1Mózes 3:20-21 Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek. Jahve Isten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.

Vessünk egy pillantást erre a harmadik passzusra, amely azt állítja, hogy valóban van jelentés a név mögött, amelyet Ádám adott Évának. Ez azt mutatja, hogy a teremtés után Ádámnak voltak saját gondolatai és sok mindent megértett. De most nem fogjuk tanulmányozni vagy feltárni, hogy mit értett meg vagy mennyit értett meg, mert nem ez a fő célom a harmadik szakasz megvitatásával. Mi tehát a fő szempont, amit ki akarok emelni? Vessünk egy pillantást a következő sorra: „Jahve Isten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.” Ha nem beszéljük meg a Szentírásnak ezt a sorát a mai közösségünkben, lehet, hogy soha nem fogjátok felismerni e szavak mélyebb jelentőségét. Először is, hadd adjak néhány támpontot. Képzeljétek el, ha úgy tetszik, az Édenkertet, ahol Ádám és Éva élt. Isten meglátogatja őket, de ők elbújnak, mert meztelenek. Isten nem látja őket, és miután szólítja őket, azt mondják: „Nem merünk találkozni Veled, mert meztelen a testünk.” Nem mernek találkozni Istennel, mert meztelenek. Mit tesz hát értük Jahve Isten? Az eredeti szöveg így szól: „Jahve Isten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.” Ebből megértitek, hogy Isten miből készítette a ruháikat? Isten állatbőröket használt ruháik elkészítéséhez. Vagyis Isten szőrmebundákat készített az embereknek, hogy ruhaként viseljék. Ezek voltak az első ruhadarabok, amelyeket Isten készített az ember számára. A szőrmebunda mai mércével mérve luxuscikk és nem olyan viselet, melyet mindenki megengedhet magának. Ha valaki megkérdezi tőled: „Mi volt az első ruhadarab, amelyet őseink viseltek?” Azt válaszolhatod: „Szőrmebunda.” „Ki készítette ezt a bundát?” Ekkor így válaszolhatsz: „Isten készítette!” Ez itt a lényeg: ezt a ruhát Isten készítette. Vajon nem érdemes erről beszélgetni? Miután meghallgattátok a leírásomat, kialakult egy kép a fejetekben? Legalább egy nyers vázlatnak kellene lennie. Nem azért mondom ezt el ma nektek, hogy tudjátok, mi volt az ember első ruhadarabja. Akkor mi a lényeg? A lényeg nem a bunda, hanem az, hogy az emberek miként ismerik meg – abból, ahogy Isten kinyilatkoztatta azzal, amit itt tett – az Ő természetét, azt, amije van, és azt, ami Ő.

