Ma folytatjuk az antikrisztusok különböző megnyilvánulásairól szóló tizenötödik tételről való beszélgetésünket. Nem hisznek Isten létezésében, és tagadják Krisztus lényegét. A legutóbbi beszélgetésünk során ezt a témát két részre osztottuk. Az első rész annak különböző megnyilvánulásai, hogy az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében, amit tovább osztottunk két tételre: az első, hogy az antikrisztusok tagadják Isten identitását és lényegét; a második, hogy az antikrisztusok tagadják Isten mindenek feletti szuverenitását. Legutóbb elsősorban arról beszélgettünk, hogy az antikrisztusok nem ismerik el Isten lényegét és az Ő természetét, és hogy az antikrisztusok nem ismerik el, hogy mindaz, amit Isten tesz, az az igazság, az Ő identitását képviseli, és hogy az antikrisztusok biztosan nem fogadják el mindannak az értelmét és igazságát, amit Isten tesz. Az antikrisztusok a Sátánt imádják, a Sátánt Istennek tekintik, alapként és mérceként használják a Sátán minden kijelentését és nézetét, ehhez mérik Isten identitását, lényegét és mindazt, amit Ő tesz. Ezért szívük mélyén folyamatosan magasztalják és imádják azt, amit a Sátán tesz, dicsőítik és dicsérik a Sátán tetteit, és arra használják a Sátánt, hogy Isten identitásának és lényegének helyére lépjen. Sőt, ami még ennél is rosszabb, azzal, hogy elismerik mindazt, amit a Sátán tesz, minduntalan megkérdőjelezik Isten szavait és munkáját, illetve elképzeléseket és ítéleteket formálnak azokról, végül pedig kárhoztatják az Ő szavait és munkáját. Ezért az antikrisztusok Isten követése során nem fogadják el Isten szavait életüknek, igazságuknak, életük irányának és céljának. Hanem minduntalan szembeszegülnek Istennel, és olyasmikkel mérik fel Isten identitását és lényegét, mint az ő elképzeléseik és képzelődéseik, a Sátán logikája és gondolatai, valamint a Sátán beállítottsága és módszerei. Isten követése során folyamatosan kételkednek, gyanakodnak és figyelik Istent, szívük mélyén állandóan megítélik, megvetik, kárhoztatják és megtagadják Őt. Az antikrisztusok mindezen tettei és különböző megnyilvánulásai valóban azt bizonyítják, hogy ők nem Isten követői, nem igaz hívők, és nem szeretik az igazságot és a pozitív dolgokat, hanem ellenségei az igazságnak és Istennek. Amikor ezek az emberek Isten házába, a gyülekezetbe jönnek, nem azért vannak ott, hogy elnyerjék Isten üdvösségét, vagy hogy Isten elé járuljanak, és elfogadják életként az Ő szavait. Akkor vajon mit keresnek ott? Ezek az emberek elsősorban azért jönnek Isten házába, hogy legalább a kíváncsiságukat megpróbálják kielégíteni; másodsorban követni kívánják ezt az irányzatot; harmadsorban pedig áldást akarnak. Ezek az ő szándékaik és céljaik, és ennyi. Az antikrisztusoknak, természetlényegük alapján ítélve, soha nem áll szándékukban Isten szavait életüknek elfogadni, soha nem áll szándékukban Isten szavait gyakorlati alapelvként vagy életük irányaként és céljaként elfogadni, és soha nem áll szándékukban megváltoztatni vagy feladni saját nézeteiket, illetve átalakítani vagy feladni saját elképzeléseiket, és Isten elé járulni, hogy teljes bűnbánatot gyakoroljanak, leboruljanak Előtte, és elfogadják Őt Szabadítójuknak. Nincsenek ilyen szándékaik. Csak dicsekednek Isten előtt, hogy milyen nagyszerűek, milyen ügyesek, milyen erősek, tehetségesek és hogy milyen adottságaik vannak, hogyan válhatnak Isten házának oszlopává és gerincévé, és így tovább, hogy ezáltal elérjék azt a céljukat, hogy Isten házában nagyra becsült, Isten által elismert és előléptetett emberek legyenek, hogy kielégítsék ambícióikat és vágyaikat. Nemcsak ezt, hanem azt az ambíciójukat, vágyukat és tervüket is ki akarják elégíteni, hogy „százszorosát kapni ebben az életben és örök életet az eljövendő világban.” Lemondtak-e valaha is ezekről az ambíciókról, vágyakról és tervekről? Képesek-e szubjektíven megérteni, lemondani és megoldani ezeket a problémákat? Soha sincs szándékukban ezt tenni. Függetlenül attól, hogy mit mondanak, és mit lepleznek le Isten szavai, még ha összefüggésbe is tudják hozni magukkal, még ha tudják is, hogy terveik, gondolataik és szándékaik ellentétesek Isten szavaival, és nincsenek összhangban azokkal, hogy ellenkeznek az igazságalapelvekkel, és az antikrisztusi beállítottságok megnyilvánulásai, akkor is szilárdan ragaszkodnak a saját nézeteikhez, ambícióikhoz és vágyaikhoz, és egyáltalán nincs szándékukban megváltoztatni önmagukat, megfordítani nézeteiket, lemondani ambícióikról és vágyaikról, és Isten elé járulni, hogy elfogadják az Ő leleplezését, ítéletét, fenyítését és metszését. Ezek az emberek nemcsak hajthatatlanok a szívükben, hanem arrogánsak és beképzeltek is – mértéktelenül arrogánsak. Ugyanakkor a szívük mélyén mélységesen idegenkednek minden Isten által kimondott szótól, és gyűlölik azokat; gyűlölik, hogy Isten leleplezi a romlott emberiség természetlényegét, és hogy leleplezi a különböző romlott beállítottságokat. Minden nyomós ok nélkül gyűlölik Istent és az igazságot, sőt gyűlölik azokat, akik törekednek az igazságra, és azokat, akiket Isten szeret. Ez teljes mértékben megmutatja, hogy az antikrisztusok beállítottsága valóban elvetemült. Istennel és az igazsággal szembeni indokolatlan gyűlöletük, ellenségeskedésük, szembeszegülésük, ítélkezésük és tagadásuk is azt mutatja, hogy az antikrisztusoknak valóban ádáz a beállítottságuk.

Az antikrisztusok különféle beállítottságai a romlott emberiség beállítottságainak legtisztább példái, az antikrisztusok különféle beállítottságainak súlyossága pedig felülmúlja bármely átlagos romlott emberét. Bármilyen mélyen és konkrétan leplezi is le Isten az emberiség romlott beállítottságát, az antikrisztusok tagadják és elutasítják azt, nem fogadják el igazságként és Isten munkájaként. Ők csak azt ismerik el, és abban hisznek, hogy az egyetlen módja annak, hogy végül szilárdan megálljanak, hogy kitűnjenek és a végsőkig talpon maradjanak ebben a társadalomban és a gonosz irányzatok közepette az az, hogy kellően gonoszak, könyörtelenek, elvetemültek, aljasak és ádázak legyenek. Ez az antikrisztusok logikája. Ezért az antikrisztusok ellenségeskedést és gyűlöletet táplálnak Isten igazságos és szent lényege, Isten hűségessége és mindenhatósága, valamint más ilyen pozitív dolgok iránt. Bárhogyan is tanúskodnak az emberek Isten identitásáról, lényegéről és minden munkájáról, bármennyire konkrétan és hitelesen teszik is ezt, az antikrisztusok nem fogadják el, nem ismerik el, hogy ez Isten munkája, hogy van benne igazság, amit keresni kell, és hogy ez a legjobb tananyag és bizonyság az emberiség Istenről való tudásáról. Ellenben, ha a Sátán akár tudatosan, akár öntudatlanul bármilyen kis dolgot is tesz, az antikrisztusok csodálattal borulnak le előtte. Az antikrisztusok egyhangúlag elfogadják és hisznek azokban a dolgokban, amiket a Sátán tesz, imádják és követik azokat, függetlenül attól, hogy az emberiség nemesnek vagy alantasnak tartja-e őket. Van azonban egyvalami, ami elbizonytalanítja az antikrisztusokat: Buddha azt mondta, hogy képes az embereket a Tiszta Földre transzcendálni, és az antikrisztusok azt gondolják: „Ez a Tiszta Föld alacsonyabb rendűnek tűnik, mint az Isten által emlegetett mennyek országa és menny – nem olyan eszményi. Bár a Sátán hatalmas, és korlátlan előnyöket tud nyújtani az embereknek, minden ambíciójukat és vágyukat ki tudja elégíteni, egyvalamit nem tud megtenni: megígérni, hogy lehetővé teszi, hogy belépjenek a mennyek országába, és örök életet nyerjenek. A Sátán nem mer ilyent állítani, és nem is tudja megvalósítani azt.” Az antikrisztusok a szívük mélyén érzik, hogy ez hihetetlen, és ugyanakkor ez az, amit a legjobban sajnálnak. Ezért, miközben vonakodva követik Istent, még mindig azon mesterkednek, hogyan nyerhetnek nagyobb áldásokat, és ki tudja kielégíteni vágyaikat és ambícióikat. Csak számolgatnak meg számolgatnak, és végül nem marad más választásuk, mint a kompromisszum, hogy Isten házában maradjanak. Az antikrisztusok ezen megnyilvánulásaiból ítélve vajon mi a hozzáállásuk és a nézőpontjuk Istennel szemben? Van-e bennük egy cseppnyi őszinte hit? Van-e igaz hitük Istenben? Elismerik-e valamelyest Isten cselekedeteit? Tudnak-e szívük mélyéből „áment” mondani arra, hogy Isten szavai az igazság, az élet és az út? Isten olyan nagyszerű munkát végzett az emberiség körében – vajon tudják-e az antikrisztusok szívük mélyén dicsőíteni Isten hatalmas erejét és igazságos természetét? (Nem.) Éppen azért, mert az antikrisztusok tagadják Isten identitását, lényegét és minden munkáját, az Ő követése során folyamatosan magukat magasztalják, magukról tanúskodnak, és megpróbálják megnyerni az emberek kegyét és szívét, sőt megpróbálják irányítani és foglyul ejteni a szívüket, és versengenek Istennel az Ő választottjaiért. Mindezek a megnyilvánulások azt bizonyítják, hogy az antikrisztusok soha nem ismerik el Isten identitását és lényegét, és nem fogadják el, hogy az emberiség és minden dolog a Teremtő szuverenitása alatt áll. A múlt alkalommal ezt boncolgattuk az antikrisztusok Isten létezésével kapcsolatos nézeteiről, megnyilvánulásairól és feltárulásairól. Ha az antikrisztusoknak ilyen nézeteik és megnyilvánulásaik vannak Isten létezésével kapcsolatban, akkor vajon hogyan viszonyulnak Krisztushoz, Isten megtestesült, hús-vér testéhez? Képesek-e valóban hinni Benne, képesek-e elismerni, követni Őt, és alávetni magukat Neki? (Nem.) Abból ítélve, ahogyan az antikrisztusok kezelik Isten létezését, ilyen magatartást tanúsítanak Isten Lelkével szemben, így magától értetődő, hogy az Isten megtestesült, hús-vér testéhez való viszonyulásuknak még utálatosabbnak kell lennie, mint az Ő Lelkéhez való viszonyulásuknak, még jellegzetesebb és súlyosabb megnyilvánulásokkal.

II. Az antikrisztusok tagadják Krisztus lényegét

Ma arról fogunk beszélgetni, hogy az antikrisztusok hogyan bánnak Krisztussal, Isten megtestesült, hús-vér testével, annak alapján, hogy nem hisznek Isten létezésében. Széles körben elismert tény, hogy az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében. Ez után a közlés, leleplezés és boncolgatás után, nyertetek-e valamilyen konkrét megértést az antikrisztusok beállítottságairól és megnyilvánulásairól? Függetlenül attól, hogy elfogadják-e a megtestesült Isten által végzett munkát, vagy azt a tényt, hogy Isten testté lett, valójában tagadják Isten létezését. Akkor pontosan miféle emberek is ők? Pontosan szólva, ők haszonleső álhívők, farizeusok. Némelyikük egyértelműen gonosznak tűnik, míg mások alázatosnak, kifinomult, méltóságteljes és nemes viselkedésűnek – ők a szokványos farizeusok. Amikor erről a két embertípusról van szó – azokról, akik gonosznak tűnnek, valamint azokról, akik jámbornak tűnnek, és nem gonosznak –, ha alapvetően nem hisznek Isten létezésében, mondhatjuk-e, hogy álhívők? (Igen.) Ma arról beszélgetünk, hogy az álhívőknek milyen nézeteik vannak Krisztusról, és milyen a hozzáállásuk, milyen megnyilvánulásaik vannak Krisztus különböző aspektusaival szemben, és hogyan érthetjük meg ezeken a megnyilvánulásokon keresztül az antikrisztusok lényegét.

A. Hogyan kezelik az antikrisztusok Krisztus származását

Amikor Krisztusról van szó, aki egy különleges identitással rendelkező hétköznapi ember, akkor általában mi érdekli leginkább az embereket? Mindenekelőtt nem az Ő származása érdekli-e sokukat? Ez áll az emberek figyelmének középpontjában. Akkor először is hadd beszéljünk arról, hogyan kezelik az antikrisztusok Krisztus származását. Mielőtt erről beszélgetnénk, beszéljünk arról, hogy Isten hogyan tervezte meg az Ő teste származásának különböző aspektusait, amikor testet öltött. Mint ismeretes, Krisztus a Kegyelem Korában a Szentlélektől fogantatott, és szűztől született. Rendkívül hétköznapi, normális családba született, amelyet mai kifejezéssel élve hétköznapi polgári háztartásnak neveznénk. Nem gazdag, hivatalnoki vagy előkelő nagy családba született – sőt, egy istállóban született, ami nagyon hihetetlen volt, és mindenki képzelődését felülmúlta. Isten első megtestesült, hús-vér teste származásának összes aspektusát nézve, a család, amelybe a megtestesült Isten született, nagyon is hétköznapi volt. Mária, az édesanyja is hétköznapi volt, nem volt kiemelkedő személyiség, és bizonyosan nem rendelkezett különleges képességekkel vagy rendkívüli, egyedülálló tehetségekkel sem. Érdemes azonban megjegyezni, hogy nem volt álhívő, sem pedig nem hívő, hanem Isten követője volt. Ez nagyon fontos. József, Mária férje ács volt. Az ács egyfajta mesterember, és ő átlagos jövedelemmel rendelkezett, de nem volt gazdag, és nem volt sok félretett pénze sem. Azonban messze állt a nincstelenségtől, és családja minden alapvető szükségletét ki tudta elégíteni. Az Úr Jézus ilyen családba született; a mai jövedelmi és életkörülmények szerint az Ő családja aligha tekinthető középosztálybelinek. Vajon egy ilyen család nemesnek vagy alacsonyrendűnek számítana az emberiség körében? (Alacsonyrendűnek.) Tehát a család, amelybe az Úr Jézus született, távol állt attól, hogy híres, gazdag vagy illusztris legyen, és még távolabb állt attól, amit manapság előkelőnek tartunk. Amikor a gazdag vagy magas státuszú családok gyermekei elmennek valahová, az emberek általában körülveszik őket, és köréjük sereglenek, az Úr Jézus családja azonban éppen az ellenkezője volt. Ő olyan családba született, ahol nem voltak fényűző életkörülmények vagy előkelő státusz. Nagyon hétköznapi család volt, amely észrevétlen maradt az emberek számára, és amelyet figyelmen kívül hagytak, senki sem dicsérte őket, és nem is tolongott körülöttük. Ilyen háttér és társadalmi környezet mellett abban az időben vajon Krisztus olyan helyzetben volt-e, hogy felsőfokú oktatásban részesüljön, vagy hogy a felsőbb társadalom különböző életmódjai, gondolatai, nézetei stb. befolyásolják és megfertőzzék? Nyilvánvaló, hogy nem. Általános oktatásban részesült, otthon olvasta a Szentírást, hallgatta szülei történeteit, és velük együtt járt istentiszteletekre. Az Úr Jézus származása és az a környezet, amelyben felnőtt, semmilyen tekintetben sem volt előkelő vagy rangos, ahogyan azt az emberek elképzelhetnék. A környezet, amelyben felnőtt, ugyanolyan volt, mint egy hétköznapi emberé. Mindennapi élete egyszerű és hétköznapi volt, életkörülményei hasonlóak voltak az átlagemberéhez, nem voltak különlegesek, és nem rendelkezett a társadalom felsőbb rétegeinek különleges, felsőbbrendű életkörülményeivel. Ez volt az a környezet, amelyben Isten első megtestesült, hús-vér teste megszületett, és az a környezet, amelyben Ő felnőtt.

