Isten napi igéi  336. szemelvény

Azt mondod, hogy elismered a megtestesült Istent, és hogy elismered az Ige megjelenését a testben, mégis teszel bizonyos dolgokat az Ő háta mögött, dolgokat, amelyek szembemennek azzal, amit Ő kér, és szívedben nem rettegsz Tőle. Vajon ez Isten elismerése? Elismered, amit Ő mond, de nem gyakorlod azt, amire képes vagy, sem nem tartasz ki az Ő útja mellett. Ezt jelenti az, hogy elismered Istent? És bár elismered Őt, gyanakvó szívet őrzöl magadban Vele szemben, és sosem Őt félő szívet. Ha már láttad és elismerted az Ő munkáját és tudod, hogy Ő Isten, mégis langyos és teljesen változatlan maradsz, akkor olyan ember vagy, aki még mindig nincs meghódítva. A meghódítottaknak minden tőlük telhetőt meg kell tenniük, és bár nem képesek magasabb igazságokba belépni, és ezek az igazságok talán elérhetetlenek számukra, az ilyen emberek szívében hajlandóság van arra, hogy eljussanak ide. Azért vannak korlátai és határai annak, amit gyakorolni képesek, mert korlátozva van az, amit el tudnak fogadni. De az a legkevesebb, hogy megtegyék, amit csak tudnak, és ha ezt meg tudod valósítani, akkor ezt a hatást a hódítás munkája érte el. Tegyük fel, hogy azt mondod: „Tudván azt, hogy Ő olyan sok szót tud előhozni, amit az ember nem képes, ha Ő nem Isten, akkor ki?” Az efféle gondolkodás nem jelenti azt, hogy elismered Istent. Ha elismered Istent, akkor demonstrálnod kell azt a tényleges cselekedeteiddel. Ha egy gyülekezetet vezetsz, de nem gyakorlod az igazságosságot, ha pénz és vagyon után sóvárogsz, és mindig bezsebeled a gyülekezet összegyűlt pénzét, ez lenne elismerése annak, hogy van Isten? Isten mindenható, és méltó a félelemre. Hogy lehet az, hogy nem félsz, ha tényleg elismered, hogy van Isten? Ha képes vagy ilyen megvetendő dolgokat tenni, akkor tényleg méltányolod Őt? Isten az, akiben hiszel? Amiben te hiszel, az egy homályos Isten; ezért nem félsz! Azok, akik igazán méltányolják és ismerik Istent, mind félnek Tőle és nem mernek semmi olyat tenni, ami Vele szemben áll, vagy ami megsérti a saját lelkiismeretüket, különösen félnek bármi olyat tenni, amiről tudják, hogy ellenkezik Isten akaratával. Csak ezt tekinthetjük Isten létezése elismerésének. Mit kell tenned olyankor, amikor a szüleid meg akarják akadályozni, hogy higgy Istenben? Hogyan szeresd Istent, amikor a hitetlen férjed jó hozzád? És hogyan kellene Istent szeretned, amikor a fivérek és nővérek utálnak téged? Ha elismered Őt, akkor helyesen fogsz cselekedni ezekben a dolgokban, és meg fogod élni a valóságot. Ha nem teszel konkrét lépéseket, hanem csak azt mondod, hogy elismered Isten létezését, akkor csak a szád jár! Azt mondod, hogy hiszel Benne és elismered Őt, de milyen módon ismered el Őt? Milyen módon hiszel Őbenne? Rettegsz-e Tőle a szívedben? Féled-e Őt? Van-e Őt szerető szíved mélyen a bensődben? Amikor elgyötört vagy és nincs senki, akire támaszkodhatnál, érzékeled Isten szeretetreméltóságát, ám azután teljesen megfeledkezel róla. Ez nem Isten szeretése, sem az Istenben való hit! Végső soron minek az elérését kívánja Isten az embertől? Mindazok az állapotok, amelyeket említettem, például amikor nagyon lenyűgöz a saját fontosságod, amikor úgy érzed, gyorsan meg tudod tanulni és érteni az új dolgokat, mások irányítása, a többiek lenézése, az emberek megítélése külsejük alapján, a gyanútlan emberek feletti hatalmaskodás, a gyülekezet pénze utáni sóvárgás, és így tovább – csak amikor mindezek a romlott sátáni hajlamok részben el lettek távolítva belőled, akkor lesz nyilvánvaló a meghódításod.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A hódítás munkájának belső igazsága (4.))

Isten napi igéi  337. szemelvény

Így munkálkodtam és beszéltem közöttetek, oly sok energiát és erőfeszítést fordítottam erre – és ti mikor hallgattatok arra, amit világosan elmondok nektek? Hol borultatok le Előttem, a Mindenható előtt? Miért bántok így Velem? Miért váltja ki haragomat minden, amit mondtok és tesztek? Miért olyan kemény a szívetek? Lesújtottalak benneteket valaha? Miért van, hogy semmi mást nem tesztek, csak Engem szomorítotok és aggasztotok? Arra vártok, hogy haragom, Jahve haragjának napja virradjon rátok? Arra vártok, hogy elszabadítsam engedetlenségetek által kiváltott haragomat? Nem értetek teszek mindent? Ám ti mindig is így bántatok Velem, Jahvéval: ellopjátok áldozataimat, oltáromról a felajánlásokat hazaviszitek a farkasvacokba, hogy a kölyköket és a kölykök kölykeit etessétek velük; az emberek egymás ellen harcolnak, dühös pillantásokkal, kardokkal és lándzsákkal nézve farkasszemet, szavaimat, a Mindenható szavait pedig az árnyékszékbe dobjátok, hogy olyan mocskossá váljanak, mint az ürülék. Hol a feddhetetlenségetek? Emberségetek állatiassággá lett! Szívetek már réges-rég kővé vált. Nem tudjátok, hogy amikor haragom napja elérkezik, az lesz az az idő, amikor ítéletet mondok a gonosz fölött, amit ma Ellenem, a Mindenható ellen elkövettek? Azt hiszitek, hogy ha így bolondítotok Engem, ha az Én szavaimat a sárba hajítjátok, és nem hallgattok rájuk – azt hiszitek, hogy ha így tesztek a hátam mögött, azáltal elkerülhetitek haragos tekintetemet? Nem tudjátok, hogy szemeim, Jahve szemei már megláttak benneteket, amikor elloptátok áldozataimat, és az Én tulajdonomra áhítoztatok? Nem tudjátok, hogy amikor elloptátok áldozataimat, épp az oltár előtt tettétek, amelyen az áldozatokat felajánlják? Hogyan hihettétek elég ravasznak magatokat ahhoz, hogy így megtévesszetek Engem? Hogyan távozhatna haragom gyalázatos bűneitektől? Hogyan siklana el tomboló dühöm gonosz tetteitek fölött? A gonosz, amit ma elkövettek, nem kiutat nyit számotokra, hanem fenyítést gyűjt a holnapotokra; kiváltja fenyítésemet, a Mindenható fenyítését veletek szemben. Hogy menekülhetnének meg gonosz tetteitek és gonosz szavaitok az Én fenyítésem elől? Hogyan jutnának el imáitok az Én fülembe? Hogyan nyitnék kiutat igaztalanságotok számára? Hogyan engedhetném el gonosz tetteiteket, miközben Ellenem szegültök? Hogyan ne tépjem ki a nyelveteket, amely olyan mérges, mint a kígyóé? Nem igazságotok miatt szólítotok Engem, hanem igaztalanságotok következtében gyűjtitek az Én haragomat. Hogyan bocsáthatnék meg nektek? Szememben, a Mindenható szemében szavaitok és tetteitek mocskosak. Szemeim, a Mindenható szemei igaztalanságotokat kíméletlen fenyítésként látják. Hogyan távozhatna tőletek igaz fenyítésem és ítéletem? Mivel ezt teszitek Velem, elszomorítva és megharagítva Engem, hogyan hagyhatnám, hogy megmeneküljetek kezemből, és elkerüljétek a napot, amelyen én, Jahve, megfenyítelek és megátkozlak benneteket? Nem tudjátok, hogy minden gonosz szavatok és kijelentésetek eljutott már az Én fülembe? Nem tudjátok, hogy igaztalanságotok már bemocskolta igazságból szőtt szent köntösömet? Nem tudjátok, hogy engedetlenségetek már kiváltotta heves haragomat? Nem tudjátok, hogy már régóta forrongok miattatok, és már rég próbára teszitek türelmemet? Nem tudjátok, hogy már kárt tettetek az Én testemben, cafatokat hagyva belőle? Eddig bírtam, de most már szabadjára eresztem haragomat, és nem tűrlek meg benneteket többé. Nem tudjátok, hogy gonosz tetteitek már szemem elé kerültek, és hogy kiáltásaim már eljutottak Atyám fülébe? Hogyan engedhette, hogy így bánjatok Velem? A munkában, amelyet bennetek végzek, van bármi, ami nem értetek történik? Mégis, melyikőtök kezdte jobban szeretni munkámat, Jahve munkáját? Lehetnék-e hűtlen Atyám akaratához, csak mert gyenge vagyok, és a gyötrelem miatt, amelyet elszenvedtem? Hát nem értitek az Én szívemet? Úgy beszélek hozzátok, ahogy Jahve tette; nem szenteltem oly sok mindent nektek? Bár hajlandó vagyok mindezt a szenvedést elviselni Atyám munkája kedvéért, hogyan szabadulhatnátok meg a fenyítéstől, amelyet Én hozok rátok szenvedésem következményeként? Nem élveztek eleget Belőlem? Ma az Én Atyám nektek ajándékozott engem; nem tudjátok, hogy bőséges szavaimnál még sokkal többet élvezhettek? Nem tudjátok, hogy az Én életem volt a váltsága a ti életeteknek és az általatok élvezett dolgoknak? Nem tudjátok, hogy Atyám az Én életemet használta fel, hogy megküzdjön a Sátánnal, és hogy az Én életemet is nektek ajándékozta, hogy százszorosan kapjatok, és lehetővé tette, hogy oly sok kísértést elkerüljetek? Nem tudjátok, hogy csakis az Én munkám révén mentesültetek számos kísértéstől és számos tüzes fenyítéstől? Nem tudjátok, hogy csakis Miattam engedi meg nektek Atyám, hogy mostanáig örvendjetek? Hogyan maradhattok ma is ilyen kemények és hajlíthatatlanok, mintha bőrkeményedések nőttek volna a szíveteken? Hogyan kerülhetné el a gonosz, amit ma elkövettek, a harag napját, amely a földről való távozásomat követi majd? Hogyan engedhetném meg, hogy azok, akik ilyen kemények és hajlíthatatlanok, megmeneküljenek Jahve haragjától?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Senki, aki a testből való, nem menekülhet meg a harag napja elől)

Isten napi igéi  338. szemelvény

Gondoljatok vissza a múltra: Mikor volt tekintetem haragos és hangom szigorú felétek? Mikor bocsátkoztam szőrszálhasogató vitába veletek? Mikor róttalak meg benneteket ok nélkül? Mikor róttalak meg benneteket szemtől szembe? Nem az Én munkám kedvéért szólítom Atyámat, hogy visszatartson benneteket minden kísértéstől? Miért bántok így Velem? Használtam valaha hatalmamat, hogy lesújtsam testeteket? Miért így viszonozzátok Nekem mindezt? Miután hideget és meleget is kaptam tőletek, sem forrók nem vagytok, sem hidegek, aztán pedig hízelkedni próbáltok Nekem, és rejtegettek Előlem dolgokat, szátok pedig az igaztalanok köpetével van tele. Azt hiszitek, a nyelvetek becsaphatja az Én Lelkemet? Azt hiszitek, a nyelvetek megmenekülhet az Én haragomtól? Azt hiszitek, a nyelvetek ítéletet mondhat az Én tetteim, Jahve tettei fölött, ahogy csak akar? Olyan Isten vagyok én, aki fölött ember ítéletet mondhat? Megengedhetem, hogy egy kis féreg így káromoljon Engem? Hogyan helyezhetném az engedetlenség e fiait az Én örök áldásaim közé? Szavaitok és tetteitek már régen lelepleztek és elítéltek benneteket. Amikor kifeszítettem az eget, és minden dolgot megteremtettem, nem engedtem, hogy bármely teremtmény kedve szerint részt vegyen ebben, és még kevésbé engedtem, hogy bármi megzavarja az Én munkámat és irányításomat, ahogy épp jólesik neki. Nem tűrtem sem embert, sem tárgyat; hogyan kímélném hát meg azokat, akik kegyetlenek és embertelenek Irántam? Hogyan bocsáthatnék meg azoknak, akik szavaim ellen lázadnak? Hogyan kímélhetném meg azokat, akik nem engedelmeskednek Nekem? Nem az Én kezemben, a Mindenható kezében van-e az ember sorsa? Hogyan tekinthetném szentnek igaztalanságodat és engedetlenségedet? Hogyan szennyezhetnék be bűneid az Én szentségemet? Engem nem szennyez be az igaztalanok tisztátalansága, és nem lelem örömömet az igaztalanok felajánlásaiban. Ha te hűséges volnál Irántam, Jahve iránt, elvehetnéd magadnak az áldozatokat az Én oltáromról? Használhatnád mérges nyelvedet arra, hogy az Én szent nevemet káromold? Lázadhatnál ily módon az Én szavaim ellen? Kezelhetnéd az Én dicsőségemet és szent nevemet eszközként, hogy a Sátánt, a gonoszt szolgáld vele? Az Én életem a szentek örömére adatik. Hogyan engedhetném, hogy kedved szerint játssz az Én életemmel, és magatok között konfliktuskeltés eszközeként használd? Hogyan lehettetek ilyen szívtelenek, és ennyire híján a jó útjának, abban, amilyenek Irántam vagytok? Nem tudjátok, hogy Én már leírtam gonosz tetteiteket itt, az élet szavai között? Hogyan menekülhetnétek meg a harag napja elől, amikor megfenyítem Egyiptomot? Hogyan engedhetném, hogy újra meg újra ily módon forduljatok szembe és dacoljatok Velem? Nyíltan megmondom nektek: amikor eljön a nap, fenyítésetek elviselhetetlenebb lesz, mint Egyiptomé! Hogyan menekülhettek meg haragom napja elől? Bizony mondom nektek: hosszantűrésem a ti gonosz mesterkedéseitekre készült, és a ti aznapi fenyítésetek végett létezik. Nem ti fogtok haragos ítéletet elszenvedni, mihelyt Én hosszantűrésem végére érek? Nem az Én kezemben, a Mindenható kezében van minden dolog? Hogyan engedhetném, hogy így lázadozzatok Ellenem a mennyek alatt? Nagyon nehéz lesz az életetek, mert ti találkoztatok a Messiással, akiről megmondatott, hogy el fog jönni, de sohasem jött el. Nem az Ő ellenségei vagytok? Jézus barátságban volt veletek, ti mégis a Messiás ellenségei vagytok. Nem tudjátok, hogy bár barátok vagytok Jézussal, gonosz tetteitek megtöltötték a gyűlöletesek edényeit? Noha nagyon közel álltok Jahvéhoz, mégsem tudjátok, hogy gonosz szavaitok eljutottak Jahve fülébe, és kiváltották az Ő haragját? Hogyan lehetne Ő közel hozzád, és hogyan ne égetné el edényeidet, amelyek gonosz mesterkedésekkel vannak tele? Hogyan lehetne Ő bármi más, mint az ellenséged?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Senki, aki a testből való, nem menekülhet meg a harag napja elől)

Isten napi igéi  339. szemelvény

Most a te engedékeny hús-vér testedre nézek, amely hízeleg nekem, és csak egy kis figyelmeztetésem van a számodra; ennek ellenére nem fogok fenyítéssel „szolgálni” neked. Tudnod kellene, hogy milyen szerepet játszol a munkámban, és akkor elégedett leszek. Az ezen túli ügyekben, ha te ellenállsz Nekem, vagy elköltöd a pénzemet, vagy megeszed a Nekem, Jahvénak szánt áldozatokat, vagy ha ti, férgek egymást marjátok, vagy ha ti, kutyaszerű teremtmények veszekedtek, vagy megsértitek egymást – ezek egyikével sem foglalkozom. Nektek csak azt kell tudnotok, hogy miféle dolgok vagytok, és Én elégedett leszek. Mindezektől eltekintve, ha fegyvert akartok fogni egymásra vagy szavakkal csatázni egymással, az rendben van; Én nem kívánok ilyen dolgokba avatkozni és a legkevésbé sem veszek részt emberi ügyekben. Nem arról van szó, hogy nem érdekelnek a köztetek lévő viták; hanem arról, hogy Én nem közületek való vagyok, és ezért nem veszek részt a köztetek lévő ügyekben. Én Magam nem vagyok teremtett lény és nem vagyok a világról való, ezért utálom az emberek nyüzsgő életét és a köztük lévő kusza, helytelen kapcsolatokat. Különösen utálom a hangoskodó tömegeket. Ugyanakkor mélyreható ismeretekkel rendelkezem a minden teremtett lény szívében lévő tisztátalanságról, és mielőtt megteremtettelek titeket, már tudtam az emberi szív mélyén létező igazságtalanságról, és ismertem az emberi szívben lévő összes csalást és galádságot. Ezért, még ha egyáltalán nincsenek is nyomok, amikor az emberek igazságtalan dolgokat tesznek, akkor is tudom, hogy a ti szívetekben rejlő igazságtalanság felülmúlja mindannak a gazdagságát, amit teremtettem. Mindegyikőtök a sokaság csúcsára emelkedett; felemelkedtetek, hogy a tömegek ősei legyetek. Ti rendkívül önkényesek vagytok és ámokfutók vagytok az összes féreg között, keresitek a kényelmes helyet, és megpróbáljátok felfalni a nálatok kisebb férgeket. Rosszindulatúak és gonoszak vagytok a szívetekben, még a tenger fenekére süllyedt szellemeket is felülmúljátok. A trágya alján laktok, és addig zavarjátok a kukacokat fentről lefelé, amíg nincs nyugtuk, egy ideig harcolva egymással, majd megnyugodva. Ti nem tudjátok a helyeteket, mégis harcoltok egymással a trágyában. Mit nyerhettek az ilyen harcból? Ha valóban lenne félelem a szívetekben az Én irányomban, hogyan harcolhatnátok egymással a hátam mögött? Nem számít, milyen magas pozícióban vagy, nem vagy-e még mindig egy büdös kis féreg a trágyában? Képes leszel-e szárnyakat növeszteni, és galambbá válni az égen? Ti, bűzös kis férgek áldozatokat loptok az Én, vagyis Jahve oltáráról; ezzel meg tudjátok-e menteni a tönkretett, elbukott hírneveteket, és Izráel választott népévé válhattok-e? Szégyentelen nyomorultak vagytok! Az oltáron lévő áldozatokat az emberek ajánlották fel Nekem, az Engem félők jóindulatú érzelmeinek kifejezéseként. Én rendelkezem felettük és Én használom őket, tehát hogyan foszthatsz meg Engem az emberek által Nekem adott kis gerléktől? Nem félsz Júdássá válni? Nem félsz, hogy földed vérmezővé válik? Te szégyentelen! Azt hiszed, hogy az emberek által felajánlott gerlék azért vannak, hogy a te gyomrodat táplálják, te féreg? Amit neked adtam, az az, amit szívesen és készségesen adok; amit nem adtam neked, az az Én rendelkezésemre áll. Nem lophatod el egyszerűen az adományaimat. Aki munkálkodik, az Én vagyok, Jahve – a teremtés Ura –, és az emberek Miattam áldoznak. Azt hiszed, hogy ez a jutalom mindazért a rohangálásért, amit te csinálsz? Te tényleg szégyentelen vagy! Kinek a kedvéért rohangálsz? Csak nem magadért? Miért lopod el az áldozataimat? Miért lopod a pénzt a pénzeszsákomból? Nem vagy-e Iskarióti Júdás fia? A nekem, Jahvénak szánt áldozatokat a papoknak kell élvezniük. Te pap vagy? Önelégülten meg mered enni áldozataimat, még az asztalra is kiteszed őket; te semmit sem érsz! Te értéktelen nyomorult! Az én tüzem, Jahve tüze, el fog égetni téged!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Amikor a lehulló levelek visszatérnek a gyökereikhez, te megbánod majd mindazt a gonoszságot, amit tettél)

Isten napi igéi  340. szemelvény

A hitetek nagyon szép; azt mondjátok, hogy egész életeteket hajlandók vagytok munkámra fordítani, és hogy hajlandóak vagytok életeteket feláldozni érte, de beállítottságotok nem sokat változott. Csak arrogánsan beszéltek, annak ellenére, hogy a tényleges viselkedésetek nagyon is hitvány. Olyan, mintha az emberek nyelve és ajka a mennyben lenne, de a lábuk messze lent a földön, és ennek következtében a szavaik és a tetteik, valamint a hírnevük még mindig darabokban és romokban hever. A hírnevetek tönkrement, a modorotok romlott, a beszédmódotok alantas, és az életetek megvetendő; még az emberi mivoltotok teljessége is alantas hitványságba süllyedt. Kicsinyesek vagytok másokkal szemben, és minden apróságon alkudoztok. A saját hírnevetek és státuszotok miatt veszekedtek, olyannyira, hogy még a pokolba és a tűz tavába is hajlandóak vagytok leszállni. A jelenlegi szavaitok és tetteitek elegendőek Nekem ahhoz, hogy megállapítsam, hogy bűnösök vagytok. A munkámhoz való hozzáállásotok elég ahhoz, hogy megállapítsam, hogy igaztalanok vagytok, és az összes beállítottságotok elégséges ahhoz, hogy rámutassak, hogy mocskos lelkek vagytok, akik tele vannak ocsmányságokkal. A megnyilvánulásaitok és az, amit feltártok, elegendőek ahhoz, hogy kimondjam, hogy olyan emberek vagytok, akik megitták a magukét a tisztátalan lelkek véréből. Amikor a királyságba való belépésről van szó, nem feditek fel az érzéseiteket. Azt hiszitek, hogy amilyenek most vagytok, elegendő ahhoz, hogy át tudjatok lépni mennyei királyságom kapuján? Azt hiszitek, hogy belépést nyerhettek a munkám és szavaim szent földjére anélkül, hogy saját szavaitokat és tetteiteket előbb próbára tenném? Ki tudna port hinteni a szemembe? Hogyan kerülhetnék el megvetendő, alantas viselkedéseitek és beszélgetéseitek tekintetemet? Az életeteket úgy határoztam meg, hogy olyan élet legyen, amelyben e tisztátalan szellemek vérét isszátok és húsát eszitek, mert minden nap Előttem utánozzátok őket. Viselkedésetek különösen rossz volt Előttem, így hogyan ne találhatnálak benneteket undorítónak? Szavaitok a tisztátalan szellemek szennyeit tartalmazzák: ugyanúgy hízelegtek, titkolóztok és áltattok, mint azok, akik boszorkánysággal foglalkoznak, és mint azok, akik árulók és az igaztalanok vérét isszák. Az ember minden megnyilvánulása rendkívül igaztalan, hogyan kerülhetne tehát valamennyi ember a szent földre, ahol az igazak vannak? Azt hiszed, hogy a megvetendő viselkedésed szentként megkülönböztethet téged azokhoz az igaztalanokhoz képest? A kígyószerű nyelved végül tönkreteszi majd ezt a testedet, amely pusztítást végez és ocsmányságokat követ el, a kezeid pedig, amelyeket tisztátalan lelkek vére borít, végül szintén a pokolba fogják húzni a lelkedet. Miért nem ragadod meg hát ezt a lehetőséget, hogy megtisztítsd a mocsokkal borított kezeidet? És miért nem használod ki ezt a lehetőséget, hogy kivágd azt az igaztalan szavakat beszélő nyelvedet? Lehet, hogy hajlandó vagy a pokol lángjaiban szenvedni a kezeid, a nyelved és az ajkad kedvéért? Két szememmel őrködöm mindenki szíve felett, mert már jóval azelőtt, hogy megteremtettem volna az emberiséget, kezembe szorítottam a szívüket. Már régen átláttam az emberek szívén, így hogyan kerülhetnék el gondolataik a tekintetemet? Hogyne lenne túl késő megmenekülniük attól, hogy Lelkem megégesse őket?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindannyian annyira hitvány jellemek vagytok!)

