III. Isten szavainak megvetése

Ma az antikrisztusok különböző megnyilvánulásainak tizedik tételéről – megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit – folytatjuk a beszélgetést, a harmadik részre összpontosítva, vagyis hogy megvetik Isten szavait. A legutóbbi összejövetelen ennek a résznek két aspektusáról beszélgettünk. Mi volt ez a kettő? (Az első az volt, hogy az antikrisztusok önkényesen meghamisítják és értelmezik Isten szavait. A másik az volt, hogy az antikrisztusok elutasítják Isten szavait, amikor azok nincsenek összhangban az elképzeléseikkel.) Mindkét aspektus arra vonatkozik, hogy az antikrisztusok megvetik Isten szavait. Az, hogy az antikrisztusok megvetik Isten szavait, többféleképpen is megnyilvánul; összefügg a lényegükkel, az Istenhez való hozzáállásukkal, valamint azzal, ahogyan minden Istennel kapcsolatos aspektussal bánnak. Isten szavai széles körű tartalmat ölelnek fel, ezért az antikrisztusok Isten szavai iránti megvetése nem egyszerűen csak egy hozzáállás, amit az Ő szavaival szemben tanúsítanak. Az, hogy miért vetik meg az Ő szavait, sokrétű, nem egyetlen okra vezethető vissza. A legutóbbi összejövetelen annak két konkrét megnyilvánulásáról beszélgettünk, hogy az antikrisztusok miként vetik meg Isten szavait. Ma egy másik megnyilvánulásról fogunk beszélgetni.

C. Az antikrisztusok azt firtatják, hogy valóra válnak-e Isten szavai

Az antikrisztusok megvetik Isten szavait – van-e igazi meggyőződésük abban, amit Isten mond, minden Isten által kimondott tartalomban? (Nincs.) Erre tényleges bizonyíték is van. Nem hisznek igazán, hogyan viszonyulnak tehát ahhoz, hogy Isten minden kimondott szava megfelel-e a valóságnak, hogy valóra válhat-e, illetve hogy tényszerű-e? Vajon igazán hisznek, vagy szívükben kételkednek és tétován figyelnek? Határozottan kételkednek és tétován figyelnek a szívükben. Ma az antikrisztusoknak erről a megnyilvánulásáról fogunk beszélgetni: azt firtatják, hogy valóra válnak-e Isten szavai. Mit jelent az, hogy „firtatják”? Miért a „firtatni” kifejezést használjuk? (Istenem, a firtatás azt jelenti, hogy titokban megfigyelni, leskelődni.) Ez a magyarázat alapvetően helyes. Most már mindenki érti a „firtatni” jelentését; ez azt jelenti, hogy titokban nézni és tétován megfigyelni, lopva nézelődni anélkül, hogy mások észrevennék, az árnyékban tevékenykedni, nem nyíltan vagy mások szeme láttára, nem engedve, hogy mások lássák; ez egy kicsinyes manőver. Nyilvánvaló, hogy az ilyen manővert végrehajtó személy nem nyilvánosan, hanem titokban cselekszik. Tehát e megnyilvánulások és magyarázatok alapján miféle viselkedés az, amikor az antikrisztusok firtatják Isten szavait? (Az igazság megvetése.) Mi teszi nyilvánvalóvá, hogy ez az igazság megvetése? Az antikrisztusok miért nem tudják egyszerűen csak nyíltan, igazolhatóan és nyilvánosan olvasni Isten szavait? Miért firtatják őket? A firtatás valóban egyfajta cselekvés? A magyarázatából egyértelmű, hogy a firtatás nem olyasmi, amit nyíltan tesznek; nem olyasmi, amit a külső megjelenésből, az arckifejezésekből vagy tettekből fel lehet ismerni. Ehelyett mindezek a gondolatok rejtve vannak, őrizve a szívben, mások számára észrevehetetlenül, arckifejezésükből és tetteikből pedig nehéz tisztán látni, hogy mit gondolnak – ezt nevezik firtatásnak. Ez egy olyan hozzáállás Isten szavaihoz, amely nyíltan nem jelenhet meg a nyilvánosság előtt; egyértelműen helytelen. Olyan hozzáállás, amely egy harmadik fél szemszögéből, ellenséges nézőpontból, a tétova megfigyelés, az átvizsgálás, a kétely és a szembeszegülés szemszögéből bánik Isten szavaival. Elmondható-e ezekből a viselkedésformákból, hogy az, hogy az antikrisztusok firtatják, valóra válnak-e Isten szavai, olyan megnyilvánulása Isten szavainak, amelynek komoly a természete? (Igen.) Az, hogy az antikrisztusok firtatják, hogy Isten szavai valóra válnak-e, beállítottságukat és Isten szavaihoz való valódi hozzáállásukat tükrözi, amelyek a szívükben, gondolataikban és titokban tartott véleményeikben tárulnak fel.

Isten szavai közül melyeket firtatják az antikrisztusok? Meglátásuk szerint Isten szavai közül melyek érdemesek az ő titkolózó, mélyreható átvizsgálásukra és elemzésükre? Vagyis, az Isten által kimondott konkrét tartalmak közül melyek érdeklik különösen az antikrisztusokat, miközben gyakran kételkednek is és tétován szemlélik azokat a szívükben? Az antikrisztusok Isten mely szavait hiszik érdemesnek arra, hogy szívükben időt és energiát fordítsanak firtatásukra? (Néhányat Isten próféciái, misztériumai, valamint az emberek kilátásaival, sorsával és rendeltetési helyével kapcsolatos szavai közül.) Próféciák, rendeltetési helyek, misztériumok – ezek azok a dolgok, amelyek a legtöbb embert foglalkoztatják, és még inkább olyanok, amelyeket az antikrisztusok soha nem tudnak elengedni a szívük mélyén. Konkrétan, Isten mely szavai foglalkoztatják viszonylag jobban az antikrisztusokat, és melyeket firtatják gyakran a szívük mélyén? Mivel arról van szó, hogy ezek a szavak valóra válnak-e, megvalósulnak-e, hogy tényleges megvalósulásukat látják-e majd tényként, az antikrisztusok egyértelműen azokkal az ígéretekkel foglalkoznak, amelyeket Isten az emberiségnek tett, igaz? (Igaz.) Továbbá olyan szavakkal is, amelyek arra vonatkoznak, hogy Isten megátkozza és megbünteti az embereket, megbünteti a gonosz embereket, megbünteti mindazokat, akik Isten szavai ellen fordulnak. És akkor ott vannak még a katasztrófákra vonatkozó jövendölések – vajon nem tartoznak ezek is az antikrisztusok érdeklődési körébe? (De igen.) Mi van még? (Az arról szóló szavak, amikor Isten távozik majd a földről.) Hogy mikor távozik Isten a földről, mikor dicsőül meg Isten, mikor fejeződik be Isten nagy munkája, mikor vet véget Isten ennek az emberiségnek, igaz? (Igaz.) Összesen hány pont van? (Négy.) Az első Isten embereknek tett ígéreteit hordozó és embereket megáldó szavai. A második Isten embereket átkozó és büntető szavai. A harmadik Isten katasztrófát jövendölő szavai. A negyedik Isten arról szóló szavai, amikor Ő távozik majd a földről, és amikor nagy munkája befejeződik. És van még egy, a legfontosabb pont, Isten szavainak egy olyan kategóriája, amelyet az antikrisztusok különösen szívesen firtatnak, ez pedig Istennek az Ő természetéről, identitásáról és lényegéről szóló szavai. Miért tesszük hozzá ezt az utóbbit? Az antikrisztusok nem hiszik, hogy Isten szavai valóra fognak válni; gyakran firtatják Isten szavait. Mi az tehát, ami leginkább kétségeket ébreszt bennük, ami arra készteti őket, hogy Isten szavait firtassák? Főképp Istenben nem hisznek. Az antikrisztusok alapvetően álhívők, ördögök; kételkednek Isten létezésében, nem hiszik, hogy van Isten ebben a világban, nem hisznek Isten létezésében, sem pedig mindabban, amit Isten tesz. Tehát teljes mértékben kételkednek Isten természetében, identitásában és lényegében. Tekintettel kétkedésükre, vajon mit fognak tenni? Ha képesek kételkedni Isten identitásában és lényegében, vajon amikor Isten természetét, identitását és lényegét érintő szavakkal találkoznak, csak el fogják őket olvasni észrevétel vagy reakció nélkül? Képesek-e szilárdan hinni ezekben a szavakban és elfogadni őket? (Nem.) Ha például valaki folyton arra gyanakszik, hogy örökbe fogadták, akkor el tudja-e hinni, hogy a szülei a biológiai szülei? El tudja-e hinni, hogy a szülei szeretete, oltalma és minden áldozat, amit a kilátásaiért hoztak, őszinte? Amikor kételkedik és nem hisz mindebben, vajon nem tesz-e majd titokban néhány dolgot? Például néha kihallgathatja szülei beszélgetéseit, hogy megtudja, beszélnek-e a származásáról. Emellett általában nagyon odafigyel, és folyamatosan arról faggatja a szüleit, hogy hol született, ki hozta világra, és mennyit nyomott születésekor – mindig ezekről a dolgokról fog kérdezősködni. Ha a szülei megütik vagy megfegyelmezik, a gyanakvása csak tovább mélyül. Mindegy, mit tesznek a szülei, mindig résen lesz és kételkedni fog. Bármilyen jól bánnak is vele a szülei, a szívében lévő óvatosságot nem tudják elengedni. Tehát ez az óvatosság, ezek a belső tevékenységek, gondolatok és hozzáállások mind titokban zajlanak, nem igaz? Amint kétségbe vonja, hogy a szülei a biológiai szülei, biztosan tesz majd néhány dolgot a színfalak mögött. Ezért, mivel az antikrisztusok az álhívők lényegével rendelkezik, biztosan nem hisz Isten természetében, identitásában és lényegében, nem ismeri el és nem fogadja el azokat. Ezzel a hitetlenkedő, el nem ismerő és el nem fogadó hozzáállással vajon valóban hisz-e és elfogadja-e szívében az Isten természetére, identitására és lényegére vonatkozó szavakat? Biztosan nem. Amennyiben az Isten természetére, identitására és lényegére vonatkozó szavakról van szó, kételyt, szembeszegülést és tétovázó megfigyelést táplál a szívében. Egyelőre ne menjünk bele részletesebben ebbe az aspektusba.

Az antikrisztusok Isten szavaival kapcsolatos firtatásának öt megnyilvánulása, amelyeket épp az imént tárgyaltunk, alapvetően elég átfogó és reprezentatív. Isten azon szavainak, amelyeket az antikrisztusok firtatnak, konkrét tartalma és fókusza van. Ami az életbe való belépéssel kapcsolatos számos szót illeti – az olyan szavakat, amelyekben Isten vigasztalja az embereket, megmagyaráz bizonyos misztériumokat, illetve leleplezi az ember romlott beállítottságát, és hasonlókat –, vajon az antikrisztusok törődnek ezekkel a szavakkal? (Nem.) Számukra jelentéktelenek ezek a szavak. Miért? Azért, mert az antikrisztusok nem szeretik az igazságot, nem hiszik, hogy Isten szavai az igazság, és nem áll szándékukban elfogadni Isten ítéletét és fenyítését, vagy Isten üdvösségét. Nincsenek efféle terveik, ezért jelentéktelennek tekintik az emberi beállítottság változásával és életbe való belépéssel kapcsolatos szavakat, olyannak, amit nem érdemes elolvasni, amin nem érdemes elgondolkodni, vagy amit nem érdemes megszívlelni. Ezek a szavak nem érdeklik őket. Azt gondolják: „Mi közük ezeknek a szavaknak a kilátásainkhoz és sorsunkhoz? Mi közük a rendeltetési helyünkhöz? Ezek a szavak jelentéktelen dolgokról szólnak, nem érdemes olvasni vagy hallgatni őket. Ha valaki igazán feldúlt, és nincs más megoldás, akkor csupán átmenetileg olvashatja ezeket a szavakat, hogy betöltse a szívében lévő ürességet, illetve hogy felülkerekedjen néhány különösen nagy kihívást jelentő akadályon, és megoldjon néhány nehezen kezelhető problémát – ennyi az egész. Azt mondani, hogy ezek a szavak megváltoztathatják az ember beállítottságát – hogyan lehetne ez ilyen egyszerű?” Alapvetően nem áll szándékukban megváltoztatni a beállítottságukat, nem tervezik, hogy Isten szavait az életként, az útként vagy az igazságként fogadják el. Amit akarnak, azok a kilátásaik és a rendeltetési helyük, valamint a hatalom. Ezért nem veszik komolyan az ilyen szavakat, és meg sem szívlelik őket. Az antikrisztusok szemszögéből levonható következtetés az, hogy ezek a szavak egyszerűen nem érik meg, hogy átvizsgálják őket, és még kevésbé érdemlik meg az idejüket arra, hogy elemezzék és megvizsgálják, egyenlőek-e ezek az igazsággal, illetve képesek-e megváltoztatni az embereket. Az antikrisztusok számára az összes szó, amely a sorsukkal és a rendeltetési helyükkel, saját identitásukkal, státuszukkal, valamint minden személyes érdekükkel és hasonlókkal kapcsolatos, jelentőségteljes, ezek rendkívüli jelentőséggel bírnak. Egyesek azt mondják: „Mivel az antikrisztusok ennyire fontosnak tartják ezeket a részeket Isten szavaiból, és ilyen figyelmet szentelnek nekik, hogyan lehet azt mondani, hogy firtatják Isten szavait? Vajon nem helytelen kissé ez a vádaskodás? Hát nem túlságosan erőltetett ez egy kissé, és nem igazán találó?” (Nem. Az antikrisztusok nem hiszik, hogy Isten szavai biztosan valóra fognak válni és be fognak teljesedni, nem hiszik, hogy Isten komolyan gondolja, amit mond, és hogy amit mond, az be is fog következni. Nem a meggyőződés és az elismerés gondolkodásmódjával olvassák Isten szavait, hanem azt figyelik, hogy Isten szavai valóban valóra válhatnak-e.) Erről van szó? (Igen.) Az antikrisztusok ezeket a szavakat értékelik, mivel ezek tudnak eleget tenni a vágyaiknak. Sőt, ha beteljesednének ezek a szavak, az eleget tenne az ambícióiknak. Ha felfogják ezeket a szavakat és ragaszkodnak hozzájuk, akkor, ha ezek a szavak valóra válnak, jó lóra tettek, Isten követése pedig helyes lépésnek bizonyul számukra. Azonban az, hogy értékelik ezeket a szavakat, nem jelenti azt, hogy mélyről jövő, Istentől származó igazságként tudják elfogadni őket, és az sem mondható, hogy szívükben Isten szavaiként fogadják el e szavakat. Ellenkezőleg, noha értékelik ezeket a szavakat, szívükben kételyeket táplálnak velük kapcsolatban, csak tétován figyelnek. Azt is mondhatjuk, hogy ezek a szavak bizonyítékká és eszközzé válhatnak számukra, hogy bármelyik pillanatban, bármikor és bárhol megtagadják Istent és megtagadják Isten munkájának ezt a szakaszát. Folyamatosan és feszülten figyelnek, hogy lássák, megvalósulnak-e és beteljesülnek-e Isten munkájának minden egyes lépése során és minden olyan időszakban, amikor Isten e szavakon keresztül vezeti az embereket. Nyilvánvaló, hogy az antikrisztusok örökösen arra összpontosítanak, hogy Isten szavai valóra válnak-e. Ezen időszak alatt soha nem változott az Istennel szemben ellenséges, Istennek ellenálló, valamint Istent átvizsgáló és elemző hozzáállásuk. Ellenségesek Istennel szemben és átvizsgálják Őt, szívükben állandóan firtatják Isten minden tettét és szavát; ugyanakkor megpróbálják elítélni Istent és Isten munkáját is. Vajon ez nem az antikrisztusok Istennel szembeni ellenállásának következetes megnyilvánulása? (De igen.) Az antikrisztusok ezen megnyilvánulásaiból látható-e bármi nyoma annak, hogy elfogadják Isten szavait? Az alávetettség bármi nyoma? Egy csipetnyi jele annak, hogy Istenként bánnak Istennel? (Nem látható.) Ezután egyenként fogunk beszélgetni ezekről a pontokról.

