II. Az antikrisztusok érdekei

D. Kilátásaik és sorsuk

Legutóbb az antikrisztusok érdekeinek negyedik tételéről – a kilátásaikról és a sorsukról beszélgettünk, ami öt további tételre bontható. Elsőként tekintsük át ezt az öt tételt. (1. Hogyan bánnak az antikrisztusok Isten szavaival; 2. Hogyan bánnak az antikrisztusok a kötelességükkel; 3. Hogyan kezelik az antikrisztusok azt, ha megmetszik őket; 4. Hogyan tekintenek az antikrisztusok a „szolgálattevő” címre; 5. Hogyan viszonyulnak az antikrisztusok a gyülekezetbeli státuszukhoz.) Legutóbb e tételek közül az elsőről – arról beszélgettünk, hogy „hogyan bánnak az antikrisztusok Isten szavaival”. Elsőként a „tanulmányozás” szót használtuk, hogy leleplezzük az antikrisztusok egyik elsődleges hozzáállását az Isten szavaival való bánásmódot illetően. A „tanulmányozás” az antikrisztusokhoz hasonló emberek elsődleges és alapvető hozzáállása ahhoz, ahogyan Isten szavaival bánnak. Egyáltalán nem az elfogadás és az alávetettség hozzáállásával bánnak Isten szavaival, hanem vizsgálgatják azokat. Egyáltalán nem az igazságként vagy olyan útként fogadják el, illetve tekintik Isten szavait, amelyhez az embereknek ragaszkodniuk kell, és nem az igazság keresésének, illetve elfogadásának hozzáállásával bánnak Isten szavaival. Ehelyett mindenben a saját vágyaik és ambícióik, a saját kilátásaik és sorsuk a céljuk, és azokat a rendeltetési helyeket, valamint azokat a kilátásokat és sorsot keresik Isten szavaiban, amelyeket ők akarnak. Az egyik elsődleges hozzáállásuk ahhoz, ahogyan Isten szavaival bánnak az, hogy Isten szavait minden kérdésben összekapcsolják a kilátásaikkal és a sorsukkal. Az Isten szavaival való bánásmódot illető hozzáállásából ítélve az efféle ember természetlényege az, hogy igazán nem hisz Isten szavaiban, nem fogadja el és nem veti alá magát Isten szavainak, hanem ehelyett vizsgálgatja és elemzi azokat, áldások és előnyök után kutatva bennük, hogy nagy előnyt szerezzen. Abból a hozzáállásból ítélve, ahogyan Isten szavaival bánik, vajon mennyire hisz Istenben? Van igaz hite Benne? A lényegéből ítélve nincs igaz hite Istenben. Akkor miért lehetnek még mindig nála Isten szavai, és miért olvashatja őket? A természetlényegéből, a szándékaiból és a vágyaiból ítélve nem akarja elnyerni az igazságot, valamint az utat a beállítottsága megváltoztatásához Isten szavaiból, hogy ezzel elérje az üdvösséget. Ehelyett Isten szavaiban akarja keresni mindazt, amit kíván. Mit keres? Misztériumokat, csak a Menny számára ismert titkokat, valamint magasztos doktrínákat és mélyreható tudást keres. Ezért az efféle ember azt illető hozzáállásából, ahogyan Isten szavaival bánik, valamint a természetlényegéből ítélve, megrögzött álhívő. A jó rendeltetési helyen, a jó kilátásokon és a jó sorson kívül nem akar semmi többet. Nem fogadja el őszinteséggel Isten szavait, hanem különféle lehetőségeket és utakat próbál találni az Ő szavaiban, amelyeken keresztül megkaphatja az általa kívánt dolgokat, valamint kielégítheti az áldások elnyerésére irányuló vágyait és ambícióit. Az ilyen ember ezért soha nem fogja az igazságnak, illetve annak az útnak tekinteni Isten szavait, amelyet követnie kell. Ha az antikrisztusok ilyen hozzáállással bánnak Isten szavaival, akkor vajon hogyan állnak az emberiséget illető egyik legalapvetőbb követelményhez Isten szavaiban, miszerint teremtett lényként végezzék a kötelességüket? Ma a második tételről fogunk beszélgetni – arról, hogy hogyan bánnak az antikrisztusok a kötelességükkel – és leleplezzük, milyen megnyilvánulásaik és hozzáállásuk van az antikrisztusoknak a kötelességük végzése során.

2. Hogyan bánnak az antikrisztusok a kötelességükkel

Az antikrisztusok nem az elfogadás és alávetettség hozzáállásával bánnak Isten szavaival, így természetesen nem képesek az igazság elfogadásának hozzáállásával kezelni az Ő szavaiban foglalt azon követelményt, hogy az emberiség teremtett lényként hajtsa végre a kötelességét. Ezért egyrészt ellenállnak az Isten által az emberre bízott kötelességnek és nem akarják végezni a kötelességüket, másrészt pedig attól tartanak, hogy elveszítik a lehetőséget arra, hogy áldásokat nyerjenek. Ez egyfajta ügyletet hív életre. Milyen ügylet ez? Isten szavaiból rájönnek, hogy ha az emberek nem végzik a kötelességüket, kirekeszthetik őket, hogy ha nem végzik a teremtett lényi kötelességüket, akkor nem lesz lehetőségük az igazság elnyerésére, és ha nem végzik a teremtett lényi kötelességüket, a jövőben elveszíthetik az áldásaikat a menny királyságában. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ha valaki nem végzi a kötelességét, elkerülhetetlenül el fogja veszíteni az áldások elnyerésére való esélyét. Miután az antikrisztusok ilyen információkhoz jutottak Isten szavaiból és sok közlésből és prédikációból, a szívük mélyén vágy és érdeklődés fejlődik az iránt, hogy teremtett lényként végezzék a kötelességüket. Az ilyen vágy és érdeklődés feltámadása vajon azt mutatja, hogy őszintén képesek feláldozni magukat Istenért és őszintén képesek tenni a kötelességüket? Az antikrisztusok természetlényegéből ítélve igen nehéz eljutni erre a pontra. Akkor tehát mi készteti őket arra, hogy tegyék a kötelességüket? Mindenkinek a szívében kell lennie egy számadásnak erről, és ebben a számadásban kell lennie néhány konkrét történetnek. Szóval hogyan is néz ki ez a számadás egy antikrisztus szívében? Nagyon finom, pontos, precíz és szorgalmas számításokat végeznek, így ez nem egy zavaros számadás. Amikor úgy döntenek, hogy végrehajtják a kötelességüket, először is számolgatnak: „Ha most megteszem a kötelességemet, akkor le kell mondanom a családdal való együttlét öröméről, le kell mondanom a karrieremről és a világi kilátásaimról. Ha ezeket elhagyom, hogy végezzem a kötelességemet, mit nyerhetek? Isten szavai azt mondják, hogy ebben a végső korban azok nyerhetnek nagy áldásokat, akik képesek találkozni istennel, akik végre tudják hajtani a kötelességüket isten házában, és akik meg tudnak maradni a végén. Mivel isten szavai ezt mondják, feltételezem, hogy isten képes e szavak szerint megtenni és véghez vinni ezt. Ezenkívül isten sok ígéretet tesz ezeknek az embereknek, akik képesek elvégezni a kötelességüket, és képesek feláldozni magukat érte!” Isten szavainak tanulmányozása révén számos ígéretet taglalnak, amelyeket Isten a végső korban tett a kötelességüket végző embereknek, és ez – a személyes képzelődéseiken és mindazon elképzeléseken felül, amelyeket e szavak önálló elemzésével és átvizsgálásával hoztak létre –, mély érdeklődést és késztetést ébreszt bennük a kötelességük végzése iránt. Ezután imádkozni mennek Isten színe elé, ahol ünnepélyes fogadalmakat és esküket tesznek, megalapozzák a hajlandóságukat az iránt, hogy mindenről lemondjanak és mindent feláldozzanak Istenért, hogy ezt az életet Neki szentelik, és lemondanak minden testi boldogságról és kilátásról. Bár így imádkoznak, és szavaik mind helyesnek tűnnek, azt, amit legbelül gondolnak, csak ők maguk és Isten ismerik. Imáik és elhatározásaik tisztának tűnnek, mintha ezt csak azért tennék, hogy teljesítsék Isten megbízatását, hogy megtegyék kötelességüket és eleget tegyenek Isten szándékainak, de a szívük mélyén azt számolgatják, hogyan szerezhetnek áldást és hogyan szerezhetik meg azokat a dolgokat, amiket szeretnének a kötelességük végzése által, és mit tehetnek azért, hogy Isten lássa mindazt, amit fizettek, és hogy mély benyomást tegyen Rá az, amit fizettek és amit tettek, hogy megemlékezzen arról, amit tettek, és végül megadja nekik azokat a kilátásokat és áldásokat, amiket akarnak. Mielőtt a kötelességük végzése mellett döntenének, a szívük mélyén az antikrisztusokban buzognak az elvárások a kilátásaik, az áldások elnyerése, a jó rendeltetési hely, sőt, még egy korona tekintetében is, és maximális önbizalmuk van azt illetően, hogy elérik ezeket a dolgokat. Ilyen szándékokkal és törekvésekkel jönnek Isten házába, hogy végezzék a kötelességüket. Akkor vajon a kötelességük végzésében benne van az Isten által megkövetelt őszinteség, hamisítatlan hit és hűség? Ezen a ponton még nem látható a hamisítatlan hűségük, hitük, avagy őszinteségük, mivel a kötelessége végzése előtt mindenki teljességgel ügyletekben gondolkodik, mindenki érdekektől hajtva dönt a kötelessége végzéséről, valamint túláradó ambícióihoz társuló előfeltételei és vágyai alapján. Mi az antikrisztusok szándéka a kötelességük végzésével? Az, hogy alkut kössenek, hogy csereberéljenek. Elmondható, hogy ezekhez a feltételekhez kötik a kötelesség végzését: „Ha végzem a kötelességemet, akkor áldásokat kell nyernem, és jó rendeltetési helyet kell kapnom. El kell nyernem mindazon áldásokat és előnyöket, amelyekről isten azt mondta, hogy elő lettek készítve az emberiség számára. Ha nem tudom elnyerni ezeket, akkor nem fogom végezni ezt a kötelességet.” Ilyen szándékokkal, ambíciókkal és vágyakkal jönnek Isten házába, hogy végezzék a kötelességüket. Némileg őszintének tűnnek, és persze ami az új hívőket illeti, akik épp csak elkezdik végezni a kötelességüket, náluk ez lelkesedésnek is nevezhető. Azonban ebben nincs hamisítatlan hit vagy hűség, csupán bizonyos fokú lelkesedés. Ez nem nevezhető őszinteségnek. Ebből a hozzáállásból ítélve, amelyet az antikrisztusok tanúsítanak a kötelességük végzését illetően, ez teljességgel ügylet alapú, és tele van olyan előnyökre irányuló vágyakkal, amilyen az áldások elnyerése, a mennyek országába való belépés, a korona elnyerése, valamint a jutalmakban részesülés. Kívülről tehát úgy tűnik, hogy mielőtt kiközösítik, sok antikrisztus végzi a kötelességét, és egy átlagembernél még több mindenről le is mondott és többet is szenvedett. Az, amit áldoznak, és az ár, amelyet fizetnek, egy szinten van Pállal, és nem is sürgölődnek kevesebbet Pálnál. Olyasmi ez, amit mindenki lát. A viselkedésüket, valamint a szenvedésre és az ár megfizetésére való hajlandóságukat tekintve nem szabadna, hogy ne kapjanak semmit. Isten azonban nem a külsődleges viselkedése alapján tekint egy emberre, hanem a lényege, a beállítottsága, az általa feltártak, valamint minden egyes általa tett dolog természete és lényege alapján. Amikor emberek ítélnek meg másokat és bánnak velük, kizárólag a külsődleges viselkedésük, valamint az alapján határozzák meg, hogy ki az illető, hogy mennyit szenved és milyen árat fizet – ez pedig súlyos hiba.

