Énekeljünk el egy éneket: Az egész teremtésnek Isten uralma alá kell kerülnie

1  Isten teremtett mindent, és ezért az egész teremtést az Ő uralma alá helyezi, és aláveti az Ő uralmának; Ő fog parancsolni mindennek, hogy minden az Ő kezében legyen. Isten egész teremtése, beleértve az állatokat, a növényeket, az emberiséget, a hegyeket, a folyókat és a tavakat – mindennek az Ő uralma alá kell kerülnie. Minden dolognak az egekben és a földön az Ő uralma alá kell kerülnie. Nem lehet választásuk, és mindannyiuknak alá kell vetnie magát az Ő vezénylésének. Ezt Isten rendelte el, és ez Isten hatalma.

2  Isten parancsol mindennek, és elrendel és rangsorol minden dolgot, minden dolgot fajtája szerint osztályozva, és kijelölve a maga helyét, Isten kívánsága szerint. Bármilyen nagy is legyen, egyetlen dolog sem képes felülmúlni Istent, minden dolog az Isten által teremtett emberiséget szolgálja, és egyetlen dolog sem mer fellázadni Isten ellen, vagy Istentől bármit követelni. Ezért az embernek, mint teremtett lénynek, az ember kötelességét is teljesítenie kell. Függetlenül attól, hogy ő az ura vagy gondviselője minden dolognak, függetlenül attól, hogy az ember milyen magas rangot foglal el minden dolog között, akkor is csak egy kis emberi lény, aki Isten uralma alatt áll; nem több, mint egy jelentéktelen emberi lény, egy teremtett lény, és soha nem kerül Isten fölé.

Forrás: Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A siker vagy a kudarc attól függ, milyen úton jár az ember

Mi az igazság az „Az egész teremtésnek Isten uralma alá kell kerülnie” című énekben? Melyik sor az igazság? (Az összes sor az igazság.) Mit üzen az utolsó sor? („Függetlenül attól, hogy az ember milyen magas rangot foglal el minden dolog között, akkor is csak egy kis emberi lény, aki Isten uralma alatt áll; nem több, mint egy jelentéktelen emberi lény, egy teremtett lény, és soha nem kerül Isten fölé.”) Az ember soha nem állhatnak Isten felett, a teremtett lények soha nem állhatnak Isten felett; Istenen kívül minden teremtett lény. Az ember soha nem lehet Isten felett, ez az igazság. Változhat ez az igazság? Meg fog ez változni az idők végezetével? (Nem.) Ez az igazság. Ki tudja megmondani Nekem, hogy mi az igazság? (Az igazság a mércéje az ember viselkedésének, cselekedeteinek és Isten iránti imádatának.) Kétszer beszélgettünk már a „mi az igazság” témájáról, beszéljünk most arról, hogy mik azok a kritériumok. Ami fontos itt, azok a kritériumok. (A kritériumok a mérce, a pontos alapelvek, törvények és szabályok. A kritériumok alapjául Isten szavai szolgálnak.) Ki szeretné folytatni? (A kritériumok az Isten szavaiból eredő legmértékadóbb, legpontosabb alapelvek, törvények és szabályok.) Itt kiegészült a szöveg a „leg” fokjellel, de vajon szükséges-e ez a fokozás? Mi a különbség aközött, hogy ott a „leg” fokjel vagy nincs? A „leg” esetében ott van még a második „leg-”, a harmadik „leg-” és a további fokozás. Mit gondoltok a „leg” fokjel hozzáadásáról? (Ez nem helyénvaló, mivel az igazság az egyetlen mérce. Amint a szöveghez adódott a „leg”, ez már egyfajta viszonylagosságot sugall, mintha volnának egyéb, ehhez képest másodlagos és harmadlagos dolgok is.) Helytálló ez a magyarázat? (Igen.) Van némi értelme. Ha rendelkeztek a helyes szemlélettel és megértéssel a „mi az igazság” meghatározása tekintetében, és világosan értitek, hogy Isten az igazság, akkor képesek vagytok megérteni, hogy hozzá kell-e adni a „leg” fokjelet, hogy helyes-e a hozzáadása, mi lesz a különbség, ha hozzáadjátok, mit jelent az, hogy nem adjátok hozzá, és mit jelent, ha hozzáadjátok. Most tehát megerősítést nyert, hogy nem helyes a „leg” hozzáadása. Milyen hibát követett el az, aki hozzáadta? Úgy gondolta, hogy függetlenül attól, hogy Isten mely aspektusáról van szó, hozzá kell tenni azt, hogy „leg”. Mit rontott el, amikor ezt az összehasonlítást tette? Isten melyik kijelentésével, melyik igazsággal került ellentmondásba? (A teremtett lények soha nem állhatnak Isten fölött; a „leg” fokjel hozzáadása mintha azt sugallná, hogy a teremtett lények és Isten között létezik másodlagos és harmadlagos besorolás is.) Így van? (Igen.) Van benne valami, ezzel magyarázható. Vannak más olyan kijelentések is, amelyek megerősíthetik, hogy a „leg” fokjel hozzáadása helytelen? (Emlékszem valamire, mégpedig arra, hogy az igazság csak Istentől származhat, csak Isten az igazság, tehát nem létezhetnek olyan viszonylagos kifejezések, hogy a második „leg-”, a harmadik „leg-”, stb.) Ez is helyes. (Az igazság a mércéje az ember viselkedésének, cselekedeteinek és Isten iránti imádatának. Mivel törvények, szabályok és kritériumok csak Istentől származhatnak, az embereknek nincsenek kritériumaik vagy törvényeik a cselekedeteikhez, és szabályokat sem tudnak felállítani hozzájuk, így nincs szükség a „leg” fokjel hozzáadására.) Ez a magyarázat egy kicsit gyakorlatiasabb. Bármi egyéb? (Isten hatalma és Isten lényege egyedülálló. Isten lényege az igazság, és semmi sem hasonlítható hozzá. A „leg” fokjel hozzáadása által úgy tűnik, mintha az igazság már nem volna egyedülálló.) Milyen ez a kijelentés? (Jó.) Mi a jó benne? (Rámutat arra, hogy Isten egyedülálló.) „Egyedülálló” – mindannyian megfeledkeztetek erről a kifejezésről. Isten egyedülálló. Vajon megtalálhatók az emberiség körében azok a kritériumok, amelyeket Isten minden egyes kimondott mondata, valamint Istennek az emberrel szemben felállított minden egyes követelménye közvetít? (Nem.) Vajon tartalmazza ezeket a dolgokat az emberiség tudása, hagyományos kultúrája vagy gondolatai? (Nem.) Képesek ezek létrehozni az igazságot? Nem, nem képesek. Tehát a „leg” hozzáadása másodlagos és harmadlagos rangokat sugall, megkülönböztetve magas, alacsony és még alacsonyabb rangokat, és felosztja a dolgokat első szintűre, második szintűre, harmadik szintűre stb. Ez azt jelenti, hogy minden helyes dolog mércévé válhat egy bizonyos sorrend szerint. Így érthető? (Igen.) Tehát mi gond a „leg” szócska hozzáadásával? Isten szavait, Isten igazságát valami viszonylagosra módosítja, olyan valamire, ami csupán viszonylagosan magasabb az Általa teremtett emberek körében létező tudásnál, filozófiáknál és egyéb helyes dolgoknál. Ez az igazságot felosztja és rangsorba állítja. Ennek eredményeképpen a romlott emberek körében létező helyes dolgok is igazsággá válnak. Sőt, ezek a dolgok az ember cselekedeteinek és viselkedésének kritériumaivá is válnak – csak egy viszonylag alacsonyabb szinten. Például az olyan dolgok, mint a civilizáltság, az udvariasság, az emberi kedvesség, és néhány, az emberrel veleszületett jó tulajdonság mind kritériumokká válnak – ez mire utal, mivé váltak ezek? (Az igazsággá.) Ezek váltak az igazsággá. Nézzétek csak, a „leg” szócska hozzáadása megváltoztatja ennek a mércének a természetét. Ha egyszer megváltozik a mérce természete, megváltozik Isten meghatározása is? (Igen.) Mivé válik Isten meghatározása? Ebben a meghatározásban Isten nem egyedülálló; Isten hatalma, ereje és lényege nem egyedülálló. Isten egyszerűen az emberiség körében legmagasabb rangú, erővel és hatalommal bíró szerep. Az emberiség köréből bárki, aki képességgel és tekintéllyel bír, Istennel egyenrangúnak tekinthető, és ugyanolyan fogalmak mentén lehet beszélni róla, mint Istenről, csupán Nála alacsonyabban áll, és kevésbé nagyszerű. Az emberiség e viszonylagosan pozitív alakjai és vezetői közvetlenül Isten mögé sorolhatók, ők kerülnek a második, harmadik, negyedik helyre a rangsorban... Isten pedig a főnök. Nem változtatja-e meg teljesen Isten identitását és lényegét egy ilyen értelmezés? Mindössze egyetlen „leg” toldalék által teljesen megváltozik Isten lényege. Probléma ez? (Igen.) Tehát, a „leg” hozzáadása nélkül milyen értelemben helyesek ezek a szavak? (Tényt állítanak.) Mi ez a tény? (Az, hogy Isten az igazság, az alapelv, a mérce és a kritérium.) Az, hogy e kritériumok mindegyike Istentől ered. A romlott emberek, a teremtett lények között nincsenek ilyen kritériumok. Isten az egyetlen forrás, amely kimondja ezeket a kritériumokat. Csak Isten rendelkezik ezzel a lényeggel. Minden pozitív dolog valósága és kritériumai Istentől származhatnak csak. Ha egy személy tud valamit az ember viselkedésének, cselekedeteinek és Isten iránti imádatának alapelveiről, tud valamit a kritériumokról, és megért valamit az igazságból, Istenné válhat vajon? (Nem.) Ő az igazság forrása? Az összes igazság kimondója? (Nem.) Akkor lehet őt Istennek nevezni? Nem. Ez a lényegi különbség. Értitek? (Igen.) Bár már kétszer beszéltem a „mi az igazság” témájáról, a válaszaitok még mindig ilyen hatalmas hibát tartalmaznak, ami Istent a teremtett lények egyikévé teszi, a teremtett lényeket Istennel egyenrangúvá teszi, a közöttük fennálló viszonyt azonos szintre hozza. Ez megváltoztatja a kérdés természetét, ami ugyanaz, mint Isten tagadása. Isten a Teremtő, az emberek teremtett lények – ez a kettő nem azonos rangú szerep. De mi történik, amikor hozzáfűzitek a „leg” toldalékot? Lényegüket és rangjukat tekintve azonosak lesznek, és csak fölé- és alárendeltség tekintetében különböznek egymástól. Amikor ennek részleteiről kérdeztelek benneteket, azt gondoltátok magatokban: „Nem vagyunk mi alábecsülve? Mindannyian tanult emberek vagyunk, hogyan is felejthetnénk el ezt a néhány szót? Könnyedén tudunk erről beszélni, még csak rá sem kell pillantanunk a jegyzeteinkre.” A probléma azonnal lelepleződött, amint kinyitottátok a szátokat. Miután beszéltem, többször is elolvastátok, és így sem tudtátok pontosan megismételni. Mi az oka ennek? Még mindig nem értitek az igazságot ebben a tekintetben. Valaki hozzátette a „leg” szócskát, és azt gondolta: „Egyikőtök sem tette hozzá azt, hogy „leg”; nektek nincs sok hitetek Istenben, mi? Nézzetek rám, én hozzátettem, hogy „leg”. Ebből is látszik, hogy tanult vagyok – nem múltak el nyomtalanul a főiskolán töltött éveim!” Miután hozzátette, hogy „leg”, a többségeteknek nem tűnt fel a probléma. Néhányatok érezte, hogy valami nem stimmel, de nem tudta megmondani, hogy miért. Miután mások elmagyarázták, elméletben megértettétek, és tudtátok, hogy helyes a magyarázat. De vajon megértettétek-e az igazság szempontjából? (Nem.) Beszélgettem arról, hogy miért helytelen hozzátenni, hogy „leg”, és megértettétek, de vajon tényleg megértettétek a probléma lényegét? (Nem.) Nem láttátok tisztán. Miért van ez? (Nem értjük az igazságot.) És miért nem értitek az igazságot? Nem értettétek meg, amit mondtam? Ha pedig megértettétek, akkor hogyhogy még mindig nem értitek az igazságot? Hány fejezet témája az, hogy „Isten Maga, az egyedülálló”? Hányszor olvastátok már ezeket? Igazán értitek ezeket a szavakat? (Nem.) Nem értitek, ezért ma bolondot csináltatok magatokból. Lelepleztek benneteket ezek a szavak. Nem így van? (De, igen.) Tanultatok bármit is ebből? A következő alkalommal, amikor ilyesmivel találkozol, még mindig a saját vélt okosságodra fogsz hagyatkozni? Nem mernél, ugye? Ha valaki nem érti az igazságot, akkor nincs az az oktatás vagy tudás, ami hasznára lehetne. Ha tanulatlan vagy és nem ismered a melléknevek fokozását, akkor lehet, hogy nem tennéd hozzá, hogy „leg”, így fel sem merülne ez a probléma. Legalább nem követted volna el ezt a hibát, és nem csináltál volna bolondot magadból. Mivel azonban tanult vagy, és ismered bizonyos szavak jelentését és használatát, alkalmaztad ezeket Istenre. Ennek eredményeképpen problémát idéztél elő, az okosságot ügyetlenséggé változtatva. Ha ezt egy személyre alkalmazod, az csupán bálványozás és hízelgés, ami legfeljebb csak visszataszító. De ha ezt Istenre alkalmazod, a probléma súlyossá válik. Olyan szóvá válik, amely megtagadja Istent, ellenáll Istennek, és elítéli Istent. Ez az a hiba, amelyet az igazsággal nem rendelkező romlott emberek a legkönnyebben elkövethetnek. A jövőben ügyelj arra, hogy ne használd meggondolatlanul a határozókat vagy mellékneveket. Miért? Mert az Isten identitását, lényegét, szavait és természetét illető területek azok, ahol a romlott emberek a leghiányosabbak, és ahol a megértésük a legfelszínesebb és leghiányosabb. Ezért azoknak az embereknek, akik nem értik az igazságot, óvatosnak kell lenniük, hogy ne cselekedjenek meggondolatlanul; jobb, ha körültekintőek.

I. A „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” gondolatának boncolgatása

Néhányan éppen most magyarázták el az igazság meghatározását és fogalmát. Értitek az igazság meghatározását és fogalmát, de vajon tényleg értitek, hogy mi az igazság? Muszáj próbára tennem benneteket ebben a kérdésben. Hogyan teszlek próbára benneteket? Az erősségeiteket fogom felhasználni a próbatételhez. És mik az erősségeitek? Ismerős számotokra a tanulás, a szavak és a szókincs; azok a világi ügyekre vonatkozó különböző filozófiák és megközelítések, amelyekkel az emberek minden csoportban rendelkeznek; és a hagyományos emberi kultúrák, valamint azok elképzelései és képzelődései. Aztán ismeritek még azokat a különböző törvényeket és elképzeléseket, amelyek szerint élnek a különböző fajú, etnikumú és nemzetiségű emberek. Nem ezek az erősségeitek? Ezek között vannak viszonylag rögzült idiómák, vannak közmondások, vannak szólások, és vannak a hétköznapi emberek által gyakran használt, jól hangzó köznyelvi kifejezések. Tegyétek fel magatoknak a kérdést: melyek azok a dolgok, amelyekről az embereknek gyakran vannak mély gondolataik és nézeteik, amelyeket idiómává alakítanak? Először is boncolgassunk néhány szólást, idiómát és törvényt, valamint az emberek hozzáállását a világi ügyekhez és a hagyományos elképzeléseiket, hogy pontosan megérthessük azt, hogy mi az igazság. Negatív szemszögből fogjuk megvitatni, hogy valójában mi az igazság. Jó ez a megközelítés? (Igen.) Akkor mondjatok egyet, amivel elkezdhetjük. (Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.) Helyes ez a kijelentés? (Nem.) „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Először is kezdjünk el erről beszélgetni. Magyarázzátok el, mit is jelent ez a mondás. (Azt jelenti, hogy bíznod kell azokban, akiket alkalmazol, anélkül, hogy óvatoskodnál velük. Ha valakiben nem bízol meg, akkor ne alkalmazd.) Ez a szó szerinti értelmezése. Először is, mondjátok meg Nekem, a világban a legtöbb ember egyetért ezzel a mondással, vagy nem ért egyet? (Egyetért.) Egyetértenek. Bátran kijelenthetjük, hogy ebben a társadalomban a legtöbb ember alapelvként ragaszkodik a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” mondásra mások alkalmazása tekintetében, és e szerint az alapelv szerint bánik az emberekkel. Tehát, vajon helyes-e ennek a mondásnak bármelyik aspektusa? (Nem.) Miért tartja akkor a legtöbb nem hívő helyesnek ezt a mondást, és miért fogadja el és alkalmazza fenntartás nélkül? Mi motiválja erre őket? Miért mondják ezt? Egyesek azt mondják: „Ha valakit alkalmazni szeretnél, akkor nem kételkedhetsz benne, meg kell bíznod benne. Bíznod kell abban, hogy megvan a tehetsége és a jelleme ahhoz, hogy elvégezze a munkát, és hogy hűséges lesz hozzád. Ha kételkedsz benne, akkor ne alkalmazd. Ahogy a mondás tartja: „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Ez a mondás helyes.” Valójában ez a mondás nem más, mint félrevezető ördögi beszéd. Honnan származik? Mi a szándéka? Milyen cselszövés áll mögötte? (Isten, emlékszem, hogy a legutóbbi beszélgetés során megemlítették, hogy egyesek, ha nem akarják, hogy mások beleszóljanak a munkájukba, azt mondják: „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.”. Ezt így értik: „Mivel nekem adtad ezt a munkát és a hasznomat veszed, nem kellene beleszólnod a munkámba – nem kellene belekotyognod abba, amit csinálok.”) Milyen beállítottságúak azok az emberek, akik élnek ezzel a mondással? (Antikrisztusi beállítottságúak, önkényesek és öntörvényűek.) Valóban ilyen beállítottságúak. Vajon azok, akik használják vagy kitalálták ezt a mondást, munkáltatók vagy alkalmazottak? Kinek kedvez leginkább ez a mondás? (Az alkalmazottaknak.) Milyen előnyük származik ebből a mondásból az alkalmazottaknak? Ha ismételten hangoztatják ezt a mondást a munkáltatójuknak, akkor egy bizonyos fajta gondolatot ültetnek el benne; ennek emlékezetbe vésés vagy indoktrinálás jellege van. Ez ugyanaz, mintha azt mondanák a munkáltatónak: miután alkalmaztál valakit, bíznod kell abban, hogy hűséges lesz hozzád. Bíznod kell abban, hogy jól végzi el a munkát, hogy képes rá. Nem szabad kételkedned benne, mert a kételkedés a saját károdra válna. Ha mindig őrlődsz, ha mindig le akarod cserélni az illetőt valaki másra, ez kihathat az irántad való hűségére. Ennek hallatán vajon könnyen befolyásolná vagy félrevezetné ez a mondás a munkáltatót? (Igen.) És ha egyszer sikerült befolyásolni vagy félrevezetni a munkáltatót, akkor az alkalmazott jól jár. Ha elfogadja a munkáltató ezt a fajta gondolkodásmódot, akkor nem lesznek kétségei, sem gyanúja az alkalmazottjával szemben; nem fogja őt felügyelni, sem érdeklődni az általa végzett munka után, és nem fogja vizsgálni, hogy az adott személy hűséges-e a munkáltatóhoz, vagy képes-e elvégezni ezeket a dolgokat. Az alkalmazott ezáltal elkerülheti a munkáltató irányítását és felügyeletét, és a továbbiakban azt csinálhat, amit akar, anélkül, hogy a munkáltató kívánságainak eleget tenne. Mondjátok meg, amikor egy alkalmazott ezzel a mondással él, valóban olyan a jelleme, hogy teljes mértékben lojális a munkáltatójához? Igaz, hogy egyáltalán nem szükséges felügyelni őt? (Nem.) Miért mondjuk ezt? Az ősidőktől napjainkig általánosan elfogadott tény, hogy az emberi lények mélységesen romlottak, romlott beállítottságúak, és különösen ravaszak és csalárdak; nincsenek becsületes emberek, és még a bolondok is hazudnak. Ez komoly nehézségeket okoz, amikor mások alkalmazására kerül sor, és szinte lehetetlen olyan embert találni, aki méltó a bizalomra, nemhogy olyat, aki teljesen megbízható. Néhány viszonylag jól foglalkoztatható embert találni: ez a legtöbb, amiben legjobb esetben reménykedni lehet. Mivel nincsenek bizalomra méltó emberek, hogyan volna lehetséges az, hogy „ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”? Sehogy, mert senki sem megbízható. Hogyan vehetjük hát hasznát azoknak, akik viszonylag jól foglalkoztathatók? Ezt csak felügyelet és útmutatás segítségével érhetjük el. A nem hívők besúgókkal és kémekkel figyeltetik meg az alkalmazottjukat, hogy viszonylagos biztonságban érezhessék magukat. Tehát az ősi időkben becsapták magukat az emberek, amikor azt mondták, hogy „ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”. Aki kitalálta ezt a kifejezést, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”, valójában maga sem alkalmazta ezt a mondást. Ha csakugyan alkalmazta volna, akkor meggondolatlan lett volna, egy igazi bolond, akit csak becsapni és rászedni lehetett. Ez talán nem tény? Beszéljünk arról, hogy hol van a legjelentősebb hiba a mondásban: „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.”. Mi szolgál e mondás alapjául: „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.”? Az alkalmazottnak teljesen megbízhatónak, hűségesnek és felelősségteljesnek kell lennie. Ahhoz, hogy a munkáltató alkalmazhassa a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” mondást, 100%-os bizonyossággal kell tudni, hogy az alkalmazott ilyen. Manapság nem lehet ilyen megbízható egyéneket találni, szinte nem is létezik ilyen, így képtelenség ez a kijelentés: „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Ha egy megbízhatatlan személyt választasz, majd alkalmazod a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” mondást annak érdekében, hogy elfojtsd a kételyeidet ezzel a személlyel kapcsolatban, azzal nem csapod be magad? Képes vajon az alkalmazott arra, hogy megbízható legyen, és hűségesen és felelősségteljesen tegye a dolgát csak azért, mert te nem kételkedsz benne? A valóságban továbbra is aszerint fog viselkedni, amilyen ember ő, függetlenül a kételyeidtől. Ha csalárd ember, akkor továbbra is csalárd dolgokat fog tenni; ha jámbor, akkor továbbra is olyan dolgokat fog tenni, amelyekben nincs csalárdság. Ez nem attól függ, hogy vannak-e kétségeid vele kapcsolatban, vagy sem. Tegyük fel például, hogy egy csalárd személyt alkalmazol. A szíved mélyén tudod, hogy ez a személy csalárd, mégis azt mondod neki: „nem kételkedem benned, úgyhogy csak tedd a dolgod, ahogyan jónak látod”; vajon akkor ez a személy jámbor emberré válik majd, aki csalárdság nélkül teszi a dolgát pusztán azért, mert te nem kételkedsz benne? Lehetséges ez? Fordítva pedig, ha egy jámbor embert alkalmazol, vajon csalárddá válik-e attól, hogy kételkedsz benne, vagy nem érted meg őt? Nem, nem fog. Ezért a mondás, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.”, pusztán egy bolond próbálkozása a lelki békére, ez ostoba önbecsapás. Milyen mértékű az emberiség romlottsága? A státusz és a hatalom hajszolása egymás ellen fordította és egymás meggyilkolására ösztökélte az apákat, fiúkat és testvéreket; az anyákat és a lányokat pedig egymás gyűlöletére ösztönözte. Ki bízhat meg bárkiben is? Nincs senki, aki teljes mértékben megbízható lenne, csak viszonylag jól foglalkoztatható emberek vannak. Függetlenül attól, hogy kit alkalmazol, a hibák megelőzésének egyetlen módja, ha figyeled vagy felügyeled őt. Ebből következően a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” egy önámító mondás. Ez képtelenség, tévhit, és egyáltalán nem állja meg a helyét. Miért van az, hogy Isten kimondja az igazságot és elvégzi az ítélet munkáját, hogy megtisztítsa és megmentse az emberiséget az utolsó napokban? Azért, mert az emberiség mélységesen megromlott. Nincs senki, aki igazán alávetné magát Istennek, és nincs senki, aki alkalmas arra, hogy Isten használja. Ezért Isten újra és újra megköveteli, hogy az emberek becsületesek legyenek. Azért, mert az emberi lények túlságosan csalárdak, tele vannak a Sátán romlott beállítottságával, és a Sátán természetével rendelkeznek. Nem tudják megállni, hogy ne kövessenek el bűnt és gonoszságot, és képesek bárhol és bármikor ellenállni Istennek és elárulni Őt. A romlott emberek között egy sincs, akinek hasznát lehetne venni, vagy aki megbízható lenne. Valóban nehéz használatra kiválasztani valakit az emberiség soraiból! Először is, az emberek képtelenek valakit igazán megérteni; másodszor, az emberek nem látnak át másokon; harmadszor, rendkívüli körülmények között még inkább képtelenek az emberek másokat kordában tartani vagy irányítani. Ennek fényében a legnehezebb feladat találni valaki hasznavehetőt. Ebből következően rendkívül téves és a legkevésbé sem gyakorlatias a mondás, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”. E mondás alapján választani ki és alkalmazni valakit egyszerűen felkérés arra, hogy becsapjanak. Bárki, aki ezt a mondást helyesnek és az igazságnak tartja, az a legostobább ember. Valóban képes ez a mondás feloldani annak nehézségeit, hogy az ember hasznát vegye másoknak? Egyáltalán nem. Ez csupán annak egy módja, hogy az ember megnyugtassa magát, miközben becsapja és ámítja önmagát.

Beszélgetésünknek ezen a pontján van-e alapvető megértésetek arról, hogy helyes-e a mondás: „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”? Ez a mondás az igazság? (Nem.) Akkor mi ez? (A Sátán filozófiája.) Konkrétabban, ez a mondás mentségként szolgál annak, aki át akar törni egy másik ember ellenőrzésén vagy felügyeletén, illetve meg akar szabadulni ezektől; ez egyben ködösítés is, amelyet minden gonosz ember alkalmaz a saját érdekei védelmében és saját céljai elérése érdekében. Ez a mondás ürügy azok számára, akiknek hátsó szándékuk, hogy azt tegyenek, amit csak akarnak. Emellett ez egy megtévesztés is, amelyet az ilyen emberek terjesztenek, hogy legyen indokuk megszabadulni az irányítástól és a felügyelettől, valamint az erkölcsiség és a lelkiismeret kárhoztatása alól. Vannak azonban egyesek, akik úgy hiszik, hogy a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” mondás gyakorlatias és helyes. Van az ilyen embereknek tisztán látása? Értik az igazságot? Van probléma az ilyen emberek gondolataival és nézeteivel? Ha a gyülekezeten belül valaki ezt a mondást terjeszti, akkor azt indítékkal teszi, megpróbál másokat félrevezetni. Megpróbálja felhasználni a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” mondást, hogy eloszlassa mások vele kapcsolatos gyanakvását vagy kételyeit. Ez burkoltan azt jelenti, hogy azt akarja, mások bízzanak abban, hogy tud munkát végezni, bízzanak abban, hogy ő olyan, akinek hasznát lehet venni. Nem ez a szándéka és célja? Biztosan ez. Azt gondolja magában: „Soha nem bíztok bennem, és mindig kételkedtek bennem. Valószínűleg egyszer majd találtok valami apró problémát velem kapcsolatban, és elbocsátotok. Hogy is tudnék dolgozni, ha mindig ez jár a fejemben?” Tehát azért terjeszti ezt a nézetet, hogy Isten háza kétségek nélkül megbízzon benne, és hagyja őt szabadon dolgozni, ezáltal elérve célját. Ha valaki valóban az igazságra törekszik, akkor megfelelően kell kezelnie Isten házának felügyeletét a munkája felett, amikor észleli azt, tudva, hogy ez a saját védelmét szolgálja, és ami még fontosabb, hogy ez felelősségvállalás is Isten házának munkájáért. Bár lehet, hogy felfedi romlottságát, imádkozhat Istenhez, kérve, hogy Isten vizsgálja át és védje meg őt, vagy meg is esküdhet Istennek, hogy elfogadja az Ő büntetését, ha gonoszságot tesz. Nem nyugtatná ez meg? Miért terjeszt egy téveszmét az emberek félrevezetése és a saját céljai elérése érdekében? Egyes vezetők és dolgozók mindig ellenállást tanúsítanak Isten választott népének felügyelete, vagy a felsőbb vezetők és dolgozók azon erőfeszítései iránt, hogy a munkájukról tájékozódjanak. Mit gondolnak? „»Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz«. Miért felügyeltek mindig engem? Miért vesztek igénybe, ha nem bíztok bennem?” Ha a munkájukról kérdezed őket, vagy annak előrehaladásáról érdeklődsz, majd a személyes állapotukról kérdezel, akkor még védekezőbbé válnak: „Ez a munka rám lett bízva; az én hatáskörömbe tartozik. Miért avatkoztok bele a munkámba?” Bár nyíltan nem merik kimondani, célozgatni azért fognak: „Ahogy a mondás tartja, »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.« Miért vagy ilyen kétkedő?” Még el is ítélnek és megbélyegeznek. És mi volna, ha nem értenéd az igazságot, és nem lenne tisztánlátásod? A célozgatásukat hallván, azt mondanád: „Kétkedő vagyok? Akkor tévedek. Csalárd vagyok! Igazad van: Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Nem vezettek félre ezzel? Vajon megfelel az igazságnak a mondás, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”? Nem, ez badarság! Ezek az elvetemült emberek alattomosak és csalárdak; igazságként állítják be ezt a mondást, hogy félrevezessék a zavaros fejű embereket. Ezt a mondást hallva egy zavaros fejű ember igazán tévútra kerül és összezavarodik, ezt gondolva: „Igaza van, rosszat tettem ezzel az emberrel. Ő maga mondta: »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.« Hogyan is kételkedhettem volna benne? Így nem lehet munkát végezni. Bátorítanom kell őt anélkül, hogy beleártanám magam a munkájába. Mivel hasznát veszem, bíznom kell benne és hagynom kell, hogy szabadon dolgozzon, anélkül, hogy korlátoznám. Teret kell adnom neki, hogy teljesíthessen. Megvan hozzá a képessége, hogy elvégezze a munkát. És még ha nincs is meg a képessége, a Szentlélek akkor is ott munkálkodik!” Miféle logika ez? Megfelel ebből bármi is az igazságnak? (Nem.) Ezek a szavak mind helyesnek hangzanak. „Nem korlátozhatunk másokat.” „Az emberek nem tehetnek semmit; mindent a Szentlélek tesz. A Szentlélek mindent átvizsgál. Nem kell kételkednünk, mert Isten teljesen uralja a helyzetet.” De miféle szavak ezek? Nem zavaros fejűek azok az emberek, akik ezeket mondják? Még ennyit sem látnak át, és egyetlen mondattal félrevezetik őket. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a legtöbb ember igazságnak tekinti a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” frázist, és ez félrevezeti és gúzsba köti őket. Megzavarja és befolyásolja őket, amikor kiválasztják az embereket, vagy amikor alkalmazzák őket, sőt hagyják, hogy ez diktálja a cselekedeteiket. Ennek eredményeképpen sok vezetőnek és dolgozónak mindig nehézségei és kételyei vannak, amikor ellenőrzik a gyülekezeti munkát, és amikor embereket léptetnek elő és alkalmaznak. Végső soron csak annyira képesek, hogy megnyugtassák magukat ezekkel a szavakkal: „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.”. Valahányszor ellenőrzik a munkát, vagy érdeklődnek róla, azt gondolják: „»Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.« Bíznom kell a testvéreimben, és végül is a Szentlélek átvizsgálja az embereket, ezért nem szabadna mindig kételkednem másokban és felügyelnem őket.” Ugye befolyásolta őket ez a frázis? Milyen következményekkel jár ennek a mondatnak a befolyása? Először is, ha valaki a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” eszmét vallja, akkor vajon fogja-e ellenőrizni és irányítani mások munkáját? Fogja-e felügyelni és nyomon követni az emberek munkáját? Ha ez a személy mindenkiben megbízik, akit alkalmaz, és soha nem ellenőrzi vagy irányítja őket a munkájuk során, és soha nem felügyeli őket, akkor vajon hűen végzi a kötelességét? Képes-e hozzáértő módon végezni a gyülekezeti munkát és betölteni Isten megbízatását? Hűséges-e Isten megbízatásához? Másodszor, ez nem pusztán Isten szavának és a kötelességeidnek a be nem tartása, ez a Sátán mesterkedéseinek és világi ügyekre vonatkozó filozófiájának igazságként való elfogadása, valamint ezek követése és gyakorlása. A Sátánnak engedelmeskedsz és sátáni filozófia szerint élsz, nem igaz? Nem olyan ember vagy, aki aláveti magát Istennek, még kevésbé olyan ember, aki betartja Isten szavait. Egy igazi gazember vagy. Isten szavait félretenni és helyette venni egy sátáni frázist és azt gyakorolni igazságként az igazság és Isten elárulása! Isten házában dolgozol, mégis a sátáni logika és a világi ügyekre vonatkozó filozófia képezi a cselekedeteid alapelveit, miféle ember vagy akkor? Olyasvalaki, aki elárulja és súlyosan megszégyeníti Istent. Mi ennek a cselekedetnek a lényege? Isten nyílt elítélése és az igazság nyílt tagadása. Talán nem ez a lényege? (De igen.) Amellett, hogy nem követed Isten akaratát, azt is megengeded, hogy Sátán ördögi mondásai és a világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiák egyike elszabaduljon a gyülekezetben. Ezzel a Sátán bűntársává leszel és támogatod a Sátánt abban, hogy véghez vigye tevékenységeit a gyülekezetben, hogy megzavarja és akadályozza a gyülekezeti munkát. Nagyon súlyos ennek a problémának a lényege, nem igaz?

