek azt mondják, ők tudják, és hogy a kutatásaik eredményekkel jártak. Még a konkrét időpontot is megadják. Hát nem képtelenségeket beszélnek? Ez félrevezeti az embereket, megzavarja az elméjüket és akadályozza a látásukat. Ez a Sátántól származik és egyáltalán nem Istentől eredő megvilágosodás. Ő nem világosítaná meg az embereket ezzel kapcsolatban. Hasztalan ezt tudniuk. Isten biztosan soha nem hagyná, hogy véletlenül olyasmi csússzon ki a száján, amit nem akar tudatni az emberekkel. Ezért mondom azt, hogy ez nevetséges. És miért bosszantó? (Isten kifejezi az igazságot, hogy az emberek ezeken a szavakon keresztül változtathassanak a romlott beállítottságaikon, és lehetővé tegye az emberek számára, hogy törekedjenek az igazságra és elnyerjék azt, az antikrisztusok azonban arra használják a szavait, hogy rendeltetési helyeket és misztériumokat kutassanak.) Ez is bosszantó egy kicsit, de vajon mi a valódi oka az Én bosszankodásomnak? Ha például egy gazdag szülő sok pénzt teremt a gyermekei számára, és a gyermekei még fiatalok és a szüleikre kell támaszkodniuk, hogy felneveljék őket, a megélhetésük pedig teljességgel ezektől a szülőktől függ, akkor vajon azt remélik majd ezek a gyermekek, hogy a szüleik korán meghalnak? Keresnek majd vajon egy jövendőmondót, hogy gyorsan számolja ki, mikor halnak meg a szüleik? Cselekszik így bárki? (Nem.) Ha így tenne, az bosszantó lenne vajon? Bosszantó lenne! Az ilyen emberek gyűlöletesek! Most, hogy Isten a földre jött, még ha a teste több mint száz évig élhet és száz éven át munkálkodhat is, az emberek által megérthető igazságok korlátozottak. Gondolkodjatok el rajta: az Úr Jézus megtestesülésétől Isten munkájának jelenlegi szakaszáig hány igazságot nyert el az emberiség ebben a kétezer évben? Az emberiség alapvetően nem érti az igazságot. Ebben a szakaszban Isten harminc éve munkálkodik, és közel harminc éve beszél. Azok, akik a legtöbbet olvasták Isten szavait, harminc éve olvassák azokat. Hány igazságot értettek meg az emberek? A megértésük igen korlátozott. A sebesség, amellyel az emberiség belép az igazságba, lassú. Vagyis beledolgozni az igazságot az emberekbe és az életükké tenni azt, meglehetősen bonyolult és igen lassú. Mégis, azzal együtt, hogy ilyen lassú, egyesek még mindig reménykednek: „Mikor fogja isten elhagyni a földet? Mikor ér véget isten munkája?” Vajon előnyük származna abból, ha Isten elhagyná a földet, a munkája pedig befejeződne? Azon a napon, amikor Isten elhagyja a földet, ők meg fognak halni. Halálra fogják ítélni őket. Minek kellene örülniük? Miféle ember az ilyen? Hát nincsen híján az erkölcsnek? A világi emberek körében hálátlan gyermeknek nevezik. Mi álhívőknek és antikrisztusoknak hívjuk őket, és ők nem jók.

Amikor Az Ige testet ölt tartalma kifejezésre került, sok ember azt hitte, hogy „a megtestesült isten csak munkát végez. Elvégzi a munka pár lépését, többféle módon munkálkodik, valamint többféle módon beszél, és ennyi – ezután elkészül a munkája. Miután a munkája elkészül, a testnek nem lesz haszna többé, és nem lesz szükség arra, hogy beszéljen. Nyerünk majd valamit, és csak várakoznunk kell a napra, amelyen isten munkája befejeződik. Ha egyszer beszélhetünk isten e szavairól és hirdethetjük azokat, lesz rendeltetési helyünk és nagy áldásokat kapunk majd.” Egyesek ilyen hozzáállást tanúsítottak. Aztán még sokkal több szót közöltem, nevezetesen az Isten megismeréséről szóló szavakat, valamint a jelen időszak alatt közölt szavakat. Amikor egyesek látták ezt, erre gondoltak: „Vajon nem foglaltatnak benne isten szavai mind Az Ige testet ölt című műben? Miért fejezte most ki az Isten megismeréséről szóló kötetet? Miért mond ki Isten egyre több szót? Mostantól misztériumokról, egyes égi dolgokról és arról kellene beszélnie, hogy az emberek a jövőben hogyan fognak majd istennel járni a mennyben. Igazán felderít minket, ha ilyesmikről beszélgetünk!” Miféle embereknek voltak ilyen gondolataik? (Az antikrisztusoknak.) Miért alakultak ki bennük ezek a gondolatok? Azért, mert egyáltalán nem érdekli őket az igazság. Ezt gondolták: „Sok éve követjük istent. Tudjuk, hogyan munkálkodott isten kezdetben. Személyesen megtapasztaltuk isten munkájának több lépését. Személyesen megtapasztaltuk Isten beszédmódjait is, és a saját szemünkkel láttuk. Isten tanúi vagyunk, és az a nemzedék, amely a leginkább érdemes arra, hogy áldásokat kapjon.” Nem azért követték Istent, mert az igazságot szólta és kimondta, hanem Isten eleve elrendelése miatt. Isten vezette őket arra, hogy a munka több lépését megtapasztalják, ők pedig passzívan követték Istent. Később, amikor Isten munkája tovább haladt, több embert kiválasztott, akik lépést tudtak tartani munkájának aktuális szakaszával. Isten munkájának kiemelt befogadói folyamatosan bővültek és változtak. Egyeseket, akik kezdetben követték Istent, fokozatosan kiiktattak, mivel nem törekedtek az igazságra, mivel különféle elképzelések és félreértések alakultak ki bennük Istenről, és mivel az engedetlenség és az elégedetlenség különböző formái támadtak bennük Istennel kapcsolatosan. Szubjektív és objektív okai egyaránt voltak ezen emberek kiiktatásának. A szubjektívek azok, hogy nem törekedtek az igazságra, valamint doktrínaként vették Isten szavait, és széltében-hosszában hirdették őket, ahogyan a farizeusok. Egyes emberek egészen mostanáig nem értik, mik az igazságvalóságok – olyanok, mint a holtak. Objektíve a kiiktatott emberek azok voltak, akik személyesen megtapasztalták Isten új munkájának kezdetét, ám a jellemük, a törekvésük és a képességük miatt nem voltak alkalmasak Isten következő, újabb munkájára. Ilyen módon Isten munkájának lépései gyorsan kiiktatták és kiselejtezték ezeket az embereket. Elmondható, hogy az idő alatt, mielőtt az Isten megismeréséről szóló