Melléklet: Rövid értekezés a normális emberi mivolt három aspektusáról

Ezúttal beszélgetésünk során nem fogunk történeteket mesélni. Egy gyakran vitatott témával kezdjük: mi az emberi mivolt? Korábban már sokat beszéltünk erről a témáról, most is azt tesszük. Ez egy gyakran emlegetett téma, egy olyan kérdés, amellyel az ember naponta találkozik a mindennapi életében, egy olyan téma, amellyel naponta találkozhat, és amelyet naponta megtapasztalhat. A téma a következő: mi az emberi mivolt? Az emberi mivolt több fontos dolgot foglal magában. Melyek az emberi mivolt gyakori megnyilvánulásai a mindennapi életben? (Az integritás és a méltóság.) Másvalami? A lelkiismeret és a józan ész, igaz? (Igen.) Ezekről gyakran beszéltek. Ezeken kívül mi minden van még, amelyekről viszont nem beszéltek gyakran? Vagyis melyek azok a témák, amelyeket alapvetően nem érintetek, amikor általában az emberi mivoltról beszéltek? A lelkiismeret és a józan ész, az integritás és a méltóság – ezek a témák olyan régi, elcsépelt beszédtémák, amelyekkel az ember rendszeresen találkozik. Milyen szoros a kapcsolat a valós életetek és a lelkiismeret, a józan ész, az integritás, illetve a méltóság között, amelyekről olyan gyakran beszéltek? Hogyan építette és segítette az az anyag a gyakorlásotokat és a belépéseteket a valós életetekben? Mennyire volt hasznos? Nos, milyen tételek vannak még, amelyek szorosan kapcsolódnak a mindennapi, normális emberi életetekhez? Mondok néhányat, és majd meglátjuk, hogy ezek olyan témák-e, amelyekkel rendszeresen találkoztok. Az emberi mivoltról szóló anyagunkkal kapcsolatban először is eltekintünk attól, hogy az anyag pozitív-e vagy negatív, és hogy a normális vagy abnormális emberi mivoltra vonatkozik-e. Az imént említett tételeken kívül ott van még az is, amely az emberek ahhoz való hozzáállásáról szól, ahogy különböző embereket, eseményeket és dolgokat kezelnek a mindennapi életükben. Nem egy tétel-e az is? Nem az emberi mivoltról szól-e? (De igen.) Van egy másik, amely az emberek sáfárkodása személyes környezetükkel a mindennapi életükben, és még egy: az emberek hozzáállása és viselkedése az ellenkező nemmel való érintkezésük során. Vajon kapcsolódik-e ez a három tétel az emberi mivolthoz? (Igen.) Mindegyik kapcsolódik. Annál a témakörnél, amelyről most fogunk beszélni, félretesszük az ember igazságra való törekvésének témáit, azt, hogy Istenbe vetett hitében miként léphet be valaki az igazságvalóságba, és hogyan tarthatja be a különböző alapelveket, és csak az emberi mivoltról beszélünk. Lényegesen kapcsolódik-e tehát ez a három tétel az emberi mivolthoz? (Igen.) Mi ez a három tétel? Fogalmazzátok meg újra őket! (Az első: az emberek hozzáállása ahhoz, ahogy különböző embereket, eseményeket és dolgokat kezelnek a mindennapi életükben. A második: az emberek sáfárkodása személyes környezetükkel a mindennapi életükben. A harmadik: az emberek hozzáállása és viselkedése az ellenkező nemmel való érintkezésük során a mindennapi életükben.) És vajon miről szól ez a három tétel? (Az emberi mivoltról.) Miért mondjuk, hogy ez a három tétel az emberi mivoltról szól, hogy összefügg azzal? Miért emelnénk ki ezt a hármat? Miért nem beszélünk a „lelkiismeret és józan ész” részről? Miért tesszük félre azokat az aspektusokat, amelyeket általában megvitatunk, hogy erről a három tételről beszéljünk? Vajon ez a három tétel haladóbb vagy kezdetlegesebb szintű, mint a lelkiismeret, a józan ész, az integritás és a méltóság, amelyek az emberi mivoltra vonatkoznak, amelyről már korábban beszéltünk? (Kezdetlegesebb szintű.) Akkor vajon lekicsinyel benneteket, ha ezekről a dolgokról beszélünk? (Nem.) Nos, miért beszélnénk róluk? (Mert gyakorlatiak.) Gyakorlatiasabbak. Ezt az okot találtátok? Miért fogunk erről beszélni? Mert problémákra leltem; a jelenlegi állapotokkal és az emberek mindennapi életében megjelenő különböző viselkedésmódokkal kapcsolatosan találtam néhány olyan problémát, amelyek szorosan kapcsolódnak az emberek valós életéhez, és szükségszerű, hogy ezeket egyenként kiteregessem, hogy megbeszéljük. Ha az emberek Istenbe vetett hitükben félreteszik a valós életet, valamint a normális emberi mivolt és a mindennapi élet különböző viselkedésformáit, és csak törekednek az igazságra kitartóan – olyan mély igazságokra, mint az, hogyan kell olyan embernek lenni, akit Isten szeret – mondjátok csak meg Nekem, milyen problémákhoz vezet ez? Az igazságra való törekvése során milyen alapvető feltétel mellett lehet valaki képes arra, hogy belépjen az igazságvalóságba? (A való életben kell megtennie.) Másvalami? (Normális emberi mivoltra van szüksége.) Így van – normális emberi mivolttal kell rendelkeznie, amely a lelkiismeret, a józan ész, az integritás és a méltóság mellett az imént említett három tételből áll. Kissé hamis lenne, ha valaki az igazságra való törekvéséről és az igazság kereséséről beszélne, miközben nem tudna megfelelni a normáknak, illetve nem tudná elérni a normalitást ezzel a három, az emberi mivoltot érintő tétellel kapcsolatosan. Az igazságra való törekvés, az igazságvalóságba való belépésre való törekvés, az üdvösségre való törekvés – ezeket nem mindenki tudja elérni, hanem csak azon kevesek, akik szeretik az igazságot és normális emberi mivolttal rendelkeznek. Ha valaki nem tudja, hogy egy normális emberi mivoltú embernek mivel kellene rendelkeznie, vagy mit kellene tennie, illetve milyen hozzáállásúnak és szemléletűnek kellene lennie bizonyos emberek, események és dolgok tekintetében, akkor vajon képes az illető elérni az igazságvalóságba való belépést? Vezethet-e eredményre az igazságra való törekvése? Sajnos nem.

A. Az emberek hozzáállása ahhoz, ahogy különböző embereket, eseményeket és dolgokat kezelnek

Az első olyan tétellel fogjuk kezdeni, amely az emberi mivoltról szól: az emberek hozzáállása ahhoz, ahogy különböző embereket, eseményeket és dolgokat kezelnek a mindennapi életükben. Mindenki érti, hogy mit jelent a „mindennapi élet”. Ezt nem kell részletezni. Melyek tehát a legfontosabb emberek, események és dolgok, amelyek az emberi mivolthoz kapcsolódnak? Vagyis mi az, ami a normális emberi mivolt szintjére emelkedik, ami kapcsolódik annak hatásköréhez, ami érinti azt? (Az emberekkel és dolgokkal való foglalkozás.) Ez az egyik része. Aztán vannak azok az ismeretek és szakmai készségek, amelyeket el kell sajátítani, és vannak a mindennapi élethez szükséges általános ismeretek. Ezek mind részei annak, amit egy normális emberi mivolttal rendelkező embernek meg kell értenie és birtokolnia kell. Például vannak, akik ácsnak vagy kőművesnek tanulnak, mások pedig megtanulnak autót vezetni vagy autót javítani. Ezek készségek, mesterségek, egy ilyen mesterséget ismerni pedig annyit jelent, mint jártasnak lenni az adott szakmában. Tehát milyen mértékben és milyen színvonalon kell megtanulnia valakinek egy készséget ahhoz, hogy szakértőnek számítson? Legalább arra képesnek kell lennie, hogy előállítson egy elfogadható színvonalú készterméket. Vannak olyanok, akik elég silány munkát végeznek. Az általuk végzett munkák nem szalonképesek, sőt, már-már elviselhetetlen látványt nyújtanak. Mi itt a probléma? Ez érinti a szakmájukhoz való hozzáállásukat. Vannak, akiknek nem lelkiismeretes a hozzáállása. Azt gondolják: „Ha az, amit gyártok, betölti a szerepét, az elég jó. Csak érd be vele pár évig, aztán javítsd meg.” Vajon ilyen nézettel kellene rendelkeznie a normális emberi mivoltú embereknek? (Nem.) Vannak, akiknek nemtörődöm, közömbös hozzáállásuk van. Nekik megfelel az „elég jó”. Ez felelőtlen hozzáállás. A romlott beállítottságon belül van valami, amiért ilyen könnyelműen és felelőtlenül kezelik a dolgokat. Ez hitványság, amire az emberek gyakran hivatkoznak. Mindazt, amit tesznek, a „nagyjából jó” és az „eléggé megközelíti” szintjéig teszik; ez a „talán”, a „lehet” és az „ötből négy” hozzáállása; felületesen teszik a dolgokat, megelégszenek azzal, ha a minimumot megteszik, és megelégszenek azzal, hogy blöffölve elevickélnek; nem látják értelmét annak, hogy komolyan vegyék a dolgokat vagy aprólékosak legyenek, és még kevésbé látják értelmét annak, hogy keressék az igazságalapelveket. Ez talán nem olyasvalami, ami a romlott beállítottságon belül van? A normális emberi mivolt megnyilvánulása ez? Nem. Helyénvaló ezt arroganciának nevezni, és az is teljesen találó, ha léhaságnak nevezzük, de hogy tökéletesen megragadjuk, az egyetlen szó, ami megfelel, az a „hitvány”. A legtöbb emberben megvan a hitványság, csak más-más mértékben. Mindenben felületesen és hanyagul akarnak eljárni, és minden cselekedetükben ott van a csalárdság fuvallata. Ha csak tudnak, átvernek másokat, a könnyebb utat választják, amikor csak tehetik, időt spórolnak, amikor csak tudnak. Azt gondolják magukban: „Amíg elkerülöm, hogy felfedjenek, és nem okozok problémát, illetve nem vonnak felelősségre, addig elboldogulok valahogy. Nem kell nagyon jó munkát végeznem, az túl nagy fáradozás!” Az ilyen emberek semmit sem tanulnak meg mesteri szinten, tanulmányaik során pedig nem igyekeznek, nem szenvednek és nem fizetik meg az árat. Csak a felszínét akarják érinteni egy témának, majd azt mondják magukról, hogy jártasak benne, azt hiszik, hogy mindent megtanultak, amit tudni kell, majd erre támaszkodnak, hogy elevickéljenek. Ez vajon nem az emberek egyfajta hozzáállása más emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz? Jó hozzáállás ez? Nem. Egyszerűen szólva ez „elevickélés”. Az ilyen hitványság az egész romlott emberiségben megvan. Akiknek az emberi mivoltában megvan a hitványság, azt a szemléletet és hozzáállást képviselik, hogy bármit is tesznek, abban „elevickélnek”. Vajon képesek-e az ilyen emberek megfelelően tenni a kötelességüket? Nem. Képesek az alapelvek szerint tenni a dolgokat? Ez még valószínűtlenebb.

Vannak, akik semmiben sem elkötelezettek, amit tesznek, hanem hanyagok, felületesek és felelőtlenek. Vannak például olyanok, akik megtanulnak vezetni, de soha nem kérdezik meg a tapasztalt sofőröket, hogy mire kell figyelni vezetés közben, vagy hogy milyen sebesség károsítja a motort. Nem kérdeznek, csak vezetnek – és következésképpen tönkreteszik az autójukat. Belerúgnak és azt mondják: „Ez az izé törékeny. Adj egy Mercedest vagy egy BMW-t, ez a tragacs nem lesz jó – elavult!” Milyen hozzáállás ez? Nem bánnak szerető gondoskodással az anyagi dolgokkal, és nem gondolnak arra, hogy karbantartsák, hanem szándékosan tönkreteszik és elrontják azokat. Vannak, akik hanyag, lusta életet élnek. Egész nap kapkodva és figyelmetlenül csinálnak mindent. Miféle emberek ezek? (Figyelmetlen emberek.) A „figyelmetlen emberek” szép kifejezés – hívhatnánk őket „hanyag embereknek”; a „közönséges emberek” is illik rájuk. Vajon túlzás ez? Hogyan lehet megkülönböztetni a nemes és a közönséges embereket? Egyszerűen nézzük meg a kötelességekkel kapcsolatos hozzáállásukat és cselekedeteiket, és nézzük meg, hogyan kezelik a dolgokat és hogyan viselkednek, amikor problémák merülnek fel. Az integritással és méltósággal rendelkező emberek pedánsak, lelkiismeretesek és szorgalmasak a cselekedeteikben, és hajlandóak megfizetni az árat. Az integritás és méltóság nélküli emberek figyelmetlenek és felületesek a cselekedeteikben, mindig készek valami trükkre, mindig csak elevickélni akarnak. Bármilyen technikát is tanulmányoznak, nem tanulják szorgalmasan, képtelenek megtanulni, és bármennyi időt is töltenek annak tanulmányozásával, teljesen tudatlanok maradnak. Ezek gyenge jellemű emberek. A legtöbb ember felületesen végzi a kötelességét. Milyen beállítottságról van itt szó? (Hitványságról.) Hogyan bánnak a hitvány emberek a kötelességükkel? Egész biztosan nem megfelelő a hozzáállásuk, és biztosan felületesen bánnak vele. Ez azt jelenti, hogy nincs normális emberi mivoltuk. A nagyon hitvány emberek olyanok, mint az állatok. Ez olyan, mintha egy kutyát tartanál háziállatként. Ha nem figyelsz rá, szétrágja a dolgokat, és tönkreteszi az összes bútorodat és berendezésedet. Ez veszteség lenne. A kutyák állatok; nem gondolnak arra, hogy szerető gondoskodással bánjanak a dolgokkal, és nem szállhatsz vitába velük – csak kezelned kell őket. Ha nem teszed, hanem hagyod, hogy az állat elszabaduljon és megzavarja az életedet, az azt mutatja, hogy valami hiányzik az emberi mivoltodból. Akkor nem sokban különbözöl egy állattól. Túl alacsony az IQ-d – egy semmirekellő vagy. Hogyan kezeld tehát jól őket? Ki kell találnod a módját, hogyan tudnád őket bizonyos paraméterek közé szorítani, vagy tartsd ketrecben, és naponta kétszer-háromszor egy meghatározott időben engedd ki őket, hogy eleget mozogjanak. Ez féken tartja majd az önkéntelen rágásukat, és testmozgást is biztosít számukra, hogy egészségesek maradjanak. Így a kutya megfelelően van kezelve, és a környezeted is védve van. Ha valaki nem tudja kezelni a dolgokat, amelyekkel találkozik, és nincs meg a megfelelő hozzáállása, akkor valami hiányzik az emberi mivoltából, ami nem tud megfelelni a normális emberi mivolt mércéjének. Vagy a főzést tekintve: az átlagemberek csak egy kevés olajat használnak, amikor sütnek, vannak azonban olyan nők, akik egy csomó olajat használnak. Még ha gazdag is vagy, nem herdálhatod el az olajat – észszerű mennyiséget kell használnod. De ezeket a nőket ez nem érdekli; ha megcsúszik a kezük, és túl sok olajat öntenek a serpenyőbe, egyszerűen csak kikanalazzák a felesleget, és a földre öntik. Ugye, hogy pazarlás ez? Hogy szokás nevezni az olyan embert, aki így viszonyul az anyagi dolgokhoz? „Extravagáns” – vagy, sértésként, „tékozló”. Honnan származnak az anyagi dolgok? Isten adta őket. Egyesek azt mondják, hogy ők maguk keresték meg a pénzt a dolgaikra – de mennyit tudnál keresni, ha Isten nem adná? Ő adta neked az életedet. Ha Ő nem adta volna neked az életedet, akkor nem lenne semmid, és semmi lennél – nos, akkor is rendelkezhetnél azokkal az anyagi dolgaiddal? Lehet, hogy Isten többet adott neked, mint egy átlagos családnak, de vajon helyes-e az a hozzáállás és nézőpont, amellyel elherdálnád azt? Hogyan jellemezhető ez az emberi mivolt szempontjából? Az ilyen embernek silány az emberi mivolta. Extravagancia, a dolgok elherdálása, nem tudni, hogy a dolgokat szerető gondoskodással kell kezelni – az ilyen embernek nincs normális emberi mivolta. Vannak, akiknek az sem jut eszükbe, hogy Isten házának dolgait gondosan kezeljék. Van, ami Isten házához tartozik. Látják ezt. Mégis, ha esőre állna az idő, és nem lenne jó, ha az a valami megázna, vajon mit gondolnának? „Nem nagy ügy, ha megázik. Nem a sajátom. Hagyom a fenébe.” Aztán elsétálnának. Hogy hívják ezt a hozzáállást? Önzésnek. Vajon egyenes a gondolkodásuk? Ha nem, akkor milyenek ők? (Elvetemültek.) Ha valaki nem egyenes, akkor nem elvetemült-e? Van-e normális emberi mivolta azoknak, akiknek nem egyenes a gondolkodása? Egész biztosan nincs. Az első tételünk – az emberek hozzáállása ahhoz, ahogy különböző embereket, eseményeket és dolgokat kezelnek – kapcsán hány dologról beszéltünk eddig? Van a hitványság, hitvány. Másvalami? (Közönségesnek és elvetemültnek lenni.) Micsoda köznyelv – használtok-e ilyen szavakat a mindennapi életetekben, amikor elgondolkoztok magatokon, megismeritek és boncolgatjátok magatokat? (Nem.) Senki sem használ. Szóval milyen szavakat használtok? Grandiózusan beszéltek – senki sem használ ilyen hétköznapi nyelvezetet.

Sokan nagyon előkelőnek érzik magukat, mert hisznek Istenben. Különösen azok, akiknek van némi szakértelmük és szakmai tudásuk, vagy akár felsőfokú végzettségük, úgy érzik, hogy az átlagemberek fölött állnak. Elégedettek önmagukkal, és azt gondolják: „Még a biztos karrieremet is feladtam a világban, és nem ingyen ételért jöttem Isten házába. Aki olyan szakképzett, mint én, az hozzájárulhat a dolgokhoz Isten házában. Feláldozom magam és szenvedek Istenért. Még együtt is élek és étkezem ezekkel az egyszerű emberekkel, közösségi szálláson. Micsoda nagyszerű minőségű vagyok!” Azt hiszik, hogy az ő integritásuk különösen tiszteletre méltó, hogy nemesebbek, mint bárki más. Ebben állandó örömüket lelik. Az az igazság, hogy nagyon sok minden hiányzik az emberi mivoltukból, és nemcsak hogy nincsenek tudatában ennek, de még a fellegekben is járnak, és azt hiszik, hogy nagyszerűek, hogy a jellemük előkelőbb, mint a hétköznapi embereké. Valójában egyetlen olyan dolog sincs bennük, ami megfelelne a „normális” szó definíciójának, amely az „emberi mivolt” előtt áll a „normális emberi mivolt” kifejezésben. Semmi sem üti meg ezt a mércét; minden messzire elmarad tőle. A lelkiismeretük? Nincs nekik. A jellemük? Nem jó. Az integritásuk és tulajdonságaik? Egyik sem jó. Amikor mindenki együtt él, ha egyeseknek van valami értékes dolga, nem merik azt elöl hagyni. Vajon miért van ez így? Egyrészt nem bíznak másokban, másrészt pedig ahol sok ember van, ott megbízhatatlanok is vannak, és némelyikük enyveskezű lehet – akár lophat is. Ezeknek az embereknek gyenge a jelleme. Vannak, akik étkezéskor kiválasztják a legjobb falatokat, és azokat eszik jóllakásig, függetlenül attól, hogy hányan vannak mögöttük, akik még nem ettek. Nem túl önző ez? Vannak, akik étkezés közben másokra is gondolnak. Mit illusztrál ez? Ez azt mutatja, hogy az utóbbiak értelmes emberek, akik másokat is szem előtt tartanak. Kicsit kevesebbet esznek, hogy maradjon belőle másoknak is. Ezt jelenti minőséginek lenni. Isten házában egyeseknek van emberi mivoltuk, míg mások kissé alulmaradnak. Még a normális emberi mivolt mércéinek sem tudnak megfelelni. Az Általam említett viselkedésformákat figyelembe véve vajon sok normális emberi mivolttal rendelkező ember van köztetek? Vagy nincsenek sokan? Amikor általában ilyen viselkedésformákat tanúsítotok, képesek vagytok-e felismerni, hogy ezek problémák? Amikor romlott beállítottságot fedsz fel, tudatában vagy annak? Ha tudatában vagy, ha érzed, és hajlandó vagy változtatni, akkor van egy kis emberi mivoltod – csak még nem érte el a normalitást. Ha még csak nem is vagy tudatában ennek, akkor lehet-e úgy tekinteni rád, mint akinek van emberi mivolta? Nem lehet. Ez nem a jó vagy rossz emberi mivolt, a normális vagy abnormális kérdése – nincs emberi mivoltod. Étkezéskor például vannak olyanok, akik meglátják, hogy egy tányér párolt sertéshús kerül elő, és elkezdenek kapkodni utána, a zsíros és sovány darabok után egyaránt, és nem hagyják abba, amíg el nem fogy az egész. Láttatok már valaha állatokat, akik az élelemért harcolnak? (Igen.) Ugyanez a jelenet, de állatokkal; az embereknél ez a harc vajon a normális emberi mivolt része? (Ez nem normális emberi mivolt.) Mit tennének a normális emberi mivolttal rendelkező emberek? (Megelégednének azzal, amit kaptak, és nem lennének mohók.) Ez eléggé tényszerű megfogalmazás. Hogyan lehetne akkor nem mohó valaki? Ezzel a problémával kapcsolatban milyen gondolatokat és milyen törődést foglal magában az a gondolkodásmód, amellyel a normális emberi mivoltú embereknek rendelkezniük kellene, amely által az ember továbbra is pontosan cselekedhet? Először is, a gondolkodásmódodnak helyesnek kell lennie. Egy nő például így gondolkodna: „Ma sok párolt sertéshús van. Szeretnék még enni, de kissé zavarban vagyok, látva, hogy körülvesznek a testvéreim. Mit kellene tennem? Úgy gondolom, várok az evéssel, amíg ők nem ettek. Nem szeretném, ha mások csodálkoznának, hogy egy ilyen hölgy, mint én, hogyan lehet ilyen falánk. Milyen megalázó lenne!” Az ilyen gondolkodásmód normális lenne egy nőnél, mivel ők általában kissé túlérzékenyek. A legtöbb férfi így gondolkodna: „A párolt sertéshús hihetetlenül finom. Megyek és kiszolgálom magam.” Ők lennének az elsők, akik érte nyúlnának az evőeszközükkel, nem törődve azzal, hogy mások mit gondolnak. Néhány férfi azonban ennél racionálisabb. Miután beleharapott, elgondolkodik: „Olyan sokan vannak mögöttem, akik még nem ettek. Le kell állnom, és hagynom kell néhányat másoknak.” Az a tény, hogy képes így gondolkodni és cselekedni, azt mutatja, hogy józan eszű ember, hogy eredendően normális emberi mivolttal rendelkezik. Vannak, akik abszurd irányba mennek el: „Isten nem akarja, hogy az emberek párolt sertéshúst egyenek, ezért egyetlen falatot sem eszem. Ez azt jelenti, hogy még több emberi mivoltom van, nem igaz?” Ez abszurd gondolkodás. Mit szemléltetek ezzel a példával? Azt, hogy az embereknek helyes hozzáállást kell tanúsítaniuk mindenféle emberrel, eseménnyel és dologgal szemben. Az emberi mivolt racionalitása, lelkiismerete, integritása és méltósága szemszögéből való gondolkodással jut el valaki ehhez a helyes hozzáálláshoz. Ha ilyen gondolkodásmóddal gyakorolsz, akkor alapvetően összhangban leszel a normális emberi mivolttal.

Az emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz való hozzáállás nem más, mint annak megnyilvánulása, ahogyan valaki az emberekkel és dolgokkal bánik a mindennapi életben. Lehet, hogy ezeknek a megnyilvánulásoknak nem sok közük van ahhoz a munkához, ami a te feladatod, illetve távol állnak attól, de az Istenbe vetett hit nem üres. Az Istenben hívők nem légüres térben élnek, hanem a valós életben. Nem szabad elszakadniuk a valós élettől. Milyen hozzáállással és gondolkodásmóddal kellene rendelkezniük az embereknek, akár a szakmai készségek, akár a valamivel kapcsolatos hétköznapi bölcsesség vagy tudás tekintetében? Vajon helyénvaló az, ha mindig céltalan a gondolkodásmódjuk? Vannak, akik mindig zavartak ezekkel a dolgokkal kapcsolatban – vajon működni fog ez? Nincs-e probléma a nézőpontjukkal? A nézőpontjukkal kapcsolatos probléma része ennek, ezenkívül a jellemükkel van összefüggésben. A nagy vörös sárkány évezredek óta uralkodik Kínában, mindig hadjáratokban és harcokban vesz részt. Nem fejleszti a gazdaságot, és nem törődik az egyszerű emberek életével. Végül az emberek elősegítették a sodródás egyfajta hitványságát. Mindenben, amit tesznek, felületesek, és szűk látókörű szemléletet képviselnek. Egyetlen tanulmányukban sem törekednek a kiválóságra, és nem is tudják elérni azt. Mindig szűk látókörű szemlélettel működnek. Megvizsgálják, hogy mire van szüksége a piacnak, aztán rohannak, hogy azt előállítsák, egy percig sem gondolkodva, amíg meg nem gazdagodtak. Ebből az alapból nem fejlődnek tovább, nem végeznek további tudományos kutatásokat, nem törekednek tökéletesebb kiválóságra, aminek a végeredménye az, hogy Kína könnyűiparának, nehéziparának és egy más ágazatának sincsenek világviszonylatban élvonalbeli termékei. A kínaiak mégis dicsekednek: „Itt Kínában ötezer éves elsőrangú hagyományos kultúrával rendelkezünk. Mi, kínaiak kedvesek és szorgalmasak vagyunk.” Akkor miért gyárt Kína folyamatosan másolatokat, hogy átverje az embereket? Miért nincs szinte semmije, ami a világpiacon versenyképes lenne? Mi folyik itt? Vajon Kínának vannak élvonalbeli termékei? A kínaiaknak tényleg van egy „élvonalbeli” valamijük, éspedig az utánzásban és a hamisításban – a csalárdságban – való jártasságuk. A hitványságuk ebben is jelen van. Egyesek azt mondják majd: „Miért írsz le ilyennek bennünket? Nem gondolsz arra, hogy ez lekicsinyel és megaláz minket?” Vajon így van-e? Ha megvizsgálunk néhány dolgot, amit a kínaiak tesznek, akkor valóban azt mondhatjuk, illik rájuk a leírás. Vannak-e olyan kínaiak a piacon vagy az egyszerű emberek körében, akik rendes munkával foglalkoznak? Nagyon kevesen, és azoknak is elmegy a kedvük tőle, amikor látják, hogy milyen kedvezőtlen a társadalmi környezet, és hogy semmi jó nem származik abból, ha rendes munkával foglalkoznak. Abbahagyják a próbálkozást, és feladják.

Ezek az emberi mivoltot érintő dolgok – az emberek hozzáállásai, gondolatai és véleményei, amelyeket más emberekkel, eseményekkel és dolgokkal való bánásmódjukban felfednek – nagyon sokatmondóak. Vajon miről mesélnek? Arról, hogy hogyan lehet meglátni egy ember jellemét, hogy az illető tisztességes és egyenes ember-e. Mit jelent tisztességesnek és egyenesnek lenni? Tisztességes és egyenes dolog-e tradicionálisnak lenni? Tisztességes és egyenes dolog-e udvariasnak és jó modorúnak lenni? (Nem.) Tisztességes és egyenes dolog-e a szabályok betű szerinti betartása? (Nem.) Egyik sem az. Akkor mit jelent tisztességesnek és egyenesnek lenni? Ha valaki tisztességes és egyenes ember, akkor bármit is tesz, azt egy bizonyos mentalitással teszi: „Nem számít, hogy szeretem-e csinálni ezt a dolgot vagy sem, sem pedig az, hogy az érdeklődési körömbe tartozik-e, vagy olyasmi, ami nem igazán érdekel – rám bízták, hogy csináljam, és jól fogom csinálni. Az alapoktól kezdem a tanulmányozását, és két lábbal a földön állva, lépésről lépésre fogok nekilátni. Végül bármeddig is jutottam a feladattal, minden tőlem telhetőt megtettem.” Az a legkevesebb, hogy ilyen józan hozzáállással és mentalitással kell rendelkezned. Ha attól a pillanattól kezdve, hogy elvállalsz egy feladatot, zavarosan csinálod, és a legkevésbé sem törődsz vele – ha nem veszed komolyan, és nem nézel utána a vonatkozó forrásoknak, nem végzel részletes előkészületeket, illetve nem keresel meg másokat, hogy konzultálj velük; és ha ezen túlmenően nem szánsz több időt ennek a dolognak a tanulmányozására, hogy folyamatosan fejlődhess benne, és elsajátítsd ezt a készséget vagy szakmát, hanem fenntartod az ahhoz való könnyelmű hozzáállást és azt, hogy csak úgy megúszod, ahogy kezeled azt, akkor ez az emberi mivoltod problémája. Hát nem csak elevickélés ez? Egyesek azt mondják: „Nem szeretem, amikor ilyen kötelességet adsz nekem.” Ha nem tetszik, ne fogadd el – ha pedig mégis elfogadod, akkor komoly, felelősségteljes hozzáállással kell megközelítened. Ilyennek kell lennie a hozzáállásodnak. Hát nem ez az, amivel a normális emberi mivoltú embereknek rendelkezniük kellene? Ezt jelenti tisztességesnek és egyenesnek lenni. A normális emberi mivoltnak ebben az aspektusában a legkevesebb, amire szükséged van, az a figyelmesség, lelkiismeretesség és az, hogy hajlandó legyél megfizetni az árat, valamint hogy józan, komoly és felelősségteljes hozzáállásod legyen. Elég, ha ezekkel a dolgokkal rendelkezel.

A gyülekezetben mindenféle ember van. Akik szeretik az igazságot, azoknak jobb az emberi mivoltuk, és amikor romlott beállítottságot tárnak fel, akkor könnyen kijavítják. Akik nem szeretik az igazságot, azoknak sokkal rosszabb az emberi mivoltuk. Ha valaki nem igyekszik, és felelőtlenül bánik Isten megbízatásával, nem méltatlan-e az az elismerésre? Az ilyen emberi mivolt hitvány és értéktelen. Alantas. Te hiszel Istenben. Ha felületes és felelőtlen hozzáállással közelíted meg a megbízatásodat, akár Isten megbízatása az a számodra, akár a gyülekezeté, vajon a hozzáállásod olyan-e, amilyet egy normális emberi mivolttal rendelkező embernek tanúsítania kellene? Lehet, hogy egyesek azt mondják: „Nem veszem komolyan azokat a dolgokat, amelyeket a testvérek rám bíznak, de amiket Isten bíz rám, azokat garantálom, hogy sikeresen elvégzem. Jól fogok bánni azokkal.” Vajon ez a helyes felfogás? (Nem.) Milyen értelemben nem az? Valaki, aki hiteltelen és erénytelen, akinek az emberi mivoltából hiányoznak ezek a dolgok – az vajon kihez lehet hű? Senkihez. Még a saját ügyeiben is csal, és megjátssza magát. Hát nem közönséges és értéktelen az ilyen ember? Ha valaki képes keményen dolgozni és felelősséget vállalni, valamint hitelesen teljesíteni olyan dolgokat, amelyek elvégzésével mások bízzák meg, akkor vajon sokkal rosszabbul teljesítene-e egy olyan megbízatásban, amelyet Istentől fogadott el? Ha ő, aki lelkiismerettel és józan ésszel rendelkezik, megérti az igazságot, akkor nem járhat el rosszabbul az Istentől elfogadott megbízatással és a kötelessége végrehajtásával sem. Biztosan sokkal jobban jár majd el, mint azok, akiknek nincs lelkiismeretük, akikből hiányzik az erény. Ez a különbség a jellemükben. Vannak, akik azt mondják: „Nem venném komolyan, ha arra kérnél, hogy gondoskodjak egy kutyáról vagy egy macskáról, ha azonban Isten házáért bíznának meg egy fontos üggyel, akkor egész biztos, hogy jól intézném.” Ez helytálló vajon? (Nem.) Miért nem? Ha valakinek nagy és kis ügyekben egyaránt helyes a nézőpontja, bármi is legyen a megbízatása, ha igaz a szíve és nemes a minősége, van integritása, hitelt érdemlő és erkölcsös a magatartása, akkor az értékes és különböző. Az ilyen emberek az erkölcsükkel és a hitelt érdemlő mivoltukkal foglalkoznak minden kérdéssel. Ha valaki, aki erkölcstelen és hiteltelen, azt mondaná: „Ha Isten közvetlenül bíz meg valamivel, biztos vagyok benne, hogy jól fogom kezelni”, akkor az igaz lenne? Ez egy kissé túlzó és megtévesztő lenne. Hogyan lehetsz mások szemében megbízható lelkiismeret és józan ész nélkül? A szavaid üresen hangzanak – trükkök. Isten házában volt egyszer két kis kutya, hogy őrizzenek egy helyet. El volt rendezve, hogy valaki gondoskodjon róluk, az illető pedig úgy vigyázott rájuk és úgy foglalkozott velük, mintha a sajátjai lennének. Ez az ember nem nagyon szerette a kutyákat, de jól viselte gondjukat. Ha egy kutya megbetegedett, kezelte, megfürdette és időben megetette őket. Lehet, hogy nem szerette a kutyákat, de megbízatásának és felelősségének tekintette a kutyákról való gondoskodást. Nincs itt valami olyasmi, aminek meg kellene lennie az emberi mivoltban? Volt emberi mivolta, ezért jól csinálta a dolgot. Később a két kutya másvalaki gondozásába került, és egy hónap leforgása alatt szánalmasan lefogytak. Mi történt? Senki sem törődött azzal, illetve nem vette észre, amikor a kutyák megbetegedtek, és a rossz hangulatuk kihatott az étvágyukra. Ezért lettek ilyen soványak; így viselte gondjukat az az ember. Van-e különbség az emberek között? (Igen.) Miben különböznek? (Az emberi mivoltukban.) Vajon az, aki jól gondozta a kutyákat, sok igazságot értett meg? Nem feltétlenül. Aki pedig rosszul gondozta őket, az nem feltétlenül hitt kevesebb ideje Istenben. Akkor miért van ekkora különbség kettejük között? Mert a jellemük különböző. Vannak, akik hitelt érdemlőek. Ha a szavukat adják valakinek, akkor a végén képesek számot adni magukról, akár szívesen teszik meg a dolgot, akár nem. Ha elvállalnak egy feladatot, biztos, hogy rendületlenül elvégzik azt. A mások által beléjük helyezett bizalomra méltóan élnek, és a saját szívük szerint élnek. Van lelkiismeretük, és azzal mérnek mindent. Egyeseknek nincs lelkiismeretük. A szavukat adják, de utána semmit sem tesznek, hogy alátámasszák azt. Nem azt mondják: „Hittek bennem. Jól kell csinálnom a dolgot, hogy megőrizzem a bizalmukat.” Nem ilyen a szívük, és nem így gondolkodnak. Ez vajon nem az emberi mivoltban rejlő különbség? Mondd csak meg Nekem, az az ember, aki jól teljesített, vajon fáradságosnak találta azt? Nem találta túl fárasztónak vagy fáradságosnak. Nem törte a fejét azon, hogy megpróbálja kitalálni, hogyan csinálja jól a dolgot, és nem is imádkozott gyakran miatta. Szíve mélyén tudta, hogy mit lenne helyes megtenni, ezért vállalta ezt a terhet. Aki nem volt hajlandó viselni a terhet, az is elfogadta a kötelességet, és kényelmetlennek találta, amint megtette. Amikor a kutyák ugattak, ingerültté vált, és megdorgálta őket: „Ugatsz, ugye? Ha még egyet ugatsz, halálra rúglak!” Vajon nem az emberi mivoltban rejlő különbség ez? De igen, és ez egy nagy különbség. Vannak olyanok, akik, ha megbízod őket valamivel, idegesítőnek, zavarónak találják, hogy kevés szabadságot hagysz nekik. „Még egy munka? Már így is rengeteg dolgom van – nem csak lófrálok itt!” Így aztán mindenféle kifogást kitalálnak, hogy elhárítsák a dolgot, hogy megbocsássák maguknak, amiért nem tettek eleget a felelősségüknek. Nincs lelkiismeretük, sem józan eszük, nem is vizsgálják meg önmagukat, ehelyett indokokat és kifogásokat találnak, hogy megbocsássanak maguknak silány emberi mivoltukért. Így viselkednek a silány emberi mivolttal rendelkező emberek. Akkor vajon beléphet-e az ilyen ember az igazságvalóságba? (Nem.) Miért nem? Nem szereti az igazságot, és nem szereti a pozitív dolgokat. Hát nem ez a helyzet? Nem rendelkezik sem normális emberi mivolttal, sem a pozitív dolgok valóságával. Nincs meg benne ez a lényeg. Mi a kapcsolat tehát az igazság és a normális emberi mivolt között? Minek kell meglennie valakinek az emberi mivoltában ahhoz, hogy belépjen az igazságvalóságba és gyakorolja az igazságot? Először is lelkiismerettel és józan ésszel kell rendelkeznie. Bármit is tesz, helyes hozzáállással, helyes gondolkodással és helyes szemlélettel kell rendelkeznie. Csak ezekkel lehet normális emberi mivolta valakinek – és csak akkor tudja elfogadni és gyakorolni az igazságot, ha normális emberi mivolttal rendelkezik.