Isten napi igéi  341. szemelvény

Az ajkad kedvesebb, mint a galamboké, de a szíved alattomosabb, mint a régi kígyó. A ajkaid olyan gyönyörűek, akár a libanoni nők, de a szíved nem kedvesebb, mint az övék, és semmiképpen sem hasonlítható a kánaániak szépségéhez. A szíved oly áruló! Amit utálok, az csak az igaztalanok ajka és a szívük, és az emberekkel szemben támasztott követelményeim egyáltalán nem magasabbak annál, mint amit a szentektől elvárok; csak éppen ellenszenvet érzek az igaztalanok gonosz tettei iránt, és remélem, hogy képesek lesznek levetni a mocskosságukat és kiszabadulni a jelenlegi szorult helyzetükből, hogy kitűnjenek az igaztalanok közül, és együtt éljenek és legyenek szentek azokkal, akik igazak. Ti ugyanolyan körülmények között vagytok, mint Én, mégis elborít benneteket a mocsok; még a legcsekélyebb mértékben sem rendelkeztek a kezdetben teremtett emberek eredeti hasonlatosságával. Sőt, mivel minden nap azon tisztátalan szellemek hasonlatosságát utánozzátok, azt teszitek, amit ők tesznek, és azt mondjátok, amit ők mondanak, minden részetek – még a nyelvetek és ajkatok is – átitatódott az ő szennyes vizükkel, olyannyira, hogy teljesen beborítanak benneteket az ilyen foltok, és egyetlen részetek sem használható az Én munkámra. Ez olyan szívszaggató! Ti a lovak és a marhák efféle világában éltek, de valójában nem érzitek magatokat zaklatottnak; tele vagytok örömmel, és szabadon és könnyedén éltek. Ebben a szennyes vízben úszkáltok, de valójában észre sem veszitek, hogy ilyen helyzetbe kerültetek. Minden nap tisztátalan szellemekkel társalogtok, és „ürülékkel” érintkeztek. Az életetek meglehetősen közönséges, de valójában nem vagy tudatában annak, hogy egyáltalán nem létezel az emberi világban, és hogy nem vagy önmagad ura. Hát nem tudod, hogy az életedet régen eltaposták azok a tisztátalan szellemek, vagy hogy a jellemedet régen bemocskolta a szennyes víz? Azt hiszed, hogy egy földi paradicsomban élsz, és hogy a boldogság közepette vagy? Nem tudod, hogy tisztátalan szellemek mellett éltél, és hogy te mindazzal léteztél együtt, amit ők készítettek neked? Hogyan lehetne bármilyen értelme annak, ahogyan élsz? Hogyan lehetne az életednek bármilyen értéke? A szüleid után szaladgáltál, a tisztátalan szellemek szülei után, de valójában fogalmad sincs arról, hogy akik téged csapdába ejtettek, azok a tisztátalan szellemek szülei, akik a világra hoztak és felneveltek téged. Sőt, azzal sem vagy tisztában, hogy minden szennyedet valójában ők adták neked; te csak annyit tudsz, hogy ők tudnak neked „örömet” szerezni, nem fenyítenek meg téged, nem ítélkeznek feletted, és főleg nem átkoznak meg téged. Soha nem kaptak tőled dührohamot, hanem gyengédséggel és kedvességgel bánnak veled. A szavaik táplálják a szívedet és rabul ejtenek téged, hogy összezavarodj, és anélkül, hogy észrevennéd, beszippantottak és te készséggel szolgálod őket, így válsz a kivezető útjukká és szolgájukká. Nincs semmiféle panaszod, de hajlandó vagy dolgozni nekik, mint a kutyák, mint a lovak; ők megtévesztenek téged. Emiatt egyáltalán nincs semmilyen reakciód arra a munkára, amit én végzek. Nem csoda, hogy titokban mindig ki akarsz csúszni az ujjaim közül, és nem csoda, hogy mindig édes szavakat akarsz használni, hogy csalárd módon jóindulatot csikarj ki Tőlem. Mint kiderült, neked már voltegy másik terved, egy másik megállapodásod. Láthatsz egy kicsit abból, amit Én a Mindenhatóként cselekszem, de a legkevésbé sem ismered ítéletemet és fenyítésemet. Fogalmad sincs arról, hogy mikor kezdődött az Én fenyítésem; csak azt tudod, hogyan csapj be Engem – de azt nem tudod, hogy nem fogok eltűrni semmilyen kihágást az embertől. Mivel már elhatároztad, hogy Engem szolgálsz, nem foglak elengedni téged. Féltékeny Isten vagyok, és olyan Isten vagyok, aki féltékeny az emberiségre. Mivel már az oltárra helyezted a szavaidat, nem tűröm, hogy a szemem láttára elszökj, és azt sem tűröm, hogy két urat szolgálj. Azt gondoltad, hogy lehet egy második szerelmed, miután szavaidat oltáromra és szemeim elé helyezted? Hogyan engedhetném meg, hogy az emberek ennyire bolondot csináljanak Belőlem? Azt hitted, hogy könnyelműen fogadalmakat és esküket tehetsz Nekem a nyelveddel? Hogyan tehettél esküket az Én trónomnál, az Én trónomnál, aki a Legmagasságosabb vagyok? Azt hitted, hogy esküid már elmúltak? Hadd mondjam el nektek: még ha a testetek el is múlik, az esküitek nem múlhatnak el. A végén esküitek alapján foglak elítélni titeket. Ti azonban azt hiszitek, hogy úgy tudtok megbirkózni Velem, hogy szavaitokat Elém helyezitek, és hogy szívetek tisztátalan szellemeket és gonosz szellemeket szolgálhat. Hogyan is tűrhetné haragom ezeket a kutyaszerű, disznószerű embereket, akik becsapnak Engem? Végre kell hajtanom adminisztratív rendeleteimet, és vissza kell szereznem a tisztátalan szellemek kezéből mindazokat a kimért, „jámbor” embereket, akik hisznek Bennem, hogy fegyelmezetten „várakozhassanak” Rám, legyenek az Én ökreim, legyenek az Én lovaim, és az Én öldöklésem által legyenek vezényelve. Ráveszlek majd, hogy vedd fel a korábbi elszántságodat és újra Engem szolgálj. Nem tűrök el egyetlen olyan teremtményt sem, amely becsap Engem. Azt hitted, hogy csak úgy önkényesen kéréseket fogalmazhatsz meg és hazudozhatsz előttem? Azt hitted, hogy nem hallottam vagy nem láttam a szavaidat és tetteidet? Hogy ne lettek volna a szavaid és tetteid az Én szemem előtt? Hogyan engedhetném meg valaha is, hogy az emberek így becsapjanak Engem?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindannyian annyira hitvány jellemek vagytok!)

Isten napi igéi  342. szemelvény

Köztetek voltam, több tavaszon és őszön át közösséget vállaltam veletek; sokáig éltem köztetek, és veletek éltem. Mennyi aljas viselkedésetek siklott el közvetlenül a szemeim előtt? Azok a szívbéli szavaitok folyamatosan a fülemben visszhangzanak; millió és millió vágyatokat helyeztétek az oltáromra – még megszámlálni is túl sok lenne. Ami azonban az elkötelezettségetek és a ráfordításotokat illeti, még egy jottányit sem adtok. Az őszinteségnek még egy apró cseppjét sem helyezitek oltáromra. Hol vannak a Bennem való hitetek gyümölcsei? Végtelen kegyelmet kaptatok Tőlem, és végtelen titkokat láttatok a mennyből; még a menny lángjait is megmutattam nektek, de nem volt szívem megégetni titeket. Mégis, mennyit adtatok Nekem cserébe? Mennyit vagytok hajlandók adni Nekem? Az Általam neked adott étellel a kezedben megfordulsz és felajánlod azt Nekem, sőt, odáig elmész, hogy azt mondod, hogy ezt a saját kemény munkád verejtékéért cserébe kaptad, és hogy felajánlod Nekem mindazt, ami a tiéd. Hogyhogy nem tudod, hogy a Nekem szánt „hozzájárulásaid” mind csak olyan dolgok, amelyeket elloptak az oltáromról? Ráadásul most, hogy felajánlod őket Nekem, vajon nem csapsz-e be Engem? Hogyhogy nem tudod, hogy amit ma élvezek, az mind az oltáromon lévő felajánlások, nem pedig az, amit kemény munkáddal kerestél, majd felajánlottál Nekem? Ti tényleg így be merészeltek csapni Engem, hogyan tudnék hát megbocsátani nektek? Hogyan várhatjátok el tőlem, hogy ezt tovább tűrjem? Mindent odaadtam nektek. Mindent feltártam nektek, gondoskodtam a szükségleteitekről, és felnyitottam a szemeiteket, ti mégis így becsaptok Engem, nem törődve a lelkiismeretetekkel. Önzetlenül mindent nektek adományoztam, hogy bár szenvedtek, mégis elnyertétek Tőlem mindazt, amit a mennyből hoztam. Ennek ellenére nincs bennetek semmi odaadás, és még ha csak egy apró hozzájárulást is tettetek, megpróbáltok utólag „elszámolni” Velem. Vajon a hozzájárulásod nem egyenlő a semmivel? Amit Nekem adtál, az csupán egy homokszem, amit viszont Tőlem kértél, az egy tonna arany. Nem vagy egyszerűen ésszerűtlen? Én köztetek munkálkodom. Egyáltalán nincs nyoma annak a tíz százaléknak, amit Nekem kellene adni, nemhogy további áldozatoknak. Sőt, azt a tíz százalékot, amit az elkötelezettek adományoznak, a gonoszok lefoglalják. Nem széledtetek-e szét mindannyian Tőlem? Nem vagytok-e mindannyian ellenségesek Velem szemben? Nem romboljátok-e mindannyian az oltáromat? Hogy lehetne az ilyen embereket kincsnek tekinteni a szememben? Nem sertések és kutyák-e ők, akiket gyűlölök? Hogyan nevezhetném kincsnek a gonosztetteiteket? Kikért történik valójában a munkám? Lehetséges, hogy a célja csupán az, hogy mindannyiótokra lesújtsak, hogy felfedjem hatalmamat? Nem függ-e mindannyiótok élete egyetlen szavamtól? Miért van az, hogy csak szavakat használok, hogy utasítsalak benneteket, és nem változtattam a szavakat tényekké, hogy lesújtsak rátok, amilyen hamar csak tudok? Szavaimnak és munkámnak az csupán a célja, hogy lesújtsak az emberiségre? Olyan Isten vagyok, aki válogatás nélkül megöli az ártatlant? Most éppen hányan jöttök Elém a teljes lényetekkel, hogy az emberi élet helyes útját keressétek? Csak a testetek áll Előttem; a szívetek még mindig szabadon van, és messze, messze van Tőlem. Mivel nem tudjátok, hogy valójában mi is az Én munkám, sokan vannak közöttetek, akik el akarnak távozni Tőlem és el akarnak távolodni Tőlem, remélve, hogy ehelyett egy olyan paradicsomban élhetnek, ahol nincs fenyítés vagy ítélet. Hát nem ezt kívánják az emberek a szívükben? Én bizonyosan nem próbállak kényszeríteni téged. Bármelyik utat választod is, az a saját döntésed. A mai út ítéletekkel és átkokkal jár, de mindannyiótoknak tudnotok kell, hogy mindaz, amit Én adományoztam nektek – legyen az ítélet vagy fenyítés – a legjobb ajándék, amit megadhatok nektek, és ezek mind olyan dolgok, amelyekre sürgősen szükségetek van.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindannyian annyira hitvány jellemek vagytok!)

Isten napi igéi  343. szemelvény

Rengeteg munkát végeztem a földön, és oly sok éven át jártam az emberiség között, de az emberek ritkán ismerik képmásomat és természetemet, és kevesen tudják alaposan megmagyarázni a munkát, amit végzek. Annyi minden hiányzik az emberekből, mindig hiányzik belőlük annak megértése, hogy mit csinálok, és a szívük mindig résen áll, mintha mélyen félnének attól, hogy más helyzetbe hozom őket, és aztán nem törődöm velük. Így az emberek Irányomban tanúsított magatartásai mindig langyosak, egy jó adag óvatossággal együtt. Ez azért van így, mert az emberek úgy értek el a jelenbe, hogy nem értik az Általam végzett munkát, és különösen értetlenül állnak a szavak előtt, amiket mondok nekik. Kezükben tartják szavaimat, nem tudva, hogy elkötelezzék-e magukat a bennük való rendíthetetlen hit mellett, vagy a határozatlanságot válasszák és feledjék el őket. Nem tudják, hogy gyakorlatba ültessék-e őket, vagy várjanak ki és meglátják, hogy mindent félretegyenek-e és bátran kövessenek, vagy továbbra is tartsák meg a barátságot a világgal, mint korábban. Az emberek belső világa olyan bonyolult, és ők olyan ravaszok. Mivel az emberek nem látják tisztán vagy teljesen szavaimat, sokan közülük nehezen tudják gyakorolni azokat, és nehezen tudják a szívüket Elém fektetni. Mélyen megértem a nehézségeiteket. Sok gyengeség elkerülhetetlen, ha testben élünk, és sok objektív tényező okoz nehézségeket nektek. Tápláljátok a családotokat, kemény munkával töltitek a napjaitokat, és a hónapok és az évek viszontagságosan telnek. A testben való életben sok nehézség adódik – ezt nem tagadom, és természetesen a veletek szemben támasztott követelményeim összhangban állnak a ti nehézségeitekkel. Az Általam végzett munka követelményei mind a ti tényleges érettségeteken alapulnak. Talán a múltban az embereknek a munkájuk során veletek szemben támasztott követelményei keveredtek a túlzás elemeivel, de tudnotok kell, hogy Én soha nem támasztottam túlzott követelményeket veletek szemben abban, amit mondok és teszek. Minden követelmény az emberek természetén, testén és azon alapul, hogy mire van szükségük. Tudnotok kell, és nagyon világosan meg tudom mondani nektek, hogy nem ellenzem az emberek bizonyos észszerű gondolkodásmódját, és nem ellenzem az emberiség eredendő természetét. Az, hogy az emberek eddig kételkedtek szavaimban, és hogy az emberek kevesebb mint fele hiszi el szavaimat, csak azért van, mert az emberek nem értik, hogy valójában mik azok a normák, amelyeket felállítottam nekik, és nem értik szavaim eredeti jelentését sem. A többiek nem hívők, és még többen vannak azok, akik azt szeretik hallgatni, amikor „mesélek”. Sőt, sokan vannak, akik a látványt élvezik. Figyelmeztetlek titeket: sok szavam már megnyílt azoknak, akik hisznek Bennem, azokat pedig, akik élvezik a királyság gyönyörű látványát, de a kapuján kívül rekedtek, már kivetettem. Nem csak konkoly vagytok, akiket Én utálok és elutasítok? Hogyan tudtátok nézni, ahogy elmegyek, és aztán örömmel üdvözölni visszatérésemet? Mondom nektek, miután Ninive lakosai meghallották Jahve dühös szavait, azonnal bűnbánatot gyakoroltak zsákruhában és hamuban. Mivel hittek a szavainak, tele voltak rémülettel és rettegéssel, és ezért zsákruhában és hamuban bűnbánatot gyakoroltak. Ami a mai embereket illeti, bár ti is hisztek az Én szavaimnak, sőt, még inkább hiszitek, hogy Jahve ma ismét eljött közétek, a hozzáállásotok nem más, mint tiszteletlen – mintha csak megfigyelnétek Jézust, aki Júdeában született több ezer évvel ezelőtt, és most leszállt közétek. Mélyen megértem a szívetekben létező csalárdságot; legtöbben kíváncsiságból követtek Engem és az üresség miatt jöttetek Engem keresni. Amikor a harmadik kívánságotok meghiúsul – a békés és boldog életre való vágyatok –, akkor a kíváncsiságotok is szertefoszlik. A mindannyiótok szívében létező csalárdság lelepleződik a szavaitok és tetteitek által. Őszintén szólva, ti csak kíváncsiak vagytok Rám, de nem féltek Tőlem; nem vigyáztok a szátokra, és még kevésbé gyakoroltok visszafogottságot a viselkedésetekben. Akkor valójában milyen hitetek van? Valódi? Ti csak arra használjátok az Én szavaimat, hogy eloszlassátok aggodalmaitokat és enyhítsétek az unalmatokat, hogy kitöltsétek a megmaradt üres tereket az életetekben. Közületek ki valósította meg az Én szavaimat? Kinek van valódi hite? Folyamatosan azt kiabáljátok, hogy Isten olyan Isten, aki mélyen az emberek szívébe lát, de hogyan egyeztethető Velem össze a szívetekben az az Isten, akiről kiabáltok? Ha így kiabáltok, akkor miért viselkedtek úgy? Lehetséges, hogy ezzel a szeretettel akartok törleszteni Nekem? Nem kevés odaadás van ajkaitokon, de hol vannak az áldozataitok és a jó cselekedeteitek? Ha a szavaitok nem jutnának el a fülembe, hogy tudnálak ennyire gyűlölni titeket? Ha valóban hinnétek Bennem, hogyan kerülhetnétek ilyen szorult helyzetbe? Lehangolt az arckifejezésetek, mintha az alvilágban állnátok a bíróság előtt. Egy szemernyi életerőtök sincs és erőtlenül beszéltek a belső hangotokról; sőt tele vagytok panasszal és átkokkal. Már régen elvesztettétek a hitet abban, amit csinálok, és még az eredeti hitetek is eltűnt, akkor hogyan követhetnétek a végsőkig? Mivel ez így van, akkor hogyan lehet titeket megmenteni?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Szavak fiataloknak és időseknek)

Isten napi igéi  344. szemelvény

Bár az Én munkám nagyon hasznos nektek, szavaim mégis mindig leperegnek rólatok, és semmivé válnak bennetek. Nehéz olyan dolgokat találni, amelyeket tökéletesíthetek, és ma már majdnem elvesztettem bennetek a reményt. Több éve keresgélek köztetek, de nehéz találni valakit, aki a bizalmasom lehet. Úgy érzem, nincs bizalmam, hogy továbbra is munkálkodjam bennetek, és nincs szeretetem, amellyel továbbra is szerethetlek titeket. Ez azért van, mert már régen megundorodtam a „teljesítményeitektől”, amennyire kicsinyek és szánalmasak; úgy tűnik, mintha soha nem beszéltem volna közöttetek és soha nem munkálkodtam volna bennetek. Az eredményeitek olyan gyomorforgatóak. Mindig rombolást és szégyent hoztok magatokra, és szinte értéktelenek vagytok. Alig találom bennetek az emberi hasonlatosságot, és az ember nyomát is alig érzem. Hol van friss illatotok? Hol van az az ár, amelyet sok éven át fizettetek, és hol vannak az eredmények? Soha nem találtatok egyetlent sem? A munkám most új kezdetet vesz, újra indul. Nagy terveket fogok megvalósítani, és még nagyobb munkát szeretnék véghez vinni, de ti még mindig a sárban fetrengtek, mint korábban, a múlt mocskos vizében éltek, és gyakorlatilag nem sikerült megszabadulnotok az eredeti nehéz helyzetetekből. Ezért még mindig nem nyertetek semmit az Én szavaimból. Még mindig nem szabadítottátok ki magatokat az eredeti, sárból és mocskos vízből álló helyetekből, és csak ismeritek az Én szavaimat, de valójában nem léptetek be szavaim szabadságának birodalmába, ezért aszavaim soha nem nyíltak meg nektek; olyanok, mint egy próféciakönyv, amely évezredek óta le van pecsételve. Megjelenek nektek az életetekben, de ti sohasem vagytok tudatában ennek. Nem is ismertek fel Engem. Az Általam kimondott szavak közel fele ítélet rólatok, és csak a felét érik el annak a hatásnak, amit kellene, vagyis, hogy mély félelmet keltsenek bennetek. A másik fele olyan szavakból áll, amelyek az életről és arról tanítanak titeket, hogy hogyan viselkedjetek. Úgy tűnik azonban, hogy ami titeket illet, ezek a szavak nem is léteznek, vagy mintha gyerekek szavait hallgatnátok, olyan szavakat, amelyekre mindig burkolt mosollyal reagáltok, de soha nem igazodtok hozzájuk. Ti soha nem aggódtatok ezek miatt; mindig is elsősorban a kíváncsiság jegyében figyeltétek a tetteimet, aminek az az eredménye, hogy most a sötétségbe zuhantatok és nem látjátok a fényt, így aztán szánalmasan sírtok a sötétben. Amit akarok, az az engedelmességetek, a feltétel nélküli engedelmességetek, és még inkább megkövetelem, hogy teljesen biztosak legyetek mindenben, amit mondok. Nem szabad hanyag hozzáállást felvennetek, és különösen nem szabad szelektíven kezelnetek az Általam elmondottakat, és nem szabad közömbösnek lennetek a szavaimmal és a munkámmal szemben, ahogyan szokásotok. Az Én munkám köztetek folyik, és nagyon sok szavamat adományoztam nektek, de ha így bántok Velem, csak a pogány családoknak adhatom át azt, amit ti nem nyertetek el és nem is alkalmaztatok a gyakorlatban. Az összes teremtett lény közül ki az, akit nem tartok a kezemben? A legtöbben közületek „öregkorúak”, és nincs meg bennetek az energia, hogy elfogadjátok ezt a fajta munkát, amellyel Én rendelkezem. Olyanok vagytok, mint a Hanhao madár^[a], alig boldogultok, és soha nem vettétek komolyan a szavaimat. A fiatalok rendkívül hiúak és túlságosan engedékenyek, és még kevésbé törődnek az Én munkámmal. Nem érdekli őket, hogy a lakomám finomságaiból lakmározzanak; olyanok, mint egy kis madár, amely kirepült a ketrecéből, hogy messzire merészkedjen a távolba. Hogyan lehetnek hasznosak Számomra az ilyen fiatalok és idősek?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Szavak fiataloknak és időseknek)

Lábjegyzet:

a. A Hanhao madár története nagyon hasonlít Aesopus meséjéhez a hangyáról és a szöcskéről. A Hanhao madár inkább alszik, minthogy fészket építsen, amíg meleg az idő, annak ellenére, hogy szomszédja, egy szarka többször is figyelmezteti. Amikor beköszönt a tél, a madár halálra fagy.

