Mielőtt elkezdjük a mai összejövetelünket, meghallgatunk egy párbeszédet. Két ember társalog. Az első azt mondja: „Ha engem megmetszenének, a testvérek nem akarnák végezni többé a kötelességeiket.” A második azt mondja: „Nem akarnák a kötelességeiket végezni? Nagy ügy. Ha engem leváltanának, a testvérek negatívvá és gyengévé válnának.” Látva, hogy túltettek rajta, az első ezt mondja: „Ha felhagynék a hittel, a testvérek, ahol vagyok, mind követnének engem.” Ezt hallva a második így szól: „Nos, akkor te erősebb jelenléttel bírsz, mint én. Ennek ellenére, ha engem eltakarítanának, a gyülekezetünkben sokan felhagynának a hittel. Mit gondolsz erről? Az én jelenlétem erősebb, mint a tiéd, nem igaz?” Érted, hogy mit mondanak ebben a beszélgetésben? Min versengenek ők ketten? (Azon versengenek, hogy ki tud jobban embereket megnyerni, ki képes jobban arra, hogy önálló királyságot alapítson; azt nézik, hogy melyikük rafináltabb egy kicsit a másiknál.) Azon versengenek, hogy ki a rafináltabb, ki a rátermettebb, kinek jobb a képessége, és melyikük nyert meg több embert. Vajon azon versengenek, hogy melyikük rendelkezik több igazságvalósággal? Hogy melyikük bír több emberi mivolttal? Azon, hogy melyikük érti jobban az igazságot? (Nem. Azon versengenek, hogy melyikük védelmére sietnének többen, ha leváltanák őket, vagy ha eltakarítanák őket.) Miféle képesség az, amiért versengenek? Azért versenyeznek, hogy kinek van nagyobb képessége az emberek irányítására, tőrbe csalására és félrevezetésére. Tippelj, miféle emberek ezek ketten? (Mindketten antikrisztusok.) Mik ők? Vajon ők ketten nem gonosz emberek, nem egy zsarnoki páros? (De igen.) Világosan látszik, hogy gonosz emberek párosáról van szó – szemtelenül versengenek azon, hogy melyiküknek van nagyobb képessége a gonoszság elkövetésére, hogy ki tudja jobban félrevezetni és irányítani az embereket, ki képes jobban megnyerni az embereket, ki tud jobban versenyezni Istennel az Ő választott népéért. Amelyikük több embert tud irányítani, annak nagyobb a képessége. Ez az, amiért versengenek. Mondd meg Nekem, vannak-e olyan antikrisztusok, akik így versengenek egymással? (Vannak.) Nyilvánosan teszik ezt, vagy titokban versengenek egymással? (Titokban.) Tehát, létezik-e a történetben szereplő két ember közötti beszélgetés tartalma? Valóságos? (Igen, létezik és valós is.) Tekintettel arra, hogy titokban versengenek egymással, vajon nyíltan kimondanák ezeket a dolgokat? Az antikrisztusok túlnyomó többsége ravasz és elvetemült; nem mondanák ki ezt nyilvánosan vagy közvetlenül, hogy ne adjanak muníciót az embereknek maguk ellen. Ám titokban így gondolkodnak, és valójában ez az, amit tesznek. Bárhogyan is próbálnak elfedni, elrejteni dolgokat és bárhogyan is próbálják álcázni önmagukat, az antikrisztusi és rosszindulatú természetüket nem lehet elfedni. Minden bizonnyal fel lesz fedve. Lehet, hogy nem mondanak ki semmit hangosan, és nincs semmi nyilvánvaló, amit mások hallhatnának, de a legcsekélyebb rejtegetés, kétértelműség, rejtőzködés vagy titkolózás nélkül cselekszenek. Nem cselekszenek az emberek háta mögött sem, még kevésbé tesznek engedményeket. Semmiféle kétértelműség vagy hanyagság nincs az arra irányuló viselkedésükben és tetteikben, hogy az embereket tőrbe csalják, félrevezessék, irányítsák, és létrehozzanak egy önálló királyságot. Nyíltan szegülnek szembe Istennel, és nyíltan ejtik csapdába és vezetik félre az embereket. Abban reménykednek, hogy ha megmetszenék őket, akkor sok testvér kelne a védelmükre, szembeszegülnének Istennel és az Ő házával, negatívvá válnának és lazsálnának, és nem végeznék a kötelességeiket. Ez örömet szerezne nekik és teljesítené a kívánságukat. Ha leváltják őket, akkor kétségbeesetten remélik, hogy sokan negatívvá válnak, hogy kiállnak mellettük, a védelmükre kelnek, a háttérben pedig magyarázatokat és érveket hoznak fel az érdekükben. Kétségbeesetten várják, hogy az emberek számot adjanak az érdemeikről, hogy megvédjék az igazukat – sőt, hogy még Isten házának intézkedései felett is ítélkezzenek és elítéljék azokat, hogy titokban, a szívük mélyén Isten ellen forduljanak, megtagadva az Ő igazságosságát, és tagadva, hogy mindaz, amit Ő mond és tesz, az igazság, hogy ezek mind pozitív dolgok. Ha pedig már nem hisznek, akkor kétségbeesetten akarják, hogy mindenki kövesse őket a hitetlenségben, hogy velük együtt távozzon, hogy a követőikké váljon; kétségbeesetten akarják, hogy mindenki tagadja, hogy Isten az igazság, és azt higgye, hogy náluk van az igazság, hogy minden, amit tesznek, helyes, és hogy ők meg tudják változtatni az embereket és meg tudják menteni őket. Ha a gyülekezet eltakarítja vagy kiiktatja őket, mert gonosz dolgokat tesznek, akkor kétségbeesetten várják, hogy sokan megtagadják Isten létezését és visszatérjenek a világba, ahol olyan emberekké válnak, akik nem hisznek. Ez örömmel töltené el őket. Helyreállítaná a szívükben az egyensúlyt, és felszabadulás lenne számukra. Kihez szólnak a sátáni beállítottság e feltárulásai, ezek a viselkedések, ezek a lényegek, sőt ezek a bonyolult, részletes eszmék és gondolatok? Vajon igazi testvérek ezek az emberek? Van igaz hitük Istenben? Igazán alávetik magukat Istennek? Van bennük akár csak egy kis istenfélelem is? (Nincs.) Ebből látható, hogy az antikrisztusok lényegüknél fogva ellenségesek Istennel szemben, és Isten ellenségei. Pontos ez az állítás? Ez az igazság? (Pontos, és ez az igazság.) Száz százalékban így állnak a dolgok. Ez az állítás az igazság, egy kicsit sem kevesebb annál, mivel tény, örökké változatlan tény. Így gondolkodnak az antikrisztusok, és ez az, amit tesznek. Minden tettüket és cselekedetüket a személyes ambícióik és vágyaik vezérlik, és az antikrisztusok természete vezérli és ösztönzi őket. Akkor hát meg lehet-e menteni az olyan embereket, mint az antikrisztusok? (Nem.) Minden lépésnél ellenségesek Istennel szemben, minden lépésnél ellenségesek az igazsággal szemben. Fellázadnak bárki ellen, aki meglátásuk szerint árt az érdekeiknek, bárki ellen, aki csorbítja a hírnevüket, megfosztva őket vágyaiktól és ambícióiktól, az áldásra való reményüktől, és az ellenségeik lesznek – függetlenül attól, hogy amit tettek, helyes volt-e vagy helytelen. Ez az antikrisztusok természete. Ezért van az, hogy függetlenül attól, hogy az ilyen emberek antikrisztusként milyen rossz és gonosz dolgokat tettek, vagy milyen dolgokat tettek, amik ellentétesek Isten házának alapelveivel és munkarendjével, nem fogják megengedni másoknak, hogy megmetsszék őket, illetve hogy leleplezzék és kezeljék őket. Amint ezek a dolgok rájuk nehezednek, nem csupán nem vetik majd alá magukat nekik és nem fogadják el őket, illetve nem ismerik el, hogy amit tettek, az gonosz tett volt – nem, vissza fognak vágni, és bármilyen szükséges eszközzel megpróbálják helyreállítani a jó hírnevüket. Minden rendelkezésükre álló eszközzel megpróbálják majd a bűneiket, a hibáikat valaki más nyakába varrni, és semmi felelősséget nem vállalnak magukra. Ezen túlmenően pedig a legnagyobb kívánságuk az, hogy becsapják és félrevezessék az embereket, hogy mentségeket keressenek a gonosz tetteikre és érveljenek a védelmükben, és hogy minél többen álljanak ki és szólaljanak fel az érdekükben. Legjobban ezt szeretnék látni.

Itt befejezzük a történetünket. Jól tippeltetek: azok ketten valóban antikrisztusok. Csak az antikrisztusok képesek ilyen beszélgetést folytatni, ilyen dolgoknak hangot adni, és ilyen dolgokat kívánni. A normális, romlott embereknek lehet, hogy időről időre támad néhány ilyen gondolatuk, de amikor valóban történik velük valami, akkor visszatérnek Isten színe elé keresni és imádkozni. Lassanként eljutnak oda, hogy alávessék magukat. Mindazok, akik igaz hívők, mindazok, akiknek van lelkiismeretük és értelmük, valamennyire Istent félő szívvel fognak rendelkezni, amikor megmetszik vagy lecserélik őket. Lesz bennük egyfajta alávetett hozzáállás, hajlandóság az alávetettségre. Nem akarnak Istennel szemben állni, ellenségesen viszonyulni Hozzá. Így kellene viselkednie egy hétköznapi, romlott beállítottságú embernek. Egy antikrisztus azonban ezek közül semmivel nem rendelkezik. Bármennyi prédikációt is hall, nem fogja elengedni a vágyait, és nem fogja elengedni az olyan ambícióit, mint az emberek irányítása, megnyerése és félrevezetése. Mi több, ezek a dolgok egyáltalán nem fogyatkoznak majd; ahogy telik az idő és változnak a körülmények, az ambíciói és vágyai még rosszabbá, még inkább felfuvalkodottá válnak. Ez a radikális különbség az antikrisztusok és a hétköznapi, romlott emberek természetlényege között.

Az imént fejeztük be az antikrisztusok különféle megnyilvánulásairól szóló kilencedik tétellel kapcsolatos beszélgetésünket. Ezúttal a tízes tételről fogunk beszélgetni: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit. Megvetni az igazságot, szemtelenül semmibe venni az alapelveket, és figyelmen kívül hagyni Isten házának intézkedéseit – ezek közül bármelyik önmagában is elég súlyos lenne, és egyik sem egy hétköznapi, romlott beállítottság feltárulása. Bármelyikből látható, hogy az antikrisztusok lényege, amelyet felölelnek, ádázságot és elvetemültséget hordoz magában. Ez a két nyilvánvaló és komoly tényező. Ebben az esetben leírható-e az antikrisztusok lényege az arrogancia, a hajthatatlanság és a csalárdság segítségével? (Nem.) Ezekkel a leírásokkal elég nehéz lenne eljutni egy antikrisztus lényegének e jellemzőihez. Csak az ádázság és az elvetemültség két beállítottsága használható fel az antikrisztusok lényegének összefoglalására.

Egyesével végigmegyünk ezeken. Megvetik az igazságot – mit jelent az, hogy „megvetni”? (Lenézni valamit.) (Lekicsinyelni, lenézni és közhelyszerűvé tenni valamit.) (Azt gondolni, hogy valami megvetendő.) Az általatok használt szavak nagyjából ugyanezt jelentik. Valamit „megvetni” azt jelenti, hogy semmibe venni, lenézni, közhelyszerűvé tenni, lekicsinyelni és leértékelni. Általánosságban azt jelenti, hogy ellenállni valaminek, undorodni tőle és a szívünk mélyéről gyűlölni, nem elfogadni, sőt elítélni, ellenséges ítélkezéssel és rágalmazással együtt. Milyen mértékben hasonlít ez ahhoz, amit ti mondtatok? (Ez részletesebb és konkrétabb.) Ez konkrétabb és gyakorlatiasabb, mint amit ti mondtatok. Az általatok nyújtott meghatározások többsége a „megvetni” szinonimája volt. Amit én mondtam, az a „megvető” cselekvés és viselkedés lényegének további finomítása; az igazságot megvető viselkedés és lényeg konkrét, részletes leírása. Ez azt jelenti, hogy amikor valaki megveti az igazságot, akkor az emberek láthatják abból, amit tesz, abból, ahogyan az igazsággal bánik a mindennapi életében, valamint abból a hozzáállásból, amit a szívében az igazságot és a pozitív dolgokat érintő ügyek iránt tanúsít, hogy az igazsághoz való hozzáállása a következő: el nem fogadás, ellenállás és idegenkedés tőle – sőt, annak megítélése, elítélése és becsmérlése. Mindezek azok a konkrét módok, amelyeken az „igazság megvetése” megnyilvánul és feltárul – olyannyira konkrétak, hogy magukban foglalják az ilyen személy igazsághoz való hozzáállásának és megközelítéseinek minden egyes aspektusát: undorodik az igazságtól, Isten szavaitól és a pozitív dolgoktól. A szíve mélyéből ellenáll nekik, és nem fogadja el őket. Amikor elmondod neki valamiről, hogy az Isten szava, hogy az az igazság, milyen lesz a hozzáállása? „Isten szavai, az igazság – kit érdekel! Isten szavait és az igazságot használod minden helyett. Isten szavain kívül nincs más is abban az életben, amit mi emberek élünk? Olyan sok könyvet olvastunk, annyi műveltséget szereztünk – mindez a semmiért volt? Az embereknek van agyuk és elméjük; képesek önállóan gondolkodni a problémákon. Mindent isten szavaira és igazságára alapozni – nem túl dogmatikus dolog ez egy kissé?” Mi lesz a hozzáállása, amikor valami történik vele, és azt mondod neki, hogy imádkoznia kell Istenhez, keresnie kell Őt, és olvasnia kell az Ő szavait? „Isten szavait olvasni? Ha valami történik velünk, az a mi problémánk. Mi köze az ember problémáinak istenhez? Mi közük van az igazsághoz? Tényleg úgy gondolod, hogy minden ott van isten szavaiban, hogy az egy enciklopédia? Isten szavai nem feltétlenül említenek mindent. Az emberek problémáit az embereknek kell kezelniük, és az egyedi problémák egyedi megoldásokat igényelnek. És ha nem tudsz kezelni valamit, nézz utána az interneten, vagy kérdezz meg egy szakértőt róla. Itt az egyházunkban még főiskolai tanárok is vannak, és a testvérek közül sokan főiskolai hallgatók. Vajon nem lehetünk mindannyian együtt méltó ellenfelei az igazságnak?” Amint megemlíted Isten keresését és az igazság keresését, amint azt mondod, hogy olvasnia kell Isten szavait, a fejébe veszi, hogy lenéz téged. Nem hajlandó így gyakorolni; túlságosan is lealacsonyítónak és megalázónak tartaná, és úgy gondolja, ettől hozzá nem értőnek tűnne. Nem ez a megvetés egyik formája? Ez az igazság megvetésének tényleges megnyilvánulása, tényleges viselkedésmódja. Nem az ilyen emberek vannak kisebbségben. Lehet, hogy gyakran hallgatnak prédikációkat, és kezükben Isten szavainak köteteit tartják, és kötelességeket tesznek Isten házában, amikor azonban valami történik velük, és azt mondják nekik, hogy keressék az igazságot és olvassák Isten szavait, nevetségesnek találják ezt és idegenkednek tőle. Nem tudják elfogadni, sőt, még taszítja is őket. Ezért van az, hogy amikor valami történik velük, emberi módszereket használnak annak megoldására, ezt állítva: „Az egyedi ügyek egyedi megoldásokat igényelnek, és az emberek ügyeit az embereknek kell megoldaniuk. Nem szükséges istent keresni. Istennek nem kell mindenről gondoskodnia. Emellett vannak olyan dolgok is, amelyekről isten nem tud gondoskodni. Ezek a mi magánügyeink, amelyeknek semmi közük istenhez, és semmi közük az igazsághoz. Istennek nem kellene beleavatkoznia a személyes szabadságunkba, és nem kellene beleavatkoznia a magánügyeinkbe. Jogunkban áll döntéseket hozni – és jogunk van megválasztani, hogyan élünk, hogyan viselkedünk, és hogyan beszélünk. Az igazság és isten szavai a legnagyobb szükség idejére valók, a kritikus időszakokra, a legnagyobb szükség idejére, amikor olyasvalami történik valakivel, amit nem tud megoldani, amire nincs megoldása – olyankor kell elővennie isten szavait és olvasnia őket egy kicsit, hogy megkönnyebbülést találjon, hogy egy kis lelki vigaszt nyújtsanak neki. Ez több, mint elegendő.” Ebből látható, hogy antikrisztusként az ilyen emberek egyértelműen úgy viszonyulnak az igazsághoz, hogy nem ismerik el, hogy az igazság az ember élete lehet, illetve azt, hogy Isten szavai kapcsolatban vannak mindazzal, ami az emberekkel a valós életükben történik. Azt a tényt pedig még kevésbé hiszik el, hogy Isten a kezében tart mindent, ami az emberé.

Az antikrisztusok megvetik az igazságot; ez sok területet lefed. Mit jelent az, hogy az antikrisztusok megvetik az igazságot? Mire terjed ki? Három tételre fogjuk osztani a boncolgatáshoz. Így világosabb lesz számotokra. Először is, megvetik Isten identitását és lényegét. Vajon Isten identitása és lényege nem az igazságot jelenti? (De igen.) A következő, hogy megvetik azt a hús-vér testet, amelyben Isten testet öltött. Vajon az a hús-vér test, amelyben Isten testté lett és az Általa végzett munka nem az igazság? (De igen.) Ebből következik, hogy megvetik Isten szavait. Az első, hogy megvetik Isten identitását és lényegét; a másodikat röviden úgy mondhatjuk, hogy megvetik Krisztust; a harmadik pedig, hogy megvetik Isten szavait. A továbbiakban mindegyiket külön-külön fogjuk boncolgatni.