1. Isten embereknek tett ígéreteit hordozó és embereket megáldó szavainak firtatása

Az első pont az, hogy az antikrisztusok firtatják Isten embereknek tett ígéreteit hordozó és embereket megáldó szavait. Mióta Isten elkezdte munkáját és szólt, sokat beszélt arról az emberiségnek, az Ő választott népének, valamint azoknak, akik hallgatnak a szavaira, hogy milyen áldásokkal és kegyelmekkel fogja felruházni az embereket, milyen áldásokat ígér az embereknek, és így tovább. Isten különböző időszakokban, alkalmakkor vagy helyzetekben áldásokról és ígéretekről beszél követőinek, tájékoztatva őket arról, hogy ha elérnek bizonyos dolgokat, Isten meghatározott módon megáldja majd őket, és bizonyos áldásokban és ígéretekben fognak részesülni, és így tovább. Függetlenül attól, hogy Isten melyik időszakban mondta ezeket a szavakat, illetve attól, hogy Isten kinek adott ilyen ígéreteket, ezek a szavak bizonyos helyzetekben és egy adott környezetben hangzottak el. Emellett az ígéretek és áldások, amelyekkel Isten felruházza az embereket, összefüggenek azok pozitív megnyilvánulásaival, mint amilyen az igazságra való törekvés, a beállítottságban bekövetkező változások és az Isten iránti valódi alávetettség. Következésképpen Isten embereknek szóló ígéretei és áldásai feltételesek. Ezekben a feltételekben nem az embereké az utolsó szó, és nem is az emberi elképzelések és képzelődések határozzák meg őket, inkább Isten normái és követelményei szerint vannak meghatározva, beleértve bizonyos alapelveket és szabályokat is. Ami azt illeti, hogy Isten szavai különböző emberekben hogyan válnak valóra, hogyan valósulnak meg és hogyan teljesednek be, azt Isten egyáltalán nem találomra teszi – inkább megvan rá az alapja. Ugyanaz a cselekedet különböző emberek által végrehajtva különböző bánásmódot eredményezhet Isten részéről. Lehet például két ember, akik mindketten gyülekezetet vezetnek; az egyik gyakran kap megvilágosodást és megvilágosítást, és gyakran visel el fegyelmezést, ami gyors érettségbeli növekedéshez vezet. Ezzel szemben a másik talán viszonylag érzéketlen és lassan reagál, ami lassabb előrehaladáshoz vezet. Emberi szemszögből nézve ennek a két embernek, akik ugyanazt a munkát hajtják végre és hasonló viselkedést tanúsítanak, ugyanabban az áldásban és bánásmódban kellene részesülnie Istentől. Azonban az életbe való belépés terén, amit a kötelességeik végzése során tapasztalnak és szereznek meg, illetve a külső kegyelem tekintetében határozott különbségek lesznek. Ezek a „határozott különbségek” persze nem elkerülhetetlenek. Szóval, hogyan osztogatja Isten ezeket az úgynevezett áldásokat és különböző bánásmódokat, illetve megvilágosodást, megvilágosítást és egyéb előnyöket, amelyeket az emberek Istentől nyernek? Isten más-más módon bánik a különböző emberekkel. Néhány ember lusta, hiú, versengő és irigy, és bár látszólag hajlandóak feláldozni magukat és elszenvedni némi nehézséget, az igazságot egyszerűen képtelenek elfogadni vagy gyakorolni. Másrészt viszont egyesek szorgalmasak; bár ugyanazzal a romlott beállítottsággal rendelkeznek, mégis viszonylag becsületesek és alázatosak. Ők el tudják fogadni az igazságot, és elfogadják a metszést. Komolyan elfogadják és megértik mindazt, amit Isten mond, valamint minden környezetet, amelyet Isten hoz létre számukra, ugyanakkor komolyan is kezelik azokat. Így két ember kívülről nézve talán ugyanazt a munkát végzi, és a munka mennyisége is hasonló lehet, Isten azonban az eltérő beállítottságaik és törekvéseik alapján különböző áldásokat, különböző megvilágosodásokat és megvilágosításokat fog adni. Kívülről nézve az az ember, aki megvilágosodásban és megvilágosításban részesül, talán többet szenved, és gyakran viseli el a fegyelmezést, viszont a nyeresége is nagyobb. Ezzel szemben a fásult és nehéz felfogású ember sokkal kevesebb fegyelmezéssel szembesül, sokkal kevesebbet szenved, így pedig életének növekedése is lassabb, és kevesebbet nyer. Lényegében melyik személy részesül igazán Isten áldásaiban és ígéreteiben? (Az, amelyik többet szenved, és aki gyakran részesül fegyelmezésben.) Úgy tűnhet, hogy az az ember, aki Isten ígéreteiben és áldásaiban részesül, fegyelmezést kap, gyakran szembesül visszaesésekkel, romlottságot tár fel és lelepleződik, viszont gyakran részesül Isten megvilágosításában és megvilágosításában. Ezzel szemben az az ember, akit nem fegyelmeznek meg, kényelmes, örömteli és szabad életet él. Ha lusta, nem kap fegyelmezést; ha irigy, nem kap fegyelmezést; ha felelőtlen a munkájában, nem kap fegyelmezést – sőt, még a státuszból származó előnyöket is élvezi, és elégedetten él. Kit szeretnek jobban azok az emberek, akiknek van lelki megértésük, akik tisztán fogják fel a dolgokat, és akik szeretik a pozitív dolgokat? Azt az embert szeretik jobban, aki elviseli a fegyelmezést, aki gyakran szembesül visszaesésekkel, és képes megvilágosodásban és megvilágításban részesülni; úgy tartják, hogy az ilyen embert valóban megáldotta Isten. Akik az igazságra törekszenek, azok arra vágynak, hogy ilyen emberek legyenek. Hajlandóak állandóan Isten előtt élni, még ha ez azt jelenti is, hogy gyakran részesülnek Isten fegyelmezésében és fenyítésében. Úgy vélik, ez Isten áldása és tényleg Isten ígérete. Ezeknek a tapasztalatoknak és nyereségeknek a birtoklása megerősíti az Isten által kimondott áldások és ígéretek létezését. De hogyan látják ezt az antikrisztusok? Az antikrisztusok nem az alapján mérik Isten ígéreteit és áldásait, hogy mennyi igazságot ért meg valaki, mennyi igazságot nyert el, illetve mennyi pozitív nyereségre tett szert. Ehelyett azt mérik, hogy mennyit nyertek a testi előnyök és az anyagi érdekek szempontjából. Szerintetek melyik emberre irigykednek az antikrisztusok? (Arra az emberre, aki nem tűri a fegyelmezést.) Az antikrisztusok azt az embert irigylik, aki lusta és hűtlen, aki nem néz szembe semmilyen fegyelmezéssel, és élvezi a státuszból fakadó előnyöket. Az, hogy az antikrisztusok ilyen embereket irigyelnek, azt bizonyítja, hogy probléma van azzal, ahogyan a dolgokat szemlélik; ez természetlényegükből adódik.

Hogyan firtatják az antikrisztusok, hogy valóra válnak-e Isten embereknek tett ígéreteit hordozó és embereket megáldó szavai? Amikor Isten szavai kijelentik, hogy kit áld meg, ki részesül az ígéreteiben, és ki részesülhet ígéretekben Istentől, vajon hogyan figyelik ezt az antikrisztusok? Azt mondják: „Azok az emberek, akik árat fizetnek istenért, megvilágosodást és megvilágosítást kapnak, részesülnek isten fegyelmezésében és útmutatásában, és ez áldásnak tekinthető? Ha valakit fegyelmeznek, az isten áldása? Csak a bolondok gondolnák így! Ezzel nem éri veszteség az embert? Nem rontja ez az ember hírnevét? És még ezt nevezik isten áldásának? Ez az, ahogyan isten szavai valóra válnak és megvalósulnak? Ha ez a helyzet, akkor én nem akarok ilyen ember lenni, nem akarok szenvedésre törekedni és árat fizetni. Nem fogadom el isten munkálkodásának ezt a módját; miféle igazság ez? Hogyan lehetne ezt az emberek megmentésének tekinteni?” Ellenkezés támad a szívükben; nem fogadják el, hogy Isten így áldja és vezeti az embereket, nem fogadják el, hogy Isten ilyen módon ad életet az embereknek, és nem fogadják el, hogy Isten így munkálja az igazságot az emberekbe. Természetesen lehetnek olyan emberek is az antikrisztusok körül, akik amióta Istenben hisznek, virágzó üzleteket vezetnek, több pénzt keresnek, autókat és házakat vásárolnak, és javult az anyagi helyzetük, gazdagok lettek. Ezt látva az antikrisztusok a következőt gondolják: „Miután elkezdtek hinni istenben, áldásokban részesültek és isten kegyelmét élvezték. Ezekből a tényekből úgy tűnik, hogy isten ígéretei és az embereknek szóló áldásai megvalósulnak az ilyen emberekben; isten szavai valóra válnak. Úgy tűnik, hogy isten szavai tényleg tekintélyt hordoznak; isten munkájának ezt a szakaszát elfogadni helyes, az ember pedig nagy áldásokban részesülhet, minden zökkenőmentesen fog menni, és az ember kegyelmet kaphat istentől.” Miután ilyen tények tanúi lettek, az antikrisztusok szívükben átmenetileg némiképp elismerik és elhiszik Isten ígéreteit és áldásait. Természetesen ezt az elismerést és meggyőződést ki kell egészíteni egy zárójeles megjegyzéssel, miszerint „további ellenőrzés szükséges”. Mindennapi életük során az antikrisztusok folyamatosan megfigyelnek és összegyűjtenek különböző bizonyítékokat annak igazolására, hogy Isten áldásai és ígéretei valóra válnak, és sok emberben megvalósulnak. Megfigyelés közben ezek az antikrisztusok összegyűjtik ezeket a bizonyítékokat, látni szeretnék, mely emberek részesültek Isten áldásaiban és ígéreteiben, mit tettek ezek az emberek, milyen a hozzáállásuk Istenhez, hogyan követik Istent, és milyen nézőpontokat képviselnek. Természetesen a folyamatos megfigyelés és bizonyítékgyűjtés ezen időszaka alatt az antikrisztusok azok viselkedését, cselekedeteit és nézeteit is megpróbálják leutánozni, akik Isten áldásaiban és ígéreteiben részesültek. Ha maguk is részesülnek valamilyen anyagi áldásban, bánásmódban és élvezetben, akkor magukban elismerik: „Isten áldásai és ígéretei nem üres szavak; megvalósulhatnak. Úgy tűnik, ez az isten valóban isten, tényleg van valami képessége. Áldásokkal és ígéretekkel ruházhatja fel az embereket, hozhat bizonyos előnyöket, és eleget tud tenni bizonyos érdekeikből fakadó szükségleteiknek. Úgy látszik, továbbra is hinnem kell és követnem kell őt; nem szabad lemaradnom vagy lankadnom.” Az antikrisztusok az elejétől a végéig tétován figyelnek. De észreveszi-e valaki, amikor ezt teszik? Vajon a nyilvánosság előtt figyelnek tétován, és ezt mondják-e mindenkinek: „Nem hiszek isten ezen áldásaiban és ígéreteiben”? (Nem.) Ez kívülről nem észrevehető. Látod őket a többiek között, lemondva munkájukról, házasságukról, családjukról és hasonlókról, és a kötelességeiket is mindenki mással együtt végzik, korán kelnek és későn fekszenek le, elviselve a nehézségeket és megfizetve az árat. Nem mondanak zavart okozó vagy negatív szavakat, nem fejeznek ki ítélkezést, nem tesznek rossz dolgokat, és nem okoznak zavart. Azonban mégiscsak van egy dolog: nem számít, kívülről milyen rejtetten cselekszenek, viselkedésüket belső nézeteik és gondolataik uralják és befolyásolják. Legbelső, tétova megfigyelésük és Isten szavainak firtatása nem maradhat rejtve Isten elől. Tehát az antikrisztusoknak melyek azok az aspektusai, amelyek rejtve maradhatnak az emberek előtt, Isten előtt azonban nem? Az emberek csak mások viselkedését látják, csak azt látják, amit mások felfednek – Isten viszont nem csak ezeket nézi, hanem ami a legfontosabb, figyeli az emberek szívét és legbensőbb gondolatait. Az ember viselkedésformái és feltárulásai viszonylag felszínesek, az ember szívének mélysége viszont egy alig észlelhető birodalom, amelyben mélyebb gondolatai és természetének számos eleme rejtőzik. Amikor az antikrisztusok Isten olyan szavait firtatják, mint az Ő ígéretei és áldásai, kívülről talán időt szánnak rá és kézzelfogható árat fizetnek, szívük azonban nem teljesen Istennek szentelt. Milyen konkrét megnyilvánulásai vannak annak, hogy szívüket nem szentelik oda teljesen Istennek? Nem számít, mit tesznek, vagy milyen kötelességet végeznek, nem fektetik bele minden energiájukat, és nem fenntartások nélkül teszik azt, hanem csak arra törekednek, hogy ne legyenek nyilvánvaló hibák, valamint a teljes folyamat alapvető iránya helyes legyen. Miért tudják ezt megtenni? Szívük mélyén, legbensőbb lényükben egy gondolatot rejtegetnek: „Az, hogy isten szavai valóra válnak-e vagy sem, meghatározza, hogy isten meg tud-e menteni engem, és hogy valóban ő-e az én istenem. Ha ez a kérdés nincs megválaszolva, akkor még isten identitásának és lényegének valódiságát is érdemes megkérdőjelezni”. Ha legbelül ilyen gondolataik vannak, akkor lehet-e még igaz szívük Isten iránt? Ezek a szívükben mélyen gyökerező gondolatok gátolják és folyamatosan figyelmeztetik őket: ne add istennek az igaz szívedet, ne adj bele mindent, bármit is tesztel, csak essél túl rajta, és ne légy ostoba; valamit tarts vissza Istentől, biztosítsd be, hogy maradjon számodra kiút, továbbá ne bízd életedet és legfontosabb dolgaidat erre a még mindig ismeretlen istenre. Így gondolkodnak a szívükben. Észrevettétek ezt? (Nem.) Ezek az antikrisztusok az összejövetelek és a másokkal való interakciók során kifelé kedvesek lehetnek, normális kapcsolataik lehetnek, és akár még beszélhetnek is néhány saját meglátásukról, megértésükről és tapasztalatukról, valamint mutathatják azokat a külső, sekélyes, alapvető viselkedésformákat és megnyilvánulásokat, amelyekkel egy hívőnek rendelkeznie kellene; azonban istenfélelmükben vagy az Iránta való őszinteségükben nincs növekedés vagy javulás. Függetlenül attól, hogy ezek az emberek hogyan fizetik meg az árat, illetve hány évig teszik kötelességüket Isten házában, egy dolog bizonyos: az életük nem növekszik – nincs bennük élet. Milyen területeken nyilvánul meg ez az élethiány? Amikor helyzetekkel szembesülnek, egyáltalán nem keresnek alapelveket; megelégszenek csupán azzal, ha az aktuális munka folytatódik, az Isten által kimondott alapelveket soha nem veszik a gyakorlásuk mércéjének, csak felszínesen fogadják el mások ellenőrzését, felügyeletét és vezetését, Isten átvizsgálását pedig nem fogadják el. Ez azt jelenti, hogy amíg egyértelműen meg nem erősítik, hogy Isten ígéretei és áldásai kinek válnak igazán valóra, és az emberek mely csoportja számára valósulnak meg, továbbá amíg meg nem erősítik, hogy ők maguk tényleg megkaphatják Istentől azokat az ígéreteket és áldásokat, amelyeket Isten ad az embereknek, addig alapelveik és cselekvési módszereik, valamint az Isten szavaihoz való hozzáállásuk nem fog változni. Bizonyos értelemben állandóan emlékeztetik magukat, miközben Istennel folytatott vitájukat is kitervelik magukban. Mi áll az Istennel folytatott vitájuk középpontjában? Ezt gondolják: „A te ígéreteid és áldásaid nem valósultak meg. Nem láttam őket megvalósulni, és nem láthatom, hogyan munkálkodsz, így nem tudom megerősíteni az identitásodat. Ha nem tudom megerősíteni az identitásodat, akkor hogyan tekinthetném ezeket a szavaidat az igazságnak, isten szavainak?” Vajon belül nem vitatkoznak Istennel erről a kérdésről? Ezt mondják: „Ha azokat az áldásokat, amelyeket az embereknek ígérsz, valamint az embereknek tett ígéreteid sokféle tartalmát nem tudom ellenőrizni, akkor a beléd vetett hitem nem lehet száz százalékos. Mindig lesznek benne hamisítások, és nem tudok teljesen hinni.” Ilyen az antikrisztusok hozzáállása. Ijesztő az ilyen hozzáállás? (Igen.) Ez a fajta hozzáállás bizonyos értelemben hasonló természetű a nem hívők körében elterjedt mondáshoz: „Ne engedd el a sólymot, amíg nem láttad a nyulat”. Azt mondják: „Te isten vagy, rendelkezned kellene azzal a hatalommal, hogy megvalósítsd az ígéreteidet és áldásaidat. Ha nem valósulhat meg, amit mondasz, és a benned hívők nem élvezhetnek nagy áldásokat, nem élvezhetnek dicsőséget, gazdagságot és tiszteletet, nem élvezhetnek kegyelmet, és nem kaphatnak menedéket tőled, akkor az embereknek miért kellene követniük téged?” Az antikrisztusok szemében, valamint a gondolataik és a nézeteik szerint Isten követésében kell lennie bizonyos előnyöknek; előnyök nélkül nem fogják törni magukat. Ha nincs élvezhető hírnév, nyereség vagy státusz, ha az általuk végzett munka, illetve kötelességek egyike sem vívja ki mások csodálatát, akkor semmi értelme hinni Istenben és a kötelességeiket végezni. Az első előnyök, amelyeket el kell nyerniük, az Isten szavaiban említett ígéretek és áldások, emellett pedig hírnevet, nyereséget és státuszt kell élvezniük a gyülekezeten belül. Az antikrisztusok úgy vélik, hogy az Istenben való hit során az embernek felsőbbrendűnek kell lennie másoknál, csodálni kell őt, és különlegesnek kell lennie, legalábbis, az Istenben hívőknek élvezniük kell ezeket a dolgokat. Ha nem teszik, akkor felmerül a kérdés, hogy az Isten, akiben hisznek, vajon az igaz Isten-e. Vajon nem az az antikrisztusok logikája, hogy a következő szavakat – „azoknak, akik hisznek istenben, élvezniük kell isten áldásait és kegyelmét” – az igazságnak tekintik? Próbáld meg elemezni ezeket a szavakat! Vajon ezek az igazság? (Nem.) Most világos, hogy ezek a szavak nem az igazság, hanem megtévesztések, a Sátán logikája, és nincs közük az igazsághoz. Mondta Isten valaha, hogy „ha az emberek hisznek Bennem, biztosan áldottak lesznek, és sosem szenvednek nehézségeket”? Isten szavainak melyik sora beszél erről? Isten soha nem mondott ilyen szavakat, és nem tette ezt. Amikor az áldásokról és a balsorsról van szó, van egy igazság, amelyet keresni kell. Melyik az a bölcs mondás, amelyhez az embereknek tartaniuk kellene magukat? Jób azt mondta: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk” (Jób 2:10). Ezek a szavak vajon az igazság? Ezek egy ember szavai; nem lehet az igazság magaslataira emelni őket, de egyféleképp meg is felelnek az igazságnak. Milyen módon felelnek meg az igazságnak? Az, hogy az emberek áldottak vagy balsorstól szenvednek-e, mind Isten kezében van: mindez Isten szuverenitása alá tartozik. Ez az igazság. Vajon az antikrisztusok hiszik ezt? Nem, nem hiszik. Nem ismerik el ezt. Miért nem hiszik és ismerik el? (Az ő hitük Istenben azért van, hogy áldottak legyenek – ők csak áldottak akarnak lenni.) (Mivel túl önzőek, és csak a hús-vér test érdekeire törekednek.) Az antikrisztusok a hitükben csak áldottak akarnak lenni, és nem akarnak balsorstól szenvedni. Amikor látnak valakit, aki áldott, aki előnyöket élvez, aki kegyelemben részesült, és aki több anyagi örömöt, nagy előnyöket kapott, úgy hiszik, hogy ezt Isten tette. Ha pedig ők nem kapnak ilyen anyagi áldásokat, akkor az nem Isten műve. A burkolt célzás az, hogy „ha te tényleg isten vagy, akkor csak megáldhatod az embereket; el kell hárítanod az emberek balsorsát, és nem engedheted, hogy szenvedéssel találkozzanak. Csak ekkor van értéke és értelme annak, hogy az emberek higgyenek benned. Ha – miután követtek téged – az embereket továbbra is balsors gyötri, ha még mindig szenvednek, akkor mi értelme hinni benned?” Nem ismerik el, hogy minden dolog és esemény Isten kezében van, hogy Isten mindenek felett szuverenitást gyakorol. És vajon miért nem ismerik ezt el? Mert az antikrisztusok félnek attól, hogy balsorstól szenvedjenek. Ők csak hasznot akarnak, előnyt szerezni, áldásokat élvezni; Isten szuverenitását és vezénylését nem kívánják elfogadni, csak előnyöket akarnak szerezni Istentől. Ez az antikrisztusok önző és megvetendő nézőpontja. Ez az antikrisztusok által tanúsított megnyilvánulások sorozata Isten afféle szavait illetően, mint az Ő ígéretei és az áldásai. Összességében ezek a megnyilvánulások elsősorban az antikrisztusoknak a törekvésüket illető nézőpontjait érintik, valamint az ilyen típusú, Isten által az emberekért tett dolgokról alkotott nézeteiket, értékeléseiket és megértésüket. Bár lehet, hogy nyíltan nem rágalmazzák vagy ellenzik Isten szavait, azonban mélyen belül hozzáállásuk Isten ilyen típusú szavaihoz, valamint ahhoz a módszerhez, amellyel Isten az ilyen típusú dolgokat teszi, rágalmazó, kételkedő, elítélő és válogatós. Amikor Isten ígéreteinek és áldásainak szavai valóra válnak néhány emberben, akkor dicsérik Isten hatalmát, magasztalják az Ő nevét és szeretetét. Azonban amikor az, amit Isten tesz, nem felel meg az ígéretekről és áldásokról alkotott elképzeléseiknek és képzelődéseiknek, az antikrisztusok szívükben azonnal megtagadják Isten létezését, valamint mindannak a helyességét, amit Isten tesz, és még inkább tagadják Isten szuverenitását, valamint azt a tényt, hogy Ő vezényli és rendezi az emberi sorsot. Az antikrisztusok mindezen megnyilvánulásai kívülről talán nem tárulnak fel, és lehet, hogy nem egyértelmű nyelvezettel terjesztik nézeteiket, de az a nézőpont, amellyel szívükben tétován figyelik és firtatják Isten e szavait, nem változik. Függetlenül attól, hogy mások hogyan beszélgetnek az életbe való belépés kérdéseiről, illetve arról, hogyan lehet az embereket megmenteni, az antikrisztusok mentalitása és hozzáállása, amellyel firtatják, hogy Isten olyan szavai, mint az Ő ígéretei és áldásai, valóra válnak-e, és hogyan valósulnak meg, nem fog megváltozni. Az antikrisztusok talán ujjongva tapsolnak és éljeneznek, dicsérve Isten hatalmát, amikor Isten ígéretei és áldásai megvalósulnak. Amikor azonban Isten ígéretei és áldásai nem az elképzeléseik szerint valósulnak meg vagy válnak valóra, titokban átkozzák és gyalázzák Istent a szívükben, és rágalmazzák az Ő nevét. Ezért a mindennapi életben, még amikor minden békés és problémamentes is, egyesek állapota vadul ingadozik. Amikor boldogok, a hetedik mennyországban érezhetik magukat, amikor viszont le vannak törve, pokoli kétségbeesésbe süllyedhetnek. Hangulataik szeszélyesek és kiszámíthatatlanok, így mások értetlenül állnak a történtek előtt. Amikor boldogok, azt mondják: „Isten valóban isten. Isten olyan nagyszerű, isten hatalma tényleg létezik, isten annyira szereti az embereket!”. Amikor azonban boldogtalanok, rendkívül nehézzé válik számukra még kimondani is azt a szót, hogy „isten”. Az az ember, aki hangosan dicsőíti Isten nevét, ugyanaz, aki a szívében rágalmazza, tagadja, káromolja, gyalázza és átkozza Istent. Korán kel és későn fekszik, hogy kötelességeit végezze, olyan árat fizetve, amire a legtöbben nem képesek, de egyben ő az is, aki a kötelességein keresztül vezeti le frusztrációját, elárulja Isten házának érdekeit, szánt szándékkal megzavarja a munkát, kötelességeit és munkáját pedig szándékos hanyagsággal kezeli. Kívülről ugyanaz az ember, viselkedéséből és beállítottságából ítélve azonban az ilyen ellentétes megnyilvánulások miatt úgy tűnik, mintha két különböző emberről lenne szó. Ez problémát jelent. Ezekből az antikrisztusi megnyilvánulásokból nyilvánvaló, hogy alapvetően nem fogadják el Isten szavait az igazságként, illetve Isten szavaiként. Továbbá, az antikrisztusok lényegéből ítélve, soha nem fogják Isten szavait az igazságnak tekinteni, sem pedig az egész életük során betartandó igazságalapelveknek. Ez az első pontja annak, hogy az antikrisztusok azt firtatják, hogy valóra válnak-e Isten szavai – firtatják Isten embereknek tett ígéreteit hordozó és embereket megáldó szavait. Az antikrisztusok számára Isten ígéretei és áldásai elválaszthatatlanul kapcsolódnak az anyagias bánásmódhoz, a lelki bánásmódhoz, az életkörnyezethez és más hasonló dolgokhoz, amelyeket ebben az életben élveznek, ezért különös figyelmet fordítanak erre az aspektusra. Isten ígéretekről és áldásokról szóló szavainak beteljesülését mérceként használják, hogy felmérjék Isten hatalmának mértékét, valamint Isten identitásának hitelességét. Titokban ezen töprengenek és gondolkodnak – ezt értjük firtatás alatt. Az antikrisztusok semmilyen érdeklődést nem mutatnak az életbe való belépésről szóló különféle igazságok iránt, amelyekről Isten beszélt. Azonban amint Isten ígéretekről és áldásokról szóló szavai említésre kerülnek, szemük a sóvárgástól felragyog, vágyaik felütik fejüket. Látszólag azt mondják: „Feltétel nélkül fel kell áldoznunk magunkat istenért, kötelességeinket isten követelményei szerint kell tennünk”, de valójában mire összpontosít a szemük? Isten olyan szavaira szegeződnek, mint az Ő ígéretei és áldásai. Ha egyszer megkaparintják ezeket, nem engedik el őket. Így viselkednek az antikrisztusok Isten ígéreteinek szavaival és az Ő embereknek szóló áldásaival szemben.