Napjainkban a legtöbb vezető és dolgozó a Sátán mérgét rejti szívében, és még mindig sátáni filozófiák szerint él, Isten szavai közül pedig kevés gyakorol hatalmat a szívében. Sok vezető és dolgozó munkája problémás – soha nem ellenőrzik vagy felügyelik a munkát, miután azt kiosztották, holott valójában a szívük mélyén tudják, hogy egyesek nem képesek elvégezni a munkát, és hogy minden bizonnyal problémák fognak felmerülni. Mivel azonban nem tudják, hogyan oldják meg ezt a problémát, egyszerűen magukévá teszik a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” nézetet, és elevickélnek valahogy, sőt mindezt lelki békében teszik. Ez ahhoz vezet, hogy egyesek képtelenek valódi munkát végezni, csupán mímelik azt, általános ügyekkel elfoglalva magukat. Ennek eredményeképpen szétzilálják a gyülekezet munkáját, és egyes helyeken még az Istennek szánt felajánlásokat is ellopják némelyek. Isten választott népe, mivel nem bírja ezt elviselni, jelenti az ügyet a Fennvalónak. A hamis vezető, amikor ennek tudatára ébred, elképed, és úgy érzi, hogy katasztrófa közeleg. A Fennvaló ezután kérdőre vonja: „Miért nem ellenőrizted a munkát? Miért nem a megfelelő személyt alkalmaztad?” Erre a hamis vezető azt válaszolja: „Nincs rálátásom egy ember lényegére, ezért egyszerűen a »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.« alapelvet követem. Soha nem gondoltam volna, hogy rossz embert alkalmazok, és ilyen katasztrófát okozok.” Úgy hiszitek, hogy helyes az a nézet, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”? Ez a frázis az igazság? Miért használta ezt a frázist Isten házának munkája és kötelességének teljesítése során? Mi itt a probléma? Ez, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”, egyértelműen a nem hívők szavai, a Sátántól származó szavak – akkor miért kezeli ezeket igazságként? Miért nem tudja megítélni, hogy ezek a szavak helyesek vagy helytelenek? Ezek nyilvánvalóan az ember szavai, a romlott emberiség szavai, ezek egyszerűen nem az igazság, teljesen ellentétesek Isten szavaival, és nem szabadna az emberek cselekedeteinek, magatartásának és Isten iránti imádatának mércéjeként szolgálniuk. Hogyan kellene tehát megközelíteni ezt a frázist? Ha valóban képes vagy a tisztánlátásra, akkor milyen igazságalapelvet kellene használnod helyette, hogy a gyakorlásod alapelveként szolgáljon? Azt, hogy „teljes szíveddel, teljes lelkeddel és teljes elméddel végezd a kötelességedet”. Teljes szíveddel, teljes lelkeddel és teljes elméddel cselekedni azt jelenti, hogy senki sem korlátoz téged; azt jelenti, hogy egy szívvel és lélekkel kell lenni, nem többel. Ez a te felelősséged és kötelességed, és ezt jól kell végezned, hiszen ez tökéletesen természetes és indokolt. Bármilyen problémával is találkozol, az alapelvek szerint kell cselekedned. Kezeld azokat úgy, ahogyan szükséges; ha metszésre van szükség, hát legyen, és ha elbocsátásra van szükség, hát legyen. Röviden, cselekedj Isten szavai és az igazság alapján. Nem ez az alapelv? Ez nem éppen az ellentéte annak, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”? Mit jelent az, hogy ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz? Ez azt jelenti, hogy ha alkalmaztál valakit, ne kételkedj benne, engedd el a gyeplőt, ne felügyeld, és hagyd, hogy azt tegye, amit akar; ha pedig kételkedsz benne, akkor ne alkalmazd. Nem ezt jelenti? Ez borzasztóan helytelen. Az emberiséget mélyen megrontotta a Sátán. Minden ember rendelkezik sátáni beállítottsággal, és képes elárulni Istent és ellenállni Istennek. Mondhatni, senki sem megbízható. Még ha valaki égre-földre megesküszik is, az sem ér semmit, mert az embereket korlátozzák romlott beállítottságaik, és nem tudnak uralkodni magukon. El kell fogadniuk Isten ítéletét és fenyítését, mielőtt megoldhatnák romlott beállítottságuk problémáját, és teljes mértékben megoldhatnák az Istennel szembeni ellenállásuk és árulásuk problémáját – azaz megoldhatnák az emberek bűneinek gyökerét. Mindazok, akik nem estek át Isten ítéletén és a megtisztuláson, és nem érték el az üdvösséget, nem megbízhatók. Nem méltók a bizalomra. Következésképpen, ha alkalmazol valakit, akkor felügyelned és irányítanod kell őt. Emellett meg kell metszened őt, és gyakran el kell beszélgetned vele az igazságról, és csak így láthatod majd tisztán, hogy továbbra is hasznát veheted-e. Ha vannak néhányan, akik képesek elfogadni az igazságot, elfogadni a metszést, képesek hűen végrehajtani a kötelességüket, és akik életében folyamatos a fejlődés, akkor csak ezek az emberek a valóban használhatók. Azok, akik valóban használhatók, a Szentlélek munkájának megerősítésével rendelkeznek. Azok az emberek, akik nem rendelkeznek a Szentlélek munkájával, nem megbízhatók; ők a dolgozók és bérmunkások. Amikor a vezetők és a dolgozók kiválasztására kerül sor, viszonylag nagy részük, legalábbis több mint a felük kiiktatásra kerül, és csak egy apró kisebbségük nyilvánul használhatónak vagy használatra alkalmasnak – ez tény. Egyes gyülekezeti vezetők soha nem felügyelik vagy ellenőrzik mások munkáját, és nem törődnek a munkával azt követően, hogy befejezték a beszélgetést vagy a munka megszervezését. Inkább azt a mondást követik, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”, sőt azt mondják magukban: „a többit végezze el Isten”. Ezután kényelemben és könnyedségben kezdenek lubickolni, nem kérdezősködnek a dolog után és figyelmen kívül hagyják azt. Azzal, hogy így dolgoznak, nem felületesek vajon? Van bennük bármiféle felelősségtudat? Nem hamis vezetők az ilyen emberek? Isten azt követeli, hogy az emberek teljes szívükkel, teljes lelkükkel, teljes elméjükkel és teljes erejükkel tegyék kötelességeiket. Amit Isten követel az emberektől – az az igazság. Ha a vezetők és a dolgozók inkább az ördögök és a Sátán szavainak tesznek eleget, mint Isten szavainak, amikor munkájukat vagy kötelességeiket végzik, akkor ez nem az Istennel szembeni ellenállás és árulás megnyilvánulása? Miért kell Isten házának csakis olyan embereket választania a vezetők és a dolgozók kiválasztásakor, akik képesek elfogadni az igazságot, akik lelkiismerettel és józan ésszel bíró, jó emberek, és akik jó képességűek és alkalmasak a munka felvállalására? Azért, mert az emberiség mélyen romlott, és szinte senki sem használható. Ha valaki nem részesült többéves képzésben és művelésben, akkor szörnyen rossz hatékonysággal végzi a dolgokat, és nagyon nehezére esik jól végeznie a kötelezettségeit, és számtalanszor meg kell ítélni, meg kell fenyíteni és meg kell metszeni, mielőtt alkalmassá válik a használatra. Az emberek többsége felfedetik és kiiktatásra kerül a képzése során, és meglehetősen nagy arányban esnek ki vezetők és dolgozók. Miért van ez? Mert az emberiséget túl mélyen megrontotta a Sátán. A legtöbb ember nem szereti az igazságot, és nem is felel meg a lelkiismeret és a józan ész mércéjének. Így a legtöbbjük nem használható. Több éven át kell hinniük Istenben, és meg kell érteniük az igazság egy részét ahhoz, hogy képesek legyenek bizonyos kötelességek elvégzésére. Ez a romlott emberiség valósága. Ez alapján tehát levonhatjuk azt a következtetést, hogy a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” frázis teljesen téves, és egyáltalán nincs gyakorlati értéke, és hogy az a személy, aki ezt kitalálta, egyszerűen egy ördög volt. Bizton állíthatjuk, hogy a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” mondás eretnekség és megtévesztés; egy ördögi mondás, egy sátáni filozófia, és ez a jellemzés teljesen helytálló. Isten soha nem mondott olyasmit, hogy „a romlott emberiségben meg lehet bízni”. Mindig megkövetelte, hogy az emberek becsületesek legyenek, bizonyítva, hogy az egész emberiség körében nagyon kevés becsületes ember van, hogy mindenki képes hazudni és csalni, és hogy mindenki csalárd beállítottságú. Sőt, Isten azt mondta, hogy száz százalék a valószínűsége annak, hogy a romlott emberiség elárulja Istent. Még ha használ is egy embert Isten, annak az embernek éveken keresztül metszésen kell átesnie, és még a használat során is sokévnyi ítéletet és fenyítést kell átélnie, hogy megtisztuljon. Most pedig mondjátok meg Nekem, van-e tényleg bárki, aki megbízható? Senki sem meri ezt kimondani. És mit bizonyít az, hogy senki sem meri? Azt bizonyítja, hogy minden ember megbízhatatlan. Akkor térjünk vissza arra a frázisra, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.”. Milyen szempontból helytelen ez? Mi ebben a képtelenség? Nem magától értetődő? Ha valaki még mindig azt hiszi, hogy ez a mondás bármilyen módon helyes vagy alkalmazható, akkor ő bizonyára olyasvalaki, aki híján van az igazságnak, és minden bizonnyal egy képtelen ember. Ma már képesek vagytok észrevenni, hogy mi a probléma ezzel a mondattal, és meg tudjátok állapítani, hogy ez egy megtévesztés, és ez teljes mértékben annak köszönhető, hogy megtapasztaltátok Isten munkáját, és most már képesek vagytok tisztábban látni, és tisztább betekintéseket nyerni a romlott emberiség lényegébe. Csak ennek köszönhetően vagytok képesek teljes mértékben elvetni ezt az ördögi frázist, ezt az eretnekséget és megtévesztést. Ha nem lenne Isten üdvözítő munkája, akkor titeket is félrevezetne a Sátánnak ez az ördögi mondása, és még használnátok is, mintha ez egy általános kijelentés vagy mottó lenne. Milyen sajnálatos volna az – egyáltalán nem lenne igazságvalóságotok.

A legtöbb ember hallotta már azt a frázist, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”. Szerintetek helyes ez a frázis vagy helytelen? (Helytelen.) Mivel helytelennek hiszed, vajon miért képes mégis befolyásolni téged a való életben? Amikor ilyen dolgok történnek veled, akkor ez a nézet fog kibontakozni benned. Ez bizonyos mértékig meg fog zavarni, és ha egyszer megzavart, akkor a munkavégzésed veszélybe kerül. Tehát, ha helytelennek hiszed, és megállapítottad, hogy helytelen, akkor miért befolyásol még mindig, és miért használod még mindig önmagad megnyugtatására? (Mivel az emberek nem értik az igazságot, nem képesek Isten szavai szerint gyakorolni, ezért a Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiáját fogják alapelvként vagy mérceként alkalmazni a gyakorlatban.) Ez az egyik ok. Van még más is? (Mert ez a frázis viszonylag összhangban van az emberek testi érdekeivel, és ösztönösen e szerint a frázis szerint fognak cselekedni, amikor nem értik az igazságot.) Az emberek nem csak akkor ilyenek, amikor nem értik az igazságot; még ha értik is az igazságot, nem biztos, hogy képesek az igazság szerint gyakorolni. Helyes az a megállapítás, hogy ez a frázis „viszonylag összhangban van az emberek testi érdekeivel”. Az emberek inkább követnek egy ravasz trükköt vagy egy világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiát, hogy megvédjék saját testi érdekeiket, minthogy az igazságot gyakorolják. Emellett van is alapjuk arra, hogy ezt tegyék. Mi ez az alap? Az, hogy ezt a frázist a tömegek széles köre helyesnek fogadja el. Amikor ők e frázis szerint cselekednek, tetteik megalapozottak lehetnek mindenki más előtt, ők pedig mentesülhetnek a kritikától. Akár erkölcsi vagy jogi szempontból, akár a hagyományos elképzelések szemszögéből nézzük, ez egy olyan nézet és gyakorlat, amely megállja a helyét. Így, amikor nem vagy hajlandó gyakorolni az igazságot, vagy amikor nem érted azt, akkor inkább megsérted Istent, megszeged az igazságot, és visszavonulsz egy olyan helyre, amely nem lép át egy erkölcsi alapvonalat. És mi ez a hely? Az az alapvonal, hogy „ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Ha visszavonulsz erre a helyre, és ennek a frázisnak megfelelően cselekszel, az megnyugvást ad neked. Miért ad megnyugvást? Azért, mert mindenki más is így gondolkodik. Továbbá, szívedben ott él az az elképzelés is, hogy ha mindenki törvényszegő, a törvényt nem lehet betartatni, és úgy gondolod, „Mindenki így gondolkodik. Ha e frázis szerint gyakorolok, akkor nem számít, ha Isten elítél, hiszen Istent úgysem láthatom, és a Szentlelket sem érinthetem meg. A többiek legalább emberi tulajdonságokkal rendelkező embernek fognak tartani, olyannak, akinek van egy kis lelkiismerete.” Úgy döntesz, hogy elárulod az igazságot ezen „emberi tulajdonságok” kedvéért; azért, hogy az emberek ne ellenséges tekintettel nézzenek rád. Mindenki jó véleménnyel lesz rólad, nem fognak kritizálni, kényelmes életet fogsz élni, és lelki nyugalomra lelsz – amit keresel, az a lelki nyugalom. Vajon ez a lelki nyugalom az ember igazság iránti szeretetének megnyilvánulása? (Nem, nem az.) Akkor miféle beállítottság ez? Rejt-e magában csalárdságot? Igen, van benne csalárdság. Elgondolkodtál ezen, és tudod, hogy a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” frázis nem helyes, hogy ez nem az igazság. Akkor miért nem az igazságot választod még mindig, amikor zsákutcába jutsz, hanem a hagyományos kultúrából származó filozófiai frázishoz ragaszkodsz, amely iránt az emberek a legfogékonyabbak? Miért ezt választod? Ez az emberek összetett gondolataival függ össze, és ha már összetett gondolatok vannak, milyen beállítottság van jelen? (Elvetemültség.) Az elvetemültség mellett itt egy másik szempont is szerepet játszik. Nem teljesen ismered el a frázist helyesnek, mégis képes vagy tartani magad hozzá és hagyod, hogy megingasson és irányítson. Egy dolog biztos itt: idegenkedsz az igazságtól, és nem olyan ember vagy, aki szereti az igazságot. Nem ez a beállítottság? (De, ez az.) Ennyi bizonyos. Az embereket sokféle nézet befolyásolja cselekedeteikben, és bár te valójában nem feltétlenül hiszed a szíved mélyén, hogy ezek a nézetek helyesek, mégis képes vagy betartani ezeket és ragaszkodni hozzájuk, amit egy bizonyos beállítottság vezérel. Noha úgy hiszed, hogy ezek a nézetek helytelenek, akkor is befolyásolhatnak, megingathatnak és manipulálhatnak téged. Ez egy elvetemült beállítottság. Egyesek például drogoznak vagy szerencsejátékot játszanak, miközben azt mondják, hogy a drogfogyasztás és a szerencsejáték rossz, és még másoknak is azt tanácsolják, hogy ne tegyenek ilyesmit, nehogy mindenüket elveszítsék. Úgy gondolják, hogy az ilyen dolgok helytelenek, hogy negatív dolgok, de vajon fel tudják-e adni és abba tudják-e hagyni őket? (Nem.) Soha nem tudnak megálljt parancsolni maguknak, sőt, nyíltan kimondják: „A szerencsejáték is egy módja a pénzkeresésnek, így akár hivatássá is válhat.” Nem csak szépítik a dolgot? Valójában azt gondolják magukban: „Miféle szakma ez? Elzálogosítottam minden értékemet, és elvesztettem az összes pénzt, amihez ebből jutottam. Végül egyetlen szerencsejátékos sem tud normális életet élni.” Akkor miért szépítgetik még mindig ily módon a valóságot? Mert nem tudják abbahagyni. És miért nem képesek abbahagyni? Mert benne van a természetükben ez; már gyökeret vert ott. Szükségük van erre a dologra, és nem tudnak lázadni ellene – ez a természetük. Többé-kevésbé eleget beszélgettünk már arról a frázisról, hogy „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.”. Vajon azért befolyásol valakit ez a frázis, mert egy átmeneti késztetést érzett arra, hogy elfogadjon egy ilyen nézetet, vagy azért, mert a Sátán, kihasználva egy óvatlan pillanatot, elültetett egy ilyen nézetet ebben a személyben, arra sarkallva ezzel, hogy e nézet alapján cselekedjen? (Nem.) Ez az adott személy romlott természetével függ össze; azért választ ilyen utat, mert ez a dolog a természetében van. Miután így ízekre szedtük a mondást, miszerint „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”, most már alapvetően megértettétek azt. Ezt a frázist úgy jellemzik, mint a Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiáját – ez semmiképpen sem az igazság. Van bármi köze az igazsághoz? (Nincs.) Egyáltalán nincs köze az igazsághoz, és Isten elítéli. Ez nem az igazság; a Sátántól származik, nem Istentől. Bizton állíthatjuk, hogy ennek a frázisnak egyáltalán semmi köze nincs az igazsághoz, sem az arra vonatkozó mércéhez, hogy az Istenben hívőknek miként kell cselekedniük, viselkedniük és Istent imádniuk. Ez a frázis teljesen el lett ítélve. Ennek a frázisnak a megtévesztő tulajdonságai viszonylag nyilvánvalók, ami megkönnyíti számotokra, hogy felismerjétek, helyes-e vagy sem.

II. A „Rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat” gondolatának boncolgatása

Beszélgessünk egy másik mondásról, miszerint „rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat”. Ki tudja elmagyarázni, hogy ez mit jelent? (A mondásban, miszerint „rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat”, a rőzse tűzifára utal. Arról szól, hogy Goujian, a Yue Királyság királya egy halom tűzifán aludt, és minden nap megnyalt egy epehólyagot, és hogy bosszút akart állni, feltámadni a veresége hamvaiból, és helyreállítani a királyságát.) Elmagyaráztad ennek a mondásnak a hátterét, vagyis azt, hogy milyen történetből ered ez a mondás. Általában egy mondás magyarázásakor a háttér elmagyarázása mellett ki kell fejteni a mondás bővebb jelentését is – azt, hogy minek a metaforájaként szolgál, amikor az emberek napjainkban használják. Magyarázd el még egyszer. (Ez egy olyan személyre vonatkozó metafora, aki kitartóan és erősen odateszi magát, aki keményen küzd és dolgozik céljai és vágyai megvalósításáért.) Akkor hogyan magyarázható a „rőzse” és az „epehólyag” ebben az összefüggésben? Nem magyaráztad el a jelentésnek ezt a két aspektusát. Ha a szavakat nézzük, a „rőzse” egyfajta tövises tűzifára utal; a tövises tűzifára feküdt le aludni, azután gyakran emlékeztette magát a körülményeire és a megszégyenülésére, és gyakran emlékeztette magát a felvállalt küldetésre. Ráadásul egy epehólyagot lógatott le a mennyezetről, és azt minden nap megnyalta. Milyen ízt érez az ember, amikor epehólyagot nyal? (Keserűt.) Nagyon keserű volna! Ezzel az érzéssel emlékeztette magát arra, hogy el ne felejtse a gyűlöletét, ne feledkezzem meg a küldetéséről, és ne felejtse el a vágyát. Mi volt a vágya? A királysága helyreállításának nagy feladata. Minek a metaforája az általában, hogy „rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat”? Általában egy olyan személyre vonatkozó metafora, aki szerencsétlen körülmények között él, de nem feledkezik meg a küldetéséről és a vágyairól, és aki képes megfizetni az árat a vágyaiért, az eszményeiért és a küldetéséért. Többé-kevésbé ezt jelenti. A világi emberek szemében vajon pozitív vagy negatív mondás az, hogy „rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat”? (Pozitív.) Miért tekintik ezt pozitív mondásnak? Motiválni képes az embereket a nehézségek közepette, hogy ne felejtsék el a gyűlöletüket, ne felejtsék el a megszégyenülésüket, és arra ösztökéli őket, hogy keményen dolgozzanak és törekedjenek arra, hogy erősebbé váljanak. Ez egy viszonylag inspiráló mondás. A világi emberek szemében ez kétségtelenül pozitív mondás. Ha az emberek e mondás szerint cselekednek, akkor nem kétséges, hogy amit tesznek, a cselekedeteik motivációja, a cselekvésük módja és az alapelvek, amelyekhez ragaszkodnak, helyesek és pozitívak. Ha ezt mondjuk, akkor alapvetően nincs semmi baj ezzel a mondással, akkor meg mit akarunk boncolgatni azáltal, hogy felhozzuk ezt a mondást? Mi az, amit el akarunk mondani? (Azt akarjuk kielemezni, hogy ez a mondás milyen szempontokból áll ellentétben az igazsággal.) Így van, azt akarjuk tisztán látni, hogy ez az igazság-e vagy sem. Mivel ez a mondás ennyire „helyes”, érdemes kielemeznünk és ellenőriznünk, hogy pontosan milyen szempontokból „helyes”. Akkor pontos meghatározásunk lesz róla, és meg tudjuk vizsgálni, hogy ez valóban az igazság-e vagy sem. Ez az a végső eredmény, amit el akarunk érni. A mondás, miszerint „rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat”, a túlélésnek egy olyan törvénye, amelybe a különleges körülmények között élő emberek kapaszkodnak. Először is bizonyosodjunk meg róla – ez a mondás az igazság? (Nem.) Ne annak a kijelentésével kezdjük, hogy ez az igazság-e vagy sem. Az emberek által látott, szó szerinti jelentése alapján nincs negatív jelentése ennek a mondásnak. Milyen pozitív jelentése van tehát? Képes motiválni az embereket, elszántságot adni nekik, további harcra késztetni őket, hogy ne hátráljanak meg, ne csüggedjenek, és ne legyenek gyávák. Van olyan szempont, amely szerint pozitív értelemben használható. Viszont milyen körülmények között van szükség arra, hogy betartsák az emberek az ebben a mondásban foglalt viselkedési és cselekvési alapelveket? Van-e kapcsolat a mondás által vallott alapelvek és az Istenbe vetett hit között? Van-e kapcsolata az igazság gyakorlásával? Van-e kapcsolata a kötelességvégzéssel? Van-e kapcsolata Isten útjának követésével? (Nincs.) Ilyen gyorsan következtetésre jutottatok? Honnan tudjátok, hogy nincs kapcsolat? (Isten szavai nem mondják ezt.) Ez egy túlságosan leegyszerűsítő és felelőtlen állítás. Amikor nem érted, és azt mondod: „Különben is, ez nem szerepel Isten szavai között, és nem tudom, mit jelent ez a mondás, ezért nem fogok rá hallgatni. Mondhat, amit akar, én azonban nem fogom elhinni.” – felelőtlen dolog ezt mondani. Komolyan kell ezt megközelítened. Ha egyszer komolyan közelítetted meg, alaposan megértetted, és valódi tisztánlátással rendelkezel felőle, akkor soha nem fogod igazságként kezelni ezt a mondást. Most nem azt akarom elérni, hogy tagadd ennek a mondásnak a helyességét; hanem meg akarom értetni veled, hogy ez a mondás nem az igazság, és megmutatom, hogy milyen igazságokat kell megértened, és hogyan kellene fenntartanod az igazságot ugyanilyen körülmények között. Érted? Szóval, mondjátok el Nekem, hogy mit értettetek meg. (A mondás, miszerint „rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat”, arról szól, hogy az embereknek hogyan kell gyakorolniuk balsors idején, de Isten házában a „balsors” kifejezés nem létezik. Amikor Isten leleplezi embereket, vagy megpróbáltatások elé állítja őket, az mind azon folyamat része, amellyel Isten tökéletesíti őket – ez nem balsors. Ez a mondás azt üzeni az embereknek, hogy emlékezniük kell az ilyenkor elszenvedett nehézségekre, és a jövőben vissza kell nyerniük, amit elveszítettek. Ez a kifejezés nem állja meg a helyét Isten házában. Mondok egy példát, ami egy kicsit pontatlan: egyes vezetők a leváltásuk után használják a frázist, miszerint „rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat”, hogy motiválják magukat, mondván: „Tanulni fogok Goujian-tól, a Yue Királyság királyától, és majd rőzsén alszom és epehólyagot nyalogatok. Eljön majd az idő, amikor újra elfoglalom régi pozíciómat, és újra vezető leszek. Majd meglátjátok! Most kritizáltok, mondván, hogy rossz vagyok ebben a tekintetben és rossz vagyok abban a tekintetben. Egy nap visszaszerzem, amit elveszítettem, és meglátjátok majd, hogy valójában milyen fából faragtak engem. Biztosan eljön majd a nap, amikor a most elszenvedett megaláztatásom tisztára lesz mosva!”) Ez egy nagyon jó példa. Megvilágosított benneteket? Vannak olyan időszakok, amikor legszívesebben rőzsén aludnátok és epehólyagot nyalogatnátok? Gondoltok valaha arra, hogy visszaszerezzétek, amit elvesztettetek? (Igen. Vannak ilyen gondolataim, amikor az emberek elutasítják a nézeteimet. Amikor például bizonyos dolgokról beszélgetek a testvérekkel, és ők megkérdőjelezik az általam kifejtett nézeteket, a szívemben dacot érzek, és azt gondolom: „Egy nap jó munkát kell végeznem, és meg kell mutatnom nektek”. Azután keményen dolgozni kezdek azon, hogy megtanuljam azt a munkaterületet, de ez rossz mentalitás.) Ez nem az igazság elfogadásának, az igazság keresésének vagy az igazság gyakorlásának a hozzáállása, hanem a makacs ellenszegülésé és a másoknak való bizonyítani akarásé – ez a vereség el nem ismerésének hozzáállása. Ez a fajta hozzáállás pozitívnak számít az emberiség körében. A vereség soha el nem ismerése egyfajta jó temperamentum, és azt jelenti, hogy az embernek van kitartása, akkor hát miért mondják azt, hogy ez nem az igazság gyakorlása? Azért van így, mert a cselekedeteikhez való hozzáállásuk, valamint a cselekedeteik mögött meghúzódó alapelvek és motivációk nem az igazságon alapulnak, hanem a hagyományos kultúrában használt mondáson, miszerint „rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat”. Bár elmondható, hogy ez a személy erős egyéniség, és a győzni akaró és a vereséget el nem ismerő gondolkodásmódja és hozzáállása tiszteletet vált ki a világi emberekből, mégis, mi az ilyen gondolkodásmód és temperamentum az igazsággal szemben? Parányiak és rendkívül borzalmasak; Isten gyűlöli ezeket. Kinek van még megosztanivalója? (Amikor egy kötelességet végzek, azt hiszem, nem vesznek komolyan az emberek, mivel nem vagyok jártas az adott munkaterületen. Szóval, a szívem mélyén titkon azzal biztatom magam, hogy „alaposan tanulmányoznom kell ezt a munkaterületet, és meg kell mutatnom nektek, hogy valójában alkalmas vagyok”. Néha, amikor az emberek rámutatnak a kötelességemmel kapcsolatos hiányosságokra, erőfeszítéseket teszek, hogy változtassak; elviselem a nehézségeket, és megfizetem az árát annak, hogy megtanuljam a munkát, és bármennyi nehézséget is szenvedek el, lenyelem, de nem azt keresem, hogyan végezzem jól a kötelességemet; inkább azt akarom, hogy eljöjjön az a nap, amikor elérhetem, hogy mások felnézzenek rám, és elnyerhetem mások tiszteletét. Az állapotom is olyasmi, mint amikor valaki rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat.) Feltűnt Nekem egy probléma abból, amit megosztottatok. Nem kevés éve hisztek Istenben, elhagytátok a családotokat és a karriereteket, és nem kevés megpróbáltatást szenvedtetek el, mégis oly keveset arattatok. Képesek vagytok arra is, hogy elviseljétek a nehézségeket, és áldozatokat hozzatok a kötelességeitek terén, és meg tudjátok fizetni az árát, de miért nem fejlődtök soha az igazságban? Hogy lehet, hogy ennyire kevés és sekélyes az általatok megértett igazság? Ennek az az oka, hogy nem helyeztek hangsúlyt az igazságra. Mindig rőzsén akartok aludni és epehólyagot nyalogatni, a szívetek pedig csordultig van bizonyítási vággyal. A rőzsén alvás és epehólyag nyalogatás egy „nagy kelés” – szerinted ez jó dolog? Mi a végeredménye annak, ha valaki rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat? Amikor valaki be akarja bizonyítani, hogy alkalmas és kompetens, hogy nem alsóbb rendű másoknál, és nem veszíthet senkivel szemben, akkor ő rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat. Más szóval, „a legnagyobb megpróbáltatásokat is elviselik, hogy a legnagyobb emberekké váljanak.” Tehát milyen módokon nyilvánul meg az, hogy valaki rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat? Megnyilvánulásának első módja a vereség el nem ismerése. A második a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása. Lehet, hogy nem használsz szavakat arra, hogy vitatkozz másokkal, hogy megcáfold őket, vagy hogy megvédd magad, de titokban erőfeszítéseket teszel. Miféle erőfeszítést? Ez lehet az ár, amit megfizettek: késő éjszakába nyúló munka vagy tanulás, reggeli korán kelés, vagy Isten szavainak olvasása és a munkaterületetek megismerése, míg mások szórakoznak, extra erőfeszítések megtétele. Ez nehézségek elszenvedése? Ezt nevezik úgy, hogy „rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat”. Mi a harmadik megnyilvánulási módja? Abban nyilvánul meg, hogy az emberekben van egyfajta nagy ambíció, és e nagy ambíció miatt nem panaszkodnak a problémáikra. Ki akarnak tartani a kitűzött és elérni kívánt céljaik mellett, és fenn akarják tartani ezt a küzdeni akarást. Mi ez a küzdeni akarás? Például ha vezetővé akarsz válni, vagy meg akarsz valósítani valamilyen feladatot, akkor mindig fenn kell tartanod ezt a belső tudatállapotot; soha nem szabad megfeledkezned az elhatározásodról, a küldetésedről, a törekvéseidről és az eszményeidről. Hogyan jellemeznéd ezt egy mondatban? (Ne téveszd szem elől a végzendő dologra vonatkozó eredeti motivációdat.) Helyes, hogy nem téveszted szem elől a végzendő dologra vonatkozó eredeti motivációdat, de ez nem elég erős. (A szívedben hordozz nagy ambíciót.) Ez már jobb. Van benne egy kicsi ebből az érzésből. Hogyan lehetne mindezt pontosabban és tömörebben megfogalmazni? (Küzdeni akarás és törekvések.) Hogyan mondanád ezt teljes egészében megfogalmazva? Sok csata és sok veszteség, de minél tovább harcolsz, annál bátrabb leszel. Ez a törhetetlen harcolni akarás. Olyan ez, mint amikor egyesek azt mondják: „Elbátortalanodtál, miután leváltottak? Engem már sokszor leváltottak, de soha nem bátortalanodtam el. Ha valamiben kudarcot vallok, mindig újra nyeregbe pattanok. Kell, hogy legyen bennünk küzdeni akarás!” Az ő szemszögükből ez a küzdeni akarás pozitív dolog. Szerintük nem rossz dolog, ha az emberek törekvésekkel, eszményekkel és küzdeni akarással rendelkeznek. Hogyan kezelik az arrogancia romlott beállítottsága által keltett ambíciókat és vágyakat? Úgy kezelik, mint valami pozitívumot. Tehát úgy gondolják, hogy az a helyes dolog, hogy képesek elszenvedni a rőzsén alvás és epehólyag-nyalogatás nehézségeit annak érdekében, hogy elérjék a célt, amiért küzdenek, és amit helyesnek tartanak, hogy az emberek erre kedvezően tekintenek, és hogy ennek kell lennie az igazságnak. Ez a három megnyilvánulása annak, ha valaki rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat. Meg tudja-e magyarázni e három megnyilvánulás azt a jelentést, amit magában foglal a kifejezés, miszerint „rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat”? (Igen, meg tudják.) Akkor részletesen fogok beszélgetni erről a három megnyilvánulásról.

