Isten napi igéi  300. szemelvény

Több ezer évnyi romlottságon át az emberek mind elfásultak és eltompultak; mindannyian gonosz démonokká váltak, amelyek szembeszállnak Istennel, olyannyira, hogy az Isten ellen lázadó mivoltukat megörökítették a történelmi feljegyzések, és hogy még maguk az emberek is képtelenek teljesen számot adni lázadó magatartásukról – mivel a Sátán mélységesen megrontotta őket, és a Sátán annyira félrevezette őket, hogy nem tudják, hová forduljanak. Az emberek még ma is elárulják Istent. Amikor látják Istent, elárulják Őt, és amikor nem látják Istent, akkor is elárulják Őt. Még olyanok is vannak, akik azután is elárulják Istent, hogy tanúi voltak átkainak és haragjának. Ezért mondom, hogy az ember józan esze elvesztette eredeti funkcióját, és az ember lelkiismerete is elvesztette eredeti funkcióját. Az Én szememben az emberek mind emberi ruhába öltözött vadállatok és mérges kígyók. Bármilyen szánalomra méltónak is próbálnak tűnni a szememben, soha nem leszek irgalmas hozzájuk, mert egyáltalán nem értik a különbséget fekete és fehér között, és egyikük sem érti a különbséget igazság és igaztalanság között. A józan eszük annyira fásult, mégis áldásokat akarnak nyerni; az emberi mivoltuk annyira alantas, mégis királyokként vágynak uralkodni és hatalmat akarnak gyakorolni. Kinek lehetnének a királyai ilyen józan ésszel? Hogyan ülhetnének trónokon ilyen emberi mivolttal? Az emberek valóban szégyentelenek! Önmagukat túlértékelő nyomorultak! Nektek, akik áldásokat szeretnétek nyerni, azt javaslom, hogy először keressetek egy tükröt, és nézzétek meg saját csúnya tükörképeteket. Megvan benned, ami ahhoz kell, hogy király légy? Olyan arcvonásaid vannak, mint valakinek, aki áldásokban részesülhetne? A legcsekélyebb változás sem történt a beállítottságodban, és az igazságból semmit nem voltál képes gyakorlatba ültetni, mégis csodálatos holnapra áhítozol. Ez merő önámítás! Az embert, aki ilyen mocskos földre született, súlyos mértékben megfertőzte a társadalom, a feudális etika kondicionálta, és „felsőoktatási intézményekben” részesült oktatásban. Az elmaradott gondolkodás, a romlott erkölcs, a lealjasult életszemlélet, a világi ügyekre vonatkozó megvetendő filozófia, a teljesen értéktelen lét, az alantas szokások és hétköznapi élet – mindezek súlyosan betolakodnak az ember szívébe, és súlyosan károsítják és támadják a lelkiismeretét. Ennek eredményeképpen az ember egyre távolabb kerül Istentől, és egyre inkább ellenáll Neki. Az ember beállítottsága napról napra könyörtelenebbé válik, és nincs egyetlen ember sem, aki készségesen felad bármit is Istenért, nincs egyetlen ember sem, aki készségesen aláveti magát Istennek, sőt, még kevésbé akad akár egyetlen ember is, aki készségesen keresi Isten megjelenését. Ehelyett a Sátán hatalma alatt az ember kedvére törekszik az élvezetekre, és szenvedélyesen rontja meg hús-vér testét a mocsárban. Az embernek, aki a sötétségben él, akkor sincs semmi kedve gyakorolni az igazságot, amikor hallja azt, és nem hajlik arra, hogy keressen, még akkor sem, amikor látja, hogy Isten már megjelent. Hogy lehetne egy ilyen züllött emberiségnek helye az üdvösségre? Hogy élhetne egy ilyen dekadens emberiség a fényben?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A beállítottság megváltozatlansága ellenségeskedés Istennel)

Isten napi igéi  301. szemelvény

Az emberben kialakuló romlott beállítottság gyökere a Sátán általi félrevezetés, megrontás és mérgezés. Az embert a Sátán megbéklyózta és irányítja, és az ember hallatlan ártalmat szenved el, amelyet a Sátán okozott a gondolkodásában, erkölcsében, éleslátásában és józan eszében. Az ember éppen azért száll szembe Istennel, és azért képtelen elfogadni az igazságot, mert az alapvető dolgait a Sátán megrontotta, és azok teljesen eltérnek attól, ahogyan Isten eredetileg megteremtette őket. Ezért az ember beállítottságában bekövetkező változásoknak a gondolkodásában, éleslátásában és józan eszében bekövetkező változásokkal kell kezdődniük, amelyek átalakítják az Istenről és az igazságról való tudását. Azok, akik a legmélyebben romlott földön születtek, még kevésbé tudják, hogy mi Isten, vagy hogy mit jelent hinni Istenben. Minél romlottabbak az emberek, annál kevésbé tudnak Isten létezéséről, és annál gyengébb a józan eszük és az éleslátásuk. Az ember Istennel szembeni ellenszegülésének és lázadó mivoltának gyökéroka az ember Sátán általi megrontása. A Sátán általi megrontás miatt az ember lelkiismerete eltompult, romlott erkölcsű, gondolatai elfajzottak, és elmaradott szellemi szemléletmóddal rendelkezik. Mielőtt a Sátán megrontotta volna, az ember eredetileg alávetette magát Istennek, és alávetette magát az Ő szavainak, miután hallotta őket. Eredetileg ép józan ésszel és lelkiismerettel, valamint normális emberi mivolttal rendelkezett. Miután a Sátán megrontotta az embert, az ember eredeti józan esze, lelkiismerete és emberi mivolta mind eltompult, a Sátán tönkretette azokat. Így elvesztette Isten iránti alávetettségét és szeretetét. Az ember józan esze abnormálissá vált, beállítottsága a vadállatokéval vált azonossá, Istennel szembeni lázadó mivolta pedig egyre növekszik és egyre súlyosabb lesz. Az ember azonban ezt még mindig nem tudja és nem érti, csupán kitartóan ellenkezik és lázad. Az ember beállítottságának feltárulásai a józan eszének, éleslátásának és lelkiismeretének a kifejeződései. Mivel a józan esze és az éleslátása nem egészséges, a lelkiismerete pedig rendkívül eltompult, a beállítottsága lázad Isten ellen. Ha az ember józan esze és éleslátása nem tud változni, akkor a beállítottságában bekövetkező változások, valamint az Isten szándékaival való összhangba kerülés szóba se jöhetnek. Ha az ember józan esze nem egészséges, akkor nem tudja Istent szolgálni, és alkalmatlan arra, hogy Isten használja őt. A „normális józan ész” az Istennek való alávetettségre és a Hozzá való hűségre, az Isten utáni vágyakozásra, az Isten iránti abszolút viszonyulásra és az Istennel szembeni lelkiismeretre utal. Arra utal, hogy az ember egy szívvel és egy gondolkodással van Isten iránt, és nem helyezkedik szándékosan szembe Istennel. Az abnormális józan ész nem ilyen. Amióta az embert megrontotta a Sátán, azóta elképzeléseket gyártott Istenről, és nem hűséges Istenhez, nem vágyakozik Utána, nem is beszélve az Istennel szembeni lelkiismeretről. Az ember szándékosan szembeszáll Istennel, és ítéletet mond Róla, sőt, a háta mögött szidalmakat zúdít Rá. Az ember a háta mögött ítélkezik Isten felett, miközben teljesen tisztában van azzal, hogy Ő Isten; az embernek egyáltalán nem áll szándékában alávetni magát Istennek, hanem csupán folyton követel és kér Tőle. Az ilyen emberek – az abnormális józan ésszel rendelkező emberek – képtelenek megismerni saját aljas viselkedésüket, illetve megbánni lázadó cselekedeteiket. Ha az emberek képesek önmaguk megismerésére, akkor már visszanyertek valamennyit a józan eszükből; minél inkább lázadnak Isten ellen az emberek anélkül, hogy megismernék önmagukat, annál kevésbé egészséges a józan eszük.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A beállítottság megváltozatlansága ellenségeskedés Istennel)

Isten napi igéi  302. szemelvény

Az ember romlott beállítottságának feltárulása nem másban gyökerezik, mint az ember elfásult lelkiismeretében, rosszindulatú természetében és egészségtelen józan eszében; ha lelkiismerete és józan esze képes újra normálissá válni, akkor az ember alkalmas lesz arra, hogy Isten használja őt. Az ember Isten ellen lázadó cselekedetei egyszerűen azért sokasodnak – olyannyira, hogy még Jézust is a keresztre szögezte és bezárja ajtaját Isten megtestesült teste előtt az utolsó napokban, és elítéli Isten hús-vér testét, és alantasnak látja Isten hús-vér testét –, mert az ember lelkiismerete mindig is fásult volt, és mert az ember józan esze soha nem volt ép és egyre fásultabbá válik. Ha az emberben csak egy kis emberi mivolt lenne, nem bánna ilyen kegyetlenül Isten megtestesült testével; ha csak egy kis józan esze lenne, nem bánna ilyen ádázul Isten megtestesült testével; ha csak egy kis lelkiismerete lenne, nem ilyen módon „adna hálát” a megtestesült Istennek. Az ember a testet öltött Isten korában él, mégsem köszöni meg Istennek, hogy Ő ilyen jó lehetőséget adott neki, ehelyett átkozza Isten eljövetelét, vagy teljesen figyelmen kívül hagyja Isten megtestesülésének tényét, és úgy tűnik, hogy ellene van és idegenkedik tőle. Függetlenül attól, hogy az ember hogyan viszonyul Isten eljöveteléhez, Isten mindig is végezte az Ő munkáját anélkül, hogy megunná – annak ellenére, hogy az ember a legkevésbé sem volt szívélyes Vele szemben, és folyamatosan kéréseket intéz Hozzá. Az ember beállítottsága rendkívül rosszindulatúvá vált, józan esze rendkívül eltompult, lelkiismeretét pedig teljesen eltiporta a gonosz, és már régen megszűnt az ember eredendő lelkiismeretének lenni. Az ember nemcsak hálátlan a megtestesült Istennel szemben, amiért annyi életet és kegyelmet ajándékozott az emberiségnek, hanem még utálatot is táplál Isten iránt, azért az igazságért, amelyet neki ajándékoz; mivel az embert nem érdekli az igazság, azért táplál utálatot Isten iránt. Az ember nemcsak arra képtelen, hogy életét adja a megtestesült Istenért, hanem helyette megpróbál kegyeket kicsikarni Tőle, továbbá azt követeli, hogy tucatszor többet fizessen vissza neki, mint amit az ember Istennek adott. Ilyen az ember lelkiismerete és józan esze, ő mégis továbbra is úgy gondolja, hogy ez nem nagy ügy, és továbbra is azt hiszi, hogy ő túl sokat áldozott fel Istenért, Isten pedig túl keveset adott neki. Vannak emberek, akik, miután adtak Nekem egy tál vizet, kinyújtják a kezüket, és azt követelik, hogy két tál tejet fizessek ki nekik, vagy, miután adtak Nekem egy szobát egy éjszakára, azt követelik, hogy többszörös szállásdíjat fizessek. Ilyen emberi mivolttal és ilyen lelkiismerettel hogyan akartok még mindig életet nyerni? Micsoda megvetendő nyomorultak vagytok! Ez a fajta emberi mivolt és ez a fajta emberi lelkiismeret az, ami miatt a megtestesült Isten vándorol a földön, és sehol nem talál menedéket. Akikben valóban megvan a lelkiismeret és az emberi mivolt, azoknak nem azért kell imádniuk és teljes szívvel szolgálniuk a megtestesült Istent, mert annyi munkát végzett, hanem még akkor is ezt kellene tenniük, ha egyáltalán nem akarna munkálkodni. Ezt kellene tennie azoknak, akiknek egészséges józan eszük van, és ez az ember kötelessége. A legtöbb ember még feltételekről is beszél az Isten iránti szolgálat tekintetében: nem érdekli őket, hogy Ő Isten vagy ember, csak a saját feltételeikről beszélnek, és csak a saját vágyaikat igyekszenek kielégíteni. Amikor Nekem főztök, szolgáltatási díjat követeltek, amikor Értem futtok, futási díjat kértek, amikor Nekem dolgoztok, munkadíjat követeltek, amikor kimossátok a ruháimat, mosási díjat követeltek, amikor ellátjátok a gyülekezetet, felépülési díjat követeltek, amikor beszéltek, szónoki díjat követeltek, amikor könyveket osztogattok, terjesztési díjat követeltek, és amikor írtok, írói díjat követeltek. Akiket megmetszettem, még kártérítést is követelnek Tőlem, míg azok, akiket hazaküldtem, jóvátételt követelnek a nevükön esett kárért; akik egyedülállók, hozományt követelnek, vagy kárpótlást az elveszett fiatalságukért; akik csirkét ölnek, mészárosi díjat követelnek, akik sütnek, sütési díjat követelnek, és akik levest főznek, azok is fizetséget követelnek érte... Ez a ti magasztos és hatalmas emberi mivoltotok, és ezeket a cselekedeteket diktálja a szívélyes lelkiismeretetek. Hol van a józan eszetek? Hol van az emberi mivoltotok? Hadd mondjam meg nektek! Ha így folytatjátok, nem fogok többé közöttetek munkálkodni. Nem fogok egy falka emberi ruhába öltözött vadállat között munkálkodni, nem fogok így szenvedni egy olyan embercsoportért, akiknek szép arca elvadult szívet takar, nem fogok kitartani egy ilyen állatfalkáért, amelynek a legcsekélyebb esélye sincs az üdvösségre. A nap, amikor hátat fordítok nektek, lesz az a nap, amikor meghaltok, a nap, amikor sötétség borul rátok, és a nap, amikor elhagy titeket a fény. Hadd mondjam el nektek! Soha nem leszek jóindulatú egy olyan csoporttal, mint a tiétek, egy olyan csoporttal, amely még az állatoknál is alacsonyabb rendű! Szavaimnak és cselekedeteimnek vannak határai, és amilyen a ti emberi mivoltotok és lelkiismeretetek, nem fogok több munkát végezni, mivel túlságosan hiányzik belőletek a lelkiismeret, túl sok fájdalmat okoztatok Nekem, és a megvetendő viselkedésetek túlságosan undorít Engem. Azoknak az embereknek, akikből ennyire hiányzik az emberi mivolt és a lelkiismeret, soha nem lesz esélyük az üdvösségre; Én soha nem mentenék meg ilyen szívtelen és hálátlan embereket. Amikor eljön az Én napom, rázúdítom az örökkévalóságig perzselő lángjaimat a lázadás fiaira, akik egykor kiváltották heves haragomat. Örök büntetésemet fogom kiróni azokra az állatokra, akik egykor szidalmakat zúdítottak Rám és elhagytak Engem. Haragom tüzével örökké égetni fogom a lázadás fiait, akik egykor együtt ettek és éltek Velem, de nem hittek Bennem, és akik megsértettek és elárultak Engem. Mindazokat, akik haragomat kiváltották, alávetem büntetésemnek, haragom teljes egészét rázúdítom azokra az állatokra, akik egykor egyenrangú társként akartak Mellettem állni, mégsem imádtak Engem és nem vetették alá magukat Nekem; a vessző, amellyel az embert sújtom, azokra az állatokra sújt majd le, akik egykor élvezték gondoskodásomat, élvezték a misztériumokat, amelyekről beszéltem, és akik egykor anyagi élvezeteket akartak szerezni Tőlem. Senkinek sem bocsátok meg, aki megpróbálja átvenni a helyemet; egynek sem kegyelmezek azok közül, akik megpróbálnak ételt és ruhát elvenni Tőlem. Egyelőre nem esik bántódásotok, és továbbra is túlzásba viszitek a Velem szemben támasztott követeléseket. Amikor eljön a harag napja, nem lesz Irányomban több követelésetek; akkor majd hagyom, hogy kedvetekre „érezzétek jól magatokat”, arcotokat a földbe döngölöm, és soha többé nem tudtok majd felállni! Előbb vagy utóbb „visszafizetem” ezt az adósságot nektek – remélem, türelmesen várjátok ennek a napnak az eljövetelét.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A beállítottság megváltozatlansága ellenségeskedés Istennel)

Isten napi igéi  303. szemelvény

Az ember nem azért nem nyeri meg Istent, mert Istennek testi érzései vannak, vagy mert Isten nem hajlandó arra, hogy az ember megnyerje Őt, hanem azért, mert az ember nem akarja megnyerni Istent, és nem rendelkezik Őt nagy hévvel kereső szívvel. Hogy átkozhatna meg Isten valakit azok közül, akik valóban keresik Istent? Hogyan átkozhatná meg Isten azt, akinek ép józan esze és érzékeny lelkiismerete van? Hogyan emészthetne el valakit Isten haragjának tüze, aki valóban imádja és szolgálja Őt? Hogyan rúghatna ki Isten valakit az Ő házából, aki kész alávetni magát Neki? Hogyan élhetne Isten büntetésében az, aki azt érzi, hogy soha nem tudja eléggé szeretni Istent? Hogy maradhatna valaki üres kézzel, aki kész lemondani mindenről Istenért? Az ember nem hajlandó Isten felé törekedni, nem hajlandó a vagyonát Istenért feláldozni, és nem hajlandó egy egész élet erőfeszítéseit Istennek szentelni; ehelyett azt mondja, hogy Isten túl messzire ment, hogy Istennel kapcsolatban túl sok minden ellentétes az ember elképzeléseivel. Ilyen emberi mivolttal még akkor sem tudnátok megnyerni Isten elismerését, ha fáradhatatlanul törekednétek rá, nem is beszélve arról, hogy nem is keresitek Istent. Nem tudjátok, hogy ti az emberiség selejtes árui vagytok? Nem tudjátok, hogy nincs a tiéteknél alacsonyabb rendű emberi mivolt? Nem tudjátok, hogy mások milyen megszólítással tisztelnek meg titeket? Azok, akik igazán szeretik Istent, a farkas apjának, a farkas anyjának, a farkas fiának és a farkas unokájának neveznek titeket; a farkas leszármazottai vagytok, a farkas népe; ismernetek kell saját identitásotokat, és soha nem szabad azt elfelejtenetek. Ne higgyétek, hogy valamiféle felsőbbrendű figurák vagytok: ti vagytok a nem-emberek legádázabb csoportja az emberiség körében. Nem tudtok erről semmit? Tudjátok, mekkora kockázatot vállalok azzal, hogy köztetek munkálkodom? Ha a józan eszetek nem tud újra normálissá válni, és a lelkiismeretetek nem tud normálisan működni, akkor soha nem fogjátok levetni magatokról a „farkas” elnevezést, soha nem fogtok megmenekülni az átok napjától, és soha nem fogtok megmenekülni a büntetésetek napjától. Alsóbbrendűnek születtetek, értéktelen dolognak. Természeteteknél fogva éhes farkasfalka vagytok, egy rakás törmelék és szemét, és Én veletek ellentétben nem személyes nyereség érdekében munkálkodom rajtatok, hanem azért, mert szükség van a munkára. Ha továbbra is ilyen lázadók lesztek, akkor felhagyok a munkámmal, és soha többé nem fogok rajtatok munkálkodni; ellenkezőleg, áthelyezem a munkámat egy olyan csoportra, amelyet kedvelek, és ezzel örökre elhagylak benneteket, mert látni sem vagyok hajlandó azokat, akik ellenségeskednek Velem. Tehát akkor összhangban vagy háborúságban szeretnétek lenni Velem?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A beállítottság megváltozatlansága ellenségeskedés Istennel)

Isten napi igéi  304. szemelvény

Minden ember látni szeretné Jézus valódi arcát, és mindenki vágyik arra, hogy Ővele legyen. Szerintem egyetlen testvér sem mondaná azt, hogy nem kívánja látni Jézust, vagy hogy nem kíván Vele lenni. Mielőtt látnátok Jézust – mielőtt látnátok a megtestesült Istent –, mindenféle elgondolást dédelgettek, például Jézus megjelenéséről, beszédmódjáról, életmódjáról, és így tovább. Azonban ha már valóban láttátok Őt, akkor hamar megváltoznak az elképzeléseitek. Vajon miért? Szeretnétek tudni? Igaz, hogy nem tekinthetünk el az emberi gondolkodástól, de ami még ennél is fontosabb, Krisztus lényege nem tűri el az ember általi módosítást. Halhatatlannak vagy egy bölcsnek gondoljátok Krisztust, azonban senki nem tartja Őt isteni lényeggel bíró normális személynek. Így sokan, akik éjjel-nappal arra áhítoznak, hogy lássák Istent, valójában ellenségesek Istennel szemben, és összeférhetetlenek Ővele. Vajon nem az ember hibája ez? Még most is úgy gondoljátok, hogy a hitetek és a hűségetek elegendő ahhoz, hogy érdemessé tegyen benneteket Krisztus ábrázatának megpillantására, azonban én arra buzdítalak benneteket, hogy lássátok el magatokat több olyan dologgal, ami gyakorlatias. Mert a múltban, a jelenben és a jövőben is, a Krisztussal kapcsolatba kerülők közül sokan kudarcot vallottak már vagy kudarcot fognak vallani, mindannyian a farizeusok szerepét játsszák. Mi az oka annak, hogy kudarcot vallotok? Pontosan az, hogy mindannyiótoknak egy olyan isten van az elképzeléseitekben, aki magasztos és bámulatra méltó. Azonban az igazság nem az ember óhaja szerint való. Krisztus nem csupán nem magasztos, hanem kifejezetten kicsi. Nem csupán személy Ő, hanem hétköznapi személy. Nem csupán nem tud felmenni a mennybe, hanem még a földön sem mozoghat szabadon. És mivel ez így van, az emberek úgy kezelik Őt, akár egy hétköznapi személyt. Nemtörődöm módon kezelik Őt, amikor Ővele vannak, és meggondolatlanul szólnak Őhozzá, miközben még mindig a „valódi Krisztus” eljövetelére várnak. Hétköznapi személynek vélitek a Krisztust, aki már eljött, szavait pedig hétköznapi személy szavainak. Emiatt nem kaptatok még semmit Krisztustól, hanem inkább teljesen lelepleztétek a saját rútságotokat, így az a napvilágra kerül.

