II. Az antikrisztusok érdekei

Ma folytatjuk a beszélgetést a kilencedik tételről az antikrisztusok megnyilvánulásaiban. A megnyilvánulásaik kilencedik tétele a következő: Csak azért teszik a kötelességüket, hogy megkülönböztessék magukat, és saját érdekeiket és ambícióikat táplálják; soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, és még ezeket az érdekeket is eladják, személyes dicsőségre cserélve. Legutóbb ennek egy kis részéről beszélgettünk, csak épp csak elkezdve a témánkat, és arról beszéltünk, hogy mik az érdekek, ami az első pont. Második pontként arról beszélgettünk, hogy melyek az emberek érdekei és mi a lényege az emberek érdekeinek. A harmadik tárgyalt pont az volt, hogy melyek Isten érdekei, és mi Isten érdekeinek a lényege – többé-kevésbé ez volt a tartalma annak a három pontnak, amelyekről beszélgettünk. Amiről legutóbb beszéltünk, azok lényegében elvi igazságok, eljutva az érdekek különféle aspektusainak meghatározásához, valamint megértést nyújtva az embereknek az alapfogalmakról. Ezúttal nem fogunk jobban belemerülni az említett tartalomba, mivel a téma, amelyről a kilencedik tételünkként fogunk beszélgetni, az antikrisztusok különféle megnyilvánulásait hivatott kiemelni. E tétel tárgyalása során ezért továbbra is az antikrisztusok megnyilvánulásaira fogunk koncentrálni. Elsősorban az antikrisztusok saját magukkal összefüggő különféle érdekeihez való hozzáállását és azokat illető viselkedésüket fogjuk boncolgatni, kísérletet téve az antikrisztusok természetlényegének és beállítottságának azonosítására, és ebből a szempontból boncolgatjuk őket. Azzal fogjuk kezdeni, hogy arról beszélgetünk, melyek az antikrisztusok szemében az ő érdekeik szempontjából releváns dolgok.

Az antikrisztusok szemében Isten, Isten háza és a gyülekezet csupán címkék, talán nem többek neveknél, bármilyen tényleges érték nélkül. Ezért megvetéssel tekintenek Isten, Isten háza és a gyülekezet érdekeire, és ezek kívül esnek a megfontolásukon, illetve méltatlanok a figyelemre. Ezzel szemben az antikrisztusok személyes érdekei a legnagyobb jelentőséggel bírnak számukra. Következésképp az antikrisztusok gyakorta eladják a gyülekezet és Isten házának érdekeit cserébe a saját érdekeikért. Most osztályozzuk és boncolgassuk alaposan, hogy mely dolgok bírnak jelentőséggel az antikrisztusok érdekei szempontjából, hogy világos képet adjunk az embereknek az érdeklődésük tárgyait illető nézőpontjaikról. Mindenekelőtt, függetlenül attól, hogyan jelöljük az antikrisztusokat – antikrisztusokként, gonosz emberekként vagy olyan egyénekként, akik nem gyakorolják az igazságot vagy ellenséges érzéseket táplálnak vele szemben – az efféle emberek nem élnek légüres térben. A hús-vér testben élnek, és a normális emberi életnek megfelelő szükségleteik vannak. Ezért az antikrisztusokhoz hasonló embereknek, akik a testvérek között, vagy Isten házán és a gyülekezeten belül élnek, szintén vannak a saját biztonságukkal összefüggő érdekeik. Ez az antikrisztusok érdekeit illető első alfejezet – a saját biztonságuk. Az antikrisztusok érdekeit illető második alfejezet a saját hírnevük és státuszuk, aminek a hatalmukhoz van köze. Az antikrisztusok érdekeit illető harmadik alfejezet a hasznukat foglalja magában. Világosabb vajon, ha e három alfejezeten keresztül boncolgatjuk az antikrisztusok érdekeit, mintha egy rendszerezetlen, egyszerű módon beszélgetnénk róluk? (Igen.) Ha arra kérlek titeket, hogy e három alfejezet alapján beszélgessetek, vannak meglátásaitok? Tudtok némi megértést közölni? (A második alfejezet tekintetében lehetséges, hogy meg tudok vitatni néhány meglátást, a személyes biztonsággal és a haszonnal azonban nem nagyon vagyok tisztában.) Rendben, miközben beszélek, kiegészíthetitek, ahol tudtok világosan beszélni, én pedig majd beszélek arról, amit homályosnak találtok. Ez működik? (Igen.)

A. A saját biztonságuk

A beszélgetésünket az antikrisztusok érdekeinek első alfejezetével – a saját biztonságukkal kezdjük. Ennek az alfejezetnek a jelentése mindenki számára világos kell legyen; az ember testi biztonságára vonatkozik. Istenben hinni a kontinentális Kínában azt jelenti, hogy az ember veszélyes környezetben él. Minden ember, aki követi Istent, naponta szembenéz azzal a veszéllyel, hogy a nagy vörös sárkány letartóztatja, elítéli és kegyetlen üldöztetésnek teszi ki. Az antikrisztusok sem kivételek. Míg Isten házán belül antikrisztusoknak minősíthetik őket, a nagy vörös sárkány a vallásos közösséggel szövetségben folyamatosan minden tőle telhetőt megtesz, hogy elnyomja és üldözze Isten gyülekezetét és az Ő választott népét. Természetesen az antikrisztusok is ilyen környezetben találják magukat, és nem mentesülnek a letartóztatás fenyegetése alól. Ezért gyakorta találkozniuk kell a saját biztonságuk problémájával. Ez érinti annak kérdését, hogy az antikrisztusok hogyan kezelik a saját biztonságukat. Ebben az alfejezetben elsősorban arról beszélgetünk, hogy miként viszonyulnak az antikrisztusok a saját biztonságukhoz. Nos, milyen a hozzáállásuk? (Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy óvják a saját biztonságukat.) Az antikrisztusok minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy óvják a biztonságukat. Magukban erre gondolnak: „Mindenképp szavatolnom kell a biztonságomat. Bárkit is kapnak el, az nem lehetek én.” Gyakran Isten elé járulnak imádkozva ebben az ügyben, könyörögve, hogy Isten óvja meg őket attól, hogy bajba kerüljenek. Úgy érzik, bárhogy is van, ők mégiscsak egy gyülekezetvezető munkáját végzik, és Istennek meg kell óvnia őket. A saját biztonságuk, valamint annak érdekében, hogy elkerüljék a letartóztatást, megmeneküljenek minden üldöztetés elől és biztonságos környezetben találják magukat, az antikrisztusok gyakran könyörögnek és imádkoznak a saját biztonságukért. Csak akkor hagyatkoznak Istenre és akkor ajánlják fel magukat Neki igazán, amikor a saját biztonságukról van szó. Akkor van valódi hitük, amikor erről van szó és az Istenre való hagyatkozásuk valós. Csak azért veszik a fáradságot, hogy imádkozzanak Istenhez, hogy a biztonságuk megóvására kérjék Őt, a gyülekezet munkájának és a kötelességüknek a leghalványabb gondolatot sem szentelve. A munkájukban a személyes biztonság az alapelv, amely vezérli őket. Ha egy hely biztonságos, az antikrisztusok azt a helyet választják a munkához, és tényleg nagyon proaktívnak és pozitívnak fognak tűnni, megmutatva nagy „felelősségérzetüket” és „hűségüket”. Ha valamilyen munka kockázattal jár, és fennáll a veszélye, hogy a nagy vörös sárkány rájön, hogy ki végzi, kifogásokkal élnek és visszautasítják, és megtalálják a lehetőségét, hogy meneküljenek tőle. Amint veszély van, vagy amint veszély gyanúja merül fel, azon gondolkodnak, miképp húzhatnák ki magukat és hagyhatnák el a kötelességüket, a testvérekkel mit sem törődve. Csak azzal törődnek, hogy magukat kihúzzák a veszélyből. A szívükben már talán fel is készültek: amint veszély jelentkezik, azonnal eldobják a munkát, amelyet épp végeznek, nem törődve azzal, hogyan megy a gyülekezeti munka, illetve ez milyen veszteséget okozhat Isten háza érdekeinek vagy a testvérek biztonságának. Nekik az számít, hogy meneküljenek. Még egy „aduászuk” is van, egy tervük, hogy megóvják magukat: amint veszély fenyegeti vagy letartóztatják őket, mindent elmondanak, amit tudnak, tisztázzák és minden felelősség alól felmentik magukat, hogy a saját biztonságukat megőrizzék. Ez a terv, amely készen áll. Ezek az emberek nem hajlandóak üldöztetést szenvedni az Istenben való hitért; félnek a letartóztatástól, a kínzástól és az elítéléstől. A helyzet az, hogy már régen megadták magukat a Sátánnak a szívükben. Rettegnek a sátáni rendszer hatalmától, és még inkább félnek, hogy a kínzáshoz és a kemény kihallgatáshoz hasonló dolgok érik őket. Ami tehát az antikrisztusokat illeti, ha minden simán megy és egyáltalán semmi nem fenyegeti a biztonságukat, illetve nincs gond vele, nem áll fenn a veszély lehetősége, talán felajánlják a buzgalmukat és a „hűségüket”, sőt még a vagyonukat is. Ha azonban rosszak a körülmények és bármikor letartóztathatják őket azért, mert hisznek Istenben és teszik a kötelességüket, és ha az Istenbe vetett hitük miatt kirúghatják őket a hivatalos állásukból, illetve a hozzájuk közelállók elhagyhatják őket, akkor rendkívül óvatosak lesznek – sem az evangéliumot nem hirdetik és nem tesznek tanúságot Isten mellett, sem a kötelességüket nem végzik. Amikor a bajnak aprócska jele mutatkozik, nebáncsvirággá lesznek; amikor a bajnak aprócska jele mutatkozik, Isten szavait tartalmazó könyveiket, és minden Istenbe vetett hittel kapcsolatos dolgot azonnal vissza kívánnak adni a gyülekezetnek, hogy biztonságban és sértetlenek maradjanak. Hát nem veszélyesek? Ha letartóztatnák őket, nem válnának Júdássá? Az antikrisztusok olyan veszélyesek, hogy bármikor Júdássá válhatnak; mindig megvan a lehetősége, hogy elárulják Istent. Ezenfelül önzőek és a végletekig hitványak. Ezt az antikrisztusok természetlényege határozza meg.

Egyesek talán azt mondják: „Az ilyen megnyilvánulásokkal élő emberek talán csak a nagy vörös sárkány országában, Kína társadalmi kontextusában találhatók. Ha a tengerentúlra mész, ott nincs üldöztetés és letartóztatás, a személyes biztonság tehát irrelevánssá válik. Vajon mégis szükség van erre a témára?” Gondoljátok, hogy szükség van rá? (Igen.) Sok ember, aki kötelességet végez Isten házában, még a tengerentúlon is gyakran mutatja ezeket viselkedésformákat. Amint a megbeszélés támadásokra, rágalmazásra és mozgalmakra terelődik, amelyeket egy bizonyos ország politikai rendszere, nem hívők vagy a vallásos közösség intéz Isten háza ellen, egyes emberek mélyen belül mélységes félelmet és gyávaságot éreznek. Akár úgy is érezhetik, hogy ebben a pillanatban jobban járnának és szabadabbak lennének, ha nem hinnének Istenben, egyesek közülük bánják, hogy Istenbe vetették a hitüket, és a szívükben egyesek még a visszavonulást is fontolgatják, valamint a kihátrálás gondolatával foglalkoznak. Az ilyen emberek mindenkor a saját biztonságukkal kapcsolatos aggodalmakat táplálnak, és úgy érzik, hogy annál semmi sem fontosabb. A szívük mélyén az életük és a saját biztonságuk a legfőbb gondjuk. Így, amikor azzal szembesülnek, hogy a világ és az egész emberiség hogyan rágalmazza, becsmérli és ítéli el Isten gyülekezetét és munkáját, ezek az emberek nem állnak Isten mellett a szívükben, hanem amikor ezek a dolgok történnek, amikor Istent rágalmazó és elítélő hangokat hallanak, mélyen legbelül szembehelyezkednek Istennel. Buzgón szeretnének határvonalat húzni önmaguk és Isten, az Ő háza és a gyülekezet közé. Ráadásul az ilyen pillanatokban nehéz és fájdalmas feladat bevallaniuk, hogy hisznek Istenben. Kétségbeesetten akarják, hogy ne legyen kapcsolatuk Istennel, az Ő házával, illetve a gyülekezettel. Ilyen alkalmakkor nyugtalanok, sőt szégyenkeznek, és képtelenek színt vallani arról, hogy Isten házának tagjai. Valóban Isten követői az ilyen emberek? Valóban mindenről lemondtak, hogy Istent kövessék? (Nem.) Amikor a kontinentális Kínában az emberek Istenben hisznek, gyakran néznek szembe üldöztetéssel és letartóztatással, és gyakorta akadnak problémáik a személyes biztonsággal; és bár a tengerentúlon nem oly zord a környezet, az emberek akkor is találkoznak hasonló körülményekkel. Rágalommal és elítéléssel néznek szembe a vallásos közösség részéről, és meg kell küzdeniük különböző országok gyülekezettel szembeni közömbösségével, illetve bizonyos, meg nem értésről tanúskodó nyilatkozataival. Egyesek tanácstalanok, sőt bizonytalankodnak és kétségeik vannak afelől, hogy Isten munkája valódi-e, és még inkább megkérdőjelezik Isten helyességét. Ezért, mivel gyakran a saját biztonságukkal törődnek, nem tudják állhatatos és nyugodt szívvel végezni a kötelességeiket Isten házában. Ezek az egyének vajon igazán átadták az életüket Istennek? (Nem, nem adták.) Egyesek még azt is gondolják, hogy: „Ha az ember a tengerentúlra jön, az azt jelenti, hogy megmenekül a nagy vörös sárkány karmai közül, nem igaz? Hát a tengerentúlon nincs vallásszabadság? Nem szabad és felszabadult minden? Ha egyszer Isten a tengerentúlra vezérelt minket, hogy tegyük a kötelességünket, miért kell még mindig ugyanazokkal a zord feltételekkel szembenéznünk? Miért kell még mindig ezeket a leckéket tanulnunk és ezen a szenvedésen átmennünk a tengerentúlon?” Egyeseknek kétségeik vannak a szívükben, egyesek pedig nem csupán kételkednek, hanem ellenállnak, efféle kérdéseket táplálva: „Minthogy ez az igaz út, minthogy ez Isten munkája, miért kell nekünk, akik hűségesen végezzük a kötelességünket, akik mindenről lemondtunk, hogy Istenért áldozzuk magunkat, mégis ilyen egyenlőtlen bánásmódot elviselnünk ebben a világban?” Nem értik. Mivel nem értik, és a saját biztonságukat helyezik mindenek fölé, a megértés e hiányát Isten felé irányuló panaszokká és kérdezősködéssé fordítják. Hát nem erről van szó? (De igen.) Egyesek a tengerentúlon még a kockázatvállalástól is félnek a kötelességük végzése során. Ha olyan kötelességet osztanak rájuk, amely némi kockázattal jár, ehhez hasonló kifogásokat találnak: „Én alkalmatlan vagyok erre a kötelességre. A családom még mindig a kontinentális Kínában van, és ha a nagy vörös sárkány tudomást szerez rólam, az nem lesz vajon bajos számomra?” Visszautasítják az ilyen kötelességek végzését. Azt választják, hogy magukat védelmezik, a saját biztonságukat óvják és a saját életüket mentik. Hagynak maguknak kiutat ahelyett, hogy teljesen felajánlanák magukat, mindent elengednének és mindenről lemondanának, hogy elfogadják a kötelességüket. Nem tudják elérni ezt. Többek között ezek a viselkedésformáik, amikor a saját biztonságukról van szó. Egyesek nyugtalanok a szívükben, és gyakran imádkoznak emiatt. Egyesek gyakran éreznek félelmet és gyávaságot, és úgy vélik, hogy a Sátán erői túlságosan hatalmasak, és hogyan tudna vajon egy hozzájuk hasonló hétköznapi ember ellenállni? Ezért gyakran félnek és aggódnak emiatt. Sőt, néhányan úgy érzik, hogy amint letartóztatják őket, a gyülekezet vagy Isten háza nem tehet majd semmit, hogy senki sem jár eredménnyel, ha valami történik. Így hát úgy gondolják, az a legfontosabb, hogy óvják magukat. Ezért aztán amikor vásárra kell vinniük a bőrüket és kockázatos kötelességet vállalni, elrejtőznek, és senki sem tudja meggyőzni őket. Azt állítják, hogy nem alkalmasak, és mindenféle kifogást és indokot találnak, hogy visszautasítsák az Isten háza által rájuk bízott fontos kötelességeket. Ha a környezet jó, ezek az emberek akár még nyilvános helyre is kiállnak egy nagy tömeg elé mikrofonnal, és így kiabálnak: „Hiszek Mindenható Istenben, Mindenható Isten Egyházának tagja vagyok. Remélem, mindenki eljön, és megvizsgálja az igaz utat.” Ha a személyes biztonságuk nincs veszélyben, mindenféle félelem nélkül meg tudják ezt tenni. Amint azonban a fenyegetés legapróbb jele, vagy bármiféle, a saját biztonságukat érintő helyzet mutatkozik, vagy amikor váratlan körülmények adódnak, eltűnik a lelkesedésük, a „hűségük” semmibe vész, a „hitük” pedig elhalványul. Csak annyit tudnak, hogy erre-arra menekülnek, próbálnak mindig valamiféle feltűnés nélküli, kulisszák mögött zajló munkát találni, amit végezhetnek, azokat a feladatokat és kötelességeket pedig, amelyek megkívánják, hogy vásárra vigyék a bőrüket és kockázatot vállaljanak, másokra tolják. Amint javul a környezet, ismét felbukkannak, mint egy keljfeljancsi. Miért tűnnek fel újra? Azért, hogy elkezdjék megmutatni magukat, hogy az emberek tudtára adják a létezésüket, hogy megmutassák a lelkesedésüket Istennek, hogy láttassák Istennel a pillanatnyi hűségüket, és ugyanakkor, hogy helyrehozzák azt, amit korábban tettek, kétségbeesetten próbálva talpra állni. A baj, illetve a környezet változásának legkisebb jelére azonban ezek az emberek ismét eltűnnek és elrejtőznek.

