Isten napi igéi  300. szemelvény

Több ezer évnyi romlottság után az ember elfásult és eltompult; démonná vált, amely szembeszáll Istennel, olyannyira, hogy az ember Isten ellen lázadó mivoltát megörökítették a történelmi könyvek, és még maga az ember is képtelen teljesen számot adni lázadó magatartásáról – mivel az embert a Sátán mélységesen megrontotta, és a Sátán annyira félrevezette, hogy nem tudja, hová forduljon. Az ember még ma is elárulja Istent: amikor az ember látja Istent, elárulja Őt, és amikor nem látja Istent, akkor is elárulja Őt. Még olyanok is vannak, akik azután is elárulják Istent, hogy látták átkait és haragját. Ezért mondom, hogy az ember értelme elvesztette eredeti funkcióját, és az ember lelkiismerete is elvesztette eredeti funkcióját. Az ember, akire tekintek, emberi ruhába öltözött vadállat, egy mérges kígyó, és bármilyen szánandónak is próbál tűnni a szememben, soha nem leszek irgalmas hozzá, mert az ember nem érti a különbséget fekete és fehér között, és a különbséget igazság és igaztalanság között. Az ember értelme annyira fásult, mégis áldásokat akar elnyerni; emberi mivolta annyira alantas, mégis egy király fennségét akarja birtokolni. Kinek lehetne királya ilyen értelemmel? Hogyan ülhetne trónon ilyen emberi mivolttal? Az ember valóban szégyentelen! Egy öntelt nyomorult! Azoknak közületek, akik áldásban szeretnétek részesülni, azt javaslom, hogy először keressetek egy tükröt, és nézzétek meg saját csúnya tükörképeteket – megvan benned, ami ahhoz kell, hogy király légy? Olyan az arcod, mint aki áldásban részesülhetne? A legcsekélyebb változás sem történt a beállítottságodban, és az igazságból semmit sem ültettél a gyakorlatba, mégis csodálatos holnapra áhítozol. Ámítod önmagadat! Az ilyen mocskos földre született embert súlyosan megrontotta a társadalom, befolyásolta a feudális etika, és „felsőoktatási intézményekben” tanították. Az elmaradott gondolkodás, a romlott erkölcs, az aljas életszemlélet, a megvetendő életfilozófia, a teljesen értéktelen lét, a züllött életmód és szokások – mindezek súlyosan beférkőztek az ember szívébe, és súlyosan aláásták és megtámadták a lelkiismeretét. Ennek eredményeképpen az ember egyre távolabb kerül Istentől, és egyre inkább Ellene szegül. Az ember beállítottsága napról napra gonoszabbá válik, és nincs egyetlen ember sem, aki készségesen feladna bármit is Istenért, nincs egyetlen ember sem, aki készségesen engedelmeskedne Istennek, sőt, nincs egyetlen ember sem, aki készségesen keresné Isten megjelenését. Ehelyett a Sátán hatalma alatt az ember nem tesz mást, mint az hajszolja az élvezeteket és átadja magát a test romlottságának a sár földjén. Még ha hallják is az igazságot, a sötétségben élők nem gondolnak arra, hogy azt a gyakorlatba ültessék, és nem hajlandók Istent keresni, még akkor sem, ha látták az Ő megjelenését. Hogy lehet egy ennyire romlott emberiségnek esélye az üdvösségre? Hogy élhetne egy ennyire dekadens emberiség a fényben?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

Isten napi igéi  301. szemelvény

Az emberben kialakuló romlott beállítottság gyökere a Sátán általi megtévesztés, megrontás és mérgezés. Az embert a Sátán megbéklyózta és irányítja, így elszenvedi azt a hallatlan ártalmat, amelyet a Sátán okozott a gondolkodásában, erkölcsében, éleslátásában és értelmében. Az ember éppen azért száll szembe Istennel, és azért képtelen elfogadni az igazságot, mert az alapvető dolgait a Sátán megrontotta, így azok teljesen eltérnek attól, ahogyan Isten eredetileg megteremtette őket. Ezért az ember beállítottságában bekövetkező változásoknak a gondolkodásában, belátásában és értelmében bekövetkező változásokkal kell kezdődniük, amelyek átalakítják az Istenről és az igazságról való tudását. Azok, akik a legmélyebben romlott földön születtek, még kevésbé tudják, hogy mi Isten, vagy hogy mit jelent hinni Istenben. Minél romlottabbak az emberek, annál kevésbé ismerik Isten létezését, és annál szegényesebb az értelmük és az éleslátásuk. Az ember Istennel szembeni ellenszegülésének és lázadó mivoltának forrása az ember Sátán általi megrontása. A Sátán általi megrontás miatt az ember lelkiismerete eltompult; az ember erkölcstelen, gondolatai elfajzottak, és elmaradott szemléletmóddal rendelkezik. Mielőtt a Sátán megrontotta volna, az ember természetes módon alávetette magát Istennek, és engedelmeskedett szavainak, miután hallotta őket. Természetből fakadóan józan ésszel és lelkiismerettel rendelkezett, és normális emberi mivolttal. Miután a Sátán megrontotta, az ember eredeti értelme, lelkiismerete és emberi mivolta eltompult, a Sátán meggyengítette azokat. Így elvesztette engedelmes mivoltát és Isten iránti szeretetét. Az ember értelme eltévelyedett, beállítottsága az állatokéhoz hasonlóvá vált, és Isten elleni lázadása egyre gyakoribb és súlyosabb lett. Az ember azonban ezt még mindig nem tudja és nem ismeri fel, csupán vakon ellenkezik és lázad. Az ember beállítottsága az értelme, éleslátása és a lelkiismerete megnyilvánulásaiban mutatkozik meg; mivel az értelme és a éleslátása nem egészséges, a lelkiismerete pedig rendkívül eltompult, ezért a beállítottsága lázad Isten ellen. Ha az ember értelme és éleslátása nem tud változni, akkor a beállítottságában bekövetkező változások, valamint az Isten akaratának való megfelelés szóba se jöhetnek. Ha az ember értelme nem egészséges, akkor nem tudja Istent szolgálni, és alkalmatlan arra, hogy Isten használja őt. A „normális értelem” az Istennek való engedelmességre és hűségre, az Isten utáni vágyakozásra, az Isten iránti abszolút viszonyulásra és az Isten iránti lelkiismeretre utal. Arra utal, hogy egy szívvel és értelemmel vagyunk Isten iránt, és nem helyezkedünk szándékosan szembe Istennel. Az eltévelyedett értelem nem ilyen. Amióta az embert megrontotta a Sátán, azóta elképzelései vannak Istenről, és nem hűséges Istenhez, nem vágyakozik Utána, nem is beszélve az Isten iránti lelkiismeretről. Az ember szándékosan szembeszáll Istennel, és ítéletet mond Róla, sőt, a háta mögött szidalmakat zúdít Rá. Az ember a háta mögött ítélkezik Isten felett, miközben tisztában van azzal, hogy Ő Isten; az embernek esze ágában sincs engedelmeskedni Istennek, csupán vakon követel és kér Tőle. Az ilyen emberek – az eltévelyedett értelemmel rendelkező emberek – képtelenek felismerni saját aljas viselkedésüket, vagy megbánni lázadó mivoltukat. Ha az emberek képesek önmaguk megismerésére, akkor már visszanyertek valamennyit az értelmükből; minél inkább lázadnak Isten ellen az önmagukat még megismerni nem tudó emberek, annál kevésbé egészséges az értelmük.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

Isten napi igéi  302. szemelvény

Az ember romlott beállítottságának leleplezése nem másból fakad, mint az ember eltompult lelkiismeretéből, rosszindulatú természetéből és egészségtelen értelméből; ha lelkiismerete és értelme képes lesz újra normálissá válni, akkor az ember alkalmas lesz arra, hogy Isten használja őt. Az ember egyszerűen azért lázad egyre inkább Isten ellen, olyannyira, hogy még Jézust is a keresztre szögezte, és megtagadja Isten megtestesülését, amikor az utolsó napokban belép az otthonába, és elítéli Isten testét, és alantasnak látja Isten testét, mert a lelkiismerete mindig is fásult volt, és mert az ember értelme, amely soha nem volt ép, egyre tompul. Ha az emberben csak egy kis emberség lenne, nem bánna ilyen kegyetlenül Isten megtestesülésével; ha csak egy kis esze lenne, nem bánna ilyen gonoszul Isten megtestesülésével; ha csak egy kis lelkiismerete lenne, nem „adna hálát” a megtestesült Istennek ilyen módon. Az ember a testet öltött Isten korában él, mégis képtelen megköszönni Istennek, hogy Ő ilyen jó lehetőséget adott neki, ehelyett átkozza Isten eljövetelét, vagy teljesen figyelmen kívül hagyja Isten megtestesülésének tényét, valamint látszólag ellene van és unja. Függetlenül attól, hogy az ember hogyan viszonyul Isten eljöveteléhez, Isten, röviden szólva, mindig türelmesen folytatta munkáját – annak ellenére, hogy az ember a legkevésbé sem volt szívélyes vele szemben, és csak vakon kéregetett Tőle. Az ember beállítottsága rendkívül gonosszá vált, értelme rendkívül eltompult, lelkiismeretét pedig teljesen eltiporta a gonosz, és már régen megszűnt az ember eredendő lelkiismeretének lenni. Az ember nemcsak hálátlan a megtestesült Istennel szemben, amiért annyi életet és kegyelmet ajándékozott az emberiségnek, hanem még neheztel is Istenre, amiért neki adta az igazságot; az ember azért kezdett neheztelni Istenre, mert a legcsekélyebb érdeklődést sem tanúsítja az igazság iránt. Az ember nemcsak arra képtelen, hogy életét adja a megtestesült Istenért, hanem még kegyeket is megpróbál kicsikarni Tőle, továbbá olyan érdekeket követel magának, amelyek több tucatszorosan nagyobbak, mint amit az ember Istennek adott. Az ilyen lelkiismerettel és értelemmel bíró emberek úgy gondolják, hogy ez nem nagy ügy, és még mindig azt hiszik, hogy ők nagyon sokat áldoztak magukból Istenért, Isten pedig túl keveset adott nekik. Vannak emberek, akik, miután adtak Nekem egy tál vizet, kinyújtják a kezüket, és azt követelik, hogy két tál tejet fizessek ki nekik, vagy, miután adtak Nekem egy szobát egy éjszakára, azt követelik, hogy többért fizessek nekik bérleti díjat. Ilyen emberi mivolttal és ilyen lelkiismerettel hogyan akarsz még mindig életet elnyerni? Micsoda megvetendő nyomorult vagy! Ez a fajta emberi mivolt és ez a fajta emberi lelkiismeret az, ami miatt a megtestesült Isten vándorol a földön, és sehol nem talál menedéket. Akikben valóban megvan a lelkiismeret és az emberi mivolt, azoknak nem azért kell imádniuk és teljes szívvel szolgálniuk a megtestesült Istent, mert annyi munkát végzett, hanem még akkor is ezt kéne tenniük, ha egyáltalán nem akarna munkálkodni. Ezt kellene tennie azoknak, akiknek egészséges értelmük van, és ez az ember kötelessége. A legtöbb ember még feltételekről is beszél az Isten iránti szolgálat tekintetében: nem érdekli őket, hogy Ő Isten vagy ember, csak a saját feltételeikről beszélnek, és csak a saját vágyaik kielégítésére törekszenek. Amikor Nekem főztök, szolgáltatási díjat követeltek, amikor Értem futtok, futási díjat kértek, amikor Nekem dolgoztok, munkadíjat követeltek, amikor kimossátok a ruháimat, mosási díjat követeltek, amikor ellátjátok a gyülekezetet, jóvátételi költségeket követeltek, amikor beszéltek, szónoki díjat követeltek, amikor könyveket osztogattok, terjesztési díjat követeltek, és amikor írtok, írói díjat követeltek. Akikkel Én foglalkoztam, még kártérítést is követelnek Tőlem, míg azok, akiket hazaküldtem, jóvátételt követelnek a nevükön esett kárért; akik egyedülállók, hozományt követelnek, vagy kárpótlást az elveszett fiatalságukért; akik csirkét ölnek, mészárosi díját követelnek, akik ételt sütnek, sütési díjat követelnek, és akik levest főznek, azok is fizetséget követelnek érte... Ez a ti magasztos és hatalmas emberi mivoltotok, és ezeket a cselekedeteket diktálja a szívélyes lelkiismeretetek. Hol van az értelmetek? Hol van az emberi mivoltotok? Hadd mondjam meg nektek! Ha így folytatjátok, nem fogok többé közöttetek munkálkodni. Nem fogok egy falka emberi ruhába öltözött vadállat között munkálkodni, nem fogok így szenvedni egy olyan embercsoportért, akiknek szép arca elvadult szívet takar, nem fogok kitartani egy ilyen állatfalkáért, amelynek a legcsekélyebb esélye sincs az üdvösségre. A nap, amikor hátat fordítok nektek, lesz az a nap, amikor meghaltok, a nap, amikor sötétség borul rátok, és a nap, amikor elhagy titeket a fény. Hadd mondjam el nektek! Soha nem leszek jóindulatú egy olyan csoporttal, mint a tiétek, egy olyan csoporttal, amely még az állatoknál is alacsonyabb rendű! Szavaimnak és cselekedeteimnek vannak határai, és amilyen a ti emberi mivoltotok és lelkiismeretetek, nem fogok több munkát végezni, mivel túlságosan hiányzik belőletek a lelkiismeret, túl sok fájdalmat okoztatok Nekem, és a megvetendő viselkedésetek túlságosan undorít Engem. Azoknak az embereknek, akikből ennyire hiányzik az emberi mivolt és a lelkiismeret, soha nem lesz esélyük az üdvösségre; Én soha nem mentenék meg ilyen szívtelen és hálátlan embereket. Amikor eljön az Én napom, rázúdítom az örökkévalóságig perzselő lángjaimat az engedetlenség gyermekeire, akik egykor kiváltották heves haragomat. Örök büntetésemet fogom kiróni azokra az állatokra, akik egykor szidalmakat zúdítottak Rám és elhagytak Engem. Haragom tüzével örökké égetni fogom az engedetlenség fiait, akik egykor együtt ettek és éltek Velem, de nem hittek Bennem, és akik megsértettek és elárultak Engem. Mindazokat, akik haragomat kiváltották, alávetem büntetésemnek, haragom teljes egészét rázúdítom azokra az állatokra, akik egykor egyenrangú társként akartak Mellettem állni, mégsem imádtak Engem és nem engedelmeskedtek Nekem; a vessző, amellyel az embert sújtom, azokra az állatokra sújt majd le, akik egykor élvezték gondoskodásomat, élvezték a misztériumokat, amelyekről beszéltem, és akik egykor anyagi élvezeteket akartak elfogadni Tőlem. Senkinek sem bocsátok meg, aki megpróbálja átvenni a helyemet; egynek sem kegyelmezek azok közül, akik megpróbálnak ételt és ruhát elvenni Tőlem. Egyelőre nem esik bántódásotok, és továbbra is túlzásba viszitek a Velem szemben támasztott követeléseket. Amikor eljön a harag napja, nem lesz Irányomban több követelésetek; akkor majd hagyom, hogy kedvetekre „érezzétek jól magatokat”, arcotokat a földbe döngölöm, és soha többé nem tudtok majd felállni! Előbb vagy utóbb „visszafizetem” ezt az adósságot nektek – remélem, türelmesen várjátok ennek a napnak az eljövetelét.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

Isten napi igéi  303. szemelvény

Az ember nem azért nem nyeri meg Istent, mert Istennek érzelmei vannak, vagy mert Isten nem hajlandó arra, hogy az ember megnyerje Őt, hanem azért, mert az ember nem akarja megnyerni Istent, és nem keresi Őt nagy hévvel. Hogy átkozhatna meg Isten valakit azok közül, akik valóban keresik Istent? Hogyan átkozhatná meg Isten azt, akinek egészséges értelme és érzékeny lelkiismerete van? Hogyan emészthetne el valakit Isten haragjának tüze, aki valóban imádja és szolgálja Őt? Hogyan rúghatnának ki valakit Isten házából, aki örömmel engedelmeskedik Istennek? Hogyan élhetne Isten büntetésében az, aki nem tudta eléggé szeretni Istent? Hogy maradhatna valakinek semmije, aki boldogan lemond mindenről Istenért? Az ember nem hajlandó Istent követni, nem hajlandó a vagyonát Istenért feláldozni, és nem hajlandó egy egész élet erőfeszítéseit Istennek szentelni; ehelyett azt mondja, hogy Isten túl messzire ment, hogy Istennel kapcsolatban túl sok minden ellentétes az ember elképzeléseivel. Ilyen emberi mivolttal még akkor sem tudnátok megnyerni Isten elismerését, ha fáradhatatlanul törekednétek rá, nem is beszélve arról, hogy nem is keresitek Istent. Nem tudjátok, hogy ti az emberiség selejtes jószágai vagytok? Nem tudjátok, hogy nincs a tiéteknél alacsonyabb rendű emberi mivolt? Nem tudjátok, hogy mások milyen megszólítással tisztelnek meg titeket? Azok, akik igazán szeretik Istent, a farkas apjának, a farkas anyjának, a farkas fiának és a farkas unokájának neveznek titeket; a farkas leszármazottai vagytok, a farkas népe, és ismernetek kell saját identitásotokat, és soha nem szabad azt elfelejtenetek. Ne higgyétek, hogy valamiféle felsőbbrendű figurák vagytok: ti vagytok a nem-emberek leggonoszabb csoportja az emberiség körében. Nem tudtok erről semmit? Tudjátok, mekkora kockázatot vállaltam azzal, hogy köztetek munkálkodtam? Ha az értelmetek nem tud újra normálissá válni, és a lelkiismeretetek nem tud normálisan működni, akkor soha nem fogjátok levetni magatokról a „farkas” elnevezést, soha nem fogtok megmenekülni az átok napjától, és soha nem fogtok megmenekülni a büntetésetek napjától. Alsóbbrendűnek születtetek, értéktelen dolognak. Természeteteknél fogva éhes farkasfalka vagytok, egy rakás törmelék és szemét, és Én veletek ellentétben nem azért munkálkodom rajtatok, hogy elnyerjem a kegyeiteket, hanem azért, mert szükség van a munkára. Ha továbbra is ilyen lázadók lesztek, akkor felhagyok a munkámmal, és soha többé nem fogok rajtatok munkálkodni; ellenkezőleg, átadom a munkámat egy másik, Nekem tetsző csoportnak, és ezzel örökre elhagylak benneteket, mert nem vagyok hajlandó azokra tekinteni, akik ellenségeskednek Velem. Tehát akkor összhangban vagy háborúságban szeretnétek lenni Velem?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel)

Isten napi igéi  304. szemelvény

Mindenki látni szeretné Isten valódi ábrázatát, és mindenki vágyik arra, hogy Ővele legyen. Szerintem egyetlen fivér vagy nővér sem mondaná azt, hogy nem kívánja látni Jézust vagy Vele lenni. Mielőtt látnátok Jézust – mielőtt látnátok a megtestesült Istent –, valószínűleg mindenféle elképzelést dédelgettek, például Jézus megjelenéséről, beszédmódjáról, életmódjáról, és így tovább. Azonban ha már valóban láttátok Őt, akkor hamar megváltoznak az elképzeléseitek. Vajon miért? Szeretnétek tudni? Igaz, hogy nem tekinthetünk el az emberi gondolkodástól, de ami még ennél is fontosabb, Krisztus lényege nem tűri el az ember általi módosítást. Halhatatlannak vagy egy bölcsnek gondoljátok Krisztust, azonban senki nem tartja Őt isteni lényeggel bíró közönséges embernek. Így sokan, akik éjjel-nappal arra áhítoznak, hogy lássák Istent, valójában Isten ellenségei, és összeférhetetlenek Ővele. Vajon nem az ember hibája ez? Még most is úgy gondoljátok, hogy a hitetek és a hűségetek elegendő ahhoz, hogy érdemessé tegyen benneteket Isten ábrázatának megpillantására, azonban én arra buzdítalak benneteket, hogy lássátok el magatokat több olyan dologgal, ami gyakorlatias. Mert a múltban, a jelenben és a jövőben is, a Krisztussal kapcsolatba kerülők közül sokan kudarcot vallottak már vagy kudarcot fognak vallani, mindannyian a farizeusok szerepét játsszák. Mi az oka annak, hogy kudarcot vallotok? Pontosan az, hogy olyan Isten szerepel az elképzeléseitek között, aki magasztos és bámulatra méltó. Azonban az igazság nem az ember óhaja szerint való. Krisztus nem csupán nem magasztos, hanem kifejezetten kicsi. Nem csupán ember Ő, hanem hétköznapi ember. Nem csupán nem tud felmenni a mennybe, hanem még a földön sem mozoghat szabadon. És mivel ez így van, az emberek úgy kezelik Őt, akár egy hétköznapi embert. Nemtörődöm módon kezelik Őt, amikor Ővele vannak, és meggondolatlanul szólnak Őhozzá, miközben még mindig a „valódi Krisztus” eljövetelére várnak. Hétköznapi embernek vélitek a Krisztust, aki már eljött, szavait pedig hétköznapi ember szavainak. Emiatt nem kaptatok még semmit Krisztustól, hanem inkább teljesen felfedtétek a saját rútságotokat.

Mielőtt kapcsolatba kerültél volna Krisztussal, esetleg úgy gondoltad, hogy teljes mértékben átformálódott a beállítottságod, és Krisztus hűséges követője vagy, hogy senki nem méltóbb nálad arra, hogy elnyerje Krisztus áldásait, és mivel sok utat bejártál, sok munkát elvégeztél, és sok gyümölcsöt hoztál, bizonyára azok között leszel, akik végül megkapják majd a koronát. Van azonban egy igazság, amelyet nem feltétlenül tudsz: Az ember romlott beállítottsága, lázadó volta és ellenállása felfedetik akkor, amikor meglátja Krisztust, és az ilyenkor felfedett lázadó mivolt és ellenállás maradéktalanabbul és teljesebb mértékben felfedetik, mint bármely máskor. Mivel Krisztus az embernek Fia – az embernek Fia, aki természetes emberi mivolttal rendelkezik –, ezért az ember se nem tiszteli, se nem becsüli Őt. Mivel Isten a hústestben él, azért hozatik napvilágra oly alaposan és oly élénk részletességgel az ember lázadó volta. Azt mondom tehát, hogy Krisztus eljövetele az emberiség minden lázadását felszínre hozta, és élesen rávilágított az emberiség természetére. Erre mondjuk azt, hogy „lecsalogatta a tigrist a hegyről” vagy „kicsalogatta a farkast a vackából”. Mered azt állítani, hogy hűséges vagy Istenhez? Mered azt állítani, hogy feltétlen engedelmességet tanúsítasz Isten iránt? Mered azt állítani, hogy nem vagy lázadó? Némelyek azt mondják: „Amikor Isten új környezetbe helyez engem, mindig zúgolódás nélkül alávetem magam ennek, sőt, nem dédelgetek mindenféle elképzeléseket Istenről.” Némelyek azt mondják: „Mindegy, milyen feladatot ad nekem Isten, minden tőlem telhetőt megteszek és soha nem vagyok hanyag.” Ez esetben ezt kérdezem tőletek: vajon lehettek összeférhetők Krisztussal, amikor Őmellette éltek? És meddig lesztek majd összeférhetők Ővele? Egy napig? Két napig? Egy óráig? Két óráig? Lehet, hogy a hitetek nagyon is dicséretes, azonban az állhatatosságotok még hagy maga után kívánnivalót. Ha már valóban Krisztussal élsz, akkor a szavaid és a tetteid apránként felfedik a saját önelégültségedet és önhittségedet, és így elbizakodott vágyaid, engedetlen gondolkodásmódod és az elégedetlenséged is maguktól napvilágra jönnek. Végül aztán egyre arrogánsabb leszel, mígnem annyira hadilábon állsz majd Krisztussal, mint tűz a vízzel, és akkor teljes mértékben felfedetik a valódi természeted. Ekkor már nem lehet elrejteni az elképzeléseidet, a panaszaid is maguktól felszínre jönnek, és teljes mértékben felfedetik saját alantas emberi mivoltod. Azonban még ekkor sem vagy hajlandó elismerni saját lázadó voltodat, és inkább úgy hiszed, hogy az ilyen Krisztust nem könnyű elfogadnia az embernek, hogy Ő túl sokat követel az embertől, és hogy ha kedvesebb Krisztus volna, akkor teljes mértékben alávetnéd magad. Úgy hiszitek, hogy a lázadásotok jogos, hogy csupán akkor lázadtok fel Őellene, amikor átlép egy határt nálatok. Az soha meg sem fordult a fejetekben, hogy nem Istenként tekintetek Krisztusra, hogy nem szándékoztok engedelmeskedni Őneki. Inkább konokul kitartasz amellett, hogy Krisztus a saját kívánságaid szerint munkálkodjon, és amint olyasvalamit tesz, ami hadilábon áll a saját gondolatmeneteddel, akkor úgy hiszed, hogy Ő nem Isten, hanem ember. Nincsenek-e sokan köztetek, akik ily módon vitatkoztok Ővele? Végső soron ki az, akiben hisztek? És milyen módon kerestek?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Krisztussal összeférhetetlenek minden bizonnyal Isten ellenfelei)

Isten napi igéi  305. szemelvény

Mindig látni kívánjátok Krisztust, azonban intelek benneteket, hogy ne tartsátok magatokat oly sokra. Bárki láthatja Krisztust, ám én azt mondom, hogy senki nem alkalmas rá, hogy lássa Krisztust. Mivel az ember természete a gonoszság, az arrogancia és a lázadó mivolt határán van, abban a pillanatban, amint meglátod Krisztust, a saját természeted elpusztít téged és halálra ítél. Lehet, hogy egy fivérhez (vagy nővérhez) fűződő kapcsolatod nem árul el rólad valami sokat, azonban ez már nem ilyen egyszerű a Krisztushoz fűződő kapcsolatodban. Elképzeléseid bármikor gyökeret verhetnek, kisarjad az arroganciád, és lázadásod gyümölcsöt terem. Ilyen emberi mivolt birtokában hogyan lehetnél alkalmas a Krisztushoz fűződő kapcsolatra? Vajon valóban képes vagy minden egyes nap minden egyes pillanatában Istenként bánni Ővele? Valóban képes leszel rá, hogy ténylegesen alávesd magad Istennek? A szívetekben Jahveként imádjátok a magasztos Istent, miközben embernek tartjátok a látható Krisztust. Az érzékelésetek túlságosan alacsony rendű, az emberi mivoltotok pedig túlságosan alantas. Képtelenek vagytok arra, hogy mindig Istenként tekintsetek Krisztusra, csupán alkalomadtán, amikor épp kedvetek tartja, ragadjátok meg Őt és imádjátok Őt Istenként. Ezért mondom, hogy nem hívői vagytok Istennek, hanem Krisztus ellen harcoló bűntársak különítménye. Még az emberek is, akik kedvességet tanúsítanak mások iránt, megkapják fizetségüket, azonban Krisztus, aki annyit munkálkodott közöttetek, senki szeretetét nem kapta meg, sem elégtételt, sem alávetettséget. Hát nem szívszaggató ez?