2. Isten embereket átkozó és büntető szavainak firtatása

A második pont az, hogy az antikrisztusok firtatják Isten embereket átkozó és büntető szavait. Az antikrisztusok ugyanazt a nézetet és álláspontot képviselik az Isten szavaiban említett átkokkal és büntetésekkel szemben, mint az első pont esetében. Hogyan firtatják az ilyen szavakat? Amikor látják, hogy Isten szavai mely típusú embereket szándékozzák átkozni és mely típusú embereket szándékozzák büntetni, hogy milyen szavakat mondott Isten az ilyen emberek megátkozására, hogy milyen módon bünteti meg Isten az ilyen embereket, valamint milyen módszereket és szavakat használ Isten az ilyen típusú emberek megátkozására, akkor elkezdik megfigyelni a mindennapi életükben, hogy miként valósulnak meg Istennek ezek a szavai, és hogy megvalósultak-e már. Van például egy gyülekezeti vezető, aki elsikkasztja Isten házának pénzét, önkényesen bünteti és elnyomja a testvéreket, zsarnoki és vakmerő módon viselkedik a gyülekezetben, alapelvek nélkül tevékenykedik, nem keresi Isten szándékait, és nem működik harmonikusan együtt másokkal. Isten szavai azt állítják, az ilyen típusú emberekre átkok és büntetések várnak. Egy antikrisztus észrevételezi: „Isten nem szereti az ilyen embereket, visszautasítja őket. De vajon hogyan utasítja vissza ezt az embert? Az illető minden nap meglehetős kényelemben él, és elnyomja a testvéreit, anélkül, hogy megfeddnék; a testvérek pedig kénytelenek ezt elviselni. Hogyan válnak akkor valóra istennek ezek a szavai? Nem látom, hogyan válhatnának valóra; lehet, hogy az csupán egy mondás, hogy isten megátkozza az ilyen embereket. Isten szavainak tekintéllyel kellene bírniuk, és miután isten szól, az emberek szívének kényelmetlenül és megfeddve kellene éreznie magát. Meg kell figyelnem és látnom kell, hogy kényelmetlenül érzi-e magát a szívében, el kell beszélgetnem vele, és ki kell ezt puhatolnom.” Így az antikrisztus megkérdezi az illetőt: „Hogyan éled meg a dolgokat mostanában?”. „Elég jól. Isten vezet minket. A gyülekezeti élet nem rossz, minden testvér a helyes útra lépett, mindannyian szeretik olvasni isten szavait, és az evangéliumi munka is jól halad.” „Amikor a munka nem halad simán, nem érzed magad levertnek? Nem válsz negatívvá? Isten megfegyelmez téged? Érzel szemrehányást magadban?” „Nem, miért kellene szemrehányást éreznem, amikor a munka olyan jól megy? Bármi történik, isten megáld engem.” Az antikrisztus ezt gondolja: „isten nem átkozta meg az ilyen embert, vagyis nem valósultak meg azok a szavak, amelyeket isten a gonosz emberek megátkozásáról, az istennek ellenálló emberek megátkozásáról mondott! Ez a vezető olyan nyilvánvalóan istennek ellenálló és az egyház munkáját megzavaró tetteket követett el; isten átkainak le kellett volna szállniuk rá. Hogy lehet, hogy ez nem történt meg? Nehéz megállapítani, hogy isten embereket átkozó szavai megvalósulhatnak-e vagy sem, ezért folytatom a megfigyelést.” Van egy mondás Isten szavaiban: „Az ellenállás halálhoz vezet!” Az antikrisztus nézőpontja szerint sok olyan ember van, aki ellenáll Istennek. Például egyesek, amikor először kerültek kapcsolatba Isten munkájának jelenlegi szakaszával, és nem értették az igazságot, szóltak néhány káromló és rágalmazó szót Isten ellen, elutasítva Isten munkájának e szakaszát. Az antikrisztus ezt gondolja magában: „Ezek azok az emberek, akik ellenállnak istennek? Ha igen, isten szavai szerint, az ellenállás halálhoz vezet. Ennyi év után azonban úgy tűnik, hogy senki sem halt meg ezek közül az emberek közül; isten szavai nem váltak valóra! Ha nem is halnak meg, ezeknek az embereknek legalább törött karral vagy hiányzó lábbal kellene rendelkezniük, vagy valamilyen szerencsétlenséget kellene elszenvedniük otthon, mint amilyen egy családtag halála, a házuk összedőlése, vagy egy autóbaleset. Egyik sem történt meg ezek közül a szerencsétlenségek közül, hogyan mondhatják tehát, hogy az ellenállás halálhoz vezet? Talán gyenge a megértési képességünk, és még mindig nem tudjuk, hogyan válnak valóra és valósulnak meg isten szavai. Hogy valóra fognak-e válni isten szavai vagy sem, az emberek nem tudják; ezt nehéz megmondani.” Az antikrisztus ezeken a megfigyelhető tényeken, saját mentális elemzésén, valamint saját „egyedi” perspektíváján keresztül szemléli, hogy Istennek ezek a szavai valóra válnak-e vagy sem, és hogyan válnak valóra. Mindig hatalmas kérdőjelet tesz e kérdés mögé; nem ismeri e kérdés végső kimenetelét, nem tudja, hogyan magyarázza ezeket az eseményeket, illetve hogyan fogja fel ezeket a jelenségeket. Természetesen gyakran imádkozik erről: „Ó, istenem, kérlek, világosíts meg engem, hadd értsem meg, hogyan átkozod és bünteted meg az embereket, és hogyan válnak valóra a szavaid, hogy olyan szívet tudjak kimunkálni, amely fél téged, hogy rettegjek tőled, és ne tegyek olyan dolgokat, amelyek ellenállnak neked”. Hasznos ez az ima? Vajon Isten meghallgatja? (Nem.) Isten még csak nem is törődik vele; úgy tekint ezekre az imákra, mint a legyek és bogarak értelmetlen zümmögésére. Miért nem hallgatja meg Isten az ilyen imákat? Azért, mert az antikrisztus minden kiejtett mondata tele van próbára tevéssel, provokációval, rágalmazással és istenkáromlással. Mert, noha Isten nem sújtott le rá nyíltan, illetve nem ítélte el, Isten szemében mindaz, amit az ilyen ember tesz, a gondolatai, nézetei és álláspontja elítélendő. Az antikrisztus ezen megnyilvánulásai mind rejtve vannak a szívében; ezeket a dolgokat lopva teszi, és titokban firtatja ezeket a dolgokat. Természetesen a szívében Isten is elítéli és megátkozza őket.