A. A vereség el nem ismerése

Beszéljünk először az első megnyilvánulásáról annak, ha valaki rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat: a vereség el nem ismerése. Mi a vereség el nem ismerése? Milyen megnyilvánulásai szoktak lenni az embereknek, amelyek azt bizonyítják, hogy megvan bennük a vereség el nem ismerésének mentalitása? Miféle beállítottság a vereség el nem ismerésének gondolkodásmódja? (Arrogancia és hajthatatlanság.) Két nyilvánvaló beállítottságot tartalmaz, az arroganciát és a hajthatatlanságot. Hát még mit? (A győzni akarást.) Ez egy beállítottság? Ez egy megnyilvánulás. Most beállítottságokról beszélünk. (Az igazságtól való idegenkedés.) Az igazságtól való idegenkedés bizonyosan azt jelenti, hogy nem fogadják el az igazságot. Például, ha egy vezető vagy egy dolgozó azt mondja, hogy sérti az alapelveket és késlelteti Isten házának munkáját az, amit csinálsz, és le akar váltani téged, akkor te azt gondolod: „Hm! Nem hiszem, hogy rossz, amit csinálok. Ha le akarsz váltani, akkor csak rajta. Ha nem hagyod, hogy csináljam, akkor nem fogom. Alávetem magam!” Ebben az alávetettségben benne van a vereség el nem ismerése, mint hozzáállás. Ez egy beállítottság. Az arrogancia, a hajthatatlanság és az igazságtól való idegenkedés mellett mit foglal még magában ez a beállítottság? Van olyan beállítottság, hogy Istennel akar versengeni valaki? (Igen, van.) Akkor ez miféle beállítottság? Ez ádázság. Még egy ennyire ádáz beállítottságot sem tudtok felismerni. Miért mondom, hogy ádáz? (Mert Istennel akarnak versengeni.) Megpróbálni versengeni az igazsággal, ezt ádázságnak nevezik – ez túlságosan is ádáz! Ha nem lennének ádázak, akkor nem próbálnának versengeni az igazsággal, és nem próbálnának versengeni Istennel, vagy versenyezni Vele. Ez egy ádáz beállítottság. A vereség el nem ismerésében ott az arrogancia, a hajthatatlanság, az igazságtól való idegenkedés és az ádázság. Ezek azok a nyilvánvaló beállítottságok, amelyekhez kapcsolódik. Hogyan nyilvánul meg a vereség el nem ismerése? Milyen mentalitásokat foglal magában? Hogyan gondolkodnak azok, akik nem ismerik el a vereséget? Mi a hozzáállásuk? Mit mondanak, mit gondolnak, és mit fednek fel, amikor olyan dolgokkal találkoznak, mint a leváltás? A leggyakoribb megnyilvánulás az, hogy amikor egy kötelességet végeznek, majd a Fennvaló látja, hogy nem alkalmasak ennek a kötelességnek a végzésére és leváltja őket, akkor a szívükben így töprengenek: „Nem vagyok ellenfél a számodra. Nem fogok veled vitába szállni. Tehetséges vagyok. A valódi arany végül mindig csillogni fog, én pedig egy tehetséges egyén vagyok, bárhová is megyek! Függetlenül attól, hogy a Fennvaló milyen intézkedéseket tesz velem kapcsolatban, egyelőre elviselem, és hallgatni fogok rájuk.” Isten elé is járulnak, és így imádkoznak: „Kérlek Téged, Isten, hogy tarts vissza a panaszkodástól. Kérlek, hogy fékezd meg a nyelvemet, és ne hagyd, hogy megítéljelek vagy káromoljalak Téged, és tegyél képessé az alávetésre.” De aztán újra eltöprengenek: „Nem tudom alávetni magam. Ez a legnehezebb benne. Nem tudom elfogadni ezt a tényt. Mit tegyek? Ezek a Fennvaló intézkedései, semmit sem tehetek. Annyira tehetséges vagyok, de miért nem tudom soha kihasználni a tehetségeimet Isten házában? Úgy tűnik, még nem olvastam eleget Isten szavaiból. Mostantól többet kell olvasnom Isten szavaiból!” Nem engednek, és nem gondolják, hogy alsóbbrendűek másoknál, csak azt, hogy egy kicsit kevesebb ideig hittek Istenben, és hogy ezt be lehet pótolni. Ezért erőfeszítéseket tesznek Isten szavainak olvasására és a prédikációk hallgatására. Minden nap megtanulnak egy új éneket és elolvasnak egy fejezetet Isten szavaiból, és gyakorolják a prédikálást. Fokozatosan egyre jobban megismerik Isten szavait, sok lelki doktrínát tudnak prédikálni, és az összejöveteleken hozzá tudnak szólni a beszélgetéshez. Van itt bármi késztetés arra, hogy ne ismerjék el a vereséget? (Igen, van.) Miféle késztetés ez? (Elvetemült késztetés.) Ez aggasztó! Miért van az, hogy amint boncolgatjuk, ti azonnal elvetemült késztetésnek bélyegzitek? Nem jó dolgok ezek? Lelki életük normális; nem vesznek részt világi dolgokban; nem pletykálnak; képesek emlékezetből elmondani sok fejezetet Isten szavaiból és elénekelni számos éneket. Ők az „elit”! Akkor miért mondjátok, hogy ez elvetemült késztetés? (Az a szándékuk, hogy bebizonyítsák, hogy rátermettek és nem alsóbbrendűek másoknál.) Ezt hívják úgy, hogy a vereség el nem ismerése. Azzal, hogy nem ismerik el a vereséget, valóban megértik saját magukat és elismerik a problémáikat? (Nem.) Felismerik vajon romlottságukat és arrogáns beállítottságukat? (Nem.) Akkor mit bizonyítanak a vereség el nem ismerése által? Azt akarják bebizonyítani, hogy rátermettek és felsőbbrendűek; be akarják bizonyítani, hogy jobbak másoknál, és végső soron azt akarják bebizonyítani, hogy hiba volt őket leváltani. Késztetésük erre irányul. Ez a vereség el nem ismerése? (Igen.) Ez a hozzáállás, a vereség el nem ismerése, hozta létre a nehézségek elviselésének, az ár megfizetésének, a megaláztatás elviselésének és a súlyos teher hordozásának cselekedeteit. A felszínen úgy tűnik, hogy sok erőfeszítést tesznek, képesek elviselni a nehézségeket és megfizetni az árat, és végül elérik a céljaikat, de hogyan lehet az, hogy Isten nem elégedett? Miért ítéli el őket? Mert Isten az emberek szívének legbelsőbb bugyrait vizsgálja át, és mindenkit az igazság szerint értékel. Hogyan értékeli Isten minden ember viselkedését, szándékait, megnyilvánulásait és beállítottságait? Mindezeket a dolgokat az igazság szerint értékeli. Akkor hogyan értékeli és határozza meg Isten ezt a dolgot? Nem számít, hogy mennyi megpróbáltatást szenvedtél el, és milyen magas árat fizettél meg, mert ami a lényeget illeti, nem az igazság felé törekszel; nem az a szándékod, hogy alávesd magad az igazságnak vagy elfogadd azt; hanem arra használod módszered, a szenvedés elviselését és az ár megfizetését, hogy bebizonyítsd: Isten és Isten háza helytelen módon sorolt be téged és bánt veled. Mire utal ez? Be akarod bizonyítani, hogy olyan ember vagy, aki még soha nem tévedett, és akinek nincs romlott beállítottsága. Be akarod bizonyítani, hogy az a mód, ahogyan Isten háza veled bánt, nem volt összhangban az igazsággal, és hogy az igazság és Isten szavai néha tévesek. Például volt egy tévedés és egy probléma, amikor rólad volt szó, és az eseted azt bizonyítja, hogy Isten szavai nem az igazság, és neked nem kell alávetned magad. Nem ez az eredmény? (De, igen.) Isten vajon helyesli vagy elítéli az ilyen eredményt? (Elítéli.) Isten elítéli.

Vajon ez a hozzáállás, hogy az emberek nem ismerik el a vereséget, összhangban van az igazsággal? (Nincs.) Ha azt mondanánk, hogy ez a hozzáállás nincs összhangban az igazsággal, és hogy mérföldekre van az igazságtól, akkor ez a kijelentés helyes volna? Nem, mert ez a hozzáállás egyáltalán nem kapcsolódik az igazsághoz. Vajon a világban és az egész emberiség körében dicsérik vagy elítélik azt a hozzáállást, hogy valaki nem ismeri el a vereséget? (Dicsérik.) Milyen környezetekben dicsérik? (A munkahelyen és iskolákban.) Például, ha egy diák hatvan százalékos eredményt ér el egy vizsgán, azt mondja: „Én nem ismerem el a vereséget. Legközelebb kilencven százalékot fogok elérni!” És amikor eléri a kilencven százalékot, a következő alkalommal száz százalékot akar elérni. Végül eléri ezt, és a szülei úgy gondolják, hogy ez a gyermek ambiciózus, és fényes jövő vár rá. Egy másik környezet – és a leggyakoribb – a versenyek. Egyes csapatok elveszítenek egy versenyt, és szégyenfolt van az arcukra festve, de nem ismerik el a vereséget. Az ilyen mentalitás és a vereséget el nem ismerő hozzáállás miatt rengeteg kemény munkát tesznek bele és keményebben edzenek, és a következő versenyen legyőzik a másik csapatot, és rossz színben tüntetik fel őket. Ebben a társadalomban és az emberiség körében a vereség el nem ismerése egyfajta mentalitás. Mi az a mentalitás? (Ez egy olyan módja a gondolkodásnak, amely pszichológiailag támogatja az embereket.) Így van. Ez egy olyan hajtóerő, amely támogatja az embereket abban, hogy mindig bátran haladjanak előre, ne szenvedjenek vereséget, ne bátortalanodjanak el, ne hátráljanak meg, és valósítsák meg eszményeiket és céljaikat. Ezt hívják úgy, hogy a vereség el nem ismerése. Ez a vereség el nem ismerésének egyfajta mentalitása. Az emberek azt gondolják, hogy ha nem rendelkeznek ezzel a mentalitással, ezzel a „spiritusszal”, akkor nincs értelme az életnek. Mi az, amire támaszkodnak az életben? Az életük egyfajta mentalitásra támaszkodik. Honnan ered ez a mentalitás? Az emberek elképzeléseiből és képzelgéseiből, valamint romlott beállítottságaikból ered. Ez nem gyakorlatias, és az emberek nem tudják elérni. Attól kezdve, hogy Isten megteremtette az emberiséget, egészen mostanáig, függetlenül attól, hogy hány év telt el, nagyon sok pozitív dolog van, mint például az a rend, amely szerint az élőlények élnek, az a rend, amely szerint az emberiség él, és az a rend, amely szerint a menny és a föld és minden dolog és a világegyetem működik, és így tovább. Az embereknek gondolkodásuk és műveltségük mértéke szerint meg kellene tudniuk találni egy rendet, amelyhez ragaszkodhatnak mindezen belül, amelyet alapelvként és hajtóerőként használhatnának cselekedeteik és viselkedésük mikéntjéhez, illetve alapként mindehhez. Az emberek azonban nem a megfelelő irányban tesznek erőfeszítéseket – milyen irányban alkalmazzák az erejüket? Rossz irányban használják az erejüket, vagyis megsértik azt a rendet, amely szerint a dolgok fejlődnek, és megsértik azt a rendet, amely szerint minden dolog körforgásban van – mindig le akarják rombolni ezeket a természetes rendeket, amelyeket Isten rendelt el, és emberi módszereket és eszközöket akarnak felhasználni a boldogság megteremtésére. Nem tudják, hogyan nyerhető el a boldogság, milyen misztérium rejlik benne, vagy mi a forrása; nem keresik ezt a forrást. Ehelyett emberi megközelítéssel próbálnak boldogságot teremteni, és mindig csodákat is akarnak tenni. Megpróbálják emberi megközelítéssel megváltoztatni mindezen dolgok normális rendjét, hogy aztán elérjék az általuk kívánt boldogságot és célokat. Mindez abnormális. Mi a végső eredménye annak, ha az emberek magukra hagyatkozva harcolnak ilyen dolgokért, függetlenül attól, hogy hogyan harcolnak? Ez a világ, amelyet Isten adott az emberiségnek, hogy irányítsa azt, mostanra tönkrement. Ki a legnagyobb áldozat most, hogy tönkrement? (Az ember.) Az emberiség a legnagyobb áldozat. Az emberek ennyire rosszul bántak a világgal, mégis még mindig azt állítják, hogy soha nem fogják feladni. Nincs valami baj a fejükben? Mi a végső következménye a soha fel nem adásnak? Egy szörnyű katasztrófa. Nem csak egy-két verseny elvesztéséről van szó, vagy arról, hogy szégyenfolt van az arcukra festve. Elpusztították a kilátásaikat, és elvágták a menekülési útvonalaikat – elpusztították önmagukat! Ezt eredményezi a vereség el nem ismerése.

Amit most boncolgatunk, az a Sátán ádáz beállítottságának és arrogáns beállítottságának tipikus megnyilvánulása, nevezetesen a soha fel nem adás. A soha fel nem adás egy mentalitás. Kritizáljuk, leleplezzük és elítéljük, de ha az emberiség körében ítéled el, akkor elfogadják ezt az emberek? (Nem.) Miért nem? (Mert minden ember dicséri ezt a frázist.) Támogatják ezt a mentalitást. Ha valakiben egy csepp sincs a vereség el nem ismerésének és a soha fel nem adásnak a mentalitásából, akkor a többiek puhánynak fogják tartani. Ha nem támogatjuk ezeket a dolgokat, akkor gyengék vagyunk? (Nem, nem vagyunk.) Az emberek azt mondják: „Már hogyne lennél puhány? Minden bátorság nélkül éled az életedet. Mi haszna az életednek?” Igaz ez a kijelentés? Elemezzük ki először: Milyen hozzáállás a vereség el nem ismerése? Ilyen hozzáállással kellene rendelkeznie a normális észszerűséggel rendelkező embereknek? Ha normális észszerűséggel rendelkezik valaki, akkor éppenséggel nem kellene ilyen gondolkodásmóddal rendelkeznie. Helytelen, ha valakinek ilyen a gondolkodásmódja. Az embernek szembe kell néznie a valósággal ahhoz, hogy olyasvalaki legyen, akinek van józan esze. Ebből adódóan a vereség el nem ismerése nyilvánvalóan nélkülözi az észszerűséget; azt jelenti, hogy valami nincs teljesen rendben az illető fejével, és ez a hozzáállás nyilvánvalóan helytelen. Az Istenben hívőknek, pontosan szólva, nem szabadna ilyen gondolkodásmóddal rendelkezniük, mert a vereség el nem ismerése eredendően magában foglal egy arrogáns beállítottságot. Vajon könnyű az embereknek elfogadni az igazságot, ha arrogáns beállítottságúak? (Nem.) Ez egy probléma. Ha arrogáns beállítottságot használsz alapként az igazságra való törekvéshez, akkor mire is törekszel? Amire törekszel, az biztosan nem az igazság, mert ez a törekvés eredendően nem pozitív, és amire szert teszel, az biztosan nem az igazság lesz; az biztosan valamiféle „mentalitás” lesz, amit az emberek találtak ki. Ha az emberek egy ilyen mentalitást az igazságként kezelnek, akkor letértek az útról. Akkor, ha korrigálni szeretnénk a vereséget el nem ismerő gondolkodásmódot, mit mondanánk? Azt mondanánk, hogy az embereknek szembe kell nézniük a valós problémákkal, és az igazságalapelveknek megfelelően kell tenniük a dolgokat, hogy nem szabad, hogy a vereséget el nem ismerő hozzáállásuk legyen. Ha nem ismerik el a vereséget, akkor ki az, akinek nem engednek? (Istennek.) Nem engednek az igazságnak. Pontosabban, nem engednek a valós tényeknek az ügyben, nem ismerik el, hogy valami rosszat tettek és felfedték őket, és nem ismerik el, hogy arrogáns a beállítottságuk. Ezek a dolgok igazak. Akkor hogyan tudod megcáfolni ezeket az embereket? Velük szemben a legjobb módszer azt használni, amit a legkínosabbnak tartanak. Mi az, amit a mai világban a legkínosabbnak tart az emberiség? A tudomány. Mit adott a tudomány az emberiségnek? (Katasztrófát.) A tudomány, amit az emberiség a leginkább dicsér és amire a legbüszkébb, példátlan katasztrófát hozott rájuk. Most, hogy ezt a tippet kaptátok, hogyan kellene megcáfolnotok ezeket az embereket, hogy megszégyeníthessétek őket? Mit gondoltok, meg kell szégyeníteni a Sátán fajtájából valókat? (Igen.) Ha nem szégyeníted meg őket, akkor mindig le fogják nézni az igazságot, hátrányos megkülönböztetésben részesítik azokat, akik hisznek Istenben, és azt gondolják, hogy azok, akik hisznek Istenben, csak azért hisznek, mert gyengék. Hogyan kell megcáfolnotok őket? (Ezt mondván: „Te egy átlagos ember vagy csupán. Mi olyannal rendelkezel te, amitől nem kell elismerned a vereséget? Mitől van az rendben, hogy nem ismered el? Még ha tudósok is egyesek, akkor mi van? Mindegy, hogy mennyire fejlett az általuk kifejlesztett tudományos technológia, mert mit számít az? Vajon meg tudják oldani a tudósok mindazokat a katasztrófákat, amelyeket a tudomány hozott most az emberiségre?”) Ez a helyes módja a megcáfolásuknak. Gondolkodjatok el rajta, vajon ez jó módja a megcáfolásuknak? Azt mondod: „Az emberiség egészen mostanáig elélt, de az emberek még azt sem tudják, hogy kik voltak az őseik, így akkor hogyan képesek nem elismerni? Még azt sem tudod, honnan származol, szóval mire föl a nagyképűséged? Még a téged megteremtő Istent sem ismered el, akkor mire föl nem ismered el a vereséget? Isten teremtette az embereket, és ez olyan dicső dolog, de te ezt nem ismered el vagy nem fogadod el; ehelyett ragaszkodsz ahhoz, hogy azt hidd és azt fogadd el, hogy az emberek az állatokból fejlődtek ki. Mennyire alantas vagy! Isten olyan hatalmas és nemes; Ő azt mondja, hogy Ő a Teremtőd, de te nem ismered el, hogy az Ő teremtett lénye vagy. Mennyire hitvány vagy!” Mivel fognak visszavágni? „Az emberek a majmokból fejlődtek ki, viszont mi akkor is magasabb rendű állatok vagyunk.” „Vajon akkor nem állatok és fenevadak vagytok még mindig? Mi nem ismerjük el, hogy állatok volnánk. Emberek vagyunk, Isten által teremtett emberek. Isten teremtette az embereket, és Ő elismeri, hogy ember vagy, de te nem akarsz ember lenni. Te ragaszkodsz annak a ténynek a tagadásához, hogy Isten teremtette az embereket. Ragaszkodsz hozzá, hogy vadállat légy. Mi haszna van az életednek? Méltó vagy te az életre?” Van erő ezekben a szavakban? (Igen, van.) Így cáfoljuk meg ezeket az embereket. Mindegy, hogy elismerik-e vagy sem, illetve elfogadják-e vagy sem, ezek tények. Egy másik kérdésről fogok beszélni. Az emberek soha nem ismerik el a vereséget, azt hiszik, hogy ők olyan rátermettek, hogy fejlett technológiával és mindenféle bölcsességgel rendelkeznek, de hogyan bánnak a természettel? Folyamatosan harcolnak vele, és mindig le akarják igázni. Egyáltalán nem értik, hogyan kövessék a természet rendjét. Végül is mit tett a természettel az emberiség irányítása? Hát nem olyan emberek irányítják mindezt, akik jól informáltak és értenek a tudományhoz? Talán nem igaz, hogy nem vagy hajlandó elismerni a vereséget? Hát nem egy rátermett ember vagy? Hát nem igaz, hogy nincs szükséged Isten szuverenitására? Az emberiség és a természet évezredek óta együtt létezik, de hihetetlen módon az emberiség még mindig nem tudja, hogyan irányítsa a természetet. Az emberiség olyan mértékben túlfejlődik, túlfogyaszt, és olyan súlyosan szennyezi a természetet, hogy most a természeti erőforrások egyre kevésbé állnak rendelkezésre. Ráadásul sem a víz, amit az emberek isznak, sem az étel, amit esznek, sem a levegő, amit belélegeznek, nem mentes a mérgektől. Kezdetben, amikor Isten megteremtette a természetet, minden élőlény, az étel, a levegő és a víz tiszta és mérgektől mentes volt, de miután Ő odaadta a természetet az emberiségnek, hogy az irányítsa, mindezek a dolgok meg lettek mérgezve. Maguknak az embereknek kell „élvezniük” ezeket a dolgokat. Akkor hogy lehet, hogy az emberek nem ismerik el a vereséget? Isten egy ilyen csodálatos világot teremtett az emberiség számára, és hagyta, hogy az irányítsa, de ők hogyan irányították? Tudják, hogyan irányítsák? Az emberiség annyira rosszul bánt vele, hogy teljesen tönkrement – sem az óceánokat, sem a hegyeket, sem a szárazföldet, sem a levegőt, de még az égbolt ózonrétegét sem kímélték; mindent tönkretettek. Végül ki fogja viselni mindennek a szörnyű következményeit? (Az emberek.) Maga az emberiség. Az emberek annyira ostobák, amennyire csak lehetséges, mégis azt hiszik, hogy nagyszerűek és nem ismerik el a vereséget! Miért nem ismerik el? Ha az emberiség továbbra is megteheti, hogy így irányítsa a dolgokat, vissza fog-e állni a természet az eredeti állapotába? Soha nem fog. Ha az emberiség erre a vereséget el nem ismerő mentalitásra támaszkodik, akkor a világ és a természet csak egyre rosszabb, szörnyűbb és piszkosabb lesz az irányításuk alatt. Mik lesznek a végső következmények? Az emberiség meg fog halni ebben a környezetben, amelyet tönkretett. Akkor végül is ki képes megváltoztatni mindezt? Isten képes. Ha az emberek képesek megtenni ezt, akkor valamelyikük előléphet, és megpróbálhatja megváltoztatni a világ jelenlegi állapotát, de van-e bárki, aki fel meri vállalni ezt a felelősséget? (Nincs.) Akkor miért nem ismerik el a vereséget az emberek? Az emberek még az ivóvizüket sem tudják megvédeni. A természetet nem az oroszlánok vagy a tigrisek tették tönkre, még kevésbé a madarak, a halak vagy a rovarok; sokkal inkább maguk az emberek voltak, akik tönkretették és elpusztították. Az embereknek végső soron le kell aratniuk, amit elvetnek. Van most bármi lehetőség a dolgok megváltoztatására? Ezen nem lehet változtatni. Bizton állíthatjuk, hogy ha Isten nem jönne el, hogy mindezeket a dolgokat megtegye, akkor a környezet, amelyben az egész emberiség él, csak egyre rosszabb és rosszabb, egyre és egyre szörnyűbb lenne; nem javulna. Mindezt csak Isten tudja megváltoztatni. Rendben van az, ha az emberiség nem ismeri el a vereséget? Meg tudod változtatni ezt a környezetet? Egy jó környezetet kaptál, de csak arra vagy képes, hogy tönkretedd; nem óvod meg. Mi az egész világ tápláléklánca? Érti ezt az emberiség? Nem, nem érti. A farkasok például ádáz állatok. Ha az emberiség kiirtaná az összes farkast, azt hinné, hogy legyőzte a természetet. Ezzel a fajta elhatározással, ezzel a fajta erkölccsel és ezzel a kihíváshoz felnőni akaró mentalitással nagyszabású farkasvadászatba fog az emberiség. Amikor egy rétekből álló területen kiirtják a farkasok nagy részét, az emberiség azt hiszi, hogy meghódította a természetet, és legyőzte a farkasok faját. Ugyanekkor farkasbőröket lógatnak fel otthonaikban, farkasbőrből készült köntöst viselnek, farkasbőrből készült kalapot hordanak, és farkaskölykök bőrét teszik a tőrük hegyére. Fényképeket készítenek, és az egész világnak elmondják: „Legyőztük ezt a fajt, amely fenyegetést jelentett az emberiségre: a farkasokat!”. Egy kissé nem túl korai az önelégültségük? A kevesebb farkas miatt kívülről úgy tűnik, hogy az emberek és bizonyos más élőlények életét nem fenyegeti veszély, de milyen következményekkel jár ez? Az emberiségnek ezért drágán meg kell fizetnie. Milyen árat kell megfizetniük? Amikor sok farkast megölnek, megfogyatkozik a farkasok száma. Közvetlenül ezután mindenféle nyúl, egér, és minden más állat, amelyekkel a farkasok táplálkoznak, hatalmas mértékben szaporodni kezd a réteken. Mi az első következménye annak, amikor ezekből az állatokból túl sok van? (Eltűnik a fű.) Egyre kevesebb lesz a fű. Ahogy egyre kevesebb a fű, úgy egyre kevesebb a növényi talajtakaró is. Amikor túl sok az ilyen állat, azoknak nagy mennyiségű füvet kell enniük, és a fű növekedési üteme nem áll arányban a növényevők számával. Mit történik, amikor ezek a dolgok nem állnak arányban egymással? (Elsivatagosodás.) Igen, elsivatagosodás. Ha egy földterület nem rendelkezik növényi talajtakaróval, akkor homokká kezd átalakulni, és fokozatosan homokos területté válik. A legtöbb növény nem tud gyökeret ereszteni vagy szaporodni a homokban, így a homokos területek gyorsan növekednek és egyre jobban terjeszkednek, és végül az összes füves terület sivataggá válik. Ezután a sivatag elkezd behatolni azokra a területekre, ahol az emberek élnek, és vajon mit fognak először érezni az emberek? Talán nem ijednek meg az emberek, amikor látják, hogy megnőtt a sivatag területe, de amikor eljön az a nap, hogy lecsap egy homokvihar, akkor milyen csapás éri az emberiséget? Először majd port fúj a szél mindenfelé. Azután, amikor eljön a szeles évszak, az emberek még a szemüket sem tudják majd kinyitni, mert annyi homokot hord a szél. Testüket homok fogja borítani, és a szájuk tele lesz vele. Szélsőséges esetekben a sivatag közelében lévő házakat, állatállományt vagy embereket elnyelheti a homok. Az emberek meg tudják állítani a homokot? (Nem.) Nem tudják megállítani, ezért kénytelenek elköltözni, egyre beljebb és beljebb húzódva vissza a szárazföld belsejébe. A végén a füves területek egyre kisebbek lesznek, a sivatag egyre nő, és egyre kevesebb lesz az olyan hely, ahol az emberiség megélhet. Tehát jobb vagy rosszabb lett az a környezet, ahol az emberek élnek? (Rosszabb.) Hogyan jött létre ez az eredmény, amit el kell viselniük? Mi váltotta ki? (A farkasok megölése.) Akkor kezdődött, amikor megölték a farkasokat. Egy ilyen kis jelentéktelen dolog váltotta ki. Ha az emberek nem értik meg, hogyan tartsák be ezt a rendet, és nem értik meg, hogyan kell megvédeni ezt a rendet, az milyen következményekkel fog járni végül? Az embereket eltörli a homok. Hát nem egy szörnyű katasztrófa ez? A farkasok megölése egyfajta viselkedés, de milyen beállítottság áll a középpontjában? Mi a lényege ennek a beállítottságnak? Mi motiválja erre őket? Milyen gondolkodásmódjaik vannak az embereknek, amik ilyen viselkedést idéznek elő? (Le akarják igázni a természetet.) Így igaz, le akarják igázni. Az emberek azt gondolják, hogy a farkasok az emberiség természetes ellenségei. A farkasok fenyegetést jelentenek az emberiségre, és mindig embereket esznek. A farkasok nem jó dolog. Így gyalázza az emberiség a farkasokat, majd megpróbálja leigázni és kiirtani őket, hogy egy se maradjon belőlük. Akkor aztán az emberiség kényelmesen és nyugodtan élhet, és egyáltalán nem fenyegeti majd veszély. Ezen a motiváción alapul, hogy az emberek elkezdik ölni a farkasokat. Mi diktálja mindezt? Ezt a vereség el nem ismerésének mentalitása diktálja. Az emberiség nem tudja, hogyan kell megfelelően irányítani vagy normalizálni a farkasokat, ehelyett folyton meg akarja ölni és ki akarja irtani őket. Ezt a rendet meg akarják fordítani, és egy másik renddé akarják alakítani. Mi az eredmény? Az embereket elnyeli a homok. Nem ezt eredményezi? (De, igen.) Ezt eredményezi. Az egész emberi fajból és az egész, Isten által teremtett világból, a bolygó egy kis szegletében – amely Isten szemében talán nem nagyobb egy földimogyorónál – történt ez a kis incidens, de az emberek még csak nem is látják tisztán. Még mindig versenyeznek a természettel, versenyeznek Istennel, és nem ismerik el a vereséget! Milyen következménnyel jár a vereség el nem ismerése? (Pusztulással.) A saját pusztulásukat idézik elő! Ez a tény most ott van. Miután létrejön ez a következmény, hogyan kellene ezt helyrehoznia az emberiségnek? (Nem képesek rá.) Nem tudják helyrehozni. Néhány társadalmi szervezet és jószívű ember, akik közérdekű tevékenységet folytatnak, kiállnak és felszólítják az embereket, hogy őrizzék meg a kiegyensúlyozott ökológiai rendszert. Helyes a motivációjuk és az ok is, amiért ezt teszik, és helyes az is, amit kérnek. Reagál valaki? (Nem.) A kormány sem hoz intézkedést – senki sem törődik ezzel a kérdéssel. Az emberek ismerik a probléma okát, de miután nézőként egy kicsit szemrevételezték azt, egyéb nem történik. Ugyanúgy ölik tovább a farkasokat, mint korábban. Valaki azt mondja: „Ha továbbra is így gyilkolod őket, egy nap betemet majd a homok”, de erre ők azt felelik: „Akkor majd be leszek temetve. Nem én leszek az egyetlen. Mitől kellene félni?” Ez miféle beállítottság? A fásultság, és a gondolkodás hiányának beállítottsága; nincs emberi mivoltuk. Ki ne félne a haláltól? Akkor hogyan tehetnek ilyen komolytalan kijelentést? Nem hiszik, hogy ilyesmi megtörténhet. Azt gondolják: „A Föld hatalmas. A sivatagokon kívül vannak hegyek és erdők is. Lehetséges mindezt ilyen gyorsan elpusztítani? Még bőven van idő! Csak megöltünk néhány farkast, és néhány hely sivataggá változott, és te ennyire félsz? Ha meg kell ölni őket, akkor meg kell ölnünk őket.” Hát nem ostobaság ez? Megöltek néhány farkast, és alig húsz-harminc év elteltével egy zöld, füves terület teljesen megváltozott. Ha az emberek elszórnának néhány fűmagot ezen a területen, vagy olyan növényeket ültetnének, amelyek alkalmasak a sivatagban való növekedésre – ha képesek lennének megváltoztatni ezt a környezetet, akkor az emberiség jóvátenné a hibáit, és még nem volna túl késő, de vajon ilyen egyszerű ez a valóságban? Az Isten által felállított rend a legjobb és a legmegfelelőbb. Az embereknek be kell tartaniuk ezt a rendet, hogy megőrizzék a föld létét, és hogy ezek az állatok, növények és az emberi faj továbbra is úgy élhessenek rajta, hogy minden lény különösen jól kijön egymással, és úgy élnek együtt, hogy kölcsönösen korlátozzák egymást, ugyanakkor szimbiózisban is élnek. Ha egy része elpusztul, lehet, hogy tíz éven belül nem fogod észrevenni a következményeket, de húsz év múlva, amikorra igazán érzékeled a következményeket, már senki sem lesz képes visszacsinálni. Mit jelent ez? Azt, hogy ha Isten nem tesz jelentős változásokat, akkor attól kezdve az a környezet, amelyben az emberiség él, csak egyre rosszabb és rosszabb lesz; nem fog jó irányba fejlődni. Ez lesz a következmény. Mi a forrása ennek a következménynek? A forrás a vereség el nem ismerésének az emberiség által dicsőített mentalitása, ami a rőzsén alvás és epehólyag nyalogatás első megnyilvánulása. Az emberek szerint „nagyszerű” és „szent” a mondás miszerint rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat, viszont az első hatás, amit az általa keltett gondolat az emberiségre gyakorol, az az, hogy ennyire jelentős negatív következményeket hoz a számukra. Az emberek azt gondolják: „Hát nincs egy rend a természetben? Nekem nagyon nem úgy tűnik. Nem azt mondják az emberek róla, hogy szent, és nem szabad elpusztítani? Hát én elpusztítom, és majd meglátjuk, mi történik!” Az a negatív következmény, amit az emberiség ma „élvez”, az utolsó dolog, amit látni akarnak. Így jön létre a „meglátjuk, hogy mi történik” következménye; az emberiség elé van tárva, hogy megláthassa. Mindenki látta már a „végidők” jeleneteit. Nem azt kapták, amit megérdemeltek? Ezt saját maguknak köszönhetik.

Az első megnyilvánulása annak, ha valaki rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat, a vereség el nem ismerése. Milyen következményeket kell elviselniük az embereknek? Egy szörnyű katasztrófát; learatják tetteik negatív következményeit – köznyelven szólva: azt kapják, amit kértek, és azt kapják, amit megérdemelnek! Most már tudjátok, ugye, hogy ez a frázis valójában helyes-e, és hogy ez az igazság, vagy sem? Ez a frázis az igazság? (Nem.) Ez nem az igazság. Tegyük fel, hogy nem hívők megint azt mondják: „Mi emberek vagyunk, tehát kell, hogy legyen valami lelkünk. Kell, hogy legyen bátorságunk!” Te elgondolkodsz rajta, és azt mondod: „Ez annyira igaz. Hívőként mindig az alávetettségről beszélünk. Nem hiányzik ebből túlságosan az autonómia? Ez nem túl gyenge? Nincs bátorságunk.” Így gondolkodsz? Ha elfogadod azokat a dolgokat, amiket ma mondtam, akkor soha nem gondolkodnál így. Épp ellenkezőleg, azt mondanád: „Az emberiség egy veszett ügy. Nem csoda, hogy Isten utálja őket. Az emberiség már túllépett azon a ponton, amikor még lehetett vele érvelni.” Te nem fogadnád el ezt a fajta elgondolást. Még ha nincs is találó ellenválaszod, vagy nem helyénvaló ezekkel az emberekkel vitatkozni, a szíved mélyén tudod, hogy a nézeteik egyáltalán nem az igazság. Nem számít, hogy az emberek mennyire pozitívnak látják ezt a fajta elgondolást, és nem számít, hogy az emberek ezen a világon mennyire támogatják és hangoztatják, téged nem fog befolyásolni. Éppen ellenkezőleg, meg fogod tagadni és meg fogod vetni. Befejeztem a rőzsén alvás és epehólyag nyalogatás első megnyilvánulásáról szóló beszélgetést. Az igazságról kezdtem el beszélgetni, hogyan tértem el a témától? Én a következőket gondolom: Ha az, amit kiveszel az Én közlésemből, egy meghatározásra vagy fogalomra korlátozódik, akkor soha nem fogod megérteni, hogy melyek ennek az elgondolásnak a helyes és helytelen részei. Csak összezavarodsz – néha azt fogod gondolni, hogy ez a fajta elgondolás helyes, néha pedig azt, hogy ez a fajta gondolat helytelen, de nem leszel tisztában azzal, hogy mi a helytelen vagy mi a helyes vele kapcsolatban. Ráadásul gyakran ennek az „alapelvnek” megfelelően fogsz gyakorolni, és mindig zavaros fejű leszel. Ha nem vagy képes tisztán látni, akkor nem leszel képes elengedni ezt a fajta elgondolást. Ha nem tudod elengedni, akkor tudod-e teljes mértékben gyakorolni az igazságot? Tudod-e teljes mértékben az igazságként imádni és követni Isten szavait? Nem, nem teljes mértékben. Csak viszonylagosan vagy alkalmanként leszel képes úgy gondolni, hogy Isten szavai igazak, vagy hogy Isten szavai mindig igazak, és ezt doktrína vonatkozásában tartod fenn. De ha ez az úgynevezett tudás, és ezek a szavak, amelyek igaznak tűnnek, de valójában hamisak, még mindig hatással vannak rád és megzavarnak, akkor Isten szavai mindig viszonylag lesznek helyesek a számodra ahelyett, hogy az abszolút igazság lennének.