Bár a megtestesült Isten neme ezúttal teljesen más, mint a legutóbbi alkalommal, családi háttere hasonlóan hétköznapi és előkelő státusz nélküli. Vannak, akik azt kérdezik: „Mennyire hétköznapi?” Korunkban a hétköznapi az átlagos életkörülményeket jelenti. Krisztus munkáscsaládba született, vagyis olyan családba, amely munkabérből tartja fenn magát, amely képes gondoskodni a saját alapvető szükségleteiről, de nem olyan tehetős, mint a gazdagok. Krisztus hétköznapi emberekkel került kapcsolatba, és a hétköznapi emberek életét élte; ilyen környezetben élt, nem volt semmi különleges abban. A munkáscsaládok gyermekeinek általában van-e lehetőségük arra, hogy művészi készségeket sajátítsanak el? Van-e lehetőségük arra, hogy megismerkedjenek a felső tízezer körében uralkodó különböző nézetekkel? (Nincs.) Nemcsak, hogy nincsenek meg a feltételeik, hogy különböző készségeket sajátítsanak el, de még arra sincs lehetőségük, hogy kapcsolatba kerüljenek a felső tízezerhez tartozó emberekkel, eseményekkel és dolgokkal. Ilyen szempontból az a család, amelybe a megtestesült Isten ezúttal megszületett, nagyon is hétköznapi. Szülei olyan emberek, akik tisztességes módon tengetik napjaikat, akiknek megélhetése a munkájukon és a munkahelyükön múlik, és átlagos életkörülményekkel rendelkeznek. Az ilyen körülmények a leggyakoribbak a modern társadalomban. A nem hívők szemszögéből nézve a környezetben, ahová Krisztus megszületett, nem voltak különleges körülmények, és az Ő családi hátterében vagy életminőségében sem volt semmi olyan, amivel érdemes lett volna dicsekedni. Néhány híresség tudós családba született; felmenőik mind pedagógusok és vezető értelmiségiek voltak. Ilyen környezetben nőttek fel, a tudós család stílusával és magatartásával együtt. Vajon Isten hasonló családi hátteret választott-e az Ő megtestesült testének? Nem. A megtestesült Istennek ezúttal sincs előkelő családi háttere és kiemelkedő társadalmi státusza, és még kevésbé voltak különleges életkörülményei – az Ő családja teljesen hétköznapi. Hadd ne tárgyaljuk még, hogy a megtestesült Isten miért választott ilyen családot, életkörülményt és hátteret, amelyben felnőjön; ennek jelentőségéről egyelőre nem beszélünk. Mondjátok csak, vannak-e, akiket nem érdekel az, hogy Krisztus járt-e egyetemre? Elmondom nektek az igazságot: még a főiskolai felvételi vizsga előtt otthagytam az iskolát, és tizenhét évesen elmentem hazulról. Szóval, jártam-e egyetemre? (Nem.) Ez számotokra jó vagy rossz hír? (Úgy gondolom, hogy ennek ismerete nem változtat semmin, Isten követése szempontjából ez lényegtelen.) Ez a helyes perspektíva. Eddig soha nem említettem, nem azért, mert el akartam rejteni vagy titkolni, hanem mert felesleges kimondani, hiszen Isten megismerése és követése szempontjából ezek a dolgok teljesen lényegtelenek. Bár a megtestesült Isten születésének háttere, családi környezete és az a környezet, amelyben felnőtt, nincs hatással Isten vagy a megtestesült Isten megismerésére, és nem is igazán kapcsolódik ezekhez a dolgokhoz, vajon miért foglalkozom itt ezekkel a kérdésekkel? Ez érinti az antikrisztusok egyik Krisztusról szóló nézetét, amelyet ma boncolgatunk. Isten nem választott kiemelkedő státuszt, nemes identitást vagy előkelő családi és társadalmi hátteret az Ő megtestesült, hús-vér teste számára, még kevésbé választott különleges, gondtalan, gazdag, fényűző környezetet, amelyben Ő felnőjön. Isten nem választott olyan családi hátteret sem, ahol felsőfokú oktatásban részesülhetett volna, vagy ahol előkelő társaságban foroghatott volna. Figyelembe véve Isten választásának ezen aspektusait, amikor testet öltött, vajon befolyásolnák-e ezek a dolgok azt a munkát, amiért Krisztus eljött? (Nem.) Ha az Ő későbbi munkájának folyamatát, természetét és eredményeit nézzük, ezek az aspektusok semmiképpen sem befolyásolják Isten munkájának tervét, lépéseit vagy eredményeit, hanem éppen ellenkezőleg, az Ő választásának ezen aspektusai bizonyos előnyt jelentenek, vagyis az, hogy Ő úgy döntött, hogy ilyen környezetben születik, sokkal hasznosabb Isten választott népének üdvössége szempontjából, mivel 99%-uk hasonló háttérrel rendelkezik. A megtestesült Isten származása jelentőségének ez az egyik aspektusa, amit az embereknek meg kell érteniük.

Az imént egyszerűen, nagy vonalakban beszéltem Krisztus születésének hátteréről és környezetéről, hogy általános megértést nyújtsak nektek arról. A következőkben hadd boncolgassuk azt, hogy hogyan kezelik az antikrisztusok a megtestesült Isten származását. Először is, az antikrisztusok titokban megvetik Krisztus születésének környezetét és hátterét, és gyanakvóak azzal kapcsolatban. Vajon miért vetik meg, és miért gyanakvóak azzal kapcsolatban? Mert gondolatokat és elképzeléseket hordoznak magukban. Vajon mi az ő nézőpontjuk ezzel kapcsolatban? „Isten a teremtő, ő a legfelsőbb mindenek felett, ő a menny, az emberiség és minden más teremtett lény fölött áll. Ha ő isten, akkor a legmagasabbra kell emelkednie az emberiség körében.” Vajon mit értenek az alatt, hogy a legmagasabbra emelkedik? Azt, hogy mindenki fölött kell állnia, hogy előkelő, nemes nagy családba kell születnie, és semmiben sem szenvedhet hiányt; hogy nagy gazdagságba kell születnie, teljhatalommal, valamint tekintéllyel és befolyással kell rendelkeznie, különösen gazdagnak és milliárdosnak kell lennie. Mindemellett magasan képzettnek kell lennie, meg kell tanulnia mindazt, amit az embereknek tudniuk kell ezen a világon. Például, akár egy trónörökösnek, egyéni oktatásban kell részesülnie, elit iskolákba kell járnia, és felsőbb osztálybeli életet kell élnie. Nem lehet hétköznapi család gyermeke. Mivel Krisztus a megtestesült, hús-vér test, az oktatásnak, amelyben részesül mindenki másénál magasabb szintűnek kell lennie, és a tananyagának különböznie kell a hétköznapi emberekétől. Úgy gondolják, hogy mivel krisztus azért jön el, hogy királyként uralkodjon, meg kell tanulnia az uralkodás művészetét, valamint azt is, hogy hogyan kell kormányozni és irányítani az emberiséget, és tanulmányoznia kell a Harminchat stratégiát, meg kell tanulnia több nyelvet, és el kell sajátítania néhány művészi készséget, hogy ezeket a jövőbeni munkájában hasznosítani tudja, és hogy a jövőben képes legyen kormányozni mindenféle típusú embert. Számukra csak egy ilyen krisztus lenne nemes, nagyszerű és képes arra, hogy megmentse az embereket, mert elegendő tudással és tehetséggel rendelkezne, és elegendő képessége lenne az emberek gondolataiban való olvasáshoz, hogy irányítani tudja őket. Az antikrisztusok ilyen elképzeléseket hordoznak magukban Isten megtestesült, hús-vér testének származásáról, és ragaszkodnak ezekhez az elképzelésekhez, miközben elfogadják a megtestesült Istent. Először is, nem teszik félre az elképzeléseiket, szívük mélyén nem értik meg, és nem fogják fel újra, amit Isten tesz. Nem tagadják meg a saját elképzeléseiket és nézeteiket, és nem értik meg a bennük rejlő téveszméket, valamint nem ismerik meg Krisztust és Isten megtestesült testét, és nem fogadják el az igazságnak való alávetettség magatartásával és alapelvével mindazt, amit Krisztus mond és tesz. Hanem a saját elképzeléseikkel és nézeteikkel mérnek fel mindent, amit Krisztus mond. „Ez a krisztusi kijelentés logikátlan; az rosszul van megfogalmazva; ez nyelvtanilag hibás; látszik, hogy krisztus nem magasan képzett. Hát nem úgy beszél, mint egy hétköznapi ember? Hogyan beszélhet így krisztus? Ez nem az ő hibája. Valójában ő is szeretné, hogy kiemelkedő legyen, hogy mások megbecsüljék, de ez egyszerűen lehetetlen – nem jó családból származik. A szülei csak hétköznapi emberek voltak, és amilyenek ők voltak, az hatással volt rá, hogy ugyanolyan legyen. Hogy tehette ezt isten? Vajon miért nem tűnnek krisztus szavai és modora nagyon elegánsnak és nemesnek? Miért nem olyan a beszéde és a modora, mint a társadalom tudósainak és kifinomult értelmiségijeinek, a társadalom felsőbb osztályaiból származó hercegnőknek és hercegeknek? Miért tűnik úgy, hogy krisztus szavai és tettei annyira nincsenek összhangban az identitásával?” Az antikrisztusok ilyen perspektívával és ilyen megfigyelő szemléletmóddal tekintenek Krisztusra, valamint az Ő minden szavára és munkájára, arra, ahogyan az emberekkel bánik, a beszédére és modorára, és óhatatlanul elképzelések merülnek fel a szívükben. Nemcsak hogy nem vetik alá magukat Krisztusnak, de nem is bánnak helyesen az Ő szavaival. Azt mondják: „Lehet-e egy ilyen hétköznapi ember, egy ilyen közember az én szabadítóm? Meg tud-e áldani engem? Kaphatok-e tőle bármilyen jutalmat? Teljesülhetnek-e a vágyaim és törekvéseim? Ez az ember túlságosan hétköznapi, olyannyira, hogy már-már lenézendő.” Minél inkább hétköznapinak és átlagosnak látják Krisztust, és minél inkább úgy gondolják, hogy Krisztus nagyon is normális, annál inkább magasztosnak és nemesnek érzik magukat. Ugyanakkor egyes antikrisztusok még összehasonlításokat is tesznek: „Fiatal vagy, és nem tudod, hogyan kell öltözködni és beszélgetni az emberekkel. Nem tudod, hogyan kell kiszedni az emberekből a dolgokat. Miért vagy ilyen egyenes? Hogyan hasonlít istenhez bármi is, amit mondasz? Hogyan fejezi ki bármi is, amit mondasz azt, hogy te isten vagy? Mennyire hasonlítanak a tetteid, beszéded, viselkedésed, modorod és öltözködésed istenhez? Nem hiszem, hogy ezek közül bármely szempontból is hasonlítanál istenre. Krisztusnak felsőfokú végzettséggel kellene rendelkeznie, töviről hegyire ismernie kellene a Bibliát, és ékesszólóan kellene beszélnie, te azonban folyton ismételgeted magad, és időnként olyan szavakat használsz, amelyek nem megfelelőek.” Miután sok éven át követték Krisztust, az antikrisztusok nemcsak Isten szavait és az igazságot nem fogadták el a szívükben, hanem azt a tényt sem, hogy Krisztus Isten megtestesült, hús-vér teste. Ez egyenértékű azzal, hogy nem fogadják el Krisztust Szabadítójuknak. Ehelyett szívük mélyén még inkább megvetik Isten megtestesült testét, ezt a hétköznapi embert. Mivel semmi különlegeset nem látnak Krisztusban, mert az Ő származása nagyon is közönséges és hétköznapi, és mivel úgy tűnik, hogy nem képes semmilyen előnyt nyújtani számukra a társadalomban vagy az emberiség körében, illetve lehetővé tenni számukra, hogy bármilyen előnyben is részesüljenek, ezért önkényesen és nyíltan ítélkezni kezdenek Fölötte: „Te nem csak ebből és ebből a családból származó gyermek vagy? Akkor mi a baj azzal, hogy én megítéllek téged? Mit tehetsz velem? Ha előkelő családod és hivatalnok szüleid lennének, talán félnék tőled. Miért kellene félnem tőled úgy, ahogyan vagy? Szóval, még ha te vagy is Krisztus, az isten által tanúsított megtestesült, hús-vér test, én nem félek tőled! A hátad mögött akkor is ítélkezni fogok feletted, és szabadon megjegyzésekkel illetlek téged. Valahányszor csak lehetőségem adódik, tanulmányozni fogom a családodat és a születési helyedet.” Ezek az antikrisztusok kedvenc dolgai, amik miatt nagy hűhót csapnak. Soha nem keresik az igazságot, és ismételten megítélnek mindent, illetve ellenállnak mindennek, ami nem illeszkedik az elképzeléseikhez és képzelődéseikhez. Ezek az emberek nagyon is jól tudják, hogy amit Krisztus kimond, az az igazság, akkor vajon miért nem törekednek az igazságra? Igazán észszerűtlenek!

