II. Az antikrisztusok érdekei

D. Kilátásaik és sorsuk

Melyik témáról beszélgettünk a legutóbbi összejövetelünkön? (Isten azokról a módokról beszélt, ahogyan az antikrisztusok a „szolgálattevő” címre tekintenek. Isten elsőként arról beszélt, hogy Isten miként határozza meg a „szolgálattevő” címet. Isten arról a különbségről is beszélt, ami azok között van, akik maguk mögött hagyták a szolgálattevő állapotát, illetve akik még mindig szolgálattevők, majd Isten végül az antikrisztusok „szolgálattevő” címre vonatkozó szemléletét és törekvéseit boncolgatta.) Nos, milyen szemlélettel és hozzáállással viszonyulnak az antikrisztusok a „szolgálattevő” címhez? Mit mondanak és tesznek? (Az antikrisztusok hozzáállása a „szolgálattevő” címhez az el nem fogadás és az ellenszenv. Nem fogadják el ezt a címet, bárkitől is származik, és úgy vélik, hogy szolgálattevőnek lenni lealacsonyító. Azt hiszik, hogy a szolgálattevőket nem Isten határozza meg az emberiség lényege alapján, hanem inkább arról van szó, hogy Isten vitatja és megveti az emberi identitást és értéket.) (Az antikrisztusok ezt a jól ismert kifejezést használják: „Nem fogok a kulisszák mögött fáradozni, miközben mások a reflektorfényben állnak.” Az antikrisztusok csak azt akarják, hogy mások tegyenek nekik szolgálatot, és azt hiszik, hogy Istennek szolgálatot végezni szégyenteljes dolog, amikor pedig rájönnek, hogy ők maguk szolgálattevők, nem akarnak tovább szolgálatot végezni Isten házában, hanem elkezdenek menekülő útvonalat keresni, sőt, bomlasztásokat és zavarásokat okoznak, és pusztító dolgokat tesznek.) Az antikrisztusok „szolgálattevő” címhez való hozzáállásából ítélve milyennek látjuk a lényegüket? (A lényegük olyan, amely ellenséges Istennel szemben és gyűlöli az igazságot.) És milyen beállítottság az, amikor a lényegük ellenséges Istennel és az igazsággal szemben? (Elvetemült és ádáz beállítottság.) Így van, elvetemült és ádáz beállítottság. Mi az antikrisztusok első motivációja és szándéka az istenhitben? Mit akarnak nyerni? Melyek az ambícióik és a vágyaik? Azért jönnek, hogy szolgálattevők legyenek? Annak a hozzáállásnak az alapján jönnek, hogy jó emberek és a helyes utat követik az istenhiten keresztül? (Nem.) Akkor miért jönnek? Hogy pontosak legyünk, áldásokért jönnek, és hogy konkrétak legyünk, arra törekednek, hogy királyként uralkodjanak, hogy királyként uralkodjanak Istennel, és magasztos és nagy dolgokat keresnek. Amikor tehát Isten azt mondja, hogy az emberek szolgálattevők, az teljességgel ellentétes és szemben áll az antikrisztusok ambícióival és vágyaival, hogy áldásokat keressenek és királyként uralkodjanak, túlmegy a várakozásaikon, és sosem gondolták, hogy Isten ezt a címet adná az embereknek. Az antikrisztusok képtelenek elfogadni ezt a tényt. És milyen dolgok megtételére képesek, amikor nem tudják elfogadni ezt a tényt? Törekednek vajon arra, hogy elfogadják ezt a tényt és megváltozzanak? Nem törekednek arra, hogy elfogadják ezt a tényt, és arra sem törekednek, hogy változtassanak az ambícióikon és a beállítottságaikon. Ezért aztán, ha azt mondják nekik, hogy szolgálattevők, valamint megfosztják őket az áldások nyerésére irányuló szándékuktól és vágyuktól, többé nem képesek szilárdan állni a gyülekezetben. Abban a pillanatban, hogy felismerik az igazságot, és tudják, hogy a hozzájuk hasonló emberek ilyen megnyilvánulásokkal szolgálattevők, feladnak minden reményt és felfedik a valódi arcukat. Nem törekednek arra, hogy változtassanak a szolgálattevői helyzetükön, és arra sem törekednek, hogy a „szolgálattevők” címmel szembeni helytelen hozzáállásukon és szemléletükön változtassanak, valamint, hogy kövessék az utat az igazságra való törekvésben. Ezért van az, hogy bármilyen intézkedéseket hoz is Isten, az ilyen emberek nem fogják alávetni magukat ezeknek, illetve elfogadni őket, és nem fogják keresni az igazságot. Helyette azon próbálkozva törik a fejüket, hogy kitaláljanak egy emberi módot arra, hogy megszabaduljanak ettől a címkétől, és minden lehetségest megtesznek azért, hogy levessék ezt az identitást. Az antikrisztusok által mutatott ezen megnyilvánulásból ítélve az antikrisztusok velejükig idegenkednek az igazságtól. Nem szeretik az igazságot, nem fogadják el az igazságot, és megvannak a saját elgondolásaik és elképzeléseik az igazságról, ám nem a normális módon. Ehelyett a szívük mélyéből mélységes idegenkedést, gyűlöletet, sőt ellenségességet éreznek a pozitív dolgokkal és az igazsággal szemben – ilyen az antikrisztusok lényege.

Az iménti válaszaitokból azt látom, hogy nem foglaltátok össze minden egyes beszélgetés tartalmát, majd utána nem olvastatok imádkozva, illetve nem töprengtetek. Legutóbb három fő aspektusról beszélgettünk: az első annak meghatározása volt, hogy mik a szolgálattevők; a második azok a módok, ahogyan az antikrisztusok a „szolgálattevő” címre tekintenek, illetve, hogy konkrétak legyünk, pontosan milyen megnyilvánulásai és viselkedésformái vannak annak, hogy nem akarnak szolgálattevők lenni, és pontosan melyek az e mögött rejlő okok; a harmadik pedig az volt, hogy melyek az antikrisztusok szándékai, mivel nem akarnak szolgálattevők lenni, nevezetesen, hogy mit akarnak csinálni, milyen ambícióik vannak, és mi a céljuk az Istenbe vetett hittel. Alapvetően ebből a három aspektusból beszélgettünk azoknak a módoknak az altémájáról, ahogyan az antikrisztusok a „szolgálattevő” címre tekintenek, és e három aspektuson keresztül boncolgattuk azokat a különféle gyakorlatokat és viselkedéseket, amelyeket az antikrisztusok alkalmaznak a „szolgálattevő” címet illető megközelítésükben, az azt illető gondolataik és szemléletük mellett. Nem töprengtek el minden egyes beszélgetés tartalmáról, miután halljátok azt. Csak ezekre a dolgokra emlékeztek rövid távon, ha azonban hosszú idő telik el, még ezekre a dolgokra sem tudtok visszaemlékezni. Ha meg akarjátok érteni és el akarjátok nyerni az igazságot, akkor erőfeszítést kell tennetek a szívetekben, és gyakran kell imádkozva olvasnotok és elmélkednetek – ezeknek a dolgoknak ott kell lenniük a szívetekben. Ha nincsenek, ha nem szívlelitek meg ezeket a dolgokat és nem tesztek erőfeszítést, és nem gondolkodtok ezekről a dolgokról a szívetekben, akkor semmit sem fogtok nyerni. Egyesek ezt mondják: „Az antikrisztusok dolga oly távol áll tőlem. Nem tervezem, hogy antikrisztus leszek, és nem vagyok olyan rossz ember, mint ők. Egyszerűen kötelességtudón a legjelentéktelenebb ember leszek, és ez rendben is van, ami engem illet. Megteszem, amire kérnek, és nem fogom az antikrisztusok útját járni. Sőt, még ha van is bennem egy kevés antikrisztusi beállítottság, idővel fokozatosan változtatok rajta, az csak egy szokásos romlott beállítottság, és nem oly komoly. Nincs értelme ezt hallgatni.” Helyes ez a szemlélet? (Nem.) Miért nem? Ha valaki beállítottságbeli változást akar elérni, akkor azt a legfontosabb felfognia, hogy milyen állapotok, gondolatok és nézőpontok születhetnek a romlott beállítottságaiból mindenféle helyzetekben. Csak e dolgokat felfogva ismerheti meg, hogy melyek a saját romlott beállítottságai, mely területeken áll ellen Istennek és száll szembe az igazsággal, és milyen dolgok vannak benne, amelyek ellentétesek az igazsággal; amint ezeket a dolgokat megismeri, meg tudja oldani ezeket a problémákat és ezeknek a romlott beállítottságoknak a kérdését, valamint elérheti az igazságvalóságba való belépést. Ha nem érted meg azokat a különféle romlott beállítottságokat, amelyek különböző helyzetekben feltárulnak, illetve azokat a különféle állapotokat, amelyek különböző helyzetekben felmerülhetnek, és nem érted azokat a módokat, ahogyan ezek a dolgok szembehelyezkednek az igazsággal, illetve, hogy hol merülnek fel problémák, akkor hogyan fogod megoldani ezeket a problémákat? Ha meg akarod oldani ezeket a problémákat, először azt kell megértened, hogy hol a forrásuk, milyen az állapotuk, hol merülnek fel a konkrét problémák, majd nekiláthatsz megoldani a belépésed módját. Ily módon a romlott beállítottságaid és a felmerülő különféle állapotok egyesével eloszlathatók. Úgy tűnik, hogy még mindig nem nagyon vagytok tisztában az igazságvalóságba való belépéssel, illetve a romlott beállítottságok eloszlatásával és a beállítottságbeli változás elérésével; még mindig nem vagytok a helyes nyomon.

5. Hogyan viszonyulnak az antikrisztusok a gyülekezetbeli státuszukhoz?

Ma az antikrisztusok érdekeire vonatkozó utolsó témáról fogunk beszélgetni: hogyan viszonyulnak az antikrisztusok a gyülekezetbeli státuszukhoz. Amikor a gyülekezetbeli státuszukról van szó, milyen megnyilvánulásokat tanúsítanak az antikrisztusok, miket tesznek, valamint milyen nézőpontjaik és beállítottság-lényegük van, amikor ezeket a dolgokat teszik – ezeket három aspektusra fogjuk bontani, és egyesével fogjuk boncolgatni őket. Az első aspektus a „színleléssel”, a második a „csalással”, a harmadik pedig a „mindenek fölé magasodva”. E három aspektus mindegyike le van írva pár szóban, és összesűrítettnek tekinthető, ugyanakkor mindegyikben sok benne van az antikrisztusok különféle tetteiből, megnyilvánulásaiból és szólásaiból, valamint a hozzáállásukból és a beállítottságukból. Most gondolkodjatok el azon, miért ezt a három aspektust határoztam meg, hogy a mai témáról beszélgessünk. Miután olvastátok, az elmétekben hogyan határoztátok meg ezt a témát, hogy hogyan viszonyulnak az antikrisztusok a gyülekezetbeli státuszukhoz? Milyen elgondolásaitok voltak? Amit a legtöbb ember a fejében gondol, az kétségkívül az antikrisztusok zsarnoksága, státusz-érvényesítése, az emberek megnyerése, valamint a hatalom megkaparintása a gyülekezetben, nevezetesen ők mindig tisztviselők akarnak lenni, érvényesíteni akarják a státuszukat, hatalmat akarnak gyakorolni és irányítani akarják az embereket – az emberek alapvetően ezekre a dolgokra gondolnak. Ezek viszonylag nyilvánvaló aspektusok, amelyeket az antikrisztusok gyakran kinyilvánítanak a gyülekezetben. Nos, ezek mellett mely más megnyilvánulások vannak még, amelyeket az emberek nem látnak? Mi mást tesznek még az antikrisztusok, hogy szilárdan megvessék a lábukat a gyülekezetben, hogy státuszra és nagy tekintélyre tegyenek szert, sőt, hogy hatalomra jussanak és több embert irányítsanak? Milyen más megnyilvánulásaik vannak? Ezek a dolgok az antikrisztusok által alkalmazott még inkább félrevezető, álnok és burkolt módok és eszközök, valamint lehetnek még ismeretlen gondolatok és rejtett szándékok és célok a szívük legmélyén, nem igaz? Nos, akkor beszéljünk ezekről egyesével.

a. Színleléssel

Az első aspektus a „színleléssel”. A „színlelés” szó szó szerinti jelentése könnyen érthető és egyértelműen nem dicsérő. Amikor valakire azt mondják, hogy ügyesen színlel, hogy minden, amit tesz, színlelés, hogy minden, amit tesz, mások számára áthatolhatatlan, és hogy csak felszínesen viselkedik és beszél másokkal, akkor az, aki így cselekszik és viselkedik, biztosan igen csalárd ember. Nem becsületes ember, és nem egyszerű, jámbor ember, hanem igen ügyesen játszmázik, igen körmönfont és nagyon ügyesen téveszt meg másokat. Ez a „színlelés” szó legalapvetőbb értelmezése. Nos, akkor mi a kapcsolat az antikrisztusok viselkedése és tettei, valamint az ilyesfajta viselkedés között? Mit tesznek, ami azt mutatja, hogy színlelés a lényegük? Pontosan mi a céljuk a színleléssel? Pontosan mi a szándékuk? Miért kell színlelniük? Ezek a dolgok szorosan kapcsolódnak ahhoz a témához, amelyről ma beszélgetni fogunk.

Az antikrisztusok olyan emberek, akik nem hajlandóak lemaradni mások mögött. Nem hajlandóak függeni másoktól, nem hajlandóak elfogadni más emberek utasításait, útmutatásait és parancsait, és nem hajlandóak hétköznapinak lenni, illetve arra, hogy mások lenézzék őket. Inkább olyan emberek, akik azt szeretnék, hogy legyen tekintélyük, hogy mások nagyra becsüljék őket és mások nagyra értékeljék őket. Emellett a gyülekezetben és más emberek körében még olyan emberek szeretnének lenni, akik parancsokat osztogatnak és utasítgatnak másokat, hogy saját maguknak csináljanak meg dolgokat. Saját tekintélyük, befolyásuk és az általuk gyakorolt hatalom eszközeivel akarják megvalósítani az óhajaikat, és nem akarnak hétköznapi emberek lenni, akiknek bárki parancsolgathat és akiket utasíthat, hogy tegyenek meg dolgokat. Ilyen törekvéseik és vágyaik vannak az antikrisztusoknak a többi ember között. Az antikrisztusok meglehetősen érzékenyek, amikor a más emberek között elfoglalt státuszukról van szó. Egy csoport tagjaiként nem hiszik, hogy a koruk és a fizikai egészségük bármilyen jelentőséggel is bír. Amit fontosnak vélnek, az az, hogy miként látja őket a többség, hogy a többség időt ad-e nekik és helyet biztosít-e nekik a beszédükben és a tetteikben, hogy a státuszuk és a pozíciójuk magas vagy átlagos-e a többség szívében, hogy a többség magasan állónak vagy hétköznapinak, illetve semmi különösnek látja-e őket és így tovább; hogy a többség szerint milyenek az Istenbe vetett hitük bizonyítékai, mennyire nyomatékosak a szavaik az emberek között, vagyis hány ember ismeri el őket, hány ember dicséri őket, támogatja őket, hallgatja őket odafigyeléssel és szívleli meg, miután valamit mondanak; sőt, hogy a többség vajon olyannak látja-e őket, akiknek nagy vagy kicsi a hite, hogy milyen elhatározással viselik a szenvedést, mennyi mindenről mondanak le és mennyit áldoznak, milyen módon járulnak hozzá Isten házához, hogy vajon az Isten házában elfoglalt pozíciójuk magas vagy alacsony-e, mit szenvedtek a múltban és milyen fontos dolgokat tettek – ezek a dolgok foglalkoztatják őket a leginkább. Az antikrisztusok a fejükben gyakran rangsorolnak és állítanak fel sorrendet, gyakran hasonlítgatják, hogy ki a legtehetségesebb a gyülekezetben, ki a leginkább érthető és ékesszóló a gyülekezetben, kinek vannak jó szakmai készségei és ki a legjártasabb a technológiában. Miközben összehasonlítják ezeket a dolgokat, folyamatosan azon fáradoznak, hogy különféle szakmai készségeket tanulmányozzanak, azon igyekezve, hogy jártasak tudjanak lenni bennük és a mesterei legyenek ezeknek. Az antikrisztusok főként arra koncentrálnak, hogy erőfeszítéseket tegyenek azzal, hogy prédikációkat tartanak, illetve azzal, hogy miként magyarázzák Isten szavait oly módon, ami dicsekvésre ad nekik lehetőséget és arra késztet másokat, hogy nagyra tartsák őket. Miközben ezt az erőfeszítést teszik, nem keresik azt, hogy miként értsék meg az igazságot és miként lépjenek be az igazságvalóságba, hanem inkább azon töprengenek, hogy miként jegyezzék meg ezeket a szavakat, miként dicsekedhetnek el még több embernek az erősségeikkel, hogy még több ember tudomására jusson, hogy ők aztán tényleg valakik, hogy nem csupán hétköznapi emberek, hogy ügyesek, hogy magasabban állnak a hétköznapi embereknél. Az antikrisztusok efféle elgondolásokat, szándékokat és nézeteket dédelgetve élnek az emberek között, és mindenféle dolgokat tesznek. Mivel ilyenek a nézeteik, valamint ilyenek a törekvéseik és az ambícióik, nem tehetnek mást, mint hogy mindenféle kicsi és nagy jó viselkedésformát, helyes szólást és jócselekedetet produkálnak. Ezek a viselkedésformák és cselekedetek azt váltják ki a lelki megértéssel nem rendelkező, az igazságra alapvetően nem törekvő és csak a jó viselkedés meglétére figyelő emberekből, hogy irigyeljék és csodálják az antikrisztusokat, sőt akár utánozzák és kövessék őket; ily módon pedig teljesül az antikrisztusok célja. Hogyan viselkednek az antikrisztusok, amikor ilyen szándékokat és ambíciókat táplálnak? Erről fogunk ma beszélni. Megbeszélésre érdemes téma, sőt, olyan, amelyre mindegyikőtöknek érdemes összpontosítania, és amit érdemes megismernie.