Amikor az evangéliumi munka még csak épp bővülni kezdett, különösen nehéz volt terjeszteni az evangéliumot. Akkoriban nem sokan voltak, akik tudták hirdetni az evangéliumot, és akik igen, azoknak is meglehetősen felületes megértésük volt az igazságról. Nem tudták jól felismerni az emberek vallásos elképzeléseit, és kihívást jelentett az emberek megnyerése. Sőt, az evangélium hirdetése kockázatokkal is járt. Amikor valamelyest jó emberi mivoltú emberekkel találkoztál, legfeljebb visszautasították, hogy elfogadják, és azzal befejezték, de nem bántottak és nem sértegettek. Ha fenntartottad velük a kapcsolatot, még mindig lehet remény, hogy megnyerd őket, ami hozna némi eredményt. Amikor azonban gonosz emberekbe vagy különféle felekezetek pásztoraiba és vénjeibe botlottál, ezek az emberek nem csupán megtagadták az elfogadást, hanem közös támadásba lendültek, arra kényszerítettek, hogy valld meg a bűneid, ha pedig nem tetted, testileg bántalmazhattak. Súlyosabb esetekben akár a rendőrségnek is jelenthetnek és átadhatnak a kapitányságon, így kitéve annak a veszélynek, hogy bármikor őrizetbe vehetnek. Néhány gyülekezetvezetőt nem korlátoztak ezek a dolgok. Tovább tették a kötelességüket, amikor tenniük kellett, sőt élen jártak az evangélium hirdetésében és az Isten melletti tanúságtételben. Egyes úgynevezett vezetők, illetve a hamis vezetők azonban nem így tettek. Amikor efféle veszélyekkel kerültek szembe, nem maguk mentek, hanem másokat küldtek. Hallottam egy vezetőről, aki megtudta, hogy az evangélium egy lehetséges befogadója vezető egy bizonyos felekezetben. El akarta intézni, hogy valaki terjessze neki az evangéliumot. Miután átgondolta, nem talált megfelelő embert, és arra gondolt, helyénvalóbb, ha ő maga megy. Azonban félt a veszélytől és nem akart menni, úgyhogy megszervezte, hogy inkább egy tizennyolc-tizenkilenc éves fiatal nővér menjen helyette. Mit gondoltok? Úgy kellett volna intéznie, hogy ez a fiatal nővér menjen? (Nem kellett volna.) Miért nem kellett volna? (Azért, mert az evangélium lehetséges befogadója vezető volt egy bizonyos felekezetben, sok vallásos elképzeléssel. A fiatal nővér érettsége kicsi volt, felületesen értette az igazságot, nem tudott úgy beszélni az igazságról, hogy foglalkozzon az evangélium lehetséges befogadójának problémáival, és nemcsak hogy esetleg nem lett volna képes megtéríteni őt, hanem saját maga is félrevezethető lett volna.) A korát tekintve mennyit érthetett vajon valóban ez a fiatal nővér az igazságból? Mennyi tudása volt a Bibliáról? Mennyire lehetett biztos abban, hogy megtéríti annak a felekezetnek a vezetőjét? A korából kiindulva biztosan nem volt sok tapasztalata az evangélium hirdetésében. Ráadásul még épp csak nagykorú lett, és hiányzott a tapasztalata. Átláthatta vajon a felnőttek elképzeléseit, elgondolásait és nehézségeit? (Nem.) Biztosan nem. Az ő korában egyszerűen nem nőtt fel ahhoz, hogy kezelje a felnőttek gondolatait. Mondjátok meg Nekem, hogy a korát tekintve ez a fiatal nővér volt vajon a legjobb választás? (Nem.) Nem volt a legjobb választás. Azzal tehát, hogy a fiatal nővért küldte, vajon helyes szándéka volt ennek a vezetőnek? (Nem volt helyes szándéka.) Nem volt helyes szándéka. Nem a fiatal nővért kellett volna küldenie. Később, amikor a fiatal nővér kapcsolatba került annak a felekezetnek a vezetőjével, és rájött, hogy az nem jó ember, jelentette ezt a vezetőnek, kifejezve, hogy rendkívül fél és nem mer ismét elmenni. Ez a vezető nyomást gyakorolt rá, és erősködött: „Nem, ez a te kötelességed és neked kell menned!” A fiatal nővér könnyekre fakadt, és így szólt: „Az én köteleségem és mennem kellene, de nem tudom kezelni, nem tudom megcsinálni.” Ennek ellenére ez a vezető nem engedett, és így folytatta: „Még ha nem is tudod megcsinálni, akkor is menned kell; nincs senki más, úgyhogy neked kell menned!” Mit gondoltok, miféle vezető ez? Nemcsak magát óvta, amikor veszély közelített, hanem mást küldött a tűzvonalba, miközben ő meghátrált. Még olyan helyzetekben is ellentmondott, amikor ez a fiatal nővér kifejezte a képtelenségét, sőt, sírt a félelemtől. Miféle nyomorult ez? Hát emberi lény az ilyen? (Nem.) Nem emberi lény. Nem gondolt a testvérei biztonságára, csak saját magára. Sőt, még a saját érdekeire is cserélte mások biztonságát, pont, ahogyan azok a hazárdjátékos szülők, akik – amikor az összes pénzüket elvesztették és semmijük sem maradt – a saját lányukat kínálják fel biztosítékként az adósságuk visszafizetéséhez, hogy ők maguk átvészelhessék a nehéz időket és megússzák a katasztrófát, a saját boldogságukért cserébe feláldozva azokat, akiket a legjobban szeretnek. Miféle nyomorult ez a vezető? Van még benne bármennyi emberi mivolt? (Nincs.) Egy fikarcnyi emberi mivolt sincs benne. E viselkedés alapján vajon antikrisztusnak minősíthetők az ilyen emberek? (Igen.) Abszolút igen! Egyesek talán azt mondják: „Amit tesznek, az a gyülekezet munkája, az evangélium terjesztése kedvéért történik. Hát nem jót akarnak? Nem azért teszik, hogy megvédjék Isten házának érdekeit? Hogyan minősíthetnénk őket antikrisztusoknak?” Gondolkodott valaha valaki így? Megáll ez az érvelés? (Nem.) Mondjátok hát meg Nekem, mi ennek az ügynek a természete? (Ez a vezető a fiatal nővér életét és biztonságát használta alku tárgyaként a saját érdekei és biztonsága érdekében, vagyis szándékosan tolta a tűzvonalba – különösen rosszindulatú az emberi mivolta.) Egyszerűbben fogalmazva ez a vezető – aki teljesen tisztában volt azzal, hogy a fiatal nővér egyáltalán nem képes erre a feladatra – azért intézte így a dolgot, hogy a saját bőrét mentse. Ezzel egyidejűleg azért tette, hogy a saját kötelessége teljesítéséről számot adjon, egy másik ember érdekeit és biztonságát feláldozva a saját személyes céljai elérése érdekében. Ez volt a szándéka. Egyszerűen nem gondolt bele, ki képes elvégezni ezt a munkát, ki tudná megtéríteni ezt az embert, illetve ki tudná eredményesen elvégezni ezt a munkát, megtalálva a legjobb embert a feladatra. A tetteinek lényege nem a kötelességének végzéséről, illetve a hűségének és a feladatának a teljesítéséről szólt, hanem arról, hogy számot tudjon adni a feletteseinek és megőrizze önmagát mások érdekeinek feláldozása révén, még ha árt másoknak, akkor is. Oly módon cselekedett, amivel ártott másoknak, hogy saját magát megőrizze és a saját céljait elérje – vajon nem ez a lényege? (De igen.) Ez a lényege. Ennek a vezetőnek a tettei ezért egy antikrisztus tetteinek minősülnek. Vajon nem ez a dolog gyökere? (De ez.) Pontosan ez a helyzet. Ha nem lettek volna alkalmas jelöltek és ez a fiatal nővér nem lett volna ott, ha azt mondták volna neki, hogy menjen és maga térítse meg annak a felekezetnek a vezetőjét, vajon elment volna? Képes lett volna azt mondani, hogy: „Ha nincsenek alkalmas jelöltek, akkor elmegyek én. Nem félek. Még ha az életem feláldozásával jár is, hogy megnyerjem ezt az illetőt, hajlandó vagyok eldobni, mivel ez a kötelességem és a feladatom”? Meg tudta volna tenni vajon? (Nem.) Miért mondjuk, hogy nem tudta volna megtenni? Nem találgatásokba bocsátkozunk. Mire alapozzuk amikor azt mondjuk, nem tudta volna? (Mivel amikor a kötelességét végezte, annak valójában nem az volt a célja, hogy eredményeket érjen el és megtérítse az evangéliumnak ezt a lehetséges befogadóját. Tehát csak ímmel-ámmal cselekedett azzal, hogy elküldte a fiatal nővért. Ha a fiatal nővér nem lett volna ott, ő maga személyesen nem ment volna el, hogy megnyerje az illetőt.) Így van, így lett volna. Ha látta, hogy nincsenek alkalmas jelöltek, vajon nem neki magának kellett volna mennie? (De igen.) Ha valóban hűséges lett volna a kötelességéhez és nem a saját személyes biztonságára gondolt volna, akkor nem engedte volna a fiatal nővért menni, hanem ő maga ment volna. Nos, milyen problémát domborít ki az, hogy nem ő maga ment? (A saját biztonságát és érdekeit őrizte.) Így van, így történt. Ha valóban hűséges lett volna a kötelességéhez, maga vállalta volna ezt a felelősséget. Ő azonban nem ezt tette, hanem a legkevésbé alkalmas jelöltet választotta, hogy elmenjen helyette. Az volt a szándéka, hogy a legkevésbé alkalmas személyt küldje a legveszélyesebb helyre, hogy elérje a saját célját, miszerint megvédi magát a veszélytől és megőrzi önmagát? (Igen.) Ez az antikrisztusok viselkedése. Ennek az emberek rendezéséhez van köze.