Az antikrisztusok hozzáállása a kötelességükkel való bánásmódban kezdetektől fogva ilyen volt. Ambíciókkal, vágyakkal és ügyletekkel érkeznek Isten házába, hogy a kötelességüket végezzék. A kötelességük végzése előtt ezt számítgatják és tervezik a szívük mélyén. Mi a tervük? Mi a számításaik gyökere és fókuszpontja? Az a céljuk, hogy áldásokat nyerjenek, hogy jó rendeltetési helyük legyen, és egyesek még a katasztrófa elkerülését is célul tűzik ki. Ez a szándékuk. Újra meg újra átvizsgálják Isten szavait, de a világért sem képesek meglátni, hogy Isten szavai mind igazság, hogy a gyakorlás útja Isten szavaiban rejlik, valamint, hogy Isten szavai révén az emberek megtisztulhatnak, beállítottságbeli változást érhetnek el és üdvösségre juthatnak. Bármily szorgalmasan nézik, akkor sem tudják meglátni ezeket a dolgokat. Bárhogyan is olvassák Isten szavait, az, amivel a leginkább törődnek és aminek a legnagyobb jelentőséget tulajdonítják, nem más, mint az áldások és az ígéretek, amelyekkel Isten azokat ajándékozza meg, akik lemondanak, áldozatot hoznak, nehézséget viselnek és árat fizetnek Érte. Amikor Isten szavaiban rálelnek arra, amit a leginkább központi és legfontosabb tartalomnak vélnek, az olyan, mintha mentőövet találtak volna. Úgy érzik, úgy tűnik, hogy nagy áldásokat fognak nyerni, és azt hiszik, ők a legáldottabb és a legszerencsésebb emberek ebben a korban, ezért a szívük mélyén örvendeznek: „Jó időt fogtam ki ebben az életben; az idők során az apostolok és a próféták egyike sem találkozott az utolsó napok krisztusával. Én ma az utolsó napok krisztusát követem, úgyhogy nem hagyhatom ki ezt a lehetőséget, hogy nagy áldásokat nyerjek. Itt az esély, hogy megjutalmazzanak és koronát kapjak! A nem hívőknek nem lesz ilyen szerencséjük, és nem számít, mennyire élvezik ezt az életet vagy milyen magas státuszuk van, amikor a nagy katasztrófák jönnek, mind elpusztulnak majd. Ezért fel kell adnom a világ testi örömeit, mivel bármennyire is élvezem ezeket a dolgokat, ezek átmenetiek és kérészéletűek. A jövőbe kell néznem, és nagyobb áldásokat és jutalmakat, valamint nagyobb koronát kell nyernem!” A szívükben aztán így figyelmeztetik magukat: „Nem számít, mennyire szenvedek vagy mennyit kell sürgölődnöm a kötelességem végzésében, nem számít, hogy bebörtönöznek vagy kínoznak, és nem számít, milyen nehézségekkel találkozom, ki kell tartanom, ki kell tartanom, és aztán még inkább ki kell tartanom! Nem csüggedhetek, minden megaláztatást el kell viselnem és nehéz terhet kell hordoznom, és a végső pillanatig ki kell tartanom. Hiszem, hogy számomra biztosan valóra válik az, amit isten mondott: »aki mindvégig kitart, az biztosan üdvözül«.” Egyezik vajon az igazsággal a szívükben vélt és hitt eszmék és vélemények bármelyike? (Nem.) Egyik sem egyezik az igazsággal, és egyik sem áll összhangban Isten szavaival, illetve Isten szándékaival – mind számítások és tervek a személyes kilátásaikat és sorsukat illetően. A szívük mélyén az Isten szavaiban említett, emberiséggel szemben támasztott egyetlen követelmény sem érdekli őket; fittyet hánynak rájuk. A szívük mélyén visszataszítónak találják az emberiség leleplezését, valamint a vele szemben támasztott követelményeket Isten szavaiban, és ellenállnak azoknak, sőt elképzeléseket alakítanak ki, úgyhogy amikor meglátják ezeket a szavakat, ellenállást éreznek velük szemben és kényelmetlenül érzik magukat, ezt követően pedig olvasás nélkül futják át őket. Amikor az emberiséghez szóló intelmekről, vigaszról, emlékeztetésekről, irgalomról és együttérzésről van szó Isten szavaiban, türelmetlenséget tanúsítanak, és nem hajlandók elfogadni, illetve odafigyelni, és úgy vélik, hogy ezek a szavak hamisak. A szívükben visszataszítónak találják Isten ítélő és fenyítő szavait, valamint a próbára tevő munkáját az emberek körében, valamint ellenállást éreznek velük szemben, és nem hajlandók elfogadni ezeket, és kerülik őket. Ehelyett csak Istennek az emberiséget illető ígéreteiről és áldásairól szóló szavak érdeklik nagyon őket, sőt gyakran olvassák azokat, hogy kielégítsék szívük türelmetlen vágyát az áldások elnyerésére, alig várván, hogy azonnal elragadtassanak a menny királyságába és minden szenvedéstől megszabaduljanak. Amikor nem tudnak többé kitartani a kötelességük végzése mellett, és kétségeik támadnak azt illetően, hogy nyerhetnek-e vajon áldásokat, a „hitük” pedig meginog, illetve, amikor az akaraterejük nem szilárd és hátra akarnak húzódni, ezeket a szavakat olvassák, és ösztönzőjükké teszik őket a kötelességük végzéséhez. Sohasem próbálnak eltöprengeni az Isten szavaiban foglalt igazságon egyik fejezetben vagy szakaszban sem, és a legkevésbé sem akarják megtapasztalni Isten szavainak ítéletét, arról nem is beszélve, hogy megismerjék önmagukat és világosan lássák az emberiség mélységes romlottságának valóságát Istennek az emberiség romlott lényegét leleplező szavain keresztül. Isten emberiségre vonatkozó szándékai, követelményei és intelmei is süket fülekre találnak náluk, ügyet sem vetnek rájuk, valamint a tiszteletlenség és a közömbösség hozzáállásával bánnak velük. A szívük mélyén azt hiszik, hogy: „Amint isten mond és tesz, az csak formalitás; ki tudja azt elfogadni? Ki tudja megérteni? Ki tud igazán isten szavai szerint gyakorolni? Isten e szavai mind feleslegesek. Az a legvalószerűbb, hogy az emberek a kötelességük végrehajtását áldásokra cseréljék – ennél semmi sem valószerűbb.” Ezért újra meg újra keresnek Isten szavaiban, és amint megtalálják ezt az utat, a kötelességtevést az egyetlen útnak tekintik az áldások elnyeréséhez. Ezek az antikrisztusok szándékai, céljai és legbelső számításai a kötelességük végzésekor. Nos, milyen megnyilvánulásokat és megnyilatkozásokat tanúsítanak a kötelességük végzése során, amelyek alapján az emberek láthatják, hogy az ilyen emberek lényege teljességgel antikrisztusi lényeg? Nem véletlen, hogy az antikrisztusok képesek végezni a kötelességüket – a saját szándékaikkal és céljaikkal, valamint az áldások elnyerésére irányuló vágyukkal abszolút végzik a kötelességüket. Bármilyen kötelességet is végeznek, a céljuk és a hozzáállásuk természetesen elválaszthatatlan az áldások nyerésétől, a jó rendeltetési helytől, valamint a jó kilátásoktól és sorstól, amelyekre éjt nappallá téve gondolnak, és amelyek foglalkoztatják őket. Olyanok, mint az üzletemberek, akik a munkájukon kívül semmi másról nem beszélnek. Amit az antikrisztusok tesznek, az mind kapcsolatban áll a hírnévvel, a nyereséggel és a státusszal – mind kapcsolatban áll az áldások elnyerésével, valamint a kilátásokkal és a sorssal. A szívük mélye tele van efféle dolgokkal; ilyen az antikrisztusok természetlényege. Pontosan az efféle természetlényeg miatt van az, hogy mások világosan láthatják, hogy végső soron a kivetés a végük.

Isten szavaiban Istennek mindenféle ember számára vannak követelményei, valamint mindenféle kötelességre és munkára vonatkozóan vannak követelményei és világos mondásai. Ezek a szavak mind Isten követelményei az emberiséggel szemben, és az embereknek e követelményekhez kellene tartaniuk magukat, valamint ezeket kellene gyakorolniuk és megvalósítaniuk. Hogyan viszonyulnak az antikrisztusok Isten szavaihoz és Isten követelményeihez? Vajon az alávetettség hozzáállását teszik magukévá? Vajon az alázatos elfogadás hozzáállását teszik magukévá? Biztosan nem. Tekintve a beállítottságukat, amikor antikrisztusok jönnek Isten házába a kötelességüket tenni, képesek vajon jól tenni azt, Isten követelményeivel és Isten házának rendelkezéseivel összhangban? (Nem, nem képesek.) Egyáltalán nem képesek. Amikor antikrisztusok teszik a kötelességüket, az első gondolatuk nem az, hogy keressék a kötelességük végzéséhez tartozó alapelveket, valamint azt, hogy Isten mit követel és Isten házának milyen szabályai vannak. Ehelyett elsőként arról érdeklődnek, hogy kapnak-e majd áldást, illetve jutalmat e kötelesség végzéséért. Ha nem biztos, hogy áldásban és jutalomban fognak részesülni, akkor nem hajlandók végezni ezt a kötelességet, és ha végzik is, felületesek lesznek. Az antikrisztusok vonakodva végzik a kötelességüket, hogy áldásokhoz jussanak. Arról is érdeklődnek, hogy vajon ennek a kötelességnek a végzésével meg tudják-e majd mutatni magukat és felnéznek-e majd rájuk, valamint, hogy a Fennvaló vagy Isten tudni fogja-e, hogy teszik ezt a kötelességet. Ezeket a dolgokat mind figyelembe veszik, amikor kötelességet végeznek. Az első dolog, amit meg akarnak határozni, az, hogy milyen előnyöket kaphatnak egy kötelesség végzése révén, illetve, hogy áldottak lehetnek-e. Számukra ez a legfontosabb dolog. Arra sosem gondolnak, hogy miként legyenek tekintettel Isten szándékaira és viszonozzák Isten szeretetét, hogy miként hirdessék az evangéliumot és tanúskodjanak Isten mellett, hogy az emberek elnyerjék Isten üdvösségét és boldogságra tegyenek szert; még kevésbé törekednek bármikor is arra, hogy megértsék az igazságot, illetve keresik azt, hogy miként oszlassák el romlott beállítottságaikat és éljék meg az emberi hasonlatosságot. Ezeket a dolgokat sosem veszik fontolóra. Csak arra gondolnak, hogy áldottak lehetnek-e és előnyöket nyerhetnek-e, hogy miként vessék meg a lábukat, hogyan szerezzenek státuszt, hogyan érjék el, hogy az emberek felnézzenek rájuk, valamint hogyan különböztessék meg magukat és váljanak a legjobbá a gyülekezetben és a tömegben. Egyáltalán nem hajlandóak hétköznapi követők lenni. Mindig az elsők akarnak lenni a gyülekezetben, azt akarják, hogy övék legyen az utolsó szó, vezetővé akarnak lenni, és elérni, hogy mindenki rájuk hallgasson. Csak ekkor lehetnek elégedettek. Láthatjátok, hogy az antikrisztusok szíve ezekkel a dolgokkal van tele. Vajon őszintén áldozatot hoznak Istenért? Őszintén végzik a teremtett lényi kötelességüket? (Nem.) Akkor mit akarnak csinálni? (Hatalmat gyakorolni.) Így van. Ezt mondják: „Ami engem illet, a szekuláris világban mindenki máson felül akarok kerekedni. Minden csoportban nekem kell az elsőnek lennem. Nem vagyok hajlandó másodiknak lenni, és soha nem leszek szárnysegéd. Vezető akarok lenni, és azt akarom, hogy az enyém legyen az utolsó szó az emberek bármely csoportjában, amelyikben ott vagyok. Ha nem az enyém az utolsó szó, akkor minden lehetséges eszközzel megpróbálkozom, hogy mindannyiótokat meggyőzzelek, hogy elérjem, hogy mind felnézzetek rám, valamint, hogy megválasszatok vezetőnek. Amint van státuszom, enyém lesz az utolsó szó, mindenkinek hallgatnia kell majd rám. Az én módszerem szerint kell tennetek a dolgokat, és az irányításom alatt kell állnotok.” Bármilyen kötelességet is végeznek az antikrisztusok, meg fogják próbálni magas pozícióba emelni magukat, elsőbbségi helyzetbe kerülni. Soha nem tudnak megelégedni a hétköznapi követő helyével. És mi a legnagyobb szenvedélyük? Az, hogy az emberek előtt állva parancsokat osztogassanak és leszidják az embereket, elérve, hogy az emberek úgy cselekedjenek, ahogyan ők mondják. Soha nem gondolkodnak azon, hogyan végezzék megfelelően a kötelességüket – arról nem is beszélve, hogy a kötelességük végzése közben keresnék az igazságalapelveket, hogy gyakorolják az igazságot és eleget tegyenek Istennek. Helyette azon törik a fejüket, hogy miként tudnák megkülönböztetni magukat, elérni, hogy a vezetők nagyra tartsák és előléptessék őket, hogy belőlük is vezető vagy dolgozó válhasson és vezethessenek másokat. Az egész napot azzal töltik, hogy ezen gondolkodnak és ebben reménykednek. Az antikrisztusok nem hajlandóak arra, hogy mások vezessék őket, és hétköznapi követők sem akarnak lenni, arról nem is beszélve, hogy csendben, harsonaszó nélkül végezzék a kötelességüket. Bármi is a kötelességük, ha nem lehetnek elöl és a középpontban, ha nem állhatnak mások felett és nem vezethetik a többieket, akkor unalmasnak találják a kötelességtevést, negatívvá válnak és lazsálni kezdenek. Mások dicsérete és imádata nélkül az még kevésbé érdekes számukra, és még kevésbé vágynak a kötelességük végzésére. Ha azonban elöl és a középpontban lehetnek, miközben a kötelességüket végzik, és övék lesz az utolsó szó, akkor erősnek érzik magukat és bármilyen nehézséget elszenvednek. A kötelességük végzésében mindig ott vannak a személyes szándékaik, és mindig különbözni akarnak, kielégítendő abbéli igényüket, hogy legyőzzenek másokat, és eleget tegyenek a vágyaiknak és ambícióiknak. Miközben a kötelességüket végzik, amellett, hogy igen versengők – minden tekintetben versengenek, hogy kitűnjenek, hogy a csúcson legyenek, hogy mások fölé kerekedjenek – azon gondolkodnak még, hogy miként őrizzék meg az aktuális státuszukat, hírnevüket és tekintélyüket. Ha van bárki, aki veszélyezteti a státuszukat és a hírnevüket, semmitől sem riadnak vissza és nem irgalmaznak, hogy eltapossák az illetőt és megszabaduljanak tőle. Akár hitvány eszközökhöz is folyamodnak, hogy elnyomják azokat, akik képesek az igazságra törekedni, akik hűséggel és felelősségteljesen teszik a kötelességüket. Irigység és gyűlölet tölti el őket azokkal a testvérekkel szemben, akik kiválóan teljesítenek a kötelességükben. Különös gyűlölettel viseltetnek azok iránt, akiket a többi testvér helyesel és elismer; azt hiszik, hogy az ilyen emberek súlyos fenyegetést jelentenek arra nézve, amiért ők küzdenek, a hírnevükre és a státuszukra, a szívükben pedig megesküsznek, hogy: „Vagy te, vagy én, vagy én vagy te, kettőnk számára nincs hely, és ha nem taposlak el és nem szabadulok meg tőled, nem tudok együtt élni magammal!” Kérlelhetetlenek azokkal a testvérekkel szemben, akik másféle véleményt fejeznek ki, akik leleplezik őket, vagy akik fenyegetik a státuszukat: bármit kitalálnak, amit csak tudnak, hogy valamit rájuk fogjanak, hogy ítéletet mondjanak felettük és elítéljék őket, hogy lejárassák és eltapossák őket, és nem nyugszanak, amíg meg nem teszik. Csupán egyféle hozzáállásuk van abban, ahogyan bárkivel bánnak: ha az illető fenyegeti a státuszukat, eltapossák és megszabadulnak tőle. Az összes esküdt követőjük olyan ember, aki hízeleg nekik, és ezek az emberek bármiféle rossz dolgot tesznek, és bármennyi kárt okoznak is a gyülekezet munkájának és Isten háza érdekeinek, falazni fognak nekik és megvédik őket. A kötelességük végzése során az antikrisztusok mindig a saját hírnevüket, nyereségüket és státuszukat egyengetik, a saját független királyságukat igazgatják. A kötelességtevésük lényege az, hogy a független királyságukért, valamint a saját kilátásaikért és sorsukért küzdjenek.

