I. Az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében

Ma az antikrisztusok különböző megnyilvánulásairól szóló tizenötödik tételről fogunk beszélgetni – nem hisznek Isten létezésében, és tagadják Krisztus lényegét. Ez a tétel az antikrisztusok Istennel és Krisztussal szembeni bánásmódjának két olyan megnyilvánulását mutatja be, amelyek az antikrisztusok lényegét képviselik. Mindkét megnyilvánulás Magára Istenre vonatkozik, egyrészt Isten Lelkét, másrészt Isten megtestesült testét érinti. Az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében, és nem is ismerik el az Ő megtestesült testét. Ez az antikrisztusok álláspontja Istennel szemben, és ezek az elsődleges megnyilvánulásai annak, ahogyan az antikrisztusok Istennel bánnak. Egyelőre nem e két elsődleges megnyilvánulás lényegéről fogunk beszélgetni, hanem először hadd vitassuk meg, hogyan nyilvánul meg az, hogy az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében, vagyis milyen gondolataik, nézeteik, attitűdjeik és konkrét viselkedésmódjaik, megnyilvánulásaik és megközelítéseik vannak Istennel szemben, amelyek azt bizonyítják, hogy nem hisznek az Ő létezésében. Vannak-e konkrét megnyilvánulásai ennek a hitetlenségnek? Lehet, hogy egyesek azt mondják: „Az, hogy az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében egyszerűen azt jelenti, hogy nem ismerik el ezt a tényt, és tagadják Isten létezését. Szívük mélyén azt hiszik, hogy nincs Isten, és hogy Isten Lelke, Maga Isten és a Teremtő láthatatlan, és nem létezik. Számukra az »Isten« megnevezés üres, és az emberi képzelet szüleménye. Hát nem egyszerű ezt elmagyarázni és beszélni róla? Vajon hogyan kapcsolódik ez az antikrisztusok lényegéhez? Hogyan vannak konkrét megnyilvánulásai ennek? Nem bolhából elefánt csinálás-e ez? Tényleg ennyire bonyolult?” Helyes-e ez a gondolatmenet? Ha arra kérnének, hogy beszéljetek arról a témáról, hogy az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében, hogyan beszélnétek róla, és hogyan boncolgatnátok? Vegyünk például egy különösen csalárd embert. Tudnál-e beszélni a csalárdságának konkrét megnyilvánulásairól? Ha csak azt mondod: „Ez az ember nagyon csalárd, és mindig hazudik anélkül, hogy egyetlen igaz szót is kimondana”, akkor vajon ezzel be is fejezted? Melyek a csalárdság konkrét állapotai és megnyilvánulásai? Hogyan boncolgathatod annak az embernek a csalárdságát? Milyen megközelítéseket használ az emberekkel való bánásmódban és mindennapi élete ügyeinek intézésében? Milyen módszereket használ a világhoz való viszonyulásában? Milyen a jelleme? Mi az álláspontja az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatban? Hogyan bizonyítható, hogy ez az ember nagyon csalárd? Vannak-e itt konkrétumok? Mindenképpen vannak konkrétumok. Nem csak arról van szó, hogy elmondjuk, mi a csalárdság, vagy milyen cselekedetek csalárdok, és nem is csak arról, hogy elmagyarázzuk ezt a kifejezést, hanem boncolgatnunk kell a konkrét megnyilvánulásait, viselkedésmódjait, gondolatait, nézeteit, a módszereit, ahogyan az ügyeket intézi, a jellemét és így tovább. A csalárd ember fő jellemzője, hogy sosem nyitja meg a szívét, hogy bárkivel közösséget vállaljon, és még a legjobb barátjával sem beszél tiszta szívből. Rendkívül kifürkészhetetlen. Egy ilyen személy valójában nem feltétlenül idős, vagy nem feltétlen látott sokat a világból, az is lehet, hogy kevés a tapasztalata, mégis rendkívül kifürkészhetetlen. A korához képest igen ravasz. Hát nem természeténél fogva csalárd ember ez? Oly mélyen rejtőzködik, hogy senki sem lát át rajta. Bármennyi szót szól is, nehéz megmondani, hogy melyik igaz és melyik hamis, és senki sem tudja, mikor mond igazat, illetve mikor hazudik. Emellett különösen ügyes az álcázásban és az álokoskodásban. Gyakran titkolja az igazságot hamis benyomást keltve az emberekben, hogy az emberek csak a hamis külsőjét lássák. Magasztos, jó, erényes és jámbor embernek álcázza magát, olyannak, akit kedvelnek és elfogadnak, és a végén mindenki imádja és felnéz rá. Bármennyi időt töltesz is egy ilyen emberrel, sosem tudod, mit gondol. Mindenféle embert, eseményt és dolgot illető nézetei és hozzáállásai el vannak rejtve a szívében. Soha senkinek nem mondja el ezeket a dolgokat. Soha nem beszél ezekről a dolgokról, még a legközelebbi bizalmasának sem. Még amikor Istenhez imádkozik, talán akkor sem bízza rá azt, ami a szívében van, sem a vele kapcsolatos igazságot. És nemcsak erről van szó: próbálja olyasvalakinek álcázni magát, akinek jó az emberi mivolta, aki igen spirituális és elkötelezett az igazságra való törekvés iránt. Senki sem látja, milyen a beállítottsága, és milyen ember is ő. Ezek a csalárdság megnyilvánulásai. Vegyünk például egy lusta embert. Vajon melyek a lustaság konkrét megnyilvánulásai? Egyesek talán azt mondják: „A lustaság az, ha egyáltalán nem dolgozunk, egész nap csak ülünk, nem akarunk megmozdulni, nem akarunk semmin tépelődni, és nem akarunk beszélgetni.” Vajon ezek a lustaság konkrét, lényegi megnyilvánulásai? (Nem, ez csak néhány felszínes jelenség.) Akkor vajon melyek a lustaság konkrét megnyilvánulásai? Elsősorban két fő megnyilvánulása van: az első, hogy nem vagyunk hajlandóak elviselni semmilyen nehézséget, bármit is teszünk, nem hordozzuk annak terhét és felelősségét, panaszkodunk, ha a testünk egy kis kényelmetlenséget érez, illetve bármilyen kis nehézséggel vagy fáradtsággal szembesül; a második, hogy minden munkától idegenkedünk, élvezetteli életet akarunk élni, jobban szeretjük a pihenést, és nem szeretünk dolgozni, henyélünk, és sodródunk a mindennapokban, valamint, valahányszor dolgoznunk kell, szüntelenül nyafogunk és elrejtőzünk, ahol senki sem találhat meg. Ez a lustaság két fő megnyilvánulása; itt nem fogjuk megvitatni a konkrét megnyilvánulásokat. Vegyünk például egy falánk embert. Vajon melyek a falánkság konkrét megnyilvánulásai? Ez olyasvalami az emberi mivoltban, amit könnyű lenne boncolgatni és felismerni, igaz? (Folyamatosan testi örömökre törekszik, mindig ízletes ételeket akar enni, hogy kielégítse a kívánságait.) (Kielégíthetetlen az étvágya, ha finom ételekről van szó.) Ezek a falánkság megnyilvánulásai. Vajon nincsenek-e olyanok, akik, miután meghallják, hogy valahol finom ételek vannak, mindent megtesznek, hogy megtalálják? Tegyük fel például, hogy valahol megnyílik egy új étterem, amely sokféle finom ételt kínál, de egy kicsit drága és messze van: egy órát kell autózni odáig. Az emberek többsége azt gondolná, hogy nem éri meg ilyen messzire utazni csupáncsak egy étkezésért. De azok, akik szeretnek enni, hallva erről az étteremről, azt gondolnák: „Egy órányi autóút nem is olyan hosszú. Hát nem arról szól az élet, hogy eszünk, iszunk és szórakozunk? Gyerünk enni!” Ha azonban ugyanezt az embert arra kérnék, hogy egy órát autózzon, hogy a saját munkáját ellássa, akkor elkezdene mérlegelni: „Vajon nem fogok elfáradni odáig? Vajon megéri-e számomra, hogy ennyi időt töltsek azzal, hogy odamenjek, és ott dolgozzak? Mi lesz, ha rossz emberekkel találkozom? Mi lesz, ha kifogy a benzin az autóból? Mit fogok ott enni? Vajon lesz ott készétel? Mi lesz, ha nem tudok alkalmazkodni a helyi környezethez? Mi lesz, ha éjszaka nem tudok aludni?” Elbonyolítják a dolgokat, ha a saját munkájukról van szó, és mindenhol nehézségeket látnak. Ha azonban arról van szó, hogy valami finomat egyenek, hajlandóak minden akadályt legyőzni; jelentéktelenné válik minden akadály, és nem gondolkodnak túl sokat. Ezek a falánkság konkrét megnyilvánulásai. Ezt itt csak röviden említem meg; nem fogom tovább részletezni.

Hadd térjünk vissza a mai beszélgetés témájához. Miben nyilvánul meg az, hogy az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében? Milyen konkrét gondolatokat, nézeteket és állapotokat tárnak fel? Amikor valami történik velük, milyen hozzáállással, nézetekkel és eszmékkel rendelkeznek, amelyek azt bizonyítják, hogy valóban nem hisznek Isten létezésében? Hát nem érdemes-e erről beszélgetni? Az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében; vajon melyek ennek a hitetlenségnek a részletei és a konkrét megnyilvánulásai? (Bármi történjék is, nem hisznek abban, hogy azt Isten vezényelte és rendezte, és nem tudják azt elfogadni Istentől.) (Nem hisznek abban, hogy Isten a jót megjutalmazza, a gonoszt pedig megbünteti, ezért szemtelenül gonoszkodnak.) Ez néhány konkrét megnyilvánulás. Az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében. Az, hogy nem hisznek Isten létezésében, az tagadás. Vajon mit tagadnak, ami bizonyítja azt, hogy tagadják Isten létezését? (Tagadják Isten identitását, mint Teremtő.) (Tagadják, hogy Isten mindent irányít, és hogy mindenek felett szuverén.) (Tagadják, hogy Isten szavai az igazság, és tagadják, hogy Isten ítélő és fenyítő munkája képes megtisztítani az emberek romlottságát és megmenteni őket a Sátántól.) Ezen állítás közül melyik a reprezentatív és a lényegesebb? Isten identitásának és az Ő mindenek feletti szuverenitásának tagadása – hát nem reprezentatívak ezek? Nem alapvető fontosságú kérdések? (De igen.) Hinni Isten létezésében egyrészt Isten identitásának és lényegének elismerését jelenti. Továbbá, az Isten identitásában és lényegében való hit alapján annak a ténynek az elfogadását és elismerését, hogy Isten mindenek felett szuverén. Ez vajon nem Isten létezésében való teljes hit? Nem döntő fontosságú-e ez a két pont? (De igen.) Ez a két leglényegesebb kérdés. Ezért annak boncolgatásához, hogy az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében, előszöris két dolgot kell boncolgatnunk: az első az, hogy az antikrisztusok nem hajlandóak elismerni Isten identitását és lényegét; a második pedig az, hogy az antikrisztusok nem hajlandóak elismerni Isten mindenek feletti szuverenitását. E két pont további szempontokat is tartalmaz. Korábban beszélgettünk arról, hogy az antikrisztusok nem ismerik el, hogy Isten az igazság, hogy Isten szavai az igazság, és hogy Isten meg tudja menteni az embereket. Ez is tény. Itt azonban azt mondom, hogy az antikrisztusok alapvetően nem hisznek abban, hogy van Isten, és alapvetően nem hisznek Isten létezésében. Ha ezt abból a szempontból boncolgatjuk, hogy az antikrisztusok nem ismerik el Isten identitását és lényegét, és nem hajlandóak elismerni Isten mindenek feletti szuverenitását, az sokkal erőteljesebb és reprezentatívabb lesz.

A. Nem hajlandóak elismerni Isten identitását és lényegét

Hadd kezdjük az első pontról való beszélgetéssel: Az antikrisztusok nem hajlandóak elismerni Isten identitását és lényegét. Mi Isten identitása? Minden teremtett lény számára Isten a Teremtő, mi tehát az Ő identitása minden dolog számára? (Minden dolog Legfőbb Ura.) Ez a megnevezés is pontos, mégis mi Isten valódi identitása? Amikor megszólítod Istent, vajon hivatkozhatsz-e egyszerűen úgy Rá, hogy „minden dolog Legfőbb Ura”? Ez olyan, mint ahogyan az anyád identitása számodra az, hogy ő az, aki megszült téged és felnevelt, de tudod-e őt úgy hívni, hogy „az, aki megszültél engem és felneveltél”? (Nem.) Hogy hívod őt? (Anya.) Ez a te kifejezésed az édesanyádra. Tehát a Teremtőnek, minden dolog Legfőbb Urának megnevezése Isten, és csak Magát Istent lehet Istennek hívni. Minden teremtett és nem teremtett dolog számára Isten az Isten; az Ő identitása minden dolog Legfőbb Ura, az Ő megnevezése pedig Isten. Az Egyetlen, aki ezt a megnevezést viseli, az Maga Isten, Ő Isten. Csak Ő, aki méltó az Isten megnevezésre, rendelkezik Isten identitásával és lényegével. Egyelőre ne beszéljünk a „lényeg” szóról, beszéljünk inkább az identitásról. Maga Isten, aki Isten identitásával rendelkezik, Isten dolgait cselekszi, Isten természetét fejezi ki, és Isten módszereit használva vezeti az egész emberiséget, szuverenitást gyakorol az egész emberiség és minden dolog felett. Akik hisznek Istenben és elismerik Isten identitását, azoknak a szemlélete mindarról, amit Isten tesz, teljesen különbözik az antikrisztusokétól. Azok, akik helyesen megértik mindazt, amit Isten minden dolog közepette tesz, meglátják ebben az Ő cselekedeteinek módszereit, és még inkább megbizonyosodnak arról, hogy Ő minden dolog között létezik. Ezzel szemben az a nézőpont, módszer és szemszög, amelyből az antikrisztusok mindezeket a dolgokat szemlélik, teljesen ellentétes azokéval, akik hisznek Isten létezésében. Ezért az antikrisztusok inkább meghalnának, minthogy higgyenek Isten létezésében, vagy higgyenek abban, hogy az Egyetlen, aki mindezekre képes, az az Egyetlen, aki rendelkezik Isten identitásával, és hogy egyedül Ő méltó arra, hogy Istennek nevezzék, és hogy az emberek Istennek szólítsák.

