Melléklet: A keleti és nyugati hagyományos kultúra boncolgatása

Mondjátok meg Nekem, mi az igazság? Nem beszélgettünk már erről a témáról korábban? (De, beszélgettünk.) Nos, akkor mondjátok el Nekem a saját szavaitokkal, hogy mi az igazság. (Az igazság az az alapelv és mérce, amellyel minden embert, eseményt és dolgot mérünk.) Jó. Valaki más? Másképp is meg lehet fogalmazni? Ne gondolkodj azon, hogy a doktrína mely szavait használd, vagy Isten szavainak melyik sorát válaszd a válaszodhoz, csak használd a saját tényleges tapasztalatodból és tényleges megértésedből származó szavakat a válaszhoz. Nem baj, ha nem olyan mély értelműek. Vannak, akik azt mondják: „Isten szavai az igazság.” Persze, ez így van, viszont ha csak kimondani tudod ezeket a szavakat, de nem érted a tényleges jelentésüket, akkor ezek számodra csak egy doktrína. Most menjünk egy lépéssel tovább – mi az igazság? Mik Isten szavai? Mi a lényege Isten szavainak? Vajon az igazság az a mérce, amelyet az emberek gondolkodással és megfontolással hoznak létre? (Nem, nem az.) Vajon az igazság az emberek által tapasztaltak és az általuk megszerzett tudás összegzése, vagy egyfajta társadalmi kultúra, vagy egy bizonyos társadalmi kontextusban létrehozott hagyományos kultúra? (Nem, nem az.) Akkor vajon azok az alapelvek az igazság, amelyeket az emberek saját maguk foglalnak össze a viselkedésükre és a cselekedeteikre vonatkozóan? (Nem, nem az.) Akkor mi az pontosan? Hogyan tudjuk pontosítani az itt említett alapelveket, hogy határozott jelentésük legyen, és az emberek rögtön tudják, hogy ez az igazság, amint meghallják? Hogyan tudjuk ezt úgy megfogalmazni, hogy az emberek tömörnek és pontosnak érezzék? (Istennek az emberrel szemben támasztott követelményei mind az igazság.) Istennek az emberrel szemben támasztott követelményei mind az igazság, ez így van, de hogyan tudnátok ezt még pontosabban mondani? (Az igazság minden pozitív dolog valósága.) Ez már korábban is gyakran elhangzott. Gyakran elmondtuk, hogy Isten szavai, az emberrel szemben támasztott követelményei és minden pozitív dolog valósága az igazság – mi más van még? (Az igazság a mérce és az út ahhoz, hogy az emberek hogyan kezeljék az ügyeket és hogyan viselkedjenek.) Az igazság a mérce és az út ahhoz, hogy az emberek hogyan kezeljék az ügyeket és hogyan viselkedjenek, ez is helyes. Most tegyétek össze ezeket a szempontokat, és határozzátok meg az igazságot egyetlen tömör mondatban. (Isten az igazság.) Isten az igazság; ez egy kicsit túl átfogó, túl általános. Konkrétabbnak kell lennie, hogy amikor az emberek meghallják, úgy érezzék, hogy ez egy pontos meghatározás, nem üres, hanem egészen konkrét és gyakorlatias, és úgy gondolják, hogy találóan hangzik. Próbáljátok újra összefoglalni; hogyan tudnátok pontosabban megfogalmazni? (A Fennvaló korábban közölte, hogy az igazság a mércéje az ember viselkedésének, cselekedeteinek és Isten iránti imádatának.) Ez nem tömören van megfogalmazva? (De igen.) Az igazság a mércéje az ember viselkedésének, cselekedeteinek és Isten iránti imádatának. Miért kell mérceként meghatározni? Ezt a „mérce” szót hogyan kell értenünk szó szerinti értelemben? (Pontos alapelvként.) Pontos alapelvként vagy szabályként; előírásnak is nevezhető. Mire utal tehát egy „mérce”? (Egy normára.) Egy normára, pontos szabályra és alapelvre utal. Ezt nevezzük mércének. Az ember viselkedésének, cselekedeteinek és Isten iránti imádatának mércéje – ha ezek a meghatározások pontosak, akkor mire vonatkozik ez a mérce? Mire utal itt? A korábbi meghatározás szerint: az ember viselkedésének, cselekedeteinek és Isten iránti imádatának mércéje. Ez az igazság. Na most, ha valaki ezt a mondatot olvassa, gondolhatja-e azt, hogy „a mi hagyományos kultúránk is az igazság”? Be lehet ezt sorolni az igazság kategóriájába? (Nem, nem lehet.) Nem lehet. Mondhatja-e azt, hogy „van egy tudományos kutatási eredményünk, ami az igazság”, vagy „népünknek van egy kultúrája vagy egy tapasztalata, vagy egy jó erkölcsi normája, ami szintén az igazság”? Meghatározható így az igazság? (Nem, nem határozható meg.) Miért nem használhatjuk ezeket a dolgokat az igazság meghatározására? Miért mondjuk, hogy ezeknek a dolgoknak semmi közük az igazsághoz? (Ezeknek semmi közük Isten imádatához.) Így van. Ezek vonatkozhatnak az emberek viselkedésére, de nem vonatkoznak Isten imádatára. Mire utal az a magatartás, amiről beszélnek? Mik a normáik és szabályaik? Jó magatartás, amely a Sátántól származik. Ezek nem Isten imádatáról szólnak, hanem a Sátán imádatáról és annak megvédéséről. Ezek olyan mondások vagy kultúrák összessége a viselkedésről, amelyeket az emberi képzelődések és elképzelések, valamint az emberek által jó erkölcsnek vagy viselkedésnek tartott dolgok alapján foglaltak össze. Ezek nem tartalmazzák az igazságot vagy Isten imádatát – semmi közük Isten imádatához.

A kínaiak egy olyan hagyományos kultúrát állítottak össze, amely csak a kínaiak számára helyénvaló, és amelyet a nyugatiak nem tudnak elfogadni. A nyugatiaknak megvannak a saját nemzeti hőseik, az erkölcsi integritásra vonatkozó nemzeti érzéseik, és a nemzeti kultúrájuk, de ha elhoznák a kultúrájukat Keletre, vajon elfogadnák-e azt az ottani emberek? (Nem, nem fogadnák el.) Ezeket ugyanúgy nem fogadnák el. Tehát, akármilyen nagyra is értékelik az emberek ezeket a kultúrákat, vagy akármilyen nemesnek is tartják ezeket a hagyományokat, van-e bármilyen kapcsolat közöttük és az igazság között? (Nem, nincs.) Nincs kapcsolat. Keleten például van egyfajta hagyományos kultúra, amely szerint a baglyok nem szerencsehozó állatok. Mit mondanak az emberek? „Nem a rikoltó baglyot kell félned, hanem a nevető baglyot. Ha meghallod a hangját, rossz dolgok fognak történni.” A keleti hagyományos kultúrában úgy tartják, hogy a baglyok baljóslatúak és balszerencsét hoznak. Szóval, szeretik ezt a „szerencsétlenséget hozó” állatot a keleti emberek? (Nem, nem szeretik.) Min alapul ez az ellenszenv? Ez a keleti hagyományos kultúrán alapul, amely nemzedékeken át öröklődik, és amely szerint „a bagolyrikoltás a családban bekövetkező haláleset előjele”. Ez lehet egy emberek által összefoglalt törvény, vagy emberi képzelődés, vagy véletlen egybeesés, és azután az emberek szívből hiszik, hogy a baglyok rosszak. Úgy gondolják, hogy senkinek sem szabadna imádnia vagy szerencsehozó állatként kezelnie őket, és ha baglyot látnak, gyorsan el kell kergetniük, és nem szabad szívesen látniuk. Nem egyfajta kultúra ez? (De igen.) Függetlenül attól, hogy ez a fajta kultúra pozitív vagy negatív, ez egyfajta népi örökség. Egyelőre ne beszéljünk arról, hogy ez helyes vagy helytelen, és csak annyit mondjunk, hogy ezt a fajta kultúrát minden ember teljes mértékben helyesli Keleten, különösen Kínában. Ott minden ember szívből hiszi, hogy a baglyok rossz és nem szerencsehozó állatok, ezért sietve elkerülik, ha meglátnak egyet. Nyugaton azonban egyesek úgy vélik, hogy a bagoly egyfajta szerencsehozó állat, és bagolyszobrokat és-festményeket használnak dekorációként. Mindenféle hímzett alkotáson és totemen is van bagolyminta, és szerencsehozó állatként kezelik őket. Mit jelent az, hogy szerencsehozó állat? Arról van szó, hogy ez az állat szerencsét hozhat, és nem lesz balszerencséd, miután meghallottad a hangját, vagy megláttál egyet. Ez egyfajta népszerű hagyományos kultúra Nyugaton. Nem fogunk ítélkezni arról, hogy e kultúrák közül melyik a helyes és melyik a helytelen; nem fogunk ítéletet mondani erről. De ezen az ügyön keresztül láthatjuk, hogy ugyanaz az Isten által teremtett állat Keleten és Nyugaton különböző, ráadásul teljesen eltérő nézetek és elképzelések tárgya. A keleti emberek nem tekintik jó dolognak, és mindegy, hogy egy bagoly nevet vagy rikolt, ők nem tartják jónak, míg a nyugati emberek úgy gondolják, hogy a bagoly szerencsét hoz, függetlenül attól, hogy rikolt vagy nevet, és már a látványa is szerencsét hozhat, ezért a baglyokat szerencsehozó állatokként kezelik. Ez a két, baglyokkal kapcsolatos nézőpont és bánásmód hagyományos kultúrából ered: az egyik szerint a baglyok szerencsétlenséget jelentenek, a másik szerint pedig szerencsét hoznak. Ha most megnézitek, melyik van összhangban az igazsággal, és melyik nincs? (Egyik sincs összhangban az igazsággal.) Mire alapozzátok ezt a kijelentést? (Egyik nézet sem Istentől származik.) Így van. Amikor az emberek azt mondják, hogy a baglyok nem szerencsehozó állatok, mire alapozzák ezt? Ez a keleti hagyományos kultúra; a hagyományos kultúra szerint mérik, hogy miről hiszik azt, hogy szerencsehozó vagy baljóslatú, illetve azt, hogy szerencsétlenséget, balszerencsét vagy szerencsét hoz. Ez egy képzelődésekből és elképzelésekből származó szemléletmód, amelyből ez a fajta kultúra fakad. A nyugatiak úgy gondolják, hogy ez a fajta állat képes szerencsét hozni az embereknek, és ez persze kicsivel jobb és haladóbb, mintha balszerencsét hozóként kezelnék és tekintenének rá. Ettől az emberek úgy érzik, hogy ez egy egészen jó állat, és legalábbis nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak érzik magukat azután, hogy láttak egyet, ami jobb, mintha szerencsétlennek éreznék magukat. De mit nyerhetsz abból, ha így fogod fel? Valóban képesek szerencsét hozni a baglyok? (Nem, nem képesek.) Ha Kínában születtél, valóban dönthetnek a szerencsédről a baglyok? Szintén nem. Szóval, mit láthattok ebből? Függetlenül attól, hogy azt hiszed-e, hogy ez az állat balszerencsét vagy jó szerencsét hozhat számodra, ez csak egy emberi hiedelem és elképzelés, nem tény. Mit bizonyít ez? (Azt, hogy a hagyományos kultúra nem az igazság.) Helyes; egyetlen kultúra sem az igazság. Hogyan kellene tehát úgy kezelned a baglyokat, hogy az összhangban legyen az igazsággal? Ez érinti az ember viselkedésének, cselekedeteinek és Isten iránti imádatának mércéjét. Mi itt a mérce? Vagyis milyen perspektívából kellene ezt a teremtményt szemlélned, és hogyan kellene kezelned azt, ha megjelenik egy előtted, függetlenül attól, hogy éppen rikolt vagy nevet – ezek a dolgok mércét foglalnak magukban. Mi a mérce? (Az igazság.) A mérce az igazság. Ha arról van szó, hogy miként kell kezelned egy baglyot, ezt mire kellene alapoznod? (Isten szavaira.) És mit mond Isten szava az ilyen teremtménnyel való bánásmódról? Isten szavai nem mondják ki konkrétan, hogy „Rendesen kell bánnod a baglyokkal, és nem lehetsz elfogult ebben a kérdésben. Nem mondhatod, hogy a baglyok balszerencsét hoznak, és azt sem, hogy szerencsét hoznak számodra. A baglyokkal objektíven és tisztességesen kell bánnod.” Isten nem mondta ezt. Milyen alapra van tehát szükséged ahhoz, hogy a baglyokról alkotott nézeteid összhangban legyenek a mércével, az igazsággal? (Arra a tényre, hogy Isten teremtett minden dolgot.) Annak a ténynek kellene alapul szolgálnia számodra, hogy Isten teremtett minden dolgot, ez az igazság. Isten kezében minden dolognak megvan a maga funkciója, küldetése és a létezésének értéke. Mi még? (Isten szemszögéből minden dolog jó.) Így van, minden dolog, amelyet Isten teremtett, jó, van értéke a létezésének, és léteznie kell. Amennyiben valami Istentől származik, és Ő teremtette, akkor az soha nem lesz szükségtelen. Mit jelent ez, hogy: „soha nem lesz szükségtelen”? Azt, hogy nem fog véletlenszerűen szerencsétlenséget hozni az emberekre. Vajon tényleg képes volna egy kis bagoly véletlenszerűen szerencsétlenséget hozni rád? Nem volna akkor túl nagy hatalmú a bagoly? Melyik a magasabb rendű: az ember vagy a bagoly? Az emberek a sáfárai minden dolognak, és pontosabb lenne azt mondani, hogy ők irányítják a baglyok sorsát, és egyszerűen kiirthatnák az összes baglyot. A baglyok képtelenek megváltoztatni az ember sorsát. Tehát, e teremtmény vonatkozásában milyen bánásmód van összhangban az igazsággal? Az Isten szavai szerinti bánásmód. Isten teremtett minden dolgot, az összes különböző lényt, és az embereket is. A baglyok teremtmények, ezért aszerint a szemlélet szerint kell hozzájuk viszonyulnunk, ahogyan minden teremtett lényt kezelünk. Először is, nem rombolhatjuk le könnyelműen a túlélésük törvényeit. A baglyok szokása és jellemzője például az, hogy nappal alszanak, éjszaka pedig vadásznak és aktívak. Ha egy sérült bagolyra bukkansz, és jóindulattal befogadod, hogyan kell bánnod vele? (A szokásainak megfelelően.) Így van, tiszteletben kell tartanod a törvényeket, amelyek szerint él. Eszedbe ne jusson arra kényszeríteni, hogy éjszaka aludjon, altatóval etetni, ha nem alszik. Ez helytelen. Ha éjszaka mindig zajt csap, és ez megzavarja a pihenésedet, akkor áthelyezheted valahová, ahol nem zavar téged, de nem akadályozhatod azokat a törvényeket, amelyek szerint él, és nem sértheted meg a túlélési módszerét. Nem ez a helyes bánásmód vele szemben? (De igen.) Ezzel a szemlélettel kellene hozzáállnod minden dologhoz, amelyet Isten teremtett. Először is, legyen helyes a nézőpontod. Ez az első lépés, amelyet meg kell tenned, ha bármit csinálsz. Másodszor, alkalmaznod kell ezt a helyes nézőpontot, amikor dolgokat teszel vagy ügyeket intézel, hogy amit teszel, az összhangban legyen az igazsággal. Ezek kritériumok. Egyszerűen szólva, a kritériumok pontos szabályok és törvények. Például, amikor egy macska meglát egy egeret, el akarja kapni. Tegyük fel, úgy gondolod, hogy az egerek is Isten teremtményei, és vissza akarod fogni a macskát, és megakadályozni, hogy elkapja az egeret – ez helytelen? (Igen, az.) Mit gondolsz erről a felfogásról? (Megszegi a törvényeket.) Ellentétes a természet törvényeivel. Egyesek, amikor meglátnak egy halat a vízben, elgondolkodnak: „Mindenki azt mondja, hogy a halak nem élhetnek víz nélkül. De én mindent meg fogok próbálni, hogy kihozzam a vízből, és kényszerítsem, hogy a szárazföldön éljen.” Ennek következtében a hal röviddel ezután elpusztul. Minek hívják ezt? (Abszurdnak.) Ez abszurd. A baglyokról beszélgetve sikerült-e többé-kevésbé megértenetek, hogy mik azok a kritériumok, és hogy min alapulnak? (Isten szavain alapulnak.) (Így igaz, Isten szavain alapulnak.) Tehát, hogyan kellene bánnotok a baglyokkal a jövőben? Ha egy este egy bagoly rikoltana az ablakod előtt, hogyan kellene bánnod vele? Legalább annyit tudunk, hogy joga van rikoltani, és ezt a jogot meg is kell hagynunk neki. Ha túl zajos, akkor elkergetheted, azon viszont felesleges aggódnod, hogy nem ér-e balszerencse másnap. Felesleges ezt gondolni, hiszen az ember sorsa, élete és halála mind Isten kezében van és az Ő szuverenitása alatt áll. Az emberek nem értik az igazságot, ezért könnyen lehetnek előítéleteik dolgokkal szemben, és akár még képzelődéseik és elképzeléseik is lehetnek, vagy kissé babonássá is válhatnak. Ez oda vezet, hogy az embereknek sok dologról vannak helytelen nézeteik, és nem az igazság alapelveivel összhangban cselekednek, vagy nem mindenben felelnek meg az ember viselkedésére, cselekedeteire és Isten iránti imádatára vonatkozó mércének. Mi ennek az oka? (Az igazság meg nem értése.) Ezt az igazság meg nem értése okozza.

Amikor egyes keleti emberek nyugatiakkal kerülnek kapcsolatba, látják jellegzetes vonásaikat – magas orrnyergüket, nagy szemeiket, változatos hajszínüket, és hogy milyen elegánsan néznek ki –, és öntudatlanul irigység vagy csodálat alakul ki bennük irántuk. Ezután a folyamatos érintkezés révén fokozatosan elfogadják a nyugati kultúrát. Miért képesek elfogadni azt? A szívükben lévő irigység miatt, és mert vágynak arra, hogy olyanok legyenek, mint ők. Úgy gondolják, hogy a kinézet Isten által elrendelt és nem változtatható, ha viszont hozzá tudnának idomulni a nyugati életmódhoz, például ahhoz, ahogyan esznek, öltözködnek, és ahogyan a dolgokat használják, valamint a beszédmódjukhoz, a gondolkodásmódjukhoz és a kultúrájukhoz, akkor méltóságteljessé válnának. Mit gondoltok az ilyenfajta elgondolásról? Mindenki rendelkezik vele? (Igen, mindenki.) Egyes keleti emberek szeretik utánozni a nyugatiakat, és az első dolog, amit utánoznak, az a kávézás. Úgy érzik, hogy a keletiek teázása túlságosan kifinomulatlan, ezért eltanulják a nyugatiaktól a kávéivást. Kiváltképpen előfordul, hogy egyes keletiek látják, ahogy a sok nyugati minden reggel a kávéspoharát szorongatva siet dolgozni, és idővel ők is megtanulják ezt csinálni, néha még olyankor is, amikor valójában nem is elfoglaltak. Ezt hívják utánzásnak. A keletieknek valójában nem szokása ez, de a nyugatiak szokásait jónak, magasztosnak és elegánsnak tartják. Azt hiszik, hogy ha nekik ez nem szokásuk, akkor meg kell tanulniuk és utánozniuk kell, és úgy gondolják, hogy ha megtanulják, és e szokás szerint élnek, akkor biztosan csatlakoznak majd a nyugatiak sorába, és ők maguk is azzá válnak. Ez egyfajta imádata a nyugatiaknak. Ha valóban tetszik valami, akkor mindenképpen tanulmányozd, de ha csak a látszat kedvéért tanulod meg ezt a fajta szokást, azért, hogy mások előtt felvágj vele, akkor az utánzás. Ha valaki nem érti meg az igazságot, akkor nem lesz mércéje semmiben, amit tesz, és olyan lesz, mint egy fejetlen légy, cél és irány nélkül. Amikor nyugati embereket látnak, tanulmányozni fogják, hogyan viselkednek a nyugatiak; amikor látják, mi a divat a világban, azt fogják tanulmányozni. A nem hívők ilyenek, és ha ugyanezt teszi valaki, aki hisz Istenben, akkor az miféle ember? (Álhívő.) Így van. Van-e bármilyen normájuk vagy alapelvük, amikor dolgokat tesznek? (Nem, nincs nekik.) Nincsenek alapelveik. Miért? Mert a világi irányzatokért és az elvetemültségért rajonganak; nem csodálják Istent, nem szeretik az igazságot a szívükben, és nem fogadják el, nem is keresik az igazságot. Az ilyen emberek mind álhívők. Mivel az ilyen ember ezekkel a lényegekkel rendelkezik, még a gyülekezetben, Isten szavait olvasva és prédikációkat hallgatva sem lesz képes soha megtalálni az ember viselkedésének, cselekedeteinek és Isten iránti imádatának mércéjét. Ez értelemszerűen azt jelenti, hogy soha nem nyerheti el az igazságot. Nem így van? (De igen.) Az, hogy másokat utánozva kávézik valaki, felfedheti a preferenciáit, az általa járt utat és a cselekedeteinek alapelveit. Mondjátok meg Nekem, a teaivás az igazság vagy a kávéivás az igazság? (Egyiknek sincs köze az igazsághoz.) Jól mondjátok. Mi tehát az igazság? Egyesek azt mondják: „Minden, ami Istentől származik, az igazság. Isten szavai, amelyek azt mondják, hogy jót tesz neked, ha idényjellegű dolgokat eszel, az igazság.” Ez így van. Az igazság a mércéje az ember viselkedésének, cselekedeteinek és Isten iránti imádatának. Mit foglal magában tehát a viselkedés mércéje? Az igazság minden aspektusát érinti a viselkedésre vonatkozóan. Mi a helyzet a cselekvésekre vonatkozó mércével? Az a mód és azok az eszközök, ahogyan és amelyek segítségével a dolgokat kezeled. Mondanom sem kell, hogy mindannyian ismerjük Isten imádatának mércéjét. E mérce hatóköre vonatkozik ezekre a dolgokra, és ezek mind magukban foglalják az igazságot. Tegyük fel, hogy valaki megkérdezi: „Hogyhogy nem szereted a teát?”, te pedig visszakérdezel: „Az, hogy nem szeretem a teát, összeegyeztethetetlen az igazsággal?” Valaki más azt mondja: „Nyugaton vagy, akkor miért nem tanultál meg kávézni? Olyan rossz ízlésre vall, ha valaki nem iszik kávét!”, mire te azt kérdezed: „Te most el akarsz engem ítélni? Bűn az, ha valaki nem iszik kávét? Az »ízlés« az igazság? Mennyit ér az ízlés?” Teljesen értéktelen, igaz? Az igazság meg nem értése az, ami igazán értéktelen! Mit kellene megérteniük az embereknek ezen a példán keresztül? Meg kellene érteniük, hogy milyen nézeteket kellene vallaniuk ezekről az emberekről, eseményekről és dolgokról, és azt, hogy miképp kezeljék azokat úgy, ahogyan azt Isten megköveteli, úgy, hogy az megfeleljen az Ő elvárt normáinak. Mit kellene mindebből megérteniük és kikeresniük az embereknek? Azt a mércét, amelyet követniük kell, amikor mindenféle dologgal foglalkoznak.