I. Isten identitásának és lényegének megvetése

Először arról a fajta hozzáállásról fogunk beszélgetni, amellyel az antikrisztusok Isten identitásához és lényegéhez viszonyulnak, ami szemléltetni fogja, hogy ebben a tekintetben megvetik az igazságot. Milyen egy antikrisztus hozzáállása Isten identitásához és az Ő lényegéhez? Mit gondol ezekről a dolgokról? Hogyan határozza meg ezeket? Hogyan tekint rájuk? Mit jár együtt Isten lényegével? Isten igazságos természete, mindenhatósága, szentsége és egyedisége. Vajon az antikrisztusok elismerik azt a tényt, hogy az Ő identitása az, hogy Ő a Teremtő, hogy Ő szuverén az egész emberiség sorsa felett? (Nem.) Konkrétan hogyan nyilvánul meg az, hogy nem ismerik el? (Az antikrisztusok nem fogadják el azokat az embereket, eseményeket és dolgokat, amelyek naponta jönnek szembe velük Istentől; ehelyett csak túlelemzik ezeket az ügyeket, és emberi elképelésekkel és képzelődésekkel állnak majd hozzájuk.) Emberi elképelésekkel és képzelődésekkel foglalkoznak majd velük? Az első fele igaz volt annak, amit mondtál: amikor valami történik egy antikrisztussal, akkor csupán túlelemzi a kérdést. A második fele viszont, ahol azt mondtad, hogy emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel állnak majd a dolgokhoz – ezek olyan viselkedések, amelyet a hétköznapi, romlott emberek tanúsítanak. Itt most arról beszélgetünk, és azt leplezzük le, hogy az antikrisztusok megvetik az igazságot és azt a tényt, hogy Isten szuverenitással bír az emberiség sorsa felett. Ahhoz, hogy bizonyítékot találj erre, meg kell keresned az antikrisztusok idevonatkozó módszereit és viselkedéseit. Tulajdonképpen az antikrisztusok a szavaikkal valóban elismerik, hogy „az embert isten alkotta, és az ember sorsa isten kezében van, ezért az embereknek alá kell vetniük magukat isten uralmának” – de vajon így is fogadják, amikor velük történnek a dolgok? Ezek a szavak, amelyeket mondanak, igen szépek és helyesek, de nem így gyakorolnak, amikor valami történik velük. A megközelítésük és a dolgokhoz való hozzáállásuk, amikor történik velük valami, az, ami felfedi, hogy az általuk mondott szavak csak frázisok, nem valódi tudás. Amikor dolgok történnek velük, miféle nézeteik, gondolataik, állításaik és hozzáállásaik vannak, amik azt bizonyítják, hogy az antikrisztus lényegével rendelkeznek? Ha valami történik egy antikrisztussal, az első reakciója az, hogy el tudja fogadni ezt a tényt? Lecsendesedik, aláveti magát Isten előtt, és elfogadja az Isten által kialakított környezetet, legyen az jó vagy rossz, és akár javára válik, akár nem – ilyen fajta hozzáállása van? Nyilvánvalóan nem ilyen a hozzáállása. Amikor történik vele valami, az első gondolata az, hogy az miként befolyásolja az érdekeit és a pozícióját; majd terveket szövöget, hogy kiszabaduljon belőle, hogy kiutat találjon, hogy elkerülje azt. Mivel nem akar felelősséget vállalni azért a dologért, burkoltan érveket és kifogásokat keres; emberi módszerekkel oldja meg az ügyet, és az elméjét használja annak elemzésére és kezelésére. Még a felelősséget is másokra hárítja majd, panaszkodva, hogy ez az illető téved, az pedig nem úgy csinálja, ahogy mondták neki, miközben sajnálkozik, hogy eleve hanyag és nemtörődöm volt, hogy a dolgok eleve olyanok voltak, amilyenek. A hozzáállása nyilvánvalóan ellenálló, kitérő, elutasító és nem elfogadó az útjába kerülő körülményekkel szemben, azokkal a körülményekkel szemben, amelyeket Isten vezényel le. Az első reakciója ezekre a körülményekre az, hogy küzd a megérkezésük ellen; a második az, hogy emberi módszereket használ azok elsimítására, hogy emberi eszközökkel vészelje át a vihart, sőt emberi eszközökkel fedje el a tényeket, valamint hogy elfedje azokat a veszteségeket, amelyeket az egyház munkája és a testvérek életbe való belépése számára okozott. Minden mentális energiáját arra fordítja, hogy emberi eszközökkel eltakarja és elrejtse a gonosz tetteit. Nem ismeri el az általa elkövetett rossz dolgok természetét, illetve azt, hogy melyik igazságalapelveket szegte meg, sőt, még utasítja is a körülötte lévőket: „Ne hagyjátok, hogy kitudódjon ez a dolog. Egyikünk se mondjon semmit; senki más nem tudhatja meg.” Nem csupán nem vetik alá magukat és nem hajlandóak elfogadni ezeket a körülményeket – hanem vissza is vágnak, trükköznek és elhallgatják, próbálva elfedni, hogy mik is a tények valójában, annak reményében, hogy a hegyből ismét vakondtúrást csinálnak, elbagatellizálják, hogy a felettes vezetőik vagy Isten ne tudjanak róla. Így kezelik az antikrisztusok az őket érő dolgokat. Vajon megegyezik az, ahogy a dolgokat kezelik, az általuk kiabált frázisokkal? Melyik a természetlényegük feltárulása: az általuk kiabált frázisok, vagy a hozzáállásuk, amikor dolgok történnek velük? (A hozzáállásuk, amikor a dolgok érik őket.) Mi tehát pontosan ez a hozzáállás? Alávetett hozzáállásuk van? Olyan hozzáállásuk van, amely alázatosan elfogadná, hogy Isten fegyelmezze és megmetssze őket? Van bennük hajlandóság arra, hogy alávessék magukat Isten szuverenitásának? Abból az igaz hitből származik a hozzáállásuk és a valódi viselkedésük, hogy történjék bármi is velük, Isten az Egyetlen, aki szuverenitást gyakorol minden felett, ami az emberé? (Nem.) A legkevésbé sem. Akkor hát mi a hozzáállásuk? Elég nyilvánvaló: el akarnak utasítani dolgokat, el akarnak fedni dolgokat, és meg akarnak téveszteni; a végsőkig szembe akarnak szegülni, és nem akarják hagyni, hogy Isten cselekedjen vagy szuverén legyen. Úgy gondolják, megvan bennük az adottság és a képesség ahhoz, hogy mindent helyrehozzanak. A felségterületükön senki sem avatkozhat a munkájukba vagy irányíthatja őket – nekik kell a legnagyobbnak lenniük. Abban a pillanatban létezik-e még az az isten, akiben hisznek? Többé már nem – már csak egy üres burok. Akkor tehát milyen az ő hitük abban a pillanatban? Homályos és üres, és csalárdságot hordoz magában. Nincs valódi hitük.

Amikor még semmi nem történt egy antikrisztussal, akkor úgy tesz, mintha prédikációkat hallgatna, olvasná Isten szavait és himnuszokat tanulna. Részt fog venni a gyülekezeti életben és kezdeményező módon részt vesz a gyülekezet minden munkaprojektjében, gyakran mondva: „Hiszünk istenben, ezért hinnünk kell a szuverenitásában, és alá kell vetnünk magunkat a szuverenitásának. Minden isten kezében van, és minden, amit ő tesz, az jó.” Ráadásul gyakran utasítanak is másokat: „Az embereknek nem szabad ragaszkodniuk ahhoz, hogy a maguk módján cselekedjenek. Ha valami történik, imádkozniuk kell istenhez, mert minden az ő kezében van.” Meglehetősen gőgösen kiabálják ezeket a frázisokat, a hozzáállásuk pedig meglehetősen eltökéltnek és végérvényesnek tűnik – de nem felelnek meg az elvárásoknak abban az értelemben, hogy amikor valami éri őket, a tények úgy, ahogy vannak, amit valóban feltárnak, az egészen és teljesen leleplezi az igazi érettségüket és lényegüket. Leleplezi, hogy nem hisznek a Teremtő identitásának és lényegének a tényében, sem abban a tényben, hogy Ő mindenek felett szuverén. Nem hajlandóak elfogadni ezeket a tényeket, még kevésbé elismerni őket. Ami még szörnyűbb, nem csupán nem ismerik el, illetve nem fogadják el őket, hanem a végsőkig makacsul szembeszegülők maradnak. Ha valami történik velük, megbántódnak, ha nem az egyik, akkor a másik dolog miatt. Nem illedelmes és alávetett módon járulnak Isten színe elé, hogy az Ő vágyait és szándékait keressék; nem alávetve járulnak Isten színe elé, nem vetik alá magukat az Ő szuverenitásának és rendelkezéseinek, nem fogadják el az Ő vezénylését és szuverenitását; és nem fogadják el alávetetten az Ő fegyelmezését sem. Ehelyett emberi technikákkal és cselszövésekkel, emberi eszközökkel akarják elsimítani a dolgot – hogy elfojtsák a dolgot, hogy félrevezessenek másokat és Istent. Úgy hiszik, ha elsimítják az ügyet, akkor ténylegesen lezárják azt – hogy ha elsimítják, akkor a hibáik és a romlott beállítottságuk leplezve lesznek, és senki sem fog tudni azokról, illetve senki nem lesz képes semmi rosszat észrevenni az antikrisztussal kapcsolatban, vagy tovább folytatni az ügyet. Valami hatalmas dolgot fognak véghezvinni, és akkor megnyugodnak. Egy antikrisztus szavaiból, viselkedéséből, tetteiből és cselekedeteiből, valamint a viselkedése és teljesítménye lényegéből ítélve, amikor valami történik vele, makacsul ellenáll Isten szuverenitásának. Csökönyösen harcol ellene a végsőkig. Bármit is csinált rosszul, nem engedi meg Istennek, hogy megmetssze őt, illetve hogy olyan környezeteket hozzon létre, amelyek által megfegyelmezi őt, még kevésbé engedi meg Neki, hogy felfedje és leleplezze őt. Amint leleplezik, amint kibújt a szög a zsákból, pánikba esik, idegessé és ingerültté válik; még vissza is vág, és megelőzésképp vádakkal dobálózik, mondván, hogy Isten nem óvta meg, nem áldotta meg őt, hogy Ő igazságtalan – különben mi másért nem fedte fel Isten azt a másik embert, csak őt, amikor ugyanazok a dolgok történtek mindkettőjükkel? Mi másért ne fegyelmezné meg Isten a másik embert, csak őt, amikor ugyanazok a dolgok történtek? Még azt is mondja: „Mivel isten nem igazságos, emberi módszerekkel, a saját módszereimmel kell megóvnom magam.” Azt hiszi, hogy isten nem fegyelmezheti meg és leleplezheti le őt, amikor valami rosszat tett, hanem fedeznie kell őt, minden lépésnél szabad utat adva neki, a könnyű kiutat, engedve minden rossz cselekedetének. Úgy hiszi, hogy ezt tenné isten. Ha Isten felfedi őt, és nem bánik különleges jóindulattal vele, amikor dolgok történnek vele, és nem ad neki különleges látomást vagy vezetést, akkor úgy érzi, hogy az ilyen Isten nem szeretetre méltó, nem alkalmas arra, hogy szuverenitást gyakoroljon a sorsa felett. Amikor tehát valami történik vele, nem akarja alávetni magát Istennek és teremtett lényként elfogadni mindazt, ami Tőle származik; ehelyett azt akarja, hogy Isten szolgálja őt, hogy minden dologban támogatást nyújtson neki, sőt meg se dorgálja vagy fegyelmezze őt semmilyen elkövetett vétkéért, vagy semmilyen romlottságért, lázadó mivoltért vagy ellenállásért, amelyet felfed. Egy antikrisztus minden viselkedéséből és megnyilvánulásából látható, hogy nincs igazi hite Istenben. Ez az úgynevezett igazi hite csupán egy kísérlet arra, hogy hasznot húzzon és előnyöket szerezzen. Nem veti alá magát Isten vezénylésének, hanem ő vezényelné Istent, ki akarja használni Őt, hogy mindent megtegyen érte és ajtókat nyisson meg előtte. Nem fogadja el romlott teremtett lényként Isten szuverenitását és rendelkezéseit, vagy az Ő üdvösségét. Ehelyett úgy érzi, hogy Istennek rendkívüli szívességet tesz azzal, hogy hisz Benne, és Istennek emlékeznie kellene erre, meg kellene óvnia és feltétel nélkül meg kellene áldania őt, meg kellene bocsátania neki, bármilyen rossz dolgot tett is, különleges kegyelmet adva neki. Azok a fajta emberek, akik antikrisztusok, valóban gonoszak. Egyáltalán nincs bennük szégyenérzet. Még azt sem tudják, hogy mifélék ők vagy kik ők, így amikor valami történik velük, szégyentelenül mentségeket és kifogásokat hoznak fel, védik és erőltetik az ügyüket, hárítják a felelősséget, és elrejtik a tényeket. A végsőkig ellenkeznek Istennel, mert attól félnek, ha felfedik őket és az emberek átlátnak rajtuk, akkor többé nem lesz státuszuk vagy tekintélyük. Az Istenbe vetett hitük a szájuknál véget ér; semmit nem áldoznak fel, és nem vetik alá magukat őszintén, az elfogadás közelébe pedig még kevésbé kerülnek. Ezért egy antikrisztus lényegéből látható, hogy a szíve legmélyén ellene van Isten identitásának tényének – nem hajlandó megengedni Istennek, hogy szuverenitást gyakoroljon a sorsa felett és azt, hogy vezényelje mindazt, ami az övé. Nem akarja hagyni Istennek, hogy szuverén legyen – kit szeretne szuverénnek? Ő maga szeretné kimondani az utolsó szót, ami hallgatólagosan azt jelenti, hogy hagyja, hogy a Sátán manipulálja a dolgokat, és hagyja, hogy egy romlott beállítottság és a Sátán romlott lényege legyen az élete, és uralkodjon királyként a szívében. Így megy ez. Ami pedig Isten lényegét illeti – hogyan bánik vele egy antikrisztus? Egy antikrisztus kétségeket táplál azokkal a tényezőkkel kapcsolatban, amiket Isten lényege magában foglal. Nem hisz; kételkedik; sőt, még elképzelései is vannak ezekről a tényezőkről, valamint elítéli őket. Időnként még a képzelődéseit, tudását és elméjét is használja, hogy elemezze és értelmezze ezeket a tényezőket. Néhány ostoba ember még azt is elhiszi, hogy az értelmezései egész jók, szellemiek, jogosak és gyakorlatiasak. Ez még visszataszítóbb.