Mielőtt kapcsolatba kerültél volna Krisztussal, azt hiheted, hogy teljes mértékben átformálódott a beállítottságod, és Krisztus hűséges követője vagy, és hogy senki nem méltóbb nálad arra, hogy elnyerje Krisztus áldásait, mert sok utat bejártál, sok munkát elvégeztél, és sok gyümölcsöt hoztál, és ezért azt gondolod, hogy végül bizonyára azok között leszel, akik megkapják majd a koronát. De tudod-e a következő tényt: az ember romlott beállítottsága, lázadó mivolta és ellenállása lelepleződik akkor, amikor meglátja Krisztust, és ilyenkor a lázadó mivoltja és ellenállása maradéktalanabbul és teljesebb mértékben lelepleződik, mint bármely máskor. Mivel Krisztus az Emberfia – az Emberfia, aki normális emberi mivolttal rendelkezik –, ezért az ember se nem tiszteli, se nem becsüli Őt. Mivel Isten a hústestben él, azért hozatik napvilágra oly alaposan és oly élénk részletességgel az ember lázadó volta. Azt mondom tehát, hogy Krisztus eljövetele az emberiség minden lázadását felszínre hozta, és élesen rávilágított az emberiség természetére. Erre mondjuk azt, hogy „lecsalogatta a tigrist a hegyről” vagy „kicsalogatta a farkast a vackából”. Mered azt állítani, hogy hűséges vagy Istenhez? Mered azt állítani, hogy feltétlen alávetettséget tanúsítasz Isten iránt? Mered azt állítani, hogy nem vagy lázadó? Némelyek azt mondják: „Amikor Isten egy környezetet vezényel nekem, soha nem panaszkodok, és mindig képes vagyok alávetni magam, sőt, nem dédelgetek semmiféle elképzeléseket Istenről.” Némelyek azt mondják: „Mindegy, milyen feladatot ad nekem Isten, legjobb képességeim szerint teljesítem, és soha nem vagyok felületes.” Ez esetben ezt kérdezem tőletek: vajon lehettek összeférhetők Krisztussal, amikor Őmellette éltek? És meddig lesztek majd összeférhetők Ővele? Egy napig? Két napig? Egy óráig? Két óráig? Lehet, hogy a hitetek nagyon is dicséretes, azonban az állhatatosságotok még hagy maga után kívánnivalót. Ha már valóban Krisztussal élsz, akkor a szavaid és a tetteid apránként felfedik a saját önelégültségedet és elbizakodottságodat, és így a szertelen vágyaid, az engedetlen gondolkodásmódod és az elégedetlenséged is maguktól napvilágra jönnek. Végül aztán egyre arrogánsabb leszel, mígnem annyira hadilábon állsz majd Krisztussal, mint tűz a vízzel, és akkor teljes mértékben felfedetik a valódi természeted. Ekkor már nem lehet elrejteni az elképzeléseidet, a panaszaid is maguktól felszínre jönnek, és teljes mértékben lelepleződik a megvetendő emberi mivoltod. Azonban még ekkor sem vagy hajlandó elismerni saját lázadó voltodat, és inkább úgy hiszed, hogy az ilyen Krisztust nem könnyű elfogadnia az embernek, hogy Ő túl sokat követel az embertől, és hogy ha jobb Krisztus volna, akkor teljes mértékben alávetnéd magad. Úgy hiszitek, hogy a lázadásotok jogos, hogy csupán akkor lázadtok fel Őellene, amikor átlép egy határt nálatok. Az soha meg sem fordult a fejetekben, hogy nem Istenként tekintetek Krisztusra, hogy nem szándékoztok alávetni magatokat Őneki. Inkább konokul kitartasz amellett, hogy Krisztus a saját kívánságaid szerint cselekedjen, és amint olyasvalamit tesz, ami hadilábon áll a saját gondolatmeneteddel, akkor úgy hiszed, hogy Ő nem Isten, hanem egy személy. Nincsenek-e sokan köztetek, akik ily módon vitatkoztok Ővele? Végső soron ki az, akiben hisztek? És milyen módon törekedtek?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Krisztussal összeférhetetlenek minden bizonnyal Isten ellenfelei)

Isten napi igéi  305. szemelvény

Mindig látni kívánjátok Krisztust, azonban intelek benneteket, hogy ne tartsátok magatokat oly sokra. Bárki láthatja Krisztust, ám én azt mondom, hogy senki nem alkalmas rá, hogy lássa Krisztust. Mivel az ember természete tele van gonoszsággal, arroganciával és lázadó mivolttal, abban a pillanatban, amint meglátod Krisztust, a saját természeted elpusztít téged és halálra ítél. Lehet, hogy egy fivérhez (vagy nővérhez) fűződő kapcsolatod nem árul el rólad valami sokat, azonban ez már nem ilyen egyszerű a Krisztushoz fűződő kapcsolatodban. Elképzeléseid bármikor gyökeret verhetnek, kisarjad az arroganciád, és lázadó mivoltod fügét terem. Ilyen emberi mivolt birtokában hogyan lehetnél alkalmas a Krisztushoz fűződő kapcsolatra? Vajon valóban képes vagy minden egyes nap minden egyes pillanatában Istenként bánni Ővele? Valóban megvan benned az Istennek való alávetettség valósága? A szívetekben mind Jahveként imádjátok a magasztos istent, miközben személynek tartjátok a látható Krisztust. A józan eszetek kifejezetten gyenge, az emberi mivoltotok pedig túlságosan alantas! Képtelenek vagytok arra, hogy mindig Istenként tekintsetek Krisztusra, csupán alkalomadtán, amikor jó kedvetek van, ragadjátok meg Őt és imádjátok Őt Istenként. Ezért mondom, hogy nem hívői vagytok Istennek, hanem Krisztusnak ellenálló bűntársak csapata. Még azok is visszakapják a szívességet, akik kedvesek másokhoz, azonban Krisztus, aki annyit munkálkodott közöttetek, senki szeretetét nem kapta meg, sem jutalmat, sem alávetettséget. Hát nem szívszaggató ez?

Lehet, hogy az Istenbe vetett hited évei alatt egyszer sem átkoztál senkit vagy követtél el rossz cselekedetet, azonban a Krisztussal való kapcsolatodban nem tudsz igazat szólni, tisztességesen cselekedni, vagy alávetni magad Krisztus szavának. Ez esetben azt mondom, hogy a világ legalattomosabb és legrosszindulatúbb embere vagy. Lehet, hogy a rokonaid, barátaid, feleséged (vagy férjed), fiaid és leányaid, valamint a szüleid irányában rendkívül nyájas és odaadó vagy, és soha nem használsz ki másokat, azonban ha képtelen vagy a Krisztussal való összeférhetőségre, ha nem vagy képes arra, hogy összhangban cselekedj Ővele, akkor add bár oda mindened a felebarátaid megsegítésére, vagy viselj pedáns gondot apádra, anyádra és a házad népére, azt mondom, hogy még mindig gonosz ember vagy, sőt, ravasz trükkökkel teljes. Ne gondold magad összeférhetőnek Krisztussal csupán azért, mert kijössz másokkal, vagy csinálsz néhány jó dolgot. Úgy véled, hogy a jótékonyság szándéka ki tudja csalni a menny áldásait? Úgy gondolod, hogy néhány jótett helyettesíti az alávetettségedet? Egyikőtök sem képes elfogadni, ha megmetszik, mindannyiótoknak nehezére esik, hogy elfogadjátok Krisztus normális emberi mivoltát, és ráadásul állandóan szétkürtölitek az Isten iránti alávetettségeteket. Az olyan hit, amilyen a tiétek, illő megtorlást von majd maga után. Ne áltassátok magatokat tovább hiú ábrándokkal, és ne kívánjátok azt, bárcsak láthatnátok Krisztust, mert túl éretlenek vagytok, még arra sem érdemesek, hogy lássátok Őt. Amikor teljes mértékben levetetted a lázadó mivoltodat, és képes vagy arra, hogy harmonikusan lépj kapcsolatba Krisztussal, abban a pillanatban Isten természetes módon meg fog jelenni neked. Ha úgy mész Istent látni, hogy nem estél át metszésen vagy ítéleten, akkor biztosan Isten ellenségévé válsz, és biztosan utolér a pusztulás. Az ember természete eredendően ellensége Istennek, mert minden ember ki van téve a Sátán legmélyrehatóbb megrontásának. Ha az ember a saját romlottsága közepette próbál meg kapcsolatba lépni Istennel, akkor abból biztosan nem kerekedhet ki semmi jó; a tettei és a szavai egész biztosan lépten-nyomon felfedik a romlottságát, és Istennel kapcsolatba kerülve minden alkalommal fel fog tárulni a lázadó mivolta. Az ember anélkül, hogy tudatában lenne ennek, ellenszegül Krisztusnak, megtéveszti Krisztust, és elutasítja Krisztust, és ennek bekövetkeztével még ingatagabbá válik a helyzete, mely ha tovább folytatódik, akkor az ember büntetésnek lesz kitéve.

Némelyek talán azt gondolják, hogy ha ilyen veszélyes az Istennel való kapcsolat, akkor esetleg bölcsebb lenne távolságot tartani Istentől. Vajon mit nyerhetnek az ilyen emberek? Lehetnek hűségesek Istenhez? Kétségtelenül nagyon nehéz az Istennel való kapcsolat, azonban ez azért van, mert az ember megromlott, nem pedig azért, mert Isten képtelen kapcsolatban lenni vele. A legjobban tennétek, ha némi erőfeszítést szentelnétek az önmegismerés igazságára. Miért nem értékel titeket Isten? Miért gyűlöletes Számára a beállítottságotok? Miért vált ki gyűlöletet Őbenne a beszédetek? Amikor egy kis hűséget tanúsítottatok, saját magatok dicséretét zengitek; amikor egy apró hozzájárulást tesztek, jutalmat követeltek. Amikor egy cseppnyi alávetettséget tanúsítottatok, máris lenéztek másokat, és amikor valamilyen jelentéktelen feladatot elvégeztek, már meg is vetitek Istent. Isten vendégül látásáért pénzt, anyagi dolgokat és bókokat kértek. Szívfájdalmat okoz nektek két darab aprópénz odaadása, amikor pedig tízet adtok, áldásokat kértek, és hogy megkülönböztessenek a többiektől. Határozottan sértő az olyan fajta emberi mivoltról beszélni vagy hallani, mint a tiétek. Van-e bármi dicséretre méltó a szavaitokban és a tetteitekben? Akik végzik a kötelességüket és azok, akik nem, akik vezetnek és akik követnek, akik vendégül látják Istent és akik nem, akik felajánlást adnak és akik nem, akik prédikálnak és akik befogadják az Igét és így tovább. Ezek az emberek mind önmagukat dicsérik. Nem tartjátok nevetségesnek ezt? Nagyon is jól tudjátok, hogy hisztek Istenben, azonban nem férhettek össze Istennel. Nagyon is jól tudjátok, hogy teljesen érdemtelenek vagytok, mégis kitartotok a dicsekvésetekben. Hát nem érzitek, hogy a józan eszetek elérte azt a pontot, hogy már nem irányítható? Ilyen észszerűséggel hogyan lennétek alkalmasak arra, hogy kapcsolatba lépjetek Istennel? Nem aggódtok magatok miatt ebben az időben? A beállítottságotok már olyannyira leromlott, hogy már képtelenek vagytok az Istennel való összeférhetőségre. Ezek alapján vajon nem nevetséges-e a hitetek? Nem nevetségesen ostoba a hitetek? Hogy fogsz hozzáállni a jövődhöz? Hogyan fogod eldönteni az utat, amire lépsz?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Krisztussal összeférhetetlenek minden bizonnyal Isten ellenfelei)

Isten napi igéi  306. szemelvény

Sok szót kimondtam már, szándékaimat és természetemet szintén kifejeztem, ennek ellenére az ember még mindig képtelen megismerni Engem, és még mindig képtelen hinni Bennem. Úgy is mondhatjuk akár, hogy az ember továbbra is képtelen alávetni magát Nekem. Azok, akik a Biblián belül élnek, akik a törvényben élnek, akik a kereszten élnek, akik előírásokban élnek, azok, akik a ma végzett munkám közepette élnek – közülük kicsoda összeegyeztethető Velem? Ti csak arra gondoltok, hogy bizonyos áldásokban részesüljetek, csak arra gondoltok, hogy bizonyos jutalmakban részesüljetek, de egyetlen gondolatot sem áldoztatok arra, hogy pontosan miként lehetnétek összeegyeztethetőek Velem, és pontosan hogyan tarthatnátok vissza magatokat attól, hogy ellenségesek legyetek Irántam. Annyira csalódtam bennetek, mert oly sok mindent ajándékoztam nektek, mégis oly keveset nyertem tőletek. Csalásotok, arroganciátok, kapzsiságotok, szertelen vágyaitok, árulásotok, engedetlenségetek – ezek közül vajon melyik kerülhetné el a tekintetemet? Felületesen bántok Velem, próbáltok bolonddá tenni Engem, meggyaláztok Engem, hízelegtek Nekem, zsaroltok Engem és erővel csikarjátok ki Belőlem a felajánlásaimat – az ilyen gonosz tettek miként kerülhetnék el a büntetésemet? Mindezek a gonosz tettek azt bizonyítják, hogy ellenségesek vagytok Irántam, és azt bizonyítják, hogy nem vagytok összeférhetőek Velem. Mind úgy hiszitek magatokról, hogy annyira összeférhetőek vagytok Velem, de akkor kire vonatkozna ez a megcáfolhatatlan bizonyíték? Azt hiszitek, hogy a lehető legnagyobb őszinteséggel bírtok Irántam, és azt hiszitek, hogy hűséggel bírtok Irántam. Mind azt hiszitek, hogy olyan jószívűek, oly könyörületesek vagytok, és azt hiszitek, hogy annyi mindent szenteltetek Nekem. Azt hiszitek, hogy több mint elegendő az, amit megtettetek Értem. De összevetettétek ezeket valaha is a tetteitekkel? Azt mondom, hogy meglehetősen arrogánsak, igen kapzsik és igencsak felületesek vagytok; a trükkjeitek, amikkel próbáltok bolonddá tenni Engem, igen okosak, és rengeteg megvetendő szándékotok és megvetendő módszeretek van. Ezzel szemben a hűségetek túlságosan csekély, az őszinteségetek túl hitvány, és még inkább hiányzik belőletek a lelkiismeret. Túl rosszindulatú a szívetek, és senkit sem kíméltek, még Engem sem. Kizártok Engem gyermekeitek kedvéért, férjetek vagy önfenntartásotok kedvéért. Amivel ti törődtök, az nem Én vagyok – a családotok, a gyermekeitek, a státuszotok, a kilátásaitok és saját örömötök. Mikor gondoltatok Rám valaha is, amikor beszéltetek, és mikor gondoltatok Rám, amikor cselekedtetek? A fagyos napokon gondolataitok a gyermekeitek, a férjetek, feleségetek vagy szüleitek felé fordulnak. A forró napokon sincs hely Számomra a gondolataitokban. Miközben kötelességedet végzed, a saját érdekeid járnak a fejedben, a saját személyes biztonságod, és a családtagjaid. Mit tettél valaha is, ami Értem volt? Mikor gondoltál Rám valaha is? Mikor tettél meg valaha is mindent az Én kedvemért és az Én munkám kedvéért, kerül, amibe kerül? Hol a bizonyítéka annak, hogy összeférhető vagy Velem? Hol van Hozzám való hűséged valósága? Hol van a Nekem való alávetettséged valósága? Hol van a szándékod, hogy nem az áldásokat keresed? Mindannyian próbáltok bolonddá tenni Engem. Mindannyian becsaptok Engem. Mindannyian játszadoztok az igazsággal, mindannyian eltitkoljátok az igazság létezését, és mindannyian eláruljátok az igazság lényegét. Tekintve, hogy ilyen ellenségesek vagytok Irántam, mi vár rátok a jövőben? Pusztán egy képzeletbeli istennel való összeférhetőségre törekedtek, és pusztán egy képzeletbeli hitre törekedtek, mégsem vagytok Krisztussal összeegyeztethetőek. Ilyen gonosz tettekkel nem fogtok megérdemelt megtorlást elszenvedni a gonosz emberekkel együtt? Akkor majd rájöttök, hogy senki sem menekülhet meg a harag napjától, aki Krisztussal nem összeegyeztethető, és felfedezitek majd, hogy milyen megtorlás jön azokra, akik Krisztus iránt ellenségesek. Amikor eljön az a nap, a ti álmaitok, hogy Istenbe vetett hitetekért áldást kaptok, és hogy bebocsátást nyertek a mennybe, mind szertefoszlanak. De nem így lesz azokkal, akik Krisztussal összeférhetőek. Habár ők oly sokat veszítettek, habár rengeteg nehézséget szenvedtek el, megkapják majd mindazt az örökséget, amit az emberiségnek ajándékozok. Végezetül megértitek majd, hogy egyedül Én vagyok az igazságos Isten, és egyedül Én vagyok képes eljuttatni az emberiséget gyönyörűséges rendeltetési helyére.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Krisztussal való összeférhetőség útját kell keresned)

Isten napi igéi  307. szemelvény

Isten sokat bízott az emberekre, és számtalan módon gondoskodott belépésükről. De mivel az emberek képessége meglehetősen gyenge, Isten sok szava nem vert gyökeret. Ennek a gyenge képességnek különféle okai vannak, például az emberi gondolkodás és erkölcsiség romlottsága, valamint a megfelelő neveltetés hiánya; feudális babonák, amelyek erősen meggyökereztek az ember szívében; torz és dekadens életmódok, amelyekből sok rossz rakódott le az emberi szív legmélyebb szögleteiben; a kulturális műveltség felszínes megértése, miközben az embereknek közel 98%-ának kulturális műveltsége hiányos, sőt, mi több, nagyon kevesen részesülnek magasabb szintű kulturális oktatásban. Ezért az embereknek alapvetően fogalmuk sincs, mit jelent az, hogy Isten vagy a Lélek, hanem csak bizonytalan és homályos képük van Istenről, amelyet a feudális babonaságokból szereztek. A „nemzeti szellem” évezredei során az emberi szív mélyén hagyott pusztító befolyások és feudális gondolkodás megkötözték és láncra verték az embereket, a szabadság legkisebb szikrája nélkül hagyva őket, ambíció vagy kitartás nélkül, és a fejlődés iránti vágy nélkül, hogy ehelyett továbbra is negatívak legyenek és visszalépjenek, a rabszolga-mentalitásban megrekedve és így tovább. Ezek az objektív tényezők kitörölhetetlenül mocskos és csúf bélyeget nyomtak az emberek ideológiai szemléletére, valamint személyes becsvágyaikra, erkölcsiségükre és beállítottságukra. Úgy tűnik, az emberek a terrorizmus sötét világában élnek, és egyikük sem gondol arra, hogy felülemelkedjen ezen, vagy arra, hogy egy ideális világba lépjen; inkább úgy töltik napjaikat, hogy megelégedettséget éreznek az élethelyzetük iránt: gyermekeket szülnek és nevelnek, küszködnek, izzadnak, végzik a munkájukat, és egy kényelmes és boldog családról álmodnak, hitvesi szeretetről, szüleiket tisztelő gyermekekről, örömről az alkonyati éveikben, és arról, hogy békésen leéljék az életüket... Több tíz, ezer, tízezer éven át egészen mostanáig az emberek így pazarolták az idejüket, senki sem teremtette meg a legpompásabb emberi életet, csak a kölcsönös mészárlás, a hírnévért és nyereségért folytatott hajsza, és az egymás elleni ármánykodás volt a szándékuk ebben a sötét világban. Ki kereste valaha Isten szándékait? Figyelt-e bárki Isten munkájára valaha is? Az emberek minden része, amelyet a sötétség befolyása elfoglalt, már régen emberi természetté vált, ezért elég nehéz véghez vinni Isten munkáját, és az emberek szíve még kevésbé kíván odafigyelni arra, amit Isten ma rájuk bízott. Mindenesetre azt hiszem, az emberek nem bánják majd, ha Én kimondom ezeket a szavakat, hiszen több ezer év történelméről beszélek. Történelemről beszélni annyit tesz, mint olyan tényekről, sőt, botrányokról beszélni, amelyek mindenki számára nyilvánvalóak – akkor hát mi értelme olyasmit mondani, ami ellentétben áll a tényekkel? De Én azt is hiszem, hogy az értelmes emberek e szavak láttán felébrednek majd, és törekedni fognak a fejlődésre. Isten reméli, hogy az emberek képesek békében és elégedettségben élni és dolgozni, ugyanakkor szeretni Istent. Isten szándéka az, hogy az egész emberiség belépjen a nyugalomba; sőt, mi több, Isten nagy vágya az, hogy az egész föld beteljen Isten dicsőségével. Nagy kár, hogy az emberi lények továbbra is a feledésbe süllyednek és nem ébrednek fel, mert olyan súlyosan megrontotta őket a Sátán, hogy már nem is hasonlítanak az emberekre. Tehát az emberi gondolkodás, erkölcsiség és oktatás fontos láncszemet képeznek, a második láncszemet pedig a kulturális műveltségre való képzés alkotja, amelynek célja megnövelni az emberi lények kulturális képességét és megváltoztatni szellemi látásmódjukat.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (3.))