B. A megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása

A második megnyilvánulása annak, ha valaki rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat, a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása. A megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása szintén egy olyan gondolkodásforma, mentalitás és a dolgokhoz való hozzáállás, amelyet a világi emberek pártolnak. A társadalomban és a világban ez egy olyan gondolkodásmód, amely viszonylag pozitív, és amelyet az emberiség viszonylag optimistának, előremutatónak és pozitívnak tart. Tehát mi az, amit boncolgatni akarunk? Mi a rossz a megaláztatás elviselésében és súlyos teher hordozásában? Ez miért nem az igazság? Ennek alapvetően semmi köze az igazsághoz. Mit értek az alatt, amikor azt mondom, hogy ennek semmi köze az igazsághoz? Úgy értem, hogy ha az igazságot akarod gyakorolni, akkor azt teljes mértékben Isten szavainak alapelvei szerint és az Isten által megkövetelt mércéknek és részleteknek megfelelően kell tenned. Nem szabad belekeverned a dolgok elvégzésével kapcsolatos hozzáállásokat és nézeteket, valamint az emberek úgynevezett ideológiáinak, mentalitásainak és integritásának módszereit és eszközeit. Isten szavai az igazság, és semmi közük ezekhez a dolgokhoz. Akkor miért is rossz a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása? Miért mondom, hogy ez nem az igazság? Nem érdemes ezt boncolgatni? (De igen.) Kezdjük a kifejezés szó szerinti jelentésének magyarázatával; akkor könnyebb lesz megérteni. A megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása azt jelenti, hogy képes vagy elviselni minden szégyent, fájdalmat és megaláztatást a kötelezettségeid, a terheid, vagy a vállalt és elfogadott küldetésed teljesítése érdekében. Ez az alapvető jelentése ennek a frázisnak. Akkor milyen környezetekben és milyen helyzetekben szokás használni ezt a frázist? Ha azt mondjuk valakiről, hogy elviseli a megaláztatást és súlyos terhet hordoz, akkor az illető olyan körülmények között van jelenleg, hogy teljesült a küldetése, és elérte a célt, amit el akart érni? (Nem.) Tehát általában, amikor valaki a megaláztatás elviseléséről és súlyos teher hordozásáról beszél, akkor egy jelentéktelen személyre utal, aki olyan helyzetben van, hogy egyáltalán nincs státusza és nincs glóriája, nemhogy hatalma. Ilyen helyzetben van, mégis viselnie kell a felelősségeit, ki kell állnia a küldetését, amit be kell fejeznie, nem szabad elbátortalanodnia, nem szabad megalkudnia, és nem szabad feladnia. Nem egyfajta mentalitás ez is? Mit hangsúlyoz ez a mentalitás? Az „elviselést” és a „tűrést”. „Elviselni” azt jelenti, hogy türelmesnek lenni és ellenállni valaminek. Azzal egyidejűleg, hogy elvisel valamit, súlyos terhet és felelősséget kell felvállalnia és hordoznia, meg kell megfelelnie mindenki elvárásainak, és nem szabad cserben hagynia azt, aki ezt a megbízatást rábízta. Miféle mentalitás ez? (Állhatatosság.) Benne van ez a jelentéselem, de ez a legegyszerűbb és legfelszínesebb jelentésréteg. Mi más van még benne? Elemezzük ezt a következőképpen. Mit jelent a „megaláztatás” a „megaláztatás elviselése” kifejezésben? (Méltatlanságot és szégyent.) Azt, amikor az adott személyt körülvevő emberek mind megszégyenítik őt, és miattuk úgy érzi, hogy méltatlanságot szenvedett el. Mely viselkedések szégyenítik meg különösen az embereket, és keltik bennük azt az érzést, hogy méltatlanságot szenvedtek el? (Az, ha gúnyolódnak rajtuk, rágalmazzák őket és csípős megjegyzéseket tesznek rájuk.) Így van, gúnyolják és rágalmazzák őket, emellett kifigurázzák őket, játszadoznak velük, és csípős megjegyzéseket tesznek rájuk. És mit jelent a „súlyos teher” a „súlyos teher hordozása” kifejezésben? (Felelősség és megbízatás.) Mit foglal magában a felelősség és a megbízatás? Ezek egyfajta küldetést és súlyos terhet foglalnak magukban – ez a súlyos teher lehet olyan, amit mások bíztak valakire, vagy lehet egy cél, amiért küzd valaki, vagy egy olyan küldetés, amelyet magának talál ki. Miféle küldetéseket vélnek felvállalni az emberek? (Megbecsülést hozni az őseikre, és kiemelkedni a többiek közül.) (A legkiválóbbnak lenni.) Ezek mind példák. Ezek alapvetően az emberek saját törekvései. E célok elérése és megvalósítása érdekében a jelenlegi körülményeik között képesek elviselni a méltatlanságokat, a gúnyolódást, a rágalmazást, a csípős megjegyzéseket, még a körülöttük élők gúnykacaját is. Mi készteti őket arra, hogy mindezt elviseljék? Például valaki arra törekszik, hogy magas rangú tábornok legyen a hadseregben. Még mielőtt hatalomhoz jutna, egy nap egy csapat huligán megalázza őt, mondván: „Te? Egy hadseregtábornok? Jelenleg még egy lovad sincs – hogyan lehetnél te tábornok? Ha tábornok akarsz lenni, előbb mássz át a lábaim között!” A körülöttük lévők mind nevetésben törnek ki. Egy pillanatra elgondolkodik magában: „Nincs abban semmi rossz, ha valaki hadseregtábornok akar lenni. Miért űznek gúnyt belőlem és csúfolnak ki? De nem lehetek meggondolatlan, és nem mutathatom ki most a képességeimet. Abból ítélve, ahogy ma mennek a dolgok, ha nem teszem azt, amit mondanak, meg fognak verni, és ha rosszul alakulnak a dolgok, akár az életemet is elveszíthetem. Hogyan lehetnék akkor tábornok? Az eszményeim érdekében semmiség átmászni egy huligán lábai között. Attól én még mindig én vagyok, nem igaz?” Ekkor térdre ereszkedik, mindkét kezét a földre teszi, és átmászik a huligán lábai között, mint egy kutya. Miközben mászik, a szíve nehezen viseli el, és fáj a szíve, mintha késsel szúrták volna meg – gyűlölet van a szívében! Azt gondolja: „Egy nap, amikor valóban tábornok leszek, millió darabra foglak aprítani!”. A szíve mélyén ezt gondolja, de kifelé el kell viselnie – nem engedheti, hogy mások meglássák, mit gondol. Miután átmászott a huligán lábai között, a huligánok elégedetten megkegyelmeznek neki, egy gyors rúgással eltakarítva őt az útból. Feláll, leporolja magát, sőt, még azt is mondja: „Jó rúgás. Mostantól főnöknek foglak szólítani.” Amit belül gondol, az teljesen különbözik attól, amit kifelé mutat. Hogyan képes arra, hogy ezt megtegye? Csak egy célja van: „Életben kell maradnom. Mindezt elviselem, hogy eljöjjön az a nap, amikor tábornok leszek, és én leszek a legkiválóbb. Megéri ma elszenvedni ezt a megpróbáltatást és megaláztatást. Holnap még keményebben kell dolgoznom, és erőfeszítéseket kell tennem, hogy törekedjek elérni elérjem a célomat. Nem számít, milyen nehézségekbe ütközöm, és nem számít, mennyi szenvedést és megaláztatást kell elviselnem, tábornokká kell válnom! Amikor tábornok leszek, az első dolgom lesz megölni ezt a bunkót, bosszút állva a megaláztatásért, hogy át kellett másznom a lábai között!” Függetlenül attól, hogy tábornok lesz-e a jövőben, pillanatnyilag az „elviselés” a legfőbb alapelve. Vannak ebben valamilyen velejáró stratégiák vagy titkos mesterkedések? (Igen, vannak.) Vannak benne titkos mesterkedések. Azért viseli el, mert semmi mást nem tehet; mire szolgál ez? Arra, hogy egy napon kárpótolhassa magát mindezért a méltatlanságért. Kitartása olyan mondásokon alapul, mint: „Amíg élsz, remélsz” és „A bosszú hidegen tálalva a legédesebb” – ezek mind mesterkedések. Ezek a mesterkedések voltak azok, amelyek arra ösztökélték, hogy elviselje a megaláztatást, amit a huligán lábai közötti átmászás jelentett. Ettől kezdve még nagyobb és intenzívebb a vágy a szívében, hogy tábornok legyen; semmiképpen sem fogja feladni. Mire szolgált tehát a méltatlanság és a megaláztatás, amit elviselt? Vajon egy igaz ügy vagy a valódi méltóság fenntartása érdekében? A saját ambíciója érdekében tette. Akkor ez pozitív vagy negatív? (Negatív.) A jelentés e szintjéből megítélve ezt az „elviselést” teljes mértékben a személyes érdek, vágy és ambíció hajtotta. Van igazság ebben az elviselésben? (Nincs.) Ha nincs benne igazság, akkor van benne normális emberi mivolt? (Nincs.) Ez nem igazságos, nem is egyenes, még kevésbé hibátlan; ehelyett tele van vágyakozással, titkos mesterkedésekkel és számításokkal – ez nem pozitív.

A megaláztatás elviselésének és súlyos teher hordozásának az a fajta gondolkodása és mentalitása, amit ezen az elvetemült emberi fajon belül pártolnak, alapvetően pontosan olyan, mint az a történet, amit az imént elmondtam, ahol ha nagy dolgokat akar valaki elérni, akkor feltétlenül képesnek kell lennie elviselni azt, amit az átlagember nem képes. Mire utal legfőképp ez az elviselés? (A szégyen elviselésére.) Nem. Vajon igazak vagy hamisak azok a dolgok, amelyeket az emberekkel megélni késztet ez az elviselés? (Hamisak.) Ez a lényeg benne. Az emberek által megélt dolgok, az általuk kimondott szavak és a viselkedés, amit az ambícióik és az eszményeik érdekében tanúsítanak, mind hamisak, mind önkéntelenek; ezeknek a dolgoknak mindegyikét a vágyak, az önérdek és az emberek úgynevezett törekvéseinek és céljainak előfeltétele vezérli. Ezek a dolgok, amelyeket az emberek megélnek, mind ideiglenes intézkedések; egy kis részük sem becsületes vagy igaz; egy kis részük sincs felfedve, egy kis részük sem nyílt vagy őszinte; mind ideiglenes intézkedések. Nem csalárd cselszövés ez mind? Azok az ideiglenes intézkedések, amikor az emberek átmenetileg így viselnek el valamit; átmenetileg kellemesen hangzó szavakat mondanak, hízelegnek és trükköznek; és arra az időre elfedik valódi identitásukat, pszichéjüket, gondolataikat, nézeteiket, sőt gyűlöletüket is, és nem hagyják, hogy azt a másik meglássa. Ehelyett azt akarják, hogy a másik személy azt az oldalukat lássa, amely gyenge és alkalmatlan, erőtlen és félénk. Teljesen elfedik valódi arcukat – miért teszik ezt? Azért teszik, hogy egy nap egy nagy ügyet hozhassanak létre, a legkiválóbbá válhassanak, másokat irányíthassanak, és uralkodhassanak mások felett. Mi mutatkozik meg olyankor, amikor az emberek gyakorolják és kinyilvánítják „a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása” kifejezést? Őszinte a hozzáállásuk azoknak, akik ezt teszik? Van-e valódi megértésük önmagukról, és lelkifurdalásuk? (Nincs.) Például mások azt mondják: „Egy ilyen valaki, mint te, tábornok akar lenni?” Ők elgondolkodnak rajta, majd azt mondják: „Nem vagyok képes rá. Nem lesz belőlem tábornok. Csak vicceltem.” Igazak vagy hamisak az általuk kimondott szavak? (Hamisak.) Mit gondolnak a szívükben? „Csak a magamfajtából lehet tábornok!” Ezt gondolják a szívükben, de szabad-e ezt hangosan kimondaniuk? (Nem.) Miért nem? Hogy elkerüljék a verést, és hogy elrejtsék valós képességeiket, azt mondják: „Csak vicceltem. Nem vagyok olyan merész, hogy valóban tábornok akarjak lenni. Te inkább olyan vagy, mint egy rangidős tábornok – te egy leendő főparancsnok vagy. Az még a tábornoknál is magasabb rang!” Vajon igazak ezek az szavak? (Nem.) Hol vannak az igaz szavaik? (A szívükben.) Így van, igaz szavaikat a szívükben tartják, és nem mondják ki hangosan. Miért nem mondják ki hangosan? Félnek, hogy megverik őket, ha megteszik, ezért nem mondják ki, és nem fedik fel őket; nem hagyják, hogy bárki megtudja, örökre elrejtve valódi képességeiket. Mit jelent az, hogy elrejtik valódi képességeiket? Azt, amikor valaki nem engedi, hogy mások lássák a valódi képességeit; eltitkolja ezeket a képességeket, és nem engedi, hogy kiderüljenek, annak érdekében, hogy mások ne tartsanak tőlük, és ne cselekedjenek az érdekeikkel ellentétesen. Nem ez a valódi jelentése annak is, amikor valaki rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat? (De, igen.) A rőzsén alvás és epehólyag nyalogatása; a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása, soha nem feledni a céljaikat, vágyaikat és gyűlöletüket; és soha nem engedni, hogy az emberek meglássák az igazi arcukat és valódi képességeiket. Egyes tehetséges emberek társaságban nem sokat beszélnek; csendesek és visszahúzódók, és ha mondanak is valamit, csak a felét tárják fel annak, amit gondolnak. A többiek sosem tudják felfogni vagy megérteni, hogy valójában mit is akarnak mondani, és azt gondolják: „Miért beszél ilyen kifürkészhetetlenül? Miért olyan nehéz valami szívből jövőt kimondani? Mi folyik itt?” Valójában olyan gondolatok vannak a szívükben, amelyeket nem fejeznek ki, és ebben egy romlott beállítottság rejlik. Vannak mások, akik nem így beszélnek, de amikor csinálnak valamit, olyankor mindig elrejtik képességeik valódi mértékét. Mi a céljuk azzal, hogy elrejtik a képességeik valódi mértékét? Attól félnek, hogy ha rátermett emberek vagy tekintélyes személyiségek meglátják, féltékenyek lesznek, megharagszanak rájuk, és ártani fognak nekik. Társaságban vajon nem azok a legbaljósabb emberek, akik mindig bókolnak másoknak, mindig jót mondanak másokról, és mindig azt mondják, hogy mindenki más jobb, mint ők maguk? (De, igen.) Soha nem tudod, hogy milyenek valójában belülről. Kívülről annyit látsz, hogy nem beszélnek róla, ezért azt hiszed, hogy nincsenek ambícióik, ám valójában tévedsz. Az ilyen emberek között vannak olyanok, akik elviselik a megaláztatást és súlyos terhet hordoznak. Olyan ez, mint a filmekben, ahol gyakran vannak ilyen jelenetek – egyes emberek gyakran tesznek jó dolgokat, amikor elmennek otthonról, a ruhájuk régi és elnyűtt, és társaságban mindig piszkálják őket; ilyenek mások előtt. Hazaérve azonban egy titkos szobába mennek. A titkos szobában egy térkép van a falon, és a térképen szereplő helyek nyolcvan százalékán már elhelyeztek informátorokat, akik figyelik a dolgokat. Mégis, azok az emberek, akik gyakran érintkeznek velük, még mindig piszkálják őket, és fogalmuk sincs arról, hogy nekik ilyen ambícióik vannak. Egy nap, amikor a térképen lévő összes helyszín az irányításuk alatt áll, és a céljuk teljes mértékben megvalósult, akkor az őket piszkáló emberek teljesen megdöbbennek, és azt mondják majd: „Úgy tűnik, hogy ez az ember egy ördög – az ambíciói túlságosan szertelenek! Ennyi éven át színlelt. Senki sem látta, hogy ki ő valójában.” Ők pedig azt mondják: „Amit tettem, az a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása. Ha nem tűrtem volna úgy, ahogyan tettem, és nem őriztem volna a titkomat előttetek, ha mindent elmondtam volna nektek, vajon képes lettem volna ilyen nagy tettet véghezvinni?” Milyen közös jellemzői vannak a gonoszoknak és a szélsőséges ambíciókkal rendelkezőknek? Az egyik szempont az, hogy a kitartásuk és az állhatatosságuk meghaladja az átlagemberekét. Emellett a titkos mesterkedéseik meghaladják az átlagemberekét, és ha az átlagember kapcsolatba kerül velük, akkor kijátsszák őt. Mit jelent az, hogy kijátszanak valakit? Azt jelenti, hogy senki sem látja őket világosan. Csak az látható, amit a felszínen mondanak és tesznek. Ne hidd, hogy abból, amit tesznek és mondanak, bármit is ki tudsz találni abból, hogy mit gondolnak mélyen legbelül. Nem ez az, amikor valakit kijátszanak? A kitartás és az állhatatosság önmagukban pozitív szavak, de a titkos mesterkedéseik miatt a kitartásuk és az állhatatosságuk negatív volt. Emellett ambícióik és vágyaik túlzóbbak, mint az átlagembereké. Az átlagembernek vannak ambíciói és vágyai, de amikor úgy érzi, hogy nem tud valamit elérni, feladja, és nem hajlandó kitenni magát ennek a szenvedésnek. Emellett mindig nyíltan beszél arról, hogy kivel akar harcolni; nincsenek titkos mesterkedései. Az effajta gonosz embereknek azonban szélsőséges ambícióik vannak, és mindig titkos mesterkedéseket és csalárd cselszövéseket visznek véghez. Soha nem hagynak fel ambícióikkal és vágyaikkal; egészen a végsőkig – a halálig – harcolni fognak.

Tankönyvek mesélik a történetet, hogyan aludt rőzsén és nyalogatott epehólyagot Goujian, a Yue Királyság királya. A szülők is tanítják erről a gyerekeiket. Egyes gyerekek a történetet hallva azt gondolják: „Nagyszerű dolog átlagembernek lenni. Miért van feltétlenül szükség arra, hogy az embernek ilyen túlzott ambícióik legyenek? Ki tudná elviselni, hogy rőzsén aludjon és epehólyagot nyalogasson? Ezt a szenvedést az átlagemberek nem tudják elviselni.” Csak az ambíciózus emberek elég elszántak ahhoz, hogy így szenvedjenek; ebben egy titkos mesterkedés rejlik. Az emberiség azonban pártolja az effajta mentalitást. Van például egy mondás, amely így szól: „Bármennyi nehézséget és méltatlanságot szenved el, bármilyen szörnyűek is a körülményei, az ember soha nem veszítheti szem elől a törekvéseit.” Ez a társadalom olyan eszméket pártol, mint a rőzsén alvás és epehólyag nyalogatása, valamint a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása, hogy az embereket ösztönözze és motiválja a boldogságukért és céljaikért való küzdelemre, akkor hát miért kritizáljuk ezt, rossznak titulálva? Az egész emberiséget megrontotta a Sátán. Van-e olyan tagja az emberi fajnak, akinek a céljai az igazság és a helyes irány felé mutatnak? (Nincs.) Ebből adódóan, minél többet alszik rőzsén és nyalogat epehólyagot, és minél többször viseli el a megaláztatást és hordoz nehéz terhet az emberiség, annál vadabbá válnak a Sátán erői, annál több lesz az emberiség harca és mészárlása, annál elvetemültebb lesz az emberiség, és annál sötétebbé válik a társadalom. Ellenben, ha képes vagy engedelmeskedni a Menny intézkedéseinek, és igazodni a dolgok természetes rendjéhez, ha képes vagy elfogadni a dolgokat úgy, ahogy jönnek, tiszteletben tartani ezt a rendet és várni a Menny intézkedéseire, akkor nem kell megaláztatást elviselned és súlyos terhet hordoznod. Fel kell ébredned és észhez kell térned. Az a helyes, ha valaki képes engedelmeskedni Isten vezényléseinek és intézkedéseinek. Mindezek mellett az a legkevesebb, hogy az emberek mindenben, amit tesznek, a lelkiismeretük szerint – következő lépésként pedig az emberiség számára Isten által meghatározott törvények szerint – tudjanak cselekedni. Ezek után az embereknek még mindig maszkot kell viselniük, és nehéz terhet kell hordozniuk? (Nem.) Nem, nem kell. Megértettétek e beszélgetés révén, hogy pontosan milyen viselkedés a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása? Pozitív vagy negatív cél a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása? (Negatív.) Ha azt mondaná valaki, hogy egy ember elviseli a megaláztatást és súlyos terhet hordoz azért, hogy vezetővé váljon, vagy azt mondaná, hogy egy ember elviseli a megaláztatást és súlyos terhet hordoz azért, hogy betöltse az Istentől kapott megbízatását, és elnyerje jutalmát, vagy azt mondaná, hogy egy ember elviseli a megaláztatást és súlyos terhet hordoz azért, hogy törekedjen a tökéletességre jutásra – vajon megállják a helyüket ezek a szavak? (Nem, nem állják meg.) A megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása teljes mértékben sátáni filozófiák; ebben nincs igazság, és amint meghalljátok ezeket a szavakat, egyértelmű, hogy eltorzultak. Ha valaki azt mondja, hogy egy ember elviseli a megaláztatást és súlyos terhet hordoz azért, hogy várjon Isten intézkedéseire és alávesse magát Isten szuverenitásának, vajon helyes-e ezt mondani? (Nem.) Milyen szempontból nem helyes? A kettő nem felel meg egymásnak – Istennek nincs szüksége arra, hogy megaláztatást viselj el, és arra sincs szüksége, hogy méltatlanságot szenvedj el. Mi a lényegi különbség az itt említett megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása, valamint az Istenben hívő és Neki magukat alávető emberek között? (A megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása egy kísérlet arra, hogy levessük magunkról Isten vezényléseit és intézkedéseit.) A megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása azt jelenti, hogy az embereknek saját terveik, törekvéseik, vágyaik és céljaik vannak, amelyekre törekszenek. Összhangban vannak ezek azokkal a mércékkel, amelyeket Isten megkövetel az emberektől, és azokkal az Isten által az embereknek adott célokkal, amelyekre törekedniük kell? (Nincsenek.) Nem, nincsenek. Mit akarnak az emberek nyerni önmaguk számára a megaláztatás elviselésével és súlyos teher hordozásával? Amit el akarnak nyerni, az az önérdek, és annak semmi köze ahhoz az ember számára Isten által vezényelt sorshoz, amely felett Ő szuverén módon uralkodik.

Aki a megaláztatás elviselését és súlyos teher hordozását gyakorolja, annak szándéka és célja van. Például amikor egy egyetemi hallgató először megérkezik egy vállalathoz szakmai gyakorlatra, a rangidős munkatársak azt mondják: „Az ide érkező egyetemi hallgatók három évig csak kávét főzhetnek.” Ő magában ezt gondolja: „Bár egyetemi hallgató vagyok, nem fogok engedni nektek!” Ezt gondolja magában, de nem meri hangosan kimondani. Külsőleg továbbra is mosolyt kell színlelnie; minden nap követnie kell a szabályokat, alkalmazkodónak kell lennie, hajbókolnia kell, és el kell viselnie, amikor mások hibáztatják. Mi a célja azzal, hogy ezt elviseli? Az, hogy eljöjjön az a nap, amikor diadalmas képet vághat, a menedzser vagy a főnök titkára lehessen, és átgázolhasson azokon, akik piszkálódtak vele. Nem ezt gondolja? Egyesek azt mondják: „Így kell gondolkodnia, és ezt kell tennie. Különben egész életében hagyni fogja, hogy rosszul bánjanak vele az emberek. Ki akar ilyet elszenvedni? Ráadásul hogyan tud az ember boldogulni, ha nincsenek törekvései? Az ember felfelé törekszik, a víz lefelé folyik – ilyen az élet. Nem jó katona az, aki nem akar tábornok lenni.” Ezek a szavak válnak a mottójává, de ez mind sátáni logika. Így kell tűrnie azért, hogy elérje célját – napról napra, évről évre, mindenkivel udvariasan és tisztelettudóan viselkedve. Egy nap azt mondja neki a főnöke: „Jó volt a teljesítményed ebben a három évben. A jövő héttől értékesítő leszel.” Szomorú szívvel hallja ezt: „Azért gürcöltem három éven át, hogy csak egy értékesítő legyek! Azt hittem, hogy értékesítési vezető lesz belőlem!” De meg kell köszönnie az előléptetést. Még nem érte el a célját, ezért továbbra is tűrnie kell viselnie. Folytatnia kell a megaláztatás elviselését és súlyos teher hordozását, kínkeservesen loholva főnöke után, iszogatva és mosolyt színlelve, és amikor ezt elviselte tíz éven át, akkor végre eléri a célját. Egy nap azt mondja neki a főnöke: „Jól végezted a munkádat. Előléptetlek asszisztenssé.” Amikor ezt hallja, belül különösen boldog – végre sikerült neki! Milyen eredmény ez? Szerinte ő most már mindenki másnál magasabb rendű. Vajon nem készségesen tette mindezt? (Nem.) Kiért tette mindezt? (Önmagáért.) Önmagáért. Semmi sincs ebben, ami pozitív, vagy amit el kellene fogadni, nemhogy bármi olyan, ami dicséretre és magasztalásra méltó volna. De ez a fajta mentalitás az, amit a mai társadalom pártol – a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása, behúzott farokkal somfordálva. Miféle frázis ez tehát, amit pártolnak az emberek: „a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása”? (Rossz.) Milyen szempontból rossz? Az emberek pusztán a saját szándékaik és motivációik miatt viselik el a megaláztatást és hordoznak súlyos terhet, és azért, hogy kielégítsék saját ambícióikat és vágyaikat. Nem a helyes célok érdekében teszik. Ezért mondom, hogy egyiket sem érdemes elfogadni, és egyik sem érdemel dicséretet vagy helyeslést, és semmiképpen sem érdemes a megemlékezésre. Tekintsük át még egyszer, mi is történt a palotában annak idején. Volt egy császár, aki meghalt. A császárné látta, hogy fia még kicsi, és teljesen képtelen lenne az udvart irányítani, ha trónra kerülne, ezért, hogy biztosítsa azt, hogy fia valóban császárként uralkodhasson, elviselte a megaláztatást és súlyos terhet hordozott, és feleségül ment a néhai császár öccséhez, és ketten együtt nevelték fel a fiát. Mi volt a célja a megaláztatás elviselésével és súlyos teher hordozásával? Az, hogy a fia császári pozíciót szerezzen. Amikor fia császári pozíciója biztossá vált, az ő státusza özvegy császárné lett. Ezt nevezik a megaláztatás elviselésének és súlyos teher hordozásának. Milyen megaláztatást viselt el? Nem maradt erényes; a császár halála után nyomban hozzáment annak öccséhez, ami által rossz hírnévre tett szert. Az emberek kritizálták és elítélték a háta mögött, és még a történelemkönyvek sem értékelik kedvezően. Érdekelte ez őt? Valójában átgondolta a következményeket, mielőtt hozzáment volna a korábbi sógorához, szóval akkor miért csinálta mégis végig? Azért, hogy biztosítsa fia császári pozícióját, és megvédje saját özvegy császárnéi pozícióját. Ez az egyetlen ok, amiért elviselte ezt a rossz hírnevet, és készségesen elszenvedte ezt a nehézséget. Ezt nevezik a megaláztatás elviselésének és súlyos teher hordozásának. Mit nyert azáltal, hogy elviselte mindezt a méltatlanságot? A nyeresége az volt, hogy még nagyobb haszonra tett szert. Ez volt a célja a megaláztatás elviselésével és súlyos teher hordozásával. Amint megszerezte ezt a nagy hasznot, mindaz a rossz hírnév már semmit sem jelentett. E rossz hírnévért cserébe hatalmat és státuszt szerzett magának és fiának. Akkor pozitív vagy negatív volt az, hogy ő elviselte a megaláztatást és súlyos terhet hordozott? (Negatív.) Ha csak a viselkedését nézzük, képes volt feláldozni önmagát, a fia szemszögéből nézve pedig volt egy önzetlen oldala az általa elszenvedett méltatlanságoknak és szenvedésnek, ezért az embereknek dicsérniük kellene őt, és azt mondani: „Milyen nagyszerű anya!”. De ha a vágyait és ambícióit, valamint a valódi célját nézzük, az embereknek kritizálniuk kellene őt; tettei elítélendők.

Azok esetében, akik hisznek Istenben, szükséges a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása? (Nem.) Ha elfogadják Isten szavait az emberek, és elfogadják az Ő ítéletét, fenyítését, metszését, próbatételeit és finomítását, sőt elfogadják az átkait és az emberekkel szembeni kárhoztatását, akkor el kell viselniük a megaláztatást és súlyos terhet kell hordozniuk? (Nem.) Ez biztos. A hívők vonatkozásában egyáltalán nem állja meg a helyét és elítélendő annak a frázisnak a használata, hogy „a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása”. Miért helytelen ezt a kifejezést ebben a kontextusban használni? Hogyan bizonyítható, hogy nem helyes ez a viselkedés ebben a kontextusban? Az nem elfogadható, hogy csupán szóban és doktrína formájában ismered el, hogy helytelen ez a frázis; tudnod kell, hogy milyen igazságokat érint. Korábban még azt gondoltad, hogy az embereknek ahhoz, hogy elfogadják azt, hogy Isten tökéletesítse és megmentse őket, meg kell tanulniuk a megaláztatás elviselését és súlyos teher hordozását, rőzsén aludni és epehólyagot nyalogatni, magukévá tenni Goujiannak, a Yue Királyság királyának mentalitását, és soha fel nem adni – egyszerűen egy tökfej voltál, és nem voltál képes felfogni az igazságot. Most, a közlésem után azt gondolod: „Ez a frázis nem jó. Azelőtt folyton használtam ezt a frázist – hogyan lehettem ennyire ostoba?” Láthatod, hogy nem érted az igazságot, és a felfogóképességed gyenge. Meg kell értened, hogy mi a baj ezzel a kifejezéssel. Amint igazán képes leszel megérteni, hogy mi a baj vele, akkor fogod majd alaposan megérteni a frázist. Ha a frázisnak csak egy részét látod világosan, azaz a negatív oldalát világosan látod, de nem látod világosan azt az oldalt, amit az emberek pozitívnak és proaktívnak gondolnak, akkor ez azt jelenti, hogy még nem érted az igazságot. Miután meghallgattátok, amiről az imént beszélgettem, képesek lesztek-e boncolgatni és elemezni ezeket a dolgokat az Én itt bemutatott módszereim szerint? Miért nem szükséges Isten házában a megaláztatás elviselésének és súlyos teher hordozásának gyakorlata? Miért mondom, hogy ezt a módszert és mentalitást Isten háza elítéli, és hogy nem felel meg az igazságnak? (Isten, én úgy tudom, hogy Isten házában Isten szavai ítéletének és fenyítésének az elfogadása, sőt még a leváltás vagy elítélés sem jelenti megaláztatás elviselését. Ellenkezőleg, így munkálkodik Isten az emberek megmentésén, és ennek az a célja, hogy az igazságra való törekvés útjára vezessen bennünket. Ennek egyáltalán semmi köze a megaláztatás elviseléséhez és súlyos teher hordozásához. Ha az emberek képesek helyesen felfogni, akkor tudják, hogy ez Isten szeretete és felemelése, és hogy Isten ítéletének és fenyítésének elfogadása Isten nagy gondviselése és védelme, és Isten üdvössége az emberek számára.) Helyes ez a kijelentés? (Igen.) Ha nem látod világosan az ítéletet és a fenyítést, akkor ellenállás és panaszok fognak ébredni a szívedben, és a sátáni filozófiai frázist fogod gyakorolni, „a megaláztatás elviselését és súlyos teher hordozását”, azt gondolván magadban: „Ó, jaj, el kell viselnem a megaláztatást és súlyos terhet kell hordoznom, és magamévá kell tennem Goujian, a Yue Királyság királyának mentalitását”. Majd belevésed az asztalod tetejébe a „megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása” szavakat, hogy ösztönözd és motiváld magad, és ezt választod mottódnak. Vajon nem jelent ez bajt? Persze a mai beszélgetés után biztosan nem fogjátok ezt megtenni, de vajon fogtok-e más frázisokat a mottótokká tenni, mint például ezt a frázist, amit nem boncolgattam: „Elrejti fényét, és erőt gyűjt a sötétben”? Ennek nem ugyanaz a természete? Ezek a dolgok a hagyományos kínai kultúra részei. Ezek a dolgok a Sátán mérgei? Ezek mind a Sátán mérgei; ezek mind a világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiák.

Régen, amikor a szárazföldi Kínában dolgoztam a gyülekezetekben, amikor még csak éppen elkezdtem a munkámat, Isten háza megszervezte, hogy egyes testvérek fejleszthessék az írni-olvasni tudásukat. Mi volt a helyzet akkoriban? Akadtak olyanok, akik már előrehaladott korúak voltak, és olyanok is, akik távolabbi területeken éltek. Az iskolai végzettségük viszonylag alacsony volt, és nem tudtak jól olvasni. Isten szavai például „gyenge képességről”, „Isten természetéről”, „Isten szándékáról” és más rögzített kifejezésekről beszélnek, de ők nem értették vagy nem tudták, hogy ezek mit jelentenek. Később azt mondta Isten háza a testvéreknek, hogy szabadidejükben dolgozhatnak az írás- és olvasáskészségükön, és hogy legalább néhány rögzített kifejezés, terminológia és főnév jelentését ismerniük kell. Máskülönben, amikor Isten szavait olvassák, még maguknak a szavaknak és kifejezéseknek a jelentését sem értenék, hogyan érthetnék hát meg Isten szavait? És ha nem tudják megérteni Isten szavait, hogyan tudnák gyakorolni az igazságot? Ezután a testvérek elkezdtek erőfeszítéseket tenni, hogy megtanulják ezeket a dolgokat. Ez jó dolog, de néhány eltorzult felfogású ember kihasználta a helyzetet. Az összejövetelek során egyes vezetők kizárólag arról beszéltek, hogy milyen fontos az írni és olvasni tudás fejlesztése, hogy hogyan kellene a testvéreknek megtanulniuk írni-olvasni, hogy milyen előnyökkel jár az írni-olvasni tudás, és hogy mi történik, ha nem tudnak rendesen írni-olvasni. Egy csomó ilyen doktrínáról beszéltek. Ezek a dolgok nem az igazság, és nem kell túl sokat beszélni róluk. Amint valaki elmondja ezeket a dolgokat, az emberek megértik; nincs szükség arra, hogy az összejöveteleken úgy beszélgessünk róluk, mintha ezek lennének az igazság. Egyes vezetők nem csak hogy rengeteg időt fordítottak az összejöveteleken arra, hogy úgy beszélgessenek ezekről a dolgokról, mintha azok lennének az igazság, hanem egy új trükköt is kitaláltak, és kifejezetten tesztelték a testvéreket a ritkán használt szavakkal. Ha a testvérek nem tudtak válaszolni, attól a vezetők vajon nem tűntek magasan képzettnek? Abban az időszakban volt néhány hamis vezető, akik nem végeztek valódi munkát – nem az élettapasztalatokról, az igazságról vagy Isten szavairól beszélgettek, hanem kizárólag az írni-olvasni tudásról. Minek nevezik ezt? Ezt úgy nevezik, hogy valaki nem végzi a rendes munkáját. Nem probléma ez? (De igen.) Miért beszélek erről a problémáról? Mi hasznotok van belőle? Ti képesek vagytok ilyen dolgokra? Van valaki, aki azt tervezi, hogy így fog cselekedni? Ha valóban így cselekedtek, akkor igazán zavaros fejűek vagytok! Vannak egyesek, akik látják, hogy Én ezekről az idiómákról beszélek, és tettre készek lesznek, és elkezdenek készülődni, mondván: „Úgy tűnik, hogy az igazságról való beszélgetés ilyen nagyon egyszerű. Elég csak az idiómákról beszélgetni. Te beszélgethetsz az idiómákról, én pedig kétrészes poénokról, szlengről, mondásokról és közmondásokról fogok beszélgetni.” Ezt nem az, amikor valaki nem végzi a rendes munkáját? (De igen.) Miféle emberek ezek? Van lelki megértésük? (Nincs.) Nincs lelki megértésük, és nem értik az igazságot. Mire gondolnak? „Ott ülsz és hosszasan fecsegsz, amikor nincsen semmi dolgod, és pár idiómával etetsz bennünket. Ha követném a módszeredet, én is tudnék beszélgetni!” Akiknek nincs lelki megértésük, azok csak a dolgok felszínét nézik, és vakon utánoznak Engem. Ezeket a vezetőket le kellene váltani ennek a viselkedésnek az utánzása miatt, és mindenkit, aki úgy tesz, mint ők, szintén le kellene váltani. Miért beszélek erről? Már azelőtt felhívom a figyelmeteket erre, mielőtt elkezdenétek így viselkedni, azért, hogy ne térjetek tévútra. Én tudok beszélni ezekről a dolgokról, de ha te beszélsz róluk, meg tudod azt tenni érthető módon? Nem tudod. Szóval, miért beszélek ezekről a mondásokról és idiómákról? Milyen feltétellel beszélek róluk? Amikor az emberek megértik az igazság fogalmát és meghatározását, majd ha erre alapozva mélyebbre megyek, és több olyan dolgot boncolgatok, amit az emberek az igazságnak gondolnak, akkor ezt nem tudják felfogni; nem tudják, hogyan kellene töprengeniük rajta, és nem tudják, milyen más dolgokkal kellene azt összekapcsolniuk. Ez azért van, mert nem értitek, hogy elmeséltem nektek néhány történetet az idiómákról. Erre szükség volt. Vannak, akik azt hiszik, hogy egyetemi szinten állnak, amikor az igazságról van szó, és azon tűnődnek, hogy miért ismétlik még mindig ezeket az általános iskolai kurzusokat. Nem tudják megérteni, hogy ez nem egy általános iskolai óra, ez már egy egyetemi óra. Még nem jutottatok be az egyetemre; mindvégig az általános iskolában maradtatok, de azt hiszitek, hogy már bejutottatok az egyetemre, és jól érzitek magatokat. Sajnos ez az érzés helytelen; ez egy téves érzés – még mindig messze vagytok az egyetemre való bejutástól. Ezért ismét emlékeztetlek benneteket: ne tegyétek meg azokat a dolgokat, amelyekről az imént beszéltem. Beszélgessetek őszintén arról, amit értetek, és ha nem értitek, ne beszéljetek ostobaságokat. Az igazságról való beszélgetés nem fecsegés; senkinek sincs vesztegetni való ideje arra, hogy a fecsegésedet hallgassa. Ne utánozzatok Engem vakon, és ne beszéljetek Goujianról, a Yue Királyság királyáról, vagy az újkori történelemről vagy az ókori történelemről azért, mert Én a rőzsén alvásról és epehólyag nyalogatásról beszéltem. Mi haszna van azokról a dolgokról beszélni? Hajlandóak az emberek meghallgatni azokat? Még ha hajlandóak is meghallgatni az emberek, azok a dolgok nem az igazság.