Mit gondoltok, méltó lehet a „mérce” kifejezésre egy hagyományos kultúra vagy egy nemzeti érzés? (Nem.) Például: „Embernek lenni azt jelenti, hogy szeretned kell a hazádat” – ez vajon mérce? (Nem, nem az.) „Embernek lenni azt jelenti, hogy gyermeki tiszteletet kell tanúsítanod a szüleid iránt” – ez vajon mérce? (Nem, nem az.) Egyesek azt is mondják: „a nőknek erényesnek kell lenniük”, vagy „a nőknek a konfuciánus értékeket kell követniük”, de vajon ezek mércék? (Nem, nem azok.) „Egy férfinak csak egy felesége lehet, és hűségesnek kell lennie” – ez vajon mérce? Vajon ez az igazságnak minősül? (Nem, nem minősül annak.) Ez egy helyes viselkedés és erkölcs, és a legalapvetőbb és legsarkalatosabb dolog az emberi mivolton belül, de nem ér fel az igazsághoz. Összhangban van a normális emberi mivolt erkölcsi és viselkedési normáival, de vajon mércének tekinthető-e? Mire vonatkozik a mérce? (Az igazságra.) A mérce az igazságra vonatkozik, tehát bármi, ami nem ér fel az igazsághoz, az nem mérce. Értitek? A hagyományos kultúrában a férfiakkal és a nőkkel szemben támasztott követelmények, amelyeket az imént említettem, vajon Isten követelményei? (Nem, nem azok.) Nos, mit követel meg Isten a férfiaktól? Mit mond a Biblia? (Hogy dolgoznak és verejtékeznek, hogy eltartsák a családjukat.) Ez Isten követelménye a férfiakkal szemben, és ez a legalapvetőbb dolog, amit egy férfinak meg kell tudnia tenni. Mi a helyzet Isten nőkre vonatkozó szabályával? (Hogy a vágyuknak a férjükre kell irányulnia.) Mivel Isten szavai ezt mondják, ez az igazság, és az embereknek ehhez kell tartaniuk magukat. Bármi is származik az ember hagyományos kultúrájából vagy az erkölcsről szóló szentírásaiból, az bármennyire is helyes, nem az igazság. Miért mondom, hogy az nem az igazság? (Mert Isten nem mondta.) Amit Isten nem mond, az biztosan nem az igazság, ahogyan az sem, aminek semmi köze Isten szavainak követelményeihez. Milyen normák szerint határozzák meg a keleti emberek a nőket? Úgy vélik, hogy a megfelelő nőnek először is szelídnek és erényesnek, műveltnek és kifinomultnak, csinosnak és kecsesnek kell lennie, és hogy a házasságkötés után panasz nélkül kell gondoskodnia a családban mindenki másról, fiatalokról és idősekről. Ők csak lábtörlők. Ezt a nőképet alkották meg a keletiek; ezek az általuk elvárt normák a nőkkel szemben. Nézzük meg most, hogy mik a nyugatiak elvárt normái a nőkkel szemben, vagyis mit nevelnek és támogatnak a gondolataik és nézeteik által. A nyugatiak úgy vélik, hogy a nőknek függetlennek, szabadnak és egyenlőnek kell lenniük – lényegében ezek azok a női jogok, amelyekért a Nyugat kiáll. Ezek a jogok alapvető meghatározást és követelményt jelentenek a nők számára, azaz alapvető koncepciót jelentenek a nők életvitelére és megjelenésére vonatkozóan. Mi ez a koncepció? Hogy a nők ne legyenek egész nap alázatosak, szánalomra méltóak és jól neveltek, mint egy lábtörlő. A nyugatiak azt gondolják, hogy ez rossz, és hogy a nőknek erősnek és merésznek kell lenniük. Ezek a nők számára előírt normák a nyugati emberek szívében. Úgy vélik, hogy a nőknek nem kell bábuként viselkedniük, akik mindennap szelíden alávetik magukat a megpróbáltatásoknak, arra várva, hogy mások leszidják őket vagy parancsokat osztogassanak. Úgy gondolják, hogy erre nincs szükség. A nyugatiak azt szorgalmazzák, hogy a nők legyenek proaktívak, függetlenek és bátrak a tetteikben. Persze, amit mi megértünk, az nem biztos, hogy teljesen egybevág az ő gondolkodásukkal, de alapvetően ez a fő különbség a keleti és a nyugati nők között. E két nézet közül melyik a helyes? (Egyik sem helyes.) Valójában ez nem a helyesről és a helytelenről szól. Egy keleti társadalmi háttér esetén, egy ilyen közösségen belül így kell élned. Tudnál lázadni, ha akarnál? A családon belül a halált kockáztatod, ha fellázadsz. Nyugaton élhetnél úgy, ahogyan egy nyugati nő él, de mindegy, hogyan élsz – milyen társadalmi háttérrel vagy milyen közösségben –, vajon melyik nézet áll összhangban az igazsággal? (Egyikük sincs összhangban az igazsággal.) Egyik nézet sincs összhangban az igazsággal, mindkettő megsérti azt. Miért mondom ezt? A keletiek azt akarják, hogy a nők mindig jól viselkedjenek, hogy a konfuciánus értékeket testesítsék meg, hogy erényesek és szelídek legyenek – mi célból? Hogy könnyen lehessen őket irányítani. Ez egy rosszakaratú ideológia, amely a hagyományos keleti kultúrából fejlődött ki, és valójában káros az emberekre, végső soron arra készteti a nőket, hogy irány és saját elgondolások nélküli életet éljenek. Ezek a nők nem tudják, hogy mit kellene tenniük, hogyan kellene tenniük, vagy hogy mely cselekedetek helyesek, és melyek helytelenek. Még az életüket is felkínálják a családjuknak, de akkor is úgy érzik, hogy nem tettek eleget. Ez egyfajta bántalom a nőkkel szemben? (Igen, az.) Ők még akkor sem tanúsítanak ellenállást, amikor a saját jogaiktól fosztják meg őket, azoktól a jogoktól, amelyeket élvezniük kellene. Miért nem állnak ellen? Azt mondják: „Ellenállni helytelen, nem erényes. Nézd meg ezt-meg-azt, ők sokkal jobban csinálják, mint én, és sokkal többet szenvedtek, mégsem panaszkodnak soha.” Miért gondolkodnak így? (A hagyományos kulturális gondolkodás befolyásolja őket.) Ez a hagyományos kultúra mélyen gyökeret vert bennük, és nagy szenvedést okozott nekik. Hogyan képesek elviselni ezt a fajta gyötrelmet? Nagyon jól tudják, hogy ez a fajta gyötrelem fájdalmas, hogy tehetetlennek érzik magukat tőle, és hogy fáj tőle a szívük, akkor hogyan tudják mégis elviselni? Mi az objektív oka? Az, hogy ez a társadalmi hátterük, ezért nem tudnak kitörni, csak szelíden beletörődni. Ezt szubjektíven ők is így érzik. Nem értik az igazságot, sem azt, hogy miképpen kellene a nőknek méltósággal élniük, sem azt, hogy a nők életének mi a helyes módja. Senki nem mondta el nekik ezeket a dolgokat. Szerintük mi a nők viselkedésének és cselekedeteinek mércéje? A hagyományos kultúra. Úgy gondolják, hogy amit a nemzedékek örökítettek tovább egymásnak, az a helyes, és ha valaki azt megszegi, akkor annak a lelkiismeretét el kell ítélni. Ez az ő „mércéjük”. De vajon valóban helyes ez a mérce? Idézőjelbe kell-e tenni? (Igen.) Ez a mérce nincs összhangban az igazsággal. Nem számít, hogy valakinek a viselkedése mennyire elfogadott vagy kedvező az ilyen típusú gondolkodás és szemléletmód kontrollja alatt, valójában mérce-e? Nem az, mivel ellenkezik az igazsággal és az emberi mivolttal. Keleten a nőknek hosszú idők óta gondoskodniuk kell az egész családjukról, és az összes apró-cseprő dologért ők a felelősek. Igazságos ez? (Nem, nem az.) Akkor hogyan tudják eltűrni? Azért tűrik el, mert ez a fajta gondolkodásmód és nézőpont köti őket. Az a képességük, hogy el tudják ezt tűrni, azt jelzi, hogy legbelül ők 80%-ban biztosak abban, hogy ez a helyes dolog, és hogy ha képesek elviselni, akkor meg tudnak felelni a hagyományos kultúra normáinak. Tehát ebbe az irányba, ezek a normák felé igyekeznek. Ha mélyen legbelül azt gondolnák, hogy ez helytelen, és hogy nem kellene ezt tenniük, hogy ez nincs összhangban az emberi mivolttal, és hogy ez ellentétes az emberi mivolttal és az igazsággal, vajon akkor is meg tudnák tenni? (Nem, nem tudnák.) Ki kellene találniuk a módját annak, hogy miként szabaduljanak el ezektől az emberektől, és hogyan ne legyenek a rabszolgáik. De a legtöbb nő nem merné ezt megtenni – vajon mit gondolnak? Azt, hogy meg tudnának élni a közösségük nélkül is, de szörnyű szégyenfoltot hordoznának, ha elmennének, és bizonyos következményeket szenvednének el. Miután mérlegelik ezt, úgy gondolják, hogy ha megtennék, a kollégáik pletykálnának arról, hogy mennyire nem erényesek, a közösség bizonyos szempontokból elítélné őket és bizonyos véleményekkel rendelkezne róluk, mindez pedig súlyos következményekkel járna. Végül eltöprengenek rajta, és azt gondolják: „Jobb, ha egyszerűen eltűröm. Különben a kárhoztatás súlya összeroppantana!” Így vannak a keleti nők, generációk óta. Mit kell elviselniük mindezen jócselekedetek mögött? Az emberi méltóságuk és jogaik megfosztását. Összhangban vannak-e ezek a gondolatok és nézetek az igazsággal? (Nem, nincsenek.) Nincsenek összhangban az igazsággal. Megfosztották őket a méltóságuktól és az emberi jogaiktól, elveszítették az integritásukat, az önálló élet-és gondolkodási terüket, valamint abbéli jogukat, hogy felszólaljanak és kifejezzék saját vágyaikat – amit tesznek, azt mind az otthoni emberekért teszik. Mi a céljuk ezzel? Az, hogy megfeleljenek a hagyományos kultúra által a nőkkel szemben támasztott követelményeknek, és hogy mások dicsérjék őket, jó feleségnek és jó embernek nevezzék őket. Ez nem egyfajta kínzás? (De az.) Ez a gondolkodásmód helyes vagy torzult? (Torzult.) Összhangban van-e az igazsággal? (Nem, nincs.) Isten szabad akaratot teremtett az emberiség számára, és milyen gondolatok származnak ebből a szabad akaratból? Összhangban vannak az emberi mivolttal? Az a legkevesebb, hogy az emberi mivolttal összhangban kell lenniük ezeknek a gondolatoknak. Ezen kívül Isten azt is akarta, hogy az emberek életük során minden emberről, eseményről és dologról pontos nézetekkel és megértésekkel rendelkezzenek, és hogy aztán a helyes utat válasszák az életükhöz és Isten imádatához. Az így megélt életet Isten adta, és élvezni kellene. Az embereket azonban egész életükben korlátozzák, megkötik és eltorzítják ezek az úgynevezett hagyományos kultúrák és az erkölcsről szóló szentírások, és végül mivé válnak? A hagyományos kultúra bábjaivá válnak. Nem az okozza-e ezt, hogy az emberek nem értik meg az igazságot? (De az.) Választanátok-e, hogy ezt az utat járjátok a jövőben? (Nem választanám.) Akkor mit kellene tenned? Tegyük fel, hogy azt mondod: „Megküzdök velük”, vagy azt, hogy „Nem szolgálom őket tovább. Emberi jogaim vannak, és megvan az integritásom.” Rendben van ez? (Nem, nincs.) Ez nincs rendben. Ez az egyik végletből a másikba csap át, és nem tesz tanúságot Istenről, és nem dicsőíti Őt. Tehát, hogyan kellene cselekedned? (Az alapelvekkel összhangban.) Hát persze, hogy helyes az alapelvekkel összhangban cselekedni, és mindenkit az alapelvekkel összhangban kellene kezelned, testvérként kezelve őket, ha hisznek Istenben, és nem hívőként, ha nem hisznek. Nincs szükség arra, hogy rosszul bánj magaddal, eltorzítsd az integritásodat, vagy feladd a méltóságodat és a jogaidat azáltal, hogy feláldozod az életedet értük. Nem érdemlik meg. Csak Egyvalaki van ezen a világon, akinek érdemes az életedet szentelni. Ki az? (Isten.) Miért? Mert Isten az igazság, és az Ő szavai a mérce az ember létezéséhez, viselkedéséhez és cselekedeteihez. Amíg megvan neked Isten és Isten szavai, addig nem fogsz eltérülni, és pontos leszel abban, ahogyan viselkedsz és cselekszel. Ez az alapvető hatás, amit Isten szavai elérnek valakiben, miután üdvözült.

A „Mi az igazság?” témája túl óriási. Csak néhány példát mondtunk, amelyek egyike a baglyokkal való bánásmód volt. Milyen más példák voltak még? (A kávézó nyugatiakat utánzó keleti emberek.) (A keleti és a nyugati emberek elvárt normái a nőkkel szemben.) Ezek a legnyilvánvalóbb példák. Tehát a keleti és a nyugati emberek különböző dolgokról alkotott nézetei közül melyik a mérce? (Egyik sem.) Egyik sem tartalmazza az igazságot, mindkettő emberi nézet és vélemény. Pontosabban, mindkettő téves nézőpont és téveszme. Ezek nem mércék, hanem a Sátán stratégiái, elméletei és filozófiái, amelyek ártanak az embereknek. Egy kicsit jobban értitek ezt a dolgot, miután így beszélgettünk róla? (Igen, jobban értjük.) Ha nem beszéltem volna erről, talán egy nap megfordult volna a fejetekben, hogy utánozzátok a nyugatiakat azáltal, hogy kávét isztok és hamburgert esztek, versenyre kelve velük. Megfelel ez az alapelveknek? Még ha mindennap nyugati ételeket eszel is, mindez hiábavaló lesz; ha nem törekedsz az igazságra, akkor továbbra sem lesz mércéd ahhoz, hogy hogyan viselkedj. Az a kulcsa, hogy képes vagy-e keresni az igazságot és az alapelvek szerint cselekedni – ez a hasznodra válik. Van-e némi megértésetek az igazságról és a mércékről azáltal, hogy így beszéltem? (Igen, van.) Van-e igazság az emberek hagyományos kultúrájában vagy erkölcsi kritériumaiban? (Nincsen.) Van-e igazság az erkölcsről szóló szentírásokban? (Nincsen.) Most már biztosak lehettek abban, hogy Isten szavai az igazság? (Igen, biztosak lehetünk.) Miután igazoltuk, hogy az Ő szavai az igazság, meg kell fontolnotok: Mik Isten szavai? Milyen alapelveket követelnek meg az Ő szavai? Milyen mércéket közölt Ő az emberrel? Pontosan hogyan kellene cselekednie, hogy összhangban legyen Isten szavaival, és melyek a helyes alapelvek ehhez? Ez az, amit keresnetek kell, de egyelőre ennyit erről a témáról.

Melléklet:

Egy nap Hsziaocsia életében

Térjünk át a következő témára. Mi is legyen az? Talán el kellene mesélnem egy történetet. A történetek az igazságot és az ember viselkedésének, cselekedeteinek és Isten iránti imádatának mércéit is érintik. Figyeljétek meg, mi köze van ennek a történetnek az igazsághoz és az emberi viselkedés mércéihez. Hsziaocsia életének egy napjáról szól. Hősünk Hsziaocsia, és nagyjából mekkora időszakot fog át a történet? (Egy napot.) Egy napot. Néhányan talán azt mondják: „Érdemes egyáltalán elmondani egy nap eseményeit?” Nos, ez attól függ, hogy mit mondasz el. Ha az egész csak pletyka, meg helyes és helytelen, akkor nem érdemes elmondani. De ha az igazságot érinti, akkor mindegy, hogy egy nap – akár egy perc eseményeit is érdemes elmondani, ugye? (Így igaz.)

Hsziaocsia olyasvalaki, aki szenvedélyesen törekszik, és lelkesen végzi a kötelességét, a története pedig egy kora reggelen kezdődik, miután éppen felkelt. Hsziaocsia felkelés után olvasgatta Isten szavát és imádkozott, majd reggelizni indult, és fogott egy tál zabkását meg egy kis zöldséget. Aztán meglátott néhány tojást, és arra gondolt: „El kellene vennem kettőt. Napi két tojás elegendő táplálék.” De ahogy kinyújtotta a kezét, tétován elgondolkozott: „Kettőt vegyek el vagy egyet? Nem lesz az jó, ha mások meglátják, hogy kettőt veszek el. Az túlzott mohóság, és majd azt gondolják mások, hogy falánk vagyok. Jobb, ha csak egyet veszek el.” Visszahúzta a kezét, majd újra kinyújtotta, és felkapott egy tojást. Éppen ekkor jött oda valaki, hogy elvegyen egy tojást, és ettől Hsziaocsia szíve kihagyott egy ütemet. Azt gondolta: „Tulajdonképpen a legjobb, ha nem eszem tojást. Van zabkásám és zöldségem, valamint néhány párolt zsemlém, és ez elég reggelire. Nem kellene ennyire mohónak lennem. És miért is vágynék rá, hogy tojást egyek? Milyen szörnyű lenne, ha meglátnák mások. Az nem arról szólna, hogy átadom magam a kényelemnek? Nem eszem egyet sem.” Hsziaocsia így gondolkodva visszatette a tojást, és miután néhány perc múlva befejezte a reggelit, nekilátott a kötelességét végezni. Elfoglalta magát az elvégzendő feladatokkal, egyiket a másik után fejezte be. Az idő gyorsan telik, és egy szempillantás alatt eljött az ebéd ideje. Mindenki más elment enni, de Hsziaocsia az órájára nézett, és látta, hogy 12 óra múlt 40 perccel. „Várjunk csak. Nem kellene igyekeznem akkor menni, amikor mindenki más is megy enni. Ha elrohanok mindenki mással együtt, akkor nem leszek-e ugyanolyan, mint ők, és nem tűnök-e falánknak? Várok még egy kicsit.” Folytatta a munkáját, de a gyomra cserbenhagyta és korogni kezdett. A hasára szorította a kezét, és szórakozottan nézett a számítógépre, elgondolkozva: „Éhen halok! Mi van ma ebédre? Lehet, hogy van egy kis hús is? Jó volna, ha ehetnék egy kis húst!” Miközben gondolkodott, folyamatosan korgott a gyomra, és csak nagy nehezen tudta megvárni, amíg mindenki más visszajött az ebédből. Valaki azt mondta: „Hogyhogy te nem ebédeltél? Siess, indulj, mert kihűl az étel.” Hsziaocsia azt mondta: „Ne aggódj. Még nem fejeztem be, amit éppen csinálok. Majd elmegyek, amikor végeztem.” „Nem volna jobb, ha evés után folytatnád a munkát?” „Semmi gond. Hamarosan végzek.” Hsziaocsia tehát tűrte az éhségét, és folytatta a munkát. Ami azt illeti, most már nagyon éhes volt, és semmi kedve nem volt tovább dolgozni, mégis tűrte az éhségét, és fenntartotta a látszatot. Egy idő után ismét az órájára nézett, látta, hogy fél kettő van, és arra gondolt: „Ez jó lesz. Most már valószínűleg mennem kéne ebédelni.” Éppen amikor fel akart állni, hogy enni menjen, az egyik nővér hozott neki egy tálca ételt, és azt mondta: „Olyan késő van! Hogyhogy nem mentél el ebédelni? Nem számít, hogy mennyire elfoglalt vagy, attól még enned kell, és gyomorbajod lesz, ha nem eszel időben.” Ő így válaszolt: „Semmi gond. Majd eszem, miután végeztem.” „Nem kell elmenned. Elhoztam neked az ételedet, úgyhogy igyekezz, és egyél.” „Mi ez a sietség? Még nem is vagyok éhes.” Épp amikor kimondta, hogy nem éhes, a gyomra mennydörgésszerűen megkordult. Hsziaocsia a hasára szorította a kezét, szégyenlősen elmosolyodott, és azt mondta a nővérnek: „Ne fáradj máskor, hogy ételt hozz nekem.” „De ha nem hozok, akkor az étel ki fog hűlni, és újra meg kell melegíteni. Egyszer már felmelegítettük.” „Hát akkor köszönöm!” Hsziaocsia szájában összefutott a nyál, amikor átvette az ételt a nővértől. A tálcára pillantva nagyon boldog volt: két párolt zsemle, zöldségek, hús és leves. Hsziaocsiának újabb gondolata támadt, amikor meglátta a párolt zsemléket, és azt mondta a nővérnek: „Nem tudok két zsemlét megenni. Mostanában túl elfoglalt vagyok, nem alszom jól, és nincs túl jó étvágyam. Nem pazarlás, ha két zsemlét adsz nekem? Vigyél vissza egyet.” „Semmi baj. Visszaküldheted, ha tényleg nem tudod megenni” – válaszolta a nővér távozás előtt. Hsziaocsia ezt gondolta magában: „Igyekezz, menj már. Éhen halok.” Felemelte a tálat, látva, hogy senki sincs a közelben, mégis kissé zavarban érezte magát, és óvatosan belekortyolt. Aztán ránézett a húsra: „Ejha! Kilométerekről éreztem a párolt sertéshús illatát. De nem ehetem meg azonnal, mert előbb a zöldségeimet kell megennem. Kevesebb húst eszem majd, ha teleeszem magam zöldséggel, különben megenném a tál hús felét, az pedig kínos volna, nemde?” Egy pillanatig mérlegelte, mielőtt így tett volna. Falta a párolt zsemlét és a zöldségeket, és itta a levesét. Evés közben megkívánt egy kis húst, úgyhogy felkapott egy darabot a párolt sertéshúsból. A szájához emelve behunyta a szemét, és óvatosan ízlelgette: „Olyan finom! A hús tényleg jó, de nem ehetek túl sokat. Elég lesz éppen csak egy falat, aztán még zöldségek és még leves.” Tovább ette a párolt zsemlét, de evés közben egyre a húst bámulta: „Megegyem ezt a húst? Annyira finom, hogy kár lenne nem megenni.” Megint összefutott a nyál a szájában, és arra gondolt: „Tudom már! A zsemléket darabokra tépkedem, és belemártogatom a szaftba. Hát nem ugyanolyan az, mintha a húst enném? Így mások láthatják, hogy nem eszem húst, mégis hozzájutok ahhoz a húsos ízhez. Milyen nagyszerű is ez!” Ezzel a gondolattal beletett egy darabka párolt zsemlét a szaftba, azután kihalászta és megette, és nagyon finomnak találta, szinte pontosan olyannak, mint a húst. Hsziaocsia ezután azonnal széttépte az egész zsemlét, és belerakta a szaftba... Tíz percen belül mindet megette, és a levesével is végzett. Csak egy párolt zsemlét evett meg, elviselve a vágyát, hogy a másikat is megegye, és türtőztetve magát. Miután terve szerint végzett az összes fogással, Hsziaocsia többé-kevésbé jóllakott, és úgy gondolta, nincs is szüksége többre. Aztán azt gondolta: „Ó, nem igazán illik ilyen gyorsan enni, mintha éheznék. Tényleg nagyon éhes voltam, de nem jó, ha az emberek így látnak. Lassan kell ennem. De mit tehetek most, hogy már befejeztem? Nos, van egy ötletem. Tíz perc múlva fogom visszaküldeni.” Felemelte az óráját, és a számlapot bámulta: „Öt perc... tíz... tizenöt... rendben, két óra van. Nagyszerű, küldd vissza!” Boldogan küldte vissza a maradék párolt sertéshúst és párolt zsemlét.

Elmúlt délután 2 óra, amikor Hsziaocsia visszaért. A testvérek már elmentek a délutáni pihenőre, ő pedig egyedül nem tudott mit csinálni, így nagyon unatkozott. Azt gondolta: „Szundítsak egyet én is? Evés után mindig jót tesz egy szunyókálás. De nem, ha alszom, miközben mindenki más is alszik, mi vagyok én akkor? Nem alhatok. Ki kell tartanom. De hogyan maradjak ébren? Állva nem tudnék elaludni, de ha folyton állok, akkor, ha hirtelen bejön valaki, megijesztem. Nem, nem állhatok. Hát, akkor majd csak ülök a számítógépem előtt. Ha valaki meglát majd, azt hiszi, hogy dolgozom, pedig valójában pihenőt tartok. Milyen jó húzás.” Így hát természetes pózban ült a számítógép előtt, üres tekintettel bámulva azt, de öt percen belül elaludt, és a billentyűzeten horkolt. Hsziaocsia negyven perc múlva hirtelen ébredt mély álmából, és felugrott: „Hát nem állok? Hogyhogy elaludtam?” Megnézte az időt, látta, hogy későre jár, és elment arcot mosni, amíg senki nem volt ott. Amikor meglátta magát a mosdóban, felnyögött: „Jaj, ne! Az arcom tele van billentyűzetlenyomattal! Hogyan mutatkozhatok így?” Sietősen súrolta az arcát, dörzsölgetve és paskolva, és egy jó darabig a mosdóban volt. Aztán belenézett a tükörbe, és látta, hogy a billentyűzet nyomai nagyrészt eltűntek, és repesett a szíve az örömtől: „Senki se fogja észrevenni, hacsak nem figyel nagyon.” Ezután megfésülte a haját és megigazította a gallérját, miközben hirtelen rájött, hogy világos színű ingének gallérja kissé zsíros, és jobban megnézve a mandzsettája is piszkos kicsit. Azt gondolta magában: „Néhány napja nem mosakodtam és nem cseréltem ruhát, de van némi előnye annak, ha nem mosakodom. Egy kis kosz senkinek sem árt, és engem nem zavar egy kis piszok. Különben is, nem tűnik az ember lelkiekben gazdagabbnak, ha egy kicsit koszos?” Egyszerűen kifordította az inge gallérját és ujjait, és feltűrte a dzsekije ujját, felfedve ezzel az összes piszkos részt. Nagyon elégedett volt, felvidult, és nyugodtan sétált ki a mosdóból. Egy idő után a legtöbb ember a helyén volt, és elkezdett a munkájával foglalatoskodni. Amikor Hsziaocsia látta, hogy mindenki ott van, megszólalt: „Nem sokat szundikáltatok, srácok! Ti aztán tényleg tudtok szenvedni és megfizetni az árat! Én még csak nem is szundítottam, csak egy percet pihentettem a szemem, mielőtt egy kis vizet fröcsköltem volna az arcomra. Különben nem lenne semmi energiám.” Senki nem válaszolt. Eléggé unatkozott, így ő is munkához látott. Mivel ebédnél olyan sok levest evett, folyton ki kellett volna mennie a mosdóba, de ellenállt a késztetésnek, arra gondolva: „Ha kimegyek, nem fogják-e azt gondolni az emberek, hogy lusta vagyok? Ez nem egy jó hírnév, úgyhogy nem mehetek.” Így hát kitartott, elviselte, amíg végre valaki más ki nem ment a mosdóba, ő pedig meglátta az esélyét. Gyorsan beállt a sorba, arra gondolva közben: „jó, ha csak követem a tömeget, és akkor senki nem fog rólam semmit mondani.”

Mozgalmas délután volt. Hsziaocsia rengeteget dolgozott, beszélgetett ezzel, kérdezősködött másnál, erőforrásokat keresett ki, és mindenféle, a kötelességeihez tartozó feladatot végzett. A nagy nyüzsgés után végre eljött a vacsora ideje. Hsziaocsia ezúttal csak egy kicsivel érkezett később, mint a többiek, de többé-kevésbé időben befejezte az evést. A vacsora utáni időszak volt Hsziaocsia legboldogabb napszaka, mert ez volt az egyetlen alkalom, amikor nyugodtan, lelkiismeretfurdalás nélkül, mások bírálata nélkül, nyugodt szívvel meg tudott inni egy csésze kávét, amit szeretett. Miért? Mert elég oka volt arra, hogy miért volt szükséges kávéznia, olyan okok, amelyek mindenki más szemében teljesen jogosak voltak. Így ez volt a legboldogabb időszaka. Miközben a kávéját készítette, azt motyogta magában: „Eh, ma megint túlóráznom kell. Azt sem tudom, meddig. Azt hiszem, majd meglátom, meddig tartok ki ezzel a kávéval.” A frissen főzött kávét az asztalra csapta, mintha ezzel azt akarná mondani mindenkinek: „Na és? Megiszom a kávémat, mit tudsz tenni ellene?” A körülötte lévőkre pillantott. Senki sem nézett rá, ő mégis hanyagul emelte fel a csészéjét és kortyolt egyet a kávéjából, miközben arra gondolt: „Mindenki azt mondja, hogy a kávé jó, és tényleg az. Mindennap más az íze, más élményt nyújt. Csodálatos!” Boldogan, büszkén kortyolgatta a kávéját, majd üres tekintettel nézett körül az esti munkája után. Alapvetően nem voltak céljai, és kimerültnek érezte magát a mozgalmas nap után, de kényszerítette magát a folytatásra. Nem bóbiskolhatott el, és nem hagyhatta, hogy mások lássák, hogy fáradt, vagy, hogy felületesen, felelőtlenül vagy tiszteletlenül áll a munkájához vagy a kötelességéhez. Kényszerrel élénkítgette magát, azután leült a számítógépéhez, hogy tovább dolgozzon, és természetesen egyik kávét itta a másik után. Minél többet ivott meg, annál éberebbé vált, és annál kevésbé volt álmos. Hsziaocsia időnként az órájára pillantott: „Elmúlt egy óra, de nem alhatok, mivel a hajnali három órát tűztem ki célul magam elé. Még 2 óra 50 perckor sem mehetek aludni, mert azzal megszegném az ígéretemet, és nem tudnék magyarázatot adni Istennek. Ezt az ígéretet egy teremtett lénynek be kell tartania, ezért tiszteletben kell tartanom. Azt mondtam, hogy hajnali 3-kor alszom, úgyhogy hajnali 3-kor alszom, még akkor is, ha rengeteg kávét kell meginnom.” Így hát itta a kávét, és ellenállt a fáradtságnak, lelkileg visszafogva és kontrollálva magát. Három órakor Hsziaocsiának fontos feladata volt, fogta hát a telefonját, és elküldött egy üzenetet, amelyben ez állt: XY nővér, Hsziaocsia vagyok. Fontos emlékeztetőm van számodra, hogy ne felejtsd el, hogy holnap reggel 10 órakor csoportgyűlés lesz. Kötelező a részvétel, és ne késs el. Alulírott: Hsziaocsia. Az üzenet elküldése utáni megkönnyebbüléssel egyidőben Hsziaocsia elgondolkodott: „Elküldeni egy dolog, de mi van, ha nem kapja meg? Tudja vajon, hogy küldtem neki egy üzenetet? Még nem alhatok. Meg kell várnom, hogy válaszol-e.” Félórai várakozás után még mindig nem érkezett válasz, és arra gondolt: „Vajon alszik? Hogyhogy ilyen korán alszik? Milyen haszontalan, háromkor már alszik.” Várt, mígnem a nővér hajnali 3 óra 50 perckor válaszolt: Nem felejtettem el a holnapi 10 órát. Remélem, te sem felejted el, és időben jössz. Hsziaocsia elolvasta, és azt gondolta: „Ó, miféle alak ez? Hogy lehet, hogy ő később megy aludni, mint én?” De nem bírta tovább. „Nincs több kávé! Ha iszom még, akkor egyáltalán nem fogok aludni ma éjjel. Le kell feküdnöm, mert fél hatkor, legkésőbb hatkor fel kell kelnem. Nem érhetek oda később, mint a többi testvérem, mert miután felkeltek, mindenkinek látnia kell, ahogy imádkozom, Isten szavait olvasom, és prédikációt hallgatok. Úgyhogy nem kelhetek későn. Mindez emiatt az üzenet miatt van, ezért nem tudtam korán lefeküdni. De nem számít, a többiek tudják, hogy sokáig fent voltam. A célomat viszont elértem, és holnap megpróbálok négy órakor lefeküdni.” Miközben Hsziaocsia gondolkodni próbált, nem tehetett róla, olyan kábának érezte magát, hogy még a ruháit sem vette le, amikor visszaért a szobájába. Lerogyott az ágyára, már félig alva, de még mindig kényszerítette magát, hogy emlékezzen: Reggel ne egyél tojást, ebédhez csak egy párolt zsemlét egyél, ne egyél párolt sertéshúst, hajnali 3-kor feküdj le, még vannak elküldendő üzeneteid... Hsziaocsia csak gondolkodott és gondolkodott, míg végül el nem nyugodott, és elaludt a fáradtságtól, a kimerültségtől, álmok és illúziók közepette. És ez volt egy nap Hsziaocsia életében.