Az antikrisztusok idegenkednek az igazságtól, egyáltalán nem fogadják el az igazságot – ami nyilvánvalóan egy tényt jelez: az antikrisztusok soha nem cselekszenek az igazságalapelvek szerint, soha nem gyakorolják az igazságot – ami egy antikrisztus legégbekiáltóbb megnyilvánulása. A hírnév és a státusz, valamint az áldások és a jutalmak mellett a másik, amire törekszenek, a test kényelmeinek és a státusz előnyeinek élvezete; és mivel ez a helyzet, természetesen bomlasztásokat és megzavarásokat okoznak. Ezek a tények mutatják, hogy Isten nem szereti azt, amire törekszenek, sem pedig a viselkedésüket és megnyilvánulásaikat. És ezek egyáltalán nem az olyan emberek cselekedetei és viselkedései, akik az igazságra törekszenek. Néhány antikrisztus például, aki olyan, mint Pál, elhatározza, hogy szenved, amikor a kötelességét teszi, egész éjjel képes fennmaradni és meglenni étel nélkül, amikor a munkáját végzi, képes legyőzni saját testét, bármilyen betegséget és kellemetlenséget le tud győzni. És mi a célja mindezzel? Az, hogy megmutassa mindenkinek, hogy képes félretenni önmagát – képes az önmegtagadásra – amikor Isten megbízatásáról van szó; hogy számára csak a kötelesség létezik. Mindezeket mások szeme láttára mutatja be. Amikor emberek veszik körül, nem pihen, amikor kellene, sőt szándékosan meghosszabbítja a munkaóráit, korán kel és későn fekszik le. De mi a helyzet a munka eredményességével és a kötelességük hatékonyságával, amikor az antikrisztusok így fáradoznak reggeltől estig? Ezek a dolgok túlmutatnak a megfontolásaik körén. Mindezt csak mások előtt próbálják tenni, hogy mások láthassák őket szenvedni, és lássák, hogyan hoznak áldozatot Istenért, anélkül, hogy önmagukra gondolnának. Arra egyáltalán nem gondolnak, hogy az általuk végzett kötelesség és munka az igazságalapelveknek megfelelően van-e végrehajtva. Csak arra gondolnak, hogy vajon mindenki látta-e a külsőleges jó viselkedésüket, hogy mindenki tudatában van-e annak, hogy vajon mindenkire tettek-e benyomást, és hogy vajon ez a benyomás csodálatot és elismerést vált-e ki belőlük, hogy vajon ezek az emberek a hátuk mögött elismerik-e és dicsérik-e őket, ezt mondva: „Tényleg képes elviselni a nehézséget, a tűrése és a rendkívüli kitartása mindannyiunkon túltesz. Olyasvalaki, aki az igazságra törekszik, aki képes szenvedni és nehéz terhet elviselni, tartóoszlop a gyülekezetben.” Ezt hallván az antikrisztusok elégedettek. Szívükben ezt gondolják: „Annyira okos voltam, hogy így megjátszottam magam, olyan ügyes voltam, hogy ezt tettem! Tudtam, hogy mindenki csak a külsőségeket nézi, és hogy tetszenek nekik ezek a jó viselkedésformák. Tudtam, hogy ha így viselkedem, azzal elnyerem az emberek helyeslését, tetszését, hogy a szívük mélyén csodálni fognak, hogy teljesen új megvilágításban látnak majd engem, és hogy többé senki nem fog lenézni engem. És ha egy nap a fennvaló felfedezi, hogy nem végeztem valódi munkát és elbocsát engem, akkor kétségkívül sokan lesznek, akik a pártomat fogják, akik sírni fognak értem és biztatnak, hogy maradjak, és felszólalnak az érdekemben.” Titokban örvendeznek a hamis viselkedésük felett – és vajon ez az örvendezés nem fedi fel egy antikrisztus természetlényegét is? És milyen lényeg ez? (Elvetemültség.) Így igaz – ez az elvetemültség lényege. Az elvetemültség lényegétől uralva az antikrisztusok az önelégültség és az önimádat állapotát idézik elő, ami arra ösztönzi őket, hogy titokban zúgolódjanak Isten ellen és szembeszegüljenek Vele a szívükben. A felszínen úgy tűnik, hogy nagy árat fizetnek és a testük sok szenvedést visel el, de vajon tényleg tekintettel vannak Isten terhére? Őszintén feláldozzák magukat Istenért? Képesek hűségesen tenni a kötelességüket? Nem, nem képesek. A szívükben titokban versengenek Istennel és erre gondolnak: „Hát nem azt mondtad, hogy az igazság nélkül vagyok? Nem azt mondtad, hogy romlott beállítottságaim vannak? Nem azt mondtad, hogy arrogáns és önhitt vagyok, és hogy a saját királyságom megalapításával próbálkozom? Nem azt mondtad, hogy nincs lelki megértésem, hogy nem értem az igazságot és ezért szolgálattevő vagyok? Majd én megmutatom neked, hogyan végzek szolgálatot és mit gondolnak rólam a testvérek, amikor így végzek szolgálatot és így cselekszem. Majd én megmutatom neked, hogy még több ember csodálatát el tudom-e nyerni azzal, hogy így cselekszem. És egy napon, amikor el akarsz küldeni és el akarsz ítélni engem, majd meglátom, pontosan hogyan is fogod azt intézni!” Az antikrisztusok ily módon versengenek Istennel a szívükben, az igazságra való törekvést pedig ezekkel a jó viselkedésformákkal próbálják helyettesíteni. Ezáltal próbálják ellehetetleníteni annak a gyakorlati hatását, hogy Isten munkálkodik és az igazság gyakorlására vezeti az embereket, hogy azok beállítottságbeli változást érjenek el. Lényegében ezt az értelmezést használják fel Istennek az embert ítéleten és fenyítésen keresztül megmentő munkájának az ellehetetlenítésére és elítélésére, és azt hiszik, hogy helytelen és hatástalan az, ha Isten megítéli az embereket. Az antikrisztusoknak ezek az elgondolásai és nézőpontjai elvetemültek, alattomosak, Istennek ellenállók és Isten ellen valók. Ha Isten kifejezetten nem ítélte el őket, a szívükben versengeni kezdenek Istennel; ha Isten nem leplezte le őket és nem ítélte el a viselkedésüket, akkor elkezdenek színleléshez folyamodni, hogy félrevezessenek másokat és megnyerjék az emberek szívét annak érdekében, hogy tagadják Isten szavait és tagadják azt a tényt, hogy csak az igazságra való törekvés vezethet beállítottságbeli változáshoz és Isten szándékainak megelégítéséhez. Vajon nem ez az értelmezésük lényege? Nincs tehát az antikrisztusoknak elvetemült beállítottsága? A szenvedésük mögött ilyen ambíciókat és hamisításokat dédelgetnek, és Isten ezért utálja az ilyen embereket és az ilyen beállítottságot. Az antikrisztusok azonban soha nem látják, illetve nem ismerik be ezt a tényt. Isten az ember szíve legmélyét vizsgálja át, míg az ember csak a külső megjelenését látja az embernek – a legostobább dolog az antikrisztusokkal kapcsolatban az, hogy nem ismerik el ezt a tényt, és nem is látják. És így minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy jó viselkedéssel beburkolják és fényezzék magukat, hogy mások azt gondolják, képesek szenvedni és nehézséget elviselni, olyan szenvedést elviselni, amit az átlagember képtelen, olyan munkát végezni, amit az átlagember nem képes, hogy mások úgy gondolják, van kitartásuk, hogy képesek leigázni a saját testüket, és hogy nem törődnek a saját testi érdekeikkel és élvezeteikkel. Időnként még szándékosan is addig hordják a ruháikat, amíg egy kissé piszkosak nem lesznek, és nem mossák ki azokat, még akkor sem, amikor bűzleni kezdenek; bármit megtesznek, amiért más emberek imádják őket. Minél inkább mások szeme előtt vannak, annál inkább megtesznek mindent, amit tudnak, hogy mutogassák magukat, hogy mások különbözőnek lássák őket az átlagemberektől, hogy úgy lássák, az arra irányuló vágyuk, hogy feláldozzák magukat Istenért, nagyobb, mint az átlagembereké, hogy a szenvedésre való elszántságuk nagyobb, mint az átlagembereké, és hogy a kitartásuk a szenvedés elviselésére nagyobb, mint az átlagembereké. Az antikrisztusok ilyen viselkedéseket produkálnak az efféle körülmények között, és e viselkedések mögött az antikrisztusok szíve mélyén ott a vágy, hogy az emberek imádják és nagyra tartsák őket. Amikor pedig elérik céljukat, amikor hallják az emberek dicséreteit, és amikor látják, hogy az emberek irigy, csodáló és elismerő pillantásokat vetnek feléjük, akkor érzik boldognak és elégedettnek magukat a szívükben.

Mi a különbség az antikrisztusok szenvedést viselő és árat fizető felszínes jó viselkedése, valamint aközött, hogy az ember igazán tekintettel van Isten szándékaira, hűséges és őszintén feláldozza magát Istenért? (A szándék más. Azok, akik őszintén feláldozzák magukat Istenért, az alapelvek keresésére, a munka eredményeire, valamint a munka hatékonyságára fognak összpontosítani. A felszínen úgy tűnik, hogy az antikrisztusok feláldozzák magukat Istenért, ez azonban csak annak elérésére szolgál, hogy mások nagyra becsüljék őket. A munka hatékonyságára, illetve a munka eredményeire egyáltalán nem gondolnak.) Így van, különbség van a beszédük és a tetteik szándékaiban, ösztönzőjében és forrásában – ez teljességgel különböző. Azok az emberek, akik hozzájuk hasonlóan viselik a szenvedést és az igazságra törekednek, e szenvedés folyamán keresik az alapelveket. Az alapelvek keresése legalábbis azt mutatja, hogy megvan bennük a magát alávető mentalitás; nem próbálják a saját dolgaikat tenni, illetve nem próbálnak maguknak tenni dolgokat, a tetteikben alávetettség és istenfélő szív van, és igen világosan tudják, hogy a kötelességüket végzik, nem pedig emberi ügyletekkel foglalatoskodnak. Bár látszólag az antikrisztusok is szenvedést viselnek, ők csak ímmel-ámmal teszik ezt, és az emberek előtt fitogtatják, hogy lássák; nem keresik az igazságalapelveket, a tetteikben nincs alávetettség, illetve istenfélő szív, a szívük nem él Isten előtt, és arra próbálják felhasználni az efféle viselkedést és megnyilvánulásokat, hogy megnyerjék az embereket és megvásárolják az emberek kegyeit. Van itt különbség, nemde? Az antikrisztusok viselkedésének lényegéből ítélve mondhatjuk vajon, hogy a szenvedés elviselése náluk színlelés? (Igen.) Ez kellően bizonyítja, hogy a viselkedésük és a szenvedés elviselésének megnyilvánulása csupán olyan, mintha az lenne, valamint színjáték, amelyet azért mutatnak be, hogy az emberek lássák – nem Isten előtt cseleksznek. Ez egy aspektus. A másik aspektus az, hogy az antikrisztusoknál senki sem ügyesebb a színlelésben és az ámításban – így hát rendkívül alkalmazkodóak és gyakran vetnek be bizonyos ravasz eszközöket az emberek félrevezetésére és megtévesztésére, hogy elérjék abbéli céljukat, hogy az embereket rávegyék, hogy imádják őket. Ebben a legjobbak, ez a vérükben van, és veleszületett módon rendelkeznek ezzel a ravasz és változékony lényeggel. Vannak például olyan antikrisztusok, akiknek a szavai és viselkedése igen kedvesnek és alázatosnak tűnik, akik sosem leplezik le mások gyengeségeit, akik előzékenyek, akik nem sietnek meg-és elítélni másokat, akik, amikor az emberek negatívak és gyengék, azonnal segítő kezet nyújtanak. Azt a benyomást keltik, hogy melegszívű és kedves, jó emberek. Amikor az emberek nehéz helyzetben vannak, időnként szavakkal és esetenként pár tettel segítenek; olyan is van, hogy némi pénzt vagy anyagi dolgokat adományoznak a megsegítésükre. Külsőleg jónak tűnnek a tetteik. A legtöbb ember fejében ez az a fajta ember, akivel találkozni és cimborálni akarnak; az ilyen emberek nem fogják fenyegetni vagy zavarni őket, és sok segítséget kaphatnak tőlük – anyagi vagy mentális támogatást például, sőt akár magasabb szintű szellemi elméletekkel kapcsolatos segítséget és így tovább. Az ilyen emberek látszólag semmi rosszat nem tesznek: nem bomlasztanak, illetve nem zavarnak a gyülekezetben, és úgy tűnik, összhangot teremtenek, bármelyik csoport tagjai is; a működésük és a közvetítésük alatt mindenki boldognak tűnik, az emberek kijönnek egymással és nem veszekednek, illetve vitáznak. Amikor ők ott vannak, mindenki úgy érzi, hogy milyen jól kijönnek egymással, milyen közel állnak egymáshoz. Amikor távoznak, egyesek pletykálkodni kezdenek egymással, kiközösítik egymást, féltékennyé válnak és vitatnak dolgokat; csak akkor szűnik meg mindenki veszekedni, amikor ezek az antikrisztusok közöttük vannak és békére szólítanak fel. Ezek az antikrisztusok igen ügyesnek tűnnek a munkájukban, van azonban egy dolog, amely megmutatja, hogy valójában miben is sántikálnak: mindenki, akit ők tanítanak és vezetnek, képes szavakat és doktrínákat beszélni, mind tudják, hogyan üljenek a magas lovon és oktassanak ki másokat, mind tudják, hogyan hízelegjenek az embereknek és hogyan férkőzzenek a kegyeikbe, tudják, hogyan legyenek minden hájjal megkentek és csalárdak, tudják, kinek mit kell mondani, talpnyalókká lesznek, kívülről pedig tökéletesen békésnek tűnnek. Mivé tették a gyülekezetet ezek az antikrisztusok? Vallásos szervezetté. És mi az eredmény? Az emberek a sátáni filozófiájuk szerint élnek és nem hajlandóak az igazságra törekedni, nincs belépésük az életbe és teljesen elveszítették a Szentlélek munkáját. Így okoznak kárt a testvéreknek az antikrisztusok és így veszítik el őket – közben mégis azt hiszik, hogy nagy hozzájárulásokat tettek, hogy nagy dolgokat tettek a testvérekért és nagy áldásokat hoztak nekik. Gyakran tanítják arra a testvéreket, hogy legyenek alázatosak és türelmesek, legyenek elnézőek és figyelmesek, amikor azt látják, hogy egy testvérnek problémája van, ne legyenek durvák a beszédben, illetve ne bántsanak másokat, valamint megmondják másoknak, hogy milyen pózban üljenek vagy álljanak, illetve milyen ruhákat viseljenek. Amit gyakran tanítanak a testvéreknek, az nem az, hogy miként értsék meg az igazságot, illetve lépjenek be az igazságvalóságba, hanem az, hogy miként kövessék az előírásokat és viselkedjenek jól. A gyámságuk alatt az emberek interakciói nem Isten szavain, nem az igazságalapelveken alapszanak, hanem a talpnyalói lét interperszonális filozófiáján. Látszólag senki sem bánt senkit, senki sem mutat rá mások hibáira, ám senki sem mondja meg senkinek, hogy mit gondol valójában, és nem nyílik meg, valamint nem beszél a romlottságáról, a lázadó mivoltáról, a hiányosságairól és a vétkeiről. Ehelyett felszínesen arról fecseg, hogy ki szenvedett és fizetett árat, ki volt hűséges a kötelessége végzésében, ki volt jótékony a testvérekkel, ki tett jelentős hozzájárulást Isten házában, kit tartóztattak le és ítéltek el, amiért terjesztette az evangéliumot – ez minden, amiről beszél. Az antikrisztusok nemcsak arra használják fel a jó viselkedést – hogy látszólag alázatosak, türelmesek, elnézőek és segítőkészek –, hogy leplezzék és álcázzák magukat; személyes példát is próbálnak mutatni, hogy megfertőzzenek másokat ezzel a jó viselkedéssel, és arra bátorítsák őket, hogy utánozzák azt. A jó viselkedésük mögötti cél nem más, mint hogy az emberek figyelmének középpontjába kerüljenek, hogy elérjék, hogy az emberek nagyra tartsák őket. Amikor Isten választottjai az önismeretükről beszélnek és boncolgatják a saját romlott beállítottságaikat, ők csendben maradnak és egyáltalán tesznek kísérletet arra, hogy a saját romlottságukat boncolgassák. Amikor a testvérek leleplezik és megmetszik egymás romlott megnyilatkozásait, az antikrisztusok az egyetlenek, akik mindenkivel szemben alázatot, türelmet és elnézést gyakorolnak; ők nem leplezik le a romlottságot, amelyet valaki felfed, sőt még méltatják és dicsérik is a testvéreket a jó viselkedésükért és a változásért; a talpnyalók szerepét játsszák, a szeretetteljesség, a figyelmesség, az elnézés és a vigasztalás álcája mögé rejtőzve. Ezek az antikrisztusok abbéli megnyilvánulásai, hogy rendkívül ügyesek a színlelésben, valamint az emberek megtévesztésében és félrevezetésében.