Isten napi igéi  345. szemelvény

Bár ti, fiatalok, mind olyanok vagytok, mint az oroszlánkölykök, ritkán van szívetekben az igaz út. A fiatalságotok nem jogosít fel titeket többre a munkámból; ellenkezőleg, mindig kiváltjátok az undoromat irántatok. Bár fiatalok vagytok, hiányzik belőletek az életerő vagy az ambíció, és sosem kötelezitek el magatokat a jövőtökkel kapcsolatban; olyan, mintha közömbösek és merengőek lennétek. Azt lehetne mondani, hogy az életerő, az eszmék és az állásfoglalás, aminek a fiatalokban meg kellene lennie, bennetek abszolút nem található meg; nektek, efféle fiataloknak nincs álláspontotok, és nem tudtok különbséget tenni helyes és helytelen, jó és rossz, szépség és rútság között. Lehetetlen bármiféle friss elemet találni bennetek. Szinte teljesen régimódiak vagytok, és ti, efféle fiatalok, a tömeget is megtanultátok követni és megtanultatok irracionálisnak lenni. Soha nem tudjátok egyértelműen megkülönböztetni a jót a rossztól, nem tudtok különbséget tenni igaz és hamis között, soha nem törekedtek a kiválóságra, és azt sem tudjátok megmondani, hogy mi a helyes és mi a helytelen, mi az igazság és mi a képmutatás. A vallás bűze súlyosabb és komolyabb körülöttetek, mint az idős embereknél. Még arrogánsok és oktalanok is vagytok, versengőek, és nagyon erős az agresszió iránti vonzalmatok – hogyan birtokolhatná egy ilyen fiatal az igazságot? Hogyan tud tanúságot tenni valaki, aki nem tud állást foglalni? Hogyan lehet fiatalnak nevezni azt, aki nem képes különbséget tenni jó és rossz között? Hogyan nevezhetnénk az Én követőmnek valakit, akiben nincs meg egy fiatal ember életereje, energiája, frissessége, nyugalma és kitartása? Hogyan lehet méltó arra, hogy tanúm legyen valaki, akinek nincs igazsága, nincs igazságérzete, hanem játszani és harcolni szeret? Nem szabadna, hogy a fiataloknak csalással és másokkal szembeni előítélettel legyen teli a szemük, és a fiataloknak nem kellene pusztító, utálatos cselekedeteket végrehajtaniuk. Ne hiányozzanak belőlük az eszmék, törekvések és az önmaguk jobbítására irányuló lelkes vágy; nem szabadna elcsüggedniük a kilátásaik miatt, és nem szabadna elveszíteniük az életbe vetett reményt vagy a jövőbe vetett bizalmukat; kitartással kell rendelkezniük, hogy folytassák az igazság útját, amelyet most választottak – hogy megvalósítsák abbéli vágyukat, hogy egész életüket Értem áldozzák. Nem szabad nélkülözniük az igazságot, és képmutatást és hamisságot sem rejtegethetnek – szilárdan ki kell állniuk a megfelelő álláspont mellett. Nem kellene csak sodródniuk, hanem legyen lelkierejük, hogy merjenek áldozatot hozni, és küzdjenek az igazságosságért és az igazságért. A fiataloknak bátornak kell lenniük ahhoz, hogy ne engedjenek a sötétség erői általi elnyomásnak, és átalakítsák létezésük jelentőségét. A fiataloknak nem szabad beletörődniük a viszontagságokba, hanem nyíltnak és őszintének kell lenniük, a megbocsátás szellemével testvéreik és nővéreik iránt. Természetesen mindenkivel szemben ezek a követelményeim, és ez a tanácsom mindenkinek. De még inkább ezek az Én megnyugtató szavaim minden fiatal számára. Az Én szavaim szerint kell gyakorolnotok. Különösen a fiataloknak nem szabad nélkülözniük az elhatározást, hogy tisztánlátást gyakoroljanak a kérdésekben, és keressék az igazságosságot és az igazságot. Csupa szépre és jóra kell törekednetek, és meg kell szereznetek minden pozitív dolog valóságát. Felelősnek kell lennetek az életetekért, és nem szabad azt félvállról vennetek. Emberek jönnek a földre, és ritkán találkoznak Velem, és az is ritka, hogy lehetőségük van az igazság keresésére és elnyerésére. Miért ne értékelnétek ezt a gyönyörű időt mint a helyes követendő utat ebben az életben? És miért vagytok mindig olyan elutasítóak az igazsággal és az igazságossággal szemben? Miért tapossátok és teszitek tönkre magatokat mindig azért az igazságtalanságért és szennyért, ami az emberekkel játszadozik? És miért viselkedtek úgy, mint azok az öregek, akik részt vesznek abban, amit az igazságtalanok tesznek? Miért utánozzátok a régi dolgok régi módszereit? Az életetek legyen teli igazságossággal, igazsággal és szentséggel; az életeteknek nem szabad ennyire romlottnak lennie ilyen fiatalon, ami az alvilágba taszít benneteket. Nem érzitek úgy, hogy ez egy szörnyű szerencsétlenség lenne? Nem érzitek úgy, hogy ez rettenetesen igazságtalan lenne?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Szavak fiataloknak és időseknek)

Isten napi igéi  346. szemelvény

Ha ennyi munka és ennyi szó nem volt hatással rád, akkor amikor eljön az idő, hogy terjeszd Isten munkáját, képtelen leszel teljesíteni a kötelességedet, és szégyent és megaláztatást szenvedsz majd. Akkor majd úgy fogod érezni, hogy olyan sokkal tartozol Istennek, hogy olyan felszínes az Istenről való tudásod. Ha ma – amíg munkálkodik – nem törekszel Isten megismerésére, akkor később már túl késő lesz. A végén nem lesz említésre méltó tudásod: üres maradsz, nem lesz semmid. Mit használsz majd arra, hogy számot adj Istennek? Van képed felnézni Istenre? Már most keményen kellene dolgoznod a törekvéseden, hogy a végén Péterhez hasonlóan te is tudd, milyen hasznos Isten fenyítése és ítélete az ember számára, és hogy az Ő fenyítése és ítélete nélkül az ember nem üdvözülhet, csak egyre mélyebbre süllyedhet ebbe a mocskos földbe, ebbe az iszapba. Az embereket megrontotta a Sátán, ármánykodtak egymás ellen, átgázoltak egymáson, elvesztették Istent félő szívüket. Túl nagy az engedetlenségük, túl sok az elképzelésük, és mind a Sátánhoz tartozik. Isten fenyítése és ítélete nélkül az ember romlott beállítottságát nem lehetne megtisztítani és nem lehetne őt megmenteni. Ami a megtestesült Isten testben végzett munkájában kifejeződik, az pontosan az, ami a Lélek által kifejeződik, az Általa végzett munka pedig a Lélek által végzett munka szerint valósul meg. Ha te ma nem ismered ezt a munkát, akkor nagyon ostoba vagy, és nagyon sokat vesztettél! Ha nem nyerted el Isten üdvösségét, akkor a te meggyőződésed vallásos hit, és egy vallásos keresztény vagy. Mivel ragaszkodsz a halott doktrínához, elvesztetted a Szentlélek új munkáját; mások, akik Isten szeretetére törekszenek, képesek szert tenni az igazságra és az életre, míg a te hited képtelen elnyerni Isten jóváhagyását. Ehelyett gonosztevővé váltál, olyasvalakivé, aki romboló és gyűlöletes tetteket követ el; a Sátán tréfáinak céltáblájává és a Sátán foglyává váltál. Az embernek Istenben nem hinnie kell, hanem szeretnie, követnie és imádnia Őt. Ha ma nem követed, akkor eljön a nap, amikor azt mondod: „Akkoriban miért nem követtem Istent megfelelően, miért nem tettem eleget Neki megfelelően, miért nem törekedtem életfelfogásom megváltoztatására? Mennyire sajnálom, hogy akkoriban nem tudtam alávetni magamat Istennek, és nem törekedtem Isten igéjének megismerésére! Isten annyi mindent mondott akkoriban; hogyhogy nem követtem? Olyan ostoba voltam!” Bizonyos fokig gyűlölni fogod magadat. Ma még nem hiszed el a szavaimat, és nem figyelsz rájuk; ha eljön a nap, amikor ez a munka terjedni kezd, és teljes egészében meglátod, akkor megbánod, és megdöbbensz majd. Vannak áldások, de te nem tudod élvezni őket, és létezik az igazság, de te nem törekszel rá. Nem érzel megvetést magad iránt? Ma – bár Isten munkájának következő lépése még nem kezdődött el – semmi rendkívüli nincs azokban az elvárásokban, amelyeket veled szemben támaszt, és amelyek szerint élned kellene. Annyi munka van, és annyi igazság; vajon nem méltóak arra, hogy megismerd őket? Isten fenyítése és ítélete nem képes felébreszteni a lelkedet? Isten fenyítése és ítélete nem képes arra, hogy megutáld magad? Megelégszel azzal, hogy a Sátán befolyása alatt élsz, békességgel, örömmel és egy kis testi kényelemmel? Vajon nem vagy te a legalantasabb az emberek között? Senki sem ostobább azoknál, akik látták az üdvösséget, de nem törekszenek annak elnyerésére; ezek azok az emberek, akik a testtel laknak jól és örülnek a Sátánnak. Te azt reméled, hogy az Istenbe vetett hited nem jár majd kihívásokkal, megpróbáltatásokkal vagy a legcsekélyebb nehézséggel sem. Te mindig azokat a dolgokat hajszolod, amelyek értéktelenek, és nem tulajdonítasz értéket az életnek, ehelyett a saját szertelen gondolataidat az igazság elé helyezed. Annyira értéktelen vagy! Úgy élsz, mint egy disznó – mi a különbség közted, a disznók és a kutyák között? Azok, akik nem törekednek az igazságra, helyette a testet szeretik, vajon nem mind állatok? Vajon azok a lelketlen halottak nem mind két lábon járó hullák? Hány szó hangzott el köztetek? Csak egy kevés munka valósult meg a körötökben? Mennyi mindent adtam nektek? Akkor miért nem nyertétek el? Mi okotok van panaszkodni? Vajon nem azért nem nyertetek el semmit, mert túlságosan szerelmesek vagytok a testbe? És nem azért, mert túlságosan szertelenek a gondolataitok? Nem azért, mert túlságosan ostobák vagytok? Ha képtelen vagy elnyerni ezeket az áldásokat, vajon hibáztathatod Istent, hogy nem ment meg téged? Te arra törekszel, hogy az Istenben való hit nyomán békére lelj, hogy gyermekeid ne legyenek betegek, a férjednek jó munkája legyen, a fiad jó feleséget találjon, a lányod tisztességes férjet találjon, az ökreid és lovaid jól szántsák a földet és az időjárás jó legyen a termésedhez. Ez az, amit keresel. Csak arra törekszel, hogy kényelmesen élj, hogy ne érje baleset a családodat, elkerüljön a vihar, ne érje homok az arcodat, ne vigye el az ár a családod termését, ne érjen téged semmilyen katasztrófa, hogy Isten ölelésében élj és egy kényelmes fészekben. Egy ilyen gyáva embernek, mint te, aki mindig a testet követi: van neked szíved, van neked lelked? Vajon nem vagy te szörnyeteg? Az igaz utat adom neked, anélkül, hogy bármit is kérnék cserébe, de mégsem követed. Azok közé tartozol, akik hisznek Istenben? Igazi emberi életet ajándékozok neked, de te mégsem követed. Nem különbözöl egy disznótól vagy egy kutyától? A disznók nem törekszenek az emberi életre, nem törekszenek a megtisztulásra, és nem értik, mi az élet. Mindennap, miután jóllaktak, egyszerűen csak alszanak. Megadtam neked az igaz utat, de te mégsem nyerted el: üres a markod. Hajlandó vagy folytatni ezt az életet, a disznók életét? Mi a jelentősége annak, hogy élnek ilyen emberek? A te életed megvetendő és alantas, mocsokban és paráznaságban élsz, és nem törekszel semmilyen célra; vajon nem a te életed a legalantasabb az összes közül? Van képed felnézni Istenre? Ha továbbra is ilyeneket tapasztalsz, vajon nem fogsz semmit se megszerezni? Az igaz út már megadatott neked, de hogy végül el tudod-e nyerni, az a te személyes törekvésedtől függ.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről)

Isten napi igéi  347. szemelvény

A testiségetek, a mértéktelen vágyaitok, a kapzsiságotok és a bujaságotok mélyen gyökereznek bennetek. Ezek a dolgok állandóan annyira uralják a szíveteket, hogy képtelenek vagytok levetni e feudális és degenerált gondolatok igáját. Nem vágytok sem arra, hogy megváltoztassátok jelenlegi helyzeteteket, sem arra, hogy kiszabaduljatok a sötétség befolyása alól. Ezek a dolgok egyszerűen megkötöznek benneteket. Bár mindannyian tudjátok, hogy ez az élet olyan fájdalmas, és az emberek e világa olyan sötét, egyikőtöknek sincs bátorsága arra, hogy megváltoztassátok az életeteket. Csak arra vágytok, hogy meneküljetek az élet valóságától, elérjétek a lélek transzcendenciáját, és egy békés, boldog, mennyei környezetben éljetek. Nem vagytok hajlandóak elviselni a megpróbáltatásokat, hogy megváltoztassátok jelenlegi életeteket; és nem vagytok hajlandóak ebben az ítéletben és fenyítésben keresni azt az életet, amelybe be kellene lépnetek. Inkább teljesen irreális álmokat szövögettek arról a gyönyörű világról, amely a testiségen túl van. Olyan életre vágytok, amelyet könnyedén, minden fájdalom és szenvedés nélkül el tudtok érni. Ez teljesen irreális! Mert amit reméltek, az nem az, hogy értelmes életet éljetek a hús-vér testben, és elnyerjétek az igazságot egy életen át, vagyis hogy az igazságért éljetek, és kiálljatok az igazságért. Ez nem az, amit ti ragyogó, káprázatos életnek tartotok. Úgy érzitek, hogy ez nem lenne egy tündöklő vagy értelmes élet. Az ilyen élet a ti szemetekben igazságtalanságnak tűnne! Még ha ma el is fogadjátok ezt a fenyítést, mindazonáltal a célotok nem az igazság elnyerése vagy az igazság megélése a jelenben, hanem inkább az, hogy később a testiségen túl egy boldog életbe léphessetek. Nem az igazságot keresitek, nem álltok ki az igazságért, és bizonyosan nem az igazságért léteztek. Nem a mai belépésre törekszetek, hanem a gondolataitokat inkább a jövő foglalkoztatja és az, hogy egy nap majd mi történhet: bámuljátok a kék eget, keserű könnyeket hullattok, és várjátok, hogy egy napon a mennybe kerüljetek. Nem tudjátok-e, hogy gondolkodásmódotok máris elszakadt a valóságtól? Továbbra is azt gondoljátok, hogy a végtelen jóságú és könyörületes Megváltó egy napon kétségtelenül eljön, hogy Magával vigyen téged, aki nehézséget és szenvedést viseltél el ezen a világon, és hogy Ő majd orvosolja a sérelmeidet, és bosszút áll érted, aki áldozat és elnyomott voltál. Nem vagy-e tele bűnnel? Talán te vagy az egyetlen, aki szenvedett ezen a világon? Te magad is a Sátán hatalmába estél és szenvedtél – vajon ennek ellenére Istennek kell orvosolnia a sérelmeidet? Azok, akik nem képesek Isten követeléseit teljesíteni, vajon nem mindannyian Isten ellenségei? Akik nem hisznek a megtestesült Istenben – vajon nem ők az antikrisztus? Mit számítanak a jótetteid? Helyettesíthetik-e az Istent imádó szívet? Nem kaphatod meg Isten áldását egyszerűen azzal, hogy végrehajtasz néhány jó cselekedetet, és Isten nem fogja orvosolni a sérelmeidet és megbosszulni az ellened elkövetett sérelmeket csak azért, mert áldozat és elnyomott voltál. Azok, akik hisznek Istenben, ugyanakkor nem ismerik Istent, de jó cselekedeteket tesznek – vajon nem részesülnek-e mindannyian fenyítésben is? Te csupán hiszel Istenben, csupán azt akarod, hogy Isten orvosolja az ellened elkövetett sérelmeket és bosszút álljon érted, és azt akarod, hogy Isten elhozza a te napodat, egy olyan napot, amikor végre emelt fővel állhatsz. De nem vagy hajlandó odafigyelni az igazságra, és nem is szomjazol az igazság megélésére. Még kevésbé vagy képes kitörni ebből a nehéz, üres életből. Ehelyett, miközben a testben és a bűnben élsz, várakozva tekintesz Istenre, hogy jóvátegye a sérelmeidet és eloszlassa létezésed ködét. De vajon lehetséges ez? Ha birtokában vagy az igazságnak, követheted Istent. Ha megéled a dolgokat, akkor Isten szavának megnyilvánulása lehetsz. Ha van életed, élvezheted Isten áldását. Azok, akik rendelkeznek az igazsággal, élvezhetik Isten áldását. Isten biztosítja a jóvátételt azoknak, akik teljes szívvel szeretik Őt, és akik elviselik a nehézségeket és szenvedéseket, de nem azoknak, akik csak önmagukat szeretik, és akik a Sátán csalásainak áldozatául estek. Hogyan lehet jóság azokban, akik nem szeretik az igazságot? Hogyan lehet igazság azokban, akik csak a testet szeretik? Vajon az igazságosság és a jóság nem csak az igazságra hivatkozva kerül-e szóba? Nem azok számára vannak-e fenntartva, akik teljes szívvel szeretik Istent? Azok, akik nem szeretik az igazságot, és akik csak rothadó hullák – mindezek az emberek nem hordozzák-e magukban a gonoszt? Akik nem képesek az igazságot megélni – vajon nem mindannyian az igazság ellenségei? És mi a helyzet veletek?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak a tökéletesítettek élhetnek értelmes életet)

Isten napi igéi  348. szemelvény

Mindig is az volt a feladatom, hogy irányítsam az embert. Továbbá az ember meghódítása az, amit elrendeltem, amikor a világot teremtettem. Az emberek talán nem tudják, hogy az utolsó napokban teljesen meg fogom hódítani az embert, vagy hogy az emberiség lázadóinak legyőzése a bizonyíték arra, hogy legyőztem Sátánt. Amikor az ellenségem harcba szállt Velem, már akkor megmondtam, hogy le fogom győzni azokat, akiket Sátán fogságba ejtett és gyermekeivé tett – hűséges szolgáivá, akik otthonát őrzik. A hódítás eredeti jelentése: legyőzni, megalázni; az izráeliták nyelvén azt jelenti, hogy teljesen legyőzni, megsemmisíteni, és képtelenné tenni arra, hogy továbbra is ellenállást tanúsítson Velem szemben. Ma azonban, rátok vonatkozóan, a jelentése hódítás. Tudnotok kell, hogy az Én szándékom mindig is az volt, hogy teljesen kioltsam és felszámoljam az emberiség gonoszait, hogy többé ne lázadhassanak ellenem, és lélegzetük se maradjon arra, hogy félbeszakítsák vagy megzavarják munkámat. Így tehát, ami az embert illeti, ez a szó hódítást jelent. Bármilyen jelentések kapcsolódjanak a kifejezéshez, az Én munkám az emberek legyőzése. Mert bár igaz, hogy az emberiség az Én irányításom alá tartozik – pontosabban fogalmazva az emberek nem mások, mint az Én ellenségeim. Az emberek a gonoszok, akik ellenem szegülnek és engedetlenek Velem szemben. Az emberek nem mások, mint az általam elátkozott gonosz ivadékai. Az emberek nem mások, mint az Engem eláruló arkangyal leszármazottai. Az emberek nem mások, mint az ördög hagyatékai, akit réges-régen elűztem, és aki azóta is kibékíthetetlen ellenségem. Mert az egész emberiség fölött az ég homályos és sötét, a világosság legcsekélyebb nyoma nélkül, és az emberi világ koromsötétbe merül – úgyhogy aki benne él, még a kinyújtott kezét sem látja az arca előtt, sem a napot, amikor felemeli a fejét. A lába alatt kanyargó, sáros és kátyúkkal teli út tekervényesen kanyarog; az egész földet holttestek borítják. A sötét sarkok tele vannak a holtak maradványaival, a hűvös és árnyékos zugokban pedig démonok tömegei telepedtek meg. Az emberek világában pedig mindenütt hordákban jönnek és mennek a démonok. Mindenféle fenevadak utódai mocsokba burkolózva vívnak egymással ádáz küzdelmet, melynek hangja rémületet kelt a szívekben. Ilyen időkben, egy ilyen világban, egy ilyen „földi paradicsomban” hol keresse az ember az élet boldogságát? Hová mehetne, hogy megtalálja élete célját? Az emberiség, amelyet Sátán már rég lábbal tipor, kezdettől fogva a Sátán képmását felvevő szereplő – mi több, az emberiség Sátán megtestesülése, és bizonyítékként szolgál, amely hangosan és tisztán tanúskodik Sátán mellett. Hogyan tud egy ilyen emberi faj, egy ilyen degenerált söpredék, egy ilyen romlott emberi nemzetség ivadéka tanúságot tenni Istenről? Honnan származik az Én dicsőségem? Hol lehetne egyáltalán az Én bizonyságtételemről beszélni? Az ellenség ugyanis, amely megrontva az emberiséget, velem szemben áll, már elragadta az emberiséget – az emberiséget, amelyet régen teremtettem, amely telve volt dicsőségemmel és jelenlétemmel –, és bemocskolta őket. Elragadta dicsőségemet; és mindaz, amivel az embert átitatta méreg, amelyet erősen átjárt Sátán ocsmánysága, valamint a jó és a gonosz tudásának a fájáról származó gyümölcs nedve. Kezdetben megteremtettem az emberiséget, vagyis az emberiség ősét, Ádámot. Őt formával és képmással ruháztam fel, telve volt energiával, telve életerővel, és ráadásul dicsőségem közelében volt. Ez volt az a dicsőséges nap, amikor az embert teremtettem. Ezután Ádám testéből Éva is létrejött, és ő is az ember őse volt, és így az emberek, akiket teremtettem, telve voltak az Én leheletemmel, és tele voltak az Én dicsőségemmel. Ádám eredetileg az Én kezemből született, és az Én képmásomat képviselte. Így „Ádám” eredeti jelentése Általam teremtett lény volt, amelyet átjárt az Én életenergiám, átjárt az Én dicsőségem, és amelynek alakja és képe, szelleme és lehelete volt. Ő volt az egyetlen teremtett lény, aki szellemmel rendelkezett, aki képes volt Engem képviselni, képmásomat hordozni és leheletemet befogadni. Kezdetben Éva volt a második emberi lény, akit lélegzettel láttam el, akinek a teremtését Én rendeltem el, így „Éva” eredeti jelentése egy olyan teremtett lény volt, aki folytatja dicsőségemet, tele van az Én életerőmmel, és ráadásul fel van ruházva dicsőségemmel. Éva Ádámtól származott, tehát ő is az Én képmásomat hordozta, mivel ő volt a második ember, aki az Én képmásomra lett teremtve. „Éva” eredeti jelentése egy élő emberi lény volt, lélekkel, hússal és csonttal, az Én második tanúságtételem, valamint az Én második képmásom az emberiség között. Ők voltak az emberiség ősei, az ember tiszta és értékes kincsei, kezdettől fogva szellemmel felruházott élőlények. A gonosz azonban eltiporta és foglyul ejtette az emberiség őseinek utódait, teljes sötétségbe taszítva az emberi világot, és elérve, hogy az utódok többé ne higgyenek az Én létezésemben. Még gyalázatosabb, hogy miközben a gonosz megrontja az embereket és eltiporja őket, kegyetlenül elragadja dicsőségemet, tanúságtételemet, az életerőt, amelyet adtam nekik, a leheletet és az életet, amelyet beléjük leheltem, minden dicsőségemet az emberi világban, és a szívem összes vérét, amelyet az emberiségre áldoztam. Az emberiség már nincs a világosságban, az emberek elvesztettek mindent, amit adományoztam, és elvetették a dicsőséget, amit nekik adtam. Hogyan ismerhetik el, hogy én vagyok minden teremtett lény Ura? Hogyan tudnak továbbra is hinni az Én mennyei létezésemben? Hogyan fedezhetik fel dicsőségem megnyilvánulását a földön? Hogyan tudják ezek az unokák fogadni azt az Istent, akit saját őseik az őket teremtő Úrként féltek? Ezek a szánalmas unokák nagylelkűen „felajánlották” a gonosznak a dicsőséget, a képmást és a tanúságot, amelyet Ádámnak és Évának adományoztam, valamint az életet, amelyet az emberiségnek adtam, és amelytől a létezésük függ; és ők egyáltalán nem törődnek a gonosz jelenlétével, és minden dicsőségemet neki adják. Nem ez a „söpredék” kifejezés eredete? Hogy lehet az Én dicsőségem ilyen emberiség, ilyen gonosz démonok, ilyen két lábon járó hullák, a Sátán ilyen alakjai – az ellenségeim – birtokában? Visszaszerzem dicsőségemet, visszaszerzem az emberek között létező tanúbizonyságomat és mindazt, ami egykor Hozzám tartozott, és amit régen az emberiségnek adtam. Teljesen meghódítom az emberiséget. Tudnod kell azonban, hogy az általam teremtett emberek szentek voltak, akik képmásomat és dicsőségemet hordozták. Nem a Sátánhoz tartoztak, és nem is voltak kitéve az ő eltiprásának, hanem tisztán az Én megnyilvánulásaim voltak, a Sátán mérgének a legcsekélyebb nyomától is mentesen. Ezért tájékoztatom az emberiséget, hogy csak azt akarom, amit az Én kezem teremtett, a szenteket, akiket szeretek, és akik nem tartoznak más entitáshoz. Továbbá gyönyörködni fogok bennük, és az Én dicsőségemnek tekintem majd őket. Azonban nem a Sátánhoz tartozó, a Sátán által megrontott emberiséget akarom, amely már nem az Én eredeti teremtésem. Mivel szándékomban áll visszaszerezni az emberi világban létező dicsőségemet, teljesen meghódítom a túlélőket az emberiség körében, bizonyítékul a Sátán legyőzésével szerzett dicsőségemre. Én csak a tanúbizonyságomat tekintem Önmagam kikristályosodásának, örömöm tárgyának. Ez az Én akaratom.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit jelent igazi embernek lenni?)