Ami Isten embereket átkozó és büntető szavait illeti, az antikrisztusok nem hisznek bennük és nem értik meg őket; gyakran vizsgálódnak és elemeznek: „Pontosan hogyan válnak valóra ezek a szavak? Tényleg valóra válhatnak? Ki számára válnak valóra? Vajon azok, akiket isten megátkoz és megbüntet, valóban részesülnek átkokban és büntetésben? Látható ez emberi szemmel? Vajon istennek nem kellene mindezt láthatóvá tennie az emberi szem számára?” Szívükben állandóan ezeken a kérdéseken töprengenek, és úgy kezelik őket, mint mindennapi életük jelentős és fontos kérdéseit. Amikor csak idejük vagy lehetőségük van rá, ezeken töprengenek. Amennyiben megfelelő a környezet, és ilyen események történnek, illetve amennyiben ilyen témákról van szó, az álláspontjuk és a nézőpontjuk egyértelműen feltárul. Átvizsgálják és megrágalmazzák Isten e szavait, emberi szemszögből és emberi módon próbálják megérteni e szavakat, miközben azt is próbára teszik, hogy megvalósíthatók-e ezek a szavak, hogy váltak-e már valóra a mindennapi életben, és lettek-e gyakorlati hatásaik. Miért teszik ezt? Miért tudnak a szívükben tépelődni és fáradhatatlanul töprengeni ezeken a dolgokon? Mert bármennyi igazságot is fejezzen ki Isten, az antikrisztusok szívében ezek nem elegendőek ahhoz, hogy bizonyítsák Isten identitását vagy lényegét. Az egyetlen dolog, ami bizonyítani tudja Isten identitását és lényegét, az, hogy valóra válnak-e és megvalósulnak-e Isten szavai. Más szóval, az egyetlen kritériumuk arra, hogy próbára tegyék Isten identitását és lényegét az, hogy Isten szavai megvalósulnak-e és valóra válnak-e. Hasonlóképpen, az, hogy Isten embereket átkozó és büntető szavai valóra válnak-e, szintén kritériumukká vált Isten identitásának és lényegének próbára tevésében. Ez az antikrisztusok legfontosabb gondolata és nézőpontja Isten mérésére. Az antikrisztusok emberi nézőpontokat és megértési módszereket használva, valamint az emberi értelemre támaszkodva teszik próbára és értékelik Isten embereket átkozó és büntető szavait. Amikor semmiképpen sem látják a tényeket, és nem azt a látványt látják, amit látni szeretnének, a szívükben újra meg újra megtagadják Isten identitását és lényegét. Minél kevesebbet látnak, annál jobban tagadják Istent, és annál jobban kételkednek abban, hogy megérte-e, amit befektettek és feláldoztak. Amikor azonban az antikrisztusok tanúi lesznek annak, hogy Isten házában egyes gonosz emberek, akik rágalmazzák Istent vagy megzavarják Isten házának munkáját, illetve akik káromolják Istent és ellenállnak Neki, különböző mértékű büntetésben vagy átokban részesülnek, és látják, mi lesz ezekkel az emberekkel, akkor félelemmel vegyes tisztelettel tekintenek Istenre, és hirtelen úgy érzik: „Isten valóban félelmetes. Bármit is mond, az megvalósul. Az a nő korábban jól volt, és hirtelen meghalt, mert éppen tegnap szidalmazta istent! Egy másik ember, aki bivalyerős volt, hirtelen megbetegedett, mert jelentős veszteségeket okozott isten háza munkájának, és még csak el sem ismerte, így kiérdemelte isten átkait. Valaki más családját szerencsétlenség érte, mert az illető valamilyen gaztettet követett el, és gonosz cselekedeteket hajtott végre a gyülekezetben, és azóta nincs békesség az otthonában. Egy másik ember, aki mindig is káromlóan beszélt istenről, most megőrült, és azt állítja magáról, hogy ő isten. Ez démonok általi megszállás; isten átadta őt a Sátánnak, és a tisztátalan démonok lakhelyére űzte. Az, hogy a férfi gonosz szellemek megszállásától szenvedjen, nem olyasmi, amit emberek előidézhetnek; csak istennek van hatalma ezt megtenni. Isten szuverén módon uralkodik mindenek felett – ő adta át az illetőt a gonosz szellemeknek, azok pedig megszállták őt, ami miatt elvesztette az eszét és a szégyenérzetét, és meztelenül rohangált az utcákon. Nézd meg, mi lett ezekből az emberekből, milyen büntetéseket és átkokat szenvedtek el; mit tettek mindannyian?”. Miután összefoglalták, az antikrisztusok szíve kihagy egy ütemet: „Ezek közé az emberek közé tartoznak azok, akik nyíltan szidalmazzák istent, akik nyíltan káromolták és elítélték istent, valamint azok, akik szándékosan zavart és bomlasztást okoztak isten házában. Úgy tűnik, semmi jó nem származik abból, ha valaki isten ellen fordul! Isten igazán félelmetes! Ha megsértesz másokat, ők nem sokat tehetnek veled, ha viszont istent sérted meg, az súlyos dolog. Felelősséget kell vállalnod a viselkedésedért; túlságosan nagy az ár! A legkevesebb, hogy megőrülhetsz, és isten átad majd a tisztátalan démonoknak, ami minden bizonnyal azt jelenti, hogy a pokolra jutsz; a legrosszabb esetben isten megsemmisíti a hús-vér testi létezésedet ebben az életben, elpusztít téged, az eljövendő világban pedig – ez egyértelmű – nem lesz rendeltetési helyed, nem leszel képes belépni a királyságba, és nem kapsz áldásokat. Abból ítélve, hogy milyen változatos módokon álltak ellen istennek, nekem óvatosabbnak kell lennem, és le kell fektetnem néhány alapelvet magamnak. Először is, nem szabad nyíltan szidalmaznom istent; ha muszáj, akkor csendben, a szívemben kell ezt tennem. Másodszor, még ha van is bennem vágy és törekvés arra, hogy isten legyek, ezt nem fedhetem fel, és nem hagyhatom, hogy mások megtudják. Harmadszor, meg kell fékeznem a viselkedésemet és a mozdulataimat, nem szabad olyasmit tennem, ami bomlasztást okoz. Ha veszteségeket okoznék isten háza munkájában, és feldühíteném istent, az rettenetes lenne! Enyhébb esetben életemet veszthetem, súlyosabb esetben átkozottá válnék, a feneketlen mélységbe esnék, és ezzel végem lenne.” Amikor az antikrisztusok látják ezeket a dolgokat megtörténni, úgy érzik, Isten szavai valóra váltak, és Isten olyan nagy és félelmetes. Isten nagyságát és félelmetes voltát ezeken az eseményeken keresztül értik meg és ismerik el. Vajon mindezek nem az antikrisztusok szívében zajló gondolatmenetek? Azok a cselekvési alapelvek pedig, amelyeket e dolgok láttán összegeztek nem belső világuk tevékenységei? Mindaz, amit a szívükben Isten irányában tesznek, firtatásként ismeretes.

Az antikrisztusok nem mondják ki nyíltan, hogy „isten nem átkozza meg az embereket, isten szavai nem váltak valóra”, és azt sem mondják nyíltan, hogy „isten megbüntette XY-t, isten megátkozta XY-t. Isten szavai valóra váltak, isten tényleg nagy”. Ehelyett a szívük mélyén ármánykodnak, tervezgetnek és elmélkednek ezekről a dolgokról. Mi a céljuk az elmélkedéssel? Azon gondolkodnak, mit tegyenek, ha Isten szavai valóra válnak, és mit tegyenek, ha Isten szavai nem válnak valóra, illetve nem valósulnak meg. Firtatásuk célja nem az, hogy megértsék Isten cselekedeteit, nem az, hogy megértsék Isten természetét, az pedig még kevésbé, hogy elnyerjék az igazságot és alkalmas teremtett lények legyenek – inkább az, hogy emberi módszereket és stratégiákat alkalmazva foglalkozzanak mindezekkel a kérdésekkel, és nézzenek szembe Isten átkaival és büntetésével. Ezen mesterkednek szívükben az antikrisztusok. Bizonyíthatja-e ez az Isten szavaira irányuló gondolatmenet, hogy ellenségesek Istennel szemben? Bizonyíthatja-e, hogy folyamatosan rágalmazzák és káromolják Istent? (Igen.) Teljes mértékben! Ezt teszik az antikrisztusok. Ha Isten szavai valóra válnak, készen állnak az ellenintézkedéseikkel; ha az Ő szavai nem válnak valóra, arra is megvannak az ellenintézkedéseik – ellenintézkedéseik annak függvényében változnak, hogy valóra válnak-e Isten szavai vagy sem. Ha valóra válnak Isten szavai, akkor az antikrisztusok megfelelően viselkednek, körültekintéssel vesznek részt az Isten házán belüli feladatokban, a háttérben maradnak, nem elbizakodottak vagy arcátlanok, és óvatosak maradnak, nehogy valami rosszat tegyenek. Ha Isten szavai nem válnak valóra, akkor látványosan felületesen fognak viselkedni. Bármelyik esetben, akár úgy tűnik szemükben, hogy Isten szavai valóra válnak, akár úgy, hogy nem, a szívük soha nem fogja igazán Istennek tekinteni Istent, soha nem tudják teljesen átadni szívüket Istennek. Kötelezettségeiket és tetteiket nem szívből hajtják végre, hanem cselszövésekkel, trükkökkel, színleléssel, megtévesztéssel, leplezéssel és elhallgatással végzik. Amit a szívük mélyén gondolnak, amin tűnődnek, és amiben kételkednek, azt soha nem osztják meg nyíltan másokkal vagy Istennel. Ehelyett makacsul a saját gondolataikat és elgondolásaikat tartják az igazságnak, a megvalósítandó és gyakorlandó helyes és jó iránynak és célnak. Az antikrisztusok szemében nagyon fontos, hogy valóra válnak-e Isten embereket átkozó és büntető szavai, mivel ez határozza meg, hogyan cselekszenek és viselkednek a mindennapi életben, hogyan kezelik a munkát, és hogyan bánnak a testvérekkel; azt is ez dönti el, hogy milyen viselkedéseket tárnak fel, valamint milyen cselekedeteik és megnyilvánulásaik vannak. Amikor valóra válnak Isten szavai, az antikrisztusok helyesen és jámboran viselkednek, megfékezve tevékenységeiket, igyekeznek semmi olyat nem tenni, ami zavart vagy bomlasztást okoz, és igyekeznek nem mondani olyan szavakat, amelyek bomlasztanak vagy megzavarnak, amelyek rágalmazzák Isten szavait, vagy amelyek az Ő munkáját rágalmazzák. Ha Isten e szavai nem válnak valóra, akkor bátran, minden aggály nélkül megítélik és elítélik Isten munkáját. Ily módon az antikrisztusok szívük mélyén folyamatosan ellenkeznek Istennel és zúgolódnak Ellene – vajon lehetséges lenne, hogy ne fedjék fel és ne iktassák ki őket? Ez a hozzáállásuk, beállítottságuk és lényegük olyan, mint Isten igazi ellenségéé. Noha az antikrisztusok nem tehetnek meg bármit, amit akarnak, egyáltalán nem titkolják, hogy mit gondolnak, mit terveznek, mit latolgatnak, illetve milyen nézőpontjaik vannak a szívük mélyén, mivel nem félnek Istentől. Mi az oka annak, hogy nem félnek Istentől? Nem hisznek Isten létezésében, és azt sem hiszik, hogy Isten az ember szívének legmélyét figyeli. Ezért az antikrisztusok logikája szerint a túlélés legzseniálisabb stratégiája a következő: „Amit teszek, és amit cselekszem, ami látható mások számára, az mércévé válhat annak megítélésére, hogy milyen ember vagyok. Azt viszont, hogy mit gondolok a szívemben, hogyan tervezem és szándékozom, milyen a belső világom, hogy rágalmazom és káromolom-e istent, elítélem-e istent, vagy hiszek-e istenben és dicsérem-e istent – ha nem mondom ki, egyikőtök sem fogja megtudni. Sok szerencsét az elítélésemhez! Ha nem beszélek, még csak nem is remélheti egyikőtök sem, hogy megtudja, mit gondolok, vagy mit tervezek a szívemben, illetve hogy milyen a hozzáállásom és a nézőpontom istenhez, és senki sem vádolhat engem semmilyen bűnnel.” Ez az antikrisztusok terve. Úgy vélik, ez a viselkedés legmagasabb alapelve az emberek közötti élet és cselekvés során. Amíg nem rossz a viselkedésük, és tetteikben nincsenek hibák, addig senki sem szólhat bele abba, hogy mit gondolnak a szívükben. Hát nem nagyon okosak az antikrisztusok? (Nem.) Miben mutatkozik meg, nem okosak? Annyira jól álcázzák magukat. Amikor imádkoznak, az utcasarkokon teszik, a mások előtt mondott szavaik pedig mind helyesek, lehetetlen bennük hibát találni. Minél tovább hisznek, annál szellemibbé válnak. Amit a szívükben valójában gondolnak, azt csak zárt ajtók mögött, a családjuknak mondják, egyesek pedig még a családjuknak sem mondják el, így senki sem képes átlátni rajtuk. Egy dologról azonban elfeledeznek: mire jó az, hogy az emberek átlátnak-e rajtuk vagy sem? Nincs jelentősége; egyetlen ember sem dönthet egy másik ember sorsáról. Nem számít, hogy az emberek átlátnak-e rajtuk vagy sem; ez lényegtelen, és nem dönt el semmit. Ami fontos, hogy Isten nem csak az emberek külső viselkedését nézi, hanem a szívük mélyét is figyeli. Pontosan amiatt, hogy nem hiszik, és nem tudják, hogy Isten megfigyeli az ember szívének legmélyét, az antikrisztusok ostobán és abszurd módon azt gondolják: „Senki sem szólhat bele abba, hogy mit gondolok a szívemben, sem az emberek, sem isten”. Isten képes megfigyelni az ember szívének legmélyét, így a gondolataid kapcsolatban vannak Isten rólad alkotott meghatározásával. Isten nem csupán a külső viselkedésük alapján ítéli el az embereket, hanem ami még fontosabb, a belső gondolataik alapján. Ebben mutatkozik meg az antikrisztusok ostobasága; miközben Isten szavait firtatják, megfeledkeznek egy fontos dologról: Isten titokban a gondolataikat is figyeli. Firtatják, hogy valóra válnak-e Isten szavai, és arra a következtetésre jutnak, hogy meg kellene tagadniuk Isten szavait és az Ő létezését. Isten, ahogy titokban figyeli őket, szívük mélyén látja hozzáállásukat Istenhez és Isten szavaihoz; minden bizonyítékát látja annak, hogy rágalmazzák és káromolják Istent, tagadják és elítélik Istent, és megfigyeli azt a külső viselkedést is, amelyet mindezen gondolatok és nézőpontok befolyása alatt tanúsítanak. Gondolataik és viselkedésük alapján Isten végső soron miként határozza meg az ilyen embert? Antikrisztusként, Isten ellenségeként, akit soha nem lehet megmenteni. Ez az eredmény. Okosak-e az antikrisztusok? Távol állnak attól, hogy okosak legyenek; romlásba vitték magukat. Úgy hiszik, hogy különösen képesek a gondolkodásra, hogy gondolkodásuk nagyon logikus, és hogy különösen ügyesek a cselszövésben. A cselszövést követően olyan ellenintézkedéseik és módszereik vannak a különböző váratlan eseményekre és mindenféle dologra, amit Isten tesz, amelyek mindig a legjobb eredményekhez és nyereségekhez vezetnek. Gyakran önelégültek és csodálják magukat, nagyra becsülve saját képességeiket és készségeiket. Úgy vélik, hogy ők a legokosabb emberek a világon: képesek megérteni, mi Isten szavainak forrása, kire irányulnak, mi az összefüggés Isten szavai mögött, milyen magatartást kell tanúsítaniuk, miután Isten szavai valóra válnak, és milyen ellenintézkedéseket kell alkalmazniuk, ha Isten szavai nem válnak valóra. Gyakran gratulálnak maguknak, amiért olyan okosak és tökéletesek, amiért intelligensebbek, mint az átlagember. Mi az, amiért gratulálnak maguknak? Úgy érzik, nagyon izgalmas Istent átvizsgálni, elemezni, Vele vitatkozni, és firtatni Isten szavait a szívük mélyén, és olyasvalami, ami azt érezteti velük, hogy nagyszerűen teljesítettek. Ezért igazán csodálják magukat, és gratulálnak maguknak, amiért ilyen emberek. Hát nem ostobák az antikrisztusok? A másokkal való vitatkozás valóban segíthet neked eldönteni, hogy melyikőtök a felsőbbrendű, sőt még a saját előnyödet és létezésedet is éreztetheti veled. Amikor azonban Istennel vitatkozol, firtatod Isten szavait, Isten cselekedeteit, mindent, amit Isten tesz, azt minek nevezik? És milyen következményekkel jár? Ez kacérkodás a halállal! Firtathatod a filmsztárokat, énekeseket, hírességeket, nagy alakokat – bárkit, de akit semmiképpen sem szabad firtatnod, az Isten. Ha ezt teszed, akkor rossz célpontot választasz a firtatásodhoz. A fejlett információk és az információáramlást elősegítő sokféle eszköz mai világában egy másik ember hollétének, gondolatainak, nézeteinek és mindennapi életének firtatása talán nem tekinthető szégyenletesnek. Azonban egy olyan ember számára, aki hisz Istenben és követi Őt, aki naponta felemeli, eszi és issza Isten szavait, folyamatosan firtatni Isten minden tettét, minden szavát és minden munkáját a szívében, felháborító ellenszegülés! Az embereknek romlott beállítottságaik vannak; amikor Isten előtt felfeded romlottságodat, Isten biztosíthatja számodra az igazságot, hogy megértsd és megismerd, időt adva neked az átalakulás elérésére. Isten megbocsáthatja az emberek romlottságát, vétkeit és bűneit, és nem fog emlékezni rájuk. Az egyetlen dolog, amit Isten nem tud megbocsátani vagy eltűrni, az az, hogy az antikrisztusoknak egyáltalán nincs alávetett szívük, hogy mindig átvizsgálják Istent, valamint azt, hogy állandóan, folyamatosan firtatják Isten munkáját és Isten szavait, minden időben és minden helyen. Mit próbálsz tenni? Isten helyességét akarod próbára tenni? Mit gondolsz, ki az, akit megfigyelsz? Annak forrását és indítékát akarod elemezni, hogy miért teszi Isten ezeket a dolgokat? Mit gondolsz, ki vagy te? Mindezek után még mindig nem tartod magad kívülállónak? Lehet-e Isten a firtatásod tárgya? Lehet-e Isten az átvizsgálásod tárgya? Az, hogy elfogadod Isten átvizsgálását, elfogadod Isten vezetését, elfogadod Isten ítéletét és fenyítését, elfogadod, hogy Ő megmetsz, és minden ilyen pozitív gyakorlatot, amely beállítottságbeli változással jár – ezek indokoltak. Még ha néha félreérted is Istent, amikor gyenge és negatív vagy, és panaszkodsz Istenre, Isten akkor sem veti ezt a szemedre, és nem ítél el téged. Van azonban egy dolog: mindig firtatod Istent, mindig megpróbálod tisztán látni Isten szavainak és munkájának helyességét – ez olyasmi, amit Isten egyáltalán nem fog megbocsátani vagy tolerálni; ez Isten természete. Az igazán romlott emberek nem vadállatok; nem szegülnek így szembe Istennel, nem rendelkeznek ilyen nézőpontokkal és hozzáállással sem, és nem bánnak így Istennel. Csupán egy dolog, egy szerep létezik, amely arcátlanul és nyilvánosan szembe tud szállni Istennel, ez pedig a Sátán. Isten nem emlékszik az emberek vétkeire és romlottságára, viszont a Sátán Isten elleni szembeszegülését, szembenállását, káromlását és rágalmazását Isten soha nem fogja megbocsátani. Isten csak a romlott embereket menti meg, a Sátánt nem. Az antikrisztusok, akik természetükben változatlanok, és antikrisztusi lényeget birtokolnak, képviselhetik a Sátánt, szembenállva Istennel a Sátán helyett, firtatva Isten szavait. Milyen Isten hozzáállása velük szemben? Átkozó és elítélő. Az antikrisztusok nem tehetnek mást, mint hogy így cselekszenek, és a halállal kacérkodnak.