B. Az emberek sáfárkodása személyes környezetükkel

A második tétel: az emberek sáfárkodása személyes környezetükkel a mindennapi életükben. A normális emberi mivolt melyik területét érinti ez a tétel? (Az ember lakókörnyezetét.) És miből áll az? Főként két nagy területből áll: a környezetből, amelyben az ember él, amely csak addig terjed, ameddig a magánélete, valamint a nyilvános környezetekből, amelyekkel gyakran kapcsolatba kerül. És konkrétan mi tartozik ehhez a két nagy területhez? Az ember életmódja, valamint a higiéniai és környezetmenedzsmentje. Hogy tovább részletezzük, miből áll az ember életmódja? Munkából és pihenésből, étrendből és olyasmikből, mint a mindennapi egészségmegőrzés és a mindennapi életre vonatkozó általános ismeretek. Kezdjük az elsővel, a munkával és a pihenéssel. Ezeket csak szabályos, ütemezett módon kellene végezni. Az olyan különleges körülményeken kívül, mint amikor a munka megköveteli, hogy az ember sokáig fennmaradjon vagy túlórázzon, a munka és a pihenés többnyire szabályos és ütemezett. Ez a helyes mód. Vannak, akik szeretnek inkább éjszaka fennmaradni. Esténként nem alszanak, hanem mindenfélével foglalatoskodnak. Nem fekszenek le addig, amíg mások kora reggel fel nem kelnek és el nem kezdik a munkájukat, amikor pedig mások este lefekszenek, ők akkor kelnek fel és kezdenek dolgozni. Talán nincsenek ilyen emberek? Soha nincsenek szinkronban másokkal, mindig különlegesek – az ilyen emberek nem túl józan eszűek. Normális körülmények között mindenki ritmusának alapvetően szinkronban kellene lennie, a különleges esetektől eltekintve. Mi a következő? (Az étrend.) A normális emberi mivolt étrendi követelményeit könnyű teljesíteni, nem igaz? (De igen.) Ez könnyű. De nincs vajon az embereknek néhány téves nézete az étrenddel kapcsolatban? Vannak, akik azt mondják: „Mi hiszünk Istenben, és minden az Ő kezében van. Nincs olyan étkezési mód, ami árthatna az ember gyomrának. Azt eszünk, amit csak akarunk, korlátozások nélkül, szabadon. Ez nem probléma, amikor Isten oltalmaz minket.” Hát nincsenek-e olyan emberek, akiknek ilyen a megértésük? Nincs-e valami kissé eltorzulva ebben? Az ilyen megértés abnormális; akinek ilyen a megértése, annak nem normális a gondolkodása. Vannak olyanok, akik az élethez szükséges normális, józan tudást összekeverik azzal, hogy valaki tekintettel van a hús-vér testre. Azt hiszik, hogy az élethez szükséges józan tudásra való odafigyelés a hús-vér test figyelembevételét jelenti. Nincsenek talán olyan emberek, akik ezt hiszik? (De vannak.) Vannak például olyanok, akiknek gyomorproblémáik vannak, és nem esznek fűszeres, irritáló dolgokat. Vannak, akik azt mondják nekik: „Ez a te étrendválasztásod; tekintettel vagy a hús-vér testre. Fel kell lázadnod ellene. Vannak olyan helyek, ahová majd elmész, ahol olyan étel van, neked pedig meg kell majd enned. Hogy tehetnéd meg, hogy nem eszed meg?” Nincsenek vajon olyan emberek, akiknek ilyen a megértésük? (De vannak.) Vannak, akik nem ehetnek meg egy bizonyos ételt, mégis ragaszkodnak hozzá, hogy megegyék, a kellemetlenségükre, hogy lázadjanak a hús-vér test ellen. Azt mondom: „Megteheted, hogy nem eszed meg, ha nem akarod. Senki sem fog elítélni, ha nem eszed meg.” Ők azt mondják: „Nem, muszáj megennem!” Ebben az esetben megérdemlik azt, hogy rosszul érezzék magukat. Saját maguknak köszönhetik. Ők állítják fel maguknak az előírásokat, tehát nekik kell betartaniuk azokat. Akkor helytelen lenne, ha nem ennék meg? (Nem.) Nem lenne helytelen. Mások, akiknek bizonyos egészségi problémáik vannak, allergiásak bizonyos ételekre. Kerülniük kell azokat, és nem szabad megenniük. Vannak, akik allergiásak a csilipaprikára, és ezért nem szabad megenniük, mégis ragaszkodnak hozzá. Továbbra is megeszik, mert azt hiszik, hogy ez jelenti azt, hogy lázadnak a hús-vér test ellen. Hát nem eltorzult megértés ez? De az. Ha nem alkalmasak arra, hogy megegyenek valamit, akkor ne egyék meg. Mi célból harcolnak a hús-vér testük ellen? Nem vakmerőség ez részükről? (De igen.) Nincs szükség arra, hogy betartsák ezt az előírást, sem arra, hogy így lázadjanak a hús-vér testük ellen. Mindenkinek megvan a maga fizikai állapota. Van, akinek rossz a gyomra; van, akinek gyenge a szíve; van, akinek rosszabb a látása; van, aki hajlamos az izzadásra; van, aki sosem izzad. Mindenkinek más az állapota; a saját állapotodhoz kell igazodnod. Ezeket az eseteket egyetlen mondat jelképezheti: sajátíts el egy kis józan észt az életben. Mit jelent itt a „józan ész”? Azt jelenti, hogy tudnod kell, hogy minek az elfogyasztása ártalmas a számodra, és mi az, amit jó, ha megeszel. Ha valaminek nincs jó íze, de jót tesz az egészségednek, akkor az egészséged érdekében meg kell enned; ha valami finom, de megbetegszel tőle, ha megeszed, akkor ne edd meg. Ez a józan ész. Ezen túlmenően az embereknek ismerniük kell néhány észszerű módszert is arra, hogy egészségesek maradjanak. Az év négy évszakában hagyd, hogy az időjárás, az éghajlat és az évszak diktálja, hogy mit eszel – ez az egyik legfontosabb alapelv. Ne harcolj a tested ellen – ez egy olyan gondolat és megértés, amellyel a normális emberi mivoltú embereknek rendelkezniük kellene. Vannak, akiknek bélgyulladása van, és hasmenésük lesz, ha irritáló ételeket esznek. Tehát ne edd meg azokat. Mégis vannak, akik azt mondják: „Nem félek. Isten megvéd engem” – és ennek következtében hasmenéstől szenvednek az étkezések után. Még azt is mondják, hogy Isten az, aki próbára teszi és finomítja őket. Hát nem abszurd emberek ezek? Ha nem abszurdak, akkor szörnyen falánkok, akik a következményekre való tekintet nélkül esznek. Az ilyen embereknek sok problémájuk van. Nem tudnak uralkodni az étvágyukon, de azt mondják: „Nem félek. Isten megvéd engem!” Milyen a megértésük a problémáról? Torz; nem értik meg az igazságot, mégis vakon próbálják alkalmazni. Bélgyulladásuk van, mégis válogatás nélkül esznek, és amikor ennek következtében hasmenésük lesz, akkor azt mondják, hogy Isten próbára teszi és finomítja őket – talán nem az előírások vak alkalmazása ez? Nem Isten káromlása-e, ha egy ilyen abszurd ember ilyen ostobaságot mond? Vajon a Szentlélek végezne munkát az ilyen nevetséges emberben? (Nem.) Ha nem érted meg az igazságot, nem szabad vakon előírásokat alkalmaznod a dolgokra. Vajon Isten válogatás nélkül próbatételek elé állítana bárkit is? Egész biztosan nem. Még alkalmas sem vagy rá; nincs meg az érettséged – és ezért Isten nem fog próbatételek elé állítani. Aki nem tudja, hogy milyen ételektől lesz beteg, az bolond, akinek nem ép az elméje. Vajon megérthetik-e Isten szándékait azok, akik irracionálisak és nem épelméjűek? Meg tudják-e érteni az igazságot? (Nem.) Akkor vajon Isten próbatételek elé állítaná-e az ilyen embert? Nem, nem tenné. Ilyen az, amikor valakinek nincs józan esze és ostobaságot beszél. Vannak alapelvek, amelyek alapján Isten megpróbálja az embereket; ezek olyan emberekre irányulnak, akik szeretik az igazságot és törekednek arra, olyan emberekre, akiket Isten használni akar, és akik tanúságot tehetnek Mellette. Olyan igazhitű embereket állít próbatételek elé, akik követni tudják Őt, és tanúskodni tudnak Mellette. Senki nem rendelkezik a Szentlélek munkájával, aki csak a kényelmet és az élvezetet hajhássza, és egyáltalán nem törekszik az igazságra, az pedig különösen nem, akinek torz a felfogása a dolgokról. Ha ez így van, vajon Isten próbatételek elé állítaná-e? Ez teljes képtelenség.

Vannak, akik hozzáférnek a kínai növényi gyógyszerekhez, illetve egészséges élelmiszerekhez, amelyeket könnyelműen fogyasztanak. Vannak nők, akik gyakran kenegetik az arcukat olyan dolgokkal, amelyek védik a bőrt, fehérítik és feszesítik azt. Mindennap két órát töltenek sminkeléssel, majd három órát a smink eltávolításával, és végül a felismerhetetlenségig tönkreteszik a bőrüket. Még azt is mondják: „Senki sem tudja legyőzni a természet törvényét, hogy a szépség a korral megfakul – nézd csak meg az öregedő bőrömet!” Tény, hogy nem néznének ki olyan öregnek, ha nem kenegették volna folyton az arcukat – éppen az öregítette meg őket, hogy ezeket a termékeket magukra kenték. Mit gondolsz erről? (Maguknak köszönhetik.) Megérdemlik! A normális emberi mivoltban van némi józan tudás az életre vonatkozóan, és ezt fel kell fogni, mint például az egészség megőrzésével és a betegségek megelőzésével kapcsolatos általános tudás: például, hogy a hideg láb hátfájást okozhat, vagy hogy hogyan kell kezelni a korán jelentkező távollátást, vagy hogy milyen ártalmakkal jár a túl hosszú üldögélés a számítógép előtt. Meg kell érteni egy keveset az ilyen józan ésszel történő egészséggondozásról. Lehet, hogy egyesek azt mondják: „Ahhoz, hogy higgyünk Istenben, csak a szavait kell olvasni. Mi értelme megtanulni az összes józan ésszel történő egészséggondozási dolgot? Az ember élettartamát Isten határozza meg; semmilyen egészséggondozási ismeret nem segít. Amikor eljön a halálod ideje, senki sem menthet meg.” Ez első látásra helyesnek tűnik, de valójában kissé abszurd. Ezt olyasvalaki mondaná, akinek nincs lelki megértése. Megtanul jól bevált szavakat és doktrínákat ismételgetni, és spirituálisnak tűnik, holott valójában egyáltalán nincs tiszta felfogása. Megpróbál vakon előírásokat alkalmazni, amikor történik vele valami, és olyan szépen beszél, ahogy csak tud, anélkül, hogy bármilyen igazságot is gyakorolna. Például egyesek azt mondhatják neki, hogy a kukoricakása tápláló, hogy jót tesz az egészségnek. Ez nem fog eljutni hozzá. De mihelyt meghallja, hogy valaki azt mondja, hogy a párolt sertéshús egészséges, legközelebb, amikor meglátja, degeszre tömi magát vele, és még rágás közben is azt mondja: „Mit tehetnék? Ezt meg kell ennem, ez az egészségem érdekében van!” Hát nem csalárd dolog ezt mondani? (De igen.) Ez csalárdság. Rendelkezni azzal, amivel a normális emberi mivoltú embereknek rendelkezniük kell, tudni azt, amit az embereknek tudniuk kell, tudni azt, amit a korodnak megfelelő életszakaszban tudni kell – ez jelenti azt, hogy normális emberi mivoltod van. Vannak olyan huszonévesek, akik válogatás nélkül esznek. Fagyos időben jégkockát esznek. Az idősebbek ezt látva megijednek, és arra biztatják őket, hogy hagyják abba, mondván, hogy megfájdul a hasuk. „Hasfájás? Nem lesz semmi bajom – mondják. – Nézz rám, csúcsformában vagyok!” Az ő korukban még nem tudnak az ilyen dolgokról. Várd meg, amíg negyvenévesek lesznek; adj nekik egy jégkockát, hogy akkor egyék meg. Vajon megennék? (Nem.) És ha hatvanévesek lesznek, felejtsd el a jégevést – félni fognak a közelébe menni. A jég hidegsége túl sok lesz a testüknek, hogy elviselje. Ezt hívják tapasztalatnak – az életleckék megtanulásának. Ha valaki hatvanévesen még mindig nem tudja, hogy a gyomra nem bírja a túl sok jégkockát, hogy a szervezete nem bírja, hogy beteg lesz tőlük, azt minek nevezik? Hiányzik belőle a normális emberi mivolt? Hiányzik belőle a megélt tapasztalat. Ha valaki hatvanegynéhány évesen még mindig nem tudja, hogy a hideg árt a hátnak, hogy a hideg láb hátfájást okoz, akkor hogyan élhette le azt a hatvanegynéhány évet? Biztosan csak úgy átevickélt rajtuk. Vannak, akik negyvenes éveikre már sok józan dolgot megértenek az életről: például a józan egészségügyi ismereteket; és van néhány helyes nézetük az anyagi dolgokról, a pénzről, a munkáról, a rokonaikról, a világ dolgairól, az életről és így tovább. Világos megértésük van ezekről a dolgokról, és még ha nem is hisznek Istenben, akkor is valamivel jobban megértik ezeket a dolgokat, mint a fiatalabbak. Ezek olyan emberek, akiknek van érzékük ahhoz, hogy mi a jó és mi a rossz, akiknek a gondolkodása normális. A huszonéves koruk óta leélt két évtized alatt sok dolgot megértettek, melyekből néhány közel áll az igazsághoz. Ez azt mutatja, hogy felfogóképességgel, jó képességgel rendelkező emberek. És ha olyanok, akik törekednek az igazságra, akkor sokkal gyorsabban fognak belépni az igazságvalóságba, mert sok mindent megtapasztaltak az alatt a húsz év alatt, és nyertek néhány pozitív dolgot. Tapasztalataik összhangban lesznek az igazságvalósággal, amelyről Isten beszél. Ha azonban sok minden hiányzik annak az embernek az emberi mivoltából, és nincsenek helyes nézetei, illetve a normális emberi mivoltnak megfelelő gondolkodása, még kevésbé a normális emberi mivolthoz tartozó felfogása az életről és azokról az emberekről, eseményekről és dolgokról, amelyek abban a húsz évben felbukkannak, akkor hiába élte le azokat az éveket. Több helyen, ahol jártam, azt tapasztaltam, hogy az idősebb nővérek közül egyesek nem tudnak főzni. Még egy kiegyensúlyozott menüt sem tudnak megtervezni. Levest készítenek abból, amit sütni kellene, és megsütik azt, aminek levesbe kellene kerülnie. A termények az évszakok szerint változnak, mégis mindig ugyanaz a pár étel kerül az asztalukra. Mi folyik ott? Ez az értelem valódi hiánya, nemde? Hiányzik belőlük a normális emberi mivolt képessége. Még a mindennapi életükben előforduló különböző élelmiszereket, például a káposztát és a burgonyát sem tudják elkészíteni. A legegyszerűbb feladatokra sem képesek, és nem tudják azokat végrehajtani. Vajon hogyan vészelték át az elmúlt ötven-hatvan évet? Tényleg lehetséges volna, hogy a szívük nem támasztott igényeket az életükkel szemben? Ha valaki nem tud tapasztalatot szerezni semmiből, amit tesz, akkor vajon milyen kötelességet tudna jól végezni egy ilyen ember? Az az igazság, hogy az emberek képesek megtanulni dolgokat, ha csak odafigyelnek és gyakorolnak egy darabig. Ha valaki több évnyi tanulás után sem tud megcsinálni valamit, akkor az intellektusa és a képessége borzalmas lehet!

Beszéljünk most egy kicsit a higiénia kezeléséről. Nemrégiben két olyan helyen jártam, ahol a házak környéke nagyon rendetlen volt. Eredetileg minden elég rendezett volt ott, vajon hogyan váltak ezek a helyek ilyen „disznóólakká”? Ennek az az oka, hogy az ottani emberek nem tudják, hogyan kell rendet tartani. Nincs meg bennük a normális emberi mivolt higiéniai tudatossága és követelményei. Nem pusztán arról van szó, hogy lusták; ezenkívül hozzászoktak ahhoz, hogy ilyen körülmények között éljenek. Szemetet szórnak a földre, és bárhová letesznek dolgokat, szabály és korlátozás nélkül. Ha kitakarítottak egy helyet, csak egy-két napig képesek tisztán tartani; néhány nap múlva már olyan rendetlen és koszos, hogy rossz ránézni. Mondd csak meg Nekem, hogy hívják az ilyen környezetet? És az ottani emberek ilyen körülmények között is tudnak jó étvággyal enni és el tudnak aludni – milyen emberek azok? Olyanok, mint a disznók, nem igaz? Nem tudatosak, és semmit sem értenek a higiéniáról, a környezetükről, a struktúráról, az irányításról. Bármennyire koszossá és rendetlenné válik is a környezetük, nem veszik észre. Nem zavarja őket; nem aggódnak, és nem hozza ki őket a sodrukból. Továbbra is úgy élnek, ahogy eddig, megszokottan és követelmények nélkül. Vannak helyek, ahol nagyon vigyáznak a higiéniára és a környezetre, és azt gondolnád, hogy az ottani emberek törődnek a tisztasággal, hogy tudják, hogyan irányítsák a környezetüket – de egy rajtaütésszerű ellenőrzésig senki sem tudja, hogy az ellenőrzéseket megelőzően embereket küldtek a hely kitakarítására. Ha előre szólsz, hogy odamész, akkor a hely garantáltan tiszta lesz; ha viszont figyelmeztetés nélkül mész, akkor más környezetet találsz, amely biztosan piszkos és rendetlen lesz. Néhány lány szobájában ruhák és cipők hevernek szanaszét, odakint pedig olyan munkaeszközök vannak felhalmozva a ruhákkal együtt, mint kapák és csákányok. Egyesek talán azt mondják, hogy annyira elfoglaltak voltak, hogy nem volt idejük takarítani. Vajon ennyire elfoglaltak voltak? Még levegőt venni sem volt idejük? Ha nem volt idejük, akkor tényleg elfoglaltak, de biztosan ennyire elfoglaltak voltak? Mi olyan nehéz abban, hogy rendezzék a területüket? Mi olyan megterhelő abban, hogy tiszta, rendezett környezetet tartsanak fenn? Van ennek valami köze az emberi mivolthoz? Miért szeretnének az emberek ennyire „disznóólban” élni? Miért éreznék magukat ilyen jól egy ilyen környezetben? Hogy lehetnek teljesen érzéketlenek az ilyen környezetre? Mi folyik ott? Mi az oka a rosszul rendezett környezeteknek? Ha alkalmanként elmegyek valahova, és előre szólok, akkor rendbe teszik, de ha gyakran megyek oda, akkor nem takarítanak többé. Azt mondják: „Gyakran vagy itt, úgyhogy eltekintünk a formalitásoktól. Mi már csak ilyenek vagyunk. Fárasztó állandóan takarítani! Kinek van erre energiája? Annyira el vagyunk foglalva egész nap a munkával, hogy még arra sincs időnk, hogy megfésülködjünk!” Ilyen mentségeket hoznak fel. És még mi mást? „Ez az egész csak átmeneti. Nem kell tökéletes rendet teremtenünk. Így is megteszi.” Valóban, minden átmeneti – de még ha egy sátorban élnél is, akkor is vigyáznod kellene arra, nem igaz? Ez a normális emberi mivolt. Ha még ez a kis normális emberi mivolt sincs meg benned, akkor miben különbözöl az állatoktól?

Van egy templom Isten házában, amely elég jó helyen van, hegyek és víz közelében. Utat építettek ott, és fák szegélyezik a közeli folyót. Még egy pavilon is tartozik hozzá, mellette díszkövekkel. Tényleg nagyon szép. Egy nap messziről megláttam egy kis sárga valamit azon a tiszta úton. Közelebb érve láttam, hogy egy narancshéj az. Ki tudja, hogy ki dobná oda csak úgy a szemetét. A pavilonban pedig, amely szintén tiszta volt, valaki napraforgómagot evett, és a héjakat szanaszét dobálta a padlóra. Mondd csak meg Nekem, az az illető olyasvalaki volt, aki ismeri a szabályokat? A normális emberi mivoltban az embereknek vannak-e előírt higiéniai és környezeti normái, vagy nincsenek? Lehet, hogy egyesek azt mondják: „Milyen értelemben nincsenek normáim? Minden este megmosom a lábam. Vannak, akik nem teszik. Vannak, akik még az arcukat sem mossák meg, amikor reggel felkelnek.” Lehet, hogy a lábad tiszta, rendben, de miért olyan a munkakörnyezeted, mint egy disznóól? Mit jelent ez a te tisztaságod? A legjobb esetben is azt jelzi, hogy iszonyatosan önző vagy. Szeretnél mindent irányítani – hogyan lehetnél minden dolognak a mestere, ha még egy épületegyüttest sem tudsz irányítani? Ez tényleg szégyentelen! Ezek az emberek nemcsak a környezetüket nem tudják irányítani – még a személyes higiéniájukat sem képesek irányítani, és a földre dobálják a szemetet. Vajon hogyan alakult ki ez a szokásuk? A gyümölcshéjak földre dobálását azzal indokolhatják, hogy komposztnak nevezik. Akkor miért nem helyezik azokat a komposztládába vagy a szemetesbe? Miért dobják ki az útra vagy a pavilonba? Vajon a pavilon egy olyan hely, ahol komposztot lehet tárolni? Ez nem a szabályok figyelmen kívül hagyása? (De igen.) Ez az emberi mivolt, a józan ész és az erkölcs szörnyű hiánya – ezek közönséges emberek! Mondd csak meg Nekem, van mód ennek a problémának a megoldására? Hogyan lehet megállítani? Vajon a felügyelet megteszi a hatását? Ki tudná így szemmel tartani a dolgokat? Mi a teendő? (Meg kell bírságolni őket.) Igen, ez a végső megoldás. Megfelelő rendszert kell kidolgozni. Nincs többé büntetlenség. Ezek az emberek annyira hitványak – javíthatatlanok! Vannak helyek, ahol rothadó kartondobozok, korhadt deszkák és papírfoszlányok hevernek szanaszét, és az ottaniak azt mondják, azért tartogatják azokat, hogy később felhasználhassák. Mivel hasznos dolgokról van szó, miért nem szortírozzák őket típus szerint, rendezett rakásokba? Talán nem nézne ki jobban, és nem foglalna kevesebb helyet? A legtöbb ember mit sem tud az irányításról. A dolgok véletlenszerűen vannak egymásra pakolva és szétszórva a területükön, úgy, hogy nincs egy szabad hely. A kupacok egyre rendetlenebbek lesznek, amint nőnek, és a rendetlenséggel együtt jár a kosz is, míg végül a terület szemétteleppé válik, amely visszataszító mindazok számára, akik látják. Van normális emberi mivoltuk az ilyen környezetben élő embereknek? Van-e képességük, ha még azt a környezetet sem tudják rendben tartani, amelyben élnek? Mi a különbség az ilyen emberek és az állatok között? A legtöbb ember egyrészt azért nem tudja, hogyan irányítsa a lakóterét, mert senkinek nincs higiéniai tudatossága, és senki nem tudja, hogyan irányítsa a környezetét. Nem jutnak eszébe ezek a dolgok, és nincs tisztában azzal, hogy milyen kellene, hogy legyen az ember lakókörnyezete. Olyan, mint az állatok, nincs tudatában annak, hogy milyen környezetben kellene élnie. Másrészt pedig a menedzserek nem tudják, hogyan kell irányítani ezeket a dolgokat. A menedzserek nem tudják, hogyan kell irányítani ezeket a dolgokat, azok pedig, akiket irányítanak, nem proaktívak, illetve nincsenek tisztában ezekkel a dolgokkal. Végül mindenki „együttműködésével” a hely „disznóóllá” válik. Ha ezek az emberek már egy ideje jelen vannak valahol, egy bizonyos érzéssel távozom onnan: „Miért nem tiszta ez a hely soha? Miért nem tűnik soha otthonnak?” Mondd csak meg Nekem, vajon feldobhatja-e az ember hangulatát egy ilyen hely látványa? (Nem.) Titeket jó kedvre derítene, ha odamennétek? (Nem lenne túl sok érzésünk azzal kapcsolatban.) Ez lenne az igazi válaszotok – nem lenne túl sok érzés. Egy pár ilyen helyre terveket készítettem, amikor pedig a munka kész volt, és a dolgok át lettek rendezve, mindenki élvezte a látványt. Néhány nap múlva azonban ismét rendetlenség volt. Találnom kellett valakit, aki alkalmas a feladat irányítására, ha fenn akartam tartani a higiéniát. Ez azért van, mert a legtöbb ember annyira koszos, hogy bármilyen munkát is végez, rendetlenséget csinál. Vannak, akik zöldségeket szednek, és nem tudják, hol kell megmosni azokat. Ragaszkodnak ahhoz, hogy tiszta helyet keressenek, ami miatt az a hely koszos lesz. Hogy éreznéd magad, ha ezt látnád? Hát nem állatcsordát alkotnak ezek az emberek? Nincs emberi mivoltuk! Dühbe gurulnál, ha ránéznél ezekre az emberekre, akik nem törődnek a higiéniával, és nem tudják, hogyan irányítsák a környezetüket. Kellemes lakókörnyezetet kaptak, ahol minden szépen rendbe van téve. Tavasszal mindenféle virág és fűféle nő; vannak hegyek, víz, pavilon; van munkahelyük, lakóhelyük és mindenféle kényelmi szolgáltatás. Milyen csodás! De mi lett a vége? Magától értetődőnek vették; nem értékelték a jóságot. Azt gondolták: „Ez a hely szebb a legtöbb helynél, de többé-kevésbé vidéki. A földön csak gyep és sár van.” Ezzel a gondolkodásmóddal esztelenül feldúlták a helyet. Nem gondoltak arra, hogy irányítsák a környezetüket. Mennyi minden hiányzik az ilyen emberi mivoltból! Nem rendelkezik azokkal a dolgokkal, amelyekkel az emberi mivoltnak rendelkeznie kellene; ezek az emberek még a legalapvetőbb módon sem képesek kézben tartani a lakókörnyezetük különböző aspektusait. Mondd csak meg Nekem, hogy lehet, hogy az emberek nem gondolnak arra, hogy megbecsüljenek egy ilyen szép környezetet, amelyben élnek? Hogy lehet, hogy nem gondolnak arra, hogy vigyázzanak rá? Vajon miért? Talán annyira el vannak foglalva a kötelességeikkel, hogy nincs rá idejük? Vagy még mi történik velük? Van bárki is, aki nincs elfoglalva a kötelességeivel? Vannak, akik rosszabb környezetben élnek, mint ti, mégis elég jól gondját viselik. Az emberek látják, és csodálattal és megbecsüléssel gratulálnak nekik. Aztán ott van a ti lakókörnyezetetek – másoknak még csak be sem kell menniük; megvetnének téged, ha csak egy pillantást is vetnének rá kívülről. Ez vajon nem a te saját műved? A te viselkedésmódod és cselekedeteid idézték elő ezt a szánalmasan silány környezetet, amelyben élsz. Ha az emberek látják a környezetet, amelyben élsz, az számukra ugyanaz, mintha a lényegedet látnák. Akkor vajon hibáztathatod őket, amiért megvetnek téged? Azt, hogy valaki előkelő vagy alantas, nemes vagy közönséges, nem mások értékelése dönti el, hanem az, amit ő maga megél. Ha birtokában vagy a normális emberi mivolt dolgainak, akkor képes vagy megélni az igazi emberi hasonlatosságot. Képes leszel megmutatni a nemességedet, és mások ösztönösen értékelni és becsülni fognak téged. Ha nem vagy birtokában ezeknek a dolgoknak, és nem értesz a józan értelemben vett higiéniához, illetve nem tudod, hogyan kell vigyázni a környezetedre, egész életedben egy „disznóólban” élsz, és elégedett vagy vele, az felfedi az állati minőségedet. Azt jelenti, hogy közönséges és alantas vagy. Az ilyen közönséges és alantas ember, akinek ilyen közönséges és alantas az emberi mivolta, akiben nyoma sincs a normális gondolkodásnak, nézeteknek, követelményeknek és törekvéseknek, amelyekkel a normális emberi mivoltnak rendelkeznie kellene – mindezek hiányában megértheti-e az ilyen ember az igazságot? Be tud-e lépni az igazságvalóságba? (Nem.) Ti is úgy gondoljátok, hogy nem tud belépni? Miért nem? Egyesek azt fogják mondani: „Az évek során, amióta hiszünk Istenben, már rég megszabadultunk mindezektől a világi dolgoktól. Minket nem érdekel az ilyesmi! »Minőségi életet élni« – ez világi dolog!” Talán nincsenek olyanok, akik ezt mondják? Ezek szerint a levegő, amit belélegzel, világi dolog? A ruhák, amelyeket viselsz, az összes anyagi dolog, amit használsz – világi dolgok ezek? Miért nem keresel egy helyet a szabadban, ahol összegyűlhettek? Miért egy teremben gyűltök össze? Hát nem abszurdak azok, akik ezt mondják? Elárulok neked egy tényt: ha egy ilyen ember be akar lépni az igazságvalóságba, az nehéz lesz számára. Ha valaki be kíván lépni az igazságvalóságba, akkor először is normális emberi mivolttal kell rendelkeznie; ezen túlmenően le kell vetnie az életében azokat a rossz szokásokat, hogy valami olyan stílusra és célra törekedjen az életben, ami minőségi, jó modorú és erkölcsös. Találóan fogalmaztam? Nos, akkor könnyű-e orvosolni ezeket a problémákat? Mennyi időbe telik, amíg valaki megváltoztatja az életmódját és levetkőzi egy rossz szokását? Milyen módszert kell alkalmazni, hogy a lehető leggyorsabban belépjen ebbe? Milyen módszerek vannak a büntetésen kívül? (Kölcsönös felügyelet.) A kölcsönös felügyelet az egyik módszer; a kérdés az, hogy az emberek elfogadják-e. Meglátásom szerint a bírságok kiszabása erőteljes és valóban hatékony lépés. Amint pénzbírsághoz folyamodsz, máris érinted az emberek érdekeit. Nincs más választásuk, mint hogy engedelmeskedjenek, mert félnek, hogy az érdekeik sérülhetnek. Ezt lehet elérni a bírságok kiszabásával. De miért nem érünk el semmit, ha az igazságról beszélgetünk ezekkel az emberekkel? Mert nem rendelkeznek normális emberi mivolttal, sem az igazság elfogadásához szükséges feltételekkel. Ezért hatástalan módszer az igazságról való beszélgetés az ő esetükben. Bármilyen munkakörnyezetben elsősorban tanuld meg a dolgok típus szerinti rendezését, másodsorban a rend megőrzését, harmadsorban a higiénia és a tisztaság fenntartását, majd mindezek tetejébe tedd szokásoddá a szemét eltakarítását. Ez az, amivel a normális emberi mivoltnak rendelkeznie kellene.