Isten napi igéi  308. szemelvény

Az emberek élettapasztalataik során gyakran gondolják magukban: „Feladtam a családomat és a karrieremet Istenért, és Ő mit adott nekem? Összegeznem kell, és meg kell erősítenem: vajon részesültem mostanában áldásokban? Sokat áldoztam ez idő alatt, sokat futottam és futottam, sokat szenvedtem – Isten vajon adott cserébe bármilyen ígéretet az ez idő alatt végzett teljesítményemért? Emlékezett a jótetteimre? Mi lesz a sorsom? Kaphatok áldásokat?...” A szívében minden ember gyakran és folyamatosan számítgat ily módon, motivációkat, ambíciókat és egy ügyletalapú gondolkodásmódot táplálva, amint dolgokért folyamodik Istenhez. Ez azt jelenti, hogy szíve mélyén az ember állandóan próbára teszi Istent, állandóan terveket sző Istennel kapcsolatban, állandóan „vitatkozik” Istennel a saját sorsa ügyében, és megpróbál nyilatkozatot kicsikarni Istentől és meglátni, hogy Isten megadja-e neki, amit akar, vagy sem. Miközben az ember Isten felé törekszik, nem kezeli Őt Istenként. Az ember mindig is megpróbált alkudozni Istennel, szüntelenül dolgokért folyamodva Hozzá, sőt minden lépésnél nyomást gyakorolva Rá, s megpróbál egy kilométert megszerezni, miután egy centimétert kapott. Miközben az ember alkudozni próbál Istennel, vitatkozik is Vele, sőt vannak olyanok, akik, amikor próbatételek elé kerülnek, vagy bizonyos helyzetekbe kerülnek, gyakran gyengék, negatívak és hanyagok lesznek a munkájukban, és folyton panaszkodnak Istenre. Attól kezdve, hogy az ember először hinni kezdett Istenben, bőségszarunak, svájci bicskának tekintette Őt, magát pedig Isten legnagyobb hitelezőjének tartotta, mintha az Istentől jövő áldásokért és ígéretekért való folyamodás eredendő joga és kötelezettsége lenne, míg az ember megóvása, a vele való törődés és az ellátása olyan felelősségek lennének, amelyeknek Istennek eleget kell tennie. Ez az „Istenbe vetett hit” három szavának alapvető felfogása mindazok részéről, akik hisznek Istenben, és ez az Istenbe vetett hitük fogalmának legmélyebb megértése. Kezdve az ember természetlényegétől, egészen a szubjektív törekvéséig, nincs semmi, ami az istenfélelemhez kapcsolódna. Az ember istenhitének célja semmiképpen sem kapcsolódhat Isten imádásához. Vagyis az embernek soha nem állt szándékában félni és imádni Istent az istenhitében, és soha nem értette meg, hogy ezek a dolgok kötelezőek az Istenben való hitben. Ennek az állapotnak a fényében az ember lényege nyilvánvaló. Mi ez a lényeg? Az, hogy az ember szíve rosszindulatú, álnok és csalárd, nem szereti a méltányosságot és az igazságosságot, valamint a pozitív dolgokat, továbbá hitvány és kapzsi. Az ember szíve nem is lehetne zártabb Isten előtt; egyáltalán nem adja azt oda Istennek. Isten soha nem látta az ember igazi szívét, és az ember soha nem imádta Őt. Bármilyen nagy árat fizet is Isten, bármennyi munkát is végez, vagy bármilyen sokat nyújt is az embernek, az ember vak és közömbös marad mindezzel szemben. Az ember soha nem adta oda a szívét Istennek, csak ő maga akar a szívével törődni, a saját döntéseit meghozni – emögött az rejlik, hogy az ember nem akar az istenfélelem és a rossz kerülésének útján járni, nem akarja alávetni magát Isten szuverenitásának és rendelkezéseinek, és nem akarja Istenként imádni Istent. Ilyen ma az ember állapota.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)

Isten napi igéi  309. szemelvény

Nem azért állnak ellen sokan Istennek és akadályozzák a Szentlélek munkáját, mert nem ismerik Isten sokrétű és változatos munkáját, továbbá mert azt a kevés ismeretet és doktrínát használják a Szentlélek munkájának mérésére, amellyel rendelkeznek? Bár az ilyen embereknek csupán felszínes tapasztalatai vannak, természetüknél fogva gőgösek, akaratosak és féktelenek, lenézően tekintenek a Szentlélek munkájára, figyelmen kívül hagyják a Szentlélek által kimért fegyelmezést, ráadásul a Szentlélek munkájának „ellenőrzésére” régi, jelentéktelen doktrínáikat használják. Pózerek is, és teljesen meg vannak győződve saját tanultságukról, és azt hiszik, hogy világszerte szabadon járhatnak. Vajon nem az ilyen emberek azok, akiket a Szentlélek visszautasít, és akiket majd kirekeszt az új kor? Vajon azok, akik Isten elé járulnak és nyíltan ellenállnak Neki, nem megvetendő, sekélyes és korlátozott tudású egyének, akik a saját „zsenialitásukkal” kérkednek? Mindössze egy kevéske ismeretük van a Bibliáról, mégis szabad kezet akarnak szerte a világ „tudományos köreiben”; csupán egy kevéske felszínes doktrínájuk van az emberek tanítására, mégis visszájára akarják fordítani a Szentlélek munkájának folyását, és igyekeznek elérni, hogy az a saját gondolatmeneteik körül forogjon. Rövidlátó létükre Isten 6000 éves munkájának nagyszerűségét kívánják szemlélni. Ezeknek az embereknek nincs említésre méltó józan eszük! Valójában minél több ismeretük van az embereknek Istenről, annál kevésbé ítélik meg könnyelműen az Ő munkáját – csak egy keveset beszélnek Isten jelenlegi munkáját érintő tudásukról, viszont nem hoznak róla könnyelműen ítéletet. Minél kevésbé ismerik az emberek Istent, annál pimaszabbak, annál jobban túlértékelik önmagukat, és annál féktelenebbül hirdetik, hogy mi Isten – ám amit ők hirdetnek, az pusztán doktrína, és nincs tényszerű alapja. Ezek a legértéktelenebb emberek. Akik a Szentlélek munkáját játékként kezelik, azok komolytalan emberek! A Szentlélek új munkájával való találkozás során nem óvatosan közelítik meg azt, hanem jártatják a szájukat és elhamarkodottan ítélkeznek, szabad utat engednek a saját akaratuknak, hogy tagadják a Szentlélek munkájának helytállóságát, és még sértegetik és káromolják is azt – ezek a tiszteletlen egyének vajon nem tudatlanok a Szentlélek munkáját illetően, továbbá nem nagyon arrogáns emberek, akik eredendően gőgösek és féktelenek? Még ha el is jön a nap, amikor az ilyen emberek elfogadják a Szentlélek új munkáját, ők akkor sem fogják elnyerni Isten megbocsátását. Nemcsak lenézik azokat, akik Istenért dolgoznak, hanem Magát Istent is káromolják. Az ilyen banditák számára sem ebben az életben, sem az eljövendő világban nem lesz megbocsátás, és örökre elpusztulnak a pokolban! Az ilyen tiszteletlen, önkényeztető emberek pusztán a hívők címkéjét viselik, és minél inkább ilyenek az emberek, annál hajlamosabbak arra, hogy megszegjék Isten adminisztratív rendeleteit. Vajon mindazon arrogáns egyének, akik eredendően zabolátlanok, és akik soha senkinek nem engedelmeskedtek, nem mind ezt az utat járják? Nem így állnak ellen nap mint nap Istennek, aki mindig új és soha nem régi?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Megismerni Isten munkájának három szakaszát az Isten megismeréséhez vezető út)

Isten napi igéi  310. szemelvény

A több ezer éven átívelő ősi kultúrtörténet és tudás olyan szorosan lezárta az ember gondolatait, elképzeléseit és mentális szemléletét, hogy azok áthatolhatatlanná váltak, és soha többé le nem bomlanak^[1]. Az emberek a pokol tizennyolcadik körzetében élnek, ahol, mintha Isten a katakombák mélyére száműzte volna őket, soha nem látható a fény. A feudális gondolkodás annyira elnyomta az embereket, hogy alig kapnak levegőt és fuldokolnak. Egy csepp erejük sincs az ellenállásra, csak csendben tűrnek és tűrnek... Soha senki nem mert küzdeni vagy kiállni az igazságosság és méltányosság mellett; az emberek egyszerűen az állatoknál is rosszabb életet élnek, a feudális etika csapásai és visszaélései alatt sínylődve napról napra, évről évre. Soha nem is gondoltak arra, hogy Istent keressék, hogy boldogságban legyen részük az emberi világban. Mintha az embereket már annyira megtörték volna, hogy olyanok lettek, mint a lehullott őszi levelek: fonnyadtak, színtelenek és gyengék. Az emberek már rég elveszítették emlékezetüket; tehetetlenül élnek a pokolban, amelynek neve emberi világ, az utolsó nap eljövetelére várva, hogy ezzel a pokollal együtt ők is elpusztulhassanak, mintha az utolsó nap, amelyre sóvárognak, az a nap lenne, amelyen az ember „békében nyugodhat”. A feudális etika az „alvilágba” juttatta az ember életét, tovább gyengítve az ember erejét az ellenállásra. Az embert mindenféle elnyomás tolja lépésről lépésre, amíg az alvilágba nem zuhan, és Istentől egyre messzebbre tolja az embert, míg mára azt érzi, hogy Isten teljesen idegen számára, és igyekszik elkerülni Őt, amikor találkoznak. Az ember nem figyel Rá, hagyja, hogy magányosan álldogáljon oldalt, mintha az ember soha nem ismerte volna, soha nem látta volna még Őt. Pedig Isten az emberi élet hosszú útja során mindvégig várt az emberre, sohasem zúdította rá fékezhetetlen haragját, csak csendben, szó nélkül várta, hogy az ember bűnbánatot tartson és újrakezdjen. Isten már régen eljött az emberi világba, hogy osztozzon az emberrel az emberi világ szenvedéseiben. Mindazon évek alatt, amíg az emberrel együtt élt, senki sem fedezte fel az Ő létezését. Isten csak tűri csendben a lepusztultság nyomorúságát az emberi világban, miközben végzi a munkát, amelyet személyesen hozott. Ő tűr az Atya Isten akarata és az emberiség szükségletei kedvéért, és olyan szenvedéseken megy keresztül, amelyeket eddig még soha ember nem tapasztalt. Az ember jelenlétében Ő csendben várt rá, és az ember jelenlétében Ő megalázta Magát az Atya Isten akaratáért és az emberiség szükségleteiért is. Az ősi kultúra ismerete észrevétlenül ellopta az embert Isten jelenlétéből, és kiszolgáltatta az ördögök királyának és utódainak. A „Négy könyv és öt klasszikus”^[a] a lázadás egy másik korába juttatta az ember gondolatait és elképzeléseit, ami miatt még a korábbinál is nagyobb imádattal fordul azok felé, akik ezt a „Négy könyv és öt klasszikus” című gyűjteményt összeállították, és ennek eredményeként tovább mélyíti az Istenről alkotott elképzeléseit. Az ember tudta nélkül az ördögök királya könyörtelenül kivetette Istent a szívéből, aztán diadalmas vigyorral maga foglalta el a helyét. Azóta az ember lelke rúttá vált, arca pedig az ördögök királyának ábrázata lett. A keblét eltöltötte az Isten iránti gyűlölet, és az ördögök királyának rosszindulatúsága napról napra terjedt benne, míg végül teljesen felemésztette. Az embernek többé egy csepp szabadsága sincs, és nincs módja arra, hogy kitörjön az ördögök királyának kötöttségeiből. Nem volt más választása, mint hogy ott helyben foglyul ejtsék, megadja magát és alávesse magát annak színe előtt. Régen, amikor az ember szíve még gyermekkorát élte, az ördögök királya elültette benne az ateizmus rákos daganatának magját, ilyen hamisságokat tanítva neki: „Tanulj tudományt és technológiát! Valósítsd meg a Négy Modernizációt! A világban nem létezik olyan, hogy Isten.” Ha ez nem volna elég, minden adandó alkalommal így kiált: „Támaszkodjunk szorgalmas munkánkra, és építsünk gyönyörű országot!” – és minden egyes embertől azt kéri, hogy gyermekkorától kezdve arra készüljön, hogy szolgálatot végezzen a hazájáért. Az ember tudtán kívül az ő színe elé került, és habozás nélkül magának tulajdonított minden érdemet (azokat az érdemeket, amelyek Istent illetik meg azért, hogy az egész emberiséget a tenyerén hordozza). Soha nincs benne semmi szégyenérzet. Sőt mi több, szégyentelenül elragadja Isten népét és visszarángatja őket a saját házába, ahol egér módjára felugrik az asztalra, és „Istenként” imádtatja magát az emberrel. Micsoda elvetemült gonosztevő! Olyan botrányos, megdöbbentő dolgokat kiáltozik, mint például: „A világban nem létezik olyan, hogy Isten. A szelet a természeti törvények által irányított változások hozzák létre. Az eső úgy jön létre, hogy a vízpára hideg hőmérsékleten vízcseppekké csapódik ki, amelyek a földre hullanak. A földrengés a föld felszínének geológiai változások miatti megrázkódása. A szárazság attól van, hogy a nap felszínén létrejövő magrészecskék hasadása miatt száraz lesz a levegő. Ezek természeti jelenségek. Hol van mindebben Isten cselekedete?” Még olyanok is vannak, akik kimondhatatlan állításokat hangoztatnak, mint a következő: „Az ember majmokból fejlődött ki az ősidőkben, a mai világ pedig primitív társadalomból származik, ami körülbelül több százmillió évvel ezelőtt kezdődött. Hogy egy ország virágzik vagy hanyatlik, az teljes mértékben az ország népén múlik.” A háttérben pedig ráveszi az embert, hogy akassza őt a falra vagy tegye az asztalra, hogy imádja azt, és felajánlásokkal adózzon neki. Miközben így kiált: „Nincs Isten!” – saját magát teszi meg istennek, faragatlan módon kitaszítva Istent a föld határai közül, miközben ő maga Isten helyére áll, és magára ölti az ördögök királyának szerepét. Mennyire elrugaszkodott a józan észtől! Mélységes gyűlöletet kelt saját maga iránt. Úgy tűnik, Isten és ő esküdt ellenségek, és ez a kettő nem létezhet egymás mellett. Miközben szabadon jár-kel, a törvény hatókörén kívül^[2], azon mesterkedik, hogy elűzze Istent. Ilyen az ördögök királya! Hogyan lehetne eltűrni a létezését? Addig nem nyugszik, amíg a feje tetejére nem állította és teljesen össze nem kuszálta^[3] Isten munkáját, mintha az lenne a szándéka, hogy a végsőkig ellenszegül Istennek, amíg vagy a hal el nem pusztul, vagy a háló el nem szakad, szántszándékkal szembeszáll Istennel és egyre közelebb nyomul. Ocsmány arca már rég teljesen lelepleződött, és most már rendkívül gondterhelt és gondoktól gyötört,^[4] de még mindig nem enged Isten elleni gyűlöletéből, mintha csak úgy könnyíthetne a szívében felhalmozódott gyűlöleten, ha egy falásra felfalná Istent. Hogyan tűrhetjük őt, Istennek ezt az ellenségét? Csak a gyökeres és teljes kiirtása juttathatná el életünk kívánságát odáig, hogy gyümölcsöt hozzon. Hogyan engedhetjük meg, hogy tovább folytassa ámokfutását? Oly mértékben megrontotta az embert, hogy az ember már nem is ismeri a mennynapot, eltompulttá és butává vált. Az ember elvesztette normális emberi értelmét. Miért nem ajánljuk fel teljes lényünket, hogy elpusztítsuk és elégessük őt, hogy minden aggodalmat megszüntessünk a jövőre nézve, és lehetővé tegyük, hogy Isten munkája hamarabb érjen el egy példátlan ragyogást? Ez a bűnbanda eljött az ember világába, és zűrzavarba taszította azt. Az egész emberiséget a szakadék szélére juttatták, titkon azt tervezve, hogy belelökik őket, majd miután azok darabokra zúzták magukat, felfalják a holttestüket. Hiú reményeket táplálnak, hogy meghiúsíthatják Isten tervét és kiállhatnak Ellene, mindent egyetlen kockadobásra téve fel.^[5] Ez azért egyáltalán nem olyan egyszerű! Végtére is már elkészült a kereszt az ördögök királya számára, aki a legfelháborítóbb bűnökben vétkes. Istennek nem a kereszten van a helye. Ő már félredobta azt az ördögnek. Isten már régen győztesként került ki a küzdelemből, és többé nem szomorkodik az emberiség bűnei miatt, hanem üdvösséget hoz az egész emberiségnek.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (7.))

Lábjegyzetek:

1. „Soha többé le nem bomlanak” – szatirikus célzás arra, hogy az emberek milyen merevek tudásukban, kultúrájukban és mentális szemléletükben.

2. „Szabadon jár-kel, a törvény hatókörén kívül” – ez arra utal, hogy az ördög korlátok nélkül tombol, és ámokfutást rendez az egész országban.

3. „Teljesen összekuszálta” – ez arra utal, hogy az ördög erőszakos magatartása elviselhetetlen látvány.

4. „Rendkívül gondterhelt és gondoktól gyötört” – ez az ördögök királyának rút arcára utal.

5. „Mindent egyetlen kockadobásra téve fel” – ez azt jelenti, hogy valaki minden pénzét egyetlen fogadásra teszi fel, remélve, hogy végül megnyeri. Ez az ördög baljós és rosszindulatú cselszövéseinek metaforája. A kifejezés gúnyos értelemben értendő.

a. A „Négy könyv és öt klasszikus” a konfucianizmus meghatározó gyűjteménye Kínában.

Isten napi igéi  311. szemelvény

A Sátán tetejétől az aljáig, kezdettől végig megzavarja Isten munkáját és Ellene cselekszik. Mindez az „ősi kulturális örökség”, az „ősi kultúra értékes ismerete”, „a taoizmus és konfucianizmus tanításai” és „a konfuciuszi klasszikusok és feudális rítusok” a pokolra juttatta az embert. Sem a modern kor haladó tudománya és technológiája, sem a magasan fejlett ipar, mezőgazdaság és üzleti élet nincs sehol. Ehelyett a Sátán nem tesz semmi mást, csak az ősi „emberszabásúak” által hozott feudális rítusokat hangsúlyozza, hogy szántszándékkal megzavarja, ellehetetlenítse és lebontsa Isten munkáját. Nemcsak folyamatosan sújtja az embert mindmáig, hanem egyenesen egészben el akarja nyelni^[1]. A feudális etika tanításainak átadása és az ősi kultúra ismeretének továbbadása már régen megfertőzte az emberiséget, kisebb-nagyobb ördögökké változtatva őket. Kevesen vannak, akik örömmel fogadnák Istent, akik ujjongva köszöntenék érkezését. Az egész emberiség arcán gyilkos szándék tükröződik, és mindenütt gyilkos lehelet járja át a levegőt. Azon igyekeznek, hogy kiűzzék Istent ebből az országból; késsel és karddal a kezükben harci alakzatba állnak, hogy „megsemmisítsék” Istent. Szerte az ördögök ezen országában, ahol az embert folyamatosan arra tanítják, hogy nincs Isten, terjednek a bálványok, és odafent a levegőt átjárja az égő papír és tömjén émelyítő, fojtóan tömény szaga. Olyan, mint a szennyvíziszap bűze, amely felszáll, amikor a mérgeskígyó megvonaglik, és annyira büdös, hogy az ember nem tudja megállni, hogy ne hányjon. Emellett halkan felsejlik az írásokat kántáló gonosz démonok hangja, amely mintha messziről, a pokolból jönne, olyannyira, hogy az ember beleborzong. Ezen a földön mindenhová bálványokat helyeznek, a szivárvány minden színében, az országot hivalkodó, rikító világgá változtatva, miközben az ördögök királya egyfolytában ádázul kacag, mintha a terve sikerült volna. Mindeközben az ember erről mit sem tud, és fogalma sincs arról, hogy az ördög már annyira megrontotta őt, hogy öntudatát vesztette, és már csak a fejét lógatja. Az ördög egy csapásra ki akar törölni mindent, ami Istennel kapcsolatos, és ismét be akarja mocskolni és meg akarja gyilkolni Őt; feltett szándéka, hogy lerombolja és megzavarja az Ő munkáját. Hogyan engedhetné, hogy Istennek vele egyenlő státusza legyen? Hogyan tűrhetné, hogy Isten „beleavatkozik” az ő munkájába az emberi világban? Hogyan engedhetné, hogy Isten leleplezze az ő ocsmány ábrázatát? Hogyan engedhetné, hogy Isten felforgassa az ő munkáját? Hogyan engedhetné ez a dühében tomboló ördög, hogy Isten átvegye az irányítást az ő császári udvara fölött a földön? Hogyan hajolhatna meg önként az Ő felsőbbrendű hatalma előtt? Rút ábrázata teljes valójában lelepleződött, így az ember nem is tudja, nevessen-e vagy sírjon, és valóban nehéz erről beszélni. Hát nem ez az ő lényege? Rút lélek létükre még mindig hihetetlenül szépnek hiszik magukat – ez a cinkosok^[2] bandája! Lejönnek a halandók birodalmába, hogy átadják magukat az élvezeteknek és felfordulást okozzanak, annyira felkavarva a dolgokat, hogy a világ megbízhatatlan és változékony hellyé válik, az ember szíve pedig megtelik pánikkal és nyugtalansággal, és annyit játszadoztak az emberrel, hogy annak megjelenése olyanná vált, mint egy embertelen mezei vadállaté, rendkívül rút lett, és az eredeti tiszta ember utolsó nyoma is elveszett belőle. Ezenkívül még át is akarják venni a szuverén hatalmat a földön. Annyira akadályozzák Isten munkáját, hogy az alig képes araszolva előrehaladni, és olyan szorosan elzárják az embert, mint valami érc- és acélfalak. Miután oly sok szörnyű bűnt követtek el és oly sok csapást okoztak, számítanak még bármi másra, mint fenyítésre? Ördögök és démonok tombolnak a földön már egy ideje, és olyan szorosan elzárták Isten szándékait és az Ő szíve vérét egyaránt, hogy semmi nem juthat ki. Ez valóban halálos bűn! Hogyne aggódna Isten? Hogyne haragudna meg Isten? Súlyosan hátráltatták Isten munkáját és ellenszegültek neki. Micsoda lázadás! Még azok a kisebb-nagyobb démonok is úgy viselkednek, mint sakálok az oroszlán sarkában, és a gonosz áramlatot követik a zavarok keltésében. Ismerik az igazságot, de szándékosan ellenállnak neki – ezek a lázadás fiai! Mintha most, hogy királyuk, a pokol királya elfoglalta királyi trónját, ők kényelmessé és önelégültté váltak volna, és megvetően bánnának mindenki mással. Közülük hányan keresik az igazságot és követik az igazságosságot? Állatok mindannyian, nem jobbak, mint a disznók és kutyák, egy raj bűzös légy élén haladnak, önhitten csóválják a fejüket, és mindenféle bajt kevernek^[3] egy trágyadomb kellős közepén. Azt hiszik, hogy a királyuk, a pokol királya a legnagyobb minden király közül, és fogalmuk sincs arról, hogy ők maguk is bűzös legyek csupán. És mégis kihasználják a disznók és kutyák erejét, akiket a szüleiknek tartanak, hogy Isten létezését lejárassák. Apró legyek ők, de azt hiszik, a szüleik olyan nagyok, mint a kék bálnák^[4]. Vajon nem tudják, hogy ők maguk kicsik, a szüleik pedig mocskos disznók és kutyák, akik több százmilliószor nagyobbak, mint ők? Mit sem tudva saját alacsonyrendűségükről, a disznók és kutyák által árasztott rothadásszagot kihasználva tombolnak, abban a hiú hitben, hogy jövendő generációkat nemzenek, feledve minden szégyenérzetet! Zöld szárnyakkal a hátukon (ez arra utal, hogy azt állítják, hisznek Istenben) el vannak telve magukkal, mindenütt a saját szépségükkel és csáberejükkel dicsekednek, miközben titokban az emberre szórják a testükön lévő mocskot. Továbbá rendkívül meg vannak magukkal elégedve, mintha egy pár szivárványszínű szárnnyal elrejthetnék saját mocskukat, és ily módon az általuk gyakorolt üldöztetést az igaz Isten létezése ellen fordítják (ez arra utal, hogy mi folyik a vallásos világ színfalai mögött). Honnan tudná az ember, hogy bármilyen elbűvölően gyönyörűek is egy légy szárnyai, maga a légy végső soron semmi több, mint egy apró teremtmény, amelynek a hasa tele van mocsokkal, a testén pedig nyüzsögnek a kórokozók? A szüleikként számon tartott disznók és kutyák erejéből tombolnak szerte az országban (ez arra utal, ahogyan az Istent üldöző vallásos tisztségviselők a nemzet kormányának erőteljes segítségére támaszkodva árulják el az igaz Istent és az igazságot), fékezhetetlen vadságukban. Mintha a zsidó farizeusok szelleme tért volna vissza Istennel együtt a nagy vörös sárkány országába, vissza a régi fészkükbe. Megkezdték az üldözés újabb fordulóját, és ott folytatják munkájukat, ahol több ezer évvel ezelőtt abbahagyták. Ez az elkorcsosult embercsoport biztosan elpusztul majd végül a földön! Úgy tűnik, több évezred elteltével a tisztátalan szellemek még ravaszabbak és agyafúrtabbak lettek. Folyamatosan alá akarják ásni titokban Isten munkáját. Számtalan trükkel és csellel rendelkeznek, és a maguk hazájában szeretnék újra eljátszani a több ezer évvel ezelőtti tragédiát, jóformán addig zaklatva Istent, amíg fel nem kiált. Ő alig bírja türtőztetni Magát, hogy vissza ne térjen a harmadik égbe, hogy megsemmisítse őket. Ahhoz, hogy az ember szeresse Istent, meg kell értenie az Ő szándékait, ismernie kell az Ő örömeit és szomorúságait, és meg kell értenie, mi az, amit Ő utál. Ha az ember így tesz, az még inkább ösztönzi a belépését. Minél gyorsabb az ember belépése, annál inkább teljesülnek Isten szándékai, annál világosabban átlát az ember az ördögök királyán, és annál közelebb húzódik Istenhez, hogy az Ő vágya beteljesedhessen.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (7.))