Mondjátok, mi volt ez az egész? Hsziaocsia számára nem volt fárasztó mindig így színlelni? (De, az volt.) A robotok nem fáradnak bele abba, hogy egész nap ugyanazt csinálják, mert nincs elméjük vagy tudatuk, de az emberek számára ez kimerítő. Miért élt így Hsziaocsia, amikor olyan fáradt volt? Miért csinálta? Volt valami terve? (Igen, volt.) Mi volt az, ami körül a terve forgott? (Kérkedés mások előtt.) Volt valami haszna belőle, hogy kérkedett? (Arra késztethette az embereket, hogy csodálják őt.) Arra késztethette az embereket, hogy csodálják őt. Ismerős nektek Hsziaocsia felfogása? Miféle emberek viselkednek így? (A farizeusok.) Így van. A farizeusok fogják a jó viselkedési mintákat, azokat a viselkedési mintákat és gyakorlatokat, amelyek igazodnak az emberek elképzeléseihez, és előadják ezeket mások előtt, hogy jó színben tűnjenek fel, és imádják őket. Ezzel a módszerrel érik el céljukat, az emberek félrevezetését. Mi az elsődleges természetük, hogy így színlelnek, és mindenféle jó viselkedést tanúsítanak azért, hogy mások előtt kérkedjenek? Ez a színlelés, a trükközés, a félrevezetés – bármi más? (Hamis lelkiség.) Hány olyan dolog fordult elő Hsziaocsia napja során, amelyekben benne voltak a beállítottságok, és amelyek közösek mindazokban, akik képesek a hamisságra? Tojást, párolt zsemlét, párolt sertéshúst enni és kávét inni. Ezek mind külsődleges dolgok, de milyen lényeget vagy képes meglátni bennük? Színlelést és önuralmat. Minek a színlelését? (A szenvedés színlelését.) Az emberek a szenvedést jó vagy rossz dolognak tekintik? (Jó dolognak.) A szenvedés egy jó viselkedés, amelyet mindenki nagyra értékel. Minek tartják az emberek? Az igazság gyakorlásának tartják. Hsziaocsia tehát nem habozott szenvedni és megfizetni az árat. Mivel járt a szenvedése? Nem eszik finom ételeket, és későig fennmarad, korán kel és fegyelmezi a testét. Mi a természete a szenvedés ilyen fajtáinak? Ez mind csak színlelés. Nem az igazságért vagy az igazságosságért szenvedett, hanem mások megbecsüléséért és imádatáért, valamint a saját jó hírnevéért és tekintélyéért. Az igazságért szenvedett? (Nem, nem azért.) Melyik cselekedete volt összhangban az igazság alapelveivel, és vajon önmaga ellen lázadt-e Hsziaocsia, félretéve személyes érdekeit az igazság kedvéért? Volt ilyen akár egy is? (Nem.) Mi volt a szenvedésének a természete? Az igazság gyakorlatba ültetése? Az igazság iránti szeretetének megnyilvánulása? (Nem, nem az volt.) Nos, mi volt az? (Képmutatás.) Képmutatás volt, az igazságtól való idegenkedés, trükközés, színlelés, hamisság és félrevezetés; csupa olyan cselekedet és döntés volt, amelyek a saját képzelődésein és elképzelésein alapultak és a saját érdekei köré összpontosultak, és egyáltalán semmi közük nem volt az igazsághoz. Nem kereste az igazságot, így a tettei sem az igazság voltak; nemcsak hogy semmi közük nem volt az igazsághoz, a szíve mélyén rejlő normális emberi szükségletekkel is teljesen ellentétesek voltak. Bűn az, ha valaki tojást eszik? (Nem, nem az.) Hsziaocsia azonban mohóságnak tartotta a tojásevést. A tojás olyan étel, amelyet Isten teremtett az ember számára. Ha módodban áll tojást enni, akkor nem mohóság ezt megtenni, de ha nem áll módodban, és mások tojását lopod el és eszed meg, akkor az mohóság. Hogyan határozta meg Hsziaocsia ezt a kérdést? Úgy vélte, hogy tojást enni mohóság, és még nagyobb mohóság, ha mások is látják. Azt gondolta, hogy ha úgy tudna tojást enni, hogy senki sem látná, mindenki háta mögött, az nem volna mohóság. Mi volt a mércéje a mohóság mérésére? Azon alapult, hogy látta-e valaki. Vajon Isten szavaira alapozta ezt? Nem, ez az ő személyes nézete volt. Valójában van-e másoknak bármilyen gondolata vagy nézete a tojásfogyasztás e témájában? (Nincs.) Ez egy színtiszta elmélet volt, amelyet Hsziaocsia maga alkotott meg. Úgy vélte, hogy reggelire tojást enni mohóság, kényelemben való elmerülés, és a test kívánságainak való engedés. Akkor az ő nézete alapján mindenki, aki tojást eszik, az elmerül a kényelemben és enged a test kívánságainak, nem igaz? Ezzel burkoltan azt fejezte ki, hogy: „Amikor tojást esztek, mindannyian a test kívánságainak engedtek. Én nem engedek a test kívánságainak, türtőztetni tudom magam, ezért nem eszem tojást. Tegyetek közvetlenül elém tojásokat, és én még ekkor is vissza tudom tenni őket, akár azután is, hogy felvettem őket. Egyszerűen ilyen elszántsággal és határozottsággal rendelkezem, és ennyire szeretem az igazságot. Ti meg tudnátok ezt tenni? Ha nem tudnátok, akkor nem szeretitek az igazságot.” Miként kezelte az elgondolását? A helyes és helytelen mércéjeként. Nem hamisság volt ez? (De, az volt.) Ez hamisság volt.

Egy másik, Hsziaocsia által mutatott megnyilvánulás az volt, hogy nem ment el enni, amikor eljött az ebédidő. Mit csinált helyette? (Elhalasztotta.) Elnyomta az éhségét és elhalasztotta az evést. De miért? (Hogy kérkedjen mások előtt.) Színjátékot rendezett, és azért tette ezt, hogy mások láthassák. Mit akart, hogy mit lássanak és értsenek meg ebből a többiek? Meg akarta mutatni másoknak, hogy mennyi szenvedést képes elviselni, és hogy milyen szorgalmas, hűséges, komoly és felelősségteljes a munkájában! Azt akarta, hogy az emberek lássák, hogy ő valóban emberfeletti! Akkor elérte volna a célját; ez volt az az értékelés, amelyre vágyott. Mit jelentett számára ez az értékelés? Ez volt az élete, az éltető eleme. Vajon ez az igazság szeretete? (Nem, nem az.) Szóval, mit szeretnek az olyan emberek, mint ő? Nem haboznak kérkedni, összeesküvéseket szőni és mesterkedni, és becsapni másokat színfalat felhúzva, bemutatva nekik, hogy mennyire tudnak szenvedni ők, és ezáltal olyan megjegyzéseket kapni tőlük, mint: „Te aztán tényleg képes vagy elviselni a szenvedést. Te aztán igazán szereted Istent, és hűségesen végzed a kötelességedet.” Nem haboznak a hamis látszat és trükkök segítségével eltitkolni a valós tényeket, becsapni Istent és átverni az embereket, mindezt azért, hogy másoktól egy jó szót vagy egy kedvező értékelést kapjanak. Miféle beállítottság ez? (Elvetemült beállítottság.) Elvetemült. Annyira jók a színlelésben, a színjátékban és a trükközésben! Ez csak egy étkezés, miért baj az, ha valaki nyugodtan elmegy enni? Melyik élő ember nem eszik? Bűn az, ha valaki időben eszik? Bűn az, ha valaki keres valami ennivalót, amikor éhes? (Nem, nem az.) Ez egy fizikai szükséglet; ez észszerű. Ezek az emberek minden észszerű igényt észszerűtlennek tartanak, és elítélik azokat. Mit népszerűsítenek? Az állandó testi fegyelmet népszerűsítik, elrejtve a valós tényeket, és egy színfalat mutatnak, hogy mások azt láthassák, mennyire szenvednek ők, hogyan tartózkodnak a kényelemben való elmerüléstől, és hogyan fizetnek meg bármilyen árat, és ajánlják fel idejüket, energiájukat és mindenüket a munkájukért. Azt akarják, hogy ezt lássák az emberek. És valóban ezt csinálják? Nem, nem ezt. Hamis látszattal vezetnek félre másokat, és ez egy elvetemült beállítottság megnyilvánulása. Ekkora erőfeszítéseket tesznek egy olyan jelentéktelen dolog miatt, mint egy étel elfogyasztása – miféle emberek ezek? Ezt kellene tennie egy normális emberi mivolttal rendelkező embernek? (Nem, nem ezt.) Nem ezt. Ez túl alattomos! Vajon a legtöbb ember helyeselné vagy felháborodna, ha hallaná, hogy valaki ennyire kérkedik egy jelentéktelen dolog miatt? (Felháborodnának.) Ti képesek lennétek valaha is így viselkedni? (Néha.) Ilyen mértékben, mint itt? (Nem.) Az éhség egy nehezen elviselhető érzés, de vannak, akik képesek elviselni ezt a szenvedést. Ha arra kéred őket, hogy vessék alá magukat Isten szavainak, tegyenek erőfeszítéseket az Ő szavain, cselekedjenek Isten szavainak alapelvei szerint és beszéljenek őszintén, azt túlságosan megerőltetőnek és nehéznek találnák. Ezeknek az embereknek a saját érdekeikről és büszkeségükről való lemondás nehezebb lenne, mint a mennybemenetel, de bármi áron hajlandóak félretenni Isten szavait, a saját képzelődéseik szerint cselekedni, és megvédeni a saját testi érdekeiket. Ez nem annak a megnyilvánulása, hogy nem szeretik az igazságot? (De igen.) Ez az egyik vonatkozás.

Milyen más megnyilvánulásokat mutatott Hsziaocsia? Rettenetesen álmos volt, de nem feküdt le. Mondjátok meg Nekem, ha valaki álmos, és lefekszik egy időre, vagy szundikál egy kicsit, és utána több ereje van a munkához, ez nem észszerű? (De igen.) Ez észszerű. Elítélné bárki is Hsziaocsiát, ha aludna? (Nem, nem ítélnék el.) Akkor miért rettegett annyira, ha senki sem ítélte volna el? Mitől félt? (Attól, hogy kiderül a titka.) Így van, attól félt, hogy kiderül a titka. A képzelődéseiben azt hitte, hogy őt mindenki nagyra becsüli, hogy mindenki úgy gondolja, hogy ő különösen képes elviselni a szenvedést, és kivételesen jámbor. Úgy érezte, hogy ha lelepleződik az igazi arca, és mindenki rájön, hogy ő nem az a fajta ember, akkor a teljes jó imidzse összeomlik. Nem bírta elviselni ennek a gondolatát, ezért még egy szunyókálástól is visszatartotta magát. Ennyire szigorú volt önmagával szemben. Miféle ember ő? Nem beteg ő mentálisan? Az ilyen emberek gyakran hallgatnak prédikációkat, olvassák Isten szavait, és összegyűlnek beszélgetni – akkor meg hogy lehet, hogy nem az igazságra összpontosítanak? Az nagyszerű, ha elgondolkodsz az igazság alapelvein. Nézd meg, mit mondanak Isten szavai: Van-e bármilyen kijelentés Isten szavaiban az emberek szunyókálásáról? (Nincsen.) Isten nem tett semmilyen kijelentést erről a kérdésről, még csak nem is említette azt. Bárkinek tudnia kellene ezt kezelni, aki rendelkezik a normális emberi mivolt gondolkodásával. Észszerű dolog szundítani egyet, amikor álmos vagy. Észszerű dolog megpihenni délben egy forró nyári napon. Különösen egyes idősebb embereknek, akik nem tudnak lépést tartani a testük, energiaszintjük stb. tekintetében, ebéd után aludniuk kell valamennyit. Ez nem az életmódbeli szokásaikon, hanem a fizikai szükségleteiken alapul. Isten megadta neked a normális emberi mivolt tudatosságát, tudatát és válaszait, hogy a saját munkádnak és környezetednek megfelelően kezelhesd a napi étrendedet, fáradozásodat és pihenésedet; nem szabadna túlhajtanod magadat. Tegyük fel például, hogy nem eszel bőséges ételeket, és azt mondod: „Isten nem engedi meg az embereknek, hogy finom ételeket egyenek; ha mindig finom ételeket eszik az ember, mohóvá válik”. Isten soha nem mondta ezt, és nincsenek ilyen jellegű követelményei az emberekkel szemben. De Hsziaocsia ezt gondolta, és úgy vélte, hogy Isten valószínűleg ugyanígy gondolkodik. Úgy gondolta, hogy ha valaki túl korán fekszik le, az a kényelemben való elmerülés, és az nem tetszik Istennek. Vajon ez nem az igazság meg nem értése? (De igen.) Amikor Hsziaocsia nem értette az igazságot, kereshette volna azt, de nem tette, csak a saját szubjektív akarata szerint cselekedett. Milyen messzire ment el ebben? Három-négy csésze kávét ivott meg egy nap, csak azért, hogy sokáig fenn tudjon maradni. Egyesek azt mondják: „Az elmúlt években sok kávét megittam a kötelességem teljesítése közben, hogy képes legyek elvégezni Isten házának munkáját.” Ha más megkérdezi: „Ki kényszerített arra, hogy kávét igyál? Nem te döntöttél úgy, hogy iszod?” – ők azt gondolják magukban: „Tudod, miért iszom kávét? Nem azért, hogy sokáig fent maradjak, hanem azért, hogy lefogyjak. Ezt nem tudtad? De nem árulhatom el neked, mert akkor tudnád. Vajon vékonynak fogok-e tűnni, ha te vékonyabb vagy nálam?” Ez igazán számító gondolkodás, ugye? Milyen nézetek és elképzelések vannak ebben? Van-e benne bármi a normális emberi mivolt megértéséből vagy racionalitásából? (Nincsen.) Nem, ebben csak szellemi csatározások, trükkök és cselszövések, színlelés, hamisság és félrevezetés van. Csak ez van benne. Ez az, amikor valaki számító, ha bármi történik. Egyáltalán nem mondják el senkinek az őszinte nézeteiket és gondolataikat, nem is szólva arról, hogy mindenki megtudhassa, vagy, hogy Isten láthassa. Az ő mentalitásuk nem az, hogy „Felfedem magam. A tetteim összhangban vannak a gondolataimmal, és ez vagyok én.” A mentalitásuk biztosan nem ez; hát akkor mi? Titkolnak és színlelnek, amennyire csak tudnak, attól félve, hogy a mások által róluk alkotott kép nem elég nagyszerű, buzgó vagy lelkiekben gazdag.

Miért akart Hsziaocsia sokáig fent maradni? Sokféle munka nem igényel késő éjszakai tevékenységet, és az emberek este 10 óra után többnyire álmosak. Még ha tovább is dolgoznának, az sem lenne hatékony, mert az emberek energiája véges. De Hsziaocsia mindig kényszerítette magát, nem törődve azzal, hogy ez hatékony-e, még akkor se, amikor nagyon jól tudta, hogy nem az. Miért küldött üzenetet elalvás előtt? (Hogy mások felfigyeljenek rá.) Hogy mások is tanúi legyenek annak, hogy három órakor feküdt le. Még ha nem is alszol egész éjjel, nem te leszel az végül, aki álmos? És nem magadnak köszönheted majd? Vannak, akik sokáig fennmaradnak, és hajnali 3-kor küldenek üzenetet. Amikor a címzett hajnali 4 órakor válaszol, 5 óráig várnak a válasszal, hogy demonstrálják, hogy ők még később fekszenek le. Így kínozzák magukat és ártanak egymásnak, és a végén egyikük sem alszik egész éjjel. Hát nem meggondolatlan idióták ezek? Miféle viselkedés ez? Ez ostoba viselkedés. Honnan ered ez a fajta viselkedés? Mindez egy romlott beállítottságból ered. Egyelőre nem vizsgáljuk, hogy ez a viselkedés melyik romlott beállítottságból ered, csak azt mondjuk ki, hogy mennyire nevetséges. Ezek az emberek megváltoztathatnák ezt a fajta nevetséges viselkedést és gyakorlatot azáltal, hogy Isten bármelyik szavát választanák a gyakorláshoz. Az Ő szavai közül bármelyik lehetővé tehetné számukra, hogy békésen és biztonságban éljenek, és életüket reálisabbá és gyakorlatiasabbá tegyék. Miért nem választják azt, hogy Isten szavai szerint éljenek? Miért gyötrik így magukat? Vajon nem azt aratják-e, amit vetnek? (De, azt.) Bármennyit szenvedjen is így valaki, az mindig hiábavaló lesz, és bármennyi szenvedést is viseljen el, a következményeit ő viseli majd. Egyesek azt mondják: „Ennyi éven át hittem Istenben, és 20 éve vagyok vezető. Mindig sokáig fent maradtam, nem aludtam, és a végén idegkimerültségtől szenvedtem.” Azt mondom: „Könnyen megúsztad az idegkimerültséggel. Ha továbbra is ostobán kínzod magad, és így viselkedsz, akkor a pszichózis vár rád.” Lehet-e egészséges valaki, aki nem alszik éjszaka, állandóan feszült, és a teste rendellenesen működik? Ezt saját magának köszönheti! Tegyük fel, hogy azt mondod neki: „Nem lesz jó, ha így viselkedsz. Próbáld meg a lehető legjobban megszervezni a napközbeni munkát, és növelni a termelékenységedet. Amikor a munkát beszéli meg mindenki, kevesebb ostobaságot mondj, és ne beszélj annyit jelentéktelen dolgokról. Ragadd meg a megbeszélés kulcspontjait, lényegét és témáját, és ha vége, mindenki folytassa a feladatát. Ne fecsegj folyton, és ne vesztegesd az időt.” Nem fog hallgatni rád. Nem tudja jól kifejezni magát, de nem foglalja össze a tapasztalatokat, csak fecseg zagyvaságokat, hajnali egy-két óráig elfecsérelve az időt, nem alszik, és nem hagy mást sem aludni. Ez vajon nem mások gyötrése és bántása? Végül azt gondolja: „Isten, Te láttad, ugye? Három óra volt, és még mindig nem aludtam!” Isten látta. Ő nemcsak azt látta, ahogyan kívülről kinézett, hanem belül a szívét is, és azt mondja: „A szíved szennyes. Egész éjjel fent maradsz értelmetlenül gyötrődni, de Isten erre soha nem fog emlékezni. Amikor eljön az alvás ideje, nem fekszel le, hanem kényszeríted magad, hogy kitarts. Ezt a szenvedést magadnak köszönheted!” Amikor álmosak az emberek, a szemhéjuk természetes módon lecsukódik. Ez egy ösztön, tehát megérdemled a szenvedést, ha folyton az ösztönök és a természet törvényei ellen cselekszel! Isten nem fogja kérni, hogy olyan szenvedést viselj el, amely értelmetlen, vagy amelyet a természet törvényeinek megsértése, vagy az alapelvek vagy az igazság megsértése okoz. Ha ragaszkodsz az ilyen jellegű szenvedésekhez, akkor legyen. Vannak, akik, amikor meghallják, hogy valaki hajnali 3-ig nem fekszik le, azt gondolják: „Hát nem pont olyan, mint én? Nos, ezentúl hajnali fél négykor fekszem le aludni.” Aztán meghallják, hogy valaki hajnali fél négykor fekszik le, ezért ők hajnali négykor akarnak lefeküdni. Hát nem elmebetegség ez? Akármiben versenyezhetnél, erre te úgy döntesz, hogy abban versenyzel, hogy ki fekszik le legkésőbb – ez azt jelenti, hogy szellemileg rendellenes vagy. Van-e az ilyen embereknek problémájuk a felfogásukkal? (Igen, van.) Nem képesek felfogni az igazságot. Ha van időd, ne fáradj tovább, ne törd az agyad, és ne gondolkodj olyan dolgokon, mint a kifelé megnyilvánuló viselkedés, a színlelés és a hamisság. Akkor mire is kellene energiát fordítanod? Nézd meg, hogyan leplezik le Isten szavai az emberiség romlott természetét és elvetemült beállítottságát, és hogyan leplezi le Isten, hogy az emberek felületesek. Tegyél erőfeszítést arra, hogy összehasonlítsd magadat Isten e szavaival, amelyek leleplezik az embert, gondolkodj el azon, hogy hány olyan megnyilvánulással rendelkezel, amelyeket Isten leleplez, és ezek közül mennyi az, amelyet gyakran viszel át a gyakorlatba vagy fedsz fel. Nagyszerű dolog összefoglalni ezeket! Milyen megvetendő az, amikor valaki néhány tojás vagy párolt zsemle, illetve dolgok szaftba mártogatása miatt tesz állandóan erőfeszítéseket! Mi ez? Ez számítás, és a bölcsesség hiánya. Mi az ilyen személy? (Egy idióta.) Jól mondjátok. Amikor olyan emberekről van szó, akik mindig azt mérlegelik, hogy hány tojást egyenek, vagy mindig azon jár az eszük, hogy kávét igyanak, hogy ébren maradjanak éjszaka, őket nem túlzás idiótának nevezni, akik az ételek megszállottjai. Milyen területeken ostobák? Miért mondjuk, hogy ezek az emberek ostobák? (Amit elszenvednek, az teljesen értéktelen.) Határozottan értéktelen. Miért akarnál ilyen gyerekes dolgokat csinálni? Azt hiszed, hogy ha egy életen át nem eszel tojást, attól képes leszel megérteni az igazságot? Nem bolondság így viselkedni? (De igen.) Ne csinálj ostoba dolgokat. Milyen emberek hajlamosak ostoba dolgokat tenni? (Olyanok, akiknek nincs lelki megértésük.) Vajon ezek az emberek képesek felfogni az igazságot? (Nem, nem képesek.) Egyesek azt mondják: „Jó képességűek, és olyan ügyesen tudnak prédikálni.” Lehet, hogy ügyesen prédikálnak, de miért kezdenek folyton gyerekes tevékenységekbe, amikor eljön a cselekvés ideje? Miért viselkednek ilyen éretlenül és nevetségesen? Mi folyik itt? Egyféleképpen beszélnek, de másképp cselekednek. Amiről beszélnek, az a doktrinális megértésük, amit pedig a gyakorlatba visznek át, azok a dolgok azok, amelyeket valóban megértenek és el tudnak fogadni. Vajon mélyen belül támogatják vagy elismerik az általuk prédikált doktrínákat? (Nem, nem ismerik el azokat.) Nem ismerik el, hogy azok a dolgok az igazság, vagy olyan kritériumok, amelyeket a gyakorlatba kellene ültetniük és betartaniuk. Valójában a szívükben élő mesterkedések és elképzelések, a hamis eszmék és gyakorlatok, valamint a mások által jónak tartott viselkedésmódok azok, amelyeket igazán a gyakorlás mércéinek és útjainak hisznek. Nem lesznek leírva az ilyen emberek, ha soha nem változnak meg? Lesz-e bármi esélyük az üdvösségre? Kevés remény van rá.

Mondjátok meg Nekem, észszerű-e esernyőt használni vagy szalmakalapot viselni a tűző napon? (Igen, észszerű.) A napon dolgozó emberek gyorsan leégnek, ha nem viselnek kalapot, ezért teljesen észszerű, hogy ezt tegyék. Vannak, akik nem így gondolkodnak, és azt mondják: „Szalmakalapot viselni? Nem lenne ez sértő számomra? Viselhetnék én kalapot? Nem félek a szenvedéstől, sem a lebarnulástól. Valójában egészséges az.” Ha valóban ezt gondolják, akkor az nem probléma, de a lényeg az, hogy mélyen legbelül egyesek nem így gondolkodnak. Azt gondolják: „Nézzetek csak oda, szalmakalapot viseltek, mert féltek, hogy lebarnultok vagy leégtek egy forró napon. Én nem fogok felvenni! Miért kellene félni a lebarnulástól vagy a leégéstől? Isten szereti ezeket a dolgokat, ezért nem érdekel, hogy mások mit gondolnak!” Mit gondoltok azokról az emberekről, akik ezt mondják? Nem gondoljátok, hogy egy kicsit csalárdak, egy kicsit hamisak? Valójában van egy indíték a kalapviselés elutasítása mögött, mégpedig az, hogy megmutassák az embereknek, hogy képesek szenvedni, és hogy ők valóban lelki emberek. Ez a fajta képmutató viselkedés undorító! Képesek-e jól végezni a kötelezettségeiket azok, akik ennyire jól tudnak színlelni? Vajon képesek-e szenvedni kötelességeikért, és megfizetni az árat? Ha egyszer lebarnulnak vagy leégnek, nem fognak-e panaszkodni és Istent hibáztatni? A képmutató farizeusok soha nem ültetik át az igazságot a gyakorlatba, hanem csak színlelik a lelkiséget. Vajon tényleg képesek volnának szenvedni és megfizetni az árat? A képmutatók lényege alapján látható, hogy egyáltalán nem szeretik az igazságot, és még kevésbé képesek szenvedni érte, vagy megfizetni érte az árat. Mi több, bármennyi szavát is hallják az igazságnak, soha nem úgy figyelnek azokra és nem úgy értik azokat, mint az igazságot, hanem egyfajta lelki elméletként kezelik és prédikálják azokat. Az ilyen képmutatók nem értik, miért hisznek az emberek Istenben, miért akarja Ő az igazságot nyújtani az embereknek, milyen az a folyamat, amikor az emberek elfogadják Isten üdvösségét, mi a jelentősége annak, és mit ért Isten valójában üdvösség alatt. Egyet sem értenek ezekből az igazságokból. Ha egy gyülekezetben van egy képmutató, aki nem szereti az igazságot, de szeret hamisnak lenni, akkor ő valójában farizeus. A viselkedésre, a külsőségekre és az emberek szívében kialakuló értékelésekre figyel, és bármennyi igazságot is hall, soha nem ülteti át a gyakorlatba azokat. Minden helyes, amit mond, és mindenféle doktrínát el tud mondani, de nem gyakorolja azt, amit prédikál. Ha valaki igazán lépést tart vele, vajon ugyanolyan ember-e? (Igen, ugyanolyan.) Vajon aki normálisan gondolkodik, hogyan látja majd ennek a képmutatónak a megnyilvánulásait? Azt fogja gondolni: „Rossz a gyakorlási módszere, nem igaz? Miért olyan furcsa? Amikor eljön az étkezés ideje, egyszerűen el kellene mennie enni, akkor miért bonyolítja ezt meg ennyire?” Azt fogja mondani, hogy ez a személy furcsa, hogy másképp érti a dolgokat, mint mások, torz módon – és nem lesz rá hatással. De ha valaki ugyanolyan ember, mint ez a képmutató, és különös figyelmet fordít a külsődleges viselkedésre és az emberek véleményére, akkor összehasonlítja magát vele, és versenyez vele. Ez olyan, mint amikor Hsziaocsia hajnali 3-kor küldött egy üzenetet, a címzett pedig hajnali 4-kor válaszolt, ezt gondolva: „Hajnali 3-kor küldtél nekem üzenetet, ezért én 4-kor fogok válaszolni”, ekkor Hsziaocsia arra gondolt: „te 4-kor válaszoltál nekem, ezért én 5-kor küldöm a válaszomat.” Idővel, így versenyezve, fokozatosan mindenki képmutatóvá válik. Ha egy gyülekezetvezető ilyen ember, és a testvéreknek nincs tisztánlátásuk, akkor veszélyben vannak, bármikor félrevezethetik őket. Miért mondom ezt? Az igazságot nem értő ember könnyen félrevezethető és befolyásolható mások külsőleg jó viselkedése által. Mivel nem tudja, mi a helyes, hisz abban az elképzelésében, hogy az ilyen viselkedés jó. Ha valaki más képes ezeket a viselkedési formákat megvalósítani, akkor az a személy lesz az imádata tárgya, és azt gondolja, hogy annak a személynek vezetőnek kellene lennie, és Isten által tökéletessé kellene válnia, és Istennek szeretnie kellene. Helyeselni fogja ezt a fajta viselkedést, és a szíve mélyén elismeri azt. Mi fog történni, ha elismeri? Követni fogja azt a személyt. Ha mindketten vezetők, akkor össze fogják mérni magukat, és versenyezni fognak egymással. Egy alkalommal különböző országok gyülekezeteinek vezetői és dolgozói gyűltek össze online. Miután becsatlakoztam, és figyeltem egy darabig, úgy éreztem, hogy valami nincs rendben. Arra gondoltam: „Mit csinálnak itt ezek az emberek? Prédikálnak?” Miután megértettem a helyzetet, rájöttem, hogy imádkoznak. Csodálkoztam Magamban, hogy vajon miért így imádkoznak. Ijesztően hangzott, olyan volt, mintha az agyaraikat mutogatnák és a karmaikkal hadonásznának. Ez önmagában nem egy nagy dolog, akkor mi volt hát a fő probléma? Úgy tűnt, hogy nyitott szemmel imádkoznak, nem Isten előtt, és nem azt mondják, ami a szívükben van. Inkább azon versengtek, hogy ki a legékesszólóbb, ki tud több doktrínát mondani, és ki beszél a legátfogóbban és a legmélyértelműbben. Úgy hangzott, mint egy mérkőzés egy arénában, és semmiképpen sem úgy, mint egy ima Istenhez. Hát nincs végük ezeknek az embereknek? Nincsenek leírva? Ha ilyen emberek szolgálnak vezetőként, vajon mennyi szenvedést kell elviselniük az alattuk állóknak? Vajon nem éri sérelem az alattuk állókat? Mindegyikük lelkesen imádkozott legalább 20 percig, és annak ellenére, hogy a Fennvaló előírta, hogy az összejöveteleket nem uralhatja egyetlen személy sem, és hogy az emberek csak 5-10 percig beszélhetnek, ők mégis szemtelen módon ilyen sok időt töltöttek imádkozással. Később végre megértettem, hogy miért tart olyan sok összejövetel reggeltől éjszakáig: Ezek az úgynevezett vezetők hosszú időn át csak imádkoznak, egyik a másik után, miközben az beosztottjaik szenvednek. Ezek a hamis vezetők azért voltak ott, hogy szócsatázzanak, csapongjanak, némelyikük olyan összefüggéstelenül, hogy elfelejtették, miről beszéltek már. Számukra minden rendben volt, amíg ők beszéltek hosszabban, mint a többiek. Tanácstalan voltam: Amikor valaki imádkozik, csukott szemmel kellene imádkoznia Istenhez, akkor miért volt nyitva a szemük? Tényleg nem zavarta az elméjüket, hogy nyitva van a szemük, és látják, hogyan imádkoznak mások? Különösen úgy, hogy közben azon kellett gondolkodniuk, hogyan imádkoznak mások, és milyen szavakat használnak, és föléjük akartak kerekedni –, amikor a szívük tele van ilyen dolgokkal, vajon lehetséges-e Istenhez imádkozni és szívből beszélni? Ez nem abnormális észjárás? Mindezek vajon nem a hamis vezetők és hamis dolgozók hamis lelkiségének megnyilvánulásai? Jó dolog, hogy mindenki összegyűl, és olvassa Isten szavait, és beszélget az igazságról, de néhányan jelezték: „Ó, el sem tudod képzelni. Amikor ezek a vezetők összegyűlnek és imádkoznak, olyan, mintha szentírásokat kántálnának; folyton egy dologról beszélnek, és ez így megy minden alkalommal, amikor összegyűlünk. Elegem van már abból, hogy ezt hallgatom.” Az ilyen összejövetelek hogyan szolgálnak az emberek épülésére? A hamis vezetők és dolgozók mindig ezt csinálják; vajon összhangban lehetnek Isten szándékaival? Nem figyelnek arra, hogy az igazságról beszélgessenek, hogy segítsenek az embereknek megérteni azt, sem arra, hogy az igazságról beszélgetve oldják meg a problémákat; ehelyett a vallás hamis lelkiségével foglalkoznak. Nem vezeti ez tévútra az embereket? Mi itt a probléma? Egyáltalán nem értik Isten szándékait, sem az emberekkel szemben támasztott követelményeit. Csak vallási szertartásokat végeznek és kérkednek! Még rosszabb, hogy az imát arra használják, hogy másokat leleplezzenek, megtámadjanak és elítéljenek, míg egyesek arra használják az imát, hogy önmagukat igazolják. Úgy tűnik, mintha az imáik Isten füléhez szólnának, de valójában az emberek füléhez szólnak. Ennélfogva ezeknek az embereknek nincs egy cseppnyi istenfélő szívük sem, ők mind álhívők, akik megzavarják Isten házának munkáját. Ezek a hamis vezetők olyan sok csúfságot fednek fel imáikban. Néhányan ilyeneket mondanak ima közben: „Isten, néhány ember félreértett engem. Nem úgy értettem. Imádkozom hozzád, nem érzem magam negatívnak, mások pedig gondoljanak, amit akarnak.” Egyesek doktrínákat hangoztatnak, mások pedig azon versengenek, hogy ki hallgat meg több prédikációt, ki emlékszik a legtöbb ének szövegére vagy Isten legtöbb szavára, ki tölt a legtöbb időt imádkozással, ki a legékesszólóbb, vagy ki az, aki a legváltozatosabb módon tud imádkozni, és sok különböző fajta imádságot végezni. Imádkozás ez? (Nem, nem az.) Mi ez? Ez gátlástalan gonosz cselekedet! Ez az igazsággal való játszadozás és annak lábbal tiprása, Isten meggyalázása és káromlása! Ezek az ördögök és álhívők merészelnek bármit is mondani az imán keresztül – mondjátok meg Nekem, igaz hívők ők? Van bennük bármiféle jámborság? (Nincs bennük.) Az ilyen emberek negatívvá válnak, ha vezetői státuszukat megvonják tőlük, egyáltalán nem gondolkodnak el önmagukon, hanem mindenhol panaszkodnak: „Annyit szenvedtem az istenért végzett munkám során, mégis azt mondták, hogy nem végeztem tényleges munkát, és hogy hamis vezető vagyok, és leváltottak. Mi több, hány ember tud olyan átfogóan doktrínákat mondani, mint én? Hány olyan szerető ember van, mint én? Feladtam a családomat és a karrieremet, és minden napot a gyülekezetben töltöttem a testvéreimmel összegyűlve, alkalmanként három vagy öt napon keresztül beszélve. Hogyan cserélhettek le csak így?” Nem készségesek és panaszokat hangoztatnak. Vannak olyanok is, akik ezt az állítást terjesztik: „Ne legyél vezető isten házában. Ha megválasztanak vezetőnek, könnyen bajba kerülhetsz, és ha egyszer leváltanak, akkor már arra sem lesz esélyed, hogy közönséges hívő legyél.” Mik ezek a szavak? Ezek a legképtelenebb és legnevetségesebb szavak, és az is elmondható, hogy ezek a meg nem felelés, az elégedetlenség és az istenkáromlás szavai. Nem ezt jelentik ezek a szavak? (De igen.) Mi rejlik ezekben a szavakban? Egy támadás – ezek a szavak nem egy közönséges ítélet! Ezek az emberek nem azt mondják, hogy azért váltották le őket, mert ámokfutásuk során rossz dolgokat tettek, és nem végeztek tényleges munkát, hanem azt kifogásolják, hogy Isten igazságtalan volt velük szemben, hogy cselekedetei során nem vette figyelembe a büszkeségüket, és hogy nem értette meg, hogyan érzik magukat, sem az érzelmi befektetésüket. A mentalitásuk a nem hívő mentalitása, teljesen híján vannak az igazságvalóságoknak!

