Isten napi igéi  336. szemelvény

Azt mondod, hogy elismered Isten megtestesülését, és hogy elismered az Ige megjelenését a testben, mégis teszel bizonyos dolgokat az Ő háta mögött, dolgokat, amelyek szembemennek azzal, amit Ő kér, és szívedben nem rettegsz Tőle. Vajon ez Isten elismerése? Elismered, amit Ő mond, de nem gyakorlod azt, amire képes vagy, sem nem tartasz ki az Ő Igéje mellett. Ezt jelenti az, hogy elismered Istent? És bár elismered Őt, gyanakvó szívet őrzöl magadban Vele szemben, és sosem Őt félő szívet. Ha már láttad és elismerted az Ő munkáját és tudod, hogy ez a személy Isten, mégis langyos és teljesen változatlan maradsz, akkor olyan ember vagy, aki még mindig nincs meghódítva. A meghódítottaknak minden tőlük telhetőt meg kell tenniük, és bár nem képesek magasabb igazságokba belépni, és ezek az igazságok elérhetetlenek számukra, az ilyen emberek szívében hajlandóság van arra, hogy eljussanak ide. Azért vannak korlátai és határai annak, amit gyakorolni képesek, mert korlátozva van az, amit fel tudnak fogni. De az a legkevesebb, hogy megtegyék, amit csak tudnak. Ha ezt meg tudod valósítani, akkor ez a hatás a hódítás munkája miatt valósult meg. Tegyük fel, hogy azt mondod: „Tudván azt, hogy Ő olyan sok szót tud mondani, amit az ember nem képes, ha Ő nem Isten, akkor ki?” Az, hogy ily módon értesz, nem jelenti azt, hogy elismered Istent. Ha elismered Istent, akkor demonstrálnod kell azt a tényleges cselekedeteiddel. Ha egy gyülekezetet vezetsz, de nem gyakorlod az igazságosságot, ha pénz és vagyon után sóvárogsz, és mindig bezsebeled a gyülekezet összegyűlt pénzét, ez lenne elismerése annak, hogy van Isten? Isten mindenható, és méltó a félelemre. Hogy lehet az, hogy nem félsz, ha tényleg elismered, hogy van Isten? Ha képes vagy ilyen megvetendő dolgokat tenni, akkor tényleg elismered Őt? Isten az, akiben hiszel? Amiben te hiszel, az egy homályos isten; ezért nem félsz! Azok, akik igazán elismerik és ismerik Istent, mind félnek Tőle és nem mernek semmi olyat tenni, ami Vele szemben áll, vagy ami megsérti a saját lelkiismeretüket, különösen félnek bármi olyat tenni, amiről tudják, hogy ellenkezik Isten szándékaival. Csak ezt tekinthetjük Isten létezése elismerésének. Mit kell tenned olyankor, amikor a szüleid meg akarják akadályozni, hogy higgy Istenben? Hogyan szeresd Istent, amikor a nem hívő férjed jó hozzád? És hogyan kellene Istent szeretned, amikor a testvérek utálnak téged? Ha elismered Őt, akkor helyesen fogsz cselekedni ezekben a dolgokban, és meg fogod élni a valóságot. Ha nem teszel konkrét lépéseket, hanem csak azt mondod, hogy elismered Isten létezését, akkor csak a szád jár! Azt mondod, hogy hiszel Benne és elismered Őt, de milyen módon ismered el Őt? Milyen módon hiszel Őbenne? Rettegsz-e Tőle a szívedben? Féled-e Őt? Van-e Őt szerető szíved mélyen a bensődben? Amikor elgyötört vagy és nincs senki, akire támaszkodhatnál, érzékeled Isten szeretetreméltóságát, ám azután teljesen megfeledkezel róla. Ez nem Isten szeretése, sem az Istenben való hit! Végső soron minek az elérését kívánja Isten az embertől? Mindazok az állapotok, amelyeket említettem, például amikor nagyon lenyűgöz a saját fontosságod, amikor úgy érzed, gyorsan meg tudod érteni a dolgokat, mások korlátozása, a többiek lenézése, az emberek megítélése külsejük alapján, az alázatos emberek feletti hatalmaskodás, a gyülekezet pénze utáni sóvárgás és így tovább – csak amikor mindezek a sátáni romlott beállítottságok részben el lettek távolítva belőled, akkor lesz nyilvánvaló a meghódításod.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A hódítás munkájának valódi története (4.))

Isten napi igéi  337. szemelvény

Így munkálkodtam és beszéltem közöttetek, oly sok energiát és szívem vérét fordítottam erre – és ti mikor hallgattatok arra, amit világosan elmondok nektek? Hol terültetek el Előttem, a Mindenható előtt? Miért bántok így Velem? Miért váltja ki haragomat minden, amit mondtok és tesztek? Miért olyan kemény a szívetek? Lesújtottalak benneteket valaha? Miért van, hogy semmi mást nem tesztek, csak Engem szomorítotok és aggasztotok? Arra vártok, hogy haragom, Jahve haragjának napja virradjon rátok? Arra vártok, hogy elszabadítsam lázadó mivoltotok okozta haragomat? Amit értetek teszek, nem minden a ti érdeketekben van? Ám ti mindig is így bántatok Velem, Jahvéval: ellopjátok áldozataimat, oltáromról a felajánlásokat hazaviszitek a farkasvacokba, hogy a kölyköket és a kölykök kölykeit etessétek velük; az emberek egymás ellen harcolnak, dühös pillantásokkal, kardokkal és lándzsákkal nézve farkasszemet, szavaimat, a Mindenható szavait pedig az árnyékszékbe dobjátok, hogy olyan mocskossá váljanak, mint az ürülék. Hol a feddhetetlenségetek? Emberségetek állatiassággá lett! Szívetek már réges-rég kővé vált. Nem tudjátok, hogy amikor haragom napja elérkezik, az lesz az az idő, amikor ítéletet mondok a gonosz fölött, amit ma Ellenem, a Mindenható ellen elkövettek? Azt hiszitek, hogy ha így bolondítotok Engem, ha az Én szavaimat a sárba hajítjátok, és nem hallgattok rájuk – azt hiszitek, hogy ha így tesztek a hátam mögött, azáltal elkerülhetitek haragos tekintetemet? Nem tudjátok, hogy szemeim, Jahve szemei már megláttak benneteket, amikor elloptátok áldozataimat, és az Én tulajdonomra áhítoztatok? Nem tudjátok, hogy amikor elloptátok áldozataimat, épp az oltár előtt tettétek, amelyen az áldozatokat felajánlják? Hogyan hihettétek ilyen okosnak magatokat, és hogy csaphattatok be így Engem? Hogyan távozhatna haragom szörnyen nagy bűneitektől? Hogyan siklana el tomboló dühöm gonosztetteitek fölött? A gonosz, amit ma elkövettek, nem kiutat nyit számotokra, hanem fenyítést gyűjt a holnapotokra; lesújt fenyítésem, a Mindenható fenyítése rátok. Hogy menekülhetnének meg gonosztetteitek és gonosz szavaitok az Én fenyítésem elől? Hogyan jutnának el könyörgéseitek az Én fülembe? Hogyan nyitnék kiutat igaztalanságotok számára? Hogyan engedhetném el az Ellenem lázadó gonosztetteiteket? Hogyan ne tépjem ki a nyelveteket, amely olyan mérges, mint a kígyóé? Nem az igazságotok érdekében szólítotok Engem, hanem igazságtalanságotok következtében gyűjtitek az Én haragomat. Hogyan bocsáthatnék meg nektek? Szememben, a Mindenható szemében szavaitok és tetteitek mocskosnak látszanak. Az Én szemeimben, a Mindenható szemeiben, igazságtalanságotok végtelen fenyítésnek látszik. Hogyan távozhatna tőletek igaz fenyítésem és ítéletem? Mivel így bántok Velem, elszomorítva és megharagítva Engem, hogyan hagyhatnám, hogy megmeneküljetek kezemből, és elkerüljétek a napot, amelyen én, Jahve, megfenyítelek és megátkozlak benneteket? Nem tudjátok, hogy minden gonosz szavatok és kijelentésetek rég eljutott az Én fülembe? Nem tudjátok, hogy igazságtalanságotok rég bemocskolta igazságosságom szent köntösét? Nem tudjátok, hogy lázadó mivoltotok rég kiváltotta hatalmas haragomat? Nem tudjátok, hogy már régóta forrongok miattatok, és már régóta elvisellek titeket? Nem tudjátok, hogy már kárt tettetek a hús-vér testben, amelyben vagyok, cafatokat hagyva belőle? Eddig bírtam, de most már szabadjára eresztem haragomat, és nem tűrlek meg benneteket többé. Nem tudjátok, hogy gonosztetteitek már szemem elé kerültek, és hogy kiáltásaim már eljutottak Atyám fülébe? Hogyan engedhette, hogy így bánjatok Velem? A munkában, amelyet rajtatok végzek, van bármi, ami nem értetek történik? Mégis, melyikőtök lett kedvesebb azért a munkáért, amit Én, Jahve végzek? Lehetnék nem odaadó Atyám akarata iránt, csak mert gyenge vagyok, és a gyötrelem miatt, amelyet elszenvedtem? Hát nem értitek az Én szívemet? Úgy beszélek hozzátok, ahogy Jahve tette; nem áldoztam fel oly sok mindent értetek? Bár hajlandó vagyok mindezt a szenvedést elviselni Atyám munkája kedvéért, hogyan szabadulhatnátok meg az Én szenvedésem miatt a fenyítéstől, amelyet Én hozok rátok? Nem élveztek eleget Belőlem? Ma az Én Atyám nektek ajándékozott engem; nem tudjátok, hogy bőséges szavaimnál még sokkal többet élvezhettek? Nem tudjátok, hogy az Én életem volt a váltsága a ti életeteknek és az általatok élvezett dolgoknak? Nem tudjátok, hogy Atyám az Én életemet használta fel, hogy megküzdjön a Sátánnal, és hogy az Én életemet is nektek ajándékozta, hogy százszorosan kapjatok, és lehetővé tette, hogy oly sok kísértést elkerüljetek? Nem tudjátok, hogy csakis az Én munkám révén mentesültetek számos kísértéstől és számos tüzes fenyítéstől? Nem tudjátok, hogy csakis Miattam engedi meg nektek Atyám, hogy mostanáig örvendjetek? Hogyan maradhattok ma is ilyen hajthatatlanok, mintha bőrkeményedések nőttek volna a szíveteken? Hogyan kerülhetné el a gonosz, amit ma elkövettek, a harag napját, amely a földről való távozásomat követi majd? Hogyan engedhetném meg, hogy azok, akik ilyen hajthatatlanok, megmeneküljenek Jahve haragjától?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Senki, aki a hús-vér testből való, nem menekülhet meg a harag napja elől)

Isten napi igéi  338. szemelvény

Gondoljatok vissza a múltra: Mikor volt tekintetem haragos és hangom szigorú felétek? Mikor bocsátkoztam szőrszálhasogató vitába veletek? Mikor róttalak meg benneteket ok nélkül? Mikor róttalak meg benneteket szemtől szembe? Nem az Én munkám kedvéért szólítom Atyámat, hogy mentesítsen benneteket minden kísértéstől? Miért bántok így Velem? Használtam valaha hatalmamat, hogy lesújtsam testeteket? Miért így viszonozzátok Nekem mindezt? Miután hideget és meleget is kaptam tőletek, sem forrók nem vagytok, sem hidegek, aztán pedig hízelkedni próbáltok Nekem, és rejtegettek Előlem dolgokat, szátok pedig az igaztalanok köpetével van tele. Azt hiszitek, a nyelvetek becsaphatja az Én Lelkemet? Azt hiszitek, a nyelvetek megmenekülhet az Én haragomtól? Azt hiszitek, a nyelvetek ítéletet mondhat az Én tetteim, Jahve tettei fölött, ahogy csak akar? Olyan Isten vagyok én, aki fölött ember ítéletet mondhat? Megengedhetem, hogy egy kis féreg így káromoljon Engem? Hogyan helyezhetném a lázadás e fiait az Én örök áldásaim közé? Szavaitok és tetteitek már régen lelepleztek és elítéltek benneteket. Amikor kifeszítettem az eget, és minden dolgot megteremtettem, nem engedtem, hogy Rajtam kívül bármely teremtmény kedve szerint részt vegyen ebben, és még kevésbé engedem, hogy bármi megzavarja az Én munkámat és irányításomat, ahogy épp jólesik neki. Nem tűrök sem embert, sem tárgyat; hogyan kímélném hát meg azokat, akik kegyetlenek és embertelenek Irántam? Hogyan bocsáthatnék meg azoknak, akik elárulják szavaimat? Hogyan kímélhetném meg azokat, akik lázadoznak Ellenem? Nem az Én kezemben, a Mindenható kezében van-e az ember sorsa? Hogyan tekinthetném szentnek igaztalanságodat és lázadó mivoltodat? Hogyan szennyezhetnék be bűneid az Én szentségemet? Engem nem szennyez be az igazságtalanok mocska, és nem lelem örömömet az igaztalanok felajánlásaiban. Ha te hűséges volnál Irántam, Jahve iránt, elvehetnéd magadnak az áldozatokat az Én oltáromról? Használhatnád mérges nyelvedet arra, hogy az Én szent nevemet káromold? Elárulhatnád ily módon az Én szavaimat? Kezelhetnéd az Én dicsőségemet és szent nevemet eszközként, hogy a Sátánt, a gonoszt szolgáld vele? Az Én életem a szentek élvezetére adatik. Hogyan engedhetném, hogy kedved szerint játékszerként bánj az Én életemmel, és magatok között konfliktuskeltés eszközeként használd? Hogyan lehettetek ilyen szívtelenek és ennyire megfosztva a jók útjától, amilyenek Irántam vagytok? Nem tudjátok, hogy Én már leírtam gonosztetteiteket itt, az élet szavai között? Hogyan menekülhetnétek meg a harag napja elől, amikor megfenyítem Egyiptomot? Hogyan engedhetném, hogy újra meg újra ily módon forduljatok szembe és lázadozzatok Ellenem? Nyíltan megmondom nektek: amikor eljön a nap, fenyítésetek elviselhetetlenebb lesz, mint Egyiptomé! Hogyan menekülhettek meg haragom napja elől? Bizony mondom nektek: kitartásom felkészült a ti gonosztetteitekre, és a ti aznapi fenyítésetek végett létezik. Nem ti fogtok haragos ítéletet elszenvedni, mihelyt Én hosszantűrésem végére érek? Nem az Én kezemben, a Mindenható kezében van minden dolog? Hogyan engedhetném, hogy így lázadozzatok Ellenem a mennyek alatt? Nagyon nehéz lesz az életetek, mert ti találkoztatok a Messiással, akiről megmondatott, hogy el fog jönni, de sohasem jött el. Nem az Ő ellenségei vagytok? Jézus barátságban volt veletek, ti mégis a Messiás ellenségei vagytok. Nem tudjátok, hogy bár barátok vagytok Jézussal, gonosztetteitek megtöltötték a gyűlöletesek edényeit? Noha nagyon közel álltok Jahvéhoz, mégsem tudjátok, hogy gonosz szavaitok eljutottak Jahve fülébe, és kiváltották az Ő haragját? Hogyan lehetne Ő közel hozzád, és hogyan ne égetné el edényeidet, amelyek gonosztettekkel vannak tele? Hogyan lehetne Ő bármi más, mint az ellenséged?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Senki, aki a hús-vér testből való, nem menekülhet meg a harag napja elől)

Isten napi igéi  339. szemelvény

Most a te önmagát kényeztető hús-vér testedre nézek, amely megpróbál hízelegni Nekem, és csak egy kis figyelmeztetésem van a számodra; ennek ellenére nem fogok fenyítéssel „szolgálni” neked. Tudnod kellene, hogy milyen szerepet játszol a munkámban, és akkor elégedett leszek. Az ezen túli ügyekben, ha te ellenállsz Nekem, vagy elköltöd a pénzemet, vagy megeszed a Nekem, Jahvénak szánt áldozatokat, vagy ha ti, férgek egymást marjátok, vagy ha ti, kutyaszerű teremtmények veszekedtek, vagy megsértitek egymást – ezek egyikével sem foglalkozom. Nektek csak azt kell tudnotok, hogy miféle dolgok vagytok, és Én elégedett leszek. Mindezektől eltekintve, ha fegyvert akartok fogni egymásra vagy szavakkal csatázni egymással, az rendben van; Én nem kívánok ilyen dolgokba avatkozni és egyáltalán semmi kapcsolatom nincs az emberi ügyekkel. Nem azért, mert nem érdekelnek a köztetek lévő viták; hanem azért, hogy Én nem közületek való vagyok, és mert nem veszek részt a köztetek lévő ügyekben. Én Magam nem vagyok teremtett lény és nem vagyok a világról való, ezért utálom az emberek nyüzsgő életét és a köztük lévő kusza, helytelen kapcsolatokat. Különösen utálom a hangoskodó tömegeket. Ugyanakkor mélyreható ismeretekkel rendelkezem a minden teremtett lény szívében lévő tisztátalanságról, és mielőtt megteremtettelek titeket, már tudtam az emberi szív mélyén létező igazságtalanságról, és ismertem az emberi szívben lévő összes csalárdságot és galádságot. Ezért, még ha egyáltalán nincsenek is nyomok, amikor az emberek igazságtalan dolgokat tesznek, akkor is tudom, hogy a ti szívetekben rejlő igazságtalanság felülmúlja mindannak a gazdagságát, amit teremtettem. Mindegyikőtök a sokaság csúcsára emelkedett; felemelkedtetek, hogy a tömegek ősei legyetek. Ti rendkívül önkényesek vagytok és ámokfutók vagytok az összes féreg között, keresitek a kényelmes helyet, és azzal a gondolattal áltatjátok magatokat, hogy felfaljátok a nálatok kisebb férgeket. Rosszindulatúak és álnokok vagytok a szívetekben, a tenger fenekére süllyedt szellemeken is túltesztek. A trágya alján laktok, és addig zavarjátok a kukacokat fentről lefelé, amíg nincs nyugtuk, egy ideig harcolva egymással, majd megnyugodva. Ti nem tudjátok a helyeteket, mégis harcoltok egymással a trágyában. Mit nyerhettek az ilyen harcból? Ha valóban lenne félelem a szívetekben az Én irányomban, hogyan vetélkedhetnétek egymással a hátam mögött? Nem számít, milyen magas pozícióban vagy, nem vagy-e még mindig egy büdös kis féreg a trágyában? Képes leszel-e szárnyakat növeszteni, és galambbá válni az égen? Ti, bűzös kis férgek áldozatokat loptok az Én, vagyis Jahve oltáráról; ezzel meg tudjátok menteni a tönkretett, elpusztított hírneveteket, és Izráel választott népévé válhattok? Szégyentelen nyomorultak vagytok! Az oltáron lévő áldozatokat az emberek ajánlották fel Nekem, az Engem félők ragaszkodásának jeleként. Én rendelkezem felettük és Én használom őket, tehát hogyan foszthatsz meg Engem az emberek által Nekem adott kis gerléktől? Nem félsz Júdássá válni? Nem félsz, hogy földed vérmezővé válik? Te szégyentelen! Azt hiszed, hogy az emberek által felajánlott gerlék azért vannak, hogy a te gyomrodat táplálják, te féreg? Amit neked adtam, az az, amit szívesen és készségesen adok; amit nem adtam neked, annak az Én rendelkezésemre kell állnia. Nem lophatod el egyszerűen az adományaimat. Aki munkálkodik, az Én vagyok, Jahve – a Teremtő –, és az emberek Miattam áldoznak. Azt hiszed, hogy ez a jutalom mindazért a rohangálásért, amit te csinálsz? Te tényleg szégyentelen vagy! Kinek a kedvéért rohangálsz? Csak nem magadért? Miért lopod el az áldozataimat? Miért lopod a pénzt a pénzeszsákomból? Nem vagy-e Iskarióti Júdás fia? A nekem, Jahvénak szánt áldozatokat a papoknak kell élvezniük. Te pap vagy? Önelégülten meg mered enni áldozataimat, még az asztalra is kiteszed őket; te semmit sem érsz! Te értéktelen nyomorult! Az én tüzem, Jahve tüze, el fog égetni téged!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Amikor a lehulló levelek visszatérnek a gyökereikhez, te megbánod majd mindazt a gonoszságot, amit tettél)

Isten napi igéi  340. szemelvény

A hitetek nagyon szép; azt mondjátok, hogy egész életeteket hajlandók vagytok munkámra fordítani, és hogy hajlandóak vagytok életeteket feláldozni érte, de beállítottságotok nem sokat változott. Csak arrogánsan beszéltek, annak ellenére, hogy a tényleges viselkedésetek nagyon is hitvány. Olyan, mintha az emberek nyelve és ajka a mennyben lenne, de a lábuk messze lent a földön, és ennek következtében a szavaik és a tetteik, valamint a hírnevük még mindig darabokban és romokban hever. A hírnevetek tönkrement, a modorotok aljas, a beszédmódotok alantas, és az életetek megvetendő; még az emberi mivoltotok teljessége is mélyen hitvány. Kicsinyesek vagytok másokkal szemben, és minden apróságon alkudoztok. A saját hírnevetek és státuszotok miatt veszekedtek, olyannyira, hogy még a pokolba és a tűz tavába is hajlandóak vagytok leszállni. A jelenlegi szavaitok és tetteitek elegendőek Nekem ahhoz, hogy megállapítsam, hogy bűnösök vagytok. A munkámhoz való hozzáállásotok elég ahhoz, hogy megállapítsam, hogy igaztalanok vagytok, és az összes beállítottságotok elégséges ahhoz, hogy rámutassak, hogy mocskos lelkek vagytok, akik tele vannak ocsmányságokkal. A megnyilvánulásaitok és az, amit feltártok, elegendőek ahhoz, hogy kimondjam, hogy olyan emberek vagytok, akik megitták a magukét a tisztátalan lelkek véréből. Amikor a menny királyságába való belépésről van szó, nem feditek fel az érzéseiteket. Azt hiszitek, hogy amilyenek most vagytok, elegendő ahhoz, hogy át tudjatok lépni mennyei királyságom kapuján? Azt hiszitek, hogy engedélyt nyerhettek, hogy belépjetek a munkám és szavaim szent földjére anélkül, hogy saját szavaitokat és tetteiteket előbb próbára tenném? Ki tudna port hinteni a szemembe? Hogyan kerülhetnék el megvetendő, alantas viselkedéseitek és beszélgetéseitek tekintetemet? Az életeteket úgy határoztam meg, hogy olyan élet legyen, amelyben e tisztátalan szellemek vérét isszátok és húsát eszitek, mert minden nap Előttem utánozzátok őket. Viselkedésetek különösen rossz és hitvány volt Előttem, így hogyan ne találhatnálak benneteket utálatosnak? Szavaitok a tisztátalan szellemek szennyeit tartalmazzák: ugyanúgy hízelegtek, titkolóztok és áltattok, mint azok, akik boszorkánysággal foglalkoznak, és mint azok, akik csalárdak és az igaztalanok vérét isszák. Az ember minden megnyilvánulása rendkívül igaztalan, hogyan kerülhetne tehát valamennyi ember a szent földre, ahol az igazak vannak? Azt hiszed, hogy a megvetendő viselkedésed szentként elkülöníthet téged az igaztalanoktól? A kígyószerű nyelved végül tönkreteszi majd ezt a testedet, amely pusztítást végez és ocsmányságokat követ el, a kezeid pedig, amelyeket tisztátalan lelkek vére borít, végül szintén a pokolba fogják húzni a lelkedet. Miért nem ragadod meg hát ezt a lehetőséget, hogy megtisztítsd a mocsokkal borított kezeidet? És miért nem használod ki ezt a lehetőséget, hogy kivágd azt az igaztalan szavakat beszélő nyelvedet? Lehet, hogy hajlandó vagy a pokol lángjaiban szenvedni a kezeid, a nyelved és az ajkad kedvéért? Két szememmel átvizsgálom a számtalan ember szívét, mert már jóval azelőtt, hogy megteremtettem volna az emberiséget, kezemmel megragadtam az emberek szívét. Már régen átláttam a szívükön, így hogyan kerülhetnék el gondolataik a tekintetemet? Hogyne lenne túl késő megmenekülniük attól, hogy Lelkem megégesse őket?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindannyian annyira hitvány jellemek vagytok!)