szavak kifejezésre kerültek, sokan titokban örvendeztek a szívük mélyén, mondván: „Az illetőnek, akit elleneztem és elítéltem, végre nincs mit mondania. A munkájának lépései végre befejeződtek. A múltban voltak elképzeléseim vele kapcsolatban. Nem engedelmeskedtem neki és elégedetlen voltam vele, és el is ítéltem és elleneztem is őt. Bizony, igazam volt. Ő nem isten; nem krisztus. Nem számít, hogyan bánok vele, mert nem isten. Ő csak isten csatornája, isten szóvivője.” Sőt, egyesek még ezt is mondták: „Ez a test nem különbözik tőlünk. A benne lévő lélek az, amely beszél és munkát végez; semmi köze ehhez a testhez.” Egyesek titokban ilyen vakmerő módon ítélték el és káromolták Krisztust. Amikor Az Ige testet ölt Isten megismeréséről szóló 2. kötetének igazságai kifejezésre jutottak, ezek az emberek, akik elítélték és káromolták Krisztust, nyugtalanságot éreztek a szívükben. Mi volt ennek a nyugtalanságnak az oka? Egyrészt régóta fennálló elképzelések voltak a szívükben, szembeszálltak azzal, aki kimondta az igazságot. Nem engedelmeskedtek az illetőnek és elégedetlennek érezték magukat vele, sőt elítélték és káromolták Őt. Másrészt az Isten által 2013 után kifejezett szavak sok, az emberiség számára addig ismeretlen misztériumot tártak fel. Ezek a misztériumok bizonyos mértékig megerősítették az új hívők hitét, akik számára még hátra volt a szilárd alapok lefektetése, valamint szempillantás alatt bizonyosságot hoztak a kétkedő szívükbe, míg fejbe vágták azokat, akik sok éve hittek Istenben, ám korábban ellenezték, elítélték és káromolták Krisztust, és még nyugtalanabbnak érezték magukat miattuk. Ezt gondolták: „Most már teljesen végünk van. Isten kiiktatott minket. Nem akar minket. Isten korábban oly sok szót kimondott, ám mi mindig emberi lényként tekintettünk rá. Azt hittük, hogy miután a munkájának lépései befejeződtek, a többinek semmi köze nem lesz hozzá, hogy ez a személy befejezte a szolgálatát, és attól kezdve a mennybéli istennel fogunk kapcsolatba lépni és a mennybéli istenben fogunk hinni. Elképzeléseket alkottunk a földi istenről. Nem engedelmeskedtünk neki és megvetettük őt.” A 2013-as időszak során kifejezett szavakon keresztül ezeknek az embereknek sok vakmerősége alábbhagyott. Ezelőtt egyes emberekben kétségek alakultak ki Isten munkáját illetően. Ellenálltak Isten megtestesült testének és káromolták azt, egyesek még a hitüket is elhagyták. Miért történt ez? Azért, mert elképzeléseket alakítottak ki. Nemcsak a megtestesült Istent és Isten munkáját tagadták, hanem Isten létét is. Ezeknek az embereknek az Istenhez való hozzáállásuk alapján vajon milyen sorsuk kell legyen? Az Istenhez való hozzáállásuk és a Róla alkotott nézetük alapján vajon mi a lényegük? (Az álhívőké.) Az álhívők első fő jellemzője az opportunizmus. Amint rálelnek a saját érdekeikre Isten igéjében, belekapaszkodnak ezekbe, nem hajlandók elengedni, és megpróbálnak hasznot húzni az Ő szavaiból. A második az, hogy bármikor és bárhol képesek káromolni Istent, valamint bármikor és bárhol képesek elképzeléseket kialakítani Istenről, amikor pedig egyetlen kis dolog nem egyezik az elképzeléseikkel, képesek megítélni, elítélni Istent és szembeszállni Vele. Egyáltalán nem félik Istent. Ezek az emberek mind az antikrisztusok lényegét hordozzák magukban; mind antikrisztusok. Mi a másik jellemzőjük? Ezek az emberek egyáltalán nem szeretik az igazságot. Ők voltak az elsők, akik megkapták Isten szavait, ők voltak az elsők, akik hallották Isten szavait, és azok is ők voltak, akik személyesen megtapasztalták Isten munkájának lépéseit és módszereit. Ezek az emberek immár harminc éve hisznek, a nagy többségük azonban semmilyen kötelességet nem tud végezni Isten házában, és nincsenek tapasztalataik, amelyekről beszélhetnének. Mindenütt, ahová csak mennek, csupán ezekről a halott szavakról és doktrínákról beszélnek. Mi a legnyilvánvalóbb jellemzőjük? Harminc éve hisznek Istenben, a beállítottságuk azonban semmit sem változott, és nem félik és nem értik Istent. Képesek titokban hanyagul megítélni Isten megtestesült testét, sőt, a legcsekélyebb rettegés és félelem nélkül hűhót csapni és elítélni Istent. Nem szeretik az igazságot, idegenkednek az igazságtól és szembehelyezkednek az igazsággal. Amikor a megtestesült Istenről van szó, bármit mernek mondani; mindent ki mernek értékelni és mindent meg mernek ítélni, és amikor csak elképzeléseket alakítanak ki, merik terjeszteni azokat. Hát nem utálatosak ezek az emberek? (De igen, azok.) Isten népe vajon? Harminc éve hisznek Istenben, ám nincsenek a birtokukban valóságok, a beállítottságuk pedig egyáltalán nem változott – hát nem halott emberek ezek? Vajon azok, akik valóban törekednek az igazságra és tényleg normális emberi mivolttal rendelkeznek, nem képesek-e megérteni néhány igazságot és belépni azokba, miután mindössze három évig hittek Istenben? (De igen, képesek.) Vannak azonban olyanok, akik harminc éve hisznek Istenben, anélkül, hogy bármi tapasztalatuk lenne. Ha arra kéred őket, hogy beszéljenek a tapasztalataikról, csak doktrínákról, szlogenekről és kioktató szavakról fognak beszélni. Milyen erőfeszítést fektettek hát Isten szavaiba az elmúlt 30 évben? Mit nyertek? Magától értetődik, hogy nem fogadják el Isten szavait. Elfogadják Isten szavait arról, hogy áldásokat és ígéreteket ad az emberiségnek, a szépen csengő szavait, a vigasztaló és buzdító szavait és a fülnek tetsző szavait, ám az Isten által kifejezett igazságok és az emberiséggel szemben támasztott követelményei egyikét sem fogadják el. Egyetlen egyet sem fogadnak el. Hát nem kellene kiiktatni ezeket az embereket? (De igen.) Vajon igazságtalanság kiiktatni ezeket az embereket? (Nem az.) Ez amiatt van, mert szándékosan vétkeznek annak ellenére, hogy világosan ismerik az igazságot.