3. Isten katasztrófát jövendölő szavainak firtatása

Az imént két olyan pontról beszélgettünk, amelyek azzal kapcsolatosak, hogy az antikrisztusok firtatják, valóra válnak-e Isten szavai: az egyik pont Isten ígéreteit hordozó és embereket megáldó szavait érintette, a másik pedig Isten embereket átkozó és büntető szavait. Ezután nézzük meg a harmadik pontot, Isten katasztrófát jövendölő szavait. Az antikrisztusok hozzáállása az efféle szavakhoz ugyanolyan, mint az előző két pont esetében: kíváncsiak, szeretnék átvizsgálni, meg akarják érteni, és látni akarják azt a napot is, amikor ezek a szavak valóra válnak, hogy tanúi legyenek a tények megjelenésének. Az efféle szavak kezelése során az antikrisztusok a szívük mélyén terveket is szőnek, ellenintézkedéseket fontolgatnak, és különféle kételyeket alakítanak ki magukban. Megfigyelik és tesztelik, hogy valóra válnak-e az ilyen jellegű szavak, hogy megfelelő ellenintézkedéseket dolgozhassanak ki. Amikor az antikrisztusok ezeket a katasztrófákat jövendölő szavakat olvassák, szívük megtelik a katasztrófák beteljesedésének napja iránti várakozással, és tele vannak különféle képzelődésekkel. Remélik, hogy Isten szavai valóra fognak válni, és azt is remélik, hogy a katasztrófák megjelenése kitágítja majd a látókörüket, eleget téve kívánságaiknak és vágyaiknak. Miért van ez így? Azért, mert az Isten által megjövendölt katasztrófák mind kapcsolódnak Isten nagy munkájának befejeződéséhez, Isten megdicsőülésének napjához, a szentek elragadtatásához, az emberiség belépéséhez egy csodálatos rendeltetési helyre és így tovább. Ezért az antikrisztusok még inkább telve vannak várakozással és kíváncsisággal Isten szavainak e katasztrófákat jövendölő része iránt. Az első két ponthoz viszonyítva, az antikrisztusok az efféle szavak iránt még jobban érdeklődnek. Az antikrisztusok szívükben úgy hiszik, hogy ha valaki képes olyan katasztrófát előidézni, mint egy földrengés, járvány, rovarinvázió, árvíz, földcsuszamlás vagy más természeti katasztrófa, akkor az az entitás nagyon erőteljes lény, nagy képességgel bír, és méltó a követésükre, imádatukra és bizalmukra. Ezért az antikrisztusok hasonlóképpen azt is mércének tekintik annak megítélésére, hogy Isten valóban Isten-e, hogy valóra válnak-e az olyan szavak, mint Isten katasztrófákat jövendölő szavai. Szívükben az utolsó betűig ragaszkodnak ehhez a fajta logikai gondolkodáshoz, elgondoláshoz és nézőponthoz, úgy hiszik, hogy ez a nézőpont a helyes, érvényes és bölcs lépés. Így attól a naptól kezdve, hogy követni kezdték Istent, attól a pillanattól kezdve, hogy meglátták Isten katasztrófákat jövendölő szavait, az antikrisztusok szívükben ezzel foglalatoskodnak. Aggasztja őket, hogy mit mondanak Isten szavai: mikor jönnek el az utolsó napok, mikor fejeződik be Isten nagy munkája, hogyan fogja Isten megfenyíteni az emberiséget, milyen katasztrófákat fog Isten előidézni, hogy megbüntesse és elpusztítsa az emberiséget, milyen módszert fog alkalmazni arra, hogy az emberiséget katasztrófákba taszítsa, és hogyan lehet, hogy csak azok lesznek képesek elkerülni az ilyen katasztrófákat és megmenekülni előlük, akik követik Istent, és akik elnyerik az Ő elismerését, hogy ne kelljen elszenvedniük az ilyen katasztrófák gyötrelmeit. Az antikrisztusok nagyon fontosnak tartják Isten katasztrófákat jövendölő szavait, szívükben elemzik, elméjükben pedig memorizálják és visszamondják őket. Minden katasztrófákkal kapcsolatos szóra emlékeznek, és azt is elképzelik, hogy egy bizonyos katasztrófa mikor és hogyan fog valóra válni. Azon tűnődnek, mit fognak tenni, ha ez valóra válik, miféle katasztrófát jelez előre egy bizonyos prófécia, és hogyan kell reagálniuk, ha valóra válik. Mióta ezeket a próféciákat látták, úgy tűnik, az antikrisztusok találtak valamit az Istenbe vetett hitükben, ami felé törekedhetnek, egy irányt és egy célt. Miközben a katasztrófák bekövetkeztét várják, mindenféle módon fel is készítik magukat. Annak érdekében, hogy Isten megóvja őket, amikor a nagy katasztrófák bekövetkeznek, terjesztik az evangéliumot, lemondva állásukról és családjukról. Ugyanakkor, hogy túléljék, amikor a katasztrófák lesújtanak, gyakran imádkoznak alázatosan Istenhez, remélve, hogy Isten szavai hamarosan valóra válnak, hogy mindaz, amit Isten el akar érni, gyorsan megvalósul, hogy Isten hamarosan dicsőséget nyer és megpihen, valamint hogy hamarosan élvezhetik a mennyek országának áldásait. Az antikrisztusok mindezen nézőpontjaiból, a gyakran hangoztatott szavaikból és imáikból úgy tűnik, hogy az antikrisztusok türelmetlenül várják Isten nagy munkájának befejeződését, és Isten korai megpihenését. Azonban anélkül, hogy az emberek tudnának róla, e remények mögött az antikrisztusok baljós szándékai rejlenek. Abban reménykednek, hogy ilyen imákkal és hamis külsőségekkel elkerülhetik a katasztrófákat, és Istent a menedékükké tehetik. Miközben felkészülnek minderre, azt is remélik, hogy a katasztrófák gyorsan bekövetkeznek, Isten katasztrófákat jövendölő szavai pedig hamarosan valóra válnak. A tűrőképességük határain belül továbbra is árat fizetnek, áldozatot hoznak, szenvednek és kitartanak, ahogy azelőtt is, azon törve a fejüket, hogy mindenki számára látható, jó teljesítményt nyújtsanak. Azt akarják, hogy mindenki elismerje, milyen nagy árat fizettek az evangélium terjesztéséért, mennyi megkülönböztetést és üldöztetést viseltek el, és milyen nagy árat fizettek, miközben erre a napra vártak. Abban reménykednek, hogy Isten, látva a szenvedést, amit elviseltek és az általuk fizetett árat, megkíméli majd őket minden katasztrófától, amikor azok lesújtanak. Ugyanakkor, az általuk megfizetett ár miatt remélik, hogy elég szerencsések lesznek ahhoz, hogy azok közé tartozzanak, akiknek a katasztrófa után jó rendeltetési helyük lesz, és akik áldottak lesznek. Az antikrisztusok mélyen legbelül csendben és észrevétlenül mindezt számítgatják. Végül egy napon, egy kisebb incidens miatt az antikrisztusok visszaesést tapasztalnak, és úgy tűnik, elítélik cselekedeteiket és viselkedésüket. Ez annyit tesz, hogy reményeik és fantáziáik hamarosan darabokra törnek, vágyaik beteljesületlenek maradnak. Ebben a pillanatban mi az első gondolat, ami felmerül az antikrisztusok szívének mélyén? „Annyit adtam, annyit szenvedtem, annyi napon át kitartottam, annyi éven át hittem, mégsem láttam egyet sem valóra válni isten katasztrófákat jövendölő szavai közül. Valóban katasztrófákat fog hozni isten? Vajon isten beteljesíti-e valaha is azt, amiért imádkoztunk, és amit vártunk? Pontosan hol van isten? Valóban meg fog menteni minket, vagy sem? Léteznek egyáltalán azok a katasztrófák, amelyekről isten beszélt? Ha nem léteznek, akkor mindannyiunknak egyszerűen el kellene tűnnünk innen. Ebben az istenben nem lehet hinni, nincs isten!” Eddig terjed az antikrisztusok határa. Egy kisebb visszaesés, talán valaki más akaratlan elítélő és leleplező szava rátapint az érzékeny pontjukra, és ekkor dührohamot kapnak, képtelenek visszafogni magukat vagy tovább színlelni. Az első dolog, amit tesznek, hogy őrjöngve kikelnek magukból, és Isten szavaira mutogatva ezt mondják: „Ha a te szavaid nem válnak valóra, ha nem következnek be a katasztrófák, amelyekről beszéltél, akkor többé nem fogok hinni benned. Eredetileg csupán e katasztrófákat jövendölő szavak miatt hirdettem az evangéliumot, fizettem az árat, és tettem a kötelességemet. E szavak nélkül egyáltalán nem hinnék benned! E szavak miatt, a fenyegető katasztrófák miatt hittem, hogy te vagy isten. Most azonban, miután ennyit szenvedtem, a katasztrófák, amelyekről beszéltél, nem következtek be. Annyian vannak a nem hívők között, akik gonosz dolgokat művelnek, és mégsem büntették meg egyiküket sem – egyetlen egyet sem ért katasztrófa közülük. Továbbra is bűnben élnek, élvezik az életüket, miközben én oly sok éven át engedményeket tettem, csak várva azt a napot, amikor a katasztrófákat jövendölő szavaid valóra válnak. De te mit tettél, isten? Türelmetlen várakozásunkat figyelmen kívül hagyva soha, semmilyen jelet vagy csodát nem mutattál, soha nem hoztál le katasztrófákat, hogy láthassuk, hogy megerősítsd hitünket, hogy megerősítsd hűségünket. Miért nem teszel ilyesmiket? Hát nem te vagy isten? Olyan nehéz katasztrófákat hozni, hogy megbüntesd ezt a gonosz világot, ezt a gonosz emberiséget? Mi csak meg akarjuk szilárdítani a hitünket e dolgok beteljesedése által, te viszont egyszerűen nem cselekszel. Ha nem cselekszel, akkor többé nem tudunk hinni istenben; semmit sem fogunk tudni nyerni, és nincs értelme hinni istenben. Többé már nem szükséges hinni, nem szükséges, hogy tegyük a kötelességeinket, nincs szükség az evangélium terjesztésére.” Ha egy kis visszaeséssel találkoznak, egy kis viszontagsággal vagy elégedetlenséggel szembesülnek az életben, az antikrisztusok valódi arca és legbelsőbb gondolatai bármikor és bárhol feltárulhatnak, ami meglehetősen félelmetes. Hogy mikor fognak lesújtani a katasztrófák, hogy Isten katasztrófákat jövendölő szavai valóra válnak-e, hogyan és mikor válnak valóra, ezeket mind Isten határozza meg. Amikor Isten ezekről a dolgokról beszél az embereknek, az azért van, hogy méltóságot adjon nekik, hogy emberként kezelje őket – nem pedig azért, hogy az emberek ezeket a szavakat eszközként használják arra, hogy Isten fölé kerekedjenek és megítéljék Őt. Az antikrisztusok tévesen azt hiszik, hogy mivel Isten kimondta ezeket a szavakat, lehetővé kell tennie az emberek számára, hogy még az életük során láthassák ezeket valóra válni; ellenkező esetben Isten szavai üresek lennének. Az az isten, akinek a szavai üressé válhatnak, nem tekinthető istennek, nem méltó arra, hogy isten legyen, és nem méltó arra, hogy az ő istenük legyen; ez az antikrisztusok logikája.

Az antikrisztusok az elejétől a végéig csupán ki akarták használni Isten e katasztrófát jövendölő szavait. Ezek a szavak inspirálták őket, és arra a gondolatra vezették őket, hogy a jó emberi viselkedésformákat, valamint minden áldozatukat és a hús-vér test szenvedéseit a katasztrófák elkerülésének áldására cseréljék. Egyedüli céljuk mindvégig az volt, hogy elkerüljék a katasztrófákat, és áldásokat kapjanak. Soha nem tekintették igazán Istennek Őt, aki kimondta ezeket a szavakat. Az antikrisztusok kezdettől fogva mindig is szemben álltak Istennel, folyamatosan próbára téve és méricskélve Istent, hogy Isten szavait firtathassák. Ha Isten szavai valóra válnak és szélesítik látókörüket, és ízlésüknek, nézőpontjaiknak és szükségleteiknek megfelelően válnak valóra, akkor Istennek tekintik Istent. Ha viszont ez ellentétes kívánságaikkal, nézőpontjaikkal és szükségleteikkel, akkor Ő, aki ezeket a szavakat mondta, számukra nem tekinthető Istennek. Ezt az antikrisztusok nézőpontja. Világos, hogy mélyen legbelül soha nem ismerték el, hogy Isten a Teremtő, és Isten minden dolog feletti szuverenitásának tényét sem ismerték fel. Miután küzdelmek sorozatán mentek keresztül, türelmesen kitartva és megvívva a gondolatok harcát, az antikrisztusok levontak egy tanulságot: „Nem szabad könnyelműen korlátozni isten szavait, és nem szabad isten szavainak beteljesedését könnyelműen és felelőtlenül mérceként használni az ő identitásának és lényegének megítélésére. Még nem edződtünk meg eléggé, és továbbra is folytatnunk kell a kitartást, hogy tágítsuk az elménket. Ahogy a mondás tartja: »Egy miniszterelnök szíve elég nagy ahhoz, hogy hajózni lehessen benne«; »Amíg élsz, remélsz«. Mit számít az, ha ezek a szavak nem válnak valóra? Nem nagy ügy. Ennyi éven át kibírtam; talán ha kibírok még néhányat, isten szavai valóra válnak, én pedig nyerek majd valamit. Csak tűrök még egy kicsit, még egyszer kockáztatok. Nem haragudhatok, különben minden eddigi erőfeszítésem kárba veszne, és minden szenvedés, amit elviseltem, hiábavaló lenne. Az olyan nagy veszteség volna! Ha most felfedném a gondolataimat, és felállnék, hogy tagadjam, kérdőre vonjam és vádoljam istent, az nem lenne okos lépés. Továbbra is árat kell fizetnem, el kell viselnem a nehézségeket, és továbbra is ki kell tartanom. Nem szabad elfelejteni a mondást: »Aki mindvégig kitart, az üdvözül.« Ez a mondás mindenkor érvényes, és a legfőbb igazság marad. Ezt a mondást meg kell tartanom, és állandóan a szívembe vésve kell őriznem.” A negativitás és a csend időszaka után az antikrisztusok végül ismét „felálltak”.