A kontinentális Kínában a nagy vörös sárkány következetesen és brutálisan elnyomta, letartóztatta és üldözte az istenhívőket, gyakran veszélyes környezetbe helyezve őket. A kormány például különféle ürügyeket használ a hívők letartóztatására. Amikor felfedezik azt a területet, ahol antikrisztus tartózkodik, mi az első dolog, amire az antikrisztus gondol? Nem az, hogy megfelelően szervezze a gyülekezet munkáját, hanem az, hogy miként meneküljön el ebből a veszélyes helyzetből. Amikor a gyülekezet elnyomással és letartóztatásokkal néz szembe, az antikrisztusok soha nem vesznek részt a nyomon követési munkában. Nem hoznak intézkedéseket az alapvető gyülekezeti forrásokat és személyzetet illetően. Helyette kifogásokat és indokokat találnak, hogy biztonságos helyről gondoskodjanak a maguk számára, és ezzel túllegyenek a dolgon. Amint a személyes biztonságuk garantált, ritkán vesznek részt személyesen a gyülekezet munkájának, állományának és forrásainak szervezésében, és nem is érdeklődnek a dologról, illetve nem tesznek konkrét intézkedéseket. Ez azt eredményezi, hogy a gyülekezet forrásai és pénzei nem kerülnek át haladéktalanul biztonságos helyekre, és végül a nagy vörös sárkány sokat fosztogat és elvesz, jelentős veszteségeket okozva a gyülekezetnek, és több testvér elfogásához vezetve. Ez az eredménye annak, hogy az antikrisztusok kibújnak a felelősségük alól a munkában. Az antikrisztusok szíve mélyén a személyes biztonságuk mindig elsőbbséget élvez. Olyan kérdés ez a szívükben, amely állandóan aggasztja őket. Magukban erre gondolnak: „Nem szabad bajba kerülnöm. Akárkit elkaphatnak, de nem engedhetem meg magamnak, hogy én legyek ez – nekem életben kell maradnom. Még mindig arra várok, hogy osztozzam isten dicsőségében, amikor isten munkája befejeződik. Ha elkapnak, Júdásként fogok viselkedni, és akkor végem lesz. Nem lesz jó sors számomra. Meg fognak büntetni.” Ezért amikor új helyre mennek dolgozni, elsőként azt vizsgálják meg, hogy kinek van a legbiztonságosabb és legerősebb háztartása, ahol elrejtőzhetnek a kormány házkutatásai elől és biztonságban érezhetik magukat. Másodsorban jobb életkörülményeket kínáló háztartásokat keresnek, ahol minden étkezéshez van hús, nyáron van légkondicionálás, télen pedig fűtés. Emellett kérdezősködnek, hogy ki lelkesebb és kinek van erősebb alapja a hívők között, aki védelmet nyújthat, amikor gond támad. Elsőként mindezeknek a dolgoknak utánanéznek. A vizsgálódásukat követően keresnek egy helyet, ahol letelepednek és végeznek némi felszínes munkát, levelet küldenek vagy szóban közvetítenek pár információt vagy munkarendet. Nos, úgy vélitek, hogy az antikrisztusok képesek munkát végezni? Ha azt nézzük, hogy milyen aprólékosan és gondosan törődnek a személyes biztonságukkal és szervezik azt, úgy tűnhet, tudják, hogyan végezzenek konkrét munkát, a szívükben tudják, hogyan csinálják meg. A szándékaik azonban nem helyesek, csak a személyes nyereségre gondolnak és idegenkednek az igazságtól; még ha tudják is, hogy amit tesznek, az ellenkezik az igazsággal és önző és megvetendő, akkor is ragaszkodnak hozzá, hogy a saját fejüket követve tegyék a dolgokat, és felelőtlenül és meggondolatlanul cselekedjenek. Minden, amit tesznek, a saját biztonságuk megőrzése érdekében történik. Miután letelepednek és úgy érzik, hogy nem érheti őket baj, hogy a veszély elmúlt, az antikrisztusok akkor látnak neki némi felszínes munka elvégzésének. Az antikrisztusok meglehetősen aprólékosak az intézkedéseikben, de attól függ, hogy kivel foglalkoznak. A saját érdekeiket érintő kérdéseket nagyon alaposan átgondolják, amikor azonban a gyülekezet munkájáról vagy a saját kötelességeikről van szó, megmutatják a saját önzőségüket és hitványságukat, és nem tanúsítanak felelősséget, a lelkiismeretnek és az értelemnek a szikrája is hiányzik belőlük. Pontosan ezek miatt a viselkedésformák miatt minősülnek antikrisztusnak. Ha csak képesség alapján kellene megítélnünk, arra tekintettel, hogy a saját biztonságukat milyen jól átgondolják, illetve milyen aprólékos és konkrét terveket készítenek arra vonatkozóan, nincsenek híján a képességnek, és helyén van az eszük. Képesnek kellene lenniük arra, hogy kezeljék Isten házának munkáját. Nos, ha a képességük alapján nézzük, nem kellene antikrisztusoknak titulálnunk őket; akkor tehát mégis miért aggatjuk rájuk ezt a címkét? A lényegük alapján dől el, azon, hogy képesek-e elfogadni az igazságot és gyakorolni azt, hogy olyan emberek-e vajon, akik az igazságra törekednek. Az életkörülményeikre, az ételükre és az italukra, valamint a biztonságukra vonatkozóan átgondolt és konkrét megfontolásokat és intézkedéseket tesznek. Amikor azonban Isten házának munkájáról van szó, teljesen más emberré válnak, rendkívül önzővé és hitvánnyá, Isten szándékaival mit sem törődve. Ezek biztosan nem olyan emberek, akik az igazságra törekednek. Az antikrisztusok azokat megszűrve foglalkoznak Isten házának munkájával és a Fennvaló munkarendjével. Válogatva megszűrik azt, hogy mit hajlandóak, illetve nem hajlandóak megtenni, illetve, hogy mi kapcsolódik a saját biztonságukhoz és mi nem. Aztán végeznek némi könnyű munkát, ami nem jár veszéllyel, csak épp elkerülendő, hogy a Fennvaló rájöjjön, hogy gyorsan esznek és lassan dolgoznak, és hogy nem látják el a tényleges kötelességeiket. Miután megszervezték a munkát, soha nem kérdezősködnek és nem felügyelik, hogyan valósultak meg a konkrét feladatok. Isten házának például konkrét alapelvei és előírásai vannak a felajánlásokra és a különféle forrásokra vonatkozóan: hogyan rendezzék, hová tegyék, hogyan őrizzék és ki őrizze őket. Az antikrisztusok viszont csak beszélnek ezekről, és ha már megtették az előkészületeket, elintézettnek tekintik őket. Nem számít, hogy a környezet megfelelő-e vagy sem, soha nem mennek el a helyszínre körülnézni; csupán a szájukat jártatják, a szívükben pedig nem fogják fel, és nem érdeklődnek, nem vizsgálódnak és nem törődnek azzal, hogy az Isten házának e forrásaira vonatkozóan hozott konkrét intézkedések megfelelőek és biztonságosak-e. Ezért az idő alatt, amikor antikrisztusok a vezetők, az ő hatáskörükben gonosz emberek több Isten szavait tartalmazó könyvet elkoboznak. Egyes könyvek megpenészednek a nem megfelelő tárolás miatt, egyes esetekben pedig bizonyos könyveket és forrásokat olyan helyekre tesznek, ahol senki sem gondoskodik róluk. Az antikrisztusok nem csupán azt mulasztják el, hogy konkrét intézkedéseket tegyenek ezeket a dolgokat illetően, de bizonyosan nem is érdeklődnek, vizsgálódnak és kérdeznek róluk, hanem azzal, hogy megteszik az előkészületeket, elintézettnek tekintik a feladatukat. Csak a szájuk jár, és ennyi; csak ímmel-ámmal cselekednek, anélkül, hogy tényleges eredményre törekednének. Vajon hűséget tanúsítanak az antikrisztusok ezekkel a viselkedésformákkal? (Nem.) Nincs bennük hűség. Amikor a gyülekezet különböző forrásainak elrendezéséről van szó, az antikrisztusok sosem érdeklődnek. Mit jelent az, hogy „sosem érdeklődnek”? Azt jelenti vajon, hogy egyáltalán semmiféle intézkedést nem tesznek? Ímmel-ámmal cselekednek és tesznek intézkedéseket azért, hogy port hintsenek az emberek szemébe, nehogy valaki jelentse őket a feletteseknek, konkrét munkát azonban soha nem végeznek. Mire vonatkozik a konkrét munka? Benne foglaltatik annak meghatározása, hogy hol kell elhelyezni ezeket a dolgokat, hogy az biztonságos-e vagy sem, hogy érheti-e őket valami, hogy jöhetnek-e rágcsálók és szétrághatják-e a dolgokat, hogy árvíz öntheti-e el vagy ellophatják-e őket, hogy az őrzésükért felelős egyének alkalmasak-e és hasonlók. Az antikrisztusok azonban soha nem érdeklődnek, soha nem vizsgálódnak és soha nem aggódnak. A szívükben úgy hiszik, hogy ezek a dolgok nem az ő élvezetüket szolgálják; nem értékelik őket és nem kezdenek velük semmit. Más emberekhez, Isten házához tartoznak és nincs közük hozzájuk. A legkevésbé sem törődnek vele; aggódjon értük, aki akar – őket aztán nem érdekli. Ők intézik a dolgokat, és ennyi. Egyes antikrisztusok még az intézkedéssel sem vesződnek. Úgy vélik, hogy semmiféle jutalmat nem kapnak akkor sem, ha jól végzik ezt a munkát, és hogy senki sem fogja számonkérni őket, amiért rosszul végezték. Ki jelentené őket egy ilyen apróság miatt? Isten megbüntetné őket ezért? Az antikrisztusok épp így viszonyulnak a kötelességeikhez és így tekintenek rájuk: ímmel-ámmal cselekednek és felületes módon kezelik a dolgokat. Amennyiben ezek a dolgok nem befolyásolják a saját státuszukat vagy biztonságukat, nem érdekli őket, hogy intézik-e azokat vagy sem. Akár elvesznek, akár fogynak vagy sérülnek ezek a dolgok, mindannak semmi köze hozzájuk. Isten házának eme forrásai az antikrisztusok szerint köztulajdonnak számítanak. Nekik nem kell aggódniuk miattuk, nem kell figyelniük rájuk és nem kell energiát fordítaniuk a kezelésükre. Mialatt tehát antikrisztusok a vezetők, a kötelességüket illető hanyagságuk, a személyes élvezetükre való összpontosításuk, valamint a konkrét feladatok elvégzésének elmulasztása miatt Isten házából különböző forrásokat zsákmányol és vesz el a nagy vörös sárkány, illetve koboznak el egyes gonosz emberek. Sok ilyen eset volt. Egyesek talán ezt mondják: „Ilyen ellenséges környezetben ki tudna oly aprólékosan ügyelni mindere? Ki tudna elkerülni egy kis hanyagságot vagy néhány hiba elkövetését?” Vajon csak néhány hiba elkövetéséről van szó? Merem állítani, hogy ha az emberek tudnák teljesíteni a feladataikat és hűséget tanúsítanának, az ezeket a forrásokat érő veszteség nem lenne oly nagy; biztosan csökkenne, a munka hatékonysága pedig sokat javulna.

Az antikrisztusok azért hisznek Istenben, hogy áldásokat nyerjenek. Olyasmivel, ami Isten házával vagy Isten érdekeivel kapcsolatos, sohasem foglalkoznak. Bárminek, amit tesznek, a személyes érdekeik körül kell forognia. Ha Isten házának munkája nem foglalja magában a személyes érdekeiket, egyszerűen nem törődnek vele és nem érdeklődnek iránta. Bizony, milyen önzőek! Amikor bizonyos antikrisztusok vezetőként tevékenykedtek, a nagy vörös sárkány nagy mennyiségű felajánlást zsákmányolt abból, ami az ő felügyeletük hatásköre alá tartozott, és megdöbbentő összeg veszett el. Ezek az antikrisztusok azonban egyáltalán nem hibáztatták magukat. Sőt, utólag még ilyeket mondtak: „Nem csupán az én felelősségem: hogyan lehet az egészet rám fogni? Mellesleg, egy ilyen helyzet elkerülhetetlen.” Egyáltalán nem éreztek lelkifurdalást, másokra hárították a felelősséget, és kifogásokkal telve próbálták védeni magukat. Mifélék ezek? Hát nem kellene az ilyen embereket kizárni? Nem kellene megátkozni és megbüntetni őket? (De igen.) Miután ilyen jelentős hibát követtek el, ezeknek az antikrisztusoknak egyáltalán nem volt lelkifurdalásuk! Milyen megnyilvánulást tanúsítana egy normális ember, egy emberi mivolttal rendelkező ember, egy Istenhez hűséges, illetve Istent félő szívvel rendelkező ember, ha a hanyagsága oda vezetne, hogy a nagy vörös sárkány elragadná Isten házának vagyonát? (Lelkifurdalást érezne, hibáztatná magát és érezné a szívében, hogy nem teljesítette megfelelően a kötelességét.) Mit tenne ezután? Azon gondolkodna, hogyan tegye jóvá. A szíve mélyéről jövő lekötelezettséget és lelkifurdalást érezne; függetlenül attól, hogy mások mit mondtak, egyetlen szóval sem panaszkodna, nem védekezne. Elismerné, hogy az ő hanyagsága, az ő vétke volt. Elfogadná, bármit is mondana neki Isten, és bárhogyan is döntene Isten háza arról, hogy miként kezeljék őt. Akkor az antikrisztusok miért nem fogadják el ezt? Miért érzik sérelemmel telve magukat, miután kizárják őket? Ez felfedi az antikrisztusok természetét. Ezek az antikrisztusok olyan jelentős veszteségeket okoztak Isten háza munkájának, mások oly sok erőfeszítése ment kárba amiatt, mert ők elhanyagolták a kötelességeiket, és a nagy vörös sárkány oly sok felajánlást vett el, ők mégsem érezték hibásnak és adósnak magukat, sőt még védekeztek is. Amikor Isten háza kezelte őket, megtagadták az alávetést és mindenütt terjesztették a dacolásukat. Mifélék ezek? Hát nem a halállal cimborálás ez? (De igen.) Ez a halállal cimborálás. Az antikrisztusok velejét nézve az a természetlényegük, hogy ellenségesek az igazsággal és Istennel szemben. Hiányzik belőlük az emberi mivolt; élő démonok, Sátánok, emberi ruhába öltözött fenevadak. Amikor emberi mivolttal bíró emberek egy kis hibát vétenek vagy valami rosszat mondanak, lelkiismeretfurdalásuk van. Az élő démonok, az antikrisztusok azonban nem érzik ezt. Még miután olyan súlyos hibát követtek is el, azok az antikrisztusok egyáltalán nem éreztek lelkiismeretfurdalást, sőt védekezni próbáltak. Mi tehát számukra az igazság? Elismerik vajon a szívükben az igazságot? Isten szavai az igazság és Isten az igazság – elismerik ők ezt a tényt? (Nem ismerik el.) Nyilvánvalóan nem ismerik el. A szívükben önmagukat tartják az igazságnak, Istennek; úgy vélik, hogy rajtuk kívül nincs más Isten. Hát nem ördögök ezek? (De igen.) Ezek ördögök, tipikus ördögök. Az antikrisztusok egyáltalán nem érdeklődnek a gyülekezet forrásairól, és semmiféle konkrét intézkedést sem tesznek értük. Ha azonban történetesen az ő birtokukban van valami értékes dolog, biztos lehetsz benne, hogy remekül vigyáznak rá. Még amikor álmukban beszélnek, akkor sem árulnak el róla egyetlen szót sem, és ki sem tudnád verni belőlük. Rendkívül ügyesen őrzik. Amikor azonban Isten házának forrásairól van szó, teljesen más a hozzáállásuk. Valójában ilyen a hozzáállásuk: „Mi közöm nekem ahhoz? Én nem jutok hozzá annak a forrásnak az élvezetéhez és nem az enyém. Még ha jól vigyázok is rá, lehet, hogy valaki másnak adják oda! Mi értelme olyan jól őrizni?” Nem tartják a kötelességüknek ezt a dolgot. Vajon nem az emberi mivolt hiánya ez? (De igen.) Az emberi mivolt hiányának megnyilvánulása. Minek nevezzük ezt? Megbízhatatlanságnak nevezzük. Isten téged bízott meg ezzel a munkával és kötelességeket adott neked, amelyeket el kell végezned – ez a munkád része. Megfelelően kellene kezelned ezeket a dolgokat, egyesével elvégezve őket, követve Isten elvárt alapelveit és Isten házának munkarendjét, valamint megfelelően szervezni őket, és ekkor teljesül a felelősséged. De vajon az antikrisztusok ilyen gondolkodásmóddal és elképzeléssel rendelkeznek? (Nem.) Egyáltalán nem. Ez az emberi mivolt teljes hiánya. Mi az emberi mivolt hiányának konkrét megnyilvánulása? Az, hogy nem törődnek azzal, hogy legyen lelkiismeretük és értelemük, valamint önzőek és hitványak, hiányzik belőlük a szavahihetőség, a megbízhatóság, és nem érdemesek arra, hogy bármit is rájuk bízzanak.