Isten oly sok munkát végzett és oly sok szót szólt az utolsó napokban, az emberek pedig megtapasztalták, és a saját szemükkel tanúi voltak Isten munkája minden lépésének. Bármilyen szemszögből nézzük is, az, hogy Isten oly sok igazságot kimond és oly sok embert megment, vitathatatlan, és senkinek sem szabad megkérdőjeleznie. Bármennyire hétköznapi és normális is a megtestesült Isten, bármennyire észrevétlen is az ember számára, az embereknek akkor is az igazságként kellene elfogadniuk a szavait. Egyesek ezt mondják: „Mivel a megtestesült Isten olyan jelentéktelen és oly hétköznapi, és egyáltalán nem nagyszerű, hogyan tudnának rávenni, hogy csodáljuk őt? Képes lehet egy ilyen hétköznapi test bármilyen nagyszerű munkára? Valóban nagy áldásokat kaphatunk tőle? Nem tudjuk; csak annyit tehetünk, hogy hétköznapi emberként kezeljük őt.” Mások így szólnak: „Mivel egyes általad tett dolgok nem győztek meg minket, mások pedig elképzeléseket alakítottak ki bennünk, egyesek pedig felfoghatatlanok számunkra, és mivel mondtál olyasmiket, amik elfogadhatatlanok számunkra, nem képviselheted a mennybéli istent – ezért a végsőkig harcolnunk kell veled. Ha azt kéred tőlünk, hogy terjesszük az evangéliumot, nem fogjuk; ha arra kérsz, hogy tegyük a kötelességünket, nem fogjuk; ha pedig azt kéred, hogy fogadjuk el az igazságot, nem fogjuk. A végsőkig harcolnunk kell azzal a személlyel, aki te vagy – lássuk, mit tehetsz velünk.” Ezeknek az embereknek – akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot – a szívében ezer, tízezer ok van arra, hogy megtagadják Isten munkáját, hogy tagadják azt, hogy Isten szavai az igazság, valamint, hogy tagadják az Ő megtestesült testét. Van azonban egy dolog, ami talán nem olyan világos számukra: nem számít, hány okuk van, ha nem fogadják el ezeket az igazságokat, akkor nem mentik meg őket. Ha nem fogadod el azt a személyt, aki én vagyok, illetve nem veted alá magad Isten munkájának, az rendben van – nem foglak kényszeríteni. Ha azonban nem ismered el, hogy Isten e szavai az igazság, és nem ülteted őket az igazságként a gyakorlatba, teljesen őszintén mondom neked: sohasem leszel megmentve, és sohasem fogod átlépni a menny királyságának kapuját. Ha megkerülöd Isten e szavait, ezeket az igazságokat és ezt a Krisztust, aki munkálkodik és megmenti az emberiséget, akkor bármennyi doktrínát értesz is, vagy bármilyen nagy nehézségeket viselsz is el, nem nyerheted el az igazságot; csak egy darab szemét vagy. Bármiért hiszel is Istenben, és bármi is a célod a kötelességed végzésével, nem lehet megmenteni téged. Ha pedig nem lehet megmenteni, milyen áldásokat kaphatsz? Egyesek a mennybéli Istennel versengenek, mások a földi Istennel versengenek, és vitatni merik Isten szavait és az igazságot, olyannyira, hogy azzal sem törődnek, mi lesz a saját sorsuk és rendeltetési helyük. Hát nem aljas ez? Oly elvetemültek ezek a korcsok! Mindegyikük gonosz személy. Mind álhívők, opportunisták, szégyentelen emberek, és ez az antikrisztusok lényege.

Az imént arról beszéltem, hogyan viszonyulnak az antikrisztusok Isten szavaihoz. Amikor az antikrisztusok Isten szavaihoz közelítenek, nem keresik bennük az igazságot, illetve a gyakorlás alapelveit. Nem keresik, hogyan értsék meg Isten szavaiból, hogy miként valósítsák meg Isten félésének és a gonosz kerülésének útját, és biztosan nem próbálják megérteni Isten szándékait, hogy olyan emberré tudjanak válni, aki eleget tesz a szándékainak. Ehelyett a vágyott rendeltetési helyüket akarják megtalálni Isten szavaiban, az általuk vágyott különféle előnyökkel, többek között azzal együtt, hogy kaphatnak-e áldásokat, illetve, hogy miként kaphatnak több kegyelmet ebben az életben, valamint, hogy a százszorosát kaphatják-e vajon az eljövendő világban és így tovább. Ezeket a dolgokat keresik Isten szavaiban. Ezért nem számít, milyen szemszögből nézed, az antikrisztusok soha nem tekintik az igazságnak Isten szavait, és nem hiszik, hogy Isten szavai az igazság, és az emberiségnek el kellene fogadnia azokat. Úgy állnak Isten szavaihoz, hogy arra akarják felhasználni Isten szavait, hogy megkapják a vágyott áldásaikat és rendeltetési helyüket. Ugródeszkául akarják használni Isten szavait, hogy megszerezzék az általuk hajszolt dolgokat és elérjék a céljaikat. A törekvésük, az általuk járt út és az Isten szavaihoz való hozzáállásuk alapján ezek az emberek álhívők társasága, opportunisták csoportja. Amikor az antikrisztusok nem lelnek rá a vágyott előnyeikre és rendeltetési helyükre Isten szavaiban, illetve, amikor Isten szavainak tanulmányozása folyamán Isten szavai a kilátásokról és sorsokról, illetve Isten emberiségnek tett ígéretei csalódást okoznak nekik, és nem elégülhetnek ki a vágyaik, akkor teketória és habozás nélkül félreteszik Isten kezükben tartott szavait, lemondanak Istenről és elhagyják Őt, és az általuk vágyott életet hajszolják. Nem járulnak Isten elé, hogy elfogadják az Ő üdvösségét. Amikor Isten szavait olvassák, nem tekintik azokat az igazságnak, hanem arra akarják felhasználni Isten szavait, hogy elérjék a személyes céljaikat és kielégítsék a személyes vágyaikat és ambícióikat. Így fáradhatatlanul kutatnak Isten szavaiban a sorsuk és a rendeltetési helyük után. Keresik, mit mond Isten a katasztrófákról, keresik a közléseit a misztériumokról, az emberiség fejlődéséről, valamint egyes kulisszák mögötti információkat a munkájáról. Ezzel a tartalommal törődnek. Ezen a körön kívül semmi sem érdekli őket. Sőt, gyakran megvetik Isten romlott emberiséggel szemben támasztott követelményei némelyikét, és ellenállnak azoknak. Még attól is idegenkednek, hogy Isten leleplezi a romlott emberiséget. Gyakran találnak hibát az Isten szavaiban használt hangnemben és megfogalmazásban, és próbálnak keresni valamit, amit felhasználhatnak Isten ellen. Amikor például Isten „szajhaként” és „prostituáltként” leplezi le az emberiséget, így szólnak: „Hogy lehetnének ezek isten szavai? Isten nem beszélne így! Istennek kifinomult, szelíd és figyelmes módon kell beszélnie.” Amikor Istennek az emberi elképzelésekkel, az emberi nyelvtannal, valamint a romlott emberek hagyományos okfejtésével nem egyező szavairól van szó, ezt gondolják: „Ezek nem isten szavai, isten nem beszélne így! Isten olyan páratlan, nagyszerű és kifürkészhetetlen, a szavai hogyan lehetnének hát ennyire hétköznapiak? Hogyan tudnának ennyire eltérni a hagyományos okfejtéstől? Ha isten szavai az igazság, azoknak oly módon kellene elhangozniuk, hogy mindenki nagy becsben tartsa őket, imádja őket és csodálja őket. Az