Az antikrisztusok különösen imádják a hatalmat és a státuszt. Ha Krisztus gazdag, befolyásos családból származna, nem mernének semmit sem szólni. De mivel Ő egy hétköznapi, befolyással nem rendelkező családból származik, egyáltalán nem félnek Tőle, úgy érzik, hogy könnyedén tanulmányozhatják és megítélhetik Istent, Krisztust, és azt teljes hidegvérrel teszik. Ha valóban elismerték volna, és hittek volna abban, hogy ez az ember Isten megtestesült, hús-vér teste, akkor képesek lettek volna-e így cselekedni? Vajon bárki, akinek egy kicsit is istenfélő szíve van, megtenné-e ezt? Nem fogná-e vissza magát? (De igen.) Miféle emberek képesek így cselekedni? Vajon nem az antikrisztusok viselkedése ez? (De igen.) Ha elismered, hogy Krisztus lényege Maga Isten, és hogy az az ember, akit követsz, az Isten, akkor vajon hogyan kellene kezelned mindent, ami Krisztussal kapcsolatos? Nem kellene-e az embereknek alapelvekkel rendelkezniük? (De igen.) Miért merik akkor a legcsekélyebb aggályok nélkül megszegni ezeket az alapelveket? Hát nem a Krisztussal szembeni ellenségeskedés megnyilvánulása ez? Mivel Krisztus hétköznapi családba született, az antikrisztusok, miközben elégedetlenek vele, ellenséges érzületet táplálnak az Ő családjával és annak tagjaival szemben is. És miközben ez az ellenségeskedés támad bennük, nem állnak meg és nem pihennek, hanem Krisztus háza körül ólálkodnak, és kérdezősködnek, valahányszor csak lehetőségük van rá, mintha jogos foglalatosságot űznének: „Visszatért már krisztus? Történt változás a család életének bármely területén, amióta krisztus megjelent?” Minden adandó alkalommal beleütik az orrukat ezekbe a dolgokba. Hát nem megvetendőek az ilyen emberek? Nem undorítóak? Nem aljasak? Rendkívül aljasak és hitványak! Tegyük egyelőre félre, hogy milyen az Istenbe vetett hitük, és csak gondoljunk bele: milyen jellemmel kell rendelkezniük azoknak az embereknek, akik képesek ilyen dolgokat tenni, és akiknek ilyen aljas gondolataik vannak? Alantas jellemmel kell rendelkezniük. Mindannyian alantasak, és a végletekig aljasak és hitványak! Ha nem hiszel Krisztusban, akkor nyíltan kimondhatod Nekem: „Te nem tűnsz istennek; te csak egy ember vagy. A hátad mögött ítélkeztem feletted – mit tehetsz ez ellen? Megtagadtalak – mit tehetsz ez ellen?” Ha nem hiszel, én nem kényszerítelek rá, és senki sem fog erősködni, hogy higgyél. De semmi szükség arra, hogy titokban ilyen kicsinyes akciókba bocsátkozzál. Milyen célt szolgálnak ezek? Segíthetnek-e növelni a hitedet? Segíthetnek-e abban, hogy növekedj az életedben, és abban, hogy jobban megértsd Istent? Egyik célt sem szolgálják, akkor miért bocsátkozol ilyenekbe? Legalábbis azok, akik ilyen akciókba bocsátkoznak, rendkívül megvetendő emberi mivolttal rendelkeznek; nem hisznek Krisztus lényegében, és nem ismerik el az Ő identitását. Ha nem hiszel, hát ne higgy. Távozz! Miért nyújtod el az Isten házában való tartózkodásodat? Nem hinni Istenben, mégis áldásokat akarni, illetve ambíciókat és vágyakat táplálni – ez az antikrisztusok aljassága. Az ilyen emberek, mivel rendkívül aljasak, ilyen „rendkívüli” tettekre képesek. Húsz évig voltam távol az otthonomtól, és ezek az emberek húsz évig „vigyáztak” arra az otthonra; harminc évig voltam távol, és ők harminc évig „vigyáztak” rá. Azon tűnődtem, hogy miért voltak ilyen „kedvesek” és ráérősek. Megleltem a választ erre a kérdésre, éspedig azt, hogy a végsőkig szembe akarnak szegülni Istennel. Nem hisznek Isten lényegében és mindabban, amit Ő tett. Kívülről kíváncsinak és aggódónak tűnnek, de lényegében megfigyelnek és befolyásra törekednek, belülről pedig ellenségesek, tagadóak és elítélőek. Vajon miért hisznek még mindig ezek az emberek? Mi értelme annak, hogy hisznek Istenben? Abba kellene hagyniuk, és gyorsan el kellene tűnniük innen! Isten házának nincs szüksége ilyen emberekre. Nem kellene megszégyeníteniük magukat! Hasonló körülmények és feltételek között ti is ugyanezt tennétek? Ha megtennétek, ti is pontosan olyanok lennétek, mint ők, az antikrisztusok egy csoportja, akik elszánták magukat arra, hogy a végsőkig, a halálig könyörtelenül szembeszegüljenek Istennel, megpróbálva fogást találni Istenen, és bizonyítékot arra, hogy megtagadják Őt, az Ő lényegét és az Ő identitását.

Bármit is tesz Isten, Ő soha nem téved. Függetlenül attól, hogy átlagos, hétköznapi környezetbe és háttérbe, vagy előkelő környezetbe születne, abban nem lenne semmi hiba, és semmi olyan, ami teret engedne az embereknek, hogy fogást találjanak Rajta. Ha megpróbálsz bármilyen hibát vagy bizonyítékot találni Isten megtestesült, hús-vér testében, ami igazolja, hogy Ő nem Krisztus, és hogy nem rendelkezik Isten lényegével, akkor azt mondom neked, hogy nem kell vesződnöd a próbálkozással, és nem kell fáradoznod a hittel. Csak távozz – nem kímélnéd-e meg akkor magad a fáradságtól? Miért nehezíted meg ennyire az életedet? Az, hogy megpróbálj hibát vagy bizonyítékot találni Krisztusban, hogy megvádold, megtagadd és kárhoztasd Őt, nem a te jogos foglalatosságod, kötelességed vagy felelősséged. Függetlenül attól, hogy Krisztus milyen családba született, milyen környezetben nőtt fel, és milyen emberi tulajdonságokkal rendelkezik, ez Magának Istennek, a Teremtőnek a döntése volt, és ehhez senkinek semmi köze. Bármit is tesz Isten, az helyes, az az igazság, és az emberiség érdekében történik. Ha Isten nem egy hétköznapi családban, hanem egy palotában született volna, vajon egy hétköznapi embernek vagy egy alacsonyabb társadalmi osztályból származónak lenne-e bármi esélye is arra, hogy kapcsolatba kerüljön Istennel? Nem lenne esélyed rá. Van-e tehát bármi gond is azzal, hogy Isten a születésnek és a felnőtté válásnak ilyen módját választotta? Ez a szeretet páratlan a világon, ez a legpozitívabb dolog. Az antikrisztusok azonban az Isten által tett legpozitívabb dolgot is annak jeleként tekintik, hogy könnyen meg lehet félemlíteni Őt, és könnyedén lehet játszadozni Vele, folyamatosan meg akarják figyelni Őt, és olyan eszközöket keresnek, amelyeket felhasználhatnak Ellene. Mit figyelsz? Ha még Krisztus jellemében és emberi mivoltában sem tudsz bízni, és Istenként követed Őt, akkor nem csapod-e arcul magadat? Nem nehezíted-e meg a saját dolgodat? Miért folytatod ezt a játszmát? Remek szórakozás? Később megfigyeltem, hogy a legtöbb ember, aki utólag elfogadta Mindenható Istent, helyesen tudta kezelni ezt a kérdést. Néhányan kíváncsisággal közeledtek Felém, Én azonban elkerültem és figyelmen kívül hagytam az ilyen embereket. Ha el tudod fogadni az igazságot, akkor egy család vagyunk. Ha nem tudod elfogadni, és mindig a személyes adataim után próbálsz érdeklődni, akkor távozz. Nem ismerlek el téged; nem családtagok vagyunk, hanem ellenségek. Ha az embereknek, miután Istennek oly sok szavát hallották, és oly sok éven át részesültek az Ő munkájában és pásztorolásában, még mindig ilyen gondolataik vannak Isten megtestesült, hús-vér testéről, sőt, még ezek szerint is cselekszenek, akkor azt kell mondanunk, hogy az ilyen embereknek ellenséges beállítottságuk van Istennel szemben. Isten született ellenségei, akik képtelenek elfogadni a pozitív dolgokat.

Kétezer évvel ezelőtt Pál minden erejével ellenállt az Úr Jézusnak, őrülten üldözte, megítélte és kárhoztatta Őt. Vajon miért? Azért, mert az Úr Jézus hétköznapi családba született, a nép átlagos tagja volt, és nem részesült az írástudók és farizeusok úgynevezett nevelésében, hatásában és befolyásában. Pál szemében az ilyen ember nem volt méltó arra, hogy Krisztusnak nevezzék. Vajon miért nem? Azért, mert alacsony származású identitása volt, nem volt különösebb társadalmi rangja, az emberi társadalom alsóbb osztályához tartozott, és így nem volt méltó arra, hogy Krisztusnak vagy az élő Isten Fiának nevezzék. Ezért Pál minden erőfeszítést meg mert tenni, hogy ellenálljon az Úr Jézusnak, felhasználva befolyását, karizmáját és a kormányt, hogy kárhoztassa és ellenálljon Neki, lerombolja a munkáját és letartóztassa a követőit. Miközben ellenállt az Úr Jézusnak, Pál azt hitte, hogy Isten munkáját védelmezi, hogy tettei igazságosak, és hogy igazságos erőt képvisel. Azt gondolta, hogy nem Istennek, hanem egy hétköznapi embernek áll ellen. Éppen azért, mert Krisztus származását alantasnak, és nem előkelőnek tartotta, gátlástalanul és meggondolatlanul meg merte ítélni és kárhoztatni Krisztust, tetteivel kapcsolatban pedig szíve mélyén különösen nyugodtnak és békésnek érezte magát. Miféle teremtmény volt ő? Még ha nem is fogta fel, hogy az Úr Jézus Isten megtestesült, hús-vér teste, és nem tudta, hogy prédikációi és szavai Istentől származnak, vajon egy ilyen hétköznapi ember megérdemelte-e teljes erejű támadását? Megérdemelte-e ezt a fajta rosszindulatú támadást? Megérdemelte-e, hogy Pál pletykákat és hazugságokat koholjon, hogy megtévesszen másokat, és versengjen Vele az emberekért? Nem voltak-e alaptalanok Pál hazugságai? Befolyásolta-e az Úr Jézus bármely cselekedete Pál érdekeit vagy státuszát? Nem. Az Úr Jézus az alsóbb társadalmi rétegek körében prédikált és tartott beszédeket, ugyanakkor pedig elég sokan követték Őt. Ez egy teljesen más világ volt, mint a Pálhoz hasonló emberek élettere, akkor vajon miért üldözte Pál az Úr Jézust? Az antikrisztusi lényege munkálkodott benne. Azt gondolta: „Bármennyire nagyszerű, helyes és elfogadott is a prédikációd, ha én azt mondom, hogy nem vagy krisztus, akkor nem vagy krisztus. Ha nem tetszel nekem, akkor üldözni foglak, önkényesen megvádollak, és mindenért megfizetsz.” Mivel ezek a dolgok, amelyekkel Krisztus normális emberi mivoltában rendelkezett, nem tettek eleget Pál követelményeinek, és nem Pál elképzelései és képzelődései szerint tette és birtokolta azokat, a Pálhoz hasonló antikrisztusok képesek voltak gátlástalanul megítélni, tagadni és kárhoztatni Őt. Mi történt végül? Miután az Úr Jézus lesújtott rá, Pál végül elismerte: „Ki vagy, Uram?” Az Úr Jézus ekkor azt mondta: „Én vagyok Jézus, akinek te ellenállsz.” Ezután Pál már nem hitte azt, hogy Jézus közönséges ember, és olyasvalaki, aki szerény származása miatt nem hasonlít Krisztusra. Vajon miért? Mert az Úr Jézus világossága képes volt megvakítani az embereket, hatalommal rendelkezett, és a szavai le tudták sújtani az embereket, le tudták sújtani a lelküket. Pál azt gondolta magában: „Lehetséges, hogy ez a Jézusnak nevezett ember valóban isten? Lehetséges, hogy ő az élő isten fia? Képes lesújtani az emberekre, tehát isten kell, hogy legyen. De van még egy dolog – aki lesújt az emberekre, az nem ez a hétköznapi ember, akit krisztusnak hívnak, hanem isten lelke. Ezért, bármi legyen is, amíg Jézusnak hívnak, addig nem fogok imádattal leborulni előtted. Én csak a mennyei istent imádom, az isten lelkét.” Miután Isten lesújtott rá, Pálnak támadt egy gondolata. Bár rossz volt az, hogy lesújtották, ez ráébresztette arra, hogy a krisztusnak nevezett ember különleges identitással rendelkezik, hogy krisztussá válni olyan nagy megtiszteltetés, és hogy aki krisztussá válik, az az élő isten fiává válhat, közelebb kerülhet istenhez, és megváltozhat az istennel való kapcsolata, ami a hétköznapi embert különlegessé teszi, és identitását isten fiának identitásává változtatja. Azt gondolta: „Bár te, Jézus, az élő isten fia vagy, mi olyan lenyűgöző abban? Az apád egy szegény ács volt, anyád pedig egyszerű háziasszony. Egyszerű emberek között nőttél fel, a családod pedig alacsony társadalmi státuszú volt, és te magad sem rendelkezel különleges képességekkel. Prédikáltál-e már valaha templomban? Elismernek-e téged az írástudók és a farizeusok? Milyen oktatásban részesültél? Magas szintű tudása van-e a szüleidnek? Mindezek közül semmivel sem rendelkezel, mégis az élő isten fia vagy. Akkor nekem, aki ilyen magas szintű tudással rendelkezem, és magas társadalmi státuszú emberekkel érintkezem, a szüleim pedig igazi értelmiségiek, műveltek, és egy bizonyos háttérrel rendelkeznek, nem lenne-e könnyű krisztussá válnom?” Vajon mire célzott? „Ha olyasvalaki, mint Jézus, krisztus lehet, akkor én, Pál, nem vagyok-e még alkalmasabb arra, hogy krisztus, az élő isten fia legyek, hiszen én olyan rendkívüli, karizmatikus és nagy tudású vagyok, valamint magas társadalmi státusszal is rendelkezem? Amikor Jézus élt, csak prédikált, olvasta a szentírást, hirdette a megtérés útját, mindenfelé járt, betegeket gyógyított, démonokat űzött ki, valamint sok jelet és csodát vitt véghez. Ez minden, nemde? Majd az élő isten fiává lett, és felment a mennybe. Milyen nehéz lehet ez? Én, Pál, nagy tudású vagyok, nemes társadalmi státusszal és identitással rendelkezem. Ha többet járok az emberek között, mint ahogyan Jézus is tette, növekszik a hírnevem, több követőm lesz, és több ember javát szolgálom, ha pedig képes vagyok elviselni a nehézségeket, megfizetni az árat, csökkenteni a társadalmi rangomat, több prédikációt tartani, több munkát végezni, és több embert megnyerni, akkor nem fog-e megváltozni az identitásom? Nem fogok-e emberfiából isten fiává válni? Hát nem isten fia-e krisztus? Mi olyan nehéz abban, hogy krisztus legyek? Hát nem emberfia-e krisztus, aki embertől született? Ha Jézus krisztussá tudott válni, én, Pál, miért ne tudnék? Ez annyira egyszerű! Én is megteszem azt, amit Jézus megtett; én is azt mondom, amit ő mondott; ahogyan ő járt az emberek között, én is úgy teszem. Nem fogok-e akkor ugyanolyan identitással és ranggal rendelkezni, mint Jézus? Nem fogom-e teljesíteni a feltételeket ahhoz, hogy isten elismerjen, ahogyan Jézus is tette?” Ezért nem nehéz Pál leveleiből kiolvasni, hogy miként érti és érzékeli Jézus identitását. Úgy vélte, hogy az Úr Jézus egy hétköznapi ember volt, aki munka és az általa megfizetett ár révén, és különösen a keresztre feszítését követően elnyerte a mennyei Atya elismerését, és az élő Isten Fiává lett – vagyis később változott meg az Ő identitása. Ezért az olyan emberek, mint Pál, elméjükben soha nem ismerik el Jézust, mint Isten földi testét, mint Istennek az emberiség körében megtestesült, hús-vér testét. Soha nem ismerik el Krisztus lényegét.