Amikor a gyülekezeten belüli állomány ügyeiről van szó, például ki milyen munkát végez és hol, hogy megfelelően végzi-e, hogy eredményesen végzi-e a kötelességét, hogy felmerült-e az akadályozásnak vagy a zavarásnak bármilyen esete, illetve, hogy milyen a testvérek visszajelzése – az antikrisztusok soha nem érdeklődnek részletekbe menően, illetve nem tesznek intézkedéseket ezeket a dolgokat illetően. Amikor például Isten háza arra kéri őket, hogy gondoskodjanak különféle tehetséges egyénekről, az antikrisztusok pusztán egy pillantást vetnek ezeknek az egyéneknek az írásos bemutatkozására, anélkül, hogy konkrétan tudakozódnának vagy érdeklődnének a helyzetükről – például, hogy van-e alapjuk ezeknek az egyéneknek a hitükben, milyen az emberi mivoltuk, el tudják-e fogadni az igazságot, a konkrét adottságaik és technikai készségeik igazodnak-e az Isten háza által elvárt normákhoz, és vajon alkalmasak-e arra, hogy fontos kötelességeket gyakoroljanak és vállaljanak fel. Az antikrisztusok csak ímmel-ámmal cselekednek ezeket a dolgokat illetően, színlelnek, röviden átnézik az írásos bemutatkozásokat, és ennyi. Soha nem lépnek tényleges kapcsolatba az adott egyénekkel, és nem igyekeznek részletekbe menően vagy mélységében megérteni őket. Ennek eredményeképp az általuk kiválasztott emberek többségét végül kiiktatják, mivel nem végezték a kötelességeiket, illetve nem foglalkoztak a valódi munkájukkal. Hogyan szemlélik ezt a helyzetet az antikrisztusok? „Nem azért léptettek elő, hogy ezeket a kötelességeket végezzem; nekem semmi részem bennük. Mit számít, hogy ki megy? Amennyiben jóváhagyom az ajánlásokat és biztosítom ezeket az embereket, az a munkám végzésének számít. Ezenfelül azok, akiket előléptettek, jönnek majd nekem egy szívességgel. Az, hogy alkalmasak-e a képzésre, egyáltalán nem az én dolgom.” Ha az antikrisztusok alkalmatlan egyéneket biztosítanak, akadályoztatva Isten házának munkáját, viselnek vajon bármilyen felelősséget? (Igen.) Sok felelősséget viselnek, ezek az ördögi lények azonban egyáltalán nem végeznek ellenőrzést. Egyesek azt mondják: „Bizonyos, zord környezettel bíró helyeken nem léphetünk személyes kapcsolatba az emberekkel. Hogyan ellenőrizhetnénk őket?” Bármennyire zord is a környezet, akkor is vannak módszerek és megközelítések ezeknek a dolgoknak a kezelésére. Attól függ, hogy felelős és őszintén elkötelezett vagy-e. Hát nem így van? (De igen.) Ha felajánlod a hűséged és a felelősséged, akkor még ha nem is ideális a kimenetel, Isten átvizsgálja és tudja azt, a felelősség pedig nem rajtad lesz. Ha azonban nem ajánlod fel a hűséged és a felelősséged, akkor még ha nem is sül el semmi rosszul és végül semmilyen következményhez nem vezet, Isten át fogja vizsgálni azt. A két megközelítés természete eltérő, és Isten eltérő módon fogja kezelni őket. Az antikrisztusok olyankor is mesterkednek, amikor emberek biztosításáról van szó, önző és hitvány indítékaik vannak, és hiányzik belőlük a hűség. Bármit csinálnak is, az antikrisztusoknak megvannak a saját számításaik és nem ragaszkodnak alapelvekhez. Ráadásul ahhoz, hogy jól végezzenek valamilyen konkrét munkát, mutatkozniuk kell, utazgatni, több emberrel találkozni, nehézségeket elviselni és kockázatokat vállalni. Amint valami a saját biztonságuk kérdését érinti, az antikrisztusok ismét számítgatni kezdenek és feltárul a természetük. Mi tárul fel? Úgy hiszik, hogy ha túl sok emberrel érintkeznek, az veszélyezteti a saját biztonságukat, és hogy nem kerülhetnek tetszés szerint kapcsolatba emberekkel. Az antikrisztusok nem érintkeznek azokkal, akikkel kellene, és senkivel nem találkoznak, hanem találnak egy biztonságos menedéket, ahol lehetnek, elrejtőzhetnek és egyszerű feladatokon kívül semmit nem csinálnak. Ami azt illeti, hogy a munka más aspektusait milyen jól végzik, hogy vannak-e zavarásokat okozó személyek, illetve, hogy terjesztik-e munkarendet, az Isten szavait tartalmazó különféle könyveket, illetve prédikáció-felvételeket, az antikrisztusok soha nem tesznek konkrét intézkedéseket, illetve nem érdeklődnek ezek felől. Ez nem azt jelenti, hogy kockázatot kell vállalniuk, mutatkozniuk kell és bajba kell kerülniük azért, hogy hűségesnek tartsák őket. Mi itt a gond? Ki tudja megmagyarázni? (Amikor kezdetben hozzáláttak ehhez a munkához, soha nem gondolkodtak el azon, hogy miként kell jól csinálni, illetve, hogy az ajánlott személyi állomány alkalmas-e, és soha nem cselekedtek teljes szívükből, illetve nem teljesítették a feladatukat. Soha nem gondolkodtak ezekről a dolgokról.) Egyszerűen nem mutatnak hűséget. Különbség van annak természetében, ahogyan az Istenhez hűséges emberek munkálkodnak, azokhoz képest, akikben nincs hűség. Amikor a kettő veszéllyel járó ügyekkel találkozik, a hűségesek képesek szembenézni a veszéllyel és végezni a munkájukat, bölcsesség és a munkarend megvalósítására szolgáló módszerek segítségével. Az antikrisztusok azonban nem fognak konkrét munkába, függetlenül attól, hogy veszéllyel jár-e vagy sem, és soha nem valósítják meg a munkarendet. Ez a különbség. Lehet, hogy az antikrisztusok szóban érdeklődnek a gyülekezet helyzetéről, a különféle feladatokról és a többiről, de a kérdezősködésük is puszta formaság, csupán felszínes erőfeszítéseket tesznek, és egyáltalán nem alaposak azzal kapcsolatban. Kívülről úgy tűnhet, mintha konkrét munkát végeznének, valójában azonban nem értik a munkát, nem jegyzetelnek, nem elmélkednek rajta és nem imádkoznak, illetve nem keresnek. Nem fektetnek energiát abba, hogy fontolóra vegyék a munka különböző részeinek előrehaladását, illetve azt, hogy ki felelős azokért a területekért, ahol nem jól végzik a dolgokat, vagy mely gyülekezetvezetők lehetnek alkalmatlanok, illetve hol nem valósult meg munka. Nem gondolkodnak ezeken a dolgokon, csak ímmel-ámmal cselekednek, amikor pedig problémákat találnak, nem oldják meg őket. Egyes úgynevezett vezetők csak összejövetelekre hívják össze az embereket, ott érdeklődnek a helyzetről, valamint ott elemzik és vizsgálják a munkát. Amint valamilyen konkrét munkáról van szó, és az megköveteli tőlük, hogy szenvedjenek és árat fizessenek, valamint bizonyos szintű nehézséggel és azzal jár, hogy kockára tegyék a személyes biztonságukat, nem végzik el. Ezen a ponton befejezik a munkát, az önfenntartást előtérbe helyezve. Még amikor fel is ismernek problémákat, olyankor sem tesznek konkrét intézkedéseket. Ha jól ismertek a hitükről és fennáll az elfogatásuk veszélye, vajon olyankor rábízzák másokra ezeket a feladatokat? Nem. Nem szervezik meg, hogy mások elvégezzék ezeket a feladatokat, és ez a probléma. Milyen lényeget fednek tehát fel az ilyen emberek? Hiányzik belőlük a hűség, önzőek és hitványak, és mindenben a saját biztonságukra gondolnak. Soha nem érdeklődnek afelől, hogy Isten házának munkarendje megvalósul-e, sem Isten háza munkájának előrehaladásáról nem kérdeznek, és nem érdeklik őket ezek a dolgok. Nem ajánlották fel a hűségüket és nem mutatják meg a hűségüket. Számukra elegendő, ha ímmel-ámmal cselekednek ezeket a dolgokat illetően; ők munkavégzésnek tekintik ezt. Ha kicsi a kockázat, talán vonakodva dolgoznak valamennyit. Ha azonban nagy a kockázat és fennáll a lehetősége, hogy elfogják őket, nem fogják elvégezni, bármennyire alapvető fontosságú is a feladat. Ilyen az antikrisztusok lényege. A szívük mélyén bárkit képesek elárulni, ameddig az ő érdekeik biztonságban vannak. A saját érdekeiket Isten háza érdekeinek rovására érik el; számukra a saját érdekeik állnak mindenek felett. Tudnak-e vajon hűségesek lenni az antikrisztusok, ha egyszer kötelességet vállalnak? (Nem tudnak.) A hűség lehetetlen számukra. Vajon figyelembe tudják venni a testvéreik életét és biztonságát? (Nem tudják.) Amikor a saját biztonságukról van szó, az antikrisztusok csak önmagukat fogják őrizni, a testvéreiket lökve a tüzes verembe és áldozati bábuként használva őket. Ilyen az antikrisztusok természetlényege.

A saját biztonságuk mérlegelése mellett mire gondolnak még bizonyos antikrisztusok? Azt mondják: „A környezetünk jelenleg kedvezőtlen, úgyhogy mutatkozzunk kevesebbet és terjesszük kevesebbet az evangéliumot. Így kevésbé valószínű, hogy elkapnak és a gyülekezet munkája nem megy tönkre. Ha elkerüljük, hogy elkapjanak, nem fogunk Júdássá változni, és meg tudunk majd maradni a jövőben, nem igaz?” Nincsenek vajon antikrisztusok, akik ilyen kifogásokkal élnek, hogy félrevezessék a testvéreiket? Egyes antikrisztusok nagyon félnek a haláltól és nyújtják a gyalázatos létet; a hírnevet és a státuszt is szeretik, és hajlandóak vezető szerepet vállalni. Bár tudják, hogy „nem könnyű egy vezető munkáját vállalni – ha a nagy vörös sárkány rájön, hogy vezetővé tettek, híres leszek és lehet, hogy a körözöttek listájára kerülök, amint pedig elkapnak, veszélybe kerül az életem” – azért, hogy élvezzék e státusz előnyeit, nem törődnek ezekkel a veszélyekkel. Amikor vezetőként szolgálnak, csak a testi élvezetükkel törődnek, és tényleges munkával nem foglalkoznak. Azon kívül, hogy folytatnak egy kis levelezést különböző gyülekezetekkel, semmi mást nem csinálnak. Elrejtőznek valahová és senkivel nem találkoznak, elzárkóznak, a testvérek pedig nem tudják, hogy ki a vezetőjük – ily mértékben félnek. Nem helyes tehát azt mondani, hogy csak névleg vezetők? (De igen.) Vezetőkként semmilyen tényleges munkával nem foglalkoznak; csak azzal törődnek, hogy rejtőzködjenek. Amikor a többiek megkérdik őket, hogy milyen vezetőnek lenni, azt mondják: „Hihetetlenül elfoglalt vagyok, és a biztonság kedvéért folyton költözködnöm kell. Ez a környezet olyan nyugtalanító, hogy nem tudok a munkámra összpontosítani.” Folyton úgy érzik, mintha sok szem figyelné őket, és nem tudják, hol biztonságos elrejtőzni. Azon kívül, hogy álcát viselnek, különböző helyeken rejtőzködnek és nem maradnak meg egy helyen, nap nap után nem végeznek semmilyen tényleges munkát. Léteznek ilyen vezetők? (Igen.) Milyen alapelveket követnek? Ezek az emberek azt mondják, hogy „egy ravasz nyúlnak három odúja van. Ahhoz, hogy a nyúl védekezzen egy ragadozó támadása ellen, három odút kell készítenie, ahol elrejtőzhet. Ha valaki veszéllyel találkozik és menekülnie kell, ám nincs hová rejtőznie, az elfogadható vajon? Tanulnunk kell a nyulaktól! Isten teremtett állatainak megvan ez a túlélési képességük, és az embereknek tanulniuk kell tőlük.” Mióta vezető szerepet vállaltak, ráébredtek erre a doktrínára, sőt azt hiszik, hogy megértették az igazságot. Valójában szörnyen meg vannak rémülve. Amint hallanak egy vezetőről, akit feljelentettek a rendőrségen, mivel a hely, ahol élt, nem volt biztonságos, vagy egy vezetőről, aki a nagy vörös sárkány kémeinek célkeresztjébe került, mert túl gyakran eljárt tenni a kötelességét és túl sok emberrel állt kapcsolatban, és meghallják, hogy ezeket az embereket végül letartóztatták és elítélték, azonnal megrémülnek. Erre gondolnak: „Ó ne, vajon én leszek a következő, akit letartóztatnak? Tanulnom kell ebből. Nem szabad túl aktívnak lennem. Ha el tudok kerülni valamennyit a gyülekezeti munkából, nem fogom elvégezni azt. Ha el tudom kerülni azt, hogy mutatkozzam, nem fogom elvégezni azt. A lehető legjobban lecsökkentem a munkámat, kerülöm az elmenetelt, kerülöm, hogy érintkezzem bárkivel, és gondoskodom róla, hogy senki ne tudja, hogy vezető vagyok. Ki engedheti meg manapság magának, hogy bárki mással törődjön? Már csak életben maradni is kihívást jelent!” Amióta felvették a vezető szerepét, azon kívül, hogy zsákot cipelnek és rejtőzködnek, semmilyen munkát nem végeznek. Tűkön ülnek, állandó félelemben attól, hogy elkapják és elítélik őket. Tegyük fel, hogy hallják, amint valaki így szól: „Ha elkapnak, meg fognak ölni! Ha nem lennél vezető, ha csak hétköznapi hívő lennél, lehet, hogy mindössze egy kis bírság megfizetése után kiengednének, de mivel vezető vagy, nehéz megmondani. Túl veszélyes! Egyes vezetők, illetve dolgozók, akiket elfogtak, semmilyen információt nem voltak hajlandók kiadni, és a rendőrség halálra verte őket.” Amint meghallják, hogy valakit halálra vertek, a félelmük fokozódik és még jobban tartanak a munkától. Mindennap csak arra gondolnak, hogyan kerüljék el, hogy elfogják őket, hogy mutatkozniuk kelljen, hogy megfigyeljék őket, és hogyan kerüljék a kapcsolatot a testvéreikkel. Ezeken a dolgokon gondolkodva törik a fejüket, és teljesen megfeledkeznek a kötelességeikről. Hűséges emberek ezek? Tudnak az ilyen emberek bármilyen munkát kezelni? (Nem, nem tudnak.) Az ilyen emberek csupán gyávák, és csak erre a megnyilvánulásra alapozva nem minősíthetjük őket határozottan antikrisztusoknak, de mi a természete ennek a megnyilvánulásnak? Ennek a megnyilvánulásnak a lényege egy álhívőé. Nem hiszi, hogy Isten meg tudja óvni az emberek biztonságát, és biztosan nem hiszi, hogy ha az ember odaszánja magát, hogy feláldozza magát Istenért, az ugyanaz, mintha az igazságnak áldozza magát, és hogy ez olyasmi, amit Isten elismer. A szívében nem féli Istent; csak a Sátántól és az elvetemült politikai pártoktól fél. Nem hisz Isten létezésében, nem hiszi, hogy minden Isten kezében van, és persze nem hiszi, hogy Isten elismeri az olyan embert, aki mindent feláldoz az Ő kedvéért és azért, hogy az Ő útját kövesse és elvégezze az Ő megbízatását. Semmit sem lát ebből. Miben hisz vajon? Úgy hiszi, hogy ha a nagy vörös sárkány kezébe kerül, rossz vég vár rá, hogy elítélhetik, sőt akár az életét kockáztatja. A szívében csakis a saját biztonságára gondol, nem pedig a gyülekezet munkájára. Hát nem álhívők ezek? (De igen, azok.) Mit mond a Biblia? „[…] aki […] elveszti életét énértem, az megtalálja azt.” (Máté 10:39). Elhiszik vajon ezeket a szavakat? (Nem.) Ha arra kérik őket, hogy vállaljanak kockázatot, mialatt a kötelességüket végzik, szeretnének elbújni, hogy senki ne lássa őket – láthatatlanok akarnak lenni. Ilyen mértékben meg vannak rettenve. Nem hiszik, hogy Isten az ember támasza, hogy minden Isten kezében van, hogy ha valami tényleg rosszul sül el vagy tényleg elfogják őket, azt Isten engedi meg, és hogy az embereknek magát alávető szívüknek kell lennie. Ezeknek az embereknek nincs ilyen szívük, ilyen megértésük és ilyen felkészültségük. Igazán hisznek ők Istenben? (Nem.) Ennek a megnyilvánulásnak a lényege vajon nem egy álhívőé? (De igen.) Így áll a helyzet. Az ilyen emberek rendkívül gyávák, szörnyen meg vannak rémülve, valamint félnek a testi szenvedéstől és attól, hogy valami rossz történik velük. Megrettennek, mint a félős madarak, és többé nem tudják végezni a munkájukat. Ez az embertípus, amelyről korábban beszéltünk, egyszerűen semmilyen munkát nem végez, még akkor sem, ha képes rá. Még ha tudja is, hogy gond van, nem fogja kezelni. Csak önmagát óvja, és különösen önző és hitvány. Mindkét embertípus álhívő. Az első típus minden hájjal megkent és alattomos, fél a nehézségtől és a fáradságtól, a teste érdekli és nem végez tényleges munkát. A másik típus gyáva és meg van rémülve, nem mer tényleges munkát végezni, és attól fél, hogy a nagy vörös sárkány elkapja és üldözi. Vajon nincs különbség e két embertípus között? (De van.)