Az antikrisztusok szavai minden esetben kedvesnek, kulturáltnak és választékosnak tűnnek. Nem számít, hogy ki sért alapelvet, vagy hogy ki szakítja és zavarja meg az egyház munkáját, az antikrisztus nem leplezi le és nem kritizálja ezeket az embereket; szemet huny felettük és hagyja, hogy minden dologban nagylelkűnek gondolják őt az emberek. Függetlenül attól, hogy milyen romlottságot fednek fel az emberek, és hogy milyen gonoszságot művelnek, az antikrisztus megértő és toleráns. Nem haragszik meg, nem gurul dühbe, nem lesz ingerült és nem hibáztatja az embereket, amikor azok valami rosszat tesznek és ártanak Isten háza érdekeinek. Akárki is az, aki gonoszságot követ el és megzavarja az egyház munkáját, az antikrisztus ügyet sem vet rá, mintha annak semmi köze sem lenne hozzá, és sosem sérti meg az embereket emiatt. Mi foglalkoztatja leginkább az antikrisztusokat? Az, hogy hányan tartják nagyra őket, és hogy hányan látják szenvedni és dicsérik emiatt őket. Az antikrisztusok azt hiszik, hogy a szenvedés sosem lehet hiábavaló; nem számít, milyen nehézséget viselnek el, milyen árat fizetnek, milyen jótetteket hajtanak végre, és hogy mennyire gondoskodók, figyelmesek és szeretetteljesek mások irányában, ezt mindet mások előtt kell végezniük azért, hogy minél többen láthassák. És mi a céljuk azzal, hogy így cselekszenek? Meg akarják vásárolni mások tetszését, azt akarják, hogy minél többen ismerjék el szívükben a cselekedeteiket, a magatartásukat és a jellemüket, és bólogassanak helyeslőn. Még olyan antikrisztusok is vannak, akik a „jó ember” képét próbálják kialakítani magukról ezzel a külsőleg jónak látszó viselkedéssel, hogy azután többen forduljanak hozzájuk segítségért. Valaki például elgyengül és azt hiszi, hogy a legtöbb emberben nincs szeretet, hogy igen önző és hogy nem szeret segíteni másoknak és nem melegszívű, aztán pedig arra „jó emberre” gondol, aki valójában egy antikrisztus. Vagy valaki nehézséggel találkozik a munkájában és nem tudja, hogyan oldja meg. Nem jut eszébe senki, aki segíteni tudna, az első ember, akire gondol, az pedig ez a „jó ember”, aki valójában egy antikrisztus. Valaki nem akarja többé végezni a kötelességét, a világot akarja hajszolni, hatalomra és gazdagságra törekszik, és a saját életét éli, és még ha igen negatívvá és gyengévé válik is, akkor sem imádkozik Istenhez, illetve nem beszél senkivel, és ebben a helyzetben arra a „jó emberre” gondol, aki valójában egy antikrisztus. Amint a dolgok így mennek, ezek az emberek nem imádkoznak Istenhez, illetve nem olvassák többé Isten szavait amikor problémákkal találkoznak, hanem helyette erre a „jó emberre” akarnak támaszkodni a segítségben, aki valójában egy antikrisztus. Csak ennek a talpnyalónak nyitják meg a szívüket és mondják el, hogy mi van a szívükben, és ezt a talpnyalót kérik meg, hogy oldja meg a nehézségeiket; ezt az antikrisztust igenlik és követik. És vajon az antikrisztus nem éri-e el a célját ezzel? Amikor az antikrisztus elérte a célját, vajon nem emelkedik-e magasabbra a státusza a gyülekezetben, mint a hétköznapi embereké? És vajon valóban elégedett, amikor ő lehet az első számú és ő lesz a nagyhal a gyülekezetben? Nem, nem az. Milyen célt akar elérni? Azt akarja elérni, hogy még több ember ismerje el őt, tartsa nagy becsben és imádja őt, hogy helyet foglaljon az emberek szívében, és különösen, hogy elérje, hogy az emberek felnézzenek rá, rábízzák magukat, és őt kövessék, amikor nehézségekkel találkoznak az istenhitükben és nincs hová fordulniuk. Ez sokkal súlyosabb annál, mint amikor az antikrisztus az első számú és a nagyhal akar lenni a gyülekezetben. Mi olyan súlyos ebben? (Istennel verseng azért, hogy helye legyen az emberek szívében. Közvetlenül Isten helyébe akar lépni.) (Az ilyen embereket nehéz felismerni. Felszínes jó viselkedést tanúsítanak, hogy félrevezessenek másokat, ami oda vezet, hogy a többiek nem keresik többé az igazságot Isten szavaiban, illetve nem beszélgetnek az igazságról, amikor problémájuk van, hanem ezektől az antikrisztusoktól függenek és rájuk néznek fel, azt várva, hogy ők oldják meg a problémáikat és az ő szavaikat tekintve az igazságnak, ami azt eredményezi, hogy ezek az emberek egyre távolabb kerülnek Istentől. Ez egy sokkal alattomosabb és rosszindulatúbb módszer.) Így van, mindannyian megértettétek és megemlítettétek azt a lényeges pontot, hogy az antikrisztusok helyet foglalnak és gyökeret eresztenek az emberek szívében, és el akarják venni Isten helyét. Valaki ezt mondja: „Ha Istent keresem, nem találom Őt; nem látom Őt. Ha Isten szavait keresem, a könyv olyan vastag, túl sok szó van benne és nehéz válaszokat találni. Ha azonban odamegyek ehhez az emberhez, azonnal válaszokat kapok; kényelmes és hasznos is.” Látod, a tetteik már nem is csak azt érték el, hogy az emberek imádják őket a szívükben, hanem hogy helyet is hagyjanak nekik ott. Isten helyére pályáznak – ez az antikrisztusok célja azzal, hogy ezeket a dolgokat teszik. Nyilvánvaló, hogy ezekkel a tettekkel az antikrisztus máris kezdeti sikert ért el; ennek az antikrisztusnak már van is helye ezeknek az ítélőképesség híján lévő embereknek a szívében, és egyesek már imádják is őt és felnéznek rá. Az antikrisztus ezt a célt akarja elérni. Ha valakinek gondja van és Istenhez imádkozik ahelyett, hogy az antikrisztust keresné, az elégedetlen és erre gondol: „Miért mész folyton istenhez? Miért gondolsz folyton istenre? Miért nem engem látogatsz meg, illetve miért nem rám gondolsz? Olyan alázatos és türelmes vagyok, képes vagyok lemondani dolgokról, oly sokat áldozok magamból és adakozom – nos, miért nem hozzám jössz? Oly sokat segítek neked. Miért nincs benned lelkiismeret?” Szomorú, feldúlt és mérges – mérges az illetőre és Istenre. A végső célja elérése érdekében fenntartja a színlelést, továbbra is adakozik, valamint türelmes és toleráns marad, alázatosnak mutatkozik, jóindulatúan beszél, sosem bánt meg másokat, gyakran nyújt vigaszt, amikor az emberek önmaguk megismerésével próbálkoznak. Valaki ezt mondja: „Lázadó vagyok; ördög vagyok és Sátán.” A válasza ez: „Nem vagy ördög, illetve Sátán. Ez csak egy kis probléma. Ne becsméreld magad ennyire és ne becsüld alá magad. Isten felemelt minket; nem vagyunk hétköznapi emberek, és nem szabad lekicsinyelned magad. Sokkal jobb vagy nálam; én romlottabb vagyok, mint te. Ha te ördög vagy, akkor én elvetemült ördög vagyok. Ha te elvetemült ördög vagy, akkor nekem a pokolba kell alászállnom és kárhozatot szenvednem.” Így segíti az embereket. Ha valaki beismeri, hogy veszteséget okozott Isten háza érdekeinek vagy a gyülekezet munkájának, az antikrisztus ezt mondja neki: „Nem nagy ügy, ha veszteséget okozol a gyülekezet munkájának, miközben a kötelességed végzed és egy kicsit eltévelyedsz. Korábban nálad sokkal nagyobb veszteségeket okoztam, és sokkal görbébb utakon jártam. Egyszerűen változtass azon, ahogyan a dolgokat teszed a jövőben, nem probléma. Ha úgy érzed, hogy nem viseli el a lelkiismereted, van némi pénzem, és majd én pótolom neked a veszteséget, úgyhogy ne légy zaklatott. Ha bármilyen problémád adódik a jövőben, csak gyere hozzám, és mindent megteszek majd, hogy segítsek neked, és bármit is tehetek, azonnal megteszem majd.” A „személyes hűség” efféle érzése van benne, de valójában miért is teszi ezt? Valóban segít neked? Árt neked, árokba vezet – a Sátán kísértésébe estél. Vermet ás neked, te pedig azonnal beleugrasz; beleesel a csapdába és mégis azt gondolod, nagyszerű ott, és ez az antikrisztus tönkretesz anélkül, hogy tudnál róla – micsoda ostobaság! Így kezeli, vezeti félre az embereket és árt nekik a Sátán és az antikrisztusok. Az antikrisztus ezt mondja: „Rendben van, ha csak egy kicsit figyelembe veszed isten házának érdekeit és egy kicsit óvatos leszel a jövőben. Ez a dolog helyrehozható, senki sem tenne szándékosan ilyet. Ki lehet tökéletes ember közöttünk? Egyikünk sem tökéletes; mind romlottak vagyunk. Régebben sokkal rosszabb voltam nálad. Buzdítsuk egymást a jövőben. Mellesleg, még ha szenved is némi veszteséget isten háza, isten nem fog emlékezni rá. Isten oly megbocsátó és türelmes az emberrel szemben. Ha mi türelmet tudunk tanúsítani egymás iránt, akkor vajon istennek nem kellene még inkább képesnek lennie a türelemre? Ha isten azt mondja, hogy nem fog emlékezni a vétkeinkre, akkor nekünk már egyáltalán nincsenek is vétkeink.” Bármilyen nagy hibát vét is az ember, az antikrisztus egyszerűen elüti egy viccel és átsiklik rajta, megmutatva, milyen nagy a szíve és mennyire jóindulatú, nagyszerű és toleráns is. Ez viszont azt a tévhitet kelti az emberekben, hogy Isten folyton leleplezi az embert az Ő kijelentéseiben, mindig ügyet csinál az emberek romlott beállítottságaiból és folyton kukacoskodik az emberekkel. Ha egy ember vétett vagy fellázadt, Isten megmetszi, megítéli és megfenyíti őt, és úgy tűnik, mintha tapintatlan lenne az emberekkel. Az antikrisztus azonban minden helyzetben el tudja viselni az embereket és meg tud bocsátani nekik, ő oly nagyszerű és tiszteletben álló. Hát nem így van ez? Vannak egyes antikrisztusok, akik ezt mondják: „Van a nem hívőknek ez a szólása: »A vagyonos, nagy háztartásban semmi egy kis pazarlás.« Isten háza oly nagy, és isten bőséges áldásokat ad. Nem nagy ügy egy kicsit pazarlónak lenni; isten olyan sokat adományoz nekünk. Hát nem sokat pazaroltunk? És mit tett velünk isten? Hát nem elnézte az összeset? Az ember gyenge és romlott, isten pedig rég látta ezt, ha pedig látta, akkor vajon miért nem büntet meg minket? Ez azt bizonyítja, hogy isten türelmes és irgalmas!” Micsoda dolog ilyet mondani? Olyan szavakat használnak, amelyek helyesnek tűnnek és egyeznek az emberek embereket félrevezető és kísértésbe ejtő elképzeléseivel, hogy megzavarják a látásukat és megvezessék őket, valamint, hogy félreértsék Istent, hogy aztán egy cseppet se vágyjanak vagy kívánják alávetni magukat Neki. Az antikrisztusok által felbujtott, félrevezetett és megvezetett emberek azt a kicsi lelkiismeretüket is elveszítik, amijük van, és mind elkezdenek az antikrisztusoknak engedelmeskedni és nekik alávetni magukat.

Az antikrisztusok különösen ügyesek a színlelésben, amikor mások körében vannak. A farizeusokhoz hasonlóan, kívülről igen toleránsnak tűnnek az emberekkel, valamint türelmesnek, alázatosnak és jó természetűnek látszanak – mindenkivel annyira elnézőnek és toleránsnak. Amikor problémákat kezelnek, mindig megmutatják, milyen hihetetlenül toleránsak az emberekkel az ő státuszuk helyzetéből, és minden szempontból nagylelkűnek és széles látókörűnek tűnnek, nem kukacoskodnak másokkal, és megmutatják az embereknek, hogy milyen nagyszerűek és kedvesek is. Valójában vajon tényleg rendelkeznek az antikrisztusok ezekkel a lényegekkel? Mások javát szolgálják, toleránsak az emberekkel és minden helyzetben tudnak segíteni az embereknek, de vajon mi a rejtett indítékuk arra, hogy ezeket teszik? Vajon akkor is megtennék ezeket a dolgokat, ha nem próbálnák megnyerni az embereket, illetve nem próbálnák megvásárolni az emberek kegyeit? Valóban ilyenek az antikrisztusok zárt ajtók mögött? Valóban olyanok, amilyennek más emberek körében tűnnek – alázatosak és türelmesek, toleránsak másokkal és szeretettel segítenek másokat? Ilyen lényeggel és ilyen beállítottsággal rendelkeznek vajon? Ilyen a jellemük? Egyáltalán nem. Minden, amit tesznek, színlelés, és azért történik, hogy félrevezesse az embereket és megvásárolja az emberek kegyeit, hogy a szívében még több embernek legyen kedvező benyomása róluk, valamint, hogy az emberek rájuk gondoljanak elsőként és az ő segítségüket kérjék, amikor problémájuk adódik. E cél elérése érdekében az antikrisztusok szándékosan mesterkednek, hogy kérkedjenek mások körében, hogy helyes dolgokat mondjanak és tegyenek. Mielőtt szólnak, ki tudja, hányszor szűrik meg, illetve munkálják ki a szavaikat a fejükben. Szándékosan mesterkedni fognak és törik a fejüket, töprengenek a megfogalmazásukon, a kifejezésükön, a hanglejtésükön, a hangjukon, sőt a tekintetükön, amellyel az embereket illetik, valamint a hangnemen, amellyel beszélnek. Mérlegelni fogják, hogy kivel beszélnek, hogy az illető idős vagy fiatal, hogy az illető státusza a sajátjuknál magasabb vagy alacsonyabb, hogy az illető nagyra becsüli-e őket, hogy az illető magában vajon neheztel-e rájuk, hogy az illető személyisége vajon összeegyeztethető-e az övékkel, az illető milyen kötelességet végez és milyen helyet foglal el a gyülekezetben és a testvéreik szívében. Alaposan megfigyelik ezeket a dolgokat és figyelmesen eltűnődnek rajtuk, és amint mérlegelték ezeket, kitalálják, hogyan közelítsenek mindenféle emberhez. Függetlenül annak módjaitól, ahogyan az antikrisztusok a különféle emberekkel bánnak, a céljuk nem más, mint annak elérése, hogy az emberek nagyra becsüljék őket, hogy rávegyék az embereket, hogy többé ne egyenlőként tekintsenek, hanem inkább nézzenek fel rájuk, hogy még több ember legyen, aki csodálja őket és felnéz rájuk, amikor beszélnek, aki helyesli és követi őket, amikor dolgokat tesznek, valamint felmenti és védi őket, amikor hibáznak, és hogy még több ember legyen, aki kiáll mellettük, keservesen panaszkodik a nevükben, valamint állást foglal, hogy vitatkozzon és szembeszálljon Istennel, amikor felfedik és elutasítják őket. Amikor hatalmukat vesztik, képesek oly sok embert maguk mellett tudni, aki segíti őket, kifejezi támogatását és kiáll mellettük, ami azt mutatja, hogy a státusz és a hatalom, amelyet az antikrisztusok szándékosan terveztek ápolni a gyülekezetben, mély gyökeret vert az emberek szívében, valamint, hogy a „fáradságos erőfeszítésük” nem volt hiábavaló.

