Melléklet: Mi az igazság

Ma folytatjuk a beszélgetést a múltkori tartalomról. Mi volt az a téma, amelyről legutóbb beszélgettünk? (A mondás, miszerint „Rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat” nem az igazság.) Szóval azt gondoltátok korábban, hogy ez az igazság? Az emberek tudat alatt azt gondolták, hogy ez az igazság, vagy legalábbis meglehetősen pozitívnak, inspirálónak tartották, olyasvalaminek, ami arra ösztönözheti az embereket, hogy kezdeményezők és derűlátók legyenek. A jelentésnek erről a szintjéről nézve az emberek úgy gondolták, hogy elég közel áll az igazsághoz, és elég közel áll a pozitív dolgokhoz. Ezért sokan tudat alatt azt hitték, hogy a mondás, miszerint „rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat”, egy meglehetősen pozitív kifejezés, vagy legalábbis inkább pozitív, semmint negatív jelentésű, és hogy szerepet játszik az emberek életének és viselkedésének támogatásában. De miután beszélgettünk róla, láttuk, hogy semmi ilyesmiről nincs szó, és hogy komoly problémák vannak vele. Kerestetek-e tovább olyan kifejezéseket, amelyek hasonlóak vagy kapcsolódnak ehhez a kifejezéshez, vagy amelyeknek hasonló szerepük van, és amelyeket az emberek tudat alatt meglehetősen pozitívnak vagy meglehetősen jónak gondolnak, és boncolgattátok-e őket? (Nem.) Mondjátok, helyénvaló itt a „sok következtetést levonni egy esetből” kifejezés? (Igen.) El kell mondani, hogy ennek a kifejezésnek gyakorlati vonatkozásai vannak, amikor az igazság kereséséről és az igazság gyakorlásáról van szó. Legutóbb beszélgettünk arról, hogy „rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat”. Milyen más hasonló típusú kifejezések vannak? Milyen más kifejezések jelentik nagyjából ugyanezt, vagy játszhatják ugyanezt a szerepet? Nem árt, ha az Én módszerem szerint boncolgattok olyan kifejezéseket, amilyen a „rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat”, és beszélgettek ezekről egymással, és új megértésekre tesztek szert. Amikor képesek lesztek átlátni téves mivoltukon, akkor el fogjátok vetni az ilyen kifejezéseket, és ezután az igazság gyakorlásának és az igazságra törekvés útjára léptek, teljes mértékben Isten szavai alapján

Folytassuk a témát, amelyről az előző két alkalommal is beszélgettünk. Melyik téma volt az? (Mi az igazság.) Így van, mi az igazság. Tehát pontosan mi az igazság? (Az igazság a mércéje az ember viselkedésének, cselekedeteinek és Isten iránti imádatának.) Úgy tűnik, megjegyeztétek ezt a mondatot az elmélet és a meghatározás szemszögéből. Tehát az előző két beszélgetésünk után, a szívetek mélyén van-e különbség az igazság meghatározásában, ismeretében és megértésében most, a korábbiakhoz képest? (Igen, van.) Mi ez a különbség pontosan? Bár rövid távon nem biztos, hogy rendelkeztek a valós tapasztalatból származó tudással, de legalább van némi érzékelésbeli tudásotok. Mondjátok el Nekem a saját tapasztalataitok, tudásotok és megértésetek alapján. (Korábban is tudtam, hogy Isten szavainak igazsága szerint kell gyakorolnom, amikor dolgok történnek velem, de ezt soha nem voltam képes átültetni a gyakorlatba. Ez úgy van, hogy általában hajlamos vagyok a forrófejűségre, és bár tudom Isten szavaiból, hogy helytelen forrófejűséget mutatni, és ismerem Isten követelményeit az emberekkel szemben, mégis elkövetem, és soha nem voltam képes megtalálni a kiváltó okot. Csak miután a múltkor meghallgattam Isten közlését, jöttem rá, hogy az emberek gyakran azért mutatnak romlottságot, mert sátáni gondolatok irányítják őket, és hogy én azért mutatok forrófejűséget, mert bennem van az a sátáni logika, miszerint „Soha nem ütök elsőnek, de mindig visszaütök”. Úgy gondolom, helyes ez a mondás, és önvédelemből cselekszem így. E sátáni gondolkodás és nézet befolyása alatt képtelen vagyok az igazság gyakorlására. De valójában, bár ezek a sátáni dolgok kívülről helyesnek tűnnek, valójában a jelentések, amelyeket közvetítenek, ellentétesek azzal, amit Isten szavai megkövetelnek, és helytelenek. Csak Isten szavai az igazság, és csak az Isten szavai szerint való cselekvés a maradéktalanul helyes.) Nagyon jó. Ki tud ehhez bármit hozzáfűzni? (Szeretnék valamit hozzáfűzni. Én is tudtam korábban, hogy az igazságot kell keresnem és gyakorolnom, amikor dolgok történnek velem, mégis kissé össze voltam zavarodva a gyakorlás mikéntjével kapcsolatban. Miután meghallgattam Isten közlését, úgy érzem, hogy az igazság nagyon életszerű, és az élet minden területére vonatkozik. Vegyünk néhányat az Isten által említett példák közül. A nyugati országokba érkező kínaiak kávét is megtanulnak fogyasztani. Ez nem viselkedésmódbeli probléma, hanem az emberek gondolatainak és nézeteinek problémája, és ez összefügg az igazsággal. Továbbá, miután Isten boncolgatott néhány közkeletű mondást és szófordulatot, amelyeket az emberek helyesnek tartanak, arra jutottam, hogy el kellene gondolkodnom a saját helyesnek tűnő viselkedésemen és gyakorlatomon, valamint az e viselkedés mögött meghúzódó szándékokon, gondolatokon és nézeteken, és azon, hogy pontosan mit is élek meg azzal, hogy ezekre a dolgokra támaszkodom. Most már sokkal konkrétabban érzem, hogy miként keressem és gyakoroljam az igazságot, amikor dolgok történnek velem, és nem olyan elvont ez már.) Úgy tűnik, hogy e két beszélgetés által a legtöbben alapvetően megértették azt, hogy mi az igazság, és néhány olyan témát is, amelyek az igazsághoz kapcsolódnak, és hogy szívük mélyén már elkezdtek elgondolkodni azon, hogy a magatartásuk és a cselekedeteik az igazsághoz kapcsolódnak-e, valamint azon, hogy pontosan melyik az igazság és melyik nem, azon dolgok közül, amelyekhez ragaszkodnak és amelyeket meghallanak Istenben való hitükben, és hogy valóban az igazság-e az általuk helyesnek tartott dolgok, és hogy ezek a dolgok milyen kapcsolatban állnak az igazsággal. Miután elgondolkodtak, az emberek már el tudják dönteni, hogy pontosan mi az igazság, és azt is, hogy pontosan mely dolgok az igazság, és melyek nem az igazság. Miután annyi éven át hallgattak prédikációkat, és annyi éven át ették és itták Isten szavait, a legtöbb ember elsajátított néhány dolgot, és tisztán lát egy tényt: Isten szavai valóban az igazság, Isten követelményei az igazság, és minden, ami Istentől származik, az igazság. Azok az emberek, akik valóban hisznek Istenben, már szívből beismerték és elfogadták ezt a tényt, de a való életben gyakran előfordulhat, hogy öntudatlanul olyan dolgokat mondanak, amelyeknek semmi közük az igazsághoz, vagy amelyek ellentétesek az igazsággal. Egyesek még azokat a dolgokat is igazságként kezelik, amelyeket az emberek helyesnek és jónak gondolnak, és különösen nem ismerik fel a Sátántól származó csalóka téveszméket és ördögi szavakat, amelyeket nemcsak hogy régen elfogadtak a szívükben, de még pozitív dolgokként is kezelnek. Például számos sátáni filozófiát, amilyen a „fogat fogért, szemet szemért”, „Néha a hóhért akasztják”, „Az okos ember jól védi magát, mert csak arra törekszik, hogy ne hibázzon”, és „Soha nem ütök elsőnek, de mindig visszaütök”, és így tovább, az emberek igazságnak és életmottónak tekintenek, és még különösen elégedettek is önmagukkal, amiért támogatják ezeket a sátáni filozófiákat, és csak Isten szavainak elolvasása után döbbennek rá, hogy ezek a Sátántól eredő dolgok valójában nem az igazság, hanem csalóka eretnekségek és téveszmék, amelyek félrevezetik az embereket. Honnan erednek ezek a dolgok? Van, amelyik az iskolai oktatásból és a tankönyvekből ered, van, amelyik a családi neveltetésből, és van, amelyik a társadalmi kondicionálásból. Röviden, ezek mind a hagyományos kultúrából erednek, és a Sátán tanításából származnak. Van ezeknek a dolgoknak bármi köze az igazsághoz? Egyáltalán semmi közük hozzá. De az emberek nem képesek akként felismerni ezeket a dolgokat, amik valójában, és továbbra is igazságnak tekintik ezeket. Túlságosan súlyossá vált ez a probléma? Mik a következményei annak, ha valaki az igazságnak tekinti ezeket a Sátántól eredő dolgokat? Le tudják-e vetni az emberek romlott beállítottságukat azáltal, hogy ragaszkodnak ezekhez a dolgokhoz? Meg tudják-e élni az emberek normális emberi mivoltukat azáltal, hogy ragaszkodnak ezekhez? Élhetnek-e az emberek a lelkiismeret és a józan ész szerint azáltal, hogy ragaszkodnak ezekhez? Fel tudnak-e emelkedni a lelkiismeret és a józan ész mércéjéhez azáltal, hogy ragaszkodnak ezekhez? Elnyerhetik-e az emberek Isten jóváhagyását azáltal, hogy ragaszkodnak ezekhez? Ezek egyikét sem tudják megtenni. Mivel ezek egyikét sem tudják megtenni, vajon ezek a dolgok, amelyekhez az emberek ragaszkodnak, az igazság? Szolgálhatnak ezek egy ember életeként? Mik a következményei annak, hogy az emberek ezeket a negatív dolgokat – például amiről azt gondolják, hogy helyes és jó filozófiák a világi ügyek tekintetében, a túlélési stratégiákat, a túlélésre vonatkozó törvényeket, sőt még a hagyományos kultúrát is – az igazságnak tekintik, és ragaszkodnak hozzájuk? Az emberiség évezredek óta ragaszkodik ezekhez a dolgokhoz. Változtak egyáltalán? Egyáltalán változott az emberiség jelenlegi helyzete? Nem válik-e a romlott emberi faj egyre elvetemültebbé és egyre ellenállóbbá Istennel szemben? Isten sok igazságot mond ki minden alkalommal, amikor a munkáját végzi, és az emberek láthatják, hogy ezeknek az igazságoknak hatalma és ereje van. Hogyan lehetséges tehát, hogy az emberek még mindig képesek megtagadni Istent és ellenállni Neki? Miért nem tudják még mindig elfogadni Istent és alávetni magukat Neki? Ez elegendő annak bizonyítására, hogy az emberiséget túlságosan mélyen megrontotta a Sátán, hogy a romlott emberiség tele van sátáni beállítottságokkal, idegenkedik az igazságtól, gyűlöli azt, és egyáltalán nem fogadja el. E probléma gyökere az, hogy az emberek túl sok sátáni filozófiát és túl sok sátáni tudást fogadtak el. Szívük mélyén az emberek mindenféle sátáni gondolatokkal és nézetekkel vannak átitatva, és így kialakult bennük az igazságtól való idegenkedés és az igazság gyűlöletének beállítottsága. Nagyon sok Istenben hívő ember esetében láthatjuk, hogy bár elismerik, hogy Isten szavainak hatalma és ereje van, az igazságot nem fogadják el. Ez azt jelenti, hogy amikor az emberek Isten szavait eszik és isszák, bár szájukkal elismerik, hogy „Isten szavai az igazság, semmi sincs az igazság felett, az igazság a szívünkben van, és az igazságra való törekvést tekintjük a létezés céljának”, a való életben mégis a jól ismert sátáni mondások és sátáni filozófiák szerint élnek, és félreteszik Isten szavait és az igazságot, és olyan dolgokhoz ragaszkodnak és olyan dolgokat gyakorolnak, amilyen az emberi teológiai tudás és a szellemi doktrína, mintha azok lennének az igazság. Ez az Istenben hívő emberek többségének valós állapota? (Igen.) Ha továbbra is így ragaszkodtok ezekhez, és nem boncolgatjátok, és nem értitek meg ezeket a sátáni hagyományos kultúrából származó, mélyen gyökerező dolgokat Isten szavai alapján, és ha nem tudjátok felismerni a gyökerüket, vagy nem tudtok ezekről alapos megértést szerezni, vagy elhagyni ezeket, akkor mi lesz az eredmény? Egy eredmény biztos, mégpedig az, hogy az emberek sok éven át hisznek Istenben, és mégsem tudják, mi az igazság, vagy milyen úton kell járniuk, és végső soron mindannyiuknak a nyelvén van egy sor szellemi doktrína és teológiai elmélet, és minden szépen hangzik, amit mondanak, és mind olyan doktrína, amely összhangban áll az igazsággal. De valójában ezek az emberek a képmutató farizeusok archetípusai abból a szempontból, amit gyakorolnak és megélnek. Milyen következményekkel jár ez? Kétségtelen, hogy Isten elítéli és megátkozza őket. Akik hisznek Istenben, de nem fogadják el az igazságot, azok farizeusok, és soha nem nyerhetik el Isten jóváhagyását.

Például a gyermeknevelés kérdésében egyes apák látják, hogy gyermekeik engedetlenek, és nem foglalkoznak a megfelelő kötelességeikkel, és azt mondják: „Igazuk volt az ősöknek, amikor azt mondták: »Tanítás nélkül etetni az apa hibája.«” Az ilyen apák nem Isten szavai alapján kezelik ezt a kérdést. Csak az emberek szavai vannak a szívükben, nem pedig Isten szavai. Szóval birtokukban van az igazságvalóság? Nem, nincs. Bár hisznek Istenben, és értenek néhány igazságot, és tudniuk kellene, hogy az igazságot kell felhasználniuk a gyermekeik neveléséhez, hogy eleget tegyenek apai kötelességeiknek, mégsem így gyakorolnak. Amikor látják, hogy a gyermekeik rossz úton járnak, felsóhajtanak, és azt mondják: „Tanítás nélkül etetni az apa hibája.” Miféle kifejezés ez? Kinek a jól ismert mondása ez? (A Sátán jól ismert mondása.) Használta-e valaha Isten ezt a kifejezést? (Nem.) Akkor honnan ered ez a kifejezés? (A Sátántól.) A Sátántól, ebből a világból ered. Az emberek annyira „törekednek” az igazságra, annyira „szeretik” az igazságot, és annyira „magasztalják” az igazságot, akkor hát miért használnak ilyen sátáni kifejezéseket, amikor ilyen dolgok történnek velük? Még úgy is érzik, hogy igazságos és méltóságteljes dolog ezt mondani. Azt mondják: „Nézzétek, milyen nagy tisztelettel és megbecsüléssel viseltetek az igazság és Isten iránt. Természetesen jön a számra, hogy »Tanítás nélkül etetni az apa hibája« – milyen nagyszerű igazság ez! Mondhatnám ezt a kifejezést, ha nem hinnék Istenben?” Ez nem az igazságként való feltüntetése? (De, igen.) Akkor ez a kifejezés az igazság? (Nem.) Miféle kifejezés az, hogy „Tanítás nélkül etetni az apa hibája”? Milyen szempontból hibás ez? Ez a kifejezés azt jelenti, hogy ha a gyerekek engedetlenek vagy éretlenek, az az apa felelőssége, vagyis a szülők nem jól nevelték őket. De valóban így van ez? (Nem.) Vannak szülők, akik megfelelő módon viselkednek, ám fiaik mégis huligánok, lányaik pedig prostituáltak. Az apa szerepét játszó férfi nagyon dühös lesz, és azt mondja: „Tanítás nélkül etetni az apa hibája. Elkényeztettem őket!” Helyes ezt mondani vagy sem? (Nem, ez helytelen.) Milyen szempontból helytelen ez? Ha képes vagy megérteni, hogy mi a baj ezzel a kifejezéssel, az azt bizonyítja, hogy érted az igazságot, és megérted, hogy mi a gond azzal a problémával, ami ebben a kifejezésben rejlik. Ha nem érted az igazságot ebben az ügyben, akkor nem tudod világosan elmagyarázni ezt a dolgot. Most, hogy meghallgattátok az igazság magyarázatát és meghatározását, érzitek és kimondhatjátok, hogy: „Ez a kifejezés helytelen, ez egy világi kifejezés. Mi, akik hiszünk Istenben, nem mondunk ilyeneket.” Csupán megváltoztattátok annak módját, ahogyan erről a kérdésről beszéltek. Ez nem jelenti azt, hogy érted az igazságot – valójában nem tudod, hogy mi a baj azzal a kifejezéssel, hogy „Tanítás nélkül etetni az apa hibája”. Amikor ilyen dolgokkal szembesülsz, mit kellene mondanod, ami összhangban van az igazsággal? Hogyan kellene cselekedned az igazságelvek szerint? Először is beszéljünk arról, hogyan kell helyesen megérteni és elmagyarázni az ilyen dolgokat. Mit mond erről Isten? Van Isten szavainak valami konkrét mondanivalója az ilyen kérdésekről? Isten olyan sok igazságot mondott ki, mindezt azért, hogy az emberek elfogadják és az életükké tegyék azokat. Tehát amikor gyermekeiket nevelik, a tanításukhoz vajon nem Isten szavait kellene használniuk az embereknek? Isten szavai az egész emberiséghez szólnak. Akár felnőtt vagy, akár gyermek, férfi vagy nő, idős vagy fiatal, mindenkinek el kell fogadnia Isten szavait. Csak Isten szavai az igazság, és csak azok válhatnak az emberek életévé. Csak Isten szavai vezethetik az embereket a helyes útra az életben. Azoknak, akik hisznek Istenben, képesnek kell lenniük arra, hogy alaposan megértsék ezt a kérdést. Hogyan magyarázod azt a kifejezést, hogy „Tanítás nélkül etetni az apa hibája”? (Azt, hogy milyen utat választ az ember, a természetlényege határozza meg. Ráadásul az ebben az életben rájuk mért büntetés, vagy kapott áldások az előző életükhöz kapcsolódnak. Ezért az a kijelentés, miszerint „Ha a gyerekek nem a helyes utat követik, az azért van, mert a szüleik nem jól nevelték őket”, nem állja meg a helyét, és teljes mértékben tagadja annak tényét, hogy Isten szuverenitást gyakorol az emberiség sorsa felett.) Aszerint, amit mondasz, van-e bármi köze Isten szuverenitásához annak, hogy a gyermekek nem követik a helyes utat? Isten hagyja, hogy az emberek maguk hozzák meg döntéseiket, és a helyes utat válasszák. Az emberek azonban sátáni természettel rendelkeznek, és mindannyian saját döntéseket hoznak, és mindannyian az általuk előnyben részesített, saját útjukat választják, és nem hajlandók alávetni magukat Isten szuverenitásának. Ha az, amit mondasz, összhangban van az igazsággal, akkor azt világosan kell elmagyaráznod, hogy az emberek meggyőződhessenek róla.

Legközelebb arról a kifejezésről beszélgetünk, hogy „Tanítás nélkül etetni az apa hibája.” Az első tisztázandó dolog az, hogy helytelen azt mondani, hogy „ha a gyermekek nem a helyes utat követik, annak köze van a szüleikhez”. Bárki is legyen az, ha ő egy bizonyos fajta ember, akkor egy bizonyos úton fog járni. Talán nem biztos ez? (De, igen.) Az út, amelyen az ember jár, meghatározza, hogy ő milyen. Rajta múlik, milyen utat választ, és milyen emberré válik. Ezek olyan dolgok, amelyek eleve elrendeltek, veleszületettek, és az ember természetéhez van közük. Akkor mi haszna van a szülői nevelésnek? Irányíthatja-e az ember természetét? (Nem.) A szülői nevelés nem tudja irányítani az emberi természetet, és nem tudja megoldani azt a problémát, hogy az ember melyik utat választja. Mi az egyetlen nevelés, amelyet a szülők nyújthatnak? Egyszerű viselkedésformák gyermekeik mindennapi életében, néhány meglehetősen felszínes gondolat és viselkedési szabály – ezek olyan dolgok, amelyeknek van közük a szülőkhöz. Mielőtt gyermekeik elérik a felnőttkort, a szülőknek teljesíteniük kell a rájuk háruló felelősséget, azaz arra kell nevelniük gyermekeiket, hogy a helyes utat kövessék, szorgalmasan tanuljanak, és arra törekedjenek, hogy a felnőtté válásuk után képesek legyenek a többiek fölé emelkedni, ne tegyenek rossz dolgokat, és ne váljanak rossz emberekké. A szülőknek szabályozniuk kell gyermekeik viselkedését is, meg kell tanítaniuk őket arra, hogy legyenek udvariasak és köszönjenek az idősebbeknek, amikor csak találkoznak velük, és meg kell tanítaniuk őket a viselkedéssel kapcsolatos egyéb dolgokra is – ez az a felelősség, amelynek a szülőknek eleget kell tenniük. Vigyázni gyermekük életére, és néhány alapvető viselkedési szabállyal nevelni őket – ennyiből áll a szülői befolyás. Ami a gyermekük személyiségét illeti, ezt a szülők nem tudják tanítani. Egyes szülők lazán viselkednek, és mindent nyugodt tempóban csinálnak, míg gyermekeik nagyon türelmetlenek, és még rövid ideig sem tudnak nyugton maradni. 14-15 éves korukban elindulnak, és maguk gondoskodnak a megélhetésükről, mindenben maguk döntenek, nincs szükségük a szüleikre, és nagyon függetlenek. Ezt a szüleik tanították? Nem. Tehát az ember személyiségének, beállítottságának, sőt lényegének, valamint annak, hogy milyen utat választ a jövőben, semmi köze a szüleihez. Vannak, akik ezt azzal cáfolják, hogy: „Szóval, hogyan lehet, hogy semmi köze hozzájuk? Vannak, akik tudományos műveltségű családból származnak, vagy olyan családból, akik egy adott szakmában nemzedékek szakértelmével rendelkeznek. Például az egyik generáció festészetet tanul, a következő generáció szintén festészetet tanul, és így tesz a következő generáció is. Ez megerősíti a következő kifejezés helyességét: »Tanítás nélkül etetni az apa hibája.«” Helyes vagy helytelen ezt mondani? (Helytelen.) Helytelen és pontatlan ezt a példát felhozni a probléma illusztrálására, mert ez két különböző dolog. A több generáció szakértelmével rendelkező család befolyása a szakértelemnek csak egy aspektusára terjed ki, és lehet, hogy ez a családi környezet eredményezi, hogy mindenki ugyanazt tanulja. A felszínen a gyermek is ugyanezt választja, de lényegében ez mind Isten eleve elrendelése. Hogyan született újjá az illető ebbe a családba? Nem olyasmi ez is, ami felett Isten szuverenitást gyakorol? A szülők csak azért felelősek, hogy gyermekeiket azok felnőttkoráig neveljék. A gyermekeket a szüleik csak külsődleges viselkedésük és életmódbeli szokásaik tekintetében befolyásolják. De ha már felnőttek, az életcéljaiknak és a sorsuknak egyáltalán semmi köze a szüleikhez. Egyes szülők csupán egyszerű földművesek, akik a helyzetüknek megfelelően élik az életüket, de a gyermekeik képesek tisztviselőkké válni és nagy dolgokat megvalósítani. Aztán vannak olyan gyerekek, akiknek egyik szülője ügyvéd, a másik orvos, mindketten tehetségesek, ám a gyerekek mégis semmirekellők, akik nem tudnak munkát találni, bárhová is mennek. Ilyennek tanították őket a szüleik? Amikor az apa ügyvéd, vajon fukarkodik-e a gyermekei oktatásával és befolyásolásával? Egyáltalán nem. Egyetlen apa sem mondja azt, hogy „Olyan jólétben éltem az életem, remélem, hogy a gyermekeim a jövőben nem lesznek olyan jómódúak, mint én, az túl kimerítő lenne. Elég, ha ők csak tehénpásztorok lesznek.” Biztos, hogy gyermekeit arra neveli, hogy tanuljanak tőle, és a jövőben olyanok legyenek, mint ő. Mi lesz a gyerekeivel, miután befejezte a nevelésüket? A gyerekek azzá válnak, amivé válni hivatottak, a sorsuk pedig az lesz, ami számukra elrendeltetett, és ezen senki sem változtathat. Milyen tényt észlelsz itt? Annak, hogy egy gyermek milyen utat választ, az égvilágon semmi köze a szüleihez. Egyes szülők hisznek Istenben, és arra nevelik gyermekeiket, hogy higgyenek Istenben, de bármit is mondanak, a gyermekeik nem hisznek, és a szülők semmit sem tehetnek ez ellen. Egyes szülők nem hisznek Istenben, míg a gyermekeik hisznek Istenben. Amint a gyermekeik elkezdenek hinni Istenben, követik Őt, feláldozzák magukat érte, képesek elfogadni az igazságot, és elnyerik Isten jóváhagyását, és így megváltozik a sorsuk. Vajon ez a szülői nevelés eredménye? Egyáltalán nem, ennek Isten eleve elrendeléséhez és kiválasztásához van köze. Van egy probléma azzal a kifejezéssel, hogy „Tanítás nélkül etetni az apa hibája.” Bár a szülőknek felelősségük, hogy neveljék gyermekeiket, a gyermek sorsát nem a szülők határozzák meg, hanem a gyermek természete. Megoldhatja-e a nevelés a gyermek természetének problémáját? Egyáltalán nem tudja megoldani. Azt, hogy az ember milyen utat választ az életben, nem a szülei határozzák meg, hanem az Isten által előre elrendeltetett. Azt mondják, hogy „az emberi sorsot a Menny rendeli el”, és ezt a mondást az emberi tapasztalat fogalmazta meg. Mielőtt elérné valaki a felnőttkort, nem tudod róla megmondani, hogy milyen utat fog járni. Amint felnőtté válik, és vannak gondolatai, és el tud gondolkodni a problémákon, akkor fogja eldönteni, hogy mit tegyen a tágabb közösségben. Egyesek azt mondják, hogy magas rangú tisztviselők akarnak lenni, mások azt mondják, hogy ügyvédek, megint mások pedig azt, hogy írók. Mindenkinek megvannak a saját választási lehetőségei és saját elképzelései. Senki sem mondja, hogy „Megvárom, hogy a szüleim neveljenek engem. Az leszek, amivé a szüleim nevelnek.” Senki sem ilyen ostoba. A felnőttkor elérése után az emberek elképzelései elkezdenek mozgolódni és fokozatosan érlelődni, és így egyre világosabbá válik az előttük álló út és a célok. Ilyenkor apránként nyilvánvalóvá és világossá válik, hogy milyen típusú emberek, és hogy melyik csoporthoz tartoznak. Ettől a ponttól kezdve mindenki személyisége fokozatosan világossá válik, ahogyan a beállítottsága is, valamint az út, amelyet követ, az életének iránya és a csoport, amelyhez tartozik. Min alapul mindez? Végső soron ez az, amit Isten eleve elrendelt – ennek semmi köze az ember szüleihez. Most már világosan látjátok ezt? Szóval, milyen dolgoknak van köze a szülőkhöz? Az ember külseje, magassága, génjei és egyes, a családban előforduló betegségek függnek némileg a szüleitől. Miért mondom, hogy némileg? Mert ez nincs így az esetek 100 százalékában. Egyes családokban minden generációt sújt egy betegség, de aztán egy gyermek anélkül születik. Hogyan lehetséges ez? Vannak, akik azt mondják: „Ez azért van, mert ennek a gyermeknek jó a személyisége.” Ez az emberek véleménye, de honnan származik a dolog? (Isten előre elrendeléséből.) Pontosan ez a helyzet. Akkor tehát a kifejezés, miszerint „Tanítás nélkül etetni az apa hibája”, valójában helyes vagy helytelen? (Helytelen.) Most már tisztában vagytok ezzel, ugye? Nem fog menni, ha nem tudtok tisztán látni. Az igazság nélkül semmilyen dolgot nem láthatsz tisztán.

A mindennapi életben minden embernek elég sok ilyen, a Sátántól származó csalóka nézet van az elméjében. Ezek ott bent maradnak letéve és elraktározva, és amint történik valami, feltárulnak. Egyesek azt mondják: „Egy rendes férfi nem harcol nőkkel. Nézd, milyen nemes vagyok. Én egy férfias, erőteljes férfi vagyok, míg te egy mimóza, ezért nem fogok veled harcolni.” Miként kezelik ezt a kifejezést? (Az igazságként.) Igazságként és az igazság gyakorlásának alapelveként kezelik. Vannak olyan emberek is, akik látnak valakit igazán jóképű arcvonásokkal, aki derék úriembernek néz ki, de aki alattomos és mindig álcázza magát, és aki különösen csalárd és alattomos, amikor másokkal érintkezik, és sokan nem tudják kiismerni, ezért azt mondják: „Csak azért hiszek Istenben, hogy egyenes és jószívű emberként viselkedjek, és barátságos legyek másokkal, ne pedig ellenséges. Ahogyan a mondás tartja: »Jobb igazi gazembernek lenni, mint hamis úriembernek«. Isten egyes szavainak is ez a jelentése.” Mit gondolsz arról, amit ezek az emberek mondanak? „Jobb igazi gazembernek lenni, mint hamis úriembernek.” Látod, amint történik valami az emberekkel, ez az összes bennük lévő gyakori mondás, közmondás és szófordulat egyszerre előjön és kiárad, miközben egy szó sem igaz belőlük. A végén ezek az emberek még azt is mondják: „Köszönöm Istennek, hogy megvilágosított.” Helyes a mondás vagy helytelen, hogy „Jobb igazi gazembernek lenni, mint hamis úriembernek”? (Helytelen.) Mindannyian tudjátok, hogy helytelen, de mi a baj vele? Az a baj a hamis úriemberekkel, hogy hamisak. Senki sem szeretne hamis úriember lenni, igazi gazemberek szeretnének lenni. Mi az, amit az emberek elismernek az igazi gazemberekben? Csak azért, mert hitelesek, mindenki elismerését elnyerik, még akkor is, ha gazemberek. Szóval mik szeretnétek lenni, egy igazi gazember vagy egy hamis úriember? (Egyik sem.) Miért ne legyünk ez a kétféle ember? (Egyikük sincs összhangban az igazsággal, Isten szavai semmit nem mondanak erről.) Meg tudjátok találni a megfelelő alapot arra az állításra, hogy Isten nem mondta az embereknek, hogy legyenek hamis úriemberek vagy igazi gazemberek? (Isten azt akarja, hogy az emberek becsületes emberek legyenek.) Isten azt akarja, hogy az emberek becsületes emberek legyenek. Mi a különbség tehát a becsületes emberek és az igazi gazemberek között? A „gazemberek” szó nem jó, viszont ők meglehetősen hitelesek. Miért nem jók az igazi gazemberek? Meg tudjátok magyarázni világosan? Mi az alapja annak az állításnak, hogy sem az igazi gazemberek, sem a hamis úriemberek nem jó emberek? Mik azok a gazemberek? Melyik szót szokták a gazemberekhez kötni? (Megvetendő.) Így van. Hogyan írják le és határozzák meg Isten szavai ezt a „megvetendő” kifejezést? Isten szavai jó vagy rossz szóként határozzák meg a „megvetendő”-t? (Rossz szóként.) Rossz szóként, amelyet Isten elítél. A megvetendő magatartású és megvetendő nézeteket valló emberek gazemberek. Hogyan másképp határozható meg egy gazember beállítottsága és lényege? Önző, nem igaz? (De, igen.) Az effajta ember önző és megvetendő. Még ha az, amit felfed, hiteles is, és az a valós alkata, attól még nagyon is gazember. A hamis úriember csalárd és elvetemült, és mindig álcázza magát, és hamis benyomást kelt másokban azzal, hogy fényes, csillogó és barátságos oldalát láttatja velük. Igazi beállítottságát, véleményeit és nézeteit titokban tartja, hogy senki ne láthassa vagy érthesse meg őket. Az ilyen embereknek milyen a beállítottsága? (Csalárd és elvetemült.) Egyszerűen elvetemült emberek. Tehát sem a gazemberek, sem az úriemberek nem jó emberek. Az egyiknek a belseje rossz, a másiknak a külseje. A beállítottságaik valójában megegyeznek – mindkettő rendkívül elvetemült, önző és csalárd. Vajon ez a kétféle rendkívül elvetemült és csalárd ember igyekszik becsületes ember lenni? (Nem.) Éppen ezért mindegy, hogy e két embertípus közül melyikké válsz, nem vagy az a jó vagy becsületes ember, akit Isten megkövetel. Olyan ember vagy, akit Isten utál, és nem az vagy, akit Isten megkövetel, hogy legyél. Szóval mondd meg Nekem, a „Jobb igazi gazembernek lenni, mint hamis úriembernek” kifejezés az igazság? (Nem.) Ebből a nézőpontból szemlélve ez a kifejezés nem az igazság. Sokan, akik azzal a céllal támadják és ítélik el a hamis úriembereket, hogy magukat jó emberként tüntethessék fel, azt mondják „Jobb igazi gazembernek lenni, mint hamis úriembernek”, mintha csak e gazemberek „gazembersége” különösen igazságossá és hitelessé tenné őket mint az igazságosság valamiféle erejét. Hogyan állíthatod gazemberként, hogy igazságos vagy? Te vagy az, aki megérdemli, hogy elítéljék.