Lábjegyzetek:

1. Az „elnyelni” az ördögök királyának gonosz viselkedésére utal, amely teljes egészében tönkreteszi az embert.

2. A „cinkosokat” ugyanolyan fából faragták, mint a „gonosztevők bandáját”.

3. „Mindenféle bajt kevernek” – ez az ördögtől való emberek tombolására utal, akik akadályozzák Isten munkáját és ellenszegülnek annak.

4. „Kék bálnák” – gúnyos értelemben. Metaforaként azt festi le, hogy a legyek olyan aprók, hogy számukra a disznók és kutyák bálna nagyságúnak tűnnek.

Isten napi igéi  312. szemelvény

Ez a föld, amely több ezer éve mocskos, kibírhatatlanul szennyes, tele nyomorúsággal, mindenütt szabadon portyáznak a kísértetek, becsapva és megtévesztve az embereket, alaptalanul vádaskodva,^[1] kegyetlenül ádáz eszközöket alkalmazva, tiporva ezt a kísértetvárost és holttestekkel tele hagyva azt hátra; az enyészet bűze lepi el a földet és járja át a levegőt, és a hely szigorú őrizet alatt áll^[2]. Ki láthatja az egeken túli világot? Az ördög gúzsba köti az ember egész testét, fátylat borít mindkét szemére, és szorosan lepecsételi az ajkait. Az ördögök királya több ezer éve tombol, mind a mai napig, amikor még mindig éberen figyeli a kísértetvárost, mintha az a démonok bevehetetlen palotája lenne; ez az őrkutyafalka közben haragos szemekkel néz, mélyen rettegve attól, hogy Isten meglepetésszerűen rajtuk üt, eltörli mindannyiukat, és nem marad többé békés, boldog hely számukra. Hogyan láthatta volna valaha Istent egy ilyen kísértetváros népe? Élvezhették valaha Isten kedvességét és szeretetreméltóságát? Megérthetnék valaha is az emberi világ dolgait? Ki képes közülük megérteni Isten buzgó szándékait? Nem csoda hát, hogy a megtestesült Isten teljesen rejtve marad. Egy ilyen sötét társadalomban, ahol a démonok könyörtelenek és embertelenek, az ördögök királya, aki szemrebbenés nélkül öl embereket, hogyan tűrhetné egy olyan Isten létezését, aki szeretetre méltó, jóságos és szent? Hogyan tapsolhatna és ujjonghatna Isten érkezésén? Ezek a talpnyalók! A jóságért gyűlölettel fizetnek, már régen ellenségként kezdték kezelni Istent, bántalmazzák Istent, rendkívül vadak, szemernyi tisztelet sincs bennük Isten iránt, támadnak és fosztogatnak, minden lelkiismeretüket elvesztették, minden lelkiismerettel szembemennek, az ártatlan emberiséget pedig kábulatba csalják. Mi az, hogy régi bölcsek utódai? Mi az, hogy szeretett vezetők? Mind nyomorultak, akik szembeszállnak Istennel! Az ő beavatkozásuk miatt van a mennybolt alatt minden a sötétség és káosz állapotában! Mi az, hogy vallásszabadság? Mi az, hogy a polgárok törvényes jogai és érdekei? Ezek mind csak trükkök a gonoszság elleplezésére! Ki támogatta Isten munkáját? Ki ajánlotta fel az életét vagy ontotta a vérét Isten munkájáért? Az emberek, akik nemzedékeken át rabszolgasorban éltek, töretlen sorban a szülőktől a gyermekekig, teketória nélkül rabszolgasorba taszították Istent – hát hogy ne keltene ez szüntelen dühöt? Több ezer évi gyűlölet összpontosul a szívben, a gonosz tízezer kora íródik a szívre – hát hogy ne gerjesztene ez gyűlöletet? Álljatok bosszút Istenért, tiporjátok el teljesen az Ő ellenségét – lássuk, hogy fog akkor szabadon portyázni és zsarnokként uralkodni! Most van itt az idő. Az ember már rég összegyűjtötte minden erejét, és szívének minden vérét ennek fogja szentelni és minden árat meg fog fizetni ezért, hogy letépje ennek az ördögnek az ocsmány arcát és lehetővé tegye, hogy az emberek, akiket megvakítottak, és akik mindenféle szenvedést és nehézséget elviseltek, felkeljenek fájdalmukból és fellázadjanak ez ellen a gonosz vén ördög ellen. Miért kell ennyire szorosan eltorlaszolni Isten munkáját, hogy még egy csepp se juthasson át? Miért téveszti meg Isten népét különféle trükkökkel? Hol az igazi szabadság, hol vannak a törvényes jogok és érdekek? Hol a méltányosság? Hol a vigasztalás? Hol a melegség? Miért használ cselszövéseket, hogy csőbe húzza Isten népét? Miért fojtja el erőszakkal Isten eljövetelét? Miért nem engedik, hogy Isten szabadon járjon-keljen az Általa teremtett földön? Miért űzik Istent, amíg már nincs hova lehajtania a fejét? Hol a melegség az emberek között? Hol az Ő befogadása az emberek körében? Miért kelt ilyen kétségbeesett sóvárgást Istenben? Miért kényszeríti Istent újra meg újra arra, hogy felkiáltson? Miért juttatja Istent odáig, hogy aggódnia kelljen az Ő szeretett Fiáért? Ez a sötét társadalom és a nyomorult őrkutyák – miért nem engedik, hogy Isten szabadon járjon-keljen a világban, amelyet Ő teremtett? Miért nem érti az ember, aki szenvedés közepette él? A ti kedvetekért Isten nagy fájdalmat viselt el, gyötrelmes bánatában lemondott az Ő szeretett Fiáról, az Ő testéről és véréről, hogy nektek ajándékozza Őt – akkor hát miért fordítjátok még mindig el a tekinteteteket? Mindenki szeme láttára elvetitek Isten érkezését és elutasítjátok Isten barátságát. Miért vagytok ilyen lelkiismeretlenek? Hajlandóak vagytok tűrni az igazságtalanságokat egy ilyen sötét társadalomban? Ahelyett, hogy több évezredes gyűlölettel töltenétek meg a hasatokat, miért tömitek magatokat az ördögök királyának „mocskával”?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (8.))

Lábjegyzetek:

1. „Alaptalanul vádaskodva”: ez azokra a módszerekre utal, amelyekkel az ördög árt az embereknek.

2. „Szigorú őrizet alatt áll”: ez arra utal, hogy azok a módszerek, amelyekkel az ördög az embereket sújtja, különösen gonoszak, és annyira az ő irányítása alatt tartják az embereket, hogy azoknak semmi mozgásterük nincs.

Isten napi igéi  313. szemelvény

Ha az emberek valóban tisztán látnák az emberi élet helyes útját, valamint az emberiség Isten általi irányításának célját, akkor nem őrizgetnék egyéni jövőjüket és sorsukat kincsként a szívükben. Akkor többé nem érdekelné őket szüleik szolgálata, akik rosszabbak, mint a disznók és a kutyák. Vajon az ember jövője és sorsa nem pontosan Péter jelenbéli, úgynevezett „szülei”? Pontosan olyanok, mint az ember húsa és vére. Pontosan mi lesz a húsvér test rendeltetése és jövője? Vajon az lesz, hogy még életében meglátja Istent, vagy az, hogy a lélek a halál után találkozik Istennel? Vajon a test holnap a gyötrelmek nagy kemencéjében vagy a tűzvészben végzi majd? Nem az ilyen kérdések, amelyek arra vonatkoznak, hogy az ember teste elviseli-e a szerencsétlenséget, vagy szenved-e, képezik a legnagyobb hírt, amely ebben a jelenlegi áramlatban mindenkit, akinek van esze és értelmes, a leginkább foglalkoztat? (Itt a szenvedés az áldások elnyerésére utal; ez azt jelenti, hogy a jövőbeli megpróbáltatások előnyösek az ember rendeltetése szempontjából. A balszerencse arra utal, hogy az ember nem tud szilárdan állni, vagy hogy félrevezetik; vagy azt jelenti, hogy az ember szerencsétlen helyzetekkel fog találkozni, és a katasztrófák közepette elveszíti az életét, és hogy nincs megfelelő rendeltetési hely a lelke számára.) Bár az embereknek megvan a józan eszük, talán az, amit gondolnak, nem teljesen felel meg annak, amivel az eszüknek rendelkeznie kellene. Ez azért van, mert mindannyian meglehetősen összezavarodtak, és vakon követik a dolgokat. Mindannyiuknak pontosan kellene érteniük, hogy mibe kellene belépniük, és különösen azt kellene kiválasztaniuk, hogy mibe kellene belépniük a gyötrelem során (vagyis a kemencében való finomítás során), valamint azt, hogy mivel kellene felszerelve lenniük a tűzpróbák során. Ne szolgáljátok mindig a szüleiteket (vagyis a testet), akik olyanok, mint a disznók és a kutyák, és még a hangyáknál és bogaraknál is rosszabbak. Mi értelme van gyötrődni rajta, olyan erősen gondolkodni és törni az agyadat? A test nem hozzád tartozik, hanem Isten kezében van, aki nemcsak téged irányít, hanem a Sátánnak is parancsol. (Ez azt jelenti, hogy a test eredetileg a Sátáné. Mivel a Sátán is Isten kezében van, ezt csak így lehet megfogalmazni. Ez azért van így, mert meggyőzőbb így kimondani; azt sugallja, hogy az emberek nem állnak teljesen a Sátán hatalma alatt, hanem Isten kezében vannak.) Te a test gyötrelmei alatt élsz – de a test hozzád tartozik? A te irányításod alatt áll? Miért vesződsz azzal, hogy ezen törd a fejed? Miért vesződsz azzal, hogy megszállottan könyörögj Istenhez rothadó húsodért, melyet már régóta elítéltek, megátkoztak és tisztátalan szellemek szennyeztek be? Mi szükség van arra, hogy mindig ilyen közel tartsd a szívedhez a Sátán szövetségeseit? Nem aggódsz amiatt, hogy a test tönkreteheti a valódi jövődet, a csodálatos reményeidet és az életed igazi rendeltetési helyét?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember irányításának célja)

Isten napi igéi  314. szemelvény

Amit ma megértettetek, az magasabb rendű, mint amit bármelyik olyan ember megértett a történelem során, aki nem jutott tökéletességre. Legyen szó a megpróbáltatásokról való tudásotokról vagy az Istenbe vetett hitetekről, mindez magasabb, mint bármelyik istenhívőé. Azokat a dolgokat értitek meg, amiket a környezet próbáinak átélése előtt ismertek meg, de ezek egyáltalán nem felelnek meg a valódi érettségeteknek. Amit tudtok, az magasabb rendű, mint amit a gyakorlatba ültettek. Bár azt mondjátok, hogy az Istenben hívő embereknek szeretniük kell Istent, és nem szabadna az áldásokat keresniük, hanem csak azt, hogy eleget tegyenek Isten szándékainak, ami az életetekben megnyilvánul, az nagyon messze áll ettől, és nagyon megromlott. A legtöbb ember a békesség és más előnyök kedvéért hisz Istenben. Hacsak nem válik hasznodra, nem hiszel Istenben, és ha nem kaphatod meg Isten kegyelmét, akkor duzzogsz. Hogyan lehetne az, amit mondtál, a te igazi érettséged? Amikor olyan elkerülhetetlen családi incidensekről van szó, mint a gyermekek megbetegedése, szeretteid kórházba kerülése, rossz termés és üldöztetés a családtagok részéről, még ezek a gyakran előforduló, hétköznapi ügyek is túl soknak bizonyulnak számodra. Amikor ilyen dolgok történnek, mindig pánikba esel, nem tudván, mit tegyél, és legtöbbször Istenre panaszkodsz. Panaszkodsz, hogy Isten szavai becsaptak téged, hogy Isten munkája tréfát űzött veled. Nektek nincsenek ilyen gondolataitok? Azt hiszed, hogy ilyen dolgok csak ritkán fordulnak elő köztetek? Minden nap ilyen események között éltek. A legkevésbé sem gondolkodtok azon, hogy miként lehetnétek sikeresek az Istenbe vetett hitetekben, sem azon, hogy miként tehetnétek eleget Isten szándékainak. Az igazi érettségetek túl kicsi, még egy kis csibénél is kisebb. Amikor a családi vállalkozásod pénzt veszít, Istenre panaszkodsz, amikor olyan környezetben találod magad, ahol hiányzik Isten védelme, akkor is Istenre panaszkodsz, és még akkor is panaszkodsz, amikor az egyik csibéd elpusztul, vagy egy öreg tehén az ólban megbetegszik. Panaszkodsz, amikor eljön az ideje, hogy a fiad férjhez menjen, de a családodnak nincs elég pénze; szeretnéd végezni a vendéglátás kötelességét, de nem engedheted meg magadnak, és akkor szintén panaszkodsz. Csordultig vagy panasszal, emiatt néha nem veszel részt összejöveteleken, vagy nem eszed és iszod Isten szavait, és ki tudja meddig negatív maradsz. Semmi, ami ma történik veled, nincs összefüggésben a kilátásaiddal vagy a sorsoddal; ezek a dolgok akkor is megtörténtek volna, ha nem hiszel Istenben, de ma mégis Istenre hárítod a felelősséget értük, és ragaszkodsz ahhoz, hogy azt mondd, Isten kiiktatott téged. Pontosan milyen az Istenbe vetett hited? Valóban felajánlottad az életedet? Ha ugyanazoknak a megpróbáltatásoknak lennél kitéve, mint Jób, egyikőtök sem, akik ma Istent követitek, nem tudna szilárdan megállni, mindannyian elbuknátok. Egyszerűen óriási különbség van köztetek és Jób között. Ma, ha a vagyonotok felét lefoglalnák, tagadni merészelnétek Isten létezését; ha elvennék tőletek a fiatokat vagy a lányotokat, átkozódva az utcákra vonulnátok; ha az egyetlen megélhetési lehetőségetek meghiúsulna, megpróbálnátok Istennel vitába szállni, és megkérdeznétek, miért szóltam az elején annyi szót, hogy megijesszelek titeket. Nincs olyasmi, amit ilyenkor ne mernétek megtenni. Ebből világos, hogy egyáltalán nincs igazi rálátásotok, sem semmiféle igazi érettségetek. Ezért a rajtatok lévő megpróbáltatások túl nagyok, mert túl sokat tudtok, de amit igazán megértetek, az még az ezredrésze sincs annak, aminek tudatában vagytok. Nem szabadna a puszta tudásra és felfogásra korlátoznotok magatokat. Helyette az a legjobb, ha megnézitek, hogy hány igazságot ültettetek ténylegesen a gyakorlatba, az általatok ismert igazságok közül melyeket kell még a gyakorlatba ültetnetek, a Szentlélek megvilágosításának és megvilágításának mely részeit nyertétek el a saját kemény munkátok verejtékével, hogy teljesült-e az igazságra való törekvésre irányuló elhatározásotok, meddig jutottatok a tökéletességre jutásra irányuló törekvésetekben, és hogy megvan-e bennetek az igazi szellemi érettség ahhoz, hogy legyőzzétek a Sátán kísértéseit. Aprólékosnak kell lenned és árat kell fizetned, amikor az igazi érettségedről és arról a tanúságtételről van szó, amelyet tenned kell. Az Istenben való hit során ne arra gondolj, hogy milyen áldásokat nyerhetsz, vagy mit élvezhetsz a jövőben. Végül is az, hogy el tudod-e nyerni az igazságot és el tudod-e nyerni az életet, mind a te személyes törekvésedtől függ.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (3.))

Isten napi igéi  315. szemelvény

Vannak, akik a külső megjelenésüket illetően gyönyörűen kiszépítik magukat: a nővérek olyan csinosan díszítik magukat, mint a virágok, a testvérek pedig úgy öltözködnek, mint a hercegek vagy a gazdag fiatal piperkőcök. Ők csak a külső étkezéssel és öltözködéssel törődnek; belül viszont nélkülöznek, és a legcsekélyebb ismeretük sincs Istenről. Mi értelme lehet ennek? Aztán vannak olyanok is, akik úgy öltöznek, mint a szegény koldusok – tényleg úgy néznek ki, mint a kelet-ázsiai rabszolgák! Tényleg nem értitek, hogy mit kérek tőletek? Beszélgessetek egymás között: Mit nyertetek valójában? Ennyi éven át hittetek Istenben, és mégis ez minden, amit arattatok – hát nem kínos ez számotokra? Nem szégyellitek magatokat? Ennyi éven át az igaz utat követtétek, de ma az érettségetek még mindig alacsonyabb egy verébénél! Nézzétek meg a fiatal hercegnőtípusokat köztetek, akik a ruháikban és a sminkjükben szépek, mint a festmények, összehasonlítják magukat egymással – és mit hasonlítanak össze? Az élvezeteiket? Az igényeiket? Azt hiszitek, azért jöttem, hogy modelleket toborozzak? Nincs bennetek semmi szégyenérzet! Hol van az életetek? Vajon nem csak a saját extravagáns kívánságaitokat követitek-e? Azt hiszed, hogy olyan szép vagy, bár mindenféle díszbe öltözhetsz, hát nem egy trágyadombon született, vonagló féreg vagy még mindig? Ma szerencsés vagy, hogy élvezheted ezeket a mennyei áldásokat, nem a szép arcod miatt, hanem azért, mert Isten kivételt tesz azzal, hogy felemel téged. Még mindig nem világos számodra, honnan jöttél? Az élet említésére befogod a szádat, és nem szólsz semmit, néma vagy, mint egy szobor, mégis van képed kiöltözni! Mégis van képed pirosítót és púdert kenni az arcodra! És nézzétek meg a köztetek lévő piperkőcöket – egyszerűen illetlenek. Egész nap csak kószálnak, nemtörődöm arckifejezéssel – bárhová is mennek, hiányzik belőlük az illendőség legcsekélyebb érzéke is. Van bennük emberi hasonlatosság? Mire fordítja mindenki közületek, férfi vagy nő, a figyelmét egész nap? Tudjátok-e, kitől függtök, hogy táplálkozzatok? Nézz a ruhádra, nézd meg, mit arattál, ami a kezedben van, dörzsöld meg a hasadat – mit eredményezett számodra a szíved vére, amit a hitben töltött évek alatt feláldoztál? Még mindig azt gondolod, hogy városnézésre mész, még mindig arra gondolsz, hogy a bűzlő hús-vér testedet ékesítsd – mindez értéktelen! Az volt a kérés feléd, hogy normális ember legyél, most azonban nem egyszerűen abnormális vagy, hanem aberrált. Hogy merészelhet egy ilyen ember Elém járulni? Ilyen emberi mivolttal, mint ez, a bájaidat fitogtatva és a testeddel kérkedve, mindig a test kívánságainak élve – nem a mocskos démonok és gonosz szellemek leszármazottja vagy-e? Nem fogom megengedni, hogy egy ilyen mocskos démon sokáig fennmaradjon! És ne hidd, hogy nem tudom, mit gondolsz a szívedben. Lehet, hogy nem engeded szabadjára a vágyaidat és a hús-vér testedet, de hogyne tudnám, milyen gondolatokat rejtegetsz a szívedben? Hogyne tudnám mindazt, amit a szemed kíván? Ti, ifjú hercegnőtípusok, nem azért csinosítjátok magatokat, hogy a hús-vér testeteket mutogassátok? Mi hasznotok van a férfiakból? Valóban megmenthetnek benneteket a nyomorúság tengeréből? Ami a köztetek lévő piperkőcöket illeti, mindannyian úgy öltözködtök, hogy úriembernek és tisztességesnek tűnjetek, de vajon ez nem arra is szolgál, hogy felhívjátok a figyelmet a remek külsőtökre? Kiért teszitek ezt? Mi hasznotok van a nőkből? Nem ők-e a bűnötök forrása? Ti mind, férfiak és nők, sok szót mondtam nektek, de ezek közül csak kevésnek tettetek eleget. A fületek nagyothalló, a szemetek elhomályosult, és a szívetek annyira hajthatatlan, hogy testetekben nincs más, csak kéjvágy, és a csapdájába estetek, és képtelenek vagytok kiszabadulni. Ki akar a közeletekbe menni, ti férgek, akik a mocsokban és a szennyben vergődtök? Ne feledjétek, hogy ti csak azok vagytok, akiket a trágyadombról emeltem fel, hogy eredetileg nem rendelkeztetek normális emberi mivolttal. Amit kérek tőletek, az a normális emberi mivolt, amivel eredetileg nem rendelkeztetek, nem pedig az, hogy parádézzatok a bujaságotokkal, vagy engedjetek szabad utat a rohadt testeteknek, amelyet az ördögök oly sok éven át idomítottak. Amikor így öltözködtök, nem féltek-e attól, hogy még jobban csapdába estek? Nem tudjátok-e, hogy eredetileg bűnben születtetek? Hát nem tudjátok, hogy testetek tele van bujasággal? Olyannyira, hogy a bujaság még a ruhátokból is kiszivárog, felfedve az elviselhetetlenül csúnya megjelenéseteket, mint mocskos démonok. Nem úgy van, hogy mindezt bárkinél világosabban tudjátok? A szívetek, a szemetek, az ajkatok – nem szennyezték-e be mindezeket mocskos démonok? Nem mocskosak-e ezek a testrészeid? Azt hiszitek, hogy amíg nem cselekedtek, addig ti vagytok a legszentebbek? Azt gondoljátok, hogy pazar ruhákba öltözve elrejthető a szennyes lelketek? Ez nem fog működni! Azt tanácsolom nektek, hogy legyetek reálisabbak, ne legyetek csalók és hamisak, és ne mutogassátok a vonzerőtöket! Egymás előtt fitogtatjátok a bujaságotokat, de cserébe csak örök szenvedést és kíméletlen fenyítést kaptok! Mi szükségetek van arra, hogy egymásra kacsintgassatok és romantikába merüljetek? Ez lenne az egyenességetek? Ez lenne a hajthatatlan feddhetetlenségetek? Gyűlölöm azokat köztetek, akik gonosz orvoslással és varázslással foglalkoznak; gyűlölöm a köztetek lévő fiatal férfiakat és nőket, akik a saját testüket szeretik. Jobb lenne, ha visszafognátok magatokat, mert most már normális emberi mivolttal kell rendelkeznetek, nem megengedett, hogy fitogtassátok a bujaságotokat – mégis minden alkalmat megragadtok, mert a testi vágyatok túl erős, és a bujaságotok túlságosan nagy!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (7.))