Az antikrisztusok a tőlük telhető legjobban igyekeznek kezelni és megközelíteni a státuszukat, tekintélyüket, hírnevüket és hatalmukat az emberek között – nem fognak lazítani, nem lesznek lágyszívűek, és még kevésbé lesznek óvatlanok. Mindenki más szemében megfigyelik a kifejezést, a személyiségüket, a napi szokásaikat, a törekvéseiket, a pozitív és a negatív dolgokhoz való hozzáállásukat, sőt, még inkább megfigyelik mindenki más bizodalmát és hűségét az istenhitében, valamint azt, hogy miként viszonyulnak ahhoz, hogy feláldozzák magukat Istenért és végezzék a kötelességüket, és így tovább – igen sok erőfeszítést tesznek ezekbe a dolgokba. Nos, eme hozzáállásuk alapján kerülik azokat és óvakodnak azoktól, akik az igazságra törekednek és akik felismerhetik őket, és óvatosan beszélnek és viselkednek az ilyen emberek körében. Amikor viszonylag gyenge személyiségű, olyan emberek körében vannak, akik gyakran negatívak és nem értik az igazságot, valamint egyes ostoba és az igazságot gyengén felfogó emberek körében gyakorta minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy mutogassák magukat, állandóan színészkedjenek egy cirkuszi mutatványhoz hasonlóan, és minden lehetőséget megragadjanak arra, hogy előadást rendezzenek. Amikor például az összejövetelek alkalmával a legtöbben elismerik őket, kisebbség érez ellenszenvet velük szemben, és még többen nem látják tisztán őket, előadásba kezdenek és keresik a lehetőséget, hogy beszédet tartsanak. Beszélnek a saját tapasztalataikról, a múltbeli „dicső történetükről”, az Isten házában elért érdemükről, sőt még arról is, hogy a Fennvaló miként méltányolta és metszette meg személyesen őket – egyetlen ilyen lehetőséget sem mulaszthatnak el. Nem számít, kivel vannak, illetve mi az alkalom, az antikrisztusok mindig csak egy dolgot tesznek: előadást rendeznek, nevezetesen nagyképűsködnek. Ez az antikrisztusok lényege: idegenkednek az igazságtól, elvetemültek és szégyentelenek. Milyen messzire mennek az előadásaikban? Talán magatok is szemtanúi voltatok néhánynak. Egyesek esetében világosan látható, hogy előadást rendeznek, kérkednek, megnyerik az emberek szívét és megragadják a lehetőségeket arra, hogy másokat arra késztessenek, hogy nagyra tartsák őket. Egyesek megvetik, mások figyelmen kívül hagyják, sőt gúnyolják őket, őket azonban ez nem érdekli. Mi érdekli őket? Ami őket érdekli, az az előadásuk, amely mély benyomást tesz az emberekre, ami eléri az embereknél, hogy meglássák, miként mernek ők dolgokat mondani, hogy van bátorságuk, vezetői stílusuk, vezetői tehetségük, bátorságuk, hogy ne legyen lámpalázuk mindenki előtt, sőt még inkább abbéli képességük, hogy pánikolás nélkül képesek kezelni dolgokat. Akkor elégedettek, amikor elérik az embereknél, hogy megértsék és lássák ezeket a dolgokat, és ezért tesznek meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy abban a pillanatban megrendezzék az előadást, amikor lehetőségük nyílik erre, és korlátok, mindenféle aggály és szégyenérzet nélkül szerepelnek. Ezt teszik az antikrisztusok. Ha mindig a fő témáról beszélek az összejöveteleken, egyesek elálmosodnak, miközben beszélni hallanak. Vagy esetleg amikor a fő témáról beszélek, az emberek esze még mindig más dolgokon jár, és nem könnyű odafigyelniük arra, amit mondok. Az ehhez hasonló helyzetekben csevegek egy keveset, elmesélek egy történetet vagy viccet mondok. Ezeknek a dolgoknak és történeteknek általában bizonyos, az emberek által az életükben felfedett romlott beállítottságokhoz és állapotokhoz van köze. Történeteket használok, illetve viccet mondok, hogy egy kicsit felébresszem az embereket, hogy egy kicsit jobban értsenek. Amikor az antikrisztusok ezt látják, erre gondolnak: „Vicceket mesélsz a prédikációidban az összejövetelek alkalmával. Én is tudok, vagyok olyan jó, mint te. Csak úgy lazán elsütök egy béna viccet, és mindenki nevetésben tör majd ki, és mindenki élvezni fogja – milyen nagyszerű! Csak úgy lazán elmondok egy történetet, aztán senki nem akar majd az összejövetelekre járni, csakis az én történeteimet akarják majd hallani.” Versengenek Velem ebben. Van bármi értelme annak, hogy versengenek Velem ebben? Én miért mesélek történeteket? Miért bocsátkozom csevegésbe? Az emberek megérthetnek néhány dolgot a csevegésemből és a történeteimből, ez pedig könnyed módon segít nekik megérteni az igazságot – az Én célom ez. Az antikrisztusok azonban belekapaszkodnak ebbe, és megpróbálják kihasználni, mondván: „Az összejöveteleken – az idő során, amely oly döntő és fontos – te csak nekiállsz csevegni, úgyhogy én is ezt fogom tenni.” Vajon a csevegés mindig ugyanaz? Az antikrisztusok, ezek a szemetek még csak az igazságot sem értik – nos, mi származhat az ő csevegésükből? Mi származhat az ő történeteikből vagy vicceikből? Ezek a lelki megértés nélküli fenevadak túlságosan felszínesen és könnyedén veszik az igazságról való beszélgetés és a történetmesélés komoly dolgait. Miféle emberek tesznek ilyet? Az antikrisztusok, a lelki megértés híján lévő emberek, valamint azok szeretnek ilyesmiket tenni, akik nem törekednek az igazságra.

A testvérek szeme, a legtöbb ember szeme szinte semmi hibát nem tud észrevenni az antikrisztusok színlelő cselekedeteiben. Miért van ez? Azért, mert az antikrisztusok leplezik és rejtegetik a hibáikat és nem engedik, hogy meglásd azokat; rejtve, zárt ajtók mögött tartják az elvetemült oldalukat, a züllött és a rossz oldalukat. Hol van a „zárt ajtók mögött”? Azokon a helyeken, amelyeket nem látsz, nevezetesen az otthonuk, a társasalom, a munkájuk, a rokonaik és a barátaik előtt; ezeket a területeket nem látod, illetve nem kerülsz kapcsolatba velük. Azok a szavaik és viselkedésük, amelyeket látsz és amelyekkel kapcsolatba kerülsz, teljességgel a színlelő oldalukat jelentik, azt az oldalukat, amely megmunkáláson esett át. Az az oldaluk a valódi lényegük, a valódi arcuk, amelyet nem láthatsz. És mi a valódi arcuk? Amikor a nem hívő családjuk körében vannak, mindenféle csúnya szavakat szólnak – panaszokat, neheztelő szavakat és másokkal szemben ellenséges szavakat, a testvéreket megítélő és elítélő szavakat, panaszokat arról, hogy Isten háza igazságtalan – mindezeket mondják, semmit sem hagynak ki, a legkevésbé sem fogják vissza magukat. Amikor a rokonaik és a barátaik körében vannak, megvitatják a szekuláris világot és mások családjáról pletykálkodnak, bekapcsolódnak a nem hívők mindenféle szekuláris tevékenységébe, sőt esküvőkön és temetéseken is aktívan részt vesznek. Nem hívőkkel pletykálkodnak, megítélnek és szidalmaznak másokat, szóbeszédeket terjesztenek az emberekről és rágalmazzák őket a hátuk mögött – mindezeket a dolgokat mondják. Amikor a nem hívők körében vannak – miközben másokkal foglalkoznak, becsapnak embereket, klikkeket alkotnak, támadják az embereket, a munkahelyen pedig bemárthatnak másokat, rémhíreket terjeszthetnek másokról és tiporhatnak másokat, hogy magasabb pozícióba kerüljenek – ezeket is mind megtehetik. A családjuk vagy a nem hívők körében nem türelmesek, nem toleránsak, illetve nem alázatosak, hanem teljességgel felfedik a valódi arcukat. Isten házában báránybőrbe bújt farkasok, amikor pedig nem hívők, olyan emberek körében vannak, akik nem hisznek Istenben, felfedik a farkas arcukat, hogy mindenki lássa; harcolnak a nem hívőkkel a saját érdekeikért, egy szóért, egy szólásért, és vég nélkül fognak vitatkozni a nem hívőkkel a legkisebb érdekért, amíg el nem vörösödik az arcuk. Ha nem származik hasznuk, illetve megmetszik őket Isten házában, akkor hazamennek és lármát csapnak, bajt csinálnak és úgy viselkednek, hogy a családjuk fél tőlük. A nem hívők között nincs bennük keresztényi illendőség, sem tanúságot nem tesznek úgy, ahogyan a keresztényeknek kellene – ízig-vérig farkasok, még csak nem is emberek. Isten házában és a testvérek előtt ígéreteket tesznek, esküdöznek, kifejezik az elhatározásukat, és úgy tűnik, hogy hajlandóak feláldozni magukat Istenért és látszólag van hitük Istenben. Amikor azonban a nem hívők közé érkeznek, a törekvéseik és a hiedelmeik azonosak a nem hívőkével. Egyesek még hírességeket is követnek a nem hívőkhöz hasonlóan, és másolják a hírességek napi viseletét, kiteszik a felsőtestüket, borzas a hajuk és erős sminket viselnek – sem emberre, sem kísértetre nem emlékeztetnek. Mindennap divatos ruhákat hordanak és lépést tartanak a korral, úgy érzik, hogy az élet olyannyira tele van ízekkel, a szívük legmélyén pedig egyáltalán nem éreznek undort az iránt, ahogyan a nem hívők élnek. Az antikrisztusok sok mindent megtesznek és nagy erőfeszítésekbe bocsátkoznak, hogy helyet biztosítsanak maguknak a gyülekezetben, és hogy tekintélyük és státuszuk legyen az emberek szívében. Ezt az erőfeszítést teljességgel azért teszik, hogy elérjék a céljaikat, valamint azt, hogy a többiek nagyra tartsák és imádják őket. Ezek a viselkedések, megközelítések és külső megnyilatkozások egyértelműen összehasonlíthatók azzal, ahogyan a zárt ajtók mögött élnek, az emberek háta mögötti tetteik és viselkedésük pedig végképp nem olyasmi, amit egy kereszténynek tennie kellene. Ezzel a világos összehasonlítással eldönthetjük, hogy minden, amit tesznek és felfednek a testvérek körében, csupa színlelés, hogy az nem valós és nem természetes megnyilatkozás. Az antikrisztusok csak azért folyamodnak színleléshez, hogy elérjék a céljaikat, különben soha nem kompromittálnák magukat, hogy ezeket a dolgokat tegyék. A cselekedeteikből, a beállítottságaik zárt ajtók mögötti megnyilatkozásaiból, valamint a saját törekvéseikből ítélve nem szeretik az igazságot, nem szeretik a pozitív dolgokat, nem szeretik az illendőséget és a becsületességet, azt pedig még kevésbé szeretik, hogy szenvedést viseljenek és árat fizessenek, illetve a keresztény utat kövessék. Ezek az általuk tanúsított jó viselkedésformák ezért nem a szívükből erednek, nem önként jönnek, nem hamisítatlanok, hanem inkább a saját kívánságaikkal ellentétesek, azért teszik, hogy mások lássák, valamint, hogy kegyet nyerjenek és lefizessék az emberek szívét. Egyesek ezt kérdezik: „Mi hasznuk származik abból, ha lefizetik az emberek szívét?” Az antikrisztusok ebben különböznek a hétköznapi emberektől; ez a haszon oly fontos számukra. Nos, akkor mi ez a haszon? Az, hogy amikor az emberek körében állnak, nincs senki, aki ne ismerné őket, senki, aki ne helyeselne nekik, senki, aki ne dicsérné őket, senki, aki ne imádná őket. Az emberek az antikrisztust keresik fel, amikor problémájuk adódik, ahelyett, hogy keresnének és Istenhez imádkoznának. És hogyan érzi magát az antikrisztus, amikor mindenki őt imádja és körülötte forog? Úgy érzi, hogy istenhez hasonlatos, illetve rendkívüli személy, és úgy érzi, felhőkön lebeg, a fellegek felett jár, ami különbözik attól, ahogyan egy hétköznapi ember él. Amikor emberek között van, mindenki dicsérettel és csodálattal halmozza el őt és úgy magasztalja, akár a hold körül csoportosuló csillagokat – micsoda nagyszerű érzés ez, és mennyi élvezet, vigasz és boldogság van a szívében! Az antikrisztusok pontosan ezt akarják. Ha azonban az emberek egy csoportjában senki sem figyel az antikrisztusra, ha igen kevés ember ismeri a nevét, ha senki sem ismeri az erősségeit, ha a legtöbb ember fejében hétköznapi embernek tekintik, olyannak, akinek semmiféle különleges jellegzetessége, semmiféle erőssége nincs, nincs benne semmi rendkívüli, semmi olyasmi, amit mások becsülhetnek vagy tisztelhetnek, illetve olyasmi, amiről bárki is csodálattal beszélhet, akkor az antikrisztus ettől kényelmetlenül és rosszul érzi magát a szívében; nem érzi úgy magát, mint egy istenség, vagy mintha a fellegek felett járna. Így élni számára túlságosan unalmas, túl kényelmetlen, túl fojtogató, kevéssé kielégítő és nem érdemes. Azt hiszi, hogy ha egész életében csak egy hétköznapi embernek kell lennie, némi kötelességet végezve és alkalmas teremtett lénnyé válva, akkor mi öröm van vajon egy ilyen életben? Hogy lehet ilyen kevés öröm az istenhitben? Számára ez túlságosan alacsony mérce és meg kell emelni. De hogyan kell megemelni? Növelnie kell a népszerűségét, hogy az emberek felnézzenek rá és nagyra becsüljék őt, és akkor ragyogó életet élhet. Ezért van az, hogy amikor imádkozik, nem otthon teszi azt egyedül, hanem el kell mennie a templomba, hogy imádkozzon, olyankor imádkozzon, amikor összejött a testvérekkel, hangosan imádkozzon, nyelvtani szabályok szerint imádkozzon, logikusan, szabályos módon és átgondoltan, úgy imádkozzon, hogy minden jelenlévő hallja, hogy minden jelenlévő hallja az ékesszólását és világos gondolkodását, és tudja, hogy megvan a saját törekvése. Amikor Isten szavait olvassa, azt sem otthon, egyedül teszi. Először otthon felkészül, majd felolvas másoknak, hogy a többi ember lássa, hogy Isten szavai, amelyeket olvas, mind fontosak, mind döntőek. Bármit is tesz, mindig zárt ajtók mögött készíti el a házi feladatát, és csak amikor felkészült, amikor mások tiszteletreméltónak tartják és elismerik, akkor járul a többiek elé. Sőt, olyanok is vannak, akik otthon, a tükör előtt nézik át és készülnek fel, mielőtt mások elé vinnék. Amikor mások elé viszik, az nem a teljesen eredeti állapotában van, hanem számos alkalommal feldolgozáson esett át, az antikrisztus gondolatai, nézetei, romlott beállítottságai, ravasz mesterkedései és alattomos eszközei által kimunkált. Annak érdekében, hogy elérjék abbéli céljukat, hogy státuszuk és népszerűségük legyen a gyülekezetben és az emberek között, az antikrisztusok semmilyen ár megfizetésétől nem riadnak vissza, hogy megtegyék ezeket a dolgokat. Minek nevezzük ezért mindezeket a dolgokat? Valódi megnyilatkozások vajon? Olyan gyakorlatok, amelyekhez egy beállítottságbeli változásra törekvő ember folyamodna? (Nem.) Ezek mind színlelésből erednek; az antikrisztusok oly sok színlelésbe bocsátkoznak, hogy az ember rosszul lesz tőle!

Egyes emberek nem fognak beszélgetni az összejöveteleken, ha előbb nem készítettek piszkozatot. Elsőként zárt ajtók mögött piszkozatot kell készíteniük, többször kiegészíteni, kidolgozni, csiszolni, és csak akkor fognak beszédet tartani a testvérek előtt, ha készen van. Valaki ezt mondja nekik: „Mi mind testvérek vagyunk itt, csak beszélj őszintén és igazul az összejöveteleken. Egyszerűen mondj ki bármit, ami eszedbe jut. Ez a legjobb út.” Ők így válaszolnak: „Nem, nem tehetem. Ha ezt teszem, akkor a testvérek le fognak nézni engem.” Látod, önkéntelenül mondanak valami igazat. Minden tekintetben azért cselekszenek, hogy megőrizzék a hírnevüket és a státuszukat. Egyes emberek, akik a társadalomban kiemelkedő tehetségek, professzorok, egyetemi hallgatók, doktoranduszok, illetve tudományos kutatók, bizonyos színlelő viselkedésmódokat és kimunkált viselkedésmódokat alkalmaznak az emberekkel való interakcióik során azért, hogy bizonyítsanak, valamint őrizzék a státuszukat és a hírnevüket. Vagyis álarcot viselnek az emberekkel való érintkezésük során, az emberek pedig soha nem tudják, mit is akarnak valójában, hogy van-e gyengeségük, hogy pontosan mire készülnek a zárt ajtók mögött, és amikor a magánéletükről és a magatartásuk módjáról van szó, mindig ott egy szemernyi kétség, mindig ott egy kérdőjel. Hát nem ilyen mélyreható színlelésbe bocsátkoznak ezek az emberek? Nos, hogyan kellene közelítened ezekhez az emberekhez? Talán úgy, hogy mivel ők hamisak veled, te is hamis vagy velük? Ha például csak udvarias kedvességeket mondanak, amikor találkoznak veled, te is állandóan udvarias vagy velük – elfogadható ez? (Nem.) Nos, akkor mi a velük való kapcsolódás megfelelő módja? (Amikor az ember felfedezi, hogy ezeket a megnyilvánulásokat tanúsítják, először le kellene lepleznie őket, elbeszélgetni velük arról, hogy milyen a természetlényege az efféle beállítottságnak és milyen szándék uralja azt. Ha nem fogadják el azt, amit az ember mond, akkor nem kell újra beszélgetnie velük.) Le kell lepleznetek őket, ha pedig nem fogadják el azt, amit mondotok, akkor kerülnötök kell őket. Vannak közöttetek olyanok, akiket még mindig félre tudnának vezetni, és akik imádják őket? A mostani érettségetek birtokában alapvetően képesek vagytok egy kicsit átlátni ezeken a nyilvánvaló farizeusokon, ha azonban olyasvalakivel találkoztok, aki ügyesebb, aki színleléshez folyamodhat, aki mélyen rejtőzködik, akkor vajon képesek lesztek átlátni rajta? Ha mindig csak a helyes dolgokat mondja és teszi, ha látszólag nincsenek hibái és sosem hibázik, ha időnként negatívvá és gyengévé válsz bizonyos dolgok kapcsán, ő azonban soha, ha pedig mégis, akkor maga meg tudja oldani azt és gyorsan feláll belőle, te azonban nem tudsz, akkor – ha ilyen emberekkel találkozol, el fogod ismerni és imádni fogod őket, valamint tanulni fogsz tőlük és követni fogod őket. Ha nem vagy képes felismerni az ilyen embereket, akkor nehéz megmondani, hogy félre fognak-e vezetni vagy sem.