Isten házában végzett kötelességeik során az antikrisztusok mindenféle munkát elvállalnak, miközben különböző szerepekben szolgálnak. Úgy tűnik, hogy kívülről nincs változás, de minél tovább hisznek Istenben, és minél tovább követik Őt, az antikrisztusok belülről annál inkább belekötnek Isten katasztrófát jövendölő szavaiba. Miért van ez így? Minél hosszabb ideje hisznek Istenben, az azt jelzi, hogy annál többet áldoztak fel, annál többről mondtak le, és annál kevésbé van visszaútjuk a szekuláris világba. Ezért az antikrisztusok egyre inkább és tudat alatt így gondolkodnak ezekkel a katasztrófákat jövendölő szavakkal kapcsolatban: „Remélem, hogy mindez igaz. Mindez valóra kell, hogy váljon.” Ezt a „kell”-t és ezt a szilárd meggyőződést tartják az Istenbe vetett igaz hitüknek. Ez az úgynevezett igaz hit készteti őket arra, hogy tegyék kötelességeiket, szenvedjenek és árat fizessenek, kitartsanak, majd még egy kicsit kitartsanak, ahogy a nem hívők mondják: „Mindent kockára kell tenni a győzelemért”. Miközben ragaszkodnak az efféle meggyőződéshez, az antikrisztusok firtatják azt a napot, amikor Isten szavai valóra válnak. Ezek a kisebb-nagyobb katasztrófák sok életet követelnek, megváltoztatják sok ember életkörülményeit, módosítják az ökológiai környezetet, átalakítják a társadalom számos különböző struktúráját és életmódját, és így tovább. Mindazonáltal, bármi történjék is, az antikrisztusok szemében Isten szavai egy kis mértékben még mindig megvalósulnak, ami a legnagyobb elégedettséget adó dolog a szívük mélyén. Úgy érzik, hogy ennyi év után nem hiába tartottak ki és vártak, és végre tanúi lehettek annak a napnak és időszaknak, amikor Isten szavai valóra válnak. Ennek ellenére úgy érzik, nem szabad elcsüggedniük vagy feladniuk; továbbra is ki kell tartaniuk és várniuk kell. Mi az, ami mélyen legbelül a leginkább nyugtalanítja az antikrisztusokat, függetlenül attól, hogy mennyire tartanak ki vagy mennyit várnak? „Kisebb katasztrófák valóra váltak; éhínségek, járványok, néhány politikai rezsim felbomlása – ezek kis mértékben mind valóra válnak. De mikor fognak valóra válni a nagyobb katasztrófák?” Az antikrisztusok egyfelől úgy vélik, hogy Isten szavainak egy része lassan és fokozatosan valóra válik, másfelől viszont kételkednek: „Vajon ezek a katasztrófák nem csupán természeti csapások? A katasztrófák folyamatosak voltak a történelem során. Vajon e katasztrófák bekövetkezése isten szavainak beteljesülése? Ha nem, akkor mik ezek? Nem szabad így gondolkodnom; isten hívőjének hinnie kell isten szavaiban. De vajon ilyen könnyen beteljesülnek isten szavai? Hogyan csinálta isten? Miért nem láttam, hogy megtette? Miért nem tudok róla? Ha ez isten műve, akkor a híveinek látniuk kellene, istennek látomásokat kellene adnia nekik. Mi azonban nem láttuk isten kezét, sem isten hangját nem hallottuk. Akkor lehetnek-e csupán véletlenek ezek az események? Nem szabad így gondolkodnom; az efféle gondolatok elgyengíthetnek. Továbbra is hinnem kell, hogy mindez isten szavainak beteljesülése; egyszerűen isten szuverenitásaként, isten szavainak valóra válásaként fogadom el, nem pedig véletlenekként. Ily módon nyugodtabb a szívem.” Úgy érzik, hogy így gondolkodni nagyon okos dolog, és jól elemezték a helyzetet, képesek nem kételkedni Istenben, miközben megszilárdítják saját hitüket, valamint lecsillapítják a szívükben lévő túláradó nyugtalanságot és vágyakat is. Miközben ideiglenes engedményeket tesznek és kompromisszumokat kötnek, az antikrisztusok a nagy katasztrófák eljövetelét várják. „Mikor jönnek el a nagy katasztrófák? Amikor eljönnek, a szentek elragadtatnak a levegőbe, de pontosan hol fog ez megtörténni? Hogyan következik be az elragadtatás? Felszállnak, vagy isten keze emeli majd fel őket? Amikor bekövetkeznek a nagy katasztrófák, vajon az embereknek még mindig meglesz a fizikai testük? Még mindig a mostani ruháikat fogják viselni? Az összes nem hívő meg fog halni? Miféle állapot vagy helyzet lesz ez? Az emberek számára ez elképzelhetetlen. Jobban teszem, ha egyelőre nem is gondolkodom ezen. Egyszerűen csak el fogom hinni, hogy isten szavai biztosan valóra válnak. De vajon tényleg valóra válhatnak? Mikor jön el az a nap?” Folyamatosan ezeket a kérdéseket teszik fel magukban, újra meg újra kétségeket vetve fel. Mivel ezek a katasztrófák szorosan összefüggenek kilátásaikkal és sorsukkal, valamint közvetlenül kapcsolódnak azokhoz, az antikrisztusok úgy vélik: „Soha sem szabad lankadnom a katasztrófák beteljesülésének hajszolásában és figyelemmel kísérésében. Nem hagyhatok alább ezzel a dologgal. Mit kellene hát tennem? Széles körben kell terjesztenem az evangéliumot, szorgalmasan kell tennem a kötelességeimet, kerülnöm kell, hogy zavarokat vagy bomlasztásokat okozzak, illetve hibákat kövessek el, és kerülnöm kell a feltünést, anélkül, hogy fellengzősen viselkednék. Amíg nem követek el hibákat, és amíg nem zárnak ki a gyülekezetből, addig ennek elégnek kell lennie. Biztosan sikerül majd eljutnom a menedékhelyre; ez isten ígérete – ki vehetné ezt el tőlem?” Amikor fokozatosan lecsapnak a kisebb katasztrófák, és az egész emberiséget csapások sújtják, az antikrisztusok mélyen belül békére és egy bizonyos fokú nyugalomra lelnek. Ugyanakkor nagyon várják a nagy katasztrófák eljövetelét, valamint a szentek elragadtatásának napját. Mindezek ellenére az antikrisztusok továbbra is firtatják Isten katasztrófákat jövendölő szavait. Isten szemében az ilyen firtatás hasonló a Sátán általi firtatáshoz. Ő ezt kételkedésként, tagadásként, rágalmazásként és Isten helyességének elemzéseként látja. Ez Isten identitásának megkérdőjelezése, és Isten hatalmának, mindenhatóságának, valamint Isten hűségének kétségbe vonása. Isten nem engedi, hogy ilyen dolgok megtörténjenek, azt sem engedi, hogy ilyen emberek létezzenek, és az ilyen embereket biztosan nem fogja megmenteni. Az antikrisztusok úgy vélik, hogy a titokban kieszelt és szívükben kiszámított ellenintézkedéseik a legokosabbak és a legrejtettebbek. Nem is sejtik, hogy Isten látja minden gondolatukat, és elítéli őket. Isten ezt mondja: „Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Máté 7:22-23). Isten a szívében csöndesen ezt mondja ezeknek az embereknek: távozzatok tőlem, ti gonosztevők. Firtatjátok a cselekedetimet, firtatjátok a szavaimat. Az ilyen emberek soha nem üdvözülhetnek. Az, hogy az antikrisztusok Isten katasztrófákat jövendölő szavainak valóra válását követendő célként és Isten helyességének vizsgálatára szolgáló mérceként kezelik, félelmetes dolog; ezenfelül gonosz cselekedet is.

Arra vonatkozóan, hogy valóra válnak-e Isten szavainak bizonyos aspektusai, hogyan válnak valóra, mikor és hol válnak valóra, Istennek megvannak a Maga útjai. Csakis Isten kegyelme részesíti az embereket abban a nagy szerencsében, hogy hallhatják ezeket a szavakat Istentől. Isten célja e szavak kimondásával nem az, hogy az emberiség Isten megkötözésére, Isten helyességének vizsgálatára, illetve Isten identitásának igazolására használja fel azokat. Isten ezeket a szavakat csak azért mondja, hogy közölje az emberiséggel, hogy Ő ilyen dolgokat fog tenni, azonban Isten soha senkinek nem mondta: „Így fogom tenni, ezekkel az emberekkel, ebben az időben és ilyen módon”. Azokban a dolgokban, amelyeket Isten nem közölt az emberiséggel, egyértelmű jelzés van: az emberiségnek nem kell tudnia, és nem is alkalmas arra, hogy tudja. Ezért, ha az emberek mindig firtatni próbálják ezeket a kérdéseket, mindig mélyre ásnak, mindig arra akarják használni ezeket a dolgokat, hogy Isten fölé kerekedjenek, hogy megítéljék és elítéljék Őt, akkor az emberiség észrevétlenül szemben fog állni Istennel, amikor ezek a jelenségek bekövetkeznek. Amikor szemben állsz Istennel, Isten többé már nem tekint téged emberi lénynek. Akkor mi vagy? Isten szemében Sátán, ellenség, ördög vagy. Ez Isten természetének az a része, amely nem tűri, hogy az ember megsértse. Ha az emberek ezt nem értik meg, és gyakran problémát csinálnak az Isten által megjövendölt szavakból, megpróbálnak Isten fölé kerekedni, akkor hadd mondjam el neked, hogy ez kacérkodás a halállal. Az embereknek mindenkor tudniuk kell, kik ők, és hogy milyen módon, miféle értelemmel és milyen szemszögből kell bánniuk Istennel és mindennel, ami Istennel kapcsolatos. Amint az emberek elveszítik teremtett lényi identitásukat és pozíciójukat, a lényegük megváltozik. Ha állattá válnál, Isten talán figyelmen kívül hagyna téged, mivel jelentéktelen lennél. Ha viszont ördöggé vagy Sátánná válnál, akkor veszélyben lennél. Az ördöggé vagy Sátánná válás azt jelenti, hogy Isten ellenségévé válsz, és akkor soha nem lesz reményed az üdvösségre. Ezért itt el szeretném mondani mindenkinek: ne firtassátok Isten cselekedeteit, ne firtassátok Isten szavait, ne firtassátok Isten munkáját, és ne firtassatok semmit, ami Istenre vonatkozik. Te ember vagy, teremtett lény, ezért ne elemezd Isten helyességét. Ne tekintsd Istent az elemzésed és átvizsgálásod tárgyának, sem pedig a firtatásod tárgyának. Teremtett lény vagy, ember vagy, így Isten a te Istened. Amit Isten mond, azt kell elfogadnod. Bármit is mond neked Isten, azt el kell fogadnod. Azzal kapcsolatban pedig, amit Isten nem mond el neked – a misztériumokat és próféciákat érintő dolgokat, az Isten identitására vonatkozó dolgokat – egy dolog biztos: neked nem kell tudnod ezeket. Ezek ismerete nem válik majd az életedbe való belépésed hasznára. Annyit fogadj el, amennyit meg tudsz érteni. Ne hagyd, hogy ezek akadállyá váljanak a beállítottságbeli változásra, valamint az üdvösségre való törekvésedben. Ez a helyes út. Ha valaki szemben áll Istennel, és folyamatosan firtatja az Istennel kapcsolatos dolgokat, és ha kitartóan elutasítja a változást, makacsul tovább folytatja, továbbá ilyen módon és ilyen hozzáállással bánik Istennel, akkor reménye a megmenekülésre nagyon csekély lesz. Az antikrisztusok firtatják Isten katasztrófát jövendölő szavait – zárjuk le itt a beszélgetésünket erről a pontról. Most pedig térjünk át a következő tételre.

4. Isten arról szóló szavainak firtatása, amikor Ő távozik majd a földről, és amikor nagy munkája befejeződik

A negyedik pont az, hogy az antikrisztusok firtatják Isten arról szóló szavait, amikor Ő távozik majd a földről, és amikor nagy munkája befejeződik. Erről nincs sok minden Isten szavaiban. Bármennyire is nehezen észrevehetők vagy leplezettek ezek a szavak, ha a tartalom olyan téma, amely különösen foglalkoztatja az embereket, e korlátozott szavak között meg fogják találni őket. Miután megtalálták, tollal megjelölik, és úgy kezelik őket, mint fontos szavakat, amelyeket el kell olvasniuk. Megosztják és olvassák ezeket a szavakat, hogy figyelmeztessék és vigasztalják magukat, amikor csak lehetőségük van rá. Természetesen az antikrisztusok nagyobb gondja nem annyira az, hogy Isten mikor távozik majd a földről, vagy mikor fejeződik be nagy munkája, hanem azok a tények, amelyeket Isten véghezvinni szándékozik e szavak mögött. Amit az antikrisztusok a leginkább remélnek a szívükben, az az, hogy személyesen lehetnek tanúi Isten földről való távozása nagyszerű látványosságának az életük során. Ez azt jelentené, hogy az Isten, akit követtek, az igazi, nem rossz istent választottak, és követésük tárgyát sem rosszul választották meg. Amint ezek megerősítést nyernek, úgy hiszik, hogy esélyeik az áldottá válásra jelentősen megnövekednek. Továbbá, ha tanúi lehetnek annak a látványosságnak, hogy Isten távozik a földről, valamint annak a látványosságnak, hogy Isten nagy munkája még az ő életükben befejeződik, az azt jelenti, hogy a hitük még szilárdabbá válik, és mindenféle kétely nélkül fogják követni Istent. Ennek a jelenetnek a látványa azt jelentené, hogy korábbi, Istennel kapcsolatos kételyeik és értetlenségük, valamint a rágalmak, ítéletek és elutasítások, amelyekkel mások részéről szembesültek, mind mögöttük maradnának, többé már nem korlátoznák őket. Az antikrisztusok egyrészt alig várják ennek a napnak az eljöttét, másrészt pedig azt figyelik, jelenleg mit tesz Isten a földön, hogy munkája csaknem befejeződött-e, hogy azok a szavak, amelyeket mondania kell, majdnem készek-e, hogy az Őt követő emberek valóban hűségesek-e, és hogy vajon teljessé tétettek-e. Megfigyelve azokat, akik most Krisztust követik, az antikrisztusok észreveszik, hogy a legtöbb embernek gyenge a hite, kötelességei végzése során gyakran hibázik, és sokakat gyakran megmetszenek, mert kötelességeik végzése során romlott beállítottságokat fedtek fel. Néhányukat még a B csoportba is áthelyezik, elszigetelik vagy kizárják. Ezekből a jelekből úgy érzik: „Isten nagy munkája befejeződésének napja még mindig távolinak tűnik, ami nagyon kétségbeejtő! De mit tehet az ember türelmetlenségében? Milyen problémát oldhat meg?” Mivel az antikrisztusok nem hisznek Isten szavaiban, nem fogadják el az igazságot, nincs lelki megértésük, és nem értik az igazságot, nem képesek felmérni, hogy Isten munkájának emberekre gyakorolt hatása normális-e vagy sem. Képtelenek felfogni, hogy amit Isten tett, valóban elért-e valamilyen hatást az embereken; hogy Isten szavai tényleg meg tudják-e menteni és át tudják-e alakítani az embereket; hogy e szavak elfogadása közben az emberek átmentek-e változáson, valóban nyertek-e valamit, illetve elnyerték-e Isten elismerését; és azt sem, hogy ezek az emberek beléphetnek-e a mennyek országába és részesülhetnek-e áldásokban – továbbá, nem tudják megérteni vagy megmagyarázni a saját szemükkel megfigyelt tényeket. Minden esemény, amit látnak, minden esemény, amelyen gondolkodnak, eloszlathatatlan ködbe borul. „Ezek a kérdések mind megfoghatatlanok és nehezen átláthatók, nehezen felfoghatók. Vajon azok az események, hogy isten távozik a földről és isten nagy munkája befejeződik, valóban léteznek? Tényleg valóra válhatnak?” Egyrészt az antikrisztusok kényszerítik magukat, hogy higgyenek abban, hogy az Isten, akit követnek, valóban Isten, ugyanakkor azonban nem tudnak nem kételkedni: „Vajon ő isten? Ő ember, nemde? Nem jó így gondolkodni. A legtöbb ember elhiszi, hogy ő isten, tehát nekem is hinnem kellene. De nem, nem tudom rávenni magam, hogy elhiggyem! Miből láthatom, hogy ő isten? Vajon el tudja érni, hogy isten nagy munkája befejeződjön? El tudja-e végezni isten munkáját? Képviselheti-e istent? Teljessé tudja-e tenni isten tervét? Meg tudja-e menteni az emberiséget? Elvezetheti-e az embereket egy gyönyörű rendeltetési helyre?” Mindezek a gondolatok, és még több ezekhez hasonló gondolat feloldhatatlan, feltörhetetlen lakatokká válnak az antikrisztusok szívének mélyén. Ezt gondolják: „Mit kellene tennem? Mindazonáltal, ott van a legfőbb alapelv: várj és tarts ki; aki a végsőkig kitart, az megmenekül. Bár nem törekszem az igazságra, megvannak a magam szabályai. Ha mások nem mennek el, én sem fogok elmenni. Ha mások követnek, én is követni fogok. Sodródom az árral. Ha mindenki azt mondja róla, hogy isten, akkor istennek fogom hívni. Ha mindenki felhagy a hittel és elutasítja istent, akkor én is hasonlóan fogok cselekedni. A törvényt nem lehet betartatni, ha mindenki jogsértő, igaz?” Amikor látják, hogy Isten munkájának terjeszkedése a tetőfokára hág, titokban örvendeznek a szívükben: „Szerencsére nem mentem el, amikor a legjobban kételkedtem és a leggyengébb voltam. Nézd csak, mit hozott most a hitem. Már majdnem itt van az a nap, és egyre több ember követi istent. Különösen a tengerentúlon, különböző országokból származó emberek kutatják az igaz utat, a hívők száma pedig növekszik. Isten háza egyre több videót, filmet, himnuszt és bizonyságtételt készít, egyre több figyelmet vonzva ezekkel. Ilyen eredményeket egyetlen ember sem tud elérni; csakis isten munkája képes ezt megvalósítani. Ez a hétköznapi ember nagy valószínűséggel krisztus, isten. Mivel ő krisztus, isten, ezért szavai biztosan valóra válnak majd. Ha szavai nem válnak valóra, akkor ő nem isten. Logikai érvelés alapján ennek a következtetésnek van értelme, helyes. Ha ő isten, akkor eljön a nap, amikor távozik a földről; ha ő isten, akkor befejezheti nagy munkáját. Mindezekből a jelekből ítélve az egyházban az emberek istent követve pozitív irányba, jó cél felé haladnak. Minden meglehetősen ideális, az egész nagyon pozitív és építő jellegű. Ez jobb, mint világi irányzatokat követni; azok követésében nincs remény, az csakis rossz bánásmód elszenvedéséhez, végső soron pedig pusztuláshoz vezet. Ha valaki hisz istenben, és tanúja lehet annak a napnak, amikor ő távozik a földről és nagy munkája befejeződik, valamint osztozhat isten dicsőségében – micsoda megtiszteltetés lenne az!”. Erre gondolva úgy érzik: „Hogy lehetek ennyire okos? Ezt az utat választottam; úgy tűnik, én vagyok az, aki magas IQ-val és erős intellektussal rendelkezik.” Nem Isten kegyelmének tulajdonítják ezt, hanem saját intelligenciájuknak, saját okosságuknak. Micsoda nevetséges gondolat!