Lehet, hogy az Istenbe vetett hited évei alatt egyszer sem átkoztál senkit vagy követtél el rossz cselekedetet, azonban a Krisztussal való kapcsolatodban nem tudsz igazat szólni, tisztességesen cselekedni, vagy engedelmeskedni Krisztus szavának. Ez esetben azt mondom, hogy a világ legvészjóslóbb és legrosszindulatúbb embere vagy. Lehet, hogy a rokonaid, barátaid, feleséged (vagy férjed), fiaid és leányaid, valamint a szüleid irányában rendkívül nyájas és odaadó vagy, és soha nem használsz ki másokat, azonban ha képtelen vagy a Krisztussal való összeférhetőségre, ha nem vagy képes arra, hogy összhangban cselekedj Ővele, akkor add bár oda mindened a felebarátaid megsegítésére, vagy viselj pedáns gondot apádra, anyádra és a házad népére, azt mondom, hogy még mindig gonosz vagy, sőt, ravasz trükkökkel teljes. Ne gondold magad összeférhetőnek Krisztussal csupán azért, mert kijössz másokkal vagy véghez viszel néhány jócselekedetet. Úgy véled, hogy a jótékonyság szándéka ki tudja csalni a menny áldásait? Úgy gondolod, hogy néhány jócselekedet megtétele helyettesíti az engedelmességedet? Egyikőtök sem képes elfogadni, ha foglalkoznak vele és megmetszik, és mindannyiótoknak nehezére esik, hogy elfogadjátok Krisztus természetes emberi mivoltát, jóllehet állandóan szétkürtölitek az Isten iránti engedelmességeteket. Az olyan hit, amilyen a tiétek, illő megtorlást von majd maga után. Ne áltassátok magatokat tovább hiú ábrándokkal, és ne kívánjátok azt, bárcsak láthatnátok Krisztust, mert túl jelentéktelenek vagytok, még arra sem érdemesek, hogy lássátok Őt. Amikor teljes mértékben megtisztultál a lázadó mivoltodtól, és képes vagy arra, hogy összhangban legyél Krisztussal, abban a pillanatban Isten természetes módon meg fog jelenni neked. Ha úgy mész Istent látni, hogy nem estél át metszésen vagy ítéleten, akkor biztosan Isten ellenségévé válsz, és pusztulás lesz a rendeltetésed. Az ember természete eredendően ellensége Istennek, mert minden ember ki van téve Sátán velőig ható romlottságának. Ha az ember a saját romlottsága közepette próbál meg kapcsolatba kerülni Istennel, akkor abból biztosan nem kerekedhet ki semmi jó, a tettei és a szavai egész biztosan lépten-nyomon felfedik a romlottságát, és Istennel kapcsolatba kerülve minden tekintetben meg fog mutatkozni a lázadó mivolta. Az ember óhatatlanul is ellenszegül Krisztusnak, megtéveszti Krisztust, és elhagyja Krisztust, és ennek bekövetkeztével még ingatagabbá válik az állapota, mely ha tovább folytatódik, akkor az ember büntetésnek lesz kitéve.

Némelyek talán azt gondolják, hogy ha ilyen veszélyes az Istennel való kapcsolat, akkor esetleg bölcsebb lenne távolságot tartani Istentől. Vajon mit nyerhetnek az ilyen emberek? Lehetnek hűségesek Istenhez? Kétségtelenül nagyon nehéz az Istennel való kapcsolat, azonban ez azért van, mert az ember megromlott, nem pedig azért, mert Isten képtelen kapcsolatban lenni vele. A legjobban tennétek, ha több erőfeszítést szentelnétek önmagatok ismerete igazságának. Miért nem találtatok kegyelmet Isten előtt? Miért utálatos Számára a beállítottságotok? Miért vált ki undort Őbenne a beszédetek? Amint egy kis hűséget tanúsítottatok, saját magatok dicséretét zengitek, és jutalmat követeltek apró hozzájárulásotokért. Amint egy cseppnyi engedelmességet tanúsítottatok, máris lenéztek másokat, és valamilyen jelentéktelen feladat elvégzését követően már meg is vetitek Istent. Isten befogadásáért pénzt, ajándékokat és bókokat kértek. Szívfájdalmat okoz nektek egy vagy két aprópénz odaadása, amikor pedig tízet adtok, áldásokat és megkülönböztetett bánásmódot kívántok. Határozottan sértő a tiétekhez hasonló emberi mivoltról beszélni vagy hallani. Van-e bármi dicséretre méltó a szavaitokban és a tetteitekben? Akik elvégzik a kötelességüket és azok, akik nem, akik vezetnek, és akik követik őket, akik befogadják Istent és akik nem, akik adományoznak és akik nem, akik prédikálnak és akik befogadják az igét, és még folytathatnánk: ezek az emberek mind önmagukat dicsérik. Nem tartjátok nevetségesnek ezt? Nagyon is jól tudjátok, hogy hisztek Istenben, azonban nem férhettek össze Istennel. Nagyon is jól tudjátok, hogy teljesen érdemtelenek vagytok, mégis kitartotok a dicsekvésetekben. Nem érzitek az érzékelésetek oly mértékű hanyatlását, hogy már nincs önuralmatok? Ilyen érzékeléssel hogyan lennétek alkalmasak az Istennel való kapcsolatra? Nem féltitek magatokat ebben a helyzetben? A beállítottságotok már olyannyira elhajlott, hogy már képtelenek vagytok az Istennel való összeférhetőségre. Ezek alapján vajon nem nevetséges-e a hitetek? Nem nevetségesen ostoba a hitetek? Hogy fogsz hozzáállni a jövődhöz? Hogyan fogod eldönteni, melyik ösvényre térj?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Krisztussal összeférhetetlenek minden bizonnyal Isten ellenfelei)

Isten napi igéi  306. szemelvény

Oly sok szót szóltam már, akaratomat és természetemet szintén kifejezésre juttattam, ennek ellenére az emberek még mindig képtelenek megismerni Engem és hinni Bennem. Úgy is mondhatjuk akár, hogy az emberek továbbra is képtelenek engedelmeskedni Nekem. Azok, akik a Biblián belül élnek, akik a törvényben élnek, akik a kereszten élnek, akik a doktrínák szerint élnek, azok, akik a ma végzett munkám közepette élnek – közülük kicsoda összeegyeztethető Velem? Ti csak arra gondoltok, hogy áldásokban és jutalmakban részesüljetek, de egyetlen gondolatot sem áldoztatok arra, hogy vajon hogyan lehetnétek ténylegesen Hozzám illőek, és hogyan tarthatnátok vissza magatokat attól, hogy Ellenem legyetek. Annyira csalódtam bennetek, mert oly sokat adtam nektek, mégis oly keveset nyertem tőletek. Csalásotok, arroganciátok, kapzsiságotok, szertelen vágyaitok, árulásotok, engedetlenségetek – ezek közül vajon melyik kerülhetné el figyelmemet? Felületesek vagytok Velem, a bolondját járatjátok Velem, sértegettek Engem, hízelegtek Nekem, erővel csikartok és zsaroltok ki Belőlem áldozatokat – az ilyen álnokság miként kerülhetné el büntetésemet? Mindez a gonoszság annak bizonyítéka, hogy ellenségesek vagytok Velem, és azt bizonyítja, hogy nem vagytok összeférhetőek Velem. Mind úgy hiszitek magatokról, hogy összeférhetőek vagytok Velem, azonban ha így lennne, kire vonatkozna az ilyen megcáfolhatatlan bizonyíték? Úgy hiszitek, hogy a lehető legnagyobb őszinteséggel és hűséggel bírtok irányomban. Azt hiszitek, olyan jószívűek, oly könyörületesek vagytok, és annyi mindent szenteltetek Nekem. Úgy vélitek, hogy több mint elegendő az, amit megtettetek Értem. De összevetettétek ezeket valaha is a tetteitekkel? Azt mondom, hogy meglehetősen arrogánsak, igen kapzsik és igencsak felületesek vagyok; a trükkjeitek, amikkel becsaptok Engem, igen okosak, és rengeteg megvetendő szándékotok és megvetendő módszeretek van. Hűségetek túlságosan csekély, buzgóságotok túl hitvány, lelkiismeretetek pedig még inkább hiányzik. Túl sok gonoszság van a szívetekben, és álnokságotok senkit sem kímél, még engem sem. Kizártok Engem gyermekeitek kedvéért, férjetek vagy önfenntartásotok kedvéért. Ahelyett, hogy Velem törődnétek, a családotokkal, a gyermekeitekkel, a státuszotokkal, a jövőtökkel és saját kedvtelésetekkel törődtök. Mikor gondoltatok Rám valaha is, miközben szóltatok vagy cselekedtetek? A fagyos napokon gondolataitok a gyermekeitek, a férjetek, feleségetek vagy szüleitek felé fordulnak. A forró napokon sincs hely Számomra a gondolataitokban. Miközben kötelességedet tejesíted, saját érdekeid járnak a fejedben, saját személyes biztonságod, vagy családtagjaidé. Mit tettél valaha is, ami Értem volt? Mikor gondoltál Rám valaha is? Mikor szentelted oda magad bármi áron Nekem és az Én munkámnak? Hol a bizonyítéka annak, hogy összeférhető vagy Velem? Hol van Hozzám való hűséged valósága? Hol van az irántam való engedelmességed valósága? Mikor volt, hogy szándékaidat nem az vezérelte, hogy elnyerd áldásaimat? A bolondját járatjátok Velem és becsaptok engem, játszadoztok az igazsággal, elfeditek az igazság létezését, és eláruljátok az igazság lényegét. Mi vár rátok a jövőben, ha így szembeszálltok Velem? Pusztán egy homályos Istennel való összeférhetőségre törekszetek, és csupán egy ködös hiedelmet kerestek, mégsem vagytok Krisztussal összeegyeztethetőek. Álnokságotok nem ugyanazt a megtorlást szüli-e majd, amit a gonoszok érdemelnek? Akkor majd rájöttök, hogy senki sem menekülhet meg a harag napjától, aki Krisztussal nem összeegyeztethető, és felfedezitek majd, hogy milyen büntetés jön azokra, akik Krisztus ellen vannak. Amikor eljön az a nap, a ti álmaitok, hogy Istenbe vetett hitetekért áldást kaptok, és hogy bebocsátást nyertek a mennybe, mind szertefoszlanak. De nem így lesz azokkal, akik Krisztussal összeférhetőek. Habár ők oly sokat veszítettek, habár rengeteg nehézséget szenvedtek el, megkapják majd mindazt az örökséget, amit az emberiségre hagyok. Végezetül megértitek majd, hogy egyedül Én vagyok az igaz Isten, és egyedül Én vagyok képes eljuttatni az emberiséget gyönyörűséges rendeltetési helyére.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Krisztussal való összeférhetőség útját kell keresned)

Isten napi igéi  307. szemelvény

Isten sokat bízott az emberekre, és számtalan módon gondoskodott belépésükről. De mivel az emberek képessége meglehetősen gyenge, Isten sok szava nem vert gyökeret. Ennek a gyenge képességnek különféle okai vannak, például az emberi gondolkodás és erkölcsiség romlottsága, valamint a megfelelő neveltetés hiánya; feudális babonák, amelyek erősen meggyökereztek az ember szívében; torz és dekadens életmódok, amelyekből sok rossz rakódott le az emberi szív legmélyebb szögleteiben; a kulturális műveltség felszínes megértése, miközben az embereknek közel 98%-ának kulturális műveltsége hiányos, sőt, mi több, nagyon kevesen részesülnek magasabb szintű kulturális oktatásban. Ezért az embereknek alapvetően fogalmuk sincs, mit jelent az, hogy Isten vagy a Lélek, hanem csak bizonytalan és homályos képük van Istenről, amelyet a feudális babonaságokból szereztek. A káros befolyások, amelyeket több ezer év során „a nacionalizmus magasztos szelleme” hagyott hátra az emberi szív mélyén, továbbá az embereket megkötöző és láncra verő feudális gondolkodásmód, amely egy csepp szabadságot sem enged, sem akaratot célok felé törni vagy kitartani, sem vágyat az előrehaladásra, úgyhogy az ember inkább passzív marad és visszafejlődik, rabszolga-mentalitásba betonozva be magát, és így tovább – ezek az objektív tényezők kitörölhetetlenül mocskos és rút külsőt kölcsönöztek az emberiség ideológiai kilátásainak, ideáljainak, erkölcsiségének és beállítottságának. Már-már úgy tűnik, az emberek a terrorizmus sötét világában élnek, amelyből egyikük sem igyekszik kiemelkedni, és egyikük sem gondol arra, hogy továbbléphetne egy ideális világ felé; hanem meg vannak elégedve a maguk osztályrészével, hogy azzal telnek a napjaik, hogy gyerekeket szülnek és nevelnek, küszködnek, izzadnak, intézik a tennivalóikat, kényelmes és boldog családról álmodoznak, hitvesi ragaszkodásról, szerető gyermekekről, örömről életük alkonyán, miközben békésen leélik az életüket... Évtizedek, évezredek és több tízezer év óta mindmáig így tékozolják az emberek az idejüket, miközben egyikük sem teremt tökéletes életet, hanem mindannyian csakis azzal törődnek ebben a sötét világban, hogy egymást mészárolják, versenyt fussanak a hírnévért és vagyonért, és áskálódjanak egymás ellen. Ki kereste valaha Isten akaratát? Figyelt-e bárki Isten munkájára valaha is? Az emberiség minden része, amelyet a sötétség befolyása elfoglalt, már régen emberi természetté vált, ezért elég nehéz véghezvinni Isten munkáját, és az emberek szíve még kevésbé képes odafigyelni arra, amit Isten ma rájuk bízott. Mindenesetre azt hiszem, az emberek nem bánják majd, ha Én kimondom ezeket a szavakat, hiszen több ezer év történelméről beszélek. Történelemről beszélni annyit tesz, mint olyan tényekről, sőt, botrányokról beszélni, amelyek mindenki számára nyilvánvalóak – akkor hát mi értelme olyasmit mondani, ami ellentétben áll a tényekkel? De Én azt is hiszem, hogy az értelmes emberek e szavak láttán felébrednek majd, és törekedni fognak a fejlődésre. Isten reméli, hogy az emberek képesek békében és elégedettségben élni és dolgozni, ugyanakkor szeretni Istent. Isten akarata az, hogy az egész emberiség belépjen a nyugalomba; sőt, mi több, Isten nagy vágya az, hogy az egész föld beteljen Isten dicsőségével. Nagy kár, hogy az emberi lények továbbra is a feledésbe süllyednek és nem ébrednek fel, mert olyan súlyosan megrontotta őket a Sátán, hogy már nem is hasonlítanak az emberekre. Tehát az emberi gondolkodás, erkölcsiség és oktatás fontos láncszemet képeznek, a második láncszemet pedig a kulturális műveltségre való képzés alkotja, amelynek célja megnövelni az emberi lények kulturális képességét és megváltoztatni szellemi látásmódjukat.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (3.))

Isten napi igéi  308. szemelvény

Az emberek élettapasztalataik során gyakran gondolják magukban: „Feladtam a családomat és a karrieremet Istenért, és Ő mit adott nekem? Összegeznem kell, és meg kell erősítenem: vajon részesültem mostanában áldásokban? Sokat adtam ez idő alatt, sokat futottam és futottam, sokat szenvedtem – Isten vajon adott cserébe bármilyen ígéretet? Emlékezett a jótetteimre? Mi lesz számomra a vég? Megkaphatom Isten áldását?...” Minden ember folyamatosan ilyen számításokat végez a szívében, és olyan igényeket támaszt Istennel szemben, amelyek hordozzák a motivációit, ambícióit és a saját érdekeit előtérbe helyező mentalitását. Ez azt jelenti, hogy szíve mélyén az ember állandóan próbára teszi Istent, állandóan terveket sző Istennel kapcsolatban, állandóan vitatkozik Istennel a saját egyéni céljai mellett, és megpróbál nyilatkozatot kicsikarni Istentől, hogy lássa, meg tudja-e adni neki, amit akar, vagy sem. Miközben az ember keresi Istent, nem kezeli Őt Istenként. Az ember mindig is megpróbált alkudozni Istennel, szüntelenül követeléseket támasztva Vele szemben, sőt minden lépésnél nyomást gyakorolva Rá, s megpróbál egy kilométert haladni, miközben csak egy centimétert kapott. Miközben az ember alkudozni próbál Istennel, vitatkozik is Vele, sőt vannak olyanok, akik, amikor próbatételek érik őket, vagy bizonyos helyzetekbe kerülnek, gyakran gyengék, passzívak és hanyagok lesznek a munkájukban, és folyton panaszkodnak Istenre. Attól kezdve, hogy az ember először hinni kezdett Istenben, bőségszarunak, svájci bicskának tekintette Őt, magát pedig Isten legnagyobb hitelezőjének tartotta, mintha az Istentől jövő áldások és ígéretek megszerzésére való törekvés eredendő joga és kötelessége lenne, míg Isten felelőssége az ember megvédése, gondozása és ellátása. Ez az „Istenbe vetett hit” alapvető felfogása mindazok részéről, akik hisznek Istenben, és ez az Istenbe vetett hit fogalmának legmélyebb megértése. Kezdve az ember természetlényegétől, egészen a szubjektív törekvéséig, nincs semmi, ami az istenfélelemhez kapcsolódna. Az ember abbéli céljának, hogy higgyen Istenben, nem lehet semmi köze Isten imádásához. Vagyis az ember soha nem gondolkozott azon, és nem is értette meg, hogy az Istenbe vetett hit megköveteli az istenfélelmet és Isten imádását. Ilyen körülmények fényében az ember lényege nyilvánvaló. Mi ez a lényeg? Az, hogy az ember szíve rosszindulatú, árulást és csalást rejt magában, nem szereti a méltányosságot és az igazságot, és azt, ami pozitív, továbbá hitvány és kapzsi. Az ember szíve nem is lehetne zártabb Isten előtt; egyáltalán nem adta azt oda Istennek. Isten soha nem látta az ember igazi szívét, és az ember soha nem imádta Őt. Bármilyen nagy árat fizet is Isten, bármennyi munkát is végez, vagy bármilyen sokat nyújt is az embernek, az ember vak és teljesen közömbös marad mindezzel szemben. Az ember soha nem adta oda a szívét Istennek, csak ő maga akar a szívével törődni, a saját döntéseit meghozni – emögött az rejlik, hogy az ember nem akarja követni az istenfélelem és a rossz kerülésének útját, nem akar engedelmeskedni Isten szuverenitásának és rendelkezéseinek, és nem akarja Istenként imádni Istent. Ilyen ma az ember állapota.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)

Isten napi igéi  309. szemelvény

Vajon nem azért ellenkeznek sokan Istennel és akadályozzák a Szentlélek munkáját, mert nem ismerik Isten sokrétű és változatos munkáját, továbbá mert csak egy csöppnyi ismerettel és doktrínával rendelkeznek, amellyel a Szentlélek munkáját mérni tudják? Bár az ilyen emberek tapasztalatai felszínesek, természetüknél fogva arrogánsak és elnézőek, és megvetéssel tekintenek a Szentlélek munkájára, figyelmen kívül hagyják a Szentlélek tanításait, ráadásul a Szentlélek munkájának „alátámasztására” régi, elcsépelt érveiket használják. Ők meg is játsszák magukat, és teljesen meg vannak győződve saját műveltségükről és tanultságukról, valamint arról is meg vannak győződve, hogy képesek beutazni a világot. Vajon nem az ilyen emberek azok, akiket a Szentlélek megvet és elutasít, és nem őket űzi majd el az új kor? Hát nem tudatlan és alulinformált gazemberek azok, akik Isten elé járulnak és nyíltan szembeszállnak vele, akik csupán azt próbálják megmutatni, hogy milyen zseniálisak? A Biblia csekély ismeretével próbálnak a világ „akadémiáján” randalírozni; felszínes doktrínával tanítva az embereket próbálják visszájára fordítani a Szentlélek munkáját, és igyekeznek azt a saját gondolatmenetük körül forgatni. Amilyen rövidlátóak, megpróbálják egyetlen pillantással szemügyre venni Isten 6000 éves munkáját. Ezeknek az embereknek nincs említésre méltó értelmük! Valójában minél jobban ismerik az emberek Istent, annál kevésbé ítélkezőek az Ő munkáját illetően. Ráadásul csak keveset beszélnek Isten mai munkáját érintő tudásukról, viszont nem ítélkeznek elhamarkodottan. Minél kevesebbet tudnak az emberek Istenről, annál arrogánsabbak és önhittebbek, és annál féktelenebbül hirdetik Isten létezését – ám csak elméletről beszélnek, és nem kínálnak valódi bizonyítékot. Az ilyen emberek semmiféle értékkel nem bírnak. Akik a Szentlélek munkáját játéknak tekintik, azok könnyelműek! Akik nem óvatosak, amikor a Szentlélek új munkájával találkoznak, akik össze-vissza beszélnek, elhamarkodottan ítélkeznek, akik szabad utat engednek indulataiknak, hogy tagadják a Szentlélek munkájának helyességét, és akik sértegetik és káromolják is azt – az ilyen tiszteletlen emberek vajon nem tudatlanok a Szentlélek munkáját illetően? Vajon ők nem nagyon arrogáns emberek, akik eredendően büszkék és irányíthatatlanok? Még ha el is jön a nap, amikor az ilyen emberek elfogadják a Szentlélek új munkáját, Isten akkor sem fogja megtűrni őket. Nemcsak lenézik azokat, akik Istenért dolgoznak, hanem magát Istent is káromolják. Az ilyen reménytelen embereknek sem ebben a korban, sem az eljövendő korban nem lesz megbocsátás, és örökké a pokolban fognak senyvedni! Az ilyen tiszteletlen, engedékeny emberek úgy tesznek, mintha hinnének Istenben, és minél inkább ilyenek az emberek, annál hajlamosabbak arra, hogy megsértsék Isten adminisztratív rendeleteit. Vajon mindazon arrogáns emberek, akik eredendően zabolátlanok, és akik soha senkinek nem engedelmeskedtek, nem mind ezen az úton járnak? Nem ellenkeznek nap mint nap Istennel, aki mindig új és soha nem régi?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az Isten megismeréséhez vezető út megismerni Isten munkájának három szakaszát)