Isten napi igéi  341. szemelvény

Az ajkad kedvesebb, mint a galamboké, de a szíved alattomosabb, mint a régi kígyó. Az ajkaid olyan gyönyörűek, akár a libanoni nők, de a szíved nem kedvesebb, mint az övék, és semmiképpen sem hasonlítható a kánaániak szépségéhez. A szíved oly csalárd! Amit utálok, az csak az igaztalanok ajka és a szívük, és amit az emberektől követelek, az nem az, hogy felülmúlják a szenteket; csak éppen ellenszenvet érzek az igaztalanok gonosz tettei iránt, és remélem, hogy képesek lesznek levetni a mocskosságukat és kiszabadulni a jelenlegi szorult helyzetükből, hogy kitűnjenek az igaztalanok közül, és együtt éljenek és legyenek szentek azokkal, akik igazak. Ti ugyanolyan körülmények között vagytok, mint Én, mégis elborít benneteket a mocsok; még a legcsekélyebb mértékben sincs meg bennetek a kezdetben teremtett emberek eredeti hasonlatossága. Sőt, mivel mindennap azon tisztátalan lelkek hasonlatosságát utánozzátok, azt teszitek, amit ők tesznek, és azt mondjátok, amit ők mondanak, minden részetek – még a nyelvetek és ajkatok is – átitatódott az ő szennyes vizükkel, olyannyira, hogy teljesen beborítanak benneteket az ilyen foltok, és egyetlen részetek sem használható az Én munkámra. Ez olyan szívszaggató! Ti a lovak és a marhák efféle világában éltek, de valójában nem aggódtok; tele vagytok örömmel, és szabadon és könnyedén éltek. Ebben a szennyes vízben úszkáltok, de valójában észre sem veszitek, hogy ilyen helyzetbe kerültetek. Mindennap tisztátalan lelkekkel elegyedtek, és „ürülékkel” érintkeztek, az életetek pedig meglehetősen közönséges; valójában nem vagy tudatában annak, hogy egyáltalán nem élsz az emberi világban, és hogy nem vagy önmagad ura. Hát nem tudod, hogy az életedet régen eltaposták azok a tisztátalan lelkek, vagy hogy a jellemedet régen bemocskolta a szennyes víz? Azt hiszed, hogy egy földi paradicsomban élsz, és hogy a boldogság közepette vagy? Nem tudod, hogy tisztátalan lelkek mellett éltél, és hogy te mindazzal léteztél együtt, amit ők készítettek neked? Hogyan lehetne bármilyen értelme annak, ahogyan élsz? Hogyan lehetne az életednek bármilyen értéke? A szüleid után szaladgáltál, a tisztátalan szellemek szülei után, de valójában fogalmad sincs arról, hogy akik téged bántottak, azok a tisztátalan szellemek szülei, akik a világra hoztak és felneveltek téged. Sőt mi több, azzal sem vagy tisztában, hogy minden szennyedet valójában ők adták neked; te csak annyit tudsz, hogy ők tudnak neked „örömet” szerezni, nem fenyítenek meg téged, nem ítélkeznek feletted, és főleg nem átkoznak meg téged. Soha nem kaptak tőled dührohamot, hanem kedvesen és barátsággal bánnak veled. A szavaik táplálják a szívedet és rabul ejtenek téged, hogy összezavarodj, és anélkül, hogy észrevennéd, beszippantottak és te készséggel szolgálod őket, így válsz a kivezető útjukká és szolgájukká. Nincs semmiféle panaszod, de hajlandó vagy dolgozni nekik, mint a kutyák, mint a lovak; ők félrevezetnek téged. Emiatt egyáltalán nincs semmilyen reakciód arra a munkára, amit én végzek. Nem csoda, hogy titokban mindig ki akarsz csúszni az ujjaim közül, és nem csoda, hogy mindig édes szavakat akarsz használni, hogy csalárd módon jóindulatot csikarj ki Tőlem. Mint kiderült, neked már volt egy másik terved, egy másik megállapodásod. Láthatsz egy kicsit abból, amit Én a Mindenhatóként cselekszem, de a legkevésbé sem ismered ítéletemet és fenyítésemet. Fogalmad sincs arról, hogy mikor kezdődött az Én fenyítésem; csak becsapni tudsz Engem – de azt nem tudod, hogy nem fogok eltűrni semmilyen kihágást az embertől. Mivel már elhatároztad, hogy Engem szolgálsz, nem foglak elengedni téged. Olyan Isten vagyok, aki irtózik a gonosztól, és olyan Isten vagyok, aki féltékeny az emberre. Mivel már az oltárra helyezted a szavaidat, nem engedem meg, hogy a szemem láttára elszökj, és azt sem engedem, hogy két urat szolgálj. Azt gondoltad, hogy lehet egy második szerelmed, miután szavaidat oltáromra és szemeim elé helyezted? Hogyan engedhetném meg, hogy az emberek ennyire bolondot csináljanak Belőlem? Azt hitted, hogy könnyelműen fogadalmakat és esküket tehetsz Nekem a nyelveddel? Hogyan tehettél esküket az Én trónomnál, az Én trónomnál, aki a Legmagasságosabb vagyok? Azt hitted, hogy esküid már elmúltak? Hadd mondjam el nektek: még ha a testetek el is múlik, az esküitek nem múlhatnak el. A végén esküitek alapján foglak elítélni titeket. Ti azonban azt hiszitek, hogy felületesen is meg tudtok birkózni Velem, hogy szavaitokat Elém helyezitek, és hogy szívetek tisztátalan szellemeket és gonosz szellemeket szolgálhat. Hogyan is tűrhetné haragom ezeknek a kutyaszerű és disznószerű embereknek a csalárdságát? Végre kell hajtanom adminisztratív rendeleteimet, és vissza kell szereznem a tisztátalan szellemek kezéből mindazokat a kimért, „jámbor” embereket, akik hisznek Bennem, hogy fegyelmezetten „várakozhassanak” Rám, legyenek az Én ökreim, legyenek az Én lovaim, és az Én öldöklésem által legyenek vezényelve. Ráveszlek majd, hogy vedd fel a korábbi fogadalmadat, és újra Engem szolgálj. Nem engedek egyetlen olyan teremtett lényt sem, amely becsap Engem. Azt hitted, hogy csak úgy önkényesen kéréseket fogalmazhatsz meg és hazudozhatsz előttem? Azt hitted, hogy nem hallottam vagy nem láttam a szavaidat és tetteidet? Hogy ne lettek volna a szavaid és tetteid az Én szemem előtt? Hogyan engedhetném meg valaha is, hogy az emberek így becsapjanak Engem?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindannyian annyira hitvány jellemek vagytok!)

Isten napi igéi  342. szemelvény

Köztetek jártam több tavaszon és őszön át; sokáig éltem köztetek, és veletek éltem. Mennyi aljas viselkedésetek siklott el közvetlenül a szemeim előtt? Azok a szívbéli szavaitok folyamatosan a fülemben visszhangzanak; millió és millió fogadalmatokat helyeztétek az oltáromra – még megszámlálni is túl sok lenne. Ami azonban az elkötelezettségetek és a ráfordításotokat illeti, még egy jottányit sem adtok. Az őszinteségnek még egy apró cseppjét sem helyezitek oltáromra. Hol vannak a Bennem való hitetek gyümölcsei? Végtelen kegyelmet kaptatok Tőlem, és láttátok a menny végtelen misztériumait; még a menny lángjait is megmutattam nektek, de nem volt szívem megégetni titeket. Mégis, mennyit adtatok Nekem cserébe? Mennyit vagytok hajlandók adni Nekem? Az Általam neked ajándékozott étellel a kezedben megfordulsz és felajánlod azt Nekem, sőt azt mondod, hogy ezt a saját kemény munkád verejtékéért cserébe kaptad, és hogy felajánlod Nekem mindazt, ami a tiéd. Hogyhogy nem tudod, hogy a Nekem szánt „hozzájárulásaid” mind csak olyan dolgok, amelyeket elloptak az oltáromról? Ráadásul most, hogy felajánlod őket Nekem, vajon nem csapsz-e be Engem? Hogyhogy nem tudod, hogy amit ma élvezek, az mind az oltáromon lévő felajánlások, nem pedig az, amit kemény munkáddal kerestél, majd felajánlottál Nekem? Ti tényleg így be merészeltek csapni Engem, hogyan tudnék hát megbocsátani nektek? Hogyan várhatjátok el tőlem, hogy ezt tovább tűrjem? Mindent nektek ajándékoztam, mindent feltártam nektek, és gondoskodtam a szükségleteitekről szélesre tárva a horizontot előttetek, ti mégis így becsaptok Engem, nem törődve a lelkiismeretetekkel. Önzetlenül mindent nektek adományoztam, hogy bár szenvedtek, mégis elnyertétek Tőlem mindazt, amit a mennyből hoztam. Még sincs bennetek semmi odaadás, és még ha csak egy apró hozzájárulást is tettetek, megpróbáltok utólag „elszámolni” Velem. Vajon a hozzájárulásod nem egyenlő a semmivel? Amit Nekem felajánlottál, az csupán egy homokszem, amit viszont Tőlem kértél, az egy tonna arany. Nem vagy egyszerűen észszerűtlen? Én köztetek munkálkodom. Egyáltalán nincs nyoma annak a tíz százaléknak, amit Nekem kellene adni, nemhogy további áldozatoknak. Sőt, azt a tíz százalékot, amit az elkötelezettek felajánlanak, a gonosz lefoglalja. Nem széledtetek-e szét mindannyian Tőlem? Nem vagytok-e mindannyian ellenségesek Velem szemben? Nem romboljátok-e mindannyian az oltáromat? Hogy lehetne az ilyen embereket kincsnek tekinteni a szememben? Nem sertések és kutyák-e ők, akiket gyűlölök? Hogyan nevezhetném kincsnek a gonosztetteiteket? Kikért történik valójában a munkám? Lehetséges, hogy a célja csupán az, hogy mindannyiótokra lesújtsak, hogy felfedjem hatalmamat? Nem függ-e mindannyiótok élete egyetlen szavamtól? Miért van az, hogy csak szavakat használok, hogy utasítsalak benneteket, és nem változtattam a szavakat tényekké, hogy lesújtsak rátok, amilyen hamar csak tudok? Szavaimnak és munkámnak az csupán a célja, hogy lesújtsak az emberekre? Olyan Isten vagyok, aki válogatás nélkül megöli az ártatlant? Most éppen hányan jöttök Elém a teljes lényetekkel, hogy az emberi élet helyes útját keressétek? Csak a testetek áll Előttem; a szívetek még mindig szabadon van, és messze, messze van Tőlem. Mivel nem tudjátok, hogy valójában mi is az Én munkám, sokan vannak közöttetek, akik el akarnak távozni Tőlem és el akarnak távolodni Tőlem, remélve, hogy ehelyett a boldogság világában élhetnek, ahol nincs fenyítés és ítélet. Hát nem ezt kívánják az emberek a szívükben? Én nem próbállak kényszeríteni téged. Bármelyik utat választod is, az a saját döntésed. A mai út ítéletekkel és átkokkal jár, de mindannyiótoknak tudnotok kell, hogy mindaz, amit Én adományoztam nektek – legyen az ítélet vagy fenyítés – a legjobb ajándékok, amiket biztosítottam nektek, és ezek mind olyan dolgok, amelyekre sürgősen szükségetek van.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindannyian annyira hitvány jellemek vagytok!)

Isten napi igéi  343. szemelvény

Rengeteg munkát végeztem a földön, és oly sok éven át jártam az emberiség között, de az emberek ritkán ismerik képmásomat és természetemet, és kevesen tudják alaposan megmagyarázni a munkát, amit végzek. Annyi minden hiányzik az emberekből, mindig hiányzik belőlük annak megértése, hogy mit csinálok, és a szívük mindig résen áll, mintha mélyen félnének attól, hogy más helyzetbe hozom őket, és aztán nem törődöm velük. Így az emberek Irányomban tanúsított magatartásai mindig langyosak, egy jó adag óvatossággal együtt. Ez azért van így, mert az emberek úgy értek el a jelenbe, hogy nem értik az Általam végzett munkát, és különösen értetlenül állnak a szavak előtt, amiket mondok nekik. Kezükben tartják szavaimat, nem tudva, hogy elkötelezzék-e magukat a bennük való rendíthetetlen hit mellett, vagy a határozatlanságot válasszák és feledjék el őket. Nem tudják, hogy gyakorlatba ültessék-e őket, vagy várjanak ki és meglátják, hogy mindent félretegyenek-e és bátran kövessenek, vagy továbbra is tartsák meg a barátságot a világgal, mint korábban. Az emberek belső világa olyan bonyolult, és ők olyan ravaszok. Mivel az emberek nem látják tisztán vagy teljesen szavaimat, sokan közülük nehezen tudják gyakorolni azokat, és nehezen tudják a szívüket Elém fektetni. Mélyen megértem a nehézségeiteket. Sok gyengeség elkerülhetetlen, ha testben élünk, és sok objektív tényező okoz nehézségeket nektek. Tápláljátok a családotokat, kemény munkával töltitek a napjaitokat, és a hónapok és az évek viszontagságosan telnek. A testben való életben sok nehézség adódik – ezt nem tagadom, és természetesen a veletek szemben támasztott követelményeim összhangban állnak a ti nehézségeitekkel. Az Általam végzett munka követelményei mind a ti tényleges érettségeteken alapulnak. Talán a múltban az embereknek a munkájuk során veletek szemben támasztott követelményei keveredtek a túlzás elemeivel, de tudnotok kell, hogy Én soha nem támasztottam túlzott követelményeket veletek szemben abban, amit mondok és teszek. Minden követelmény az emberek természetén, testén és azon alapul, hogy mire van szükségük. Tudnotok kell, és nagyon világosan meg tudom mondani nektek, hogy nem ellenzem az emberek bizonyos észszerű gondolkodásmódját, és nem ellenzem az emberiség eredendő természetét. Az, hogy az emberek eddig kételkedtek szavaimban, és hogy az emberek kevesebb mint fele hiszi el szavaimat, csak azért van, mert az emberek nem értik, hogy valójában mik azok a normák, amelyeket felállítottam nekik, és nem értik szavaim eredeti jelentését sem. A többiek álhívők, és még többen vannak azok, akik azt szeretik hallgatni, amikor „mesélek”. Sőt, sokan vannak, akik a látványt élvezik. Figyelmeztetlek titeket: sok szavam már megnyílt azoknak, akik hisznek Bennem, azokat pedig, akik élvezik a királyság gyönyörű látványát, de a kapuján kívül rekedtek, már kiiktattam. Nem csak konkoly vagytok, akiket Én visszautasítok? Hogyan tudtátok nézni, ahogy elmegyek, és aztán örömmel üdvözölni visszatérésemet? Mondom nektek, miután Ninive lakosai meghallották Jahve dühös szavait, azonnal bűnbánatot gyakoroltak zsákruhában és hamuban. Mivel hittek a szavainak, tele voltak rémülettel és rettegéssel, és ezért zsákruhában és hamuban bűnbánatot gyakoroltak. Ami a mai embereket illeti, bár ti is hisztek az Én szavaimnak, sőt, még inkább hiszitek, hogy Jahve ma ismét eljött közétek, a hozzáállásotok nem más, mint tiszteletlen – mintha csak megfigyelnétek Jézust, aki Júdeában született több ezer évvel ezelőtt, és most leszállt közétek. Mélyen megértem a szívetekben létező csalárdságot; legtöbben kíváncsiságból követtek Engem és az üresség miatt jöttetek Engem keresni. Amikor a harmadik kívánságotok meghiúsul – a békés és boldog életre való vágyatok –, akkor a kíváncsiságotok is szertefoszlik. A mindannyiótok szívében létező csalárdság lelepleződik a szavaitok és tetteitek által. Őszintén szólva, ti csak kíváncsiak vagytok Rám, de nem féltek Tőlem; nem vigyáztok a szátokra, és még kevésbé gyakoroltok visszafogottságot a viselkedésetekben. Akkor valójában milyen hitetek van? Valódi? Ti csak arra használjátok az Én szavaimat, hogy eloszlassátok aggodalmaitokat és enyhítsétek az unalmatokat, hogy kitöltsétek a megmaradt üres tereket az életetekben. Közületek ki valósította meg az Én szavaimat? Kinek van valódi hite? Folyamatosan azt kiabáljátok, hogy Isten olyan Isten, aki mélyen az emberek szívébe lát, de hogyan egyeztethető Velem össze a szívetekben az az Isten, akiről kiabáltok? Ha így kiabáltok, akkor miért viselkedtek úgy? Lehetséges, hogy ezzel a szeretettel akartok törleszteni Nekem? Nem kevés odaadás van ajkaitokon, de hol vannak az áldozataitok és a jó cselekedeteitek? Ha a szavaitok nem jutnának el a fülembe, hogy tudnálak ennyire gyűlölni titeket? Ha valóban hinnétek Bennem, hogyan kerülhetnétek ilyen szorult helyzetbe? Lehangolt az arckifejezésetek, mintha az alvilágban állnátok a bíróság előtt. Egy szemernyi életerőtök sincs és erőtlenül beszéltek a belső hangotokról; sőt tele vagytok panasszal és átkokkal. Már régen elvesztettétek a hitet abban, amit csinálok, és még az eredeti hitetek is eltűnt, akkor hogyan követhetnétek a végsőkig? Mivel ez így van, akkor hogyan lehet titeket megmenteni?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Szavak fiataloknak és időseknek)

Isten napi igéi  344. szemelvény

Bár az Én munkám nagyon hasznos nektek, szavaim mégis mindig leperegnek rólatok, és semmivé válnak bennetek. Nehéz olyan dolgokat találni, amelyeket tökéletesíthetek, és ma már majdnem elvesztettem bennetek a reményt. Több éve keresgélek köztetek, de nehéz találni valakit, aki a bizalmasom lehet. Úgy érzem, nincs bizalmam, hogy továbbra is munkálkodjam bennetek, és nincs szeretetem, amellyel továbbra is szerethetlek titeket. Ez azért van, mert már régen megundorodtam a „teljesítményeitektől”, amennyire kicsinyek és szánalmasak; úgy tűnik, mintha soha nem beszéltem volna közöttetek és soha nem munkálkodtam volna bennetek. Az eredményeitek olyan gyomorforgatóak. Mindig rombolást és szégyent hoztok magatokra, és szinte értéktelenek vagytok. Alig találom bennetek az emberi hasonlatosságot, és az ember nyomát is alig érzem. Hol van friss illatotok? Hol van az az ár, amelyet sok éven át fizettetek, és hol vannak az eredmények? Soha nem találtatok egyetlent sem? A munkám most új kezdetet vesz, újra indul. Nagy terveket fogok megvalósítani, és még nagyobb munkát szeretnék véghez vinni, de ti még mindig a sárban fetrengtek, mint korábban, a múlt mocskos vizében éltek, és gyakorlatilag nem sikerült megszabadulnotok az eredeti nehéz helyzetetekből. Ezért még mindig nem nyertetek semmit az Én szavaimból. Még mindig nem szabadítottátok ki magatokat az eredeti, sárból és mocskos vízből álló helyetekből, és csak ismeritek az Én szavaimat, de valójában nem léptetek be szavaim szabadságának birodalmába, ezért a szavaim soha nem nyíltak meg nektek; olyanok, mint egy próféciakönyv, amely évezredek óta le van pecsételve. Megjelenek nektek az életetekben, de ti sohasem vagytok tudatában ennek. Nem is ismertek fel Engem. Az Általam kimondott szavak közel fele ítélet rólatok, és a fele hatást érik el, kábultságban és tanácstalanságban hagyva titeket. A másik fele olyan szavakból áll, amelyek az életről és arról tanítanak titeket, hogy hogyan viselkedjetek. Úgy tűnik azonban, hogy ami titeket illet, ezek a szavak nem is léteznek, vagy mintha gyerekek szavait hallgatnátok, olyan szavakat, amelyekre mindig burkolt mosollyal reagáltok, de soha nem igazodtok hozzájuk. Ti soha nem aggódtatok ezek miatt; mindig is elsősorban a kíváncsiság jegyében figyeltétek a tetteimet, aminek az az eredménye, hogy most a sötétségbe zuhantatok és nem látjátok a fényt, így aztán szánalmasan sírtok a sötétben. Amit akarok, az az alávetettségetek, a feltétel nélküli alávetettségetek, és még inkább megkövetelem, hogy teljesen biztosak legyetek mindenben, amit mondok. Nem szabad hanyag hozzáállást felvennetek, és különösen nem szabad szelektíven kezelnetek az Általam elmondottakat, és nem szabad közömbösnek lennetek a szavaimmal és a munkámmal szemben, ahogyan szokásotok. Az Én munkám köztetek folyik, és nagyon sok szavamat adományoztam nektek, de ha így bántok Velem, csak a pogány családoknak adhatom át azt, amit ti nem nyertetek el és nem is alkalmaztatok a gyakorlatban. Az összes teremtett lény közül ki az, akit nem tartok a kezemben? A legtöbben közületek „öregkorúak”, és nincs meg bennetek az energia, hogy elfogadjátok ezt a fajta munkát, amellyel Én rendelkezem. Olyanok vagytok, mint a Hanhao madár^[a], alig boldogultok, és soha nem vettétek komolyan a szavaimat. A fiatalok rendkívül hiúak és túlságosan engedékenyek, és még kevésbé törődnek az Én munkámmal. Nem érdekli őket, hogy a lakomám finomságaiból lakmározzanak; olyanok, mint egy kis madár, amely kirepült a ketrecéből, hogy messzire merészkedjen a távolba. Hogyan lehetnek hasznosak Számomra az ilyen fiatalok és idősek?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Szavak fiataloknak és időseknek)

Lábjegyzet:

a. A Hanhao madár története nagyon hasonlít Aesopus meséjéhez a hangyáról és a szöcskéről. A Hanhao madár inkább alszik, minthogy fészket építsen, amíg meleg az idő, annak ellenére, hogy szomszédja, egy szarka többször is figyelmezteti. Amikor beköszönt a tél, a madár halálra fagy.