Mennyi ideig szoktatok imádkozni az összejöveteleken? Túl sokat vesz el mindenki idejéből? Előfordul, hogy az imáitok bosszantanak másokat? Egyesek sok időt töltenek imádkozással, és mindenkinek elege van abból, hogy hallgassa őket, de ezek az emberek mégis azt hiszik, hogy ők a leginkább lelki emberek, és azt hiszik, hogy ez az, amit az Istenben való sokéves hitük során megszereztek és elértek. Még több órás imádkozásban sem fáradnak el, ami alatt csak ugyanazokat a régi, lényegtelen dolgokat ismételgetik, és mindazokat a szavakat, doktrínákat és szlogeneket mondogatják, amiket ismernek, vagy olyan dolgokat, amiket másoktól hallottak, vagy amiket maguk találtak ki. Teszik ezt akkor is, ha mindenkinek elege van belőle, és attól függetlenül, hogy tetszik-e ez nekik vagy sem. Így imádkoztok? Mondjátok meg Nekem, hogyan helyes imádkozni, röviden vagy hosszan? (Nincs helyes vagy helytelen.) Így van. Nem mondhatsz ítéletet arról, hogy ezek közül melyik a helyes vagy helytelen, csak imádkozz Istenhez a szíved szükségletei szerint. Néha az ima nem igényel semmilyen szertartást, néha viszont igen; ez a környezettől függ, és attól, hogy mi történt. Ha úgy gondolod, hogy egy ima hosszú időt vehet igénybe, akkor imádkozz Istenhez négyszemközt a személyes ügyeidről. Mindezekről ne az összejöveteleken imádkozz, rabolva mindenki idejét. Ezt hívják észszerűségnek. Büszkeségük és hírnevük érdekében egyesek egyáltalán nem törődnek ezzel. Ez tudatlanság és a józan ész hiánya. Szégyellik-e magukat azok az emberek, akiknek nincs józan eszük? Nem is tudják, hogy mindenki idegenkedik attól, hogy imádkozni lássa őket. Vajon azok az emberek, akik még ezzel a kis érzékeléssel vagy tudatossággal sem rendelkeznek, fel tudják-e fogni az igazságot? (Nem, nem tudják.) Az összes igazságalapelv, amelyek gyakorlatba ültetését Isten megköveteli az embertől, ott van az Ő szavaiban, és mindazok a szavak, amelyeket Isten az igazság gyakorlásával kapcsolatban közöl, tartalmaznak alapelveket és maguk is azok, az embereknek csak alaposan el kell gondolkodniuk rajtuk. Isten szavaiban nagyon sok alapelv van az igazság gyakorlatba ültetéséről; vannak alapelvek és utak arra vonatkozóan, hogyan kell gyakorolni mindenféle ügyben, helyzetben és összefüggésben, a legfontosabb dolog az, hogy van-e lelki megértésed vagy nincs, és rendelkezel-e felfogóképességgel vagy sem. Ha valaki rendelkezik ezzel a felfogóképességgel, akkor meg tudja érteni az igazságot. De ha nem, akkor csak az előírásokat fogja megérteni, függetlenül attól, hogy Isten szavai mennyire részletesek, és ez nem az igazság megértése. Ezért Isten egy alapelvet ad neked, hogy azt a különböző körülményekhez igazíthasd. Az Ő szavainak hallgatása és az Ő megismerése által, különböző tapasztalatokon és beszélgetéseken keresztül, valamint a Szentlélek megvilágosításán keresztül meg fogod érteni azon alapelvek egyik aspektusát, amelyek szerint Ő beszél, valamint az Ő elvárt mércéit egyfajta dologra vonatkozóan. Akkor meg fogod érteni az igazságnak azt az aspektusát. Ha Istennek mindent részletesen el kellene magyaráznia, és meg kellene mondania az embereknek, hogyan cselekedjenek ebben vagy abban a kérdésben, akkor azok az alapelvek, amelyekről beszél, haszontalanok lennének. Ha Isten ezt a módszert alkalmazná, és sorra mondaná az emberiségnek az előírásokat az egyes dolgokra, azzal mit nyernének az emberek végül? Csak néhány gyakorlatot és viselkedést. Soha nem értenék meg Isten szándékait vagy szavait. Ha az emberek nem értik Isten szavait, akkor soha nem lesznek képesek megérteni az igazságot. Nem így van ez? (De igen.) Képesek vagytok megérteni az igazságot? A legtöbb ember nem képes erre, és csak azok a kevesek képesek igazán elérni ezt, akiknek van lelki megértésük és szeretik az igazságot. Tehát mik az előfeltételek azok esetében, akik képesek ezt elérni? Akkor tudják elérni, ha rendelkeznek lelki megértéssel, felfogóképességgel, őszintén törekednek az igazságra és a pozitív dolgokra, és szeretik azokat. Ami pedig a többieket illeti, akik nem tudják ezt elérni, az egyrészt a képességükkel vagy a felfogásukkal kapcsolatos problémák miatt van, másrészt pedig idő kérdése. Vegyük a 20-as éveikben járó embereket – ha azt kéred tőlük, hogy érjék el azt, amit egy 50-es éveikben járó ember tudna elérni, és kellene, hogy elérjen, ezzel nem arra kényszeríted őket, hogy olyasmit tegyenek meg, ami meghaladja a képességeiket? (De igen.) Most gondolkodj el azon, hogy mivel függ össze az embernek az a képessége, hogy felfogja az igazságot? (A képességével.) Összefügg a képességével. Mivel még? (Azzal, hogy törekszik-e az igazságra vagy sem.) Van egy bizonyos kapcsolat a törekvésével. Egyes emberek valójában megfelelőek felfogóképességük, elméjük gyorsasága és IQ-juk tekintetében, és képesek megérteni az igazságot, de nem szeretik az igazságot, vagy nem törekednek rá. Nem éreznek semmit az igazság iránt a szívükben, és nem tesznek semmilyen erőfeszítést e tekintetben. Az ilyen emberek számára az igazság mindig valami homályos és felismerhetetlen dolog lesz, és nem számít, hány éven át hisznek Istenben, nem lesz semmi haszna.

Nos, befejeztem a történeteim elmesélését. E történetek cselekménye és tartalma segíthet megértenetek néhány igazságot? (Igen.) Miért mondom el ezeket a történeteket? Szükséges volna elmesélni ezeket a történeteket, ha nem lennének kapcsolatban az emberek életkörülményeivel, az általuk felfedett beállítottságokkal, és gondolataikkal a való életben? (Nem.) Nem volna szükséges. Az általunk tárgyalt dolgok mind olyan gyakori jelenségek és állapotok, amelyeket életükben gyakran fednek fel az emberek, és amelyek emberi beállítottságokhoz, nézetekhez és gondolatokhoz kapcsolódnak. Ha e történetek meghallgatása után úgy gondoljátok, hogy ezek csak történetek, hogy egy kicsit humorosak és némileg érdekesek, de semmi több, és képtelenek vagytok megérteni a bennük rejlő igazságokat, akkor nem lesznek hasznotokra. Meg kell értenetek néhány igazságot ezekből a történetekből – ez javító hatással lesz legalábbis a viselkedésetekre, különösen bizonyos dolgokról alkotott nézeteitekre, és lehetővé teszi számotokra, hogy felhagyjatok a torz megértési módszereitekkel, és tiszta megértéssel rendelkezzetek az ilyesfajta dolgokról. Ez nem csupán a viselkedésetek megváltoztatására szolgál, hanem ezeknek a romlott beállítottságok által teremtett állapotoknak a gyökeres megoldására. Értitek? Most pedig beszélgessünk a fő témáról.

Annak boncolgatása, hogy miként vesznek rá az antikrisztusok másokat arra, hogy csak nekik vessék alá magukat, és ne az igazságnak vagy Istennek

IV. Annak boncolgatása, hogy miként tettetik magukat az igazság megtestesítőinek az antikrisztusok, amint némi tapasztalatra és tudásra tettek szert

Legutóbb az antikrisztusok megnyilvánulásainak nyolcadik tételéről beszélgettünk – az antikrisztusok rávesznek másokat arra, hogy csak nekik vessék alá magukat, és ne az igazságnak vagy Istennek. A nyolcadik tétel összesen négy altémára bontható. Az első három altémáról szóló beszélgetést befejeztük; mi hát a negyedik? (Az antikrisztusok az igazság megtestesítőinek tettetik magukat, amint szert tettek némi tapasztalatra és tudásra, illetve megtanultak néhány leckét.) Ez a nyolcadik tétel negyedik altémája. Ebbe persze a nyolcadik tétel témája megnyilvánulásainak az egyik aspektusa is beletartozik – összefüggenek egymással. Mi ez a téma? Az, hogy az antikrisztusok rávesznek másokat arra, hogy csak nekik vessék alá magukat, és ne az igazságnak vagy Istennek. Bontsuk részekre és beszéljük át apránként ezt az altémát! Mit jelent a tapasztalat, a tudás, és mit jelentenek a leckék? Miféle emberek vannak ezek birtokában? Miféle emberek szeretik felvértezni velük magukat? Miféle emberek hangsúlyozzák azt, hogy ezekkel a dolgokkal vértezzék fel magukat, mintsem az igazsággal? Miféle emberek tekintik ezeket a dolgokat az igazságnak? Először is, egy dolog biztos: Nem számít, hogy milyen képességűek ezek az emberek, és nem számít, hogy milyen a felfogásuk: nagyon szeretik a tudást, és a tudás iránti szeretetük felülmúlja az igazságvalóság iránti szeretetüket. Istenhitük terén annak a célnak az elérésére törekednek és azt az irányt követik, hogy úgynevezett tapasztalatot és tudást szerezzenek. Arra akarják használni ezt a tudást és tapasztalatot, hogy önmagukat ezekkel felszerelve és felvértezve jobb ízlésű, jobb stílusú és műveltebb emberekké váljanak, és hogy jobban becsülhessék és imádhassák őket. Azt gondolják, hogy ezzel a tudással és tapasztalattal értékesebb, kielégítőbb és önbizalommal teljesebb az életük. Saját nézetük szerint azért hisznek Istenben, hogy felvértezzék magukat ezzel a tudással, valamint a teológiával, illetve a józan ész, a tudás és a leckék különböző aspektusaival kapcsolatos mondásokkal. Úgy hiszik, hogy ha felvértezik magukat ezekkel a dolgokkal, akkor helyet foglalhatnak Isten házában és ezen az embercsoporton belül. Éppen ezért az, amiről mindennap gondolkodnak, amit imádnak és amit a szívükben követnek, az mind a tudással, a tapasztalattal stb. kapcsolatos.

Nézzük meg először, hogy milyen fajtái vannak a tudásnak, a tapasztalatnak és a leckéknek, valamint azt is, hogy e fajták melyikéről mondható el az, hogy valaki az igazság megtestesítőjének tetteti magát. Először is, bizonyossággal elmondható, hogy ezeknek a dolgoknak semmi közük az igazsághoz, nincsenek összhangban az igazsággal és szembemennek az igazsággal. Ezek lehetnek olyan dolgok, amelyek az emberek elképzelései szerint helyesek, olyan dolgok, amelyek az ő elképzeléseik szerint pozitívak, szépek és jók. Valójában azonban Isten szemében ezek a dolgok nincsenek kapcsolatban az igazsággal, sőt, alapvetően ezek a dolgok képezik annak a forrását, hogy az emberek elítélik az igazságot, csakúgy mint az emberek Istennel szembeni ellenállásának és Vele kapcsolatos elképzeléseinek a gyökerét és forrását. Tapasztalat, tudás és leckék – van-e különbség kor és nem tekintetében azok között, akik szert tesznek ezekre a dolgokra? (Nem, nincsen.) Nagy valószínűséggel nincsen. Némelyeknek vannak adottságaik. Mik az adottságok? Vannak például némelyek, akiknek nagyon gyorsan reagál az elméje, miután meghallgattak egy elméletet vagy mondást, és felfogták annak az elméletnek a központi vagy alapvető fogalmait. Azonnal tudják, hogy miként magyarázzanak el egy ilyen elméletet vagy mondást, és hogy miként fordítsák le azt a saját nyelvükre, amelyen más emberekkel beszélnek. Miután meghallgatták ezeket a dolgokat, gyorsan megjegyzik őket; ez nem azt jelenti, hogy rendkívüli felfogóképeségük lenne, mindössze kiváló a memóriájuk, ami egyfajta különleges adottság. Van bárki is, aki ilyen adottsággal rendelkezik? (Igen.) Vannak ilyen emberek, akik, miután elmondasz egy dolgot, azonnal képesek azt felhasználva valami mással kapcsolatban következtetéseket levonni. Amikor egy téma egyik aspektusát illetően információt közölnek velük, más területekre is tudják azt alkalmazni. Nagyon jók abban, hogy az éppen szóban forgó témát felhasználva terjesszék elő a saját elgondolásaikat. Nagyon jók a logikai és nyelvi dolgokban, így például amikor külső témákról és elméletekről van szó. Azaz, kiválóan tudnak szójátékokat játszani és elméleteket felhasználni mások bevonása és meggyőzése végett. Vannak emberek, akiknek ilyen adottságuk van. Igen ékesszólók, és rendkívül agilis a gondolkodásuk és a reakcióik. Ha meghallják az igazság egyik aspektusát, akkor a kisszerű okosságukkal és adottságaikkal egyfajta tudásként és tanulásként fogják fel az igazságnak ezt az aspektusát, azután pedig arra használják ezt a fajta tanulást, hogy másokkal beszélgessenek, valamint úgynevezett öntöző és pásztorló munkát végezzenek. Milyen hatással van ez az emberekre? Vannak-e jó eredményei? (Nem, nincsenek.) Miért van ez? (Azért, mert ez nem gyakorlati, és az embereknek nincs útjuk a gyakorláshoz, amikor hallják.) Mások azt gondolják, miután meghallgatták, amit ezek az emberek mondtak, hogy minden igaz belőle, hogy nincs benne egyetlen helytelen, illetve olyan szó sem, amely szembemegy az alapelvekkel – vagyis, hogy az egész helytálló. Ám amikor gyakorlatba ültetik e szavakat, azt érzik, hogy üresek, hogy nincs célja és iránya a gyakorlásuknak, és hogy ezeket a szavakat nem lehet a gyakorlás alapelveiként használni. Mik hát ezek a szavak? (Doktrínák.) Egyfajta doktrína, egyfajta tudás mind. Nagyon nyilvánvalóak és szembetűnőek az antikrisztusok efféle megnyilvánulásai. Tudásként, valamiféle akadémiai dologként, elméletként tekintenek az igazságra. Miközben mindössze félig értik a dolgokat, folyton követelik, hogy mások ezt vagy azt tegyenek. Amikor mások nem értenek valamit és részletes magyarázatot kérnek tőlük, az antikrisztusok nem tudnak világos magyarázattal szolgálni, hanem helyette visszavágnak: „Te nem szereted az igazságot. Ha szeretnéd az igazságot, képes lennél megérteni, amit mondok, és lenne utad a gyakorláshoz.” Némelyek, akik zavarodottak és híján vannak a tisztánlátásnak, ezt gondolják ennek hallatán: „Ez így van. Ha valóban szeretném az igazságot, képes lennék megérteni a szavait.” A tisztánlátás nélküli emberek úgy érzik, hogy igaz, amit az illető mond – vagyis, hogy ők azok, akik nem értik az igazságot. Magukra hárítják a felelősséget, és így, az antikrisztusoktól félrevezetve, elveszítik a fogódzót.

Beszéljünk most a tapasztalatról! A tapasztalat egy olyan módszer, amely hosszú idők során összegződött az átélt dolgok tükrében. Van bármi tapasztalatuk azoknak, akik két napja dolgoznak? (Nincs.) Akkor azok, akik 10-20 éve dolgoznak, bizonyára rendelkeznek némi tapasztalattal. Egyesek úgy érzik, hogy van tapasztalatuk a sokéves munkájukból eredően, így amikor arról van szó, hogy mit tegyenek, ha bizonyos dolgok érik őket, hogy miként bánjanak bizonyos típusú emberekkel, és hogy miféle doktrínákról beszéljenek mely típusú embereknek, akkor ők mindent tudnak. Ennek eredményeképpen, amikor egyik nap történik valami új, amiről nem tudnak, átpörgetik az elmúlt 20 évnyi munkájukról készült feljegyzéseiket, eltöprengenek róluk, majd pedig válogatás nélkül alkalmazzák ezeket a múltbeli mondásokat és gyakorlatokat. Amikor így cselekednek, akkor azok, akik nem értik az igazságot, még mindig azt gondolják róluk, hogy amit tesznek, az összhangban van az igazsággal, míg azok, akik értik az igazságot, rájuk néznek és ezt mondják: „Ez az ember vakon cselekszik. Nincsenek alapelvek a munkájában; teljes mértékben a tapasztalatra hagyatkozik, és nem érti Isten szándékát, valamint azt sem érti, hogy miként cselekedjen úgy, hogy az óvja Isten házának érdekeit és illeszkedjen Isten házának az emberekkel való bánásmódra vonatkozó alapelveihez. Csak vakon alkalmazza az előírásokat.” Van itt egy probléma. Ha az átlagember még csak rövid ideje dolgozik, akkor lehet, hogy nem lesz alapja ezt mondani: „Van tapasztalatom; nem félek. Olyan sok éve dolgozom már. Milyen embertípust nem láttam még, és milyen dologgal nem foglalkoztam eddig?” Ezek az emberek viszont veszik a bátorságot, hogy ilyet mondjanak. Még ha sok dologgal és néhánynál több különböző embertípussal foglalkoztál is, tudod-e garantálni, hogy az igazságalapelvekkel összhangban cselekedve foglalkozol minden dologgal és közelítesz meg minden embert? Ez valójában nem olyasvalami, amit garantálni mersz. Ami azonban azokat illeti, akik a tapasztalatot és a rutint tekintik az igazságnak: ha bárki is kifogást támaszt velük szemben, ezt mondják: „Olyan sok éve dolgozom már. Több hídon mentem át, mint ahány ösvényt te végigjártál, és mégis ellenkezni mersz velem? Eredj haza és imádkozz inkább!” Előttük senki sem meri kimondani a „nem” szót, nem mer eltérő véleménnyel előállni vagy az egyet nem értésének hangot adni. Mi ez a viselkedés? A tapasztalat igazságnak tekintése és abban való hit, hogy az illető maga az igazság megtestesítője. Egyesek ezt mondják: „Én nem tekintem magam az igazság megtestesítőjének – ki merészelne ilyen címet viselni? Egyedül isten az igazság. Soha nem cselekedtem így, és nem is gondolkodtam soha ekként.” Szubjektíven nem így gondolod, és nem is szándékozol így cselekedni. Objektíven nézve azonban az, ahogyan a dolgokat teszed, a viselkedésed és a cselekedeteid lényege végsősoron olyan emberként jellemez téged, aki az igazság megtestesítőjének tekinti magát. Miért készteted arra az embereket, hogy betűről-betűre engedelmeskedjenek a javaslataidnak? Ha nem tekinted Istennek magad, és csak egy hétköznapi ember vagy, akkor vajon jogosult vagy arra, hogy másokat engedelmességre utasíts? (Nem, nem vagyok.) Egyetlen körülmény esetén engedelmeskedhetnek neked az emberek, ez pedig az, ha érted az igazságot – ha olyan ember vagy, aki érti az igazságot. De még ha olyan ember vagy is, aki érti az igazságot, akkor is csak egy hétköznapi ember vagy, és hétköznapi ember lehet vajon az igazság megtestesítője? (Nem, nem lehet.) Ha valaki képes megérteni az összes szót, amelyet Isten kimondott, és az összes igazságot, amelynek a megértését Isten megköveteli az embertől, akkor az az ember vajon az igazság megtestesítőjévé válhat? (Nem, nem válhat azzá.) Egyesek ezt mondják: „Talán azért van ez, mert ő nem lettek tökéletesítve. Péter olyan ember volt, aki tökéletesítve lett. Pétert vajon az igazság megtestesítőjének lehetett nevezni?” A tökéletesítés nem tesz valakit az igazság megtestesítőjévé, és tudod, hogy miért nem? (A lényegükben van különbség.) A lényegükben van különbség; ez az egyik aspektus. Az, hogy az igazság megtestesítőjévé válhat-e az ember – olyan dolog ez, amelyet meg kell beszélnünk. Miért mondjuk azt, hogy az ember semmiképpen nem lehet az igazság megtestesítője? Mindössze lényeg kérdése az igazság megtestesítőjének lenni? Némelyek ezt mondják: „Az ember teremtett lényként születik, és természeténél fogva az a Teremtő, Aki a mennyben van. Erről a kérdésről szükségtelen vitatkoznunk – Isten mindig is az igazság megtestesítője lesz. Akkor hát Krisztus azért az igazság megtestesítője, mert érti az igazságot és birtokában van az igazságnak? Ha minden igazságot elnyertünk Istentől, akkor bennünket is az igazság megtestesítőjének lehet nevezni?” Mások ezt mondják: „Nem, nem lehet. Korábban azt gondoltam, hogy ha több igazságot megértenének az emberek, akkor krisztussá és istenné válhatnának. Most már tudom, hogy ez a lényeg kicserélhetetlen és megváltoztathatatlan.” Az ő megértésük eddig a pontig jutott. No és te képes vagy még messzebb menően megérteni ezt a dolgot? Azonnal meg kellene értenetek ezt a dolgot, amint végeztem a veletek való beszélgetéssel. Amikor az igazság megtestesítőjéről beszélünk, mi pontosan ez a „megtestesítő”? Ez egy kissé elvont kifejezés, úgyhogy fogalmazzuk meg a lehető legegyszerűbben. Isten Maga az igazság, és minden igazság az Övé. Isten az igazság forrása. Minden pozitív dolog és minden igazság Istentől származik. Ő ítélkezhet minden dolog és minden esemény helyességéről és helytelenségéről; Ő ítélkezhet a már megtörtént dolgokról, a most történő dolgokról és az ember számára még ismeretlen jövőbeli dolgokról. Isten az egyetlen Bíró, aki ítélkezhet minden dolog helyességéről és helytelenségéről, és ez azt jelenti, hogy minden dolog helyességét és helytelenségét csak Isten ítélheti meg. Ő ismeri minden dolog kritériumait. Bármikor és bárhol kifejezésre tud juttatni igazságokat. Isten az igazság megtestesítője, ami azt jelenti, hogy Ő maga rendelkezik az igazság lényegével. Még ha sok igazságot meg is ért az ember, és Isten tökéletessé is teszi, akkor vajon van-e bármi köze az igazság megtestesüléséhez? Nincs. Ez bizonyosság. Amikor az ember tökéletessé válik, tekintettel Isten jelenlegi munkájára és az Isten által az embertől megkövetelt különféle mércékre, akkor pontos ítélőképességgel és gyakorlási módszerekkel fog rendelkezni, és teljesen meg fogja érteni Isten akaratát. Különbséget tud tenni aközött, hogy mi jön Istentől és mi jön az embertől, mi a helyes és mi a helytelen. Vannak azonban olyan dolgok, amelyek elérhetetlenek és tisztázatlanok maradnak az ember számára, olyan dolgok, amelyeket csak akkor tudhat meg, miután Isten elmondja neki. Tudhat-e vagy megjósolhat-e az ember még ismeretlen dolgokat, amelyeket Isten még nem mondott el neki? Egyáltalán nem. Sőt, még ha az ember meg is szerezné az igazságot Istentől, és birtokában lenne az igazságvalóságnak, és sok igazság lényegét ismerné, továbbá képes lenne különbséget tenni jó és rossz között, vajon képes lenne minden dolgot irányítani és uralni? Nem lenne meg benne ez a képesség. Ez a különbség Isten és az ember között. A teremtett lények mindig csak az igazság forrásától szerezhetik meg az igazságot. Embertől megszerezhetik az igazságot? Az ember az igazság? Ember adhat-e igazságot? Nem, és ebben rejlik a különbség. Te csak megkaphatod az igazságot, de nem adhatodazt. Nevezhetünk-e téged olyan embernek, aki birtokában van az igazságnak? Nevezhető vagy-e az igazság megtestesítőjének? Egyáltalán nem! Pontosan mi az igazság megtestesülésének lényege? A forrás, amely az igazságot átadja, a minden dolgok feletti kormányzás és szuverenitás forrása, és egyben az egyetlen kritérium és mérce, amely alapján minden dolog és minden esemény megítéltetik. Ez az igazság megtestesülése. Az antikrisztusok gyakran nem hajlandók elfogadni ezt a pontot. Úgy hiszik, hogy a tudás erő, hogy a tapasztalat fegyver az emberek számára, amellyel felvértezhetik magukat ahhoz, hogy hatalmassá legyenek, valamint hogy tapasztalat, tudás és ezen leckék birtokában mindent irányíthatnak. Irányíthatják az emberek sorsát, irányíthatják és befolyásolhatják az emberek gondolatait, és még az emberek viselkedését is befolyásolhatják. Némelyek pedig azt fogják gondolni, hogy ezek a dolgok taníthatják az embereket, megváltoztathatják a gondolkodásukat és megváltoztathatják a beállítottságaikat. Miféle gondolatok ezek? (Az antikrisztusok gondolatai.) Ezek az antikrisztusok gondolatai. Miért tud Isten szuverenitást gyakorolni az emberiség sorsa felett? Isten minden pozitív dolog valósága, és az Ő szavai jelentik minden pozitív dolog valóságát. Mi Isten lényege? Az igazság az Ő lényege, és ezért képes szuverenitást gyakorolni az emberiség sorsa felett. Az antikrisztusok nem látják vagy nem ismerik fel ezt a pontot, az elfogadásáról nem is beszélve. Azokat a dolgokat tekintik igazságnak, amelyek emberektől, a tudásból és a társadalomból erednek, és amelyeket nagyra tart a gonosz emberiség, majd ezeket a dolgokat felhasználva megkísérlik félrevezetni az embereket, irányítani az embereket és helyet szerezni maguknak a gyülekezetben és Isten választott népe körében. Mi a céljuk az emberek félrevezetésével? Mi a céljuk azzal, hogy ezeket a dolgokat tanulmányozzák és ezekkel vértezik fel magukat? Rá akarják venni az embereket, hogy engedelmeskedjenek nekik és hallgassanak a szavukra. Milyen célból akarják rávenni az embereket, hogy hallgassanak a szavukra? (Azért, hogy irányítsák őket.) Így van, az a céljuk, hogy irányítsák őket. Ez azt jelenti, hogy amikor kimondanak néhány szót, az emberek meg fognak felelni nekik és azok manipulálják őket, ily módon pedig az eszközeikké és a rabszolgáikká válnak. Mivel az emberek elfogadják a nézőpontjaikat és az úgynevezett tapasztalatukat, tudásukat és leckéiket, ezek az emberek azután imádni fogják őket. Az, hogy imádják őket, nem jelenti vajon azt, hogy hallgatnak is rájuk? (De igen.) Az, hogy hallgatnak rájuk, nem jelenti vajon azt, hogy könnyű manipulálni ezeket az embereket? Nem jártak akkor sikerrel az antikrisztusok? (De igen.) Ha egyszer valaki hallgat rájuk, az nem azt jelenti vajon, hogy az illetőt elvették Istentől? (De igen.) Ez teszi boldoggá az antikrisztusokat; ez a céljuk. Valójában, a szívük mélyén nem feltétlenül hiszik egyértelműen, hogy ők lennének az igazság megtestesítői és hogy ők lennének az igazság, de így gondolkodnak és így cselekednek. Miért gondolkodnak és cselekednek így? Úgy hiszik, hogy helytálló a tudásuk, a tapasztalatuk és mindaz, ami az adottságaikból ered, és e dolgokat felhasználva irányítani akarják az embereket és szorosan a markukban akarják tartani őket. A tudásuk, tapasztalatuk és leckéik közül némelyek nyilvánvalóan az embereket rászedni hivatott, ördögi szavak. Némelyiken belül – noha nem nyilvánvaló módon – cselszövések, ravasz tervek és összeesküvések rejlenek, és azokat, akik nem képesek átlátni rajtuk, félre fogják vezetni. Milyen következményekkel jár, ha félrevezetnek valakit? Az emberek messze eltávolodnak Istentől és nem fogják többé érteni az igazságot, az emberi tudást, tapasztalatot és leckéket tekintik igazságnak és félreteszik Isten szavait. Az emberek nagyon bizonytalanná válnak Isten szavait illetően, de ezt a tudást és tapasztalatot igen fontosnak tartják és nagyra becsülik, sőt még energiát is fektetnek a gyakorlásukba és megvalósításukba. Ez az antikrisztusok cselekedeteinek a célja. Ha nem lenne ilyen ambíciójuk arra, hogy manipulálják, irányítsák és engedelmességre késztessék az embereket, akkor vajon felvérteznék magukat ezekkel a dolgokkal? Semennyi energiát nem fektetnének ebbe. Van egy céljuk, és nagyon világosan látják maguk előtt a célt. Mi ez a világos cél? (Az emberek irányítása.) Az emberek irányítása. Függetlenül attól, hogy egy egész embercsoportot irányítanak vagy csupán egy részüket: elméleti alap nélkül vajon képesek lennének bárkit is irányítani? Először is találniuk kell olyan gondolatokat és elméleteket, amelyek a leginkább összhangban vannak az emberek elképzeléseivel és képzelődéseivel, és a leginkább megfelelnek az emberek ízlésének, majd minden lehetséges eszközt felhasználva terjeszteniük kell azokat az emberek között. Ez azt jelenti, hogy agymosásnak vetik alá az embereket, pszichológiai munkát végeznek bennük, állandóan beléjük sulykolnak dolgokat és folyamatosan ráveszik őket, hogy hallgassák meg, ismerjék meg és fogadják el ezeket a gondolatokat és nézőpontokat. Az emberek valójában passzív résztvevői annak, amikor beléjük sulykolnak dolgokat és kimossák az agyukat, és öntudatlanul fogadják el ezeket a nézeteket. Mivel az embereknek nincs belső képességük a jó és a rossz megkülönböztetésére, az igazság megértése előtt egyáltalán nem képesek arra, hogy ellenálljanak ezeknek a dolgoknak – nincs ehhez „ellenanyaguk”. Amikor az emberek elfogadják ezeket a megtévesztő nézeteket, azok gyorsan foglyul ejtik őket. Mit jelent az, hogy a „megragadják” őket? Azt jelenti, hogy miután elfogadták ezeket a nézeteket, egyre megrögzöttebben kezdenek hinni abban, hogy ezek a dolgok igazak, és állandóan ezeket a nézeteket használják önmaguk és mások meggyőzésére. Félrevezették őket és irányítás alá kerültek – így éri el a Sátán a célját, amikor félrevezeti az embereket.

