1Mózes 2:18-20 Azután ezt mondta Jahve Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. Formált tehát Jahve Isten a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi. Így adott az ember nevet minden jószágnak, az égi madaraknak és minden vadállatnak, de az emberhez illő segítőtársat nem talált.

1Mózes 2:22-23 Az emberből kivett oldalbordát Jahve Isten asszonnyá formálta, és odavezette az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett.

Van egy kulcsfontosságú sor a Szentírásnak ebben a részében: „minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi.” Ki adta tehát minden élőlénynek a nevét? Ádám volt az, nem Isten. Ez a sor egy tényt közöl az emberiséggel: Isten intelligenciát adott az embernek, amikor megteremtette. Vagyis az ember intelligenciája Istentől származik. Ez bizonyosság. De miért? Miután Isten megteremtette Ádámot, járt Ádám iskolába? Tudott olvasni? Miután Isten megalkotta a különféle élőlényeket, Ádám felismerte mindezen teremtményeket? Megmondta neki Isten, hogy mi a nevük? Természetesen Isten azt sem tanította meg neki, hogyan találja ki ezeknek a teremtményeknek a nevét. Ez az igazság! Honnan tudta tehát Ádám, hogyan és milyen neveket adjon ezeknek az élőlényeknek? Ez összefügg azzal a kérdéssel, hogy mit tett hozzá Isten Ádámhoz, amikor megteremtette őt. A tények azt bizonyítják, hogy amikor Isten megteremtette az embert, intelligenciát is adott neki. Ez egy kulcsfontosságú pont, ezért jól figyelj. Van még egy másik kulcsfontosságú pont is, amit meg kell értenetek: miután Ádám nevet adott ezeknek az élőlényeknek, ezek a nevek bekerültek Isten szókincsébe. Miért említem ezt? Mert ez Isten természetét is magában foglalja, és ezt a pontot jobban ki kell fejtenem.

Isten megteremtette az embert, az orrába lehelte az élet leheletét, és átadott neki valamennyit az intelligenciájából, a képességeiből, abból, amije van és ami Ő. Miután Isten mindezen dolgokat megadta az embernek, az ember képes lett néhány dolgot önállóan elvégezni és önállóan gondolkodni. Ha az, amit az ember kitalál és megtesz, Isten szemében jó, akkor Isten elfogadja és nem avatkozik közbe. Ha az, amit az ember tesz, helyes, akkor Isten hagyja, hogy megmaradjon. Mire utal tehát az a mondat, hogy „minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi.”? Ez azt jelzi, hogy Isten nem látta jónak, hogy megváltoztassa a különféle élőlényeknek adott neveket. Bármilyen nevet is adott Ádám egy teremtménynek, Isten azt mondta: „Így van”, megerősítve a teremtmény nevét. Kifejezésre juttatott Isten bármilyen véleményt a kérdésben? Nem, biztosan nem. Tehát, mire következtettek ebből? Isten adott intelligenciát az embernek, az ember pedig arra használta istenadta intelligenciáját, hogy megtegyen dolgokat. Ha az, amit az ember tesz, Isten szemében pozitív, akkor azt Isten megerősíti, elismeri és elfogadja mindenféle ítélet vagy kritika nélkül. Ez olyasvalami, amire egyetlen ember, gonosz szellem vagy a Sátán sem képes. Látjátok itt Isten természetének kinyilatkoztatását? Vajon megengedné egy emberi lény, egy romlott személy vagy a Sátán, hogy valaki más az ő nevében, az orra előtt tegyen valamit? Természetesen nem! Harcolnának ezért a pozícióért azzal a másik illetővel vagy más, tőlük eltérő erővel? Természetesen megtennék! Ha akkoriban egy romlott személy vagy a Sátán lett volna Ádámmal, akkor ők bizonyosan elutasították volna azt, amit Ádám tett. Annak érdekében, hogy bebizonyítsák, hogy képesek önállóan gondolkodni és saját, egyedi meglátásaik vannak, teljesen megtagadták volna mindazt, amit Ádám tett: „Te így akarod ezt elnevezni? Nos, én nem így fogom hívni, hanem amúgy; te Tomnak nevezted el, de én Harrynek fogom hívni. Meg kell mutatnom, milyen okos vagyok.” Miféle természet ez? Nem vadul arrogáns? És mi a helyzet Istennel? Ő is ilyen természetű? Volt Istennek valami szokatlan ellenvetése azzal szemben, amit Ádám tett? A válasz egyértelműen nem! Az Isten által kinyilatkoztatott természetben a legcsekélyebb nyomát sem találjuk az okoskodásnak, arroganciának vagy az önelégültségnek. Ennyi itt világosan látszik. Ez jelentéktelen pontnak tűnhet, de ha nem érted meg Isten lényegét, ha a szíved nem próbál rájönni, hogyan cselekszik Isten és mi Isten hozzáállása, akkor nem fogod megismerni Isten természetét, és nem fogod látni Isten természetének kifejeződését és kinyilatkoztatását. Nem így van? Egyetértetek azzal, amit épp most elmagyaráztam nektek? Ádám tetteire válaszul Isten nem hirdette ki magasztosan: „Jól tetted, helyesen cselekedtél, Én pedig egyetértek!” A szívében azonban Isten jóváhagyta, értékelte és megtapsolta, amit Ádám tett. A teremtés óta ez volt az első dolog, amit az ember Isten utasítására Istenért tett. Olyasvalami volt, amit az ember Isten helyett és Isten nevében tett. Isten szemében ez abból az intelligenciából fakadt, amellyel Ő felruházta az embert. Isten ezt jó és pozitív dolognak látta. Amit Ádám akkoriban tett, az Isten intelligenciájának első megnyilvánulása volt az emberben. Isten szemszögéből nézve ez egy szép megnyilvánulás volt. Azt akarom itt elmondani nektek, hogy Isten célja azzal, hogy átadott az embernek valamennyit abból, amije van és ami Ő, illetve az Ő intelligenciájából, az az, hogy az emberiség lehessen az az élő teremtmény, amely megjeleníti Őt. Az, hogy egy ilyen élő teremtmény az Ő nevében cselekedjen – pontosan ez volt az, amire Isten vágyott.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga I.)