Isten napi igéi  345. szemelvény

Bár ti, fiatalok, mind olyanok vagytok, mint az oroszlánkölykök, ritkán van szívetekben az igaz út. A fiatalságotok nem jogosít fel titeket többre a munkámból; ellenkezőleg, mindig kiváltjátok az undoromat irántatok. Bár fiatalok vagytok, hiányzik belőletek az életerő vagy az ambíció, és sosem kötelezitek el magatokat a jövőtökkel kapcsolatban; olyan, mintha közömbösek és merengőek lennétek. Azt lehetne mondani, hogy az életerő, a törekvések és az állásfoglalás, aminek a fiatalokban meg kellene lennie, bennetek abszolút nem található meg; nektek, efféle fiataloknak nincs álláspontotok, és nem tudtok különbséget tenni helyes és helytelen, jó és rossz, szépség és rútság között. Lehetetlen bármiféle friss elemet találni bennetek. Szinte teljesen régimódiak vagytok, és ti, efféle fiatalok, a tömeget is megtanultátok követni és megtanultatok irracionálisnak lenni. Soha nem tudjátok egyértelműen megkülönböztetni a jót a rossztól, nem tudtok különbséget tenni igaz és hamis között, soha nem törekedtek a kiválóságra, és azt sem tudjátok megmondani, hogy mi a helyes és mi a helytelen, mi az igazság és mi a képmutatás. A vallás bűze súlyosabb és komolyabb körülöttetek, mint az idős embereknél. Még arrogánsok és oktalanok is vagytok, versengőek, és nagyon erős az agresszió iránti vonzalmatok – hogyan birtokolhatná egy ilyen fiatal az igazságot? Hogyan tud tanúságot tenni valaki, aki nem tud állást foglalni? Hogyan lehet fiatalnak nevezni azt, aki nem képes különbséget tenni jó és rossz között? Hogyan nevezhetnénk az Én követőmnek valakit, akiben nincs meg egy fiatal ember életereje, energiája, frissessége, nyugalma és kitartása? Hogyan lehet méltó arra, hogy tanúm legyen valaki, akinek nincs igazsága, nincs igazságérzete, hanem játszani és harcolni szeret? A fiataloknak nem szabadna tele lenniük csalárdsággal, sem hátrányosan megkülönböztető pillantásokkal más emberek iránt. Nem lenne szabad pusztító, utálatos cselekedeteket végrehajtaniuk. Ne hiányozzanak belőlük a becsvágyak, a hajtóerő és a felfelé való törekvés lendületes szellemisége! Nem szabadna elcsüggedniük a kilátásaik miatt, és nem szabadna elveszíteniük az életbe vetett reményt vagy a jövőbe vetett hitet. Kitartással kell rendelkezniük, hogy továbbhaladjanak az igazság útján, amelyet most választottak – hogy megvalósítsák abbéli vágyukat, hogy egész életüket Értem áldozzák. Nem szabad nélkülözniük az igazságot, és nem fedezhetik a képmutatást és igazságtalanságot sem – szilárdan kell állniuk a megfelelő alapállásukban; nem szabad sodródniuk, hanem legyen lelkierejük, hogy merjenek áldozatot hozni, és küzdjenek az igazságosságért és az igazságért. Elég bátornak kell lenniük ahhoz, hogy ne engedjenek a sötétség erői általi elnyomásnak, és átalakítsák létezésük jelentőségét. Nem szabad passzívan tűrniük a dolgokat, hanem sokkal inkább őszinte és szókimondó, valamint megbocsátó lelkületük kell legyen a testvéreik iránt. Természetesen mindenkivel szemben ezek a követelményeim, és ezek a buzdításaim mindenkinek. De még inkább ezek az Én megnyugtató szavaim minden fiatal számára. Az Én szavaim szerint kell gyakorolnotok. Különösen a fiataloknak nem szabad nélkülözniük az elhatározást, hogy tisztán felismerjék a dolgok állását, és keressék az igazságosságot és az igazságot. Csupa szépre és jóra kell törekednetek, és el kell nyernetek minden pozitív dolog valóságát. Továbbá felelősnek kell lennetek a saját életetekért, és nem szabad azt félvállról vennetek. A világra jött emberek ritkán találkoznak Velem, és az is ritka, hogy lehetőségük van az igazság keresésére és elnyerésére. Miért ne értékelnétek kincsként ezt a gyönyörű időt, olyan helyes útként, mint amire törekedni kell ebben az életben? És miért vagytok mindig olyan elutasítóak az igazsággal és az igazságossággal szemben? Miért tapossátok és teszitek tönkre magatokat mindig az igazságtalanságért és szennyért, ami az emberekkel játszadozik? És miért viselkedtek úgy, mint azok az öregek, akik részt vesznek abban, amit az igazságtalanok tesznek? Miért utánozzátok a régi dolgok régi módszereit? Az életeteknek teli kell lennie igazságossággal, igazsággal és szentséggel; soha nem lett volna szabad ilyen korán megromolnotok és így az alvilágba süllyednetek. Nem érzitek úgy, hogy ez egy szörnyű szerencsétlenség lenne? Nem érzitek úgy, hogy ez rettenetesen igazságtalan lenne?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Szavak fiataloknak és időseknek)

Isten napi igéi  346. szemelvény

Ha ennyi munka és ennyi szó nem volt hatással rád, akkor amikor eljön az idő, hogy terjeszd Isten munkáját, képtelen leszel végezni a kötelességedet, és szégyent és megaláztatást szenvedsz majd. Akkor majd úgy fogod érezni, hogy olyan sokkal tartozol Istennek, hogy olyan felszínes az Istenről való tudásod. Ha ma – amíg munkálkodik – nem törekszel Isten megismerésére, akkor később már túl késő lesz. A végén nem lesz említésre méltó tudásod: üres maradsz, nem lesz semmid. Mit használsz majd arra, hogy számot adj Istennek? Van képed szembenézni Istennel? Már most keményen kellene dolgoznod a törekvéseden, hogy a végén Péterhez hasonlóan te is tudd, milyen hasznos Isten fenyítése és ítélete az ember számára, és hogy az Ő fenyítése és ítélete nélkül az ember nem üdvözülhet, csak egyre mélyebbre süllyedhet ebbe a mocskos földbe, ebbe az iszapba. Az embereket megrontotta a Sátán, ármánykodtak egymás ellen, átgázoltak egymáson, elvesztették Istent félő szívüket. Lázadó mivoltuk túl nagy, túl sok az elképzelésük, és mind a Sátántól valók. Isten fenyítése és ítélete nélkül az ember romlott beállítottságát nem lehetne megtisztítani és nem lehetne őt megmenteni. Ami a megtestesült Isten hús-vér testben végzett munkájában kifejeződik, az pontosan az, ami a Lélek által kifejeződik, az Általa végzett munka pedig a Lélek által végzett munka szerint valósul meg. Ha te ma nem ismered ezt a munkát, akkor nagyon ostoba vagy, és nagyon sokat vesztettél! Ha nem nyerted el Isten üdvösségét, akkor a te meggyőződésed vallásos hit, és egy vallásos keresztény vagy. Mivel halott előírásokhoz ragaszkodsz, elvesztetted a Szentlélek új munkáját; mások, akik Isten szeretetére törekszenek, képesek szert tenni az igazságra és az életre, míg a te hited képtelen elnyerni Isten jóváhagyását. Ehelyett gonosztevővé váltál, olyasvalakivé, aki romboló és gyűlöletes tetteket követ el; a Sátán tréfáinak céltáblájává és a Sátán foglyává váltál. Az embernek Istenben nem hinnie kell, hanem szeretnie, imádnia kell Őt, és törekednie kell Felé. Ha ma nem törekszel, akkor eljön a nap, amikor azt mondod: „Akkoriban miért nem követtem Istent megfelelően, miért nem tettem eleget Neki megfelelően, miért nem törekedtem életfelfogásom megváltoztatására? Mennyire sajnálom, hogy akkoriban nem tudtam alávetni magamat Istennek, és nem törekedtem Isten igéjének megismerésére! Isten annyi mindent mondott akkoriban; hogyhogy nem törekedtem? Olyan ostoba voltam!” Bizonyos fokig gyűlölni fogod magadat. Ma még nem hiszed el a szavaimat, és nem figyelsz rájuk; ha eljön a nap, amikor ez a munka elterjed, és teljes egészében meglátod, akkor megbánod, és megdöbbensz majd. Vannak áldások, de te nem tudod élvezni őket, és létezik az igazság, de te nem törekszel rá. Nem hozol-e bajt magadra? Ma – bár Isten munkájának következő lépése még nem kezdődött el – semmi további nincs azokban a követelésekben, amelyeket veled szemben támaszt, és amelyeket meg kell élned. Annyi munka van, és annyi igazság; vajon nem méltóak arra, hogy megismerd őket? A fenyítés és az ítélet nem képes felébreszteni a lelkedet? A fenyítés és az ítélet nem képes arra, hogy megutáld magad? Megelégszel azzal, hogy a Sátán befolyása alatt élsz, békességgel, örömmel és egy kis testi kényelemmel? Vajon nem vagy te a legalantasabb az emberek között? Senki sem ostobább azoknál, akik látták a megmentő kegyelmet, de nem törekszenek annak elnyerésére; ezek azok az emberek, akik átadják magukat a testnek, és a Sátánt élvezik. Te azt reméled, hogy az Istenbe vetett hited nem jár majd nehézségekkel és nyomorúsággal, illetve a legcsekélyebb szenvedéssel sem. Te mindig azokat a dolgokat hajszolod, amelyek értéktelenek, és nem tulajdonítasz értéket az életnek, ehelyett a saját szertelen gondolataidat az igazság elé helyezed. Annyira értéktelen vagy! Úgy élsz, mint egy disznó – mi a különbség közted, a disznók és a kutyák között? Azok, akik nem törekednek az igazságra, helyette a testet szeretik, vajon nem mind vadállatok? Vajon azok a lelketlen halottak nem mind két lábon járó hullák? Hány szó hangzott el köztetek? Csak egy kevés munka valósult meg a körötökben? Mennyi mindennel láttalak el benneteket? Akkor miért nem nyerted el? Mi okod van panaszra? Vajon nem azért nem nyertél el semmit, mert túlságosan szerelmes vagy a hús-vér testbe? És nem azért, mert túlságosan szertelenek a gondolataid? Nem azért, mert túlságosan ostoba vagy? Ha nem sikerül elnyerned ezeket az áldásokat, vajon hibáztathatod Istent, hogy nem ment meg téged? Te csak arra törekszel, hogy az Istenben való hit nyomán békére lelhess – hogy a gyermekeid ne legyenek betegek, a férjednek jó munkája legyen, a fiad jó feleséget találjon, a lányod jó férjet találjon, az ökreid és lovaid jól szántsák a földet és az időjárás jó legyen a termésedhez. Ez az, amire törekszel. Csak arra törekszel, hogy kényelmesen élj – hogy ne érje baleset a családodat, ne fújjon rád a szél, ne érje homok az arcodat, ne vigye el az ár a családod termését – hogy ne érjen semmilyen katasztrófa, hogy „Isten ölelésében” élj, hogy egy kényelmes fészekben élj. Egy ilyen gyáva embernek, mint te, aki mindig a testi dolgokra törekszik: van neked szíved, van neked lelked? Nem vagy vadállat? Az igaz úttal ajándékozlak meg, anélkül, hogy bármit is kérnék cserébe, de te mégsem törekszel rá. Még mindig azok közé tartozol, akik hisznek Istenben? Igazi emberi életet ajándékozok neked, de te mégsem törekszel rá. Nem a kutyákkal és disznókkal azonos fajta vagy? A disznók nem törekszenek az emberi életre, nem törekszenek a megtisztulásra, és nem értik, mi az élet. Mindennap, miután jóllaktak, egyszerűen csak alszanak. Megajándékoztalak az igaz úttal, de te mégsem nyerted el, üres maradt a markod. Hajlandó vagy folytatni ezt az életet, a disznók életét? Mi a jelentősége annak, hogy élnek ilyen emberek? A te életed megvetendő és alantas, mocsokban és paráznaságban élsz, és nem törekszel semmilyen célra, így hát vajon nem a te életed a legalantasabb az összes közül? Van képed szembenézni Istennel? Ha továbbra is így tapasztalsz, vajon nem fogsz semmit se megszerezni? Az igaz út megadatott neked, de hogy végül elnyered-e, az a saját törekvéseden múlik.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről)

Isten napi igéi  347. szemelvény

A testiségetek, a mértéktelen vágyaitok, a kapzsiságotok és a bujaságotok mélyen gyökereznek bennetek. Ezek a dolgok állandóan annyira uralják a szíveteket, hogy képtelenek vagytok levetni e feudális és degenerált gondolatok igáját. Nem vágytok sem arra, hogy megváltoztassátok jelenlegi helyzeteteket, sem arra, hogy kiszabaduljatok a sötétség befolyása alól. Ezek a dolgok egyszerűen megkötöznek benneteket. Bár mindannyian tudjátok, hogy ez az élet olyan fájdalmas és ez az emberi világ olyan sötét, egyikőtöknek sincs bátorsága arra, hogy megváltoztassátok az életeteket. Csak arra vágytok, hogy meneküljetek az élet valóságától, elérjétek a lélek transzcendenciáját, és egy békés, csodálatos, mennyei környezetben éljetek. Nem vagytok hajlandóak elviselni a megpróbáltatásokat, hogy megváltoztassátok jelenlegi életeteket; és nem vagytok hajlandóak ebben az ítéletben és fenyítésben keresni azt az életet, amelybe be kellene lépnetek. Inkább teljesen irreális álmokat szövögettek arról a gyönyörű világról, amely a testiségen túl van. Olyan életre vágytok, amelyet könnyedén, minden fájdalom és szenvedés nélkül el tudtok érni. Ez teljesen irreális! Ez azért van, mert amit reméltek, az nem az, hogy értelmes életet éljetek a hús-vér testben, és elnyerjétek az igazságot egy életen át, vagyis hogy az igazságért éljetek, és kiálljatok az igazságosságért. Ez nem az, amit ti ragyogó, káprázatos életnek tartotok. Úgy érzitek, hogy ez nem lenne egy tündöklő vagy értelmes élet. Az ilyen élet a ti szemetekben igazságtalanságnak tűnne! Még ha ma el is fogadjátok ezt a fenyítést, nem az igazság elnyerése vagy az igazság megélése a jelenben az, amire törekedtek, hanem inkább az, hogy később a testiségen túl egy boldog életbe léphessetek. Nem az igazságot keresitek, nem is álltok ki az igazságért, még kevésbé éltek az igazságért. Nem a mai belépés miatt törekszetek, hanem az foglalkoztatja a gondolataitokat, ami talán egy nap majd megtörténik: bámuljátok a kék eget, keserű könnyeket hullattok, amíg várjátok a napot, amikor majd a mennybe kerültök. Nem tudjátok, hogy az ilyen gondolkodás máris elszakadt a valóságtól? Továbbra is azt gondolod, hogy a végtelen jóságú és könyörületes Szabadító egy napon kétségtelenül eljön, hogy Magával vigyen téged, aki nehézséget és szenvedést viseltél el ezen a világon, és hogy Ő majd orvosolja a sérelmeidet, és megbosszul téged, téged, aki áldozat és elnyomott voltál. Nem vagy-e tele bűnnel? Talán te vagy az egyetlen, aki szenvedett ezen a világon? Te magad is a Sátán hatalmába estél és szenvedtél – vajon ennek ellenére Istennek kell orvosolnia a sérelmeidet? Azok, akik nem képesek Isten követeléseit teljesíteni, vajon nem mindannyian Isten ellenségei? Akik nem hisznek a megtestesült Istenben – vajon nem antikrisztusok ők mindannyian? Mit számít a jó viselkedésed? Helyettesítheti-e az Istent imádó szívet? Nem kaphatod meg Isten áldását egyszerűen azzal, hogy megteszel néhány jó dolgot, és Isten nem fogja orvosolni a sérelmeidet és megbosszulni az ellened elkövetett sérelmeket csak azért, mert áldozat és elnyomott voltál. Azok, akik hisznek Istenben, ugyanakkor nem ismerik Istent, de jót cselekszenek – vajon nem részesülnek fenyítésben is? Te csupán hiszel Istenben, csupán azt akarod, hogy Isten orvosolja és megbosszulja az ellened elkövetett sérelmeket, és azt akarod, hogy Isten elhozza a te napodat, egy olyan napot, amikor végre emelt fővel állhatsz. De nem veszel tudomást az igazságról, és nem szomjazol az igazság megélésére. Még kevésbé vagy képes kitörni ebből a nehéz, üres életből. Ehelyett, miközben a testben és a bűn közepette éled az életedet, várakozva tekintesz Istenre, hogy jóvátegye a sérelmeidet és eloszlassa létezésed ködét. De vajon lehetséges ez? Ha birtokában vagy az igazságnak, követheted Istent. Ha megéled azt, akkor Isten szavának megnyilvánulása lehetsz. Ha van életed, élvezheted Isten áldását. Azok, akik rendelkeznek az igazsággal, élvezhetik Isten áldását. Isten biztosítja a jóvátételt azoknak, akik teljes szívvel szeretik Őt, és akik elviselik a nehézségeket és szenvedéseket, de azoknak nem, akik csak önmagukat szeretik, és akik a Sátán csalásainak áldozatául estek. Hogyan lehet jóság azokban, akik nem szeretik az igazságot? Hogyan lehet igazságosság azokban, akik csak a testet szeretik? Vajon az igazságosság és a jóság nem csak az igazságra hivatkozva kerül-e szóba? Nem azok számára vannak-e fenntartva, akik teljes szívvel szeretik Istent? Azok, akik nem szeretik az igazságot, és akik csak rothadó hullák – mindezek az emberek nem hordozzák-e magukban a gonoszt? Akik nem képesek az igazságot megélni – vajon nem mindannyian az igazság ellenségei? És mi a helyzet veletek?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak a tökéletesítettek élhetnek értelmes életet)

Isten napi igéi  348. szemelvény

Mindig is az volt a feladatom, hogy irányítsam az embert. Az ember meghódítása még inkább olyasmi, amit rég elrendeltem, amikor a világot teremtettem. Az emberek nem tudják, hogy az utolsó napokban teljesen meg fogom hódítani az embert, vagy hogy az emberiség lázadóinak meghódítása a bizonyíték arra, hogy legyőztem Sátánt. Amikor az ellenségem harcba szállt Velem, már akkor megmondtam, hogy le fogom győzni azokat, akiket Sátán fogságba ejtett és gyermekeivé tett – hűséges szolgáivá, akik otthonát őrzik. A meghódítás eredeti jelentése: legyőzni, megalázni; az izráeliták nyelvén azt jelenti, hogy teljesen legyőzni, megsemmisíteni, és képtelenné tenni arra, hogy továbbra is ellenállást tanúsítson Velem szemben. Ma azonban, rátok vonatkozóan, a jelentése meghódítás. Tudnotok kell, hogy az Én szándékom mindig is az volt, hogy teljesen kioltsam és felszámoljam a gonoszt az emberiség köréből, hogy többé ne áruljanak el Engem, és lélegzetük se maradjon arra, hogy félbeszakítsák vagy megzavarják munkámat. Így tehát, ami az embert illeti, ez a szó hódítást jelent. Bármilyen jelentések kapcsolódjanak a kifejezéshez, az Én munkám az emberek legyőzése. Mert bár igaz, hogy az emberiség az Én irányításom alá tartozik – pontosabban fogalmazva az emberek nem mások, mint az Én ellenségeim. Az emberek a gonoszok, akik Ellenem szegülnek és fellázadnak Ellenem. Az emberek nem mások, mint az általam elátkozott gonosz ivadékai. Az emberek nem mások, mint az Engem eláruló arkangyal leszármazottai. Az emberek nem mások, mint a gonosz ördög hagyatékai, akiket réges-régen visszautasítottam, és akik közvetlen ellenségeim. Mert az egész emberiség fölött az ég homályos és sötét, a világosság legcsekélyebb nyoma nélkül, és az emberi világ koromsötétbe merül, és így aki benne él, még a kinyújtott kezét sem látja az arca előtt, sem a napot, amikor felemeli a fejét. A lába alatt kanyargó, sáros és kátyúkkal teli út tekervényesen kanyarog; az egész földet holttestek borítják. A sötét sarkok tele vannak a holtak maradványaival, a hűvös és árnyékos zugokban pedig démonok tömegei telepedtek meg. Az emberiség körében minden alkalommal hordákban jönnek és mennek a démonok. Mindenféle fenevadak utódai mocsokba burkolózva vívnak egymással ádáz küzdelmet, melynek hangja rémületet kelt a szívekben. Ilyen időkben, egy ilyen világban, egy ilyen „földi paradicsomban” hol keresse az ember az élet boldogságát? Hová mehetne, hogy megtalálja élete rendeltetési helyét? Az emberiség, amelyet Sátán már rég lábbal tipor, egy Sátán képmását felvevő előadó – mi több, az emberiség Sátán megtestesülése, és bizonyítékként szolgál, amely „zengő tanúságot” tesz a Sátán mellett. Hogyan tud egy ilyen emberi faj, egy ilyen degenerált söpredék, egy romlott emberi nemzetség ilyen ivadéka tanúságot tenni Istenről? Honnan származik az Én dicsőségem? Van egyetlen olyan Rólam szóló bizonyságtétel is, amiről beszélni lehetne? Az ellenség ugyanis, amely szembeszáll Velem, és az a romlott emberiség, már elragadta az emberiséget – az emberiséget, amelyet régen teremtettem, amely telve volt dicsőségemmel és jelenlétemmel –, és bemocskolta őket. Elragadta dicsőségemet; és mindaz, amivel az embert átitatta, méreg, amelyet erősen átjárt a Sátán ocsmánysága, valamint a jó és a gonosz tudásának a fájáról származó gyümölcs nedve. Kezdetben megteremtettem az emberiséget, vagyis az emberiség ősét, Ádámot. Őt formával és képmással ruháztam fel, telve volt életerővel, teli energiával, sőt mi több, az Én dicsőségem társaságában volt. Ez volt az a dicsőséges nap, amikor az embert teremtettem. Ezután Ádám testéből Éva is létrejött, és ő is az ember őse volt. Így az emberek, akiket teremtettem, telve voltak az Én leheletemmel, és tele voltak az Én dicsőségemmel. Ádám eredetileg az Én kezemből „született”, és az Én képmásomat képviselte. Így „Ádám” eredeti jelentése Általam teremtett lény volt, akit átjárt az Én életerőm, átjárt az Én dicsőségem, és akinek alakja és képe, lelke és lehelete volt. Ő volt az egyetlen teremtett lény, aki lélekkel rendelkezett, aki képes volt Engem képviselni, valamint a képmásomat hordozni, és ő volt az, aki a leheletemet befogadta. Kezdetben Éva volt a második emberi lény, akit lélegzettel láttam el, akinek a teremtését Én rendeltem el, így „Éva” eredeti jelentése egy olyan teremtett lény volt, aki folytatja dicsőségemet, tele van az Én életerőmmel, sőt, mi több, rendelkezik az Én dicsőségemmel. Éva Ádámtól származott, tehát ő is az Én képmásomat hordozta, mivel ő volt a második ember, aki az Én képmásomra lett teremtve. „Éva” eredeti jelentése egy élő emberi lény volt lélekkel, hússal és csonttal. Ő volt az Én második tanúságtételem, valamint az Én második képmásom az emberiség között. Ők voltak az emberiség ősei, az értékesek és tiszták az emberiségből, és eredetileg lélekkel felruházott élőlények voltak. A gonosz azonban eltiporta és foglyul ejtette az emberiség őseinek utódait, teljes sötétségbe taszítva az emberi világot, és elérve, hogy az utódok többé ne higgyenek az Én létezésemben. Még gyalázatosabb, hogy miközben a gonosz megrontotta az embereket és teljesen eltiporta őket, kegyetlenül elragadta dicsőségemet, tanúságtételemet, az életerőt, amelyet adtam nekik, a leheletet és az életet, amelyet beléjük leheltem, minden dicsőségemet az emberi világban, és a szívem összes vérét, amelyet az emberiségre áldoztam. Az emberiség már nincs a világosságban, már elvesztett mindent, amit adományoztam neki, és elvetette a dicsőséget, amit neki adtam. Hogyan ismerheti el, hogy Én vagyok minden teremtés Ura? Hogyan hihetne az Én mennyei létezésemben? Hogyan fedezhetik fel dicsőségem megnyilvánulását a földön? Hogyan tudják ezek az unokák fogadni azt az Istent, akit saját őseik az őket teremtő Úrként féltek? Ezek a szánalmas unokák valójában igazán nagylelkűen „bemutatták” a gonosznak a dicsőséget, a képmást és a tanúságot, amelyet Ádámnak és Évának adományoztam, valamint az életet, amelyet az emberiségnek adtam, és amelytől a létezésük függ; és ők egyáltalán nem bánják a gonosz jelenlétét, és minden dicsőségemet neki adják. Nem ez az „elfajzott söpredék” kifejezés eredete? Hogy lehet az Én dicsőségem ilyen emberiség, ilyen gonosz démonok, ilyen két lábon járó hullák, ilyen Sátánok – az ellenségeim – birtokában? Visszaszerzem dicsőségemet, visszaszerzem az ember körében a tanúságtételemet és mindazt, ami eredetileg Hozzám tartozott, és amit régen az emberiségnek adományoztam – teljesen meghódítom az embert. Tudnod kell azonban, hogy az Általam teremtett emberek tiszta emberek voltak, akik képmásomat és dicsőségemet hordozták. Nem a Sátánhoz tartoztak, és nem is voltak kitéve az ő eltiprásának, hanem tisztán az Én megnyilvánulásaim voltak, a Sátán mérgének a legcsekélyebb nyomától is mentesen. Ezért minden emberrel tudatom: Csak a tisztákat akarom, akiket az Én kezem teremtett, és akiket szeretek és nem tartoznak más entitáshoz, és gyönyörködni fogok bennük, és az Én dicsőségemnek tekintem majd őket, azonban nem a Sátánhoz tartozó, a Sátán által megrontott emberiséget akarom, amely már nem az Én eredeti teremtésem. Mivel szándékomban áll visszaszerezni az emberi világban a dicsőségemet, teljesen meghódítom a túlélőket az emberiség körében, bizonyítékul a Sátán legyőzésével szerzett dicsőségemre. Én csak a tanúságtételemet tekintem a kikristályosodásomnak, örömöm tárgyának. Ez az Én szándékom.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit jelent igazi embernek lenni?)