Némelyeknek, akik megtanultak bizonyos speciális szakmai készségeket a világban, illetve akiknek van egy bizonyos státuszuk a társadalomban, van egy közös gondolatuk, miután Isten házába jönnek, amely azután közös megnyilatkozáshoz vezet náluk. Mi ez a gondolat? A társadalom elitjének tekintik magukat. Mi az elit? Azokat az embereket jelenti, akik kiemelkednek egy csoportból. Valamilyen különleges felsőoktatásban részesültek, és a talentumaik, a képességük és az adottságaik tekintetében felülmúlják a többieket. Mit jelent felülmúlni a többieket? Azt jelenti, hogy egy embercsoporton belül kiemelkedő gondolkodással, intelligenciával és ékesszólással rendelkeznek, és különleges képességük van bizonyos dolgok és készségek megértésére. Ezt jelenti a többiek felülmúlása, és ezeket az embereket ismerik elitként a társadalomban. Minden ország műveli az ilyesfajta embereket. Mi a célja a művelésüknek? Az, hogy gyorsabban fejlődjék az ország. Amikor az ilyen emberek különböző pozícióknak szentelik magukat, az élet minden területén felgyorsul a fejlődés. Magas vagy alacsony az ilyen emberek státusza a társadalomban? (Magas.) Egész biztosan nem hétköznapi státuszuk van. Különleges talentumaik vannak, elsajátítottak valamilyen speciális tudást, és valamilyen speciális oktatásban részesültek. Képességük, talentumaik és az elsajátított tudásuk meghaladja a hétköznapi emberekét. Milyen mentalitása van az ilyen embereknek, ha eljönnek a gyülekezetbe? Mi az első gondolatuk? Ezt gondolják először: „A fogatlan oroszlán is erősebb a kisegérnél. Habár amióta hiszek istenben, nem törekszem a világra és nem élvezek ott ismertséget, tekintettel a különleges oktatásra, amelyben részesültem, a tudásra, amelyet elsajátítottam, valamint a talentumokra, amelyekkel fel vagyok vértezve, vezetőnek kell lennem közöttetek. Tartógerendának és oszlopnak kell lennem isten házában. Olyasvalakinek kell lennem, aki vezet és irányt mutat.” Hát nem így gondolkodnak? Min alapul ez a gondolkodás? Egyszerű földművesként vajon merészelnének így gondolkodni? (Nem merészelnének.) Miért nem? (Nem lenne hozzá alapjuk.) Nincs meg az alapjuk ahhoz, hogy így gondolkodjanak. Akkor hát miféle emberek képesek így gondolkodni? Csupa olyan emberek, akik rendelkeznek bizonyos tudással, talentumokkal, adottságokkal és úgynevezett képességgel. Ezt gondolják, amikor Isten házába jönnek: „Nem törekszem többé a világra. A világ annyira gonosz, úgyhogy eljövök isten házába, és ott törekszem inkább. Isten házában legalább vezetői vagy dolgozói pozíciót nyerhetek.” Jó szándékot táplálnak magukban? (Nem.) Miért nem táplálnak jó szándékot magukban? Szörnyen árt nekik mindaz, amit megtanultak, valamint a társadalmi státuszuk. Ha nem törekednek az igazságra, sosem fognak alább szállni egy ilyen pozícióból az életük során. Mindig azt fogják érezni, hogy magasan a felhők között járnak, holott valójában Isten szemszögéből nézve semmiben sem különböznek egy hétköznapi teremtett lénytől. Mindig magasan a felhők közé helyezik magukat. Nem veszélyes ez? Ha elesnek, csúnyán esnek el, és veszélyben lehet az életük! Miért érzik úgy az ilyen emberek, hogy magas státuszuknak kellene lennie, hogy imádni kellene őket, hogy sok embernek kellene körülöttük forgolódnia, hogy mindenről meg kellene kérdezni őket és hallgatni kellene a véleményükre, valamint hogy mindenben rájuk kellene gondolni először, és őket kellene előtérbe helyezni? Miért van a gondolataikban ennyi „kellene”? Azért, mert nagy fontosságot tulajdonítanak a társadalmi státuszuknak, tudásuknak és az általuk elsajátított különleges dolgoknak. Ezt gondolják: „Nem számít, hogy mennyire vagy milyen magas szinten szólják az igazságot, az én dolgaim még mindig értékesek; értékesebbek az igazságnál, és nem lehet őket az igazsággal helyettesíteni. A társadalomban egy vállalat főnöke vagyok. Emberek ezreit irányítom. Elég csak intenem, és mindenkinek rám kell figyelnie. Ilyen nagy hatalmam van – gondoljatok csak bele, hogy milyen pozícióm és státuszom van! Hányan magasabb rendűek nálam ezek közül a kis emberek közül Isten házában? Ha körbenézek, nem sok különleges embert látok. Nem lenne gond, ha nekem kellene irányítani őket; nem lenne nagy ügy az egész!” Tegyük fel, hogy ezt mondod az illetőnek: „Rendben. Jó, hogy ilyen ambíciód van. Eleget fogok tenni a kívánságodnak, és javasolni fogom, hogy gyülekezetvezető légy. Isten elé viszed ezeket az embereket, hogy megtudják, hogyan kell olvasni Isten szavait és gyakorlatba ültetni az igazságot, valamint támaszt nyújtasz a gyengéknek, a negatív embereknek és azoknak, akik nem végzik a kötelességüket.” Ő ezt fogja mondani: „Ez könnyű. Amikor az üzleti világban voltam, ott is elvégeztem mindezt a pszichológiai munkát. Jó vagyok az ilyesmiben.” Mi történik, miután több mint harminc embert a kezébe helyeznek egy gyülekezetben? Két hónap sem telik bele, és azok, akik gyengék voltak, még gyengébbek lesznek, azok, akik negatívak voltak, még negatívabbá lesznek, és azok, akik az evangéliumot terjesztik, nem tudnak embereket megnyerni. Azok, akik nem tudják, miként kell olvasni Isten szavát, azonnal elálmosodnak, amint eljön az összejövetel ideje, és még csak nem is akarnak többé prédikációkat hallgatni a Fennvalótól. Amikor ezt kérdezed az illetőtől: „Hát nem vagy elég ügyes?”, ő így felel: „Igen, főnök voltam. Nyilvánvalóak a képességeim!” Bármilyen főnök is légy a világban, az haszontalan. Ha nem érted az igazságot, akkor a gyülekezeti munkában laikus vagy. Ha megengedik ezeknek az embereknek, hogy átvegyék az evangéliumi munka irányítását, mindössze haszontalan és felületes formalitásokat fognak végezni, nem érnek el semmi eredményt, és a több tucat emberből álló gyülekezet nem lesz jól megöntözve. Mi történik itt? Az ilyen nagy tudású emberek a társadalomban valaha főnökök és ügyvezetők voltak vállalatoknál, akkor hát miért nem tudják megcsillogtatni a készségeiket, amikor Isten házába jönnek? (Nem őrzi meg őket a Szentlélek.) Nem őrzi meg őket a Szentlélek – ez az egyik aspektus, de mi a fő ok? Nem értik az igazságot, így amikor az emberek állapotáról, az emberek romlott beállítottságairól, Istennek az emberre vonatkozó követelményeiről, Istennek az embert leleplező szavairól és arról van szó, hogy miként beszél Isten, híján vannak a lelki megértésnek, nem képesek átlátni, hogy mi van ezekkel a dolgokkal, és mindössze vakon és felületesen cselekszenek. Azt gondolják, hogy olyan a gyülekezeti munka, mint a világban vállalkozást működtetni, és hogy amennyiben inspirálják az emberek elméjét és fellelkesítik őket, akkor jó munkát végeztek. Azt gondolják, hogy egyfelől pszichológiai munkát kell végezniük, másfelől pedig jól kell hasznosítaniuk azokat a bevett módszereket, amelyekkel a világban intézték a dolgokat, igyekezve megvesztegetni a felettük állókat és megvásárolni az alattuk lévőket. Azt hiszik, hogy ha biztosítják, hogy az emberek pénzt kapjanak, akkor azok figyelni fognak rájuk és követik őket – azt hiszik, hogy ez ilyen egyszerű. A külső dolgokban nincs benne az igazság. Amikor valaki hisz Istenben, akkor minden cselekedetében ott van az igazság és a beállítottságbeli változás. Vajon működni fog, ha ugyanazokat a módszereket alkalmazzák, mint egykor a világban? (Nem.) Nem fog működni. Amikor arról van szó, hogy miként foglalkozzanak az emberek állapotával, miként foglalkozzanak az emberek gyengeségeivel, hogyan támogassák jól az embereket, hogyan foglalkozzanak az emberek Istennel kapcsolatos elképzeléseivel, hogyan ismertessék meg az emberekkel önmagukat a romlott beállítottságaik felfedésekor, és hogy miként késztessék őket őszinteségre, akkor fogalmuk sincs semmiről, sőt, képtelenségeket beszélnek és vakon szabnak meg előírásokat. Ha például amatőr és lelki megértés híján való dolgot mond valaki, ők azt mondják rá, hogy gyenge képességű és nem törekszik az igazságra. Csupán vakon alkalmaznak előírásokat, és ezt úgy és addig teszik, amíg a többieknek nem lesz előre vivő útjuk, ezzel pedig megzavarják és motiválatlanná teszik őket. Azoknak, akik a kötelességüket végzik, nem lesz többé rá energiájuk, míg azok, akik negatívak, még negatívabbá válnak. Némelyek azt mondják, hogy jobb lenne otthon olvasniuk Isten szavait, ha egy ilyen ember vezeti a gyülekezetüket. Mi okozta ezt? Amikor gyülekezetet vezetnek, az emberek elvesztik miattuk a motivációjukat és nem akarnak többé hinni Istenben. Miért nem akarnak hinni az emberek? Azért, mert eredetileg volt némi tiszta víziójuk, de a vezető cselekedetei megzavarják és összezavarják őket. Ezeknek az embereknek a szívében eleve nem volt semennyi igazság – mindössze doktrínák megértése. Miután megzavarja őket a vezetőjük, még inkább zavaros fejűvé válnak, és nem képesek többé felfogni a Szentlélek munkáját. Még Magának Istennek a létezése is kissé homályossá válik a számukra. Miféle módszereket alkalmaznak hát ezek a vezetők, amelyekkel idáig juttatják az embereket? Igazság például az a kijelentés, miszerint „Az embert Isten teremtette”? (Igen.) A valóságos meglátásodat, megértésedet és tapasztalatodat kell használnod ennek a kijelentésnek a bizonyítására, hogy a testvérek szilárdabban hihessék, hogy ez a kijelentés az igazság, és hogy az helytálló, valamint hogy meg legyenek győződve afelől, hogy az emberiség Istentől származik, növelve ezzel az Istenben való hitüket. Amikor valakinek van hite Istenben, amikor elfogadja a fegyelmezést, illetve némi nehézséget vagy üldöztetést szenved, lesz ereje a szívében. Ez tény. És ezek az emberek mit mondanak? „Van egy tévéprogram, amely szerint rájöttek, hogy 100 millió évvel ezelőtt törzsekben éltek az emberek.” Amikor fitogtatják a tudásukat és így beszélnek a történelemről, mindenki összezavarodik, aki csak hallja őket: „Nem azt mondják, hogy Isten teremtette az embert? Abból, ahogy fogalmaztál, nem így hangzik. Akkor a majmoktól származik az ember?” Nézd meg, mire vezették az embereket! Hát nem ártanak ezzel az embereknek? (De igen.) Amikor csak lehetőségük van rá, fitogtatják a tudásukat, történelemről, filozófiáról és arról beszélnek, hogy ők miként foglalkoznak és játszanak össze a világban a kormányhivatalnokokkal, és csak hencegnek ezekkel a dolgokkal. Amikor így hencegnek, és amikor egyes testvérek, akik éretlenek, gyengék, és akiknek kicsiny a hitük, meghallják ezeket a dolgokat, mi történik a szívükben? (A világ felé fordulnak.) Így van. Mivel egyenlő ez? Elveszítik ezeket az embereket, akik rájuk lettek bízva. Ők nyilvánvalóan laikusok. Nem csupán az életbe való belépéssel kapcsolatos dolgokat nem értik, hanem azt sem, hogy mi a feladatuk, az élet lelki kérdéseiről és a beállítottságbeli változásokról nem is beszélve. Semmit nem értenek ezekből, és mégis az igazságot értő embereknek adják ki magukat, és pásztorok akarnak lenni, hogy vezessék Isten választott népét. Hát nem abszurd ez? Ha nem érted az élet lelki kérdéseit, mihez kezdenél, ha vezetőnek választanának? Ezt mondod: „Én laikus vagyok, és sosem vezettem gyülekezetet. Keresnem kell és meg kell néznem, hogy miként rendelkezik erről a munkarend, valamint találnom kell olyanokat, akik értik ezt, hogy azután beszélgessek velük arról, hogy miként kellene végrehajtani a munkát, vagy pedig találnom kellene az igazságot értő testvéreket, és velük kellene egyeztetnem.” Ez a helyes hozzáállás? (Igen.) Némelyek azonban nem ezt teszik. Felvágnak és ezt mondják: „Ugye nem akarod, hogy másokkal egyeztessek? Hát kinek van nálam magasabb képesítése? Kinek van nálam magasabb társadalmi státusza? Elég híres vagyok a társadalomban. Aki csak találkozik velem, annak némi tisztelettel kell adóznia felém.” Így hencegnek és fitogtatják a képességeiket. Amikor így vezetnek egy gyülekezetet, vajon van még a testvéreknek reményük az igazságvalóságba való belépésre? (Nincs.) Nincs. És noha ez a helyzet, ezek az emberek akkor is elvárják a többiektől, hogy mindenről jelentsenek nekik. Ezek az ördögök jártak egy kicsit egyetemre, és rendelkeznek egy kevéske tudással, így aztán veszik maguknak a bátorságot, hogy hencegjenek és csaljanak a világi társadalomban, valamint hogy mindenféle rossz dolgokat tegyenek. Vannak bizonyos túlélési eszközeik, így azért akarnak Isten házába jönni, hogy elérjenek valamit. Azért, hogy státuszt nyerjenek és dicsőséget szerezzenek az őseiknek, még az igazság megtestesítőinek is tettetik magukat, hogy Isten választott népe hallgasson rájuk és kövesse őket. Mit jelent számukra „az igazság megtestesítője”? Ezt jelenti: „Mindannyiótoknak az igazságnak kell tartanotok minden egyes gondolatomat, megközelítésemet és véleményemet. Hoztam egy szabályt rátok vonatkozóan: minden számláról jelentenetek kell nekem, még azokról is, amelyek öt dollárnál kevesebbről szólnak.” Mások ezt mondják: „Öt dollárról nem kellene jelentenünk. Mindannyiónknak van egy hatáskörünk. Nem cselekedhetünk egyszerűen elvszerűen?” Ők vajon mit gondolnak erről? „Hogyan lehetne ez rendben? Ez nagy dolog. Én vagyok a vezető. Csakis enyém az utolsó szó!” Ha nem is mondják, így gondolkodnak a szívükben. Így irányítják az embereket. Bármit képesek megtenni, ami rossz vagy becsap másokat. Amikor becsapnak másokat vagy ártanak valakinek, a szemük se rebben, nem hagy ki a szívverésük, és egyáltalán nem éreznek belső nyugtalanságot. Amikor pozíciót adnak nekik Isten házában, van merszük elfogadni azt. Ha pedig egyszer elfogadták, nem akarnak lemondani róla és az igazság megtestesítőjének szeretnék tettetni magukat, hogy engedelmességre bírjanak másokat. Léteznek ilyen emberek? (Igen.)