Hány aspektusról beszélgettünk már a színlelés témakörében? Az egyik aspektus az, hogy a szenvedés viselését színlelésként használják. A szívükben valójában nem akarnak szenvedést elviselni, és nagyon ellenállóak azzal szemben, mégis igen vonakodva elviselik a szenvedést, feladnak dolgokat és árat fizetnek a céljaik elérése érdekében. Miután szenvedtek, még mindig nem nyugszanak bele, és úgy érzik, hogy nem érte meg ez a szenvedés, mivel sok ember nem tud róla. Ezért aztán mindenhol reklámozzák azt, sok embernek elmesélik, aki nem tudott róla. Végül néhányan megtudják, mi történt, és mély benyomást tesznek rájuk, nagyra tartják és imádják őket, ezzel pedig elérik a céljaikat. Olyanok is vannak, akik jó, illedelmes és kötelességtudó emberekként hirdetik magukat, és ennek a képnek, identitásnak és személyiségnek a segítségével akarnak társulni az emberekkel, hogy azok azt higgyék, ők jó emberek és közel kerüljenek hozzájuk. Céljukként kezelik azt, hogy ilyen jó emberek legyenek, annak érdekében, hogy még több ember csodálatában részesüljenek, hogy az emberek nagyra tartsák őket és növelhessék a népszerűségüket. Hát nem így van? (De igen.) Az antikrisztusok által alkalmazott bizonyos megközelítések segítségével az imént lelepleztük és boncolgattuk a színlelő viselkedésük mögötti rejtett célokat és a színlelésük lényegét, azt, hogy mit tesznek és mit mondanak, valamint milyen megnyilvánulásokat tanúsítanak, amelyek bizonyságul szolgálnak a színlelésükre. Itt befejezzük a beszélgetést erről az aspektusról.

b. Csalással

Most a második aspektusról fogunk beszélgetni. Az antikrisztusok gyakran használják az álszentséget arra, hogy státuszt szerezzenek; mondanak bizonyos dolgokat, amelyeket az emberek szeretnek hallani, és amelyek egyeznek az elképzeléseikkel, valamint tesznek bizonyos dolgokat a felszínen, amelyek miatt az emberek elismerik és csodálják őket, ezzel növelve a népszerűségüket – ez egy másik módja annak, ahogyan az antikrisztusok félrevezetik az embereket. Vajon van különbség a csalás és a színlelés között? A külsődleges viselkedés tekintetében a színlelés és a csalás általában egy állapot; egymással összefüggőek. Mi külön-külön fogunk beszélgetni róluk, hogy érthetőbben hangozzanak az emberek számára, és az emberek világosabban megismerhessék őket. A „csalás” elsődleges jelentése nem a meghamisítás, hanem a tettetés. Miért folyamodnak csaláshoz az antikrisztusok? Természetesen vannak bizonyos céljaik: azért folyamodnak csaláshoz az antikrisztusok, hogy státuszt és tekintélyt szerezzenek; ha nem erről lenne szó, sosem folyamodnának csaláshoz, soha nem tennének efféle ostobaságot. Ez világosan látható azok számára, akiknek a szeme képes a felismerésre. Ha az emberek gyakran folyamodnak csaláshoz, természetszerűleg kivívják mások undorát, utálatát és korholását – akkor mégis miért cselekednek továbbra is úgy az antikrisztusok, ahogyan cselekednek? Egyszerűen ilyen a természetük: nem érdekli őket, hogy mibe kerül, hogy hírnevet és státuszt nyerjenek, már nincs szégyenérzetük. Az első dolog, amit az antikrisztusok tesznek azért, hogy státuszt szerezzenek az emberek fejében, az, hogy elérik, hogy az emberek bízzanak bennük, felnézzenek rájuk és imádják őket. Nos, hogyan érik el ezt a célt? Amellett, hogy némi jó viselkedést és az emberek elképzeléseihez igazodó megnyilvánulásokat színlelnek, nagy és híres alakok stílusát követik, lemásolva a beszédmódjukat annak érdekében, hogy az emberek nagyra becsüljék őket és felnézzenek rájuk. Ily módon bizonyos emberek a gyülekezetben alig észrevehetően imádni kezdik őket, hízelegni kezdenek nekik és támogatni kezdik őket, szellemi alakokként vagy híres emberekként néznek fel az antikrisztusokra, ami azt jelenti, hogy a gyülekezetben és az emberek bizonyos hányadának szívében szellemi alakokként csodálják és tisztelik az antikrisztusokat. Ez azért van, mert a legtöbb emberből teljességgel hiányzik a tisztánlátás, és bárkit imádnak és tisztelnek, akit a szívük kedvel és csodál. A gyülekezetben főként milyen embert alakítanak az antikrisztusok? Szellemi embereket alakítanak, mivel a legtöbb ember imádja a szellemi embereket. A judaizmusban a farizeusok voltak az emberek által imádott szellemi emberek, az emberek a tudásukért, a hamis jámborságukért és a jó viselkedésükért imádták őket; így tehát a judaizmusban a farizeusok igen népszerűek voltak, igen csodáltak voltak. Ma is vannak olyanok a gyülekezetben, akik szeretnek szellemi embereket imádni. Először azokat imádják a gyülekezetben, akik sok éve hisznek Istenben, akiknek vannak bizonyos úgynevezett spirituális tapasztalásaik és bizonyságaik, akik részesültek Isten kegyelmében és áldásaiban, akiknek nagyszerű látomásaik voltak, akiknek volt valamilyen rendkívüli tapasztalásuk. Emellett ott vannak azok is, akik dicsekvők és sziporkáznak az emberek körében, imádatot és csodálatot kiváltva a többiekből. Vannak mások, akiknek az eszközei, módszerei, valamint a cselekedeteit irányító alapelvei összhangban állnak a gyülekezeti szabályokkal, akiknek a külső viselkedése jámbornak tűnik. Vannak aztán mások, akiknek látszólag nagy hite van Istenben. Ezek az emberek mind megkapják a szellemi ember címet. Nos, miként alakítanak szellemi embereket az antikrisztusok? Egész egyszerűen annyit tesznek, hogy azt mondják, amit a szellemi emberek mondanak, és azt teszik, amit a szellemi emberek tesznek – azért, hogy az emberek szellemi emberként tekintsenek rájuk. De vajon szívből mondják és teszik ezeket a dolgokat? Nem: ez utánzás, előírások követése, csak azért teszik, hogy mások lássák. Ha például történik velük valami, azonnal imádkoznak – ám nem keresnek és nem imádkoznak igazán, csak ímmel-ámmal cselekszenek, színlelnek, hogy az emberek azt mondják, mennyire szeretik Istent és milyen nagy bennük az istenfélelem. Sőt, amikor megbetegszenek és kezelésre van szükségük, nem kezeltetik magukat és nem veszik be a szükséges gyógyszert. Az emberek ezt mondják: „Ha nem szedsz gyógyszert, a betegséged súlyosbodhat. Megvan az ideje az orvosságnak és megvan az ideje az imádságnak. Csak követned kell a hitedet és nem szabad elhagynod a kötelességedet.” Ők így válaszolnak: „Rendben – isten velem van, nem félek.” Külsőleg úgy tesznek, hogy nyugodtak, nem félnek és teli vannak hittel, belül azonban rettegnek és titokban azonnal az orvoshoz rohannak, amint bármiféle kellemetlenséget éreznek. Ha pedig valaki rájön, hogy orvoshoz mentek és gyógyszert szedtek, megpróbálnak indokokat, illetve kifogásokat találni, hogy eltussolják a dolgot. Azt is gyakran mondják, hogy: „A betegség próbatétel istentől. Ha kórságban élsz, megbetegszel; ha isten szavaiban élsz, nincs betegséged. Nem szabad kórságban élnünk – ha isten szavaiban élünk, eltűnik majd ez a betegség.” Nyíltan gyakran ezt tanítják az embereknek, Isten szavait használják az emberek segítésére; titokban azonban emberi eszközökkel szüntetik meg a betegségüket. Mások előtt azt mondják, hogy Istentől függenek és hogy minden Isten kezében van, azt mondják, nem félnek a betegségtől és a haláltól; a szívükben azonban bárki másnál jobban félnek, félnek attól, hogy megbetegszenek és kórházba kerülnek, a haláltól pedig még jobban rettegnek. Egyáltalán nincs igaz hitük. Mások előtt imádkoznak és ezt mondják: „Boldogan alávetem magam isten szuverenitásának és intézkedéseinek. Minden istentől származik, és az embereknek nem szabad panaszkodniuk.” A szívükben azonban közben így gondolkodnak: „Oly hűségesen végeztem a kötelességem, hogyan érhetett hát ez a betegség? És hogy lehet az, hogy senki más nem kapta meg? Vajon arra használja ezt isten, hogy felfedjen, hogy megakadályozza, hogy végezzem ezt a kötelességet? Vajon isten utál engem? Ha pedig utál, akkor én szolgálattevő vagyok vajon? Vajon arra használ engem isten, hogy szolgálatot végezzek? Lesz nekem sorsom a jövőben?” Hangosan nem mernek panaszkodni, a szívükben azonban kétségek ütötték fel a fejüket Istennel kapcsolatosan, magukban azt gondolják, hogy nem feltétlenül minden helyes, amit Isten tesz. Kívül azonban úgy tesznek, mintha nem lenne semmi baj, azt a látszatot keltik, hogy még az sem tarthatja vissza őket, ha megbetegszenek, és akkor is tudják végezni a kötelességüket, és tudnak alávetettek és hűségesek lenni, és hogy akkor is tudnak áldozatot hozni Istenért. Hát nem színlelés és csalás ez? A hitük és az alávetettségük hamis; a hűségük hamis. Itt nincs igazi alávetettség, nincs igaz hit, valódi függés és megadás pedig még kevésbé. Nem keresik Isten szándékait, nem vizsgálják meg a saját romlott beállítottságaikat, és az igazságot sem keresik a saját problémáik megoldása érdekében. A szívükben csakis a testi érdekeikre, a sorsukra és a rendeltetési helyükre gondolnak; a szívük teli van panaszokkal, félreértésekkel és gyanakvással Istennel kapcsolatban – kívül azonban mégis valamiféle szellemi ember látszatát keltik, és bármi is történik velük, ezt mondják: „isten jóakarata van benne, nem szabad panaszkodnom”. A szájuk nem panaszkodik, a szívük azonban ingadozik: az Istennel kapcsolatos panaszaik, félreértéseik és kétségeik folyamatosan kavarognak a szívükben. Minden jel arra vall, hogy gyakran olvassák Isten szavait és nem késlekednek a kötelességük végzésében, a szívükben azonban már feladták a kötelességüket. Hát nem ezt jelenti a csalás? Ez csalás.

Az antikrisztusok mindig csaláshoz fognak folyamodni, a helyzettől függetlenül; nem tesznek különbséget az alkalmat illetően. Amikor például összejövetelekre járnak, egyes testvérek üdvözlik egymást. Miként viszonyulnak ehhez az antikrisztusok? Így szólnak: „Hagyjátok abba a fecsegést, összejövetelen vagyunk! Mit gondoltok, hol vagytok, hogy efféle dolgokról cseverésszetek? Nincs istenfélő szívetek. Legyetek komolyak!” Egyesek szünetet tartanak a kötelességük végzése közben, amikor pedig egy antikrisztus látja ezt, így szól: „Megint felületes vagy, mi? Nos, azonnal olvasnod kell isten szavait és elé kell járulnod imádkozni.” Amikor a testvérek véleményt cserélnek, hogy szakmai készségeket tanuljanak egymástól, ezt fogják mondani: „Előbb beszélgessetek isten szavairól és imádkozzatok, és azután cseréljetek eszmét és véleményt.” Ha valaki nem imádkozott az összejövetel kezdete előtt, az antikrisztus megfeddi őt, bizonyos fajta emberként határozza meg, és lesz valami mondanivalója róla. Minden tekintetben láttatják másokkal, hogy ők nagyon spirituálisak, nagyon komolyak, hogy nagyon lelkiismeretesek az igazsággal kapcsolatban és keményen igyekeznek törekedni rá, hogy nagyon felelősségteljesek a kötelességükben, hogy mindennap rendszeresen képesek olvasni Isten szavait, hogy normális lelki életük van, hogy rendszeresen látogatják az összejöveteleket, hogy amikor összejövetelekre járnak, ők imádkoznak, olvassák Isten szavait és az előírt módon beszélgetnek, és hogy sosem bocsátkoznak fecsegésbe, illetve nem beszélnek otthoni dolgokról. Ha valaki azt mondja nekik, hogy: „Kezd hosszú lenni a hajad. Le kellene vágatnod. Most meleg az idő, úgyhogy hűsebb érzésed lesz, ha levágatod a hajad”, akkor így felelnek: „Nem számít, hogy egy kicsit megnő a hajam. A munka a fontos. A hőség nem fog gondot okozni nekem, ha hagyom még pár napig nőni a hajam.” Valaki ezt mondja: „Rongyosak a ruháid. Ha tovább viseled őket, az emberek kinevetnek majd.” Az antikrisztus így szól: „Nem számít. Az istenben hívőket aggasztja vajon, hogy kinevetik őket? Mind oly sokat szenvedtünk, és egész idő alatt elviseltük a nagy vörös sárkány üldözését. Megjártuk a világi emberek általi elutasítás útját. Nos, mi van akkor, ha az emberek kinevetnek a rongyos ruháim miatt? Amíg isten elfogad engem, csakis az számít.” Jó dolog ezt mondani? (Spirituálisnak tettetik magukat.) Egyesek látják, amint kérdéseket teszek fel, és mindenkit rábírok, hogy egy prédikáció után beszélgessen ezekről, az emberek azonban nem tudják közlésben megválaszolni azokat, ezért az alábbi összefoglalót teszik: „Itt találtam némi új világosságot. Isten soha semmit nem eszik hiába, de mi még káposztát is hiába eszünk.” Hallottátok már ezt? (Nem.) Azt mondják, hogy Isten soha semmit nem eszik hiába, ami azt jelenti, hogy Isten prédikációkat tart az embereknek, és ezzel megkereste a kenyerét. Mi semmiről sem tudunk beszélni, úgyhogy mi még káposztát is hiába eszünk. Egyes tisztánlátás híján lévő emberek az igazságnak tekintik ezt, és mindenütt hirdetni kezdik. Nem hiszik, hogy az önismeretről, az Istennek való alávetésre és Isten szeretetére való törekvésről, és más hasonló, az emberek által gyakran megvitatott hétköznapi témákról folyó beszélgetés spirituálisnak, magasztosnak vagy új világosságnak tekinthető. Számukra csak az az új világosság és az magasztos, amit az az illető mondott! Amit az az illető mondott, helyesnek hangzik, ám alapos megfontolást követően undorítónak és értelmetlen mondanivalónak tűnik. Olyasvalami, amit azok találtak ki, akiknek nincs lelki megértésük, mégis úgy akarnak tenni, mintha spirituálisak lennének, mintha ismernék az igazságot és mintha értenék az igazságot – hát nem ostobaság ez? (De az.) Arra szakosodtak, hogy megtanuljanak kérkedő és üres szavakat és doktrínákat mondani, az igazság gyakorlásának és a valóságba való belépésnek pedig nem tulajdonítanak jelentőséget. Ezért szakosodnak arra, hogy megtanuljanak spirituális doktrínáról beszélni, és soha nem boncolgatják magukat, hogy meglássák, vajon birtokukban van-e az igazságvalóság – hát nem képmutatók ezek az emberek? Isten az ilyen embereket utálja a legjobban.