„Jahve Isten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.” Ebben a jelenetben milyen szerepben látjuk Istent, amikor Ádámmal és Évával van? Milyen módon nyilvánul meg Isten ebben a világban, ahol csak két ember van? Isten szerepében nyilvánul meg? Hongkongi testvéreim és nővéreim, kérlek, válaszoljatok! (A szülő szerepében.) Dél-koreai testvérek és nővérek, ti mit gondoltok, Isten milyen szerepben jelenik meg? (Családfő.) Tajvani testvérek és nővérek, ti mit gondoltok? (Valakinek a szerepében Ádám és Éva családjából, egy családtag szerepében.) Egyesek közületek úgy gondoljátok, hogy Isten Ádám és Éva családtagjaként jelenik meg, míg mások szerint Isten családfőként, megint mások szerint pedig szülőként. Mindegyik nagyon is helyénvaló. De értitek, mire akarok kilyukadni? Isten megteremtette ezt a két embert, és társaiként kezelte őket. Mint az egyetlen családtagjuk, Isten gondoskodott az életükről és az élelmükről, a ruházatukról és a menedék iránti szükségleteikről. Itt Isten úgy jelenik meg, mint Ádám és Éva szülője. Miközben Isten ezt csinálja, az ember nem látja, hogy Isten milyen magasztos; nem látja Isten felsőbbrendűségét, misztériumát és különösen haragját vagy fenségét. Csak Isten alázatosságát, szeretetét, az ember iránti aggodalmát, felelősségét és gondoskodását látja. Az a hozzáállás és az a mód, ahogy Isten Ádámmal és Évával bánt, hasonlít ahhoz, ahogy a szülők törődnek gyermekeikkel. Olyan, mint mikor a szülők szeretik, gondozzák és ápolják saját fiaikat és lányaikat: valóságos, látható és kézzelfogható. Ahelyett, hogy magas és tekintélyes pozícióba emelte volna Magát, Isten személyesen készített bőrből ruhát az ember számára. Nem számít, hogy ezt a szőrmebundát arra használta-e, hogy eltakarja a szemérmüket vagy megvédje őket a hidegtől. Az számít, hogy ezt az ember testét takaró ruházatot Isten személyesen, saját kezével készítette. Ahelyett, hogy egyszerűen a gondolatával alkotta volna meg a ruhát, vagy más csodás eszközt használt volna, ahogy az emberek talán elképzelik, hogy Isten tenné, Isten jogszerűen olyasmit tett, amiről az emberek azt gondolták volna, hogy Isten ilyet nem tenne és nem is kellene neki. Ez talán jelentéktelen dolognak tűnik – egyesek talán nem is tartják említésre méltónak –, de lehetővé teszi, hogy Isten bármely követője, akit homályos elképzelések gyötörtek Róla, betekintést nyerjen az Ő valódiságába és szeretetreméltóságába, és meglássa hűségét és alázatosságát. Ettől az elviselhetetlenül arrogáns emberek, akik magasztosnak és tekintélyesnek hiszik magukat, szégyenkezve meghajtják beképzelt fejüket Isten őszinteségével és alázatosságával szemben. Itt Isten őszintesége és alázatossága még inkább lehetővé teszi az emberek számára, hogy meglássák, mennyire szeretetreméltó is Ő. Ezzel szemben a „hatalmas” Isten, a „szeretetreméltó” Isten és a „mindenható” Isten, akit az emberek a szívükben hordoznak, jelentéktelenné és csúnyává vált, és a legkisebb érintésre is összeomlik. Amikor látod ezt a verset és hallod ezt a történetet, lenézed Istent, mert ilyesmit csinált? Néhányan talán igen, mások viszont ellenkezőleg fognak reagálni. Ők azt fogják gondolni, hogy Isten őszinte és szeretetreméltó, és éppen Isten őszintesége és szeretetreméltósága az, ami meghatja őket. Minél inkább látják Isten valódi oldalát, annál jobban tudják értékelni Isten szeretetének valódi létezését, Isten fontosságát a szívükben, és azt, ahogy Ő minden pillanatban mellettük áll.

Tereljük vissza beszélgetésünket a jelenre. Ha Isten meg tudta tenni ezeket a különféle apró dolgokat az emberekért, akiket a kezdet kezdetén teremtett, még olyan dolgokat is, amelyekre az emberek soha nem mernének gondolni vagy elvárni őket, akkor vajon Isten meg tudn tenni ilyen dolgokat a mai emberekért? Néhányan azt mondják: „Igen!” Miért van ez így? Mert Isten lényege nem megjátszott, és az Ő szeretetreméltósága sem megjátszott. Isten lényege valóban létezik, és nem olyasvalami, amit mások adnak Hozzá, és főleg nem olyasvalami, ami változik a különböző időkben, helyeken és korokban. Isten valódisága és szeretetreméltósága csak úgy tud igazán megmutatkozni, ha olyasmit tesz, amit az emberek jelentéktelennek és lényegtelennek tartanak – valami annyira mellékes dolgot, amiről az emberek nem is gondolnák, hogy Ő valaha is megtenné. Isten nem kérkedő. Nincs túlzás, álcázás, büszkeség vagy arrogancia az Ő természetében és lényegében. Soha nem dicsekszik, helyette szereti az Általa teremtett emberi lényeket, törődik velük, gondjukat viseli, valamint hűséggel és őszinteséggel vezeti őket. Bármennyire is kevéssé értékelik, érzik vagy látják az emberek azt, amit Isten tesz, Ő egészen biztosan így cselekszik. Befolyásolná az emberek Iránta érzett szeretetét, ha tudnák, hogy Istennek ilyen a lényege? Befolyásolná istenfélelmüket? Remélem, hogy amikor megérted Isten valódi oldalát, akkor még közelebb kerülsz majd Hozzá, és még jobban tudod értékelni az Ő emberiség iránti szeretetét és gondoskodását, valamint képes leszel Istennek adni a szívedet és megszabadulsz a Vele kapcsolatos gyanakvástól és kétségektől. Isten csendben mindent megtesz az emberért, és mindezt halkan teszi őszinteségén, hűségén és szeretetén keresztül. De soha nincs Benne félelem vagy megbánás azzal kapcsolatban, amit tesz, és soha nincs szüksége arra sem, hogy bárki bármilyen módon törlesszen Neki, illetve soha nem áll szándékában bármit is megszerezni az emberiségtől. Mindennek, amit valaha is tett, egyetlen célja az, hogy elnyerje az emberiség igaz hitét és szeretetét. És ezzel az első témát itt be is fejezem.