Vannak egyesek, akik, habár hisznek Istenben, nem áldozzák fel magukat Érte készségesen és boldogan, hanem helyette vonakodva végzik a kötelességüket. Csak azon gondolkodnak, hogy az áldások elnyerése végett végezzenek munkát, de nem hajlandóak törekedni az igazság felé. Amikor a kötelességeiket végzik, gyakran felületesen cselekszenek és nem pontosak, valamint azzal is elégedettek, ha mindössze néhány eredményt elérnek, csak hogy ne takarítsák ki őket. De függetlenül attól, hogy igazán hisznek-e Istenben és feláldozzák-e magukat Érte az emberek, Isten lehetőséget ad nekik a megtérésre. Isten nem fog kárhoztatni téged amiatt, hogy nem érted az igazságot, vagy mert felületesen cselekszel a kötelességed végzésekor. Isten állandóan át fog vizsgálni téged, hogy lássa, el tudod-e fogadni az igazságot, és képes vagy-e igazán megtérni és az élet helyes útját választani. Ez a választásodtól függ. Egyesek semmilyen igazságot nem értettek, amikor elkezdték végezni a kötelességeiket, de mivel gyakran hallgatnak prédikációkat, és gyakran jönnek össze és beszélgetnek, fokozatosan megértik az igazságot. Egyre inkább megvilágosodott a szívük, és látják, hogy túl sok mindennek híján vannak, egyáltalán nincsenek az igazság birtokában, és alapelvek nélkül végzik a kötelességeiket, mindössze a saját kívánságaik szerint végezve bizonyos munkát. Érzik, hogy ha így végzik a kötelességeiket, az nincs összhangban Isten szándékaival, és bűnbánat tölti el a szívüket. Elkezdenek törekedni az igazság felé, és egyre jobb eredményeket érnek el, ahogy a kötelességeiket végzik. Így – egyfelől – belépést nyernek az életbe, másfelől pedig fokozatosan alkalmassá válnak a kötelességeik végzésére. Az ilyen emberek el tudják fogadni az igazságot a kötelességeik végzése során. Ahogy egyre világosabbá válik az igazsággal kapcsolatos megértésük, azt is tisztán látják, amikor ők maguk romlottságot mutatnak. Képesek imádkozni Istenhez és ráhagyatkozni Istenre a szívükben, hajlandónak lenni a romlottságuk elvetésére, gyakorlatba ültetni az igazságot és az igazságra törekvés útját választani. Ez az élet fokozatos növekedése a kötelességteljesítés során. Azok, akik Istent követik, mind megértik az igazságot és belépnek az igazságvalóságba, miközben a kötelességeiket végzik. Ha valaki nem szereti az igazságot, annál vajon történhet ilyen változás? Egész biztosan nem. Egyesek különösen arrogánsak és önhittek. Amikor Isten házába jönnek, különösen a kötelességeik végzését követően, láthatóvá válik ennek a mértéke. A mellük előtt összefont karral vagy csípőre tett kézzel dacot és elégedetlenséget mutatnak. Miért ennyire arrogánsak? Ezt mondják a szívükben: „Elhagytam a világot, a családomat és a munkámat azért, hogy higgyek istenben és megtegyem a kötelességem. Nem nagy ez az ár? Olyan sok mindenről lemondtam istenért. Nem kellene, hogy valamivel kárpótoljon isten? Azonkívül, a társadalomban meglévő státuszom és jövedelmem alapján nem kellene, hogy legalább ugyanolyan bánásmódban részesítsen engem isten háza? Most, hogy a kötelességemet végzem, nem tud valamilyen különleges szívességet tenni nekem isten? Én különleges tehetség vagyok, sokkal jobb a hétköznapi embereknél. Státuszomnak kellene lennie isten házában. Ha mások tudnak vezetni, akkor én is tudok vezetni. Az én státuszomnak nem kellene alacsonyabbnak lennie másokénál, és a hétköznapi embereknél magasabb szintű bánásmódot kellene élveznem. És ami a legfontosabb: vajon képes isten garantálni számomra, hogy áldásokat nyerjek és jó rendeltetési helyem legyen a jövőben?” A szívükben lévő gondolatokból láthatjuk, hogy miért is jöttek: üzletet kötni Istennel, nem pedig őszintén feláldozni magukat Érte. Ugyanúgy gondolkodnak, mint Pál: Isten áldásaiért cserébe akarják a kötelességüket végezni. Sokkal kevésbé értelmesek, mint Pálé volt – messze alacsonyabb rendű Pálénál. Miért mondom ezt? Azért, mert Pál valóban sokat szenvedett a sok év alatt, amíg az evangéliumot terjesztette, és annak, ahogyan ő az evangéliumot terjesztette, sokkal jobb gyümölcsei voltak, mint annak, ahogyan a hétköznapi emberek teszik. A legkevesebb, ami elmondható, hogy az ő Európa nagy részén ott hagyta a lábnyomát; sok gyülekezetet alapított Európa-szerte. Ebben a tekintetben a hétköznapi antikrisztusok nem vethetők össze Pál értelmességével, vagy azzal, hogy ő mennyi munkát végzett. Az általam imént említett illető azonban rendkívül arrogánssá válik a kötelessége végzését követően. Nem az értelem hiánya ez is? Az ilyenek teljességgel észszerűtlenek, és akár a haramiák, ha egyszer megragadták a lehetőséget, hogy áldásokban részesüljenek, nem tudják azt elengedni. Az ilyen emberek mindig szándékosan keresik a lehetőséget, hogy a rivaldafénybe kerüljenek Isten házában, még akkor is, ha csak csoportvezetővé vagy felügyelővé válásról van szó. Röviden: amikor Isten házába jönnek, nem hajlandóak hétköznapi követők lenni. Nem számít, ki képes elismerni róluk, hogy teremtett lények, hogy ők is csak hétköznapi teremtett lények, akárcsak az összes többi élőlény: ők sosem fogják elfogadni ezt a nézőpontot – sosem fogják engedni, hogy így megsértsék őket. Úgy hiszik, hogy különleges bánásmód járna nekik, és hogy Istennek különleges kegyelemben és áldásokban kellene részesítenie őket. Isten házában is a státuszból fakadó különleges előnyöket akarnak. Nem engedik meg, hogy Isten háza kétségbe vonja a talentumaikat, azt pedig még kevésbé, hogy az emberek a munkájukról kérdezősködjenek – mindenkinek maradéktalanul hinnie kell bennük, mivel mindent elhagytak Istenért és teljes mértékben hűségesek Hozzá. Nem észszerűtlen kérés ez? Van bármi értelmük az ilyen embereknek? Hány ilyen ember van? A gyülekezet hány százaléka lehet ilyen? Az ilyen emberek mindig azt gondolják, hogy rendelkeznek némi képességgel és talentummal, így aztán dicsekednek azzal, hogy milyen ragyogóak is ők. Mit jelent tehát ez az úgynevezett „talentum”? Azt jelenti, hogy képesek nagyot mondani, sok ostobaságot beszélni, attól függően változtatni a beszédmódjukon, hogy kihez szólnak, valamint az átlagos embereket meghaladó készségeik vannak a becsapás terén. Azt hiszik, hogy ez talentum és képesség, és felvágásra és blöffölésre akarják használni ezt a képességet. Mit jelent az igazi talentum? Azt jelenti, hogy különleges készségei vannak valakinek. Amikor Isten megteremtette az embert, különféle speciális készségeket adott az emberek különféle típusainak. Egyesek az irodalomban jók, mások az orvostudományban, megint mások a tanulási készségek terén, ismét mások a tudományos kutatásban és így tovább. A speciális készségeket Isten adja az embereknek, és nincs mit dicsekedni velük. Nem számít, milyen speciális készségei vannak valakinek, az nem azt jelenti, hogy érti az igazságot, és egész biztosan nem azt jelenti, hogy birtokában van az igazságvalóságnak. Az embereknek vannak bizonyos speciális készségeik, és ha hisznek Istenben, akkor a kötelességeik végzésére kell használniuk azokat. Ez elfogadható Isten számára. Dicsekedni egy bizonyos speciális készséggel vagy arra használni, hogy üzletet kössön Istennel az ember – ez minden értelem nélkül való dolog. Isten nem kedveli az ilyen embereket. Némelyek értenek egy bizonyos készséghez, így amikor Isten házába jönnek, úgy érzik, hogy kiválóbbak másoknál, különleges bánásmódot akarnak élvezni és úgy érzik, mintha lenne egy aranytojást tojó tyúkjuk. Egyfajta tőkeként tekintenek erre a készségre – micsoda arrogancia! Hogyan kell tehát tekintened ezekre az adottságokra és speciális készségekre? Ha hasznosak ezek a dolgok Isten házában, akkor is csak a kötelességed teljesítésének eszközei. Semmi közük az igazsághoz. Nem számít, hány adottságod és talentumod van, azok mindössze emberi készségek, és semmi közük az igazsághoz. Az adottságaid és a speciális készségeid nem azt jelentik, hogy érted az igazságot és bizonyosan nem azt jelentik, hogy birtokában vagy az igazságvalóságnak. Ha a kötelességed végzésére használod az adottságaidat és a speciális készségeidet, és jól végzed el a kötelességedet, akkor a megfelelő helyen használtad fel azokat, és Isten helyesli a használatukat. Ám ha arra használod az adottságaidat és speciális készségeidet, hogy felvágj, hogy önmagad mellett tégy bizonyságot, és hogy önálló királyságot építs, akkor nagyok lesznek a bűneid, és Istennek ellenállva súlyos szabályszegővé válsz. Az adottságokat Isten adja. Ha nem tudod őket a kötelességed végzésére és az Isten melletti bizonyságtételre használni, akkor túlságosan oktalan és értelem nélkül való leszel, és sokkal leszel adósa Istennek – ez felháborító lázadó mivolt! De nem számít, mennyire jól játszol az adottságaiddal és a speciális készségeiddel, az nem azt jelenti, hogy birtokában vagy az igazságvalóságnak. Az igazság gyakorlása és az elvszerű cselekvés jelenti azt, hogy birtokában vagy az igazságvalóságnak. Az adottságok és talentumok mindig adottságok és talentumok maradnak. Semmi közük az igazsághoz. Akármennyi adottságod és talentumod van, és akármilyen nagy hírneved vagy magas státuszod, az sosem fogja azt jelenteni, hogy birtokában vagy az igazságvalóságnak. Az adottságok és a talentumok sosem válnak az igazsággá. Semmi közük az igazsághoz. Az antikrisztusok azonban nem így gondolkodnak, és pontosan ezeket a dolgokat értékelik nagyra. Egyeseknek például színjátszó talentumuk van. Miután eljátszották a főszerepet egy Isten házában forgatott filmben, amely, elkezdenek felvágni. Még az sem elégíti ki az igényeiket, ha hárman segítenek nekik a sminkelésben. Azelőtt hétköznapi emberek voltak, de most, hogy hisznek Istenben, és színészi kötelezettséget végeztek, elkezdenek felvágni. Hát nem a halállal cimborálnak? Szerintem éppen ezt teszik! Megjelenésüket tekintve nem különlegesek, és átlagosak a színjátszó képességeik. Egyszerűen alkalmasak bizonyos részek eljátszására, ezért egy másik szerepet kapnak – hát nem felmagasztalja ez őket? Amikor lehetőséget kapnak a kötelességük végzésére, még fel is vágnak. Amikor színészkednek, arra utasítják a körülöttük lévőket, hogy szolgálják ki őket: vigyenek teát és öntsenek vizet nekik, és minden testvért feldühítenek, aki csak látja ezt. Ezt mondtam: „Takarítsátok el őket!” Így a gyülekezet eltakarította őket. Avagy nem kell kitakarítani ezeket az embereket? Azt gondolták, hogy a gyülekezet nem tud nélkülük filmeket készíteni, ezért merészeltek felvágni. Nem számítottak erre a következményre. Ez a természetükből adódott. Az ilyen emberek nagy becsben tartják a tudást, a talentumot, a tanulást és a tapasztalatot. Túl nagy jelentőséget tulajdonítanak ezeknek a dolgoknak, a legértékesebbet – az igazságot – azonban figyelmen kívül hagyják. Nem ismerik fel, hogy Isten házában az igazság uralkodik. Ha nem törekednek az igazságra, akkor bármilyen nagy is a tudásuk, vagy bármennyire ékesszólók is, nem lesznek képesek megállni. Előbb vagy utóbb felfedik és kirekesztik őket. Vajon könnyű az embereknek megérteni ezt a doktrínát? Azok, akik sok éve hisznek Istenben, de még eddig sem tudnak ellátni, egyszerűen zavaros fejű emberek, akiknek egyáltalán semmi értékük. Ha egy kissé értelmesebbek volnának, nem lennének ilyen arrogánsak. Az ilyen emberek önmagukat eláruló ördögök és Sátánok. Most közvetlenül kifejtettem ezt a dolgot, hogy ti is világosan megérthessétek; azért, hogy egy kissé fel tudjátok ismerni és át tudjátok látni. Ha nem fejtettem volna ki világosan, vajon képesek lennétek ennyire felismerni? Képesek lennétek kitakarítani őket? Az emberek nem látják a problémát, úgyhogy egyenesen kell beszélnem. Ha nem beszélnék egyenesen, nem lehetne megoldani a problémát. Mindössze az általatok megértett néhány doktrínára hagyatkozva semmilyen problémát nem lehet megoldani.

Az antikrisztusok mindig úgy gondolnak magukra, mintha különleges talentumaik lennének. Azt gondolják, hogy ők főiskolai végzettségű emberek, akik rendkívül tanultak és tömérdek tudás birtokában vannak. Nagyra becsülik és értékelik a saját tudásukat és a spirituális elméleteket, amelyeket megtanulnak, sőt, az igazságként kezelik ezeket a dolgokat. Ráadásul gyakran fogják ezt az általuk helyesnek vélt tudást és tapasztalatot, és a körülöttük lévők utasítására, félrevezetésére vagy kondicionálására használják azt. Különösen jellemző, hogy gyakran beszélnek a „dicsőséges” múltjukról, hogy ezzel rábeszéljenek és meggyőzzenek másokat, illetve elérjék náluk, hogy nagyra tartsák és imádják őket. És vajon miféle „dicsőséges” múltjuk van? Némelyikük ezt mondja: „Valaha oktató voltam egy egyetemen. Minden hallgatóm mesterképzésre vagy doktori képzésre járt. Akárhányszor előadást tartottam, sosem volt egyetlen üres hely sem; minden hallgató néma csendben ült, és imádattal és rajongással a szemében tekintett rám. Én pedig még csak ideges sem voltam. Milyen nagyszerű és lenyűgöző volt az egész! Ilyen talentummal és idegekkel születtem.” Mások ezt mondják: „14 évesen tanultam meg vezetni. Immár 40 éve vezetek, és kiválóak a vezetési készségeim.” Mit akarnak mondani ezzel? A következőt: „Te még csak néhány napja vezetsz. Mit tudsz te? Egy magamfajta tapasztalt sofőr egy életen át vezetett. Van minféle tapasztalatom. A jövőben engem kérdezz, ha nem értesz valamit. Hallgatnod kell arra, ami mondandóm van.” Ha van valamiféle készségük az antikrisztusoknak, akkor figyelemreméltónak gondolják magukat, titokzatos állítják be magukat, valamint mutogatják magukat és maguk mellett tesznek bizonyságot, minek köszönhetően mások nagyra becsülik és imádják őket. Amikor az ilyesfajta embereknek van egy kis erejük vagy egy adottságuk, azt gondolják miatta, hogy jobbak másoknál, és ők akarják vezetni a többieket. Amikor válaszokért fordulnak hozzájuk az emberek, az antikrisztusok magas lóról oktatják ki őket, és ha azok még ezután sem értik, akkor azt egyszerűen annak tudják be, hogy gyenge képességűek, holott valójában maguk az antikrisztusok azok, akik nem adtak világos magyarázatot. Amikor azt látja például egy antikrisztus, hogy valaki nem képes megjavítani egy meghibásodott gépet, ezt fogja mondani: „Hogy lehet az, hogy még mindig nem tudod, hogyan kell ezt csinálni? Hát nem megmondtam már neked, hogyan csináld? Olyan világosan elmagyaráztam, és mégsem érted még mindig. Igazán gyenge képességű vagy. Akárhányszor elmagyarázom, hogyan csináld, nem sikerül megtanulnod.” Csakhogy amikor ez az illető megkéri az antikrisztust, hogy javítsa meg ő a gépet, az hosszasan nézegeti, és ő sem tudja, hogyan javítsa meg, sőt még el is titkolja a másik elől azt a tényt, hogy nem tudja, miként kell megjavítani. Miután elküldte az illetőt, titokban kutatni kezd és megpróbál rájönni, hogy miként kell megjavítani a gépet, de még ekkor sem lesz képes azt megjavítani. Végül aztán szétszedi a gépet, teljes felfordulást csinál, és nem tudja újra összerakni. Azután – mivel fél, hogy a többiek is meglátják ezt – elrejti a darabjait. Vajon szégyellnivaló-e az, ha valaki nem tudja, hogyan kell bizonyos dolgokat csinálni? Van-e bárki is, aki mindent meg tud csinálni? Nincs abban semmi szégyellnivaló, ha valaki nem tudja, hogyan kell bizonyos dolgokat csinálni. Ne feledd, hogy te is csak egy hétköznapi ember vagy. Senki sem tart nagyra, avagy imád téged. Egy hétköznapi ember az csak egy hétköznapi ember. Ha nem tudod, hogyan kell valamit csinálni, csak mondd, hogy nem tudod, hogyan kell csinálni. Miért próbálnád álcázni magad? Az emberek undorodni fognak tőled, ha állandóan álcázod magad. Előbb-utóbb elárulod magad, és akkor elveszíted a méltóságodat és az integritásodat. Ez az antikrisztus beállítottsága – mindig úgy gondol magára, mint egy ezermesterre, mint aki mindent meg tud csinálni, aki mindenben ügyes és kompetens. Nem fogja-e ez bajba sodorni őt? Vajon mit tenne, ha becsületes volna a hozzáállása? Azt mondaná: „Nem vagyok jártas ebben a technikai készségben, csak egy kevés tapasztalatom van. Mindent bevetettem, amit csak tudok, de nem értem ezeket az új problémákat, amelyekkel szembesülünk. Ezért el kell sajátítanunk némi szakmai tudást, ha jól szeretnénk végezni a kötelességünket. A szakmai tudás elsajátítása lehetővé teszi majd számunkra, hogy hatékonyan végezzük a kötelességünket. Isten ránk bízta ezt a kötelességet, így felelősséggel tartozunk azért, hogy jól végezzük. Mennünk kell, és a kötelességünkhöz való felelősségteljes hozzáállással kell elsajátítanunk ezt a szakmai tudást.” Ez az igazság gyakorlása. Egy antikrisztusi beállítottságú ember nem ezt tenné. Ha valakinek van egy kis esze, azt fogja mondani: „Én csupán ennyit tudok. Nem kell nagyra tartanod engem, és nekem sem kell játszanom az eszemet – nem könnyíti-e meg ez a dolgokat? Szánalmas, hogy mindig álcázzuk magunkat. Ha van valami, amit nem tudunk, azt közösen megtanulhatjuk, és aztán összehangoltan dolgozhatunk, hogy jól végezzük a kötelességünket. Felelősségteljes hozzáállásunk kell, hogy legyen.” Ezt látva az emberek azt gondolnák: „Ez az ember jobb, mint mi; ha baj éri, nem kényszeríti magát vakon, hogy túllépje a határait, nem hárítja át másokra, és nem bújik ki a felelősség alól. Inkább magára vállalja, és komolyan és felelősségteljesen áll hozzá. Ez egy jó ember, aki komolyan és felelősségteljesen viszonyul a munkájához és a kötelességéhez. Megbízható. Isten háza helyesen tette, hogy rábízta ezt a fontos feladatot. Isten valóban átvizsgálja az emberek szívének mélyét!” Azzal, hogy így végzi a kötelességét, fejlesztheti a képességeit, és mindenki elismerését elnyeri. Vajon hogyan jelenik meg ez az elismerés? Elsősorban komoly és felelősségteljes hozzáállással közelít a kötelességéhez; másodsorban képes becsületes embernek lenni, illetve gyakorlatias és szorgalmas a hozzáállása; harmadsorban pedig nem elvetendő az, hogy a Szentlélek vezetésével és megvilágosításával rendelkezik. Az ilyen ember Isten áldásával bír; ez az, amit egy lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező ember elérhet. Bár vannak romlott beállítottságai, hiányosságai és hibái, és sok mindenről nem tudja, hogy hogyan kell csinálni, mégis a gyakorlás helyes útján jár. Nem álcázza magát és nem ámít; komolyan és felelősségteljesen viszonyul a kötelességéhez, az igazsághoz való hozzáállása pedig vágyakozó és jámbor. Az antikrisztusok soha nem lesznek képesek megtenni ezeket a dolgokat, mert a gondolkodásmódjuk mindig különbözni fog azokétól, akik szeretik az igazságot és törekednek arra. Vajon miért gondolkodnak másképp? Mert a Sátán természete lakozik bennük; a Sátán beállítottsága szerint élnek, hogy elérjék céljukat, a hatalom átvételét. Mindig különféle eszközöket igyekeznek használni arra, hogy cselszövésekbe és trükkökbe bocsátkozzanak, hogy az embereket, ha törik, ha szakad, félrevezessék, hogy azok imádják és kövessék őket. Ezért, hogy port hintsenek az emberek szemébe, mindenféle módot találnak arra, hogy álcázzák magukat, trükközzenek, hazudozzanak és ámítsanak, hogy elhitessék másokkal, hogy mindenben igazuk van, hogy mindenre képesek, és hogy bármit meg tudnak tenni; hogy okosabbak másoknál, hogy bölcsebbek másoknál, hogy többet értenek meg másoknál; hogy mindenben jobbak másoknál, és hogy minden tekintetben mások felett állnak – még azt is, hogy bármely csoportban ők a legjobbak közül is a legjobbak. Erre van szükségük; ez az antikrisztusok beállítottsága. Így megtanulnak úgy tenni, mintha másmilyenek lennének, mint valójában, egytől egyig létrehozva ezt a sokféle gyakorlatot és megnyilvánulást.

Gondoljátok meg: milyen beállítottságuk van azoknak az embereknek, akik szeretik másnak tettetni magukat, mint akik? Minek tettetik magukat? Nem ördögnek vagy negatív alaknak tettetik magukat; úgy tesznek, mintha magasztosak, jók, szépek és kedvesek lennének, olyanok, amit nagyra becsülnek és csodálnak az emberek – olyannak tettetik magukat, amit dicsérnek és helyeselnek az emberek. Úgy tesznek, mintha mindent tudnának és értenének; úgy tesznek, mintha birtokában lennének az igazságnak, mintha pozitív alakok lennének, és mintha ők lennének az igazságvalóság. Hát nem a saját pusztulásukat keresik ezzel? Van ilyen valóságuk? Van ilyen lényegük? Nincs. Pontosan ezért mondjuk rájuk, hogy csak tettetik magukat. Mondaná hát azt rájuk bárki is, hogy az igazság megtestesítői, mivel birtokában vannak az igazságvalóságnak? Megállja a helyét ez a kijelentés? (Nem, nem állja meg.) Még ha birtokában vagy is bizonyos igazságvalóságoknak, akkor sem vagy semmi esetre sem az igazság megtestesítője. Éppen ezért bárki, aki az igazság megtestesítőjének tetteti magát, arrogáns személy és abszurd típus! Egy olyan ember, akinek mindössze az igazságvalóság egy kicsiny része van a birtokában, és mégis veszi a bátorságot, hogy az igazság megtestesítőjének tettesse magát, olyan, mintha egyetlen csepp víz azt állítaná magáról, hogy hatalmas, határtalan tenger. Vajon nem az arrogancia csúcsa ez? Nem arcátlan szégyentelenség? Ahhoz, hogy valaki az igazság megtestesítőjének tettesse magát, meg kell, hogy legyen az ehhez szükséges alapja. És mit használnak fel az antikrisztusok ahhoz, hogy az igazság megtestesítőjének tettessék magukat? Azokat a dolgokat, amelyeket az imént említettem: a tudást, a tapasztalatot és a megtanult leckéket. Ezek közé tartoznak azok a speciális készségek és talentumok, amelyeket tanulással sajátítanak el az emberek, valamint azok az adottságok is, amelyek velük születettek. Egyeseknek arra van adottságuk, hogy nyelveken szóljanak, míg másoknak a prédikáláshoz van adottságuk vagy ékesszólásuk. Megint mások bizonyos sajátos szakmai készségeket tanultak meg vagy sajátítottak el magas szinten. Egyesek például a tánc, a zene, a képzőművészetek, a nyelvek vagy az irodalom területén különösen kiemelkedők, míg mások a politikához értenek, ami azt jelenti, hogy különösen jók az emberek manipulálásában, hogy kiválóak a diplomáciában és így tovább. Röviden: az élet minden területéről ide tartoznak a sajátos talentumokkal bíró emberek. Ezeknek a sajátos talentumokkal vagy adottságokkal rendelkező embereknek nem feltétlenül van egy bizonyos státuszuk vagy meghatározott karrierjük a társadalomban. Némelyek kis helyeken élnek, és mégis képesek témák széles köréről világosan, logikusan és különösen ékesszólón beszélni a múlttól elkezdve a jelenig. Ha az ilyen sajátos talentumú emberek antikrisztusi beállítottságúak, akkor, amikor Isten házába jönnek, nem fognak megelégedni azzal, hogy úgy maradjanak a dolgok, amint vannak; bizonyos ambíciókat és vágyakat táplálnak magukban, és ezek fokozatosan feltárulnak.

Azt illetően, hogy az antikrisztusok az igazság megtestesítőinek tettetik magunkat, amint némi tapasztalatra és tudásra tettek szert, illetve megtanultak néhány leckét: az imént beszéltük meg az ilyen tudás, tapasztalat és leckék körét. És mi volt ennek a megbeszélésnek a fókuszában? (A tettetés.) Így van. Az volt a lényege, hogy az antikrisztusok az igazság megtestesítőinek tettetik magukat. Tudás, tapasztalat és megtanult leckék – ezek egyike sem egyenlő az igazsággal, egyáltalán semmi közük sincs az igazsághoz. Ezek ráadásul az igazsággal szembemenő és Istentől elítélt dolgok. Vegyük például a tudást: a történelem vajon a tudás egyik formájának számít? (Igen.) Hogyan jött létre az emberi történelemről szóló tudás és a történelemkönyvek sora, bizonyos országok vagy etnikai csoportok történelme, a modernkori történelem, az ókori történelem vagy akár bizonyos nem hivatalos történelmek? (Emberek írták le őket.) Akkor hát az emberek által leírt dolgok megegyeznek az igazi történelemmel? Nem állnak vajon ellentétben az emberek elgondolásai és nézetei Isten cselekedeteinek az alapelveivel, módjaival és eszközeivel? Kapcsolatban vannak vajon az igazi történelemmel ezek az emberek által mondott szavak? (Nem.) Semmilyen kapcsolat nincs közöttük. Éppen ezért, függetlenül attól, hogy mennyire pontosak a történelemkönyvekben található feljegyzések, azok mindössze tudásnak tekinthetők. Függetlenül attól, hogy mennyire ékesszólók azok a történészek, és hogy mennyire logikusan és világosan beszélik el ezeket a történéseket, milyen következtetésre jutsz, miután meghallgattad őket? (Tudni fogunk azokról az eseményekről.) Igen, tudni fogtok azokról az eseményekről. De vajon csakis azért beszélik el ezeket a történéseket, hogy információval szolgáljanak azokról az eseményekről? Van egy bizonyos elgondolásuk, amelyet beléd akarnak sulykolni. És mi áll ennek a belesulykolásnak a fókuszában? Ez az, amit elemeznünk és boncolgatnunk kell. Hadd adjak egy példát, hogy megérthessétek, mit is szeretnének belesulykolni az emberekbe. Az emberek az ókori időktől a jelenig tartó történelem áttekintését követően végül előálltak egy mondással; megfigyeltek egy tényt az emberi történelemből, amely a következő: „A győzteseké a korona, míg a vesztesek semmit sem kapnak.” Ez tudás? (Igen.) Ez történelmi tényeken alapuló tudás. Van bármi köze ennek a mondásnak ahhoz, ahogyan és amilyen eszközökkel Isten szuverenitást gyakorol minden dolog felett? (Nincs.) Valójában éppen ellenkezőleg: ellentmond neki és szembemegy vele. Tehát beléd sulykolták ezt a mondást, és ha nem érted az igazságot, vagy ha nem hívő vagy, mit gondolhatsz, miután hallottad? Hogyan fogod fel ezt a mondást? Mindenekelőtt, ezek a történészek, illetve történelemkönyvek minden ilyesfajta eseményt felsorolnak, elegendő bizonyítékkal, valamint történelmi eseményekkel támasztva alá a mondás pontosságát. Először talán csak egy könyvből tanultad ezt a mondást, és mindössze magát a mondást ismered. Lehet, hogy csupán egy szinten vagy csak egy bizonyos mértékig érted, amíg tudomást nem szerzel ezekről az eseményekről. De amint meghallod ezeket a történelmi tényeket, mélyebben el fogod ismerni és el fogod fogadni ezt a mondást. Egyáltalán nem fogod ezt mondani: „Bizonyos dolgok nem így vannak.” Helyette ezt fogod mondani: „Így vannak a dolgok; ha megnézzük a történelmet az ókortól a jelenig, így fejlődött az emberiség – a győzteseké a korona, míg a vesztesek semmit sem kapnak.” Amikor így fogod fel a kérdést, milyen nézetekkel és hozzáállással viszonyulsz a magatartásodhoz, a karrieredhez és a mindennapi életedhez, valamint a körülötted lévő emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz? Meg fogja változtatni ez a felfogás a hozzáállásodat? (Igen.) Igen, mindenek felett. No és hogyan fogja megváltoztatni a hozzáállásodat? Megszabja és megváltoztatja majd az életed irányát és a világi ügyeknél alkalmazott módszereidet? Korábban talán azt hitted, hogy „a harmónia kincs; a türelem drágakő” és hogy „a jóknak békés az életük”. Most ezt fogd gondolni: „Mivel »a győzteseké a korona, míg a vesztesek semmit sem kapnak«, ha hivatalnok akarok lenni, akkor alaposan el kell gondolkoznom XY-on. Nem az én oldalamon áll, úgyhogy nem léptethetem elő – még akkor sem, ha megérdemli, hogy előléptessék.” Ahogy így gondolkodsz ezeken a dolgokon, meg fog változni a hozzáállásod – mégpedig gyorsan fog megváltozni. Hogyan fog megtörténni ez a változás? Azért következik be, mert elfogadtad azt az elgondolást és nézőpontot, miszerint: „A győzteseké a korona, míg a vesztesek semmit sem kapnak.” Ha sok tényt hallasz, az csak tovább erősíti benned ennek a nézetnek a valóságos emberi életben való a helytállóságát. Mélyen hinni fogod, hogy ezt a nézőpontot kell alkalmaznod a saját cselekedeteidre és magatartásodra a jövőbeni életed és kilátásaid előmozdítása végett. Akkor vajon nem változtat meg téged ez az elgondolás és nézőpont? (De igen.) És miközben megváltoztat, meg is ront téged. Ez így történik. Az efféle tudás megváltoztat és megront téged. Ha tehát megnézzük e dolog gyökerét, függetlenül attól, hogy mennyire pontosan vannak lefektetve ezek a történések, végső soron ebben a mondásban vannak összefoglalva, és beléd sulykolják ezt az elgondolást. Ez a tudás vajon az igazság vagy Sátán logikájának a megtestesülése? (A Sátán logikájáé.) Így igaz. Elég részletesen elmagyaráztam ezt? (Igen.) Most tehát világos. Ha nem hiszel Istenben, akkor két emberöltőt követően sem fogod még mindig megérteni ezt – minél tovább élsz, annál inkább azt fogod érezni, hogy ostoba vagy, és azt fogod gondolni, hogy nem vagy elég könyörtelen, valamint hogy könyörtelenebbnek, ravaszabbnak, baljósabbnak, rosszabbnak és gonoszabbnak kellene lenned. Ezt fogod gondolni magadban: „Ha ő tud ölni, akkor nekem gyújtogatnom kell. Ha ő megöl egy embert, akkor nekem tízet kell megölnöm. Ha ő anélkül öl, hogy nyomot hagyna, akkor én anélkül fogok ártani embereknek, hogy tudnának róla – gondoskodom róla, hogy a leszármazottaik harmadíziglen köszönetet mondjanak nekem!” Ez a Sátán filozófiájának, tudásának, tapasztalatának és leckéinek az emberiségre gyakorolt hatása. A valóságban csak bántalmazás és romlottság az egész. Éppen ezért nem számít, hogy milyen tudást prédikálnak vagy népszerűsítenek ezen a világon, az beléd fog sulykolni egy elgondolást vagy nézőpontot. Ha nem tudod ezt felismerni, akkor meg leszel mérgezve. Mindent egybevetve, egy dolog biztos: mindegy, hogy közönséges embertől vagy hivatalos forrásból származik ez a tudás, mindegy, hogy egy kisebbség becsüli nagyra vagy a többség – egyik sem releváns az igazság szempontjából. Az igazság minden pozitív dolog valósága. Helytállóságát nem az azt elismerő emberek száma határozza meg. A pozitív dolgok valósága maga az igazság. Senki sem tudja ezt megváltoztatni, és tagadni sem tudja senki. Az igazság mindig az igazság lesz.