összesnek kifürkészhetetlennek kellene lennie – Isten szavainak ilyeneknek kellene lenniük!” Amikor Isten szavairól van szó, nekik különféle elképzeléseik, különféle körülhatárolásaik, sőt még különféle követelményeik is vannak. A követelményeik és a körülhatárolásaik alapján látható, hogy az antikrisztusok lényege a Sátán lényege. Az Istenhez és Isten szavaihoz való hozzáállásuk a kutatás, az ellenállás, az ítélkezés, valami olyan keresése, amit felhasználhatnak Isten ellen, és a hibakeresés. Semmiféle erőfeszítést nem tesznek az Isten szavaiban foglalt igazságba, sem nem vetik alá magukat neki, nem fogadják el és nem gyakorolják azt. Az antikrisztusok lényege ezért a Sátán és a gonosz lelkek lényege. Az, ahogyan az antikrisztusok Isten szavaival bánnak, megegyezik azzal, ahogyan Istennel bánnak. Isten szavai Magát Istent képviselik. Az Isten által kimondott összes igazság az Ő természetét, az Ő lényegét, sőt, az Ő identitását és státuszát képviseli. Akár Isten teste, akár Isten Lelke mondja ki őket, és akármilyen tartalmat is mond ki, ezek a szavak kétségkívül Istent képviselik. Ezért az, amikor az antikrisztusok kutatják és elemzik Isten szavait, valamint elképzeléseket alakítanak ki róluk, azzal egyenlő, hogy Istenről alakítanak ki elképzeléseket. Átvizsgálják Istent. Mivel nem hisznek Isten szavainak és nem fogadják el Isten szavait, nem hisznek Isten létezésében, biztosan nem hiszik, hogy Isten szavai az igazság, és nem tudják alávetni magukat Istennek. Ilyen az antikrisztusok lényege.

Egyesek ezt mondják: „A megtestesült isten túl jelentéktelen és túl hétköznapi. A szavai és tettei gyakran arra késztetnek, hogy elképzeléseim alakuljanak ki, és egyáltalán nem állnak összhangban a képzelődéseimmel. Látom, hogy a megtestesült isten csak egy hétköznapi személy. Nem istent képviseli, ezért nem számít, hány igazságot mond ki a szavaiban és a munkájában, nem olyan, mint isten.” Honnét származnak ezek a szavak? Mit képviselnek? Vajon nem a Sátánt képviselik? A kezdetektől a végéig, a Sátán soha nem ismerte el Isten identitását és státuszát. Soha nem hitte, hogy Isten szavai az igazság, és biztosan soha nem fogadta el Isten szavait. Ily módon, amikor a Sátán Istenhez beszél, azt egyenrangú félként akarja tenni. Az, ahogyan beszél, Isten kicsúfolása és gúnyolása, Isten átverése, és a szívében nincs helye Istennek. Azok a dolgok pedig, amiket az antikrisztusok tesznek, valamint a szavak, amelyeket az antikrisztusok szólnak, ugyanazok, mint a Sátánéi. A lényegük azonos, annyi kivétellel, hogy a Sátán az emberiség számára láthatatlan, míg az antikrisztusok láthatók és tapinthatók; emberi bőrbe bújt Sátánok. Ha nem lennének Sátánok, nem lennének képesek ilyesmiket tenni és mondani. A Sátán gyakran hazudik, és azt hiszi, hogy Isten szavai is hazugságok. A Sátán gyakran becsapja az embereket, valamint tisztességtelen, csalárd és elvetemült, és azt hiszi, hogy Isten is így beszél. Bármit is mond Isten, az antikrisztusok mindig hozzáadnak valamit Isten szavaihoz, hozzácsatolják a saját értelmezésüket, és önkényes magyarázatokkal szolgálnak. Mi több, azt is gondolják, hogy Isten egyes szavai nem oly ragyogóak, mint az övéik, nem érnek fel az ő szintjükre és a magas normáikhoz, és nem elegendőek a romlott emberiség meghódításához. Ezért egyesek elé akarják vinni Isten szavainak jelentését, hangvételét és tartalmát, hogy elemezzék és megítéljék azokat, sőt mi több, hogy kritizálják és elítéljék őket. Mi a céljuk ezzel? Mialatt Istent követik, alig várják, hogy elnyerjék azokat a kilátásokat és sorsot, amelyeket ettől az Istentől akarnak, és arra várnak, hogy elnyerjék azt a rendeltetési helyet, amelyet ettől az Istentől akarnak. Akkor miért viselkednek mégis így? Hát nem önmaguk arculcsapása ez? Csak egyetlen oka van. Nevezetesen az ő szemükben egy ilyen Isten által szólt szavak túl közönségesek és hétköznapiak – a tettei is túl hétköznapiak. Egy ilyen Isten nem az, akit tisztelni akarnak, illetve nem az, aki a képzelődéseikben szerepel, és nem összeegyeztethető velük. Ha egy ilyen Istent követnek, akkor előfordulhat, hogy a rendeltetési helyük és a kilátásaik és a sorsuk mind füstbe mennek. Ezért hevesen dacolnak egy ilyen Istennel. Megítélik Őt, rombolják Őt, és megpróbálják szabotálni, megzavarni és tönkretenni az Ő munkáját, hogy ne tudja végezni. Ezzel elérik a céljukat. Egyesek ezt mondják: „Ha ők elérik a céljukat, akkor vajon nem úszik el a rendeltetési helyük?” Az efféle ember egyszerűen nem veszi tudomásul Isten létét, Isten megtestesült testét sem ismeri el, az emberiséget megmentő irányítási munkájának tényéről nem is beszélve. Egyszerűen fogad és hazárdjátékot űz. Ha tényleg kicsinálja ezt az Istent, akkor azt tesz majd, amit csak akar, és többé nem kell ilyen nehézségeket szenvednie Isten házában. Aztán nyugodtan visszatérhet a világba, az elvetemült irányzatokhoz és ahhoz, amit normális életnek nevez. Semmilyen csapást nem kell elviselnie, semmiféle finomításon nem kell átesnie, és természetesen nem kell elviselnie Isten szavainak ítéletét és fenyítését. Mindez megszűnik majd, a világ pedig a megszokott módon megy tovább. Erre vágyakozik az álmaiban. Hát nem rosszak ezek az emberek? Mi a gyökere annak, hogy ilyen rosszak? (A lényegük a Sátán, ezért gyűlölik Istent.) Tulajdonképpen a szívük mélyén ők antikrisztus démonok, a lelkükben érzik ezt – tudják, hogyan tekint Isten a hozzájuk hasonló emberekre. Isten gyűlöli a hozzájuk hasonló embereket. Nem összeegyeztethetők Istennel. Isten utálja az emberi mivoltukat és a természetlényegüket. Ezért nem számít, milyen szorgalmasan dolgoznak és nem számít, mennyire szeretnének áldásokat kapni, a végeredményük nem az akaratukon múlik majd. Egyik tényen sem tudnak változtatni. Nem összeegyeztethetők Istennel. Összeférhetetlenek Isten munkájával. Nem összeegyeztethetők Krisztussal. Hogyan végzik végül? Mind pusztulásra vannak ítélve. A szívükben haloványan értik ezt az eredményt: akkor miért maradnak mégis Isten házában? Egyszerűen nem hajlandóak lemondani egy ilyen jó lehetőségről arra, hogy áldásokat kapjanak, így hát szerencsét akarnak próbálni: „Ha így szerencsét próbálok, talán még mindig kaphatok áldásokat. Talán még mindig megléphetek és túlélhetek. Talán ha isten nem óvatos és nem figyel, átcsúszhatok a menny királyságának kapuján.” A „talánok” e vágyálmával tovább sodródnak Isten házában, az Istent illető szemléletük és hozzáállásuk azonban soha nem változik. Megvetik Isten szavait, megvetik az igazságot és megvetnek minden pozitív dolgot.