Isten napi igéi  349. szemelvény

A mai napig az emberiség több tízezer évig fejlődött. És mégis, az az emberiség, amelyet kezdetben teremtettem, már régen elfajult, és az emberiség már nem az az emberiség, amelyre vágyom, és így az Én szememben az ember már régen nem nevezhető emberiségnek. Ő inkább az emberiség elfajult söpredéke, akit a Sátán fogságba ejtett, egy rothadó, két lábon járó hulla, akiben a Sátán lakozik, és akivel a Sátán felruházza magát. Az ember egyszerűen nem hisz az Én létezésemben, és nem is üdvözli az Én eljövetelemet. Az emberiség csak kelletlenül, felületesen foglalkozik az Én követelményeimmel, átmenetileg engedve nekik, és nem osztozik Velem őszintén jó és rossz időkben. Mivel az ember kifürkészhetetlennek tart Engem, kelletlen mosolyokat ad Nekem, felfedve egy hatalmon lévőhöz dörgölőző viselkedést, mert az ember nem ismeri a munkámat, még kevésbé a jelenlegi szándékaimat. Őszinte leszek veletek: Amikor eljön az a nap, könnyebben viselhető lesz annak a szenvedése, aki imád Engem, mint a tiétek. A Bennem való hitetek mértéke valójában nem haladja meg Jóbét – még a zsidó farizeusok hite is felülmúlja a tiéteket –, és így, ha eljön a tűz napja, a ti napjaitok rosszabbak lesznek, mint a dorgálás, amelyet a farizeusok kaptak Jézustól, mint a szenvedés, amelyet a Mózessel szembeszálló 250 vezető élt át, és mint a tüzek égése, amelynek Sodoma volt kitéve a pusztulása során. Amikor Mózes rásújtott a sziklára, és a Jahve által adományozott víz előtört, az az ő hite miatt történt. Amikor Dávid hárfán és lanton játszott, hogy dicsérjen Engem, Jahvét, és a szíve megtelt örömmel, az az ő hite miatt történt. Amikor Jób elvesztette a hegyeket betöltő jószágait és mérhetetlenül nagy vagyonát, és testét fájdalmas kelések borították, az az ő hite miatt történt. Amikor hallhatta az Én hangomat, Jahve hangját, és láthatta az Én dicsőségemet, Jahve dicsőségét, az az ő hite miatt volt. Az, hogy Péter követni tudta Jézus Krisztust, a hitének volt köszönhető. Az, hogy őt Énértem a keresztre szegezhették, és dicsőséges bizonyságot tehetett, szintén az ő hitének köszönhető. Amikor János meglátta az Emberfia dicsőséges képmását, az az ő hitének volt köszönhető. Amikor látta az utolsó napok látomását, az még inkább az ő hitének volt köszönhető. Az ok, amiért az úgynevezett pogány nemzetek sokasága megkapta az Én kinyilatkoztatásomat, és megtudta, hogy testben tértem vissza, hogy elvégezzem munkámat az emberek között, szintén az ő hitük miatt van. Mindazok, akiket kemény szavaim sújtanak, és mégis vigaszt nyernek ebből, és megmenekülnek – ők vajon nem a hitük miatt élik át ezeket? Azok, akik hisznek Bennem, de mégis nehézségeket szenvednek el, vajon nem őket is elutasította-e a világ? Azok, akik az Én szavamon kívül élnek, és menekülnek a megpróbáltatás elszenvedése elől, vajon nem mindannyian a világban sodródnak-e? Olyanok, mint az ide-oda csapongó őszi falevelek, nincs hol megpihenniük, és még kevésbé részesülnek vigasztaló szavaimban. Bár az Én fenyítésem és megtisztításom nem követi őket, vajon nem koldusok-e ők, akik egyik helyről a másikra sodródnak, kóborolva a mennyek országán kívüli utcákon? Valóban a világ a te pihenőhelyed? A fenyítésem elkerülése által tényleg el tudod érni a világból származó kielégülés leghalványabb mosolyát is? Valóban fel tudod használni a múló élvezetet arra, hogy elfedd a szívedben lévő ürességet – az ürességet, amelyet nem lehet elrejteni? Lehet, hogy mindenkit be tudsz csapni a családodban, de Engem soha nem tudsz becsapni. Mivel a hited túl csekély, a mai napig nem vagy képes megtalálni az élet örömét. Ez az Én buzdításom hozzád: ahelyett, hogy egész életedet középszerűségben töltöd a test kedvéért, elviselve mindazt a szenvedést, amelyet az ember alig tud elviselni, jobban járnál, ha a fél életedet azzal töltenéd, hogy őszintén feláldozod magad Értem. Mi haszna van annak, hogy ennyire nagy becsben tartod magad, és menekülsz az Én fenyítésem elől? Mi értelme van annak, hogy elrejtőzöl pillanatnyi fenyítésem elől, csak azért, hogy egy örökké tartó szégyent, egy örökké tartó fenyítést arass? Nem kényszerítem rá a követelményeimet az emberre. Ha valaki igazán hajlandó alávetni magát minden elrendezésemnek, akkor nem bánok vele méltatlanul. Megkövetelem azonban, hogy minden ember higgyen bennem, ahogyan Jób is hitt bennem, Jahvéban. Ha a ti hitetek meghaladja Tamás hitét, akkor a hitetek elnyeri az Én jóváhagyásomat, a hűségetek tetszeni fog Nekem, és biztosan megtaláljátok az Én dicsőségemet napjaitokban. Azok az emberek viszont, akik a világban és a gonosz ördögben hisznek, megkeményítették a szívüket, akárcsak Sodoma városának tömegei – szemükben szélfútta homokszemekkel, szájukban a gonosz ördögtől való felajánlásokkal –, akiknek elhomályosult elméjét már rég megszállta a világot bitorló gonosz. Gondolataik szinte teljesen az ősidők gonosz ördögének fogságába estek. Így az emberiség hitét elfújta a szél, és képtelenek még csak észrevenni is az Én munkámat. Mindössze annyit tudnak tenni, hogy gyenge kísérletet tesznek arra, hogy hanyagul kezeljék munkámat, vagy nagyjából elemezzék, mert már régen hatalmukba kerítette őket a Sátán mérge.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit jelent igazi embernek lenni?)

Isten napi igéi  350. szemelvény

Azért hódítom meg az emberiséget, mert az embereket Én teremtettem, és ráadásul élvezték teremtésem bőséges elemeit, mégis elutasítottak Engem; nincs helyem a szívükben, és úgy tekintenek Rám, mint a létezésükre nehezedő teherre, és még azután is elutasítanak, miután világosan láttak Engem, és minden lehetséges módot kitalálnak, hogy „legyőzzenek” Engem. Az emberek nem engedik, hogy komolyan bánjak velük, vagy szigorú követelményeket támasszak velük szemben, és azt sem engedik, hogy ítélkezzem vagy megfenyítsem őket igazságtalanságukban. Egyáltalán nem tartják újdonságnak, már elegük van belőle. És így az Én munkám az, hogy fogjam az emberiséget, amely eszik, iszik és élvez Engem, de nem ismer Engem, és legyőzzem őket, hogy eldobassam velük a fegyvereiket, és gyalázatos menekülésre késztessem őket. Azután angyalaimat és dicsőségemet magamhoz véve visszatérek lakóhelyemre. Az emberek cselekedetei már rég összetörték a szívemet, és darabokra törték a munkámat, ezért szándékomban áll visszaszerezni a dicsőséget, amelyet a gonosz elvett, mielőtt boldogan elvonulok, hagyva, hogy az emberiség továbbra is élje az életét, továbbra is „békében és elégedetten éljen és dolgozzon”, továbbra is „művelje a saját földjét”, és többé nem fogok beavatkozni az életükbe. De most teljes mértékben vissza akarom szerezni dicsőségemet a gonosz kezéből, vissza akarom venni a dicsőség teljes egészét, amelyet a világ teremtésekor az emberbe helyeztem. Soha többé nem adományozom azt a földön élő emberi fajnak. Mert az emberek nemcsak, hogy nem őrizték meg dicsőségemet, hanem felcserélték azt Sátán képmásával. Az emberek nem értékelik az Én eljövetelemet, és nem becsülik meg az Én dicsőségem napját. Nem fogadják örömmel fenyítésemet, még kevésbé hajlandók visszaadni Nekem dicsőségemet, és nem hajlandók elvetni a gonosz mérgét sem. Az emberiség továbbra is ugyanúgy becsap Engem, az emberek még mindig ugyanúgy ragyogó mosolyt és vidám arcot öltenek magukra. Nincsenek tudatában a sötétség mélységének, amely az emberiségre száll, miután az Én dicsőségem elhagyja őket. Különösen nincsenek tudatában annak, hogy amikor az Én napom eljön az egész emberiség számára, az még nehezebb lesz nekik, mint a Noé idejében élőknek, mert nem tudják, milyen sötét lett Izráel, amikor dicsőségem eltávozott tőle – mert az ember hajnalban elfelejti, milyen nehéz volt átjutni a koromsötét éjszakán. Amikor a nap ismét elrejtőzik, és a sötétség leszáll az emberre, akkor ismét sírni fog, és fogait csikorgatja a sötétben. Elfelejtettétek, hogy amikor dicsőségem eltávozott Izráeltől, milyen nehéz volt elviselniük a szenvedés azon napjait? Most van az az idő, amikor meglátjátok az Én dicsőségemet, és ez az az idő, amikor osztoztok az Én dicsőségem napjában. Az ember sírni fog a sötétség közepette, amikor dicsőségem elhagyja a szennyes földet. Most van a dicsőség napja, amikor munkámat végzem, és ez az a nap, amikor felmentem az emberiséget a szenvedés alól, mert Én nem osztozom velük a gyötrelem és a szenvedés idején. Csak teljesen meg fogom hódítani az emberiséget, és teljesen le fogom győzni a gonoszt az emberiség körében.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit jelent igazi embernek lenni?)

Isten napi igéi  351. szemelvény

Sokakat kerestem a földön, hogy követőim legyenek. Ezen követők között egyesek papként szolgálnak, mások vezetnek, egyesek Isten fiai, mások Isten népe, és vannak szolgálatot végzők. Az Irántam tanúsított hűség alapján osztályozom őket. Amikor már mindannyiukat osztályoztam fajtájuk szerint, vagyis amikor már minden egyes embertípus természete világossá vált, mindannyiukat az őket megillető kategóriába fogom sorolni, és minden típust a neki megfelelő helyre helyezek, hogy elérjem az emberiség Általam történő megmentésének célját. Csoportonként hívom házamba azokat, akiket meg akarok menteni, és aztán mindannyiukat ráveszem, hogy fogadják el az utolsó napok Általam végzett munkáját. Ugyanakkor fajtájuk szerint osztályozom őket, majd mindegyiküket cselekedetei alapján jutalmazom vagy büntetem. Ezek a lépések alkotják a munkámat.

Ma a földön élek, az emberek között élek. Az emberek tapasztalják a munkámat, figyelik a kijelentéseimet, és ezáltal minden igazságot átadok minden egyes követőmnek, hogy életet kaphassanak Tőlem, és így olyan utat kapjanak, amelyen járhatnak. Mert Én vagyok az Isten, az élet Adományozója. Munkám hosszú évei alatt az emberek sokat nyertek, és sok mindent elhagytak, mégis azt mondom, hogy mégsem hisznek igazán Bennem. Mert az emberek csupán ajkukkal ismerik el, hogy Én vagyok az Isten, de nem értenek egyet azokkal az igazságokkal, amelyeket kimondok, sőt, nem gyakorolják azokat az igazságokat, amelyeket kérek tőlük. Ami azt jelenti, hogy az emberek csak Isten létezését ismerik el, de az igazságét nem; az emberek csak Isten létezését ismerik el, de az élet létezését nem; az emberek csak Isten nevét ismerik el, de az Ő lényegét nem. Utálom őket buzgóságukért, mert csak szépen hangzó szavakat használnak, hogy megtévesszenek Engem; egyikük sem imád Engem igazán. Szavaitokban a kígyó kísértése van; e szavak a végletekig önhittek, valóságos arkangyali hirdetés. Mi több, cselekedeteitek szégyenletes mértékben szakadtak és megtépázottak; mértéktelen vágyaitok és mohó szándékaitok sértőek a fülnek. Mindannyian molylepkékké váltatok az Én házamban, olyan tárgyakká, amelyeket visszautasítok. Mert egyikőtök sem szereti az igazságot; ehelyett arra vágytok, hogy áldottak legyetek, hogy felemelkedjetek a mennybe, hogy részesüljetek Krisztus csodálatos látványában, amint Ő a hatalmát gyakorolja a földön. De gondoltatok-e valaha arra, hogy valaki hozzátok hasonló, aki ilyen mélyen megromlott, akinek fogalma sincs arról, hogy ki Isten, hogyan lehet méltó arra, hogy Istent kövesse? Hogyan tudnál felemelkedni a mennybe? Hogyan lehetnél méltó arra, hogy ilyen csodálatos jeleneteket, ilyen példátlan pompájú jeleneteket láss? A szátok tele van szavakkal, amelyek becsapnak Engem, a mocsok szavaival, Engem eláruló szavakkal és az arrogancia szavaival. Soha nem szóltatok Hozzám őszinte szavakkal, sem megszentelt szavakkal, sem a szavam megtapasztalásának és a Nekem való alávetettség szavaival. Végső soron milyen a hitetek? Nincs más a szívetekben, mint vágy és pénz, és nincs más az elmétekben, mint anyagi dolgok. Minden nap azt számolgatjátok, hogyan kaphatnátok valamit Tőlem. Minden nap azt számoljátok, hogy mennyi vagyont és mennyi anyagi dolgot kaptatok Tőlem. Minden nap azt várjátok, hogy egyre több áldás érjen titeket, hogy több és magasabb szintű élvezhető dolgot élvezhessetek. Nem Én vagyok minden egyes pillanatban a gondolataitokban, és nem is a Tőlem származó igazság, hanem a férjetek vagy feleségetek, a gyermekeitek és a dolgok, amelyeket esztek és viseltek. Arra gondoltok, hogyan juthatnátok egyre jobb, egyre magasabb szintű élvezethez. De még akkor is, ha pukkadásig megtöltitek a gyomrotokat, nem vagytok-e még mindig csak hullák? Még ha olyan gyönyörű öltözékben ékesítitek is magatokat, nem vagytok-e még mindig csak két lábon járó, élettelen hullák? Addig fáradoztok a gyomrotokért, amíg ősz tincsek nem jelennek meg a hajatokban, de egyikőtök sem áldoz fel egyetlen hajszálat sem a munkámért. Állandóan futkostok, fárasztjátok a testeteket és erőltetitek az agyatokat, a saját testetek, valamint a fiaitok és a lányaitok érdekében – de egyikőtök sem aggódik az Én szándékaim miatt, és nem törődik velük. Mi az, amit még mindig reméltek, hogy elnyeritek Tőlem?

Soha nem kapkodok, amikor munkálkodom. Függetlenül attól, hogy az emberek hogyan követnek Engem, minden egyes lépésemmel összhangban, tervemmel összhangban végzem a munkámat. Tehát minden ellenem való lázadásotok ellenére még mindig szüntelenül tevékenykedem, és még mindig kimondom a szavakat, amelyeket ki kell mondanom. Házamba hívom azokat, akiket eleve elrendeltem, hogy szavaimat hallgassák. Mindazokat, akik alávetik magukat Szavaimnak, akik vágyakoznak Szavaim után, trónom elé viszem; mindazokat, akik hátat fordítanak Szavaimnak, akik nem engedelmeskednek és nem vetik alá magukat Nekem, és nyíltan dacolnak Velem, félreállítom, hogy a végső büntetésüket várják. Az emberek mind a romlottság közepette és a gonosz keze alatt élnek, és így azok közül, akik Engem követnek, nem sokan epekednek az igazság után. Ami azt jelenti, hogy a legtöbben nem imádnak Engem igazán; nem az igazsággal imádnak Engem, hanem a romlottság és a lázadás segítségével, csalárd eszközökkel próbálják elnyerni bizalmamat. Éppen ezért mondom: sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak. Az elhívottak mélységesen romlottak, és mindannyian ugyanabban a korban élnek – de azok, akik kiválasztottak, közülük kerülnek ki, ők azok, akik hisznek az igazságban és elismerik azt, és akik gyakorolják az igazságot. Ezek az emberek csak egy nagyon kis részét jelentik az egésznek, és az ő körükben részesülök majd nagyobb dicsőségben. E szavakhoz mérve, tudjátok-e, hogy a kiválasztottak közé tartoztok? Milyen lesz számotokra a vég?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak)

Isten napi igéi  352. szemelvény

Ahogy mondtam, sokan vannak, akik követnek Engem, de kevesen vannak, akik igazán szeretnek Engem. Talán néhányan azt mondhatják: „Vajon fizettem volna ilyen nagy árat, ha nem szeretnélek Téged? Vajon követtelek volna idáig, ha nem szeretnélek Téged?” Bizonyára sok okod van, és biztos, hogy nagyon nagy a szereteted, de mi a lényege az Irántam érzett szeretetednek? Amit „szeretetnek” neveznek, olyan ragaszkodásra utal, amely tiszta és szeplőtlen, amikor a szívedet arra használod, hogy szeress, hogy érezz, és hogy figyelmes légy. A szeretetben nincsenek feltételek, nincsenek akadályok és nincs távolság. A szeretetben nincs gyanú, nincs csalárdság, és nincs ravaszkodás. A szeretetben nincs üzletelés, és nincs benne semmiféle szennyezettség. Ha van benned szeretet, akkor nem fogsz csalni, panaszkodni, elárulni, lázadni, követelni, sem arra törekedni, hogy valamit vagy valamennyit nyerj. Ha van benned szeretet, akkor szívesen odaszánod magad, szívesen szenveded el a nehézségeket, összeegyeztethető leszel Velem, lemondasz Értem mindarról, amid van, lemondasz a családodról, a kilátásaidról, a fiatalságodról és a házasságodról. Ha nem, akkor a szereteted nem is szeretet lenne, hanem csalás és árulás! Milyen szeretet a tiéd? Igaz szeretet? Vagy hamis? Mennyi mindenről mondtál le? Mennyi mindent kínáltál fel? Mennyi szeretetet kaptam tőled? Tudod? A szívetek tele van gonoszsággal, árulással és csalással – és mivel ez így van, a szeretetetekből mennyi a tisztátalan? Azt hiszitek, hogy már eleget adtatok fel Értem; azt hiszitek, hogy az Irántam érzett szeretetetek már elég. De akkor a szavaitok és cselekedeteitek miért mindig lázadóak és csalárdak? Engem követtek, mégsem ismeritek el szavamat. Ez tekinthető szeretetnek? Követtek Engem, de aztán mégis félredobtok Engem. Ez tekinthető szeretetnek? Követtek Engem, mégis bizalmatlanok vagytok Velem szemben. Ez tekinthető szeretetnek? Követtek Engem, mégsem tudjátok elfogadni az Én létezésemet. Ez tekinthető szeretetnek? Követtek Engem, mégsem bántok Velem úgy, ahogyan ahhoz illik, aki vagyok, és minden alkalommal megnehezítitek a dolgomat. Ez tekinthető szeretetnek? Követtek Engem, mégis megpróbáltok bolonddá tenni Engem és megtéveszteni Engem mindenben. Ez tekinthető szeretetnek? Szolgáltok engem, de nem rettegtek Tőlem. Ez tekinthető szeretetnek? Minden tekintetben és minden dologban ellenem vagytok. Mindez szeretetnek tekinthető? Igaz, hogy sokat szántatok oda, de mégsem gyakoroltátok soha azt, amit megkövetelek tőletek. Lehet ezt szeretetnek tekinteni? A gondos számvetés azt mutatja, hogy az irántam való szeretet legcsekélyebb jele sincs bennetek. Ennyi évnyi munka és az általam közölt sok-sok szó után valójában mennyit nyertetek? Ez nem érdemel vajon egy alapos visszatekintést? Figyelmeztetlek benneteket: akiket Én Magamhoz hívok, nem azok, akik soha nem romlottak meg; hanem akiket kiválasztok, azok szeretnek Engem igazán. Ezért ébernek kell lennetek szavaitokban és tetteitekben, és meg kell vizsgálnotok szándékaitokat és gondolataitokat, hogy azok ne lépjék túl a határt. Az utolsó napok idején tegyetek meg mindent, hogy felkínáljátok Nekem szereteteteket, különben haragom soha nem távozik el tőletek!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak)