Egyes antikrisztusok nagyjából egy tucatnyi ember kis csapatát vezetik, mások pedig egy gyülekezetnyi, vagy még több embert vezetnek. Bármennyi embert vezetnek is, eddigre már irányítják ezeket az embereket a kötelességük végzése során, és királyként gyakorolják a hatalmat közöttük. Nem törődnek azzal, hogy Isten mennyire elítéli és utálja ezeket a dolgokat, hanem csak az érdekli őket, hogy szilárdan a kezükben tartsák a hatalmat, és szoros irányítást gyakoroljanak az alattuk álló emberek felett, akiket képesek irányítani. Az antikrisztusok kötelességtevést illető szándékaiból és motivációiból ítélve ezért a lényegük ádáz és elvetemült. A kötelességtevésük során tanúsított viselkedésük alapján tehát milyen beállítottságot fednek fel? A beállítottságuk is ádáz. Hogyan jellemezhető ez az ádáz beállítottság? Míg talán nehézséget szenvednek és megfizetik az árat, amikor a kötelességüket végzik, az általuk végzett kötelességek egyike sem Isten szavai szerint valósul meg. A kötelességük végzése során egyáltalán nem hajtják végre a munkarendet, nemhogy az Isten háza által az egyes feladatokra kiszabott alapelveket keresnék. Csak a személyes preferenciáikat és a hatalomvágyukat elégítik ki, abbéli személyes kívánságuk mellett, hogy mindig csináljanak valamit. Ezek mind olyan állapotok, amelyek mellett az antikrisztusok úgy vélik, hogy koronát kaphatnak. Vágyakozva gondolnak erre: „Ha egyszerűen így teszem a dolgokat, megfizetem az árat, lemondok magamról és feláldozom magam, isten végül biztosan ad nekem koronát és megjutalmaz!” Soha nem szívlelik meg az Isten szavaiban az emberiség számára hangsúlyozott és ismételten előterjesztett követelményeket és alapelveket, illetve nem veszik komolyan azokat; csak szólások halmazának tekintik őket. Ilyen a mentalitásuk: „Bármik is a követelményeid, nem lazíthatok a hatalmamon és a törekvéseimen, és nem engedhetem el a kívánságaimat és az ambícióimat. Ha ezek a dolgok nincsenek meg, akkor milyen hajtóerő vagy motiváció van bennem, hogy tegyem a kötelességeimet?” Ezek az antikrisztusok egyes megnyilvánulásai a kötelességük végzése során. Bármit is mondanak Isten szavai, és bármilyen kötelező normái és alapelvei vannak is a Fennvalónak a különféle feladatokra vonatkozóan, az antikrisztusok nem hallják meg és nem szívlelik meg ezeket. Bármennyire konkrétak is a Fennvaló szavai, bármennyire szigorúak is a munka ezen aspektusára vonatkozó követelmények, úgy tesznek, mintha nem hallanák vagy nem értenék, és továbbra is meggondolatlanul és önkényesen cselekednek, valamint ámokfutást rendeznek odalenn, a saját szándékaik szerint cselekedve. Azt hiszik, hogy ha Isten követelményei és a Fennvaló által megkövetelt módszerek szerint teszik a dolgokat, akkor el fogják veszíteni a státuszukat, az általuk birtokolt hatalmat pedig átruházzák és feloszlatják. Azt hiszik, hogy az igazság és az Isten szavaiban foglalt követelmények szerint cselekedni egy észrevétlen támadás a hatalmuk ellen és az attól való megfosztás – a személyes hírnevük ostromlása. Erre gondolnak: „Nem vagyok ilyen ostoba. Ha elfogadom a véleményeiteket, vajon nem tűnök majd alkalmatlannak és olyannak, akiből hiányzik a vezetői tehetség? Ha elfogadom a véleményeiteket, ha elismerem, hogy tévedek, akkor vajon azután is rám hallgatnak majd a testvérek? Akkor is lesz tekintélyem? Ha a fennvaló követelményei szerint teszem a dolgokat, vajon nem fogom elveszíteni annak lehetőségét, hogy sziporkázzam? Vajon a testvérek akkor is imádni fognak engem? Akkor is odafigyelnek majd arra, amit mondok? Ha egyikük sem figyel arra, amit mondok, akkor mi értelme ezt a kötelességet végezni? Hogyan végezhetem tovább ezt a munkát? Ha nincs hatalmam a csoportban és csökken a tekintélyem, és ha ők mind isten szavait hallgatják és az igazságalapelvek szerint gyakorolnak, akkor vajon nem lesz üres a vezetésem? Nem válok vajon bábuvá? Akkor milyen lelkesedés lesz bennem, hogy végezzem ezeket a dolgokat? Ha a vezetésem üres, és minden, amit teszek, értelmetlen, akkor is lesznek vajon jövőbeli kilátásaim?” Amit az antikrisztusok akarnak, az az, hogy bármely csoportban mások felett foglaljanak helyet, ezért viszonzásul jövőbeli koronát és jövőbeli jutalmakat kapva. Azt hiszik, hogy amennyiben kiemelkedő alakokká és mások vezetőivé válnak Isten választott népe körében, akkor jogosultak lesznek arra, hogy viszonzásul jövőbeli koronát kapjanak, valamint nagy áldásokban részesüljenek a jövőben. Az antikrisztusok ezért nem soha nem fognak lazítani a hatalmukon, és semmilyen körülmények között nem lankad az éberségük. Attól tartanak, hogy ha csak egy kicsit is kevésbé elővigyázatosak, akkor megfosztják őket a kezükben lévő hatalomtól, illetve az meggyengül. Amikor a kötelességeiket végzik, nem a saját pozíciójukban fennálló legjobb képességeik szerint teszik azt, jól végezve a kötelességüket és az Isten szavaiban foglalt alapelvek, valamint az Ő követelményei szerint tanúságot téve Istenről. Ehelyett arra használják fel az ilyen lehetőségeket, hogy erősen megragadják a koronát, amelyről úgy hiszik, hogy hamarosan megkapják. Még ha egyes antikrisztusok képesek is megfelelni Isten háza követelményeinek mint egy előíráskészletnek, az még mindig nem azt mutatja, hogy olyan emberek, akik elfogadják az igazságot és alávetik magukat Isten szavainak. Mi az e mögött álló ok? A kötelességük végzése során egyes antikrisztusok folyton meg akarják kaparintani a hatalmat, és ki akarják elégíteni ez irányú vágyukat, valamint folyton státuszt akarnak, és a státusz pozíciójából kioktatni az embereket és parancsolgatni nekik. Egyes antikrisztusok azonban mások, és efféle aggodalom van bennük: „Azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét. Ez azt jelenti, hogy az, aki kidugja a fejét és hibázik, szenvedni fog. Én nem leszek ilyen ostoba. Bármennyire alkalmas vagyok is, csak harminc százalékot teszek bele, a maradék hetvenet pedig tartalékként megtartom magamnak – egy kicsit vissza kell fognom magam. Bármit is mond, illetve követel tőlem isten háza, a felszínen egyetértek majd, és nem leszek olyan, aki akadályoz és zavar. Követni fogom azt, aki vezet, és jóváhagyok mindent, amit mond. Amíg tartom magam a fennvaló által hozott előírásokhoz és nem szegem meg azokat, addig rendben leszek. Ami azt illeti, hogy istennek szentelem a hűségemet és őszintén feláldozom magam érte, erre nincs szükség. Teszek egy kis erőfeszítést a kötelességem végzésébe; ha épp eleget teszek, az elfogadható, bolond pedig nem leszek. Akármit is teszek, egy kicsit vissza kell fognom magam, elkerülendő, hogy semmit se kapjak, és a végén semmit se tudjak felmutatni mindezért.” Az efféle antikrisztus úgy hiszi, hogy ostobaság másoktól, ha felelősséget vállalnak a kötelességük végzésében, és folyton kidugják a fejüket, hogy problémákat oldjanak meg, és hogy neki magának nem szabad ilyen bolondnak lennie. A szívében tudja, hogy ha valaki státuszra törekszik és irányítja a saját hatalmát, akkor előbb-utóbb leleplezik majd, ám az igazság gyakorlásáért árat kell fizetnie, erőfeszítést kell tennie, fel kell ajánlania az őszinteségét és hűségesnek kell lennie. Sok nehézséget kellene elszenvednie, és erre nem hajlandó. Köztes megközelítést alkalmaz, a nyakát sem dugja ki és nem is húzódik vissza; a középutat követi. Ezt hiszi: „Megteszem, amire kérnek. Ímmel-ámmal elvégzem és kész, ha pedig arra kérnek, hogy csináljam jobban, egyszerűen nem fogom. Ahhoz, hogy jobban csináljam, magasabb árat kellene fizetnem és több anyagot kellene átnéznem – olyan fárasztó lenne! Ha isten plusz jutalmakat adna nekem az elvégzéséért, akkor az elég méltányos lenne, de úgy tűnik, hogy isten szavai semmit sem mondanak plusz jutalmakról. Mivel ez a helyzet, nem kell szenvednem és nem kell kifárasztanom magam; jobb, ha egyszerűen csak lazítok.” Jól tudja vajon végezni a kötelességét egy ilyen ember? Elnyerheti az igazságot? Vajon megkaphatják Isten jóváhagyását azok, akik nem törekednek az igazság felé, hanem inkább felületesek és negatívak, illetve lazsálnak a munkájukban? Egyáltalán nem.

Mi egy antikrisztus legegyértelműbb megnyilvánulása? Először is, nem fogadja el az igazságot, amit mindenki láthat. Nemcsak nem fogadja el mások javaslatait, hanem ami még fontosabb, azt sem fogadja el, ha megmetszik. Kétségkívül bizonyos, hogy az antikrisztusok nem fogadják el az igazságot; ha el tudnák fogadni az igazságot, akkor nem lennének antikrisztusok. Akkor miért teszik mégis a kötelességüket az antikrisztusok? Pontosan mi a szándékuk azzal, hogy végzik a kötelességüket? Az, hogy „százszorosát kapják ebben az életben és örök életet az eljövendő világban”. A kötelességükben teljességgel ezt a szólást követik. Nem egy ügylet ez vajon? Egyértelműen ügylet. Eme ügylet természetéből ítélve, vajon nem elvetemült beállítottság ez? (De az.) Nos, milyen módon elvetemültek? Meg tudja mondani Nekem valaki? (Bár az antikrisztusok oly sok Isten által kifejezett igazságot hallanak, sosem törekednek rájuk. Szorosan ragaszkodnak a státuszukhoz és nem engedik el, a kötelességüket csak a személyes hasznukért és azért végezve, hogy hatalmat gyakoroljanak mások felett.) Ez a válasz nagyjából helyes, nagyjából megvan, de nem eléggé konkrét. Ha igen jól tudják, hogy nem helyes dolog ügyleteket bonyolítani Istennel, mégis mindvégig ragaszkodnak ehhez és nem hajlandók bűnbánatot tartani, akkor ez a probléma súlyos. Manapság a legtöbb ember azzal a szándékkal végzi a kötelességét, hogy áldásokat nyerjen. Mind arra akarják használni a kötelességük végrehajtását, hogy megjutalmazzák őket és koronát kapjanak, és nem értik a kötelességtevés jelentőségét. Ez a probléma világos megbeszélést igényel. Először tehát beszéljünk arról, hogy miként is keletkezett az emberek kötelessége. Isten az emberiség irányításán és megmentésén munkálkodik. Természetesen Istennek vannak követelményei az emberekkel szemben, és ezek a követelmények képezik az ő kötelességüket. Nyilvánvaló, hogy az emberek kötelessége Isten munkájából és az emberiséggel szemben támasztott követelményeiből fakad. Függetlenül attól, hogy valaki milyen kötelességet végez, ez a legmegfelelőbb dolog, amit tehet, a legszebb és legigazabb dolog az emberiség körében. Teremtett lényként az embereknek teljesíteniük kell a kötelességüket, és csak ekkor kaphatják meg a Teremtő jóváhagyását. A teremtett lények a Teremtő uralma alatt élnek, és elfogadnak mindent, amit Isten biztosít számukra, és mindent, ami Istentől származik, ezért teljesíteniük kell a feladataikat és a kötelezettségeiket. Ez teljesen természetes és jogos, és Isten rendelte el. Ebből látható, hogy az emberek számára a teremtett lény kötelességének teljesítése igazabb, szebb és nemesebb, mint bármi más, amit a földi élet során tesznek; az emberiség körében semmi sem értelmesebb és méltóbb, és semmi sem ad nagyobb értelmet és értéket a teremtett ember életének, mint a teremtett lény kötelességének végzése. A földön csak az emberek azon csoportja veti alá magát a Teremtőnek, akik igazán és becsületesen teljesítik a teremtett lény kötelességét. Ez a csoport nem követi a világi irányzatokat; Isten vezetésének és útmutatásának vetik alá magukat, csak a Teremtő szavaira hallgatnak, elfogadják a Teremtő által kifejezésre juttatott igazságokat, és a Teremtő szavai szerint élnek. Ez a legigazabb, leghangosabb bizonyságtétel, és ez a legjobb bizonyságtétel az Istenbe vetett hitről. Az, hogy egy teremtett lény képes teljesíteni a teremtett lény kötelességét, képes megfelelni a Teremtőnek, a legcsodálatosabb dolog az emberiség körében, és olyasvalami, amit mindenki által dicsőítendő történetként kellene terjeszteni. Bármit, amit a Teremtő a teremtett lényekre bíz, feltétel nélkül el kell fogadniuk; az emberiség számára ez egyszerre boldogság és kiváltság, és mindazok számára, akik teljesítik a teremtett lény kötelességét, nincs csodálatosabb és megemlékezésre méltóbb dolog – ez egy pozitívum. Ami pedig azt illeti, hogy a Teremtő hogyan bánik azokkal, akik képesek teljesíteni egy teremtett lény kötelességét, és mit ígér nekik, az a Teremtő dolga, a teremtett emberiségnek semmi köze hozzá. Hogy egy kicsit egyszerűbben és világosabban fogalmazzak, ez Istentől függ, és az embereknek nincs joguk beleavatkozni. Azt fogod kapni, amit Isten ad neked, és ha nem ad neked semmit, akkor sem szólhatsz egy szót sem. Amikor egy teremtett lény elfogadja Isten megbízatását, és együttműködik a Teremtővel, hogy teljesítse a kötelességét, és megtegye, amit tud, az nem egy tranzakció vagy üzlet; az embereknek nem szabad megpróbálniuk üzletelni a hozzáállásuk kifejezésével vagy a cselekedeteikkel és viselkedésükkel, hogy bármilyen ígéretet vagy áldást kapjanak Istentől. Amikor a Teremtő rátok bízza ezt a munkát, helyes és helyénvaló, hogy teremtett lényként elfogadjátok ezt a kötelességet és megbízatást. Van ebben valami üzleti jelleg? (Nincs.) A Teremtő részéről Ő hajlandó mindannyiótokra rábízni azokat a kötelességeket, amelyeket az embereknek el kell végezniük; a teremtett emberiség részéről pedig az embereknek örömmel el kell fogadniuk ezt a kötelességet, életük kötelezettségeként kezelve azt, mint azt az értéket, amelyet ebben az életben meg kell élniük. Itt nincs semmilyen tranzakció, ez nem egy egyenértékű csere, és még kevésbé tartalmaz bármilyen jutalmat vagy egyéb nyilatkozatot, amit az emberek elképzelnek. Ez semmiképpen sem üzlet; itt nem arról van szó, hogy az emberek által fizetett árat vagy az általuk a kötelességük teljesítése során nyújtott kemény munkát valami másra cserélnék. Isten soha nem mondott ilyet, és az embereknek nem is szabad ezt így érteniük. A Teremtő megbízatást ad az emberiségnek, és egy teremtett lény, miután megkapta a Teremtőtől az Istentől kapott megbízatást, vállalja, hogy teljesíti kötelességét. Ebben az ügyben, ebben a folyamatban nincs semmi üzleti jelleg; ez egy egészen egyszerű és helyénvaló dolog. Éppen úgy, mint a szülők, akik, miután világra segítették gyermeküket, feltétel és panaszok nélkül felnevelik. Ami azt illeti, hogy a gyermekben felnőve meglesz-e a gyermeki hűség, a szüleinek az ő születése napja óta nem voltak erre vonatkozó követelményei. Nincs egyetlen olyan szülő sem, aki a gyermek születése után azt mondja: „Csak azért nevelem fel, hogy a jövőben engem szolgáljon és tiszteljen. Ha nem fog engem tisztelni, akkor most azonnal megfojtom.” Egy ilyen szülő sincs. Tehát abból ítélve, ahogy a szülők nevelik a gyerekeiket, ez kötelezettség, felelősség, ugye? (Igen.) A szülők folytatják a gyermekük nevelését, függetlenül attól, hogy megvan-e benne a gyermeki hűség vagy sem, és bármilyen nehézségek árán is, addig nevelik, amíg fel nem nő, és a legjobbakat remélik a számára. Nincs semmi feltételhez kötött vagy üzleti jellegű abban a felelősségben és kötelezettségben, amit a szülők viselnek a gyermekükkel szemben. Akiknek van erre vonatkozó tapasztalatuk, megértik ezt. A legtöbb szülőnek nincsenek elvárt normái azzal kapcsolatban, hogy gyermekükben van-e gyermeki hűség. Ha a megvan benne, akkor egy kicsit vidámabbak lesznek, mint egyébként lennének, és egy kicsit boldogabbak lesznek idős korukban. Ha a gyermekükben nincs meg a gyermeki hűség, akkor elfogadják, hogy ez a helyzet. A legtöbb, viszonylag nyitott gondolkodású szülő így vélekedik. Mindent egybevetve, akár a szülők nevelik a gyermekeiket, akár a gyermekek támogatják a szüleiket, a kérdés a felelősségről, a kötelezettségről szól, ami egy személy elvárt szerepkörébe tartozik. Természetesen ezek mind jelentéktelen ügyek a teremtett lény kötelességének a teljesítéséhez képest, de az emberi világ ügyei közül ezek a legszebbek és legigazságosabbak közé tartoznak. Mondanom sem kell, hogy ez még inkább vonatkozik a teremtett lény kötelességének teljesítésére. Teremtett lényként, amikor valaki a Teremtő elé járul, teljesítenie kellene a kötelességét. Ez nagyon helyénvaló dolog, és teljesítenie kell ezt a felelősséget. Az alapján, hogy a teremtett lények teljesítik a kötelességüket, a Teremtő még nagyobb munkát végzett az emberiség körében, és a munka egy újabb szakaszát végezte el az embereken. És milyen munka ez? Ellátja az emberiséget az igazsággal, megengedve nekik, hogy a kötelességük teljesítése során elnyerjék Tőle az igazságot, és ezáltal levethessék romlott beállítottságaikat, és megtisztuljanak. Így eleget tesznek Isten szándékainak, és az életben a helyes útra lépnek, végül képesek lesznek félni Istent és kerülni a rosszat, elnyerik a teljes üdvösséget, és többé nem lesznek kitéve a Sátán csapásainak. Ez egy olyan hatás, amelyet Isten az emberiséggel a végén elérne a kötelességeik végrehajtása révén. Ezért a kötelességed végrehajtása során Isten nem pusztán arra késztet, hogy egy dolgot láss tisztán, és megérts egy kis igazságot, és nem is csupán hagyja, hogy élvezd a kegyelmet és áldásokat, amelyeket teremtett lényként a kötelességed végrehajtásával kapsz. Inkább lehetővé teszi számodra, hogy megtisztulj és megmenekülj, és végül eljuss oda, hogy a Teremtő arcának fényében élj. A Teremtő „arcának e fénye” nagy mennyiségű kiterjesztett jelentést és tartalmat hordoz magában – ebbe ma nem megyünk bele. Isten természetesen biztosan ad ígéreteket és áldásokat az ilyen embereknek, és különféle állításokat tesz róluk – ez egy további kérdés. Az itt és most vonatkozásában, mit kap vajon Istentől mindenki, aki Isten elé járul és végzi a teremtett lényi kötelességét? Igazságot és életet – a legértékesebb és legszebb dolgokat az emberiség körében. Az emberiség körében egyetlen teremtett lény sem kaphat egykönnyen ilyen áldásokat a Teremtő kezéből. Az antikrisztusok fajtája ügyletté alakít egy ilyen gyönyörű és nagyszerű dolgot, amelyben koronákat és jutalmakat kunyerál Isten kezéből. Ez az ügylet egy igen szépséges és igazságos dolgot tesz igen rúttá és elvetemültté. Hát nem ezt teszik az antikrisztusok? Ebből ítélve vajon nem elvetemültek az antikrisztusok? Bizony, igen elvetemültek! Ez az elvetemültségük megnyilvánulása.

