Mellékletek: A prédikációk átírásakor felmerülő problémák boncolgatása

Hallottam, amikor néhány ember megjegyezte, hogy az átírók az utolsó néhány prédikáció elejéről eltávolították a történeteket, és csak az utánuk következő prédikációk formális tartalmát hagyták meg. Valóban ez a helyzet? Melyik történeteket választották külön az őket követő prédikációktól? (Tapao és Hsziaopao története, Taming és Hsziaoming története és Értekezés a tőkéről: „Csak hagyd, hogy legyen”) Ezt a három történetet elválasztották a prédikáció tartalmától, de miért? Milyen okból? Az átírók nyilvánvalóan úgy gondolták, hogy az előrebocsátott történetek nem illeszkednek az őket követő prédikációk tartalmához, ezért különválasztották őket. Vajon indokolt volt ez? Az átírók pontosan így tettek. Túlságosan arrogánsak és önelégültek voltak, amikor kivették a történeteket, és prédikációs tartalom nélkül külön fejezetekbe helyezték őket. Szerintetek jó vagy rossz eredménye volt, hogy így tettek? Sőt, mondanátok-e, hogy az előzetesen elmondott történetnek illeszkednie kell az őt követő prédikációhoz és illenie kell hozzá? Valóban szükséges ez? (Nem.) Akkor miért értették így félre a prédikációk átírói a feladatot? Hogyan hihették ezt? Mi itt a probléma? Azt gondolták magukban: „A történetek, amiket meséltél, nem tartoznak a témához. Átnézem őket Neked, és amikor elrendezem őket, nem rakom egybe ezeket. A prédikációk azok prédikációk: legyenek az egymást követőek összefüggők. Az őket megelőző történetek tartalma nem zavarhatja a prédikációk tartalmát. Nekem kell átnéznem őket Neked, mert Te Magad nem érted a problémát.” Vajon ez jó szándék? Honnan ered ez a jó szándékuk? Vajon emberi elképzelésekből fakad? (Igen.) Amikor prédikálok, mindent ennyire átfogóan kell figyelembe vennem? Minden egyes történetnek, amit elmondok, illenie kell az utána következő tartalomhoz? (Nem.) Erre nincs szükség; ezt nevezik előírásnak, elképzelésnek. Milyen hibákat követtek el az átírók? (Hogy az elképzeléseik és képzelgéseik alapján jártak el.) Mit még? (Hogy meggondolatlanul és önkényesen cselekedtek.) Az ilyen viselkedés természete, hogy kissé meggondolatlan és önkényes: hiányzik belőlük az istenfélő szív. Ezt mondani észszerű, de még mindig eltér a dolog lényegétől. Amikor átírták a prédikációkat, milyen hozzáállással és milyen szemlélettel tekintettek mindarra, amit Isten mondott? Akár történetekről, akár prédikációkról volt szó, milyen hozzáállással és milyen szemszögből nézték és hallgatták az elhangzottakat? (A tudás és a tanulás szemszögéből.) Így van. Ehhez a problémához vezet, ha az elmesélt történeteket és a prédikációk tartalmát a tudás szemszögéből szemlélik. Azt hiszik, hogy amikor prédikációt tartok, függetlenül attól, hogy melyik részről szeretnék beszélni, a tartalomnak egy sorrendet kell követnie: minden mondatnak logikusnak kell lennie, minden mondatnak meg kell felelnie mindenki elképzeléseinek, és minden résznek szigorú célja kell, hogy legyen. A prédikációimat e szerint az elképzelés szerint mérik. Ez a lelki megértés hiányáról tanúskodik? (Igen.) Ez valóban a lelki megértés hiánya! Súlyos hibát követnek el, ha logikát és következtetéseket alkalmaznak, hogy a tudás szempontjából kezeljék azt, amiről beszéltem. Én az igazságot közlöm, nem pedig beszédeket gyártok; ezt világosan kell látnod. Azok közületek, akik hallották a prédikációkat az összejövetelen, és később visszahallgatták ezeket a prédikációkat, amelyeket átírtak, észrevettek-e olyan fontos pontokat vagy dolgokat, amelyek akkor elhangzottak, és amelyeket eltávolítottak? Történt ilyesmi? Hallottatok talán például egy olyan részt az összejövetelen, amely nagyon megható és nagyon építő volt, de utólag, a prédikáció felvételének visszahallgatása során rájöttetek, hogy az adott rész nem volt benne: eltávolították. Történt már ilyen veletek? Ha nem figyeltetek jól, akkor lehet, hogy nem vettétek észre, ezért a jövőben figyeljetek nagyon oda. Egyszer meghallgattam egy felvételt, és ott, ahol éppen elkezdtem az antikrisztusok különböző megnyilvánulásairól értekezni és egytől tizenötig felsoroltam őket, mindegyiknél eltávolították a részletes pontosításokat és magyarázatokat – helyette egyszerűen felsorolták az első megnyilvánulást, a második megnyilvánulást, a harmadik megnyilvánulást és így tovább. Minden egyes megnyilvánulásról nagyon gyorsan, egymás után esett szó, sokkal gyorsabban, mint amikor egy tanár órát tart. A legtöbb ember számára, aki korábban még nem hallotta azt a prédikációt és nem ismerte, nem volt hely az elmélkedésre, miközbenhallgatta. Ha figyelmesen akarták hallgatni, mindig le kellett állítaniuk, meghallgatni egy-egy mondatot, majd gyorsan jegyzetelni, utána pedig mérlegelni, hogy mit jelent ez a mondat, aztán pedig lejátszani a következő mondatot. Különben túl gyors lett volna a tempó, és nem tudtak volna lépést tartani. Ezt a súlyos hibát azok követték el, akik a prédikációfelvételeket szerkesztették. A prédikáció egy beszélgetés, egy eszmecsere. Mi a prédikációk tartalma? Különböző igazságokat és az emberek különböző állapotait vitatják meg; mindegyik az igazságot érinti. Ezek az igazságot érintő tartalmak tehát könnyen elfogadhatók és megérthetők az emberek számára, vagy inkább megfontolást, mérlegelést és mentális feldolgozást igényelnek, mielőtt fokozatosan reagálnának rájuk? (Megfontolást, mérlegelést és mentális feldolgozást igényelnek.) Ebből a helyzetből kiindulva tehát milyen sebességet kell tartania annak, aki a prédikációt tartja? Működne-e, ha olyan gyorsan beszélne, mint egy gépfegyver? (Nem.) Mint egy tanár, aki órát tart? (Nem.) Mint valaki, aki beszédet mond? (Nem.) Ez egyáltalán nem lenne felelne meg. A prédikáció alatt kell, hogy legyenek kérdések és válaszok, legyen hely az elmélkedésre, időt adva az embereknek a válaszadásra – ez a tempó a megfelelő. Úgy írták át a prédikációkat, hogy nem értették meg ezt az alapelvet: ez a lelki megértés hiányát mutatja? (Igen.) Valóban nincs lelki megértésük. Azt gondolták: „Már hallottam ezeket a dolgokat, amikről beszélsz. Miután egyszer meghallgattam, emlékszem a lényegre, és tudom, miről beszélsz. A tapasztalataimra és a prédikációfelvételek gyakori szerkesztése során szerzett kiváló készségeimre hagyatkozva így fogom csinálni, és felgyorsítom a tempót.” A gyorsítás önmagában nem tűnt nagy gondnak – de mit tesz ez a prédikáció átiratával? Esszévé változtatja. Ha egyszer esszévé változott, elveszíti azt az érzést, mintha személyesen hallgatná valaki: akkor vajon el tudja érni ugyanazt a hatást? Elkerülhetetlen, hogy legyen különbség. Ez a különbség jobbá vagy rosszabbá teszi? (Rosszabbá.) Rosszabbá teszi. Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, a saját kezdeményezésükre cselekszenek és okosnak gondolják magukat. Azt hiszik, hogy műveltek, képzettek, tehetségesek és okosak, de végül esztelen dolgokat tesznek. Hát nem így van? (De igen.) A prédikációimban Én miért teszek fel néha kérdéseket nektek? Néhányan azt mondják: „Talán attól félsz, hogy elbóbiskolunk.” Erről van szó? Miért beszélek néha más dolgokról, miért térek el a témától, miért beszélek könnyed és vidám dolgokról? Azért, hogy lazítani tudjatok, hogy egy kis lehetőséget kapjatok az elmélkedésre. Azt is lehetővé teszi számotokra, hogy szélesebb körben megértsétek az igazság egy bizonyos aspektusát, hogy ne korlátozzátok a megértéseteket szavakra, szó szerinti jelentésre, doktrínákra vagy nyelvtani szerkezetre – nem szabad ezekre korlátoznotok azt. Ezért néha más dolgokról beszélek; néha vicceket mesélek, hogy felvidítsam a hangulatot, de valójában elsősorban azért teszem, hogy elérjek egy bizonyos eredményt – ezt meg kell értenetek.

Az a helyzet, hogy amikor egy vallásos lelkész prédikációt tart, akkor feláll a szószékre, és csak azokról az unalmas témákról beszél, amelyeknek a legcsekélyebb köze sincs az emberek valódi életéhez, lelkiállapotához vagy meglévő problémáihoz. Csupa halott szó és doktrína. Nem mond mást, csak néhány kellemesen hangzó szót, és néhány üres szlogent kiabál. A hallgatók unatkoznak tőle és semmit sem nyernek belőle. Ez végül olyan helyzetet eredményez, amelyben a lelkész fentről beszél, lent pedig senki sem figyel oda; nincs semmiféle interakció. Vajon nem hiába beszél a lelkész? A lelkészek csak azért tartanak így prédikációkat, hogy megéljenek, a saját túlélésük érdekében; nem veszik figyelembe a gyülekezetük igényeit. Ami most minket illet, a prédikációink megtartása nem arról szól, hogy vallási szertartást végezzünk vagy valamilyen megbízatást teljesítsünk – hanem arról, hogy több eredményt érjünk el. Az eredmények eléréséhez minden aspektust figyelembe kell venni: mindenféle ember szükségleteit, elképzeléseit, képzelődéseit és állapotait, valamint nézőpontjait mind figyelembe kell venni. Azt is figyelembe kell venni, hogy az egyes társadalmi osztályokhoz tartozó emberek milyen mértékben tudják elfogadni a használt nyelvezetet. Egyes művelt embereknek, akik meglehetősen kedvelik a formális nyelvezetet, szükségük van arra, hogy olyan irodalmi szavakat halljanak, amelyek nyelvtanilag viszonylag helyesek és logikusak. Ők képesek megérteni ezeket. Vannak azonban olyan, a társadalom alsóbb rétegeihez tartozó átlagemberek is, akik nem ismerik az ilyen formális nyelvet: mit tegyek tehát? Beszélnem kell egy kis köznyelvet. Régebben nem sok köznyelvet használtam, de az évek során megtanultam valamennyit, és most már néha kétrészes közmondásokat is bedobok, vagy vicceket mondok. Így miután meghallgatták az emberek, mindannyian úgy érzik, hogy minden, amiről beszélek, társadalmi osztályától függetlenül könnyen érthető és közelebb áll hozzájuk. De ha minden köznyelven lenne, a prédikáció tartalma nem hangzana elég mélyen, ezért némi formális nyelvvel kell kombinálni, és mindezt a mindennapi élet nyelvén kifejezni: csak így felel meg a minimális követelménynek. Ha egyszer elkezdjük használni a köznyelvet, és olyan dolgokat mondunk, mint „ugye”, „izé”, „szóval” és így tovább, befolyásolhatja az igazság közvetítésének mértékét, ha túl sok ilyen kifejezést építünk be. Ha azonban az egész hivatalos nyelven lenne és mindent nagyon rendezetten és formálisan mondanánk, a legkisebb hiba nélkül lépésről lépésre követve a nyelvtani logikát és érvelést, mintha egy esszét mondanánk fel vagy egy szöveget olvasnánk fel, mintha az egészet elejétől a végéig, szóról szóra, az írásjelekig bezárólag előre megírtuk volna, akkor szerintetek ez működne? Ez túlságosan fárasztó lenne – erre nincs energiám. Ez az egyik aspektus. Másrészt függetlenül attól, hogy tanult vagy tanulatlan, mindenki az emberi mivolta különböző aspektusait mutatja, és az emberi mivoltnak ezek a kifejeződései a valós élethez kapcsolódnak. A valós élet viszont elválaszthatatlan a mindennapi élet nyelvétől; elválaszthatatlan az életkörnyezetedtől. Ez az életkörnyezet tele van ilyen hétköznapi nyelvvel, amelybe némi helyi nyelv is keveredik, valamint néhány egyszerű, valamennyire irodalmi hangzású szó. Ez elég: alapvetően lefedi és magában foglalja a kérdés teljes körét. Függetlenül attól, hogy idős vagy fiatal, iskolázatlan vagy némi tudás birtokában van, lényegében mindenki fel tudja fogni, mindenki meg tudja érteni: nem fog unatkozni, és nem fogja úgy érezni, hogy meghaladja a képességeit. Ezt kell figyelembe venni a közlések és a prédikációk során, tekintettel az emberek szükségleteinek minden aspektusára. Ha egy prédikációval eredményt akarsz elérni, akkor mindezeket az aspektusokat figyelembe kell venned: beszédtempó, szóhasználat és kifejezésmód. Ezen felül amikor valamit megfogalmazol és az igazság egy aspektusát közlöd, mi az a pont, ahol sikerült alaposan átadni? Melyik ponton nem elég alapos? Milyen aspektusokat kell hozzátenni? Ezeket mind figyelembe kell venni. Ha ezeket az aspektusokat még csak nem is veszed figyelembe, akkor a gondolkodási képességed súlyosan hiányos. Míg mások két dimenzióban gondolkodnak, neked három dimenzióban kell tudnod gondolkodni. Átfogóbban és pontosabban kell látnod, mint másoknak, képesnek kell lenned mindenféle kérdést tisztán látni, és érezned kell az igazság érintett alapelveit is. Ily módon alapvetően lefeded a romlott beállítottságok minden aspektusát, amit az emberek el tudnak gondolni, ki tudnak fejezni vagy fel tudnak tárni, valamint az érintett állapotokat, és mindenki számára érthetőek lesznek. Az átíróknak is rendelkezniük kell ezekkel a képességekkel és gondolkodásmódokkal? Ha nem rendelkeznének velük, és helyette mindig a megtanult ismereteikre hagyatkozva foglalnák össze a prédikáció fő mondanivalóját, központi gondolatát, minden szakasz lényegét, az olyan lenne, mint ahogy a kínai diákok irodalmi szövegeket tanulnak. A tanár először előzetesen átnézeti velük a teljes szöveget, majd alaposan végigolvassák. Az első hivatalos órán a tanár beszél az első bekezdés lényegéről. Új szókincset vezet be és megvitatja az ezzel kapcsolatos nyelvtani kérdéseket. Amikor az összes szakaszt áttanulmányoztátok, még hátravan, hogy memorizáld őket, végül pedig mondatokat kell alkotod az új szókincsből, valamint meg kell értened a szöveg központi mondanivalóját és a szerző célját azzal, hogy megírta. Így teljes mértékben megérted, hogy mit próbált a szöveg közvetíteni. Ezeket a dolgokat mindenki tanulta, mindenki ismeri, de ha ezeket a dolgokat egy prédikáció átírására alkalmazod, az túlságosan elemi. Én azt mondom neked, hogy ha esszét írsz, akkor használhatod ezeket; ez pusztán alapvető józan ész használata az íráshoz. De ha ezt a gondolkodást, ezt az elméletet, ezt a módszert egy prédikáció átírására alkalmazod, nem lehet, hogy hibát követsz el? De bizony lehet. Nem tudod, hogy miért akarom elmondani ezt a történetet, nem próbálod megérteni az igazságot, amit ebből a történetből meg kellene értened – ez hiba. Amúgy képes vagy megérteni az igazságot mind a történetben, mind a prédikáció tartalmában? Ha nem vagy képes megérteni, akkor hiányzik belőled a lelki megértés. Akinek nincs lelki megértése, milyen képzettséggel rendelkezhet vajon ahhoz, hogy prédikációkat írjon át?

Miért gondoljátok azt mindannyian, hogy történeteket mesélek? A prédikációk átírói nem tudják a miértet, ezért a saját szempontjaikat adják hozzá. Úgy hiszik, hogy ha történeteket akarok mesélni, akkor azoknak illeszkedniük kell az utánuk következő tartalomhoz – nem tudják, hogy miért mesélek történeteket. Ti sem tudjátok, ugye? Mivel nem tudjátok, elmondom az okát. Az elejétől mostanáig körülbelül tízszer beszéltem az antikrisztusok különböző megnyilvánulásairól, és csak a felüket fedtem le. Ha egyhuzamban töviről-hegyire mindent elmondanék erről az egész tartalomról, akkor ugye eléggé unalmas lenne a téma? Ha minden alkalommal, amikor elkezdjük, rögtön a témára térnék – először mindenkivel átnézetném, miről volt szó a múltkor, majd elkezdenék beszélni, miközben ti sietve jegyzeteltek, írtok és írtok, és küszködtök, hogy nyitva tartsátok a szemeteket –, ha pedig utána mindenkitől azt kérném, hogy foglalja össze, miután befejeztem, mindenki a szemét dörzsölgetné, lapozgatna és az aznap közölt tartalmat ismételgetné, és amikor úgy tűnik, hogy mindenki nagyjából megjegyezte, azt mondanám: „Mára ennyi, zárjuk le, és legközelebb folytatjuk a beszélgetést”, akkor mindenki egy kicsit elszomorodna: „Minden összejövetel mindig ezekről a dolgokról szól, ugyanarról a sémáról: a tartalom túl hosszú és száraz.” Mi több, az igazság közlésének sokrétűnek kell lennie, az embereknek az igazság minden aspektusában egyszerre kell fejlődniük. Ez olyan, mint az ember életbe való belépése: az embernek növekednie kell az önismeretében, a beállítottságbeli változásában, az Istenről való ismeretében, a saját különböző állapotai felőli tudatosságában, valamint az emberi mivoltában, a rálátásaiban és minden más aspektusban – mindezeknek egyszerre kell fejlődniük. Ha ez idő alatt csak az antikrisztusok különböző megnyilvánulásainak felismeréséről beszélnék, akkor lehet, hogy az emberek félretennék az igazság más aspektusait, és egész nap csak gondolkodnának: „Ki tűnik antikrisztusnak? Én antikrisztus vagyok? Hány ilyen van körülöttem?” Ha így tesznek, az hatással lesz az igazság más aspektusaiba való belépésükre. Ezért azon gondolkodom, hogy a prédikáció hogyan tartalmazhat még egy igazságot, hogy az emberek egy további igazságot megértsenek: vagyis amikor az „Antikrisztusok leleplezése” témát tárgyaljuk, az emberek történetesen néhány más aspektust is képesek lesznek megérteni. Az ilyen prédikáció ugye jobb eredményre vezet? (Igen.) Amikor például tartós élelmiszert eszel, néha egy almát is eszel mellé. Ez ugye további tápanyagot biztosít? (Igen.) Akkor mondd meg Nekem, szükséges-e, hogy történeteket meséljek? (Igen.) Ez bizonyos. Ha nem lenne szükséges, miért mesélnék? Amikor történeteket használok néhány könnyed és vidám téma megvitatására, az lehetővé teszi az emberek számára, hogy az igazság más aspektusaiban is elsajátítsanak és nyerjenek valamit. Ez jó dolog. Amikor befejeztem ezeknek a könnyed témáknak a megvitatását, visszatérek a fő témához. Az ilyen elrendezés megfelelő. Mit szoktál enni a főétel előtt? (Előételt.) Ez egy előétel. Az előételek általában nagyon finomak és étvágygerjesztők, ugye? Amikor tehát történetet mesélek, akkor az igazság egy aspektusát nyerheted belőle, elmélyítve a tudásodat vagy a megértésedet. Ez mind jó. Természetesen azok, akiknek nincs lelki megértésük, történeteket hallanak, és csak a felszíni réteget hallják: nem látják a benne lévő igazságot, amit meg kellene érteni. Nincs lelki megértésük – ez ellen semmit sem lehet tenni. Például a „Tapao és Hsziaopao története” meghallgatása után néhányan csak arra emlékeznek, hogy Tapao rossz volt, Hsziaopao pedig ostoba. Emlékeznek Tapao és Hsziaopao nevére, de nem emlékeznek arra, hogy a történetben szereplő ember milyen körülmények között tárta fel romlott beállítottságát, milyen beállítottság tárult fel, mi volt ennek a beállítottságnak a lényege, vagy milyen kapcsolatban áll az igazsággal. Te magad milyen helyzetekben fednél fel ilyen beállítottságot? Kimondanál ilyen szavakat? Ha azt mondod, hogy „nem mondanék ilyen szavakat”, akkor ez problémás, mivel azt bizonyítja, hogy nem értetted meg az igazságot. Néhányan azt mondják: „Lehet, hogy ilyen szavakat mondok, amikor bizonyos helyzetekkel találkozom. Ez egyfajta beállítottság, amely egy bizonyos állapotban jön ki.” Amint ezt felismered, nem hiába hallgattad ezt a történetet. A történet meghallgatása után egyesek azt mondják: „Miféle ember az a Tapao? Még egy kisgyermeket is megfélemlít és becsap. Aljas! Én nem csapnám be így a gyerekeket.” Nem azt jelenti ez, hogy hiányzik a lelki megértésük? Csak magáról a dologról beszélnek, de nem értik meg a történetben rejlő igazságot, amiről beszélgetünk. Nem tudják a helyzetet önmagukra vonatkoztatni; ez a lelki megértés hiányát mutatja, a lelki megértés súlyos hiányát. A prédikációk átírói szoktak találkozni ezzel a problémával. Amint valami az igazságot érinti, egyesek az álhívők nézeteit tárják fel; amint az igazságot érinti valami, egyeseknek nincs lelki megértése; amint az igazságot érinti valami, egyesek hajlamosak lesznek a torzításokra, egyesek hajthatatlanná válnak, egyesek elvetemültté válnak, egyesek pedig idegenkedni kezdenek az igazságtól. Milyen beállítottságuk van tehát a prédikációk átíróinak? Az a minimum, hogy arrogánsak és önhittek, a saját kezdeményezésükre cselekednek, nem értenek és nem is igyekeznek érteni. Még csak nem is kérdeztek rá, hanem saját maguktól elválasztották a történeteket az utánuk következő tartalomtól. Azt gondolják: „Ezeket a prédikációkat nekem adták átírásra, tehát felhatalmazásom van, hogy ezt a döntést meghozzam. Egyetlen fejszecsapással levágom a történeteket. Pontosan így fogok bánni a prédikációkkal, amelyeket nekem adtál. Ha nem tetszik, akkor ne használj engem.” Hát nem arrogáns és önhitt ez? Nem tudják befogadni az igazságot, nem értik az igazságot. Nem tudják, hogy mi a kötelességük, vagy hogy mit kell tenniük, és mit nem szabad tenniük – ezekből a dolgokból semmit sem tudnak. Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, csak esztelen dolgokat, embertelen és méltatlan dolgokat tudnak tenni. Olyan dolgokat is tesznek, amelyek megszegik az igazság alapelveit: okosnak gondolják magukat és hiányzik belőlük az alávetettség. A prédikációim felvételeit odaadták nekik, hogy írják át, és bármilyen véleményeik vagy gondolataik is voltak arról, hogyan kezeljék, Engem nem kérdeztek meg. Nem nagyon súlyos ez a probléma? (De igen.) Milyen mértékben súlyos? (Olyan természete van, ami meghamisítja Isten szavait.) Egy kicsit valóban ilyen természetű.

Elmondok egy történetet az igazság egy bizonyos aspektusát taglalva, majd prédikációt tartok más aspektusokról. Mérlegelem, hogy ez a két dolog egybeesik-e? Eleinte mérlegelnem kell, de miért nem ragaszkodtam eddig ahhoz, hogy ennek a két aspektusnak összhangban kell lennie? Tudatában vagyok ennek? (Igen.) Akkor miért vált ez problémává a prédikáció átírói számára? Tudom, hogy az Általam elmondott történetnek nincs köze az azt követő prédikációhoz. Ők tisztában vannak ezzel? Nincsenek. Nem is gondolták át alaposan ezt a kérdést. Azt gondolják: „Téged a Szentlélek irányít; amíg úgy hangzik, mint az igazság, addig rendben van. Elmondtál egy történetet aznap, majd megvitattad a konkrét tartalmat. Milyen kapcsolat van e két dolog között? Miért kell így beszélni? Mi lehet a haszna, amikor a beszéd véget ért? Ezek közül egyiket sem tudod. Ez nem lesz így jó!” Először is, ami azt illeti, hogy miről fogok beszélni, hogyan beszélek és milyen konkrét tartalommal foglalkozom – mondd meg Nekem, tiszta fejjel gondolkodom-e, amikor ezekről döntök? (Igen.) Valóban tiszta fejjel gondolkodom, határozottan nem vagyok zavaros állapotban: az elmémnek tiszta gondolatmenete van. Ha valakiből hiányzik a lelki megértés, ha nem tudja, hogyan keresse az igazságot, ha vakon elemez és vakon kategorizál dolgokat és azt gondolja, hogy egészen jó így, akkor vajon nem egy tipikus farizeus az illető? Csak nagyszabású, üres elméleteket szeret hallani, nem szeret valóságos és gyakorlatias prédikációkat hallgatni. Ennek eredménye az, hogy még a legfelszínesebb igazságokat sem érti meg. Ez a lelki megértés súlyos hiányáról tanúskodik! Istenfélő szív nélkül az emberek arrogánsak és önelégültek lesznek, és különösen vakmerővé válnak: bármilyen dologban ítélkezni mernek, és azt gondolják, hogy mindent értenek. A romlott emberiség pontosan ilyen; ez a beállítottsága. Jó vagy rossz dolog meggondolatlannak lenni és vakmerően cselekedni? (Rossz dolog.) Az, hogy valaki merész vagy félénk, valójában nem számít; ami számít, az az, hogy van-e a szívében bármennyi istenfélelem. Később, amikor meghallgatjátok a prédikáció felvételét, ügyeljetek arra, hogy tisztán lássátok, nem kerültek-e ki kulcsfontosságú dolgok az átiratból. Ezek a nyomorultak, akiknek nincs lelki megértésük, néha olyan dolgokat tesznek, amelyek akaratlanul is zavarásokat és kárt okozhatnak. Azt mondják, hogy nem szándékos – ha nem szándékos, akkor ez azt jelenti, hogy a beállítottságuk nem romlott beállítottság? Attól még romlott beállítottság. Most ennyit erről a témáról.

Melléklet:

Hsziaokang álmai

Ma megint azzal kezdem, hogy egy történetet mesélek. Érdeklődéssel hallgatjátok a történeteket? Nyerhettek valamit a történetekből? A történetekben mindenféle dolgok megesnek, és ezek a dolgok igazságokat tartalmaznak. A történetekben szereplő embereknek bizonyos állapotai, kinyilatkoztatásai, valamint bizonyos szándékai és romlott beállítottságai vannak. Ezek valójában mindenkiben megvannak és mindenkihez kapcsolódnak. Ha megérted és képes vagy felismerni ezeket a dolgokat a történetekben, az azt bizonyítja, hogy van lelki megértésed. Néhányan azt mondják: „Azt mondod, hogy van lelki megértésem. Ez azt jelenti, hogy olyan ember vagyok, aki szereti az igazságot?” Nem feltétlenül: ez két különböző dolog. Vannak, akiknek van lelki megértésük, de nem szeretik az igazságot. Egyszerűen csak megértik, semmi több, és nem az igazság tükrében vizsgálják magukat, illetve nem ültetik gyakorlatba az igazságot. Vannak, akiknek van lelki megértésük, és miután meghallgatják a történeteket, felfedezik, hogy ugyanazokkal a problémákkal küzdenek. Elgondolkodnak, hogyan menjenek be és hogyan változzanak a jövőben – ezek az emberek elérték a kívánt eredményeket. Ma tehát egy történetet fogok mesélni. A téma könnyed – mindenki szívesen fogja hallgatni. Az elmúlt két napban azon gondolkodtam, hogy melyik történet teszi lehetővé, hogy az emberek többsége nyerjen valamit és épüljön, miután meghallgatja, ezen túlmenően az igazság egy aspektusával is mély benyomást tesz rájuk, valamint képessé teszi őket arra, hogy a valósággal hozzák kapcsolatba és az előnyükre fordítsák azáltal, hogy belépnek az igazság egy aspektusába, vagy kijavítanak valamiféle eltérést. Elfelejtettem címet adni a legutóbbi történetnek, amit meséltem, ezért ma címet adunk annak a történetnek. Mit gondoltok, mi legyen a címe? (Különleges ajándékok.) Hagyjuk ki a „különleges” szót: legyen a címe „Ajándékok”. A „különleges” szó itt egy picit furcsán hangzik, és az emberek erre fogják összpontosítani a figyelmüket. Az „Ajándékok” jelentése kétértelműbb. Milyen történetet fogok tehát ma elmesélni? A mai történet címe „Hsziaokang álmai.” A „hsziao” jelentése „kicsi”, ahogyan mindannyian tudjátok. És mi a helyzet a „kang” szóval? („Beosztás”.) Helyes. Ezt a nevet hallva tudnotok kellene, hogy miről fog szólni a történet – közel kell kerülnötök ahhoz, hogy kitaláljátok. Most pedig elkezdem mesélni a történetet.

Hsziaokang lelkes, tanulékony és szorgalmas fiatalember, valamint meglehetősen okos. Imád tanulni, így elsajátít egy s mást a manapság eléggé népszerű számítógépes technológiákból, Isten házában pedig természetesen a videószerkesztő csapatba osztják be, hogy ott végezze a kötelességét. Amikor a videószerkesztő csapathoz csatlakozik, Hsziaokang nagyon boldog és büszke. Fiatal és ért bizonyos technológiákhoz, ezért úgy hiszi, hogy a videómunka a szakterülete és egyben a kedvtelése is, és hogy ennek a kötelességnek a végzésével hasznosítani tudja a szakértelmét, valamint a folyamatos tanulás révén fejlődhet is ezen a területen. Ráadásul a legtöbb ember, akivel itt találkozik, szintén fiatal: nagyon tetszik neki az itteni légkör, és élvezi ezt a kötelességet. Minden nap tehát munkával és buzgó tanulással foglalja le magát. Ezért Hsziaokang minden nap korán kel, hogy munkába álljon, és néha késő estig nem pihen. Hsziaokang sok árat fizet a kötelességéért, és bizonyos nehézségeket is elszenved. Természetesen elég sok kapcsolódó szakmai tudást is elsajátít; úgy érzi, hogy minden napot nagyon produktívan tölt el. Hsziaokang gyakran van közösségben, és vesz részt összejöveteleken is a testvéreivel. Úgy érzi, hogy miután idejött, nagyobb fejlődést ért el ahhoz képest, mint amikor még a szülővárosában hitt Istenben, hogy felnőtt, és munkát is vállalhat. Nagyon boldog és elégedett. Amikor eredetileg számítástechnikát tanult, azt remélte, hogy egyszer majd számítógépekkel fog dolgozni, most pedig végre teljesült a vágya, ezért nagyon nagyra értékeli ezt a lehetőséget. Telik az idő, Hsziaokang munkája és beosztása pedig nem változik. Kitart a munkája mellett, és tartja magát ehhez a felelősségéhez és kötelességéhez, és érettebbnek tűnik, mint korábban. Az életbe való belépésben is fejlődött, gyakran van közösségben és imádkozva olvassa Isten szavait a testvéreivel az összejöveteleken, az Istenben való hit iránti érdeklődése pedig egyre erősödik. Az is elmondható, hogy Hsziaokang hite apránként növekszik. Van tehát egy új álma: „Nagyszerű lenne, ha a számítógépes munka során hasznosabb emberré válhatnék!”

Így telik-múlik az idő, és Hsziaokang továbbra is ugyanazt a kötelességet végzi. Egy alkalommal megnéz egy filmet, amely utána mély hatást gyakorol rá. Miért? A filmben van egy Hsziaokanghoz hasonló korú fiatalember: csodálja ennek a fiatalembernek az alakítását, a színészi játékát, a beszédét és a viselkedését a filmben, és egy kicsit féltékeny is lesz. Miután megnézte a filmet, időnként elképzeli: „Nagyszerű lenne, ha én lennék az a fiatalember a filmben. Minden nap a számítógép előtt ülök, mindenféle videókat készítek és töltök fel, és bármennyire elfoglalt vagy fáradt is vagyok, és bármennyire keményen dolgozom is, még mindig csak egy kulisszák mögötti dolgozó vagyok. Honnan tudhatná bárki is, hogy milyen keményen dolgozunk? Nagyszerű lenne, ha egy nap én is megjelenhetnék a mozivásznon, mint az a fiatal srác a filmben, és többen láthatnának és megismerhetnének!” Hsziaokang újra és újra megnézi ezt a filmet, valamint az összes különböző videót, amelyen a fiatalember szerepel. Minél többet nézi, annál jobban irigyli, és annál jobban vágyakozik a szíve, arra sóvárogva, hogy színész legyen. Így születik meg Hsziaokang új álma. Mi az új álma? „Szeretnék színészetet tanulni, és arra törekedni, hogy képzett színész legyek, hogy megjelenjek a mozivásznon, hogy olyan kisugárzásom legyen, mint annak a fiatalembernek, és minél többen irigyeljenek és vágyakozzanak arra, hogy olyanok legyenek, mint én.” Ettől kezdve Hsziaokang elkezd dolgozni az álmáért. Szabadidejében Hsziaokang az interneten nézeget mindenféle anyagokat a színészetről. Mindenféle filmet és tévéműsort is megnéz. Egyszerre néz és tanul, miközben arról fantáziál, hogy lehetősége lesz színésszé válni. Továbbra is így telik egyik nap a másik után: Hsziaokang a színészi szakmát tanulja, miközben továbbra is kitart a beosztása mellett. Kitartásának és szorgalmának köszönhetően végül Hsziaokang elsajátítja a színészet bizonyos alapjait. Megtanulta, hogyan kell utánozni, megtanulta, hogyan kell mások előtt beszélni és fellépni, és a legcsekélyebb lámpaláza sincs. Többszöri kérései végül egy lehetőséget nyitnak előtte: van egy film, amelynek a főszerepére egy fiatalembert keresnek. A meghallgatáson a rendező rájön, hogy a külseje, a stílusa és az alapvető színészi képességei megfelelnek a célnak. Ha még egy kicsit gyakorol, akkor sikerülni fog neki. A hír hallatán Hsziaokang rendkívül örül, és azt gondolja magában: „Végre a kulisszák mögül a képernyőre kerülhetek – egy újabb álmom válik valóra!” Hsziaokangot ezután áthelyezik a filmgyártó csapathoz, hogy a kötelességét végezze.

Miután Hsziaogang átkerül a Filmgyártó Csapathoz, az új munkakörnyezet frissességgel és vitalitással tölti el. Úgy érzi, hogy minden nap nagyon boldogan telik, nem pedig olyan unalmas, monoton és korlátozott, mint korábban, mert ott él és dolgozik, és sok minden, amivel nap mint nap kapcsolatba kerül, teljesen más, mint a számítógépes munkája. Másik munkakörben, másik világban él. Hsziaogang ezért beleveti magát a filmgyártási munkába. Minden nap azzal foglalja el magát, hogy színészkedik és megtanulja a szövegét, hallgatja a rendező utasításait, és hallgatja, ahogyan a testvérei elemzik a cselekményt. Hsziaogang számára a legnehezebb dolog, hogy belerázódjon a szerepbe, ezért újra és újra memorizálja a szövegét, és folyton a saját karakterén jár az esze: hogyan kellene beszélnie és játszania, hogyan kellene járnia és állnia – még azon is, hogyan kellene ülnie. Mindezt újra meg kell tanulnia. Miután egy ideig folytatja ezt az összetett és változatos munkát, Hsziaogang végül rájön, hogy milyen nehéz színésznek lenni. Minden nap ugyanazt a szöveget kell bemagolnia. Néha tökéletesen fel tudja mondani, de amikor a tényleges előadásra kerül a sor, állandóan hibázik, és újra kell játszania a jelenetet. A rendező gyakran megdorgálja, mert valamelyik játéka vagy szövege nem felel meg a követelményeknek. Ha egymás után több előadás is rosszul sikerül, akkor megmetszik, presztízst veszít, szenvedést fog elviselni, sőt furcsa pillantásokat és ugratásokat is magára vonz. Mindezzel szembesülve Hsziaogang kissé elkedvetlenedik: „Ha tudtam volna, hogy a mozivásznon játszani ilyen nehéz lesz, akkor nem jöttem volna ide – most azonban eléggé sarokba szorítottam magam. Már itt vagyok, ezért esztelenség lenne, ha feladnám, mielőtt a forgatás véget ér, és ezzel sehogysem tudnék elszámolni. Ez volt az álmom. Meg kell valósítanom, de milyen hosszú út áll előttem? Tudom-e folytatni?” Hsziaogang kezd meginogni. A következő napokban Hsziaogang küzd, hogy megbirkózzon a mindennapi munkájával és életével. Minden nap elviselhetetlenebb, mint az előző, de mégis el kell viselnie, és kényszerítenie kell magát, hogy továbblépjen. Amint jól el lehet képzelni, a továbbiakban Hsziaogangnak biztosan több szempontból is lesznek problémái. Nagyon vonakodva kezdi végezni a rábízott munkát. Amikor a rendező megmondja neki, hogy mit kell tennie, ő odafigyel, és ennyi. Utána igyekszik mindent megtenni, amit csak tud, de ha valami nem sikerül, akkor nem veszi komolyan a dolgot. Milyen állapotban van Hsziaogang ebben a pillanatban? Minden egyes napja nagyon vonakodva, nagyon negatívan és nagyon passzívan telik, úgy, hogy egyáltalán nem fogadja a szívébe a rendező vagy a testvérei őszinte útmutatását és segítségét. Úgy gondolja: „Én már csak ilyen vagyok, nincs lehetőségem javulni. A képességeimet meghaladóan hajtotok engem. Ha le tudjuk forgatni, akkor csináljuk, ha nem, akkor felejtsük el. Visszamegyek a videószerkesztő Csapatba, hogy elvégezzem a kötelességemet.” Arra gondol, hogy milyen jó volt a Videószerkesztő Csapatban dolgozni, amikor minden nap a számítógép előtt ült. Olyan kényelmes és könnyű volt – annyira boldog volt! Az egész énje és az egész világa egy billentyűnyomásnyira volt. Bármit megkaphatott, amit csak akart, csak egy speciális effektet kellett hozzá aktiválnia. Ez a virtuális világ nagyon vonzó Hsziaogang számára. Hsziaogangnak ebben a pillanatban még jobban hiányzik a múltja és az az időszak, amit a Videószerkesztő Csapatban töltött a kötelessége végzésével. Így telnek a napok, majd egy éjszaka Hsziaogang nem tud aludni. Miért nem tud aludni? Gondolkodik magában: „Színésznek való vagyok én? Ha nem vagyok való, akkor azonnal vissza kellene térnem a Videószerkesztő Csapatba. A Videószerkesztő Csapatban nyugodt és könnyű a kötelesség. Leülök a számítógép elé, és a fél napom csak úgy eltelik, és nem is kell főznöm magamra. Ez a kötelesség nem megerőltető, minden lehetséges a billentyűzetem megérintésével; csak olyan van, amit nem lehet elképzelni, semmi sem lehetetlen. Manapság színészként minden nap meg kell tanulnom a szövegemet, és újra és újra fel kell mondanom. A teljesítményem mégsem felel meg a követelményeknek. A rendező gyakran szid, és a testvéreim is gyakran kritizálnak. Ez a kötelesség túlságosan megerőltető, sokkal jobb a Videószerkesztő Csapatban dolgozni!” Minél többet gondolkodik ezen, annál jobban hiányzik neki. Fél éjszakát forgolódik, képtelen aludni, és csak az éjszaka második felében képes elbóbiskolni, amikor egyszerűen túl fáradt ahhoz, hogy ébren maradjon. Amikor Hsziaogang kora reggel kinyitja a szemét, az első gondolata ez: „Végül is elmenjek vagy ne menjek? Menjek vissza a Videószerkesztő Csapatba? Ha itt maradok, nem tudhatom, hogy a forgatás befejezése után egyáltalán úgy fogják-e gondolni, hogy a film megüti a mércét, és ki tudja, mennyi nehézséget kell majd elviselnem addig. Egyszerűen nem vagyok színésznek való! Annak idején pillanatnyi felindulásból és szeszélyből akartam színész lenni, nagyon össze voltam zavarodva! Az a helyzet, hogy egyetlen rossz lépést tettem, most pedig olyan nehéz kezelni a dolgokat, és nincs kivel megbeszélnem ezt a nehézséget. A jelenlegi helyzetem alapján úgy tűnik, hogy nem lesz könnyű jó színésszé válnom, ezért minél hamarabb fel kellene adnom. Azonnal megmondom a rendezőnek, hogy visszamegyek, hogy ne késleltessem a dolgaikat.” Ezután Hsziaogang összeszedi a bátorságát, és ezt mondja a rendezőnek: „Nézd, én nem vagyok színésznek való, de ti mégis engem választottatok. Mi lenne, ha visszaengednétek a Videószerkesztő Csapatba?” A rendező azt mondja: „Szó sem lehet róla, már leforgattuk a film felét. Ha színészt cserélünk, az késleltetni fogja a munkánkat, ugye?” Hsziaogang kitart, és azt mondja: „Na és? Cserélj le, akire akarsz, semmi közöm hozzá. Akárhogyan is, el kell engedned. Ha nem engedsz el, semmiféle erőfeszítést nem fogok fektetni a színészkedésbe!” A rendező látja, hogy Hsziaogang mindenképpen távozni akar, és hogy nem fogják tudni befejezni a film forgatását, ezért elengedi.