Ismertek-e példákat arra vonatkozóan, ahogyan az antikrisztusok óvják a saját biztonságukat? (Istenem, én tudok egy ilyen esetről. Volt egy gyülekezet, amelyet a nagy vörös sárkány tönkretett, mert egy olyan antikrisztus irányította, aki ámokfutó módon tett rossz dolgokat, és a vezetőket, a diakónusokat néhány testvérrel egyetemben mind letartóztatták. Az antikrisztus ekkor félt, hogy elfogják. Anélkül, hogy intézkedéseket tett volna a következmények kezelésének munkáját illetően, elrejtőzött egy távoli helyen. Még azt is megtagadta, hogy egy vendéglátó családnál lakjon; inkább ragaszkodott hozzá, hogy a felajánlásokat felhasználva béreljen egy helyet. Mivel nem tett megfelelő előkészületeket a következő munkára vonatkozóan, és nem iktatta ki haladéktalanul a rejtett veszélyeket, később több testvért letartóztattak, a gyülekezet munkája pedig leállásra kényszerült. Világos, hogy az antikrisztusok rendkívül önzőek és hitványak. A kritikus pillanatokban csak a saját érdekeiket védik, Isten házának érdekeit pedig egyáltalán nem óvják.) Az antikrisztusok rendkívül önzők és hitványak. Nem hisznek igazi hittel Istenben, és még kevésbé hűségesek Istenhez; amikor problémával találkoznak, csak magukat védik és óvják. Semmi sem fontosabb számukra, mint a saját biztonságuk. Mindaddig, amíg élni hagyják és nem tartóztatják le őket, nem foglalkoznak azzal, hogy mekkora kár éri az egyház munkáját. Ezek az emberek rendkívül önzőek, egyáltalán nem gondolnak a testvérekre, sem az egyház munkájára, csakis a saját biztonságukra. Ők antikrisztusok. Amikor tehát ilyen dolgok érik azokat, akik hűségesek Istenhez és igazi hittel hisznek Istenben, ők hogyan kezelik azokat? Miben különbözik az, amit ők tesznek, attól, amit az antikrisztusok tesznek? (Amikor ilyen dolgok érik azokat, akik hűségesek Istenhez, akkor ők azon gondolkodnak, hogy miként védhetnék meg Isten házának érdekeit, hogy miként óvhatnák meg az Istennek szánt adományokat a veszteségektől, és a vezetők és a dolgozók, valamint a testvérek vonatkozásában megteszik a veszteségek minimalizálásához szükséges intézkedéseket. Az antikrisztusok ezzel szemben a saját védelmükről gondoskodnak először. Nem törődnek a gyülekezet munkájával és Isten választott népének biztonságával, és amikor a gyülekezet letartóztatásokkal szembesül, az a gyülekezeti munka szempontjából veszteséget eredményez.) Az antikrisztusok feladják a gyülekezet munkáját és Isten adományait, és nem tesznek arra vonatkozó intézkedéseket, hogy az emberek kezelni tudják az utóhatásokat. Ez ugyanaz, mintha megengednénk a nagy vörös sárkánynak, hogy elragadja Isten adományait és az Ő választott népét. Ez vajon nem Isten áldozatainak és választott népének burkolt elárulása? Amikor az Istenhez hűségesek világosan tudják, hogy veszélyes környezetben vannak, akkor is bátran vállalják a kockázatot, hogy kezeljék az utóhatásokat, és a lehető legkisebbre csökkentsék az Isten házát ért veszteségeket, mielőtt visszavonulnának. Nem a saját biztonságukat helyezik előtérbe. Mondd meg Nekem, a nagy vörös sárkány ezen elvetemült országában ugyan ki tudná biztosítani, hogy egyáltalán ne legyen veszélyben az Istenbe vetett hit és a kötelesség végzése? Bármilyen kötelességet is vállal valaki, az némi kockázattal jár – a kötelesség teljesítése azonban Isten megbízásából történik, és Istent követve az embernek vállalnia kell a kötelessége végzésével járó kockázatot. Az embernek bölcsnek kell lennie, és meg kell tennie bizonyos intézkedéseket a biztonsága érdekében, de nem szabad a személyes biztonságát előtérbe helyeznie. Isten szándékait kell figyelembe vennie, és az Ő házának munkáját, illetve az evangélium terjesztését kell előtérbe helyeznie. Isten megbízatásának teljesítése a legfontosabb számára; ez az elsődleges. Az antikrisztusok számára a személyes biztonságuk a legfontosabb; úgy gondolják, hogy nem is tartozik rájuk semmi más. Nem érdekli őket, ha valaki mással történik valami, függetlenül attól, hogy ki az. Az antikrisztusok mindaddig nyugodtak, amíg velük nem történik semmi rossz. Hiányzik belőlük mindenféle hűség, ami az antikrisztusok természetlényegéből fakad. A kontinentális Kína környezetében lehetséges vajon elkerülni a kockázatvállalást, valamint biztosítani, hogy semmi rossz ne történjen, mialatt az ember a kötelességét végzi? Még a legelővigyázatosabb ember sem garantálhatja azt. Az elővigyázatosság azonban szükséges. Ha az ember előre jól felkészült, az egy kicsit javít a dolgokon és segíthet a veszteségek lehető legkisebbre csökkentésében, ha valami tényleg balul üt ki. Ha egyáltalán nincs előkészület, a veszteségek jelentősek lesznek. Világosan látjátok a különbséget e két helyzet között? Ezért akár összejövetelekről, akár bármiféle kötelesség végzéséről van szó, a legjobb az elővigyázatosság, és szükség van néhány megelőző intézkedésre. Amikor egy hűséges ember végzi a kötelességét, egy kicsit átfogóbban és alaposabban tud gondolkodni. A tőle telhető legjobban akarja intézni ezeket a dolgokat, hogy ha valami rosszul sül el, a lehető legkisebb legyen a veszteség. Úgy érzi, hogy ezt az eredményt kell elérnie. Az olyan ember, akiből hiányzik a hűség, nem törődik ezekkel a dolgokkal. Úgy gondolja, hogy ezek nem számítanak, és nem kezeli őket felelősségeként, illetve kötelességeként. Ha valami balul üt ki, egyáltalán nem érzi úgy, hogy hibáztatnia kellene magát. Ez a hűség hiányának megnyilvánulása. Az antikrisztusok nem tanúsítanak hűséget Isten iránt. Amikor munkát osztanak rájuk, egész boldogan elfogadják és tesznek pár szép nyilatkozatot, amikor azonban veszély közeleg, ők futnak el a leggyorsabban; ők az elsők, akik futnak, az elsők, akik menekülnek. Ez azt mutatja, hogy az önzőségük és a hitványságuk különösen súlyos. Egyáltalán nincs bennük felelősségérzet és hűség. Amikor problémával szembesülnek, csak azt tudják, hogyan kell menekülni és hogyan kell elbújni, csak a saját védelmükre gondolnak, a feladataikat és a kötelességeiket soha nem mérlegelve. A saját személyes biztonságuk miatt az antikrisztusok folyamatosan megmutatják önző és hitvány természetüket. Isten házának munkáját és a saját kötelességeiket soha nem helyezik előtérbe, Isten házának érdekeit pedig még ennél is kevésbé teszik az első helyre. Ehelyett a saját biztonságuk az első.

Az imént tárgyalt alfejezet nem kapcsolódik vajon az antikrisztusok különféle megnyilvánulásainak kilencedik tételéhez – soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, és még ezeket az érdekeket is eladják, személyes dicsőségre cserélve? (De igen.) Azért, hogy óvják saját magukat, hogy elkerüljék a veszélyt és a testi szenvedést, az antikrisztusok felületes hozzáállást alakítanak ki Isten házának munkája és a saját kötelességeik irányában. Anélkül foglalnak el pozíciókat, hogy tényleges munkát végeznének. Hát nem Isten háza érdekeinek eladása ez? Nem Isten háza érdekeinek, Isten munkájának és a saját feladataiknak a figyelmen kívül hagyása ez a saját biztonságukért cserébe? (De igen.) A jelen alfejezetben boncolgatott megnyilvánulások teljesen leleplezik az antikrisztusok önző és hitvány lényegét. Miről beszéltünk itt elsősorban? Arról, hogy az antikrisztusok – attól tartva, hogy bajba kerülnek, illetve önmaguk megőrzése érdekében – nem teljesítik a kötelességeiket és semmiféle hűséget nem tanúsítanak Isten iránt. Van ebben a megnyilvánulásban bármennyi igazságvalóság? Hát nem a lelkiismeret és az értelem elvesztése ez? Ez az emberi mivolt teljes hiánya!

B. A saját hírnevük és státuszuk

Folytassuk a beszélgetés második alfejezetével, az antikrisztusok saját hírnevével és státuszával. Ebbe az antikrisztusok érdekei is beletartoznak. Nos, ez a három alfejezet, amelyeket megvitatunk – az antikrisztusok saját biztonsága, a saját hírnevük és státuszuk, valamint a saját előnyeik – ezek mindegyike az antikrisztusok saját érdekeihez kapcsolódik. Van ezeknek bármi köze Isten házának munkájához? (Igen, van.) Mi a kapcsolat? (Saját maguk megőrzése, valamint a hírnevük és a státuszuk védelme érdekében az antikrisztusok megzavarhatják és alááshatják a gyülekezet munkáját.) Az antikrisztusok kárt okoznak Isten háza érdekeinek és a gyülekezet munkájának a saját érdekeik megőrzése érdekében. Hogy megnézzük az antikrisztusok önző és megvetendő természetét, mit tart becsben az efféle ember azon túl, hogy különös módon óvja a saját biztonságát? (Nagyon szereti a hírnevet és a státuszt.) Így van. Az antikrisztusok nagyon szeretik a hírnevet és a státuszt. A hírnév és a státusz az éltető elemük; hírnév és státusz nélkül úgy érzik, hogy az élet értelmetlen, és hírnév és státusz nélkül nincs energiájuk, hogy bármit is tegyenek. Az antikrisztusok számára a hírnév és a státusz egyaránt szorosan kötődik a személyes érdekeikhez; az Achilles-sarkukat jelentik. Ezért van az, hogy minden, amit az antikrisztusok tesznek, a státusz és a hírnév körül forog. Ha nem lennének ezek a dolgok, az is lehet, hogy egyáltalán nem végeznének semmi munkát. Akár van státuszuk az antikrisztusoknak, akár nincs, a cél, amiért küzdenek, az irány, amerre törekednek, e két dolog – a hírnév és a státusz – felé tart. Amikor egy autokrata környezetben hisznek Istenben, amilyen például a kontinentális Kína, az antikrisztusok nem törődnek Isten házának érdekeivel abbéli érdekükben, hogy a saját biztonságukról gondoskodjanak. Részben minden erejükkel a státuszt hajszolják, szilárdan ragaszkodva a hatalomhoz és irányítva a gyülekezetet. A másik részt az teszi ki, hogy állandóan beszélnek, dolgoznak, sürgölődnek, és a saját hírnevük és státuszuk kedvéért fáradoznak. Ez a középpont, e körül forog minden, amit az antikrisztusok mondanak és tesznek. Az antkirisztusok soha nem végeznek semmilyen tényleges munkát Isten választott népének életbe való belépéséért, és soha nem végeznek semmilyen tényleges munkát a királyság evangéliumának terjesztéséért. Amikor árat fizetnek, nézzétek meg, miért fizetnek árat. Amikor hevesen vitatnak egy ügyet, nézzétek meg, miért vitatják. Amikor megbeszélnek vagy elítélnek valakit, nézzétek meg, mi a szándékuk és a céljuk. Amikor valami miatt feldúltak vagy dühösek, nézzétek meg, milyen beállítottságot tárnak fel. Emberek nem láthatnak az emberek szívébe, Isten azonban igen. Amikor Isten az emberek szívébe tekint, minek segítségével méri fel az emberek által mondott és tett dolgok lényegét? Az igazságot használja ennek felmérésére. Az ember szemében a hírnév és a státusz védelmezése helyénvaló. Isten szemében akkor miért kapja az antikrisztusok feltárulásának és kifejeződésének, valamint az antikrisztusok lényegének címkéjét? Ez mindannak az ösztönzőjén és motivációján alapszik, amit az antikrisztusok tesznek. Isten azt az ösztönzőt és motivációt vizsgálja át, amiért cselekednek, és végül megállapítja, hogy minden, amit tesznek, a saját hírnevükért és státuszukért történik, nem pedig a kötelességük végzése, és még kevésbé az igazság gyakorlása és az Istennek való alávetés érdekében.