Az utolsó napokban Isten megtestesül, hogy munkálkodjon, sok igazságot kifejez, Isten irányítási tervének összes misztériumát megnyitja az emberiség számára, valamint az összes olyan igazsággal ellát, amelyeket az embereknek meg kell érteniük és amelyekbe be kell lépniük az üdvösség érdekében. Ezek az igazságok és Isten e szavai mindenki számára kincsek, akik szeretik a pozitív dolgokat. Az igazságok a romlott emberiség szükségletei, és egyúttal felbecsülhetetlen kincsek az emberiség számára. Isten minden egyes szava, követelménye és szándéka olyasmi, amit az embereknek meg kell érteniük és fel kell fogniuk, olyasmik, amiket az embereknek követniük kell, hogy elérjék az üdvösséget, valamint olyan igazságok, amelyeket az emberi lényeknek el kell nyerniük. Az antikrisztusok azonban elméleteknek és szlogeneknek tekintik ezeket a szavakat, sőt, ezek süket fülekre találnak náluk, és ami még rosszabb, megvetik és tagadják őket. Az antikrisztusok az emberiség körében fellelhető legértékesebb dolgokat sarlatánok hazugságainak tekintik. Az antikrisztusok a szívükben azt hiszik, hogy a világon nincs Szabadító, nemhogy igazság vagy pozitív dolog. Úgy vélik, hogy bármilyen szép dolgot vagy bármely előnyt emberi kéznek kell elnyernie, és erőszakkal, emberi küzdelem árán kell elvenni. Az antikrisztusok szerint az ambíciókat és álmokat nélkülöző emberek soha nem fognak boldogulni, a szívük azonban az Isten által kifejezett igazsággal szembeni idegenkedéssel és gyűlölettel teli. Az Isten által kifejezett igazságokat elméleteknek és szlogeneknek tartják, a hatalmat, az érdekeket, az ambíciót és a vágyat pedig igazságos ügyeknek, amelyeket irányítani kell, és amelyekre törekedni kell. A tehetségükkel végzett szolgálatot is annak eszközéül használják, hogy ügyletet bonyolítsanak Istennel, abbéli próbálkozásukban, hogy belépjenek a menny királyságába, koronákat szerezzenek és nagyobb áldásokat élvezzenek. Hát nem elvetemült ez? Hogyan értelmezik Isten szándékait? Azt mondják: „Isten dönt arról, hogy ki a főnök, azzal, hogy látja, ki áldoz és szenved a legtöbbet érte, és ki fizeti a legmagasabb árat. Ő dönt arról, hogy ki mehet be a királyságba és ki kap koronákat azzal, hogy látja, ki képes sürgölődni, ékesszólón beszélni, valamint kiben van egy bandita lelke és ki tud erőszakkal megkaparintani dolgokat. Ahogyan Pál mondta: »Ama harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája« (2Timóteus 4:7-8).” Pál e szavait követik, és azt hiszik, az ő szavai igazak, Isten emberiségnek szóló összes követelményét és kijelentését pedig figyelmen kívül hagyják, ezt gondolva: „Ezek a dolgok nem fontosak. Csak az számít, hogy miután megharcoltam a harcomat és a futásomat elvégeztem, végül koronát kapok majd. Ez igaz. Hát isten nem erre gondol? Isten szavak ezreit szólta és számtalan prédikációt tartott. Végső soron azt akarja mondani az embereknek, hogy ha koronákat és jutalmakat akarsz, akkor rajtad múlik, hogy harcolj, küzdj, megkaparintsd és elvedd.” Hát nem ez az antikrisztusok logikája? A szívük mélyén az antikrisztusok mindig így látják Isten munkáját, valamint így értelmezik Isten igéjét és irányítási tervét. Elvetemült a beállítottságuk, nem igaz? Kiforgatják Isten szándékait, az igazságot és minden pozitív dolgot. Isten emberiség megmentésére irányuló irányítási tervét puszta ügyletnek tekintik, azt a kötelességet pedig, amelynek végrehajtását a Teremtő megköveteli az emberiségtől, puszta kisajátításnak, agressziónak, megtévesztésnek és ügyletnek tekintik. Hát nem az antikrisztusok elvetemült beállítottsága ez? Az antikrisztusok szerint az áldások megszerzéséhez és a menny királyságába való belépéshez egy ügylet szükséges, és hogy ez igazságos, észszerű és teljesen jogszerű. Hát nem elvetemült logika ez? Nem sátáni logika vajon? Az antikrisztusok a szívük mélyén mindig efféle nézeteket és hozzáállásokat tartanak fenn, ami azt bizonyítja, hogy az antikrisztusok beállítottsága igen elvetemült.

Az imént megbeszélt pár tartalmi tételből meg tudtátok látni az antikrisztusok elvetemült beállítottságát? (Igen.) Az első tétel az volt, hogy miként bánnak az antikrisztusok a kötelességükkel, ugye? Nos, hogyan bánnak az antikrisztusok a kötelességükkel? (Az antikrisztusok ügyletnek tekintik a kötelességüket, amelyet a saját rendeltetési helyükre és saját érdekeikre cserélnek. Nem számít, mennyit munkálkodott Isten az embereken, hány szót mondott nekik és hány igazságot fejezett ki számukra, mindezt lerázzák magukról, és akkor is azzal a szándékkal végzik a kötelességüket, hogy ügyletet bonyolítsanak Istennel.) Az antikrisztusok ügyletnek tekintik a kötelességüket. Azzal a szándékkal végzik a kötelességüket, hogy ügyletet bonyolítsanak és áldásokat nyerjenek. Úgy vélik, hogy Istenben hinni áldások elnyerése érdekében kell, valamint hogy helyénvaló az, hogy a kötelességük végzése révén áldásokat nyernek. Eltorzítják azt a pozitív dolgot, hogy valaki teszi a kötelességét, valamint becsmérlik annak értékét és jelentőségét, hogy valaki teremtett lényként teszi a kötelességét, miközben ennek legitimitását is ócsárolják; ügyletté fordítják azt a kötelességet, amelyet a teremtett lényeknek természetszerűleg végezniük kell. Ez az antikrisztusok elvetemültsége; ez az első tétel. A második tétel az, hogy az antikrisztusok nem hisznek a pozitív dolgok, illetve az igazság létezésében, valamint nem hiszik el és nem ismerik el, hogy Isten szavai az igazság. Hát nem elvetemült ez? (De az.) Mi elvetemült benne? Isten szavai minden pozitív dolog valósága, ám az antikrisztusok nem látják és nem ismerik el ezt. Szlogeneknek, afféle elméletnek tekintik Isten szavait, valamint eltorzítják azt a tényt, miszerint Isten szavai az igazság. Mi a legnagyobb és legfőbb probléma itt? Isten az emberiség megmentésére akarja használni ezeket a szavakat, az embernek pedig el kell fogadnia Isten szavait, mielőtt megtisztulhat és elérheti az üdvösséget – ez tény és ez az igazság. Az antikrisztusok nem ismerik el, illetve nem fogadják el Isten emberiségnek tett eme ígéretét. Ezt mondják: „Megmenekülni? Megtisztulni? Mire jó ez? Haszontalan! Ha megtisztulok, vajon valóban megmenekülhetek és beléphetek a menny királyságába? Nem hiszem!” Fittyet hánynak erre a dologra és nem érdekli őket. Mi a kimondatlan következménye ennek? Az, hogy nem hiszik, hogy Isten szavai az igazság; azt hiszik, hogy azok csak szólások és doktrínák. Nem hiszik és nem ismerik el, hogy Isten szavai meg tudják tisztítani, illetve meg tudják menteni az embereket. Ez ahhoz hasonlítható, amikor Isten egykor olyasvalakiként határozta meg Jóbot, mint aki féli Istent és kerüli a rosszat, illetve tökéletes ember. Vajon ezek az Isten által mondott szavak az igazságot jelentik? (Igen.) Nos, miért mondott Isten ilyesmit? Mi az alapja? Isten megfigyeli az emberek viselkedését, átvizsgálja a szívüket, és látja a lényegüket, és ezek alapján mondta, hogy Jób féli Istent és kerüli a rosszat, valamint tökéletes ember. Isten nem csupán egy-két napon át figyelte meg Jóbot, és Jób Isten féléséről és a rossz kerüléséről tanúskodó megnyilvánulásai sem csak egy-két napra terjedtek ki, és biztosan nem csak egy-két dolgot takartak. Nos, milyen hozzáállást vett fel a Sátán ehhez a tényhez? (Szkeptikus és kétkedő hozzáállást.) A Sátán nem csupán szkeptikus volt, hanem tagadta azt. A szavai – egyszerűen fogalmazva – a következők voltak: „Oly sok mindent adtál Jóbnak – többek között teheneket, juhokat és számtalan vagyontárgyat. Van oka imádni téged. Azt mondod, Jób tökéletes ember, a szavaid azonban nem állják meg a helyüket. A szavaid nem az igazság, nem valóságosak, helytelenek, és én tagadom a szavaidat.” Vajon nem erre gondolt a Sátán? (De igen, erre.) Isten ezt mondta: „Jób féli Istent és kerüli a rosszat, tökéletes ember.” Mit mondott a Sátán? (Imádná vajon ok nélkül istent?) A Sátán azt mondta: „Tévedés, nem tökéletes ember! Előnyöket és áldásokat kapott tőled, ezért fél téged. Ha elveszed ezeket az előnyöket és áldásokat, nem fog félni téged – nem tökéletes ember.” Nos, a Sátán minden Isten által mondott mondat mellé tesz egy kérdőjelet, és áthúzza azt. A Sátán tagadja Isten szavait és tagadja Isten meghatározásait, illetve állításait bármire vonatkozóan. Mondhatjuk, hogy a Sátán tagadja az igazságot? (Igen.) Ez a tény. Nos, hogyan viszonyulnak az antikrisztusok Isten azon szavaihoz, amelyek leleplezik, megítélik és megfenyítik az emberiséget, valamint különféle konkrét követelményeket támasztanak az emberiséggel szemben? Tudomásul veszik azokat és „áment” mondanak rájuk? Képesek követni őket? (Nem, nem képesek.) Azt mondhatni, hogy az antikrisztusok azonnali válasza a szívükben Isten mindenféle szavaira a következő: „Tévedés! Tényleg így van? Hogy lehet az, hogy amit te mondasz, az úgy van? Ez nem igaz – én nem hiszem el. Miért olyan kellemetlen az, amit mondtál? Isten nem beszélne így! Ha én beszélnék, akkor ezt így kellene mondani.” Az antikrisztusok Istenhez való efféle hozzáállásából ítélve képesek vajon Isten szavait mint az igazságot követni? Egyáltalán nem. Ez az, ami elvetemült bennük; ez a második tétel. A harmadik tétel az, hogy mit gondolnak az antikrisztusok Isten irányítási tervének céljáról, nevezetesen, hogy Isten meg akarja menteni az emberiséget és lehetővé akarja tenni az emberiség számára, hogy elszakadjon a Sátán romlott beállítottságától, valamint a sötétség erőitől, és elérje az üdvösséget. Miért mondjuk, hogy elvetemült a beállítottságuk? Azt hiszik, hogy ez egy ügylet, sőt, akár úgy vélik, hogy ez csak egy játék. Játék kik között? Játék egy legendás isten, valamint tudatlan és ostoba emberek egy csoportja között, akik be akarnak menni a menny királyságába, és meg akarnak szabadulni a szenvedés világától. Ez is egy ügylet, amelyben mindkét fél készséges résztvevő, ahol az egyik fél hajlandó adni, a másik pedig hajlandó kapni. Efféle játék ez. Ők így látják Isten irányítási tervét – hát nem az antikrisztusok elvetemült beállítottságának feltárulása ez? Mivel az antikrisztusok teli vannak ambíciókkal, és mivel rendeltetési helyre és áldásokra vágynak, játékká, ügyletté forgatják az emberiség legszebb vállalkozását és Isten emberiség megmentését célzó irányítási munkáját – ez az antikrisztusok elvetemült beállítottsága. Az antikrisztusoknak van még egy másik megnyilvánulása is, amely meglehetősen komikusan és nevetségesen hangzik. Miért nevetséges? Az antikrisztusok egyáltalán nem hisznek mindabban a munkában, amelyet Isten elvégzett, és azt sem hiszik, hogy minden, amit Isten mondott, az igazság és képes megmenteni az emberiséget, de kimeríthetetlen a hajlandóságuk arra, hogy nehézséget viseljenek, megfizessék az árat, valamint, hogy lebonyolítsák és elősegítsék ezt az ügyletet. Hát nem vicces ez? Ez természetesen nem az antikrisztusok elvetemültsége, hanem az ostobaságuk. Egyrészt nem hisznek Isten létezésében, nem ismerik el, hogy Isten szavai az igazság, sőt, eltorzítják Isten irányítási tervét, másrészt azonban mégis személyes előnyöket akarnak nyerni Isten szavaiból és irányítási tervéből. Más szóval, egyrészt nem hisznek mindezeknek a tényeknek a létezésében, a hitelességükről nem is beszélve, miközben másrészről mégis nyereségekre akarnak ácsingózni és minden előnyt megragadni, valamint opportunisták akarnak lenni és meg akarják szerezni azokat a dolgokat, amelyekhez a világban nem tudnak hozzájutni, és mindeközben még továbbra is úgy gondolják, hogy rendkívül okosak. Hát nem vicces ez? Becsapják saját magukat és rendkívül ostobák.