Ha az emberek Isten szavain és a normális emberi mivolt racionalitásán keresztül szemlélik és megértik azt a sok mindent, ami minden dolog és az egész emberiség közepette létezik, függetlenül attól, hogy látható-e szabad szemmel, vagy sem, akkor felfedezik majd, hogy Isten vezeti az emberiséget minden dolog közepette, és hogy Ő valóban létezik. Minden dolog törvénye és minden dolog fejlődése egy láthatatlan, leírhatatlan szabályrendszeren belül van vezényelve és intézve, ki képes tehát mindezt vezényelni és intézni? Nem egy nagyszerű ember, nem is egy hős, és biztosan nem egy természeti képződmény. Hanem az Egyetlen, aki láthatatlan és megfoghatatlan, de az ember számára érzékelhető, aki mindezek felett szuverén. Vajon ki ez? Isten. Hinni Isten létezésében, nem ez-e a minimális racionalitás, amellyel az embereknek rendelkezniük kellene? Nem ez-e a legminimálisabb, legalapvetőbb nézőpont és szemszög, amelyből az embereknek szemlélniük kellene a dolgokat? Az antikrisztusok azonban nem rendelkeznek ezzel a racionalitással, és ezért nem ilyen nézőpontból és szemszögből szemlélik a dolgokat. Ezért az Isten által vezényelt dolgokat, amelyeket az emberiség csak érzékelni képes, és amelyeket Isten nem közölt kifejezetten, világos nyelven az emberiséggel, az antikrisztusok véletlenszerű, ember alkotta, természetes módon kialakult, sőt, akár az emberek által elképzelt és manipulált dolgoknak tartják. Bárhogyan is tanúskodsz Isten létezéséről, bármennyi tényt is használsz fel annak bizonyítására, hogy Isten ott van minden dolog közepette, hogy Isten az Isten identitásával rendelkezik, és hogy csak az az Egyetlen, aki rendelkezik Isten identitásával, képes ezeket a dolgokat megtenni, illetve mindent rendezett módon intézni, és hogy egy ilyen Legfőbb Úr az Egyetlen, aki rendelkezik Isten identitásával, vajon az antikrisztusok így fogják-e látni ezt? Az antikrisztusok így értenék-e ezt? (Nem.) Bármennyi tényt is hozol fel ennek bizonyítására, az antikrisztusok nem fogják elhinni, és nem is fogják elismerni. Még ha látszólag nem is mondanak semmit, sőt, még ha nem is tudnak semmilyen bizonyítékot felhozni annak megcáfolására, mélyen legbelül százszorosan is nem értenek egyet vele, nem hajlandóak tudomásul venni, és kérdőjelek egész sorát vetik fel. Azt gondolják, hogy azok, akik hisznek Isten identitásában, bolondok, és hogy félrevezették őket, és hogy ezt csak az érett gondolkodással nem rendelkezők tennék és gondolnák. Úgy vélik, hogy az ember szabad akaratát magának az embernek kell irányítania és szabadon kifejeznie. Úgy gondolják, hogy az embereknek, ahogyan csak szeretnének, véleményt kellene alkotniuk a minden dolgok közepette bekövetkező eseményekről, és hogy ezeket az eseményeket tudományos módszerekkel és tudományos szemszögből kellene szemlélni, hogy az embereknek nem kellene annyira babonásnak lenniük, és Isten szuverenitásával magyarázniuk mindent, illetve Isten szuverenitásával közelíteniük meg mindent. Például sok testvér van a gyülekezetben, akik számos Isten által tett jelet és csodát, tapasztaltak már meg, amióta elnyerték az üdvösséget. Ezek bizonyságot tesznek arról, hogy Isten hogyan vezette őket abban az időben, hogyan mutatta meg ezeken az eseményeken keresztül, hogy Ő valóban létezik, és hogy azokat valóban Ő hajtotta végre, valamint arról is, hogy milyen hatalmas áldásokban és kegyelemben részesültek ezen események által. A tanújelek ott vannak, mind a bizonyságtételekben, mind a tárgyi bizonyítékokban. Ezek a bizonyságtételek és tárgyi bizonyítékok megerősítik a hitét azoknak, akik hisznek Isten létezésében, de vajon az antikrisztusoknak, akik nem hisznek Isten létezésében, megváltozik-e a szemléletük, miután ezeket meghallják? (Nem.) Honnan tudod? Onnan, hogy bármennyire is igaz, amit mondasz, és bármennyien vannak is, akik személyesen megerősítik a bizonyságtételed, az antikrisztusok nem fogják elhinni. Azt mondják majd: „Hacsak nem tapasztalom meg magam, ha nem láttam, akkor nem is létezik. Amivel ti találkoztatok, és amit megtapasztaltatok, az csak egy véletlen egybeesés, egy véletlenszerűség volt. Ki ne tapasztalna meg életében veszélyes vagy véletlenszerű eseményeket? Vajon ezeknek a véletleneknek és véletlenszerűségeknek a felbukkanása bizonyítja-e, hogy ezek Isten művei? Bizonyítja-e, hogy aki ezeket teszi, az Isten? Lehet, hogy csak képzelődsz, lehet, hogy csak szerencséd volt, hogy volt ott egy jótevő, hogy segítsen neked, vagy lehet, hogy csak nem jött el a halálod ideje, és szerencsésen megmenekültél.” Látod, elismerik-e azt, amit Isten tett ezekkel az emberekkel? (Nem ismerik el.) Nem ismerik el és nem hisznek abban, amit Isten tett a testvérekkel, és azt sem hiszik el, hogy Isten képes ilyen tetteket végrehajtani, és hogy a testvérek által megtapasztaltak valóban megtörténtek. Azt gondolják: „Hogyan létezhetnek ilyesmik a világban? Ha léteznek is, csak az emberi képzelet szüleményei. Ahogy a mondás tartja: »Amiről nappal gondolkodsz, arról álmodsz majd éjszaka.« Ezek mind csak illúziók.” Amikor az antikrisztusok fülébe jut, hogy a testvérek megtapasztaltak néhány jelet és csodát, Istennek néhány különleges kegyelmét és áldását, és néhány olyan dolgot, ami az átlagemberek számára elérhetetlen, nem hiszik el. Képesek-e tehát az antikrisztusok hinni abban a megvilágosodásban és útmutatásban, amelyet a testvérek Isten szavainak megtapasztalása során nyernek? Abban sem hisznek. Nem hisznek abban, hogy Isten megvilágosítja, megvilágítja és vezeti az embereket. Úgy gondolják, hogy mindez az emberi elméből, az emberi tudáson alapuló elemzésből és megértésből származik, és hogy ez váltja ki ezeket a tapasztalati tanúságtételeket. Azt hiszik: „Ha az emberek erősen gondolkodnak, és kitartóan törekednek ebbe az irányba, vajon nem fognak-e némi tudásra szert tenni? Ha én is erőfeszítéseket teszek, erősen gondolkodom és elmélkedem e vonatkozásban, például cikket írok, akkor én is elő tudnék állni valamilyen tapasztalati tanúságtétellel.” Ezért, amikor a testvérek tapasztalati tanúságtételéről van szó, ahol arról tesznek bizonyságot, hogy Isten hogyan vezette őket, hogyan világosította és világította meg őket, hogyan ítélte, fenyítette, metszette és fegyelmezte meg őket, és hogyan vezényelt Isten helyzeteket, hogy próbára tegye és finomítsa őket, valamint hogyan értették meg ebből Isten szándékait, és így tovább, az antikrisztusok nem ismerik el Isten egyetlen ilyen cselekedetét sem, és nem is hisznek azokban. Azt gondolják, hogy mindezek nem lehetségesek. Az antikrisztusok nem ismerik el és nem hisznek ezekben az eseményekben, amelyek a testvérek körében történnek. Vajon igazolja-e ez az antikrisztusok lényegét, hogy egyáltalán nem hajlandóak elismerni Isten identitását? Valójában nem ez a legerőteljesebb bizonyíték arra, hogy az antikrisztusok lényege, hogy nem hajlandóak elismerni Isten identitását.