Épp most beszéltem arról, hogy akik hisznek Istenben és követik Őt, azoknak nem kell megaláztatást elviselni és súlyos terhet hordozni, nemhogy gyakorolniuk a megaláztatás elviselését és súlyos teher hordozását. Miért nem gyakorolhat az ember egy ilyen „jó” frázist és „nemes” mentalitást? Hol van a probléma? Miért nem rendelkezhet az ember a megaláztatás elviselésének és súlyos teher hordozásának mentalitásával? Doktrína formájában szólva azért, mert a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása nem az igazság; ezt a frázist nem Isten mondta; ez nem Isten követelménye az emberiséggel szemben, és nem is egy olyan cselekvési alapelv, amelyet Ő adott azoknak, akik követik Őt. Miért mondom, hogy ez a frázis nem az igazság és nem egy gyakorlásra vonatkozó alapelv? Először is nézzük a „megaláztatás” szót abban a frázisban, hogy: a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása. Mire utal az, hogy „megaláztatás”? Méltatlanságra és megszégyenítésre. Tehát amikor az emberek hisznek Istenben, és Isten szuverén a sorsuk felett, akkor azáltal, hogy alávetik magukat Istennek, vajon meg vannak alázva? Méltatlanságot viselnek el? (Nem.) El kell-e az embereknek viselniük és azt mondaniuk: „Ahhoz, hogy elérjem az Istennek való alávetettséget, el kell nyomnom a tüzet a szívemben, el kell nyomnom a haragot a szívemben, el kell nyomnom a panaszokat a szívemben, és el kell nyomnom a szívemben lévő kibékítetlen érzést. Egyetlen hang nélkül el kell viselnem. Számomra mindezek a dolgok megalázók, ezért elfojtom őket.”? Vajon az igazságot gyakorolják, ha ezt teszik? (Nem.) Mit gyakorolnak? Lázongást, hamisságot és színlelést. Ahhoz, hogy elérd az igazság gyakorlását, és elérd az igazságnak való alávetettséget, valamint az Isten szuverenitásának és intézkedéseinek való alávetettséget, az első dolgod nem az, hogy bármiféle fájdalmat elviselj, és nem kell elviselned semmiféle méltatlanságot. Isten rád vonatkozó szuverenitása és intézkedései, valamint a veled szemben támasztott követelményei vajon megalázás? (Nem.) Ő nem aláz meg. Isten nem aláz meg téged azzal, hogy leleplez, megítél, fenyít, próbára tesz és finomít. Ellenkezőleg, miközben leleplezi romlott beállítottságod kinyilatkoztatásait, Ő rávezet arra, hogy megértsd önmagad, elérve, hogy levesd azokat és fellázadj ellenük, majd Isten követelményei szerint cselekedj. Milyen hatást fog ez elérni? Képes leszel alávetni magad Istennek, megérted az igazságot, olyan emberré válsz, aki tetszik Istennek, és olyan emberré, akit Isten elismer. Tehát méltatlanság-e bármi, amin keresztülmész azon folyamat és időszak során, amíg ezeket a dolgokat eléred? Van-e bármi olyan dolog, amelyben Isten megaláz téged? (Nincs.) Amikor Isten leleplez téged, például amikor leleplezi az arroganciádat, az elvetemültségedet, a csalárdságodat, a hajthatatlanságodat vagy az ádázságodat, van-e ezek között egy is, amelyik nem tény? (Nincs.) Ezek mind tények. Nem számít a szavak stílusa, amelyekkel Isten leleplez téged, amit mond neked, azok mind tények. Függetlenül attól, hogy az emberek képesek-e ezt felismerni, és függetlenül attól, hogy az emberek mennyire képesek megérteni és elfogadni, ezek a dolgok mind tények. Nem alaptalanok, nem is túlzások, és semmiképpen sem az a céljuk, hogy hamis vádakkal illessenek téged. Arra szolgálnak tehát ezek a dolgok, hogy megalázzanak téged? (Nem.) Nemcsak hogy nem a megalázásodra szolgálnak, arra hivatottak ösztönözni és figyelmeztetni, hogy ne járj a gonosz emberek útján, és ne kövesd a Sátánt – arra hivatottak késztetni, hogy a helyes úton járj az életben. Pozitív az az eredmény és az a hatás, amit ezek a dolgok rád gyakorolnak. Isten e cselekedeteinek természete teljes mértékben megfelelő. Ezeket a dolgokat azért teszi, hogy megmentsen téged, és ezek teljesen összhangban vannak az igazsággal. Ez az a nehézség, amit el kell szenvedniük az embereknek, és az a nehézség, amit azért kell elszenvedniük, hogy levetkőzzék romlott beállítottságaikat, kielégítsék Isten szándékát, és igazi teremtett lénnyé váljanak. Úgy kellene hozzáállniuk az embereknek, hogy proaktívan fogadják ezt a nehézséget ahelyett, hogy méltatlanságként viselnék el. Ez a nehézség nem megaláztatás, nem gúnyolódás, és nem az emberekkel való kekeckedés, és főként nem az emberek ugratása Isten által. Ez teljes mértékben abból fakad, hogy az emberek romlott beállítottságúak, lázadnak Isten ellen, és nem szeretik az igazságot. Isten szavai és Istennek az emberekkel szemben támasztott követelményei miatt keletkezik ez a fájdalom az emberekben, van-e tehát ennek a fájdalomnak bármi olyan része, amelyet Isten szándékosan mér az emberekre, vagy amelyet Isten ráadásképpen mér rájuk, és amelyet az embereknek nem kellene elszenvedniük? Nincs semmi ilyesmi. Ellenkezőleg, ha az emberek túl keveset szenvednek el ebből a fájdalomból, nem tudják levetkőzni a romlott beállítottságaikat. Nem számít, mennyire súlyosak az emberek lázadó beállítottságai, és nem számít, mennyire képesek az emberek beismerni és elfogadni azt, amikor Isten leleplezi romlott beállítottságaikat, végső soron, amit Isten ad az embereknek, az nem megaláztatás, és amit az emberek elszenvednek, az nem méltatlanság. Ellenkezőleg: ez az, amit az embereknek el kell szenvedniük; ez az a fájdalom, amit el kell szenvednie annak, akit a Sátán mélyen megrontott; az embereknek el kell szenvedniük ezt a fájdalmat. Miért mondom, hogy el kell szenvedniük? Azért, mert az emberek olyan mélységesen lázadók Istennel szemben, és Sátánná váltak. Ha az emberek le akarják vetkőzni ezeket a romlott beállítottságokat, és el akarják fogadni az Isten általi üdvösséget, akkor el kell szenvedniük ezt a nehézséget. Ez tökéletesen helyes és helyénvaló; ez egy olyan út, amelyet be kell járniuk az embereknek, és egy olyan nehézség, amit el kell szenvedniük. Nem Isten adja nekik ezt a nehézséget. Ez olyan, mint amikor hideg vizet iszol, és utána megfájdul a gyomrod. Ki okolható ezért? A hideg víz? (Nem.) Ki okozta neked ezt a nehézséget? (Mi okoztuk.) Te okoztad saját magadnak. Ez az eredmény és ez a folyamat, amit az emberek elszenvednek, a saját művük; nincs ebben semmi méltatlanság vagy megaláztatás, amiről beszélni lehetne. Egyesek nem így fogják fel; ők nem fogadják el az igazságot. Mire gondolnak? „Isten háza megengedte, hogy vezető legyek; engem jelölt a pozícióra, én pedig boldogan végeztem a vezetői munkámat. Sose gondoltam volna, hogy Isten háza elbocsát engem, mert nem végzem jól a munkámat és hibákat követek el. Mi lett belőlem? Van még bennem integritás és méltóság? Van még bármiféle emberi szabadságom? Van még önállóságom?” Úgy gondolják, hogy az embereknek nem szabad alávetniük magukat Isten vezényléseinek és intézkedéseinek anélkül, hogy bármilyen választásuk lenne a kérdésben, és hogy ha az emberek teljes mértékben alávetik magukat, akkor bolondok és méltóság nélküli emberek, és hogy túlságosan gyenge és sértődött módon élnek. Ezért ez a fajta ember azt gondolja, hogy amikor elfogadják az ítéletet, a fenyítést és a metszést az emberek, akkor megaláztatást kell elszenvedniük, ahogy a mondás tartja: „Amikor valaki alacsony eresz alatt áll, nincs más választása, mint lehajtani a fejét.” Nézzétek csak, itt egy másik sátáni filozófia. Ez a jól ismert frázis arra készteti őket, hogy lehajtsák a fejüket. Mit gondolnak? Készségesen vetik alá magukat, vagy megaláztatást elviselve és súlyos terhet hordozva? (Az utóbbi.) Úgy gondolják, hogy megaláztatást viselnek el és súlyos terhet hordoznak. Nem készségesen vetik alá magukat. Az alávetettségük nem készséges, és nem tiszta. Sokkal inkább az a helyzet, hogy nincs más választásuk, mint alávetni magukat. Így a választásnak ezt a hiányát egyfajta megaláztatásnak tekintik. Mivel az effajta emberek képesek így gondolkodni, vajon ők az Isten szavainak való alávetés gyakorlását az igazság gyakorlásaként kezelik? Nem. Nem kezelik igazságként az alávetettséget. Ehelyett a megaláztatás elviselését és súlyos teher hordozását kezelik az igazságként. Nem más a természete ezeknek a dolgoknak? (De igen.) Bár azok, akik készségesen vetik alá magukat, és azok, akik elviselik a megaláztatást és súlyos terhet hordoznak, egyaránt alávetik magukat, és bár egyikük sem okoz gondot vagy áll ellen, és kívülről szemlélve mindketten engedelmesnek, illedelmesnek és jónak tűnnek, ezek a dolgok mégis különböző természetűek. Azok az emberek, akik őszintén alávetik magukat, felelősségüknek, kötelességüknek és kötelezettségüknek tekintik az alávetést; úgy kezelik azt, mint szent kötelességüket, és mint az igazságot. Még ha külsőleg nem is állnak ellen azok, akik nem őszintén vetik alá magukat, a szívükben azt gondolják, hogy ők megaláztatást viselnek el és súlyos terhet hordoznak, és az ő szemükben a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása a legfőbb igazság. A megaláztatás elviselését kezelik az igazság gyakorlásaként, és miként kezelik az alávetést? Megaláztatás elviseléseként kezelik, nem az igazság gyakorlásaként. Nem fordítva van ez? Hogyan hívják ezt? (Fordítva ülnek a lovon.) Fordítva ülnek a lovon. Az igazságot a világi ügyekre vonatkozó filozófiaként kezelik; a doktrínát és a világi ügyekre vonatkozó emberi filozófiákat pedig az igazságként kezelik. Ez nem a fekete és a fehér felcserélése? (De igen.) Ez a fekete és a fehér felcserélése. Akkor hogyan kellene ezt a problémát feloldani? Az embereknek meg kell érteniük, hogy ez a nehézség, amit elszenvednek, nem megaláztatás, és nem is az, hogy valaki megpróbálja megalázni őket. Mi okozza tehát a nehézséget, amit az emberek elszenvednek? (Az emberek romlott beállítottságai.) Így van. Ha nem lennének romlott beállítottságaid, és értenéd az igazságot, alá tudnád vetni magad Istennek, teljesen alá tudnád vetni magad Isten szuverenitásának és intézkedéseinek, és tudnád félni Istent és kerülni a rosszat, akkor nem kellene elszenvedned ezt a nehézséget. Ennélfogva, ez a megaláztatás nem létezik. Értitek, ugye?

A nehézség és a megaláztatás közül melyik a pozitív? Van különbség a kettő között? (Igen, van.) A nehézség pozitív. Ha készségesen fogadod el az ítéletet, a fenyítést, a metszést, és készségesen szenveded el ezt a nehézséget, akkor te úgy fogod értelmezni ezt a nehézséget, hogy „El kell szenvednem ezt a nehézséget. Nem számít, mit tesz Isten, még ha nem is értem és a szívem nehezen viseli is el, én pedig negatív és gyenge vagyok is, minden, amit Ő tesz, helyes. Romlott a beállítottságom, és nem kellene Istennel érvelnem. Bármilyen nehezen is viseli a szívem, ezt a saját hibáim okozták. Isten nem téved; minden, amit Isten tesz, helyes. Megérdemlem, hogy nehézséget szenvedjek el. Ki tett engem romlott beállítottságúvá? Ki kényszerített, hogy ellenálljak Istennek? Ki kényszerített, hogy gonoszságot cselekedjek? Ezeket a dolgokat nem Isten adta nekem; a saját természetem mozgatja őket. El kell szenvednem ezt a nehézséget.” Akkor vajon pozitív dolog, hogy az emberek elszenvedik ezt a nehézséget? (Igen.) Ha az emberek ezt pozitívan értelmezik, és értik, hogy Istentől származik, akkor ez a nehézség pozitív. Tegyük fel azonban, hogy azt mondják: „Alávethetem magam, de bár alávetem magam, akkor is világosan meg kell magyaráznom az érvelésemet, és világosan meg kell osztanom, hogy mit gondolok magamban, és mit teszek. Nem vethetem alá magam ilyen gyáva és zavaros módon. Különben belehalok abba, hogy magamba fojtom a dolgokat.” Mindig világosan és érthetően el akarják magyarázni a dolgokat, világosan elmagyarázni a dolgok csínját-bínját, beszélni az érvelésükről, beszélni arról, hogy mit gondolnak, beszélni arról, hogy hogyan fizetik meg az árat, és beszélni arról, hogy mennyire igazuk van. Nem hajlandóak olyan embernek lenni, aki aláveti magát Istennek; tartózkodni attól, hogy igazolják magukat, hogy megvédjék magukat, vagy hogy a saját érvelésükről beszéljenek. Nem hajlandóak így viselkedni. Ez esetben miként kezelik az alávetettséget? Méltatlanság elviseléseként kezelik. Mit gondolnak magukban? „El kell viselnem mindezt a méltatlanságot azért, hogy Isten elismerjen engem és azt mondja, hogy alávetettem magam.” Valóban létezik ez a megaláztatás? Ha egyáltalán nem létezik, akkor miért magyarázzák el még mindig világosan és érthetően a dolgokat csak azért, hogy levessék ezt a „megaláztatást”? Ez nem valódi alávetettség. Még ha helyes is a szándék, amellyel teszed a dolgokat, Isten így akarja vezényelni a dolgokat. Nem kell védekezned, nem kell érvelned. Jób nálad jobban csinálta a dolgokat, vagy sem? (Jobban csinálta a dolgokat.) Amikor Jób próbára lett téve, vajon Isten meghallgatta volna, ha érvel és védekezik? Nem, nem hallgatta volna meg. Ez tény. Tudta vajon Jób, hogy Isten nem figyel oda az emberek védekezéseire? Jób nem tudta, de Jób nem védekezett. Ez volt az ő érettsége; ő valóban alávetette magát. Mi rosszat tett Jób, hogy Isten így bánt vele? Nem tett semmi rosszat. Isten azt mondta, hogy Jób féli Őt és kerüli a rosszat, és tökéletes ember. A „megaláztatás” kontextusában elmondható, hogy Istennek nem lett volna szabad Jóbot ilyen méltatlanságok elszenvedésére kényszerítenie, és nem lett volna szabad átadnia őt a Sátánnak és hagynia, hogy a Sátán megkísértse és megfossza minden vagyonától. Ha a magukat alá nem vető emberek logikája szerint nézzük, Jób nehézséget szenvedett el, és nagy méltatlanságot szenvedett el, és amikor ezekben a próbatételekben részesült, akkor ő azért viselte el a megaláztatást és hordozott nehéz terhet, hogy utólag még nagyobb áldásokat kapjon Istentől. Ez tényleg igaz volt? (Nem.) Vajon Jób így gondolkodott és így gyakorolt? (Nem.) Hogyan gyakorolt? Hogyan állt hozzá ezekhez a próbatételekhez? Nem kellett elviselnie, és nem is gondolta azt, hogy ő méltatlanságot szenved el. Mit gondolt? (Isten adta és Ő vette el.) Így van. Az emberek Istentől származnak. Isten adott neked életet és adott neked lélegzetet. Te teljes egészében Istentől vagy, tehát vajon nem Isten adta neked mindazokat a dolgokat, amelyeket megszerzel? Mid van, amivel dicsekedhetnél? Mindent Isten ad, tehát ha Isten el akarja venni, akkor mégis miről érvelnél? Amikor ad neked valamit, akkor boldog vagy, amikor pedig nem ad neked valamit, akkor boldogtalan vagy, panaszkodsz Istenre, kéred Istentől, és harcolsz Istennel. Hogy Isten ad-e neked valamit, az Istentől függ; az embereknek nincs miről érvelniük. Jób így viselkedett? (Igen.) Így viselkedett Jób. Vajon érzett igazságtalanságot a szívében? (Nem.) Nem, nem érzett. Felszínesen szemlélve a dolgot, Jóbnak bőven volt oka arra, hogy igazságtalanságot kiáltson, racionalizáljon, védekezzen, szembeforduljon Istennel, és mindent világosan és érthetően elmagyarázzon Istennek. Ő volt a legméltóbb arra, hogy megtegye ezeket a dolgokat, de vajon megtette-e? (Nem, nem tette.) Nem szólt egy szót sem, csak csinált néhány dolgot: megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult. Milyennek látták őt az emberek e tettek sorozata révén? Olyan embernek, aki féli Istent és kerüli a rosszat, és tökéletes ember. Mi a tökéletes ember meghatározása? Olyasvalaki, aki nem ítélkezik afelett, amit Isten tesz, hanem dicséri azt és aláveti magát annak, és akármilyen nagy nehézséget szenved is el, nem mondja azt, hogy „Igazságtalanságot szenvedtem el. Ez méltatlanság.” Akármilyen nagy nehézséget szenved is el, soha nem nyilvánít ki egyetlen ilyen szót sem, és nem mond egyetlen ilyen szót sem. Hogy hívják ezt? A nem hívők ezt „önfeladásnak” nevezik. Hol van ebben a logika? Erről van szó? (Nem.) Az „önfeladás” egy elmebetegség, és badarság. Mindegy, milyen nagy bajba keveredett is Jób, vagy hogy mennyire fájdalmas volt az, soha nem érvelt Istennel, és nem harcolt Vele, egyszerűen csak alávetette magát. Mi volt Jób eredeti oka az alávetésre? Félte Istent. Az alávetésre való képessége az Istennel kapcsolatos megértéséből fakadt. Hitt abban, hogy minden Istentől ered, és hogy minden, amit Isten tesz, helyes.

Egyes csoportvezetők és felügyelők vég nélkül sírnak, hisztériáznak és elérzékenyülnek, amikor leváltják őket. Úgy gondolják, hogy igazságtalanságot szenvedtek el, panaszkodnak, hogy Isten nem igazságos, és úgy gondolják, hogy a testvéreknek rosszul kellene érezniük magukat, amiért leleplezték és jelentették őket, mondván: „Nektek nincs lelkiismeretetek. Olyan jó voltam hozzátok, és ti így háláljátok meg! Isten nem igazságos. Olyan nagy igazságtalanságot szenvedtem el, Isten mégsem védett meg; csak durván elbocsátottak. Ti mindannyian lenéztek engem, és Isten is lenéz engem!” Úgy gondolják, hogy nagyon igazságtalanul bántak velük, és hisztériáznak. Mondjátok meg Nekem, egy ilyen ember képes arra, hogy jöjjön és alávesse magát? Ahogy Én látom, ez nem könnyű. Akkor nem itt van a vége számukra? Mire föl hisztériázol? Ha el tudod fogadni, akkor fogadd el. Ha nem tudod elfogadni az igazságot, és nem tudod alávetni magad az igazságnak, akkor távozz Isten házából! Ne higgy Istenben – senki sem kényszerít rá. Milyen igazságtalanságnak voltál kitéve? Mire föl hisztériázol? Ez Isten háza. Ha akkora legény vagy, menj, és hisztériázz a társadalomban, és menj, keresd meg a Sátánokat és az ördögkirályokat, nekik hisztériázz. Isten házában ne hisztériázz. Mi abban a nagy dolog, ha elbocsátanak, mint csoportvezetőt? Túl fogod élni azt, ha nem leszel csoportvezető, ugye? Nem fogsz hinni Istenben, ha nem vagy csoportvezető? Jób milyen nagy nehézséget szenvedett el, mégis mit mondott? Egyetlen panaszos szót sem ejtett, sőt dicsérte Istent, mondván: „áldott legyen Jahve neve!” (Jób 1:21). Vajon azért dicsérte Jahve nevét, mert bőséges jutalmakban és juttatásokban részesült? Nem. Ő egyszerűen így értett és így gyakorolt. Nincs ennek köze az ember jelleméhez is? (De igen.) Egyeseknek kisebb mértékű az integritásuk, és amikor egy kicsit is ártanak nekik, azt gondolják, hogy rendkívül igazságtalanul bántak velük, és hogy a világon mindenkinek bűntudatot kellene éreznie emiatt, és bocsánatot kellene kérnie tőlük. Annyira aggasztóak ezek az emberek! Hogyan magyaráznád meg a „méltatlanság” szót? A méltatlanság elszenvedése mindennapos jelenség a nem hívők számára, de Isten házában ezt másképp szokás mondani: az igazság elnyerése érdekében elszenvedett nehézség és méltatlanság olyan nehézség, amelyet el kell szenvedniük az embereknek. Akár megmetszik, akár leváltják őket, az igazságot értő emberek nem tartják ezt méltatlanságnak. Úgy gondolják, megérdemlik, hogy nehézséget szenvedjenek el, és hogy az emberek azért nem képesek alávetni magukat ennek, mert romlott beállítottságaik vannak, viszont ez nem méltatlanság. Ki az, aki igazán méltatlanságot szenved? Isten az, aki méltatlanságot szenved. Isten megmenti az emberiséget, de az emberek nem értik meg. Nézd, miután Isten kivezette az izraelitákat Egyiptomból, azok bálványokat imádtak. Amikor nem volt mit enniük, panaszkodtak Istenre, Istennek pedig mannát és más élelmet kellett leküldenie számukra. Néhány jó nap után már nem figyeltek Istenre, de amikor nehézségekbe ütköztek, újra megkeresték Őt. Ti nem azt mondanátok, hogy Ő nagy méltatlanságot szenvedett el? Nem szenved-e el nagy méltatlanságot a megtestesült Isten, amikor a korszakok elutasítják? Az emberek semmik, és semmire sem képesek. Annyi Istentől kapott kegyelmet élveznek, és annyi Istentől kapott igazságot élveznek, mégis különösen igazságtalannak érzik, amikor egy kis megérdemelt nehézséget szenvednek el. Milyen igazságtalanságot szenvednek el az emberek? Vannak olyan emberek, akiknek általában elég nagy a lelkierejük, de amikor egy kis nehézséget szendvednek el – amikor a testvérek megmetszik őket, vagy valaki mond valami kellemetlen dolgot nekik, vagy senki sem támogatja őket, vagy nem hízeleg nekik –, akkor sértve érzik magukat, úgy érzik, hogy nagy nehézséget szenvedtek el, és hogy ártottak nekik, és így panaszkodnak: „Ti mind lenéztek engem, és senki sem figyel rám. Az a sorsom, hogy rosszul bánjanak velem!” Mire föl hisztériázol? Mire jó azokat a dolgokat mondani? Azok közül a szavak közül megfelel bármi is az igazságnak? (Nem.) Akkor hova vezet ez – ez megaláztatás? Képtelen vagy tisztán látni a nehézséget, amelynek az elszenvedését megérdemled, és nem fogadod el. Oly sok prédikációt meghallgattál már, de nem érted, hogyan kell az igazságot gyakorolniuk az embereknek, és hogyan kell alávetniük magukat. Semmit nem tudsz ezekről, és mégis azt hiszed, hogy valamiféle nagy méltatlanságot szenvedtél el. Nem viselkedsz észszerűtlenül? Vajon létezik ez a méltatlanság azok számára, akik elfogadják az Isten általi üdvösséget? (Nem, nem létezik.) Még ha néha határozottan igazságtalanul bánnak is veled a testvérek, hogyan kellene ezt megélned? Például ott hever valahol ötven dollár és azután, hogy elsétálsz mellette, eltűnik, és mindenki arra gyanakszik, hogy te vetted el. Mit tennél? Sértettséget és frusztrációt éreznél magadban: „Bár szegény vagyok, attól még van bennem erkölcsi tartás. Még mindig fontos számomra a méltóságom. Soha nem vettem el semmit, ami a másé. Tökéletesen tiszta a lelkiismeretem. Ti mindig is lenéztetek engem, és rögtön engem gyanúsítotok, amikor ez történik. Isten nem tisztázta a dolgokat az érdekemben. Úgy látszik, Ő sem kedvel engem!” Hisztériázni kezdesz. Ez megaláztatásnak számít? (Nem.) Mit kell tehát tenned ebben a helyzetben? Ha te vetted el, ismerd be, és ígérd meg, hogy soha többé nem veszel el semmit. Ha nem te vetted el, mondd azt, hogy „Nem én vettem el. Isten az emberek szívének legmélyét vizsgálja át. Bárki is vette el azt a pénzt, az tudja, és Isten is tudja. Egy szót sem szólok többet.” Nem kell azt mondanod: „Ti lenéztek engem. Mindannyian engem akartok piszkálni.” Mire jó ezeket a dolgokat mondani? Jó dolog vajon sok ilyen dolgot mondani? (Nem.) Miért nem? Ha sok ilyen dolgot mondasz, az egy tényt bizonyít: Isten nincs a szívedben; nem hiszel Istenben, és nincs igazi hited Istenben. Amikor elmondod az igazságot, Isten tudja azt. Ő az emberek szívének legmélyét vizsgálja át, és mindent átvizsgál, amit az emberek mondanak és tesznek. Hogy mások hogyan akarják látni, az az ő dolguk. Te hiszel abban, hogy Isten tudja ezeket a dolgokat, és nem kell sokat beszélned. Muszáj megsértődnöd? Nem, nem muszáj. Milyen következménye van ennek? Úgy érzed, hogy igazságtalanságot szenvedsz el, amikor megrágalmaznak és elítélnek azért, mert hiszel Istenben, de vajon tudsz-e erről világosan beszélni? Azzal, hogy makacsul védekezel ellenük, késlelteted a megfelelő kimenetelt. Ez értelmetlen, nem igaz? Mi értelme érvelni velük? Ez nem az igazság gyakorlása.

Az emberek sok nehézséget szenvednek el az Isten általi üdvösség megtapasztalása során. Vajon az emberek által elszenvedett nehézség méltatlanság? (Nem.) Határozottan nem. Miért mondom ezt? (Mivel az embereknek romlott beállítottságaik vannak, az embereknek el kell szenvedniük ezt a nehézséget.) Az embereknek romlott beállítottságaik vannak – ez egy része a dolognak. Ezen túlmenően, ha az igazság bármely aspektusát nem érted, és ha bensőd bármely része továbbra is negatív, ezeket felhozhatod, és beszélgethetsz róla. Nem kell magadba fojtanod. Mi a célja a beszélgetésnek? (A problémák megoldása.) Az igazság keresése, eljutni az igazság megértésére, és megoldani a bennünk lévő problémákat. Nem kell ezeket magadba fojtanod. Nem kell méltatlanságot elszenvedned. Nem kell tűrnöd, mondván: „Nem értem, és mégis arra kényszerítenek, hogy alávessem magam. Meg kell értenem, mielőtt alávetem magam.” Ha nem érted, akkor beszélgethetsz. Az igazság keresése a helyes út. Ez nem helytelen. Amikor egyes dolgokról beszélgetés folyik és világosan el vannak magyarázva, az emberek tudni fogják, hogy mit kell tenniük. Az igazságot kereső hozzáállást kell táplálnod magadban, és a problémákat az igazság keresésével kell megoldanod. Ha nem érted az igazságot és csak az alávetettséget gyakorlod, akkor végül ugyanúgy nem fogod tudni megoldani a problémáidat. Ennélfogva, még ha köteles is vagy alávetni magad, nem vagy köteles zavaros fejű vagy elvtelen módon vetni alá magad. Van azonban egy legalapvetőbb alapelv, amely az alávetettségen belül rejlik, mégpedig az, hogy amikor nem érted, akkor először is alá kell vetned magad, alávetett szívvel és alávetett hozzáállással kell rendelkezned. Ezzel a racionalitással kellene bírniuk az embereknek. Miután ezt megvalósították, lassan keresniük kell. Így elkerülheted, hogy megsértsd Isten természetét, és védett lehetsz, és eljuthatsz az út végére. Vajon az emberek megalázására szolgálnak mindazok a szavak, amelyeket Isten az emberek leleplezésére, elítélésére, sőt megítélésére és átkozására használ? (Nem.) Vajon rendkívüli türelemre van szükségük az embereknek ahhoz, hogy mindezt elviseljék? (Nem.) Nem, nincs szükségük rá. Éppen ellenkezőleg, az embereknek rendkívüli hitre van szükségük ahhoz, hogy mindezt elfogadják. Csak ennek elfogadásával értheted meg igazán, hogy pontosan mi is a Sátán romlott természete, pontosan mi az emberek romlott lényege, pontosan mi a forrása az emberek Istennel szembeni ellenszegülésének, és miért nem összeférhetőek az emberek Istennel. Keresned kell az igazságot Isten szavaiban, mielőtt képes lennél megoldani ezeket a problémákat. Ha nem fogadod el az igazságot, és nem számít, hogy Isten szavai milyen világosan fogalmazzák meg a dolgokat, ha nem fogadod el, akkor soha nem fogod megoldani ezeket a problémákat. Még ha meg is érted, hogy „Isten szavai nem aláznak meg bennünket, csak lelepleznek bennünket, és a javunkat szolgálják”, ezt csak mint doktrínát ismered el; soha nem fogod megérteni mindannak a valódi értelmét, amit Isten mond, sem azt, hogy annak milyen hatást kellene elérnie. Azt sem fogod soha megérteni, hogy pontosan mi az az igazság, amiről Isten beszél. Miután ily módon beszélgettünk, nem képes-e ez bizonyos mértékig arra, hogy proaktív és pozitív hozzáállásúvá tegye az embereket az elképzeléseiknek meg nem felelő dolgok, így a metszés elfogadásának, a leváltás elfogadásának és az Isten által végzett munka, intézkedések és szuverenitás elfogadásának irányában? (De igen.) Az a minimum, hogy az emberek azt fogják gondolni, hogy minden, amit Isten tesz, helyes, azt nem szabad negatívan értelmezniük, és hogy a kezdeti hozzáállásuknak aktívan elfogadónak kell lennie, alá kell vetniük magukat, majd együtt kell működniük azzal. Amit Isten tesz az emberekkel, abból semmi nem igényel nagy türelmet részükről. Ami azt jelenti, hogy nem kell elviselned mindezt. Mit kell tenned? El kell fogadnod, keresned kell, és alá kell vetni magad. A „megaláztatás elviselése” kifejezés, amelyet a nem hívők használnak, egyértelműen sértő az emberekkel szemben. Semmi olyat nem tesz Isten, ami szükségessé tenné, hogy megaláztatást viselj el. Gyakorolhatod a türelmet, a szeretetet, az alázatosságot, valamint az alávetettséget, az elfogadást, a becsületességet, a nyíltságot és a keresést; ezek a dolgok viszonylag pozitívak. Tehát, mi a logika a nem hívők állítása mögött? A sátáni filozófia és a sátáni hazugságok. Összefoglalva, a megaláztatás elviselése nem olyan alapelv, amelyet az Istenben hívőknek be kellene tartaniuk. Az nem az igazság; az egy sátáni dolog. A megaláztatás elviselése nem az, amit Isten megkövetel az emberektől, mert itt nincs megaláztatás. Isten minden cselekedete az emberek felé a szeretet, a megmentés, a gondoskodás és a védelmezésük cselekedete. A dolgok, amiket Isten mond, és a munka, amit Ő végez az emberekben, mind pozitív, és mind az igazság. Ezek szemernyi része sem egyezik a Sátánéval, és semmit sem tartalmaz a Sátán módszereiből és eszközeiből. Csak Isten szavainak elfogadása által tisztulhatnak és menekülhetnek meg az emberek.