Amikor ezek az úgynevezett szellemi emberek összejönnek, filozofálnak, misztériumokról vitatkoznak és önmaguk megismeréséről és Isten megismeréséről beszélgetnek. A dolgok, amelyekről beszélnek, igen magasztosak, és egyáltalán nem hangzik földi beszédnek. Beszélnek és beszélnek, elkalandoznak és teljesen lényegtelen dolgokról beszélgetnek. Mit jelent „teljesen lényegtelen dolgokról beszélgetni”? Beszélnek és beszélnek, amíg teljes ostobaságot nem kezdenek mondani, versengenek egymással, hogy lássák, ki olvasott többet Isten szavaiból, és ki mennyit tud megjegyezni és prédikálni Isten szavainak egy fejezetéből, ki tud másoknál magasztosabb és mélyrehatóbb módon prédikálni, és ki tud úgy prédikálni, hogy több világosságot hozzon, mint mások. Ezekkel a dolgokkal versengenek, ezt pedig „szellemi versengésnek” nevezik. Az emberek időnként csevegnek, külső ügyekről vagy arról beszélgetnek, hogy hogy vannak mostanában. Aztán odajön egy „szellemi ember” és – amint meghallja, hogy mindenki ezekről a dolgokról cseveg, előveszi az Isten szavait tartalmazó könyvét és keres egy sarkot, ahol olvashatja. Hát nem tűnik antiszociálisnak és furcsának ez az ember? Amikor egy fő témáról beszélgetek egyes emberekkel, a közepén szünetet tartunk és külső ügyekről csevegünk – hát nem normális ez? Egyesek e csevegés során meg sem mukkannak. Amit ezzel mondani akarnak, az az, hogy „Amikor az igazságról beszélsz, odafigyelek, ha azonban csevegni kezdesz, nem figyelek tovább. Ha hosszú időn át csevegsz, akkor elmegyek.” Hová mennek? Elmennek és keresnek egy helyet, ahol imádkozhatnak, és bizalmasan ezt mondják: „Ó, istenem, kérlek vedd vissza a szívemet. Hadd maradjak csendben előtted, ne engedd, hogy a nem hívők ügyei beszippantsanak és foglalkoztassanak, és ne engedd, hogy elragadjanak a világi irányzatok.” Ez nagyon spirituális? Ők annak hiszik. Amikor otthoni dolgokról és arról csevegsz, hogy milyen az állapotod mostanában, azt hiszik, hogy az nem az igazságról szóló beszélgetés, hogy Isten szavai egyáltalán nem kerülnek említésre, ezért aztán távoznak és Isten elé járulnak imádkozni. Nem furcsa ez egy kicsit? Ez azoknak a csalása, akik spirituálisak igyekeznek lenni – igen ügyesek a csalásban! A csalással az a céljuk, hogy azt láttassák másokkal, hogy ők spirituálisak, hogy komolyak a törekvésükben, hogy mindig Isten előtt élnek, hogy világosság van a szavaikban, hogy az igazságra törekednek, hogy a külső szekuláris világ és a családi ragaszkodás nem korlátozza őket, hogy nincsenek efféle testi szükségleteik, hogy különböznek a normális emberektől, hogy már levetették a szekuláris világot és efféle vulgáris érdekeket. Amikor bizonyos emberek pár szót szólnak a nem hívőkhöz, ők ezt mondják: „Ez nem helyes. Ezek a nem hívők rosszak. Abban a pillanatban, hogy hozzájuk szólsz és belekeveredsz az ügyeikbe, belül zavar támad benned, és isten elé kell sietned, hogy gyónj és imádkozz. Sietve olvasnod kell isten szavait, hogy a szavai elfoglaljanak és betöltsenek téged.” Így aztán amikor nem hívőket – olyan embereket látnak, akik nem hisznek Istenben, kerülik őket és nem fognak szólni hozzájuk. Még csak normális interakcióba sem lépnek, az emberek pedig furcsának tartják őket. Annak alapja, hogy így viselkednek, ez: „A nem hívők mind ördögök és nem szabad beszélnünk velük. Isten utálja az ördögöket, így hát ha ördögökkel cimborálunk és közel kerülünk hozzájuk, isten azt is utálni fogja. Utálnunk kell azt, amit isten utál, és el kell utasítanunk azt, amit isten elutasít.” Ha azt látják, hogy egy testvér egy nem hívő családtaggal vagy baráttal beszélget, bizalmasan cseveg vagy otthoni ügyekről beszél, ítéletet alkotnak róla és erre gondolnak: „Ő egy tapasztalt hívő, aki sok éve hisz istenben. Nem próbálja kerülni a nem hívőket, hanem igen közel kerül hozzájuk. Ez azt jelenti, hogy elárulja istent, amikor pedig problémával találkozik, biztosan Júdássá válik majd.” Megbélyegzik az ilyen embereket. Egyeseknek olyanok a szülei, akik maguk nem hisznek Istenben, mégsem tiltakoznak az ellen, hogy a gyermekük higgyen Istenben. Ők alkalmanként felhívják a szüleiket, hogy megkérdezzék, hogy vannak, illetve, amikor betegek, hazatérnek, hogy gondoskodjanak róluk – ez teljesen normális és Isten nem ítéli el. És ezek a szellemi emberek – ezek az antikrisztusok – mit csinálnak? Ők így látják a dolgokat? Nagy hűhót csapnak, mondván: „Te általában igen jól beszélsz és rábírod a többieket, hogy engedjék el a ragaszkodásukat és azok ne korlátozzák őket. Azt látom azonban, hogy a te ragaszkodásod még erősebb. A szüleid nem hisznek istenben, úgyhogy el kell utasítanod őket.” A másik ember így válaszol: „A szüleim nem hisznek Istenben, azonban az én utamba sem állnak. Nagyon támogatnak engem.” Az antikrisztus így válaszol: „Még ha valóban támogatnak is téged, akkor sem elfogadható, és akkor is ördögök. Hogy főzhetsz még mindig nekik?” A másik azt mondja: „Hát nem normális emberi ragaszkodás ez? Nem normális az, ha az ember főz pár ételt a szüleinek és némi gyermeki szeretetet tanúsít irántuk? Isten nem ítéli el ezt, akkor te miért ítéled el?” Az antikrisztus így válaszol: „Isten nem fárasztaná magát ilyen kis dologgal! Mivel Isten nem fogja ezzel fárasztani magát, nekünk kell állást foglalnunk és szilárdan megállnunk a bizonyságtételünkben. Ennyi éven át hittél istenben, mégsem látsz tisztán és nincs érettséged, és ilyen jól bánsz az ördögökkel – túl erős a ragaszkodásod!” Még ezt is elítélik! Bármiért elítélik az embereket és megbélyegzik őket, hogy megmutassák: nekik van érettségük, ők komolyan törekednek, nekik van hitük, ám végül, amikor a saját családtagjuk hal meg, oly sok napon át sírnak, hogy képtelenek kikelni az ágyból, sőt, még a hitüket is el akarják hagyni. Valaki ezt kérdezi tőlük: „Hát te nem szellemi ember vagy?” A válaszuk ez: „Hát nem lehetnek gyengék a szellemi emberek is? Én nem lehetek gyenge egy kicsit?” Hát nem álokoskodás ez? A hamis szellemi emberek képesek színleléshez folyamodni, ezt pedig csalásnak nevezik. Úgy tesznek, mintha nem lenne gyengeségük, mintha alávetnék magukat, mintha lenne hitük Istenben és hűségesek lennének Istenhez, képesek lennének megtartani az esküiket, képesek lennének elviselni a szenvedést és feláldozni magukat, és nem viselkednek oly módon, amiről az emberek azt gondolhatnák, hogy nem megfelelő vagy nem ideális. A külső viselkedésükből ítélve az emberek elismerik őket és semmilyen hibát nem találnak, úgy tűnik, hogy alapvetően megfelelnek a keresztény tisztességnek, és még csak úgy sem tűnik, hogy negatívvá vagy gyengévé válnának. Amikor azt látják, hogy valaki gyengének vagy negatívnak érzi magát, gyakran szigorúan megdorgálják őt, mondván: „Elgyengülsz egy ilyen jelentéktelen dolog miatt – hát nem sérti ez nagyon istent? Van fogalmad arról, hogy melyik idő van most? Isten már oly sok szót szólt hozzánk, hogy lehet, hogy te még mindig elgyengülsz? Hogy lehet, hogy ily kevéssé érted isten szívét? Bármilyen kérdéssel is találkozol, mindig isten elé kell járulnod, hogy imádkozz, meg kell tanulnod szeretni istent és hűségesnek lenni hozzá, valamint alá kell vetned magad és nem szabad gyengévé válnod. Ha folyton a testeddel vagy elfoglalva, nem lázadsz vajon isten ellen?” Nem hangzik úgy, mintha az általuk itt mondott konkrét dolgokkal gond lenne, ám mindez üres és nem tudja megoldani az emberek problémáit. Azt kérdezik: „Van fogalmad arról, hogy melyik idő van most?” – van ennek bármi köze ahhoz, hogy az emberek gyengének érzik magukat? Van bármi köze a lázadáshoz? Az embereknek romlott beállítottságaik vannak és a testükben élnek, és az emberek mindig gyengévé válhatnak és lázadhatnak.

Az antikrisztusok a szellemi emberek, a testvérek között a legjobbak, valamint olyan emberek szerepét akarják játszani, akik értik az igazságot és tudnak segíteni azoknak, akik gyengék és éretlenek. Mi a céljuk azzal, hogy ezt a szerepet játsszák? Először is, azt hiszik, hogy ők már meghaladták a testet és a szekuláris világot, hogy már levetették a normális emberi mivolthoz tartozó gyengeséget és testi szükségleteket. Úgy vélik, ők azok Isten házában, akik fontos feladatokat tudnak vállalni, tekintettel tudnak lenni Isten szándékaira, valamint azok, akik szívét megtöltik Isten szavai. Dicsérik magukat azért, mert már megfeleltek Isten követelményeinek és eleget tettek Istennek, azért, mert képesek tekintettel lenni Isten szándékaira, valamint képesek elérni az Isten által ígért csodálatos rendeltetési helyet. Ezért gyakran igen önelégültek, és úgy érzik, hogy sokkal jobbak másoknál. Mások kioktatására, valamint mások elítélésére és a másokról való ítéletmondásra használják azokat a szavakat, amelyeket az elméjükkel meg tudnak jegyezni és érteni. Gyakran használnak bizonyos, az elképzeléseikben elképzelt megközelítéseket és szólásokat is arra, hogy behatároljanak és utasítsanak másokat, rábírva a többieket az előírások betartására és a nekik való engedelmességre, hogy megőrizhessék a gyülekezetbeli státuszukat. Azt hiszik, hogy amíg képesek egy sor szellemi doktrínát hirdetni, divatos szlogeneket kiabálni, vezetni, hajlandóak jelentkezni és munkát vállalni, valamint fenntartani a gyülekezet normális rendjét, addig szellemi emberek lesznek, a státuszuk pedig stabil lesz. Ezért szellemi embereknek adják ki magukat és dicsérik magukat ezért, miközben egyúttal mindenható, teljességgel alkalmas és tökéletes embereknek tüntetik fel magukat. Ha például azt kérdezed tőlük, hogy tudnak-e gépelni, azt mondják: „Igen, a gépelés nem okoz nekem nehézséget.” Ha megkérdezed tőlük, hogy tudnak-e gépeket javítani, arra azt mondják, hogy minden gép alapelvei ugyanazok, és hogy meg tudják javítani őket. Ha azt kérdezed, tudnak-e traktort javítani, arra ez a válaszuk: „Vajon egy ilyen otromba gépnek a megjavítása azt jelenti, hogy az ember képes gépeket javítani?” Ha azt kérdezed tőlük, hogy tudnak-e főzni, arra azt válaszolják, hogy esznek, tehát nyilván tudnak főzni! Ha megkérdezed, hogy tudnak-e repülőgépet vezetni, arra az lesz a válasz, hogy sohasem tanulták, ám ha megtanulnák, akkor tudnának, és gond nélkül kapitányok lehetnének. Úgy vélik, bármire képesek és mindenben jók. Valakinek elromlik a számítógépe, és megkéri őket, hogy javítsák meg. Azt mondják, könnyedén meg tudják javítani, ám valójában fogalmuk sincs, és nem tudják, hogyan kell megjavítani, végül pedig, miután újra és újra megpróbálkoztak a javítással, törlik a számítógépen lévő összes információt. A számítógép tulajdonosa megkérdezi: „Meg tudod javítani vagy sem?” Ők pedig így válaszolnak: „Korábban javítottam számítógépeket, most azonban valahogy elfelejtettem, hogyan kell csinálni. Jobb lenne, ha megkérnél valaki mást, hogy javítsa meg.” Ugye milyen jól színlelnek? Az ilyen embereknek arkangyali beállítottságuk van; soha nem képesek azt mondani, hogy nem tudják, hogyan kell csinálni vagy hogy nem tudják megcsinálni, illetve, hogy nem értenek hozzá, még sosem láttak olyat vagy, hogy nem tudják – soha nem tudnak ilyesmiket mondani. Bármiről is van szó, ha őket kérdezed róla, akkor még ha nem is tudják, hogyan kell csinálni és nem láttak még olyat, akkor is indokokkal és kifogásokkal kell előállniuk, hogy te tévesen úgy hidd, ők mindenhez értenek, mindenről tudják, hogyan kell csinálni, mindent meg tudnak csinálni és hogy mindent meg lehet csinálni. Milyen emberek akarnak lenni? (Emberfeletti emberek, mindenhez értő emberek.) Mindenhez értő emberek akarnak lenni, a fény angyalaiként akarják feltüntetni magukat – hát nem efféle lények ezek? Mivel az antikrisztusok mindig úgy akarnak tenni, hogy ők mindenben jók, amikor arra kéred őket, hogy dolgozzanak együtt másokkal, cseréljenek véleményt, vitassanak meg, beszéljenek meg dolgokat másokkal és beszélgessenek velük azokról, nem tudják megtenni. Ezt mondják: „Nekem nincs szükségem senkire, hogy velem dolgozzon. Nincs szükségem segédre. Senki segítségére nincs szükségem ahhoz, hogy bármit megcsináljak. Meg tudom csinálni magam, én mindenhez értek, teljesen alkalmas vagyok és nincs semmi, amit nem tudok megcsinálni, semmi, amit nem tudok elérni, és semmi, amit nem tudok elvégezni. Ki vagyok én? Ti semmihez sem értetek, és még ha értetek is valamihez, nem vagytok jártasak abban. Még ha csak egy dolgot tanultam is meg, mindenhez értek. Ha egy dologban jártas vagyok, akkor mindenben jártas vagyok. Tudom, hogyan kell cikkeket írni és beszélek idegen nyelveket. Még ha jelenleg nem is beszélek idegen nyelveket, ha tanulnék, akkor öt idegen nyelvet megtanulni sem jelentene gondot nekem.” Valaki megkérdezi tőlük, hogy tudnak-e filmben szerepelni, énekelni és táncolni, ők pedig azt mondják, hogy tudják mindezeket a dolgokat. Remekül kérkednek ugye? Úgy tesznek, mintha mindent meg tudnának csinálni és mindenhez értenének – tényleg arkangyali a természetük! Valaki megkérdezi tőlük, hogy elgyengültek-e valaha az Istenben való hittel töltött évek során, ők pedig így válaszolnak: „Mitől kellene gyengévé válni? Isten szavai oly világosan hangoznak el. Nem szabad elgyengülnünk. Ha megtesszük, akkor csalódást okozunk istennek. Százhúsz százalékos erőfeszítéssel kellene viszonoznunk isten szeretetét!” A másik ember megkérdezi: „Hiányzott valaha az otthonod, miután mindent hátrahagytál évekkel ezelőtt? Sírsz, amikor hiányzik az otthonod?” Ők így válaszolnak: „Miért kellene sírni? Isten a szívemben van. Amikor istenre gondolok, többé nem hiányzik az otthonom. Az összes nem hívő családtagom ördög és Sátán. Azért imádkozom, hogy legyenek átkozottak.” A másik ember megkérdezi őket: „Eltévelyedtél valaha a hitben töltött éveid során?” A válaszuk ez: „Isten szavai oly világosak, hogyan tévelyedhetne el az ember? Azok, akik eltévelyednek, ostoba emberek, lelki megértés nélkül. Hát eltévelyedhet valaki olyan képességgel, mint az enyém? Léphetek én a rossz útra? Semmiképp.” Azt hiszik, mindenhez értenek, hogy mindenki másnál jobbak. Mit gondolnak azokról az emberekről, akik negatívvá és gyengévé válnak? Azt mondják: „Azoknak, akik negatívvá és gyengévé válnak, egyszerűen nincs jobb dolguk.” Valóban erről van szó? Némi negativitás és gyengeség normális, amíg a negativitásnak és a gyengeségnek oka van. Hogyan jellemezhetik hát azzal ezt a problémát, hogy azt mondják: „ezeknek az embereknek nincs jobb dolguk”. Az antikrisztusok így színlelnek spiritualitást, úgy tesznek, mintha bármit képesek lennének megtenni, úgy tesznek, mintha nem lenne hiányosságuk illetve gyengeségük, és még ennél is inkább úgy tesznek, mintha nem lennének lázadóak és soha semmilyen vétket nem követtek volna el.