A. Isten igazságosságának megvetése

Az olyan emberek, mint az antikrisztusok, Isten igazságosságát és természetét mindig elképzelésekkel, kételyekkel és ellenállással kezelik. Ezt gondolják: „Az csupán egy elmélet, hogy isten igazságos. Tényleg létezik olyan ezen a világon, hogy igazságosság? Életem eddigi évei során egyszer sem találkoztam vele és nem is láttam. A világ olyan sötét és gonosz, és a gonosz emberek és ördögök egész jól boldogulnak, elégedettségben élnek. Nem láttam még, hogy megkapták volna azt, amit megérdemelnek. Nem látom, hol van ebben isten igazságossága; azon tűnődöm, hogy létezik-e egyáltalán isten igazságossága? Ki látta már? Senki sem látta, és senki sem tudja tanúsítani.” Ezt gondolják magukban. Nem fogadják el Isten minden munkáját, minden szavát és minden vezénylését annak a meggyőződésnek az alapján, hogy Ő igazságos, hanem mindig kételkednek és ítélkeznek, mindig tele vannak elképzelésekkel, amelyek megoldására soha nem keresik az igazságot. Az antikrisztusok mindig így hisznek Istenben. Van-e igaz hitük Istenben? Nincs. Az antikrisztusok mindig fenntartják a kétely hozzáállását, amikor Isten igazságosságáról van szó. Természetesen kétségeik vannak Isten természetével, az Ő szentségével, valamint azzal kapcsolatban is, amivel Ő rendelkezik, és ami Ő Maga. Nem hisznek ezekben, hanem csak arra hagyatkoznak, amit a szemükkel látnak – ha valamit nem láthatnak a saját szemükkel, abban soha nem fognak hinni. Épp olyanok, mint Tamás, mindig kételkednek az Úr Jézusban, nem hiszik, hogy az Úr Jézus feltámadt a halálból, nem hisznek Isten nagy erejében. Vajon el tudnák hinni az ilyen söpredékek, mint az antikrisztusok, akiknek nincs lelki megértésük és nem törekszenek az igazságra, hogy Isten szavai az igazság? Vajon hihetnének az Ő mindenhatóságában és bölcsességében? Ezek közül egyikben sem hisznek; a szívükben mindig kétségeik vannak. Az antikrisztusok lényegéből ítélve, ők arra hagyatkoznak, amit a szem lát, tehát materialisták. Nem látják Isten mindenhatóságát és nem hiszik, hogy az Ő szavai az igazság, hogy ezek olyan tények, amelyeket Ő már megvalósított. Mivel nincs lelki megértésük és nincs igazi hitük, nem áll módjukban meglátni Isten cselekedeteit. A tény az, hogy hátsó szándékkal hisznek Istenben. Könnyelmű bajkeverők – a Sátán szolgái. Megismerheti-e az igazság létezését egy olyan ember, aki nem fogadja el az igazságot és nem hisz Isten létezésében, aki minden dologra emberi szemmel tekint? Megismerheti-e Isten emberiség feletti szuverenitásának tényét? Biztosan nem. Átvizsgáló, gyanakvó tekintettel és szkeptikus hozzáállással szemlélik a dolgokat, sőt ellenállnak mindannak, amit Isten tesz, ezért az antikrisztusok kétkedők Isten igazságos természetével kapcsolatban. Kétségeik vannak, és nem fogadják el azt. Az antikrisztusok mely viselkedésmódjai mutatják meg másoknak, hogy nem fogadják el az igazságot és nem ismerik el Isten lényegét? Sok ilyen van. Például amikor az egyház munkájában felmerül egy probléma, nem számít, hogy milyen súlyos a vád, sem az, hogy mik a következmények, egy antikrisztus első reakciója az, hogy tisztázza magát és másra hárítja a felelősséget. Azért, hogy ne vonják felelősségre, még a tekinteteket is eltereli magáról, mond néhány helyes, szépen hangzó dolgot, és felszínes felhajtást csinál, hogy eltussolja az ügy valódiságát. A hétköznapokban az emberek ezt nem látják, amikor azonban valami történik vele, az antikrisztus rútsága lelepleződik. Mint egy sündisznó, akinek minden tüskéje égnek áll, minden erejével óvja önmagát, nem kíván semmilyen felelősséget vállalni. Miféle hozzáállás ez? Nem olyan, ami nem hisz abban, hogy Isten igazságos? Nem hisz abban, hogy Isten mindent átvizsgál, illetve hogy Ő igazságos; saját módszereit kívánja alkalmazni, hogy megóvja önmagát. Azt hiszi: „Ha én nem óvom meg magam, akkor senki sem fog. Isten sem tud megóvni engem. Azt mondják, hogy ő igazságos, de amikor az emberek bajba jutnak, akkor vajon tényleg méltányosan bánik velük? Semmi esetre sem – isten nem ezt teszi.” Amikor bajjal vagy üldöztetéssel szembesül, úgy érzi, hogy nincs segítsége, és azt gondolja: „Hol van hát isten? Az emberek nem láthatják, és nem érinthetik meg őt. Senki sem segíthet rajtam; senki sem tud igazságot szolgáltatni nekem és senki sem biztosíthatja számomra a méltányosságot.” Úgy gondolja, hogy egyedül a saját módszereivel óvhatja meg önmagát, hogy máskülönben veszteséget szenvedne, megfélemlítenék és üldöznék – és ez alól Isten háza sem kivétel. Egy antikrisztus már mindent előre eltervez magának, mielőtt valami történne vele. Részben annyit tesz, hogy nagyon igyekszik olyan erős személynek álcázni magát, hogy senki ne merje zavarni vagy zaklatni őt, illetve senki se merjen szórakozni vele. Másrészt minden lépésnél ragaszkodik a Sátán filozófiáihoz és annak létezési törvényeihez. Főként mik ezek? „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „Ha téged személyedben nem érint, inkább hunyj szemet!”, „Az okos ember jól védi magát, mert csak arra törekszik, hogy ne hibázzon”. A körülményekhez igazodva, simán és dörzsölten viselkedik: „Soha nem ütök elsőnek, de mindig visszaütök”, „A harmónia kincs; a türelem drágakő”, „Szólj jó szavakat mások érzéseihez és észjárásához alkalmazkodva, mert az őszinteség csak felbosszantja őket”, „A bölcs ember alkalmazkodik a körülményekhez”, és egyéb ilyen sátáni filozófiák. Nem szereti az igazságot, viszont úgy fogadja el a Sátán filozófiáit, mintha azok pozitív dolgok lennének, azt hiszi, hogy azok képesek lesznek megóvni őt. E dolgok szerint él; senkinek sem mondja el az igazságot, de mindig tetszetős, behízelgő és kecsegtető dolgokat mond, senkit sem bánt meg, és azon gondolkodik, hogyan tüntesse fel magát úgy, hogy mások megbecsüljék őt. Csakis a saját hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésével törődik, és egyáltalán nem tesz semmit az egyház munkájának fenntartásáért. Nem leplezi le és nem jelenti azt, aki valami rosszat tesz és sérti Isten házának érdekeit, hanem úgy tesz, mintha nem is látta volna. Ha megnézzük a dolgok kezelésére vonatkozó elveit és azt, hogyan kezeli a körülötte történő dolgokat, vajon rendelkezik bármiféle ismerettel Isten igazságos természetéről? Van bármi hite benne? Semennyi sincs. A „semennyi” itt nem azt jelenti, hogy nincs tudomása róla, hanem azt, hogy a szívében kételyek vannak Isten igazságos természetével kapcsolatban. Nem fogadja el és nem is ismeri el, hogy Isten igazságos. Amikor sok embert lát tanúskodni arról, hogy Isten házában az igazság és az igazságosság uralkodik, akkor ellenáll és a szívében ítéletet mond felette: „Miért van az, hogy a nagy vörös sárkány még nem szembesült semmiféle megtorlással, amiért így üldözi Isten választott népét? A gonosz emberek a nem hívők között bántalmazzák Isten választott népét, rágalmazzák és ítéletet mondanak felette, és ők sem szembesültek megtorlással. Ők mind jól vannak – miért mindig az istenben hívők azok, akiket bántalmaznak?” A szívében nem hisz Isten igazságos természetében. Nem hisz abban, hogy Isten minden emberrel igazságosan bánik, és azokban az elgondolásokban sem hisz, hogy Isten minden embernek megadja majd, ami megilleti, a tetteinek megfelelően, és hogy csak azokat áldja meg Isten, akik az igazságra törekszenek, és csak azok érnek el szép rendeltetési helyet. Az antikrisztusok nem hisznek ezekben a dolgokban. Azt mondják magukban: „Ha ezek tények, hogy lehet, hogy nem láttam őket? Azt mondod, hogy Isten megáldja majd azokat, akik az igazságra törekszenek. Nos, a mi gyülekezetünkben ez és ez az ember az igazságra törekszik és feláldozza magát istenért, és elég hűségesen teszi a kötelességét. Hogy végződik ez az ő számára? Levadássza a nagy vörös sárkány, úgy, hogy alig tud hazamenni; a családja szétszakad – még a gyermekeit sem láthatja. Ez isten igazságossága? És ott van az az illető, akit börtönbe vetettek, mert hitt istenben, ahol félholtra kínozták. Hol volt akkor isten igazságos természete? Ő szilárdan állt a bizonyságtételében; nem volt Júdás. Isten miért nem áldotta meg és óvta meg őt? És miért engedte meg Isten a nagy vörös sárkánynak, hogy félholtra verje? Volt egy vezető is a gyülekezetünkben, aki feladta a családját és a hivatását az egyház munkájáért. Évekig tette a kötelességét és elég sok megpróbáltatáson ment keresztül, végül pedig elítélték és kitakarították, mert elkövetett egy kis gonoszságot, és megzavarta az egyház munkáját. Hol volt isten igazságos természete? És van néhány testvér, akik egészen fiatalon kötelességeket végeznek isten házában, nehézségeket elviselve és fáradozva, mégis megmetszik őket, amint hibát követnek el és megszegik az alapelveket. Egyesek közülük elég gyászosan sírnak, mert félnek, hogy eltakarítják és kiiktatják őket, anélkül, hogy lenne ott bárki is, aki megvigasztalná őket. Vajon miért nem látom ebben isten igazságosságát? Pontosan hogyan nyilvánul meg isten igazságos természete ezekben a dolgokban? Miért nem látom? És itt van a saját esetem is – lehet, hogy egy kissé felületes vagyok a kötelességvégzésemben, és lehet, hogy néha egy kis romlott beállítottságot tárok fel, de ennek ellenére van tehetségem. Isten háza miért nem léptet elő engem?” Mindezekkel az ügyekkel kapcsolatban az antikrisztusok nem látják tisztán, hogy mi történik. Csak a külső jelenségeket látják, de nem látják, hogy mik Isten szándékai a dolgok mögött. Szívük mélye tele van aggályokkal és kétségekkel, elgondolásokkal és elképzelésekkel – a szívükben pedig nagyon sok csomó van, amit nem tudnak kibogozni. Valahányszor ezekre a dolgokra gondolnak, megtelnek nehezteléssel, kárhoztatással és Isten igazságos természete elleni káromlással. Sértődötten ezt mondják magukban: „Ha isten igazságos, akkor miért metszik meg a jámbor embereket? Ha ő igazságos, miért nem nézi el az embereknek, ha egy kis romlottságot tárnak fel? Ha ő igazságos, miért küldenek el néhány olyan embert, akik tették a kötelességüket és annyit szenvedtek, csupán azért, mert nem végeztek tényleges munkát? Ha ő igazságos, miért üldöznének és kínoznának minket, akik rendíthetetlen odaadással követjük őt, és miért küldenének esetleg börtönbe, sőt miért vernének még halálra is néhány esetben?” Az antikrisztusoknak nincs egyértelmű magyarázatuk e jelenségek egyikére sem. Nem tudják, mi történik velük; nem látják tisztán. Gyakran megkérdezik maguktól: „Az az isten, akiben hiszek, igazságos-e vagy sem? Létezik-e az az isten, aki igazságos vagy sem? Hol van ő? Amikor nehézségekkel nézünk szembe, amikor üldöznek minket – mit csinál ő olyankor? Vajon meg tud menteni minket vagy sem? Ha isten igazságos, miért nem pusztítja el a Sátánt? Miért nem pusztítja el a nagy vörös sárkányt? Miért nem bünteti meg ezt az elvetemült emberiséget? Miért nem szolgáltat igazságot számunkra, akik hiszünk benne és szörnyen szenvedtünk, és miért nem biztosítja a méltányosságot? Miért nem áll ki mellettünk? Mi gyűlöljük az ördögöket és a Sátánt és gyűlöljük a gonosz embereket – miért nem bosszulja meg Isten a sérelmeinket?” Egyik „miért” a másik után árad kifelé szakadatlanul az antikrisztus szívéből, mint egy gépfegyver, amit semmilyen eszközzel nem lehet kontrollálni. Amikor nem tudják kontrollálni ezeket a dolgokat, miért nem járulnak Isten színe elé imádkozni és keresni, vagy miért nem olvassák az Ő szavait és miért nem keresnek fel testvéreket, hogy beszélgessenek velük? Nem fogják akkor egyesével megoldani az ilyen problémákat? Valóban nehéz dolog megoldani ezeket a problémákat? Ha felveszed az Istennek és az igazságnak való alávetettség hozzáállását, az igazságot elfogadó hozzáállást, akkor ezek a problémák többé már nem problémák – mindet meg lehet oldani. Az antikrisztusok miért nem képesek ezt megtenni? Azért, mert nem fogadják el az igazságot, illetve nem hiszik el, hogy Isten szavai az igazság és nem ismerik el az igazságot. Nem képesek alávetni magukat Isten minden szuverenitásának és intézkedésének, még kevésbé képesek elfogadni Tőle mindazt, ami történik. Ezért van tele kétségekkel az antikrisztusok szíve Isten igazságosságával kapcsolatban. Amikor próbatételekkel találják szembe magukat, a szívüket betöltő kétségek előtörnek belőlük és belül megkérdőjelezik Istent: „Ha isten igazságos, akkor miért hagy minket ennyit szenvedni? Ha isten igazságos, miért nem irgalmaz nekünk, akik krisztust követve elviseltük a nyomorúságunkat? Ha isten igazságos, miért nem óvja meg azokat közülünk, akik feláldozzuk magunkat érte és tesszük a kötelességeinket, vagy miért nem óvja meg a családjainkat? Ha isten igazságos, miért hagyja, hogy néhányan, akik őszintén hisznek benne, börtönben haljanak meg, a nagy vörös sárkány keze által?” Ekkor zúgolódni kezdenek Isten ellen: „Ha isten igazságos, nem kellene hagynia, hogy ennyit szenvedjünk; ha isten igazságos, nem kellene minket ok és indok nélkül fegyelmeznie és felfednie; ha isten igazságos, elnézőnek kellene lennie minden elkövetett rossz cselekedetünkkel szemben, valamint meg kellene bocsátania minden negatívitásunkat és gyengeségünket, és engedékenynek kellene lennie minden vétkünkkel szemben. Ha még ezeket sem tudod megtenni, akkor nem vagy igazságos isten!” Mindezek olyan dolgok, amelyek az antikrisztusok fejében járnak. Tele vannak elképzelésekkel Istenről és egyáltalán nem keresik az igazságot, hogy eloszlassák azokat. Ha eljön a nap, amikor felfedik őket, ezek az elképzelések feltartóztathatatlanul elő fognak törni belőlük. Ilyen az antikrisztusok ocsmány gondolkodásmódja és valódi arca.

Az antikrisztusok nem ismerik el és nem fogadják el az igazságot, azt a tényt pedig még kevésbé ismerik el, hogy Isten a Teremtő, így számukra Isten igazságos természete egy nagy, nyitott kérdés marad. Az idő múlásával, az események bekövetkeztével és a különböző problémák felmerülésével pedig ez a kérdőjelük egyre nagyobb és nagyobb lesz és fokozatosan kereszt jelzéssé alakul. Mit jelent ez a kereszt jelzés? Azt jelenti, hogy nyíltan tagadják azt a tényt, hogy Isten igazságos. És amint meghúzták ezt a keresztet – amikor egy antikrisztus tagadja, hogy Isten igazságos –, minden fantáziájuk és kívánságuk füstbe megy. Gondolkodjatok el ezen: Mi az a kiindulópont, ami ilyen következményhez vezet? (Az antikrisztusok azt gondolják, hogy ha hisznek Istenben, akkor áldottnak kell lenniük és részesülniük kell az Ő oltalmában. Így amikor Isten olyan munkát végez, ami nem felel meg az elképzeléseiknek és képzelődéseiknek, úgy érzik, hogy Ő nem igazságos és nem tudják elfogadni Tőle. Továbbá, ha már felmerültek az Istennel kapcsolatos elképzeléseik és nem tudják azokat haladéktalanul eloszlatni, akkor nem imádkoznak Istenhez és nem keresik az igazságot. Ily módon az elképzeléseik összegyűlnek és felhalmozódnak – végül ez vezet ilyen következményhez.) Felszíni jelenségekről beszéltek; nem juttok el a gyökerekig. Miért mondom Én ezt? Mert van valami annak gyökerénél, hogy az antikrisztusok képesek így viselkedni és ilyen nézeteket vallani, valamint képesek kételkedni és megtagadni Istent. Ez természetesen az antikrisztus természetlényegéből fakad. Ez a gyökér – ott is hagyjuk. A fő kiváltó ok tehát az, hogy az antikrisztusokból a legelejétől fogva hiányzik az igazság szeretete és annak elfogadása. Miért nem fogadják el az igazságot? Ennek szintén megvan a gyökere: nem ismerik el, hogy Isten az igazság, hogy az Ő szavai az igazság – és mivel ezt nem ismerik el, elfogadni sem tudják. Tekintettel arra, hogy nem fogadják el az igazságot, képesek-e egyáltalán bármilyen problémára az igazság szemével tekinteni? (Nem.) Nem képesek erre – mik tehát a következmények? Nem képesek átlátni a velük történő dolgokat, bármik legyenek is azok – a körülöttük zajló kisebb-nagyobb dolgokat, ahogy mások szavait sem. Nem látnak át az embereken vagy az eseményeken – semmit sem látnak át. Kívülről úgy tűnik, néhány dolog úgy van, ahogy mondják, de lényegében nem úgy vannak. Ennek az igazsághoz van köze. Ha nem érted az igazságot vagy nem fogadod el azt, akkor meg tudod-e érteni az igazságot ezekben a dolgokban? Nem tudod, ezért mindössze annyit tehetsz, hogy emberi szemmel, emberi tudással és emberi elmével elemzed és tanulmányozod a dolgokat. Milyen eredményeket fog hozni egy ilyen tanulmányozás? Összhangban lesznek-e az igazsággal? Összhangban lesznek-e Isten követelményeivel és szándékaival? Nem, soha nem lesznek. Olyan ez, mint Jób története, amelyet mindenki ismer, aki hisz Istenben. Mindenki, aki elismeri és elfogadja az igazságot, és aki képes hinni Istenben és alávetni magát Neki, az szívből dicséri és csodálja Jóbot; mindannyian olyan emberek kívánnak lenni, mint Jób. Azt szintén dicsérik és csodálják, ahogyan Jób a megpróbáltatásai közepette kifejezte Isten dicséretét és az Ő ismeretét. Az emberek a szívükben képesek megérteni, hogy a Jóbot ért különféle megpróbáltatások és gyötrelmek Isten munkái voltak. Mindent összevetve, Jób, mint személy, példaképül szolgál mindazok számára, akik az igazságra törekszenek. Mindannyian követni akarják a példáját és ilyen emberré akarnak válni. Hogyan érhető el tehát egy ilyen pozitív kimenetel? Mi az alapja? Az a szívből jövő meggyőződés és annak elismerése, hogy ez az igazság, hogy mindez Isten munkája – ezen az alapon jut el az ember lépésről lépésre oda, hogy olyan ember szeressen lenni, mint Jób, hogy olyan emberré akarjon válni, aki féli Istent és kerüli a rosszat. Hisznek mindebben és a szívükben elismerik, végül pedig elérik az erre való törekvést, amelyet a továbbiakban az életük során követnek. Egy ilyen eredmény eléréséhez az a legalapvetőbb, hogy az ember mindezt elismerje és szívből higgyen benne. Rendelkeznek-e tehát az antikrisztusok ilyen elismeréssel és hittel? Nem rendelkeznek. Hogyan látják az antikrisztusok mindazt, amin Jób keresztülment? Vajon úgy gondolják, hogy van jelentősége mindannak, amit Isten tett? Látják-e, hogy mindezek felett Ő rendelkezett? Nem látják ezt, sem azt, hogy mindannak, amit Isten tett, jelentősége van. Mit látnak benne? Jóbnak nagy vagyona volt, annyi juhval és ökörrel, hogy egy hegyet megtölthettek volna, és neki voltak a legszebb fiai és lányai a vidéken. Ezt látják. Aztán pedig minden szenvedése után Isten még egyszer megáldotta őt. Ebben mit látnak? Azt mondanák: „Az ember alkut kötött azokért az áldásokért – kiérdemelte őket. Még jó, hogy Isten megadta őket.” A témáról alkotott általános felfogásuk szerint olyan nézőpontja van az antikrisztusoknak, amelyből elfogadják az igazságot és alávetik magukat Istennek? (Nem.) Akkor hát milyen nézőpontot képviselnek? Csak egy nézőpont van, ahonnan az antikrisztusok az egész ügyet szemlélik, ez pedig az álhívők nézőpontja. Egy álhívő azt nézi, hogy van-e nyereség, megszerzett előny vagy elszenvedett veszteség; hogyan lehet előnyt szerezni, és hogyan nem; mi vezetne veszteséghez és szenvedéshez; mi az, amit nem érdemes megtenni, és mi az, amit igen. Ez az álhívők nézőpontja. Az álhívők mindent ily módon, ilyen lényeggel szemlélnek, kezelnek és tesznek. Ez az antikrisztusok hozzáállása Isten igazságos természetéhez.

B. Isten mindenhatóságának megvetése

Hogyan tekintenek az antikrisztusok Isten mindenhatóságára? Méltán mondhatjuk, hogy egy antikrisztus számára a „mindenhatóság” nagyon érzelmes szó, olyan, amely serkentheti az ambícióit és a vágyait. Ez azért van, mert nagyon szeretne ilyen ember lenni. Mindenható, korlátlan hatalmú és mindenütt jelenlévő, mindenre képes, mindenhez értő, aki képes bármit megtenni – ha valaki elnyerné ezt a képességet, ha rendelkezne ezzel a képességgel, akkor minden gyerekjáték lenne számára. Senkitől sem kellene félnie; övé lenne a legnagyobb hatalom, a legmagasabb státusz, és képes lenne mások felett uralkodni. Korlátlan hatalma lenne, hogy másokat irányítson és manipuláljon. Ez messze meghaladja egy antikrisztus hatókörét és elárulja ambícióit, vágyait és valódi arcát. Ennek része az is, hogy az „Isten mindenhatósága” kifejezés mindenféle képzelődéssel, kíváncsisággal és elképzeléssel tölti el. Egy másik része pedig az, hogy a Benne való hit által betekintést szeretne nyerni Isten mindenhatóságába, hogy tágíthassa saját látókörét, hogy éleslátóbbá váljon és kielégíthesse kíváncsiságát. Egy másik része még az is, hogy arra is törekszik, hogy korlátlan hatalommal bírjon, hogy ezrek imádják, hogy egyre több ember boruljon le előtte és tartson fenn helyet számára a szívében. Van-e tehát az antikrisztusoknak valódi ismeretük Isten mindenhatóságáról? Van-e benne valódi hitük? Ismét ugyanaz a helyzet, mint Isten igazságos természetével – az antikrisztusok nem csupán elképzelésekkel, homályos és üres képzelődésekkel vannak tele, amelyek nem egyeznek a tényekkel, hanem mély kétségeket is táplálnak Isten mindenhatóságával kapcsolatban. Kételkednek; nem hisznek benne: „Mindenhatóság? Hol van bárki is ezen a világon, aki mindenható? Hol van valaki, aki mindenütt jelen van és korlátlan hatalommal bír? Nincs ilyen ember! A világon sok nagyszerű és híres ember van, és rengeteg paranormális képességekkel rendelkező ember: például próféták, meg mindenféle asztrológusok és jövendőmondók, és még ők sem bírnak korlátlan hatalommal. »Isten mindenhatósága« mögé még mindig kérdőjelet kell tenni, alaposan kell kutatni.” Egy antikrisztus számára tehát Isten mindenhatóság-lényege nem létezik, mivel, így hiszi: „nem tudom elképzelni, sem megérteni, hogyan lehet isten mindenható, ezért az ő »mindenhatósága« nem létezik. Nem ismerem el. Valójában mennyire nagyszerűek isten képességei és adottságai? Senki, sem a múltban, sem a jelenben, sem a jövőben nem látta, és nem is fogja látni őket”. Az antikrisztusok folyamatosan kételkednek és bizonytalanok a szívükben, ezért minden, ami az egyházban és a testvérekkel történik, a kutatásuk tárgyává válik és hatókörébe kerül. Mit kutatnak? Azt kutatják minden felmerülő dologban, mindenben, ami egy csoporton belül vagy egy emberrel történik, hogy mit tett Isten, hogyan munkálkodott, vannak-e benne jelek és csodák, vannak-e benne friss és egyedi események, amelyek túlmutatnak az emberi képzelet határain, vagy túlmutatnak az emberi képességeken és lehetőségeken. Emellett azt kutatják, hogy valamelyik testvér beszélt-e olyan tapasztalatról, hogy Isten olyan munkát végzett benne, ami meghaladja az ember várakozásait. Egy példa erre az lenne, ha egy lány – mint a népmesében – előjönne egy folyami csiga házából és lakomát rendezne nekik, amikor a legéhesebbek. Egy másik az lenne, ha a semmiből arany jelenne meg a házukban, amikor éppen pénzszűkében vannak, vagy ha az üldözőik hirtelen megvakulnának, nem látnának semmit, amikor üldözik őket, majd leszállna egy angyal és ezt mondaná nekik: „Ne félj, gyermekem, itt vagyok, hogy segítsek neked.” Megint másik példa az lenne, hogy olyankor, amikor a testvérek durva veréseket és kegyetlen kínzásokat szenvedtek, isten nagy fénye leragyogott volna és megvakította volna az elkövetők szemét, akik a földön fetrengve könyörögtek volna kegyelemért, és soha többé nem merték volna megverni a testvéreket, mivel Isten bosszút állt volna értük; vagy amikor olvasták Isten szavait, de nem tudták megérteni őket, bármennyire is próbálták, és éppen elaludtak volna, láttak volna egy alakot a homályban, aki azt mondta volna nekik: „Ne aludjatok; ébredjetek – itt van, amit a szavaim jelentenek”; vagy amikor valami történt, és éppen hibázni készültek, egy erőteljes, belső dorgálás és fegyelmezés figyelmeztette volna őket, hogy rossz lenne azt tenni, és ezt lenne helyes tenni. Ha ezek közül bármelyik, amit a hétköznapi emberek nem tapasztalhatnak meg, és amire nem képesek, megtörténne az egyházban, Isten házában, bárkivel, aki Istent követi, az elegendő lenne annak bizonyítására, hogy Isten mindenható. Ha nem történnek ilyen dolgok, vagy ha meglehetősen ritkán történnek, illetve ha történnek is, az akkor is csak szóbeszéd, így pedig a tényszerűségük és hitelességük nagymértékben sérül, akkor vajon Isten mindenhatósága tény, vagy nem az? Rendelkezik-e Isten a mindenhatóság lényegével vagy nem? Egy antikrisztus a szívében kérdőjeleket tesz e gondolatok mögé.