Isten napi igéi  310. szemelvény

A több ezer éven átívelő ősi kultúra és történelem ismerete olyan szorosan lezárta az ember gondolkodását, elképzeléseit és mentális szemléletét, hogy azok áthatolhatatlanná váltak, és soha többé le nem bomlanak^[1]. Az emberek a pokol tizennyolcadik körzetében élnek, ahol, mintha Isten a katakombák mélyére száműzte volna őket, soha nem láthatják meg a fényt. A feudális gondolkodás annyira elnyomta az embereket, hogy alig kapnak levegőt és fuldokolnak. Egy csepp erejük sincs az ellenállásra, csak csendben tűrnek és tűrnek... Soha senki nem mert küzdeni vagy kiállni az igazság és igazságosság mellett; az emberek egyszerűen az állatoknál is rosszabb életet élnek, a feudális etika csapásai és visszaélései alatt sínylődve napról napra, évről évre. Soha nem is gondoltak arra, hogy Istent keressék, hogy boldogságban legyen részük az emberi világban. Mintha az embereket már annyira megtörték volna, hogy olyanok lettek, mint a lehullott őszi levelek: fonnyadtak, szárazak, sárgásbarnák. Az emberek már rég elveszítették emlékezetüket; tehetetlenül élnek a pokolban, amelynek neve emberi világ, az utolsó nap eljövetelére várva, hogy ezzel a pokollal együtt ők is elpusztulhassanak, mintha az utolsó nap, amelyre sóvárognak, az a nap lenne, amelyen az ember békében nyugodhat. A feudális etika az „alvilágba” juttatta az ember életét, tovább gyengítve az ember erejét az ellenállásra. Az embert mindenféle elnyomás tolja lépésről lépésre egyre mélyebbre az alvilágba, Istentől egyre messzebbre, míg mára teljesen elidegenedett Istentől, és igyekszik elkerülni Őt, amikor találkoznak. Az ember nem figyel Rá, hagyja, hogy magányosan álldogáljon oldalt, mintha az ember soha nem ismerte volna, soha nem látta volna még Őt. Pedig Isten az emberi élet hosszú útja során mindvégig várt az emberre, sohasem zúdította rá fékezhetetlen haragját, csak csendben, szó nélkül várta, hogy az ember bűnbánatot tartson és újrakezdjen. Isten már régen eljött az emberi világba, hogy osztozzon az emberrel az emberi világ szenvedéseiben. Mindazon évek alatt, amíg az emberrel együtt élt, senki sem fedezte fel az Ő létezését. Isten csak tűri csendben a lepusztultság nyomorúságát az emberi világban, miközben végzi a munkát, amelyet személyesen hozott. Ő tovább tűr az Atya Isten akarata és az emberiség szükségletei kedvéért, és olyan szenvedéseken megy keresztül, amelyeket eddig még soha ember nem tapasztalt. Az ember jelenlétében Ő csendben várt rá, és az ember jelenlétében Ő megalázta Magát az Atya Isten akaratáért és az emberiség szükségleteiért is. Az ősi kultúra ismerete észrevétlenül ellopta az embert Isten jelenlétéből, és kiszolgáltatta az ördögök királyának és utódainak. A „Négy könyv és öt klasszikus”^[a] a lázadás egy másik korába juttatta az ember gondolkodását és elképzeléseit, ami miatt még a korábbinál is nagyobb hízelgéssel fordul azok felé, akik a könyveket/klasszikus dokumentumokat összeállították, és ennek eredményeként tovább súlyosbítja az Istenről alkotott elképzeléseit. Az ember tudta nélkül az ördögök királya könyörtelenül kivetette Istent a szívéből, aztán diadalmas vigyorral maga foglalta el a helyét. Azóta az ember lelke rút és aljas, arca pedig az ördögök királyának ábrázata. A keblét eltöltötte az Isten iránti gyűlölet, és az ördögök királyának gonosz rosszindulata napról napra terjedt benne, míg végül teljesen felemésztette. Az embernek többé egy csepp szabadsága sem maradt, és nem volt módja arra, hogy kitörjön az ördögök királyának béklyóiból. Nem volt más választása, mint engedni, hogy ott helyben foglyul ejtsék, letenni a fegyvert és megadóan földre borulni annak színe előtt. Régen, amikor az ember szíve és lelke még gyermekkorát élte, az ördögök királya elültette benne az ateizmus rákos daganatának magját, ilyen hamisságokat tanítva neki: „Tanulj tudományt és technológiát! Valósítsd meg a Négy Modernizációt! A világban nem létezik olyan, hogy Isten.” Ha ez nem volna elég, minden adandó alkalommal így kiált: „Támaszkodjunk szorgalmas munkánkra, és építsünk gyönyörű országot!” – és minden egyes embertől azt kéri, hogy gyermekkorától kezdve arra készüljön, hogy hűségesen szolgálja hazáját. Az ember tudtán kívül az ő színe elé került, ahol az habozás nélkül magának tulajdonított minden érdemet (azokat az érdemeket, amelyek Istent illetik meg azért, hogy az egész emberiséget a tenyerén hordozza). Soha nem volt benne semmi szégyenérzet. Sőt, mi több, szégyentelenül elragadta Isten népét és a saját házába hurcolta, ahol egér módjára felugrott az asztalra, és Istenként imádtatta magát az emberrel. Micsoda elvetemült gonosztevő! Olyan botrányos, megdöbbentő dolgokat kiáltozik, mint például: „A világban nem létezik olyan, hogy Isten. A szél a természeti törvényeknek megfelelő átalakulások során keletkezik. Az eső úgy jön létre, hogy a vízpára hideg hőmérsékleten vízcseppekké csapódik ki, amelyek a földre hullanak. A földrengés a föld felszínének geológiai változások miatti megrázkódása. A szárazság attól van, hogy a nap felszínén létrejövő magfizikai zavarok miatt száraz lesz a levegő. Ezek természeti jelenségek. Hol van mindebben Isten cselekedete?” Még olyanok is vannak, akik olyan állításokat hangoztatnak, mint a következő, olyan állításokat, amelyeknek nem volna szabad hangot adni: „Az ember majmokból fejlődött ki az ősidőkben, a mai világ pedig egymást követő primitív társadalmakból alakult ki körülbelül egy világkorszak alatt. Hogy egy ország virágzik vagy hanyatlik, az teljes mértékben az ország népén múlik.” A háttérben pedig ráveszi az embert, hogy akassza őt a falra vagy tegye az asztalra, hogy tisztelettel és felajánlásokkal adózzon neki. Miközben így kiált: „Nincs Isten!” – saját magát teszi meg Istennek, faragatlan módon kitaszítva Istent a föld határai közül, miközben ő maga Isten helyére áll, és magára ölti az ördögök királyának szerepét. Mennyire elrugaszkodott a józan észtől! Mélységes gyűlöletet kelt saját maga iránt. Úgy tűnik, Isten és ő esküdt ellenségek, és a kettő nem létezhet egymás mellett. Miközben szabadon jár-kel, a törvény hatókörén kívül^[2], azon mesterkedik, hogy elűzze Istent. Ilyen az ördögök királya! Hogyan lehetne eltűrni a létezését? Addig nem nyugszik, amíg a feje tetejére nem állította és teljesen fel nem forgatta^[3] Isten munkáját, mintha az lenne a szándéka, hogy a végsőkig ellenszegül Istennek, amíg vagy a hal el nem pusztul, vagy a háló el nem szakad, szántszándékkal szembeszáll Istennel és egyre közelebb nyomul. Miután ocsmány arca már rég teljesen lelepleződött, most már viharvert és szánalmas állapotban van, tele zúzódásokkal,^[4] de még mindig nem enged Isten elleni gyűlöletéből, mintha csak úgy könnyíthetne a szívében felhalmozódott gyűlöleten, ha egy falásra felfalná Istent. Hogyan tűrhetjük őt, Istennek ezt az ellenségét? Csak a gyökeres és teljes kiirtása juttathatná el életünk kívánságát odáig, hogy gyümölcsöt hozzon. Hogyan engedhetjük meg, hogy tovább folytassa ámokfutását? Oly mértékben megrontotta az embert, hogy az ember már nem is ismeri a mennynapot, eltompult és érzéketlenné vált. Az ember elvesztette normális emberi értelmét. Miért nem ajánljuk fel teljes lényünket, hogy elpusztítsuk és elégessük őt, hogy minden aggodalmat megszüntessünk a jövőre nézve, és lehetővé tegyük, hogy Isten munkája hamarabb érje el példátlan ragyogását? Ez a bűnbanda eljött az emberek világába és zűrzavarba taszította azt. Az egész emberiséget a szakadék szélére juttatták, titkon azt tervezve, hogy belelökik őket, majd miután azok darabokra zúzták magukat, felfalják a holttestüket. Hiú reményeket táplálnak, hogy meghiúsíthatják Isten tervét és kiállhatnak Ellene, mindent egyetlen kockadobásra téve fel.^[5] Ez azért egyáltalán nem olyan egyszerű! Végtére is már elkészült a kereszt az ördögök királya számára, aki a legfelháborítóbb bűnökben vétkes. Istennek nem a kereszten van a helye. Ő már félredobta azt, az ördög számára. Isten már régen győztesként került ki a küzdelemből, és többé nem szomorkodik az emberiség bűnei miatt, hanem üdvösséget hoz az egész emberiségnek.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (7.))

Lábjegyzetek:

1. „Soha többé le nem bomlanak” – szatirikus célzás arra, hogy az emberek milyen merevek tudásukban, kultúrájukban és lelki szemléletükben.

2. „Szabadon jár-kel, a törvény hatókörén kívül” – ez arra utal, hogy az ördög megvadul és ámokfutást rendez.

3. „Teljesen felforgatta” – ez arra utal, hogy az ördög erőszakos magatartása elviselhetetlen látvány.

4. „Tele zúzódásokkal” – ez az ördögök királyának rút arcára utal.

5. „Mindent egyetlen kockadobásra téve fel” – ez azt jelenti, hogy valaki minden pénzét egyetlen fogadásra teszi fel, remélve, hogy végül megnyeri. Ez az ördög baljós és galád cselszövéseinek metaforája. A kifejezés gúnyos értelemben értendő.

a. A „Négy könyv és öt klasszikus” a konfucianizmus meghatározó gyűjteménye Kínában.

Isten napi igéi  311. szemelvény

A Sátán tetejétől az aljáig, kezdettől végig megzavarja Isten munkáját és Ellene cselekszik. Mindez a sok beszéd az „ősi kulturális örökségről”, az „ősi kultúra értékes ismeretéről”, „a taoizmus és konfucianizmus tanításairól” és „a konfuciuszi klasszikusokról és feudális rítusokról” a pokolra juttatta az embert. Sem a modern kor haladó tudománya és technológiája, sem a magasan fejlett ipar, mezőgazdaság és üzleti élet nincs sehol. Ehelyett a Sátán nem tesz semmi mást, csak az ősi „majmok” által terjesztett feudális rítusokat hangsúlyozza, hogy szántszándékkal megzavarja, ellehetetlenítse és lebontsa Isten munkáját. Nemcsak folyamatosan sújtja az embert mindmáig, hanem egyenesen egészben el akarja nyelni^[1]. A feudalizmus erkölcsi és etikai tanításainak átadása és az ősi kultúra ismeretének továbbhagyományozása már régen megfertőzte az emberiséget, kisebb-nagyobb ördögökké változtatva őket. Kevesen vannak, akik örömmel fogadnák Istent, akik ujjongva köszöntenék érkezését. Az egész emberiség arcán gyilkos szándék tükröződik, és mindenütt gyilkos lehelet járja át a levegőt. Azon igyekeznek, hogy kiűzzék Istent ebből az országból; késsel és karddal a kezükben harci alakzatba állnak, hogy „megsemmisítsék” Istent. Szerte az ördög ezen országában, ahol az embert folyamatosan arra tanítják, hogy nincs Isten, terjednek a bálványok, és odafent a levegőt átjárja az égő papír és tömjén émelyítő, fojtóan tömény szaga. Olyan, mint a szennyvíziszap bűze, amely felszáll, amikor a mérgeskígyó megvonaglik, és annyira büdös, hogy az ember nem tudja megállni, hogy ne hányjon. Emellett halkan felsejlik az írásokat kántáló gonosz démonok hangja, amely mintha messziről, a pokolból jönne, olyannyira, hogy az ember beleborzong. Ezen a földön mindenhová bálványokat helyeznek, a szivárvány minden színében, az országot az érzéki élvezetek világává változtatva, miközben az ördögök királya egyfolytában gonoszul kacag, mintha aljas terve sikerült volna. Mindeközben az ember erről mit sem tud, és fogalma sincs arról, hogy az ördög már annyira megrontotta őt, hogy öntudatát vesztette, és már csak a fejét lógatja legyőzött módjára. Az ördög egy csapásra ki akar törölni mindent, ami Istennel kapcsolatos, és ismét be akarja mocskolni és meg akarja gyilkolni Őt; feltett szándéka, hogy lerombolja és megzavarja az Ő munkáját. Hogyan engedhetné, hogy Istennek vele egyenlő státusza legyen? Hogyan tűrhetné, hogy Isten „beleavatkozik” az ő munkájába, amelyet az emberek között végez a földön? Hogyan engedhetné, hogy Isten lerántsa a maszkot az ő ocsmány ábrázatáról? Hogyan engedhetné, hogy Isten felforgassa az ő munkáját? Hogyan engedhetné ez a dühében tomboló ördög, hogy Isten átvegye az irányítást az ő császári udvara fölött a földön? Hogyan hajolhatna meg önként az Ő felsőbbrendű hatalma előtt? Rút ábrázata teljes valójában lelepleződött, így az ember nem is tudja, nevessen-e vagy sírjon, és valóban nehéz erről beszélni. Hát nem ez az ő lényege? Rút lélek létére még mindig hihetetlenül szépnek hiszi magát. Ez a cinkosok^[2] bandája! Lejönnek a halandók birodalmába, hogy átadják magukat az élvezeteknek és felfordulást okozzanak, annyira felkavarva a dolgokat, hogy a világ megbízhatatlan és változékony hellyé válik, az ember szíve pedig megtelik pánikkal és nyugtalansággal, és annyit játszadoztak az emberrel, hogy annak megjelenése olyanná vált, mint egy embertelen mezei vadállaté, rendkívül rút lett, és az eredeti szent ember utolsó nyoma is elveszett belőle. Ezenkívül még át is akarják venni a szuverén hatalmat a földön. Annyira akadályozzák Isten munkáját, hogy az alig képes araszolva előrehaladni, és olyan szorosan elzárják az embert, mint valami érc- és acélfalak. Miután oly sok szörnyű bűnt követtek el és oly sok katasztrófát okoztak, számítanak még bármi másra, mint fenyítésre? Démonok és gonosz szellemek tombolnak a földön már egy ideje, és olyan szorosan elzárták Isten akaratát és fáradságos erőfeszítését egyaránt, hogy azok hozzáférhetetlenek. Ez valóban halálos bűn! Hogyne aggódna Isten? Hogyne haragudna Isten? Súlyosan hátráltatták Isten munkáját és ellenszegültek neki. Micsoda lázadás! Még azok a kisebb-nagyobb démonok is úgy viselkednek, mint sakálok az oroszlán sarkában, és a gonosz áramlatot követik, közben újra meg újra zavart keltve. A lázadás e fiai ismerik az igazságot, de szándékosan ellenállnak neki! Mintha most, hogy királyuk, a pokol királya elfoglalta királyi trónját, ők önteltté és önelégültté váltak volna, és megvetően bánnának mindenki mással. Közülük hányan keresik az igazságot és követik az igazságosságot? Állatok mindannyian, nem jobbak, mint a disznók és kutyák, egy raj bűzös légy élén haladnak, önhitten csóválják a fejüket, és mindenféle bajt kevernek^[3] egy trágyadomb kellős közepén. Azt hiszik, hogy a királyuk, a pokol királya a legnagyobb minden király közül, és fogalmuk sincs arról, hogy ők maguk is bűzös legyek csupán. És mégis kihasználják a disznók és kutyák erejét, akiket a szüleiknek tartanak, hogy Isten létezését lejárassák. Apró legyek ők, de azt hiszik, a szüleik olyan nagyok, mint a kék bálnák^[4]. Fogalmuk sincs arról, hogy ők maguk kicsik, a szüleik pedig tisztátalan disznók és kutyák, akik több százmilliószor nagyobbak, mint ők. Mit sem tudva saját alacsonyrendűségükről, a disznók és kutyák által árasztott rothadásszagot kihasználva tombolnak, abban a hiú hitben, hogy jövendő generációkat nemzenek, feledve minden szégyenérzetet! Zöld szárnyakkal a hátukon (ez arra utal, hogy azt állítják, hisznek Istenben) el vannak telve magukkal, mindenütt a saját szépségükkel és csáberejükkel dicsekednek, miközben titokban az emberre szórják a testükön lévő tisztátalanságokat. Továbbá rendkívül meg vannak magukkal elégedve, mintha egy pár szivárványszínű szárnnyal elrejthetnék saját tisztátalanságaikat, és ily módon az általuk gyakorolt elnyomást az igaz Isten létezése ellen fordítják (ez arra utal, hogy mi folyik a vallásos világ színfalai mögött). Honnan tudná az ember, hogy bármilyen elbűvölően gyönyörűek is egy légy szárnyai, maga a légy végső soron semmi több, mint egy apró teremtmény, amelynek a hasa tele van mocsokkal, a testén pedig nyüzsögnek a kórokozók? A szüleikként számon tartott disznók és kutyák erejéből tombolnak szerte az országban (ez arra utal, ahogyan az Istent üldöző vallásos tisztségviselők a nemzet kormányának erőteljes segítségére támaszkodva lázadnak az igaz Isten és az igazság ellen), fékezhetetlen vadságukban. Mintha a zsidó farizeusok szelleme tért volna vissza Istennel együtt a nagy vörös sárkány népéhez, vissza a régi fészkükbe. Megkezdték az üldözés újabb fordulóját, és ott folytatják munkájukat, ahol több ezer évvel ezelőtt abbahagyták. Ez az elkorcsosult embercsoport biztosan elpusztul majd végül a földön! Úgy tűnik, több évezred elteltével a tisztátalan szellemek még ravaszabbak és agyafúrtabbak lettek. Folyamatosan azon törik a fejüket, milyen módszerekkel aknázhatnák alá titokban Isten munkáját. Számtalan trükkel és csellel a maguk hazájában szeretnék újra eljátszani a több ezer évvel ezelőtti tragédiát, jóformán addig zaklatva Istent, amíg fel nem kiált. Ő alig bírja türtőztetni Magát, hogy vissza ne térjen a harmadik égbe, hogy megsemmisítse őket. Ahhoz, hogy az ember szeresse Istent, fel kell fognia az Ő akaratát, ismernie kell az Ő örömeit és szomorúságait, és meg kell értenie, mi az, amit Ő utál. Ha az ember így tesz, az még inkább ösztönzi a belépését. Minél gyorsabb az ember belépése, annál hamarabb megelégül Isten akarata, annál világosabban átlát az ember az ördögök királyán, és annál közelebb húzódik Istenhez, hogy az Ő vágya beteljesedhessen.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (7.))

Lábjegyzetek:

1. Az „elnyelni” az ördögök királyának gonosz viselkedésére utal, amely teljes egészében tönkreteszi az embert.

2. A „cinkosokat” ugyanolyan fából faragták, mint a „huligánbandát”.

3. „Mindenféle bajt kevernek” – ez a démonizált emberek tombolására utal, akik akadályozzák Isten munkáját és ellenszegülnek annak.

4. „Kék bálnák” – gúnyos értelemben. Metaforaként azt festi le, hogy a legyek olyan aprók, hogy számukra a disznók és kutyák bálna nagyságúnak tűnnek.

Isten napi igéi  312. szemelvény

Ez a föld több ezer éve a mocsok földje. Kibírhatatlanul szennyes, tele nyomorúsággal, mindenütt szabadon portyáznak a kísértetek, becsapva és megtévesztve az embereket, alaptalanul vádaskodva,^[1] kegyetlenül és aljasul, tiporva ezt a kísértetvárost és holttestekkel tele hagyva azt hátra; az enyészet bűze lepi el a földet és járja át a levegőt, és szigorú őrizet alatt áll^[2]. Ki láthatja az egeken túli világot? Az ördög gúzsba köti az ember egész testét, fátylat borít mindkét szemére, és szorosan lepecsételi az ajkait. Az ördögök királya több ezer éve tombol, mind a mai napig, amikor még mindig éberen figyeli a kísértetvárost, mintha az a démonok bevehetetlen palotája lenne; ez az őrkutyafalka közben haragos szemekkel néz, mélyen rettegve attól, hogy Isten meglepetésszerűen rajtuk üt, eltörli mindannyiukat, és nem marad többé békés, boldog hely számukra. Hogyan láthatta volna valaha Istent egy ilyen kísértetváros népe? Élvezték valaha Isten kedvességét és szeretetreméltóságát? Mennyire tudják értékelni az emberi világ dolgait? Ki képes közülük megérteni Isten buzgó akaratát? Nem csoda hát, hogy a megtestesült Isten teljesen rejtve marad. Egy ilyen sötét társadalomban, ahol a démonok könyörtelenek és embertelenek, az ördögök királya, aki szemrebbenés nélkül öl embereket, hogyan tűrhetné egy olyan Isten létezését, aki szeretetre méltó, jóságos és szent? Hogyan tapsolhatna és ujjonghatna Isten érkezésén? Ezek a talpnyalók! A jóságért gyűlölettel fizetnek, már régen ellenségként kezdték kezelni Istent, visszaélnek Istennel, rendkívül vadak, a legkevésbé sincsenek tekintettel Istenre, rabolnak és fosztogatnak, minden lelkiismeretüket elvesztették, minden lelkiismerettel szembemennek, az ártatlanokat pedig értelmetlenségre csábítják. A régiek ősapái? Szeretett vezetők? Mind szembeszállnak Istennel! Az ő ügyködésük miatt van a menny alatt minden a sötétség és káosz állapotában! Vallásszabadság? A polgárok törvényes jogai és érdekei? Ezek mind csak trükkök a bűn elleplezésére! Ki tette magáévá Isten munkáját? Ki ajánlotta fel az életét vagy ontotta a vérét Isten munkájáért? Hisz nemzedékről nemzedékre, a szülőktől a gyermekekig, a rabszolgasorba züllesztett ember egész egyszerűen rabszolgasorba vetette Istent – hát hogyne lenne ez dühítő? Több ezer évi gyűlölet összpontosul a szívben, bűnös évezredek íródnak bele a szívbe – hát hogyne gerjesztene ez utálatot? Álljatok bosszút Istenért, söpörjétek ki teljesen az Ő ellenségét, ne engedjétek többé szabadon portyázni, és ne hagyjátok, hogy zsarnokként uralkodjon! Most van itt az idő. Az ember már rég összegyűjtötte minden erejét, már régóta minden erőfeszítését ennek szenteli és minden árat megfizet ezért, hogy letépje e démon ocsmány arcát és lehetővé tegye, hogy az emberek, akiket megvakítottak, és akik mindenféle szenvedést és nehézséget elviseltek, felkeljenek fájdalmukból és hátat fordítsanak ennek a gonosz vén ördögnek. Miért gördít ilyen áthatolhatatlan akadályt Isten munkájának útjába? Miért téveszti meg Isten népét különféle trükkökkel? Hol az igazi szabadság, hol vannak a törvényes jogok és érdekek? Hol a tisztesség? Hol a vigasztalás? Hol a melegség? Miért sző csalárd terveket, hogy csőbe húzza Isten népét? Miért fojtja el erőszakkal Isten eljövetelét? Miért nem engedi, hogy Isten szabadon járjon-keljen az Általa teremtett földön? Miért zaklatja Istent, amíg már nincs hova fejét lehajtania? Hol a melegség az emberek között? Hol a befogadás az emberek körében? Miért kelt ilyen kétségbeesett sóvárgást Istenben? Miért kell Istennek újra meg újra felkiáltania? Miért kényszeríti Istent, hogy aggódjon az Ő szeretett Fiáért? Ebben a sötét társadalomban miért nem engedik az ő szánalmas házőrző kutyái, hogy Isten szabadon jöjjön-menjen a világban, amelyet Ő teremtett? Miért nem érti az ember, az ember, aki fájdalom és szenvedés közepette él? A ti kedvetekért Isten nagy kínokat tűrt el, nagy fájdalommal ajándékozta nektek az Ő szeretett Fiát, az Ő testét és vérét – hát miért fordítjátok még mindig el a tekinteteteket? Mindenki szeme láttára elvetitek Isten érkezését és elutasítjátok Isten barátságát. Miért vagytok ilyen lelkiismeretlenek? Hajlandóak vagytok tűrni az igazságtalanságokat egy ilyen sötét társadalomban? Ahelyett, hogy több évezredes ellenségeskedéssel töltenétek meg a hasatokat, miért tömitek magatokat az ördögök királyának „badarságával”?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (8.))

Lábjegyzetek:

1. „Alaptalanul vádaskodva”: ez azokra a módszerekre utal, amelyekkel az ördög árt az embereknek.

2. „Szigorú őrizet alatt áll”: ez arra utal, hogy azok a módszerek, amelyekkel az ördög az embereket sújtja, különösen gonoszak, és annyira az ő irányítása alatt tartják az embereket, hogy azoknak semmi mozgásterük nincs.