Hsziaogang végül visszatér a Filmgyártó Csapatból a Videószerkesztő Csapatba. Visszatér a korábbi munkahelyére, amelyet nagyon jól ismer. Megérinti a székét és a számítógépét, és ismerősnek érzi őket. Jobban szereti ezt a helyet. Utána leül: a szék puha, a számítógép pedig készen áll. „Videókat készíteni jobb, ez a kötelesség nem fárasztó. A kulisszák mögötti munkának megvannak az előnyei, senki sem tudja, ha hibázol, és senki nem kritizál. Csak egyből kijavítod, és kész.” Hsziaogang végre felfedezte a kulisszák mögötti munka előnyeit. Milyen a hangulata ebben a pillanatban? Hihetetlenül nyugodt és boldog. Azt gondolja: „Jól döntöttem. Isten adott egy lehetőséget, és megengedte, hogy visszatérjek ehhez a munkához. Megtiszteltetés számomra ez a kiváltság!” Örül, hogy most az egyszer jól döntött. A következő napokban Hsziaogang tartja magát a Videószerkesztő Csapat napi munkarendjéhez. Semmi különös nem történik ez idő alatt, és Hsziaogang minden napja hétköznapi módon telik.

Egyik nap, amikor egy videón dolgozik, Hsziaogang egyszer csak felfedez egy humoros és stílusos fiatalembert egy táncműsorban, aki nagyon jól játszik. Azt gondolja: „Körülbelül velem egyidős; hogy lehet, hogy ő tud táncolni, én meg nem?” Ez ahhoz vezet, hogy Hsziaogang ismét kísértésbe esik. Milyen ötlete támad? (Táncolás.) Hsziaogangnak az az ötlete támad, hogy táncot tanuljon. Újra és újra megnézi a videoklipet és a fiatalember előadását. Majd érdeklődik, hogy hol lehet táncot tanulni, hogyan lehet megtanulni és mik a legalapvetőbb táncok. Gyakran kihasználja azt is, hogy munka közben a számítógépén kényelmesen kereshet tánccal kapcsolatos tananyagokat, videókat és a tanuláshoz szükséges anyagokat. Természetesen keresés közben Hsziaogang nemcsak keres, hanem tanul is azzal, hogy gyakorol. A tánctanulás érdekében Hsziaogang minden nap nagyon korán kel és nagyon későn fekszik. Agimnasztikus táncban szerzett nagyon korlátozott alapjaira építve elkezdi hivatalosan is tanulni a néptáncot. Minden nap korán kel, hogy nyújtózkodjon és hajlongjon. A tanulás során Hsziaogang rengeteg fizikai fájdalmat visel el, és rengeteg időt áldoz erre, míg végül apró eredményeket ér el. Hsziaogang úgy érzi, hogy végre eljött a lehetősége, hogy táncolhat a színpadon, mert úgy gondolja, hogy a teste egy kicsit rugalmasabb, és hogy képes néhány táncmozdulatra. Emellett utánzás és tanulás révén épphogy elsajátított néhány ütemet zenélés közben Ilyen körülmények között Hsziaogang úgy érzi, itt az ideje, hogy kérje a gyülekezettől a kötelessége megváltoztatását. Ismétlődő kérések után Hsziaogang kívánsága végül teljesül, és táncosként csatlakozik a Tánccsoporthoz. Ettől kezdve a többi táncoshoz hasonlóan Hsziaogang is korán kel a reggeli edzéshez és próbálja a táncprogramot, rendszeresen részt vesz az összejöveteleken, beszélget ezekkel az emberekkel és velük együtt elemzi és tervezi a táncprogramot. Minden nap csak ezt a munkát végzi, és amikor vége a napnak, annyira fáradt, hogy a háta és a lábai is fájnak. Minden nap ilyen, akár esik, akár fúj. Amikor elkezdte, Hsziaogang tele volt a tánchoz kapcsolódó kíváncsisággal, de miután megértette és megismerte a táncosok életét és a különböző aspektusaikat, Hsziaogang úgy érzi, hogy mindent elért a tánc területén. Ugyanazt a mozdulatot táncolják újra és újra, néha kificamítják a bokájukat, néha meghúzzák a derekukat, és a sérülés veszélye is fennáll. Miközben táncol, arra gondol: „Jaj, ne, a táncosok munkája is nehéz. Minden nap annyira kifárasztom magam, hogy az egész testem bűzlik az izzadságtól. Ez nem olyan könnyű. Nehezebb, mint a videómunka! Nem – ki kell tartanom!” Ezúttal nem adja fel olyan könnyen, és kitart, míg végül eljut a táncműsor főpróbájára, ami után a táncukat elküldik elbírálásra. Milyen hangulatban van Hsziaogang az elbírálás napján? Annyira izgatott és várakozással teli a kemény munkájának az eredményével kapcsolatban, hogy még ebédelni sem tud. „Ugye nagyon sok erőfeszítést tett bele?” Végül, amikor az eredményeket közzéteszik, a táncuk nem megy át a bírálatok első körén. A hír villámcsapásként éri Hsziaogangot, és a hangulata a mélypontra süllyed. Leroskad egy székre: „Olyan sok időt töltöttünk ezzel a tánccal, és te egyetlen szóval elutasítod? Tudsz egyáltalán bármit a táncról? Alapelvek szerint táncolunk, mindannyian megfizettük az árat, és te csak úgy elutasítod a táncunkat?” Aztán azt gondolja: „A döntés az ő kezében van, és ha nem hagyja jóvá a táncunkat, újra át kell dolgoznunk. Nincs kivel vitatkozni ezen. Semmi mást nem tehetünk, kezdjük tehát elölről.” Azon a napon, amikor a táncukat elutasítják az első bírálati körben, Hsziaogang nem ebédel, és vacsorára is csak vonakodva eszik egy keveset. Szerintetek képes lesz aludni aznap éjjel? (Nem tud aludni.) Megint nem tud aludni. Az agya kavarog: „Miért nem működnek a dolgok, bárhová megyek? Isten nem áldott meg engem. A tánc, amin két hónapja dolgozunk, nem ment át a bírálatok első körén. Nem tudom, mikor megy át a második körön, és nem tudom, mennyi időt kell ráfordítanunk, hogy ez megtörténjen. Mikor állhatok fel a színpadra és léphetek fel hivatalosan? Nincs remény arra, hogy a rivaldafénybe lépjek!” Gondolatai ide-oda járnak. Töpreng és töpreng, és azt gondolja: „A videómunka jobb. Csak odamegyek, leülök, nyomogatom a billentyűzetet, és máris megjelennek a virágok, növények és fák. A madarak akkor szólalnak meg, amikor én szólaltatom meg őket, a lovak akkor futnak, amikor én futtatom meg őket. Ott van minden, amit csak akarok. De a táncban bírálatokon kell átesnünk, és minden nap annyira kifárasztom magam, hogy bűzlöm az izzadságtól. Néha annyira fáradt vagyok, hogy nem tudok rendesen enni vagy aludni – a vége pedig, hogy a táncunk nem megy át az első bírálati körön. Ez a kötelesség is nehéz. Nem lenne jobb, ha visszamennék a Videószerkesztő Csapatba dolgozni?” Gondolkodik és gondolkodik: „De ez olyan szánalmas. Miért ingadozom megint? Nem szabadna így gondolkodnom, aludnom kell!” Zavartan álomba merül. Másnap felkel, és már szinte el is felejtette a dolgot. Folytatja tehát a táncot és a főpróbát. Amikor eljön a második körös elbírálás napja, Hsziaogang ismét ideges. Megkérdezi: „Vajon a táncunk meg fog felelni ezen a bírálaton?” Mindenki azt mondja: „Ki tudja? Ha nem sikerül, akkor az azt bizonyítja, hogy a táncunk nem elég jó, és tovább dolgozunk rajta. Amikor átmegy, akkor hivatalosan is előadjuk és filmre vesszük. Hadd menjen minden a maga útján. Kezeljük ezt a dolgot a helyén.” Hsziaogang azt mondja: „Nem! Ti csak kezeljétek a helyén, de nekem nincs időm erre.” Végül kijönnek a második forduló eredményei, és a táncuk megint nem ment át. Hsziaogang azt mondja: „Nahát, tudtam! Nem könnyű ebben a szakmában sikeresnek lenni! Fiatalok vagyunk, jóképűek és tudunk táncolni. Ezek nem erősségek? Az elbírálók irigyek ránk, mert nem tudnak táncolni, ezért nem engedik át a táncunkat. Úgy tűnik, hogy soha nem fog átmenni. A tánc nem könnyű, visszamegyek.” Aznap éjjel Hsziaogang nagyon nyugodtan alszik, mert elhatározta, hogy másnap összepakol, elmegy, és elbúcsúzik.

Hsziaogang kívánsága mindenesetre végül ismét teljesül, és visszatér a Videószerkesztő Csapathoz, ahol ismét a számítógépe előtt ül. Elmélázik a múltból ismerős érzéseken, és azt gondolja: „Arra születtem, hogy a kulisszák mögött dolgozzam. Csak megénekeletlen hős lehetek, nincs esélyem ebben az életben színpadra állni vagy híresnek lenni. Egyszerűen jól fogok viselkedni viselni, és továbbra is a billentyűzetet nyomogatom. Ez a kötelességem, úgyhogy csak ezt a munkát fogom végezni.” Ezután a sok a csereberélés után megnyugodott. Második álma szertefoszlott és beteljesületlen maradt. Hsziaogang „szorgalmas és tanulékony”, „lelkes és ambiciózus” ember. Valószínűnek tartjátok, hogy ennyire készséges lesz a számítógép előtt ülni és ilyen unalmas munkát végezni? Nem, valószínűleg nem.

Hsziaogang mostanában az éneklés megszállottja lett. Hogy tud ilyen gyorsan változni? Miért lett ennek a megszállottja, miért nem tud távol maradni a színpadtól? Valami rejtőzik a szívében. Ezúttal nem kér meggondolatlanul kötelességváltást, csupán minden nap anyagokat keres és gyakorolja az hangképzést és az éneklést. Gyakran addig gyakorol, amíg be nem reked – néha addig, amíg meg sem tud szólalni. Hsziaogang még így sem csügged, mert ezúttal stratégiát váltott. Azt mondja: „Ezúttal nem változtathatok a kötelességemen anélkül, hogy átlátnám a tényleges helyzetet. Nagyon óvatosnak kell lennem, különben az emberek ki fognak gúnyolni. Mit fognak rólam gondolni, ha mindig változtatom a kötelességemet? Le fognak nézni. Ezúttal addig kell gyakorolnom, amíg úgy nem gondolom, hogy sztárénekes lehetek, olyan jó, mint a gyülekezet énekesei – aztán jelentkezem a Himnuszcsapatba”. Minden nap erőfeszítést tesz abba, hogy így gyakoroljon, szabadidejében és a munkahelyén is fáradhatatlanul képzi magát. Egy nap, amikor Hsziaogang dolgozik, a csapatvezetője hirtelen megszólítja: „Hsziaogang, milyen munkát végzel? Ha még egyszer ilyen felületes leszel, és nem teszed oda magad, akkor nem végezheted többé ezt a kötelességet.” Hsziaogang azt mondja: „Nem csináltam semmit.” Ekkor mindenki köré gyűlik, és azt mondják: „Hsziaogang, mi történt? Ó, mekkora hibát követtél el! A Fennvaló már annyiszor kijavította ezt a fajta hibát, hogyan eshettél még mindig bele? Azért hibázol folyton és késlelteted a fontos dolgokat, mert minden nap énekelni gyakorolsz, és nem koncentrálsz a videószerkesztésre. Ha még egyszer ilyen hibát követsz el, a gyülekezet ki fog zárni. Nem akar majd többé téged, és mi mindannyian elutasítunk!” Hsziaogang tovább magyarázkodik: „Nem szándékosan tettem. Mostantól óvatos leszek, adjatok még egy esélyt! Ne zárjatok ki, könyörgök, ne zárjatok ki! Istenem, ments meg!” Amikor ezt kiáltja, érzi, hogy egy nagy kéz megveregeti a vállát, és azt mondja: „Hsziaogang, ébredj fel! Ébredj fel, Hsziaogang!” Mi folyik itt? (Álmodik.) Álmodik. A szemei csukva vannak és kába, a kezei a levegőbe kapaszkodnak és kaparásznak. Mindenki azon tűnődik, hogy mi történt, aztán látják, hogy Hsziaogang a billentyűzete fölé borulva alszik. Egy testvér megpaskolja, és néhány bökdösés után Hsziaogang végre felébred. Amikor magához tér, azt mondja: „Ó, micsoda ijedtség, már majdnem kizártak”. „Miért?” Hsziaogang elgondolkodik, és látja, hogy semmi sem történt. Kiderül, hogy végül csak egy álom volt, egy álom riasztotta fel. Ezzel vége a „Hsziaogang álmai” című történetnek.

Milyen problémáról szól ez a történet? Arról a tényről, hogy az álmok és a valóság gyakran ellentmondanak egymásnak. Az emberek sokszor azt gondolják, hogy az álmaik jogosak, de nem tudják, hogy az álmok és a valóság egyáltalán nem ugyanaz a dolog. Az álmok csupán a vágyálmaid, csupán az átmeneti érdeklődésed. Az álmok legtöbbször az emberek preferenciái, ambíciói és vágyai, amelyek a törekvéseik céljává válnak. Az emberek álmai teljesen ellentmondásban vannak a valósággal. Ha az embereknek túl sok álmuk van, akkor milyen hibákat követnek el gyakran? Figyelmen kívül hagyják az előttük álló munkát, amelyet abban a pillanatban kellene végezniük. Figyelmen kívül hagyják a valóságot. Félretolják a kötelességeket, amelyeket el kellene végezniük, a munkát, amelyet be kellene fejezniük, és azokat a elkötelezettségeket és felelősségeket, amelyeket éppen teljesíteniük kellene. Nem fogják ezeket a dolgokat komolyan venni, csak tovább követik az álmaikat, állandóan rohannak és keményen dolgoznak, hogy megvalósítsák őket, és rengeteg értelmetlen dolgot csinálnak. Ily módon nemcsak, hogy nem fogják megfelelően végezni a kötelességeiket, de a gyülekezet munkáját is késleltethetik és megzavarhatják. Sokan nem értik az igazságot, és nem is törekednek az igazságra. Hogyan állnak a kötelesség végzéséhez? Úgy kezelik, mint egyfajta munkát, egyfajta hobbit vagy érdeklődési kört. Nem úgy kezelik, mint küldetést, Istentől kapott feladatot, vagy felelősséget, amelyet teljesíteniük kell. Még kevésbé igyekeznek megérteni az igazságot vagy Isten szándékait a kötelességük végzése során, hogy jól végezzék a kötelességeiket és beteljesítsék Isten megbízatását. Ezért vannak olyanok, akik, amint egy kis nehézséget viselnek el a kötelességeik végzése során, elkezdenek ellenszegülni és menekülni akarnak. Amikor nehézségekbe ütköznek vagy kudarcot szenvednek, akkor meghátrálnak, és ismét menekülni akarnak. Nem keresik az igazságot: csak a menekülésen jár az eszük. Olyanok, mint a teknősök: ha valami rosszul sül el, egyszerűen elrejtőznek a páncéljukba, majd megvárják, amíg a probléma elmúlik, mielőtt újra előbújnak. Sok ilyen ember van. Konkrétan olyanok is vannak, akik, amikor arra kérik őket, hogy vállaljanak felelősséget bizonyos munkáért, nem gondolkodnak azon, hogyan tudnák felajánlani a hűségüket, vagy hogyan tudnák ezt a kötelességet elvégezni és jól dolgozni. Inkább azon gondolkodnak, hogyan bújhatnak ki a felelősség alól, hogyan kerülhetik el, hogy megmetsszék őket, hogyan kerülhetik el a felelősségvállalást és hogyan kerülhetnek ki sértetlenül, amikor problémák vagy hibák merülnek fel. Először a saját menekülési útvonalukat tartják szem előtt, és azt, hogyan elégíthetik ki saját preferenciáikat és érdekeiket, nem pedig azt, hogyan végezzék jól a kötelességüket, és hogyan ajánlják fel a hűségüket. Vajon az ilyen emberek elnyerhetik az igazságot? Nem tesznek erőfeszítést az igazsággal kapcsolatban, és nem ültetik gyakorlatba az igazságot, amikor a kötelességeik végzéséről van szó. Számukra a szomszéd füve mindig zöldebb. Ma ezt akarják csinálni, holnap azt akarják csinálni, és azt gondolják, hogy mindenki más kötelességei jobbak és könnyebbek, mint a sajátjuk. És mégsem tesznek erőfeszítést az igazsággal kapcsolatban. Nem gondolkodnak azon, hogy milyen problémák vannak ezekkel az elgondolásaikkal, és nem keresik az igazságot a problémák megoldására. Mindig azon jár az eszük, hogy mikor valósulnak meg a saját álmaik, ki áll a reflektorfényben, ki kap elismerést a Fennvalótól, ki végez munkát anélkül, hogy megmetszenék, és kit léptetnek elő. Ilyesmivel vannak tele a gondolataik. Vajon azok az emberek, akik mindig ezeken a dolgokon gondolkodnak, képesek-e megfelelően végezni a kötelességeiket? Ezt soha nem tudják elérni. Milyen emberek végzik tehát így a kötelességeiket? Az ilyen emberek az igazságra törekednek? Először is egy dolog biztos: Az ilyen emberek nem törekednek az igazságra. Arra törekednek, hogy élvezzenek néhány áldást, híresek legyenek és Isten házában a reflektorfénybe lépjenek, pontosan úgy, mint amikor a társadalomban boldogultak. Lényegüket tekintve milyen emberek ők? Álhívők. Az álhívők úgy végzik a kötelességeiket Isten házában, mintha a külvilágban végeznék a munkájukat. Az érdekli őket, hogy ki kap előléptetést, ki lesz csapatvezető, kiből válikgyülekezeti vezető, kit dicsér mindenki a munkájáért, kit magasztalnak és emlegetnek. Ezek a dolgok érdeklik őket. Pontosan úgy, mint egy cégnél: ki kap előléptetést, ki kap fizetésemelést, ki kapja a vezető dicséretét és ki barátkozik a vezetővel – az emberek ezekkel a dolgokkal törődnek. Ha Isten házában is ezeket a dolgokat keresik és egész nap ezekkel vannak elfoglalva, akkor nem ugyanolyanok-e, mint a nem hívők? Lényegében ők is nem hívők – tipikus álhívők. Bármilyen kötelességet is végeznek, csak felületesen végzik a munkát ésmunkások, cselekednek. Bármilyen prédikációkat is hallanak, akkor sem fogják elfogadni az igazságot, és még kevésbé fogják az igazságot a gyakorlatba ültetni. Sok éven át hittek Istenben anélkül, hogy bármilyen változáson mentek volna keresztül, és akárhány évig is végzik a kötelességüket, nem lesznek képesek a hűségüket felajánlani. Nincs igazi hitük Istenben, nincs hűségük – ők álhívők.

Vannak, akik félnek a felelősségvállalástól, miközben a kötelességüket végzik. Ha a gyülekezet feladatot ad nekik, akkor először mérlegelni fogják, hogy a feladat megköveteli-e, hogy felelősséget vállaljanak, és ha igen, akkor nem fogadják el. A kötelességük végzésének feltételei a következők: először is, lazsálós munkáról legyen szó; másodszor ne legyen túl sokat igényló vagy fárasztó; harmadszor pedig bármit is tesznek, nem vállalnak semmilyen felelősséget. Egyedül ilyen kötelességet vállalnak el. Miféle ember ez? Nem sikamlós, csalárd ember? A legkisebb felelősséget sem akarja vállalni. Még attól is fél, hogy a levelek betörik a koponyáját, amikor leesnek a fáról. Milyen kötelességet tud egy ilyen ember végezni? Mi haszna lehet Isten házában? Isten házának munkája a Sátán elleni küzdelem munkájával, valamint a királyság evangéliumának terjesztésével kapcsolatos. Melyik kötelesség nem jár felelősséggel? Azt mondanátok, hogy vezetőnek lenni felelősséggel jár? Nem annál nagyobb-e a felelősségük, és nem kell-e annál inkább felelősséget viselniük? Függetlenül attól, hogy az evangéliumot terjeszted, bizonyságot teszel, vagy videókat készítesz és így tovább – bármilyen munkát végzel –, mindaddig, amíg az igazságalapelvekhez kapcsolódik, felelősséggel jár. Ha a kötelességed végzése elvtelen, ki fog hatni Isten házának munkájára. Ha pedig félsz a felelősség vállalásától, akkor semmilyen kötelességet nem tudsz végezni. Vajon gyáva az, aki fél felelősséget vállalni a kötelessége végzésében, vagy a beállítottságával van baj? Képesnek kell lenned különbséget tenni. Valójában ez nem gyávaság kérdése. Ha ez az ember a gazdagságra hajtana vagy a saját érdekében tenne valamit, hogyan lehetne ennyire bátor? Bármilyen kockázatot vállalna. De amikor a gyülekezetért, Isten házáért tesz dolgokat, akkor egyáltalán nem vállal kockázatot. Az ilyen emberek önzőek és aljasak, mind közül a legalattomosabbak. Aki nem vállal felelősséget a kötelesség végzésében, az a legkevésbé sem őszinte Istenhez – a hűségéről nem is beszélve. Miféle ember mer felelősséget vállalni? Miféle ember az, akinek van bátorsága súlyos terhet viselni? Olyasvalaki, aki vállalja a vezetést, aki bátran megy előre a legkritikusabb pillanatban Isten házának munkájában, aki nem fél súlyos felelősséget viselni és nagy nehézséget elviselni, amikor a legfontosabb és döntő jelentőségű munkát látja. Ez olyasvalaki, aki hűséges Istenhez, aki Krisztus jó katonája. Vajon mindenki, aki fél felelősséget vállalni a kötelességében, azért tesz így, mert nem érti az igazságot? Nem: ez az emberi mivoltukkal kapcsolatos probléma. Nincs igazságérzetük vagy felelősségérzetük, önző és hitvány emberek, nem igaz szívű istenhívők, és a legkevésbé sem fogadják el az igazságot. Emiatt nem lehet megmenteni őket. Az Istenben hívőknek nagy árat kell fizetniük azért, hogy elnyerjék az igazságot, és sok akadályba ütköznek, amikor gyakorolni akarják. El kell hagyniuk dolgokat, fel kell hagyniuk hús-vér testi érdekeikkel és el kell viselniük némi szenvedést. Csak ekkor lesznek képesek az igazságot a gyakorlatba ültetni. Gyakorolhatja-e tehát az igazságot, aki fél a felelősségvállalástól? Biztosan nem gyakorolhatja az igazságot, nemhogy képes lenne elnyerni. Fél az igazság gyakorlásától, attól, hogy érdekeinek veszteséget okoz. Fél a megaláztatástól, a becsmérléstől és az ítélettől, és nem meri gyakorolni az igazságot. Következésképpen elnyerni sem tudja, és akárhány évig is hisz Istenben, nem tudja elérni az Ő üdvösségét. Azoknak, akik Isten házában kötelességet végezhetnek, olyan embereknek kell lenniük, akiknek a gyülekezet munkája a terhük, akik felelősséget vállalnak, akik az igazság alapelveit fenntartják, valamint akik képesek szenvedni és megfizetni az árat. Ha valakinek ezeken a területeken hiányosságai vannak, akkor alkalmatlan a kötelesség végzésére, és nem rendelkezik a kötelesség végzésének feltételeivel. Sokan vannak, akik félnek felelősséget vállalni a kötelesség végzésében. Félelmük három fő módon nyilvánul meg. Az első, hogy olyan kötelességeket választanak, amelyek nem igénylik a felelősségvállalást. Ha egy gyülekezetvezető elrendezi a számukra, hogy egy kötelességet végezzenek, először megkérdezik, hogy kell-e felelősséget vállalniuk érte. Ha igen, akkor nem vállalják el. Ha nem követeli meg tőlük, hogy felelősséget vállaljanak és felelősek legyenek érte, akkor vonakodva elfogadják, de továbbra is utána kell nézniük, hogy a munka fárasztó vagy zavaró-e, és annak ellenére, hogy vonakodva elfogadják a kötelességet, nem motiváltak abban, hogy jól végezzék azt – szívesebben maradnak felületesek. Szabadidő munkavégzés nélkül és testi nehézségek nélkül – ez az alapelvük. A második, hogy ha nehézség éri őket vagy problémával találkoznak, az első dolguk, hogy jelentik egy vezetőnek, hogy a vezető kezelje és oldja meg, azt remélve, hogy így megőrizhetik a nyugalmukat. Nem érdekli őket, hogy a vezető hogyan kezeli a problémát, és nem is törődnek vele – amíg ők maguk nem felelősek, addig minden rendben van a számukra. Hűséges-e Istenhez az ilyen kötelességvégzés? Ezt hárításnak, kötelességmulasztásnak, trükközésnek nevezik. Ez mind csak beszéd: nem tesznek semmi valóságosat. Azt mondják magukban: „Ha ezt a dolgot nekem kell elintéznem, mi van, ha a végén hibát követek el? Amikor megvizsgálják, hogy ki a hibás, nem engem fognak kezelni? Vajon először nem engem fog terhelni a felelősség?” Ez az, ami miatt aggódnak. De te vajon hiszel abban, hogy Isten mindent átvizsgál? Mindenki követ el hibákat. Isten látja, ha valakinek, akinek a szándéka helyes, nincs tapasztalata és korábban nem foglalkozott valamilyen dologgal, de a legjobb tudása szerint járt el. Hinned kell, hogy Isten mindent és az ember szívét is átvizsgálja. Ha valaki még ebben sem hisz, az nem álhívő? Mi jelentősége lehet annak, hogy egy ilyen ember kötelességet végez? Ugye nem igazán számít, hogy végzi-e ezt a kötelességet vagy sem? Fél a felelősségvállalástól és kibújik a felelősség alól. Amikor valami történik, az első dolog, amit tesz, nem az, hogy megpróbálna kitalálni valamit a probléma kezelésére, hanem az az első dolog, amit tesz, hogy felhívja és értesíti a vezetőt. Természetesen vannak, akik megpróbálják maguk kezelni a problémát, miközben értesítik a vezetőt, de vannak, akik nem tesznek így, és az első dolguk, hogy felhívják a vezetőt, a hívás után pedig csak passzívan várnak az utasításokra. Amikor a vezető utasítja őket, hogy tegyenek meg egy lépést, akkor megteszik. Ha a vezető arra utasítja őket, hogy tegyenek valamit, akkor megteszik. Ha a vezető nem mond semmit vagy nem ad utasításokat, akkor nem tesznek semmit, csak halogatnak. Ha senki nem sarkallja őket vagy felügyeli őket, akkor egyáltalán nem végeznek semmilyen munkát. Mondd meg Nekem, az ilyen ember kötelességet végez? Még ha munkát végez is, nincs benne hűség! Van még egy fajta megnyilvánulása az ember felelősségvállalástól való félelmének a kötelesség végzése során. Amikor a kötelességüket végzik, egyes emberek csak egy kis felszínes, egyszerű munkát végeznek, olyan munkát, amely nem jár felelősségvállalással. Az olyan munkát, amely nehézségekkel és felelősségvállalással jár, másokra zúdítják, ha pedig valami rosszul sül el, akkor rájuk hárítják a felelősséget, saját magukat pedig távol tartják a bajtól. Amikor a gyülekezetvezetők látják, hogy felelőtlenek, türelmesen felajánlják a segítségüket vagy megmetszik őket, hogy képesek legyenek felelősséget vállalni. Ők azonban még mindig nem akarnak, és azt gondolják: „Ezt a kötelességet nehéz elvégezni. Felelősséget kell vállalnom, amikor a dolgok rosszul sülnek el, és még az is lehet, hogy kitakarítanak és kiiktatnak, és az a véget jelenti számomra.” Miféle hozzáállás ez? Ha nincs felelősségérzetük a kötelességük végzése során, hogyan tudják jól végezni a kötelességüket? Akik nem áldozzák fel magukat őszintén Istenért, nem tudnak jól végezni semmilyen kötelességet. Azok pedig, akik félnek a felelősségvállalástól, csak késleltetni fogják a dolgokat, amikor a kötelességüket végzik. Az ilyen emberek nem becsületesek és megbízhatók; csak azért végzik a kötelességüket, hogy enni kapjanak. Az ilyen „koldusokat” ki kellene rekeszteni? Igen. Isten háza nem akar ilyen embereket. Ez a három megnyilvánulása azoknak az embereknek, akik félnek felelősséget vállalni a kötelességük végzésében. Azok, akik félnek felelősséget vállalni a kötelességükben, még a hűséges munkás szintjét sem érhetik el, és nem alkalmasak kötelesség végzésére. Vannak, akiket a kötelességükhöz való ilyen hozzáállásuk miatt reksztenek ki. Lehet, hogy még most sem értik az okot és még mindig panaszkodnak. Azt mondják: „Izzó lelkesedéssel végeztem a kötelességemet, akkor miért dobtak ki ilyen ridegen?” Még most sem értik. Akik nem értik az igazságot, azok az egész életüket úgy töltik, hogy képtelenek megérteni, miért iktatták ki őket. Kifogásokat keresnek maguknak és folyton védekeznek. Így gondolkodnak: „Az emberek ösztönösen óvják magukat, és így is kell tenniük. Ki ne vigyázna egy kicsit saját magára? Ki ne gondolna egy kicsit saját magára? Kinek ne kellene menekülési útvonalat nyitva tartania saját magának?” Ha mindig megóvod magad, amikor valami történik veled, és menekülési útvonalat, hátsó ajtót hagysz magadnak, akkor a gyakorlatba ülteted az igazságot? Ez nem az igazság gyakorlása – ez alattomosság. Te most Isten házában végzed a kötelességedet. Mi a kötelesség végzésének első alapelve? Az, hogy először is teljes szívvel, fáradságot nem kímélve kell végezned a kötelességet, és meg kell óvnod Isten házának érdekeit. Ez egy igazságalapelv, amelyet a gyakorlatba kell ültetned. Ha úgy óvod magad, hogy menekülési útvonalat hagysz magadnak, egy hátsó ajtót, akkor a nem hívők által követett gyakorlásra vonatkozó alapelveket és a legmagasztosabb filozófiájukat követed. Mindenben először önmagára van tekintettel, a saját érdekeit helyezi mindenek elé, nem gondol másokra, nincs kapcsolata Isten házának érdekeivel és mások érdekeivel, először a saját érdekeire gondol, utána pedig egy menekülési útvonalon gondolkodik – hát nem pont ilyen egy nem hívő? Pontosan ilyen egy nem hívő. Az ilyen ember nem alkalmas kötelesség végzésére. Mindig vannak olyan emberek, mint a történetben szereplő Hsziaogang – ő egy tipikus példa. Semmit sem képes gyakorlatiasan csinálni. Bármit is tesz, próbálja megúszni a vesződséget. Még egy kis nehézséget vagy idegességet sem akar elszenvedni. A testének nyugodtnak kell lennie. Rendszeres időközönként kell tudnia enni és aludni, és a szél nem fújhat rá, sem a nap nem égetheti meg. Ráadásul semmilyen felelősséget nem vállal a munkájáért. Amit csinál, annak olyasminek kell lennie, amit szeret, amiben jó, amit mélységesen szívesen csinál. Ha nem azt csinálja, amit akar, akkor a legcsekélyebb engedelmességgel sem rendelkezik. Állandóan meggondolja magát és bizonytalan. Soha nem elkötelezett az iránt, amit tesz – mindig csak fél lábbal van benne, a másikkal pedig kint. Amikor szenved, vissza akar vonulni. Nem tudja elviselni, hogy megmetszik. Nem lehet vele szemben magas követelményeket támasztani. Nem képes szenvedni. Amit tesz, az teljesen a saját érdekétől és a saját tervétől függ – egy cseppnyi engedelmesség sincs benne. Ha az ilyen ember nem képes az igazságot keresni és önvizsgálatot tartani, akkor ezeket a gyakorlatokat és romlott beállítottságokat nehéz megváltoztatni. A legkevesebb, hogy az Istenben hívőként való kötelességvégzés egy kis őszinteséget igényel. Szerintetek ezek az emberek őszinték? Amikor komoly erőfeszítésre van szükség, akkor meghunyászkodnak. Egy jottányi őszinteséggel sem rendelkeznek. Ez nagyon zavaró és nehezen kezelhető. Úgy érzik, hogy nagyszerűek, és még akkor is úgy érzik, hogy igazságtalanok voltak velük, amikor elbocsátják vagy megmetszik őket. Nagyon zavaró, ha az emberek nem keresik az igazságot vagy nem lépnek be az igazságvalóságba. Ennyit erről a témáról – térjünk rá a lényegre.

Annak boncolgatása, hogy az antikrisztusok hogyan vesznek rá másokat, hogy csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek.

A mai közlés az antikrisztusok különböző megnyilvánulási módjainak nyolcadik pontjáról szól: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek. Képesek vagytok megérteni ezt a pontot? Először fontoljátok meg, hogy e pont mely megnyilvánulásait tudjátok megfeleltetni annak, amit értetek. Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek – a szó szerinti jelentés könnyen érthető, de számos olyan állapot és különféle beállítottság van benne, amelyet többféle ember mutat, illetve különféle magatartásformák, amelyeket ezek a különféle beállítottságok jelenítenek meg. Ez nagy téma; a beszélgetés során néhány kisebb sajátosságának a szempontjából kell megközelítenünk. Ha a szó szerinti jelentése szerint akarjuk megmagyarázni ezt a tételt, akkor a szavakat és doktrínákat prédikáló emberek a leggyakrabban azt mondhatják: „Azt jelenti, hogy mindenben hallgatni rájuk. Ráveszik az embereket, hogy figyeljenek rájuk, még akkor is, amikor az, amit mondanak, nem egyezik az igazsággal. Amikor néhány szót és doktrínát prédikálnak, akkor rávesznek másokat, hogy figyeljenek rájuk. Amikor egy szólást mondanak, akkor rávesznek másokat, hogy figyeljenek rájuk. Mindig hajlamosak arra, hogy másoknak parancsokat adjanak, másokra bízzák a munkát és másokat arra kényszerítsenek, hogy hallgassanak rájuk.” Nem így fogalmaznak a leggyakrabban, amikor ennek a pontnak a szó szerinti jelentéséről beszélnek egy kicsit? Mit mondanak még? „Azt gondolják, hogy mindenben igazuk van. Rávesznek mindenkit, hogy rájuk hallgasson, és arra kényszerítik az embereket, hogy alávessék magukat a szavaiknak, noha azok nem felelnek meg az igazságnak. Önmagukat tekintik az igazságnak és Istennek, és úgy látják, hogy ha az emberek hallgatnak rájuk, akkor az igazságnak és Istennek vetik alá magukat. Ezt jelenti.” Ha ti beszélnétek erről a témáról, akkor gondoljátok át, hogyan kellene ezt tennetek. Ha azzal kezdenétek, amit személyesen láttatok vagy tapasztaltatok, akkor milyen elemből indulnátok ki? Amint a valóságról beszélünk, nincs mit mondanotok. Akkor a testvérekkel való szokásos beszélgetés során sincs semmi mondanivalótok? Hogyan tudnátok jól végezni a munkátokat beszéd nélkül? Először ennek a megnyilvánulásnak néhány konkrét módjáról és magatartási formájáról beszéljetek egy kicsit. Ezek közül melyeket láttátok már vagy melyeknek voltatok tanúi korábban? Van valami elképzelésetek? (Amikor a kötelességemet végzem, meglehetősen jó ötleteim támadnak, és nagyon szeretném megvalósítani őket. Úgy gondolom, hogy ezek a gondolataim jók és helyesek, és amikor mások kétségeket támasztanak velük kapcsolatban, azt mondom, hogy a dolgot nem szabad halogatni, azonnal el kell intézni. Aztán erőszakkal megteszem, amire elszántam magam. Lehet, hogy mások keresni akarnak, de nem akarok időt hagyni nekik. Azt akarom, hogy az én elképzeléseimnek megfelelően tegyék meg a dolgot.) Ez egy konkrét megnyilvánulás. Ki mondana még egyet? (Egyszer beszélgettem a testvérekkel valakinek az előléptetésről és gondozásáról. Valójában már el is határoztam, hogy ezt az embert előléptetem. Úgy éreztem, hogy keresésemmel már a Fennvalóhoz fordultam, és hogy semmi baj azzal, ha előléptetem. Néhány testvér még nem értette túl jól a dolgot én pedig nem beszélgettem arról, hogy miért kellene előléptetnünk azt az embert, hogy mik az alapelvek vagy mi az igazság. Egyszerűen csak erélyesen elmondtam nekik, hogy mi mindenben jó az az ember, és hogy az előléptetése összhangban van az alapelvekkel. Rávettem őket, hogy engedelmeskedjenek nekem, hogy elhiggyék, hogy amit teszek, az helyes.) A problémák egy kategóriájáról, az állapotok egy kategóriájáról beszéltek, amelyek összességében megfelelnek ennek a témának. Úgy tűnik, hogy az igazságról való megértésetek csupán némi szó szerinti megértésig terjed, úgyhogy beszélnem kell erről. Ha nagyjából értenétek ezt a témát, akkor átugranánk rajta és a következőről beszélgetnénk. Úgy tűnik azonban, hogy még nem tehetjük, és a terv szerint kell beszélgetnünk róla.

A nyolcadik tétel az antikrisztusok különböző megnyilvánulásai közül: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek. Ezen belül egy antikrisztus lényege többféleképpen fejeződik ki. Ez bizonyosan nem egyetlen dolog, egyetlen kifejezés, egyetlen nézet vagy egyetlen kezelési mód: inkább egy beállítottság. Miféle beállítottságról van tehát szó? Többféle módon nyilvánul meg. Az első mód, hogy az ilyen emberek senkivel sem képesek együttműködni. Ez egy cselekvési forma? (Nem, ez egy beállítottság.) Így van – ez egy beállítottság kinyilatkoztatása, egy olyan beállítottságé, amelynek lényege az arrogancia és az önelégültség. Az ilyen emberek senkivel sem tudnak együttműködni. Ez az első. A második megnyilvánulási módja az, hogy vágy és ambíció van bennük arra, hogy irányítsák és meghódítsák az embereket. Ez egy beállítottság? (Igen.) Ez egy cselekvési forma? (Nem.) Különbözik az általatok elmondott dolgoktól? Ti külön eseményekről, külön cselekvési formákról beszéltetek – ezek nem lényegek. Ez a megnyilvánulás nem súlyosabb, mint az általatok elmondott dolgok? (De igen.) A gyökérig hatol. A harmadik mód pedig az, hogy megtiltják másoknak, hogy beavatkozzanak, kérdezősködjenek, vagy felügyeljék őket bármilyen munkában, amit elvállaltak. Ez egy lényeg? (Igen.) Ezen lényegek mindegyike sokféle magatartást és cselekvési formát tartalmaz. Ez a lényeg ugye megint csak illik a nyolcadik ponthoz? A negyedik mód az, hogy azt színlelik, hogy ők az igazság megtestesítői, miután szereztek egy kis tapasztalatot és tudást, és megtanultak néhány leckét. Ez azt jelenti, hogy ha képesek az igazság egy kis részének a közlésére, akkor úgy gondolnak magukra, mint az igazságvalóság birtokosára, és meg akarják mutatni másoknak, hogy olyasvalakik, akik rendelkeznek az igazsággal – olyasvalakik, akik gyakorolják az igazságot, szeretik az igazságot, és rendelkeznek az igazságvalósággal. Azt színlelik, hogy ők az igazság megtestesítői – nem súlyos természetű dolog ez? (De igen.) Megfelel ez a megnyilvánulás a nyolcadik pontnak? (Igen.) Megfelel. A nyolcadik pont alapvetően ezen a négy módon nyilvánul meg. Mondjátok vissza őket az elsőtől kezdve. (Az első az, hogy az ilyen emberek képtelenek bárkivel is harmóniában együttműködni.) A „harmóniában” az együttműködési képességre utal: az ilyen emberek egyszerűen képtelenek együttműködni bárkivel. Maguk teszik a dolgokat, egyedül cselekednek; z „egyedül” az első megnyilvánulás meghatározó jellemzője. Most nézzük a másodikat. (Vágy és ambíció van bennük arra, hogy irányítsák és meghódítsák az embereket.) Ez komoly megnyilvánulás? (Az.) Nos, mi a második megnyilvánulás meghatározó jellemzője? Írjátok le egy szóval. (Elvetemült.) Az „elvetemült” egy melléknév: a beállítottságukat írja le. A szó az „irányítás” kell, hogy legyen. Az „irányítás” egy cselekvés – olyan, amely az ilyen beállítottságból fakad. És most a harmadik megnyilvánulás. (Megtiltják másoknak, hogy beavatkozzanak, kérdezősködjenek, vagy felügyeljék őket bármilyen munkában, amit elvállaltak.) Ez nem egy olyan beállítottság, amely közös az antikrisztusokban? (De igen.) Ez egy olyan jellegzetes beállítottság, amely az antikrisztusokra jellemző. Van-e egy találó szó, amely összefoglalja ezt a megnyilvánulást? Igen: „ellenállás”. Bárki jön, ellenállnak nekik: és felejtsétek el, hogy elfogadnák a testvérek és az átlagemberek felügyeletét és kérdezősködését – még Isten vizsgálatát sem fogadják el. Ez nem ellenállás? (De igen.) És a negyedik megnyilvánulás. (Azt színlelik, hogy ők az igazság megtestesítői, miután szereztek egy kis tapasztalatot és tudást, és megtanultak néhány leckét.) Ezt egy találó szóval foglaljuk össze: „színlelnek”. A színlelés komolyabb, mint a megtévesztés. A nyolcadik ponthoz kapcsolódó alapvető, jellemző viselkedésmódok, cselekvési formák és beállítottságok mind megtalálhatók e négy megnyilvánuláson belül. Az első megnyilvánulás meghatározó jellemzője az „egyedül”. Nem működnek együtt senkivel, hanem egymagukban akarnak cselekedni. Nem figyelnek senkire, csak magukra, és azt akarják, hogy mások csak rájuk figyeljenek, senki másra. Megszoksz, vagy megszöksz. A második megnyilvánulás meghatározó jellemzője az „irányítás”. Irányítani akarják az embereket, és különféle eszközöket használnak fel arra, hogy irányítsanak téged, a gondolataidat, a cselekvési formáidat, a szívedet és a nézeteidet. Nem közlik veled az igazságot. Nem értetik meg veled az igazság alapelveit, és nem értetik meg veled Isten szándékait. A saját hasznukra akarnak irányítani, hogy beszélj helyettük, dolgokat tegyél értük, dolgozz értük, magasztald fel őket és tegyél mellettük bizonyságot. Úgy akarnak irányítani, mint a rabszolgájukat, a bábjukat. A harmadik megnyilvánulás meghatározó jellemzője az „ellenállás”. Ez azt jelenti, hogy mindennek ellenállnak – mindennek, ami a munkájuk és beszédük tisztán látását vagy felügyeletét jelentheti, vagy fenyegetheti ezeket; teljes méretékben ellenállnak és szembehelyezkednek ezekkel. A negyedik megnyilvánulás meghatározó jellemzője a „színlelés” – mit színlelnek, hogy mik ők? Azt színlelik, hogy ők az igazság megtestesítői. Ez azt jelenti, hogy megkövetelik az emberektől, hogy emlékezzenek arra, amit mondanak és amit tesznek, sőt, még jegyzeteket is készítsenek róluk. Azt mondják: „Hogyan is lenne elég, ha csak fejben jegyzeteltek? Le kell írnotok a füzeteitekbe. Egyikőtök sem érti, amit mondok – ez nagyon mély dolog!” Mit gondolnak a szavaikról? Hogy azok az igazság. Innentől kezdve egyenként fogunk beszélni róluk.