Mindenki elméjében elég sok ilyen típusú kifejezés és dolog van, és ezért számos ember vallja ezt a fajta nézetet. Legyen szó hagyományos kultúráról, népi közmondásokról, családi mottókról, családi szabályokról vagy egy ország jogrendszeréről, az emberek gyakran használják ezeket a dolgokat, amelyek hosszú ideje és széles körben keringenek a társadalomban, sőt, amelyeket a társadalomban és az emberiség körében hosszú időn keresztül pozitív dolgokként hirdettek és népszerűsítettek, az emberek nemzedékről nemzedékre történő nevelése céljából. Egyes kifejezéseket szívük mélyén a gyakorlat és az emberi lét alapelveinek tekintenek az emberek. Egyes kifejezések olyan álláspontot közvetítenek, amellyel az emberek csupán egyetértenek, de nem feltétlenül akarják megvalósítani. Akár meg szeretnéd valósítani ezeket, akár nem, a szíved mélyén valójában a viselkedésedre vonatkozóan a gyakorlás alapelveiként tekintesz e kifejezésekre. Röviden, ezek a dolgok nagyban gátolják az emberek Istenbe vetett hitét és az igazságra törekvésüket. Ezek csak ártanak, ahelyett, hogy használnának az embereknek. A modern emberek által gyakran emlegetett téma például az, hogy „Az élet értékes; a szeretet pedig még értékesebb. A szabadságért viszont odaadnám mindkettőt.” Ez a kifejezés egy jól ismert mondás, amelyet keleten és nyugaton egyaránt pártolnak és tisztelnek azok az emberek, akiknek fennkölt eszméik vannak, akik szabadságra törekszenek, és meg akarnak szabadulni a hagyományos feudális rendszertől. Mire összpontosítják itt az emberek a törekvéseiket? Az életre? Vagy a szeretetre? (Nem, a szabadságra.) Így van, a szabadságra. Akkor ez a kifejezés az igazság? Ennek a kifejezésnek az a jelentése, hogy a szabadságért el lehet dobni az életet, és a szeretetet is fel lehet adni – vagyis a szeretett személyt is el lehet hagyni –, hogy a gyönyörű szabadság felé futhassunk. Hogy néz ki ez a szabadság a világi emberek számára? Hogyan lehet elmagyarázni ezt a dolgot, amire ők szabadságként gondolnak? A hagyományok áttörése egyfajta szabadság, a régi szokások áttörése egyfajta szabadság, és a feudális monarchia áttörése szintén egyfajta szabadság. Még mi? (Semmilyen politikai rezsim ne irányítsa az embert.) Egy másik, hogy sem erő, sem hatalom, sem politika ne irányítsa az embert. Amire törekednek, az ez a fajta szabadság. Tehát az a szabadság, amelyről beszélnek, valódi szabadság? (Nem.) Hasonlít ez valamiben ahhoz a szabadsághoz, amelyről az Istenben hívő emberek beszélnek? (Nem.) Egyesek, akik hisznek Istenben, talán szintén ezt a nézetet vallják szívükben: „Istenben hinni csodálatos, megszabadító és felszabadító dolog. Nem kell követned semmilyen szokást vagy hagyományos formaságot, nem kell aggódnod az esküvők és temetések megszervezése vagy az azokon való részvétel miatt, elengedsz minden világi dolgot. Valóban annyira szabad vagy!” Így van ez? (Nem.) Tehát pontosan mi az a szabadság? Szabadok vagytok most? (Egy kicsit.) Szóval, hogyan jutottatok hozzá ehhez a kis szabadsághoz? Mit jelent ez a szabadság? (Az igazság megértését és a Sátán sötét befolyásának áttörését.) Miután áttörted a Sátán sötét befolyását, egy kis felszabadulást és bizonyos fokú szabadságot érzel. Ha azonban nem boncolgatnám, akkor azt gondolnátok, hogy valóban szabadok vagytok, holott valójában nem vagytok azok. Az igazi szabadság nem az a fajta szabadság és a test felszabadítása térbeli és anyagi értelemben, amit az emberek gondolnak róla. Inkább arról van szó, hogy amint megértik az igazságot az emberek, helyes nézeteik lesznek a különböző emberekről, eseményekről, dolgokról és a világról, és helyes célokra és irányra törekedhetnek az életben, és amikor az emberek nincsenek alávetve a Sátán befolyásából és a sátáni eszmékből és nézetekből fakadó korlátoknak, akkor felszabadul a szívük – ez az igazi szabadság.

Van egy nem hívő fiatalember, aki úgy gondolja, hogy szereti a szabadságot, szereti, hogy repkedhet mindenfelé, mint a madár, és szereti a gátlásoktól mentes életét, ezért megveti a családja ócska szabályait és mondásait. Gyakran mondja a barátainak: „Bár én nagyon hagyománytisztelő családba születtem, méghozzá egy nagyon nagy családba, ahol rengeteg szabály és hagyomány van, és amelynek még most is van egy ősi szentélye, amelyben emléktáblák vannak elhelyezve az egymást követő nemzedékek számára, én magam áttörtem ezeken a hagyományokon, és nem befolyásolnak ezek a családi szabályok, családi konvenciók és mindennapi szokások. Hát nem látjátok, hogy mennyire nem vagyok hagyománytisztelő?” Azt mondják a barátai: „Észrevettük, hogy nagyon nem vagy hagyománytisztelő.” Miből vették ezt észre? Van egy nyelvpiercingje, egy orrkarikája, négy vagy öt piercing mindkét fülében, egy köldökpiercingje és egy kígyótetoválás a karján. A kínaiak a kígyókat baljóslatúnak tartják, de ő ragaszkodott hozzá, hogy a testére tetováltasson egyet, és az emberek megijednek, amikor meglátják. Ez nem hagyománytisztelő, ugye? (Igen.) Nagyon nem hagyománytisztelő, ráadásul még avantgárd ember benyomását keltő módon is beszél. Aki csak látja, mindenki azt mondja: „Ez a srác fantasztikus! Ő aztán nem követi a hagyományokat, egyáltalán nem hagyománytisztelő” Úgy véli, hogy nem elég ilyen módon kifejeznie, hogy ő nem hagyománytisztelő, hanem egy kicsit kézzelfoghatóbbá kell tennie, hogy az emberek jobban észrevegyék a jeleit annak, hogy ő mennyire nem követi a hagyományokat. Látja, hogy másoknak általában sárga bőrű, kínai barátnőjük van, ezért ő szándékosan egy külföldi, fehér barátnőt választ magának, hogy mindenkit még jobban meggyőzzön arról, hogy ő tényleg nem követi a hagyományokat. Ezután minden helyzetben a barátnőjét utánozza, és mindent megtesz, amit a barátnője mond, úgy, ahogyan kéri. Amikor eljön a születésnapja, a barátnője vesz neki egy nagy dobozba csomagolt titokzatos ajándékot, és ő boldogan elkezdi kibontani az ajándékot. Miután a csomagolás összes rétegét lehámozta, egy zöld kalapot lát meg benne. Minden kínai ember ismeri az utalást a „zöld kalapokra”, ugye? Ez aztán tényleg nagyon hagyományos dolog. Amint meglátja a fiatalember, elönti a méreg, és azt kérdezi: „Miféle ajándék ez? Kinek vetted ezt az ajándékot?” A barátnője azt hitte, hogy boldog lesz tőle – hogyhogy ennyire dühös miatta? El nem tudja képzelni, hogy miért, és nem tud rájönni, ezért azt mondja: „Nem volt könnyű rátalálni erre a zöld kalapra. Garantálom, hogy jól fog állni rajtad.” A fiatalember azt kérdezi: „Tudod, hogy mit jelképez ez a kalap?” A barátnő azt kérdezi: „Ez nem csak egy kalap? Egyszerűen csak jól néznek ki a zöld kalapok.” És ragaszkodik hozzá, hogy viselje a fiatalember. A fiatalember pedig nem fogja felvenni, bármi történjék is. Vajon tudják a nyugatiak, hogy mire utalnak a „zöld kalapok”? (Nem, nem tudják.) Nem kellene tehát ezt a dolgot világosan elmagyarázni és kifejteni? Erre egyikőtök sem tud válaszolni – miért nem meritek világosan elmagyarázni? Ez tényleg nem nagy ügy, ugye? Pont olyanok vagytok, mint ez a fickó – lobogtatjátok a hagyományoktól való elrugaszkodottság zászlaját, a hagyományok elengedését és a sátáni hagyományos kultúra elképzeléseinek elvetését, hogy az igazságra és a szabadságra törekedjetek, és mégis mennyire fenn vagytok akadva ezen a zöld kalapon. A fiatal srác barátnője kéri, hogy viselje, és ő semmiképpen sem akarja felvenni, végül ezt mondja: „Ragaszkodsz hozzá, hogy viseljem. Ha felveszem, akkor megaláztatást kell elszenvednem másoktól!” Ez a dolog lényege, és itt van a probléma – ez egy hagyomány. Ez a hagyomány nem arról szól, hogy milyen színű valami, vagy miféle az a dolog, hanem arról a szimbólumról és nézetről, amelyet ez a dolog kivált az emberekben. Pontosan mit is szimbolizál ez a dolog – a zöld kalap? Mit jelképez? Az emberek az ilyen színű kalapokat rossznak kiáltják ki, ezért elutasítják az ilyen színű kalapokat. Miért utasítják el az emberek? Miért nem tudják ezt elfogadni? Mert van bennük egyfajta hagyományos gondolkodásmód. Maga ez a hagyományos gondolkodásmód nem az igazság; ez anyagi dologhoz hasonlít, de ez a társadalom és ezek a fajta emberek észrevétlenül valami negatív dologgá változtatták. Az emberek például a fehéret a szentség, a feketét a sötétség és az elvetemültség, a pirosat pedig az ünneplés, a vér és a szenvedély jelképévé teszik. Régebben a kínaiak piros ruhát viseltek házasságkötéshez, mert úgy hitték, hogy az ünnepélyes. Amikor a nyugati emberek házasodnak, ők fehér ruhát viselnek, amely szép és tiszta, és a szentséget jelképezi. A két kultúra eltérő módon értelmezi a házasságot. Az egyikben a piros, a másikban a fehér szín jelképezi. Mindkét szín a házasság iránti áldott hozzáállást jelképezi. A különböző etnikai csoportok és rasszok ugyanazokat a dolgokat különböző célokra használják, és így jön létre a kulturális hátterük. Miután kialakulnak ezek a kulturális hátterek, velük együtt kulturális hagyományok is keletkeznek. Ily módon a különböző társadalmak és a különböző rasszok különböző szokásokat alakítanak ki, és ezek a szokások befolyásolják az adott rasszhoz tartozó embereket. Így a kínaiakat befolyásolja ez az utalás a zöld kalapokra. Milyen eredmény születik abból, hogy ezt beléjük oltják? A férfiak nem viselhetnek zöld kalapot, és a nők sem hordják. Látsz olyan nőt, aki ilyet visel? Valójában ez a kulturális hagyomány csak a férfiakra vonatkozik, ami azt jelenti, hogy rossz jel, ha a férfiak zöld kalapot viselnek, és ez nem vonatkozik a nőkre. Azonban amint létrejön ez a kulturális hagyomány, az bármilyen kontextusban is merül fel, egyfajta diszkriminációt szül az adott rasszhoz tartozó minden ember részéről ezzel a dologgal szemben. Miután ilyen diszkrimináció történik, ez a dolog öntudatlanul egy nagyon ártatlan, anyagi dologból valami negatívvá változik. Ami valójában ártatlan, és egyáltalán nem rendelkezik sem pozitív, sem negatív tulajdonságokkal. Csupán egy anyagi dolog: egy szín, és egy valamilyen formával rendelkező tárgy. Azonban, miután a hagyományos kultúra ilyen módon értelmezi és befolyásolja, mivé válik a végeredmény? (Negatívvá.) Negatívvá válik. Miután negatívvá válik, az emberek nem tudják megfelelően kezelni vagy használni ezt a dolgot. Gondoljatok bele – különböző színű kalapok vannak a kínai piacon, például piros, rózsaszín, sárga és így tovább, de zöld nincs. Az embereket korlátozza és befolyásolja ez a hagyományos gondolkodás. Ezt a hatást gyakorolja a hagyományos kultúra egy konkrét eleme az emberekre.

Bár egyesek eljönnek a tengerentúlra, és kapcsolatba kerülnek Európa és más ázsiai országok kultúrájával, hagyományaival, szabályaival és olyan anyagi dolgokkal, mint az élet alapvető szükségletei, és megismerkednek más országok törvényeivel és általános ismereteivel, a saját országuk hagyományaitól nehéz megszabadulniuk. Bár elhagytad szülőföldedet, és elfogadtad egy másik országban az ottani élet mindennapjait, sőt annak törvényeit és rendszereit is, mégsem tudod, hogy mire gondolsz nap mint nap, vagy hogyan nézel szembe a problémákkal, ha valami történik veled, vagy mi a nézőpontod és az a szemlélet, amit elfogadsz. Egyesek azt gondolják: „Nyugaton vagyok, tehát nyugati vagyok?” vagy „Japánban vagyok, tehát japán vagyok?” Ez a helyzet? (Nem.) A japánok azt mondják: „A legjobban a szusit és az udon tésztát szeretjük. Hát nem válunk ettől előkelővé?” A dél-koreaiak azt mondják: „Szeretünk rizst és kimcsit enni. Hát nem előkelő a mi nagyszerű dél-koreai nemzetünk? Ti kínaiak azt mondjátok, hogy a ti kultúrátok ősi és több ezer évvel idősebb, mint a miénk, de vajon ti ugyanolyan jól tanúsítotok-e gyermeki kötelességtudatot az idősebbek iránt, mint mi? Vagytok-e annyira hagyománytisztelők, mint mi? Van-e annyi szabályotok, mint nekünk? Manapság nem beszéltek ezekről a dolgokról, lemaradtatok, mi vagyunk az igazán hagyománytisztelő nép, és a mi kultúránk az igazi kultúra!” Úgy gondolják, hogy a hagyományos kultúrájuk magasztos, azután pedig versenyeznek, hogy sok mindent a világörökség részévé nyilváníttassanak. Miért ez az egész versengés? Minden ország, minden rassz, sőt minden kis népcsoport úgy véli, hogy az ő őseik által hátrahagyott dolgok, szabályok, hagyományok, szokások és konvenciók jók és pozitívak, és az emberiség által terjeszthetők. Vajon ez az eszméjük és nézetük nem arra utal, hogy ezek igazságok, hogy ezek jó és pozitív dolgok, és hogy ezeket az emberi fajnak tovább kell örökítenie? Tehát ellentétben állnak-e ezek a továbbörökített dolgok a szabadsággal? Az imént említettem egy fiatalember példáját, aki kitört a családja béklyóiból, piercingekkel és gyűrűkkel van tele, tetoválások borítják az egész testét, és még külföldi barátnője is van. Külső megjelenését és testét tekintve látszólag nem tartja be a családi szabályokat, és elvetette a hagyományokat. A formaságokat és a viselkedését, sőt még a szubjektív akaratát tekintve is levetette az olyan dolgokat, mint a család, a hagyomány és a szokások. De egy születésnapi ajándék leleplezi őt, megcáfolja és elítéli azt a meggyőződését, hogy ő „nagyon nem hagyománytisztelő”. Akkor ez a személy valójában hagyományőrző vagy sem? (Hagyományőrző.) Jó vagy rossz az, ha valaki őrzi a hagyományokat? (Rossz.) Ezért van az, hogy függetlenül attól, hogy hagyománytisztelőnek tartod-e magad vagy sem, és függetlenül a rasszodtól – legyen az egy úgynevezett előkelő rassz vagy egy közönséges rassz – a belső gondolataid korlátozottak. Mindegy, mennyire törekszel a szabadságra, és tiszteled azt, mindegy, mennyire nagy az elszántságod, a vágyad és az ambíciód, hogy megszabadulj a hagyományok erőitől és a hagyományos családi konvencióktól, vagy mennyire inspirálóak és erőteljesek a tényleges tetteid, ha nem érted az igazságot, akkor csak forgolódhatsz azon tanítások és téveszmék között, amelyeket a Sátán ültet beléd, és képtelen leszel felemelkedni. Van, akit a hagyományos kultúra befolyásol, van, akit az ideológiai nevelés, másokat a pozíció és a státusz, megint másokat pedig valamilyen ideológiai rendszer. Vegyük például a politikával foglalkozó embereket, például azt a bandát, amelyik a kommunizmust támogatta. Proletárok csoportjaként indultak, elfogadták a kommunista kiáltványt és elméleteket, szakítottak a hagyományokkal, szakítottak a feudális monarchiával, szakítottak néhány régi szokással, majd elfogadták a marxizmus-leninizmust és a kommunizmust. Miután elfogadták ezeket a dolgokat, szabadok voltak, vagy mindvégig korlátozás alatt álltak? (Mindvégig korlátozás alatt álltak.) Azt gondolták, hogy ha egy régi dologról egy új dologra váltanak, akkor szabadságra tesznek szert. Nem téves ez az elgondolás? (De, igen.) Téves. Az emberek elfordulhatnak egy régi dologtól bármilyen új dolog felé, de amíg ez nem az igazság, addig örökre a Sátán hálójában vergődnek majd – ez nem az igazi szabadság. Vannak, akik a kommunizmusnak vagy egy bizonyos ügynek szentelik magukat, mások egy eskünek, megint mások egy elméletnek, aztán vannak, akik olyan mondásokhoz tartják magukat, mint hogy: „Egy barátért bevállalnék egy golyót” vagy „Hűséges alattvaló nem szolgálhat két királyt” vagy „Amikor bajban a nemzet, mindenkinek felelőssége, hogy megtegye a magáét.”. Ezek a hagyományos kultúrához tartoznak? (Igen.) A felszínen ezek a dolgok nagyon pozitívnak, nagyon helyesnek és különösen fennköltnek és nemesnek tűnhetnek az emberiség körében, de valójában, más szemszögből és más módon nézve, ezek gúzsba kötik az emberek lelkét, korlátozzák az embereket, és megakadályozzák őket az igazi szabadság elérésében. Mielőtt azonban az emberek megértenék az igazságot, csakis elveszettnek érezhetik magukat, és így elfogadják ezeket a dolgokat, amelyeket az emberiség viszonylag pozitívnak tart létezési módént a maga számára. Ezért ezeket az úgynevezett hagyományos kultúrákat – ezeket a dolgokat, amelyeket az emberek meglehetősen jónak tartanak a világban – az emberek természetesen elfogadják. Miután elfogadták ezeket, az emberek úgy érzik, hogy tőkével, önbizalommal és motivációval rendelkeznek az élethez. Egyesek például elfogadták ennek a társadalomnak és ennek az emberi fajnak az irányultságát a tudás és a bizonyítványok tekintetében. Mi ez az irányultság? (A tudás megváltoztathatja a sorsodat.) (Más törekvések kicsik, a könyvek mindet felülmúlják.) Szívük legmélyén egyetértenek az emberek ezekkel a dolgokkal, és el is fogadják és helyeslik azokat. Az elfogadásukkal és helyeslésükkel egyidejűleg, minél tovább küzdenek megpróbáltatásokkal az emberek ebben a társadalomban, annál jobban megbecsülik ezeket a dolgokat. Miért van ez? Az emberek mindannyian a tudásra támaszkodnak az életben. Tudás és e bizonyítványok nélkül úgy érzed, hogy képtelen vagy megvetni a lábadat a társadalomban. Mások terrorizálnak és diszkriminálnak téged, ezért kétségbeesetten hajszolod ezeket a dolgokat. Minél magasabb rendűek a bizonyítványaid, annál magasabb a társadalmi rangod a társadalomban, a rasszod körében vagy a közösségedben, és az emberek csodálata, a veled való bánásmód és számos más dolog is nagyszerűbb és jobb lesz. Egy személy társadalmi rangját bizonyos értelemben már a bizonyítványai határozzák meg.

Egyszer Pekingbe ment továbbtanulni egy hét vagy nyolc egyetemi professzorból álló csoport. Akkoriban talán még nem állt rendelkezésre transzfer vagy sofőrszolgálat, így Pekingbe érkezésük után buszra kellett szállniuk. Valójában mindenütt lehetett ilyen professzorokat látni Pekingben. Nem tekintették őket semmi különlegesnek, csak hétköznapi embereknek. Ám ők maguk ezt nem tudták, és ebben rejlik a probléma súlyossága – ami történt, az ezen a problémán alapult. Mi történt hát? Ez a professzorokból álló csoport a buszmegállóban várakozott a buszra. Miközben várakoztak, egyre több ember gyűlt össze, és ahogy nőtt a tömeg, mindenki izgatottá vált. Amikor aztán megérkezett a busz, mindannyian felözönlöttek rá anélkül, hogy megvárták volna, hogy a leszállók elhagyják a buszt, lökdösődtek, könyékkel taszigálták egymást, és nagy felbolydulást okoztak. Nagyon kaotikus jelenet volt. Ezek a professzorok elgondolkodtak ezen, és azt mondták: „Nyilvánvalóan nincs könnyű dolguk pekingi polgártársainknak, hiszen minden nap busszal járnak a munkahelyükre és vissza. Egyetemi professzorokként tekintettel kell lennünk az emberek körülményeire. Elit értelmiségiként nem állhatunk le civakodni a hétköznapi emberekkel. Meg kell mutatnunk Lei Feng önzetlen szellemét azzal, hogy hagyjuk őket először felszállni erre a buszra, úgyhogy ne préselődjünk fel rá.” Ebben mindannyian egyetértettek, és úgy döntöttek, hogy megvárják a következő buszt. De mint kiderült, amikor a következő busz megérkezett, megint ugyanannyian voltak, és ismét rendetlen tömegként tolongtak fel rá. A professzorok meg voltak döbbenve. Nézték, ahogy a busz megtelik és elhajt, és megint nem sikerült felpréselniük magukat rá. Újra megbeszélték a dolgot, és azt mondták: „Nem sietünk. Elvégre elit értelmiségiek vagyunk, nem viaskodhatunk a hétköznapi emberekkel a buszra való feljutásért. Szánjunk rá időt, lehet, hogy nem várnak olyan sokan majd a következő buszra.” Miközben a harmadik buszra vártak, kezdtek kissé nyugtalankodni ezek a professzorok. Néhányuk ökölbe szorult kézzel kérdezte: „Ha erre a buszra ugyanannyian lesznek, akkor mi is felpréseljük magunkat? Ha nem préseljük fel magunkat, akkor úgy gondolom, hogy nem biztos, hogy fel tudunk szállni az ötödik, de még a hatodik buszra sem, úgyhogy akár fel is préselhetjük magunkat!” Mások azt mondták: „Elit értelmiségiek felpréselhetik magukat a buszra? Ez ártana az imázsunknak! Milyen szégyenteljes lesz, ha egy nap kiderül, hogy mi, elit értelmiségiek felpréselődtünk a buszra!” Megoszlott a véleményük. Amíg ők tanakodtak, újabb várakozó emberek tömege gyűlt össze. Ekkorra már nagyon idegesek voltak a professzorok, és abbahagyták a tanakodást. Amikor a busz megérkezett, amint kinyíltak az ajtók, sőt mielőtt mindenki leszállt volna, a professzorok már minden erejüket összeszedve benyomultak, az utolsó embertömeget utánozva. Néhányuknak sikerült bepréselniük magukat, míg néhány kifinomult értelmiségi – kifinomult tudós – nem tudta bepréselni magát, mert hiányzott belőlük a tettvágy és a harci szellem. Maradjunk is most ennyiben. Mondjátok meg Nekem, ez nem tény? (De, igen.) Ez a tolongás a buszon túlságosan is mindennapos, és ezek az értelmiségiek túlságosan is ügyesen színleltek! Mondjátok, mi volt itt a probléma? Beszéljünk először ezekről az értelmiségiekről, akik felsőfokú oktatásban részesültek, és professzorok lettek, akik tanítják és oktatják az embereket, és akik elit értelmiségiek lettek. Ez azt jelenti, hogy az iskolázottságuk és a birtokukban lévő tudás magasabb volt, mint az átlagos emberek által elért szint, és a tudásuk elegendő volt ahhoz, hogy tanítók és oktatók legyenek, oktassák az embereket, és tudást adjanak át nekik – ezért nevezik őket elit értelmiségieknek. Volt valami probléma ezeknek az elit értelmiségieknek az elgondolásaival és nézeteivel? Határozottan voltak problémák. Miben rejlettek tehát a problémáik? Elemezzük ezt a dolgot. Miután ennyi tudást és ilyen magas szintű oktatást kaptak, vajon merev vagy kötetlen volt a gondolkodásuk? (Merev.) Honnan tudjátok, hogy merev volt? Miben rejlettek a problémáik? Először is, elit értelmiséginek hirdették magukat. Volt valami hiba ebben az állításban? (Igen, volt.) Volt probléma ezzel az állítással. Ezután azt mondták: „Amikor mi, elit értelmiségiek felszállunk a buszra, nem szabadna veszekednünk és lökdösődnünk másokkal, hogy felszálljunk.” Volt valami probléma ezzel a mondattal? (Igen, volt.) Ez volt a második probléma. A harmadik probléma az volt, amikor azt mondták: „Mi, elit értelmiségiek meg tudjuk várni a következő buszt.” – volt valami probléma ezzel a kijelentéssel? (Igen, volt.) Mindezekkel a pontokkal volt probléma. Vágjunk bele, és boncolgassuk a dolgot ezen a három ponton keresztül, hogy lássuk, mik voltak a problémák. Ha alaposan megértitek a problémákat, akkor először is nem fogjátok többé bálványozni az elit értelmiségieket, másodszor pedig nem akartok többé elit értelmiségiek lenni.

Mi volt az első pont? Az, hogy elit értelmiséginek hirdették magukat. Volt valami probléma ezzel az állítással? (Igen, volt.) Semmi baj nincs a „hirdeti magáról” kifejezéssel, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy elit értelmiséginek állítja be magát valaki. Tehát, van-e valami probléma az „elit értelmiségiként” kifejezéssel? Tény, hogy az egyetemi professzorok elit értelmiségiek a társadalomban. Mivel ez tény, miért volt probléma ezzel a kifejezéssel? (Úgy gondolták, hogy a tudás megszerzésével magasabb rendűek lettek másoknál.) Magasabb rendűek másoknál – e mögött határozottan volt egy beállítottság. (Azt gondolták, hogy mivel több tudást halmoztak fel, magasabb rendűek másoknál. A valóságban ezek a dolgok nem tudják megváltoztatni az ember beállítottságát.) Ez részben helyes, de nem magyarázza meg világosan. Ki tud bármit hozzáfűzni? (Isten, nem voltak ők önteltek és önelégültek?) Ez így helyes, de a lényeget nem magyaráztad el világosan, magyarázd el egy kicsit részletesebben. (Miután némi tudásra tettek szert, úgy érezték, hogy ők fennköltebbek és nemesebbek másoknál, ezért nem tudták magukat hétköznapi embernek tekinteni. Az ebben a társadalomban élő normális emberek számára a buszra való felpréselődés szükségessége a valós életkörülményeikből fakad, és normális dolog. Miután azonban ezek az értelmiségiek már nagyon fennköltnek és nemesnek tekintették magukat, nem tudtak többé úgy viselkedni, mint a normális emberek, és úgy gondolták, hogy a normális emberek tevékenységei ártanak az identitásuknak, ezért úgy érzem, hogy abnormálisak voltak.) Abnormálisak voltak. Az abba burkolt jelentés volt abnormális, hogy magukat elit értelmiséginek hirdették. Vagyis volt valami torz az emberi mivoltukban. Úgy érezték, hogy ők fennköltebbek és értékesebbek másoknál. Mi volt ennek az alapja? Az, hogy olyan sok oktatásban részesültek, és tele voltak tudással, és bárkivel is találkoztak, soha nem fogytak ki a mondanivalóból, és tanítani tudtak nekik dolgokat. Minek tekintették a tudást? Úgy tekintettek rá, mint a viselkedés és a cselekedetek, valamint az erkölcs mércéjére. Úgy vélték, hogy most, a tudás birtokában, az ő integritásuk, jellemük és identitásuk nemes, becses és értékes, amiből az következik, hogy az elit értelmiségiek szentek. Nem ez a helyzet? (De, igen.) Ezt jelentette számukra elitnek lenni, így amikor fel kellett préselődniük egy buszra, nem akarták megtenni. Miért nem akarták bepréselni magukat? Mi irányította őket? Milyen korlátozásoknak és megszorításoknak voltak kitéve? Úgy érezték, hogy a buszra való felpréselődés ártana az identitásuknak és az imázsuknak. Úgy vélték, hogy identitásukat és imázsukat a tudás ruházta rájuk, ezért elit értelmiséginek kiáltották ki magukat. Ennek az elemzésnek az alapján nem visszataszító, amit mondtak? Eléggé visszataszító. Mégis mindenfelé dicsekedtek azt mondogatva, hogy „mi, elit értelmiségiek”. Valójában mások úgy gondolták, hogy ők csak értelmiségiek, szegényes és pedáns modorukkal, amit az emberek még le is néztek, de ők akkor is úgy gondolták magukról, hogy különösen nemesek. Nem volt ez problémás? Úgy gondolták, hogy ők nagyon nemesek és fennkölt identitásúak, olyannyira, hogy szentnek akarták magukat beállítani. Korlátozta őket ez a nézet valamiképpen? Mi volt az álláspontjuk a tudás tekintetében? Az volt, hogy amint tudásra tesznek szert az emberek, becsületesebbek lesznek, előkelővé és nemessé válnak, és tisztelni kell őket. Ennélfogva megvetettek és elítéltek néhány olyan viszonylag normális cselekedetet, amelyet a hétköznapi emberek tesznek. Például amikor az értelmiségiek tüsszentenek, a körülöttük lévő emberekre néznek, és sietve bocsánatot kérnek, amikor viszont a hétköznapi emberek tüsszentenek, nekik fel sem tűnik. Valójában a böfögés és a tüsszentés normális dolgok az életben, de ezeknek az értelmiségieknek a szemében ezek közönséges és faragatlan viselkedésformák, ezért megvetik és lenézik ezeket, mondván: „Nézzétek ezeket a modortalan egyszerű embereket, ahogy tüsszentenek, ülnek és állnak, az olyan illetlen, és amikor jön a busz, felnyomulnak rá, és semmit sem tudnak arról, hogy udvariasan utat kell engedni!” Ha a tudásról van szó, az álláspontjuk a következő: A tudás az identitás szimbóluma, és a tudás megváltoztathatja az emberek sorsát, valamint az identitásukat és az értéküket.

