Ma folytatjuk a beszélgetést az antikrisztusok különböző megnyilvánulásairól szóló tizedik tételről: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit. A legutóbbi alkalommal az igazság megvetésére irányuló konkrét beszélgetést folytattunk, tehát először tekintsük át ezt. Legutóbb milyen magyarázatot adtatok a „megvetésre”? (Úgy magyaráztuk, hogy nem tulajdonítani jelentőséget az igazságnak, lenézni, lekicsinyelni és semmibe venni az igazságot, valamint megvetést tanúsítani az igazság iránt.) Érthetően magyaráztátok el ennek a szónak a lényegét gyakorlati kifejezések segítségével? (A magyarázatunk csak a megvetés szinonimáiból állt; felületes volt és nem tisztázta az igazság megvetésének részleteit, sem a hozzáállásunkat és megnyilvánulásainkat az igazsággal való bánásmódunkban. Nem sikerült elmagyaráznunk a lényegét.) Mi a természete egy ilyen magyarázatnak? Melyik kategóriába esik? (Szavak és doktrínák.) Még valami? Az ismerethez tartozik? (Igen.) Hogyan tettetek szert erre az ismeretre? Iskolákban, tanároktól, valamint szótárakból és könyvekből. Mi tehát a különbség az Én magyarázatom és a tiétek között? (Isten közlése az egyes emberek igazsághoz való hozzáállásáról szól – vagyis arról, hogy az emberek a szívük mélyéről ellenállnak az igazságnak, taszítja őket és undorodnak tőle, nem fogadják el, sőt olyan messzire mennek, hogy elítélik, rosszindulatúan megítélik és rágalmazzák azt. Isten magyarázata az emberek igazsághoz való hozzáállásának lényegéből fakad.) Én a „megvetés” szó lényegét a különböző alapvető viselkedések, gyakorlatok, hozzáállások és nézőpontok szempontjából magyarázom. Valójában melyik magyarázat az igazság? (Isten magyarázata az igazság.) Hol hibázik tehát a ti magyarázatotok? (Nem értjük az igazságot. Csak a dolgok felszínét nézzük és szó szerint értelmezzük őket, az ismeretre és a doktrínákra támaszkodva tekintünk a problémákra.) Ti ezt a szót az általatok felfogott tudás és a szó szerinti jelentés megértése alapján értelmezitek, de egyáltalán nem tudjátok, hogyan kapcsolódik ez a szó az ember természetlényegéhez és romlott beállítottságához. Ez a különbség a tudás és a doktrínák, valamint az igazság között. Általában ti is ezt a módszert és szemléletet használjátok, amikor Isten szavait olvassátok és az igazságról beszélgettek? (Igen.) Nem csoda, hogy a legtöbb ember, akárhogy is olvassa Isten szavait, nem tudja megérteni, valójában mi is bennük az igazság. Így sokan évek óta hisznek Istenben anélkül, hogy megértették volna az igazságvalóságot, vagy bementek volna abba. Ezért mondják mindig: „az emberek nem értik az igazságot, és nem rendelkeznek azzal a képességgel, hogy felfogják azt”.

Folytatjuk a beszélgetést az antikrisztusok megnyilvánulásairól szóló tizedik tételéről: megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit. A legutóbbi összejövetelen az igazság megvetését három pontra osztottuk. Mi volt ez a három? (Az első Isten identitásának és lényegének megvetése; a második a hús-vér test megvetése, amelyben Isten megtestesült; a harmadik Isten szavainak megvetése.) E három pont alapján boncolgassuk azt a témát, hogy „az antikrisztusok megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit”. Legutóbb alapvetően többé-kevésbé lefedtük az első pontot, de nem beszélgettünk túlságosan részletesen Isten lényegének szentségéről és egyedülállóságáról, ami azért volt, hogy egy kis teret hagyjak nektek az elmélkedésre, és hogy Isten igazságosságának és mindenhatóságának Általam közölt aspektusai alapján még konkrétabban beszélgethessetek. Ma a második pontról fogunk beszélgetni, amely azt takarja, hogy az antikrisztusok hogyan bánnak a hús-vér testtel, amelyben Isten megtestesült, hogy boncolgassuk azt a témát, hogy az antikrisztusok hogyan vetik meg az igazságot, veszik szemtelenül semmibe az alapelveket, és hagyják figyelmen kívül Isten házának intézkedéseit.

II. A hús-vér test megvetése, amelyben Isten megtestesült

Az antikrisztusok nézőpontjaiban és szemléleteiben a megtestesült Istenről, valamint a Vele, azaz Krisztussal való kapcsolatukban szintén megtalálhatók bizonyos konkrét megnyilvánulások és lényegi feltárulások. Ha egyszerűen csak síkban felvázolnánk az emberek egyes konkrét megnyilvánulását vagy bizonyos emberek sajátos gyakorlatait, akkor talán kissé homályosnak találnátok a bemutatót. Ehelyett osszuk fel több pontra, hogy ezekből megértsük, pontosan mi az antikrisztusok hozzáállása a hús-vér testhez, amelyben Isten megtestesült, és hogy ellenőrizzük és boncolgassuk, hogyan vetik meg az antikrisztusok az igazságot. Az első pont a törleszkedés, hízelgés és szépen hangzó szavak; a második a kíváncsisággal kísért átvizsgálás és elemzés; a harmadik az, hogy a hangulatuktól függ, hogy hogyan bánnak Krisztussal; a negyedik pedig az, hogy pusztán hallgatják azt, amit Krisztus mond, de sem nem engedelmeskednek, sem alá nem vetik magukat. E pontok mindegyikének kifejezéséből valamint azokból a nézetekből és megnyilvánulásokból ítélve, amit a szó szerinti jelentésükből meg tudtok érteni, mindegyik pozitív? Van olyan pont, amelyik igenlőbbnek vagy pozitívabbnak tűnik? Mire utalnak az „igenlő” és a „pozitív” kifejezések? A legkevesebb, hogy az emberi mivolttal és értelemmel való rendelkezésre utalnak. Ennek nem kell elérnie az alávetettség, illetve annak a hozzáállásnak és álláspontnak a szintjét, amellyel egy teremtett lénynek rendelkeznie kell. Ha csak az emberi értelem mértékét használjuk, melyikük felel meg ennek?

Először is nézzük az első pontot: törleszkedés, hízelgés és szépen hangzó szavak. Ez a három kifejezés az emberi nyelvben dicsérőnek, pozitívnak vagy igenlőnek számít? (Nem.) Jellemzően milyen típusú emberek beszédét és viselkedését írják le ezek a szavak? (A csalárd emberekét, árulókét, hitvány emberekét, talpnyalókét.) Árulók, hitvány emberek és hitehagyottak; az az embertípus, amelyet a csalárdsággal, alávalósággal és elvetemültséggel kötnek össze. Mások szemében az ilyen emberek tettei többnyire megvetendőnek és alávalónak, az emberekkel szemben őszintétlennek valamint nem jószívűnek tűnnek. Gyakran törleszkednek, hízelegnek, és mondanak szépen hangzó szavakat, törleszkedve és hízelegve azoknak, akik befolyással bírnak vagy magas státuszúak. Az ilyen típusú embert mások megvetik, és általában negatív alaknak tekintik.

Nézzük a második pontot: kíváncsisággal kísért átvizsgálás és elemzés. Ezek a szavak dicsérőnek vagy becsmérlőnek számítanak? (Becsmérlőnek.) Becsmérlő? Magyarázzátok el Nekem, miért minősítenétek becsmérlőnek őket? Kontextus nélkül ezek a szavak semlegesek, és nem lehet dicsérőnek vagy becsmérlőnek nevezni őket. Például egy tudományos projektnél az átvizsgálás alkalmazása, egy probléma lényegének elemzése, kíváncsiság bizonyos dolgok iránt – ezek a megnyilvánulások alapvetően nem nevezhetők pozitívnak vagy negatívnak, és meglehetősen semlegesek. Itt azonban van egy összefüggés: az emberek átvizsgálásának, elemzésének és kíváncsiságának tárgya nem valamilyen emberi kutatásra alkalmas téma, hanem inkább a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült. Ezzel a hozzáadott kontextussal tehát nyilvánvaló, hogy az ilyen típusú emberek által elkövetett dolgok, valamint a megnyilvánulásaik és viselkedésük alapján ezek a szavak itt becsmérlővé válnak. Általában melyik típusú emberek vizsgálják át és elemzik a hús-vér testet, amelyben Isten megtestesült? Azok, akik az igazságra törekszenek, vagy azok, akik nem? Azok, akik igazán szívből hisznek Krisztusban, vagy azok, akik kétkedve viszonyulnak Krisztushoz? Nyilvánvalóan azok, akik kétkedő hozzáállást tanúsítanak. Nekik nincs őszinte hitük Krisztusban, és amellett, hogy átvizsgálnak és elemeznek, különösen kíváncsiak is. Pontosan mire is kíváncsiak? Hamarosan konkrétan fogunk beszélgetni ezeknek a megnyilvánulásoknak és lényegeknek a részleteiről.

Ezután nézzük meg a harmadik pontot: a hangulatuktól függ, hogy hogyan bánnak Krisztussal. Ebben a pontban nincsenek olyan konkrét szavak, amelyeket a dicsérő vagy a becsmérlő jelentésük szempontjából elemezhetnénk. Milyen tény tárul fel az ilyen emberek efféle megnyilvánulása és konkrét gyakorlata által? Miféle beállítottsága van annak az embernek, aki ilyen dolgokat tesz, és ilyen megnyilvánulásokat mutat? Először is, vajon elfogulatlanul bánnak másokkal? (Nem.) Melyik kifejezésből lehet erre következtetni? („A hangulatuktól függ.”) Ez a kifejezés azt jelenti, hogy az efféle emberek alapelvek, alapvető irányvonal és főleg lelkiismeret és értelem nélkül cselekszenek és kezelnek más embereket vagy ügyeket – teljes mértékben a hangulatuk vezérli őket. Ha valaki egy hétköznapi embert a hangulata alapján kezel, az talán nem nagy ügy; ezzel nem fogja megszegni az adminisztratív rendeleteket és nem sérti Isten természetét. Ez csupán azt mutatja, hogy az illető akaratos, nem törekszik az igazságra, alapelvek nélkül cselekszik és a hangulata és a preferenciái alapján azt csinál, amit akar, csak a saját testi vágyait és érzéseit veszi figyelembe, nem pedig mások érzéseit, és nem mutat tiszteletet mások iránt. Ez egy olyan magyarázat, amely a hétköznapi emberrel való bánásmódjukon alapul – de vajon ki itt a hangulaton alapuló bánásmódjuk címzettje? Nem egy hétköznapi ember, hanem a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült – Krisztus. Ha a hangulatod alapján bánsz Krisztussal, az komoly probléma, amelynek mértékét most nem fogjuk megvitatni.

Most nézzük a negyedik pontot: pusztán hallgatják azt, amit Krisztus mond, de sem nem engedelmeskednek, sem alá nem vetik magukat. Itt nincsenek konkrét kifejezések arra, hogy pontosan meghatározzuk, mi is ez; ez egyfajta megnyilvánulás, egy megszokott állapot és sajátos hozzáállás abban, ahogyan az emberek a dolgokat kezelik, azonban ez magában foglalja az ember beállítottságát. Mi az ilyen emberek beállítottsága? Hallgatnak, de sem nem engedelmeskednek, sem alá nem vetik magukat. A felszínen továbbra is tudnak hallgatni, de vajon amit kifelé mutatnak, az ugyanaz, mint amit gondolnak vagy a valódi belső hozzáállásuk? (Nem.) Lehet, hogy kívülről jó magaviseletűnek látszanak és úgy tűnik, hogy figyelnek, belülről azonban ez nem így van. Belül a hangulatuk és a hozzáállásuk engedetlen, amit az ellenállás hangulata és hozzáállása kísér. Azt gondolják: „A szívemben nem engedelmeskedem neked; hogyan tudnám nyilvánvalóvá tenni számodra, hogy nem engedelmeskedem? Csupán a fülemmel hallgatom a szavaidat, de egyáltalán nem szívlelem meg és nem hajtom végre őket. Ellened fogok fordulni és szembeszállok veled!” Ezt jelenti, ha valaki sem nem engedelmeskedik, sem alá nem veti magát. Ha az ilyen emberek kapcsolatba kerülnek és interakcióba lépnek hétköznapi emberekkel, és ilyen állapottal, ilyen nézőponttal és hozzáállással kezelik azt, amit a hétköznapi emberek mondanak, függetlenül attól, hogy ez a megnyilvánulás nyilvánvaló vagy észlelhető-e, akkor milyen az ilyen emberek beállítottsága? Vajon úgy tekintenek rájuk, mint akiket mások emberi mivolttal és racionalitással rendelkező jó embereknek neveznek? Pozitív alakoknak tekintik őket? Egyértelműen nem. Csupán abból a kifejezésből ítélve, hogy pusztán hallgatják, de sem nem engedelmeskednek, sem alá nem vetik magukat, ezek az emberek arrogánsak. Mennyire arrogánsak? Rendkívüli mértékben, olyannyira, hogy elveszítik a racionalitásukat, teljesen megőrülnek, senkinek sem engedelmeskednek, és senkinek sem adnak időt. A következő a hozzáállásuk, amikor másokkal érintkeznek: „Beszélhetek veled, társulhatok veled, de senkinek a szavai nem juthatnak be a szívembe, és senki szavai nem válhatnak a cselekedeteim alapelveivé és útmutatásává.” Csak a saját gondolataik járnak a fejükben, csak a bennük lévő hangra figyelnek. Sem nem hallgatnak sem nem fogadnak el semmilyen helyes, igenlő vagy pozitív kijelentést és alapelvet, ehelyett a szívükben ellenállnak nekik. Vannak ilyen emberek a tömegek között? Egy csoportban az ilyen embereket racionálisnak vagy irracionálisnak tekintik? Pozitív vagy negatív alakoknak látják őket? (Negatív alakoknak.) Akkor hát egy csoporton belül hogyan tekint rájuk és hogyan kezeli őket a legtöbb ember általában? Miféle módszereket alkalmaznak a velük való bánásmódjukban? Hajlandó-e a legtöbb ember kapcsolatba kerülni és interakcióba lépni az ilyen egyénekkel? (Nem.) A gyülekezetben a legtöbb ember nem tud kijönni az ilyen egyénekkel – mi ennek az oka? Miért nem kedveli senki sem az ilyen embereket és miért taszítanak mindenkit? Ezt a kérdést két mondattal meg lehet magyarázni. Először is, ezek az emberek senkivel sem működnek együtt, azt akarják, hogy az övék legyen az utolsó szó, és senkire sem hallgatnak; rendkívül nehéz rávenni őket, hogy valaki más szavára figyeljenek, és lehetetlen számukra mások véleményét és ötleteit kikérni, vagy meghallgatni, amit mások mondanak. Másodszor, képtelenek együttműködni bárkivel is. Vajon nem ez a két mondat a legjellemzőbb megnyilvánulása az ilyen típusú embernek? Nem ezek jelentik az ilyen ember lényegét? (De igen.) Először is, a beállítottságukat tekintve senkire sem hallgatnak és senkinek sem vetik alá magukat. Azt akarják, hogy övék legyen az utolsó szó, nem akarnak másokra hallgatni és nem együttműködők velük. A szívükben nincs hely mások számára, sem az igazságnak, sem az egyház alapelveinek – ilyen az efféle emberek antikrisztusi beállítottsága. Ráadásul képtelenek együttműködni vagy kijönni bárkivel is, és ha bár vonakodva is, de hajlandóságot éreznének a szívükben, akkor sem képesek együttműködni másokkal, amikor eljön az idő. Mi folyik itt? Nem foglal-e magában ez egy bizonyos állapotot? Lenéznek másokat, nem hallgatnak rájuk, és bármennyire is összhangban vannak mások szavai az alapelvekkel, nem fogadják el azokat. Ha másokkal kell együttműködni, azt csak az ő módjukon lehet megtenni. Vajon harmonikus együttműködés ez? Ez nem együttműködés; ez önkényes cselekvés, ahol egy ember hozza meg a döntéseket. Ez az a fajta beállítottság, amellyel az ilyen emberek a másokkal való kapcsolataikban rendelkeznek, és ugyanígy bánnak Krisztussal is. Érdemes ezt boncolgatni? Itt komoly problémáról van szó, és megérdemli a boncolgatást! Ezután beszéljünk az antikrisztusok konkrét megnyilvánulásairól és gyakorlatairól az egyes pontokban, és ezeken a konkrét megnyilvánulásokon és gyakorlatokon keresztül jussunk el az antikrisztusok lényegének megértéséhez – megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit. Kezdjük a boncolgatást az első pontnál.