Isten napi igéi  316. szemelvény

Mármost azt, hogy a törekvésetek eredményes volt-e vagy sem, az méri le, hogy jelenleg mivel rendelkeztek. Ennek segítségével határozható meg a kimeneteletek; vagyis a kimeneteletek az általatok elvégzett áldozatok és az általatok megtett dolgok alapján tárul fel. A kimeneteletek feltárulhat a törekvésetek, a hitetek és az általatok tett dolgok alapján. Köztetek sokan vannak, akiket már nem lehet megmenteni, mert ma van az emberek kimenetelének feltárása, és nem fogok összezavarodni a munkámban; nem fogom a következő korszakba vezetni azokat, akik egyáltalán nem menthetők meg. Eljön majd az idő, amikor munkám befejeződik. Nem fogok dolgozni azokon a bűzös, lélektelen holttesteken, amelyeket egyáltalán nem lehet megmenteni; most vannak az ember megmentésének utolsó napjai, és nem fogok haszontalan munkát végezni. Ne háborogjatok az Ég és a föld ellen – közeledik a világvége, ez elkerülhetetlen. A dolgok idáig jutottak, és te, mint emberi lény, semmit sem tehetsz, hogy megállítsd ezeket; nem változtathatod meg a dolgokat, ahogyan szeretnéd. Tegnap nem fizetted meg az igazságra való törekvés árát, és nem voltál odaadó; ma eljött az idő és menthetetlen vagy; holnap pedig ki leszel iktatva, és nem lesz engedmény az üdvösségedre. Habár kedves és lágyszívű vagyok, és mindent Tőlem telhetőt megteszek, hogy megmentselek, ha nem törekszel a saját érdekedben, vagy nem gondolsz magadra, ennek mi köze van Hozzám? Azok, akik csak a testükre gondolnak és élvezik a kényelmet; azok, akik látszólag hisznek, de valójában nem hisznek; azok, akik gonosz orvoslással és varázslással foglalkoznak; azok, akik kicsapongóak és lerobbantak; azok, akik ellopják Jahve áldozatait és javait; azok, akik szeretik a vesztegetést; azok, akik tétlenül álmodoznak a mennybemenetelről; azok, akik gőgösek és önhittek, akik csak a személyes hírnévért és nyereségért versengenek; azok, akik szemtelen szavakat terjesztenek; azok, akik Istent Magát káromolják; azok, akik nem tesznek mást, csak ítélkeznek Isten ellen, és Őt Magát rágalmazzák; azok, akik klikkeket alkotnak és függetlenségre törekszenek; azok, akik jobban magasztalják magukat, mint amennyire Istent magasztalják; azok a könnyelmű fiatal, középkorú és idősebb férfiak és nők, akiket a kicsapongás rabul ejtett; azok a férfiak és nők, akik személyes hírnevet és nyereséget élveznek, és személyes státuszra törekszenek mások között; azok a meg nem tért emberek, akik a bűn csapdájába estek – vajon nem mindannyian menthetetlenek-e? A kicsapongás, a bűn, a gonosz orvoslás, a varázslás, az istenkáromló szavak és a szemtelen beszéd mind tombol közöttetek; az igazságot és az élet szavait pedig lábbal tiporják közöttetek, és a szent szavak bemocskolódnak közöttetek. Ti pogányok, akik a szennytől és a lázadó mivolttól duzzadtok! Mi lesz a kimeneteletek? Hogy van mersze azoknak, akik a testet szeretik, akik a test boszorkányságait követik, és akiket a kicsapongás bűne rabul ejtett, tovább élni! Nem tudod, hogy az olyan emberek, mint ti, menthetetlen férgek? Mi jogosít fel arra, hogy ezt vagy amazt követelj? A mai napig a legkisebb változás sem történt azokban, akik nem szeretik az igazságot, és csak a testet szeretik – hogyan menthetők meg az ilyen emberek? Azok, akik nem szeretik az élet útját, akik nem magasztalják Istent és nem tesznek tanúságot Mellette, akik a saját státuszukért mesterkednek, akik magukat magasztalják – nem ugyanolyanok-e még ma is? Mi értelme van megmenteni őket? Az, hogy megmenthető vagy-e, nem a rangidősséged szintjétől függ, vagy hogy hány éve dolgozol, még kevésbé attól, hogy mennyi képesítést szereztél. Inkább attól függ, hogy a törekvésed meghozta-e a gyümölcsét. Tudnotok kell, hogy azok, akik meg vannak mentve, olyan „fák”, amelyek gyümölcsöt teremnek, nem pedig olyan fák, amelyek dús lombúak és viráguk bőséges, de mégsem hoznak gyümölcsöt. Még ha sok évet töltöttél is az utcán kóborolva, mit számít ez? Hol van a bizonyságtételed? Sokkal kevésbé van istenfélő szíved, mint önmagadat szerető szíved, é a buja vágyaid rabja vagy – hát az ilyen ember nem degenerált? Hogyan lehetne az ilyen ember az üdvösség mintája és modellje? A természeted javíthatatlan, túl sok lázadó mivolt van benned, nem érheted el a megváltást! Vajon nem az ilyen emberek lesznek kiiktatva? Vajon az Én munkám befejezésének ideje nem a te utolsó napod eljövetelének ideje? Oly sok munkát végeztem, és oly sok szót szóltam közöttetek – ebből vajon mennyi jutott el igazán a fületekbe? Mennyinek vetettétek magatokat alá valaha is ebből? Amikor a munkám véget ér, akkor lesz az az idő, amikor már nem fogsz ellenkezni velem, amikor már nem fogsz Ellenem állni. Miközben dolgozom, ti folyamatosan Ellenem cselekedtek; soha nem tartjátok be szavaimat. Én végzem a munkámat, te pedig a saját „munkádat” végzed, megteremtve a saját kis királyságodat. Egy falka róka és kutya vagytok, amik mást sem tesznek, csak Ellenem cselekednek! Állandóan próbáljátok magatokhoz ölelni azokat, akik osztatlan szeretetüket ajánlják fel nektek – hol van a félő szívetek? Csalárd minden, amit tesztek! Nincs bennetek alávetettség és félelem, és minden, amit tesztek, csalárd és káromló! Meg lehet-e menteni az ilyen embereket? A szexuálisan erkölcstelen és buja férfiak mindig magukhoz akarják vonzani a kacér szajhákat a saját élvezetükre. Egyáltalán nem fogom megmenteni az ilyen szexuálisan erkölcstelen démonokat. Végtelenül gyűlöllek titeket, mocskos démonok, a bujaságotok és a kacérságotok pedig a pokolba taszít titeket. Mit tudtok mondani a magatok mentségére? Ti mocskos démonok és gonosz szellemek, gyűlöletesek vagytok! Undorítóak vagytok! Hogyan lehetne ilyen szemeteket megmenteni? Megmenekülhetnek-e még azok, akik a bűn rabjai? Ma a szíveteket nem vonzza ez az igazság, ez az út és ez az élet. Inkább vonzódnak a bűnhöz, a pénzhez, a státuszhoz, a hírnévhez, a nyereséghez, a hús-vér test élvezeteihez, a férfiak szépségéhez és a nők kacérságához. Hogy tehetne ez alkalmassá titeket arra, hogy bemenjetek az Én királyságomba? A ti képmásotok még Isten képmásánál is nagyszerűbb, a ti státuszotok még Isten státuszánál is magasabb, nem is beszélve az emberek közötti presztízsetekről – valójában bálvánnyá váltatok, amelyet az emberek imádnak. Hát nem vált az arkangyallá mindegyikőtök? Amikor az emberek sorsa feltárul, ami ugyanakkor az üdvösség munkájának a végéhez közeledése is lesz, sokan közületek olyan hullák lesznek, akiket nem lehet megmenteni és ki kell iktatni. Az üdvösség munkája során kedves és jó vagyok minden ember iránt. Amikor a munka befejeződik, a különböző embertípusok kimenetele nyilvánvalóvá válik, és akkor már nem leszek többé kedves és jó, mert az emberek kimenetele nyilvánvaló lesz, és mindenki a fajtája szerint lesz besorolva, és nem lesz értelme többé az üdvösség munkáját végezni, egyszerűen azért, mert az üdvösség kora már elmúlt, és miután elmúlt, nem fog visszatérni.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (7.))

Isten napi igéi  317. szemelvény

Az ember mindig is a sötétség befolyásának leple alatt élt, a Sátán befolyásának rabságában, ahonnan képtelen kiszabadulni, a beállítottsága pedig, amit a Sátán átdolgozott, egyre romlottabbá válik. Elmondható, hogy az ember mindig is a sátáni romlott természete szerint élt, és képtelen arra, hogy valóban szeresse Istent. Mivel ez így van, ha az ember szeretni akarja Istent, le kell vetnie önelégültségét, elbizakodottságát, arroganciáját, önhittségét, és a hasonlókat – mindent, ami sátáni beállítottságú. Mert ha nem, akkor szeretete szennyezett szeretet, sátáni szeretet, amely egyáltalán nem kaphatja meg Isten jóváhagyását. Anélkül, hogy a Szentlélek közvetlenül tökéletesítené, megtörné, megmetszené, fegyelmezné, megzabolázná és finomítaná, senki sem képes igazán szeretni Istent. Ha azt mondod, hogy a beállítottságod egy része Istent képviseli, és ezért vagy képes igazán szeretni Istent, akkor olyasvalaki vagy, akinek a szavai gőgösek, és oktalan is vagy. Az ilyen emberek arkangyalok! Az ember veleszületett természete képtelen arra, hogy közvetlenül képviselje Istent; ösztönös természetét Isten tökéletesítése által le kell vetnie, és csak ezután – azáltal, hogy figyelembe veszi Isten szándékait, eleget tesz Isten szándékainak, ráadásul aláveti magát a Szentlélek munkájának – ismerheti el Isten azt, amit az ember megél. Senki, aki hús-vér testben él, nem képviselheti közvetlenül Istent, hacsak nem olyasvalaki, akit a Szentlélek felhasznál. Azonban még egy ilyen emberről sem lehet azt mondani, hogy a beállítottságuk és az, amit megélnek, teljes mértékben Istent képviseli; csak azt lehet mondani, hogy amit megélnek, azt a Szentlélek irányítja. Egy ilyen személy beállítottsága nem képviselheti Istent.

Bár az ember beállítottságát Isten előre elrendelte – ez megkérdőjelezhetetlen és pozitív dolognak tekinthető –, azt a Sátán megmunkálta, így az ember beállítottságának egésze a Sátán természete. Vannak, akik azt mondják, hogy Isten természete az, hogy egyértelműen, „az egy egy, a kettő pedig kettő” szerint teszi a dolgokat, és hogy ez bennük is megnyilvánul, és hogy az ő személyiségük is ilyen, ezért azt mondják, hogy a beállítottságuk Istent képviseli. Miféle személyek ezek? A sátáni romlott természet képes Istent képviselni? Aki azt mondja, hogy az ő beállítottsága képviseli Istent, az káromolja Istent, és sérti a Szentlelket! A módszer, amely szerint a Szentlélek munkálkodik, azt mutatja, hogy Isten földi munkája kizárólag a hódítás munkája. Ekként az ember sok sátáni romlott beállítottságait még meg kell tisztítani; amit az ember megél, az még mindig a Sátán képmása, az, amit az ember jónak hisz, és ami az emberi hús-vér test cselekedeteit képviseli; pontosabban a Sátánt képviseli, és egyáltalán nem képviselheti Istent. Még ha valaki már annyira szereti Istent, hogy mennyei életet élvezhet a Földön, képes olyan kijelentéseket tenni, mint: „Istenem! Nem tudlak eléggé szeretni Téged”, és eljutott a legfelsőbb szintre, akkor sem mondható, hogy megéli vagy képviseli Istent, mert az ember lényege nem hasonlít Istenéhez, és az ember soha nem tudja megélni Istent, még kevésbé képes Istenné válni. Az, amit az ember a Szentlélek utasítása alatt megél, pusztán összhangban van azzal, amit Isten az embertől kér.

A Sátán minden tette és cselekedete az emberben nyilvánul meg. Ma az ember minden tette és cselekedete a Sátán kifejeződése, így hát nem képviselheti Istent. Az ember a Sátán megtestesülése, és az ember beállítottsága nem tudja képviselni Isten természetét. Néhány embernek jó személyisége van; Isten megtehet néhány dolgot az ilyen emberek személyiségén keresztül, és az általuk megtett dolgokat a Szentlélek utasítja. A beállítottságuk mégsem tudja Istent képviselni. Azáltal, hogy Isten munkálkodik rajtuk, csupán felhasználja azt, ami már létezik bennük, és a keze ügyében lévő „alapanyagból” merít. Legyenek akár a múlt korok prófétái, akár azok, akiket Isten használ, senki sem tudja Őt közvetlenül képviselni. Az emberek mind csak a körülmények kényszere alatt jutnak el Isten szeretetéhez, és senki sem törekszik együttműködésre saját akaratából. Melyek a pozitív dolgok? Minden, ami közvetlenül Istentől származik, pozitív; az ember beállítottságát azonban a Sátán átdolgozta, és nem képviselheti Istent. Csak a megtestesült Isten szeretete, a szenvedésre való elhatározása, igazságossága, engedelmessége, alázatossága és elrejtettsége képviseli közvetlenül Istent. Ez azért van, mert amikor Ő eljött, bűnös természet nélkül jött, és közvetlenül Istentől jött, anélkül, hogy a Sátán átdolgozta volna. Jézus csak a bűnös hús-vér test hasonlatosságában létezik, és nem képviseli a bűnt; ezért az Ő cselekedetei, tettei és szavai egészen addig, amíg Ő a munkát a keresztre feszítéssel be nem végezte (beleértve keresztre feszítésének pillanatát is), mind közvetlenül Istent képviselik. Jézus példája elegendő annak bizonyítására, hogy akinek bűnös természete van, nem képviselheti Istent, és hogy az ember bűne a Sátánt képviseli. Ez azt jelenti, hogy a bűn nem képviseli Istent, és Isten bűntelen. Még a Szentlélek által az emberen végzett munka is csak a Szentlélek által irányítottnak tekinthető, és nem mondható, hogy azt az ember Isten képviseletében teszi. Ami azonban az embert illeti, sem a bűne, sem a beállítottsága nem képviseli Istent. A Szentléleknek az emberen végzett munkáját tekintve a múlttól napjainkig, az ember csak azért rendelkezik azzal, amit megél, mert a Szentlélek munkálkodott rajta. Nagyon kevesen képesek megélni az igazságot, miután a Szentlélek megmetszette és fegyelmezte őket. Ami azt jelenti, hogy csak a Szentlélek munkája van jelen; az ember részéről hiányzik az együttműködés. Most már világosan látod? Ha ez így van, hogyan fogsz mindent megtenni, hogy együttműködj Vele, és teljesítsd a kötelességed, amikor a Szentlélek munkálkodik?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A romlott ember képtelen Istent képviselni)

Isten napi igéi  318. szemelvény

Az Istenbe vetett hitednek, az igazságkeresésednek, sőt még a viselkedésednek is a valóságon kell alapulnia: mindennek, amit teszel, valóságosnak és megalapozottnak kell lennie, és nem szabad olyan dolgokat hajszolnod, amelyek illuzórikusak és képzeletbeliek. Az ilyen viselkedésnek nincs értéke, mi több, az ilyen életnek nincs értelme. Mivel a törekvésed és az életed mindössze hamissággal és csalással telik, és mivel nem olyan dolgokra törekszel, amelyeknek értékük és jelentőségük van, az egyetlen dolog, amire szert teszel, az abszurd érvelés és doktrína, amely nem az igazságból fakad. Az ilyen dolgok nem állnak kapcsolatban a léted jelentőségével és értékével, és csak egy sivár birodalomba juttathatnak téged. Ily módon az egész életed érték és értelem nélkül marad – és ha nem törekszel az értelmes életre, akkor akár száz évig is élhetnél, az is hiábavaló lenne. Hogyan lehetne ezt emberi életnek nevezni? Nem egy állat élete ez valójában? Hasonlóképpen, ha arra törekedtek, hogy az Istenbe vetett hit útját járjátok, de nem tesztek kísérletet arra, hogy a látható Istent keressétek, és ehelyett egy láthatatlan és megfoghatatlan Istent imádtok, akkor nem még inkább hiábavaló-e ez a törekvés? A végén a törekvésed romhalmazzá válik. Milyen hasznot hoz neked az ilyen törekvés? Az emberrel az a legnagyobb probléma, hogy csak olyan dolgokat szeret, amelyeket nem láthat vagy érinthet, olyan dolgokat, amelyek rendkívül titokzatosak és csodálatosak, és amelyek az ember számára elképzelhetetlenek és a halandók számára elérhetetlenek. Minél valószerűtlenebbek a dolgok, annál inkább elemzik őket az emberek, sőt minden mást figyelmen kívül hagyva hajszolják őket, hiába remélve, hogy megszerzik őket. Minél irreálisabbak, az emberek annál alaposabban vizsgálják és elemzik őket, sőt, egészen odáig mennek, hogy megalkotják saját kimerítő elképzeléseiket róluk. Ezzel szemben viszont, minél valószerűbbek a dolgok, az emberek annál elutasítóbbak velük szemben; egyszerűen lenézik, sőt megvetik őket. Vajon nem pontosan ez-e a ti hozzáállásotok ahhoz a valós munkához, amit ma végzek? Minél reálisabbak az ilyen dolgok, annál előítéletesebbek vagytok velük szemben. Kicsit sem teszitek lehetővé a vizsgálatukat, hanem egyszerűen figyelmen kívül hagyjátok őket; lenézitek ezeket a valós, alacsony szintű követelményeket, sőt számos elképzelést tápláltok erről az Istenről, aki a leggyakorlatiasabb, és egyszerűen képtelenek vagytok elfogadni az Ő gyakorlatiasságát és normalitását. Ily módon nem egy képzeletbeli hithez ragaszkodtok? Rendíthetetlenül hisztek a régi idők képzeletbeli istenében, és nem érdekel benneteket a mai gyakorlati Isten. Vajon ez nem azért van, mert a tegnap istene és a ma istene két különböző korszakból származik? Valamint nem azért, mert a tegnap istene a menny nagyszerű és magasztos istene, míg a ma istene egy apró földi ember? Továbbá nem azért, mert az ember által imádott isten az, akit az ő elképzelései hoztak létre, míg a mai isten kézzelfogható hús-vér testből való, és a földön termett? Mindent összevetve, vajon nem a mai Isten túlságosan is reális volta miatt nem követi Őt az ember? Mert amit a mai Isten az emberektől kér, az pontosan az, amit az emberek a legkevésbé sem akarnak megtenni, és ami miatt szégyellik magukat. Nem ez nehezíti-e meg a dolgokat az emberek számára? Nem fedi-e ez fel az emberek sebhelyeit? Következésképpen sokan nem a reális Istenre, a gyakorlati Istenre törekednek, és a megtestesült Isten ellenségeivé, vagyis antikrisztusokká válnak. Vajon nem nyilvánvaló ez a tény? A múltban, amikor Isten még nem öltött testet, te talán vallásos személy vagy odaadó hívő lehettél. Miután Isten testet öltött, sok ilyen áhítatos hívő akaratlanul is antikrisztussá vált. Tudod, hogy mi folyik itt? Az Istenben való hitedben nem a valóságra koncentrálsz, és nem az igazságra törekszel, hanem valótlan dolgokra koncentrálsz – nem éppen ez a megtestesült Istennel szembeni ellenségeskedésed legegyértelműbb forrása? A megtestesült Istent Krisztusnak nevezik, tehát nem antikrisztus-e mindenki, aki nem hisz a megtestesült Istenben? Tehát az, akiben hiszel és akit szeretsz, valóban ez a megtestesült Isten? Valóban ez az élő, lélegző Isten az, aki a legreálisabb és rendkívüli módon normális? Pontosan mi a célja a törekvésednek? A mennyben vagy a földön van? Egy elképzelés vagy az igazság? Isten vagy valami természetfeletti lény? Valójában az igazság az élet legpraktikusabb életbölcsessége, és a legmagasabb rendű életbölcsesség az emberiség számára. Mivel ez az Isten által az emberrel szemben támasztott követelmény, és az Isten által személyesen végzett munka, „életbölcsességnek” nevezik. Ez nem egy valamiből összefoglalt bölcsesség, és nem is egy híres idézet egy jeles személyiségtől. Ehelyett a menny és föld és minden dolog Legfőbb Urának az emberiséghez intézett kijelentése; ezek nem az ember által összefoglalt szavak, hanem Isten eredendő élete. Ezért nevezik „a legmagasabb rendű életbölcsességnek”. Az emberek törekvése arra, hogy az igazságot a gyakorlatba ültessék, a kötelességük teljesítése – vagyis az Isten elvárásának való megfelelésre irányuló törekvés. Ennek az elvárásnak a lényege a legreálisabb igazság, nem pedig üres, senki által el nem érhető doktrína. Ha a törekvésed nem más, mint doktrína, és nincs benne valóság, akkor nem olyan vagy, aki lázad az igazság ellen? Nem vagy-e olyan, aki az igazságot támadja? Hogyan lehetne egy ilyen ember olyan valaki, aki az Isten szeretetére törekszik? A valóság nélküli emberek azok, akik elárulják az igazságot, és mindannyian eredendően lázadók!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok tudnak eleget tenni Istennek, akik ismerik Istent és az Ő munkáját)

Isten napi igéi  319. szemelvény

Mindannyian azt kívánjátok, hogy Isten megjutalmazzon benneteket és Isten kegyében részesüljetek. Mindenki ilyen dolgokat remél, amikor hinni kezd Istenben, mert mindenkit magasabb dolgokra való törekvés köt le, és senki nem akar lemaradni a többiek mögött. Egyszerűen ilyenek az emberek. Pontosan ezért sokan folyamatosan próbáltok a mennyei Isten kegyeibe férkőzni, de valójában az Isten iránti hűségetek és az őszinteségetek sokkal kisebb, mint az önmagatok iránti hűségetek és őszinteségetek. Miért mondom ezt? Mert egyáltalán nem ismerem el Isten iránti hűségeteket, továbbá mert tagadom annak az Istennek a létezését, amelyik a ti szívetekben van. Ez azt jelenti, hogy az általatok imádott Isten, a homályos Isten, amelyet csodáltok, egyáltalán nem létezik. Ezt azért mondhatom ennyire határozottan, mert túl messze vagytok az igaz Istentől. Hűségetek oka a szívetekben lakozó bálvány. Ami pedig Engem illet, az Istent, akire se nem nagyként, se nem kicsiként néztek, pusztán szavakkal méltányoltok. Amikor azt mondom, hogy messze vagytok Istentől, úgy értem, hogy távol vagytok az igaz Istentől, míg a homályos Isten úgy tűnik, a közelben van. Amikor azt mondom, „nem nagy”, ahhoz képest mondom, hogy az Isten, amelyikben ti ma hisztek, pusztán egy nagyszerű képességekkel nem rendelkező személynek tűnik, egy nem igazán fenséges személynek. És amikor azt mondom, „nem kicsi”, az azt jelenti, hogy bár ez a személy nem képes előidézni a szelet és előparancsolni az esőt, ennek ellenére képes előhívni Isten Lelkét, hogy olyan munkát végezzen, amely megrendíti az eget és a földet, és teljesen megdöbbenti az embereket. Külsőleg mindannyian nagyon engedelmesnek tűntök ez iránt a földi Krisztus iránt, lényegében mégsem hisztek Benne, és nem szeretitek Őt. Ez azt jelenti, hogy akiben igazán hisztek, az a saját érzéseitek homályos Istene, és akit igazán szerettek, az az az Isten, aki után éjjel-nappal vágyakoztok, pedig nem láttátok soha személyesen. Ez iránt a Krisztus iránt hitetek csak részleges, szeretetetek pedig semmi. A hit hitet és bizalmat jelent; a szeretet pedig soha el nem múló imádatot és csodálatot jelent az ember szívében. A mai Krisztusban való hitetek és az iránta való szeretetetek azonban messze elmarad ettől. A hitről szólva – hogyan hisztek Benne? A szeretetről szólva – mi módon szeretitek Őt? Ti egyszerűen nem értitek meg az Ő természetét, még kevésbé ismeritek az Ő lényegét – így hogyan hisztek Benne? Hol van a Belé vetett hitetek valósága? Hogyan szeretitek Őt? Hol van az Iránta való szeretetetek valósága?