I. Annak boncolgatása, hogy az antikrisztusok képtelenek bárkivel is együttműködni

Az első pont, hogy az antikrisztusok képtelenek bárkivel is együttműködni. Ez az első megnyilvánulása annak, hogy az antikrisztusok azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek. Senkivel sem tudnak együttműködni – ez a „senki” mindenkire vonatkozik. Akár összeegyeztethető a személyiségük valaki máséval, akár nem, és bármilyenek is a körülmények, egyszerűen nem képesek együttműködni. Ez nem a romlottság hétköznapi kinyilatkoztatásáról szól – ez a természetükben rejlő probléma. Egyesek azt mondják: „Vannak bizonyos emberek, akiknek a személyisége nem kompatibilis az enyémmel, és emiatt nem tudok velük együttműködni.” Ez nem egyszerűen személyiségek kérdése, hanem a romlott beállítottság kérdése. A romlott beállítottság az antikrisztusi beállítottsággal egyenlő, de ez nem jelenti, hogy az embernek antikrisztusi lényege van. Ha valaki képes az igazság keresésére, és képes engedelmeskedni annak, amit mások mondanak (legyenek azok bárkik), amíg az megfelel az igazságnak, nem lesz-e könnyű az adott embernek harmonikus együttműködést elérni másokkal? (De igen.) Azoknak az embereknek, akik alá tudják vetni magukat az igazságnak, könnyű együttműködni másokkal. Azok, akik nem tudják alávetni magukat az igazságnak, senkivel nem képesek együttműködni. Vannak például olyan emberek, akik meglehetősen arrogánsak és önelégültek. A legkevésbé sem fogadják el az igazságot, és senkivel sem képesek harmonikusan együttműködni. Nos, ez komoly probléma: antikrisztusi természetük van, és nem képesek alávetni magukat az igazságnak vagy Istennek. Az emberek beállítottsága romlott: ha képesek elfogadni az igazságot, akkor könnyű lesz számukra megmenekülni; de ha antikrisztusi természetük van és nem képesek elfogadni az igazságot, akkor bajban vannak – nem lesz könnyű megmenekülniük. Sok antikrisztus elsősorban azért fedetett fel, mert képtelenek bárkivel is együttműködni, és mindig diktatórikusan cselekednek. Ez egy romlott beállítottság kinyilatkoztatása, vagy ez egy antikrisztus természetlényege? Képtelen bárkivel együttműködni – milyen probléma ez? Mi köze van ahhoz, hogy mások csak neki vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek? Ha világosan akarjuk ezt a pontot közölni, akkor láthatjátok, hogy egy antikrisztus természetlényegével rendelkezők képtelenek bárkivel is együttműködni, hogy bárkivel is működnek együtt, elválnak az útjaik, sőt keserű riválisokká válnak. A felszínen úgy tűnhet, hogy egyes antikrisztusoknak vannak segítőik vagy társaik, de valójában amikor valami történik, akkor bármennyire is igazuk van másoknak, az antikrisztusok soha nem hallgatják meg, amit mondani akarnak. Még csak figyelembe sem veszik, nemhogy megbeszélnék vagy közösséget vállalnának róla. Egyáltalán nem figyelnek oda, mintha mások akár ott sem lennének. Amikor az antikrisztusok meghallgatják mások mondanivalóját, akkor csupán látszatcselekvést végeznek, vagy előadnak egy színjátékot, hogy mások a tanúi lehessenek. De amikor aztán eljön a végső döntés ideje, akkor az antikrisztusoké a főszerep. Ha bárki más beszél, csak a levegőt vesztegeti, egyáltalán nem számít. Ha például két ember felelős valamiért, és az egyikükben megvan az antikrisztus lényege, akkor mi mutatkozik meg ebben az emberben? Bármiről van szó, ő és csakis ő az, aki elindítja a dolgot, aki felteszi a kérdéseket, aki elrendezi a dolgokat és aki megoldást talál. És a legtöbbször teljes sötétségben tartják a társukat. Milyen a társuk az ő szemükben? Nem a helyettesük, hanem egyszerűen csak kirakatbábu. Az antikrisztus szemében a társuk egyszerűen nem létezik. Amikor valamilyen probléma merül fel, az antikrisztus átgondolja, és ha már eldöntötte, hogyan kell cselekedni, mindenkit tájékoztat arról, hogy ezt így kell csinálni, és ezt senki sem kérdőjelezheti meg. Mi a lényege a másokkal való együttműködésének? Alapvetően az, hogy az övé a végső szó, hogy soha nem vitatja meg a problémákat senki mással, egyedül vállalja a felelősséget a munkáért és a társait kirakatbábuvá változtatja. Mindig egyedül cselekszik és soha senkivel nem működik együtt. Soha nem beszéli meg a munkáját és nem kommunikál róla senki mással. Gyakran egyedül hozza meg a döntéseket és egyedül foglalkozik a problémákkal, és sok dologban a többiek csak utólag tudják meg, hogyan végezte el vagy kezelte a dolgokat. Mások azt mondják neki: „Minden problémát velünk kell megbeszélni. Mikor kezelted ezt az ember? Hogyan kezelted? Hogyhogy nem tudtunk róla?” Nem ad magyarázatot, és nem is figyel. Számára a társainak semmi haszna, csak díszletek vagy kirakatbábuk. Amikor valami történik, átgondolja, saját maga dönt, és úgy cselekszik, ahogyan csak akar. Bármennyi ember van körülötte, mintha ezek az emberek nem is lennének ott. Az antikrisztus számára akár levegő is lehetnének. Ezt figyelembe véve van-e valamilyen valóságos aspektusa a másokkal való együttműködésének? Egyáltalán nem. Csak látszatcselekvést végez és szerepet játszik. Mások azt mondják neki: „Miért nem vállalsz közösséget mindenki mással, amikor problémával találkozol?” Ő erre azt feleli: „Mit tudnak ők? Én vagyok a csapatvezető. Az én dolgom, hogy döntsek.” A többiek azt mondják: „És miért nem vállaltál közösséget a társaddal?” Azt feleli: „Megmondtam neki, és nem volt véleménye.” Kifogásként használja fel, hogy másoknak nincs véleményük vagy hogy nem tudnak önállóan gondolkodni. Így elfedi azt a tényt, hogy csak a saját fejét követi. És ezt a legcsekélyebb önvizsgálat sem követi. Az ilyen ember számára lehetetlen lenne elfogadni az igazságot. Ez a probléma az antikrisztus természetével kapcsolatos.

Hogyan kell magyarázni és gyakorolni az „együttműködés” fogalmát? (A dolgok megvitatása, amikor felmerülnek.) Igen, ez az egyik módja a gyakorlásának. És még? (Az ember gyengeségeinek ellensúlyozása a másik erősségeivel, egymást felügyelve.) Ez teljesen illik rá: az ilyen módon való gyakorlás harmóniában való együttműködés. Van még más is? Kikérni a másik véleményét, amikor dolgok történnek – ez nem együttműködés? (De igen.) Ha az egyik ember közli a véleményét, majd a másik is a sajátját, és végül csak az első ember közléséhez tartják magukat, akkor minek ez a látszatcselekvés? Ez nem együttműködés: ez nincs összhangban az alapelvekkel és nem hozza meg az együttműködés eredményeit. Ha csak beszélsz és beszélsz, mint egy gépfegyver, ha nem adsz lehetőséget másoknak, akik beszélni szeretnének, és ha nem hallgatsz meg másokat még azután sem, hogy minden ötletedet elmondtad, akkor az megbeszélés? Közlés vajon? Csak látszatcselekvés – nem együttműködés. Akkor mi az együttműködés? Az, amikor – miután elmondtad az elképzeléseidet és döntéseidet – képes vagy kikérni a másik véleményeit és nézeteit, majd összehasonlítani a saját állításaidat és nézeteidet az övéivel, úgy, hogy néhány ember közösen tisztánlátást gyakorol velük kapcsolatban és keresi az alapelveket, ezáltal pedig közös megértésre jutnak és meghatározzák a gyakorlás helyes útját. Ezt jelenti megvitatni és közösségben lenni – ezt jelenti az „együttműködés”. Vannak, akik vezetőként nem látnak át valamilyen dolgot, de addig nem vitatják meg másokkal, amíg ki nem merülnek a lehetőségeik. Ekkor azt mondják a csoportnak: „Nem tudom autokratikusan kezelni ezt a dolgot: mindenkivel harmóniában kell együttműködnöm. Hagyom, hogy mindannyian kifejtsétek a véleményeteket róla, hogy megbeszéljük, hogy eldöntsük, hogyan kell helyesen cselekednünk.” Miután mindenki megszólalt és elmondta a véleményét, megkérdezik a vezetőt, hogy mit gondol róla. Azt mondja: „Amit mindenki akar, az ugyanaz, mint amit én akarok – én is erre gondoltam. Kezdettől fogva ezt terveztem, ezzel a megbeszéléssel pedig garantált az egyhangúság.” Ez őszinte megjegyzés? Van egy árnyoldala. Egyáltalán nem látja át a dolgot, és a mondanivalójával az a szándéka, hogy félrevezessen és becsapjon másokat: az a célja vele, hogy az emberek megbecsüljék. Az, hogy mindenki véleményét kikéri, csak formaság, amivel azt akarja elérni, hogy mindenki azt mondja, hogy ő nem diktatórikus vagy önkényeskedő. Ezt a módszert alkalmazza a dolgok elfedésére, hogy elkerülje ezt a címkét. Valójában miközben mindenki beszél, ő egyáltalán nem figyel és egyáltalán szívleli meg, amit mondanak. Abban sem őszinte, hogy mindenkit hagy beszélni. Látszatra engedi, hogy mindenki közösséget vállaljon és megbeszélje a dolgokat, de valójában csak azért engedi, hogy mindenki beszéljen, hogy megtalálja azt a módszert, amely összhangban van a saját szándékaival. Amikor pedig meghatározta a megfelelő módszert a dolog megközelítésére, akkor rákényszeríti az embereket, hogy fogadják el, amit tenni szándékozik, akár helyes az, akár nem, és mindenkivel elhiteti, hogy az ő módszere a helyes, hogy mindenki ezt akarja. Végül pedig erőszakkal hajtja végre. Ezt neveznéd te együttműködésnek? Nem – akkor minek neveznéd? Diktatórikusan viselkedik. Akár igaza van, akár nincs, azt akarja, hogy övé legyen az egyetlen, utolsó szó. Ráadásul ha valami történik és nem látja át, akkor a többieket szólaltatja meg először. Miután a többiek szóltak, összefoglalja a véleményüket és keres bennük egy olyan módszert, ami tetszik neki, amit megfelelőnek talál, és mindenkivel elfogadtatja. Az együttműködés látszatát mutatja, ami azt eredményezi, hogy továbbra is úgy cselekszik, ahogyan akar – továbbra is övé az egyetlen és utolsó szó. Hibát talál és beleköt mindenbe, amit a többiek mondanak, kommentál és meghatározza a hangnemet, majd mindezt egyetlen teljes, pontos állítássá szintetizálja, amellyel meghozza a döntését és mindenkinek megmutatja, hogy ő emelkedettebb, mint a többiek. Kívülről úgy tűnik, mintha mindenki mondanivalóját meghallgatta volna, és valóban mindenkit hagy beszélni. Tény azonban, hogy a döntést végül egyedül ő hozza meg. A döntés valójában mindenki meglátásaiból és nézeteiből áll, csak ő foglalja össze őket kicsit teljesebb és pontosabb formában. Vannak, akik ezt nem látják át, és ezért úgy hiszik, hogy ő az, aki emelkedett. Mi a jellege annak, amikor így cselekszik? Nem szélsőséges leleményesség? Összefoglalja mindenki mondanivalóját és a sajátjaként állítja be, hogy az emberek hódoljanak és engedelmeskedjenek neki, végül pedig mindenki úgy cselekszik, ahogyan ő akarja. Ez harmonikus együttműködés lenne? Ez arrogancia és önelégültség, diktatúra – minden érdemet kisajátít. Az ilyen emberek rendkívül álságosak, rendkívül arrogánsak és önelégültek a másokkal való együttműködésben, az emberek pedig ezt meg fogják látni, ha elég időt kapnak. Néhányan azt mondják: „Azt mondod, hogy senkivel sem tudok együttműködni – nos, nekem van társam! Ő jól együttműködik velem: oda megy, ahová én megyek, azt teszi, amit én teszek: oda megy, ahová én küldöm, azt teszi, amit én mondok, és úgy, ahogyan én akarom.” Ezt jelenti az együttműködés? Nem. Ezt inasnak hívják. Egy inas teljesíti, amit mondasz neki – ez együttműködés? Egyértelmű, hogy az illető egy lakáj, akinek nincsenek ötletei, nézetei, még kevésbé saját véleménye. Ezen túlmenően pedig úgy gondolkodik, mint aki embereknek akar megfelelni. Nem aprólékos semmiben, amit tesz, hanem felületesen látszatcselekvést végez, és nem tartja fenn Isten házának érdekeit. Milyen célt szolgálhat az ilyen együttműködés? Akárkivel is társul, az illető csak a parancsait teljesíti és mindig lakáj marad. Arra hallgat, amit mások mondanak, és azt teszi, amire mások utasítják. Ez nem együttműködés. Mi az együttműködés? Képesnek kell lennetek megbeszélni egymással a dolgokat, kifejteni a nézeteiteket és a véleményeiteket; ki kell egészítenetek és felügyelnetek kell egymást. Keresnetek kell, hogy mit tud adni a másik, kérdezősködnötök kell egymástól és figyelmeztetnetek kell egymást. Ezt jelenti a harmóniában való együttműködés. Tegyük fel például, hogy valamit a saját akaratod szerint kezeltél, és valaki azt mondja: „Rosszul csináltad, teljesen az alapelvelvekkel ellentétesen. Miért kezelted úgy, ahogyan akartad, anélkül, hogy az igazságot kerested volna?” Erre azt mondod: „Így van – örülök, hogy figyelmeztettél! Ha nem tetted volna, az katasztrófát jelentett volna!” Ezt jelenti egymás figyelmeztetése. Mi akkor az egymás felügyelete? Mindenki romlott beállítottságú, és lehet, hogy felületesen végzi a kötelességét, csak a saját státuszát és büszkeségét védve, nem pedig Isten házának érdekeit. Ilyen állapotok minden emberben vannak. Ha megtudod, hogy valakinek problémája van, kezdeményezned kell, hogy beszélgess vele, emlékezteve, hogy az alapelvek szerint végezze a kötelességét, miközben ezt saját magadra nézve is figyelmeztetéseként kezeled. Ez a kölcsönös felügyelet. Milyen funkciót szolgál a kölcsönös felügyelet? A célja, hogy megvédje Isten házának érdekeit, valamint hogy megakadályozza az embereket abban, hogy rossz útra térjenek. Az együttműködésnek egymás figyelmeztetésén és egymás felügyeletén kívül van egy másik funkciója is: egymás megkérdezése. Amikor például egy emberrel akarsz foglalkozni, beszélgetned kell a társaddal és kérdezősködnöd kell nála: „Ilyennel még nem találkoztam. Nem tudom, hogyan kezeljem. Mi a jó módszer a kezelésére? Egyszerűen nem tudom megoldani!” Azt mondja: „Már korábban is kezeltem ilyen problémákat. Az akkori kontextus kicsit más volt, mint ennek az embernek az esetében: ha ugyanúgy kezelnénk ezt a dolgot, az egy kicsit olyan lenne, mintha szabályokat követnénk. Most sem tudom, hogyan lehetne ezt jól kezelni.” Azt mondod: „Van egy ötletem, amit szeretnék megbeszélni veled. Ez a személy gonosznak tűnik, ha a jellemét nézzük, de egyelőre nem lehetünk biztosak benne. Viszont munkát végezni, azt tud, úgyhogy egyelőre hagyjuk, hogy csinálja. Ha nem tud munkát végezni és továbbra is zavarja és akadályozza a dolgokat, akkor majd foglalkozunk vele.” Ezt meghallja, és azt mondja: „Ez jó módszer. Óvatos megközelítés és teljesen összhangban van az alapelvelvekkel. Ezzel nem nyomjuk el, és nem is adunk teret az egyéni haragnak. Kezeljük tehát így.” Megbeszélés útján ketten egyetértésre jutottatok. Az így végzett munka zökkenőmentesen folyik. Tegyük fel, hogy ti ketten nem működtök együtt és nem beszélitek meg a dolgokat, és amikor a társad nem tudja, hogyan kezeljen valamit, akkor rád hárítja, és azt gondolja: „Kezeld úgy, ahogyan neked tetszik. Ha bármi rosszul sül el, az mindenesetre a te felelősséged lesz, semmiképpen nem fogok osztozni benne.” Látod, hogy a társad a felelősségvállalás iránti vonakodásból cselekszik, mégsem mutatsz erre rá neki, hanem meggondolatlanul, a saját akaratod szerint cselekszel, és azt gondolod: „Nem akarod vállalni a felelősséget? Hagyni akarod, hogy én kezeljem? Rendben, akkor én majd kezelem – kizárom az illetőt.” Ti ketten nem gondolkodtok egyformán. Mindkettőtöknek megvan a saját nézőpontja – és ennek eredményeképpen az ügyet véletlenszerűen, az alapelveket megsértve kezelitek, és önkényesen kitakarítotok egy munkavégzésre alkalmas személyt. Ez lenne a harmonikus együttműködés? A harmonikus együttműködés az egyetlen módja a pozitív eredmények elérésének. Ha az egyik ember nem vállal felelősséget, a másik pedig önkényesen cselekszik, az ugyanaz, mintha nem működnének együtt. Mindketten a saját akaratukból cselekednek. Hogyan lehetne kielégítő az ilyen kötelességvégzés?

Ha az együttműködés során valami felmerül, akkor érdeklődni kell egymásnál és meg kell beszélni a dolgokat egymással. Az antikrisztusok képesek ilyen gyakorlatra? Az antikrisztusok képtelenek bárkivel is együttműködni; mindig egyeduralom felállítására vágynak. Ennek a megnyilvánulásnak a jellemzője az „egyedül”. Miért használjuk az „egyedül” szót ennek a leírására? Mert mielőtt cselekednének, nem járulnak Isten elé imádságban, az igazság alapelveit sem keresik, még kevésbé keresnek valakit, akivel közösséget vállalnának, és akitől megkérdeznék: „Ez a megfelelő irány? Mit írnak elő a munkarendek? Hogyan kell az ilyesmit kezelni?” Soha nem vitatják meg a dolgokat, és soha nem próbálnak konszenzusra jutni a kollégáikkal és a társaikkal – csak egyedül mérlegelik a dolgokat és tervezgetnek, a saját terveiken és intézkedéseiken dolgoznak. Isten házának munkarendjeit csupán felületesen átolvasva azt hiszik, hogy megértették őket, majd vakon megszervezik a munkát. Mire pedig mások tudomást szereznek erről, a munkát már el is rendezték. Lehetetlen, hogy bárki is előzetesen a saját szájukból hallja a nézeteiket vagy véleményeiket, mivel soha senkivel nem közlik a bennük rejlő gondolatokat és nézeteket. Valaki megkérdezheti: „Nincsenek minden vezetőnek és dolgozónak társai?” Lehet, hogy névlegesen van társuk, de amikor a munkára kerül a sor, már nincs – egyedül csinálják a dolgokat. Bár a vezetőknek és a dolgozóknak vannak társaik, és mindenkinek, aki bármilyen kötelességet végez, van társa, az antikrisztusok úgy hiszik, hogy jó képességűek és jobbak, mint az átlagemberek, ezért az átlagemberek nem méltóak arra, hogy a társaik legyenek, és mindannyian alacsonyabb rendűek náluk. Ezért szeretnek az antikrisztusok mindenről dönteni, és nem szeretik megbeszélni a dolgokat senki mással. Úgy gondolják, hogy ha így tesznek, akkor alkalmatlan semmirekellőnek tűnnek. Miféle nézőpont ez? Miféle beállítottság ez? Arrogáns beállítottság? Úgy gondolják, hogy másokkal együttműködni és megbeszélni dolgokat, érdeklődni és kérdezni tőlük méltatlan és megalázó, az önbecsülésük megsértése. Ezért pedig, hogy megóvják az önbecsülésüket, nem engednek átláthatóságot semmiben, amit tesznek, és nem is beszélnek róla másoknak, nemhogy megbeszélnék velük. Úgy gondolják, hogy ha másokkal megbeszélik a dolgokat, azzal alkalmatlannak mutatják magukat: hogy ha mindig kikérik mások véleményét, az azt jelenti, hogy ostobák és képtelenek önállóan gondolkodni; hogy ha másokkal együtt dolgoznak egy feladat elvégzésén vagy valamilyen probléma megoldásán, haszontalannak tűnnek. Ez vajon nem az ő arrogáns és abszurd mentalitásuk? Nem a romlott beállítottságuk? A bennük lévő arrogancia és önelégültség túlságosan is nyilvánvaló: elvesztettek minden normális emberi értelmet, és nincs minden rendben a fejükben. Mindig úgy gondolják, hogy vannak képességeik, egyedül is be tudnak fejezni dolgokat és nincs szükségük arra, hogy másokkal együttműködjenek. Mivel ilyen romlott beállítottságaik vannak, képtelenek a harmonikus együttműködés elérésére. Úgy hiszik, hogy a másokkal folytatott együttműködés a saját hatalmuk felhígulását és széttöredezését jelenti, hogy ha a munkát megosztják másokkal, akkor a saját hatalmuk csökken és nem dönthetnek mindenről saját maguk, vagyis nincs valóságos hatalmuk, ami óriási veszteség a számukra. Így aztán bármi történjék is velük, ha úgy hiszik, hogy értik és tudják, hogyan lehet megfelelően kezelni, akkor nem beszélik meg senki mással, és ők döntenek el mindent. Inkább hibáznak, mint hogy másokat beavassanak. Inkább tévednek, mint hogy megosszák a hatalmat valaki mással t, és inkább az elbocsátást részesítik előnyben, mint hogy hagyják, hogy mások beavatkozzanak a munkájukba. Ez egy antikrisztus. Inkább árt Isten háza érdekeinek, inkább kockára teszi Isten háza érdekeit, minthogy a hatalmát bárki mással megossza. Azt gondolja, hogy amikor egy munkát végez vagy valamilyen dolgot kezel, az nem kötelesség végzése, hanem egy lehetőség arra, hogy megmutassa önmagát és kitűnjön mások közül, egy lehetőség arra, hogy hatalmat gyakoroljon. Ezért bár azt mondja, hogy harmonikusan együttműködik másokkal, és ha felmerül egy dolog, akkor közösen megbeszéli másokkal, az igazság az, hogy a szíve mélyén nem hajlandó lemondani a hatalmáról vagy a státuszáról. Úgy gondolja, hogy amíg megért néhány doktrínát és saját maga is képes elvégezni a dolgokat, addig nincs szüksége arra, hogy bárki mással együttműködjön. Úgy gondolja, hogy egyedül kell végrehajtania és elvégeznie a dolgot, és hogy csak ez teszi kompetenssé. Helyes ez a nézet? Nem tudja, hogy ha megszegi az alapelveket, akkor nem teszi a kötelességeit, nem képes Isten megbízatását végrehajtani, és pusztán csak munkát végez. Ahelyett, hogy az igazság alapelveit keresné, amikor a kötelességét végzi, a gondolatai és szándékai szerint gyakorolja a hatalmat, hivalkodik és kérkedik magával. Bárki is legyen a társa és bármit is tegyen az illető, ő soha nem akarja megbeszélni a dolgokat, mindig egyedül akar cselekedni és mindig övé kell, hogy legyen az utolsó szó. Nyilvánvalóan a hatalommal játszik és a hatalmat használja ki, hogy véghezvigye a dolgokat. Az antikrisztusok mind szeretik a hatalmat, és amikor státuszuk van, akkor még több hatalmat akarnak. Amikor hatalommal rendelkeznek, az antikrisztusok hajlamosak arra használni a státuszukat, hogy felvágjanak és kérkedjenek magukkal, hogy ezáltal mások felnézzenek rájuk és elérjék azon céljukat, hogy kitűnjenek a tömegből. Az antikrisztusok így ragaszkodnak a hatalomhoz és a státuszhoz, és soha, de soha nem mondanak le a hatalmukról. Bármilyen kötelességet is végeznek, bármilyen szaktudás területét is foglalja az magában, azt színlelik, hogy értenek hozzá, még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy nem. És ha valaki azzal vádolja őket, hogy nem értik, és csak színlelnek, azt mondják: „Ha csak most kezdem is tanulni, jobban fogom érteni, mint te. Csak meg kell keresni néhány forrást a neten, ugye?” Ilyen arrogánsak és önelégültek az antikrisztusok. Mindent egyszerű dolognak tekintenek, és teljes egészében bele mernének vágni egyedül. Ennek eredményeként pedig amikor a Fennvaló ellenőrzi a munkát és megkérdezi, hogy áll a dolog, azt mondják, hogy többé-kevésbé el van intézve. Az az igazság, hogy mindvégig egyedül tették a dolgokat, nem beszéltek meg semmit senkivel – mindent maguk döntöttek el. Ha megkérdezed tőlük: „Vannak-e alapelvek abban, ahogyan cselekszel?”, egy egész sor elméletet fognak elővenni, hogy bebizonyítsák, hogy amit tesznek, az helyes és összhangban van az alapelvekkel. A valóságban a gondolkodásuk eltorzult és téves. Egyáltalán nem beszélték meg a dolgokat másokkal, hanem mindig ők mondták ki az utolsó szót, ők maguk hozták meg a döntéseket. Az egy személy által hozott döntések legtöbbször szükségszerűen tartalmaznak eltéréseket, tehát milyen beállítottság ez, hogy azt gondolják, igazuk van és precízek? Ez nyilvánvalóan arrogáns beállítottság. Arrogáns beállítottságuk van, és ezért diktatórikusak – ezért randalíroznak és tesznek rossz dolgokat. Ez autokrácia – egy monopólium. Ez az antikrisztusok beállítottsága. Soha senkivel nem hajlandóak együttműködni, hanem feleslegesnek, szükségtelennek tartják. Mindig azt gondolják, hogy jobbak másoknál, hogy senki más nem hasonlítható hozzájuk. Ezért van az, hogy az antikrisztusok a szívük mélyén nem kívánnak és nem akarnak másokkal együttműködni. Azt akarják, hogy az történjen, amit ők mondanak: monopóliumot akarnak. Csak akkor éreznek örömöt – csak akkor tudják demonstrálni felsőbbrendűségüket és elérni, hogy mások alávessék magukat és hódoljanak nekik.

Van ennek egy másik része is, mégpedig az, hogy az antikrisztusok mindig abszolút hatalomra vágynak; arra, hogy övék legyen az egyedüli és utolsó szó. Beállítottságuknak ez az aspektusa arra is képtelenné teszi őket, hogy másokkal együttműködjenek. Ha megkérdezed tőlük, hogy hajlandóak-e együttműködni, azt mondják, hogy igen, de amikor eljön a cselekvés ideje, nem képesek rá. Ez a beállítottságuk. Miért nem képesek rá? Ha mondjuk egy antikrisztus lenne a csoportvezető helyettes, és valaki más a csoportvezető, akkor az az antikrisztus természetlényegével rendelkező ember helyettesből csoportvezetővé válna, és a csoportvezető lenne a helyettese. Helyet cserélnének. Hogyan érné ezt el? Sokféle módszerük van. A módszereik egyik eleme, hogy kihasználják azokat az alkalmakat, amikor a testvérek előtt tesznek dolgokat – amikor a legtöbb ember láthatja őket –, hogy sokat beszéljenek és tegyenek, hogy kérkedjenek, hogy az embereket rávegyék arra, hogy megbecsüljék őket és elismerjék: ők sokkal jobbak a csoportvezetőnél és felülmúlták a csoportvezetőt. Idővel pedig a testvérek eljutnak oda, hogy azt mondják, hogy a csoportvezető nem olyan jó, mint a csoportvezető helyettes. Az antikrisztus ezt nagy örömmel hallja. Azt gondolja: „Végre elismerik, hogy jobb vagyok nála. Elértem a célomat.” Normális körülmények között milyen felelősségeknek és kötelezettségeknek kell eleget tennie egy csoportvezető helyettesnek? Együtt kell működnie a csoportvezetővel a gyülekezet által szervezett munka elvégzésében és megvalósításában. A csoportvezető elé kell vinnie dolgokat, ösztönöznie és felügyelnie kell őt – és a dolgokat megbeszélve vele együtt kell cselekednie. A csoportvezetőnek az elsődleges vezető szerepét kell játszania. A csoportvezető helyettesnek támogatnia kell, és együtt kell működnie vele abban, hogy minden projektmunkát jól kezeljenek. Amellett, hogy nem szabad szabotálnia a dolgokat, mindent a csoportvezetővel együttműködésben kell csinálnia, hogy az elvégzendő munkát jól végezzék el. Ha a csoportvezető cselekedetei megszegik az alapelveket, akkor a csoportvezető helyettesnek fel kell azt vetnie, segítenie kell neki és ki kell javítania a hibát. Mindazt pedig, amit a csoportvezető helyesen és jól végez, ami összhangban van az igazság alapelveivel, a csoportvezető helyettesnek együttműködőleg támogatnia kell és mindent bele kell adnia annak szolgálatába. Egy szívvel és lélekkel kell lennie a csoportvezetővel, hogy jól végezze a munkát. Ha probléma merül fel vagy ha problémát találnak, kettejüknek beszélniük kell a megoldásról. Előfordul, hogy két dolgot kell egyszerre megcsinálni. Miután ketten átbeszélték, mindkettőjüknek külön-külön kell jól elvégezniük a saját munkájukat. Ez az együttműködés – a harmonikus együttműködés. Vajon az antikrisztusok így működnek együtt másokkal? Egyáltalán nem. Ha egy antikrisztus csoportvezető helyettesként szolgál, akkor azon kezd gondolkodni, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy helyet cseréljen a csoportvezetővel, hogy a csoportvezetőből helyettes, a helyettesből pedig csoportvezető váljon, és ezáltal átvegye az irányítást. Megparancsolja a csoportvezetőnek, hogy ezt és ezt tegye, mindenkinek megmutatva ezzel, hogy sokkal jobb a csoportvezetőnél, hogy alkalmas a csoportvezetői pozícióra. Így a többiek körében nő a tekintélye, utána pedig természetesen őt választják csoportvezetőnek. Szándékosan tesz róla, hogy a csoportvezető butának tűnjön és presztízsveszteséget szenvedjen, hogy a többiek lenézzék. Aztán a szavaikkal kigúnyolják és kifigurázzák, leleplezik és lekicsinylik. A kettőjük közötti különbség apránként egyre nagyobb lesz, az emberek szívében elfoglalt helyük pedig egyre jobban eltér egymástól. Az antikrisztus így végül csoportvezető lesz – megnyerte az embereket a saját oldalára. Ilyen beállítottsággal, mint az övé, képes vajon harmóniában együttműködni másokkal? Nem. Bárhol is legyen, ő akar a főszereplő lenni, monopolhelyzetben akar lenni, a saját kezében akarja tartani a hatalmat. Bármi legyen is a beosztásod, vezető vagy helyettes, nagy vagy kicsi, a státusz és a hatalom, ahogyan ő látja, előbb-utóbb egyedül az övé kell, hogy legyen. Bárki is legyen, aki vele együtt végez vele kötelességet vagy dolgozik vele bármilyen projekten, vagy akár vitatkozik vele egy kérdésről, ő magányos ember marad, aki egyedül cselekszik. Nem működik együtt senkivel. Senkinek sem lehet ugyanolyan tekintélye vagy titulusa, mint neki, sem ugyanolyan képessége vagy hírneve. Amint valaki felülmúlná és veszélyeztetné a státuszát, bármilyen rendelkezésére álló eszközzel megpróbálja megfordítani a helyzetet. Amikor például mindenki egy dolog megbeszélésén vesz részt, és a megbeszélés már majdnem eredményre vezetett, ő egy pillanat alatt megérti és tudja, hogy mit kell tenni. Azt mondja: „Tényleg olyan nehéz ezt elintézni? Még mindig ilyen megbeszélésre van szükség? Semmi sem fog működni abból, amit mondtok!” És felajánl egy újszerű elméletet vagy egy magasröptű ötletet, amire senki sem gondolt, végül mindenkinek a nézetét megcáfolva. Amikor ez megtörtént, akkor az emberek azt fogják gondolni: „Szép, magas röptű gondolat. Hogyhogy erre nem gondoltunk? Mi csak tudatlan csőcselék vagyunk. Ez nem jó – szükségünk van rád a kormánynál!” Ezt az eredményt akarja az antikrisztus; mindig magasröptű ötleteket szajkóz, hogy egyedinek tűnjön és elnyerje mások megbecsülését. És milyen benyomása lesz végül róla az embereknek? Hogy az eszméi túlmutatnak az átlagemberek eszméin, hogy emelkedettebbek az átlagemberek eszméinél. Mennyire emelkedettek? Ha nincs ott, akkor a csoport nem tud döntést hozni vagy bármit véglegesíteni, ezért meg kell várnia, hogy odajöjjön és mondjon valamit. Amint ez megtörtént, mindenki csodálja, és ha megtévesztő is, amit mond, akkor is mindenki azt mondja, hogy emelkedett. Ezzel nem vezeti félre vajon az embereket? Miért nem tud tehát senkivel sem együttműködni? Úgy érzi: „Az emberekkel való együttműködés azt jelenti, hogy egy szintre helyezem magam velük. Két tigris elfoglalhatja ugyanazt a hegyet? A hegynek csak egy királya lehet, és ezt a királyságot az kapja meg, aki meg tudja tartani – erre pedig egy olyan rátermett ember képes, mint én. Egyikőtök sem vagytok túlságos okos. Gyenge a képességetek és félénkek vagytok. És tegyük hozzá, hogy nem csaltatok vagy tettek bolonddá embereket a világban – csak mások tettek bolonddá titeket. Egyedül én vagyok alkalmas arra, hogy itt vezető legyek!” Nála így a rossz dolgok jó dolgokká változnak. Ezeket a rossz dolgait fitogtatja – nem szégyentelen ez? Miért mondja ezeket a dolgokat? És mi tehát a célja annak, hogy így viselkedik? Az, hogy ő legyen a vezető, hogy megbecsült helye legyen, függetlenül attól, hogy milyen nagy csoportban van. Nem ez a szándéka? (De igen.) Mindenféle módszert kitalál tehát, hogy mindenkit lekicsinyeljen, lealacsonyítson és kigúnyoljon, majd előáll a saját nagyképű elképzeléseivel, hogy mindenkit meggyőzzön és mindenkit rávegyen, hogy azt tegye, amit ő mond. Ez lenne az együttműködés? Nem. Akkor mi? Ez egybevág a nyolcadik ponttal, amiről beszélünk: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek. Ez az együttműködéshez kapcsolódik. Vajon az antikrisztusok – bármit is tesznek, a beszédükben vagy a módszereikben – tudják-e másokkal együttműködve végezni a kötelességüket? (Nem.) Nem működnek együtt, hanem csak követelik, hogy mások működjenek együtt az ő állításaikkal és módszereikkel. Képesek tehát tanácsot elfogadni másoktól? Bizonyosan nem. Bármilyen tanácsot is adnak nekik mások, teljesen közömbösek iránta. Nem kérdeznek részleteket vagy indokokat és nem kérdezik meg, hogyan kellene valójában kezelni a dolgokat, Mmég kevésbé keresik az igazság alapelveit. Ami még rosszabb, hogy még akkor sem kérdeznek Engem, amikor előttük állok – levegőnek néznek. Megkérdezem tőlük, hogy van-e valamilyen problémájuk, és ők nemet mondanak. Nyilvánvalóan nem tudják, hogy mit tegyenek valamivel kapcsolatban, ami éppen történt, mégsem kérdeznek Engem, pedig ott állok előttük. Tudnak-e vajon bárki mással együttműködni? Senki sem alkalmas arra, hogy a társuk legyen, csak a rabszolgájuk és inasuk. Nem így van? Néhányuknak lehetnek partnereik, de ezek a partnereik valójában az inasaik, pont mint a bábuk. Azt mondják: „Menj ide!”, és a társuk megteszi. „Menj oda!”, és a társuk megteszi. A társuk annyit tud, amennyit tudatnak vele, amit pedig nem tudatnak vele, azt nem is meri megkérdezni. A dolgok úgy vannak, ahogyan ők mondják. Lehet, hogy valaki azt mondja nekik: „Ez nem lesz így jó. Vannak dolgok, amelyekért nem lehetsz egyedül felelős. Találnod kell valakit, akivel együttműködhetsz – valakit, aki felügyel. Ráadásul volt néhány munka, amit a múltban nem kezeltél túl jól. Találnod kell valakit, akinek megfelelő a képessége, aki képes elvégezni a munkát, aki együttműködik veled és segít neked – meg kell védened a gyülekezet munkáját és Isten házának érdekeit!” Mit fognak erre mondani? „Ha elbocsátod a társamat, akkor nincs más, aki alkalmas lenne, hogy társuljon velem.” Mit is mondanak ezzel? Azt, hogy nem lesz társuk, vagy azt, hogy nem találnak ilyen inast és ranszolgát? Attól félnek, hogy nem találnak majd ilyen rabszolgát vagy inast, ilyen „társat”, aki csak az ő parancsaikat teljesíti. Szerintetek hogyan kellene megoldani ezt az általuk támasztott kihívást? Mondhatnád: „Ó, nem találsz partnert? Akkor nincs szükség arra, hogy ezen a projekten dolgozz – majd megcsinálja valaki, akinek van társa.” Ezzel talán nem oldódik meg a probléma? Ha senki sem alkalmas, hogy a társad legyen és senki sem tud veled együttműködni, akkor miféle szerzet vagy te? Szörnyeteg vagy, egy szörnyszülött. Akiknek igazán van értelmük, azok legalább képesek együttműködni az átlagemberekkel, kivéve, ha az utóbbi képessége túl gyenge. Ez nem működne. Az első dolog, amit az értelmes embereknek meg kell tanulniuk: együttműködni másokkal a kötelességük végzése során. Képesnek kell lenniük, bárkivel együttműködni, kivéve, ha az illető gyengeelméjű vagy egy ördög, amely esetben nincs mód arra, hogy együttműködjenek vele. Nagyon fontos dolog, hogy a legtöbb emberrel képesek legyen együttműködni valaki – ez a normális értelem jele.