A. Törleszkedés, hízelgés és szépen hangzó szavak

Törleszkedés, hízelgés és szépen hangzó szavak – a felszínen mindenkinek tudnia kellene, hogy mit jelentenek ezek a kifejezések, és az ezeket megtestesítő személyek mindennaposak. A törleszkedés, hízelgés és szépen hangzó szavak használata leggyakrabban olyan beszédmódok, amelyeket azért alkalmaznak, hogy másoktól szívességet, dicséretét vagy valamilyen előnyt szerezzenek. Ez a leggyakoribb beszédmód azoknál, akik hízelgést és talpnyalást folytatnak. Elmondható, hogy bizonyos fokig minden romlott ember mutatja ezt a megnyilvánulást, amely a sátáni filozófiához tartozó beszédmód. Tehát ugyanezeket a megnyilvánulásokat és gyakorlatokat mutatják az emberek a megtestesült Isten előtt, talán azért is, hogy valamilyen előnyökre tegyenek szert? Természetesen ez nem ilyen egyszerű. Amikor az emberek törleszkedésbe és hízelgésbe bocsátkoznak a hús-vér testtel szemben, amelyben Isten megtestesült, akkor a szívükben milyen Krisztusról alkotott nézet vagy gondolkodásmód okozza ezt a viselkedést? Az ilyen viselkedés általában az, amit az emberek másokkal szemben tanúsítanak. Ha az emberek a megtestesült Istennel szemben is így viselkednek, az értelemszerűen feltár egy problémát: a megtestesült Istent, Krisztust csak egy hétköznapi embernek tekintik a romlott emberiségen belül. Külső nézőpontból nézve Krisztusnak csontjai és húsa van, és emberi külsőt visel. Ez illúziót kelt az emberekben, elhiteti velük, hogy Krisztus csupán ember, lehetővé téve számukra, hogy szemtelenül bánjanak Krisztussal az emberekkel való bánásmód logikája és gondolkodása alapján. Az emberekkel való bánásmód logikája és gondolkodásmódja szerint, többnyire olyankor, amikor egy státusszal és hírnévvel rendelkező személlyel bánnak, a legjobb stratégia a jó benyomás keltésére, annak érdekében, hogy zökkenőmentesen előnyöket vagy jövőbeli előléptetést szerezzenek, az, ha az ember szavai tetszetősen és tapintatosan hangzanak, biztosítva, hogy a hallgató kényelmesen és boldognak érezze magát. Az ember arckifejezésének mindig szelídnek kell lennie és nem szabad erőszakos vagy mogorva arcot vágnia, a beszédében pedig nem lehetnek erős, rosszindulatú vagy durva szavak, vagy olyanok, amelyek megsebezhetik az ember büszkeségét. Csak efféle megnyilvánulásokkal és szavakkal lehet jó benyomást kelteni az ilyen ember jelenlétében, és nem taszítani őt. Úgy tűnik, hogy a mások iránti tisztelet legigazibb formájának azt tartják, ha valaki tetszetősen beszél, ha hízelgéshez és talpnyaláshoz folyamodik. Hasonlóképpen, az emberek úgy vélik, hogy a Krisztus iránti tisztelet kimutatása és a harmónia fenntartása érdekében energiát kell fektetniük abba, hogy ilyen viselkedést tanúsítsanak, biztosítva, hogy a szavaik ne tartalmazzanak bántó nyelvezetet vagy tartalmat, és semmiképpen ne legyen bennük semmi sértő. Az emberek úgy gondolják, hogy ez a legjobb módja a Krisztussal való érintkezésnek és beszélgetésnek. A hús-vér testet, amelyben Isten megtestesült, teljesen hétköznapi emberként kezelik, akinek normális, romlott beállítottsága van, úgy gondolva, hogy nincs jobb módja annak, hogy másképp viselkedjenek vagy bánjanak Vele. Ezért amikor egy antikrisztus Krisztus elé járul, amit a szívében táplál, az nem félelem, tisztelet vagy valódi őszinteség, hanem inkább az a vágy, hogy tetszetős és tapintatos nyelvezetet használjon, sőt, még illúziókhoz is folyamodik, hogy nyíltan törleszkedjen és hízelegjen a hús-vér testnek, amelyben Isten megtestesült. Azt hiszik, hogy minden ember fogékony erre a megközelítésre, és mivel a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült, szintén emberi, Ő is reagálna erre a megközelítésre és támogatná azt. Ezért az antikrisztusok Krisztussal, a hús-vér testtel, amelyben Isten megtestesült, való bánásmódjukban, a szívükben nem fogadják el azt a tényt, hogy Krisztus Isten lényegét hordozza. Ehelyett bizonyos emberi taktikát, világi ügyekre vonatkozó emberi filozófiákat és a mások kezelésére és manipulálására használt általános emberi trükköket alkalmaznak, hogy kezeljék a hús-vér testet, amelyben Isten megtestesült. Vajon ezeknek a viselkedéseknek a lényege azt a tényt mutatja, hogy az antikrisztusok megvetik a hús-vér testet, amelyben Isten megtestesült? (Igen.)

Az antikrisztusok ugyanúgy bánnak Krisztussal, mint a romlott emberekkel, ha meglátják Krisztust, csak törleszkedő és hízelgő szavakat mondanak, majd figyelik Krisztus reakcióit, és igyekeznek kiszolgálni az Ő preferenciáit. Egyesek, amikor meglátják Krisztust, azt mondják: „Már messziről észrevettelek téged. Kitűnsz a tömegből. Ellentétben másokkal, akiknek nincs glóriájuk, neked van egy a fejed fölött. Egyből tudtam, hogy te nem vagy hétköznapi ember. Krisztuson kívül ki más lehet isten házában nem hétköznapi? Abban a pillanatban, ahogy megláttalak, meg tudtam mondani, hogy ez félreérthetetlenül igaz. A hús-vér test, amelyben isten megtestesült, valóban különbözik másoktól.” Hát nem égbekiáltó képtelenség ez? A megjelenésem hétköznapi, átlagos. Ha nem teszek vagy nem mondok semmit semmilyen tömegben, talán egy-két évbe is beletelik, mire bárki felismeri, hogy ki vagyok. Bármilyen csoportban csak egy átlagos tag vagyok; senki sem lát bennem semmi különlegeset. Most az egyházban dolgozom, és Isten bizonyságtétele miatt ti figyeltek, amikor köztetek beszélek. De Isten bizonyságtétele nélkül vajon hányan hallgatnának vagy figyelnének Rám? Ez továbbra is kérdés, ismeretlen marad. Egyesek azt mondják: „Számomra ő pont úgy néz ki, mint isten. Mindig is úgy éreztem, hogy ő eltér a megszokottól, más, mint a többiek”. Miben vagyok Én más? Három fejem és hat karom van? Hogyan tudsz megkülönböztetni? Isten egyszer azt mondta: szándékosan nem engedem, hogy az emberek akár csak egy apró célzást is érzékeljék a Bennem lévő isteni mivoltra. Ha Isten nem engedi, hogy az emberek érzékeljék az Ő isteni mivoltát, akkor hogyan láthatod azt? Nem problematikus, amit ezek az emberek mondanak? Ez nyilvánvalóan semmi más, mint a megvetendő talpnyalók értelmetlen beszéde, akiknek szavai minden tartalmat nélkülöznek. A megtestesült Isten külső megjelenése egy hétköznapi emberé. Hogyan ismerhetné fel az emberi szem Krisztus isteni mivoltát? Ha Krisztus nem munkálkodna és nem beszélne, senki sem tudná felismerni Őt, és senki sem ismerhetné meg az Ő identitását és lényegét. Ez tény. Akkor mi van azokkal, akik azt mondják: „első pillantásra meg tudtam állapítani, hogy te az a hús-vér test vagy, amelyben Isten megtestesült, különbözöl másoktól”, illetve „amint megláttalak, tudtam, hogy te nagy dolgokra vagy képes”? Mik ezek a kijelentések? Teljes képtelenségek! Amikor Isten nem tett tanúságot Önmagáról, hogyan lehet, hogy nem tudtad felismerni, bármennyiszer is nézted? Isten bizonyságtétele után, amikor elkezdtem a munkámat, hogyan láthattad azt hirtelen, első pillantásra? Ezek nyilvánvalóan megtévesztő szavak, tiszta őrület.

Egyesek, amikor találkoznak vagy kapcsolatba kerülnek Velem, jó színben akarják feltüntetni magukat. Azt gondolják: „Nem sűrűn találkozik az ember a megtestesült istennel; ez olyan lehetőség, amely egyszer adódik az életben. Jól kell teljesítenem, közvetítve az Istenben való hitben eltöltött éveim eredményeit, valamint azokat a jó eredményeket, amelyeket azóta értem el, hogy elfogadtam isten munkájának jelenlegi szakaszát, hogy tudassam istennel.” Mit értenek az alatt, hogy tudassák Velem? Az előléptetés lehetőségében reménykednek. Ha ez a gyülekezetben történne, talán soha életükben nem lenne esélyük arra, hogy kitűnjenek vagy előléptessék őket; senki sem választaná meg őket. Úgy gondolják, hogy most jött el a lehetőség, ezért azon töprengenek, hogyan beszéljenek úgy, hogy ne táruljon fel semmilyen probléma és ne derüljön ki, hogyan próbálják jó színben feltüntetni magukat. Tapintatosabbnak és ügyesebbnek kell lenniük, cselszövést és trükköket kell bevetniük, apró cselekhez folyamodva. Azt mondják: „Istenem, minden bizonnyal sokat nyertünk abból, hogy hittünk benned ezekben az években! Az egész családunk hisz, mindannyian lemondtunk mindenről, hogy istenért áldozzuk magunkat. De nem ez a legfontosabb. A legfontosabb az, hogy a szavaid olyan nagyszerűek, és te oly sok munkát végeztél. Mindannyian készek vagyunk tenni a kötelességeinket és feláldozni magunkat istenért.” Erre Én azt mondom: „De ennek nem igazán van haszna”. „De van – a kegyelem, amelyet isten adott, bőséges. Isten szavaival rengeteg új fényt, bepillantást és megértést nyertünk. A testvérek mind annyira energikusak, mindannyian készek feláldozni magukat istenért.” „Vannak gyengék és negatívak? Bárki, aki bomlasztásokat és megzavarásokat okoz?” „Nem, a mi gyülekezeti életünk nagyon jó. A testvérek mind arra törekszenek, hogy szeressék istent, mindent feladva, hogy az evangéliumot terjesszék. Minden, amit isten mond, az jó. Mindannyian motiváltak vagyunk, és többé már nem tudunk úgy hinni, mint azelőtt, kegyelmet keresve és arra törekedve, hogy jóllakjunk a kenyerekből. Mindenről le kell mondanunk istenért, fel kell ajánlanunk magunkat istennek és fel kell áldoznunk magunkat istenért.” „Akkor hát az elmúlt néhány év alatt nyertetek némi megértést Isten szavaiból?” „Igen, nyertünk. A te szavaid, istenem, olyan nagyszerűek, minden egyes mondat pontosan a legfontosabb kérdéseinket érinti, leleplezve a természetlényegünket! Nagy világosságot kaptunk önmagunk megértésében valamint a te szavaidban. Istenem, te vagy az egész családunk és az egész gyülekezet életének megmentője. Nélküled már réges-rég elvesztünk volna, ki tudja hol. Nélküled nem tudnánk, hogyan folytassuk. A gyülekezetünkben mindenki vágyik arra, hogy lásson téged, minden nap azért imádkozik, hogy álmaiban találkozhasson veled, azt remélve, hogy minden nap veled lehet!” Vajon elhangzanak alapvetően szívből jövő vagy őszinte szavak a beszédükben? (Nem.) Akkor milyenek ezek a szavak? Képmutatóak, üresek és haszontalanok. Amikor arra kérem őket, hogy az önismeretről beszéljenek, azt mondják: „Mióta elfogadtam isten munkáját, úgy érzem, hogy ördög és Sátán vagyok, akiből hiányzik az emberi mivolt”. „Hogyan hiányzik belőled az emberi mivolt?” „Alapelvek nélkül cselekszem.” „Mely cselekedeteidből hiányoznak az alapelvek?” „Nem tudok harmonikusan együttműködni másokkal, a másokkal való kommunikációmból hiányoznak az alapelvek, az emberekkel való bánásmódomból hiányoznak az alapelvek. Ördög és Sátán vagyok, a Sátántól származom, mélyen megrontott a Sátán. Minden alkalommal ellenállok istennek, állandóan szembeszegülök és szembeszállok istennel.” A felszínen jól hangzanak ezek a szavak. Amikor megkérdezem tőlük: „Hogy van most XY a gyülekezetetekben?”, azt mondják: „Most jól van. Korábban leváltották a gyülekezet vezetéséről, de aztán bűnbánatot tartott és a testvérek újra megválasztották.” „Olyasvalaki ez az ember, aki az igazságra törekszik?” „Ha isten azt mondja, hogy ő az igazságra törekszik, akkor igen; ha Isten azt mondja, hogy nem, akkor pedig nem.” „Ez az ember lelkesnek tűnik, a képessége azonban meglehetősen gyenge, nem igaz?” „Gyenge? Igen, egy kissé. Máskülönben miért váltották volna le a testvérek a legutóbb?” „Ha gyenge a képessége, akkor tud-e tényleges munkát végezni? Eleget tud-e tenni a gyülekezetvezetői kötelezettségnek?” A szavaimat hallva úgy értelmezik azokat, mintha azt sugallnám, hogy akinek gyenge a képessége, az nem tud eleget tenni ennek a kötelezettségnek, és ezt mondják: „Akkor ő nem tud eleget tenni neki. A testvérek a legrosszabbak közül őt választották a legjobbnak; nem volt nála jobb, ezért választották őt. A testvérek mind azt mondják, hogy a képessége átlagos, de ettől még vezethet minket. Ha gyenge a képessége, úgy gondolom, legközelebb talán nem őt választják a testvérek. Istenem, dolgoznom kellene azon, hogy befolyásoljam a testvéreket?” „Ez a kérdés a gyülekezeti testvéreid érettségétől függ. Ők olyasvalakit választanak, aki szerintük az alapelvek alapján jónak számít – ez a folyamat helyes, egyesek azonban ostobák és nem képesek átlátni az embereken vagy az ügyeken, és időnként rossz embert választanak”. Mit értettem ezalatt? Egyszerűen csak megállapítottam egy tényt, nem állt szándékomban leváltani ezt az embert. De hogyan fogta fel ezt az antikrisztus, miután hallotta? Nem mondta ki hangosan, viszont magában ezt gondolta: „Vajon ez egy célzás istentől, hogy le kell váltani ezt az embert? Nos, akkor jobban utána kellene járnom, hogy valójában mire is gondol isten. Ha leváltják ezt az embert, ki más vezethetné a gyülekezetet, ki végezhetné ezt a munkát?”. Az antikrisztusok vakok Istenre, Neki nincs helye a szívükben. Amikor Krisztussal találkoznak, nem bánnak Vele másképp, mint egy hétköznapi emberrel, folyamatosan az Ő arckifejezéséből és hanglejtéséből következtetnek, úgy változtatják a hangnemet, ahogy a helyzet megkívánja, soha nem mondják el, mi is történik valójában, soha nem mondanak semmi őszinte dolgot, csak üres szavakat és doktrínákat beszélnek, megpróbálják megtéveszteni és becsapni a szemük előtt álló gyakorlati Istent. Egyáltalán nincs istenfélő szívük. Még arra sem képesek, hogy szívből beszéljenek Istenhez, hogy bármi igazat mondjanak. Úgy beszélnek, ahogy a kígyó siklik, szavaik folyása tekervényes és nem egyenes. Olyan a szavaik módja és iránya, mint a dinnye indája, amely egy póznán kapaszkodik felfelé. Ha például azt mondod, hogy valaki jó képességű és előléptethetnék, rögtön arról beszélnek, hogy milyen jó is az illető, mi nyilvánul meg és tárul fel benne; ha pedig azt mondod, hogy valaki rossz, akkor gyorsan arról kezdenek beszélni, hogy az illető milyen rossz és gonosz, hogyan okoz bomlasztásokat és megzavarásokat a gyülekezetben. Amikor bizonyos konkrét helyzetekről érdeklődsz, nincs mit mondaniuk; mellébeszélnek, azt várják, hogy következtetésre juss, figyelve a szavaid jelentésére, hogy a szavaikat a te gondolataidhoz igazíthassák. Minden, amit mondanak: szépen hangzó szavak, hízelgés és szolgalelkűség; egyetlen őszinte szó sem hagyja el a szájukat. Így érintkeznek az emberekkel és így bánnak Istennel – pontosan ennyire csalárdak. Ez a beállítottsága egy antikrisztusnak.