Isten napi igéi  313. szemelvény

Ha az emberek valóban tisztán látnák az emberi élet helyes útját, valamint az emberiség Isten általi irányításának célját, akkor nem őrizgetnék egyéni jövőjüket és sorsukat kincsként a szívükben. Akkor többé nem érdekelné őket szüleik szolgálata, akik rosszabbak, mint a disznók és a kutyák. Vajon az ember jövője és sorsa nem pontosan Péter jelenbéli, úgynevezett „szülei”? Pontosan olyanok, mint az ember húsa és vére. Pontosan mi lesz a húsvér test rendeltetése és jövője? Vajon az lesz, hogy még életében meglátja Istent, vagy az, hogy a lélek a halál után találkozik Istennel? Vajon a test holnap a gyötrelmek nagy kemencéjében vagy a tűzvészben végzi majd? Nem az ilyen kérdések, amelyek arra vonatkoznak, hogy az ember teste elviseli-e a szerencsétlenséget, vagy szenved-e, képezik a legnagyobb hírt, amely ebben a jelenlegi áramlatban mindenkit, akinek van esze és értelmes, a leginkább foglalkoztat? (Itt a szenvedés az áldások elnyerésére utal; ez azt jelenti, hogy a jövőbeli megpróbáltatások előnyösek az ember rendeltetése szempontjából. A balszerencse arra utal, hogy az ember nem tud szilárdan állni, vagy hogy becsapják; vagy azt jelenti, hogy az ember szerencsétlen helyzetekkel fog találkozni, és a katasztrófák közepette elveszíti az életét, és hogy nincs megfelelő rendeltetési hely a lelke számára.) Bár az embereknek megvan a józan eszük, talán az, amit gondolnak, nem teljesen felel meg annak, amivel az eszüknek rendelkeznie kellene. Ez azért van, mert mindannyian meglehetősen összezavarodtak, és vakon követik a dolgokat. Mindannyiuknak pontosan kellene érteniük, hogy mibe kellene belépniük, és különösen azt kellene kiválasztaniuk, hogy mibe kellene belépniük a gyötrelem során (vagyis a kemencében való finomítás során), valamint azt, hogy mivel kellene felszerelve lenniük a tűzpróbák során. Ne szolgáljátok mindig a szüleiteket (vagyis a testet), akik olyanok, mint a disznók és a kutyák, és még a hangyáknál és bogaraknál is rosszabbak. Mi értelme van gyötrődni rajta, olyan erősen gondolkodni és törni az agyadat? A test nem hozzád tartozik, hanem Isten kezében van, aki nemcsak téged irányít, hanem a Sátánnak is parancsol. (Ez azt jelenti, hogy a test eredetileg a Sátáné. Mivel a Sátán is Isten kezében van, ezt csak így lehet megfogalmazni. Ez azért van így, mert meggyőzőbb így kimondani; azt sugallja, hogy az emberek nem állnak teljesen a Sátán hatalma alatt, hanem Isten kezében vannak.) Te a test gyötrelmei alatt élsz – de a test hozzád tartozik? A te irányításod alatt áll? Miért vesződsz azzal, hogy ezen törd a fejed? Miért vesződsz azzal, hogy megszállottan könyörögj Istenhez rothadó húsodért, melyet már régóta elítéltek, megátkoztak és tisztátalan szellemek szennyeztek be? Mi szükség van arra, hogy mindig ilyen közel tartsd a szívedhez a Sátán szövetségeseit? Nem aggódsz amiatt, hogy a test tönkreteheti a valódi jövődet, a csodálatos reményeidet és az életed igazi rendeltetési helyét?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az emberiség irányításának célja)

Isten napi igéi  314. szemelvény

Amit ma megértettetek, az magasabb rendű, mint amit bármelyik olyan ember megértett a történelem során, aki nem jutott tökéletességre. Legyen szó a megpróbáltatásokról való tudásotokról vagy az Istenbe vetett hitetekről, mindez magasabb, mint bármelyik istenhívőé. Azokat a dolgokat értitek meg, amiket a környezet próbáinak átélése előtt ismertek meg, de a valódi érettségetek teljesen összeegyeztethetetlen ezekkel. Amit tudtok, az magasabb rendű, mint amit a gyakorlatba ültettek. Bár azt mondjátok, hogy az Istenben hívő embereknek szeretniük kell Istent, és nem az áldásokra kell törekedniük, hanem csak arra, hogy megfeleljenek Isten akaratának, ami az életetekben megnyilvánul, az nagyon messze áll ettől, és nagyon megromlott. A legtöbb ember a békesség és más előnyök kedvéért hisz Istenben. Hacsak nem válik hasznodra, nem hiszel Istenben, és ha nem kaphatod meg Isten kegyelmét, akkor duzzogsz. Hogyan lehetne az, amit mondtál, a te igazi érettséged? Amikor olyan elkerülhetetlen családi incidensekről van szó, mint a gyermekek megbetegedése, szeretteid kórházba kerülése, rossz termés és üldöztetés a családtagok részéről, még ezek a gyakran előforduló, hétköznapi ügyek is túl soknak bizonyulnak számodra. Amikor ilyen dolgok történnek, pánikba esel, nem tudod, mit tegyél, és legtöbbször Istenre panaszkodsz. Panaszkodsz, hogy Isten szavai becsaptak téged, hogy Isten munkája gúnyt űzött belőled. Nektek nincsenek ilyen gondolataitok? Azt hiszed, hogy ilyen dolgok csak ritkán fordulnak elő köztetek? Minden nap ilyen események között éltek. A legkevésbé sem gondolkodtok azon, hogy az Istenbe vetett hitetek sikerrel járjon, és hogyan tudtok megfelelni Isten akaratának. Az igazi érettségetek túl kicsi, még egy kis csibe érettségénél is kisebb. Amikor a családi vállalkozásod pénzt veszít, Istenre panaszkodsz, amikor olyan környezetben találod magad, ahol hiányzik Isten védelme, akkor is Istenre panaszkodsz, és még akkor is panaszkodsz, amikor az egyik csibéd elpusztul, vagy egy öreg tehén az ólban megbetegszik. Panaszkodsz, amikor eljön az ideje, hogy a fiad férjhez menjen, de a családodnak nincs elég pénze; szeretnéd elvégezni a vendéglátás kötelességét, de nem engedheted meg magadnak, és akkor szintén panaszkodsz. Csordultig vagy panasszal, emiatt néha nem veszel részt összejöveteleken, vagy nem eszed és iszod Isten szavait, és néha hosszú időre negatívvá válsz. Semmi, ami ma történik veled, nincs összefüggésben a kilátásaiddal vagy a sorsoddal; ezek a dolgok akkor is megtörténtek volna, ha nem hiszel Istenben, de ma mégis Istenre hárítod a felelősséget értük, és ragaszkodsz ahhoz, hogy azt mondd, Isten kivetett téged. Mi a helyzet az Istenbe vetett hiteddel? Valóban felajánlottad az életedet? Ha ugyanazokat a megpróbáltatásokat szenvednétek el, mint Jób, egyikőtök sem, akik ma Istent követitek, nem tudna szilárdan megállni, mindannyian elbuknátok. Egyszerűen óriási különbség van köztetek és Jób között. Ma, ha a vagyonotok felét lefoglalnák, tagadni merészelnétek Isten létezését; ha elvennék tőletek a fiatokat vagy a lányotokat, az utcán futva tiltakoznátok; ha az egyetlen megélhetési lehetőséged zsákutcába jutna, megpróbálnál Istennel vitába szállni; megkérdeznéd, miért mondtam az elején annyi szót, hogy megijesszelek. Nincs olyasmi, amit ilyenkor ne mernétek megtenni. Ez azt mutatja, hogy nem nyertetek valódi betekintéseket, és nincs igazi érettségetek. Így a bennetek zajló próbatételek túl nagyok, mert túl sokat tudtok, de amit igazán megértetek, az még az ezredrésze sincs annak, aminek tudatában vagytok. Ne álljatok meg a puszta megértésnél és tudásnál; jobb, ha megnézitek, mennyit tudtok valóban gyakorlatba ültetni, mennyit érdemeltetek ki saját kemény munkátok verejtékével a Szentlélek megvilágosításából és megvilágításából, és gyakorlataitok közül hányban valósítottátok meg saját elhatározásotokat. Komolyan kell venned az érettségedet és a gyakorlatodat. Az Istenbe vetett hitedben nem szabad megpróbálnod, hogy csupán felületesen szolgálj bárki felé is – az, hogy végül elnyered-e az igazságot és az életet, a saját törekvéseden múlik.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (3.))

Isten napi igéi  315. szemelvény

Vannak, akik szépen, de felületesen szépítik magukat: A nővérek olyan csinosan díszítik magukat, mint a virágok, a testvérek pedig úgy öltözködnek, mint a hercegek vagy a gazdag fiatal piperkőcök. Ők csak a külső dolgokkal törődnek, például azzal, hogy mit esznek és mit viselnek; belül viszont nélkülöznek, és a legcsekélyebb ismeretük sincs Istenről. Mi értelme lehet ennek? Aztán vannak olyanok is, akik úgy öltöznek, mint a szegény koldusok – tényleg úgy néznek ki, mint a kelet-ázsiai rabszolgák! Tényleg nem értitek, hogy mit kérek tőletek? Beszélgessetek egymás között: Mit nyertetek valójában? Ennyi éven át hittetek Istenben, és mégis ez minden, amit arattatok – hát nem kínos ez számotokra? Nem szégyellitek magatokat? Ennyi éven át az igaz utat követtétek, de ma az érettségetek még mindig alacsonyabb egy verébénél! Nézzétek meg a fiatal hölgyeket köztetek, akik a ruháikban és a sminkjükben szépek, mint a festmények, összehasonlítják magukat egymással – és mit hasonlítanak össze? Az élvezeteiket? Az igényeiket? Azt hiszitek, azért jöttem, hogy modelleket toborozzak? Nincs bennetek semmi szégyenérzet! Hol van az életetek? Vajon nem csak a saját extravagáns kívánságaitokat követitek-e? Azt hiszed, hogy olyan szép vagy, bár mindenféle díszbe öltözhetsz, valójában nem vagy-e egy trágyadombon született, vonagló féreg? Ma szerencsés vagy, hogy élvezheted ezeket a mennyei áldásokat, nem a szép arcod miatt, hanem azért, mert Isten kivételt tesz azzal, hogy felemel téged. Még mindig nem világos számodra, honnan jöttél? Az élet említésére befogod a szádat, és nem szólsz semmit, néma vagy, mint egy szobor, mégis van képed kiöltözni! Mégis hajlamos vagy pirosítót és púdert kenni az arcodra! És nézzétek meg magatok között a piperkőcöket, az önfejű embereket, akik egész nap féktelenül, fesztelenül, közömbös arckifejezéssel sétálgatnak. Így kell viselkednie egy embernek? Mire fordítja mindenki közületek, férfi vagy nő, a figyelmét egész nap? Tudjátok-e, kitől függtök, hogy táplálkozzatok? Nézz a ruhádra, nézd meg, mit arattál, ami a kezedben van, dörzsöld meg a hasadat – mi hasznod származott annak a vérnek és verejtéknek az árából, amit a hitben töltött évek alatt fizettél? Még mindig azt gondolod, hogy városnézésre mész, még mindig arra gondolsz, hogy a bűzlő húsodat ékesítsd – értéktelen törekvések! Arra kértelek, hogy normális ember legyél, most azonban nem egyszerűen abnormális vagy, hanem aberrált. Hogy merészelhet egy ilyen ember Elém járulni? Ilyen emberi mivolttal, mint ez, a bájaidat fitogtatva és a testeddel kérkedve, mindig a test kívánságainak élve – nem a mocskos démonok és gonosz szellemek leszármazottja vagy-e? Nem fogom megengedni, hogy egy ilyen mocskos démon sokáig fennmaradjon! És ne hidd, hogy nem tudom, mit gondolsz a szívedben. Lehet, hogy a vágyaidat és a testedet szigorúan kordában tartod, de hogyne tudnám, milyen gondolatokat rejtegetsz a szívedben? Hogyne tudnám mindazt, amit a szemed kíván? Ti, fiatal hölgyek, nem azért csinosítjátok-e magatokat, hogy a testeteket mutogassátok? Mi hasznotok van a férfiakból? Valóban megmenthetnek benneteket a nyomorúság tengeréből? Ami a köztetek lévő piperkőcöket illeti, mindannyian úgy öltözködtök, hogy úriembernek és előkelőnek tűnjetek, de vajon ez nem egy csel, hogy felhívjátok a figyelmet a remek külsőtökre? Kiért teszitek ezt? Mi hasznotok van a nőkből? Nem ők-e a bűnötök forrása? Ti, férfiak és nők, sok szót mondtam nektek, de ezek közül csak kevésnek tettetek eleget. A fületek nagyothalló, a szemetek elhomályosult, és a szívetek annyira megkeményedett, hogy testetekben nincs más, csak kéjvágy, amelynek a csapdájába estetek, és képtelenek vagytok kiszabadulni. Ki akar a közeletekbe menni, ti férgek, akik a mocsokban és a szennyben vergődtök? Ne feledjétek, hogy ti csak azok vagytok, akiket a trágyadombról emeltem fel, hogy eredetileg nem rendelkeztetek normális emberi mivolttal. Amit kérek tőletek, az a normális emberi mivolt, amivel eredetileg nem rendelkeztetek, nem pedig az, hogy parádézzatok a bujaságotokkal, vagy engedjetek szabad utat a rohadt testeteknek, amelyet az ördög oly sok éven át idomított. Amikor így öltözködtök, nem féltek-e attól, hogy még jobban csapdába estek? Nem tudjátok-e, hogy eredetileg bűnben születtetek? Hát nem tudjátok, hogy testetek annyira tele van bujasággal, hogy az még a ruhátokból is kiszivárog, elviselhetetlenül csúnya és mocskos démonként mutatva meg állapototokat? Nem úgy van-e, hogy ezt mindenkinél világosabban tudjátok? A szívetek, a szemetek, az ajkatok – nem szennyezték-e be mindezeket mocskos démonok? Nem mocskosak-e ezek a testrészeid? Azt hiszed, hogy amíg nem cselekszel, addig te vagy a legszentebb? Azt gondolod, hogy szép ruhákba öltözve elrejthető a szennyes lelketek? Ez nem fog működni! Azt tanácsolom nektek, hogy legyetek reálisabbak: Ne legyetek csalók és hamisak, és ne mutogassátok magatokat. Egymás előtt fitogtatjátok a bujaságotokat, de cserébe csak örök szenvedést és kíméletlen fenyítést kaptok! Mi szükségetek van arra, hogy egymásra kacsintgassatok és romantikába merüljetek? Ez lenne a tisztességetek, a becsületességetek mértéke? Gyűlölöm azokat köztetek, akik gonosz orvoslással és varázslással foglalkoznak; gyűlölöm a köztetek lévő fiatal férfiakat és nőket, akik a saját testüket szeretik. Jobb lenne, ha visszafognátok magatokat, mert most már normális emberi mivolttal kell rendelkeznetek, és nem szabad fitogtatnotok a bujaságotokat – mégis minden alkalmat megragadtok, mert a testi vágyatok túl erős, és a bujaságotok túlságosan nagy!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (7.))

Isten napi igéi  316. szemelvény

Mármost azt, hogy a törekvésetek eredményes volt-e vagy sem, az méri le, hogy jelenleg mivel rendelkeztek. Ennek segítségével határozható meg a kimeneteletek; vagyis a kimeneteletek megmutatkozik az áldozatokban, amelyeket hoztatok, és a dolgokban, amelyeket tettetek. A kimeneteletek nyilvánvalóvá válik a törekvésetek, a hitetek és az általatok tett dolgok alapján. Köztetek sokan vannak, akiket már nem lehet üdvözíteni, mert ma van az emberek kimenetelének feltárása, és nem fogok összezavarodni a munkámban; nem fogom a következő korszakba vezetni azokat, akik egyáltalán nem üdvözíthetők. Eljön majd az idő, amikor munkám befejeződik. Nem fogok dolgozni azokon a bűzös, lélektelen holttesteken, amelyeket egyáltalán nem lehet megmenteni; most vannak az ember üdvözítésének utolsó napjai, és nem fogok haszontalan munkát végezni. Ne háborogjatok az Ég és a föld ellen – közeledik a világ vége. Ez elkerülhetetlen. A dolgok idáig jutottak, és te, mint emberi lény, semmit sem tehetsz, hogy megállítsd ezeket; nem változtathatod meg a dolgokat, ahogyan szeretnéd. Tegnap nem fizetted meg az igazság követésének árát, és nem voltál hűséges; ma eljött az idő és menthetetlen vagy; holnap pedig ki leszel vetve, és nem lesz engedmény az üdvösségedre. Még ha szívem gyengéd is, és mindent megteszek, hogy megmentselek, ha nem törekszel a saját érdekedben, vagy nem gondolsz magadra, ennek mi köze van Hozzám? Azok, akik csak a testükre gondolnak és élvezik a kényelmet; azok, akik látszólag hisznek, de valójában nem hisznek; azok, akik gonosz orvoslással és varázslással foglalkoznak; azok, akik kicsapongóak, tépettek és rongyosak; azok, akik ellopják Jahve áldozatait és javait; azok, akik szeretik a vesztegetést; azok, akik tétlenül álmodoznak a mennybemenetelről; azok, akik arrogánsak és önhittek, akik csak a személyes hírnévre és vagyonra törekszenek; azok, akik szemtelen szavakat terjesztenek; azok, akik Istent Magát káromolják; azok, akik nem tesznek mást, csak ítélkeznek Isten ellen, és Őt Magát rágalmazzák; azok, akik klikkeket alkotnak és függetlenségre törekszenek; azok, akik Isten fölé emelik magukat; azok a könnyelmű fiatal, középkorú és idősebb férfiak és nők, akiket a kicsapongás rabul ejtett; azok a férfiak és nők, akik személyes hírnevet és vagyont élveznek, és személyes státuszra törekszenek mások között; azok a meg nem tért emberek, akik a bűn csapdájába estek – vajon nem mindannyian menthetetlenek-e? A kicsapongás, a bűn, a gonosz orvoslás, a varázslás, a trágárság és a szemtelen beszéd mind tombol közöttetek; az igazságot és az élet szavait pedig lábbal tiporják közöttetek, és a szent nyelv is bemocskolódik közöttetek. Ti pogányok, akik a szennytől és engedetlenségtől duzzadtok! Mi lesz a végső kimeneteletek? Hogy van mersze azoknak, akik a testet szeretik, akik a test boszorkányságait követik, és akiket a kicsapongás bűne rabul ejtett, tovább élni! Nem tudod, hogy az olyan emberek, mint ti, menthetetlen férgek? Mi jogosít fel arra, hogy ezt vagy amazt követelj? A mai napig a legkisebb változás sem történt azokban, akik nem szeretik az igazságot, és csak a testet szeretik – hogyan menthetők meg az ilyen emberek? Azok, akik nem szeretik az élet útját, akik nem magasztalják Istent és nem tesznek bizonyságot Róla, akik a saját státuszukért mesterkednek, akik magukat dicsőítik – nem ugyanolyanok-e még ma is? Mi értelme van megmenteni őket? Az, hogy megmenthető vagy-e, nem attól függ, hogy mekkora az életkorod, vagy hány éve dolgozol, még kevésbé attól, hogy mennyi elismerést szereztél. Inkább attól függ, hogy a törekvésed meghozta-e a gyümölcsét. Tudnotok kell, hogy azok, akik meg vannak mentve, olyan „fák”, amelyek gyümölcsöt teremnek, nem pedig olyan fák, amelyek dús lombúak és viráguk bőséges, de mégsem hoznak gyümölcsöt. Még ha sok évet töltöttél is az utcán kóborolva, mit számít ez? Hol van a bizonyságtételed? Sokkal kevésbé van Istent félő szíved, mint önmagadat szerető szíved és buja vágyaid – hát az ilyen ember nem degenerált-e? Hogyan lehetne az ilyen ember az üdvösség mintája és példaképe? A természeted javíthatatlan, túlságosan lázadó vagy, menthetetlen vagy! Vajon nem ők azok az emberek, akik ki lesznek vetve? Vajon az Én munkám befejezésének ideje nem a te utolsó napod eljövetelének ideje? Oly sok munkát végeztem, és oly sok szót szóltam közöttetek – ebből vajon mennyi jutott el igazán a fületekbe? Mennyinek engedelmeskedtetek valaha is ebből? Amikor a munkám véget ér, akkor lesz az az idő, amikor már nem fogsz ellenkezni velem, amikor már nem fogsz Ellenem állni. Miközben dolgozom, ti folyamatosan Ellenem cselekedtek; soha nem tartjátok be szavaimat. Én végzem a munkámat, te pedig a saját „munkádat” végzed, megteremtve a saját kis királyságodat. Nem egyebek vagytok, mint egy falka róka és kutya, akik mindent Ellenem tesznek! Állandóan próbáljátok magatokhoz ölelni azokat, akik osztatlan szeretetüket ajánlják fel nektek – hol van a félő szívetek? Csalárdság minden, amit tesztek! Nincs bennetek engedelmesség és félelem, és minden, amit tesztek, csalárd és káromló! Meg lehet-e menteni az ilyen embereket? A szexuálisan erkölcstelen és buja férfiak mindig magukhoz akarják vonzani a kacér szajhákat a saját élvezetükre. Egyáltalán nem fogom megmenteni az ilyen szexuálisan erkölcstelen démonokat. Gyűlöllek titeket, mocskos démonok, a bujaságotok és a kacérságotok pedig a pokolba taszít titeket. Mit tudtok mondani a magatok mentségére? Ti mocskos démonok és gonosz szellemek visszataszítóak vagytok! Undorítóak vagytok! Hogyan lehetne ilyen szemeteket megmenteni? Megmenekülhetnek-e még azok, akik a bűn rabjai? Ma ez az igazság, ez az út és ez az élet nem vonz titeket, inkább vonzódtok a bűnhöz, a pénzhez, a ranghoz, a hírnévhez és a nyereséghez, a test élvezeteihez; vonz a férfiak jóképűsége és a nők bája. Mi tesz alkalmassá titeket arra, hogy belépjetek az Én országomba? A ti képmásotok még Isten képmásánál is nagyszerűbb, a ti státusotok még Isten státusánál is magasabb, nem is beszélve az emberek közötti tekintélyetekről – bálvánnyá váltatok, amelyet az emberek imádnak. Nem te lettél-e az arkangyal? Amikor az emberek kimenetele kiderül, ami ugyanakkor az üdvösség munkájának a végéhez közeledése is lesz, sokan közületek olyan hullák lesznek, akiket nem lehet üdvözíteni és ki kell vetni. Az üdvösség munkája során kedves és jó vagyok minden ember iránt. Amikor a munka befejeződik, a különböző embertípusok kimenetele nyilvánvalóvá válik, és akkor már nem leszek többé kedves és jó, mert az emberek kimenetele nyilvánvaló lesz, és mindenki a fajtája szerint lesz besorolva, és nem lesz értelme többé üdvözítő munkát végezni, mert az üdvösség kora már elmúlt, és miután elmúlt, nem fog visszatérni.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (7.))

Isten napi igéi  317. szemelvény

Az ember mindig is a sötétség befolyásának leple alatt élt, a Sátán befolyásának rabságában, ahonnan képtelen kiszabadulni, a beállítottsága pedig, amit a Sátán átdolgozott, egyre romlottabbá válik. Elmondható, hogy az ember mindig is romlott sátáni természete szerint élt, és képtelen arra, hogy valóban szeresse Istent. Mivel ez így van, ha az ember szeretni akarja Istent, meg kell szabadulnia önelégültségétől, önhittségétől, gőgjétől, önteltségétől és hasonlóktól – mindattól, ami sátáni természetű. Mert ha nem, akkor szeretete tisztátalan szeretet, sátáni szeretet, amely egyáltalán nem kaphatja meg Isten jóváhagyását. Anélkül, hogy a Szentlélek közvetlenül tökéletesítené, kezelné, megtörné, megnyirbálná, fegyelmezné, megzabolázná és finomítaná, senki sem képes igazán szeretni Istent. Ha azt mondod, hogy a beállítottságod egy része Istent képviseli, és ezért vagy képes igazán szeretni Istent, akkor olyasvalaki vagy, akinek a szavai gőgösek, és oktalan is vagy. Az ilyen emberek az arkangyalok! Az ember veleszületett természete képtelen arra, hogy közvetlenül képviselje Istent; ösztönös természetét Isten tökéletesítése által le kell vetnie, és csak ezután – feltéve, hogy az ember törődik Isten akaratával, és teljesíti Isten szándékait, ráadásul aláveti magát a Szentlélek munkájának – hagyhatja jóvá Isten azt, amit az ember megél. Senki, aki testben él, nem képviselheti közvetlenül Istent, hacsak nem olyan ember, akit a Szentlélek felhasznál. Azonban még egy ilyen emberről sem lehet azt mondani, hogy beállítottsága, és az, amit megél, teljes mértékben Istent képviseli; csak azt lehet mondani, hogy amit megél, azt a Szentlélek irányítja. Az ilyen ember beállítottsága nem képviselheti Istent.

Bár az ember beállítottságát Isten határozta meg – ez megkérdőjelezhetetlen és pozitív dolognak tekinthető –, azt a Sátán megmunkálta, így az ember beállítottságának egésze a Sátán természete. Vannak, akik azt mondják, hogy Isten természete az, hogy egyenes legyen a cselekedeteiben, és hogy ez bennük is megnyilvánul, hogy az ő jellemük is ilyen, ezért azt mondják, hogy a beállítottságuk Istent képviseli. Miféle emberek ezek? A romlott sátáni természet képes Istent képviselni? Aki azt állítja, hogy az ő beállítottsága képviseli Istent, az káromolja Istent, és sérti a Szentlelket! A módszer, amely szerint a Szentlélek munkálkodik, azt mutatja, hogy Isten földi munkája kizárólag a hódítás munkája. Ekként az ember sok romlott sátáni hajlamát még meg kell tisztítani; amit az ember megél, az még mindig a Sátán képmása, az, amit az ember jónak hisz, és ami az emberi test cselekedeteit képviseli; pontosabban a Sátánt képviseli, és egyáltalán nem képviselheti Istent. Még ha valaki már annyira szereti Istent, hogy mennyei életet élvezhet a Földön, képes olyan kijelentéseket tenni, mint: „Ó, Istenem! Nem tudlak eléggé szeretni Téged”, és eljutott a legfelsőbb szintre, akkor sem mondható, hogy megéli vagy képviseli Istent, mert az ember lényege nem hasonlít Istenéhez, és az ember soha nem tudja megélni Istent, még kevésbé képes Istenné válni. Csak az van összhangban azzal, amit Isten az embertől kér, amit a Szentlélek rendelt el az ember számára, hogy megéljen.

