1Mózes 6:9-14 Nóénak ez a története: Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé. Nóé három fiút nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet. A föld pedig egyre romlottabb lett az Isten színe előtt, és megtelt a föld erőszakossággal. És látta Isten, mennyire megromlott a föld, mert minden ember rossz útra tért a földön. Akkor ezt mondta Isten Nóénak: Elhatároztam, hogy véget vetek minden élőlénynek, mert megtelt erőszakossággal miattuk a föld. Elpusztítom hát őket a földdel együtt. Csinálj magadnak bárkát góferfából, készíts rekeszeket a bárkában, és vond be kívül-belül szurokkal!

1Mózes 6:18-22 Veled azonban szövetségre lépek: menj be a bárkába fiaiddal, feleségeddel és fiaid feleségeivel együtt! És vigyél be a bárkába minden élőlényből, mindenből kettőt-kettőt, hogy életben maradjanak veled együtt: hímek és nőstények legyenek! A madaraknak, a szárazföldi állatoknak és a föld minden csúszómászójának különböző fajtáiból, mindegyikből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjon! Vigyél magaddal mindenféle eledelt, ami csak ehető; gyűjtsd be magadhoz, hogy legyen ennivalótok, neked is, meg azoknak is! Nóé így is tett: mindenben úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.

Van már egy általános képetek arról, hogy ki volt Noé, miután elolvastátok ezt a két szakaszt? Milyen ember volt Noé? Az eredeti szöveg így hangzik: „Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében.” A mai emberek felfogása szerint milyen ember volt akkoriban az „igaz ember”? Az igaz embernek tökéletes embernek kellett lennie. Azt vajon tudjátok, hogy ez a tökéletes ember az emberek szemében volt-e tökéletes vagy Isten szemében? Kétségtelen, hogy ez a tökéletes ember Isten szemében tökéletes ember volt, de az emberek szemében nem. Ez biztos! Ez azért van, mert az ember vak és nem lát, és csak Isten tekint le az egész földre és minden egyes emberre, továbbá csak Isten tudta, hogy Noé tökéletes ember. Ezért Isten terve, hogy özönvízzel elpusztítsa a világot, abban a pillanatban kezdődött, amikor felszólította Noét.

Abban a korban Isten valami nagyon fontos dologra akarta felszólítani Noét. Miért kellett ezt a feladatot elvégezni? Mert Istennek abban a pillanatban volt egy terve a szívében. Az volt a terve, hogy elpusztítja a világot egy özönvízzel. Miért akarta elpusztítani a világot? Ahogy itt áll: „A föld pedig egyre romlottabb lett az Isten színe előtt, és megtelt a föld erőszakossággal.” Mire következtetsz abból a kifejezésből, hogy „megtelt a föld erőszakossággal”? Ez egy olyan jelenség volt a földön, amikor a világ és az emberek a végletekig romlottá váltak; ezért „megtelt a föld erőszakossággal”. Mai szóhasználattal a „megtelt erőszakossággal” azt jelentené, hogy minden kibillent a megszokott kerékvágásból. Az ember számára ez azt jelentette, hogy a rend minden látszata elveszett az élet minden területén, és minden kaotikussá és kezelhetetlenné vált. Isten szemében ez azt jelentette, hogy a világ emberei túlságosan romlottak lettek. De milyen mértékben romlottak? Olyannyira romlottak, hogy Isten már rájuk sem bírt nézni és nem tudott türelmes lenni velük. Olyan mértékben romlottak, hogy Isten el akarta őket pusztítani. Amikor Isten elhatározta, hogy elpusztítja a világot, úgy tervezte, hogy talál valakit, aki épít egy bárkát. Isten Noét választotta ki erre a feladatra, azaz Noéval építtetett egy bárkát. Miért Noét választotta? Isten szemében Noé igaz