Isten megköveteli az emberektől a becsületességet. Egyesek – amint ezt meghallják – erre gondolnak: „Hát nem nagyon alacsony színvonal ez? Immár több éve hiszünk istenben, miért most mondja nekünk, hogy legyünk becsületesek? Ha ez isten szava, annak mélyrehatónak, egyre magasztosabbnak, egyre áthatolhatatlanabbnak, egyre inkább az ember számára elérhetetlennek kellene lennie. Nekünk magasabb színvonalú követelményekre van szükségünk, nem ezekre a hétköznapi, lényegtelen, alacsony színvonalú követelményekre.” Az ilyen emberek nem értik, mi az igazságvalóság. Amikor az igazságot nem értők meghallják ezt a prédikációt, felháborodnak, ám beszélgetéssel, tapasztalattal és azzal, hogy egy ideig átmennek ezen, rájönnek, hogy Istennek ezek a szavai azok, amelyekre az embereknek szükségük van. Miért ezekre van szükségük az embereknek? Az embert a legmélyebb mértékben megrontotta a Sátán, így egyetlen ember sem becsületes; ez a világ hazugságokkal teli, és ez azokra is igaz, akik hisznek Istenben. Az emberek naponta szólják egyik hazugságot a másik után; a beszédük csordultig tele van a Sátán hazugságával és csalárdságával. Isten ezért ezt az igen egyszerű és egyenes követelményt fogalmazta meg az emberrel szemben: legyen becsületes. Idővel és tapasztalattal az emberek megértik Isten szavait, valamint felfogják az Ő követeléseit és szándékait; szavainak út- és iránymutatása mellett fokozatosan ráébrednek, hogy milyen praktikusak is az Ő szavai, hogy miként kellene minden egyes szavát érteni és belépni azokba, hogy mily módon nem üres egyetlen szava sem, hogy minden szava az, amire az emberiségnek szüksége van, hogy Isten milyen alaposan érti az embereket és átlát rajtuk, és hogy igen jól érti az ő romlottságukat. Egy hétköznapi ember ezen a folyamaton megy át. Amikor azonban az antikrisztusok látják ezt a mondatot, amelyben Isten azt követeli az emberektől, hogy legyenek becsületesek, a megvetés, a gúny, a szarkazmus, sőt az ellenállás hozzáállásával tekintenek rá. Miután véleményt formáltak erről a mondatról, az elméjük hátsó részébe tolják, az Istennel szembeni lenézésük fokozódik, és növekvő megvetéssel tekintenek Rá és az Ő igéjére, egészen addig a pontig, hogy többé már nem is tanulmányozzák azt. Amikor egyesek abbéli tapasztalatukról beszélnek, hogy miként tárták fel a csalárd beállítottságukat, valamint hogyan tartottak bűnbánatot és próbáltak meg becsületesek lenni, ezeknek az antikrisztusoknak az elméjében ellenállás, ellenszenv és megvetés támad. Nem csupán nem hajlandók elfogadni azt, amit azok az emberek mondanak, ellenállást és undort éreznek azzal a tapasztalattal és tudással szemben, amelyről a testvérek beszélgetnek, olyannyira, hogy gyűlöletet és megvetést éreznek azok iránt, akik többet beszélnek és jobb ismeretekkel bírnak. Ezt gondolják: „Bolondok vagytok. Isten azt mondja, legyetek becsületesek, ti pedig egyszerűen megteszitek. Hogy lehettek ilyen engedelmesek? Miért nem az általam szólt szavakat szívlelitek meg? Nézzetek rám: egyikőtök sem tudja, milyen a valódi állapotom, senki sem tudja, milyen csalárd és agyafúrt vagyok. Én pedig nem fogok ezekről beszélni nektek; azt hiszitek, megérdemlitek, hogy halljátok?” Így viszonyulnak Isten követelményéhez; nem csupán nem hajlandók elfogadni, ellenállnak neki és elítélik. Hát nem az álhívők megnyilvánulásai ezek? Ezek tipikus álhívők. A felszínen nem ítélték el nyíltan Isten igéjét, az igéjét tartalmazó könyveket nem vetették tűzre, hogy elégessék. Külsőleg mindennap olvassák Isten igéjét és prédikációkat hallgatnak, valamint beszélgetnek az összejöveteleken, valójában azonban a szívük mélyén mélységes irtózat, ellenállás és elutasítás támadt Isten igéjével szemben. Más szóval, abban a pillanatban, hogy elképzeléseket formáltak Isten igéjéről, már el is utasították azt. Egyesek ezt mondják: „Azok az antikrisztusok vajon már azelőtt elutasították Isten igéjét, hogy kimondta volna azokat a dolgokat?” Azon a ponton még nem utasították el. Miért? Azért, mert sok elképzelésük és képzelődésük volt Istenről, és ezek miatt becsülték és csodálták, és nagy embernek tekintették Őt. Amikor azonban Isten kimondta az Ő szavait, teljességgel megváltozott a Róla alkotott nézetük, és így szóltak: „Az isten által mondott szavak valójában oly hétköznapiak! Oly egyszerűek, oly lényegre törőek, olyan könnyen érthetők: magam is tudok ilyen szavakat mondani! Hát nem azt mondja mindenki, hogy isten nagyszerű? Akkor miért mondaná nekünk, hogy legyünk becsületesek? Ha isten oly nagyszerű, ha valóban páratlan, akkor nem kellene ilyen kis és szerény követelményeket támasztania az emberekkel szemben!” Amikor olvasták Isten igéjét, és sekélyesnek érezték azt, valamint úgy érezték, hogy az nem felel meg az emberek elképzeléseinek, illetve nem egyezik Isten dicsőséges képmásával és identitásával, elképzeléseik alakultak Isten szavairól. Annak hátterében, hogy ezeket az elképzeléseket kialakították, mély irtózat támadt bennük Isten szavai iránt, ezt követően pedig a szívük mélyén lévő gát, amely az Istenről alkotott képzelődéseiket és elképzeléseiket visszatartotta, teljesen összeomlott. Mi ennek az összeomlásnak az eredménye? A szívük legmélyéből elutasították és elítélték Isten igéjét. Szóval mi jár az antikrisztusok fejében, amikor az emberek Isten igéjét hirdetik? Olyanok, mint a szemlélődők, akik a