Isten napi igéi  353. szemelvény

Minden egyes nap minden egyes személy cselekedetei és gondolatai az Egyetlen szeme előtt vannak, ugyanakkor a saját holnapjukra készülnek. Ezt az utat kell bejárnia minden élőnek; ezt az utat rendeltem el eleve mindenki számára, és senki nem menekülhet tőle vagy mentesülhet alóla. Számtalan szót mondtam ki, és még inkább mérhetetlen a munka, amelyet végeztem. Mindennap figyelem, ahogy minden egyes személy természetes módon teszi mindazt, amit eredendő természetének és természete fejlődésének megfelelően tennie kell. Tudtukon kívül sokan már ráléptek a „helyes útra”, amelyet azért fektettem le, hogy felfedjem a különféle embertípusokat. Ezeket a különféle embertípusokat már régen különböző környezetekbe helyeztem, és a maga helyén mindegyikük megmutatja eredendő besorolását. Senki nem köti meg őket, senki nem csábítja el őket. Teljes mértékben szabadok, és amit kimutatnak, az természetes módon fakad belőlük. Csak egy dolog tartja őket kordában: az Én szavaim. Ezért néhány ember vonakodva olvassa az Én szavaimat, és soha nem gyakorolja őket – csak azért teszi, hogy eltengődjön egy olyan sorssal, amellyel elkerüli a halált; ugyanakkor mások számára nehezen viselhetők el a napok az Én szavaim nélkül, amelyek vezetik és táplálják őket, és így ők mindenkor természetes módon megtartják szavaimat. Az idő múlásával felfedezik az emberi élet titkát, az emberiség rendeltetését és az emberi lét értékét. Egyszerűen így van az emberiség az Én szavaim jelenlétében, és Én csak hagyom, hogy a dolgok a maguk útján haladjanak. Nem végzek olyan munkát, amely arra kényszerítené az embereket, hogy az Én szavaimra alapozzák létezésüket. Így azok, akiknek soha nem volt lelkiismeretük, és akiknek a létezése soha nem bírt semmilyen értékkel, vakmerően félredobják szavaimat, és miután szép csendben megfigyelték, hogy mennek a dolgok, saját kedvük szerint cselekednek. Idegenkedni kezdenek az igazságtól és mindattól, ami Tőlem ered, és még inkább idegenkednek attól, hogy az Én házamban időzzenek. Ezek az emberek csak úticéljuk érdekében időznek egy darabig az Én házamban, és azért, hogy elkerüljék a büntetést, még akkor is, ha munkát végeznek. Szándékaik és tetteik azonban soha nem változnak meg. Ez fokozza az áldások iránti vágyukat, és fokozza vágyukat, hogy egyszer belépjenek a királyságba, és utána örökké ott maradjanak – sőt, hogy belépjenek az örök mennyországba. Minél jobban vágynak arra, hogy hamar eljöjjön az Én napom, annál inkább úgy érzik, hogy az igazság akadály lett, botláskő az útjukban. Alig várják, hogy belépjenek a királyságba, hogy örökké élvezhessék a mennyek királyságának áldásait – mindezt anélkül, hogy az igazságra kellene törekedniük, el kellene fogadniuk az ítéletet és fenyítést, és legfőképpen anélkül, hogy meg kellene alázkodniuk az Én házamban és úgy cselekedniük, ahogy Én parancsolom. Ezek az emberek nem azért lépnek be az Én házamba, hogy kielégítsék az igazság keresése iránti vágyukat, se nem azért, hogy együttműködjenek az Én irányításommal; céljuk csupán annyi, hogy azok között legyenek, akik nem lesznek elpusztítva az elkövetkező korszakban. Ezért szívük soha nem tudta, mi az igazság, vagy hogyan fogadja el az igazságot. Ezért nem gyakorolták soha az ilyen emberek az igazságot, és nem ismerték fel romlottságuk mélységét, mégis az Én házamban laktak mindvégig mint „szolgák”. Ők „türelmesen” várják az Én napom eljövetelét, és fáradhatatlanok, miközben az Én munkálkodásom módja miatt hánykolódnak. De bármilyen nagy erőfeszítéseket tesznek, bármilyen árat is fizetnek, senki nem látta őket soha az igazságért szenvedni vagy Értem bármit odaadni. Szívükben türelmetlenül várják, hogy meglássák a napot, amikor véget vetek a régi kornak, továbbá alig várják, hogy megtudják, mekkora az Én erőm és hatalmam. Amit soha nem igyekeztek megtenni, az az, hogy magukon változtassanak, és az igazságot keressék. Ők azt szeretik, amitől Én idegenkedem, és attól idegenkednek, amit Én szeretek. Ők arra vágynak, amit Én gyűlölök, de félnek elveszíteni azt, amitől Én irtózom. Ebben a gonosz világban élnek, soha nem gyűlölik azt, és mégis mélységesen félnek attól, hogy el fogom pusztítani. Ellentmondó szándékaik közepette szeretik ezt a világot, amelytől Én irtózom, de arra is vágynak, hogy mielőbb elpusztítsam, hogy megúszhassák a pusztítás csapását, és a következő korszak vezéreivé válhassanak, mielőtt letérnek az igaz útról. Ez azért van, mert idegenkednek az igazságtól, és rosszul vannak mindentől, ami Tőlem származik. „Engedelmes emberekké” válhatnak egy rövid időre azért, hogy ne veszítsék el az áldásokat, de szorongásuk, hogy áldottak legyenek, és az indíttatásuk, hogy attól félnek, hogy elpusztulnak és bemennek az égő tűz tavába, soha nem fedhető el. Ahogyan közeledik az Én napom, vágyuk egyre erősebb lesz. Minél nagyobb a katasztrófa, annál tehetetlenebbekké válnak – nem tudják, hol fogjanak bele, hogy megörvendeztessenek Engem, ők pedig ne veszítsék el a régóta áhított áldásokat. Az ilyen emberek buzgón tesznek azért, hogy legelöl haladjanak, mihelyt az Én kezem munkához fog. Ők csak arra gondolnak, hogy a csapatok élvonalába rohanjanak, mélységesen rettegve attól, hogy nem fogom őket látni. Azt teszik és mondják, amit helyesnek gondolnak, és fogalmuk sincs arról, hogy cselekedeteik és tetteik soha nem voltak lényegesek az igazság szempontjából, és hogy cselekedeteik csupán aláássák és megzavarják tervemet. Lehet, hogy nagy erőfeszítést fektettek bele, lehet, hogy őszinték az elhatározásukban és szándékukban, hogy kitartsanak a nehézségek közepette, de semminek, amit tesznek, nincs köze Hozzám, mert soha nem láttam, hogy cselekedeteiket jó szándékkal tennék, és még kevésbé láttam, hogy bármit az Én oltáromra helyeznének. Ilyen cselekedeteket vittek ők véghez Előttem e sok év során.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Meg kell fontolnotok cselekedeteiteket)

Isten napi igéi  354. szemelvény

Eredetileg több igazságot szerettem volna átnyújtani nektek, de erről le kellett mondanom, mert az igazsághoz való hozzáállásotok túl hideg és közömbös; nem kívánom elpazarolni a szívem vérét, sem azt nem kívánom látni, hogy az emberek birtokukban tartják az Én szavaimat, tetteik azonban minden tekintetben ellenállnak Nekem, rágalmaznak Engem és káromolnak Engem. A hozzáállásotok és emberi mivoltotok miatt szavaimnak csupán kicsiny, de számotokra nagyon fontos részét nyújtom nektek – ez szolgál próbamunkámként az emberiség körében. Csak most állapítottam meg valóban, hogy a döntések és a terv, amelyet készítettem, megfelel a szükségleteiteknek, és még inkább meggyőződtem arról, hogy az emberiséghez való hozzáállásom helyes. Az Előttem hosszú éveken keresztül mutatott viselkedésetek példátlan választ adott Nekem, a válaszhoz tartozó kérdés pedig: „Milyen az ember hozzáállása az igazság és az igaz Isten színe előtt?” A szívem vére, melyet az emberért ontottam, azt bizonyítja, hogy az Én lényegem az ember iránti szeretet, és az ember Előttem végrehajtott minden cselekedete és tette azt bizonyítja, hogy az ő lényege az igazság gyűlölete és a Velem szembeni ellenségesség. Mindenkor aggódom mindazokért, akik követtek Engem – akik követnek Engem, mégsem képesek soha elfogadni szavaimat; még a javaslataimat sem képesek elfogadni. Ez szomorít el Engem a leginkább. Soha senki nem volt képes megérteni Engem, még kevésbé volt képes bárki is elfogadni Engem, bár az Én hozzáállásom őszinte, szavaim pedig gyengédek. Mindenki a saját szándékai szerint végzi a munkát, amellyel megbíztam, nem keresi az Én szándékaimat, és főleg nem kérdezi meg, mit követelek meg tőle. Még mindig azt állítják, hogy hűségesen szolgálnak Engem, miközben lázadnak Ellenem. Sokan hiszik azt, hogy azok az igazságok, amelyek számukra elfogadhatatlanok, vagy amelyeket ők nem tudnak gyakorolni, nem is igazságok. Ilyen emberekben az Én igazságaim megtagadott, félredobott dolgokká válnak. Ugyanakkor az emberek szóban elismernek Engem Istennek, másrészt viszont kívülállónak is hisznek Engem – aki nem az igazság, az út és az élet. Senki nem ismeri ezt az igazságot: az Én szavaim az örökké változatlan igazság; Én vagyok az élet ellátása az ember számára, és Én vagyok az emberiség egyetlen vezetője; a szavaim értékét és jelentését nem az határozza meg, hogy elismeri-e és elfogadja-e őket az emberiség, hanem maguknak a szavaknak a lényege; és még ha egyetlen személy sem képes elfogadni szavaimat e földön, szavaim értéke és az emberiségnek nyújtott segítségük akkor is felbecsülhetetlen bárki által. Ezért, amikor azzal a sok emberrel kerülök szembe, akik lázadnak szavaim ellen, cáfolják vagy teljes mértékben megvetik őket, csupán ennyi a hozzáállásom: Legyenek bizonyságaim az idő és a tények, és bizonyítsák be, hogy az Én szavaim az igazság, az út és az élet. Bizonyítsák be, hogy minden, amit mondtam, helyes, hogy ezzel kell az embernek rendelkeznie, sőt még inkább ezt kell az embernek elfogadnia. Mindenkivel, aki követ Engem, tudatom ezt a tényt: azok, akik nem tudják teljesen elfogadni szavaimat, akik nem tudják gyakorolni szavaimat, akik nem képesek célt találni szavaimban, és akik nem részesülhetnek az üdvösség kegyelmében a szavaim által – ők azok, akiket szavaim elítélnek; és még inkább ők azok, akik elveszítették üdvösségem kegyelmét, és pálcám soha nem hagyja el őket.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Meg kell fontolnotok cselekedeteiteket)

Isten napi igéi  355. szemelvény

A társadalomtudományok eljövetele óta a tudomány és a tudás foglalja le az emberek szívét. A tudomány és a tudás aztán az emberek feletti uralkodás eszköze lett, nem hagyva elegendő teret az embereknek, hogy Istent imádják, és nem hagyva olyan sok kedvező körülményt Isten imádatához. A szívükben egyre alacsonyabbra süllyedt Isten helye. Ha Istennek nincs helye a szívükben, akkor az emberek belső világa sötét, reménytelen és üres. Ebből következően, hogy betöltsék az emberek szívét és elméjét, sok társadalomtudós, történész és politikus állt elő társadalomtudományi elméletek kifejezésre juttatásával, az emberi evolúció elméletével és egyéb olyan elméletekkel, amelyek ellentmondanak annak az igazságnak, miszerint Isten teremtette az emberiséget. Ily módon egyre kevesebben lettek az abban hívők, hogy mindent Isten teremtett, és egyre csak nőtt azok száma, akik az evolúció elméletében hisznek. Egyre többen kezelik mítoszként és legendaként az Isten munkájáról szóló feljegyzéseket és Ószövetség korabeli szavait. A szívükben közönyössé válnak Isten méltóságával és nagyságával szemben, valamint közömbössé válnak Isten létezésével és azzal a tannal szemben, hogy Isten mindenek felett szuverenitást gyakorol. Már nem fontos számukra az emberiség túlélése és az országok, valamint a nemzetek sorsa, és az emberiség egy olyan üres világban él, amely csupán az evéssel, az ivással és az élvezethajszolással van elfoglalva... Kevesen vállalják fel annak felkutatását, hogy hol munkálkodik ma Isten, vagy néznek utána annak, hogy miként gyakorol szuverenitást az emberiség rendeltetési helye felett, illetve hogyan rendezi el azt. Ily módon aztán az ember tudta nélkül az emberi civilizáció egyre kevésbé tud megfelelni az ember kívánalmainak, és sokan vannak, akik úgy érzik, hogy ilyen világban élve kevésbé boldogok azoknál, akik már elhunytak. Még az egykor rendkívül civilizált országok népei is sérelmezik ezt. Mert Isten útmutatása nélkül, még ha az uralkodók és a szociológusok törik is a fejüket az emberi civilizáció megőrzésén, hiába teszik. Senki nem tudja betölteni az emberek szívében lévő ürességet, mert senki nem lehet az ember élete, és egyetlen társadalmi elmélet sem tudja megszabadítani az embert az üresség gondjaitól. A tudomány, az ismeretek, a szabadság, a demokrácia, az élvezet és a kényelem csupán időleges vigaszt nyújtanak az embernek. Az emberiség még ezen dolgokkal is elkerülhetetlenül bűnt követ el, és a társadalom méltánytalanságai miatt panaszkodik. Az, hogy rendelkezik e dolgokkal, nem tudja megakadályozni az emberiség felfedezés utáni sóvárgását és vágyát. Ez azért van, mert az embert Isten alkotta, és az emberiség értelmetlen áldozatai és felfedezései csupán egyre növekvő gyötrelmet hozhatnak az emberre, és azt okozhatják, hogy az ember állandóan a szorongás állapotában legyen, nem tudva, hogyan nézzen szembe az emberiség jövőjével, vagy hogyan nézzen szembe az előtte futó ösvénnyel, olyannyira, hogy az emberiség a tudománytól és az ismeretektől még meg is ijed, és még jobban megijed az üresség érzésétől. Ezen a világon, akár szabad országban élsz, akár egy emberi jogokat nélkülözőben, semmiképp sem szabadulhatsz meg az emberiség sorsától. Legyél te az uralkodó vagy uralkodjanak rajtad, teljességgel képtelen vagy rá, hogy megszabadulj az emberiség sorsa, misztériumai és rendeltetési helye felderítésének vágyától, arra pedig még kevésbé vagy képes, hogy az üresség megmagyarázhatatlan érzetétől megszabadulj. Ezeket a jelenségeket, amelyek az egész emberiséget jellemzik, társadalmi jelenségeknek nevezik a szociológusok, azonban egyetlen nagy ember sem tudna előállni, hogy megoldja ezeket a problémákat. Az ember végső soron csak ember, Isten státuszát és életét pedig egyetlen ember sem pótolhatja. Amire az emberiségnek szüksége van, az nem csupán egy igazságos társadalom, amelyben mindenki jól táplált, egyenlő, és szabad; az emberiségnek Isten üdvösségére van szüksége, valamint arra, hogy Ő ellássa élettel őket. Az emberiség szükségletei, felderítés utáni vágya és szívének üressége csak akkor oldódhat meg, amikor megkapja az élettel való ellátást Istentől és az Ő üdvösségét. Ha egy ország vagy nemzet népe képtelen megkapni Isten üdvösségét és őrködését, akkor az ilyen ország vagy nemzet a hanyatlás felé indul el, a sötétség felé, és ennek eredményeként Isten meg fogja semmisíteni.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. 2. függelék: Isten szuverenitást gyakorol az egész emberiség sorsa felett)

Isten napi igéi  356. szemelvény

Van egy hatalmas titok a szívedben, amelynek soha nem voltál a tudatában, mivel ez idáig világosság nélküli világban éltél. A szívedet és a lelkedet elragadta a gonosz. A szemedet elhomályosította a sötétség, és sem a napot nem látod az égen, sem az éjszaka fénylő csillagát. A füledet megtévesztő szavak torlaszolják el, és nem hallod sem Jahve mennydörgő hangját, sem a trónból fakadó bőséges vizek hangját. Mindent elvesztettél, ami jogosan a tiéd, mindent, amit a Mindenható rád ruházott. A nyomorúság végtelen tengerére jutottál, nincs olyan erő, ami megmentene, nincs reményed a túlélésre, csak küszködsz, és ide-oda futkosol... Attól a pillanattól kezdve arra voltál kárhoztatva, hogy a gonosz sanyargasson téged, távol a Mindenható áldásaitól, távol a Mindenható ellátásától, egy olyan úton haladva, ahonnan nincs visszatérés. Egymillió hívó szó is alig tudja felébreszteni a szíved és a lelked. Mélyen szunnyadsz a gonosz kezében, aki egy irányzék és útjelzés nélküli, végtelen térségbe csalogatott téged. Attól kezdve elvesztetted eredeti ártatlanságodat és tisztaságodat, és elkezdted kerülni a Mindenható gondoskodását. A szíved mélyén a gonosz vezérel téged mindenben, és ő lett az egész életed. Már nem félsz tőle, nem kerülöd őt, és nem kételkedsz benne; helyette istenként bánsz vele a szívedben. Elkezdted isteníteni és imádni őt, és ti ketten olyan elválaszthatatlanok lettetek egymástól, mint a test az árnyékától; elköteleztétek magatokat, hogy együtt éltek-haltok. Fogalmad sincs, honnan jöttél, miért születtél, vagy miért halsz meg. Idegenként tekintesz a Mindenhatóra; nem ismered az Ő eredetét, azt pedig végképp nem tudod, mi mindent tett érted. Minden, ami Tőle származik, gyűlöletessé lett előtted: nem becsülöd meg, és nem ismered az értékét. A gonosz oldalán jársz attól a naptól kezdve, hogy megkaptad a Mindenható gondoskodását. Több ezer évnyi vihart és zivatart vészeltél át a Gonosszal, és mellette állsz Istennel szemben, aki pedig az életed forrása volt. Nem tudsz bűnbánatot tartani, és még kevésbé tudod, hogy a pusztulás peremén egyensúlyozol. Elfelejtetted, hogy a gonosz elcsábított és sanyargatott téged; elfelejtetted, honnan indultál. Ekképpen sanyargatott téged a gonosz az út minden egyes lépésénél egészen a mai napig. A szíved és a lelked eltompult és szétmállott. Már abbahagytad a panaszkodást az ember világának bosszúságai miatt; és már nem hiszed, hogy a világ igazságtalan lenne. És még ennél is kevésbé törődsz azzal, hogy a Mindenható létezik-e. Ez azért van, mert már régóta a gonoszt tartod az igazi atyádnak, és nem tudsz tőle elválni. Ez a szívedben rejlő titok.

Amikor eljön a hajnal, keleten felragyog egy hajnali csillag. Ez a csillag korábban még nem jelent meg, de most bevilágítja a nyugodt, fénylő égboltot, és újra fellobbantja az emberek szívében kialudt világosságot. E világosságnak köszönhetően, amely egyformán ragyog rád és másokra, az ember többé már nem magányos. Mégis egyedül csak te alszol tovább mélyen a sötét éjszakában. Nem hallod a hangokat, és nem látod a fényt; nem veszed észre egy új menny és föld eljövetelét, egy új korét, mert az atyád azt mondja neked: „Gyermekem, ne kelj fel, túl korán van még. Hideg az idő, ne menj ki, nehogy kard és dárda fúródjon a szemedbe.” Te csak az atyád intelmeiben bízol, mert azt hiszed, hogy csak a te atyádnak van igaza, mivel az atyád idősebb, mint te vagy, és nagyon szeret. Az efféle intelmek és az efféle szeretet arra indít téged, hogy többé ne higgy a legendában, miszerint létezik világosság a világban; ezek távol tartanak téged attól, hogy érdekeljen, vajon létezik-e még igazság ebben a világban. Már nem mersz abban reménykedni, hogy megment a Mindenható. Megelégszel a megszokott állapottal, már nem várod a világosság eljövetelét már nem várod, hogy a Mindenható eljöjjön, ahogyan a legendák elbeszélik. Úgy véled, mindaz, ami gyönyörű, már nem kelthető újra életre, már nem létezhet. A te szemedben az ember holnapja, az ember jövője egyszerűen eltűnik, eltöröltetett. Minden erőddel az atyád ruhájába csimpaszkodsz, készen arra, hogy osztozz a nehézségeiben, mélységesen félve attól, hogy elveszíted az útitársad, és elvéted távoli utazásod irányát. Az emberek hatalmas és ködös világa formált sokatokat, akik rezzenéstelenül és rettenthetetlenül töltitek be a világ különböző szerepeit. Sok olyan „harcost” alkotott, akik nem félnek a haláltól. Sőt, egyik csapat eltompult és lebénult emberi lényt alkotta meg a másik után, akik nem ismerik a teremtetésük célját. A Mindenható szeme figyeli a keményen sanyargatott emberi faj minden egyes tagját. Hallja a szenvedők jajgatását, látja a sanyargatottak szégyentelenségét, és érzi annak az emberi fajnak a tehetetlenségét és rettegését, amely elvesztette az üdvösség kegyelmét. Az emberiség, amely úgy döntött, hogy a saját útját járja, elutasítja Isten gondoskodását, és megpróbálja elkerülni fürkésző pillantását, inkább az ellenség társaságában ízlelgetvén a mélységes tenger keserűségét egészen az utolsó cseppig. Az emberiség már nem hallja meg a Mindenható sóhajtását; a Mindenható keze pedig már nem hajlandó megsimogatni ezt a tragikus emberiséget. Újra meg újra visszahódítja, és újra meg újra elveszíti azt, és így ismétlődik a munkája. Attól a pillanattól kezdve fáradni kezd, elcsigázottnak érzi magát, félbehagyja a kezében lévő munkát, és nem jár többé az emberek között... Az emberiség egyáltalán nincs tudatában ezeknek a változásoknak, a Mindenható érkezésének és távozásának, szomorúságának és mélabújának.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Mindenható sóhajtása)

Isten napi igéi  357. szemelvény

Bár az ember számára Isten irányítása mély értelmű, mégsem felfoghatatlan az ember számára. Ez azért van így, mert Isten minden munkája kapcsolódik az Ő irányításához és az emberiség megmentéséért végzett munkájához, és az emberiség életét, mindennapi életét és rendeltetési helyét érinti. A munka, amelyet Isten az emberek között és az embereken végez, mondhatjuk, rendkívül gyakorlatias és jelentőségteljes. Az ember ezt láthatja és tapasztalhatja, és ez nem valami elvont dolog. Ha az ember képtelen elfogadni mindazt a munkát, amelyet Isten végez, akkor mi a jelentősége az Ő munkájának? Továbbá hogyan vezethet ez az irányítás az ember üdvösségéhez? Sokan, akik Istent követik, csak azzal törődnek, hogyan nyerhetnek áldásokat, illetve hogyan kerülhetik el a csapásokat. Mihelyt Isten munkája és irányítása kerül szóba, elhallgatnak, és minden érdeklődésüket elveszítik. Úgy gondolják, az ilyen unalmas dolgok megértése nem segít az ő életük növekedésében, és nem jár semmiféle haszonnal. Következésképpen, bár hallottak már információkat Isten irányításáról, komolytalanul közelítik meg azt. Nem úgy látják, mint valami értékes dolgot, amit érdemes elfogadni, még kevésbé fogják fel úgy, hogy életük részévé teszik. Az ilyen emberek célja Isten követésében nagyon egyszerű, és egyetlen célt szolgál: hogy áldottak legyenek. Ezek az emberek nem veszik a fáradságot, hogy bármi másra figyelmet fordítsanak, aminek nincs semmi köze ehhez a célhoz. Számukra az Istenbe vetett hitben a legjogosabb cél az áldások elnyerése – ebben áll az ő hitük értéke. Ha valami nem szolgálja ezt a célt, akkor bármiről is legyen szó, hidegen hagyja őket. Ez a helyzet a legtöbb emberrel, aki manapság Istenben hisz. Céljuk és szándékuk jogosnak tűnik, mert amikor hisznek Istenben, fel is áldozzák magukat Istenért, Istennek szánják oda magukat, és teszik a kötelességüket. Feladják fiatalságukat, elhagyják családjukat és karrierjüket, sőt akár éveket töltenek távol az otthonuktól, rohangálva. Végső céljuk kedvéért megváltoztatják saját érdeklődésüket, életszemléletüket, sőt akár az irányt is, amelyre törekednek; de nem tudják megváltoztatni azt, hogy mi célból hisznek Istenben. Lótnak-futnak, hogy a saját becsvágyaik irányítását intézzék; nem számít, milyen messze van az út, nem számít, mennyi nehézségbe, veszélybe és akadályba ütköznek útközben, mindvégig kitartanak, és nem félnek a haláltól. Miféle hatalom kényszeríti őket erre a folyamatos odaadásra? A lelkiismeretük? A nagyszerű és nemes jellemük? Az elhatározásuk, hogy a végsőkig küzdjenek a gonosz erői ellen? A hit, amivel bírnak, hogy jutalom keresése nélkül tanúságot tegyenek Isten mellett? Az odaadásuk, hogy készek feladni mindent azért, hogy teljesítsék Isten akaratát? Vagy az odaadó szellemük, amely mindenkor lemond a túlzott személyes igényekről? Egész egyszerűen csoda, hogy olyasvalaki, aki sohasem értette Isten irányításának munkáját, képes legyen a szívének ilyen sok vérét áldozni! Egyelőre ne beszéljünk arról, mennyit adtak ezek az emberek. A viselkedésük azonban nagyon is megérdemli, hogy boncolgassuk. Leszámítva a hozzájuk oly szorosan kapcsolódó előnyöket, lehet-e valami más oka annak, hogy olyan emberek, akik egyáltalán nem értik Istent, ilyen nagy árat fizetnének Érte? Itt az ember által korábban nem azonosított problémát fedezünk fel: az ember Istenhez fűződő kapcsolata csupán a pőre önérdeken alapul. Ez az áldások fogadója és az áldások adója közötti kapcsolat. Ez egyszerűen fogalmazva egy alkalmazott és egy munkáltató közötti kapcsolat. Az alkalmazott csak azért dolgozik keményen, hogy megkapja a munkáltató által adott jutalmat. Egy ilyen önérdeken alapuló kapcsolatban nincs rokoni ragaszkodás, csak tranzakció. Nincs szeretés vagy szeretve levés, csak adakozás van és irgalom. Nincs megértés, csak tehetetlen, elfojtott felháborodás és megtévesztés. Nincs intimitás, csak egy áthidalhatatlan szakadék. Most, hogy idáig jutottak a dolgok, ki fordíthatja vissza ezt az irányt? És hány ember képes igazán megérteni, milyen válságossá vált ez a kapcsolat? Hiszem, hogy amikor az ember elmerül az áldottság örömteli légkörében, egyikük sem tudja elképzelni, hogy milyen kínos és elviselhetetlen látvány egy ilyen kapcsolat Istennel.