Vannak olyan nők, akik megfésülködnek, és úgy mennek el otthonról, hogy előtte nem söprik össze a lehullott hajszálakat. Mindennap ezt teszik. Vajon meg lehet változtatni egy ilyen szokást? Ha befejezted a fésülködést, azonnal fel kell takarítanod, és rendet kell raknod. Ne hagyd másokra a takarítást – kezeld jól te magad a saját környezetedet. Ha jól akarod kezelni a környezetedet, magaddal kell kezdened. Először is takarítsd ki a saját területedet. Ezen kívül az embernek polgári gondolkodásúnak kell lennie az általa lakott közterületet illetően is. Mindenkinek felelősséget kell vállalnia például azoknak a helyeknek a kezeléséért, ahol élnek és pihennek az emberek. Ha meglátsz néhány narancshéjdarabkát a földön, csak szedd fel, és dobd a szemétbe. Vannak munkahelyek, ahol a munka végeztével mindenütt faforgács, fahulladék, vasrudak és szögek hevernek. Arra járva könnyen beleléphetsz egy szögbe, ha nem vigyázol. Ez szörnyen veszélyes. Miért ne takarítanák ki és tennék higiénikussá a dolgokat, amint végeztek a munkájukkal? Miféle csúnya szokás ez? Vajon képesek-e ezzel kimagyarázni magukat? Mit gondolnának az emberek, ha egy ilyen rendetlen, koszos munkahelyet látnának? Hát nem az állatok végzik így a munkájukat? Az emberi mivolttal rendelkező embereknek szépen fel kell takarítaniuk a dolgokat, amikor befejezik a munkát, így mások első pillantásra tudni fogják, hogy a munkát emberek végezték. Az állatok nem takarítanak, miután elvégezték a munkát, mintha a takarítás nem rájuk tartozna, és semmi közük sem lenne ahhoz. Miféle logika ez? Nem kevés olyan embert láttam már, aki nem takarít fel a munkája után. Mindannyiuknak megvan ez a rossz szokása. Megmondtam nekik, hogy mindennap, amikor végeztek a munkájukkal, intézkedniük kell, hogy valaki eltakarítsa az összes szemetet. Mindennap takarítani kell. Így a telephely tiszta lesz. Ki kell alakítaniuk egy ilyen szokást. Ahhoz, hogy valaki egy életszokást kialakítson, azzal kell kezdenie, hogy fenntart egy környezetet, majd vár, hogy hozzászokjon ahhoz. Aztán egy napon, amikor ez a környezet megváltozik, ő maga is rosszul fogja érezni magát, ha azt látja, hogy valami nem tiszta. Pontosan úgy, mint egyesek, akik három vagy öt éve külföldön élnek, és azt hiszik, hogy ott minden jobb. Eljön a nap, amikor visszatérnek szülővárosukba, és úgy érzik, hogy hirtelen előkelővé váltak. Megvetéssel tekintenek azokra, akik nem törődnek a higiéniával, azokra, akiknek nem tiszta a házuk. Még egy pár napot sem bírnak ki zuhanyzás nélkül. Talán nem a környezetük diktálta ezt? Ez így működik. Tehát a személyes higiéniád és a környezeted irányításával kell kezdened. Így érezheted jól magad, miközben a kötelességedet végzed; és ez az, amivel a normális emberi mivoltú embereknek rendelkezniük kellene. Több helyen, ahol jártam, láttam olyan lányszobákat, ahol nagy rendetlenség és felfordulás volt. Néhányan azt mondhatják: „Azt akarod, hogy rendszeretők legyünk; olyan legyen, mint egy kiképzőtáborban?” Nincs szükség minderre. Mindennap ágyazz be és takarítsd ki a szobádat. Tarts tisztaságot. Váljon a szokásoddá. Ha ezeket mindennap megteszed, és szokásoddá, normává válnak, és olyan automatikusak lesznek, mint az evés, akkor egy ilyen mindennapi életszokást fogsz kialakítani, és a környezeteddel szemben támasztott követelményeid szintje megemelkedik. És ha már megemelkedett, akkor az egész magatartásod, szemléletmódod, ízlésed, emberi mivoltod és méltóságod is emelkedni fog. Ha azonban egy „disznóólban” élsz, egy olyan helyen, amely nem embereknek való, hanem inkább olyan, mint egy állat odúja, akkor nem rendelkezel emberi hasonlatossággal. Egy szobába belépve például egyesek, látva, hogy a szoba és a padlója tiszta, egy ideig kint törölgetik a piszkot a cipőjükről. Még mindig mocskosnak fogják érezni, így aztán leveszik a cipőjüket, mielőtt belépnének a szobába. Ha a szoba tulajdonosa látja, hogy milyen tiszták és tisztelettudóak vele szemben, ő is tisztelni fogja őket. Mások bemennek sáros cipővel, és nem gondolnak arra, hogy összesározzák a padlót. Teljesen érzéketlenek ezzel kapcsolatban. A szoba tulajdonosa látja, hogy eredendően nem törődnek a szabályokkal. Rossz szemmel nézi őket, ezért megveti őket, és a jövőben nem engedi be a szobájába. Kint várakoztatja őket, ez pedig azt sugallja: „Nem érdemled meg, hogy bejöjj – tönkretennéd a helyet, ha bejönnél, és rengeteg időt kellene eltöltenem a takarítással!” Nem fogja őket tisztelni. Amikor látja, hogy nem rendelkeznek emberi hasonlatossággal, még csak tisztelni sem fogja őket. Ha valaki idáig jut az életében, egyáltalán ember még? Egy háziállat jobb nála. Az embereknek tehát meg kell élniük az emberi hasonlatosságot ahhoz, hogy embernek nevezzék őket, és normális emberi mivolttal kell rendelkezniük ahhoz, hogy megélhessék az emberi hasonlatosságot. Bárhol is él valaki, bármilyen kötelességet is végez, be kell tartania a szabályokat. Gondoskodnia kell a környezetéről és a higiéniájáról, felelősségérzettel és jó életszokásokkal kell rendelkeznie. Figyelmesnek és komolynak kell lennie mindenben, amit tesz, és ki kell tartania mindaddig, amíg jól és a megfelelő színvonalon el nem végzi a dolgot. Így a kötelességed teljesítéséből és abból, ahogyan az emberekkel és a dolgokkal bánsz, látni fogják az emberek, hogy egyenes és tisztességes, jó ember vagy. Csodálatot fognak érezni irántad, és ösztönösen tisztelni fognak. Megbecsülnek és értékelni fognak, és így nem csapnak majd be, illetve nem zsarnokoskodnak feletted. Komolyan, gúnyolódás és megvetés nélkül beszélnek veled. Nem tudom, hogy az emberek hogyan érzékelik a külsőmet, de van egy olyan érzésem, hogy amikor a legtöbb emberrel találkozom, nem viccelődnek, illetve nem beszélnek komolytalanul. Nem tudom, miért van ez így. Lehet, hogy az embereknek az az érzésük: „Olyan komoly ember vagy, komolyan beszélsz és komolyan veszed azt is, amit csinálsz. Egyenes ember vagy; nem mernék viccelődni, amikor Veled érintkezem. Első pillantásra világos, hogy Te nem vagy az a fajta ember.” Ha olyankor, amikor elmész valahová és beszélgetsz az emberekkel, csevegsz az emberekkel, kapcsolatba lépsz az emberekkel, azt érzik az emberek, hogy van valami az emberi mivoltodban és morálodban – lehet, hogy nem tudják világosan megmondani, hogy mi az, de te tudni fogod, hogy mi az, amire nap mint nap gondolsz, és mindig lesznek alapelveid és normáid arra vonatkozóan, hogy hogyan tekintesz a dolgokra, és hogyan lépsz kapcsolatba az emberekkel –, ha így lépsz kapcsolatba és így érintkezel másokkal, akkor azt fogják mondani, hogy olyan megfontolt vagy, olyan komoly és megfontolt vagy mindenben, amit teszel, ami azt jelenti, hogy olyan hű vagy az alapelvekhez. Vajon milyen érzést fog ez végül is kiváltani belőlük? Lassan gondold át. Ha a viselkedésedben olyan dolgokkal vagy felvértezve, amelyekkel a normális emberi mivoltú embereknek rendelkeznie kellene, akkor nem számít, hogy az emberek hogyan értékelnek a hátad mögött. Ha a szívük mélyén úgy érzik, hogy egyenes, megfontolt ember vagy, aki komolyan és felelősségteljesen viszonyul mindenhez, aki nemes erkölcsű, akkor, miután egy darabig érintkeztek és kapcsolatba kerültek veled, el fognak ismerni és megbecsülnek téged. És akkor emberként érni fogsz valamit. Ha, miután egy ideig érintkeztek veled, azt látják, hogy semmit sem csinálsz jól, hogy lusta és mohó vagy, semmit nem vagy hajlandó megtanulni, hogy a kívánalmaid meghaladják a képességeidet, hogy eléggé fösvény és önző vagy – sőt, hogy nem törődsz a higiéniával, és eszedbe sem jut, hogy vigyázz a környezetedre; ha azt látják, hogy nem értesz semmihez, amit csinálsz, hogy elég gyenge képességű vagy, és hogy méltatlan vagy a bizalomra, nem vagy képes jól elvégezni semmilyen rád bízott feladatot – akkor egyáltalán nem számítasz az embereknek, és emberként érvényteleníteni fognak. Mindent összevetve nem nagy dolog az, hogy egyáltalán nem számítasz másoknak – ami számít, az az, hogy ha Isten szívében is közönséges, alantas és értéktelen vagy, mint egy állat, szív és lélek nélküli, akkor bajban vagy. Még mindig nagyon messze vagy attól, hogy megmenekülj! Van-e reménye a megmenekülésre bárkinek, akinek a jelleme nem megfelelő színvonalú, akinek a beszéde és a cselekedetei teljesen szabályozatlanok, aki olyan, mint egy állat? Meglátásom szerint az illető veszélyben van. Előbb vagy utóbb ki fogják rekeszteni.

C. Az emberek hozzáállása és viselkedése az ellenkező nemmel való érintkezésük során

A harmadik tételünk az emberek hozzáállása és viselkedése az ellenkező nemmel való érintkezésük során a mindennapi életükben. Ezzel a kérdéssel a korától függetlenül mindenki szembesül, aki más emberek között él. Vajon az emberi mivolt mely aspektusát érinti ez? Az ember méltóságát, szégyenérzetét és viselkedési stílusát érinti. Vannak, akik nagyon lazán veszik az ellenkező nemmel való érintkezést. Úgy érzik, hogy nem nagy ügy, amíg nem történik semmi, és az sem, ha kéjes gondolatokba merülnek, vagy valamilyen gonosz szenvedélyt fednek fel. Kellene-e, hogy ilyen gondolatai legyenek egy normális emberi mivolttal rendelkező embernek? Vajon a normális emberi mivolt jele ez? Ha már elég idős vagy ahhoz, hogy megházasodj és érintkezésbe kerülj az ellenkező nemmel, illetve kapcsolatot akartok létesíteni, tegyétek ezt normálisan, és senki sem fog beleszólni. De vannak, akik nem akarnak kapcsolatot – néhány napig flörtölnek valakivel, akin megakad a szemük, és amint találkoznak valakivel, aki elnyeri a tetszésüket és megfelel a preferenciáiknak, elkezdenek hivalkodni. És hogyan hivalkodnak? Egy felhúzott szemöldök, egy kacsintás, vagy a hangszínük megváltozása beszéd közben, esetleg egy bizonyos módon való mozgás vagy humoros megjegyzések, hogy észrevetessék magukat – ez a hivalkodás. Ha valaki, aki általában nem ilyen, ilyen viselkedésformákat tár fel, biztos lehetsz benne, hogy a közelben van az ellenkező nem néhány olyan tagja, aki megfelel a preferenciáinak. Kik ezek az emberek? Mondhatnánk, hogy rossz stílusú a viselkedésük, vagy hogy nem tartanak egyértelmű határokat a férfiak és a nők között, de nem tanúsítottak semmilyen kifogásolható viselkedést. Egyesek talán azt mondják, hogy egyszerűen léhán viselkednek. Más szóval méltatlanul viselkednek; a léha embereknek fogalmuk sincs az önbecsülésről. Vannak, akik a mindennapi életben is felfedik ezeket a tulajdonságokat, de ezek nem befolyásolják a kötelességeik végrehajtását és a munkájuk elvégzését sem, akkor vajon ez valóban probléma? Vannak, akik azt mondják: „Amíg ez nem akadályozza őket az igazságra való törekvésükben, addig van-e bármi szükség arra, hogy beszéljünk róla?” Mivel van összefüggésben ez? Az illető emberi mivoltához tartozó szégyenérzettel és méltósággal. Valakinek az emberi mivolta nem lehet meg szégyenérzet és méltóság nélkül, ezek hiányában pedig nem lehet normális emberi mivolta. Vannak emberek, akik hitelesek, ők komolyak, felelősségteljesek, és keményen dolgoznak mindenben, amit tesznek. Nincsenek jelentős problémáik, de egyszerűen nem veszik komolyan az életüknek ezt az aspektusát. Ha egy ellenkező neművel flörtölsz, az vajon építő jellegű vagy káros? Mi van, ha az, akivel flörtölsz, beléd szeret? Lehet, hogy azt mondod: „Én nem ezt akartam” – nos, ha mégis flörtölsz valakivel, amikor nem azt akarod, akkor nem játszadozol-e vele? Ártasz neki! Ez némileg híján van az erkölcsi érzéknek. Azok, akik ezt teszik, gyenge jelleműek. Továbbá, ha nem áll szándékodban folytatni ezt a kapcsolatot, és nem gondolod komolyan, mégis felhúzod a szemöldököd, kacsintasz az ellenkező nemre, és viccesen, humorosan hivalkodsz, mindent megteszel, hogy megmutasd, hogy van stílusod, hogy jóképű vagy csinos vagy – ha így hivalkodsz, akkor mit is csinálsz valójában? (Elcsábítod az embereket.) Van benne egy csábítási szándék. Nos, ez a fajta csábító viselkedés nemes vagy csúnya dolog? (Csúnya dolog.) Ez az a pont, ahol már nincs semmi méltóság. Miféle emberek csábítanának el másokat ebben a világban? A prostituáltak, a ledér nők, a gazemberek – ezek az emberek nem ismerik a szégyent. Mit is jelent az, hogy nem ismerik a szégyent? Azt jelenti, hogy érzéketlenek a megszégyenítésre. Integritás, szégyen és becsület, valamint méltóság és jó hírnév – ezek egyike sem érdekli őket. Az ilyen emberek folyton hivalkodnak és flörtölnek. Nem elég nekik, ha egy-két emberrel flörtölnek, és nyolc-tíz embert sem találnak túl soknak. Ezrek meg ezrek kellenének ahhoz, hogy boldoggá tegyék őket. Van olyan férjes asszony, aki két gyermeket szült, és a családján kívül senki sem tud róla. Miért nem tudatja az emberekkel? Attól fél, hogy amint kimondja, hogy férjnél van és foglalt, nem lesz több sikerélménye a flörtöléseiben, és elveszíti csábító erejét és vonzerejét. Ezért nem fogja nyilvánosságra hozni. Vajon az ilyen emberek nem érzéketlenek-e a megszégyenítésre? Normális-e valakinek az emberi mivolta, ha ilyen dolgok vannak benne? Nem. Ebből az következik, hogy ha ilyen emberi mivoltod és ilyen viselkedésed van, akkor hiányok vannak a normális emberi mivoltodban; hiányzik belőle a szégyen és a méltóság. Vannak, akik elkezdik simogatni a hajukat és igazgatni a ruhájukat, amint az ellenkező neműek közelébe kerülnek, vagy éppen rúzsozzák és púderezik magukat, mindent megtesznek, hogy kicsinosítsák magukat. Mi a céljuk ezzel? A céljuk a csábítás. Ez olyasvalami, aminek nem kellene meglennie a normális emberi mivoltban. Ha valaki képes így elcsábítani az embereket, és nem érez semmit, azt hiszi, hogy ez teljesen normális és hétköznapi dolog, hogy nem nagy ügy, annak nincs szégyenérzete, és még azt sem tudja, mit kellene tennie és mit nem. Vannak olyan emberek, akik tízezer jüanért hajlandóak lennének teljesen meztelenül fel-alá járkálni az utcán. Miféle emberek ők? Szégyenérzet nélküliek. Pénzért bármit megtesznek, szégyenkezés nélkül. Az integritás, a jellem, a szégyenérzet és a méltóság semmit sem jelent és értéktelen számukra. Úgy érzik, hogy a hivalkodásra és mások elcsábítására való képességük az ő tehetségük, és egyetlen örömük az, ha minél több ember tetszését elnyerik, és minél többen követik őket. Ez a legnagyobb megtiszteltetés egy ilyen nő számára; ez az, amit becsül. Nem becsüli az olyan dolgokat, mint a méltóság, a szégyenérzet vagy a jellem. Vajon ez jó emberi mivolt? (Nem.) Ti mutattatok-e ilyen viselkedésformákat? (Mutattunk.) Akkor képesek vagytok-e kordában tartani azokat? Képesek vagytok-e többnyire kordában tartani azokat, vagy csak időnként vagytok képesek erre? Képesek vagytok-e türtőztetni magatokat? Azok képesek türtőztetni magukat, akiknek a szíve ismeri a szégyent. Mindenkinek vannak múló impulzív és kicsapongó pillanatai, de amikor azoknak van ilyen, akik képesek türtőztetni magukat, érzik, hogy amit tesznek, az nem helyes, hogy lealacsonyítja őket, hogy azonnal meg kell fordulniuk, és hogy többé nem szabad ezt csinálniuk. Később pedig, amikor újból találkoznak ilyesmivel, képesek uralkodni magukon. Ha az emberi mivoltodban még ez a kis önuralomra való képesség sincs meg, akkor mi ellen lázadhatnál, amikor az igazság gyakorlására szólítanak fel? Vannak, akik csinos külsővel vannak megáldva, és állandóan azon kapják magukat, hogy az ellenkező neműek udvarolnak nekik; minél többen udvarolnak nekik, annál inkább úgy érzik, hogy megengedhetik maguknak, hogy hivalkodjanak. Hát nem veszélyes ez rájuk nézve? Mit kellene tenni ebben a helyzetben? (Felismerni és elkerülni ezt a csapdát.) Ez tényleg egy csapda, amit el kell kerülnöd – ha nem teszed, akkor könnyen előfordulhat, hogy egy ember csapdába ejt téged. El kell kerülnöd ezt a kelepcét, még mielőtt csapdába esnél; ezt hívják önuralomnak. Az önuralommal rendelkező embereknek van szégyenérzetük és méltóságuk. Akik nem rendelkeznek önuralommal, azokat bárki elcsábíthatja, aki elbűvöli őket, és bekapják a csalit, valahányszor udvarol nekik valaki, ami bajt okoz. Ráadásul szándékosan hivalkodni is fognak, csinosítják magukat és kiöltöznek; bármilyen ruhájuk van, amelytől csinosabbnak, vonzóbbnak és szebbnek tűnhetnek, kifejezetten azt választják, és minden egyes nap azt fogják viselni; ez veszélyes rájuk nézve, és azt mutatja, hogy ők olyasvalakik, akik tudatosan próbálnak másokat elcsábítani. Ha túlságosan szemrevalónak és csábítónak tűnsz ezekben a ruhákban, akkor fel kell lázadnod a hús-vér tested ellen, és le kell mondanod az ilyen ruhák viseléséről. Ha eltökélt vagy ebben, akkor képes vagy megtenni. Ha azonban nincs meg benned ez az eltökéltség, és partner után akarsz nézni, akkor menj, és keress egyet. Érintkezzetek normálisan egymással, anélkül, hogy flörtölnétek a másikkal. Ha nem keresel partnert, de mégis flörtölsz másokkal, erre csak azt lehet mondani, hogy nincs szégyenérzeted. Tisztában kell lenned azzal, hogy mit választasz. Be tudjátok-e tartani mindannyian az alapelveket? (Megvan ez az eltökéltségünk.) Ha megvan ez az eltökéltségetek, akkor megvan az energiátok, a motivációtok, és könnyű lesz betartani azokat. Vannak, akik természetüknél fogva alapvetően tisztességesek, ráadásul, miután megtalálták az Istenbe vetett hitet, az igazságra törekednek és a helyes útra lépnek, ezért nincs meg bennük ez a vágy, és nem reagálnak senkire, aki flörtölni próbál velük. Vannak, akik igen hajlamosak erre, míg mások nem törődnek vele; vannak, akikben úgy tűnik, hogy megvan ez az eltökéltség, de még ők maguk sem tudják megmondani, hogy valójában megvan-e vagy sem. Ami az ellenkező nemmel való érintkezést illeti, ez olyasvalami, amit helyesen kell kezelned és újra meg kell vizsgálnod, illetve a normális emberi mivolt méltóságának és szégyenérzetének részeként kell azonosítanod. Hogyan kapcsolódik a szégyenérzet hiánya az emberi mivolt hiányához? Joggal mondható, hogy ha valakinek nincs szégyenérzete, akkor nincs emberi mivolta. Miért van az, hogy mindazok, akiknek nincs emberi mivoltuk, azok nem szeretik az igazságot? És miért mondjuk azt, hogy valaki akkor képes törekedni az igazságra, ha emberi mivolttal rendelkezik? Mondjátok meg Nekem, a szégyenérzet nélküli emberek tudják-e, mi a jó és mi nem? (Nem.) Tehát éreznek-e bármilyen önvádat, amikor olyan rossz dolgokat tesznek, amelyek ellenállnak Istennek, elárulják Istent és megsértik az igazságot? (Nem.) Rátérhetnek-e a helyes útra, ha a lelkiismeretük nem dorgálja meg őket? Képesek-e törekedni az igazságra? A szemtelen, szégyentelen emberek eltompultak; nem tudják világosan megkülönböztetni a pozitív és negatív dolgokat, illetve azt, hogy Isten mit szeret és mit gyűlöl. Ezért amikor Isten azt mondja, hogy az embereknek becsületesnek kell lenniük, ők azt mondják: „Mi a baj azzal, ha hazudunk? A hazugság kimondása nem lealacsonyító!” Nem ilyesmit mondana-e egy szégyenérzet nélküli ember? Ha egy szégyenérzettel rendelkező ember nem becsületes, és mindenki rájön erre, nem pirul-e el az arca? Nem érez-e nyugtalanságot legbelül? (De igen.) És mi a helyzet a szégyenérzet nélküli emberrel? „Becsületes emberként nem számít nekem, hogy mások mit gondolnak, milyen értéket képviselek számukra, illetve milyen súlyt tulajdonítanak nekem.” Nem érdekli őt. Akkor vajon képes-e mégis törekedni az igazságra? Ha miután hazudott, megkérdezed tőle, hogy nyugtalan-e a szíve, vagy érez-e önvádat, azt fogja mondani: „Mit jelent nyugodtnak lenni? Mi az az önvád? Miért kell ennek ennyire macerásnak lennie?” Neki nincs ilyen tudatossága. Képes-e követni Istent valaki, akinek ennyire nincs meg a józan esze? Képes-e törekedni az igazságra? Nem törekszik arra. Számára nincsenek határok a pozitív és negatív dolgok között, az igazság és az azt megsértő dolgok között – ezek mind egyformák. Mindenesetre úgy gondolja, minden rendben lesz, ha mindenki igyekszik, megteszi a kötelességét, és megfizeti az árat. Semmi különbség sincs ezek között a dolgok között. Nem érez önvádat, ha olyasmit tett, ami ellenáll Istennek, ha olyasmit tett, ami megszegi az igazságalapelveket, ha olyasmit tett, ami veszteséget okozott valaki más érdekeinek, vagy ha olyasmit tett, ami megzavarja a gyülekezet munkáját. Egyáltalán nem érez önvádat. Nem hiányzik-e belőle a szégyenérzet? A szégyenérzet nélküli emberek nem veszik észre az ilyen dolgokat. Számukra ez arról szól, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak. Bármi megengedett; nem kell az igazságot használni az ítélkezéshez. Ezért a szégyenérzet nélküli emberek számára nincs mód arra, hogy megértsék, illetve gyakorolják az igazságot. Ez az összefüggés a szégyenérzet hiánya és az emberi mivolt hiánya között. Akkor miért nem voltatok képesek ezt kimondani? Mindannyian azt gondoljátok: „Amit Te prédikálsz, annak nem sok köze van az igazsághoz; elég távol áll tőle. Általában képesek vagyunk tisztán látni ezeket a dolgokat, így vajon szükségünk van-e még arra, hogy beszélj azokról?” Ha úgy érzitek, hogy ennek semmi köze az igazsághoz, akkor vajon mennyire léptetek be az igazságvalóságba? Normális emberi mivoltot éltek meg? Tényleg olyan emberekké váltatok, akik rendelkeznek az igazsággal és az emberi mivolttal? Túl csekély érettségűek vagytok, és még ezekre a dolgokra sem tudtok rájönni, akkor milyen igazságvalósággal rendelkezhettek?

Isten házának tíz adminisztratív rendelete közül az egyik azt mondja: Az embernek romlott természete van, és ráadásul érzések uralják. Mivel ez a helyzet, két ellenkező nemű tagnak szigorúan tilos kíséret nélkül együtt dolgozni, amikor Istent szolgálják. Bárki, akiről kiderül, hogy ezt teszi, ki lesz zárva, kivétel nélkül. Hogyan viszonyulnak az emberek ehhez az adminisztratív rendelethez? Ha egy férfinek több mint harminc nővel volna illetlen kapcsolata, mondjátok meg Nekem, mit szólnának hozzá az emberek, akik ezt hallanák? (Hitetlenkednének.) Meglepődnél, ha ezt hallanád; megdöbbennél: „Te jó ég, az rengeteg! Ez undorító, nem igaz?” És milyen érzés töltötte volna el azt a férfit, amikor ezt elmondta neked? (Úgy tett volna, mintha ez nem számítana neki.) Számára semmi különleges nem volna ebben. Kérdezd meg, hogy mit eszik ma: „Rizst.” Kérdezd meg, hány nővel volt már együtt: „Harminccal vagy még többel.” A két dolgot pontosan ugyanazzal a hangsúllyal és mentalitással mondaná. Van-e üdvösség egy ilyen emberi mivolttal rendelkező személy számára? Nincs, még akkor sem, ha hisz Istenben. Hogy nem tudja szégyellni magát, amikor ilyesmiket fecseg ki? Ez egy lealacsonyító dolog! Akkor hogy tudta csak úgy kifecsegni? Mondd meg Nekem, van-e még benne valami maradék szégyenérzet? Nem, nincs benne. Az emberi mivoltában eltompult már a lelkiismeret érzékelése, és nincs többé érzékelőképessége. Itt nem pusztán arról van szó, hogy züllött – a szégyen és méltóság nélküli emberek már nem emberek. Kívülről még mindig embernek tűnnek, de ez darabokra hull, amint valamit kezelniük kell. Szégyent nem ismerve bármit képesek megtenni – és ez azt jelenti, hogy többé már nem emberek. Zárjuk le itt a beszélgetésünket ezekről a dolgokról.

Gondolkodjatok el a normális emberi mivolt e három aspektusán, amelyeket ma megvitattunk – fontosak ezek? A normális emberi mivolt ezen dolgai elkülönülnek-e az igazságra való törekvéstől? (Nem.) Akkor mi közük van az igazságra való törekvéshez? Ha egy Istenben hívő személy emberi mivoltában nincs meg a lelkiismeretesség, felelősségérzet, illetve a cselekedeteire való odafigyelés képessége – ha nincs ilyen emberi mivolta, akkor mit nyerhet az Istenbe vetett hitében és az igazságra való törekvésében? Az évek során elég sok igazságról beszélgettünk, igazságokról minden területen. Ha az emberek nem figyelnek oda, illetve nem kezelik lelkiismeretesen ezeket az igazságokat, ha mindent összecsapnak, és semmit sem végeznek lelkiismeretesen, akkor vajon elérhetik-e az igazság ilyen megértését? Vannak, akik azt mondják: „Ha nem tudom elérni az igazság megértését, akkor nem tudnám-e csak úgy bemagolni ezeket a doktrínákat és terminológiákat?” Képes leszel-e végül így elnyerni az igazságot? Ha nem rendelkezel ilyen normális emberi mivolttal, és emberi mivoltodban nincsenek meg ezek a dolgok, vagyis nincs lelkiismeretes, pedáns, komoly és felelősségteljes hozzáállásod a dolgokhoz, akkor az igazság doktrínákká és jelmondatokká válik számodra – előírásokká válik. Nem tudod elnyerni az igazságot, mert képtelen vagy megérteni azt. Ezen túlmenően, ha nem tudod jól irányítani a személyes életed környezetét, napirendjét és stílusát, akkor vajon képes leszel-e belépni az igazsággal kapcsolatos különböző alapelvekbe és mondásokba? Nem leszel képes. Mi több, az embereknek szeretniük kell az életben a pozitív dolgokat, a negatív és elvetemült dolgokkal szemben pedig a szívük mélyén fenn kell tartaniuk az utálat és az ellenérzés hozzáállását. Ez az egyetlen módja annak, hogy belépjenek néhány igazságba. Ez azt jelenti, hogy az igazságra való törekvésed során helyes hozzáállással és megfelelő lelkiállapottal kell rendelkezned; derék, komoly embernek kell lenned. Csak az ilyen emberek nyerhetik el az igazságot. Ha valakinek nincs szégyenérzete, a szíve pedig akkor is tompa és tudatlan marad, amikor sok elvetemült dolgot tett, sok olyasmit, ami lázad Isten ellen és megsérti az igazságot, és azt gondolja, hogy ez nem nagy ügy – akkor az igazságnak van-e bármi haszna a számára? Egyáltalán nincs haszna. Az igazság nem gyakorol rá hatást, és nem képes megfékezni őt, megdorgálni, vezetni, illetve irányt és utat mutatni neki, ami azt jelenti, hogy bajban van. Hogyan is érthetné meg az igazságot egy olyan ember, akinek még szégyenérzete sincs? Ahhoz, hogy valaki képes legyen megérteni az igazságot, először is érzékenynek kell lennie a szívében a pozitív és negatív dolgok iránt. Már a negatív vagy elvetemült dolgok említése, illetve a velük való találkozás is taszítja, ha pedig ő maga ilyet tesz, szégyenkezik és nyugtalannak érzi magát. Szeretetet érez az igazság iránt, és képes a szívébe fogadni az igazságot; képes arra használni, hogy türtőztesse magát, és megváltoztassa a rossz lelkiállapotait. Hát nem ezek azok a dolgok, amelyekkel a normális emberi mivoltnak rendelkeznie kellene? (De igen.) Ezek birtokában nem válik-e könnyűvé az ember számára, hogy törekedjen az igazságra? És ha valaki egyiket sem birtokolja, akkor az igazságra való törekvést hangoztatni csak üres beszéd – hogyan tehetné ezt meg anélkül, hogy pozitív dolgok lennének a szívében? Csak akkor fog az igazság gyökeret ereszteni, kivirágozni és gyümölcsöt teremni benned, ha a normális emberi mivoltodban megvannak ezek a dolgok – csak akkor fog hatást gyakorolni. Ha megértetted az igazságot, képes leszel megváltoztatni a gondolkodásodat és megfékezni a viselkedésedet, és egyre kevesebb romlott gondolatod lesz. Ez az igazi változás.

Mennyi van meg bennetek a normális emberi mivolt ezen megnyilvánulásaiból, amelyekről ma beszéltünk? Mennyi hiányzik? Melyik van meg bennetek? (A szégyenérzet.) A szégyenérzet – ez egy jó megnyilvánulás. A szégyenérzet a minimum, amivel rendelkeznetek kellene. Másvalami? Vajon mindannyian lelkiismeretes, pedáns mentalitással és hozzáállással rendelkeztek az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatban? Látom, hogy felületesek vagytok mindenben, amit tesztek, csak letargikusak vagytok és lazsáltok, és amikor látom azokat a dolgokat, amiket csináltok, a szorongás növekszik a szívemben. Fel tudjátok-e fedezni ezeket a problémákat ti magatok? Aggódtok, amikor felfedezitek őket? (Igen.) Hogyan? Beszéljetek róla! (Most, hogy az imént meghallgattam Isten közlését, úgy érzem, hogy nem rendelkezem túl sok emberi mivolttal, és hogy komolytalan mentalitással viszonyultam a kötelességemhez és az életem eseményeihez. Olyan távol állok Isten követelményeinek normáitól. Ez kissé ijesztő.) Túl sok minden hiányzik az emberi mivoltodból, ugye? Úgy érzed, hogy évek óta hiszel Istenben, és sok igazságot hallottál, de még az emberi mivolt legalapvetőbb dolgai sincsenek meg benned – hogyne lennél nyugtalan? Némelyeknek van egy kis technikai készsége, de minden, amit csinálnak, silány. Minden átlagon aluli, nem megfelelő színvonalú, és nem néznek utána, hogy melyek a modern és a szabványos módszerek. Hát nem maradi gondolkodás ez a részükről? Egyszer például felkérték egyiküket, hogy szereljen be egy ajtót. Erre azt mondta: „Ahonnan én jövök, a legtöbb ajtónk egyszárnyú.” Nem az a kis település szabja meg a mércét, ahonnan ő származik. Meg kellene néznie a nagyvárosok üzleteinek és lakóépületeinek ajtóstílusát, majd a tényleges helyzetnek megfelelően kellene végeznie a munkáját. Itt azonban kinyitotta a száját, és azt mondta: „Mi otthon nem gyártunk kétszárnyú ajtókat, és itt nincs is túl sok ember. Az sem lenne nagy baj, ha sokan lennének – valahogy be tudnának préselődni.” Másvalaki azt mondta: „Ha az emberek túl sokáig préselődnek befelé, eltörik az ajtókeret. Beszéljük ezt át. Ezúttal kivételesen készítsetek kétszárnyú ajtót, rendben?” Erre ő azt mondta: „Nem! Én egyszárnyú ajtókat készítek, kétszárnyúakat nem tudok. Én vagyok az, aki ért hozzá, vagy te? Én vagyok az – szóval miért nem hallgatsz rám ebben a kérdésben? Hallgatnod kell rám!” Azt mondták neki, hogy a helyzetnek megfelelően dolgozzon, de nem hallgatott rájuk, és ragaszkodott ahhoz, hogy kis méretű ajtót készítsen. Hát nem bosszantó ez? Amikor arra kérték őt, hogy építsen be egy üveg válaszfalat a belső és a külső tér közé, hogy bejöjjön a fény, és ne tűnjön kicsinek a tér, azt válaszolta: „Miért építenénk be üveget? Ez biztonsági kockázatot jelentene, nem igaz? Nem építek be üveget; ez a két ajtó is megteszi. Mifelénk csak ilyen típusú ajtót használunk.” Mindig olyasmikkel áll elő, mint „ahonnan én jövök”, „nálunk otthon”, „én tanultam műszaki dolgokat”, hogy elnyomjon másokat. Vajon ezek a dolgok az igazság? (Nem.) Minek kell hiányoznia az emberi mivoltából ahhoz, hogy ilyen magatartást tanúsítson a külső dolgokkal szemben? A racionalitásnak. És konkrétan minek kell hiányoznia a racionalitásából? A belátásnak. Mindig úgy érzi, hogy ahonnan ő származik, ott minden helyes, ott minden a legmagasabb rendű, ott minden az igazság. Hát nem szegényes a racionalitása? Milyennek kellene lennie a normális racionalitásnak? Normális racionalitással azt mondaná: „Nagyon sok éve foglalkozom ezzel a szakmával, de még nem sokat láttam. Ahonnan én származom, ott mindannyian így készítjük az ajtókat; nos, lássuk, milyen nagyok itt az ajtók. Úgy fogjuk csinálni, ahogyan az itteniek. Ez egy másik hely, és ezt a feladatot tekintve rugalmasnak kell lennem.” Talán nem ez a racionalitás? (De igen.) Akkor az ilyen embernek megvan-e ez a racionalitása? Nincs – nincs józan esze. És végül hogyan kezelték a dolgot? A munkát újra el kellett végezni. A munka újbóli elvégzése nem veszteség? (De igen.) Igen, az. Vajon gyakoriak az ilyen esetek? Igen. Ez az ember ízig-vérig makacs. Mennyire makacs? Nem hallgatott arra, amit bárki más mondott; még arra sem figyelt, amit Én mondtam, és ellenkezett is Velem. Azt mondtam: „Változtatnod kell. Ha nem akarsz változtatni, akkor ez nem neked való munka.” És még volt mersze azt mondani: „Akkor is készítek egy ekkora ajtót, ha nem kellek Neked!” Miféle beállítottság ez? Normális emberi mivolt? (Nem.) Ez nem normális emberi mivolt – akkor milyen emberi mivolt? Meglátásom szerint egy kicsit olyan az illető, mint egy állat. Ez pontosan olyan, mint amikor egy ökör szomjas. Nem számít, hogy mennyi árut vagy embert szállít a szekéren, amint meglát egy pocsolyát vagy folyót, egyenesen odahúzza a szekeret. Nincs annyi ember, amennyi el tudná vonszolni onnan. Egy állatról beszélünk. Vajon az embereknek is van ilyen beállítottságuk? Ha van, az nem normális emberi mivolt, és ez veszélyes. Találnak majd egy ürügyet, hogy visszautasítsanak, hogy ne hallgassanak rád. Olyan makacsok és ostobák. A mindennapi élet ilyen dolgaiban, ha nem szerény elfogadással viszonyulsz a dolgokhoz, nem vagy fogékony mások véleményére, ha nincs tanuló hozzáállásod, akkor hogyan leszel képes elfogadni az igazságot? Hogyan fogod tudni gyakorolni azt? Mindenki azt mondja, hogy megfelelőbb lenne kétszárnyú ajtót készíteni. Még erre sem vagy képes, és ez meg sem közelíti az igazság gyakorlását – még egy józan javaslatot sem hallgatsz meg. Képes lennél-e meghallgatni valamit, ami az igazságot érinti? Nem hallgatnád meg, mint mindig. Nem jutna el ahhoz, aki ilyen beállítottsággal rendelkezik, és ez nagy bajt jelentene az illető számára. Ha valakinek még ilyen józan ész sincs az emberi mivoltában, akkor milyen igazságot tud gyakorolni? Kinek a kedvéért teszi azokat a dolgokat, amelyekkel nap mint nap foglalatoskodik? Teljes egészében a saját preferenciái, önző vágyai szerint teszi azokat. Nap mint nap így tekint az emberekre, eseményekre és dolgokra, amelyek a mindennapi életben körülveszik: „Azt teszem, amit akarok, azt teszem, amit gondolok, és úgy teszem, ahogyan hiszem.” Minek nevezik ezt? Csupa gonoszság minden, amire naphosszat gondol. És ha ennyire gonosz a szíve, akkor mi a helyzet a tetteivel? Vajon létezik olyan ember, akinek a gondolatai mind gonoszak, de a tettei mégis összhangban vannak az igazsággal? Nem létezik – ez ellentmondás lenne. A gondolatai mind gonoszak, és ahonnan kiindul, az teljesen gonosz, így az a minimum, hogy azok a dolgok, amelyeket tesz, nem lesznek emlékezetesek. És azok közül a dolgok közül, amelyek nem emlékezetesek, némelyek akadályozások és megzavarások, némelyek rombolóak, míg mások nem túl rosszak. Ha ezeket a dolgokat komolyan vennék, akkor el kellene ítélni az illetőt. Ez így működik.