ember volt; bármire is utasította Isten, Noé annak megfelelően cselekedett. Ez azt jelenti, hogy Noé hajlandó volt bármit megtenni, amit Isten mondott neki. Isten ilyen embert akart találni, akivel együtt munkálkodhat, aki elvégzi, amit rábízott – elvégzi az Ő földi munkáját. Volt akkoriban Noén kívül más ember, aki képes lett volna egy ilyen feladatot elvégezni? Biztosan nem! Noé volt az egyetlen jelölt, az egyetlen ember, aki képes volt elvégezni azt, amit Isten rábízott, ezért Isten őt választotta. De vajon Isten korlátai és mércéi az emberek megmentésére ma is ugyanazok, mint akkor? A válasz az, hogy határozottan van különbség! És miért kérdezem ezt? Noé volt az egyetlen ember, aki Isten szemében igaz ember volt akkoriban, ami azt sugallja, hogy sem a felesége, sem a fiai és menyei nem voltak igaz emberek, Isten mégis megkímélte őket Noé miatt. Isten nem támasztott velük szemben olyan követelményeket, mint most, hanem életben hagyta Noé családjának mind a nyolc tagját. Megkapták Isten áldását Noé igaz mivolta miatt. Noé nélkül egyikük sem tudta volna elvégezni azt, amit Isten rájuk bízott. Ezért Noé volt az egyetlen ember, akinek túl kellett volna élnie ezt a világpusztulást, a többiek pedig csak járulékos haszonélvezők voltak. Ez azt mutatja, hogy abban a korszakban, mielőtt Isten hivatalosan megkezdte volna irányítási munkáját, viszonylag laza elvek és normák alapján bánt az emberekkel, és viszonylag laza követelményeket támasztott velük szemben. Ahogyan Isten Noé nyolcfős családjával bánt, az a mai ember számára nem tűnik „fairnek”. De ahhoz a nagy mennyiségű munkához képest, amelyet most végez az embereken, és az Ő szavának ahhoz a nagy mennyiségéhez képest, amelyet most közvetít, az, ahogy Isten Noé nyolcfős családjával bánt, csupán egy munkaelv volt, figyelembe véve akkori munkájának hátterét. Összehasonlítva, vajon Noé nyolcfős családja kapott többet Istentől, vagy a mai emberek?

Az, hogy Noé felszólítást kapott, egyszerű tény, mondandónk lényege azonban – Isten természete, akarata és lényege ebben a feljegyzésben – nem ilyen egyszerű. Ahhoz, hogy megértsük Isten e több aspektusát, először meg kell értenünk, hogy Isten milyen embert kíván felszólítani, és ezen keresztül meg kell értenünk az Ő természetét, akaratát és lényegét. Ez kulcsfontosságú. Isten szemében milyen ember tehát az, akit felszólít? Olyan embernek kell lennie, aki képes meghallgatni az Ő szavait és aki képes követni az utasításait. Ugyanakkor olyan embernek is kell lennie, akinek van felelősségérzete, aki úgy hajtja végre Isten szavát, hogy azt felelősségként és feladatként kezeli, amelyet kötelessége teljesíteni. Akkor ennek a személynek olyannak kell lennie, aki ismeri Istent? Nem. Abban az időben Noé nem sokat hallott Isten tanításairól, és nem is tapasztalta meg Isten egyetlen munkáját sem. Ezért Noé nagyon keveset tudott Istenről. Bár itt fel van jegyezve, hogy Noé Istennel járt, de vajon látta valaha Isten személyét? A válasz határozottan nem! Mert azokban az időkben csak Isten küldöttei jártak az emberek között. Bár ők képviselhették Istent azzal, amit mondtak és tettek, csupán Isten akaratát és szándékait közvetítették. Isten személye nem jelent meg az embernek szemtől-szembe. A szentírásnak ebben a részében alapvetően csak azt látjuk, hogy mit kellett Noénak tennie, és mik voltak Isten utasításai a számára. Mi volt tehát a lényege annak, amit Isten itt kifejezésre juttatott? Minden, amit Isten