A legszomorúbb dolog az emberiség Istenbe vetett hitében az, hogy az ember a saját vállalkozásával foglalkozik Isten munkája közepette, és mégsem törődik Isten irányításával. Az emberiség Istenbe vetett hitének legnagyobb kudarca az, hogy miközben az ember arra törekszik, hogy alávesse magát Istennek és imádja Istent, egyidejűleg felépíti saját álmát egy vágyott rendeltetési helyről, és azt tervezi, hogyan nyerje el a legnagyobb áldást és a legjobb rendeltetési helyet. Még ha az emberek értik is, milyen szánalmasak, gyűlöletesek és sajnálatra méltóak, hányan tudják készségesen feladni becsvágyaikat és reményeiket? És ki képes megállítani saját lépteit, és felhagyni azzal, hogy a saját érdekében terveket szőjön? Istennek olyanokra van szüksége, akik szorosan együttműködnek Vele, hogy befejezzék az Ő irányítását. Olyanokra van szüksége, akik egész elméjüket és testüket odaszánják az Ő irányítási munkájának, hogy alávessék magukat Neki. Nincs szüksége olyan emberekre, akik mindennap kinyújtják a kezüket, hogy kolduljanak Tőle, még kevésbé azokra, akik hoznak egy kis áldozatot Érte, majd várják, hogy viszonzást követeljenek Tőle. Isten gyűlöli azokat, akik csekély hozzájárulást tesznek, majd ülnek a babérjaikon. Gyűlöli azokat a hideg szívű embereket, akik ellenszenvvel viseltetnek az Ő irányítási munkája iránt, és csak arról akarnak beszélni, hogy a mennybe jutnak és áldásokat nyernek. Még nagyobb gyűlöletet érez azok iránt, akik saját javukra használják ki az Ő üdvösségmunkája által kínált lehetőséget. Ez azért van, mert ezek az emberek soha nem törődtek azzal, mit akar Isten elérni és megnyerni az Ő irányítási munkája révén. Csak azzal foglalkoznak, hogyan használhatják fel az Isten munkája által biztosított lehetőséget áldások szerzésére. Egyáltalán nincsenek tekintettel Isten szívére, és teljes mértékben a saját kilátásaik és sorsuk foglalja le őket. Azok, akik ellenszenvvel viseltetnek Isten irányítási munkája iránt, és akik a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatják az iránt, hogyan menti meg Isten az emberiséget, valamint az Ő szándékai iránt, mind olyan dolgokat tesznek, amelyeket Isten irányítási munkájának körén kívül szeretnek csinálni. Cselekedeteikre Isten nem emlékszik, és nem is hagyja jóvá azokat, még kevésbé tekint rájuk kedvezően.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. 3. függelék: Az ember csak Isten irányításának közepette menthető meg)

Isten napi igéi  358. szemelvény

Hamarosan befejeződik a munkám, és a sok együtt töltött évünk elviselhetetlen emlékké vált. Szüntelenül ismételtem a szavaimat, és folyamatosan vittem előre az új munkámat. Természetesen a tanácsom szükséges összetevőként szolgál minden alkalommal, amikor munkát végzek. Enélkül mindannyian eltévelyednétek, és még inkább teljesen tanácstalannak éreznétek magatokat. A munkám most a befejezéshez közeledik, és a végső szakaszában van. Még mindig szeretnék némi tanácsadó munkát végezni, vagyis tanácsadó szavakat kínálni, hogy halljátok. Csak azt remélem, hogy képesek vagytok nem kárba veszni hagyni a fáradozásaimat, és ami még fontosabb, hogy meg tudjátok érteni a gondos szándékaimat, és a szavaimat a magatartásotok alapjaként kezelitek. Akár olyan szavak ezek, amelyeket hajlandóak vagytok meghallgatni, akár olyanok, amelyeket örömmel fogadtok el, vagy amelyeket vonakodva fogadtok el, komolyan kell vennetek őket. Különben a laza és közömbös beállítottságotok és viselkedésetek mélyen megbánt Engem, és még inkább nagy undort fog kelteni Bennem. Nagyon remélem, hogy mindannyian újra és újra el tudjátok olvasni a szavaimat – több ezer alkalommal –, egészen odáig, hogy a szívetekbe vésődnek. Csak így nem fogtok csalódást okozni Nekem abban, amit elvárok tőletek. Azonban egyikőtök sem így él most. Épp ellenkezőleg, egy romlott életben vagytok elmerülve – egy olyan életben, amelyben szívetek szerint esztek és isztok –, és egyikőtök sem használja szavaimat a szívetek és lelketek gazdagítására. Ezért levontam egy következtetést az emberiség igazi arculatát illetően: Az ember elárulhat Engem bármikor, és senki nem lehet teljesen hűséges a szavaimhoz.

„A Sátán az embert úgy megrontotta, hogy már nincs is emberi hasonlatossága.” Az emberek döntő többsége most már némiképp elismeri, hogy ez a kifejezés igaz. Azért mondom ezt, mert az „elismerés”, amire utalok, csupán egy felületes elismerés, szemben az igaz tudással. Mivel egyikőtök sem tudja magát pontosan kiértékelni, sem alaposan boncolgatni, mindig csak félig hisztek az Én szavaimban. De ez alkalommal tényeket használok fel arra, hogy elmagyarázzam a bennetek rejlő legsúlyosabb problémát. Ez a probléma az árulás. Mindannyian ismeritek az „árulás” szót, mert a legtöbb ember már tett olyat, amivel elárult valaki mást – például egy férj elárulja a feleségét, egy feleség elárulja a férjét, egy fiúgyermek elárulja az apját, egy lánygyermek elárulja az anyját, egy szolga elárulja a gazdáját, barátok elárulják egymást, rokonok elárulják egymást, eladók elárulják a vevőket, és így tovább. Mindegyik példában benne van az árulás lényege. Röviden: az árulás egy olyan magatartásforma, amely megszeg egy fogadalmat, erkölcsi normákat sért, vagy az emberi etikával ellentétesen cselekszik, ami az emberi mivolt elvesztéséről tanúskodik. Emberi lényekként, függetlenül attól, hogy emlékeztek-e rá, hogy tettetek-e olyasmit, amivel elárultatok egy másik embert, vagy hogy korábban sokszor elárultatok-e másokat, miután erre a világra születtetek, mindannyian tettetek olyasmit, ami az igazság megsértését jelenti. Mivel képes vagy elárulni a szüleidet vagy a barátaidat, ezért képes vagy elárulni másokat is, és még inkább képes vagy elárulni Engem és olyan dolgokat tenni, amelyeket utálok. Másként mondva az árulás nem csupán egy felületesen erkölcstelen magatartás, hanem több annál: olyasvalami, ami ellentmond az igazságnak. Pontosan ez a forrása az emberiség ellenállásának és Ellenem való lázadozásának. Ezért foglaltam ezt össze a következő állításban: Az árulás az ember veleszületett természete, és ez a természet az eredendő ellensége annak, hogy az egyes emberek elérjék a Velem való összeférhetőséget.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (1.))

Isten napi igéi  359. szemelvény

Az olyan viselkedés, amely nem tudja Nekem teljes mértékben alávetni magát, árulás. Az olyan viselkedés, amely nem tud Hozzám hűséges lenni, árulás. Becsapni és hazugságokkal félrevezetni Engem – árulás. Sok elképzelést magadban tartani és mindenfelé terjeszteni – árulás. Képtelennek lenni tanúbizonyságom és érdekeim fenntartására – árulás. Hamis mosolyokat kínálni, amikor a szíved távol van Tőlem – árulás. Ezek a cselekedetek mind árulások, amelyekre mindig is képesek voltatok, és amelyek megszokottak köztetek. Lehet, hogy egyikőtök sem gondol erre problémaként – de Én nem így gondolom. Ha valaki Engem elárul, azt Én nem tudom csekélységként kezelni, és még kevésbé tudom figyelmen kívül hagyni. Még most, amikor köztetek dolgozom, akkor is így viselkedtek – ha eljön egy nap, amikor senki nem vigyáz rátok, nem váltok-e olyanná, mint a banditák, akik a saját kis területeik királyainak nyilvánították magukat? Amikor ez történik, és ti katasztrófát okoztok – ki lesz ott, hogy takarítson utánatok? Ha úgy gondoljátok, hogy az árulás bizonyos cselekedetei inkább pusztán alkalmi tettek, mint az állandó viselkedésetek, amelyeket nem kell ilyen komolysággal felhozni, hogy sértse a büszkeségeteket, és ha valóban ezt hiszitek, akkor teljesen híján vagytok az értelemnek. Minél inkább így gondolkodik valaki, annál inkább a lázadás archetípusa és modellje. Az ember természete az élete – egy elv, amelyre a túlélésért támaszkodik, és amelyet nem tud megváltoztatni. Vedd az árulás természetét példaként! Ha képes vagy olyan dolgokat tenni, amelyekkel elárulod bármelyik rokonodat vagy barátodat, az azt bizonyítja, hogy ez életed része és veled született természeted. Ezt senki nem tagadhatja. Például, ha egy ember élvezi, ha másoktól lop, akkor a lopásnak ez az élvezete élete része – bár lehet, hogy néha lop, néha pedig nem lop. Akár lop, akár nem, ez nem bizonyíthatja azt, hogy a lopása csak egy magatartásforma. Inkább azt bizonyítja, hogy a lopása az élete része – azaz, a természete. Néhányan azt kérdezitek: Ha ez a természete, akkor miért van az, hogy amikor szép dolgokat lát, néha nem lopja el őket? A válasz nagyon egyszerű. Sok oka van annak, miért nem lop. Lehet, hogy azért nem lop el valamit, mert az túl nagy ahhoz, hogy eltegye figyelő szemek elől, vagy mert nincs alkalmas idő, hogy cselekedjen, vagy valami túl drága, túl szigorúan őrzik, vagy talán nem érdeklődik iránta, vagy nem látja, mi hasznára válna, és így tovább. Mindezek az okok lehetségesek. De akárhogy is legyen – akár lop valamit, akár nem, ez nem bizonyíthatja azt, hogy ez a gondolat csak egy pillanatnyi, múló felvillanás. Ellenkezőleg – ez a természete része – egy olyan természeté, amelyet nehéz megújítani. Az ilyen ember nem elégszik meg azzal, hogy csak egyszer lop; annak a gondolata, hogy mások tulajdonát a sajátjává nyilvánítsa, mindig feltámad benne, amikor meglát valami szépet, vagy amikor alkalmas rá a helyzet. Ezért mondom azt, hogy ez a gondolat nem olyasmi, ami ebben az illetőben néha egyszerűen felmerül, hanem olyasmi, ami a természetéből fakad.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (1.))

Isten napi igéi  360. szemelvény

Bárki használhatja a szavait és cselekedeteit arra, hogy igazi arcát mutassa. Természetesen ez az igaz arc a természete. Ha te kacifántosan beszélsz, akkor kacifántos a természeted. Ha csalárd a természeted, akkor sunyin cselekszel, és könnyen eléred, hogy másokat becsaphass és megvezess. Ha a természeted vészjósló – a szavaid csenghetnek kellemesen, de a cselekedeteid nem fedhetik el baljós trükkjeidet. Ha lusta a természeted, akkor mindennel, amit mondasz, megpróbálod majd felmenteni magad a felületesség és a lustaság alól, a cselekedeteid pedig lassúak és felületesek lesznek, és meglehetősen jól fogják elfedni az igazságot. Ha a természeted empatikus, akkor szavaid észszerűek lesznek, és cselekedeteid is összhangban lesznek az igazsággal. Ha a természeted olyan, hogy mindenkihez hűséges vagy, akkor szavaid biztosan őszinték, és cselekedeteid megalapozottak, mentesek minden olyasmitől, ami mesteredet nyugtalaníthatná. Ha a természeted buja vagy pénzsóvár, akkor szíved gyakran megtelik ezekkel a dolgokkal, te pedig akaratlanul deviáns, erkölcstelen tetteket fogsz elkövetni, amelyeket nem könnyen felednek el az emberek, és amelyektől undorodni fognak. Ahogyan már mondtam – ha áruló természeted van, akkor aligha szabadulhatsz meg tőle. Ne úgy gondolkodj, hogy szerencsét próbálsz, azt vélelmezve, hogy mivel nem ártottál másoknak, nincs áruló természeted! Ha ezt gondolod, akkor valóban visszataszító vagy. Minden alkalommal, amikor beszélek, a szavaim minden embernek szólnak – nem csak egy embernek vagy embertípusnak. A tény, hogy nem árultál el Engem egy dologban, nem bizonyítja, hogy nem fogsz elárulni Engem bármiben. Némelyek, amikor mélyponton van a házasságuk, elveszítik az igazság keresésébe vetett hitüket. Némelyek lemondanak arról a kötelezettségükről, hogy hűek legyenek Hozzám a család felbomlásakor. Némelyek elhagynak Engem, hogy pillanatnyi örömöt és izgalmat keressenek. Némelyek inkább egy sötét szakadékba zuhannának, mintsem, hogy a világosságban éljenek és a Szentlélek munkájában gyönyörködjenek. Néhányan figyelmen kívül hagyják barátaik tanácsát azért, hogy gazdagság utáni vágyukat kielégítsék, és még most sem képesek elismerni tévedésüket és megváltoztatni útjukat. Néhányan csak átmenetileg élnek az Én nevem alatt azért, hogy részesüljenek védelmemben, míg mások csak vonakodva lesznek egy kicsit odaadóak Irántam, mert ragaszkodnak az élethez, és félnek a haláltól. Vajon nem éppen olyan viselkedésformák ezek és az egyéb erkölcstelen, sőt még inkább integritás híján lévő tettek, amelyekkel emberek hosszú időn át szívük mélyén elárultak Engem? Természetesen tudom, hogy az emberek nem tervezik előre, hogy eláruljanak Engem, de az árulásuk természetük természetes feltárulása. Senki sem akar elárulni Engem, és még kevésbé boldog bárki attól, hogy árulást követett el Ellenem. Ellenkezőleg. Félelemtől reszketnek – vagy nem? Szóval gondolkodtok ti azon, hogyan tehetitek jóvá ezeket az árulásokat, és hogyan változtathatjátok meg a jelenlegi helyzetet?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (1.))

Isten napi igéi  361. szemelvény

Az ember természete nagyban különbözik az Én lényegemtől, mert az ember romlott természete teljes mértékben a Sátántól ered; az ember természetét befolyásolta és megrontotta a Sátán. Ez annyit tesz, hogy az ember az ő gonoszságának és csúfságának a befolyása alatt él. Az ember nem az igazság világában vagy szent környezetben növekszik, és még kevésbé él a világosságban. Ezért senki nem birtokolhatja az igazságot a természetében születése pillanatától fogva, és még kevésbé születhet bárki Istent félő és Istennek alávetett lényeggel. Ellenkezőleg – az emberek Istennek ellenálló, Isten ellen lázadozó természettel bírnak, amely nem szereti az igazságot. Ez a természet az a probléma, amelyet ki szeretnék fejteni – az árulás. Az árulás minden egyes ember Istennel szembeni ellenállásának forrása. Ez egy olyan probléma, amely csak az emberben létezik, Bennem nem. Néhányan meg fogják kérdezni: mivel a világban minden ember éppen úgy él, ahogyan Krisztus, miért van az, hogy minden embernek olyan a természete, amely elárulja Istent, Krisztusé pedig nem teszi? Ez egy olyan probléma, amelyet világosan el kell nektek magyarázni.

Az emberiség létezésének az alapja a lélek ismételt reinkarnációja. Más szavakkal: minden ember akkor nyer emberi életet a testben, amikor a lelke újra megtestesül. Miután egy ember teste megszületik, élete addig folytatódik, amíg teste végül el nem éri határait; ez az utolsó pillanatot jelenti, amikor a lélek elhagyja burkát. Ez a folyamat ismétlődik újra meg újra, ahogy egy ember lelke időről időre jön és megy, és így marad fenn az emberiség létezése. A test élete az emberi lélek élete is, és az ember lelke támogatja az emberi test létezését. Azaz minden ember élete a lelkéből ered, és az élet nem a test velejárója. Ily módon az emberi természet a lélekből ered, nem pedig a testből. Csak az ember lelke tudja, hogyan tapasztalta meg a Sátán kísértéseit, megpróbáltatásait és rontását. Ezek a dolgok megismerhetetlenek az emberi test számára. Ezért az emberiség akaratlanul egyre sötétebb, egyre mocskosabb, egyre gonoszabb lesz, míg a távolság Köztem és az ember között egyre nagyobbra nő, az élet pedig egyre sötétebb lesz az emberiség számára. A Sátán a markában tartja az emberek lelkét, ezért természetesen az emberi testet is elfoglalta a Sátán. Hogyan lenne lehetséges, hogy egy ilyen test és egy ilyen emberiség ne álljon ellen Istennek? Hogyan lehetnének eredendően összeegyeztethetőek Vele? Azért vetettem le a Sátánt a levegőbe, mert elárult Engem. Hogyan lehetnének akkor az emberek mentesek a belekeveredéstől? Ezért az ember természete az árulás. Bízom benne, hogy mihelyt megértitek ezt az okfejtést, valamilyen szinten Krisztus lényegében is hinni fogtok. Az Isten Lelke által viselt test Isten saját teste. Az Isten Lelke mindenek felett álló; Ő mindenható, szent és igazságos. Hasonlóképpen, az Ő teste is mindenek felett álló, mindenható, szent és igazságos. Egy ilyen test csak azt teheti, ami igazságos és az emberiség javára válik, azt, ami szent, dicsőséges és hatalmas; Ő képtelen bármi olyat tenni, ami sérti az igazságot, ami sérti az erkölcsöt és igazságosságot, és még kevésbé képes Ő bármi olyat tenni, ami elárulná Isten Lelkét. Isten Lelke szent, és így az Ő testét nem ronthatja meg a Sátán; az Ő testének más a lényege, mint az emberi testnek. Mert az ember az – és nem Isten –, akit megrontott a Sátán, és a Sátán nem ronthatta meg Magának Istennek a testét. Így annak ellenére, hogy az ember és Krisztus ugyanabban a térben lakoznak, csak az ember az, akit megszállhat, és kihasználhat a Sátán, valamint akinek a Sátán trükkjei árthatnak. Ezzel szemben Krisztus örökké kikezdhetetlen a Sátán rontása számára, mert a Sátán soha nem lesz képes felemelkedni a legmagasabb helyre, és soha nem lesz képes Istenhez közeledni. Ma mindannyiótoknak meg kell értenetek, hogy csakis a Sátán által megrontott emberiség az, amely elárul engem. Az árulás soha nem lesz olyan téma, amelyben Krisztus a legkevésbé is érintett lenne.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (2.))

Isten napi igéi  362. szemelvény

A Sátán által megrontott összes lélek fogságban van a Sátán hatalmában. Csak azok lettek elkülönítve, menekültek meg a Sátán táborából, és kerültek a mai királyságba, akik hisznek Krisztusban. Ezek az emberek nem élnek többé a Sátán befolyása alatt. Az ember természete még így is az emberi testben gyökerezik; ez azt jelenti, hogy bár lelketek megmenekült, természetetek még mindig olyan, mint volt, és annak az esélye, hogy elárultok Engem, továbbra is száz százalék. Ezért tart olyan sokáig az Én munkám, mivel a természetetek konok. Most mind a legjobb képességeitek szerint mentek keresztül a nehézségeken, miközben kötelességeiteket teszitek, mégis mindegyikőtök képes Engem elárulni, és visszatérni a Sátán hatalmába, az ő táborába, és visszatérni régi életetekhez – ez tagadhatatlan tény. Akkor nem lesz számotokra lehetséges, hogy egy szemernyi emberi mivoltot vagy emberi hasonlóságot mutassatok, ahogy most. A súlyos esetekben el fogtok pusztulni, sőt, mi több, örökre elkárhoztok, komoly büntetésben részesültök, és soha többé nem fogtok reinkarnálódni. Ez az elétek tárt probléma. Így emlékeztetlek benneteket, először is azért, hogy az Én munkám ne legyen hiábavaló, másodszor pedig, hogy ti mindannyian a világosság napjaiban élhessetek. Valójában nem az a fő probléma, hogy hiábavaló-e az Én munkám. Az a kulcsfontosságú, hogy ti képesek legyetek boldogan élni, és csodálatos jövőtök legyen. Az Én munkám az emberek lelkének megmentése. Ha a lelked a Sátán kezébe kerül, tested nem fog békében élni. Ha megvédem a testedet, a lelked is biztosan az Én gondoskodásom alatt lesz. Ha Én valóban gyűlöllek téged, a tested és a lelked azonnal a Sátán kezébe kerül. El tudod képzelni, milyen helyzetben leszel akkor? Ha egy nap az Én szavaim leperegnek rólatok, akkor vagy átadlak mindannyiótokat a Sátánnak, aki gyötrelmes kínzásnak fog benneteket alávetni egészen addig, amíg haragom teljesen el nem párolog, vagy személyesen Én foglak benneteket, menthetetlen embereket megbüntetni, mert szívetek, amely elárul Engem, soha nem fog megváltozni.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (2.))

Isten napi igéi  363. szemelvény

Mindannyiótoknak magatokba kellene néznetek, amilyen gyorsan csak tudtok, hogy lássátok, mennyi Velem szembeni árulás maradt bennetek. Kíváncsian várom válaszotokat. Ne legyetek felületesek, amikor Velem van dolgotok! Én soha nem játszadozom az emberekkel. Ha azt mondom, hogy meg fogok tenni valamit, akkor biztosan megteszem. Remélem, hogy mindannyian olyanok lesztek, akik komolyan veszik az Én szavaimat, és nem tudományos fantasztikumként gondoltok rájuk. Konkrét cselekvést akarok tőletek, nem képzelődéseket. Ezután meg kell válaszolnotok kérdéseimet, melyek a következők:

1. Ha te igazán szolgálattevő vagy, a szolgálatomra tudsz lenni odaadóan, a felületesség vagy negativitás bármilyen nyoma nélkül?

2. Ha úgy találod, hogy soha nem becsültelek meg, akkor is képes leszel maradni és egész életeden át szolgálni Engem?

3. Ha Én még mindig nagyon hideg vagyok hozzád, sok erőfeszítésed ellenére is, képes leszel a háttérben tovább munkálkodni Értem?

4. Ha mindazok után, hogy áldoztál Rám valamennyit, nem teszek eleget a kevés kérésednek, akkor el fogsz-e csüggedni, és csalódsz-e Bennem? Vagy netán nehezteléstől kezd majd habzani a szád, és gyalázkodó szavakat fogsz kiabálni?