Az antikrisztusok örökké ezeket a jeleket, csodákat és paranormális erőket hajszolják, miközben Isten munkálkodik, beszél és megmenti az embert. Olyan dolgokat hajszolnak, amelyek nem egyeznek a valósággal, illetve a tényekkel. Ezeknek a dolgoknak, amelyeket hajszolnak, egyáltalán semmi közük Isten embert megmentő munkájához, az igazsághoz vagy az ember beállítottságának megváltoztatásához. Ennek ellenére hajlamosak arra, hogy ezeket hajszolják. Tele vannak Isten mindenhatósága iránti kíváncsisággal. Az imáikban gyakran ezt kérik Istentől: „Ó, istenem, felfednéd nekem a te mindenhatóságodat? Ó, istenem, nem vagy mindenható? Ha az vagy, akkor arra kérlek, hogy oldd meg ezt az ügyet a számomra. Istenem, ha te mindenható, korlátlan hatalmú és mindenütt jelenlévő vagy, könyörgöm, segíts rajtam, mert most kihívásokkal nézek szembe. Istenem, ha te mindenható vagy, könyörgöm neked, vedd el a betegségeket a testemből, távolítsd el a körülményeket, amelyekkel szembesülök, és segíts elhárítani a veszélyt. Istenem, ha mindenható vagy, könyörgöm neked, hogy a kötelességem végzése közben egyik napról a másikra tegyél okossá, ügyessé és tehetségessé, hogy tanulás nélkül is elsajátíthassam a szakmai ismereteket, szakértővé váljak és különbözzek másoktól. Ó, istenem, ha te mindenható vagy, kérlek téged, büntesd meg és torold meg azokat, akik becsmérlik és kigúnyolják a beléd vetett hitemet. Vakítsd meg a szemüket és tedd őket süketté, a fejüket sebek borítsák, a talpukból pedig genny szivárogjon. Pusztuljanak el, mint a kutyák. Istenem, ha te mindenható vagy, könyörgöm neked, hadd lássam a te mindenhatóságodat.” Isten annyi szót szólt és annyi munkát végzett, az antikrisztusok mégis szemet hunynak felette és félresöprik; soha nem szívlelik meg Isten szavait, nem szívlelik meg és nem veszik komolyan sem az Ő munkáját, sem az ember megmentésére irányuló fontos munkájának egyetlen lépését sem. Ehelyett hajlamosak arra, hogy jeleket és csodákat kérjenek, azt, hogy Isten csodákat tegyen a munkája közepette, azt kérik, hogy Isten olyan különleges dolgokat tegyen, amelyek felnyitják a szemüket és kielégítik a kíváncsiságukat, hogy bizonyítsa az Ő létezését, hogy bizonyítsa, hogy Ő mindenható. Ami még nevetségesebb, hogy az antikrisztusok még imádságban is így folyamodnak Istenhez: „Ó, istenem, nem láthatlak téged, ezért a hitem kicsi. Kérlek téged, fedd fel előttem a valódi személyedet, még ha csak álmomban is – arra kérlek, fedd fel előttem a mindenhatóságodat, hogy hinni tudjak benned, és biztosan higgyek a létezésedben. Ha nem teszed meg, akkor a beléd vetett hitemben mindig aggályaim lesznek.” Nem képesek látni Isten létezését, illetve felismerni az Ő lényegét és természetét a munkája és szavai közepette, hanem azt akarják, hogy további, az ember számára elképzelhetetlen dolgokat tegyen, hogy megerősítse őket és megalapozza a hitüket. Isten sok szót szólt és sok munkát végzett, de bármennyire is gyakorlatiasak a szavai, bármennyire is építőek az Általa mondott igazságok az emberek számára, bármennyire sürgősen meg kell érteniük azokat, az antikrisztusokat nem érdeklik, és nem veszik a szívükre azokat. Valójában minél többet beszél Isten, minél konkrétabb munkát végez, annál inkább taszítja őket, annál ingerlékenyebbnek és ellenállóbbnak érzik magukat. Sőt, még Isten elítélése és káromlása is felmerül bennük; zúgolódni fognak Ellene: „Vajon a te mindenhatóságod van ezekben a szavakban? Ez minden, amit teszel – szavakat mondasz ki? Ha nem beszélnél, akkor nem lennél mindenható? Ha mindenható vagy, akkor ne beszélj. Ne használd a beszédet vagy az igazságról való közlést és az ember igazsággal való ellátását arra, hogy képessé tegyél minket az élet elnyerésére és a beállítottságbeli változás elérésére. Ha egyik napról a másikra mindannyiunkat angyalokká, a te hírnökeiddé változtatnál – na, az mindenhatóság lenne!” Ahogy Isten kimondja a szavait és végzi a munkáját, az antikrisztusok természete apránként, minden rejtegetés nélkül feltárul és lelepleződik, és az igazságtól idegenkedő és annak ellenálló lényegük szintén teljesen feltárul. Az antikrisztusok beállítottságát, amely megveti Isten identitását és lényegét, apránként, az idő múlásával, valamint azzal a szüntelen, előrehaladó fejlődéssel, amit Isten az Ő munkájában véghez visz, szintén leleplezik és feltárják. Az antikrisztusok homályos dolgokat hajszolnak; a jelek és csodák látványát hajszolják – és ezen ambíció és vágy által vezérelve, amely nem felel meg a valóságnak, napvilágra kerül az igazságtól idegenkedő és azt gyűlölő természetük. Ellenben azok, akik igazán a valóságra és az igazságra törekszenek, akik hisznek a pozitív dolgokban és szeretik azokat, látják Isten mindenhatóságát az Ő munkájának és szavainak folyamatában – és ezek az emberek pontosan azt láthatják, azt nyerhetik el és azt ismerhetik meg, amit az antikrisztusok örökre képtelenek megismerni és képtelenek elnyerni. Az antikrisztusok úgy hiszik, hogy ahhoz, hogy az emberek elnyerjék az életet Istentől, jelekre és csodákra van szükség; úgy hiszik, hogy jelek és csodák nélkül, egyedül Isten szavaiból lehetetlen elnyerni az életet és igazságot, és ezáltal lehetetlenség elérni a beállítottságbeli változást és az üdvösséget. Egy antikrisztus számára ez örökkévaló lehetetlenség – nem állja meg a helyét. Ezért várnak és imádkoznak fáradhatatlanul, abban a reményben, hogy Isten jeleket és csodákat tár majd fel számukra, és csodálatos dolgokat tesz – ha pedig nem teszi, akkor az Ő mindenhatósága nem létezik. E mögött az a burkolt célzás áll, hogy ha Isten mindenhatósága nem létezik, akkor Isten biztosan nem létezik. Ez az antikrisztusok logikája. Elítélik Isten igazságosságát és elítélik az Ő mindenhatóságát.

Mialatt Isten megmenti az embereket, az antikrisztusok teljesen közömbösek az Ő szavai, különböző követelményei, valamint az Ő szándékai iránt. Szívük legmélyéről ellenállnak ezeknek a dolgoknak és idegenkednek tőlük. Ami őket érdekli, az nem az összes pozitív dolog valósága, nem is az üdvösség és a tökéletességre jutás, amit az ember az igazság követése és az Isten vezényléseinek való alávetettség eredményeként érhet el. Akkor hát mi érdekli őket? Az érdekli őket, hogy isten jeleket és csodákat fedjen fel és csodálatos dolgokat tegyen, hogy láthassák, és ezáltal betekintést nyerjenek, és lehetővé tegye számukra, hogy figyelemre méltó emberekké, szuperemberekké, különleges erőkkel rendelkező emberekké, rendkívüli emberekké váljanak. Isten mindenhatósága által meg akarnak szabadulni az olyan megnevezésektől, identitásoktól és státuszoktól, mint a hétköznapi emberek, a közönséges emberek és a romlott emberek. Ezért bármilyen elképzelések vagy problémák adódnak számukra Isten munkájának közepette, nem keresik az igazságot azok megoldására. Nem csupán arra képtelenek, hogy megértsék az igazságot, illetve hogy beállítottságbeli változást érjenek el – nem, még ítéletet is mondanak Isten felett, elítélik Őt és ellenállnak Neki mindazért, amit Ő tesz, és ami nem felel meg az elképzeléseiknek. Az antikrisztusok szemében az Isten által végzett összes gyakorlati munka az, amit nem ismernek el – ez az, amit elítélnek. Végül ezek a nézetek és ezek az Istenről alkotott meghatározások vezetik őket arra, hogy teljes mértékben tagadják Isten lényegének létezését a szívükben, és még inkább elítéljék, bemocskolják és káromolják Isten lényegének létezését. Ez azért van, mert az Istenbe vetett hitük azon az alapon nyugszik, hogy isten mindenható, hogy isten majd orvosolja sérelmeiket, bosszút áll értük, hogy értük legyőzi mindazokat, akiket gyűlölnek és lenéznek – hogy Isten majd eleget tesz a vágyaiknak és ambícióiknak. Ez az Istenbe vetett hitük alapja. A jelenbe érve azonban ezek a gonosz emberek most már látják, hogy ilyen isten nem létezik, és hogy nincs lehetőség arra, hogy Isten bármit is megtegyen értük. Az ő szemszögükből számukra ez meglehetősen kedvezőtlen helyzet – ez rettenetes. Így, miután sok mindent megtapasztaltak, az Istennel kapcsolatos aggályaik és kételyeik egyre erősödnek, míg végül elhatározzák, hogy elhagyják Istent és az Ő házát, hogy a világot hajszolják, gonosz irányzatokat kövessenek és a Sátán ölelésébe vessék magukat. Így végződnek a dolgok az ilyen emberek számára. Abból a hozzáállásból ítélve, amelyet az antikrisztusok Isten igazságos természetével és az Ő mindenhatóságával szemben tanúsítanak, az antikrisztusok valójában álhívők. Az Istenbe vetett hit legcsekélyebb mértéke sincs meg bennük, sem az Isten cselekedeteinek való alávetettség vagy elfogadás legcsekélyebb mértéke. Ami a pozitív dolgokat és az igazságot illeti, azok taszítják őket, és ellenállnak azoknak. Ezért, bárhonnan is nézzük, az antikrisztusok álhívő lényege valóban létezik. Ez nem olyasmi, amit mások erőszakolnak rájuk, és nem bolhából csinálnak elefántot – ezt a lényegüket mindazok a nézetek és hozzáállások határozzák meg, amiket olyankor fednek fel, amikor valami történik velük.

Az antikrisztusok évekig hisznek Istenben anélkül, hogy képesek lennének belátni azt a tényt, hogy Isten szuverén az ember sorsa felett. Nem képesek megérteni ezt a tényt. Nem tudnak megérteni egy tényt, habár az a szemük előtt van – nem vakság ez? Isten igazságos természete és az Ő mindenhatósága gyakran feltárul az egyház munkájában, az Ő választott népében és mindenféle dologban, ami történik. Ő hagyja, hogy az emberek mindenütt lássák ezeket a dolgokat – az antikrisztusok azonban, vakok lévén, nem látják őket. Amikor az antikrisztusok sok éven át követték Istent, akkor ezt a közismert mondatot fogják mondani: „Annyi éven át hittem istenben, és mit nyertem?” Úgy tűnik, hogy tényleg nem nyertek semmit. Isten az életét adta az emberért, de az antikrisztusok semmit sem nyertek. Hát nem szánalomra méltó? Valóban az! Az antikrisztusok e mondata olyan jól szemlélteti a problémát. Mindenki, aki hallja Isten szavait és megtapasztalja az Ő munkáját, aki elfogadja életének az Ő szavait, ezt mondaná: „Annyi éven át hittünk Istenben, és annyi mindent nyertünk Tőle. Nem csupán kegyelmet és áldásokat, az Ő oltalmát és az Ő irgalmát – hanem ami ennél is fontosabb, hogy annyi igazságot értettünk meg és nyertünk Istentől. Az emberek hasonlatosságával, méltósággal élünk. Tudjuk, hogyan viselkedjünk. Nagyon sokkal tartozunk Istennek. Ahhoz az árhoz képest, amit Ő fizet, ahhoz képest, amit értünk tesz, a mi kis nehézségeink még csak említésre sem méltók. Az embernek viszonoznia kellene Isten szeretetét.” Az antikrisztusok azonban éppen az ellenkezői ennek. Ezt mondják: „Isten munkálkodott az elmúlt években, hogy lehet tehát, hogy nem nyertem semmit? Mindannyian azt mondjátok, hogy nyertetek ezt-azt, ilyen vagy olyan tapasztalatotok van – de vajon jóllakatnak titeket ezek a tapasztalatok? Mit érnek ezek a tapasztalatok? Az áldások, a kegyelem, a jelek és csodák látása mellett érdemesek egyáltalán említésre? Ezért érzem úgy, hogy a sok év alatt, amíg istenben hittem, nem nyertem semmit. A szenvedés mellett, amit elviseltem, amellett, amiről lemondtam és amit feláldoztam istenért, az elnyert dolgok egyáltalán nem érték meg! Mi az igazság, ha nem csupán néhány kijelentés és elmélet? Micsoda, ha nem néhány doktrína? Hallottam ezeket a szavakat, ezeket az igazságokat, és nem érzem úgy, hogy valami monumentális változás ment volna végbe bennem! Először is, az elmém nem olyan fürge, amikor a dolgokon gondolkodom. Ráadásul öregszem és az egészségem sem lett jobb annál, mint amilyen korábban volt. A hajam ősz, több ránc van az arcomon – még néhány fogam is kihullott, és nem nőttek helyükbe újak. Isten azt mondja, hogy akik üdvözülnek, olyanok, mint a friss, élénk gyermekek, én pedig itt vagyok, egy vén csontkollekció, egy öregember arcával. Nem változtam gyermekké. Isten szavai szerint az ősz hajú idős emberek hollóhajú fiatalokká változhatnak. Hogy lehet, hogy én nem változtam meg? Isten azt mondja, hogy ő teljesen átváltoztatja az embereket, de velem ez nem történt meg; nem váltam új emberré. Még mindig én vagyok, és amikor dolgok történnek velem, még mindig egyedül kell kitalálnom, hogyan kezeljem őket. A testi nehézségeim is egyre szaporodnak – gyakran vagyok gyenge és negatív. Mi több, a memóriám is romlott az elmúlt két évben. Olyan sokat olvasom isten szavait, de nem erősítette meg a memóriámat. Nem adhatna isten az embereknek egy kis különleges képességet, olyat, amely megóvja a testüket az öregedéstől? Úgy érzem, jelenleg a legnagyobb probléma az, hogy az emberek teljesen átalakuljanak; úgy tűnik, hogy az igazság nem képes megoldani ezt a problémát. Ha isten mondana valamit, ami valóban képes lenne valakit új emberré változtatni, egy ragyogó angyal megjelenésével, aki testetlenné tud válni, aki át tud menni szilárd falakon, aki üldöztetés és veszély esetén képes kimondani egy varázsigét és eltűnni és örökre megfoghatatlan maradni – ha isten szavait gyakran olvasva az emberek haja nem őszülne meg, arcuk nem ráncosodna, és új fogak nőnének a kihullottak helyére, az nagyszerű lenne! Ilyen teljesen átalakulni! Ha isten megtenné ezeket a dolgokat, akkor minden fenntartás nélkül elhinném, hogy ő isten. Ha folytatja az igazságról való beszédet és annak hirdetését, akkor a hitem hamarosan megkopik; hamarosan nem leszek képes tovább hinni, és talán nem leszek képes többé a kötelességemet végezni. Nem akarom majd.” Az alatt az idő alatt, amíg egy antikrisztus követi Istent, gyakran felmerül a szívében ez vagy az a követelés Tőle, és gyakran mindenféle kételyek és szigorú követelések merülnek fel az elképzeléseiben, a környezetére és a személyes vágyaira adott válaszul pedig mindenféle furcsa gondolatok jutnak eszébe. Van azonban egy dolog: nem tudják megérteni azokat a szavakat, amelyeket Isten szól, és nem látják azt a tényt, hogy Isten azért munkálkodik, hogy megmentse az embert, azt pedig még kevésbé tudják megérteni, hogy minden, amit Isten tesz, az ember megmentésére irányul, hogy mindez arra szolgál, hogy az ember képes legyen beállítottságbeli változást elérni. Ahogy tehát tovább hisznek, elveszítik a lendületüket; ahogy tovább hisznek, a szívükben feltámad a negativitás és a reményvesztettség érzése, és olyan érzéseik és gondolataik vannak, hogy visszavonulnak, feladják. Ami Isten lényegét illeti, felejtsd el, hogy hinni fognak benne, elismerik, vagy elfogadják – ahogy tovább hisznek, még azzal sem törődnek, hogy foglalkozzanak ezzel a kérdéssel. Ezért van az, hogy amikor beszélgetés közben azt mondod, hogy valami Isten igazsága, mindenhatósága és szuverenitása, hogy az embereknek alá kell vetniük magukat neki és meg kell ismerniük, az antikrisztusok kifelé nem szólnak majd egy szót sem – egyáltalán semmilyen véleményt nem fejeznek majd ki. Belül azonban viszolygás támad majd bennük. Nem akarnak majd hallgatni; nem lesznek hajlandók meghallgatni; néhányan közülük egyszerűen csak felállnak és távoznak majd. Amikor mindenki prédikációkat hallgat, amikor mások Isten szavairól beszélgetnek, amikor a testvérek nagy buzgalommal beszélnek a tapasztalati tanúságtételükről – mit csinálnak az antikrisztusok? Teát isznak, magazinokat olvasnak, a telefonjukkal játszanak, tétlenül pletykálkodnak. És azzal, hogy ezekkel a csendes cselekedetekkel tiltakoznak és ellenállnak, a viselkedésükkel azt igyekeznek megerősíteni, hogy minden, amit Isten tesz, haszontalan: „Ti csak racionalizálni próbáljátok a dolgokat, becsapjátok magatokat – isten és az igazság egyszerűen nem létezik, és egyszerűen lehetetlen, hogy az emberiséget megmentse isten!” Az ő szemükben mindenki, aki hisz az igazságban, aláveti magát Istennek és hisz abban a tényben, hogy Isten meg tudja menteni az emberiséget, bolond – mind agyatlanok, és mindannyiukat átverték. Abban hisznek, hogy az ember sorsa a saját kezében van, hogy nem hagyhatja, hogy mások vezényeljék le neki, hogy az emberek nem bábok, hanem van eszük és képesek önállóan gondolkodni a problémákról – és ha valaki még a saját sorsát sem képes irányítani, akkor az egy selejtes, alsóbbrendű ember. Tehát történjék bármi is, nem hajlandóak átadni a sorsukat Istennek, hogy Ő irányítsa azt. Ez az antikrisztusok hozzáállása mindenhez, amit Isten tesz. Az elejétől a végéig szemlélők és álhívők maradnak, akik a Sátán talpnyalói szerepét játsszák. Ingyenélők és bajkeverők – gonosztevők, akik belopakodtak.