Milyen módokon nyilvánul meg az emberekben a Sátán által emlegetett viselkedés, „a megaláztatás elviselése”? Ártás, bántalmazás, pusztítás és eltiprás formájában nyilvánul meg az emberekben. Összefoglalva, csapást hoz rád. Mindegy, hogy szenvedtél-e nehézséget vagy méltatlanságot, röviden, amit végeredményül az emberek nyernek azokból a dolgokból, amelyeknek a Sátán kiteszi őket, az biztosan nem az igazság. Mit nyernek az emberek? Fájdalmat. Amit a Sátán az embereknek okoz, az a megaláztatás és a nevetségessé tétel számtalan formája, valamint a bántalmazás és a megrontás. Tehát mit ér el az emberekben, és mit éreztet velük? Ráveszi az embereket, hogy sérelmeket viseljenek el és alkalmazkodjanak annak érdekében, hogy megóvják magukat, sőt, még belülről is eltorzítja őket. Mindezek kezeléséhez és megközelítéséhez az emberek megtanulnak mindenféle taktikát és módszert alkalmazni, és megtanulnak hízelegni az embereknek, színlelni és hamisságokat beszélni. Amikor az emberek felfedik és megnyilvánítják mindezeket a dolgokat, akkor készséges, boldog és békés a szívük, vagy dühös és fájó? (Dühös és fájó.) Minél több megaláztatást viselnek el az emberek ebben a világban, vajon annál inkább nő vagy csökken a harag a szívükben? (Nő.) Akkor vajon az emberek egyre ellenségesebben, vagy egyre szeretetteljesebben tekintenek az emberiségre? (Ellenségesen.) Az emberek egyre ellenségesebben tekintenek az emberiségre, és gyűlölnek mindenkit, akit látnak. Amikor az emberek fiatalon még éppen csak belépnek a társadalomba, mindent csodálatosnak látnak, és különösen könnyen megbíznak az emberekben. Harmincas éveikbe lépve már nem bíznak annyira másokban. Amikorra elérik a negyvenes éveiket, a legtöbb ember iránt már nincs bizalmuk, mire pedig elérik az ötvenes éveiket, a szívük tele van gyűlölettel, és hajlamosak kifordulni magukból és ártani másoknak. Mit viselnek el az emberek, mielőtt megtelnének gyűlölettel? Csupa méltatlanságot és fájdalmat. Amikor nincs meg az a képességed és hatalmad, ami másoknak, amikor mások valaminek neveznek, arra egyetértőn, szaporán kell bólogatnod, amikor pedig átkoznak, meg kell hallgatnod azt. Nem tehetsz semmit, de magadban mit gondolsz? „Egy nap, amikor hatalmam lesz, saját kezűleg foglak megölni, és kiirtom a felmenőid három generációját!” A gyűlölet egyre erősebbé válik a szívedben. A megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása ezt a következményt rója a romlott emberiségre. Az emberek úgy gondolják, hogy a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása, amelyet a társadalom dicsér és támogat, egy pozitív dolog, és hogy ez egy olyan mentalitás és gondolkodásmód, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy keményen dolgozzanak és törekedjenek erősebbé válni. Akkor miért vált ki ez végső soron haragot és gyűlöletet az emberekben? (Mert ez nem az igazság.) Így van. Azért eredményezi ezt a negatív következményt, mert nem az igazság. Vajon mi szüli a társadalomban és a bűnbandákban a nemzedékeken átívelő neheztelést és bosszúból elkövetett gyilkosságokat? (Miután megaláztatást szenvednek el az emberek, a szívükben nő a gyűlölet, és bosszúból ölnek.) Így igaz, innen ered a bosszúból elkövetett gyilkosság. Az emberek brutálisan gyilkolják egymást nemzedékről nemzedékre, amíg az emberiséget el nem pusztítja egy katasztrófa. Ez a következmény. Az emberiség a Sátán hatalma alatt, a Sátán filozófiái és logikája szerint élt és fejlődött fokozatosan, egészen napjainkig. Az emberek közötti kapcsolat egyre torzabb, egyre távolságtartóbb, egyre bizalmatlanabb és egyre ridegebb. Milyen pontra jutott el most? Odáig jutott, hogy kölcsönös gyűlölet és ellenségeskedés tölti el két olyan ember szívét, akiknek semmi közük egymáshoz. Régen a szomszédok rendszeres kapcsolatban álltak egymással és gyakran érintkeztek, most viszont akár öt-hat napja is halott lehet valaki úgy, hogy a szomszédja nem is tud róla; senki nem nyitja rá az ajtót. Hogyan jutottak idáig a dolgok? E miatt a kölcsönös gyűlölet miatt jutott idáig. Nem akarod, hogy mások ellenségesek legyenek veled szemben, ugyanakkor te magad ellenséges vagy másokkal szemben – ez egy ádáz kör. Ez egy negatív következmény és katasztrófa, amelyet a Sátán törvényei hoztak az emberiségre. Az emberek szívében egyre kedvezőtlenebb nézetek és benyomások élnek másokról, így egyre jobbá válnak a megaláztatás elviselésében és súlyos teher hordozásában, a szívükben pedig egyre nő a harag és a gyűlölet, amíg végül azt nem mondják: „Jobb volna, ha mind meghalnának, és egyetlen egy sem élne!” Hát nincs tele mindenki szíve ilyesfajta gyűlölettel? Azt kívánják, bárcsak minél hamarabb elpusztulna ez a világ: „Minden ember velejéig rossz. Rászolgáltak a pusztulásukra!” Azt mondod, mások velejükig rosszak, de mi a helyzet veled? Lehet, hogy valóban megváltoztál? Hogy elérted az üdvösséget? Ugyanakkor, amikor másokat gyűlölsz azért, mert velejükig rosszak, neked jobbnak kellene lenned náluk. Ha ugyanolyan rossz vagy, mint az emberek a világban, akkor nincs meg a józan eszed. Amikor egy józan ésszel bíró ember azt látja, hogy az emberiség velejéig romlott, akkor az igazságra kell törekednie, és emberi hasonlatosságot kell megélnie, hogy eleget tegyen Istennek – ez az, ami helyénvaló. Így, amikor Isten elpusztítja ezt az elvetemült emberi fajt, ők megmenekülnek.

Gyűlölitek ezt az elvetemült emberi fajt? (Igen.) A legtöbb ember, aki hisz Istenben, rendelkezik némi emberi mivolttal és józan ésszel; szívük kedvesebb, áhítoznak a fényre, és áhítoznak arra, hogy Isten és az igazság kerüljön hatalomra. Nem szeretik az elvetemült dolgokat, és nem szeretik az igazságtalan dolgokat. Tele kellene lenniük reménnyel, szeretettel és toleranciával az emberiség iránt, hogyan gyűlölhetik tehát az emberiséget? Vannak, akik azt mondják: „Visszagondolva arra, amikor iskolás voltam, a tanár folyton pikkelt rám, de nem mertem szóvá tenni, kénytelen voltam elviselni. Ezért elhatároztam, hogy szorgalmasan tanulok, és bejutok majd az egyetemre. Megmutatom mindannyiótoknak, hogy milyen fából faragtak, és akkor én leszek az, aki majd pikkel rátok!” Egyesek azt mondják: „Visszagondolva arra az időre, amikor dolgoztam, a cégen belüli befolyásos emberek folyton utaztak rám, én pedig azt gondoltam: »Csak várjatok, majd eljön a nap, amikor az eredményeimmel felülmúllak titeket. Akkor megkeserítem az életeteket!«” Mások azt mondják: „Visszagondolva arra az időre, amikor üzleteltem, a beszállítók felelőse mindig rászedett, és én azt gondoltam: »Amikor eljön a napja, hogy nagy vagyonra teszek szert, akkor visszakapod még ezt!«” Senki élete nem könnyű, és mindenkinek vannak olyan időszakai, amikor mások pikkelnek rá – így mindenki esetében vannak olyan személyek, akiket legbelül gyűlöl, és törleszteni akar nekik. Ide jutott a világ; tele van gyűlölettel és tele van ellenségeskedéssel. Az emberek egymás iránti rosszindulata túlságosan szélsőséges, nem tudnak harmonikusan kijönni egymással, és nincsenek barátságos viszonyban. Ennek a világnak hamarosan vége lesz; elérkezett a végállomáshoz. Mindenki hordoz magában szívszorító történeteket a múltból, amikor valaki, valahol pikkelt rá, vagy abból az időből, amikor mások utaztak rá, lenézték, becsapták vagy bántották őket valamilyen cégnél, szervezetben vagy társaságban. Ilyen dolgok mindenhol előfordulnak. Mit bizonyít ez? Azt bizonyítja, hogy az emberiség körében már nincsenek Noéhoz hasonló emberek. Nem így van? (De, igen.) Mindenki szíve tele van elvetemültséggel, és tele van ellenséges érzülettel az igazsággal, a pozitív dolgokkal és az igazságossággal szemben. Az embereket már nem lehet megmenteni. Nincs olyan személy, nincs olyan tanítás és nincs olyan elmélet, amely megmenthetné az emberiséget – ez tény. Egyesek még reménykednek: „Mikor lesz vajon egy világháború? A háború után mindenki halott lesz, aki megérdemli a halált, az életben maradottak pedig esélyt kapnak az újrakezdésre. Egy új korszak kezdődik, és egy új ország jön létre.” Lehetséges ez? Nem, nem lehetséges. Vannak, akik mindenféle vallásokba helyezik reményüket, de most az összes vallás leáldozóban van, és az utolsókat rúgja. Minden vallás velejéig romlott, és rossz hírneve van. Mit értek ezek alatt a szavak alatt? Arra szolgálnak, hogy az emberekkel megértessenek egy tényt: ha Isten nem használná a szavakat és az igazságot az emberiség megmentésére, akkor mélyen az emberekben a gyűlölet és az ádáz beállítottság csak egyre rosszabbá és egyre burjánzóbbá válna. Végezetül egyetlen lehetőségként az önpusztítás maradna az emberiség számára, mert brutálisan meggyilkolnák egymást az emberek. Ezt az elvetemült emberi fajt jelenleg sokan szeretnék elkerülni, elmenni és egyedül élni a hegyek és erdők mélyén vagy egy olyan helyen, ahol nyoma sincs emberi életnek. Mi ennek az eredménye? Az emberiség nem fog többé szaporodni, és nem lesz következő nemzedék. Az emberiség ki fog halni a jelenlegi nemzedék után – nem lesznek utódok. Az emberiség Istennel szembeni ellenállása túlságosan heves, ami már korán felszította az Ő haragját. Hamarosan végük lesz. Miért van olyan sok ember, aki nem házasodik? Mert félnek attól, hogy becsapják őket, nem hisznek abban, hogy vannak még jó emberek, és tele vannak ellenséges érzülettel a házassággal szemben. Ki hibáztatható ezért? Hibáztasd érte a túl mélyen romlott embereket, hibáztasd a Sátánt és az ördögöket, és hibáztasd azokat az embereket, akik készségesen elfogadják a megrontást. Gyűlölöd a többieket, de vajon valóban jobb vagy náluk? Nincs birtokodban az igazság, és a többieket gyűlölni nem vezet semmire. Ha nincs az emberek birtokában az igazság és nem értik az igazságot, akkor végül zsákutcában kötnek ki, katasztrófába sodródnak és megsemmisülnek. Ezt a véget fogják elszenvedni. Ha Isten nem menti meg az emberiséget, akkor a romlott emberiségben nem lesz senki, aki meg tudná érteni az igazságot.

Mi is pontosan a „megaláztatás”? A hívőknek el kell viselniük megaláztatást? Létezik ez a „megaláztatás”? (Nem, nem létezik.) Nem létezik, így hát nincs megoldva ez a kérdés? Ha legközelebb azt hallod valakitől, hogy „Az első dolog, amit hívőként meg kell tanulnod, az a tűrés. Történjen bármi, azt el kell tűrnöd és el kell nyomnod magadban.” Mondanod kellene valamit nekik, amikor hallod, hogy ezeket a szavakat mondják? (Igen.) Mit kellene mondanod? Azt mondod: „Miért viseled el? Ha valóban méltatlanságot viselsz el, akkor elég szánni való vagy, és azt mutatja, hogy nem érted az igazságot. Ha értenéd az igazságot, akkor nem létezne ez a méltatlanság, és készségesen és örömmel fogadnál minden körülményt, amit Isten vezényel számodra. Ez olyan nehézség, amelyet az embereknek muszáj elszenvedniük, nem pedig valami méltatlanság. Ez az, ahogy Isten felemel téged. Maga a tény, hogy elszenvedhetjük ezt a nehézséget, azt bizonyítja, hogy Isten még mindig ad nekünk egy esélyt, és képessé tesz bennünket az üdvözülésre. Ha még arra sem volna lehetőségünk, hogy nehézséget szenvedjünk el, vagy nem lennénk rá méltók, akkor nem lenne esélyünk az üdvözülésre. Ez nem méltatlanság; ezt világosan be kell látnod, és vizsgáld meg, hogy valóban helyes-e, amit mondasz. Ez a méltatlanság nem létezik – romlott emberek vagyunk, és megérdemeljük, hogy elszenvedjük ezt a nehézséget. Amikor beteg vagy, a gyógyszerek szedése és a műtét egy kis nehézség elszenvedésével jár. Vajon méltatlanságnak számít a betegségből való kigyógyulásod érdekében elszenvedett nehézség? Az nem méltatlanság; azért történik, hogy meggyógyítson. Az Istenbe vetett hitünk, valamint az ítélet és a fenyítés megtapasztalása azért van, hogy levethessük romlott beállítottságainkat és megéljük az emberi hasonlatosságot, Isten követelményei szerint éljünk, alávessük magunkat Istennek, imádjuk Őt, valamint jobban éljünk és több méltósággal éljünk. Romlott beállítottságaink miatt megérdemeljük, hogy elszenvedjük ezt a nehézséget. Ezt a nehézséget az igazság és élet elnyerése érdekében kell elszenvedni. Ezt nem értelmezhetjük méltatlanságként. El kell fogadnunk, mint teljesítendő felelősségünket és kötelességünket, és mint az utat, amelyen járnunk kell. Ez az Isten általi felemelés, és dicsérnünk kell Istent, amiért felemel minket, és dicsérnünk kell Őt a lehetőségért, amit ad nekünk. Mindazok alapján, amit tettünk, és ahogyan viselkedtünk, nem vagyunk méltók arra, hogy elszenvedjük ezt a nehézséget, és el kellene bennünket pusztítani, mint a világi embereket. Ha méltatlanságként kezeljük azt a nehézséget, amit el kell elszenvednünk, és mindezt a kegyelmet, amit Isten adományozott nekünk, akkor nagyon hiányos a lelkiismeretünk, és megbántjuk Isten szívét! Nem vagyunk méltók az Isten általi üdvözülésre.” Nem ez a helyzet? (De, igen.) Ez a kis doktrína nagyon egyszerű. Nem kellene ezt anélkül is érteni, hogy elmondaná valaki? Azáltal, hogy ilyen módon megvilágosodtak és megértették ezeket a dolgokat, az emberek szíve nyugodtabb lesz, és nem fognak ésszerűtlenül cselekedni, amikor dolgok történnek velük. Vannak, akik a szívükben világosan tudják, hogy ez az igazság, és hogy el kell fogadniuk, de amikor beszélnek, mégis azt mondják, hogy ez igazán igazságtalan, és addig beszélnek és beszélnek, amíg ki nem buknak belőlük az Isten elleni ítélet szavai. Ne tégy ilyen dolgokat. Keresd az igazságot, amikor csak történik veled valami. Ez az első döntő fontosságú dolog; soha ne feledkezz meg róla. Ha elismered, hogy Isten az igazság, az út és az élet, akkor nem szabad úgy kezelned semmilyen körülményt, amelyet Isten előidéz, mint az ember művét. Ehelyett minden körülményt, amit Isten előidéz, úgy kell kezelned, mint egy esélyt arra, hogy megváltoztasd a beállítottságodat, és egy esélyt arra, hogy elfogadd az igazságot.

Befejeztem a „megaláztatás” jelentéséről szóló beszélgetést. Ezután a következő részről fogok beszélgetni, azaz arról, hogy mit jelent „súlyos terhet hordozni.” Épp az imént beszéltünk arról, hogy a súlyos teher, amit az emberek hordoznak, egy vágy és egy ambíció a szívük mélyén, egy cél, amit remélnek elérni. Amikor arról esik szó, hogy az Istenben hívők megmenekülnek Isten által és elfogadják Isten vezetését, akkor nekik vajon megaláztatást kell elviselniük és súlyos terhet hordozniuk? Épp az imént mondtam, hogy a „megaláztatás elviselése” frázis nem állja meg a helyét Isten házában. Nem kell elviselned megaláztatást; nem kell úgy érezned, hogy olyan sok nehézséget hordozol; a szívednek nem kell azt éreznie, hogy igazságtalanul bánnak veled; és nem kell elviselned mindezt a méltatlanságot azért, hogy Istennek megfelelj, mintha olyan nemes lennél. Nem kell megtenned ezeket a dolgokat. Mit jelent tehát a súlyos teher hordozása? Ha valaki azt mondaná, hogy Isten mindezt a nehézséget azért szenvedteti el az emberekkel, hogy azok nagyobb felelősségeket és küldetéseket vállalhassanak, és nagyobb áldásokat és jobb rendeltetési helyet kaphassanak, akkor ez a kijelentés helyes és észszerű lenne? (Nem, ez nem helyes.) Nem helyes. Akkor hogyan határozzuk meg? Isten lehetővé teszi, hogy az emberek üdvözüljenek, és elérjék azt, hogy féljék Istent és kerüljék a rosszat, és jobbá teszi az életüket. Egészen pontosan, ezt Isten az emberekért teszi, vagy a saját érdekében? (Az emberekért.) Persze, hogy az emberekért. Az emberek a legnagyobb haszonélvezői ennek. Ezért mondom, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy Isten mit nyer ebből, arról nem is beszélve, hogy az emberek milyen nagyságrendű áldásokban részesülhetnek, ha elszenvedik ezt a nehézséget. Nem kell elviselned, és nem kell, hogy ilyen „nagyszerű törekvéseid” legyenek, és az sem kell, hogy ilyen módon lemondj dolgokról. Valójában nem mondtál le semmiről, és nem is dobtál el semmit. Éppen ellenkezőleg, végső soron az emberek nyerték a legtöbbet. Először is, az emberek megértették a viselkedésükre vonatkozó valamennyi különböző kritériumot. Ráadásul az emberek képesek betartani ezt az egész rendet és mindezeket az Isten által felállított törvényeket, és képesek rendezetten élni. Hogyan viszonyul ez az életmód ahhoz, ahogyan az emberek most élnek? (Jobb ennél.) Jobb, mint ahogy az emberek most élnek. Akkor e két életmód közül melyik az áldottabb, melyik hasonlít jobban egy igazi teremtett lény életéhez, és még inkább melyik az, ahogyan az emberiségnek élnie kellene? (Az előbbi.) Természetesen az előbbi. Miután elszenvedted ezt a nehézséget, megérted Isten szándékait, és ugyanakkor megértesz sok igazságot, és az igazság megértésével, mint alappal, megtanulod, hogyan viselkedj, és hogy van olyan igazság, amely életként működik az emberi mivoltodon belül. Ad ez értéket számodra? Az emberek eredendően nem rendelkeznek semmiféle igazsággal. Ők csak értéktelen nyomorultak, akik alacsonyabb rendűek, mint a hangyák, és nem érdemlik meg, hogy éljenek, de te most már megértetted az igazságot, és az igazság szerint beszélsz és cselekszel. Bármire is utasít téged Isten, képes vagy odafigyelni, és azt szó szerint végrehajtani, és bármilyen intézkedéseket is hoz veled kapcsolatban Isten, képes vagy magad alávetni azoknak. Tehát, továbbra is meg fogod ítélni Istent? Lázadsz-e proaktívan Ellene? Ha valaki arra buzdít, hogy lázadj fel Isten ellen, megteszed? (Nem.) Ha valaki hazugságokat állít Istenről, hogy félrevezessen téged, el fogod hinni? (Nem.) Nem, nem fogod. Tehát nem lázadsz Isten ellen, sem szubjektív, sem objektív értelemben. Az ilyen emberek teljesen Isten uralma alatt élnek. Akkor az ilyen embereknek még mindig el kell viselniük az emberek fájdalmát? Még mindig van gyűlölet és fájdalom a szívükben? Vannak szomorú és fájdalmas dolgok a szívükben? (Nincsenek.) Ez a fájdalom nincs ott. Az ilyen emberek mindenben, amit tesznek, elvszerűek és nem önkényesek. Továbbá, amikor dolgok történnek, Isten szuverén hatalommal rendelkezik, és a Sátán nem árthat neked; igazi emberként élsz. Isten elpusztítaná az ilyen embereket? Az ilyen emberek elpusztítanák önmagukat? (Nem.) Nem, nem tennék. Ők teljesen más típusú emberek, mint a mai romlott emberek. Az emberek szíve ma tele van gyűlölettel és fájdalommal. Képesek bármikor és bárhol öngyilkosságot elkövetni, bármikor és bárhol harcolni és embereket ölni, és bármikor és bárhol rossz dolgokat cselekedni, katasztrófát hozva az emberi világra. Ezzel szemben azok az emberek, akiket Isten megmentett, és akik elnyerték az igazságot, mint életet, békésen, harc és gyűlölet nélkül egymás mellett élni. Képesek alávetni magukat Isten intézkedéseinek, és egységes szívvel és erőfeszítéssel alávetni magukat Isten minden szavának. Ezek az emberek mind Isten szavában élnek, és keményen dolgoznak ugyanabban az irányban. Azért, hogy Isten akaratát megvalósítsák – ha te érted az igazságot, ő érti az igazságot, és ők értik az igazságot –, lehetnek-e még mindig különböző nézeteik, amikor együtt vannak? (Nem.) Így eljuthatnak arra a pontra, ahol mindenki Isten jelenlétében él, az Ő szavában él, az igazság szerint él, és ahol az emberek szíve összeférhető. Lehet-e még így is mészárlás és harc az emberek között? (Nem.) Nem. Az embereknek még mindig el kell viselniük fájdalmat? Nincs fájdalom. Az ilyen emberek áldott életet élnek, harc és mészárlás nélkül. Akkor hogyan irányítsák az emberek mindazt, amit Isten rájuk bízott? (Békésen kell egymás mellett élniük.) Egy része az, hogy békésen kell egymás mellett élniük. A másik része az, hogy minden dolgot az Isten által felállított rendnek és törvényeknek megfelelően kell irányítaniuk. Ami azt jelenti, hogy ez az egész rend és mindezek a törvények és élőlények az emberiséghez tartoznak, az emberiség használja őket, és az emberiség számára hoznak hasznot. Milyen csodálatos az ilyen emberiség! Abban az időben az emberiség életkörnyezetét megkapják az emberek, hogy irányítsák. Isten az emberek kedvéért rendet és törvényeket állít fel e világ számára, és azután Isten nem avatkozik bele. Ha egy nap meglátnád, hogy egy farkas nyulat eszik, mit tennél? Hagynod kell, hogy a farkas megegye. Nem akadályozhatod meg, hogy a farkas nyulakat egyen, és nem veheted rá arra, hogy füvet egyen. Milyen hibát követnél el? (Szembemennél a dolgok természetes rendjével.) Szembemennél a dolgok természetes rendjével. A nyulak füvet, a farkasok pedig húst esznek, ezért tiszteletben kell tartanod az eredendő természetüket, és hagyni kell őket szabadon fejlődni. Nincs szükség mesterséges, járulékos módon beavatkozni a tevékenységeikbe és az életmódjukba. Nem kell ezeket a dolgokat irányítanod; Isten már beállította ezeket a dolgokat úgy, ahogyan lenniük kell. Ha vannak olyan helyek, ahol sok eső esik, és az éghajlat nem megfelelő, akkor az állatoknak vándorolniuk kell. Azt mondod: „Ki kell javítanunk ezt a helyet. Hogy lehet az, hogy mindig ilyen sok eső esik? Biztos nagyon fárasztó az állatoknak, hogy folyton vándorolniuk kell!” Hát nem ostobaság ez megint? (De igen.) Milyen szempontból ostobaság? Hát nem Isten helyezte oda ezt az éghajlatot? (De igen.) Isten helyezte el ott ezt az éghajlatot, és hagyta, hogy ezek az állatok ezen a területen éljenek. Nem Isten alakította ki a vándorlásukat? (De igen.) Akkor miért akarsz az útjába állni? Miért cselekszel vakon a jó szándékaid szerint? Mi a jó a vándorlásban? Ha az állatok egy nagy csoportja fél évig egy adott területen tartózkodik, a füvet mind felfalják. Ha nem esik az eső, ők pedig nem hajlandóak elmenni, akkor mi lesz? Állandóan esnie kell majd az esőnek. Ha nedves a talaj, nem tudnak ott maradni, és a fű átázik az esővíztől, ezért el kell menniük. Ez a vándorlás teszi edzetté a testüket, és lehetőséget ad a fűnek a visszanövekedésre. Amint felfalták a fű nagy részét a másik helyen, ideje lesz, hogy havazzon ott, őket pedig – úgymond – ismét kirúgják, és gyorsan el kell vándorolniuk. Újból visszavándorolnak az eredeti helyükre. Nem esik az eső, a fű megnőtt, és újra ehetnek. Így ez az ökoszisztéma természetes módon folyamatosan fenntartja az egyensúlyt. Egyesek azt mondják: „A gnúkat folyton megeszik az oroszlánok – szegény párák! Nem lehetne a gnúkat okosabbá tenni?” Miért cselekszel vakon a jó szándékaid alapján? Azt próbálod megmutatni, hogy jóindulatú vagy? Túl messzire megy a jóságod. Ha a gnúk ravaszok lennének, az oroszlánok éhen maradnának. Képes lennél elviselni, hogy oroszlánok éheznek? Mások azt mondják: „Az oroszlánok rosszak. Megharapják a szarvasokat és a zebrákat. Ez olyan véres és kegyetlen!” Ha kiirtanád az oroszlánokat, túl sok lenne a zebra és a szarvas. Mi lenne a végeredmény? Az összes füvet felfalnák, és a füves területek sivataggá válnának. El tudnád ezt viselni? Még ekkor is e jó szándékok alapján cselekednél? Mit kell tehát tenned? Hagyd őket szabadon fejlődni. Így van ez az állatokkal. Isten már régen felállította ezt az egész rendet, és ezt el kell fogadnod, akár akarod, akár nem; mindennek úgy kell haladnia, ahogyan azt elrendelte. Ha szembemész a természet rendjével, az élet nem tartható fenn. Ha egyszer megérted mindezeket a törvényeket, akkor tisztelni fogod a törvényeket, és a törvények szerint fogsz tekinteni ezekre a dolgokra. Akkor látni fogod Isten mindenek feletti szuverenitásának bölcsességét. Ráadásul mindezek a törvények az élet velejárói. Hogyan jött ez létre? (Isten rendelte így.) Isten rendelte így. Így rendezte Isten. Az emberek kutatják a tudományt, kutatják a biológiát, kutatják a tanulmányok mindenféle területét. Oly sokévnyi kutatást végeztek, de csak az egyszerű doktrínát és rendet értik; senki sem látja Isten szuverenitását vagy bölcsességét ebben a doktrínában és ezekben a jelenségekben. Miért alakult ilyen bonyolulttá és csodálatossá ez az egész ökoszisztéma és tápláléklánc? Az emberek csak tisztáznak egy jelenséget vagy közölnek egy tényt az emberekkel ezen a világon, de senki sem képes összefoglalni vagy világosan látni, hogy mindez Istentől származik – nem magától jött létre. Ha elfogadjuk, hogy ez magától jött létre, akkor hogy lehet, hogy ennyi év alatt még senki sem látott egy majmot emberré válni? Mindezeket a törvényeket Isten állította fel. Van bármi közük ahhoz, hogy a majmok emberré válnak? (Nincs.) Ilyen nem létezik. Isten állította fel mindezeket a törvényeket és ezt az egész rendet. Ha az emberek elég szerencsések ahhoz, hogy fennmaradjanak, akkor addigra nem csak tisztelni, fenntartani és irányítani fogják ezt az egész rendet és mindezeket a törvényeket, hanem ami még fontosabb, ők lesznek a legnagyobb haszonélvezői ennek az egész rendnek és mindezeknek a törvényeknek. Isten mindezt az emberiség számára készítette, és az emberek számára helyezte el – minden készen áll, hogy az emberek élvezhessék. Mind közül azok a teremtett lények a legáldottabbak, akik emberek. Az emberek nyelvet beszélnek, gondolkodnak, képesek meghallani Isten hangját, megérteni Isten szavait, van egy nyelvük az Istennel való kapcsolattartáshoz, és ők képesek a legjobban megérteni Isten szavait. Olyan értelemben a legáldottabbak ők, hogy Isten nekik adta a legnagyobb tőkét, amellyel üdvösséget szerezhetnek és Elé járulhatnak. Végső soron emberekre van szükség ahhoz, hogy irányítsák és fenntartsák mindazt, amit Isten tett, valamint ezt az egész rendet, és mindazokat a törvényeket, amelyeket Isten megalkotott. Azokat az embereket, akik csak kutatják, tönkreteszik, hátrányosan befolyásolják és elferdítik ezt az egész rendet és mindezeket a törvényeket, el kell törölni. Oly sok nehézséget szenvedtek el az emberek. Vajon valóban létezik az a gyönyörű rendeltetési hely, amelyben az emberek szívük mélyén hisznek, és amelyre törekednek és vágyakoznak? Valójában nem létezik. Ez csak az emberek vágya és ambíciója, és különbözik attól, amit Isten akar adni az embereknek. Ez két külön dolog, és semmi közük egymáshoz. Tehát a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása frázis „súlyos teher hordozása” része nem létezik az emberekben. Hogy értem, hogy nem létezik? Úgy értem, hogy az a gyönyörű rendeltetési hely, amiben hiszel, és a dolgok, amiket a szíved mélyén lakozó ambícióidban és vágyaidban meg akarsz valósítani, egyáltalán nem léteznek. Nem számít, mennyi nehézséget szenvedsz el, vagy mennyi méltatlanságot viselsz el, végső soron az a rendeltetési hely, amely után vágyakozol, a dolgok, amelyeket elérni vágysz, az a személy, akivé válni szeretnél, és az a mérték, amennyire áldott akarsz lenni, egyáltalán nem helytállóak. Isten nem ezeket a dolgokat akarja neked adni. Milyen más probléma van még itt? A megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása az, amikor az emberek méltatlanság elviselése révén elrejtik valódi képességeiket, majd a céljaik elérése érdekében méltatlanságot szenvednek el. Mik ezek a célok? Ezek az emberek szívének mélyén lakozó eszmények, sőt vágyak. Tehát amikor a hívők nehézséget szenvednek el, az azért történik, hogy egy vágyat elégítsenek ki? (Nem.) Akkor mire szolgál? Amikor a hívők nehézséget szenvednek el, olyankor a cél, amelyre törekednek és amelyet el akarnak érni, az pozitív vagy negatív? (Pozitív.) Vágyakozással függ össze? (Nem.) Akkor mi ez a pozitív cél? (Hogy levessék romlott beállítottságukat, igazi emberré váljanak, és képesek legyenek jobban élni.) Hogy levethessék romlott beállítottságukat, igazi emberré váljanak, és képesek legyenek jobban élni. Hát még mi? Megmentett emberré válni, és nem lázadni többé Isten ellen. Szeretnétek olyanná válni, mint Jób és Péter? (Igen.) Akkor ez nem egy cél? (De igen.) Ez a cél kapcsolódik vágyhoz? (Nem.) Ez a cél egy helyénvaló törekvés, és az a cél és út, amelyet Isten adott az embereknek. Ez helyénvaló. Ezért mondom, hogy az a nehézség, amit e helyénvaló cél elérése érdekében elszenvedsz, az nem megaláztatás elviselése. Hanem ez az, amire az embereknek törekedniük kellene, és ez az az út, amelyen az embereknek járniuk kellene. Rá tudnak-e lépni erre az útra azok, akik a szívük mélyén azt gondolják, hogy ők méltatlanságot viselnek el? Nem tudnak, és nem is tudják elérni ezt a célt.