Lépjünk ideiglenesen túl a gyülekezet és a testvérek körén, és vizsgáljuk meg az antikrisztusok nézeteit az emberek csoportjaiban, a való életben felmerülő különböző kérdésekkel kapcsolatban. Melyek ezek a kérdések? (Az emberek születése, öregedése, betegsége és halála, valamint a társadalmi változások, politikai váltások és katasztrófák bekövetkezte. Az antikrisztusok képtelenek felismerni mindezekben Isten szuverenitását.) (Az antikrisztusok nem hisznek abban, hogy az emberek sorsa Isten kezében van, inkább saját kezűleg akarnak szép hazát teremteni.) Ezek olyan konkrét megnyilvánulások, amelyek a probléma lényegét érintik. Látják-e az antikrisztusok, hogy az emberi sors, az élet és a halál, valamint az összes tapasztalat, amelyen minden ember keresztülmegy élete során, Isten szuverenitása alatt áll? Nem látják. Van például a társadalomban egy népszerű mondás: „A hídépítés és az útjavítás vaksághoz vezet, míg a gyilkosok és gyújtogatók gondoskodnak arról, hogy utódaik szaporodjanak.” Ez a mondás lényegi szabály-e valamire? Az igazság-e? Filozófiai elmélet-e? (Nem.) Akkor honnan származik ez a mondás? Biztosan nem azoktól, akik hisznek Istenben; ez az emberi fejlődés során a különböző emberek életkörülményeinek egy felszínes jelensége. Az emberek úgy vélik, hogy nincs igazságosság a világban, hogy minél több jótettet visz véghez valaki, annál valószínűbb, hogy megvakul, és annál inkább büntetésben részesül, míg minél több rosszat tesz valaki, annál inkább boldogul, és annál több sikert ér el a világban. Vajon a különböző dolgok fejlődési törvényei az emberiség körében valamilyen módon összhangban vannak ezzel a mondással? Van egy másik mondás is: „A jók fiatalon halnak meg, a gonoszok ezer évig élnek.” Miféle emberek találták ki ezt a mondást? Az ilyen típusú mondásokat az emberek közmondásokként ismerik; vajon miféle emberek képesek kimondani ilyen közmondásokat? Hisznek-e Istenben? Olyan emberek-e, akik hisznek Isten létezésében? (Nem.) Vannak bizonyos fajta cinikusok, akik sikertelenek a társadalomban és az emberek között, akik mindenütt akadályokba ütköznek, nehéz a sorsuk, beteljesületlenek a törekvéseik, és nem boldogulnak, bárhová is mennek. Úgy gondolják, hogy valamennyire kompetensek és rátermettek, mégsem tudtak nevet szerezni maguknak, fejlődni, felülmúlni másokat, és becsületére válni az őseiknek. Bárhová is mennek, kirekesztik, zaklatják és elnyomják őket, és nem képesek mindebből kiszabadulni. Végül arra a következtetésre jutnak: „A társadalomban és az emberiségben nincs igazságosság, nincs olyan, hogy a jót jutalmazzák és a rosszat büntetik, és nincs megtorlás sem. A rossz emberek rossz dolgokat tesznek anélkül, hogy megbüntetnék őket, míg a jó emberek, akik sok jót tettek, például adakoztak és segítettek a szegényeken, végül nem kapnak jutalmat. Tehát, ne legyetek jók; hiábavaló. A jó emberek a végén megvakulnak – inkább gonosznak kell lenni.” Mivel sikertelenek a világban és az emberek csoportjainak körében, panaszkodnak, hogy nincs igazságosság és méltányosság a világban, és hogy nincs szabadító a világban. Úgy gondolják, hogy mindenki rosszul bánik velük, mert senki sem látja az erősségeiket és a szakértelmüket, és senki sem helyezi őket fontos pozíciókba. Ezért gyártják ezt a fajta kiforgatott elméletet, hogy panaszkodjanak az emberiségre és a világra. Valójában vannak-e okok e különféle dolgok bekövetkezte mögött? Vannak-e ok-okozati összefüggések? Mindenképpen! Az antikrisztusok ugyanazt a nézetet vallják, mint ezek az emberek; nem hiszik, hogy Isten mindenek felett szuverén, és azt sem hiszik, hogy minden, ami felett Isten – aki Isten identitásával rendelkezik – szuverén, az igazságos. Ezért az antikrisztusok nemcsak hogy nem ismerik el, hogy minden, amit Isten tesz, az Ő identitását képviseli, hanem hisznek a társadalomban keringő kiforgatott elméletekben és eretnekségekben is. Azt hiszik, hogy ezek a kiforgatott elméletek és eretnekségek igazak, és csak azokat lehet szívük isteneinek nevezni, akik képesek boldogulni ebben a világban, akiket imádnak és követnek, és akik szívükben az istenek identitásával rendelkeznek. Például a kínai legendákban olyan szereplők vannak, mint a Nyugati Anyakirálynő, Jáde császár, a Nyolc Halhatatlan, Guanjin és Buddha – ők azok, akiket az antikrisztusok a szívük mélyén valóban imádnak. Ezekben a legendákban Jáde császár a legnagyobb; ő rendelkezik azzal a hatalommal, hogy a mennyei birodalomban a bűnösöket megbüntesse azáltal, hogy a halandók birodalmába taszítja őket. Amikor az antikrisztusok ezt hallják, hatalmas csodálatot éreznek iránta, és azt gondolják: „Jáde császár valóban egy isten! Olyan a viselkedése, a magatartása és olyanok a képességei, mint egy istennek!” Ezek a legendák, valamint az úgynevezett halhatatlanok, akiknek a nagyközönség áldozatokat mutat be, mély benyomást tettek az emberekre. Úgy vélik: „Ezek az úgynevezett halhatatlanok nagyszerű képességekkel és hatalommal rendelkeznek. Megérdemlik, hogy istennek hívják őket. Képesek a mennyei birodalomban számot adni minden igazságtalan és nem kielégítő dologról, ami a világban történik, és ha valaki igazságosságot keres, választ kaphat tőlük. Például az olyan történelmi személyiségek, mint Pao Kung és Kuan Kung igazságot szolgáltatnak az emberiségnek a szellemi birodalomban. Ha valakit sérelem ér, és a bíróság igazságtalan, akkor, ha Pao Kung vagy Kuan Kung elé viszi az ügyét, garantáltan igazságot szolgáltatnak.” Az emberek hisznek abban, hogy ezek a népmesei szereplők képesek igazságot szolgáltatni az emberiségnek, megbüntetni a gonoszakat, és a világ összes igazságtalanságát orvosolni, lehetővé téve, hogy akik szenvednek és küszködnek, ne hullassanak többé könnyeket. Azt gondolják, hogy a társadalmi ranglétra legalján élő szegény embereknek, az inkompetenseknek és a bántalmazottaknak csak áldozatokat kell felajánlaniuk ezen figurák számára, hinniük kell bennük, és követniük kell őket, hogy minden szenvedésüktől megszabaduljanak, és megoldódjon minden zaklatás és elnyomás, amellyel szembesülnek. Hasonlóképpen, az antikrisztusok szívük mélyén és elméjükben azt hiszik, hogy az isteneknek olyanoknak kellene lenniük, mint az úgynevezett bódhiszattváknak és buddháknak, akik megoldják az összes emberi szenvedést, és megmentik az embereket a nyomorúság tengeréből. Például egy férfi, akinek az édesanyja halálos beteg volt, és az orvosok már nem tudtak segíteni rajta, nagyon ragaszkodott hozzá, és nem akarta, hogy meghaljon, ezért minden nap három füstölőt égetett, valamint finom ételeket és italokat ajánlott fel Kuanjin bódhiszattva bálványának. Majd fogadalmat tett: ha az édesanyja felgyógyulna a betegségéből, és még harminc évig élhetne, akkor cserébe szívesen lemondana harminc évről a saját életéből, élete végéig vegetáriánus lenne, és soha többé nem ölne meg egy élőlényt sem. Miután elégette a füstölőt, földre borult, megtette ezt a fogadalmat, és felajánlotta őszinte szívét, édesanyja felgyógyult a betegségéből. Ez vajon azt jelentette, hogy a bódhiszattva meghallgatta a fogadalmát? Azt jelentette, hogy az édesanyja további harminc évet fog élni, ő pedig harminc évvel kevesebbet? Nem. De mivel hitt benne, meg volt győződve arról, hogy így igaz. Majd nekilátott, hogy teljesítse fogadalmát, és vegetáriánus lett. Egy napon elgondolkodott: „Édesanyám meggyógyult, és a hosszú élete már nem kérdéses, így a jövőben vajon megszeghetem a fogadalmamat? Megehetek egy csirkecombot? Ha meg akarok enni, megtehetem.” Miután megette a csirkecombot, jól érezte magát, és a szíve is megnyugodott, másnap azonban hányás és hasmenés gyötörte, több napig is betegeskedett, anélkül, hogy bármi javulás állt volna be. A negyedik napon elgondolkodott: „Ez vajon a bódhiszattva büntetése? Nem engedi, hogy húst egyek? Úgy tűnik, hogy a korábbi szavaim tényleg számítottak – nem ehetek húst!” Amikor erre gondolt, sietve elégetett még három füstölőt, felajánlott egy csomó finom ételt, és beismerte bűnét. Másnapra meggyógyult. Amikor látta, hogy a bódhiszattva ilyen eredményes, még szilárdabban hitte, hogy: „Amikor az emberek cselekszenek, a bódhiszattva figyel. Nem szabad megpróbálnom becsapni őt, tartanom kell magam a fogadalmamhoz, különben szembe kell néznem a büntetésével!” Ettől kezdve még inkább úgy érezte, hogy a „bódhiszattva” cím szent és sérthetetlen. Naponta három füstölőt égetett, és felajánlásokat tett fesztiválokon és ünnepeken. Idővel az ilyen emberben megerősödött az a hit, hogy a bálványok, amelyeknek az emberek felajánlásokat tesznek, mint például Jáde császár, Kuanjin bódhiszattva, Kuan Kung és így tovább, istenek. A szívében betöltött státuszuk még megingathatatlanabbá vált, semmilyen kétség és gyanú sem fért hozzá. Még ha az antikrisztusok nem is tapasztalták meg ezeket a dolgokat, és nem is tettek felajánlásokat otthon ezeknek a bálványoknak vagy agyagfiguráknak, úgy is hallanak néha ilyen dolgokról, vagy szembesülnek ilyesmikkel az ismeretségi körükben. Például hallanak arról, hogy Buddha hogyan gyógyított meg valakit, vagy hogyan szolgáltatott igazságot azáltal, hogy megbüntette a gonosz embereket, vagy hogyan lett valaki gazdag, miután egy fengsuj mester átrendezett néhány dolgot a házában, vagy arról, hogy valaki hogyan kért tanácsot egy fengsuj vagy jin-jang mestertől síremlék és temető kiválasztásával kapcsolatban, és emiatt a leszármazottjai hogyan lettek magas rangú tisztségviselők, illetve milyen nagy sikereket értek el a karrierjükben, és így tovább. Ezek azt a benyomást keltik az antikrisztusok elméjében, hogy az isteneknek olyan képességekkel és hatalommal kell rendelkezniük, mint ezeknek az úgynevezett buddháknak és császároknak, akikkel az emberek a mindennapi életükben találkoznak, és akiket látnak. Sőt, még azt is gondolják, hogy az isteneknek olyanoknak kellene lenniük, mint azok a bálványok, amelyeknek az emberek felajánlásokat tesznek, és amelyek jeleket és csodákat mutatnak körükben, hogy rémületet és döbbenetet keltsenek. Ha pedig egy isten nem ezt teszi, akkor úgy gondolják, hogy azt nem kellene istennek tekinteni. Ha az antikrisztusoknak ilyen szemléletük és megértésük van az istenekről, akkor vajon milyenné válik az istenfogalmuk? Az ő szemükben egy olyan lény, mint Jáde császár, aki bármikor és bárhová képes mennyei katonákat küldeni, hogy azok a halandók birodalmába taszítsák a mennyei törvényeket megszegőket, valóban isten, aki rendelkezik egy isten identitásával. Vagy egy bálvány, amelynek az emberek áldozatokat ajánlanak fel, és amely lehetővé teszi számukra, hogy meggazdagodjanak és magas rangú tisztségviselők legyenek – az antikrisztusok az ilyen lényeket is méltónak tartják arra, hogy az istenek identitásával rendelkezzenek. Ez az antikrisztusok belső felfogása és megértése az istenek identitásáról. Ezért, amikor Isten azon a földön munkálkodik, ahol a nagy vörös sárkány fekszik, és letartóztatnak néhány testvért, tönkreteszik a gyülekezetet, valamint akadályozzák és megzavarják Isten munkáját, mit gondolnak vajon az antikrisztusok? „Ha ez isten, akkor miért történnek ilyesmik a gyülekezettel? Amikor a testvéreket letartóztatják, istennek látomásokat kellene megjelenítenie az égen, mennydörgést és tombolást kellene küldenie, hogy a gonosz rendőrök, akik letartóztatják a testvéreket, rémülten meneküljenek, mint az ijedt patkányok. Miért nem hallottam még soha ilyesmiről? Ha ezek az emberek istent követik, és ők isten választott népe, miért nem menti és óvja meg őket isten? A nagy vörös sárkány olyan őrülten és kegyetlenül üldözi azokat, akik követik istent. Miért nem jön isten a földre, hogy igazságot szolgáltasson az emberiségnek? Miért nem akadályozza meg isten a nagy vörös sárkányt? Miért nem bünteti meg a nagy vörös sárkányt? Biztosan nem lehetséges az, hogy az isteni identitással rendelkező isten csak beszélni tud az igazságról és ellátni tud vele? Jáde császárhoz, Kuanjin bódhiszattvához és Buddhához viszonyítva úgy tűnik, hogy isten nem nagy képességekkel és készségekkel rendelkezik. Azt mondják, hogy istennek hatalma és tekintélye van, de hol van ez a hatalom és tekintély? Valóban isten-e az, aki csak ellátni tud az igazsággal, és akinek nincs isteni hatalma és tekintélye? Amikor a testvéreket le akarják tartóztatni, istennek falat kellene emelnie a gonosz rendőrök elé, vagy vakká és sántává kellene tennie, és őrületbe kellene kergetnie őket, vagy ostobává kellene tennie őket. Mielőtt a veszély közeledne, istennek világosan tudatnia kellene mindenkivel a közelgő veszélyt, hallaniuk kellene egy hangot, érezniük kellene egy erős érzést, és világos kellene, hogy legyen a gondolkodásuk. Miért nem tesz isten ilyesmit? Miért nem tesz semmilyen célzást, amikor ilyen helyzetek közelednek? Amikor az embereket letartóztatják, megkínozzák, és üldözést szenvednek, miért nem állítja meg és bünteti meg isten ezeket az ördögöket és gonosz rendőröket? Amikor megbilincselik a testvéreket, amikor a gumibotjaikkal ütlegelik őket, miért nem tesz isten semmit? Ha Jáde császár vagy Kuanjin bódhiszattva lenne, soha nem hagyná, hogy követői így szenvedjenek. Biztosan közbelépne és segítene, megvakítaná a gonosz rendőröket, eltorzítaná az arcukat, megőrjítené őket, lerothasztaná a kezüket és a lábukat, halálos betegségekkel sújtaná őket, és arra kényszerítené őket, hogy egymást gyilkolják. Miért nem teszi ezt isten? Pontosan hol is van isten? Létezik egyáltalán? Ha jön a baj, isten nem menti meg az embereket, még akkor sem, ha imádkoznak hozzá, és nem is teremt olyan körülményeket, hogy megmeneküljenek a veszélytől. Amikor a gonosz rendőrök kínozzák ezeket a védtelen embereket, a józan ész azt diktálja, hogy egy istennek közbe kellene lépnie, segítenie kellene, és nem csak tétlenül nézni, mert az istenek nem szeretik az igazságtalanságot a világban, és az istenek feladata, hogy megmentsék az embereket a nyomorúságtól, és mindenkit megszabadítsanak a szenvedéstől. Miért nem tesz egyáltalán ilyesmit ez az isten, akiben most hiszek? Tényleg létezik ez az isten, akiben hiszek?” Miután sok mindent megtapasztaltak, az antikrisztusok folyamatosan össze vannak zavarodva és kételkednek. Istenbe vetett hitük során még jövendőmondókhoz és jin-jang mesterekhez is elmennek jósoltatni, hogy meglássák, mit tartogat a jövőjük, hogy utánanézzenek, bebörtönzik-e őket, zökkenőmentesen megy-e a munkájuk, nem akar-e egy gazember bosszút állni rajtuk, vagy van-e mód arra, hogy elkerüljék a börtönt, ha az van a sorsukban.

Az Istenben való hit és Isten követése során az antikrisztusokban mindig felmerülnek elképzelések Isten identitásáról és lényegéről, és mindig megkérdőjelezik, hogy Isten miért csak beszél, és miért nem mutat jeleket és csodákat. Bár az antikrisztusok is olvassák Isten szavait, nem az a szándékuk, hogy keressék az igazságot és elfogadják azt, hanem tanulmányozó és latolgató mentalitással olvassák azokat. Ennek következtében nemcsak hogy nem tud kialakulni bennük valódi hit, hanem minél jobban átvizsgálják, annál bizonytalanabbá válnak, és annál több elképzelésük van a megtestesült Istenről. A fő elképzelésük az, hogy hisznek abban, hogy krisztusnak természetfeletti emberi mivolttal kell rendelkeznie. Azt gondolják: „Ha krisztusnak normális emberi mivolta van, és nem visz véghez jeleket vagy csodákat, akkor hogyan lehet bizonyítani, hogy ő isten?” Az antikrisztusok szívében csak az isten lelke az isten, és csak a jeleket és csodákat mutatni képes hús-vér test az isten. Ha egy hús-vér test csak normális emberi mivolttal rendelkezik, és nem visz véghez jeleket és csodákat, akkor még ha ki is tudja fejezni az igazságot, akkor sem tekinthető istennek. Ezért nem meglepő, hogy az antikrisztusok mindig kétségbe vonják a megtestesült Isten lényegét. Nem számít, mennyi minden történik vele, az a típusú ember, aki antikrisztus, sosem próbál úgy foglalkozni a dolgokkal, hogy Isten szavaiban keresi az igazságot, még kevésbé próbálja Isten szavain keresztül látni a dolgokat – ami teljes mértékben azért van, mert nem hiszi, hogy Isten szavainak minden sora igazság. Nem számít, Isten háza hogyan közli az igazságot, az antikrisztusok érzéketlenek maradnak, és ennek következtében, bármilyen helyzettel is szembesülnek, nem rendelkeznek helyes hozzáállással; különösen, amikor arra kerül sor, hogyan közelítsék meg Istent és az igazságot, az antikrisztusok makacsul elutasítják, hogy félretegyék elképzeléseiket. Az isten, akiben hisznek, az a jeleket és csodákat cselekvő természetfeletti isten. Bárkit, aki jeleket és csodákat tud véghezvinni – legyen az Kuanjin bódhiszattva, Buddha vagy Mazu – istennek neveznek. Úgy vélik, hogy csak azok az istenek rendelkeznek az istenek identitásával, akik jeleket és csodákat tudnak véghezvinni, míg azok, akik nem tudnak, bármennyi igazságot is fejezzenek ki, nem feltétlenül istenek. Nem értik meg, hogy az igazság kifejezése Isten nagy hatalma és mindenhatósága; hanem azt gondolják, hogy csak a jelek és csodák véghezvitele az istenek nagy hatalma és mindenhatósága. Ezért, ami a megtestesült Isten gyakorlati munkáját illeti, hogy kifejezi az igazságot, hogy meghódítsa és megmentse az embereket, hogy öntözi, pásztorolja és vezeti Isten választott népét, lehetővé téve számukra, hogy ténylegesen megtapasztalják Isten ítéletét, fenyítését, próbatételeit és finomítását, és megértsék az igazságot, levessék romlott beállítottságaikat, és olyan emberekké váljanak, akik alávetik magukat Istennek és imádják Őt, és így tovább – az antikrisztusok mindezt az ember munkájának tekintik, nem pedig Istenének. Az antikrisztusok gondolkodásában az isteneknek egy oltár mögé kellene bújniuk, és rávenniük az embereket, hogy adakozzanak számukra, ők megeszik az ételeket, amelyeket az emberek felajánlanak, belélegezik az általuk égetett tömjén füstjét, segítő kezet nyújtanak, amikor azok bajban vannak, nagyon erősnek mutatják magukat, és azonnali segítséget nyújtanak nekik a számukra érthető határokon belül, valamint kielégítik a szükségleteiket, amikor az emberek segítséget kérnek és buzgók könyörgéseikben. Az antikrisztusok számára csakis az ilyen isten az igaz isten. Eközben minden, amit Isten ma tesz, az antikrisztusok megvetésébe ütközik. És miért van ez? Az antikrisztusok természetlényegéből ítélve, amit ők igényelnek, az nem az öntözés, pásztorolás és az üdvösség munkája, amit a Teremtő végez a teremtett lényeken, hanem a jólét és a törekvéseik beteljesülése mindenben, hogy ne legyenek megbüntetve ebben az életben, és az eljövendő világban a mennybe jussanak. Nézőpontjuk és szükségleteik igazolják az igazság iránti gyűlöletük lényegét. Az antikrisztusok szeretik az elvetemültséget, a természetfelettit és a csodákat, sőt a Sátán és a gonosz szellemek tetteit és ördögi szavait – amelyek negatív és elvetemült dolgok – isteniként és igazságként imádják. Ezeket életre szóló imádatuk és törekvésük tárgyának tekintik, és olyan dolgoknak, amelyeket meg kell becsülni, és terjeszteni kell a világban. Következésképpen az Isten identitásáról alkotott elképzeléseik és nézeteik soha nem fognak megváltozni, amíg Istent követik. Ha az ilyen emberek nem tudják megvalósítani ambícióikat Isten házában, ha nem léptetik elő és nem használják fel őket, és nem érnek el gyors és nagy sikereket, akkor készek lesznek bármikor, bármelyik pillanatban és bárhol elárulni Istent. Néhányan ezek közül az emberek közül tíz éve hisznek, néhányan húsz éve, azt gondolnád, hogy van alapjuk, és nem hagyják el Istent, valójában azonban készen állnak arra, hogy bármikor elárulják Istent, és visszatérjenek a szekuláris világba. Még ha nem is hagyják el a gyülekezetet, a szívük már eltávolodott Istentől, és elárulta Őt. Ha a körülmények megengedik, vagy lehetőség adódik, el fognak menni, és a hamis istenekben és a gonosz szellemekben fognak hinni. Ha lehetőségük nyílik arra, hogy tüneményes sikereket érjenek el, hogy magas rangú tisztségviselők legyenek, hogy híressé váljanak, hogy dicsőséget és gazdagságot élvezzenek, akkor nem fognak habozni, hogy elhagyják a gyülekezetet, és a szekuláris világ irányzatait kövessék. Egyes antikrisztusok azt kérdezik: „Ha ő isten, miért szenved zaklatást és üldöztetést a nagy vörös sárkánytól? Ha ő isten, miért nem mutat jeleket és csodákat, hogy elpusztítsa a nagy vörös sárkányt? Isten választott népe közül oly sokat foglyul ejtett és üldöz a nagy vörös sárkány. Miért nem óvja és menti meg őket isten a Sátán üldözésétől?” Ez pontosan olyan, mint ahogyan a zsidó farizeusok is gondolták: „Ha Jézus isten, miért lehetett keresztre feszíteni? Miért nem tudta megmenteni magát?” Az antikrisztusok ezt soha nem értik meg, mert nem fogadják el az igazságot, és nem hisznek abban, hogy Isten szavai mindent beteljesítenek. Csak abban hisznek, amit látnak, és nem hisznek abban az értékben és jelentőségben, amelyet Isten munkája bemutat. Nem hisznek abban, hogy minden szó, amelyet Isten kimond, az igazság, és hogy az Ő minden egyes szava beteljesedik és megvalósul; nem hisznek abban, hogy Isten bölcsessége a Sátán cselszövésein alapszik, és hogy Isten a nagy vörös sárkány szolgálatvégzését ellenpontként használja arra, hogy felfedje az Ő mindenhatóságát és bölcsességét. Nem hisznek abban, hogy Isten mindenek felett szuverén, és hogy Isten szavai mindent megvalósítanak, akkor vajon az antikrisztusok még Istenben hívők? Nem. Az antikrisztusok olyan emberek, akik megtagadják Istent és ellenállnak Neki; ők igazi álhívők.