Némelyekben él egyfajta téves szemlélet, amelyet mások nagyon visszataszítónak találnak. Ezeknek az embereknek van néhány adottságuk, illetve erősségük, vagy talán egy mesterségük, némi szakértelmük, vagy egy különleges képességük valamilyen területen, és miután eljutottak oda, hogy higgyenek Istenben, úgy gondolják, hogy ők kiemelkedő emberek. Vajon helyes ez a hozzáállás? Mi a véleményetek erről a szemléletről? Olyasvalami ez, ami a normális emberi mivolthoz tartozik? Nem. Akkor miféle elgondolás ez? Talán nem a józan ész hiánya ez? (De igen.) Azt hiszik: „Magasabb rendű vagyok az átlagembernél, mert ismerem ezt a mesterséget, és jobb vagyok az átlagembernél isten házában. Szaktudással és képességgel rendelkező férfi vagyok, jó beszédű és tehetséges. Meghatározó alak vagyok isten házában. Lenyűgöző vagyok. Senki sem parancsolhat nekem, senki sem vezethet, és senki sem utasíthat rá, hogy bármit megtegyek. Megvan ez a képességem, úgyhogy azt csinálok, amit csak akarok. Nem kell az alapelveken gondolkodnom – bármit teszek, az helyes és összhangban van az igazsággal.” Mit gondoltok erről a szemléletről? Talán nem léteznek ilyen emberek? Az ilyen emberek többségben vannak, és azért jönnek Isten házába, hogy mutogassák magukat. Ha arra használnák az erősségeiket és a képességeiket, hogy Isten házában kötelességet végezzenek, az rendben lenne, de ha azon vannak, hogy mutogassák magukat, az már egy más természetű probléma. Vajon miért hívják ezt „magamutogatásnak”? Az Istenben hívőket ostobának, senkinek tartják. Nem ment félre valami a gondolkodásukban? Nincs valami baj a racionalitásukkal? Valóban így állnak a dolgok? Valóban értéktelenek azok, akik hisznek Istenben? (Nem.) Akkor miért látják őket ilyennek azok az emberek? Miért gondolnának ilyet? Honnan származik ez a gondolat? Vajon a nem hívőktől tanulják? Úgy gondolják, hogy az Istenben hívő emberek senkik, hogy mind háztartásbeliek, hogy mind parasztok, és hogy a társadalom alsóbb rétegeiből származnak. Az ő szemléletük a nagy vörös sárkány szemlélete. Azt gondolják, hogy az Istenben hívő emberek alkalmatlanok, nem tudtak érvényesülni a társadalomban, és csak azért jutottak oda, hogy higgyenek Istenben, mert odakint nem volt számukra út, nem volt hová fordulniuk. Azt gondolják, hogy csak azért, mert rendelkeznek valamilyen képességgel, jártasak valamilyen szakmában, illetve van némi műszaki tudásuk, máris tehetséges emberré válnak Isten házában. Helyes ez a gondolat? (Nem.) Mi a gond vele? Úgy vélik, hogy Isten házában nincs egyetlen rátermett ember sem, és a maguk kis szakmai tudásával szeretnének hatalmat gyakorolni, szeretnék, hogy a dolgokban övék legyen a végső döntés. Vannak-e ilyen emberek? Vannak-e ilyen emberek mellettetek vagy az ismerőseitek körében? Számos olyan ember van, aki készségekkel rendelkezik egy bizonyos területen, és amikor csoportvezetővé vagy felügyelővé teszed, úgy érzi, mintha elnyert volna egy hivatalos állást. Úgy érzi, hogy Isten házában övé a végső döntés, hogy senki más nem vigyáz úgy Isten házának érdekeire, mint ő, hogy senki sem védi nála jobban annak érdekeit, és hogy senki sem olyan hűséges, mint ő. Mindent irányítani akar, és mindenben részt akar venni, de semmit sem irányít jól, és nem is keresi az igazságalapelveket. Még arra sem figyel, amit Én mondok. Vannak-e ilyen emberek? (Igen.) Vannak ilyen emberek. Az általuk birtokolt bizonyos készségek ürügyén mindenkit irányítani akarnak, és tisztséget akarnak betölteni. Ha például egyes testvérek olyasmit tesznek, ami nem tetszik nekik, azt mondják: „Kézben kell tartanunk ezeket az embereket – borzalmasak!” Ha az Istenben hívőknek problémájuk akad, akkor beszélgetni kell velük az igazságról. Ez nem katonai tábor, ahol katonai felügyeletet kell gyakorolni. A gyülekezeti ügyekben a problémákat csak úgy lehet megoldani, ha beszélgetünk Isten szavairól és megértetjük az emberekkel az igazságot. Akik nem fogadják el az igazságot, és önkényesen, illetve szeszélyesen cselekszenek, azokat meg lehet metszeni – csak azokat lehet fegyelmezni, akik makacsul elhatározták, hogy nem fogadják el az igazságot. Vannak olyanok, akik felügyelőként vagy vezetőként és dolgozóként szolgáltak, akik nyilvánvalóan nincsenek birtokában az igazságvalóságnak, de mégis mindig hatalmat akarnak gyakorolni, és azt akarják, hogy övék legyen a végső döntés Isten házában. Van-e lelkiismeretük és józan eszük ezeknek az embereknek? Ők csupán egy mesterség néhány csínját-bínját ismerik, és a legkevésbé sem értik az igazságot. Hasznosnak és rátermettnek gondolják magukat, azt hiszik, hogy jobbak az átlagembernél Isten házában, és hatalmi pozícióból azt szeretnék tenni a gyülekezetben, amit csak akarnak – hogy övék legyen az egyedüli, végső döntés. Nem keresik az igazságalapelveket, hanem a saját óhajuk és preferenciáik szerint cselekszenek. Mi itt a probléma? Talán nem az antikrisztus beállítottsága ez? Megvan-e az ilyen emberekben a normális emberi mivolt észszerűsége? Annak nyoma sincs bennük. Itt befejezzük a normális emberi mivolttal kapcsolatos beszélgetésünket.

Annak boncolgatása, hogy az antikrisztusok azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek

III. Az antikrisztusok boncolgatása, akik megtiltják másoknak, hogy beavatkozzanak, kérdezősködjenek vagy felügyeljék őket a munkájukban

A legutóbbi beszélgetésünk témájának folytatása a nyolcadik tétel az antikrisztusok különböző megnyilvánulási formái közül: azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek. Ezt a tételt négy alfejezetre osztottuk. Kettőt már megbeszéltünk a legutóbbi összejövetelünkön. Az első az volt, hogy képtelenek bárkivel is együttműködni; a második pedig az, hogy az a vágyuk és az ambíciójuk, hogy irányítsák és meghódítsák az embereket. Mi a harmadik? Megtiltják másoknak, hogy beavatkozzanak, kérdezősködjenek vagy felügyeljék őket bármilyen munkában, amit elvállaltak. Mit foglalhat magába az általuk elvállalt bármilyen munka? Magába foglal bármilyen olyan munkaprogramot, amelyért egy vezető vagy dolgozó felelős lehet, valamint olyan munkát is, amelyért egy csoportfelügyelő vagy csoportvezető felelős lehet; továbbá lehet valamilyen területen végzett szakmunka vagy egyemberes munka. Ez az ember, aki bármilyen munkát elvállalt, lehet vezető vagy dolgozó, de lehet egy egyszerű testvér is. Ha megtiltja másoknak, hogy beavatkozzanak, kérdezősködjenek vagy felügyeljék őt, akkor vajon milyen állapotban van? Milyen viselkedésformák kapcsolódnak ehhez a tilalomhoz? Ez egy másik olyan viselkedésforma, amely az antikrisztusok nyolcadik megnyilvánulásához tartozik, a lényegüknek egy másik feltárulása. Mindenféle kötelességben van olyan munka, amely szakmai, és van olyan, amely közvetlenül az életbe való belépést érinti. A szakmunka magába foglalja az olyan dolgok minden aspektusát, mint a technika, a tudás, a tanulás és a személyzet. Ezek mind benne vannak. Van, aki miután elvállalt egy munkát, elkezd egyedül dolgozni azon. Nem beszéli meg másokkal, és amikor nehézségei vannak, nem akarja kikérni mások véleményét; csakis ő akar lenni az egyedüli döntőbíró, és azt akarja, hogy övé legyen az utolsó szó. Lehet, hogy mások felajánlják az elgondolásaikat és ötleteiket, remélve, hogy egy kicsit segíthetnek neki – de vajon elfogadja-e? (Nem.) Nem, nem tudja elfogadni. Miféle beállítottság ez? Milyen beállítottság vezérli, hogy megtiltaná másoknak, hogy beavatkozzanak, kérdezősködjenek vagy felügyeljék a kötelessége végrehajtását? Úgy gondolja: „Ismerem ezt a szakmát, és tudom az elméletet. A gyülekezet engem bízott meg ezzel a munkával. Így hát egymagam fogom elvégezni.” Gyakran hivatkozik arra, hogy érti a szakmát, és hogy bennfentes, hogy igazolja, miért nem hajlandó másokkal közölni semmilyen munkával kapcsolatos információt, illetve a munka előrehaladását. Még azt sem akarja, hogy mások tudomást szerezzenek a munka során előforduló baklövésekről, hibákról vagy malőrökről. Amint valaki más tudomást szerez egy ilyen dologról és kérdezősködni akar, be akar avatkozni, vagy többet akar megtudni, ő nem hajlandó válaszolni, hanem azt mondja: „A munkakörömön belüli dolgok az én felségterületemhez tartoznak. Nincs jogod kérdezősködni. A gyülekezet nem téged bízott meg ezzel – engem bízott meg, és bizalmasan kell kezelnem.” Vajon észszerű indoklás ez? Helyes-e a részéről, hogy „bizalmasan kezeli”? (Nem.) Miért nem? Vajon az információ kiszivárogtatását jelentené, ha beszélne másokkal a munka állapotáról, a munkában felmerülő hibákról és problémákról, valamint annak tervéről és irányáról? (Nem.) Nem jelentené azt, kivéve néhány különleges részletet, amelyek biztonsági kockázatot jelentenének a gyülekezetre nézve, ha kiderülnének, és nem lenne helyénvaló másoknak elmondani. Ilyen esetekben rendben van, ha nem mondja el. Ha azonban a saját titoktartását ürügyként használja, és nem hagyja, hogy mások megtudjanak bármit is arról, ami a munkájához tartozik, illetve ellenáll és egyaránt visszautasítja az egyszerű testvérek, a vezetők és a dolgozók részéről érkező kérdezősködést, kérdőre vonást vagy tudakozódást, akkor mi itt a probléma? Előfordulhat például, hogy valamit egy bizonyos módon akar csinálni. Valaki más azt mondja neki: „Ha így csinálod, az veszteséget fog okozni Isten háza érdekeinek, és tévútra térsz. Mi lenne, ha inkább így csinálnánk?” Azt gondolja magában: „Ha úgy csinálom, ahogy mondod, az nem azt jelzi-e másoknak, hogy az én módszerem nem jó? És akkor a tiéd lesz majd a munkáért járó dicséret, nem igaz? Ez nem fog menni; inkább tévútra térek, mint hogy a te módszeredet kövessem. Ragaszkodnom kell a saját módszeremhez. Nem érdekel, ha ez veszteséget okoz isten háza érdekeinek; az én hírnevem és státuszom az, ami számít – az én presztízsem az, ami számít!” Még ha rossz is, amit csinál, akkor is inkább rosszul csinálja, és nem engedi, hogy bárki is beavatkozzon. Hát nem egy antikrisztus beállítottsága ez? (De igen.) Miféle lényeg van abban, hogy nem engedi, hogy mások beavatkozzanak? A saját vállalkozásával foglalkozik. Számára nem Isten házának érdekei a fontosak, és nem annak munkájára összpontosít. Nem e szerint az alapelv szerint dolgozik, hanem úgy, hogy személyes érdekeit, státuszát és presztízsét tartja szem előtt; Isten háza munkájának és érdekeinek az ő saját státuszát és a saját érdekeit kell szolgálnia. Ezért nem engedi, hogy mások beavatkozzanak a munkájába, illetve kérdezősködjenek arról. Úgy véli, hogy mihelyt valaki beavatkozik a munkájába, státusza és érdekei veszélybe kerülnek, hiányosságai és hibái, valamint a munkájában lévő problémák és rendellenességek pedig lelepleződhetnek. Tehát makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy megtiltsa másoknak, hogy beavatkozzanak a munkájába, és nem fogadja el senki más együttműködését vagy felügyeletét.

Egy antikrisztus bármilyen munkával is foglalkozik, fél attól, hogy a Fennvaló többet tud meg arról, és kérdezősködni fog. Ha a Fennvaló a munka vagy a személyzet állapotáról kérdezősködik, akkor csak felületesen számol be néhány jelentéktelen dologról, néhány olyasmiről, amiről úgy gondolja, hogy nem baj, ha a Fennvaló tud róla, illetve semmilyen következménnyel nem jár az, ha tud róla. Ha a Fennvaló a többiről kérdezősködik, azt fogja gondolni, hogy beleüti az orrát a kötelességébe és a „belső ügyeibe”. Nem mond semmi többet, hanem megjátssza a hülyét, megtévesztést alkalmaz és eltussolja a dolgokat. Hát nem visszautasítja Isten házának felügyeletét? (De igen.) És vajon mit fog tenni, ha valaki felfedi az egyik problémáját, le akarja leplezni őt és jelenteni a Fennvalónak? Akadályozza, feltartóztatja – sőt, még fenyegetőzik is: „Ha ezt mondod, és ennek következtében a fennvaló megmetsz minket, akkor te leszel a hibás. Ha valakit meg kell metszeni, az te leszel!” Nem egy független királyságot próbál létrehozni? (De igen.) Még a Fennvalót sem engedi kérdezősködni, és senkinek sincs joga tudni a munkájához tartozó dolgokról, vagy megkérdezni őt azokról, nemhogy javaslatokat tenni. Ha ráteszi a kezét egy munkaprogramra, akkor egyedül az övé lehet az utolsó szó azokban a dolgokban, amelyek az adott munkához tartoznak; csak ő dönthet; csak ő cselekedhet és beszélhet úgy, ahogyan akar, és bárhogyan is cselekszik, megvan a mentsége rá. Milyen cselekedetekhez folyamodik, ha valaki kérdezősködik? Felületességhez és eltussoláshoz. És még mihez? (Megtévesztéshez.) Így van: megtévesztéshez – sőt, még hamis képet is mutat majd neked. Van egy gyülekezet például, ahol lehet, hogy egy vezető vagy evangelizációs diakónus egy hónap alatt nyilvánvalóan csak három embert nyert meg a gyülekezetben, amelyért felelős, ami lényegesen kevesebb, mint más gyülekezetekben. Úgy érzi, hogy semmiképpen nem számolhat be erről a Fennvalónak – akkor hát mit tesz? Amikor beszámol a munkájáról, a három után tesz egy nullát, és azt mondja, hogy harminc embert nyert meg. Valaki más tudomást szerez erről, és megkérdezi őt: nem megtévesztés ez? „Megtévesztés? – mondja. – Miért, rendben lesz, ha jövő hónapban megnyerünk harminc embert, hogy pótoljuk, nem igaz?” Megvan a mentsége erre. Ha valaki más komolyan veszi az ügyet, és jelenteni akarja a tényeket a Fennvalónak, akkor azt hiszi, hogy az illető bajt okoz neki, hogy rá akarja húzni a vizes lepedőt. Ezért elnyomja és elbánik vele – bajt okoz neki. Vajon ezzel nem bünteti-e az embereket? Nem követ-e el gonoszságot? Soha nem keresi az igazságalapelveket a munkájában, akkor vajon mi a célja a munkával? A státuszának és a megélhetésének biztosítása. Bármi rosszat is tesz, nem mondja el az embereknek, hogy mi a szándéka és az indítéka arra, amit tesz. Ezeket szigorúan bizalmasan kell kezelnie; ezek titkosított információk számára. Mi a legkényesebb téma az ilyen embereknek? Az, amikor megkérdezed tőlük: „Mit csináltál mostanában? Járt-e valamilyen eredménnyel a kötelességed végrehajtása? Voltak-e megszakítások vagy zavarok a munkád által érintett területen? Hogyan kezelted azokat? Ott tartasz a munkáddal, ahol lenned kellene? Hűségesen végzed a kötelességedet? Okoztak-e az általad hozott, munkával kapcsolatos döntések veszteségeket Isten háza érdekeinek? Le lettek váltva az alkalmatlan vezetők? Elő lettek léptetve és gondozva lettek a jó képességű, viszonylag igazságra törekvő emberek? Elnyomtad-e azokat, akik engedetlenek voltak veled szemben? Mit tudsz a saját romlott beállítottságodról? Miféle ember vagy?” Ezek azok a témák, amelyek a legkényesebbek számukra. Attól félnek a legjobban, hogy felteszik nekik ezeket a kérdéseket, ezért ahelyett, hogy megvárnák, hogy feltedd azokat, inkább sietve keresnek egy másik témát, amivel elfedhetik őket. Mindenáron félre szeretnének vezetni, megakadályozva, hogy megtudd, mi is a helyzet valójában, ahogyan most áll. Mindig a sötétben tartanak téged, mindig megakadályozzák, hogy megtudd, valójában meddig jutottak a munkájukkal. Egy cseppnyi átláthatóság sincs itt. Az ilyen embereknek vajon van-e igaz hitük Istenben? Félik-e Istent? Nem. Soha nem számolnak be kezdeményezően a munkájukról, és nem számolnak be kezdeményezően a munkájuk során előforduló malőrökről sem; soha nem kérdeznek, nem keresnek, és nem nyílnak meg a munkájuk során felmerülő kihívásokról és zavarokról, hanem odáig mennek, hogy eltussolják ezeket a dolgokat, becsapva és megtévesztve másokat. A munkájuk egyáltalán nem átlátható, és csak akkor mondanak vonakodva valamit, ha a Fennvaló nyomást gyakorol rájuk, hogy tényszerű jelentést és beszámolót tartsanak. Inkább meghalnának, mint hogy olyan problémákról beszéljenek, amelyek a hírnevüket és a státuszukat érintik – meghalnának, mielőtt egyetlen szót is szólnának erről. Ehelyett úgy tesznek, mintha nem értették volna meg. Hát nem egy antikrisztus beállítottsága ez? Miféle ember az ilyen? Könnyen megoldható az ilyen jellegű probléma? Ha a Fennvalónak útmutatást kellene adnia a munkájukhoz, hogyan viszonyulnának ehhez? Felületesen. Úgy tűnik, hogy beleegyeznek, sőt, elővesznek egy jegyzetfüzetet vagy számítógépet, és lendületesen jegyzetelnek – de ha már megtették, vajon megértették-e az útmutatást, és munkához látnak-e? (Nem.) Csak pózolnak, hogy lásd, és színjátékot adnak elő, hogy félrevezessenek. Vajon mit gondolnak valójában? „Mivel ezt a munkát rám bízták, az érvényes, amit én mondok. Senki sem szólhat bele abba, amit én akarok csinálni. »A helyi tisztviselőknek nagyobb a befolyásuk, mint az állami tisztviselőknek«, tehát nekem megvan ez a jogom. Ha nem így van, akkor ne engem bízzanak meg ezzel. Rúgjanak ki.” Ezt gondolják, és így cselekszenek. Miféle beállítottság ez? Hát nem egy antikrisztus beállítottsága? (De igen.) Ez bajt jelent. Nem áll jogodban beavatkozni vagy kérdezősködni, sem puhatolózni és kérdéseket feltenni. Erre nagyon érzékenyek. Azt gondolják: „A fennvaló próbálja éppen megvizsgálni a problémáimat és a munkámat? Vajon ki fecsegte ki a dolgokat?” Pánikba esve határozott erőfeszítéseket tesznek, hogy kitalálják ki volt az, aki kompromittálta őket. Végül két emberre szűkül a gyanakvásuk, és azoknak kiteszik a szűrét. Milyen probléma ez? Ez egy antikrisztus beállítottsága.

Mi a fő jellemzője egy antikrisztus beállítottságának? A státuszhoz való ragaszkodás és mások irányítása. Azért szerez státuszt, hogy másokat irányítson. Amíg státusza van, addig jogosan fogja irányítása alá vonni az embereket. Miért mondom, hogy jogosan fogja ezt tenni? Mert a munkáját Isten háza bízta rá; a testvérek választották ki őt erre a feladatra. Így nem fogja-e úgy érezni, hogy jogosan teszi ezt? (De igen.) Ez tehát arra szolgál, hogy tőkét kovácsoljon belőle, arra gondolva: „Ti engem választottatok, ugye? Ha engem választottatok, bíznotok kell bennem. Van a nem hívőknek az a mondása, hogy: »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz«.” Itt még egy sátáni mondást is alkalmaz. Vajon ez az igazság kimondása? (Nem.) Ez sátáni eretnekség és téveszme. Ha kérdezősködsz a munkájáról, akkor előáll majd ezzel az elmélettel: „»Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.« Ha használsz engem, nem gyanúsíthatsz meg. Ha nem tudod, milyen ember vagyok, ha nem látsz át rajtam, akkor ne használj engem. Te azonban használsz engem, és mivel ez így van, szilárdan meg kell állnom ebben a pozícióban. Amit én mondok, annak úgy kell lennie.” A munkával kapcsolatos minden ügyben úgy kell lennie, ahogyan ő mondja; nem fog működni, ha nem hagyják őt, vagy ha társat találnak neki, vagy ha mások felügyelik és irányítják őt. Ha valaki jön ellenőrizni a munkáját, ő egyszerűen nemet mond – úgy érzi, hogy nem tett semmi rosszat, és nincs szüksége ellenőrzésre. Jogánál fogva kihasználja a státuszát és tekintélyét, hogy átvegye az irányítást mások, a munkahely és a gyülekezet munkája felett. Hát nem független királyságot hoz létre? Nem egy antikrisztus ez? Lehet, hogy Isten háza vele végezteti el ezt a munkát és ezt a kötelességet, de azt nem szeretné, hogy diktátorként hatalmat gyakoroljon. Nem értette-e félre az ilyen ember Isten szándékát és az Ő házának rendelkezéseit? Miért kapkod mindig a státusz és a hatalom után ahelyett, hogy jól végezné a kötelességét? (Antikrisztusi beállítottság irányítja őt.) Így van – ez antikrisztusi beállítottság. Miért érti félre, amikor a gyülekezet munkát szervez számára? Mert eredendően szereti irányítani az embereket. Ez a természetlényege – ez ő maga. Szervezz neki munkát, és úgy érzi majd, hogy most már hatalma és státusza van, és így ő irányítja a területét. Ha az ő területére mész, azt kell tenned, amit ő mond. Isten háza például egyszer úgy szervezte, hogy egy vezető elmenjen ellenőrizni egy antikrisztus munkáját. Ez a vezető és az antikrisztus is gyülekezetvezető volt; ugyanolyan rangjuk volt. Az antikrisztus azt mondta: „Te gyülekezetvezető vagy, és én is gyülekezetvezető vagyok. Ugyanolyan rangunk van. Ne avatkozz bele a dolgomba, és én sem fogok beleavatkozni a tiedbe. Ne beszélgess velem – nem vagy abban a helyzetben, hogy ezt tedd! És szeretnél arról érdeklődni, hogyan mennek a dolgok a gyülekezetünkben – a fennvaló utasított erre? Mutasd a bizonyítékot!” A vezető így válaszolt: „A Fennvaló csak arra kért, hogy adjak át egy üzenetet. Ha nem hiszel nekem, menj és kérdezd meg.” Erre az antikrisztus azt mondta: „Akkor mi jogosít fel téged arra, hogy beszélgess velem, és vádaskodj ellenem? Mi jogosít fel arra, hogy a munkámhoz tartozó dolgokról kérdezősködj? Nincs jogod hozzá!” Összhangban vannak-e ezek a szavak az igazsággal? (Nincsenek.) Miféle cselekvési mód ez? Olyan, amit csak egy antikrisztus tenne. A nem hívők körében van egy mondás: „Hatalom teszi a jogot.” Versengenek, hogy lássák, kinek magasabb a rangja, kinek nagyobb az ereje, ki a kompetensebb. Versengenek, hogy lássák, ki felel több emberért. Isten házában pedig az antikrisztusok ugyanezekért versengenek másokkal. Nem rossz helyre jöttek-e? Vajon így gondolkodik-e általában egy olyan ember, aki romlott beállítottságokkal rendelkezik, de nem antikrisztus, amikor egy vele azonos rangú gyülekezetvezetővel találkozik? Felfed majd valamit, de képes lesz normálisan beszélgetni azzal a gyülekezetvezetővel. Egyáltalán nem fogja azt kérdezni: „Abban a helyzetben vagy, hogy kérdezősködj a munkámmal kapcsolatban?” Nem fogja ezt mondani, mert normális józan ésszel rendelkezik, és istenfélő szíve van. Hogyan fog viselkedni valaki, akinek normális józan esze van? Azt fogja gondolni: „Hogy mi vezethetjük a gyülekezetet, az azért van, mert Isten felemelt minket; ez az Ő megbízatása és a mi kötelességünk. Ha Isten nem bízott volna meg minket ezzel, akkor semmik lennénk. Ez nem valamiféle hivatalos pozíció. Beszélgethetek veled a gyülekezet munkájáról, arról, hogyan mennek a dolgok a testvérekkel, és a munkatapasztalatomról.” Vajon egy antikrisztus beszélget másokkal ezekről a dolgokról? Nem – egyáltalán nem fogja felfedni azokat. Ezért van az, hogy az antikrisztusok egyik jellemzője a státusz- és hatalomvágy, amely meghaladja az átlagemberekét, és ezért van az, hogy ezen túlmenően ravaszabbak és alattomosabbak, mint az átlagemberek. Hol nyilvánul meg a ravaszságuk és az alattomosságuk? (Nem mondanak neked semmit. Közvetlenül nem mondanak el neked semmit.) Úgy érzik, hogy minden ügy titok, olyasmi, amiről nem beszélhetnek másoknak. Minden ügyben résen vannak másokkal szemben; mindent becsomagolnak, eltakarnak és elrejtenek. Tudnak-e tehát normális interakciót és kommunikációt folytatni, amikor másokkal érintkeznek? Tudnak-e bármit is szívből fakadóan mondani? Nem. Csak néhány felszínes közhelyet és kellemesen hangzó szót mondanak, hogy ne tudd felmérni a mögöttes helyzetet. Miután egy ideig kapcsolatban álltál velük, azt érzed majd: „Ez az ember látszólag nem tűnik gonosznak, de miért érzem mindig úgy, hogy a szíve olyan messze van a többiektől? Miért mindig olyan kínos kapcsolatban lenni vele? Mindig az az érzésem, hogy kifürkészhetetlen.” Neked van ilyen érzésed? (Igen.) Ez egy antikrisztus beállítottsága: mindenkivel szemben résen van. És miért van résen? Azért, mert meglátása szerint bárki veszélyt jelenthet a státuszára. Ha nem vigyáz, ha nincs résen, azzal lehetővé teheti, hogy mások megtudják, mi is történik vele valójában, milyen a valódi énje, és akkor a státusza tarthatatlan lesz. Amikor tehát találkozik valakivel, aki a munkájának és a kötelességének az állapota, illetve a személyes állapota iránt érdeklődik, akkor elfedi és becsomagolja, amit csak tud. Amit nem tud becsomagolni, annak megtalálja a módját, hogy palástolja, vagy elrejtőzik előled. Az antikrisztusok némelyikének bizarr beállítottsága van. Bár mások között él, nem fogod látni, hogy normálisan érintkezne bárkivel is, és nincs normális kommunikációja másokkal. Mindennap egymagában van, étkezéskor megjelenik, majd utána ismét eltűnik. Mindig felszívódik. Vajon miért nem érintkezik másokkal? A családjával mindent megbeszél, akkor miért nincs semmi mondanivalója a testvérek számára? Van egy mondása a nem hívőknek: „Aki sokat beszél, sokat téved.” Az ilyen emberek elkötelezik magukat e nézet mellett; nem engedik meg maguknak, hogy meggondolatlanul beszéljenek, mert valami, amit mondanak, könnyen elárulhatja őket, leleplezve valamely gyengeségüket. Nem lehet tudni, hogy mások melyik szó miatt néznék le őket és jönnének rá arra, hogy mi is van velük valójában, ezért mindent megtesznek, hogy elkerüljenek másokat. Vajon ez az elkerülés akaratlanul történik, vagy van benne valami, ami irányítja? Van ott valami, ami irányítja. Vajon ez a valami igazságos és tisztességes, vagy pedig gyanús? (Gyanús.) Persze, hogy gyanús. Nem csak ez az egyetlen mód, ahogyan az antikrisztusok viselkednek – többnyire nem kommunikálnak, illetve nem lépnek normális kapcsolatba másokkal; néha azonban nagyon is ékesszólóak és beszédesek – de vajon miről beszélnek? Mi a tartalma annak? Prédikálják a szavakat és a doktrínákat, magukat mutogatva. Azt mondják, hogy képesek tényleges munkát végezni és tényleges problémákat megoldani, holott valójában semmilyen valós készséggel nem rendelkeznek. Kérdezd meg tőlük, hogy milyen hiányosságaik vannak, hogy arrogáns-e a beállítottságuk, és azt felelik majd: „Ki nem arrogáns a romlott emberiség körében?” Nézzétek – még az arroganciájuknak is megvan az alapja. Mindenkit magába foglal, mintha az arroganciájuk teljesen helyénvaló lenne. Soha nem fogják keresni az igazságot, és úgy tűnik, hogy nem érzékelnek semmilyen problémát vagy nehézséget a munkában. És nem fogod megtudni a valós helyzetet, ha megkérdezed őket. Amikor nincs semmi dolguk, akkor csak ülnek csendben, ha pedig beszélnek, akkor a képzettségükről beszélnek. Soha nem nyílnak meg; soha nem mondják el, milyen lázadó mivolt vagy extravagáns vágyak vannak bennük, vagy hogyan próbálnak alkukat kötni Istennel, kinek hazudtak már, vagy milyen ambícióik vannak a munkavégzésben. Soha nem említik ezeket a problémákat, és amikor mások megemlítik, nem érdekli őket. Még a munkájukhoz tartozó dolgokat érintő kérdésekről is csak felületesen fognak beszélni egy keveset. Egyszóval, bárki, aki bármennyi időre is kapcsolatba kerül velük, nagy nehézségekbe fog ütközni, ha többet szeretne megtudni a kötelességükhöz tartozó bármely dologról, legyen az a személyi állománnyal, a szakmai gyakorlattal vagy a munka előrehaladásával kapcsolatos. Bármilyen szögből is közelíted meg – akár burkoltan próbálod meg becsempészni a kérdésedet, akár közvetlenül teszed fel, akár egy hozzájuk közel álló személynek teszed fel –, nem fogsz egykönnyen eredményt elérni. Ez annyira fáradságos. Hát nem alattomos dolog ez? (De igen.) Miért olyan fáradságos bármilyen információt megszerezni tőlük a dolgok jelenlegi helyzetéről? Miért tartják a dolgokat ilyen szigorúan elrejtve? Vajon mi a céljuk? Biztonságban akarnak maradni a státuszukban és a megélhetésükben. Arra gondolnak: „Nem volt könnyű megszerezni ezt a státuszt, eljutni odáig, ahol ma vagyok – nem jelentene-e számomra bajt, ha egy pillanatnyi figyelmetlenségemben elkövetett hibával bolondot csinálnék magamból? És különben is, ha isten háza tudná, hogy milyen rossz dolgokat tettem, ki tudja, hogy nem néznének-e a körmömre?” Bármennyit is beszélsz arról, hogy nyitott vagy, hogy becsületes ember vagy, és hogy hűségesen végzel egy kötelességet, vajon eljut-e hozzájuk? Nem, nem fog eljutni. Számukra csak egy hitvallás létezik: ne szólj szám, nem fáj fejem. Ha mindent elmondasz másoknak, akkor inkompetens vagy – egy semmirekellő! Ez a hitvallásuk. Ilyen az antikrisztusok beállítottsága.