Sokan követtek Engem tétovázás nélkül mind a mai napig. Sokat fáradoztatok ti is az elmúlt években. Mindegyikőtök veleszületett jellemét és szokásait kristálytisztán megértettem – rendkívül fárasztó volt mindannyiótokkal érintkezni. Az a kár, hogy bár sok mindent megértettem rólatok, ti semmit nem értetek meg Belőlem. Nem csoda, hogy az emberek azt mondják, hogy bedőltetek valaki trükkjének egy zavaros pillanatban. Valójában ti semmit nem értetek meg az Én természetemből, még kevésbé vagytok képesek felfogni, mi jár az Én fejemben. Ma a Velem kapcsolatos félreértéseitek lavina módjára nőnek, a Bennem való hitetek pedig továbbra is zavaros hit. Ahelyett, hogy azt mondanátok, hisztek Bennem, találóbb lenne azt mondani, hogy mindannyian kedveskedni és hízelegni próbáltok Nekem. Az indítékaitok nagyon egyszerűek: bárkit követek, aki megjutalmaz, és bárkiben hiszek, aki lehetővé teszi, hogy megmeneküljek a nagy katasztrófáktól – legyen az Isten vagy egy bizonyos Isten, ez engem egyáltalán nem érdekel. Sok ilyen ember van közöttetek, és ez az állapot nagyon súlyos. Ha egy nap tesztelve lenne, hányan hisztek Krisztusban azért, mert beleláttok az Ő lényegébe, akkor, attól tartok, egyikőtök sem felelne meg a kívánságaimnak. Ezért nem ártana egyikőtöknek sem, ha megfontolnátok a következő kérdést: az Isten, amelyikben hisztek, nagyban különbözik Tőlem – és ha így van, akkor mi a lényege az Istenben való hiteteknek? Minél jobban hisztek a ti állítólagos Istenetekben, annál távolabb kerültök Tőlem. Mi tehát a lényege ennek a kérdésnek? Bizonyos, hogy egyikőtök sem fontolta meg soha ezt a kérdést, de felmerült-e bennetek a súlyossága? Gondoltatok-e már annak a következményeire, ha továbbra is így hisztek?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan ismerjük meg valójában a földi Istent?)

Isten napi igéi  320. szemelvény

Nagyra értékelem azokat, akik nem gyanakodnak másokra, és nagyon kedvelem azokat, akik készek elfogadni az igazságot; e két embertípus felé nagyon gondoskodó vagyok, mert az Én szememben ők becsületes emberek. Ha te nagyon csalárd vagy, akkor óvatos és gyanakvó leszel mindenkivel és mindennel szemben, és így a Bennem való hited gyanakváson fog alapulni. Soha nem lennék képes ilyen hitet elismerni. Igaz hit hiányában még inkább nélkülözöd az igaz szeretetet. És ha még kételkedni is képes vagy Istenben és kedvedre találgatásokba bocsátkozni Róla, akkor kétségkívül te vagy a legcsalárdabb minden ember közül. Azt találgatod, hogy Isten lehet-e olyan, mint az ember: megbocsáthatatlanul bűnös, kicsinyes, méltányosságtól és észszerűségtől mentes, igazságérzet nélküli, ádáz taktikákat használó, alattomos és ravasz, aki örömét leli a gonoszban és a sötétségben és így tovább. Vajon nem azért vannak az embereknek ilyen gondolataik, mert a legkevésbé sem ismerik Istent? Az ilyen hit nem más, mint bűn! Néhányan még azt is hiszik, hogy csak azok tetszenek Nekem, akik tudják, hogyan kell hízelegni és talpat nyalni, és hogy azok, akik ezt nem tudják, nem lesznek szívesen látva Isten házában, és el fogják veszíteni ott a helyüket. Hát ez az egyetlen ismeret, amire szert tettetek ennyi év után? Ez az, amit szereztetek? És a Rólam szóló ismeretetek nem áll meg ezeknél a félreértéseknél – még rosszabb az Isten Lelke elleni káromlásotok és a Menny gyalázása. Ezért mondom azt, hogy az ilyen hit, mint a tiétek, csak még jobban el fog távolítani Tőlem és még jobban az Én ellenségemmé fog tenni titeket. Sok évnyi munka során sok igazságot láttatok – de tudjátok-e, mit hallott az Én fülem? Hányan vagytok hajlandóak elfogadni az igazságot? Mindannyian azt hiszitek, hogy hajlandóak vagytok megfizetni az igazság árát, de vajon hányan szenvedtetek valóban az igazságért? Nincs más a szívetekben, csak igazságtalanság, amely miatt azt gondoljátok, hogy mindenki – mindegy, hogy kicsoda – egyformán csalárd és hamis, annyira, hogy akár azt is elhiszitek, hogy a megtestesült Isten normál ember módjára meglenne gyengéd szív és jóindulatú szeretet nélkül. Sőt, azt hiszitek, hogy nemes erény és a könyörületes, jóindulatú természet csak a mennyei Istenben létezik. Azt hiszitek, hogy ilyen szent nem létezik, hogy csak a sötétség és a gonosz uralkodik a földön, míg Isten olyasvalami, amire az emberek rábízhatják a jó és a szép iránti vágyukat – egy általuk kreált legendás alak. Az elmétekben a mennyei Isten nagyon becsületes, igazságos és nagyszerű, imádatra és csodálatra méltó. Ez a földi Isten azonban csak egy helyettesítője és eszköze a mennyei Istennek. Azt hiszed, hogy ez az Isten nem lehet egyenlő a mennyei Istennel, még kevésbé említhető Vele egy lapon. Amikor Isten nagysága és tisztelete kerül szóba, ezek a mennyei Isten dicsőségéhez tartoznak, de amikor az ember természetéről és romlottságáról van szó, ezek olyan tulajdonságok, amelyekben a földi Istennek része van. A mennyei Isten örökké magasztos, míg a földi Isten örökké jelentéktelen, gyenge és alkalmatlan. A mennyei Istent nem befolyásolják hús-vér testi érzések, csak az igazságosság, míg a földi Istennek csak önző motivációi vannak, és nincs Benne méltányosság, sem értelem. A mennyei Isten a legkevésbé sem tisztességtelen, és örökké hűséges, míg a földi Istennek mindig van egy becstelen oldala. A mennyei Isten nagyon szereti az embert, míg a földi Isten nem gondoskodik megfelelően az emberről, akár teljesen el is hanyagolja őt. Ez a megtévesztő ismeret sokáig a szívetekben volt, és akár fennmaradhat a jövőben is. Krisztus minden cselekedetét az igazságtalanok nézőpontjából nézitek, az Ő munkáját, valamint az Ő azonosságát és lényegét pedig a gonoszok nézőpontjából értékelitek. Nagy hibát követtetek el, és megtettétek azt, amit az előttetek járók soha nem tettek meg. Azaz ti csak a magasztos mennyei Istent szolgáljátok, akinek korona van a fején, és soha nem figyeltek arra az Istenre, akit olyan jelentéktelennek tartotok, hogy számotokra Ő láthatatlan. Nem ez-e a ti bűnötök? Vajon ez nem egy klasszikus példája annak, ahogyan megsértitek Isten természetét? Ti a mennyei Istent imádjátok. Imádjátok a magasztos képeket, és nagyra becsülitek azokat, akik kitűnnek ékesszólásukkal. Boldogan hagyod, hogy az az Isten parancsoljon neked, amelyik gazdagsággal tölti meg a kezedet, és az után az Isten után vágysz, amelyik teljesíti minden vágyad. Az egyetlen, akit nem imádsz, az ez az Isten, aki nem magasztos. Az egyetlen dolog, amit utálsz, az a kapcsolódás ezzel az Istennel, akit egy ember se tud nagyra tartani. Az egyetlen dolog, amit nem vagy hajlandó megtenni, az annak az Istennek a szolgálata, aki soha nem adott neked egy fillért sem – és az Egyetlen, aki képtelen elérni, hogy Érte sóvárogj, az ez az ellenszenves Isten. Ez az Isten nem tehet képessé téged arra, hogy szélesítsd látókörödet, hogy úgy érezd, mintha kincset találtál volna – még kevésbé tudja teljesíteni kívánságaidat. Akkor miért követed Őt? Gondolkodtál már ilyen kérdéseken? Amit teszel, az nem pusztán ezt a Krisztust sérti – ami ennél is fontosabb, sérti a mennyei Istent. Úgy gondolom, nem ez a célja az Istenben való hiteteknek!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan ismerjük meg valójában a földi Istent?)

Isten napi igéi  321. szemelvény

Ti arra vágytok, hogy Isten gyönyörködjön bennetek, mégis távol vagytok Istentől. Mi itt a gond? Ti csak a szavait fogadjátok el, de az Ő metszését nem, és még kevésbé vagytok képesek elfogadni minden elrendezését és teljes mértékben hinni Benne. Mi akkor itt a gond? A végső elemzésben a ti hitetek üres tojáshéj – olyan, amelyből sosem kelhet ki csibe. Mivel a ti hitetek nem hozta el nektek az igazságot, nem adta meg nektek az életet – ehelyett a támogatás és a remény csalóka érzetét adta nektek. Ez a támogatás- és reményérzet a ti istenhitetek célja, nem pedig az igazság és az élet. Ezért mondom, hogy istenhitetek menete nem más, mint hízelgési próbálkozás Isten felé, szolgalelkű és szégyentelen módon, és semmiféleképpen nem tekinthető igaz hitnek. Hogyan születhetne ilyen hitből csibe? Másként mondva: mit érhet el az ilyen hit? Az Istenben való hitetek célja az, hogy Őt arra használjátok, hogy elérjétek saját céljaitokat. Ez vajon nem egy további ténye annak, hogy megsértitek Isten természetét? Hisztek a mennyei Isten létezésében, és tagadjátok Isten létezését a földön, Én mégsem ismerem el a nézeteiteket. Csak azokat helyeslem, akik a földi Istent szolgálják, két lábbal állva a földön, de soha nem azokat, akik soha nem ismerik el Krisztust, aki a földön van. Nem számít, mennyire hűségesek az ilyen emberek a mennyei Istenhez, végül nem fognak megmenekülni az Én kezemből, amely megbünteti a gonoszt. Ezek az emberek a gonoszok; ők azok a gonoszok, akik szemben állnak Istennel és soha nem vetették alá magukat szívesen Krisztusnak. Természetesen számukba beletartoznak mindazok, akik nem ismerik, és ezenfelül nem ismerik el Krisztust. Azt hiszed, hogy úgy viselkedhetsz Krisztussal, ahogy neked tetszik, amíg hűséges vagy a mennyei Istenhez? Tévedsz! Krisztusról való tudatlanságod a mennyei Istenről való tudatlanság. Nem számít, mennyire vagy hűséges a mennyei Istenhez, ez csupán üres beszéd és alakoskodás, mert a földi Isten nemcsak abban játszik szerepet, hogy az ember befogadja az igazságot és mélyebb tudásra tegyen szert, hanem ezenfelül az ember elítélésében is szerepet játszik, és ezt követően a tények megragadásában a gonosz megbüntetése céljából. Megértetted-e az előnyös és hátrányos következményeket? Megtapasztaltad-e őket? Azt kívánom, hogy egy napon a közeljövőben megértsétek ezt az igazságot: ahhoz, hogy ismerjétek Istent, nemcsak a mennyei Istent kell ismernetek, hanem ami még fontosabb, a földi Istent is. Ne hagyjátok, hogy összekeveredjenek a prioritásaitok, vagy hogy a másodlagos megelőzze az elsődlegest! Csak így építhetsz igazán jó kapcsolatot Istennel, így kerülhetsz közelebb Istenhez, és hozhatod a szívedet közelebb Hozzá. Ha már sok éve hívő vagy és régóta csatlakoztál Hozzám, de mégis távol maradsz Tőlem, akkor azt mondom, biztosan gyakran sérted meg Isten természetét, és nagyon nehéz lesz megmondani a végedet. Ha a sok év, amíg kapcsolatban álltál Velem, nemcsak elégtelen volt ahhoz, hogy emberi mivolttal és az igazsággal rendelkező személlyé alakítson téged, hanem ezenfelül a természetedbe véste gonosz útjaidat, és nemcsak kétszer olyan arrogáns vagy, mint korábban, de a Velem kapcsolatos félreértéseid is megsokszorozódtak, úgyannyira, hogy már a kis csatlósodnak tartasz Engem – akkor azt mondom, hogy betegséged már nem felszínes, hanem csontig hatoló. Mindössze a temetésed elrendezésére kell várnod. Akkor nem kell Nekem könyörögnöd, hogy legyek a te Istened, mert halált érdemlő bűnt követtél el, megbocsáthatatlan bűnt. Még ha meg is könyörülhetnék rajtad, a mennyei Isten ragaszkodni fog ahhoz, hogy elvegye az életedet, mert az Isten természete elleni sérelmed nem hétköznapi probléma, hanem nagyon súlyos természetű. Amikor eljön az idő, ne okolj Engem, hogy nem mondtam meg neked előre! Minden erre vezethető vissza: amikor közönséges emberként kapcsolódsz Krisztushoz, a földi Istenhez – azaz amikor azt hiszed, hogy Isten nem más, mint egy személy –, akkor fogsz elveszni. Ez az egyetlen intelmem számotokra.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan ismerjük meg valójában a földi Istent?)

Isten napi igéi  322. szemelvény

Az emberben csak a hit bizonytalan szava létezik, de az ember nem tudja, mit jelent a hit, még kevésbé, hogy miért van hite. Az ember túl keveset ért, és az ember maga is túlságosan hiányos; az Énbennem való hite csak esztelen és tudatlan. Bár nem tudja, mi a hit, és azt sem, hogy miért hisz Bennem, mégis megszállottan hisz Bennem. Amit az embertől kérek, az nem pusztán az, hogy megszállottan hívjon Engem ilyen módon, vagy hogy felületesen higgyen Bennem, mert az Általam végzett munka az, hogy az ember meglásson Engem, és megismerjen Engem, nem pedig az, hogy az embert lenyűgözzem, és új megvilágításban nézzen Rám. Valamikor sok jelet és csodát mutattam, és sok csodálatos dolgot tettem, és az akkori izráeliták nagy elismerést tanúsítottak Irántam, és nagyra becsülték a betegek gyógyítására és a démonok kiűzésére való kivételes képességemet. Abban az időben a zsidók úgy gondolták, hogy gyógyító képességeim mesteriek, rendkívüliek – és sok tettem miatt mindannyian tiszteltek Engem, és nagy csodálatot éreztek valamennyi képességem iránt. Így mindazok, akik láttak Engem csodákat tenni, szorosan követtek Engem, olyannyira, hogy ezrek vettek körül, hogy lássák, amint meggyógyítom a betegeket. Oly sok jelet és csodát mutattam, mégis az emberek csupán egy kiváló orvosnak tekintettek Engem; ugyanígy sok tanító beszédet mondtam akkoriban az embereknek, mégis csupán a tanítványainál magasabb rendű tanítónak tekintettek Engem. Még ma is, miután az emberek látták a munkámról szóló történelmi feljegyzéseket, az értelmezésük továbbra is az, hogy Én egy nagyszerű orvos vagyok, aki meggyógyítja a betegeket, és a tudatlanok tanítója, és úgy határoztak meg Engem, mint az irgalmas Úr Jézus Krisztust. Azok, akik a szentírásokat értelmezik, talán már felülmúlták gyógyítói képességeimet, vagy akár olyan tanítványok is lehetnek, akik már túlszárnyalták tanítójukat, mégis az ilyen nagy hírű emberek, akiknek a nevét az egész világon ismerik, olyan kevésre tartanak Engem, hogy számukra egyszerűen csak orvos vagyok. Tetteim száma több, mint a homokszemek a tengerparton, és bölcsességem felülmúlja Salamon összes fiát, mégis az emberek csupán egy jelentéktelen orvosként és az emberek ismeretlen tanítójaként gondolnak Rám. Nagyon sokan csak azért hisznek Bennem, hogy meggyógyítsam őket. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy erőmmel kiűzzem a tisztátalan lelkeket a testükből, és oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy békét és örömöt kapjanak Tőlem. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy még több anyagi gazdagságot követeljenek Tőlem. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy békében töltsék ezt az életet, és hogy a következő életben épségben és biztonságban legyenek. Nagyon sokan hisznek Bennem azért, hogy elkerüljék a pokol szenvedéseit, és megkapják a menny áldásait. Oly sokan csak az átmeneti kényelemért hisznek Bennem, de nem igyekeznek bármit is nyerni a következő életben. Amikor haragomat adományozom az embernek, és elragadom minden örömét és békéjét, amivel egykor rendelkezett, kételkedni kezd. Amikor a pokol szenvedéseit hozom el az embernek és visszaveszem a menny áldásait, dühbe gurul. Amikor az ember arra kér Engem, hogy gyógyítsam meg őt, Én pedig nem törődöm vele és utálatot érzek iránta, eltávozik Tőlem, hogy ehelyett a gonosz orvoslás és a varázslás útját keresse. Amikor megvonom mindazt, amit az ember követelt Tőlem, nyomtalanul eltűnik. Ezért azt mondom, hogy az ember azért hisz Bennem, mert a kegyelmem túl bőséges, és túlságosan sok előnyre lehet szert tenni. A zsidók a kegyelmem miatt hittek Bennem, és követtek Engem, bárhová is mentem. Ezek a tudatlan, korlátozott tudással és tapasztalattal rendelkező emberek csak azt keresték, hogy lássák az Általam kinyilvánított jeleket és csodákat. Úgy tekintettek Rám, mint a zsidók házának fejére, aki a legnagyobb csodákat tudja véghezvinni. Így amikor démonokat űztem ki az emberekből, ez sok vitát váltott ki közöttük: Azt mondták, hogy Én vagyok Illés, hogy Én vagyok Mózes, hogy Én vagyok a legősibb a próféták közül, hogy Én vagyok a legnagyobb orvos. Azon kívül, hogy Én magam mondtam, hogy Én vagyok az élet, az út és az igazság, senki sem ismerhette meg lényemet vagy kilétemet. Azon kívül, hogy Én magam mondtam, hogy a menny az a hely, ahol az Én Atyám él, senki sem tudta, hogy Én vagyok az Isten Fia, és maga Isten is. Azon kívül, hogy Én magam mondtam, hogy megváltást hozok az egész emberiségnek és megváltom az emberiséget, senki sem tudta, hogy Én vagyok az emberiség Megváltója, és az emberek csak jóindulatú és irgalmas emberként ismertek Engem. És azon kívül, hogy Én magam képes voltam megmagyarázni mindent, ami Rólam szól, senki sem ismert Engem, és senki sem hitte el, hogy Én vagyok az élő Isten Fia. Ilyen az emberek hite Bennem, és ilyen az, ahogyan megpróbálnak becsapni Engem. Hogyan tehetnének tanúságot Rólam, amikor ilyen nézeteket vallanak Rólam?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit tudsz a hitről?)