tesz, pontosan meg van tervezve. Amikor lát egy dolgot vagy egy helyzetet bekövetkezni, van a szemében egy mérce, amelyhez mérten határozza meg, hogy elindít-e egy tervet a dolog kezelésére, illetve hogy milyen megközelítést alkalmaz a dolog vagy a helyzet kezelésére. Ő nem közömbös vagy érzelemmentes minden iránt. Valójában épp ellenkezőleg. Van itt egy vers, amely elmeséli, mit mondott Isten Noénak: „Elhatároztam, hogy véget vetek minden élőlénynek, mert megtelt erőszakossággal miattuk a föld. Elpusztítom hát őket a földdel együtt.” Amikor Isten ezt mondta, úgy értette, hogy csak az embereket pusztítja el? Nem! Isten azt mondta, hogy minden hús-vér élőlényt elpusztít. Miért akarta Isten a pusztulást? Van itt egy másik kinyilatkoztatása Isten természetének; Isten szemében van egy határa az Ő türelmének az ember romlottságával, valamennyi test szennyével, erőszakosságával és engedetlenségével szemben. Hol van az Ő határa? Ahogy Isten mondta: „És látta Isten, mennyire megromlott a föld, mert minden ember rossz útra tért a földön.” Mit jelent az a kifejezés, hogy „mert minden ember rossz útra tért a földön”? Azt jelenti, hogy minden élőlényt, beleértve azokat is, akik követték Istent, akik Isten nevét szólították, akik egykor égő áldozatokat mutattak be Istennek, akik szóban elismerték Istent, sőt dicsérték Őt – amint viselkedésük megtelt romlottsággal és ezt Isten meglátta, el kellett pusztítania őket. Itt volt Isten határa. Mennyire maradt hát Isten türelmes az emberrel és az összes test romlottságával szemben? Annyira, hogy már senki – akár Isten követői, akár hitetlenek – nem járt a helyes úton. Annyira, hogy az ember már nemcsak erkölcsileg volt romlott és gonoszsággal teljes, hanem már nem volt senki, aki hitt Isten létezésében, pláne aki hitt abban, hogy a világot Isten irányítja, és hogy Isten képes elhozni a világosságot és a helyes utat az embereknek. Annyira, hogy az ember már megvetette Isten létezését, és nem engedte, hogy Isten létezzen. Amikor az ember romlottsága elérte ezt a pontot, Isten nem tudta tovább elviselni. Mi lépett a helyébe? Isten haragjának és Isten büntetésének eljövetele. Vajon ez nem Isten természetének részleges kinyilatkoztatása volt? Ebben a jelenlegi korban nincsenek olyan emberek, akik igazak Isten szemében? Nincsenek olyan emberek, akik tökéletesek Isten szemében? Vajon ez egy olyan korszak, amelyben a földön élő minden test viselkedése romlott Isten szemében? Vajon ebben az időben és korban nem állítja minden hús-vér ember kihívás elé Isten türelmének határát – kivéve azokat, akiket Isten teljessé akar tenni, és azokat, akik képesek követni Istent és elfogadni az Ő üdvösségét? Minden, ami mellettetek történik – amit láttok a szemetekkel, hallotok a fületekkel, és amit személyesen megtapasztaltok mindennap ezen a világon – vajon nincs tele erőszakkal? Isten szemében egy ilyen világnak, egy ilyen kornak vajon nem kellene véget vetni? Bár a mai kor háttere teljesen különbözik Noé korának hátterétől, Isten érzései és haragja az ember romlottsága iránt pontosan ugyanaz maradt. Isten képes a munkája miatt türelmes lenni, de a körülmények és feltételek fényében Isten szemében ezt a világot már régen el kellett volna pusztítani. A körülmények messze meghaladják azokat, amelyek akkor voltak, amikor a világot elpusztította az özönvíz. De mi a különbség? Ez is olyan dolog, ami Isten szívét a legjobban elszomorítja, és amit talán egyikőtök sem tud méltányolni.