Ezt gondolják az antikrisztusok: „Isten földről való távozásának és Isten nagy munkája befejezésének kérdése különbözik az olyan kérdésektől, mint Isten ígéretei és áldásai, átkai és büntetései, valamint a katasztrófákról szóló próféciái – ezt a kérdést nem lehet siettetni; az embereknek 12/10-es kitartással és 20/10-es türelemmel kell rendelkezniük, hogy várjanak annak a napnak az eljövetelére. Mert amikor az a nap eljön, minden beteljesedik. Ha most nem tudok kitartani, nem tudom elviselni a magányt, és nem bírom ezt a szenvedést, akkor kimaradok, amikor eljön az a nap. Most van az utolsó szakasz; ennyi szenvedés után bolond lennék, ha nem tartanék ki még egy kicsit!” Az antikrisztusok számára tehát csak egy módja van annak, hogy lássák annak a napnak az eljövetelét: várj engedelmesen és türelmesen, ne siess, és tanulj meg kitartani. Azt gondolják: „Ha már úgy döntöttem, hogy játszom, meg kell tanulnom kitartani, mert ez a kitartás nem kis dolog. Ha a végsőkig kitartok, amint ez a dolog beteljesül, amit nyerek, az nagy áldás lesz! Ha nem tartok ki ebben az időszakban, akkor nagy szerencsétlenséggel nézek majd szembe. Ez a dolog kétféleképpen alakulhat; vagy nagy áldást hozhat, vagy nagy szerencsétlenséget.” Látod, az antikrisztusok nem ostobák, ugye? Hiányzik a lelki megértésük, és nem hisznek az igazságban, álhívők – akkor hát hogyan tudják ezt a dolgot ilyen pontosan és ennyire részletesen elemezni? Helyes ez a fajta elemzés? (Nem.) Mondd meg Nekem, az embereknek ilyen „komolyan” kellene hozzáállniuk Isten szavaihoz? Néhányan azt mondják: „Ez egy nagy dolog, amely az ember kilátásait és sorsát érinti, és amely isten nagy munkájának befejezésére vonatkozik. Ez nem vehető félvállról. Az embereknek ki kell számítaniuk annak pontos évét és hónapját, amikor isten távozik a földről. Továbbá, elemezni kell isten távozásának isten szavainak sorai között feltáruló módszerét és helyszínét is. Ha valaki nem veszi ezt komolyan és nem elemzi alaposan, egy ilyen jó dolog elmulasztása véget nem érő sajnálkozáshoz vezetne; ilyen eseményt soha többé nem lehetne látni. Különösen akkor, amikor befejeződik isten nagy munkája, és elérkezik isten megdicsőülésének napja és pillanata, az embereknek még többet kell tudniuk.” Erre valaki azt kérdezi: „Honnan tudhatjuk, ha Isten nem mondja meg?”. „Akkor imádkoznod kell istenhez, hogy tárja fel neked egy álomban, ahogyan Jánosnak a Jelenések könyvében. Ha látomást kapsz, ha álmodban vagy egy látomásban látod isten nagy munkája befejeződésének napját, az egy pillanat alatt alaposan megerősíti majd a hitedet. A türelmed, a várakozásod többé nem formaság lesz, vagy pusztán olyasmi, amit csinálsz; ehelyett a szíved mélyéről készségesen fogsz így várni és kitartani. Ez annyira nagyszerű lenne!” Elfogadható ez a megközelítés? (Nem.)

Bármennyi évig is van szüksége az emberiségnek a megtestesült Istenre, végül eljön a nap, amikor az Ő hús-vér testben végzett munkája teljessé válik. Ez azt jelenti, hogy ez az ember végül el fogja hagyni az emberiséget; ez csupán idő kérdése. Isten hatezer éves irányítási tervének munkája a végéhez közeledik. Ami azt illeti, hogy ez a vég tíz, húsz, ötven, nyolcvan vagy száz évig tart-e, abba nem kell belemerülnünk. Ez egyszerűen Isten beszédmódja. Mit jelent az, hogy azt mondjuk, ez Isten beszédmódja? Azt jelenti, hogy Isten elképzelése a „végről” hány év is valójában – Isten időről alkotott felfogása határozottan különbözik az emberekétől. Hasznos számunkra, ha átvizsgáljuk, pontosan hány év is ez? Nem, nem az. Miért nem? Mivel mindez Isten kezében van, ez nem olyasvalami, amit az emberek kérésre megszerezhetnek, és nem is olyasmi, amit ha az emberek egyszer megtudnak, felhasználhatnak Isten korlátozására. Isten úgy cselekszik, ahogyan Ő akar. Az egyetlen dolog, amit Isten követőinek tenniük kell, az, hogy az igazságra törekszenek, jól végzik a kötelességeiket, életet nyernek, az istenfélelem és a rossz kerülésének útjára lépnek, és valóban alkalmas teremtett lényekké válnak. Ily módon Isten nagy munkája valóban teljes egészében befejeződik, Isten pedig megpihen. Mit jelent Isten megpihenése? Azt jelenti, hogy az emberiség is megpihen majd. Amint az emberiségnek lesz hol pihennie, Isten is megpihenhet. Isten megpihenése az emberiség megpihenése. Amikor az emberiségnek normális életkörülményei lesznek és rendje lesz, az pihenést hoz Isten számára. Ami azt illeti, hogy az emberiségnek mikor lesz ilyen életkörnyezete, mikor éri el ezt a lépcsőfokot, mikor fejeződik be Isten nagy munkája és mikor lép be az Ő nyugalmának helyére, mindezek Isten tervében vannak; Neki van egy menetrendje. Hogy Isten tervének ez a menetrendje milyen korszakba, melyik évre, hónapra, órára és percre esik, azt csak Maga Isten tudja. Az embereknek nem kell tudniuk, és semmi haszna elmondani neked. Még ha el is mondanák neked a pontos évet, hónapot, órát és percet, vajon az életeddé válhatna az? Ez lenne az élet? Ez nem helyettesítheti az életet. Az egyetlen dolog, amit a teremtett lényeknek tenniük kell, hogy hallgatják Isten szavait, elfogadják Isten szavait, és alávetik magukat Isten szavainak, olyan emberekké válva, akik félik Istent és kerülik a rosszat. De mindig át akarni vizsgálni Isten szavait, firtatni, hogy valóra válnak-e Isten szavai, ellenőrizni, elemezni és átvizsgálni Isten szavainak helyes voltát – ezek nem azok, amiket a teremtett embereknek tenniük kellene. Akik ragaszkodnak ahhoz, hogy ezen az úton járjanak és ezeket a dolgokat tegyék, azok nyilvánvalóan nem azok a teremtett lények, akiket Isten akar. Nem az Ő követelményei szerint cselekszenek, nem azok szerint a szabályok és előírások szerint élnek, amelyeket Isten megszabott az emberek számára. Isten szemében ők Isten ellenségei, ördögök és Sátánok, nem pedig Isten üdvösségének tárgyai. Tehát, mi legyen az emberiség helyes álláspontja Isten e szavaival és ezzel a kérdéssel kapcsolatban, hogy mikor távozik Isten a földről, mikor fejeződik be az Ő nagy munkája, és mikor érkezik el Isten megdicsőülésének napja? Az embernek hinnie kell abban, hogy ezek a dolgok, amelyeket Isten mondott, biztosan valóra fognak válni, ugyanakkor pedig remélnie kell Isten nagy munkájának befejeződését, Isten királyságának eljövetelét, hogy Isten megjelenik dicsőségben minden népnek, és hogy Isten hamar beléphet a nyugalomba. Ez az, amiben a teremtett embereknek, azoknak, akik Istent követik, reménykedniük kell, és amiért imádkozniuk kell. Így cselekedni helyes, és nem firtatás. Azonban mindig azt használni eszközként Isten fenyegetésére, arra, hogy feltételeket szabjanak Istennek, hogy Isten szavai valóra válnak-e, ezt firtatásnak nevezik, és ez az, amit Isten ellenségei tesznek; mindig annak alapján dönteni el, hogy megfizessék-e az árat, hogy lemondjanak-e mindenről, és végezzék-e kötelességeiket, hogy Isten szavai valóra válnak-e, szintén olyasmi, amit az ellenségek tesznek. Az igazi teremtett lényeknek a teremtett lények szemszögéből kell kezelniük Isten szavait, Isten identitását, és annak minden részét, amit Isten mond, nem pedig a Sátán, az ördögök vagy Isten ellenségeinek szemszögéből.

5. Isten önnön természetéről, identitásától és lényegéről szóló szavainak firtatása

A következő tétel, amelyről beszélgetni fogunk, Istennek az Ő természetéről, identitásáról és lényegéről szóló szavait foglalja magában. Ezek a szavak óriási területet fednek le; Isten szavai tartalmának többsége az Ő természetét, identitását és lényegét érinti. Egyrészt Isten beszédének módja, hangvétele, valamint tartalma lehetővé teszi az emberek számára, hogy láthassák Isten természetét, láthassák az Ő identitását és lényegét. Másrészt Istennek világos szavai vannak, amelyekkel elmondja az emberiségnek, kinyilvánítja az emberiségnek az Ő természetét, identitását és lényegét. Ami e két tartalmi részt illeti, egyfelől Isten szavainak sorai között, Isten szavainak tartalmából, Isten szavainak természetéből, valamint Isten hangneméből és beszédének hallgatóságából látható Isten természete, identitása és lényege. Másfelől Isten világos szavakkal mondja el az embereknek, hogy milyen természettel rendelkezik, milyen identitása és lényege van. Ez a két tartalmi rész olyasvalami, amit az antikrisztusok alapvetően figyelmen kívül hagynak; ők nem fogják felfogni ezekből Isten természetét, identitását és lényegét, és biztosan nem fognak hinni mindezekben az Istennel kapcsolatos dolgokban. Mivel ők álhívők, nem hiszik, hogy az Isten szájából származó szavak képviselhetik Isten identitását és lényegét. Van azonban egy pont, amit nem tagadhatnak: Isten szavai világosan kinyilvánították az embereknek, hogy milyen Isten természete, milyen az identitása, és milyen az Ő lényege – szavainak ezt a részét nem tagadhatják. Csupán azért, mert nem tagadhatják, ez azt jelenti-e, hogy igazán elfogadják és őszintén elismerik? Nem ismerik el ezeket a szavakat. Épp ellenkezőleg, ami Isten természetének tartalmát illeti – igazságosságát, szentségét, szeretetét, hatalmát és egyéb, az Ő tulajdonait és lényét érintő tulajdonságait –, amelyekről Isten beszél, az antikrisztusok, amellett, hogy megvetést, tiszteletlenséget és mellőzést tanúsítanak, a firtatás szemszögéből is tekintenek ezekre a szavakra. Amikor például Isten azt mondja, hogy Ő igazságos, egy antikrisztus átvizsgálásba kezd: „Te igazságos vagy? A világon még senki sem volt, aki azt merte volna állítani magáról, hogy igazságos. Mivel van merszed ezt mondani, tegyük hát próbára. Milyen értelemben vagy igazságos? Melyik tetteid voltak igazságosak? Nem engedem, hogy meggyőzz! Ha ez az állítás tényleg valóra válik, ha valóban végrehajtasz valamilyen igazságos tettet, ami meggyőz engem, akkor beismerem, hogy igazságos vagy. Ha viszont nem győz meg, amit teszel, akkor ne hibáztass azért, hogy nyers vagyok. Egyáltalán nem fogom elismerni, hogy igazságos természeted van!” Végre elérkezik a nap, amelyre várt: egy bizonyos vezetőt, annak ellenére, hogy nagy árat fizetett és sokat szenvedett, végül hamis vezetőként azonosítottak és elbocsátottak, mert képtelen volt tényleges munkát végezni. Miután elbocsátották, negatívvá vált, félreértések alakultak ki benne, panaszkodott, és sok neheztelő és ítélkező dolgot mondott. Amikor ez az ügy az antikrisztus fülébe jut, és meglátja, ezt mondja az antikrisztus: „Ha még a hozzád hasonlókat is el lehet bocsátani, akkor a hozzám hasonlók számára még rosszabb. Ha neked nincs reményed arra, hogy megmentsenek, ha te nem igazodsz isten szándékaihoz, akkor ki igazodhat isten szándékaihoz? Ki másra lenne tekintettel isten?” Az antikrisztus egyrészt megvédi a hamis vezetőt és igazságot követel számára, másrészt a hamis vezető által kiejtett neheztelő és ítélkező szavakat is elfogadja. Ugyanakkor titokban Istennel is vitatkozik a szívében: „Vajon isten igazságos? Akkor miért bocsát el olyasvalakit, aki szenvedett és árat fizetett az egyház munkájáért? Ez az ember a leghűségesebb hozzád. Nem láttam még nála hűségesebbet; nem láttam még senkit, aki többet szenvedett vagy nagyobb árat fizetett volna. Korán kel és későn fekszik, elszenvedi a betegséget, félreteszi a családja iránti érzéseit, félreteszi a testi kényelmet és a testi kilátásokat, az életét kockáztatja azért, hogy érted dolgozzon. Korábban még be is börtönözték, és nem árult el téged. És mégis így elbocsátod, csak úgy felfeded őt – tényleg igazságos vagy? Hol a bizonyíték az igazságosságodra? Miért nem látom?” Az antikrisztus végül megragadta az Isten munkájában rejlő lehetőséget, hogy megkérdőjelezze Isten természetének igazságosságát. Ezt gondolja magában: „Ha isten igazságos, akkor a legtöbb ember képtelen lesz boldogulni; ha isten igazságos, akkor az embereknek valóban óvatosnak kell lenniük, az élet pedig meglehetősen nehézzé válik. Ma, mivel végre megragadhattam ezt a lehetőséget isten munkájában, bebizonyíthatom, hogy isten nem igazságos, ami megkönnyíti a dolgokat”. Ennek titokban örvendezik a szívében.