Bármilyen munkát is végez egy antikrisztus, megtiltja másoknak, hogy beavatkozzanak vagy kérdezősködjenek, és még inkább megtiltja Isten házának, hogy felügyelje őt. Vajon mi a célja ezzel? Elsősorban irányítani akarja Isten választott népét, hogy biztosítsa a státuszát és hatalmát, ami azt jelenti, hogy a megélhetését biztosítja. Ez a fő célja. Ha vezetők vagy munkások vagytok, féltek-e attól, hogy Isten háza kérdezősködik a munkátokról és felügyeli azt? Féltek-e attól, hogy Isten háza hiányosságokat és hibákat fedez fel a munkátokban, és meg fog metszeni? Féltek-e attól, hogy miután a Fennvaló megismeri a valódi képességeteket és érettségeteket, más fényben lát majd benneteket, és nem fogja fontolóra venni az előléptetéseteket? Ha ilyen félelmeid vannak, az azt bizonyítja, hogy a motivációid nem a gyülekezeti munka érdekét szolgálják, hanem a hírnév és a státusz érdekében dolgozol, ami azt bizonyítja, hogy antikrisztusi beállítottságod van. Ha antikrisztusi beállítottságod van, akkor hajlamos vagy az antikrisztusok útját járni, és elkövetni minden olyan gonoszságot, amit az antikrisztusok tesznek. Ha szíved mélyén nem félsz attól, hogy Isten háza felügyelje a munkádat, és képes vagy valódi válaszokat adni a Fennvaló kérdéseire és érdeklődéseire anélkül, hogy bármit is eltitkolnál, és elmondasz annyit, amennyit csak tudsz, akkor függetlenül attól, hogy amit mondasz, az helyes vagy helytelen, függetlenül az általad felfedett romlottságtól – még akkor is, ha antikrisztusi beállítottságot fedtél fel –, egyáltalán nem leszel antikrisztusként definiálva. Kulcsfontosságú az, hogy képes vagy-e felismerni a saját antikrisztusi beállítottságodat, és képes vagy-e keresni az igazságot e probléma megoldása érdekében. Ha olyasvalaki vagy, aki elfogadja az igazságot, akkor az antikrisztusi beállítottságodat meg lehet javítani. Ha nagyon jól tudod, hogy antikrisztusi beállítottságod van, és mégsem keresed az igazságot, hogy megoldd azt, ha még el is próbálod titkolni a felmerülő problémákat, vagy hazudni próbálsz azokkal kapcsolatban és kibújni a felelősség alól, és ha nem fogadod el az igazságot, amikor metszésnek vagy kitéve, akkor ez komoly probléma, és nem különbözöl egy antikrisztustól. Tudva, hogy antikrisztusi beállítottságod van, miért nem mersz szembenézni azzal? Miért nem tudsz őszintén hozzáállni, és azt mondani: „Ha a Fennvaló kérdezősködik a munkámról, elmondok mindent, amit csak tudok, és még ha napvilágra is kerülnek a rossz dolgok, amelyeket tettem, és a Fennvaló nem használ többé engem azután, hogy megtudja, és elveszítem a státuszomat, akkor is világosan elmondom, amit el kell mondanom”? Ha félsz attól, hogy Isten háza felügyeli a munkádat és kérdezősködik arról, az azt bizonyítja, hogy jobban becsülöd a státuszodat, mint az igazságot. Nem antikrisztusi beállítottság ez? A státusz mindenek feletti becsben tartása antikrisztusi beállítottság. Miért tartod olyan nagy becsben a státuszt? Milyen előnyökkel járhat számodra a státusz? Ha a státusz katasztrófát, nehézségeket, szégyent és fájdalmat hozna neked, akkor is nagy becsben tartanád? (Nem.) Nagyon sok előnnyel jár az, ha valakinek státusza van, például irigykedés, tisztelet, megbecsülés és hízelgés mások részéről, valamint csodálat és hódolat. Ott van még a státuszoddal járó felsőbbrendűségi érzés és a kiváltságok is, ami büszkeséget és önbecsülést ad. Ráadásul olyasmiket is élvezhetsz, amit mások nem, például a státusz és a különleges bánásmód előnyeit. Ezek azok a dolgok, amikre még gondolni sem mersz, és amikre álmaidban vágytál. Becsben tartod-e ezeket a dolgokat? Ha a státusz csupán üres, nincs valós jelentősége, és annak védelme nem szolgál valós célt, nem ostobaság-e becsben tartani azt? Ha el tudod engedni az olyan dolgokat, mint a hús-vér test érdekei és élvezetei, akkor a hírnév, a nyereség és a státusz nem fog többé lekötözni. Mit kell tehát megoldani, mielőtt a státusz megbecsülésével és az arra való törekvéssel kapcsolatos problémákat megoldanád? Először is lásd át a probléma természetét, hogy gonoszságot cselekszel és trükközésbe bocsátkozol, elrejtőzöl és titkolózol, valamint elutasítod Isten házának felügyeletét, kérdezősködését és vizsgálatát, hogy élvezhesd a státusz előnyeit. Hát nem nyilvánvaló ellenállás és szembeszegülés ez Istennel? Ha képes vagy átlátni a státusz előnyeire való vágyakozás természetét és következményeit, akkor a státuszra való törekvés problémája megoldódik. Ha nem látod át a státusz előnyeire való vágyakozás lényegét, akkor ez a probléma soha nem fog megoldódni.

Társultok-e, hogy munkát végezzetek és végrehajtsátok a kötelességeket? Elfogadjátok a felügyeletet? Tettetek bármit annak érdekében, hogy mások ne avatkozzanak be, illetve ne kérdezősködjenek? Ha valaki kérdezősködik, akkor ellenállsz-e neki, és mondod-e azt: „Mit képzelsz, ki vagy te, hogy beavatkozol a dolgaimba? Én egy ranggal feljebb vagyok nálad státuszban, és a munkámban az van, amit én mondok. A Fennvaló nem kérdezősködött, akkor téged mi jogosít fel?” Valami ilyesmi? Mi az antikrisztusok legfőbb beállítottsága? A státusz birtokba vétele és a hatalom megragadása; nem tenni semmi olyat, ami Isten házának munkáját szolgálja, semmi olyat, ami Isten háza érdekeinek figyelembevételéből fakad, hanem felületesnek és megtévesztőnek lenni, és megjátszani magukat. Kívülről úgy tűnik, hogy nagyon lendületesen dolgoznak a feladataikon, de nézd meg, mit csinálnak: először is nincs előrelépés, másodszor nincs hatékonyság, harmadszor pedig nem sok eredményt hoz – teljes zűrzavart csinálnak belőle. Egyetlen dolog van, amit nem engednek el, éspedig az, hogy kihasználják a munkájuk adta lehetőséget, hogy megragadják a hatalmat és ne engedjék el. Jól vannak, amíg van hatalmuk. Bármilyen munkát is végeznek, legyen annak köze egy szakmához, külügyekhez, technikai készségekhez vagy más aspektusokhoz, abban egyáltalán nincs átláthatóság. Vajon szándékos az átláthatóságnak ez a hiánya? Nem – ami nem szándékos, az nem a beállítottsághoz tartozik, hanem ahhoz, hogy hiányzik a képességük, és nem tudják, hogy hogyan végezzék a munkát. Miért mondom tehát, hogy ez a beállítottság antikrisztusi beállítottság? Szándékosan cselekszenek. Van bennük egy szándék. Tudatosan megakadályozzák, hogy tudomást szerezz ezekről a dolgokról, tudatosan elrejtőznek előled, és kerülik a veled való találkozást. Minimálisra csökkentik a veled való beszélgetésüket és kommunikációjukat; minimálisra csökkentik a veled való érintkezésüket. Minimálisra csökkentik az ilyen dolgok feltárását, hogy ne hibáztasd őket állandóan és ne kérdezősködj utánuk, hogy ne tudj túl sokat arról, hogy mi is történik valójában, hogy ne érzékeld az igazi arcukat. Hát nem szándékos ez? Nincs-e benne szándék? Vajon mi a szándékuk és céljuk? Át akarnak verni, be akarnak csapni; hamis benyomást keltenek benned és megakadályozzák, hogy megtudd, hogyan is állnak a dolgok valójában. Ezzel bebiztosítják a státuszukat, ami elégedettséggel tölti el őket. Vajon nem ez a dolog természete? (De igen.) Ez az antikrisztusok beállítottsága, tudatosan megtévesztenek, becsapnak és eltussolják a dolgokat. Ez mind tudatos. Mondjátok meg Nekem, melyik munkaprogram az, ami annyira lefoglalja az embereket, hogy nincs idejük másokkal találkozni? Nincs ilyen, igaz? Nincs olyan munkaprogram, amely annyira lefoglalja az embert, hogy ne legyen ideje enni vagy aludni, és arra sem, hogy másokkal találkozzon. A dolgok még nem váltak annyira zsúfolttá. Ezekre a dolgokra lehet időt szakítani. Akkor miért nincs ezeknek az embereknek idejük erre? Nem akarnak találkozni veled; nem akarják, hogy kérdezősködj a munkájukról. Nem egy antikrisztus beállítottsága ez? (De igen.) Miféle emberek ők? Hát nem álhívők? De azok – minden egyes antikrisztus álhívő. Ha nem lennének azok, akkor nem sajátítanák ki Isten házának munkáját, és nem irányítanák saját hatalmuk alatt azokat, akik Istent követik. Nem tennének ilyen dolgokat. Az álhívők első számú magatartása az, hogy egyáltalán nincs istenfélő szívük. A saját érdekeikért mesterkednek, azzal az ürüggyel, hogy hisznek Istenben; merészek és vakmerőek, egyáltalán nem félnek. Az Istenbe vetett hitük nem igaz hit, hanem szlogen. A legcsekélyebb félelem sincs a szívükben Isten iránt.

Milyen hozzáállást tanúsítanak egyesek, amint meghallják, hogy valaki be akar avatkozni a munkájukba és felügyelni akarja azt? „A felügyelet rendben van. Elfogadom a felügyeletet. Az is rendben van, hogy kérdezősködsz – de ha tényleg felügyelsz engem, akkor nem lesz módomban haladni a munkámmal. Meg lesz kötve a kezem. Ha mindig a tied az utolsó szó, és engem teszel meg végrehajtónak, nem fogok tudni dolgozni. »Csak egyetlen alfahím lehet.«” Ez nem egy elmélet? Ez az antikrisztusok elmélete. Milyen a beállítottsága annak, aki ezt mondja? Ez egy antikrisztus beállítottsága? Mit jelent az, hogy „csak egyetlen alfahím lehet”? Még azt sem tűri el, hogy a Fennvaló kérdezősködjön. Ha a Fennvaló nem kérdezősködne, akkor a cselekedeteid nem sértenék-e meg az igazságot? Követnél-e el valami hibát a kérdezősködések miatt? A Fennvaló kisiklatná-e a munkádat? Mondd csak, a Fennvaló azért ad útmutatást a munkához, kérdezősködik róla és felügyeli azt, hogy jobban, vagy azért, hogy rosszabbul legyen elvégezve? (Azért, hogy jobban.) Nos, miért nem fogadják el egyesek ezeket a jobb eredményeket? (Antikrisztusi beállítottság irányítja őket.) Így van. Ez az antikrisztusi beállítottságuk – nem tudnak uralkodni magukon. Amint valaki kérdezősködik a munkával kapcsolatban, amiért ők a felelősek, az felzaklatja őket. Úgy érzik, hogy az érdekeik mások közt lesznek majd szétosztva, ahogyan a státuszuk és a hatalmuk is. Így aztán elkedvetlenednek. Úgy érzik, hogy megzavarták a terveiket és procedúráikat. És ez vajon működni fog számukra? Ha a Fennvaló előléptet valakit, hogy az illető együttműködjön velük, akkor azt gondolják: „Nem állt szándékomban, hogy felhasználjam ezt az embert, a fennvaló azonban váltig állítja, hogy jó az illető, és előléptette. Nem örülök ennek. Hogyan fogok vele együttműködve dolgozni? Ha a fennvaló felhasználja őt, akkor én egyszerűen kilépek!” Szavakkal ezt mondják, de képesek lesznek-e valóban elengedni a státuszukat? Nem lesznek képesek – amit tesznek, az konfrontatív. Beleegyeznének-e abba, hogy bárki is olyan munkát végezzen, amely veszélyezteti a státuszukat, amely nem őket hozza előtérbe, amely szabotálja a jelenlegi forgatókönyvüket? Nem, nem tennék. Mit gondolnak például akkor, ha a Fennvaló előléptet vagy levált valakit? „Micsoda arculcsapás! Még csak nem is egyeztette velem. Minden mástól eltekintve én még mindig vezető vagyok – miért nem szól nekem semmiről előre? Olyan, mintha nem is számítanék!” Ki is vagy te egyébként? A te munkád ez? Először is ez nem a te területed, másodszor ezek az emberek nem követnek téged, akkor miért kell, hogy ennyire fontos legyél nekik? Vajon ez összhangban van az igazsággal? Melyik igazsággal? Annak, hogy a Fennvaló előléptet vagy levált valakit, megvannak az alapelvei. Miért léptet elő valakit a Fennvaló? Mert szükség van rá a munkához. Miért vált le valakit a Fennvaló? Mert már nincs rá szükség a munkához – nem tudja elvégezni a munkát. Ha nem váltod le, sőt, azt sem hagyod, hogy a Fennvaló megtegye, akkor vajon nem vagy-e érzéketlen a józan észre? (De igen.) Vannak, akik azt mondják: „Micsoda kegyvesztettnek állít be engem az, ha a fennvaló elbocsát valakit. Ha valakit le akar váltani, akkor azt négyszemközt közölnie kell velem, és én megteszem. Ez az én dolgom, ez is része annak, ami rám hárul. Ha én váltom le őt, akkor mindenki láthatja, hogy milyen jó emberismerő vagyok, és hogy tudok tényleges munkát végezni. Micsoda megtiszteltetés lenne!” Ti is így gondolkodtok? Egyesek jó hírnévre és büszkeségre vágynak, és ilyen indokokat hoznak fel. Fog ez menni? Van ennek értelme? Isten háza egyrészt az igazságalapelveknek, másrészt pedig az aktuális körülményeknek megfelelően végzi a munkáját. Nincs olyan, hogy átugorna egy döntéshozói szintet, különösen, ha a Fennvaló általi előléptetésekről és leváltásokról, vagy valamilyen munkaprojektre vonatkozó útmutatásról és utasításokról van szó – ilyen esetekben még kevésbé van szó egy döntéshozói szint átugrásáról. Miért keresi tehát az antikrisztus ezeket a „hibákat”? Egyvalami biztos: nem érti meg az igazságot, ezért emberi ésszel és a világban zajló folyamatokon keresztül értékeli Isten házának munkáját. Ráadásul a fő célja továbbra is az önvédelem, és meg kell őriznie a büszkeségét. Mézesmázos és simulékony mindenben, amit tesz; nem hagyja, hogy az alatta lévő emberek lássák, hogy bármilyen hibája vagy hiányossága van. Milyen mértékben fogja fenntartani a látszatot? Olyannyira, hogy mások hibátlannak, bármilyen romlottság és hiányosság nélkülinek lássák őt. Mások helyénvalónak látják majd, hogy a Fennvalónak fel kellene használnia őt, és hogy a testvéreknek őt kellene választaniuk – ő egy tökéletes ember. Nem azt szeretné vajon, hogy így legyenek a dolgok? Nem antikrisztusi beállítottság-e ez? (De igen.) Igen, ez antikrisztusi beállítottság.

Az iménti közlésünk az antikrisztusok egyik fő viselkedési formájáról szólt – megtiltják másoknak, hogy beavatkozzanak, kérdezősködjenek vagy felügyeljék őket a munkájukban. Bármilyen intézkedéseket is tesz Isten háza, hogy nyomon kövesse a munkájukat, vagy többet tudjon meg arról, vagy felügyelje azt, ők mindenféle technikát bevetnek, hogy meghiúsítsák és elutasítsák azokat. Például, ha a Fennvaló rábíz némelyekre egy projektet, eltelik egy idő anélkül, hogy bármi előrelépés történne. Nem mondják el a Fennvalónak, hogy dolgoznak-e rajta, vagy hogy hogyan halad a dolog, vagy hogy akadtak-e közben nehézségek vagy problémák. Nem adnak visszajelzést. A munka egy része sürgős és halaszthatatlan, ők mégis ímmel-ámmal csinálják, és sokáig húzzák az időt anélkül, hogy befejeznék a munkát. Így a Fennvalónak kérdezősködnie kell. Amikor a Fennvaló ezt teszi, ezek az emberek elviselhetetlenül kínosnak találják a kérdezősködést, és szívből ellenállnak neki: „Még csak tíz nap telt el, mióta rám lett bízva ez a munka. Még csak most kezdem kiismerni magam, és a Fennvaló máris kérdezősködik. Egyszerűen túl magasak az emberekkel szemben támasztott követelményei!” Már keresik is a hibákat a kérdezősködésben. Mi itt a probléma? Mondjátok meg Nekem, nem teljesen normális az, ha a Fennvaló kérdezősködik? Egyrészt szeretne többet megtudni a munka előrehaladásáról, valamint arról, hogy milyen nehézségeket kell még megoldani; másrészt pedig szeretne többet megtudni arról, hogy milyen képességűek azok az emberek, akiket megbízott ezzel a munkával, és hogy valóban képesek lesznek-e megoldani a problémákat és jól végezni a munkát. A Fennvaló úgy akarja megismerni a tényeket, ahogyan vannak, és legtöbbször ilyen körülmények között kérdezősködik. Vajon nem kellene ezt megtennie? A Fennvaló aggódik, hogy nem tudod, hogyan kell megoldani a problémákat, és nem tudod kezelni a munkát. Ezért kérdezősködik. Vannak, akik eléggé ellenállnak az ilyen kérdezősködésnek, és viszolyognak tőle. Nem akarják hagyni, hogy az emberek kérdezősködjenek, és amíg azok kérdezősködnek, addig ellenállnak és bizalmatlanok, és mindig azon töprengenek: „Miért kérdezősködnek folyton, és miért akarnak többet tudni? Talán nem bíznak bennem, és lenéznek? Ha nem bíznak bennem, akkor ne használjanak engem!” Soha nem értik meg a Fennvaló kérdezősködését és felügyeletét, hanem ellenállnak annak. Van-e az ilyen embereknek józan eszük? Miért nem engedik, hogy a Fennvaló kérdezősködjön és felügyelje őket? Mindemellett miért állnak ellen és dacolnak? Vajon mi itt a probléma? Nem érdekli őket, hogy a kötelességük végrehajtása hatékony-e, vagy akadályozza-e a munka előrehaladását. Amikor a kötelességüket végzik, nem keresik az igazságalapelveket, hanem azt teszik, amit csak akarnak. Nem törődnek a munka eredményeivel és hatékonyságával, és egyáltalán nem gondolnak Isten házának érdekeire, még kevésbé arra, hogy mi áll Isten szándékában, és mit követel meg Ő. Az ő gondolkodásuk a következő: „Megvannak a saját módszereim és szokásaim a kötelességem végzésére. Ne követelj tőlem túl sokat, és ne követelj túlságosan részletes dolgokat. Az éppen elég, hogy képes vagyok végezni a kötelességemet. Nem fáradhatok el túl nagyon, és nem szenvedhetek túl sokat.” Nem értik a Fennvaló kérdezősködését és próbálkozásait, hogy többet tudjon meg a munkájukról. Mi hiányzik az ő értetlenségükből? Nem az alávetettség hiányzik? Nem a felelősségérzet hiányzik? Nem a hűség? Ha valóban felelősségteljesen és hűségesen végeznék a kötelességüket, akkor vajon visszautasítanák a Fennvaló munkájukkal kapcsolatos kérdezősködését? (Nem.) Képesek lennének megérteni azt. Ha tényleg nem képesek megérteni, akkor csak egy lehetőség van: a kötelességüket hivatásuknak és megélhetésüknek látják, és tőkét kovácsolnak belőle, az általuk végzett kötelességet feltételnek és ütőkártyának tekintik, amellyel mindvégig jutalmat szerezhetnek. Csak egy kis presztízsmunkát végeznek, hogy megússzák a dolgot a Fennvalóval, anélkül, hogy egyáltalán megpróbálnák kötelességüknek és kötelezettségüknek tekinteni Isten megbízatását. Így amikor a Fennvaló kérdezősködik a munkájukról vagy felügyeli azt, ők viszolygó, ellenálló lelkiállapotba kerülnek. Nem így van? (De igen.) Honnan ered ez a probléma? Mi a lényege? Az, hogy helytelen a munkaprojekthez való hozzáállásuk. Csak a testi könnyebbségre és kényelemre, a saját státuszukra és büszkeségükre gondolnak ahelyett, hogy a munka hatékonyságára és Isten házának érdekeire gondolnának. Egyáltalán nem igyekeznek az igazságalapelvek szerint cselekedni. Ha valóban lenne egy kis lelkiismeretük és józan eszük, akkor képesek lennének megérteni a Fennvaló kérdezősködését és felügyeletét. Képesek lennének szívből azt mondani: „Jó, hogy a Fennvaló kérdezősködik, máskülönben mindig a saját akaratom szerint cselekednék, ami akadályozná a munka hatékonyságát, vagy akár el is ronthatná azt. A Fennvaló beszélget és ellenőrzi a dolgokat, ez pedig ténylegesen megoldotta a valódi problémákat – milyen nagyszerű dolog ez!” Ez azt mutatná, hogy felelősségteljes emberek. Attól félnek, hogy ha egyedül vállalnák a munkát, és történetesen hiba vagy malőr történne, és ez olyan veszteséget okozna Isten háza munkájának, amit nem lenne mód orvosolni, az olyan felelősség lenne, amit nem tudnának elviselni. Hát nem felelősségérzet ez? (De igen.) Felelősségérzet, és annak a jele, hogy teljesítik a hűségüket. Mi játszódik le azoknak a fejében, akik nem engedik, hogy mások kérdezősködjenek a munkájukról? „Ez a munka az én dolgom, hiszen engem bíztak meg vele. Az én dolgomban én hozom meg a döntéseket, nincs szükségem arra, hogy bárki más beavatkozzon!” Önállóan mérlegelik a dolgokat, és azt teszik, amit csak szeretnének, amit a személyiségük diktál. Azt teszik, amiből nekik származik hasznuk, és senki sem kérdezősködhet a dolgok iránt – senki sem tudhatja meg a dolgok valódi állását. Ha megkérdezed tőlük: „Hogy haladsz azzal a feladattal?” – azt fogják mondani: „Várj!” Ha újra megkérdezed: „Hogy halad a dolog?” – azt fogják mondani: „Mindjárt kész.” Bármit is kérdezel tőlük, csak egy-két szót mondanak. Egyszerre csak egy pár szót fognak kibökni, annál többet nem – nem fognak egyetlen pontos, konkrét mondatot sem felkínálni. Nem találod visszataszítónak, hogy ilyen emberekkel beszélgess? Nyilvánvaló, hogy nem akarnak semmi mást mondani neked. Ha további kérdéseket teszel fel, türelmetlenek lesznek: „Folyton arról az apróságról kérdezősködsz, mintha nem tudnám elintézni a dolgokat – mintha nem lennék alkalmas erre a feladatra!” Egyszerűen nem akarják hagyni, hogy az emberek kérdéseket tegyenek fel. Ha pedig tovább faggatod őket, azt mondják majd: „Mi vagyok én neked, valami szamár vagy ló, akinek parancsolgathatsz? Ha nem bízol meg bennem, ne használj engem; ha használsz, bíznod kell bennem – ha pedig megbízol bennem, az azt jelenti, hogy nem szabad folyton kérdezősködnöd!” Ilyen a hozzáállásuk. Úgy kezelik a munkaprogramot, mint egy kötelességet, amit nekik kell elvégezniük? (Nem.) Az antikrisztusok nem úgy kezelik a munkát, mintha a kötelességük lenne, hanem mint egy ütőkártyát, amellyel áldásokat és jutalmat szerezhetnek. Megelégszenek pusztán azzal, hogy munkát végeznek, amit szeretnének áldásokra cserélni. Ezért dolgoznak felületes hozzáállással. Nem akarják, hogy mások beavatkozzanak a munkájukba, egyrészt azért, hogy megőrizzék méltóságukat és büszkeségüket. Úgy gondolják, hogy az általuk végrehajtott kötelesség és az általuk végzett munka személyesen az övék, az ő magánügyük. Ezért nem engedik, hogy mások beavatkozzanak. Másrészt, ha jól elvégzik a munkát, akkor övék lehet az érdem, és jutalmat kérhetnek érte. Ha valaki beavatkozna, akkor már nem egyedül csak őket illetné meg az érdem. Félnek attól, hogy mások megkaparintják előlük az érdemet. Ezért nem egyeznek bele egyáltalán abba, hogy mások beavatkozzanak a munkájukba. Hát nem önzőek és aljasak az ilyen, antikrisztusokhoz hasonló emberek? Bármilyen kötelességet is végeznek, az olyan, mintha a magánügyeiket intéznék. Bárhogyan is alakuljon az a dolog, amit egyedül csinálnak, nem engedik, hogy mások beavatkozzanak vagy részt vegyenek benne. Ha jól csinálják a dolgot, akkor csakis egyedül őket illetheti meg az érdem, nehogy más is részesedést követeljen az érdemből és a munka eredményeiből. Hát nem aggasztó? Miféle beállítottság ez? Ez a Sátán természete. Amikor a Sátán cselekszik, nem engedi meg senki másnak a beavatkozást, azt akarja, hogy övé legyen a végső döntés mindenben, amit tesz, hogy ő irányítson mindent, és senki nem vizsgálhatja felül vagy kérdezhet rá semmire. Ha bárki közbelép vagy beavatkozik, az még kevésbé megengedett. Így cselekszik egy antikrisztus: bármit is tesz, senkinek sem szabad rákérdeznie, és akárhogyan mesterkedik a színfalak mögött, senkinek sem szabad beavatkoznia. Ez az antikrisztus viselkedése. Azért viselkedik így, mivel egyrészt a beállítottsága szélsőségesen arrogáns, másrészt pedig rendkívüli módon hiányzik belőle a józan ész. Teljesen hiányzik belőle az alávetettség, és nem engedi senkinek, hogy felülvizsgálja őt vagy ellenőrizze a munkáját. Ezek valóban egy démon cselekedetei, amelyek teljesen különböznek egy normális ember cselekedeteitől. Mindenkinek, aki munkát végez, szüksége van mások együttműködésére, szüksége van más emberek segítségére, javaslataira és közreműködésére, és még ha valaki felülvizsgálja vagy figyeli is, ez nem rossz dolog, hanem szükséges. Ha a munka egy részében esetleg hibák fordulnak elő, és azok az emberek, akik figyelnek, azonosítják és azonnal kijavítják azokat, és megelőzik a munkában felmerülő veszteségeket, nem nagy segítség ez? És ezért, amikor okos emberek tesznek dolgokat, szeretik, ha más emberek felülvizsgálják és megfigyelik őket, és kérdéseket tesznek fel. Ha véletlenül előfordul egy hiba, és ezek az emberek képesek rámutatni, és a hibát azonnal ki lehet javítani, ez nem nagyon is kívánatos kimenetel? Nincs senki a világon, akinek ne lenne szüksége mások segítségére. Csak az autista és depressziós emberek szeretnek egyedül lenni és nem érintkezni vagy kommunikálni más emberekkel. Amikor az emberek autizmusban vagy depresszióban szenvednek, többé már nem normálisak. Többé már nem tudják kontrollálni magukat. Ha az emberek elméje és józan esze normális, de egyszerűen nem akarnak másokkal kommunikálni, és nem akarják, hogy mások tudjanak bármiről is, amit tesznek, titokban akarják csinálni a dolgokat, egyedül, a színfalak mögött ügyködnek, és nem hallgatnak meg semmit, amit mások mondanak, akkor az ilyen emberek antikrisztusok, ugye? Ők antikrisztusok.

Egyszer, amikor találkoztam egy gyülekezet vezetőjével, megkérdeztem tőle, hogy mi a helyzet a testvérek kötelesség-végrehajtásával. Azt kérdeztem: „Van-e jelenleg valaki a gyülekezetben, aki megzavarja a gyülekezeti életet?” Ki tudjátok-e találni, hogy mit válaszolt? „Minden rendben van, semmi baj.” Megkérdeztem: „Hogy végzi a kötelességét ez meg ez a nővér?” Azt mondta: „Jól.” Majd azt kérdeztem: „Hány éve hisz Istenben?” „Az rendben van” – felelte. Azt mondtam: „Ennek az asztalnak nem kellene itt lennie; el kell vinni.” Azt felelte: „Ezen még gondolkodom.” Azt kérdeztem: „Nem kellene megöntözni ezt a parcellát?” „Majd beszélünk róla” – felelte. Azt mondtam: „Ez az a termény, amit idén erre a parcellára ültettetek. Ugyanezt ültetitek jövőre is?” Azt felelte: „A döntéshozó csoportunknak van egy terve.” Ilyen válaszokat adott. Milyen érzésed van, amikor ezeket hallod? Megértesz belőle valamit? Nyersz bármilyen információt? (Egyáltalán nem.) Rögtön látszik, hogy leráz téged, hülyének néz, kívülállónak. Nem tudja pontosan, hogy ki is az a kívülálló; a nem hívők ezt „házigazdaként viselkedő vendégnek” nevezik. Nem ismeri a saját identitását. Azt mondtam: „Olyan sok ember lakik itt, és a szellőzés nem megfelelő. Fel kellene szerelnetek egy ventilátort, különben túl meleg lesz itt, és az emberek hőgutát kaphatnak.” „Ezt majd átbeszéljük” – felelte. Mindent, amit mondtam neki, át kellett beszélnie, beszélgetnie kellett róla, és át is kellett gondolnia. Bármilyen rendelkezést is hoztam, bármit is mondtam, nem számított neki. Számára ezek nem voltak rendelkezések vagy parancsok, és nem hajtotta végre őket. Akkor minek tekintette a szavaimat? (Megfontolásra szánt javaslatoknak.) Vajon javaslatokat adtam neki, hogy fontolja meg? Nem, megmondtam neki, hogy mit tegyen, mit kell tennie. Talán nem értette meg, amit mondtam? Ha nem értette meg, akkor az azt jelenti, hogy ő egy ostoba alak, aki nem tudja, hogy mi az identitása, vagy hogy milyen kötelességet végez. Nagyon sok ember lakott ott, és nem volt beltéri légkondicionálás vagy kereszthuzat. Mennyire lehetett értelmes, ha nem szerelt fel ventilátort? Azonnal haza kellene mennie – egy söpredék, Isten házának pedig nincs szüksége söpredékre. Az emberek nem tudnak mindenről mindent, de tanulhatnak. Vannak dolgok, amelyeket nem értek, ezért megbeszélem azokat másokkal: „Mit gondoltok, mi a jó módszer erre? Szabadon tehettek javaslatokat.” Ha valaki úgy gondolja, hogy egy bizonyos módon lenne a legjobb, akkor azt mondom: „Rendben, csináljuk úgy, ahogyan mondod. Amúgy sem gondoltam még át, hogy mit kellene tennünk. Azt csináljuk, amit te mondasz.” Hát nem ez a normális emberi mivolt gondolkodásmódja? Ezt jelenti az, hogy jól kijövünk másokkal. Ha az emberek jól kijönnek másokkal, nem szabad különbséget tenniük aközött, hogy ki a felsőbbrendű vagy alsóbbrendű, vagy hogy ki kerül reflektorfénybe és ki nem, vagy hogy kié az utolsó szó a dolgokban. Nincs szükség ilyen megkülönböztetésekre – arra kell hallgatni, akinek a módszere helyes és összhangban van az igazságalapelvekkel. Képesek vagytok-e ezt megtenni? (Igen.) Vannak olyanok, akik nem képesek rá. Az antikrisztusok nem képesek – ragaszkodnak ahhoz, hogy övék legyen az utolsó szó. Miféle dolog ez? Amit mások felhoznak, az nem fog tetszeni nekik, még akkor sem, ha észszerű; tudják, hogy helyes és észszerű, de nem tűrnek el semmit, amit más javasol – addig boldogak, amíg ők azok, akik javasoltak valamit. Még ebben az apróságban is az elsőbbségért küzdenek. Miféle beállítottság ez? Antikrisztusi beállítottság. Túlságosan nagy értéket tulajdonítanak a státusznak, a hírnévnek és a büszkeségnek. Mekkora értéket? Ezek a dolgok fontosabbak számukra, mint az életük – megvédik a státuszukat és a hírnevüket, még ha az életükbe kerül is.