Mi volt a második pont? (Hogy az elit értelmiségiek nem lökdösődhetnek másokkal azért, hogy felszállhassanak a buszra.) Nem lökdösődhetnek másokkal azért, hogy felszállhassanak a buszra. A buszra való felpréselődés csak egy apróság volt, amivel találkoztak az életükben. Mit jelképez ez a dolog? Úgy vélték ugyanis, hogy egy bizonyos tudással rendelkező emberek beszédének és viselkedésének kifinomultnak kell lennie, és meg kell felelnie az identitásuknak. Az ilyen embereknek például halkan kell járniuk, és amikor emberekkel érintkeznek, éreztetniük kell másokkal, hogy ők nyájasak, megközelíthetőek és tiszteletet érdemlőek, a beszédüknek és a viselkedésüknek pedig kifinomultnak kell lennie. Nem lehettek ugyanolyanok, mint az átlagemberek, észre kellett vetetniük az emberekkel a különbséget maguk és az átlagemberek között – csak így tudták fitogtatni, hogy identitásuk előkelő és a többiekétől eltérő. Ezek a professzorok a szívük mélyén úgy gondolták, hogy az olyan dolgokat, mint a buszra való felpréselődés, a társadalom alsóbb rétegeiben élő emberek és azok csinálják, akik nem kaptak magas szintű képzést, és hogy ezek olyan dolgok, amelyeket azok tesznek, akik nem rendelkeznek fejlett tudással vagy olyan identitással, mint egy elit értelmiségi. Akkor hát miket csináltak ezek az elit értelmiségiek? A pulpituson állva doktrínákat prédikálni, ismereteket átadni és az emberek kételyeit eloszlatni – ezek voltak a kötelességeik, ezek fejezték ki az identitásukat, az imázsukat és a hivatásukat. Csak ezeket tudták csinálni. A hétköznapi emberek mindennapi teendőinek és rutinjainak semmi közük nem lehet hozzájuk, ők olyan társadalmi réteget alkottak, amely elszakadt az ilyen „közönséges, alantas ízlésektől”. Miként jellemezték a hétköznapi emberek mindennapi munkáját és rutinjait, sőt még az olyan cselekedeteket is, mint a buszon való tolongás? (Közönségesnek.) Így van, közönségesnek és faragatlannak. Ez volt a szívük mélyéről jövő meghatározásuk a közönséges, hétköznapi emberekre, akik alacsonyabb szinten álltak, mint ők.

Beszéljünk a harmadik pontról – „Mi, elit értelmiségiek meg tudjuk várni a következő buszt.” – miféle szellem ez? Vajon ez nem a hagyományos kultúrában emlegetett Kong Rong szelleme, aki lemondott a nagyobb körtékről? Az értelmiségre különösen nagy hatással van a hagyományos kultúra. Nemcsak a hagyományos kultúrát fogadják el, hanem a hagyományos kultúra számos eszméjét és nézetét is a szívükbe fogadják, és pozitív dologként kezelik, olyannyira, hogy néhány jól ismert mondást mottónak tekintenek, és ezzel az élet rossz útjára lépnek. A hagyományos kultúrát a konfuciánus doktrína képviseli. A konfuciánus doktrína ideológiai elméletek egész sorával rendelkezik, elsősorban a hagyományos erkölcsi kultúrát népszerűsíti, és a történelem során a dinasztiák uralkodó osztályai nagyra tartották, akik Konfuciuszt és Menciuszt szentként tisztelték. A konfuciánus doktrína azt szorgalmazza, hogy az ember tartsa fenn a jóindulat, igazságosság, illendőség, bölcsesség és megbízhatóság értékeit, tanuljon meg először is nyugodtnak, összeszedettnek és béketűrőnek lenni, bármi is történik, maradjon higgadt és beszélje meg a dolgokat, ne veszekedjen vagy tülekedjen dolgokért, és tanuljon meg udvariasan alkalmazkodni, és mindenki tiszteletét kivívni – ez az illemtudó viselkedés. Ezek az értelmiségiek önmagukat a nép fölé helyezik, és az ő szemükben minden ember az ő elnéző béketűrésük és toleranciájuk tárgya. A tudás „hatásai” elég jelentősek! Ezek az emberek erősen hasonlítanak a hamis úriemberekre, nem igaz? Azok az emberek, akik túl sok tudást halmoznak fel, hamis úriemberekké válnak. Ha a kifinomult tudósok e csoportját egyetlen kifejezéssel jellemezzük, akkor az a kifinomult tudományos elegancia. Milyen alapelvek alapján működnek együtt ezek a kifinomult tudósok? Mi a hozzáállásuk a világi ügyekhez? Például a hétköznapi emberek a Li családnevű férfiakat „Lao Li”^[a] vagy „Hsziao Li” néven emlegetik. Vajon az értelmiségiek így szólítanák őket? (Nem.) Hogyan szólítanák őket? (Mr. Li.) Ha meglátnának egy nőt, úgy szólítanák őt, hogy Ms. XY, és különösen tisztelettudóan és elegánsan viselkednének, akárcsak az úriemberek. Az úriemberek által tanúsított kifinomult eleganciája elsajátítására és utánzására szakosodtak. Milyen hangnemben és módon beszélgetnek és vitatják meg a dolgokat egymással? Az arckifejezésük különösen szelíd, és udvariasan, visszafogottan beszélnek. Csak a saját véleményüket fejezik ki, és még akkor sem mondanak semmit, ha tudják, hogy mások véleménye téves. Senki sem sérti meg a másik érzéseit, és a szavaik rendkívül lágyak, mintha vattába csomagolnák őket, nehogy bántsanak vagy irritáljanak valakit, így aztán már attól is hányinger, idegesség vagy düh kerülgeti az embert, ha csak hallgatja őket. Tény, hogy egyikük nézetei sem egyértelműek, és egyikük sem enged a másiknak. Az ilyen emberek nagyon jól álcázzák magukat. Ha a legjelentéktelenebb dologgal találkoznak is, álcázzák magukat és beburkolóznak, és egyikük sem ad egyértelmű magyarázatot. Milyen pózt akarnak felvenni, és milyen képet akarnak magukról mutatni a hétköznapi emberek előtt? Olyat, hogy a hétköznapi emberek szerény úriembereknek lássák őket. Az úriemberek mások fölé emelkednek, és az emberek hódolatának tárgyai. Az emberek azt hiszik, hogy az átlagos embereknél nagyobb rálátással rendelkeznek, és hogy az átlagos emberekhez képest jobban értik a dolgokat, ezért mindenki hozzájuk fordul, ha valami problémája van. Pontosan ezt a kimenetelt akarják ezek az értelmiségiek, mindannyian azt remélik, hogy szentként tisztelik majd őket.

Ha az imént boncolgatott három pont alapján nézzük, vajon szabadabb vagy korlátozottabb lett a gondolkodásuk ezeknek a professzoroknak, miután megszerezték az „elit értelmiségi” címet? (Korlátozottabb.) Biztosan korlátozott volt. Mi korlátozta? (A tudás.) A tudás olyasvalami, ami a szakmájukban rejlik. Valójában nem a tudás korlátozta őket igazán. Mi korlátozta őket? A tudáshoz való hozzáállásuk, és a tudásnak a gondolkodásukra gyakorolt hatásai, valamint a tudás által beléjük oltott nézetek – ez a probléma. Ezért minél magasabb szintű tudásra tettek szert, annál inkább úgy érezték, hogy az identitásuk és a státuszuk különbözik a többiekétől, és annál inkább érezték magukat nemesnek és nagyszerűnek, és ugyanakkor annál inkább vált korlátozottá a gondolkodásuk. Ebből a nézőpontból szemlélve, vajon akik több tudást szereztek, szabadsághoz jutottak, vagy veszítettek a szabadságukból? (Veszítettek a szabadságukból.) Valójában veszítettek a szabadságukból. A tudás hatással van az emberek gondolkodására és társadalmi státuszára, és az emberekre gyakorolt hatása nem pozitív. Soha nem az a helyzet, hogy minél több tudásra teszel szert, annál jobban megérted azokat az alapelveket, irányokat és célokat, amelyeket a viselkedéseddel kapcsolatban követned kell. Éppen ellenkezőleg, minél jobban hajszolod a tudást, és minél alaposabb tudásra teszel szert, annál távolabb kerülsz azoktól a gondolatoktól és nézetektől, amelyekkel a normális emberi mivoltúaknak rendelkezniük kellene. Pontosan úgy, mint az értelmiségiek azon csoportja, akik rengeteg tudásban és oktatásban részesültek, mégsem értettek meg még egy alapvető, józan ésszel felfogható dolgot sem. Mi ez a józan ésszel felfogható dolog? Ha sok az ember, akkor a buszra szálláshoz be kell oda préselődni. Ha nem préselődsz be, soha nem jutsz fel a buszra – még ezt a legegyszerűbb szabályt sem ismerték. Mondjátok meg Nekem, okosak lettek vagy ostobák? (Ostobák lettek.) Valójában egy rakás bolond voltak. A hétköznapi emberek nem részesültek ilyen fejlett tudásban vagy magas szintű oktatásban, és nem rendelkeznek ezzel a státusszal, de megértik ezt a pontot, és azt mondják: „Amikor buszra szállsz, és sok az ember, akkor be kell préselődnöd, és neki kell gyürkőznöd, mert ha a legkisebb mértékben is lazítasz, és az agyad egy lépéssel lassabban reagál, akkor a tömeg végére kerülhetsz, és a következő busszal kell menned.” Ez a józan ésszel felfogható alapvető dolog az életben, amit a hétköznapi emberek ismernek, de amit ezek az értelmiségiek nem értettek, ezért az egyik után a másik buszra vártak. Mi korlátozta őket? Szorosan kötötte őket az az állítás, hogy „mi elit értelmiségiek vagyunk.” Így volt ez. Még azt sem tudták, hogyan nézzenek szembe egy ilyen egyszerű problémával, vagy birkózzanak meg vele a való életben. Egy rakás bolond voltak! Mit adott nekik a tudás? Azt eredményezte, hogy elszakadtak a népesség többi részétől, nem tudták, hogyan éljenek, és nem tudták, hogyan kezeljék a való életben előforduló dolgokat. Valami fennkölt elméletet használtak ahhoz, hogy kezeljék az egyik leggyakoribb problémát, amellyel a hétköznapi emberek a való életben találkoznak, és nem tudták, milyen következményekkel jár, ha így kezelik azt – talán még ma sem értik. Talán csak akkor tudják majd végiggondolni ezt a kérdést, amikor elérik az öregkort. Amikorra már nem lesznek babérjaik, és meglehetősen elegük lesz abból az élvezetből, amit az elit értelmiségi tiszteletreméltó hírneve kínált számukra egész életük során. Egy nap talán eszükbe jut, milyen szánalmas alakok voltak akkor a buszon, és hirtelen rájönnek, hogy nem is olyan nemesek és nem is olyan emelkedettek ők, és hirtelen rájönnek: „Vajon képes ételt tenni az asztalra az én tudományos kifinomultságom? Nekem talán nincs ugyanúgy szükségem napi háromszori étkezésre, mint a hétköznapi embereknek? Nem különbözöm a többi embertől. Idős koromban nem járok-e én is görnyedten? És nem remegek-e én is a félelemtől, és nem rémülök-e meg, amikor veszélybe kerülök? És amikor egy szeretettem halálával vagy egy örömteli eseménnyel szembesülök, nem vagyok-e én is szomorú vagy boldog, ahogyan az embernek lennie kell? Nem ugyanúgy élek-e, mint a hétköznapi emberek? Nem különbözöm a többiektől!” Addigra ez a tudás már túl későn jön a számukra. Ezek azok a különbözőféle csúfságok, amelyeket azok az emberek mutatnak, akik elfogadnak néhány úgynevezett pozitív mondást és nézetet, amikor nem értik az igazságot. Amikor az emberek nem tudják, hogy ezek a nézetek helyesek-e vagy sem, gyakran tekintik ezeket a nézeteket és mondásokat betartandó és alkalmazandó igazságoknak, és amikor alkalmazzák őket, általában mindenféle következményektől szenvednek, és mindenféle kellemetlenségek lépnek fel. Milyen következményekkel jár ez az emberekre nézve? Miközben az emberek folyamatosan a szabadságra törekednek, folyamatosan egyik örvényből a másikba, és az egyik fajta béklyóból a másik fajta béklyóba tántorognak. Nem ez a helyzet? Ezért, ha nem érted az igazságot – nem számít, hogy amihez ragaszkodsz, az egy nézet, egy hagyományos kultúra, vagy valamilyen szabály, rendszer vagy elmélet, és az sem számít, hogy ezek a dolgok viszonylag elavultak a társadalomban, vagy egészen avantgárdok és divatosak – ezek a dolgok soha nem helyettesíthetik az igazságot, mert ezek nem az igazság. Nem számít, mennyire tartod magad ezekhez, vagy mennyire jól alkalmazod ezeket, végül csak azt eredményezik, hogy eltévelyedsz az igazságtól ahelyett, hogy elnyernéd az igazságot. Minél inkább tartod magad ezekhez a dolgokhoz, annál messzebbre sodródsz az igazságtól, és annál inkább letérsz Isten útjáról és az igazság útjáról. Másrészt viszont, ha képes vagy aktívan kezdeményezni ezeknek az úgynevezett pozitív dolgoknak, elméleteknek és hamis igazságoknak az elengedését, akkor viszonylag gyorsan beléphetsz az igazságba. Így az emberek nem fogják ezeket az úgynevezett hagyományos kultúrákat és ezeket a hamis igazságokat a mindennapi életükben a gyakorlás alapelveiként használni az igazság és Isten szavai helyett, és ez a kellemetlenség fokozatosan enyhülni fog, és fokozatosan megoldódik.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy azáltal jutottak hozzá az igazsághoz, hogy levetették egy család és egy ország hagyományos kultúráját, és elfogadtak egy idegen hagyományos kultúrát külföldről; mások úgy gondolják, hogy azáltal jutottak hozzá az igazsághoz, hogy levetettek egy régi hagyományos kultúrát és a régi eszméket és nézeteket, és egy kicsit fejlettebb és kicsit modernebb eszméket fogadtak el. Ha most tekintünk rá, vajon igazuk van ezeknek az embereknek, vagy tévednek? (Tévednek.) Mindegyikük téved. Az emberek azt hiszik, hogy szabaddá válnak pusztán azáltal, hogy levetik a régi dolgokat. Mit értünk a szabadság elnyerése alatt? Azt jelenti, hogy az ember hozzájutott az igazsághoz és ahhoz az igazi életformához, ahogyan élnie kell. Az emberek azt hiszik, hogy az igaz úthoz így jutnak hozzá. Ez valóban igaz? Így van ez? Nem. Függetlenül attól, hogy az emberiség milyen modern és fejlett kultúrát fogad el, végeredményben az továbbra is hagyományos kultúra, és a lényege nem változik. A hagyományos kultúra mindig is hagyományos kultúra marad. Nem számít, hogy kiállja-e az idő próbáját vagy a tények próbáját, illetve az emberiség nagyra tartja-e, végső soron ugyanúgy hagyományos kultúra. Ezek a hagyományos kultúrák miért nem az igazság? Az egész arra vezethető vissza, hogy ezek olyan eszmék, amelyek azután jöttek létre, hogy az emberiséget megrontotta a Sátán. Nem Istentől erednek. Ezeket meghamisította az emberek néhány képzelődése és elképzelése, és ráadásul ezek olyan következmények, amelyeket az emberiség megrontásával ért el a Sátán. A Sátán kihasználja a romlott emberiség eszméit, nézeteit és mindenféle mondásait és érveléseit, hogy gúzsba kösse az emberek gondolkodását és megrontsa az emberek gondolkodását. Ha a Sátán néhány nyilvánvalóan abszurd, esztelen és helytelen dolgot használna az emberek félrevezetésére, akkor azt felismernék az emberek; képesek lennének különbséget tenni helyes és helytelen között, és ezt a tisztánlátást felhasználva megtagadnák és elítélnék azokat a dolgokat. Így ezek a tanítások nem állnák ki az alapos vizsgálatot. Amikor azonban az emberek kondicionálása és befolyásolása érdekében a Sátán olyan eszméket és elméleteket vés az elméjükbe, amelyek megfelelnek az emberek elképzeléseinek és képzelődéseinek, és amelyekről azt gondolja, hogy hangosan kimondva kiállják az alapos vizsgálatot, akkor az emberiség könnyen félrevezethető, és ezeket a mondásokat könnyen elfogadják és terjesztik az emberek, és így ezek a mondások fennmaradnak nemzedékről nemzedékre, egészen napjainkig. Vegyünk például néhány történetet kínai hősökről, például a hazafias történeteket Jüe Fejről, a Jang család tábornokairól és Ven Tienhsziangról. Hogyan lehetséges, hogy ezek az eszmék napjainkig tovább lettek adva? Ha az emberek szemszögéből nézzük, minden korban van olyan fajta személy vagy uralkodó, aki folyamatosan használja ezeket a példákat, és ezeknek a személyiségeknek az eszméit és szellemét használja az emberek tanítására nemzedékről nemzedékre, hogy az emberek engedelmesen és alázatosan elfogadják az uralmát nemzedékről nemzedékre, és így könnyen kormányozhassa az emberek egymást követő nemzedékeit, és stabilabbá tudja tenni az uralmát. Azzal, hogy Jüe Fej és a Jang család tábornokainak szolgai odaadásáról, valamint Ven Tienhsziang és Csü Jüan hazafias szelleméről beszélnek, nevelik az alattvalóikat, és egy szabályt ismertetnek meg velük: hűségesen kell viselkedni – ez az, amivel egy nemes erkölcsű embernek rendelkeznie kell. Milyen mértékű hűséggel? Olyan mértékűvel, hogy „Ha a császár halálba küldi a tisztviselőit, azoknak nincs más választásuk, mint meghalni”, és „Hűséges alattvaló nem szolgálhat két királyt” – ez egy másik mondás, amelyet nagyra becsülnek. Azokat is nagyra becsülik, akik szeretik a hazájukat. A hazaszeretet vajon minek vagy kinek a szeretetét jelenti? A föld szeretetét? Az országban élő emberek szeretetét? És mi az, hogy ország? (Az uralkodók.) Az uralkodók az ország képviselői. Ha azt mondod: „A hazám iránti szeretetem valójában a szülővárosom és a szüleim iránti szeretet. Nem titeket, az uralkodókat szeretlek!” – akkor dühösek lesznek. Ha azt mondod: „A hazám iránti szeretetem az uralkodók iránti, szívem legmélyéből fakadó szeretet”, akkor ezt el fogják fogadni, és helyeselni fogják az ilyen szeretetet; ha viszont megérteted velük, és világossá teszed, hogy nem őket szereted, azt nem fogják helyeselni. Kit képviselnek az uralkodók, amióta világ a világ? (A Sátánt.) A Sátánt képviselik, a Sátán bandájának tagjai, és ördögök ők. Elképzelhetetlen, hogy arra neveljék az embereket, hogy Istent, a Teremtőt imádják. Lehetetlen ezt tenniük. Ehelyett azt mondják az embereknek, hogy az uralkodó a menny fia. Mit jelent az, hogy „a menny fia”? Azt jelenti, hogy a Menny hatalmat ruház valakire, és ezt a személyt aztán „a menny fiának” nevezik, akinek hatalma van uralkodni az összes emberen a menny alatt. Ezt az eszmét az uralkodók oltották az emberekbe? (Igen.) Amikor valaki a menny fia lesz, azt a Menny határozza meg, és vele van a Menny akarata, ezért az embereknek feltétel nélkül el kell fogadniuk az adott személy uralmát, bármilyen uralom is legyen az. Amit az emberekbe ültetnek, az ez az eszme, amely arra késztet, hogy elfogadd azt a személyt a menny fiaként, annak alapján, hogy elismered a Menny létezését. Mi a célja annak, hogy elfogadtatják veled ezt a személyt a menny fiaként? Nem az, hogy elismerd a Menny létezését, vagy azt, hogy van Isten, illetve hogy van Teremtő, hanem az, hogy elfogadtassák veled magát a tényt, hogy ez a személy a menny fia, és hogy mivel ő a menny fia, akit a Menny akaratának létezése hozott létre, az embereknek el kell fogadniuk az uralmát – ezek azok a fajta eszmék, amelyeket beoltanak az emberekbe. Az emberiség kezdetétől napjainkig kialakult mindezen eszmék mögött – akár az utalásokat tartalmazó frázisokat és szófordulatokat, akár az utalásokat teljesen nélkülöző népi közmondásokat és közkeletű mondásokat boncolgatjuk –, az emberiségnek a Sátán általi gúzsba kötése és félrevezetése, valamint maguknak ezeknek az eszméknek a romlott emberiség általi megtévesztő meghatározása áll. Milyen hatással van az emberiségre az utóbbi időkben ez a megtévesztő meghatározás? Jó, pozitív vagy negatív? (Negatív.) Alapvetően negatív. Vegyük például a következő mondásokat: „Rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat” és „Titkolja fényét, és gyűjtsön erőt a sötétben” és „A megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása” és „Soha ne add fel”, valamint „Színlelj egy dolgot, miközben egy másikat csinálsz” – vajon mi a hatásuk ezek a mondásoknak az emberiségre az utóbbi időkben? Nevezetesen az, hogy amint elfogadják ezeket a hagyományos kultúrából származó eszméket az emberek, minden egyes következő nemzedékük egyre távolabb kóborol Istentől, és egyre távolabb az emberek Isten általi teremtésétől és megmentésétől, valamint az Ő irányítási tervének munkájától. Amint elfogadják a hagyományos kultúra e téves nézeteit, az emberek egyre inkább úgy érzik, hogy az emberi sorsnak a saját kezükben kell lennie, hogy a boldogságot a saját kezükkel kell megteremteniük, és hogy a lehetőségek azoknak vannak fenntartva, akik felkészültek, ami oda vezet, hogy az emberiség egyre inkább megtagadja Istent, megtagadja Isten szuverenitását, és a Sátán hatalma alatt él. Ha összehasonlítjátok, hogy a modern kor emberei miről szeretnek beszélni, és miről szerettek beszélni az emberek kétezer évvel ezelőtt, akkor az ezen dolgok mögött meghúzódó gondolkodás jelentése valójában azonos. Csak manapság az emberek sokkal konkrétabban és nyíltabban beszélnek ezekről a dolgokról. Nemcsak Isten létezését és szuverenitását tagadják, hanem egyre komolyabb mértékben ellenállók és elítélők Istennel szemben.

Az ősidőkben azt mondták például, hogy „Amikor bajban a nemzet, mindenkinek felelőssége, hogy megtegye a magáét”, ez a mondás pedig mind a mai napig tovább lett adva. Az emberek nagy becsben tartják ezt a mondást, különösen a hazafiak, akik a mottójuknak tekintik. Most, hogy eljöttetek a tengerentúlra, ha valaki azt mondja, hogy Kínában történt valami esemény, akkor annak van bármi köze hozzátok? (Nincs.) Miért mondjátok, hogy semmi közötök hozzá? Vannak, akik azt mondják: „Gyűlölöm azt az országot. Jelenleg a kommunisták vannak hatalmon, az a gonosz politikai párt. A kommunista párt az ördög, a Sátán, egy totalitárius rezsim, és semmi köze hozzám. Üldöz minket, és megakadályozza, hogy higgyünk Istenben. Gyűlölöm.” Tegyük fel, hogy egy nap küszöbön áll annak az országnak a pusztulása – lehet, hogy nem érzel semmit a szívedben, de amikor meghallod, hogy azt a tartományt, ahonnan eredetileg származol, idegen csapatok szállták meg és foglalták el, úgy fogod érezni, mintha menekült lett volna belőled, egy csavargó, akinek nincs hova hazamennie, és feldúlt leszel, és úgy érzed, hogy nem tudsz visszatérni a gyökereidhez, mint a lehulló levelek. Visszatérni a gyökerekhez, mint a lehulló levelek – ez egy másik hagyományos eszme. És tegyük fel, hogy egy nappal később hirtelen azt hallod, hogy idegen csapatok szállták meg és foglalták el a szülővárosodat – a földet, ahol születtél és felnevelkedtél –, idegen csapatok foglalták el az utat, amelyen minden nap iskolába jártál, és idegen csapatok tulajdonították el a házadat és a családod földjét. Ami egykor a tiéd volt, eltűnt – az a kis földterület, amely mélyen bevésődött az elmédbe, az a földterület, amelyhez a legszorosabb kötődésed van, eltűnt, és az összes ott élő rokonod is eltűnt. Akkor majd azt fogod gondolni: „Hogyan lehet nekem otthonom, ha nincs hazám? Most már tényleg menekült lettem, tényleg hajléktalan vagyok, csavargó lettem. Úgy tűnik, hogy helyes a mondás: »Amikor bajban a nemzet, mindenkinek felelőssége, hogy megtegye a magáét«!” Amikor eljön az az idő, meg fogsz változni. Akkor most miért nem gondolod azt, hogy helyes ez a mondás? Ennek van háttere és előzménye, ugyanis az az ország üldöz téged, és túl sok gyötrelmet okoz neked, és nem fogad el téged, és gyűlölöd. A helyzet az, hogy amit igazából gyűlölsz, az nem az a föld. Amit gyűlölsz, az a sátáni rezsim, amely üldöz téged. Nem ismered el országodként, ezért jelenleg, amikor mások azt mondják: „Amikor bajban a nemzet, mindenkinek felelőssége, hogy megtegye a magáét”, te azt mondod: „Ennek semmi köze hozzám”. De amikor egy napon a föld, ahol születtél és felnevelkedtél, már nem hozzád tartozik, és már nem lesz szülővárosod, akkor úgy fogod érezni, hogy csavargó vagy, és nemzetiség nélküli ember, és hogy valóban elvesztetted a hazádat. Akkor majd összefacsarodik a szíved. Mi miatt fog összefacsarodni a szíved? Lehet, hogy most még nem érzed át mélyen, de egy nap mélyen meg fog érinteni. Milyen körülmények között fog mélyen megérinteni? Az nem ijesztő, ha az országod elesik, és te egy legyőzött nemzet tagja leszel. Mi az ijesztő? Amikor egy legyőzött nemzet tagjává válsz, és megfélemlítenek, gyaláznak, diszkriminálnak, eltipornak, és nincs helyed, ahol békében élhetnél, akkor fogod azt gondolni: „Olyan értékes, ha van egy hazád. Haza nélkül nincs igazi otthonuk az embereknek. Az embereknek az alapján van otthonuk, hogy van hazájuk, ezért a mondás jól megfogalmazza: »Amikor bajban a nemzet, mindenkinek felelőssége, hogy megtegye a magáét.«” Mi az, amiért vállalni kell ezt a „felelősséget” ebben a frázisban: „mindenkinek felelőssége, hogy megtegye a magáét”? A saját otthonod nyugalmáért, azért, hogy meg tudd védeni a saját otthonodat. Ha belegondolsz abba, hogy amikor idegen csapatok diszkriminálnak, vagy ugyanez történik veled egy idegen országban, amikor szükséged van egy helyre, ahová tartozhatsz, és amikor szükséged van egy országra, amely mögötted áll, és támogatja a méltóságodat, a tekintélyedet, az identitásodat és a státuszodat, akkor hogyan fogod érezni magad? Azt fogod gondolni: „Ha egy idegen országban élő személy mögött erős támogatás áll, akkor az biztos, hogy egy nagyszerű anyaországé!”. Más lesz a lelkiállapotod akkor, mint most? (Igen.) Most éppen fel vagy háborodva, ezért azt mondod, hogy bármi történik az országodban, az nem tartozik rád. Ha akkor még mindig tudsz ilyeneket mondani, amikor eljön az az idő, ahhoz miféle érettséggel kell rendelkezned? Van egy tény ebben a világban, amit talán mindenki ismer, mégpedig az, hogy egy erős anyaország támogatása nélkül mindenképpen diszkrimináció és megfélemlítés fog érni külföldön. Amikor eljön az ideje, hogy ezt ténylegesen megtapasztald, mit fogsz kérni mindenekelőtt? Egyesek azt mondják majd: „Nagyszerű volna, ha zsidó vagy japán lennék. Senki sem merne megfélemlíteni. Bármelyik országban járnék, az emberek nagyra értékelnének. Miért is Kínában születtem? Az ország inkompetens, és a kínaiakat bárhová is mennek, megfélemlítik.” Mire gondoltok majd először, amikor ilyesmi történik? (Hiszünk Istenben, és alávetjük magunkat Isten vezénylésének és elrendezésének.) Így van. De hány igazságot kell megértenie egy embernek, milyen tapasztalatokkal kell rendelkeznie, és mennyi tapasztalati megértéssel kell rendelkeznie ahhoz, hogy képes legyen ilyesmit mondani, és azt a saját érettségére fordítani? Amikor ilyesmi történik, milyen eszmékkel, megértéssel és valós tapasztalatokkal kell rendelkezned ahhoz, hogy ne legyél gyenge? És annak érdekében, hogy ne háborodj fel akkor sem, ha valaki leköp és egy legyőzött nemzet tagjának nevez téged? Micsoda érettségednek kell lenni ahhoz, hogy ne háborodj fel, és ne szenvedj ezektől a korlátoktól? Jelenleg rendelkeztek ezzel a fajta érettséggel? (Nem.) Most még nem rendelkeztek vele, de lehet, hogy egy nap meglesz? Milyen igazságokkal kell felszerelkezned? Milyen igazságokat kell megértened? Manapság amint meghallják egyesek, hogy családtagjaikat letartóztatták az Istenbe vetett hitük miatt a szárazföldi Kínában, azonnal doktrínává válik számukra az, amit a szívükben értenek – vagyis, hogy minden Isten kezében van –, és korlátozza őket a tény, hogy a családtagjaikat letartóztatták, és nincs kedvük a kötelességeiket teljesíteni. Ha meghallják, hogy egy rokonuk meghalt, előfordulhat, hogy ott helyben elájulnak. Mit éreznétek, ha az a vidék megsemmisülne, és az összes ott élő ember meghalna? Mekkora súlyuk van a hagyományos dolgoknak – amilyen a haza, az otthon, a szülőváros és az anyaföld –, valamint az ezekhez a szavakhoz kapcsolódó bizonyos hagyományos eszméknek és kultúrának a szívetek mélyén? Még mindig ezek uralják az életedben minden cselekedetedet, minden gondolatodat és viselkedésedet? Ha a szívedet még mindig ezek a hagyományos dolgok foglalkoztatják, amelyekhez kötődsz, amilyen az ország, a rassz, a nemzet, a család, a szülőváros, a föld és így tovább – vagyis ezek a dolgok még mindig őrzik a hagyományos kultúra bizonyos felhangját a szívedben –, akkor a prédikációk, amelyeket hallgatsz, és az igazságok, amelyeket megértesz, mind doktrínák számodra. Ha már nagyon sok prédikációt meghallgattál, de még a legalapvetőbb dolgokat sem tudod elengedni, amelyeket az embereknek el kellene engedniük, és amelyektől el kellene különülniük, és nem tudod helyesen kezelni azokat, akkor pontosan milyen problémákat is oldanak meg azok az igazságok, amelyeket megértettél?