A Sátán minden tette és cselekedete az emberben nyilvánul meg. Ma az ember minden tette és cselekedete a Sátán kifejeződése, így hát nem képviselheti Istent. Az ember a Sátán megtestesülése, és az ember beállítottsága képtelen Isten természetét képviselni. Vannak jellemes emberek; Isten végezhet némi munkát az ilyen emberek jellemén keresztül, és az általuk végzett munkát a Szentlélek irányítja. Mégis, a beállítottságuk képtelen Istent képviselni. Az a munka, amelyet Isten végez rajtuk, nem más, mint a bennük már létezővel végzett munka és annak kiterjesztése. Legyenek akár a múlt korok prófétái, akár azok, akiket Isten használ, senki sem tudja Őt közvetlenül képviselni. Az emberek csak a körülmények kényszere alatt jutnak el Isten szeretetéhez, és senki sem törekszik együttműködésre saját akaratából. Melyek a pozitív dolgok? Minden, ami közvetlenül Istentől származik, pozitív; az ember beállítottságát azonban a Sátán átdolgozta, és nem képviselheti Istent. Csak a megtestesült Isten szeretete, szenvedni akarása, igazságossága, engedelmessége, alázatossága és rejtőzködése képviseli közvetlenül Istent. Ez azért van, mert amikor Ő eljött, bűnös természet nélkül jött, és közvetlenül Istentől jött, anélkül, hogy a Sátán átdolgozta volna. Jézus csak a bűnös test hasonlatosságában létezik, és nem képviseli a bűnt; ezért az Ő cselekedetei, tettei és szavai egészen addig, amíg Ő a munkát a keresztre feszítéssel be nem végezte (beleértve keresztre feszítésének pillanatát is), mind közvetlenül Istent képviselik. Jézus példája elegendő annak bizonyítására, hogy akinek bűnös természete van, nem képviselheti Istent, és hogy az ember bűne a Sátánt képviseli. Ez azt jelenti, hogy a bűn nem képviseli Istent, és Isten bűntelen. Még a Szentlélek által az emberben végzett munka is csak a Szentlélek által irányítottnak tekinthető, és nem mondható, hogy azt az ember Isten nevében teszi. Ami azonban az embert illeti, sem a bűne, sem a beállítottsága nem képviseli Istent. Ha megnézzük a Szentléleknek az emberen végzett munkáját a múlttól napjainkig, azt látjuk, hogy az ember csak azért rendelkezik azzal, amit megél, mert a Szentlélek munkálkodott rajta. Nagyon kevesen képesek megélni az igazságot, miután a Szentlélek foglalkozott velük és fegyelmezte őket. Ami azt jelenti, hogy csak a Szentlélek munkája van jelen; az ember részéről hiányzik az együttműködés. Most már világosan látod? Ha ez így van, hogyan fogsz mindent megtenni, hogy együttműködj Vele, és teljesítsd a kötelességed, amikor a Szentlélek munkálkodik?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A romlott ember képtelen Istent képviselni)

Isten napi igéi  318. szemelvény

Az Istenbe vetett hitednek, az igazságkeresésednek, sőt még a viselkedésednek is a valóságon kell alapulnia: mindennek, amit teszel, gyakorlatiasnak kell lennie, és nem szabad olyan dolgokat hajszolnod, amelyek illuzórikusak és képzeletbeliek. Az ilyen viselkedésnek nincs értéke, mi több, az ilyen életnek nincs értelme. Mivel a törekvésed és az életed mindössze hamissággal és csalással telik, és mivel nem olyan dolgokra törekszel, amelyeknek értékük és jelentőségük van, az egyetlen dolog, amire szert teszel, az abszurd érvelés és doktrína, amely nem az igazságból fakad. Az ilyen dolgok nem állnak kapcsolatban a léted jelentőségével és értékével, és csak egy sivár birodalomba juttathatnak téged. Ily módon az egész életed érték és értelem nélkül marad – és ha nem törekszel az értelmes életre, akkor akár száz évig is élhetnél, az is hiábavaló lenne. Hogyan lehetne ezt emberi életnek nevezni? Nem egy állat élete ez valójában? Hasonlóképpen, ha megpróbáljátok az Istenbe vetett hit útját követni, de nem tesztek kísérletet arra, hogy a látható Istent keressétek, és ehelyett egy láthatatlan és megfoghatatlan Istent imádtok, akkor nem még inkább hiábavaló-e ez a törekvés? A végén a törekvésed romhalmazzá válik. Milyen hasznot hoz neked az ilyen törekvés? Az emberrel az a legnagyobb probléma, hogy csak olyan dolgokat szeret, amelyeket nem láthat vagy érinthet, olyan dolgokat, amelyek rendkívül titokzatosak és csodálatosak, és amelyek az ember számára elképzelhetetlenek és az egyszerű halandók számára elérhetetlenek. Minél valószerűtlenebbek ezek a dolgok, annál inkább elemzik őket az emberek, sőt minden mást figyelmen kívül hagyva hajszolják őket, és megpróbálják megszerezni őket. Minél irreálisabbak, az emberek annál alaposabban vizsgálják és elemzik őket, sőt, egészen odáig mennek, hogy megalkotják saját kimerítő elképzeléseiket róluk. Ezzel szemben viszont, minél valószerűbbek a dolgok, az emberek annál elutasítóbbak velük szemben; egyszerűen lenézik, sőt megvetik őket. Vajon nem pontosan ez-e a ti hozzáállásotok ahhoz a valós munkához, amit ma végzek? Minél reálisabbak az ilyen dolgok, annál előítéletesebbek vagytok velük szemben. Nem szántok időt a vizsgálatukra, hanem egyszerűen figyelmen kívül hagyjátok őket; lenézitek ezeket a valós, alacsony szintű követelményeket, sőt számos elképzelést tápláltok erről az Istenről, aki a leggyakorlatiasabb, és egyszerűen képtelenek vagytok elfogadni az Ő gyakorlatiasságát és normalitását. Ily módon nem egy homályos hithez ragaszkodtok-e? Rendíthetetlen a hitetek a múlt idők homályos Istenében, és nem érdekel benneteket a mai gyakorlati Isten. Vajon ez nem azért van, mert a tegnap Istene és a ma Istene két különböző korszakból származik? Valamint nem azért, mert a tegnap Istene a mennyek magasztos Istene, míg a ma Istene egy apró földi ember? Továbbá nem azért-e, mert az ember által imádott Isten az, akit az ő elképzelései hoztak létre, míg a mai Isten valódi hús-vér testből való, és a földön termett? Mindent összevetve, vajon nem a mai Isten túlságosan is valóságos volta miatt nem követi Őt az ember? Mert amit a mai Isten az emberektől kér, az pontosan az, amit az emberek a legkevésbé sem akarnak megtenni, és ami miatt szégyellik magukat. Nem ez nehezíti-e meg a dolgokat az emberek számára? Nem fedi-e ez fel az emberek sebhelyeit? Ily módon sokan nem a valódi Istent, a gyakorlati Istent keresik, és így a megtestesült Isten ellenségeivé, vagyis antikrisztusokká válnak. Vajon nem nyilvánvaló ez a tény? A múltban, amikor Isten még nem öltött testet, te talán vallásos személy vagy odaadó hívő lehettél. Miután Isten testet öltött, sok ilyen áhítatos hívő akaratlanul is antikrisztussá vált. Tudod, hogy mi folyik itt? Az Istenben való hitedben nem a valóságra koncentrálsz, és nem az igazságot keresed, hanem a hazugságok megszállottja vagy – nem éppen ez a megtestesült Istennel szembeni ellenségeskedésed legegyértelműbb forrása? A megtestesült Istent Krisztusnak nevezik, tehát nem antikrisztus-e mindenki, aki nem hisz a megtestesült Istenben? Tehát az, akiben hiszel és akit szeretsz, valóban ez a megtestesült Isten? Valóban ez az élő, lélegző Isten az, aki a legvalóságosabb és rendkívüli módon normális? Pontosan mi a célja a törekvésednek? A mennyben vagy a földön van? Egy elképzelés vagy az igazság? Isten vagy valami természetfeletti lény? Valójában az igazság az élet legvalóságosabb aforizmája, és a legmagasztosabb ilyen aforizma az egész emberiség körében. Mivel ez az Isten által az emberrel szemben támasztott követelmény, és az Isten által személyesen végzett munka, ezért „az élet aforizmájának” nevezik. Ez nem egy valamiből összefoglalt aforizma, és nem is egy híres idézet egy jeles személyiségtől. Ehelyett a menny és föld és minden dolog Mesterének az emberiséghez intézett kijelentése; ezek nem az ember által összefoglalt szavak, hanem Isten eredendő élete. Ezért nevezik „az élet legmagasztosabb aforizmájának”. Az emberek törekvése arra, hogy az igazságot a gyakorlatba ültessék, a kötelességük teljesítése – vagyis az Isten elvárásának való megfelelésre irányuló törekvés. Ennek az elvárásnak a lényege a legvalóságosabb valamennyi igazság közül, nem pedig üres, senki által el nem érhető doktrína. Ha a törekvésed nem más, mint doktrína, és nincs benne valóság, akkor nem lázadsz-e az igazság ellen? Nem vagy-e olyan, aki az igazságot támadja? Hogyan lehetne egy ilyen ember olyan valaki, aki az Isten iránti szeretetre törekszik? A valóság nélküli emberek azok, akik elárulják az igazságot, és mindannyian eredendően lázadók!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok tudnak megfelelni Istennek, akik ismerik Istent és az Ő munkáját)

Isten napi igéi  319. szemelvény

Mindannyian azt kívánjátok, hogy Isten megjutalmazzon benneteket és Isten kegyében részesüljetek. Mindenki ilyen dolgokat remél, amikor hinni kezd Istenben, mert mindenkit magasabb dolgokra való törekvés köt le, és senki nem akar lemaradni a többiek mögött. Egyszerűen ilyenek az emberek. Pontosan ezért sokan folyamatosan próbáltok a mennyei Isten kegyeibe férkőzni, de valójában az Isten iránti hűségetek és az őszinteségetek sokkal kisebb, mint az önmagatok iránti hűségetek és őszinteségetek. Miért mondom ezt? Mert egyáltalán nem ismerem el Isten iránti hűségeteket, továbbá mert tagadom annak az Istennek a létezését, amelyik a ti szívetekben van. Ez azt jelenti, hogy az általatok imádott Isten, a homályos Isten, amelyet csodáltok, egyáltalán nem létezik. Ezt azért mondhatom ennyire határozottan, mert túl messze vagytok az igaz Istentől. Hűségetek oka a szívetekben lakozó bálvány. Ami pedig Engem illet, az Istent, akire se nem nagyként, se nem kicsiként néztek, pusztán szavakkal méltányoltok. Amikor azt mondom, hogy messze vagytok Istentől, úgy értem, hogy távol vagytok az igaz Istentől, míg a homályos Isten úgy tűnik, a közelben van. Amikor azt mondom, „nem nagy”, ahhoz képest mondom, hogy az Isten, amelyikben ti ma hisztek, pusztán egy nagyszerű képességekkel nem rendelkező személynek tűnik, egy nem igazán fenséges személynek. És amikor azt mondom, „nem kicsi”, az azt jelenti, hogy bár ez a személy nem képes előidézni a szelet és előparancsolni az esőt, ennek ellenére képes előhívni Isten Lelkét, hogy olyan munkát végezzen, amely megrendíti az eget és a földet, és teljesen megdöbbenti az embereket. Külsőleg mindannyian nagyon engedelmesnek tűntök ez iránt a földi Krisztus iránt, lényegében mégsem hisztek Benne, és nem szeretitek Őt. Ez azt jelenti, hogy akiben igazán hisztek, az a saját érzéseitek homályos Istene, és akit igazán szerettek, az az az Isten, aki után éjjel-nappal vágyakoztok, pedig nem láttátok soha személyesen. Ez iránt a Krisztus iránt hitetek csak részleges, szeretetetek pedig semmi. A hit hitet és bizalmat jelent; a szeretet pedig soha el nem múló imádatot és csodálatot jelent az ember szívében. A mai Krisztusban való hitetek és az iránta való szeretetetek azonban messze elmarad ettől. A hitről szólva – hogyan hisztek Benne? A szeretetről szólva – mi módon szeretitek Őt? Ti egyszerűen nem értitek meg az Ő természetét, még kevésbé ismeritek az Ő lényegét – így hogyan hisztek Benne? Hol van a Belé vetett hitetek valósága? Hogyan szeretitek Őt? Hol van az Iránta való szeretetetek valósága?

Sokan követtek Engem tétovázás nélkül mind a mai napig. Sokat fáradoztatok ti is az elmúlt években. Mindegyikőtök veleszületett jellemét és szokásait kristálytisztán megértettem – rendkívül fárasztó volt mindannyiótokkal érintkezni. Az a kár, hogy bár sok mindent megértettem rólatok, ti semmit nem értetek meg Belőlem. Nem csoda, hogy az emberek azt mondják, hogy bedőltetek valaki trükkjének egy zavaros pillanatban. Valójában ti semmit nem értetek meg az Én természetemből, még kevésbé vagytok képesek felfogni, mi jár az Én fejemben. Ma a Velem kapcsolatos félreértéseitek lavina módjára nőnek, a Bennem való hitetek pedig továbbra is zavaros hit. Ahelyett, hogy azt mondanátok, hisztek Bennem, találóbb lenne azt mondani, hogy mindannyian kedveskedni és hízelegni próbáltok Nekem. Az indítékaitok nagyon egyszerűek: bárkit követek, aki megjutalmaz, és bárkiben hiszek, aki lehetővé teszi, hogy megmeneküljek a nagy katasztrófáktól – legyen az Isten vagy egy bizonyos Isten, ez engem egyáltalán nem érdekel. Sok ilyen ember van közöttetek, és ez az állapot nagyon súlyos. Ha egy nap tesztelve lenne, hányan hisztek Krisztusban azért, mert beleláttok az Ő lényegébe, akkor, attól tartok, egyikőtökkel sem lennék megelégedve. Ezért nem ártana egyikőtöknek sem, ha megfontolnátok a következő kérdést: az Isten, amelyikben hisztek, nagyban különbözik Tőlem – és ha így van, akkor mi a lényege az Istenben való hiteteknek? Minél jobban hisztek a ti állítólagos Istenetekben, annál távolabb kerültök Tőlem. Mi tehát a lényege ennek a kérdésnek? Bizonyos, hogy egyikőtök sem fontolta meg soha ezt a kérdést, de felmerült-e bennetek a súlyossága? Gondoltatok-e már annak a következményeire, ha továbbra is így hisztek?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan ismerjük meg a földi Istent?)

Isten napi igéi  320. szemelvény

Örülök azoknak, akik nem gyanakodnak másokra, és kedvelem azokat, akik készségesen elfogadják az igazságot; e két embertípus felé nagyon gondoskodó vagyok, mert az Én szememben ők becsületes emberek. Ha te csalárd vagy, akkor óvatos és gyanakvó leszel mindenkivel és mindennel szemben, és így a Bennem való hited gyanakváson fog alapulni. Soha nem lennék képes ilyen hitet elismerni. Igaz hit hiányában még inkább nélkülözöd az igaz szeretetet. És ha hajlamos vagy kételkedni Istenben és kedvedre találgatásokba bocsátkozni Róla, akkor kétségkívül te vagy a legálnokabb minden ember közül. Azt találgatod, hogy Isten lehet-e olyan, mint az ember: megbocsáthatatlanul vétkes, kicsinyes jellemmel, tisztességtől és értelemtől mentes, igazságérzet nélküli, gonosz taktikák hatása alatt álló, csalárd és ravasz, aki örül a gonosznak és a sötétségnek, és így tovább. Vajon nem azért vannak az embereknek ilyen gondolataik, mert a legkevésbé sem ismerik Istent? Az ilyen hit nem más, mint bűn! Néhányan még azt is hiszik, hogy azok, akik tetszenek nekem, azok éppen a hízelgők és talpnyalók, és hogy azok nem lesznek szívesen látva Isten házában és azok fogják elveszíteni ott a helyüket, akiknek nincsenek ilyen készségeik. Hát ez az egyetlen ismeret, amire szert tettetek ennyi év után? Ez az, amit szereztetek? És a Rólam szóló ismeretetek nem áll meg ezeknél a félreértéseknél – még rosszabb az Isten Lelke elleni káromlásotok és a Menny gyalázása. Ezért mondom azt, hogy az ilyen hit, mint a tietek, csak még jobban el fog távolítani Tőlem, és még jobban szembe fogtok Velem kerülni. Sok évnyi munka során sok igazságot láttatok – de tudjátok-e, mit hallott az Én fülem? Hányan vagytok hajlandóak elfogadni az igazságot? Mindannyian azt hiszitek, hogy hajlandóak vagytok megfizetni az igazság árát, de vajon hányan szenvedtetek valóban az igazságért? Nincs más a szívetekben, csak igazságtalanság, amely miatt azt gondoljátok, hogy mindenki – mindegy, hogy kicsoda – egyformán csalárd és hamis, annyira, hogy akár azt is elhiszitek, hogy a megtestesült Isten normál ember módjára meglenne gyengéd szív és jóindulatú szeretet nélkül. Sőt, azt hiszitek, hogy a nemes jellem és a könyörületes, jóindulatú természet csak a mennyei Istenben létezik. Azt hiszitek, hogy ilyen szent nem létezik, hogy csak a sötétség és a gonosz uralkodik a földön, míg Isten olyasvalami, amire az emberek rábízhatják a jó és a szép iránti vágyukat – egy általuk kreált legendás alak. Az elmétekben a mennyei Isten nagyon becsületes, igazságos és nagyszerű, imádatra és csodálatra méltó. Ez a földi Isten azonban csak egy helyettesítője és eszköze a mennyei Istennek. Azt hiszed, hogy ez az Isten nem lehet egyenlő a mennyei Istennel, még kevésbé említhető Vele egy lapon. Amikor Isten nagysága és tisztelete kerül szóba, ezek a mennyei Isten dicsőségéhez tartoznak, de amikor az ember természetéről és romlottságáról van szó, ezek olyan tulajdonságok, amelyekben a földi Istennek része van. A mennyei Isten örökké magasztos, míg a földi Isten örökké jelentéktelen, gyenge és alkalmatlan. A mennyei Istent nem befolyásolja érzelem, csak igazságosság, míg a földi Istennek csak önző motivációi vannak, és nincs Benne méltányosság, sem értelem. A mennyei Isten a legkevésbé sem tisztességtelen, és örökké hűséges, míg a földi Istennek mindig van egy becstelen oldala. A mennyei Isten nagyon szereti az embert, míg a földi Isten nem gondoskodik megfelelően az emberről, akár teljesen el is hanyagolja őt. Ez a téves ismeret sokáig a szívetekben volt, és akár fennmaradhat a jövőben is. Krisztus minden cselekedetét az igazságtalanok nézőpontjából nézitek, az Ő munkáját, valamint az Ő azonosságát és lényegét pedig a gonoszok nézőpontjából értékelitek. Nagy hibát követtetek el, és megtettétek azt, amit az előttetek járók soha nem tettek meg. Azaz ti csak a magasztos mennyei Istent szolgáljátok, akinek korona van a fején, és soha nem figyeltek arra az Istenre, akit olyan jelentéktelennek tartotok, hogy számotokra Ő láthatatlan. Nem ez-e a ti bűnötök? Vajon ez nem egy klasszikus példája annak, ahogyan megsértitek Isten természetét? Ti a mennyei Istent imádjátok. Imádjátok a magasztos képeket, és nagyra becsülitek azokat, akik kitűnnek ékesszólásukkal. Boldogan hagyod, hogy az az Isten parancsoljon neked, amelyik gazdagsággal tölti meg a kezedet, és az után az Isten után vágysz, amelyik teljesíti minden vágyad. Az egyetlen, akit nem imádsz, az ez az Isten, aki nem magasztos. Az egyetlen dolog, amit utálsz, az a kapcsolódás ezzel az Istennel, akit egy ember se tud nagyra tartani. Az egyetlen dolog, amit nem vagy hajlandó megtenni, az annak az Istennek a szolgálata, aki soha nem adott neked egy fillért sem – és az Egyetlen, aki képtelen elérni, hogy Érte sóvárogj, az ez az ellenszenves Isten. Ez az Isten nem tehet képessé téged arra, hogy szélesítsd látókörödet, hogy úgy érezd, mintha kincset találtál volna – még kevésbé tudja teljesíteni kívánságaidat. Akkor miért követed Őt? Gondolkodtál már ilyen kérdéseken? Amit teszel, az nem pusztán ezt a Krisztust sérti – ami ennél is fontosabb, sérti a mennyei Istent. Úgy gondolom, nem ez a célja az Istenben való hiteteknek!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan ismerjük meg a földi Istent?)

Isten napi igéi  321. szemelvény

Ti arra vágytok, hogy Isten gyönyörködjön bennetek, mégis távol vagytok Istentől. Mi itt a gond? Ti csak a szavait fogadjátok el, de az Ő foglalkozását és metszését nem fogadjátok el, és még kevésbé vagytok képesek elfogadni minden intézkedését, hogy teljes mértékben higgyetek Benne. Mi akkor itt a gond? A végső elemzésben a ti hitetek üres tojáshéj – olyan, amelyből sosem kelhet ki csibe. Mivel a ti hitetek nem hozta el nektek az igazságot, nem adta meg nektek az életet – ehelyett a gondoskodás és a remény csalóka érzetét adta nektek. Ez a gondoskodásérzet és reményérzet a ti istenhitetek célja, nem pedig az igazság és az élet. Ezért mondom, hogy istenhitetek menete nem más, mint hízelgési próbálkozás Isten felé, szolgalelkűségen és szégyentelenségen keresztül, és semmiféleképpen nem tekinthető igaz hitnek. Hogyan születhetne ilyen hitből csibe? Másként mondva: mit érhet el az ilyen hit? Az Istenben való hitetek célja az, hogy Őt arra használjátok, hogy elérjétek saját céljaitokat. Ez vajon nem egy további ténye annak, hogy megsértitek Isten természetét? Hisztek a mennyei Isten létezésében, és tagadjátok a földi Isten létezését, Én mégsem ismerem el a nézeteiteket. Csak azokat az embereket dicsérem, akik két lábbal állnak a földön és a földi Istent szolgálják, de soha nem azokat, akik soha nem ismerik el Krisztust, aki a földön van. Nem számít, mennyire hűségesek az ilyen emberek a mennyei Istenhez, végül nem fognak megmenekülni az Én kezemből, amely megbünteti a gonoszt. Ezek az emberek a gonoszok; ők azok a gonoszok, akik szemben állnak Istennel és soha nem engedelmeskedtek szívesen Krisztusnak. Természetesen számukba beletartoznak mindazok, akik nem ismerik, és ezenfelül nem ismerik el Krisztust. Azt hiszed, hogy úgy viselkedhetsz Krisztussal, ahogy neked tetszik, amíg hűséges vagy a mennyei Istenhez? Tévedsz! Krisztusról való tudatlanságod a mennyei Istenről való tudatlanság. Nem számít, mennyire vagy hűséges a mennyei Istenhez, ez csupán üres beszéd és alakoskodás, mert a földi Isten nemcsak abban játszik szerepet, hogy az ember befogadja az igazságot és mélyebb tudásra tegyen szert, hanem ezenfelül az ember elítélésében is szerepet játszik, és ezt követően a tények megragadásában a gonosz megbüntetése céljából. Megértetted-e az előnyös és hátrányos következményeket? Megtapasztaltad-e őket? Azt kívánom, hogy egy napon a közeljövőben megértsétek ezt az igazságot: ahhoz, hogy ismerjétek Istent, nemcsak a mennyei Istent kell ismernetek, hanem ami még fontosabb, a földi Istent is. Ne hagyjátok, hogy összekeveredjenek a prioritásaitok, vagy hogy a másodlagos megelőzze az elsődlegest! Csak így építhetsz igazán jó kapcsolatot Istennel, így kerülhetsz közelebb Istenhez, és hozhatod a szívedet közelebb Hozzá. Ha már sok éve hívő vagy és régóta csatlakoztál Hozzám, de mégis távol maradsz Tőlem, akkor azt mondom, biztosan gyakran sérted meg Isten természetét, és nagyon nehéz lesz megmondani a végedet. Ha a sok év, amíg kapcsolatban álltál Velem, nemcsak elégtelen volt ahhoz, hogy emberi mivolttal és az igazsággal rendelkező személlyé alakítson téged, hanem ezenfelül a természetedbe véste gonosz útjaidat, és nemcsak kétszer olyan arrogáns vagy, mint korábban, de a Velem kapcsolatos félreértéseid is megsokszorozódtak, úgyannyira, hogy már a kis csatlósodnak tartasz Engem – akkor azt mondom, hogy betegséged már nem felszínes, hanem csontig hatoló. Mindössze a temetésed elrendezésére kell várnod. Akkor nem kell Nekem könyörögnöd, hogy legyek a te Istened, mert halált érdemlő bűnt követtél el, megbocsáthatatlan bűnt. Még ha meg is könyörülhetnék rajtad, a mennyei Isten ragaszkodni fog ahhoz, hogy elvegye az életedet, mert az Isten természete elleni sérelmed nem hétköznapi probléma, hanem nagyon súlyos természetű. Amikor eljön az idő, ne okolj Engem, hogy nem mondtam meg neked előre! Minden erre vezethető vissza: amikor közönséges emberként kapcsolódsz Krisztushoz, a földi Istenhez – azaz amikor azt hiszed, hogy Isten nem más, mint egy személy –, akkor fogsz elveszni. Ez az egyetlen intelmem számotokra.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan ismerjük meg a földi Istent?)