Az antikrisztusok tiltják mások beavatkozását, kérdezősködését és felügyeletét bármilyen munkával kapcsolatban, amit végeznek, és ez a tiltás sokféle módon megnyilvánul. Az egyik az elutasítás, simán és egyszerűen. „Ne avatkozz bele, ne kérdezősködj, és ne vizsgálj felül, amikor dolgozok. Minden munka, amit csinálok, az én felelősségem, van egy elgondolásom, hogy hogyan csináljam, és nincs szükségem arra, hogy bárki igazgasson engem!” Ez egyenes elutasítás. Egy másik megnyilvánulás, hogy fogékonynak mutatja magát, és ezt mondja: „Oké, beszélgessünk és lássuk, hogy kellene a munkát elvégezni”, de amikor mások tényleg elkezdenek kérdéseket feltenni és próbálnak többet megtudni a munkájáról, vagy amikor rámutatnak néhány problémára és tesznek pár javaslatot, milyen a hozzáállása? (Nem fogékony.) Így van – egyszerűen nem hajlandó elfogadni, kifogásokat és mentségeket talál, hogy elutasítsa mások javaslatait, a rosszat jóra fordítja és a jót rosszra, de valójában, a szívében tudja, hogy erőlteti a logikát, hogy hangzatos szavakat mond, hogy amit mond, az csak elméleti, hogy szavaiban semmi nincs annak a valóságából, amit mások mondanak. És mégis, hogy megvédje státuszát – pedig jól tudja, hogy nincs igaza, hanem másoknak van igazuk –, más emberek igazát hamissá, saját tévedését pedig igazzá formálja, és csak csinálja tovább, nem engedve, hogy helyes és az igazsággal összhangban lévő dolgokat bevezessenek vagy megvalósítsanak ott, ahol ő van. Nem játékként, viccként kezeli-e a gyülekezet munkáját? Nem tagadja-e meg a kérdezősködés és a felügyelet elfogadását? Ezt a „tilalmat” nem fejezi ki szemtelenül, nem mondja azt: „Nem avatkozhatsz bele a munkámba.” Nem ilyennek tűnik, amit tesz, de ilyen a gondolkodásmódja. Bizonyos trükköket alkalmaz, és kívülről nagyon ájtatosnak tűnik. Azt mondja majd: „Van úgy, hogy segítségre van szükségünk, úgyhogy ha már itt vagy, beszélgess egy kicsit velünk.” A magasabb szintű vezetője elhiszi, hogy őszinte, ezért beszélget vele, és elmondja neki a fennálló körülményeket. Amint meghallgatta a vezetőt, elkezd gondolkodni: „Te így látod a dolgokat – nos, ezt meg kell vitatnom veled, hogy megcáfoljam és megdöntsem a nézőpontodat. Meg foglak szégyeníteni.” Elfogadó hozzáállás ez? (Nem.) Akkor milyen hozzáállás? Annak elutasítása, hogy eltűrje azt, hogy mások beavatkozzanak, kérdezősködjenek vagy felügyeljék őt a munkájában. Tekintve, hogy az antikrisztusok ezt szokták tenni, miért keltenek hamis látszatot az emberekben, és miért színlelnek elfogadó hozzáállást? Hogy így megtévesztik az embereket, azt mutatja, hogy mennyire ravaszak. Félnek, hogy az emberek átlátnak majd rajtuk. Különösen most vannak olyanok, akiknek van némi ítélőképességük, így ha egy antikrisztus nyíltan visszautasítaná mások felügyeletét és segítségét, képesek lennének megmondani és átlátni rajta. Akkor elveszítené büszkeségét és státuszát, és nem lenne könnyű számára, hogy a jövőben vezetőnek vagy dolgozónak megválasszák. Így amikor egy magasabb szintű vezető ellenőrzi a munkáját, úgy tesz, mintha elfogadná, tetszetős és hízelgő dolgokat mond, hogy mindenki azt higgye: „Nézzétek, milyen jámbor, milyen igazságkereső a mi vezetőnk! A mi vezetőnk vigyáz az életünkre és a gyülekezet munkájára. Felelősségteljesen végzi a kötelességét. A következő választáson újra megválasztjuk.” Azt senki sem látja előre, hogy amint a magasabb szintű vezető távozik, az antikrisztus valami ilyesmit mond majd: „Amit az az ember mondott, aki ellenőrizte a munkát, az rendben van, de nem feltétlenül felel meg a mi gyülekezetünkben uralkodó állapotoknak. Minden gyülekezetben másként állnak a dolgok. Nem érthetünk egyet teljes egészében azzal, amit mondott – a valós helyzetünk fényében kell mérlegelnünk. Nem alkalmazhatjuk csak úgy gépiesen az előírásokat!” És a végén mindenki úgy gondolja, hogy ez így van rendjén. Hát nem félrevezették őket? Az antikrisztus tevékenységének egy része az, hogy tetszetős szavakat mond, és úgy tesz, mintha elfogadná mások felügyeletét; rögtön ezután pedig megkezdi a belső félrevezetés és agymosás munkáját. Egyidejűleg hajtja végre ennek a megközelítésnek mindkét aspektusát. Vannak-e trükkjei? Bizony, bőségesen! Látszólag szépen beszél és elfogadást színlel, mindenkivel elhiteti, hogy nagyon is felelősnek érzi magát a munkáért, hogy el tudja engedni a pozícióját és a státuszát, hogy nem tekintélyelvű, hanem el tudja fogadni a Fennvaló vagy más emberek felügyeletét – és közben „megérteti” a testvérekkel a dolgok előnyeit és hátrányait, és „megérteti” a különböző helyzeteket. Mi a célja? Az, hogy ne fogadja el mások beavatkozását, kérdezősködését, felügyeletét, és hogy elhitesse a testvérekkel, hogy ahogyan ő cselekszik, az igazolható, helyes és összhangban van Isten házának munkarendjével, valamint összhangban van a cselekvés alapelveivel, és hogy vezetőként ő az alapelvekhez tartja magát. Tényleg csak egy pár ember érti az igazságot a gyülekezetben; a többség kétségkívül alkalmatlan a tisztánlátásra, nem annak látják ezt az antikrisztust, aki valójában, és az természetesen félrevezeti őket. Vannak például olyanok, akik bizonyos oknál fogva álmatlanul töltenek egy éjszakát. Egész éjjel nem alszanak. Kétféle típusú ember van, akiknél az alváshiány két különböző módon jelentkezik. Az első típus lehetőséget keres arra, hogy amint tud, szundítson egyet napközben. Nem köti mások orrára, hogy nem aludt. Ez az egyik helyzet, a dolgok egyik módja. Nincs mögötte szándék. A másik típusú ember elszundikál étkezés közben, és mindenkinek azt mondja: „Nem aludtam az éjjel!” Valaki megkérdezi: „Miért nem?” – erre azt válaszolja: „Volt egy online összejövetel, és találtam néhány problémát a munkában. Egész éjjel fent maradtam, hogy megoldjam.” Folyamatosan azt hajtogatja, hogy egész éjjel nem aludt. Vajon nem szívesen maradt fenn egész éjszaka? Miért magyarázza a csoportnak? És van-e valami ebben a magyarázatban? Mi az illető célja? Az egész világot tájékoztatni akarja arról, hogy mit tett, mert attól fél, hogy talán mások nem tudják. Azt akarja, hogy mindenki tudja, hogy szenvedett, hogy egész éjjel fennmaradt, hogy hajlandó megfizetni az árat az Istenbe vetett hitében, hogy nem vágyik kényelemre. Ezzel akarja elnyerni a testvérek együttérzését s elismerését. Ezzel a felszínes előadással vásárolja meg az emberek szívét, és ezzel eléri, hogy mások megbecsüljék, és tekintélyt szerez az emberek szívében. Ha már státusza van, akkor biztos, hogy tekintélyt parancsolóan fog beszélni. És ha már egyszer tekintélyt parancsolóan beszél, nem fogja tudni élvezni a státusszal járó különleges bánásmódot? (De igen.) Szerinted jól használta ki ezt a lehetőséget? Te elmondod másoknak, ha nem aludtál, vagy ha sokáig fennmaradtál? (Igen.) Amikor elmondtad, az nem volt szándékos, vagy volt mögötte valamilyen szándék? Csak úgy spontánul elmondtad valakinek, vagy valami nagyszabású bejelentést tettél, valami jelenetet rendeztél? (Spontánul mondtam el.) Semmi szándék nincs a háttérben, ha ezt spontánul mondod; ez nem utal beállítottságbeli problémára. Teljesen más természetű, ha szándékosan mondod, és más, ha nem szándékosan mondod. Amikor egy antikrisztus cselekszik, vajon mi az indíték amögött, amit tesz, függetlenül attól, hogy látszólag úgy tűnik, hogy elfogadja mások beavatkozását és kérdezősködését, vagy egyenesen elutasítja azt – akármelyik is legyen az? A státusz és a hatalom után kapkod, és nem engedi el. Nem ez az indítéka? (De igen.) Így van – semmiképpen sem hagyja, hogy a nehezen megszerzett hatalma, a nehezen kivívott státusza és presztízse ilyen lazán, egy óvatlan pillanatban kicsússzon a kezéből; nem hagyja, hogy bárki is gyengítse az erejét és befolyását azzal, hogy beavatkozik a munkájába vagy kérdezősködik arról. Azt hiszi, hogy egy kötelesség végzése, egy munkaprogram elvállalása nem igazán kötelesség, és nem is kötelezettségként kell megtennie, hanem azért, hogy egy bizonyos hatalom birtokában legyen, hogy néhány ember az irányítása alatt álljon. Úgy gondolja, hogy a hatalom birtokában már nem kell senkivel sem egyeztetnie, hanem most már lehetősége és hatalma van arra, hogy ő irányítson. Ilyen a hozzáállása a kötelességgel szemben.

Vannak mások, akik csak megjátsszák magukat, amikor a Fennvaló a munkájukról kérdezősködik. Felszínes előadást tartanak, és néhány jelentéktelen dologról érdeklődnek, mintha olyasvalakik lennének, akik keresik az igazságot. Ha például olyan incidensről van szó, amely egyértelműen akadályozásnak és megzavarásnak minősül, akkor megkérdezik a Fennvalót, hogy foglalkozni kell-e az illetővel, aki azt okozta. Az ilyesmi nem az ő munkájuk része-e? (De igen.) Mit akarnak elérni azzal, hogy megkérdezik a Fennvalót? Azt, hogy hamis benyomást keltsenek magukról, hogy megmutassák neked, hogy ha még ilyen dolgokról is kérdezősködnek, az bizonyítsa, hogy nem tétlenek, hogy dolgoznak. Csak hamis benyomást keltenek, hogy félrevezessenek. Tény az, hogy van néhány tényleges probléma a szívükben, és nem tudják, hogyan beszéljenek az igazságról, hogy megoldják azokat, és azt sem tudják, hogy milyen alapelveket kellene gyakorolniuk. Vannak dolgok, amelyek homályosak számukra, az emberekkel való foglalkozás és az ügyek intézésének terén egyaránt, de soha nem kérdeznek, és nem is keresnek azokkal kapcsolatban. Tekintve, hogy a szívük mélyén bizonytalanok ezekben a dolgokban, nem kellene-e megkérdezniük róluk a Fennvalót? (De igen.) Nem biztosak bennük, és nem látnak át rajtuk, de vakon cselekszenek tovább – mi lesz ennek a következménye? Meg tudják-e jósolni, hogy mi fog történni? Képesek lesznek-e vállalni a felelősséget a következményekért? Nem. Akkor miért nem kérdeznek ezekről a dolgokról? Vannak bizonyos megfontolásaik, hogy miért nem kérdeznek. Az egyik az, hogy félnek attól, hogy a Fennvaló rajtakapja őket: „Ha még ezt a jelentéktelen ügyet sem tudom elintézni, és még kérdeznem is kell róla, akkor a fennvaló azt fogja gondolni, hogy nem vagyok túl jó képességű. Hát nem tenné-e ez lehetővé azt, hogy a fennvaló átlásson rajtam?” Ott van az a megfontolás is, hogy ha kérdeznek, és a Fennvaló döntése ellentétben áll az ő álláspontjukkal, és különbözik attól, akkor nehezen tudnának választani. Ha nem azt teszik, amit a Fennvaló mond, akkor a Fennvaló azt fogja mondani, hogy megsértik a munkaalapelveket; ha azt teszik, akkor az a saját érdekeiknek okoz majd veszteséget. Így tehát nem kérdeznek. Hát nem megfontolták? (De igen.) Megfontolták. Miféle emberek ők, ki fontolja meg az ilyen dolgokat? (Antikrisztusok.) Valóban antikrisztusok. Semmivel kapcsolatban nem keresik az igazságot, akár kérdeznek arról, akár nem, akár hangot adnak annak, akár csak gondolnak rá, és nem tekintenek arra az alapelvek szerint; mindenben a saját érdekeiket helyezik előtérbe. A szívükben van egy lista azokról a dolgokról, amelyekről megengedhetik a Fennvalónak, hogy érdeklődjön és tudjon, és azokról, amelyekről egyáltalán nem akarják, hogy a Fennvaló tudjon. Elválasztották ezeket a területeket, és két kategóriára osztották őket. Felszínesen beszélnek majd a Fennvalóval azokról a jelentéktelen ügyekről, amelyek nem veszélyeztethetik a státuszukat, hogy a Fennvalónál megússzák a dolgot; de egy szót sem szólnak azokról a dolgokról, amelyek veszélyeztethetik a státuszukat. És mit tesznek vajon, ha a Fennvaló rákérdez ezekre a dolgokra? Néhány szóval elhessegetik; azt mondják: „Rendben, majd megbeszéljük... folytatjuk majd a keresést...” – egy csepp megerősítés számodra, anélkül, hogy bármi olyat mondanának, ami ellenállásként értelmezhető. Látszólag eléggé alávetettek, de valójában megvannak a saját számításaik. Nem áll szándékukban hagyni, hogy a Fennvaló döntsön; nem áll szándékukban tanácsot kérni a Fennvalótól, és hagyni, hogy ő hozza meg a döntéseket, vagy valamilyen utat keresni a Fennvalónál. Nem áll ilyesmi a szándékukban. Nem akarják megengedni a Fennvalónak, hogy beavatkozzon, vagy hogy megtudja, mi folyik valójában. Ha egyszer a Fennvaló megtudja, akkor milyen veszélyt jelent ez rájuk nézve? (Nem lesz biztos a státuszuk.) Nem csak arról van szó, hogy nem lesz biztos a státuszuk, hanem arról is, hogy terveik és céljaik többé nem lesznek megvalósíthatóak, és így többé nem lesznek jogszerűek gonosztetteik; többé nem lesznek képesek törvényesen, nyíltan és szemtelenül követni saját terveiket. Ez az a probléma, amivel szembesülniük kell. Képesek-e tehát megállapítani, hogyan cselekedjenek úgy, hogy az a javukra váljon? Minden bizonnyal megvannak a maguk gondolatai és számításai erről. Ti is szembesültök ilyen dolgokkal? Mit gondoltok akkor róluk? Hogyan kezelitek azokat? Mondok egy példát. Volt egyszer egy fickó, aki vezetővé vált, és eléggé elragadtatta magát; mindig szeretett mások előtt hivalkodni, hogy elnyerje a megbecsülésüket. Összefutott egy nem hívő ismerősével, aki pénzt akart kölcsönkérni. A nem hívő olyan szánalmasan adta elő az esetét, hogy a vezető a pillanat hevében egy lendülettel beleegyezett, majd higgadtan és aggályok nélkül így gondolta: „Én vagyok a gyülekezet vezetője – az enyém kell, hogy legyen az utolsó szó a gyülekezet pénzét illetően. Ha adományokról és olyan dolgokról van szó, amelyek Isten házához, a gyülekezethez tartoznak, akkor az érvényes, amit én mondok, mivel én töltöm be ezt a hivatalt. Én irányítom a pénzügyeket, és én irányítom a személyzeti ügyeket is – mindezekben enyém az utolsó szó!” És így kölcsönadta Isten házának pénzét egy nem hívőnek. Miután ezt megtette, kissé rosszul érezte magát, és fontolóra vette, hogy elmondja-e ezt a Fennvalónak. Ha elmondja, lehet, hogy a Fennvaló nem ért egyet a dologgal – ezért elkezdett hazugságokat gyártani és kifogásokat kitalálni, hogy megtévessze a Fennvalót. A Fennvaló közölte vele az igazságalapelveket, ő azonban nem törődött ezzel. Így követte el azt a gonosz tettet, hogy titokban elsikkasztotta az adományokat. Miért merészelne egy ilyen ember dönteni az adományokról? Te csak egy egyszerű gyülekezeti vezető vagy – van jogod irányítani az adományokat? Tied-e az utolsó szó az adományokkal és a pénzügyekkel kapcsolatos kérdésekben? Hogyan kellene tekintened Isten adományaira, ha olyasvalaki vagy, akinek normális emberi mivolta és józan esze van, aki törekszik az igazságra? Nem kellene-e az adományokkal kapcsolatos ügyeket a Fennvaló elé terjeszteni, hogy lásd, mit dönt Isten háza? Nincs-e joga a Fennvalónak tudni egy ilyen fontos kérdésről? De igen. Ez olyasmi, amivel a szíved mélyén tisztában kellene lenned; ez az a józan ész, amellyel rendelkezned kellene. Legyen szó akár kisebb, akár nagyobb pénzügyekről, a Fennvalónak joga van tudni azokról. Az egy dolog, ha a Fennvaló nem kérdezi, de amint a Fennvaló rákérdez, őszintén kell válaszolnod, és bárhogyan is dönt a Fennvaló, alá kell vetned magad annak. Hát nem ilyen fajta józan ésszel kellene rendelkezned? (De igen.) Azonban képesek-e erre az antikrisztusok? (Nem.) Ez a különbség az antikrisztusok és a normális emberek között. Ha úgy gondolják, hogy százszázalékos az esélye annak, hogy a Fennvaló nem ért egyet a dologgal, és hogy csorba esik a büszkeségükön, akkor mindenféle módot kieszelnek arra, hogy titokban tartsák, hogy meggátolják, hogy a Fennvaló tudomást szerezzen róla. Még a beosztottjaikat is megdolgozzák, és azt mondják: „Ha valaki ezt nyilvánosságra hozza, az ellenem van. Megkapja majd tőlem a magáét. Elbánok majd vele, bármi történjék is!” Ezek mellett a félelmetes szavak mellett senki sem meri jelenteni az ügyet a Fennvalónak. Miért tennék ezt? Úgy gondolják: „Ez az én hatáskörömbe tartozik. Jogom van bevetni és szétosztani az embereket, a pénzt és az anyagokat, amelyek a hatáskörömbe tartoznak!” Melyek a bevetési és szétosztási alapelveik? Önkényesen intézkednek, tetszőlegesen, bármiféle alapelv betartása nélkül használják és osztogatják a pénzt és az anyagokat, válogatás nélkül elherdálják és elpazarolják azokat, és senki másnak nincs joga beleszólni – mindezekben az övék kell, hogy legyen az utolsó szó. Nem így gondolkodnak-e? Persze ezt nem mondják ki hangosan, ilyen egyértelmű kifejezésekkel – de a szívük mélyén pontosan ezt gondolják: „Mire való a tisztség? Nem a pénzről szól az egész, az élelemről és a ruházatról? Most hivatalban vagyok, megvan ez a státuszom. Nem lenne ostobaság részemről, ha nem használnám ki a hatalmamat, hogy azt tegyek, amit akarok?” Hát nem ezt hiszik? (De igen.) Azért mernek a legcsekélyebb lelkiismeretfurdalás nélkül, minden következményre való tekintet nélkül, minden elképzelhető módon és eszközzel eltitkolni egy ilyen ügyet, mert ilyen a beállítottságuk. Nem így van? (De igen.) Nem mérlegelik, hogy a dolog helyes-e vagy sem, vagy hogy mit helyes tenni, vagy hogy melyek az alapelvek. Nem veszik figyelembe ezeket a dolgokat; az egyetlen szempontjuk az, hogy ki fogja védeni az érdekeiket. Egy antikrisztus alattomos, önző és aljas! Mennyire aljas? Egyetlen szóval megragadható: szégyentelen! Azok az emberek nem a tieid, ahogyan azok a dolgok sem, és még kevésbé az a pénz – de mégis a sajátodként akarod elvenni, hogy tetszésed szerint rendelkezz vele. Másoknak még csak joguk sincs tudni róla; még ha el is herdálod és el is pazarolod ezeket a dolgokat, másoknak nincs joguk kérdezősködni. Milyen mélyre süllyedtél? Egészen a szégyentelenségig! Hát nem szégyentelenség ez? (De igen.) Ez egy antikrisztus. Milyen határt nem lép át az átlagember, ha pénzről van szó? Azt gondolja, hogy ezek Isten adományai, és az adományokat az Ő választott népe adja Istennek, tehát Istenhez tartoznak – ezek az Ő „személyes tulajdonai”, ahogyan egyesek mondják. Ami Istené, az nem köztulajdon, és senkinek sem a tulajdona. Ki Isten házának a Mestere? (Isten.) Igen, Isten. És mi tartozik Isten házához? Oda tartozik az Ő kiválasztott népe minden egyes gyülekezetben, valamint az egyes gyülekezetek minden felszerelése és vagyona. Mindezek a dolgok Isten tulajdonai. Semmiképpen sem egyetlen ember tulajdonai, és senkinek sincs joga kisajátítani őket. Vajon így gondolkodna egy antikrisztus? (Nem.) Ő úgy véli, hogy az adományok annak a tulajdonai, aki kezeli őket, akinek lehetősége van, hogy merítsen belőlük, és ha valaki vezető, akkor annak joga van élvezni azokat. Ezért törekszik folyamatosan teljes erejéből a státuszra. Ha egyszer megkapta, végre minden reménye valóra válik. Miért törekszik a státuszra? Ha lelkiismeretesen vezetné Isten választott népét, cselekedetei mögött alapelvek állnának, de nem engednéd meg neki, hogy hozzányúljon a gyülekezet vagyonához vagy Isten adományaihoz, vajon akkor is ilyen proaktív lenne a felfelé való kapaszkodásban? Egyáltalán nem. Passzívan várna, és hagyná, hogy a dolgok a maguk útján haladjanak. Azt gondolná: „Ha megválasztanak, elvégzem a munkát, és jól végzem a kötelességemet; ha nem választanak meg, nem fogok senkinek sem hízelegni. Nem szólok egy szót sem, és nem is teszek semmit az ügyért.” Éppen azért, mert egy antikrisztus azt hiszi, hogy vezetőként az embernek joga van parancsolni és élvezni a gyülekezet minden vagyonát, azon töri a fejét, hogy a szégyentelenségig felfelé törekedjen, hogy státuszt szerezzen és élvezze mindazt, amit a státusz hoz magával. Mit jelent szégyentelennek lenni? Azt jelenti, hogy szégyenletes dolgokat tenni – ezt jelenti a szégyentelenség. Ha valaki azt mondaná neki: „Amit csinálsz, az annyira szégyenletes!”, nem törődne vele, hanem azt gondolná: „Mi ebben a szégyenletes? Ki nem szereti a státuszt? Tudod-e, hogy milyen érzés az, ha státuszod van? Ha pénz felett rendelkezel? Ismered ezt az örömöt? Ismered ezt a kiváltságérzetet? Belekóstoltál már valaha is?” Az antikrisztusok szívük mélyén így látják a státuszt. Amint egy antikrisztus státuszra tesz szert, mindent irányítani akar majd. Isten adományait is az irányítása alá vonja. Azt akarja, hogy övé legyen az utolsó szó a gyülekezet munkájának minden olyan részével kapcsolatban, amely pénzbe kerül, anélkül, hogy valaha is tanácskozna a Fennvalóval. Ő lesz Isten háza pénzének ura, és Isten háza az övé lesz. Jogában áll, hogy övé legyen az utolsó szó, hogy ő szabja meg, hogy mi történjen a pénzzel, ő adja oda ennek vagy annak az embernek, ahogyan neki tetszik, ő szabja meg, hogy mire költsék. Soha nem bánik Isten adományaival körültekintően, óvatosan és az alapelveknek megfelelően; ehelyett pazarlóan költekezik, és az érvényes, amit ő mond. Az ilyen ember igazi antikrisztus.

Volt egyszer valaki, aki titokban eltulajdonította Isten adományait, ami komoly probléma. Ez nem egy közönséges vétek; ez a természetlényegével kapcsolatos probléma. Amikor nem hívőkkel érintkezett, miközben bizonyos ügyeket intézett, folyton hivalkodott, hogy elhitesse az emberekkel, hogy pénze és hatalma van. Ennek következtében az emberek kölcsönkértek tőle. Ez az ember nemcsak hogy nem utasította el őket, hanem még el is kötelezte magát, hogy pénzt ad nekik kölcsön, majd Isten háza ellen megtévesztő taktikákat alkalmazva tette meg ezt. Ennek az embernek komoly problémája volt. Egy ilyen fontos ügyet jelentened kell a Fennvalónak, és el kell magyaráznod a tényeket; nem foglalkozhatsz az emberekkel Isten adományait felhasználva a saját hiteled és büszkeséged kedvéért. Egy racionális, istenfélő szívű ember így kezelné az ilyen ügyeket, ha szembesül velük. De az antikrisztusok ezt teszik? Miért hívják őket antikrisztusoknak? Mert egyáltalán nincs istenfélő szívük; azt tesznek, amit akarnak, és megpróbálnak nem is gondolni Istenre, az igazságra és Isten szavaira. Egyáltalán nincs igazi alávetettség bennük Isten iránt, hanem a saját érdekeiket, a saját hírnevüket, nyereségüket és státuszukat helyezik előtérbe. Megtévesztő módszereket alkalmazva félrevezetik a gyülekezet vezetőit és dolgozóit, és így pénzt kölcsönöznek a nem hívőknek. Ez az ő pénzük? Pár szóval, kölcsönadják – ez nem Isten adományaiból való ajándékozás-e? Ezt teszik az antikrisztusok, és néhányan valóban tettek is ilyen dolgokat. Ahhoz, hogy képesek legyenek ilyesmit tenni, a beállítottságuknak merésznek, szörnyen arrogánsnak és eléggé alattomosnak is kell lennie. Az is nyilvánvaló, hogy ostobák, olyan ostobák, amilyen ostobák csak lehetnek – elkerülhetetlen, hogy a saját fegyverükkel győzzék le őket. Mondd csak, hogyan kellene bánni az ilyen emberekkel? (Ki kellene őket zárni.) Ennyi? Kizárás? Ki fogja megtéríteni a kárt? Jóvátételre kell kötelezni őket, majd utána kizárni. Hát nem szemtelenek az antikrisztusok, hogy képesek ilyesmit tenni? Miben különböznek az arkangyaltól? Az arkangyal szemtelenül azt mondaná: „Én vagyok az, aki a mennyet és a földet és minden dolgot teremtettem – én irányítom az emberiséget!” Kénye-kedve szerint eltiporja és megrontja az emberiséget. Amint egy antikrisztus hatalomra kerül, azt mondja: „Mindannyiótoknak hinnetek kell bennem és követnetek kell engem. Itt én uralkodom, és enyém az utolsó szó. Forduljatok hozzám minden kérdésben, és hozzátok el nekem a gyülekezet pénzét!” Egyesek azt kérdezik: „Miért kellene neked adnunk a gyülekezet pénzét?” Az antikrisztus erre azt mondja: „Én vagyok a vezető. Jogom van irányítani ezt. Mindent nekem kell irányítanom, beleértve az adományokat is!” Aztán átveszik az irányítást minden felett. Az antikrisztusokat nem érdekli, hogy a testvéreknek milyen problémáik vagy nehézségeik vannak az életbe való belépésükben, vagy hogy milyen – prédikációkat és Isten szavait tartalmazó – könyvek hiányoznak nekik. Az viszont érdekli őket, hogy ki őrzi a gyülekezet pénzét, mennyi pénzről van szó, és hogyan használják fel. Ha a Fennvaló az adott gyülekezet pénzügyeinek állapotáról kérdezősködik, akkor nem csak, hogy nem adják át a gyülekezet pénzét – de még csak nem is hagyják, hogy a Fennvaló megtudja a tényeket. Miért teszik ezt? Mert el akarják sikkasztani és maguknak akarják elvenni a gyülekezet pénzét. Az antikrisztusokat leginkább az anyagi dolgok, a pénz és a státusz érdekli. Biztosan nem olyanok, mint ahogyan a felszínen beszélnek: „Hiszek istenben. Nem hajszolom a világot, és nem vágyom a pénzre.” Egyáltalán nem olyanok, mint amilyennek mondják magukat. Miért törekszenek minden erejükkel a státuszra és annak fenntartására? Mert birtokolni, illetve irányítani és uralni akarnak mindent, ami a fennhatóságuk alá tartozik – különösen a pénzt és az anyagi javakat. Úgy élvezik ezt a pénzt és ezeket az anyagi dolgokat, mintha a státuszukból fakadó előnyök lennének. Ők az arkangyal valódi leszármazottai, névleg és ténylegesen a Sátán természetlényegével. Mindenkinek, aki státuszra törekszik és értékeli a pénzt, bizonyára problémája van a beállítottság-lényegével. Ez nem olyan egyszerű, mintha csak antikrisztusi beállítottságuk lenne. Nagyon ambiciózusak. Ők akarják irányítani Isten házának pénzét. Ha felelőssé teszik őket egy munkáért, akkor először is nem hagyják, hogy mások beavatkozzanak, és nem fogadják el a Fennvaló kérdezősködését vagy felügyeletét; ezen túlmenően, ha ők a felügyelői bármilyen munkának, megtalálják a módját annak, hogy hivalkodjanak, megvédjék, és magasztalják magukat. Mindig felül akarnak kerekedni, olyan emberekké válni, akik uralkodnak mások felett és irányítanak másokat. Magasabb státuszt is szeretnének gyakorolni és versengenek azért, sőt, irányítani akarják Isten házának minden részét, különösen a pénzét. Az antikrisztusok különösen szeretik a pénzt. Amikor meglátják, felcsillan a szemük; elméjükben mindig a pénzre gondolnak, és erőfeszítéseket tesznek érte. Ezek mind az antikrisztusok jelei és jegyei. Ha az igazságról beszélgetsz velük, vagy megpróbálod megismerni a testvérek állapotát, és olyan kérdéseket teszel fel, mint például, hogy hányan vannak közöttük gyengék és negatívak, ki-ki milyen eredményeket ér el a kötelességében, és melyikük nem alkalmas a kötelességére, az antikrisztusokat nem fogja érdekelni. Amikor azonban Isten adományairól van szó – a pénz összegéről, arról, hogy ki őrzi, hol tartják, a jelszavakról és így tovább –, ez az, ami a leginkább érdekli őket. Egy antikrisztus különösen jól ért ezekhez a dolgokhoz. Úgy ismeri őket, mint a tenyerét. Ez szintén egy antikrisztus jele. Az antikrisztusok abban a legjobbak, hogy szépen hangzó szavakat mondjanak, de tényleges munkát nem végeznek. Ehelyett mindig annak a gondolatával vannak elfoglalva, hogy élvezzék Isten adományait. Mondd csak, az antikrisztusok nem erkölcstelenek? Egyáltalán nincs emberi mivoltuk – ízig-vérig ördögök. Munkájuk során mindig megtiltják másoknak, hogy beavatkozzanak, kérdezősködjenek és felügyeljék őket. Ez az antikrisztusok nyolcadik megnyilvánulásának harmadik viselkedésformája.

Nemrég egy gyülekezet egy bizonyos országban vásárolt egy épületet, amelyet fel kellett újítani, és történetesen az adott ország gyülekezeti vezetője egy antikrisztus volt, aki még nem mutatta meg az igazi arcát. Ez az antikrisztus egy olyan embert használt fel a felújításokhoz, akit senki sem ismert jól, és senki sem tudta, hogy az antikrisztus milyen kapcsolatban állt vele. Ennek eredményeképpen ez a gonosz ember kihasználta a helyzetet, és a felújítás során rengeteg olyan pénzt elpazarolt, amit nem kellett volna elkölteni. A házban lévő bútorok egy része használható volt, azokat mind kitakarította és újakra cserélte. A kitakarított régi bútorokat ez a gonosz ember aztán pénzért eladta. Valójában nem voltak tönkremenve – még lehetett használni őket –, de az a gonosz ember további pénzt költött arra, hogy újakat vásároljon, hogy pénzt keressen, hogy kihasználja a helyzetet. Vajon az Antikrisztus tudott ezekről a dolgokról? Igen. Akkor miért nézte el, hogy így viselkedett? Mert bizonyára rendellenes kapcsolat volt közöttük. Voltak, akik látták a problémát, utána akartak járni és ellenőrizni akarták az építkezést, hogy lássák, hogyan halad. Amikor azt mondták, hogy megnézik az építkezést, az antikrisztus aggódni és nyugtalankodni kezdett, és azt mondta: „Nem! A határidő még nem jött el – senki sem nézheti meg!” A reakciója olyan erős, olyan érzékeny volt – vajon volt ennek valami mögöttes oka? (Igen.) Azok az emberek, akik most már kissé aggódtak, megvitatták a dolgot: „Ez így nem lesz jó. Nem engedi, hogy megnézzük az építkezést. Itt biztosan valami gond van; oda kell mennünk, hogy megnézzük a helyszínt.” De az antikrisztus még mindig nem engedte, hogy megnézzék, amíg a munka átadása esedékessé nem vált. Mondd csak, azok az emberek nem voltak zavaros fejűek? Az a tény, hogy az antikrisztus nem engedte, hogy megnézzék az építkezést, azt bizonyította, hogy valami nem stimmelt. Sietniük kellett, hogy jelentsék a Fennvalónak, vagy közösen elbocsássák, vagy elmenjenek erőszakkal megnézni és ellenőrizni az építkezést. Ez az ő felelősségük volt. Ha nem tudták vállalni ezt a felelősséget, az azt jelentette, hogy haszontalan, inkompetens gyávák. Azok az inkompetens gyávák nem voltak kitartóak. Nem a saját házukkal volt gond, ezért egyszerűen nem vettek róla tudomást. Ennyire önzőek és felelőtlenek voltak. És amikor a munkát átadták, egy videón keresztül láttam, hogy van egy probléma. Milyen problémát láttam? Egy tárgyalóterem közepén egy asztal állt, körülötte pedig olyan bőrfotelek, mint amilyeneket a puccos irodákban használnak. Én mindig közönséges székeken ülök, nos, ezeknek a közönséges embereknek ilyen puccos dolgokat kellene használniuk? (Nem.) Azok ketten ilyen bútorokat tettek be, és az ottani emberek nagyon jól érezték magukat azokon a székeken ülve. Miután felfedeztem a problémát, felhívtam azt a gazembert, és elkezdtem kivizsgálni az ügyet. Az ellenőrzés mindenhol, minden szobában rengeteg problémát és nagymértékű pénzügyi veszteséget tárt fel. A ház eredeti berendezési tárgyai közül néhány használható volt, de az a gonosz ember mégis kipakolta és eladta őket, hogy pénzt keressen rajtuk; mi több, pénzt keresett, amikor megvásárolta azokat a drága, új bútorokat; és ráadásul olyan berendezéseket is beszerelt, amelyeknek nem kellene egy templomban lenniük. Ez a gonosz ember ezt anélkül tette, hogy bárkivel is tanácskozott volna. Amikor ezt tette, tudott róla az antikrisztus? Valószínűleg igen. Minden nap elment az építkezéshez, és miután látta, nem tett jelentést, hanem elnézte, hogy az az ember elherdálja a dolgokat. Micsoda pofátlanság! Vajon hisz ő Istenben? Miután húsz évig hitt Istenben, ilyen undorító volt, és ilyen dolgot tett – miféle ember ő? Ő nem is ember! Még a nem hívők közül való jó emberek sem teszik ezt; micsoda erkölcstelenség! Valahányszor a Fennvaló az építkezési munkával kapcsolatos dolgokról kérdezte, ő mindig megjátszotta a hülyét, hogy megtévessze a Fennvalót, eltitkolva és elfedve dolgokat, és a végén nagyon sok probléma merült fel. Túlzás lenne-e tehát kizárni őt és hagyni, hogy állást szerezzen, hogy pénzt keressen a veszteségek kárpótlására? (Nem.) Mondd csak, még ha az az antikrisztus vissza is tudná adni a pénzt, békére lelne-e ebben az életben? Lehetne-e könnyű dolga? Attól tartok, hogy egész életét kínok között kell töltenie. Ha tudta, hogy a tettei ide vezetnek, akkor mi a fenéért viselkedett úgy akkoriban? Miért tette ezt egyáltalán? Nem mintha csak egy-két éve hitt volna Istenben, és nem ismerte volna az Ő házának szabályait, vagy hogy mi az istenfélő szív, vagy mi a hűség – ennyi év után, amíg hitt Őbenne, semmit sem változott, és bár képes volt egy kis szolgálatot végezni, mégis ilyen gonoszságot tett! Mivel ilyen undorító, ki kellene iktatni és el kellene átkozni!