Vajon milyen elsődleges okok húzódnak meg amögött, hogy az antikrisztusok nem hajlandóak elismerni Isten identitását? Az egyik az, hogy Isten nem orvosolja a világ összes igazságtalanságát, nem szolgáltat igazságot az emberiségnek, és nem bünteti meg azonnal azokat, akik rosszat tesznek, ahogyan azt az antikrisztusok elképzelései szerint tennie kellene; nap mint nap sok igazságtalanság történik mindazok a dolgok között, amelyek felett Isten szuverenitást gyakorol, és Isten mégis közömbösnek tűnik ezekkel szemben, egyetlen szót sem szól, és semmit sem tesz válaszul. Az antikrisztusok szemszögéből nézve mindaz, ami a dolgok körében a világban történik, amivel szembesülnek, nem illeszkedik az elképzeléseikhez, és nem kellene megtörténnie. Miért gondolják, hogy ezeknek nem kellene megtörténniük? Azt gondolják: „Ha isten létezik, miért nem foglalkozik ezekkel a dolgokkal? Ha isten létezik, miért él még mindig jól annyi gonosz ember? Miért lesznek a gazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek? Miért esznek a gazdagok minden nap bőséges étkeket, és miért érzik magukat olyan jól, miközben sokaknak még mindig koldulniuk kell az ételért? Miért zaklatják, nyomják el és használják ki a jámbor embereket? Miért van az, hogy egyesek munkát végeznek és izzadnak napi nyolc órát dolgozva nagyon kevés fizetésért, míg mások többet keresnek egy óra alatt, mint amennyit ők egy egész életen át keresni tudnának? Miért nem foglalkozik Isten ezekkel a társadalmi és világi igazságtalanságokkal? Miért születnek egyesek nagy gazdagságba, míg mások szegénységbe és nyomorúságba? Miért van az, hogy egyesek egész életükben élvezhetik a dicsőséget és a gazdagságot, valamint a családjuk rajongó szeretetét, míg mások nem, pedig ugyanolyan társadalmi környezetbe születtek?” Az antikrisztusok szívében ezek örökre megoldhatatlan rejtélyek. Úgy gondolják, hogy mivel hisznek Istenben, át kellene adniuk Istennek mindazt, amit nem képesek átlátni, amit nem értenek, valamint mindazokat a rejtélyeket, amelyeket nem tudnak megoldani, és rávenni Őt, hogy adja meg a megoldásokat, hogy Isten szavaiban találjanak választ azokra. Azonban miután három-öt éven át hittek Istenben, nem képesek megtalálni ezeket a válaszokat, és miután nyolc-tíz éven keresztül hittek, még mindig nem tudják megtalálni azokat. Miután húsz éven át hittek, elgondolkodnak: „Miért nem kaptam még semmilyen választ? Miért nem oldotta meg isten ezeket a problémákat? Miért nem viselkedik Isten úgy, mint Kuanjin bódhiszattva vagy Jáde császár? Istennek hatalma és ereje van, valamint isteni identitása, tehát meg kellene tennie ezeket a dolgokat! Miért jelennek meg gyakran gonosz emberek különösen a gyülekezetben, akik bomlasztásokat és megzavarásokat okoznak, sőt egyesek még az adományokat is ellopják anélkül, hogy bármilyen következményt is elszenvednének? Vannak, akik gyakorta hazudnak, és vannak, akik elképzeléseket és pletykákat terjesztenek anélkül, hogy elszenvednék isten fegyelmezését vagy büntetését; mások hirtelen nem hisznek már istenben, és elmennek dolgozni a társadalomba, néhány év múlva pedig meggazdagodnak anélkül, hogy valaha is nehéz helyzetbe kerülnének. Vannak olyan hívők, akik rosszabbul élnek, mint azok, akik nem hisznek istenben. Valójában az istenhívők szenvednek, sokukat üldöznek, nem tudnak visszatérni az otthonaikba, szegénységben és nyomorúságban élnek. Ugye nem ez az istenben való hit értelme? Ugye nem ez isten követésének az értéke? Ugye nem ez az a mindennapi élet, amelyet isten az embereknek adni akar? Amikor az emberek olyan dolgokkal szembesülnek, amelyeket nem tudnak megvalósítani, miért nem tesz isten valami rendkívülit, hogy azonnal megértsék és felfogják? Sok olyan dolog van, amit az emberek nem értenek, és nem tudják, hogy isten miért cselekszik úgy, ahogyan cselekszik. Miért nem gyújt isten lámpást, hogy felvidítsa az emberek szívét? Miért nem lelkesíti őket? Amikor gonosz dolgokat tesznek, illetve bomlasztásokat és megzavarásokat okoznak, isten nem áll ki, és nem átkozza meg közvetlenül ezeket a gonosz embereket, és nem szembesíti megtorlással őket. Nem sok példát láttam arra, hogy isten ilyesmit tett volna. Időnként az embereknek szükségük van isten megvilágosodására, megvilágítására és ellátására, akkor vajon miért nem tudják megérezni és meglátni istent? Hol van isten?” Az antikrisztusok szívében minden ilyen „miért” megválaszolatlan marad. Nem értik, hogy ezek a dolgok és jelenségek miért nem változnak, miért nem fordulnak meg, és miért nem javulnak sohasem. Úgy gondolják, hogy az Istenben való hitnek teljesen át kellene alakítania az embereket, és hogy az egész életüknek, szemléletmódjuknak, gondolataiknak, és különösen az életminőségüknek, képességeiknek és tehetségüknek pozitív irányba kellene fejlődnie. Miért van az, hogy tíz vagy húsz évnyi megfigyelés után sem látják ezeket a változásokat? Amiről az emberek fantáziálnak vagy elképzeléseikben álmodoznak, az soha nem oldódik meg vagy valósul meg, miután eljutnak az Istenben való hitre. Mi értelme van tehát az Istenben való hitnek? Mit ér az Istenben való hit és Isten követése? Az antikrisztusok szívében ezek a kérdések megoldatlanok és megválaszolatlanok maradnak, és nem is valósulnak meg vagy teljesülnek be úgy, ahogyan azt ők elképzelik, így az az isten, akit az antikrisztusok elképzelnek, soha nem létezik. És természetesen az antikrisztusok elméjükben örökké tagadják az Egyetlent, aki Isten identitásával rendelkezik.