Egyesek úgy kerülnek kapcsolatba Velem, hogy nem tudják, milyen szavakat vagy dolgokat szeretek hallani; annak ellenére, hogy nem tudják, mégis megtalálják a módját. Kiválasztanak bizonyos témákat, hogy megvitassák Velem, azt gondolván: „Lehet, hogy ezek a témák érdekelnek téged, talán ezek azok, amikről tudni vagy hallani szeretnél, de túl udvarias vagy ahhoz, hogy megkérdezd, ezért megragadom az alkalmat, hogy elmondjam neked”. Amikor találkozunk, azt mondják: „Mostanában hatalmas esőzések voltak a környékünkön, amelyek elárasztották az egész várost. A közrend is rosszabbodik; mostanában olyan sok a tolvaj. Ha kimegy az ember, fennáll a veszélye, hogy meglopják vagy kirabolják. Hallottam, hogy bizonyos helyeken sok gyereket elraboltak, az embereken pedig eluralkodott a pánik. A nem hívők azt mondják, hogy a társadalom túlságosan kaotikussá, teljesen abnormálissá vált. A vallásos emberek még mindig a Bibliát szorongatják és hirdetik az evangéliumot, mondván, hogy elérkeztek az utolsó napok, hogy isten alászállni készül és nagy katasztrófák és csapások várnak ránk.” És olyanok is vannak, akik, amikor Velem találkoznak, rögtön azt mondják: „Pár nappal ezelőtt egy helyen három hold jelent meg az égen és sok ember lefényképezte. Egyes népi jósok azt mondják, hogy nagy látomások fognak megjelenni az égen, hogy megjelent az igazi úr”. Ehhez hasonló dolgokat mondanak – különösen érdekli őket az ilyen társadalmi káosz, a katasztrófák, a különféle szokatlan események és a csillagászati jelenségek előfordulása, és információkat gyűjtenek ezekről. Amikor találkoznak Velem, ezt használják beszédtémaként, hogy szorosabb kapcsolatot építsenek ki Velem. Egyesek úgy hiszik: „A megtestesült isten egy hétköznapi ember. A különbség közte és mások között abban rejlik, hogy ő isten munkáját végzi és istent képviseli. Ennélfogva, míg a legtöbb ember a világbékét reméli, azt, hogy az emberek harmóniában és megelégedettségben éljenek, addig a testet öltött krisztus eltér a normális emberektől. Ő nagy káoszt remél a világban, azt, hogy látomások és nagy katasztrófák jönnek, hogy isten nagy munkája gyorsan megvalósul és isten irányítási munkája gyorsan befejeződik, hogy beteljesítse az ő kimondott szavait. Ezek azok a témák, amelyekkel törődik, és amelyek érdeklik őt. Ezért amikor találkozom vele, ezekről a dolgokról fogok beszélni, ő pedig különösen elégedett lesz. Ennek örömére talán előléptetnek és talán lesz rá lehetőség, hogy több napot tölthessek mellette.” Vannak ilyen emberek? Találkoztam egyszer egy fiatal lánnyal, akinek édes beszéde volt; ékesszóló, gyors észjárású volt és pontosan tudta, hogy kinek mit mondjon. Mesterien adta elő magát és minden irányban ragyogott, különösen ügyesen bánt a hatalommal és státusszal rendelkezőkkel. Amikor találkoztunk és kapcsolatba lépett Velem, egyből azt mondta: „Itt és itt burjánzik az alvilág; még a helyi rendőrségnél is vannak bandatagok. Volt egy bandavezér, aki sok rossz dolgot tett helyben. Egy nap az úton találkozott egy magas rangú tisztviselővel, egy nagy démonnal. Az autója megelőzte a nagy démon autóját, a nagy démon pedig azt mondta a testőrének: »Kié ez az autó? Nem akarom újra látni ezt az embert!« Másnap el is távolították.” Vannak ilyen dolgok a társadalomban? (Igen.) Az ilyen dolgok nagyon is léteznek, de vajon hasznos-e ezeket tenni a beszélgetés fő témájává, amikor Velem találkozol? Ezek nem azok a témák, amelyek Engem érdekelnek, vagy amelyeket hallani szeretnék, a nő azonban ezt nem tudta. Azt gondolta, hogy szeretem hallani ezeket az izgalmas történeteket. Mondd meg Nekem, vajon a katasztrófák, a látomások, a természeti és ember okozta szerencsétlenségek azok a témák, amelyek érdekelnek, amelyeket hallani szeretnék? (Nem.) Az rendben van, hogy időtöltés gyanánt meghallgatom ezeket a dolgokat, de ha úgy gondolod, hogy tényleg szeretem ezeket hallgatni, akkor tévedésben vagy. Engem nem érdekelnek ezek a dolgok, nem akarok hallani róluk. Egyesek megkérdezik: „Meghallgatod, amikor az emberek ezekről a dolgokról beszélnek?” Nem ellenzem, hogy meghallgassam, de ez nem jelenti azt, hogy szeretem hallgatni és azt sem, hogy szeretném összegyűjteni ezeket az információkat, ezeket a történeteket. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a szívem mélyén nem vagyok kíváncsi ezekre a dolgokra, semmi érdeklődésem irántuk. Egyesek még azt is gondolják: „A szívedben nem gyűlölöd különösen a nagy vörös sárkányt? Ha gyűlölöd a nagy vörös sárkányt, akkor elmondok neked egy büntetést, amely a nagy vörös sárkányt érte: a nagy vörös sárkányon belül belső viszály tört ki a magas rangú tisztviselők között, több frakció harcolt egymással, majdnem megöltek egy bizonyos fődémont. Ezek a fődémonok több merényletet is túléltek, ami igazán veszélyes! Örülnél, ha ezt hallanád?” Ti örülnétek, ha ilyen dolgokról hallanátok? Ha örülnétek, akkor örüljetek; ha nem szeretitek hallani, akkor ne hallgassátok – ennek semmi köze Hozzám. Röviden, ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, legyen szó akár egy járványról valamelyik országban, arról, hogyan alakult ki a járvány, hány ember halt meg, melyik országot érte súlyos katasztrófa, valamelyik ország kormányának állapotáról, arról, hogy milyen brutálisak a belső harcok egy ország felsőbb köreiben, vagy társadalmi felfordulásokról, lehet, hogy meghallgatom, ha történetesen hallok róluk, de nem fogok erőfeszítéseket tenni, hogy utánanézzek az események konkrét részleteinek, hogy híreket hallgassak, újságokat olvassak vagy az interneten keressem az ezekkel az eseményekkel kapcsolatos tartalmakat, csak azért, mert nem tudok róluk. Egyáltalán nem fogok, és soha nem is teszek ilyesmit. Engem nem érdekelnek ezek az ügyek. Egyesek azt mondják: „Mindez a Te irányításod alatt áll, mindez a Te műved; ezért nem érdekelnek Téged”. Helyes ez az állítás? A doktrína vonatkozásában helyes, de lényegében nem ez a helyzet. Isten szuverenitást gyakorol az emberi sors felett, minden faj, minden embercsoport, minden korszak felett. Teljesen normális, hogy minden korszakban előfordulnak katasztrófák és szokatlan események – mindez Isten kezében van. Korszaktól függetlenül, akár jelentős, akár kisebb események történnek, amikor eljön az idő, hogy egy korszak megváltozzon, még ha egyetlen fűszál vagy fa sem változik meg, annak a korszaknak akkor is el kell múlnia. Ez Isten szuverenitásának a kérdése. Ha egy korszaknak nem kell véget érnie, akkor, még ha az égi jelenségekben vagy minden földi dologban jelentős változások mennek is végbe, akkor sem szabad véget érnie. Mindezek Isten ügyei, túlmutatnak az emberi beavatkozáson vagy segítségen. Amit az embereknek leginkább tenniük kell, az az, hogy ne foglalkozzanak ezekkel a dolgokkal, ne gyűjtsenek bizonyítékokat és információkat ezekről az eseményekről a kíváncsiságuk kielégítésére. Azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyeket Isten tesz, annyit kell megértened, amennyit csak tudsz, és nem szabad erőltetned a megértést ott, ahol az nem lehetséges. A romlott emberiség között ezek a dolgok túlságosan is normálisak, túlságosan is mindennaposak. Mindezek a dolgok – a korszakok változása, a világrend átalakulása, egy faj sorsa, egy rezsim kormányzása, állapota és így tovább – mind Isten kezében vannak, mind az Ő szuverenitása alatt. Az embereknek csak hinniük, elfogadniuk kell és alá kell vetniük magukat; ez elegendő. Ne dédelgesd azt a gondolatot, hogy több rejtélyt kell megértened, azt gondolva, hogy minél több rejtélyt értesz meg, annál divatosabbnak tűnsz, mintha az által, hogy hiszel Istenben, nagy érettséggel és lelkiséggel rendelkeznél. Az ilyen gondolkodásmód azt jelenti, hogy az Istenben való hitről alkotott nézeted helytelen. Ezek a dolgok nem jelentősek. Az igazán jelentős dolog, amivel az embereknek leginkább foglalkozniuk kell, az Isten irányítási tervének lényege – az emberiség üdvössége –, amely lehetővé teszi az emberiség megmentését Isten irányítási tervének munkáján belül. Ez a legnagyobb és leglényegesebb dolog. Ha megérted azokat az igazságokat és víziókat, amelyek ezzel az üggyel kapcsolatosak, akkor fogadd el, amit Isten tesz benned, valamint az igazságot, amit Ő ad neked, és fogadj el minden alkalmat, amikor megmetszenek, megítélnek és megfenyítenek. Ha mindezt elfogadod, akkor ez értékesebb, mint az égi jelenségek, a misztériumok, a katasztrófák vagy a politika kutatása.