Az imént három megnyilvánulás segítségével boncolgattuk az antikrisztusok elvetemült beállítottságát, és egy újabbal fejeztük be: az antikrisztusok olyan ostobák, hogy az ember nem tudja, sírjon-e vagy nevessen. Mi a három megnyilvánulás? (Az első az, hogy az antikrisztusok ügyletnek tekintik a kötelességük végzését; a második az, hogy az antikrisztusok nem ismerik el Isten igéjét, nem hiszik, hogy Isten igéje pozitív dolog, és nem ismerik el, hogy Isten igéje megmentheti az embereket, hanem elméleteknek és szlogeneknek tekintik Isten igéjét; a harmadik pedig az, hogy az antikrisztusok puszta ügyletnek és játéknak tekintik Istennek az emberiség megmentésére irányuló irányítási munkáját.) És még egy megnyilvánulás? (Az antikrisztusok nevetségessége és rendkívüli ostobasága.) Nem elég konkrétak ezek vajon? (De igen.) Mondanátok, hogy az afféle embernek, aki ilyen beállítottsággal rendelkezik, valamelyest abnormális a mentális állapota és a józan esze? (Igen.) Mi módon abnormális? (Az antikrisztusok ügyleteket akarnak bonyolítani Istennel, valamint kilátásokat és rendeltetési helyet akarnak kapni Istentől, ám mégsem hisznek Isten irányítási tervében, illetve abban, hogy Isten meg tudja menteni az emberiséget. A gondolkodásuk ellentmondásos, az általuk akart dolgok olyasmik, amiket tagadnak. Ennek alapvetően nincs értelme, a józan eszük tehát abnormális, és a mentális állapotukkal is van valami gond.) Ez azt mutatja, hogy hiányosságaik vannak a normális emberi mivolt tekintetében. Nem tudják, hogy az efféle gondolkodással és számításokkal önmaguknak mondanak ellent. Hogyan történik ez? (Mindig a téves utat követik, ugyanis sosem fogadják el, illetve nem gyakorolják az igazságot.) És vajon tudják, hogy a téves úton járnak? Biztosan nem. Ha tudnák, hogy ez veszteség szenvedéséhez vezet, akkor biztosan nem tennék ezt. Azt hiszik, hogy ha így tesznek, az előnyt biztosít számukra: „Nézd, milyen okos vagyok. Egyikőtök sem tudja átlátni a dolgokat; mind ostobák vagytok. Hogy lehettek ilyen jámborak? Hol van isten? Nem látom és nem tudom megérinteni, és nincs rá garancia, hogy isten ígéretei megvalósulhatnak! Nézzétek, milyen ügyes vagyok – amikor egyet előre lépek, tíz lépéssel előre gondolkodom, ti azonban egyetlen lépést illetően sem számolgattok semmit.” Azt hiszik, hogy nagyon okosak. Ezért aztán miután két-három éven át végzik a kötelességüket, egyesek így gondolkodnak: „Pár éve végzem már a kötelességemet, és még mindig nem nyertem semmit, nem voltam tanúja semmilyen csodáknak és nem láttam semmilyen szokatlan jelenséget. Azelőtt naponta háromszor étkeztem, és még mindig háromszor étkezem. Ha kihagyok egy étkezést, éhes vagyok. Ha egy-két órán át nem alszom éjjel, akkor napközben álmos vagyok. Semmiféle különleges erőre nem tettem szert! Mindenki azt mondja, isten mindenható és nagy áldásokat kaphatsz, ha teszed a kötelességed. Én már több éve végzem a kötelességemet, és semmi sem változott. Hát nem így van még mindig? Gyakran van bennem gyengeség, negativitás és panaszok. Mindenki azt mondja, hogy az igazság meg tudja változtatni az embereket, én azonban egyáltalán nem változtam. A szívemben még mindig gyakran hiányoznak a szüleim, hiányoznak a gyermekeim, sőt felidézem a napjaimat a korábbi világban. Mit tesz tehát isten az emberekkel? Mit nyertem? Mindenki azt mondja, hogy amikor az emberek hisznek istenben és hozzájutnak az igazsághoz, akkor nyernek valamit, ha azonban nyernének, nem különböznének vajon a többiektől? Öregszem és az egészségem nem olyan, mint volt. Sokat mélyültek a ráncok az arcomon. Hát nem azt mondják, hogy az istenben hívő emberek minél tovább élnek, annál inkább fiatalodnak? Miért öregedtem, ahelyett, hogy fiatalodtam volna? Isten szavai egyébként sem pontosak, saját magamnak kell terveket készítenem. Úgy látom, ez minden, ami az istenhitben van, mindennap azzal telik, hogy isten igéjét olvasom, összejövetelekre járok, himnuszokat éneklek és teszem a kötelességem. Unalmasnak tűnik, és egyáltalán nem érzem másnak magam, mint korábban.” Amint így gondolkodnak, bajban lesznek, ugye? Tovább gondolkodnak: „Most már tényleg szenvedek a kötelességem végzésében, isten ígéretei és áldásai nagyon távolinak tűnnek. Ráadásul egyesek, akik hisznek istenben, meghalnak a katasztrófákban, van-e tehát egyáltalán olyasmi, hogy isten megóvja az embert? Mondjuk, hogy nincs – akkor az egyesek által írt tanúságtételi cikkek, amelyek azt mondják, hogy isten csodát tett, hogy megmentse az életüket a legveszélyesebb pillanatokban, vajon igazak vagy hamisak?” Eltűnődnek rajra, a szívükben pedig bizonytalanok, amikor pedig folytatják a kötelességük végzését, fásultnak érzik magukat és nem lelkesek, és nem proaktívak többé. Egyre inkább visszahúzódnak és elkezdik félgőzzel és felületesen tenni a dolgokat. Milyen számításokat végeznek a fejükben? „Ha nem kapok áldásokat, ha mindig így lesz, akkor más terveket kell készítenem. Újra kell terveznem, hogy folytatom-e a kötelességem végzését vagy sem, és hogy miként végzem majd a jövőben. Nem lehetek ismét ilyen ostoba, különben a jövőben nem kapom meg a kilátásaimat és a sorsomat, illetve a koronámat, és a világi boldogságot sem élvezem majd ki. Nem lesz akkor ez az összes erőfeszítés hiábavaló és felesleges? Ha továbbra sem kapok semmit, ahogyan most, akkor korábban jobban jártam: dolgoztam és a világot hajszoltam, miközben névlegesen hittem istenben. Ha isten sosem mondja meg, mikor ér véget a munka, mikor fogja megjutalmazni az embereket, mikor ér véget a kötelesség, és mikor fog isten nyíltan megjelenni az embereknek, ha isten sosem ad pontos magyarázatokat az embereknek, akkor mi értelme itt vesztegetnem az időmet? Jobban járnék, ha visszatérnék a pénzkereséshez kint a világban és élvezném a világi boldogságot. Legalább nem fogom elvesztegetni az életem. Ami az eljövendő világot illeti, ki tudja? Az mind ismeretlen, egyelőre csak jól élem majd ezt az életet.” Vajon nem történt változás az elméjükben? Amikor így számítgatnak és a rossz útra térnek, vajon továbbra is jól tudják végezni a rájuk háruló kötelességeket? (Nem, nem tudják.) Egyesek ezt mondják: „Az antikrisztusok szeretik a státuszt, nem igaz? Ha adsz nekik pozíciót, vajon nem maradnak Isten házában?” Szükségük van vajon az antikrisztusoknak státuszra ebben az időben? A státusz talán nem a legfontosabb dolog számukra ebben az időben. Mire van szükségük? Arra van szükségük, hogy Isten pontos magyarázatot adjon nekik. Ha nem nyerhetnek áldásokat, akkor távoznak. Egyrészt, ha a kötelességük végzése folyamán nem helyezhetik őket fontos pozícióba, akkor úgy érzik, hogy bizonytalanok, sötétek és reménytelenek a kilátásaik. Másrészt, ha a kötelességük végzése folyamán a dolgok sohasem úgy mennek, ahogyan ők elvárják – ha ők maguk nem szemtanúi annak, amint Isten leszáll a megdicsőülésével azon a napon, amikor a nagy munkája elkészül, vagy ha Isten nem mondja meg nekik világosan, hogy melyik év, melyik hónap, melyik napjának melyik órájában és percében fog nyíltan megjelenni az emberiségnek, mikor ér majd véget Isten munkája és mikor jönnek el a nagy katasztrófák – ha mindezt nem mondja el nekik világos nyelven, akkor a szívük nem nyugszik. Képtelenek végezni a kötelességüket, miközben a ragaszkodnak a saját helyükhöz, és nem tudnak elégedettek lenni ezzel a helyzettel. Amit ők akarnak, az egy eredmény, amit ők akarnak, az az, hogy Isten pontosan fogalmazva adjon nekik egy nyilatkozatot, és tegye lehetővé számukra, hogy pontosan tudják, vajon megkaphatják-e az általuk akart összes dolgot. Ha túl hosszan várakoznak hiába erre a nyilatkozatra, másik számítást végeznek a fejükben. Milyen számítást? Számítgatni fogják, hogy ki tud nekik boldogságot adni, ki tudja megadni nekik az általuk kívánt dolgokat, és ha az eljövendő világban nem kaphatják meg a dolgokat, akkor ebben az életben kell megkapniuk mindent, amit akarnak. Ha ez a világ és emberiség meg tudja adni nekik az áldásokat, kényelmet és testi örömöket, valamint a hírnevet és a státuszt ebben az életben, akkor bármikor lemondanak Istenről, bármilyen körülmények között, és élik az életüket. Ezek az antikrisztusok számítgatásai. Isten házában bármikor, bármilyen körülmények között képesek elengedni a kötelességüket és letenni a munkát a kezükből, hogy világi boldogságot és kilátásokat hajszoljanak. Egyesek akár a testvéreket is képesek elárulni, képesek elárulni Isten házának érdekeit és elárulni Istent, hogy világi előnyökhöz és kilátásokhoz jussanak. Ezért bármennyire kiválónak, bármennyire versenyképesnek is tűnnek esetleg az antikrisztusok a kötelességük végzésében, mind képesek arra, hogy bármikor, bármilyen körülmények között eldobják a kötelességüket, elárulják Istent és elhagyják Isten házát. Bármikor, bármilyen körülmények között képesek elárulni Isten házát, Júdássá válva. Ha antikrisztusok végzik a kötelességüket, szükségszerűen alkualapként fogják használni ezt. Minden bizonnyal megpróbálják majd kielégíteni a saját vágyukat, hogy rövid időn belül áldásokat nyerjenek – legalábbis megpróbálják majd először kielégíteni a státusz előnyeire irányuló vágyukat, és elnyerni mások imádatát, majd megpróbálnak belépni a menny királyságába és megkapni a jutalmukat. A kötelességük végzését illető időbeli korlátjuk lehet három év, öt év, sőt akár tíz vagy húsz év is. Ezt a kiszabott időt adják Istennek, és ez a leghosszabb idő, amit maguknak adnak arra, hogy végezzék a kötelességüket. Amikor ez az időkorlát lejár, a kitartásuk is eléri majd a határait. Bár tehetnek engedményeket az áldásokra, a gyönyörű rendeltetési helyre, a koronára és a jutalmakra irányuló vágyuk miatt, valamint nehézséget viselnek és megfizetik az árat Isten házában, az idő múlása sosem feledteti velük a kilátásaikat és a sorsukat, illetve a személyes ambícióikat és vágyaikat, illetve nem készteti arra őket, hogy elengedjék ezeket, arról nem is beszélve, hogy ezek a dolgok az idő múlásával változnának vagy gyengülnének. Ezért az antikrisztusok e lényegéből ítélve megrögzött álhívők és opportunisták ők, akik nem szeretik a pozitív dolgokat és csak a negatív dolgokat szeretik; degeneráltak csoportja, akik végig akarják blöffölni az útjukat Isten házában. Ezek az emberek szégyenteljesek.

Az antikrisztusoknak a kötelességüket illető egyik fő szándéka és hozzáállása az, hogy lehetőségént használják azt fel arra, hogy ügyletet bonyolítsanak Istennel és elnyerjék az általuk kívánt előnyöket. Ezt is hiszik: „Amikor az emberek elhagyják a családjukat és lemondanak a világi kilátásaikról, hogy a kötelességüket tegyék isten házában, magától értetődik, hogy nyerniük kellene valamit, hogy kapniuk kellene valamit cserébe – csak ez igazságos és észszerű. Ha végzed a kötelességed és semmit sem kapsz, még ha néhány igazságot meg is kapsz, az nem éri meg. A beállítottságbeli változás sem oly kézzelfogható előny – még ha meg is kaptad az üdvösséget, senki sem fogja látni!” Ezek az álhívők szemet hunynak Isten emberiséggel szemben támasztott minden követelménye felett. Nem ismerik el és nem hisznek benne, és tagadó hozzáállást vesznek fel. Azokból a hozzáállásokból és szándékokból ítélve, amelyekkel az antikrisztusok a kötelességükkel bánnak, nyilvánvalóan nem olyan emberek, akik az igazságra törekednek, hanem álhívők és opportunisták; a Sátánhoz tartoznak. Hallottatok már olyat, hogy a Sátán hűséggel tud végezni egy kötelességet? (Nem.) Ha a Sátán képes tenni a „kötelességét” Isten előtt, akkor ezt a kötelességet idézőjelbe kell tennünk, mert a Sátán passzívan és kényszer alatt teszi azt, a Sátánt Isten irányítja, és Isten kihasználja őt. Ezért – az antikrisztusi lényegük miatt, valamint amiatt, mert nem szeretik az igazságot, idegenkednek az igazságtól, sőt, még inkább az elvetemült természetük miatt az antikrisztusok nem tudják feltétel és ellentételezés nélkül végezni a teremtett lényi kötelességüket, sem az igazságra nem tudnak törekedni, illetve nem tudják elnyerni az igazságot miközben a kötelességüket teszik, illetve nem tudják azt Isten szavainak követelményei szerint tenni. E természetük, a hozzáállás, amellyel a kötelességükkel bánnak, valamint a kötelességük végzése során tanúsított különféle megnyilvánulásaik következtében az antikrisztusok hanyagul bánnak a kötelességükkel. A kötelességük végzése során gonoszságot követhetnek el, és bármikor, bármely körülmények között játszhatják azt a szerepet, hogy akadályozzák és megzavarják Isten házának munkáját. Mi a fő és szembetűnő megnyilvánulás a kötelességük végzése folyamán? Az akaratos és önkényes cselekvés, az öntörvényűség, és az, hogy anélkül teszik a dolgokat, hogy másokkal megbeszélnék. Tetszés szerint cselekednek, a következmények figyelembevétele nélkül. Csak arra gondolnak, hogy miként juthatnak előre és miként irányíthatnak több embert a kötelességük végzése révén. Csak azért akarják megmutatni Istennek, hogy nehézséget viseltek és megfizették az árat a kötelességük végzése során, hogy van tőkéjük, és jogosultak jutalmakat és koronát kérni Istentől, hogy megvalósítsák az ambícióikat és a vágyaikat, valamint elérjék abbéli céljukat, hogy áldásokat kapjanak.