A mai antikrisztusok olyanok, mint Pál. Először is, ugyanolyanok a gondolataik, ambícióik és módszereik, valamint még egy dolog – közös vonásuk az ostobaság. Vajon honnan fakad az ostobaságuk? Az ambícióikból és vágyaikból fakad. Amikor az antikrisztusok ránéznek Isten megtestesült, hús-vér testére, bármilyen szögből is nézik, nem látják meg Krisztusban Isten lényegét. Bárhogyan is nézik, nem képesek kinyerni abból az igazságot, és megérteni Isten természetét. Bárhogyan is nézik, mindig azt hiszik, hogy Krisztus egy hétköznapi ember. Azt gondolják, hogy ha krisztus közvetlenül a mennyből szállt volna alá, hogy mindenki láthassa, akkor nem lenne hétköznapi; azt gondolják, hogy ha krisztusnak nem lenne semmilyen származása vagy háttere, és a semmiből jelent volna meg az emberek között, az olyan különös és rendkívüli lenne! Az antikrisztusok ambícióit, vágyait és kíváncsiságát pontosan azok a dolgok elégítik ki, amelyeket az emberek képtelenek kifürkészni, amelyek rendkívüliek. Inkább követnének egy ilyen krisztust, mint egy hétköznapi embert, aki ki tudja mondani az igazságot, és életet tud adni nekik. Éppen azért, mert Krisztus embertől született, és valóban hétköznapi ember – egy normális, gyakorlatias ember, aki nem kelt túl nagy feltűnést, és nem beszél eget-földet rengetően –, miután az antikrisztusok egy ideig megfigyelik Őt, úgy vélik, hogy nem nagy dolog, amit Krisztus tesz. Néhány séma összegzését követően elkezdik utánozni Krisztust. Utánozzák a hanglejtését, a beszédmódját és a hangvételét is. Néhányan még az Általa használt sajátos szavakat is utánozzák, sőt, még a lélegzetvételét és a köhögését is majmolják. Egyesek azt kérdezik: „Vajon nem a tudatlanság eredménye ez az utánzás?” Nem. Mi okozza azt? Amikor az antikrisztusok látják, hogy egy olyan hétköznapi ember, mint Krisztus, aki mindössze néhány hétköznapi szót mond, ennyi követővel rendelkezik, és ennyi ember aláveti magát neki, vajon nem merül fel a szívük mélyén néhány gondolat ezzel kapcsolatban? Örülnek-e Istennek, boldognak érzik-e magukat Miatta, dicsőítik-e Őt, vagy felháborodnak, neheztelnek, ellenségesek, irigyek és féltékenyek? (Irigyek és féltékenyek.) Azt gondolják: „Hogyan lettél isten? Én miért nem vagyok isten? Hány nyelven tudsz beszélni? Képes vagy-e jeleket és csodákat véghez vinni? Mit tudsz nyújtani az embereknek? Milyen adottságokkal és tehetségekkel rendelkezel? Milyen képességeid vannak? Hogyan tudtad elérni, hogy ennyi ember kövessen? Ha a te képességeid elegendőek voltak ahhoz, hogy ennyi ember kövessen, akkor az én képességeimmel még többen fognak követni engem.” Így az antikrisztusok erre akarják összpontosítani az erőfeszítéseiket. Tehát teljes mértékben egyetértenek Pál nézetével, miszerint krisztussá válni egy megvalósítható álom.

Amikor Isten azt mondja az embereknek, hogy legyenek kötelességtudó emberek és kötelességtudó teremtett lények, az antikrisztusok különös megvetést éreznek e szavak iránt, mondván: „Mindaz, amit isten mond, jó és helyes, de az, hogy nem engedi, hogy krisztussá váljunk, helytelen. Miért nem válhatnak az emberek krisztussá? Krisztus nem csupán olyasvalaki-e, aki birtokolja isten életét? Tehát, nem válhatunk-e mi is krisztussá, ha elfogadjuk isten szavait, részesülünk az ő öntözésében és pásztorolásában, valamint birtokoljuk isten életét? Te egy embertől született hétköznapi ember vagy, és mi is azok vagyunk. Milyen alapon lehetsz te krisztus, mi pedig nem lehetünk? Életed során nem később váltál-e krisztussá? Ha szenvedünk és megfizetjük az árat, többet olvasunk isten szavaiból, birtokoljuk isten életét, ugyanazokat a szavakat mondjuk, mint isten, azt tesszük, amit isten akar tenni, és utánozzuk istent, akkor nem válhatunk-e mi is krisztussá? Mi olyan nehéz abban?” Az antikrisztusok nem szívesen követik Krisztust, és válnak Krisztus hétköznapi követőivé, illetve nem szívesen válnak a Teremtő uralma alatt álló teremtett lényekké sem. Vágyaik és ambícióik arra ösztönzik őket: „Ne legyetek hétköznapi emberek. Minduntalan követni krisztust, és engedelmeskedni neki az inkompetencia megnyilvánulása. Krisztus szavain és isten ígéretein túlmenően magasabb rendű törekvésekkel kell rendelkeznetek, például arra kell törekednetek, hogy isten fiává, az elsőszülött fiúvá, magává krisztussá váljatok, hogy isten nagymértékben felhasználjon benneteket, és hogy isten királyságának oszlopává váljatok. Milyen nagyszerű és inspiráló célok ezek!” Mi a véleményetek ezekről az elgondolásokról? Érdemes-e ezeket népszerűsíteni? Olyasvalamik-e, amivel a normális embereknek rendelkezniük kellene? (Nem.) Az antikrisztusok pontosan azért nem veszik komolyan azokat a szavaikat és tetteiket, amelyekkel ellenállnak, ítélkeznek, próbára teszik, tagadják és kárhoztatják Krisztust, mert ilyen megértésük van Krisztus identitásáról és lényegéről. Azt gondolják: „Mi olyan rettenetes abban, hogy megítélünk egy embert? Te csak egy ember vagy, nem igaz? Elismered, hogy ember vagy, akkor mi a baj azzal, hogy megítéllek, bírállak és kárhoztatlak téged? Mi a baj azzal, hogy megfigyellek és tanulmányozlak téged? Szabadságomban áll ezeket megtenni!” Nem tekintik ezt Istennek való ellenállásnak vagy Vele való szembeszegülésnek, ez pedig nagyon veszélyes nézőpont. Ezért sok antikrisztus már húsz-harminc éve szegül így szembe Krisztussal, szíve mélyén folyton versengve Vele. Elmondom neked az igazságot – hogy mit teszel, az a te szabadságod, ha azonban Isten követőjeként ilyen gátlástalanul bánsz Isten megtestesült, hús-vér testével, akkor egyvalami biztos: nem egy ember dolgát nehezíted meg, hanem nyíltan lázongsz Isten ellen, és szembeszegülsz Vele – ellenállsz Istennek. Bármi, ami Isten lényegét, természetét, cselekedeteit és különösen az Ő megtestesült, hús-vér testét érinti, az az adminisztratív rendeletekhez kapcsolódik. Ha ilyen gátlástalanul bánsz Krisztussal, valamint ilyen gátlástalanul megítéled és kárhoztatod Őt, akkor hadd mondjam el neked, hogy a sorsod már eldőlt. Ne számíts arra, hogy Isten megment téged. Isten nem menthet meg olyasvalakit, aki nyíltan lázong Ellene, és gátlástalanul szembeszáll Vele. Az ilyen ember Isten ellensége, Sátán és ördög, és Isten nem fogja megmenteni. Menj sietve ahhoz, akiről úgy gondolod, hogy meg tud menteni téged. Isten háza nem fog visszatartani, ajtajai nyitva állnak. Ha úgy gondolod, hogy Pál meg tud menteni, akkor menj hozzá; ha úgy gondolod, hogy egy lelkész meg tud menteni, menj hozzá. Egyvalami azonban biztos: Isten nem fog megmenteni téged. Hogy mit teszel, az a te szabadságod, de hogy Isten megment-e téged, az az Ő szabadsága, és Övé a végső szó. Vajon Istennek megvan ez a hatalma? Megvan ez a méltósága? (Igen.) A megtestesült Isten az emberek között él, tanúságot tesz arról, hogy Ő Krisztus, aki eljött, hogy elvégezze az utolsó napok munkáját. Vannak, akik felismerik Isten lényegét, és teljes szívvel követik Őt, Istenként bánnak Vele, és alávetik magukat Neki. Mások a végsőkig makacsul ellen akarnak állni Neki: „Bármennyien is hisznek abban, hogy te krisztus vagy, én nem fogok hinni benne. Bármit is mondasz, nem foglak teljes szívből istennek tekinteni. Csak akkor ismerlek el és fogadlak el istenként, amikor látom, hogy isten valóban beszél és tanúskodik rólad, amikor a mennyei isten személyesen mondja nekem mennydörgő hangon: »Ez az én megtestesült, hús-vér testem, az én szeretett drága fiam.« Csak akkor foglak elfogadni, ha személyesen hallom és látom a mennyei istent beszélni és tanúskodni rólad, különben lehetetlen elfogadnom!” Hát nem antikrisztusok az ilyen emberek? Amikor valóban eljön az a nap, még ha el is ismerik, hogy Krisztus Isten, az lesz a büntetésük napja. Ellenálltak Istennek, lázongtak Ellene, és minduntalan ellenségesek voltak Vele szemben – vajon le lehet-e írni ezeket a cselekedeteket egyetlen tollvonással? (Nem.) Tehát van itt egy kijelentés, ami igaz, éspedig az, hogy Isten mindenkinek a tettei szerint fog megfizetni. Ezek az emberek nemcsak hogy megtorlással fognak szembesülni, hanem soha nem fogják meghallani, hogy Isten személyesen szól hozzájuk. Vajon megérdemlik ezt? Isten tanúságot kíván tenni Önmagáról az emberek előtt, meg akar jelenni az embereknek és az igaz teremtett lényeknek, felfedve valódi személyét, beszélve és szavakat kimondva. Nem jelenik meg az ördögöknek, nem beszél hozzájuk, és nem mond ki szavakat nekik. Az antikrisztusoknak tehát soha nem lesz esélyük arra, hogy meglássák Isten valódi személyét, és saját fülükkel hallják az Ő szavait és kijelentéseit. Soha nem lesz lehetőségük erre. Akkor vajon nehéz dolguk lesz a jövőben? (Igen.) Vajon miért? Az antikrisztusok, ezek a szégyentelen lények, szembeszegülnek Istennel, és minduntalan lázonganak Ellene, továbbá megvetik, kárhoztatják, sőt ki is gúnyolják mindazt, amit Ő tesz. Hogyan fog tehát Isten bánni velük? Vajon kedves lesz velük, és megbocsát nekik? Meg fogja áldani őket? Megkapják majd az Ő ígéretét? Meg fogja menteni őket? A gyakorlatban az ilyen emberek részesülhetnek-e Isten megvilágosításában és útmutatásában? Ebben az életben nem fognak részesülni Isten megvilágosításában és megvilágításában, sem az Ő fenyítésében és fegyelmezésében, sem pedig az Ő életükre irányuló gondviselésében. Nem fognak üdvözülni, és az eljövendő világban súlyos árat fognak fizetni gonosz tetteikért, örökkön-örökké. Ez az ő sorsuk. Az antikrisztusoknak ugyanaz lesz a sorsuk, mint Pálnak.

B. Hogyan kezelik az antikrisztusok Krisztus normalitását és gyakorlatiasságát

Az imént annak első megnyilvánulásáról beszélgettünk és azt boncolgattuk, hogy az antikrisztusok tagadják Krisztus lényegét, vagyis arról, hogy hogyan kezelik az antikrisztusok Krisztus származását, milyen nézeteik és megértéseik vannak, és milyen cselekedeteket hajtanak végre. Az antikrisztusok különböző megnyilvánulásait boncolgattuk, hogy azonosítsuk az ilyen emberek lényegét. Krisztus másik aspektusával – az Ő normalitásával és gyakorlatiasságával – kapcsolatosan vajon milyen nézeteket vallanak az antikrisztusok, milyen cselekedeteket hajtanak végre, és milyen beállítottságokat és lényegeket mutatnak? A továbbiakban a második megnyilvánulását fogjuk boncolgatni annak, hogy az antikrisztusok tagadják Krisztus lényegét, vagyis azt, ahogyan az antikrisztusok Krisztus normalitását és gyakorlatiasságát kezelik. Ami a normalitást és a gyakorlatiasságot illeti, az emberek többségének rendelkeznie kellene bizonyos gondolatokkal és megértéssel erről. Például, ha valaki három napig nem iszik vizet és nem eszik, de nem érzi magát éhesnek és szomjasnak, hanem valójában fizikailag erősebbnek és energikusabbnak érzi magát, mint azelőtt – az normalitásnak és gyakorlatiasságnak számít-e? A normális emberek négy-öt kilométer gyaloglás után fáradtnak érzik magukat; ha Krisztus még negyven kilométer gyaloglás után sem érzi magát fáradtnak, és nem fáj a lába, sőt, könnyebb a felhőnél, energikusabbnak érzi magát, akkor ez normálisnak és gyakorlatiasnak tekinthető-e? Ha Krisztus nem fázik meg, amikor hidegben ül, és soha, semmilyen körülmények között nem betegszik meg, ha a szeme olyan fényt tud kibocsátani, amely több tucatszor erősebb a legerősebb fénynél is, és a szeme nem fárad el, nem lesz rövidlátó, bármennyi ideig is nézi a számítógépet, ha nem érzi vakítónak a nap fényét, bármennyi ideig is nézi azt, és nincs szüksége zseblámpára, ha éjszaka járkál, bár másoknak szükségük van arra, és a szeme egyre fényesebb lesz, amint közeleg az est – ezek normalitásnak és gyakorlatiasságnak tekinthetők-e? Ezek egyike sem az, ez közismert tény, amivel az emberek gyakran találkoznak. A normalitás és a gyakorlatiasság azt jelenti, hogy valaki szomjasnak érzi magát, miután hosszú ideig nem ivott vizet, fáradtnak érzi magát, miután sokat beszélt, fáj a lába, miután sokat gyalogolt, szomorúnak érzi magát, és könnyeket hullat, ha szomorú és szívszorító híreket hall – ez normalitás és gyakorlatiasság. Mi tehát helyesen a normalitás és a gyakorlatiasság pontos meghatározása? A normalitás és a gyakorlatiasság meghatározása az, hogy megfelel a hús-vér test normális szükségleteinek és ösztöneinek, és nem lépi túl ezt a tartományt. Ami megfelel a normális emberi mivolt képességeinek és hatáskörének, a normális emberi mivolt racionalitásának, valamint a normális emberi mivolt olyan érzelmeinek, mint a boldogság, a düh, a szomorúság és az öröm, az a normalitás és a gyakorlatiasság körébe tartozik. Krisztus az a hús-vér test, amelyet Isten a földön visel; mint minden normális embernek, Neki is normális beszéde és viselkedése, normális életmódja és napirendje van. Ha három nap és három éjjel nem alszik, álmosnak fogja érezni magát, és még állva is aludni szeretne; ha egész nap nem eszik, éhesnek fogja érezni magát; ha sokáig gyalogol, fáradt lesz, és minden vágya az, hogy mihamarabb lepihenjen. Például én is fáradtnak érzem magam az összejövetelt követően, miután három-négy órán át beszélgettünk, és nekem is pihennem kell. Ez a hús-vér test normalitása és gyakorlatiassága, teljes egészében megfelel a hús-vér test jellemzőinek és a normális emberi mivolt különböző megnyilvánulásainak és ösztöneinek, ez egyáltalán nem természetfeletti. Ezért az ilyen hús-vér test számos módon megmutatja és felfedi emberi mivoltát, és e hús-vér test emberi mivoltának külső életmódja és napirendje nem különbözik attól, amit minden hétköznapi, normális ember kimutat és felfed, pontosan ugyanaz. Isten teremtette az emberiséget, és Isten megtestesült, hús-vér teste ugyanazokkal a tulajdonságokkal és normális, gyakorlati életösztönökkel rendelkezik, mint az emberiség, egyáltalán nem természetfeletti. Az emberek nem tudnak falakon vagy zárt ajtókon áthatolni, és a megtestesült Isten is ugyanilyen. Egyesek azt mondják: „Nem te vagy a megtestesült isten? Nem te vagy krisztus? Nem rendelkezel-e isten lényegével? Tényleg korlátozhat téged egy bezárt ajtó? Képesnek kellene lenned arra, hogy átmenj a zárt ajtókon. Az emberek fáradtnak érzik magukat öt kilométer gyaloglás után, de neked még negyven kilométer gyaloglás után sem szabadna fáradtnak érezned magad; az emberek naponta háromszor étkeznek, neked azonban képesnek kellene lenned arra, hogy harminc napig ne egyél, csak akkor egyél, ha kedved tartja, és ne egyél, ha nincs hozzá kedved, és mégis képes legyél prédikálni az összejöveteleken, és lendületesebben élni, mint mások. A betegség az emberi élet része, neked azonban nem szabadna megbetegedned. Mivel te krisztus vagy, kellene lennie egy olyan oldaladnak, amely különbözik a hétköznapi emberekétől, csak akkor lennél méltó arra, hogy krisztusnak nevezzenek, csak ez igazolná, hogy rendelkezel isten lényegével.” Vajon helyes ez így? (Nem.) Miért nem helyes? Ezek emberi elképzelések és képzelődések, nem pedig az igazság.