Az antikrisztusok Istenbe vetett hitében túl sok a hamisítás. Valójában az antikrisztusok nem hisznek igazán Istenben; az egész csak színlelés. Úgy hisznek Istenben, mint ahogyan a nem hívők imádják az ördögöket és a bálványokat. Nehezükre esik elfogadni mindazt, amit Isten tesz, mindig kételyek és kérdések lakoznak bennük. Ezeket a kételyeket és kérdéseket elrejtik a szívükben, nem merik kimondani, és a színleléshez is jól értenek, így akárhány éve is hisznek Istenben, megrögzött álhívők maradnak. Istent és minden cselekedetét a fantáziájukkal, az Istenről alkotott különféle képzelődéseikkel és elképzeléseikkel, valamint néhány hagyományos emberi ismerettel és erkölcsi fogalommal mérik. Arra használják ezeket, hogy felmérjék Isten identitását és azt, hogy Ő létezik-e vagy sem. És mi a végeredmény? Tagadják Isten létezését, és nem ismerik el a megtestesült Isten identitását és lényegét. Nem téves-e az a mérce, amellyel az antikrisztusok azt mérik, hogy a megtestesült Isten rendelkezik-e Isten identitásával és lényegével? Egyszerűen fogalmazva, az antikrisztusok tisztelik a tudást és a híres, nagy személyiségeket, ezért soha nincsenek ellenvetéseik és egyáltalán nem idegenkednek azoktól a dolgoktól, amelyek ezektől a híres, nagy személyiségektől származnak. Akkor miért vetik meg Krisztust, amikor látják, hogy Ő egy normális és átlagos ember, és miért kezdenek idegenkedni és gyűlöletet érezni, amikor látják, hogy Krisztus annyi igazságot kimond? Azért, mert amit ők tisztelnek és imádnak, az egyáltalán nem pozitív, egy cseppet sem az. Vajon mit szeretnek az antikrisztusok? Szeretik a furcsaságot, az elvetemültséget, a csodákat és a természetfeletti dolgokat, míg Isten normalitása és gyakorlatiassága, Isten emberek iránti őszinte szeretete, Isten bölcsessége, hűségessége, szentsége és igazságossága mind elítélendő az antikrisztusok szemében. Például Isten levezényelt egy helyzetet azért, hogy a testvérek megkülönböztetőképessége kifejlődjön, és gyakorlatilag megtanulják a leckét. Milyen helyzet volt ez? Elrendezte, hogy közöttük éljen valaki, akit megszállt a démon. Ennek az embernek a beszédmódja és a cselekedetei eleinte normálisak voltak, ahogyan a gondolkodása is; egyáltalán nem tűnt problémásnak. Miután azonban egy ideig kapcsolatban voltak vele, a testvérek rájöttek, hogy mindaz, amit mondott, értelmetlen volt, és hiányzott belőle a megfelelő struktúra és rend. Később történtek bizonyos természetfeletti dolgok. Mindig elmondta a testvéreknek, hogy ezt vagy azt a látomást látta, és ilyen vagy olyan kinyilatkoztatást kapott. Egy napon például azt a kinyilatkoztatást kapta, hogy gőzgombócot kell készítenie – meg kellett tennie –, másnap pedig úgy történt, hogy el kellett mennie, így magával vitte a gombócokat. Később egy álomban azt a kinyilatkoztatást kapta, hogy délre kell mennie; tíz kilométerre tőle valaki vár rá. Elment megnézni, és pontosan ott volt egy ember, aki eltévedt; tanúságot tett ennek az embernek Isten utolsó napokbeli munkájáról, és az elfogadta azt. Mindig kinyilatkoztatásokat kapott, mindig hangot hallott, mindig természetfeletti dolgok történtek vele. Ha arról volt szó, hogy mit egyen, hová menjen, mit tegyen, kivel lépjen kapcsolatba nap mint nap, nem követte a normális emberi élet törvényeit, nem kereste alapként vagy alapelvként Isten szavait, és nem kereste az embereket, hogy beszélgessen velük. Mindig az érzéseire hagyatkozott, és egy hangra, egy kinyilatkoztatásra vagy egy álomra várt. Normális volt ez az ember? (Nem.) Úgy tűnt, hogy a napi három étkezése és a napirendje szabályos, de mindig hangokat hallott. Voltak, akik felismerték őt, és azt mondták, hogy ezek egy gonosz szellem általi megszállottság megnyilvánulásai. Apránként a testvérek is egyre jobban felismerték, mígnem egy napon az elmebetegsége fellángolt, elkezdett őrültségeket mondani, és meztelenül, zilált hajjal, eszelősen elrohant. Ezzel az ügy végül lezárult. Vajon nincs-e most már a testvéreknek betekintésük és megkülönböztetőképességük a gonosz szellem működésének és a démoni megszállottságnak a konkrét megnyilvánulásaival kapcsolatban? Természetesen néhányan közülük már korábban is találkoztak ilyen dolgokkal, és rendelkeztek már megkülönböztetőképességgel, míg mások csak rövid ideje hittek Istenben, és nem éltek át ilyen dolgokat, ezért valószínűleg félrevezethetőek voltak. De függetlenül attól, hogy félrevezették-e őket, vagy volt-e megkülönböztetőképességük, ha Isten nem rendezte volna el ezt a környezetet, akkor képesek lettek volna-e valóban felismerni a gonosz szellem munkáját és az általa való megszállottságot? (Nem.) Mi volt tehát a célja és jelentősége annak, hogy Isten elrendezte ezt a környezetet, és megtette ezeket a dolgokat? Az, hogy a gyakorlatban is megkülönböztetőképességet szerezzenek, és megtanulják a leckét, valamint megtudják, hogy hogyan ismerjék fel azokat, akikben gonosz szellemek munkálkodnak, vagy akiket démonok szálltak meg. Ha az embereknek csak azt mondanák el, hogy mi a gonosz szellem munkája – mint amikor a tanár könyv szerint tanít, és csak a tankönyvbeli elméletekről beszél, anélkül, hogy a tanítványai tényleges feladatokat vagy gyakorlatokat végeznének –, akkor csak néhány doktrínát és kijelentést értenének meg. Csak akkor tudod világosan elmagyarázni, hogy pontosan mi is a gonosz szellem munkája, és mik annak a konkrét megnyilvánulásai, ha személyesen tanúja voltál, saját szemeddel láttad, és saját füleddel hallottad. És akkor, amikor újra találkozol ilyen emberekkel, képes leszel felismerni és elutasítani őket; képes leszel megfelelően foglalkozni az ilyen dolgokkal és kezelni őket. Tehát, nem sokkal gyakorlatiasabb az, amit egy ilyen környezetben nyersz, mint az, ha egész nap összejöveteleken veszel részt és prédikációkat hallgatsz? Akik normális gondolkodással és racionalitással rendelkeznek, és törekednek az igazságra, azoknak helyes megértésük lesz arról, hogy Isten hogyan cselekszi ezeket a dolgokat. Nem fognak panaszkodni, mondván: „Miért engedi meg Isten, hogy gonosz szellemek jelenjenek meg a gyülekezetben? Miért nem figyelmeztetett engem előre? Miért nem tisztítja ki a gonosz szellemeket?” Nem fognak panaszkodni ezek miatt a dolgok miatt, hanem hálásak lesznek, dicsérik Istent az Ő kiváló és bölcs munkájáért, és azt mondják, hogy Isten nagyon szereti az embert! Az antikrisztusok azonban nem fogadják el az igazságot, ugyanakkor a szívük tele van elképzelésekkel és képzelődésekkel Istenről, ráadásul a szívükben valóban ördögöket és bálványokat imádnak, és mindazt, amit az igaz Isten tesz, összehasonlítják és összemérik a bálványaikkal. Amikor tehát ilyen helyzetekkel szembesülnek, először elgondolkodnak: „Ez isten műve? Hogy lehettek ilyen ostobák? Hogyan engedhette meg isten, hogy gonosz szellemek jelenjenek meg a gyülekezetben?” Hát nem téves megértés ez? Először is, tagadják, hogy ez Isten műve, és azt is gondolják: „Egy isten semmiképpen sem tenne ilyet. Az istenek nem akarják, hogy az emberek szenvedjenek. Amikor Guanjin bódhiszattva szenvedni látja az embereket, szobrai könnyeket hullatnak; azt szeretné, hogy minden lényt megszabadítson a kínszenvedéstől, minden embert a Buddha neve alá vonjon, és mentesítse őket az emberi világ összes szenvedésétől. Az isteneknek könyörületesnek kellene lenniük, gondoskodniuk kellene választott népükről, és nem kellene engedniük, hogy gonosz szellemek jelenjenek meg a gyülekezetben. Ez biztosan nem lehet isten műve.” Mihelyt ilyesmik történnek, az antikrisztusok szívükben először is még inkább kételkednek Isten identitásában, ugyanakkor pedig százszorosan, ezerszeresen is vonakodnak elfogadni Isten cselekedeteit, sőt megítélik és elítélik azokat. Még ki is gúnyolják azokat a testvéreket, akik elfogadják Istentől, mondván: „Ti bolondok, még mindig azt hiszitek, hogy minden isten műve. Egy isten nem tett volna így! Egy istennek meg kellene óvnia a bárányait, és gondoskodnia kellene róluk, két kezével kellene védelmeznie őket. Az istenek az emberek menedékei; az embereknek nem kellene mindezeket a nehézségeket elszenvedniük. Nem kellene minden negatív és rossz dolognak megtörténnie az emberekkel, az istenek így munkálkodnak.” Az antikrisztusok szíve tele van Istennel szembeni kétségekkel, tagadással, elképzelésekkel és elutasítással. Ennek következtében bármit is tesz Isten, az ő szemükben rossz, és nem az, amit Istennek tennie kellene, ez pedig bizonyíték és kapaszkodó számukra, hogy elítéljék és megtagadják Istent. Ebben teljesen feltárul az antikrisztusok természetlényege, hogy ellenállnak Istennek. Például amikor a testvérek a Kínai Kommunista Párt kínzását és üldöztetését elszenvedik, a rendőrség elektromos bélyegzővasat hevít vörösen izzóra, és rányomja a testükre olyan fájdalmat okozva, hogy elájulnak, és minden jelenlévőben megfagy a vér. Mit gondolnak az antikrisztusok, amikor ezt a jelenetet látják? „Ezek a sátánok és ördögök annyira kegyetlenek! Nincs emberi mivoltuk, nincs bennük szánalom vagy könyörület. Nagyon durvák a módszereik, nézni sem bírom! Ha én ott lennék, lehűteném a bélyegzővasat, vattává változtatnám, és hagynám, hogy finoman, melegen és lágyan érintse az emberek testét, mint ahogyan egy isten keze simogatja a bárányait, hogy az emberek érezzék az ő könyörületes szívét, szeretetét és melegségét, és még több hitet és elszántságot ébresszen bennük, hogy kövessék őt. De az emberek csak emberek – nem vagyunk képesek semmit sem tenni, miközben látjuk, hogy testvéreink és embertársaink annyit szenvednek. És hol van isten? Miért nem állítja meg isten ebben a pillanatban ezeknek a sátánoknak és ördögöknek a kezét? Miért nem hűti le a vörösen izzó bélyegzővasat? Miért nem éri el isten, hogy a testvérek ne érezzenek fájdalmat, amikor a bélyegzővas megérinti őket? Ha Kuanjin bódhiszattva lenne a helyében, ő minden bizonnyal ezt tenné; ő nem akarja látni, hogy az élőlények bántalmazzák és megöljék egymást, nem akarja látni, hogy bármelyikük akár csak egy kis zaklatást vagy fájdalmat is elszenvedjen. Senkiről sem feledkezik meg, szíve tágasabb, mint az ég, és a szeretete határtalan. Ez valóban egy isten! Vajon miért nem teszi ezt isten? Én nem vagyok isten, nem rendelkezem ilyen képességgel. Ha isten lennék, nem hagynám, hogy a népem így szenvedjen.” Bármi is történjék velük, az antikrisztusoknak megvannak a maguk nézeteik, megállapításaik, véleményük, sőt még „briliáns ötleteik” is vannak. Bármi is történjék velük, soha nem hozzák azt összefüggésbe Isten szavaival, soha nem keresik az igazságot, hogy megértsék Istent, hogy tanúságot tegyenek Istenről, hogy megerősítsék Isten identitását, hogy megerősítsék, hol és hogyan fejeződik ki az Isten identitásával rendelkező Isten lényege – az antikrisztusok nem így gyakorolnak. Hanem minduntalan a Sátán, a különböző gonosz szellemek, vagy Kuanjin bódhiszattva és Buddha szemszögéből mérik fel Istent, és versengenek Vele. Vajon mi ennek a végeredménye? Az antikrisztusok minduntalan tagadják Istent, tagadják az Ő tetteit és lényegét, az értelmét és az értékét mindannak, amit tesz, és azt, hogy az hogyan építi az embereket. Tagadják azt a hatást, amelyet Isten az ily módon való munkálkodásával szándékszik gyakorolni az emberekre, és tagadják Isten szándékainak létezését is. Azzal, hogy tagadják mindannak a jelentőségét és értékét, amit Isten tesz, vajon nem Isten identitását tagadják-e az antikrisztusok? (De igen.) Az antikrisztusok ezen megnyilvánulásai és lényege, az általuk feltárt gondolatok, valamint a düh, a követelések, az elégedetlenség, az Istennel kapcsolatos kérdések, amikor valami történik velük, és így tovább, mind-mind annak konkrét megnyilvánulásai, hogy az antikrisztusok nem ismerik el Isten identitását. Ezek a tények.

Az antikrisztusok milyen lényegét figyelted meg az előbbi beszélgetés és boncolgatás során, amelyet annak megnyilvánulásairól és forrásairól folytattunk, hogy az antikrisztusok tagadják Isten identitását? Megfigyelted-e, hogy az antikrisztusok cinikusan viszonyulnak ehhez a világhoz, illetve szeretik a méltányosságot és az igazságosságot? Vajon az antikrisztusok olyan emberek, akik jó emberi mivolttal, könyörülettel, irgalommal, nagy szeretettel és az elvetemültség gyűlöletével rendelkeznek? (Nem.) Akkor miféle emberek az antikrisztusok? (Gonosz emberek, akik gyűlölik az igazságot, és idegenkednek attól, akik minduntalan szembeszállnak Istennel.) Ez az egyik aspektus. Másvalami? Hát nem helyeslik-e az antikrisztusok ezt a mondást: „A hídépítés és az útjavítás vaksághoz vezet, míg a gyilkosok és gyújtogatók gondoskodnak arról, hogy utódaik szaporodjanak”? Ez nem azt jelenti-e, hogy siránkoznak a világ állapotán, és sajnálják az emberiséget? Milyen természetű az, hogy egyetértenek ezzel a mondással? Nincs-e ebben a mondásban valamiféle panasz a Menny igazságtalansága miatt? Bár nem tehetnek róla, az antikrisztusok ilyen neheztelést és érzelmeket hordoznak, és panaszkodnak, hogy a Menny igazságtalan: „Nem azt mondják, hogy a menny igazságos, és hogy a mennynek szeme van? Akkor miért nem nyernek jutalmat azok, akik jót cselekednek ezen a világon, míg a gonosz emberek virulnak? Hol van a méltányosság ebben a világban? Hogyan jelent meg ebben a világban a méltánytalanság? Úgy, hogy a menny vak és méltánytalan!” Ennek az az értelemszerű jelentése, hogy Istennel nincs méltányosság, és hogy csak Buddha és Kuanjin méltányos. Ezért az antikrisztusok szíve tele van nehezteléssel, panasszal, tagadással és elutasítással azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyeket a valóságos Isten tesz. Vajon mi okozza mindezt? Mi az oka ennek? Az antikrisztusok lényege okozza. Milyen lényeg ez? Pontosabban fogalmazva az antikrisztusok szíve tele van egy valamifajta isten meghatározására vonatkozó elképzelésekkel és képzelődésekkel; nem tudják vagy nem értik, hogy pontosan hogyan is munkálkodik, és menti meg az embereket a valóságos Isten. A saját elképzeléseik és képzelődéseik alapján értékelik mindazt, amit Isten tesz. És vajon min alapszanak ezek? Teljes egészében a különböző eretnekségeken és téveszméken alapszanak, amelyeket az ördög király Sátán ültetett az emberiségbe. Bármilyen elvetemültek vagy elfogultak is ezek az eretnekségek és téveszmék, összhangban vannak az emberek elképzeléseivel, pszichológiai és érzelmi szükségleteivel, és pontosan ezek a dolgok válnak az antikrisztusok mércéjévé, hogy miként viselkedjenek, és hogyan mérjenek fel mindent, ez lesz a mércéjük arra is, hogy Istent felmérjék; az antikrisztusok a gyökerüknél tévednek. Egy másik fontosabb ok az, hogy az antikrisztusok szeretik a hatalmat és a kiváló dolgokat. Tegyük fel például, hogy valaki palotában születik, és minden nap a legjobb bánásmódban részesül, a legjobb ételeket eszi, a legjobb ruhákat viseli, semmit sem kell tennie, és mindent megkap, amit csak akar. Vajon ilyen életre törekednek-e az Istenben hívő emberek? A normális ember érez majd egy kis irigységet vagy féltékenységet, de aztán azt gondolja: „Ezt az egészet Isten rendelte el. Bárhová is helyez minket Isten, ott élünk. Ez a fajta élet nem feltétlenül felel meg nekünk. Hihet-e valaki Istenben ilyen környezetben? Megértheti-e az igazságot, és üdvözülhet-e? Ez nehéz lenne. Amit Isten adott nekünk, az elég; amennyiben hinni tudunk Istenben, és megfelelő körülmények között vagyunk ahhoz, hogy olvassuk Isten szavait, végezzük a kötelességünket, és végül elnyerjük az üdvösséget, ez a legörömtelibb dolog.” De vajon az antikrisztusok így gondolkodnának-e? (Nem.) Azt gondolnák: „Miért nem volt az apám császár? Ha az apám gazdag ember vagy császár lenne, akkor valóban érdemes lenne élnem. Az ő apja miért császár? Miért él gondtalan életet, nem aggódva az élelem vagy a ruházat miatt, bármit megkap, amit csak akar, mindig a rendelkezésére áll pénz és hatalom? A menny méltánytalan! Ő nem is olyan ügyes, és nincs semmi tehetsége, műveltsége vagy esze. Milyen alapon kapta meg mindezt? Én miért nem kaphatom meg? Ha én nem kaphatom meg ezeket a dolgokat, mások meg igen, akkor gyűlölni fogom őket! És ha őket nem gyűlölhetem, akkor gyűlölni fogom a mennyet, amiért méltánytalan és rossz sorsot rendezett nekem, és gyűlölni fogom a balszerencsémet, gyűlölni fogom az utamban álló aljas embert, és gyűlölni fogom a házam rossz feng shui-ját!” Vajon mi jár a fejükben? Ha egyszer gyűlölet támad az antikrisztusok szívében, akkor mindenféle téves érv hagyhatja el a szájukat.