Isten napi igéi  349. szemelvény

Több tízezer évnyi történelem kellett ahhoz, hogy az emberiség oda jusson, ahol ma van, de az az emberiség, amelyet kezdetben teremtettem, már régen elfajult. Az emberiség már nem az az emberiség, amelyre vágyom, így az én szememben az emberek már nem érdemlik meg az emberiség nevet. Ők inkább az emberiség söpredéke, amelyet a Sátán foglyul ejtett – a rothadó, két lábon járó hullák, amelyekben a Sátán lakik, és amelyekbe a Sátán öltözik. Az emberek nem bíznak az Én létezésemben, és nem is üdvözlik az Én eljövetelemet. Az emberiség csak vonakodva tesz eleget kéréseimnek, ideiglenesen engedve nekik, és nem osztozik Velem őszintén az élet örömeiben és bánataiban. Mivel az emberek kifürkészhetetlennek tekintenek Engem, kelletlenül mosolyognak Rám, és a magatartásuk olyan, mintha egy hatalmon lévőnek kedveskednének, mivel az emberek nem ismerik az Én munkámat, még kevésbé a jelenlegi akaratomat. Őszinte leszek veletek: Amikor eljön az a nap, könnyebb lesz elviselni a szenvedést annak, aki imád Engem, mint a tiéteket. A ti Belém vetett hitetek mértéke valójában nem haladja meg Jóbét – még a zsidó farizeusok hite is meghaladja a tiéteket –, ezért, ha elérkezik a tűz napja, a ti szenvedésetek súlyosabb lesz, mint a farizeusoké, amikor Jézus megdorgálta őket, súlyosabb, mint a 250 vezetőé, akik Mózessel szembeszálltak, és súlyosabb, mint Sodoma szenvedése a megsemmisülés perzselő lángjai alatt. Amikor Mózes rásújtott a sziklára, és a Jahve által adományozott víz előtört, az az ő hite miatt történt. Amikor Dávid lanton játszott, hogy dicsérjen Engem, Jahvét, és a szíve megtelt örömmel, az az ő hite miatt történt. Amikor Jób elvesztette a hegyeket betöltő jószágait és mérhetetlenül nagy vagyonát, és testét fájdalmas kelések borították, az az ő hite miatt történt. Amikor hallhatta az Én hangomat, Jahve hangját, és láthatta az Én dicsőségemet, Jahve dicsőségét, az az ő hite miatt volt. Az, hogy Péter követni tudta Jézus Krisztust, a hitének volt köszönhető. Az, hogy őt Énértem a keresztre szegezhették, és csodálatos bizonyságot tehetett, szintén az ő hitének köszönhető. Amikor János meglátta az Emberfia dicsőséges ábrázatát, az az ő hitének volt köszönhető. Amikor látta az utolsó napok látomását, az még inkább az ő hitének volt köszönhető. Az ok, amiért az úgynevezett pogány nemzetek sokasága megkapta az Én kinyilatkoztatásomat, és megtudta, hogy testben tértem vissza, hogy elvégezzem munkámat az emberek között, szintén az ő hitük miatt van. Mindazok, akiket kemény szavaim sújtanak, és mégis vigaszt nyernek általuk, és üdvözülnek – ők vajon nem a hitük miatt élik át ezeket? Azok, akik hisznek Bennem, de mégis nehézségeket szenvednek el, vajon nem őket is elutasította-e a világ? Azok, akik az Én szavamtól távol élnek, és menekülnek a megpróbáltatások szenvedései elől, vajon nem mindannyian a világban sodródnak-e? Olyanok, mint az ide-oda csapongó őszi falevelek, nincs hol megpihenniük, és még kevésbé részesülnek vigasztaló szavaimban. Bár az Én fenyítésem és megtisztításom nem követi őket, vajon nem koldusok-e ők, akik egyik helyről a másikra sodródnak, kóborolva a mennyek országán kívüli utcákon? Valóban a világ a te pihenőhelyed? Tényleg el tudod érni a világból származó kielégülés leghalványabb mosolyát is, elkerülve fenyítésemet? Valóban fel tudod használni a múló élvezetet arra, hogy elfedd a szívedben lévő ürességet – az ürességet, amelyet nem lehet elrejteni? Lehet, hogy mindenkit be tudsz csapni a családodban, de Engem soha nem tudsz becsapni. Mivel a hited túl csekély, a mai napig erőtlen vagy, hogy bármit is találj az élet nyújtotta örömökből. Arra bíztatlak: jobb, ha őszintén töltöd el fél életedet Értem, mintha egész életedet a középszerűségben és a testnek való foglalatosságban töltenéd, elviselve mindazt a szenvedést, amelyet az ember alig tud elviselni. Mi haszna van annak, hogy ennyire nagy becsben tartod magad, és menekülsz az Én büntetésem elől? Mi értelme van annak, hogy elrejtőzöl pillanatnyi fenyítésem elől, csak azért, hogy egy örökké tartó szégyent, egy örökké tartó fenyítést arass? Valójában senkire sem kényszerítem rá az akaratomat. Ha valaki igazán hajlandó alávetni magát minden tervemnek, akkor nem bánok vele méltatlanul. Megkövetelem azonban, hogy minden ember higgyen bennem, ahogyan Jób is hitt bennem, Jahvéban. Ha a ti hitetek meghaladja Tamás hitét, akkor a hitetek elnyeri az Én dicséretemet, hűségetekben megtaláljátok az Én boldogságomat, és biztosan megtaláljátok az Én dicsőségemet napjaitokban. Azok az emberek viszont, akik a világban és az ördögben hisznek, megkeményítették a szívüket, akárcsak Sodoma városának tömegei – szemükben a szélfútta homokszemekkel, szájukban az ördög ajándékaival –, akiknek elhomályosult elméjét már rég megszállta a világot bitorló gonosz. Gondolataik szinte teljesen az ősidők ördögének fogságába estek. Így az emberiség hitét elfújta a szél, és képtelenek még csak észrevenni is az Én munkámat. Mindössze annyit tudnak tenni, hogy gyenge kísérletet tesznek arra, hogy hanyagul kezeljék munkámat, vagy nagyjából elemezzék, mert már régen hatalmukba kerítette őket a Sátán mérge.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit jelent igazi embernek lenni?)

Isten napi igéi  350. szemelvény

Azért fogom meghódítani az emberiséget, mert az embereket Én teremtettem, és ráadásul élvezték teremtésem bőséges elemeit. De az emberek is elutasítottak Engem; nem vagyok ott a szívükben, és úgy tekintenek Rám, mint a létezésükre nehezedő teherre, olyannyira, hogy azután is elutasítanak miután valóban láttak Engem, és minden lehetséges módot kitalálnak, hogy legyőzhessenek. Az emberek nem engedik, hogy komolyan bánjak velük, vagy szigorú követelményeket támasszak velük szemben, és azt sem engedik, hogy ítélkezzem vagy megfenyítsem őket igazságtalanságukban. Ez távolról sem foglalkoztatja őket, inkább bosszantónak találják. És így az Én munkám az, hogy fogjam az emberiséget, amely eszik, iszik és gyönyörködik Bennem – de nem ismer Engem –, és legyőzzem őket. Le fogom fegyverezni az emberiséget, azután angyalaimat és dicsőségemet magamhoz véve visszatérek lakóhelyemre. Mert az emberek cselekedetei már rég összetörték a szívemet, és darabokra törték a művemet. Szándékomban áll visszaszerezni a dicsőséget, amelyet a gonosz elvett, mielőtt boldogan elvonulnék, hagyva, hogy az emberiség továbbra is élje az életét, továbbra is „békében és elégedetten éljen és dolgozzon”, továbbra is „művelje a saját földjét”, és többé nem fogok beavatkozni az életükbe. De most teljes mértékben vissza akarom szerezni dicsőségemet a gonosz kezéből, vissza akarom venni a dicsőség teljes egészét, amelyet a világ teremtésekor az emberbe helyeztem. Soha többé nem adományozom azt a földön élő emberi fajnak. Mert az emberek nemcsak, hogy nem őrizték meg dicsőségemet, hanem felcserélték azt Sátán képmásával. Az emberek nem értékelik az Én eljövetelemet, és nem becsülik meg az Én dicsőségem napját. Nem fogadják örömmel büntetésemet, még kevésbé hajlandók visszaadni Nekem dicsőségemet, és nem hajlandók elvetni a gonosz mérgét sem. Az emberiség továbbra is ugyanúgy becsap Engem, az emberek még mindig ugyanúgy ragyogó mosolyt és vidám arcot öltenek magukra. Nincsenek tudatában a sötétség mélységének, amely az emberiségre száll, miután az Én dicsőségem elhagyja őket. Különösen nincsenek tudatában annak, hogy amikor az Én napom eljön az egész emberiség számára, az még nehezebb lesz nekik, mint a Noé idejében élőknek, mert nem tudják, milyen sötét lett Izráel, amikor dicsőségem eltávozott tőle – mert az ember hajnalban elfelejti, milyen nehéz volt átjutni a koromsötét éjszakán. Amikor a nap ismét elrejtőzik, és a sötétség leszáll az emberre, akkor ismét siránkozni fog, és fogait csikorgatja a sötétben. Elfelejtettétek, hogy amikor dicsőségem eltávozott Izráeltől, milyen nehéz volt elviselniük a szenvedés azon napjait? Most van az az idő, amikor meglátjátok az Én dicsőségemet, és ez az az idő, amikor osztoztok az Én dicsőségem napjában. Az ember jajgatni fog a sötétség közepette, amikor dicsőségem elhagyja a szennyes földet. Most van a dicsőség napja, amikor munkámat végzem, és ez az a nap, amikor felmentem az emberiséget a szenvedés alól, mert Én nem osztozom velük a gyötrelem és a nyomorúság idején. Csak azt akarom, hogy teljesen meghódítsam az emberiséget, és teljesen legyőzzem a gonoszokat az emberiségben.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit jelent igazi embernek lenni?)

Isten napi igéi  351. szemelvény

Sokakat kerestem a földön, hogy követőim legyenek. Ezen követők között egyesek papként szolgálnak, mások vezetnek, egyesek Isten fiai, mások Isten népe, és vannak szolgálatot teljesítők. Az Irántam tanúsított hűség alapján ítélem meg őket. Amikor már mindannyiukat osztályoztam fajtájuk szerint, vagyis amikor már minden egyes embertípus természete világossá vált, mindannyiukat az őket megillető kategóriába fogom sorolni, és minden típust a neki megfelelő helyre helyezek, hogy elérjem az emberiség Általam történő megváltásának célját. Csoportonként hívom házamba azokat, akiket meg akarok menteni, és aztán mindannyiukat ráveszem, hogy fogadják el az utolsó napok Általam végzett munkáját. Ugyanakkor fajtájuk szerint osztályozom őket, majd mindegyiküket cselekedetei alapján jutalmazom vagy büntetem. Ezek a lépések alkotják a munkámat.

Ma a földön élek, az emberek között élek. Az emberek tapasztalják a tetteimet, figyelik a kijelentéseimet, és ezáltal minden igazságot átadok minden egyes követőmnek, hogy életet kaphassanak Tőlem, és így olyan utat kapjanak, amelyen járhatnak. Mert Én vagyok az Isten, az élet Adományozója. Munkám hosszú évei alatt az emberek sokat nyertek, és sok mindent elhagytak, mégis azt mondom, hogy mégsem hisznek igazán Bennem. Mert az emberek csupán ajkukkal ismerik el, hogy Én vagyok az Isten, de nem értenek egyet azokkal az igazságokkal, amelyeket kimondok, sőt, nem gyakorolják azokat az igazságokat, amelyeket kérek tőlük. Ami azt jelenti, hogy az emberek csak Isten létezését ismerik el, de az igazságét nem; az emberek csak Isten létezését ismerik el, de az élet létezését nem; az emberek csak Isten nevét ismerik el, de az Ő lényegét nem. Megvetem őket buzgóságukért, mert csak szépen hangzó szavakat használnak, hogy megtévesszenek Engem; egyikük sem imád Engem igazán. Szavaitokban a kígyó kísértése van, amelyek a végletekig önteltek, valóságos arkangyali hirdetés. Mi több, cselekedeteitek szégyenletes mértékben szakadtak és megtépázottak; mértéktelen vágyaitok és mohó szándékaitok sértőek a fülnek. Mindannyian molylepkékké váltatok az Én házamban, olyan tárgyakká, amelyeket undorral kell eldobni. Mert egyikőtök sem szereti az igazságot; ehelyett arra vágytok, hogy áldottak legyetek, hogy felemelkedjetek a mennybe, hogy részesüljetek Krisztus csodálatos látványában, amint Ő a hatalmát gyakorolja a földön. De gondoltatok-e valaha arra, hogy valaki hozzátok hasonló, aki ilyen mélyen megromlott, akinek fogalma sincs arról, hogy ki Isten, hogyan lehet méltó arra, hogy Istent kövesse? Hogyan tudnál felemelkedni a mennybe? Hogyan lehetnél méltó arra, hogy ilyen csodálatos jeleneteket, ilyen példátlan pompájú jeleneteket láss? A szátok tele van a csalás és a mocsok, az árulás és a gőg szavaival. Soha nem szóltatok Hozzám őszinte szavakkal, sem szent szavakkal, nem szóltatok hozzám alázatosan, amikor szavamat tapasztaltátok. Végül is milyen a hitetek? Nincs más a szívetekben, mint vágy és pénz, és nincs más az elmétekben, mint anyagi dolgok. Minden nap azt számolgatjátok, hogyan kaphatnátok valamit Tőlem. Minden nap azt számoljátok, hogy mennyi vagyont és mennyi anyagi dolgot kaptatok Tőlem. Minden nap azt várjátok, hogy egyre több áldás szálljon le rátok, hogy nagyobb mennyiségben és magasabb színvonalon élvezhessétek azokat a dolgokat, amelyeket lehet. Nem Én és nem a Tőlem származó igazság van minden egyes pillanatban a gondolataitokban, hanem a férjetek vagy feleségetek, a fiaitok, lányaitok és a dolgok, amelyeket esztek és viseltek. Arra gondoltok, hogyan juthatnátok egyre nagyobb, egyre fokozottabb élvezethez. De még akkor is, amikor pukkadásig megtöltöttétek a gyomrotokat, nem vagytok-e még mindig hullák? Még ha külsőleg olyan gyönyörű öltözékben ékesítitek is magatokat, nem vagytok-e még mindig két lábon járó, élettelen hullák? Addig fáradoztok a gyomrotokért, amíg a hajatok őszbe nem borul, de egyikőtök sem áldoz fel egyetlen hajszálat sem a munkámért. Állandóan úton vagytok, fárasztjátok a testeteket és erőltetitek az agyatokat, a saját testetek, valamint a fiaitok és a lányaitok érdekében – de egyikőtök sem aggódik az Én akaratom miatt, és nem törődik vele. Mi az, amit még mindig tőlem reméltek?

Soha nem kapkodok, amikor munkálkodom. Függetlenül attól, hogy az emberek hogyan követnek Engem, minden egyes lépésemmel összhangban, tervemmel összhangban végzem a munkámat. Tehát minden ellenem való lázadásotok ellenére még mindig szüntelenül tevékenykedem, és még mindig kimondom a szavakat, amelyeket ki kell mondanom. Házamba hívom azokat, akiket eleve elrendeltem, hogy szavaimat hallgassák. Mindazokat, akik alávetik magukat Szavaimnak, akik vágyakoznak Szavaim után, trónom elé viszem; mindazokat, akik hátat fordítanak Szavaimnak, akik nem engedelmeskednek Nekem és nyíltan dacolnak Velem, félreállítom, hogy a végső büntetésüket várják. Az emberek mind a romlottság közepette és a gonosz keze alatt élnek, és így azok közül, akik Engem követnek, nem sokan epekednek az igazság után. Ami azt jelenti, hogy a legtöbben nem imádnak Engem igazán; nem az igazságban imádnak Engem, hanem a romlottság és a lázadás segítségével, csalárd eszközökkel próbálják elnyerni bizalmamat. Éppen ezért mondom: sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak. Az elhívottak mélységesen romlottak, és mindannyian ugyanabban a korban élnek – de egy részük, a kiválasztottak, hisznek az igazságban és elismerik azt, és gyakorolják az igazságot. Ezek az emberek csak egy nagyon kis részét jelentik az egésznek, és az ő körükben részesülök majd nagyobb dicsőségben. E szavakhoz mérve, tudjátok-e, hogy a kiválasztottak közé tartoztok? Milyen lesz számotokra a vég?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak)

Isten napi igéi  352. szemelvény

Ahogy mondtam, sokan vannak, akik követnek Engem, de kevesen vannak, akik igazán szeretnek Engem. Talán néhányan azt mondhatják: „Vajon fizettem volna ilyen nagy árat, ha nem szeretnélek Téged? Vajon követtelek volna idáig, ha nem szeretnélek Téged?” Bizonyára sok okod van rá, és biztos, hogy nagyon nagy a szereteted, de mi a lényege az Irántam érzett szeretetednek? Amit „szeretetnek” neveznek, olyan vonzalomra utal, amely tiszta és romlatlan, amikor a szívedet arra használod, hogy szeress, hogy érezz, és hogy figyelmes légy. A szeretetben nincsenek feltételek, nincsenek akadályok és nincs távolság. A szeretetben nincs gyanakvás, nincs csalás és nincs ravaszság. A szeretetben nincs üzlet, és nincs semmi tisztátalan. Ha szeretsz, akkor nem fogsz csalni, panaszkodni, elárulni, lázadni, követelni, vagy arra törekedni, hogy valamit vagy valamilyen összeget megszerezz. Ha szeretsz, akkor szívesen átadod magad, szívesen szenveded el a nehézségeket, alkalmazkodsz Hozzám, feladod Értem mindazt, amid van, feladod a családodat, a jövődet, a fiatalságodat és a házasságodat. Ha nem, akkor a szereteted nem is szeretet lenne, hanem csalás és árulás! Milyen szeretet a tiéd? Igaz szeretet? Vagy hamis? Mennyi mindent hagytál el? Mennyi mindent áldoztál fel? Mennyi szeretetet kaptam tőled? Tudod? A szívetek tele van gonoszsággal, árulással és csalással – és mivel ez így van, a szeretetetekből mennyi a tisztátalan? Azt hiszitek, hogy már eleget adtatok fel Értem; azt hiszitek, hogy az Irántam érzett szeretetetek már elég. De akkor a szavaitok és cselekedeteitek miért mindig lázadóak és csalárdak? Engem követtek, mégsem ismeritek el szavamat. Ez tekinthető szeretetnek? Követtek Engem, de aztán mégis félredobtok Engem. Ez tekinthető szeretetnek? Követtek Engem, mégis bizalmatlanok vagytok Velem szemben. Ezt tekinthető szeretetnek? Követtek Engem, mégsem tudjátok elfogadni az Én létezésemet. Ez tekinthető szeretetnek? Követtek Engem, mégsem bántok Velem úgy, ahogyan ahhoz illik, aki vagyok, és minden alkalommal megnehezítitek a dolgomat. Ez tekinthető szeretetnek? Követtek Engem, mégis megpróbáltok becsapni és megtéveszteni Engem mindenben. Ez tekinthető szeretetnek? Szolgáltok engem, de nem rettegtek Tőlem. Ez tekinthető szeretetnek? Minden tekintetben és minden dologban ellenem vagytok. Mindez szeretetnek tekinthető? Igaz, hogy sokat áldoztatok, de mégsem gyakoroltátok soha azt, amit megkövetelek tőletek. Lehet ezt szeretetnek tekinteni? A gondos számvetés azt mutatja, hogy az irántam való szeretet legcsekélyebb jele sincs bennetek. Ennyi évnyi munka és az általam közölt sok-sok szó után valójában mennyit nyertetek? Ez nem érdemel vajon egy alapos visszatekintést? Figyelmeztetlek benneteket: Nem azokat hívom magamhoz, akik soha nem voltak romlottak; inkább azokat választom ki, akik igazán szeretnek Engem. Ezért ébernek kell lennetek szavaitokban és tetteitekben, és meg kell vizsgálnotok szándékaitokat és gondolataitokat, hogy azok ne lépjék túl a határt. Az utolsó napok idején tegyetek meg mindent, hogy felkínáljátok Nekem szereteteteket, hogy haragom örökké veletek ne maradjon!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak)