Sok kínai, megérkezvén nyugatra, bele akarja oltani a nyugatiakba a hagyományos kultúráját és azokat a dolgokat, amelyeket helyesnek és jónak tart. Hasonlóképpen, a nyugatiak sem hagyják magukat, és úgy vélik, hogy az ő hagyományos kultúrájuk is messzire nyúlik vissza. Például az ókori Róma, az ókori Egyiptom és az ókori Görögország mindegyike tartalmazza az „ókori” szót, és kultúrájuk több mint háromezer éves. Ha e szám alapján nézzük, akkor van itt egy bizonyos kulturális örökség, és az e kulturális örökség által létrehozott dolgokat az emberiség az összes emberi élet legjavának, és az emberiség életéből, létezéséből és viselkedéséből származó legalapvetőbb dolgok összegzésének tekinti. Hogy hívják az emberiség által átörökített legalapvetőbb dolgokat? Hagyományos kultúrának. Az emberek nemzedékről nemzedékre adták tovább ezt a hagyományos kultúrát, és mindenki azt gondolja a szívében, hogy ez a legjobb dolog. Nem számít, hogy az emberek tudják-e tartani magukat hozzá vagy sem, általánosságban elmondható, hogy az összes rasszból származó ember úgy tekint rá, mint ami mindenek felett áll, és az igazságnak tekinti. Ezért az emberek minden rasszának van néhány olyan hagyományos dolga, amelyek kiállják az alapos vizsgálatot, és amelyek különösen mély hatást gyakorolnak rájuk, és ezeket a dolgokat arra használják, hogy egymással versengjenek és összehasonlítsák magukat a többiekkel, sőt, hogy megpróbálják egymást felülmúlni. A kínaiak például azt mondják: „A mi kínai pajcsiu párlatunk jó, igazán magas az alkoholtartalma!” A nyugatiak azt mondják: „Mi olyan nagyszerű az italotokban? Olyan magas az alkoholtartalma, hogy az elfogyasztása után bódult állapotba kerültök, ráadásul nagyon káros a májra. A vörösbor, amit mi nyugatiak iszunk, alacsony alkoholtartalmú, kevéssé károsítja a májat, és még a vérkeringést is elősegíti.” A kínaiak azt mondják: „A mi pajcsiunk is elősegíti a vérkeringést, és nagyon jó munkát végez. Amint megiszod, a fejedbe száll, és az egész arcod ragyog. A vörösborotok nem elég erős, nem rúgsz be tőle, akármennyit iszol. Látod, van alkoholkultúránk az alkoholfogyasztáshoz, és teakultúránk a teázáshoz.” A nyugatiak azt mondják: „Nekünk is van teakultúránk a teázáshoz és kávékultúránk a kávézáshoz, alkoholkultúránk az alkoholfogyasztáshoz, és manapság még gyorséttermi kultúránk is van.” Az egymással való összehasonlításban senki sem enged a másiknak, és senki sem fogad el semmit a másiktól. Mindannyian azt hiszik, hogy a saját dolgaik az igazság, de valójában egyik sem az igazság. Ha eltekintünk a nem hívőktől, a legsiralmasabb az, hogy még akik hisznek Istenben – és ami még rosszabb, azok, akik már 20-30 éve elfogadták ezt a munkaszakaszt –, azok sem ismerik fel, hogy ezek a dolgok egyáltalán nem az igazság. Vannak, akik azt kérdik: „Az úgy rendben van, ha azt mondom, hogy összefügg az igazsággal?” Még az sincs rendben, ha azt mondják, hogy összefügg vele. Ez nem az igazság, nincs semmilyen összefüggésben vagy kapcsolatban az igazsággal, nem hasonlítanak egymásra, és a kettő nem ugyanaz a dolog. Éppen úgy, ahogy a réz is réz marad, függetlenül attól, hogy milyen jól van aranyozva vagy fényesítve, míg az arany, ha nincs is kifényesítve, ha nem csillog és nem ragyog, akkor is arany – ezek nem ugyanazok a dolgok.

Vannak, akik azt kérdezik: „Könnyű-e azoknak elfogadniuk az igazságot, akik meglehetősen jó hagyományos kulturális nevelésben és kondicionálásban részesültek?” Nem, ez két külön dolog. Csak az életmódjuk különbözik némileg, de az emberek hozzáállása az igazság elfogadásához, a különböző gondolataik és nézeteik, valamint az egész emberi rassz romlottságának mértéke megegyezik. Amikor munkájának ebben a szakaszában, az utolsó napok munkájában Isten elkezdett beszélni, a kínai emberekkel összefüggésben beszélt, és hozzájuk intézte szavait. Eltelt harminc év, és amikor ezek a szavak elterjednek az összes különböző rassz között Ázsia más részein, és olyan helyeken, mint Európa és Amerika, és így tovább, miután az emberek elolvassák ezeket, függetlenül attól, hogy feketék, fehérek, barnák vagy sárgák, mind azt mondják: „Ezek a szavak rólunk szólnak”. Isten szavai leleplezik minden emberi lény romlott beállítottságát. Páran azt mondják: „Ezek a szavak mind nektek, kínaiaknak szólnak. Kínaiak, ezek a ti romlott beállítottságaitokról szólnak, nekünk nincsenek ilyenjeink.” Csak nagyon kevés ember mond ilyet, azok, akiknek nincs lelki megértésük. A dél-koreaiak részéről előfordultak ilyen félreértések a múltban. Úgy vélték, hogy mivel a dél-koreai nép demokratikus és szabad társadalmi rendszerben él, és a keresztény kultúra, valamint a több ezer éves koreai kultúra hatása formálta, ezért az ő rasszuk előkelőbb és nemesebb, mint a kínaiaké. Miért gondolták ezt? Mert miután sok kínai érkezett Dél-Koreába, ezek amerre jártak, ott minden tisztátalanná és zajosabbá vált, megnőtt a lopások száma és a bűnözés, és ez kedvezőtlenül hatott a társadalmi légkörre. Ezért a dél-koreai testvérek úgy vélték, hogy „a kínaiak a nagy vörös sárkány ivadékai és Moáb leszármazottai. Minket, dél-koreaiakat nem rontott meg a nagy vörös sárkány.” Mire céloztak ezzel? Arra, hogy „minket nem rontott meg a nagy vörös sárkány, tehát nem vagyunk olyan romlottak, mint a kínaiak. A kínaiak romlottabbak nálunk. Mi jobbak vagyunk a kínaiaknál.” Mit értettek az alatt, hogy „jobbak”? (Jobb viselkedésűek.) Egyfelől ez a viselkedésről szól. Másfelől a szívük mélyéből hitték, hogy az a hagyományos kultúra, amelyet a dél-koreai nemzet a történelem kezdete óta létrehozott és elfogadott, az nemes, nemesebb a kínai nemzet kultúrájánál és hagyományainál, és hogy az ilyesfajta hagyományos kultúra által formált nép és rassz nemesebb, mint a kínai hagyományos kultúra által formált nép és rassz. Ezért amikor Isten szavait olvasták, és látták, hogy Isten azt mondja: „Ti olcsó szemetek”, akkor úgy vélték, hogy Ő a kínai emberekről beszél. A kínai testvérek azt mondták: „A »ti«, amelyről Isten beszél, az emberiségre vonatkozik”. A dél-koreaiak azt mondták: „Ez nem igaz, Isten »rólatok« beszél, nem rólunk. Amire Isten utal, az nem foglalja magában a dél-koreaiakat.” Ezt gondolták. Azaz nem számított, hogy milyen aspektusból nézték a dolgokat, a nézőpontjaik és perspektíváik nem az igazság perspektívájából indultak ki, objektív és tisztességes perspektíváról pedig végképp nem lehetett beszélni. Ehelyett a dolgokat egy rassz és egy hagyományos kultúra összefüggésében szemlélték. Ezért akárhogy is szemlélték a dolgokat, az abból származó eredmények hadilábon álltak az igazsággal. Mert bárhogyan is nézték a dolgokat, a kiindulópontjuk mindig az volt, hogy „Minden, ami a mi nagyszerű dél-koreai nemzetünkkel kapcsolatos, az helyes, minden, ami ezzel kapcsolatos, az a mérce, és minden, ami ezzel kapcsolatos, az helyénvaló”. Mindent rossz perspektívából és kiindulópontból szemléltek és mértek, így az általuk érzékelt eredmények vajon helyesek vagy tévesek voltak? (Tévesek.) Határozottan tévesek voltak. Mi legyen hát a mérce, amellyel mindent mérni kell? (Az igazság.) Az igazság legyen – ez a mérce. A mércéjük már önmagában téves volt. Minden dolgot és minden eseményt téves perspektívából és nézőpontból mértek, így a mért eredmények határozottan tévesek voltak, nem voltak tisztességesek, nem voltak helyesek, és még kevésbé voltak tárgyilagosak. Ezért nehezen tudtak elfogadni néhány idegen dolgot, ráadásul a gondolkodásuk nagyon szélsőséges, elzárkózó, szűklátókörű és lobbanékonyságra hajlamos volt. Honnan jött a lobbanékonyságuk? Bármit is mondtak, meg kellett említeniük „a mi nagy dél-koreai nemzetünket”, és ragaszkodtak ahhoz, hogy a „nagy” szót is hozzátegyék. Mit jelent az, hogy „nagy”? Vajon nem arroganciát sugall ez a „nagy” szó? Ha utazol a nagyvilágban, vagy megnézel egy térképet, vajon mekkora Dél-Korea? Ha tényleg nagyobb volna más országoknál, és tényleg nagynak lehetne nevezni, akkor rendben, nevezzék „nagynak”. De a Föld más országaihoz képest Dél-Korea nem egy nagy hely, akkor miért ragaszkodnak ahhoz, hogy „nagynak” nevezzék? Ráadásul nem számít, hogy egy ország nagy vagy kicsi, az általa létrehozott szabályok és hagyományos kultúra nem Istentől ered, és egyáltalán nem az igazságból ered. Ez azért van, mert mielőtt az ember elfogadná az igazságot és elfogadná Isten üdvösségét, azelőtt minden általa elfogadott eszme a Sátántól ered. Mit tesznek az emberekkel a Sátán által létrehozott eszmék, nézetek és hagyományos kultúra? Félrevezetik, megrontják, gúzsba kötik és korlátozzák az embereket, aminek eredményeként a romlott emberiségnek olyan gondolatai vannak, amelyek szűklátókörűek és szélsőségesek, a dolgokról alkotott nézeteik pedig egyoldalúak és elfogultak, sőt esztelenek és abszurdok – ezek a következményei annak, hogy a Sátán megrontotta az emberiséget. Tehát sok országban, sőt egyes rasszokban is, amikor az emberek meghallják a szavakat, hogy „Isten testté lett Kínában”, mi az első reakciójuk? Egyetlen szó: lehetetlen! Mit gondolnak, hol történhetett volna ez? (Izraelben.) Így van, Izraelben. Az emberek leginkább előírásokat szeretnek követni és elképzelésekhez ragaszkodni. Azt gondolják, hogy Izrael az a hely, ahol Isten munkálkodott, és ezért Istennek Izraelben kell megjelennie, vagy valamilyen nagy hatalmú birodalomban, amelyet tisztelnek, vagy úgy gondolják, hogy Istennek egy olyan országban kell megjelennie, amely az ő elképzeléseik és képzelődéseik szerint valaha ősi civilizáció volt. Kína pont nem egy ilyen ország, ezért nehezen fogadják el azt a bizonyságtételt, hogy Isten testté lett Kínában, és ez önmagában elég ahhoz, hogy elveszítsék ezt a lehetőséget az üdvözülésre. Ki okozta ezt? (Ők maguk tették.) Mivel ilyen elképzelést dédelgetnek, és lázadóvá váltak, és egyáltalán nem keresik az igazságot a probléma megoldása érdekében, szörnyű kárt okoztak maguknak, és tönkretették ezt az egyetlen esélyt az üdvözülés megszerzésére.

Sok képzelődés és elképzelés, amellyel akkor rendelkeznek az emberek, amikor nem értik az igazságot, roppant nevetséges és abszurd, sőt, még az emberek által imádott dolgok némelyike is ilyen. Egy dél-koreai hölgy, aki az Egyesült Államokban tartózkodik és szereti az országot, találkozik amerikaiakkal, és azok egyike megkérdezi őt: „Közeleg a tavaszünnep. Mit esznek a kínaiak a tavaszünnep idején?” A hölgy azt mondja: „Nem kínai vagyok, hanem dél-koreai.” Az amerikai azt kérdezi: „Szóval a dél-koreaiak nem ülik meg a tavaszünnepet?”. Erre ő azt válaszolja: „Mi, dél-koreaiak nem tartunk tavaszünnepet”. Az amerikai azt mondja: „Azt hittem, a dél-koreaiak ugyanúgy tartanak tavaszünnepet, mint a kínaiak.” A hölgy rendkívül nyersen válaszol: „Mi nem vagyunk egyformák a kínaiakkal! Tényleg úgy gondolja, hogy tavaszünnepet tartunk? Ez mélyen sérti a dél-koreaiak méltóságát!” Vajon tényleg nem tartanak tavaszünnepet a dél-koreaiak? (De igen, tartanak.) Valójában a dél-koreaiak is megülik a tavaszünnepet. Akkor miért mondta, hogy a dél-koreaiak nem ünneplik? Beszéljük meg ezt a kérdést. Helyes dolog tavaszünnepet tartani vagy sem? Meg tudjátok érthetően magyarázni ezt a dolgot? A külföldiek számára a tavaszünnep megtartása önmagában nem szégyenletes dolog. Ez egy különleges rituálé, amely az emberek életének egy fontos napjáról emlékezik meg. A hagyományos kultúra világában élők számára nem helytelen vagy szégyenletes dolog a tavaszünnep megtartása, akkor vajon miért nem meri beismerni a hölgy, hogy megüli a tavaszünnepet? Mert amint beismeri, hogy megüli a tavaszünnepet, már nem számít nyugatiasodottnak, nagyon hagyománytisztelő kelet-ázsiai személyként fogják őt megcímkézni, és ő nem akarja, hogy az emberek azt gondolják, hogy ő hagyománytisztelő kelet-ázsiai nő. Azt akarja, hogy az emberek azt gondolják, hogy nincsenek kelet-ázsiai hagyományai, és hogy nem érti a kelet-ázsiai hagyományokat, sőt nem is tud azokról semmit. Azt is szeretné, ha tudnák, hogy folyékonyan beszél angolul, szőkére festeti a haját, kék kontaktlencsét hord, nyugati emberként öltözködik, és ugyanolyan határozott és kötetlen, felszabadult, független és lényeglátó, mint a nyugati nők – azt szeretné, hogy az emberek így tekintsenek rá. Ezért ennek a gondolkodásnak a hatására, amikor valami történik vele, a viselkedése összhangban lesz ezzel a gondolkodással. Ha bárki megkérdezi tőle, hogy a dél-koreaiak tartanak-e a tavaszünnepet, azt válaszolja: „Mi, dél-koreaiak nem tartunk tavaszünnepet”. Ha a hozzá közel állók azt mondanák: „Persze, hogy megüljük a tavaszünnepet, miért mondod azt, hogy nem?”, erre mit válaszolna? „Ostoba vagy. Ha azt mondom, hogy tartunk tavaszünnepet, hát nem tudnák-e meg, hogy hagyománytisztelő dél-koreai vagyok?” Azt akarja, hogy az emberek azt higgyék, hogy ő az Egyesült Államokban született és nőtt fel. Ha megkérdeznéd tőle: „Te itt születtél, de hány nemzedék óta él itt a családod?”, azt mondaná: „Az őseink itt nőttek fel.” Úgy gondolja, hogy ez az identitás és a státusz szimbóluma, így hát egészen addig elmegy, hogy kimondja ezt a hazugságot, és nem tart attól, hogy mások rájönnek. Miféle gondolkodás ez? Érdemes hazudni ebben a kérdésben? Megéri a kockázatot? Nem, nem éri meg. Még egy ilyen apróság is leleplezheti az ember gondolatait és nézeteit. Miféle gondolatok és nézetek lepleződnek le? Egyes kínai lányok igazán szépek, de ragaszkodnak ahhoz, hogy szőkére fessék a hajukat és dauerolják, különböző árnyalatú kontaktlencséket hordjanak, amelyek megváltoztatják a szemük színét, és külföldinek adják ki magukat – nagyon kellemetlen ennek tanúja lenni. Miért ragaszkodnak ahhoz, hogy ilyenek legyenek? Megváltozott a származásuk, miután elkezdtek így öltözködni? Még ha meg is változna a származásuk, és a következő életükben fehér emberként, vagy egy általuk nagyra tartott rasszhoz tartozó személyként születnének újjá – akkor is mi volna? Tisztán látjátok ezt a kérdést? Ha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy egy bizonyos stílusban és egy bizonyos temperamentummal viselkedjen, és egy általa nagyra becsült nemzet vagy rassz tagjának adja ki magát, ezt vajon miért teszi? Van valami mögöttes gondolkodásmód, amely ezt vezérli? Mi az a gondolkodásmód, amely ezt vezérli? Ez olyan, mint az a dél-koreai nő; amikor az amerikaiak megkérdezik tőle, hogy tud-e pingpongozni, azt feleli: „Mi az a pingpong? Azt csak a kínaiak játsszák. Mi teniszezünk és golfozunk.” Miféle ember az, aki képes így viselkedni és beszélni? Nem hamis egy kicsit? Minden hamis, amit csinál, és ez olyan fárasztóvá teszi az életét! Ti viselkednétek így? Egyes kínaiak, akik évtizedek óta nyugaton élnek, már nem tudnak kínaiul beszélni, amikor visszatérnek a szülővárosukba. Ez vajon rossz dolog? (Igen.) Egyesek azt mondják: „Nem szabad megfeledkeznünk a gyökereinkről. Isten is azt mondja, hogy az embereknek nem szabad elfelejteniük a gyökereiket. Isten az emberek gyökere. Az embereket Isten teremtette, és minden, ami az emberekkel kapcsolatos, Istentől származik, ezért mint teremtett lényeknek, az embereknek Istent kell imádniuk – ezt jelenti az, hogy nem szabad elfelejteni a gyökereinket.” Nem ez a helyzet? Minden helyzetben van keresendő igazság, de az emberek nem keresik az igazságot, és teljes mértékben kitartanak a hagyományos kultúra mellett. Miért van ez? Egyesek azt mondják: „Mi soha nem feledkeznünk el a gyökereinkről. Bárhová megyünk, elismerjük, hogy kínaiak vagyunk, és elismerjük, hogy a hazánk szegény és elmaradott. Soha, de soha nem fogunk megfeledkezni a gyökereinkről.” Helyes ez? Mindezeknek a problémáknak az egyik oka ezeknek az úgynevezett hagyományos kultúráknak az oktatása és az emberiségre gyakorolt rendkívül mélyreható befolyása. A másik az, hogy az emberek még annyi éven át tartó prédikációhallgatás után sem gondolkodnak el alaposan, és nem keresik, hogy mi az igazság. Ehelyett gyakran a már meglévő hagyományos kultúrát és dekadens dolgokat használják fel, amelyeket már megtanultak, és amelyek ezért szilárdan beágyazódtak, és ők ezeket igazságként kezelik. Ez a második aspektus. Harmadszor, a prédikációk meghallgatása után az emberek nem keresik az igazságot Isten szavaiban. Ehelyett a hagyományos perspektívákat és az általuk már ismert emberi elképzelésekben rejlő ismereteket és tanulságokat használják Isten szavainak a mérlegeléséhez. Tehát mostanáig, bár az emberek sok prédikációt hallgattak, az úgynevezett magatartási alapelvek és a kötelességteljesítés és Isten szolgálatának úgynevezett alapelvei, amelyeket az emberek szájhagyomány útján adnak tovább, gyakran szintén bizonyos, általuk helyesnek tartott ismereteken, közmondásokon és közkeletű mondásokon alapulnak. Például, ha egyesek valami rosszat tesznek, és a gyülekezet vezetői vagy a testvérek megmetszik őket, azt fogják gondolni: „Hm, ez olyan, mint azokban a mondásokban: »A kivégzéstől csak a fejek hullanak« és »Ne emelj kezet mosolygó arcra.« Türelmesen, mosolyogva fogadtam el ezt az apró hiányosságomat – miért lepleztek le folyton engem emiatt?” Látszólag figyelnek és engedelmesen alávetik magukat, ám valójában a szívük mélyén hagyományos elképzelésekre támaszkodva mondanak ellent és dacolnak a gyülekezeti vezetőkkel vagy a testvérekkel. Mi az oka a dacosságuknak? Az, hogy azt hiszik, hogy valóságos igazságok és helyesek azok a mondások, amelyek szerint „A kivégzéstől csak a fejek hullanak” és „Ne emelj kezet mosolygó arcra”, és hogy nem helyes, ha valaki szüntelenül megmetszi és leleplezi őket a legcsekélyebb érzelem nyoma nélkül – holott ez nem az igazság.

Sikerült alaposabban megértenetek az igazságot annak tartalmából, amiről az imént beszélgettünk? (Igen.) Egyesek talán azt mondják: „Most, hogy ezt elmondtad nekünk, nem tudjuk, milyen alapelveket kellene betartanunk a gyakorlás során. E hagyományos kultúrák, elképzelések és tudás nélkül hogyan kellene élnünk? Hogyan kellene cselekednünk? Ha nincsenek ezek a dolgok, hogy irányítsanak minket, miképpen nyithatnánk ki a szánkat és hirdethetnénk Isten szavait? E dolgok híján nem tűnik el az alapunk ahhoz, hogy Isten szavait hirdessük? Akkor hát mi más marad nekünk?” Nos, én azt mondom nekik, hogy ha tényleg nincsenek ezek dolgaid, akkor könnyebb lesz az igazságot keresned, és könnyebb lesz elfogadnod az igazságot, és visszatérned Istenhez. Korábban, amikor kinyitottad a szádat, csak sátáni filozófiák és kulturális ismeretek jöttek ki rajta, mint például: „A bölcs ember alkalmazkodik a körülményekhez”, „Ne emelj kezet mosolygó arcra”, „A kivégzéstől csak a fejek hullanak” és így tovább. Most elgondolkodtok, és azt gondoljátok: „Ezt nem mondhatom, ezek a mondások mind helytelenek, el vannak vetve és el lettek ítélve, akkor mit mondjak? Folytasd azzal, hogy szelíden és helyesen olvasod Isten szavait, és találd meg az alapot Isten szavaiból.” Az emberek megteszik a kötelességüket és követik Istent, de amikor csak kinyitják a szájukat, mindig csupán ezek a közmondások, mondások és néhány olyan dolog és nézet jön ki rajta, amelyeket a hagyományos kultúrából merítettek. Amikor történik velük valami, egyikük sem tudja teljes mértékben magasztalni Istent, vagy bizonyságot tenni Róla, és azt mondani: „Isten ezt mondja” vagy „Isten azt mondja”. Senki sem beszél így, senki sem arra nyitja ki a száját, hogy elhadarja Isten szavait. Isten szavait nem tudod elhadarni, viszont el tudod hadarni azokat a közkeletű szólásokat, tehát pontosan mivel is van tele a szíved? Mindazokkal a Sátántól eredő dolgokkal. Egyesek ezt mondják, amikor a csoportvezetőjük ellenőrzi a munkájukat: „Mit ellenőrzöl? Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz. Ha folyton kételkedsz bennem, akkor miért használsz engem? Keress csak valaki mást, aki megcsinálja.” Úgy gondolják, hogy ez a helyes viselkedés, és nem engedik, hogy mások felügyeljék és kritizálják őket. Vannak olyan emberek is, akik sokat szenvedtek a kötelességük teljesítése során, de mivel nem keresték az alapelveket, és akadályozták és megzavarták a gyülekezet munkáját, végül leváltják és ráadásul meg is metszik őket. Miután meghallgattak néhány elítélő megjegyzést, dacosak, és azt gondolják: „Van egy mondás, amely így szól: »Lehet, hogy nem érdemeltem ki semmilyen elismerést, de mégiscsak próbálkoztam és fáradoztam.« Csak ezt az apró hibát követtem el, mit számít ez?” Mivel ezt a közkeletű szólást tanulták meg először, és ezért ez szilárdan beléjük ivódott, irányítva és befolyásolva a gondolataikat, ez arra készteti őket, hogy ezt a szólást alapul véve – ebben a környezetben és e helyzet bekövetkezte után – dacoljanak az Isten háza által alkalmazott bánásmóddal, és ne vessék alá magukat annak. Mivel ez a helyzet, vajon így is alá tudják vetni magukat? Vajon így is könnyű elfogadniuk az igazságot? Még ha látszólag alá is vetik magukat, ez csak azért van, mert nincs más választásuk, és ez a végső menedék. Bár látszólag nem ellenkeznek, a szívükben mégis ellenállás van. Valós ez az alávetés? (Nem.) Ez nem valódi alávetés, csak annak megjátszása. Itt nincs alávetés, csak racionalizálás, negativitás és ellenállás. Miből fakad ez a racionalizálás, negativitás és ellenállás? Ebből a mondásból fakadnak: „Lehet, hogy nem érdemeltem ki semmilyen elismerést, de mégiscsak próbálkoztam és fáradoztam.” Miféle beállítottságot váltott ki ez a mondás ezekből az emberekből? Engedetlenséget, hajthatatlanságot, ellenállást és racionalizálást. Elértétek az igazság további megértését ebből a beszélgetésből? Amint ízekre szedted és felismerted ezeket a negatív dolgokat, és kiástad őket a szívedből, képes leszel keresni az igazságot és gyakorolni az igazságot, amikor csak valami történik veled, mert a régi dolgokat megtagadtad, és nem tudnak többé arra késztetni, hogy azokra támaszkodj a kötelességeid teljesítése, Isten szolgálata és Isten követése során. Azok a dolgok már nem alapelvei a viselkedésednek, már nem azok az alapelvek, amelyekhez tartanod kellene magad a kötelességeid végzése során, és már kritikával lettek illetve és el vannak ítélve. Ha fogod, és újra használatba veszed őket, mi fog történni a szíved mélyén? Ugyanolyan boldog leszel még mindig? Még mindig olyan biztos leszel abban, hogy igazad van? Ez nyilvánvalóan valószínűtlen. Ha valóban levetkőzted magadban ezeket a dolgokat, akkor Isten szavaiban kell keresned, hogy pontosan mik az igazi alapelvek, és pontosan mik Isten követelményei. Egyesek gyakran mondogatják: „Tégy, ahogyan az urad parancsolja, különben még a legfáradságosabb erőfeszítéseidből sem fogsz nyerni semmit.” Helyes vagy helytelen ez a mondás? Határozottan helytelen. Milyen szempontból helytelen? Kire utal az „urad” kifejezés a „tégy, ahogyan az urad parancsolja” szólásban? A munkaadódra, a főnöködre, a felettesedre. Ez az „úr” szó már önmagában téves. Isten nem a munkaadód, sem a főnököd, sem a menedzsered. Isten a te Istened. A menedzserek, a főnökök és a felettesek mind ugyanaz a fajta, és az emberekkel azonos szinten állnak. Lényegében hasonlóak; mindannyian romlott emberi lények. Meghallgatod őket, fizetést kapsz tőlük, és megteszed, amire csak kérnek. Az általad elvégzett mennyiségű munkáért fizetnek meg, és semmivel sem adnak többet. Mit jelent az, hogy „nyerni” a „különben még a legfáradságosabb erőfeszítéseidből sem fogsz nyerni semmit” mondásban? (Elismerést.) Elismerést és javadalmazást. A tetteid mozgatórugója, hogy fizetést kapj. Ez nem követel hűséget vagy engedelmességet, és nem igényel igazságkeresést és imádatot – semmi ilyesmi nincs, ez csak egy tranzakció. Ez éppen olyasmi, ami kritika és elítélés tárgya az Istenben való hited, a kötelességteljesítésed és az igazságkeresésed során. Ha igazságnak tekinted a mondást, miszerint „Tégy, ahogyan az urad parancsolja, különben még a legfáradságosabb erőfeszítéseidből sem fogsz nyerni semmit”, akkor ez egy súlyos tévedés. Amikor megpróbálod elérni, hogy némelyek megértsék az igazságot, a reakcióik lassúak és lomhák lesznek, és bármennyit esznek és isznak Isten szavaiból, még egy-két igazságot sem lesznek képesek megérteni, és még egy-két mondatot sem lesznek képesek megjegyezni Isten szavaiból. Amikor azonban a népesség körében gyakran terjesztett szlogenekről, közmondásokról és közkeletű szólásokról van szó, és ezekről a hétköznapi emberek által gyakran hangoztatott dolgokról, akkor ezeket rendkívül gyorsan elfogadják. Nem számít, mennyire ostoba valaki, még ő is rendkívül gyorsan elfogadja ezeket a dolgokat. Hogyan lehetséges ez? Bármilyen is a rasszod vagy a színed, végső soron mindannyian emberi lények vagytok, és mindannyian ugyanabból a fajtából valók vagytok. Csak Isten másfajta, mint az emberi lények. Az emberi lények örökké ugyanabból a fajtából valók lesznek, mint a többi emberi lény. Ezért, ha Isten tesz valamit, azt nem könnyű az egész emberiségnek elfogadnia, míg ha valaki az emberiség köréből tesz valamit, függetlenül attól, hogy ki, illetve milyen alacsony rangú az a személy, aki teszi, ha az mindenki elképzeléseinek megfelel, akkor mindenki gyorsan el fogja fogadni, mert az emberek elképzelései, nézetei, gondolkodásmódja, a megértésük szintje és útja alapvetően mind egyforma, csak kis mértékben különböznek egymástól. Ezért, amint valaki mond valamit, ami az elképzelésekre jellemző, és nincs összhangban az igazsággal, akkor azt egyesek gyorsan el fogják fogadni, és ez már csak így van.