Függetlenül a körülményektől, függetlenül attól, hogy milyen kötelességet végez, egy antikrisztus megpróbálja azt a benyomást kelteni, hogy ő nem gyenge, hogy mindig erős, tele van hittel és soha nem negatív, hogy az emberek soha ne lássák a valódi érettségét vagy valódi hozzáállását Istenhez. Igazából a szíve mélyén tényleg azt hiszi, hogy nincs semmi, amit ne tudna megtenni? Őszintén elhiszi, hogy nincsenek gyengeségei, hogy nincs benne negativitás és nem jellemzik őt a romlottság kinyilatkoztatásai? Egyáltalán nem. Jól tud színészkedni, és ügyesen leplezi a dolgokat. Az erős és ragyogó oldalát szereti megmutatni az embereknek; nem akarja, hogy lássák azt az oldalát, amely gyenge és igazi. A célja nyilvánvaló: egész egyszerűen az, hogy megőrizze a hiúságát és a büszkeségét, hogy megóvja a helyét az emberek szívében. Úgy gondolja, hogy ha mások előtt nyíltan beszél a saját negativitásáról és gyengeségéről, ha felfedi a lázadó és romlott oldalát, az súlyos károkat fog okozni a státuszának és a hírnevének – több gondot okoz, mint amennyit megér. Ezért inkább meghalna, mint hogy beismerje, van, amikor gyenge, lázadó és negatív. És ha mégis eljön a nap, amikor mindenki meglátja a gyenge és lázadó oldalát, amikor meglátják, hogy romlott és semmit sem változott, akkor is tovább folytatja a színjátékot. Azt gondolja, hogy ha beismeri, hogy romlott beállítottságú, hogy hétköznapi ember, olyasvalaki, aki jelentéktelen, akkor elveszíti helyét az emberek szívében, elveszíti a többiek imádatát és rajongását, és ezáltal teljesen kudarcot vall. És ezért, bármi is történjék, nem fog megnyílni az emberek előtt; bármi is történjék, nem fogja átadni a hatalmát és a státuszát senkinek; ehelyett, amennyire csak lehet, megpróbál majd versenyezni, és soha nem adja fel. Amikor problémával találkozik, magához ragadja a kezdeményezést, hogy reflektorfénybe kerüljön, és mutogassa és közszemlére tegye magát. Abban a pillanatban, amikor probléma merül fel és következmények jelentkeznek, elfut és elbújik, vagy megpróbálja valaki másra hárítani a felelősséget. Ha olyan kérdéssel találkozik, amelyet ért, azonnal eldicsekszik azzal, amit tud, és megragadja a lehetőséget, hogy megismertesse magát másokkal, hogy az emberek láthassák az ajándékait és a különleges képességeit, valamint nagyra becsüljék és imádják őt. Ha esetleg valami fontos dolog történik, és valaki az eset értelmezését kéri tőle, szűkszavúan tárja fel a nézeteit, és inkább másokat hagy beszélni előbb. A szűkszavúságának oka van: vagy az, hogy nem arról van szó, hogy nincs véleménye, hanem attól tart, hogy a véleménye téves, hogy ha hangosan kimondja, a többiek megcáfolják majd és szégyellnie kell magát miatta, és ezért nem mondja el; vagy nincs véleménye, és mivel képtelen világosan felfogni a dolgot, nem mer önkényesen beszélni abbéli félelme miatt, hogy az emberek kinevetik a hibáját – így a némaság az egyedüli választása. Röviden: nem szívesen szólal meg, hogy kifejtse a nézeteit, mivel attól tart, hogy felfedi, milyen is valójában, hogy az emberek megláthatják, hogy üres és szánalmas, és ez befolyásolja mások róla alkotott képét. Így miután mindenki más befejezte a nézetei, gondolatai és ismeretei közlését, kiragad néhány magasztosabb, tarthatóbb állítást, amelyeket a saját nézeteiként és felfogásaként tálal. Összegzi azokat és mindenkivel közli, ezzel szerezve magas státuszt mások szívében. Az antikrisztusok szerfelett ravaszok: amikor eljön az ideje, hogy kifejezzenek egy nézőpontot, soha nem nyílnak meg és nem mutatják meg a valódi állapotukat másoknak, illetve nem tudatják az emberekkel, hogy ténylegesen mit gondolnak, milyen a képességük, milyen az emberi mivoltuk, milyen a megértőképességük, és hogy van-e valódi ismeretük az igazságról. Így pedig – miközben hencegnek és úgy tesznek, mintha spirituálisak és tökéletes emberek lennének, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy elfedjék a valódi arcukat és a tényleges érettségüket. Soha nem fedik fel a gyengeségeiket a testvéreknek, sem a saját hiányosságaikat és hibáikat nem próbálják megismerni soha; ehelyett minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy leplezzék ezeket. Az emberek megkérdezik tőlük: „Oly sok éve hiszel Istenben, voltak valaha kétségeid Istennel kapcsolatban?” A Válaszuk „nem”. Megkérdezik tőlük: „Megbántad valaha azt, hogy mindenről lemondtál azért, hogy áldozatot hozz Istenért?” A válaszuk „nem”. „Zaklatott voltál és hiányzott az otthonod, amikor beteg voltál?” A válaszuk pedig az, hogy „soha”. Látod, az antikrisztusok rendíthetetlennek és erős akaratúnak festik le magukat, akik képesek lemondani és szenvedni, olyanoknak, akik egyszerűen tökéletesek, és nincsenek hibáik, illetve gondjaik. Ha valaki rámutat a romlottságukra és a hiányosságaikra, egyenlőként bánik velük, normális testvérként, valamint megnyílik és beszélget velük, hogyan kezelik a dolgot? Minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy védekezzenek és igazolják magukat, hogy bizonyítsák az igazukat, és végül, hogy azt láttassák az emberekkel, hogy nincsenek problémáik, hogy ők tökéletes, szellemi emberek. Hát nem csalás mindez? Mindazok, aki makulátlannak és szentnek hiszik magukat, csalók. Miért mondom azt, hogy mind csalók? Mondjátok meg Nekem, van-e a romlott emberiség között bárki, aki makulátlan? Van-e bárki, aki igazán szent? (Nincs.) Biztosan nincs. Hogyan is érhetné el az ember a makulátlan mivoltot, amikor oly mélyen megrontotta a Sátán, és mellesleg veleszületetten nincs az igazság birtokában? Csak Isten szent; az egész romlott emberiség szennyes. Ha valaki megtestesítene egy szent embert, és azt mondaná, hogy ő makulátlan, mi lenne az az ember? Ördög, Sátán, arkangyal lenne – igazi antikrisztus lenne. Csak egy antikrisztus állítaná, hogy makulátlan és szent ember. Az antikrisztusok ismerik vajon magukat? (Nem.) És mivel nem ismerik magukat, fognak vajon az önismeretükről beszélni? (Nem.) Vannak olyan antikrisztusok, akik beszélni fognak az önismeretükről? (Igen.) Miféle emberek teszik ezt? (A képmutatók.) Így van. Ezek az emberek úgy tesznek, mintha ismernék önmagukat, bolhából pedig elefántot csinálnak és nagy címkéket aggatnak magukra, mondván, hogy ők Sátánok és démonok – azt színlelve, hogy mélyreható önismerettel rendelkeznek. Hamisan szellemi emberek, nemde? Hát nem képmutatók? Amikor az önismeretükről beszélnek, valóban ismerik vajon magukat? (Nem.) Akkor mit mondanak az önismeretükről? (Amikor az antikrisztusok az önismeretükről szólnak, nem a tényleges helyzetükről beszélnek, csak üres szavakat és a doktrína szavait mondják, amelyek egyáltalán nem gyakorlatiasak; látszólag igen mélyreható tudásuk van, bűntudatnak azonban semmi nyoma.) Hát valódi önismeret ez? Nincs valódi bűntudat – elérték tehát azt a hatást, hogy gyűlölik önmagukat? Ha nincs bűntudat és öngyűlölet, akkor nem ismerik igazán magukat. Az az önismeret, amelyről az antikrisztusok beszélnek, csak azokat a dolgokat foglalja magában, amelyeket mindenki tud róluk, amelyeket mindenki lát. Emellett álokoskodáshoz és önigazoláshoz folyamodnak, hogy mindenkivel azt éreztessék, hogy ők semmi rosszat nem tettek, mindazonáltal önismeretről is beszélhetnek, hogy az emberek még nagyobbra tartsák őket. Látván, hogy semmi rosszat nem tettek, mégis elgondolkodnak önmagukon és próbálják megismerni magukat, az emberek ezt gondolják: „Ha tényleg tesz valami rosszat, még nagyobb valószínűséggel ismeri majd önmagát. Milyen jámbor!” Mit eredményez az, hogy az antikrisztusok ezt csinálják? Félrevezetik az embereket. Nem boncolgatják és nem értik meg igazán a saját romlott beállítottságukat, hogy a többek tanulhassanak belőle; ehelyett arra használják az önismeretükről szóló beszédet, hogy a többiek nagyobbra tartsák őket. Mi ennek a cselekvésnek természete? (Az ember önmaga melletti tanúskodása az emberek félrevezetése érdekében.) Így van. Félrevezetik az embereket. Miként számít ez önismeretnek? Ez tiszta és egyszerű megtévesztés. Az önismeretükről szóló beszélgetést arra használják, hogy félrevezessék az embereket, hogy az emberek azt gondolják, spirituálisak, hogy ismerik önmagukat, hogy az emberek nagyra tartsák és imádják őket. Megvetendő és hitvány gyakorlat ez – és ez az antikrisztusok elvetemültsége.

Vannak egyesek, akik végzik a kötelességüket a gyülekezetben, és nyilvánvalóan képtelenek technikailag igényes feladatokat magukra vállalni, mégis ragaszkodnak hozzá, hogy benne legyenek a csapatban. Azt hiszik, korábban tanultak ahhoz kapcsolódó szakmai készséget, értik ezt a szakterületet, ismerik a dörgést, és ezért ragaszkodnak hozzá, hogy elvállalják ezt a feladatot. Nem értik az igazságot, sőt, annak alapján, hogy nem értik az igazságot, nem beszélgetnek és nem dolgoznak másokkal, az igazságalapelveket még kevésbé keresik, kitartva amellett, hogy értik azt és vannak ismereteik róla. Van tehát különbség aközött, hogy egyfelől valaki ismer egy szakmai készséget és ismeri a dörgést, másfelől pedig érti az igazságalapelveket? Egy szakmai készség és a dörgés ismerete azt jelenti vajon, hogy az ember érti az igazságalapelveket? (Nem.) Ezek a lelki megértés híján lévő emberek azt hiszik, hogy egy szakmai készség ismerete azt jelenti, hogy értik az igazságalapelveket, és ezért bártan nekiláthatnak szabad kezet kapva végezni a feladatot, senkire sem kell hallgatniuk és nem Isten házának szabályai szerint kell végezniük a feladatot. Azt hiszik, ez az ő ügyük és senki más nem avatkozhat bele, illetve nem kérdezheti őket róla – a feladat olyan lesz, ahogy ők megcsinálják, és azt tekintik mércének, amit ők csinálnak. Hát nem így viselkednek az antikrisztusok? Hát nem súlyos probléma ez? Ha valaki ismer egy szakmai készséget és nem érti az igazságot, milyen következményekkel jár majd a kötelességtevése? (Meg fogja zavarni a gyülekezeti munkát.) Csak megzavarja? Nem válik majd vajon arrogánssá és önhitté? Nem fog olyasmiket tenni, ami szégyent hoz Istenre? (De igen.) A kötelességed végzése révén azt a hatást kell elérned, hogy tanúságot tegyél Isten mellett; nem pusztán egy szakmát gyakorolsz, hanem inkább azt a hatást éred el, hogy a kötelességed végzésén keresztül tanúságot teszel Isten mellett, és ez a szakmai készség ezért csak az általad végzett kötelességet szolgálja. Egy szakmai készség nem az igazságot képviseli, egy szakmai készégben való jártasság pedig nem jelenti azt, hogy érted az igazságot, illetve, hogy az igazságalapelvekkel összhangban tudod végezni a feladatot. Egyesek tiltakoznak ez ellen és ezt mondják: „Én jöttem isten házába, ismerem ezt a szakmai készséget, ismerem a dörgést, úgyhogy isten háza adjon nekem fontos feladatokat és tartson nagyra engem. Nem szabad zavarba hoznia engem, illetve beleütnie az orrát olyasmibe, ami az én szakmai készségem hatáskörébe tartozik. Nekem kell tanítanom másokat. Isten háza ne intézze úgy, hogy olyanok dolgozzanak velem, akik nem ismerik a dörgést. Ezek az emberek nem érdemlik meg, hogy velem dolgozzanak.” Helyes gondolkodásmód ez? (Nem.) Mások nem érdemlik meg, hogy velük dolgozzanak – hát nem egy antikrisztus gondolkodásmódja ez? Ha nincs Isten házában senki, aki megérdemli, hogy veled dolgozzon, akkor te vajon megérdemled, hogy végezd ezt a kötelességet? Mit gondolsz, ki vagy te? Tökéletessé tettek már? Nem érdemled meg, hogy végezd ezt a kötelességet! Csak azért van meg a lehetőséged, hogy végezd ezt a kötelességet, mert Isten felmagasztal téged. Meg kell értened a kötelességed végzésének alapelveit. Te most tanúságot teszel Isten mellett, nem egy szakmát gyakorolsz. Az a kevés szakmai készség, amit ismersz, csak arra használatos, hogy szolgálatot tegyél, és ennek a kötelességnek a szolgálatában áll. Ezért aztán nem számít, technikailag mennyire bonyolult az általad végzett kötelesség, annak minden részében mindig az igazságalapelvekre kell összpontosítanod, hogy elérhesd az Isten melletti tanúságtétel hatását. Ha nem tudod elérni ezt a hatást és az általad végzett kötelesség szégyent hoz Istenre, akkor vajon mi haszna lesz a technikai szakértelmednek? Lesz bármi értéke? Nem, nem lesz. Ezért ne tekintsd az igazságnak azt a kevéske szakmai készséget és technikai szakértelmet – ezek nem az igazság és nem érdemes dédelgetni őket. Ha Isten háza nem használna téged, ha Isten nem magasztalna fel téged, az a kevéske szakmai készséged és technikai szakértelmed a semmivel lenne egyenlő. Az igazsággal összevetve ezek a dolgok fabatkát sem érnek!

Mondhatni, hogy az antikrisztusok csalása eszköz, amelyet arra használnak, hogy helyük legyen az emberek szívében – a csalás eszközét az emberek félrevezetésére és megvezetésére használják. Az, hogy ezek az emberek képesek csaláshoz folyamodni, nemcsak azt mutatja, hogy alapvetően nem fogadják el, illetve nem ismerik el az igazságot, hanem egy még valóságosabb értelmezés is létezik, amely ezekre az emberekre vonatkoztatható: nincs lelki megértésük. Mit jelent az, hogy „nincs lelki megértésük”? Azt jelenti, hogy nem értik Isten szavait, illetve az igazságot. És mivel nem értik az igazságot, ezért nincs elképzelésük arról, hogy Isten milyen embereket szeret, így hát elképzelik ezt a fajta szellemi embert, majd csaláshoz és színleléshez folyamodnak. Úgy viselkednek, mint ez a fajta ember, és azt hiszik, hogy ezáltal elérhetik, hogy Isten és más emberek kedveljék őket. Valójában épp az ellenkezője történik, mivel pontosan az ilyen emberek azok, akiket Isten utál és elítél, úgyhogy ne légy ilyen ember. Ha te is ilyen akarsz lenni, ha gyakran folyamodsz ily módon csaláshoz és színleléshez, és így félrevezeted az embereket, akkor az antikrisztusok útját követed. Meg kell tanulnod ezt mondani: „Van gyengeségem, van bennem negativitás, romlott beállítottságaim vannak. Hétköznapi ember vagyok, semmi különös. Sok dolog van, amit nem értek és nem tudom, hogyan kell csinálni. Gyakran gyenge vagyok és a Sátán félrevezet engem, hogy a Sátán kísértésébe essem. Ami a technikai készségek tanulását illeti, legfeljebb egy-kettőt tudok elsajátítani, és meg tudom tanulni, általában hogyan kell csinálni őket. Tudom, hogyan kell csinálni ezt a hangyányi szakmai készséget, és megvan ez a hangyányi különleges készségem. Hétköznapi ember vagyok, nincs nagy képességem, a felfogásom pedig megjárja. Ami az igazságot illeti, csak annyit értek, amennyit Isten átad a közlésben. Semmi olyasmit nem értek, amit Isten nem fed fel, illetve nem magyaráz el világosan, a képességem pedig megjárja. A testvérek gyülekezetvezetőnek vagy csapatvezetőnek választanak és ez annyit tesz, hogy Isten felmagasztal engem, nem pedig azért van, mert jobb vagyok másoknál. Nincs mivel kérkednem.” Tudtok ilyesmit mondani? Mondtatok valaha ilyesmit? Így gondolkodtok a szívetekben? Ha a szívedben mindig úgy érzed, hogy nagyszerű, csodálatos vagy, a többiek felett állsz, egy vagy a millióból, hogy akármelyik csoport tagjaként különleges vagy, hogy elsőrangú vagy, hogy ha egy-két hónapot eltöltesz emberek egy csoportjában, mindenki szemtanúja lehet a különleges készségeidnek, tehetségednek, képességednek és felfogásodnak, és jobbnak láthatják azokat a hétköznapi emberekénél – ha a szívedben mindig így méregeted és pozícionálod magad, akkor nagy veszélyben és bőséges bajban vagy.