Az antikrisztusok lényegének egyik legnyilvánvalóbb jellemzője, hogy monopolizálják a hatalmat és saját diktatúrát működtetnek: senkire nem hallgatnak, senkit nem tisztelnek, és függetlenül attól, hogy az embereknek milyen erősségeik vannak, vagy milyen helyes nézeteket vagy bölcs véleményeket fejeznek ki, illetve milyen megfelelő módszereket javasolnak, nem figyelnek rájuk. Mintha senki sem lenne alkalmas arra, hogy együttműködjön velük, vagy részt vegyen bármiben, amit tesznek. Ilyen az antikrisztusok beállítottsága. Egyesek azt mondják, hogy ez a rossz emberi mivoltból fakad – de hogyan is lehetne ez közönséges rossz emberi mivolt? Ez teljesen sátáni beállítottság, és az ilyen beállítottság mindennél ádázabb. Miért mondom, hogy az ő beállítottságuk mindennél ádázabb? Az antikrisztusok mindent kisajátítanak Isten házából és a gyülekezet vagyonából, és személyes tulajdonukként kezelik. Mindezt nekik kell kezelniük, és nem engedik, hogy bárki más beleszóljon ebbe. A gyülekezeti munka végzése közben csak a saját érdekeikre, a saját státuszukra és a saját büszkeségükre gondolnak. Nem engedik, hogy bárki is sértse az érdekeiket, még kevésbé engedik, hogy bárki, akinek jók a képességei vagy bárki, aki képes beszélni a tapasztalati tanúságtételéről, veszélyeztesse a hírnevüket és a státuszukat. Megpróbálják tehát elnyomni és versenytársként kizárni azokat, akik képesek tapasztalati tanúságtételről beszélni, akik közölni tudják az igazságot és képesek gondoskodni Isten választott népéről, és kétségbeesetten próbálják teljesen elszigetelni ezeket az embereket mindenki mástól, alaposan besározni a nevüket és lehúzni őket. Csak ekkor érzik az antikrisztusok nyugodtnak magukat. Ha ezek az emberek soha nem negatívak, ha képesek továbbra is végezni a kötelességüket, beszélni a bizonyságtételükről és támogatni másokat, akkor az antikrisztusok az utolsó megoldásukhoz fordulnak, ami nem más, mint hibát találni bennük és elítélni őket, vagy bemártani őket, okokat kitalálni, hogy gyötörjék és megbüntessék őket, amíg ki nem takarítják őket a gyülekezetből. Csak ekkor fognak az antikrisztusok teljesen megnyugodni. Ez az, ami a legalattomosabb és legrosszindulatúbb az antikrisztusokban. A legnagyobb félelmet és aggodalmat azok az emberek keltik bennük, akik az igazságra törekednek, akik valóságos tapasztalati tanúságtétellel rendelkeznek, mert az ilyen bizonyságtétellel rendelkező emberek azok, akiket Isten választott népe a leginkább elismer és támogat, nem pedig azok, akik üres szavakat és doktrínákat fecsegnek. Az antikrisztusok nem rendelkeznek valódi tapasztalati tanúságtétellel, és az igazság gyakorlására sem képesek. Legfeljebb néhány jótettre képesek, hogy az emberek kegyeit elnyerjék. De bármennyi jó cselekedetet hajtanak is végre vagy bármennyi szépen hangzó dolgot mondanak, ezek még mindig nem foghatók azokhoz az előnyökhöz és hasznokhoz, amelyeket egy jó tapasztalati tanúságtétel biztosíthat az embereknek. Semmi sem helyettesítheti annak az ellátásnak és öntözésnek a hatását, amelyet Isten választott népe számára nyújtanak azok, akik képesek beszélni tapasztalati tanúságtételükről. Ezért amikor az antikrisztusok meglátnak valakit, aki a tapasztalati tanúságtételéről beszél, a tekintetük szikrát hány. Düh lobban lángra a szívükben, gyűlölet támad bennük, és azon vannak, hogy elhallgattassák a beszélőt és megakadályozzák, hogy tovább beszéljen. Ha tovább beszél, az antikrisztusok hírneve teljesen tönkremegy, és a rút arcuk mindenki számára látható módon teljesen lelepleződik. Ezért az antikrisztusok ürügyet találnak arra, hogy megzavarják a bizonyságtételt mondó személyt, és elnyomják. Az antikrisztusok csak maguknak engedik meg, hogy szavakkal és doktrínákkal félrevezessék az embereket; nem engedik, hogy Isten választott népe a tapasztalati tanúságtételéről szólva dicsőítse Istent. Ez jelzi, hogy az antikrisztusok milyen embereket gyűlölnek és kiktől félnek a legjobban. Amikor valaki egy kis munkával kitűnik, vagy amikor valaki képes a valódi tapasztalati tanúságtételről beszélni, Isten választott népe pedig javakat, épülést és támogatást kap belőle, és mindenki az égig magasztalja, akkor az antikrisztusok szívében növekszik az irigység és a gyűlölet, és megpróbálják kizárni és elnyomni az illetőt. Semmilyen körülmények között nem engedik, hogy az ilyen emberek bármilyen munkát elvállaljanak: így akarják megakadályozni, hogy veszélyeztessék a státuszukat. Az igazság valóságával rendelkező emberek az antikrisztusok szegénységének, nyomorúságának, csúfságának és elvetemültségének kiemelésére és hangsúlyozására szolgálnak, amikor a jelenlétükben vannak, ezért amikor az antikrisztusok partnert vagy munkatársat választanak, soha nem választanak olyan embereket, akiknek van igazságvalósága, soha nem választanak olyanokat, akik tudnak a tapasztalati tanúságtételükről beszélni, és soha nem választanak becsületes embereket vagy olyanokat, akik képesek az igazság gyakorlására. Ezeket az embereket irigylik és gyűlölik a legjobban az antikrisztusok, és ők tüskék az antikrisztusok oldalában. Bármennyi jót vagy az Isten házának munkájára nézve hasznosat tesznek is ezek az emberek, akik gyakorolják az igazságot, az antikrisztusok mindent megtesznek, hogy eltussolják ezeket a tetteket. Még a tényeket is kiforgatják, hogy a jó dolgokért járó dicsőséget maguknak követeljék, míg a rossz dolgokért másokra hárítják a felelősséget, hogy ezzel felemeljék önmagukat és másokat lekicsinyeljenek. Az antikrisztusok nagy irigységgel és gyűlölettel viseltetnek azok iránt, akik az igazságra törekednek és képesek beszélni a tapasztalati tanúságtételükről. Félnek, hogy ezek az emberek fenyegetést jelentenek a saját státuszuknak, ezért minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megtámadják és kizárják őket. Megtiltják a testvéreknek, hogy kapcsolatba lépjenek velük vagy közel kerüljenek hozzájuk, vagy hogy támogassák vagy dicsérjék ezeket az embereket, akik képesek beszélni a tapasztalati tanúságtételükről. Ez az, ami leginkább feltárja az antikrisztusok sátáni természetét, amely idegenkedik az igazságtól és gyűlöli Istent. Amúgy az is bizonyítja, hogy az antikrisztusok gonosz ellenáramlatot jelentenek a gyülekezetben, hogy ők felelősek a gyülekezeti munka megzavarásáért és Isten akaratának akadályozásáért. Mi több, az antikrisztusok gyakran hazugságokat gyártanak és kiforgatják a tényeket a testvérek között, lekicsinylik és elítélik azokat, akik képesek a tapasztalati tanúságtételükről beszélni. Bármilyen munkát végeznek is ezek az emberek, az antikrisztusok ürügyeket találnak arra, hogy kizárják és elnyomják őket. Elítélően nyilatkoznak róluk, mondván, hogy arrogánsak és önelégültek, hogy szeretnek felvágni és hogy ambíciókat táplálnak. Valójában ezeknek az embereknek van némi tapasztalati tanúságtételük, és rendelkeznek az igazságvalóság egy részével. Viszonylag jó az emberi mivoltuk, van lelkiismeretük és értelmük, és képesek elfogadni az igazságot. És bár lehetnek hibáik és hiányosságaik, bár időnként romlott beállítottságot tárhatnak fel, képesek önvizsgálatot és bűnbánatot tartani. Ezek azok az emberek, akiket Isten meg fog menteni, és akiknek reményük van arra, hogy Isten által tökéletességre jussanak. Összességében ezek az emberek alkalmasak arra, hogy kötelességet végezzenek. Megfelelnek a kötelesség végzéséhez kapcsolódó követelményeknek és alapelveknek. Az antikrisztusok azonban azt gondolják magukban: „Ezt semmiképpen sem fogom eltűrni. Az én területemen akarsz szerepelni, versenyezni akarsz velem. Ez lehetetlen: ne is gondolj rá! Képzettebb vagy és érthetőbben beszélsz, mint én, népszerűbb vagy nálam, és nagyobb szorgalommal törekszel az igazságra, mint én. Ha együttműködnék veled, és te ellopnád a dicsőségemet, mit tennék akkor?” Vajon figyelembe veszik-e Isten házának érdekeit? Nem. Min gondolkodnak? Csak azon gondolkodnak, hogyan tarthatják meg a saját státuszukat. Bár az antikrisztusok tudják magukról, hogy képtelenek valódi munkát végezni, nem nevelik és nem támogatják a jó képességű embereket, akik az igazságra törekednek; csak azokat támogatják, akik hízelegnek nekik, akik hajlamosak mások előtt hódolni, akik a szívükben elismerik és csodálják őket, akik mézesmázosak, akik nem értik az igazságot és képtelenek a tisztánlátásra. Az antikrisztusok ezeket az embereket maguk mellé állítják, hogy szolgálják őket, hogy elvégezzék helyettük a dolgokat, és hogy minden napjukat körülöttük keringve töltsék. Ez hatalmat ad az antikrisztusoknak a gyülekezetben, és azt jelenti, hogy sokan közel húzódnak hozzájuk, követik őket, és senki nem meri őket megsérteni. Mindezek az emberek, akiket az antikrisztusok nevelnek, olyan emberek, akik nem törekednek az igazságra. Legtöbbjüknek nincs lelki megértése, és a szabályok követésén kívül nem ismernek mást. Szeretik követni az irányzatokat és a hatalmon lévőket. Abból a fajtából valók, akiket felbátorít, hogy van egy hatalommal bíró mesterük – egy zavaros fejű emberekből álló banda. Hogyan szól a nem hívők mondása? Jobb egy jó ember apródjának lenni, mint egy rossz ember hódolt felmenőjének. Az antikrisztusok pontosan az ellenkezőjét teszik – az ilyen emberek hódolt felmenőjeként viselkednek, és arra törekednek, hogy zászlóvivőikként és rajongóikként neveljék őket. Amikor egy gyülekezetben egy antikrisztus van hatalmon, mindig zavaros fejű embereket és vakon bolondozó embereket toboroz a segítőinek, miközben kizárja és elnyomja azokat a jó képességű embereket, akik képesek megérteni és gyakorolni az igazságot, akik képesek munkát vállalni – különösen azokat a vezetőket és dolgozókat, akik képesek a tényleges munkára. Ily módon két tábor alakul ki a gyülekezetben: az egyik táborban azok vannak, akiknek az emberi mivolta viszonylag becsületes, akik őszintén végzik a kötelességüket, és olyan emberek, akik az igazságra törekednek. A másik tábor az antikrisztusok által vezetett zavaros fejű, vakon bolondozó emberek bandája. Ez a két tábor addig fog egymással harcolni, amíg az antikrisztusokat fel nem fedik és ki nem rekesztik. Az antikrisztusok mindig azok ellen harcolnak és cselekednek, akik őszintén végzik a kötelességüket és az igazságra törekednek. Nem zavarja ez súlyosan a gyülekezet munkáját? Vajon nem zavarja és akadályozza ez Isten munkáját? Az antikrisztusoknak ez az ereje nem egy buktató és akadály, amely megakadályozza Isten akaratának megvalósulását a gyülekezetben? Vajon nem egy Istennel szemben álló gonosz erő ez? Miért viselkednek így az antikrisztusok? Mert az ő fejükben világos, hogy ha ezek a pozitív egyének felállnának és vezetők és dolgozók lennének, akkor az antikrisztusok vetélytársai lennének. Az antikrisztusokkal szembenálló erőt képviselnének, és egyáltalán nem hallgatnának az antikrisztusok szavaira vagy engedelmeskednének nekik; semmiképpen sem követnék az antikrisztusok minden parancsát. Ezek az emberek elégségesek lennének ahhoz, hogy fenyegetést jelentsenek az antikrisztusok státuszára nézve. Amikor az antikrisztusok ezeket az embereket látják, gyűlölet támad a szívükben; nem lesz a szívükben béke és megnyugvás, ha nem zárják ki és nem győzik le ezeket az embereket, és nem járatják le a nevüket. Ezért gyorsan kell dolgozniuk, hogy a saját hatalmukat növeljék és megerősítsék a soraikat. Így Isten választott népének nagyobb részét tudják majd irányítani, és soha többé nem kell aggódniuk amiatt, hogy egy maroknyi igazságra törekvő ember veszélyezteti a státuszukat. Az antikrisztusok saját erőt alkotnak a gyülekezetben, maguk mellé veszik azokat, akik hallgatnak rájuk, engedelmeskednek nekik és a talpukat nyalják, és a munka minden aspektusában őket léptetik elő vezetőnek. Használ vajon Isten háza munkájának, hogy ezt teszik? Nem. Nemcsak, hogy nem hasznos, hanem bomlasztást és megzavarást okoz a gyülekezet munkájában. Ha ez a gonosz erő az emberek több mint felét maga mellé állítja, akkor megvan az esély, hogy megdönti a gyülekezetet. Ennek az oka, hogy az igazságra törekvők a gyülekezetben számszerűen kisebbségbe kerülnek, míg a munkások és álhívők, akik csak azért vannak ott, hogy a hasukat tömjék, legalább a létszám felét teszik ki. Ha ebben a helyzetben az antikrisztusok arra összpontosítják az erejüket, hogy félrevezessék és maguk mellé állítsák ezeket az embereket, akkor természetesen fölénybe kerülnek, amikor a gyülekezet vezetőket választ. Isten háza ezért mindig hangsúlyozza, hogy a választások során addig kell beszélni az igazságról, amíg világossá nem válik. Ha nem tudjátok leleplezni és legyőzni az antikrisztusokat azáltal, hogy beszéltek az igazságról, akkor az antikrisztusok félrevezethetik az embereket, akik vezetőnek választhatják őket, ezáltal megkaparintják és irányítják a gyülekezetet. Nem lenne ez veszélyes dolog? Ha egy vagy két antikrisztus megjelenne a gyülekezetben, az nem indokolná a félelmet, de ha az antikrisztusok egy erővé válnának és elérnének egy bizonyos szintű befolyást, az szavatolná a félelmet. Ezért az antikrisztusokat gyökerestül el kell távolítani és ki kell zárni a gyülekezetből, mielőtt elérnék ezt a befolyási szintet. Ez a feladat a legmagasabb prioritású, és el kell végezni. Továbbá az álhívőket a gyülekezetben, különösen azokat, akik hajlamosak embereket imádni és követni, akik szeretik az erőt követni, akik szeretnek az ördögök cinkosai és csatlósai lenni, akik szeretnek klikkeket alkotni – az ilyen álhívőket és ördögöket a lehető leghamarabb ki kell takarítani. Csak így lehet megakadályozni, hogy ez a csőcselék olyan erőt képezzen, amely megzavarja és irányítja a gyülekezetet. Ez olyasmi, amit Isten választott népének világosan kell látnia, olyasmi, aminek a terhét azoknak kell felvállalnia, akik megértik az igazságot. Mindazoknak, akik felvállalják a gyülekezet munkájának a terhét, mindazoknak, akik tekintettel vannak Isten szándékaira, érzékelniük kell látniuk, hogy pontosan mik ezek a dolgok. Különösen az antikrisztusok fajtáját kell valóságosan látniuk, valamint azokat a kicsinyes ördögöket, akik szeretnek hízelegni és embereket imádni, utána pedig korlátozni kell őket vagy ki kell takarítani a gyülekezetből. Nagyon nagy szükség van az ilyen gyakorlatra. Az antikrisztusokhoz hasonló emberek kifejezetten azon munkálkodnak, hogy jóban legyenek az ilyen zavaros fejű emberekkel, haszontalan semmirekellőkkel és hitvány emberekkel, akik nem fogadják el és nem szeretik az igazságot. Megnyerik őket, és egészen harmonikusan, bensőségesen és lelkesen „együttműködnek” velük. Miféle teremtmények ezek az emberek? Nem az antikrisztusok bandáinak tagjai? Ha a Fennvaló lecserélné az „imádott felmenőjüket”, ezek a kötelességtudó utódok nem tűrnék: igazságtalannak ítélnék a Fennvalót, és összefognának az antikrisztusok védelmében. Vajon Isten háza megengedheti-e nekik, hogy győzedelmeskedjenek? Csak annyit tehet, hogy kiveti a hálóját mindannyiukra, és kitakarítja őket. Ők az antikrisztusok bandáinak démonjai, és egyikükkel sem szabad kíméletesen bánni. Az antikrisztusokhoz hasonló emberek ritkán cselekednek egyedül. Legtöbbször legalább két-három emberből álló csoportot szerveznek, amellyel együtt lépnek fel. Vannak azonban olyan egyedi esetek, amikor az antikrisztusok egyénileg cselekednek. Ez azért van, mert nincs tehetségük, vagy talán nem kaptak még lehetőséget. Ami azonban közös bennük a többiekkel, az a státusz különleges szeretete. Ne tételezd fel, hogy azért, mert nincsenek képességeik vagy képzettségeik, nem szeretik a státuszt. Ez tévedés. Még nem láttál el tisztán egy antikrisztus lényegéig – ha valaki antikrisztus, akkor szereti a státuszt. Látva, hogy az antikrisztusok képtelenek bárkivel is együttműködni, akkor miért van az, hogy ilyen zavarosfejű emberek, szemetek és férgek csoportját nevelik, hogy azok a talpukat nyalják? Ezekkel az emberekkel akarnak együttműködni? Ha valóban képesek lennének velük együttműködni, akkor nem állna meg az az állítás, hogy „az antikrisztusok képtelenek bárkivel is együttműködni”. Képtelenek bárkivel is együttműködi – ez a „bárki” elsősorban a pozitív emberekre vonatkozik, de hogy az antikrisztusok beállítottságát is figyelembe vegyük, a cinkosaikkal sem tudnak együttműködni. Mit tesznek tehát ezeknek az embereknek a nevelése során? Olyan zavaros fejű emberek csoportját nevelik, akiket könnyű irányítani, akiket könnyű manipulálni, akiknek nincsenek saját nézeteik, akik mindent megtesznek, amit az antikrisztusok mondanak – akik közösen azon munkálkodnak, hogy megvédjék az antikrisztusok státuszát. Ha egy antikrisztus önmagára támaszkodna, akkor teljesen egyedül lenne, és nem lenne könnyű dolga, hogy megvédje a státuszát. Ezért nyer meg egy csapat zavaros fejű embert, akik minden nap körülötte sereglenek, és megtesznek dolgokat a kedvükért. Még Isten választott népét is félrevezetik: Arról beszélnek, hogy ezek az emberek az igazságra törekednek, és hogy nagyon szenvednek. Azt mondják, hogy megérdemlik, hogy gondozzák őket. Még azt is mondják, hogy ha ezeknek az embereknek valamilyen problémájuk van, akkor érdeklődnek és kérdezősködnek náluk azzal kapcsolatban – hogy ők mind engedelmes, alávetett emberek. Együttműködően végzik a kötelességüket? Az antikrisztus, státuszának megszilárdítása érdekében, talál egy olyan embercsoportot, amely helyette cselekszik, amely a csatlósa, a cinkosa lesz. Ez nem együttműködés – ez a saját vállalkozásának a működtetése. Ilyen az antikrisztusok ereje.

Mit mondotok, nehéz más emberekkel együttműködni? Valójában nem. Azt is mondhatnánk, hogy könnyű. De miért érzik mégis nehéznek az emberek? Mert romlott beállítottságuk van. Azok számára, akik rendelkeznek emberi mivolttal, lelkiismerettel és józan ésszel, a másokkal való együttműködés viszonylag könnyű, és úgy érezhetik, hogy örömteli. Ez azért van, mert senkinek sem könnyű egyedül megvalósítani a dolgokat, és bármilyen területen is tevékenykednek, bármit is csinálnak, mindig jó, ha van valaki, aki rámutat a dolgokra és segítséget nyújt – sokkal könnyebb, mintha saját maguk csinálnák. Emellett vannak határai annak, hogy mire képesek az emberek képességei, vagy hogy mit tudnak megtapasztalni saját maguk. Senki sem képes mindent kiválóan elsajátítani: Lehetetlen, hogy egyetlen ember mindent tudjon, mindenre képes legyen, mindent megvalósítson – ez lehetetlen, és mindenkinek rendelkeznie kell ezzel a józan ésszel. Ezért bármit is csinálsz, akár fontos, akár nem, mindig szükséged lesz valakire, aki segít neked, aki tanácsokat és útmutatásokat ad, vagy aki veled együttműködésben csinálja a dolgokat. Csak így lehet biztosítani, hogy helyesebben cselekedj, kevesebb hibát kövess el és kisebb valószínűséggel tévedj tévútra – ez egy jó dolog. Különösen Istent szolgálni nagy dolog, és ha nem oldod meg a romlott beállítottságodat, akkor veszélybe kerülhetsz! Amikor az embereknek sátáni beállítottságai vannak, bármikor és bárhol fellázadhatnak Isten ellen és szembeszállhatnak vele. A sátáni beállítottság szerint élő emberek bármikor megtagadhatják Istent, ellenállhatnak Neki és elárulhatják. Az antikrisztusok nagyon ostobák. Nem veszik ezt észre, és azt gondolják: „Elég bajom volt a hatalom megszerzésével, miért osztoznék rajta mással? Ha másoknak adom, az ugye azt jelenti, hogy nekem nem lesz? Hogyan tudnám megmutatni a tehetségeimet és a képességeimet hatalom nélkül?” Nem tudják, hogy amit Isten az emberekre bízott, az nem a hatalom vagy a státusz, hanem a kötelesség. Az antikrisztusok csak a hatalmat és a státuszt fogadják el. A kötelességeket félreteszik, és nem végeznek tényleges munkát. Ehelyett csak a hírnévre, a haszonra és a státuszra törekednek. Csak a hatalmat akarják magukhoz ragadni, Isten választott népét irányítani, és a státuszból származó előnyöket élvezni. Így cselekedni nagyon veszélyes – ez Istennel való szembehelyezkedés! Aki a hírnévre, a haszonra és a státuszra törekszik ahelyett, hogy megfelelően végezné a kötelességét, az a tűzzel és az életével játszik. Aki a tűzzel és az életével játszik, bármelyik pillanatban meglelheti a végzetét. Ma vezetőként vagy dolgozóként Istent szolgálod, ami nem mindennapi dolog. Nem valakiért teszel dolgokat, és még kevésbé azért dolgozol, hogy kifizesd a számláidat és ételt tegyél az asztalra: helyette a kötelességedet végzed a gyülekezetben. És különös tekintettel arra, hogy ez a kötelesség Isten megbízatásából származik, mit jelent ennek a végzése? Hogy Istennek tartozol számadással a kötelességedért, akár jól végzed, akár nem: végső soron Istennek kell számot adni – kell, hogy legyen kimenetel. Amit elfogadtál, az Isten megbízatása, megszentelt felelősség, tehát bármennyire fontos vagy jelentéktelen ez a felelősség, komoly dolog. Mennyire komoly? Kis léptékben abból áll, hogy el tudod-e nyerni az igazságot ebben az életben, és magában foglalja, hogy Isten hogyan tekint rád. Nagyobb léptékben közvetlenül kapcsolódik a kilátásaidhoz és sorsodhoz, a kimeneteledhez: ha gonoszságot követsz el és szembeszállsz Istennel, elítél és megbüntet. Isten mindent nyilvántart, amit a kötelességed végzése során teszel, és Istennek megvannak a saját alapelvei és mércéi arra vonatkozóan, hogy ezeket hogyan pontozza és értékeli. Isten a kimeneteledet mindaz alapján határozza meg, amit a kötelességed végzése során tanúsítasz. Ez komoly dolog? Valóban az! Tehát ha feladatot kapsz, akkor az a saját dolgod, amit el kell végezned? (Nem.) Ez a munka nem olyasmi, amit egyedül el tudsz végezni, de megköveteli, hogy felelősséget vállalj érte. A felelősség a tiéd: neked kell elvégezned ezt a megbízatást. Mit érint ez? Érinti az együttműködést, azt, hogyan működj együtt a szolgálatban, hogyan működj együtt a kötelességed végzésében, hogyan működj együtt a megbízatásod teljesítésében, hogyan működj együtt úgy, hogy Isten akaratát kövesd. Ezeket a dolgokat érinti.

A harmonikus együttműködés sok mindent magában foglal. E sok dolog közül az egyik legkevesebb, hogy megengedjük másoknak, hogy beszéljenek és különböző javaslatokat tegyenek. Ha valódi értelemmel bírsz, akkor függetlenül attól, hogy milyen munkát végzel, először meg kell tanulnod az igazság alapelveit keresni, és proaktív módon mások véleményét is ki kell kérned. Mindaddig, amíg minden javaslatot komolyan veszel, majd egy szívvel és egy elmével oldod meg a problémákat, alapvetően harmonikus együttműködést fogsz elérni. Így sokkal kevesebb nehézséggel fogsz találkozni a kötelességed végzése során. Bármilyen problémák merüljenek is fel, könnyű lesz megoldani őket. Ez a harmonikus együttműködés hatása. Néha előfordulnak viták jelentéktelen dolgok miatt, de amíg ezek nem befolyásolják a munkát, addig nem jelentenek problémát. A legfontosabb dolgokban és a gyülekezet munkáját érintő fontosabb dolgokban azonban konszenzusra kell jutnotok, és az igazságot kell keresnetek, hogy megoldjátok őket. Ha vezetőként vagy dolgozóként mindig mások felettinek gondolod magad, és úgy élvezed a kötelességedet, mintha egy kormányzati beosztás lenne, ha mindig élvezed a státuszodból származó előnyöket, ha mindig a saját terveidet készíted, ha mindig a saját hírnevedet, hasznodat és státuszodat tartod szem előtt és élvezed, ha mindig a saját érdekeidet működteted, ha mindig arra törekszel, hogy magasabb státuszt szerezz, hogy több embert kezelj és irányíts és hogy kiterjeszd a hatalmad körét, akkor ez baj. Nagyon veszélyes, ha egy fontos kötelességet úgy kezelsz, mint egy lehetőséget, hogy élvezd a pozíciódat, mintha kormánytisztviselő lennél. Ha mindig így viselkedsz, ha nem kívánsz együttműködni másokkal, ha nem akarod felhígítani a hatalmadat és megosztani mással, ha nem akarod, hogy más háttérbe szorítson, ellopja a rivaldafényt, ha csak egyedül akarod élvezni a hatalmat, akkor antikrisztus vagy. De ha gyakran keresed az igazságot, ha gyakorlod, hogy lázadj a tested, a motivációid és az elképzeléseid ellen, és képes vagy arra, hogy kezdeményezd a másokkal való együttműködést, megnyisd a szívedet, másokkal konzultálj és keress, figyelmesen meghallgasd mások ötleteit és javaslatait és elfogadd a helyes és az igazsághoz igazodó tanácsokat, függetlenül attól, hogy kitől származnak, akkor bölcsen és helyesen gyakorolsz, és képes vagy elkerülni, hogy rossz útra térj, ami oltalmat jelent számodra. El kell engedned a vezetői címeket, el kell engedned a státusz mocskos levegőjét, hétköznapi emberként kell kezelned magad, másokkal egy szinten kell állnod és felelősségteljesen kell viszonyulnod a kötelességedhez. Ha mindig hivatalos címként és státuszként vagy egyfajta babérként kezeled a kötelességedet, és azt képzeled, hogy mások azért vannak, hogy a pozíciódért dolgozzanak és szolgáljanak, akkor ez problémát jelent – Isten meg fog vetni és megundorodik tőled. Ha úgy hiszed, hogy egyenlő vagy másokkal, csak egy kicsit több megbízatást és felelősséget kapsz Istentől, ha meg tudod tanulni, hogy egyenrangúvá tedd magad velük, és még ahhoz is le tudsz alacsonyodni, hogy megkérdezd, mit gondolnak mások, ha komolyan, gondosan és figyelmesen meg tudod hallgatni, amit mondanak, akkor harmóniában fogsz együttműködni másokkal. Milyen hatást ér el ez a harmonikus együttműködés? A hatás hatalmas. Olyan dolgokat fogsz szerezni, amelyekkel korábban soha nem rendelkeztél, amelyek az igazság fényét és az élet realitásait jelentik: felfedezed mások erényeit és tanulni fogsz az erősségeikből. Van még valami: Másokat ostobának, butának, bolondnak, nálad alacsonyabb rendűnek képzelsz, de amikor meghallgatod a véleményüket vagy megnyílnak előtted, akaratlanul is felfedezed, hogy senki sem olyan átlagos, mint gondolod, hogy mindenki más gondolatokkal és ötletekkel szolgálhat, és hogy mindenkinek megvannak a maga érdemei. Ha megtanulsz harmonikusan együttműködni, az azon túl, hogy segíthet mások erősségeiből tanulni, leleplezheti az arroganciádat és önelégültségedet, és megakadályozhat abban, hogy okosnak képzeld magad. Amikor már nem tartod magadat okosabbnak és jobbnak mindenki másnál, nem fogsz többé ebben a nárcisztikus és önelégült állapotban élni. És ez ugye oltalmat jelent a számodra? Ez az a lecke, amit meg kell tanulnod, és az az előny, amit a másokkal való együttműködésből nyerhetsz.

Amikor emberekkel foglalkozom, figyelmesen meghallgatom, amit a legtöbben mondanak. Ügyelek arra, hogy mindenféle embert megvizsgáljak, és meghallgassam, ahogyan beszélnek, tanulmányozzam a nyelvet és a stílust, amit ilyenkor használnak. Azt szoktad például feltételezni, hogy a legtöbb ember csak alacsony iskolai végzettséggel rendelkezik, de nincsenek meg a készségei egy adott szakmához, és ezért nem kell vele foglalkozni. Valójában ez nem igaz. Amikor kapcsolatba kerülsz ezekkel az emberekkel, vagy akár néhány különleges emberrel, a szívük mélyén rejlő olyan dolgokat vagy képes megérteni, amelyeket nem láthatsz vagy érzékelhetsz – olyan dolgokat, mint a gondolataik és a nézeteik, amelyek közül néhány eltorzult, néhány pedig helyes. Persze lehet, hogy ez a „helyesség” eléggé távol áll az igazságtól: lehet, hogy semmi köze sincs hozzá. Képes leszel viszont megismerni az emberi természet több aspektusát. Nem jó dolog ez a számodra? (De igen.) Ez az éleslátás; egy módszer, hogy fejleszd az éleslátásodat. Néhányan talán azt mondják: „Mi értelme van az éleslátásunk fejlesztésének?” Elősegíti, hogy megértsd a különböző fajta embereket, valamint, hogy felismerd és boncolgasd a különböző fajta embereket, és még inkább, hogy képes legyél segíteni különböző fajta embereknek. Ez az az út, amelyen sok munka folyik. Vannak, akik tévesen spirituálisak, és azt hiszik: „Most, hogy hiszek Istenben, nem hallgatok műsorokat vagy híreket, és nem olvasok újságot. Nem érintkezem a külső világgal. Minden ember, bármivel is foglalkozik, bármi is a szakmája, ördög!” Nos, tévedsz. Ha rendelkezel az igazsággal, még mindig félsz az ördögökkel való érintkezéstől? Még Istennek is van néha dolga a Sátánnal a szellemi birodalomban. Vajon Ő megváltozik emiatt? Egy cseppet sem. Félsz ördögökkel foglalkozni, és ebben a félelemben van egy probléma. Valójában attól kell félni, hogy nem érted meg az igazságot, hogy pontatlanul fogod fel és látod az Istenbe vetett hitet és az igazságot, hogy sok elképzelésed és képzelődésed van, és hogy túlságosan dogmatikus vagy. Ezért van az, hogy akár vezető, akár dolgozó vagy csoportvezető vagy, bármilyen munkáért vagy felelős és bármilyen szerepet játszol, meg kell tanulnod együttműködni másokkal és foglalkoznod kell velük. Ne szajkózz hangzatos ötleteket és ne próbálj mindig nemes hatást kelteni, hogy az emberek figyeljenek rád. Ha mindig hangzatos ötleteket szajkózol, és soha nem vagy képes az igazságot gyakorlatba ültetni vagy másokkal együttműködni, akkor bolondot csinálsz magadból. Ki figyelne akkor rád? Hogyan következett be a farizeusok bukása? Mindig teológiai elméleteket prédikáltak és hangzatos ötleteket szajkóztak. Ahogy ezt folytatták, Isten már nem volt ott a szívükben. Megtagadták Őt, sőt emberi elképzeléseket, törvényeket és szabályokat használtak fel arra, hogy elítéljék Istent, szembeszálljanak Vele és a keresztre szögezzék. Egész nap a kezükben tartották a Bibliájukat, olvasták és kutatták, és képesek voltak folyékonyan visszamondani az írásokat. És mi lett ebből végül? Nem tudták, hogy hol van Isten, sem azt, hogy milyen a beállítottsága, és bár Ő sok igazságot fejezett ki, ezekből semennyit nem fogadtak el, hanem Ellene fordultak és elítélték. Nem ez lett a végük? Világosan tudjátok, hogy mik voltak ennek az eredményei. Nektek is ilyen téves nézeteitek vannak az Istenbe vetett hitetekben? Nem vagytok elzárkózva? (De igen.) Azt látjátok, hogy Én el vagyok zárva? Néha olvasom a híreket, néha nézem a különleges vendégekkel készült interjúkat és más hasonló műsorokat; néha csevegek a testvérekkel, és néha beszélgetek valakivel, aki éppen főz vagy takarít. Beszélek egy kicsit azzal, akit látok. Ne gondold, hogy azért, mert elvállaltál egy feladatot, vagy mert különleges tehetséged van, vagy akár azért, mert különleges küldetést vállaltál, különlegesebb vagy másoknál. Ez tévedés. Amint azt hiszed, hogy különlegesebb vagy másoknál, ez a téves nézet észrevétlenül ketrecbe fog zárni – vassal és bronzzal falaz be kívülről. Akkor úgy fogod érezni, hogy mindenkinél magasabb vagy, hogy ezt és ezt nem tudod megtenni, hogy nem tudsz beszélni vagy kommunikálni ezzel és ezzel az emberrel, hogy még nevetni sem tudsz. És végül mi történik? Kivé válsz? (Elszigetelt magányos emberré.) Elszigetelt magányos emberré válsz. Figyeld meg, hogy a régi idők császárai mindig olyan dolgokat mondtak, hogy „Én, egyedül, ilyen és ilyen vagyok”, „Én, elszigetelten, ez és az vagyok”, „Én, egyedül, úgy gondolom” – mindig kijelentették, hogy egyedül vannak. Ha mindig kijelented, hogy egyedül vagy, milyen nagyszerűnek kell gondolnod magad? Olyan nagyszerűnek, hogy valóban a mennyek fia lettél? Ez vagy te? Lényegében egy átlagos ember vagy. Ha mindig nagyszerűnek és rendkívülinek gondolod magad, akkor bajban vagy. El fogsz bukni. Ha ilyen téves szemlélettel folytatod a világi ügyeidet, akkor a cselekedeteid módja és eszközei meg fognak változni – az alapelveid meg fognak változni. Ha mindig azt gondolod, hogy különálló vagy, hogy magasabban állsz, mint mindenki más, hogy nem szabadna ezt vagy azt a fajta dolgot tenned, hogy ilyen dolgokat tenni a státuszod és a rangod alatt van, akkor nem mentek a dolgok rossz irányba? (De igen.) Azt fogod érezni: „Ilyen státusszal, mint az enyém, nem mondhatok csak úgy mindenfélét másoknak!”, „Ilyen státusszal, mint az enyém, nem mondhatom el másoknak, hogy lázadó vagyok!”, „Ilyen ranggal, mint az enyém, nem mondhatok el másoknak olyan megalázó dolgokat, mint a gyengeségeim, hibáim, hiányosságaim és a végzettségem hiánya – semmiképpen nem hagyhatom, hogy bárki is tudjon ezekről a dolgokról!” Ez kimerítő lenne, nem? (De igen.) Ha ilyen kimerítő módon élnél, tudnád-e jól végezni a kötelességedet? (Nem.) Hol merül fel a probléma? A kötelességedről és a státuszodról alkotott nézeteidben. Bármilyen nagy „hivatalnok” is vagy, bármilyen pozíciót töltesz is be, bármennyi emberért is vagy felelős, valójában ez nem több, mint egy másfajta kötelesség. Nem vagy más, mint a többiek. Nem vagy képes ennek a lényegét látni, de a szíved mélyén mindig érzed: „Ez nem más kötelesség – valójában csak a rangban való különbség. Nekem mások fölött kell állnom: hogyan tudnék együttműködni másokkal? Ők akár együtt is működhetnek velem – én nem tudok velük együttműködni!” Ha mindig így gondolkozol, ha mindig mindenki más fölött akarsz állni, ha mindig mások vállán akarsz állni, fölöttük lenni és lenézni őket, akkor nem lesz könnyű együttműködnöd az emberekkel. Mindig arra fogsz gondolni: „Mit tud az az ember? Ha tudna dolgokat, akkor a testvérek őt választották volna vezetőnek. Akkor miért engem választottak? Mert jobb vagyok nála. Tehát nem kellene vele megbeszélnem a dolgokat. Ha így tennék, az azt jelentené, hogy nem vagyok nagyszerű. Be kell bizonyítanom, hogy nagyszerű vagyok, ezért nem beszélhetem meg a dolgokat senkivel. Nincs senki, aki alkalmas lenne arra, hogy megvitassa velem a munkát – egyáltalán senki!” Így gondolkodnak az antikrisztusok.

A kontinentális Kínában a kommunista párt elnyomja a vallásos hitet. Ez egy szörnyű környezet. Az Istenben hívőkre folyamatosan a letartóztatás veszélye leselkedik, ezért a vezetők és a dolgozók nem gyűlnek össze olyan gyakran. Időnként még havonta egyszer sem képesek dolgozói gyűlést tartani: megvárják, amíg a körülmények lehetővé teszik az összejöveteleket vagy amíg találnak egy megfelelő helyet. Hogyan zajlik tehát a munka? Amikor megvannak a munkarendek, akkor találni kell valakit, aki kézbesíti őket. Egyszer találtunk egy közeli testvért, hogy munkarendeket kézbesítsen egy regionális vezetőnek. Ez a testvér közönséges hívő volt, és amikor kézbesítette a munkarendeket, a regionális vezető elolvasta őket és azt mondta: „Hmm. Erre számítottam.” Mit fitogtatott ez előtt a testvér előtt? Úgy hatalmaskodott, hogy bárki, aki nézi, azt mondja: „Hűha, ez nagyon méltóságteljes volt. Micsoda stílus!” És ez még semmi. Közvetlenül utána azt mondta: „Ezt a fickót küldik, hogy munkarendeket kézbesítsen nekem? Nem elég magas a rangja!” Ez azt jelentette: „Én regionális vezető vagyok, fontos vezető. Hogyan küldhetnek egy közönséges hívőt, hogy dolgokat kézbesítsen nekem? Nem túlzás ez? A fennvaló nagyon lenéz engem. Regionális vezető vagyok, tehát legalább egy körzetvezetőt kellett volna küldeniük, hogy ezt kézbesítse, és mégis egy legalsóbb rendű, közönséges hívőt küldtek – nem elég magas a rangja!” Miféle ember ez a vezető! Mennyire becsüli a státuszát, hogy azt mondja, a kézbesítőnek nincs elég magas rangja? A rangját ürügyként kezeli, hogy érvényt szerezzen a tekintélyének. Hát nem egy ördögi lény? (De igen.) Ördögi lény, az biztos. A gyülekezet munkájában válogatunk-e abban, hogy kit küldünk ki dolgok kézbesítésére vagy értesítések átadására? Egy olyan környezetben, mint a kontinentális Kína, a testvérek hatalmas kockázattal néznek szembe, amikor úton vannak, hogy kézbesítsenek dolgokat. Amikor ez a testvér megérkezett a munkarendekkel, a vezető mégis azt mondta neki, hogy nem elég magas rangú, arra utalva ezzel, hogy találni kell egy megfelelő rangú személyt, aki rangban és státuszban megfelel a vezetőnek, ha pedig máshogy tesznek, azzal lenézik a vezetőt – ez nem egy antikrisztus beállítottsága? (De igen.) Ez egy antikrisztus beállítottsága. Ez az ördögi ember nem tud semmi tényleges munkát végezni és nincsenek képességei, mégis ilyen követelményeket támaszt – mégis ilyen hangsúlyt fektet a státuszra. Mi a szavajárása? „Nem elég magas a rangja.” Bárki is beszél vele, először megkérdezi: „Milyen szintű vezető vagy? Egy kis csoport vezetője? Hagyj békén – a rangod nem elég magas!” Ha Fennvaló testvér tart összejövetelt, akkor mindig előretolakodik, mondván: „Ez a testvér a legnagyobb a gyülekezeti vezetők között, utána pedig én következem. Bárhol is üljön, én rang szerint közvetlenül mellette leszek.” Ennyire egyértelmű ez az ő fejében. Hát nem szégyentelen ez? (De igen.) Annyira szégyentelen – nincs önismerete! Mennyire szégyentelen? Eléggé ahhoz, hogy az emberek undorodjanak tőle. Még ha van is vezetői címe, mire képes? Milyen jól csinálja? Előbb eredményeket kell felmutatnia, mielőtt hivalkodhatna a képesítéseivel. Ez lenne a helyénvaló, ez lenne a logikus. Mégis rang szerint különbözteti meg az embereket – anélkül, hogy bármilyen eredményt elért volna, anélkül, hogy bármilyen munkát végzett volna! És akkor mi a rangja? Regionális vezetőként nem végzett sok tényleges munkát – elmarad ettől a rangtól. Van-e valaki, aki a közelembe tudna kerülni, ha Én rang szerint különböztetném meg az embereket? Nincs. Látjátok, hogy rang alapján teszek különbséget, amikor az emberekkel érintkezem? Nem. Függetlenül attól, hogy kivel találkozom, ha tehetem, beszélek velük egy kicsit, ha pedig nincs időm, csak üdvözlöm őket, és ennyi. Ez az antikrisztus azonban nem így gondolkodik. A rangot, a státuszt és a társadalmi értéket mindennél fontosabbnak tartja, még a saját életénél is értékesebbnek. Ti rang alapján tesznek különbséget, amikor együtt végzitek a kötelességeiteket? Vannak, akik mindenben rang alapján tesznek különbséget: egy pillanat alatt azt mondják, hogy más emberek a munkájukban és az észrevételeikben túllépnek a rangjukon. Milyen rangon lépnek túl? Először a saját kötelességedet végezd jól. Nem tudsz semmilyen kötelességet jól végezni vagy bármilyen munkát elvégezni, mégis rang alapján teszel különbséget – ki kérte ezt tőled? Még nem jött el az ideje, hogy rang alapján tegyél különbséget. Túl korán teszed; nincs önismereted. Van, amikor elmegyünk valahova, és ott találunk embereket egy probléma megoldásához. Rang alapján keressük a megfelelő embereket? Alapvetően nem. Ha te felelsz a munkáért, akkor megkeresünk, ha pedig nem vagy ott, akkor keresünk valaki mást. Nem teszünk különbséget sem rang, sem magas vagy alacsony státusz alapján. Ha valaki felvállalja, hogy ilyen megkülönböztetéseket tegyen, annak nincs önismerete és nem érti az alapelveket. Ha olyan aprólékosan teszel különbséget státusz, rang és címek alapján Isten házában, mint a nem hívők, akkor tényleg hiányzik belőled az értelem! Nem érted az igazságot – olyannyira híján vagy. Nem érted, hogy mi a lényege az Istenbe vetett hitnek.