Megértettétek többé-kevésbé, hogy mi az igazság, és melyek azok a dolgok, amelyek nem az igazság, de az igazságnak állítják be magukat? Milyen más hasonló dolgok vannak még az elmétekben? Fejből, azonnal most még nem tudjátok elmondani ezeket, mert nem számítanak tudásnak, nem olyanok, mint valami egy könyvben, amihez csak úgy odalapozhattok. Ezek inkább olyan dolgok, amelyeket nem tudtok megállni, hogy ki ne mondjátok hangosan, olyan rendkívül természetes módon, amit nem tudtok kordában tartani, amikor csak történik valami. Ez azt bizonyítja, hogy ezek a dolgok az életetekké váltak, és mélyen gyökeret vertek a csontjaitokban. Kérésre nem tudjátok felidézni őket, ugyanakkor ellenállni sem tudtok annak, hogy kimondjátok őket, hiába kérnek rá, hogy ne mondjátok ki. Amikor csak történik valami, ezek a torz nézetek előbukkannak – ez tény. Szánjatok időt rá, hogy megtapasztaljátok. Mostantól figyeljetek oda azokra a dolgokra, amelyeket gyakran mondanak az emberek, és amelyeket helyesnek tartanak. Korábban említettünk néhányat a nagy vörös sárkány mérgei és a Sátánnak a világi ügyekkel kapcsolatos filozófiái közül. Azokat talán könnyű felismerni a szó szerinti jelentésük szemszögéből, vagyis az emberek azonnal rájöhetnek, hogy ezek biztosan nem az igazság, és világosan meg tudják állapítani, hogy ezek a nagy vörös sárkány mérgei, és hogy ravasz cselszövések húzódnak meg mögöttük. Azokat a dolgokat könnyű felismerni, és úgy vélem, hogy többé-kevésbé darabokra tudjátok szedni azokat, ha megkérnek benneteket, hogy boncolgassátok őket. Levetettétek azokat a dolgokat, amelyek nyilvánvalóan sátániak, de még mindig sok mondás van a szívetekben, mint például: „A megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása”, és „Rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat”, és „Ne emelj kezet mosolygó arcra”, és „Az igaz ügy bőséges támogatást vonz, míg az igazságtalan kevésre talál”, és „Egy úriember nem eszik sértő alamizsnából”. A szívetek mélyén talán még mindig elfogadón kipipáljátok ezeket a mondásokat, és azt gondoljátok: „Ezek értékesek. Minden, ami illendő azzal kapcsolatban, hogy miképp kell viselkednem ebben az életben, az mind ezekben a mondásokban van”, és ezek a dolgok még mindig nincsenek feltárva. Ha egyszer alaposan feltártad és tisztán látod ezeket, akkor a jövőben, amikor előbukkannak ezek a hagyományos kulturális dolgok, akár természetes reakció révén, akár objektív körülmények tükrében, azonnal rá fogsz jönni, hogy ezek a dolgok helytelenek, és ezek biztosan nem az igazság. Azidőtájt magasabb lesz az igazságra vonatkozó megismerésed és felismerésed szintje a mostaninál. Mit értek az alatt, hogy „magasabb a mostaninál”? Úgy értem, hogy el fogsz érni egy bizonyos érettséget, jobb lesz a felismerőképességed, az igazság megtapasztalása és megértése mélyebb lesz részedről, mint most, és érezni fogod, hogy mi is valójában az igazság. Most talán azt gondolod: „Minden hagyományos kultúra, amely a Sátántól ered, és amely e világ összes etnikai csoportjának kulturális hátteréből fejlődött ki, helytelen.” Ez egy általános megfogalmazás, de még nem biztos, hogy tudod, közülük melyek a tévedések és miben tévednek. Tehát mindegyiket egyesével sorra kell boncolgatnod és megértened, majd el kell jutnod arra a pontra, ahol el tudod engedni azt, el tudod ítélni, teljesen el tudod különíteni magad tőle, és képes leszel nem a szerint, hanem Isten szavai szerint élni. Jelenleg talán csak a szubjektív akaratod szintjén tudod, hogy azoknak a közmondásoknak, közismert szólásoknak, híres aforizmáknak és azoknak a gyakran hangoztatott szavaknak semmi közük Isten szavaihoz, és azok nem az igazság, de amint történik valami, mégis öntudatlanul ezeket a szavakat veszed alapul mások elítélésére, önmagad megfékezésére és a viselkedésed irányítására. Ezek korlátozzák és manipulálják a gondolataidat és a nézeteidet, ami bajt okozhat, és hatással lesznek az igazságba való belépésedre. Bár egy nap még mindig megjelenhetnek ezek a Sátántól eredő dolgok a szívedben, ha képes vagy felismerni ezeket, úgy élni, hogy nem hagyatkozol rájuk, és az igazság alapelvei szerint gyakorolni, akkor valóban lesz érettséged. Megvan most ez az érettséged? Még nincs. Ha van egy mondás, amelyet mindannyian helyesnek ismertek el, és esetleg hasonló kijelentések előfordulhatnak Isten szavaiban – bár nem teljesen azonos módon kifejezve –, akkor tévesen azt hiheted, hogy ez a mondás is az igazság, és hogy ugyanaz, mint Isten szavai. Ha még mindig nem látod tisztán ezeket a dolgokat, és még mindig ragaszkodsz az ember szavaihoz, és nem vagy hajlandó feladni azokat, akkor ez a mondás befolyásolni fogja az igazságba való belépésedet, mert ez nem Isten szava, és nem helyettesítheti az igazságot.

Manapság állandóan arról beszélgetek, hogy mi az igazság. Ez azt jelenti, hogy komolyan beszélek veletek. Ahhoz, hogy megértsétek az igazságot, fognunk kell az emberek különböző eszméit és nézeteit, jótetteit és jó szándékait, néhány helyes mondást és józan gyakorlatot, amelyekre az emberek hagyatkoznak az életükben, valamint a hagyományos kultúrából származó néhány eszmét és nézetet, és mindezeket boncolgatnunk kell és fel kell ismernünk, hogy lássuk, valóban összhangban vannak-e az igazsággal, és hogy valóban van-e bármi közük az igazsághoz. Ha igaznak tartod ezeket, akkor vajon min alapul ez az állításod? Ha sátáni elméletek és tanítások alapján határozod meg ezeket igazságként, akkor a Sátánhoz tartozol. Ha ezek a dolgok nincsenek összhangban az igazsággal, akkor a Sátántól erednek, tehát boncolgatnod kell, hogy pontosan mi a lényegük. Különösen a hagyományos kultúra számos olyan mondását és nézetét kell helyesen megértenünk és hozzájuk helyesen viszonyulnunk, amelyek szájhagyomány útján öröklődtek egyik nemzedékről a másikra. Az emberek csak így érthetik és ismerhetik meg igazán, hogy valójában mi az igazság, és csak így érthetik meg pontosan, hogy Isten mit követel az emberektől, és csak így érthetik meg, hogy mit jelent valójában az, hogy „Minden, amit Isten mond, az igazság”. Ugyanakkor ez azt is lehetővé teszi, hogy az emberek megtudják, miért van az, hogy – bár az embereknek megvannak ezek a nézetei és mondásai, amelyek állítólag összhangban vannak az erkölccsel, az etikával, az emberi mivolttal és az emberi kapcsolatok világi konvencióival, és bár megvannak ezek az eszméik, nézeteik és mondásaik, amelyekre támaszkodnak az életben – Isten mégis igazságokat fejez ki az emberek megmentése érdekében, és ráadásul azt is megtudhatják, hogy miért mondja Isten azt, hogy csak az igazság mentheti meg az embereket, és csak az igazság változtathatja meg az embereket. Nyilvánvalóan találhatók ebben igazságok. A legkevesebb, ami elmondható, hogy az emberek elképzelései és képzelődései azok az eszmék, nézetek és mondások, amelyekre az emberek hagyatkoznak az életben – ezek a romlott emberiségtől erednek, a romlott emberiség által összegzettek, és semmi közük nincs az igazsághoz. Ráadásul ezek a dolgok alapvetően ellentmondásban vannak az igazsággal, és ellenségesek az igazsággal szemben. Nem helyettesíthetik az igazságot, bizonyos, hogy nem ezek az igazság, és soha nem is lesznek az igazság. Isten szemszögéből ezek a dolgok helytelennek és elítélendőnek minősülnek, és ezek egyáltalán nem az igazság. Isten cselekedeteinek és az Isten által kifejezett igazságnak semmi köze sincs ezekhez a dolgokhoz. Vagyis az Isten által kifejezett igazságnak a legcsekélyebb köze sincs a romlott emberiség emberi kapcsolatokra vonatkozó világi konvencióihoz, vagy az emberek hagyományos kultúráihoz, az eszméikhez, a nézeteikhez és a jótetteikhez, vagy az erkölcsre, a méltóságra és a pozitív dolgokra vonatkozó meghatározásaikhoz. Az igazság kimondásakor Isten kifejezésre juttatja az Ő természetét és lényegét; az igazság Általa történő kifejezése nem azokon a különféle pozitív dolgokon és kijelentéseken alapul, amelyekben az emberek hisznek, és amelyeket az emberiség összefoglalt. Isten szavai Isten szavai; Isten szavai az igazság. Az egyetlen alap és törvény, amely szerint az emberiség létezik, mindazok az úgynevezett dogmák pedig, amelyek az embertől származnak, helytelenek, abszurdak, és Isten elítéli őket. Nem felelnek meg az Ő jóváhagyásának, és még kevésbé képezik az Ő kijelentéseinek eredetét vagy alapját. Isten a szavain keresztül fejezi ki az Ő természetét és lényegét. Az Isten kifejezéseiből fakadó minden szó igazság, mert Ő rendelkezik Isten lényegével, és Ő minden pozitív dolog valósága. Függetlenül attól, hogy ez a romlott emberiség hogyan pozicionálja vagy határozza meg Isten szavait, illetve hogyan tekint rájuk vagy értelmezi azokat, Isten szavai örökké az igazság, és ez egy olyan tény, amely soha nem változik. Nem számít, Isten hány szava hangzott el, és nem számít, hogy ez a romlott, elvetemült emberiség mennyire ítéli és utasítja el őket, egy tény örökre változatlan marad: Isten szavai mindig az igazságot jelentik, és az ember ezt soha nem változtathatja meg. Végül az embernek el kell ismernie, hogy Isten szavai az igazság, és hogy az emberiség által nagyra becsült hagyományos kultúra és tudományos ismeretek soha nem válhatnak pozitív dolgokká, és soha nem válhatnak az igazsággá. Ez teljes mértékben így van. Az emberiség hagyományos kultúrája és túlélési stratégiái nem válnak igazsággá a változások vagy az idő múlása miatt, és Isten szavai sem válnak az ember szavaivá az emberiség elítélése vagy feledékenysége miatt. Az igazság mindig igazság; ez a lényeg soha nem fog megváltozni. Milyen tény rejlik ebben? Az, hogy ezek a közkeletű szólások, amelyeket az emberiség összefoglalt, a Sátánban és az emberi képzelődésekben és elképzelésekben találják meg a forrásukat, vagy az emberi forrófejűségből és az emberek romlott beállítottságából erednek, és egyáltalán semmi közük a pozitív dolgokhoz. Isten szavai viszont Isten lényegét és identitását fejezik ki. Milyen okból juttatja kifejezésre ezeket a szavakat? Miért mondom, hogy ezek jelentik az igazságot? Azért, mert Isten szuverén minden dolog minden törvényei, szabályai, gyökere, lényege, valódisága és titkai felett. Az Ő kezében vannak. Ezért csak Isten ismeri minden dolog szabályait, valódiságát, tényeit és titkait. Isten ismeri minden dolog eredetét, és Isten tudja, hogy pontosan mi képezi minden dolog gyökerét. Minden dolognak kizárólag Isten szavaiban szereplő meghatározása a legpontosabb, és csak Isten szavai adják meg az emberi lények életének mércéit és alapelveit, valamint azokat az igazságokat és kritériumokat, amelyek szerint az emberek élhetnek, ugyanakkor azok a sátáni törvények és elméletek, amelyekre az ember azóta támaszkodik, hogy a Sátán megrontotta, egyszerre ellentétesek azzal a ténnyel, hogy Isten szuverén minden dolog felett, és azzal a ténnyel, hogy Ő szuverén minden dolog törvényei és szabályai felett. Az ember összes sátáni elmélete az ember elképzeléseiből és képzelődéseiből fakad, és ezek a Sátántól erednek. Miféle szerepet játszik a Sátán? Először is, igazságként tünteti fel magát; azután megzavarja, lerombolja és lábbal tiporja az Isten által teremtett valamennyi dolog összes törvényét és szabályát. Ennélfogva az, ami a Sátántól ered, túlságosan is összhangban van a Sátán lényegével, és tele van a Sátán elvetemült szándékával, hamisságával és színlelésével, valamint a Sátán soha nem lankadó ambíciójával. Nem számít, hogy a romlott emberek képesek-e felismerni ezeket a Sátántól eredő filozófiákat és elméleteket, és nem számít, hogy hány ember hirdeti, népszerűsíti és követi ezeket a dolgokat, és nem számít, hogy a romlott emberiség ezeket hány éven és hány koron át csodálta, imádta és prédikált róluk, ezek nem válnak igazsággá. Mivel lényegük, eredetük és forrásuk a Sátán, aki ellenséges Istennel szemben és ellenséges az igazsággal szemben, ezek a dolgok ezért soha nem fognak igazsággá válni – mindig negatív dolgok lesznek. Ha nincs igazság, amellyel összevethetők lennének, akkor jó és pozitív dolgoknak tűnhetnek, de ha az igazság segítségével leleplezik és boncolgatják őket, akkor nem csalhatatlanok, nem állják ki a vizsgálódást, és olyan dolgok, amelyeket gyorsan elítélnek és elutasítanak. Az Isten által kifejezett igazság pontosan egybeesik az Isten által teremtett emberiség normális emberi mivoltának szükségleteivel, míg a Sátán által az emberekbe oltott dolgok szöges ellentétben állnak az emberiség normális emberi mivoltának szükségleteivel. Ezek a normális embert abnormálissá, szélsőségessé, szűklátókörűvé, arrogánssá, ostobává, elvetemültté, hajthatatlanná, ádázzá, sőt elviselhetetlenül gőgössé teszik. Van egy pont, amikor ez már annyira súlyossá válik, hogy az emberek megháborodnak, és már azt sem tudják, kik ők. Nem akarnak normál vagy hétköznapi emberek lenni, ehelyett ragaszkodnak ahhoz, hogy emberfelettiek, különleges képességekkel rendelkező emberek vagy magas szintű emberi lények legyenek – ezek a dolgok eltorzították az emberek emberi mivoltát és eltorzították az ösztöneiket. Az igazság képessé teszi az embereket arra, hogy ösztönösebben létezzenek a normális emberi mivolt szabályai és törvényei szerint, és mindezen Isten által meghatározott szabályok szerint, míg ezek az úgynevezett közkeletű szállóigék és félrevezető mondások pontosan arra késztetik az embereket, hogy szembeforduljanak az emberi ösztönökkel, és megkerüljék az Isten által elrendelt és megalkotott törvényeket, olyannyira, hogy az emberek letérjenek a normális emberi mivoltuk pályájáról, és olyan szélsőséges dolgokat tegyenek, amelyeket normális embereknek nem szabadna megtenniük, sem gondolniuk rájuk. Ezek a sátáni törvények nemcsak eltorzítják az emberek emberi mivoltát, hanem elérik azt is, hogy az emberek elveszítsék normális emberi mivoltukat és normális emberi ösztönüket. A sátáni törvények például azt mondják: „Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa” és „A boldogságot a saját két kezünkkel teremtjük meg.” Ez ellentétes Isten szuverenitásával és ellentétes az emberi ösztönnel. Amikor az emberek teste és ösztönei elérik a határt, vagy amikor a sorsuk kritikus ponton van, akkor azok, akik a Sátántól eredő eme törvényektől függnek, képtelenek megbirkózni a helyzettel. A legtöbben úgy érzik, hogy a rájuk nehezedő nyomás túllépte a határt, és meghaladja azt, amit az elméjük el tud viselni, és a végén egyesek tudathasadásos állapotba kerülnek. A főiskolai felvételi vizsgákon résztvevők most szenvednek attól a hatalmas feszültségtől, amit ezek a vizsgák jelentenek. Az emberek fizikai állapota és mentális tulajdonságai eltérőek; egyesek képesek alkalmazkodni egy ilyen rendszerhez, míg mások nem. A végén egyesek depresszióba esnek, mások tudathasadásosak lesznek, sőt, még épületekről is leugranak és öngyilkosok lesznek – mindenféle dolog előfordul. Mi okozza ezeket a következményeket? Ennek az az oka, hogy a Sátán félrevezeti az embereket azzal, hogy a hírnév és a nyereség hajszolására készteti őket, ami árt az embereknek. Ha az emberek természetesen élhetnek az Isten által meghatározott szabályok szerint, és Isten által az emberek számára elrendelt módon, és olvashatják Isten szavait, és élhetnek Isten előtt, akkor vajon megháborodnak-e? Vajon el kell majd szenvedniük ekkora feszültséget? Vajon kibírnak majd ekkora feszültséget? Egyáltalán nem. Isten azért végzi a munkáját, hogy az emberek megértsék az igazságot, levetkezzék a romlott beállítottságaikat, és alávessék magukat Isten szuverenitásának és elrendezésének. Így az emberek Isten előtt, kényszer nélkül élhetnek, és csak szabadságot és felszabadulást nyernek. Az emberiséget Isten teremtette, és csak Isten ismeri az emberi ösztönöket és mindent, ami az emberekkel kapcsolatos. Isten az általa megalkotott szabályokat arra használja, hogy vezesse az embereket és gondoskodjon a szükségleteikről, míg a Sátán éppen ezt nem teszi. Arra sarkallja az embereket, hogy megszegjék mindezeket a szabályokat, és arra készteti őket, hogy emberfelettiek és nagymenők legyenek. Vajon ez nem az emberek átverése? Az emberek valójában normális és hétköznapi emberek – hogyan lehetnek emberfelettiek vagy különleges képességekkel rendelkező emberek? Ez nem az emberek tönkretétele? Nem számít, mennyit küzdesz, nem számít, hogy mekkora ambícióid és vágyaid vannak, nem válhatsz emberfelettivé vagy különleges képességekkel rendelkező emberré. Még akkor sem válhatsz emberfelettivé vagy különleges képességekkel rendelkezővé, ha annyira tönkreteszed magad, hogy elveszíted minden hasonlóságodat az emberi mivolttal. Bármilyen karrierje is legyen az embernek az életben, az előre elrendeltetett Isten által. Ha nem az Isten által megalkotott törvények és szabályok szerint élsz, hanem a Sátán félrevezető és ördögi szavait választod, és arra törekszel, hogy emberfeletti vagy különleges képességekkel rendelkező legyél, akkor kínokat kell majd elszenvedned és meg kell halnod. Vagyis, ha úgy döntesz, hogy elfogadod, hogy a Sátán tönkretegyen, eltiporjon és megrontson, akkor mindaz, amit elszenvedsz, a saját tetteid következménye, ezt érdemled, és ez a saját akaratodból történik. Egyesek részt vesznek a főiskolai felvételi vizsgán, kétszer-háromszor megbuknak, és a végén beleőrülnek, hogy nem sikerült átmenniük a vizsgán. Vajon ezt maguknak köszönhetik? Miért akarsz főiskolai felvételi vizsgát tenni? Vajon nem csak azért, hogy kitűnj a többiek közül, és megbecsülést szerezz az őseidnek? Ha felhagysz ezzel a két céllal, hogy kitűnj a többiek közül, és megbecsülést szerezz az őseidnek, és nem hajszolod ezeket a dolgokat, hanem áttérsz egy helyes célra, akkor nem fog eltűnni a feszültség? Ha elfogadod a megrontást a Sátántól, és ha elfogadod tőle mindezeket az eszméket és nézeteket, akkor a testednek mindenféle fájdalmat kell elviselnie, és az legalább akkora lesz, amekkorát megérdemelsz! Ez a következmény a saját választásod és a saját műved. Ez nem Isten által előre elrendeltetett. Isten nem kényszerít arra, hogy így élj. Isten szavai már nagyon világossá tették a dolgokat, és te vagy az, aki nem Isten szavai szerint gyakorol. Van egy határa annak, amit az ember teste, akaratereje és mentális képességei el tudnak viselni, de az emberek maguk ezt nem látják be, és másként gondolják, sőt, azt mondják, hogy a sorsuk a saját kezükben van, de végül mégsem sikerül megkaparintaniuk a sorsuk fölötti irányítást, és ehelyett nyomorúságos és tragikus halált halnak. Hogyan van ez, hogy megragadja valaki a saját sorsát? Így használ a Sátán mindenféle megtévesztő eszmét és mindenféle eretnekséget és téveszmét arra, hogy megrontsa az embereket. Az emberek maguk nem tudják ezt, sőt, jól érzik magukat ezekkel kapcsolatban, azt gondolván, hogy „a társadalom folyamatosan fejlődik, lépést kell tartanunk a korral, és el kell fogadnunk ezt a sok pozitív energiát”. Ezek teljesen ördögi szavak. Hogyan lehet bármilyen pozitív energia a nem hívők démoni világában? Ez mind negatív energia, ez mind rákos daganat, és ez mind egy időzített bomba. Ha elfogadod ezeket a dolgokat, viselned kell majd a következményeiket, és el kell szenvedned a Sátán általi megkínzásodat és elpusztításodat. Ez származik abból, ha nem törekszel az igazságra. Mi jó vége lehet annak, ha a Sátánt követed? A Sátán mindent el fog követni, hogy megmérgezzen és mérget csepegtessen beléd. Isten megment; a Sátán árt neked. Isten meggyógyítja a betegségeidet; a Sátán mérget csepegtet beléd, hogy megbetegítsen. Minél több mérget fogadsz el a Sátántól, annál kimerítőbb lesz elfogadnod az igazságot. Ez már csak így van. Itt ér véget a beszélgetésünk annak a témájáról, hogy mi az igazság. Legközelebb egy másik témáról fogunk beszélgetni.

Az antikrisztusok boncolgatása, akik csak azért teszik a kötelességüket, hogy megkülönböztessék magukat, és saját érdekeiket és ambícióikat táplálják; soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, és még ezeket az érdekeket is eladják, személyes dicsőségre cserélve

I. Mik Isten érdekei, és mik az emberek érdekei

Ezúttal az antikrisztusok különféle megnyilvánulásainak kilencedik tételéről, vagyis arról fogunk beszélgetni, hogy csak azért teszik a kötelességüket, hogy megkülönböztessék magukat, és saját érdekeiket és ambícióikat táplálják; soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, és még ezeket az érdekeket is eladják, személyes dicsőségre cserélve. A mindennapi életünkben gyakran hangsúlyozzuk Isten és Isten házának érdekeit. Egyes emberek azonban gyakran hajlanak arra, hogy ne vegyék figyelembe Isten házának érdekeit, hanem ahelyett mindenben a saját érdekeiket helyezik előtérbe. Ezek az emberek különösen önzőek. Sőt, az ügyeik intézése során gyakran a saját érdekeiket védelmezik Isten háza érdekeinek kárára, olyannyira, hogy akár burkolt kérésekkel fordulnak Isten házához a saját vágyaik kielégítése érdekében. Mi itt a kulcsszó? Elsősorban miről beszélünk? (Érdekekről.) Mit értünk „érdekek” alatt? Mit foglal magában ez a kifejezés? Mit tartunk az emberek érdekeinek? Mit ölelnek fel az emberek érdekei? Státuszt, hírnevet és anyagi érdekekhez kapcsolódó dolgokat. Amikor például egy ember félrevezet másokat azért, hogy csodálják és imádják őt, a saját lélektani érdekeit hajszolja. Vannak aztán anyagi érdekek, amelyekre az emberek úgy törekednek, hogy kihasználnak másokat, előnyöket szereznek maguknak vagy ellopják Isten házának vagyonát, hogy csak néhány példát említsünk. Az antikrisztusok mindig csak a nyereséget keresik. Akár lélektani, akár anyagi érdekekre törekednek, az antikrisztusok fösvények és telhetetlenek, és megpróbálják csak maguknak megszerezni ezeket a dolgokat. Az ember érdekeit illető dolgok fedik fel őket a leginkább. Az érdekek szorosan összekapcsolódnak minden ember életével, és mindenben, amivel az ember minden egyes nap kapcsolatba kerül, benne vannak az érdekei. Amikor például mondasz valamit vagy beszélsz egy dologról, abban milyen érdekek vannak? Amikor két ember megvitat valamilyen kérdést, akkor arról van szó, hogy ki beszél világosan és ki nem beszél világos, kit tartanak nagyra a többiek és kit néznek le a többiek, valamint arról, hogy a különböző beszédmódjuk milyen eltérő következményekkel jár. Vajon nem érdekek kérdése ez? Nos, mit tesznek az emberek, amikor ilyen típusú kérdések érik őket? Az emberek minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy hencegjenek, törik a fejüket, hogy úgy rendezzék a szavaikat, hogy világosan elmagyarázzák a dolgot, valamint, hogy elegánsabban fejezzék ki a szavakat, és rokonszenvesebbnek hangozzanak, és egyfajta strukturális érzékkel is rendelkezzenek, és maradandó benyomást tegyenek az emberekre. E megközelítés alkalmazásával, az ékesszólás, az ész és a tudás felhasználásával az emberek kegyeibe férkőzni és mély benyomást tenni rájuk – ez egyfajta érdek. Milyen más szempontokat foglalnak még magukban azok az érdekek, amelyekre az emberek törekednek? Amikor az emberek az ügyeiket intézik, folyamatosan mérlegre teszik a dolgokat, számolgatnak és töprengenek az elméjükben, törik a fejüket, hogy kigondolják, mely tettek állnak az érdekükben, mely tettek nem állnak érdekükben, mely tettek mozdíthatják elő az érdekeiket, mely tettek azok, amelyek legalábbis nem sértik az érdekeiket, és mely tettek hozhatják nekik a legtöbb dicsőséget és a legnagyobb anyagi nyereséget, illetve melyek révén válhatnak a legnagyobb haszonélvezővé. Ez az a két érdek, amelyekért az emberek harcolnak, amikor ügyeik merülnek fel. Az emberek által hajszolt érdekek ezen a két szemponton kívül semmi másra nem összpontosulnak: egyrészről arra, hogy anyagi előnyökhöz jussanak, vagy legalábbis ne érje őket veszteség, valamint kihasználjanak másokat; emellett lélektani szinten pedig arra, hogy az emberek felnézzenek rájuk és csodálják őket, valamint megnyerjék az emberek szívét. A hatalom és a státusz elnyerése érdekében az emberek időnként akár az anyagi érdekekről is képesek lemondani – vagyis vállalnának egy kisebb veszteséget annak érdekében, hogy később nagyobb előnyre tegyenek szert másokkal szemben. Röviden: ezek az emberek hírnevével, státuszával, dicsőségével, valamint az anyagi dolgokkal kapcsolatos dolgok mind az emberek érdekeinek csoportjába tartoznak, és mind olyan érdekek, amelyekre az emberek törekednek.