Isten napi igéi  353. szemelvény

Minden egyes nap minden egyes személy cselekedetei és gondolatai az Egyetlen szeme előtt vannak, ugyanakkor a saját holnapjukra készülnek. Ezt az utat kell bejárnia minden élőnek; ezt az utat rendeltem el eleve mindenki számára, és senki nem menekülhet tőle vagy mentesülhet alóla. Számtalan szót mondtam ki, és mérhetetlen a munka, amelyet végeztem. Mindennap figyelem, ahogy minden egyes személy természetes módon teszi mindazt, amit eredendő természetének és természete fejlődésének megfelelően tennie kell. Tudtukon kívül sokan már ráléptek a „helyes útra”, amelyet azért fektettem le, hogy a különféle embertípusokat könnyen felismerhetővé tegyem. Ezeket a különféle embertípusokat már régen különböző környezetekbe helyeztem, és a maga helyén mindegyikük kifejezésre juttatta eredendő tulajdonságait. Senki nem köti meg őket, senki nem csábítja el őket. Teljes mértékben szabadok, és amit kifejeznek, az természetes módon fakad belőlük. Csak egy dolog tartja őket kordában: az Én szavaim. Ezért néhány ember vonakodva olvassa az Én szavaimat, és soha nem gyakorolja őket – csak azért teszi, hogy elkerülje a halált; ugyanakkor mások számára nehezen viselhetők el a napok az Én szavaim nélkül, amelyek vezetik és táplálják őket, és így ők mindenkor természetes módon megtartják szavaimat. Az idő múlásával felfedezik az emberi élet titkát, az emberiség rendeltetését és az emberi lét értékét. Egyszerűen így van az emberiség az Én szavaim jelenlétében, és Én csak hagyom, hogy a dolgok a maguk útján haladjanak. Nem végzek olyan munkát, amely arra kényszerítené az embereket, hogy az Én szavaimra alapozzák létezésüket. Így azok, akiknek soha nem volt lelkiismeretük, és akiknek a létezése soha nem bírt semmilyen értékkel, vakmerően félredobják szavaimat, és miután szép csendben megfigyelték, hogy mennek a dolgok, saját kedvük szerint cselekednek. Utálni kezdik az igazságot és mindazt, ami Tőlem ered. Ráadásul utálnak az Én házamban időzni. Ezek az emberek csak úticéljuk érdekében időznek egy darabig az Én házamban, és azért, hogy elkerüljék a büntetést, még akkor is, ha szolgálatot végeznek. Szándékaik és tetteik azonban soha nem változnak meg. Ez fokozza az áldások iránti vágyukat, és fokozza vágyukat, hogy egyszer belépjenek a királyságba, és utána örökké ott maradjanak – sőt, hogy belépjenek az örök mennyországba. Minél jobban vágynak arra, hogy hamar eljöjjön az Én napom, annál inkább úgy érzik, hogy az igazság akadály lett, botláskő az útjukban. Alig várják, hogy belépjenek a királyságba, hogy örökké élvezhessék a mennyek királyságának áldásait – mindezt anélkül, hogy az igazságra kellene törekedniük, el kellene fogadniuk az ítéletet és fenyítést, és legfőképpen anélkül, hogy meg kellene alázkodniuk az Én házamban és úgy cselekedniük, ahogy Én parancsolom. Ezek az emberek nem azért lépnek be az Én házamba, hogy kielégítsék az igazság keresése iránti vágyukat, se nem azért, hogy együttműködjenek az Én irányításommal; céljuk csupán annyi, hogy azok között legyenek, akik nem lesznek elpusztítva az elkövetkező korszakban. Ezért szívük soha nem tudta, mi az igazság, vagy hogyan fogadja el az igazságot. Ezért nem gyakorolták soha az ilyen emberek az igazságot, és nem ismerték fel romlottságuk mélységét, mégis az Én házamban laktak mindvégig mint „szolgák”. Ők „türelmesen” várják az Én napom eljövetelét, és fáradhatatlanok, miközben az Én munkálkodásom módja miatt hánykolódnak. De bármilyen nagy erőfeszítéseket tesznek, bármilyen árat is fizetnek, senki nem látta őket soha az igazságért szenvedni vagy Értem bármit odaadni. Szívükben türelmetlenül várják, hogy meglássák a napot, amikor véget vetek a régi kornak, továbbá alig várják, hogy megtudják, mekkora az Én erőm és hatalmam. Amit soha nem igyekeztek megtenni, az az, hogy magukon változtassanak, és az igazságot keressék. Ők azt szeretik, amitől Én rosszul vagyok, és attól vannak rosszul, amit Én szeretek. Ők arra vágynak, amit Én gyűlölök, de félnek elveszíteni azt, amitől Én irtózom. Ebben a gonosz világban élnek, soha nem undorodnak tőle, és mégis mélységesen félnek attól, hogy el fogom pusztítani. Ellentmondó szándékaik közepette szeretik ezt a világot, amelytől Én irtózom, de arra is vágynak, hogy mielőbb elpusztítsam, hogy ne kelljen elszenvedniük a pusztítást, és a következő korszak uraivá válhassanak, mielőtt letértek az igaz útról. Ez azért van, mert nem szeretik az igazságot, és rosszul vannak mindentől, ami Tőlem származik. „Engedelmes emberekké” válhatnak egy rövid időre azért, hogy ne veszítsék el az áldásokat, de szorongásuk, hogy áldottak legyenek, és félelmük attól, hogy elpusztulnak és belépnek az égő tűz tavába, soha nem fedhető el. Ahogyan közeledik az Én napom, vágyuk egyre erősebb és erősebb lesz. Minél nagyobb a katasztrófa, annál tehetetlenebbekké válnak – nem tudják, hol fogjanak bele, hogy megörvendeztessenek Engem, ők pedig ne veszítsék el a régóta áhított áldásokat. Az ilyen emberek buzgón tesznek azért, hogy legelöl haladjanak, mihelyt az Én kezem munkához fog. Ők csak arra gondolnak, hogy a csapatok élvonalába rohanjanak, mélységesen rettegve attól, hogy nem fogom őket látni. Azt teszik és mondják, amit helyesnek gondolnak, és fogalmuk sincs arról, hogy cselekedeteik és tetteik soha nem voltak lényegesek az igazság szempontjából, és hogy cselekedeteik csupán aláássák és megzavarják tervemet. Lehet, hogy nagy erőfeszítést fektettek bele, lehet, hogy őszinték akaratukban és szándékukban, hogy kitartsanak a nehézségek közepette, de semminek, amit tesznek, nincs köze Hozzám, mert soha nem láttam, hogy cselekedeteik jó szándékból erednének, és még kevésbé láttam, hogy bármit az Én oltáromra helyeznének. Ilyen cselekedeteket vittek ők véghez Előttem e sok év során.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Meg kell fontolnotok cselekedeteiteket)

Isten napi igéi  354. szemelvény

Eredetileg több igazságot szerettem volna átnyújtani nektek, de erről le kellett mondanom, mert az igazsághoz való hozzáállásotok túl hideg és közömbös; nem kívánom elpazarolni az erőfeszítéseimet, sem azt nem kívánom látni, hogy az emberek birtokukban tartják az Én szavaimat, tetteik azonban minden tekintetben ellenállnak Nekem, rágalmaznak Engem és káromolnak Engem. A hozzáállásotok és emberi mivoltotok miatt szavaimnak csupán kicsiny, de számotokra nagyon fontos részét nyújtom nektek – ez szolgál próbamunkámként az emberiség körében. Csak most állapítottam meg valóban, hogy a döntések és a terv, amelyet készítettem, megfelel a szükségleteiteknek, sőt, hogy az emberiséghez való hozzáállásom helyes. Az Előttem hosszú éveken keresztül mutatott viselkedésetek példátlan választ adott Nekem, a válaszhoz tartozó kérdés pedig: „Milyen az ember hozzáállása az igazság és az igaz Isten színe előtt?” Az erőfeszítések, amelyeket az embernek szenteltem, azt bizonyítják, hogy az Én lényegem az ember iránti szeretet, és az ember Előttem végrehajtott minden tette azt bizonyítja, hogy az ő lényege az igazsággal szembeni undor és a Velem való szembenállás. Mindenkor aggódom mindazokért, akik követnek Engem – akik követnek Engem, mégsem képesek soha részesülni szavaimban; még a javaslataimat sem képesek elfogadni. Ez szomorít el Engem a leginkább. Soha senki nem volt képes megérteni Engem, sőt, soha senki nem volt képes elfogadni Engem, bár az Én hozzáállásom őszinte, szavaim pedig gyengédek. Mindenki a saját elképzelései szerint próbálja elvégezni a munkát, amellyel megbíztam; nem keresik az Én szándékaimat, és főleg nem kérdezik meg, mit követelek meg tőlük. Még mindig azt állítják, hogy hűségesen szolgálnak Engem, miközben lázadnak Ellenem. Sokan hiszik azt, hogy azok az igazságok, amelyek számukra elfogadhatatlanok, vagy amelyeket ők nem tudnak gyakorolni, nem is igazságok. Ilyen emberekben az Én igazságaim megtagadott, félredobott dolgokká válnak. Ugyanakkor az emberek szóban elismernek Engem Istennek, másrészt viszont kívülállónak is hisznek Engem – aki nem az igazság, az út és az élet. Senki nem ismeri ezt az igazságot: az Én szavaim az örökké változatlan igazság. Én biztosítok életet az embernek, és Én vagyok az emberiség egyetlen vezetője. Szavaim értékét és jelentését nem az határozza meg, hogy elismeri-e és elfogadja-e őket az emberiség, hanem maga a szavak lényege. Ha egy személy sem képes befogadni szavaimat e földön, szavaim értéke és az emberiségnek nyújtott segítségük akkor is felbecsülhetetlen bárki számára. Ezért, amikor azzal a sok emberrel kerülök szembe, akik lázadnak szavaim ellen, cáfolják vagy teljes mértékben megvetik őket, csupán ennyi az álláspontom: Legyenek tanúim az idő és a tények, és mutassák meg, hogy az Én szavaim az igazság, az út és az élet. Mutassák meg, hogy minden, amit mondtam, helyes, hogy ezzel kell az embernek felszerelkeznie, sőt, ezt kell az embernek elfogadnia. Mindenkivel, aki követ Engem, tudatom ezt a tényt: azok, akik nem tudják teljesen elfogadni szavaimat, akik nem tudják gyakorolni szavaimat, akik nem találnak célt szavaimban, és akik nem részesülnek üdvösségben szavaim miatt – ők azok, akiket szavaim elítéltek, sőt, akik elveszítették üdvösségemet, és pálcám soha nem távozik tőlük.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Meg kell fontolnotok cselekedeteiteket)

Isten napi igéi  355. szemelvény

Amióta az emberiség feltalálta a társadalomtudományokat, a tudomány és a tudás foglalja le az ember elméjét. A tudomány és a tudás az emberiség feletti uralkodás eszköze lett, és már nincs elegendő hely arra, hogy Istennek hódoljon az ember, már nincsenek kedvező feltételek Isten hódolatához. Az ember szívében egyre alacsonyabbra süllyedt Isten helye. Ha Isten nincs ott a szívében, akkor az ember belső világa sötét, reménytelen és üres. Ebből következően sok társadalomtudós, történész és politikus állt elő társadalomtudományi elméletek kifejezésre juttatásával, az emberi evolúció elméletével és egyéb olyan elméletekkel, amelyek ellentmondanak annak az igazságnak, miszerint Isten teremtette az embert, hogy betöltse az emberiség szívét és elméjét. Ily módon egyre kevesebben lettek az abban hívők, hogy mindent Isten teremtett, és egyre csak nőtt azok száma, akik az evolúció elméletében hisznek. Egyre többen kezelik mítoszként és legendaként Istennek az Ószövetség korában feljegyzett munkálkodását és szavait. Az emberek közönyössé váltak a szívükben Isten méltóságára és nagyságára, annak tanára, hogy Isten létezik és mindenek felett uralmat gyakorol. Már nem fontos számukra az emberiség túlélése és az országok, valamint a nemzetek sorsa, és az ember egy olyan sekélyes világban él, amely csupán az evéssel, az ivással és az élvezethajszolással van elfoglalva... Kevesen vállalják fel annak felkutatását, hogy hol munkálkodik ma Isten, vagy néznek utána annak, hogy miként elnököl az ember rendeltetési helye felett, illetve hogyan rendezi azt. Ily módon aztán az ember tudta nélkül az emberi civilizáció egyre kevésbé tud megfelelni az ember kívánalmainak, és sokan vannak, akik úgy érzik, hogy ilyen világban élve kevésbé boldogok azoknál, akik már elhunytak. Még az egykor rendkívül civilizált országok népei is sérelmezik ezt. Mert Isten útmutatása nélkül nem számít, mennyire törik a fejüket az uralkodók és a szociológusok az emberi civilizáció megőrzésén, hiába teszik. Senki nem tudja betölteni az ember szívében lévő ürességet, mert senki nem lehet az ember élete, és egyetlen társadalmi elmélet sem tudja megszabadítani az embert az őt sújtó ürességtől. A tudomány, az ismeretek, a szabadság, a demokrácia, a kényelem, a jólét – ezek mind csupán időleges vigaszt nyújtanak az embernek. Az ember még ezen dolgokkal is elkerülhetetlenül követ el bűnt, és a társadalom igazságtalanságain kesereg. Ezek a dolgok nem tudják féken tartani az ember sóvárgását és felfedezési vágyát. Ez azért van, mert az embert Isten teremtette, és az ember értelmetlen áldozatai és kutakodása csupán további kínlódáshoz vezethet, mígnem az ember az állandó félelem állapotában létezik, nem tudván, hogyan nézzen szembe az emberiség jövőjével, valamint az előtte futó ösvénnyel. Az ember félni kezdi a tudományt és az ismereteket is, és még jobban féli az üresség érzését. Függetlenül attól, hogy szabad országban élsz vagy emberi jogokat nélkülözőben, ezen a világon semmiképp sem menekülhetsz meg az emberiség sorsától. Legyél te az uralkodó vagy uralkodjanak rajtad, teljességgel képtelen vagy rá, hogy megmenekülj az emberiség sorsa, rejtelmei és rendeltetési helye felfedezésének vágyától, arra pedig még kevésbé vagy képes, hogy az üresség zavarba ejtő érzetétől megmenekülj. Ezeket a jelenségeket, amelyek az egész emberiséget jellemzik, társadalmi jelenségeknek nevezik a szociológusok, azonban nincsen olyan nagy ember, aki elő tudna állni, hogy megoldja ezeket a problémákat. Az ember végső soron csak ember, és Isten helyét és életét egyetlen ember sem pótolhatja. Az emberiség nem csupán olyan igazságos társadalmat igényel, amelyben mindenki jól táplált, egyenlő és szabad; az emberiségnek Isten üdvösségére van szüksége, valamint arra, hogy életet adjon nekik. Az ember szükségletei, felfedezés utáni sóvárgása és lelki üressége csak akkor oldódhat meg, ha az ember befogadja Isten életadó gondoskodását és az Ő üdvösségét. Ha egy ország vagy nemzet népe képtelen befogadni Isten üdvösségét és törődését, akkor ezen ország vagy nemzet a pusztulás útjára lép, a sötétség felé halad, és Isten meg fogja semmisíteni.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 2. függelék: Isten elnököl az egész emberiség sorsa felett)

Isten napi igéi  356. szemelvény

Van egy hatalmas titok a szívedben, amelynek soha nem voltál a tudatában, mivel ez idáig világosság nélküli világban éltél. A szívedet és a lelkedet elragadta a gonosz. A szemedet elhomályosította a sötétség, és sem a napot nem látod az égen, sem az éjszaka fénylő csillagát. A füledet hamis szavak torlaszolják el, és nem hallod sem Jahve mennydörgő hangját, sem a trónból fakadó vizek hangját. Mindent elvesztettél, ami jogosan a tiéd, mindent, amit a Mindenható rád ruházott. A nyomorúság végtelen tengerére jutottál, nincs erőd, hogy megmentsd magad, nincs reményed a túlélésre, csak küszködsz, és ide-oda futkosol... Attól a pillanattól kezdve arra voltál kárhoztatva, hogy a gonosz sanyargasson téged, távol a Mindenható áldásaitól, kívül a Mindenható gondoskodásán, egy olyan úton haladva, ahonnan nincs visszatérés. Még egymillió hívó szó sem indítja meg a szíved és a lelked. Mélyen szunnyadsz a gonosz kezében, aki egy irányzék és útjelzés nélküli, végtelen térségbe csalogatott téged. Attól kezdve elvesztetted eredeti ártatlanságodat és tisztaságodat, és elkezdted kerülni a Mindenható gondoskodását. A szíved mélyén a gonosz vezérel téged mindenben, és ő lett az egész életed. Már nem félsz tőle, nem kerülöd őt, és nem kételkedsz benne; helyette Istenként bánsz vele a szívedben. Elkezdted féltve őrizni és imádni őt, és ti ketten olyan elválaszthatatlanok lettetek egymástól, mint a test az árnyékától; elköteleztétek magatokat, hogy együtt éltek-haltok. Fogalmad sincs, honnan jöttél, miért születtél, vagy miért halsz meg. Idegenként tekintesz a Mindenhatóra; nem ismered az Ő eredetét, azt pedig végképp nem tudod, mi mindent tett érted. Minden, ami tőle származik, gyűlöletessé lett előtted: nem becsülöd meg, és nem ismered az értékét. A gonosz oldalán jársz attól a naptól kezdve, hogy megkaptad a Mindenható gondoskodását. Több ezer évnyi vihart és zivatart vészeltél át a Gonosszal, és mellette állsz Istennel szemben, aki pedig az életed forrása volt. Mit sem tudsz a bűnbánatról, és még kevesebbet arról, hogy a pusztulás peremén egyensúlyozol. Elfelejtetted, hogy a gonosz elcsábított és sanyargatott téged; elfelejtetted, honnan indultál. Ekképpen sanyargatott téged a gonosz az út minden egyes lépésénél egészen a mai napig. A szíved és a lelked eltompult és szétmállott. Már abbahagytad a panaszkodást az ember világának bosszúságai miatt; és már nem hiszed, hogy a világ igazságtalan lenne. És még ennél is kevésbé törődsz azzal, hogy a Mindenható létezik-e. Ez azért van, mert már régóta a gonoszt tartod az igazi atyádnak, és nem tudsz tőle elválni. Ez a szívedben rejlő titok.

Amikor eljön a hajnal, keleten felragyog egy hajnali csillag. Ez a csillag korábban még nem jelent meg, de most bevilágítja a nyugodt, fénylő égboltot, és újra fellobbantja az emberek szívében kialudt világosságot. E világosságnak köszönhetően, amely egyformán ragyog rád és másokra, az ember többé már nem magányos. Mégis egyedül csak te alszol tovább mélyen a sötét éjszakában. Nem hallod a hangokat, és nem látod a fényt; nem veszed észre egy új menny és föld eljövetelét, egy új korét, mert az atyád azt mondja neked: „Gyermekem, ne kelj fel, túl korán van még. Hideg az idő, ne menj ki, nehogy kard és dárda fúródjon a szemedbe.” Te csak az atyád intelmeiben bízol, mert azt hiszed, hogy csak a te atyádnak van igaza, mivel az atyád idősebb, mint te vagy, és nagyon szeret. Az efféle intelmek és az efféle szeretet arra indít téged, hogy többé ne higgy a legendában, miszerint létezik világosság a világban; ezek távol tartanak téged attól, hogy érdekeljen, vajon létezik-e még igazság ebben a világban. Már nem mersz abban reménykedni, hogy megment a Mindenható. Megelégszel a megszokott állapottal, már nem várod a világosság eljövetelét már nem várod, hogy a Mindenható eljöjjön, ahogyan a legendák elbeszélik. Úgy véled, mindaz, ami gyönyörű, már nem kelthető újra életre, már nem létezhet. A te szemedben az ember holnapja, az ember jövője egyszerűen eltűnik, eltöröltetett. Minden erőddel az atyád ruhájába csimpaszkodsz, készen arra, hogy osztozz a nehézségeiben, mélységesen félve attól, hogy elveszíted az útitársad, és elvéted távoli utazásod irányát. Az emberek hatalmas és ködös világa formált sokatokat, akik rezzenéstelenül és rettenthetetlenül töltitek be a világ különböző szerepeit. Sok olyan „harcost” alkotott, akik nem félnek a haláltól. Sőt, egyik csapat eltompult és lebénult emberi lényt alkotta meg a másik után, akik nem ismerik a teremtetésük célját. A Mindenható szeme figyeli a keményen sanyargatott emberi faj minden egyes tagját. Hallja a szenvedők jajgatását, látja a sanyargatottak szégyentelenségét, és érzi annak az emberi fajnak a tehetetlenségét és rettegését, amely elvesztette az üdvösség kegyelmét. Az emberiség, amely úgy döntött, hogy a saját útját járja, elutasítja Isten gondoskodását, és megpróbálja elkerülni fürkésző pillantását, inkább az ellenség társaságában ízlelgetvén a mélységes tenger keserűségét egészen az utolsó cseppig. Az emberiség már nem hallja meg a Mindenható sóhajtását; a Mindenható keze pedig már nem hajlandó megsimogatni ezt a tragikus emberiséget. Újra meg újra visszahódítja, és újra meg újra elveszíti azt, és így ismétlődik a munkája. Attól a pillanattól kezdve fáradni kezd, elcsigázottnak érzi magát, félbehagyja a kezében lévő munkát, és nem jár többé az emberek között... Az emberiség egyáltalán nincs tudatában ezeknek a változásoknak, a Mindenható érkezésének és távozásának, szomorúságának és mélabújának.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Mindenható sóhajtása)

Isten napi igéi  357. szemelvény

Bár Isten irányítása mély értelmű, mégsem felfoghatatlan az ember számára. Ez azért van így, mert Isten minden munkája kapcsolódik az Ő irányításához és az emberiség megmentéséért végzett munkájához, és az emberiség életét, fennmaradását és rendeltetési helyét érinti. A munka, amelyet Isten az emberek között és az embereken végez, mondhatjuk, rendkívül gyakorlatias és jelentőségteljes. Az ember ezt láthatja és tapasztalhatja, hiszen ez korántsem valami elvont dolog. Ha az ember képtelen elfogadni mindazt a munkát, amelyet Isten végez, akkor mi a jelentősége az Ő munkájának? Továbbá hogyan vezethet ez az irányítás az ember üdvösségéhez? Sokan, akik Istent követik, csak azzal törődnek, hogyan nyerhetnek áldásokat, illetve hogyan háríthatják el a katasztrófát. Mihelyt Isten munkája és irányítása kerül szóba, elhallgatnak, és minden érdeklődésüket elveszítik. Úgy gondolják, az ilyen unalmas dolgok megértése nem segít az ő életük gyarapodásában, és nem jár semmiféle haszonnal. Következésképpen, bár hallottak már Isten irányításáról, nemigen törődnek vele. Nem úgy látják, mint valami értékes dolgot, amit el kell fogadni, még kevésbé fogadják úgy, mint életük részét. Az ilyen embereknek Isten követésében csak egyetlen egyszerű céljuk van, ez a cél pedig az, hogy áldásokhoz jussanak. Az ilyen emberek nem veszik a fáradságot, hogy bármire figyelmet fordítsanak, ami nem közvetlenül erre a célra irányul. Számukra nincs jogosabb cél, mint Istenben hinni, hogy áldásokban részesüljenek – ebben áll az ő hitük értéke. Ha valami nem járul hozzá ehhez a célhoz, akkor az teljesen hidegen hagyja őket. Ez a helyzet a legtöbb emberrel, aki manapság Istenben hisz. Céljuk és szándékuk jogosnak tűnik, mert minthogy hisznek Istenben, áldozatot is hoznak Istenért, Istennek szentelik magukat, és megteszik a kötelességüket. Feladják fiatalságukat, elhagyják családjukat és karrierjüket, sőt akár éveket töltenek távol az otthonuktól, buzgón foglalatoskodva. Végső céljuk kedvéért megváltoztatják saját érdeklődésüket, életszemléletüket, sőt akár az irányt is, amelyet keresnek; de az Istenbe vetett hitük célját nem tudják megváltoztatni. Lótnak-futnak, hogy a saját ideáljaik irányítását intézzék; nem számít, milyen messze van az út, nem számít, mennyi nehézségbe és akadályba ütköznek útközben, mindvégig kitartanak, és nem félnek a haláltól. Miféle hatalom kényszeríti őket erre a folyamatos odaadásra? A lelkiismeretük? Nagyszerű és nemes jellemük? Az elhatározásuk, hogy a végsőkig küzdjenek a gonosz erői ellen? A hitük, hogy jutalom keresése nélkül tanúságot tegyenek Istenről? A hűségük, hogy készek feladni mindent Isten akaratának megvalósításáért? Vagy az odaadó szellemük, hogy mindenkor lemondanak a túlzott személyes igényekről? Egyszerűen csoda, hogy olyasvalaki, aki sohasem értette Isten irányításának munkáját, ennek ellenére ilyen sokat ad! Egyelőre ne beszéljünk arról, mennyit adtak ezek az emberek. A viselkedésük azonban nagyon is megérdemli, hogy elemezzük. Leszámítva a mindezekhez oly szorosan társuló előnyöket, lehet-e valami más oka annak, hogy olyan emberek, akik egyáltalán nem értik Istent, ilyen sokat adnak Érte? Itt egy korábban nem azonosított problémát fedezhetünk fel: Az ember Istenhez fűződő kapcsolata csupán a pőre önérdeken alapul. Ez az áldások fogadója és az áldások adója közötti kapcsolat. Ez egyszerűen fogalmazva az alkalmazott és a munkáltató kapcsolatához hasonlít. Az alkalmazott mindössze azért dolgozik, hogy megkapja a munkáltató által neki szánt jutalmat. Az ilyen jellegű kapcsolatban nincs vonzalom, csak tranzakció. Nincs kölcsönös szeretet, csak jótékonyság és könyörület. Nincs megértés, csak elfojtott felháborodás és megtévesztés. Nincs közelség, csak egy áthidalhatatlan szakadék. Most, hogy idáig jutottak a dolgok, ki fordíthatja vissza ezt az irányt? És hány ember képes igazán megérteni, mennyire elfajult ez a kapcsolat? Azt hiszem, hogy amikor az emberek elmerülnek az áldott lét örömében, egyikük sem tudja elképzelni, hogy milyen csúf és kínos egy ilyen kapcsolat Istennel.