Az imént beszéltünk a másokkal való együttműködés gyakorlatáról. Könnyű dolog ezt megtenni? Bárki, aki képes keresni az igazságot, akiben van egy kis szégyenérzet, akiben van emberi mivolt, lelkiismeret és értelem, gyakorolhatja a másokkal való együttműködést. Azok az emberek nem tudnak együttműködni senkivel, akiknek nincs emberi mivoltuk, akik mindig monopóliumot akarnak a státuszra, akik mindig a saját méltóságukra, státuszukra, hírnevükre és nyereségükre gondolnak. Természetesen ez az antikrisztusok egyik elsődleges megnyilvánulása is: nem működnek együtt senkivel és nem is képesek harmonikus együttműködést elérni senkivel. Nem gyakorolják ezt az alapelvet. Mi ennek az oka? Nem hajlandóak lemondani a hatalomról: nem hajlandóak tudatni másokkal, hogy vannak dolgok, amiket nem látnak át, hogy vannak dolgok, amikkel kapcsolatban tanácsot kell kérniük. Illúziót keltenek az emberekben, elhitetve velük, hogy nincs semmi, amit ne tudnának megtenni, nincs semmi, amit ne ismernének, nincs semmi, amiről ne tudnának, hogy mindenre van válaszuk és hogy minden megtehető, lehetséges és elérhető a számukra – hogy nincs szükségük sem másokra, sem mások segítségére, emlékeztetőire vagy tanácsaira. Ez az egyik ok. Mi az antikrisztusok legkirívóbb beállítottsága ezen kívül? Azaz mi az a beállítottság, amit már egy-két mondatuk hallatán is átlátsz, ha kapcsolatba kerülsz velük? Az arrogancia. Mennyire arrogánsak? Észszerűtlenül arrogánsak – ez olyan, mint egy mentális betegség. Ha például isznak egy korty vizet, és ezt elegánsan teszik, akkor valami dicsekednivalót faragnak belőle: „Nézzétek, milyen elegáns vagyok, amikor vizet iszom.” Különösen jók a magamutogatásban és a hencegésben; különösen szégyentelenek és szemérmetlenek. Efféle szerzetek az antikrisztusok. Ők úgy látják, hogy senki nem mérhető hozzájuk. Különösen jók a magamutogatásban, és teljesen hiányzik belőlük az önismeret. Egyes antikrisztusok kimondottan csúnyák, mégis azt hiszik, hogy jól néznek ki – ovális arcuk, mandulavágású szemük és ívelt szemöldökük van. Az önismeretnek még ez a foszlánya is hiányzik belőlük. Egy átlagos ember 30-40 éves korára többé-kevésbé pontosan fel tudja mérni saját külsejét és képességeit. Az antikrisztusok azonban nem rendelkeznek ilyen racionalitással. Milyen probléma áll itt fenn? Az, hogy az arrogáns beállítottságuk túllépte a normális racionalitás határait. Mennyire arrogánsak? Még ha úgy is néznek ki, mint egy varangy, akkor is azt mondják, hogy úgy néznek ki, mint egy hattyú. Ebben valamennyire az van, hogy nem tudják megkülönböztetni a valóságot a képzelettől, és a dolgokat a feje tetejére állítják. Az ilyen mértékű arrogancia a szemérmetlenségig megy: elfojthatatlan. Amikor az áltagemberek a saját külsejüket dicsérik, úgy vélik, hogy arról nem illik beszélni, és zavarba jönnek. Ha egyszer már megszólaltak, a nap hátralevő részében szégyellik magukat, és elpirulnak. Az antikrisztusok nem pirulnak el. Dicsérik magukat a jó dolgokért, amiket tettek, és az erősségeikért, azért, ha bármilyen módon jók és jobbak másoknál – ezek a szavak csak úgy folynak a szájukból, mintha hétköznapi beszéd lenne. Még csak el sem pirulnak! Ez az arrogancia minden mértéket, szégyent vagy racionalitást felülmúl. Ezért van, hogy az antikrisztusok szemében minden normális ember – különösen minden olyan ember, aki az igazságot keresi, aki rendelkezik a normális emberi mivolt lelkiismeretével és értelmével, és normális gondolkodással – középszerű, nincs említésre méltó tehetsége, alacsonyabb rendű náluk és nem rendelkezik az ő erősségeikkel és érdemeikkel. Joggal mondhatjuk, hogy azért, mert gőgösek, és azt hiszik, hogy nincs senki, aki felérne hozzájuk, nem kívánnak együttműködni vagy megbeszélni a dolgokat senkivel – semmiben sem, amit tesznek. Lehet, hogy meghallgatják a prédikációkat, olvassák Isten szavait, látják az Ő szavainak felfedését vagy időnként megmetszik őket, de semmiképpen sem fogják beismerni, hogy romlottságot fedtek fel és vétkeztek, az pedig még kevésbé, hogy arrogánsok és önelégültek. Nem képesek megérteni, hogy csupán átlagos emberek, átlagos képességűek. Nem képesek megérteni az ilyen dolgokat. Akárhogyan metszed meg őket, mindig azt fogják hinni, hogy jó képességűek és hogy magasabb rendűek, mint az átlagemberek. Hát nem reménytelen ez? (De igen.) Ez reménytelen. Ez egy antikrisztus. Akárhogyan is metszik őket, egyszerűen nem tudják lehajtani a fejüket és beismerni, hogy hasznavehetetlenek, hogy alkalmatlanok. Ők úgy látják, hogy a problémáik, hibáik vagy romlottságuk beismerése olyan lenne, mintha elítélnék, mintha elpusztítanák őket. Így gondolkodnak ők. Azt gondolják, hogy amint mások meglátják a hibáikat, vagy amint elismerik, hogy gyenge a képességük és hogy nincs lelki megértésük, elveszítik az energiájukat az Istenbe vetett hitükben és értelmetlennek találják azt, mivel a státuszuk többé nem lesz garantált – elvesztették a státuszukat. Azt gondolják: „Van-e értelme státusz nélkül élni? Jobb lenne meghalni!” És ha van státuszuk, akkor fékezhetetlenül arrogánsak, ámokfutóként teszik a rossz dolgokat: ha pedig falba ütköznek és megmetszik őket, akkor el akarják hagyni a posztjukat, negatívvá válnak és ellankadnak. Azt akarod, hogy az igazság alapelvei szerint cselekedjenek? Ez eszedbe se jusson. Miben hisznek? „Mi lenne, ha adnál nekem egy pozíciót, és hagynád, hogy egyedül tegyem a dolgokat? Azt akarod, hogy együttműködjek másokkal? Ez lehetetlen! Ne keress nekem társat – nincs szükségem rá: senki sem alkalmas arra, hogy a társam legyen. Vagy egyszerűen ne használj engem – vegyél rá valaki mást!” Miféle teremtmény ez? „Csak egyetlen alfahím lehet” – ez az antikrisztusok gondolkodásmódja, és ezek a megnyilvánulásaik. Hát nem reménytelen ez? (De igen.)

Az első pontban, amely szerint az antikrisztusok képtelenek bárkivel is együttműködni, mit foglal magában ez a „képtelenek”? Hogy nem működnek együtt senkivel, és hogy nem tudnak együttműködésre jutni másokkal – nem ez a két pillére? Ezt a két jelentést foglalja magában, és ezt az antikrisztusok lényege határozza meg. Bár az emberek dolgozhatnak velük együtt, a lényeg nem a valódi együttműködés – ők csak inasok, akik háttértámogatást nyújtanak, megbízásokat teljesítenek és ügyeket intéznek helyettük. Ez közel sem minősül együttműködésnek. Akkor hogyan definiáljuk az „együttműködést”? Az együttműködés végső célja valójában az igazságalapelvek megértésének elérése, az ezek alapján való cselekvés, minden probléma megoldása, a helyes döntések – az alapelvekhez eltérés nélkül igazodó döntések – meghozatala, valamint a hibák csökkentése a munkában, hogy csak a kötelességedet végezd, hogy ne azt tedd, amit csak akarsz, és ne randalírozz. Az első megnyilvánulása annak, hogy az antikrisztusok azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek, az, hogy képtelenek bárkivel is együttműködni. Néhányan talán azt mondják: „Az, hogy valaki képtelen bárkivel együttműködni, nem ugyanaz, mint hogy azt akarja, hogy mások csak neki vessék alá magukat.” Ha valaki képtelen bárkivel is együttműködni, az azt jelenti, hogy nem hallgat senki szavára vagy senkitől nem kér tanácsot – még Isten szándékait vagy az igazság alapelveit sem keresi. Egyszerűen csak a saját akarata szerint cselekszik és viselkedik. Mi rejlik ebben? A munkájában ő mag uralkodik, nem az igazság, és nem Isten. Tehát a munkája alapelve, hogy mások figyeljenek arra, amit mond, és úgy bánjanak vele, mintha ő lenne az igazság, mintha ő lenne Isten. Hát nem ez a természete? Néhányan azt mondhatják: „Ha senkivel sem képes együttműködni, akkor ez talán azért van, mert megértette az igazságot és nincs szüksége együttműködésre.” Vajon ez a helyzet? Minél jobban megérti és gyakorolja valaki az igazságot, annál több forrásból érdeklődik és keres, amikor cselekszik. Többet beszél meg dolgokat és többet beszélget az emberekkel annak érdekében, hogy minimalizálja a károkat és a hibák előfordulásának esélyét. Minél inkább érti valaki az igazságot, annál több értelemmel bír, és annál inkább hajlandó és képes másokkal együttműködni. Nem így van? És minél kevésbé hajlandó és képes valaki együttműködni másokkal, azok, akik nem hallgatnak másokra, akik nem veszik figyelembe mások javaslatait, akik úgy cselekszenek, hogy nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit és nem hajlandók megvizsgálni, hogy a cselekedeteik összhangban vannak-e az igazság alapelveivel – az ilyen emberek annál kevésbé keresik és annál kevésbé értik az igazságot. Mi az, amit tévesen hisznek? „A testvérek engem választottak vezetőjüknek, isten adta nekem ezt a lehetőséget, hogy vezető legyek. Tehát minden, amit teszek, összhangban van az igazsággal – bármit teszek, az helyes.” Nem félreértés ez? Miért értenék így félre a dolgot? Egy dolog biztos: az ilyen emberek nem szeretik az igazságot. És még valami: az ilyen emberek egyszerűen nem értik az igazságot. Ez minden kétséget kizáróan így van.

Az antikrisztusok képtelenek bárkivel is együttműködni. Ez komoly probléma. Bármilyen kötelességet is végez egy antikrisztus, bárkivel is társul, mindig lesznek konfliktusok és viták. Néhányan azt mondhatják: „Ha ő a takarításért felel, és minden nap rendet rak odabent, akkor mi oka van arra, hogy ne legyen együttműködő másokkal?” Ebben egy beállítottságbeli probléma van: akárkivel is érintkezik vagy végez munkát, mindig megveti az illetőt, mindig ki akarja oktatni, hogy azt tegye, amit ő mond. Azt mondanátok, hogy egy ilyen ember képes másokkal együttműködni? Senkivel sem képes együttműködni: ez azért van, mert a romlott beállítottsága túlságosan súlyos. Azon felül, hogy nem képes másokkal együttműködni, mindig kioktatja és felülről korlátozza a többieket – mindig az emberek vállán akar ülni és engedelmességre kényszeríteni őket. Ez nem pusztán beállítottságbeli probléma – ez egyúttal az emberi mivoltával kapcsolatos komoly probléma is. Nincs lelkiismerete és nincs értelme. Ilyenek a gonosz emberek. Senkivel sem tudnak együttműködni: senkivel sem tudnak kijönni. Mik azok a dolgok, amelyek közösek az emberek emberi mivoltában? E dolgok közül melyek összeegyeztethetőek? A lelkiismeret és az értelem, valamint az igazságot szerető hozzáállásuk – ezek közösek. Ha mindkét fél rendelkezik ilyen normális emberi mivolttal, akkor ki tudnak jönni egymással: ha nem, akkor nem tudnak; ha pedig az egyik rendelkezik vele, a másik pedig nem, akkor sem tudnak. Jó és rossz emberek nem tudnak kijönni egymással – jóindulatú és gonosz emberek nem tudnak kijönni egymással. Vannak bizonyos feltételek, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy az emberek normálisan kijöjjenek egymással: Ahhoz, hogy együtt tudjanak működni egymással, legalább lelkiismerettel és értelemmel kell rendelkezniük, valamint türelmesnek és toleránsnak kell lenniük. Az embereknek egy véleményen kell lenniük ahhoz, hogy együtt tudjanak működni egy kötelesség végzésében. A másik erősségeiből kell meríteniük, és ellensúlyozniuk kell saját gyengeségeiket, valamint türelmesnek és toleránsnak kell lenniük, és a viselkedésüknek egy alapvonalat kell követnie. Így lehet harmóniában kijönni egymással, és bár időnként lehetnek konfliktusok és viták, az együttműködés folytatódhat, és legalább ellenségeskedés nem támad. Ha valakinek nincs ilyen kiindulópontja, ha nem lelkiismeretes vagy ésszerű, ha a viselkedését a profit hajszolása határozza meg, ha egyedül a profitra törekszik, és mindig mások kárára kíván profitálni, akkor az együttműködés lehetetlen lesz. Így van ez a gonosz emberek és az ördögkirályok között, akik szüntelenül harcolnak egymással. A szellemi birodalom különböző gonosz szellemei nincsenek jóban. Bár az ördögök időnként összefognak, mindez a kölcsönös kizsákmányolásról szól, hogy elérjék a saját céljaikat. Az összefogásaik csak ideiglenesek, és hamarosan maguktól szétesnek. Ugyanez a helyzet az emberek között is. Az emberi mivolt nélküli emberek rothadt almák, amelyek tönkreteszik a többit. Csak a normális emberi mivolttal rendelkezőkkel könnyű együttműködni, akik türelmesek és toleránsak másokkal, képesek odafigyelni mások véleményére és képesek félretenni a saját státuszukat a munkájukban, hogy másokkal egyeztetve végezzék azt. Nekik is vannak romlott beállítottságaik, és mindig azt kívánják elérni, hogy mások figyeljenek rájuk – nekik is ez a szándékuk –, de mivel van lelkiismeretük és értelmük, és képesek keresni az igazságot, és ismerik önmagukat, és érzik, hogy nem helyénvaló, amit csinálnak, amiért szemrehányást tesznek maguknak, valamint képesek megfékezni magukat, a cselekvésük módjai és eszközei apránként megváltoznak. Ily módon pedig képesek lesznek együttműködni másokkal. Romlott beállítottságot tárnak fel, de nem gonosz emberek, és nincs meg bennük az antikrisztus lényege. Nincsenek komolyabb problémáik a másokkal való együttműködéssel. Ha gonosz emberek vagy antikrisztusok lennének, akkor képtelenek lennének másokkal együttműködni. Ilyen az összes gonosz ember és antikrisztus, akiket Isten háza kitakarít. Képtelenek bárkivel is együttműködni, és ennek következtében mindannyian felfedetnek és kivettetnek. Mégis sok olyan, az antikrisztusok beállítottságával rendelkező ember van, aki az antikrisztusok útját járja, aki sok metszést követően képes elfogadni az igazságot és igazán bűnbánatot tud tanúsítani, valamint türelmes és toleráns tud lenni másokkal. Az ilyen emberek képesek arra, hogy fokozatosan harmonikus együttműködést alakítsanak ki másokkal. Egyedül az antikrisztusok nem képesek együttműködni senkivel. Bármennyire is romlott beállítottságot tárnak fel, nem fogják keresni az igazságot, hogy megoldják, hanem gátlástalanul és féktelenül kitartanak a saját elképzeléseik mellett. Nem csak arról van szó, hogy nem képesek harmóniában együttműködni másokkal – ha látják, hogy valaki tisztán lát velük kapcsolatban és elégedetlen velük, még arra is képesek, hogy gyötörjék, és kirekesztő, ellenséges magatartást tanúsítsanak vele szemben. Megtartják az ellenséges magatartást velük szemben annak árán is, hogy a gyülekezet munkájába mindenféle módon beleszólnak. Ezt az antikrisztusok természetlényege határozza meg.

Milyen tanulságokat kell levonnotok a harmóniában való együttműködésre való felkészülés során? Az együttműködés megtanulása az igazságszeretet gyakorlásának egyik eleme, és egyik jele is. Ez az egyik megnyilvánulási módja annak, hogy az ember lelkiismerettel és racionalitással bír. Mondhatod, hogy rendelkezel lelkiismerettel, méltósággal és racionalitással, de ha senkivel sem tudsz együttműködni, ha nem tudsz kijönni a családoddal, a kívülállókkal vagy a barátaiddal, ha az interakcióid szétesnek és végtelen vitáid vannak a közös feladatokban, és így ellenségeket szerzel – ha ezért soha nem vagy képes senkivel sem kijönni, akkor veszélyben vagy. Ha ez a viselkedés egy az összes romlott beállítottságodra jellemző viselkedések közül, vagy egy az összes olyan viselkedésformád közül, amely nem felel meg az igazságnak, és nem több, mint egy viselkedésforma, olyan, amelynek tudatában vagy és amellyel kapcsolatosam folyamatosan keresel és változtatsz, akkor még van esélyed. Még meg lehet menteni: nem nagy a probléma. De ha eredendően ilyen ember vagy, eredendően képtelen vagy bárkivel is kijönni, és erről hiába is beszélnek neked – egyszerűen nem tudod megfékezni magad –, akkor ez komoly probléma. Ha nem veszel erről tudomást, bárhogyan is beszélgetnek veled az igazságról, hanem úgy érzed, hogy a probléma nem nagy dolog, hogy ez a normális életed, hogy elsősorban így nyilvánul meg a romlott beállítottságod, akkor egy antikrisztus lényegével rendelkezel. És ha ez a lényeged, az más dolog, mintha az antikrisztusok útját járnád. Vannak, akik az antikrisztusok útját járják, és vannak, akik maguk is antikrisztusok. Hát nincs itt különbség? (De van.) Akik az antikrisztusok útját járják, azok a cselekedeteikben az antikrisztusoknak ezeket a viselkedésformáit mutatják; valamivel feltűnőbb és nyilvánvalóbb módon fedik fel az antikrisztusi beállítottságot, mint az átlagember, de ettől még képesek olyan munkát végezni, amely összhangban van az igazsággal, amelyben van emberi mivolt és racionalitás. Ha valaki egyáltalán nem képes pozitív munkát végezni, és amit tesz, az helyette teljes egészében az antikrisztusok ezen viselkedései, az antikrisztusi lényeg kinyilatkoztatásai – ha minden munkája és kötelessége, amit végez, ilyen kinyilatkoztatás, és semmi nincs bennük, ami összhangban van az igazsággal –, akkor ő egy antikrisztus.

Egyes vezetők és dolgozók a múltban gyakran antikrisztusi beállítottságokat fedtek fel; akaratosak és önkényesek voltak, és mindig ez volt a hozzáállásuk: megszoksz, vagy megszöksz. De nem követtek el nyilvánvaló gonoszságokat, és emberi mivoltuk sem volt szörnyű. Azáltal, hogy megmetszették őket, hogy a testvérek segítettek nekik, hogy áthelyezték vagy lecserélték őket, hogy egy ideig negatívak voltak, végül tudatára ébredtek, hogy amit korábban felfedtek, azok romlott beállítottságok voltak. Hajlandóvá váltak bűnbánatot tanúsítani, és azt gondolták: „A legfontosabb, hogy kitartsak a kötelességem végzése mellett, bármi történjék is. Bár az antikrisztus útját jártam, mégsem soroltak az antikrisztusok közé. Ez Isten irgalma, ezért keményen kell dolgoznom a hitemben és a törekvésemben. Semmi rossz nincs abban, ha az igazságra való törekvés útját járom.” Apránként megváltoznak, majd megtérnek. Vannak bennük jó megnyilvánulások, képesek az igazság alapelveit keresni, amikor a kötelességüket végzik, és akkor is az igazság alapelveit keresik, amikor másokkal kapcsolatba lépnek. Minden tekintetben pozitív irányba haladnak. Akkor tehát nem változtak meg? Az antikrisztusok útján való járásról az igazság gyakorlásának és az igazságra való törekvés útján való járásra tértek át. Van remény és van esélyük arra, hogy elérjék az üdvösséget. Az antikrisztusok közé sorolhatod az ilyen embereket azért, mert egykor egy antikrisztus bizonyos megnyilvánulásait mutatták, vagy az antikrisztusok útját járták? Nem. Az antikrisztusok inkább meghalnának, minthogy megtérjenek. Nincs bennük szégyenérzet; emellett a beállítottságuk ádáz és elvetemült, és a végletekig idegenkednek az igazságtól. Képes-e valaki, aki ennyire idegenkedik az igazságtól, a gyakorlatba ültetni azt, vagy bűnbánatot tanúsítani? Ez lehetetlen lenne. Az, hogy ilyen abszolút módon idegenkedik az igazságtól, azt jelenti, hogy soha nem fog bűnbánatot tanúsítani. Egy dolog biztos azokkal az emberekkel kapcsolatban, akik képesek bűnbánatot tanúsítani, mégpedig az, hogy hibáztak ugyan, de képesek elfogadni Isten szavainak ítéletét és fenyítését, képesek elfogadni az igazságot, és képesek a lehető legjobban igyekezni, hogy együttműködjenek a kötelességeik végzése során, Isten szavait személyes alapelveiknek tekintve, és Isten szavait életük valóságává téve. Elfogadják az igazságot, és mélyen legbelül nem idegenkednek tőle. Nem ez a különbség? Ez a különbség. Az antikrisztusok azonban nem állnak meg a metszés elutasításánál – senkire sem hallgatnak, akinek a szavai összhangban vannak az igazsággal, és nem hiszik, hogy Isten szavai az igazság, és nem is ismerik el őket igazságként. Milyen a természetük? Olyan, amelyik idegenkedik az igazságtól és gyűlöli azt, méghozzá szélsőséges mértékben. Amikor valaki az igazságot közli vagy tapasztalati tanúságtételről beszél, akkor rendkívül viszolyognak, és ellenségesek a beszélővel szemben. Ha valaki a gyülekezetben különböző képtelen és gonosz érveket terjeszt, ha abszurd, képtelen dolgokat mond, az nagyon boldoggá teszi őket: azonnal ők is beszállnak, és szoros együttműködésben velük henteregnek a pocsolyában. Ez a „madarat tolláról” alapján létrejött összefogás esete – a hasonló keresi a hasonlót. Ha meghallják, hogy Isten választott népe az igazságot közli, vagy az önismerete és az őszinte bűnbánata tapasztalati tanúságtételéről beszél, az az elkeseredésig felbosszantja őket, és elkezdenek azon gondolkodni, hogyan zárják ki és támadják meg az illetőt. Röviden: nem néznek jó szemmel senkire, aki az igazságra törekedik. Ki akarják zárni az illetőt, és az ellenségévé akarnak válni. Aki ügyes abban, hogy szavak és doktrínák hirdetésével hivalkodjon, azt nagyon kedvelik, és eléggé elismerik – mintha bizalmasra és útitársra leltek volna. Ha valaki azt mondja: „Aki a legtöbb munkát végzi és a leginkább közreműködik, az nagy jutalomban és koronában részesül, és együtt fog uralkodni istennel”, akkor végtelenül izgatottak lesznek és felforrósodik a vérük. Úgy fogják érezni, hogy magasan a többiek felett állnak, hogy végre kitűnnek a tömegből, hogy most már van helyük, hogy megmutassák magukat és hogy mennyit érnek. Akkor meglehetősen elégedettek lesznek. Ez nem az igazságtól való idegenkedés? Tegyük fel, hogy egy beszélgetés során azt mondod nekik: „Isten nem szereti az olyan embereket, mint Pál, és leginkább azoktól undorodik, akik az antikrisztusok útját járják, és akik egész nap azt hajtogatják: »Uram, Uram, hát nem végeztem sok munkát Érted?« Ő undorodik azoktól az emberektől, akik egész nap azon vannak, hogy jutalomért és koronáért könyörögjenek Neki.” Ezek a szavak bizonyára az igazság, de milyen érzés marad bennük azután, hogy ilyen közléseket hallanak? Mondanak-e áment az ilyen szavakra, és elfogadják-e őket? Mi az első reakciójuk? Szívből jövő undort éreznek, és nem hajlandóak meghallgatni – ez alatt azt értik: „Hogyan lehetsz ennyire biztos abban, amit mondasz? Tiéd az utolsó szó? Nem hiszem, amit mondasz! Azt teszem, amit teszek. Olyan leszek, mint Pál, és koronát kérek istentől. Így áldott lehetek, és jó rendeltetési helyem lesz!” Ragaszkodnak Pál nézeteinek a fenntartásához. Nem Isten ellen harcolnak-e így? Nem nyilvánvalóan Istennel való szembenállás ez? Isten leleplezte és boncolgatta Pál lényegét: annyi mindent mondott róla, és minden egyes része az igazság – ezek az antikrisztusok mégsem fogadják el az igazságot, sem azt a tényt, hogy Pál minden cselekedete és magatartása Istennel szemben állt. Az ő fejükben még mindig kérdéses: „Ha mondasz valamit, az azt jelenti, hogy helyes? Milyen alapon? Számomra az, amit Pál mondott és tett, helyesnek tűnik. Nincs benne semmi tévedés. Koronát és jutalmat hajszolok – erre vagyok képes! Meg tudsz állítani? Törekedni fogok a munkavégzésre: ha elérem, hogy sokat tettem, akkor lesz tőkém – hozzájárultam a dolgokhoz, és ha ez így van, akkor bemehetek a mennyek országába és jutalmat kapok. Nincs ezzel semmi baj!” Ennyire makacsok. A legkevésbé sem fogadják el az igazságot. Közölheted velük az igazságot, de nem fog eljutni hozzájuk: idegenkednek tőle. Ez az antikrisztusok hozzáállása Isten szavaihoz, az igazsághoz, és ez a hozzáállásuk Istenhez is. Milyen érzésetek van tehát, amikor hallottátok az igazságot? Úgy érzitek, hogy nem az igazságot követitek és hogy nem értitek. Úgy érzitek, hogy még mindig messze vagytok tőle és hogy az igazságvalóság felé kell törekednetek. És valahányszor Isten szavaihoz hasonlítjátok magatokat, akkor úgy érzitek, hogy túlságosan hiányosak vagytok, túl szerények a képességeitek és hiányzik belőletek a lelki megértés – hogy még mindig felületesek vagytok és hogy még mindig van bennetek elvetemültség. És akkor negatívvá váltok. Nem ez az állapototok? Az antikrisztusok viszont soha nem negatívak. Mindig nagyon lelkesek, soha nem tartanak önvizsgálatot, nem ismerik meg önmagukat, hanem azt hiszik, hogy nincsenek nagyobb problémáik. Ilyenek azok az emberek, akik mindig arrogánsak és önelégültek – amint hatalomra kerülnek, antikrisztussá válnak.

II. Annak boncolgatása, hogy az antikrisztusoknak mindig az a vágyuk és ambíciójuk, hogy irányítsák és meghódítsák az embereket

A következő pontról való beszélgetéssel folytatjuk: Az antikrisztusoknak mindig az az ambíciójuk és vágyuk, hogy irányítsák és meghódítsák az embereket. Ez a probléma súlyosabb, mint az, hogy képtelenek bárkivel is együttműködni. Mit mondanátok, miféle emberek azok, akik szeretnek másokat irányítani és meghódítani? Miféle embernek van másokat irányítsára és meghódítsára irányuló vágya? Mondok egy példát. Vajon azok, akik különösen szeretik a státuszt, szívesen irányítanak és hódítanak meg másokat? Nem az antikrisztusok fajtájához tartoznak? Félrevezetik, irányítják és leigázzák a többi embert, akik aztán imádják őket és hallgatnak rájuk. Így elnyerik az emberek megbecsülését és tiszteletét, és elérik, hogy az emberek imádják őket és felnézzenek rájuk. Nincs-e tehát helyük az emberek szívében? Ha nem győznék meg az embereket, és azok nem ismernék el őket, akkor is imádnák őket? Egyáltalán nem. Tehát miután ezeknek az embereknek már van státuszuk, még mindig meg kell győzniük másokat, hogy teljesen megnyerjék őket, és elérjék, hogy csodálják őket. Csak ekkor fogják az emberek imádni őket. Ez az egyik fajta ember. Van egy másik is – akülönösen arrogánsak. Ugyanúgy bánnak az emberekkel: Azzal kezdik, hogy leigázzák az embereket, mindenkinél elérve azt, hogy őket imádja és csodálja. Csak ekkor elégedettek. A nagyon ádáz emberek is szeretnek másokat irányítani, elérni, hogy az emberek rájuk hallgassanak, körülöttük keringjenek és megtegyenek értük dolgokat. Mind a nagyon arrogáns emberek, mind az ádáz beállítottságú emberek antikrisztussá válnak, amint hatalomra kerülnek. Az antikrisztusoknak mindig az az ambíciója és vágya, hogy másokat irányítsanak és meghódítsanak. Az emberekkel való találkozásaik során mindig meg akarják állapítani, hogy mások hogyan látják őket, hogy van-e helyük mások szívében, és hogy mások csodálják és imádják-e őket. Ha olyasvalakivel találkoznak, aki jól ért a talpnyaláshoz, a hízelgéshez és a törleszkedéshez, akkor nagyon boldogok lesznek. Ilyenkor elkezdenek magas lóról beszélni, kioktatni az embereket, hangzatos ötletekről fecserészni, és az emberekbe előírásokat, módszereket, doktrínákat és elképzeléseket sulykolni. Elérik, hogy az emberek ezeket a dolgokat az igazságként fogadják el, sőt, még szépítgetik is őket: „Ha el tudod fogadni ezeket a dolgokat, akkor olyasvalaki vagy, aki szereti az igazságot és törekszik rá.” A rossz ítélőképességű emberek azt fogják gondolni, hogy amit mondanak, az észszerű, és bár számukra homályos, és nem tudják, hogy összhangban van-e az igazsággal, csak azt érzik, hogy nincs semmi baj azzal, amit mondanak, és hogy nem sérti az igazságot. Így hát engedelmeskednek az antikrisztusoknak. Ha valaki képes felismerni egy antikrisztust és esetleg leleplezi, az felbőszíti az antikrisztust, aki gátlástalanul vádakat zúdít rá, elítéli, és erőt demonstrálva megfenyegeti. A tisztánlátással nem rendelkezőket az antikrisztus teljesen leigázza, ők pedig a szívük mélyéből csodálják őt, ami azt váltja ki belőlük, hogy imádják az antikrisztust és rá hagyatkozzanak, sőt, rettegjenek tőle. Úgy érzik, mintha az antikrisztus rabszolgái lennének, mintha elbizonytalanodna a szívük, ha elveszítenék az antikrisztus vezetését, tanításait és szemrehányásait. Ezek nélkül mintha nem lenne biztonságérzetük, és Isten talán már nem is akarja őket. Ezt követően mindenki megtanulta, hogy figyelje az antikrisztus arckifejezését, amikor cselekszik, mert attól fél, hogy az antikrisztus nem lesz boldog. Mindenki igyekszik a kedvében járni: az ilyen emberek elszántan követik az antikrisztust. Munkájuk során az antikrisztusok szavakat és doktrínákat hirdetnek. Jók abban, hogy bizonyos előírások betartására tanítsák az embereket; soha nem mondják el az embereknek, hogy mik azok az igazságalapelvek, amelyeket be kellene tartaniuk, miért kell így cselekedniük, mik Isten szándékai, milyen munkarendeket határozott meg Isten háza, mi a leglényegesebb és legfontosabb munka, vagy mi az elsődlegesen elvégzendő munka. Az antikrisztusok egyáltalán nem mondanak semmit ezekről a fontos dolgokról. Soha nem közlik az igazságot, amikor a munkát végzik és elrendezik. Ők maguk sem értik az igazságalapelveket, ezért csak arra tudják tanítani az embereket, hogy tartsák magukat néhány előíráshoz és doktrínához – és ha az emberek szembemennek a szavaikkal és az előírásaikkal, akkor szembe fognak kerülni az antikrisztusok megrovásával és dorgálásával. Az antikrisztusok gyakran Isten házának zászlaja alatt végzik a munkát, magas pozícióból dorgálnak és oktatnak ki másokat. Néhányan annyira összezavarodnak a kioktatásuktól, hogy úgy érzik, adósai Istennek, mert nem az antikrisztusok követelményei szerint cselekednek. Az ilyen emberek vajon nem kerültek az antikrisztusok irányítása alá? (De igen.) Miféle viselkedés ez az antikrisztusok részéről? Ez rabszolgasorba taszító magatartás. A „rabszolgasorba taszítást” a nagy vörös sárkány nemzetének szavai szerint „agymosásnak” nevezik. Pontosan olyan, mint amikor a nagy vörös sárkány foglyul ejti az Istenben hívőket. Amellett, hogy kínozza őket, egy másik módszert is alkalmaz: az agymosást. Akár földművesek, akár dolgozók, akár értelmiségiek, a nagy vörös sárkány az eretnekségek és tévtanok – ateizmus, evolúció és marxizmus-leninizmus – egész sorát használja az emberek agymosására. Ezeket a dolgokat erőszakkal sulykolja az emberekbe, bármennyire is undorítónak vagy visszataszítónak találják azokat az emberek, majd ezeket az eszméket és elméleteket arra használja, hogy megbilincselje az emberek végtagjait és irányítsa a szívüket. Így tartja vissza a nagy vörös sárkány az embereket attól, hogy higgyenek Istenben, hogy elfogadják az igazságot, és hogy az igazságra törekedjenek annak érdekében, hogy megmeneküljenek és tökéletességre jussanak. Ugyanígy bármennyi prédikációt is hallanak az antikrisztusok által irányított emberek, nem képesek megérteni az igazságot vagy azt, hogy valójában mire való az Istenben való hit, hogy milyen utat kellene járniuk, hogy milyen helyes szemlélettel kellene rendelkezniük az egyes dolgok végzése során, vagy milyen álláspontot kellene felvenniük. Semmit sem értenek ezekből a dolgokból: a szívükben nincs más, csak azoknak az antikrisztusoknak a szavai, doktrínái és üres elméletei. Miután pedig az antikrisztusok hosszú időn keresztül félrevezetik és irányítják őket, teljesen olyanná válnak, mint ők: olyan emberekké válnak, akik hisznek Istenben, de egyáltalán nem fogadják el az igazságot, sőt ellenkeznek és szembefordulnak Istennel. Milyen emberek azok, akiket az antikrisztusok félrevezetnek és irányítanak? Kétségtelen, hogy egyikük sem az igazság szerelmese. Mindannyian képmutatók, olyan emberek, akik nem az igazságra törekednek az Istenbe vetett hitükben, és akik a kötelességeik végzése során nem a megfelelő ügyekkel foglalkoznak. Istenbe vetett hitükben ezek az emberek nem Istent követik, hanem az antikrisztusokat, az antikrisztusok rabszolgáivá válnak, és ennek eredményeként nem tudják elnyerni az igazságot. Ez a kimenetel elkerülhetetlen.

Mi az az alapelv, amely szerint Isten az emberekkel bánik? Kényszer? Irányítás? Nem – éppen az irányítás ellenkezője. Mi Isten alapelve az emberekkel való bánásmódjában? (Szabad akaratot ad nekik.) Igen, szabad akaratot ad neked. Lehetővé teszi, hogy saját megértésedre juss az Általa meghatározott környezetekben, és így természetes módon emberi megértésre és tapasztalatra teszel szert. Lehetővé teszi, hogy természetes módon megértsd az igazság egy aspektusát, hogy amikor ismét ilyen környezettel találkozol, tudd, hogy mit tegyél és mit válassz. Lehetővé teszi azt is, hogy a szíved mélyéről megértsd, mi a helyes és mi a helytelen, hogy végül a helyes utat válaszd. Isten nem irányít és nem kényszerít téged. Egy antikrisztus azonban pont az ellenkezőjét teszi: félrevezetéssel átmossa az agyadat és indoktrinál, majd a rabszolgájává tesz. Miért használom a „rabszolga” szót? Mi az a rabszolga? Azt jelenti, hogy nem fogod és nem is mered majd tisztán látni, hogy az antikrisztusnak igaza van-e vagy sem – nem fogod tudni, hogy igaza van-e vagy sem: tanácstalan és zavart leszel a szívedben. Nem lesz világos számodra, hogy mi a helyes és mi nem: nem fogod tudni, hogy mit szabad és mit nem szabad tenned. Csupán bábuként fogsz várni az antikrisztus utasításaira, nem mersz majd cselekedni, ha az antikrisztus nem utasít rá, és csak akkor mersz majd cselekedni, ha már hallottad a parancsát. Ezen a ponton már elvesztetted a saját veled született képességeidet, és a szabad akaratod nem fogja betölteni a szerepét. Halott emberré váltál. Lesz szíved, de nem leszel képes gondolkodni: lesz elméd, de nem leszel képes mérlegelni a problémákat – nem fogod tudni, hogy mi a helyes és mi a helytelen, hogy melyek a pozitív és melyek a negatív dolgok, vagy hogy mia cselekvés helyes és helytelen módja. Az antikrisztus észrevétlenül átvette az irányítást feletted. Mit fog irányítani? A szívedet vagy az elmédet? A szívedet; az elméd pedig ezt követően természetes módon az irányítása alá kerül. Szorosan megköti a végtagjaidat, gyorsan és erősen, így minden egyes általad megtett lépésnél tétovázásban és kétségekben dagonyázol, utána pedig visszarettensz. Utána szeretnél még egy lépést tenni, cselekedni, de megint visszarettensz. Minden egyes dologban, amit teszel, a látásod elhomályosodik és ködös lesz. Ez elválaszthatatlan az antikrisztus félrevezető megjegyzéseitől. Mi a fő módszer, amellyel az antikrisztusok irányítják az embereket? Minden, amit mondanak, olyasmi, ami megfelel az emberek elképzeléseinek és képzelődéseinek, az emberi érzelmeknek és az emberi érvelésnek. Úgy tűnik, hogy van bennük egy kis emberi mivolt, amikor beszélnek, de nem rendelkeznek semmilyen igazságvalósággal. Mondd meg Nekem, hogy azok az emberek, akiket az antikrisztusok irányítanak és akik őket követik, tudnak-e teljes szívükkel és teljes erejükkel kötelességeket végezni Isten házában? (Nem.) Mi az oka ennek? Nem értik az igazságot – ez a fő ok. És van egy másik ok is: az antikrisztusok hatalmi játszmákba bonyolódnak; nem gyakorolják az igazságot a kötelességük végzése során, és azt nem is teljes szívvel és erővel végzik. Gyakorolhatják-e tehát az inasaik az igazságot? Akármilyen is egy antikrisztus, az őket követő inasaik is olyanok lesznek. Az antikrisztusok élen járnak abban, hogy nem gyakorolják az igazságot, hogy szembe mennek az alapelvekkel, hogy elárulják Isten házának érdekeit, hogy esztelenek és diktátorként viselkednek. Előfordulhat, hogy ez nem hat az inasaikra? Ez egyáltalán nem fordulhat elő. Mi lesz tehát azokkal az emberekkel, akiket korlátoznak és irányítanak? Óvakodni fognak egymástól, gyanakodni fognak egymásra és harcolni fognak egymással – versengeni fognak a hírnévért és a nyereségért, a tündöklés lehetőségéért és a tőkéért. Mélyen legbelül mindenki, akit antikrisztus irányít, széthúz, és már nincs egy véleményen a többiekkel. Óvatosak és körültekintőek a cselekedeteikben: nem nyílnak meg egymás előtt, és nincsenek normális emberi kapcsolataik egymással. Nincs normális közösség közöttük, nincs imádkozva olvasás, nincs normális lelki élet. Széttöredezettek, akárcsak a nem hívő sátáni csoportok odakint a világban. Így van ez, amikor antikrisztus van hatalmon. Az emberek óvakodnak egymástól, nyílt és rejtett harcok, szabotázs, féltékenység, ítélkezés van jelen közöttük, és azt hasonlítják össze, hogy ki vállal kevesebb felelősséget: „Ha te nem vállalsz felelősséget, akkor én sem fogok. Milyen alapon szeretnéd, hogy figyelembe vegyem isten házának érdekeit, amikor te magad nem veszed figyelembe őket? Akkor egyszerűen nem fogom figyelembe venni őket!” Egy ilyen hely vajon Isten háza? Nem. Miféle hely az ilyen? A Sátán tábora. Nem az igazság uralkodik ott; nincs meg benne a Szentlélek munkája, sem Isten áldása, sem az Ő vezetése. Így tehát az ottani emberek mind olyanok, mint a kis ördögök. Felületesen nézve szépen hangzanak a dicsérő szavak, amelyeket másokról mondanak: „Ó, ő tényleg szereti istent; tényleg tesz felajánlásokat: tényleg szenved, amikor a kötelességét végzi!” De kérd meg őket, hogy adjanak értékelést egy emberről, és amit a háta mögött mondanak, az más lesz, mint amit a jelenlétében mondanak. Ha a testvérek egy hamis vezető kezébe kerülnek, akkor olyannyira szétszórtan fogják végezni a kötelességeiket, mint egy halom laza homok – nem fognak eredményeket elérni, nem rendelkeznek majd a Szentlélek munkájával és a legtöbben nem fognak az igazságra törekedni. Mi lenne tehát, ha egy antikrisztus irányítása alá kerülnének? Azokat az embereket többé nem lehetne gyülekezetnek nevezni. Teljes egészében a Sátán táborához és az antikrisztus bandájához tartoznának.