Isten napi igéi  322. szemelvény

Az emberben csak a hit bizonytalan szava létezik, de az ember nem tudja, mit jelent a hit, még kevésbé, hogy miért van hite. Az ember túl keveset ért, és az ember maga is túlságosan hiányos; az Énbennem való hite csak esztelen és tudatlan. Bár nem tudja, mi a hit, és azt sem, hogy miért hisz Bennem, mégis megszállottan hisz Bennem. Amit az embertől kérek, az nem pusztán az, hogy megszállottan hívjon Engem ilyen módon, vagy hogy felületesen higgyen Bennem, mert az Általam végzett munka az, hogy az ember meglásson Engem, és megismerjen Engem, nem pedig az, hogy az embert lenyűgözzem, és új megvilágításban nézzen Rám. Valamikor sok jelet és csodát mutattam, és sok csodálatos dolgot tettem, és az akkori izráeliták nagy elismerést tanúsítottak Irántam, és nagyra becsülték a betegek gyógyítására és a démonok kiűzésére való kivételes képességemet. Abban az időben a zsidók úgy gondolták, hogy gyógyító képességeim mesteriek, rendkívüliek – és sok tettem miatt mindannyian tiszteltek Engem, és nagy csodálatot éreztek valamennyi képességem iránt. Így mindazok, akik láttak Engem csodákat tenni, szorosan követtek Engem, olyannyira, hogy ezrek vettek körül, hogy lássák, amint meggyógyítom a betegeket. Oly sok jelet és csodát mutattam, mégis az emberek csupán egy kiváló orvosnak tekintettek Engem; ugyanígy sok tanító beszédet mondtam akkoriban az embereknek, mégis csupán a tanítványainál magasabb rendű tanítónak tekintettek Engem. Még ma is, miután az emberek látták a munkámról szóló történelmi feljegyzéseket, az értelmezésük továbbra is az, hogy Én egy nagyszerű orvos vagyok, aki meggyógyítja a betegeket, és a tudatlanok tanítója, és úgy határoztak meg Engem, mint az irgalmas Úr Jézus Krisztust. Azok, akik a szentírásokat értelmezik, talán már felülmúlták gyógyítói képességeimet, vagy akár olyan tanítványok is lehetnek, akik már túlszárnyalták tanítójukat, mégis az ilyen nagy hírű emberek, akiknek a nevét az egész világon ismerik, olyan kevésre tartanak Engem, hogy számukra egyszerűen csak orvos vagyok. Tetteim száma több, mint a homokszemek a tengerparton, és bölcsességem felülmúlja Salamon összes fiát, mégis az emberek csupán egy jelentéktelen orvosként és az emberek ismeretlen tanítójaként gondolnak Rám. Nagyon sokan csak azért hisznek Bennem, hogy meggyógyíthassam őket. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy hatalmammal kiűzhessem a tisztátalan szellemeket a testükből, és oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy békét és örömöt kapjanak Tőlem. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy még több gazdagságot kérjenek Tőlem. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy békében töltsék ezt az életet, és hogy az eljövendő világban épségben és biztonságban legyenek. Nagyon sokan hisznek Bennem azért, hogy elkerüljék a pokol szenvedéseit és megkapják a menny áldásait. Oly sokan csak az átmeneti kényelemért hisznek Bennem, de nem törekszenek arra, hogy az eljövendő világban bármit is nyerjenek. Amikor dühömet az emberre zúdítottam, és elragadtam minden örömét és békéjét, amivel egykor rendelkezett, az ember kételkedni kezdett. Amikor az embernek adtam a pokol szenvedéseit, és visszaköveteltem a menny áldásait, az ember szégyene haraggá változott. Amikor az ember arra kért Engem, hogy gyógyítsam meg, nem törődtem vele, és undort éreztem iránta. Az ember elszakadt Tőlem, hogy ehelyett a gonosz orvoslás és a varázslás útját keresse. Amikor megvontam mindazt, amit az ember igényelt Tőlem, mindenki nyomtalanul eltűnt. Ezért azt mondom, hogy az ember azért hisz Bennem, mert túl sok kegyelmet adok, és túlságosan is sokat lehet nyerni. A zsidók a kegyelmem miatt hittek Bennem, és követtek Engem, bárhová is mentem. Ezek a tudatlan, korlátozott tudással és tapasztalattal rendelkező emberek csak az Általam kinyilvánított jeleket és csodákat keresték. Úgy tekintettek Rám, mint a zsidók házának fejére, aki a legnagyobb csodákat tudja véghezvinni. Így amikor démonokat űztem ki az emberekből, ez sok vitát váltott ki közöttük: Azt mondták, hogy Én vagyok Illés, hogy Én vagyok Mózes, hogy Én vagyok a legősibb a próféták közül, hogy Én vagyok a legnagyobb orvos. Azon kívül, hogy Én magam mondtam, hogy Én vagyok az élet, az út és az igazság, senki sem ismerhette meg lényemet vagy kilétemet. Azon kívül, hogy Én magam mondtam, hogy a menny az a hely, ahol az Én Atyám él, senki sem tudta, hogy Én vagyok az Isten Fia, és maga Isten is. Azon kívül, hogy Én magam mondtam, hogy megváltást hozok az egész emberiségnek és megváltom az emberiséget, senki sem tudta, hogy Én vagyok az emberiség Megváltója, és az emberek csak jóindulatú és könyörületes emberként ismertek Engem. És azon kívül, hogy Én magam képes voltam megmagyarázni mindent, ami Rólam szól, senki sem ismert Engem, és senki sem hitte el, hogy Én vagyok az élő Isten Fia. Ilyen az emberek hite Bennem, és ilyen az, ahogyan megpróbálnak becsapni Engem. Hogyan tehetnének tanúságot Rólam, amikor ilyen nézeteket vallanak Rólam?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit tudsz a hitről?)

Isten napi igéi  323. szemelvény

Az emberek régóta hisznek Istenben, de a legtöbbjük nem érti, mit jelent az „Isten” szó, és csak értetlenül követik. Fogalmuk sincs, hogy pontosan miért kellene az embernek hinnie Istenben, vagy hogy mi az Isten. Ha az emberek csak azt tudják, hogy hinni kell Istenben és követni kell Istent, de azt nem, hogy mi az Isten, és nem is ismerik Istent, akkor ez nem csak egy óriási nagy vicc? Annak ellenére, hogy az emberek idáig eljutva tanúi voltak már sok mennyei misztériumnak, és sok mélyreható tudásról hallottak, amelyet az ember még soha nem értett meg, számos olyan elemi igazságot nem ismernek, amelyen az ember még sohasem tűnődött. Egyesek azt mondhatják: „Sok éven át hittünk Istenben. Hogy ne tudnánk, mi az Isten? Vajon nem kicsinyel le minket ez a kérdés?” A valóságban azonban, bár az emberek ma is követnek Engem, semmit sem tudnak a mai munkáról, és még a legnyilvánvalóbb és legegyszerűbb kérdéseket sem képesek felfogni, nemhogy az olyan rendkívül összetett kérdéseket, mint amilyenek az Istenre vonatkozóak. Tudd meg, hogy azok a kérdések, amelyekkel nem foglalkozol, amelyeket nem ismertél fel, azokat a legfontosabb megértened, mert te csak a tömeget követed, nem figyelve arra és nem törődve azzal, hogy mivel kellene felvértezned magad. Valóban tudod, hogy miért kellene hinned Istenben? Valóban tudod, hogy mi az Isten? Valóban tudod, hogy mi az ember? Mint Istenben hívő ember, ha nem érted meg ezeket a dolgokat, vajon nem veszíted el az Istenben hívő ember méltóságát? Az én munkám ma ez: az emberek értsék meg önnön lényegüket, értsék meg mindazt, amit Én teszek, és ismerjék meg Isten igazi arcát. Ez az irányítási tervem záró aktusa, munkám utolsó szakasza. Ezért mondom el nektek előre az élet minden titkát, hogy elfogadhassátok őket Tőlem. Mivel ez a végső korszak munkája, el kell mondanom nektek minden olyan életigazságot, amelyre eddig soha nem voltatok fogékonyak, még akkor is, ha képtelenek vagytok megérteni vagy elviselni őket, mert egyszerűen túlságosan silányak vagytok, és képességeitek elégtelenek. Véghezviszem a munkámat; befejezem a munkát, amit el kell végeznem, és elmondom nektek mindazt, amire megbízást adtam nektek, nehogy újra eltévelyedjetek, és bedőljetek a gonosz ármányainak, amikor leszáll a sötétség. Sok olyan út van, amelyet nem értetek, és sok olyan dolog, amelyről nincs tudomásotok. Annyira tudatlanok vagytok; nagyon jól ismerem szellemi képességeiteket és hiányosságaitokat. Ezért, bár sok olyan szó van, amelyet képtelenek vagytok megérteni, mégis hajlandó vagyok elmondani nektek mindezeket az igazságokat, amelyekre eddig soha nem voltatok fogékonyak, mert folyamatosan aggódom, hogy a jelenlegi szellemi képességeitek közepette képesek vagytok-e szilárdan megállni a Nekem tett tanúságtételetekben. Nem arról van szó, hogy nem tartalak sokra titeket; mind olyan lények vagytok, akik még nem estek át a formális tanításomon, és egyáltalán nem látom, hogy mennyi dicsőség lakozik bennetek. Bár sok energiát fordítottam arra, hogy dolgozzak rajtatok, gyakorlatilag nincsenek bennetek pozitív alkotórészek, a negatív alkotórészeket pedig egy kezemen meg tudom számolni, és azok csak a Sátánt megszégyenítő tanúságtételként szolgálnak. Szinte minden más, ami bennetek van, a Sátán mérge. Olybá tűntök számomra, mint akik számára nincsen megváltás. Ahogy a dolgok állnak, ránézek különböző arckifejezéseitekre és viselkedésetekre, és végül megismerem igazi nagyságotokat. Ezért nyugtalankodom mindig miattatok: Ha az emberek magukra maradnának, tényleg jobb lenne az életük, vagy ahhoz hasonló lenne, mint amilyenek ma? A gyermeki értelmetek nem nyugtalanít benneteket? Tudtok valóban olyanok lenni, mint Izráel választott népe – hűek Hozzám, és csakis Hozzám, mindenkor? Ami bennetek megmutatkozik, az nem a szüleiktől elkóborolt gyermekek csintalansága, hanem a gazdájuk ostorának hatósugarán kívülre került állatokból előtörő bestialitás. Meg kell ismernetek a természeteteket, ami egyben közös gyengeségetek is; mindannyiótok közös betegsége. Ezért egyetlen figyelmeztetésem számotokra ma az, hogy álljatok szilárdan a mellettem tett tanúságtételetekben. Semmilyen körülmények között ne engedjétek, hogy a régi betegség újra fellángoljon. A tanúságtétel a legfontosabb – ez a munkám lényege. Nektek úgy kell elfogadnotok szavaimat, ahogyan Mária elfogadta Jahve kinyilatkoztatását, amely álmában érkezett hozzá: hinni benne, majd engedelmeskedni neki. Csak ez minősül erényesnek. Mert ti vagytok azok, akik a legtöbbet hallják szavaimat, akiket a leginkább megáldottam. Nektek adtam minden értékes tulajdonom, mindent nektek adományoztam, mégis oly nagymértékben különbözik a helyzetetek Izráel népétől; egyszerűen világok választanak el benneteket egymástól. De hozzájuk képest ti sokkal többet kaptatok; míg ők kétségbeesetten várják megjelenésemet, ti kellemes napokat töltötök Velem, részesülve bőségemből. E különbség fényében, mi jogosít fel titeket arra, hogy civakodjatok és veszekedjetek velem, és a részeteket követeljétek a tulajdonomból? Hát nem nyertetek már sokat? Én oly sokat adok nektek, de ti csak szívszorító szomorúságot és aggodalmat, fékezhetetlen haragot és elégedetlenséget adtok Nekem cserébe. Annyira visszataszítóak vagytok – ugyanakkor szánalomra méltók is, ezért nincs más választásom, mint lenyelni minden haragomat, és újra és újra hangot adni ellenvetéseimnek veletek szemben. Több ezer éves munkám során sohasem tiltakoztam az emberiségnél, mert rájöttem, hogy az emberiség fejlődése során csak a köztetek élő „szélhámosok” váltak a leghíresebbekké, mint értékes örökségek, amelyeket régi idők híres ősei hagytak rátok. Mennyire gyűlölöm azokat az embertelen disznókat és kutyákat. Túlságosan hiányzik belőletek a lelkiismeret! Túlságosan aljas jelleműek vagytok! Túlságosan megkeményedett a szívetek! Ha ilyen szavakat és munkát szántam volna az izráelitákra, már régen dicsőséget szereztem volna. De köztetek ez elérhetetlen; rátok csak a kegyetlen mellőzés, az elutasítás és a kifogások jellemzőek. Túlságosan érzéketlenek és teljesen értéktelenek vagytok!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mi a te megértésed Istenről?)

Isten napi igéi  324. szemelvény

Most mindannyiótoknak meg kellene értenie az Istenbe vetett hit valódi jelentését. Az Istenbe vetett hit jelentését, amelyről korábban beszéltem, a pozitív belépésetek kapcsán. A mai nap más: Ma az Istenbe vetett hitetek lényegét szeretném elemezni. Természetesen, ez azt jelenti, hogy egy negatív nézőpontból vezetlek titeket; ha nem így tennék, sosem ismernétek meg valódi arcotokat, és mindörökké ájtatosságotokkal és hűségetekkel dicsekednétek. Joggal mondhatjuk, hogy ha nem fedném fel a csúfságot a szívetek mélyén, mindegyikőtök megkoronázná magát, és minden dicsőséget megtartanátok magatoknak. Arrogáns és öntelt természetetek arra vezérel titeket, hogy eláruljátok saját lelkiismereteteket, hogy lázadjatok Krisztus ellen és ellenálljatok Neki, és leleplezzétek csúfságotokat, ezzel felszínre hozva szándékaitokat, elképzeléseiteket, szertelen vágyaitokat és sóvárgással telt szemeiteket. És mégis, folyamatosan fecsegtek élethosszig tartó szenvedélyetekről Krisztus munkája iránt, és unos untalan ismétlitek Krisztus régen szólt igazságait. Ez a ti „hitetek” – a ti „tisztátalanságtól mentes hitetek”. Én mindvégig szigorú mércéhez mértem az embert. Ha hűséged szándékokkal és feltételekkel jár együtt, akkor inkább nem kérek az úgynevezett hűségedből, ugyanis megvetem azokat, akik félrevezetnek Engem szándékaikon keresztül és feltételekkel zsarolnak Engem. Csak azt kívánom, hogy az ember feltétlenül hűséges legyen Hozzám, és mindent egyetlen szóért – és annak bizonyításáért tegyen: hit. Megvetem, ahogyan hízelgéssel próbáltok megörvendeztetni Engem, hiszen Én mindig őszinteséggel kezeltelek titeket, ezért azt kívánom, hogy ti is valódi hittel viseltessetek Irántam. Amikor a hitről van szó, sokan azt gondolhatják, hogy Istent követik, ugyanis van hitük, és másként nem viselnének el efféle szenvedést. Így hát ezt kérdem tőled: ha hiszel Isten létezésében, miért nem féled Őt? Ha hiszel Isten létezésében, miért nem rettegsz Tőle a szívedben a legcsekélyebb mértékben sem? Elfogadod, hogy Krisztus Isten megtestesülése, így hát miért veszed semmibe Őt? Miért viselkedsz tiszteletlenül Vele szemben? Miért ítélkezel nyíltan Felette? Miért kémleled folyton az Ő mozdulatait? Miért nem veted alá magad annak, amit Ő elrendez? Miért nem cselekszel az Ő szavával összhangban? Miért próbálod kizsarolni és elrabolni Tőle az adományait? Miért beszélsz Krisztus szempontjából? Miért ítéled meg, hogy az Ő munkája és szava helyes-e? Miért merészeled káromolni Őt a háta mögött? Ezek és más dolgok azok, amiben a hitetek rejlik?

Szavaitokban és viselkedésetekben olyan elemek vannak, amelyek elárulják, hogy nem hisztek Krisztusban. A hitetlenség áthatja minden tettetek indítékát és célját. Még a tekintetetek is magában foglalja a Krisztus iránti hitetlenséget. Mondhatjuk, hogy percről percre, mindegyikőtök a hitetlenség elemeit táplálja. Ez azt jelenti, hogy minden pillanatban ki vagytok téve a veszélynek, hogy eláruljátok Krisztust, hiszen a testetekben áramló vért átitatja a megtestesült Isten iránti hitetlenség. Ezért azt mondom, a lábnyomok, amelyeket az Istenbe vetett hit ösvényén hagytok, nem valóságosak; amint az Istenbe vetett hit ösvényét járjátok, nem vetitek meg lábatokat szilárdan a földön – csupán gépiesen teszitek a dolgotokat. Sohasem hiszitek teljesen Krisztus szavát, és képtelenek vagytok azt azonnal átültetni a gyakorlatba. Ez az oka, amiért nincs hitetek Krisztusban. Az, hogy folyton elképzeléseket alkottok Róla, a másik oka annak, hogy nincs hitetek Benne. Az, hogy örökké kétkedők vagytok Krisztus munkáját illetően, hagyjátok, hogy Krisztus szava süket fülekre találjon, hogy véleményt alkottok bármely munkáról, amit Krisztus végez, és képtelenek vagytok helyesen értelmezni ezt a munkát, hogy nehézséget okoz félretennetek elképzeléseiteket, bármilyen magyarázatot is kaptok, és így tovább – ezek mind a szívetekben keveredő hitetlenség elemei. Bár követitek Krisztus munkáját, és sosem maradtok le, túl sok lázadás kavarog a szívetekben. Ez a lázadás tisztátalanság az Istenbe vetett hitetekben. Talán nem gondoljátok, hogy ez a helyzet, ám ha képtelen vagy felismerni az ebből eredő szándékaidat, akkor elkerülhetetlenül azok között leszel, akik odavesznek, ugyanis Isten csak azokat tökéletesíti, akik valóban hisznek Benne, nem azokat, akik kételkednek Benne, és legkevésbé azokat, akik vonakodva követik Őt annak ellenére, hogy sosem hitték, hogy Ő Isten.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Igazi istenhívő vagy?)

Isten napi igéi  325. szemelvény

Egyesek nem lelik örömüket az igazságban, még kevésbé az ítéletben. Ehelyett a hatalom és a vagyon örvendezteti meg őket; az ilyen embereket hívjuk hatalomvágyóknak. Csak a befolyással bíró felekezeteket keresik a világban, és csak olyan pásztorokat és tanítókat keresnek, akik szemináriumokat végeztek. Bár elfogadták az igazság útját, csupán félig hívők; képtelenek teljes szívüket és lelküket odaadni, szájuk arról mond szavakat, hogy feláldozzák magukat Istenért, szemüket azonban a nagy pásztorokra és tanítókra függesztik, és egy újabb pillantásra sem méltatják Krisztust. Szívük a hírnéven, a vagyonon és a dicsőségen függ. Kizártnak tartják, hogy egy ilyen kisember képes lenne oly sokat meghódítani, hogy egy ilyen jelentéktelen valaki tökéletesíthetné az embert. Úgy gondolják, kizárt, hogy ezek a senkik a por és a trágyadombok között az Isten választotta emberek. Úgy hiszik, ha Isten üdvössége ilyen embereknek szólna, akkor az ég és a föld feje tetejére állna, és mindenki hülyére nevetné magát. Úgy hiszik, hogy ha Isten ilyen senkiket választana, hogy tökéletesítse őket, akkor azok a nagy emberek maguk válnának Istenné. Látásmódjuk hitetlenséggel szennyezett, ami több annál, mintha nem hinnének; egyszerűen ostoba bestiák. Hiszen csak a státuszt, a tekintélyt és a hatalmat értékelik, és csak a nagy csoportokat és felekezeteket becsülik. A legcsekélyebb figyelmet sem szentelik azoknak, akiket Krisztus vezet; egyszerűen árulók ők, akik hátat fordítottak Krisztusnak, az igazságnak és az életnek.

Amint csodálsz, az nem Krisztus alázatossága, hanem a magas pozícióban lévő hamis pásztorok. Nem Krisztus kedvességét és bölcsességét imádod, hanem a züllött alakokat, akik a világ mocskában fetrengenek. Nevetsz Krisztus fájdalmán, akinek nincs hová lehajtania a fejét, miközben csodálod azokat a hullákat, amelyek adományokra vadásznak és kicsapongó életet élnek. Nem vagy hajlandó Krisztus oldalán szenvedni, de örömmel veted magad azoknak a hanyag antikrisztusoknak a karjába, holott ők csupán hússal, szavakkal és irányítással etetnek téged. Még most is, a szíved továbbra is feléjük fordul, az ő hírnevük felé, az ő tisztségük felé, az ő befolyásuk felé. És továbbra is kitartasz ama hozzáállás mellett, miszerint nehéznek találod hinni Krisztus munkáját, és nem vagy hajlandó elfogadni azt. Ezért mondom, hogy nincs meg benned a hit, hogy elismerd Krisztust. Az ok, amiért máig követted Őt, csak az, hogy nem volt más lehetőséged. A fennkölt képek sora örökké ott tornyosul a szívedben; nem feledheted összes szavukat és cselekedetüket, sem pedig befolyásos szavaikat és kezüket. A szívedben vannak, örökké felsőbbrendűn és örökké hősként. A ma Krisztusát illetően azonban ez nem így van. Ő örökké jelentéktelen a szívedben és sohasem érdemli meg a félelmet. Hiszen Ő túlságosan hétköznapi, túlságosan kevés befolyással bír, és messze áll a fennköltségtől.

Mindenesetre azt mondom, hogy mindazok, akik nem becsülik az igazságot, hitetlenek és az igazság árulói. Az ilyen ember sosem kapja meg Krisztus jóváhagyását. Felismerted már, mennyi hitetlenség van benned, és mennyi árulással vagy Krisztus iránt? Így intelek: mivel az igazság útját választottad, teljes szívvel kötelezd el magad; ne légy ellentmondásos vagy lagymatag. Meg kellene értened, hogy Isten nem a világhoz, vagy egy bizonyos személyhez tartozik, hanem mindazokhoz, akik igazán hisznek Benne, mindazokhoz, akik imádják Őt, és mindazokhoz, akik elkötelezettek Iránta és hűségesek Hozzá.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Igazi istenhívő vagy?)

Isten napi igéi  326. szemelvény

Hitükben az emberek arra törekszenek, hogy Isten megfelelő rendeltetési helyet adassanak maguknak és minden kegyelmet, amire szükségük van, hogy szolgájukká tegyék Őt, hogy békés, baráti kapcsolatot tartson fenn velük, hogy – bármikor is történhetne ez – soha ne legyen konfliktus közöttük. Vagyis az Istenbe vetett hitük megköveteli Isten arra vonatkozó ígéretét, hogy minden igényüket teljesíti, és megajándékozza őket mindazzal, amiért imádkoznak, a Bibliában olvasott szavaknak megfelelően: „Meghallgatom minden imátokat.” Elvárják, hogy Isten senkit ne ítéljen el, és senkivel ne foglalkozzon, mert Ő mindig is az irgalmas Üdvözítő Jézus volt, aki mindig és mindenhol jó kapcsolatot tart fenn az emberekkel. Az emberek így hisznek Istenben: szemérmetlenül csak követelnek Istentől, azt hiszik, hogy akár lázadóak, akár engedelmesek, Ő mindent vakon megad nekik. Egyszerűen csak folyamatosan „adósságokat hajtanak be” Istentől, azt hiszik, hogy Ő minden ellenállás nélkül köteles „megadni a tartozását”, ráadásul kétszeresen; azt hiszik, hogy akár kapott tőlük valamit Isten, akár nem, Őt csak manipulálni tudják, és Ő nem tudja önkényesen vezényelni az embereket, még kevésbé tudja felfedni az emberek előtt az Ő sok éven át rejtegetett bölcsességét és igazságos természetét, amikor csak akarja, és az engedélyük nélkül. Egyszerűen megvallják a bűneiket Istennek, abban a hitben, hogy Isten majd csak feloldozza őket, hogy nem lesz elege belőle, és hogy ez így fog örökké menni. Egyszerűen csak parancsolgatnak Istennek, abban a hitben, hogy Ő majd csak úgy engedelmeskedik nekik, mert a Bibliában le van írva, hogy Isten nem azért jött, hogy az emberek szolgáljanak neki, hanem azért, hogy szolgálja őket, és hogy Ő azért van itt, hogy a szolgájuk legyen. Ti nem mindig így hittétek? Amikor valamit nem tudtok Istentől megszerezni, akkor legszívesebben elmenekülnétek; amikor valamit nem értetek, akkor nagyon nehezteltek, és még odáig is elmentek, hogy mindenféle gyalázkodást zúdítotok Rá. Ti egyszerűen nem engeditek, hogy maga Isten teljes mértékben kifejezze bölcsességét és csodáját; ehelyett csak az átmeneti könnyű időszakokat és kényelmet akarjátok élvezni. Eddig az Istenbe vetett hitetekhez való hozzáállásotok csupán a régi nézeteitekből álltak. Ha Isten csak egy kicsit is mutat nektek fenségéből, ti boldogtalanok lesztek. Látjátok most már pontosan, hogy milyen érettek vagytok? Ne feltételezzétek, hogy mind hűségesek vagytok Istenhez, amikor valójában a régi nézeteitek nem változtak. Amikor semmi sem történik veled, azt hiszed, hogy minden simán megy, és az Isten iránti szereteted eléri a csúcspontját. Amikor valami apróság történik veled, az alvilágba zuhansz. Ez vajon Isten iránti hűség?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Tedd félre a rang áldásait és értsd meg Isten akaratát, hogy üdvözítse az embert)