Beszéljünk most arról a tényről, hogy Isten szuverenitást gyakorol minden dolog felett! Amióta Isten elkezdte vezetni az emberiséget, azóta vezeti a történelmüket és a róluk szóló nyilvántartást is. Hogyan látja Isten az emberi történelmet? Isten azt akarja, hogy az igazságot lássák az emberek, és azok az értékelések és következtetések, amelyekre az emberek a dolgokat illetően jutnak, nem jelentik az igazságot. De miért nem Isten szavai és az igazság alapján szemlélik az emberi lények a történelmet? Azért, mert az emberi lények idegenkednek az igazságtól, gyűlölik az igazságot, és egyáltalán nem fogadják el az igazság szemernyi részét sem. Ezért képesek annyi megtévesztő, nevetséges és abszurd elmélettel előállni. Az Úr Jézus például a Szentlélektől fogant. Ez egy pozitív dolog. Ugyanakkor mit mond erről a Sátán? A Sátán nem ismeri el a Szentlélektől való fogantatás tényét, sőt istenkáromló módon azt állítja, hogy az Úr Jézus egy fattyú, hogy férfitól született. A Sátán fogja az emberiség legmocskosabb szavát, egy olyan kifejezést, amellyel gúnyolódnak és megvetőn beszélnek az emberek, majd az Úr Jézus születésére alkalmazza azt. Nem a tények eltorzítása ez vajon? (De igen.) A Szentlélektől való fogantatás Isten munkája, és függetlenül attól, hogy milyen formában történik, egy dolog biztos Isten munkájával kapcsolatban: az az igazság, a változhatatlan igazság. Akkor hát miért nem fogad el a Sátán egy ilyen nyilvánvaló tényt, egy olyan tényt, amelyet Isten előre elrendelt, és amely mellett tanúságot tett? Miért hagyja ezt figyelmen kívül a Sátán és jellemzi ráadásul férfitól született, törvénytelen gyermekként az Úr Jézust? (Gyűlöli az igazságot, gyűlöli a pozitív dolgokat.) Szánt szándékkal lejáratja Istent! A Sátán nagyon is tisztában van ezzel a ténnyel; tökéletesen világosan látja ezt a szellemi birodalomban. Akkor hát miért teszi ezt? Mi az az indítéka, mi a szándéka? Miért terjeszt egy ilyen állítást? Szándékosan rágalmazza és lejárja Istent. Mi célból járatja le Istent? Azért, hogy az emberek elhiggyék, hogy Jézus egy törvénytelen gyermek, hogy szégyenletesnek találják ezt, és ezáltal ne higgyenek Benne. A Sátán ezt gondolja: „Ha nem hisznek benned az emberek, akkor nem leszel képes elvégezni a munkádat, igaz?” Valójában azonban az igazság mindig igazság lesz. Még ha ott és akkor az egész emberiség el is vetette, kétezer évvel később végül mégis szerte a világon vannak az Úr Jézusnak követői és olyan emberek, akik Őt dicsőítik, a kereszt mindenütt jól láthatóan megjelenik, és a Sátán kudarcot vallott. Működött a Sátán állítása? (Nem működött.) Éppen ezért az nem az igazság; nem állja meg a helyét, és haszontalan az Úr Jézus lejáratása. Istent nem érdekli, hogy az, amit tett, megfelel-e az emberek elképzeléseinek és képzelődéseinek, vagy hogy ellentétes-e az emberiség hagyományos kultúrájával, mondásaival vagy etikai elveivel. Miért nem érdekli ez Istent? Vajon mit érint ez? Mivel Isten szuverenitást gyakorol minden felett, tönkretehetik vajon a Sátánnak ezek az ördögi szavai az Ő munkáját? Nem tudjátok ezt átlátni, igaz? (Nem.) Mondjátok meg Nekem, hát nem Isten kezében van minden? (De igen.) Tönkretehetné Isten irányítási tervét a Sátán ördögi kijelentése, az a néhány szó? Lehetséges ez? (Nem, nem az.) A Sátán sikerrel akar járni, de képes erre így? Az igazság mindig igazság lesz. Ez az igazság ereje. Az igazság ereje olyasvalami, amit senki – még a Sátán sem – tud megváltoztatni. A Sátán mindmáig tovább terjeszti ezt az állítást. És működik? Nem, nem működik. A Kegyelem Korának munkája véget ért; az Úr Jézus evangéliuma a föld végső határáig terjesztve lett, és sok éve tart már az ítélet utolsó napokbeli új munkája. A Sátán már régen kudarcot vallott és megalázták őt. Van akkor most bármi haszna annak, hogy dühös és frusztrált a Sátán? Nem, semmi haszna nincs. Ezért aztán nem számít a nézet, vagy hogy milyen magas szintű a tudás, és az sem, hogy hány ember körében kerül alkalmazásra és terjesztésre az a nézet: ez mind hasztalan; nem állja meg a helyét. Isten munkája megállíthatatlan; még a Sátán sem tudja megállítani. Valóban azt gondolja néhány jelentéktelen ember, hogy ők megállíthatják Isten munkáját? Ez egy téveszme! Sokan közületek ezek között a pletykák között nőttetek fel, elfogadva a Sátán félrevezető nézeteit; olyan dolgokkal telt meg a fejetek, amilyen a Sátán logikája, filozófiája, tudása és tudománya. És mi történt azután? Amikor Isten szavai eljutottak hozzátok, még mindig hallottátok Isten hangját, és visszatértetek a színe elé. A Sátán pletykái és ördögi szavai hasztalanok voltak. A legkevésbé sem állították meg Isten munkájának előrehaladását. Isten választott népe minden országban elkezdte elfogadni Istennek az utolsó napokban végzett munkáját. Mindennap eszik és isszák Isten szavait, prédikációkat hallgatnak és beszélgetnek. Végzik a kötelességeiket Istenért és tanúságot tesznek Mellette. A Sátán elgondolkozik ezen és ezt mondja: „Miért nem működik a sok-sok félrevezető szavam? Annyi mindent tettem azért, hogy elnyomjam, letartóztassam és bántalmazzam isten választott népét, akkor hát miért nem jártak ezek egyáltalán nagy hatással? Miért növekszik helyette az istenben hívők száma?” Akkor megtudja a szívében, hogy Isten igazán mindenható, és ezt követően teljes megaláztatás lesz a része – innen a mondás: „Isten keze mindig győzelmet arat a Sátán felett.” Ez egy tény? (Igen.) Ezek bizony Isten szavai, amelyek mindent véghez tudnak vinni! A Sátán és az ördögkirályok is mind Istennek tesznek szolgálatot. Szolgálatvégző tárgyak és eszközök Isten kezében. Van bármi köze hozzánk ezeknek a szolgálatvégző tárgyaknak és eszközöknek? (Nincs.) Nem, nincsen. Nekünk csak az Istenben való hitre kell összpontosítanunk, nincs hozzájuk semmi közünk. Legyenek bár királyok vagy banditák, a Sátánhoz tartoznak és el fognak pusztulni. Nekünk csak teljes szívünkkel követnünk kell Istent, mindörökre elárulva a Sátánt, és csakis Istennel járva. Ez a helyes cselekedet.

Hoztam példát a tudásra és a tapasztalatra, úgyhogy most már valamennyivel pontosabban kellene értenetek ezeket a dolgokat. Mi a célja annak, hogy ezekről a dolgokról beszélgetünk? Egyfelől az, hogy e tényeket és példákat felhasználva képesek legyetek tisztán látni az antikrisztusokat, valamint, hogy önmagatokban is felismerjétek az antikrisztusok beállítottságának ezt az aspektusát. Másfelől, nem tarthat vajon vissza egyeseket ez a fajta megbeszélés attól, hogy vakmerőn cselekedjenek? (De igen.) A múltban bizonyos emberek hajlamosak voltak tapasztalatra és régimódi módszerekre hagyatkozni a kötelességük végzése terén, és ragaszkodtak ahhoz, hogy a maguk módján tegyék a dolgokat, így aztán akadályozták és megzavarták Isten házának a munkáját, majd ennek következtében foglalkoztak velük. Minden másnál többre értékelték az idejétmúlt gyakorlataikat és tapasztalatukat, és sosem gondolkodtak el a legfontosabb dolgokról: arról, hogy Isten mit mondott vagy hogy mit követelt meg az emberektől, vagy hogy miként kell betartani az igazságalapelveket. Azonkívül makacsul ragaszkodtak az idejétmúlt gyakorlataikhoz, továbbá abszurd logikát használtak ennek alátámasztására: „Mindig így csináltuk.” „Ahová valósiak vagyunk, ott ezt mindig így csinálták. Így csinálták az őseink.” Miért hangsúlyoztak mindig efféle dolgokat? Ez azt bizonyította, hogy nem fogadták el az új dolgokat; hogy nem fogadták el az igazságot. Nem tudták átlátni ezeknek az idejétmúlt módszereknek az ügyetlen, elmaradott és nevetséges voltát. Nem voltak tisztában azzal, hogy újféle módon is lehet tenni a dolgokat – fejlettebb, pontosabb és helyénvalóbb módokon. Mindig a régimódi módszereikhez ragaszkodtak, a régi tapasztalatukra hagyatkoztak, azt gondolván, hogy azok elég fejlettek, és hogy ők az igazságot gyakorolják. Hát nem abszurd típusú emberek ezek? „Ahonnan én jövök, ott mindig is így csinálták.” „Ahogyan korábban csináltam...” „Mi ezt mindig így csináltuk.” Vajon helyettesíthetők az igazságalapelvek ezekkel a régi módszerekkel, ezekkel az ósdi dolgokkal? Ha régimódi módon teszi valaki a dolgokat, az azt jelenti, hogy az igazságot gyakorolja? Azok az emberek semmit sem értettek, és semmit sem láttak át. Hát nem a régi módszerekhez ragaszkodó és makacsul viselkedő őskövületek ezek? Az ilyen embereknek borzasztóan nehezükre esik elfogadni az igazságot! Mondjátok meg Nekem, hogyan közelítetek meg valamit, függetlenül attól, hogy régi-e vagy új? Hogyan kezelitek? Milyen alapon foglalkoztok vele? Ha mindenkinek korlátolt tudása van csak valamiről, hogyan közelítitek meg azt olyan módon, ami helyes és összhangban van az alapelvekkel? Először is meg kell kérdeznetek valakit, aki viszonylag tapasztalt ezen a téren. Ha találtok valakit, aki hozzáértő, lesz utatok. Ha nem találtok hozzáértő személyt, akkor is teljes mértékben megoldhatjátok a kérdést úgy, hogy az interneten kértek tanácsot és kerestek információt. És miközben kutattok, továbbra is szükségetek lesz arra, hogy imádkozzatok Istenhez és felnézzetek Rá; engedjétek, hogy Isten nyisson nektek utat előre! Minek nevezzük ezt? Ezt a gyakorlás alapelveinek nevezzük. Némelyikőtök ezt gondolja magában: „Én tömérdek tapasztalattal bíró szakértő vagyok ezen a területen. Még díjakat is nyertem érte, úgyhogy van okom ezt mondani. Mivel rám bízták ezt a munkát, én vagyok az illetékes. Én vagyok felhatalmazva arra, hogy döntéseket hozzak, és minden rajtam múlik. Mindenkinek követnie kell a parancsaimat és engedelmeskednie kell nekem. Semmi sem számít, amit más mond, és ha valaki nem ért egyet velem, az fogja be a száját!” Helyes ez a gondolkodásmód? Egész biztosan nem helyes. Problémás a hozzáállásod és az a beállítottság, amelyet tanúsítasz. Azt gondolod a szívedben, hogy ennek a megbízatásnak az elfogadása feljogosít arra, hogy hatalmat gyakorolj. Te akarsz dönteni a dolgokról, és senki másnak nem szabad megszólalnia. Mintha nem lenne szükséged munkatársra vagy arra, hogy mindenki kimondja a véleményét; minden aszerint történik, amit te mondasz, minden tőled függ. Miféle beállítottság ez? Hát nem túlságosan arrogáns és értelem nélkül való? Ez antikrisztusi beállítottság. Lehet, hogy enyhén jobb képességű vagy másoknál, lehet, hogy van egy kis felfogóképességed, és van egy kis tapasztalatod ebben a dologban. Van azonban egy dolog, amellyel kapcsolatban tisztán kell látnod: a birtokodban lévő dolgok egyike sem az igazság. Ha valamivel jobb képességű, némi felfogóképességgel, talentummal rendelkező és némi tudással bíró embernek hiszed magad, és ha ezeket a dolgokat tekinted igazságnak, valamint azt hiszed, hogy te magad vagy az igazság, és azt gondolod, hogy mindenki másnak követnie kell a parancsaidat és engedelmeskednie kell a rendeléseidnek, az vajon nem antikrisztusi beállítottság? Ha igazán így teszed a dolgokat, akkor semmivel sem maradsz el egy antikrisztustól. Mi baj van azzal, ha igazságként kezeled az adottságaidat? A képesség, a felfogás, a talentumok és a tudás, amelyeknek birtokában vagy, nem rosszak. Akkor hát mit boncolgatunk itt? A beállítottságodat boncolgatjuk – egy romlott beállítottságot, amelyet mindezek hátterében hordozol magadban; egy arrogáns beállítottságot, egy önigaz beállítottságot. Amikor az igazságként kezeled az adottságaidat, akkor azt hiszed, hogy nálad van az igazság, mivel birtokában vagy ezeknek az adottságoknak. Ezekkel az adottságokkal helyettesíted az igazságot, úgyhogy akkor miféle beállítottság ez? Nem antikrisztusi beállítottság vajon? Az antikrisztusok mind igazságként kezelik a saját gondolataikat, a saját tanultságukat, adottságaikat és talentumaikat. Azt gondolják, hogy mindezen adottságokkal az igazságnak vannak birtokában. Éppen ezért megkövetelik másoktól, hogy engedelmeskedjenek nekik, kövessék a parancsaikat és engedelmeskedjenek a hatalmuknak. Ez az, amiben az antikrisztusok tévednek. Te vajon igazán birtokában vagy az igazságnak? Nincs igazi megértésed Istenről, Istent félő szíved sincs, olyan ember pedig még annyira sem vagy, aki aláveti magát Istennek, és a legkevésbé sem vagy az igazság birtokában, de mégis arrogáns, önhitt és önelégült vagy, azt gondolván, hogy birtokodban van az igazság, és hogy a többieknek engedelmeskedniük kell neked és követniük kell a parancsaidat. Te egy valódi antikrisztus vagy.

Az evangélium terjesztésének munkájába különböző olyan projektek tartoznak, amelyekhez az embereknek meg kell tanulniuk és el kell sajátítaniuk különböző készségeket és szakmákat; némelyek azonban nem értik Isten szándékát és könnyen tévútra jutnak. Csak a szaktudást és készségeket tanulják anélkül, hogy az igazságból egy jottányit is elfogadnának. Miféle ember az ilyen? (Antikrisztusi beállítottságú ember, aki az adottságokra koncentrál.) Így van. Az ilyen típusú embereket leplezzük le most; az ilyen típusú embereknek antikrisztusi beállítottságuk van, és – súlyos esetekben – maguk is antikrisztusok. Arra akarják használni ezt a lehetőséget, hogy megtanulják ezeket a dolgokat, azután pedig a legeslegjobbak legyenek mindazok között, akik értenek ehhez a szakmához vagy készséghez, a legtanultabbak és legprofibbak akarnak lenni ezen a területen, hogy mások mindenben rájuk hagyatkozzanak és rájuk hallgassanak az igazság gyakorlása helyett, miközben ők vezető szerepet vállalnak ezen a csoporton belül. Ebben rejlik a probléma. Miféle emberek ilyenek? Azok, akik csak tanulni akarnak és fel akarják vértezni magukat mindenféle tudással, tanultsággal és tapasztalattal; akik mindent a képességükre, talentumaikra és adottságaikra hagyatkozva tesznek. Előbb vagy utóbb mindannyian ilyen úton fognak járni. Ez elkerülhetetlen. Ez Pál útja. Bármilyen területen légy is, ha egy kicsit több tudásod és tapasztalatod van, vagy egy kicsit több leckét tanultál meg másoknál, az nem elegendő annak bizonyításához, hogy érted az igazságot, vagy hogy beléptél az igazságvalóságba, és egész biztosan nem azt jelenti, hogy megszerezted az igazságot. Akkor hát mi bizonyítja ezt elegendő mértékben? Az, ha e szakmai készségek elsajátítása során jobb megértést nyersz az ilyesfajta kötelesség végzésére vonatkozó alapelveket, valamint az Isten háza által elvárt normákat illetően. Vannak némelyek, akik annál ellenállóbbá válnak, minél inkább megpróbálod rávenni őket valamilyen szaktudás elsajátítására; azt gondolják, hogy lehetetlen elvégezni a kötelességüket, sőt ezt is mondják: „Az Istenben való hitnek arról kellene szólnia, hogy az ember kiszakad a nem hívők világából, akkor hát miért kell a nem hívők készségeit és tudását elsajátítanunk?” Nem akarnak tanulni. Ez restség. Nem tanúsítanak felelős hozzáállást a munkájuk iránt, híján vannak a hűségnek, és semmilyen erőfeszítést nem hajlandóak tenni egy ilyen dologért. A szaktudás és szakmai készségek tanulásának az a célja, hogy jól végezd a kötelességedet. Sok elsajátítandó tudás és a józan ész diktálta dolog van, még, amellyel találkoznod kell. Ez Isten követelménye és megbízatása az ember számára. Éppen ezért nem lesz hiábavaló ezeknek a dolgoknak a megtanulása; mind annak érdekében történik, hogy jól végezd a kötelességedet. Egyesek azt gondolják, hogy miután megtanulták ezeket a készségeket, képesek lesznek megvetni a lábukat Isten házában. Vajon nem jelent problémát az ilyen gondolkodásmód? Ez helytelen nézet. Van bárki is, aki képes ezen az úton járni? Minél nagyobb hatalom, minél nagyobb munkakör, minél nagyobb felelősség adatik az ilyesfajta embereknek, annál nagyobb veszélyben lesznek. Miért lép fel ez a veszély? Természetesen amiatt, hogy romlott és antikrisztusi beállítottságaik vannak. Arra összpontosítva teszik a dolgokat, hogy miként végezzék el a feladatot és cselekedjenek a megszokásaik szerint. Nem keresik az alapelveket. Nem értik meg Isten szándékait a kötelességük végzése során, és az igazságalapelvek megértése és felfogása terén sem jutnak előrébb. Nem keresik az alapelveket, és az általuk tanúsított romlottságot, a bennük felmerülő helytelen nézeteket, valamint azokat a rossz állapotokat sem vizsgálják meg és vizsgálják felül, amelyekbe a kötelességük végzése közben kerülnek. Csak a külső gyakorlatokra koncentrálnak, arra figyelnek csak, hogy a kötelességük kapcsán elvárt mindenféle tudást mesterfokon elsajátítsák és azzal felvértezzék magukat. Azt hiszik, hogy bármilyen munkaterületen legyen is valaki, a tudás az első; hogy tudás birtokában megerősödnek majd és megszilárdítják a helyzetüket egy csoporton belül; és hogy bármilyen csoportban legyenek is, a nagy tudással és felsőfokú egyetemi végzettséggel rendelkezőknek magas státuszuk van. Egy kórházban például általában a kórház igazgatója a legjobb a szakma minden aspektusa terén, és neki vannak a legerősebb technikai készségei, az ilyen emberek pedig azt gondolják, hogy Isten házában is ez a helyzet. Helyes, ha valaki így értelmezi a dolgokat? Nem, nem az. Ez szembemegy a mondással, miszerint: „Isten házában az igazság uralkodik.” Az ilyen emberek azt hiszik, hogy Isten házában a tudás uralkodik, hogy akinek tudása és tapasztalata van, aki elég rangidős, és akinek elegendő tőkéje van, annak szilárd pozíciója lesz Isten házában, és mindenkinek rá kell hallgatnia. Nem téves vajon ez a nézőpont? Némelyek talán a saját tudtukon kívül gondolkodnak és cselekednek így; erre törekszenek, és meglehet, hogy egy nap végül a falnak ütköznek. Miért ütközhetnek a falnak? Megértheti önmagát valaki, aki nem szereti az igazságot, nem törekszik az igazságra és teljességgel figyelmen kívül hagyja az igazságot? (Nem.) És miközben nem értik önmagukat az ilyen emberek, már sok tudással felvértezték magukat, fizettek némi árat Isten házának és teljesítettek némi hozzájárulást – mit kovácsoltak ezekből maguknak? Tőkét kovácsoltak. És mi számukra ez a tőke? Az igazsággyakorlásuk nyilvántartása és annak a bizonyítéka, hogy beléptek az igazságvalóságba és értik az igazságot. Ilyen tőkét kovácsoltak ezekből a dolgokból. A szívében minden ember jó és pozitív dolognak tekinti az igazság megértését és az igazságvalóságba történő belépést. Ez persze az ilyen emberek szemében is így igaz. Szerencsétlenségükre azonban összetévesztették a tudást az igazsággal. Ráadásul még jó érzéseik is vannak e tévedést illetően. Ez a veszély jele. Miféle ember cselekedne így? Azok az emberek cselekednének így, akiknek nincs lelki megértésük, akaratlanul a rossz útra lépve ezzel. Amikor pedig már rajta vannak, nem fogod tudni visszahúzni őket onnan. Ha beszélgetsz velük az igazságról, rámutatsz az állapotukra és leleplezed őket, nem fogják érteni és nem lesznek képesek ezt összefüggésbe hozni magukkal. Ez a lelki megértés súlyos hiánya. Az ilyen emberek természetszerűleg igazságként kezelik a tudásukat, a tapasztalatukat és az általuk megtanult leckéket. És amint igazságnak veszik ezeket a dolgokat, óhatatlanul előáll egy bizonyos helyzet. Ez elkerülhetetlen. Tegyük fel, hogy Isten mond egy dolgot, az ilyesfajta emberek pedig mondanak egy másikat – bizonyosan eltérők lennének a nézőpontjaik. Vajon kinek a nézőpontját tartják helyesnek az ilyesfajta emberek? A saját nézőpontjukat hiszik helyesnek. Képesek lesznek akkor alávetni magukat Istennek? (Nem.) Akkor hát mit csinálnak? Ragaszkodnak a saját nézőpontjukhoz és cáfolják, amit Isten mondott. Azzal, hogy így cselekednek, vajon nem az igazság megtestesítőjeként kezelik magukat? (De igen.) Akár egy buddhista, azt gondolják magukról, hogy végre sikert értek el önmaguk művelése terén; ahogy rácáfolnak Istenre, másokat rábírnak, hogy velük bánjanak Istenként, és azt gondolják, hogy az igazság megtestesítőjévé váltak. Mennyire abszurd ez! Mondjuk például, hogy valaki különösen profi egy bizonyos tudás-vagy munkaterületen. Én, aki laikus vagyok azon a területen, kérdéseket teszek fel neki ezzel a területtel kapcsolatban, de amikor így teszek, ő elkezd felvágni. Miféle ember az ilyen? Mondjátok meg Nekem, rosszul teszem vajon, hogy kérdéseket teszek fel neki? (Nem.) No és miért teszek fel neki kérdéseket? Azért, mert bizonyos dolgok a munkához és a szakmákhoz kapcsolódnak, és mivel én nem értek hozzájuk, meg kell kérdeznem valaki mást. Azonkívül azt is tudom, hogy neki van tapasztalata és érti ezeket a dolgokat. Teljességgel helyénvaló, hogy kérdéseket teszek fel neki. Helyes a szándékom és a megközelítésem? (Igen.) Nem kellene, hogy bármi baj legyen ezzel, igaz? Hogyan kellene akkor helyesen kezelnie ezt a dolgot a megkérdezett személynek? Mindent el kellene mondania Nekem, amit ért. És azután hogyan kellene gondolkodnia róla? Mi a helyes gondolkodás ezzel kapcsolatban? És mi a helytelen? Hogyan gondolkodna róla egy normális, racionális ember? És hogyan gondolkodna róla valaki, akinek antikrisztusi beállítottsága van? Egyesek ezt mondják, amikor meghallják, hogy nem értek valamit: „Ó, hát nem érted! Nem tudod, milyen nehéz volt megcsinálnunk! Nem tudod ezt, és nem érted!” Ahogy beszélnek, elkezdenek felvágni. És mit jelez ez a felvágás? Azt, hogy probléma van. Ezek az emberek általában igen kifinomultak és jámborak, de vajon miért kezdenek el hirtelen felvágni? (Az igazságnak tekintik magukat, mivel értenek egy kevéske ismeretet és van egy kevés tapasztalatuk.) Így van. Amikor korábban mások tettek fel nekik kérdést, nem gondolták, hogy ez nagy ügy. Amikor azonban Én teszek fel nekik egy kérdést, ezt gondolják: „Hát nem te vagy az igazság? Nem kellene mindent értened? Hogy lehet az, hogy nem értesz egy ilyen dolgot? Ha nem érted ezt, akkor fölötted állok.” Egy kicsit fel akarnak vágni. Avagy nem ezt gondolják? (De igen.) Nem megtisztelve érzik magukat, hanem helyette egyfajta sátáni beállítottság tör elő belőlük. Hirtelen mégiscsak oly hatalmasnak érzik magukat a föld és az ég között! Nem tévedés ez vajon? Nem tökfilkók ezek az emberek? (De igen.) Én is így gondolom. Csak egy tökfilkó gondolkodik így. Hiszen nem egy keveset értenek csupán ebből a területből? Sok minden van, amit nem tudnak az emberek; kellene, hogy legyen egy kis önismeretük. Egyesek tudnak egy keveset az anyagokról, és puszta tapintás után elég jól meg tudják határozni az anyag típusát. Ha megdicséred őket, ezt mondván: „Látom, ismered az anyagokat”, így felelnek: „Így van. Te nem tudnád ezt, mivel nem tanultál róla. Én tanultam róla, nagyobb szakértő vagyok ezen a téren nálad. Nem nézlek le téged, hanem csak többet kell tanulnod.” Hát nem visszataszító ez? Vannak azután olyan emberek is, akik főznek egy kicsit és elkezdenek hencegni vele, hogy hányféle ételt el tudnak készíteni, és mennyiféle fogást meg tudnak főzni. Egyesek felcserként dolgoztak egy rövid ideig vidéken. Amikor a testvérük elkap egy enyhébb betegséget és masszázsért, akupunktúrás kezelésért vagy köpölyözésért fordul hozzájuk, és megkérdezi tőlük, hogy attól meggyógyulhatnak-e, ők így felelnek: „Azt gondolod, hogy ez ilyen könnyen kezelhető? Nem érted a dolgot. Mi, akik az orvosszakmában dolgozunk, mind tudjuk, milyen bonyolult az emberi test. Isten rejtélyes módon teremtette meg az embert. Éppen ezért a körülményektől függ, hogy alkalmazható-e az akupunktúra vagy a köpölyözés.” Valójában ők maguk is nagyon keveset tudnak. Semmilyen egészségi állapotot nem képesek világosan elmagyarázni, és nem sok betegséget tudnak kezelni. A hírnevük megőrzése végett azonban mégiscsak megjátsszák magukat, színlelnek, és úgy tesznek, mintha szakértők lennének. Ezeknek a különböző típusú embereknek a megnyilvánulásai azt mutatják, hogy a romlott emberek mindegyikének sátáni beállítottsága és antikrisztusi beállítottsága van. Sőt még ennél súlyosabb esetek is vannak, amikor a végsőkig álcázzák és tettetik magukat az emberek. Függetlenül attól, hogy mások dicsérik-e őket, sötét gondolatot dédelgetnek magukban. Mi ez a gondolat? „Soha nem fogom hagyni, hogy bárki is megismerje az igazi kilétemet és az igazi képességeimet.” Ha például csak mezítlábas doktorok, folyton azon igyekeznek, hogy híres orvosnak gondolják őket a többiek, és sosem akarják, hogy bárki is megtudja róluk, hogy mezítlábas doktorok, illetve, hogy tudnak-e ténylegesen betegségeket kezelni vagy sem. Félnek attól, hogy a többiek megismerik a helyzetük igazi természetét. És vajon meddig mennek el a színlelésben? Addig, hogy aki csak kapcsolatba kerül velük, mind azt gondolja róluk, hogy sosem követnek el hibát, és hogy nincsenek hiányosságaik; hogy mindenben profik, amit csak megtanultak, és hogy mindent meg tudnak csinálni, amire másoknak szükségük van. Ha megkérdezik őket, hogy tudnak-e főzni, azt mondják, hogy tudnak. Ha azt kérdezik tőlük, hogy el tudnak-e készíteni egy Manchu-Han bankettet, arra is igennel válaszolnak, miközben magukban ezt gondolják: „Ezt nem tudom megcsinálni.” Ám amikor aztán fel is kérik rá őket, kifogással állnak elő és visszautasítják. Hát nem becsapás ez? Úgy tesznek, mintha mindent tudnának, mintha mindent meg tudnának csinálni, mintha mindenre képesek lennének – hát nem tökfilkók? De függetlenül attól, hogy tökfilkók-e, vagy hogy van-e egy kevés képességük, pár készségük vagy adottságuk, mi az az egy dolog, ami közös az antikrisztusokban? Az azutáni vágyuk, hogy úgy tegyenek, mintha mindent értenének, mintha ők lennének az igazság. Noha közvetlenül nem állítják, hogy ők lennének az igazság, úgy akarnak tenni, mintha ők lennének minden pozitív dolog valósága, mintha mindent meg tudnának csinálni. Nem azt sugallják akkor ezzel, hogy ők az igazság megtestesítői? Úgy hiszik, hogy ők az igazság megtestesítői, hogy minden, amit mondanak, helytálló, és hogy az az igazság.