partvonalról figyelnek. Amikor azt hallják, hogy valaki Isten szavait dicséri, illetve az Isten szavaival kapcsolatos tapasztalatáról beszél, ezek az antikrisztusok is szemlélődők, akik a partvonalról figyelnek, és a szívük mélyén soha nem mondanak „áment”. Időnként még gúnyolódnak is az embereken, ezt kérdezve: „Mit nyertél a becsületességből? Bár te próbálsz becsületes lenni, isten nem feltétlenül ment majd meg téged, és nem leszel szükségképpen áldott sem. Nagyon kevés ember fog áldásokat kapni. Ha én nem kapok áldásokat, akkor egyikőtök se kapjon!” Az antikrisztusok természetlényege ellenséges Isten igéjével és Magával Istennel szemben, és emiatt az antikrisztusok képtelenek elfogadni Isten igéjét, és még kevésbé képesek alávetni magukat neki. Ha nem fogadják el Isten igéjét és nem vetik alá magukat annak, vajon tudnak tapasztalatot nyerni belőle? Nem tudnak. Milyen személyes tudásról beszélnek hát? Az mind csak képzelődés, következtetés, doktrína vagy elmélet, sőt, esetenként csupán néhány hangzatos szó, amelyeket másoktól visszhangoznak, és így lehetetlenség, hogy bármiféle tapasztalatuk vagy ismeretük fakadjon Isten szavairól. Tehát az antikrisztusok által Isten és az Ő igéje iránt táplált különféle hozzáállások, valamint a természetlényegük miatt – függetlenül attól, hogy 10, 20 éve vagy még hosszabb ideje hisznek Istenben – mindmáig soha nem fogsz semmiféle tapasztalatról hallani tőlük, illetve nem fogsz bennük semmiféle tapasztalatot látni Isten igéjéről, és még kevésbé látod majd a legcsekélyebb tudást Istenről. A beszédükben nem hallasz majd arról, hogy elképzeléseik és félreértéseik lennének Istenről, valamint arról, hogy Isten leleplezésén keresztül megvilágosodtak, majd végül eljutottak odáig, hogy többé nem értik félre Istent, illetve nem táplálnak elképzeléseket Róla. Nincs meg ez a tapasztalatuk, sem pedig ez a tudásuk. Ez az oka annak, amiért az antikrisztusok nem tudnak hozzájutni az igazsághoz, illetve semmiféle személyes tapasztalatról és tudásról nem tudnak beszélni, bármennyi erőfeszítést fektetnek is Isten igéjének tanulmányozásába. Csak a szöveget követik az olvasásban, és megjegyeznek néhány, a testvérek által gyakran idézett híres részletet Isten igéjéből; ímmel-ámmal cselekednek és sodródnak az árral, majd ugyanúgy gondolkodnak tovább, ahogyan mindig is. Nem oszlatják el a bennük Istenről felmerülő elképzeléseket, sem a közöttük és Isten között felmerülő konfliktusokat és problémákat, bármennyire jelentőségteljesek is azok. Ezek az elképzelések és problémák mindig követik őket. Mi a következménye annak, hogy nem oldják meg ezeket a problémákat? A neheztelés a szívükben egyre mélyül, az Isten iránti gyűlöletük pedig egyre nagyobbra növekszik. Ha így folytatják, vajon milyen következmények adódnak, miközben tovább hisznek Istenben? Vajon ezek a felgyülemlett neheztelések és elképzelések képesek lesznek arra késztetni őket, hogy elengedjék a kilátásaikat, sorsukat és az áldások elnyerésére irányuló szándékukat? (Nem.) Ha nem oldódnak meg ezek a problémák, vajon mi lesz a végeredmény? (Ki fognak törni.) A „kitörni” szó elég lényegre törő. Hogyan fognak kitörni? Hány módja van? (Eszembe jut Isten néhány szava, amelyeket korábban olvastam: „Akár egyetlen éjszaka leforgása alatt egy mosolygós, »jószívű« emberből egy ronda, vérengző gyilkossá válhatnak” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata).) Mi a háttere annak, hogy gyilkossá válnak? Amikor az áldások elérésére irányuló vágyuk szertefoszlik, vége a finomkodásnak, és így szólnak: „Egyikünknek sem lesz könnyű, úgyhogy nem kell titkolnom vagy elrejtenem ezt – csak azért hiszek istenben, hogy áldásokhoz jussak. Ha tudtam volna, hogy nem fogok áldásokhoz jutni, már rég távoztam volna!” Minden szót kimondanak, ami a szívükön van, és nem tartanak attól, hogy elítélik őket. Miért nem félnek az elítéléstől? Miért képesek levetni minden színlelt udvariasságot és kitörni? Azért, mert nem akarnak hinni többé, és távozni szeretnének. Mindezen évek alatt viselték a megaláztatást és a nehézséget a céljaik kedvéért, és e stratégiák szerint gyakorolnak, valamint ezeket a stratégiákat használják lelki támaszukként. Ma, amikor azt látják, hogy nincs reményük arra, hogy áldásokhoz jussanak, úgy érzik, hogy akár az udvariasság minden álcáját levethetik, és nyíltan kimondhatják: „Én csak egy álhívő vagyok. Nem szeretem a pozitív dolgokat. Szeretem a világi dolgok hajszolását, valamint az elvetemült irányzatokat. Azt mondják, hogy isten szavai az igazság és hogy isten szavai képesek megváltoztatni és megmenteni az embereket. Én miért nem láttam ezt? Miért nem tudom megtapasztalni vagy érezni? Mit változtatott az embereken isten igéje? Szerintem isten szavai semmiségek. Csak egy dolog van, ami a leginkább kézzelfogható előnyökkel jár, nevezetesen az, hogy azok, akik követik istent, áldottak lesznek és belépnek a menny királyságába. Ezek a szavak igazak. Nem hinnék istenben, ha nem az áldások elnyerése érdekében tenném! Hol van isten? Ha isten meg tudná menteni az embereket, vajon miért feszítették keresztre? Még saját magát sem tudta megmenteni!” Kimondják, amit valójában gondolnak – hát nem a démoni oldaluk tárul fel ebben? Az évek során felgyülemlett elképzelések és neheztelések feltörnek belőlük. Ez az, amikor az antikrisztusok végre megmutatják a valódi arcukat.