C. Isten szentségének és egyedülállóságának megvetése

Az antikrisztusok a legkevésbé sem ismerik el az Isten természetlényegében lévő igazságosságot és mindenhatóságot, illetve a legkevésbé sem hisznek azokban, még kevésbé van bármilyen ismeretük azokról. Természetesen még nehezebb hinniük Isten szentségében és egyedülállóságában, valamint elismerni és megismerni azokat. Amikor tehát Isten megemlíti, hogy Ő azt szeretné, ha az emberek becsületesek lennének, hogy azt szeretné, ha két lábbal a földön járó teremtett lények lennének, akik meg tudnak maradni a helyükön, akkor az antikrisztusokban gondolatok ébrednek, és egyfajta hozzáállás és érzés alakul ki bennük. Azt mondják: „Hát nem magasztos isten? Nem áll mindenek fölött? Ha igen, akkor az emberrel szemben támasztott követelményeinek nagyszabásúnak és magasztosnak kell lenniük. Azt gondoltam, hogy isten annyira titokzatos; nem hittem volna, hogy ilyen jelentéktelen követelményeket támaszt az emberrel szemben. Lehet ezekre úgy tekinteni, mint az igazságra? Túlságosan egyszerűek! Jó lenne, ha isten követelményei emelkedettek lennének. Emberfeletti embernek, nagyszerű embernek, rátermett embernek kellene lenni – istennek ezt kellene megkövetelnie az embertől. Ő azt szeretné, ha az ember becsületes lenne – tényleg ez isten munkája? Nem hamisítvány ez?” A szívük mélyén az antikrisztusok nem csak ellenállnak az igazságnak, hanem ahogyan ezt teszik, káromlás is támad bennük. Nem azt jelenti ez, hogy megvetik az igazságot? Tele vannak megvetéssel és lenézéssel Isten követelményei iránt; a megvetés, a közöny, a szarkazmus és a gúny hozzáállásával határozzák meg és kezelik azokat. Nyilvánvaló, hogy az antikrisztusok a beállítottságuk lényegét tekintve utálatosak; képtelenek elfogadni az igaz, szép és gyakorlatias dolgokat vagy szavakat. Isten lényege igaz és gyakorlatias, az emberekkel szemben támasztott követelményei pedig összhangban vannak az emberek szükségleteivel. „Nagyszabású és magasztos”, ahogy az antikrisztusok említik – mi az? Hamis, üres és sivár; megrontja és félrevezeti az embereket; bukásra készteti és távol viszi őket Istentől. Ezzel szemben az Isten által kimondott igazságok és az Ő élete hűséges, szeretetreméltó és gyakorlatias. Miután valaki egy ideig megtapasztalta és átélte Isten szavait, rájön, hogy egyedül Isten élete a legszeretetreméltóbb, hogy egyedül az Ő szavai képesek megváltoztatni az embereket és az életükké válni, és hogy ezekre van az embereknek szükségük – míg azok a nagyszabású, magasztos vélemények és mondások, amelyeket a Sátán és az antikrisztusok hirdetnek, homlokegyenest ellenkeznek Isten emberrel szemben támasztott követelményeinek igazságával és gyakorlatiasságával. Ezért az antikrisztusok ilyen jellegű lényege alapján egyáltalán nem képesek elfogadni Isten szentségét és egyedülállóságát. Teljességgel kizárt, hogy elismerjék ezeket a dolgokat. Ami pedig az emberek romlott beállítottságának és romlott lényegének különböző, Isten által leleplezett oldalait illeti – a hajthatatlanságukat és arroganciájukat, a csalárd, elvetemült, az igazságtól idegenkedő és ádáz beállítottságukat –, ezeket az antikrisztusok egyáltalán nem fogadják el. Ami pedig az Isten emberek feletti ítéletét és szigorú megfeddését illeti, az antikrisztusok nem csupán képtelenek felismerni azokban Isten szentségét és szeretetreméltóságát – ellenkezőleg, szívük mélyén idegenkednek azoktól a szavaktól, amelyeket Isten szól, és ellenállnak nekik. Minden alkalommal, amikor Istennek azokat a szavait olvassák, amelyek megfenyítik, megítélik és leleplezik az ember romlott beállítottságát, gyűlölik azokat, és szitkozódni akarnak. Ha valaki azt mondja róluk, hogy arrogáns emberek, hajthatatlan emberek, elvetemült emberek, akik idegenkednek az igazságtól, akkor vitatkozni fognak az illetővel és szidni fogják az őseit; ha pedig valaki leleplezi és elítéli a romlott lényegüket, az olyan, mintha az illető meg akarná gyilkolni őket – egyáltalán nem fogják elfogadni azt. Ez azért van, mert az antikrisztusoknak olyan lényegük van és olyan dolgokat tárnak fel, hogy a tudtukon kívül beazonosítják, és akaratlanul is elkülönítik és felfedik őket Isten házában és az egyházban. Ambíciójuk és vágyuk gyakran beteljesületlen marad, ezért gyűlöletük egyre nő Isten szavai, az Ő létezése, valamint az „Isten házában az igazság uralkodik” kifejezés iránt. Ha ezt a kifejezést mondod nekik, a halálig harcolni akarnak veled, hogy halálra gyötörjenek és büntessenek téged. Hát nem azt mutatja ez már önmagában, hogy az antikrisztusok ellenségesek Istennel szemben? De igen! Ha valaki azt mondaná: „Isten egyedülálló, az ember nem imádhat Rajta kívül senkit és semmilyen bálványt”, vajon egy antikrisztus hajlandó lenne ezt meghallgatni? (Nem.) Miért nem? Ezek a szavak elítélik őket, nem igaz? Nem fosztják meg őket attól a joguktól, hogy istenek legyenek? Boldogok lennének-e anélkül a jog nélkül, hogy istenek legyenek, ha kihunyna ez a remény? (Nem.) Ezért ha lelepleznéd őket, ha tönkretennéd a tekintélyüket és a hírnevüket és senki sem imádná őket, képtelenek lennének megnyerni az embereket, státusz nélkül maradnának, akkor rosszindulatú, démoni karmaikkal utánad nyúlnának, hogy gyötörjenek téged. Amikor dolgok történnek egy gyülekezetben, és valaki jelenteni akarja azokat a Fennvalónak, vajon a gyülekezet vezetője, ha ő egy antikrisztus, megengedi majd, hogy jelentést tegyen? Nem fogja tudni megkerülni őt. Azt fogja mondani: „Ha megteszed ezt a jelentést, te viseled majd a következményeket! Ha a fennvaló megmetsz minket és kitakarít embereket a gyülekezetünkből, akkor gondoskodni fogok róla, hogy megbánd – ráveszek mindenkit, hogy elhagyjon téged. Akkor megízleled majd, hogy milyen érzés, ha kitakarítanak!” Ez nem ijeszti meg és fenyegeti azt az embert, aki a jelentést tette volna? Az antikrisztus azt mondja: „isten egyedülálló, nemde? Rendben; én is egyedülálló leszek. A mi gyülekezetünkben az van, amit én mondok. Bármit is akarsz tenni, rajtam kell keresztülmenned – és nem fogsz átjutni rajtam. Át akarsz jutni rajtam? Csak a holttestemen át! Én uralkodom a gyülekezetünkben; itt az van, amit én mondok. Én vagyok az igazság – én vagyok az egyedülálló!” Hát nem egy ördög megnyilvánulása ez? De az – ördögi képe leleplezve, ördögi szavai kimondva.

Ami azt illeti, hogy az antikrisztusok hogyan bánnak Isten lényegével, az álhittől és a kétségektől kezdve az időhúzáson és a próbára tevésen át végül eljutnak az ítéletig és az istenkáromlásig. Ez lépésről lépésre egy mocsárba, egy feneketlen mélységbe vezeti és arra az útra tereli őket, hogy ellenálljanak Istennek és az Ő ellenségei legyenek, teljes ellentétbe kerüljenek Vele és a végsőkig zúgolódjanak Ellene, ahonnan nincs visszaút. Nem csupán nem ismerik el Isten lényegének létezését – ehelyett mindenféle elképzelések és képzelődések támadnak bennük Isten lényegének minden egyes aspektusáról, amelyekkel félrevezetik a körülöttük lévő embereket és azokat, akikkel kapcsolatba kerülnek. Céljuk az, hogy minél több embert tegyenek olyanná, mint ők maguk, hogy azok kételkedjenek Isten létezésében és az Ő lényegének létezésében. Amikor meghalnak, még másokat is magukkal rántanának. Nem elég nekik, hogy egyedül tegyenek rossz dolgokat – találni akarnak másokat is, hogy velük együtt tegyenek rossz dolgokat, hogy együtt álljanak ellen Istennek és zavarják meg az Ő házának munkáját, hogy velük együtt kételkedjenek és tagadják Istent. Az antikrisztusok tele vannak elképzelésekkel és képzelődésekkel Isten lényegének minden aspektusáról. Nem csupán képtelenek megismerni Isten lényegét mindabból, amit Ő tesz, hanem szigorúan elemzik, tanulmányozzák, próbára teszik Isten lényegét és ítéletet mondanak felette, sőt titokban még vitatkozni is fognak Istennel, mondván: „Hát nem vagy egyedülálló? Nem te vagy az az isten, aki szuverenitást gyakorol az emberiség sorsa felett? Hogyan engedhetted, hogy ilyen dolgok történjenek azokkal az emberekkel, akik hisznek benned? Ha te vagy az egyedülálló isten, akkor egyáltalán nem szabadna megengedned, hogy bármilyen ellenséges erő behatoljon a munkahelyedre.” Miféle beszéd ez? Bármi történik is a gyülekezetben, az antikrisztusok lesznek az elsők, akik felállnak és romboló dolgokat, negatív és ítélkező szavakat mondanak. Ők lesznek az elsők, akik felállnak és vitatkoznak Istennel, szembeszállnak Vele, követelve, hogy tegye meg ezt vagy azt a dolgot. Különösen azokban az időszakokban örülnek nagyon az antikrisztusok, amikor Isten háza nehézségekkel vagy bonyolult problémákkal néz szembe. Ezek azok az időszakok, amikor a legboldogabbak és legelégedettebbek, ilyenkor ugrálnak a legnagyobbakat örömükben. Nem csak képtelenek Isten házának érdekeit védelmezni – nem, ők ölbe tett kézzel figyelnek és nevetnek, és türelmetlenül várják, hogy zendülés törjön ki Isten házában, hogy az egész választott népét elfogják és feloszlassák, és hogy az Ő házának munkája ne haladhasson tovább. Akkor ugyanolyan boldogok lennének, mint amilyenek újév előestéjén. És minden alkalommal, amikor rendeződik és megoldódik valami, ami Isten házában történik, amikor a testvérek levonják belőle a tanulságot, akkor az antikrisztusok felett „ítéletet” hoznak. Az antikrisztusok is ekkor a legelkeseredettebbek, legszomorúbbak és legkétségbeesettebbek. Nem bírják elviselni, ha azt látják, hogy a testvérek jól élnek, illetve ha Isten követőinek van hite, és csordultig telnek bizalommal, miközben Őt követik; nem bírják elviselni annak látványát, hogy Isten szavainak útmutatása alatt a testvérek beállítottságai megváltoznak, és hűségesen teszik a kötelességeiket, a munka pedig egyre jobban és jobban fejlődik. Nem bírják elviselni annak látványát, hogy a gyülekezet virágzik, illetve hogy Isten irányítási terve fokozatosan jó irányba fejlődik – azt pedig még inkább gyűlölik, amikor az emberek mindig Isten szavait prédikálják, tanúságot tesznek Mellette és dicsőítik az Ő szeretetreméltóságát és igazságos természetét. Sőt mi több, utálják, amikor az emberek keresik Istent, imádkoznak Hozzá és az Ő szavait keresik, bármi történjék is velük, alávetik magukat Neki és az Ő vezényléséhez tartják magukat. Még akkor is, amikor az antikrisztusok Isten házából esznek, élvezik Isten szavait és élvezik az Ő házának minden előnyét, gyakran azt kívánják, hogy lehetőségük adódjon kinevetni Isten házát. Alig várják, hogy Isten minden hívője szétszóródjon és Isten munkája ne tudjon továbbhaladni. Ezért, amikor valami történik Isten házával, ahelyett, hogy megvédenék, vagy kigondolnák, hogyan lehetne megoldani a problémát, illetve minden erejükkel megvédenék a testvéreket, vagy összefognának velük, hogy együttesen gondoskodjanak a problémáról, közösen Isten elé járulva és alávetve magukat az Ő szuverenitásának, az antikrisztusok a háttérben állnak, nevetnek, rossz tanácsokat adnak, pusztítanak és megzavarnak. Egy kritikus pillanatban még kívülállóknak is segítő kezet nyújtanak majd Isten házának rovására, így a Sátán kegyenceiként viselkednek, szándékosan megzavarva és tönkretéve a dolgokat. Hát nem Isten ellensége az ilyen ember? Minél kritikusabb a pillanat, annál világosabban lepleződik le az ördögi hasonlatosságuk; minél kritikusabb a pillanat, minél eseménydúsabb, annál részletesebben és teljesebben lepleződik le az ördögi hasonlatosságuk; minél kritikusabb a pillanat, annál több segítséget nyújtanak kívülállóknak Isten házának rovására. Miféle dolgok ezek? Testvérek-e az ilyen emberek? Olyan emberek ők, akik pusztító, utálatos dolgokat tesznek; Isten ellenségei; ördögök, sátánok; gonosz emberek, antikrisztusok. Nem testvérek, és nem jelöltek az üdvösségre. Ha valóban testvérek lennének, Isten házának népe, akkor bármilyen probléma merülne is fel az Ő házában, szívüket és elméjüket egyesítenék a testvéreikkel, hogy szembenézzenek vele, és együttesen kezeljék azt. Nem bámészkodnának, még kevésbé nevetnének rajta, miközben néznék. Csak az antikrisztusokhoz hasonló emberek szemlélnék passzívan, nevetnének és várnák lelkesen, hogy rossz dolgok jöjjenek Isten házára.

Az antikrisztusok lényege bármilyen és minden ügyben leleplezhető. Eléggé elrejthetetlen. Bármit is tesznek, bármi legyen is a téma, minden általuk felfedett nézet és beállítottság iszonyatos az ember és Isten számára. Nem csupán pusztítást, bomlasztást és megzavarást okoznak mindenféle felmerülő dologban, a háttérből nevetgélve – gyakran Istennel is nyíltan szembefordulnak és próbára teszik Őt. Mit jelent próbára tenni Istent? (Szívük mélyén nem hisznek Istenben, és mondanak bizonyos dolgokat, illetve néhány trükköt alkalmaznak, hogy próbára tegyék az Ő gondolatait, megpróbálva kitalálni, hogy mire gondol.) Sokszor látod ezt megtörténni. Jób esetében a Sátán hogyan tette próbára Istent? (Az első alkalommal, amikor megszólalt a Sátán, azt mondta, hogy ha Isten megfosztja Jóbot a házanépétől és a vagyonától, akkor nem fogja többé imádni Istent; a második alkalommal azt mondta, hogy ha Isten csapást mér Jób húsára és csontjaira, akkor megtagadja Istent. A Sátán azzal akarta próbára tenni Istent, hogy Jóbot katasztrófák sújtották.) Vajon ez egy próbatétel? Ez pontos meghatározása ennek a kifejezésnek? (Nem.) Szigorúan szólva ezek a részek egy vádbeszédre utalnak. A Sátán a következőt értette az alatt, amiket mondott: „Hát nem azt mondtad, hogy Jób egy feddhetetlen ember? Mindazzal a sok jóval, amit neki adtál, hogyan ne imádna téged? Ha megfosztanád őt azoktól a jó dolgoktól, gondolod, hogy akkor is imádna téged?” Ez egy vádbeszéd. Akkor hát miféle dolog a próba? A Sátán rablókat küldött, hogy elrabolják és fosztogassák Jób jószágait. Jób számára ez egy próba volt. Hogyan lehet ez egy próba? Így: „Ugye hiszel istenben? Lássuk, hogy még akkor is hiszel-e benne, ha megfosztalak ezektől a dolgoktól!” Ám hogyan értette ezt Jób? Mivel úgy hitte, hogy ez egy próbatétel Istentől, nem küzdött, nem harcolt, és nem is szólt semmit – alávetette magát és elfogadta Istentől. Ott vannak azok a dolgok is, amelyek az Úr Jézust érték: a Sátán azt akarta, hogy változtassa étellé a köveket, és megmutatta az Úr Jézusnak a világ minden dicsőségét és gazdagságát, hogy imádatban leboruljon előtte. Ezek kísértések voltak. Nos, milyen dolgokat tesznek az antikrisztusok, hogy próbára tegyék Istent? (Az antikrisztusoknak nincs Istent félő szívük. Rosszat tesznek, még akkor is, ha tudják, hogy az rossz; próbára akarják tenni Istent, hogy lássák, vajon lesújt-e rájuk az Ő büntetése. Mivel nem hisznek Isten igazságos természetében, amikor gonoszságot tesznek, nincsenek tudatában annak.) Ez egy próbatétel. Próba-szerencse gondolkodásmóddal vágnak bele; látni akarják, hogy Isten mit fog tenni: „Tán nem fenséges és haragos isten? Nos, én zsarnokoskodom a gyülekezet felett, és annyi rossz dolgot tettem isten és az emberek háta mögött – tud ezekről isten vagy sem? Ha nincs bennem szomorúság és nem szenvedek testi büntetést, az azt jelenti, hogy isten nem tud róla.” Apró próbálkozásokat tesznek, hogy próbára tegyék, Isten mindenható-e vagy sem, hogy próbára tegyék, megfigyeli-e az emberek legbelsőbb szívét. Ezek a próbák. Meg akarják erősíteni a dolog valódiságát, próbára akarják tenni, hogy Isten valóban cselekszik-e és valóban létezik-e. Ez a próbák lényege.