Mi a természete annak, hogy az emberek ezeket az érdekeket hajszolják? Miért törekednek az emberek ezekre a dolgokra? Jogos vajon ezekre törekedni? Észszerű? Összhangban áll ez Isten emberekkel szemben támasztott követeléseivel? Az a norma ez, amelyet Isten megkövetel a teremtett lényektől? Tesz Isten a szavaiban említést arról, hogy „a saját érdekeitekre kell törekednetek és maximalizálni kell a saját érdekeiteket. Ne áldozzátok fel a saját érdekeiteket csak azért, mert hisztek Istenben és kötelességet végeztek. Becsben kell tartanotok a státuszotokat, a hírneveteket és a hatalmatokat, és minden áron óvnotok kell ezeket a dolgokat. Ha Isten státuszt ad neked, becsüld azt meg, és fordítsd a dicsőségedre, ne pedig a szégyenedre. Ez Isten megbízatása számodra” – mondta ezt valaha Isten? (Nem.) Mivel Isten szavaiban semmi efféle nincs, akkor vajon mit követel meg Isten a szívében a teremtett lényektől? Mit követel meg Isten, az emberek hogyan tekintsenek az érdekekre? Bizonyos értelemben Isten azt akarja, hogy az emberek mondjanak le az érdekeikről – ez az általános megfogalmazás; emellett Isten még több aspektust illetően megfelelő utakat ad az embereknek a gyakorláshoz, és megmondja nekik, hogyan viseljék magukat ahhoz, hogy azt az utat kövessék, amelyen járniuk kell, hogyan gyakoroljanak teremtett lénynek megfelelő módon, hogyan tekintsenek az emberek az anyagi dolgokra, a hírnévre és a nyereségre, és hogyan viszonyuljanak hozzájuk, valamint hogyan válasszanak. Magától értetődik, hogy bár Isten szavai nem mondják meg egyenesen az embereknek, hogyan tekintsenek az érdekekre, a szavai a sorok között azt is pontosan kifejezik, hogy melyek Isten nézetei a romlott emberiség érdekeiről, és nagyon világossá teszik, hogy az embereknek félre kell tenniük a saját nézeteiket, az igazságalapelvekkel összhangban kell cselekedniük, teremtett lényi rangjuknak megfelelően kell viselkedniük és meg kell maradniuk a saját helyükön. Isten a szívében vajon szándékosan fosztja meg az érdekeiktől az embereket azzal, hogy ilyen viselkedést követel meg tőlük? Egyáltalán nem. Egyesek ezt mondják: „A gyülekezetben mindig szó van isten házának és a gyülekezetnek az érdekeiről, de hogy lehet az, hogy a mi érdekeinkről, az emberek érdekeiről senki sem beszél? A mi érdekeinkről ki gondoskodik? Talán nem kellene, hogy nekünk is legyenek emberi jogaink? Nekünk is kell kapnunk pár kis nyereséget. Nekünk miért nem adnak egy kevés valamit? Hogy lehet az, hogy minden érdek istent illeti? Vajon nem önző isten is?” Ilyet mondani a végletekig lázadó és áruló. Nyilvánvalóan helytelen ezt mondani. Egy emberi mivolttal bíró személy biztosan nem mondhatja ezt, csak ördögök mernek mindenféle lázadó dolgot szólni. Mások így szólnak: „Isten mindig azt mondja az embereknek, hogy ne törődjenek a személyes érdekeikkel. Folyton azt mondja, hogy az ember ne mesterkedjen a saját érdekében. Az emberek ki akarnak tűnni azáltal, hogy olyasmit tesznek, vagy elérnek valamit, amiért mindenki imádja őket. Isten azt mondja, ez ambíció. Az emberek a saját érdekeikért akarnak küzdeni, finom ételeket akarnak enni, élvezni akarják az életet, a test kényelme után sóvárognak, és tiszteletnek örvendve akarnak élni az emberiség körében. Isten azt mondja, hogy az emberek így csak a saját érdekeiket táplálják, és félre kell tenniük azokat. Ha mindezeket az érdekeket félretesszük, hogyan élhetnénk jobban?” Ha az emberek nem értik Isten szándékait, mindig ütközni fognak Isten követelményeivel, és mindig vitában állnak majd Istennel ezekben az ügyekben. Épp olyan ez, mint néhány szülő, akik fél életükben keményen dolgoztak, hogy felneveljék a gyermekeiket, és annyira fáradtak, hogy mindenféle betegségük van. A szülők aggódnak, hogy a testük cserbenhagyja őket, és aztán a gyermekeiknek nem lesz támaszuk, úgyhogy egészségügyi termékeket vásárolnak. A gyermekeknek fogalmuk sincs erről, és a termékeket látva így szólnak: „Évek óta egyetlen új ruhát sem vettem, hogyhogy te még mindig egészségügyi termékeket tudsz vásárolni? Félre kellene tenned azt a pénzt nekem, hogy főiskolára menjek.” Vajon rosszul esik a szülőknek ez a megjegyzés? Az szülők nem a saját érdekükben teszik mindezt, és nem is azért, mert a testi örömöket akarják élvezni, vagy mert kicsit tovább és egy kicsit nagyobb kényelemben akarnak élni, és a gyermekük jószerencséjében akarnak osztozni a jövőben. Nem ezek miatt. Miért csinálják? A gyermekeik kedvéért teszik. A gyermekek nem értik ezt, sőt hibáztatják a szüleiket – hát nem álnok dolog ez? (De igen.) Ha a gyermekek nem értik a szüleik szándékait, összetűzésbe kerülhetnek a szüleikkel, akár olyannyira, hogy vitát szítanak és megbántják a szüleiket. Nos, értitek Isten szívét? Ez az igazság megértésének kérdése. Miért ítéli el vajon Isten az emberek saját érdekeiket és ambícióikat tápláló gyakorlatait? Azért, mert Isten önző? Azért mondja vajon Isten az embereknek, hogy ne személyes érdekekre törekedjenek, hogy szegénnyé és szánalmassá tegye őket? (Nem.) Biztosan nem erről van szó. Isten azt akarja, hogy az emberek jók legyenek, és Isten azért jön, hogy elvégezze az emberek megmentését célzó munkáját, hogy áldásokat osszon az emberiségnek és eljuttassa az embereket egy gyönyörű rendeltetési helyre. Minden, amit Isten tesz, azért van, hogy az emberek elnyerjék az igazságot és életet nyerjenek, hogy alkalmassá váljanak arra, hogy megkapják Isten ígéretét és áldásait. A Sátán azonban mélyen megrontotta az embereket és romlott beállítottságaik vannak, és sokat kell szenvedniük azért, hogy elnyerjék az igazságot és az életet. Ha mindenki személyes érdekekre törekszik és jó életet akar, hogy kielégítse a test szertelen vágyait, az igazságra való törekvésbe azonban nem tesz erőfeszítést, mik lesznek vajon a következmények? Az emberek képtelenek lesznek hozzájutni az igazsághoz, és képtelenek lesznek arra, hogy megtisztuljanak és megmeneküljenek. Mik a következményei annak, ha nem menekülnek meg? Mindannyiuknak meg kell halniuk a katasztrófákban. Vajon annak az ideje van most, hogy testi örömökkel kényeztessék magukat? Nem. Aki nem kapja meg az igazságot, annak meg kell halnia. Isten ezért kívánja meg az emberektől, hogy mondjanak le a testi érdekeikről és törekedjenek az igazságra. Ez az emberekért, az életükért és az üdvösségükért történik. Amint az emberek elnyerik az igazságot és üdvözülnek, Isten ígérete és áldásai bármikor eljönnek. Azok az áldások, amelyeket Isten ajándékoz az embereknek, ki tudja hány százszor vagy ezerszer nagyobbak, mint az emberek által elképzelt testi örömök. Hogy lehet, hogy az emberek nem látják ezeket? Hát az emberek mind vakok ezekre? Akkor miért kívánja Isten állandóan azt az emberektől, hogy tegyék félre a saját érdekeiket, és védjék Isten érdekeit és Isten házának érdekeit? Ki tudja megmagyarázni ezt a dolgot? (Isten azért kívánja meg az emberektől, hogy mondjanak le a személyes érdekekről, mert a Sátán megrontotta az embereket, és az érdekeik nem egyeznek az igazsággal. Azzal, hogy Isten azt követeli az emberektől, hogy védjék meg Isten házának érdekeit, arra tanítja őket, hogy miként viselkedjenek. Azért is van ez, mert minden Isten által végzett munka az emberek megmentését célozza, és ha valaki nem tudja megvédeni Isten házának érdekeit, nem méltó arra, hogy embernek nevezzék.) Van néhány praktikus szempont abban, amit mondasz. (Szeretnék valamit hozzátenni. A hírnév, a nyereség és a státusz megszállottja voltam. Úgy éreztem, hogy van néhány adottságom, és elő kell léptessenek felügyelővé. Ám minden alkalommal, amikor választás volt, elveszítettem, a szívemben pedig Istent hibáztattam – vajon miért nem teljesítette Isten ezt az apró kívánságomat? Később, miután megtapasztaltam néhány kudarcot, olvastam Isten szavait és elgondolkodtam magamon, és felismertem, hogy gyakran irigykedem és versengek a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésem miatt, és nem működöm harmonikusan együtt a testvéreimmel. Nemcsak a saját életemben nem tettem semmi előrehaladást, hanem némi veszteséget okoztam Isten háza munkájának is. Rájöttem, hogy a hírnév, a nyereség és a személyes érdekek hajszolása nem helyes életszemélet és nem helyes követendő cél, hanem olyan téves nézet, amelyet a Sátán olt az emberekbe, hogy félrevezesse őket, és az ilyen törekvés nagyon veszélyes. Isten nem azért mondja az embereknek, hogy ne hajszolják a hírnevet, a nyereséget és a státuszt, mert gondot akar okozni nekik, nem is azért, mert keménykedni akar velük, hanem azért, mert ez egy nagyon veszélyes út, és az ilyen törekvések végül csak oda vezethetnek, hogy az ember keze üresen marad.) Mit gondoltok, milyen veszélyről beszél, amikor azt mondja, hogy „a kéz üresen marad” és „nagyon veszélyes”? Valóban csak arról van szó, hogy az ember keze üresen marad és más semmi? Milyen út ez? (A pusztuláshoz vezető út.) Ez a törekvés az Istennek való ellenállás útja. Ez nem az igazságra való törekvés, hanem státuszra és tekintélyre való törekvés. Az antikrisztusok útjának járása. Bármennyire jogosnak véled is a kívánságaidat és a törekvéseidet, Isten nem ezt akarja, nem ezt a fajta törekvést. Isten nem azt akarja, hogy ilyen irányba törekedj. Ha kitartasz amellett, hogy a saját utadhoz ragaszkodj, akkor a végső kimeneteled nem csupán annyi lesz, hogy a kezed üres marad, hanem az, hogy az Istennek való ellenállás útjára lépsz. Mi a veszély ebben? Ellen fogsz állni Istennek, szidalmazni fogod Istent, ellenkezel és szembeszállsz Vele, a kimenetel pedig pusztulás lesz. Van még valami hozzáfűznivaló? (Istenem, én szeretnék hozzátenni valamit. Isten épp most kérdezte, hogy miért nem akarja Isten, hogy az emberek a saját érdekeiket védjék, hanem inkább Isten házának érdekeit védelmezzék? Én úgy értem, hogy Isten teremtett mindent és minden Istentől származik. Minden egyes dolog, amit Isten teremtett, az embereké. Bármit tesz is Isten – többek között azt, hogy kétszer testté lett, hogy elvégezze mindezt a munkát, és többek között az egyház megalapítását célzó összes mostani munkát – valójában ez mind az emberek megmentéséért történik. Amint az emberek hisznek Istenben, elkezdik élni a gyülekezeti életet és képesek végezni a kötelességüket, van útjuk az üdvösséghez. Ezért ha Isten azt kéri tőlünk, hogy tegyük félre a személyes érdekeinket, az nem megfosztás, mert végső soron mi magunk élvezzük a hasznát annak, hogy megvédjük Isten érdekeit és Isten házának érdekeit.) Nagyon jó. Alapvetően helyes az általános jelentése annak, amit közöltetek. Egyesek a saját személyes tapasztalataikról beszélnek, mások pedig elméleti szempontból beszélnek róla. Az, amit ti értetek, alapvetően arra mutat, hogy Isten érdekei jogosak, az emberek érdekei pedig nem jogosak. Csak Isten érdekei nevezhetők érdekeknek, miközben az emberek érdekeinek nem kellene létezniük. Nevezetesen, az „emberek érdekei” – ez a szókapcsolat, ez a kifejezés, ez a tény – nem olyasmik, amiket az embereknek élvezniük kellene. Isten érdekei minden másnál előbbre valók, és meg kell védeni őket. Alapvetően ezt értitek. Vagyis az embereknek felelősséget kell vállalniuk Isten érdekeinek védelmezéséért, és helyesen kell tekinteniük Isten érdekeire, miközben az emberek érdekeit megvetően kell szemlélni és le kell vetni őket, mivel az emberek érdekei nem oly dicsőségesek. Emberi nézőpontból – mivel az embereknek alapvetően romlott beállítottságaik vannak, és belül romlott beállítottságok hamisítják őket – az emberek összes érdeke – akárhonnan is nézzük őket, és akár érzékelhetőek, akár nem – a jogtalan kategóriába tartozik. Ezért akár félre tudják tenni őket az emberek, akár sem, szubjektíve már felismerték, hogy az emberek érdekeit félre kell tenni, és Isten érdekei azok, amelyekért küzdeni kell és amelyeket meg kell védeni. Ebben a kérdésben egyetértés van. Most, hogy egyetértésre jutottunk, beszéljünk arról, hogy pontosan mik is Isten érdekei.

Pontosan mik Isten érdekei? Egyenlőségjel húzható vajon Isten érdekei, Isten házának érdekei és a gyülekezet érdekei közé? Mondhatjuk, hogy „Isten” egy megnevezés és Isten lényegének szinonimája is. Mi a helyzet „Isten házával” és „a gyülekezettel”? Isten háza inkább széles jelentéssel bír, míg a gyülekezet konkrétabb. Egyenlőségjel húzható vajon Isten érdekei, Isten házának érdekei és a gyülekezet érdekei közé? (Nem.) Egyesek azt mondják, hogy nem, de valójában lehetséges? Isten házának adminisztratív rendeletei, a gyülekezet adminisztratív rendeletei és az Isten által kihirdetett adminisztratív rendeletek vajon ugyanazt a dolgot jelölik? (Igen.) Ugyanazt a dolgot. Ebből a szemszögből szólva mindhárom érdekei közé egyenlőségjel tehető. Isten háza csak Istennel és az Ő választott népével jön létre, a gyülekezet pedig Isten házának ezzel a választott népével jön létre. A gyülekezet Isten házának konkrétabb „alárendelt egysége”. Isten háza egy szélesebb fogalom, míg a gyülekezet konkrétabb. Egyenlőségjel húzható vajon Isten érdekei, Isten házának érdekei és a gyülekezet érdekei közé? Gondoljátok, hogy egyenlőségjelet kellene húzni közéjük? Nem tudjátok? Akkor először próbáljunk meg egyenlőségjelet tenni közéjük, hogy elemezzük őket. Isten dicsősége például Isten érdeke. Rendben lenne, ha azt mondanánk, hogy az Isten házának dicsősége? (Nem.) Nem lenne rendben. Isten háza egy elnevezés, nem képviseli Isten lényegét. Rendben lenne, ha azt mondanánk, hogy Isten dicsősége a gyülekezet dicsősége? (Nem.) Nyilvánvalóan az sem lenne rendben. A gyülekezet dicsősége minden testvér dicsősége. Ha egyenlővé tennénk Isten dicsőségével, az felháborító lenne. Az emberek nem tudják felvállalni ezt a dicsőséget, és sem Isten háza, sem a gyülekezet nem tudja felvállalni. Ebből a szempontból szólva vajon egyenlőségjel tehető Isten érdekei, Isten házának érdekei és a gyülekezet érdekei közé? (Nem.) Nem. Más szemszögből egyenlőségjel tehető vajon az Isten által végzett munka egy része, Isten háza munkájának egy része és a gyülekezet munkájának egy része közé? Például Isten azt mondja az embereknek, hogy hirdessék az evangéliumot és terjesszék Isten szavait. Ez Isten szándéka, illetve az is, amivel Isten megbízza az embereket. Amikor ezt a megbízatást Isten házának adják ki, vajon egyenlőségjel tehető e munka és az Isten által tervezett munka közé? Amire Isten megbízatást ad, az szintén része az Ő munkájának, és e konkrét rész, valamint az Isten által tervezett munka közé egyenlőségjel tehető. Amikor aztán ezt a megbízatást a gyülekezetnek adják ki, az vajon egyenlőnek tekinthető Isten munkájával? (Igen.) Igen, egyenlőnek tekinthető. A két példa egyike Isten lényegéből foglal magában valamit, és ebben az esetben Isten, Isten háza és a gyülekezet közé nem tehető egyenlőségjel. A másik példában az Isten által végzett munka, Isten megbízatása és konkrétabban Isten mindenkivel szemben támasztott követelményei szerepelnek – ezek közé tehető egyenlőségjel. Amikor olyan dolgokról van szó, amelyek Isten dicsőségét, Isten identitását, Isten lényegét és az Isten melletti tanúságtételt foglalják magukban, egyenlőségjel tehető vajon Isten, Isten háza és a gyülekezet közé? (Nem.) Isten háza és a gyülekezet nem birtokolhatja ezt a tanúságtételt és dicsőséget, és nem tekinthetők egyenlőnek Istennel, amikor azonban egy konkrét feladatról vagy egy bizonyos megbízatásról van szó, egyenlőségjel tehető közéjük. Korábban Isten házának és a gyülekezetnek az érdekeiről beszéltünk, méghozzá elég sokat. Ma annak megbeszélésére összpontosítunk, hogy mik is pontosan Isten érdekei, és pontosan melyek az emberek számára ismeretlen dolgok, amelyekre az emberek soha nem gondoltak, és amelyek szorosan kapcsolódnak Istenhez és Isten érdekeinek számítanak. Legyen az egy főnév, egy szólás, valami, ami együtt jár Isten lényegével és identitásával, mely dolgok Isten érdekei? (Isten dicsősége.) Az a tanúságtétel, amelyet Isten az emberektől kap, egyértelműen Isten dicsősége. Mi más van még? Isten munkája, Isten irányítási terve, Isten neve, az Isten melletti tanúságtétel, Isten identitása és Isten státusza – ezek mind az Ő érdekei. Ami Istent illeti, mi a legbecsesebb dolog, amit meg akar óvni? Isten neve, Isten dicsősége, az Isten melletti tanúságtétel, avagy Isten identitása és státusza? Pontosan mi az? A legbecsesebb dolog, amit Isten meg akar óvni, az Isten irányítási terve, hogy megmentse az emberiséget. Isten hatezer éves irányítási terve mindaz a munka, amelyet Isten ebben a hatezer éves időszakban tervez elvégezni. Isten számára ez a legfontosabb dolog. Mondhatni, hogy ennek kellene Isten azon érdekének lennie, amely a teremtett emberi lények szemében látható. Alapvetően ennyiben megállhat az, amit az emberek többé-kevésbé képesek megérteni, illetve amit meg kell érteniük Isten érdekeit illetően. Most beszéljünk Isten házának érdekeiről. Amikor Isten házának érdekeiről van szó – Isten nevének, Isten dicsőségének és az Isten melletti tanúságtétel védelme mellett mi mást bízott még Isten az emberiségre, amit az embereknek védelmezniük kellene? (Isten irányítási tervét.) Így van, Isten legnagyobb megbízatása az emberiség számára Isten házának a legnagyobb érdeke. Mi tehát ez az érdek? Az, hogy Isten hatezer éves irányítási terve megvalósuljon az emberiség körében, és ez persze mindenféle aspektust magában foglal. Nos, mit foglal magában? Magában foglalja az egyház megalapítását és formálódását, valamint azt, hogy az egyház minden szintjén legyenek vezetők és dolgozók, hogy az egyház különböző feladatai és az evangélium terjesztésének munkája akadálytalanul folyhasson – mindezekben benne vannak a gyülekezet érdekei. Ezek a legfontosabb dolgok Isten érdekeiben, Isten házának és a gyülekezetnek az érdekeiben, amelyekről gyakran beszélünk. Isten egész munkájának céljai és magja az, hogy Isten munkája terjedjen, hogy Isten irányítási terve akadályoztatás nélkül haladjon, hogy Isten szándéka és Isten akarata akadálytalanul megvalósuljon az emberiség körében, valamint, hogy Isten szavai szélesebb körben terjedjenek, szétszóródjanak és hirdettessenek az emberek között, hogy több ember járuljon Isten elé. Ily módon bármi, ami magában foglalja Isten házának érdekeit és a gyülekezet érdekeit, minden bizonnyal magában kell foglalja Isten akaratát és Isten irányítási tervét. Konkrétan arról van szó, hogy Isten munkája akadálytalanul tud-e haladni és terjedni minden korban és minden szakaszban, illetve, hogy zökkenőmentesen megvalósul-e és zökkenőmentesen halad-e előre az emberiség körében. Ha mindez normálisan halad előre, akkor Isten házának és a gyülekezetnek az érdekei védve lesznek, és Isten dicsősége és az Isten melletti tanúságtétel védve lesz. Ha Isten házában és a gyülekezetben Isten munkája akadályba ütközik és nem tud akadályoztatás nélkül haladni, valamint gátat vetnek Isten szándékának és az Isten által elvégezni tervezett munkának, akkor Isten házának és a gyülekezetnek az érdekei biztosan nagy kárt szenvednek – ezek a dolgok összefüggenek. Vagyis amikor Isten házának és a gyülekezetnek az érdekei nagymértékben sérülnek vagy akadályoztatva vannak, akkor bizonyos, hogy Isten irányítási terve komolyan meghiúsul és Isten érdekei is nagymértékben sérülnek.

Miután befejeztük az arról szóló beszélgetést, hogy mik Isten érdekei, a továbbiakban beszéljünk arról, hogy mik az emberek érdekei. Az imént beszéltünk egy keveset az emberek érdekeiről, most beszéljünk az emberek érdekeinek természetéről azok definíciója szempontjából, és határozzuk meg a természetüket. Miért követeli meg Isten az emberektől, hogy tegyék félre az érdekeiket? Vajon nincs ilyen joguk az embereknek? Isten nem adja meg az embereknek ezt a jogot? Vajon nem érdemelnek az emberek ilyen jogokat? Nem így van? Ha az emberek érdekeinek imént említett többféle szempontjából nézzük, mi az, amiért az emberek érdekekre törekednek? (Önmagukért.) Az „önmagukért” általánosítás. Ki az az önmaguk? (Sátánok.) Ha az emberek értik az igazságot és az igazság szerint tudnak élni, valamint beállítottságbeli változást érnek el és üdvözülnek, és arra törekednek, amire akarnak, vajon nem lesz ez a törekvés összeegyeztethető Istennel? A változás és az üdvözülés előtt azonban az emberek csakis hírnévre és nyereségre, a testhez kapcsolódó miriádnyi szempontra törekednek; ezek teljességgel ellenségesek az igazsággal és ellentmondanak az igazságnak, igen megsértik az igazságot, az igazság pontos ellentétei. Ha valaki azt mondja, hogy szereti az igazságot és az igazságra törekszik, de lényegében arra a célra törekszik, hogy kitűnjön, hencegjen és elérje, hogy az emberek nagyra tartsák és hogy a saját érdekeit érvényesítse, továbbá, ha a kötelességének teljesítése nem azt jelenti, hogy aláveti magát és eleget tesz Istennek, hanem azt, hogy hírnévre, nyereségre és státuszra tesz szert, akkor a törekvése nem jogos. Ebben a helyzetben – az egyház munkájának vonatkozásában – vajon az ő cselekedetei akadályt jelentenek vagy segítenek előmozdítani a munkát? Egyértelműen akadályt jelentenek; nem mozdítják elő a munkát. Egyesek lengetik a zászlót, hogy ők az egyház munkáját végzik, mégis a saját személyes hírnevükre, nyereségükre és státuszukra törekednek, a saját tevékenységüket végzik, létrehozzák a saját kis csoportjukat, a saját kis királyságukat – az efféle ember vajon a kötelességét teszi? Minden általuk végzett munka lényegében megszakítja, megzavarja és károsítja az egyház munkáját. Mi a következménye annak, hogy a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekednek? Először is, ez hatást gyakorol arra, hogy Isten választott népe általában hogyan eszi és issza Isten szavát és hogyan érti meg az igazságot, akadályozza az életbe való belépésüket, visszatartja őket attól, hogy az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjenek – ez árt a választottaknak és tönkreteszi őket. És végső soron mit okoz az egyház munkájában? Zavart, kárt és bomlást. Ez a következménye annak, ha az emberek hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek. Amikor így teszik a kötelességüket, vajon az nem úgy határozható meg, mint az antikrisztus útján járás? Amikor Isten azt kéri, hogy az emberek tegyék félre a hírnevet, a nyereséget és a státuszt, az nem azt jelenti, hogy megfosztja őket a választás jogától, hanem az az oka, hogy a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvés közben az emberek félbeszakítják és megzavarják az egyház munkáját és Isten választott népének életbe való belépését, sőt több ember esetében befolyásolhatják Isten szavainak evését és ivását, az igazság megértését és így Isten üdvösségének elnyerését. Ez vitathatatlan tény. Amikor az emberek a saját hírnevükre, nyereségükre és státuszukra törekednek, biztos, hogy nem az igazságra fognak törekedni és nem fogják hűen teljesíteni a kötelességüket. Csakis a hírnév, a nyereség és a státusz érdekében fognak szólni és cselekedni, és minden általuk végzett munka, a legkisebb kivétel nélkül, ezen dolgok érdekét szolgálja. Az ilyen típusú viselkedés és cselekvés kétséget kizáróan az antikrisztusok útján járás; Isten munkájának a félbeszakítása és zavarása, és azok mindennemű következménye gátolja a királyság evangéliumának terjesztését és Isten akaratának végrehajtását az egyházon belül. Biztosan kijelenthető tehát, hogy a hírnévre, nyereségre és státuszra törekvők által járt út az Istennel szembeni ellenállás útja. Szándékos ellenállás Istennel szemben, tiltakozás Ellene – együttműködés a Sátánnal az Istennel szembeni ellenállásban és a Vele való ellenkezésben. Ez a természete az emberek hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésének. A saját érdekeikre törekvő emberekkel az a probléma, hogy a célok, amelyekre törekednek, a Sátán céljai – gonosz és jogtalan célok. Amikor az emberek olyan személyes érdekekre törekednek, mint a hírnév, a nyereség és a státusz, akaratlanul is a Sátán eszközévé, a Sátán kiáramlásává, sőt a Sátán megtestesülésévé válnak. Negatív szerepet játszanak az egyházban; az egyház munkájára, a normális gyülekezeti életre és Isten választott népének normális törekvésére zavaró és károsító hatásuk van; ellenséges és negatív hatást gyakorolnak. Amikor valaki az igazságra törekszik, képes figyelemmel lenni Isten szándékaira és az Ő terhére. Amikor teszi a kötelességét, minden tekintetben támogatja az egyház munkáját. Képes magasztalni Istent és tanúságot tenni Mellette, hasznot hajt a testvérek számára és támogatja, ellátja őket, Isten pedig dicsőséget és tanúságtételt nyer, ami szégyent hoz a Sátánra. Törekvése eredményeként Isten elnyer egy teremtett lényt, aki igazán képes félni Istent és kerülni a rosszat, aki képes imádni Istent. Szintén a törekvése eredményeként Isten akarata megvalósul, Isten munkája pedig előrehaladhat. Isten szemében az ilyen törekvés pozitív és tisztességes. Az ilyen törekvés óriási hasznára van Isten választott népének, és teljes mértékben előnyös az egyház munkája számára is: segít előrevinni a dolgokat, Isten pedig helyesli azt.

A következőkben Isten érdekeiről, Isten házának érdekeiről és a gyülekezet érdekeiről fogunk beszélgetni. Arról egyelőre ne beszéljünk, hogy lehet-e valami közös ebben a három érdekben, vagyis, hogy amikor egy érdekről beszélünk, vajon egyenlőségjelet tehetünk-e az és a többi közé. Először beszéljünk Isten érdekeiről. Az imént említettem, hogy Isten érdekei magukban foglalják Isten dicsőségét, az Isten melletti tanúságtételt, Isten nevét, és ami a legfontosabb, Isten irányítási tervét és Isten munkájának terjedését, amelyek a legnagyobb és legfontosabb dolgok, ami Istent illeti. Egyelőre ne említsük Isten dicsőségét, Isten nevét és az Isten melletti tanúságtételt, amelyek elég messze állnak az emberektől. Először beszéljünk Isten munkájáról. Milyen munkát végez tulajdonképpen Isten? Mi Isten munkájának tartalma? Mi Isten munkájának természete? Mit hoz Isten munkája az emberiségnek? Pontosan milyen hatása van az emberiségre? Először beszéljünk ezekről a dolgokról. Nos, pontosan mi Isten munkája? (Az emberiség megmentése.) Ez a tárgy nem változhat, a munka célja, vagyis az, hogy a Sátán hatalma alatt álló és a Sátán által mélyen megrontott emberiséget meg kell menteni, nem változhat. Ez a munka emberek egy olyan csoportjának megmentését célozza, akiket a Sátán olyannyira megrontott, hogy nélkülöznek minden emberi hasonlatosságot, olyan emberek csoportjáét, akik teli vannak a Sátán romlott beállítottságaival és teli vannak Istennek ellenálló beállítottságokkal – annak érdekében, hogy megváltozzanak és legyen emberi hasonlatosságuk, és hogy megértsék az igazságot, valamint megértsék és felfogják, mi igazságos és mi igazságtalan, és melyek a pozitív dolgok és melyek a negatív dolgok, és hogyan kellene élniük az embereknek ahhoz, hogy megéljék a valódi emberek hasonlatosságát, valamint hol kellene állniuk ahhoz, hogy azon a helyen álljanak, amelyet Isten előre elrendelt az emberek számára. Ezek Isten munkájának az alapvető tartalmi elemei, és elméleti szinten mind ismeritek őket. Ha igazán értitek Isten szándékát, tudnotok kellene, hogy Isten vajon azért ítéli-e meg az embereket, hogy elítélje és elpusztítsa őket, vagy azért, hogy megtisztítsa és tökéletesítse őket, valamint, hogy Isten azért ítéli és fenyíti-e meg az embereket, hogy a tüzes mélységbe taszítsa őket, vagy azért, hogy megmentse és a világosságra hozza őket. Mindannyian láthatjuk, hogy Isten oly sok igazságot fejez ki, leleplezi az emberek különböző romlott állapotait, helyesbíti a hitbéli elhajlásaikat és a hitről alkotott elképzeléseiket, valamint rávezeti az embereket arra, hogy megértsék az igazságot és Isten szavai szerint éljenek, és megéljék a valódi emberi lények hasonlatosságát, és azt is láthatjuk, hogy bizonyos eredmények már születtek Isten választottai között. Isten leleplezi az emberek arrogáns beállítottságait, és megakadályozza őket abban, hogy emberfelettivé vagy nagy emberekké váljanak, lehetővé téve számukra, hogy igazi teremtett lényekké, valamint lelkiismerettel és értelemmel bíró emberekké legyenek. Isten leleplezi a farizeusok álszent lényegét, lehetővé téve az emberek számára, hogy meglássák a farizeusok álszent képét, és elvezetve az embereket Isten szavainak igazságvalóságába. Isten leleplezi a hagyományos kultúra abszurditását, valamint a béklyókat, amelyeket az emberekre rak és a kárt, amelyet okoz nekik, hogy az emberek megszabadulhassanak a hagyományos kultúra béklyóitól, és képesek legyenek elfogadni az igazságot és Isten szavai szerint élni... Mindez a következőképpen foglalható össze: Isten emberek megmentésére irányuló munkájának célja az, hogy visszavezesse az embereket az elvetemült világ irányzataitól Isten házába, majd kitartóan tanítsa és ellássa őket igazsággal és élettel, hogy megérthessék és tudják, melyek a magaviselet igaz alapelvei és hogyan kellene az embereknek viselkedniük, hogy megmeneküljenek attól az ártalomtól, amelyet a Sátán elvetemült irányzatai, valamint a különféle sátáni filozófiák és sátáni mérgek okoznak az embereknek. Isten a kezdetektől napjainkig mindenféle munkát végzett, a Törvény Korabeli munkájától kezdve a Kegyelem Korabeli munkáján át az ítélő munkáig, amelyet most, az utolsó napokban végez. Most, hogy tisztában vagytok Isten munkájának e három szakaszával, mi pontosan Isten munkájának természete az Ő hatezer éves irányítási tervében? Hogyan kellene meghatározni? (Ez a legigazságosabb ügy az emberiség körében.) Így van. Istennek az emberiség irányítására és megmentésére irányuló munkája hatezer éve folyik, és e hatezer év során Isten fáradhatatlanul kitartott, várt és beszélt, mostanáig vezetve az emberiséget. Isten nem adta fel, és ez a munka, amelyet Isten végez, a legigazságosabb ügy az emberiség körében. Ha Isten munkájának természete felől nézzük, vajon Isten érdekei a legigazságosabbak és a legjogosabbak? (Igen.) Ha Isten érdekei védettek, mi fog történni az emberiséggel? Az emberiség jól élhet tovább, megélheti az emberi hasonlatosságot, minden Isten által megfogalmazott dolog törvényei szerint élhet, és élvezhet mindent, amit Isten az emberiségnek ajándékozott, az emberi lények pedig így minden dolog valódi urává válnak. Látnotok kellene, hogy Isten irányítási munkája végső soron az emberek legfőbb érdekét szolgálja. Akkor tehát Isten emberiség megmentését célzó munkája vajon nem a legigazságosabb ügy az emberiség körében? Ez tagadhatatlan és nem fér hozzá kétség – ez a legigazságosabb ügy. Ezért ha valaki a saját érdekei miatt olyan messzire menne, hogy sérti Isten házának érdekeit, és olyan messzire menne, hogy akadályozza Isten munkájának terjedését, miféle ember az? Nyilvánvalóan elvetemült gazember és ördög. Isten egyre csak ellátja az emberiséget, anélkül, hogy bármit követelne viszonzásul. Mialatt Isten az emberiség legnagyobb javát szolgáló munkát végzi és felvállalja a legigazságosabb ügyet, az emberek nemcsak hogy nem becsülik vagy nem köszönik meg Istennek, és nem gondolnak arra, hogy viszonozzák Neki, hanem épp ellenkezőleg: akadályozzák, megzavarják és gyengítik Isten munkáját, és a saját személyes érdekeiket hajszolják. Az ilyen embereknek egyáltalán nincs lelkiismerete, illetve esze. Vajon megérdemlik még, hogy embereknek nevezzük őket? Ezek nagyon is ördögök és Sátánok! Ha Isten mindezek ellenére sem tudja meghatni az embereket, vajon van még azoknak szívük? Nem, nincs. Az, hogy valakinek nincs szíve, azt jelenti, hogy nincs lelkiismerete. Az ilyen emberek híján vannak a lelkiismeretnek. Amikor valaki emberi mivoltából hiányzik a lelkiismeret, az illető többé nem ember, hanem állat, ördög és Sátán. Ez igen nyilvánvaló. Azért, hogy az emberek megmeneküljenek, Isten bármilyen árat kész megfizetni és fáradhatatlanul munkálkodik. Bármennyire félreértik vagy kételkednek is az emberek, Isten mindig is türelmes volt, és továbbra is ellátja az embereket, újra és újra elmondja nekik az igazság különböző aspektusait, apránként megérteti velük, ráveszi őket, hogy elgondolkodjanak és vizsgálódjanak, és lehetővé teszi számukra, hogy megértsék Isten szívét és felfogják Isten szívét. Amikor pedig az emberek Isten e szavait hallják, meghatódnak és hullatnak pár könnyet. Amikor azonban elfordulnak, nemcsak hogy nem veszik figyelembe Isten szándékait, hanem továbbra is a saját érdekeiket hajszolják és továbbra is áldásokra törekednek. Mondjátok meg Nekem, az ilyen embereknek vajon nincs lelkiismerete és esze? Mi hiányzik a leginkább az ilyen emberekből? Leginkább a lelkiismeret és az értelem, leginkább az emberi mivolt hiányzik belőlük. Isten a legnagyobb türelemmel visel mindenféle fájdalmat, hogy munkálkodjon és megmentse az embereket, az emberek azonban még mindig félreértik Istent, állandóan szembeszállnak Vele, állandóan a saját érdekeiket óvják, Isten házának érdekeivel nem törődve, és folyton nagyszerű életet akarnak élni, Isten dicsőségéhez azonban nem akarnak hozzájárulni – van ebben az egészben említésre méltó emberi mivolt? Bár az emberek hangos tanúságot hirdetnek Istenről, a szívük mélyén ezt mondják: „Ezt a munkát én végeztem el, és eredményeket hozott. Én is fáradoztam, én is fizettem árat. Mellettem miért nem tesznek tanúságot?” Mindig osztozni akarnak Isten dicsőségében és a Mellette tett tanúságban. Méltók vajon az emberek ilyesmikre? A „dicsőség” szó nem az emberekhez tartozik. Az csak Istenhez, a Teremtőhöz tartozhat, és semmi köze a teremtett emberi lényekhez. Még ha fáradoznak és együttműködnek is az emberek, akkor is a Szentlélek munkájának vezetése alatt állnak. Ha a Szentlélek munkája nincs jelen, mit tehetnek vajon az emberek? A „tanúság” szó sem tartozik az emberekhez. Legyen az a „tanúság” főnév vagy a „tanúskodik” ige, e két szó egyikének sincs köze a teremtett emberi lényekhez. Csak a Teremtő méltó arra, hogy tanúságot tegyenek Róla, illetve méltó az emberek tanúságtételére. Ezt Isten identitása, státusza és lényege határozza meg, illetve azért van, mert minden, amit Isten tesz, Isten erőfeszítéseiből fakad, és Isten méltó arra, hogy az Övé legyen. Az, amit az emberek tehetnek, határozottan korlátozott, és mind a Szentlélek megvilágosításának, vezetésének és útmutatásának eredménye. Ami az emberi természetet illeti, amint megértenek néhány igazságot és tudnak végezni egy kevés munkát, az emberek arrogánssá válnak. Ha nem kíséri őket Isten ítélete és fenyítése, senki sem tudja elérni az Istennek való alávetettséget és nem tud tanúskodni Róla. Isten előre elrendelésének eredményeképp az embereknek lehet néhány adottságuk vagy különleges tehetségük, megtanulhattak valamilyen szakmát vagy készségeket, vagy lehet egy kis ügyességük, és emiatt elviselhetetlenül arrogánssá válnak, és állandóan azt akarják, hogy Isten ossza meg velük az Ő dicsőségét és a Róla szóló tanúságtételt. Hát nem észszerűtlen ez? Ez a végletekig észszerűtlen. Azt mutatja, hogy a rossz helyen állnak. Nem emberi lényeknek tekintik magukat, hanem egy külön fajtának, emberfelettieknek. Azoknak az embereknek, akik nem ismerik a saját identitásukat, lényegüket és azt, hogy hol a helyük, nincs öntudatuk. Az emberek alázatossága nem olyasmi, ami lealacsonyodásból ered – az emberek kezdettől fogva alázatosak és alacsonyrendűek. Isten alázatossága az, ami lealacsonyodásból ered. Azt mondani, hogy az emberek alázatosak, a felmagasztalásukat jelenti – valójában alacsonyrendűek. Az emberek folyton hírnévért, nyereségért és státuszért akarnak versengeni, és versenyezni akarnak Istennel az Ő választottaiért. Ily módon a Sátán szerepét játsszák, és ez a Sátán természete. Valóban a Sátán leszármazottai, a legcsekélyebb különbség nélkül. Tegyük fel, hogy Isten ad az embereknek egy kevés hatalmat és erőt, és tegyük, fel, hogy képesek jeleket és csodákat mutatni és tenni néhány rendkívüli dolgot, és tegyük fel, hogy mindent Isten követelményei szerint tesznek, és szó szerint teljesítik azokat. De felülmúlhatják vajon Istent? Nem, soha. Vajon a Sátán, az arkangyal képességei nem nagyobbak az emberek képességeinél? Mindig felül akarja múlni Istent, de mi a végeredmény? Végül a feneketlen mélységbe kell alászállnia. Isten örökre az igazság megtestesülése lesz, miközben a Sátán, az ördög és az arkangyal örökre az elvetemültség megtestesülése, valamint az elvetemültség erőinek képviselője lesz. Isten örökké igazságos lesz, és ezen a tényen nem lehet változtatni. Ez Isten kivételes és rendkívüli oldala. Még ha az emberi lények Isten összes igazságát elnyerik is Tőle, akkor is csak apró teremtett lények, és nem múlhatják felül Istent. Ez a különbség az emberiség és Isten között. Az emberek csak az Isten által megfogalmazott szabályokon és törvényeken belül tudnak rendezett módon létezni, és csak e szabályokon és törvényeken belül tudják irányítani mindazt, amit Isten teremtett. Emberek semmiféle élő dolgot nem tudnak teremteni, sem az emberiség sorsán nem tudnak változtatni – ez tény. Mit jelez ez a tény? Azt, hogy bármennyi hatalmat és képességet ad is Isten az emberiségnek, Isten hatalmát végül senki sem tudja meghaladni. Akárhány év, akárhány generáció vagy akárhány ember is van, az emberek mindig csakis Isten hatalma és szuverenitása alatt létezhetnek. Ez egy örökké változhatatlan tény, olyan, amely soha, de soha nem változik meg!