Egyesek tanulnak egy kis történelmet, értenek valamennyire a politikához, és egyrészt szeretnek felvágni, másrészt pedig azt gondolják: „A megtestesült isten rendelkezik isten lényegével és igazsággal. Ismeri azt a tényt, hogy isten szuverenitást gyakorol minden dolog felett, és megérti azokban a részleteket is. Tehát, ha értek a politikához és a történelemhez, akkor ki tudom szolgálni az ő igényeit? Ki tudom elégíteni a kíváncsiságát mindezekkel a dolgokkal kapcsolatban?” Elmondom neked, tévedsz! Ami a legjobban taszít engem, az elsősorban a politika, másodsorban pedig a történelem. Ha a történelemről beszélsz, humoros, történetszerű anekdotákat megosztva, vagy alkalmi csevegést folytatsz, hogy elüsd az időt, az rendben van. Ha azonban úgy kezeled ezeket a szavakat, ezeket az ügyeket, mint valami komoly dolgokat, amiket meg kell vitatni Velem, hogy törleszkedj és kapcsolatot építs Velem, akkor tévedésben vagy; nem vágyom arra, hogy ezeket a dolgokat hallgassam. Egyesek tévesen úgy vélik: „Te azért beszélsz az igazságról és azért tartasz összejöveteleket az embereknek, mert muszáj; mélyen legbelül, amit te a legjobban szeretsz, az a világban lévő nagy káosz. Attól félsz, hogy a világ nem elég kaotikus. Amikor katasztrófa történik, ki tudja, hogy milyen boldog lehetsz a színfalak mögött, talán még tűzijátékot is gyújtasz, hogy megünnepeld!” Elmondom neked, hogy nem ez a helyzet. Még ha a nagy vörös sárkány el is veszik és össze is omlik, én olyan maradok, amilyen vagyok. Egyesek azt kérdezik: „Nem lennél boldog, ha a nagy vörös sárkány összeomlana? Amikor a nagy vörös sárkány elpusztul és megbűnhődik, nem kellene tűzijátékot gyújtanod? Nem kellene nagy ünnepséget tartanod és ünnepelned Isten választott népével?” Mondd meg Nekem, ez az, amit tennem kellene? Helyes vagy helytelen ezt tenni? Összhangban van ez az igazsággal? Egyesek azt mondják: „A nagy vörös sárkány annyit üldözte Isten választott népét, pletykákat terjesztett Istenről és rágalmazta az Ő nevét, káromolta és megítélte Istent. Vajon nem kellene egy kicsit ünnepelnünk, amikor megtorlásban részesül?” Ha ünnepeltek, Én megengedem, mert kedvetek van hozzá. Ha mindannyian jókedvűek vagytok, három napon és éjszakán át ébren maradtok, összegyűltök, hogy olvassátok Isten szavait, hogy himnuszokat énekeljetek és táncoljatok, hogy dicsérjétek Isten igazságosságát, örvendezve, hogy Isten végre elpusztította és lábbal tiporta a nagy vörös sárkányt, az ellenséget, és Isten választott népe nem szenved többé az üldözésétől és kínzásától, többé már nem képtelen hazatérni és végre visszatérhet a családjához, akkor érthető mindenki hangulata. Ha így kívántok ünnepelni és kikapcsolódni, beleegyezek. Ami azonban Engem illet, azt fogom tenni, amit tennem kell; nem veszek részt ilyen tevékenységekben. Egyesek azt kérdezik: „Miért ilyen a hozzáállásod? Ez nem rontja el az emberek kedvét? Miért nem mutatsz egy kis szenvedélyt? Ha Te nem vagy jelen a legmeghatározóbb pillanatban, hogyan ünnepelhetnénk?” Az ünneplés nem rossz, van azonban egy dolog, amiről világosan kell beszélnünk: tegyük fel, hogy a nagy vörös sárkány megbűnhődött, Isten kiiktatta; ez a démon király, aki egykor Isten választott népének tökéletesítését szolgálta, elpusztult és kiirtották – szóval mi a helyzet Isten választott népének érettségével? Mennyi igazságot értettetek meg? Ha mindannyian megfelelően tudjátok végezni a kötelességeiteket, ha mindannyian alkalmas teremtett lények vagytok, akik képesek félni Istent és kerülni a rosszat, ha mindegyikőtök rendelkezik Jób és Péter érettségével és már mindannyian üdvözültetek, akkor ez valóban egy örömteli pillanat, olyasmi, ami méltó az ünneplésre. Ha azonban egy napon a nagy vörös sárkány elbukik, és az érettségetek nem éri el a kötelességeitek hűséges végzésének szintjét, ha még mindig nincs bennetek félelem Isten iránt és képtelenek vagytok kerülni a rosszat, ha rendkívül messze vagytok Jób és Péter érettségétől, ha képtelenek vagytok igazán alávetni magatokat Isten szuverenitásának, és nem lehet titeket alkalmas teremtett lényeknek tekinteni, akkor mi az, aminek örülnötök kellene? Ez nem csupán hiábavaló örömben való mulatozás? Az ilyen ünneplés értelmetlen és értéktelen lenne. Egyesek azt mondják: „A nagy vörös sárkány annyira üldöz minket; biztosan nem baj, ha gyűlöljük? Az, hogy felismerjük a lényegét, rendben van, ugye? Annyira üldözött minket; miért ne lehetnénk boldogok, amikor kiiktatják?” Rendben van, ha örültök, ha kifejezitek az érzelmeiteket. Ha azonban úgy gondolod, hogy a nagy vörös sárkány pusztulása Isten irányítási tervének befejezését jelzi, azt, hogy az emberiség megmenekült, egyenlőségjelet téve a nagy vörös sárkány elpusztítása és Isten irányítási tervének befejezése, valamint a saját üdvösséged és tökéletesítésed közé, akkor vajon nem téves ez a megértés? (De igen.) Akkor mit értetek meg most? Ami Isten ellenségét, a nagy vörös sárkányt illeti, annak sorsa és hogyléte Isten ügye, és ezeknek semmi közük sincs a beállítottság megváltoztatására vagy az üdvösségre való törekvésedhez. A nagy vörös sárkány csak egy ellenpont, egy szolgáló, amely alá van vetve Isten vezényléseinek. Az, hogy mit tesz, és Isten hogyan használja fel szolgálatvégzésre, Isten dolga, nem kapcsolódik az emberekhez. Ezért, ha túlságosan aggódsz a sorsa miatt, ha hagyod, hogy elvonja a szíved figyelmét, akkor baj van, probléma van. Isten szuverenitást gyakorol minden dolog felett, beleértve a nagy vörös sárkányt, az összes ördögöt és sátánt, így bármit is tesznek az ördögök és Sátánok, bármilyenek is legyenek, nincs kapcsolatban az életedbe való belépéseddel vagy a beállítottságbeli változásoddal. Mi az, ami téged érint? Fel kell ismerned az Istennel szembeni ellenállásának elvetemült és ádáz lényegét, azt a lényegét, hogy ellenséges Istennel szemben és ellensége Istennek – ez az, amit meg kell megértened. Ami a többit illeti, azt, hogy Isten milyen katasztrófákat hoz rá, hogyan vezényli le Isten a sorsát, annak semmi köze hozzád, és semmi haszna annak, ha ezt tudod. Miért nincs haszna? Mert még ha tudod is, akkor sem értheted meg, hogy Isten miért cselekszik így. Még ha látod is, akkor sem fogod tudni, hogy Isten miért dönt úgy, hogy így cselekszik, képtelen vagy teljesen felfogni a mögötte rejlő igazságot. Ezekkel a rövid megjegyzésekkel itt le is zárom ezt a témát.

Az antikrisztusok törleszkedést, hízelgést és szépen hangzó szavakat használó megnyilvánulásai természetesen a hétköznapi romlott emberekben is megtalálhatók, de mi különbözteti meg az antikrisztusokat a hétköznapi romlott emberektől? Törleszkedésükben, hízelgésükben és szépen hangzó szavaikban nincs tisztelet, nincs őszinteség. Ehelyett az a céljuk, hogy játszadozzanak a megtestesült Istennel, hogy próbára tegyék és felhasználják, így jönnek létre ezek a gyakorlatok; saját céljaik vannak. Arra törekednek, hogy törleszkedéssel, hízelgéssel és szépen hangzó szavakkal játszadozzanak az előttük álló hétköznapi emberrel, hogy becsapják Krisztust, hogy Krisztus képtelen legyen átlátni, kik is ők valójában, miféle romlott beállítottságokkal rendelkeznek, milyen integritással, miféle lényeggel rendelkeznek, és az emberek melyik kategóriájába tartoznak. Be akarják csapni és meg akarják téveszteni, igaz? (Igen.) Van egyetlen őszinte szó is a törleszkedésükben, hízelgésükben és szépen hangzó szavaikban? Egy sincs. Az antikrisztusok szándéka és célja az, hogy megtévesszenek, becsapjanak és játszadozzanak. Nem ezek a gyakorlatok az igazságot megvető antikrisztusok lényege? (De igen.) Úgy gondolják, hogy a hétköznapi emberek mind szeretik a kellemes szavakat, élvezik a hízelgést és szeretik, ha mások hason csúsznak előttük, ami fontosságérzetet ad nekik és amitől a státuszuk az átlagemberekénél tekintélyesebbnek és magasabb rendűnek tűnik. Ezzel szemben, ha valaki túlságosan szolgalelkűen viselkedik Krisztus előtt, tisztesség és a méltóság nélkül, köntörfalazva beszél, mindig megpróbál megtéveszteni és mindig próbálja elfedni a tényeket, színleléssel és hamissággal bánik Krisztussal, akkor Krisztus nem csak, hogy nem fogja elhinni mindezt, hanem a szívében bosszankodni is fog rád. Mennyire? Isten azt mondaná, hogy ez az ember undorító, egyetlen igazságot sem mond, csak azon gondolkodik, hogyan nyalja a csizma talpát, nem valami jó, nem pozitív jellem – az ilyen ember megbízhatatlan és nem hiteles. Megbízhatatlan és nem hiteles; ezt a meghatározást adják az ilyen embereknek. A felszínen csak ez a két kifejezés, de valójában az ilyen ember nem szereti az igazságot, nem tudja megszerezni az igazságot és valószínűtlen, hogy üdvözülni fog. Mi jelentősége és értéke van egy ilyen ember hitének Istenben, ha nem tudja elnyerni az igazságot és valószínűtlen, hogy üdvözülni fog? Ha nem okoz bomlasztásokat vagy megzavarásokat, akkor csupán az ellenpont vagy a szolgáló szerepét játszhatja Isten házában, akárcsak a nagy vörös sárkány. Mit jelent valaminek a szerepét játszani? Azt jelenti, hogy ideiglenesen, addig mennek, ameddig csak tudnak, mintha egy szekeret húznának, és addig folytatják, amíg fel nem borítják azt. Miért kell szerepet játszaniuk? Azért, mert az ilyen emberek nem törekszenek az igazságra. A szívükben annyira megvetik és lenézik az igazságot, annyira gúnyolódnak és játszadoznak az igazsággal, hogy a végső sorsuk garantáltan olyan lesz, mint Pálé, képtelenek elérni a célt. Ezért az ilyen típusú ember csak az ideiglenes szolgálattevő szerepét játszhatja Isten házában. Egyrészt lehetővé teszik, hogy azok, akik valóban az igazságra törekszenek, növekedjenek a tisztánlátásban és a megértésben. Másrészt megtesznek mindent, amire csak képesek Isten házában és annyi szolgálatot végeznek, amennyit csak tudnak, mert az ilyen emberek nem tudnak eljutni az út végére.

Egy nap, amikor kimozdultam, összefutottam egy ismerőssel. Mielőtt megszólalhattam volna, ő kérdezett először: „Olyan régen találkoztunk utoljára. Minden nap itt vártalak, annyira hiányzol, hogy nem tudok otthon maradni. Folyamatosan csak téged kereslek az itt járó-kelő tömegben!” Azt gondoltam Magamban, hogy ez az ember talán egy kicsit beteg mentálisan. Találkozót beszéltem meg veled? Miért várakoznál itt Rám minden nap? Mivel összefutottunk, beszéljünk valami lényegesről. Megkérdeztem tőle: „Hogy vagy mostanában?”. Azt felelte: „Ó, jobb, ha bele sem kezdek. A legutóbbi találkozásunk óta annyira lefoglalnak a veled kapcsolatos gondolatok, hogy sem enni sem aludni nem tudok. Csak reménykedtem, hogy egy nap majd láthatlak téged.” Azt mondtam: „Beszéljünk valami érdemlegesről. Milyen volt az állapotod ebben az időszakban?” „Elég jó. Rendben volt.” „A gyülekezeted tartott választásokat? Még mindig ugyanaz a vezető?” „Nem, XY-t választották meg.” „Hogy van az előző gyülekezeti vezető?” „Rendben van.” „Akkor miért váltották le?” „Nem vagyok biztos benne, rendben volt.” „Légy konkrétabb, ne csak azt mondogasd, hogy »rendben van«. Arról van szó, hogy nem tudott tényleges munkát végezni?” „Én úgy gondoltam, hogy rendben van.” „Mi a helyzet az újonnan megválasztott vezető emberi mivoltával? Hogyan fogja fel az igazságot? Képes tényleges munkát végezni?” „Rendben van.” Bármit is kérdeztem tőle, a válasza mindig az volt, hogy „rendben van”, ami lehetetlenné tette, hogy beszélgetést folytassunk. Így hát elmentem. Mit gondoltok erről a történetről? Milyen címet kellene adni ennek a történetnek? („Rendben van.”) Ez a történet a „Rendben van”. A sok emberrel való érintkezésem során kevesen beszélnek az emberi értelem szemszögéből, nemhogy összhangban az igazságalapelvekkel. A legtöbb ember szája tele van hazugságokkal, ostobaságokkal, téveszmékkel és elbizakodott szavakkal; egyetlen igaz állítás sincs közöttük. Még csak meg sem követelem, hogy minden kimondott mondatod megfeleljen az igazságnak, vagy legyen igazságvalósága, de a legkevesebb, hogy képes legyél úgy beszélni, mint egy ember, mutass némi őszinteséget, mutass némi igaz érzést. Ezek nélkül létre jöhet-e párbeszéd? Nem jöhet létre. Amikor helyzetekkel szembesülsz, folyton üres szavakat szólsz és hazugságokat beszélsz; mindenféle ostobaságok, téveszmék, sértő és elbizakodott szavak jönnek elő és megjelennek a mentegetőzés és védekezés szavai, ami lehetetlenné teszi, hogy kijöjjünk egymással vagy kommunikáljunk, igaz? (Igaz.)