Vannak egyes antikrisztusok, akik gyakran mondanak efféle dolgokat: „Feladtam a családomat és a karrieremet, oly sokat fáradoztam és oly sokat szenvedtem az istenhitemben, és mit hozott nekem? Isten vajon nem olyan isten, aki megáldja az embereket? Isten vajon nem olyan isten, aki kegyelmet ad az embereknek? Nos, mit kaptam?” Isten oly sok igazsággal ellátta az embert, és oly sokat adott anélkül, hogy bármit kért volna; bár az emberek oly nagyon szembeszegülnek Istennel és lázadnak Ellene, Ő nem emlékszik erre és akkor is eljön, hogy megmentse az embert. Az antikrisztusok nem látják, milyen sokat kapott az ember Istentől. Mire gondolnak valójában, amikor ezt kérdezik: „Mit kaptam?” (Áldásokra.) Az antikrisztusok mindent akarnak. Mindent képesek feladni, hogy higgyenek Istenben és kövessék Istent, és azt hiszik, hogy ezzel lesz esélyük a sikerre, és hogy megéri a fáradságot. Lemondanak a világról és a kilátásaikról, a jövőben pedig az egész világot birtokolni akarják. Annak, amit cserébe akarnak, többet kell érnie az általuk feladott dolgoknál. Értékesebbnek kell lennie azoknál a dolgoknál, és nagyobb előnyöket kell biztosítania számukra – csak akkor fognak cserélni. Szerintetek az antikrisztusok haragjukban mondják ezeket a szavakat a kitöréseik során? (Nem.) Biztosan sokáig magukban tartják ezeket a szavakat, mielőtt azok végül feltörnek belőlük. Ezután lelepleződik mindaz, amit az antikrisztusok az évek során gondoltak és hajszoltak, az összes álcájuk lehull. Mi a lényege annak, amit mondanak? „Hittem istenben és követtem őt ennyi éven át, és mit kaptam?” Amit ők nyerni akarnak, az nem az igazság. Nekik nem kell az igazság. Nem kell élet, nem kell beállítottságbeli változás, nem kell Isten üdvössége. Szerintük ők tökéletes emberek, és nem akarják elnyerni ezeket a dolgokat. Valami pluszt akarnak nyerni, nagyobb áldásokat azoknál, amelyeket ebben a világban el lehet érni. Vagyis az általuk feladott világi dolgokat az Isten által ígért áldásokra akarják cserélni. A legnagyobb áldást akarják kapni Istentől. Amikor azt látják, hogy nem tudják elérni a vágyaikat, és hogy minden remény elveszett, fel kell adniuk. Amikor azonban ennek az ideje eljön – a beállítottságukat tekintetbe véve –, vajon képesek lesznek itt megállni? Nem lesznek. Vannak egyes családok, ahol mindenki hívő, és antikrisztusok támadnak közöttük. Amikor ezek az antikrisztusok azt látják, hogy nem fognak áldásokat kapni, elkezdik zavarni a családjukat, megakadályozandó őket a hitben. Vajon ezek még mindig családok? A külsőleges testi, illetve vérségi kapcsolatok tekintetében szoros családok. Amikor azonban az egyes tagok által követett utat nézzük – bár mindannyian több mint tíz éve hisznek Istenben –, egyesek antikrisztusoknak mutatkoztak, mások törekednek az igazságra és egész jól végzik a kötelességeiket, egyesek pedig átlagos színvonalon törekednek az igazságra – ezáltal feltárul a természetlényegük. Közülük a legrosszabbak természetesen az antikrisztusok, akiket az embernek el kellene utasítania, Isten házának pedig ki kellene közösítenie. Nos, családok ezek vajon? Ilyenek a valódi családok? Ezek még csak nem is azonos fajta emberek! Egyesek oly sok éven át élnek ördögökkel, és még mindig családtagnak tekintik őket. Nem tudnak lemondani róluk, sőt ostoba módon azt hiszik, hogy ezek a szeretteik. Miféle szerettek ezek? Miután az antikrisztusok megmutatják magukat, mindenféle gonoszságba bocsátkoznak. Akár még az igaz hívőket is képesek üldözni a családjukban. Ami még rosszabb: elvetemült kormányok kezére adhatják a családtagjaikat. Egyes szülők kiárusítják a gyermekeiket, egyes gyermekek pedig kiárusítják a szüleiket. Nem számít, milyen közeli vagy bizalmas a kapcsolatuk, nincs olyasmi, amit az antikrisztusok meg ne tennének. Mivel az antikrisztusok képesek kiárusítani és üldözni az igaz hívőket a családjukban, vajon ez nem azt jelenti, hogy ellenségek? (De igen.) Egy-két antikrisztus felbukkanása a gyülekezetben veszélyt jelent a testvérek számára. Amint az antikrisztusok azt látják, hogy nem fognak áldásokat kapni, leírják magukat, sutba dobják az óvatosságot, nem finomkodnak tovább, és azon kezdenek gondolkodni, hogy megzavarják a többi testvért. Néhány testvér gyenge, kicsi az érettsége és nem érti az igazságot. Az antikrisztusok szóbeszédeket mutatnak ezeknek a testvéreknek az interneten, majd a saját kiszínezett magyarázataik hozzáfűzésével olajat öntenek a tűzre, ezáltal megzavarva és félrevezetve, majd végül tönkretéve ezeket a testvéreket. Egyes testvérek persze rendelkeznek tisztánlátással, és azonnal felismerik az antikrisztusokat. Ha nyilvánosan bánnak el az antikrisztusokkal, abból gond származik, úgyhogy elég, ha találnak egy bölcs módot az elszigetelésükre, hogy ne tudjanak zavarni, illetve fertőzni másokat. Amikor Sátánokkal bánnak, az embereknek bölcsen kell cselekedniük.