Isten megtestesült, hús-vér teste normális és gyakorlatias – az Ő normális emberi mivolta által végzett minden tevékenység, az Ő mindennapi élete, beszéde és viselkedése mind-mind a pozitív dolgok valósága. Isten kezdettől fogva, amikor megteremtette az embereket, felruházta őket ezekkel a normális, gyakorlatias ösztönökkel; így Isten megtestesült, hús-vér teste hasonlóképpen soha nem szegi meg ezeket a törvényeket. Ez az oka és alapja annak, hogy Krisztus normalitása és gyakorlatiassága miért pozitív dolog. Isten megteremtette az emberiséget, és annak minden megnyilvánulását és ösztönét pontosan úgy alakította, hogy az megfeleljen az Ő kívánságainak. Isten ilyen ösztönöket adott az embernek, és ezek az ember mindennapi életének törvényei – vajon Isten a normalitás és a gyakorlatiasság e törvényei ellen fordítaná-e az Ő megtestesült, hús-vér testét? Nyilvánvaló, hogy Isten nem tenné. Isten teremtette az emberiséget, és Ő a megtestesült, hús-vér test lényege is – ugyanabból a forrásból származnak, így cselekedeteik alapelvei és céljai is ugyanazok. Normalitásának és gyakorlatiasságának megnyilvánulásai miatt Krisztus természetesen rendkívül hétköznapi embernek tűnik a tömegek szemében. Sok mindenben hiányzik belőle az előre tudás és előrelátás képessége, amiről az emberek azt képzelik, hogy rendelkezik, és nem tud eltüntetni vagy megjeleníteni dolgokat, ahogyan azt az emberek képzelik, és még kevésbé képes felülmúlni a hétköznapi embereket, meghaladni a hús-vér test képességeit és ösztöneit, vagy túllépni az emberek normális gondolkodásán, hogy olyan dolgokat tegyen, amire senki sem képes, ahogyan azt az emberek elképzelik. Ezekkel a képzelődésekkel ellentétben, puszta szemmel nézve, ez a hétköznapi ember munkájának kezdetétől egészen napjainkig nem tárt fel vagy mutatott egyetlen Istenre utaló jelt sem. Puszta szemmel nézve, a beszédét és munkásságát leszámítva, az Ő normális emberi tevékenységében nem lehet megfigyelni semmilyen Istenre való utalást, sem pedig Isten identitásának és lényegének feltárulását. Bárhogyan is néznek Rá az emberek, mindig hétköznapi embernek tűnik számukra. Vajon miért? Egyetlen oka van: amit az ember lát, az helyes; Isten megtestesült, hús-vér teste valóban egy normális, gyakorlatias ember, egy normális, gyakorlatias hús-vér test. Egy ilyen látszólag normális és gyakorlatias hús-vér test ugyanúgy megtapasztalja a nagy vörös sárkány általi zaklatást és üldöztetést, mint a többi ember, anélkül, hogy lenne hová lehajtania a fejét, és lenne ahol megpihennie. E tekintetben nem különbözik bármely más embertől, Ő sem kivétel. Miközben ilyen üldöztetést él át, Ő is elrejtőzik, ahol csak tud; nem tud láthatatlanná válni vagy a föld alá menekülni, nem rendelkezik természetfeletti képességekkel, hogy elkerülje ezeket a veszélyeket. Az egyetlen dolog, amit tehet, az, hogy előre tudomást szerez róluk, majd sietve menekül. Amikor az emberek veszélyes helyzetekkel szembesülnek, idegesek és félnek. Mit gondoltok, Krisztus szokott félni? Mit gondoltok, szokott idegeskedni? (Igen.) Igazatok van, honnan tudjátok? (Minden normális ember ideges lenne abban a helyzetben.) Így van. Nagyon jól megfogalmaztátok. Tényleg megértitek a normalitást és a gyakorlatiasságot, tökéletesen megértettétek ezt. Krisztus is ideges lesz és félni fog ezekben a helyzetekben, de vajon gyávaságot is mutat majd? Vajon rettegni fog az uralkodó párttól? Kompromisszumot fog kötni vele? Nem. Csak ideges lesz és félni fog, és gyorsan el akar majd menekülni ebből a démonbarlangból. Mindezek Krisztus normalitásának és gyakorlatiasságának megnyilvánulásai. Persze Krisztus normalitásának és gyakorlatiasságának van még jó néhány megnyilvánulása, mint például az, hogy néha feledékeny, elfelejti az emberek nevét, ha hosszú ideig nem látja őket, és így tovább. A normalitás és a gyakorlatiasság egyszerűen a normális, hétköznapi ember tulajdonsága, ösztöne, jele és ismertetőjegye. Pontosan azért, mert Krisztus normális, gyakorlatias emberi mivolttal, túlélési ösztönökkel és a hús-vér test minden jellemzőjével rendelkezik, képes normálisan beszélni és dolgozni, normálisan érintkezni az emberekkel, normálisan és gyakorlatiasan vezetni az embereket, valamint normális és gyakorlatias módon irányítani és segíteni az embereket a kötelességeik végzésében. Pontosan Krisztus normalitásának és gyakorlatiasságának köszönhető az, hogy minden teremtett ember jobban érzi Isten munkájának gyakorlatiasságát, profitál ebből a munkából, valamint kézzelfoghatóbb és hasznosabb nyeresége van abból. Krisztus normalitása és gyakorlatiassága a normális emberi mivolt jele, amely szükséges ahhoz, hogy az Ő megtestesült, hús-vér teste részt vehessen minden normális munkában, tevékenységben és az emberi életben, sőt olyasvalami, ami szükséges mindazok számára, akik Istent követik. Az antikrisztusok azonban nem így értik Krisztus normalitását és gyakorlatiasságát. Az antikrisztusok úgy vélik, hogy Krisztus csak egy hétköznapi ember, mert normális és gyakorlatias, és túlságosan hasonlít az emberhez – ami azt jelenti, hogy nem méltó arra, hogy isten fiának, isten emberek közötti megtestesülésének vagy krisztusnak nevezzék, mert túlságosan normális és gyakorlatias, olyannyira gyakorlatias, hogy az emberek nem látnak benne semmilyen istenre utaló jelt, sem pedig az ő lényegét. Az antikrisztusok azt mondják: „Megmentheti-e egy ilyen isten az embereket? Méltó-e egy ilyen isten arra, hogy krisztusnak nevezzék? Ez az isten túlságosan különbözik istentől! Nem rendelkezik az ember istenről alkotott elképzeléseinek számos elemével: először is, hogy természetfeletti, rendkívüli és titokzatos; másodszor, hogy emberfeletti képességekkel rendelkezik, és képes hatalmas erőt felmutatni; harmadszor, hogy istenhez hasonló megjelenése van, isteni identitással, méltósággal és lényeggel rendelkezik, és így tovább. Ha ezek közül az elemek közül egyik sem látható benne, hogyan lehet ő isten? Az, hogy kimondja azt a néhány szót, és elvégzi azt a kis munkát, azt jelenti-e, hogy ő isten? Akkor túl könnyű istenné válni, nem igaz? Hogyan lehet egy hétköznapi, hús-vér test isten?” Ez olyasvalami, amit az antikrisztusok soha nem tudnak elfogadni.

Amikor a nagy vörös sárkány üldöztetését éltem át a szárazföldi Kínában, több testvérrel együtt gyakran bujkálnunk kellett, bárhová is mentünk, mivel nem volt semmiféle személyes szabadságunk. Időnként, amikor veszélyről szóló hírt kaptunk, gyorsan menekülnünk kellett. Ilyen körülmények között a Velem lévő emberek közül senki sem vált gyengévé. Vajon mi volt az oka ennek? Ostobák voltak? Együgyűek voltak? Nem, ez azért volt, mert határozottan felismerték a megtestesült Isten lényegét. Nemcsak, hogy nem voltak elképzeléseik Krisztus normális és gyakorlatias voltáról, és nem is kárhoztatták azt, hanem figyelmet és megértést tanúsítottak e tulajdonságok iránt, és helyesen fogták fel azokat. Bármilyen szenvedést is viselt el Krisztus, ők Vele együtt elviselték, bármilyen zaklatást és üldöztetést is élt át Krisztus, ők panasz nélkül követték Őt, és soha nem váltak gyengévé e körülmények következtében. Csak amikor bizonyos helyekre mentem, akkor voltak néhányan, akik – tudva, hogy sietve menekültem el a veszélyes környezetből, és hogy talán nincs is más hely, ahol maradhatnék, és nincs más senki, aki befogadna – azt gondolták magukban: „Hmm! Azt állítod, hogy krisztus vagy, isten megtestesült, hús-vér teste, mégis nézd, milyen szánalmas állapotban vagy. Hogy vagy alkalmas arra, hogy Krisztus legyél? Miben hasonlítasz Istenre? Azt hiszed, hogy meg tudsz menteni másokat? Igyekezned kellene, hogy előbb magadat mentsd meg! Nyerhet-e áldást az, aki téged követ? Ez lehetetlennek tűnik! Ha a te szavaid megmenthetnek másokat, akkor miért nem menthetnek meg téged? Nézz csak magadra most, még egy helyed sincs, ahová lehajthatnád a fejed, és tőlünk, emberektől, befolyásos emberektől kell segítséget kérned. Ha isten vagy, nem kellene ilyen szánalmasnak lenned. Ha isten megtestesült teste vagy, kellene, hogy legyen ahová hazamenned!” Az ilyen emberek tehát soha nem tudják felfogni ezt a dolgot. Ha egy napon látják, hogy a királyság evangéliuma külföldön terjed, és a különböző országokban sokan elfogadják azt, és látják, hogy a nagy vörös sárkány elbukott, hogy Isten követői emelt fővel járnak, és többé nem üldözik őket, hogy úgy uralkodnak és gyakorolják a hatalmat, hogy senki sem meri megfélemlíteni őket, akkor bizonyára teljesen megváltoztatják a rájuk jellemző hozzáállásukat, és többé nem hordoznak magukban elképzeléseket a hús-vér testben uralkodó Istenről. Miért lenne ilyen hirtelen változás? Ezek az emberek kizárólag arra hagyatkoznak, amit a saját szemükkel látnak; nem hisznek abban, hogy Isten szavai az igazság, hogy Ő mindenható, és hogy minden, amit Ő mond, az meg fog valósulni. Vajon hisznek az ilyen emberek Istenben? Miben hisznek? (A hatalomban.) Van-e Krisztusnak hatalma? A romlott emberiség körében Krisztusnak nincs hatalma. Egyesek azt mondják: „Vajon istennek nincs tekintélye? Ha krisztus lényege isten, akkor miért nem rendelkezik isten tekintélyével? A tekintély sokkal nagyobb, mint a hatalom, tehát nem kellene-e neki is hatalommal rendelkeznie?” Vajon mi a célja a megtestesült Isten munkájának? Mi a megtestesült Isten kötelessége? Az, hogy fitogtassa a hatalmat? (Nem.) Ezért, mint minden normális ember, Ő is elszenvedi e világtól az elutasítást, a sértéseket, a rágalmakat és az ellenségeskedést – Krisztusnak mindezt el kell viselnie, nem mentesül ezektől.