A kötelességük végzése folyamán az antikrisztusok állandóan a saját kilátásaikat és sorsukat illetően számítgatnak: hány éve végzik a kötelességüket, mennyi nehézséget viseltek, mennyi mindenről mondtak le Istenért, mennyi árat fizettek, mennyi energiát fektettek be, hány évet adtak fel a fiatalságukból, illetve vajon most jogosultak-e már arra, hogy jutalmakat és koronát kapjanak; vajon elegendő tőkét halmoztak-e már fel a kötelességük végzésének e pár évében, vajon Isten szemében kegyelt emberek-e Előtte, valamint, hogy olyan emberek-e Isten szemében, akik jutalmakat és koronát kaphatnak. A kötelességük végzése folyamán állandóan így mérlegelnek, számítgatnak és tervezgetnek, miközben egyúttal megfigyelik mások szavait és kifejezéseit, figyelik a testvérek róluk szóló értékeléseit és kijelentéseit. A leginkább természetesen azzal törődnek, hogy a Fennvaló vajon tud-e a létezésükről és arról, hogy teszik a kötelességüket. Az még inkább foglalkoztatja őket, hogy a Fennvaló miként látja őket, miként beszél róluk és miként értékeli őket, hogy a Fennvaló érti-e a „jó szándékaikat” a nehézség szenvedésében és az ár megfizetésében, hogy a Fennvaló pontosan ismeri-e a szenvedést és a gyötrelmeket, amelyeket Isten követésének éveiben viseltek, és hogy a mennyei Isten vajon miként ítéli meg mindazt, amit tesznek. Azzal egyidejűleg, hogy elfoglalják magukat az általuk viselt kötelességekkel, az elméjük folyamatosan számolgat, és több forrásból próbálnak információt szerezni és mérlegelni, hogy vajon elkerülhetik-e a katasztrófákat, elnyerhetik-e Isten jóváhagyását és megkaphatják-e azt az ismeretlen koronát és áldásokat. A szívük mélyén ezeket a dolgokat számítgatják gyakran, ezek az elsődleges és legfontosabb dolgok, amelyeket minden egyes nap minden pillanatában számítgatnak. Ugyanakkor azon sosem próbálnak elmélkedni vagy elgondolkodni, hogy ők maguk olyan emberek-e, akik gyakorolják az igazságot; hogy mennyit értenek az igazságból; hogy az általuk megértett igazságból mennyit tudnak ténylegesen gyakorolni; hogy a beállítottságuk átment-e valódi változáson; hogy azokban a dolgokban, amelyeket Istenért tesznek, benne van-e a legcsekélyebb őszinteség, illetve bármiféle hamisítás, ügylet vagy kérés; hogy mennyi romlottságot tártak fel a kötelességük végrehajtásában; hogy az általuk mindennap végzett egyes kötelességeket és feladatokat az igazságalapelvek szerint teszik-e; és hogy a kötelességvégzésük megfelel-e a mércének és eleget tesz-e Isten szándékainak. Sohasem gondolkodnak el, illetve nem próbálnak elmélkedni ezeken a dolgokon. Csak azt számítgatják, hogy nyerhetnek-e áldásokat a jövőben, és hogy mi a rendeltetési helyük. Csak a saját érdekeiket, valamint a saját nyereségeiket és veszteségeiket számítgatják, de az igazságra, a beállítottságbeli változásra, illetve arra, hogy miként tegyenek eleget Isten szándékainak, soha nem fordítanak semennyi energiát és erőfeszítést. Az antikrisztusok soha nem gyakorolják azt, hogy elgondolkodjanak a saját romlott beállítottságukon vagy az általuk választott tévutakon, illetve azt, hogy megismerjék és boncolgassák azokat, és soha nem törődnek azzal, hogy miként változtassanak a saját téves nézőpontjukon. Soha nem fogják gyűlölni azt, hogy megsértették az igazságot és sok gonosz dolgot tettek, hogy ellenálljanak Istennek, soha nem fogják gyűlölni magukat azért, mert a romlott beállítottságuk szerint élnek, és soha nem fognak bűntudatot érezni az általuk választott tévutak, illetve azon dolgok miatt, amelyeket azért tettek, hogy akadályozzanak és zavarjanak. A kötelességük végzése során – amellett, hogy mindenáron titkolják saját hiányosságaikat, gyengeségeiket, negativitásukat, passzivitásukat és romlott beállítottságukat –, minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy mutogassák magukat, hogy boldogulhassanak, valamint minden lehetséges módot kitalálnak, hogy Istennel és Isten választott népével megláttassák a tehetségüket, adottságaikat és képességeiket. Ezt arra használják, hogy megnyugtassák magukat, valamint elhitessék magukkal, hogy megvan a tőkéjük és a bizonyosságuk ahhoz, hogy koronát és jutalmakat kapjanak, és hogy nekik nem szükséges az igazságra való törekvés útját járniuk. Az antikrisztusok érvelése ezért hibás. Bármennyire is közlik az igazságot és bármennyire világosan közlik is, akkor sem értik Isten szándékait, illetve azt, hogy mire is való az Istenbe vetett hit, valamint, hogy melyik a helyes út, amelyen az embereknek járniuk kellene. Az elvetemült beállítottságuk, az elvetemült természetük, valamint az ilyen emberek természetlényege miatt mélyen legbelül ők nem tudják megkülönböztetni, hogy mi az igazság és melyek a pozitív dolgok, hogy mi helyes és mi helytelen. Erősen ragaszkodnak a saját ambícióikhoz és vágyaikhoz, az igazságnak, az élet egyedüli céljainak, valamint a legigazságosabb vállalkozásnak tekintve azokat. Nem ismerik azt az igazságot, miszerint ha egy ember beállítottsága nem változik, akkor örökké Isten ellensége lesz, és nem tudják, hogy az, hogy Isten milyen áldásokat ad valakinek és hogyan bánik vele, nem a képességén, az adottságain, a tehetségén és a tőkéjén múlik, hanem azon, hogy mennyi igazságot gyakorol és mennyi igazságot nyer el, valamint azon, hogy olyan ember-e, aki féli Istent és kerüli a rosszat. Ezek olyan igazságok, amelyeket az antikrisztusok sosem fognak megérteni. Az antikrisztusok sosem fogják látni ezt, és ebben a legostobábbak. A kezdettől a végéig hogyan viszonyulnak az antikrisztusok a kötelességükhöz? Azt hiszik, hogy a kötelességtevés ügylet, hogy annak, aki a legtöbbet áldoz a kötelességében, aki a legnagyobb hozzájárulást teszi Isten házához és a legtöbb éven át bírja Isten házában, nagyobb esélye lesz az áldásra és arra, hogy végül koronát kapjon. Ilyen az antikrisztusok logikája. Helyes ez a logika? (Nem.) Könnyű vajon megfordítani ezt a fajta szemléletet? Nem könnyű megfordítani. Ezt az antikrisztusok természetlényege dönti el. Az antikrisztusok a szívükben idegenkednek az igazságtól, egyáltalán nem keresik az igazságot és a rossz utat választják, így hát nem könnyű megfordítani azt a szemléletüket, miszerint ügyleteket bonyolítanak Istennel. Végső soron az antikrisztusok nem hisznek abban, hogy Isten az igazság, ők álhívők, azért vannak itt, hogy spekuláljanak és áldásokat nyerjenek. Az álhívők számára az Istenben való hit önmagában tarthatatlan, abszurd dolog, az pedig még abszurdabb dolog, hogy ügyletet akarnak bonyolítani Istennel és áldásokat kapni a szenvedés elviselésével és azzal, hogy megfizetik az árat Istenért.

Az antikrisztusok csak azért hisznek Istenben, hogy áldásokat és koronát nyerjenek. Nem azért léptek erre útra, mert valaki rákényszerítette őket, és még kevésbé azért, mert Isten szavai bármilyen módon félrevezették őket. Isten ígéreteket adott az emberiségnek, ám azzal egyidejűleg, hogy ígéreteket adott, számos igazsággal is megajándékozta őket és sok követelményt támasztott velük szemben, amit a normális embereknek tudniuk kellene látni. Mit gondolnak a normális emberi mivolthoz tartozó józan ésszel rendelkező emberek? „Nem könnyű elnyerni ezeket az áldásokat, úgyhogy Isten követelményei szerint kell cselekednem és a helyes úton járnom; nem szabad Pál útján járnom. Ha az emberek Pál útján járnak, akkor teljesen végük van. Az Isten által említett ígéreteknek, áldásoknak, kilátásoknak és sorsnak csak akkor lesz bármiféle közük az emberekhez, ha elhiszik és elfogadják Isten szavait és alávetik magukat azoknak. Ha nem hiszik, nem fogadják el Isten e szavait és nem vetik alá magukat azoknak, akkor mindezeknek az Isten által említett ígéreteknek és áldásoknak semmi közük nem lesz hozzájuk.” A normális emberi mivolthoz tartozó józan ésszel rendelkező emberek így fognak gondolkodni. De vajon az antikrisztusok miért nem gondolkodnak így? Az antikrisztusok Sátánok, ördögök, és nincs meg bennük a normális emberi mivolthoz tartozó józan ész – ez az első ok. Másodsorban az antikrisztusok idegenkednek az igazságtól, nem hiszik az Isten szájából elhangzó egyes szavakat, és idegenkednek a pozitív dolgoktól. Tud vajon az igazság és pozitív dolgok szerint gyakorolni egy olyan ember, aki nem veszi tudomásul az igazságot és idegenkedik a pozitív dolgoktól? (Nem, nem tud.) Olyan ez, mintha a juhokhoz hasonlóan füvet etetnél a farkassal – alapvetően nem képes rá. Ha nincs hús, és az éhenhalás szélén áll, akkor talán rákényszerül, hogy egyen egy kevés füvet, de amint ehet húst, az első választása nyilvánvalóan az, hogy húst egyen; ezt a farkas természete határozza meg. Az antikrisztusoknak ilyen a természete. Az érdekeik arra sarkallhatják őket, hogy tanúsítsanak némi jó viselkedést, fizessenek bizonyos árat és legyen néhány jó megnyilvánulásuk, ám sohasem tudják feladni az eme előnyökre irányuló törekvésüket és vágyukat. Például az, amire a kötelességük végzése folyamán törekednek, a személyes érdekek, amire pedig gondolnak, az az, hogy miként fordítsák tőkévé a kötelességtevésüket, hogy áldásokat nyerjenek maguk számára. Amint ez a remény szertefoszlik és amint ez a védvonal összeomlik, bármikor, bármilyen körülmények között feladhatják a kötelességüket. Amikor ez az idő eljön, és azt mondod nekik, milyen jó és milyen tökéletesen természetes és indokolt az, hogy az ember végzi a kötelességét, vajon odafigyelnek még? (Nem.) Amikor amellett döntenek, hogy feladják és távoznak, az emberek megpróbálják meggyőzni őket: „Maradnod kellene. Az, hogy teszed a kötelességed, igen jó, visszamenni, ki a világba pedig igen nehéz. Semmit sem fogsz nyerni, megfélemlítenek és kimerítenek majd, nem fogod elnyerni az igazságot és nem lesz esélyed arra, hogy megmenekülj.” Az emberek talán azt gondolják, hogy rendben van, ha tanácsot adnak nekik, de nemhogy nem maradnak, még sírni is fognak kínjukban. Miért fognak sírni? (Sértve érzik magukat.) Igaz. És mi módon sértették meg őket? (Azért érzik sértve magukat, mert szerintük sok szenvedést viseltek és nagy árat fizettek, ám nem nyerték el azt, amit akartak.) Úgy vélik, hogy semmit sem nyertek és teli vannak panasszal. Isten oly nagyszerű munkát végez, és ez sosem hatotta meg őket és soha egy könnyet sem ejtettek érte, amikor azonban mások próbálják meggyőzni őket, sírni kezdenek. Ha sértve érezték magukat, miért nem mondták? Vajon nem oldaná meg a dolgokat, ha világosan kimondanák? Miért sírnak? Miért nem beszélnek egyszerűen nyíltan? Azért, mert a gondolataik olyan kimondhatatlanok, hogy még ők maguk is szégyellenek beszélni róluk. Kezdetben olyan esküt tettek Istennek, amely eget-földet megrázott, és mi a helyzet most? „Bánom, amit tettem; hogy lehettem ilyen ostoba? Ha tudtam volna, hogy ez lesz a vége, nem úgy viselkedtem volna, mint ahogyan a múltban tettem! Akkor még semmit sem értettem. Azt mondták, hogy istenben hinni jó, ezért hittem benne. Még a családomról és a munkámról is lemondtam, hogy a kötelességem végezzem isten házában. Sokat szenvedtem, üldöztek és letartóztattak, de egyáltalán semmit sem nyertem abból, hogy végeztem a kötelességem az elmúlt pár évben.” Sértve érzik magukat és bánatosak, és megbánják mindazt, amit tettek. Úgy vélik, hogy nem érte meg, és azt hiszik, hogy becsapták és rászedték őket. Szerintetek mit kellene tenni az efféle emberrel? (Gyorsan távozásra kellene bírni.) Még mindig megpróbálnátok meggyőzni? (Nem.) Ha továbbra is győzködni próbáljátok, a földön fetreng majd és hisztizik. Egyáltalán nem szabad megpróbálnotok meggyőzni az ilyen embereket.

