1Mózes 2:15-17 Fogta tehát Jahve Isten az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. Ezt parancsolta Jahve Isten az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz.

Mit szűrtök le ezekből a versekből? Milyen érzéseket kelt bennetek a Szentírásnak ez a része? Miért döntöttem úgy, hogy Isten Ádámnak adott parancsáról beszélek? Van most mindegyikőtök fejében egy kép Istenről és Ádámról? Megpróbálhatjátok elképzelni: ha ti lennétek a jelenet szereplői, mit gondoltok mélyen legbelül, milyen lenne Isten? Mit éreztek, ha erre gondoltok? Ez egy megható és szívmelengető kép. Bár csak Isten és ember szerepel benne, a köztük lévő meghittség csodálattal tölt el titeket: Isten túláradó szeretetét ingyen ajándékba kapja az ember, és az körülveszi őt; az ember ártatlan és tiszta, tehermentes és gondtalan, boldogan él Isten tekintete alatt; Isten törődik az emberrel, miközben az ember Isten védelme és áldása alatt él; minden egyes dolog, amit az ember tesz és mond, elválaszthatatlanul kapcsolódik Istenhez és nem különíthető el Tőle.

Ezt nevezhetjük Isten első parancsának az emberhez, miután megteremtette őt. Mit fejez ki ez a parancs? Kifejezi Isten akaratát, de az emberiséggel kapcsolatos aggályait is. Ez Isten első parancsa, és ez az első alkalom, amikor Isten aggodalmát fejezi ki az ember iránt. Ez azt jelenti, hogy Isten felelősséget érez az ember iránt attól a pillanattól kezdve, hogy megteremtette őt. Mi az Ő felelőssége? Meg kell védenie az embert, gondoskodnia kell róla. Reméli, hogy az ember képes bízni az Ő szavaiban és engedelmeskedni azoknak. Ez egyúttal Isten első elvárása is az emberrel szemben. Ezzel az elvárással Isten a következőket mondja: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz.” Ezek az egyszerű szavak Isten akaratát képviselik. Azt is felfedik, hogy Isten a szívében elkezdett aggódni az emberért. Minden dolog közül egyedül Ádámot teremtette Isten a saját képmására; Ádám volt az egyetlen élő dolog, akinek Isten az orrába lehelte az élet leheletét; ő tudott Isten oldalán járni, Istennel beszélgetni. Ezért adta neki Isten ezt a parancsot. Isten nagyon világossá tette a parancsában, hogy az ember mit tehet meg és mit nem.

Ebben a néhány egyszerű szóban Isten szívét látjuk. De milyen szív mutatkozik meg? Vajon van szeretet Isten szívében? Van benne aggodalom? Ezekben a versekben Isten szeretetét és aggodalmát nemcsak méltányolni lehet, hanem bensőségesen érezni is. Nem értetek egyet? Miután hallottátok, hogy ezt mondom, még mindig azt hiszitek, hogy mindez csak néhány egyszerű szó? Mégsem olyan egyszerűek, ugye? Tisztában voltatok ezzel korábban? Ha Isten személyesen mondaná neked ezt a pár szót, mit éreznél belül? Ha nem lennél emberséges ember, ha a szíved jéghideg lenne, akkor nem éreznél semmit, nem értékelnéd Isten szeretetét és nem próbálnád megérteni Isten szívét. De lelkiismeretes és az emberi mivolt érzetével rendelkező emberként másképp éreznél. Melegséget éreznél, úgy éreznéd, hogy törődnek veled és szeretnek, és boldogságot éreznél. Nem így van? Amikor ezeket a dolgokat érzed, hogyan viselkedsz Istennel szemben? Úgy éreznéd, hogy kötődsz Istenhez? Szeretnéd és tisztelnéd Istent szíved mélyéből? Közelebb kerülne a szíved Istenhez? Ebből láthatod, mennyire fontos Isten szeretete az ember számára. De ami még ennél is döntőbb, az az, hogy az ember értékelje és megértse Isten szeretetét. Valójában nem mond Isten sok hasonló dolgot munkájának ebben a szakaszában? Vannak ma olyan emberek, akik értékelik Isten szívét? Tudjátok értékelni Isten akaratát, amiről az imént beszéltem? Nem tudjátok igazán értékelni Isten akaratát, ha az ilyen konkrét, kézzelfogható és valóságos. Ezért mondom, hogy nincs valódi tudásotok és megértésetek Istenről. Nem így van? De most hagyjuk ezt ennyiben.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga I.)