Az antikrisztusok munkamódszerében van valami közös vonás. Bármilyen munkát is végeznek, megtiltják másoknak, hogy beavatkozzanak vagy kérdezősködjenek. Mindig el akarnak titkolni és el akarnak fedni dolgokat. Biztosan mesterkednek valamiben; nem engedik, hogy az emberek tudomást szerezzenek a munkájukkal kapcsolatos problémákról. Ha a dolgokat tisztességes és korrekt módon, az igazságnak és az alapelveknek megfelelően, tiszta lelkiismerettel tennék, akkor mi miatt kellene aggódniuk? Mi lenne az, amit nem lehetne elmondani? Miért nem engedik, hogy mások kérdezősködjenek és beavatkozzanak? Mi miatt aggódnak? Mitől félnek? Egyértelmű, hogy készülnek valamire – ez annyira nyilvánvaló! Az antikrisztusok munkája egyáltalán nem átlátható. Ha valami rosszat tettek, kitalálják, hogyan rejtsék el és palástolják, hamis látszatot keltenek, sőt, akár nyíltan is megtévesztenek. Mi az eredménye ennek? Isten mindent átvizsgál, és bár lehet, hogy mások egy ideig nem tudnak valamiről, és egy ideig félrevezethetőek, eljön a nap, amikor Isten felfedi azt. Isten szemében minden nyilvánvaló, minden felfedett. Hiábavaló eltitkolnod Isten elől valamit. Ő mindenható, és amikor úgy dönt, hogy felfed téged, akkor majd fényes nappal minden lelepleződik. Csak az antikrisztusok, azok az ostobák, akiknek nincs lelki megértésük, és akik az arkangyal természetével rendelkeznek, hinnék azt: „Amíg szorosan kézben tartom a dolgokat, és nem hagyom, hogy beleszólj, vagy kérdezősködj, és nem hagyom, hogy felügyeld a dolgokat, addig semmiről sem fogsz tudni – és ez a gyülekezet teljesen az én irányításom alatt fog állni!” Azt hiszik, hogy ha királyként uralkodnak, akkor képesek lesznek uralni a helyzetet. Valóban, igazán így állnak a dolgok? Nem tudják, hogy Isten mindenható; okosnak tartják saját magukat. Isten mindent átvizsgál. Tegyük fel például, hogy ma gonoszságot követtél el. Isten átvizsgálja, de nem fed fel téged – esélyt ad arra, hogy megbánd. Ha holnap megint gonoszságot követsz el, és még mindig nem adsz róla számot, illetve nem bánod meg; Isten még mindig ad neked egy esélyt, és várja, hogy megbánd. Ha azonban továbbra sem bánod meg, Isten nem akarja majd megadni neked azt az esélyt. Undorodni fog tőled, és meg fog vetni, szíve mélyén pedig nem akar majd megmenteni, és teljesen el fog hagyni téged. Ez esetben percek kérdése lesz, hogy felfedjen, és bárhogyan is próbálod eltussolni a dolgokat vagy megakadályozni, ez egyáltalán nem fog sikerülni. Bármekkora is legyen a kezed, képes vagy-e eltakarni vele az eget? Bármilyen ügyes is legyél, el tudod-e fedni Isten szemét? (Nem.) Ezek az emberek ostoba elgondolásai. Hogy valójában mennyire mindenható Isten, abból valamennyit már a szavaiból is érezhetnek az emberek. Sőt, e romlott emberiség minden tagja, aki nagy gonoszságot követett el, és közvetlenül szembeszegült Istennel, különböző büntetésekkel szembesült, mindazok pedig, akik ezt látják, teljesen meggyőződnek róla, és elismerik, hogy ez megtorlás. Még a nem hívők is láthatják, hogy Isten igazságossága sérthetetlen, így azoknak, akik hisznek Őbenne, még inkább látniuk kell ezt. Isten mindenhatósága és bölcsessége mérhetetlen. Az embernek nincs módja arra, hogy tisztán lássa azokat. Van az a dal – hogy is szól? („Isten tettei felmérhetetlenek.”) Ez Isten lényege, az Ő identitásának és lényegének igazi kinyilatkoztatása. Nincs szükség a te találgatásaidra vagy spekulációidra. Csak hinned kell ezeket a szavakat – akkor nem fogsz ilyen ostoba dolgokat tenni. Az emberek mind okosnak hiszik magukat; eltakarják a szemüket egy levéllel, és azt kérdik: „Látsz engem?” Isten azt mondja: „Nemcsak hogy teljes egészedben látlak, hanem még a szívedet is látom, és azt is, hogy hányszor jártál az emberi világban”, és az emberek meghökkennek. Ne gondold magadat okosnak; ne gondold, hogy „Isten nem tud erről meg nem tud arról. Egyik testvér sem látta. Senki sem tudja. Megvan a saját kis tervem. Nézd, milyen okos vagyok!” Senki sem okos ezen a világon, aki nem érti meg az igazságot, illetve nem hiszi, hogy Isten mindenek felett szuverén. Bármit is mond vagy tesz, végső soron mind tévedés, mind sérti az igazságot, mind ellenáll Istennek. Csak egyfajta olyan ember van, aki okos. Melyik fajta az? Az a fajta, aki hiszi, hogy Isten mindent átvizsgál, hogy Ő mindent lát, és hogy Ő mindenek felett szuverén. Az ilyen emberek rendkívül okosak, mert mindenben, amit tesznek, alávetik magukat Istennek; minden, amit tesznek, összhangban van az igazsággal, Isten jóváhagyja és megáldja azt. Az, hogy valaki okos-e vagy sem, attól függ, hogy képes-e alávetni magát Istennek; attól függ, hogy amit mond és tesz, az összhangban van-e az igazsággal. Ha ilyen elgondolásod van: „Én ezt gondolom erről a dologról, és ezt szeretném tenni, mert hasznomra válna – de nem akarom másoknak elmondani, és azt sem akarom, hogy tudjanak róla” – vajon ez a helyes gondolkodásmód? (Nem.) Mit kellene tenned, ha rájössz, hogy ez nem a helyes gondolkodásmód? Jól pofon kellene vágnod magad, hogy megtanuld a leckét. Azt hiszed, hogy ha nem mondod ki, Isten nem fogja megtudni? Az az igazság, hogy Isten ismeri a szívedet, amikor így gondolkodsz. Honnan ismeri? Isten átlátott az ember természetlényegén. Akkor miért nem leplez le téged ebben a dologban? Még anélkül is, hogy Ő leleplezne, képes leszel fokozatosan magadtól is megérteni, mert már oly sokat ettél és ittál az Ő szavaiból. Lelkiismerettel, józan ésszel, elmével és normális gondolkodással rendelkezel; képesnek kell lenned arra, hogy magadtól is rájöjj, mi a helyes és mi a helytelen. Isten időt és lehetőséget ad neked, hogy lassan átgondold a dolgokat, hogy lássa, ostoba vagy-e vagy sem. Néhány nap gondolkodás után látni fogod az eredményeket. Akkor rájössz majd, hogy ostoba és bolond vagy, és hogy nem kellene megpróbálnod eltitkolni ezt a dolgot Isten elől. Minden dologban mindent fel kell fedned Isten előtt, és őszintének kell lenned – ez az egyetlen kondíció és állapot, amelyet Isten előtt fenn kell tartanod. Még akkor is, ha nem nyílsz meg, Isten előtt nyitott vagy. Isten szemszögéből nézve Ő ismeri a tényeket, függetlenül attól, hogy megnyílsz-e vagy sem azokkal kapcsolatban. Nem vagy-e nagyon ostoba, ha ezt nem látod át? Hogyan lehetsz tehát okos ember? Úgy, hogy megnyílsz Isten előtt. Tudod, hogy Isten mindent átvizsgál és ismer, ezért ne gondold magad okosnak, és ne gondold, hogy Ő esetleg nem tudja; mivel biztos, hogy Isten titokban figyeli az emberek szívét, az okos embereknek egy kicsit őszintébbnek, egy kicsit tisztábbnak kellene lenniük, és becsületesnek – ez a bölcs dolog. Mindig úgy érzed, hogy okos vagy; mindig szeretnéd megőrizni a saját kis titkaidat; mindig próbálsz egy kis magánéletet fenntartani – vajon ez a helyes gondolkodásmód? Az rendben van, hogy másokkal ilyen vagy, mert vannak emberek, akik nem pozitív jellemek, és nem szeretik az igazságot. Az ilyen emberekkel szemben egy kicsit visszafoghatod magad. Ne fedd fel a szíved előttük. Tegyük fel, hogy van valaki, akit gyűlölsz, és a háta mögött rosszat mondtál róla. Vajon el kellene mondanod neki? Ne mondd el – elég, ha egyszerűen nem teszel többé ilyesmit. Ha beszélnél róla, az kárára válna kettőtök kapcsolatának. A szívedben tudod, hogy nem vagy jó, hogy belül tisztátalan és elvetemült vagy, hogy féltékeny vagy másokra, hogy a hírnévért és a haszonért való versengés miatt rosszat mondtál valakiről a háta mögött, hogy bemocskold – milyen aljas dolog! Elismered, hogy romlott vagy; tudod, hogy amit tettél, az helytelen volt, és hogy a természeted elvetemült. Ezután Isten elé járulsz, és így imádkozol Hozzá: „Ó, Istenem, amit titokban tettem, az elvetemült, aljas dolog volt – könyörgök a Te bocsánatodért, könyörgök, hogy vezess engem, és könyörgök, hogy fenyíts meg. Igyekezni fogok, hogy többé ne tegyek ilyet.” Ez így rendjén van. Az emberekkel való kapcsolataidban használhatsz néhány technikát, de Istennel szemben a legjobb, ha tisztán megnyílsz, ha pedig szándékokat rejtegetsz és technikákat használsz, akkor bajba kerülsz. Magadban mindig azon gondolkodsz: „Mit mondhatnék, hogy Isten jó véleménnyel legyen rólam, és ne tudja, mit gondolok legbelül? Mit lenne helyes mondani? Többet kell magamban maradnom, kissé tapintatosabbnak kell lennem, kell, hogy legyen egy módszerem; talán akkor Isten jó véleménnyel lesz rólam.” Azt hiszed, hogy Isten nem fogja tudni, ha mindig így gondolkodsz? Isten tudja, bármire is gondolsz. Fárasztó így gondolkodni. Annyival egyszerűbb őszintén és hitelesen beszélni, és ez megkönnyíti az életedet. Isten azt mondja majd, hogy becsületes és tiszta vagy, hogy nyitott szívű vagy – és ez felbecsülhetetlenül értékes. Ha őszinte a szíved és becsületes a hozzáállásod, akkor még ha vannak is olyan pillanatok, amikor túl messzire mész, és ostobán cselekszel, Isten számára ez nem vétek; jobb, mintha annyira számító lennél, és jobb, mintha állandóan mérlegelnél és agyalnál. Az antikrisztusok képesek ezekre a dolgokra? (Nem, nem képesek.)

Mindazok, akik az antikrisztusok útját járják, antikrisztusi beállítottságú emberek, és amit az antikrisztusi beállítottságú emberek járnak, az az antikrisztusok útja – mégis van egy kis különbség az antikrisztusi beállítottságú emberek és az antikrisztusok között. Ha valaki antikrisztusi beállítottságú, és az antikrisztusok útját járná, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy antikrisztus. De ha nem tart bűnbánatot, és nem tudja elfogadni az igazságot, akkor antikrisztussá fejlődhet. Még mindig van remény és lehetőség arra, hogy az antikrisztusok útját járó emberek bűnbánatot tartsanak, mert még nem váltak antikrisztussá. Ha sokféle gonosz dolgot tesznek, és antikrisztusnak minősítik őket, és ezért azonnal eltakarítják és kiűzik őket, akkor már nem lesz esélyük a bűnbánatra. Ha valaki, aki az antikrisztusok útját járja, még nem tett sok gonosz dolgot, az legalábbis azt mutatja, hogy még nem gonosz ember. Ha el tudja fogadni az igazságot, akkor van egy szikrányi remény számára. Ha nem fogja elfogadni az igazságot, bármi történjék is, akkor nagyon nehéz lesz megmenteni őt, még akkor is, ha nem követett el mindenféle gonoszságot. Miért nem üdvözülhet egy antikrisztus? Mert a legkevésbé sem fogadja el az igazságot. Bárhogyan is beszél Isten háza arról, hogy becsületes embernek kell lenni – arról, hogy az embernek nyitottnak és őszintének kell lennie, elő kell állnia és ki kell mondania, amit ki kell mondani, és nem szabad csalárdságba bonyolódnia – ő egyszerűen nem tudja elfogadni. Folyamatosan úgy érzi, hogy az emberek veszítenek azzal, ha becsületesek, és hogy ostobaság kimondani az igazságot. Szilárdan eltökélte, hogy nem lesz becsületes ember. Ez az antikrisztusok természete, amely idegenkedik az igazságtól és gyűlöli azt. Hogyan lehet megmenteni valakit, ha a legkevésbé sem fogadja el az igazságot? Ha valaki, aki az antikrisztusok útját járja, el tudja fogadni az igazságot, akkor egyértelmű különbség van közte és egy antikrisztus között. Minden antikrisztus olyan ember, aki nem fogadja el az igazság egy kis részét sem. Nem számít, mennyi rossz vagy gonosz dolgot tettek, nem számít, milyen nagy veszteségeket okoztak a gyülekezet munkájának és Isten háza érdekeinek, soha nem fognak elgondolkodni önmagukon és nem fogják megismerni önmagukat. Még ha meg is metszik őket, egyáltalán nem fogadnak el semmilyen igazságot; a gyülekezet ezért minősíti őket gonosz embereknek, antikrisztusoknak. Egy antikrisztus legfeljebb csak azt ismeri el, hogy tettei megszegik az alapelveket és nincsenek összhangban az igazsággal, azt mégsem fogja soha egyáltalán elismerni, hogy szándékosan tesz gonoszságot, vagy szándékosan áll ellen Istennek. Csak a hibákat ismeri el, de nem fogadja el az igazságot; utána pedig ugyanúgy folytatja a gonoszságot, mint korábban, anélkül, hogy bármilyen igazságot is gyakorolna. Abból a tényből, hogy egy antikrisztus soha nem fogadja el az igazságot, látható, hogy az antikrisztusok természetlényege az, hogy idegenkednek az igazságtól és gyűlölik azt. Továbbra is olyan emberek maradnak, akik ellenállnak Istennek, mint mindig, függetlenül attól, hogy hány éve hisznek Őbenne. Az átlagos, romlott emberiség viszont, bár mind antikrisztusi beállítottsággal rendelkezhet, van azonban különbség köztük és az antikrisztusok között. Jó pár olyan ember van, aki, miután hallotta Isten ítélő és leleplező szavait, szívébe tudja fogadni azokat, ismételten elgondolkodik rajtuk, és elgondolkodik önmagán. Akkor talán rájönnek: „Ez tehát egy antikrisztusi beállítottság; ilyen az, amikor az ember az antikrisztusok útját járja. Milyen komoly probléma! Bennem megvannak ezek az állapotok és viselkedésformák; bennem megvan az a fajta lényeg – én az a fajta ember vagyok!” Majd elgondolkodnak azon, hogyan vethetik le azt az antikrisztusi beállítottságot, és hogyan tarthatnak igazán bűnbánatot, ezzel pedig elhatározhatják, hogy nem az antikrisztusok útját járják. Munkájukban és életükben, az emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz, valamint Isten megbízatásához való hozzáállásukban elgondolkodhatnak saját cselekedeteiken és viselkedésükön, azon, hogy miért nem képesek alávetni magukat Istennek, miért élnek mindig sátáni beállítottság szerint, miért nem képesek fellázadni a hús-vér test és a Sátán ellen. És így imádkozni fognak Istenhez, és elfogadják az Ő ítéletét és fenyítését, és könyörögnek Istenhez, hogy mentse meg őket romlott beállítottságuktól és a Sátán befolyásától. Az, hogy megvan bennük az eltökéltség, hogy ezt megtegyék, azt bizonyítja, hogy képesek elfogadni az igazságot. Ők is romlott beállítottságot tárnak fel, és a saját akaratuk szerint cselekszenek; a különbség az, hogy egy antikrisztusnak nemcsak hogy ambíciói és vágyai vannak, hogy független királyságot hozzon létre, hanem az igazságot sem fogadja el, bármi történjék is. Ez egy antikrisztus Achilles-sarka. Ha viszont egy antikrisztusi beállítottságú ember képes elfogadni az igazságot, imádkozni Istenhez és bízni Őbenne, illetve ha le akarja vetni a Sátán romlott beállítottságát, és az igazságra való törekvés útját akarja járni, akkor milyen módokon lesz ez az imádság és ez az elhatározás hasznos az életbe való belépése szempontjából? Legalábbis arra fogja késztetni, hogy elgondolkodjon önmagán és megismerje önmagát, miközben a kötelességét végzi, és hogy az igazságot használja a problémák megoldására, hogy így eljuthasson oda, hogy kielégítően végezze a kötelességét. Ez az egyik módja annak, hogy a hasznára váljon. Ezen túlmenően, a kötelessége végzése által nyújtott gyakorlattal képes lesz elindulni az igazságra való törekvés útján. Bármilyen nehézségekkel is szembesül, képes lesz keresni az igazságot, az igazság elfogadására és gyakorlására összpontosítani; képes lesz fokozatosan levetni sátáni beállítottságát, valamint alávetni magát Istennek és imádni Őt. Ilyen gyakorlással elérheti Isten üdvösségét. Az antikrisztusi beállítottságú emberek időnként romlottságot fedhetnek fel, és önkéntelenül még mindig a hírnevük, nyereségük és státuszuk érdekében beszélhetnek és cselekedhetnek, és még mindig a saját akaratuk szerint dolgozhatnak – de amint rájönnek, hogy felfedik romlott beállítottságukat, bűntudatot éreznek, és Istenhez imádkoznak. Ez azt bizonyítja, hogy ők olyasvalakik, akik el tudják fogadni az igazságot, akik alávetik magukat Isten munkájának; ez azt bizonyítja, hogy az életbe való belépésre törekednek. Nem számít, hogy hány évnyi tapasztalata van valakinek, és az sem, hogy mennyi romlottságot fed fel, végül képes lesz elfogadni az igazságot, és belépni az igazságvalóságba. Olyasvalaki, aki aláveti magát Isten munkájának. És amint mindezt teszi, az azt bizonyítja, hogy már alapot vetett az igaz úton. Néhányan azonban, akik az antikrisztusok útját járják, nem tudják elfogadni az igazságot. Számukra ugyanolyan nehéz lesz megszerezni az üdvösséget, mint az antikrisztusok számára. Az ilyen emberek Isten antikrisztusokat leleplező szavait hallván semmit sem éreznek, hanem közömbösek és érzéketlenek. Amikor a közlés az antikrisztusi beállítottság témájára terelődik, elismerik, hogy antikrisztusi beállítottságuk van, és hogy az antikrisztusok útját járják. Egész jól fognak beszélni róla. De, amikor eljön az idő, hogy gyakorolják az igazságot, mégsem lesznek hajlandóak megtenni; még akkor is a saját akaratuk szerint fognak cselekedni, az antikrisztusi beállítottságukra hagyatkozva. Ha megkérdezed tőlük: „Viaskodsz-e a szíved mélyén, amikor antikrisztusi beállítottságot társz fel? Érzel-e önvádat, amikor azért beszélsz, hogy megvédd a státuszodat? Elgondolkodsz-e önmagadon és eljutsz-e önmagad megismeréséhez, amikor antikrisztusi beállítottságot társz fel? Szíved mélyén bűnbánó vagy-e, miután tudomást szereztél romlott beállítottságodról? Megbánod-e és megváltozol-e bármennyire is azután?” Biztos, hogy nem tudnak válaszolni, mert nem voltak ilyen tapasztalataik és nem szembesültek még ilyesmivel. Képtelenek lesznek bármit is mondani. Vajon képesek valódi megbánásra az ilyen emberek? Bizonyára nem lesz könnyű. Azokat, akik valóban törekednek az igazságra, fájdalmasan érinti majd, valahányszor antikrisztusi beállítottság tárul fel bennük, és nyugtalanná válnak; gondolkodóba esnek: „Miért nem tudom egyszerűen csak levetni ezt a sátáni beállítottságot? Miért tárok fel folyton romlott beállítottságot? Miért olyan makacs és megoldhatatlan ez a romlott beállítottságom? Miért olyan nehéz belépni az igazságvalóságba?” Ez azt mutatja, hogy az élettapasztalatuk sekélyes, és hogy a romlott beállítottságuk egyáltalán nem oldódott meg. Ezért tombol olyan heves harc a szívükben, amikor valami történik velük, és ezért is viselik ennek a gyötrelemnek a nehezét. Bár megvan bennük az elhatározás, hogy levessék sátáni beállítottságukat, bizonyosan nem tudnak meglenni anélkül, hogy szívük mélyén ne harcolnának ellene – és ez a harci állapot napról napra fokozódik. És ahogy az önmagukról való ismeretük elmélyül, és látják, hogy milyen mélyen romlottak, még jobban vágynak arra, hogy elnyerjék az igazságot, és még jobban becsülik azt, önmaguk és romlott beállítottságuk megismerése során pedig képesek lesznek elfogadni és töretlenül gyakorolni az igazságot. Fokozatosan növekedni fognak érettségben, és elkezd majd valóban megváltozni az életfelfogásuk. Ha továbbra is így próbálnak tapasztalni, akkor helyzetük évről évre jobb és jobb lesz, és végül képesek lesznek legyőzni a hús-vér testet és levetni a romlottságukat, sűrűn gyakorolni az igazságot, és elérni az Istennek való alávetettséget. Nem könnyű az életbe való belépés! Olyan ez, mint egy haldokló újraélesztése. A felelősség, amelyet az ember teljesíthet, az az, hogy beszél az igazságról, támogatja őt, gondoskodik róla, illetve megmetszi. Ha el tudja fogadni és aláveti magát, akkor van remény számára; talán elég szerencsés ahhoz, hogy megmeneküljön, és nem fog odáig jutni a dolog, hogy meghaljon. De ha nem hajlandó elfogadni az igazságot, és egyáltalán nem ismeri önmagát, akkor veszélyben van. Egyes antikrisztusok egy-két évvel a kirekesztésük után sem ismerik meg önmagukat, és nem ismerik el a hibáikat. Ebben az esetben az életnek már semmi jele sem maradt bennük, ez pedig azt bizonyítja, hogy nincs többé reményük a megmenekülésre. El tudjátok-e fogadni az igazságot, amikor megmetszenek titeket? (Igen.) Akkor van remény – ez jó dolog! Ha el tudjátok fogadni az igazságot, akkor van reményetek arra, hogy megmeneküljetek.

Sok akadályt kell leküzdened, ha meg akarsz menekülni. Melyek ezek az akadályok? Szüntelen harc a romlott beállítottságoddal, valamint harc a Sátán és az antikrisztusok beállítottságával. Irányítani akar téged, te pedig szeretnél megszabadulni tőle; félre akar vezetni, te pedig szeretnéd elvetni. Ha úgy találod, hogy még azután sem tudsz megszabadulni romlott beállítottságodtól, amikor már megismerted azt, akkor zaklatott leszel majd és szenvedsz, és imádkozni fogsz. Időnként, amikor látod, hogy eltelt egy kis idő, és még mindig képtelen vagy lerázni magadról a Sátán beállítottságának irányítását, úgy érzed majd, hogy reménytelen, de nem adod fel, és úgy fogod érezni, hogy nem folytathatod ilyen negatívan és csüggedten – hogy tovább kell küzdened. A kötelesség végrehajtása és Isten munkájának megtapasztalása során az embereknek különböző mértékű belső reakcióik vannak. Egyszóval, akiknek van életük, azok azok, akik törekednek az igazságra, és ők folyamatosan változnak belül. Folyamatos fordulat lesz a gondolkodásukban és a nézeteikben, a viselkedésükben és a gyakorlataikban, sőt még az elméjük mélyén rejlő szándékokban, eszmékben és gondolatokban is. Továbbá, egyre világosabban meg fogják különböztetni, hogy mi a helyes és mi a helytelen, és milyen helytelen dolgokat tettek, és hogy egy bizonyos gondolkodásmód helyes-e vagy helytelen, és hogy egy bizonyos nézet összhangban van-e az igazsággal, és hogy a bizonyos módon való cselekvés mögött álló alapelvek összhangban vannak-e Isten szándékaival, és hogy ők olyanok-e, akik alávetik magukat Istennek, akik szeretik az igazságot. Ezek a dolgok fokozatosan egyre világosabbá válnak a szívükben. Milyen alapra épül tehát ezeknek az eredményeknek az elérése? Arra az alapra, hogy gyakorolják az általuk megértett igazságokat és belépnek azokba. Miért van az, hogy az antikrisztusok egyszerűen nem tudnak változást elérni? Vajon képtelenek megérteni az igazságot? (Nem.) Meg tudják érteni, de nem gyakorolják, és nem gyakorolják, amikor meghallják. Lehet, hogy megértik és elfogadják, mint doktrínát, de vajon gyakorlatba tudják-e ültetni legalább azt a kevés doktrínát és előírást, amelyet képesek megérteni? Nem, a legkevésbé sem; még ha kényszerítenéd is őket, még ha ki is merülnének a próbálkozásban, akkor sem lennének képesek gyakorlatba ültetni azt. Ezért számukra az igazságba való belépés örökre légüres tér marad. Bármennyit is beszélhet egy antikrisztus arról, hogy becsületes ember, bármilyen nagy erőfeszítéseket is tesz, mégsem tud egyetlen becsületes kijelentést sem tenni; és bárhogyan is beszél arról, hogy figyelembe veszi Isten szándékait, mégsem engedi el önző, aljas indítékait. Önző nézőpontból cselekszik. Ha meglát valami jót, valami olyat, ami hasznára válna, azt mondja: „Add ide – az az enyém!” Azt mondja, ami a státuszára nézve előnyös lenne, és azt teszi, ami a maga számára előnyös lenne. Ez az antikrisztusok lényege. Lehet, hogy a szenvedély pillanatnyi csúcsán úgy érzik, hogy megértettek egy kis igazságot. Lelkesedés keríti hatalmába őket, és kiabálnak néhány jelmondatot: „Gyakorolnom kell, meg kell változnom, és eleget kell tennem istennek!” Mégis, amikor eljön az idő, hogy gyakorolják az igazságot, vajon megteszik? Nem. Bármit is mond Isten, bármennyi valódi igazságot és tényt is hirdet, bármennyi valós példával, az nem tud meghatni egy antikrisztust, és nem tudja befolyásolni az ambícióját. Ez egy antikrisztus ismertetőjegye és jele. Egyszerűen nem gyakorol semmiféle igazságot; ha szépen beszél, azt azért teszi, hogy mások hallják, és bármilyen szépen beszél is, az csak egyfajta hangzatos és üres beszéd – számára ez csak elmélet. Valójában hogyan helyezik el az ilyen emberek az igazságot a szívükben? Mit mondtam már nektek, mi egy antikrisztus természetlényege? (Az igazság gyűlölete.) Így van. Gyűlöli az igazságot. Azt hiszi, hogy az elvetemültsége, az önzése és aljassága, az arroganciája, az ádázsága, a státusz és a gazdagság bitorlása, és a mások feletti uralma a legfőbb igazság, a legmagasabb filozófia, és hogy semmi más nem olyan magasrendű, mint ezek a dolgok. Amint státuszt szerez és irányítani tudja az embereket, azt tehet, amit csak akar, és akkor minden ambíciója és vágya megvalósítható. Ez egy antikrisztus végső célja.

Az antikrisztusok idegenkednek az igazságtól és gyűlölik azt. Lehetséges-e számodra, hogy valakit, aki idegenkedik az igazságtól, rávegyél arra, hogy elfogadja és gyakorolja azt? (Nem.) Ezt tenni egyenértékű azzal, mint egy tehenet rávenni a fára mászásra, vagy egy farkast a szénaevésre – vajon lehetetlent kérnél tőlük? Néha azt látod majd, hogy egy farkas bevegyül a nyáj közé, hogy ott legyen a bárányokkal. Csak trükközik, várva az alkalmat, hogy megehesse a bárányt. A természete soha nem fog megváltozni. Hasonlóképpen, ha egy antikrisztus gyakorolja az igazságot, az egyenértékű azzal, mintha egy farkas szénát enne, és felhagyna a bárányevő ösztönével: ez lehetetlen. A farkasok ragadozók. Bárányt esznek – mindenféle állatot megesznek. Ez a természetük, és ezen nem lehet változtatni. Ha valaki azt mondja: „Nem tudom, hogy antikrisztus vagyok-e, de valahányszor hallom, amint az igazságot közlik, a szívemben fellobban a harag, és gyűlölöm azt – aki pedig meg akar metszeni engem, azt még jobban gyűlölöm”, akkor az az ember antikrisztus-e? (Igen.) Valaki azt mondja: „Amikor valami történik veled, alá kell vetned magad, és keresned kell az igazságot”, az az előbbi ember pedig azt mondja: „Alávetni magad, marhaság! Fejezd be!” Miféle dolog ez? Rossz vérmérséklet? (Nem.) Miféle beállítottság ez? (Az igazság gyűlölete.) Még az arról való beszédet sem tűri el, és mihelyt az igazságot közlöd, természete kirobban, és megmutatja igazi formáját. Nem szereti hallani, ha az igazság keresését vagy az Istennek való alávetettséget említik. Mennyire nem szereti? Ha ilyen beszédet hall, akkor kitör. Elillan az udvariassága, nem fél attól, ha kibújik a szög a zsákból. Ilyen messzire megy a gyűlölete. Akkor tudja-e gyakorolni az igazságot? (Nem.) Az igazság nem a gonoszoknak szól; azoknak szól, akik lelkiismeretesek és józan ésszel rendelkeznek, akik szeretik az igazságot és a pozitív dolgokat. Ez megköveteli azoktól az emberektől, hogy elfogadják és gyakorolják azt. Ami pedig azokat az elvetemült, antikrisztusi lényegű embereket illeti, akik rendkívül ellenségesek az igazsággal és a pozitív dolgokkal szemben, ők soha nem fogják elfogadni az igazságot. Akárhány éve is hisznek Istenben, akárhány prédikációt is hallgatnak, nem fogják elfogadni, sem pedig gyakorolni az igazságot. Ne gondoljátok, hogy azért nem gyakorolják az igazságot, mert nem értik, és hogy ha többet hallanak róla, akkor majd megértik. Ez lehetetlen, mert mindenki, aki idegenkedik az igazságtól és gyűlöli azt, a Sátán fajtájából való. Soha nem fog megváltozni, és senki sem tudja megváltoztatni. Pontosan úgy, ahogyan az arkangyal, miután elárulta Istent. Hallottátok-e valaha, hogy Isten azt mondta, hogy megmenti az arkangyalt? Isten soha nem mondta ezt. Akkor mit tett Isten a Sátánnal? Levetette a levegőbe, hogy szolgálatot végezzen Őneki a földön, hogy azt tegye, amit tennie kell. Amikor pedig befejezte a szolgálatvégzést, és Isten irányítási terve teljesült, elpusztítja őt, és ezzel vége. Tesz-e hozzá ehhez Isten egyetlenegy további szót is? (Nem.) Miért nem? Mert egyszóval haszontalan lenne. Felesleges lenne bármit is hozzátenni. Isten átlátott rajta: az antikrisztus természetlényege soha nem tud megváltozni. Ez így működik.

Ha találkoztok egy antikrisztussal, hogyan kellene bánnotok vele? Voltak olyan vezetők, akiket hamis vezetőként vagy antikrisztusként jellemeztek, és leváltották őket. Egyikükkel kapcsolatban a testvérek egy idő után arról számoltak be, hogy még mindig képes volt valamennyire munkát végezni, hogy időközben megbánta a bűneit, és jól teljesített. Konkrétan nem egészen világos, hogy viselkedés szempontjából teljesített-e jól, vagy kellemesen hangzóan beszélt, vagy fegyelmezettebbé vált a szerepében. Mivel a testvérek azt mondták, hogy jól teljesít, és mivel bizonyos munkákhoz nem volt elegendő munkaerő, úgy intézték, hogy ő is végezzen valamilyen munkát. Ennek eredményeként pedig, nem egészen két hónappal később a testvérek jelentést tettek: „Azonnal váltsátok le – elviselhetetlenül elnyom bennünket. Ha nem váltjátok le, nem fogjuk tudni végezni a kötelességeinket.” Bármi történjék is, nem egyeznének bele, hogy használják őt; bárkit is választanának vezetőnek, nem ő lenne az. Ugyanaz a régi semmirekellő volt – hangzatosan beszélt, de valójában semmit sem változott. Mi történt? Teljesen lelepleződött a természete. Mit gondoltok, hogyan kellene kezelni ezt az ügyet? Az, hogy a testvérek ilyen hevesen reagáltak, azt bizonyítja, hogy valóban volt némi tisztánlátásuk. Némelyeket félrevezetett ez a férfi, és miután a Fennvaló elbánt vele, egyesek a védelmére keltek, később pedig néhányan azt mondták, hogy megbánta. Ezért újra előléptették, majd egy idő után teljesen fel lett fedve. A testvérek most már átláttak rajta, és összefogtak, hogy eltávolítsák. A Fennvaló látta, hogy ezek az emberek most már jó ítélőképességűek. Nem hiába öntözték őket. Így, mivel egyikük sem értett egyet azzal, hogy használják őt, a Fennvaló leváltotta. Honnan fakadt a tisztánlátásuk? (Az igazság megértéséből.) Igen – megértették az igazságot. A tisztánlátás az igazság megértéséből fakad. Vajon nem az igazság és Isten uralkodott ott még mindig? (De igen.) A tisztánlátásuk időszerű volt: miután elbocsátották őt, a testvérek már nem tűrték el az irányítását. Az emberek oly sokat szenvedtek az elnyomása alatt. Egyáltalán nem volt emberi mivolta. Nem a rendes munkáját végezte, hanem megzavarta a testvéreket a kötelességük végrehajtásában – durván átgázolt rajtuk, és a hatalmával visszaélve bántalmazta őket. Ki egyezne bele ebbe? Egy fajankó – az! Amikor az ilyen embereket leváltják, van-e valamilyen érzésük utána ezzel kapcsolatban? A legutóbbi alkalommal a Fennvaló bocsátotta el az illetőt; ezúttal a testvérek távolították el, kifütyülték a színpadról – nem valami fényes módja a távozásnak! Eredetileg pozíciót akart keresni. Mint kiderült, nem kapott, hanem hirtelen lezuhant, és visszataszították eredeti alakjába. Nem kellett volna elgondolkodnia önmagán? (De igen.) Ha normális ember lett volna, csak éppen egy súlyosan romlott beállítottsággal, nem kellett volna akkor is elgondolkodnia önmagán? (De igen.) Van egy olyan típusú ember, aki nem gondolkodik el. Azt gondolja, hogy neki van igaza, hogy bármit is tesz, az helyes; nem fogadja el a tényeket, nem fogadja el a pozitív dolgokat, és nem fogadja el mások róla szóló értékelését. Ezek olyan emberek, akik egy antikrisztus beállítottság-lényegével rendelkeznek. Csak az antikrisztusok nem tudnak elgondolkodni önmagukon. Min töprengenek ehelyett? „Hmm! Eljön a nap, amikor újra feljön az én csillagom. Várjatok csak, amíg a markomba kerültök – akkor majd meglátjátok, hogyan foglak kínozni benneteket!” Vajon lesz erre esélyük? (Nem.) Kifogytak az esélyekből. Amint a testvérek egyre több igazságot értenek meg, és amikor képesek felismerni a különféle emberek minden különféle állapotát, főleg pedig az antikrisztusokat, egyre kisebb tér marad arra, hogy egy antikrisztus gonoszságot tegyen, és egyre kevesebb lehetősége lesz erre. Nem lesz könnyű dolga, ha megpróbál visszatérni. Reméli, hogy a Fennvaló egy kicsit kevesebbet prédikál a tisztánlátásról, és nem ismeri fel többé, hogy ki ő. Amikor ilyen igazságokról hall közlést, tudja, hogy számára vége, és úgy gondolja, hogy nincs többé remény a visszatérésére. Nem töpreng azon, hogy: „Amit lelepleznek és felismernek, az helyes – teljes mértékben tükrözi az állapotomat. Hogyan kellene megváltoznom? Ha továbbra is így viselkedem, nem az lesz-e a vég számomra? Le fognak írni. Mi jó származhat abból, ha az arkangyal útját járom, és szembeszállok Istennel?” Vajon lennének ilyen elmélkedései? (Nem.) Nem fog elmélkedni, és biztosan nem fog elgondolkodni önmagán, és nem próbálja megismerni önmagát; inkább meghalna, minthogy megbánást tanúsítson. Ilyen a természete. Bárhogyan is közlöd az igazságot, az nem fogja felrázni őt, sem pedig megbánásra késztetni. Van-e menekülési útvonal megbánás nélkül? (Nincs.) Ő nem tanúsít megbánást. Követi az útját a keserű végkifejletig, a maga kereste pusztulásig, amit az antikrisztusok természete diktál.