Isten háza Kánaán jó földje. Egy tiszta földdarab. Az emberek Isten házába jönnek, és megkapják az Istentől származó szavak ítéletét és metszését, és megkapják az Ő ellátását, segítségét, útmutatását és áldásait. Isten személyesen munkálkodik és pásztorol, és még ha az embereknek kell is egy kevés árat fizetniük és elviselniük némi szenvedést, az megéri. Minden megéri a fáradságot, amit az emberek azért tesznek, hogy megszabaduljanak ettől a gonosz világtól, változtassanak a beállítottságukon és megmeneküljenek. Az antikrisztusok számára azonban, ha ez nem áldások vagy jutalmak elnyeréséről szól, ha a korona és a jutalmak nem léteznek, akkor nem éri meg megtenni mindezeket a dolgokat – ezek mind ostoba cselekedetek, és mind a annak megnyilvánulásai, hogy rászedték őket. Bármilyen nagy elhatározást vagy bármilyen magasztos esküt tettek is korábban, az egészet csak úgy le lehet írni és nem vehető számításba. Ha szenvednek és árat fizetnek abban, hogy így teszik a kötelességüket, és végül semmit sem nyernek, akkor jobban járnának, ha mielőbb elmenekülnének erről a „bajos helyről”. Az antikrisztusok úgy tekintenek arra, hogy feláldozzák magukat Istenért, nehézséget szenvednek és árat fizetnek a kötelességük végzése során, hogy nincs más választásuk, valamint, hogy azok alku tárgyai a tőke szerzéséhez, amelyet koronára és jutalmakra cserélhetnek. Ez a kiindulópont önmagában hibás, mi tehát a végeredmény? Egyesek számára a kötelességük végrehajtása zátonyra fut, és nem tudnak a végsőkig munkát végezni. A természetlényegük miatt ugyanakkor az ilyen emberek állandóan megsértik az igazságalapelveket a kötelességük végzése folyamán, gondatlanul és önkényesen cselekednek, és csak olyasmiket tesznek, ami akadályoz és zavar. Mivé válnak tehát az általuk végzett kötelességek? Isten szemében azok nem jócselekedetek, hanem gonosztettek, méghozzá egy rakás belőlük. Az ilyen eredményeknek van egy kiváltó oka. Tud vajon Isten szavai szerint cselekedni egy olyan ember, aki egyszerűen nem hisz az igazságban, illetve Isten szavaiban? Biztosan nem. Csupán minden lehetőséget megtalál arra, hogy kérkedjen, megragadja a hatalmat, irányítson másokat, irányítsa mások viselkedését és gondolatait, sőt irányítson mindent az emberekkel kapcsolatosan a saját céljai érdekében. Ezért egyeseket kizárnak azok közül, akik sok gaztettet követnek el, mások pedig, akik viszonylag alattomosak és ügyesen álcázzák magukat, továbbra is Isten házában maradnak. Miért mondjuk, hogy ezek az emberek Isten házában maradnak? Ezek az emberek nem tettek nyilvánvaló gonoszságot, közülük egyesek pedig még azt is tudják, hol a helyük, és jólneveltek és engedelmesek, megteszik, amire kérik őket, ami azonban a lényegüket illeti, nem képesek a legjobb képességük szerint teljesíteni a kötelességeiket és a kötelezettségeiket. Nem áldozzák fel magukat Istenért, helyette evickélnek és elütik az időt, és azt hiszik, hogy ha végig kitartanak, akkor nyerni és szerezni fognak valamit. Miféle emberek ők? Azok az opportunisták, azok az emberek, akik alapvetően nem törekednek az igazságra. Egyesek tettek némi gonoszságot Isten házában, ám Isten házának adminisztratív rendeletei szerint nem érték el azt a szintet, hogy kitakarítsák vagy kizárják őket, és még mindig végzik a kötelességüket. Mélyen legbelül valójában tudják, hogy annak oka, amiért Isten háza nem takarította vagy nem zárta ki őket, nem az, hogy nem jól tájékozott velük kapcsolatban vagy nem ismeri a valódi helyzetüket, hanem különféle más okok. Ezek közül az emberek közül, akiket nem zártak ki, sokan antikrisztusok is. Miért mondom ezt? Azért, mert ezeknek az embereknek most nincs esélyük, ám a természetlényegük alapján – amint egyszer státuszt szereznek és hatalmat gyakorolnak, azonnal sok gonoszságot tesznek majd. Ráadásul, bár ezeket az embereket nem takarították ki Isten házából, amikor a kötelességük végrehajtásáról van szó, a hátrányok általában felülmúlják az előnyöket. Gyakran tesznek rossz dolgokat, olyasmiket, amik sértik Isten házának érdekeit. Bár ezt maguk is tudják, sohasem éreznek bűntudatot, soha nem vélik úgy, hogy rosszat tettek, és soha nem gondolják, hogy nem kellett volna így viselkedniük. Nincs bennük megbánás, és helyette vajon milyen állapot támad a szívükben? „Amíg isten háza nem zár ki engem, egyszerűen kihúzom az itt-tartózkodásomat és elevickélek, amíg le nem jár az időm. Nem fogok törekedni az igazságra, és ha arra kérnek, hogy megtegyek valamit, azt teszem, amit tudok. Ha boldog vagyok, egy kicsit többet teszek, ha pedig nem vagyok boldog, egy kicsit kevesebbet. Vissza is kell tartanom őket és terjesztenem kell némi negativitást és elképzeléseket, pár ítélkező szót. Amikor eljön az idő, még ha ki is takarítanak és kizárnak is és nem nyerek áldásokat, bűnbakként használok majd néhány embert, másokat pedig magammal rántok.” Hát nem gonosz emberek ezek? Megfigyelik, hogy kikben nincs tisztánlátás, kik gyengék és negatívak gyakran, kiknek rossz az emberi mivolta, kik kicsapongók, kik tűnnek nem hívőknek, majd csőbe húzzák ezeket az embereket és a kulisszák mögött negativitást terjesztenek nekik. Ismerik vajon az efféle viselkedés természetét? Nagyon is jól ismerik. Akkor miért tudnak mégis így viselkedni? (A természetük nem tud változni.) Az, hogy a természetük nem tud változni, olyasmi, ami a felszínen nyilvánvaló, mit gondolnak azonban valójában? (Azt akarják, hogy vesztes-vesztes helyzet legyen, és mások velük együtt vesszenek el, hogy bosszút álljanak Istenen.) Ilyen rosszindulatú az elméjük. Tudják, hogy meg vannak számlálva a napjaik, és hogy előbb-utóbb ki kell takarítsák őket. Tudják, mit tettek és ismerik ezeknek az általuk tett dolgoknak a természetét, ám nemcsak hogy nem fordulnak vissza, nem tartanak bűnbánatot, illetve nem engedik el a bennük lakozó gonoszt, hanem rákontráznak és még több gonosz embert húznak csőbe, hogy velük együtt gonoszságot kövessenek el. Sőt, negativitást és elképzeléseket terjesztenek, ami miatt több ember hagyja el a kötelességét és árt Isten háza érdekeinek. Ez hordoz egy keveset a bosszú természetéből, amit pedig azzal mondanak, hogy ezt teszik, az ez: „Nem tudok hinni tovább, és előbb-utóbb isten háza úgyis kitakarít majd, úgyhogy nem fogom megkönnyíteni a dolgotokat, és azt sem engedem, hogy isten házának könnyű dolga legyen!” Előbb támadnak, még mielőtt Isten háza bármilyen döntést is hozott volna róluk. Hát nem gonosz emberek tettei ezek? Így hiszik: „Nincs reményem arra, hogy áldásokat nyerjek. Nem kell elmondanotok, miket csináltam korábban – mindent világosan értek. Nem szükséges kizárnotok engem; magam feladom.” Sőt, azt hiszik, hogy így cselekedni öntudatos és észszerű, hogy ez egy bölcs lépés. Ezt mondják: „Ha nem engeded, hogy áldásokat nyerjek és semmit sem nyerek, nemcsak hogy nem tartok majd bűnbánatot, hanem téged is visszafoglak, negativitást terjesztek, valamint elképzeléseket és téveszméket terjesztek a hátad mögött. Ha én nem nyerhetek áldásokat, akkor ne gondold, hogy mások fognak!” Hát nem rosszindulatúak az ilyen emberek? Egyes antikrisztusok ilyen szavakat is terjesztenek: „A hozzánk hasonló embereket kihasználják isten házában; mind túl ostobák vagyunk!” Látják, hogy nem nyerhetnek áldásokat, ezért különös figyelmet fordítanak arra, hogy terjesszék ezeket a dolgokat azoknak a negatív, zavarodott és tisztánlátással nem rendelkező embereknek. Hát nem hordozza ez magában a zavarás természetét? Amint úgy hiszik, hogy nem tudnak szilárdan megállni Isten házában és nem lesznek áldottak, és hogy előbb-utóbb kitakarítják majd őket, nem azt az utat választják, hogy feladják a bennük lévő gonoszt, és vallanak és bűnbánatot tartanak Istennek, őszintén teszik a kötelességüket és jóvá teszik a múltbéli hibáikat. Helyette rákontráznak azzal, hogy negativitást terjesztenek Isten házában, megzavarnak másokat a kötelességeik végrehajtásában, kárt okoznak Isten háza munkájának és zavarják azt, megpróbálnak több embert rávenni, hogy hozzájuk hasonlóan gonoszságot műveljenek, negatívvá válnak és visszavonulnak, valamint felhagynak a kötelességük végrehajtásával, amivel elérik céljukat, a bosszút. Hát nem ezt teszik a gonosz emberek? Vajon az ilyen emberek szívében ott van még Isten? (Nem, nincs.) A szívükben egy homályos mennyei Isten van, az emberek számára a földön látható és az emberek között munkálkodó Istent pedig embernek tekintik. Olyanok is vannak, akik az ellenkezőjét teszik. A szívükben mindig is egy homályos Istenben hittek, végül azonban alávetik magukat az istenként bálványozott embereknek, úgyhogy minden általuk tett dologban ezeknek az embereknek vetik alá magukat. Mit jelent úgy hinni Istenben, mintha Ő ember lenne? Amikor egy homályos Istenben hisznek, úgy vélik, hogy ez a számukra láthatatlan homályos Isten áldásokat ruházhat rájuk, és kellőképp alkalmas arra, hogy a következő korszakba vezesse őket, valamint jutalmakat és koronát adjon nekik. Mielőtt észrevennék, elkezdik kétségbe vonni a földi gyakorlati Istent. Bárhogyan is tekintenek Rá, nem tűnik Istennek, ezért nehéznek találják azt, hogy higgyenek Benne. A szívükben csak abban hisznek, hogy a mennyei Isten az igaz Isten, és mivel az általuk látott gyakorlati Isten túlságosan jelentéktelen, túl normális és túl gyakorlatias, szerintük nincs meg Benne az, ami miatt ők hinnének Benne, és embernek tekintik ezt az Istent. Amikor embernek tekintik Istent, nehézségeik merülnek fel: „Amellett, hogy az igazságot adja az embereknek és ad nekik néhány ígéretet, mi mást tud tenni ez az ember? Akárhogy is nézem, nem emlékeztet istenre, és nem tud semmiféle előnyt és hasznot hozni az embereknek. Csak egy ember ő; mit tehet ez a személy? Ha az emberek istenben hisznek, még van egy kevés reményük, egy kevés szellemi táplálékuk. Ha azonban egy emberben hisznek, miféle előnyöket és hasznot adhat ez az ember az embereknek? Vajon megvalósulhatnak benne az emberek reményei és a táplálékuk? Vajon semmivé válnak? Ha ő ember, akkor nem kell félni tőle. Előtte azt mondom, amit mondanom kell, és azt teszem, amit tennem kell.” A gonosz emberek így bánnak Istennel. Ha még nem látták Őt, úgy képzelik, hogy Isten oly magasztos, oly szent, oly sérthetetlen, amikor azonban meglátják a földi Istent, a képzelődéseik és az elképzeléseik tarthatatlanná válnak. Mit tesznek majd, ha ez megtörténik? Emberként bánnak Istennel. Az a kevés tisztelet is eltűnik a szívükből Isten iránt, a Tőle való rettegésről vagy félelemről nem is beszélve. Ezek nélkül a gonosz emberek merészebbé válnak, a védvonalak és az óvatosság eltűnik a szívükből, és aztán bármit meg mernek majd tenni. Az ilyen emberek, még ha a végsőkig hisznek is, akkor is olyanok lesznek, akik ellenállnak Istennek.

Az antikrisztusok a mennyei Istenben való hitet könnyűnek találják, a földi Istenben való hit azonban igazán nehéz számukra. Pál élő példája volt ennek. Mi volt a végeredménye a Krisztusba vetett hitének? Végső soron mivé lett a cél, amelyre a Krisztusba vetett hitében törekedett? Ő akart krisztussá válni és Krisztus helyébe lépni. A földi Istent tagadta, és a mennyei Istentől akart koronát és áldásokat kapni. Ezek az antikrisztusok pontosan ugyanolyanok, mint Pál. A földi Istent embernek tekintik, a láthatatlan homályos mennyei Istent pedig a legnagyobb Istennek tekintik a szívükben, akit becsaphatnak, akivel tetszés szerint játszhatnak, akit úgy értelmeznek, ahogyan nekik tetszik, és akit elképzelések tárgyává tehetnek és kedvük szerint ellenállhatnak Neki. Ez a különbség aközött, ahogyan az álhívők és az antikrisztusok a mennyei Istennel és a földi Istennel bánnak. Az, hogy a kötelességeikkel való bánásmódban különféle megnyilvánulásokat tanúsítanak, pontosan amiatt van, mert ilyen hozzáállással bánnak a földi Istennel. E megnyilvánulások között szerepel az, hogy egyre kevésbé érdekli őket a kötelességük végzése és egyre kevésbé hajlandóak arra, amikor a földi Istent látják. Emiatt elveszítik az érdeklődésüket az istenhitben, és negatív gondolataik és megnyilvánulásaik lesznek. Az antikrisztusok ezért mind képtelenek szilárdan állni a végén; még ha a gyülekezet nem is takarítja ki őket, önszántukból távoznak. Tudtok ilyen példákról? (Igen, én találkoztam már antikrisztussal. Különösen akaratos volt. Nem törekedett az igazságra és nem gyakorolta az igazságot, a kötelességét pedig felületes és lelkiismeretlen módon tette. A szakmáját kitanulandó sem dolgozott szorgalmasan, és különösképp lusta volt és felvágott. Mindennap csakis az étellel és az öltözködéssel foglalkozott, és paráználkodott. Amikor kizárták, a legcsekélyebb szándék sem volt benne a megbánásra, hanem egyfajta megkönnyebbülésnek érezte azt.) Az efféle emberek nem becsülik meg a lehetőséget, hogy kötelességet végezzenek, még kevésbé tisztelik, illetve értékelik a saját kötelességüket, felületesek és vesztegetik az idejüket. Közölte vele valaki, hogy így nem lehet kötelességet végrehajtani? (Igen. Én is beszélgettem vele, de nem figyelt, elég felszínesen állt hozzá.) Valaki más mondjon egy példát. (Volt egy rendező, aki következetesen felületes módon végezte a kötelességét; az általa rögzített anyag nagy része nem volt megfelelő, és megszakításokat és zavarásokat is okozott. Miután áthelyezték a B csoportba, abbahagyta a kötelessége végzését. Egész nap azzal volt elfoglalva, hogy munkába járjon és pénzt keressen, és nem hívőkkel lógott, végül pedig kitakarították. Valójában még ha a gyülekezet nem is takarította volna ki, önszántából visszalépett volna. Nem törekedett az igazságra, és végül képtelen volt szilárdan megállni.) Az antikrisztusok beállítottságának lényege ugyanez: idegenkednek az igazságtól és idegenkednek a pozitív dolgoktól, az igazságtalanságot kedvelik, valamint rendkívül erős ambícióik és vágyaik vannak. A kötelességükkel úgy bánnak, mint egy játékkal, felületes módon, a viselkedési stílusuk pedig különösen illetlen és gátlástalan. A természetük elvetemült és ádáz. Csak azért jönnek Isten házába és végeznek kötelességet, hogy áldásokat kapjanak, és ha nem kaphatnának áldásokat, nem hinnének Istenben! Alapvetően nincs különbség ezek között az emberek és a nem hívők között, megrögzött álhívők és nem hívők ezek; ilyen a lényegük. Ha nem engeded nekik, hogy olyanok legyenek, mint a nem hívők, és az Istenben hívők körében végezteted velük a kötelességüket, igen fájdalmasnak fogják találni ezt az életet, és minden nap gyötrelemnek tűnik majd számukra. Úgy érzik, hogy érdektelen jólnevelten, a helyükön maradva a kötelességüket végezni a testvérekkel Isten házában, és hogy ez az élet nem oly szabad és kötetlen, mint nem hívőkkel lógni odakinn a világban – úgy érzik, hogy az fajta élet érdekes. Ezért aztán az, hogy Isten házába jönnek és teszik a kötelességüket, pusztán muszájból fakad, az a szándék vezérli, hogy áldásokat nyerjenek, és a személyes ambícióik és vágyaik kielégítése kedvéért teszik. A természetlényegükből ítélve alapvetően nem szeretik az igazságot, illetve a pozitív dolgokat, arról nem is szólva, hogy hinnének azokban a dolgokban, amelyeket Isten meg tud valósítani. Megrögzött álhívők és megrögzött opportunisták. Nem azért jöttek, hogy a kötelességüket tegyék, azért jöttek, hogy gonoszságot műveljenek, hogy zavarásokat okozzanak és ügyleteket bonyolítsanak. Ezért az antikrisztusok e megnyilvánulásainak összességéből ítélve, amikor ezek az emberek Isten házában vannak, vajon hasznosak vagy ártalmasak annak munkájára? (Ártalmasak.) Láttatok már olyan antikrisztusi lényegű embert, aki valamelyest tehetséges és alkalmas, és aki a helyén tud maradni miközben Isten házában a kötelességét végzi anélkül, hogy bajt vagy megszakításokat okozna? Tegyük fel, hogy ezt mondod egy antikrisztusnak: „Ami egy hozzád hasonló embert illet, aki a múltban tett néhány gonoszságot – nem biztos, hogy lesznek bármiféle kilátásaid vagy sorsod a jövőben. Mivel valamelyest tehetséges vagy, csak tégy szorgalmasan szolgálatot Isten házában!” Hajlandó lesz vajon szolgálatot tenni tekintet nélkül arra, hogy áldott lesz-e vagy balszerencsét szenved? Biztosan nem. Azoknak, akik ezt meg tudják valósítani, viszonylag jó az emberi mivolta, de vajon az antikrisztusok rendelkeznek ilyen emberi mivolttal? (Nem, nem rendelkeznek.) Az ő beállítottságuk ádáz. Ezt gondolják: „Ha nem adsz nekem előnyöket vagy ígéreteket és elkötelezettséget, akkor hogyan tudnék szorgalmasan dolgozni érted? Eszedbe se jusson, ez kizárt dolog!” Ez elvetemült beállítottság. Ez az átfogó megnyilvánulása annak, ahogyan az antikrisztusok a kötelességükkel, Istennel és Isten követelményeivel bánnak. Gondoljátok, hogy vannak olyan antikrisztusok, akik ezt mondják: „Isten felemelt engem és megajándékozott engem ezzel az adottsággal, úgyhogy felajánlom magam Istennek”? (Nem.) Mit mondanának? „Ki akarsz használni? Csak az adottságaimat és a tehetségemet kedveled. Ha ki akarsz használni engem, akkor előnyöket kell adnod nekem. Ha ki akarsz használni, az semmiképp nem fog megtörténni!” Nem hisznek abban, hogy ez arról szól, hogy Isten felemeli őket, és azt sem hiszik, hogy ez Isten-adta lehetőség, amelyet meg kell becsülniük. Azt hiszik, hogy kihasználják őket. Az antikrisztusok ezt hiszik. Egyesek talán átmenetileg tudatlanok, megszakításokat és zavarokat okoznak és tesznek rossz dolgokat, majd elvonulnak, hogy elgondolkodjanak magukról. Az igazságra törekvők gondolkodnak egy ideig és ezt mondják: „Meg kell vallanom és meg kell bánnom Istennek, és a jövőben nem viselkedhetek így ismét. Meg kell tanulnom alávetni magam, meg kell tanulnom együttműködni másokkal és meg kell tanulnom keresni az igazságot és Isten igéje szerint cselekedni, nem szabad ismét gonoszságot elkövetnem.” A gyülekezet ezután megszervezi, hogy tegyék a kötelességüket, ők pedig könnyárban mondanak köszönetet Istennek, a szívük legmélyéről dédelgetve ezt az esélyt, amelyet Isten adott nekik. Megtisztelve érzik magukat, hogy újra van lehetőségük végezni a kötelességüket. Úgy érzik, meg kell becsülniük azt és nem szabad hagyniuk, hogy ismét elússzon, és jobban végzik a kötelességüket, mint annak előtte. Van némi önismeretük és átestek pár változáson. Bár lehetséges, hogy továbbra is tesznek tudatlan dolgokat, és lehet, hogy továbbra is negatívvá válnak és elgyengülnek, és időnként feladják a munkájukat, az általános mentalitásukból és hozzáállásukból ítélve már átalakultak. Gyűlölik a korábbi tetteiket és van némi ismeretük erről a dologról. El tudják fogadni az igazságot és valamelyest alávetik magukat. Ami még fontosabb: amikor Isten háza megengedi nekik, hogy visszatérjenek és végezzék a kötelességüket, nem utasítják vissza, nem élnek kifogásokkal, illetve nem állnak ellen, és biztosan nem mondanak kellemetlen dolgokat. Ehelyett megtisztelve érzik magukat, és úgy érzik, Isten nem hagyta el őket, és arra gondolnak, hogy mivel még mindig van lehetőségük a kötelességüket végezni Isten házában, meg kell becsülniük azt. A hozzáállásuk máris nagy változáson ment keresztül. Az ilyen emberek azok, akiket meg lehet menteni.