Az emberiség Istenbe vetett hitével kapcsolatban az a legszomorúbb, hogy az ember Isten munkája közepette intézi a saját irányítását, és mégsem törődik Isten irányításával. Az ember legnagyobb kudarca abban áll, hogy miközben igyekszik alávetni magát Istennek és Őt imádni, az ember a saját ideális rendeltetési helyét építgeti, és azt tervezgeti, hogyan kaphatná meg a legnagyszerűbb áldást és a legjobb rendeltetési helyet. Még ha valaki fel is fogja, hogy ő mennyire szánalmas, megvetésre méltó és kisszerű, hányan lennének készek elhagyni saját ideáljaikat és reményeiket? És ki képes megállítani saját lépteit és többé nem csak saját magára gondolni? Istennek azokra van szüksége, akik hajlandók szorosan együttműködni Vele, hogy beteljesítsék az Ő irányítását. Azokra van szüksége, akik készek alávetni magukat Neki azáltal, hogy teljes elméjüket és testüket az Ő irányítási munkájának szentelik. Olyan emberekre nincs szüksége, akik mindennap csak a markukat tartják, hogy kolduljanak Tőle, olyanokra pedig még kevésbé, akik adnak egy keveset, aztán várják a jutalmat. Isten megveti azokat, akik egy apró hozzájárulás után csak ülnek a babérjaikon. Gyűlöli azokat a hidegvérű embereket, akik nehezményezik az Ő irányítási munkáját, és csak arról hajlandók beszélni, hogyan jutnak a mennybe és nyernek áldásokat. Még nagyobb utálat él Benne azok iránt, akik kihasználják a lehetőséget, amelyet az emberiség megmentéséért végzett munkája jelent. Ez azért van, mert ezek az emberek sohasem törődtek azzal, hogy Isten mit kíván megvalósítani és megszerezni az Ő irányítási munkája révén. Csakis az érdekli őket, hogyan használhatják ki az Isten munkája által teremtett alkalmat arra, hogy áldásokat nyerjenek. Nem törődnek Isten szívével, mert teljesen lefoglalják őket a saját kilátásaik és a saját sorsuk. Azok, akik nehezteléssel tekintenek Isten irányítási munkájára, és hiányzik belőlük a legcsekélyebb érdeklődés is az iránt, hogy Isten hogyan menti meg az emberiséget, és mi az Ő akarata, csak azt csinálják, ami nekik örömet szerez, oly módon, aminek semmi köze Isten irányítási munkájához. Az ő viselkedésükről Isten nem emlékezik meg, nem helyesli azt – és még kevésbé tekint rá kegyesen.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 3. függelék: Az ember csak Isten irányításának keretében menekülhet meg)

Isten napi igéi  358. szemelvény

Az Én munkám hamarosan befejeződik, és a sok együtt töltött évből elviselhetetlen emlék lesz. Szüntelenül ismételgettem szavaimat, és folyamatosan göngyölítettem ki új munkámat. Természetesen a tanácsom szükséges alkotóeleme az általam végzett munka minden részének. Az Én tanácsom nélkül mindannyian eltévelyednétek, sőt, teljesen el lennétek veszve. A munkám a végéhez közeledik és az utolsó szakaszához ért. Folytatni kívánom a tanácsadói munkát, azaz tanácsot szeretnék nektek adni, hogy meghalljátok. Csak azt remélem, hogy képesek vagytok arra, hogy ne hagyjátok kárba veszni a fáradozásaimat, és hogy ezen túlmenően meg tudjátok érteni a figyelmes gondoskodást, amit tőlem kaptatok, és szavaimat emberi viselkedésetek alapjaként kezelitek. Függetlenül attól, hogy ezek olyan szavak-e, amelyeket hajlandók vagytok meghallgatni, függetlenül attól, hogy élvezettel vagy csak kínosan tudjátok őket elfogadni – komolyan kell vennetek őket. Máskülönben laza és nemtörődöm beállítottságotok és viselkedésetek komolyan fel fog idegesíteni Engem, valójában undorral fog eltölteni. Nagyon remélem, hogy mindannyian el tudjátok olvasni szavaimat újra és újra – több ezerszer –, és hogy akár kívülről is tudni fogjátok őket. Csak így lesztek képesek arra, hogy ne valljatok kudarcot a benneteket érintő elvárásaimmal szemben. Azonban egyikőtök sem így él most. Épp ellenkezőleg, egy romlott életben vagytok elmerülve – egy olyan életben, amelyben szívetek szerint esztek és isztok –, és egyikőtök sem használja szavaimat a szíve és lelke gazdagítására. Ezért levontam egy következtetést az emberiség igazi arculatát illetően: Az ember elárulhat Engem bármikor, és senki nem lehet teljesen hűséges a szavaimhoz.

„Sátán az embert úgy megrontotta, hogy már nem is látszik embernek.” Az emberek többsége most már valamilyen mértékben felismeri ezt a kifejezést. Azért mondom ezt, mert a „felismerés”, amire utalok, csupán egy felületes elismerés, szemben az igaz tudással. Mivel egyikőtök sem tudja magát pontosan kiértékelni, sem alaposan elemezni, továbbra is bizonytalanok lesztek az Én szavaim felől. De ez alkalommal tényeket használok fel arra, hogy elmagyarázzak egy bennetek rejlő nagyon komoly problémát. Ez a probléma az árulás. Mindannyian ismeritek az „árulás” szót, mert a legtöbb ember már tett olyat, amivel elárult valaki mást – például egy férj elárulja a feleségét, egy feleség elárulja a férjét, egy fiúgyermek elárulja az apját, egy lánygyermek elárulja az anyját, egy rabszolga elárulja a gazdáját, barátok elárulják egymást, rokonok elárulják egymást, eladók becsapják a vevőket, és így tovább. Mindegyik példában benne van az árulás lényege. Röviden: az árulás egy olyan magatartásforma, amely megszeg egy ígéretet, erkölcsi normákat sért, vagy az emberi etikával ellentétesen cselekszik, ami az emberi mivolt hiányáról tanúskodik. Általánosságban szólva mint emberi lény, aki e világra született, valami olyat fogsz tenni, ami az igazság elárulását jelenti, függetlenül attól, hogy emlékszel-e rá, hogy valaha is tettél olyasmit, amivel elárultál egy másik embert, vagy hogy korábban sokszor elárultál-e másokat. Mivel képes vagy elárulni a szüleidet vagy a barátaidat, ezért képes vagy elárulni másokat is, ezen túlmenően képes vagy elárulni Engem, és olyan dolgokat tenni, amelyeket megvetek. Másként mondva az árulás nem csupán egy felületesen erkölcstelen magatartás, hanem olyasvalami, ami ellentmond az igazságnak. Pontosan ez a forrása az emberiség ellenállásának és Velem szembeni engedetlenségének. Ezért foglaltam ezt össze a következő állításban: Az árulás az ember természete, és ez a természet a nagy ellensége minden ember Velem való összhangjának.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (1.))

Isten napi igéi  359. szemelvény

Az olyan viselkedés, amely nem tud Nekem teljes mértékben engedelmeskedni, árulás. Az olyan viselkedés, amely nem tud Hozzám hűséges lenni, árulás. Becsapni és hazugságokkal félrevezetni Engem – árulás. Sok elképzelést rejtegetni, és terjeszteni őket mindenhol – árulás. Képtelennek lenni tanúbizonyságom és érdekeim fenntartására – árulás. Hamis mosolyokat kínálni, amikor a szíved távol van tőlem – árulás. Ezek a cselekedetek mind árulások, amelyekre mindig is képesek voltatok, és amelyek megszokottak köztetek. Lehet, hogy egyikőtök sem gondol erre problémaként – de Én nem így gondolom. Ha valaki Engem elárul, azt Én nem tudom csekélységként kezelni, és egészen biztosan nem tudom figyelmen kívül hagyni. Most, amikor köztetek dolgozom, ti így viselkedtek. Ha eljön a nap, amikor senki nem vigyáz rátok – nem lesztek-e olyanok, mint a banditák, akik a saját kis hegyeik királyainak nyilvánították magukat? Amikor ez történik, és ti katasztrófát okoztok – ki lesz ott, hogy takarítson utánatok? Azt hiszitek, hogy az árulás bizonyos cselekedetei pusztán alkalmi esetek, nem pedig állandó viselkedésetek, és nem érdemes őket ilyen komolysággal tárgyalni, amely sérti a büszkeségeteket. Ha valóban így gondoljátok, akkor nincs eszetek. Aki így gondolja, az a lázadás mintapéldánya és archetípusa. Az ember természete az élete – egy elv, amelyre a túlélésért támaszkodik, és amelyet nem tud megváltoztatni. Vedd az árulás természetét példaként! Ha képes vagy olyasmit tenni, amivel elárulod egy rokonodat vagy barátodat, az azt bizonyítja, hogy ez életed része és veled született természeted. Ezt senki nem tagadhatja. Például, ha egy ember élvezi, ha másoktól lop, akkor a lopásnak ez az élvezete élete része – bár lehet, hogy néha lop, néha pedig nem lop. Akár lop, akár nem, ez nem bizonyíthatja azt, hogy a lopása csak egy magatartásforma. Inkább azt bizonyítja, hogy a lopása az élete része – azaz, a természete. Néhányan azt kérdezitek: Ha ez a természete, akkor miért van az, hogy amikor szép dolgokat lát, néha nem lopja el őket? A válasz nagyon egyszerű. Sok oka van annak, miért nem lop. Lehet, hogy azért nem lop el valamit, mert az túl nagy ahhoz, hogy eltegye figyelő szemek elől, vagy mert nincs alkalmas idő, hogy cselekedjen, vagy valami túl drága, túl szigorúan őrzik, vagy talán nem érdeklődik iránta, vagy nem látja, mi hasznára válna, és így tovább. Mindezek az okok lehetségesek. De akárhogy is legyen – akár lop valamit, akár nem, ez nem bizonyíthatja azt, hogy ez a gondolat csak egy pillanatnyi, múló felvillanás. Ellenkezőleg – ez a természete része, és nehéz javítani rajta. Az ilyen ember nem elégszik meg azzal, hogy csak egyszer lop; annak a gondolata, hogy mások tulajdonát a sajátjává nyilvánítsa, mindig feltámad benne, amikor meglát valami szépet, vagy amikor alkalmas rá a helyzet. Ezért mondom azt, hogy ennek a gondolatnak az eredete nem valami olyan, amit néha egyszerűen felkap, hanem benne van az ember saját természetében.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (1.))

Isten napi igéi  360. szemelvény

Bárki használhatja a szavait és cselekedeteit arra, hogy igazi arcát mutassa. Természetesen ez az igaz arc a természete. Ha te kacifántosan beszélsz, akkor kacifántos a természeted. Ha ravasz a természeted, akkor sunyin cselekszel, és könnyen eléred, hogy másokat becsaphass. Ha a természeted vészjósló – a szavaid csenghetnek kellemesen, de a cselekedeteid nem fedhetik el baljós trükkjeidet. Ha lusta a természeted, akkor mindaz, amit mondasz, arra irányul, hogy kibújj a felelősség alól a hanyagságod és lustaságod miatt, cselekedeteid lassúak és hanyagok lesznek, és meglehetősen ügyesen fogják elfedni az igazságot. Ha a természeted empatikus, akkor szavaid észszerűek lesznek, és cselekedeteid is összhangban lesznek az igazsággal. Ha a természeted hűséges, akkor szavaid biztosan őszinték, és cselekedeteid megalapozottak, mentesek minden olyasmitől, ami mesteredet nyugtalaníthatná. Ha a természeted buja vagy pénzsóvár, akkor szíved gyakran megtelik ezekkel a dolgokkal, te pedig akaratlanul deviáns, erkölcstelen tetteket fogsz elkövetni, amelyeket nem könnyen felednek el az emberek, és amelyektől undorodni fognak. Ahogyan már mondtam – ha áruló természeted van, akkor aligha szabadulhatsz meg tőle. Ne bízd a szerencsére, hogy ha nem tettél rosszat másokkal, akkor nincs áruló természeted! Ha ezt gondolod, akkor, te valójában lázadsz. Minden egyes alkalommal, amikor beszélek, minden szavam minden embernek szól – nem csak egy embernek vagy embertípusnak. Csak mert nem árultál el Engem egy dologban, az nem bizonyítja, hogy nem árulhatsz el Engem bármiben. Némelyek, amikor mélyponton van a házasságuk, elveszítik az igazság keresésébe vetett bizalmukat. Némelyek lemondanak arról a kötelezettségükről, hogy hűek legyenek Hozzám a család felbomlásakor. Némelyek elhagynak Engem, hogy pillanatnyi örömöt és izgalmat keressenek. Némelyek inkább egy sötét szakadékba zuhannának, mintsem, hogy a világosságban éljenek és a Szentlélek munkájában gyönyörködjenek. Néhányan figyelmen kívül hagyják barátaik tanácsát azért, hogy gazdagság utáni vágyukat kielégítsék, és még most sem képesek elismerni tévedésüket és megváltoztatni útjukat. Néhányan csak átmenetileg élnek az Én nevem alatt azért, hogy részesüljenek védelmemben, míg mások csak egy kicsit köteleződnek el Felém kényszer hatására, mert ragaszkodnak az élethez, és félnek a haláltól. Vajon tisztességes viselkedések-e ezek és más erkölcstelen tettek, amelyek ráadásul tisztességtelenek is, és amelyekkel emberek hosszú időn át szívük mélyén elárultak Engem? Természetesen tudom, hogy az emberek nem tervezik előre, hogy eláruljanak Engem; az árulásuk természetük természetes megnyilvánulása. Senki sem akar elárulni Engem, és senki sem boldog attól, hogy olyasmit tett, amivel elárult Engem. Ellenkezőleg. Félelemtől reszketnek – vagy nem? Szóval gondolkodtok ti azon, hogyan tehetitek jóvá ezeket az árulásokat, és hogyan változtathatjátok meg a jelenlegi helyzetet?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (1.))

Isten napi igéi  361. szemelvény

Az ember természete nagyban különbözik az Én lényegemtől, mert az ember romlott természete teljes mértékben a Sátántól ered; az ember természetét befolyásolta és megrontotta a Sátán. Ez annyit tesz, hogy az ember az ő gonoszságának és csúfságának a befolyása alatt él. Az ember nem az igazság világában vagy szent környezetben növekszik, és még kevésbé él a világosságban. Ezért senki nem birtokolhatja az igazságot a természetében születése pillanatától fogva, és még kevésbé születhet bárki Istenfélő és Istennek engedelmeskedő lényeggel. Ellenkezőleg – az emberek Istennek ellenálló, Istennel szemben engedetlen természettel bírnak, amely nem szereti az igazságot. Ez a természet az a probléma, amelyet ki szeretnék fejteni – az árulás. Az árulás minden egyes ember Istennel szembeni ellenállásának forrása. Ez egy olyan probléma, amely csak az emberben létezik, Bennem nem. Néhányan meg fogják kérdezni: mivel a világban minden ember éppen úgy él, ahogyan Krisztus, miért van az, hogy minden embernek olyan a természete, amely elárulja Istent, Krisztusé pedig nem teszi? Ez egy olyan probléma, amelyet világosan el kell nektek magyarázni.

Az emberiség létezésének az alapja a lélek ismételt reinkarnációja. Más szavakkal: minden ember akkor nyer emberi életet a testben, amikor a lelke újra megtestesül. Miután egy ember teste megszületik, élete addig folytatódik, amíg teste végül el nem éri határait; ez az utolsó pillanatot jelenti, amikor a lélek elhagyja burkát. Ez a folyamat ismétlődik újra meg újra, ahogy egy ember lelke időről időre jön és megy, és így marad fenn az emberiség létezése. A test élete az emberi lélek élete is, és az ember lelke támogatja az emberi test létezését. Azaz minden ember élete a lelkéből ered, és az élet nem a test velejárója. Ily módon az emberi természet a lélekből ered, nem pedig a testből. Csak az ember lelke tudja, hogyan tapasztalta meg a Sátán kísértéseit, megpróbáltatásait és rontását. Ezek a dolgok megismerhetetlenek az emberi test számára. Ezért az emberiség akaratlanul egyre sötétebb, egyre mocskosabb, egyre gonoszabb lesz, míg a távolság Köztem és az ember között egyre nagyobbra nő, az élet pedig egyre sötétebb lesz az emberiség számára. A Sátán a markában tartja az emberek lelkét, ezért természetesen az emberi testet is elfoglalta a Sátán. Hogyan lenne lehetséges, hogy egy ilyen test és egy ilyen emberiség ne álljon ellen Istennek? Hogyan lehetnének eredendően összeegyeztethetőek Vele? Azért vetettem le a Sátánt a levegőbe, mert elárult Engem. Hogyan lehetnének akkor az emberek mentesek a belekeveredéstől? Ezért az ember természete az árulás. Bízom benne, hogy mihelyt megértitek ezt az okfejtést, valamilyen szinten Krisztus lényegében is hinni fogtok. Az Isten Lelke által viselt test Isten saját teste. Az Isten Lelke mindenek felett álló; Ő mindenható, szent és igazságos. Hasonlóképpen, az Ő teste is mindenek felett álló, mindenható, szent és igazságos. Egy ilyen test csak azt teheti, ami igazságos és az emberiség javára válik, azt, ami szent, dicsőséges és hatalmas; Ő képtelen bármi olyat tenni, ami sérti az igazságot, ami sérti az erkölcsöt és igazságosságot, és még kevésbé képes Ő bármi olyat tenni, ami elárulná Isten Lelkét. Isten Lelke szent, és így az Ő testét nem ronthatja meg a Sátán; az Ő testének más a lényege, mint az emberi testnek. Mert az ember az – és nem Isten –, akit megrontott a Sátán; a Sátán nem ronthatta meg Isten testét. Így annak ellenére, hogy az ember és Krisztus ugyanabban a térben léteznek, csak az ember az, akit megszállt, kihasznált és csapdába ejtett a Sátán. Ezzel szemben Krisztus örökké kikezdhetetlen a Sátán rontása számára, mert a Sátán soha nem lesz képes felemelkedni a legmagasabb helyre, és soha nem lesz képes Istenhez közeledni. Ma mindannyiótoknak meg kell értenetek, hogy csakis a Sátán által megrontott emberiség az, amely elárul engem. Az árulás soha nem lesz olyan téma, amelyben Krisztus a legkevésbé is érintett lenne.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (2.))

Isten napi igéi  362. szemelvény

A Sátán által megrontott összes lélek fogságban van a Sátán hatalmában. Csak azok lettek elkülönítve, menekültek meg a Sátán táborából, és kerültek a mai királyságba, akik hisznek Krisztusban. Ezek az emberek nem élnek többé a Sátán befolyása alatt. Az ember természete még így is az emberi testben gyökerezik; ez azt jelenti, hogy bár lelketek megmenekült, természetetek még mindig olyan, mint volt, és annak az esélye, hogy elárultok Engem, továbbra is száz százalék. Ezért tart olyan sokáig az Én munkám, mivel a természetetek konok. Most mind a legjobb képességeitek szerint mentek keresztül a nehézségeken, miközben feladataitokat végzitek, mégis mindegyikőtök képes Engem elárulni, és visszatérni a Sátán hatalmába, az ő táborába, és visszatérni régi életetekhez – ez tagadhatatlan tény. Akkor nem lesz számotokra lehetséges, hogy egy szemernyi emberi mivoltot vagy emberi hasonlóságot mutassatok, mint ahogyan azt most teszitek. Súlyos esetben el fogtok pusztulni, sőt, mi több, örökre elkárhoztok, komoly büntetésben részesültök, és soha többé nem fogtok reinkarnálódni. Ez az elétek tárt probléma. Így emlékeztetlek benneteket, először is azért, hogy az Én munkám ne legyen hiábavaló, másodszor pedig, hogy ti mindannyian a világosság napjaiban élhessetek. Valójában nem az a fő probléma, hogy hiábavaló-e az Én munkám. Az a kulcsfontosságú, hogy ti képesek legyetek boldogan élni, és csodálatos jövőtök legyen. Az Én munkám az emberek lelkének megmentése. Ha a lelked a Sátán kezébe kerül, tested nem fog békében élni. Ha megvédem a testedet, a lelked is biztosan az Én gondoskodásom alatt lesz. Ha Én valóban gyűlöllek téged, a tested és a lelked azonnal a Sátán kezébe kerül. El tudod képzelni, milyen helyzetben leszel akkor? Ha egy nap az Én szavaim leperegnek rólatok, akkor vagy átadlak mindannyiótokat a Sátánnak, aki gyötrelmes kínzásnak fog benneteket alávetni egészen addig, amíg haragom teljesen el nem párolog, vagy személyesen Én foglak benneteket, menthetetlen embereket megbüntetni, mert szívetek, amely elárul Engem, soha nem fog megváltozni.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (2.))

Isten napi igéi  363. szemelvény

Mindannyiótoknak magatokba kellene néznetek, amilyen gyorsan csak tudtok, hogy lássátok, mennyi Velem szembeni árulás maradt bennetek. Kíváncsian várom válaszotokat. Ne legyetek felületesek, amikor Velem van dolgotok! Én soha nem játszadozom az emberekkel. Ha azt mondom, hogy meg fogok tenni valamit, akkor biztosan megteszem. Remélem, hogy mindannyian olyanok lesztek, akik komolyan veszik az Én szavaimat, és nem tudományos fantasztikumként gondoltok rájuk. Konkrét cselekvést akarok tőletek, nem képzelődéseket. Ezután meg kell válaszolnotok kérdéseimet, melyek a következők:

1. Ha te igazán szolgálattevő vagy, a szolgálatomra tudsz-e lenni hűségesen, a hanyagság vagy negativitás bármilyen nyoma nélkül?

2. Ha úgy találod, hogy soha nem becsültelek meg, akkor is képes leszel maradni és egész életeden át szolgálni Engem?

3. Ha Én még mindig nagyon hideg vagyok hozzád, sok erőfeszítésed ellenére is, képes leszel a háttérben tovább munkálkodni Értem?

4. Ha mindazok után, amit Rám áldoztál, nem teszek eleget kicsinyes kéréseidnek, akkor el fogsz-e csüggedni, és csalódsz-e Bennem? Vagy netán dühös leszel, és gyalázkodó szavakat fogsz kiabálni?

5. Ha te mindig nagyon hűséges voltál, és nagy szeretettel voltál Irántam, mégis betegség, szegénység gyötrelmétől szenvedsz, és attól, hogy elhagynak a barátaid és rokonaid, vagy ha bármely más balszerencse ér az életben – akkor is kitart-e majd az Irántam való hűséged és szereteted?