Vannak némelyek, akiket különleges feladattal bíz meg a Fennvaló. Amikor megtudják, ezt gondolják magukban: „A fennvaló rám bízta ezt a feladatot, úgyhogy emiatt nagyobb lett a hatalmam. Most már lesz alkalmam megmutatni a talentumaimat és a hatalmamat. Megláttatom majd az alattam levőkkel, hogy mennyire félelmetes vagyok.” Amikor a testvérekkel érintkeznek, parancsolgatnak nekik, ezt mondván: „Eredj és végezd el ezt!” Amikor megkérdezik tőlük, hogy hogyan végezzék el, ezt mondják: „Elvégzed vagy sem? Ha nem, akkor ki foglak szelektálni! Ez a fennvaló parancsa. Megengedheted magadnak, hogy megsértsd azzal, hogy akadályozod? Amikor elszámoltathatóságot keres a fennvaló, ki engedheti meg magának, hogy ilyen felelősséget vállaljon?” A testvérek így felelnek: „Egyszerűen csak szeretnénk rájönni erre és alapelveket keresni az elvégzéséhez ahelyett, hogy csak úgy találomra látnánk neki és bármelyik általunk megfelelőnek talált megközelítést alkalmaznánk. Mindent az alapelvek szerint kell elvégezni. Függetlenül az adott dologtól vagy attól, hogy az mennyire sürgős vagy fontos, illetve, hogy ki ad rá megbízást: az alapelvek betartása változhatatlan igazság. Ez a kötelességünk, és felelősségteljesnek kell lennünk. Az alapelvek keresése az, amit Isten megkövetel tőlünk. Mi csak felelősségteljes hozzáállással keresünk és a dolog tisztázását kérjük. Nincs ezzel semmi gond. Tisztáznod kell számunkra ezt a dolgot.” Ők azonban így felelnek: „Mit lehetne még elmondani erről a dologról? Lehet-e téves az, amit a fennvaló mondott? Igyekezz és végezd el!” Mire a testvérek így felelnek: „Mivel a Fennvaló mondta ezt, természetesen haladéktalanul el fogjuk végezni. Te viszont el tudnád mondani nekünk világosan, hogy miként kellene elvégezni? Vannak konkrét szabályok és utasítások?” Ők ezt mondják: „Csináljátok, ahogy jónak látjátok. A fennvalótól származó utasítások nem voltak annyira részletesek. Találjátok ki magatok!” Miféle ember az ilyen? Feledkezzünk most el egy pillanatra arról, hogy milyen indítékkal vagy fő okból teszik ezt; vizsgáljuk meg helyette először a beállítottságukat. Jó ez a megközelítésük? (Nem.) Hogyan tudtak egy ilyen megközelítéssel előállni? Normális megközelítés ez? (Nem, nem az.) Nem normális. A mentális állapotukkal vagy a beállítottságukkal van itt probléma? (A beállítottságukkal.) Így van, a beállítottságuk problémás. Van egy kifejezés, amely így hangzik: „kivárják az idejüket”. Azt jelenti, hogy a múltban sosem volt igazi lehetőségük a hatalmukra építeni, most azonban, hogy ilyen lehetőség kínálkozik, megragadják és ürügyként használják fel a cselekvésre. Miféle beállítottság ez? Bármilyen kötelességet kapsz is a Fennvalótól, a cselekedeteid alapelvei nem változhatnak meg. Amikor egy munkát vagy feladatot bíz rád a Fennvaló, az mindössze megbízatásként adatik neked. Azonkívül kötelességed is elvégezni. Ám azután, hogy megkaptad a Fennvalótól a megbízatást és elvállaltad a munkát, állíthatod-e azt magadról, hogy az igazság teljhatalmú nagykövete és szakértője vagy? Hatalmadban áll-e immár, hogy úgy parancsolgass másoknak, ahogy csak szeretnél? Meg van-e engedve, hogy egyszerűen csak kövesd a hajlamaidat, és a saját preferenciáid szerint és a magad módján úgy cselekedj, ahogy tetszik? Van bármi különbség aközött, amikor a Fennvaló közvetlenül bíz meg téged valaminek az elvégzésével, és aközött, amikor a szokásos kötelességedet végzed, ahogyan azt egyébként is tennéd? Nincs különbség; mindkettő a kötelességed. Mivel mindkettő a kötelességed, megváltoztak-e a dolgok végzésére vonatkozó alapelvek? Nem, nem változtak meg. Éppen ezért, függetlenül attól, hogy kitől kapod a kötelességedet, ugyanaz a kötelességed lényege és természete. Mit akarok mondani ezzel? Azt jelenti ez, hogy az alapelvek szerint kell cselekedned, akármilyen kötelességet végzel is éppen. Nem azt jelenti, hogy csak mert a Fennvaló közvetlenül bízott meg valaminek az elvégzésével, akárhogyan elvégezheted, ahogy csak tetszik, és hogy bármit tégy is, az helyes és indokolt lesz. Még ha vannak is képességeid, letérhetsz-e vajon az igazságalapelvek keresésének útjáról? Még mindig romlott emberi lény vagy. Nem váltál istenné; nem tartozol különleges csoportba. Te még mindig te vagy, és mindig is ember leszel. A Bibliában sok ember van, akiket személyesen hívott el Isten: Mózes, Noé, Ábrahám, Jób és sokan mások. Olyanok is sokan vannak, akik beszéltek Istennel, azonban senki sem gondolta magát különleges embernek vagy egy különleges csoport tagjának közülük. Némelyikük személyesen látta Istent lángnyelvek között megjelenni, mások a saját fülükkel hallották Isten kijelentését, egyesek Isten szavait közvetítő hírnököket hallottak, míg megint mások személyesen kaptak próbatételeket Istentől. És volt-e közöttük bárki is, akire Isten a hétköznapi emberektől különbözőként tekintett? (Nem.) Nem, Isten ezt nem így látja. Ám ha te így értelmezed ezt és folyton különleges emberként tekintesz magadra, akkor miféle beállítottságod van? (Antikrisztusi beállítottságom.) Ez valóban antikrisztusi beállítottság, ami rémisztő! Még ha a fejedre tenné is a kezét Isten és hatalmat adna neked arra, hogy isteni erővel megtámogatva csodákat tégy vagy elvégezz bizonyos feladatokat, akkor is mindig csak ember maradnál; nem válhatnál az igazság megtestesítőjévé. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy sosem leszel arra jogosult, hogy Isten nevét használva szembemenj az igazsággal és úgy cselekedj, ahogy tetszik – ez az arkangyal viselkedése. Isten időnként különleges módszereket és különleges csatornákat használva bíz meg bizonyos embereket különleges feladatok teljesítésével, különleges munka elvégzésével illetve különleges események vagy feladatok közvetítésével. Azért van ez, mert Isten hisz abban, hogy ezek az emberek képesek elvállalni egy ilyen feladatot, képesek elvégezni az Istentől rájuk bízott munkát, hogy méltók Isten bizalmára – de semmi több. Még ha személyesen kaptak is megbízatást Magától Istentől, hallottak kijelentést Isten szájából, vagy beszéltek Istennel, akkor sem lesznek semmilyen tekintetben különbözők egy hétköznapi embertől, és sajátos vagy magasabb rendű teremtett lénnyé sem lesznek felemelve közönséges teremtett lényből. Ez sosem fog megtörténni. Éppen ezért nem változhatnak át az igazság megtestesítőjévé az emberiség körében, Isten házában, akármilyen különlegesek legyenek is bizonyos dolgaik, így a talentumaik, identitásuk, státuszuk, tapasztalatuk vagy az általuk megtanult leckék. Ha valaki önkényesen ilyennek tetteti magát, akkor az az illető kétségkívül antikrisztus. Noha egyesek alkalmanként ilyen beállítottságot mutatnak, attól még elfogadhatják az igazságot és bűnbánatot tarthatnak. Az ilyen embereknek antikrisztusi beállítottságuk van, és antikrisztusi úton járnak, de még mindig van reményük a megmenekülésre. Ha azonban valaki következetesen úgy tesz, mintha az igazság megtestesítője lenne, folyamatosan azt hiszi, hogy igaza van, és nem hajlandó bűnbánatot tartani, akkor az egy valódi antikrisztus. Aki antikrisztus, az egy jottányit sem fogad el az igazságból. Még ha fel is fedik és ki is rekesztik, akkor sem képes megismerni magát, és igazi megbánásra sem képes. Egyes vezetőknek és dolgozóknak csak antikrisztusi beállítottságuk van. Ugyanazon alapelvek szerint cselekednek és ugyanazon utakat választják, mint egy antikrisztus. A racionalitásnak is híján vannak és nem értik az igazságot, nincsenek tisztában a cselekedeteik természetével és következményeivel, valamint vakmerőn cselekszenek. Ami azonban elválasztja őket, az az, hogy némelyikük még mindig képes elfogadni valamit abból, amit mondok. Még mindig képesek ösztönözni őket a szavaim és figyelmeztetésként szolgálni számukra. Noha antikrisztusi beállítottságuk van, még mindig el tudnak fogadni valamennyit az igazságból; el tudnak fogadni némi metszést, képesek igazán megbánást érezni és valamennyire bűnbánatot tartani. Ez különbözteti meg őket az antikrisztusoktól. Ezek olyan emberek, akiknek mindössze antikrisztusi beállítottságuk van. Van egy közös abban, amikor antikrisztusi természetlényege, illetve amikor antikrisztusi beállítottsága van valakinek. A kettő alapvetően ugyanaz, mivel az antikrisztusok és az antikrisztusi beállítottságú emberek közös vonása, hogy mindkettőjüknek antikrisztusi beállítottságuk van. Azonban némelyek közülük el tudják fogadni az igazságot és igazi megbánást képesek mutatni. Az ilyen ember nem antikrisztus, hanem inkább olyasvalaki, akinek antikrisztusi beállítottsága van. Ez a különbség az antikrisztusok és az antikrisztusi beállítottságú emberek között. Aki egy szemernyi igazságot sem képes elfogadni, és híján van az igazi megbánásnak, az valódi antikrisztus. Aki pedig el tudja fogadni az igazságot, és érez igazi megbánást, az egy antikrisztusi beállítottságú ember, és meg lehet menteni. Világosan meg kell tudnotok különböztetni egymástól ezt a két embertípust, és nem szabad vakon ítélkeznetek. Ti melyik típusba tartoztok? Némelyek ezt mondják talán: „Vajon miért érzem úgy, mintha ugyanolyan lennék, mint egy antikrisztus? Úgy tűnik, semmi különbség nincsen.” Helytálló ez az érzés, nincs nyilvánvaló különbség. Ha képes vagy elfogadni az igazságot és igazi megbánást tanúsítani, akkor ez az egyetlen különbség; ez az emberi mivolt tekintetében is különbség. Vagyis az antikrisztus gonosz ember, az antikrisztusi beállítottságú ember ezzel szemben nem gonosz, hanem csupán romlott beállítottsága van. Ez az egyetlen különbség. A romlott beállítottságaikban nincs különbség, egyformák ebben a tekintetben, ez egy közös tulajdonságuk, amely mindannyiukra jellemző. Az, ahogyan Isten szavai feltárják a romlott emberiség különféle állapotait, teljességgel pontos, és a legkevésbé sem tér el a valóságtól. Amikor Isten választott népe Isten szavait olvassa, mind ugyanúgy éreznek; mindannyiuknak ugyanaz a megértésük, mindössze a tapasztalataik mélységében különböznek. Mindannyian felismerik a saját arroganciájukat és értelem nélkül valóságukat. Mind képesek rájönni, hogy tömérdek romlott beállítottságuk van, hogy igen mélyen megrontotta a Sátán az emberiséget, és hogy nem könnyű Istennek megmentenie az emberiséget. Noha sok minden elhangzott már, még mindig van mit mondani. Mindannyian felismerik, hogy szegény és szánalmas, vak és tudatlan az emberiség. Mind tudatában vannak annak, hogy a Sátán az, aki ennyire mélyen megrontotta az emberiséget, hogy az emberiség romlottságának és elvetemültségének fő oka abban rejlik, hogy a Sátán megrontotta és irányítja az emberiséget. Az emberiség, miután a Sátán megrontotta, megfertőződött a Sátán mérgével, és ezáltal a Sátán beállítottsága alakult ki benne, és elveszítette a normális emberi lények racionalitását, lelkiismeretét és értelmét. Az embereknek nem volt meg többé az a képességük, hogy különbséget tegyenek a jó és a rossz között. Ha Isten nem szabott volna meg törvényeket az emberiség számára, az emberek nem tudnák, hogy helyes vagy helytelen-e megütni vagy megölni valakit, lopni vagy paráználkodni. Azt hinnék, hogy jogosak a cselekedeteik, és hogy így kell cselekedniük. Miután azonban Isten törvényeket és parancsolatokat hirdetett ki, az emberek megtudták, hogy ilyen dolgokat tenni bűn; egy kissé normálisabb lett a racionalitásuk. Persze ez csak a legfelületesebb szintű racionalitás volt, amely természetszerűleg jobban elmélyült, amint megértették az igazságot. No már most, ha az emberek a továbbiakban képesek különböző igazságokat megérteni, megismerni magukat, megtalálni a megfelelő helyüket és pontosan felmérni saját képeségük, észlelésük és az igazság felfogására való képességük mértékét, valamint ha arra is képesek, hogy az igazságot használják normaként és Isten szavaira hagyatkozva jöjjenek rá olyan dolgokra, mint például hogy a romlott emberi lények Isten irányában tanúsított különböző hozzáállásai közül melyek pozitívak és melyek nem, illetve melyek elképzelések és képzelődések, és melyek felelnek meg az igazságnak, akkor még normálisabbá válik a racionalitásuk. Éppen ezért csakis az igazság adhat új életet az embereknek. Ha azonban tudással vértezed fel magad, bizonyos gyakorlatokat hangsúlyozol és folyton felvágsz, mindig mutogatod magad, és egyre csak fitogtatod azt a kissé homályos, jelentéktelen tudást vagy tanultságot, és nem törekszel az igazságra, akkor vajon képes leszel elnyerni ezt az új életet? Nem, ez hiú ábránd volna. Nemcsak hogy nem fogod elnyerni, hanem még az üdvösség lehetőségét is elveszíted, ez pedig nagyon veszélyes!

Mindannyian sok prédikációt hallottatok az igazságról, és most többé-kevésbé rendelkeztek tisztánlátással a különféle emberek irányában. Habár a gonosz embereket és a rossz embereket fel tudjátok ismerni, a hamis vezetőket és az antikrisztusokat még mindig nem tudjátok. Isten háza most fokozatosan kitisztítja a gyülekezetből mindazokat, akik az igazság legkisebb részét sem fogadják el, akik még mindig vakmerőn cselekszenek, és akik megzavarják és bomlasztják Isten házának a munkáját. Ez azt mutatja, hogy Isten munkája elért ebbe a szakaszba, és Isten választott népe kezd felébredni. Amikor a múltban kapcsolatba kerültem bizonyos emberekkel, mindig úgy éreztem, hogy egyfajta „szag” árad belőlük. Miféle szag? Olyan volt, mint a fenevadak és vadállatok szaga, akik már azelőtt felborzolják a szőrüket és üvöltenek, mielőtt közel menne hozzájuk az ember. Az emberi lények is mutatnak bizonyos, az állatokéhoz hasonló viselkedésformákat. Miből erednek ezek a viselkedésformák? A romlott sátáni beállítottságokból erednek, amelyekkel az emberek rendelkeznek. Mit értek „szag” alatt? Azt értem alatta, hogy nem látsz őszinteséget, amikor a szemükbe nézel; helyette üres, tétova tekintetekkel találkozol. Úgy érzik, hogy nem képesek felmérni téged, ezért vándorol ide-oda a tekintetük, amikor rád néznek. Az általuk mondott szavakban sem fedezhetsz fel semmi nyíltságot, mivel nincs ilyen bennük ott mélyen. Mire gondolok, amikor azt mondom, hogy nincs bennük nyíltság? Arra gondolok, hogy bárkivel érintkezzenek is, védőgát van bennük ott mélyen. Ez a védőgát a tekintetükből, a hangvételükből és a beszédmódjukból is érzékelhető. Ez az ő szaguk; az az érzése támad tőle az embernek, hogy noha sok prédikációt hallottak, még mindig nem értik az igazságot, és az üdvösség útjára sem léptek rá. Akárhogy beszélgetsz is velük az igazságról vagy tárod fel az emberiség romlott beállítottságát; akármilyen őszintén bánsz velük, gondoskodsz róluk, pásztorolod vagy segíted őket, nem érdemled ki vele az őszinte hozzáállásukat. Mi rejlik hát bennük? Védekezés, kételkedés – ezek a leggyakoribbak; azonkívül van egyfajta önvédelem is, valamint a vágy azután, hogy mindig nagyra tartsák őket. Éppen ezért a szavaik, a tekintetük, az arckifejezéseik mind valami meglehetősen természetellenes dolgot fednek fel. Vagyis az, amit a szemükből és az arckifejezésükből érzékelsz, eltér attól, amit mélyen legbelül gondolnak. Röviden: akár félénk egy illető, akár óvatos, akár nehézségekkel küzd belül, ha nem látod a nyíltságát, az nem problémás vajon? (De igen.) Ez valóban probléma. És honnan lehet ezt megmondani? A viselkedésükből vagy abból, ahogyan beszélnek. Nem mondják el, hogy mi jár a fejükben, hanem inkább olyan szavakat választanak, amelyeket helyénvalónak gondolnak, és olyan dolgokról beszélgetnek veled, amelyeken már elgondolkodtak. Ez a nem hívők önvédelmi taktikája. Valahányszor éri őket valami, tüskés gombóccá húzzák össze magukat, akár egy sündisznó, hogy megvédjék magukat. Az igazságukat, a képességeiket és a talentumaikat, az általuk elkövetett hibákat, a zavarodottságukat – de még a csalárdságukat és a képmutatásukat is – mind burokban tartják és elrejtik a külvilág szeme elől, még az Én szemem elől is. Nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy fedezzék és álcázzák, valamint, hogy megóvják magukat. Honnan erednek ezek a dolgok? Azután sajátította el az emberiség ezeket a dolgokat, hogy megrontotta őket a Sátán. Kezdetben, miután Isten megteremtette Ádámot és Évát, az Édenkertbe vezette őket, hogy ott éljenek; elmondta nekik, hogy mely gyümölcsöket ehetik meg a fákról, és melyeket nem. Mezítelenül és szégyenérzet nélkül álltak Isten előtt. És mit gondoltak erről? Azt gondolták, hogy ilyennek teremtette őket Isten, hogy olyan dolgaik vannak, amelyeket Isten adott nekik, és hogy nem szükséges elbújniuk Isten elől – eszükbe sem jutott ilyet tenni. Így aztán bárhogy jelentek is meg Isten előtt, mindig nyíltszívűek voltak. Őszinteséget lehetett látni a szemükben; nem emeltek védőfalat vagy védőgátat Istennel szemben a szívük mélyén. Nem kellett megvédeniük magukat Isten előtt, mivel tudták a szívük mélyén, hogy Isten nem jelent fenyegetést rájuk nézve; teljes mértékben biztonságban voltak. Isten csak óvja, szereti és a keblén hordozza őket; Isten sosem ártana nekik – ez volt a legalapvetőbb és legszilárdabb gondolatuk ott legbelül. És mikor kezdett ez megváltozni? (Akkor, amikor megették a jó és a gonosz tudása fájának a gyümölcsét.) A jó és a gonosz tudásának fájáról enni valójában szimbolikus dolog. Azt jelentette, hogy attól a pillanattól fogva, amikor a Sátán először csábította el Évát, apránként egyre inkább elcsábította mindkettejüket, így bűnöket követtek el, rossz dolgokat tettek és a rossz úton jártak; azután pedig beléjük hatolt a Sátán mérge. Nem sokkal később már gyakran elrejtőztek Isten érkezése előtt, mert nem akarták, hogy Isten megtalálja őket. Miért tettek ilyet? Úgy érezték, hogy távol vannak Istentől. És miért alakult ki ez a távolság? Azért, mert valami megváltozott bennük odabent. A Sátán bizonyos gondolatokat és nézeteket adott nekik; egyfajta életet adott nekik, ami miatt aztán kétségbe vonták Istent és védekezni kezdtek Ellene. Abban a pillanatban eszükbe jutott az is, hogy vajon nem fogja-e kinevetni őket Isten, ha meglátja, hogy meztelenek. Honnan eredt ez a gondolat? (A Sátántól.) Miért nem gondolkodtak így azelőtt, hogy elcsábította volna őket a Sátán? Akkor még az Istentől kapott legősibb élet volt bennük; nem féltek attól, hogy Isten kinevetné őket, és ilyen gondolataik sem voltak. Miután azonban elcsábította őket a Sátán, kezdett minden megváltozni. Először ezt gondolták: „Nincs rajtunk semmi. Nem fog vajon kinevetni bennünket Isten? Vajon azt jelenti ez, hogy nincs okuk a szégyenre?” Kérdések sora vetődött fel az elméjükben. És amint felvetődtek ezek a gondolatok, nem tudtak másként tenni, csak elrejtőzni Isten elől. Bizonyosan ezt gondolták magukban: „Mikor jön Isten? Mit tévő legyek, ha eljön? Gyorsan el kell rejtőznöm!” Szükségét érezték, hogy állandóan bujkáljanak. Ez vajon romlott beállítottság? (Igen.) A Sátán csábítása ennek a romlott beállítottságnak a gyökere. Amikor védekeztek Istennel szemben és elrejtőztek Előle, akkor vajon még mindig bíztak Benne a szívük mélyén? Még mindig hajlandóak lettek volna Rá hagyatkozni? (Nem.) Mi maradt meg tehát? (A védekezés.) Egyedül a védekezés és a gyanakvás maradt meg, valamint a távolságtartás, a félelem és a kételkedés – ezek jelentek meg bennük. Még ezt is gondolták: „Vajon képes lenne bántani minket Isten? Mezítelenek vagyunk, és semmink sincs, amivel megvédhetnénk magunkat. Képes lenne lesújtani ránk Isten? Képes lenne megölni bennünket?” Az sosem jutott az eszükbe, hogy Istentől kapták az életüket, és hogy Ő biztosan nem ölné meg őket ilyen könnyedén. Elhomályosult az elméjük, és összezavarodtak. A Sátán mindmáig folytatja az emberiség megrontását; az emberiség Istennel szembeni hozzáállása meglátható az emberek szemében, és sosem változott meg. Odalett az őszinteség, odalett a valódi hit, bizalom és Istenre hagyatkozás. Miben rejlik ennek a gyökere? (A Sátán megrontásában.) Így van, a Sátán megrontásában rejlik. A Sátán borzasztó nagy kárt tett az emberiségben! Noha az emberek azt gondolhatják, hogy mielőtt a Sátán megrontotta az emberiséget, elég jó idők jártak, valójában nem volt olyan jó dolguk az embereknek akkoriban, mint amilyen dolguk a megmentésüket, az igazság megértését és Isten megismerését követően van. Ha választhatnátok, melyik forgatókönyvet választanátok ezek közül? (A megmentés után időt.) Valójában egyiket sem helyes választaniuk az embereknek; az emberek nem választhatnak. Ezt Isten rendeli el, ez az emberiség sorsa. Habár az első emberek bíztak Istenben és ráhagyatkoztak Istenre azelőtt, hogy megrontotta volna őket a Sátán, az igazságot nem értették, és nem tudták, hogy kicsoda Isten. Napjainkban legalább van fogalmuk erről az embereknek; tudják, hogy az emberiség Istentől származik, hogy ők teremtett lények, és hogy Isten a Teremtőjük. Tudják, hogy Isten mindent az irányítása alatt tart. Az akkori emberek azonban nem értették ezeket a dolgokat. Meglehetősen egyszerűek voltak, ami azt jelenti, hogy nem féltek attól, hogy Isten meglátja vagy kineveti őket, és mindenért Istenhez fordultak. Ennyire egyszerű volt a hitük. De vajon tudták, hogy kicsoda Isten? Nem. Éppen ezért az egész munka, amelyet Isten elvégzett, óriási értékkel és nagy jelentőséggel bír az emberiség számára. Az egész jó. Meglehetősen szomorúnak érzitek magatokat, amikor az emberiség Isten elleni lázadásának a történetéről beszélünk? Az emberiség és Isten között egykor fennálló bensőséges kapcsolat nagyon távolivá lett. Isten őszintén óvja és szereti az emberiséget, ám az emberek kételkednek Istenben; elrejtőznek Előle és eltávolodnak Tőle, sőt ellenségként tekintenek Rá. Valóban nagy bánatot okoz ennek a kimondása. Ugyanakkor csakis a Sátánra irányíthatjuk a gyűlöletünket; a Sátán az, aki ilyen borzalmasan megrontotta az emberiséget. Habár a Sátán ennyire megrontotta az emberiséget, Istennek megvan rá módja, hogy megmentse őket. Akármilyen zavarást végez is a Sátán, az nem lesz kihatással Istennek az emberiséget megmentő munkájára. Ez Isten mindenhatósága, Isten hatalma.

Az antikrisztusok az igazság megtestesítőinek tettetik magukat, amint szert tettek némi tapasztalatra és tudásra, illetve megtanultak néhány leckét. Többé-kevésbé eleget beszélgettünk már erről a témáról. Milyen információt nyertetek belőle? Milyen igazságokat értetek? (Nem a tudást kell értékelnünk.) Ez az egyik aspektus. Vannak mások is? (Az emberiség soha nem az igazság, és nem szabad Istennek tettetnie magát.) Ha valaki az igazságnak tetteti magát, az önmagában véve sem pozitív dolog. Az igazság nem olyasvalami, aminek bárki is tettethetné magát, hanem Isten lényege. Isten ellát téged némi igazsággal – ha pedig valaki nyer egy kevés igazságot, az máris elég jó. Némelyek mégis az igazság megtestesítői akarnak lenni. Ez lehetetlen. Az efféle állítások teljességgel megalapozatlanok. Azonkívül, ha üdvösséget akarnak nyerni az emberek az Istenben való hit által, akkor meg kell tanulniuk két lábbal a földön járva viselkedni, nem pedig tökéletességre törekedni. Noha létezik a „tökéletesség” szó, az, hogy teremtett emberi lények tökéletessé váljanak, tarthatatlan elképzelés. A tökéletesség egyedül Istenben található meg. Ki tökéletes a romlottsággal teli emberi lények közül? Minden hibátlan, amit Isten teremt. Ezt nevezzük „tökéletességnek”. Gondolj a tenger halaira, az ég madaraira és a földön kószáló szárnyasokra és vadakra – mind tökéletesek. Találni-e közöttük olyat, amelyik ne lenne jó? Ott van azután az a biológiai lánc is, amelyet az összes élőlény alkot – milyen tökéletes az egész! A romlott emberi lények nem tudnak mást tenni, mint pusztítást okozni benne, s ezzel tökéletlenné, hibássá és hiányossá tenni. Milyen önző és megvetendő dolog! Amit Isten teremt, az mind jó. A fákon mindenféle formájú levelek nőnek; a kis és nagy állatok mindenféle alakot öltenek, és mindnek megvan a maga funkciója. Isten sokat törődik az emberiséggel, a Sátán által megrontott emberiség azonban nem volt képes vigyázni a dolgokra. Helyette tönkretette a dolgokat és eltékozolta Isten fáradságos szándékát. Az emberi lények nem tartották becsben mindezt, hanem nagy erőkkel rombolták azt, a végletekig elherdálva és tönkretéve minden erőforrást. Mi ennek az eredménye? Mi a végső kimenetel? Learatják, amit vetettek! Tönkre lett téve a környezet, felborult a tápláléklánc, szennyezett a levegő és szennyezett a víz is. Nem maradt több természetes élelmiszer; még tiszta ivóvíz sincsen. Ezért aztán a Sátántól megrontott emberi lények körében nem létezik a „tökéletesség” fogalma. Bárki, aki az igazságra törekvés zászlaja alatt azt állítja magáról, hogy tökéletes, vagy hogy a tökéletességet keresi, az alaptalan dolgot állít – ez egy megtévesztő, félrevezető hazugság. És az ilyen romlott emberi lények mégis az igazság megtestesítőjének szeretnék tettetni magukat! Annyi rossz dolgot tettek, és mégis azt gondolják, hogy az igazság megtestesítőjének tettethetik magukat! Nem azt jelenti ez, hogy változhatatlan a sátáni természetük? (De igen.) Egyáltalán nincsenek az igazság birtokában, és mégis az igazság megtestesítőjének szeretnék tettetni magukat – mennyire szégyentelenek ezek a sátánfajzatok!

2019. November 20.