Volt egyszer egy antikrisztus a kontinentális Kínában, aki félrevezette az emberek egy csoportját. Látta, hogy Isten háza a tengerentúlon kórusokat szervez és himnuszokat énekel, és ezt gondolta: „Ha nektek lehetnek kórusaitok a tengerentúl, akkor mi is meg tudjuk itt csinálni.” Így hát különböző helyekről hozott össze embereket, hogy kórusban énekeljenek. Nagy közönséget is összegyűjtött nekik; nem semmi jelenet volt. Miért tette ezt? Egyrészt egy független királyság létrehozásán munkálkodott, amit nem szükséges részletezni. Másrészt erre gondolt: „Az az isten, akiben mi hiszünk, az igaz isten, és nálunk a szentlélek munkálkodik. Lehet, hogy ellenséges környezetben vagyunk, ahol a nagy vörös sárkány üldöz és szoros és szigorú felügyelet alatt tart minket, de mutassuk meg az embereknek, hogy isten megóv-e minket vagy sem. Lássuk, hogy történhet-e velünk bármi; lássuk, hogy letartóztathatnak-e minket.” Miféle gondolkodásmód ez? (Próbára tevő.) Ez próbára tevés – olyan transzparensek lobogtatása és olyan jelszavak használata, hogy hisznek abban, hogy Isten mindenható és mindenütt jelenlévő, hogy megvizsgálják, Isten mit tesz majd valójában, fogadást kötnek Vele, és versengenek Vele. Ezt hívják „próbára tevésnek”. Például egyesek, amikor mások azt mondják nekik: „ezt nem eheted meg, gyomorrontást fog okozni”, azt mondják: „Nem hiszek neked, meg fogom enni! Lássuk, hogy Isten gyomorrontást okoz-e nekem vagy sem.” Így hát megeszik, és valóban felfordul tőle a gyomruk. Ezt gondolják magukban: „Miért nem óvott meg Isten? Másoknak gyomorrontást okoz, de ez azért van, mert nem hisznek Istenben. Én hiszek Istenben; miért okozott nekem is gyomorrontást, mint mindenki másnak?” Miféle viselkedés ez? (Próbára tevés.) Ez annak az eredménye, hogy nem ismerik Istent. Azonban van valami rendkívüli az antikrisztusokkal kapcsolatban: egyáltalán nem ismerik el Isten lényegének létezését, ezért a dolgokat a saját erőfeszítéseik és képzelődéseik szerint teszik, és nem hitből. Ehelyett próbára teszik Istent. Viselkedésüket, pillanatnyi gondolataikat és impulzusaikat arra használják, hogy megvizsgálják, létezik-e Isten, és hogy valóságos-e az Ő mindenhatósága, és hogy valóban meg tudja-e óvni őket. Ha a kísérletük sikeres, akkor a hitük ezen az alapon folytatódik; ha kudarcot vall, ha Isten csalódást okoz nekik, akkor mit fognak tenni? Azt mondják majd: „Nem hiszek többé istenben. Nem úgy tűnik, hogy törődik az emberekkel. Mindenki azt mondja, hogy isten az ember menedéke – ahogy én látom, ez nem feltétlenül van így. E szavakkal kapcsolatban az embereknek tartalékterveket kell készíteniük maguknak a jövőben; nem lehetnek ennyire buták a dolgok tekintetében. Az embereknek maguknak kell megoldaniuk az ügyeiket – nem támaszkodhatnak mindenben istenre.” Erre az eredményre következtettek a próbájukból. Mit szóltok ehhez az eredményhez? Ezt az eredményt érik el az emberek, ha az igazságra törekszenek? (Nem.) Miért nem? Ha az emberek az igazságra törekszenek, akkor végül jó, pozitív eredményre és jutalomra jutnak. Vagyis nem számít, hogy milyen dolgokat tesznek az emberek, Istennek megvannak az Ő útjai és alapelvei arra vonatkozóan, hogy miként cselekszik válaszul, és hogyan tekint ezekre a dolgokra, az embereknek pedig megvannak a teljesítendő kötelezettségeik, és megvannak a saját ösztöneik. Isten adja nekik az ösztöneiket; Ő már adott nekik alapelveket, ezért az embereknek ezen alapelvek szerint kell cselekedniük, Isten szavainak útmutatása alatt. Bizonyos dolgok esetében a felszínen úgy tűnik, mintha Istennek meg kellene óvnia az embert, de vajon ez a „kellene” az embertől vagy Istentől származik? (Az embertől.) Ezt a képzelődést az ember elméje szüli. Ez a „kellene” nem az igazság; ez nem Isten felelőssége. Akkor tehát pontosan mit fog tenni Isten? Istennek megvannak a maga cselekvési módjai és megvannak az alapelvei. Időnként azáltal, hogy nem óv meg, felfed téged, látva, hogy milyen utat választasz. Időnként ellenséges környezet révén tökéletesíti a tudásodat valamilyen területen, hagyja, hogy elsajátítsd az igazság valamely aspektusát és megváltozz valamilyen tekintetben. Megerősít és növekedésre késztet téged. Röviden, bárhogyan is cselekszik Isten, megvannak az alapelvei és az indítékai, valamint a céljai és célkitűzései. Ha az igazságnak veszed azt a gondolatot, hogy „Istennek meg kellene óvnia engem, és Neki így és így kellene cselekednie”, és ezt így fenntartod, követeléseket támasztva ezáltal Istennel szemben, akkor, ha Isten nem így cselekszik, konfliktus támad közted és Isten között. Amikor ez a konfliktus kialakul, nem Isten lesz a hibás. Ki lesz az? (Az ember.) Ez az emberek nézeteiben lévő problémával kezdődik, azzal, hogy rossz álláspontot, rossz pozíciót foglalnak el. Amikor arra kéred Istent, hogy egy bizonyos módon cselekedjen, teljesen jogosnak fogod érezni azt. De ha egyet hátra lépsz, amikor alá tudod vetni magad és el tudod fogadni, akkor úgy fogod érezni, hogy az igazolásaid nem állják meg a helyüket, és hogy ezek a te romlott beállítottságaid és észszerűtlen követeléseid. Amikor el tudod fogadni, Isten olyan mértékű igazsággal és tudással ajándékoz majd meg téged, amilyet el kell nyerned. Ahogy Ő látja, az igazság eleme az, amit leginkább el kellene nyerned, nem pedig valami jelentéktelen kegyelem vagy áldás. Egyedül Isten tudja, hogy mi a legfontosabb a számodra, és Ő időben és kiadagolva adja majd azt neked. Az antikrisztusok viszont nem ismerik el az igazságot vagy a Szentlélek munkáját. Beszélhet bárki az igazságról és tehet tanúságot Isten szeretetéről és üdvösségéről, egy antikrisztus nem csak visszautasítja, hanem viszolyog is tőle és ellenálló lesz vele szemben. Ez a különbség az antikrisztusok és a hétköznapi romlott emberek között.

Itt befejezzük beszélgetésünket az antikrisztusok azon tulajdonságáról, hogy tagadják Isten identitását és az Ő egyedülállóságának lényegét. Van még kérdésetek? (Istenem, nekem van egy kérdésem. Amikor az evangéliumot terjesztem, sokakkal találkozom, akik az Úrban hisznek, és mindannyian hajlanak arra, hogy fenntartsák Pálnak azt a nézetét, amely így szól: „nekem az élet krisztus”. Úgy gondolják, hogy ha meg tudnak felelni Pál szavai mércéjének, akkor istenné válhatnak. Vajon ez az antikrisztusoknak egy újabb megnyilvánulása, és egyben Isten egyedülállóság-lényegének tagadása?) Többé-kevésbé. Az, hogy az antikrisztusok tagadják Isten egyedülállóságát, főként azért van, mert istenek szeretnének lenni. Különösen Pál szavai a kedvenceik: „Nekem az élet krisztus, az élet isten, isten életével isten vagyok.” Úgy hiszik, hogy ha ez a nézet érvényes, akkor van reményük arra, hogy istenné váljanak, hogy királyként uralkodjanak és uralkodjanak az emberek felett; ha pedig nem, akkor a királyként való uralkodás és az istenné válás reményei meghiúsulnak. Röviden, a Sátán mindig egyenrangú akar lenni Istennel, és az antikrisztusok is: ők szintén rendelkeznek ezzel a lényeggel. Azok között például, akik Istent követik, vannak olyanok, akik állandóan Istent magasztalják és tanúskodnak Mellette, bizonyságot tesznek az Ő munkájáról és arról, hogy az Ő szavainak ítélete és fenyítése milyen hatással van az emberre. Dicsérik mindazt a munkát, amelyet Isten az ember megmentéséért tesz és dicsérik az Isten által fizetett árat is. Vajon szeretnék az antikrisztusok is élvezni mindezeket, vagy nem? Ők az emberek támogatását, hízelgését, magasztalását, sőt dicséretét kívánják élvezni. És milyen más szégyenletes ötletekkel állnak még elő? Azt akarják, hogy az emberek bennük higgyenek, hogy minden dologban tőlük függjenek; az is rendben van, ha az emberek Istenre támaszkodnak – de ha azzal egyidejűleg, hogy Istenre támaszkodnak, reálisabb és hitelesebb számukra az antikrisztusokra támaszkodni, akkor az antikrisztusok rendkívül elégedettek lesznek. Ha ugyanakkor, amikor dicséred Istent és számba veszed az Istentől kapott kegyelmeket, az antikrisztusok minden érdemleges teljesítményét is összeszámolod és a testvéreid között az ő dicséretüket zenged, széles körben hirdetve mindazt, amit tesznek, akkor a szívüket csodálatosan jóleső érzés tölti el, és elégedettnek fogják érezni magukat. Így, az antikrisztusok természetlényegéből kiindulva, amikor azt mondod, hogy Isten hatalommal bír, hogy Ő igazságos és hogy képes megmenteni az embereket, amikor azt mondod, hogy csak Isten rendelkezik ilyen lényeggel, hogy csak Isten képes ilyen munkát végezni és senki sem állhat a helyébe vagy képviselheti Őt e dolgok végzésében és senki sem birtokolhatja ezt a lényeget és végezheti ezeket a dolgokat: amikor ezt mondod, az antikrisztusok a szívükben nem fogadják el ezeket a szavakat és nem hajlandók elismerni őket. Miért nem fogadják el őket? Mert ambícióik vannak – ez az egyik oldala a problémának. A másik oldala az, hogy nem hiszik és nem ismerik el a megtestesült hús-vér testet Istennek. Amikor valaki azt mondja, hogy Isten egyedülálló, hogy csak Isten igazságos, akkor szívében kifogást emel és ellenáll neki belülről, mondván: „Tévedés – én is igazságos vagyok!” Amikor azt mondod, hogy csak Isten szent, azt fogja mondani: „Tévedés – én is szent vagyok!” Pál példa erre. Amikor az emberek az Úr Jézus Krisztus szavát terjesztették, mondván, hogy az Úr Jézus Krisztus az Ő drága vérét adta az emberiségért, hogy Ő vétekáldozatul szolgált és megmentette az egész emberiséget és megváltotta az egész emberiséget a bűntől – hogy érezte magát Pál, amikor ezt hallotta? Elismerte vajon, hogy mindez Isten munkája volt? Elismerte-e, hogy Az, aki mindezt képes volt megtenni, Krisztus volt, és hogy egyedül Krisztus tehette csak meg mindezt? És elismerte vajon, hogy csak Az képviselhette Istent, aki mindezt képes volt megtenni? Nem ismerte el. Azt mondta: „Ha Jézust meg lehetett feszíteni, akkor az embereket is meg lehet feszíteni! Ha ő odaadhatta a drága vérét, akkor az emberek is odaadhatják! Emellett én is tudok prédikálni, és nagyobb tudású vagyok, mint ő, és el tudom viselni a szenvedést! Ha azt mondod, hogy ő krisztus, akkor nem kellene engem is krisztusnak nevezni? Ha az ő szent nevét terjeszted, akkor nem kellene-e az enyémet is terjesztened? Ha ő alkalmas arra, hogy krisztusnak nevezzék, ha ő képviselheti istent, és ha ő isten fia, akkor nem vagyunk-e mi is azok? Mi, akik képesek vagyunk szenvedni és megfizetni az árat, és akik képesek vagyunk fáradozni és dolgozni istenért – nem lehet minket is krisztusnak nevezni? Miben különbözik krisztustól az, akit isten jóváhagy és akit krisztusnak neveznek?” Röviden, az antikrisztusoknak nem sikerült felfogniuk Isten lényegének azt az aspektusát, amely az Ő egyedülállósága, és nem értik, mi is valójában Isten egyedülállósága. Azt hiszik: „krisztusnak vagy istennek lenni olyasvalami, amit az ember a képességei és az ügyessége révén ér el, ahogyan az ember a harc révén szerez hatalmat. Nem attól neveznek valakit krisztusnak, hogy isten lényegével rendelkezik. Krisztusnak lenni az ember saját ügyességének nehezen megszerzett eredménye; ez épp olyan, mint ahogyan a világban vannak a dolgok – aki ügyesebb és rátermettebb, az lehet magas rangú tisztviselő, és azé lehet az utolsó szó.” Ez az ő logikájuk. Az antikrisztusok nem ismerik el, hogy Isten szava az igazság. Isten lényege és természete, amelyet Isten szavai említenek, felfoghatatlan számukra; laikusok és kívülállók, és fogalmuk sincs róla, ezért beszédük kizárólag kívülállók szavaiból, lelki megértés nélküli szavakból áll. Ha már néhány éve dolgoznak, és úgy gondolják, hogy alkalmasak a szenvedésre és arra, hogy megfizessék az árat, hogy képesek a semmiről beszélni, miközben doktrínákat hirdetnek, hogy megtanulták, hogyan kell képmutatót játszani, és képesek másokat félrevezetni és már elnyerték egyesek elismerését, akkor magától értetődően azt hiszik, hogy képesek krisztussá válni és istenné válni.