Az antikrisztusok látszólag olyan jóindulatúnak tűnnek, de tény az, hogy semmi sem pozitív, amit imádnak és követnek. Lehet, hogy az általuk hirdetett közmondások és szólások úgy hangzanak, mintha a világ állapotán siránkoznának, és sajnálnák az emberiséget, mintha jóakarat lakozna a szívükben, de valójában megrögzött ördögök és Sátánok. Ha hatalomra jutnak és felemelkednek ebben a világban, vajon képesek-e gonoszságot elkövetni? Képesek-e arra, hogy jó emberek legyenek? Förtelmes bűnökkel teli gazemberek ők. Mivel nem tudnak hatalomra jutni, és a világban sem boldogulnak túl jól, egy kicsit hátrányban érzik magukat, majd eljutnak oda, hogy hisznek Istenben, és követik Őt. Lényegében azonban egyáltalán nem akarnak törekedni az igazságra, főként pedig nem szeretik a pozitív dolgokat; inkább idegenkednek a pozitív dolgoktól, és szeretik a gonosz erőket, a hatalmat, a fényűző életet és a világ gonosz irányzatait. Ezért megvetik mindazt, amit az Isten identitásával és lényegével rendelkező Isten kifejez és tesz, illetve elítélik, megítélik és rágalmazzák ezeket a dolgokat. Bármennyire értékes és jelentőségteljes is Isten munkája az emberek számára, nem ismerik el és nem is fogadják el azt. Nemcsak hogy nem fogadják el Isten identitását és lényegét, hanem még istenszerepet is akarnak játszani, és úgy tesznek, mintha ők lennének a megváltó, aki képes mindenkit megszabadítani a szenvedéstől, aki gondoskodik arról, hogy azok, akik hidakat építenek és utakat javítanak, ne vakuljanak meg, hogy a gyilkosok és gyújtogatók megbűnhődjenek, és ne legyenek utódaik, akik szaporodnak, és hogy a társadalmi ranglétra legalján lévő és szenvedést elviselő emberek ne szenvedjenek többé, és legyen hol orvosolni a sérelmeiket. Meg akarják szüntetni a világ összes fájdalmát, és meg akarják menteni az embereket a nyomorúságtól. Az antikrisztusok valóban „egyetemes szeretetet” és végtelen „nagy szeretetet” hordoznak a szívükben! Végső soron pontosan mi is az oka annak, hogy az antikrisztusok nem ismerik el Isten identitását és lényegét? Azt mondják: „Bármit is tesz isten, ő nem olyan, mint egy isten. Én hasonlítok leginkább egy istenhez; én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy isten legyek. Ugyanis amit isten tesz, az nem felel meg az én ízlésemnek, és nincs összhangban a tömegek ízlésével és szükségleteivel sem; csak én vagyok képes megérteni a tömegek szükségleteit és gondolkodásmódját, csak én tudok megszabadítani mindenkit a szenvedéstől, és csak én lehetek az emberiség szabadítója.” Hát nem lepleződtek le az ambícióik és a lényegük? Pontosan mi is az igazi formája az ilyen ambíciókkal és lényeggel rendelkező antikrisztusoknak? Az arkangyal, az ördögi Sátán. Tagadják Isten identitását, és nem hisznek Isten létezésében, mert ők maguk is istenek akarnak lenni. Azt hiszik, hogy amit ők gondolnak, az az, amit egy istennek gondolnia kellene, és hogy a megnyilvánulásaik, a beállítottságuk, valamint a nagy szeretetük lényege olyan, amilyennel egy istennek rendelkeznie kellene. Úgy gondolják, hogy csak az isten, aki olyan gondolkodásmóddal rendelkezik, hogy, látva a világ összes igazságtalanságát, siránkozik a világ állapotán, és sajnálja az emberiséget. Úgy gondolják, hogy az az Isten, akiben hisznek, nem rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, hogy csak nekik van ilyen elméjük és ilyen nagy szívük, csak ők rendelkeznek ilyen erkölcsi tisztasággal és ilyen nagy szeretettel. Ez az antikrisztusok lényege, Isten identitásának elismerését elutasító magatartásuknak különböző megnyilvánulásai és lényege. Ezért, ha istenként tiszteled az antikrisztusokat és imádod őket, akkor nem fognak neheztelni rád. Ha követed őket, és azt mondod, hogy az ő identitásuk és lényegük olyan, mint az isteneké, hogy ugyanolyan elmével és nagy szeretettel rendelkeznek, mint Buddha, és hogy ők istenek, akkor boldogok lesznek, és maradéktalanul meg lesznek elégedve veled. Ez az antikrisztusok lényege. Nem ez-e az a lényeg, ami elvetemültnek mutatja az antikrisztusokat? Bárhogyan is dicsőíted Isten nevét és csodálatos tetteit, bárhogyan is tanúskodsz mindarról, amit Isten tett, és arról az árról, amit az ember megmentéséért fizetett, ők a szívük mélyén dacosak lesznek, és azt mondják: „Nem tudok dicséretet mondani ezért. Én nem így látom; ez mind-mind emberi vágyálom és képzelődés.” Amikor Istenről tanúskodsz, az Ő bölcsességéről, mindenhatóságáról, az emberiség megmentésére irányuló fáradhatatlan szándékáról és az általa fizetett árakról, illetve amikor az Ő lényegéről tanúskodsz, az Ő identitásáról és mindarról, amit a Teremtő az emberiségen tett, csak egyféle ember van, aki kényelmetlenül érzi magát, és ez az antikrisztus. És vajon mit gondol? „Miért beszélsz mindig Istenről? Én is sokat öntöztelek és támogattalak. Szerettelek, segítettem neked, vettem neked gyógyszert, amikor beteg voltál, és támogattalak, beszélgettem veled, és kísértelek, amikor mások elhagytak. Miért nem dicsérsz engem?” Amint valaki Istenről tanúskodik vagy dicsőíti Istent, az antikrisztusok zaklatottnak érzik magukat, és irigységből gyűlölik azt. Vajon mit éreznek az Istenben hívő normális emberek, amikor hallják, hogy valaki Istent dicsőíti? Először is „áment” mondanak majd arra, amit az illető mondott, és arra a tapasztalati tanúságtételre, amelyről beszélt. Továbbá figyelmesen hallgatják majd, és arra gondolnak: „Isten ezt tette vele – Isten olyan hatalmas, Ő valóban szereti az embert! Én is keresni fogom az igazságot, ha a jövőben hasonló helyzetekkel szembesülök. Megbántotta Istent azzal, hogy így cselekedett; korábban én is így cselekedtem, csak nem voltam tudatában annak. Adósa vagyok Istennek! Az, hogy Isten így cselekszik, jótékony hatással van az emberekre, és én ezt nem vettem észre. Úgy tűnik, hogy az érettségem csekélyebb, mint azé az emberé, a megértésem nem tiszta, és a képességem gyenge. Imádkozom, hogy Isten világosítson meg és vezessen engem, aki ilyen csekély érettségű vagyok. Hogy nem vált gyengévé, amikor megpróbáltatásokkal szembesült? Isten szavai vezették őt. Ha én ilyen körülményekkel szembesülnék, gyengévé válnék, és talán még meg is botlanék. Isten jóindulatot mutatott irántam azzal, hogy észrevette a csekély érettségemet, és még nem kényszerített arra, hogy ilyen helyzettel szembesüljek. Minden, amit Isten tesz, az jó!” Az antikrisztusok azonban nem örülnek, amikor ezt hallják: „Mi? Minden, amit isten tesz, az jó? Hol van ez a jóság? Ha minden, amit Isten tesz, olyan jó, akkor miért negatívak és gyengék az emberek? Ha minden, amit Isten tesz, az jó, akkor miért közösítenek ki egyeseket? Ha minden, amit Isten tesz, az jó, akkor miért vannak mindig bomlasztások és megzavarások az evangélium terjesztése és a kötelességek végzése során? Annyi jótettet cselekedtem; megerőltettem magam, adakoztam, és embereket nyertem meg, amikor hirdettem az evangéliumot. Engem miért nem dicsér senki? Miért nem adott nekem Isten valamit cserébe, valami jutalmat? Ha az emberek szégyellik, hogy a szemembe dicsérjenek, akkor nem baj, ha csak a hátam mögött teszik. Engem miért nem dicsér vagy ismer el senki? Hát nekem nincsenek semmilyen érdemeim?” Zaklatottak lesznek. Ha valaki egy hétköznapi embert dicsér, az antikrisztusok semmit sem fognak érezni. De amint valaki Isten hatalmas erejéről, nagy szeretetéről és bölcsességéről, vagy Isten identitásáról tanúskodik, az antikrisztusok gyűlöletet és féltékenységet éreznek. Valahányszor valaki hajlandó alávetni magát Istennek, hogy megfelelő teremtett lény legyen, hogy olyan ember legyen, aki nem lép túl a határain, és aláveti magát a Teremtő uralmának, az antikrisztusoknak nem tetszik, és azt mondják: „Miért veted alá magad ilyen készségesen és aktívan istennek? Miért esik olyan nehezedre bármit is meghallgatni, amit mondok? Amit én mondok, az nem rossz!” Szeretik, ha az emberek az ő követőik, és minduntalan dicsérik őket, a nevüket az ajkukon hordozzák, a szívükben őrzik őket, még álmodoznak is a jóságukról és erősségeikről, és mindenkinek dicsérik őket, akivel csak találkoznak. Ha megbetegszenek, és nem mutatkoznak, az emberek azt mondják: „Mihez kezdünk nélküled? Nélküled szétszóródunk, nem tudunk többé hinni, nem tudunk tovább élni!” Ha az antikrisztusok ezt hallanák, nagyon örülnének, és ezt hallván hajlandóak lennének bármilyen szenvedést elviselni, vagy akár napokig nem enni és nem aludni. De ha senki sem dicséri őket, nem tekinti őket példaképnek, nem imádja őket, és nem veszi őket komolyan, akkor zaklatottnak érzik magukat, és gyűlöletet hordoznak a szívükben – ilyen egy tipikus antikrisztus. Egyszóval, az antikrisztusok soha nem fogják elismerni Isten identitását. Nem fogadják el Isten identitását és lényegét, még kevésbé azt a munkát, amelyet az az Egyetlen végzett rajtuk, aki Isten identitásával és lényegével rendelkezik, illetve nem ismerik el és nem fogadják el mindazt a munkát, amelyet Isten az emberiség körében végzett.

B. Nem hajlandóak elismerni Isten mindenek feletti szuverenitását

A következőkben beszélgessünk a „Nem hisznek Isten létezésében, és tagadják Krisztus lényegét” második megnyilvánulásáról, arról, hogy az antikrisztusok nem hajlandóak elismerni Isten mindenek feletti szuverenitását. Az antikrisztusok számára a Teremtő, aki Isten identitásával rendelkezik, egyszerűen nem létezik, Ő csak egy mítosz. El tudják-e ismerni akkor az antikrisztusok azt a tényt, hogy a Teremtő mindenek felett szuverén? Magától értetődő, hogy nem ismerik el ezt a tényt. Nem ismerik el, és ez szintén tényeken alapul. Az antikrisztusok Istenről alkotott hite, tudása és felfogása a bálványokról való emberi elképzeléseken és képzelődéseken, bizonyos emberi észrevételeken és megértéseken alapul, valamint azokon az eretnekségeken és téveszméken, amelyeket ezek a bálványok az emberek félrevezetésére használnak. Vajon az antikrisztusok szívében lévő elképzelések, képzelődések, eretnekségek, téveszmék és egyéb dolgok összhangban vannak-e azzal a ténnyel, hogy Isten mindenek felett szuverén, vagy ellentmondanak annak? Ezek természetesen ellentmondanak ennek a ténynek. A bálványok, amelyeknek felajánlásokat tesznek az emberek, félrevezetik őket azáltal, hogy olyan eretnekségeket és téveszméket terjesztenek, amelyek összhangban vannak az emberi elképzelésekkel, képzelődésekkel és ízléssel, hogy szilárdan megvethessék a lábukat az emberiség körében, mint például: „Buddha jóindulatú”, „A menny becsben tartja az élőlényeket”, „Egy élet megmentése többet ér, mint egy hétszintes pagoda megépítése” és „Ami elrendeltetett, annak meg kell történnie, ami pedig nem rendeltetett el, azt nem szabad erőltetni.” Másvalami? (Feletted egy méternyire van egy isten.) Hol van az egy méternyire feletted? Az a levegőben van, ahol a Sátán lakik. Mi is ez az „isten”? (A Sátán.) És melyik az a mondás, amelyet a buddhisták gyakran használnak? (A jót jóval fizetik vissza, a gonoszt pedig gonosszal; ezeket a dolgokat vissza fogják fizetni, csak még nem érkezett el az idő.) Az emberek igazságnak tekintik ezeket a viszonylag pozitív mondásokat és filozófiai elméleteket, amelyeket gyakran mondanak a világban, de valójában ezek a szavak-e az igazság? Van-e bármi közük az igazsághoz? (Nincs.) Vegyük például „A jót jóval fizetik vissza, a gonoszt pedig gonosszal; ezeket a dolgokat vissza fogják fizetni, csak még nem érkezett el az idő” mondást – vajon mit jelent „a jót jóval fizetik vissza”? Mire vonatkozik a „jó”? Az igazságosságra, az igazságra vagy az ember kevéske jóindulatára? (Az ember jóindulatára.) Vajon valóban jóval fizetik vissza az ember kevéske jóindulatát? Nem feltétlenül. „A hídépítés és az útjavítás vaksághoz vezet” – a hidak építése és az utak javítása jóindulatú cselekedet, akkor miért vezet vaksághoz? Van-e jutalom ezekért a cselekedetekért? (Nincs.) „A gonoszt pedig gonosszal” – a gyilkosság és a gyújtogatás gonosz, tehát gonosszal fizetik-e vajon vissza? (Nem.) Miért nem? „Míg a gyilkosok és gyújtogatók gondoskodnak arról, hogy utódaik szaporodjanak” – ezek a szavak megcáfolják „a gonoszt pedig gonosszalt.” „Ezeket a dolgokat vissza fogják fizetni, csak még nem érkezett el az idő” – mit jelent az, hogy „még nem érkezett el az idő”? Mit jelent az, hogy elérkezik? Ha az emberek nem értik meg az igazságot, ezeket a szavakat és mondásokat pozitív dolgoknak és igazságoknak tekintik. Az üres szívű és lelki táplálékforrás nélküli emberek ezeket az úgynevezett helyes szavakat lelki táplálékként, egyfajta lelki támaszként veszik, hogy megvigasztalják magukat: „Semmi baj, van remény az életben, még mindig van méltányosság és igazságosság ebben a világban, és még mindig van valaki, aki kiáll majd az igazságosság mellett. Még mindig lehetséges, hogy méltányos sorsunk legyen, és végül minderről számot fogunk adni.” Vajon ezek a mondások valódi megértését jelentik-e Isten mindenek feletti szuverenitásának? Igaz megnyilvánulásai-e annak, hogy az emberek elismerik azt a tényt, hogy Isten mindenek felett szuverén? (Nem.) Vajon az emberek által mondott szólások és közmondások összefüggésben vannak-e azzal a ténnyel, hogy Isten mindenek felett szuverén? (Nincsenek.) Miért nincsenek? (Ezek a szavak nem az igazság.) A válaszod elméleti szinten bizonyítja ezt, de mi a kiváltó ok? A kiváltó ok távolról sem olyan egyszerű, mint ez a doktrína, messze nem lehet ezzel az egy mondattal megmagyarázni. Mivel az, hogy Isten mindenek felett szuverén, nem olyan egyszerű, hogyan kellene azt megérteni? Ahogyan arról már korábban is beszéltünk, az antikrisztusok nem ismerik el, hogy Isten mindenek felett szuverén. Bármire is néznek az antikrisztusok, mindig a szemlélő, a pénzt és a hatalmat életnek tekintő materialista szemszögéből vizsgálják át és elemzik azt. Ha valaki ilyen szemszögből és nézőpontból néz valamire, vajon nem változik-e meg a probléma lényege? Nem lesz-e más? Mi lesz vajon a végeredmény, ha valaki a materialista szemszögéből nézi a dolgok fejlődésének törvényeit és szabályait? Nem fog-e a materialista világnézet világi ügyekre vonatkozó emberi filozófiákat, stratégiákat, módszereket és megközelítéseket produkálni? Nem fog-e játékszabályokat felállítani? (De igen.) Ez az eredmény, és itt van a probléma lényege.