Akik valóban törekednek az igazságra, azoknak nemcsak hogy elképzeléseik nincsenek Krisztus normalitásáról és gyakorlatiasságáról – éppen ellenkezőleg, jobban meg is látják Isten szeretetreméltóságát ezekben a tulajdonságokban, és ezek által jobb megértést nyernek Isten igazi lényegéről és a Teremtő igazi lényegéről. Megértésük Istenről mélyebbé, gyakorlatiasabbá, hitelesebbé és pontosabbá válik. Ezzel ellentétben az antikrisztusok gyakran érzik azt, hogy nem hajlandóak egy ilyen Krisztust követni, melynek oka az Ő minden normalitása és gyakorlatiassága, mivel úgy gondolják, hogy nincsenek természetfeletti képességei, és nem emelkedik ki a hétköznapi emberek közül, ráadásul ugyanazokat az életkörülményeket tapasztalja meg, mint az emberiség. Az antikrisztusok nemcsak hogy nem képesek mindezt örömmel elfogadni, és megérteni belőle Isten természetét, hanem még kárhoztatják is, és óvakodnak tőle, sőt, vádaskodnak ellene. Például, ha valaki olyasmit tesz, ami ellenkezik az alapelvekkel, ha nem érdeklődöm róla, és senki nem szól Nekem róla, akkor nem fogok tudni róla – nem olyan megnyilvánulás-e ez, ami a normalitás és a gyakorlatiasság körébe tartozik? (De igen.) Azok, akik helyes megértéssel és normális emberi mivolttal rendelkeznek, világosan és alaposan elmagyaráznák Nekem a dolgot, majd hagynák, hogy úgy foglalkozzak velük, ahogyan Én jónak látom. Az antikrisztusok éppen az ellenkezőjét teszik; szemmel tartanak Engem, és úgy tesznek próbára, hogy dolgokat csikarnak ki Belőlem. Majd azt gondolják magukban: „Mivel nem tudsz erről a dologról, így könnyű azt kezelni – volt egy tervem, hogy hogyan foglalkozzak veled, ha mégis tudtál volna róla, és volt egy másik tervem, hogy hogyan foglalkozzak veled, ha nem tudtál volna róla; egy komoly problémát úgy tüntetnék fel, mintha csupán kis probléma lenne, majd nullára redukálnám, teljes sötétségben tartva téged, és hagyva, hogy az ügy elsimuljon – mivel nincs tudomásod a problémáról, a továbbiakban sincs szükség arra, hogy tudj róla, nem kell tudnod róla. Én döntök ebben a kérdésben. Mire egy napon rájössz, már úgy fog kibontakozni, ahogyan én tervezem, és akkor mit fogsz tudni tenni velem?” Vajon milyen emberek bánnak így Krisztussal? Jó emberek-e ők? Olyan emberek-e, akik törekednek az igazságra? Rendelkeznek-e emberi mivolttal és tisztességgel? (Nem.) Voltak olyan vezetők, akik tettek bizonyos dolgokat; önkényesen léptettek elő embereket a gyülekezetben, elherdálták az adományokat, és túlzott, válogatás nélküli vásárlásokat végeztek, bármennyi pénzt is költöttek el, és bármilyen jelentős problémák is merültek fel, egy szót sem szóltak róla. Sokszor jártam ott, soha nem kértek tanácsot Tőlem, és soha nem kérdeztek meg Engem ezekről a dolgokról, csak úgy maguktól döntöttek; nem hagyták, hogy bármilyen ellenőrzést is végezzek, és nekem kellett információkat kiszednem belőlük. Úgy bántak Velem, mint egy kívülállóval: „Ha már itt vagy, akkor csak beszámolunk neked, és elmondjuk, hogy mi az, amit láthatsz. Ami azokat a dolgokat illeti, amiket a hátad mögött tettünk, jobb, ha eszedbe sem jut, hogy megpróbálj rájönni bármelyikre is. Nem engedjük meg, hogy beleavatkozz, vagy érdeklődj.” Akárhányszor is látogattam el hozzájuk, soha nem engedték, hogy érdeklődjek. Attól félve, hogy elkezdek kérdezősködni, szándékosan hamis, szépen hangzó szavak mögé rejtették az igazságot, trükközésbe bocsátkozva. Összefogtak, megegyezésre jutottak, és jelentőségteljes pillantásokat váltottak egymással; egységfrontot alkottak, és nem jelentették egymás problémáit, fedezték egymást. Amikor rájöttem, hogy mit tettek a hátam mögött, és felelősségre akartam vonni őket, továbbra is fedezték egymást, nem mondták el, hogy ki a felelős, értetlenkedtek, és kiforgatták a szavaimat. Vajon milyen hibát követtek el? Azt gondolták: „A normális, egyszerű gondolkodásán és a hétköznapi, normális emberi mivoltán kívül krisztusnak – ennek a hétköznapi embernek – nincs semmije, amivel érdemes lenne dicsekedni, és természetfeletti képességei sincsenek. Ha így áll a dolog, tehetünk néhány apró lépést a hátad mögött, és nyugodtan foglalkozhatunk a saját vállalkozásainkkal. Mi felügyeljük az egyház pénzét, így megvehetünk bármit, amit csak akarunk. Egyáltalán nem kell keresgélnünk, ha aláírásra van szükség, csak úgy önhatalmúlag aláírhatjuk a vásárlásokat, anélkül, hogy felül kellene vizsgálni azokat, és könnyedén elkölthetjük a pénzt. Hát nem isten-e krisztus? Kézben tudod-e tartani ezeket a dolgokat? Azt csinálunk, amit csak akarunk; kivéve, amikor itt vagy, azon kívül ez az egész a mi területünk!” Vajon hogyan kezelték Krisztus normalitását és gyakorlatiasságát? Nem úgy tekintettek-e rá, mint akin könnyű zsarnokoskodni? Azt gondolták: „Ha normális emberi mivolttal rendelkezel, nem félünk zsarnokoskodni rajtad. Ha nem rendelkezel természetfeletti emberi mivolttal, nem félünk tőled.” Miféle emberek voltak ezek? Ha az emberi mivoltuk alapján ítélnénk meg őket, vajon jó embereknek számítanának-e? Vajon erkölcsös és emberi mivolttal rendelkező embereknek számítanának-e? Nemes, tisztességes jellemű embereknek számítanának-e? Mik is voltak ők valójában? Nem egy csapat gonosztevő? Kit képviseltek ezek az emberek, amikor Isten házában dolgoztak? Még csak nem is az embert képviselték, hanem a Sátánt. A Sátánnak tettek dolgokat, annak szolgái és cinkosai voltak; azért voltak itt, hogy megzavarják és elpusztítsák Isten házának munkáját, nem a kötelességüket végezték, hanem gonoszságot követtek el. Miben különbözött a Sátán cinkosainak e csoportja a nagy vörös sárkánytól, amely foglyul ejti, üldözi és bántalmazza Isten választott népét? A nagy vörös sárkány látja, hogy Isten megtestesült, hús-vér teste csak egy hétköznapi ember, hogy egyáltalán nem félelmetes, ezért önkényesen megpróbálja elfogni Őt, és miután elfogja, megpróbálja megölni. Vajon a Sátánnak ezek a cinkosai, ezek az antikrisztusok nem ugyanígy bántak Krisztussal? Nem ugyanaz a lényegük? (De igen.) Hitük szerint minek tekintették Krisztust? Istenként hittek benne vagy emberként? Ha Istennek tekintenék Krisztust, akkor vajon így bánnának vele? (Nem.) Erre csak egy magyarázat van: Krisztust embernek tekintették, olyasvalakinek, akit könnyedén megítélhettek, becsaphattak, akivel játszadozhattak, akit megvethettek, és akivel úgy bánhattak, ahogyan akartak; ez azt jelenti, hogy nagyon merészek voltak. Ha kategorizáljuk az ilyen vakmerő embereket, vajon a teremtett lények, Isten választott népe, az Ő követői, az általa tökéletesíthető, általa megmenthető emberek kategóriájába és csoportjába sorolhatjuk-e őket? (Nem.) Hová kellene besorolni az ilyen söpredéket? A Sátán táborába. Az ebbe a csoportba tartozó embereket az antikrisztusok közé soroljuk. Hétköznapi emberként bántak Krisztussal, önkényesen és meggondolatlanul cselekedtek, hatáskörükön belül pedig teljhatalmat gyakoroltak, azt gondolva: „Mindegy, hogy mi a probléma, amíg nem kereslek meg, és nem tájékoztatlak róla, addig nincs jogod beavatkozni, és soha nem fogsz tudni róla.” Mondjátok csak, van-e Krisztusnak joga foglalkozni velük? (Van.) Vajon mi lenne a megfelelő módja ennek? (Kizárni őket a gyülekezetből.) Így kell bánni az antikrisztusokkal és a sátánokkal; nem szabad elnézőnek lenni velük. Ha az ilyen emberek hisznek Istenben, függetlenül attól, hogy Isten mit tesz, hogyan biztosítja számukra az igazságot, vagy milyen munkát végez, nem érdekli őket. Ha nincs hatalmuk, kitalálják, hogyan szerezhetnének, ha pedig már hatalmon vannak, igyekeznek Krisztussal egyenrangúvá válni, osztozni Vele a világon, versengeni, hogy lássák, ki a felsőbbrendű, és megküzdeni Vele a státuszért. Hatáskörükön belül provokálni akarják Krisztust, mondván: „Szeretném látni, kinek a szava bír nagyobb súllyal, a tiéd vagy az enyém. Ez a gyülekezet az én felségterületem; úgy költöm a gyülekezet pénzét, ahogyan csak akarom, azt veszek, amire csak vágyom, és úgy intézem a dolgokat, ahogy kedvem tartja. Akiről megállapítom, hogy nem jó, az nem jó. Azt használok, akit csak akarok, és senki sem nyúlhat azokhoz az emberekhez, akiket én kiválasztok, hogy használjak. Ha valaki megteszi, én soha nem hagyom annyiban a dolgot – még ha isten mondja is azt, hogy ő akarja, én ezt nem fogom tűrni!” Hát nem a halálnak való udvarlás ez?

Ha az emberek jobban megértik Isten szeretetreméltóságát, és a megtestesült Isten normális és gyakorlatias emberi mivoltán keresztül világosabb és pontosabb megértésre jutnak Isten gyakorlatiasságáról és lényegéről, akkor olyan emberek ők, akik törekednek az igazságra, és emberi mivolttal rendelkeznek. Vannak azonban olyanok, akik normális, gyakorlatias oldala miatt Krisztust nem tekintik Istennek. Pimaszabbul és merészebben viselkednek Előtte, jobban felbátorodnak, hogy szabadon cselekedjenek, és egyre inkább hatalmukba kerítik őket az olyan gondolatok, hogy felülmúlják Krisztust, és irányítsák Isten választott népét. Úgy érzik, hogy van tőkéjük, amellyel megvethetik Krisztust, és versenghetnek Vele, valamint bizonyítékuk is van, amely alapján Krisztust embernek tekinthetik. Úgy gondolják, hogy miután megszerezték ezt a bizonyítékot, nem kell félniük Krisztustól, és szabadon kritizálhatják Őt, lazán beszélgethetnek és nevetgélhetnek Vele, egyenrangúvá válhatnak Vele, és megbeszélhetik Vele a családi ügyeiket és személyes gondjaikat. Egyesek még azt is mondják: „Megosztottam veled a belső gondolataimat, a gyengeségeimet és a romlott beállítottságaimat, úgyhogy mesélj nekem a te állapotodról. Meséltem neked az istenhitre jutás előtti és utáni tapasztalataimról, elmondtam azt is, hogyan fogadtam el isten munkáját, úgyhogy oszd meg velem a te tapasztalataidat.” Vajon mit próbálnak elérni? Nem túl hétköznapinak és normálisnak látják-e a megtestesült Istent, és nem akarják-e Őt családtaggá, haverrá, baráttá vagy szomszéddá tenni? Függetlenül attól, hogy Krisztus mennyire normális és gyakorlatias, az Ő lényege soha nem fog megváltozni. Nem számít, hogy hány éves, hol született, vagy hogy milyen képzettsége és tapasztalata van hozzád viszonyítva, hogy magasztosnak vagy jelentéktelennek tűnik számodra, soha ne feledd, hogy Ő mindig különbözni fog tőled. Vajon miért van ez így? Ő egy külsőleg normális és gyakorlatias hús-vér testben élő Isten; az Ő lényege örökké különbözik a tiédtől; az Ő lényege a legfelsőbb Istené, aki örökkön-örökké az emberiség felett áll. Ne feledkezz meg erről! Látszólag úgy tűnik, hogy Ő egy hétköznapi és normális ember, Krisztusnak hívják, és Krisztus identitásával rendelkezik, de ha hited szerint embernek tekinted Őt, és hétköznapi embernek, a romlott emberiség tagjának látod, akkor veszélybe kerülsz. Krisztus identitása és lényege soha nem változik, az Ő lényege Isten lényege, és az Ő identitása mindig Isten identitása. Az a tény, hogy Ő egy normális, gyakorlatias hús-vér test burkában él, nem jelenti azt, hogy a romlott emberiség tagja, és nem jelenti azt sem, hogy az emberek manipulálhatják és irányíthatják Őt, hogy egyenrangúak lehetnek Vele, vagy versenghetnek Vele a hatalomért. Mindaddig, amíg az emberek embernek tekintik Őt, és emberi módon, emberi szempontok szerint mérik fel Őt, valamint megpróbálják baráttá, magukkal egyenrangúvá, kollégává vagy főtisztségviselővé tenni, addig veszélyes helyzetbe hozzák magukat. Vajon miért veszélyes ez? Ha Krisztust hétköznapi, normális embernek látod, akkor elkezdenek felszínre törni a romlott beállítottságaid. Attól a pillanattól kezdve, hogy Krisztust embernek tekinted, a gonosz tetteid elkezdenek lelepleződni. Hát nem ez-e a veszélyes rész? Amíg az emberek Krisztust embernek látják, és azt gondolják, hogy Ő normális és gyakorlatias, hogy könnyen be lehet csapni, és hogy ugyanolyan, mint az emberiség, addig nem félnek Istentől, és ekkor megváltozik az Istennel való kapcsolatuk. Vajon mivé alakul át ez a kapcsolat? Kapcsolatuk többé már nem a teremtett emberi lény és a Teremtő, nem a követő és Krisztus, és nem az üdvösség tárgya és Isten kapcsolata, hanem a Sátán és minden dolog Legfőbb Ura kapcsolatává válik. Az emberek szembeszegülnek Istennel, és az Ő ellenségeivé válnak. Amikor Krisztust embernek tekinted, akkor megváltoztatod a saját identitásodat is Isten előtt, és az értékedet is az Ő szemében; az önimádatoddal, a lázadó mivoltoddal, az elvetemültségeddel és az arroganciáddal teljesen tönkreteszed a kilátásaidat és a sorsodat. Isten csak az alapján ismer el, vezet és ajándékoz meg élettel és az üdvösség elnyerésének lehetőségével, hogy teremtett lény vagy, Krisztus követője, és olyan ember, aki elfogadta Isten üdvösségét. Ellenkező esetben megváltozik az Istennel való kapcsolatod. Vajon nem tréfálnak-e az emberek, amikor Istent és Krisztust embernek tekintik? Az emberek általában nem látják ezt problematikusnak, azt gondolják: „Krisztus azt mondta, hogy ő egy hétköznapi és normális ember, akkor mi a baj azzal, ha emberként kezelem őt?” Valójában nincs ezzel semmi baj, azonban komoly következményei vannak. Az, hogy Krisztust emberként kezeled, számos előnnyel jár számodra. Egyrészt emeli a rangodat, másrészt csökkenti a közted és Isten közötti távolságot, emellett pedig nem leszel olyan tartózkodó Isten jelenlétében, nyugodtnak és szabadnak fogod érezni magad. Meglesznek az emberi jogaid, a szabadságod, érezni fogod a létezésed értékét, és a saját jelenlétedet – hát nem jó ez? Semmi rossz nincs abban, ha egy valóságos emberrel így bánsz, ez azt mutatja, hogy van méltóságod és tisztességes vagy. Az ember ne hajoljon meg egykönnyen; az emberek ne térdeljenek le, ne hódoljanak be, és ne ismerjék el könnyen kisebbrendűségüket senki előtt – hát nem ezek az emberi túlélés törvényei és az ember játékszabályai? Sokan ezeket a törvényeket és játékszabályokat alkalmazzák a Krisztussal való kapcsolatukra. Ez bajjal jár, és nagy valószínűséggel sérti Isten természetét. Ez azért van, mert az emberiség minden tagjának természetlényege, faji hovatartozástól függetlenül, azonos. Egyedül Krisztus különbözik az emberiségtől. Bár Krisztus a normalitás és a gyakorlatiasság látszatát kelti, és a normális, gyakorlatias emberiség életmódjával és szokásaival rendelkezik, az Ő lényege nem hasonlít egyetlen romlott emberéhez sem. Éppen ezért joggal követelheti, hogy követői úgy bánjanak vele, ahogyan azt Ő megköveteli. Krisztuson kívül senki más nem alkalmas arra, hogy ezeket a módszereket és normákat alkalmazza, hogy követelményeket támasszon az emberekkel szemben. Vajon miért? Azért, mert Krisztus lényege Maga Isten, és mert Krisztus, ez a hétköznapi, normális ember, egy normális hús-vér test, amelyet Isten felöltött, és Isten megtestesülése az emberek között. Már csak ez alapján is helytelen Krisztust embernek tekinteni, még helytelenebb emberként kezelni Őt, és még rosszabb becsapni Őt, játszadozni Vele, és úgy harcolni Ellene, mintha ember lenne. Az antikrisztusok, az igazságot gyűlölő elvetemült emberek ezen bandája örökre megfeledkezik erről a jelentős problémáról és egyértelmű tévedésről. Vajon miért van ez így? Mert természetlényegük az antikrisztus lényege. Harcolnak Istennel a szellemi birodalomban, versengenek vele a státuszért, de soha nem szólítják Őt Istennek, és nem is akként bánnak Vele. Isten házában megismétlik ezt a viselkedést, ugyanígy bánnak Krisztussal is. Így bántak Istennel az őseik, így nem meglepő, hogy önkéntelenül is így viselkednek. Mivel önkéntelenül is így viselkednek, és a természetlényegük már kiderült, vajon megmentheti-e még Isten az ilyen embereket? Nem kell-e őket kitakarítani és kizárni Isten házából? Nem kell-e őket elutasítania Isten egész választott népének? (De igen.) Még mindig vannak-e elképzeléseitek arról, hogy Isten háza elítéli, kitakarítja és kirekeszti az ilyen embereket? (Nincsenek.) Szánalomra méltóak-e ők? (Nem.) Miért nem szánalomra méltóak? Gyűlöletesek és megvetendőek, ezért nem méltóak a szánalomra.