Sokan úgy eszik és isszák Isten szavait, hogy azt hiszik, ezek a szavak csak a mennyei Istennel, csak Isten Lelkével, valamint csak azzal az Istennel kapcsolatosak, aki láthatatlan és megfoghatatlan. Mivel ez az Isten annyira távoli, az Ő szavait elég mélynek ítélik ahhoz, hogy az igazságnak nevezzék. Azonban erről az előttük álló hétköznapi emberről, aki látható és hallható, amikor beszél, azt gondolják, hogy kevés kapcsolata van az igazsággal, Istennel vagy Isten lényegével. Ez azért van így, mert Ő látható és nagyon közel van az emberekhez, semmilyen módon nem hat a szívükre vagy a szemükre és nem ébreszt bennük semmiféle rejtélyes kíváncsiságot. Az emberek úgy érzik, hogy ez a hétköznapi, kézzelfogható és beszélő személy túl könnyen kiismerhető, túlságosan átlátható. Még azt is gondolják, hogy egy pillantással áthatolhatnak és átláthatnak Rajta. Ennek eredményeként az emberek öntudatlanul is ugyanúgy bánnak Krisztussal, mint ahogyan egy emberrel bánnának, ugyanúgy, ahogyan bármelyik státusszal vagy hatalommal rendelkező emberrel bánnának. Vajon ez összhangban van az igazságalapelvekkel? Hogyan lehet egyenlővé tenni Krisztust a státusszal és hatalommal rendelkező romlott emberekkel? Amikor az emberek törleszkednek és hízelegnek a státusszal és hatalommal rendelkező romlott embereknek, akkor előnyökre tesznek szert és elnyerik a nagyrabecsülésüket. A romlottak élvezik ezt; vágynak mások törleszkedésére, hízelgésére és talpnyalására, mivel ez nemesebbnek és felsőbbrendűbbnek tünteti fel őket, tovább hangsúlyozva saját státuszukat és hatalmukat. Azonban Krisztus, aki Isten lényegével rendelkezik, ennek pontosan az ellenkezője. Ha valakinek státusza és hírneve van, az nem azért van, mert nemes lényeggel vagy jellemmel rendelkezik; ezért mindenféle eszközt igénybe kell vennie, hogy rávegyen másokat, hogy bálványozzák és hízelegjenek neki, hogy ezzel mutassa meg hírnevét és státuszát. Ezzel szemben Krisztus, aki Isten lényegével rendelkezik, eredendően birtokolja Isten identitását és státuszát, amelyek magasabbak, mint bármely teremtett lény lényege és státusza. Az Ő identitása és lényege objektíven létezik, nem igényli egyetlen teremtett lény tömjénezését sem az érvényesítéshez; és nincs szüksége egyetlen teremtett lény törleszkedésére vagy hízelgésére sem ahhoz, hogy demonstrálja az Ő identitását, lényegét vagy nemes státuszát. Ez azért van így, mert eredendő tény, hogy Krisztus birtokában van Isten lényegének; ez nem ember által adatott Neki, még kevésbé az emberiség körében szerzett sokéves tapasztalatokkal tett rá szert. Vagyis Isten identitása és lényege teremtett lények nélkül is olyan marad, amilyen; Isten lényege a teremtett lények imádata vagy követése nélkül is változatlan marad – ez olyan tény, amely nem változik. Az antikrisztusok tévesen azt hiszik, hogy bármit is mond vagy tesz Krisztus, az embereknek szépen hangzó szavakat kell használniuk, éljenezniük, követniük és törleszkedniük kell, hogy eleget tegyenek az Ő preferenciáinak és ne ellenkezzenek a szándékaival, azt gondolván, hogy ezzel talán éreztetik Krisztussal az Ő identitásának és státuszának létezését. Ez súlyos hiba! A romlott emberiség hírnévvel, hatalommal és státusszal bíró tagjai közül hogyan szerzi bárki is a hírnevét és a hatalmát? (Törleszkedés és talpnyalás által.) Ez az egyik aspektus. Ezen túlmenően elsősorban az emberek közötti küzdelmeik és erőfeszítéseik révén, akár manipulációval, akár úgy, hogy különböző eszközök révén szerzik vagy kaparintják meg. Ez csupán hírnév, magas pozíció vagy rang az emberek között. Ez a nagy hírnév, magas rang és magas státusz kiemeli az embert a tömegből, általuk vezetővé, döntéshozóvá válik, akinek jogában áll döntéseket hozni. De milyen a lényege ennek a státusszal és hírnévvel rendelkező személynek, aki mások fölött áll az emberek között? Van-e bármi különbség közte és mások között? Az ő identitása és lényege pontosan ugyanolyan, mint bármelyik közönséges romlott emberé; közönséges teremtett lény, aki megrontatott a Sátán hatalma alatt, aki képes elárulni az igazságot és a pozitív dolgokat, felcserélni a jót és a rosszat, ellenkezni a tényekkel, gonoszságot elkövetni, ellenállni Istennek, szembeszállni a Mennyel és átkozni azt. A valódi identitása és lényege a Sátán által megrontott emberé, aki képes ellenállni Istennek, ezáltal csupán üres titulusokká teszi hírnevét és státuszát. Azok, akik elég könyörtelenek, brutálisak és rosszindulatúak, akik megölnének vagy bántanának másokat a státusz és a hírnév érdekében, magas pozíciókat szereznek. Azok, akik képesek terveket szőni, akiknek megvannak a módszereik és képesek összeesküvéseket kieszelni, mások fölött álló vezetőkké válnak. Ezek az egyének rosszindulatúbbak, brutálisabbak és elvetemültebbek, mint a hétköznapi romlott emberek. Azt szeretik, ha semmi mással nem bánnak velük, mint szépen hangzó szavakkal, talpnyalással, törleszkedéssel és hízelgéssel. Ha igazat mondasz nekik, az életedet kockáztatod. Az antikrisztusok behozzák Isten házába ezeket a világi játékszabályokat és világi ügyekre vonatkozó filozófiákat, és ezeket alkalmazzák a Krisztussal való érintkezésükben. Azt feltételezik, hogy ha Krisztus szilárdan meg akarja alapozni Magát, akkor bizonyára Neki is tetszik, ha törleszkednek, hízelegnek Neki, és szépen hangzó szavakkal beszélnek Hozzá. Azzal, hogy ezt teszik, finoman úgy bánnak a hús-vér testtel, amelyben Isten megtestesült, mintha az csak a romlott emberiség egy tagja lenne, ami az antikrisztusok megközelítése. Ezért az a beállítottság, amelyet az antikrisztusok a Krisztussal való interakcióikban tanúsítanak, kétségtelenül elvetemült. Elvetemült beállítottságuk van, szeretnek tűnődni és töprengeni az emberek gondolatain, szeretik méricskélni mások szavait és kifejezéseit, a Krisztussal való bánásmódjukban, valamint a Vele való érintkezésükkel kapcsolatos dolgokban pedig szeretik a világi emberek által használt eszközöket, játékszabályokat alkalmazni. Mi a legsúlyosabb hiba, amit elkövetnek? Miért képesek így viselkedni? Hol van ennek a gyökere? Isten azt mondja, hogy a megtestesült Isten egy hétköznapi ember. Az antikrisztusok örvendeznek, amikor ezt meghallják, mondván: „Nos, akkor úgy fogok bánni veled, mint egy hétköznapi emberrel; most már van alapom arra, hogy hogyan bánjak veled.” Amikor Isten azt mondja, hogy az a hús-vér test, amelyben Isten megtestesül, Isten lényegével rendelkezik, az antikrisztusok ezt felelik: „Isten lényege? Hogy lehet, hogy én nem látom? Hol van? Hogyan nyilvánul meg? Mit tár fel ő, amivel bizonyítja, hogy isten lényegével rendelkezik? Én csak törleszkedni és hízelegni tudok a státusszal rendelkezőknek. Soha nem kerülhetek bajba, ha törleszkedek és hízelgek az embereknek; mindig ez a helyes út. Mindenesetre jobb, mint igazat mondani.” Ez az antikrisztusok elvetemültsége. Ez az, ahogy az antikrisztusok nem hisznek az igazságban és nem fogadják el azt, kizárólag a Sátán filozófiája szerint élnek.

Egyesek azt mondják: „Mindenki szereti azokat, akik tudnak törleszkedni, hízelegni és kellemes szavakat mondani; egyedül Isten nem szereti az ilyen embereket. Akkor valójában milyen embert szeret Isten? Hogyan kellene az embernek Istennel érintkeznie ahhoz, hogy Isten kedvelje őt?” Tudjátok-e? (Isten szereti a becsületes embereket, azokat, akik szívből szólnak Istenhez, azokat, akik megnyitják a szívüket és csalárdság nélkül beszélnek Istennel.) Még valami? (Azokat is, akiknek istenfélő szívük van, akik képesek meghallgatni és elfogadni Isten szavait.) (Akiknek a szíve Isten háza felé fordul, akik egy szívűek Istennel.) Mindannyian említettétek a becsületes ember számos olyan aspektusát, amelyeket gyakorolni kell. Isten követelménye az emberrel szemben, hogy becsületes ember legyen. Ez egy olyan igazság, amelyet az embernek gyakorolnia kell. Akkor melyek azok az alapelvek, amelyeket az embernek be kell tartania az Istennel való bánásmódjában? Légy őszinte: ez a követendő alapelv az Istennel való érintkezés során. Ne vegyél részt a nem hívők törleszkedő vagy hízelgő gyakorlatában; Istennek nincs szüksége az ember törleszkedésére és hízelgésére. Elég, ha valaki őszinte. És mit jelent őszintének lenni? Hogyan kell ezt gyakorlatba ültetni? (Egyszerűen meg kell nyílni Isten előtt, anélkül, hogy színlelnénk vagy bármit is rejtegetnénk vagy titkolnánk, becsületes szívvel kell érintkezni Istennel és egyenesnek kell lenni, mindenféle rossz szándék vagy trükközés nélkül.) Így van. Ahhoz, hogy őszinte legyél, először is félre kell tenned a személyes vágyaidat. Ahelyett, hogy arra összpontosítanál, hogy Isten hogyan bánik veled, fel kell fedned magad Isten előtt és ki kell mondanod, ami csak a szívedben van. Ne töprengj, és ne fontolgasd, hogy milyen következményekkel járnak majd a szavaid; mondd ki, amire gondolsz, tedd félre a motivációidat, és ne mondj dolgokat csupán azért, hogy elérj valamilyen célt. Túl sok személyes szándékod és hamisításod van; mindig előre eltervezed, hogyan beszélsz, és azt fontolgatod: „Erről kellene beszélnem és nem arról, óvatosnak kell lennem, hogy mit mondok. Úgy fogalmazom meg, hogy az nekem kedvezzen, elfedje a hiányosságaimat és jó benyomást keltsen istenben”. Ez nem az indítékok rejtegetése? Mielőtt kinyitnád a szádat, elméd tele van fondorlatos gondolatokkal, többször is átfogalmazod, amit mondani akarsz, így amikor a szavak elhagyják a szádat, már nem olyan tiszták és a legkevésbé sem őszinték, továbbá magukban foglalják a saját indítékaidat és a Sátán cselszövéseit. Az őszinteség nem ilyen; ez azt jelenti, hogy baljós indítékokkal és rossz szándékokkal rendelkezel. Ráadásul, amikor beszélsz, mindig az emberek arckifejezéséből és a tekintetéből következtetsz: ha az arckifejezésük pozitív, akkor tovább beszélsz; ha nem, akkor magadban tartod és nem mondasz semmit; ha rossz szemmel néznek rád és úgy tűnik, mintha nem tetszene nekik, amit hallanak, akkor átgondolod és azt mondod magadban: „Nos, mondok valamit, ami érdekel téged, ami boldoggá tesz, ami tetszeni fog és amitől jóindulattal viseltetsz irántam”. Vajon ezt jelenti őszintének lenni? Ez nem az. Egyesek nem jelentik, ha azt látják, hogy valaki rosszat tesz és zavart okoz a gyülekezetben. Azt gondolják: „Ha én lennék az első, aki ezt jelenti, megbántanám azt az embert, ha pedig történetesen tévednék, meg kellene metszeni engem. Megvárom, amíg mások jelentik és becsatlakozom hozzájuk. Még ha tévedünk is, nem nagy ügy – végtére is nem lehet elítélni egy tömeget. Ahogy a mondás tartja: »Azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét«. Nem én leszek az a madár; bolondnak kell lenned, hogy ragaszkodj ahhoz, hogy kidugd a fejed.” Ez őszinteség? Biztosan nem az. Az ilyen ember valójában ravasz; ha a gyülekezetben vezetővé, felelős személlyé válna, vajon nem okozna veszteséget a gyülekezet munkájának? Minden bizonnyal okozna. Az ilyen embert semmiképpen sem szabad használni. Fel tudjátok ismerni az ilyen embereket? Tegyük fel például, hogy van egy vezető, aki tett néhány rossz dolgot és megzavarta a gyülekezet munkáját, de nem érti senki, hogy mi is történik valójában ezzel az emberrel, és a Fennvaló sem tudja, hogy milyen – csak te tudod, hogy valójában mi történik vele. Ilyen körülmények között becsületesen közölnéd a problémát a Fennvalóval? Ez a kérdés az, ami leginkább felfedi az embert. Ha eltitkolnád a dolgot, és senkinek sem mondtál semmit, még Istennek sem, várva arra a napra, amikor az a vezető már annyi rosszat tett, hogy tönkretette a gyülekezet munkáját és már mindenki leleplezte és kezelte őt, hogy kiállj és azt mondd: „Mindig is tudtam, hogy nem jó ember. Csak arról van szó, hogy egyesek úgy gondolták, hogy az; ha bármit is mondtam volna, senki sem hitt volna nekem. Ezért nem szóltam. Most, hogy tett néhány rossz dolgot és mindenki meg tudja mondani, hogy ki is ő, már beszélhetek arról, hogy mi is történik vele valójában”, ez őszinteség? (Nem.) Ha minden alkalommal, amikor lelepleződnek valakinek a problémái, vagy jelentenek egy problémát, a tömeget követed és te vagy az utolsó, aki feláll és leleplezi őket, vagy jelenti a problémát, akkor vajon őszinte vagy? Ezek egyike sem őszinteség. Ha nem kedvelsz valakit, vagy ha valaki megbántott, és tudod, hogy nem gonosz ember, de mivel kicsinyes vagy, gyűlölni kezded őt és bosszút akarsz állni rajta, bolondot akarsz csinálni belőle, akkor lehet, hogy azon gondolkodsz, hogyan mondhatnál róla rossz dolgokat a Fennvalónak, és lehet, hogy keresed rá az alkalmat. Lehet, hogy csak tényeket jelentesz ki, nem ítéled el az illetőt, de amikor ezeket a tényeket közlöd, feltárul a szándékod: igénybe szeretnéd venni a Fennvaló kezét, illetve azt akarod, hogy Isten mondjon valamit annak érdekében, hogy kezelje őt. Azzal, hogy jelented a problémákat a Fennvalónak, a célodat próbálod elérni. Ezt nyilvánvalóan meghamisítják a személyes szándékok, és ez biztosan nem őszinteség. Ha egy gonosz emberről van szó, aki megzavarja a gyülekezet munkáját, te pedig jelented azt a Fennvalónak, hogy megvédd ezt a munkát, és ezen túlmenően az általad jelentett problémák teljesen tényszerűek, az különbözik attól, hogy sátáni filozófiák segítségével kezeled a dolgokat. Ez az igazságosság és felelősség érzéséből fakad, és ez a hűséged beteljesülése; így nyilvánul meg az, ha valaki őszinte.