6. Ha amit a szívedben elképzeltél, abból semmi nem egyezik azzal, amit tettem, hogyan fogsz haladni jövőbeli utadon?

7. Ha nem kapsz meg semmit abból, amit reméltél, hogy megkapsz, továbbra is a követőm tudsz-e maradni?

8. Ha soha nem értetted meg munkám célját és jelentőségét, akkor is engedelmes ember tudsz-e lenni, aki nem ítélkezik és von le következtetéseket önkényesen?

9. Tudod-e kincsként őrizni minden szavamat, amit mondtam, és mindazt a munkát, amit végeztem, amíg együtt voltam az emberiséggel?

10. Képes vagy-e az Én hűséges követőm lenni, aki hajlandó egy egész életen át tartó szenvedést elviselni Értem, annak ellenére, hogy nem kapsz semmit?

11. Képes vagy-e Értem lemondani a túlélésed jövőbeni útjának megfontolásról, tervezésről vagy előkészítéséről?

Ezek a kérdések képviselik a veletek szembeni végső követelményeimet, és remélem, hogy mindannyian válaszokat tudtok Nekem adni. Ha megtettél egy vagy két dolgot abból, amit ezek a kérdések kérnek tőled, akkor tovább kell törekedned. Ha e követelmények egyikének sem tudsz megfelelni, akkor te biztosan az a fajta ember vagy, aki pokolra kerül. Ilyen embereknek nem kell semmi többet mondanom, mert ők bizonyosan nem olyan emberek, akik egyet tudnak érteni Velem. Hogyan tarthatnék az Én házamban valakit, aki bármilyen körülmények között elárulhat Engem? Ami pedig azokat illeti, akik a legtöbb esetben el tudnának Engem árulni: meg fogom figyelni a teljesítményüket, mielőtt más intézkedést hozok. Mindazokat azonban, akik képesek Engem elárulni – bármilyen körülmények között is –, soha nem feledem. Emlékezni fogok rájuk a szívemben, és várni fogom az alkalmat, hogy visszafizethessem gonosz cselekedeteiket. Az Általam támasztott követelmények mind olyan problémák, amelyeket magatokban kell megvizsgálnotok. Remélem, hogy mindannyian komolyan meg tudjátok őket fontolni, és nem bántok Velem felületesen. A közeljövőben meg fogom vizsgálni a válaszokat, amelyeket adtatok, az elvárásaimmal összevetve. Addig nem követelek tőletek semmi mást, és nem fogok nektek komolyabb intelmet nyújtani. Ehelyett a hatalmamat fogom gyakorolni. Azok, akiket meg kell tartani, meg lesznek tartva. Azok, akiket jutalmazni kell, meg lesznek jutalmazva. Azok, akiket át kell adni a Sátánnak, át lesznek adva a Sátánnak. Azok, akiket komolyan meg kell büntetni, komolyan meg lesznek büntetve, és azok, akiknek el kell pusztulniuk, azok el lesznek pusztítva. Így nem lesz többé senki, aki zavarna Engem az Én napjaimban. Elhiszed-e az Én szavaimat? Hiszel-e a megtorlásban? Elhiszed-e, hogy meg fogom büntetni az összes gonoszt, aki becsap és elárul Engem? Azt reméled, hogy hamarabb, vagy azt, hogy később fog eljönni az a nap? Olyasvalaki vagy, aki retteg a büntetéstől, vagy olyasvalaki, aki ellenem áll, bár büntetést kell kiállnia? Amikor eljön az a nap, el tudod képzelni, hogy éljenzés és nevetés között fogsz-e élni, vagy zokogni fogsz, és a fogaidat fogod csikorgatni? Milyen véget remélsz magadnak? Átgondoltad valaha komolyan, hogy hiszel-e Bennem száz százalékosan, vagy kételkedsz Bennem száz százalékosan? Átgondoltad-e valaha alaposan, milyen következményekkel és eredményekkel járnak számodra cselekedeteid és a viselkedésed? Igazán reméled, hogy a szavaim mind sorra beteljesednek, vagy rettegsz attól, hogy a szavaim sorra beteljesednek? Ha azt reméled, hogy Én hamarosan távozom azért, hogy beteljesítsem szavaimat, akkor hogyan kellene a saját szavaidat és cselekedeteidet kezelned? Ha nem reméled a távozásomat, és nem reméled, hogy minden szavam azonnal beteljesül, akkor miért hiszel egyáltalán Bennem? Tudod-e valójában, hogy miért követsz Engem? Ha csupán annyi az okod rá, hogy tágítsd a horizontodat, akkor nem szükséges így fáradoznod. Ha azért teszed, hogy áldott legyél, és elkerüld a közelgő katasztrófát, miért nem aggaszt a saját viselkedésed? Miért nem kérdezed meg magadtól, hogy eleget tudsz-e tenni az Én követelményeimnek? Miért nem kérdezed meg magadtól azt is, hogy jogosult vagy-e részesülni az eljövendő áldásokban?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (2.))

Isten napi igéi  364. szemelvény

Népem minden tagjának, aki Engem szolgál, vissza kell gondolnia a múltra: Megfertőzte-e tisztátalanság az Irántam érzett szereteteteket? Tiszta és őszinte volt-e a hűségetek Irántam? Igaz volt-e a tudásotok Rólam? Mennyi hely volt Számomra a szívetekben? Teljesen betöltöttem a szíveteket? Mit értek el bennetek a szavaim? Ne nézzetek Engem bolondnak! Ezek a dolgok tökéletesen világosak Számomra! Ma, amikor felhangzik üdvösségem hangja, vajon növekedett valamelyest az Irántam érzett szeretetetek? Tisztává vált az Irántam való hűségetek egy része? Elmélyült a Rólam való tudásotok? A múltban felajánlott dicséret szilárd alapot adott mai tudásotoknak? Mennyit foglal el belőletek az Én Lelkem? Mekkora helyet foglal el bennetek az Én képmásom? Megérintettek-e benneteket a kijelentéseim? Valóban úgy érzitek, hogy nincs hová elrejtenetek a szégyeneteket? Valóban azt hiszitek, alkalmatlanok vagytok arra, hogy az Én népem legyetek? Ha teljesen figyelmen kívül hagyjátok a fenti kérdéseket, az azt mutatja, hogy zavaros vizeken halászol, és csak azért vagy jelen, hogy meglegyen a létszám, de az Általam elrendelt időben biztosan kivettetsz majd, és másodszorra is a feneketlen mélységbe leszel taszítva. Ezek az Én figyelmeztető szavaim, és bárkire, aki félvállról veszi őket, lesújt az ítéletem, és a kijelölt időben szerencsétlenség fogja érni. Nem így van? Kell-e még példákat hoznom ennek szemléltetésére? Kell-e még világosabban beszélnem, hogy példát hozzak nektek? A teremtés idejétől napjainkig sokan nem engedelmeskedtek szavaimnak, így ők le lettek választva és kivettettek helyreállításom áramlatából; végül testük elpusztul, lelkük pedig az alvilágba kerül, és még ma is súlyos büntetésnek vannak kitéve. Sokan követték szavaimat, de szembementek megvilágosításommal és megvilágításommal, így félrerúgtam őket, a Sátán hatalma alá kerültek, és egyike lettek azoknak, akik Ellenem vannak. (Ma mindazok, akik közvetlenül szembeszállnak Velem, csak a szavaim felszínének engedelmeskednek, és nem engedelmeskednek szavaim lényegének.) Sokan voltak olyanok is, akik csak hallgatták tegnapi szavaimat, akik a múlt „hulladékához” ragaszkodtak, és nem becsülték a jelen „termékét”. Ezeket az embereket nemcsak foglyul ejtette a Sátán, hanem örök bűnösökké váltak, az ellenségeim lettek, és közvetlenül szembeszállnak Velem. Az ilyen emberek az Én ítéletem tárgyai haragom csúcspontján, még ma is vakok, és még mindig a sötét börtönökben vannak (ami azt jelenti, hogy az ilyen emberek rothadt, merev hullák, akiket a Sátán irányít; azért mondom, hogy vakok, mert a szemüket Én fátyoloztam el). Jó lenne példát adni nektek, hogy tanulhassatok belőle:

Pál említésekor az ő történetére gondoltok, és néhány róla szóló elbeszélésre, amelyek pontatlanok és nem felelnek meg a valóságnak. Szülei fiatal korától kezdve tanították őt, megkapta az Én életemet, és eleve elrendelésem eredményeként rendelkezett mindazon képességekkel, amelyeket megkövetelek. Tizenkilenc éves korában különféle könyveket olvasott az életről; így nem kell részleteznem, hogy képességeiből adódóan, valamint az Általam nyert megvilágosodás és megvilágítás miatt nemcsak szellemi dolgokról tudott némi éleslátással beszélni, hanem képes volt felfogni szándékaimat is. Természetesen ez nem zárja ki belső és külső tényezők kombinációját. Mindazonáltal egyetlen hibája az volt, hogy tehetsége miatt gyakran volt felszínes és hencegő. Ennek eredményeként, engedetlensége miatt – amelynek egy része közvetlenül az arkangyalt képviselte –, amikor először testet öltöttem, mindent elkövetett, hogy szembeszálljon Velem. Ő is azok közé tartozott, akik nem ismerik szavaimat, és az Én helyem már eltűnt a szívéből. Az ilyen emberek egyenesen szembeszállnak isteni mivoltommal; lecsapok rájuk, de csak a legvégén hajolnak meg és vallják be bűneiket. Ezért, miután felhasználtam erősségeit – vagyis miután egy ideig Nekem dolgozott –, ismét visszatért a régi szokásaihoz, és bár közvetlenül nem szegte meg a szavaimat, nem engedelmeskedett belső útmutatásomnak és megvilágosításomnak, és így minden, amit a múltban tett, hiábavaló volt; más szóval, a dicsőség koronája, amelyről beszélt, üres szólammá vált, saját képzeletének termékévé, mert még ma is az Én ítéletemnek van alávetve, az Én kötelékeim fogságában.

A fenti példából látható, hogy aki szembeszáll Velem (nemcsak a testet öltött énemmel, hanem – ami még fontosabb – a szavaimmal és Lelkemmel, vagyis isteni mivoltommal), az testében kapja meg ítéletemet. Amikor a Lelkem elhagy téged, lefelé zuhansz, egyenesen az alvilágba szállva. És bár hús-vér tested a földön van, olyan vagy, mint aki mentális betegségben szenved: elvesztetted az eszedet, és azonnal úgy érzed, mintha hulla lennél, úgyhogy könyörögsz Nekem, hogy haladéktalanul vessek véget testi mivoltodnak. Többségetek, akik a szellem uralma alatt vagytok, nagyra értékeli ezeket a körülményeket, és nem kell további részletekbe bocsátkoznom. A múltban, amikor normális emberi mivoltomban munkálkodtam, a legtöbb ember már összemérte magát haragommal és fenségemmel, és már tudott egy keveset bölcsességemről és természetemről. Ma közvetlenül isteni mivoltomban beszélek és cselekszem, és még mindig vannak emberek, akik saját szemükkel fogják meglátni haragomat és ítéletemet; sőt, az ítélet korának második részében a fő munka az, hogy minden népem közvetlenül megismerje a testben végzett cselekedeteimet, és mindannyian közvetlenül meglássátok természetemet. Mivel azonban testben vagyok, tekintettel vagyok gyengeségeitekre. Remélem, hogy nem kezelitek játékszerként szellemeteket, lelketeket és testeteket, és nem szentelitek gondolkodás nélkül Sátánnak. Jobb, ha megbecsülitek mindazt, amivel rendelkeztek, és nem játékként kezelitek, mert az ilyen dolgok a sorsotokhoz kötődnek. Tényleg képesek vagytok megérteni szavaim valódi jelentését? Tényleg képesek vagytok arra, hogy figyelembe vegyétek valódi érzéseimet?

Olyan áldásokat akartok élvezni a földön, amelyek a mennyei áldásaimhoz hasonlatosak? Hajlandóak vagytok arra, hogy az Rólam való megértést, szavaim élvezetét és a Rólam való tudást a legértékesebb és legjelentősebb dolgokként becsüljétek az életetekben? Valóban képesek vagytok teljesen alávetni magatokat Nekem, anélkül, hogy a saját kilátásaitokra gondolnátok? Valóban képesek vagytok hagyni, hogy halálba küldjelek benneteket, és vezesselek, mint a juhokat? Van köztetek olyan, aki képes ilyen dolgokat elérni? Lehetséges, hogy azok nyerik el áldásaimat, akiket elfogadok, és akik megkapják ígéreteimet? Megértettetek valamit ezekből a szavakból? Ha próbára teszlek benneteket, valóban rá tudjátok bízni magatokat az Én irgalmamra, és e megpróbáltatások közepette tudjátok-e keresni szándékaimat, és megérteni szívemet? Nem azt kívánom, hogy sok megható szót tudj mondani, vagy sok izgalmas történetet mesélni; inkább azt kérem, hogy képes légy szép tanúságot tenni Mellettem, valamint teljesen és mélyen be tudj lépni a valóságba. Ha nem szólnék közvetlenül, akkor is le tudnál mondani mindenről, ami körülötted van, és megengednéd, hogy használjalak téged? Vajon nem ezt a valóságot kérem? Ki képes felfogni szavaim jelentését? Mégis azt kérem, hogy többé ne nyomasszanak benneteket balsejtelmek, legyetek proaktívak a belépésben, és ragadjátok meg szavaim lényegét. Ez megakadályozza majd, hogy félreértsétek szavaimat, és ködös legyen előttetek a szándékom, és így megszegjétek adminisztratív rendeleteimet. Remélem, hogy szavaimból megértitek a rátok vonatkozó szándékaimat. Ne gondoljatok többé saját kilátásaitokra, és cselekedjetek úgy, ahogyan elhatároztátok Előttem, hogy mindenben alávetitek magatokat Isten vezénylésének. Mindazoknak, akik az Én házamban vannak, a lehető legtöbbet kell tenniük; neked a legjobbat kell nyújtanod földi munkám utolsó szakaszához. Valóban hajlandó vagy ezeket a dolgokat a gyakorlatba ültetni?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 4. fejezet)

Isten napi igéi  365. szemelvény

Örökké pihenőhely után kutat a földön mindenféle gonosz szellem, szüntelenül emberi holttesteket keresnek, amelyeket felfalhatnak. Én népem! Az Én gondoskodásom és oltalmam alatt kell maradnod! Soha ne légy kicsapongó! Soha ne viselkedj meggondolatlanul! Fel kell ajánlanod a hűségedet az Én házamban, és csak a hűséggel tudsz ellentámadást indítani az ördög ármánykodásaival szemben. Semmilyen körülmények között sem viselkedhetsz úgy, ahogyan a múltban tetted, hogy egy dolgot teszel Előttem, és mást a hátam mögött; ha így viselkedsz, akkor számodra már nem lehetséges a megváltás. Nem szóltam már több mint elég ilyen szót? Éppen azért kellett többször is emlékeztetnem az embereket, mert az emberiség régi természete javíthatatlan. Ne unatkozzatok! Mindent azért mondok, hogy gondoskodjam a sorsotokról! A Sátánnak pontosan egy ocsmány és szennyes helyre van szüksége; minél reménytelenebbül javíthatatlanok és minél kicsapongóbbak vagytok, minél kevésbé vagytok hajlandóak önuralmat gyakorolni, annál inkább kihasználnak minden lehetőséget ezek a tisztátalan szellemek, hogy belétek hatoljanak. Ha idáig jutottatok, akkor a hűségetek nem lesz más, mint valóság nélküli üres fecsegés, a tisztátalan szellemek pedig felfalják elhatározásotokat, majd engedetlenséggé és sátáni ármánykodássá alakítják át, hogy munkám megszakítására használják. Ettől kezdve bármikor lesújthatok rátok. Senki sem érti a helyzet súlyosságát; egyszerűen süket fülekre talál az embereknél, amit hallanak, és egyáltalán nem elővigyázatosak. Nem emlékszem arra, ami a múltban történt; valójában még mindig arra vársz, hogy elnéző legyek veled szemben azáltal, hogy még egyszer „elfelejtem”? Bár az emberek szembeszegülnek Velem, nem fogom ezt felróni nekik, mert túlságosan csekély az érettségük, ezért is nem támasztottam túl magas követelményeket velük szemben. Mindössze annyit kérek tőlük, hogy ne legyenek kicsapongóak, és hogy gyakoroljanak önuralmat. Bizonyára nem haladja meg a képességeiteket, hogy teljesítsétek ezt az egyetlen kikötést, ugye? Az emberek többsége arra vár, hogy még több rejtélyt fedjek fel előttük, hogy gyönyörködhessenek azokban. De még ha meg is értenéd a mennyország összes titkát, pontosan mit tudnál kezdeni azzal a tudással? Növelné-e ez az Irántam érzett szeretetedet? Felébresztené-e az Irántam érzett szeretetedet? Én nem becsülöm alá az embereket, és nem is hozok könnyelműen ítéletet róluk. Ha nem ezek lennének az emberek tényleges körülményei, soha nem koronáznám meg őket oly könnyedén ilyen címkékkel. Gondoljatok vissza a múltra: hányszor rágalmaztalak meg titeket? Hányszor becsültelek alá titeket? Hányszor tekintettem úgy rátok, hogy nem vettem figyelembe a tényleges körülményeiteket? Hányszor fordult elő, hogy az Én kijelentéseim nem győztek meg titeket teljes mértékben? Hányszor beszéltem úgy, hogy nem mélyen rezonáló húrt pendítettem meg bennetek? Ki az közületek, aki félelem és reszketés nélkül olvasta szavaimat, nem rettegve attól, hogy a feneketlen mélységbe taszítom? Ki nem viseli el szavaim próbatételeit? Kijelentéseimben hatalom lakozik, de ez nem arra szolgál, hogy könnyelmű ítéletet mondjak az emberek felett; hanem inkább a tényleges körülményeiket figyelembe véve folyamatosan kinyilvánítom számukra a szavaimban rejlő értelmet. Tulajdonképpen van-e valaki, aki képes felismerni a szavaimban mindenható hatalmamat? Van-e bárki, aki be tudja fogadni a legtisztább aranyat, amelyből szavaim készültek? Pontosan hány szót szóltam már? Értékelte őket valaha bárki is?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 10. fejezet)

Isten napi igéi  366. szemelvény

Napról napra figyelve állok a világegyetem fölött, és alázatosan elrejtőzöm a lakhelyemen, megtapasztalom az emberi életet, és közelről tanulmányozom az emberiség minden cselekedetét. Soha senki nem ajánlotta fel magát igazán Nekem; soha senki nem törekedett az igazságra. Soha senki nem volt még lelkiismeretes Irántam, vagy tett fogadalmakat Előttem, és aztán tartotta magát a kötelességéhez. Soha senki nem engedte meg Nekem, hogy benne lakozzam, és nem becsült úgy, mint az emberek a saját életüket. Soha senki nem látta a gyakorlati valóságban mindazt, ami az Én isteni mivoltom; soha senki nem volt hajlandó kapcsolatba kerülni Magával a gyakorlati Istennel. Amikor a vizek egészben elnyelik az embereket, Én megmentem őket az állóvizekből, és esélyt adok nekik arra, hogy újból éljenek. Amikor az emberek elveszítik az élethez szükséges önbizalmukat, Én kihúzom őket a halál torkából, bátorságot adva nekik a folytatáshoz, hogy Engem használhassanak létük alapjául. Amikor az emberek engedetlenek Velem szemben, akkor engedetlenségükben ismertetem meg velük Magamat. Az emberiség régi természetének fényében és irgalmasságom fényében, ahelyett, hogy halálba juttatnám az embereket, megengedem nekik, hogy bűnbánatot gyakoroljanak és tiszta lappal induljanak. Amikor éhínségtől szenvednek, még ha egyetlen lehelet maradt is a testükben, elszakítom őket a haláltól, megakadályozva, hogy a Sátán ármányának áldozatául essenek. Oly sokszor látták már az emberek kezemet, oly sokszor voltak tanúi jóságos ábrázatomnak és mosolygó arcomnak, és oly sokszor látták fenségemet és haragomat. Bár az emberek soha nem ismertek Engem, nem ragadom meg gyengeségeiket lehetőségként arra, hogy szándékosan provokatív legyek. Az emberiség nehézségeinek megtapasztalása lehetővé tette számomra, hogy együtt érezzek az emberi gyengeséggel. Csak az emberek engedetlenségére és hálátlanságára adott válaszként osztom ki a büntetések különböző fokozatait.

Elrejtőzöm, amikor az emberek elfoglaltak, és felfedem magam a szabadidejükben. Az emberek úgy képzelnek el Engem, mint aki mindent tud; úgy tekintenek Engem, mint Magát Istent, aki minden könyörgésnek eleget tesz. A legtöbben ezért csak azért jönnek elém, hogy Isten segítségét kérjék, nem pedig azért, mert vágynak megismerni Engem. Amikor betegség gyötri őket, az emberek sürgetve könyörögnek segítségemért. A megpróbáltatások idején minden erejükkel Rám bízzák nehézségeiket, hogy így jobban enyhíthessék szenvedéseiket. Azonban egyetlen emberi lény sem volt képes szeretni Engem a kényelem állapotában sem; egyetlen ember sem nyújtotta felém a kezét a béke és a boldogság idején, hogy részesülhessek örömükben. Amikor kis családjuk boldog és jól van, az emberek már réges-régen félrelöktek Engem, vagy rám csukták az ajtót, megtiltva Nekem, hogy belépjek, hogy élvezhessék családjuk áldott boldogságát. Az emberi elme túl szűk; túl szűk még egy olyan szeretetteljes, irgalmas és megközelíthető Isten befogadására is, mint amilyen Én vagyok. Oly sokszor utasítottak el az emberek az örömteli nevetés idején; oly sokszor támaszkodtak rám mankóként az emberek, amikor megbotlottak; oly sokszor kényszerítettek az orvos szerepére a betegségben szenvedő emberek. Milyen kegyetlenek az emberek! Végtelenül ésszerűtlenek és erkölcstelenek. Még azokat az érzéseket sem lehet érzékelni bennük, amelyekkel az emberek állítólag fel vannak ruházva; szinte teljesen nélkülözik az emberség minden nyomát. Gondolkodjatok el a múlton, és hasonlítsátok össze a jelennel: Történnek-e változások bennetek? Megszabadultatok-e néhány dologtól a múltatokból? Vagy azt a múltat még mindig fel kell váltani?