5. Ha te mindig nagyon hűséges voltál, és nagy szeretettel voltál Irántam, mégis betegség gyötrelmétől, anyagi feszültségtől szenvedsz, attól, hogy elhagynak a barátaid és rokonaid, vagy bármely más balszerencsétől az életben – akkor is kitart-e majd az Irántam való hűséged és szereteted?

6. Ha amit a szívedben elképzeltél, abból semmi nem egyezik azzal, amit tettem, hogyan kell járnod a jövőbeli utadon?

7. Ha nem kapsz meg semmit abból, amit reméltél, hogy megkapsz, továbbra is a követőm tudsz-e maradni?

8. Ha soha nem értetted meg munkám célját és jelentőségét, akkor is engedelmes ember tudsz-e lenni, aki nem ítélkezik és von le következtetéseket önkényesen?

9. Tudod-e kincsként őrizni minden szavamat, amit mondtam, és mindazt a munkát, amit végeztem, amíg együtt voltam az emberiséggel?

10. Képes vagy-e az Én hűséges követőm lenni, aki hajlandó egy egész életen át tartó szenvedést elviselni Értem, annak ellenére, hogy nem kapsz semmit?

11. Képes vagy-e Értem lemondani a túlélésed jövőbeni útjának megfontolásáról, tervezéséről vagy előkészítéséről?

Ezek a kérdések képviselik a veletek szembeni végső követelményeimet, és remélem, hogy mindannyian válaszokat tudtok Nekem adni. Ha megtettél egy vagy két dolgot abból, amit ezek a kérdések kérnek tőled, akkor tovább kell törekedned. Ha e követelmények egyikének sem tudsz megfelelni, akkor te biztosan az a fajta ember vagy, aki pokolra kerül. Ilyen embereknek nem kell semmi többet mondanom, mert ők bizonyosan nem olyan emberek, akik egyet tudnak érteni Velem. Hogyan tarthatnék az Én házamban valakit, aki bármilyen körülmények között elárulhat Engem? Ami pedig azokat illeti, akik a legtöbb esetben el tudnának Engem árulni: meg fogom figyelni a teljesítményüket, mielőtt más intézkedést hozok. Mindazokat azonban, akik képesek Engem elárulni – bármilyen körülmények között is –, soha nem feledem. Emlékezni fogok rájuk a szívemben, és várni fogom az alkalmat, hogy visszafizethessem gonosz cselekedeteiket. Az Általam támasztott követelmények mind olyan problémák, amelyeket magatokban kell megvizsgálnotok. Remélem, hogy mindannyian komolyan meg tudjátok őket fontolni, és nem bántok Velem felületesen. A közeljövőben meg fogom vizsgálni a válaszokat, amelyeket adtatok, az elvárásaimmal összevetve. Addig nem követelek tőletek semmi mást, és nem fogok nektek komolyabb intelmet nyújtani. Ehelyett a hatalmamat fogom gyakorolni. Azok, akiket meg kell tartani, meg lesznek tartva. Azok, akiket jutalmazni kell, meg lesznek jutalmazva. Azok, akiket át kell adni a Sátánnak, át lesznek adva a Sátánnak. Azok, akiket komolyan meg kell büntetni, komolyan meg lesznek büntetve, és azok, akiknek el kell pusztulniuk, azok el lesznek pusztítva. Így nem lesz többé senki, aki zavarna Engem az Én napjaimban. Elhiszed-e az Én szavaimat? Hiszel-e a megtorlásban? Elhiszed-e, hogy meg fogom büntetni az összes gonoszt, aki becsap és elárul Engem? Azt reméled, hogy hamarabb, vagy azt, hogy később fog eljönni az a nap? Olyasvalaki vagy, aki retteg a büntetéstől, vagy olyasvalaki, aki ellenem áll, bár büntetést kell kiállnia? Amikor eljön az a nap, el tudod képzelni, hogy éljenzés és nevetés között fogsz-e élni, vagy zokogni fogsz, és a fogaidat fogod csikorgatni? Milyen véget remélsz magadnak? Átgondoltad valaha komolyan, hogy hiszel-e Bennem száz százalékosan, vagy kételkedsz Bennem száz százalékosan? Átgondoltad-e valaha alaposan, milyen következményekkel és eredményekkel járnak számodra cselekedeteid és a viselkedésed? Igazán reméled, hogy a szavaim mind sorra beteljesednek, vagy rettegsz attól, hogy a szavaim sorra beteljesednek? Ha azt reméled, hogy Én hamarosan távozom azért, hogy beteljesítsem szavaimat, akkor hogyan kellene a saját szavaidat és cselekedeteidet kezelned? Ha nem reméled a távozásomat, és nem reméled, hogy minden szavam azonnal beteljesül, akkor miért hiszel egyáltalán Bennem? Tudod-e valójában, hogy miért követsz Engem? Ha csupán annyi az okod rá, hogy tágítsd a horizontodat, akkor nem szükséges így fáradoznod. Ha azért teszed, hogy áldott legyél, és elkerüld a közelgő katasztrófát, miért nem aggaszt a saját viselkedésed? Miért nem kérdezed meg magadtól, hogy eleget tudsz-e tenni az Én követelményeimnek? Miért nem kérdezed meg magadtól azt is, hogy jogosult vagy-e részesülni az eljövendő áldásokban?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (2.))

Isten napi igéi  364. szemelvény

Népem minden tagjának, aki Engem szolgál, vissza kell gondolnia a múltra: Megfertőzte-e tisztátalanság az Irántam érzett szereteteteket? Tiszta és teljes szívből jövő volt-e a hűségetek Irántam? Igaz volt-e a tudásotok Rólam? Mennyi hely volt Számomra a szívetekben? Teljesen betöltöttem a szíveteket? Hány szavam teljesült be bennetek? Ne próbáljatok meg bolonddá tenni Engem! Ezek a dolgok tökéletesen világosak Számomra! Ma, amikor felhangzik üdvösségem hangja, vajon növekedett valamelyest az Irántam érzett szeretetetek? Tisztábbá vált az Irántam való hűségetek egy része? Elmélyült a Rólam való tudásotok? A múltban felajánlott dicséret szilárd alapot adott mai tudásotoknak? Mennyit foglal el belőletek az Én Lelkem? Mekkora helyet foglal el bennetek az Én képmásom? Szíven találtak benneteket a kijelentéseim? Valóban úgy érzitek, hogy nincs hová elrejtenetek a szégyeneteket? Valóban azt hiszitek, alkalmatlanok vagytok arra, hogy az Én népem legyetek? Ha teljesen figyelmen kívül hagyjátok a fenti kérdéseket, az elég annak megmutatására, hogy csak a saját érdeketekben botorkáltok, és csak azért vagytok jelen, hogy meglegyen a létszám, az Általam eleve elrendelt időben pedig biztosan kivettettek majd, és másodszorra is a feneketlen mélységbe lesztek taszítva. Ezek az Én figyelmeztető szavaim, és bárkire, aki félvállról veszi őket, lesújt az ítéletem, és a kijelölt időben csapás fogja érni. Nem így van? Kell-e még példákat hoznom ennek szemléltetésére? Kell-e még világosabban beszélnem, hogy példát hozzak nektek? A teremtés idejétől napjainkig sokan lázadoztak a szavaim ellen, így őket elhagyta és kirekesztette a helyreállításom áramlata; végül testük elpusztul, lelkük pedig az alvilágba kerül, és még ma is súlyos büntetésnek vannak kitéve. Sokan követték szavaimat, de szembementek megvilágosításommal és megvilágításommal, így félrerúgtam őket, a Sátán hatalma alá kerültek, és egyike lettek azoknak, akik Ellenem vannak. (Ma mindazok, akik közvetlenül szembeszállnak Velem, csak a szavaim felszínének engedelmeskednek, és lázadnak a szavaim lényege ellen.) Sokan voltak olyanok is, akik csak hallgatták tegnapi szavaimat, akik a múlt „hulladékához” ragaszkodtak, és nem becsülték a jelen „termékét”. Ezeket az embereket nemcsak foglyul ejtette a Sátán, hanem örök bűnösökké váltak, az ellenségeim lettek, és közvetlenül szembeszállnak Velem. Az ilyen emberek az Én ítéletem tárgyai haragom csúcspontján, még ma is vakok, és még mindig a sötét börtönökben vannak (ami azt jelenti, hogy az ilyen emberek rothadt, merev hullákban vannak, akiket a Sátán irányít; azért mondom, hogy vakok, mert a szemüket Én fátyoloztam el). Jó lenne példát adni nektek, hogy tanulhassatok belőle:

Pál említésekor az ő történetére gondoltok, és néhány róla szóló elbeszélésre, amelyek pontatlanok és nem felelnek meg a valóságnak. Szülei fiatal korától kezdve tanították őt, megkapta az Én életemet, és eleve elrendelésem eredményeként rendelkezett mindazon képességekkel, amelyeket megkövetelek. Tizenkilenc éves korában különféle könyveket olvasott az életről; így nem kell részleteznem, hogy képességeiből adódóan, valamint az Általam nyert megvilágosodás és megvilágítás miatt nemcsak szellemi dolgokról tudott némi éleslátással beszélni, hanem képes volt felfogni szándékaimat is. Természetesen ez nem zárja ki belső és külső tényezők kombinációját. Mindazonáltal egyetlen hibája az volt, hogy tehetsége miatt gyakran volt felszínes és hencegő. Ennek eredményeként, lázadó mivolta miatt – amelynek egy része közvetlenül az arkangyalt képviselte –, amikor először testet öltöttem, mindent elkövetett, hogy szembeszálljon Velem. Ő is azok közé tartozott, akik nem ismerik szavaimat, és az Én helyem már eltűnt a szívéből. Az ilyen emberek egyenesen szembeszállnak isteni mivoltommal; lecsapok rájuk, de csak a legvégén hajolnak meg és vallják be bűneiket. Ezért, miután felhasználtam erősségeit – vagyis miután egy ideig Nekem dolgozott –, ismét visszatért a régi szokásaihoz, és bár közvetlenül lázadt fel a szavaim ellen, fellázadt a belső útmutatásom és megvilágosításom ellen, és így minden, amit a múltban tett, hiábavaló volt; más szóval, a dicsőség koronája, amelyről beszélt, üres szólammá vált, saját képzeletének termékévé, mert még ma is az Én ítéletemnek van alávetve, az Én kötelékeim fogságában.

A fenti példából látható, hogy aki szembeszáll Velem (nemcsak a testet öltött énemmel, hanem – ami még fontosabb – a szavaimmal és Lelkemmel, vagyis isteni mivoltommal), az testében kapja meg ítéletemet. Amikor a Lelkem elhagy téged, lefelé zuhansz, egyenesen az alvilágba szállva. És bár hús-vér tested a földön van, olyan vagy, mint aki mentális betegségben szenved: elvesztetted az eszedet, és azonnal úgy érzed, mintha hulla lennél, úgyhogy könyörögsz Nekem, hogy haladéktalanul vessek véget testi mivoltodnak. Többségetek, akik a szellem uralma alatt vagytok, nagyra értékeli ezeket a körülményeket, és nem kell további részletekbe bocsátkoznom. A múltban, amikor normális emberi mivoltomban munkálkodtam, a legtöbb ember már összemérte magát haragommal és fenségemmel, és már tudott egy keveset bölcsességemről és természetemről. Ma közvetlenül isteni mivoltomban beszélek és cselekszem, és még mindig vannak emberek, akik saját szemükkel fogják meglátni haragomat és ítéletemet; sőt, az ítélet korának második részében a fő munka az, hogy minden népem közvetlenül megismerje a testben végzett cselekedeteimet, és mindannyian közvetlenül meglássátok természetemet. Mivel azonban testben vagyok, tekintettel vagyok gyengeségeitekre. Remélem, hogy nem kezelitek játékszerként szellemeteket, lelketeket és testeteket, és nem szentelitek gondolkodás nélkül Sátánnak. Jobb, ha megbecsülitek mindazt, amivel rendelkeztek, és nem játékként kezelitek, mert az ilyen dolgok a sorsotokhoz kötődnek. Tényleg képesek vagytok megérteni szavaim valódi jelentését? Tényleg képesek vagytok arra, hogy figyelembe vegyétek valódi érzéseimet?

Olyan áldásokat akartok élvezni a földön, amelyek a mennyei áldásaimhoz hasonlatosak? Hajlandóak vagytok arra, hogy a Rólam való megértést, szavaim élvezetét és a Rólam való tudást a legértékesebb és legjelentősebb dolgokként becsüljétek az életetekben? Valóban képesek vagytok teljesen alávetni magatokat Nekem, anélkül, hogy a saját kilátásaitokra gondolnátok? Valóban képesek vagytok hagyni, hogy halálba küldjelek benneteket, és vezesselek, mint a juhokat? Van köztetek olyan, aki képes ilyen dolgokat elérni? Lehetséges, hogy mindazok nyerik el áldásaimat, akiket elfogadok, és akik megkapják ígéreteimet? Megértettetek valamit ezekből a szavakból? Ha próbára teszlek benneteket, valóban hagyni tudjátok, hogy vezényeljek, ahogyan kívánom, és e megpróbáltatások közepette tudjátok-e keresni szándékaimat, és megérteni szívemet? Nem azt kívánom, hogy sok megható szót tudj mondani, vagy sok izgalmas történetet mesélni; inkább azt kérem, hogy képes légy szép tanúságot tenni Mellettem, valamint teljesen és mélyen be tudj lépni a valóságba. Ha nem szólnék közvetlenül, akkor is le tudnál mondani minden külsőségedről, és megengednéd, hogy használjalak téged? Vajon nem ezt a valóságot kérem? Ki képes felfogni szavaim jelentését? Mégis azt kérem, hogy többé ne nyomasszanak benneteket balsejtelmek, legyetek proaktívak a belépésben, és ragadjátok meg szavaim lényegét. Ez megakadályozza majd, hogy félreértsétek szavaimat, és ködös legyen előttetek a szándékom, és így megszegjétek adminisztratív rendeleteimet. Remélem, hogy szavaimból megértitek a rátok vonatkozó szándékaimat. Ne gondoljatok többé saját kilátásaitokra, és cselekedjetek úgy, ahogyan elhatároztátok Előttem, hogy Isten minden dologban vezényelhessen titeket. Mindazoknak, akik az Én házamban vannak, a lehető legtöbbet kell tenniük; neked a legjobbat kell nyújtanod földi munkám utolsó szakaszához. Valóban hajlandó vagy ezeket a dolgokat a gyakorlatba ültetni?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 4. fejezet)

Isten napi igéi  365. szemelvény

Örökké pihenőhely után kutat a földön mindenféle gonosz lélek; szüntelenül azoknak a holttesteit keresik, akiket felfalhatnak. Én népem! Az Én gondoskodásom és oltalmam alatt kell maradnod! Soha ne légy kicsapongó! Soha ne viselkedj meggondolatlanul! Fel kell ajánlanod a hűségedet az Én házamban, és csak a hűséggel tudsz ellentámadást indítani az ördögök cselszövéseivel szemben. Semmilyen körülmények között sem viselkedhetsz úgy, ahogyan a múltban tetted, hogy egy dolgot teszel Előttem, és mást a hátam mögött; ha így viselkedsz, akkor számodra már nem lehetséges a megváltás. Nem szóltam már több mint elég ilyen szót? Éppen azért kellett többször is emlékeztetnem az embereket, mert az emberiség régi természete javíthatatlan. Nem fogtok unatkozni! Mindent azért mondok, hogy gondoskodjam a sorsotokról! A Sátánnak pontosan egy ocsmány és szennyes helyre van szüksége; minél reménytelenebbül javíthatatlanok és minél kicsapongóbbak vagytok, minél kevésbé vagytok hajlandóak önuralmat gyakorolni, annál inkább kihasználnak minden lehetőséget ezek a tisztátalan szellemek, hogy belétek hatoljanak. Ha idáig jutottatok, akkor a hűségetek nem lesz más, mint valóság nélküli üres fecsegés, a tisztátalan szellemek pedig felfalják elhatározásotokat, majd lázadássá és sátáni ármánykodássá alakítják át, hogy munkám megszakítására használják. Ettől kezdve bármikor lesújthatok rátok. Senki sem érti a helyzet súlyosságát; egyszerűen süket fülekre talál az embereknél, amit hallanak, és egyáltalán nem elővigyázatosak. Nem emlékszem arra, ami a múltban történt; valójában még mindig arra vársz, hogy elnéző legyek veled szemben azáltal, hogy még egyszer „elfelejtem”? Bár az emberek szembeszegülnek Velem, nem fogom ezt felróni nekik, mert túlságosan csekély az érettségük, ezért is nem támasztottam túl magas követelményeket velük szemben. Mindössze annyit kérek tőlük, hogy ne legyenek kicsapongóak, és hogy gyakoroljanak önuralmat. Bizonyára nem haladja meg a képességeiteket, hogy teljesítsétek ezt az egyetlen kikötést, ugye? Az emberek többsége arra vár, hogy még több rejtélyt fedjek fel előttük, hogy gyönyörködhessenek azokban. De még ha meg is értenéd a mennyország összes titkát, pontosan mit tudnál kezdeni azzal a tudással? Növelné-e ez az Irántam érzett szeretetedet? Felébresztené-e az Irántam érzett szeretetedet? Én nem becsülöm alá az embereket, és nem is hozok könnyelműen ítéletet róluk. Ha nem ezek lennének az emberek tényleges körülményei, soha nem koronáznám meg őket oly könnyedén ilyen címkékkel. Gondoljatok vissza a múltra: hányszor rágalmaztalak meg titeket? Hányszor becsültelek alá titeket? Hányszor tekintettem úgy rátok, hogy nem vettem figyelembe a tényleges körülményeiteket? Hányszor fordult elő, hogy az Én kijelentéseim nem győztek meg titeket teljes mértékben? Hányszor beszéltem úgy, hogy nem mélyen rezonáló húrt pendítettem meg bennetek? Ki az közületek, aki félelem és reszketés nélkül olvasta szavaimat, nem rettegve attól, hogy a feneketlen mélységbe taszítom? Ki nem viseli el szavaim próbatételeit? Kijelentéseimben hatalom lakozik, de ez nem arra szolgál, hogy könnyelmű ítéletet mondjak az emberek felett; hanem inkább a tényleges körülményeiket figyelembe véve folyamatosan kinyilvánítom számukra a szavaimban rejlő értelmet. Tulajdonképpen van-e valaki, aki képes felismerni a szavaimban mindenható hatalmamat? Van-e bárki, aki képes felfogni a legtisztább aranyat a szavaimban? Pontosan hány szót szóltam már? Értékelte őket valaha bárki is?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 10. fejezet)

Isten napi igéi  366. szemelvény

Napról napra figyelve állok a világegyetem fölött, és alázatosan elrejtőzöm a lakhelyemen, megtapasztalom az emberi életet, és közelről tanulmányozom az emberiség minden cselekedetét. Soha senki nem ajánlotta fel magát igazán Nekem; soha senki nem törekedett az igazságra. Soha senki nem volt még lelkiismeretes Irántam, vagy tett fogadalmakat Előttem, és aztán tartotta magát a kötelességéhez. Soha senki nem engedte meg Nekem, hogy benne lakozzam, és nem becsült úgy, mint az emberek a saját életüket. Soha senki nem látta a gyakorlati valóságban mindazt, ami az Én isteni mivoltom; soha senki nem volt hajlandó kapcsolatba kerülni Magával a gyakorlati Istennel. Amikor a vizek egészben elnyelik az embereket, Én megmentem őket az állóvizekből, és esélyt adok nekik arra, hogy újból éljenek. Amikor az emberek elveszítik az élethez szükséges önbizalmukat, Én kihúzom őket a halál torkából, bátorságot adva nekik a folytatáshoz, hogy Engem használhassanak létük alapjául. Amikor az emberek fellázadnak Ellenem, akkor lázadásukban ismertetem meg velük Magamat. A régi természetük fényében és irgalmasságom fényében ahelyett, hogy halálba juttatnám őket, megengedem nekik, hogy bűnbánatot tartsanak és tiszta lappal induljanak. Amikor éhínségtől szenvednek, még ha egyetlen lehelet maradt is a testükben, elszakítom őket a haláltól, megakadályozva, hogy a Sátán ármányának áldozatául essenek. Oly sokszor látták már az emberek kezemet, oly sokszor voltak tanúi jóságos ábrázatomnak és mosolygó arcomnak, és oly sokszor látták fenségemet és haragomat. Bár az emberek soha nem ismertek Engem, nem ragadom meg gyengeségeiket lehetőségként arra, hogy szándékosan provokatív legyek. Az emberiség nehézségeinek megtapasztalása lehetővé tette számomra, hogy együtt érezzek az emberi gyengeséggel. Csak az emberek lázadására és hálátlanságára adott válaszként osztom ki a büntetések különböző fokozatait.

Elrejtőzöm, amikor az emberek elfoglaltak, és felfedem magam a szabadidejükben. Az emberek úgy képzelnek el Engem, mint aki mindent tud; úgy tekintenek Engem, mint Magát Istent, aki minden könyörgésnek eleget tesz. A legtöbben ezért csak azért jönnek elém, hogy Isten segítségét kérjék, nem pedig azért, mert vágynak megismerni Engem. Amikor betegség gyötri őket, az emberek sürgetve könyörögnek segítségemért. A megpróbáltatások idején minden erejükkel Rám bízzák nehézségeiket, hogy így jobban enyhíthessék szenvedéseiket. Azonban egyetlen emberi lény sem volt képes szeretni Engem a kényelem állapotában sem; egyetlen ember sem nyújtotta felém a kezét a béke és a boldogság idején, hogy részesülhessek örömükben. Amikor kis családjuk boldog és jól van, az emberek már réges-régen félrelöktek Engem, vagy rám csukták az ajtót, megtiltva Nekem, hogy belépjek, hogy élvezhessék családjuk áldott boldogságát. Az emberi elme túl szűk; túl szűk még egy olyan szeretetteljes, irgalmas és megközelíthető Isten befogadására is, mint amilyen Én vagyok. Oly sokszor utasítottak el az emberek az örömteli nevetés idején; oly sokszor támaszkodtak rám mankóként az emberek, amikor megbotlottak; oly sokszor kényszerítettek az orvos szerepére a betegségben szenvedő emberek. Milyen kegyetlenek az emberek! Végtelenül ésszerűtlenek és erkölcstelenek. Még azokat az érzéseket sem lehet érzékelni bennük, amelyekkel az emberek állítólag fel vannak ruházva; szinte teljesen nélkülözik az emberség minden nyomát. Gondolkodjatok el a múlton, és hasonlítsátok össze a jelennel: Történnek-e változások bennetek? Megszabadultatok-e néhány dologtól a múltatokból? Vagy azt a múltat még mindig fel kell váltani?