Isten napi igéi  323. szemelvény

Az emberek régóta hisznek Istenben, de a legtöbbjük nem érti, mit jelent az „Isten” szó, és csak értetlenül követik. Fogalmuk sincs, hogy pontosan miért kellene az embernek hinnie Istenben, vagy hogy mi az Isten. Ha az emberek csak azt tudják, hogy hinni kell Istenben és követni kell Istent, de azt nem, hogy mi az Isten, és nem is ismerik Istent, akkor ez nem csak egy óriási nagy vicc? Annak ellenére, hogy az emberek idáig eljutva tanúi voltak már sok mennyei misztériumnak, és sok mélyreható tudásról hallottak, amelyet az ember még soha nem értett meg, sokat nem ismernek a legfelszínesebb igazságok közül, amelyen az ember még sohasem tűnődött. Egyesek azt mondhatják: „Sok éven át hittünk Istenben. Hogy ne tudnánk, mi az Isten? Vajon nem kicsinyelsz le minket azáltal, hogy ezt mondod?” A valóságban azonban, bár az emberek ma is követnek Engem, semmit sem tudnak a mai munkáról, és még a legfeületesebb és legegyszerűbb kérdéseket sem képesek felfogni, nemhogy a legösszetettebb kérdéseket, mint amilyenek az Istenre vonatkozóak. Tudd meg, hogy azok a kérdések, amelyekkel nem foglalkozol, amelyeket nem ismertél fel, azokat a legfontosabb megértened, mert te csak a tömeget követed, nem figyelve arra és nem törődve azzal, hogy mivel kellene felvértezned magad. Valóban tudod, hogy miért kellene hinned Istenben? Valóban tudod, hogy mi az Isten? Valóban tudod, hogy mi az ember? Mint Istenben hívő ember, ha nem érted meg ezeket a dolgokat, vajon nem veszíted el az Istenben hívő ember méltóságát? Az én munkám ma ez: az emberek értsék meg önnön lényegüket, értsék meg mindazt, amit Én teszek, és ismerjék meg Isten igazi arcát. Ez az irányítási tervem záró aktusa, munkám utolsó szakasza. Ezért mondom el nektek előre az élet minden titkát, hogy elfogadhassátok őket Tőlem. Mivel ez a végső korszak munkája, el kell mondanom nektek minden olyan életigazságot, amelyet eddig soha nem fogadtatok el – habár képtelenek vagytok felfogni vagy elviselni őket –, mert egyszerűen túlságosan silányak vagytok, és képességeitek elégtelenek. Véghezviszem a munkámat; befejezem a munkát, amit el kell végeznem, és elmondom nektek mindazt, amire megbízást adtam nektek, nehogy újra eltévelyedjetek, és bedőljetek a gonosz ármányainak, amikor leszáll a sötétség. Sok olyan út van, amelyet nem értetek, és sok olyan dolog, amelyről nincs tudomásotok. Annyira tudatlanok vagytok; nagyon jól ismerem az érettségeteket és az elégtelenségeiteket. Ezért, bár sok olyan szó van, amelyet képtelenek vagytok felfogni, mégis hajlandó vagyok elmondani nektek mindezeket az igazságokat, amelyeket eddig soha nem fogadtatok el, mert folyamatosan aggódom, hogy a jelenlegi szellemi képességeitek közepette képesek vagytok-e szilárdan megállni a Mellettem tett tanúságtételetekben. Nem arról van szó, hogy nem tartalak sokra titeket; mind olyan lények vagytok, akik még nem estek át a formális tanításomon, és egyáltalán nem látom, hogy mennyi dicsőség lakozik bennetek. Bár sok energiát fordítottam arra, hogy dolgozzak rajtatok, úgy tűnik, hogy kevés pozitív alkotórészetek van, a negatív alkotórészeket pedig sehol nem lehet megtalálni; ez csupán egy olyan bizonyságtétel, amely szégyent hoz a Sátánra. Szinte minden más, ami bennetek van, a Sátán mérge. Olybá tűntök számomra, mint akik számára nincsen megváltás. Ahogy a dolgok állnak, ránézek különböző arckifejezéseitekre és viselkedésetekre, és végül megismerem igazi nagyságotokat. Ezért nyugtalankodom mindig miattatok: Ha magatokra lennétek hagyva az életben, tényleg jobb helyzetben lennétek, vagy ahhoz hasonlóban, mint amilyenben ma vagytok? A gyermeki értelmetek nem nyugtalanít benneteket? Tudtok valóban olyanok lenni, mint Izráel választott népe – hűek Hozzám, és csakis Hozzám, mindenkor? Ami bennetek feltárul, az nem a szüleiktől távol lévő gyermekek csintalansága, hanem a gazdájuk ostorának hatósugarán kívülre került állatokból előtörő bestialitás. Meg kell ismernetek a természeteteket, ami egyben közös gyengeségetek is; mindannyiótok közös betegsége. Ezért egyetlen figyelmeztetésem számotokra ma az, hogy álljatok szilárdan a mellettem tett tanúságtételetekben. Semmilyen körülmények között ne engedjétek, hogy a régi betegség újra fellángoljon. A tanúságtétel a legfontosabb – ez a munkám lényege. Nektek úgy kell elfogadnotok szavaimat, ahogyan Mária elfogadta Jahve kinyilatkoztatását, amely álmában érkezett hozzá azáltal, hogy hitt, majd pedig alávetette magát. Csak ez minősül erényesnek. Mert ti vagytok azok, akik a legtöbbet hallják szavaimat, akiket a leginkább megáldottam. Nektek adtam minden értékes tulajdonom, mindent nektek adományoztam, az értéketek mégis nagymértékben különbözik Izráel népének értékétől – egyszerűen ég és föld a különbség. De hozzájuk képest ti sokkal többet kaptatok; míg ők kétségbeesetten várják megjelenésemet, ti kellemes napokat töltötök Velem, részesülve bőségemből. E különbség fényében, mi jogosít fel titeket arra, hogy civakodjatok és veszekedjetek velem, és a részeteket követeljétek a tulajdonomból? Hát nem kaptatok már sokat? Én oly sokat adok nektek, de ti csak szívszorító szomorúságot és aggodalmat, fékezhetetlen haragot és elégedetlenséget adtok Nekem cserébe. Annyira visszataszítóak vagytok – ugyanakkor szánalomra méltók is, ezért nincs más választásom, mint lenyelni minden haragomat, és újra és újra hangot adni ellenvetéseimnek veletek szemben. Több ezer éves munkám során sohasem tiltakoztam az emberiségnél, mert rájöttem, hogy az emberiség fejlődése során csak a köztetek élő „szélhámosok” váltak a leghíresebbekké, mint értékes örökségek, amelyeket régi idők híres ősei hagytak rátok. Mennyire gyűlölöm azokat az embertelen disznókat és kutyákat. Túlságosan hiányzik belőletek a lelkiismeret! Túlságosan alantas jelleműek vagytok! Túlságosan megkeményedett a szívetek! Ha ilyen szavakat és munkát szántam volna az izráelitákra, már régen dicsőséget szereztem volna. De köztetek ez elérhetetlen; rátok csak a kegyetlen mellőzés, az elutasítás és a kifogások jellemzőek. Az érzékeitek túlságosan tompák, és teljesen értéktelenek vagytok!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mi a te megértésed Istenről?)

Isten napi igéi  324. szemelvény

Most mindannyiótoknak meg kellene értenie az Istenbe vetett hit valódi jelentését. Az Istenbe vetett hit jelentése, amelyről korábban beszéltem, a pozitív belépésetekhez kapcsolódott. A mai nap más: ma az Istenbe vetett hitetek lényegét fogom boncolgatni. Természetesen, ez azt jelenti, hogy egy negatív nézőpontból vezetlek titeket; ha nem így tennék, sosem ismernétek meg valódi arcotokat, és mindörökké ájtatosságotokkal és hűségetekkel dicsekednétek. Joggal mondhatjuk, hogy ha nem hoznám felszínre a szívetek mélyén lévő csúfságot, mindegyikőtök megkoronázná magát, és minden dicsőséget magatoknak tulajdonítanátok. Arrogáns és önhitt természetetek arra vezérel titeket, hogy eláruljátok saját lelkiismereteteket, hogy lázadjatok Krisztus ellen és ellenálljatok Neki, és leleplezzétek csúf arcotokat, ezzel napvilágra hozva szándékaitokat, elképzeléseiteket, szertelen vágyaitokat és sóvárgással telt szemeiteket. És mégis folyamatosan hirdetitek élethosszig tartó szenvedélyeteket Krisztus munkája iránt, és folyamatosan mondjátok és ismételgetitek a Krisztus által régen mondott igazságokat. Ez a ti „hitetek” – a ti „tisztátalanságtól mentes hitetek”. Én mindvégig szigorú mércéhez mértem az embert. Ha hűséged szándékokkal és feltételekkel jár együtt, akkor inkább nem kérek az úgynevezett hűségedből, ugyanis taszítanak az Engem szándékaikkal megtévesztő és feltételekkel zsaroló emberek. Csak azt kívánom az embertől, hogy feltétlen hűséggel legyen Irántam, és mindent egyetlen szóért – és annak bizonyításáért – tegyen: a hitért. Utálom, ahogyan hízelgéssel próbáltok megörvendeztetni Engem, hiszen Én mindig őszinteséggel kezeltelek titeket, ezért azt kívánom, hogy ti is valódi hittel viseltessetek Irántam. Amikor a hitről van szó, sokan azt gondolhatják, hogy Istent követik, ugyanis van hitük, és másként nem viselnének el efféle szenvedést. Így hát ezt kérdem tőled: ha hiszel Isten létezésében, miért nem féled Őt soha? Ha hiszel Isten létezésében, miért nem rettegsz Tőle a szívedben a legcsekélyebb mértékben sem? Ha elismered, hogy Krisztus Isten megtestesült hús-vér teste, miért veszed semmibe Őt? Miért viselkedsz tiszteletlenül Vele szemben? Miért ítélkezel nyíltan Felette? Miért kémkedsz folyton azután, hogy Ő merre jár, mit csinál? Miért nem veted alá magad annak, amit Ő elrendez? Miért nem fogadod el az Ő szavát mércédként a cselekedeteidben? Miért zsarolod ki és lopod el az Ő felajánlásait? Miért próbálsz Krisztus pozíciójából beszélni? Miért bírálgatod, hogy az Ő munkája és szava helytálló-e? Miért merészeled káromolni Őt a háta mögött? Ezek és más dolgok azok, amikben a hitetek rejlik?

Szavaitokban és viselkedésetekben olyan elemek vannak, amelyek elárulják, hogy nem hisztek Krisztusban. A hitetlenség áthatja minden tettetek indítékát és célját. Még a tekintetetek is magában foglalja a Krisztus iránti hitetlenséget. Mondhatjuk, hogy percről percre, mindegyikőtök a hitetlenség elemeit táplálja. Ez azt jelenti, hogy minden pillanatban ki vagytok téve a veszélynek, hogy eláruljátok Krisztust, hiszen a testetekben áramló vért átitatja a megtestesült Isten iránti hitetlenség. Ezért azt mondom, a lábnyomok, amelyeket az Istenbe vetett hit ösvényén hagytok, nem valóságosak; amint az Istenbe vetett hit ösvényét járjátok, nem vetitek meg lábatokat szilárdan a földön – csupán gépiesen teszitek a dolgotokat. Sohasem hiszitek teljesen Krisztus szavát, és képtelenek vagytok azt azonnal átültetni a gyakorlatba. Ez az oka, amiért nincs hitetek Krisztusban. Az, hogy folyton elképzeléseket alkottok Róla, a másik oka annak, hogy nincs hitetek Benne. Az, hogy örökké kétkedők vagytok Krisztus munkáját illetően, hagyjátok, hogy Krisztus szava süket fülekre találjon, véleményt alkottok mindenről, amit Krisztus tesz, és képtelenek vagytok helyesen értelmezni azt, nehézséget okoz elengednetek az elképzeléseiteket, bármilyen magyarázatot is kaptok és így tovább – ezek mind a szívetekben keveredő hitetlenség elemei. Bár követitek Krisztus munkáját, és sosem maradtok le, túl sok lázadó mivolt keveredik a szívetekbe. Ez a lázadó mivolt tisztátalanság az Istenbe vetett hitetekben. Talán nem gondoljátok, hogy ez a helyzet, ám ha képtelen vagy felismerni a szándékaidat ebből kiindulva, akkor elkerülhetetlenül azok között leszel, akik odavesznek, ugyanis Isten csak azokat tökéletesíti, akik valóban hisznek Benne, nem azokat, akik félig hisznek Benne, és legkevésbé azokat, akik vonakodva követik Őt annak ellenére, hogy sosem hitték, hogy Ő Isten.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Igazán istenhívő vagy?)

Isten napi igéi  325. szemelvény

Egyesek nem szeretik az igazságot, még kevésbé az ítéletet. Ehelyett a hatalmat és a vagyont szeretik; az ilyen embereket hívjuk hatalomvágyóknak. Csak a hatalommal bíró felekezeteket keresik a világban, és csak olyan pásztorokat és tanítókat keresnek, akik szemináriumokat végeztek. Bár elfogadták az igazság útját, csupán félig hívők, képtelenek teljes testüket és lelküket odaszánni; szájuk arról mond szavakat, hogy Istenért áldozzák magukat, szemüket azonban a nagy pásztorokra és tanítókra függesztik, és egy újabb pillantásra sem méltatják Krisztust. Az elméjük tele van a hírnév, nyereség és dicsőség gondolataival. Kizártnak tartják, hogy egy ilyen kisember képes lenne oly sokakat meghódítani, hogy egy ilyen jelentéktelen valaki tökéletesíthetné az embert. Úgy gondolják, kizárt, hogy ezek a senkik a por és a trágyadombok között az Isten választotta emberek. Úgy hiszik, ha Isten üdvössége ilyen embereknek szólna, akkor az ég és a föld feje tetejére állna, és mindenki betegre nevetné magát. Úgy hiszik, hogy ha Isten ilyen embereket választana, hogy tökéletesítse őket, akkor azok a nagy alakok Magává Istenné válnának. Látásmódjuk hitetlenséggel szennyezett, ami több annál, mintha nem hinnének; egyszerűen észszerűtlen vadállatok. Hiszen csak a státuszt, a tekintélyt és a hatalmat értékelik, a nagy csoportokat és felekezeteket becsülik, és a legcsekélyebb figyelmet sem szentelik azoknak, akiket Krisztus vezet. Egyszerűen árulók, akik hátat fordítottak Krisztusnak, az igazságnak és az életnek.

Nem csodálod Krisztus alázatosságát, a magas státuszban lévő hamis pásztorokat viszont mélyen tiszteled. Nem Krisztus szeretetreméltóságát és bölcsességét imádod, hanem azokat a züllött alakokat kedveled, akik a világ mocskával tartanak. Csak gúnyosan mosolyogsz Krisztus fájdalmán, hogy nincs hová lehajtania a fejét, de csodálod azokat a hullákat, amelyek elorozzák a felajánlásokat és kicsapongó életet élnek. Nem vagy hajlandó Krisztus oldalán szenvedni, de örömmel veted magad azoknak a féktelen és akaratos antikrisztusoknak a karjába, holott ők csupán testtel, szavakkal és kontrollal látnak el téged. Még most is, a szíved továbbra is feléjük fordul, az ő hírnevük, az ő státuszuk, az ő erőik felé. És mégis, továbbra is olyan hozzáállást veszel fel, hogy nehéznek találod elfogadni Krisztus munkáját, és vonakodsz elfogadni azt. Csak emiatt mondom, hogy hiányzik belőled Krisztus elismerésének a hite. Az ok, amiért máig követted Őt, csak az, hogy nem volt más lehetőséged. A fennkölt képek sora örökké ott tornyosul a szívedben; nem feledheted összes szavukat és cselekedetüket, sem pedig befolyásos szavaikat és kezüket. A szívetekben ők örökké felsőbbrendűek és örökké hősök. A ma Krisztusát illetően azonban ez nem így van. A szívedben Ő örökké jelentéktelen, Ő egy személy, aki örökké érdemtelen a félelemre. Hiszen Ő túlságosan hétköznapi, túlságosan kevés befolyással bír, és messze áll a fennköltségtől.

Mindenesetre azt mondom, hogy mindazok, akik nem becsülik az igazságot, álhívők és az igazság elárulói. Az ilyen emberek sosem kapják meg Krisztus jóváhagyását. Felismerted már, mennyi hitetlenség van benned, és mennyi árulás van benned Krisztus iránt? Így buzdítalak: mivel az igazság útját választottad, teljes szívvel kötelezd el magad; ne légy tétova és lagymatag. Meg kellene értened, hogy Isten nem a világ Istene, sem bármely bizonyos személyé, hanem mindazok Istene, akik igazán hisznek Benne, mindazoké, akik imádják Őt, és mindazoké, akik odaadóak Iránta és hűségesek Hozzá.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Igazán istenhívő vagy?)

Isten napi igéi  326. szemelvény

Hitükben az emberek azt keresik, hogy Isten megfelelő rendeltetési helyet adjon nekik és minden kegyelmet, amit csak akarnak, hogy szolgájukká tegyék Őt, hogy békés, baráti kapcsolatot tartson fenn velük, hogy – bármikor is történhetne ez – soha ne legyen konfliktus közöttük. Vagyis az Istenbe vetett hitük megköveteli Isten arra vonatkozó ígéretét, hogy minden igényüket teljesíti, és megajándékozza őket mindazzal, amit kérnek, a Bibliában olvasott szavaknak megfelelően: „Meghallgatom minden kéréseteket.” Elvárják, hogy Isten senkit ne ítéljen el, és senkit ne metsszen meg, mert Ő mindig is az irgalmas Üdvözítő Jézus volt, aki mindig és mindenhol jó kapcsolatot tart fenn az emberekkel. Az emberek a következőképpen hisznek Istenben: szemérmetlenül csak követelnek Istentől, azt hiszik, hogy akár lázadóak, akár engedelmesek, Neki egyszerűen mindent meg kell adnia nekik. Egyszerűen csak folyamatosan „adósságokat hajtanak be” Istentől, azt hiszik, hogy Ő minden ellenállás nélkül köteles „megadni a tartozását”, ráadásul kétszeresen. Azt hiszik, hogy akár kapott tőlük valamit Isten, akár nem, Őt csak manipulálni tudják, és Ő nem tudja Saját akarata szerint vezényelni az embereket, még kevésbé tudja nyilvánvalóvá tenni az emberek előtt az Ő sok éven át rejtegetett bölcsességét és igazságos természetét, amikor csak akarja, és az engedélyük nélkül. Egyszerűen megvallják a bűneiket Istennek, abban a hitben, hogy Neki egyszerűen fel kell oldoznia őket anélkül, hogy idegenkedést érezne amiatt, és hogy ez így fog örökké menni. Egyszerűen csak parancsolgatnak Istennek, abban a hitben, hogy Neki csak úgy engedelmeskednie kell nekik, mert a Bibliában le van írva, hogy Isten nem azért jött, hogy az emberek szolgáljanak neki, hanem azért, hogy szolgálja őket, és hogy Ő azért jött el, hogy a szolgájuk legyen. Még most is, nem így hisztek továbbra is? Amikor valamit nem tudtok Istentől megszerezni, akkor legszívesebben elmenekülnétek; amikor valamit nem értetek, akkor nagyon nehezteltek, és még odáig is elmentek, hogy mindenféle gyalázkodást zúdítotok Rá. Ti egyszerűen nem engeditek, hogy maga Isten teljes mértékben kifejezze bölcsességét és csodáját; ehelyett csak el akartok merülni az átmeneti könnyedségben és kényelemben. Eddig az Istenbe vetett hitetekhez való hozzáállásotok csupán a régi nézeteitekből álltak. Ha Isten csak egy kicsit is mutat nektek fenségéből, ti boldogtalanok lesztek. Látjátok most már pontosan, hogy milyen érettek vagytok? Ne feltételezzétek, hogy mind hűségesek vagytok Istenhez, amikor valójában a régi nézeteitek nem változtak. Amikor semmi sem történik veled, azt hiszed, hogy minden simán megy, és az Isten iránti szereteted eléri a csúcspontját. Amikor valami apróság történik veled, az alvilágba zuhansz. Ez vajon Isten iránti hűség?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Engedd el a státusz áldásait és értsd meg Isten szándékát, hogy üdvözítse az embert)

Isten napi igéi  327. szemelvény

Törekvésetek folyamán túl sok személyes elképzelésetek, reményetek és kilátásotok van. A munka most azért kerül ilyen módon végrehajtásra, hogy leszámoljon a státusz iránti vágyatokkal és túlzó vágyaitokkal. Ezek a remények, ez a státusz iránti vágy és ezek az elképzelések mind a sátáni beállítottságok megtestesítői. Ezek a dolgok kizárólag azért léteznek az emberek szívében, mert a Sátán mérgei folyamatosan emésztik az emberek gondolatait, az emberek pedig sohasem képesek lerázni magukról a Sátán e kísértéseit. A bűn kellős közepén élnek, de nem hiszik, hogy ez bűn, sőt mi több, így gondolkodnak: „Hiszünk Istenben, ezért Neki áldásokat kell adnia nekünk, és mindent megfelelően el kell rendeznie számunkra. Hiszünk Istenben, ezért felsőbbrendűeknek kell lennünk másoknál, és bárki másnál magasabb státuszunk és jobb kilátásaink kell, hogy legyenek. Mivel hiszünk Istenben, Neki korlátlan áldásokban kell részesítenie minket. Máskülönben ezt nem neveznénk istenhitnek.” Azok a gondolatok, amelyekre az emberek túlélésük érdekében támaszkodtak, sok éven át emésztették a szívüket, míg végül álnokok, gyávák és megvetendőek lettek. Nemcsak akaraterővel és elszántsággal nem rendelkeznek, hanem mohókká, arrogánsakká és akaratosakká is váltak. Teljesen hiányzik belőlük az énjük meghaladására irányuló elhatározás, sőt mi több, egy csipetnyi bátorság sincs bennük, hogy lerázzák magukról e sötét befolyások korlátjait. Az emberek gondolatai és élete annyira romlott, hogy az Istenbe vetett hitük mögött álló szempontjaik még mindig elviselhetetlenül ocsmányak, sőt kifejezetten bántják a fület. Az emberek mind gyávák, erőtlenek, megvetésre méltók és törékenyek. Nem gyűlölik a sötétség erőit, és nem éreznek szeretetet a világosság és az igazság iránt; ehelyett mindent megtesznek, hogy elűzzék azokat. Hát nem pont ilyenek a ti jelenlegi gondolataitok és nézőpontjaitok? Vagyis, mivel hisztek Istenben, ezért áldásokat kell nyernetek, és biztosítani kell, hogy a státuszotok soha ne csússzon lejjebb, hogy magasabb maradjon, mint a nem hívőké – ti nem csak egy-két éve dédelgetitek ezt a fajta nézőpontot, hanem sok éve. A ti ügyletalapú gondolkodásmódotok túlfejlett. Bár ma eljutottatok ehhez a lépéshez, mégsem tudtok lazítani, ha a státuszról van szó; folyamatosan töritek magatokat, hogy szaglásszatok utána, és naponta figyelitek, mélységes félelemmel, hogy egy nap a státuszotok elvész és a nevetek romokban hever majd. Az emberek soha nem tették félre a gondtalanság iránti vágyukat. Tehát, minthogy ma így ítéllek meg benneteket, milyen fokú megértéssel fogtok a végén rendelkezni? Azt mondjátok majd, hogy bár a státuszotok nem magas, attól még Isten felemelt benneteket. Mivel alacsony származásúak vagytok, nincs státuszotok, de státuszt nyertek azért, mert Isten felemel benneteket – ez olyasmi, amit Ő ajándékozott nektek. Ma képesek vagytok személyesen megkapni Istentől a kiképzést, fenyítést és ítéletet. Ez még inkább az Ő felemelése. Képesek vagytok személyesen megkapni az Ő megtisztítását és égetését. Ez Isten nagy szeretete. Az idők során egyetlen személy sem volt még, aki részesült volna az Ő megtisztításában és égetésében, és egyetlen személy sem volt képes tökéletessé válni az Ő szavai által. Isten most szemtől szemben beszél veletek, megtisztítva benneteket, feltárva belső lázadó mivoltotokat – ez valóban az Ő felemelése. Milyen képességeik vannak az embereknek? Akár Dávid fiai, akár Móáb leszármazottai, összességében véve az emberek teremtett lények, akiknek semmi dicsekednivalójuk nincs. Mivel teremtett lények vagytok, egy teremtett lény kötelességét kell végeznetek. Nincs más követelmény veletek szemben. Így imádkozzatok: „Isten! Akár van státuszom, akár nincs, most már értem magamat. Ha a státuszom magas, az azért van, mert Te felmagasztaltál, ha pedig alacsony, az azért van, mert Te így rendelted el előre. Minden a Te kezedben van. Nekem nincs sem választásom, sem panaszom. Te rendelted el előre, hogy ebben az országban, ennek a népnek a körében szülessek meg, én pedig nem tehetek mást, mint hogy teljesen alávetett vagyok a Te uralmad alatt, mert minden úgy van, ahogy Te előre elrendelted. Nem gondolok a státuszra; csupán egy teremtett lény vagyok. Ha Te a feneketlen mélységbe helyezel is engem, a tűz és kénkő tavába, én nem vagyok más, csak teremtett lény. Ha Te használsz engem, teremtett lény vagyok. Ha Te tökéletessé teszel engem, még mindig teremtett lény vagyok. Ha nem tökéletesítesz engem, akkor is szeretni foglak, mert nem vagyok több, mint teremtett lény. Semmi több nem vagyok, csak a Teremtő egyik apró teremtett lénye, csupán egy az összes teremtett ember közül. Te teremtettél engem, és most a kezedbe helyeztél engem, hogy azt tegyél velem, amit akarsz. Kész vagyok a Te eszközöd és a Te ellenpontod lenni, mert minden úgy van, ahogy Te előre elrendelted, és senki sem változtathatja meg. Minden dolog és esemény a Te kezedben van.” Amikor eljön az ideje annak, hogy nem gondolsz többé a státuszra, akkor megszabadulsz tőle. Csak akkor leszel képes magabiztosan és merészen törekedni, és csak akkor lehet szabad a szíved mindenféle korlátozástól. Mihelyt az emberek kivergődtek ezekből a dolgokból, nem lesznek többé aggályaik. Milyen aggályai vannak a többségeteknek jelen pillanatban? Mindig a státusz korlátoz benneteket, és folyton a saját kilátásaitok miatt aggódtok. Mindig Isten kijelentéseit lapozgatjátok, mert az emberiség rendeltetési helyével kapcsolatos mondásokat szeretnétek olvasni, és tudni akarjátok, milyen kilátásaitok vannak, és mi lesz a rendeltetési helyetek. Így töprengtek: „Vannak egyáltalán kilátásaim? Talán Isten elvette őket? Isten csak azt mondja, ellenpont vagyok; akkor mik a kilátásaim?” Nehéz félretennetek a kilátásaitokat és a sorsotokat. Most követők vagytok, és nyertetek némi megértést erről a munkafázisról. Ámde még mindig nem tettétek félre a státusz iránti vágyatokat. Amikor a státuszotok magas, jól törekedtek, de amikor a státuszotok alacsony, többé nem törekedtek. Mindig a státusz előnyein jár az eszetek. Miért van az, hogy az emberek többsége nem tud kiszakadni a negativitásból? Nem minden esetben az a válasz, hogy a reménytelen kilátások miatt? Mihelyt Isten kijelentései megjelennek, ti már rohantok is megnézni, hogy valójában mi is a státuszotok és identitásotok. A státuszt és az identitást helyezitek a fontossági sorrend legelejére, a víziót pedig a második helyre soroljátok. A harmadik helyen valami olyasmi áll, amibe be kellene mennetek, a negyedik helyen pedig Isten jelenlegi szándékai. Először azt ellenőrzitek, hogy Isten nektek szánt címe, az „ellenpont” megváltozott-e, vagy sem. Olvastok és olvastok, és amikor látjátok, hogy az „ellenpont” cím megszűnt, boldogok lesztek, buzgón hálálkodtok Istennek, és dicsőítitek az Ő nagy erejét. De ha azt látjátok, hogy még mindig ellenpontok vagytok, bosszúsak lesztek, és a szívetekből azonnal eloszlik a motiváció. Minél inkább így törekedsz, annál kevesebbet fogsz aratni. Minél nagyobb egy személy vágya a státuszra, annál komolyabban meg kell őt metszeni, és annál inkább szüksége van arra, hogy nagy finomításon essen át. Az ilyen emberek olyan értéktelenek! Sok metszésen és ítéleten kell átesniük, hogy teljesen elengedjék a státusz utáni vágyukat. Ha mindvégig így törekedtek, semmit nem fogtok aratni. Akik nem törekednek az életre, azok nem formálhatók át, és akik nem szomjaznak az igazságra, nem nyerhetik el az igazságot. Te nem arra összpontosítasz, hogy a személyes átformálódásra és a belépésre törekedj, hanem helyette mindig túlzó vágyakra és olyan dolgokra összpontosítasz, amelyek korlátoznak abban, hogy szeresd Istent és közeledj Hozzá. Képesek ezek a dolgok átformálni téged? Képesek eljuttatni téged a királyságba? Ha törekvésed tárgya nem az igazság keresése, akkor akár ki is használhatod ezt az alkalmat, és visszatérhetsz a világba szerencsét próbálni. Tényleg nem érdemes erre pazarolni az idődet – miért kínoznád magad? Talán nem igaz, hogy odakint a szépséges világban mindenféle dolgot élvezhetnél? Pénz, gyönyörű nők, státusz, hiúság, család, gyerekek és így tovább – nem a világnak ezek a termékei a legjobb dolgok, amelyeket élvezhetsz? Mi haszna itt kóborolni és keresgélni egy helyet, ahol boldog lehetsz? Az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania, akkor neked hogyan lehetne olyan helyed, ahol könnyebbséged lehet? Hogyan teremthetne Ő számodra egy gyönyörű, nyugodt helyet? Lehetséges ez? Az Én ítéletemen kívül ma csak az igazsággal kapcsolatos tanításokat kaphatsz. Vigasztalást nem nyerhetsz Tőlem, és nem nyerheted el azt a könnyű életet sem, amely után éjjel-nappal sóvárogsz. Nem ajándékozom neked a világ javait. Ha őszintén törekszel, akkor hajlandó vagyok teljes egészében megadni neked az élet útját, hogy olyan légy, mint a vízbe visszaengedett hal. Ha nem törekszel őszintén, visszaveszek mindent. Nem vagyok hajlandó az Én számból való szavakat azoknak adni, akik mohón vágynak a kényelemre, akik olyanok, mint a disznók és kutyák!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Miért nem akarsz ellenpont lenni?)