Hegyvidékeket és folyóvölgyeket jártam be, megtapasztalva az emberek világának magasságait és mélységeit. Közöttük barangoltam, és közöttük éltem sok-sok éven át, mégis úgy tűnik, hogy az emberiség beállítottsága alig változott. És mintha az emberek régi természete gyökeret eresztett volna és kicsírázott volna bennük. Soha nem képesek megváltoztatni ezt a régi természetet; csupán némileg javítanak annak eredeti alapján. Ahogy az emberek mondják, az anyag nem változott, de a forma sokat változott. Úgy tűnik, az emberek mind megpróbálnak becsapni és elkápráztatni Engem, hogy blöffölhessenek, és elnyerjék elismerésemet. Én nem csodálom és nem is figyelek az emberi mesterkedésre. Ahelyett, hogy dühbe gurulnék, inkább olyan magatartást veszek fel, hogy nézek, de nem látok. Azt tervezem, hogy bizonyos fokú mozgásteret biztosítok az emberiségnek, és ezután együtt foglalkozom minden emberrel. Mivel az emberek mind értéktelen nyomorultak, akik nem szeretik magukat, és akik egyáltalán nem becsülik magukat, miért lenne akkor egyáltalán szükségük Rám, hogy még egyszer irgalmat és szeretetet mutassak? Kivétel nélkül, az emberek nem ismerik önmagukat, és azt sem tudják, hogy mennyit érnek. Mérlegre kellene tenniük magukat, hogy megmérettessenek. Az emberek nem figyelnek Rám, ezért Én sem veszem őket komolyan. Nem figyelnek Rám, így Nekem sem kell keményebben dolgoznom rajtuk. Hát nem ez a legjobb mindkét világból? Hát nem ez jellemez titeket, Népem? Ki az közületek, aki tett már elhatározásokat Előttem, és utána nem vetette el azokat? Ki tett Előttem hosszú távú elhatározásokat, ahelyett, hogy gyakran rászánta volna magát a dolgokra? Az emberek mindig könnyű időkben tesznek elhatározásokat Előttem, majd a nehézségek idején mindet visszavonják; majd később újra előveszik a fogadalmaikat, és újra Elém hozzák azokat. Ennyire nem vagyok tiszteletreméltó, hogy lazán el is fogadnám ezt a szemetet, amit az emberiség a szemétdombról szedett össze? Kevés ember tartja magát az elhatározásaihoz, kevés az erkölcsös, és kevesen áldozzák fel Nekem a számukra legértékesebb dolgokat. Nem vagytok mindannyian ugyanilyenek? Ha nem vagytok képesek betartani kötelességeiteket, mint az Én népem tagjai a királyságban, akkor megvetlek és elutasítalak benneteket!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 14. fejezet)

Isten napi igéi  367. szemelvény

Az emberek mind olyan lények, akikből hiányzik az önismeret, és képtelenek önmaguk megismerésére. Ennek ellenére mindenki mást úgy ismernek, mint a tenyerüket, mintha mindent, amit mások tettek és mondtak, először ők „ellenőriztek” volna, közvetlenül előttük, és megkapták volna a jóváhagyásukat, mielőtt megtették volna. Ennek eredményeként, úgy tűnik, mintha teljes mértékben felmértek volna mindenki mást, egészen a lelkiállapotukig terjedően. Az emberi lények mind ilyenek. Akkor is, ha ma már beléptek a Királyság Korába, természetük változatlan marad. Előttem még mindig azt teszik, amit Én teszek, míg a hátam mögött elkezdik a saját, egyedi „ügyeiket” intézni. Utána azonban, amikor Elém lépnek, olyanok, mintha teljesen más emberek lennének, látszólag nyugodtak és rendíthetetlenek, higgadt ábrázattal és egyenletes pulzussal. Hát nem éppen ez teszi az embereket olyan megvetendőkké? Oly sok ember visel két teljesen különböző arcot – egyet, amikor Előttem van, és egy másikat, amikor a hátam mögött. Nagyon sokan közülük úgy viselkednek, mint az újszülött bárányok, amikor Előttem vannak, de amikor a hátam mögé kerülnek, vad tigrisekké változnak, később pedig úgy viselkednek, mint a hegyek között vidáman röpködő kismadarak. Oly sokan mutatnak céltudatosságot és elszántságot Velem szemben. Oly sokan jönnek Elém, szomjasan és vágyakozva keresve szavaimat, de amikor a hátam mögé kerülnek, megunják azokat, és lemondanak róluk, mintha kijelentéseim terhet jelentenének. Oly sokszor, amikor láttam, hogy az emberi fajt megrontotta az ellenségem, feladtam az emberekbe vetett reményemet. Oly sokszor, amikor láttam őket Elém járulni, könnyes szemmel bocsánatot kérve, önbecsülésük hiánya és makacs javíthatatlanságuk miatt mégis haraggal hunytam szemet tetteik felett, még akkor is, ha szívük igaz és szándékuk őszinte. Oly sokszor láttam már olyan embereket, akik elég magabiztosak ahhoz, hogy együttműködjenek Velem, akik, amikor Előttem vannak, úgy tűnik, mintha az ölelésemben lennének, tapasztalva annak melegét. Oly sokszor voltam tanúja választott népem ártatlanságának, elevenségének és imádnivalóságának – hogy is ne tudnék gyönyörködni ezekben a dolgokban? Az emberi lények nem tudják, hogyan élvezzék a kezemben levő, eleve elrendelt áldásaikat, mert nem értik, hogy pontosan mit is jelent az „áldás” és a „szenvedés”. Emiatt az emberek távol állnak attól, hogy őszintén keressenek Engem. Ha a holnap nem létezne, akkor közületek, akik Előttem álltok, ki lenne olyan tiszta, mint a fehér hó, és olyan makulátlan, mint a jáde? Talán az Irántam érzett szeretetetek csak valami olyasmi, amit el lehet cserélni egy finom ételre, egy előkelő ruhára vagy egy szép javadalmazással járó magas tisztségre? Elcserélhető-e azzal a szeretettel, amit mások éreznek irántad? Lehetséges lenne, hogy a megpróbáltatások átélése arra sarkallja az embereket, hogy feladják az Irántam érzett szeretetüket? Vajon a szenvedés és a megpróbáltatások arra késztetik őket, hogy panaszkodjanak az Én intézkedéseim miatt? Senki sem értékelte még igazán azt az éles kardot, amely az Én számban van: csak a felszínes jelentését ismerik, anélkül, hogy igazán felfognák, mivel is jár. Ha az emberek valóban képesek lennének meglátni kardom élességét, akkor menekülnének, mint a patkányok az odúikba. Érzéketlenségük miatt az emberek semmit sem értenek szavaim valódi jelentéséből, és így fogalmuk sincs arról, hogy mennyire félelmetesek az Én kijelentéseim, vagy hogy mennyi mindent elárulnak az emberi természetről, és hogy saját romlottságukat mennyire megítélik ezek a szavak. Emiatt, az Én szavaimról alkotott félkész elképzelései eredményeként a legtöbb ember lagymatag hozzáállást tanúsít.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 15. fejezet)

Isten napi igéi  368. szemelvény

Az idők során sokan csalódottan és vonakodva távoztak ebből a világból, sokan pedig reménykedve és hittel jöttek ide. Sokaknak elintéztem, hogy jöjjenek, és sokakat elküldtem. Számtalan ember ment át a kezemen. Sok lélek vettetett az alvilágba, sokan éltek testben, és sokan haltak meg, és születtek újjá a földön. Mégsem volt soha egyiküknek sem alkalma arra, hogy ma élvezze a királyság áldásait. Annyi mindent adtam az embernek, mégis keveset nyert, mert a Sátán erőinek támadása miatt képtelen volt élvezni minden gazdagságomat. Csak ahhoz volt szerencséje, hogy ránézzen, de soha nem tudta teljes mértékben élvezni azt. Az ember soha nem fedezte fel a testében lévő kincsesházat, hogy befogadja a mennyei gazdagságot, és így elvesztette azokat az áldásokat, amelyeket Én ajándékoztam neki. Vajon nem az ember lelke az a képesség, amely összeköti őt az Én Lelkemmel? Miért nem kapcsolódott az ember soha Hozzám a lelkével? Miért közeledik Hozzám testben, de lélekben nem képes erre? Lehetséges, hogy az Én igazi arcom a test arca? Miért nem ismeri az ember az Én lényegemet? Vajon tényleg soha semmi nyomom nem volt az emberi lélekben? Teljesen eltűntem az emberi lélekből? Ha az ember nem lép be a szellemi birodalomba, hogyan tudja felfogni szándékaimat? Az ember szemében van-e olyan, ami közvetlenül behatolhat a szellemi birodalomba? Lelkemmel már oly sokszor kiáltottam az emberhez, de az ember úgy tesz, mintha leszúrtam volna, távolról tekint rám, félve attól, hogy egy másik világba vezetem. Oly sokszor vizsgálódtam már az ember lelkében, ő azonban egyáltalán nem vesz tudomást róla, mélységesen fél attól, hogy belépek az otthonába, és megragadom az alkalmat, hogy megfosszam minden tulajdonától. Ekképpen kirekeszt Engem, és csak egy hideg, szorosan zárt ajtóval találom szemben Magam. Az ember oly sokszor elbukott, és Én megmentettem őt, de miután felébredt, azonnal elhagyott Engem, nem érintette meg az Én szeretetem, tartózkodó pillantást vet Rám; soha nem melegítettem fel az ember szívét. Az ember érzelemmentes, hidegvérű állat. Bár melegíti őt az Én ölelésem, soha nem volt még mélyen meghatódva tőle. Olyan ő, mint egy hegyi vadember. Soha nem értékelte az emberiség iránti gondviselésemet. Nem hajlandó közeledni Hozzám, inkább a hegyekben él, ahol elviseli a vadállatok fenyegetését – de mégsem hajlandó Nálam menedéket keresni. Én nem kényszerítek senkit, csupán a munkámat végzem. Eljön majd a nap, amikor az ember a hatalmas óceán közepéről Mellém úszik, hogy élvezhesse a föld minden gazdagságát, és maga mögött hagyja a veszélyt, hogy elnyeli a tenger.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 20. fejezet)

Isten napi igéi  369. szemelvény

Sokan szeretnének igazán szeretni Engem, de mivel a szívük nem az övék, nincs uralmuk önmaguk felett; sokan igazán szeretnek Engem, mivel átélik az Általam adott megpróbáltatásokat, de képtelenek felfogni, hogy valóban létezem, és pusztán az ürességben szeretnek Engem, nem pedig tényleges létezésem miatt; sok ember Elém teszi a szívét, és utána nem figyel a szívére, és így szívüket elragadja a Sátán, amikor csak alkalma adódik rá, majd elhagynak Engem; sokan őszintén szeretnek Engem, amikor szavaimat megadom, mégsem ápolják szavaimat lelkükben, hanem lezseren köztulajdonként használják őket, és visszadobják oda, ahonnan jöttek, amikor csak kedvük tartja. Az ember fájdalmak közepette keres Engem, és Rám néz a megpróbáltatások közepette. Békesség idején élvez Engem, veszélyben megtagad Engem, amikor elfoglalt, elfelejt Engem, és amikor tétlen, eljátssza a szerepet Értem – de soha senki nem szeretett Engem egész életén át. Azt kívánom, hogy az ember komolyan álljon Előttem: nem kérem, hogy bármit is adjon Nekem, hanem csak azt, hogy mindenki vegyen Engem komolyan, hogy ahelyett, hogy hízelegne Nekem, engedje meg, hogy visszahozzam az ember őszinteségét. Megvilágosításom, megvilágításom és erőfeszítéseim ára áthat minden embert, de az ember minden cselekedetének valódi ténye is áthat minden embert, akárcsak az, hogy megtéveszt Engem. Mintha az emberi megtévesztés összetevői az anyaméhtől fogva vele lennének, mintha születése óta birtokolná ezeket a különleges csalási készségeket. Továbbá soha nem fedte fel a csalást; soha senki nem látott rá ezeknek az álnok képességeknek a forrására. Ennek eredményeként az ember megtévesztés közepette él anélkül, hogy észrevenné, és olyan, mintha megbocsátana magának, mintha ez inkább Isten elrendezése lenne, mintsem hogy Engem szándékosan megtéveszt. Nem ez a valódi forrása annak, hogy az emberek megtévesztenek Engem? Nem ez az ő ravasz terve? Soha nem zavart meg az ember nyájassága és fondorlatossága, mert régen rájöttem a lényegére. Ki tudja, mennyi tisztátalanság van a vérében, és mennyi van a Sátán mérgéből a velőjében? Az ember napról napra egyre jobban hozzászokik ehhez, így nem érzi a Sátán által okozott károkat, és így nem érdekli, hogy megismerje az „egészséges létezés művészetét”.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 21. fejezet)

Isten napi igéi  370. szemelvény

Az ember a fény közepette él, de nincs tudatában a fény értékességének. Nem ismeri a fény lényegét, a fény forrását, sőt azt sem tudja, hogy kihez tartozik a fény. Amikor átadom a fényt az embereknek, azonnal megvizsgálom az emberek közötti állapotokat: A fénynek köszönhetően minden ember változik és növekszik, és elhagyja a sötétséget. A világegyetem minden szegletére ránézek, és látom, hogy a hegyek ködbe burkolóznak, a vizek befagytak a hidegben, és hogy, mivel a fény érkezik, az emberek kelet felé néznek, hogy talán felfedezhetnek valami értékesebbet – az ember azonban továbbra sem képes arra, hogy észrevegyen a ködben egy biztos irányt. Mivel az egész világot köd borítja, amikor a felhők közül tekintek rá, soha nincs egyetlen ember, aki rájönne létezésemre. Az ember a földön keres valamit; mintha élelem után kutatna; úgy tűnik, meg akarja várni eljövetelemet – de nem ismeri az Én napomat, és gyakran csak a keleten pislákoló fényt figyeli. Minden nép között azokat keresem, akik valóban összhangban vannak az Én szívemmel. Én minden nép között járok, és minden nép között élek, de a földi ember biztonságban van, és így nincs senki, aki valóban összhangban van az Én szívemmel. Az emberek nem tudják, hogyan törődjenek az Én akaratommal, nem látják cselekedeteimet, nem tudnak a világosságban járni, és a fény nem világít rájuk. Bár az ember mindig nagyra becsüli a szavaimat, képtelen átlátni a Sátán csalárd tervein; mivel az ember érettsége túl csekély, nem képes azt tenni, amit a szíve kíván. Az ember soha nem szeretett Engem őszintén. Amikor felmagasztalom őt, méltatlannak érzi magát, de ez nem készteti arra, hogy megpróbáljon eleget tenni Nekem. Ő csupán betölti a „státuszt”, amit adtam neki, és átvizsgálja azt; közömbös az Én szeretetreméltóságommal szemben, ehelyett kitartóan táplálkozik a státusza nyújtotta előnyökből. Nem az ember hiányossága ez? Amikor a hegyek megmozdulnak, tudnának-e tenni egy kitérőt a te státuszod kedvéért? Amikor a vizek áradnak, meg tudnak-e állni az ember státusza előtt? Vajon az ember státusza által megfordulhat az ég és a föld? Egykor újra meg újra irgalmas voltam az emberhez – ezt azonban senki sem becsüli vagy értékeli. Csak hallgatták, mint egy történetet, vagy olvasták, mint egy regényt. Tényleg nem érintik meg szavaim az ember szívét? Tényleg nincs hatása a kijelentéseimnek? Lehetséges, hogy senki sem hisz a létezésemben? Az ember nem szereti önmagát; hanem szövetkezik a Sátánnal, hogy megtámadjon Engem, és a Sátánt „eszközként” használja, amellyel Engem szolgálhat. Leleplezem a Sátán minden csalárd tervét, és megakadályozom azt, hogy a föld népe magáévá tegye a Sátán megtévesztéseit, hogy ne szegüljenek szembe Velem annak létezése miatt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 22. fejezet)

Isten napi igéi  371. szemelvény

Az én szememben az ember minden dolgok ura. Nem kevés hatalmat adtam neki, és megengedtem, hogy a földön minden dolgot irányítson – a füvet a hegyeken, az állatokat az erdőkben és a halakat a vízben. Mégis, ahelyett, hogy emiatt boldog lenne, az embert szorongás kínozza. Egész élete gyötrelem és rohanás, ürességgel társuló szórakozás; egész életében nincsenek új találmányok és alkotások. Senki sem képes kiszabadulni ebből az üres életből, senki sem fedezte fel az értelmes életet, és senki sem tapasztalta meg az igazi életet. Bár a mai emberek mind az Én ragyogó világosságom alatt élnek, semmit sem tudnak a mennyei életről. Ha nem vagyok irgalmas az emberekkel szemben, és nem mentem meg az emberiséget, akkor minden ember érkezése hiábavaló, földi életük értelmetlen, és hiába távoznak, nincs mire büszkének lenniük. Minden vallás, minden társadalmi réteg, minden nemzet és minden felekezet népe ismeri a földi ürességet, és mindannyian keresnek Engem, és várják visszatérésemet – de ki képes megismerni Engem, amikor megérkezem? Én teremtettem mindent, Én teremtettem az emberiséget, és ma leszálltam az emberek közé. Az ember azonban visszavág, és bosszút áll Rajtam. Vajon nem használ neki az a munka, amit az emberen végzek? Tényleg képtelen vagyok arra, hogy elégedetté tegyem az embert? Miért utasít el Engem az ember? Miért olyan hideg és közömbös Irántam az ember? Miért van a föld tele holttestekkel? Valóban ez a világ állapota, amelyet az ember számára teremtettem? Miért van az, hogy páratlan gazdagságot adtam az embernek, mégis két üres kezet nyújt Nekem cserébe? Miért nem szeret Engem igazán az ember? Miért nem jön soha Elém? Valóban hiábavaló volt minden szavam? Eltűntek-e szavaim, mint a hő a vízből? Miért nem hajlandó az ember együttműködni Velem? Vajon az Én napom eljövetele valóban az ember halálának pillanata? Valóban elpusztíthatom az embert amikor királyságom megalakul? Miért nem fogta fel soha senki az Én szándékaimat egész irányítási tervem során? Miért utálja és utasítja el az ember a számból jövő kijelentéseket, ahelyett, hogy megbecsülné azokat? Én senkit sem ítélek el, csupán arra késztetek minden embert, hogy visszatérjen a nyugalomhoz és elvégezze az önvizsgálat munkáját.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 25. fejezet)

Isten napi igéi  372. szemelvény

Az ember megtapasztalta az Én szívélyességemet, az ember buzgón szolgált Engem, és az ember komolyan meghódolt Előttem, mindent megtett Értem a jelenlétemben. A mai embereknek azonban ez elérhetetlen; nem tesznek mást, mint lélekben sírnak, mintha elragadta volna őket egy éhes farkas, és csak tehetetlenül néznek Rám, szüntelenül Hozzám kiáltozva. Ám végül nem tudnak szabadulni szorult helyzetükből. Visszagondolok arra, hogy a múltban az emberek milyen ígéreteket tettek a jelenlétemben, égre-földre esküdtek a jelenlétemben, hogy szeretetükkel viszonozzák kedvességemet. Szomorúan sírtak előttem, és sírásuk hangja szívszorító, nehezen elviselhető volt. Elszántságuk miatt gyakran nyújtottam segítséget az embereknek. Számtalanszor jöttek Elém emberek, hogy behódoljanak Nekem, kedves viselkedésüket nehéz elfelejteni. Számtalanszor szerettek Engem, rendíthetetlen hűséggel, csodálatra méltó buzgósággal. Számtalanszor szerettek Engem olyannyira, hogy akár életüket is feláldozták, jobban szerettek Engem, mint saját magukat – és látva őszinteségüket, elfogadtam szeretetüket. Számtalanszor felajánlották magukat a jelenlétemben, az Én ügyemért, nem törődve a halállal, Én pedig lesimítottam az aggodalmat a homlokukról, és gondosan számba vettem az arcvonásaikat. Számtalanszor volt, hogy úgy szerettem őket, mint egy féltve őrzött kincset, és számtalanszor volt, hogy úgy gyűlöltem őket, mint saját ellenségemet. Mindazonáltal, ami az elmémben van, az az ember számára felfoghatatlan marad. Amikor az emberek szomorúak, jövök, hogy megvigasztaljam őket, és amikor gyengék, jövök, hogy segítsek rajtuk. Amikor eltévednek, útbaigazítom őket. Amikor sírnak, letörlöm könnyeiket. Ám amikor Én vagyok szomorú, ki tud Engem a szívével megvigasztalni? Amikor rettenetesen aggódom, ki veszi figyelembe az érzéseimet? Amikor bánatos vagyok, ki tudja orvosolni a sebeket a szívemben? Amikor szükségem van valakire, ki jelentkezik arra, hogy együttműködjön Velem? Lehet-e, hogy az emberek korábbi hozzáállása Irántam már elveszett, és soha nem tér vissza? Miért van az, hogy semmi sem marad meg belőle az emlékezetükben? Hogyan lehetséges, hogy az emberek elfelejtették mindezeket a dolgokat? Vajon nem azért van mindez, mert az emberiséget megrontotta az ellensége?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 27. fejezet)

Isten napi igéi  373. szemelvény

Isten teremtette az emberiséget, de amikor az emberek világába jön, az emberek igyekeznek ellenállni Neki, és elűzni Őt a területükről, mintha csak valami árva lenne, aki a világban sodródik, vagy mint egy hazátlan világfi. Senki sem érez kötődést Isten iránt, senki sem szereti Őt igazán, és senki sem üdvözölte az Ő eljövetelét. Ehelyett Isten eljövetelét látva a felhők egy szempillantás alatt árnyékba borítják az örömteli arcokat, mintha hirtelen vihar közeledne, vagy mintha Isten elvehetné a családjuk boldogságát, és mintha Isten soha nem áldotta volna meg az embereket, hanem ehelyett mindig csak szerencsétlenséget hozott volna nekik. Ezért az emberek gondolkodásában Isten nem áldás, hanem inkább Valaki, aki mindig átkozza őket. Emiatt az emberek nem figyelnek Rá, nem üdvözlik Őt, mindig hidegek Vele szemben, és mindig is ez volt a helyzet. Mivel az emberek ezeket a dolgokat őrzik Ma szívükben, Isten azt mondja, hogy az emberiség ésszerűtlen és erkölcstelen, és hogy még azokat az érzéseket sem lehet érzékelni bennük, amelyekkel az emberek állítólag fel vannak ruházva. Az emberek nem tanúsítanak semmiféle figyelmet Isten érzelmei iránt, hanem az úgynevezett „igazságosságot” használják fel, hogy Istennel foglalkozzanak. Sok éven át így voltak, és ezért Isten azt mondta, hogy a beállítottságuk nem változott. Ez arra utal, hogy nincs több lényegük, mint egy maréknyi tollnak. Azt lehetne mondani, hogy az emberek értéktelen nyomorultak, mert nem értékelik magukat. Ha még önmagukat sem szeretik, helyette önmagukat tapossák, akkor ez nem az értéktelenségüket mutatja? Az emberiség olyan, mint egy erkölcstelen nő, aki játszadozik önmagával, és önként odaadja magát másoknak, hogy meggyalázzák. Az emberek még így sem ismerik fel, hogy mennyire alantasak. Örömüket lelik abban, hogy másoknak dolgoznak vagy másokkal beszélgetnek, mások irányítása alá helyezik magukat; nem éppen ez az emberiség hitványsága? Jóllehet nem tapasztaltam meg az életet az emberiség között, és nem tapasztaltam meg igazán az emberi életet, mégis nagyon világos képet kaptam minden mozdulatról, minden cselekedetről, minden szóról és minden tettről, amit az emberek tesznek. Képes vagyok még arra is, hogy leleplezzem az emberek legmélyebb szégyenét, olyannyira, hogy többé nem merik felfedni saját cinkosságukat, vagy nem mernek utat engedni a vágyuknak. Mint a csigák, akik visszahúzódnak a házukba, nem merik többé felfedni saját csúf állapotukat. Mivel az emberek nem ismerik önmagukat, legnagyobb hibájuk az, hogy hajlandóak mások előtt mutogatni bájaikat, megmutatva csúnya ábrázatukat; ez az a dolog, amit Isten a legjobban megvet. Ez azért van, mert az emberek közötti kapcsolatok abnormálisak, és hiányoznak az emberek közötti normális személyes kapcsolatok, még kevésbé léteznek az emberek és Isten közötti normális kapcsolatok. Isten ilyen sokat mondott, és mindezzel az volt a fő célja, hogy elfoglaljon egy helyet az emberek szívében, hogy megszabadulhassanak az oda beköltözött bálványoktól. Ezután Isten hatalmat gyakorolhat az egész emberiség felett, és elérheti a földi létezésének célját.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak értelmezései, 14. fejezet)