Egész idő alatt az antikrisztusok felismerésének témájáról beszélgettünk. Mit gondoltok, milyen érzéssel hallgatják azok, akik antikrisztusok? Amikor eljön az összejövetel ideje, elviselhetetlen kínt éreznek, és szívből ellenállnak. Hát nem antikrisztusok ők? (De igen.) Ha egy normális, romlott beállítottságú ember megtudja, hogy antikrisztusi beállítottsága van, akkor mohón szeretne többet hallani és megérteni, mert ha egyszer megértette, akkor lesz képes változásra törekedni. Azt gondolja, hogy ha nem érti meg, akkor el fog tévedni, és eljöhet a nap, amikor az antikrisztusok útjára lép, ahol nagy gonoszságokat követ el, megnyitva a zsilipeket, és így elveszíti az esélyét az üdvösségre, és elpusztul. Ettől fél. Egy antikrisztus gondolkodásmódja más. Nem kevesebbre vágyik, mint arra, hogy mindenki mást visszatartson attól, hogy ilyen, a tisztánlátásról szóló prédikációkról beszéljen és azokat hallgassa; buzgón azt kívánja, hogy mindenki zavaros fejű és tisztánlátás nélküli legyen, és hogy mindenkit félrevezessen. Ez az, ami boldoggá tenné őt. Mi egy antikrisztus legnagyobb vágya? Hogy átvegye a hatalmat. Ti szeretnétek-e átvenni a hatalmat? (Nem.) A szíveddel nem, de néha mentálisan felötlik benned, hogy ez olyasmi, amit szeretnél, és így valójában ez olyasmi, amit szeretnél megtenni. Lehet, hogy van benned egy szubjektív vágy, a szíved mélyén egy vágyakozás, hogy ne legyél ilyen ember, ne menj arra az útra, de amikor valami történik veled, a romlott beállítottságod megingat és hajt. Azon töröd a fejed, hogyan fogod megvédeni a státuszodat és a befolyásodat, hány embert tudsz irányítani, hogyan beszélj tekintélyt parancsolóan, hogy elnyerd mások megbecsülését. Amikor folyton ezekre a dolgokra gondolsz, a szíved már nem a te irányításod alatt áll. Mi irányítja? (A romlott beállítottság.) Igen – a Sátán romlott beállítottságának irányítása alatt áll. Az ember egész nap a testi érdekeivel kapcsolatos aggodalmakon töpreng; mindig másokkal küzd, és e küzdelmek során nem nyer semmit, ez pedig nagyon fájdalmas számára – csak a hús-vér testnek és a Sátánnak él. Így tehát elhatározza, hogy jól végzi a kötelességét és Istenért él, hogy aztán amikor valami történik vele, újra a státuszért és az érdekeiért harcoljon: ez az oda-vissza harc halálra fárasztja, amiből nem nyer semmit. Mondd csak, nem kimerítő így élni? (De igen.) Így él nap mint nap, és mielőtt észrevenné, már évtizedek teltek el. Vannak, akik tíz-húsz éve hisznek Istenben – mennyi igazságot nyertek el? Mennyire változott meg a romlott beállítottságuk? Kiért élnek nap mint nap? Mi célból foglalatoskodnak? Mi célból törik a fejüket? Mindez a hús-vér testért történik. Isten azt mondta, hogy „az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz.” Van valami tévedés ezekben a szavakban? Kóstold meg őket; ízleld meg őket. Amikor ezekre a szavakra gondolsz, amikor megtapasztalod őket, nem félsz? Lehet, hogy azt mondod: „Valóban érzek némi félelmet. Külsőleg egész nap megfizetem az árat; lemondok magamról, feláldozom magam és szenvedek. Ezt teszi a hús-vér testem – de szívem minden gondolata gonosz. Mind ellentétesek az igazsággal. Sok mindenben, amit teszek, a kiindulópontom, az indítékom és a céljaim pusztán arról szólnak, hogy a saját képzeletem gonoszságát tegyem.” Mi az eredménye ennek a viselkedésnek? Gonosz tettek. Vajon Isten emlékezni fog rájuk? Lehet, hogy egyesek azt mondják: „Húsz éve hiszek Istenben. Mindent feladtam – és Isten mégsem emlékszik rá.” Szomorúak és fájdalmaik vannak. Mi fáj nekik? Ha Isten valóban szigorú lenne az emberrel, akkor az embernek nem lenne semmije, amivel dicsekedhetne. Mindez Isten kegyelme, az Ő irgalma – Isten annyira toleráns az emberrel. Gondolj bele: Isten annyira szent, annyira igazságos, annyira mindenható, és Ő csak nézi, ahogyan az Őt követőknek egész nap teljesen gonosz gondolataik vannak, és olyan gondolataik, amelyek ellentétesek az igazsággal, és olyan gondolataik, amelyek kizárólag a saját státuszukat, hírnevüket és nyereségüket illető érdekekről szólnak. Vajon Isten el fogja tűrni, hogy a követői ily módon szembeszegüljenek Vele és elárulják Őt? Semmiképpen sem. Ezen eszmék, gondolatok, szándékok és indítékok uralma alatt az emberek szemtelenül Isten ellen lázadó és Vele szembeszegülő dolgokat tesznek, miközben végig azzal dicsekednek, hogy a kötelességüket végzik, és együttműködnek Isten munkájával. Isten látja mindezt, és mégis el kell viselnie. Hogyan viseli el ezt? Igazságot szolgáltat; öntöz és leleplez; megvilágosít és megvilágít, útmutatást nyújt, fenyít és fegyelmez – és amikor ez a fegyelmezés szigorú, még megnyugtatást is kell adnia. Milyen türelmesnek kell lennie Istennek, hogy mindezt megtegye! Szemmel tartja ezeknek az embereknek a különböző romlott beállítottságait, azt a tényt, hogy minden különféle feltárulásuk, viselkedésük és eszméjük gonosz – és Ő mégis el tudja ezt viselni. Mondd csak, képes lenne erre az ember? (Nem.) A türelem, amelyet a szülők a gyermekeik iránt tanúsítanak, valós, de mégis elhagyhatják őket, vagy akár meg is szakíthatják velük a kapcsolatot, ha a dolgok elviselhetetlenné válnak. Mi a helyzet akkor a türelemmel, amelyet Isten kiterjeszt az emberre? Minden egyes nap, amit megélsz, egy olyan nap, amikor Isten kiterjeszti az Ő türelmét rád. Ennyire türelmes Ő. Mi van ebben a türelemben? (Szeretet.) Nem csak szeretet – elvárása van veled szemben. Mi ez az elvárás? Hogy eredményt és jutalmat lásson az Általa végzett munkán keresztül, és hogy az ember megízlelhesse az Ő szeretetét. Az emberben van ilyen szeretet? Nincs. Csupán egy kis tanulással és műveltséggel, csupán egy kis adottsággal vagy tehetséggel az ember úgy érzi, hogy nemesebb másoknál, és hogy az átlagemberek a közelébe sem érhetnek. Ez az ember undorító volta. Vajon Isten így cselekszik? Épp ellenkezőleg: ilyen elképzelhetetlenül mocskos, mélyen romlott emberiség az, akit Isten megment; mi több, együtt él velük, szemtől szembe beszélget velük és támogatja őket. Az ember nem képes ezt megtenni.

Most egy újabb problémával kapcsolatos további közlés következik. Vannak, akik, amikor tanúságot tesznek, azt mondják: „Valahányszor történik velem valami, Isten szeretetére és kegyelmére gondolok, és meghatódom. Abbahagyom romlott beállítottságom feltárását, valahányszor ezekre a dolgokra gondolok.” A legtöbb ember úgy érzi, hogy ez a kijelentés jó, hogy valóban meg tudja oldani a romlott beállítottság feltárulásainak problémáját. Valóban megállják a helyüket ezek a szavak? Nem, nem állják meg. Isten szeretete, az Ő mindenhatósága, az ember iránti toleranciája és mindaz a munka, amit benne végez, csak meghatni tudja az embert – azt a részét, ami az emberi mivolta, azt a részét, ami a lelkiismerete és a racionalitása; az ember romlott beállítottságát azonban nem tudja megoldani, és nem tudja megváltoztatni az ember törekvésének célját és irányát sem. Ezért végzi Isten az utolsó napok ítélő munkáját: Ő kifejezi és biztosítja az igazságot, hogy megoldja az ember romlott beállítottságának problémáját. Mi a legfontosabb dolog, amit Isten tesz? Ő kifejezi és biztosítja az igazságot, valamint megítéli és megfenyíti az embert. Ő nem akar meghatni téged a cselekedeteivel vagy azokkal a dolgokkal, amiket tesz, hogy megváltoztassa a törekvésed irányát és célját. Ő nem munkálkodna így. Bármit is mond Isten arról, hogy mennyire türelmes az emberrel, vagy arról, hogy hogyan menti meg az embert, bármilyen nagy áron is – bárhogyan is mondja, Isten csak meg akarja értetni az emberrel az Ő emberek megmentésére irányuló szándékát. Nem azért mondja ezeket a dolgokat, hogy meglágyítsa az emberek szívét és lehetővé tegye számukra, hogy megváltozzanak amiatt, mert Őt hallván annyira meghatódtak. Ez nem lehetséges. Miért nem? Az ember romlott beállítottsága a természetlényege, és ez a természetlényeg az az alap, amelyre támaszkodnak az emberek, hogy életben maradjanak. Ez nem egy rossz szokás vagy magatartás, ami egy kis rábeszéléssel meg fog változni; ez nem fog megváltozni, mihelyt az ember boldog, vagy megszerzett bizonyos mennyiségű tudást, vagy elolvasott számos könyvet. Ez lehetetlen lenne. Senki sem tudja megváltoztatni az ember természetét. Az ember csak akkor tud megváltozni, ha elfogadja és elnyeri az igazságot – egyedül az igazság az, ami meg tudja változtatni az embereket. Ha változást akarsz elérni az életfelfogásodban, akkor törekedned kell az igazságra, az igazságra való törekvést pedig azzal kell kezdened, hogy világosan megérted mindazokat a különböző igazságokat, amelyeket Isten kimond. Egyesek azt hiszik, hogy ha valaki megértette a doktrínát, akkor megértette az igazságot. Ez nem is lehetne nagyobb tévedés. Nem arról van szó, hogy ha megérted az Istenben való hit doktrínáját, és beszélni tudsz néhány spirituális elméletről, akkor megértetted az igazságot. Gondold csak át: mire is utal pontosan az igazság? Miért mondom mindig, hogy olyan sokan vannak, akik nem értik meg az igazságot? Azt gondolják: „Ha meg tudom érteni Isten szavainak értelmét, az azt jelenti, hogy megértettem az igazságot”, és hogy „Isten minden szava helyes; mind a szívünkhöz szól, és így ez a mi közös nyelvünk.” Mondd meg Nekem, igaz ez az állítás vagy sem? Mit is jelent valójában megérteni az igazságot? Miért mondjuk azt, hogy nem értik meg az igazságot? Először arról fogunk beszélni egy kicsit, hogy mi az igazság. Az igazság minden pozitív dolog valósága. Hogyan kapcsolódik tehát ezeknek a pozitív dolgoknak a valósága az emberhez? (Istenem, az én megértésem szerint úgy nyilvánul meg az, amikor valaki megérti az igazságot, hogy bármilyen emberekkel, eseményekkel és dolgokkal is találkozik, vannak alapelvei, és tudja, hogyan bánjon velük, és van egy útja a gyakorlásra; az igazság képes megoldani a nehézségeit és valósággá válni az életében. Isten éppen azt mondta, hogy az ember doktrínáról való megértése nem az igazság megértése – úgy érzi, mintha megértette volna az igazságot, de egyet sem tud megoldani a valós életében felmerülő problémái és nehézségei közül. Nincs útja hozzá; nem tudja összekapcsolni a dolgokat az igazsággal.) Ezt jelenti nem megérteni az igazságot. Az imént elmondottak egy része fején találta a szöget: Mi az igazság? (Az igazság lehetővé teheti, hogy az embereknek legyen egy útjuk a gyakorlásra és az alapelvek szerint cselekedjenek; megoldhatja az emberek nehézségeit.) Így van. Összehasonlítani magad az igazságalapelvekkel és azok szerint gyakorolni – ez az út. Azt bizonyítja, hogy ez az igazság megértése. Ha csupán a doktrínát érted meg, és amikor valami történik veled, akkor nem tudod alkalmazni, és nem találod az alapelveket, akkor ez nem az igazság megértése. Mi az igazság? Az igazság jelenti az alapelveket és kritériumokat minden cselekedetre vonatkozóan. Nem így van? (De igen.) Amikor azt mondom, hogy nem értitek meg az igazságot, azt mondom, hogy úgy jöttök ki a prédikációkról, hogy csak a doktrínát ismeritek. Nem tudjátok, hogy melyek az igazságalapelvek és kritériumok abban, vagy hogy mely veletek történő dolgok érintik az igazságnak ezt az aspektusát, vagy mely állapotok érintik azt, és azt sem tudjátok, hogyan kell alkalmazni az igazságnak ezt az aspektusát. Semmit sem tudtok ezekről a dolgokról. Mondjuk például, hogy feltettetek egy kérdést. Az, hogy feltennétek a kérdést, azt jelenti, hogy nem értitek az arra vonatkozó igazságot. Megértitek-e majd, miután beszélgettünk róla? (Igen.) Lehet, hogy a beszélgetés után egy kissé megértitek, de ha nem értitek meg, amikor újra hasonló dolog történik veletek, akkor az nem az igazság valódi megértése. Nem ismered annak az igazságnak az alapelveit és kritériumait; nem fogod fel őket. Lehet, hogy van egy igazság, amelyet úgy gondolod, hogy megértettél – de hogy melyek azok a valóságok, amelyekre vonatkozik, és melyek azok az emberi állapotok, amelyekre irányul, ha megértetted azt az igazságot, akkor képes vagy-e a saját állapotodat összehasonlításképpen hozzá viszonyítani? Ha nem vagy képes rá, és soha nem tudod, hogy mi a valódi állapotod, akkor vajon a megértésed az igazság megértése? (Nem.) Ez nem az igazság megértése. Amikor az igazság és az alapelvek egy aspektusáról van szó, ha tudod, hogy mely dolgok és mely állapotok érintik azt az igazságot, és hogy milyen emberek vagy a saját állapotaid közül melyek kapcsolódnak ehhez az igazsághoz, valamint képes is vagy használni ezt az igazságot azok megoldására, akkor ez azt jelenti, hogy megérted az igazságot. Ha úgy érzed, hogy megértesz egy prédikációt, miközben hallgatod, de amikor arra kérnek, hogy beszélgess, csak papagájként ismételgeted a hallott szavakat, képtelen vagy beszélni róla, és megmagyarázni az állapotok és a valós helyzetek szempontjából, akkor a megértésed vajon az igazság megértése? Nem, nem az. Nos, az esetek többségében megértitek az igazságot, vagy sem? (Nem értjük meg.) Miért nem? Mert a legtöbb igazság esetében úgy távoztok a meghallgatásukat követően, hogy csak doktrínát értettetek meg. Mindössze annyit tudtok tenni, hogy betartjátok, mint egy előírást; nem tudjátok, hogyan alkalmazzátok rugalmasan. Amikor valami történik veled, elnémulsz; amikor valami történik veled, nem tudod bevetni azt a kis doktrínát, amit megértettél a helyszínen – nincs haszna annak. Ez az igazság megértése, vagy nem? (Nem az.) Ez az igazság meg nem értése. Mi van akkor, ha nem érted meg az igazságot? Felfelé kell törekedned, és venned kell a fáradságot, hogy kisilabizáld. Van néhány dolog, aminek meg kell lennie az emberi mivoltodban: lelkiismeretesnek és pedánsnak kell lenned abban, amit tanulsz és teszel. Ha szeretnél törekedni az igazságra, de nincs meg benned a normális emberek lelkiismerete és józan esze, akkor soha nem leszel képes megérteni az igazságot, és a hited egy zavaros hit. Ez nem a képességedtől függ; csak attól függ, hogy rendelkezel-e ilyen emberi mivolttal. Ha igen, akkor még ha középszerű is a képességed, akkor is megértheted az elemi igazságokat. Ez legalább érinti az igazságot. Ha pedig nagyon jó képességű vagy, akkor amit megértesz, azok lehet, hogy az igazság mélyebb szintjein lévő dolgok, és ebben az esetben képes leszel mélyebben bemenni abba. Ez a képességeddel van összefüggésben. De ha nincs lelkiismeretes és pedáns hozzáállás az emberi mivoltodban, illetve mindig tétova, bizonytalan és zavaros fejű vagy, mindig a homályosság állapotában leledzel – homályos, zavaros és felületes vagy minden dologban, akkor számodra az igazság mindig előírások halmaza és doktrína lesz. Nem leszel képes elnyerni azt. Most, hogy ezt halljátok Tőlem, úgy érzitek, hogy nehéz az igazságra törekedni? Van egy bizonyos nehézségi foka, de ez lehet nagy vagy kicsi. Ha átgondolod és erőfeszítést teszel, a nehézségi fok csökkenni fog, és el fogsz nyerni néhány igazságot; ha egyáltalán nem teszel erőfeszítést az igazságért, hanem csak a doktrínáért és a külső gyakorlatokért, akkor nem leszel képes elnyerni az igazságot.

Átláttatok-e valaminek a lényegén azáltal, hogy rendszeresen beszélek ezekről az igazságokról? Jutottatok-e bármilyen felismerésre? Hát nem részletesebbek a dolgok az igazság bármely fajtájában, mint bármelyik főiskolai kurzus ismeretanyagában? (De igen.) Annyi részlet van. Az emberek csupán néhány évnyi erőfeszítéssel, folyamatos gyakorlással és gyakorlati tapasztalatok által fel tudják fogni a tananyagot, amennyiben képesek megjegyezni és megérteni azt. Egy főiskolai tantárgy tanulása során az ember fokozatosan elsajátíthatja azt, ha csak időt és energiát fordít rá, és egy kicsit elgondolkodik rajta. Az igazság megértéséhez azonban nem elég, ha csupán az agyadat használod – a szívedet kell használnod. Ha nem a szíveddel mérlegeled Isten szavait, illetve nem a szíveddel tapasztalod meg azokat, akkor nem leszel képes megérteni az igazságot. Csak azok érhetik el az igazságot, akiknek van lelki megértésük, akik lelkiismeretesek, és akiknek van felfogóképességük; akiknek nincs lelki megértésük, akik gyenge képességűek, és akiknek nincs felfogóképességük, soha nem lesznek képesek elérni azt. Ti figyelmetlen emberek vagytok, vagy pedánsak? (Figyelmetlenek vagyunk.) Nem veszélyes ez? Tudtok-e pedánsak lenni? (Tudunk.) Az jó; örömmel hallom. Ne mondjátok folyton, hogy nem tudtok – hogyan tudhatnátok, amíg nem próbáltátok ki? Képesnek kellene lennetek rá. A törekvésetekbeli jelenlegi eltökéltségetekkel és hozzáállásotokkal van remény arra, hogy megértsétek az alapvető igazságokat. Ezt el lehet érni. Amennyiben az ember hajlandó a szívét használni és megfizetni az árat, illetve a szívében keményen dolgozik az igazságért, a Szentlélek munkához lát és tökéletesíti őt. Ha a szívében nem dolgozik keményen az igazságért, akkor a Szentlélek nem fog munkálkodni. Ne feledjétek: ahhoz, hogy az ember megértse az igazságot, proaktívan erőfeszítést kell tennie, és meg kell fizetnie az árat, de ez csak a kívánt eredmények felét tudja megvalósítani, csak azt a részét, amivel az embereknek együtt kellene működniük. A másik fele az igazság megértésének létfontosságú része, amelyet az embereknek nem sikerül elérniük, és amelynek eléréséhez a Szentlélek munkájára és tökéletesítésére kell támaszkodniuk. Nem szabad elfelejtened, hogy bár az ismeretek elsajátításához és a tudomány megismeréséhez elég az erőfeszítésre támaszkodni, az igazság megértése nem így működik. Haszontalan csupán az elmére támaszkodni – az embernek a szívét kell használnia, és meg kell fizetnie az árat. Mit érünk el azzal, ha megfizetjük az árat? A Szentlélek munkáját. De mi az alapja a Szentlélek munkájának? Az ember elméjének kellően kifinomultnak kell lennie; a szívének kellően csendesnek és nyugodtnak, illetve kellően őszintének kell lennie, mielőtt Isten munkálkodni fog. A Szentlélek munkája finom, és akik már megízlelték, azok tudják ezt. Azok, akik gyakran tesznek erőfeszítéseket az igazság irányában, sokszor érzik a Szentlélek megvilágosítását, így a kötelességük végrehajtásában a gyakorlásuk útja sima, és egyre nagyobb világosság van a szívükben. A tapasztalat nélküli emberek nem érezhetik a Szentlélek munkáját, és soha nem láthatják a helyes utat. Minden ködös és homályos számukra; nem tudják, mi a helyes út. Valójában nem nehéz elérni az igazság megértését és világosan látni a gyakorlás útját: ha valakinek a szívében megvannak ezek az állapotok, akkor a Szentlélek munkálkodni fog. De ha a szíved kikerül ezekből az állapotokból, akkor nem leszel képes észrevenni a Szentlélek munkáját. Ez nem elvont vagy homályos. Ha ilyen állapotokban vagy, és a szíved ilyen állapotokban van, ha keresel, erőfeszítéseket teszel, mérlegelsz és imádkozol, a Szentlélek munkálkodni fog benned. De ha szétszórt vagy, mindig a státuszra akarsz törekedni, illetve a hírnévért és a nyereségért akarsz harcolni, mindig nagy hűhót akarsz csapni, és erőfeszítéseket teszel, hogy formálódj – ha mindig kitérsz és elbújsz Isten elől, elkerülöd és elutasítod Őt, nem vagy őszinte, és a szíved nem nyitott Őelőtte – a Szentlélek nem fog munkálkodni, nem fog tudomást venni rólad, és még csak meg sem fog dorgálni. Mennyi igazságot érthet meg az, aki még a Szentlélek dorgálását sem tapasztalta meg? Időnként a Szentlélek megdorgál, hogy tudassa veled, mi a helyes és mi a helytelen módja annak, hogy valamit csinálj. Amikor ilyen érzést ad neked, mit nyersz végül belőle? Elnyered azt a képességet, hogy megkülönböztesd a jót a rossztól, és első pillantásra eléggé tisztában leszel azzal: „Ez az út rossz – nem igazodik az alapelvekhez. Ezt nem tehetem.” Ezzel kapcsolatosan világosan tudni fogod, melyek az alapelvek, és mi Isten szándéka, és mi valójában az igazság, így tehát tudni fogod, mit kell tenned. De ha a Szentlélek nem munkálkodik, ha nem adja meg neked ezt a fajta fegyelmezést, akkor, amikor ilyen dolgokról van szó, örökké zavaros, tisztánlátás nélküli állapotban leszel. Amikor ilyenek történnek veled, meg fogsz döbbenni; amikor ilyenek történnek veled, nem fogod tudni, mi folyik, és a szíved mélyén nagyon zavaros leszel – nem lesz világos számodra, hogy mit kellene tenned. Lehet, hogy majd szétrobbansz a szorongástól – de miért nem kezd el munkálkodni a Szentlélek? Talán néhány állapot nem helyes benned, és ellenállsz. Mivel állsz ellen? Ha ragaszkodsz néhány téves nézethez vagy elképzeléshez, Isten nem fog munkálkodni, hanem bármeddig is tart, megvárja, amíg rájössz, hogy ez a nézet vagy elképzelés téves. A Szentlélek csak ezen az alapon fog munkálkodni. Amikor a Szentlélek munkálkodik, nem áll meg annál, hogy megfontoltan tudatja veled, hogy mi a helyes és mi a helytelen, hanem világosan megláttatja veled, mi az út, az irány és a cél, és hogy a megértésed mennyire áll távol az igazságtól. Ezt világosan tudatja veled. Találkoztál már ilyesmivel? Ha valaki tíz-húsz éve hisz Istenben anélkül, hogy találkozott volna ilyesmivel, vagy megtapasztalt volna ilyesmit, akkor milyen ember az illető? Figyelmetlen ember. Csak néhány, gyakran szóban ismételt doktrínát és jelmondatot tud felmutatni, és csak az ő néhány stratégiájával és egyszerű módszerével tudja megoldani a problémákat. Ezért az a sorsa, hogy kevés fejlődést érjen el – soha nem fogja megérteni az igazságot, és a Szentlélek nem fog munkálkodni benne. Az ilyen figyelmetlen emberek, akik számára az igazság teljességgel elérhetetlen, nem tudják megérteni azt, még akkor sem, ha a Szentlélek megvilágosítja őket. És így a Szentlélek nem fog munkálkodni bennük. Miért nem? Isten kivételez? Nem. Akkor mi az oka? Az, hogy túl gyenge képességűek, és ez elérhetetlen számukra. Nem értik meg az igazságot, még akkor sem, ha a Szentlélek munkálkodik; ha azt mondanák nekik, hogy valami alapelv, képesek lennének megérteni azt? Nem. Tehát Isten nem fog ilyet tenni. Találkoztatok már ezzel? Az igazság pártatlan. Amint törekszel rá, amint elmélyülsz benne, a Szentlélek munkálkodni fog, te pedig el fogod nyerni azt. De ha lusta vagy és kényelemre vágysz, illetve nem vagy hajlandó erőfeszítést tenni az igazságért, akkor a Szentlélek nem fog munkálkodni, és nem leszel képes elnyerni az igazságot, bárki is legyél. Most már érted? Jelenleg törekedtek-e az igazságra? Aki törekszik rá, az elnyeri, és azok, akik végül elnyerik az igazságot, kincsekké válnak. Akik nem tudják elnyerni, azok hiába irigykednek rájuk: ha elszalasztják ezt az esélyt, akkor elúszik.

Melyik a legjobb időszak az igazságra való törekvésre? Ez az időszak, amikor Isten hús-vér testben végez munkát, szemtől szembe szól hozzád és beszélget veled, tanácsot ad és segít neked. Miért mondom azt, hogy ez a legjobb időszak? Azért, mert a megtestesült Isten munkája és beszéde teljes mértékben képessé tehet téged arra, hogy megértsd a Szentlélek szándékait, és lehetővé teheti számodra, hogy megismerd, hogyan munkálkodik a Szentlélek. A megtestesült Isten képes megérteni a Szentlélek munkájának alapelveit, mintáit, módjait és eszközeit a maga teljességében, és Ő elmondja neked, hogy ne neked magadnak kelljen tapogatóznod utána. Válaszd ezt a rövidebb utat, és képes leszel azonnal elérni. Amikor a megtestesült Isten abbahagyja a beszédet, és befejezte a munkáját, neked magadnak kell majd tapogatóznod utána. Nincs senki, aki helyettesíthetné ezt a megtestesült hús-vér testet, aki világosan megmondhatná neked, hogy mit tegyél, merre menj, és milyen utat válassz. Nincs senki, aki meg tudná mondani neked ezeket a dolgokat; bármennyire is spirituális legyen valaki, nem tudná megtenni. Vannak példák erre. Ugyanígy van ez a Jézusban hívőkkel is, akik kétezer éve hisznek. Némelyikük most tesz egy lépést hátrafelé, hogy olvassa az Ószövetséget és betartsa a törvényt; mások pedig keresztet hordanak, mégis kifüggesztik a tízparancsolatot a szobájukban, és betartják az előírásokat és parancsolatokat. Mit nyertek végül? A Szentlélek végzett munkát, de világos szavak hiányában, csak az maradt nekik, hogy tapogatózzanak. Mit jelent a világos szavak hiánya? Azt jelenti, hogy ami után tapogatóznak az emberek, és amit megszereznek, az nem meggyőző. Nincs senki, aki bizonyosságot adhatna számodra, mondván, hogy helyes, ha ezt teszed, és helytelen, ha azt. Nincs senki, aki megmondhatná neked. Még ha a Szentlélek megvilágosít is, és azt hiszed, hogy ez helyes, vajon Isten jóváhagyja azt? Te sem vagy benne biztos, ugye? (Nem.) Az Úr Jézusnak azok a szavai, amelyeket kétezer évvel ezelőtt hagyott hátra, és amelyeket a Bibliában rögzítettek – most, kétezer évvel később, az Úrban hívők mindenféle magyarázatot nyújtottak az Ő visszatérésének kérdésére, és nincs senki, aki tudja, hogy valójában mi is a pontos magyarázat. Nagy erőfeszítés tehát számukra, hogy elfogadják a munka ezen szakaszát. Mit mutat ez? Azt, hogy ezekkel a kétértelmű szavakkal kapcsolatban, amelyek nincsenek világosan megadva, tíz embernek tíz magyarázata van, száznak pedig száz. Mindenkinek megvannak a maga indokai és érvei. Melyik magyarázat a pontos? Mindaddig, amíg Isten nem szólal meg, illetve nem mond ki egy végkövetkeztetést, addig semmi sem számít, amit az ember mond. Bármilyen nagy is a felekezeted, akárhány tagja is van, számít ez Istennek? (Nem.) Isten nem nézi az erődet. Még ha a világon egyetlen ember sem tudja elfogadni azt, amit Isten tesz, az helyes, és az az igazság. Ez egy örök, változatlan tény! Minden vallás és felekezet így meg úgy magyarázza, és mi történik végül? Van bármiféle haszna a magyarázatodnak? (Nincs.) Isten egyetlen mondattal megcáfolja azt. Bárhogyan is magyarázod, Isten vajon figyelni fog rád? (Nem.) Miért nem figyel rád Isten? Isten új munkába kezdett, ami immár közel harminc folyik. Vajon oda fog figyelni ezekre az emberekre, bármennyire arrogánsan is kiabálnak? (Nem.) Nem fog odafigyelni. A vallásos emberek azt mondanák: „Ha Te nem figyelsz rájuk, akkor azok az emberek nem üdvözülhetnek?” Az az igazság, hogy Isten szavai már régen mindent világossá tettek, és amit Ő mond, az érvényes. Nem számít, mennyi ereje van a vallásos világnak, az semmit sem ér; bármilyen sokan is vannak, az nem bizonyítja, hogy rendelkeznek az igazsággal. Isten azt teszi, amit tennie kell; bárhol is kellene elkezdenie, ott kezdi el; bárkit is kell választania, azt választja. Vajon befolyásolja és korlátozza Őt a vallásos világ? (Nem.) A legkevésbé sem. Ez Isten munkája. És mégis, a romlott emberiség érvelni akar Istennel, és egész nap magyarázkodik Neki – van ennek bármi haszna? Még a Biblia szavait is megragadják, hogy úgy értelmezzék, ahogyan akarják – egyértelműen kiragadják azokat a szövegkörnyezetükből, sőt egész életükben ragaszkodni akarnak hozzájuk, várva, hogy Isten beteljesítse azokat. Álmodnak! Ha valaki nem keresi az igazságot Isten szavaiban, és mindig kérni akarja Istent, hogy ezt meg azt tegye, akkor az illetőnek van még józan esze? Mit próbál tenni? Lázadni akar? Vitatkozni akar Istennel? Amikor a nagy katasztrófa bekövetkezik, mindenki meg fog döbbenni; sírni és sikoltozni fognak, de hiába. Nem így fog történni? De igen.

Most van a legjobb időszak – ez az az idő, amikor Isten megmenti és tökéletesíti az embereket. Ne várjatok, amíg eljön a nap, amikor már elszalasztottátok ezt az időszakot, és akkor elgondolkodtok: „Mit is jelent az a dolog, amit Isten mondott? Jobb lett volna akkor megkérdezni, most már nem tudom megkérdezni. Akkor csak imádkozom, a Szentlélek munkálkodni fog, ez ugyanaz.” Ugyanaz lesz? (Nem.) Ha így lenne, akkor azok az emberek, akik ez alatt a kétezer év alatt hittek az Úrban, nem lennének olyanok, amilyenek. Nézzétek csak meg azokat szavakat, amelyeket az úgynevezett szentek írtak le a második évezred első felében – milyen sekélyesek, milyen szánalmasak! Létezik egy vastag könyv van azokkal az énekekkel, amelyeket minden vallás- és felekezetbeli ember énekel, ezek az énekek pedig csak Isten kegyelméről és az áldásról szólnak – csak erről a két dologról. Ez Isten ismerete? Nem. Van ebben egy cseppnyi igazság is? (Nincs.) Csak azt tudják, hogy Isten szereti a világ népét. Van egy mondás, ami változatlanul mindig ott van a világban: „Isten szeretet.” Ez az egyetlen mondat, amit ismernek. Nos, hogyan szereti Isten az embereket? Isten most elhagyja és kirekeszti őket – még mindig szeretet Ő? Meglátásuk szerint, nem, többé már nem. Ezért kárhoztatják Őt. A legszánalmasabb dolog az, hogy az ember nem törekszik az igazságra és nem képes megérteni azt. Most van egy olyan nagyszerű lehetőség. Isten azért testesült meg, hogy kifejezze az igazságot, és személyesen mentse meg az embereket. Nagy kár lenne, ha nem törekednél az igazságra, és nem nyernéd el azt. Ha törekedtél rá, méghozzá nagy elánnal, de végül mégsem értetted meg, akkor tiszta lenne a lelkiismereted – legalább nem hagytad volna cserben magad. Elkezdtétek már a törekvéseteket? A kötelesség végrehajtása az igazságra való törekvésnek számít? Egyfajta együttműködésnek számít, de az igazságra való törekvés elérése, az igazságra való törekvésnek való számítás szempontjából még nem tart ott. Ez csupán egy viselkedésforma, egyfajta cselekvés – egy igazságra törekvő hozzáállás birtoklása. Akkor hogyan számíthat valami az igazságra való törekvésnek? Az igazság megértésével kell kezdened. Ha nem érted meg az igazságot, és nem veszel semmit komolyan, és csak átevickélsz a kötelességeden, és azt teszed, amit csak akarsz, anélkül, hogy valaha is keresnéd az igazságot, illetve figyelnél az igazságalapelvekre, akkor vajon képes leszel megérteni az igazságot? Ha nem érted meg az igazságot, hogyan tudsz törekedni rá? Nem így van? (De igen.) Miféle emberek azok, akik nem törekednek az igazságra? Idióták. Akkor te hogyan törekedsz az igazságra? Azzal kell kezdened, hogy megérted azt. Nehéz megérteni az igazságot? Nem. Kezdd azokkal a környezetekkel, amelyekkel kapcsolatba kerülsz, és azzal a kötelességgel, amelyet végzel, és gyakorolj és eddz az igazságalapelvek szerint. Ha ezt teszed, az azt mutatja, hogy elkezdtél az igazságra való törekvés útján járni. Először is, ezekből az alapelvekből kiindulva kezdj el kutatni, elmélkedni, imádkozni, és apránként megvilágosodást nyerni – ez a megvilágosodás, amit elnyersz, az az igazság, amit meg kell értened. Először a kötelességed végrehajtásában keresd az igazságot, és az igazságalapelvek szerint cselekedj. Mindezek a dolgok elválaszthatatlanok a valós élettől: az emberektől, eseményektől és dolgoktól, amelyekkel az életben találkozol, valamint a kötelességed hatáskörébe tartozó ügyektől. Kezdd ezekkel az ügyekkel, és érd el az igazságalapelvek megértését – akkor lesz belépésed az életbe.

2019. október 23.