Vajon hogyan látja a materialista a hatalmat? Úgy véli, hogy ha valaki hatalomra akar kerülni, akkor elsősorban is stratégiákkal kell rendelkeznie, másodsorban képesnek kell lennie manipulálni mindenféle embert, harmadsorban kegyetlennek kell lennie, negyedsorban pedig változékonynak kell lennie. Hát nem materialista nézőpont ez? Van ebben bármi nyoma is az Isten szuverenitásának való alávetettségnek? (Nincs.) Hogyan jutottak a materialisták a hatalomról alkotott ilyen nézetekre? Vajon nem az antikrisztusok lényegéből fakadnak ezek a nézetek? (De igen.) Az antikrisztusoknak milyen lényegéből? Mondjátok csak, ha az antikrisztusoknak nem lenne elvetemült lényegük, akkor előállnának-e olyan szavakkal, hogy „képesnek kell lennie manipulálni az embereket”? Gondolnának-e arra, hogy „stratégiákkal kell rendelkeznie”? Mondanák-e azt, hogy „változékonynak kell lennie”? Ha nem lenne ádáz lényegük, akkor mondanák-e azt, hogy „kegyetlennek kell lennie”? (Nem.) Ezt az antikrisztusok lényege határozza meg. Vajon a lényegükből fakadó különböző gondolatok csak az elméjükben létező eszmék, vagy a világi ügyekre vonatkozó alapelveik és a mindennapi életben tanúsított magatartásuk is ugyanaz? (A világi ügyekre vonatkozó alapelveik is ugyanazok.) Folyamatosan összegeznek a mindennapi életükben és a csoportokban is, így stratégiáik egyre érettebbek és kiforrottabbak lesznek, míg végül ördögivé válnak. Mit jelent az ördögi? Azt jelenti, hogy eléggé kegyetlen, eléggé könyörtelen és eléggé baljós. Vajon kegyetlenségük, könyörtelenségük és baljós voltuk megnyilvánulásai képesek-e rávenni őket arra, hogy alávessék magukat Isten szuverenitásának és rendelkezéseinek? Semmiképpen sem. Az antikrisztusok tehát, függetlenül attól, hogy fiatalok vagy idősek, mindent a saját filozófiájuk, törvényeik, játékszabályaik, stratégiáik és tapasztalatuk szerint tesznek. Vajon mindez összhangban van-e azzal a ténnyel, hogy Isten mindenek felett szuverén, vagy ellentmond annak? (Ellentmond.) Mi az antikrisztusok alapelve és célja, amikor gyakorlatba ültetik mindezeket a törvényeket, amelyeket az összegzéseik által alkottak? Mi az ő motivációjuk? Azt mondják: „Ha meg akarod kapni, amit akarsz, meg kell tanulnod mindent megtenni, és bármeddig elmenni, hogy eléggé kegyetlen, eléggé könyörtelen és eléggé baljós legyél, ahogy a mondás tartja: »A kicsinyességből nem lesz úriember; a valódi férfinek könyörtelennek kell lennie«” Mit is jelent ez? Azt jelenti: „Mi isten szuverenitása? Mi a mennyei rendelkezésekre való várakozás? Ilyesmi nem létezik! Melyik tisztségviselő vagy uralkodó az, aki nem kegyetlen és durva eszközökkel jutott el oda, ahol van? Nem harccal és gyilkolással szerezték-e meg ezeket a pozíciókat?” Ezt a nézőpontjukat tekintve, vajon az antikrisztusok elismerik-e azt a tényt, hogy Isten mindenek felett szuverén? (Nem.) A nem hívők világában az antikrisztusok ilyen szemlélettel rendelkeznek a túlélés e törvényéről. Ha a gyülekezetben vannak, vajon akkor is ugyanazokat a stratégiákat fogják alkalmazni, amikor cselekednek? Ugyanazokat az életszabályokat fogják követni? Ez egy cseppet sem fog változni. Az antikrisztusok még ha a gyülekezetbe jönnek, akkor sem fogják vissza soha magukat, és nem javulnak meg, egyáltalán nem ezt teszik. Azt mondják: „Ha ki akarsz tűnni mások közül, meg kell tanulnod, hogy stratégiáid legyenek. Amikor mindenki jelen van, különösen, ha befolyásos emberek vannak jelen, akkor igyekezz a lehető legjobb színben feltüntetni magad, és hagyd, hogy ezt az illetékesek, a vezetők és a fennvaló is lássa. Akkor esélyed lesz arra, hogy előléptessenek, és fontos pozíciókba kerülj, és meglesz a lehetőséged arra, hogy kitűnj mások közül. Továbbá meg kell tanulnod másképp viselkedni, amikor emberek között vagy, mint amikor nem vagy, meg kell tanulnod a megtévesztést. Az emberek jelenlétében tegyél jó dolgokat, titokban pedig tegyél szörnyű, rossz, sötét dolgokat, és olyanokat, amelyeket az emberek nem szeretnek. Soha ne hagyd, hogy bárki is átlásson rajtad. Az embereknek a legjobb oldaladat kell mutatnod, és jól kell álcáznod magad. Bármennyire rossz is vagy valójában, jól kell palástolnod azt. Ne veszítsd el az emberek támogatását. Ha egyszer elveszíted a támogatásukat, már túl késő – akkor már nincs esélyed.” Az antikrisztusok a gyülekezetben is ilyen stratégiák és túlélési törvények szerint élnek.

Hogyan tekintenek az antikrisztusok azoknak a testvéreknek a bizonyságtételére, akik megtapasztalták és megismerték Isten mindenek feletti szuverenitását? Az antikrisztusok azt mondják: „Az embereknek van eszük, gondolataik és műveltségük, szerkesztéssel és összeállítással pedig megalkották ezeket a tapasztalati tanúságtételeket. Valójában ezek a tapasztalati tanúságtételek mind az emberek képzeletének szüleményei, mind hamisak, és mind lehetetlenek. Én is tudnék tapasztalati tanúságtételt alkotni, ha kitalálnám. Akát tíz vagy húsz, tapasztalati tanúságtételről szóló cikket is tudnék írni. Egyszerűen nem vesződöm vele. Azt gondoljátok, nem látok át a kis cselszövéseiteken? Vajon nem csak azért csináljátok ezt, hogy felvágjatok? Szépen megnevezitek, isten melletti tanúskodásnak, isten nevéről való tanúskodásnak, valamint isten mindenek feletti szuverenitásáról való tanúskodásnak hívjátok, és azt mondjátok, hogy tanúságot tesztek isten mellett, de valójában csak azért teszitek, hogy tanúságot tegyetek magatok mellett, és hogy kitűnjetek mások közül.” Nem ismerik el mindazon bizonyságtételek valódiságát, amelyek Istennek az embereken végzett munkájáról szólnak. Amikor a külvilág különböző környezeteiről és helyzeteiről, valamint az egyes országok állapotairól van szó, az antikrisztusok nem látják át, hogyan munkálkodik Isten, és amikor arról van szó, hogy Isten fenntartja, megváltoztatja és rendezi a külvilág környezeteit, nem látják át, hogy mi értelme van annak, hogy Ő mindezt teszi. Úgy vélik, hogy az „»Isten mindenek felett szuverén« csak egy üres, hangzatos kijelentés. Valójában bármely országba is mész, az adott ország kormányzatának kell engedelmeskedned, nem igaz? Alá kell vetned magad az adott ország kormányzata és törvényei korlátozásainak, nem igaz? Ez vajon nem azt jelenti, hogy semmissé válik az az állítás, hogy isten mindenek felett szuverén? Bárhogyan is gyakorolja a szuverenitását, felülmúlhatja-e az bármely ország kormányzatát és törvényeit?” Ezért, amikor a gyülekezet és a gyülekezeti munka számára a külvilágban kedvezőtlen a környezet és a helyzet, az antikrisztusok titokban örülnek, és nevetnek ezen, felfedve démoni arcukat. Amikor a gyülekezet munkája zökkenőmentesen megy, és Isten megáldja és vezeti azt, és minden sínen van, amikor nincs zavaró hatása a külvilág környezetének, és a testvérek állapota egyre jobb és jobb, akkor az antikrisztusok szíve nyugtalan és türelmetlen, rendkívül irigyek, kényelmetlenül érzik magukat, és gyűlölködnek. Vajon miért gyűlölködnek? Nem hisznek abban, hogy Isten mindezek felett szuverén lehet. A gyülekezet Isten háza, az a hely, ahol Isten az irányítási munkáját végzi, ahol Isten megmenti az emberiséget, ahol Isten akarata akadálytalanul érvényesül, és ahol Isten szavai megvalósulhatnak és megerősödhetnek az emberekben. Ha a gyülekezet jól van, az Isten hatalmának valóságát bizonyítja, valamint megerősíti azt is, hogy Isten mindenek feletti szuverenitásának ténye létezik és igaz. Ha ez a tény létezik, és megerősítést nyer, az egy arculcsapás az antikrisztusok számára. Miután arculcsapták őket, az antikrisztusok vajon örömöt, békét és vigaszt éreznek a szívükben, vagy dacosnak és felháborodottnak érzik magukat? (Dacosnak és felháborodottnak érzik magukat.) Mire gondolnak a szívük mélyén? Gyűlölik Istent és megtagadják Őt. Látszólag úgy tűnik, hogy a gyülekezet és a testvérek helyzete nem túl jó, ezeket az embereket üldözik, elnyomják és kirekesztik, és semmilyen státuszuk sincs a társadalomban, az antikrisztusok pedig szívük mélyén egészen boldognak és elégedettnek érzik magukat, de amikor Isten munkája és a gyülekezeti élet virágzik, és folyamatosan fejlődik, az antikrisztusok nem érzik magukat boldognak. Vajon miért nem érzik magukat boldognak? Azért, mert ez túlságosan ellentmond az elképzeléseiknek, ez olyasmi, amire nem számítottak. Isten szuverenitása és Isten szavai beteljesedtek és megvalósultak, felforgatva a nézeteiket, ezért szomorúak. Az antikrisztusok gondolataiból és nézeteiből, valamint elégedetlenségéből ítélve vajon nem ugyanazt a szemléletet képviselik-e, mint a nagy vörös sárkány? Nem ugyanaz-e a természetlényegük, mint a nagy vörös sárkányé? Pontosan ugyanaz.