Miért van az, hogy az antikrisztusok mindig irányítani akarják az embereket? Azért, mert nem védik Isten házának érdekeit és nem törődnek Isten választott népének életbe való belépésével sem. Egyetlen szempontjuk a saját hatalmuk, státuszuk és tekintélyük. Úgy hiszik, hogy amíg ők irányítják az emberek szívét, és mindenkit rávesznek arra, hogy imádják őket, addig az ambícióik és a vágyaik beteljesednek. Ami pedig az Isten házának érdekeit, vagy a gyülekezet munkáját, vagy az Isten választott népének életbe való belépését érintő dolgokat illeti – ezekkel egyáltalán nem törődnek. Még akkor sem látják a problémákat, amikor azok felmerülnek. Nem látják például az olyan problémákat, hogy Isten házában hol nem megfelelő a dolgozók beosztása; vagy azt, hogy Isten házának vagyonát hol osztották szét észszerűtlenül, túl sokat veszítve belőle, valamint azt, hogy ki pazarolta el; hogy ki okoz akadályozásokat és megzavarásokat a munkában: hogy ki nem használja megfelelően az embereket: vagy hogy ki a felületes a munkában – és még kevésbé kezelik az ilyen problémákat. Mit kezelnek? Milyen dolgokba avatkoznak bele? (Apróságokba.) Miféle dolgok az apróságok? Mondj néhány részletet. (Egyes vezetők elindulnak, hogy megoldják bizonyos testvérek háztartási ügyeit – például, ha valaki a családjukban nem jön ki jól valaki mással. Ezek csupán a mindennapi élet dolgai.) Ez olyasmi, amit a hamis vezetők tesznek. És mit tesznek az antikrisztusok? (Nem törődnek sem a testvérek életbe való belépésével, sem az igazságalapelvekkel ellentétes dolgokkal: csak olyan dolgokkal törődnek, amelyek a presztízsüket és a státuszukat érintik – például azzal, hogy valaki nem azt teszi, amit mondanak, vagy hogy egyesek nem kedvelik őket. Így kezelik a dolgokat.) Ez egy része a dolgoknak. Az ilyen dolgok megtörténnek. Az antikrisztusok figyelik, hogy ki az, akinek a jelenléte nemkívánatos a számukra, ki az, aki nem tisztelettudó velük szemben, és ki az, aki képes tisztán látni velük kapcsolatban. Látják ezeket a dolgokat és gondolatban feljegyzik őket: az ilyen dolgok nagyon fontosak a számukra. És még mi? (Ha a valamelyik gyülekezetben megválasztott ember tisztán lát velük kapcsolatban és nincs egy véleményen velük, akkor megkeresik a módját, hogy hibát találjanak benne, és leváltatják. Szeretnek ilyesmit csinálni.) Bármilyen hibái vagy problémái vannak valakinek, aki rossz dolgokat tesz, vagy bárhogyan is okoz bomlasztásokat és megzavarásokat, egy antikrisztus nem törődik ezzel – kifejezetten azokban az emberekben keres hibát, akik a kötelességüket végzik, és azokban, akik az igazságra törekednek, indokokat és kifogásokat keresve, hogy ezeket az embereket leváltassa. Van még egy fő megnyilvánulási módja annak, amikor az antikrisztusok másokat irányítanak: a hétköznapi testvérek irányításán felül a munka minden egyes aspektusáért felelős embereket is megpróbálják irányítani. Mindig minden hatalmat a saját markukban szeretnének tartani. Ezért minden után érdeklődnek; mindent szemmel tartanak és figyelnek, hogy lássák, hogyan csinálják az emberek a dolgokat. Egyáltalán nem közlik az emberekkel az igazságalapelveket, és nem adnak szabad kezet az embereknek. Mindenkit arra akarnak rávenni, hogy azt tegye, amit ők mondanak és nekik vesse alá magát nekik. Mindig attól félnek, hogy a hatalmuk szétfoszlik, hogy más emberek elveszik azt tőlük. Amikor egy kérdést vitatnak meg, akkor függetlenül attól, hogy hányan beszélgetnek róla vagy hogy milyen eredményekre vezet a beszélgetésük, ők az egészet elutasítják, amikor eljut hozzájuk, és a megbeszélést újra kell kezdeni. És mi ennek a végeredménye? A dolgoknak addig nincs vége, amíg mindenki rájuk nem hallgat, és ha ez nem történt meg, akkor tovább kell folytatniuk a beszélgetést. Ez a beszélgetés néha az éjszaka közepéig tart, anélkül, hogy bárkit is hagynának aludni; addig nem ér véget, amíg a többiek nem hallgatnak arra, amit mondanak. Ez olyasmi, amit az antikrisztusok tesznek. Vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy ezzel az antikrisztus felelősséget vállal a munkáért? Mi a különbség a munkáért való felelősségvállalás és az antikrisztusok önkényeskedése között? (A különbség a szándékban van.) Amikor az emberek lelkiismeretesen és felelősségteljesen állnak a munkához, akkor azért teszik, hogy az igazságalapelveket világosan közöljék, hogy mindenki megértse az igazságot. Az antikrisztusok ezzel szemben önkényurakként viselkednek, hogy megőrizzék a hatalmukat, hogy felülkerekedjenek, hogy megcáfoljanak minden olyan nézetet, amely eltér a véleményüktől és ami miatt presztízsveszteséget szenvedhetnek. Nincs különbség e szándékok között? (De van.) Mi a különbség közöttük? Képesek vagytok ezt felismerni? Az igazságalapelvek megértetése az emberekkel a beszélgetéseken keresztül, és a megbecsülésért való versengés – mi a különbség a kettő között? (A szándékok.) Nem csak a szándékok – természetesen a szándékok különböznek. (E megközelítések közül az egyik jobban hasznára válik Isten házának.) Az egyik jobban hasznára válik Isten házának, ez is egy különbség – az, hogy figyelembe veszik Isten házának érdekeit. Mi azonban a fő különbség? Amikor azt hallod, hogy valaki valóban az igazságot közli, akkor nyilvánvaló, hogy nem önigazolásról vagy védekezésről van szó. Mindaz, amit közöl, azt a célt szolgálja, hogy mindenki megértse Isten szándékait, teljes egészében Isten szándékai melletti bizonyságtétel. Az ilyen beszélgetés világossá teszi az igazságalapelveket, és miután meghallgatták, az embereknek van egy előrevezető útjuk – tudják, hogy mik az alapelvek, hogy mit kell tenniük a jövőben. Nem valószínű, hogy szembe fognak menni az alapelvekkel a kötelességük végzése során, és a gyakorlásuk célja pontosabb lesz. Az ilyen beszélgetést a legkevésbé sem szennyezi önigazolás vagy védekezés. De hogyan prédikálnak azok az emberek, akik a maguk javára szeretnék fordítani a dolgokat, és másokat az irányításuk alá vonni? Miről prédikálnak? Az önigazolásukról prédikálnak, és arról, hogy milyen gondolatok, szándékok és célok állnak amögött, amit tettek, hogy az emberek elfogadják és elhiggyék azt, és ne értsék félre őket. Az egész csak önigazolás: egyáltalán nincs benne igazság. Ha jól figyelsz, hallani fogod, hogy nincs igazság abban, amit ők közölnek – az mind emberi beszéd, kifogások és mentegetőzés. Ennyi az egész. És miután beszéltek, mindenki megérti az alapelveket? Nem – de elég sokat megértettek a beszélő szándékaiból. Ez az antikrisztusok módszere. Így irányítják az embereket. Amint úgy érzik, hogy a státuszuk és a tekintélyük veszteséget szenvedett és érintetté vált a csoporton belül, azonnal összejövetelt hirdetnek, hogy próbálják menteni őket, ahogyan csak tudják. És hogyan mentik meg ezeket a dolgokat? Azáltal, hogy kifogásokat keresnek, hogy mentegetőznek, hogy elmondják, mit is gondoltak eredetileg. Mi a céljuk azzal, hogy ezeket a dolgokat mondják? Hogy eloszlassák minden ember valamennyi félreértését velük kapcsolatban. Pontosan olyan ez, mint a nagy vörös sárkány: miután megkínzott és megbüntetett valakit, felmenti a vádak alól és ártatlannak nyilvánítja. Mi ennek a célja? (Hogy tisztára mossa.) Felment és kárpótol, miután valami rosszat tett veled, hogy azt gondold, hogy a nagy vörös sárkány valójában mégiscsak jó és megbízható. Így az uralmát nem fenyegeti veszély. Így vannak ezzel az antikrisztusok is: egyetlen olyan dolog sincs, amit ne a saját érdekükben mondanának vagy tennének; nem mondanak semmit az igazságért, és még kevésbé mondanak vagy tesznek bármit Isten házának érdekeiért. Minden, amit mondanak és tesznek, a saját hírnevüket és státuszukat szolgálja. Néhányan talán azt mondják: „Igazságtalan Tőled, hogy antikrisztusokként határozod meg őket, mert sokat fáradoznak és nagyon szorgalmasan végzik a munkájukat, napkeltétől napnyugtáig dolgoznak és lótnak-futnak Isten házáért. Néha enni is túlságosan elfoglaltak. Olyan sokat szenvedtek!” És kiért szenvednek? (Önmagukért.) Saját magukért. Ha nem lenne státuszuk, ugyanezt tennék? A saját hírnevükért és státuszukért tüsténkednek így – jutalomért teszik. Ha nem kapnának jutalmat vagy ha nem lenne hírnevük, nyereségük vagy státuszuk, már régen visszaléptek volna. Mások előtt teszik ezeket a dolgokat, és miközben így tesznek, azt akarják, hogy Isten tudomást szerezzen róluk, hogy adja meg nekik az illő jutalmat mindannak fényében, amit tettek. Amit végső soron akarnak, az a jutalom: nem akarják elnyerni az igazságot. Ezt a pontot világosan kell látnod. Amikor úgy érzik, hogy elég tőkét gyűjtöttek, amikor lehetőségük nyílik arra, hogy mások között beszéljenek, mi a mondanivalójuk tartalma? Először is, a hozzájárulásaik fitogtatása – egy pszichológiai támadás. Mi az a pszichológiai támadás? Az, hogy mindenkivel tudatni akarják a szíve mélyén, hogy sok jó dolgot tettek Isten háza érdekében, hozzájárultak a dolgokhoz, kockázatokat vállaltak, veszélyes munkát végeztek, sokat lótottak-futottak és nem keveset szenvedtek – kiteregetik a bizonyítványukat, és mások előtt beszélnek a tőkéjükről. Másodszor, extravagáns és értelmetlen módon beszélnek néhány irreális elméletről, amelyekről az emberek úgy érzik, hogy értik, pedig nem. Ezek az elméletek eléggé mélyrehatónak, titokzatosnak és elvontnak hangzanak, és az embereket arra késztetik, hogy imádják az antikrisztusokat. Utána nagyszabású és zavaros módon beszélnek olyan dolgokról, amelyekről azt hiszik, hogy soha senki sem értette meg őket – például a technológiáról és a világűrről, a pénzügyekről és a könyvelésről, valamint társadalmi és politikai kérdésekről – sőt még alvilági dolgokról és a csalásokról is. Elmesélik a személyes történetüket. Mi ez tehát? Fitogtatják magukat. És a fitogtatással az a céljuk, hogy pszichológiai támadást indítsanak. Szerintetek hülyék? Ha ezeknek a dolgoknak, amiket mondanak, nem lenne hatása az emberekre, akkor is mondanák? Nem mondanák. Céljuk van azzal, hogy mondják: a céljuk, hogy bemutassák a bizonyítványukat, hogy felvágjanak és hivalkodjanak.

Ezen felül milyen modort vesznek fel gyakran az antikrisztusok? Bárhová is mennek, a családfő modorát veszik fel – bárhová is mennek, azt mondják: „Min dolgoztok? Hogy haladtok? Vannak nehézségeitek? Gyorsan intézzétek el a rátok bízott dolgokat! Ne legyetek felületesek. Isten házának minden munkája fontos, és nem lehet késleltetni!” Épp olyanok, mint a családfő, aki mindig felügyeli a házában dolgozók munkáját. Mit jelent ez, hogy ők a családfő? Azt jelenti, hogy a családjukban bárki hibázhat vagy rossz útra térhet, ezért figyelniük kell rájuk; ha nem tennék, senki sem végezné a kötelességét – a végén mindannyian megbotlanának. Az antikrisztusok azt hiszik, hogy mindenki más egy idióta, egy gyerek – hogy ha nem vinnék túlzásba a törődést, ha egy pillanatra is szem elől tévesztenék őket, néhányan közülük hibákat követnének el és rossz útra térnének. Miféle nézet ez? Nem a családfő viselkedését veszik fel? (De igen.) Végeznek tehát valami konkrét munkát? Sohasem. Elintézik, hogy mások végezzék el az összes munkát, ők maguk pedig csak a bürokráciával foglalkoznak és azzal, hogy ők legyenek az urak. Amikor pedig mások elvégezték a munkát, az ugyanolyan, mintha ők maguk végezték volna el – minden elismerés az övék. Ők csak élvezik a státuszuk előnyeit; soha nem tesznek semmi olyat, ami Isten házának munkáját szolgálja, és még ha azt tapasztalják is, hogy valaki felületesen vagy hanyagul végzi a kötelességét, hogy valaki akadályozza és megzavarja a gyülekezet munkáját, csupán néhány bátorító szót mondanak neki és megvigasztalják, de soha nem leplezik le vagy korlátozzák – soha nem sértenek meg senkit. Ha senki sem akarja meghallgatni őket, akkor azt mondják: „A szívem darabokra tört, úgy aggódtam miattatok; addig beszéltem, amíg ki nem száradt a szám – annyira kifárasztottam magamat, hogy majdnem beleszakadtam! Annyi aggódnivalót adtok nekem!” Hát nem szégyentelen, hogy ezt mondják? Undorodtok tőle, hogy ezt halljátok? Ez az egyik megnyilvánulási módja annak, hogy az antikrisztusok állandóan arra vágynak, hogy irányítsák az embereket. Hogyan beszélgetnek az ilyen antikrisztusok az emberekkel? Például azt mondják Nekem: „Az alattam lévő emberek nem hallgatnak rám. Nem veszik komolyan a gyülekezeti munkát. Felületesek, és válogatás nélkül költik isten házának pénzét. Ezek az emberek igazi vadállatok – alacsonyabb rendűek a kutyáknál!” Mi itt a hangnemük? Kivételeznek saját magukkal. Úgy értik: „Én figyelembe veszem isten házának érdekeit – ők nem.” Kiknek tekintik magukat az antikrisztusok? „Márkanagykövetnek”. Mi az a márkanagykövet? Nézd meg néhány ország márkanagyköveteit – miféle emberek ezek? A szépségük miatt választják ki őket; nagyon csinosak, jól tudnak beszélni és mindannyian képzésen vettek részt. A kulisszák mögött mindannyian magas, gazdag és jóképű férfiakkal, magas rangú tisztviselőkkel, gazdag üzletemberekkel állnak kapcsolatban és üzletelnek – ezért ők a márkanagykövetek. Mire támaszkodnak, hogy márkanagykövetek lehessenek? Pusztán a szép külsejükre, a jó alakjukra és az ékesszólásukra? Elsősorban a kulisszák mögötti kapcsolataikra támaszkodnak. Nem így működik ez? (De igen.) Igen, ez így működik. Az antikrisztusok, akiknek mindig olyan a modoruk, mint egy vezetőnek vagy egy családfőnek, mindig ezt a modort és pózt akarják használni arra, hogy félrevezessék az embereket és irányítsák őket. Nem olyan ez egy kicsit, mint egy márkanagykövet stílusa? Ott állnak, kezüket a hátuk mögött összekulcsolva, és amikor a testvérek bólintanak és meghajolnak előttük, azt mondják: „Szép – jól dolgozzatok!” Kik ők, hogy ezt mondják? Milyen pozícióba nevezték ki magukat? Én sehol nem mondok ilyesmit, ahol járok – hallottatok-e valaha is Engem ilyesmit mondani? (Nem.) Alkalmanként azt mondom: „Nem könnyű ilyenlehetőséghez jutni, amit ti kaptatok, hogy nyugodt lelkiismerettel végezhessétek a kötelességeteket! Meg kell ragadnotok ezt a lehetőséget, és jól kell végeznetek a kötelességeteket – ne legyetek elküldve azért, mert rosszat tesztek és zavarásokat okoztok.” Vajon mi áll amögött, hogy ezt mondom? Az őszinteség. De vajon így gondolkodik egy antikrisztus? Nem így gondolkodik és nem így cselekszik. Azt mondja másoknak, hogy jól dolgozzanak – vajon ő maga is így tesz? Nem. Azt akarja, hogy mások jól dolgozzanak, hogy látástól vakulásig dolgozzanak érte, mukát végezzenek érte, a végén pedig ő az, aki learatja az összes babért. Ti most látástól vakulásig dolgoztok Értem a kötelességeitek végzése során? (Nem.) Ti nem is Értem végeztek mukát; a saját kötelességeiteket és kötelezettségeiteket végzitek, utána pedig Isten háza gondoskodik rólatok. Túlzás lenne azt mondani, hogy Én gondoskodom rólatok? (Nem.) Ez nem helytelen állítás, sőt valóban így állnak a dolgok. De ha azt akarnátok, hogy ezt mondjam, nem mondanám – ez soha nem hangozna el az ajkaimról. Csak azt mondanám, hogy Isten háza gondoskodik rólatok: ti teszitek a saját kötelességeiteket Isten házában, és Isten gondoskodik rólatok. Ki tehát az, akiért a kötelességeiteket végzitek? (Mi magunk.) A saját kötelességeiteket és kötelezettségeiteket végzitek: ez az a felelősség, amelyet teremtett lényként teljesítenetek kell. Ezt Isten színe előtt teszitek. Egyáltalán nem szabad azt mondanotok, hogy Értem dolgoztok – erre nincs szükségem. Nincs szükségem arra, hogy bárki is Értem dolgozzon: nem Én vagyok a főnök, és nem is vagyok valamilyen cég elnöke. Nem keresek pénzt rajtatok, és ti sem az Én ételemet eszitek. Csupán együttműködünk egymással. Közlöm veletek az igazságokat, amelyeket közölnöm kell veletek, hogy megértsétek őket, ti pedig elindultok a helyes úton, és ezzel a szívem megnyugszik – a felelősségem és kötelezettségem teljes mértékben teljesült. Ez kölcsönös együttműködés, amelyből mindenki kiveszi a részét. Távolról sem arról van szó, hogy ki kit használ ki, ki kit használ fel, ki kit etet. Ne vegyétek fel ezt a magatartást – ez haszontalan és undorító. Végezzétek a munkát igazán jól, úgy, hogy az mindenki számára nyilvánvaló legyen, és végül jó helyzetben lesztek ahhoz, hogy Isten előtt elszámolhassatok. Az antikrisztusokban megvan ez az észszerűség? Nincs. Ha egy kis felelősséget vállalnak, egy kicsit hozzájárulnak valamihez és elvégeztek egy kis munkát, akkor hivalkodnak vele, méghozzá olyan módon, ami őszintén szólva undorító – sőt még márkanagykövetek is szeretnének lenni. Ha nem próbálsz márkanagykövet lenni, és nekilátsz egy kis tényleges munkának, akkor mindenki tisztelni fog. Ha felveszed a márkanagyköveti pózt, de képtelen vagy bármilyen konkrét munkát elvégezni, és eléred, hogy a Fennvalónak kelljen foglalkoznia az összes munkával és személyesen utasításokat adnia az összes munkához, és és nyomon kelljen követnie azokat, felügyelve téged és útmutatást adva neked, miközben a Fennvaló végzi el a munka minden aspektusát, és még mindig azt hiszed magadról, hogy képes vagy rá, hogy hozzáértőbb lettél, hogy te voltál az, aki mindent megcsinált – nem szégyentelen ez? Az antikrisztusok képesek erre. Megfosztják Istent a dicsőségétől. Amikor a normális emberek már megtapasztaltak néhány dolgot, akkor megértik egy kicsit az igazságot, és belátják: „Az én képességeim egyszerűen szegényesek – egy senki vagyok. A Fennvaló gondoskodása és felügyelete nélkül, anélkül, hogy fogná a kezemet, hogy segítsen, nem lennék képes semmit tenni. Csak egy bábu voltam mostanáig. Most már egy kicsit megismertem magam. Ismerem a szerény mércémet. Nem fogok panaszkodni, ha a jövőben a Fennvaló újra megmetsz. Csak alávetem magam.” Mivel ismered a saját szerény mércédet, jól nevelten, két lábbal a földön állva fogod elvégezni a rád bízott munkát. Bármit is bíz rád a Fennvaló, jól fogod csinálni, teljes szívedből és teljes erődből. Ezt teszik az antikrisztusok? Nem – ők nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit vagy Isten házának munkáját. Mi Isten házának a legnagyobb érdeke? A gyülekezet gazdagsága? Az Istennek szánt felajánlások? Nem. Akkor mi? A munka melyik aspektusa körül forog mindenkinek a kötelességvégzése? Az evangélium terjesztése és az Istenről való tanúságtétel, hogy az egész emberiség megértse Istent és visszatérjen Hozzá. Ez Isten házának a legnagyobb érdeke. És ez a legnagyobb érdek lefelé ágazik, szétágazik az egyes csoportokra és a munka minden egyes aspektusára, majd még finomabban szétágazik lefelé egészen az egyes személyek által végzett különböző kötelességekig. Ez Isten házának érdeke. Láttátok ezt korábban? Nem, nem láttátok! Amikor Isten házának érdekeiről beszélek, azt gondoljátok, hogy ez pénzt, házakat és autókat jelent. Miféle érdekek ezek? Nem csupán néhány anyagi dolog? Vajon akkor egyesek azt mondják majd: „Mivel ezek nem érdekek, pazaroljuk el őket a kedvünk szerint”? Ez rendben van? (Nincs.) Egyáltalán nincs! Az adományok elpazarlása súlyos bűn.

Mi érdekli még az antikrisztusokat az emberek irányítására irányuló vágyukon és ambíciójukon kívül? Lényegében semmi. Semmi más nem érdekli őket különösebben. Hogy minden egyes ember a megfelelő kötelességét végzi-e, hogy a beosztások megfelelően vannak-e elrendezve, hogy van-e valaki, aki akadályozza és megzavarja a gyülekezet munkáját, hogy a gyülekezet munkájának minden egyes aspektusa zökkenőmentesen halad-e, hogy a munka melyik részével van probléma, melyik rész gyenge még, melyik részre nem gondoltak még, hol nem végzik megfelelően a munkát – az antikrisztusok nem foglalkoznak ilyen dolgokkal, és nem is kérdeznek róluk. Soha nem törődnek velük: soha nem végzik ezt a konkrét munkát. Például a fordítási munka, a videószerkesztési munka, a filmgyártási munka, a szövegalapú munka, az evangélium terjesztésének munkája és így tovább – nem követik nyomon szorgalmasan a munka egyetlen aspektusát sem. Amíg valami nem érinti a hírnevüket, a nyereségüket vagy a státuszukat, addig mintha semmi közük nem lenne hozzá. Mi tehát az egyetlen dolog, amit csinálnak? Csak néhány általános ügyet intéznek – felszínes munkát, amire az emberek odafigyelnek és amit látnak. Ezt elvégzik, aztán büszkélkednek vele, mint a teljesítményükkel, utána pedig elkezdik élvezni a státuszukból származó előnyöket. Érdekli-e az antikrisztusokat Isten választott népének az életbe való belépése? Nem; csak a hírnevük és a státuszuk érdekli őket – olyan dolgok, amelyekben kitűnhetnek és elérhetik, hogy az emberek megbecsüljék és imádják őket. Ezért bármilyen problémák merülnek is fel a gyülekezet munkájában, nem foglalkoznak velük és nem is kérdeznek róluk; bármilyen súlyos is a probléma, bármilyen nagy veszteséget is okoz Isten házának érdekei számára, nem érzik, hogy ez probléma lenne. Mondd meg Nekem, van egyáltalán szívük? Hűséges emberek? Olyanok, akik szeretik és elfogadják az igazságot? Kérdőjeleket kell tenni ezek mögé a dolgok mögé. Nos, mit csinálnak vajon egész nap, hogy a gyülekezet munkáját összezavarják? Ez elég ahhoz, hogy megmutassa, hogy a legkevésbé sem veszik figyelembe Isten szándékait. Nem végzik el azt a lényeges munkát, amit Isten rájuk bízott, hanem kizárólag felszínes, általános ügyekkel foglalatoskodnak, hogy mások számára úgy tűnjön, mintha dolgoznának; kifelé úgy tűnik, hogy szorgosan végzik a kötelességüket – azt mutatva ezzel az embereknek, hogy van buzgóságuk és hitük. Ez némely embernek port hint a szemébe. De a gyülekezet alapvető munkájának egyetlen aspektusát sem végzik – az öntözés és az igazsággal való ellátás munkájából semmit sem végeznek. Soha nem használják az igazságot a problémák megoldására: csak néhány általános ügyet intéznek, és végeznek egy kis munkát, ami jó színben tünteti fel őket. Az egyház alapvető munkájával kapcsolatban csak felületesek és felelőtlenek – a legkevesebb felelősségérzet sincs bennük. Soha nem keresik az igazságot, hogy megoldják a problémákat, bármennyi is merüljön fel, és a kötelességeiket csak látszólag végzik el. És miután elintéztek néhány felületes, általános ügyet, azt hiszik, hogy tényleges munkát végeztek. Miközben az antikrisztusok a kötelességeiket végzik, ámokfutóként önkényesen és diktatórikusan rossz dolgokat tesznek. Ez zűravart okoz a gyülekezet munkájában, és romhalmazt hagy maga után. A munka egyetlen aspektusát sem végzik megfelelő mérce alapján és hiba nélkül: a munka egyetlen aspektusát sem végzik jól anélkül, hogy a Fennvalónak ne kellene beavatkoznia, utánakérdeznie és felügyelnie. És még így is vannak, akik tele vannak sérelmekkel és daccal, miután leváltották őket: megtévesztő érveket hoznak fel a saját érdekükben, a felelősséget pedig a felsőbb szintű vezetőkre és dolgozókra hárítják. Nem teljesen esztelen ez? Egy személy valódi hozzáállása az igazsághoz nem látható, amikor semmi sem történt, de amikor megmetszik és leváltják, akkor feltárul az igazsághoz való igazi hozzáállása. Azok, akik elfogadják az igazságot, bármilyen körülmények között képesek így tenni. Ha tévednek, be tudják ismerni a tévedésüket: szembe tudnak nézni a tényekkel és el tudják fogadni az igazságot. Azok, akik nem szeretik az igazságot, nem fogják beismerni, hogy tévedtek, még akkor sem, ha a tévedésük lelepleződött még kevésbé fogják elfogadni, ha Isten háza kezeli őket – és némelyikük meddig menne el a mentegetőzésben? „Jót akartam – csak nem sikerült. Most már nem hibáztathattok azért, mert rosszul csináltam. Jót akartam, szenvedtem és megfizettem az árat, áldozatot hoztam – valamit nem jól csinálni nem ugyanaz, mint gonoszságot cselekedni!” Ezzel a mentegetőzéssel, ezzel a kifogással megtagadni, hogy Isten háza kezelje – helyénvaló ez? Bármilyen mentségeket és kifogásokat is hoz fel valaki, nem tudja leplezni az igazsághoz és Istenhez való hozzáállását. Ez a természetlényegéhez kapcsolódik, és ez a legirányadóbb dolog. Akár történt valami, akár nem, az igazsághoz való hozzáállásod a természetlényegedet képviseli. Ez az Istenhez való hozzáállásod. Az, hogy hogyan bánsz Istennel, már abból is látszik, ha megnézzük, hogyan bánsz az igazsággal.

Mit fedtünk le az iménti beszélgetésünkben az antikrisztusok emberek irányítására irányuló viselkedéséről? (Az antikrisztusokat csak az emberek irányítása érdekli.) Így van. Azoknak az embereknek, akik különösen arrogánsak és különösen szeretik a státuszt, bőséges „érdekük” fűződik az emberek irányításához. Ez az „érdek” nem pozitív – ez egy vágy és ambíció, ami negatív és pejoratív. Miért érdekli őket az emberek irányítása? Objektív szempontból ez a természetük, de van egy másik ok is: azok az emberek, akik másokat akarnak irányítani, különös szenvedélyt és vonzalmat éreznek a státusz, a hírnév, a nyereség, a dicsekvés és a hatalom iránt. Fogalmazhatok így? (Igen.) És ez a különleges szenvedély és vonzalom nem hasonlít a Sátánéhoz? Talán nem ez a Sátán lényege? A Sátán egész nap azon töpreng, hogyan vezethetné félre és irányíthatná az embereket. Minden nap téves eszméket és nézeteket sulykol az emberekbe, akár a sulykolás és az oktatás, akár a hagyományos kultúra, akár a tudomány, a magasztos tudás és a tanítások révén – és minél inkább sulykolja ezeket a dolgokat az emberekbe, ők annál jobban imádják őt. Mi a Sátán célja azzal, hogy ezeket a dolgokat az emberekbe sulykolja? Amint ezt megtette, az emberek az ő eszméivel bírnak: az ő filozófiáját és az ő létmódját birtokolják. Ez egyenértékű azzal, hogy a Sátán gyökeret ereszt az emberek szívében. A Sátán által élnek, és az életük a Sátán élete – az ördögök élete. Nem így van? Nem ez a természete az embereket irányító antikrisztusoknak is? Mindenkit olyan emberré akarnak tenni, mint ők; azt akarják elérni, hogy mindenki értük éljen, a rendelkezésükre álljon és megtegyen értük dolgokat. És mindennek az irányításuk alatt kell állnia: az emberek gondolatainak és beszédének, beszédstílusának, eszméinek és nézeteinek, a cselekedeteiket meghatározó nézőpontnak és hozzáállásnak, még az Istenhez való hozzáállásuknak, a hitüknek, valamint a kötelességeik végzésére irányuló akaratuknak és törekvésüknek is – mindennek az ő irányításuk alatt kell állnia. Milyen mélyre nyúlik ez az irányítás? Először átmossák az emberek agyát és indoktrinálják őket, utána pedig minden embert rávesznek, hogy ugyanazokat a dolgokat tegye, amit ők maguk. Ők lesznek a „keresztapák”. Ahhoz, hogy az embereket ilyenné tegyék, az antikrisztusok sokféle módszert alkalmaznak: ilyen a félrevezetés, a sulykolás, a rémületbe ejtés – és még mi? (Pszichológiai támadások.) Ez a félrevezetés része. És még mi? (Kényszerítés és az emberek megvesztegetése.) Hogyan vesztegetik meg az embereket? Egyesek ámokfutóként rossz dolgokat tesznek, miközben Isten házában végzik a kötelességeiket. Az antikrisztusok ezt világosan látják? Nagyon is világos a számukra. És akkor kezelik is? Nem kezelik. És miért nem? Arra akarják felhasználni a dolgot, hogy megvesztegessék ezeket az embereket. Azt mondják nekik: „Az, hogy nem kezellek, az egy szívesség, amit neked teszek. Köszönettel tartozol nekem. Láttam, hogy rosszat tettél, de nem jelentettelek és nem kezeltelek. Elnéző voltam. Nem tartozol nekem mostantól hálával?” Ezek az emberek ettől fogva hálásak nekik, és a jótevőjüknek tekintik őket. Az antikrisztusok és ezek az emberek pont olyanok, mint a disznók, akik ugyanabban az ólban fetrengenek. Amíg hatalmon vannak, az antikrisztusok megvesztegethetik az ilyen embereket: azokat, akik gonoszságot cselekednek, akik ártanak Isten háza érdekeinek, akik titokban ítéletet mondanak Isten felett és akik titokban aláássák Isten házának munkáját. Az ilyen gonosz emberek bandáját védik az antikrisztusok. Ez nem egyfajta irányítás? (De igen.) Az antikrisztusok a szívük mélyén valójában tudják, hogy ezek az emberek nem azok, akik Isten házának érdekeit védik. Ezt mindannyian tudják – van egy hallgatólagos egyetértés –, és ezért kéz a kézben dolgoznak. „Olyanok vagyunk, mint a borsó meg a héja. Te nem veszed figyelembe isten házának érdekeit. Te bolonddá teszed Istent, és én is: te sem törekszel az igazságra, és én sem.” Az antikrisztusok megvesztegetik az ilyen embereket. Nem arról van szó, hogy megvesztegeti őket? (De igen.) Nem bántja a lelkiismeretüket, ha hagyják sérülni Isten házának érdekeit. Isten házának érdekei árán elnézik, hogy ezek az emberek ámokfutóként rossz dolgokat tesznek, és ingyen élnek Isten házában. Olyan, mintha ők gondoskodnának ezekről az emberekről, ezek az emberek pedig tudat alatt hálásak nekik. Amikor eljön az idő, hogy Isten háza kezelje ezeket a gonosz embereket, hogyan tekintenek az antikrisztusokra? Azt mondják magukban: „Jaj, ne! Őket már elbocsátották. Ha nem tették volna, akkor még egy darabig élvezhettük volna a helyzetet – ameddig ők fedeztek, senki sem kezelhetett engem.” Még mindig annyira ragaszkodnak az antikrisztusokhoz! Nyilvánvaló, hogy mindezek a dolgok, amiket az antikrisztusok tesznek, akadályozások és zavarások, az embereket félrevezető dolgok és Istennel ellenkező gonosz cselekedetek. És aki nem szereti az igazságot, az nem fogja gyűlölni ezeket a gonosz tetteket, sőt, még fedezni is fogja őket. Volt például egy bizonyos vezető, aki az antikrisztusokat védte. A Fennvaló megkérdezte tőle, hogy van-e valaki a gyülekezetben, aki akadályozásokat és megzavarásokat okoz, vagy ámokfutóként rossz dolgokat tesz, vagy vannak-e olyan antikrisztusok, akik félrevezetik az embereket. A vezető azt mondta: „Nos, majd körbekérdezek. Hadd nézzek utána neked.” Nem tartozott ez a munkájához? Ezzel a hangnemmel – „hadd nézzek utána neked” – kezelte a Fennvalót, és utána nem hallottak róla többet. Nem nézett utána – nem akarta megsérteni azokat az embereket! És amikor a Fennvaló újra megkérdezte tőle: „Utánanéztél?”, azt mondta: „Igen, és nincsenek.” Igaz volt ez? Ő volt a legnagyobb antikrisztus mind közül, a fő bűnös, aki megzavarta a gyülekezet munkáját, és aki ártott Isten háza érdekeinek. Ő maga is antikrisztus volt – minek nézett volna utána? Ha ő ott volt, akkor bármi rosszat tettek is az alatta lévők, bármilyen akadályozásokat és megzavarásokat okoztak is, senki sem tudott utánanézni ezeknek a dolgoknak. Ő megakadályozta őket ebben. Következésképpen, ilyen körülmények között nem választotta el vajon az alatta lévő embereket Istentől? De igen. És kire figyeltek azok az emberek, akiket elválasztott Istentől? Nem rá hallgattak talán? És így ő lett a város kiskirálya, a banditavezér, a helyi zsarnok – az irányítása alá vonta azokat az embereket. Milyen módszert használt? Becsapta a Fennvalót és becsapta az alatta lévőket. Az alatta lévőket megvesztegette, és kellemes szavakat mondott nekik, a Fennvalóval pedig trükközött – nem hagyta, hogy a Fennvaló megtudja, mi folyik odalent. A Fennvalónak nem szólt erről semmit, és látszatot is teremtett. Milyen látszatot teremtett? Azt mondta a Fennvalónak: „Van valaki a gyülekezetünkben, akiről minden testvér azt jelenti, hogy szegényes emberi mivoltú, hihetetlenül rosszindulatú és minden kötelességre képtelen. Mit szólsz hozzá – kezelhetem őt?” Úgy adta elő ezt a dolgot, mintha az illető megnyilvánulásaiból világos lenne, hogy ő gonosz ember, akit kezelni kell. A Fennvaló ezért azt mondta: „Ebben az esetben kezelheted őt. Kezeltétek már?” Ő azt mondta: „A múlt hónapban kezeltük és kitakarítottuk.” Valóban úgy volt, ahogyan mondta? Mi derült ki a valóságról a részletesebb kérdések után? Az az ember nem jött ki vele. És oka volt annak, hogy nem jöttek ki egymással: ez a vezető nem végzett tényleges munkát, mindig bandákat és klikkeket alakított a testvérek között – egy antikrisztus megnyilvánulásait mutatta, a másik ember pedig tisztán látott vele kapcsolatban, és jelentette és leleplezte ezeket a problémákat. Amint jelentette, a vezető beosztottai tudomást szereztek erről, és ennek következtében a vezető megbüntette és kitakarította. Ez az antikrisztus jó munkát végzett abban, hogy mindenkit, aki alatta volt, rávett, hogy lázadjon fel az illető ellen és utasítsák el, végül pedig kezelte és kitakarította, majd pedig jelentette ezt a „jó hírt” a Fennvalónak. Valójában persze nem így volt. Történnek ilyen dolgok a gyülekezetben? Igen. Ezek az antikrisztusok elnyomják a testvéreket: elnyomják azokat, akik képesek tisztán látni velük kapcsolatban és jelenteni a problémáikat, valamint azokat, akik képesek átlátni a természetlényegükön. Még elébe is mennek a dolgoknak és panaszt emelnek az áldozataik ellen. Jelentik a Fennvalónak, hogy ezek az emberek azok, akik zavarást okoznak. Ki okoz valójában zavarást? Az antikrisztusok azok, akik megzavarják és irányítják a gyülekezetet.