Az antikrisztusok a hírnevet és a státuszt hajszolják, ezért minden bizonnyal azért is beszélnek és dolgoznak, hogy a hírnevüket és a státuszukat fenntartsák. A hírnevüket és a státuszukat mindennél nagyobbra értékelik. Ha körülöttük valaki jó képességű és törekszik az igazságra, és ez az illető szert tesz némi tekintélyre a testvérek körében és csapatvezetőnek választják, a testvérek pedig valóban csodálják és elismerik ezt az embert, hogyan reagálnak majd vajon az antikrisztusok? Biztosan nem teszi boldoggá őket, és feltámad bennük a féltékenység. Ha az antikrisztusok féltékenységet dédelgetnek, mondjátok meg Nekem, tudnak vajon viselkedni? Nem kell valamit kezdeniük ezzel? (De igen.) Mit fognak tenni, ha igazán irigylik ezt az embert? A fejükben biztosan így számítgatnak majd: „Ez az illető elég jó képességű, valamennyire ért ehhez a szakmához és erősebb nálam. Ez hasznos isten házának munkája számára, számomra azonban nem! Vajon átveszi majd a helyemet? Hát nem lesz az bajos, ha egy napon tényleg a helyemre lép? Megelőzőleg kell cselekednem. Ha egy napon meg tud állni a saját lábán, akkor nem tudom majd oly könnyedén lerendezni őt. Jobb, ha én ütök elsőnek. Ha késlekedem és hagyom, hogy leleplezzenek, ki tudja, milyen következményei lesznek. Nos, hogyan csaphatok le? Kell találnom egy ürügyet, egy alkalmat.” Mondjátok meg Nekem, ha az emberek meg akarnak büntetni valakit, vajon nem könnyen találnak ürügyet és alkalmat ennek megtételére? Mi az ördög egyik taktikája? („Aki ártani akar, megtalálja a módját.”) Pontosan, „aki ártani akar, megtalálja a módját”. A Sátán világában ez a fajta logika létezik és ez a fajta dolog történik. Isten számára mindez egyáltalán nem létezik. Az antikrisztusok a Sátántól valók, és igen ügyesek ezekben a dolgokban. Ezen fognak töprengeni: „Aki ártani akar, megtalálja a módját. Majd én megvádollak, találok rá alkalmat, hogy megbüntesselek, elnyomjam az arroganciádat és az önhittségedet, és megakadályozzam a testvéreket abban, hogy becsüljenek és a következő alkalommal csapatvezetőnek válasszanak. Azután többé nem jelentesz majd fenyegetést rám, nem igaz? Hát nem megkönnyebbülök majd attól, ha kiiktatom ezt a lehetséges problémát és eltávolítom ezt a vetélytársat?” Ha az elméjük efféle örömtáncot jár, külsőleg vajon vissza tudják-e tartani magukat a cselekvéstől? Az antikrisztusok természetét figyelembe véve, vajon képesek-e arra, hogy eltemessék magukban ezt az elgondolást és ne tegyenek semmit? Egyáltalán nem. Biztosan meg fogják találni a módját, hogy cselekedjenek. Ilyen az antikrisztusok ádázsága. Nem csupán így gondolkodnak, hanem el is akarják érni ezt a célt. Így hát veszettül töprengeni fognak ezen a dolgon, és törik a fejüket. Isten házának érdekeit nem veszik figyelembe, sem a gyülekezet munkájára nincsenek tekintettel, azzal pedig még kevésbé törődnek, hogy a tetteik összhangban állnak-e Isten szándékával. Csakis arra gondolnak, hogy miként tartsák fenn a hírnevüket és a státuszukat, hogyan védelmezzék a hatalmukat. Úgy vélik, hogy a vetélytársuk máris fenyegetést jelent a státuszukra, ezért megpróbálnak alkalmat találni arra, hogy megbuktassák. Amikor – anélkül, hogy beszéltek volna vele – megtudják, hogy a vetélytársuk olyasvalaki helyébe lépett, aki következetesen felületesen végezte a kötelességét, tökéletes lehetőségnek tekintik ezt arra, hogy a vetélytársuk nyakába varrjanak valamit. A testvérek előtt így szólnak: „Mivel ma mindenki itt van, vegyük elő ezt az ügyet boncolgatásra. Vajon nem diktatórikus cselekedet-e az, ha valakit engedély nélkül, a munkatársaiddal és a társaiddal való megbeszélés nélkül leváltasz? Miért követne el valaki ilyen hibát? Hát nincs gond a beállítottságával? Nem kellene megmetszeni őt? Nem kellene a testvéreknek elhagyniuk őt?” Belekapaszkodnak ebbe az ügybe és aránytalanul felfújják, hogy befeketítsék a vetélytársukat, önmagukat pedig felemeljék. A valóságban nem ilyen súlyos a helyzet. Teljesen elfogadható az, ha azt követően készül beszámoló, hogy egy csapattag kötelességét kiigazították vagy lecserélték, amennyiben az a kiigazítás vagy csere követi az alapelveket. Az antikrisztusok azonban aránytalanul felfújják ezt az ügyet. Készakarva támadják a vetélytársukat és magasztalják magukat. Hát nem olyan megnyilvánulás ez, amely másokat büntet? Ádázul metszik a vetélytársukat, és túlzó vádakat fogalmaznak meg vele szemben. Miután hallanak erről, a testvérek erre gondolnak: „Mi folyik itt? Úgy tűnik, valami nincs rendben. Az, amit mondanak, nem egyezik a valósággal! Az illető, akinek a kötelességét kiigazították, nem végezte felelősségteljesen azt – ez elismert tény. Azért cserélték le, hogy fenntartsák a gyülekezet munkáját. Az, hogy valaki így végzi a kötelességét, komoly és felelősségteljes hozzáállás és a hűség megnyilvánulása. Miért kellene hát diktatórikus tettnek bélyegezni ezt? Ez egyértelműen annak az esete, hogy »aki ártani akar, megtalálja a módját«. Bárki, aki valamelyest érti az igazságot és van benne egy kis tisztánlátás, első pillantásra felismeri, hogy ezek az antikrisztusok csak a saját erejüket fitogtatják és a saját frusztrációjukat vezetik le a vetélytársukon. Hogyan jelent ez felelősségvállalást a munkáért? Hogyan jelenti ez az illető megmetszését? Ezek az antikrisztusok elefántot csinálnak a bolhából: ez csak puszta megtorlás és személyes bosszúállás. Az emberi akaratból és a Sátántól ered, nem Istentől származik. Bizonyosan nem abból a hozzáállásból ered, hogy az illető felelősséget vállal a munkáért és a kötelességeiért – neki nem ez a szándéka. Az antikrisztusok túlságosan világosan leleplezik a szándékaikat, és egyesek látják ezt. Az antikrisztusok vajon érzékelik ezt? (Igen.) Ez az antikrisztusok fortélya. Ők a legügyesebbek a státuszuk védelmezésében, az álokoskodásban, az emberek megnyerésében, és különösen abban, hogy „belelássanak” az emberek szívébe. Magukban erre gondolnak: „Minden gondolatotokon átlátok, amely a szívetekben van. Lehet, hogy értitek az igazságot, rajtam azonban nem láttok át. Én átlátok rajtatok. Meg tudom mondani, kit nem győznek meg az általam mondott dolgok.” De vajon kimondanak bármit is ebből? Nem, nem teszik. Mondanak néhány megnyerő szót és kifejezést, hogy mindenkit meggyőzzenek, hogy elérjék, hogy mások úgy gondolják, észszerűen jártak el azzal, hogy megmetszették az illetőt. Milyen szavakat használnak? Ezt mondják: „Nem önző, személyes indíttatásból metszettelek meg. Valójában nincs személyes ellenszenv közöttünk. Csupán arról van szó, hogy amikor önhatalmúlag eltávolítottad az illetőt a kötelességéből, az sértette isten házának érdekeit. Szemet hunyhatok vajon felette? Ha megengedném, hogy megtedd, felelőtlenség lenne a részemről. Nem azért teszem ezt, hogy téged vagy bárkit konkrétan célba vegyek. Ha tévedek, a testvérek bírálhatnak vagy megdorgálhatnak. A következő választáson nem indulok majd.” Amikor egyesek ezt hallják, teljesen összezavarodnak. Erre gondolnak: „Úgy tűnik, félreértettem őt. Még arra is hajlandó, hogy ne induljon a választásokon. Nem azért metszette meg az illetőt, hogy státuszért versengjen; a tettének alapja a gyülekezet munkája iránti felelősségvállalás hozzáállása volt. Ebben nincs helytelenség.” Ezeknek az antikrisztusoknak ismét sikerül félrevezetniük néhány embert. Hát nem ravaszok az antikrisztusok? (De azok.) Rendkívül ravaszok! Mondhatjuk, hogy az antikrisztusok törik a fejüket, az elméjük mélyére ásnak és bármilyen szükséges eszközt bevetnek a hírnevük és a státuszuk érdekében. Van egy szólás, miszerint „csapj oda nekik, majd kínáld őket édességgel”. Az antikrisztusok vajon nem ezzel a taktikával élnek? Miután lecsapnak rád, talán mondanak néhány kedves szót, hogy hízelegjenek neked, megvigasztaljanak, és azt éreztessék veled, hogy ők hihetetlenül elnézőek, türelmesek és szeretetteljesek. Végül el kell ismerned őket, és ezt mondanod: „Nézd, az illetőnek annyira világos céljai vannak a munkájában és olyan profi benne – micsoda remek készség! Nyilvánvalóan megvannak benne egy vezető tulajdonságai, és hozzá képest mi mindannyian alkalmatlannak érezzük magunkat!” Nos, vajon nem érték el a céljukat ezek az antikrisztusok? Ezek az antikrisztusok trükkjei.