Isten nem kedveli azokat az embereket, akik törleszkednek, hízelegnek, vagy szépen hangzó szavakat mondanak. Milyen embert kedvel hát Isten? Mit szeret Isten, hogyan lépjenek kapcsolatba és beszélgessenek Vele az emberek? Isten a becsületes embereket szereti, azokat, akik őszinték Vele. Nem kell figyelembe venned az Ő hangnemét és arckifejezését, illetve nem kell a kegyeibe férkőznöd; csak őszintének kell lenned, legyen őszinte szíved, olyan szív, amelyben nincs rejtegetés, álcázás vagy leplezés, és hagynod kell, hogy a külső megjelenésed megegyezzen a szíveddel. Vagyis amikor Krisztussal bánsz és kapcsolatba lépsz Vele, semmilyen erőfeszítést nem kell tenned, semmilyen „házi feladatot” nem kell elvégezned, illetve semmit sem kell előre elkészítened vagy megtenned; ezek egyike sem szükséges. Isten az őszinteséget szereti: a szívből jövő, normális, természetes beszélgetést és érintkezést. Még ha valami rosszat is mondasz, vagy nem megfelelő szavakat használsz, az sem probléma. Tegyük fel például, hogy elmegyek valahová, és a szakács megkérdezi: „Van valamilyen diétás igénye? Melyek azok az ételek, amelyeket megeszik, és melyek azok, amelyeket nem? Mit készítsek?” Azt mondom: „Ne legyen túl sós, ne legyen pikáns étel, és ne legyen túl olajos, valamint ne legyen sült étel. Főételek közül a rizs vagy a tészta is megfelel”. Ezek mélyreható utasítások? (Nem.) Bárki, aki tud főzni, azonnal megértené, anélkül, hogy spekulálásra, töprengésre vagy konkrét útmutatásra, illetve magyarázatra lenne szüksége. Csak főzz a tapasztalod szerint, ez egyszerű dolog. De még a legegyszerűbb dolog is elérhetetlen az emberek számára, mert romlott beállítottságokkal rendelkeznek és önzés van bennük. Azt mondom, hogy ne legyen túl olajos, de aztán a főzés során egy nagy kanál olajat használnak egy kis tányér zöldséghez, gyakorlatilag megsütik, ami nagyon zsíros ízt ad neki. Azt mondom, ne legyen túl sós, és csak egy csipetnyi sót tesznek bele, így szinte íztelen. Ennyi olajjal és ilyen ízetlenül lehet-e még étvágygerjesztő? A szakács még ezt az apróságot sem tudja jól megcsinálni, sőt azt mondja: „Isten szándékait nehéz felfogni. Minden szó, amit Isten mond, az igazság; nehéz az embereknek gyakorlatba ültetniük!” Mit jelent az, hogy „nehéz gyakorlatba ültetni”? Nem azt, hogy nehéz gyakorolni, hanem azt, hogy nem gyakorolod. Túl nagy az önzésed; mindig megvannak a saját szándékaid és a személyes hamisításaid. Mindig a saját akaratod szerint akarsz cselekedni, mindent a saját ízlésed szerint csinálsz. Azt mondom: „Ne készítsetek pikáns ételeket, amikor főztök. Ha mindannyian a csípős ételeket szeretitek, akkor készítsetek Nekem néhány nem csípős ételt.” De amikor főznek, ragaszkodnak ahhoz, hogy csípősre készítsék; belekóstolnak, és azt gondolják, hogy ez nagyszerű. Azt mondom: „Azt mondtam, hogy ne csináld pikánsra. Miért csináltad?” „Ennek az ételnek pikánsnak kell lennie. Fűszer nélkül nem ízletes, nélküle elveszti az ízét.” Miféle ember az ilyen? Vajon jók a szándékai? Egyesek szeretnek húst enni; Én azt mondom: „Ha szereted a húst, készíts magadnak egy nehéz húsos ételt. Azokba az ételekbe, amelyeket Nekem főzöl, kevesebb húst tegyél, vagy egyszerűen készíts Nekem egy zöldséges ételt.” Készségesen beleegyezik, de főzés közben figyelmen kívül hagyja a kérésemet, nagy húsdarabokat tesz a fazékba, sőt még chilipaprikát is ad hozzá. A hús már eleve zsíros, ő pedig még süti, mindent a saját pikáns ízlése szerint készít. Ha ezt nem engedem meg neki, az számára nem elfogadható, sőt, azt mondja: „Túl nehéz a kedvedbe járni. Ez finom! Mindenki más megeszi, te miért nem? Hát nem neked főzöm ezt? Ha többet eszel, az jót tesz az egészségednek, energiát ad. Ha egészséges vagy, vajon nem tudsz többet prédikálni? Tekintettel vagyok rád is és a gyülekezeti testvérekre is.” Hát nem borzasztóan problémás ez az ember? Mindenben erős vágyai vannak, mindenben megvannak a saját véleményei és elképzelései. Arról nem is beszélve, hogy akár rendelkezik némi igazsággal akár nem, még a legalapvetőbb emberi mivolttal sem bír. Vajon ez őszinteség? (Nem.) Eleinte, amikor ez az ember megkérdezett Engem, úgy tűnt, hogy rendes és képes arra, hogy elég jól főzzön. De amint az ételt felszolgálják, tudom – bár szépen beszél, úgy tűnik, hogy jó Hozzám, de valójában csak egy önző és megvetendő fickó.

Van egy ilyen nő, akit gyakran látok; természeténél fogva számító és gyors észjárású. Amikor velem van, amint beveszem a gyógyszeremet, már hozza is a vizet; amikor indulni készülök, azonnal felkapja a táskámat, ha pedig látja, hogy kint hideg van, sálat és kesztyűt is hoz. Elgondolkodom: gyors, de miért érzem magam kényelmetlenül? Akár bejövök, akár kimegyek, akár ruhát, cipőt vagy kalapot veszek fel, mindig van valaki, aki gyorsabb Nálam. Mit gondoltok, mit érzek Én? Örülnöm kellene vagy bosszankodnom? (Bosszankodni.) Felbosszantana titeket az ilyen viselkedés? (Igen.) Ha mindannyian bosszankodnátok, akkor szerintetek én is bosszús lennék? (Igen.) Egyesek, miután megtették Értem mindezt, meglehetősen elégedettek magukkal és büszkék magukra, mondván: „Amikor dolgoztam, a főnököm kedvelt engem. Bárhová megyek, az emberek kedvelnek, mert gyorsan gondolkodom.” Ebből az következik, hogy tudják, hogyan kell talpat nyalni, törleszkedni és hízelegni; nem unalmasak, lassúak vagy ostobák; gyorsak a cselekvésben és vág az eszük, ezért mindenütt kedvelik őket, ahová csak mennek. Azt mondják, mindenki kedveli őket, arra célozva, hogy Nekem is kedvelnem kellene őket. Vajon kedvelem őket? Engem alaposan felbosszantanak! Kerülöm az ilyen embereket, amikor csak látom őket. Vannak mások, akik látva, ahogy a világban az alvilági főnökök és a nagy gazemberek testőrei és csúszómászó talpnyalói kinyitják az autók ajtaját és védik a főnökeik fejét, Velem is így tesznek. Mielőtt még beszállnék az autóba, már nyúlnak is, hogy kinyissák az ajtót, majd kezükkel védik a fejemet, úgy bánva Velem, mint ahogy a nem hívők bánnak egy vezető káderrel. Undorodom ezektől az emberektől. Ezeknek az emberek, akik a legkevésbé sem törekszenek az igazságra, önző, megvetendő és hitvány emberi mivoltuk van, és nincs bennük semmi szégyenérzet. Amikor másokkal érintkezel, törleszkedve és hízelegve a státusszal és hírnévvel rendelkezőknek, és szakadatlanul talpat nyalsz, még néhány tisztességes ember is visszataszítónak tartja ezt, és lenézi az ilyen embereket. Ha ezt Velem teszed, azt még visszataszítóbbnak találom. Soha ne viselkedj így Velem; nincs szükségem rá, undorodom tőle. Nekem nem a törleszkedésedre, hízelgésedre vagy talpnyalásodra van szükségem. Arra van szükségem, hogy őszinte legyél Velem, hogy szívből beszéljünk, amikor találkozunk, hogy beszéljünk a megértésedről, a tapasztalataidról és a hiányosságaidról, hogy megvitassuk a romlottságot, amit a kötelességed végzése során felfedsz, valamint azokat a dolgokat, amelyekkel kapcsolatban úgy érzed, hogy alulmaradsz a tapasztalataidban. Folytathatsz keresést és beszélgetést mindezekkel a dolgokkal kapcsolatban, és fel is fedezheted őket. Nem számít, hogy milyen témáról beszélgetünk vagy társalgunk, őszintének kell lenned, valamint ilyen szívvel és hozzáállással kell rendelkezned. Ne gondold, hogy törleszkedéssel, talpnyalással, hízelgéssel vagy azzal, hogy a kegyeimbe próbálsz férkőzni, jó benyomást kelthetsz – ez teljesen haszontalan. Ellenkezőleg, az ilyen viselkedés nemcsak hogy nem hoz semmilyen hasznot, de még nagy szégyenkezést is okozhat neked, és leleplezheti az ostobaságodat.

Miféle emberek azok, akik még Krisztussal sem tudnak őszinték lenni? Ha őszintén bánsz másokkal, attól félsz, hogy megismerhetik a valódi helyzetedet és árthatnak neked, attól félsz, hogy becsaphatnak, kihasználhatnak, kigúnyolhatnak vagy megvethetnek téged. Mitől félsz azonban a Krisztussal való őszinteségben? Ha ezek a kétségek vannak a szívedben, az probléma. Ha nem tudsz őszinte lenni, az szintén a te problémád; ez egy olyan terület, ahol az igazságra és a változásra kell törekedned. Ha igazán elhiszed és elismered, hogy az előtted álló ember az az Isten, akiben hiszel, az az Isten, akit követsz, akkor jobb, ha nem törleszkedéssel, hízelgéssel és szépen hangzó szavakkal érintkezel Vele. Ehelyett légy őszinte, beszélj a szívedből és szólj tényszerű szavakat. Ne mondj olyan dolgokat, amelyek hamis látszatot keltenek, ne szólj hazugságokat vagy titkolózó szavakat, és ne vegyél részt csalásban vagy cselszövésben. Ez a legjobb módja a Krisztussal való érintkezésnek. El tudjátok ezt érni? Melyik a pozitív: az őszinteség vagy a törleszkedés és a hízelgés? (Az őszinteség.) Az őszinteség pozitív, míg a törleszkedés és a hízelgés negatív. Ha az emberek nem tudnak elérni egy olyan pozitív dolgot, mint az őszinteség, akkor az problémát jelez bennük, romlott beállítottságot. Túlzó ez a követelményem? Ha úgy gondoljátok, hogy túlzó, ha úgy gondoljátok, hogy nem érdemlek ilyen bánásmódot, nem érdemlem meg, hogy ilyen őszinte módon és ilyen őszinte hozzáállással érintkezzetek velem, akkor van-e jobb eljárásotok, jobb módszeretek? (Nincs.) Akkor gyakoroljátok ezt a megközelítést. Fejezzük be az ezzel a tétellel kapcsolatos beszélgetésünket ezen a ponton.

B. Kíváncsisággal kísért átvizsgálás és elemzés

Ezután a második ponthoz érkezünk – a kíváncsisággal kísért átvizsgáláshoz és elemzéshez. Könnyű megérteni ezt a pontot? Ami a megtestesült Isten cselekedeteit, szavait, valamint a minden szavában és tettében feltáruló személyiségét, természetét, vagy akár a preferenciáit illeti, a normális embereknek helyesen kell ezekkel bánniuk. Azok, akik igazán követik Istent és az igazságra törekszenek, úgy tekintenek Krisztus e külső feltárulásaira, mint az Ő hús-vér testének normális oldalára. Ami a Krisztus által szólt szavakat illeti, képesek azokat olyan hozzáállással hallgatni és felfogni, hogy az igazságként kezelik őket, megértve ezekből a szavakból Isten szándékait, megértve a gyakorlás alapelveit, valamint megtalálva a gyakorlás útját, hogy belépjenek az igazságvalóságba. Az antikrisztusok azonban másképp viselkednek. Amikor beszéd és cselekvés közben megfigyelik Krisztust, akkor, ami a szívükben rejlik, az nem elfogadás vagy alávetettség, hanem átvizsgálás: „Honnan származnak ezek a szavak? Hogyan hangzanak el? Egyik mondat a másik után – vajon előre kitalálta vagy a szentlélek ihlette őket? Vajon ezek a szavak megtanultak vagy előre elkészítettek? Miért nem tudom? E szavak némelyike egészen hétköznapinak hangzik, csupán egyszerű beszédnek. Nem úgy tűnik, mintha isten lenne; isten tényleg ilyen normálisan, ilyen szokványosan beszél? Átvizsgálással nem tudom kitalálni, ezért megfigyelem, hogy mit tesz a háttérben. Vajon olvas újságot? Olvasott-e híres könyveket? Tanulmányozza a nyelvtant? Általában milyen emberekkel szokott érintkezni?” Nem az alávetettség vagy az igazság elfogadásának hozzáállását tanúsítják, hanem inkább olyan hozzáállással vizsgálják át Krisztust, ahogy egy tudós tudományos kutatást végez, vagy tudományos témákat tanulmányoz. Minden egyes alkalommal, amikor Krisztus beszél, átvizsgálják szavainak tartalmát, beszédmódját, a hallgatókat, akiket Krisztus megszólít, valamint Krisztus hozzáállását és célját. Valahányszor Krisztus beszél vagy cselekszik, minden, ami a fülükbe jut, minden, amit látnak és minden, amiről hallanak, az átvizsgálásuk tárgyává válik. Átvizsgálják Krisztus minden kimondott szavát és mondatát, minden cselekedetét, minden egyes embert, akivel foglalkozik, az emberekkel való bánásmódját, a beszédét és modorát, tekintetét és arckifejezéseit, sőt még az életmódját és a szokásait is, valamint azt, ahogyan másokkal érintkezik, és ahogyan hozzájuk áll – mindezeket átvizsgálják. Ezen az átvizsgáláson keresztül az antikrisztusok erre a következtetésre jutnak: bárhogy is nézem Krisztust, úgy tűnik, hogy normális emberi mivolttal rendelkezik; Ő egészen hétköznapi, semmi kiváltképp különleges nincs benne, kivéve az igazság kifejezésének képességét. Lehetséges, hogy ez valóban a megtestesült Isten? Nem számít, mennyire vizsgálják át, nem tudnak határozott következtetésre jutni; bármennyire vizsgálják is át, nem tudnak megbizonyosodni arról, hogy Krisztus az az Isten-e, akit a szívükben elismernek. Ők azok, akik átvizsgálják Krisztust, nem pedig azok, akik megtapasztalják Isten munkáját – hogyan juthatnak el Isten ismeretére?

Az antikrisztusok, miközben átvizsgálják Krisztust, képtelenek meglátni Isten nagyságát, képtelenek meglátni Isten igazságosságát, mindenhatóságát és tekintélyét. Bármennyire is vizsgálódnak, nem képesek eljutni arra a következtetésre, hogy Krisztus rendelkezik Isten lényegével; képtelenek ezt átlátni és megérteni. Egyesek azt mondják: „Ahol nem látsz át, illetve nem értesz valamit, ott olyan igazság van, amit meg kell keresni”. Erre egy antikrisztus így válaszolna: „Én semmiféle keresendő igazságot nem látok itt; csak gyanús részletek vannak, amelyeket érdemes mélyen átvizsgálni”. Az átvizsgálásuk és elemzésük után erre a következtetésre jutnak: ez a Krisztus csak néhány szót tud mondani, ezen felül pedig semmiben sem különbözik a hétköznapi emberektől. Nincsenek különleges ajándékai, nincsenek egyedi képességei, és még csak természetfeletti erővel sem rendelkezik ahhoz, hogy jeleket és csodákat tegyen, ahogyan Jézus tette. Minden, amit mond, csupán egy halandó szavai. Tehát tényleg Krisztus Ő? Ez az eredmény további elemzésre és átvizsgálásra vár. Bárhogyan is nézik, nem látják Krisztusban Isten lényegét; bárhogyan is vizsgálják át, nem tudnak arra a következtetésre jutni, hogy Krisztus rendelkezik Isten identitásával. Egy antikrisztus szemében annak a hús-vér testnek, amelyben Isten megtestesült, rendkívüli erőkkel, különleges ajándékokkal, csodatevő képességgel, valamint olyan lényeggel és adottsággal kell rendelkeznie, hogy kinyilvánítsa és gyakorolja isten hatalmát. Ez az előttük álló hétköznapi ember azonban híján van mindezeknek a tulajdonságoknak, és a beszéde sem különösebben ékesszóló; még sok dolgot leírásakor is olyan köznyelvet használ, amely nem illik az emberi elképzelésekhez és még egy egyetemi tanár szintjét sem éri el. Bárhogy is vizsgálják át az antikrisztusok Krisztus beszédét, bárhogy is vizsgálják át Krisztus cselekedeteit, hozzáállását és a cselekvési módját, nem látják, hogy Krisztus – ez a hétköznapi ember – Isten lényegét birtokolja. Ezért az antikrisztusok szívében ezt a hétköznapi embert az a sok dolog, szó és jelenség teszi leginkább követésre méltóvá, amit nem látnak át – ez az, amit érdemes átvizsgálniuk és elemezniük, ez a legnagyobb motivációjuk arra, hogy kövessék ezt az embert. Milyen tartalmak és témák érdemesek az átvizsgálásukra és elemzésükre? Ezek Krisztus életbe való belépésről szóló szavai; a hétköznapi emberek valóban nem tudnak ilyen dolgokat mondani, valóban nem rendelkeznek velük, és ilyen szavak valóban nem találhatók meg az emberiségből egy másik emberben – nem tudni, honnan származnak. Az antikrisztusok újra és újra átvizsgálják, de ezzel kapcsolatban soha nem tudnak következtetésre jutni. Amikor például arról beszélek, hogy valaki milyen, milyen a lényege és a beállítottsága, a hétköznapi emberek alaposan összevetik ezeket a részleteket a tényleges személlyel, és ellenőrzik a dolgot. Amikor az antikrisztusok hallják ezeket a szavakat, nem vesznek fel elfogadó hozzáállást, hogy összevessék és megértsék a dolgot, hanem elemzik azt. Mit elemeznek? „Honnan tudsz ennek az embernek a helyzetéről? Honnan tudod, hogy ilyen beállítottsága van? Milyen alapon határozod meg ezt? Nem sok kapcsolatod volt vele, akkor hogyan érted meg őt? Mi már olyan régóta kapcsolatban vagyunk vele, mi miért nem látjuk át vagy értjük meg őt? Meg kell figyelnem, és nem csupán a te szavadra kell hagyatkoznom. Amit mondasz, talán nem pontos vagy helyes.” Egyes emberek Velem való interakciója során előfordulhat, hogy egy bizonyos munkában vagy szakmában irányítom őket. Ha ennek az irányításnak a módja és módszere összhangban van a technikai tudássukkal és kielégíti őket, akkor vonakodva végre fogják hajtani. Ha viszont nem elégíti ki őket, akkor ellenállnak a szívükben és azon töprengenek: „Miért csinálod így? Vajon ez nem ellentétes ezzel a területtel? Miért kellene hallgatnom rád? Ha rossz, amit mondasz, akkor nem hallgathatok rád; a saját utamat kell követnem. Ha igazad van, akkor meg kell értenem, hogyan lehet igazad, hogyan jutottál erre a tudásra. Tanulmányoztad ezt? Ha nem tanulmányoztad, honnan tudhatnád? Ha nem tanulmányoztad, akkor nem is értheted; ha mégis érted, az abnormális. Hogyan érted meg? Ki mondta el neked, vagy magadtól, titokban tanultad meg?” Belülről elemeznek és átvizsgálnak. Minden mondatomnak, minden ügynek, amivel foglalkozom, át kell mennie az antikrisztusok szűrőjén, át kell esnie az ellenőrzésükön. Csak akkor fogadják el, ha átmegy az ellenőrzésükön; ha nem, akkor kritizálni fognak, ítéletet alkotnak, és ellenállást szítanak.