Ami az egész világot, minden dolgot és a minden teremtett lény által követett törvényeket és szabályokat illeti, az antikrisztusok azt gondolják: „A természet és az évszakok már régen kialakultak. Ha már hosszú ideje hideg van, akkor meleg lesz, ha már hosszú ideje meleg van, akkor hideg lesz. Ha eljön a levelek lehullásának ideje, akkor lehullanak, ha fúj szél. Hát nem teljesen normális ez az egész? Hogyan lehet ez isten szuverenitása? Hogyan lehet ez egy isten által hozott törvény? Mit tehetnek isten törvényei? Az emberek annyi állatot megöltek anélkül, hogy ennek különösebb következménye lett volna; az emberiség még mindig ugyanúgy él, mint korábban, nem igaz? Azt mondják, hogy isten mindenek felett szuverén, akkor hogyhogy nem látom, hogy isten hogyan gyakorol szuverenitást felettük? Azt mondják, hogy isten mindenek felett szuverén, de miért boldogulnak mindig a gonosz emberek, miközben a jók soha nem kerekednek felül?” Végül arra a következtetésre jutnak, hogy: „Nincs szabadító ezen a világon; az emberiség az, aki manipulálja a világot. A nagy személyiségek és a világ országainak vezetői uralják ezt a világot, ők azok, akik megváltoztatják e világ arculatát. Ezek nélkül a nagyszerű és rátermett emberek nélkül a világ elpusztulna. Ami isten mindenek feletti szuverenitását illeti, azt én nem látom. Hogyan lehet Isten szuverén felettük? Én miért nem érzem ezt? Én miért nem értem ezt? Miért foglal magába Isten mindenek feletti szuverenitása egy csomó olyasmit, ami ellentétes az emberi elképzelésekkel?” Ezt nem tudják sem elismerni, sem pedig elfogadni. Ami Isten mindenek feletti szuverenitását illeti, azt, ahogyan Isten mindenek felett szuverén, azt a természetet, amelyet Isten mindenek feletti szuverenitásában kinyilatkoztat, Isten cselekvési alapelveit, Isten lényegét és így tovább, az igazságra törekvő emberek életük során ennek csak egy töredékét képesek felfogni. Ez azonban elég ahhoz, hogy alávessék magukat a Teremtő szuverenitásának és rendelkezéseinek, hogy alávessék magukat a Teremtő minden szavának, és elismerjék, hogy a Teremtő az Isten. Még ha néhányan képesek is megérteni ennek egy töredékét, lehetetlen számukra, hogy teljesen megértsék, mert Istennek sok munkája az Ő státuszából és identitásából fakad, és mindig lesz eltérés e munkák és a teremtett emberi lények gondolkodása és megismerése között. És azt a keveset, amit az emberek az életük során megtapasztaltakon keresztül megérthetnek, csak azok képesek felfogni, akik törekednek az igazságra, akiknek van éleslátásuk és képességük arra, hogy felfogják az igazságot. Azok számára, akik gyenge képességűek, akiknek nincs éleslátásuk, és egyáltalán nem szeretik az igazságot, még a megértésnek ez a töredéke is elérhetetlen. Gyakran mondják, hogy Isten gondolatai magasabb rendűek az emberek gondolatainál. Ez azt jelenti, hogy az embereknek soha nem sikerül elérniük a Teremtő gondolatait, és az, hogy elnyerik a megértés egy töredékét, az Isten kegyelme. Azok közül, akik törekednek az igazságra, ezt csak azok érhetik el, akik, miután Isten sok szavát meghallgatták, és sok igazságot megértettek és megtapasztaltak, elfogadják Isten munkájának végső szakaszát, – ez egy életen át tartó erőfeszítést igényel. Az antikrisztusok, akik alapvetően tagadják Isten identitását, lényegüket tekintve nem szeretik az igazságot és a pozitív dolgokat, és még kevésbé szeretnek bármit, ami Isten identitásával és lényegével kapcsolatos, így soha nem jutnak el odáig, hogy elismerjék azt a tényt, hogy Isten mindenek felett szuverén. E tény elismerése az igazság megértésének és követésének alapjára épül, az antikrisztusok azonban tagadják az igazságot, idegenkednek az igazságtól, gyűlölik Istent, és még inkább gyűlölik Isten identitását és lényegét. Így számukra soha nem fog létezni az a tény, hogy Isten mindenek felett szuverén. Mit jelent az, hogy „nem fog létezni”? Azt jelenti, hogy ezek az ostobák soha nem fogják látni és megérteni azt a tényt, hogy Isten mindenek felett szuverén. Ezért nem is tudják felfogni azt. Sok mindent foglal magába Isten mindenek feletti szuverenitásának ténye, és ez sok igazságot érint, Isten bölcsességét, Isten identitását és lényegét is érinti. Hogyan vezényel Isten mindent mindannak közepette, ami felett szuverén? A módszerek, az időzítés és Isten megfontolásai szempontjából vajon hogyan tervezi és alkalmazza az Ő elméje ezt? E szempontok alapján ítélve, Isten mindenek feletti szuverenitása nem egyszerű dolog; meglehetősen komplex összefüggésekről van szó. Az olyan ostobák, mint az antikrisztusok, akiknek egyszerűen nincs lelki megértésük, és nem fogadják el az igazságot, soha nem fogják megérteni, hogy Isten hogyan gyakorol szuverenitást mindenek felett. Soha nem fogják megérteni, így vajon képesek-e elismerni azt? (Nem képesek.) Egyesek azt mondják: „Nem ismerik el, mert nem tudják megérteni. Ha meg tudnák érteni, vajon nem ismernék-e el?” Ez csak egy következtetés; a következtetések csupán a logikának felelnek meg, nem feltétlenül állnak összhangban a tényekkel. Mi tehát a tények igazsága? Az antikrisztusok soha nem fogják elismerni azt a tényt, hogy Isten mindenek felett szuverén. Most ne beszéljünk antikrisztusokról, hanem beszéljünk inkább az arkangyalról, a Sátánról, az ördögről, a nagy vörös sárkányról. Ezek üldözik Isten választott népét, tönkreteszik a gyülekezetet, és megzavarják Isten munkáját. Amikor Isten katasztrófákat hoz rájuk, aminek következtében pánikszerűen kapkodnak, őrjöngenek, és kiakadnak, képtelen megbirkózni azokkal, végül pedig irgalomért könyörögnek: „Soha többé nem fogok harcolni a menny ellen.” Milyen információk nyerhetők ebből a kijelentésből? A nagy vörös sárkány elismeri a Menny és Isten létezését, de természete nem változik; még ha el is ismeri Isten létezését, mégis ellentétben áll Istennel, és szembeszegül Vele. Ha nem tudja legyőzni Istent, irgalomért könyörög, mondván, hogy soha többé nem fog harcolni a Menny ellen. De vajon valóban megszelídült, és irgalomért könyörög? Nem, ha felépül, akkor folytatni fogja a harcot; ez a természete, és a természete nem változik meg. Az antikrisztusoknak is ilyen a természete.

Vajon hogyan látják az antikrisztusok Istennek az emberiség sorsa feletti szuverenitását az Ő mindenek feletti szuverenitásán belül? Ez egy nagyon mikroszkopikus kérdést érint. Amikor Isten mindenek feletti szuverenitásáról van szó, a „minden” fogalma makroszkopikus és túlságosan nagy; az antikrisztusok ezt nem tudják elfogadni, vakok rá, és nem látnak át rajta. Így az antikrisztusok vajon alávetik-e magukat annak, hogy Isten szuverenitással rendelkezik a sorsuk felett? Felfogják-e ezt? Megértik-e ezt? Képesek-e elismerni ezt? Még kevésbé. Az antikrisztusok azt hiszik, hogy valós életükben minden jót a saját erőfeszítéseikkel értek el. Ha például bejutnak egy egyetemre, azt annak tulajdonítják, hogy jól tanultak, és úgy gondolják, hogy arra születtek, hogy egy rangos egyetemre járjanak. Ha jól élnek, és pénzt keresnek, akkor úgy gondolják, hogy arra vannak teremtve, hogy meggazdagodjanak, mivel a jövendőmondók azt mondták nekik, hogy virágzó életük lesz, és hogy elég szerencsések ahhoz, hogy tisztségviselők legyenek, és anyagilag is jól álljanak. Amikor a dolgok rosszul mennek, vagy nem úgy, ahogyan remélték, és szenvednek, elkezdenek panaszkodni: „Miért mennek nekem ilyen rosszul a dolgok? Miért ilyen rossz a sorsom? Szörnyű balszerencsém van!” Emberi szemszögből értelmezik és szemlélik ezeket a dolgokat. Ha minden simán megy, akkor beképzeltté válnak, minduntalan hivalkodnak, vad és fenyegető pózba vágják magukat, szemtelenül és arrogánsan viselkednek; ha azonban a dolgok nem úgy mennek, ahogyan ők szeretnék, akkor vádolják Istent és másokat, illetve megpróbálják megtalálni a módját annak, hogy helyrehozzák a dolgokat, és megmeneküljenek a helyzetből. Azt mondják, hogy minden, amit Isten elrendel és tesz, az jó, de titokban törik a fejüket, és minden eszközt megpróbálnak felhasználni, hogy helyrehozzák a dolgokat, és megmeneküljenek a helyzetből, vagy megváltoztassák azt, mondván: „Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ilyen rossz a sorsom, hogy ilyen szörnyű balszerencsém van. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy a világ annyira igazságtalan, hogy egy olyan tehetséges ember, mint én, végül nem válik ismertté, hogy soha nem jön el az én időm. Valójában az, hogy a sors csak egy üres burok, csupán egy mondás; minden a saját erőfeszítéseinken és küzdelmeinken múlik. Ahogyan a mondás tartja: »A legnagyobb nehézségeket kell elviselnünk ahhoz, hogy a legnagyobb emberré váljunk.« Ez a legfőbb hitvallás, ezt soha nem szabad elfelejtenem, ezzel kell motiválnom magam.” Folyton azt mondogatják, hogy minden, amit Isten tesz, az jó, hogy Isten mindenek felett szuverén, és hogy alávetik magukat Isten vezénylésének és intézkedéseinek, de végül azt mondják, „A legnagyobb nehézségeket kell elviselnünk ahhoz, hogy a legnagyobb emberré váljunk.” Látszólag spirituális szavakat mondanak, de titokban az általuk alkalmazott, gyakorolt és követett alapelvek a Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiái, logikája és gondolkodása. Van-e ebben bármiféle alávetettség? (Nincs.) Az antikrisztusok így látják, így értik meg, és közelítik meg azt a tényt, hogy Isten mindenek felett szuverén. E megnyilvánulások és példák alapján az antikrisztusok vajon elismerik-e azt a tényt, hogy Isten mindenek felett szuverén, és hisznek-e abban, vagy kétségbe vonják és elítélik azt? (Kétségbe vonják és elítélik.) Függetlenül attól, hogy mit mondanak, tényleges megnyilvánulásaikból ítélve az antikrisztusok alapvetően megvetik Isten mindenek feletti szuverenitásának tényét, és nem hisznek abban. Egyes antikrisztusok még abszurd kijelentéseket is tesznek: „Hogy lehet az, hogy nem törekszel semmire, és csak passzívan vársz Isten szuverenitására? Nem kellene-e főznöd magadnak? Várhatsz-e csak úgy tátott szájjal a sült galambra? Bárhogyan is gyakorol szuverenitást Isten, az embereknek akkor is keményen kell dolgozniuk és cselekedniük, nem igaz?” Az antikrisztusok nemcsak, hogy nem hajlandóak elismerni Isten mindenek feletti szuverenitásának tényét, hanem tagadják és félre is értelmezik azt. Vajon mi a céljuk annak félreértelmezésével? Alapot és kifogást keresnek arra, hogy gátlástalanul harcoljanak minden általuk vágyott előnyért. Az antikrisztusok különböző megnyilvánulásaiból ítélve vajon mi a valódi nézőpontjuk Isten mindenek feletti szuverenitásának tényét illetően? Hitetlenség, tagadás és kárhoztatás – ez az ő igazi nézőpontjuk.

Abban a két pontban, amelyről ma beszélgettünk, elsősorban az antikrisztusoknak azt a megnyilvánulását boncolgattuk, hogy nem hisznek Isten létezésében. Miután meghallgattátok ezt a közlést, jutottatok-e valamilyen megértésre? Vajon kik azok, akiknek ilyen problémáik vannak? Milyen ember az, aki rendelkezik az antikrisztusok beállítottságával, de nem rendelkezik az antikrisztusok lényegével, és képes megváltozni? Kik azok, akiknek ugyanazok a problémáik, de rendelkeznek az antikrisztusok lényegével, nem képesek megváltozni, örökké Isten ellenségei, és nem az üdvösség, hanem a pusztulás tárgyai? Vannak-e nektek is ilyen megnyilvánulásaitok? Úgy érzitek-e, hogy képesek vagytok megváltozni? El tudjátok-e fogadni az igazságot, és fel tudjátok-e használni arra, hogy megváltozzatok, és helyettesítsétek ezeket a gondolatokat? (Igen.) Kik azok, akik nem képesek megváltozni? Van olyan ember, aki látva a nem hívőket, akik fényűző életet élnek, palotaszerűen berendezett nagy házakban laknak, és több luxusautóval is rendelkeznek, kísértésbe esik, és így siránkozik: „Nagyszerű dolog gazdagnak lenni, tisztségviselőnek lenni, rátermettnek lenni! Hogy lehet ilyen rátermett? Hogy lehet ilyen szerencsés? Hogyan kereste meg a pénzét?” Valahányszor azt látja, hogy valaki társadalmi státusszal rendelkezik, akkor különösen dörgölőzik, hízeleg neki, és megpróbál a kegyeibe férkőzni, hajlandó bármit megtenni érte, hajlandó bármilyen mértékben szolgalelkűvé válni. Különösen kedveli a társadalom gonosz irányzatait, gyakran szeretne azoknak részese lenni, és szorong, ha az Istenbe vetett hite megakadályozza ebben. Sőt, úgy érzi, hogy a világ magára hagyta; magányosnak, tehetetlennek érzi magát, úgy érzi, hogy nincs semmi, ami megtartaná, hogy nem lelhet vigaszra, és gyakran vérzik a szíve. Van egy másik típusú ember, aki mély csodálatot érez, amikor látja, hogy a pénzzel és hatalommal rendelkezők sikereket érnek el, miközben ügyeiket intézik a társadalomban, és gyakran elismeri ezt, mondván: „Megöltek valakit, de mivel van pénzük és kapcsolataik, csak néhány jelképes napot töltöttek a börtönben, és aztán kiszabadultak. Ez igazi rátermettség!” Mélységesen tiszteli a társadalomban az ilyen embereket, és felnéz rájuk. Még egy másik típusú ember különös figyelmet fordít a társadalom érzékeny politikai kérdéseire, és mélységesen törődik azokkal, sőt, valóban részt akar venni bennük, és beleveti magát bizonyos politikával kapcsolatos ügyletekbe. Az ilyen és ehhez hasonló emberek mélyen legbelül ugyanúgy viszonyulnak Istenhez, mint az antikrisztusok. Nem hisznek Isten létezésében, nem ismerik el Isten identitását, és azt a tény sem, hogy Isten mindenek felett szuverén. Ezek az emberek ugyanahhoz a bandához tartoznak, mint az antikrisztusok. Nem tartoznak a gyülekezethez vagy Isten házához, és végül ki lesznek tisztítva. Nem tudnak kijönni azokkal, akik hisznek Istenben, és az út, amelyen járnak, ellentétes Isten követelményeivel. Ezek az emberek mind veszélyesek; még ha egyelőre nem is tettek semmi rosszat, még nem tagadták meg, ítélték meg vagy kárhoztatták nyíltan Istent, és nem vezették nyíltan félre az embereket, nem versengtek a gyülekezetben betöltött státuszért, akkor is az antikrisztusok lényegével rendelkeznek, mert alapjaiban nem ismerik el Isten identitását, és még kevésbé ismerik el azt a tényt, hogy Isten mindenek felett szuverén. Az elvetemült erőkhöz és a Sátán bandájához tartoznak. Tisztelik az elvetemültséget, és minden, az ördögök és a Sátán által hirdetett eretnekséget és téveszmét, valamint minden gonosz irányzatot, amely kiemelkedik, népszerűvé válik, és elterjed a világban. Nem tartoznak Isten házához vagy a gyülekezethez, és nem képezik Isten üdvösségének tárgyát. Ezek az emberek Isten igazi ellenségei, antikrisztusok!

2020. november 14.