Isten választott népe Isten követése során mindig is elszenvedte a nagy vörös sárkány általi elnyomást, letartóztatást és brutális üldöztetést. Gyakran előfordul a gyülekezetekben mindenütt, hogy Isten választott népét letartóztatják és üldözik. Gyakran megesik, hogy egyesek megbotlanak vagy elárulják Istent, és ennek eredményeként elhagyják az egyházat. Azonban sokan vannak olyanok is, akik a letartóztatás és üldöztetés közepette is szilárdan megállnak a bizonyságtételükben. Isten arra használja a nagy vörös sárkány szolgálatát, hogy felfedje azokat az álhívőket, akik áldásokat keresve beszivárogtak Isten házába, miközben tökéletesíti a választott népet, akik őszintén hisznek Istenben. Ez Isten mindenhatósága és bölcsessége. De hogyan szemlélik ezt a kérdést az antikrisztusok? Mindig kételkednek Istenben: „Miért nem menti meg isten az ő választott népét attól, hogy a nagy vörös sárkány letartóztassa és üldözze?”. Kételkednek a megtestesült Istenben, a szívükben mindig elképzeléseket táplálnak Istenről: „Isten választott népének miért kell ilyen veréseket és kínzásokat elszenvednie? A hitük miatt, mert nem hajlandók Júdássá válni. De hol van isten, amikor kínozzák őket? Miért nem menti meg őket isten? Hát nem szereti Isten az embereket? Hol van isten szeretete? Lehetséges, hogy isten el tudja viselni, hogy a benne hívőket ilyen őrült módon megalázzák a Sátánok és a démonok, és hogy szélsőséges kínzásokat szenvedjenek el? Ez isten szeretete? Hol van pontosan isten oltalma az emberek számára? Miért nem látom? Úgy tűnik, óvatosabbnak kell lennem. Isten nemcsak hogy nem tudja távol tartani az embereket a kísértéstől vagy a veszélytől – ellenkezőleg, minél jobban törekszik valaki, minél inkább megvan benne az akarat, és minél inkább követi istent, annál több megpróbáltatással kell szembenéznie, és annál valószínűbb, hogy fájdalmat és gyötrelmet kell elszenvednie. Mivel így cselekszik isten, nekem is megvannak az ellenintézkedéseim. Ezek az emberek azért szenvednek el ilyen bánásmódot, mert áldozatokat hoztak; ha én nem fizetek ilyen árat, ha nem törekszem ebbe az irányba, vajon nem fogom elkerülni ezeket a megpróbáltatásokat? Ezek nélkül a megpróbáltatások nélkül vajon nem fogom elkerülni az ilyen szenvedést? Ha nem szenvedek így, vajon nem élek majd kényelemben? Ha ugyanúgy megkapom az áldásokat, miért lennék olyan ostoba, hogy hagynám, hogy a testem mindenféle gyötrelmet és fájdalmat szenvedjen? Isten azt mondja, hogy szereti az embereket, de én nem tudom elfogadni istennek ezt a fajta szeretetét! Értelmezhetitek mindannyian úgy, ahogy akarjátok, ez nem az én dolgom, nem fogom elfogadni. Meg kell húzódnom, kicsit kerülgetnem kell a dolgokat, óvatosnak és ébernek kell lennem; nem hagyhatom, hogy isten elkapjon és munkába állítson.” Ezek a dolgok rejlenek az antikrisztusok szívében, és ezek mindegyike félreértés, szembeszegülés, ítélkezés és ellenállás Istennel szemben. Egyáltalán semmiféle ismeretük nincs Isten munkájáról. Miközben firtatják Isten szavait, firtatják Isten természetét, identitását és lényegét, ilyen következtetésekre jutnak. Az antikrisztusok ezeket a dolgokat mélyen eltemetik a szívükbe, így intve önmagukat: „az óvatosság a biztonság anyja; legjobb radar alatt repülni; azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét; és a csúcson magány vár! Legyen az bármikor is, soha ne legyél az a madár, amelyik kidugja a fejét, soha ne mássz túl magasra; minél magasabbra mászol, annál nagyobbat esel”. Nem hiszik el, hogy Isten szavai az igazság, és nem hiszik el, hogy az Ő természete igazságos és szent. Mindezt emberi elképzeléseken és képzelődéseken keresztül szemlélik, és Isten munkáját emberi szemlélettel, emberi gondolatokkal és emberi ravaszsággal közelítik meg, a Sátán logikáját és gondolkodását alkalmazva Isten természetének, identitásának és lényegének felvázolására. Az antikrisztusok nyilvánvalóan nemcsak hogy nem fogadják el és nem ismerik el Isten természetét, identitását és lényegét, épp ellenkezőleg, tele vannak elképzelésekkel, ellenszegüléssel és lázadó mivolttal Isten iránt, és egy szemernyi valós ismerettel sem rendelkeznek Róla. Az antikrisztusok meghatározása szerint Isten munkája, Isten természete és Isten szeretete egy kérdőjel – bizonytalanság; tele vannak kétkedéssel, tele vannak tagadással és rágalmazással ezeket illetően; akkor mi a helyzet az Ő identitásával? Isten természete az Ő identitását képviseli; abból, ahogy Isten természetére tekintenek, viszonyulásuk Isten identitásához magától értetődő – nyílt tagadás. Ez az antikrisztusok lényege.

Függetlenül attól, hogy az antikrisztusok Isten szavainak mely részét közelítik meg, függetlenül attól, hogy Isten cselekedeteinek mely részét közelítik meg, legyenek azok Isten cselekedetei minden dologban, vagy konkrét egyénekben, mindig emberi nézőpontokat és a Sátán logikáját, valamint a tudás és a logika módszereit használják fel, hogy következtessenek és megítéljenek, ahelyett, hogy az igazságként közelítenék meg őket és elfogadó módon viszonyulnának hozzájuk. Ezért, ami az Isten természetéről, identitásáról és lényegéről szóló szavakat, valamint a hús-vér testet, amelyben Isten megtestesült, és Isten Lelkét illeti, az antikrisztusok megközelítése valójában ugyanaz, nincs különbség. Általánosságban elmondható, hogy minden, ami Magát Istent, minden, ami a Teremtőt érinti, ki van téve a firtatásuknak, majd találgatásuknak, átvizsgálásuknak és elemzésüknek, ami végül a tagadás és a rágalmazás következtetéseihez vezet. Nem számít, hogy az antikrisztusok milyen szemszögből vagy milyen módon közelítik meg Isten e szavait, a végső soron levont következtetéseik vajon miért mindig az elítélés és a rágalmazás következtetései? Miért jutnak ilyen következtetésekre? Előfordulhat, hogy a teremtett emberiség között tényleg nincs senki, aki Isten szavait el tudja fogadni az igazságként? Ez szükségszerű kimenetel? Ez Isten miatt van így? (Nem.) Akkor pontosan mi az oka? (Az, hogy az embereknek olyan természete van, amely ellenáll Istennek.) Mindenkinek olyan a természete, amely ellenáll Istennek. Miért van az, hogy e szavak olvasása után egyesek képesek elismerni őket az igazságként, és elfogadni, amit Isten mond, míg mások képesek tagadni, elítélni és rágalmazni ezeket? Ez egyértelműen egy problémát jelez, ami arra utal, hogy az emberekben lévő lényeg különböző. Az antikrisztusok Isten szavainak kezelése során alapvetően és szubjektíven nem fogadják el igazán azokat. Ellenkezéssel és próbára tevéssel közelítenek: „Azt mondod, isten vagy, akkor meg kell néznem, miben hasonlítasz istenhez. Azt mondod, isten természetével rendelkezel, és isteni mivoltod van, akkor látnom kell, hogy mely szavaid erősítik meg, hogy isteni mivolttal és isten természetével rendelkezel, mely tetteid erősítik meg, hogy isten identitásával és lényegével rendelkezel. Tettél-e jeleket és csodákat, vagy gyógyítottál-e betegeket és űztél-e ki démonokat? Megátkoztál-e valakit, és az meghalt-e azonnal? Feltámasztottál-e bárkit is a halálból? Pontosan mit tettél, ami megerősítheti, hogy isten természetével, isten identitásával és lényegével rendelkezel?” Az antikrisztusok mindig ezeket a dolgokat akarják látni, olyan dolgokat, amelyek túlmutatnak az igazságon, az úton és az életen, felhasználva ezeket a dolgokat Isten identitásának megerősítésére, hogy megerősítsék, hogy az, akit követnek, Isten. Maga ez a kiindulópont téves. Mi az a legalapvetőbb dolog, amely képviselheti Isten identitását és lényegét? (Isten az igazság, az út és az élet.) Ez a legalapvetőbb dolog. Miért nem képesek az antikrisztusok felfogni még ezt a legalapvetőbb dolgot sem? Ezt a témát kell megvitatnunk. Az antikrisztusok megvetik az igazságot és a pozitív dolgokat; idegenkednek az igazságtól és minden pozitív dologtól; gyűlölik az igazságot és a pozitív dolgokat. Isten szavainak összességében nem látják, hogy mely szavak az igazság vagy melyek a pozitív dolgok. Vajon láthatja ezt az ő démoni szemük? Ha nem látják, el tudják-e ismerni? Kudarcuk e szavak igazságként való elismerésében azt jelenti, hogy nem tudják elismerni Isten identitását és lényegét. Ez biztos. Az antikrisztusok, amikor Istennek az Ő természetéről, identitásáról és lényegéről szóló szavaihoz közelítenek, ugyanazt a megközelítést alkalmazzák, mint amit Isten egyéb szavaival szemben is: elméjükben kalkulálnak, cselt szőnek és mérlegelnek. Ha valami, amit Isten az Ő isteni identitásából mond, azonnal valóra válik, akkor a hozzáállásuk azonnal megváltozik; ha Isten Istenként mond vagy tesz valamit, ami számukra előnyt jelent, akkor nekik is van egy megfelelő ellenintézkedésük, és a hozzáállásuk újra azonnal megváltozik. Ők azok, akik elítélik Istent, és szintén ők azok, akik azt mondják, hogy Isten olyan, mint Isten. Meglátásuk szerint, azt illetően, hogy Isten rendelkezik-e Isten természetével, identitásával és lényegével, teljes mértékben a saját szemükkel látottak és a saját mentális elemzésük alapján vonnak le következtetéseket.

Az elmúlt egy-két évben az egyház készített néhány tapasztalati tanúságtétel videót. Különböző emberek különféle tapasztalati tanúségtételeket tettek, amelyek segítettek néhány ingatag alapokkal rendelkező embernek és azoknak, akik valamelyest kételkedtek, némi alapot teremteni. Természetesen, az antikrisztusok esetében ez is meghatározott szerepet játszott a megszilárdításukban. Ezek a tanúságtevő emberek különböző korosztályokból, különböző társadalmi osztályokból, sőt egyesek különböző országokból és etnikumokból származnak. Az általuk megosztott tapasztalati tanúságtételekből nyilvánvaló, hogy Isten szavai által változásokon mentek keresztül, elnyerték az igazságot és életet, Isten szavainak és Isten munkájának e szakaszának elfogadása által pedig sok igazságot megértettek, megerősítve, hogy a hús-vér test, amelyben Isten megtestesült, rendelkezik Isten identitásával és lényegével. Természetesen, miután meghallgatták ezeket a tapasztalati tanúságtételeket, az antikrisztusok egy kis titkos örömet is éreztek mélyen legbelül: „Szerencsére nem ítéltem meg nyilvánosan istent. Szerencsére nem siettem megtagadni istent. Annyi ember tanúságtételéből ítélve, ez az út helyesnek tűnik. Ez a krisztus, ez a hétköznapi ember lehet, hogy mégiscsak isten. Talán jó lóra tettem. Ha tovább haladok ezen az úton, és ha többen tanúskodnak erről az emberről, ha többen járulnak ez elé az ember elé, és ha többen erősítik meg ennek az embernek az identitását és lényegét, akkor egyre nagyobb reményem és esélyem lesz arra, hogy áldásokban részesüljek.” Miközben tétován figyelnek, az antikrisztusok továbbra is folyamatosan bátorítják és ösztönzik magukat: „Ne siess. Maradj türelmes. Csak ki kell bírnod. Aki mindvégig kitart, az megmenekül. A jelenlegi különféle jelekből, valamint az egyház mostani méretéből és lendületéből ítélve egyre több ember képes felállni és tanúskodni erről az istenről, megerősítve, hogy ez az út helyes. Miért lennék hát olyan ostoba, hogy igyekezzek kitűnni és ezt tagadni? Ne tedd ezt, ne légy ostoba. Várj még további három-öt évet. Ha több ember, tekintélyesebb és tájékozottabb emberek, társadalmi státusszal rendelkező emberek erősebb bizonyítékkal igazolják, hogy ez a hétköznapi ember krisztus, vagy ha több világi hírnévvel és státusszal rendelkező ember csatlakozik az egyházhoz, és ha az egyház mérete globálisan tovább bővül, akkor nem nyerek-e majd valamit? Nem fogok-e akkor nagy előnyre szert tenni? Ha az egyháznak hatalma van, nem lesz-e nekem is hatalmam? Semmiképpen sem szabad elmennem! Ha mindez igaz, ha ez a személy tényleg isten, és most elutasítom vagy megtagadom őt, akkor lemaradok mindezekről az áldásokról. Mindent fel kell tennem erre az emberre. Hogy ki ő az identitásában és lényegében, kit képvisel a természete, az engem nem érdekel. Engem az foglalkoztat, hogy egyre több ember követi-e őt, hogy növekszik-e az egyház hatalma és mérete. Ha jó irányba fejlődik, és normális körülmények között még nagyobbra nőhet, akkor nem kell aggódnom a kilátásaim miatt. Ha tényleg ő az a hús-vér test, amelyben isten megtestesült, ahogyan azt a Biblia megjövendölte, akkor hatalmas áldásban részesülök, nagy előnyhöz jutok.” Minden alkalommal, amikor erre gondolnak, az antikrisztusok némi vigaszt és örömet találnak a szívükben: „Mit szólsz ehhez? Még anélkül is részesülhetek áldásokban, hogy elhinném, hogy isten szavai igazak. Anélkül is szilárdan megállhatok, hogy elhinném, hogy isten minden tette igaz. Anélkül is túlélhetek, hogy elhinném, hogy isten meg tudja menteni az embereket. Anélkül, hogy hinnék abban, hogy isten az ember legbelsőbb szívét figyeli, még mindig normálisan tudom végezni a kötelességeimet a gyülekezetben. Nem hiszek isten mindenhatóságában és hatalmában, nem hiszem, hogy minden, amit isten tesz, jelentőségteljes, és nem hiszem, hogy isten minden dolog felett és az egész emberiség sorsa felett szuverén módon uralkodik – ezek egyikében sem hiszek, és akkor mi van? Nem hiszek isten identitásában és lényegében, és mégis képes vagyok elboldogulni az egyházban. Isten nem igazságos? Csak elevickélek, sodródom majd az egyházban, csupán kitartok. Ki tehet velem bármit is? Vajon nem tarthatok ki továbbra is a végsőkig, és akkor biztosan megmenekülök?” Mit gondoltok, vajon sikerülhet az antikrisztusok vágyálma? (Nem.) Amikor eljön a nap, amikor valóban meglátják Isten igazságos természetét, hol lesznek? Amikor rá vannak kényszerítve, hogy valóban elismerjék Isten identitását és lényegét, hogy elismerjék, hogy Isten igazságos, amikor megmutatják nekik, hogy Isten valóban igazságos, hol kell lenniük? Valóban meg lehet őket menteni? Vajon kitartásuk valóban hatékony lehet? Tényleg el tudnak evickélni? Vajon kitartásuk, megalkuvásaik, a nehézségek állhatatos eltűrése, ravasz intelligenciájuk valóban érvénytelenítheti azt a gonosz tettüket, hogy azt firtatják, valóra válnak-e Isten szavai? Vajon vágyálmaik, ellenintézkedéseik, összeesküvéseik, cselszövéseik és mindaz, amit a szívükben elterveztek, az Istent érintő dolgok firtatásával együtt, valóban helyettesítheti az igazságra való törekvésüket? Ezek képessé tehetik őket arra, hogy megmeneküljenek? (Nem.) Akkor ezekből a megnyilvánulásokból ítélve, végül miért végzik így az antikrisztusok, akik olyan ravaszak, és akik minden ügyet úgy kezelnek, hogy nem hagynak kiskapukat, mindent a legnagyobb titokban téve? Ennek csak egy oka van: nem néznek szembe nyíltan Isten szavaival, nem fogadják el Isten szavait az igazságként, nem vetik alá magukat Isten szavainak, hanem inkább firtatják Isten szavait. Ez az oka annak, hogy végül miért végzik így az antikrisztusok. Mindannyian megértitek ezt, ugye? Bár nem mondtam el nektek, hogyan cselekedjetek, illetve hogyan bánjatok Isten szavaival, e tények közlése és az antikrisztusok Isten szavait illető nézőpontjainak és hozzáállásának boncolgatása révén mindannyian tudjátok, hogy milyen a leghelyesebb hozzáállás Isten szavaihoz és Isten szavainak felfogásához, és milyen az a hozzáállás, amellyel egy teremtett lénynek rendelkeznie kell, valamint azt, hogy egy teremtett lénynek az a dolga, hogy ilyen hozzáállással rendelkezzen.

2020. augusztus 22.