Hegyvidékeket és folyóvölgyeket jártam be, megtapasztalva az emberek világának magasságait és mélységeit. Közöttük barangoltam, és közöttük éltem sok-sok éven át, mégis úgy tűnik, hogy az emberiség beállítottsága alig változott. És mintha az emberek régi természete gyökeret eresztett volna és kicsírázott volna bennük. Soha nem képesek megváltoztatni ezt a régi természetet; csupán némileg javítanak annak eredeti alapján. Ahogy az emberek mondják, az anyag nem változott, de a forma sokat változott. Úgy tűnik, az emberek mind megpróbálnak becsapni és elkápráztatni Engem, hogy blöffölhessenek, és elnyerjék elismerésemet. Én nem csodálom és nem is figyelek az emberi mesterkedésre. Ahelyett, hogy dühbe gurulnék, inkább olyan magatartást veszek fel, hogy nézek, de nem látok. Azt tervezem, hogy bizonyos fokú mozgásteret biztosítok az emberiségnek, és ezután együtt foglalkozom minden emberrel. Mivel az emberek mind értéktelen nyomorultak, akik nem szeretik magukat, és akik egyáltalán nem becsülik magukat, miért lenne akkor egyáltalán szükségük Rám, hogy még egyszer irgalmat és szeretetet mutassak? Kivétel nélkül, az emberek nem ismerik önmagukat, és azt sem tudják, hogy mennyit érnek. Mérlegre kellene tenniük magukat, hogy megmérettessenek. Az emberek nem figyelnek Rám, ezért Én sem veszem őket komolyan. Nem figyelnek Rám, így Nekem sem kell keményebben dolgoznom rajtuk. Hát nem ez a legjobb mindkét világból? Hát nem ez jellemez titeket, Népem? Ki az közületek, aki tett már elhatározásokat Előttem, és utána nem vetette el azokat? Ki tett Előttem hosszú távú elhatározásokat, ahelyett, hogy gyakran rászánta volna magát a dolgokra? Az emberek mindig könnyű időkben tesznek elhatározásokat Előttem, majd a nehézségek idején mindet visszavonják; majd később újra előveszik a fogadalmaikat, és újra Elém hozzák azokat. Ennyire nem vagyok tiszteletreméltó, hogy lazán el is fogadnám ezt a szemetet, amit az emberiség a szemétdombról szedett össze? Kevés ember tartja magát az elhatározásaihoz, kevés az erkölcsös, és kevesen áldozzák fel Nekem a számukra legértékesebb dolgokat. Nem vagytok mindannyian ugyanilyenek? Ha nem vagytok képesek betartani kötelességeiteket, mint az Én népem tagjai a királyságban, akkor visszautasítalak benneteket!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 14. fejezet)

Isten napi igéi  367. szemelvény

Az emberek mind olyan lények, akikből hiányzik az önismeret, és képtelenek önmaguk megismerésére. Ennek ellenére mindenki mást úgy ismernek, mint a tenyerüket, mintha mindent, amit mások tettek és mondtak, először ők „ellenőriztek” volna, közvetlenül előttük, és megkapták volna a jóváhagyásukat, mielőtt megtették volna. Ennek eredményeként, úgy tűnik, mintha teljes mértékben felmértek volna mindenki mást, egészen a lelkiállapotukig terjedően. Az emberi lények mind ilyenek. Akkor is, ha ma már beléptek a Királyság Korába, természetük változatlan marad. Előttem még mindig azt teszik, amit Én teszek, míg a hátam mögött elkezdik a saját, egyedi „ügyeiket” intézni. Utána azonban, amikor Elém lépnek, olyanok, mintha teljesen más emberek lennének, látszólag nyugodtak és rendíthetetlenek, higgadt ábrázattal és egyenletes pulzussal. Hát nem éppen ez teszi az embereket olyan megvetendőkké? Oly sok ember visel két teljesen különböző arcot – egyet, amikor Előttem van, és egy másikat, amikor a hátam mögött. Nagyon sokan közülük úgy viselkednek, mint az újszülött bárányok, amikor Előttem vannak, de amikor a hátam mögé kerülnek, vad tigrisekké változnak, később pedig úgy viselkednek, mint a hegyek között vidáman röpködő kismadarak. Oly sokan mutatnak céltudatosságot és elszántságot Velem szemben. Oly sokan jönnek Elém, szomjasan és vágyakozva keresve szavaimat, de amikor a hátam mögé kerülnek, idegenkednek azoktól, és lemondanak róluk, mintha kijelentéseim terhet jelentenének. Oly sokszor, amikor láttam, hogy az emberi fajt megrontotta az ellenségem, feladtam az emberekbe vetett reményemet. Oly sokszor, amikor láttam őket Elém járulni, könnyes szemmel bocsánatot kérve, önbecsülésük hiánya és makacs javíthatatlanságuk miatt mégis haraggal hunytam szemet tetteik felett, még akkor is, ha szívük igaz és szándékuk őszinte. Oly sokszor láttam már olyan embereket, akik elég magabiztosak ahhoz, hogy együttműködjenek Velem, akik, amikor Előttem vannak, úgy tűnik, mintha az ölelésemben lennének, tapasztalva annak melegét. Oly sokszor voltam tanúja választott népem ártatlanságának, elevenségének és imádnivalóságának – hogy is ne tudnék gyönyörködni ezekben a dolgokban? Az emberi lények nem tudják, hogyan élvezzék a kezemben levő, eleve elrendelt áldásaikat, mert nem értik, hogy pontosan mit is jelent az „áldás” és a „szenvedés”. Emiatt az emberek távol állnak attól, hogy őszintén keressenek Engem. Ha a holnap nem létezne, akkor közületek, akik Előttem álltok, ki lenne olyan tiszta, mint a fehér hó, és olyan makulátlan, mint a jáde? Talán az Irántam érzett szeretetetek csak valami olyasmi, amit el lehet cserélni egy finom ételre, egy előkelő ruhára vagy egy magas tisztségre vagy bőkezű fizetésre? Elcserélhető-e azzal a szeretettel, amit mások éreznek irántad? Lehetséges lenne, hogy a megpróbáltatások átélése arra sarkallja az embereket, hogy feladják az Irántam érzett szeretetüket? Vajon a szenvedés és a megpróbáltatások arra késztetik őket, hogy panaszkodjanak az Én intézkedéseim miatt? Senki sem értékelte még igazán azt az éles kardot, amely az Én számban van: csak a felszínes jelentését ismerik, anélkül, hogy igazán felfognák, mivel is jár. Ha az emberek valóban képesek lennének meglátni kardom élességét, akkor menekülnének, mint a patkányok az odúikba. Érzéketlenségük miatt az emberek semmit sem értenek szavaim valódi jelentéséből, és így fogalmuk sincs arról, hogy mennyire félelmetesek az Én kijelentéseim, vagy hogy mennyi mindent lelepleznek az emberi természetből, és hogy saját romlottságukat mennyire megítélik ezek a szavak. Emiatt, az Én szavaimról alkotott félkész elképzelései eredményeként a legtöbb ember lagymatag hozzáállást tanúsít.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 15. fejezet)

Isten napi igéi  368. szemelvény

Az idők során sokan csalódottan és vonakodva távoztak ebből a világból, sokan pedig reménykedve és hittel jöttek ide. Sokaknak elintéztem, hogy jöjjenek, és sokakat elküldtem. Számtalan ember ment át a kezemen. Sok lélek vettetett az alvilágba, sokan éltek testben, és sokan haltak meg, és születtek újjá a földön. Mégsem volt soha egyiküknek sem alkalma arra, hogy ma élvezze a királyság áldásait. Annyi mindent adtam az embernek, mégis keveset nyert; a Sátán erőinek támadása miatt úgy hagyatott, hogy képtelen élvezni minden gazdagságomat. Csak ahhoz volt szerencséje, hogy ránézzen, de soha nem tudta teljes mértékben élvezni azt. Az ember soha nem fedezte fel a testében lévő kincsesházat, hogy befogadja a mennyei gazdagságot, és így elvesztette azokat az áldásokat, amelyeket Én ajándékoztam neki. Vajon nem az ember lelke az a képesség, amely összeköti őt az Én Lelkemmel? Miért nem kapcsolódott az ember soha Hozzám a lelkével? Miért közeledik Hozzám testben, de lélekben nem képes erre? Lehetséges, hogy az Én igazi arcom a test arca? Miért nem ismeri az ember az Én lényegemet? Vajon tényleg soha semmi nyomom nem volt az emberi lélekben? Teljesen eltűntem az emberi lélekből? Ha az ember nem lép be a szellemi birodalomba, hogyan tudja felfogni szándékaimat? Az ember szemében van-e olyan, ami közvetlenül behatolhat a szellemi birodalomba? Lelkemmel már oly sokszor kiáltottam az emberhez, de az ember úgy tesz, mintha leszúrtam volna, távolról tekint rám, félve attól, hogy egy másik világba vezetem. Oly sokszor vizsgálódtam már az ember lelkében, ő azonban egyáltalán nem vesz tudomást róla, mélységesen fél attól, hogy belépek az otthonába, és megragadom az alkalmat, hogy megfosszam minden tulajdonától. Ekképpen kirekeszt Engem, és csak egy hideg, szorosan zárt ajtóval találom szemben Magam. Az ember oly sokszor elbukott, és Én megmentettem őt, de miután felébredt, azonnal elhagyott Engem, nem érintette meg az Én szeretetem, tartózkodó pillantást vet Rám; soha nem melegítettem fel az ember szívét. Az ember érzelemmentes, hidegvérű állat. Bár meleg az Én ölelésem, soha nem volt még mélyen meghatódva tőle. Olyan ő, mint egy hegyi vadember. Soha nem értékelte az emberiség iránti gondviselésemet. Nem hajlandó közeledni Hozzám, inkább a hegyekben él, ahol elviseli a vadállatok fenyegetését – de mégsem hajlandó Nálam menedéket keresni. Én nem kényszerítek senkit, csupán a munkámat végzem. Eljön majd a nap, amikor az ember a hatalmas óceán közepéről Mellém úszik, hogy élvezhesse a föld minden gazdagságát, és maga mögött hagyja a veszélyt, hogy elnyeli a tenger.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 20. fejezet)

Isten napi igéi  369. szemelvény

Sokan szeretnének igazán szeretni Engem, de mivel a szívük nem az övék, nincs uralmuk önmaguk felett; sokan igazán szeretnek Engem, mivel átélik az Általam adott megpróbáltatásokat, de képtelenek felfogni, hogy valóban létezem, és pusztán az ürességben szeretnek Engem, nem pedig tényleges létezésem miatt; sok ember Elém teszi a szívét, és utána nem figyel a szívére, és így szívüket elragadja a Sátán, amikor csak alkalma adódik rá, majd elhagynak Engem; sokan őszintén szeretnek Engem, amikor szavaimat megadom, mégsem ápolják szavaimat lelkükben, hanem lezseren köztulajdonként használják őket, és visszadobják oda, ahonnan jöttek, amikor csak kedvük tartja. Fájdalmak közepette minden ember Engem keres, és Rám tekint a megpróbáltatások közepette; békesség idején élveznek Engem, veszélyben megtagadnak Engem, amikor elfoglaltak, elfelejtenek Engem, és szabadidejükben néhány felületes erőfeszítést tesznek, hogy lerázzanak Engem. És még soha senki nem szeretett Engem egész életén át. Azt kívánom, hogy az emberek őszinték legyenek Előttem. Nem kérem, hogy bármit is adjanak Nekem, hanem csak azt, hogy vegyenek Engem komolyan, hogy ahelyett, hogy hízelegnének Nekem, engedjék meg, hogy viszonzásként megszerezzem az őszinteségüket. Megvilágosításom, megvilágításom és szívem vére áthatnak minden embert, de az ember minden cselekedetének valódi ténye is áthat minden embert, akárcsak az, hogy megtéveszt Engem. Mintha az emberi megtévesztés összetevői az anyaméhtől fogva vele lennének, mintha születése óta birtokolná ezeket a különleges csalási készségeket. Továbbá soha nem fedte fel a csalást; soha senki nem látott rá ezeknek az álnok képességeknek a forrására. Ennek eredményeként az ember megtévesztés közepette él anélkül, hogy észrevenné, és olyan, mintha megbocsátana magának, mintha ez inkább Isten elrendezése lenne, mintsem hogy Engem szándékosan megtéveszt. Nem ez a valódi forrása annak, hogy az emberek megtévesztenek Engem? Nem ez az ő ravasz terve? Soha nem zavart meg az ember hamis mézesmázos beszéde, mert régen rájöttem a lényegére. Ki tudja, mennyi tisztátalanság van a vérében, és mennyi van a Sátán mérgéből a velőjében? Az ember napról napra egyre jobban hozzászokik ehhez, így nem érzi a Sátán által okozott károkat, és így nem érdekli, hogy megismerje az „egészséges létezés művészetét”.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 21. fejezet)

Isten napi igéi  370. szemelvény

Az ember a fény közepette él, de nincs tudatában a fény értékességének. Nem ismeri a fény lényegét, a fény forrását, sőt azt sem tudja, hogy kihez tartozik a fény. Amikor az embereknek adományozom a fényt, azonnal megfigyelem az emberiség körében uralkodó állapotokat: A fénynek köszönhetően minden ember változik és növekszik, és elhagyja a sötétséget. A világegyetem minden szegletére ránézek, és látom, hogy a hegyek ködbe burkolóznak, a vizek befagytak a hidegben, és hogy, mivel a fény érkezik, az emberek kelet felé néznek, hogy talán felfedezhetnek valami értékesebbet – az ember azonban továbbra sem képes arra, hogy észrevegyen a ködben egy biztos irányt. Mivel az egész világot köd borítja, amikor a felhők közül tekintek rá, soha nincs egyetlen ember, aki rájönne létezésemre. Az ember a földön keres valamit; mintha élelem után kutatna; úgy tűnik, meg akarja várni eljövetelemet – de nem ismeri az Én napomat, és gyakran csak a keleten pislákoló fényt figyeli. Választott népem sokasága között azokat keresem, akik valóban összhangban vannak az Én szándékaimmal. Én választott népem sokasága között járok, és közöttük élek, de a földi ember biztonságban van, és így nincs senki, aki valóban összhangban van az Én szándékaimmal. Az emberek nem tudják, hogyan vegyék tekintetbe a szándékaimat, nem látják cselekedeteimet, nem tudnak a világosságban járni, és a fény nem világít rájuk. Bár az ember egykor nagyra becsülte a szavaimat, képtelen átlátni a Sátán csalárd tervein; mivel az ember érettsége túl csekély, nem képes azt tenni, amit a szíve kíván. Az ember soha nem szeretett Engem őszintén. Amikor felmagasztalom őt, méltatlannak érzi magát, de ez nem készteti arra, hogy megpróbáljon eleget tenni Nekem. Ő csupán a kezében tartja a „státuszt”, amit adtam neki, és átvizsgálja azt; közömbös az Én szeretetreméltóságommal szemben, ehelyett belemerül a státusza nyújtotta előnyökbe. Nem az ember hiányossága ez? Amikor a hegyek megmozdulnak, tudnának-e tenni egy kitérőt a te státuszod kedvéért? Amikor a vizek áradnak, meg tudnak-e állni az ember státusza előtt? Vajon az ember státusza által megfordulhat az ég és a föld? Egykor újra meg újra irgalmat mutattam az ember iránt – ezt azonban senki sem becsülte vagy értékelte. Csak hallgatták, mint egy történetet, vagy olvasták, mint egy regényt. Tényleg nem érintik meg szavaim az ember szívét? Tényleg nincs hatása a kijelentéseimnek? Lehetséges, hogy senki sem hisz a létezésemben? Az ember nem szereti önmagát; hanem szövetkezik a Sátánnal, hogy megtámadjon Engem, és a Sátánt „eszközként” használja, amellyel Engem szolgálhat. Keresztüllátok a Sátán minden csalárd tervén, hogy mostantól ne vezesse félre többet a föld népét, és hogy ne szegüljenek szembe Velem annak létezése miatt.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 22. fejezet)

Isten napi igéi  371. szemelvény

Az én szememben az ember minden dolgok ura. Nem kevés hatalmat adtam neki, és megengedtem, hogy a földön minden dolgot irányítson – a füvet a hegyeken, az állatokat az erdőkben és a halakat a vízben. Mégis, ahelyett, hogy emiatt boldog lenne, az embert szorongás kínozza. Egész élete gyötrelem és rohanás, ürességgel társuló szórakozás; egész életében nincsenek új találmányok és alkotások. Senki sem képes kiszabadulni ebből az üres életből, senki sem fedezte fel az értelmes életet, és senki sem tapasztalta meg az igazi életet. Bár a mai emberek mind az Én ragyogó világosságom alatt élnek, semmit sem tudnak a mennyei életről. Ha nem vagyok irgalmas az emberekkel szemben, és nem mentem meg az emberiséget, akkor minden ember érkezése hiábavaló, földi életük értelmetlen, és hiába távoznak, nincs mire büszkének lenniük. Minden vallás, minden társadalmi réteg, minden nemzet és minden felekezet népe ismeri a földi ürességet, és mindannyian keresnek Engem, és várják visszatérésemet – de ki képes megismerni Engem, amikor megérkezem? Én teremtettem mindent, Én teremtettem az emberiséget, és ma leszálltam az emberek közé. Az ember azonban visszavág, és bosszút áll Rajtam. Vajon nem használ neki az a munka, amit az emberen végzek? Tényleg képtelen vagyok arra, hogy elégedetté tegyem az embert? Miért utasít el Engem az ember? Miért olyan hideg és közömbös Irántam az ember? Miért van a föld tele holttestekkel? Valóban ez a világ állapota, amelyet az ember számára teremtettem? Miért van az, hogy páratlan gazdagságot adtam az embernek, mégis két üres kezet nyújt Nekem cserébe? Miért nem szeret Engem őszintén az ember? Miért nincs soha az Én jelenlétemben? Valóban hiábavaló volt minden szavam? Eltűntek-e szavaim, mint a hő a vízből? Miért nem hajlandó az ember együttműködni Velem? Vajon az Én napom eljövetele valóban az ember halálának pillanata? Valóban elpusztíthatom az embert, amikor királyságom megalakul? Miért nem fogta fel soha senki az Én szándékaimat egész irányítási tervem során? Miért utasítja vissza az ember a számból jövő kijelentéseket, ahelyett, hogy megbecsülné azokat? Én senkit sem ítélek el, csupán arra késztetek minden embert, hogy visszatérjen a nyugalomhoz és elvégezze az önvizsgálat munkáját.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 25. fejezet)

Isten napi igéi  372. szemelvény

Az ember megtapasztalta az Én szívélyességemet, az ember buzgón szolgált Engem, és az ember komolyan meghódolt Előttem, mindent megtett Értem a jelenlétemben. A mai embereknek azonban ez elérhetetlen; nem tesznek mást, mint lélekben sírnak, mintha elragadta volna őket egy éhes farkas, és csak tehetetlenül néznek Rám, szüntelenül Hozzám kiáltozva. Ám végül nem tudnak szabadulni szorult helyzetükből. Visszagondolok arra, hogy a múltban az emberek milyen ígéreteket tettek a jelenlétemben, égre-földre esküdtek a jelenlétemben, hogy szeretetükkel viszonozzák kedvességemet. Szomorúan sírtak előttem, és sírásuk hangja szívszorító, nehezen elviselhető volt. Elszántságuk miatt gyakran nyújtottam segítséget az embereknek. Számtalanszor jöttek Elém emberek, hogy behódoljanak Nekem, kedves viselkedésüket nehéz elfelejteni. Számtalanszor szerettek Engem, rendíthetetlen hűséggel, csodálatra méltó buzgósággal. Számtalanszor szerettek Engem olyannyira, hogy akár életüket is feláldozták, jobban szerettek Engem, mint saját magukat – és látva őszinteségüket, elfogadtam szeretetüket. Számtalanszor felajánlották magukat a jelenlétemben, az Én ügyemért, nem törődve a halállal, Én pedig lesimítottam az aggodalmat a homlokukról, és gondosan számba vettem az arcvonásaikat. Számtalanszor volt, hogy úgy szerettem őket, mint egy féltve őrzött kincset, és számtalanszor volt, hogy úgy gyűlöltem őket, mint saját ellenségemet. Mindazonáltal, ami az elmémben van, az az ember számára felfoghatatlan marad. Amikor az emberek szomorúak, jövök, hogy megvigasztaljam őket, és amikor gyengék, jövök, hogy segítsek rajtuk. Amikor eltévednek, útbaigazítom őket. Amikor sírnak, letörlöm könnyeiket. Ám amikor Én vagyok szomorú, ki tud Engem a szívével megvigasztalni? Amikor rettenetesen aggódom, ki veszi figyelembe az érzéseimet? Amikor bánatos vagyok, ki tudja orvosolni a sebeket a szívemben? Amikor szükségem van valakire, ki jelentkezik arra, hogy együttműködjön Velem? Lehet-e, hogy az emberek korábbi hozzáállása Irántam már elveszett, és soha nem tér vissza? Miért van az, hogy semmi sem marad meg belőle az emlékezetükben? Hogyan lehetséges, hogy az emberek elfelejtették mindezeket a dolgokat? Vajon nem azért van mindez, mert az emberiséget megrontotta az ellensége?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 27. fejezet)

Isten napi igéi  373. szemelvény

Isten megteremtette az emberiséget, de amikor az emberek világába jön, az emberek igyekeznek ellenállni Neki, és elűzni Őt a területükről, mintha csak valami árva lenne, aki a világban sodródik, vagy mint egy hazátlan világfi. Senki sem érez kötődést Isten iránt, senki sem szereti Őt igazán, és senki sem üdvözölte az Ő eljövetelét. Ehelyett Isten eljövetelét látva a felhők egy szempillantás alatt árnyékba borítják az örömteli arcokat, mintha hirtelen vihar közeledne, vagy mintha Isten elvehetné a családjuk boldogságát, és mintha Isten soha nem áldotta volna meg az embereket, hanem ehelyett mindig csak szerencsétlenséget hozott volna nekik. Ezért az emberek gondolkodásában Isten nem áldás, hanem inkább Valaki, aki mindig átkozza őket. Emiatt az emberek nem figyelnek Rá, nem üdvözlik Őt, mindig hidegek Vele szemben, és mindig is ez volt a helyzet. Mivel az emberek ezeket a dolgokat őrzik Ma szívükben, Isten azt mondja, hogy az emberiség ésszerűtlen és erkölcstelen, és hogy még azokat az érzéseket sem lehet érzékelni bennük, amelyekkel az emberek állítólag fel vannak ruházva. Az emberek nem tanúsítanak semmiféle figyelmet Isten érzelmei iránt, hanem az úgynevezett „igazságosságot” használják fel, hogy Istennel foglalkozzanak. Sok éven át így voltak, és ezért Isten azt mondta, hogy a beállítottságuk nem változott. Ez arra utal, hogy nincs több lényegük, mint egy maréknyi tollnak. Azt lehetne mondani, hogy az emberek értéktelen nyomorultak, mert nem értékelik magukat. Ha még önmagukat sem szeretik, helyette önmagukat tapossák, akkor ez nem az értéktelenségüket mutatja? Az emberiség olyan, mint egy erkölcstelen nő, aki játszadozik önmagával, és önként odaadja magát másoknak, hogy meggyalázzák. Az emberek még így sem ismerik fel, hogy mennyire alantasak. Örömüket lelik abban, hogy másoknak dolgoznak vagy másokkal beszélgetnek, mások irányítása alá helyezik magukat; nem éppen ez az emberiség hitványsága? Jóllehet nem tapasztaltam meg az életet az emberiség között, és nem tapasztaltam meg igazán az emberi életet, mégis nagyon világos képet kaptam minden mozdulatról, minden cselekedetről, minden szóról és minden tettről, amit az emberek tesznek. Képes vagyok még arra is, hogy ízekre szedjem az emberek legmélyebb szégyenét, olyannyira, hogy többé nem merik felfedni saját cinkosságukat, vagy nem mernek utat engedni a vágyuknak. Mint a csigák, akik visszahúzódnak a házukba, nem merik többé felfedni saját csúf állapotukat. Mivel az emberek nem ismerik önmagukat, legnagyobb hibájuk az, hogy hajlandóak mások előtt mutogatni bájaikat, megmutatva csúnya ábrázatukat; ez az a dolog, amit Isten a legjobban megvet. Ez azért van, mert az emberek közötti kapcsolatok abnormálisak, és hiányoznak az emberek közötti normális személyes kapcsolatok, még kevésbé léteznek az emberek és Isten közötti normális kapcsolatok. Isten ilyen sokat mondott, és mindezzel az volt a fő célja, hogy elfoglaljon egy helyet az emberek szívében, hogy megszabadulhassanak az oda beköltözött bálványoktól. Ezután Isten hatalmat gyakorolhat az egész emberiség felett, és elérheti a földi létezésének célját.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” misztériumainak feltárása 14. fejezet)