Vannak még kérdéseitek? (Istenem, beszélgetnél velünk egy kicsit többet arról, hogy mit jelent próbára tenni Istent? Milyen módokon nyilvánul meg az embereknél az, hogy próbára teszik Istent?) Isten próbára tevése az, amikor az emberek nem tudják, hogyan cselekszik Isten, nem ismerik Őt, nem értik Őt, és ezért gyakran észszerűtlen követelésekkel állnak elő Vele szemben. Például, amikor valaki beteg, akkor lehet, hogy azért imádkozik, hogy Isten gyógyítsa meg. „Nem fogok kezelést kérni – lássuk, hogy Isten meggyógyít-e vagy sem.” Így aztán, miután jó ideig imádkozott, anélkül, hogy Isten cselekedett volna, azt mondja: „Mivel Isten nem tett semmit, gyógyszert veszek be és meglátom, hogy Ő megakadályoz-e. Ha a gyógyszer megakad a torkomon, vagy ha kiöntök egy kis vizet, az Isten módszere lehet, hogy meggátoljon és visszatartson attól, hogy bevegyem.” Ilyen egy próba. Vagy például te arra vagy teremtve, hogy az evangéliumot terjeszd. Normális körülmények között mindenki beszélgetés és tanácskozás révén dönti el, hogy mik a kötelességeid és mit kell tenned, aztán pedig cselekszel, amikor eljön az ideje. Ha valami történik, miközben cselekszel, az Isten szuverenitása – ha Isten akadályozni akar téged, akkor azt kezdeményező módon fogja tenni. Tegyük fel azonban, hogy imában ezt mondod: „Ó, Istenem, ma kimegyek, hogy terjesszem az evangéliumot. Vajon összhangban van a Te szándékoddal, hogy kimenjek? Nem tudom, hogy az evangélium mai potenciális befogadója el tudja-e fogadni vagy sem, és azt sem, hogy pontosan hogyan fogsz Te uralkodni ezen. Kérem a Te intézkedéseidet, a Te útmutatásodat, azt, hogy mutasd meg nekem ezeket a dolgokat.” Miután imádkoztál, ott ülsz mozdulatlanul, majd azt mondod: „Istennek miért nincs mit mondania erről? Talán azért, mert nem olvasom eleget az Ő szavait, ezért nem tudja megmutatni nekem ezeket a dolgokat. Ha ez így van, akkor most rögtön kimegyek. Ha odakint hasra esek, akkor lehet, hogy Isten tart vissza attól, hogy menjek, ha pedig minden simán megy, és Isten nem akadályoz, akkor lehet, hogy Isten engedi, hogy menjek.” Ez egy próba. Miért nevezzük ezt próbának? Isten munkája gyakorlatias; rendben van, ha az emberek egyszerűen csak végzik a kötelességeiket, amiket végezniük kell, rendezik a mindennapi életüket és az alapelveknek megfelelően élik a normális emberi életüket. Nincs szükség arra, hogy próbára tegyük, Isten hogyan fog cselekedni, vagy milyen útmutatást fog adni. Csak azzal törődj, hogy azt tedd, amit tenned kell; ne legyenek mindig ehhez hasonló további gondolataid: „Isten megengedi vagy sem, hogy ezt tegyem? Ha ezt teszem, hogyan fog Isten kezelni engem? Helyes-e, hogy ezt így teszem?” Ha valami nyilvánvalóan helyes, akkor csak azzal foglalkozz, hogy azt tedd; ne kezdj el ezen vagy azon gondolkodni. Természetesen imádkozni jó, imádkozni Isten vezetéséért, hogy Ő vezesse az életedet ezen a napon, hogy Ő vezesse a kötelességedet, amelyet ma végrehajtasz. Elég, ha az embernek alávetett szíve és hozzáállása van. Például tudod azt, hogy ha a kezeddel áramhoz érsz, megráz az áram és elveszítheted az életed. Mégis átgondolod a dolgot: „Semmi gond, Isten megóv engem. Csak ki kell próbálnom, hogy lássam, Isten megóv-e engem és hogy tudjam, milyen érzés Isten oltalma.” Majd hozzáérsz a kezeddel, és ennek eredményeképpen megüt az áram – ez egy próba. Bizonyos dolgok nyilvánvalóan helytelenek és nem szabad megtenni őket. Ha mégis megtennéd őket, hogy lásd, mi lesz Isten reakciója, az egy próba. Egyesek azt mondják: „Isten nem szereti, ha az emberek rikítóan kicicomázzák magukat és erős sminket viselnek. Akkor ezt fogom tenni és meglátom, milyen érzés, ha Isten a bensőmben megfedd engem.” Így hát, miután teljesen kisminkelték magukat, belenéznek a tükörbe: „Jóságos ég, úgy nézek ki, mint egy élő kísértet, de csak annyit érzek, hogy ez egy kissé undorító, és nem tudom rávenni magam, hogy belenézzek a tükörbe. Ezen kívül nincs más érzésem – nem érzem Isten utálatát és nem érzem, hogy az Ő szavai azonnal lesújtanának rám és megítélnének.” Miféle viselkedés ez? (Próbára tevés.) Ha időnként felületes vagy a kötelességedben, és egyértelműen tudod, hogy ez így van, akkor elég, ha csak bűnbánatot tartasz és megfordulsz. De folyton így imádkozol: „Ó, Istenem, felületes voltam – kérlek Téged, fegyelmezz meg engem!” Mire való a lelkiismereted? Ha van lelkiismereted, akkor felelősséget kell vállalnod a saját viselkedésedért. Meg kellene fékezned. Ne imádkozzatok Istenhez – az ilyen imából próba lesz. Egy nagyon komoly dologból viccet, próbát csinálni olyasvalami, amit Isten utál. Amikor egy problémával szembesülve az emberek Istenhez imádkoznak és keresik Őt, valamint néhány hozzáállásukban, követelésükben és az Istennel való bánásmódjukban is gyakran felbukkan néhány próba. Leginkább mit tartalmaznak ezek a próbák? Azt, hogy látni szeretnéd, hogyan fog Isten cselekedni, illetve azt, hogy látni szeretnéd, Isten meg tud-e tenni valamit vagy sem. Próbára szeretnéd tenni Istent; arra szeretnéd használni ezt az ügyet, hogy ellenőrizd, milyen Isten, ellenőrizd, hogy Isten kimondott szavai közül melyek helyesek és pontosak, melyek válhatnak valóra és melyeket képes Ő megvalósítani. Ezek mind próbák. Rendszeresen megjelennek bennetek ezek a cselekvési módok? Tegyük fel, hogy van valami, amiről nem tudod, hogy helyesen tetted-e, illetve hogy összhangban van-e az igazságalapelvekkel. Itt van két módszer, amely megerősítheti, hogy amit ebben az ügyben tettél, az próba vagy pozitív dolog. Az egyik módszer az, hogy alázatos és igazságkereső szívvel azt mondod: „Így kezeltem és láttam ezt a dolgot, ami velem történt, és most így áll, annak eredményeként, ahogy kezeltem. Nem tudom eldönteni, hogy tényleg ezt kellett volna-e tennem.” Mit gondolsz erről a hozzáállásról? Ez az igazságkeresés hozzáállása – nincs benne próba. Tegyük fel, hogy azt mondod: „Beszélgetés után mindenki együtt dönt erről a dologról.” Valaki megkérdezi: „Ki a felelős ezért? Ki a fő döntéshozó?” Te pedig azt mondod: „Mindenki.” Ez a szándékod: „Ha azt mondják, hogy ezt a dolgot az alapelveknek megfelelően kezelték, akkor azt mondom, hogy én csináltam. Ha azt mondják, hogy nem az alapelveknek megfelelően lett kezelve, akkor azzal kezdem, hogy elhallgatom, ki tette és ki hozta meg a döntést. Így, még ha nyomást is gyakorolnak és megpróbálják rám hárítani a felelősséget, nem fogják rám hárítani, és ha valaki megszégyenül, nem csak én leszek az.” Ha ilyen szándékkal beszélsz, az egy próba. Lehet, hogy valaki azt mondja: „Isten utálja, ha az ember világi dolgokat követ. Utálja az olyan dolgokat, mint az emberiség emléknapjai és ünnepei.” Most, hogy ezt tudod, mindent megtehetsz, hogy elkerüld az ilyesmit, amennyire a körülmények lehetővé teszik. Tegyük fel azonban, hogy egy fesztivál alatt szándékosan követsz világi dolgokat, és miközben ezeket teszed, ezt a szándékot dédelgeted: „Csak megnézem, hogy Isten megfegyelmez-e ezért, amit teszek, hogy odafigyel-e rám. Csak megnézem, hogy valójában milyen a hozzáállása irántam, milyen mély az utálata. Azt mondják, hogy Isten utálja ezt, azt mondják, hogy Ő szent és irtózik a gonosztól, ezért megnézem, mennyire irtózik a gonosztól és hogyan fog fegyelmezni engem. Ha, amikor ezeket a dolgokat teszem, Isten azt okozza, hogy hányjak az orromon-számon keresztül, szédüljek, és ne tudjak felkelni az ágyból, akkor úgy tűnik majd, hogy Isten valóban utálja ezeket a dolgokat. Nem csak beszélni fog – a tények fogják igazolni.” Ha mindig azt reméled, hogy ilyen jelenetet látsz, akkor milyen a viselkedésed és milyenek a szándékaid? Próbára tevő. Az embernek soha nem szabad próbára tennie Istent. Amikor próbára teszed Istent, Ő elrejtőzik előled és eltakarja az arcát előtted, az imáid pedig hasztalanok. Egyesek megkérdezhetik: „Még akkor sem fog működni, ha a szívemben őszinte vagyok”? Igen, még akkor sem, ha őszinte a szíved. Isten nem hagyja, hogy az emberek próbára tegyék Őt; Ő irtózik a gonoszságtól. Amikor ilyen elvetemült eszméket és gondolatokat táplálsz, Isten el fog rejtőzni előled. Nem fog többé megvilágosítani téged, hanem félreállít, és továbbra is ostoba, bomlasztó és megzavaró dolgokat fogsz tenni, amíg meg nem mutatkozik, ki is vagy valójában. Ez a következménye annak, ha az emberek próbára teszik Istent.

(Istenem, van egy kérdésem. A gyülekezetben én kezelem az eszközöket. A hozzáállásom ehhez a kötelességhez mindig könnyelmű és komolytalan. A testvérek rámutattak a hibáimra és megmetszettek, valamint beszélgettek velem arról a precedensről, amelyet Isten egyszer egy emberről mondott, aki titokban megitta a köhögés elleni szirupot: Isten nem fegyelmezte vagy feddte meg őt, hanem kivetette, miután megitta. Isten természete nem tűri az embertől származó sértéseket – ismerem ezeket a szavakat, de az én nézetem szerint Isten irgalmas és szerető, és valószínűleg nem fog velem úgy bánni, mint azzal az emberrel. Így hát nem féltem. Isten mai közlése alapján úgy érzem, kételkedő hozzáállásom van az Ő igazságos természetével szemben és az antikrisztusok viselkedésével rendelkezem: azzal, amely próbára teszi Istent és soha nem féli Őt.) Isten hozzáállása valakivel szemben nem azon alapul, hogy az illető féli-e Őt és nem is azon, hogy milyen lehet az illető ideiglenes hozzáállása az adott dologgal kapcsolatban. Isten nem tekinti súlyos problémának azokat a rossz szokásokat és felelőtlen módszereket, amelyeket egy ember az élet jelentéktelen ügyeiben tanúsíthat és fedhet fel. Elég, ha képes vagy elfoglalni magad az alapvető kötelességeddel, és felelősséget vállalsz érte. Ha úgy érzed, hogy soha nem vagy képes felelősséget vállalni az eszközök kezeléséért és nem tudod minden erődet beleadni, hogy azt jól csináld, akkor mit mutat ez? Részben azt mutatja, hogy nem vagy jó a menedzsmentben; ezen túlmenően azt mutatja, hogy nem vagy megfelelő a munkára. Ha úgy érzed, hogy ha megmaradsz ennél a munkánál, az egy nap katasztrófához vezethet, akkor jobban teszed, ha valaki mást ajánlasz erre a feladatra; hagyd, hogy a gyülekezetből valaki, aki alkalmas a feladatra, a helyedbe lépjen, aztán menj és végezz olyan munkát, amiben jó vagy, ami érdekel, és légy hűséges annak a kötelességnek a végzésében. Továbbá, ha valaki igazán szereti az igazságot és valóban félni akarja Istent és kerülni a rosszat, valamint méltósággal akar élni és nem akarja, hogy mások utálják, hanem azt szeretné, hogy tiszteljék, akkor el kell határoznia, hogy mindent jól csinál. És miközben ezt teszi, kell, hogy akarja Isten előtt kimondani: Istenem, kérlek, fegyelmezz meg, ha rosszul teljesítek – kérlek, végezd a Te munkádat. Az emberek rossz vezetők mások számára; a legjobb esetben is csak egy adott területen taníthatnak meg valakit arra, hogy tehetséggé váljon. Amikor azonban arról van szó, hogy valaki milyen úton jár, az életről alkotott nézeteiről, az életben választott célokról és arról, hogy mit választ, milyen emberré válik, akkor senki sem tud segíteni neki. Csak Isten szavai és egyedül Isten képes megváltoztatni az embereket. Hogyan valósul ez meg? Úgy, hogy az emberek maguk tehetetlenek – hagyniuk kell, hogy Isten intézze a dolgokat. Milyen feltételeknek kell tehát megfelelnie egy embernek ahhoz, hogy hagyja Istent munkálkodni, mielőtt Ő hajlandó lenne munkálkodni? Először is ilyen akarattal és törekvéssel kell rendelkeznie, mondván: „Tudom, hogy soha nem sikerült jól elvégeznem ezt a feladatot. A testvérek nem voltak elégedettek – én magam sem voltam elégedett –, de jól akarom csinálni. Mit tegyek? Isten elé járulok imádságban és hagyom, hogy Ő munkálkodjon bennem.” Ha azt szeretnéd, hogy Isten munkálkodjon benned, akkor először is képesnek kell lenned szenvedni – el kell tudnod fogadni, amikor Isten fegyelmez, amikor megfedd téged. Annak a kezdete, hogy bármit jól csinálj az, ha szívből engedelmes és elfogadó vagy. Méltán állítható, hogy mindenkinek lesznek kétségei Isten igazságosságával és mindenhatóságával kapcsolatban, mielőtt teljesen üdvözülne. A különbség az, hogy a hétköznapi, romlott emberek a puszta kételyeik ellenére is képesek normálisan végezni a kötelességüket, az igazságra törekedni és fokozatosan megismerni Istent; az ő szubjektív törekvésük aktív és pozitív. Az antikrisztusok ennek éppen az ellenkezői: az ő szubjektív törekvéseik nem elfogadóak és engedelmesek, és nem törekszenek a jóváhagyásra; ehelyett ellenállnak. Nem elfogadóak. Akkor mi a jó a hétköznapi, romlott emberekben? A szívük mélyén elfogadják és szeretik a pozitív dolgokat – csak éppen a romlott beállítottságuk miatt vannak olyan esetek, amikor nem tudnak uralkodni magukon, amikor rosszul teljesítenek, és a dolgok meghaladják őket, elérhetetlenek számukra, ezért a szívükben gyakran negatívak és gyengék, úgy érzik, hogy Isten nem akarja őket, hogy utálja őket. Vajon ez jó érzés? Jó, ha ilyen érzésed van – azt jelenti, hogy van esélyed az üdvösségre és annak a jele, hogy megmenthető vagy. Ha még ezt sem érzed, akkor a reményeid az igazság elnyerésére és az üdvözülésre meglehetősen távoliak. Pontosan ennek az érzésnek a megléte mutatja, hogy még mindig van lelkiismereted, méltóságod és tisztességed – hogy még mindig van benned racionalitás. Ha még ezek sincsenek meg benned, akkor tényleg antikrisztus vagy, egy álhívő. Jelenleg csupán az álhívők néhány viselkedésmódjával rendelkezel, egy kicsivel abból, amit felfednek, egy kicsivel a beállítottságukból, mégsem vagy álhívő. Isten úgy tekinti, hogy hiszel Őbenne és az Ő követője vagy, bár sok problémád és hiányosságod van még az Őbenne való hit útján, valamint a törekvéseidben, a nézeteidben és a személyes életed minden aspektusában. Hogyan kell akkor ezeket a problémákat megoldani? Ez egyszerű. Amíg megfelelsz azoknak az alapvető követelményeknek, hogy lelkiismerettel és értelemmel rendelkezel, az igazságra törekszel és szereted a pozitív dolgokat, addig mindezek a problémák megoldhatók – csak idő kérdése. Amíg el tudod fogadni az igazságot, valamint az Istentől jövő fenyítést és fegyelmezést, már túljutottál az első akadályon. A második akadály az, hogy meg kell tanulnod eloszlatni a romlott beállítottságodat, valamint azokat a különböző állapotokat, amelyek olyankor keletkeznek benned, amikor az egyes dolgok megtörténnek veled, és meg kell tanulnod a problémákat Isten szavaival megoldani, miközben Isten szavait olvasod és hallgatod a közlést és a testvérek tapasztalati tanúságtételeit. Arról van szó, hogy képesnek kell lenned gyakran az Ő színe elé járulni, elmondva neki a körülményeidet és az állapotaidat, valamint a problémáidat, amelyekkel szembesülsz, nyíltan elmondva azokat Neki és őszintén elfogadva az Ő metszését, fegyelmezését és fenyítését, sőt, még azt is, hogy felfedjen téged és az Ő hozzáállását veled szemben – a szívednek nyitva kell maradnia Vele szemben, nem pedig zártnak. Amíg a szíved nyitott marad, addig a lelkiismereted és az értelmed hasznos lehet, és az igazság képes lesz beléd hatolni és változást idézni elő benned. Ekkor mindezek a problémák megoldhatók. Nem megoldhatatlanok, egyik sem jelentős probléma. Gyakori dolog, hogy az emberek felületesen teszik a kötelességüket. Ez a leggyakoribb állapot, amelyben az egész romlott emberiség megtalálható. Az egyik állapot az, hogy tele vannak hazugságokkal, a másik az, hogy lazsálnak, mindenben felületesek és felelőtlenek, olyan állapotban vannak, ahol csak lézengenek, olyan helyzetben, ahol csak átvergődnek – ez az egész romlott emberiség normája. Ezek sokkal kevésbé égbekiáltó dolgok, mint az ember Istennel szembeni ellenállása és az igazság elutasítása. Ezek még csak nem is azok a dolgok, amelyeket Isten az emberben néz. Ha Isten grammra mérné az embereket, akkor, ha egy rossz dolgot mondanának, nem akarná őket; ha egyszer elkövettek volna egy apró hibát, akkor nem akarná őket; ha az emberek fiatalkorukban hirtelenkedők lennének és türelmetlenül cselekednének, akkor Isten nem kedvelné őket, és ők lennének azok, akiket elhagyna és kiiktatna. Ha így lennének a dolgok, egyetlen ember sem üdvözülne. Egyesek ezt fogják mondani: „Te nem azt mondtad, hogy Isten a viselkedésük alapján ítéli el az embereket és dönt a sorsukról?” Ez egy másik kérdés. Isten szemében az emberek igazságra való törekvésének útján, hogy elérjék a beállítottságbeli változást és az üdvösséget, az ember ilyen állapotai a leggyakoribb dolgok, olyan hétköznapiak és mindennaposak, amilyenek csak lehetnek. Isten még csak nem is nézi ezeket. Mit néz? Azt nézi, hogy van-e pozitív törekvésed, valamint hogy milyen a hozzáállásod az igazsághoz és a pozitív dolgokhoz és a beállítottságbeli változásra való törekvéshez. Azt nézi, hogy van-e ilyen vágyad, hogy törekszel-e. Ha Isten látja, hogy megvannak benned ezek a dolgok, hogy a lelkiismereted megfedd, amikor rosszat teszel, hogy tudod gyűlölni azt, hogy tudod, hogy Isten elé kell járulnod imádságban, meg kell vallanod neki és meg kell térned, akkor Ő azt mondja, hogy van reményed, hogy nem leszel kiiktatva. Úgy gondolod, hogy Isten igazságos természete, az Ő irgalma és szeretete mind üres frázisok? Pontosan azért, mert ilyen lényege van, Istennek mindenféle emberrel szemben van hozzáállása, ezek a hozzáállások pedig rendkívül gyakorlatiasak – egyáltalán nem üresek.

Ez a beszélgetés az antikrisztusok lényegéről, amelyet már egy ideje folytatunk, mindenkihez szól, részben azért, hogy megértsék és felismerjék az antikrisztusokat és meghatározzák, kik azok, és elutasítsák őket. Másrészt azért, hogy mindenki tudja, hogy mindenkiben van antikrisztusi beállítottság, épp úgy, ahogy az antikrisztusokban is, de csak az igazi antikrisztusokat kell kiiktatni és elhagyni, míg az antikrisztusi beállítottsággal rendelkező hétköznapi emberek azok, akiket Isten meg fog menteni, nem pedig azok, akiket kiiktat majd. Az emberekkel folytatott beszélgetés az antikrisztusok lényegéről és a beállítottságuk minden egyes aspektusáról nem az emberek elítéléséről szól. Az emberek megmentéséről szól, arról, hogy utat adjon nekik, hogy világosan láthassák, milyen romlott beállítottságaik vannak valójában, miről beszél igazából Isten, amikor azt mondja, hogy az emberiség az Ő ellensége, és miért mondja ezt – arról, hogy az emberben lévő romlott beállítottságnak pontosan milyen fajtái, és az emberben lévő ellenállás és Isten elleni lázadás milyen feltárulásai okozzák, hogy ezt mondja, hogy ezeket az ítéleteket hozza. Isten pontosan azért beszél és munkálkodik így fáradhatatlanul, mert meg akarja menteni az embert, mivel nem hagyja el az emberiséget, sem a követőit, sem azokat, akiket kiválasztott. Az, hogy Isten így beszél és munkálkodik, nem pusztán arról szól, hogy az emberek megértsék, milyen szeretetreméltó Ő, mennyire megfontolt és türelmes az emberekkel, milyen sok erőfeszítést tesz. Mi haszna van annak, ha megértik ezeket a dolgokat? Amikor az emberek megértik ezeket a dolgokat, egy kis hálánál nincs több bennük Isten iránt – a romlott beállítottságuk azonban egyáltalán nem oldódik fel. Isten azért beszél ilyen megfontolt türelemmel, hogy az emberek lássák, hogy Isten erőfeszítéseket tett az emberek megmentése érdekében és elhatározta, hogy megmenti őket – Ő nem viccel; Isten meg akarja menteni az emberiséget, és eltökélt, hogy ezt meg is teszi. Miből lehet ezt látni? Az igazságnak nincs olyan aspektusa, amelyről Isten csak egy oldalról vagy egy nézőpontból beszélne, és nem is egyetlen módon beszél róla – ehelyett különböző nézőpontokból, különböző stílusokban, különböző nyelveken és különböző mértékben mondja el az embereknek, hogy az emberek megismerjék romlott beállítottságukat és önmagukat, és ebből megértsék, hogy a törekvésüknek milyen irányba kell haladnia és milyen utat kell választaniuk. Ő azért teszi ezt, hogy az emberek elhagyják és megváltoztassák a sátáni, romlott beállítottságukat és elengedjék a világi ügyekre vonatkozó filozófiákat, a túlélési módokat, valamint azokat az életmódokat, amelyekkel a Sátán megrontja az embereket, és ehelyett azok szerint az utak, módok, irányok és célok szerint éljenek, amelyeket Isten megmutatott és elmondott az embereknek. Isten mindezt nem azért teszi, hogy rávegye az embereket, hogy elfogadják, hogy lássák az Ő fáradságos jó szándékait, illetve hogy lássák, milyen nehéz megtenni mindazt, amit Ő tesz. Ezt neked nem kell tudnod. Csak arra összpontosíts, hogy megtaláld, amit az Isten által mondott szavakban gyakorolnod kell, és megértsd bennük az igazságot és Isten szándékait; lépj be az igazságvalóságba; élj az igazságalapelvek szerint, viselkedj és cselekedj az igazságalapelvek szerint és teljesítsd az Isten által neked adott megbízatást úgy, hogy elérd az üdvösséget. Így Isten elégedett lesz, az ember üdvösségének ügye pedig teljes egészében megvalósul, az embernek is jót téve ezzel. Ami pedig azokat az időket illeti, amikor még mindig sok a doktrína abban, amit az emberek mondanak, amikor túl felszínesek a cselekedeteikben, amikor mindig felületesek, amikor aljasságuk elhatalmasodik – különösen a fiataloknál, akik nem hajlamosak a szabályok követésére, akik néha szeretnek sokáig aludni, akiknek vannak olyan szokásaik, amelyek nem igazán észszerűek vagy építő jellegűek mások számára –, ne erőltesd ezeket a dolgokat. Lassan haladj velük. Amíg hajlandó vagy az igazságra törekedni és képes vagy erőfeszítést tenni Isten szavaival és gyakran tudsz Isten elé járulni, megnyitva a szívedet Előtte, addig Ő munkálkodni fog. Senki sem tud megváltoztatni senki mást emberi erővel vagy emberi eszközökkel, beleértve a szüleidet is, akik nem tudnak megváltoztatni téged.