Ha most vesszük szemügyre, akkor vajon az igazság-e ez a frázis: „a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása”? (Nem.) Nem az igazság, és nem is mérce ahhoz, hogy miképpen kell az embereknek cselekedniük, viselkedniük vagy Istent imádniuk. Isten általi megmentésük érdekében vajon szükséges-e az, hogy az emberek megaláztatást viseljenek el és súlyos terhet hordozzanak? (Nem.) Helyes vagy helytelen azt mondani, hogy valaki a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása révén érte el az üdvösséget? (Nem, ez helytelen.) Milyen szempontból helytelen? A megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása nem az igazság gyakorlása, hogyan érhetnék hát el az üdvösséget? Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy valaki embereket ölt, gyújtogatott és sok rossz dolgot tett, és végül „az emberek által szeretett vezető” lett. Nagyjából ugyanaz, mintha ezt mondanám, nem igaz? (De igen.) Ezt jelenti. Nyilvánvalóan az elvetemültség útján járnak, mégis pozitív emberré váltak. Ez ellentmondás. Ha valaki azt mondaná, hogy egy ember elviselte a megaláztatást és súlyos terhet hordozott, és végül elérte az Istennel való összeegyeztethetőséget, vagy egy ember elviselte a megaláztatást és súlyos terhet hordozott, és végül szilárdan megállt a próbatételek során, vagy egy ember elviselte a megaláztatást és súlyos terhet hordozott, és végül teljesítette Isten megbízatását – ezek közül melyik állítás helyes? (Egyik sem.) Egyik sem helytálló. Helyes-e azt mondani, hogy valaki elviselte a megaláztatást és súlyos terhet hordozott, mialatt egy egész faluban terjesztette az evangéliumot? (Nem.) Látom, hogy egyesek bizonytalanok, és azt gondolják: „Helyes ez? Azt hiszem, ez az állítás helyes, nem igaz? Sokszor előfordul, hogy az embereknek megaláztatást kell elviselniük és nehéz terhet kell hordozniuk, miközben az evangéliumot terjesztik és tanúságot tesznek Istenről.” Ebben a kontextusban helyes használni ezt a frázist, nem igaz? (Nem, nem helyes.) Miért nem? Mondjátok el Nekem. (Azért, mert a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása által elért hatás nem pozitív.) Ez a megfelelő alkalmazás? Elemezzétek, hogy miért helytelen ez a frázis. Boncolgassátok. „Azáltal, hogy elviselték a megaláztatást és súlyos terhet hordoztak az evangélium megosztása közben, sok embert térítettek meg, sok eredményt értek el, és terjesztették Isten nevét.” Nem tudjátok, hogy helyes-e ez az állítás? Ha a ma megbeszélt összes kijelentéssel összhangban alkalmazzuk, akkor helytelen volna ezt a frázist ebben a helyzetben használni, de ha egy lépéssel tovább gondolkodunk arról, hogy egyeseket megütnek az evangélium potenciális befogadói, vagy kiabálnak velük, és elzavarják őket az ajtajuk elől, miközben az evangéliumot terjesztik, akkor ez vajon a megaláztatás elviselésének számít? (Nem.) Akkor mi ez? (Nehézség, amelyet a hívőknek kell elszenvedniük az evangélium terjesztése közben.) Így van. Ez olyan nehézség, amelyet az embereknek el kell szenvedniük. Ez a felelősségük, a kötelezettségük, és az Isten által az embereknek adott megbízatás. Olyan ez, mint ahogyan a szülés fájdalmas – nem olyan nehézség ez, amit el kell szenvedni? (De, igen.) Ha azt mondja egy nő a gyermekének: „Elviseltem a megaláztatást és súlyos terhet hordoztam, hogy a világra hozzalak téged”, akkor helyes volna ezt mondani? (Nem.) Elszenvedte a nehézséget, miért baj hát, ha ezt mondjuk? Mert ez olyan nehézség, amelyet neki el kell szenvednie. Például, ha egy farkas sok órán át vadászna, mielőtt elkap egy nyulat, majd azt mondaná: „Elviseltem a megaláztatást és súlyos terhet hordoztam azért, hogy egyek egy nyulat”, akkor ez helyes volna? (Nem.) Ahhoz, hogy megehessen egy nyulat, a farkasnak fel kell áldoznia valamit cserébe. A nyúl nem fog csak ott ülni és várni, hogy a farkas megegye. Melyik feladat ennyire könnyű? Bármilyen feladatról legyen is szó, az embernek mindig hoznia kell egy bizonyos áldozatot. Ez nem a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása. Akkor most minek soroltuk be tüzetesen azt a frázist, hogy „a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása”? (Negatívnak.) Negatív és pejoratív frázisként soroltuk be, és a Sátán logikájaként és a Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiájaként soroltuk be. Semmi köze nincs az Istenbe vetett hithez vagy a pozitív dolgokhoz. Ha valaki azt mondja: „Sok éve terjesztem az evangéliumot. Tényleg megaláztatást viseltem el, és súlyos terhet hordoztam!”, akkor ez nem helyénvaló. Az evangélium terjesztése a te felelősséged, és olyan nehézség, amelyet muszáj elszenvedned. Még ha nem is terjeszted az evangéliumot, vajon nem szenvedsz-e el már attól is nehézséget, hogy élsz? Ez olyan nehézség, amit muszáj elszenvedniük az embereknek; ez így helyes. Isten házából alapvetően ki lett irtva az a frázis, hogy „a megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása”. Ha valaki még egyszer megemlíti ezt a frázist, akkor hogyan fogod értelmezni? Ha valaki azt mondja: „Elviseltem a megaláztatást és súlyos terhet hordoztam a börtönben azért, hogy ne legyek Júdás!”, akkor helyes ez a kijelentés? (Nem.) Miért nem? Nagyon jogos cél és igazságos dolog azt mondani, „hogy ne legyek Júdás”, tehát miért ne volna az megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása? (Egy hívőnek nem szabad Júdásnak lennie.) Így van. Hogyan lehet észszerű az, hogy egy hívő ember Júdás legyen? Hát nem nevetséges azt mondani, hogy nem Júdásnak lenni az megaláztatás elviselése és súlyos teher hordozása? Az Istenről való tanúságtétel a küldetésed. Ez az a tanúságtétel, amelyben a teremtett lényeknek szilárdan meg kell állniuk, és az az álláspont, amelyben meg kell állniuk. A Sátán nem méltó az ember dicséretére. Isten az Egyetlen, akit az embereknek imádniuk kellene, és tökéletesen természetes és indokolt Istent imádni. Amikor a Sátán megpróbál az akarata alá hajtani téged, szilárdan meg kell állnod az Isten melletti tanúságtételedben, le kell mondanod az életedről, és nem szabad Júdásnak lenned. Ez nem jelenti megaláztatás elviselését és súlyos teher hordozását. Most már világosan elmagyaráztam ezt a frázist. Ha valaki megint azt mondja, hogy ő megaláztatást viselt el és súlyos terhet hordozott, hogyan kell kezelnetek a dolgot? Meg fogja érteni, ha lehetővé teszitek számára, hogy meghallgassa a mai prédikációmat. Ez a legegyszerűbb módja.

C. Törhetetlen harcolni akarás

A harmadik megnyilvánulása annak, ha valaki rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat, a törhetetlen harcolni akarás. Miféle beállítottság a soha fel nem adás? Egy arrogáns beállítottság. Hogyan volna az lehetséges, hogy az emberek soha ne valljanak kudarcot? Hogyan volna az lehetséges, hogy az emberek soha ne tegyenek semmi rosszat, soha ne mondjanak semmi rosszat, vagy soha ne kövessenek el hibákat? Be kell ismerned: „Közönséges ember vagyok, és normális ember vagyok. Vannak hibáim és hiányosságaim. Van, amikor rossz dolgot teszek, és van, amikor rossz dolgot mondok. Képes vagyok a rossz dolgot tenni és a rossz úton járni. Közönséges ember vagyok.” Mit jelent tehát a soha fel nem adás? Azt, amikor valaki kudarcot vall, akadályokba ütközik, vagy a rossz útra téved, de ezt nem ismeri be. Konokul csak megy tovább. Kudarcot vall, de nem csügged, kudarcot vall, de nem ismeri be a hibáit. Nem számít, hányan dorgálják meg vagy ítélik el, nem fordul vissza. Ragaszkodik ahhoz, hogy a maga által kitűzött irányban és a saját céljai érdekében harcoljon, dolgozzon és törekedjen, és nem törődik azzal, hogy mi lesz ennek az ára. Erre a fajta mentalitásra utal. Elég jó ez a mentalitás az emberek lelkesítésére, nem igaz? Milyen helyzetekben szokták használni a mondást, miszerint „soha ne add fel”? Mindenféle helyzetben. Ahol csak romlott emberek léteznek, ott létezik ez a frázis, létezik ez a mentalitás. Akkor mire találták ki ezt a mondást a Sátán fajtájából való emberek? Arra, hogy az emberek soha ne értsék meg önmagukat, ne ismerjék fel a saját hibáikat, és ne fogadják el a saját hibáikat. Hogy az emberek ne csak a saját törékeny, erőtlen és alkalmatlan oldalukat lássák, hanem ehelyett lássák a rátermett oldalukat, és azt az oldalukat, amelyik hatalmas és elszánt, hogy ne becsüljék alá magukat, hanem kompetensnek tartsák magukat. Ha azt hiszed, hogy képes vagy rá, akkor képes is vagy rá; ha azt hiszed, hogy sikeres lehetsz, nem vallsz kudarcot, és a legkiválóbbá válhatsz, akkor így is lesz. Ha megvan benned ez az elszántság és elhatározás, ez az ambíció és vágy, akkor mindazt elérheted. Az emberek nem jelentéktelenek, hanem hatalmasok. A nem hívőknek van egy mondásuk: „A színpadod pontosan akkora, mint a szíved.” Egyeseknek azonnal megtetszik ez a mondás, amint meghallják: „Hűha, én egy tízkarátos gyémántot akarok, akkor ez azt jelenti, hogy meg fogom kapni? Én egy Mercedes-Benz-t akarok, akkor ez azt jelenti, hogy meg fogom kapni?” Vajon megfelel majd a szíved vágya terjedelmének az, amit kapsz? (Nem.) Ez a mondás egy téveszme. Őszintén szólva nem ismer határokat azok arroganciája, akik elhiszik és elismerik a „soha ne add fel” frázist. Isten mely szavainak mond közvetlenül ellent ezeknek az embereknek a gondolkodásmódja? Isten megköveteli az emberektől, hogy megértsék önmagukat, és gyakorlatiasan viselkedjenek. Az emberek romlott beállítottságokkal rendelkeznek; vannak hiányosságaik, és van egy olyan beállítottságuk, amely ellenáll Istennek. Az emberek között nincsenek tökéletesek; senki sem tökéletes; ők csak átlagos emberek. Milyen viselkedésre buzdította Isten az embereket? (Jólnevelt viselkedésre.) Hogy jólnevelten viselkedjenek, és szilárdan ragaszkodjanak a helyükhöz teremtett lényként, nem elrugaszkodva a valóságtól. Megkövetelte-e Isten valaha is az emberektől, hogy soha ne adják fel? (Nem.) Nem. Akkor mit mond Isten azokról az emberekről, akik a rossz utat követik, vagy romlott beállítottságot tárnak fel? (Azt mondja, hogy ismerjék el és fogadják el.) Ismerjék el és fogadják el, majd értsék meg, legyenek képesek megváltozni, és érjék el az igazság gyakorlását. Ezzel szemben a soha fel nem adás az, amikor az emberek nem értik meg a saját problémáikat, nem értik meg a hibáikat, nem fogadják el a hibáikat, nem változnak meg semmiképpen, és nem bánják meg semmiképpen, nemhogy elfogadnák Isten szuverenitását vagy intézkedéseit. Nemcsak, hogy nem kutatják, hogy pontosan mi az emberek sorsa, vagy, hogy mik Isten vezénylései és intézkedései – nemcsak, hogy nem kutatják ezeket a dolgokat, hanem ehelyett a saját kezükbe veszik a sorsukat; azt akarják, hogy övék legyen az utolsó szó. Továbbá Isten azt is megköveteli az emberektől, hogy megértsék önmagukat, pontosan mérjék fel és minősítsék önmagukat, valamint, hogy gyakorlatiasan és jól nevelten, teljes szívükkel, elméjükkel és lelkükkel csinálják azt, amit jól tudnak csinálni, míg a Sátán arra készteti az embereket, hogy teljes mértékben kihasználják arrogáns beállítottságukat, és teljes mértékben engedjenek arrogáns beállítottságuknak. Arra készteti az embereket, hogy emberfelettivé váljanak, nagyszerűek legyenek, sőt, szuperképességekkel rendelkezzenek – arra készteti az embereket, hogy olyasmik legyenek, amik nem lehetnek. Mi tehát a Sátán filozófiája? Az, hogy még ha tévedsz is, nem tévedsz, és hogy amíg a vereséget el nem ismerő mentalitással rendelkezel, és amíg a soha fel nem adás mentalitásával rendelkezel, előbb-utóbb eljön a nap, amikor te leszel a legkiválóbb, és előbb-utóbb eljön a nap, amikor megvalósulnak a vágyaid és a céljaid. Tehát van egy olyan értelmezése a soha fel nem adásnak, hogy bármilyen eszközt fel fogsz használni valaminek az eléréséhez? Ahhoz, hogy elérd a céljaidat, nem szabad beismerned, hogy képes vagy kudarcot vallani, nem szabad elhinned, hogy átlagos ember vagy, és nem szabad elhinned, hogy képes vagy a rossz utat követni. Emellett mindenféle módszert vagy titkos cselszövést be kell vetned gátlástalanul, hogy megvalósítsd ambícióidat és vágyaidat. Van bármi olyan a soha fel nem adásban, hogy az emberek várakozó és alávető hozzáállással közelítenek a sorsukhoz? (Nincs.) Nincs. Az emberek ragaszkodnak ahhoz, hogy sorsukat teljes mértékben a saját kezükbe vegyék; ők irányítani akarják a saját sorsukat. Mindegy, hogy arról van-e szó, hogy melyik utat válasszák, hogy áldásban részesülnek-e, vagy, hogy milyen életmódot folytassanak, mindenben az övéknek kell lennie az utolsó szónak. A nem hívőknek van egy mondásuk: „A lehetőség azoknál kopogtat, akik felkészültek.” Miféle mondás ez? Sokan töltenek hosszú éveket a felkészüléssel, sokan egész életüket felkészüléssel töltik, és mégis úgy halnak meg, hogy soha nem kaptak lehetőséget. Hogyan jön létre a lehetőség? (Isten által.) Ha Isten nem készít elő számodra lehetőséget, akkor van-e értelme bármennyi előkészületnek a részedről? (Nincs.) Ha Isten nem tervezi, hogy ad neked egy lehetőséget, és az nem sorsszerű, akkor mindegy, hogy hány évet töltesz a felkészüléssel, mi haszna van? Vajon Isten megkönyörül rajtad, és ad neked egy lehetőséget, mert annyi évet töltöttél a felkészüléssel? Megteszi ezt Isten? (Nem.) El fog érkezni egy lehetőség, ha Isten előkészítette azt neked, ha pedig Isten nem készítette elő neked, akkor nem fogsz lehetőséghez jutni. Van-e bármi haszna a soha fel nem adásnak? (Nincs.) Egyesek azt mondják: „Én soha nem adom fel. A saját kezembe veszem a sorsomat!” A szavaik hevesek, de hogy ezt meg tudják-e valósítani, vagy sem, az nem rajtuk múlik. Például van egy nő, aki szeretne egy fiúgyermeket. Több gyermeket is szül, de mindegyikük lány lesz. Mondják neki a többiek, hogy ne szüljön több gyermeket, és azt mondják, hogy számára nincs elrendelve, hogy fia legyen, de ő nem enged, és azt mondja: „Nem hiszem el. Soha nem adom fel!” Amikor a tizedik gyermeke is lány lesz, végül enged: „Úgy tűnik, nincs elrendelve számomra, hogy fiam legyen.” Még mindig igaz, hogy soha nem adja fel? Még mindig van önbizalma? Még mindig mer újabb gyermeket vállalni? Nem, nem mer. Amikor pedig valaki más vállalkozást kezd, azt tervezi, hogy két év alatt ötszázezer dollárt keres. Kezdetben, amikor az első félévben nem keres semmit, azt mondja: „Nem számít. Ha valaki nem keres pénzt az első félévben, annak nincs jelentősége. Biztos, hogy fogok pénzt keresni az év második felében.” Miután eltelt több mint egy év, és semennyi pénzt nem keresett, még mindig nem adja fel: „Soha nem adom fel. Hiszem, hogy minden az ember kezében van – rengeteg lehetőségem van!” Amikor eltelt a két év, még ötvenezret sem keresett, nemhogy ötszázezret. Úgy gondolja, hogy nem volt elég ideje és nem volt elég tapasztalata, ezért elmegy és tanul még két évig. Négy év elteltével nemhogy ötszázezer dollárt nem keresett, de szinte a teljes tőkéjét elveszítette, ám még mindig nem adja fel: „El van rendelve számomra, hogy legyen pénzem. Hogy lehet az, hogy képtelen vagyok megkeresni ötszázezer dollárt?” Amikor már majdnem tíz év eltelt, még mindig az lesz a célja, hogy ötszázezer dollárt keressen? Ha újra megkérdezed tőle, hogy mennyit tervez keresni az idén, azt mondja: „Ó, elég az, ha meg tudok belőle élni.” Még mindig igaz, hogy soha nem adja fel? Kudarcot vallott, igaz? Hogyan vallott kudarcot? Azért vallott kudarcot, mert túl magas jövedelmet célzott meg? Erről van szó? Nem. Legyen szó az emberek vagyonáról, gyermekeiről, az életükben elszenvedett nehézségekről, vagy arról, hogy mikor és hová mennek, ezek egyikéről sem dönthetnek. Vannak, akik állami tisztségre vágynak, de soha nem kapnak rá lehetőséget – a képességek hiánya a hibás ezért? Rátermettek, számítók, és tudják, hogyan kell hízelegni az embereknek, akkor miért olyan nehéz tisztségviselővé válniuk? Sok olyan ember lett tisztségviselő, akik nem olyan rátermettek, mint ők, és sok olyan ember is tisztségviselő lett, akit ők lenéznek. Ezek az emberek remekül tudnak beszélni, valóban tehetségesek, és komoly iskolai végzettséggel rendelkeznek, tehát ha állami tisztségviselők akarnak lenni, miért olyan nehéz ez? Amikor fiatalok voltak, soha nem adták fel, de amikor már megöregedtek és még mindig csak átlagos hivatalnokok voltak, végül beadták a derekukat, és azt mondták: „az emberi sorsot a Menny rendeli el. Ha úgy van elrendelve, akkor el fog jönni. Ha nem, akkor nem lehet elérni törekvéssel.” Beletörődtek a sorsukba, nem igaz? Mi történt a soha fel nem adó mentalitásukkal? A tényekkel szembesülve megszégyenülnek az emberek.

Mit ad az embereknek a soha fel nem adás mentalitása? Megtermékenyíti a vágyaikat és az ambícióikat. Az emberekre gyakorolt hatása vagy iránymutatása nem pozitív; ehelyett inkább egyfajta negatív, kedvezőtlen hatást gyakorol rájuk. Az emberek maguk semmit sem tudnak a világegyetemben elfoglalt helyükről, semmit sem tudnak a sorsról, amelyet a Menny tervezett el számukra, és semmit sem tudnak Isten szuverenitásáról és intézkedéseiről. Ráadásul magukévá tették ezt az úgynevezett mentális mankót. Mi történik végül, amikor az emberek olyan helyzetbe kerülnek, ahol nem tudják elkerülni, hogy félrevezessék őket? Rengeteg munkát végeznek a semmiért, és sok haszontalan munkát végeznek. Az egyik dolog az, hogy céljaik elérése érdekében az emberek teste és elméje nem kevés veszteséget és megrázkódtatást szenved el, emellett pedig minden bizonnyal sok gonoszságot is elkövettek vágyaik, ambícióik és céljaik megvalósítása érdekében. Milyen következményekkel jár majd ez a gonoszság az emberekre nézve a következő életükben? Csak büntetést fog hozni. A romlott beállítottság ambícióval és vágyakozással tölti el az embereket. Azok közül a dolgok közül, amelyeket az ambícióik és vágyaik miatt tesznek az emberek, vajon jogos-e bármelyik is? Összhangban van-e ezek bármelyike az igazsággal? (Nincs.) Mik ezek a dolgok? Ezek mind gonosz cselekedetek. Mit foglal magában ez a gonoszság? Számítónak lenni másokkal szemben, rászedni másokat, ártani másoknak és becsapni másokat. Az emberek végül túl sokkal tartoznak másoknak, és a következő életükben állatként reinkarnálódhatnak. Akinek a legtöbbel tartoznak, akit a legjobban becsapnak, és akit a legjobban rászednek, annak a házában fognak állatként élni beszédképtelenül, és parancsolgatni fognak nekik az emberek. Még ha emberként reinkarnálódnak is, végtelen nehézségekkel teli életet fognak elszenvedni; meg kell fizetniük tetteikért. Ezt a negatív következményt fogja eredményezni. Ha nem a „soha ne add fel” mondás vezérelné őket, akkor ambícióik és vágyaik nem termékenyülnének meg, ha pedig nem valósulnának meg ambícióik és vágyaik két-három év alatt, valószínűleg lemondanának róluk az emberek, de amint a Sátán szítja a lángokat, vágyaik egyre nagyobbra duzzadnak. Nem maga a felduzzadás a probléma, hanem az, hogy ezáltal egy elvetemült útra lépnek. Ha valaki elvetemült úton jár, tud-e jó dolgokat tenni? Vajon képes-e humánus dolgokat tenni? Nem, nem képes. Bármilyen eszközt felhasználna célkitűzései és céljai eléréséhez, megesküszik, hogy nem nyugszik, amíg céljait el nem éri, és képes bármilyen rossz cselekedetre. Nézzétek csak meg, vannak-e olyan esetek, amikor a gyerekek megölik a szüleiket, hogy megszerezzék a vagyonukat? (Igen, vannak.) Túl sok olyan eset fordul elő, amikor az emberek saját kezűleg ölik meg barátaikat és szeretteiket önös érdekből. Amikor két ember találkozik ugyanazzal az előnyös lehetőséggel, és meg kell küzdeniük egymással érte, minden eszközt bevetnek, hogy megszerezzék. Miben hisznek a legkritikusabb pillanatban? „Soha nem adom fel. Ezúttal semmiképpen sem bukhatok el. Ha kihagyom ezt a lehetőséget, életem hátralévő részében talán soha többé nem találkozom ilyen jó lehetőséggel. Szóval, ezúttal nekem kell nyernem. Feltétlenül meg kell kaparintanom ezt a lehetőséget. Nem számít, hogy ki állja utamat, kivétel nélkül megölöm azokat!” Végül mi történik? Megölik a másikat. Lehet, hogy elérték és kielégítették céljukat és vágyukat, de gonoszságot is elkövettek, és ez katasztrófát szült. Lehet, hogy a szívük egész életükben nyugtalan lesz, úgy érezheti, hogy vádolják, vagy talán semmit nem érzékel az egészből. Az a tény azonban, hogy egyáltalán nem érzékelik, nem jelenti azt, hogy Isten nem határozta meg ezt az ügyet. Istennek megvan a módja arra, hogy ezt kezelje. Lehet, hogy ez a személy elérte célját ebben az életben, lehet, hogy sikerrel járt, de a következő életben szörnyű árat kell fizetnie azért, amit ebben az életben tett, ami valószínűleg egy gonosz tett volt. Lehet, hogy egy életen át kell fizetnie érte, vagy két életen át, három életen át, vagy akár az örökkévalóságig. Ez az ár túlságosan szörnyű! Szóval, hogyan jött létre ez a következmény? Egyetlen frázis, egyetlen meggyőződés hozta létre. Ez a személy meg akarja szerezni azt a lehetőséget. Nem ismeri el a vereséget, nem adja fel, és nem engedi meg magának, hogy kudarcot valljon. Szilárdan meg akarja ragadni a lehetőséget. Ez eredményként katasztrófát szül. A katasztrófa bekövetkezte után egy-két év nem lesz elég a következmények megfizetésére és jóvátételére. Nem túl magas ez az ár? Az emberek élete nyolcvan-kilencven évig tart, a rövidebbek pedig ötven-hatvan évig. Nem számít, hogy személyes előnyökre, státuszra, pénzre vagy más anyagi dolgokra tettél szert, ezeket a dolgokat húsz vagy harminc évig fogod tudatosan élvezni. Azonban ezért a húsz-harmincévnyi élvezetért talán minden egyes életedben, az örökkévalóságig fizetned kell az árat. Nem túl magas ez az ár? (De igen.) Azok az emberek, akik nem hisznek Istenben, nem értik az igazságot, és azt sem tudják, hogy Isten szuverén mindezen dolgok felett. Ezért aztán képesek önző vágyuk, önérdekből született pillanatnyi vakító vágyuk miatt ostoba dolgokat elkövetni bizonyos elképzelések vagy sátáni logika uralma alatt, ami örök megbánásra kárhoztatja őket. Az „örök” nem húsz vagy harminc évet jelent ebben az életben, hanem azt, hogy minden életben szenvedniük kell, beleértve ezt az életet is. Azok, akik nem hisznek Istenben, nem fogják megérteni ezeket a dolgokat, és ha azok, akik hisznek Istenben, nem értik az igazságot vagy nem ismerik Istent, akkor ők sem fogják megérteni ezeket a dolgokat. Vannak emberek, akik nem tesznek nyilvánvalóan gonosz dolgokat. Ha kívülről nézzük őket, nem ölnek embereket, nem gyújtogatnak, és nem állítanak nyíltan csapdákat másoknak, de sok titkos taktikájuk van. Isten szemében ugyanolyan jellegű ez a gonoszság, mint a nyilvánvaló gonoszság. Mit értek az alatt, hogy ugyanaz a jellegük? Azt értem alatta, hogy Isten szempontjából Ő ugyanazokat az alapelveket használja az ilyen dolgok elítélésére. Ugyanazt a módszert és az igazságnak ugyanazt az elemét használja ahhoz, hogy elítélje őket. Isten elítéli mindezeket a dolgokat, amelyeket azok az emberek tettek, függetlenül attól, hogy milyen indíttatásból tették, és hogy Isten házában vagy kint a világban tették-e. Ha hiszel Istenben, és mégis megteszed ezeket a dolgokat, akkor vajon a sors, amit Isten végül ad neked, különbözik-e a nem hívők sorsától? Mondd meg Nekem, vajon Isten elnéző lesz-e veled, és megváltoztatja-e az Ő igazságos természetét cserébe azért, hogy sok éven át hittél Benne, és néhány évig szolgáltál a gyülekezetben? Úgy gondoljátok, hogy ez lehetséges? Ez egyáltalán nem lehetséges. Mit értek ez alatt? Ha nem érted az igazságot, akkor a gonoszság, amit teszel, az gonoszság, ha pedig érted az igazságot, akkor a gonoszság, amit teszel, ugyanúgy gonoszság. Isten nézőpontjából ez mind gonosz. A gonoszság e két fajtája egyenértékű egymással. Nincs különbség a kettő között. Mindaddig, amíg valami nincs összhangban az igazsággal, az gonoszság. Isten nézőpontjából nincs különbség a kettő között, jellegüket tekintve. Mivel mindkettő gonosz, az embereknek mindkét esetben meg kell fizetniük a gonoszságért, amit tettek – meg kell fizetniük az árat. Ez Isten igazságos természete. Akár kételkedsz benne, akár hiszel benne, ezt teszi Isten, és Ő így határozza meg a dolgokat. Mit értek ez alatt? Egy tényt akarok elmondani nektek: nem szabad azt feltételezned, hogy „Isten kiválasztott engem, tehát kegyelmet találtam a szemében. Sok igazságot értek. Ha egy kis gonoszságot teszek, Isten nem fogja azt meghatározni vagy elítélni. Azt tehetek, amit akarok. Véghez tudom vinni a kezem ügyében lévő gonoszságot azzal az ürüggyel, hogy az igazság gyakorlása miatt szenvedek nehézséget. Akkor Isten nem fogja elítélni, ugye?” Tévedsz. Istennek a gonoszság elítélésére vonatkozó alapelvei ugyanazok. Nem számít, hogy milyen környezetben történik, sem az, hogy az emberek mely csoportjában fordul elő. Isten nem tesz különbséget a különböző fajok szerint, sem az Ő kiválasztottai és a többiek között. Akár nem hívők, akár hívők, Isten egyformán tekint rájuk. Értitek? (Igen, értjük.)

„Soha ne add fel” – ezt akkor mondják az emberek, amikor egy sátáni beállítottság irányítja őket, és ez egy olyan mentalitás, amelyet a sátáni világ pártol. Minek tekintjük ezt a mentalitást? (Egy mentális betegségnek.) Ez az emberek életére és cselekedeteire vonatkozó olyan gondolkodásmód és alapelv, amelyet a mentálisan beteg emberek támogatnak. Arra sarkallja és motiválja az embereket, hogy minden lehetséges eszközt felhasználjanak saját ambícióik és vágyaik kielégítésére, soha ne csüggedjenek el, legyen bármilyen is a helyzet, az „álld meg a helyed, és soha ne ereszd” alapelv szerint törekedjenek a dolgokra, és ne elemezzék vágyaik és ambícióik megfelelőségét; amíg ilyen mentalitással rendelkeznek, addig ez dicséretre méltó. Ha valaki olyasmit kutatna, ami az emberiség javát szolgálja, soha nem adná fel, nem csüggedne el a kudarcoktól, mindig pozitív irányba fejlődne, és kutatna tovább, hogy az emberek jobb életet élhessenek a jövőben, akkor ez valamennyire dicséretes volna. De vajon tényleg erre a célra törekszik az emberiség ezen a világon? Ki tesz önzetlenül ilyen dolgokat az emberiség érdekében? Senki. Még ha vannak is olyan emberek, akik látszólag az emberiségért való jócselekedet zászlaja alatt tesznek dolgokat, a színfalak mögött a saját hírnevükért és szakmai érvényesülésükért teszik, azért, hogy a nevük bekerüljön a történelembe. Ezek a céljaik, és e célok közül egyik sem helyes. Ezeken a dolgokon kívül mire ösztönzi az embereket a soha fel nem adás mentalitása? Először is, a soha fel nem adás mentalitása megkérdőjelezi az emberek korlátait és ösztöneit. Például a sportpályán valaki három szaltót csinál egymás után, és nem bírja a szíve, de azt mondja, „soha nem adom fel. Muszáj feszegetnem a határaimat, és meg kell döntenem a Guinness-rekordot. Tíz szaltót fogok csinálni!” Ennek eredményeképpen, a nyolcadik szaltója közben meghal. Mi lenne, ha nem lenne ez a mentalitása, ami erre motiválja? (A képességeinek megfelelően csinálná.) Így van. Mit követel meg Isten az emberektől, hogy mit tegyenek? Isten azt követeli meg az emberektől, hogy normális emberi mivoltban éljenek, és megengedi, hogy legyenek gyengéik. Van egy határa annak, amit az emberek fizikai ösztönei és szervei elviselnek. Az embereknek tisztában kell lenniük azzal, hogy milyen szintet tudnak elérni. Tisztában volt ez a személy annak a következményeivel, ha tíz szaltót csinál egymás után? Nem volt tisztában ezzel, és vakon megtette, és feszegette a határait, ki volt tehát a felelős a haláláért? (Ő volt a felelős érte.) Annak a forrása, hogy az a személy tíz szaltót akart csinálni, az volt, hogy a Sátán folyton motiválta őt, mondván: „Soha nem szabad feladnod. Öt szaltó után feladni szánalmas dolog. Nyolcat kell csinálnod!” Erre ő elgondolkodott: „Nyolc sem elég. Tízet fogok csinálni!” Ennek eredményeképpen a nyolcadik szaltó után leállt a szíve, és leállt a légzése. Vajon nem játszotta ki őt a Sátán? Természetesen ezt csak egy példaként használjuk; lehet olyan, aki gond nélkül megcsinál húsz szaltót. Amikor az emberekben megvan ez a soha fel nem adó küzdeni akarás, akkor küzdenek oda-vissza, és a végén eldobják az életüket. Valamivel jobb a helyzet, ha csak az életüket dobják el, de nem tettek semmi gonoszságot. Akkor talán még lesz esélyük arra, hogy a következő életükben emberként reinkarnálódjanak, és újra megízlelhessék, milyen érzés embernek lenni. Vannak azonban, akik nagy gonoszságot követtek el, és ez katasztrófát szült, ezért több életen át szörnyű árat kell fizetniük; folyamatosan azt kell jóvátenniük, amit elkövettek, és minden életükben nehézséget kell elszenvedniük. Ha ebben az életben nem tudják teljesen jóvátenni, akkor még mindig ott van a következő élet, és nem tudni, hogy hány életre lesz szükségük ahhoz, hogy teljesen jóvátegyék. Ez az eredmény.

Egyesek, amikor kudarcot vallanak az evangélium terjesztésében, nem hajlandók beletörődni, és azt mondják: „Soha nem fogom feladni. Ezúttal senkit nem térítettem meg – kudarcot vallottam. Legközelebb nem vallhatok kudarcot. Feltétlenül tanúságot kell tennem Isten mellett, és győzedelmes fiúgyermeknek kell lennem!” Jó, hogy az emberekben megvan ez az elszántság, de mi van azzal a ténnyel, hogy képesek kimondani azt, hogy: „soha nem adom fel”? Ez miféle beállítottság? Ez vajon nem az arkangyal beállítottsága? Vajon Isten késztette őket arra, hogy így tegyenek bizonyságot? Értik ők az igazságot? Amit tesznek, az vajon Istenről való bizonyságtétel? Amit tesznek, az Isten megalázása. Miféle embereknek mondanátok őket? (Tökfejeknek.) Tökfejek ők. Nem értik az igazságot, mégis azt mondják, hogy Istenről tesznek bizonyságot – elég lenne annyi, ha nem aláznák meg Istent. Miféle szavak ezek: „soha ne add fel”? Mit jelentenek ezek a szavak? Azt jelentik, hogy soha ne ismerd be a kudarcot. Valójában ezek az emberek kudarcot vallottak, de úgy gondolják, hogy azáltal, hogy nem ismerik be a kudarcot, mentális győzelmet arattak. A nem hívők mindannyian nagyra becsülik azt a fajta mentalitást, amikor az emberek többszöri kudarc után is tovább küzdenek, és minél több sikertelenséggel szembesülnek, annál bátrabbak lesznek. Ha korábban ilyen mentalitással rendelkeztél, és az ilyen mentalitásra támaszkodtál annak érdekében, hogy harcolj egy cél eléréséért, akkor ez vajon nem szégyenletes? Az emberek romlott beállítottságának mely aspektusait jelenítik meg elsősorban a „soha fel nem adás” szavak? Az emberek lényegének mely aspektusait képviselhetik ezek a szavak? Vajon nem arrogánsak, és nem nélkülözik a józan észt az ilyen emberek, akik inkább meghalnának a helyett, hogy megadják magukat, és akik előbb halnának meg, mint hogy beismerjék a vereséget? Az a tény, hogy az emberek ilyen mértékben arrogánsak tudnak lenni, és inkább meghalnának, mint hogy beismerjék a vereséget, nem csak a józan ész hiányának problémája; némileg az intelligencia is hiányzik belőlük, akárcsak a banditákból. Néhányan azt mondják: „Vajon azért, mert fiatalok és vakmerők?”. Van összefüggés. Van egy közismert mondás a társadalomban: „Mindent kockára kell tenned a győzelemért.” Ez jellemző a fiatal emberek mentalitására, hogy mindent kockára tesznek, mint a dühös fiatalok. „Ha hajlandó vagy kockáztatni az életed, bármit elérhetsz” – ez a „soha ne add fel” mentalitás. Idősebb embereknek van ilyen szellemiségük? Nekik is van. Nézd, a politikai színtér gyakorlatilag csupa felnőttből és idősebbekből áll – a versengés pedig nagyon heves! Az embereknek romlott beállítottságaik vannak, és ezek szerint a romlott beállítottságok szerint élnek. Kisebb-nagyobb mértékben mindannyian rendelkeznek ezzel a mentalitással. Ennek nem sok köze van ahhoz, hogy idősek vagy fiatalok-e, viszont közvetlenül összefügg a beállítottságukkal. Ha hiszel Istenben és érted az igazságot, akkor tisztán fogod látni ezt a kérdést, és tudni fogod, hogy ez a fajta mentalitás nincs összhangban az igazság alapelveivel, és hogy ez egy romlott beállítottság. Ha nem érted az igazságot, nem leszel képes rá, hogy tisztán lásd ezt a dolgot, és azt fogod gondolni: „Jó és helyénvaló az, ha valakiben van küzdőszellem. Hogyan élhetnének az emberek, ha nem lenne bennük némi küzdőszellem? Ha nincs bennük némi küzdőszellem, akkor nem marad majd bennük semmi lélek ahhoz, hogy tovább éljenek. És akkor mi értelme van az életnek? Minden kedvezőtlen helyzetbe belenyugodnak, ami annyira gyenge és gyáva dolog tőlük!” Az emberek mind azt gondolják, hogy amíg csak életben vannak, harcolniuk kell a méltóságért. Hogyan harcolnak a méltóságért? Úgy, hogy a „harc” szóra helyezik a hangsúlyt. Bármilyen helyzetbe kerüljenek is, megpróbálják harccal elérni a céljaikat. A „soha ne add fel” mentalitása a „harc” szóból ered. Amit az ateisták a legjobban tisztelnek, az a küzdőszellem. Harcolnak a Mennyel; harcolnak a földdel; harcolnak a többi emberrel – ez az, amitől a legboldogabbak. Azt gondolják, hogy minél harcra termettebb valaki, annál hősiesebb – a hősök tele vannak küzdeni akarással. Itt született meg a soha fel nem adás mentalitása; ez a lényege a harcnak. Mindenféle sátáni démonokra jellemző, hogy soha nem fogadták el az igazságot, akkor mi szerint is élnek ők? A harc sátáni filozófiája szerint élnek. Életük minden napján harcolnak. Bármit tegyenek is, mindig harc által próbálnak győzedelmeskedni, és a győzelmüket fitogtatják. Mindenben, amit tesznek, a méltóságért próbálnak harcolni – vajon el tudják érni ezt? Pontosan miért vetélkednek és harcolnak? A harcuk teljes egészében hírnévért, nyereségért és státuszért folyik, és mindig csak a saját önös érdekükért harcolnak. Miért harcolnak? Azért, hogy hőst játsszanak és az élgárda tagjainak nevezzék őket. A harcuknak azonban halállal kell végződnie, és büntetést kell kapniuk. Ez nem kérdéses. Ahol sátánok és démonok vannak, ott harc van; amikor végül megsemmisülnek, a harc is akkor fog véget érni. Ez lesz a sátánok és a démonok sorsa.