Az antikrisztusok a saját kilátásaik és sorsuk kedvéért hisznek Istenben és követik Istent. Ragaszkodnak az áldásokra irányuló vágyukhoz, és magukkal hozzák az ambícióikat, amikor belépnek Isten házába, valamint olvassák, elfogadják és hirdetik Isten igéjét. Engedményeket tesznek, kibírják a megaláztatást és mindenféle nehézséget viselnek Isten házában a kilátásaik és a sorsuk érdekében. Sok évnyi várakozás és figyelés után – amikor a reményeik szertefoszlanak – el is hagyják a gyülekezetet és Isten házát a kilátásaik és a sorsuk miatt, mivel az áldások nyerésére irányuló vágyuk és szándékuk nem valósulhat meg. Mi az ilyen emberek sorsa? Ki fogják iktatni őket. És miért iktatják ki őket? Vajon Isten dönt úgy, hogy nem menti meg őket attól a pillanattól fogva, hogy belépnek az Ő házába, vagy arról van szó, hogy megvannak a saját problémáik? (Saját problémáik vannak.) Amikor antikrisztusok lépnek Isten házába, konkolyként keverednek a búza közé. Egyesek ezt kérdezik: „De hát Isten nem tud erről?” Isten tud róla; Isten átvizsgálja mindezt. Az ilyen emberek nem tudnak változni. Még ha Isten összes szavát olvasták is, még ha olvastak is a misztériumokról, az ember rendeltetési helyéről és az ember különféle romlott beállítottságairól, amelyeket Isten felfedett, valamint más hasonló szavakról, semmi haszna, mivel nem fogadják el az igazságot. Az Isten által kimondott szavak az egész emberiségnek szólnak. Senki előtt nincsenek rejtve, és mindenki egyenlően kapja őket. Mindenki olvashatja és hallhatja Isten szavait, végül azonban az antikrisztusok sosem fogják elnyerni őket, mivel ők antikrisztusok, ördögök és Sátánok. Ennyi évet Isten oldalán töltve a Sátán nem változott; vajon nem ugyanez igaz az antikrisztusokra is? Még ha mindennap olvastatod is velük Isten igéjét, nem fogják elnyerni azokat, mivel antikrisztusok és antikrisztusi lényeggel bírnak. Az antikrisztusokat nem lehet rávenni arra, hogy feladják a saját érdekeiket, illetve a kilátásaikat és a sorsukat. Olyan, mintha egy disznót akarnál fára mászatni. Lehetetlen feladat. Az antikrisztusok azonnali előnyöket akarnak látni, és örökkévaló előnyöket is akarnak látni a jövőben. Ha ezek egyikét nem érhetik el, illetve nem elégíthetik ki, azonnal ellenségessé válnak és bármikor távozhatnak. Az antikrisztusok Isten szavainak sorai között olvasnak, odafigyelve azok hangvételére és ragozására, próbálják kitalálni a szavai jelentését és szándékát, hogy méregessék a különféle előnyöket, amelyekkel törődnek és amelyeket meg akarnak szerezni. Vajon lehetséges lesz számukra az igazság megértése, ha ilyen hozzáállással közelítenek Isten igéjéhez? (Nem.) Ezért akárhogy is van, az antikrisztusok szemben állnak Istennel és az Ő igéjével, és halálos ellenségei Istennek és az Ő igéjének. Egyesek ezt mondják: „Ez az illető igen jó volt egykor. Miért viselkedik most így? Miután közölték vele Isten igéjét, azt mondta, hogy megértette, és megígérte, hogy szorgalmasan dolgozik a kötelességei végzésén – akkor miért nem tud változni?” Megmondom neked az igazat. Nemcsak arról van szó, hogy most nem tud változni – a jövőben sem lesz képes a változásra. Miért? Azért, mert nem áll szándékában a változás. Gondolj bele: ha egy farkas nem talál bárányt, amelyet megehet, akkor amikor éhezik, időnként eszik pár harapás füvet és iszik egy kis vizet, hogy csillapítsa az éhségét. De ez vajon azt jelenti, hogy megváltozott a természete? (Nem.) Amikor tehát az antikrisztusok nem tesznek semmi gonoszságot és átmenetileg jó viselkedésformákat tanúsítanak, az nem jelenti azt, hogy megváltoztak vagy elfogadták az igazságot. Amint komolyan megmetszik őket úgy, hogy az érinti a hatalmukat és a státuszukat, és azt látják, hogy nincs reményük – hogy biztosan ki fogják iktatni őket –, azonnal negatívvá válnak majd, feladják a munkájukat és az eredeti, valódi arcuk napvilágra kerül. Ki változtathat az ilyen embereken? Isten nem tervezi megmenteni őket, Ő csak a tények segítségével felfedi és kiiktatja őket. A Sátán e szolgáit tehát mindenkinek fel kell ismernie és el kell utasítania.

Az antikrisztusok felismerése olyan, mint a gonosz emberek és a Sátán felismerése, az antikrisztusok boncolgatása pedig olyan, mint a láthatatlan Sátán és az ördögök boncolgatása. Azok az antikrisztusok, akiket ma boncolgatunk, láthatók az ember számára. Látod, mit tesznek, és hallod, amit mondanak; minden megnyilvánulásukat láthatod és kitalálhatod a szándékaikat. A Sátánt és a szellemi birodalom ördögeit nem látod és nem érintheted, ezért ezek mindig csak egy fogalom és egy elnevezés lesznek számodra. Azok az antikrisztusok azonban, akiket ma boncolgatunk, mások. Ezek élő ördögök és Sátánok. Tapintható, hús-vér ördögök és Sátánok. Ezek az ördögök és Sátánok szembeszállnak Istennel és elutasítják Istent a szellemi birodalomban, és idegenkednek minden Isten által mondott szótól. Még akkor is ezeket a dolgokat teszik, amikor a gyülekezetbe jönnek. Továbbra is ellenzik és elutasítják Isten szavait, és idegenkednek tőlük, ahogyan korábban tették. Sőt, gyakran meg is vetik Isten szavait. Amennyiben Isten szájából ered, még egy igen kis dolog is számos kérdőjelet vet fel a szívükben. Kutatni, elemezni fogják, és feldolgozzák az elméjük segítségével. Az antikrisztusok számára ezért Isten szavai nem képezik a hitük tárgyát. Soha nem fognak hinni Isten szavaiban. Bármennyire praktikusak, igazak és hűek is Isten szavai, ők nem fognak hinni bennük. Ezekből a szempontokból megítélve tehát vajon nem Isten ellenségei az antikrisztusok? A veleszületett természetük nem áll vajon háborúságban az igazsággal? Az efféle emberek Isten született ellenségei voltak, úgy születtek, hogy idegenkednek az igazságtól. Sohasem fogják Isten szavait az igazságként kezelni, illetve megtartani. A lényegük, az Istennel szembeni különféle megnyilvánulásaik és az Isten szavaihoz való különféle hozzáállásaik miatt Isten szavai végül elítélik, Isten pedig visszautasítja az efféle embereket. Képesek lesznek tehát elnyerni az általuk hajszolt legnagyobb előnyt – a kilátásaikat és a sorsukat? Soha. Ezért aztán kinek beszél Isten azokról az ígéretekről és áldásokról, amelyeket az emberiségnek fog adni, valamint az emberiség számára előkészített rendeltetési helyről? Van-e az antikrisztusoknak részük ezekben a dolgokban? (Nincs.) A csodálatos rendeltetési hely, amelyről Isten beszél, és amelyet megígért az emberiségnek, Isten üdvösségének tárgyait illetik – azokat az embereket, akik hisznek Isten szavaiban és az igazságként fogadják el Isten szavait. Nem az antikrisztusok kapják, akik ellenségesek Istennel szemben, és akik Isten igéjét egy szélhámos hazugságainak tekintik.

2020. április 11.

Lábjegyzetek:

a. Az eredeti szövegben nem szerepel az a kifejezés, hogy „azt hiszik”.