Milyen módszerekkel érik el az antikrisztusok, hogy az emberek alávessék magukat nekik? Az egyik ilyen módszer, hogy különböző eszközökkel irányítanak – irányítják a gondolataidat, a módszereidet, az utat, amelyen jársz, sőt, az általuk gyakorolt hatalom révén még az általad végzett kötelességet is. Ha közel kerülsz hozzájuk, akkor könnyű kötelességet adnak neked, amely lehetővé teszi, hogy kitűnj: ha mindig engedetlen vagy velük szemben, mindig rámutatsz a hibáikra és leleplezed a romlottságuk problémáját, akkor elintézik, hogy olyan munkát végezz, amelyet az emberek nem szeretnek – például egy fiatal nővérrel valami piszkos, fárasztó munkát végeztetnek. Könnyű, tiszta munkákat intéznek annak, aki közel kerül hozzájuk, hízeleg nekik, és mindig azt mondja, amit hallani akarnak. Az antikrisztusok így bánnak az emberekkel, és így irányítják őket. Vagyis amikor a beosztások és az áthelyezések feletti hatalomról van szó, csak rajtuk múlik, hogy ki mit csinál – ők irányítanak egyedül. Ez csupán egyfajta ambíció és vágy? Nem, nem az. Vajon ez nem felel meg pontosan az antikrisztusok megnyilvánulásai nyolcadik pontjának: „Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek”? Mire utal az „Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek”? Mi a baj ezzel a megnyilvánulással? Milyen módon rossz? Oly módon, hogy az, aminek alá akarják vettetni magukat az emberekkel, az teljesen ellentétes az igazsággal. Nem felel meg az igazságalapelveknek. Teljesen ellentétes Isten házának érdekeivel és Isten szándékaival; egy kis része sem védi Isten házának érdekeit és egy kis része sem felel meg az igazságnak. Aminek szeretnék, hogy alávessék magukat az embereket, az teljes mértékben a saját ambícióik, vágyaik, preferenciáik, érdekeik és elképzeléseik. Talán nem ez a probléma lényege? Az antikrisztusok lényege többek között így nyilvánul meg. Nem világít ez rá a dolog lényegére? Könnyen fel kellene tudni ismerni, amikor az antikrisztusok így viselkednek. Vannak olyan vezetők és dolgozók, akik helyes és pontos nézeteknek adnak hangot, és bár néhány ember nincs meggyőződve és nem tudja elfogadni őket, ezek a vezetők képesek kitartóan megvalósítani ezeket a helyes nézeteket és a gyakorlatba ültetni őket. Mi a különbség e viselkedés és az antikrisztusok viselkedése között? A kettő a felszínen hasonlónak tűnik, de a lényegük különböző. Amit az antikrisztusok tesznek, az az, hogy szándékosan szembe mennek az igazsággal és Isten házának a munkára vonatkozó alapelveivel. Ráveszik az embereket, hogy azt tegyék, amit mondanak, azzal az ürüggyel, hogy ők kötelességet végeznek Isten háza számára és alávetik magukat az igazságnak. Ez helytelen – kirívóan, abszurd módon helytelen. Egyes vezetők és dolgozók helyes nézeteket vallanak. Azt kell fenntartani, ami megfelel az igazságalapelveknek: ez nem arrogancia és önelégültség, és nem is az emberek korlátozása – ez az igazság fenntartása. A két magatartás külsőleg hasonlónak tűnik, de a lényegükben különböznek: az egyik az igazságalapelvek fenntartása, a másik pedig a téves nézetek fenntartása. Amit az antikrisztusok tesznek, az teljes egészében sérti az igazságot, ellenséges vele szemben, és teljes mértékben a személyes ambícióik és vágyaik hajtják – ezért akarják az antikrisztusok, hogy az emberek csak nekik vessék alá magukat, ne pedig az igazságnak vagy Istennek. Ez ennek a pontnak a lényege. Amiről az imént beszéltünk, az megállapított tény. Mire utalnak itt a vágyak és ambíciók? Olyan emberekre utalnak, akik nem tesznek olyan nyilvánvaló dolgokat, amelyeket egy antikrisztus tenne, mégis vannak ilyen hajlamaik. Vannak ilyen hajlamaik és megnyilvánulásaik, vagyis vannak ilyen vágyaik és ambícióik. Bármelyik csoportba is tartoznak, mindig úgy kívánnak parancsolni az embereknek, mint egy tisztviselő: „Te, menj és készíts ételt!”, „Te, menj, és értesítsd ezt és azt!” „Dolgozz keményen a kötelességedben, és legyél még hűségesebb – isten figyel!” Szükséges, hogy ilyeneket mondogassanak? Miféle hangnem ez? Kik ők, hogy mindig úgy viselkednek, mintha urak és parancsolók lennének? Ők semmik, mégis ilyeneket mernek mondani – ez nem az értelem hiánya? Egyesek talán azt mondják: „Ezek tökfejek”. De ők nem közönséges tökfejek – ők különleges tökfejek. Hogyan különlegesek? Amikor egy dologról vitatkoznak vagy tanácskoznak bárkivel, akkor végső soron nekik kell győztesként kijönniük, akár igazuk van, akár nincs: nekik kell az utolsó szót kimondaniuk, ők mondják meg a tutit és ők hozzák meg a döntéseket, akár igazuk van, akár nincs. Bármi legyen is a státuszuk, ők szeretnék meghozni a döntéseket. Ha egy másik személy kerekedik felül azáltal, hogy helyes véleményt fejez ki, dühösek lesznek: feladják a posztjukat és abbahagyják a munkát – felmondanak, mondván: „Mondhattok, amit akartok – úgysem teszitek azt, amit én mondok!” Nincs meg bennük ez az ambíció és vágy? Milyen következményei lesznek annak, hogy az ilyen emberek urakká és parancsolókká válnak, hogy ők lesznek a főnökök, hogy ők lesznek a vezetők? Szabályos antikrisztusokká válnak. Vannak ilyen megnyilvánulásaitok? Az nem lenne jó dolog! Nem lenne nagy csapás, ha egy Istenben hívő ember nem nyerné el az igazságot, hanem antikrisztussá válna?

Hogyan látják a nem hívők az embereket? Amikor egy emberrel találkoznak, először a külsejét és a ruházatát nézik meg: amikor másokat hallgatnak, mindig azt akarják látni, hogy tanult ember-e az illető. Ha úgy találják, hogy a megjelenésed és a ruházatod nem sok jót mutat, és hogy nem vagy túl művelt vagy tanult, akkor megvetnek, és fölénybe akarnak kerülni, amikor veled beszélgetnek. Azt mondom: „Ha vitatkozni akarsz, akkor rajta – beszélj.” Tartom a számat: engedek. Isten házában a legtöbb ember hallgat Rám, bárhová is megyek. Ezért keresem az alkalmat, hogy másokat beszélni halljak, hogy másokra bízzam a beszéd nagyobb részét – igyekszem hagyni, hogy mindenki a szívéből szóljon, beszéljen a benne lévő nehézségekről és a tudásáról. Ahogy hallgatom, hallok néhány eltérést. Meghallom néhány problémájukat és hiányosságukat, hogy milyen gondok merültek fel azzal az úttal kapcsolatban, amelyen járnak, a gyülekezeti munka melyik területét nem végzik jól, milyen problémáik vannak még vele, és hogy megoldásra szorulnak-e. Arra koncentrálok, hogy ezekre a dolgokra figyeljek. Ha valamilyen kérdésről vitatkozunk – ha például azt mondom, hogy egy pohár papír, és te ragaszkodsz ahhoz, hogy azt mondd, hogy műanyag, akkor azt mondom: „Rendben. Igazad van.” Nem fogok vitatkozni veled. Néhányan azt gondolják: „Ha igazad van, miért nem vitatkozol?” Ez a kérdéstől függ. Ha valami olyasmiről van szó, ami az igazságot érinti, akkor csak az a helyes, ha figyelsz Rám; ha valami külső dologról van szó, akkor bármit mondasz, Én nem fogok belekeveredni – az ilyen dolgoknak semmi közük Hozzám. Nincs értelme az ilyen dolgokról vitatkozni. Vannak, akik bizonyos állami ügyekről vitatkoznak. Nekik azt mondom: „Ahogy Én értem, ez a dolog így van.” Az „ahogy Én értem” szavakat az elejére tűzöm: ebben van egy kis önismeret. Egy Általam ismert tényt hozok fel, hogy illusztráljam a dolgot, mondván: „Itt a helyzet úgy van, ahogy most van, de ha vannak különleges körülmények, akkor nem tudok róluk.” Csak annyit tehetek, hogy tényszerűen értékelem a dolgot, de nem fitogtatom, hogy mennyit tudok. Csak egy kis információt adok nekik hivatkozási pontként – nem akarok az övéknél magasabb rangot felvenni és elnyomni őket, megmutatni nekik, hogy milyen zseniális vagyok, hogy Én mindent tudok, ők pedig semmit sem tudnak. Ez nem az Én nézőpontom. Amikor néhányan beszélgetnek Velem, megemlítek egy kis információt, amit nem tudnak, és azt mondják: „Te az egész napodat bent töltöd – mit tudsz te?” Nem ismerik ezt az információt, mégis vitatkozni és veszekedni akarnak Velem emiatt. Én azt mondom: „Így van. Nem járok ki, de ezt az egy dolgot tudom. Csak elmondom neked, és ennyi – akár hiszed, akár nem.” Mit lehet ezen vitatkozni? Az ilyesmiről vitatkozni egy beállítottság. Vannak, akik még a külső dolgok kapcsán is versenyezni akarnak a felsőbbrendűségért, mondván: „Honnan tudsz te erről? Én miért nem tudok róla? Te miért tudsz hosszasan beszélni róla, ha én nem?” Például azt mondom: „Az évek során, amióta itt vagyok, felfedeztem valami érdekes dolgot az éghajlatról: eléggé párás.” Ez egy olyan megfigyelés, amelyre azután jutottam, hogy hosszú időn át itt laktam – ez tény. Mégis vannak, akik ezt hallva azt kérdezik: „Tényleg így van ez? Akkor én hogyhogy nem éreztem a páratartalmat?” Csak mert te nem érezted a páratartalmat, nem jelenti azt, hogy nem párás a levegő. Nem tájékozódhatsz pusztán az alapján, amit érzel – az adatokra kell hagyatkoznod. A napi időjárás-előrejelzések nagyon részletesek, és ha már eleget láttál belőlük, tudni fogod, hogy itt valóban párás a levegő. Ezt nem csak úgy elképzeltem, és nem egy érzés alapján beszélek. És miért is van ez? A falak árnyékos lábainál egész évben mindig moha van; tavasszal vannak olyan helyek, ahol nem mernék járni, annyira csúszósak. Ez a megfigyelés onnan származik, hogy Én ezt átéltem, megtapasztaltam, saját szememmel láttam és személyesen éreztem. Ha így beszélsz, az nem megy szembe a tényekkel, ugye? De vannak olyan emberek, akik szembeszegülnek Velem ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, amikor Velem beszélnek – Én azt mondom, hogy itt párás a levegő, ők pedig csak azt mondják, hogy nem az. Ezek nem zavaros emberek? (De igen.) Néhány állítás alapja a valóság, mivel tapasztalatból származik és nem légből kapottak. Miért mondom, hogy nem képzelődések? Mert világosan, alaposan és szisztematikusan fogalmazzák meg a részleteket, és amikor az ember látja és megtapasztalja ezeknek az állításoknak a tartalmát, az akkor pontosan egyezik azzal, ami elhangzott. Ezek az állítások akkor nem pontosak? (De igen.) De még ezekkel a pontos állításokkal együtt is vannak olyan emberek, akik mindig perlekednek, és így vitatkoznak Velem. Mi az, amiért vitatkoznak? Ez egy halálos harc? Az életükért harcolnak? Nem ezért vitatkoznak, csak versenyezni akarnak, hogy ki tud többet. Egyszerűen csak szeretnek vitatkozni – ez egy beállítottság. Mit gondoltok, hogyan kell kezelni az ilyen embereket? Le kell őket leplezni, és addig vitatkozni velük, amíg el nem vörösödsz a dühtől? (Nem.) Az ilyen tudatlan emberekkel nincs értelme vitatkozni. Ez megalázó. Csak hagyjuk őket békén. Nem lesz ez így jó? Mi értelme vitatkozni ilyen bolond és meggondolatlan emberekkel? Ha azért van perlekedés és vita, mert valaki nem ért az igazságot érintő valamilyen dolgot, az rendben van – de nem tudatlanság ezekről a külső dolgokról vitatkozni? Az antikrisztusok beállítottsága elsősorban az, hogy nem fogadják el az igazságot, hogy arrogánsak és önelégültek, és idegenkednek az igazságtól. Az antikrisztusok még a tényekkel összhangban lévő helyes szavakat vagy megjegyzéseket és mondásokat sem fogadják el. Utánanéznek, vitatkoznak és perlekednek veled róluk – és az igazságról még nem is volt szó. Ez nem egy beállítottság? (De igen.) Miféle beállítottság ez? Arrogancia. A szavaik azt jelentik: „Te csak egy keveset értesz az igazságból, ugye? Nem értesz a külső ügyekhez, ezért jól tennéd, ha rám hallgatnál velük kapcsolatban! Ne járjon a szád – nagyon feldühít. Ezeket a külső ügyeket nem neked kell kezelned. A felelősségeiddel és az igazság kimondásával kapcsolatban meghallgatlak – de ne beszélj többet ezekről a külső ügyekről. Miért nem fogod már be! Soha nem találkoztál ezekkel a dolgokkal, úgyhogy mit tudsz te? Rám kell hallgatnod!” Azt akarják, hogy az emberek mindenben rájuk hallgassanak. Mindenkit meg akarnak hódítani, anélkül, hogy megnéznék, ki az illető. Miféle beállítottság ez? Van benne egyáltalán bármennyi észszerűség? (Nincs.)

Mondjátok meg Nekem, könnyű vagy nehéz Velem kijönni? (Könnyű.) Miből lehet ezt tudni? Miért mondjátok, hogy könnyű? Elmondom nektek, és meglátjátok, hogy az Önmagamról adott magyarázatom helyes és pontos-e. Először is: a racionalitásom normális. Hogyan lehet ezt a normalitást megmagyarázni? Ez azt jelenti, hogy pontos mércékkel és pontos perspektívával rendelkezem minden dolog tekintetében. Ily módon nem normálisak-e az egyes dolgokkal kapcsolatos nézeteim és állításaim, az egyes dolgokhoz való hozzáállásom? (De igen.) Normálisak – legalábbis megfelelnek a normális emberi mivolt mércéinek. Másodszor: az igazság kordában tart Engem. Ez két olyan dolog, amellyel a normális racionalitás mindenképpen rendelkezik. És van ennek még egy aspektusa: azért láthatjátok, hogy könnyű Velem kijönni, mert rendelkezem a megfelelő mércével és ismerem a normákat, amikor mindenféle emberről van szó. Rendelkezem a helyes mércével, valamint módszerekkel és eszközökkel arra vonatkozóan, hogy miként bánok a vezetőkkel és a közönséges testvérekkel, hogyan bánok az idősekkel és a fiatalokkal, hogyan bánok az arrogáns emberekkel, akik hajlamosak a hivalkodásra, és hogyan bánok azokkal, akiknek van és akiknek nincs lelki megértésük – és így tovább, minden fajta emberrel. Mi elsősorban ez a helyes mérce, ezek a módszerek és eszközök? Az, ha valaki az igazságalapelvekhez igazodik, nem pedig véletlenszerűen teszi a dolgokat. Tegyük fel például, hogy megbecsüllek, mert egyetemista vagy, vagy megvetlek, mert földműves vagy – ezek nem az alapelvek. Hogyan fogom fel tehát ezeket az alapelveket? Azáltal, hogy megnézem egy személy képességeit és emberi mivoltát, az általa végzett kötelességet, az Istenbe vetett hitét és az igazsághoz való hozzáállását. Az emberekre ezeknek a különböző aspektusoknak a kombinációja alapján tekintek. Van még egy oka annak, hogy miért láttok Engem úgy, mint akivel könnyű kijönni, amiről talán sok embernek vannak elképzelései, és nem képesek elfogadni. Azt gondolják: „Neked van státuszod, de miért nem tűnsz olyasvalakinek, akinek státusza van? Nem bizonygatod a státuszodat: nem hordod magasan az orrodat. Az emberek azt gondolják, hogy fel kellene nézniük Rád – de miért van az, hogy amikor az emberek meglátnak, úgy tartják legjobbnak, ha ugyanarról a szintről tekintenek Rád, vagy akár lenéznek Rád?” Ezért azt gondolják, hogy könnyű Velem kijönni, és megnyugszanak. Nem így van? De így van. Következésképpen azt gondolják, hogy nem kell Tőlem félni, és hogy nagyszerű dolog így kijönni Velem. Mondjátok meg Nekem, ha minden alkalommal elnyomnálak és minden ok nélkül megmetszenélek benneteket, ha egész nap sötét arckifejezéssel dorgálnálak és kioktatnálak, nem lennének-e akkor másképp a dolgok? Azt gondolnátok: „A különc személyiséged és a hangulatingadozásaid miatt olyan nehéz Veled kijönni!” Akkor nem lenne könnyű kijönni Velem. Pontosan azért, mert minden aspektusomban, a személyiségemben, az élvezeteimben és a haragjaimban, a bánataimban és az örömeimben normálisnak tűnök, és mert a lelki szemeitekkel úgy látjátok, hogy a rangos és magas státuszú embereknek magasan kell hordaniuk az orrukat, de akinek most láttok Engem, az annyira átlagos – pontosan ezért lankad az éberségetek és érzitek úgy, hogy könnyű Velem kijönni. Amúgy úgy találjátok, hogy bürokratikus zsargont használok, amikor beszélek? (Nem.) Nem – ha olyan dolgokról van szó, amiket nem értetek, akkor segítek, amennyire és amiben csak tudok, és ritkán gúnyolódom rajtatok. Miért teszem ezt ritkán? Van, amikor nagyon elkeseredek, és akaratomon kívül néhány gúnyos szóval illetlek benneteket, de azt is figyelembe kell vennem, hogy elgyengülhettek – ezért a lehető legkevesebbet beszélek így veletek. Inkább toleráns, megbocsátó és türelmes vagyok. Segítek nektek, amennyire csak tudok, ahol csak tudok, és tanítalak benneteket, amennyire csak tudlak, arról, amiről tudlak – a legtöbb esetben ezt teszem. És miért van ez? Azért, mert az emberek többsége leginkább az Istenről való tanúságtétel és az igazság megértésének dolgaiban szenved hiányt – de amikor evésről, ivásról és mulatozásról, vagy ruhákról és sminkről, játékról, vagy bármilyen más ilyen világi dologról van szó, az emberek mindent tudnak róluk. Ezzel szemben az Istenbe vetett hittel és az igazságot érintő dolgokkal kapcsolatban az emberek tudatlanok: amikor az Istenről való tanúságtételről van szó és arról, hogy szakmai készségeiket, erősségeiket és adottságaikat arra használják, hogy egy kicsit is megtegyenek az Isten melletti tanúságtétel munkájából, hogy felmutassanak valami olyan munkát, ami Isten mellett tanúskodik, akkor semmit sem tudnak mondani. Mit tegyek, amikor ilyen helyzetet látok? Tanítanom, apránként edzenem és oktatnom kell benneteket a legjobb tudásom szerint. Kiválasztom azokat a dolgokat, amiket értek, tudok és képes vagyok elvégezni, és tanítom őket nektek, újra és újra, amíg el nem készül egy munka. Mindent megtanítok nektek, amit csak tudok, amennyire csak tudom – ami pedig azokat a dolgokat illeti, amiket nem tudok megtanítani vagy amiket nem lehet megtanulni, amennyi megértésetek van róluk, annyit értetek meg. Hagyd, hogy ez a dolog a maga természetes útján menjen. Nem foglak kényszeríteni arra, hogy megértsd ezeket a dolgokat. Vannak, akik végül azt mondják: „Azok közülünk, akik értik a szakmát, engedtek egy laikusnak. Mi, akik értünk ehhez a szakmához, nem tudtunk semmit sem elvégezni, ennek az embernek pedig, aki semmit sem tud erről a szakmáról, mindig tanítania kell minket. Ez annyira megalázó!” Ez nem megalázó. Az egész emberiség sötétben tapogatózik, amikor arról van szó, hogy hívőként tanúságot tegyen Isten mellett – ha az emberek úgy születnének, hogy képesek tanúságot tenni Isten mellett, akkor senki sem szállna szembe Vele! Az emberek azért képtelenek olyan dolgokat tenni, amelyek az igazságot és az Isten melletti tanúságtételt foglalják magukban, mert a Sátán fajtájához tartoznak és a természetlényegük Istennel szemben ellenséges. Mit tegyenek tehát az emberek? Mindaddig, amíg mindent erőfeszítésükkel azon vannak hogy megtegyék, amire képesek, ez elég. Ha van energiám segítséget nyújtani és tanácsot adni, akkor segítek. Ha nincs, vagy ha más dolgokkal vagyok elfoglalva, és nem tudok időt szakítani, akkor csak tegyétek meg, amit tudtok. Ez ugye összhangban van az alapelvekkel? Ez csak így lehet. Nem kényszerítelek arra benneteket, hogy meghaladjátok a képességeiteket. Ez haszontalan – nem lehet megtenni. A végén az emberek azt gondolják: „Veled eléggé könnyű kijönni, és a követelményeidet könnyű véghez vinni. Megmondod nekünk, hogy mit tegyünk, mi pedig megtesszük, amit mondasz”. Előfordul, hogy néhány embert néha megmetszenek. A legtöbbjük jól jön ki ebből, a megfelelő megértéssel. Néhányan feladják a munkájukat, néhányan pedig titokban zavarásokat okoznak, nem törik magukat, hogy a kötelességüket végezzék, és nem végeznek tényleges munkát. Az ilyen embereket aztán leváltják. Ha nem vagy hajlandó elvégezni a munkát, akkor lépj vissza. Miért kellene, hogy éppen téged használjanak fel erre? Le fogunk váltani – ennyi az egész. Egyszerű, nem? Ha a jövőben ezek az emberek bűnbánatot tanúsítanak, megváltoznak és jól végzik a munkájukat, akkor kapnak még egy esélyt – ha pedig továbbra is bomlasztásokat és megzavarásokat okoznak, akkor soha többé nem használjuk őket. Jobban járnék, ha olyasvalakit használnék, aki engedelmes. Mi értelme állandóan ilyen emberekkel összegabalyodni? Ugye? Nekik nehéz lenne, Számomra pedig kimerítő. Vannak alapelvek arra, ahogyan ezeket a dolgokat kezelem, és vannak alapelvek arra is, ahogyan másokkal kijövök. Azért is könnyű Velem kijönni, mert ennek során soha nem követelek az emberektől túlságosan megterhelő dolgokat. Tegyél meg mindent, amit csak tudsz; amiket nem tudsz megtenni, azokat egyesével megbeszélem veled. Amit megtehetsz, azt teljes szívedből tedd meg; ha nem teljes szívedből teszed, nem foglak kényszeríteni rá. Ami a többit illeti, vagyis azt, hogy hogyan hiszel Istenben, az a te dolgod. Ha a végén semmit sem nyersz, akkor senkit sem hibáztathatsz. Mit gondolsz az arra vonatkozó alapelveimről, ahogyan az emberekkel bánok? Úgy érzed, hogy egy kicsit elnézőek? Egyáltalán nem erről van szó – ezt a dolgot az alapelvekkel teljes összhangban kezelem. Miféle alapelvek ezek? Figyeljetek Rám, és meg fogjátok érteni.

Én, a megtestesült Isten, az emberi mivolton belül dolgozom – teljesen helyettesíthetem a Szentlelket vagy Isten Lelkét a munkavégzésben? Nem, nem helyettesíthetem. Nem próbálom tehát túllépni a határaimat, mondván, hogy szeretném helyettesíteni Istent a mennyben, és elvégezni minden munkáját. Ez Önmagam felnagyítása lenne – erre nem vagyok képes. Hétköznapi ember vagyok. Amire képes vagyok, azt megteszem. Azt csinálom, amit képes vagyok jól csinálni; teljesen végigviszem, és megfelelően teszem meg. A szívemet és minden erőmet beleadom, hogy megtegyem. Ez elég. Ez az a munka, ami Rám hárul. Ha viszont ezt nem tudnám megérteni, ha ez a tény dacot váltana ki belőlem és nem ismerném el, hanem mindig nagyszerűnek próbálnám tettetni magam, mindig ragyogni próbálnék, mindig megpróbálnék valami fantasztikus készséggel felvágni, vajon ez összhangban lenne az alapelvekkel? Nem. Úgy gondoljátok, hogy értem ezt a dolgot? Igen, nagyon is! Annak a hatóköre, amit Isten teste el képes mondani és ami munkát a test el képes végezni, az az Általa a testben végzett munka hatóköre. Ezen a hatókörön túl az, hogy emberek magánemberként megtapasztalják Isten fegyelmezését és metszését, valamint a Szentlélek megvilágosítását és vezetését, sőt még az is, hogy Isten látomásokat adományoz, és az, hogy Isten kit fog tökéletesíteni és kit fog kirekeszteni, hogy Isten milyen nézetekkel és hozzáállással rendelkezik minden emberrel kapcsolatban – ezek mind Istenre tartoznak. Ha szoros kapcsolatban vagytok Velem, akkor Én is látom ezeket a dolgokat – de akárhogyan is nézem, mennyit vagyok képes látni belőlük? Van egy határa annak, hogy hány embert vagyok képes látni és hány emberrel kerülök kapcsolatba – hogyan foglalhatna ez magában minden egyes embert? Ez lehetetlen lenne. Nem kellene tisztában lenned ezzel a dologgal? Mondd meg Nekem, érthető vagyok ezzel a dologgal kapcsolatban? Érthető vagyok. Egy normális embernek ezt kellene tennie. Nem gondolkodom olyan dolgokon, amelyek nem azok, amiket meg kellene tennem. Képesek erre az emberek? Nem képesek – hiányzik belőlük ez a racionalitás. Néhányan megkérdezik Tőlem: „Nem vizsgálod meg mindig titokban a dolgokat? Nem nézel-e mindig utána, hogy ki mit csinál, milyen rossz dolgokat mondanak Rólad egymás között, vagy ki ítélkezik titokban Feletted, és ki kutakodik Utánad?” Őszinte leszek veled: soha nem néztem utána ezeknek a dolgoknak. Ki felel ezekért a dolgokért? Isten Lelke – Isten mindent átvizsgál; átvizsgálja az egész földet, és átvizsgálja az emberek szívét. Ha nem hiszel Isten átvizsgálásában, akkor nem abnormális az értelmed? (De igen, az.) Akkor nem olyasvalaki vagy, aki valóban hisz Istenben, akkor rossz álláspontot képviselsz és nagy problémába ütköztél. Én megkövetelem tőletek, hogy higgyetek Istenben, és Én ebben feltétlenül hiszek. Szavaim és tetteim tehát erre az alapra épülnek. Nem teszek olyan dolgokat, amelyek túllépik a határaimat: nem teszek olyan dolgokat, amelyek meghaladják a képességeim körét. Ez nem egy beállítottság? (De az.) Néhányan nem így látják. Azt gondolják, hogy van ez az identitásom, ez a státuszom és ez a hatalmam, és ezért csodálkoznak, hogy miért nem teszek így. Azt gondolják, hogy több dolgot kell megértenem és több dolgot kell megragadnom, hogy úgy tűnjön, hogy nagyobb rangom, nagyobb státuszom, több képességem és nagyobb hatalmam van. Bármennyi hatalmat és képességet is ad nekem Isten, azzal rendelkezem. Ezek nem olyan dolgok, amelyekért küzdök, és nem is olyanok, amelyeket elragadok. Isten hatalma, képességei és mindenhatósága nem olyan dolgok, amelyeket egy jelentéktelen test képviselhet. Ha ezzel nem vagy tisztában, akkor valami baj van a józan eszeddel. Ha sok évnyi Istenben való hit után sem látod át ezt a dolgot, akkor túl ostoba és tudatlan vagy. Sok olyan dolog van, amiről nem kérdezek – de vajon a szívemben tudok róluk? (Tudsz.) Mit tudok? Tudom-e mindenkinek a nevét? Tudom-e, hogy minden egyes ember hány éve hisz Istenben? Ezeket a dolgokat nem kell tudnom. Nekem elég, ha mindenkiről tudom, hogy milyen állapotban van, minek van híján, milyen mértékben nyert belépést az életbe és milyen igazságokat kellene mindenkinek hallania, milyen igazságokkal kell megöntözni és ellátni őket. Elég, ha ezeket a dolgokat tudom. Nem ez az, ami Rám tartozik? Tudni, hogy mi tartozik Rám – mit kellene mondanom és milyen munkát kellene végeznem – talán nem ez a racionalitás? (De igen.) Hogyan jön létre ez a racionalitás? Ha a megtestesült Isten még ezzel a racionalitással sem rendelkezne, ha még ezzel a mércével sem rendelkezne minden dolog és minden esemény mérésére, akkor milyen igazsággal rendelkezne, amiről beszélhetne? Ha a megtestesült Isten harcolna Isten Lelkével és versenyezne Vele a státuszért, akkor vajon nem balul sült volna el valami? Nem lenne ez helytelen? Lehetnének ilyenek a dolgok? Nem – ez olyasmi, ami soha nem fordulhatna elő.

Néhányan mindig aggódnak, és azt mondják: „Te mindig kérdezősködsz rólunk, és mindig kutakodsz utánunk titokban? Isten mindig azt próbálja felmérni, hogy mit gondolunk Róla és hogyan látjuk Őt a szívünkben?” Nem gondolkodom ilyen dolgokon. Feleslegesek! Mi értelme van ezeken a dolgokon gondolkodni? Mindezeket Isten vizsgálja át. Isten Lelke cselekedeteinek van egy hatóköre, a megtestesült Isten cselekedeteinek pedig még inkább. A megtestesült Isten, Ő az igazság szószólója és kifejeződése, és a munka, amit ebben a szakaszban végez, ezt a szakaszt képviseli, nem pedig az utolsót. A megtestesült Isten csak azt a munkát végezheti, ami ehhez az időszakhoz és ehhez a hatókörhöz tartozik. Ez a munka tehát reprezentatív lehet a következő szakaszra nézve? Nos, nem tudjuk, mi fog történni a jövőben. Ez Isten saját dolga. Én nem próbálok túl messzire menni. Azt teszem, amit az Én dolgom megtenni: azokat a dolgokat teszem, amit tennem kell és amit megtehetek. Soha nem feszegetem túl a határaimat, mondván: „Mindenható vagyok! Hatalmas vagyok!” Ez Isten Lelke; a megtestesült Isten csak egy kifejeződése és szószólója annak a munkának, amit Isten ebben az időszakban végez. Az Ő munkájának körét és azt, hogy milyen munkát kell végeznie, Isten már meghatározta. Ha azt mondanád, hogy „a megtestesült Krisztus mindenható”, akkor igazad lenne vagy tévednél? Félig igazad lenne, félig tévednél. Isten Lelke mindenható; Krisztusról nem lehet azt mondani, hogy mindenható. Azt kellene mondanod, hogy Isten mindenható. Ez lényegre törő és pontos megfogalmazás, amely megfelel a tényeknek. Milyen racionalitással kell rendelkeznem? Mindenki azt mondja, hogy Én vagyok Isten, Maga Isten, hogy Én vagyok a megtestesült Isten – tehát úgy hiszem, hogy akkor helyettesíthetem Magát Istent, az Ő Lelkét? Nem tudnám. Még ha Isten meg is adná Nekem ezt a hatalmat és képességet, akkor sem tudnám ezt megvalósítani. Ha ilyen módon helyettesíthetném Istent, az nem lenne egyfajta virtuális káromlás az Ő természete és lényege ellen? A test annyira korlátozott! Nem így kell ezt érteni; nem ebből a szemszögből kell megközelíteni ezt a témát. Nem így van? (De igen.) Tehát mivel Nekem ilyen gondolataim vannak, ezek az alapelveim a cselekvéshez, és a megfontolásaim, amikor az egyes dolgokat elvégzem, sok ember számára nem tűnök Istennek, sőt vannak olyanok is, akik – mielőtt kapcsolatba kerülnének Velem –, fantáziálnak, képzelődéseik és elképzeléseik vannak, akik óvatosak és körültekintőek a cselekedeteikben, és amint találkoznak Velem, azt gondolják: „Ő ugye csak egy ember? Nincs benne semmi ijesztő.” Ezután elengedik magukat – felbátorodnak, és van bátorságuk rossz dolgokat cselekedve ámokfutásba kezdeni. Hogy hívják őket? Álhívők. Ha csak a megtestesült Istenben hiszel, és nem Isten Lelkében, akkor álhívő vagy; ha pedig csak Isten Lelkében hiszel és nem a megtestesült Istenben, akkor ugyancsak álhívő vagy. A megtestesült Isten és Isten Lelke egy – Ők egyek. Nem harcolnak egymással, még kevésbé különülnek el egymástól, és Ők ketten még kevésbé alkotnak önálló egységet. Ők egyek – csakhogy a megtestesült Istennek a test szemszögéből kell megközelítenie a munkáját és Istent. Ez a test dolga, és ennek semmi köze hozzátok – ez Krisztus dolga, és semmi köze az emberiséghez. Nem mondhatod, hogy „Szóval azt hiszed, hogy te is egy hétköznapi ember vagy. Rendben, akkor ugyanolyan emberek vagyunk – mindannyian egyformák vagyunk.” Szabad ilyet mondani? Ez hiba. Vannak, akik azt mondják: „Úgy tűnik, hogy veled eléggé könnyű kijönni, úgyhogy hagyjuk a formaságokat. Kezeljük egymást úgy, mint haverokat, mint barátokat; legyünk egymás bizalmasai – barátkozzunk.” Ez így rendben van? Ezeknek az embereknek nincs lelki megértésük: álhívők. Minél inkább megosztod velük az érzéseidet és beszélsz velük az igazságról, a tényekről és az igazságvalóságról, annál inkább megvetnek – ezek az emberek álhívők. Minél többet beszélsz mélységes misztériumokról, szajkózol divatos szövegeket, doktrínákat és elvont dolgokat, és minél többet bizonygatod a státuszodat, hivalkodsz és felvágsz, annál jobban megbecsülnek – ezek az álhívők. Amikor olyasvalakit látnak, aki alapelvek mentén és mértéktartóan cselekszik, akinek a tettei összhangban vannak az igazsággal, aki világos határokkal és tisztánlátással tud közelíteni a pozitív és negatív dolgokhoz – minél inkább ilyen az illető, ők annál inkább lenézik és alantasnak találják – ezek az álhívők.

Amikor emberekkel érintkezem és kapcsolatba kerülök velük, akkor bárkik is ők, vagy bármeddig tart is az interakció, érzi-e bármelyikük: „Mindig megpróbál irányítani, átveszi az irányítást a házam minden ügyében, mindig megpróbál meghódítani engem?” Én nem hódítalak meg téged! Mi haszna lenne ennek? Olvasd el Isten szavait saját magad, mérlegeld őket, és lassan lépj beléjük. Ha olyasvalaki vagy, aki az igazságra törekszik, a Szentlélek munkálkodni fog rajtad, és Istennek áldásai és útmutatásai lesznek a számodra. Ha nem vagy olyasvalaki, aki az igazságra törekszik, ha mindig dacos vagy mindennel szemben, amit mondok, ha nem akarod hallani és nem fogadod el, akkor végül mindig felfedetsz, és a dolgok mindig rosszul fognak alakulni, amikor cselekszel – nem fogsz Isten vezetésével rendelkezni. Hogyan történik ez? (Isten mindent átvizsgál.) Nem csak arról van szó, hogy Isten mindent átvizsgál. Menj ezen végig, és tapasztald meg saját magad. Amikor mondok valamit, függetlenül attól, hogy az emberek egyetértenek-e vele vagy sem, hogy elfogadják-e vagy sem – a Szentlélek vajon fenntartja, vagy nem törődik vele? (Fenntartja.) A Szentlélek biztosan fenntartja, és egyáltalán nem fogja aláásni. Helyes lenne, ha ezt nem felejtenétek el. Függetlenül attól, hogy az emberek el tudják-e fogadni, amit mondok, vagy sem, eljön majd a nap, amikor a tények világossá válnak, és egy pillantásra mindenki azt fogja mondani: „Amit mondtál, az mindvégig igaz volt! Ezt már régen megmondtad – miért nem volt róla fogalmam?” Nem számít, ha akkoriban azt hitted, hogy a szavaim az Én képzeletemből, vagy az elmémből, vagy tudásból származnak – egy napon, miután megtapasztaltál néhány dolgot, azt fogod gondolni: „Amit mondtál, az mindvégig igaz volt!” És hogyan fogsz erre a megértésre jutni? Tapasztalatból. Ha képes vagy elérni ezt a tudást, akkor ez mentális elemzéssel fog történni? Egyáltalán nem; a Szentlélek fog vezetni – ez Isten cselekedete lesz. A nem hívők egész életükön át rendelkeznek némi tudással a menny és a föld és minden dolog szabályainak némelyikéről, de vajon el tudják-e nyerni az igazságot? (Nem.) Akkor mi hiányzik nekik? (Nincs meg nekik a Szentlélek munkája.) Így van. Nincs meg nekik a Szentlélek munkája – ez az, ami hiányzik nekik. Tehát bárhogyan tekintesz is Rám és bárhogyan értékelsz is Engem, mint személyt, és bárhogyan is bánsz a szavakkal, amiket mondok, és a dolgokkal, amiket teszek, végső soron mindez eredményhez kell, hogy vezessen. Isten cselekedni fog, és fel fogja tárni, hogy helyes vagy helytelen volt-e a választásod, helyes vagy helytelen volt-e a hozzáállásod, és hogy valami félrement-e a nézetedben. Isten fenntartja az Ő testének munkáját. Akkor miért nem támogat Isten más embereket? Miért nem támogatja az antikrisztusokat? Azért, mert a Lélek és a test egyek: ugyanaz a forrásuk. Valójában ez nem fenntartás – vagyis ha te egyszer a végsőkig megtapasztaltad, akkor függetlenül attól, hogy azokat a szavakat a megtestesült Isten mondta-e, vagy a Szentlélek megvilágosításából jutottak-e el hozzád, következetesek lesznek. Soha nem fognak ellentmondani egymásnak; összhangban lesznek. Meg tudjátok ezt erősíteni? Vannak, akik igen, míg mások nem jutottak még el a tapasztalatukban erre a pontra, és nem rendelkeznek erről megerősítéssel. Ez azt jelenti, hogy a hitük még nem jutott el erre a pontra: még mindig nagyon kicsi. Más szóval amikor a hited elér egy bizonyos szintet, hirtelen eljön egy nap, amikor úgy érzed, hogy egy hétköznapi mondat, amit ez a hétköznapi test mondott, egy mondat, amit nem találtál túl lenyűgözőnek, amikor hallottad, az életeddé vált. Hogyan fog ez az életeddé válni? Úgy, hogy a cselekedeteidben tudattalanul is rá fogsz támaszkodni. A mindennapi életed útmutatójává fog válni. És amikor nincs előtted út, akkor ez a mondat a valóságoddá válik, és olyan céllá válik, amely megmutatja neked az utat; amikor fájdalmat érzel, akkor ez a mondat lehetővé teszi számodra, hogy felülkerekedj a negativitáson és megértsd, hogy mi a problémád. Ilyen tapasztalatok után látni fogod, hogy bármennyire is hétköznapi ez a mondat, a szavainak mégis súlya van, és élet rejlik bennük – hogy ez az igazság! Ha nem arra összpontosítasz, hogy az igazságra törekedj, és nem szereted az igazságot, akkor elítélheted Istent, a Ő megtestesülését és az Általa kifejezett igazságokat. Ha olyasvalaki vagy, aki az igazságra törekszik, akkor eljön majd a tapasztalatodban az a nap, amikor azt mondod: „Istennel egészen könnyű kijönni. A megtestesült Istennel egészen könnyű kijönni” – de senki sem fogja azt mondani: „Úgy jöttem ki Vele, mintha egy ember lenne”. Miért van ez? Mert az, ahogy Krisztus szavait megtapasztalod, és az a munka, amit a Szentlélek végez benned, amikor nem látod Őt a mindennapi életed során, ugyanaz. Mit fog ez az „ugyanaz” kiváltani benned? Azt fogod mondani: „Isten hétköznapi, közönséges külsőt vett fel, egy test képmását, ezért az emberek figyelmen kívül hagyták az Ő lényegét. Az emberek pont azért nem látják Istennek azt az oldalát, amely az Ő lényege, mert romlott beállítottságaik vannak. Csak azt az oldalát látják, amit az ember képes látni. Az emberek valóban híján vannak az igazságnak!” Nem így van ez? (De igen.) Így van. Bizonyos munkáknál például, ha sok olyan aspektusuk van, amit Én nem tudok elvégezni, akkor sok ember biztosan elképzeléseket alakít ki. De amikor a munka minden egyes aspektusából képes vagyok valamennyit megcsinálni, akkor mindenki egy kicsit nyugodtabb, és valamennyire megnyugszik a szíve: „Rendben. Úgy tűnik, mintha Isten lenne – csak ennyit tudok mondani. Úgy tűnik, mint a megtestesült Isten, úgy tűnik, mint Krisztus. Valószínűleg ő Krisztus.” Ez az egyetlen fajta meghatározás, amellyel az emberek rendelkeznek. Mégis, ha csak közölném az igazságot és kifejezném Isten néhány szavát, ennél többet pedig nem tennék – ha nem adnék gyakorlati tanácsot semmilyen munkával kapcsolatban, és nem lennék képes gyakorlati tanácsot adni, akkor ez csökkentené az emberek tiszteletét e test iránt, és a súlyt, amelyet Neki tulajdonítanak. Az emberek azt hiszik, hogy a testnek bizonyos képességekkel és tehetségekkel kell rendelkeznie. Valóban tehetségről van szó? Nem. Isten mindenféle tehetséggel, ajándékkal és képességgel megajándékozhatja az embereket – mondd meg tehát Nekem, vajon Isten Maga rendelkezik ilyenekkel? Bőségesen! Vannak tehát olyan emberek, akik nem tudják megoldani ezt a rejtvényt, és azt mondják: „Hogyan utasíthatsz minket arra, hogy énekeljünk, amikor Te Magad nem tudsz énekelni? Nem egy laikus ad utasításokat profiknak? Ez nem megy szembe az alapelvekkel?” Megmondom nektek, hogy Én vagyok a kivétel. Miért van ez? Ha nem vagytok képesek valamit jól csinálni, akkor ki kell nyújtanom a kezem, hogy segítsek nektek: ha valamit képesek vagytok megcsinálni, akkor nekem jó, ha nem avatkozom bele, nem is akarok beavatkozni – ez kifárasztana. Ha valamit képesek vagytok jól csinálni, miért kell kinyújtanom a kezem, hogy segítsek nektek? Ezzel nem hencegek, és nem szajkózok magasztos eszméket. Én csak tanítani akarlak benneteket, a szakmai készségek és az igazságalapelvek területén egyaránt. Amint mindannyian megtanultátok a készségeket és felfogtátok az alapelveket, nagy teher esik le a szívemről, mert ezek a dolgok kívül esnek azon a munkán, amely Rám hárul. Néhányan azt mondják: „Ha ez nem olyan munka, amely Rád hárul, akkor miért csinálod?” El kell végezni, és az emberek messze nem alkalmasak a feladatra. Ha nem adnék tanácsot, mint ahogyan teszem, akkor a létrehozott munkák egyáltalán nem lennének különlegesek, és az Isten melletti tanúságtétel csak közepes eredményekhez vezetne. Ha nem tudnék érdemi munkákat felmutatni, akkor egy kicsit hanyag lennék, és rosszul is érezném Magam, így hát végzek egy kis munkát, ahogyan az energiám és a testi állapotom engedi. Miért? Több megfontolásból. Amikor az egész emberiség látja és befogadja az emberek által készített dolgokat, az emberek nézőpontjai, nézetei és felfogóképességei csak abban különböznek, hogy mióta hívők, mi a tapasztalatuk és mik a képességeik, de a kiindulópontjaik alapvetően ugyanazok. A kiindulópontjaik azok a tapasztalatok, amelyekkel az igazságvalóságokról rendelkeznek az igazság megértése alapján. Ezek azok a dolgok, amelyeket az emberiség képes megalkotni. Én nem tudnék egy átlagember szemszögéből tenni dolgokat vagy munkákat létrehozni. Milyen legyen tehát a megközelítésem? Testi? Erre sem lennék képes. Nem gondoljátok, hogy az helytelen volna? Természetesen Istennek és az Ő munkájának a megközelítését venném fel a testből, hogy kimondjam azokat a szavakat, megtegyem azokat a dolgokat és kifejezzem azokat a nézeteket. Lehet-e ezeknek a dolgoknak az értékét pénzzel mérni az emberiség körében? (Nem.) Nem lehet. Ez azért van, mert ezek a dolgok, amint egyszer kész munkákká válnak, olyan dolgok, amelyek örökké megmaradnak az emberiség számára. Ezek a közönséges munkák természetesen szintén örökké megmaradnak. De mivel ezek a munkák örökké és a jövőben is megmaradnak, és hozzájárulást adnak az egész emberiségnek – legyenek akár útmutatók az Istenben való hithez, akár ellátás és segítség – ugye létre kellene hoznom néhány nagyobb horderejű munkát? Ezért kell szavakat mondanom és munkákat alkotnom olyan szemszögből, amelyből az emberiség nem képes látni. Miért teszem ezt? Hogy növeljem az egyház hírnevét. Helyes ez az indíték? (Igen.) Mondd meg Nekem, előnyös-e az Isten melletti tanúságtétel szempontjából, ha az egyház hírneve növekszik? (Igen.) Előmozdítja, vagy hátráltatja? (Előmozdítja.) Az biztos – határozottan előmozdítja. Amikor néhány nem hívő és vallásos csoport látja ezeket a munkákat, elámulnak azon, hogy milyen jól lettek elkészítve ezek a filmek, és mindig szeretnének találkozni a kulisszák mögött álló filmkészítővel. Én nem fogok találkozni ezekkel az emberekkel. Nincs időm arra, hogy találkozzam ezekkel az emberekkel, és nem tudom, mi lenne a célja, hogy találkozzanak Velem. Mi haszna lenne akkor annak, ha találkoznék velük? Ha azok az emberek, akik látják ezeket a filmeket, el tudják fogadni az igazságot, akkor az elég – és ha hajlandóak az igaz utat kutatni, az még jobb. Nem szükséges, hogy találkozzanak Velem. A lényeg, hogy azért készítek néhány nagy horderejű munkát, hogy amikor az emberiség látja ezeket a dolgokat, valamivel nagyobb hasznára váljon. Jó vagy rossz dolog ezeket a dolgokat az emberiségre hagyni? (Jó dolog.) Van értelme; érdemes megtenni.