Amikor elpusztította a világot az özönvízzel, Isten meg tudta bízni Noét a bárka építésével és az előkészítő munkálatok egy részével. Isten egyetlen embert tudott segítségül hívni – Noét –, hogy elvégezze ezeket a dolgokat a Számára. A jelenlegi korban azonban Istennek senkije sincs, akit segítségül hívhatna. Miért van ez így? Valószínűleg minden egyes itt ülő ember nagyon jól érti és tudja az okát. Szükségetek van rá, hogy részletezzem? Ha hangosan kimondanánk, azzal lehet, hogy elveszítenétek a tekintélyeteket és mindenki dühös lenne. Néhányan talán azt mondanák: „Bár nem vagyunk igaz emberek és nem vagyunk tökéletes emberek Isten szemében, ha Isten utasítana minket valamire, akkor azért képesek lennénk megtenni. Korábban, amikor Ő azt mondta, hogy katasztrófa közeleg, elkezdtünk élelmiszert és olyan dolgokat előkészíteni, amelyekre szükségünk lenne egy katasztrófa esetén. Vajon mindez nem Isten elvárásainak megfelelően történt? Nem működtünk tényleg együtt Isten munkájával? Nem hasonlíthatók ezek a dolgok ahhoz, amit Noé tett? Nem valódi engedelmesség az, amit tettünk? Nem Isten utasításait követtük? Nem azt tettük, amit Isten mondott, mert hittünk Isten szavaiban? Akkor Isten miért szomorú még mindig? Miért mondja azt Isten, hogy nincs kit felszólítania?” Van különbség a te tetteid és Noé tettei között? Mi a különbség? (Az, hogy ma előkészítettünk élelmet a katasztrófára, a mi szándékunk volt.) (A mi cselekedeteink nem érhetnek fel az „igazsággal”, míg Noé igaz ember volt Isten szemében.) Amit mondtál, az nem áll messze a valóságtól. Amit Noé tett, az alapvetően különbözött attól, amit az emberek most tesznek. Amikor Noé azt tette, amire Isten utasította, nem tudta, hogy mik Isten szándékai. Nem tudta, hogy Isten mit akar megvalósítani. Isten csak egy parancsot adott neki és utasította, hogy tegyen meg valamit, Noé pedig különösebb magyarázat nélkül ment és megtette. Nem próbálta titokban kitalálni Isten szándékait, nem állt ellen Istennek és nem mutatott őszintétlenséget. Egyszerűen csak ment és megfelelően cselekedett, tiszta és egyszerű szívvel. Bármit is kért tőle Isten, ő megtette, az engedelmesség és az odafigyelés Isten szavára pedig alátámasztotta hitét abban, amit tett. Ilyen egyenesen és egyszerűen kezelte azt, amit Isten rábízott. A lényege – tetteinek lényege az engedelmesség volt, az, hogy nem kételkedett, nem állt ellen, sőt, nem is gondolt a saját személyes érdekeire vagy saját nyereségére és veszteségére. Továbbá, amikor Isten azt mondta, hogy el fogja pusztítani a világot egy özönvízzel, Noé nem kérdezte meg, hogy mikor, vagy hogy mi lesz a dolgok sorsa, és természetesen nem kérdezte Istentől, hogy miként fogja elpusztítani a világot. Egyszerűen csak tette, amit Isten parancsolt. Ahogy Isten akarta, hogy milyen legyen és miből legyen, ő pontosan azt tette, amit Isten kért és azonnal cselekedni is kezdett. Isten utasításai szerint cselekedett azzal a hozzáállással, hogy eleget tegyen Istennek. Vajon azért tette, hogy segítsen magán, és elkerülje a katasztrófát? Nem. Megkérdezte Istentől, hogy mennyi idő múlva pusztul el a világ? Nem kérdezte meg. Megkérdezte Istent, vagy tudta, hogy mennyi időbe telik a bárka megépítése? Ezt sem tudta. Egyszerűen csak engedelmeskedett, hallgatott Rá és aszerint cselekedett. A mostani emberek nem ugyanilyenek: amint egy kevés információ kiszivárog Isten szaván keresztül, amint az emberek megérzik a levelek puszta zizegését a szélben, azonnal akcióba lendülnek mindentől függetlenül és bármilyen áron, felkészülnek rá, hogy mit fognak enni, inni és használni a katasztrófa után, sőt még a menekülési útvonalakat is megtervezik arra az időre, amikor a katasztrófa bekövetkezik. Még érdekesebb, hogy ebben a kulcsfontosságú pillanatban az emberi agyak nagyon jók abban, hogy „elvégezzék a munkát”. Olyan körülmények között, amikor Isten nem adott semmilyen utasítást, az ember nagyon jól meg tud mindent tervezni. Az ilyen tervek jellemzésére használhatnánk a „tökéletes” szót. Az, hogy Isten mit mond, mik Isten szándékai vagy Isten mit akar, senkit nem érdekel, és azt senki nem próbálja méltányolni. Hát nem ez a legnagyobb különbség a mai emberek és Noé között?