Az antikrisztusok különösképp alattomosak és ravaszok. Mindent, amit mondanak, alaposan átgondolnak; senki sem ért jobban a színleléshez. Amint azonban egyszer kibújik a szög a zsákból, amint az emberek meglátták, hogy milyenek valójában, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy érveljenek önmaguk mellett, és azon gondolkodnak, hogyan orvosolják a helyzetet, és össze-vissza beszélnek azért, hogy mentsék az imázsukat és a hírnevüket. Az antikrisztusok minden egyes nap csak a hírnévért és a státuszért élnek, csak azért élnek, hogy élvezzék a státusz előnyeit – csakis erre gondolnak. Még ha alkalmasint szenvednek is némi apró nehézséget vagy fizetnek valamilyen jelentéktelen árat, az a státusz és a hírnév megszerzése érdekében történik. A státuszra való törekvés, a hatalom birtoklása és a könnyű élet azok a fő dolgok, amelyekért az antikrisztusok folyton mesterkednek miután hisznek Istenben, és addig nem adják fel, amíg el nem érik a céljaikat. Ha egyszer leleplezik a gaztetteiket, pánikolnak, mintha rájuk készülne omlani az ég. Nem tudnak enni és aludni, olyan, mintha transzban lennének, mintha depresszió kínozná őket. Amikor az emberek megkérdezik őket, hogy mi a baj, hazugságokat találnak ki, és ezt mondják: „Tegnap annyira sok dolgom volt, hogy egész éjjel nem aludtam, úgyhogy nagyon fáradt vagyok.” Valójában azonban ebből semmi sem igaz, az egész megtévesztés. Azért érzik így magukat, mert állandóan ezen töprengenek: „Leleplezték a rossz dolgokat, amelyeket tettem, hogyan állíthatom hát helyre a hírnevemet és a státuszomat? Milyen eszközök segítségével válthatom meg magam? Milyen hangvételt üssek meg mindenkivel, hogy megmagyarázzam ezt? Mit mondhatok, hogy az emberek ne lássanak át rajtam?” Hosszú időn át nem tudják kitalálni, mit tegyenek, ezért hát lehangoltak. A szemük időnként kifejezéstelenül egyetlen pontra mered, és senki sem tudja, mit néznek épp. Az ügy arra készteti őket, hogy törjék a fejüket, minden gondolatmenetet végigvegyenek, és ne akarjanak enni és inni. Ennek ellenére mégis úgy tesznek, mintha törődnének a gyülekezeti munkával, és ilyesmiket kérdeznek az emberektől: „Hogy megy az evangéliumi munka? Mennyire eredményesen prédikálják? Nyertek a testvérek mostanában belépést az életbe? Okoz valaki bármilyen bomlasztást vagy zavarokat?” Ezek a kérdezősködéseik a gyülekezet munkájáról a látszatot szolgálják a többiek számára. Ha problémák jutnának a tudomásukra, nem lenne módjuk a megoldásukra, a kérdéseik tehát puszta formaságok, amelyeket mások hajlamosak a gyülekezeti munkával való törődésnek tekinteni. Ha valaki esetleg beszámolna nekik a gyülekezet problémáiról, hogy oldják meg azokat, csak a fejüket ráznák. Semmilyen terv nem segítene nekik, és bár szeretnék álcázni magukat, nem tudnák, és azt kockáztatnák, hogy leleplezik és felfedik őket. Ez a legnagyobb probléma, amellyel az antikrisztusok egész életükben szembekerülnek. Az antikrisztusok ebben a pillanatban olyanok, mint hangya a forró tányéron, időnként megrázzák a fejüket, mintha ezt mondanák: „Ez nem mehet tovább.” Aztán a fejükhöz kapnak, mintha erre gondolnának: „Hogy lehetek ilyen ostoba? Hogy bukhattam el ezen a dolgon?” Az antikrisztusok nem tudják elfogadni ezt a tényt, és csak sóhajtani képesek. Csak a saját hírnevükért és státuszukért végeznek munkát, szenvednek és fizetik meg az árat, mindenféle gaztettbe süllyedve, hogy kielégítsék az ambícióikat és a vágyaikat. Elkerülhetetlen kimenetel az, hogy Isten választott népe leleplezi őket. Az emberek előbb-utóbb mindenképp elbuknak, ha nem törekednek az igazságra. Ez a mondás tökéletesen teljesül az antikrisztusokon. Bár ügyesek az álcázásban és képesek meggyőzően beszélni és félrevezetni másokat, ha Isten választott népe érti az igazságot és képes felismerni egy ember lényegét, akkor nem számít, mennyire mélyen rejtőzködnek az antikrisztusok vagy mennyi gonoszságot tesznek, teljesen tisztán tudják látni őket. Van pár szólás: „a gonoszban való kitarás önpusztításhoz vezet”, és „aki a tűzzel játszik, az megégeti magát”. Ezek a dolgok alakulását irányító objektív törvények, amelyeket Isten fektetett le minden dolog és minden esemény alakulására vonatkozóan. Senki sem menekülhet előlük. Bár a gyülekezet munkája folytatódik az antikrisztusok uralma alatt, a hatékonysága nagyot csökkent. Egyes fontos munkákat továbbra is gonosz egyének irányítanak, Isten házának munkarendjét pedig nem hajtották végre. Bár Isten választott népének minden tagja végzi a kötelességét, nincs valódi eredmény, és különféle feladatok már régóta a bénultság állapotába süllyedtek. Mi ezeknek a problémáknak a gyökere? Az, hogy az antikrisztusok átvették a gyülekezet irányítását. Bárhol, ahol az antikrisztusok hatalmat gyakorolnak – bármekkora is a befolyásuk köre, még ha csak egy csoportról van is szó –, hatással lesznek Isten házának munkájára és Isten választott népe egy részének az életbe való belépésére. Ha hatalmat gyakorolnak egy gyülekezetben, ott a gyülekezeti munka és Isten akarata akadályoztatva van. Bizonyos gyülekezetekben miért nem lehet végrehajtani Isten házának munkarendjét? Azért, mert ezekben a gyülekezetekben az antikrisztusok gyakorolják a hatalmat. Bárki, aki antikrisztus, nem fogja őszintén feláldozni magát Istenért, a kötelességvégzése pusztán formaság kérdése és ímmel-ámmal tett dolog lesz. Akkor sem fog valódi munkát végezni, ha vezető vagy dolgozó, és csak a hírnév, a nyereség és a státusz kedvéért fog beszélni és cselekedni, a gyülekezet munkáját egyáltalán nem oltalmazva. Mit csinálnak hát az antikrisztusok egész nap? Azzal foglalatoskodnak, hogy színjátékot rendeznek és kérkednek. Csak olyan dolgokat tesznek, amelyeknek része a saját hírnevük, nyereségük és státuszuk. Azzal vannak elfoglalva, hogy félrevezessenek másokat, csőbe húzzák az embereket, amikor pedig összeszedték az erejüket, továbblépnek, hogy még több gyülekezetet irányítsanak. Csakis királyként akarnak uralkodni, a gyülekezetet pedig saját önálló királyságukká akarják alakítani. Csak arra vágynak, hogy ők legyenek a nagy vezető, hogy teljeskörű, egyoldalú hatalmuk legyen, hogy több gyülekezetet irányítsanak. A legkevésbé sem érdekli őket semmi más. Nem foglalkoznak a gyülekezet munkájával, sem Isten választott népének életbe való belépésével, az pedig még kevésbé érdekli őket, hogy Isten akarata megvalósul-e vajon. Őket csak az érdekli, hogy mikor gyakorolhatnak önálló hatalmat, irányíthatják Isten választott népét, és lehetnek egyenrangúak Istennel. Az antikrisztusok vágyai és ambíciói tényleg óriásiak! Bármennyire szorgalmasan dolgozónak tűnnek is az antikrisztusok, csakis a saját törekvéseikkel vannak elfoglalva, azzal foglalkoznak, amit szeretnek csinálni, a saját hírnevükkel, nyereségükkel és státuszukkal kapcsolatos dolgok mellett. A feladataikra, illetve az általuk végzendő kötelességre nem is gondolnak, és egyáltalán semmi helyénvalót nem tesznek. Efféle lények az antikrisztusok – ördögök és Sátánok, akik akadályozzák és megzavarják Isten munkáját.

A múltban volt egy vezető, akire öt feladatot bíztam a hivatali időszaka alatt. Két hónap elteltével azonban a dolgok egyike sem valósult meg. A felszínen úgy tűnt, hogy a vezető nem csupán tétlenkedett, hanem meglehetősen elfoglalt és kimerült volt, és igen ritkán lehetett látni. Nos, mivel foglalatoskodott, és miért nem tudta teljesíteni a feladatokat, amelyeket rábíztam? Volt itt egy gond. A vezető azért nem végezte a feladatok némelyikét, mert nem szerette csinálni, és úgy vélte, hogy azok kívül esnek a kötelességein. Ez volt az egyik gond. Ráadásul bizonyos feladatokról eltérő volt a véleménye, és szándékosan félretette őket. Olyan feladatok is voltak, amelyek némi kihívást jelentettek, mások segítségét igényelték és valamelyest nehezek voltak – a vezető ezekkel nem akart foglalkozni. Ilyen helyzetek merültek fel. Eltelt tehát két hónap és egyetlen feladat sem teljesült. Egyesek ezt mondták: „Vajon el lehet végezni ezt az összes feladatot két hónapon belül?” El lehet, ezt az összes feladatot el lehet végezni két hónap alatt, a feladatok többségét pedig egy-két napon belül el lehetne végezni, a vezetőnek azonban nem sikerült megvalósítania őket. Amikor más valaki átvette és elvégezte ezeket a feladatokat, mind az öt készen lett egy héten belül. Szerintetek le kellene cserélni egy ilyen vezetőt? (Igen.) Ha ilyen emberrel találkoztok, aki a Fennvalótól kapott feladatok egyikét sem végzi el, a felszínen azonban igen elfoglaltnak tűnik, akkor az hamis vezető. Az ilyen egyéneket haladéktalanul le kell váltani, illetve ki kell iktatni. Mit gondoltok erről az alapelvről? (Azt, hogy jó.) Ne a külsőséges lelkesedését, illetve azt a tényt nézzétek, hogy egész nap igen elfoglaltnak tűnik. A valóságban semmilyen tényleges munkát nem végez; jelentéktelen dolgokkal foglalja el magát. Mit csinál? A tettei pár különböző kategóriába sorolhatók. Először is, olyan feladatokat vállal, amelyekről úgy hiszi, hogy tudja kezelni őket, olyanokat, amelyek biztonságosak és nem járnak sok kockázattal. Hogy értem azt, hogy „nem járnak sok kockázattal”? Úgy értem, hogy ezeknek a feladatoknak a végzése során könnyű elkerülni a hibázást, az illetőnek nem kell kapcsolatba lépnie a Fennvalóval, és el tudja kerülni, hogy elrontsa a dolgokat és megmetsszék őt. Ezenfelül olyan feladatokkal foglalkozik, amelyekben jártas, ahol kisebb valószínűséggel követ el hibákat. Ily módon elkerülheti a felelősségvállalást, és nagy mértékben megóvja magát a metszéstől, a kitakarítástól vagy a kiközösítéstől. Ezek a feladatok kockázatmentesek és nem járnak felelősséggel, tehát meg tud felelni nekik és tudja kezelni őket. A valóságban van ebben egy rejtett elem. Elvégezné ezeket a feladatokat, ha anélkül végezhetné, hogy bárki is látná őt? Elvégezné, ha nem származik belőle személyes előnye? Biztosan nem. Milyen feladatokat részesít előnyben? A viszonylag könnyű, egyszerű, és az olyan feladatokat részesíti előnyben, amelyek túl sok szenvedés nélkül végrehajthatóak. Emellett több olyan prédikációt akar hallgatni és megjegyezni, amelyek érdeklik őt és amelyek igazodnak az elképzeléseihez. Amint megérti ezeket, megvitathatja ezeket a prédikációkat másokkal, azért, hogy villoghasson és begyűjtse mások csodálatát. Sőt, ha ezeknek a feladatoknak a végzése lehetővé teszi számára, hogy több emberrel kapcsolatba kerüljön, és mások tudomására hozza, hogy ő el van foglalva a munkával, hogy vezetői pozícióban van, és ez a státusza és az identitása, akkor tenni fogja őket. Ilyen jellegű feladatokat válogat. Ha azonban a munka, amelyet végeznie kell, összetett és túlmutat a képességein, és ha valaki más ügyesebb nála, és megvan a veszélye, hogy bukás esetén szégyenben marad, mások lenézik őt, akkor nem hajlandó elvégezni ezeket a feladatokat. Tart a nehéz munkától, a fáradságtól és a szégyentől, hogy nem teljesít jól. Ezenfelül különösen lusta és hajlamos kerülni a megerőltető és fáradságos feladatokat, messzire elrejtőzik előlük. Inkább olyan feladatok végzését részesíti előnyben, amelyek javítják a róla alkotott képet, könnyedek, ahol ímmel-ámmal cselekedhet és megnyerheti az emberek szívét, anélkül, hogy a Fennvaló átlátna rajta. Ezek mind az antikrisztusok veleszületett jellemzői. Amikor a kötelességük végzéséről van szó, válogatnak. Személyes választásaik, terveik, sőt cselszövéseik vannak. Egyáltalán nem egyszerűen engedelmeskednek Isten háza intézkedéseinek; inkább saját döntéseket hoznak. Bizonyos, a Fennvalótól származó intézkedések tekintetében – ha nem értenek egyet velük, akkor egyáltalán nem fogják végrehajtani azokat. Teljességgel elkendőzik ezeket a dolgokat, a testvérek a gyülekezetben pedig nem tudnak róluk. Ha a Fennvalótól származó említett intézkedések megvalósítása ütközne bizonyos egyénekkel vagy sértené az embereket, vajon végrehajtanák azokat? Nem. A szívükben erre gondolnak: „Ha a fennvaló meg akarja csináltatni ezt, én nem fogom megtenni. Még ha meg is teszem, a fennvaló nevében kell tennem, állítva, hogy ő rendelte így. Nem engedhetem meg magamnak, hogy megsértsem azokat az embereket.” Az antikrisztusok ravasz fajta, nem igaz? Bármit is tesznek, nyolc-tíz, vagy akár még több alkalommal is latolgatják és számítgatják. A fejük tele van afféle gondolatokkal, hogy miként teremtsenek stabil pozíciót maguknak a tömegben, hogyan legyen jó hírnevük és nagy tekintélyük, hogyan hízelegjék be magukat a Fennvaló kegyeibe, hogyan érjék el, hogy a testvérek támogassák, szeressék és tiszteljék őket, és bármit megtesznek, hogy elérjék ezeket az eredményeket. Milyen úton járnak? Isten házának érdekei, a gyülekezet érdekei és Isten házának munkája számukra nem a fő szempontot jelentik, és még kevésbé olyan dolgok, amelyek miatt aggódnak. Mit gondolnak? „Semmi közöm ezekhez a dolgokhoz. Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög; az embereknek önmagukért, valamint a saját hírnevükért és státuszukért kell élniük. Ez a legmagasabb létező cél. Ha valaki nem tudja, hogy önmagáért kell élnie és óvnia kell magát, akkor idióta. Ha arra kérnének, hogy gyakoroljak az igazságalapelvek szerint, valamint vessem alá magam istennek és az ő háza intézkedéseinek, akkor az attól függene, hogy származna-e abból bármi hasznom vagy sem, és hogy lenne-e bármi előnye annak, ha így tennék. Amennyiben megvan az esélye, hogy esetleg kitakarítanak, illetve, hogy elveszítem a lehetőségét, hogy áldást nyerjek, ha nem vetem alá magam isten háza intézkedéseinek, akkor alávetem magam.” Így hát – a saját hírnevük és státuszuk megóvása érdekében az antikrisztusok gyakran azt választják, hogy némi kompromisszumot kötnek. Mondhatni, hogy a státusz kedvéért az antikrisztusok képesek bármiféle szenvedést elviselni, a jó hírnév kedvéért pedig bármilyen árat képesek megfizetni. A szólás, miszerint „egy nagy ember tudja, mikor engedjen és mikor ne”, igaznak hangzik az esetükben. Ez a Sátán logikája, nem igaz? Ez a Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiája, és a Sátán túlélési alapelve is. Végképp visszataszító!