Mit éreztek, miután hallottátok ezeket a dolgokat? Egyesek ezt mondják: „Régebben gondolkodtam ezekről a dolgokról a tudatomban, de akaratlanul is úgy éreztem, hogy a képességeim egyre nőnek. Ahogyan idősödtem, a gondolataim is érettebbé váltak, és sok dologról átfogóbban tudtam gondolkodni, ahogyan pedig többet hallgattam Isten szavaiból, képes voltam megérteni néhány szándékát, úgyhogy azt éreztem, hogy erős vagyok, és nincs szükségem arra, hogy Isten szuverenitást gyakoroljon felettem. Öntudatlanul az az érzés alakult ki bennem, hogy ügyes vagyok és hogy elnyertem Istent.” Jó érzés ez? (Nem.) Hogyhogy nem jó? Ez nem jó jel. Akkor mi jó jel? Az emberek minél tovább élnek, annál inkább úgy érzik, hogy „az emberi lények porhoz hasonlók, és a hangyánál is alacsonyabb rendűek. Nem számít, az emberek milyen erősek vagy méltóságteljesek, vagy hogy mennyi doktrínát értenek, illetve milyen érettek a gondolataik, Isten szuverenitását nem tudják felülmúlni.” Minél tovább élnek, az emberek annál inkább érzik Isten hatalmának nagyságát és Isten hatalmának mindenhatóságát. Minél tovább élnek, az emberek annál inkább érzik az emberek jelentéktelenségét. Minél tovább élnek, annál inkább érzik Isten kifürkészhetetlenségét. Az ilyen elmeállapot normális. Most vajon ilyen állapotban vagytok? Még nem, ugye? Még mindig gyakran vagytok küzdelem közepette, érdekek peremén ingadozva, és időnként még pár apró jelzést is küldötök, mondván: „Hogy lehet az, hogy Isten nem oszt meg velem egy keveset az Ő érdekeiből? Miért nem bókol nekem Isten? Miért nem éri el Isten, hogy az emberek körülöttem nagyra tartsak engem? Miért nem éri el Isten, hogy az emberek bizonyságot tegyenek mellettem? Megfizettem az árat és hozzájárulásokat tettem. Hogyan fog Isten megjutalmazni engem?” Még mindig gyakran pökhendi, önelégült gondolkodásmódban dagonyáztok. Gyakran nem tudjátok, kik vagytok, és gyakran úgy érzitek, hogy ügyesek vagytok. Ez a helyzet abnormális. Ez nem előrehaladás az életben. Minek nevezzük ezt? A romlott beállítottságok ismételt felfújása. Egyesek egy kicsit szerényebbek és visszafogottabbak, ha még semmilyen hozzájárulást nem tettek. Amint valami fontosat és némi hozzájárulást tesznek, és úgy érzik, hogy van tőkéjük, amikor látják maguk körül az embereket, eltűnődnek: „Miért nem számoltok be a hozzájárulásaimról? Mindannyian bizonyságot tesztek Isten neve és Isten lényege mellett, akkor miért nem tartotok egy bemutatót rólam? Még ha bizonyságot nem is tesztek mellettem, csak tarthattok egy bemutatót rólam. Én, xy nővér 25 éve hiszek Istenben. Most 45 éves vagyok, még mindig nem házas, egyedülálló, és mindmáig áhítattal és lelkesen törekedtem. Mivel a gyülekezet oszlopos tagja vagyok, sokszor kerültem a Kínai Kommunista Kormány körözöttjeinek listájára, levadásztak, és mindenféle helyeken bujkáltam, több, mint tíz tartomány között sodródtam, mielőtt a tengerentúlra költöztem. Mindezek után továbbra is Isten háza fontos munkájáért felelős személyként szolgáltam, mely idő alatt sok építő javaslatot, ötletet és elképzelést terjesztettem elő Isten házának bizonyos feladatait illetően, amivel maradandóan hozzájárultam a gyülekezet munkájának előrehaladásához és Isten királysági evangéliumának terjesztéséhez. Miért nem mutattok be így? Miért nem ad nekem Isten pár környezetet és alkalmat, hogy megmutassam az adottságaimat, hogy mindenki megismerhessen és tudhasson rólam? Miért nyom el minket Isten mindig? Isten házában nem vagyunk annyira szabadok, sem annyira nyugodtak, felszabadultak és boldogok!” Még azt is akarja, hogy nyugodt, felszabadult és boldog legyen. Hogyan tehetünk nyugodttá, felszabadulttá és boldoggá téged? Azzal, hogy a rangsor élére állítunk? Aztán miután az első helyre állítottunk, azzal, hogy bemutatót tartunk rólad: Odakinn a világban ez az illető híres orvos volt, aki elnyerte a nemzet híres orvosainak első díját, a neve pedig később bekerült a „Világhírű orvosok enciklopédiájába”. Sok tanulmányt írt, és miután Isten házába jött, továbbra is oszlopos tag és tehetséges ember volt, mostanra pedig rangidős vezető lett. Hát nem lesz boldog ekkor? Erre gondol majd: „Tehetséges ember vagyok. Korábban híresség voltam, és miután Isten házába jöttem, még mindig híresség vagyok. Olyan vagyok, mint az arany, amely – bárhová teszik, mindenütt ragyog, és senki sem tudja visszatartani a ragyogását. Mindenki láthatja ezeket a képességeimet! Bár Isten nem tesz bizonyságot, ezek a tények zengő bizonyságot tesznek rólam.” Mit gondolsz erről a véleményről? Ha egy napra sem tudod elengedni a hírnévre és nyereségre való törekvésedet, akkor még mindig a hírnév, a nyereség és a státusz köt, és nem lehetsz igazán nyugodt és boldog. Amíg a hírnév és a nyereség béklyói kötnek, korlátoznak és igába fognak, nem fogsz előre mozdulni az igazságra való törekvésedben, hanem csak megrekedhetsz ott, ahol vagy. Egyesek talán ezt kérdezik: „Vissza fogok esni?” A helyzet az, hogy amíg nem lépsz előre, addig megrekedsz ott, ahol vagy, illetve visszaesel. Ez azt mutatja, hogy a természetlényeged ez a dolog, és nem számít, hány éve hiszel Istenben, soha nem fogsz fejlődni, és még a végsőkig is sok gonoszságot tehetsz. Teljes bizonyossággal mondható, hogy fel fognak fedni. Amint egy ilyen ember a megfelelő környezetbe kerül, amint státuszt szerez, lelepleződik az ambíciója. E környezet és státusz nélkül vajon tényleg nem lenne ambíciója? Akkor is lenne. Egyszerűen ilyen, és ilyen a lényege, az ambíciója pedig nem fékezhető. Amint a megfelelő környezetbe kerül, egyszer csak „felrobban”, és semmiféle korlát nem lesz képes visszatartani, és elkezd gonoszságot elkövetni, a rút ördögi arca pedig teljességgel lelepleződik. Ez annak az esete, amikor felfednek. A „felfed” szót a következőképp értsd: Isten nem felfedni szándékozott téged, Isten egy lehetőséget akart adni neked a gyakorlásra. Te azonban nem ismerted fel a jót, amikor láttad, sőt, valóban lejárattad magad. Vajon megérdemled, ha felfednek? Ez a saját választásod. Nem arról van szó, hogy Isten szánt szándékkal fel akart fedni téged és ki akart iktatni. A te indítékaid és ambícióid fedtek fel. Ki mást hibáztathatnál?

Az emberek érdekeit és Isten érdekeit illetően többé-kevésbé eleget beszéltünk az igazságról e tekintetben? Melyek az emberek személyes érdekei? Azok a dolgok, amelyekre az emberek törekednek; többek között a hírnév, a nyereség és a státusz, az áldásokból való részesülésre irányuló ambíció és vágy, valamint az emberek hiúsága és büszkesége, a család, a rokonok, az anyagi érdekek és így tovább. Az emberek érdekeinek lényege önző és hitvány, elvetemült és sátáni, ellentétes az igazsággal, valamint akadályozza, zavarja és tönkreteszi Isten házának munkáját, miközben Isten érdeke az emberiség megmentésének legigazságosabb ügye, és Isten szeretetét, Isten munkáját, valamint Isten szentségét és igazságosságát képviseli. Isten ezért jogosan védi az érdekeit. Ő egy igaz ügyet védelmez. Nem azért, mert Isten önző, és meg akarja védeni a Saját méltóságát. Ez igazságos és jogos, és mérhetetlen hasznára válik annak az emberi fajnak, amelyet Isten megment. Az emberiség következésképp csak akkor menthető meg, ha Isten megvédi az érdekeit, valamint akkor nyerhet az emberiség nagyobb előnyöket, kaphatja meg az igazságot, az utat és az életet, és az emberek csak akkor válhatnak végre igazi teremtett lényekké és élhetnek az Isten által hozott összes törvény és szabály szerint, és élhetnek mindazon dolgok között, amelyeket Isten teremtett nekik, és csak akkor kaphatja meg az emberiség az örömöt és egy valóban gyönyörű életet. Igaz ügy mindez, amit Isten tesz? A végletekig igaz! Ez a munka és Istennek ez az irányítása, valamint az összes olyan gyülekezetbeli feladat, amely magukban foglalja azt, hogy Isten üdvözíti az emberiséget – mint például az evangélium terjesztése, filmek forgatása, tanúságtételi cikkek írása, videók készítése, Isten szavainak fordítása és a gyülekezeti élet normális rendjének fenntartása – ezek a feladatok fontosak és biztosítani kell őket. És ott van az a szempont is, hogy biztosítani kell Isten egész választott népének életét, akik teszik a kötelességeiket. Bár ez egy igen alapvető feladat, a támogató szolgálatokhoz hasonlatos, és látszólag nem sok köze van Isten házának fő munkájához, ez is nagyon fontos, és meg kell itt említeni. A normális dolgok, amilyen az étel, a ruházat, a szállás és a közlekedés – ez az, amit Isten nyújt az embereknek, és egyúttal a legjogosabb testi szükségletek, amelyekkel a normális emberi mivolttal rendelkező embereknek rendelkezniük kell. Isten nem fogja megfosztani az embereket ezektől a szükségletektől, hanem inkább védelmeznie kell őket. Ha folyton akadályozod, zavarod és aláásod azokat a dolgokat, amelyeket Isten meg akar védeni; ha folyton megvetést tanúsítasz az ilyen dolgok iránt, és folyton elképzeléseid és véleményeid vannak róluk, akkor tiltakozol Isten ellen és szembeszállsz Vele. Ha nem tekinted fontosnak Isten háza munkáját és Isten házának érdekeit, és folyton alá akarod ásni őket, és mindig pusztítást akarsz okozni, vagy mindig hasznot akarsz húzni belőlük, csalni és sikkasztani, akkor vajon Isten haragudni fog rád? (Igen.) Milyen következményei vannak Isten haragjának? (Meg fog büntetni minket.) Ez bizonyos. Isten nem fog megbocsátani neked, egyáltalán nem! Mivel az, amit teszel, a gyülekezet munkájának bomlasztása és tönkretétele, és ez ellentétes Isten házának munkájával és érdekeivel. Ez nagy gonoszság, versenybe szállás Istennel, és olyasmi, ami közvetlenül sérti Isten természetét. Hogy ne haragudna rád Isten? Ha egyesek – mivel gyenge képességűek, nem értenek a munkájukhoz és akaratlanul olyan dolgokat tesznek, amelyek akadályozást és zavarást okoznak, az megbocsátható. Ha azonban a saját személyes érdekeid miatt féltékenykedsz és viszályba bonyolódsz, és szándékosan olyasmiket teszel, amik akadályozzák, zavarják és tönkreteszik Isten házának munkáját, az szándékos sértésnek számít, és ez Isten természetét sértő dolog. Vajon megbocsát majd neked Isten? Isten a hatezer éves irányítási tervének munkáját végzi, és minden fáradságos erőfeszítését beleteszi. Ha valaki szembehelyezkedik Istennel, szándékosan árt Isten háza érdekeinek, és szándékosan a személyes érdekeit, a személyes tekintélyét és státuszát hajszolja Isten háza érdekeinek rovására, és nem habozik rombolni a gyülekezet munkáját, akadályoztatva és tönkretéve Isten háza munkáját, sőt még hatalmas anyagi és pénzügyi kárt is okozva Isten házának – úgy vélitek, hogy meg kellene bocsátani az ilyen embereknek? (Nem, nem kellene.) Mindannyian azt mondjátok, hogy nem szabad megbocsátani nekik; haragszik tehát Isten az ilyen emberekre? Biztosan. Isten oly nagy feladatot végzett el az igazság kifejezésével és az emberek megmentésével, és az összes fáradságos erőfeszítését beletette ebbe. Isten nagyon komolyan veszi ezt a valóban igaz ügyet; minden fáradságos erőfeszítését ezekért az emberekért tette, akiket meg akar menteni, minden reményét is ezekbe az emberekbe helyezi, valamint a hatezer éves irányítási tervéből nyerni kívánt végeredmények és dicsőség is mind ezeken az embereken valósul majd meg. Ha valaki versengeni kezd Istennel, szembeszáll ennek az ügynek az eredményével, megzavarja vagy tökreteszi azt, Isten vajon meg fog bocsátani neki? (Nem.) Sérti ez vajon Isten természetét? Ha folyton azt mondod, hogy Istent követed, az üdvösségre törekedsz, elfogadod Isten átvizsgálását és vezetését, valamint elfogadod Isten ítéletét és fenyítését és aláveted magad azoknak, ám miközben ezeket a szavakat mondod, mégis akadályozod, megzavarod és tönkreteszed a gyülekezet különféle munkáját, valamint a zavarásod, akadályozásod és tönkretételed miatt, amiatt, mert hanyagolod, illetve elmulasztod a kötelességet, vagy az önző vágyaid miatt és a saját érdekeid hajszolása kedvéért Isten házának érdekei, a gyülekezet érdekei és egyéb szempontok sokasága sérült, egészen addig a pontig, hogy Isten házának munkáját súlyosan megzavarták és tönkretették, hogyan kellene tehát Istennek mérlegelnie a sorsodat az életed könyvében? Hogyan kellene megjelölni téged? Az igazat megvallva, meg kell büntetni téged. Ezt úgy hívják, hogy azt kapod, amit megérdemelsz. Mit értetek most? Melyek az emberek érdekei? (Ők elvetemültek.) Az emberek érdekei valójában az extravagáns vágyaik. Őszintén szólva ezek mind kísértések, csupa hazugság, és mind csali, amelyeket a Sátán az emberek megkísértésére használ. A hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvés és az ember saját érdekeire való törekvés – ez a Sátánnal való együttműködés és gonoszkodás, és ez Isten ellen szól. Isten munkájának akadályozása érdekében a Sátán különféle környezeteket szervez, hogy megkísértse, megzavarja és félrevezesse az embereket, és megakadályozza az embereket Isten követésében, illetve abban, hogy képesek legyenek alávetni magukat Istennek. Helyette azok a Sátánnal működnek együtt és azt követik, szándékosan fellázadva, hogy megzavarják és tönkretegyék Isten munkáját. Nem számít, mennyit beszél Isten az igazságról, akkor sem térnek észhez. Nem számít, milyen sokat metszi meg őket Isten háza, akkor sem fogadják el az igazságot. Egyáltalán nem vetik alá magukat Istennek, hanem ragaszkodnak ahhoz, hogy a dolgok az ő saját módjukon történjenek, és kedvük szerint cselekedjenek. Ennek eredményeképp megzavarják és tönkreteszik a gyülekezet munkáját, súlyos hatást gyakorolnak a gyülekezet különféle munkájának előrehaladására, valamint óriási kárt okoznak Isten választott népének életbe való belépését illetően. Ez túl nagy bűn és Isten biztosan megbünteti az ilyen embereket.

Szerintetek jelenleg mely feladatok a legfontosabbak a gyülekezetben, és melyek foglalják magukban Isten irányítási tervének terjeszkedését? (Az evangélium terjesztése.) Az evangéliumi munka fő feladat. Isten munkája – ahogyan Isten látja – munka, az emberek számára azonban a kötelességük. Az evangéliumi munka mellett ott a videókészítő munka, a fordító munka, a himnuszok és különféle szöveg alapú munkák. A kötelességüket főállásban végző emberek többsége manapság ezekkel a feladatokkal kapcsolatos tevékenységekkel foglalkozik. Mondjátok meg Nekem, e feladatok közül melyek azok, amelyek nélkülözhetők? Egyesek ezt mondják: „A zene csak pár hangjegyről szól, amelyek szerintem nem fontosak. Isten szavai épp úgy hirdethetők és terjeszthetők e dallamok nélkül is, és ugyanúgy Isten elé tudják vinni az embereket.” Helyes ezt mondani? (Nem, ez helytelen.) Miért helytelen? Zene nélkül vajon jók lennének bármire is a különféle típusú videótermékek? (Nem.) Amellett, hogy a himnuszok gyülekezetbeli énekléséhez szükség van rájuk, az összes film, zenés videó, kórus, színjáték, valamint az Isten szavait elbeszélő videók és más egyéb is igényli a zenét. Bár a zene látszólag valóban csak hangjegyekről szól, ha az emberek egyszer meghallják ezt a zenét, az eredményesebben hirdeti Isten szavait, és szerepet játszhat az evangélium terjesztésének előmozdításában, úgyhogy nélkülözhetetlen. Ha csak lazán beszélgetsz itt, és van egy háttérzene, más lesz a hatás, nem igaz? Ez a kötelesség tehát nagyon fontos. Egyesek ezt mondják: „Fontos akkor a videókészítő munkánk?” Mondjátok meg Nekem, fontos a videókészítő munka? (Igen.) Például a speciális effekt-technológiával készített képek nagy része nem lenne helyettesíthető semmilyen nyers videófelvétellel, és nem is lehetne lefilmezni őket – ez modern művészet. Vannak, akik ezt mondják: „Isten háza még modern művészetről is beszél. Hát nem arról van szó, hogy lépést tart a korral?” Hogyan jelent ez lépéstartást a korral? Ezt hívják a Sátán kihasználásának, hogy szolgálatot tegyen. Természetesen nem a testvérek kihasználását jelenti, hogy szolgálatot tegyenek. Ez alatt azt értem, hogy ha ki tudsz tanulni néhány technikai és művészeti szakmát, és felhasználod ezt a szakmai tudást az evangélium terjesztésének és Isten szavai hirdetésének munkájában, akkor hasznos az, amit tanultál. Ha meg tudod tanulni, az Isten kegyelme, és később végezheted az ezzel összefüggő kötelességet, és áldott leszel. Vajon nem áldás ez számodra? (De az.) Akkor hát nem az számít, hogy mit tanulsz, hanem az számít, hogy a kötelességedhez használod-e. Vannak mások, akik ezt mondják: „Mi szöveg alapú munkát végzünk, de soha senki nem szerez rólunk tudomást, senki sem említ minket, és sok ember még csak nem is lát minket. Mellőzhetővé váltunk.” Ez azt jelenti, hogy nem látja tisztán a dolgot. Az emberek nem látnak, Isten azonban lát, Isten átvizsgál, Isten vezet, Isten megáld – miért nem érzed vajon? Számít az, hogy az emberek látnak-e téged vagy sem, illetve említenek-e titeket vagy sem? Mely igazságot nem kaptátok még meg? Mely prédikációkból és beszélgetésekből maradtatok ki? A szöveg alapú munka technikai tartalma valójában nem túl magas, és nem kell annyira erősíteni a szakmai szempontokat. Egy dolog azonban nem mellőzhető. Értened kell az igazságot. Ha nem érted az igazságot, nem leszel képes bármit is írni. Van írástudásod, egységesíteni tudod a nyelvet, rendszerezni tudod a nyelvet, valamint képes vagy szerkezetet adni egy írásnak és elgondolásokat megfogalmazni benne. A szerkezet önmagában azonban nem a cikk. Meg kell tölteni tartalommal. Pontosan mit kell megírni tartalmilag, és pontosan hogyan kell megírni ahhoz, hogy elérd az Istenről szóló tanúságtétel eredményét – ebbe kell belépnetek. Ha megmaradtok csupán ezen az alapon – vagyis Isten szavainak tanúsításán és Isten munkája e szakaszának hirdetésén –, akkor soha nem fog nőni az érettségetek. Amennyiben amellett, hogy tanúsítjátok Isten új munkáját, cáfoljátok az emberek elképzeléseit és beszéltek a víziók egyes igazságairól, tudtok beszélni az életbe való belépésről szóló egyes igazságokról is, és néhány tény, történet és néhány kellő finomsággal leírt részlet segítségével ki tudjátok fejezni az emberek szíve mélyén fennálló különféle állapotokat, hogy azok felismerjék a romlottságukat, valamint megértsék, hogy melyek Istennek az emberiséggel szemben támasztott követelményei, és mik Isten szándékai, továbbá felismerjék a legfontosabb kérdéseket – pontosan mi az igazság, mely úton kellene járniuk az embereknek, hol a hiba azokban a helytelen utakban, amelyeken az emberek most járnak, mit követel Isten az emberi lényektől, milyen emberek legyenek, valamint Isten elvárása szerint mely úton kell járniuk az embereknek – ha tudtok lépésről lépésre efelé haladni, akkor az általatok végzett kötelesség rendkívül értékes lesz. Ez azonban a neheze, ez a legnehezebb dolog. Az emberek életbe való belépése nem egy-két nap leforgása alatt történik. Sok dolog egy-két évbe telik a kezdetektől odáig, amíg egy ember öntudatra ébred. Két-három évbe, sőt akár három-öt évbe is beletelik az, hogy az ember a homályos tudatosságtól eljusson a tiszta tudatosságig, két-három évig is eltart, hogy az ember a tudatosságának tisztává válásától eljut e dolog természetének felismeréséig, majd azután további két-három évbe is beletelik, hogy megismeri e probléma súlyosságát. A tompa és gyenge képességű emberek csak ezt a pontot tudják elérni. A jobb képességű és éles szellemű emberek tudják aktívan keresni, hogy mi az igazság, ami újabb két-három évig tart... Mielőtt észrevennék, az egész életük eltelt. Ilyen lassú az életbe való belépés! Az emberek igazságra vonatkozó megértése és emlékezete messze meghaladja azt a sebességet, amellyel az emberek megtapasztalják és felfogják az igazságot. Hogy értem ezt? Úgy értem, hogy a tapasztalás és a felfogás mindig lassú, mert ez az élet, miközben a megértéshez és az emlékezéshez csak az elmére van szükség. A jó memóriával, erős megértőképességgel, némi képességgel és bizonyos műveltségi alappal rendelkező emberek gyorsan el tudják érni ezeket a dolgokat. De vajon van-e az embernek tudása a megértést követően? Nincs. A megértést követően az ember megáll ott, hogy tudja, miről szól az adott dolog, semmi több, de ez még mindig nem lesz elég, amikor cselekvésre kerül sor. Miért nem lesz elég? Az általad megértett doktrína gyakran nem alkalmazható, vagy nem kapcsolható össze azokkal a dolgokkal, amelyek veled történnek. Ennek eredményeképp csak többszöri kudarc, jó néhány veszteség elszenvedése, jó pár kerülőút megtétele, valamint sok ítélet, fenyítés és metszés után érted meg végre az igazságot, és leszel képes gyakorolni és megtapasztalni Isten szavait a téged érő mindenféle dologban. Addigra oly sok év száguldott el melletted, hogy az arcodat ráncok borítják – hát nem nagyon lassú ez? Az emberek élete nagyon lassan halad előre, mivel az emberek által megértett igazság érinti az emberek természetlényegét, az emberek létezését és azokat a dolgokat, amik által az emberek élnek, és ez érinti az ember beállítottságának átalakulását, akárcsak az ember életében bekövetkező változásokat. Hogyan lehet ilyen könnyen átváltoztatni az életedet egy másik életté? Egyrészt ez Isten munkáját igényli, ugyanakkor az emberek aktív közreműködésére is szükség van; ráadásul ott vannak a külső környezet próbatételei valamint a személyes törekvésed; ezenkívül megfelelő képességgel és érzékelőképességgel kell rendelkezned, és Isten ekkor további megvilágosítást és útmutatást ad majd neked; mi több, Isten némi fenyítést, ítéletet és metszést is kiszab majd rád, a testvéreid pedig kritizálni fognak téged, és mégis felfelé kell törekedned, azért, hogy a Sátánhoz tartozó dolgok megsemmisülhessenek. Csak ekkor léphetnek be apránként azok a pozitív dolgok, amelyek az igazsághoz tartoznak. Egyesek azt mondják: „Amikor az emberek megértik az igazságot, megváltozik az életük.” Helyes vagy helytelen ezt mondani? (Helytelen.) Hogyhogy helytelen? Az igazság megértése nem egyenlő az igazság birtoklásával, és ha egyszer megérted, akkor sem az életed. Ha egyszer hallod az igazságot, felfogod és megérted, amit hallasz, vajon mennyi ideig maradhat az fenn a szívedben? Lehet, hogy egy hónappal később azok a szavak, amelyeket akkor a legfontosabbnak tartottál, teljesen eltűnnek majd, és amikor újra hallod őket, úgy érzed, mintha korábban soha nem hallottad volna őket. Ugyanakkor, ha olyan az életbeli érettséged, akkor nem kell újra és újra meghallgatnod őket. Ha nem, akkor továbbra is hallgatnod kell, és ha nem figyelsz, akkor az, amit megértesz, fokozatosan apadni fog és eltűnik, amíg pont olyanná válsz, mint a nem hívők. Isten szavait és az igazságot ezért állandóan hallgatni és olvasni kell. Ha túl keveset olvasod vagy hallgatod őket, az nem lesz elég. Mindannyian mélyen tisztában vagytok ezzel, ugye? (Igen.) Időnként, miután két-három napig nem énekeltél himnuszokat, illetve nem imádkoztál Istenhez, ürességet érzel a szívedben és nem tudod felfogni Istent, ezért azon tűnődsz, hová menj sétálni, hogy ellazulj. Ennek eredményeképp minél többet lazítasz, annál fegyelmezetlenebbé válsz, és amikor gyülekezetbe mész, hogy az igazságról beszélgess a testvéreiddel, szokatlannak érzed azt, és amint a gyülekezeti munkát említik, kissé kényelmetlenül érzed magad. Két-három nap leforgása alatt megváltoztál és más ember lett belőled, olyannyira, hogy úgy érzed, önmagadat sem ismered fel többé. Hogy lehet ez? Ne gondold, hogy azért, mert sok prédikációt hallgattál, az igazság az életeddé vált és elérted az igazságot. Még mindig messze vagy attól! Ne gondold, hogy csak azért, mert írtál egy tanúságtevő cikket, vagy volt ilyen tapasztalatod, már meg is vagy mentve. Még nem vagy ott! Ez csak egy apró töredék a hosszú élettapasztalatodban. Lehet, hogy ez a töredék csak egy pillanatnyi hangulat, egy pillanatnyi érzés, egy pillanatnyi kívánság vagy ambíció, és semmi több. Egy napon, amikor gyenge vagy és visszatekintesz, és meghallgatod azokat a bizonyságtételeket, amelyeket egykor tettél, az esküket, amelyeket egykor tettél, valamint azokat a megértéseket, amelyekre egykor eljutottál, idegennek fogod érezni őket, és azt mondod majd: „Ez én voltam? Ilyen nagy volt az érettségem? Hogy lehet, hogy nem tudom? Biztos nem én voltam az, ugye?” Ezen a ponton rádöbbensz, hogy az életed még mindig nem változott meg. Mit jelez az, hogy az életed nem változott? Azt, hogy a beállítottságod még mindig nem alakult át. Hogy fogod érezni magad, amikor rájössz, hogy annak ellenére, hogy bizonyságokat tettél és akkoriban azt gondoltad, hogy már nagy az érettséged, még mindig olyan negatívvá tudsz válni, mint amilyen most vagy? Nem gondolnád, hogy túlságosan nehéz átalakítani az ember beállítottságát? Az igazság nem olyasmi, amit egyik napról a másikra az emberekbe lehet plántálni. Ha az emberek valóban elnyerik az igazságot mint életüket, akkor áldottak lesznek, és az életük más lesz. Többé nem lesznek olyanok, mint amilyenek most, gyakorta fedve fel romlott beállítottságokat, hanem képesek lesznek teljesen alávetni magukat Istennek és hűségesen tenni a kötelességüket, és teljesen átalakulnak majd.