Látjátok Isten természetének egy részét Noé történetének e feljegyzésében? Isten türelmének van határa az ember romlottságával, mocskosságával és erőszakosságával szemben. Amikor eléri ezt a határt, nem lesz többé türelmes, hanem belekezd új irányításába és új tervébe, elkezdi tenni, amit tennie kell, feltárja tetteit és a természetének másik oldalát. Ez a cselekedete nem azt hivatott demonstrálni, hogy az embernek soha nem szabad Őt megsértenie, vagy hogy Ő tele van hatalommal és haraggal, és nem is azt hivatott megmutatni, hogy képes elpusztítani az emberiséget. Arról van szó, hogy az Ő természete és szent lényege nem engedheti meg többé azt, és nem lehet többé türelme ahhoz, hogy ez a fajta emberiség az Ő szeme előtt és uralma alatt éljen. Vagyis, amikor az egész emberiség Ellene van, amikor az egész földön nincs senki, akit meg tudna menteni, akkor már nem lesz türelme az ilyen emberiséghez, és minden kétség nélkül végrehajtja a tervét – elpusztítja ezt a fajta emberiséget. Isten ilyen cselekedetét az Ő természete határozza meg. Ez szükségszerű következmény, olyan következmény, amelyet minden, Isten uralma alatt álló teremtett lénynek viselnie kell. Vajon nem azt mutatja ez, hogy ebben a jelenlegi korban Isten alig várja, hogy véghezvigye tervét és megmentse az embereket, akiket meg akar menteni? Ilyen körülmények között mi érdekli leginkább Istent? Nem az, hogy azok, akik egyáltalán nem követik Őt, illetve azok, akik amúgy is Ellene vannak, miként bánnak Vele, vagy hogyan állnak Neki ellen, vagy hogy az emberiség miként rágalmazza Őt. Csak az érdekli, hogy azok, akik követik Őt, üdvösségének tárgyai az irányítási tervében, teljessé váltak-e Általa, méltóvá váltak-e az Ő megelégedésére. Ami az Őt nem követő embereket illeti, csak időnként ad egy kis büntetést nekik, hogy kifejezésre juttassa haragját. Például: cunamik, földrengések és vulkánkitörések formájában. Ugyanakkor erősen védi azokat és vigyáz azokra, akik követik Őt és akiket meg fog menteni. Ez Isten természete: egyrészt rendkívül türelmes és toleráns tud lenni azokkal az emberekkel szemben, akiket teljessé akar tenni, és addig vár rájuk, amíg csak tud; másrészt Isten szenvedélyesen gyűlöli és utálja a sátáni típusú embereket, akik nem követik Őt és Ellene szegülnek. Bár nem érdekli, hogy ezek a Sátán-típusúak követik-e vagy imádják-e Őt, akkor is gyűlöli őket, miközben türelemmel van irántuk a szívében, és miközben meghatározza ezeknek a Sátán-típusúaknak a végét, várja irányítási terve lépéseinek elérkeztét is.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga I.)