Isten napi igéi  327. szemelvény

Keresésetek folyamán túl sok egyéni elképzelést, reményt és jövőképet dédelgettek. A jelenlegi munka arra szolgál, hogy a státusz iránti vágyatokkal és egyéb túlzó vágyaitokkal foglalkozzon. A remények, a státusz és az elképzelések mind a sátáni természet klasszikus megnyilvánulásai. Ezek a dolgok kizárólag azért léteznek az emberek szívében, mert a Sátán mérge folyamatosan emészti az emberek gondolatait, és az emberek sohasem képesek lerázni magukról a Sátán e kísértéseit. A bűn kellős közepén élnek, de nem hiszik, hogy ez bűn, és mindeközben így gondolkodnak: „Hiszünk Istenben, ezért Neki áldásokkal kell megajándékoznia minket, és mindent megfelelően el kell rendeznie számunkra. Hiszünk Istenben, ezért bizonyára felsőbbrendűek vagyunk másoknál, és bárki másnál magasabb státuszunk és nagyszerűbb jövőnk kell, hogy legyen. Mivel hiszünk Istenben, Neki korlátlan áldásokban kell részesítenie minket. Máskülönben ezt nem neveznénk istenhitnek.” Azok a gondolatok, amelyekre az emberek túlélésük érdekében támaszkodtak, sok éven át emésztették a szívüket, míg végül álnokok, gyávák és megvetendőek lettek. Nemcsak az akaraterő és az elszántság hiányzik belőlük, de mohókká, arrogánsakká és akaratosakká is váltak. Teljesen hiányzik belőlük bármiféle, az énjükön túlmutató elhatározás, sőt, mi több, egy csipetnyi bátorság sincs bennük, hogy lerázzák magukról e sötét befolyások kötelékeit. Az emberek gondolatai és élete olyannyira rothadt, hogy az Istenbe vetett hittel kapcsolatos perspektíváik még mindig elviselhetetlenül rútak, és még amikor az istenhittel kapcsolatos perspektíváikról beszélnek is egyesek, egyszerűen még hallani is elviselhetetlen. Az emberek mind gyávák, inkompetensek, megvetendőek és gyarlók. Nem éreznek undort a sötétség erői iránt, és nem éreznek szeretetet a világosság és az igazság iránt; ehelyett minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy kiűzzék azokat. Hát nem épp ilyenek a mostani gondolataitok és perspektíváitok? „Mivel hiszek Istenben, egyszerűen záporozniuk kellene rám az áldásoknak, és biztosítva kellene legyen, hogy a státuszom soha nem inog meg és magasabb marad, mint a nem hívőké.” Nem csupán egy vagy két évig, de évek hosszú során át dédelgettétek magatokban ezt a fajta perspektívát. Túlfejlett az ügyletközpontú gondolkodásmódotok. Habár ma eljutottatok ehhez a lépéshez, még mindig nem engedtétek el a státuszt, hanem folyamatosan küszködtök, hogy erről érdeklődjetek és mindennap ezt figyeljétek, mélységes félelemmel, hogy egy nap a státuszotok elvész és a nevetek romba dől. Az emberek soha nem tették félre a gondtalanság iránti vágyukat. Tehát, minthogy ma így ítéllek meg benneteket, milyen fokú megértéssel fogtok a végén rendelkezni? Azt mondjátok majd, hogy bár a státuszotok nem magas, attól még Isten felemelt benneteket. Mivel alacsony származásúak vagytok, nincs státuszotok, de státuszt nyertek azért, mert Isten felemel benneteket – ez olyasmi, amit Ő ajándékozott nektek. Ma képesek vagytok személyesen megkapni Istentől a kiképzést, fenyítést és ítéletet. Ez még inkább az Ő felemelése. Képesek vagytok személyesen megkapni az Ő megtisztítását és égetését. Ez Isten nagy szeretete. Az idők során egyetlen személy sem volt még, aki részesült volna az Ő megtisztításában és égetésében, és egyetlen személy sem volt képes tökéletessé válni az Ő szavai által. Isten most szemtől szemben beszél veletek, megtisztítva benneteket, feltárva belső lázadó mivoltotokat – ez valóban az Ő felemelése. Milyen képességeik vannak az embereknek? Akár Dávid fiai, akár Móáb leszármazottai, összességében véve az emberek teremtett lények, akiknek semmi dicsekednivalójuk nincs. Mivel Isten teremtményei vagytok, egy teremtmény kötelességét kell elvégeznetek. Nincs más követelmény veletek szemben. Így imádkozzatok: „Ó, Istenem! Akár van státuszom, akár nincs, most már értem magamat. Ha a státuszom magas, az azért van, mert Te felemeltél, ha pedig alacsony, az azért van, mert Te így rendelted. Minden a Te kezedben van. Nekem nincs sem választásom, sem panaszom. Te rendelted el, hogy ebben az országban, ennek a népnek a körében szülessek meg, és mindössze annyi a teendőm, hogy teljesen engedelmes legyek a Te uralmad alatt, mert minden azon belül van, amit Te elrendeltél. Nem gondolok a státuszra; végtére is csak egy teremtmény vagyok. Ha Te a feneketlen mélységbe helyezel is engem, a tűz és kénkő tavába, én nem vagyok más, csak egy teremtmény. Ha Te használsz engem, teremtmény vagyok. Ha Te tökéletessé teszel engem, még mindig teremtmény vagyok. Ha nem tökéletesítesz engem, akkor is szeretni foglak, mert nem vagyok több, mint teremtmény. Semmi több nem vagyok, csak egy apró teremtmény, akit a teremtés Ura teremtett, csupán egy az összes teremtett ember közül. Te teremtettél engem, és most újra a kezedbe helyeztél engem, hogy azt tegyél velem, amit akarsz. Kész vagyok a Te eszközöd és a Te ellenpontod lenni, mert minden úgy van, ahogy Te elrendelted. Ezen senki nem változtathat. Minden dolog és esemény a Te kezedben van.” Amikor eljön az ideje annak, hogy nem gondolsz többé a státuszra, akkor megszabadulsz tőle. Csak akkor leszel képes magabiztosan és merészen keresni, és csak akkor lehet szabad a szíved mindenféle korlátozástól. Mihelyt az emberek kivergődtek ezekből a dolgokból, nem lesznek többé aggályaik. Milyen aggályai vannak a többségeteknek jelen pillanatban? Mindig a státusz korlátoz benneteket, és folyton a saját kilátásaitok miatt aggódtok. Mindig Isten kijelentéseit lapozgatjátok, mert az emberiség rendeltetési helyével kapcsolatos mondásokat szeretnétek olvasni, és tudni akarjátok, milyen kilátásaitok vannak, és mi lesz a rendeltetési helyetek. Így töprengtek: „Vannak egyáltalán kilátásaim? Talán Isten elvette őket? Isten csak azt mondja, ellenpont vagyok; akkor mik a kilátásaim?” Nehéz félretennetek a kilátásaitokat és a sorsotokat. Most követők vagytok, és nyertetek némi megértést erről a munkafázisról. Ámde még mindig nem tettétek félre a státusz iránti vágyatokat. Amikor a státuszotok magas, jól végzitek a keresést, de amikor a státuszotok alacsony, többé nem kerestek. Mindig a státusz áldásain jár az eszetek. Miért van az, hogy az emberek többsége nem tud kiszakadni a negativitásból? Nem minden esetben az a válasz, hogy a reménytelen kilátások miatt? Mihelyt Isten kijelentései megjelennek, ti már rohantok is megnézni, hogy valójában mi is a státuszotok és identitásotok. A státuszt és az identitást helyezitek a fontossági sorrend legelejére, a víziót pedig a második helyre száműzitek. A harmadik helyen valami olyasmi áll, amibe be kellene lépnetek, a negyedik helyen pedig Isten jelenlegi akarata. Először azt ellenőrzitek, hogy Isten nektek szánt címe, az „ellenpont” megváltozott-e, vagy sem. Olvastok és olvastok, és amikor látjátok, hogy az „ellenpont” cím megszűnt, boldogok lesztek, buzgón hálálkodtok Istennek, és dicsőítitek az Ő nagy hatalmát. De ha azt látjátok, hogy még mindig ellenpontok vagytok, bosszúsak leszek, és a szívetekből azonnal eloszlik a motiváció. Minél inkább így kerestek, annál kevesebbet fogtok aratni. Minél nagyobb egy személy vágya a státuszra, annál komolyabban kell vele foglalkozni, és annál inkább szüksége van arra, hogy nagy finomításon essen át. Az ilyen emberek értéktelenek! Foglalkozni kell velük, és megfelelően meg kell ítélni őket, hogy teljesen elengedjék ezeket a dolgokat. Ha mindvégig így törekedtek, semmit nem fogtok aratni. Akik nem törekednek az életre, azok nem formálhatók át, és akik nem szomjaznak az igazságra, nem nyerhetik el az igazságot. Te nem a személyes átformálódásra és a belépésre koncentrálsz, inkább a túlzó vágyakra és olyan dolgokra, amelyek korlátozzák Isten iránti szeretetedet és megakadályozzák, hogy közeledj Hozzá. Képesek ezek a dolgok átformálni téged? Képesek eljuttatni téged a királyságba? Ha törekvésed tárgya nem az igazság keresése, akkor akár ki is használhatod ezt az alkalmat, és visszatérhetsz a világba szerencsét próbálni. Tényleg nem érdemes erre pazarolni az idődet – miért kínoznád magad? Talán nem igaz, hogy odakint a szépséges világban mindenféle dolgot élvezhetnél? Pénz, gyönyörű nők, státusz, hiúság, család, gyerekek és így tovább – nem a világnak ezek a termékei a legjobb dolgok, amelyeket élvezhetsz? Mi haszna itt kóborolni és keresgélni egy helyet, ahol boldog lehetsz? Az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania, akkor neked hogyan lehetne olyan helyed, ahol könnyebbséged lehet? Hogyan teremthetne Ő számodra egy gyönyörű, nyugodt helyet? Lehetséges ez? Az Én ítéletemen kívül ma csak az igazsággal kapcsolatos tanításokat kaphatsz. Vigasztalást nem nyerhetsz Tőlem, és nem nyerheted el azt a könnyű életet sem, amely után éjjel-nappal sóvárogsz. Nem ajándékozom neked a világ javait. Ha őszintén törekszel, akkor hajlandó vagyok teljes egészében megadni neked az élet útját, hogy olyan légy, mint a vízbe visszaengedett hal. Ha nem törekszel őszintén, visszaveszek mindent. Nem vagyok hajlandó az Én számból való szavakat azoknak adni, akik mohón vágynak a kényelemre, akik olyanok, mint a disznók és kutyák!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Miért nem akarsz ellenpont lenni?)

Isten napi igéi  328. szemelvény

Nézzetek magatokba, hogy meglássátok, hogy mindenben, amit tesztek, az igazlelkűséget gyakoroljátok-e, és minden cselekedetetek figyeli-e Isten: Ez az az alapelv, amely szerint az Istenben hívők az ügyeiket intézik. Igaznak fognak benneteket nevezni, mert képesek vagytok megelégíteni Istent, és mert elfogadjátok Isten gondoskodását és védelmét. Isten szemében mindazok, akik elfogadják Isten gondoskodását, védelmét és tökéletességét, és akiket Ő megnyer magának, igazak, Ő pedig mindannyiukat értékesnek tekinti. Minél inkább elfogadjátok Isten jelenlegi szavait, annál inkább képesek lesztek befogadni és megérteni Isten akaratát, és ezért annál inkább képesek lesztek Isten szavait megélni és az Ő elvárásainak megfelelni. Ez Isten megbízatása számotokra, és ez az, amire mindannyiótoknak képesnek kell lennetek. Ha a saját fogalmaitokat használjátok Isten megmérésére és körülhatárolására, mintha Isten egy változatlan agyagszobor lenne, és Istent teljesen beszorítjátok a Biblia paraméterei közé, és tevékenységi körét lekorlátozzátok, akkor ez azt bizonyítja, hogy megbélyegeztétek Istent. Mivel a zsidók az Ószövetség korában Istent egy változatlan formájú bálványnak tekintették, amelyet a szívükben tartottak, mintha Istent csak Messiásnak lehetne nevezni, és csak az lehetne Isten, akit Messiásnak hívnak, és mivel az ember úgy szolgálta és imádta Istent, mintha Ő egy (élettelen) agyagszobor lenne, ezért az akkori Jézust keresztre szegezték, halálbüntetést szabva ki Rá – a bűntelen Jézust így halálra ítélték. Isten ártatlan volt minden bűntettben, az ember mégsem könyörült meg rajta, és ragaszkodott ahhoz, hogy halálra ítélje Őt, így Jézust keresztre feszítették. Az ember mindig azt hiszi, hogy Isten változatlan, és egyetlen könyv, a Biblia alapján határozza meg Őt, mintha az ember tökéletesen értené Isten irányítását, mintha az ember a kezében tartaná mindazt, amit Isten tesz. Az emberek a végletekig abszurdak, a végletekig arrogánsak, és hajlanak a túlzásokra. Bármilyen nagy is az Istenről való tudásod, én akkor is azt mondom, hogy nem ismered Istent, hogy te vagy az, aki a legjobban szembeszállsz Istennel, és elítélted Istent, mert teljesen képtelen vagy arra, hogy engedelmeskedj Isten művének, és az Isten általi tökéletessé válás útján járj. Miért nem elégedett soha Isten az ember tetteivel? Mert az ember nem ismeri Istent, mert túl sok képzete van, és az Istenről alkotott ismeretei semmilyen szempontból nem egyeznek a valósággal, helyette monoton módon, változatlanul ugyanazt a témát ismétlik, és minden helyzetben ugyanazt a megközelítést alkalmazzák. És így, miután ma eljött a földre, Istent az ember újra keresztre szegezi. Kegyetlen emberiség! Az összejátszás és az intrika, az egymástól való elragadás és megkaparintás, a hajsza a hírnévért és vagyonért, a kölcsönös mészárlás – mikor lesz ennek valaha is vége? Annak ellenére, hogy Isten több százezer szót szólt, senki sem tért még észhez. Az emberek a családjuk, fiaik és lányaik, karrierjük, jövőbeli kilátásaik, pozíciójuk, hiúságuk és pénzük, ételük, ruházatuk és testük kedvéért cselekszenek. De vajon van-e valaki, akinek a cselekedetei valóban Istent szolgálják? Még azok között is, akik Istenért cselekszenek, csak kevesen vannak, akik ismerik Istent. Hányan vannak, akik nem a saját érdekükből cselekszenek? Hányan vannak, akik nem nyomnak el vagy közösítenek ki másokat azért, hogy megvédjék saját pozíciójukat? Így hát Istent számtalanszor erővel halálra ítélték, és számtalan barbár bíró elítélte Istent, és újra keresztre szegezték Őt. Hányan nevezhetők igaznak, mert valóban Isten kedvére cselekszenek?

Vajon olyan könnyű tökéletessé válni Isten előtt szent vagy igaz emberként? Igaz a kijelentés, miszerint „nincsenek igazak ezen a földön, az igazak nem ezen a világon vannak”. Amikor Isten elé járultok, fontoljátok meg, hogy mit viseltek, gondoljátok meg minden szavatokat és cselekedeteteket, minden gondolatotokat és elképzeléseteket, sőt még az álmaitokat is, amelyeket minden nap megálmodtok – ezek mind a saját érdeketeket szolgálják. Hát nem ez a dolgok valódi állása? Az „igazlelkűség” nem azt jelenti, hogy alamizsnát adsz másoknak, nem azt jelenti, hogy szereted felebarátodat, mint önmagadat, és nem azt jelenti, hogy tartózkodsz a veszekedéstől és a vitáktól, a rablástól és a lopástól. Az igazlelkűség azt jelenti, hogy Isten megbízatását kötelességednek tekinted, az Isten elrendeléseinek és intézkedéseinek való engedelmességet pedig mennyei hivatásodnak, függetlenül időtől és helytől, ahogyan mindezt az Úr Jézus is tette. Erről az igazlelkűségről beszélt Isten. Azért lehet Lótot igaznak nevezni, mert megmentette az Isten által küldött két angyalt, nem tekintve saját hasznát és veszteségét; csak azt lehet mondani, hogy amit akkor tett, az igaznak nevezhető, de őt nem lehet igaz embernek nevezni. Csak azért adta oda két lányát az angyalokért cserébe, mert Lót meglátta Istent, de nem minden múltbeli viselkedése képviselte az igazlelkűséget. Ezért mondom, hogy „nincsenek igazak ezen a földön”. Még azok közül sem nevezhető igaznak senki, akik a gyógyulás folyamában vannak. Bármilyen jók is a tetteid, bármennyire is úgy tűnik, hogy dicsőíted Isten nevét, nem ütsz és nem átkozol másokat, nem rabolsz és nem fosztasz ki másokat, mégsem vagy igaznak nevezhető, mert minderre bármely normális ember képes. Most az a kulcsfontosságú, hogy nem ismered Istent. Csak azt lehet elmondani, hogy jelenleg rendelkezel némi normális emberi mivolttal, de nem rendelkezel az Isten által említett igazlelkűség semmilyen elemével, és így semmi, amit teszel, nem képes bizonyítani, hogy ismered Istent.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A gonosz biztosan elnyeri büntetését)

Isten napi igéi  329. szemelvény

Korábban, amikor Isten a mennyben volt, az ember Istennel szemben csalárd módon viselkedett. Ma Isten már az emberek között van – senki sem tudja, hány éve –, de az ember még mindig csak úgy tesz, mintha, és megpróbálja becsapni Őt. Vajon nem túlságosan elmaradott az ember gondolkodása? Júdással is így volt ez: mielőtt Jézus eljött, Júdás hazugságokat mondott, hogy megtévessze fivéreit és nővéreit, és még Jézus eljövetele után sem változott meg; a legkevésbé sem ismerte Jézust, és végül elárulta Jézust. Nem azért volt ez, mert nem ismerte Istent? Ha ma még mindig nem ismeritek Istent, akkor lehetséges, hogy újabb Júdásokká váltok, és ennek nyomán újra lejátszódna Jézus keresztre feszítésének tragédiája, mint a Kegyelem Korában, kétezer évvel ezelőtt. Nem hiszitek ezt el? Ez tény! Jelenleg az emberek többsége hasonló helyzetben van – lehet, hogy ezt egy kicsit túl korán mondom –, és ezek az emberek mind Júdás szerepét játsszák. Nem ostobaságokat beszélek, hanem tények alapján szólok – és nincs más lehetőség, mint az, hogy erről meggyőződj. Bár sokan az alázatosság látszatát keltik, a szívükben nincs más, mint egy holt vízzel teli pocsolya, egy bűzölgő vizesárok. Jelenleg túl sok ilyen van az egyházban, és ti azt hiszitek, hogy én erről egyáltalán nem tudok. Ma az Én Szellemem dönt helyettem, és tanúságot tesz Rólam. Azt hiszed, hogy Én nem tudok semmit? Azt hiszitek, hogy semmit sem értek a ti szívetekben lévő fondorlatos gondolatokból, azokból a dolgokból, amelyeket a szívetekben őriztek? Ilyen könnyű lenne Istenen felülkerekedni? Azt hiszed, hogy úgy bánhatsz Vele, ahogy akarsz? A múltban aggódtam, nehogy korlátozva legyetek, ezért folyamatosan szabadságot adtam nektek, de az ember nem jött rá, hogy jó vagyok hozzá, és amikor egy centit adtam, egy métert vett el. Kérdezzetek körbe magatok között: szinte soha senkivel nem foglalkoztam, és szinte soha senkit nem dorgáltam meg könnyedén – mégis nagyon is tisztában vagyok az ember indítékaival és elképzeléseivel. Szerinted maga Isten, akiről Isten bizonyságot tesz, bolond? Ez esetben azt mondom, hogy te túl vak vagy! Nem foglak leleplezni téged, de lássuk, mennyire romlottá tudsz válni! Lássuk, hogy a te okos kis fortélyaid meg tudnak-e menteni téged, vagy az, hogy a legjobb tudásod szerint próbálod Istent szeretni, meg tud-e menteni téged. Ma nem foglak elítélni téged; várjuk meg Isten idejét, hogy lássuk, hogyan áll bosszút rajtad. Most nincs időm üres fecsegésre veled, és nem vagyok hajlandó késleltetni nagyobb művemet kizárólag a te kedvedért. Egy ilyen féreg, mint te, nem méltó rá, hogy Isten időt szánjon arra, hogy foglalkozzon vele – ezért hadd lássuk, mennyire tudsz lezülleni. A hozzád hasonló emberek legkevésbé sem törekszenek Isten megismerésére, és a legkevésbé sincs bennük istenszerető szív, mégis azt kívánják, hogy Isten igaznak nevezze őket – nem mókás ez? Mivel az emberek kis része valóban őszinte, én csak arra fogok összpontosítani, hogy továbbra is életet adjak az embernek. Csak azt fogom elvégezni, amit ma el kell végeznem, de a jövőben minden egyes emberre megtorlást fogok hozni aszerint, amit tettek. Mindent elmondtam, amit el kell mondanom, mert pontosan ez az a munka, amit én végzek. Csak azt teszem, amit meg kell tennem, és nem teszem meg azt, amit nem kell. Mindazonáltal remélem, hogy több időt szántok elmélkedésre: pontosan mennyi igaz abból, amit Istenről tudsz? Olyan vagy, aki ismét keresztre szegezte Istent? Az utolsó szavaim ezek: Jaj azoknak, akik Istent keresztre feszítik.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A gonosz biztosan elnyeri büntetését)

Isten napi igéi  330. szemelvény

Amint a mai utat járod, vajon mi a legmegfelelőbb törekvés? A törekvésedben miféle embernek kellene látnod magad? Kötelességed megismerni, hogyan kellene hozzáállnod mindahhoz, ami ma reád hárul, legyenek azok próbatételek vagy nehézségek, vagy irgalmatlan fenyítés és átok. Mindezekkel a dolgokkal szembesülve, minden esetben alaposan el kellene gondolkodnod rajtuk. Miért mondom ezt? Azért mondom ezt, mert a ma rád háruló dolgok végül is rövid ideig tartó próbatételek, amelyek újra és újra előfordulnak; talán, ami téged illet, ezek nem különösebben megterhelőek a léleknek, és ezért hagyod a dolgokat a maguk természetes útján sodródni, és nem tekinted őket a fejlődésre való törekvés értékes eszközének. Milyen meggondolatlan vagy! Olyannyira, hogy úgy gondolsz erre az értékes eszközre, mintha csak egy felhő lebegne a szemed előtt, és nem becsülöd meg ezeket a kemény csapásokat, amelyek újra meg újra lezúdulnak – a rövid és számodra jelentéktelennek tűnő csapásokat –, hanem inkább hűvös távolságtartással tekintesz rájuk, nem veszed őket a szívedre és csupán véletlen csapásként kezeled őket. Olyan arrogáns vagy! E vad támadások, a viharokhoz hasonló támadások iránt, amelyek időről időre lecsapnak, csak könnyelmű nemtörődömséget mutatsz; néha még odáig is elmész, hogy hűvös mosolyra húzod a szád, ami a teljes közöny megnyilvánulásáról árulkodik – ugyanis egyszer sem gondoltál arra, hogy miért szenvedsz folyton ilyen „szerencsétlenségeket”. Lehet, hogy szörnyen igazságtalan vagyok az emberrel? Vajon magamra vállalom-e, hogy bíráljalak? Még ha a mentalitásoddal kapcsolatos problémák talán is nem olyan súlyosak, mint amilyennek leírtam, külső higgadtságod révén már régóta tökéletes képet festesz a belső világodról. Nincs szükség Rám, hogy elmondjam neked, hogy a szíved mélyén csakis indokolatlan bántó szavak rejtőznek és a szomorúság halvány nyomai, amelyek mások számára aligha észrevehetőek. Mivel igazságtalannak érzed, hogy ilyen próbatételeket szenvedtél el, átkozódsz; és mivel e próbatételek a világ sivárságának érzetét váltják ki belőled, mélabú tölt el. Távolról sem tekintesz ezekre az ismétlődő csapásokra és fegyelmező cselekedetekre a legjobb védelemként, hanem az Ég értelmetlen bajkeverésének vagy pedig rád mért megtorlásnak látod őket. Oly tudatlan vagy! A jó időket irgalmatlanul a sötétség korlátai közé szorítod; a csodálatos próbatételeket és fegyelmező cselekedeteket újra és újra ellenségeid támadásainak tekinted. Nem tudod, hogyan alkalmazkodj a környezetedhez, és még kevésbé akarsz megpróbálkozni vele, mivel nem akarsz semmit sem nyerni ebből az ismétlődő – és számodra kegyetlen – fenyítésből. Nem próbálkozol sem kereséssel, sem felfedezéssel, és egyszerűen beletörődve a sorsodba, arra mész, amerre az vezet. A számodra talán kegyetlen fenyítésnek tűnő cselekedetek nem változtatták meg a szívedet, nem is foglalták el a szívedet; ehelyett szíven szúrnak. E „kegyetlen fenyítést” csupán ellenségednek tekinted ebben az életben, és így semmit sem nyertél. Oly önelégült vagy! Csak ritkán hiszed el, hogy az ilyen megpróbáltatásokat a saját hitványságod miatt szenveded el; ehelyett szerencsétlennek tartod magad, ráadásul azt mondod, hogy Én bírállak. És most, hogy a dolgok idáig jutottak, vajon mennyit tudsz valójában arról, amit mondok és teszek? Ne hidd, hogy született zseni vagy, aki csak egy kicsit alacsonyabb az egeknél, de mérhetetlenül magasztosabb a földnél. Messze nem vagy okosabb bárki másnál – sőt, azt is mondhatnánk, hogy egyszerűen bámulatos, mennyivel ostobább vagy, mint bármelyik ember a földön, akinek van esze, mert túlságosan nagyra tartod magad, és soha nem volt benned kisebbrendűségi érzés – mintha a legapróbb részletekig képes lennél átlátni a tetteimet. Ami azt illeti, olyasvalaki vagy, akiből alapvetően hiányzik az értelem, mert fogalmad sincs arról, hogy mit szándékozom tenni, és még kevésbé vagy tisztában azzal, hogy mit teszek most. És ezért mondom, hogy még egy földön gürcölő öreg földműveshez sem érsz fel, egy olyan földműveshez, akinek halvány fogalma sincs az emberi életről, és mégis minden bizalmát az Ég áldásaiba helyezi, miközben a földet műveli. Ügyet sem vetsz az életedre, semmit sem tudsz az elismertségről és még kevésbé van bármilyen önismereted. Annyira „mindenek felett állsz”!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azok, akik nem tanulnak és tudatlanok maradnak: nem fenevadak-e?)