C. Hogyan kezelik az antikrisztusok Krisztus alázatosságát és elrejtettségét?

Sokféle megnyilvánulása van annak, ahogyan az antikrisztusok Krisztus normalitását és gyakorlatiasságát kezelik, és épp az imént lepleztünk le néhány konkrét példát. Itt lezárjuk az ezzel az aspektussal kapcsolatos beszélgetésünket. Ami Krisztus egy másik aspektusát illeti – az Ő alázatosságát és elrejtettségét –, itt is az antikrisztusok egyedülálló beállítottság-lényege mutatkozik meg, és ugyanazokkal a lényegi megnyilvánulásokkal és megközelítésekkel rendelkeznek, mint Krisztus normalitásával és gyakorlatiasságával kapcsolatban. Továbbra sem tudják elfogadni ezeket a dolgokat Istentől, illetve nem tudják pozitív dolgokként elfogadni. Ehelyett megvetik, sőt kigúnyolják és kárhoztatják, majd pedig megtagadják azokat. Ez egy három részből álló cselekménysor: először megfigyelik, azután kárhoztatják, végül pedig megtagadják. Ezek mind az antikrisztusok szokásos cselekedetei; az antikrisztusok lényege határozza meg ezeket. Mi az alázatosság és az elrejtettség? Szó szerint véve nem kellene, hogy nehéz legyen megérteni – azt jelenti, hogy valaki nem szeret hivalkodni, nem fitogtatja magát, kerüli a feltűnést, és ismeretlen marad. Ez a megtestesült Isten természetét és Isten valódi személyiségét is érinti. A külsőségek alapján nem kellene, hogy nehéz legyen észrevenni: Krisztusnak nincsenek ambíciói, nem próbálja megkaparintani a hatalmat, nem vágyik hatalomra, nem ejti foglyul az emberek szívét, és nem tanulmányozza a gondolatolvasást sem; Krisztus egyszerűen, egyenesen, világosan beszél, soha nem használ kíváncsiskodó szavakat vagy trükköket, hogy kicsalogassa az emberek valódi gondolatait. Ha az emberek mondani szeretnének valamit, akkor elmondhatják; ha nem, Ő nem kényszeríti őket. Amikor Krisztus leleplezi az emberek romlott beállítottságait és különböző állapotait, nyíltan beszél és világosan rámutat azokra; sőt, Krisztus nagyon egyszerű módon kezeli a dolgokat. Azoknak, akik kapcsolatba kerültek Velem, ez kellene, hogy legyen a benyomásuk: „Te eléggé egyenes vagy, nincsenek világi ügyekre alkalmazott taktikáid sem. Bár van státuszod, úgy tűnik, nem érzed magad felsőbbrendűnek egyetlen csoportban sem.” Ez a kijelentés csakugyan pontos; nem szeretek a figyelem középpontjában lenni, sem pedig növelni a hírnevemet mások előtt. Ha valóban nem rendelkeznék ezzel a státusszal, és Isten nem tanúskodott volna Rólam, akkor eredendő személyiségem az lenne, hogy a hátsó sorban maradjak, nem kívánnám megmutatni magam, még ha lennének is különleges képességeim, nem akarnám, hogy mások megtudják, mert ha az emberek megtudnák, követnének Engem, ami kellemetlen és nehezen kezelhető. Ezért, bárhová is megyek, amint az emberek elkezdenek követni, keresem a módját, hogy elküldjem őket. Ha szükséges, megbeszéljük a dolgokat, és ha nem, gyorsan visszaküldöm őket a saját helyükre, hogy tegyék, amit tenniük kell. A romlott emberek számára ez hihetetlen: „Mi emberek annyira szeretünk és támogatunk Téged! Annyira rajongunk Érted! Miért nem fogadod el ezt a szeretetet tőlünk?” Miféle beszéd ez? Elmondtam nektek, amit mondanom kell, tájékoztattalak arról, amiről kell, úgyhogy menjetek és tegyétek, amit tennetek kell, ne keringjetek körülöttem, nem szeretem. Az emberek azt gondolják: „Istenem, miután ilyen nagyszerű munkát végeztél, nem érzel gyakran önelégültséget is? Ennyi követővel nem érzed magad mindig felsőbbrendűnek is? Nem szeretnél mindig különleges bánásmódot élvezni?” Azt mondom, hogy soha nem éreztem így; soha nem tudatosul bennem, hogy ennyi követőm van, nem érzem magam felsőbbrendűnek, és nem érzékelem, hogy milyen magas a rangom. Mondjátok csak, mennyire lenne eksztatikus állapotban egy normális ember általában a mindennapokban, ha ilyen helyzetben lenne? Tudná-e, hogy mit egyen vagy mit vegyen fel? Nem járna-e egész nap a föld felett? Nem reménykedne-e mindig abban, hogy az emberek követik őt? (De igen.) Különösen azok, akik rendelkeznek bizonyos képességekkel, mindig megtalálják a módját annak, hogy összejöveteleket tartsanak, hogy a beszédek során élvezzék a figyelmet és a tapsot, azt gondolva, hogy ez felülmúlja a húsevés és a borivás örömét. Azon tűnődöm, vajon én miért nem érzem így? Miért nem érzem, hogy ez jó? Miért nem élvezem ezt az érzést? A zenei világban azokat, akikben van egy kis tehetség, különösen azokat, akik tudnak énekelni és táncolni, istennőknek, isteneknek, a zene királyainak, királynőinek, sőt apáknak, anyáknak és nagypapáknak is nevezik. Ezek nem jó címek. Továbbá, egyesek elégedetlenek, amikor „Hsziao^[a] Vang”-nak vagy „Hsziao Li”-nek hívják őket, mert úgy gondolják, hogy ez csökkenti a rangjukat, ezért keresik a módját, hogy megváltoztassák a rangjukat, hogy az emberek a jövőben királynak vagy királynőnek szólítsák őket. Ez a romlott emberi faj. Egyesek, miután Istenben való hitre jutottak, azt mondják, hogy a hívőknek nem kellene olyan szemtelenül viselkedniük, mint a nem hívőknek, hogy nem kellene őket istennek, királynak vagy királynőnek nevezni, hogy visszafogottnak és alázatosnak kell lenniük. Úgy vélik, hogy egyszerűen Alázatosnak nevezni magukat kissé közönséges, hogy az nem elég kicsiny és szerény, ezért Picinek, Aprónak, Porszemnek, Kicsinek és néhányan még Homokszemnek és Nanométernek is hívják magukat. Nem az igazságra összpontosítanak, hanem a közönségességen töprengenek, olyan nevekkel, mint Gyom, Csíra, sőt, akár Salak, Sár, Trágya és így tovább. E nevek közül egyik kellemetlenebb és alantasabb, mint a másik, de vajon változtathatnak-e bármin is? Úgy látom, hogy az ilyen nevű emberek is nagyon arrogánsak, rosszak, sőt némelyikük gonosz ember. Az így megnevezettek nemhogy nem lettek kisebbek vagy alázatosabbak, hanem szemtelenek, elvetemültek és rosszindulatúak maradtak.

Amikor Isten először lett testté, hogy a földön munkálkodjon, munkája egyszerű és rövid volt, az emberiség megmentése szempontjából azonban nélkülözhetetlen és fontos szakasz volt. Az Úr Jézus azonban keresztre feszítését követően visszatért az életbe, és a mennybe emelkedett, anélkül, hogy újra megjelent volna az emberiségnek. Vajon miért nem jelent meg újra az emberiségnek? Ez Isten alázatossága és elrejtettsége. A normális emberi logika szerint Isten testté lett, és harminchárom és fél éven át szenvedett, tűrve az emberiség elutasítását, rágalmazását, kárhoztatását, bántalmazását és így tovább, miután keresztre feszítették és feltámadt, vissza kellett volna térnie az emberek közé, hogy élvezze győzelmének és dicsőségének gyümölcseit. Még harminchárom és fél évig vagy még tovább kellett volna élnie, élvezve, hogy az emberiség imádja és felnéz rá, élvezve a megérdemelt státuszt és bánásmódot. Isten azonban nem ezt tette. A munkának ebben a szakaszában Isten halkan és csendben, minden ünnepélyesség nélkül jött el, és az emberekkel ellentétben, akik, valahányszor csak egy kis képességük is van, igyekeznek éreztetni a jelenlétüket, Isten nem akarja világgá kürtölni: „Itt vagyok, én vagyok Maga Isten!” Isten egyetlen ilyen szót sem ejtett ki a Maga érdekében, hanem csendben megszületett egy istállóban. A három bölcset leszámítva, akik eljöttek, hogy imádják Istent, az Úr Jézus Krisztus életének hátralévő része nehézségekkel és szenvedéssel telt, ami csak a keresztre feszítésével ért véget. Isten dicsőséget nyert, és megbocsátotta az ember bűneit – ez azt jelenti, hogy nagy tettet hajtott végre az emberiségért, mivel segített az embereknek megmenekülni a bűntől és a szenvedés tengerétől, és Ő az emberiség Megváltója. Így tehát logikus, hogy Istennek élveznie kellett volna az emberiség imádatát, csodálatát és leborulását. Isten azonban halkan és csendben, szó nélkül távozott. Az elmúlt kétezer év során Isten munkája folyamatosan bővült. E bővülés folyamata nehézségekkel, vérontással, valamint az egész emberiség kárhoztatásával és rágalmazásával járt. De az emberiség Istenhez való viszonyulásától függetlenül, Ő továbbra is kifejezte az igazságot, és soha nem adta fel az ember megmentésére irányuló munkáját. Sőt, e kétezer év alatt Isten soha nem használt világos szavakat, hogy kinyilvánítsa Önmagát, hogy kimondja: az Úr Jézus az Ő megtestesült, hús-vér teste, és hogy az emberiségnek imádnia kellene, és el kellene fogadnia Őt. Isten csak a legegyszerűbb módszert alkalmazza, elküldi szolgáit, hogy minden nemzetnek, mindenhol hirdessék a mennyek országának evangéliumát, lehetővé téve, hogy minél több ember térjen meg, járuljon Isten elé, fogadja el az Ő üdvösségét, és így elnyerje bűnei bocsánatát. Isten soha nem ejtett egyetlen felesleges szót sem, hogy elmondja, hogy Ő az eljövendő Messiás; hanem tényekkel bizonyította, hogy minden, amit tett, az Magának Istennek a műve, hogy az Úr Jézus üdvössége Isten saját üdvössége, hogy az Úr Jézus megváltotta az egész emberiséget, és hogy Ő Maga Isten. A jelenlegi megtestesülésben Isten ugyanilyen módon és formában jött el az emberek közé. Isten hús-vér testben való eljövetele hatalmas áldás az emberiség számára, hihetetlenül ritka lehetőség, sőt, az emberiség szerencséje. De vajon mit jelent ez Magának Istennek? Ez a legfájdalmasabb dolog. Meg tudjátok-e érteni ezt? Isten lényege Isten. Isten, aki Isten identitásával rendelkezik, természeténél fogva nem arrogáns, hanem hűséges, szent és igazságos. Azáltal, hogy eljött az emberiség közé, szembe kell néznie az ember különféle romlott beállítottságaival, ami azt jelenti, hogy mindazok, akiket meg akar menteni, azok, akiket gyűlöl és undorítónak talál. Isten nem rendelkezik arrogáns természettel, nem elvetemült és nem csalárd, Ő a pozitív dolgokat szereti, igazságos és szent, de amivel szembesül, az pontosan egy olyan embercsoport, amely ellentétes és ellenséges az Ő lényegével. Mi az, amiből Isten a legtöbbet ad? A szeretete, türelme, irgalma és toleranciája. Isten szeretete, irgalma és toleranciája az Ő alázatossága és elrejtettsége. A romlott emberiség azt gondolja: „Isten olyan nagyszerű munkát végez, olyan nagy dicsőséget nyer, és annyi minden felett szuverén, akkor miért nem hirdeti és miért nem nyilvánítja ki Önmagát?” Az emberek számára ez pofonegyszerűnek tűnik; amikor jót cselekszenek, tízszeresére nagyítják azt, amikor egy kis jót tesznek, kétszeresére-háromszorosára fújják fel azt, a végtelenségig felnagyítják, és úgy gondolják, hogy minél részletesebben teszik ezt, annál jobb. Ezek a dolgok azonban nem tartoznak Isten lényegéhez. Függetlenül attól, hogy Isten mit tesz, nincs abban semmi az emberek úgynevezett „üzleteiből”; Isten nem akar semmit sem kérni, nem „hajhássza a jutalmat”, ahogyan az emberek nevezik. Isten nem vágyik státuszra, mint a romlott emberiség, Ő nem mondja azt: „Én vagyok az Isten, azt teszek, amit akarok, és bármit is teszek, emlékeznetek kell a jóságomra, szívetekre kell vennetek, amit teszek, és mindig meg kell emlékeznetek Rólam.” Istennek pontosan ez a fajta lényege nincs meg; nincsenek ambíciói, nem rendelkezik a romlott emberiség arrogáns beállítottságával, és nem nyilvánítja ki Önmagát. Egyesek azt mondják: „Ha nem nyilvánítod ki Önmagad, honnan tudhatják az emberek, hogy Te vagy Isten? Hogyan láthatják, hogy Isten státuszával rendelkezel?” Ez szükségtelen; ez az, amit Isten lényege képes elérni. Isten rendelkezik Isten lényegével; bármennyire is alázatos és elrejtett, bármennyire is titokban munkálkodik, bármennyire is irgalmas és toleráns az emberiséggel szemben, szavainak, munkájának, cselekedeteinek, és így tovább, az emberekre gyakorolt végső hatása az, hogy a teremtett emberek elfogadják a Teremtő szuverenitását, meghajolnak a Teremtő előtt és imádják Őt, valamint készségesen alávetik magukat a Teremtő szuverenitásának és rendelkezéseinek. Ezt Isten lényege határozza meg. És pontosan ez az, amit az antikrisztusok nem tudnak elérni. Ambícióik és vágyaik vannak, valamint arrogáns, ádáz és elvetemült beállítottságaik, hiányzik belőlük az igazság, és ennek ellenére birtokolni és irányítani akarják az embereket, és arra akarják kényszeríteni őket, hogy alávessék magukat nekik, és imádják őket. Lényegük alapján ítélve, vajon nem elvetemültek-e az antikrisztusok? Az antikrisztusok versengenek Istennel az Ő választott népéért, vajon Isten is versengeni fog velük? Istennek megvan-e ez a lényege? Vajon Isten úgy nyeri el a teremtett emberek imádatát és alávetettségét, hogy verseng azokért? (Nem.) Hogyan nyeri el? A teremtett lényeket Isten alkotta; csak a Teremtő tudja, hogy az emberiségnek mire van szüksége, mit kellene birtokolnia, és hogyan kellene élnie. Tegyük fel például, hogy egy ember épít egy gépet. Csak a feltalálója ismeri a hibáit és hiányosságait, és csak ő tudja, hogyan kell megjavítani, bárki, aki megkísérli elkészíteni a gép hamisítványát, az nem tudja. Hasonlóképpen, az emberiséget Isten teremtette; csak Isten tudja, mire van szüksége az embereknek, csak Isten tudja megmenteni az emberiséget, és csak Isten tudja a romlott embereket igaz emberekké változtatni. Isten mindezt nem az Ő hatalmával teszi, nem azzal, hogy kinyilvánítja Önmagát, hogy igazolja Önmagát, sem pedig azzal, hogy elnyomja, félrevezeti vagy irányítja az embereket, Isten nem használja ezeket az eszközöket és módszereket, ezt csak a Sátán és az antikrisztusok teszik.