Az antikrisztusok saját státuszukat és hírnevüket minden másnál fontosabbnak tartják. Ezek az emberek nem csak csalárdak, alattomosak és elvetemültek, hanem rendkívül ádázak is. Mit tesznek, amikor felfedezik, hogy státuszuk veszélyben van, vagy amikor elveszítik helyüket az emberek szívében, amikor elveszítik ezeknek az embereknek a támogatását és ragaszkodását, amikor az emberek többé már nem hódolnak nekik és nem néznek fel rájuk, és amikor gyalázatba süllyednek? Hirtelen megváltoznak. Amint elvesztik státuszukat, nem lesznek hajlandóak semmilyen kötelességük végrehajtására, minden, amit tesznek, felületes, és nem áll érdekükben bármit is tenni. De nem ez a legrosszabb megnyilvánulás. Mi a legrosszabb megnyilvánulás? Amint ezek az emberek elvesztik státuszukat, és már senki nem néz fel rájuk, és senkit sem tudnak tovább félrevezetni, előjön a gyűlölet, a féltékenység és a bosszú. Nemcsak hogy nincs Istent félő szívük, de az alávetettség legkisebb morzsája is hiányzik belőlük. Továbbá a szívükben hajlamosak gyűlölni Isten házát, a gyülekezetet, a vezetőket és a dolgozókat; arra vágynak, hogy a gyülekezet munkája problémákba ütközzön, vagy leálljon, nevetni akarnak a gyülekezeten és a testvéreken. Gyűlölnek is mindenkit, aki törekszik az igazságra és féli Istent. Támadnak és gúnyolnak bárkit, aki hűséges a kötelességében és hajlandó megfizetni az árat. Ez az antikrisztusok beállítottsága – és vajon ez nem ádázság? Egyértelműen gonosz emberek ők; az antikrisztusok lényegüknél fogva gonosz emberek. Még amikor online tartják is az összejöveteleket, ha azt látják, hogy jó a jel, csendesen szitkozódnak, és ezt mondják magukban: „Remélem, kiesik a jel! Remélem, kiesik a jel! Jobb, ha senki sem hallja a prédikációkat!” Mik ezek az emberek? (Ördögök.) Ördögök! Határozottan nem Isten házának emberei. Az efféle ördögök és gonosz emberek így keverik a bajt, bármelyik gyülekezetben is vannak. Még ha a tisztán látó emberek leleplezik és megszorítják is őket, akkor sem fognak elgondolkodni magukon vagy beismerni a hibáikat. Arra gondolnak, hogy csak egy pillanatnyi botlás volt a részükről, és hogy tanulniuk kell belőle. Egy ilyen ember, aki teljességgel elutasítja a megbánást, nem fogja alávetni magát, bárki is ismeri fel és leplezi le őt. Bosszút fog forralni az illető ellen. Amikor ő kényelmetlenül érzi magát, azt akarja, hogy a testvéreknek se legyen könnyű dolguk. Sőt, a szívében titokban átkozza a testvéreket, azt kívánja, hogy rossz dolgok történjenek velük, és átkozza Isten házának munkáját, azt kívánva, hogy baj érje. Amikor valami rosszul sül el Isten házában, titokban örvendezik és ünnepel, erre gondolva: „Hmm! Végre valami balul ütött ki. Mindez azért történik, mert leváltottál engem. Jó, hogy minden befuccsol!” Boldogok és örömüket lelik abban, ha azt látják, hogy mások gyengülnek és negatívvá válnak, gúnyos és csúfolódó szavakat szólnak, hogy becsméreljék az embereket, sőt a negativitás és a halál szavait terjesztik, mondván: „Mi, hívők, feladjuk a családunkat és a pályafutásunkat, hogy a kötelességünket végezzük és szenvedést viseljünk. Azt hiszed, hogy isten háza valóban felelősséget tud vállalni a jövőnkért? Gondoltál valaha erre? Vajon megéri az árat, amit fizetünk? Az egészségem jelenleg nem túl jó, és ha kizsigerelem magam, ki fog gondoskodni rólam idős koromban?” Efféle dolgokat mondanak, hogy mindenkit negatív érzések töltsenek el – csak ekkor lesznek boldogok. Hát nem rosszban sántikálnak, nem vészjóslók és rosszindulatúak? Nem járna megtorlás az ilyen embereknek? (De igen.) Úgy vélitek, hogy az ilyen embereknek valóban ott van Isten a szívében? Nem úgy tűnnek, mint akik őszinte hívei Istennek, alapvetően nem hisznek abban, hogy Isten átvizsgálja az emberek szíve mélyét. Nem álhívők vajon? Ha igazán hinnének Istenben, hogyan mondhatnának efféle dolgokat? Egyesek talán azt mondják, hogy azért, mert hiányzik belőlük az Istent félő szív – helytálló ez? (Nem, nem helytálló.) Miért nem helytálló? (Isten egyszerűen hiányzik a szívükből; szemben állnak Istennel.) Valójában azért mernek efféle dolgokat mondani, mert nem hisznek Isten létezésében. Azt még kevésbé hiszik, hogy Isten mindenkit átvizsgál, és nem hiszik, hogy Isten minden szavukat és tettüket, minden gondolatukat és elgondolásukat figyeli. Nem hiszik ezeket a dolgokat, ezért nem félnek, és szabadon és gátlástalanul szólnak efféle ördögi szavakat. Még a nem hívők is gyakran mondják, hogy „az Égnek szeme van”, és hogy „amikor az ember cselekszik, az Ég figyel”. Bárki, akinek csak egy kevés őszinte hite is van, nem ejtené ki könnyelműen az álhívőknek ezeket az ördögi szavait. Vajon nem érik súlyos következmények azokat a hívőket, akik így gondolkodnak és így beszélnek? Hát nem súlyos természetű dolog ez? Nagyon súlyos! Az, hogy ily módon képesek tagadni Istent, azt jelenti, hogy valódi ördögök és gonosz lények, akik beszivárogtak Isten házába. Csak az ördögök és az antikrisztusok merészelnek nyíltan zúgolódni Isten ellen. Isten házának érdekei Isten érdekeit képviselik, és minden, amit Isten háza tesz, Isten vezetősége alatt zajlik, az Ő engedélyével és az Ő útmutatásával – szorosan összefügg Isten irányítási munkájával és nem választható el attól. Azok az emberek, akik ily módon nyíltan átkozzák Isten házának munkáját, akik a szívükben rágalmazzák azt és nevetségessé akarják tenni Isten házát, akik azt kívánják, hogy Isten választott népét mind letartóztassák, hogy a gyülekezet munkája teljességgel megbénuljon és a hívők elforduljanak a hitüktől, akik akkor lesznek boldogok, ha ez megtörténik – miféle emberek ezek? (Ördögök.) Ördögök és gonosz démoni reinkarnációk! A hétköznapi emberek beállítottsága romlott, alkalmanként lázadók, és foglalkoztatja őket pár kis elgondolás, amikor negatívnak és gyengének érzik magukat – ez minden, de nem lennének ilyen rosszak, illetve nem engednének teret efféle elvetemült és rosszindulatú gondolatoknak. Az efféle lényeg csak az antikrisztusokban és az ördögökben van meg. Amikor az antikrisztusoknak ilyen elgondolásaik vannak, vajon gyanítják, hogy esetleg tévednek? (Nem.) Miért nem? (Azért, mert azt tartják az igazságnak, amit ők gondolnak és mondanak. Nem hisznek Istenben, hiányzik belőlük az Istent félő szív, és az a természetük, hogy ellenálljanak Istennek.) Pontosan, ez a természetük. Mikor kezelte a Sátán valaha is Istenként Istent? Mikor hitte, hogy Isten az igazság? Soha nem tette, és nem is fogja. Az antikrisztusok, ezek az ördögök ugyanilyenek; nem kezelik Istenként Istent, és nem hiszik, hogy Ő az igazság. Nem hiszik, hogy Isten Az, aki minden dolgot teremtett és szuverenitást gyakorol mindenek felett. Ezért gondolják, hogy bármit mondanak is, az igaz. Gátlástalanul így gondolkodnak és cselekednek; ilyen a természetük. Amikor a romlott emberek ugyanezt teszik, belső konfliktust élnek meg. Van lelkiismeretük és emberi tudatosságuk. A lelkiismeretük, a tudatosságuk és az általuk megértett igazságok belsőleg hatást gyakorolnak rájuk, ez pedig konfliktust szül. Amikor ez a konfliktus előáll, harc zajlik a helyes és a helytelen, a jó és a rossz, valamint az igazság és az elvetemültség között, és elér egy eredményt: azok, akik az igazságra törekednek, Isten oldalán állnak, míg azok, akik nem törekednek az igazságra, a Sátán elvetemült erőinek oldalán állnak. Minden, amit az antikrisztusok tesznek, a Sátánnal való együttműködés. Negativitást hintenek el, szóbeszédeket terjesztenek és nevetségessé teszik Isten házát. Átkozzák és rágalmazzák Isten házának munkáját, és szidalmazzák a testvéreket. Mindezek megtétele közben még fesztelenül is érzik magukat, mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül, a legcsekélyebb bűntudat nélkül, és úgy hiszik, hogy a tetteik teljességgel helyénvalóak. Ez egészen felfedi az antikrisztusok sátáni természetét, és felfedi az Istennek ellenálló rút arcukat. Ezért nem túlzás azt állítani, hogy az antikrisztusok igazi ördögök és Sátánok. Az antikrisztusok született ördögök, és egyáltalán nem befogadói Isten üdvösségének. Egyáltalán nem a hétköznapi romlott emberiség részei. Az antikrisztusok reinkarnálódott ördögök, született gonosz démonok. Így állnak a dolgok.

Az antikrisztusok elsődlegesen a hírnévre és a státuszra helyezik a hangsúlyt. Amikor hírnévről és státuszról van szó, milyen tettekhez folyamodnak az antikrisztusok? Gátlástalanul cselekednek, törik a fejüket, az összes gondolatot végigveszik, és költséget nem kímélve egyengetik a saját hírnevüket és státuszukat. Ez a két dolog az éltető elemük, a mindenük. Úgy hiszik, hogy ha ezt a két dolgot megszerzik, az azt jelenti, hogy mindent megszereztek. Az ő világukban nem létezik más, csak a státusz, a hírnév és a saját érdekeik; nekik semmi más nem számít. Ezért aztán célravezető-e vajon az igazságról, emberségről, igazságról és pozitív dolgokról beszélgetni az antikrisztusokhoz hasonló emberekkel? (Nem célravezető.) Így van, nem célravezető. Olyan, mintha arról próbálnál beszélni egy prostituáltnak, hogyan legyen nő egy erényes házban, vagy meg akarnád tanítani arra, hogy erényes feleség és anya legyen; nem akarja meghallgatni, nem tetszik neki és visszataszítónak találja. Mennyire találja visszataszítónak? A szívében szidalmaz téged és megragadja az alkalmat, hogy gúnyoljon, kinevessen, támadjon és kizárjon. Nincsenek vajon mostanában a gyülekezetben olyanok, akik – amint meghallják, hogy valaki az igazságról, vagy olyan igazságokról beszél, mint az Isten vezénylésének és intézkedéseinek való alávetés, illetve engedelmeskedés Isten háza intézkedéseinek – különösen lázadó hozzáállást tanúsítanak? (De vannak.) Kell hogy legyenek. Figyelj, és ismerd fel azokat, akik ilyen viselkedést tanúsítanak. Amikor annak szükségességéről beszélsz, hogy az ember alávesse magát Isten szuverenitásának és intézkedéseinek, erős ellenszenvvel reagálnak, ezt gondolván: „Egész nap csak az isten intézkedéseinek való alávetésről beszélnek, mintha mindent isten rendezne el, és az embereknek egyáltalán nem lenne választásuk!” Amint az igazságról, vagy arról beszélsz, hogy harmonikusan együtt kell működni, keresni kell Isten szándékait és az igazságalapelvek szerint kell cselekedni a kötelességeikben, ez rendkívüli ellenszenvet vált ki bennük, és nem hajlandók odafigyelni. Még ha vonakodva meg is hallgatnak, nem tudnak nyugton ülni, és még ha valahogy sikerül is nyugton ülniük, majdnem biztos, hogy elaludtak. Amikor az igazságról és arról beszélsz, hogy elveket kell követni a dolgok kezelése során, elálmosodnak és elbóbiskolnak. Miután eltelik egy idő anélkül, hogy az igazságról esne szó, illetve nem történik metszés, teli lesznek energiával. Önkényesen és meggondolatlanul cselekednek, egyoldalú döntéseket hoznak, és egyik kezükkel a hírnevet markolják, miközben a másikkal a státuszt ragadják meg. Mindenki másnál magasabbra ugranak, és mindenféle bajkeverést engednek meg maguknak. Ezek az emberek mind antikrisztusok; mind ellenállnak Istennek, és bármelyik pillanatban nagy galibát okozhatnak.

Bárkit, aki az antikrisztusok természetével bír, antikrisztusnak kell minősíteni. Amikor egyoldalúan akar cselekedni, meg kell fékezni és le kell állítani; ez kétségen felül áll. Egyesek talán azt mondják: „Mi van, ha nem tudjuk leállítani? Mit tegyünk?” Mondok nektek egy biztos módszert arra, hogy egyetlen mondattal leállítsátok. Amikor ilyen helyzettel találkozol, egyszerűen mondd ezt: „Ha abbahagyod a meggondolatlan cselekvést, az egyoldalú döntéshozatalt és lemondasz arról, hogy a tiéd legyen az utolsó szó, vajon bele fogsz halni?” Hogy hangzik? (Jól.) Azt hiszitek, egy antikrisztus tényleg meghalhat, ha megakadályozzák, hogy egyoldalúan cselekedjen? (Igen.) Hogyan jutottatok el erre az „igenre”? (Az antikrisztusok lényegüktől fogva ilyenek; ha nem cselekedhetnek egyoldalúan, nyomorultul érzik magukat és képtelenek tovább élni.) Pontosan, épp ez a lényegük, és ha nem cselekedhetnek így, nyomorultul érzik magukat. Nos, normálisak ezek az emberek? (Nem.) Nem normálisak. Egy normális ember hogyan gondolkodna? „Ha nem cselekedhetek egyoldalúan, akkor csak feladom; mi ebben olyan nehéz? Még könnyebbé is teszi az életemet!” Így gondolkodna egy normális ember. Egy antikrisztus azonban nyomorultul érzi magát, ha nem engeded, hogy így cselekedjen. Hát nem egy ördög lakozik benne? (De igen.) Ha tehát nem engedik neki, hogy egyoldalúan cselekedjen, az olyan érzést kelthet benne, mintha haldokolna. Mit jelent ez a „haldoklás”? Azt jelenti, hogy az ördög kínozza és zavarja őt a szívében, ami miatt úgy érzi, képtelen elviselni ezt vagy tovább élni, mintha a halál küszöbén állna; ezt jelenti. Ami az antikrisztusokat, a gonosz embereket és azokat az ördögöket illeti, akik azon igyekeznek, hogy megzavarják Isten házának munkáját – ha az ember ezt az egy mondatot mondja nekik, az többet ér, mintha bármely igazságot vitatna meg velük. Ez az egyetlen kijelentés célravezető olyan emberekkel szemben, mint az antikrisztusok, a gonosz emberek és az ördögök, akik megzavarják Isten házának munkáját. Célravezető ezeknek az embereknek az igazságot mondani? (Nem, nem az.) „Harmonikusan együtt kell működnöd, és az igazságalapelvek szerint kell végezned a kötelességed és kezelned a dolgokat” – ezek a szavak sok éven át elhangzottak; van bárki, aki nem érti őket vagy nem emlékszik rájuk? Nem kellene lennie. Akkor egyes emberek miért cselekednek még mindig egyoldalúan? Ez csak egyetlen dolgot jelenthet: nem urai önmaguknak; nem normális emberek. Az elméjük és a szívük nem tudja irányítani őket; valami más irányítja őket belülről, ami erőszakosan és kényszerítve afelé vezeti őket, hogy így cselekedjenek, vagyis pontosan afelé, hogy akadályozzák és megzavarják Isten házának munkáját, kárt okozzanak Isten háza munkájának, és elérjék, hogy Isten házának érdekei veszteséget szenvedjenek. Ki tudna ilyesmit tenni? Csak Sátánok és ördögök. Azokat, akik Istent követik, a normális embereket, az igazi teremtett lényeket semmi sem ösztönözné arra, hogy ilyesmit tegyenek; csak a Sátánoknak és az ördögöknek van indítékuk, és csak ők teszik szándékosan ezeket a dolgokat. Megjegyeztétek ezt az állítást? (Igen.) Akkor mára itt befejezzük a beszélgetésünket. Viszlát!

2020. február 29.