Mi a különbség az antikrisztusok és azok között, akiket meg lehet menteni? Amikor antikrisztusok végzik a kötelességüket, azt akarják, hogy övék legyen az utolsó szó, hatalomért és előnyökért fognak küzdeni, és azt fogják tenni, ami nekik tetszik. Ha nem szereznek hatalmat vagy előnyöket, akkor nem akarják végezni a kötelességüket. Miután akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját és Isten háza lecseréli, elszigeteli vagy kitakarítja őket, képesek vajon igazi bűnbánatot gyakorolni? Mit mondanak? „Azt akarod, hogy bűnbánatot tartsak, hogy kihasználhass? Amikor hasznos vagyok, befogsz, amikor pedig nincs rám szükséged, elrúgsz.” Miféle kicsavart logika ez? Mit jelent az, hogy elrúgni? Ha nem követettek volna el gonoszságot, Isten háza vajon foglalkozott volna velük? Vajon önkényesen foglalkozna velük Isten háza, ha az alapelvek szerint végeznék a kötelességüket? Ezek az emberek veszteséget hoztak a gyülekezet munkájának, mivel megszakításokat és zavarokat okoztak és gonoszságot követtek el. Isten háza foglalkozott velük, ők pedig nemcsak hogy nem hajlandók elfogadni ezt, illetve elgondolkodni rajta és megpróbálni megismerni önmagukat, hanem teli vannak nehezteléssel. Úgy érzik, hogy többé nem népszerűek, illetve nincs hatalmuk, és hogy megfélemlítik őket és rosszul bánnak velük. Amikor ismét lehetőséget kapnak arra, hogy végezzék a kötelességüket, nemcsak hogy nem hálásak a szívükben és nem becsülik meg ezt a lehetőséget, hanem még hamis viszonváddal is élnek, azt mondván, hogy Isten háza kihasználja őket. Nem fogadják el Istentől azt a hozzáállást, amellyel Isten háza bánt velük. Helyette azt hiszik, hogy emberek félemlítették meg és rúgták el őket és bántak rosszul velük. A szívük tele van panasszal, és nem akarják újra tenni a kötelességüket. Azt, hogy nem akarják újra tenni a kötelességüket, azzal indokolják, hogy nem akarják, hogy kihasználják őket, és azt hiszik, hogy Isten háza mindenkit kihasznál, aki a kötelességét végzi. Ez annyira abszurd és téves! Van ebben egyetlen szó is, ami megfelel az igazságnak, az emberi mivoltnak és a racionalitásnak? (Nincs.) Az antikrisztusok tehát nem fogadják el az igazságot, a szívük forrófejűséggel, ádázsággal, panaszokkal és ügyletekkel teli, a szívük pedig még inkább teli van személyes vágyakkal. Ezek a dolgok töltik ki a szívüket. Nem tudják elfogadni Istentől, hogy Isten háza az Isten által számukra levezényelt bármily módon vagy bármely környezetben foglalkozzon velük. Csak forrófejűséggel tudják megközelíteni ezeket a dolgokat, fogat fogért és szemet szemért követelve. A Sátán módszereit és a Sátán logikáját felhasználva közelítenek az egészhez. Végül tehát úgysem nyerik el az igazságot, és csakis kivetni tudják őket. Különböző emberek különbözőképpen reagálnak arra, hogy lecserélik őket és módosítják a kötelességüket, sőt, akár arra, hogy elszigetelik vagy kitakarítják őket. Az igazságot valóban szerető emberek irtóznak a saját tetteiktől. Az igazságot nem szerető antikrisztusok nemcsak hogy nem fogadják el a szívükben ezeket a dolgokat Istentől, hanem gyűlölettel is tele vannak. Mi ennek a következménye? Panaszokat, rágalmazást, ítélkezést és elítélést szül bennük. Ahhoz vezet, hogy elutasítják és káromolják Istent. Ez a sorsuk forrása, a természetlényegük határozza meg. Az antikrisztusok képtelenek arra, hogy megértsék az igazságot, elfogadjanak dolgokat Istentől és alávessék magukat mindennek, amit Isten elrendezett, a sorsuk tehát eldőlt. Isten háza kitakarítja őket ebben az életben; arról nem szükséges említést tenni, hogy mi történik majd velük az elkövetkező világban. Átlátjátok ezeket a dolgokat? Ha ilyen embereket fedeztek fel magatok körül, össze tudjátok vetni velük ezeket a szavaimat? Melyek az antikrisztusok legfőbb megnyilvánulásai? Nem hiszik az igazságot, nem fogadják el az igazságot, nem vetik alá magukat Isten vezényléseinek és intézkedéseinek, semmit sem képesek elfogadni Istentől, és nem ismerik be a hibáikat és nem tartanak bűnbánatot, bármilyen gaztetteket követnek is el. Ez meghatározza azt, hogy ezek az emberek a Sátántól valók, és hogy a pusztítás célpontjai.

Mindannyiótoknak össze kellene vetnetek magatokat az antikrisztusok Általam leleplezett különféle megnyilatkozásaival, megnyilvánulásaival és gyakorlataival; a kötelességeitek végzése során kétségkívül tanúsítani fogjátok e megnyilatkozások, megnyilvánulások és gyakorlatok némelyikét, de miben különböztök az antikrisztusoktól? El tudjátok fogadni Istentől azokat a dolgokat, amelyek veletek történnek? (Igen, el tudjuk.) Az arra való képesség, hogy elfogadjátok Istentől azt, ami veletek történik, a legritkább dolog. Meg tudtok-e fordulni, ha a rossz útra léptek, valami rosszat tesztek, tudatlan dolgokat tesztek vagy vétkeket követtek el? Tudtok bűnbánatot tartani? (Igen, tudunk.) A megbánásra és a megfordulásra való képesség a legértékesebb és legritkább dolog. Az antikrisztusokból azonban pontosan ez hiányzik. Ez csak azokban van meg, akiket Isten meg fog menteni. Mely dolgoknak a legfontosabb a birtokában lenni? Az első az abban való hit, hogy Isten az igazság; ez a legalapvetőbb dolog. Meg tudjátok ezt tenni? (Igen, meg tudjuk.) Az antikrisztusoknak nincs a birtokában ez a legfontosabb dolog. A második annak elfogadása, hogy Isten igéje az igazság; ezt is a legalapvetőbb dolognak tekinthetjük. A harmadik az Isten vezénylésének és intézkedéseinek való alávetés. Ez az antikrisztusok számára teljességgel elérhetetlen, de ez itt az, ahol kezd nehézzé válni számotokra. A negyedik az, hogy mindent elfogadtok Istentől vita, önigazolás, indoklás vagy panaszkodás nélkül. Az antikrisztusok számára ez teljességgel lehetetlen. Az ötödik a lázadást, illetve a vétkek elkövetését követő megbánás. Ezt biztosan nehéz lesz elérnetek. Olyankor van ez, amikor a vétkek elkövetését követően az emberek fokozatosan szereznek némi ismeretet a saját romlott beállítottságaikról az elmélkedés, valamint a keresés, a szomorúság, a negativitás és a gyengeség időszakán keresztül. Ehhez természetesen időre van szükség. Ez lehet egy-két év vagy hosszabb. Az ember csak azt követően tud igazi bűnbánatot tartani, miután teljességgel megértette a romlott beállítottságait és szívből engedett. Bár ez nem könnyű, a megbánás megnyilvánulásai végül megláthatók azokban, akik törekednek az igazságra, akik megkaphatják Isten üdvösségét. Az antikrisztusokban azonban ez nincs meg. Gondolj bele, melyik antikrisztus nem bolygatja fel az elmúlt öt-tíz, sőt akár tíz-húsz évet, miután valami rosszat tett? Nem számít, mennyi idő telt el, miután ismét találkozol vele, még mindig csak a saját érveiről beszél. Még mindig nem ismeri fel és nem fogadja el a saját gaztetteit, és a legcsekélyebb bűntudatot sem tanúsítja. Ez a különbség az antikrisztusok és a hétköznapi romlott emberek között. Miért nem tudnak az antikrisztusok bűntudatot tanúsítani? Mi ennek az alapvető oka? Nem hiszik, hogy Isten az igazság, ami ahhoz vezet, hogy képtelenek elfogadni az igazságot. Ez reménytelen, és az antikrisztusok lényege határozza meg ezt. Amikor halljátok, amint az antikrisztusok különféle megnyilvánulásait boncolgatom, erre gondoltok: „Végem van. Nekem is antikrisztusi beállítottságom van – hát nem vagyok én is antikrisztus?” Vajon nem a tisztánlátás hiánya ez? Igaz, hogy antikrisztusi a beállítottságod, ám amiben különbözöl az antikrisztusoktól, az az, hogy benned még mindig vannak pozitív dolgok. El tudod fogadni az igazságot, tudsz gyónni, megbánni és változni, és ezek a pozitív dolgok lehetővé tehetik számodra, hogy levesd az antikrisztusok beállítottságait, és lehetővé tehetik, hogy megtisztulj a romlott beállítottságaidtól és elérd az üdvösséget. Hát ez nem azt jelenti, hogy van reményed? Még mindig van remény számodra!

Mind igen nehéznek találjátok a tapasztalati tanúságtételi cikkek írását és nem tudtok ilyeneket alkotni. Egyesek sok évnyi tapasztalat után csupán egyetlen tanúságtételi cikket írnak. Néhányan tíz-húsz évnyi hitet követően csak egyet írnak, és ezen éveik tapasztalatainak kvintesszenciáját összegzik. Egyesek harminc éve hisznek Istenben, és még mindig nincs igazi tapasztalati tudásuk. A lényeg az, hogy nem értik az igazságot. Mit kellene tehát tennem, amikor szembesülök ezzel a jelenlegi helyzettel, miszerint nem értitek az igazságot? Többet kell beszélnem hozzátok, türelmesen és komolyan, többet kell beszélnem és fecsegnem, bennetek pedig lennie kell egy kis türelemnek, és jobban oda kell figyelnetek a közlésemre. Figyelmesen hallgatni, tisztánlátást nyerni és azon igyekezni, hogy az igazság minden egyes aspektusának lényegét megértsétek. Ahogyan az imént mondtam: ha megértitek, hogy melyek az antikrisztusi beállítottsággal rendelkezők megnyilvánulásai, melyek az antikrisztusi lényeggel rendelkezők megnyilvánulásai, és mi a különbség a kettő között, akkor lesz utatok, amelyen járhattok, ugyanakkor pedig tisztánlátásotok is lesz. Képesek lesztek felismerni a saját romlott beállítottságaitokat és az antikrisztusok lényegét. Ha antikrisztussal találkoztok, képesek lesztek azonnal felismerni és leleplezni őt, azonnal leállítani és korlátozni a meggondolatlan és önkényes viselkedését és gyakorlatait, valamint elkerülni, illetve csökkenteni a gaztettei által a gyülekezet munkájának okozott veszteségeket. Ellenkező esetben – ha gyenge a felfogóképességetek és hiányzik belőletek a tisztánlátás, illetve, ha nem vagytok aprólékosak, amikor az igazságról van szó, és mindig csak doktrínákat értetek, és nem tudjátok átlátni egy illető lényegét, az nem csupán oda vezet, hogy nem lesztek képesek felismerni az antikrisztusokat magatok körül, hanem oda is, hogy úgy követitek őket, mintha jó vezetők lennének. Gondolkodjatok alaposan, alaposan vegyétek fontolóra: az antikrisztusok által tett dolgok vajon több hasznot vagy több kárt hoznak Isten házának? Alapos megfontolást követően láthatjátok, hogy bár látszólag az antikrisztusok tesznek jó dolgokat mialatt Isten házában dolgoznak, ténylegesen többet ártanak, mint használnak. A nyereségek nem érnek fel a veszteségekkel. A jótetteik valójában még nagyobb rejtett veszélyekkel járnak, többet ártanak, mint használnak a gyülekezet munkájának. Az a szerep, amelyet ezek az emberek játszanak Isten házában, a Sátán inasaié.

2020. április 25.