Az a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült, a legnagyobb misztérium minden ember számára. Senki sem képes felfogni, hogy valójában mi is történik ebben a tekintetben, és senki sem érti, hogyan valósul meg Isten lényege ebben a hús-vér testben – hogyan vált Isten emberré, hogyan képes ez az ember Isten szájából kimondani a szavakat és végrehajtani Isten munkáját, és pontosan hogyan vezeti és irányítja Isten Lelke ezt az embert. Mindebben a munkában az emberek sem nagyszerű látomásokat nem láttak, sem pedig semmilyen jelentős mozgást nem figyeltek meg ebből a hús-vér testből – nem úgy tűnik, mintha bármi különleges történne; minden normálisnak tűnik. Isten észrevétlenül elhozta keletre azt a dicsőséget, amely Izráelben volt. Ennek az embernek a beszéde és munkája által tehát egy új korszak kezdődött, a régi pedig véget ért, anélkül, hogy bárki is felfogná, hogyan is történt. Azonban akik igazán hisznek Istenben, akik egyszerűek és nyíltszívűek, akik rendelkeznek emberi mivolttal és értelemmel, azok nem vizsgálják át ezeket a dolgokat. Ha nem vizsgálják át, akkor mit tesznek? Pusztán passzívan várnak? Nem – ők látják, hogy ezek a szavak az igazság, hiszik, hogy mindezen szavak forrása Isten, és ily módon elismerik azt a tényt, hogy ez a hétköznapi ember Krisztus, elfogadják Őt Uruknak és Istenüknek, anélkül, hogy bármi mást fontolóra vennének. Az antikrisztusok viszont nem látják, hogy mindezek a szavak és mindez a munka Istentől származnak, hogy mindezeknek a beszédeknek és munkáknak a forrása Isten, és ezért nem fogadják el ezt a hétköznapi embert Uruknak és Istenüknek. Ehelyett fokozzák az átvizsgálásukat és ellenállnak a szívükben. Minek állnak ellen? „Nem számít, hogy mennyit beszélsz, nem számít, milyen nagyszerű munkát végzel, nem számít, hogy ki a forrásod, mindaddig, amíg hétköznapi ember vagy, amíg a beszédmódod nem egyezik az elképzeléseimmel, amíg a megjelenésed nem elég nagyszerű ahhoz, hogy megragadja a tekintetemet vagy kivívja a tiszteletemet, addig át foglak vizsgálni és elemezni foglak. Te az átvizsgálásom tárgya vagy; nem tudlak elfogadni uramnak, istenemnek.” Az átvizsgálásuk és elemzésük során az antikrisztusoknak nem csupán az elképzeléseiket, a lázadó mivoltukat, valamint a romlott beállítottságaikat nem sikerül feloldaniuk, hanem az elképzeléseik napról napra nőnek és egyre súlyosabbá válnak. Amikor például egy gyülekezeti vezetőt antikrisztusként felfednek, megzavarásokat és pusztítást okozva az adott gyülekezetben, az antikrisztusok első reakciója egy ilyen esemény bekövetkezésekor az, hogy megkérdezik: „Krisztus tud erről? Ki nevezte ki ezt a gyülekezeti vezetőt? Mi erre krisztus reakciója? Ő hogyan kezeli ezt? Ismeri krisztus ezt az embert? Mondta-e krisztus korábban, hogy ez az ember antikrisztus, vagy megprófétálta-e ezt az eseményt? Most, hogy egy ilyen jelentős probléma merült fel ebben a gyülekezetben, vajon krisztus volt az első, aki megtudta?” Azt mondom, nem tudtam, Én is csak most értesültem róla. „Ez nem helyes – te isten vagy, krisztus vagy; miért nem tudsz róla? Tudnod kellene.” Pontosan azért nem kell tudnom, mert én Krisztus vagyok, egy hétköznapi ember. Az egyháznak megvannak a maga adminisztratív rendeletei és alapelvei az emberek kezelésére. Amikor antikrisztusok jelennek meg, az egyház alapelvei szerint ki lehet őket takarítani és űzni. Ez azt tükrözi, hogy Isten kezében van a hatalom, azt tükrözi, hogy az igazságnál van a hatalom. Nem szükséges mindent tudnom. Ha az egyház az ügyeket nem az adminisztratív rendeleteinek és az emberek kezelésére vonatkozó alapelveinek megfelelően kezeli, akkor közbe fogok lépni. Ha viszont a testvérek megértik Isten házának az emberek kitakarítására és kizárására vonatkozó alapelveit, akkor nem szükséges beavatkoznom. Ahol az igazságnak hatalma van, ott nem kell közbelépnem. Hát nem nagyon is normális ez? (De igen.) Az antikrisztusok azonban képesek problémákat kreálni és elképzeléseket kialakítani ebben a dologban, sőt ezeket az elképzeléseket arra is felhasználják, hogy megtagadják Krisztust és elítéljék azt a tényt, hogy Krisztus Isten lényegével rendelkezik. Éppen ez az, amit az antikrisztusok tesznek. Azért, mert valami nem felel meg az elképzeléseiknek, képzelődéseiknek vagy elvárásaiknak, képesek megtagadni Krisztus lényegét. Azzal, hogy Krisztus minden egyes aspektusát átvizsgálják, erre a következtetésre jutnak: nem látják Krisztusban Isten lényegét; így nem határozhatják meg ezt a személyt úgy, mint aki rendelkezik Isten lényegével és identitásával. Ez egy olyan helyzethez vezet, hogy amikor semmi sem történik, akkor minden rendben van, de amint bekövetkezik valami, az antikrisztusok ugranak elő elsőként, tagadják Krisztus identitását és elítélik Krisztust. Mi tehát az antikrisztusok átvizsgálásának a célja? Az átvizsgálásuk és elemzésük nem azért van, hogy jobban értsék az igazságot, hanem azért, hogy bizonyítékot találjanak és magukhoz ragadják a hatalmat, hogy tagadják azt a tényt, hogy Isten hús-vér testben öltött testet, hogy az a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült, Krisztus, Isten. Ez az indíték és cél húzódik amögött, hogy az antikrisztusok átvizsgálják és elemzik Krisztust.

Az antikrisztusok, miközben Krisztust követik és követőknek tettetik magukat, átvizsgáló és elemző hozzáállást tanúsítanak, végül pedig nem értik meg az igazságot és nem győződnek meg arról a tényről, hogy Krisztus az Úr, az Isten. De miért követik továbbra is olyan vonakodva, olyan kelletlenül, és miért tartózkodnak Isten házában? Egyik pont, amit már korábban megtárgyaltunk, az, hogy az áldások elnyerésének szándékát dédelgetik magukban; becsvágyóak. Egy másik pont pedig az, hogy az antikrisztusokban olyan kíváncsiság van, amely a hétköznapi emberekben nem található meg. Miféle kíváncsiság? Az elragadtatásuk a furcsa és szokatlan események iránt. Az antikrisztusok különösen kíváncsiak a világban lévő minden furcsa és szokatlan jelenségre, minden olyan eseményre, amely meghaladja a természet törvényeit. Vágynak arra, hogy sok mindenbe beleássák magukat, és mindennek a mélyére hatoljanak. Mi a lényege ennek a kutatásnak? Merő arrogancia, az, hogy mindent meg akarnak érteni, tudni akarják az igazságot minden mögött, nehogy hozzá nem értőnek tűnjenek. Függetlenül attól, hogy miről van szó, ők elsőként akarnak tudni róla, a legjobban tájékozottak és a leginkább hozzáértők akarnak lenni az adott ügy minden csínját-bínját illetően – minden tekintetben ők akarnak lenni a legjobbak. Így hát Isten hús-vér testben való megtestesülésének kérdése fölött sem siklanak át, illetve nem hagyják ki azt. Azt mondják: „Isten megtestesülése az emberi világ legnagyobb misztériuma. Pontosan mi is a helyzet ezzel a legnagyobb misztériummal, ezzel a legcsodálatosabb dologgal? Mivel meghaladja a hétköznapi elvárásokat, és ez a hús-vér test különbözik a hétköznapi emberektől, miben rejlik a különbség? Saját magamnak kell látnom és megértenem.” Mit értenek az alatt, amikor azt mondják, hogy „saját maguknak kell látniuk és megérteniük”? Ezt értik: „Bejártam a világ különböző országait, meglátogattam híres hegyeket és történelmi helyszíneket, és interjúkat készítettem híres és bölcs emberekkel; csupán hétköznapi emberek mindannyian. Az egyetlen, akivel még nem találkoztam és akitől még nem tanultam, az ez a krisztus. Pontosan mi ennek a krisztusnak a lényege? Ezt a saját szememmel kell látnom és magamtól kell megértenem.” Pontosan mit is akarnak látni és megérteni? „Úgy hallottam, hogy isten képes jeleket és csodákat tenni. Azt mondják, hogy Jézus az úr, ő krisztus; vajon milyen jeleket és csodákat tett az emberek kíváncsiságának kielégítésére? Emlékszem egy esetre, amikor kiszáradt egy fügefa, miután az úr Jézus megátkozta. Vajon ez a krisztus most meg tudja tenni ugyanezt? Látnom és értenem kell, ha pedig lesz rá lehetőségem, próbára kell tennem, hogy lássam, képes-e ilyen tetteket végrehajtani. Azt mondják, hogy a megtestesült isten rendelkezik isten hatalmával, lehetővé téve, hogy a béna járjon, a vak lásson, a süket halljon, a beteg pedig meggyógyuljon. Ezek csodás és újszerű esetek; az emberi világban olyan kiemelkedő képességeknek számítanak, amelyekkel a hétköznapi emberek nem rendelkeznek. Ez olyasvalami, amit a saját szememmel kell látnom.” Ezenkívül van egy másik, igen jelentős dolog, ami leköti az elméjüket. Azt kérdik: „Pontosan mi is a helyzet a múltbeli és jelenlegi életekkel, valamint a reinkarnáció körforgásával ebben az emberi világban? A hétköznapi emberek nem tudják ezt világosan elmagyarázni. Mivel isten testté lett és isten irányít mindent, vajon krisztus tud erről? Amikor lehetőség adódik, meg kell kérdeznem tőle, és érdeklődnöm kell erről az ügyről; meg fogom vizsgáltatni vele a megjelenésemet és megnézem, hogy jó-e a sorsom, mi voltam az előző életemben, vajon állat voltam vagy ember. Ha tudja ezeket a dolgokat, akkor le leszek nyűgözve; ez rendkívülivé tenné őt, túl a hétköznapi embereken, és talán még krisztussá is. Azt is mondják, hogy isten trónja és lakhelye a mennyben van, tehát ez a megtestesült isten tudja-e, hogy hol van isten lakhelye és a mennyek királysága? Úgy tartják, hogy a mennyek királyságának utcái arannyal vannak kikövezve, csillogó és ragyogó; ha ez a megtestesült isten elvihetne minket egy útra, akkor vajon nem érné meg az egész életünk, nem lenne a hitünk nem hiábavaló? Ráadásul nem is kellene gazdálkodnunk; ha éhesek lennénk, krisztus egy mondattal egyszerűen étellé változtathatná a köveket. Öt kenyérrel és két hallal ötezer embert táplált; vajon ez nem lenne nagy előny számunkra? És mi a helyzet akkor, amikor krisztus beszél? Azt mondják, hogy élő vizet ad, de hol van ez az élő víz? Mi táplálja, hogyan folyik? Ezek mind felderítésre érdemes kérdések, mindegyik meglehetősen újszerű. Ha ezek közül csak egynek is a szemtanúja lehetnék, akkor ebben az életben éleslátó emberré válnék, nem csupán egy hétköznapi emberré.” Hát nem ez a kíváncsiság lesz úrrá rajtuk? (De igen.)