Isten napi igéi  331. szemelvény

Ami a tanításokat illeti, amelyeket újra és újra átadtam nektek, régóta a feledés homályába szorítottátok, olyannyira, hogy csupán játékszerként kezelitek őket, amelyekkel üres pillanataitokban elszórakoztathatjátok magatokat. Mindezeket mindig a saját személyes „talizmánotok” fényében szemlélitek. Amikor a Sátán vádol, imádkozol; rossz időkben mély álomba zuhansz; boldogság idején vadul rohangálsz; amikor megdorgállak, meghajolsz és feszengsz; majd amint távozol Tőlem, rosszindulatú örömmel nevetsz. Úgy érzed, hogy mindenki más felett állsz, de soha nem látod magadat a legarrogánsabbnak, mindig csak fennkölt, önelégült és kimondhatatlanul gőgös vagy. Hogyan tekinthetnék az ilyen „fiatal urak”, „fiatal kisasszonyok”, „úrfiak” és „úrhölgyek”, akik nem tanulnak és tudatlanok maradnak, az Én szavaimat értékes kincsnek? Ismét megkérdezlek téged: Mit tanultál szavaimból és munkámból ilyen hosszú idő alatt? Talán azt, hogy még jobb képességekre tettél szert a megtévesztésedben? Vagy nagyobb kifinomultságra a testedben? Vagy nagyobb tiszteletlenségre az Irántam való hozzáállásodban? Egyenesen megmondom neked: ez az általam végzett összes munka tett téged merészebbé, aki korábban egy egér bátorságával rendelkeztél. Az Irántam érzett reszketésed minden egyes nappal csökken, mert Én túlságosan irgalmas vagyok, és soha nem szabtam ki erőszak útján büntetéseket a testedre. Talán, ahogy látod, csupán kemény szavakat mondok – de sokkal gyakrabban előfordul, hogy mosolygó ábrázatot mutatok neked, és szinte soha nem marasztallak el szemtől szembe. Sőt, mindig megbocsátom a gyengeségedet, és teljes mértékben ennek köszönhető, hogy úgy bánsz Velem, mint a kígyó tette a kedves gazdával. Mennyire csodálom az emberi faj megfigyelőképességében rejlő ügyesség és tisztánlátás rendkívüli fokát! Hadd mondjak el neked egy igazságot: ma már nagyon kevéssé számít, hogy rendelkezel-e félő szívvel vagy sem; Engem ez nem nyugtalanít és nem is aggaszt. De ezt is el kell mondanom neked: te, ez a „tehetséges ember”, aki nem tanulsz és tudatlan maradsz, végül is az önelégült, kicsinyes okosságod miatt fogsz elbukni – te leszel az, aki szenvedni fog és meg lesz fenyítve. Én nem leszek olyan ostoba, hogy elkísérjelek téged, miközben továbbra is a pokolban szenvedsz, mert én nem vagyok olyan, mint te. Ne felejtsd el, hogy teremtett lény vagy, akit megátkoztam, ugyanakkor tanítalak és megmentelek, és nincs benned semmi olyan, amitől vonakodnék megválni. Bármikor is végzem a munkámat, soha semmilyen személy, esemény vagy tárgy nem korlátoz engem. Az emberiséggel szembeni hozzáállásom és szemléletem mindig ugyanaz maradt. Nem vagyok különösebben jóindulatú veled szemben, mert csak egy tartozék vagy az irányításomban, és messze nem vagy különlegesebb, mint bármely más lény. Ez az Én tanácsom számodra: mindig emlékezz arra, hogy nem vagy más, mint Isten teremtménye! Bár a létezésedet megoszthatod Velem, mégis ismerned kell saját személyiségedet; ne tartsd magadat túlságosan nagyra. Még ha nem is dorgállak meg, vagy nem foglalkozom veled, hanem mosolygó arccal üdvözöllek, ez még nem elég annak bizonyítására, hogy ugyanolyan vagy, mint Én. Neked – neked tudnod kell magadról, hogy olyan vagy, aki az igazságra törekszik, nem pedig az igazság maga! Mindig készen kell állnod arra, hogy a szavamnak megfelelően változz. Ez elől nem menekülhetsz. Arra sürgetlek téged, hogy ez alatt a drága idő alatt, amikor ez a ritka lehetőséged van, próbálj meg tanulni valamit. Ne csapj be Engem; nincs szükségem arra, hogy hízelkedéssel próbálj megtéveszteni Engem. Amikor Engem keresel, az nem teljesen az Én kedvemért történik, hanem inkább a sajátodért!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azok, akik nem tanulnak és tudatlanok maradnak: nem fenevadak-e?)

Isten napi igéi  332. szemelvény

Most minden egyes nap, amelyet megéltek, sorsdöntő, és rendkívül fontos a rendeltetési helyetek és sorsotok szempontjából, ezért óvnotok kell mindent, amitek ma van, és meg kell becsülnötök minden eltelt percet. Annyi időt kell szakítanotok, amennyit csak tudtok, hogy a legnagyobb nyereséget szerezzétek magatoknak, hogy ne hiába éljétek ezt az életet. Lehet, összezavar titeket, hogy miért szólok ilyen szavakat. Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem örülök egyikőtök viselkedésének sem, mert nem olyan reményeket fűztem hozzátok, mint amilyenek ma vagytok. Így tehát ezt mondhatom: mindegyikőtök a veszedelem szélén áll, és hajdani segélykiáltásaitok, illetve korábbi törekvéseitek az igazság és a fény keresésére a végükhöz közelednek. Ez a ti jutalmatok utolsó megnyilatkozása, és ez olyasvalami, amire nem számítottam. Nem kívánok a tények ellenében beszélni, mert nagy csalódást okoztatok Nekem. Talán nem akartok ebbe beletörődni, nem akartok szembenézni a valósággal – mégis komolyan meg kell kérdeznem tőletek: mindezen években pontosan mi töltötte be a szíveteket? Kihez hű a szívetek? Ne mondjátok, hogy ezek a kérdések a semmiből jöttek, és ne kérdezzétek Tőlem, miért kérdeztem ilyeneket. Tudjátok meg: azért, mert túl jól ismerlek benneteket, túlságosan törődöm veletek, és túlságosan sokat fordítottam a Szívemből a ti magaviseletetekbe és tetteitekbe, amelyek miatt szakadatlanul számonkértelek titeket, és keserves megpróbáltatásokat viseltem el. Ti mégis csak közömbösséggel és elviselhetetlen beletörődéssel viszonozzátok Nekem. Oly hanyagul viselkedtetek Velem szemben; lehetséges, hogy én erről semmit sem tudok? Ha ezt hiszitek, az még inkább bizonyítja azt a tényt, hogy nem igazán bántok Velem kedvesen. És ezért azt mondom, hogy homokba dugjátok a fejeteket. Ti mindannyian annyira okosak vagytok, hogy azt sem tudjátok, mit csináltok – tehát mivel fogtok számot adni Nekem?

Az Engem leginkább foglalkoztató kérdés az, hogy pontosan kihez hű a szívetek. Azt is remélem, hogy mindegyikőtök megpróbálja összeszedni a gondolatait, és megkérdezi magától, hogy kihez hű, és kiért él. Talán még soha nem gondoltátok át alaposan ezeket a kérdéseket, úgyhogy mi lenne, ha felfedném előttetek a válaszokat?

Bárki, akinek van emlékezete, elismeri ezt a tényt: az ember önmagáért él, és önmagához hű. Nem hiszem, hogy a válaszaitok teljesen helyesek lennének, hisz mindannyian a saját életetekben léteztek, és mindannyian a saját szenvedéseitekkel küzdötök. Ily módon azokhoz az emberekhez vagytok hűek, akiket szerettek, és azokhoz a dolgokhoz, amelyek örömet szereznek nektek; önmagatokhoz nem vagytok teljesen hűek. Mivel mindannyiótokat befolyásolnak a körülöttetek lévő emberek, események és tárgyak, nem vagytok igazán hűek önmagatokhoz. Nem azért mondom ezeket a szavakat, hogy támogassam az önmagatokhoz való hűségeteket, hanem hogy leleplezzem a bármely dologhoz való hűségeteket, mivel annyi év alatt soha nem kaptam hűséget egyikőtöktől sem. Követtetek Engem ennyi éven át, mégsem adtatok Nekem soha egy jottányi hűséget sem. Ehelyett az általatok szeretett emberek és a nektek tetsző dolgok körül forgolódtatok – olyannyira, hogy mindig és mindenhol a szívetekhez közel tartjátok őket, és soha nem hagyjátok el őket. Valahányszor lelkesedést vagy szenvedélyt éreztek bármely dolog iránt, amelyet szerettek, az akkor történik, miközben Engem követtek, vagy akár akkor, amikor szavaimat hallgatjátok. Ezért azt mondom, hogy arra használjátok a hűséget, melyet én kérek tőletek, hogy inkább a „kiskedvenceitekhez” vagytok hűek és őket babusgatjátok. Lehet ugyan, hogy feláldoztok értem egy-két dolgot, de ez nem képviseli a ti egészeteket, és nem jelzi azt, hogy Én vagyok az, akihez igazán hűek vagytok. Olyan vállalkozásokba vágtok bele, amelyek iránt szenvedélyt éreztek: vannak, akik a fiaikhoz és lányaikhoz hűek, mások a férjükhöz, feleségükhöz, a vagyonukhoz, munkájukhoz, felettesükhöz, a státuszukhoz vagy a nőkhöz. Soha nem éreztek unottságot vagy bosszúságot azon dolgok iránt, amelyekhez hűek vagytok; ehelyett egyre jobban vágytok arra, hogy még nagyobb mennyiségben és jobb minőségben birtokoljátok őket, és soha nem adjátok fel. Én és az Én szavaim mindig azon dolgok mögé szorulnak vissza, amelyek iránt szenvedéllyel viseltettek. És nincs más választásotok, mint az utolsó helyre sorolni őket. Vannak olyanok is, akik ezt az utolsó helyet is meghagyják olyan dolgoknak, amelyekhez hűek, és amelyek még felfedezésre várnak. Az ő szívükben Én soha, egy fikarcnyit sem voltam jelen. Talán azt gondoljátok, túl sokat kérek tőletek, vagy jogtalanul vádollak titeket – de gondoltatok már arra, hogy miközben boldogan töltitek az időtöket a családotokkal, egyszer sem voltatok hűek hozzám? Ilyenkor nem fáj ez nektek? Amikor szívetek örömmel telik meg, és megjutalmaznak benneteket fáradozásotokért, nem érzitek magatokat csüggedtnek amiatt, hogy nem szerelkeztetek fel elegendő igazsággal? Mikor sírtatok amiatt, hogy nem kaptátok meg a jóváhagyásomat? Töritek a fejeteket, és nagy erőfeszítéseket tesztek fiaitok és lányaitok érdekében, mégsem vagytok elégedettek; még mindig úgy gondoljátok, hogy nem szorgoskodtatok értük eleget, hogy nem tettetek meg értük mindent, amit csak tudtok. Velem szemben azonban mindig is hanyagok és gondatlanok voltatok; Én csak az emlékezetetekben létezem, de nem maradok fenn a szívetekben. Soha nem érzitek odaadásomat és erőfeszítéseimet, és soha nem becsültétek meg azokat. Csupán rövid elmélkedésekbe bocsátkoztok, és azt hiszitek, ez elegendő. Az ilyen „hűség” nem az, amire régóta vágyom, hanem az, amit régóta megvetek. Mindazonáltal, bármit is mondok, ti továbbra is csak egy vagy két dolgot ismertek el; nem tudjátok ezt teljes mértékben elfogadni, mert mindannyian nagyon „magabiztosak” vagytok, és mindig kiválogatjátok, hogy mit fogadtok el az általam elmondott szavakból. Ha még ma is ilyenek vagytok, akkor van néhány módszerem arra, hogy kezeljem a magabiztosságotokat – sőt mi több, el fogom érni, hogy elismerjétek, hogy minden szavam igaz, és egyik sem torzítja el a tényeket.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Kihez vagy hű?)

Isten napi igéi  333. szemelvény

Ha most elétek tennék egy kis pénzt, és megadnám nektek a választás szabadságát – és nem ítélnélek el benneteket a választásotokért –, akkor legtöbben a pénzt választanátok, és elhagynátok az igazságot. A jobbak közületek lemondanának a pénzről, és vonakodva az igazságot választanák, míg az ingatagok egyik kezükkel a pénzt, másikkal az igazságot ragadnák meg. Nem válna így nyilvánvalóvá a valódi énetek? Amikor az igazság és bármi más között kell választanotok, amihez az hűek vagytok, mindannyian így döntenétek, és a hozzáállásotok ugyanaz maradna. Nem így van ez? Hát nincsenek sokan köztetek, akik a jó és a rossz között ingadoznak? A pozitív és negatív, a fekete és fehér közötti versenyben bizonyára tisztában vagytok azokkal a döntésekkel, amelyeket meghoztatok például család és Isten, gyermekek és Isten, béke és szakadás, gazdagság és szegénység, státusz és hétköznapiság, támogatottság és félreállítás között. A békés és a széthullott család közül az előbbit választottátok, és ezt minden habozás nélkül tettétek; a vagyon és a kötelesség közül ismét az előbbit választottátok, még csak nem is akartatok letérni a rossz útról^[a]; a luxus és a szegénység közül az előbbit választottátok; amikor fiaitok, lányaitok, feleségetek és férjetek, valamint Én közöttem választottatok, az előbbieket választottátok; a vélekedés és az igazság közül pedig ismét az előbbit választottátok. Szembesülve mindenféle gonosz tetteitekkel, egyszerűen elvesztettem a belétek vetett hitemet. Egyszerűen megdöbbent Engem, hogy a szívetek ennyire ellenáll annak, hogy ellágyuljon. Sok évnyi odaadás és erőfeszítés nyilvánvalóan nem adott Nekem mást a részetekről, mint elhagyatottságot és csüggedést, de reményeim irántatok minden egyes nappal nőnek, mert az én napom mindenki előtt teljesen kendőzetlenül feltárul. Ti mégis kitartotok a sötét és gonosz dolgok hajszolása mellett, és nem vagytok hajlandóak lazítani ezen a szorításon. Mi lesz tehát számotokra a végkimenetel? Elgondolkodtatok valaha is ezen alaposan? Ha újra választanotok kellene, akkor mi lenne az álláspontotok? Továbbra is a korábbi? Még mindig csalódást és keserves bánatot okoznátok Nekem? Szívetek még mindig csak egy csöppnyi melegséget hordozna? Még mindig nem lennétek tudatában, mit tegyetek, hogy megvigasztaljátok a szívemet? Ebben a pillanatban mit választotok? Alávetitek magatokat szavaimnak, vagy unjátok őket? Az én napom kendőzetlenül feltárul a szemetek előtt, és amivel szembesültök, az egy új élet és egy új kiindulópont. El kell azonban mondanom nektek, hogy ez a kiindulópont nem az egykori új munka kezdete, hanem a régi lezárása. Vagyis ez az utolsó felvonás. Azt hiszem, mindannyian értitek, hogy mi a szokatlan ebben a kiindulópontban. Egy nap azonban hamarosan meg fogjátok érteni ennek a kiindulópontnak az igazi jelentését, úgyhogy essünk túl rajta együtt, és örvendjünk az eljövendő finálénak! Ami azonban továbbra is aggaszt engem veletek kapcsolatban, az az, hogy amikor igazságtalansággal és igazságossággal szembesültök, mindig az előbbit választjátok. Ez azonban mind a múltatok része. Én is remélem, hogy mindent elfelejtek a múltatokból, bár nagyon nehéz. Mindazonáltal nagyon jó módszerem van erre: hagyjátok, hogy a jövő felváltsa a múltat, és engedjétek, hogy a múltatok árnyai eloszoljanak, cserébe a mai, valódi önmagatokért. Így hát még egyszer zargatnom kell titeket azzal, hogy meghozzátok a döntést: pontosan kihez vagytok hűek?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Kihez vagy hű?)

Lábjegyzet:

a. Visszatérés a partra: kínai szófordulat, jelentése „letérni a rossz útról”.

Isten napi igéi  334. szemelvény

Amikor a rendeltetési hely kerül szóba, ti különös komolysággal kezelitek; ez ráadásul olyasmi, amire mindannyian kimondottan érzékenyek vagytok. Vannak, akik alig várják, hogy a földhöz verjék a fejüket, és hajbókoljanak Isten előtt azért, hogy jó rendeltetést kapjanak. Felismerem buzgóságotokat, amit nem kell szavakkal kifejezni. Nem többről van szó, mint arról, hogy nem akarjátok, hogy a testeteket katasztrófa érje, és még kevésbé szeretnétek a jövőben örökkévaló büntetésbe süllyedni. Ti annyit reméltek csupán, hogy megengedhessétek magatoknak, hogy egy kicsit szabadabban, egy kicsit könnyebben éljetek. És ezért különösen izgatottak vagytok, valahányszor a rendeltetés kerül szóba, és rettegtek attól, hogy ha nem vagytok elég figyelmesek, megsértitek Istent, amiért a megérdemelt megtorlást kapjátok. Nem haboztatok kompromisszumokat kötni az rendeltetési helyetek érdekében, és sokan közületek, akik egykor fondorlatosak és könnyelműek voltak, hirtelen különösen gyengédek és őszinték lettek; az őszinteségetek látszata csontig ható borzongással tölti el az embereket. Mindazonáltal mindannyian „őszinte” szívűek vagytok, és következetesen megnyitottátok előttem a szívetek titkait anélkül, hogy bármit is visszatartottatok volna, legyen az sérelem, csalás vagy odaadás. Mindent egybevetve, nagyon őszintén „megvallottátok” Nekem azokat a lényeges dolgokat, amelyek lényetek legmélyebb bugyraiban rejlenek. Természetesen soha nem kerülgettem ezeket a dolgokat, mivel számomra túlságosan is ismerőssé váltak. Ti inkább lépnétek tűztengerbe, hogy végső rendeltetéseteket elérjétek, minthogy egyetlen hajszálatokat is elveszítsétek azért, hogy Isten jóváhagyását elnyerjétek. Nem arról van szó, hogy túlzóan dogmatikus lennék veletek; arról van szó, hogy túlságosan is hiányzik belőletek az odaadó szív ahhoz, hogy szembenézzetek mindazzal, amit teszek. Lehet, hogy nem értitek, amit az imént mondtam, ezért hadd magyarázzam el egyszerűen: amire szükségetek van, az nem az igazság és az élet, sem a viselkedésetekre vonatkozó alapelvek, még kevésbé az Én fáradságos munkám. Inkább mindarra van szükségetek, amit a testben birtokoltok – vagyon, státusz, család, házasság és így tovább. Ti teljesen elutasítjátok a szavaimat és a munkámat, ezért egyetlen szóval össze tudom foglalni hiteteket: felületes. Bármire hajlandóak vagytok, hogy elérjétek azokat a dolgokat, amelyek iránt feltétlenül elkötelezettek vagytok, de rájöttem, hogy nem tennétek ugyanezt az Istenbe vetett hitetekkel kapcsolatos dolgokért. Inkább viszonylag odaadóak vagytok, és viszonylag buzgók. Ezért mondom, hogy akiknek nincs a szívében a legnagyobb őszinteség, azok kudarcot vallanak az Istenbe vetett hitükben. Gondolkodjatok el alaposan – közületek vajon sokan vallanak kudarcot?

Tudnotok kell, hogy az Istenbe vetett hitben elért siker az ember saját cselekedeteinek eredménye; amikor az emberek nem járnak sikerrel, hanem kudarcot vallanak, az is a saját cselekedeteiknek köszönhető, amiben semmilyen más tényező nem játszik szerepet. Hiszem, hogy bármit megtennétek azért, hogy elérjetek valamit, ami nehezebb és több szenvedéssel jár, mint az Istenben való hit, és nagyon komolyan vennétek azt, olyannyira, hogy semmilyen hibát nem lennétek hajlandóaktolerálni; mindannyian ilyen fajta fáradhatatlan erőfeszítéseket tesztek a saját életetekben. Ti még arra is képesek vagytok, hogy az Én testemet megtévesszétek olyan körülmények között, amilyenek között saját családotok egyetlen tagját sem csapnátok be. Ez a ti következetes viselkedésetek és az alapelv, amely szerint éltek. Nem keltetek-e még mindig hamis látszatot, hogy megtévesszetek Engem a rendeltetésetek érdekében, hogy az tökéletesen szép és mindenben olyan legyen, amilyenre vágytok? Tisztában vagyok vele, hogy odaadásotok csak átmeneti, ahogy az őszinteségetek is. Az elhatározásotok és az ár, amit megfizettek, vajon nem csak a jelen pillanatot, nem pedig a jövőt szolgálják? Csak egy utolsó erőfeszítést akartok tenni, hogy egy szép rendeltetést bebiztosítsatok magatoknak, kizárólag azzal a céllal, hogy üzletet kössetek. Nem azért teszitek ezt az erőfeszítést, hogy ne váljatok adósaivá az igazságnak, és még kevésbé azért, hogy visszafizessétek Nekem az általam megfizetett árat. Röviden, csak arra vagytok hajlandóak, hogy okos fortélyokat alkalmazva megszerezzétek, amit akartok, de arra már nem, hogy nyíltan harcoljatok is érte. Nem ez-e a ti szívből jövő kívánságotok? Nem szabad álcáznotok magatokat, és nem szabad a fejeteket törnötök a rendeltetéseteken egészen addig a pontig, amikor már képtelenek vagytok enni vagy aludni. Nem igaz-e, hogy a végeredmény már eleve meghatározott? Mindannyian teljesítsétek kötelességeteket a legjobb tudásotok szerint, nyílt és őszinte szívvel, és legyetek hajlandóak bármilyen szükséges árat megfizetni! Ahogyan ti mondtátok: amikor eljön a nap, Isten nem feledkezik meg senkiről, aki szenvedett vagy árat fizetett Érte. Ehhez a fajta meggyőződéshez érdemes ragaszkodni, és úgy helyes, ha ezt soha nem felejtitek el. Csak így tudom a lelkemet megnyugtatni veletek kapcsolatban. Máskülönben örökké olyan emberek lesztek, akik miatt nem lehetek nyugodt, és mindörökké ellenszenvem tárgyai lesztek. Ha mindannyian követni tudjátok a lelkiismereteteket, és mindeneteket értem adjátok, fáradtságot nem kímélve az Én munkámért, és egy egész élet energiáját az Én evangéliumi munkámnak szentelve, akkor nem fog-e szívem gyakran örvendezni miattatok? Így teljesen nyugodt lehetek felőletek, ugye? Szégyen, hogy amit tenni tudtok, az csak szánalmasan kis része annak, amit elvárok tőletek. Ebben a helyzetben, hogy van bátorságotok azt kérni Tőlem, amit reméltek?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A rendeltetésről)

Isten napi igéi  335. szemelvény

A rendeltetésetek és a sorsotok nagyon fontos számotokra – komolyan aggódtok miattuk. Úgy gondoljátok, hogy ha nem nagy gondossággal teszitek a dolgokat, az azt jelenti, hogy megszűnik a rendeltetésetek, hogy tönkretettétek a saját sorsotokat. De eszetekbe jutott-e már valaha, hogy azok az emberek, akik kizárólag a rendeltetésük érdekében fáradoznak, hiába fáradoznak? Az ilyen erőfeszítések nem valódiak – hamisak és csalókák. Ha ez a helyzet, akkor azok, akik csak a rendeltetésük érdekében dolgoznak, a végső vereségük küszöbén állnak, mert az Istenbe vetett hitben való kudarcot a megtévesztés okozza. Korábban már elmondtam, hogy nem szeretem, ha törleszkednek hozzám, hízelegnek nekem, vagy rajonganak értem. Szeretem, ha az őszinte emberek szembenéznek az Én igazságommal és elvárásaimmal. Sőt, még jobban szeretem, ha az emberek képesek a legnagyobb törődést és figyelmet tanúsítani szívem iránt, sőt, ha még arra is képesek, hogy mindent feladjanak értem. Csak így lehet a szívemet megvigasztalni. Most éppen hány olyan dolog van, ami nem tetszik Nekem bennetek? Hány dolog van, amit szeretek bennetek? Lehetséges, hogy egyikőtök sem vette észre a csúfságnak mindazon különféle megnyilvánulásait, amiket rendeltetésetek elérése érdekében tettetek?

Szívem mélyén nem kívánok bántani egyetlen jó szándékú és felfelé igyekvő szívet sem, és még kevésbé kívánom elfojtani bárkinek az energiáját, aki hűségesen végzi a kötelességét. Mindazonáltal mindannyiótokat emlékeztetnem kell a hiányosságaitokra és a szívetek legmélyebb bugyraiban rejlő szennyes lelkületetekre. Abban a reményben teszem ezt, hogy képesek lesztek majd felajánlani igaz szíveteket, amikor szemtől szembe kerültök szavaimmal, mert amit a legjobban gyűlölök, az az emberek Velem szembeni csalárdsága. Csak remélem, hogy munkám utolsó szakaszában képesek lesztek a legkiválóbb teljesítményt nyújtani, és többé nem félszívvel, hanem teljes szívvel fogjátok magatokat odaadni. Természetesen azt is remélem, hogy mindannyiótoknak jó rendeltetése lesz. Mindazonáltal még mindig megkövetelem, hogy a legjobb döntést hozzátok meg, vagyis ajánljátok fel Nekem kizárólagos és végleges odaadásotokat. Ha valaki nem rendelkezik ezzel a kizárólagos odaadással, akkor ő bizonyosan a Sátán becses tulajdona, és Én tovább nem tartom őt, hogy használjam, hanem hazaküldöm, hogy a szülei vigyázzanak rá. Munkám nagy segítség számotokra; amit remélek tőletek, az egy őszinte és felfelé törekvő szív, de egyelőre a kezem üres maradt. Gondoljatok bele! Ha egy nap még mindig úgy meg leszek bántódva, amit nem lehet szavakkal elmondani, hogyan fogok akkor viszonyulni hozzátok? Ugyanolyan kedves leszek-e akkor is hozzátok, mint most? Ugyanolyan nyugodt lesz-e akkor a szívem, mint most? Megértitek annak az embernek az érzéseit, aki fáradságos munkával művelte a mezőt, de mégsem aratott le egyetlen szemet sem? Megértitek, hogy mennyire megsérül az ember szíve, amikor nagy csapást mérnek rá? Meg tudjátok-e ízlelni egy olyan ember keserűségét, aki egykor telve volt reményekkel, de akinek mégis haraggal kellett elválnia? Láttátok-e a haragot, amely egy olyan emberből árad, akit felingereltek? Tudjátok-e, hogy milyen bosszúvágy van abban, akivel ellenségesen és álnokul bántak? Ha megértitek ezeknek az embereknek a mentalitását, akkor azt hiszem, nem lehet nehéz elképzelnetek, hogy Isten milyen magatartást tanúsít majd az Ő bosszúállásának idején! Végezetül remélem, hogy mindannyian komoly erőfeszítéseket tesztek a saját rendeltetésetek érdekében, bár jobb, ha nem alkalmaztok csalárd eszközöket erőfeszítéseitek során, különben továbbra is csalódni fogok bennetek a szívemben. És mire vezet az ilyen csalódás? Vajon nem csapjátok-e be magatokat? Azok, akik gondolnak rendeltetésükre és mégis elrontják azt, azok a legkevésbé a képesek megváltást nyerni. Még ha elkeseredne és feldühödne is, ki szánna meg egy ilyen embert? Összefoglalva, még mindig azt kívánom nektek, hogy olyan rendeltetésetek legyen amely egyszerre megfelelő és jó, és még inkább remélem, hogy egyikőtöket sem éri szerencsétlenség.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A rendeltetésről)