Isten munkája az, hogy ma eljöttél Isten házába, és az is, hogy itt biztonságosan és rendszeresen hallgathatsz prédikációkat, még ebben a korban is, a gonosz irányzatok közepette, és anélkül teheted a kötelességedet, hogy egy fillért is keresnél – ez Isten munkája. Miért teszi ezt Isten? Mit kedvel benned Isten? Azt, hogy van némi igazságérzeted, hogy van lelkiismereted; hogy idegenkedsz a gonosz irányzatoktól és szereted a pozitív dolgokat; hogy várod Isten országának eljövetelét, Krisztus és az igazság uralkodását. Megvannak benned ezek a törekvések, és Isten kedveli ezeket benned, ezért hozott téged az Ő házába. Úgy gondolod, hogy Isten nem látja a hibáidat és a rossz szokásaidat? Isten észleli a hibáidat – Ő mindet ismeri. Ha Ő ismeri őket, akkor miért nem törődik velük? Sok esetben az ilyen dolgok konfliktust okoznak az emberek szívében. Azt mondják: „Vajon Isten megmentene olyasvalakit, mint én? Elérheti-e az üdvösséget egy olyan ember, mint én? Annyira elvetemült és romlott vagyok, annyira vonakodom alávetni magam a fegyelmezésnek, olyan lázadó vagyok, ellenállok Istennek és kételkedem Benne. Hogyan választhatna mégis engem Isten?” Mi emészt téged? Egyedül Isten menthet meg téged; hinned kell, hogy Ő képes rá. Elég, ha csak arra összpontosítasz, hogy hallgasd Isten szavait, fogadd el és gyakorold őket. Ne ragadj le a többi dologban – ne légy mindig negatív miattuk. Senki sem rángat a hajadnál fogva; senkinek sincs muníciója ellened. Isten nem ezeket a dolgokat nézi. Ha megzavarnak a helyes útra és az igazságra való törekvésedben a rossz szokások, a hibák vagy az aljasság, amelyeket az élet gazába való belegabalyodások okoznak, az nem veszteség? Nem éri meg? (De igen.) Jelenleg bizonyára elég sok ember rekedt meg ilyen állapotban. Egyesek azt mondják, hogy a személyiségük miatt túlságosan hirtelenkedők, hogy bármit is csinálnak, olyan durvák, és nem szeretnek tanulni. Azt mondják, hogy rossz szokásaik is vannak: nem szeretnek reggel felkelni vagy este lefeküdni, és szeretnek játszani; szeretnek időnként üres fecsegésbe bocsátkozni, időnként pedig szeretnek vicceket mesélni. Azt kérdezik: vajon Isten megmentene engem? Vajon nem probléma, hogy annyi elképzelésed és képzelődésed van önmagadról? Miért nem keresel egy kicsit? Igazából mi Isten véleménye, és mit mondanak az Ő szavai valójában? Ezek a dolgok problémaként szerepelnek az Ő szavaiban? Egyesek azt mondják, hogy szeretnek kiöltözni, és mindig vissza kell fogniuk magukat. Mások azt mondják, hogy túlzott étvággyal szeretnek húst enni. Ezek apró problémák. Ezek a hibák, ezek a személyiségjegyek vagy ezek az életmódbeli szokások legfeljebb az emberi mivolt hibái; nem számítanak romlott beállítottságnak. Amit az embereknek valóban fel kell oldaniuk, az a romlott beállítottságuk. Ne veszítsd szem elől a nagyobb képet. Amikor megtudod, hogy romlott beállítottságod van és elkezdesz arra összpontosítani, hogy elgondolkodj rajta és felismerd, valamint erőfeszítést teszel érte és elkezded gyűlölni, akkor ezek a kis hibáid lassan változni fognak – többé nem lesznek problémák. Néhány fiatal szeret szórakozni. Miután ellátták a megfelelő munkájukat, rendben van, ha egy kicsit szórakoznak. Néhány fiatal nő szeret csinos lenni, kiöltözni és sminkelni. Ez szintén rendben van, amíg nem mennek túl messzire és nem viselnek furcsa ruhákat vagy vastag sminket. Ez mind rendben van, senki sem korlátozza őket. Ezek közül egyik sem probléma. Ezek az életmódbeli szokások, az életminőségeddel kapcsolatos igények és a személyiségeddel kapcsolatos apró problémák – ezek egyike sem késztethet téged arra, hogy ellenállj Istennek, és egyik sem késztethet arra, hogy szembeszállj az igazsággal. Ami valóban arra késztet téged, hogy ellenállj Istennek, ami megakadályoz abban, hogy Elé járulj, és ami Ellene való lázadásra késztet téged, az a te romlott beállítottságod. Amikor fel tudod fedezni, meg tudod ismerni és meg tudod gyűlölni a romlott beállítottságodat, és eljutsz arra a szubjektív vágyra, hogy az igazságalapelvek szerint gyakorolj, akkor mindezek a kis hibák megoldódhatnak. Ha pedig a romlott beállítottságod megoldódott – a legnagyobb probléma, az Istennel szembeni ellenállásod megoldódott – akkor vajon ezek a kis hibáid még mindig problémának számítanak majd? Amikor eljön az az idő, az olyan apró dolgok, mint az, hogy hogyan viselkedsz és hogyan élsz, mit eszel, mit iszol, hogyan pihensz, hogyan teszed a kötelességedet és hogyan jössz ki másokkal, apránként alapelvszerűvé fognak válni. Addig nem tanulod meg, hogy a romlott beállítottság feloldása volt és lesz is az ember életének nagy kérdése, hogy ha egyszer az ember romlott beállítottsága feloldódik, akkor az összes többi probléma is. Amikor megoldottad az Isten elleni lázadás problémáját, akkor fogsz emberi hasonlatossággal, méltósággal élni. Lehetséges, hogy most vannak olyan kisebb hibák, amelyeket többé már nem mutatsz. Lehet, hogy az emberek dicsérnek téged, mondván, hogy jó fiatal vagy, hogy őszintén hiszel Istenben, hogy úgy nézel ki, mint aki hisz Istenben. De ha Isten azt mondja, hogy lehet, hogy még mindig lázadsz Ellene, akkor a külső jó viselkedéseid haszontalanok, bármilyen nagyszerűek is legyenek. Az alapvető probléma még nem lett megoldva – a romlott beállítottságod még nem oldódott fel és lehet, hogy még mindig lázadsz Isten ellen. Még mindig nagyon messze vagy az üdvösségtől! Mit használ neked csupán a jó viselkedés? Nem csak magadat csapod be vele?

Melyik probléma megoldása létfontosságú most a számotokra? (A romlott beállítottság problémája.) Egyesek azt mondhatják: „Szeretek színes ruhákat viselni, de Isten háza nem kedveli őket, ezért lázadni fogok ellenük.” Nem szükséges – viseld őket, ha szeretnéd. Néhányan azt mondják: „Szeretek púdert és sminket feltenni, és csinosan kinézni, amikor naponta emberekkel találkozom – ez olyan jó!” Amíg van rá időd, ez rendben van. Egyesek azt mondják: „Szeretek ínyenc ételeket enni – szeretem a fűszeres dolgokat és a savanyú dolgokat is.” Amennyiben van rá módod, lehetőséged és szabadidőd, addig kedvedre eheted az ilyen dolgokat. Még ha ezeket a dolgokat kielégítetlenül is hagynád, ha megfékeznéd őket és lázadnál ellenük, a romlott beállítottságod nem oldódna fel. Mi származhat abból, ha megfékeznéd őket? Nagy mennyiségű testi szenvedést viselnél el, a szívedben azonban igencsak megbántva éreznéd magad – és miféle járulékos negatív következményekkel járna ez számodra? Úgy éreznéd, hogy sokat szenvedtél Istenért, hogy elnyerted az igazságot, holott valójában semmid sem lenne, és semmi sem lennél. Lehet, hogy elegánsan, méltóságteljesen és mértékletesen öltözködsz – lehet, hogy testvérnek tűnsz és rendezett vagy – de ha még akkor sem találod meg az igazságalapelveket, amikor kötelességvégzésre késztetnek, és ha esetleg tovább folytatod a gyülekezet munkájának bomlasztását és megzavarását, akkor megoldódott-e az alapvető problémád? (Nem.) Ezért akárhogy is nézed, a legalapvetőbb Isten szavainak, az igazságnak a megértése és az igazságvalóságba való belépés, valamint a romlott beállítottságod feloldása. Ne pazarold az erőfeszítéseidet néhány jelentéktelen problémára és külső viselkedésekre, rágódva rajtuk és el nem engedve őket, mindig bűntudatot és lekötelezettséget érezve a szívedben, folyton úgy oldva meg ezeket a dolgokat, mintha nagy ügyek lennének. Ebből az következik, hogy a romlott beállítottságod örökké megoldatlan marad. Ha még azt sem tudod, hogy miféle ember vagy, illetve hogy miféle romlott beállítottságod van – ha a legcsekélyebb megértésed sincs ezekről, az nem fogja összezavarni a dolgokat? Amikor megismered a romlott lényegedet, akkor ezek a te kis problémáid nem lesznek többé problémák. Természetesen amint megérted az igazságot és belépsz az igazságvalóságba, valamint képessé válsz az igazságalapelvek szerint cselekedni, fokozatosan megszabadulsz ezektől a kis problémáktól. Úgy van ez, mint a nyugtalan személyiségekkel vagy a lassú emberekkel vagy azzal, hogy valaki beszédes vagy hallgatag – ezek nem problémák. Ezek a személyiség kérdései. Egyesek beszéde tiszta, míg másoké nem; vannak, aki bátrabbak és mernek sok ember előtt beszélni, míg mások kevésbé bátrak és nem mernek beszélni, ha sok ember van körülöttük; néhány ember extrovertált, míg mások introvertáltak. Ezek egyike sem probléma. Mi számít problémának? Az antikrisztusok Istennek ellenálló beállítottsága – ez probléma. Ez a legnagyobb probléma, minden emberi romlottság forrása. Ha feloldod a romlott beállítottság problémáját, akkor semmilyen más probléma nem lesz többé probléma.

Van még kérdés? (Istenem, van egy kérdésem: az igazságra való törekvésemben normális lelki életem van, az igazságszerető és az igazságra törekvő szívem azonban nem olyan nagyszerű. Amikor úgy érzem, hogy rossz az állapotom, akkor néhány napig szorgalmasan törekszem, de amikor ezek a napok elmúlnak, újra ellankadok. Ez az állapot újra és újra előjön és tudom, hogy ez egy olyan beállítottság, amely idegenkedik az igazságtól, de mégsem tudom a gyökerénél fogva feloldani.) Ezt nem lehet megkerülni – ilyen az ember életbe való belépése. Ha mindig meg szeretnéd oldani ezt a problémát, hibát követsz el. Példaként: néhány nőnek, amikor férjet próbál találni, az a szempontja, hogy nem nagy ügy, ha a férfi csak átlagos külsejű, azonban romantikusnak kell lennie. Emlékeznie kell arra, hogy mikor és hol találkoztak először, a születésnapjára, az évfordulójukra és így tovább. Minden jeles napra emlékeznie kell és azt sem szabad elfelejtenie, hogy időről időre azt mondja: „Szeretlek, drágám!”, valamint időről időre ajándékot kell vennie neki. A nő próbára fogja tenni: „Melyik napon volt az első randink? Mikor van Valentin-nap?” Gyakran keresik a romantikát és a hozzá hasonló izgalmakat, ha pedig az életük egy kicsit is unalmasabbá válik, akkor megsértődnek miatta és panaszkodnak a férjüknek: „Nézz magadra, te mamlasz. Semmit sem tudsz a romantikáról. Olyan unalmasak veled a napjaim! Az életem tönkrement a te kezeid között!” Talán nincs sok nő, aki ezt a hibát mutatja? Amikor pedig azt mondod, hogy valaki más férje romantikus, hogy tudja, hogyan kell egy nőt elcsábítani, hogy úgy bánik a feleségével, mint egy hercegnővel, ezek a nők elviselhetetlenül féltékenyek lesznek, és azt kívánják, bárcsak megkaparinthatnák maguknak azt a férjet. Egyszerűen nem hajlandóak szokványos, hétköznapi életet élni. Nálad is előfordult már ez a hiba? (Igen.) Ahogyan Isten munkálkodik és embereket ment meg, abban nincs sok felvillanyozó, izgalmas rész, és Ő nem fog meglepetéseket teremteni neked. Szokványos és hétköznapi – ezt jelenti a gyakorlatiasság. Az igazságra való törekvés nem igényel érzelmeket. Ameddig a törekvés ott van a szívedben, és amíg időnként megvizsgálod, hogy az út, amelyen jársz, eltér-e és vannak-e emberi hiba által okozott tévedések vagy veszteségek az általad végzett kötelességben, és beszélgetsz arról, hogy ez idő alatt a testvéreknek vannak-e olyan új meglátásaik vagy ismereteik a kötelességvégzésről, aminek híján vagy, arról, hogy voltak-e torzulások abban, ahogy Isten szavait felfogod, amikor olvasod őket, arról, hogy voltak-e bennük olyan dolgok, amelyek túlmutatnak rajtad, vagy amelyeket még nem tapasztaltál meg, vagy figyelmen kívül hagytál, és így tovább – amíg minden ilyen út, cél és irány normális és helyes, addig ez elegendő. Amíg az általános irányod helyes, az elegendő. Ne keress izgalmakat, és ne várj meglepetéseket. Senki sem fog meglepni téged. Istenben hinni és az igazságra törekedni ugyanolyan, mint ahogy a normális emberek élik az életüket. Az idő nagy részében meglehetősen eseménytelen, mert ebben a világban élsz, ahol semmi sem természetfeletti, és semmi sem válik el a valós élettől. Ez ennyire eseménytelen. Különbség van azonban az ilyen eseménytelen élet és azok élete között, akik nem hisznek: miközben hiszel Istenben és teszed a kötelességedet, folyamatosan tanulsz a romlott beállítottságodról, folyamatosan kiigazítod és változtatod az Istennel való kapcsolatodat és folyamatosan tanulsz azokról az igazságokról, amelyeket nem értesz, megismerve és elfogadva azokat az igazságokat, amelyeket nem ismersz, illetve nem értesz. Ez a különbség. Már ez is elég nagy különbség – szóval, mi mást kérhetnétek még? Nem történik elég dolog Isten házában, a gyülekezetben és körülötted? Azok a dolgok, amik Isten munkájának kezdetétől mostanáig történtek, elegendőek az emberek számonkéréséhez. A napok olyan gyorsan telnek: tíz, húsz év egy szempillantás alatt eltelik, aztán egy másik szempillantás alatt harminc, ötven év is eltelt. Ez nagyjából megfelel egy ember életének. Milyen más izgalmat kereshetnél még? Ezek a dolgok elég izgalmasak. A körülötted történő összes dolognak lehetővé kell tennie számodra, hogy egyedi dolgokat vegyél észre, felfedezd az igazságot és meglepődj rajta. Ez nem eseménytelen, ugye? (Nem.) Az igazságra való törekvés nem az izgalmak kereséséről szól. Így van ez azoknál az embereknél, akik a normális emberi mivoltukban élnek ebben az anyagi világban. Ne keresd az izgalmat – az izgalom és az érzés keresése az, amit az emberek teli hassal, tétlenül csinálnak. A kötelességeik végzése, valamint az igazságra való törekvés során az embereknek minden nap új leckéket kell megtanulniuk. Egyesek azt fogják mondani: „Akkor én miért nem tanulok?” Nos, lehet, hogy te lassabban haladsz; ha minden hónapban tanulsz valamit, az elég. Amíg haladsz és az igazságra törekszel, addig lesz mit felmutatnod. Megoldotta a problémát ez a beszélgetés? (Megoldotta.) Hogyan? Mely szavak oldották meg? (Abban az értelemben oldódott meg, hogy tudom, hogy az Istenbe vetett hitemben a törekvéseimről vallott nézeteim nem gyakorlatiasak – az enyém nem pragmatikus törekvési mód. Mindig izgalomra törekszem, mindig arra törekszem, hogy érezzek dolgokat, Istent pedig csak elképzelésekkel és képzelődésekkel kezelem, semmi többel, tisztes távolságot tartó kapcsolatot tartok fenn Vele, de figyelmen kívül hagyom, hogy az embereknek lesznek gyengeségeik az életbe való belépésük során, és úgy fognak növekedni, ahogy fognak, és hogy mindenféle körülményekkel fognak szembesülni. Ez normális.) Helyesen értetted meg. Amikor semmilyen körülmény nem áll elő, az embereknek úgy kell tenniük a kötelességeiket, ahogyan kell, és továbbra is úgy kell törekedniük, ahogyan kell. Ne keress izgalmakat vagy azt, hogy dolgokat érezz; ne légy túlérzékeny és ne mond: „Miért vagyok ma rossz hangulatban? Ó, a kapcsolatom Istennel távoli – gyorsan imádkozni fogok!” Nincs szükség ilyen túlérzékenységre. Istent nem érdekli; Ő nem foglalkozik az ilyen jelentéktelen dolgaiddal! Lehet, hogy azt mondod: „Napok óta nem imádkoztam, de amikor cselekszem, gyakran keresem Istent a szívemben és Istent félő szívet tartok fenn.” Ezzel nincs semmi probléma. Egyesek azt fogják mondani: „Ó, annyira lefoglaltak a kötelességeim, hogy már napok óta nem olvastam Isten szavait.” Nem mentél végig ezen az folyamaton – figyelmen kívül hagytad –, a kötelességvégzésed során azonban sok problémát fedeztél fel, feltártál valamit a romlott beállítottságodból és meghallgattad mások közösségvállalását ebben az időszakban, ami nagyon építő volt számodra. Hát nem valódi nyereség ez? Nem azért olvasod Isten szavait, hogy megértsd az igazságot és elnyerd azt? Mi értelme ragaszkodni ahhoz, hogy ezt egy bizonyos úton vagy módon tedd? Rendben van. Itt befejezzük a mai beszélgetést. Viszontlátásra! (Köszönöm, Istenem, és viszontlátásra!)

2020. május 30.