Egyesek nem azért kezdenek hinni Istenben, fogadják el és követik Krisztust, hogy megszerezzék az igazságot, hanem más elképzelések járnak a fejükben. Egyesek, amint találkoznak Velem, megkérdezik: „Mit jelent a Jelenések könyvében a hét csapás és a hét pohár? Mit jelképez a fehér ló? Elérkezett már a három és fél éves megpróbáltatás?” Ezt felelem: „Miről kérdezel? Mi az a Jelenések könyve?” Erre így vágnak vissza: „Te nem is tudsz a Jelenések könyvéről? Azt mondják, hogy te isten vagy, de én nem vagyok ebben olyan biztos!” Mások azt kérdezik: „Az evangélium terjesztése során találkozunk olyan emberekkel, akik misztikus dolgokról kérdezősködnek. Mit kellene tennünk?” Meg sem várom, hogy befejezzék, és azt mondom: „Aki folyton misztériumokról kérdezősködik, ahelyett, hogy az igazságot keresné, az nem olyasvalaki, aki elfogadja az igazságot; azt nem lehet megmenteni a jövőben. Akik folyton a misztériumokat keresik, azok nem jók; az ilyen embereknek ne terjesszétek az evangéliumot”. Miért mondom ezt? Végül is ki teszi fel ezeket a kérdéseket? Nem valaki más; hanem ők maguk. Ők akarják feltenni ezeket a kérdéseket, tudni akarják rájuk a válaszokat, és azt hiszik, nem tudom, ki kérdez, mintha nem látnék át rajtuk! Miután ezt mondom, meghallják, és azt gondolják: „Isten azt mondta, hogy nem vagyok jó, ezért nem kérdezek többet”. Mi a helyzet az Én megközelítésemmel? Vajon nem hallgattatta el őket hatékonyan? Ha válaszoltam volna nekik, azzal nem sétáltam volna bele a csapdájukba? Akkor, ha a kisujjamat nyújtottam volna, az egész karomat akarták volna, vég nélkül kérdezősködve. Köteles vagyok elmagyarázni nekik ezeket a dolgokat? Mit tudnál egyáltalán kezdeni ezzel az ismerettel? Még ha tudom is, akkor sem fogom elmondani neked. Miért kellene elmondanom? Talán szentírás-értelmező vagyok? Azért jöttél ide, hogy teológiai tanulmányokat folytass? Azért jöttél, hogy átvizsgálj Engem, Nekem pedig csak úgy ki kellene tárnom a szívemet az átvizsgálásod előtt? Vajon ez helyénvaló? Azért jöttél, hogy próbára tegyél Engem, Nekem pedig hagynom kellene, hogy próbára tegyél? Helyénvaló ez? Nem azért vagy itt, hogy elfogadd az igazságot; ellenséges, kétkedő és kérdezősködő hozzáállással jössz kérdéseket feltenni. Valószínűleg nem adnék neked válaszokat. Egyesek azt kérdik: „Nem szükséges minden kérdésre válaszolni?”. Ez a témától függ. Ha az igazságról és az egyházi munkáról van szó, akkor még mérlegelnem kell a helyzetet. Ha már korábban elmondtam neked, te pedig még mindig úgy teszel, mintha nem tudnád, alázatosan érdeklődést színlelve, akkor nem fogok válaszolni neked. Meg foglak metszeni, és utána érteni fogod. Abból a szempontból, hogy az antikrisztusok hogyan vizsgálják át és elemzik Krisztust, valamint a Krisztus és Isten lényegére vonatkozó kíváncsiságuk szemszögéből nézve, pontosan mit vizsgálnak át az antikrisztusok? Az igazságot vizsgálják át. Mindent, amit Isten tesz, átvizsgálásuk és elemzésük tárgyaként kezelnek, időtöltésként használva ezt. Úgy követik Istent, mintha tudósok lennének, akik egy bizonyos területet vagy egy bizonyos tudásanyagot tanulmányoznak, akárcsak az álhívők, akik teológiai iskolába járnak. Vajon az ilyen emberek részesülhetnek Isten megvilágosításában? Kaphatnak-e világosságot? Megérthetik-e az igazságot? (Nem.)

Az egyházban van néhány olyan feladat, amellyel még soha nem találkoztunk, és vannak olyanok, amelyek szakmai munkát igényelnek. Amikor ilyen munkákat irányítok, egyesek komolyan és alázatosan hallgatnak, felfogva azokat az alapelveket, amelyeket e kötelességek végzése során be kell tartani, valamint az igazságvalóságot, amelyet gyakorolni kell, és amelybe be kell lépni. Egyesek azonban törik a fejüket, szívükben átvizsgálást folytatva; ezt gondolják: „Te nem tanultad ezeket a területeket. Mellesleg, tényleg el tudsz sajátítani ennyi területet? Ki az, aki képes mindent megérteni és tudni? Milyen alapon irányítasz minket? Miért kellene rád hallgatnunk? Bár időnként tényleg van értelme annak, amit mondasz, miközben irányítasz minket, de honnan tudod ezt? Ha nem tanulmányozok valamit, akkor nem fogok tudni róla. El kell gondolkodnom, törekednem kell arra, hogy többet tanuljak, többet lássak, többet halljak, és meg kell próbálnom eljutni arra a pontra, amikor már nincs szükségem a te útmutatásodra, és magam is meg tudom csinálni. Úgy tűnik, hogy te is menet közben tanulsz, apránként sajátítod el.” Csak a külső megjelenést nézik, nem látják, hogy egy szempontból, függetlenül attól, hogy mit mond vagy tesz ez az ember, vannak alapelvek – függetlenül attól, hogy melyik munka irányításáról van szó, az alapelvek szerint történik, ez az alapelv pedig az emberek tényleges szükségleteivel, valamint az aktuális munka kívánt eredményeivel kapcsolatos. Másrészt, ami a legfontosabb, ez a személy nem tanult semmit; tudása, műveltsége, rálátása és tapasztalata nem figyelemre méltó. Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteniük az embereknek: függetlenül attól, hogy az Ő rálátása, tudása, tapasztalata és szakértelme gazdag, illetve figyelemre méltó-e vagy sem, a jelenlegi munka elvégzéséért felelős forrás nem ez a külső hús-vér test, hanem ennek a hús-vér testnek a lényege – Isten Maga. Ezért, ha ennek a hús-vér testnek a megjelenése alapján ítélsz – a magassága, a kinézete, a hangszíne, a hanglejtése és a beszédmódja alapján –, akkor nem leszel képes megmagyarázni vagy megfejteni, hogy miért tudja magára vállalni ezeket a feladatokat, illetve hogyan lehet kompetens bennük, nem leszel képes átlátni ezt. Az, hogy nem vagy képes átlátni, azt jelenti, hogy ez egy megoldhatatlan dolog? Nem, ez megoldható. Nem szükséges átlátnod rajta; csak egy dolgot kell tudnod, észben tartanod és elismerned: Krisztus az a hús-vér test, amelyben Isten testet öltött. Az embereknek Krisztussal szemben nem olyan alapelvekkel, állásponttal és hozzáállással kell rendelkezniük, hogy átvizsgálják, elemezzék Őt, illetve a kíváncsiságukat elégítsék ki, hanem olyannal, amely elismeri, elfogadja, meghallgatja és aláveti magát Neki. Ha átvizsgálod és elemzed, vajon az végül lehetővé teszi számodra, hogy meglásd Isten lényegét? Nem. Isten senkinek nem engedi meg, hogy elemezze vagy átvizsgálja Őt; minél inkább átvizsgálod és elemzed, Isten annál inkább elrejtőzik előled. Mit éreznek az emberek, amikor Isten elrejtőzik? Azt, hogy Isten fogalma a szívükben homályossá, az igazságról alkotott elképzelésük zavarossá válik, és azzal az úttal kapcsolatban, amelyet követniük kellene, minden elmosódik. Olyan, mintha egy fal akadályozná a kilátást; nem látod az előtted lévő irányt, minden ködös. Hol van Isten? Kicsoda Isten? Tényleg létezik Isten? Olyanok ezek a kérdések, mint egy előtted álló fekete fal, azaz Isten elrejti az arcát előled, hogy ne láthasd Őt. Mindezek a látomások homályossá válnak számodra, elvesznek, és sötétség tölti el a szívedet. Amikor a szíved elsötétedik, van-e még előtted út? Még mindig tudod-e, hogy mit kell tenned? Nem tudod. Nem számít, hogy az eredeti irányod és céljaid mennyire voltak világosak, amikor átvizsgálod és elemzed Istent, akkor bizonytalanná és sötétté válnak. Ha az emberek ilyen helyzetbe, ilyen állapotba kerülnek, akkor veszélyben vannak; ez történik azokkal, akik Isten átvizsgálására összpontosítanak. Az antikrisztusok mindig ilyen helyzetben vannak, koromsötétség van előttük, képtelenek felismerni, hogy mik a pozitív dolgok, mi az igazság. Mindegy, mit tesz Isten, képtelenek megerősíteni, hogy az valóban Isten, hogy az Isten Maga; bárhogyan is nézik, a megtestesülést csupán egy embernek látják, mert folyton átvizsgálnak és elemeznek, így Isten továbbra is elvakítja őket. Látod, hogy szemeik tágra nyíltak, fényesek és nagyok, de ettől még vakok. Amikor Isten elrejti arcát az emberek elől, az olyan, mintha a szívük kérges lenne, elmerülve a teljes sötétségben. Csak a felszínes jelenségeket látják, képtelenek érzékelni a bennük rejlő utat, nem értik meg a mögöttes igazságot – sőt, nem látják Isten lényegét, illetve természetét.

Ha Isten megjelenését és munkáját elemzésnek és átvizsgálásnak veted alá, az nem hoz eredményt. Életbevágó, hogy ne ess az elemzés és az átvizsgálás állapotába; ez a negativitás útja. Mi tehát a pozitív út? Az, hogy ha egyszer szilárdan hiszed, hogy ez Isten munkája, hogy ez a hétköznapi ember az a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült és Ő Isten lényegével rendelkezik, akkor feltétel nélkül el kell fogadnod és alá kell vetned magad. Az emberek úgy érzik, hogy ennek a hús-vér testnek sok olyan aspektusa van, ami ellenszenves, sok olyan aspektusa, amely ellentétes az emberi elképzelésekkel és képzelődésekkel; ez az emberek problémája. Isten ily módon működik, aminek pedig változnia kell, azok az emberek elképzelései, romlott beállítottságai, valamint az Istenhez való hozzáállása, nem pedig az a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült. Az embereknek itt az igazságot kell keresniük, Isten szándékait kell keresniük, és megfelelő perspektívát és pozíciót kell felvenniük, ahelyett, hogy elismerik Őt Istennek, és mégis át akarják vizsgálni Őt, illetve elemezni akarják és megvitatni, amit tesz és mond. Ez komoly probléma lenne. Ha rossz az álláspontod és az igazság elfogadásának nézőpontja, akkor megváltozik annak az eredménye, ahogyan mindent szemlélsz, befolyásolva a törekvésed útját és irányát. Bármit is tesz vagy mond Isten, hogy az összeillik-e az emberi elképzelésekkel vagy sem, csak átmeneti kérdés. A hozzájárulása és értéke mindannak, amit Isten az emberiségért tesz, az érték, amit az emberi élethez ad, örök. Ezeket nem változtathatja meg semmilyen ember, semmilyen tudományág, semmilyen érv, elmélet vagy irányzat sem. Ez az igazság értéke. Meglehet, hogy jelenleg ennek a hétköznapi embernek a szavai és tettei nem tudják kielégíteni a kíváncsiságodat vagy a hiúságodat, illetve nem tudnak teljesen meggyőzni vagy megnyerni téged sem szívben, sem beszédben; azonban minden ma kimondott szavának valamint minden ebben a korban és ebben az időszakban végzett munkájának az egész emberiséghez, az egész korszakhoz és Isten átfogó irányítási tervéhez való hozzájárulása örökre megváltoztathatatlan – ez tény. Ezért egy napon rádöbbensz majd: „Húsz vagy harminc évvel ezelőtt átvizsgáltam, félreértelmeztem, ellenálltam, sőt megítéltem és elítéltem ennek a hétköznapi embernek egy bizonyos kijelentését. Húsz vagy harminc évvel később, amikor újragondolom ezt a kijelentést, a szívem tele van lekötelezettséggel és önváddal”. A romlott emberek alantasak és jelentéktelenek Isten előtt, örökké csecsemők, említésre sem méltók. Bármennyi munkát végez is egy ember, összehasonlítva Isten bármely időszakban és bármilyen összefüggésben elmondott szavainak az egész emberiség számára nyújtott hozzájárulásával, az olyan, mint az ég és a föld közötti különbség! Meg kell értened tehát, hogy Isten nem egy tárgy, amelyet az emberek átvizsgálhatnak, elemezhetnek és kétségbe vonhatnak. Isten munkája és az a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült, nem azért van itt, hogy kielégítse az emberek kíváncsiságát. Ő nem azért végzi mindezt a munkát, hogy elüsse az időt, vagy hogy elteljenek a napok – az Ő szándéka az, hogy megmentse egy korszak népét, hogy megmentse az egész emberiséget, és hogy az Általa megvalósítani szándékozott munka eredményei örökké tartsanak. Az antikrisztusok Krisztust hétköznapi emberként kezelik, hogy megvizsgálják és elemezzék, hogy kielégítsék kíváncsiságukat. Mi ennek a természete? Meg lehet-e érteni vagy meg lehet-e bocsátani? Ők rendíthetetlenül bűnösök, átkozottak és örökre megbocsáthatatlanok! Ha valaki rendelkezik emberi mivolttal, megérti az igazságot és birtokolja az igazságvalóságot, akkor még az ilyen ember átvizsgálása is meglehetősen visszataszító. Krisztust hétköznapi emberként kezelni és belülről átvizsgálni Őt, ellenségesen és rágalmazással kezelni mindent, amit tesz, és csak a kimondott szavai iránti kíváncsiság kielégítésére törekedni – egyesek még azt is mondják, amikor meglátnak Engem: „Beszélj még többet az igazságról, beszélj még többet a harmadik ég nyelvéről, mondj még több olyan dolgot, amit nem tudunk” – hát minek nézik ezt az embert? Olyasvalakinek, aki elűzi az unalmukat? Isten hogyan határozza meg ezt a dolgot? Vajon nem káromlás ez Isten ellen? Ha az emberek ellen irányul, akkor gúnyolódásnak és csúfolódásnak nevezik; ha Isten ellen irányul, akkor istenkáromlás.

E megnyilvánulás tartalmán belül – átvizsgálás, elemzés és kíváncsiság – az antikrisztusok természetlényege elvetemültségként, az igazságtól való idegenkedésként tárul fel. Minden pozitív dolgot semmibe vesznek; megvetik és elutasító hozzáállással kezelik őket, nem kímélve még azt a hús-vér testet sem, amelyben Isten megtestesült. Minden kérdésben ki kell elégíteniük a kíváncsiságukat, mindent alávetve az átvizsgálásuknak, következtetéseket akarnak levonni és mindennek a mélyére akarnak hatolni, ki akarják találni, hogy mi történik, hogy tájékozottnak és intelligensnek tűnjenek. Ilyen az emberek romlott beállítottsága. Miután megszokták, hogy mindent átvizsgálnak, most Istenre irányítják átvizsgálásukat. És mit hoz ez számukra? Tökéletességet és üdvösséget? Nem, csak kárhozatot és pusztulást hoz nekik! Ez az antikrisztusok meghatározása. Átkozottak és elítélendők. Amikor ahhoz a hús-vér testhez közelednek, amelyben Isten testet öltött, soha nem veszik fel a követők vagy a teremtett lények pozícióját, hogy onnan fogadják el és szemléljék Őt; ehelyett tudós, mindentudó, kíváncsiságtól duzzadó, valamint az igazság felfogására képtelen, a pozitív dolgokat megvető, arrogáns egyén szemszögéből és álláspontjából érzékelik Őt és tekintenek Rá. Teljesen nyilvánvaló, hogy az ilyen embereket nem lehet megmenteni.

2020. június 6.