Én így jövök ki veletek. A veletek való kapcsolatom ez, amit láttok és éreztek. Akkor hát miféle kapcsolata van veletek Istennek? Érezhető? Ugyanolyan. Ne gondoljátok ezt: „A megtestesült Isten egy ember; Vele könnyű kijönni. De a mennyben lévő Isten nem az – Ő rémisztő a fenségével és a haragjával!” Isten olyan, amilyen Én vagyok. Nem hódítana meg vagy irányítana téged egy megjegyzéssel, egy módszerrel vagy erővel. Ő nem tenne ilyet. Ő ugyanúgy jönne ki veletek, ahogyan érzitek, hogy Én kijövök veletek: megtanítom nektek, amit csak tudok, és megértetem veletek, amit csak tudok. Azokat a dolgokat, amelyeket nem tudtok megérteni, nem sulykolom belétek erőszakkal. Némelyek talán ezt mondják: „Azt mondod, hogy nem sulykolsz belénk semmit erőszakkal – nos, akkor mit csinálsz, amikor állandóan az igazságot prédikálod?” Az talán nem sulykolás? Azt rólatok való gondoskodás hívják – nem erőltetem rátok, hogy fejlődjetek, ez öntözés. Az öntözés helyes; az egy pozitív dolog. Egyesek ezt fogják mondani: „Amikor az antikrisztusok hódítják meg az embereket, az talán nem ugyanaz, mint amikor Isten teszi?” (Nem.) Mennyiben nem ugyanaz? Ugyanazt a szót használjuk arra, amikor az antikrisztusok hódítják meg az embereket, és amikor Isten hódítja meg őket; mi a lényegbeli különbség a szó eme két használata között? El tudjátok világosan magyarázni? Ha még ezt sem tudjátok megtenni, akkor nagyon szegényes megértésetek van az igazságról. (Amikor a Sátán hódítja meg az embereket, az erőszakos irányítás, míg amikor Isten, az az igazsággal történő ellátás – az igazságalapelvek közlése az emberekkel, amelyeket azután gyakorolhatnak az emberek, és ezáltal életet nyerhetnek.) Akkor hát ezt kérdezem tőletek: a Sátán irányít és meghódít embereket, de birtokában van-e az igazság? (Nincs.) Mi a Sátán? Milyen alapon hódít meg embereket? Más szóval: mi jogosítja fel a Sátánt arra, hogy meghódítson embereket és megpróbálja megnyerni őket? A Sátánnak egyáltalán semmije sincs. Akkor hát mit használ az emberek meghódításához? Mivel tudja ellátni az embereket, miután meghódította őket? Csak megrontani tud téged; csak arra képes, hogy játszadozzon veled és tönkretegyen, végül pedig, amikor már végzett a tönkretételeddel, leküld a pokolba. Miféle hódítás és irányítás az övé? Egyszerűen csak bántalmazás. Az a célja az irányításoddal és a meghódításoddal, hogy ne vesd alá magad Istennek és az igazságnak, és hogy rávegyen arra, hogy neki vesd alá magad. A Sátán szerint helytelen, ha Istennek veted alá magad, és az a helyes, ha neki veted alá magad. Ha valóban aláveted magad neki, és ő az, aki irányít és meghódít téged, akkor teljességgel elhagytad Istent és elutasítottad Őt. No és akkor az hogyan működik, amikor Isten hódítja meg az embereket? Isten Maga az igazság; Ő minden pozitív dolog valósága, minden pozitív dolog forrása és az igazság forrása. És akkor mik az emberek? Az emberek a Sátán által megrontott fajtából valók. Nincs birtokukban az igazság. Istennek tehát muszáj az igazság kimondásával és az ember romlott beállítottságainak a leleplezésével megítélnie és megfenyítenie az embereket, valamint megpróbálnia és finomítania őket, hogy az emberek megérthessék az Általa mondott szavakat, elismerhessék, hogy Ő a Teremtő, ők maguk pedig az Ő teremtett lényei, majd Elé járulhassanak, leborulhassanak Előtte, és elfogadhassák szuverenitását és rendeléseit. Nincs ez vajon mind összhangban az igazsággal? (De igen.) Akkor hát mi ez a meghódítás? Az emberek megnyerése, megmentés; egy pozitív dolog. Ez nem árt neked. Nincs hát különbség e között és a Sátán által történő meghódítás között? Isten részéről helyes, ha meghódítja az embereket. Ő az igazság, minden pozitív dolog forrása. Nagyon is találó megfogalmazás azt mondani, hogy Ő „meghódítja az emberiséget”! Az emberiség nincs az igazság birtokában, mélyen megrontotta és magához hasonlatossá tette őket a Sátán. Ezért nem vetik alá magukat Istennek az emberek, és ezért tagadják meg és utasítják el Őt. Mit lehet kezdeni ezzel? Istennek ki kell mondania az igazságot, és a fenyítés és ítélet módszereit kell alkalmaznia azért, hogy megértesse az emberekkel, hogy kicsoda Isten, ki a Teremtő, kik a teremtett lények, és ki a Sátán, valamint rábírja őket arra, hogy ismerjék fel az Urat és térjenek vissza Hozzá, ismerjék el a Teremtőt, és az Ő jelenlétében ismerjék el azt is, hogy ők maguk az Ő teremtett lényei. Ezt jelenti a „meghódítás” szó. Azok, akiket Isten meghódított, értik az igazságot vagy nem? (Értik.) És akiket a Sátán hódított meg – ők mit nyernek? Semmilyen igazságot nem értenek, és kerülik, elárulják és elutasítják Istent, elképzeléseik vannak Róla, sőt, a Sátánt és az antikrisztusokat követik. Még az is lehet, hogy ítéletet hoznak Istenről, fellázadnak Ellene és megátkozzák Őt, nem hajlandóak elismerni a szuverenitását, és még kevésbé alávetni magukat annak. Elfogadható teremtett lények ezek? (Nem.) Szöges ellentétei az Isten által meghódított embereknek; a hatás a fordítottja annak, mint amikor Isten hódítja meg az embereket.

Ha valaki, akik olyan, mint egy antikrisztus, státusszal rendelkezik, és elmegy valahová, ahol nem tudják róla az emberek, hogy ő vezető, vajon elégedettek lesz ezzel? Nem. Akárhová megy is, minden rendelkezésékre álló eszközt kihasznál, hogy mindenkivel tudassa: „Én vagyok a vezető, készítsetek nekem valami ételt! Ennem kell valami jót!” Szerintetek mi az Én nézetem a státusszal kapcsolatban? (Nem érdekel Téged.) Miben nyilvánul meg ez az érdektelenség? Amikor elmegyek valahová, amennyire csak tudom, mondom az embereknek, hogy ne terjesszék szabadon a hírt, illetve ne tájékoztassák az embereket a kilétemről. Miért teszem ezt? Azért, mert ha tudnak róla az emberek, az valóságos gyötrelem. Ha nem tudnak, talán elmondanak valamit Nekem abból, ami a szívükben van; ha viszont megtudják, az gyötrelem – elzárkóznak Előlem. Mondjátok meg Nekem, nem lennék vajon magányos, ha senki sem öntené ki Nekem a szívét? Minden tőlem telhetőt igyekszem megtenni azért, hogy ne tudják meg az emberek a kilétemet, hogy úgy bánhassanak Velem, mintha hétköznapi ember lennék, és elmondják Nekem, amit el akarnak mondani. Olyan nagyszerű, amikor az emberek szabadnak és felszabadultan érzik magukat, ha nem korlátozom őket folyton, ők pedig nem mindig olyan tisztelettudók a jelenlétemben. Szükségtelen így cselekedniük; nem szeretem ezt. Akik nem értik az igazságot, ezt gondolják: „Biztosan ezt szereted, úgyhogy ekként fogok bánni Veled.” Amikor ilyen embereket látok, elbújok. Amikor olyasvalakit látok, aki folyton hajlong és hajbókol, inkább elbújok, amilyen gyorsan csak tudok. Egyáltalán nem akarok kapcsolatban lenni ilyen emberekkel – túlságosan nagy macera, túlságosan sok gond! Az antikrisztusok azonban mások. Akárhová is mennek, azt remélik, hogy elnyerik az emberek tiszteletét, és hogy különleges bánásmódban lesz részük. És miben reménykednek még inkább? Abban, hogy amíg ott vannak, addig a vezetésük alá tartozó emberek maradéktalanul engedelmeskedni fognak a parancsaiknak, és hogy kompromisszum nélkül fognak engedelmeskedni nekik, egészen az abszolút engedelmességig; akkor ezt gondolják: „Ide nézz! Mit gondolsz a katonákról, akiket vezetek, a csapatról, akiket vezetek? Mind engedelmesen teszik, amit mondok.” Az eredményesség különleges érzése tölti el őket. Arra trenírozzák az embereket, hogy olyanok legyenek, akár a bábok, mint a rabszolgák, akiknek nincs önálló gondolatuk, sem saját véleményeik vagy nézeteik; fásulttá és nehéz felfogásúvá teszik mindegyiküket. Az antikrisztusok ekkor boldogok és elégedettek a szívük mélyén, mert azt érzik, hogy eredménnyel járt a munkájuk, hogy teljesültek a vágyaik és ambícióik. Ha nem így állnak a dolgok, elszomorodik a szívük: „Miért nem teszik egyszerűen azt az emberek, amit mondok? Milyen módszert vessek be, hogy engedelmességre bírjam őket? Rendben: ha nem tudod, milyen nagyszerű vagyok, akkor meg kell mutatnom neked! Egyetemi diplomám van, és azt mindennap magammal hordom, hogy láthasd. Felsőfokú nyelvvizsgát tettem angolból, és én voltam a diákszövetség elnöke. Mivel látom, hogy nem értetek engem valami jól, egy kicsit dicsekszem majd nektek!” Minden munkamegbeszélés alkalmával ezt mondják: „Bármilyen gondolatotok van is, mondjátok! Fejezzétek ki szabadon a nézeteiteket – nem akarlak korlátozni benneteket!” Így az ott lévő emberek elkezdik kifejezni a nézeteiket. Miután megtették, ezt mondja ez az egyetemi diplomás „felsőbbrendű személy”: „Hasznavehetetlenek a nézeteitek. Mind hétköznapi, mind a közönséges emberekre jellemző nézet. Valóban muszáj beavatkoznom! Ide figyeljetek: ti nem tudjátok elvégezni a munkát! Én valójában nem akarom elvállalni ezt a munkát, de ha nem lennék itt, ti valóban nem lennétek képesek felvállalni ezt a terhet, úgyhogy segítő kezet kell nyújtanom. Átgondoltam ezt a dolgot. Így és így fogjuk kezelni. Az általatok említett trükkök egyike sem fog működni; én mondok valami jobbat. A múltban ezt követelték meg tőlünk a munkarendek – mostantól kezdve nem fogunk ragaszkodni azokhoz az előírásokhoz. Többé nem így fogjuk csinálni.” Egyesek ezt mondják: „Ha nem a munkarendek szerint cselekszünk, az óriási veszteséget fog okozni Isten házának.” Mire ők így válaszolnak: „Ne gondolkodjatok rajta ennyit – törődik vajon isten háza ezzel a kis összeggel? Koncentráljunk az eredményekre – ez az, ami számít. Mostantól kezdve csak tegyétek, amit mondok! Ha valami rosszul sül el, majd én felelek érte!” Senki sem tudja lebeszélni őket. Nem csupán hangzatos ötleteket szajkóznak? Mi a céljuk azzal, hogy ezt teszik? Az, hogy felvágjanak, és minden egyes embert folyamatosan emlékeztessenek a létezésükre, valamint arra, hogy milyen briliánsak. Milyen értelemben briliánsak? Abban az értelemben, hogy kifürkészhetetlenek a hétköznapi emberek számára. Még ha egy nézeten vannak is az antikrisztusok a többi emberrel, akkor is elvetik azt a nézetet, amikor mások mondják ki, majd azután elölről kezdik az egészet, és azt a nézetet átfogalmazva magukhoz ragadják a vezetést. A csoport ennek hallatán ezt mondja: „Ez talán nem ugyanaz az ötlet?” Mire ők: „Ugyanaz vagy sem, én mondtam. Nem ti mondtátok. Én ragadtam magamhoz a vezetést ezzel az ötlettel.” Akárhogy csűrik-csavarják is a szavaikat, az a céljuk, hogy mindenkit meggyőzzenek, és hogy tudassák az emberekkel: „Nem a semmiért vagyok vezető; nem a semmiért vagyok én a csoportvezető és az illetőkes. Nem csak a szám jár – nem lennék ebben a pozícióban a talentumaim, ajándékaim és képességeim nélkül.” Ha történik véletlenül valami, amikor ők nincsenek jelen, senki más nem hozhat döntést, ha pedig ott vannak, mindig ők diktálnak. Mindenkinek figyelnie kell az arckifejezésüket. Akkor lélegezhet csak fel mindenki megkönnyebbülten, amikor ők diktálnak; ha nem így történik, akkor mindenki szorong. Ha nem engedik meg nekik, hogy ők diktáljanak, akkor nem lesz lehetséges megoldani az adott feladatot. Nem céllal csinálják ezt vajon? Néha ezt gondolják magukban: „Helyes, amit teszek? Jobb lenne, ha nem tenném – bolondot csinálok így magamból. Nem az antikrisztusok cselekszenek így? Ez nem lesz így jó; a büszkeségem az, ami számít. „Antikrisztus” lennék? A fennvaló nem ítélt el engem, úgyhogy nem vagyok az!” És továbbra is úgy folytatják, ahogy addig. Néha elég jól tudják, hogy amit tesznek, az sérti a munkarendeket és az igazságalapelveket, hogy nyilvánvalóan a saját büszkeségüket és státuszukat tartják szem előtt, és hogy megvannak a maguk szándékai, mégis tovább csinálják, amit addig is – a következmények számbavétele, és még inkább, istenfélő szív nélkül. Nem beállítottságbeli probléma ez vajon? Hová vezet náluk ez a fajta beállítottság? Oda, hogy rendkívül egoisták lesznek, és hogy rossz dolgokat téve ámokfutást rendeznek. Igazán nem tudják a szívükben, hogy miként helyes cselekedni? Igazán nem értik, hogy amit tesznek, az sérti az alapelveket? Valóban nem tudják, hogy amit tesznek, az mások félrevezetése és irányítása, és hogy gonoszságot művelnek? Tudják és értik ezeket a dolgokat. Akkor hát az, hogy mégis képesek egyre csak ugyanúgy cselekedni, azt jelenti, hogy nem szeretik az igazságot és idegenkednek tőle. Minden nézetet, módot, módszert és kijelentést elvetnek, ha az nem az ő szájukból származik. Nem ambíció ez? (De igen.) Ambíció és gonosz szándékok rejlenek benne. Miféle gonosz szándékok? Mi rejlik mögötte? (Elérni, hogy azt tegyék az emberek, amit ők mondanak.) Elérni, hogy azt tegyék az emberek, amit ők mondanak – semmiképpen nem hagyhatnak ki egy ilyen előnyt, sem a kitűnés esélyét, és azt sem engedhetik, hogy azokkal bárki más éljen. Mindig ők kell, hogy legyenek, akik a döntéseket hozzák; mindig nekik kell diktálniuk; mindig egyedül csak az övék és csakis nekik tulajdonítható lehet a munka gyümölcse. Végül elérik, hogy mindenkiben kialakuljon egy tendencia. Miféle tendencia? Az a tendencia, hogy azt gondolják, hogy csak akkor működhet a munka, ha ők ott vannak a csoportban – nélkülük olyan, mintha senki más nem tudná elhordozni a terhet. Ha ez megtörtént, azzal nem érték el vajon a céljukat? Azok az emberek az irányításuk alá kerültek. Mi az előjele annak, hogy az irányításuk alá kerül valaki? Miután teljességgel meg lettél hódítva és le lettél győzve, addig kínoznak az antikrisztusok, amíg meg nem adod magad nekik – mígnem végül már nem tudod megkülönböztetni a jót a rossztól, és egyáltalán nem próbálod felismerni őket vagy összekapcsolni velük az igazság bármely aspektusát, és szilárdan hiszed, hogy bármit tesznek is, az helyes, és nem mered többé elemezni, hogy igazuk van-e vagy nincs. Ezek a következmények állnak elő azután, hogy az antikrisztusok félrevezetik és irányítják az embereket, akik rögtön ezután követni kezdik az antikrisztusokat. Talán nem így van? (De igen.) Ez nem egyértelműen annak az egyik megnyilvánulása, hogy az antikrisztusok rávesznek másokat arra, hogy csak nekik vessék alá magukat, ne pedig az igazságnak vagy Istennek? (De igen.) Milyen motívumok és gonosz szándékok állnak a hátterében mindannak, amit tesznek, és mi a forrása a cselekedeteiknek, a módszereiknek és az eszközeiknek, de még a kijelentéseiknek is? Az, hogy le akarnak győzni és igázni téged, megadásra akarnak kényszeríteni és megmutatni neked, hogy ki a főnök, hogy ki alkalmas a vezetésre, hogy kié az utolsó szó, és hogy nem az igazságé az utolsó szó – hogy rajtuk kívül senki sem lehet ezeknek az embereknek az ura, hogy senki sem diktálhat, és senki sem hozhat döntéseket. Szeretnéd megemlíteni az igazságot, de nincs rá lehetőséged. Szeretnél eltérő véleménnyekkel előállni – de jobb, ha nem is gondolsz erre. Milyen antikrisztusi beállítottság ez? Ez ádázság; meg akarják hódítani és irányítani akarják az embereket. Mindegy, hogy az antikrisztusok vágyait és ambícióit nézed-e, vagy pedig a valóságos cselekedeteiket: mindegyikből látszik az ádáz beállítottságuk és az, hogy idegenkednek az igazságtól. Az antikrisztusoknál az emberek meghódításával és irányításával kapcsolatos módok, viselkedések és megnyilvánulások – a lényegükkel egyetemben – tökéletesen egybeesnek a fő témával, amelyről most beszélgetünk. Az antikrisztusok azt akarják, hogy az emberek csakis nekik vessék alá magukat – azt sugallják ezzel, hogy azt kell tenniük az embereknek, amit ők mondanak, és hogy az veti alá magát Istennek, aki így tesz. Ha valaki eltérő véleményt vet fel és megmondja nekik, hogy amit tesznek, az ellentétes az igazsággal, visszavágnak: „Még hogy ellentétes az igazsággal? Mondd meg nekünk: mi az igazság? Ha el tudod világosan magyarázni, akkor engedni fogok neked – de ha nem tudod, akkor kínos helyzetbe hozlak!” Ennek hallatán némelyek igazán félni kezdenek és ezt mondják: „Valóban nem tudom ezt világosan elmagyarázni, úgyhogy inkább azt teszem, amit mondasz.” Az antikrisztusok ezzel elérték a céljukat. Vannak emberek, akik ezt csinálják? (Igen.) Ti tettetek már ilyen dolgokat? (Nem.) Az antikrisztusnak megvan ez a készségük. A hétköznapi emberek feladják, amikor azt látják, hogy nem tudnak meggyőzni másokat; ők nincsenek birtokában ennek a technikának. Egyfelől arról van szó, hogy nem képesek így beszélni és kifejezni magukat – nem tudnak jól beszélni és vitázni. Másfelől pedig, nem elég könyörtelen a szívük. Azokban, akik képesek ezekre a dolgokra, elvetemült beállítottságnak kell lennie. Ádáznak és elég könyörtelennek kell lenniük, és nem törődhetnek senki más érzéseivel. Ha bárki is ellenkezik velük, halálra kínozzák, és bármennyire kegyetlenül teszik is ezt, a lelkiismeretük nem fogja vádolni őket emiatt, és nem is lesz ennek tudatában. Némelyek ezt mondanák: „Már így is elég szánalmasak; miért akarom, hogy azt tegyék, amit mondok? Inkább hagyom őket – Istenben hisznek, nem bennem. Hadd hallgassanak arra, aki éppen az igazságnak megfelelő módon beszél – nem számít, ki az. Ezúttal hagyom inkább az egészet.” Az antikrisztusok vajon így gondolkodnak? Nem; az antikrisztusokban egyáltalán nincs ilyen racionalitás. Meglehetősen határozottak a saját ambícióikat és vágyaikat illetően. Ragaszkodnak hozzájuk és nem engedik el őket, akár egy farkas, amelyik bárányt tart a fogai között. Vajon működhet, ha tárgyalni próbálsz egy farkassal és meg akarod akadályozni, hogy megegye a bárányt? Nem. Miért nem? Azért nem, mert ez a beállítottsága. Mit hisz a farkas? „Éhes vagyok. Szeretek bárányt enni. Ez rendjén van így. Akár meg akarom enni a bárányt, akár nem, rendjén van.” Ez a filozófiája, a cselekedetei normája és forrása. És az antikrisztusok vajon így gondolkodnak-e, amikor meghódítanak és irányítanak embereket: „Nem vagyok Isten. Szégyentelen dolog a részemről, hogy embereket irányítok. Ha felismernek engem az emberek, vajon hogyan mutatkozhatok majd bárhol is?” Van ilyen szégyenérzetük? (Nincs.) Nincs szégyenérzetük. Mi hiányzik akkor az emberi mivoltukból? A szégyenérzet, a racionalitás és a lelkiismeret. Ezek a dolgok nincsenek benne az emberi mivoltukban. Ezek hiányában vajon még mindig emberek? Nem azok. Nem feltétlenül ember mindenki, aki emberbőrt visel – némelyek közülük démonok, mások kétlábon járó hullák, megint mások állatok. Akkor hát miféle dolgok az antikrisztusok? Ördögök; némelyek közülük gonosz démonok, mások pedig gonosz szellemek. Összességében: nem emberek. Azért képesek az antikrisztusok versengeni Istennel az emberekért és az emberek szívéért, mert nincs meg bennük a normális emberi mivoltra jellemző észszerűség, lelkiismeret és szégyenérzet. Ez azt mutatja, hogy elvetemült a természetlényegük. Nem jogos, hogy versengenek másokkal a státuszért, arról nem is beszélve, hogy Istennel is versengenek a státuszért és az emberekért! Ez még inkább megmutatja, hogy hamisítatlan antikrisztusok ők, hogy ördögök és Sátánok.

Mostanra egészen a nyolcadik tételig beszélgettünk az antikrisztusok megnyilvánulásairól. Most már fel tudjátok ismerni az összefüggéseket magatok és az antikrisztusok között, valamint azok között, akik az antikrisztusok útján járnak, és akik az antikrisztusok beállítottságával rendelkeznek, és így meglátni, hogy miféle emberek is vagytok? (Igen.) Felismeritek némelyik ilyen összefüggést. Az emberek mely problémái oldhatóak meg ezzel? (Ez megőrizhet bennünket attól, hogy a rossz utat válasszuk.) Megőrizhet benneteket attól, hogy a rossz utat válasszátok. És még melyik? (Képessé tesz bennünket arra, hogy tisztán lássuk a minket körülvevő embereket, eseményeket és dolgokat.) Képessé tesz benneteket arra, hogy tisztán lássátok a benneteket körülvevő emberek némelyikét. A másokkal kapcsolatos tisztánlátás a része ennek; ugyanakkor főként önmagatokat, a bennetek rejlő antikrisztusi beállítottságot és azt az utat kell tisztán látnotok, amelyen jártok. Ez segíteni fog abban, hogy ne jussatok tévútra a kötelességetek végzése során, és hogy ne válasszátok az antikrisztusok útját. Ha egyszer ráteszi valaki a lábát az antikrisztusok útjára, vajon könnyű visszafordulnia? Nem; ha egyszer elindult rajta, nem könnyen fordul vissza. Tudjátok, mi ennek az oka? (Nem munkálkodik benne a Szentlélek.) Ez a fő ok. Veszélyes dolog elindulni a rossz úton, mert azzal úgy döntöttél, hogy viaskodni fogsz Isten ellen, versengeni fogsz Vele az Ő választott népéért, és a végsőkig harcolni fogsz Ellene; nem keresed az igazságot és azt sem, hogy elfogadd Isten üdvösségét. Ha elindulsz egy ilyen úton, bajban leszel. Szemben fogsz állni Istennel – a szubjektív akaratodból fogsz szemben állni Vele; vagyis a gondolataid, a nézeteid, a véleményeid és a döntéseid mind ellenségesek lesznek Isten iránt. Ha ezelőtt, hogy elindulnál ezen az úton, vannak olyan objektív megnyilvánulásaid, beállítottságaid és lényegeid, amelyek ellentétesek Istennel és ellenségesek Iránta, de mindig ügyelsz arra a szívedben, hogy ne járj az Istennel szembeni ellenségeskedés útján, sem az antikrisztusok útján, akkor van esélyed arra, hogy megmenekülj. Ha viszont elindulsz az antikrisztusok, az Istennel szembeni ellenségeskedés útján, akkor veszélyben vagy. Milyen nagy ez a veszély? Elég nagy ahhoz, hogy ne tudj könnyen visszafordulni. Némelyek épp az imént mondták, hogy nem fog többé munkálkodni benned a Szentlélek – ez annyira nyilvánvaló! Hogyan is munkálkodhatna a Szentlélek egy ilyen emberben? Amint elindultál egy ilyen úton, amint meghoztad ezt a döntést, veszélyben vagy. Ha érted ezt a szívedben, de továbbra is ezt teszed, abba az irányba mész és azt a döntést hozod, és mindig a saját alapelveid és a saját régi, korábbi útjaidat követve cselekszel, anélkül, hogy megfordulnál vagy bűnbánatot tartanál, anélkül, hogy irányt váltanál, az a döntésedet mutatja – elhatároztad, hogy az Istennel szembeni ellenségeskedés útján haladsz végig. Nem mintha nem értenéd, hogy mit csinálsz – tudatosan követsz el bűnt. Akárcsak Pál, aki ezt mondta: „Ki vagy te, uram? Miért akarsz lesújtani rám?” Nagyon is jól tudta az Úr Jézusról, hogy Ő az Úr, hogy Ő a Krisztus, de akkor is mindvégig szembeszegült Vele. Ez tudatos bűnelkövetés. Pál nem tett tanúságot az Úr mellett, és nem is magasztalta Őt. Ezt gondolta: „Hát nem egy hétköznapi ember vagy csupán? Hát nem azért sújtasz csak le rám, mert van rá hatalmad? Lehet, hogy megvan a hatalmad, de én akkor is a mennybéli istenben hiszek. Te, a megtestesülés, nem vagy isten; nincs közöd istenhez. Te isten fia vagy, és nem vagy egyenlő.” Avagy nem ez volt Pál nézete? Mi volt az alapja Pál eme a nézetének? Miután megtudta, hogy az Úr Jézus a megtestesült Krisztus, továbbra is fenntartotta a nézetét, csakúgy, mint előtte. Ez súlyos probléma volt, és ezzel a sorsa is eldőlt. Tekintve, hogy egész idő alatt ragaszkodott ehhez a nézethez, vajon megváltozhatott-e az út, amelyen járt? Az, hogy melyik úton jár valaki, a nézetein alapul; Bármilyen nézeteid vannak is, azon az úton jársz. És fordítva: bármilyen úton járj is, azok a nézetek fognak felmerülni benned, azok lesznek a nézeteid, és azok fognak mozgatni és irányítani téged. Amint elindulsz az Istennel szembeni ellenségeskedés útján, testet öltenek és gyökeret vernek benned ezek a nézetek, és akkor egy dolog biztos lesz: egész bizonyos, hogy mindvégig szembe fogsz szegülni Istennel; egész biztos, hogy mindvégig ragaszkodni fogsz a saját téves nézeteidhez, tudásodhoz és hozzáállásodhoz, és mindvégig háborogni fogsz Isten ellen. Egyáltalán nem fogsz irányt váltani – akkor sem, ha valaki ezt mondja neked, vagy ha megvilágosít téged a Szentlélek, vagy ha megintenek a testvérek, vagy ha megvilágít téged Isten. Nem lesz rá lehetőség. Ez a te döntésed. Kapsz egy első, egy második és egy harmadik esélyt arra, hogy bűnbánatot tarts, de ha három esély után sem teszel így, akkor nem lesz több esélyed a jövőben. Akkor bárhogy dolgozol és bármilyen árat fizetsz is, nem fogja meghatni Istent – addigra már meghozza majd a döntését veled kapcsolatban. És hogy mit dönt majd rólad Isten? Azt, hogy végezz szolgálatot, hogy légy használva, és miután használva lettél, egy olyan helyre rak majd, ahol meg leszel fenyítve és büntetve, amint azt már korábban eldöntötte. Hogyan történik ez, miként hoz Isten ilyen elhatározást? Egy pillanatnyi gondolatod miatt? A futó ötleteid alapján? Amiatt, hogy egy pillanatra ráléptél a rossz útra? Nem; azokra a nézetekre alapozza ezt Isten, amelyek ott vannak a szíved mélyén, az igazsághoz való hosszútávú hozzáállásodra, valamint arra, hogy melyik utat választod, hogy azon járj. Elhatároztad, hogy így fogsz cselekedni, és bárki bármit mondjon is neked, az hasztalan lesz; te már eldöntötted, hogy ez az elmélet lesz az alapja annak az útnak, amelyen a jövőben járni fogsz. Mivel pedig elhatároztad magad, nem kell vajon Istennek is meghatároznia a sorsodat? Régen meg lett már határozva a sorsod; Istennek nem szükséges ezzel egészen a végig várnia. Vannak emberek, akiknek Isten folyamatosan figyeli a megnyilvánulásait – amikor ezek az emberek végre az út végére érnek, a különféle megnyilvánulásaik alapján lesz meghatározva végül a sorsuk. Egyesek több jótettet vittek véghez, mint amennyi gonosz cselekedetet; több jó és pozitív hozzáállást tápláltak magukban Isten iránt, mint amennyi negatívat és gonoszt, és a különféle viselkedéseik és megnyilvánulásaik összességének a mérlegelése alapján lesz meghatározva a végső sorsuk. Vannak azonban mások, akiknek a sorsát azután határozza meg Isten, hogy csak rápillant arra, hogy melyik úton járnak. Akkor ad vajon Isten esélyt az embereknek, mielőtt meghatározná a sorsukat? Igen, ad. Vajon hányat? Nagy valószínűséggel nincs konkrét számuk. Ez az ember természetlényegétől és a törekvésétől is függ. Némelyek talán három esélyt kapnak. Némelyek menthetetlenek, hihetetlenül ostobák és hajthatatlanok, és egyáltalán semmi igazságot nem fogadnak el – az ő sorsuk még azelőtt eldől, hogy három esélyt kapnának. Vannak azonban egyesek, aki számára Isten elrendez bizonyos körülményeket az állapotuk alapján, és akár öt esélyt is adhat nekik a koruk, valamint mindannak alapján, amin keresztülmentek. Ez a természetükön, a lényegükön és az igazság elfogadásakor mutatott hozzáállásukon alapul. Isten e dolgok alapján határozza meg valakinek a sorsát és a rendeltetési helyét.

Az emberekkel mindenféle dolgok történnek, és gyakran nem tudják, hogy miként nézzenek szembe azokkal; rendben volna, ha nem igyekeznének megérteni az igazságot? Könnyű az embereknek a rossz utat választani, ha nem értik az igazságot. Miért mondom ezt? Az emberek a Sátán romlott beállítottságai szerint élnek, és olyan dolgok jönnek elő belőlük, amilyeneket ösztönösen feltárnak, ezek közül pedig egy sincs olyan, amelyik összhangban lenne az igazsággal, vagy ne lenne árulás Istennel szemben. Akkor hát minek hallgassanak folyton prédikációkat? Folyton prédikációkat hallgatni, azokról elmélkedni és azokat megszívlelni; mindig imádkozni és keresni; Istent félő szívvel, kegyes szívvel, az igazság után vágyakozó szívvel járulni Isten elé; minden nap meghatározott időben áhítatot tartani, imádkozni, valamint Isten szavait enni és inni; másokkal beszélgetni és harmóniában együttműködve dolgozni; minden nap ezen alapelvek szerint cselekedni és minden nap ragaszkodni hozzájuk – Isten azt nézi, hogy vajon eredménnyel járnak-e az embereknél a gyakorlásuknak ezek a részletes elemei. Némelyek ezt kérdezhetik: „Nem csupán folyamatok ezek?” Mi az, hogy folyamat? Ezek nem külsőségek – csak akkor tudsz ragaszkodni ezekhez, ha megvan hozzá a szíved. Ilyen szív nélkül hány napig tudnál ragaszkodni? Nem lennél képes ragaszkodni hozzájuk. Egyes vezetők sohasem eszik és isszák Isten szavait és sosem tartanak áhítatot. Mit jelent ez? Azt, hogy nem igazi hívők. Ha nem azok, akkor hogyan válnak vezetőkké? Bizonyos helyeken senki sem alkalmas a feladatra, így a gyülekezet kénytelen beérni ezeknek az embereknek az alkalmazásával. Ők tévesen ezt gondolják: „Vezetővé választottak. Anélkül is ugyanúgy el tudom végezni ezt a munkát, hogy enném és innám Isten szavait – amíg van az embernek lába és szája, el tudja végezni ezt a munkát.” Ez ostobaság. Isten nem azt nézi, hogy el tudod-e végezni a munkát – Ő azt nézi, hogy mit csináltál. Azt a munkát, amelyet te el tudsz végezni, valaki más is el tudja. Bárki el tudja végezni, akinek van némi normális intelligenciája. Ne gondold, hogy csak mert vezetővé lettél választva, és mivel el tudod végezni azt a munkát, máris garantált a sikered, hogy akkor tökéletességre jutottál, és hogy akkor van esélyed a túlélésre. Nem így működik a dolog. Isten soha nem azt nézi, hogy mennyi mindent teszel; Ő azt nézi, hogy mit csináltál, és hogy melyik úton jársz. Ne áltasd magad ezzel kapcsolatban. Talán ezt gondolod: „Annyi ember van, akik nem lettek kiválasztva, én pedig igen. Úgy látszik, kiemelkedő vagyok, jobb képességű és kiválóbb másoknál.” Mi jó van benned? Még ha jó is vagy, ahhoz ugye biztosan nincs jogod, hogy ne gyakorold az igazságot, és hogy az igazságot megszegő módon cselekedj? Még ha jó is vagy, ahhoz ugye nincs jogod, hogy ne tarts áhítatot és ne imádkozz, vagy hogy ne az igazságot keresve cselekedj? Nem lettél feljogosítva ezekre. Semmilyen státusz vagy cím nem lehet a tőkéd. Azok múlandó dolgok, külsőségek csupán. Isten a hűségedet nézi; azt nézi, hogy miként gyakorlod az igazságot, törekedsz-e rá, és hogy miként viszonyulsz hozzá; Ő az alávetettségedet nézi; azt nézi, hogy milyen a hozzáállásod a kötelességedhez és a küldetésedhez. Vannak egyesek, akik talán sok energiát fektetnek a kötelességük végzésébe, de nem az igazságalapelveknek megfelelően végzik azt. Ha azt mondod nekik, hogy az igazságalapelvek szerint kellene cselekedniük, ellenállnak, megharagszanak és nem fogadják el. Ez pedig mindjárt fel is fedi őket. Mit fed fel velük kapcsolatban? Azt, hogy nem fogadják el az igazságot. Miféle emberek ők, akik nem fogadják el az igazságot? Álhívők. Mivel foglalatoskodnak vakon az álhívők? Miért foglalatoskodnak olyan energikusan? Van egy céljuk; ezt látják: „Itt van rá esélyem, hogy hivatalnok legyek, és ha így lesz, akkor hasznot húzhatok a gyülekezetből, és mindenki imádni fog engem. Nagyszerű ez a hely! Nagyon könnyű szert tenni erre az ebédjegyre, ahogyan a presztízsre és a profitra is; annyira könnyű elérni ezt a státuszt – olyan könnyű itt hivatalnoknak lenni!” Sosem gondolták, hogy valaha az életben „hivatalnok” válhat belőlük, de amint elveszítik a „hivatalukat”, kimutatják a foguk fehérjét. Nem tesznek több erőfeszítést Isten házáért. Vajon attól még képesek lesznek szenvedni és árat fizetni? Nem. Ugye, hogy ekkor máris fel lesznek fedve? Egyesek mindent beleadnak, amint státuszuk lesz – erőfeszítéseket tesznek és izzadnak, nem panaszkodnak, akármennyit szenvednek is –, de amint nincs többé státuszuk, negatívvá válnak, olyannyira, hogy eluralkodik felettük a negativitásuk. Ugye, hogy ekkor máris fel lesznek fedve? A státusz fedte fel őket. Szükséges próbatételeken keresztülvinni őket? Nem szükséges. Rendben van, itt befejezzük a mai közösséget.

2019. október 1.