Mivel az emberiség olyannyira romlott, az igazság elfogadása nem könnyű dolog, és mivel az igazság oly értékes, még kevésbé könnyű Isten számára, hogy beledolgozza az emberekbe az igazságot. Az igazság értéke és jelentése, valamint az igazság összes különféle aspektusa igen értékes és jelentőségteljes az emberek számára. Mivel azonban a Sátán oly mélyen megrontotta az embereket, és oly sok dolog van a bensőjükben, ami a Sátánhoz tartozik, nem könnyű beledolgozni az emberekbe az igazságot, hogy az az életükké váljon. Akkor ez azt jelenti vajon, hogy nem lehet az emberekbe vésni az igazságot? Nem, nem jelenti azt. Beléjük lehet vésni, ám az embereknek helyes hozzáállásuk és nézetük kell legyen, és a helyes utat kell követniük. Az, hogy bonyolult megtenni, nem jelenti azt, hogy nem lehet, épp ahogyan Isten munkájának első két szakaszában, amikor Isten nem végzett tökéletesítő munkát, sem ezeket az igazságokat nem fejezte ki, illetve nem mondta ezeket a szavakat, néhány ember mégis tökéletesedett és néhányan mégis megismerték Istent. Ha így nézzük, elérhető és nem megvalósíthatatlan az emberekbe vésni az igazságot, csupán attól függ, hogy az emberek törekednek-e az igazságra. Nos, hogyan kellene törekednie az embernek? A legegyszerűbb módja, hogy mindennap olvassa Isten szavait, megjegyzi Isten lényeges szavait, mindennap elmélkedik Isten szavainak egy passzusán, valamint újra és újra imádkozva olvassa ezeket a szavakat és beszélget róluk. Ha egyszer imádkozva olvastad ezeket a nézeteket és szólásokat – valamint a különféle emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz való viszonyulásokat –, amelyeket Isten szavai hivatottak megtanítani neked, hogy megértsd őket, valamint ezek beléptek a szívedbe, akkor, mielőtt észrevennéd, meg fogod élni a pozitív gondolatokat, nézeteket és gyakorlati alapelveket, amikor különféle dolgok történnek veled. Nem értétek még el ezt a szintet. Olvastad, mit tett Jób? Mit csinált Jób, mialatt a gyermekei mulattak? Isten elé járult, hogy imádkozzon és áldozatokat mutasson be a gyermekeiért. Soha nem kóborolt el Istentől. Ez azt jelenti, hogy kerülj mindent, ami arra késztethetné a szívedet, hogy elkóboroljon Istentől; ne mondj semmi olyasmit, ami miatt a szíved elkóborolhatna Istentől; kerüld az olyan dolgok szemlélését, amelyek miatt esetleg elkóborolnál Istentől, illetve elképzeléseket vagy kétségeket alakítanál kifogalmaznál meg Vele kapcsolatban; ne érintkezz olyan emberekkel, akik esetleg negatívvá, korccsá és önmagáért élővé tehetnek, vagy akik esetleg arra késztetnének, hogy gyanakodj, dacolj vagy elkóborolj Istentől, hanem kerüld nagy ívben az ilyen embereket; maradj azok közelében, akiktől épülést, segítséget és ellátást nyerhetsz; és ne tegyél olyasmit, ami miatt esetleg visszautasítanád, nem szeretnéd az igazságot vagy undorodnál tőle. Az elmédben kell lennie valamilyen elgondolásnak ezekről a dolgokról. Ne evickélj át az életen, erre gondolva: „Nem érdekel, meddig élek vagy hogyan alakul az életem, mindent a természetre és Isten vezénylésére bízok”. Isten rendezett számodra környezeteket és szabad akaratot adott a választáshoz, ha azonban nem működsz együtt és állandóan arra ragadtatod magad, hogy a világi dolgokat kedvelő emberekkel, valamint olyanokkal érintkezel, akik folyton a testben dőzsölnek és akik nem szentelődnek a kötelességeiknek és felelőtlenek, és ha állandóan ezekkel az emberekkel keveredsz, mi a végeredmény és a kimenetel? Amikor ezeknek az embereknek nincs mit csinálniuk, evésről, ivásról és szórakozásról beszélnek, valamint gyakran fecsegnek és pletykálkodnak. Ha ilyen kísértésekkel találkozol és nem tartod távol magad tőlük, sőt akár ezeknek a dolgoknak a megszállottjává válsz és szándékosan ilyen emberekkel lógsz, akkor veszélyben vagy, ugyanis mindenütt körbevesz a kísértés! Amikor bölcs emberek ilyen kísértést látnak, távol tartják magukat. A szívükben világos számukra: „Nincs ilyen érettségem, nem hallgatom meg őket és egyáltalán nem is akarok rájuk figyelni. Ezek az emberek nem törekednek az igazságra és nem szeretik az igazságot. Távol tartom magam, és keresek egy csendes helyet, ahol egyedül olvashatom Isten szavait, lecsendesítem a szívemet, valamint elmélkedem egy kicsit, és Isten elé járulok.” Mindezek az alapelvek és célok a következők: először is, ne kóborolj el Isten szavaitól; másodszor: ne kóborolj el Istentől a szívedben. Ily módon állandóan Isten előtt élhetsz azon az alapon, hogy érted, mi az igazság. Bizonyos értelemben Isten meg fog óvni attól, hogy kísértésbe sodródj. Más értelemben Isten rendkívül kegyesen bánik majd veled, lehetővé téve számodra, hogy megértsd, mit tegyél az igazság gyakorlásához, és lehetővé téve számodra, hogy felvilágosodj és megvilágosodj a különféle igazságokról. Amikor a kötelességedről van szó, Isten vezetni fog, hogy próbálj ne hibázni, hogy mindig jól csináld a dolgokat és ismerd az alapelveket. Ily módon vajon nem leszel védve? Természetesen nem ez a legnagyobb és a végső cél. Mi tehát a végső cél? Az, hogy tanulhatsz különböző emberektől, eseményekből és dolgokból, megérted Isten szándékait, megismered Isten munkáját és az Isten által elvárt alapelvek szerint gyakorolsz. Ily módon az életed és az érettséged tovább fejlődhet a stagnálás helyett. Ha folyton ügyek intézésével vagy elfoglalva, és nem az igazság gyakorlására összpontosítasz a kötelességeid végzésében és az életbe való belépéssel kapcsolatos nehézségek megoldásában, akkor nem fogsz haladást elérni az életedben. Az életbe való belépés úgy érhető el, hogy az ember végzi a kötelességét. Ha az ember elfordul a kötelessége végzésétől és elfordul Isten szavaitól, akkor nem lesz fejlődés az életben. Egyesek látják, amint mások tétlenül cseverésznek, úgyhogy beleavatkoznak és beleütik az orrukat, állandóan fontoskodnak és állandóan odavannak a pletykáért – Isten nem kedveli az ilyen embereket. Milyen embereket kedvel Isten? Azokat, akik le tudják csendesíteni a szívüket. Lecsendesíteni önmagukat, hogy mit tegyenek? Hogy bábu legyen belőlük, aki semmire sem gondol? Nem. Azért, hogy csendesen imádkozz Isten előtt, keresd Isten szándékait, kérd Istent, hogy óvjon, és kérd Istent, hogy megvilágosítson. Továbbá, hogy keresd a megvilágosodást és a megvilágítást az igazság egyes általad nem értett aspektusairól, hogy megértésre és tisztánlátásra juss az igazság ezen aspektusáról, illetve, hogy keresd a megoldást a munkád azon aspektusaira, ahol problémák merülnek fel, és megkapd Isten útmutatását. Oly sok a vállalandó feladat és az elvégzendő dolog, amikor az ember elcsendesedik Isten előtt. Nem arról van szó, hogy amikor van egy tétlen pillanatod, eljössz Istenhez, hogy bejelentkezz, és ezt mondd: „Istenem, itt vagyok, Te ott vagy a szívemben, légy velem, ne engedd, hogy kísértésbe essek!” Ha így, ímmel-ámmal cselekszel és foghegyről beszélsz Istennel, akkor nem vagy igaz hívő, Isten pedig az ilyen embereket nem ajándékozza meg az igazsággal. Mivel kell az embereknek először is rendelkezniük ahhoz, hogy Isten megajándékozza őket az igazsággal? Az igazságosságra éhező és szomjazó szívük, őszinte szívük kell legyen. Mit mutat az, ha őszinte a szíved? Azt mutatja, hogy valóban szereted az igazságot. Ha folyton foghegyről beszélsz Istennel és egyáltalán nem vagy őszinte, valamint folyton mindent illetően saját döntéseket akarsz hozni, és mindig azért akarsz Isten elé járulni, hogy bejelentkezz, köszönj, majd dirigálj és egyedül csináld a dolgokat, akkor bár Isten rád bízta a munkáját, végül semmi közöd nem lesz Istenhez, illetve az igazsághoz. Minek nevezzük ezt? Istennek való ellenállásnak és annak nevezzük, hogy a saját ügyedet intézed. Így vajon meg tud világosítani Isten? Nem. Felfogtátok-e mindannyian az igazságra való törekvés és az igazság megértésének útját? Gyakran Isten elé kell jönnötök, le kell csendesítenetek a szíveteket, hogy keressétek az igazságot és imádkozzatok Istenhez, és meg kell tanulnotok elcsendesedni. Az elcsendesedés nem azt jelenti, hogy üres az elméd, hanem azt, hogy kérések, gondolatok és terhek vannak a szívedben, hogy őszinte és sóvárgó szívvel járulsz Isten elé, hogy sóvárogsz az igazságra és Isten szándékaira, valamint terhet viselsz az általad végzett kötelességért és munkáért – ez kellene legyen benned, amikor Isten elé jössz és elcsendesedsz.

Az imént beszéltem arról, hogy az egyház munkájának egésze közvetlenül kapcsolódik Isten királysága evangéliuma terjesztésének a munkájához. Különösen az evangélium terjesztésének munkája és a szakmákkal kapcsolatos munkák vannak fontos és elválaszthatatlan kapcsolatban az evangélium terjesztésének a munkájával. Éppen ezért, ha valami magában foglalja az evangélium terjesztésének a munkáját, akkor az Isten érdekeit és Isten házának az érdekeit is magában foglalja. Ha az emberek képesek helyesen érteni az evangélium terjesztésének munkáját, akkor helyesen kell hozzáállniuk az általuk, valamint a mások által végzett kötelességekhez. Hogyan kell ezekhez helyesen hozzáállni? Tégy meg minden tőled telhetőt és végezd őket Isten követelményeinek megfelelően. Az a legkevesebb, hogy ne tanúsíts olyan magatartásformákat és gyakorlatokat, amelyek szándékosan kárt vagy zavarást okoznak, és ne tégy szándékosan olyan dolgokat, amelyekről tudod, hogy rosszak. Ha valaki annak ellenére ragaszkodik valaminek a megtételéhez, hogy tudja róla, hogy az megszakítja és megzavarja az egyház munkáját, és senki sem tudja lebeszélni róla, akkor az gonoszságot művel, a halállal cimborál, és kiderül róla, hogy valójában ördög. Siess, és ismertesd fel a testvérekkel, hogy ki is ez a gonosz ember, azután pedig távolítsd el a gyülekezetből! Ha a gonosztevő könnyelmű hibát vét és nem szándékosan művel gonoszságot, akkor vajon hogyan kell kezelni egy ilyen ügyet? Ki kellene okítani és segíteni kellene neki? Mi van, ha kiokítják, de csak nem hallgat a szóra? A testvérek összejönnek, hogy megkritizálják. Mi van akkor, ha valaki hozzáértő a munkájában, de mégsem tesz meg minden tőle telhetőt az elvégzése érdekében, ám egyelőre nincs senki, aki a helyébe lépjen, és mindenki azt akarja, hogy az illető végezze el azt? Mindenki összejön, hogy megmetssze az illetőt és figyelmeztesse: „Isten felemelt téged, és megkért, hogy végezd ezt a kötelességet. Ha nem próbálod meg a tőled telhető legjobban végezni, és továbbra is zavarást okozol, illetve továbbra is bedobod a törölközőt, akkor nyilvánvalóan nincs lelkiismereted, és nem vagy alkalmas a kötelességed végzésére.” Jó ez az út vagy sem? Ha valaki a helyébe tud lépni, akkor engedjétek el. Meg mernétek tenni? A legtöbb ember nem merné. Amikor a gyülekezet munkájának védelméről van szó, sok ember nem mer felállni és védelmezni az igazságot. Vajon nem arról van szó, hogy nem merik tartani magukat az igazsághoz? Egyesek homokba dugják a fejüket, és közömbösek, amikor azt látják, hogy a gyülekezet munkáját akadályozzák vagy megzavarják, mintha ennek hozzájuk nem lenne semmi köze, és az a hozzáállásuk, hogy szemet hunynak felette. Ha azonban valaki kritizálja őket, azt mondván, hogy nem szabadna ilyennek lenniük, vagy megveti, illetve lenézi őket, ingerültté válnak és erre gondolnak magukban: „Mit gondolsz, ki vagy te? Ki vagy te, hogy engem kritizálsz? Ki vagy te, hogy lenézel engem? Át kell beszélnünk ezt az ügyet.” A szívükre veszik a dolgot és komolyan kezelik, és nem állják meg, hogy ne mondjanak valamit, illetve ne nyilvánítsák ki az álláspontjukat. Akkor semmit sem éreztek, amikor a gyülekezet munkája akadályoztatva volt, amikor zavarták és kárt szenvedett, hanem szemet hunytak felette. Miféle emberek ezek? (Önző és hitvány emberek.) Vajon csak önzőség és hitványság ez? Ez a probléma olyan súlyos, hogy nem foglalható össze csupán egyetlen mondatban. Csak annyit mondhatunk, hogy az ilyen embereknek nincs emberi mivolta, és egyáltalán nem jó emberek. Valójában ez az, amit az antikrisztusok csinálnak, és persze a hamis vezetők sem kivételek. Az antikrisztusoknak fogalmuk sincs arról, melyek Isten házának érdekei. Nem látják, amikor a gyülekezet munkája akadályoztatva van. Egyesek teljes káoszt okoznak a gyülekezet munkájának zavarásával, amikor azonban az antikrisztusok látják ezt, nem veszik komolyan. Elbagatellizálják a dolgot, és pár egyszerű megjegyzéssel erőtlenül megszidják az elkövetőt, röviden megdorgálva, és semmi több, a felháborodás legkisebb jele nélkül. Van az ilyen embereknek igazságérzetük? Miféle emberek ezek? Az ilyen emberek beleharapnak a kézbe, amely eteti őket – árulók! Söpredékek!

Csak egy általános áttekintésem van arról, hogy mik az emberek érdekei, mi az emberek érdekeinek lényege, miért hajszolnak az emberek személyes érdekeket, mi a természete annak, hogy az emberek személyes érdekeket hajszolnak, valamint, hogy mi Isten érdekeinek a természete és azok hogyan definiálhatók. Isten érdeke a legigazabb ügy, és ilyennek kell tekinteni. Egyáltalán nem önző dolog Istentől, hogy védi az érdekeit, és ez nem is csupán a Saját méltóságának és dicsőségének védelméért történik. Sokkal inkább a munkájának haladását és eredményeit akarja védeni, és igaz ügyet akar védeni. Ez a legigazságosabb és legjogszerűbb viselkedés és eljárásmód, és ez Isten cselekedete. A teremtett emberi lényeknek semmiféle elképzelést nem kellene táplálniuk Isten e cselekedetéről, arról nem is beszélve, hogy vádak vagy ítéletek merüljenek fel bennük. Mondhatjuk, hogy Isten érdekei mindenek felett állnak? (Igen.) Önző dolog ezt mondani? (Nem.) Az emberek értik az igazság ezen aspektusát, és ezen az alapon ez az állítás megállja a helyét. Nem szándékosan elfogult; pártatlan és jogszerű. „Soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, és még ezeket az érdekeket is eladják, személyes dicsőségre cserélve” – ez az antikrisztusok lényege. Az ő érdekeket illető hozzáállásuk és megközelítésük ilyen természetű, Isten házának érdekeit pedig soha nem veszik figyelembe. Mit jelent az, hogy „soha”? Nevezetesen azt, hogy egyáltalán nem gondolnak Isten érdekeire, sem semmiféle ilyen elképzelésük nincs, csakis a saját érdekeiket veszik figyelembe – ezt jelenti. De mennyire súlyos ez? Eladják Isten házának érdekeit, személyes dicsőségre és személyes érdekekre cserélve azokat. Az ő érdekeik mindennél fontosabbak, és Isten érdekei helyébe léphetnek. Harcolni fognak az érdekeikért, legyenek azok bármennyire elvetemültek, jogtalanok vagy negatívak, és a saját érdekeik megragadása és az értük folytatott harc érdekében akár odáig is elmennének, hogy bárkit feláldozzanak, bármi áron. Miféle viselkedés ez? (Az antikrisztusoké.) Az antikrisztusok viselkedése – ezt teszi a Sátán. A Sátán uralja ezt az emberi fajt, ural egy országot, egy fajt, és képes odáig elmenni, hogy akárhány életet feláldozzon uralmának stabilitásáért cserébe. Mik az érdekei? A hatalom és az uralkodó pozíció. Hogyan szerzi tehát meg az uralkodó pozíciót és hogyan stabilizálja ezt az uralmat? (Minden áron.) Minden áron. Vagyis nem érdekli, hogy a gyakorlatai és a módszerei jogszerűnek vagy jogszerűtlennek tűnnek-e a nyilvánosság számára, és a mészárlástól az elnyomásig, az indirekt és a direkt taktikáig, a kényszerig és az ösztönzésig mindent felhasznál, és attól sem riad vissza, hogy bárki életét vagy akárhány életet feláldozzon a pozíciója stabilitásáért és a kezében lévő hatalomért cserébe – ilyen a Sátán viselkedése. Az antikrisztusok is így teszik a dolgokat.

Egyeznek az ízlésetekkel ezek a mai közlésben elhangzó szavak? (Sokat nyertem, miután ma hallgattam, és különösen a tudás és az értelmiségiek boncolgatása érintett meg nagyon. A múltban nem igazán értettem egyet azzal az elgondolással, hogy az értelmiségiekből hiányzik a lelki megértés, ám ez időszak alatt, Isten tudásról szóló boncolgatásán keresztül fokozatosan képessé váltam összehasonlítást tenni és látni azt, hogy sok esetben én magam sem tudom felfogni Isten szavait, nem értem, amikor hallom őket, és amikor az embereket és az eseményeket szemlélem, intellektuális nézőpontból tekintek rájuk és elemzem őket, ami egy eltorzult felfogáshoz vezet – ez a lelki megértés hiánya. Most világosabban látom az értelmiségiek lényegét.) Amikor ma az értelmiségiekről beszélek, egyáltalán nem célzok egyetlen személyre sem, ha azonban az Én szavaimhoz tudjátok viszonyítani magatokat, az jó dolog, és van remény arra, hogy fordítani tudtok a dolgokon és be tudtok lépni. Szorgalmasan kell törekednetek, attól kezdve, hogy nem értitek vagy nem fogjátok fel az igazságot, odáig, hogy lassan eljuttok addig, ahol képesek vagytok megérteni néhány egyszerű, önálló, kevésbé mélyreható igazságot – egyiket a másik után –, hogy amit megértetek, az az igazság legyen, nem pedig szavak és doktrínák. Ily módon apránként lesz majd lelki megértésed. Ha az igazságra és a valóságra összpontosítva jössz rá dolgokra, fokozatosan meg fogod érteni az igazságot; ha állandóan a doktrínára összpontosítva elemzed a dolgokat, logika és az elméd segítségével, akkor az, amit megértesz, csak doktrína vagy elmélet lesz, ami soha nem válik majd az igazsággá, te pedig soha nem jutsz majd tovább a doktrína alapjánál. Nem erről van szó? (De igen.) Egyesek ezt mondják: „Miért nem értek valamennyit Isten általam olvasott szavaiból? Hogy lehet, hogy az emberek számára nem olyan könnyű megérteni és elfogadni őket, amikor a nyelvtant felhasználva és az értekezés szerkezete alapján mérik fel?” Miként magyarázzátok ezt a problémát? Most már értitek? Majd én elmagyarázom nektek. Isten azóta beszél az emberekhez, amióta az emberiség létrejött, és az Általa mondottak minden szava és bekezdése csupán nyelv, nem pedig értekezés. Amint ma itt beszélek, vajon értekezést tartok, jelentést teszek, vagy csak beszélgetek? (Beszélgetsz.) Csevegek veletek, elmondom az igazságot és beszélek azokról a témákról, amelyekre szükségetek van. Beszélek, nem pedig értekezést tartok. Ezért meg kell értenetek, mi egy értekezés és mi a beszéd – a kettő között vannak különbségek. Az értekezés által megkívánt több elem a tudás olyan aspektusa, ami az emberiségtől származik, és amikor beszél, Istennek nem kell ehhez a tudáshoz tartania magát. Neki csak egyszerűen és világosan ki kell mondania azokat az igazságokat, amelyekről beszélni akar, és amennyiben az emberek képesek megérteni az általuk hallott igazságokat, az elegendő, és még írásjelek használatára sincs szükség. Az írásjeleket és az értekezéseket az emberiség találta fel, ahogyan a nyelvtant és az értekezések által megkívánt elemeket is. Ezek a dolgok mind a tudás kategóriájába tartoznak, és Istennek nem szükséges ezekhez tartania magát. Továbbá a nyelv Istentől származik, és ez pozitív dolog. Ezért aztán bármit is mond Isten, az helyes. Nem kell megvizsgálnotok nyelvtani hibákat keresve, sem összehasonlítani és boncolgatni nem kell a nyelvtani kérdéseket. Neked egy adott darabban, egy adott bekezdésben és egy adott mondatban csak azt kell megértened, mi Isten szándéka, mi az igazság, melyek az Isten által az emberektől megkövetelt igazságalapelvek, valamint melyik az a gyakorlási út, amelyet Isten mond az embereknek – és ez elég. Ezzel az értelemmel kell a teremtett lényeknek – az embereknek – rendelkezniük. Isten szavainak és tetteinek nem kell mindezekhez az emberek által alkotott konvenciókhoz és keretekhez tartaniuk magukat, sem ezekhez az előírásokhoz és a tudással együtt járó tisztán intellektuális dolgokhoz, amelyeket nem szükséges betartani. Isten sok mindent mondott, és bármit mond is, az az igazság. Minél többet olvassák a lelki megértéssel és tapasztalattal rendelkező emberek Isten szavait, annál inkább érzik, hogy Isten szavai az igazság. Hogy mi az az igazság, ami benne foglaltatik ezekben a szavakban, az olyasmi, amire az embereknek rá kell jönniük, keresniük kell és meg kell tapasztalniuk. Isten beszél az emberiséghez – ne feledjétek, amit Isten tesz, az beszéd, és a „beszéd” a szleng nyelvén csevegésként vagy dolgokról való beszélgetésként ismeretes. Mi a lényeg abban, amit Isten itt mondani akar? Isten szándékai, az igazság és Isten emberekkel szemben támasztott követelményei – ez a tartalom. A beszéd természete az, hogy egyszerűen és világosan beszéljen, csevegő módon, meghitten és szemtől szemben, időnként bizonyos köznyelvet és nyelvjárást, időnként pedig irodalmi szavakat használva. Egy értekezés megírásához szükség van bevezetésre az első bekezdésben, a közepén ki kell bontani és ki kell fejteni a témát, majd el kell jutni egy tetőponthoz és egy befejezéshez. Ahhoz, hogy értekezésnek tekintsék, pontosan e formátumnak megfelelően kell megírni, és csak miután benyújtottad, a tanár akkor olvashatja és adhat neki közepes, jó vagy kitűnő osztályzatot. Isten munkáját osztályozhatod vajon ily módon? Tegyük fel, hogy azt mondod: „Ez a részlet jó, jó a nyelvtana, isteni nyelven szól, és tökéletesen megfelel egy értekezés szerkezetének; az a részlet nem olyan jó, kicsit rendezetlen és a szerkezete sem oly jó. A szavak némelyike nyelvtanilag nem annyira helyes, és még pár olyan szó is van, amelyeket nem a megfelelő helyen használnak.” Rendben van az, ha így olvassák Isten szavait? (Nincs.) Eltorzult lenne így olvasni őket, te pedig soha nem fogod elnyerni az igazságot. Meg kell tanulnod olvasni Isten szavainak sorai között azért, hogy lásd, mit követel tőled Isten, és mely igazságot foglalják magukban ezek a szavak – ez a legokosabb dolog, amit tehetsz. Azt sem tudod, hogyan tekints ezekre a dolgokra, és naphosszat ezt mondogatod: „Hogyhogy Isten szavai még csak nem is értekezések? Isten szavainak olyanoknak kellene lenniük, mint a beszédeknek, és Istennek pallérozott nyelven kellene beszélnie.” Én nem teszek így. Oly fárasztó lenne, ti pedig belefáradnátok a hallgatásba, és a beszélő személy is elfáradna. Gondoljatok arra, amikor Isten a mennyben beszélt, amikor Jóbhoz, Péterhez, amikor Mózeshez és Jónáshoz szólt – hát nem egyszerűek és világosak voltak Isten szavai? Ti egyáltalán nem látjátok, milyen rendkívüliek, elvontak és nagyszerűek, illetve, hogy milyen szigorú a szóhasználat. Nézzétek meg, amikor a Sátán megkísértette Jóbot, Isten így szólt a Sátánhoz: „Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent és kerüli a rosszat” (Jób, 1:8), valamint „A kezedbe adom, csak az életét kíméld meg” (Jób, 2:6). Isten szavai egyszerűek és tömörek voltak, és igen világosan megmagyarázták a dolgot. Isten természete és Isten lényege ilyen. Isten nem használ szándékosan sejtelmes kétértelmű nyelvet, és az Ő nagysága, rendkívülisége, tiszteletreméltósága, tekintélye és hatalma nem tettetett. Miért mondom, hogy nem tettetett? Amikor beszél valakihez, nem színlel, nem álcázza Magát magasztos imázzsal, és nem mond olyasmiket, amit az emberek nem értenek – a Sátán az, aki ezt teszi, Isten nem teszi ezt – és mivel Isten mondja, meg fogja értetni veled. Ha gyermek vagy, olyan szavakkal szól hozzád, amelyeket megértenek a gyermekek. Ha idősebb ember vagy, az idős emberek nyelvén beszél hozzád. Ha férfi vagy, olyan nyelven szól hozzád, amelyet férfiak szoktak használni. Ha romlott emberi lény vagy, oly módon, és olyan nyelvi szerkezettel fog szólni hozzád, amit a romlott emberi lények megértenek. Isten sokféle módon beszél. Időnként viccel, időnként ironikus megjegyzéseket tesz, esetenként szarkasztikus, néha boncolgat, néha szigorúbb, néha szelídebb, néha meghat, néha pedig megvigasztal, miután megmetszett... Mindez a munka, amelyet Isten végez, és ezek az igazságok, amelyeket kifejez, nem merevek, hanem képlékenyek. Isten az élő víz forrása, és az igazság eredője Isten. Bármit is mond Isten, az rendben van, igazság van benne, és nem számít, hogyan mondja. Ha valakinek állandóan elképzelései vannak Isten beszédmódjairól, a nyelve szerkezetéről és hasonlókról, és állandóan vizsgálgatja azokat és kételkedik bennük, valamint folyton felháborodik ezeken a dolgokon és erre gondol: „Az isten, akiben én hiszek, nem igazán tűnik istennek, miért ilyen vajon? Ezért nem akarom elfogadni őt, túl kínos lenne, ha elfogadnám, akár xy-nak is hihetnék” – miféle ember ez? (Álhívő.) Ez egy álhívő. Miféle ember az álhívők többsége? Olyan, akiből hiányzik a lelki megértés. Amikor olyan emberek olvassák Isten szavait, akikből hiányzik a lelki megértés, fürkészően átvizsgálják azokat, azzal az eredménnyel, hogy még mindig nem tudják teljesen megfejteni őket, úgyhogy így tűnődnek: „Mivel ez az igaz út, tényleg lehet vajon áldásokat nyerni azzal, ha így hisz az ember? Oly sok ember hisz. Ha nem hiszek, vajon nem a pokolra kerülök?” Még kicsinyes terveket is szőnek. Nem gondolkodnak el: „Azt mondják, Isten szavaiban ott az igazság, nos, mi tehát az igazság? Hogyhogy én még nem láttam? Olvasnom és hallgatnom kell!” Egy napon végre „megértik, amit hallanak”, és erre gondolnak: „Amit ezek a szavak feltárnak, az a valós helyzet, az igazság. A nyelv azonban túlságosan hétköznapi és közhelyes, nagyon középszerű, és az értelmiség lenézheti és hátrányosan megkülönböztetheti, a leghétköznapibb beszédnek, sőt egyes szavak esetében akár prózainak is tekintheti, egyes szavak pedig, amelyek használatáig a tudásipar magas szintű értelmiségijei nem alacsonyodnának le, valójában Isten szájából hangoznak el – ez annyira elképzelhetetlen, és ennek biztosan nem így kellene lennie.” Mik ennek az állandó vizsgálódásnak a következményei? Úgy fogod érezni, hogy jobb vagy Istennél, és hogy Istennek kellene hinnie benned, és fel kellene magasztalnia téged. Vajon nem bajos ez? Ezek olyan emberek, akikből hiányzik a lelki megértés. Úgy viszonyulnak Istenhez, hogy állandóan szembeszegülnek Istennel és vizsgálgatják Őt. Azzal egyidejűleg, hogy átvizsgálják Istent, dacolnak Vele, és azzal egyidejűleg, hogy dacolnak Vele, így gondolkodnak: „Jobb, hogy nem vagy isten, mert annyira jelentéktelen vagy, nem vagy olyan, mint isten. Ha isten lennél, nem lennék nyugodt. Ha megvetlek és átvizsgállak, és addig elemezgetlek, amíg már nem vagy isten többé és senki sem hisz benned, akkor leszek boldog, és ha keresek egy nagy istent, akiben hihetek, békére lelek majd.” Az ilyen emberek álhívők, A legtöbb álhívőből hiányzik a lelki megértés. Istennek ezekből az igen hétköznapi kijelentéseiből soha nem fogják megérteni vagy elnyerni az igazságot. Pusztán újra és újra átvizsgálják azokat, ezzel nemcsak hogy az igazsághoz nem jutnak hozzá, hanem a saját üdvösségük fontos ügyét is tönkreteszik, és felfedik, valamint ki is iktatják magukat. Fejezzük be itt a mai beszélgetést! (Istennek legyen hála!) Viszlát!

2020. január 17.

Lábjegyzet:

a. A kínai nyelvben a „lao” és a „hsziao” előtagok megszólításként a családnevek elé illesztve bensőségességet vagy kötetlenséget fejeznek ki a beszélő és a hallgató között.