Segítettek nektek ezek a beszélgetések? Mennyire voltak hasznosak? (Jobban értjük és jobban ismerjük Isten szeretetét.) (A közösségnek ez a módszere segíthet nekünk a jövőben jobban értékelni Isten szavát, megérteni az Ő érzelmeit és az Általa mondott dolgok mögött rejlő jelentéseket, amikor mondta őket, továbbá érzékelni, hogy mit érzett akkor.) Van közöttetek olyan, aki e szavak olvasása után élénkebben tudatában van Isten tényleges létezésének? Érzitek, hogy Isten létezése többé nem üres vagy homályos? Ha már egyszer megvan benned ez az érzés, érzékeled, hogy Isten közvetlenül melletted áll? Lehet, hogy az érzés most nem nyilvánvaló, vagy talán még nem is érzed. De egy nap, amikor valóban mély megbecsülésetek és valódi tudásotok lesz Isten természetéről és lényegéről a szívetekben, érezni fogod, hogy Isten közvetlenül melletted áll – csak még soha nem fogadtad be igazán Istent a szívedbe. És ez az igazság!

Mi a véleményetek arról, ha így közelítjük meg a közösséget? Képesek vagytok lépést tartani? Úgy gondoljátok, hogy ez a fajta közösség Isten munkájának és Isten természetének témájáról nagyon nehéz? Hogy érzitek magatokat? (Nagyon jól, izgatottan.) Mitől érzitek jól magatokat? Miért voltatok izgatottak? (Olyan volt, mintha visszatértünk volna az Édenkertbe, mintha újra Isten oldalán lettünk volna.) „Isten természete” valójában egy meglehetősen ismeretlen téma az emberek számára, mert amit általában elképzeltek, és amit a könyvekben olvastok vagy a közösségekben hallotok, attól egy kissé úgy szoktátok érezni magatokat, mint egy vak ember, aki megérint egy elefántot: csak tapogatjátok a kezetekkel, de valójában nem tudtok semmit sem vizualizálni. A vakon tapogatózás még csak hozzávetőleges megértést sem adhat neked Istenről, nem is beszélve arról, hogy világos fogalmad legyen Róla; csak tovább gerjeszti a képzeletedet, megakadályozva téged abban, hogy pontosan meghatározd, hogy mi Isten természete és lényege, a képzeletedből eredő bizonytalanságok pedig óhatatlanul kétségekkel fogják megtölteni a szívedet. Amikor nem lehetsz biztos valamiben, mégis próbálod megérteni, mindig lesznek ellentmondások és konfliktusok a szívedben, sőt, a zavarodottság érzése is, ami dezorientálttá és nyugtalanná tesz téged. Hát nem gyötrelmes dolog, ha az ember keresni akarja Istent, meg akarja ismerni és tisztán akarja látni Őt, de úgy tűnik, soha nem találja meg a válaszokat? Természetesen ezek a szavak csak azoknak szólnak, akik arra vágynak törekedni, hogy féljék Istent és megfeleljenek Neki. Az ilyen dolgokra nem figyelő embereknek ez valójában nem számít, mert ők leginkább abban reménykednek, hogy Isten valódisága és létezése csupán legenda vagy fantázia, hogy azt tehessenek, amit akarnak, hogy ők legyenek a legnagyobbak és a legfontosabbak, hogy a következményekre való tekintet nélkül követhessenek el gonosz cselekedeteket, hogy ne kelljen büntetést vagy bármilyen felelősséget viselniük, és hogy még az se vonatkozzon rájuk, amit Isten a gonosztevőkről mond. Ezek az emberek nem hajlandók megérteni Isten természetét. Elegük van abból, hogy megpróbálják megismerni Istent és mindent, ami Vele kapcsolatos. Jobban szeretnék, ha Isten nem létezne. Ezek az emberek ellenzik Istent, és azok közé tartoznak, akik ki lesznek vetve.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga I.)