Vajon kell-e ápolni és támogatni a törhetetlen harcolni akarás mentalitását? (Nem.) Akkor hogyan álljanak hozzá az emberek? (Az embereknek el kell hagyniuk ezt.) Az embereknek ezt fel kell ismerniük, el kell ítélniük és el kell hagyniuk. Ez a frázis nem az igazság, és nem is betartandó mérce az emberek számára, még kevésbé nem Isten követelménye az emberiséggel szemben. Nincs köze Isten szavaihoz, és nincs köze Isten emberekkel szemben támasztott követelményeihez. Mit követel meg Isten az emberektől? Isten nem igényli, hogy törhetetlen harcolni akarásod legyen. Istennek arra van szüksége, hogy az emberek megértsék saját romlott lényegüket, hogy tudják magukról, miféle emberek, milyen típusú emberek, mi hiányzik belőlük, hogy jó vagy gyenge képességűek, milyen a felfogóképességük, hogy olyanok-e, akik igazán szeretik Istent, és hogy olyanok-e, akik szeretik az igazságot. Istennek arra van szüksége, hogy pontosan megértsd magad e szempontokból, azután tedd meg, amit tudsz, a saját érettségednek és az általad birtokolt képességeknek megfelelően, a lehető legjobban. Magában foglalja ez a „harc” jelentését? (Nem.) Nem kell harcolnod. Egyesek azt kérdezik: „Nem harcolhatok a romlott beállítottságommal?” Harccal le lehet győzni a romlott beállítottságodat? Harccal meg lehet változtatni? (Nem.) Nem, nem lehet megváltoztatni. Egyesek azt kérdezik: „Harcolhatok a Sátán gonosz erőivel? Harcolhatok az antikrisztusokkal? Harcolhatok a gonosz emberekkel, az elvetemült beállítottságú emberekkel, és azokkal az emberekkel, akik bomlasztásokat és megzavarásokat okoznak?” Ez semmiképpen sincs rendben. Miért nincs rendben? A harc önmagában nem az igazság gyakorlása. Mikor mondták Isten szavai, hogy „harcolj az antikrisztusokkal”, „harcolj a farizeusokkal”, „harcolj a képmutatókkal”, vagy „harcolj a romlott beállítottságoddal”? Mondta-e Isten ezeket a dolgokat? (Nem.) Ezzel szemben a társadalomban a sátáni világ harcokat folytat a földbirtokosok ellen, a hatalmon lévők ellen, az értelmiségiek ellen, és ott vannak a tömegek közötti harcok, a kakasviadalok, a kutyaviadalok, a bikaviadalok és így tovább. Mindenesetre ezek egyike sem jó dolog. A harc egy olyan taktika, amellyel a Sátán árt az embereknek és csapást hoz az élőlényekre. Nem engedi az emberiség békés együttélését. Ehelyett ellentéteket teremt az emberek között, és gyűlöletet kelt az emberek között, majd arra készteti az embereket, hogy harcoljanak egymással és lemészárolják egymást, miközben ő a pálya széléről figyeli a műsort és a zűrzavart. Mivel ez sátáni viselkedés, ha a gyülekezetben és Isten házában olyan viselkedések, jelenségek vagy ügyek merülnek fel, amelyeknek köze van a harchoz, hogyan tekintenétek ezekre a dolgokra? Hüvelykujjatokat felemelve támogatnátok és helyeselnétek, vagy véget vetnétek neki? (Véget vetnénk neki.) Véget kell vetnetek a helyzetnek, világosan el kell magyaráznotok az érintetteknek a dolgokat, meg kell értetni velük azokat, és el kell mondani nekik, hogy az igazságnak megfelelően, az alapelvekkel összhangban kell tenniük a dolgokat, és Isten szavaival teljes összhangban kell cselekedniük. Meg is metszhetitek őket, de a megmetszésük, a dorgálásuk, sőt a fegyelmezésük sem harc. Mire utal a „harc” kifejezés? A harc azt jelenti, hogy hevességből vitatkozunk másokkal arról, hogy mi igaz és mi nem igaz egy dologban, vitatkozunk az emberekkel és észszerűtlenül viselkedünk, hisztizünk, sőt titkos mesterkedéseket és csalárd cselszövéseket alkalmazunk, vagy emberi taktikákat, módszereket és eszközöket vetünk be, hogy alávetettségbe hajtsuk a másikat, legyőzzük, és addig gyötörjük, amíg meg nem adja magát. Ezt hívják harcnak. A harcolás színtisztán egy heves viselkedés és cselekedet, és úgyszintén színtiszta sátáni viselkedés, módszer és eszköz a dolgok elintézésére. Ennek semmi köze az igazsághoz. Egyesek azt mondják: „Miért baj az, ha Isten választott népe felkel és harcol az olyanokkal, mint a hamis vezetők, az antikrisztusok, a farizeusok és a gonosz emberek? Nem jó dolog addig harcolni velük, amíg meg nem adják magukat, vagy ki nincsenek takarítva? Nem lesz-e ezután nyugalom Isten házában? Nem tudnak-e ezután békességben foglalkozni a testvérek a gyülekezeti életükkel? Miért nem harcolhatunk ezekkel az emberekkel?” Vajon helyes dolog harcolni ezekkel az emberekkel? Először is, egyvalami biztos, mégpedig az, hogy a harcolás rossz dolog. Miért rossz? Isten megbünteti és elítéli a gonosz embereket, tehát mit számít, ha az emberek harcolnak velük? Miért baj az, ha az emberek, amikor nincs jobb dolguk, megalázzák őket, rájuk szállnak és kínozzák őket, kiabálnak velük, a földre szegezik és kritizálják őket? Isten adminisztratív rendeleteket tesz közzé, és ezekben a rendeletekben nincsenek harcolásra vonatkozó kifejezések. Isten csupán adminisztratív rendeleteket ír elő, amelyeken belül mindenféle ember kezelésére vannak módszerek és alapelvek. A rendeletek megmondják az embereknek, hogy milyen fajta embereket kell kiközösíteni, milyen fajta embereket kell kitakarítani, milyen fajta embereket kell leváltani, milyen fajta embereket kell művelni, milyen fajta embereket kell használni, milyen fajta embereket nem szabad használni, milyen fajta embereket lehet megmenteni, és milyen fajta embereket nem lehet megmenteni. Isten csak alapelveket mond az embereknek. Emberként hogyan kell tehát értelmeznetek Isten e szavait? Isten e szavainak mindegyike az igazság. Mi az igazság? Az, hogy bármit tesz Isten, vagy bármilyen típusú személyt kezel, még ha az egy gonosz ember is, aki gonosz dolgokat művelt, rendkívüli veszteséget okozva Isten háza munkájának és érdekeinek, Isten akkor is az Ő módszereit fogja használni, hogy kezelje őt; egyáltalán nem fog semmilyen sátáni vagy heves módszert használni ahhoz, hogy kezelje őt. Minek hívják ezt? Ezt hívják az emberekkel szembeni igazságos bánásmódnak. Vajon van harcolás ebben az igazságosságban? Nincs. Ez az igazság? (Igen.) Nem számít, mennyire heves, mennyire sátáni és mennyire gonosz ez a személy, mi Isten szavait vesszük a legmagasabb szintű útmutatásként és a kezeléséhez alkalmazandó pontos alapelvekként. Nem bélyegezzük meg, és nem szövetkezünk ellene hevességből; egyáltalán nem teszünk ilyesmit. Ez az, amit az emberekkel szembeni igazságos bánásmódnak hívnak, és Isten ezeket az alapelveket adta az embereknek.

A keleti világban létezik ez a bizonyos kifejezés: „törhetetlen harcolni akarás.” A nyugati világban létezhetne egy ugyanilyen jelentéssel bíró frázis. Amennyiben a Sátán megrontotta őket és a Sátán hatalma alatt élnek, akkor minden ember sátáni beállítottságú, különösen arrogáns és önelégült, és senkinek sem enged. Ha ilyesfajta beállítottság hajtja őket, akkor az emberekben bizonyosan kialakul a soha fel nem adó mentalitás és gondolkodásmód. Ezt a fajta gondolkodást és mentalitást, amelyet az emberiség hirdet, minden ember helyesnek, pozitívnak és olyasvalaminek tart, ami elégséges ahhoz, hogy támogassa őket, miközben haladnak az útjukon és élik tovább az életüket. Nem számít, mennyire látják helyesnek ezt az úgynevezett mentalitást és gondolkodást, és mennyire mondják ezt helyesnek, mindannyiunknak tisztánlátással kell rendelkeznünk ezzel kapcsolatban. Nincs az egész emberiségben egyetlen fajta sem, akik között az igazság uralkodna. Akármilyen magasztos, ősi vagy titokzatos eszméket vagy hagyományos kultúrát hozott létre egy fajta, bármilyen oktatásban részesült, és akármilyen tudásnak van birtokában, egy dolog biztos: ezek közül egy sem jelenti az igazságot, és nincs is semmi köze az igazsághoz. Egyesek ezt mondják: „Úgy tűnik, hogy a jó és a rossz, a helyes és a helytelen, valamint a fekete és a fehér mérésére vonatkozó, a hagyományos kultúrában fellelhető erkölcsi elvek vagy elképzelések némelyike elég közel áll az igazsághoz.” Az, hogy úgy hangoznak, mintha közel állnának az igazsághoz, nem azt jelenti, hogy a jelentésük tekintetében is közel állnak hozzá. A romlott emberiség mondásai a Sátántól erednek, sohasem tekinthetők igazságnak, hanem egyedül Isten szavai jelentik az igazságot. Így aztán látszólag akármennyire közel esnek is az emberiség egyes szavai Isten szavaihoz, nem tekinthetők igazságnak és nem is tudnak igazsággá válni; ez minden kétséget kizáróan így van. Csak a megfogalmazás és a kifejezés tekintetében esnek közel Isten szavaihoz, valójában azonban ezek a hagyományos nézetek összeegyeztethetetlenek Isten szavainak igazságával. A szó szerinti értelmükben lehet ugyan némi hasonlóság, de nem ugyanaz a forrásuk. Míg Isten szavai a Teremtőtől származnak, a hagyományos kultúra szavai, elgondolásai és nézetei a Sátántól és a démonoktól. Egyesek ezt mondják: „A hagyományos kultúra elgondolásait, nézeteit és híres mondásait általánosan pozitív dologként ismerik el; még ha hazugságok és téveszmék is. Vajon igazsággá válhatnak, ha több száz – vagy több ezer – éven át vallják őket az emberek?” Egyáltalán nem. Az efféle nézőpont olyan nevetséges, mint azt mondani, hogy a majmokból fejlődtek ki az emberek. A hagyományos kultúrából sosem válik igazság. A kultúra csak kultúra, és akármennyire nemes, akkor is csak a romlott emberiség által létrehozott, viszonylag pozitív dolog marad. Azonban az, hogy valami pozitív, és az, hogy az igazság, nem egyenlő egymással; attól, hogy pozitív a kultúra, még nem válik mércévé; mindössze viszonylag pozitív, semmi több. Világos tehát most már számunkra, hogy e „pozitivitás” hátterében vajon jó vagy rossz hatással van-e a hagyományos kultúra az emberiségre? Kétségkívül rossz és negatív hatással van az emberiségre.

Ma azt mondást boncolgattuk, miszerint „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.” Ez a világi ügyekre vonatkozó egyfajta filozófia. Azt a történelmi háttérrel rendelkező híres idiómát is boncolgattuk, miszerint „Rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat.” Nem elég-e már önmagában ez a két frázis ahhoz, hogy új megértést adjon számotokra az emberiség hagyományos kultúrájáról és a világi ügyekre vonatkozó filozófiáiról? Pontosan mi a lényege a hagyományos kultúrának és a világi ügyekre vonatkozó filozófiáknak? Először is, biztosak lehettek abban, hogy ezek a dolgok egyáltalán nem pozitívak. Ezek az emberek romlott beállítottságaiból fakadnak – a Sátán a forrásuk. Mit hoznak az emberiségre? Félrevezetik, megrontják, megkötik és korlátozzák az emberiséget. Ez biztos, és nem fér hozzá kétség. Mást se hoznak az emberiségre, mint negatív befolyást és negatív hatást, akkor hát ezek vajon az igazság? (Nem.) Ezek nem az igazság, az emberiség mégis az igazságként szentesíti őket. Mi folyik itt? Az embereket félrevezették. Mivel Isten nem mentette meg az embereket, és ők nem értik az igazságot, és nem hallották azokat a pontos dolgokat, amelyeket Isten mond az efféle frázisokról és ügyekről, ezért végeredményben elfogadják azokat az eszméket és nézeteket, amelyeket elképzeléseik szerint viszonylag helyesnek, jónak tartanak, és amelyek összhangban vannak az akaratukkal. Ezek a dolgok először a szívükbe férkőztek be, és ott váltak dominánssá, ezért az emberek évszázadokon és évezredeken keresztül ragaszkodnak hozzájuk. Ezek a sátáni filozófiákból álló hagyományos kultúrák már régen gyökeret vertek az emberek szívében, félrevezetve és befolyásolva az embereket nemzedékről nemzedékre. Ha nem fogadjátok el az igazságot, akkor továbbra is félrevezetnek és befolyásolnak majd benneteket ezek a filozófiák. Ma a „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz” és a „Rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat” frázisokról beszélgettem, ezeket boncolgattam. E frázisok egyike mondás, a másik idióma. Ebben a két frázisban láthatjuk, hogy pontosan mi is a sátáni kultúra az egész világon: eretnekségek és téveszmék alkotják, amelyek félrevezetik az embereket, megrontják az embereket, károsak az emberekre nézve, és ártanak az embereknek. Ha az emberiség tartja magát a Sátán e filozófiáihoz, akkor az emberek életük során csak egyre romlottabbak és egyre elvetemültebbek lesznek; lemészárolják egymást, harcolnak egymással, és ennek sose lesz vége. Nem lesz bizalom az emberek között, nem lesz harmonikus együttélés, és nem lesz kölcsönös szeretet. Röviden, amit ez a kultúra hoz az emberiségre, azok a gonosz következmények. Ezeknek az úgynevezett eszméknek és mentalitásoknak az irányítása alatt az emberiséget arra készteti, hogy folyamatosan gonoszságot tegyen, folyamatosan ellenálljon Istennek, folyamatosan megkérdőjelezze az emberek erkölcsi korlátait, és minden eszközt felhasználjon céljai eléréséhez. Az emberek végül a pusztulás útját fogják követni, és megbűnhődnek. Ez az emberi kultúra lényege. Ha már a mondásoknál tartunk, mi a véleményetek róluk? Egyesek azt mondhatják: „Ezek nem olyan valódi eszmék, amelyeket pártol az emberiség. A társadalom felső rétegéhez tartozó, viszonylag magas szintű rálátással rendelkező tagjai nem tartják magukat ezekhez.” Épp az imént boncolgattunk egy olyan idiómát, amellyel egyetértenek a társadalom felső rétegének tagjai: „rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat.” Magas szintű ez az idióma? (Nem.) Nem magas szintű, mégis, ezt az idiómát, ezeket az eszméket és mentalitásokat mindenki határozottan dicséri és pártolja minden felsőoktatási intézményben és az emberi társadalom összes magas szintű színterén. Ez az emberi kultúra. A hagyományos kultúra ezen aspektusai kondicionálták, érzéketlenné tették és megrontották az emberiséget. És mi a végeredmény? Az, hogy a hagyományos kultúra félrevezette, megfékezte és gúzsba kötötte az emberiséget, és hogy természetszerűleg felmerül egy olyasfajta gondolkodásmód és elmélet, amelyet az emberiség széles körben népszerűsít, terjeszt és ad tovább, és amelyet elfogadtat az emberekkel. Végül aztán mindenkinek a szívét rabul ejti, eléri, hogy mindenki támogassa ezt a fajta gondolkodásmódot és elméletet, és mindenkit megront ez az elmélet. Azután, hogy egy bizonyos mértékig meg lettek rontva, semmiféle elképzelésük nincs többé az embereknek a jóról és a rosszról; nem akarják többé felismerni, hogy mi igazság és mi elvetemültség, és azt sem hajlandóak felismerni többé, hogy melyek a pozitív, és melyek a negatív dolgok. Még az a nap is eljön, amikor az sem világos többé a számukra, hogy ők ténylegesen emberek-e, és sok beteg ember azt sem tudja magáról, hogy férfi-e vagy nő. Vajon mennyire van messze a pusztulástól egy ilyen emberi faj? Mennyiben hasonlítható a mai emberiség a Noé korabeli emberekhez? Hát nem még elvetemültebbek? Ők már elérték az elvetemültség csúcsát, és annyira elvetemültek, hogy van néhány dolog, amelyeket képtelen vagy meghallgatni – miután meghallod, undorodsz tőle. Az emberek mindegyike beteg bizonyos mértékben. Kívülről az emberek teste emberinek tűnik, de amiket a szívükben gondolnak, azok valójában nem azok a dolgok, amelyeket az embereknek gondolniuk kellene; mindannyian betegek, és képtelenek megváltozni. Hogy értem, hogy képtelenek megváltozni? Úgy értem, hogy talán egy-kétszáz évvel ezelőtt több ember lett volna hajlandó meghallgatni, ahogy Isten beszél és kijelentéseket tesz. Megbíztak abban, hogy létezik igazság ebben a világban, csakúgy, mint az igazságosság és méltányosság. Az emberek hajlandóak voltak elfogadni egy ilyen tényt, és vágytak arra, hogy megvalósuljon. Még inkább remélték azt, hogy eljön a nap, amikor megérkezik a Szabadító, aki képes megszabadítani az emberiséget a sötétség és az elvetemültség befolyásától. Egy-kétszáz évvel később azonban egyre kevesebb ilyen ember van. Hány olyan ember van, aki képes megérteni Isten szavait? Hány olyan ember van, aki képes elfogadni az igazságot? Még ha sokan kapták is meg Isten kegyelmét, akkor mi van? Egyre kevesebb azoknak a száma, akik valóban követik Őt. Ami azt jelenti, hogy az emberi faj körében egyre kevesebb az olyan ember, aki Isten szavainak hallatán felbátorodik, képes a pozitív dolgok szeretetére, vágyik a fényre, vágyik az igazságra, és vágyik Isten országának, méltányosságának és igazságosságának az eljövetelére. Mit mutat ez? Hogy a Sátán filozófiái, törvényei, elméletei és úgynevezett mentalitásai félrevezették és megrontották az egész emberi fajt. Mennyire lettek félrevezetve és megrontva? Az emberek mindannyian igazságként fogadták el a Sátán téveszméit és ördögi mondásait; mind imádják és követik a Sátánt. Nem értik Isten, a Teremtő szavait. Nem számít, mit mond a Teremtő, hogy mennyit mond, és hogy mennyire világosak és gyakorlatiasak a szavai, senki sem érti; senki sem fogja fel. Érzéketlenek és tompa elméjűek mindannyian, zavaros a gondolkodásuk és az elméjük. Hogyan zavarodtak össze? A Sátán zavarta össze őket. A Sátán alaposan megrontotta az embereket. A mai társadalomban mindenféle különböző eszmék, ideológiák és kijelentések léteznek. Az emberek abban hisznek, amelyiket éppen kiválasztják, és azt követik, amelyiket éppen kiválasztják. Senki nem mondhatja meg nekik, hogy mit tegyenek, és nem is képesek megmondani nekik, hogy mit tegyenek. Ez ennyire így van. Így tehát áldás az a tény, hogy képesek vagytok úgy dönteni, hogy higgyetek Istenben. Ma képesek vagytok megérteni, amit Isten mond, van egy kis lelkiismereti érzéketek, hiszitek, amit Isten mond, vágytok Isten országának eljövetelére, és vágytok arra, hogy a világosság, az igazság, a méltányosság és az igazságosság országában éljetek. Ritkaságszámba megy ez az őszinteségetek? Hogyan jutottatok hozzá? Isten védelme és a benned azon munkálkodó Szentlélek által, hogy tisztánlátást adjon neked, vagy képes hinni Istenben és követni Őt. Ha Isten nem munkálkodna bennetek, akkor most itt lehetnétek hívőként? Megváltozhattatok volna úgy, ahogy mostanra megváltoztatok? Nézd csak meg, azok a nem hívők még most is rendelkeznek emberi hasonlatossággal? Lehet, hogy most még sok igazságot nem értesz, és sok esetben a nézeteid még mindig pontosan ugyanazok, mint a nem hívőké – bármit is gondolnak ők, te is azt gondolod. Bár néha nem fogadod el egyes nézeteiket, de nincs tisztánlátásod, és nincs más út, amit járhatnál. Amikor eljön az a nap, amikor megérted az igazságot, képes leszel felismerni, hogy nézeteik helytelenek és elvetemültek, és a szíved képes lesz elutasítani őket. Akkor tisztán fogod látni a démoni arcukat. Látni fogod, hogy ők az élő ördögök, nem emberek. Embernek álcázzák magukat, de nem tesznek emberi dolgokat. Honnan tudhatod, hogy ez a helyzet? Az általuk hirdetett szavak mindegyike különösen kellemes a fülnek és képes az emberek megtévesztésére, de amit tesznek és végrehajtanak, az rendkívül elvetemült és csúnya, és egyszerűen szégyentelen és indokolatlan. Az úgynevezett eszmék és úgynevezett mentalitások, amelyekhez ragaszkodnak, rendkívül elvetemültek és reakciósak, teljesen ellentétesek Isten szavaival és az igazsággal, és szöges ellentétei Isten szavainak és az igazságnak, ezek az emberek mégis az igazságként tekintenek ezekre a hamis érvelésekre és eretnekségekre, és intenzíven, erőteljesen és nyilvánosan hirdetik őket, hogy félrevezessék és megrontsák az emberiséget, hogy elfedhessék különböző aljas és szégyentelen bűneiket és csúnya arcukat. Ebből világosan láthatod, hogy ezek mind démonok, valamint vadállatok és tisztátalan lelkek, akikkel nem lehet érvelni. Nem tudsz velük értelmesen beszélni, és nem tudsz velük jó vagy igaz szavakat váltani. Amikor eljön a nap, amikor ilyen tisztán fogsz látni, tudni fogod, hogy az emberiséget túlságosan mélyen megrontották; hogy te is ugyanolyan romlott vagy, mint a többi ember; hogy csak a jelen pillanatban, amikor hiszel Istenben, és értesz néhány igazságot, ilyenkor tudsz némi emberi hasonlatosságot megélni, elszakadni az ördögök és a Sátán befolyásától, és felismerni, gyűlölni és elhagyni őket; tudni fogod, hogy az Isten általi megmentés nélkül éppen ugyanolyan lennél, mint ők – nem lenne különbség –, és hogy bármilyen gonosz vagy elvetemült dologra képes lennél. Most az igazságra törekszel, sok munkát és erőfeszítést fektetsz az igazságba, fontosnak tartod a gyakorlást, és az igazságot a saját valóságoddá teszed. Amikor megérted az igazságot, gyakorolni tudod az igazságot, meg tudod élni Isten szavainak valóságát, és valódi tapasztalati bizonyságtétellel rendelkezel, akkor a szíved boldog és békés lesz, a gondolkodásmódod és az állapotod egyre normálisabb lesz, az Istennel való kapcsolatod egyre közelibb és egyre normálisabb lesz, a napjaid pedig egyre jobbak lesznek. Ha nem gyakorlod az igazságot, mindig sátáni filozófiák szerint élsz, és mindig félreérted Istent, és gyanakvó vagy Vele szemben, akkor a szíved egyre távolabb kerül Istentől, az Istenbe vetett hited hiábavaló lesz, és semmit sem fogsz nyerni. Még ha hosszú évek óta hiszel is Istenben, sok szót és doktrínát megértesz, és nem fogadod el a nem hívők különféle téves gondolatait és nézeteit, ezeknek semmi haszna. Ez azért van, mert nem érted az igazságot, és csak néhány szóról és doktrínáról tudsz beszélni, és még mindig nem tudod gyakorolni az igazságot. Mivel azoknak a dolgoknak, amelyek először férkőztek be a szívedbe, és ott dominánssá váltak, még mindig hatalmuk van feletted, csak ezek szerint tudsz élni. Nem számít, mit akarsz tenni, és nem számít, milyen helyzetbe kerülsz, nem fogsz tudni szabadulni attól, hogy ezek a sátáni filozófiák irányítsanak téged. Ha tehát ezek a sátáni filozófiák hatalmat gyakorolnak a szíved felett, akkor képtelen leszel gyakorolni az igazságot. Egyesek azt mondják: „Én nem gyakorlom az igazságot, és nem követem a Sátánt sem.” Lehetséges ez? Nincs középút. Csak azáltal érheted el, hogy az igazságnak megfelelően tedd a dolgokat, ha elfogadod az igazságot, megérted az igazságot, majd kitakarítod azokat a sátáni dolgokat, amelyek először férkőztek be a szívedbe, és ott dominánssá váltak. Amikor az igazságnak hatalma van a szíved felett, és Isten szavainak hatalma van a szíved felett, akkor természetes módon képes leszel gyakorolni az igazságot abban, amit mondasz és teszel.

Miként kezelik az emberek a Sátán logikáját és gondolatait, és azokat a mentális mankókat, amelyek irányítják azt, hogy miként élnek az emberek? Lélektani táplálék? Erőleves a léleknek? Voltaképpen ezek azok a dolgok, amelyek megrontják az embereket, és ha valaki „bekajálja” ezeket, akkor meg fog halni. Ha az emberek folyamatosan elfogadják ezeket a dolgokat és sátáni dolgokat raktároznak el magukban, vajon mire utal ez? Hogy még nem vetették le az eredeti romlott beállítottságukat, és azon felül újabb megrontást fogadtak el a Sátántól. Ez azt jelenti, hogy számukra befellegzett. Elkerülhetetlen az, hogy nem lehet őket megmenteni. Folyamatosan fel kell ismerned és el kell utasítanod ezeket a dolgokat, miközben folyamatosan le kell vetned őket, nem szabad e dolgok szerint élned, és el kell fogadnod Isten szavait. Vannak, akik azt mondják: „Nem fogadom el ezeket a dolgokat. Isten szavai maguktól fognak belém hatolni.” Ez nem lehetséges. Proaktívan keresned kell az igazságot és el kell fogadnod az igazságot, és az igazság megértésének folyamatán keresztül ösztönösen tisztánlátást nyersz a hamis érvelések és eretnekségek tekintetében, és lassan el fogod engedni azokat. Ily módon Isten szavai fokozatosan a cselekedeteid alapelveivé válnak, és amikor dolgokat teszel, tudni fogod, hogy a cselekedeteid melyik módja van összhangban Isten szándékaival, nagyon természetesen fogod gyakorolni az igazságot, és romlott beállítottságodnak ez az aspektusa megváltozik. Szerintetek nehéz ezt megtenni, vagy nem? Valójában nem nehéz. Az egyetlen, ami nehéz benne, az az, hogy az emberek nem ültetik gyakorlatba. Egyesek azt gondolják: „Ez igazán nehéz – nehezebb, mint a mennybe felkapaszkodni! Nem lehetetlen feladat ez? Nem hoz ez engem nehéz helyzetbe?” Így van ez? Nem, nem így van. Helyesen kell megközelítened ezeket a kérdéseket, és megfelelő tisztánlátással kell rendelkezned ezekben a kérdésekben. Ma nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy csupán néhány sátáni téveszméről beszélgettem és azokat boncolgattam, de vajon csupán ez a néhány dolog van az emberekben elraktározva? (Nem.) Sokkal több van ezeknél! Később beszélgetni fogok ezekről a témákról egymás után. Korábban nem beszélgettem erről az aspektusról, vajon ti magatok elmélkedtetek valaha ezeken a témákon? Nem tettétek. Ha elgondolkodnátok rajtuk, jutnátok valami eredményre? Ha képesek lettetek volna némi erőfeszítést tenni az igazságért, akkor lett volna némi tisztánlátásotok a sátáni téveszmék vonatkozásában, nem lennétek teljesen tudatlanok, mint amilyenek most vagytok. Váratlannak tűnik az ezekről a témákról folytatott mai beszélgetésem? Van valaki, aki azt mondja: „Hát nem az antikrisztusok felismeréséről beszélgetünk? Hogy lehet, hogy hirtelen ezekről a témákról beszélgetünk?” Ezek a dolgok mind a Sátán romlott beállítottságával függenek össze. Ezeknek a dolgoknak mind köze van a Sátán romlott beállítottságának az emberek általi felismeréséhez, és hasznosak ahhoz, hogy az emberek képesek legyenek pontosan megérteni az igazságot. A beszélgetés végére annyit biztosan tudnak majd az emberek, hogy „kiderült, hogy ez a nagyszerű frázis nem az igazság”. Mostantól kezdve az olyan téveszméket, miszerint „Rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat” és „Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz”, kitakaríthatod a szívedből. Lehetnek olyanok köztetek, akik jelenleg nem tudják ezeket kitakarítani, de legalább tudod, hogy ezek a frázisok nem az igazság, és ha legközelebb hallod valakitől ezeket a frázisokat, tudni fogod, hogy ezek a frázisok félrevezetőek, és nem fogadod el azokat. Bár a szíved úgy érzi, hogy ezek a frázisok valamelyest helyesek, és hogy ezeket még mindig jó dolog megtenni, azt is gondolod: „Isten azt mondta, hogy ezek a frázisok nem az igazság. Nem cselekedhetek e frázisok szerint.” Hát nem előnyös ez számodra? (De igen.) Mi a célom azzal, hogy ezeket a dolgokat mondom? Miért boncolgatom így ezeket a frázisokat? A hívők mindig azt mondják: „Gyakorolnunk kell az igazságot. Isten minden szava az igazság. Isten minden szava pozitív dolog, és az, amit gyakorolnunk kell.” Egy nap megmetszenek téged, és felbukkannak a szívedben ezek a frázisok: „Rőzsén alszik és epehólyagot nyalogat” és „Amikor a menny arra készül, hogy nagy felelősséggel ruházza fel az embert, a szívének először a fájdalmat kell megtapasztalnia.” Vajon ezek az igazság? Ez nem valami vicc? Ha megkérnének, hogy tegyél tanúságot Istenről, hogyan tennéd azt? Azt mondod: „A hívőknek el kell viselniük a megaláztatást és súlyos terhet kell hordozniuk, rőzsén kell aludniuk és epehólyagot nyalogatniuk, és törhetetlen harcolni akarással és mentalitással kell rendelkezniük.” Ez tanúságtétel Isten mellett? (Nem.) Azáltal, hogy a sátáni logikát Isten szavaiként és az igazságként kezeled, és tanúságot teszel róla, nemcsak hogy nem tettél megfelelően tanúságot Isten mellett, hanem nevetség tárgyává váltál a Sátán előtt, és megaláztad Istent. Mi ez, amit teszel? Ha Isten elítélne ezért, azt igazságtalannak tartanád, és azt mondanád: „Tudatlan vagyok. Nem értem. Isten soha nem beszélgetett velem erről.” Ha nem ítél el téged, de a cselekedeteid természete nagyon súlyos, mit kellene tennie Istennek ezzel kapcsolatban? Félreállítani téged? (Nem.) Semmit nem kell tenni. Ami Engem illet, Én csak megértetek veletek annyit, amennyit csak lehetséges, és megismertetek veletek annyit, amennyit csak lehetséges – a felfogóképességeteknek megfelelően, és annak megfelelően, hogy mit tudok nektek elmondani –, hogy pontosan mi az igazság, hogy az általatok jónak és helyesnek tartott frázisok kapcsolatban vannak-e az igazsággal, és hogy azok az igazság-e. Meg kell értetnem veletek ezeket a dolgokat. Ha mindezek megismerése után még mindig ugyanúgy gondolkodsz, és még mindig ugyanolyan hajthatatlan vagy, akkor Isten nem fog félreállítani, és nem is fog figyelmen kívül hagyni téged. Megérdemled, hogy elítéljenek, és Isten cselekedni fog. Miért fogja ezt megtenni Isten? Ha így cselekszel, amíg nem érted ezeket a dolgokat, akkor Isten ezt úgy fogja kezelni, hogy ostoba és tudatlan vagy, viszont ha tudod ezeket a dolgokat és mégis így cselekszel, akkor tudatosan teszel rosszat, Istennek pedig az alapelveknek megfelelően kell kezelnie ezt.

2019. december 19.