Az egész emberiségben igen kevesen vannak azok, akik igazán képesek megérteni az igazságot, tökéletes emberek, illetve olyanok, akik bármit meg tudnak csinálni, pedig még kevésbé vannak – mindenki átlagos. Egyesek úgy gondolják, ők nem átlagosak – nos, hogyan támad ez az elgondolás? Abból adódik, hogy van valami, amiben jók, egyesek jók az éneklésben, egyesek a színjátszásban, mások technikai készségekben, némelyek fizikai munkában, egyesek társas érintkezésben, némelyek a politikában, egyesek az üzletben és így tovább. Az igazsághoz e dolgok egyikének sincs semmi köze, mégis gyakran vezetnek félreértéshez és tévesen azt gondolod miattuk, hogy a többiek felett állsz. Miért baj az, ha ezek miatt tévesen azt hiszed, hogy a többiek felett állsz? Ezek a dolgok, amelyekben ügyes vagy, és ez az úgynevezett „többiek felett állás” nem azt jelenti, hogy érted az igazságot, hogy az igazság megértése vonatkozásában felülmúlod az átlagembereket, illetve, hogy kedvezőek a feltételeid az Isten üdvösségére való törekvés és a tökéletessé válás szempontjából – nem jelentik ezeket a dolgokat. Világosan fel kell ismernetek ezt a dolgot! Attól kezdve, hogy Isten elkezdte kimondani a szavait és végezni a munkáját, egészen mostanáig számtalan szót szólt és számtalan munkát végzett – és az egész romlott emberiség közül látta-e akár egyetlen ember is Isten kijelentéseiben azt, hogy Ő a Teremtő, és hogy az Általa szólt szavak az igazság? Képes-e akár egyetlen ember is meglátni Isten szavaiban az Ő identitását és státuszát, majd felállni, hogy tanúságot tegyen Isten identitásáról és státuszáról? Egyetlen egy sem! Ez a tény az bizonyítja, hogy az egész emberiség képességét, elméjét és felfogóképességét tekintve, az nem rendelkezik az igazság felfogásához szükséges feltételekkel, arról a tényről nem is beszélve, hogy az összes emberi lény a Sátán romlott beállítottságaival rendelkezik. Egyesek ezt mondják: „Ha nem vagyunk az igazság felfogásához szükséges feltételek birtokában, akkor miként lehetséges, hogy most megértünk egy kevés igazságot?” Nem azért van ez, mert oly sokat beszéltem róla? Olyan sokat beszéltem, hogy többé már nincs is kedvem beszélni és elegem van a beszédből. Minden olyan alkalommal, amikor beszélek és beszélgetek veletek, fő témára, középső témákra és altémákra kell bontanom a témákat, állandóan részletekbe menően kell magyaráznom dolgokat, ti pedig még mindig nem értitek – nos, milyen kell legyen a képességetek? Egyesek még mindig rendkívül arrogánsak és önelégültek, de mire fel kellene arrogánsnak lenned? Azt látom, hogy a többségetekben nincs semmi csodálatraméltó. Miután oly sok éven át végeztetek technikai feladatokat, köztetek hányan értik valóban az igazságalapelveket, képesek követni az igazságalapelveket és képesek az igazságalapelvekkel összhangban végezni a feladataikat? Semmilyen feladatot nem végeztek jól, bármiről is legyen szó, és mindig a Fennvalónak kell személyesen utasítást adnia, hogy miként tegyetek dolgokat. Ha nem így van, akkor semmi sem sül el jól, és ha bármilyen munka anélkül folyik, hogy a Fennvaló nyomon követné azt és utasítana titeket, hogy miként végezzétek, akkor problémák merülnek fel. Mondjátok meg Nekem, van az ilyen embereknek bármi dicsekednivalójuk? Nem, nincs, ám ők mégis minden tekintetben úgy tesznek, mintha tökéletes, spirituális, nagyszerű és páratlan emberek lennének – hát nem szégyentelenek? Tényleg bajosak vagytok! Bármilyen témáról beszélek is, részletesen kell tennem – minél több a részlet, annál jobb. Az nem járja, ha kicsit egyszerűbben magyarázom el a dolgokat. Ilyen az emberek képessége és felfogóképessége; végtelenül szánalmasak, és mégis azt hiszik, hogy nagyszerűek. Itt befejezem a közlésemet erről az aspektusról.

c. Mindenek fölé magasodva

Most a harmadik aspektusról fogunk beszélni: mindenek fölé magasodva. Bármit is tesznek az antikrisztusok, mindig mindenek fölé akarnak magasodni – ez a természetük legfeltűnőbb megnyilvánulása. Amikor valaki mindenek fölé akar magasodni, az egy nagyon komoly probléma, és az ilyen emberek mind igazi antikrisztusok. Mit jelent a „mindenek fölé magasodás”? Az antikrisztusok a Sátán, az arkangyal lényegével rendelkeznek; veleszületetten nem hajlandóak normális vagy hétköznapi emberek lenni. Ha átlagembernek kell lenniük, ha hétköznapi életet kell élniük, nem lesznek hajlandóak így tenni és elégedetlennek érzik magukat emiatt, és állandó küzdelem lesz a részük. Miért lesz állandó küzdelem a részük? Azért, mert felbolydulást akarnak kelteni és trükközni akarnak, hogy mások lássák, hogy mások tudják, hogy van egy hozzájuk hasonló nagykutya ég és föld között. Nevet akarnak szerezni maguknak, hogy a többiek tudják, ők olyan halak, amelyek kinőtték a tavukat, ahogyan a nem hívők mondják. Miféle lények ezek a halak, amelyek kinőtték a tavukat? Gonosz lelkek, tisztátalan démonok, arkangyalok, Sátánok és ördögök. Az antikrisztusok eredendően nem akarják úgy tölteni a napjaikat, hogy elégedettek a sorsukkal, egy átlagember életét élve; nem maradnak meg csendesen a saját kötelességüknél, illetve nem viselkednek jólnevelt hétköznapi emberekként – azzal nem elégednek meg, hogy ilyenek. Ezért akárhogyan is viselkednek a felszínen, a szívük legmélyén mindig boldogtalanok a sorsuk miatt, és bizonyos dolgokat fognak tenni. Miféle dolgokat? Tenni fognak bizonyos dolgokat, amelyekkel normális emberek sosem rukkolnának elő. Szeretnek a reflektorfényben állni, és nem haboznak majd némi szenvedést viselni és egy kevés árat fizetni. Van egy mondás, amely így szól: „Az új tisztviselők buzgón imponálnak.” Amint egy antikrisztus vezető lesz, úgy érzi, tennie kell néhány csodát és „el kell érnie bizonyos eredményeket a pályafutása során”, hogy bizonyítsa: ő nem átlagos. Mi itt a legkomolyabb gond? Bár tesz dolgokat a gyülekezetben, és bár felölti a kötelessége végzésének álcáját, soha nem kérdezgeti Istent, hogy miként végezze jól a kötelességét illetve a gyülekezeti munkát, és azt sem próbálja buzgón kideríteni, hogy melyek Isten házának szabályai, melyek az igazságalapelvek, illetve hogyan viselkedjen úgy, ami Isten háza munkájának és a testvérek hasznára válik, nem hoz szégyent Istenre, tanúságot tesz Isten mellett, lehetővé teszi a gyülekezeti munka gördülékeny előrehaladását, valamint gondoskodik arról, hogy ne jelentkezzenek óvatlan hibák a munkájában. Soha nem kérdez ezekről a dolgokról és sosem érdeklődik ezek iránt – ezek a dolgok nincsenek ott a szívében, a szívét nem töltik meg ezek a dolgok. Nos, miről érdeklődik? Mi tölti meg a szívét? Arról szóló gondolatok töltik meg, hogy miként dicsekedhet el a tehetségével és miként mutathatja meg, hogy különbözik másoktól, valamint hogyan csillogtassa meg vezetői stílusát a gyülekezetben, hogy a többiek lássák: ő a gyülekezet oszlopa, és a gyülekezet nem tudna boldogulni nélküle, és hogy csakis vele haladhat gördülékenyen minden gyülekezeti munka. Az antikrisztusok megnyilvánulásaiból, valamint a tetteik ösztönzőjéből és eredeti lendületéből ítélve milyen pozícióba helyezik magukat? Mindenek fölé magasodva helyezik el magukat. És ez hogyan nyilvánul meg? (Dacosak mindenkivel szemben és mindig azt akarják, hogy övék legyen az utolsó szó, és azt akarják, hogy mások azt tegyék, amit ők mondanak.) Azzal, hogy mindenkivel dacosak, van egy gond; van ebben egy rejtett jelentés. Nevezetesen az, hogy amikor a gyülekezeti munkát végzik, ők nem a kötelességüket teszik és Isten szándékait sem veszik figyelembe, így pedig nem érzik szükségét annak, hogy keressék az igazságalapelveket, nem vesződnek azzal, hogy kiderítsék, melyek a gyülekezeti szabályok vagy milyen alapelveket követel meg Isten háza – még csak arra sem figyelnek oda, amit mondok. Milyen alapelvekhez igazodnak? Olyan alapelvekhez és ösztönzőkhöz igazodnak, mint a gyülekezet szolgálata és a testvérek szolgálata a saját ügyeik végzése érdekében. Amíg meg tudják vetni a lábukat a gyülekezetben és a testvérek körében, és lesz tekintélyük és hatalmuk, hogy dirigáljanak, akkor az elegendő, és elérték az úgynevezett „eredményüket” a kötelességük végzésében. Mi a céljuk? Nem az, hogy teljesítsék egy teremtett lény kötelességét vagy hogy figyelembe vegyék Isten terhét, hanem az, hogy szolgálják a gyülekezetet és szolgálják a testvéreket, és miközben ezt teszik, irányítsák mindezeket a dolgokat. Miért mondom, hogy irányítani akarják mindezeket a dolgokat? Azért, mert amikor dolgokat tesznek, az első dolguk az, hogy megvessék a lábukat, hogy bizonyos hírnevet szerezzenek, a hírnevük növekszik, lesz hatalmuk, hogy ők dirigáljanak és döntéseket hozzanak, aztán pedig puszta névleges vezetővé tehetik Istent és átvehetik Isten helyét. A befolyási körükben puszta névleges vezetővé, bábbá teszik a megtestesült Istent, és ezt jelenti az, hogy „mindenek fölé magasodnak”. Hát nem ezt csinálják az antikrisztusok? Az antikrisztusok így viselkednek. Az antikrisztusok arra használják a kötelességük végzésének lehetőségét, hogy teljesen megmutassák az adottságaikat és a tehetségüket, valamint közszemlére tegyék egyedi gondolataikat és tetteiket azért, hogy elnyerjék az emberek kegyeit és többen észrevegyék őket. Ezután hozzájutnak ahhoz a hatalomhoz, hogy dirigáljanak, döntéseket hozzanak és dolgokat irányítsanak a gyülekezetben, ez pedig oda vezet, hogy sok ember engedelmeskedik és aláveti magát nekik, Isten pedig kívülállóvá válik – hát nem azt jelenti ez, hogy puszta névleges vezetőt csinálnak Istenből? Az antikrisztusok ezt a célt akarják elérni a tetteikkel, és végül ez történik minden olyan helyen, ahol antikrisztusok uralkodnak.

Ha egy gyülekezetben antikrisztus van hatalmon, milyen állapotban lesznek vajon a testvérek? Csak azt fogják csinálni, amit az antikrisztus mond, minden tettükben csak előírásokhoz fognak ragaszkodni, nem fogják érteni az igazságot és nem fogják keresni az igazságot. Nem számít, mennyit szenvednek vagy milyen nagy árat fizetnek, egyáltalán nem fognak előrehaladást elérni az életbe való belépésben. Egy ilyen gyülekezetben még Engem is elutasítanak, ha odamegyek. Ezek között ez az antikrisztus névlegesen vezető, ám valójában az uruk és az istenük lett. Minden olyan gyülekezetben, amelyet antikrisztus irányít, az igazság és Isten puszta bábbá válik. Ezt jeleneti az, amikor az antikrisztusok mindenek fölé magasodnak. Hát nem komoly dolog ez? Amikor az embereket egy antikrisztus irányítja a gyülekezetben és kívülállók mennek oda dolgozni, vajon nem kell-e majd ezeknek az embereknek az urukról példát venniük, amikor beszélnek és cselekszenek? Egységes parancsnokság alatt állnak, egybehangzóan cselekszenek és senki sem mer soron kívül megszólalni. Ezek az emberek az uruk egyetlen pillantásából tudják, az mit jelent és aztán aszerint cselekszenek. Ha kérdezek tőlük valamit, a saját nyelvjárásukban társalognak egymással. Ez azt jelenti, hogy nem akarják, hogy tudjam, mit mondanak, ki akarnak kerülni Engem, kívülállóként gondolnak Rám. Hát nem gond ez? Mi a természete annak, hogy ki akarnak kerülni Engem? Ez az antikrisztusok beállítottsága és lényege – irányítani akarják a gyülekezetet és az embereket. Az antikrisztusok bármit is csinálnak, egyáltalán nem az igazságalapelvek szerint fogják tenni a dolgokat, Isten házának érdekeit pedig még kevésbé veszik figyelembe; a saját királyságukat próbálják megalapítani és a saját dolgaikkal foglalkoznak. Miként végzik ezzel a kötelességüket? A saját királyságukat alapozzák a kötelességük végzésének leple alatt. Mivel az antikrisztusoknak ilyen a természete, még ha nem is mondják azt, hogy szeretik a státuszt és személyesen maguknak akarják a státuszt, abban a pillanatban, hogy valamit tesznek és a kinyújtják a kezüket, az antikrisztusok útján sietnek, feltárul a démoni természetük és megpróbálják megalapítani a saját királyságukat. Abban a pillanatban, hogy valamit csinálnak, megpróbálnak a saját dolgukkal foglalkozni; abban a pillanatban, hogy valamit csinálnak, megpróbálnak a saját eszközeik és módszereik szerint haladni. Amikor a Fennvaló elrendez valamit s az eljut hozzájuk, az antikrisztusok nem valósítják meg azt, hanem tanulmányozzák, tanácskoznak és beszélgetnek róla. Mi a céljuk azzal, hogy beszélgetnek róla? Az, hogy mindenkit rávegyenek a megvitatására, hogy lássák, elfogadják-e majd vagy sem, és hogy működőképes-e vagy sem – nem azért, hogy megvalósítsák. Minden, amit Isten mond és tesz, az igazság, ám amikor egy antikrisztushoz jut el, olyasmivé változik, amit tanulmányoznia kell. Az antikrisztusok tanulmányozzák, elemzik és megvitatják, végül pedig mindenkit rábírnak, hogy tagadja Isten emberrel szemben támasztott követelményeit és Isten intézkedéseit. A szívükben erre gondolnak: „te nem az igazság vagy, csupán egy hétköznapi ember. Amit mondasz, semmit sem számít, és ha te akarod kimondani a végső szót az én hatáskörömben, azt felejtsd el! Itt most én vagyok a főnök, tehát mindenkinek azt kell tennie, amit én mondok. Abszolút hatalmam van ahhoz, hogy dirigáljak és döntéseket hozzak, te pedig csak puszta névleges vezető lehetsz itt. A munkakörömben és a befolyási körömben mindenben enyém kell legyen az utolsó szó. Még ha érted is az igazságot és minden, amit mondasz, az igazság, az nálam nem fog működni!” Ez egy antikrisztus és egy ördög, nem igaz? Amikor tehát azok elérik egy antikrisztus területét, a gyülekezet munkarendje, a Fennvaló követelményei és az igazságalapelvek egyáltalán nem fognak megvalósulni. És mit lehet kezdeni azzal, hogy nem valósulnak meg ezek a dolgok? Amikor a gyülekezet nem valósítja meg ezeket, az azt jelenti, hogy ott valami baj van a vezetőkkel és a dolgozókkal, és kezelni kell ezeket a botlásköveket és akadályokat. Azt hiszed, Isten háza nem tehet veled semmit? Ha Isten háza használhat téged, akkor kezelni is tud. Azt hiszed, ez a világ? Azt hiszed, ha van befolyásod, zsarnokként viselkedsz, és ha elég kegyetlen, önkényes és ádáz vagy, akkor senki nem tehet veled semmit? Ha így van, akkor tévedsz! Ez Isten háza, Isten házában az igazság uralkodik, és Isten háza elvszerűen bánik az emberekkel. Lehet, hogy Isten háza használ téged, és az is lehet, hogy Isten háza nem használ és kiiktat téged – arról, hogy használ-e vagy sem, Isten szava dönt. Ha itt értelmetlenül zavarásokat okozol és akadályozod a dolgokat, akkor végül kiiktatnak majd; ha azon fáradozol, hogy szolgálatot végezz, ha itt maradsz és tudod, hol a helyed és viselkedsz, akkor Isten háza megtart, hogy szolgálatot végezz, és meglátja, hogyan alakul majd a szolgálattevésed.

Az antikrisztusok abbéli lényege, hogy saját királyságot alapítanak az, hogy mindenek fölé magasodnak, figyelmen kívül hagyják Istent, semmibe veszik az igazságot és semmibe veszik a gyülekezeti szabályokat. Csupán a „gyülekezet” nevet szolgálják, csupán az „Isten háza” címet szolgálják, csupán a „testvéreknek” nevezett embercsoportot szolgálják, és soha nem a teremtett lény kötelességét végzik, és még kevésbé követik Istent, illetve vetik alá magukat az Ő szavainak – ezt jelenti az, hogy saját királyságot alapítanak. Ez az antikrisztusok lényege, és ez a mindenek fölé magasodás lényege. Nos, vajon elítélendő vagy elismerendő ez a lényeg? (Elítélendő.) És mivel elítélendő, el kell utasítani ezeket az embereket közöttetek. Egyes zavarodott, tudatlan és vak emberek ezeket az embereket követik, dicsérik, csodálják és imádják, amikor látják őket, sőt még meg is akarnak hajolni előttük – olyan ostobák! Hová vezethetnek téged az antikrisztusok? Amikor ők vezetnek, az olyan, mintha a nagy vörös sárkány vezetne, és nem fognak leállni addig, amíg az árkokba vagy a feneketlen mélységbe nem vezettek téged. Amikor teljesen tönkretettek, beléd rúgnak majd; semmit sem fogsz nyerni és a semmiért hittél Istenben. Ha vak vagy és nem látsz át ezeken az embereken, valamint engedelmeskedsz, aláveted magad ezeknek az embereknek és követed ezeket az embereket, akkor szörnyen tudatlan vagy és megérdemled a halált. Mit kell hát tenned, ha ilyen emberrel találkozol? Amikor olyasvalakivel találkozol a gyülekezetben, aki színleléshez és csaláshoz folyamodik, aki mindenek fölé magasodik, amikor valamit csinál, aki megveti az igazságot, megveti Istent és megveti a gyülekezeti szabályokat, akkor mindenkinek állást kell foglalnia amellett, hogy megmetsszék és elutasítsák őt. Ha képes jólnevetlen munkát végezni Isten házában, akkor tartsátok meg őt a munkavégzésre; ha nem viseli jól magát és folyton indokolatlanul akadályozza a dolgokat, akkor foganatosítanotok kell Isten házának adminisztratív rendeleteit és el kell takarítanotok őt.

2020. május 23.