Ennyi beszélgetés után milyen megértésetek van Isten alázatosságáról és elrejtettségéről? Mi Isten alázatossága és elrejtettsége? Vajon az elrejtettség az Ő identitásának szándékos eltitkolása, lényegének és valódi körülményeinek szándékos elrejtése? (Nem.) Az alázatosság valami mesterséges és színlelt dolog? Önkorlátozás? Megjátszás? (Nem.) Egyesek azt mondják: „Te vagy a megtestesült Isten, hogyan viselhet ilyen nemes státuszú valaki ilyen közönséges ruhát?” Azt mondom, hogy Én csak egy hétköznapi ember vagyok, aki hétköznapi életet él; minden hétköznapi Rajtam, akkor miért ne viselhetnék hétköznapi ruhákat? Egyesek azt mondják: „Te vagy Krisztus, a megtestesült Isten. A státuszod nemes – ne becsüld alá magad.” Kérdem Én, mi az, hogy alábecsülni? Nem értékelem túl, és nem is becsülöm le Magam; az vagyok, aki vagyok, azt teszem, amit tennem kell, és azt mondom, amit mondanom kell – mi a baj ezzel? Sem a túlértékelés, sem a lebecsülés nem helyes; a túlértékelés arrogancia, a lebecsülés pedig képmutatás és csalárdság. Egyesek azt mondják: „A megtestesült Istennek olyan viselkedéssel kellene rendelkeznie, mint egy hírességnek, a beszédednek és viselkedésednek pedig elegánsnak kellene lennie. Nézd meg a társadalomban a befolyásos nők frizuráját, öltözékét és sminkjét, ők a státusszal rendelkező emberek, ők azok, akiket nagyra becsülnek az emberek!” Kérdem Én, mi a státusz? Mit számít, hogy az emberek felnéznek-e Rám? Nem érdekel; ha felnézel Rám, ezt undorítónak és visszatetszőnek találom. Semmiképpen sem szabad felnézned Rám. Mások azt mondják: „Nézd azokat a női vállalkozókat a társadalomban, olyan nemesen és elegánsan öltözködnek. Első pillantásra láthatod, hogy erős, vezető személyiségek – miért nem tanulsz tőlük?” Miért kellene olyasmit tanulnom, amit nem szeretek? A koromnak megfelelő ruhákat viselek, miért kellene megjátszanom magam? Miért kellene tanulnom másoktól? Én Én vagyok, kinek játsszam meg magam? Hát nem megtévesztés az? Mondjátok csak, milyen hasonlatossággal, megjelenéssel, beszéddel és viselkedéssel kellene rendelkeznie a megtestesült Istennek, hogy találjon az Ő identitásával? Vannak-e erre vonatkozó normáitok? Biztosan vannak, különben nem így tekintenétek Krisztusra. Nekem megvannak a Magam normái – vajon az Én normáim túlmutatnak-e az igazságalapelveken? (Nem.) Miért van az, hogy egyeseknek mindig elképzeléseik vannak bármiről, amit viselek vagy eszem, állandóan summáznak és ítélkeznek Felettem – hát nem undorító ez? Vajon miért látnak Engem így? Az ő szemükben bármit is tesz Krisztus, az rossz, minden negatív, mindig valami gyanús dolog történik azzal. Milyen elvetemültnek kell lenniük! Isten különböző identitásainak, különböző perspektíváinak e sorozatából ítélve – Isten Lelkének lényegétől és Magától Istentől a megtestesült Isten emberi mivoltáig –, Isten lényegében nincs arrogancia, sem pedig a Sátán ambíciói és vágyai, és még kevésbé az ember úgynevezett státuszvágya. Isten saját lényege mellett a legmarkánsabb jellemzője annak, amit Ő birtokol, Isten Lelkétől kezdve az Ő megtestesült, hús-vér testéig az alázatossága és az elrejtettsége. Ez az alázatosság nem színlelt, ez az elrejtettség nem szándékos kikerülés; ez Isten lényege, ez Maga Isten. Akár a szellemi birodalomban van Isten, akár emberi testet öltött, az Ő lényege nem változik. Ha valaki ez alapján nem látja, hogy a megtestesült Krisztus rendelkezik Isten lényegével, miféle ember az? Nincs lelki megértése, álhívő. Ha Isten alázatosságának és elrejtettségének lényegét nézik, az emberek azt gondolják: „Nem tűnik úgy, hogy Istennek olyan nagy hatalma lenne. Azt mondani, hogy Isten mindenható, nem tűnik túl hihetőnek, biztosabb azt mondani, hogy Isten hatalmas. És ha nincs olyan nagy hatalma, hogyan gyakorolhatna szuverenitást az emberiség felett? Ha soha nem mutatja Isten státuszát és identitását, le tudja-e győzni a Sátánt? Azt mondják, hogy Isten bölcs – vajon a bölcsesség mindent eldönthet? Melyik a hatalmasabb, a bölcsesség vagy a mindenhatóság? Vajon uralkodhat-e a bölcsesség a mindenhatóságon? Befolyásolhatja-e a bölcsesség a mindenhatóságot?” Az emberek elgondolkodnak ezen, de nem látnak át rajta, és nem értik meg. Vannak, akik kételyeket hordoznak a szívükben, majd fokozatosan megemésztik azokat, folyamatosan keresik és próbálják megérteni ezt a dolgot a tapasztalataikon keresztül, és öntudatlanul is szert tesznek némi érzékelhető tudásra. Csak az antikrisztusok azok, akik miután kétségbe vonják Isten lényegének mindezen aspektusait, mindezeket a megnyilvánulásokat és az Ő cselekedeteit, nemcsak hogy nem értik meg, hogy ez Isten alázatossága és elrejtettsége, hogy ez az, ami szeretetre méltó Istenben, hanem éppen ellenkezőleg, még több kétségre tesznek szert Istennel kapcsolatban, és még súlyosabban kárhoztatják Istent. Kétségbe vonják Isten mindenek feletti szuverenitását, kétségbe vonják, hogy Isten képes legyőzni a Sátánt, kétségbe vonják, hogy Isten meg tudja menteni az emberiséget, kétségbe vonják, hogy Isten hatezer éves irányítási terve sikeresen véghez vihető, és még inkább kétségbe vonják azt, hogy Isten az Ő megdicsőülésével minden embernek fel fogja fedni magát. Vajon mit tesznek miután kétségbe vonják ezeket a dolgokat? Megtagadják őket. Így az antikrisztusok azt mondják: „Krisztus alázatossága és elrejtettsége semmit sem jelent, sem dicsőítésre, sem pedig dicséretre nem méltó, és nem isten lényege. Az ilyen alázatosság és elrejtettség nem olyasmi, amivel isten rendelkezik; krisztus alázatossága és elrejtettsége az ő tehetetlenségének megnyilvánulása. A világban, amennyiben valakinek van egy kis státusza, királlyá, márkivá vagy császárrá koronázzák. Krisztus megalapította az ő királyságát, és oly sok követője van, miközben az evangéliumi munka terjedése virágzik – nem azt jelenti-e ez, hogy krisztus hatalma növekszik? A tettei alapján ítélve azonban nem áll szándékában növelni a hatalmát, sem pedig ilyen hatalmat birtokolni. Mintha nem lenne meg a képessége, hogy birtokolja ezt a hatalmat, hogy birtokolja krisztus királyságát. Akkor vajon nyerhetek-e áldást azáltal, hogy követem őt? Válhatok-e a következő kor urává? Uralkodhatok-e minden nemzet és nép felett? Elpusztíthatja-e ő ezt a régi világot, ezt a romlott emberiséget? Ha krisztus hétköznapi megjelenését nézzük, hogyan tud nagy dolgokat véghezvinni?” Az antikrisztusok szívében mindig felmerülnek ilyen kétségek. Krisztus alázatossága és elrejtettsége olyan dolgok, amelyeket minden romlott ember, különösen az antikrisztusok, képtelenek elfogadni, elismerni és meglátni; az antikrisztusok Isten alázatosságát és elrejtettségét az Isten identitásában és lényegében való kételkedésük bizonyítékának tekintik, bizonyítéknak és eszköznek arra, hogy megtagadják Isten hatalmát, megtagadva így Isten identitását és lényegét, illetve Krisztus lényegét is. Miután megtagadják Krisztus lényegét, az antikrisztusok a saját hatáskörükben irgalom, könyörület és félelem nélkül kezdenek fellépni Isten választott népe ellen, ugyanakkor a legcsekélyebb mértékben sem tagadják meg és vonják kétségbe saját képességeiket, készségeiket és ambícióikat. Befolyási körükön belül, azon a területen belül, ahol cselekedni tudnak, az antikrisztusok kinyújtják karmaikat, irányítják azokat, akiket irányítani tudnak, és félrevezetik azokat, akiket félre tudnak vezetni; teljesen figyelmen kívül hagyják Krisztust és Istent, teljes mértékben szakítanak Istennel, Krisztussal és Isten házával.

Miről is beszélgetünk elsősorban a hogyan kezelik az antikrisztusok Krisztus alázatosságát és elrejtettségét című tétel kapcsán? Isten alázatossága és elrejtettsége – amit az embereknek meg kellene érteniük – az antikrisztusok szemében a legkedvezőbb feltétel ahhoz, hogy azt tegyenek, amit csak akarnak, és független királyságot alapítsanak Isten házában. Isten el van rejtve a hús-vér testben, és a munkának ezen utolsó napokbeli szakasza formailag különbözik a Kegyelem Korabeli szakasztól. Bár Isten ebben a szakaszban nem visz véghez jeleket és csodákat, sokkal több szót, számtalanszor több szót mond. Függetlenül attól, hogyan munkálkodik Isten, ha testet ölt, akkor a munkájának végrehajtása hatalmas megaláztatással jár. Csak egy ilyen, isteni lényeggel rendelkező Isten tud igazán megalázkodni és elrejtőzni hétköznapi emberré válva, hogy elvégezze a munkáját, mivel rendelkezik az alázatosság és az elrejtettség lényegével. Ezzel ellentétben a Sátán teljes mértékben képtelen erre. Vajon milyen hús-vér testet viselne a Sátán, hogy az emberek között munkálkodjon? Először is, impozáns megjelenésű, illetve ádáz, csalárd és elvetemült lenne; aztán különböző stratégiákat és technikákat kellene mesterien alkalmaznia a különféle csalárd trükkök mellett, hogy játszadozzon az emberekkel és manipulálja őket: meglehetősen könyörtelennek és rosszindulatúnak kell lennie. Folyamatosan láthatóvá kell tennie magát az emberek között, és mindenütt a figyelem középpontjába kell kerülnie, félve attól, hogy talán valaki nem ismeri meg, és mindig arra kell törekednie, hogy növelje a hírnevét, és népszerűsítse magát. Akkor lesz elégedett, ha az emberek végül királynak vagy császárnak nevezik őt. Amit Isten tesz, az pontosan az ellenkezője annak, amit a Sátán tesz. Isten folyamatosan türelmet gyakorol és rejtőzködik, és miközben ezt teszi, a Teremtő irgalmát és szerető kedvességét felhasználva belemunkálja az Ő szavait és életét az emberekbe, hogy azok megértsék az igazságot, megmeneküljenek, valamint normális emberi mivolttal és normális emberi élettel rendelkező igaz teremtett lényekké váljanak. Bár amit Isten tesz, az felbecsülhetetlen értékű az emberiség számára, Isten mégis saját felelősségének tekinti azt. Ezért Ő személyesen testté lett, és fáradhatatlanul gondoskodik az emberekről, segíti, támogatja, megvilágosítja és megvilágítja őket, akár egy anya vagy egy apa. Természetesen meg is fenyíti, meg is ítéli és fegyelmezi is az embereket, figyelve amint napról napra változnak, naponta normális gyülekezeti életet élnek, és napról napra növekednek az életben. Így minden, amit Isten tesz, az a pozitív dolgok valósága. Az emberiség körében az emberek dicsérik az Isten által megfizetett árakat, az Ő hatalmas erejét és dicsőségét, de Isten szavaiban mikor mondta Ő valaha is az embereknek: „Ezt meg azt tettem az emberiségért, annyi áldozatot hoztam, az embereknek dicsérniük és dicsőíteniük kell Engem”? Vajon Istennek vannak-e ilyen követelései az emberiséggel szemben? Nincsenek. Ez Maga Isten. Isten soha nem szabott feltételeket, hogy üzleteljen az emberekkel, mondván: „Közétek küldtem Krisztust, jól kell bánnotok Vele, hallgatnotok kell a szavaira, alá kell vetnetek magatokat Neki, és követnetek kell Őt. Ne okozzatok megzavarásokat vagy bomlasztásokat, tegyétek azt, amit Ő mond nektek, úgy, ahogyan Ő mondja, hogy tegyétek, és amikor minden beteljesedik, mindannyian elismerésben részesültök majd.” Mondott Isten valaha is ilyet? Vajon ez Isten szándéka? Nem, éppen ellenkezőleg, az antikrisztusok azok, akik mindig különböző eszközökkel próbálnak elcsábítani, korlátozni, irányítani és uralni mindent az emberekkel kapcsolatban, hogy rávegyék őket arra, hogy elhagyják Istent, és eléjük járuljanak. Az antikrisztusok azok, akik, valahányszor valami aprócska tettet hajtanak végre, mindenütt hirdetik és bejelentik azt. Az antikrisztusok nemcsak hogy nem képesek megérteni, elfogadni, dicsőíteni és magasztalni Isten alázatosságát és elrejtettségét, hanem megvetik és káromolják is azt. Ezt az antikrisztusok beállítottság-lényege határozza meg.

Ma annak három megnyilvánulásáról beszélgettünk, hogy az antikrisztusok hogyan tagadják Krisztus lényegét. Zárjuk itt le az ezzel kapcsolatos beszélgetésünket. Van-e valamilyen kérdésetek? (Nincs.) Rendben, viszontlátásra!

2020. november 21.

Lábjegyzet:

a. A kínai nyelvet beszélők a náluk fiatalabb személy vezetékneve elé odateszik a „Hsziao” szót.