Isten napi igéi  328. szemelvény

Nézzetek magatokba, hogy meglássátok, hogy mindenben, amit tesztek, az igazságosságot gyakoroljátok-e, és hogy a cselekedeteitek kiállják-e Isten vizsgálatát: Ez az az alapelv, amely szerint az Istenben hívők az ügyeiket intézik. Igaznak fognak benneteket nevezni, mert képesek vagytok megelégíteni Istent, és mert elfogadjátok Isten gondoskodását és védelmét. Isten szemében mindazok, akik elfogadják Isten gondoskodását, védelmét és tökéletességét, és akiket Ő megnyer magának, igazságos emberek, Ő pedig mindannyiukat értékesnek tekinti. Minél inkább elfogadjátok Isten jelenlegi szavait, annál inkább képesek lesztek megérteni és felfogni Isten szándékait, és ezért annál inkább képesek lesztek Isten szavait megélni és az Ő elvárásainak megfelelni. Ez Isten megbízatása számotokra, és ez az, amire mindannyiótoknak képesnek kell lennetek. Ha az elképzeléseiteket használjátok Isten megmérésére és behatárolására, mintha Isten egy változatlan agyagszobor lenne, teljesen behatárolva Istent a Bibliára, és a munka egy korlátozott hatókörébe szorítva Őt, akkor ez azt bizonyítja, hogy elítéltétek Istent. Mivel a zsidók az Ószövetség korában Istent egy változatlan formájú bálványnak tekintették, amelyet a szívükben tartottak, mintha Istent csak Messiásnak lehetne nevezni, és csak az lehetne Isten, akit Messiásnak hívnak, és mivel az emberek úgy szolgálták és imádták Istent, mintha Ő egy (élettelen) agyagszobor lenne, ezért az akkori Jézust keresztre szegezték, halálbüntetést szabva ki Rá – a bűntelen Jézust így halálra ítélték. Isten ártatlan volt, az ember mégsem kímélte meg Őt, és konokul halálra ítélte Őt, így Jézust keresztre feszítették. Az ember mindig azt hiszi, hogy Isten változatlan, és egyetlen könyv, a Biblia alapján határolja be Őt, mintha az ember teljesen felfogná Isten irányítását, mintha az ember a kezében tartaná mindazt, amit Isten tesz. Az emberek a végletekig abszurdak, a végletekig arrogánsak, és mind hajlanak a nagyzolásra. Bármilyen magasztos is az Istenről való tudásod, Én akkor is azt mondom, hogy nem ismered Istent, hogy te vagy az, aki a legjobban szembeszállsz Istennel, és elítélted Istent, mert teljesen képtelen vagy arra, hogy alávesd magad Isten munkájának, és az Isten általi tökéletessé válás útján járj. Miért nem elégedett soha Isten az ember tetteivel? Mert az ember soha nem ismeri Istent, túl sok elképzelése van, és az Istenről alkotott tudása semmilyen szempontból nem egyezik a valósággal, hanem sablonos és ismétlődő, mechanikusan lemásolt és mereven alkalmazott. És így, miután ma eljött a földre, Istent az ember újra keresztre szegezi. Kegyetlen emberiség! Az intrika és mesterkedés, az egymástól való elragadás és megkaparintás, a versengés a hírnévért és nyereségért, a kölcsönös mészárlás – mikor lesz ennek valaha is vége? Annak ellenére, hogy Isten több százezer szót szólt, senki sem tért még észhez. Az emberek a családjuk, fiaik és lányaik, karrierjük, jövőbeli kilátásaik, státuszuk, hiúságuk és pénzük, ételük, ruházatuk és testük kedvéért cselekszenek. De vajon van-e valaki, akinek a cselekedetei valóban Isten kedvéért valók? Még azok között is, akik Istenért cselekszenek, csak kevesen vannak, akik ismerik Istent. Hányan vannak, akik nem a saját érdekükből cselekszenek? Hányan vannak, akik nem nyomnak el vagy közösítenek ki másokat azért, hogy megvédjék saját státuszukat? Így hát Istent számtalanszor erővel halálra ítélték, és számtalan kegyetlen bíró elítélte Istent, és újra keresztre szegezte Őt. Hányan nevezhetők igazságos embernek, mert valóban Isten kedvéért cselekszenek?

Vajon olyan könnyű Isten előtt egy szentté vagy igaz emberré tökéletesedni? Igaz a kijelentés, miszerint „nincsenek igazak ezen a földön, az igazak nem ezen a világon vannak”. Amikor Isten elé járultok, fontoljátok meg, hogy mit viseltek, fontoljátok meg minden szavatokat, cselekedeteteket és mozdulatotokat, minden gondolatotokat és elképzeléseteket, sőt még az álmaitokat is, amelyeket minden nap megálmodtok – ezek mind a saját érdeketeket szolgálják. Hát nem ez a dolgok valódi állása? Az „igazlelkűség” nem azt jelenti, hogy alamizsnát adsz másoknak, nem azt jelenti, hogy szereted felebarátodat, mint önmagadat, és nem azt jelenti, hogy tartózkodsz a veszekedéstől és a vitáktól, a rablástól és a lopástól. Az igazlelkűség azt jelenti, hogy Isten megbízatását kötelességednek tekinted, az Isten elrendeléseinek és intézkedéseinek való alávetettséget pedig mennyei hivatásodnak, függetlenül időtől és helytől, ahogyan mindezt az Úr Jézus is tette. Erről az igazlelkűségről beszélt Isten. Azért lehet Lótot igaznak nevezni, mert megmentette az Isten által küldött két angyalt, nem tekintve saját hasznát és veszteségét; csak azt lehet mondani, hogy amit akkor tett, az igaznak nevezhető, de őt nem lehet igaz embernek nevezni. Csak azért adta oda két lányát az angyalokért cserébe, mert Lót meglátta Istent, de nem minden múltbeli viselkedése képviselte az igazlelkűséget. Ezért mondom, hogy „nincsenek igazak ezen a földön”. Nem nevezhető igazságos embernek senki azok közül, akik a gyógyulás folyamában vannak. Bármilyen jók is a tetteid, bármennyire is úgy tűnik, hogy dicsőíted Isten nevét, nem ütsz és nem átkozol másokat, nem rabolsz és nem fosztasz ki másokat, mégsem vagy igaznak nevezhető, mert minderre bármely normális ember képes. Most az a kulcsfontosságú, hogy nem ismered Istent. Csak azt lehet elmondani, hogy jelenleg rendelkezel némi normális emberi mivolttal, de nem rendelkezel az Isten által említett igazlelkűség semmilyen elemével, és így semmi, amit teszel, nem képes bizonyítani, hogy ismered Istent.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A gonosz biztosan elnyeri büntetését)

Isten napi igéi  329. szemelvény

Korábban, amikor Isten a mennyben volt, az emberek felületesen foglalkoztak Istennel a tetteikben. Ma Isten már számtalan éve az emberek között van, és senki nem tud erről. Az emberek mégis felületesen bánnak Vele a tetteikben. Vajon nem túlságosan visszamaradottak az emberek a gondolkodásukban? Pont olyanok, mint Júdás: mielőtt Jézus eljött, Júdás hazugságokat mondott, hogy megtévessze fivéreit és nővéreit, és még Jézus eljövetele után sem változott meg; a legkevésbé sem ismerte Jézust, és végül eladta Jézust. Nem azért volt ez, mert nem ismerte Istent? Ha ma még mindig nem ismeritek Istent, akkor lehetséges, hogy újabb Júdásokká váltok, és ennek nyomán újra lejátszódna Jézus keresztre feszítésének tragédiája, mint a Kegyelem Korában, kétezer évvel ezelőtt. Nem hiszitek ezt el? Ez tény! Jelenleg az emberek többsége hasonló helyzetben van. Lehet, hogy ezt kicsit túl korai mondani, de az ilyen emberek mind Júdás szerepét játsszák. Nem ostobaságokat beszélek, hanem tények alapján szólok – és nincs más lehetőség, mint az, hogy erről meggyőződj. Bár sokan az alázatosság látszatát keltik, a szívükben nincs más, mint egy holt vízzel teli pocsolya, egy bűzölgő vizesárok. Jelenleg túl sok ilyen van az egyházban, és ti azt hiszitek, hogy én erről egyáltalán nem tudok. Ma az Én Lelkem kiáll Mellettem, és bizonyságot tesz Mellettem. Azt hiszed, hogy Én nem tudok semmit? Azt hiszitek, hogy semmit sem értek a ti szívetekben lévő fondorlatos gondolatokból, azokból a dolgokból, amelyeket a szívetekben őriztek? Ilyen könnyű lenne ugráltatni Istent? Azt hiszed, hogy úgy bánhatsz Vele, ahogy akarsz? A múltban aggódtam, nehogy korlátozva legyetek, ezért folyamatosan szabadságot adtam nektek, de az emberiség nem értékelte a nekik mutatott kedvességet, és amikor egy centit kapott, egy métert vett el. Kérdezzetek körbe magatok között: szinte soha senkit nem metszettem meg, és szinte soha senkit nem dorgáltam meg könnyedén – mégis nagyon is tisztában vagyok az ember indítékaival és elképzeléseivel. Szerinted maga Isten, akiről Isten bizonyságot tesz, bolond? Ez esetben azt mondom, hogy te túl vak vagy! Nem foglak leleplezni téged, de lássuk, mennyire romlottá tudsz válni! Lássuk, hogy a te okos kis fortélyaid meg tudnak-e menteni téged, vagy az, hogy a legjobb tudásod szerint próbálod Istent szeretni, meg tud-e menteni téged. Ma nem foglak elítélni téged; várjuk meg Isten idejét, hogy lássuk, hogyan áll bosszút rajtad. Most nincs időm üres fecsegésre veled, és nem vagyok hajlandó késleltetni nagyobb művemet kizárólag a te kedvedért. Egy ilyen féreg, mint te, nem méltó rá, hogy Isten időt szánjon arra, hogy megmetssze – ezért hadd lássuk, mennyire tudsz lezülleni. A hozzád hasonló emberek legkevésbé sem törekszenek Isten megismerésére, és a legkevésbé sincs bennük istenszerető szív, mégis azt kívánják, hogy Isten igazságos embereknek nevezze őket – nem mókás ez? Mivel az emberek kis része valóban őszinte, én csak arra fogok összpontosítani, hogy folyamatosan ellássam élettel az embert. Csak azt fogom elvégezni, amit ma el kell végeznem, de a jövőben minden egyes emberre megtorlást fogok hozni aszerint, amit tettek. Mindent elmondtam, amit el kell mondanom, mert pontosan ez az a munka, amit Én végzek. Csak azt teszem, amit meg kell tennem, és nem teszem meg azt, amit nem kell. Mindazonáltal remélem, hogy jobban megvizsgáljátok magatokat: Pontosan mennyi igaz abból, amit Istenről tudsz? Olyan vagy, aki ismét keresztre szegezte Istent? Az utolsó szavaim ezek: Jaj azoknak, akik Istent keresztre feszítik.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A gonosz biztosan elnyeri büntetését)

Isten napi igéi  330. szemelvény

Amint a mai utat járod, vajon mi a legmegfelelőbb törekvés? A törekvésedben miféle embernek kellene látnod magad? Kötelességed megismerni, hogyan kellene hozzáállnod mindahhoz, amivel ma találkozol, legyenek azok próbatételek vagy nehézségek, átkozódás vagy irgalmatlan fenyítés. Mindezekkel a dolgokkal szembesülve alaposan meg kellene fontolnod mindegyiket. Miért mondom ezt? Azért mondom ezt, mert azok a dolgok, amelyekkel ma találkozol, végül is rövid ideig tartó próbatételek, amelyek újra és újra előfordulnak; talán, ami téged illet, ezek nem különösebben stresszesek, és ezért hagyod a dolgokat a maguk természetes útján sodródni, és nem tekinted őket a fejlődésre való törekvés értékes eszközének. Milyen meggondolatlan vagy! Olyannyira, hogy úgy gondolsz erre az értékes eszközre, mintha csak egy felhő lebegne a szemed előtt, és nem becsülöd meg ezeket a kemény csapásokat, amelyek újra meg újra lezúdulnak – a rövid és számodra nem túl súlyosnak tűnő csapásokat –, hanem inkább hűvös távolságtartással tekintesz rájuk, nem veszed őket a szívedre, és csupán úgy kezeled őket, mintha egy téglafalba ütköznél. Olyan arrogáns vagy! E vad támadások, a viharokhoz hasonló támadások iránt, amelyek időről időre lecsapnak, csak könnyelmű nemtörődömséget mutatsz; néha még odáig is elmész, hogy hűvös mosolyra húzod a szád, ami a teljes közöny megnyilvánulásáról árulkodik – ugyanis egyszer sem gondoltál arra, hogy miért szenvedsz folyton ilyen „szerencsétlenségeket”. Lehet, hogy szörnyen igazságtalan vagyok az emberrel? Vajon magamra vállalom-e, hogy bíráljalak? Még ha az azzal kapcsolatos problémák, amit gondolsz, talán nem is olyan súlyosak, mint amilyennek leírtam, külső higgadtságod révén már régóta tökéletes képet festesz a belső világodról. Nincs szükség Rám, hogy elmondjam neked, hogy a szíved mélyén csakis indokolatlan bántó szavak rejtőznek és a szomorúság halvány nyomai, amelyek mások számára aligha észrevehetőek. Mivel igazságtalannak érzed, hogy ilyen próbatételeket szenvedtél el, átkozódsz; és mivel e próbatételek a világ sivárságának érzetét váltják ki belőled, mélabú tölt el. Nem úgy tekintesz ezekre az ismétlődő csapásokra és fegyelmező cselekedetekre, mint a legjobb védelemre; az Ég értelmetlen bajkeverésének vagy pedig rád mért megtorlásnak látod őket. Oly tudatlan vagy! A jó időket irgalmatlanul a sötétség korlátai közé szorítod; a csodálatos próbatételek és fegyelmező cselekedetek újabb és újabb előfordulásait ellenségeid támadásainak tekinted. Nem tudod, hogyan alkalmazkodj a környezetedhez, és még kevésbé akarsz megpróbálkozni vele, mivel nem akarsz semmit sem nyerni ebből az ismétlődő – és számodra kegyetlen – fenyítésből. Nem próbálkozol sem kereséssel, sem felfedezéssel, és egyszerűen beletörődve a sorsodba, arra mész, amerre az vezet. A számodra talán kegyetlen fenyítésnek tűnő cselekedetek nem változtatták meg a szívedet, nem is foglalták el a szívedet; ehelyett szíven szúrnak. E „kegyetlen fenyítést” csupán ellenségednek tekinted ebben az életben, és így semmit sem nyertél. Oly önelégült vagy! Ritkán hiszed el, hogy azért szenvedsz el ilyen megpróbáltatásokat, mert túlságosan megvetendő vagy; ehelyett annyira szerencsétlennek tartod magad, ráadásul azt mondod, hogy Én bírállak. És most, hogy a dolgok idáig jutottak, vajon mennyit tudsz valójában arról, amit mondok és teszek? Ne hidd, hogy született zseni vagy, aki csak egy kicsit alacsonyabb az egeknél, de mérhetetlenül magasztosabb a földnél. Senkinél nem vagy okosabb – sőt, azt is mondhatnánk, hogy egyszerűen bámulatos, mennyivel ostobább vagy, mint bármelyik ember a földön, akinek van esze, mert túlságosan nagyra tartod magad, és soha nem volt benned kisebbrendűségi érzés, mintha a legapróbb részletekig képes lennél tisztán látni a tetteimet. Tulajdonképpen, egyszerűen nem olyan személy vagy, aki rendelkezik józan ésszel, mert fogalmad sincs arról, hogy mit szándékozom tenni, és még kevésbé vagy tisztában azzal, hogy mit teszek most. És ezért mondom, hogy még egy öreg földműveshez sem érsz fel, egy olyan földműveshez, akinek halvány fogalma sincs az emberi életről, és mégis minden bizalmát az Ég áldásaiba helyezi, miközben a földet műveli. Te mit sem törődsz a saját életeddel, még az elismertségről sem tudsz semmit, és még kevésbé van bármilyen öntudatod. Tényleg annyira „nagyszerű” vagy!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azok, akik nem tanulnak és tudatlanok maradnak – nem fenevadak-e?)

Isten napi igéi  331. szemelvény

Ami a tanításokat illeti, amelyeket újra és újra átadtam nektek, régóta a feledés homályába szorítottátok, olyannyira, hogy csupán játékszerként kezelitek őket, amelyekkel üres pillanataitokban elszórakoztathatjátok magatokat. Mindezeket mindig a saját személyes „talizmánotok” fényében szemlélitek. Amikor a Sátán vádol, imádkozol; rossz időkben mély álomba zuhansz; boldogság idején vadul rohangálsz; amikor megdorgállak, meghajolsz és feszengsz; majd amint távozol Tőlem, rosszindulatú örömmel nevetsz. Úgy érzed, hogy mindenki más felett állsz, de soha nem látod magadat a legdölyfösebbnek, mindig csak fennkölt, önelégült és kimondhatatlanul arrogáns vagy. Hogyan tekinthetnék az ilyen „fiatal urak”, „fiatal kisasszonyok”, „úrfiak” és „úrhölgyek”, akik nem tanulnak és tudatlanok maradnak, az Én szavaimat értékes kincsnek? Akkor megkérdezlek téged: Mit tanultál szavaimból és munkámból ilyen hosszú idő alatt? Talán azt, hogy még jobb képességekre tettél szert a megtévesztésedben? Vagy nagyobb kifinomultságra a testedben? Vagy nagyobb tiszteletlenségre az Irántam való hozzáállásodban? Egyenesen megmondom neked: ez az általam végzett összes munka tett téged merészebbé, aki korábban egy egér bátorságával rendelkeztél. Az Irántam érzett reszketésed minden egyes nappal csökken, mert Én túlságosan irgalmas vagyok, és soha nem szabtam ki erőszak útján büntetéseket a testedre. Talán, ahogy látod, csupán kemény szavakat mondok – de sokkal gyakrabban előfordul, hogy mosolygó ábrázatot mutatok neked, és szinte soha nem dorgállak meg szemtől szembe. Továbbá, mindig toleráns vagyok a gyengeségeddel szemben, és teljes mértékben ennek köszönhető, hogy ma úgy bánsz Velem, mint a kígyó tette a kedves gazdával. Mennyire csodálom az emberi faj megfigyelőképességében rejlő ügyesség és tisztánlátás rendkívüli fokát! Hadd mondjak el neked egy igazságot: ma már nagyon kevéssé számít, hogy rendelkezel-e félő szívvel vagy sem; Engem ez nem nyugtalanít és nem is aggaszt. De ezt is el kell mondanom neked: te, ez a „tehetséges ember”, aki nem tanulsz és tudatlan maradsz, végül is az önelégült, kicsinyes okosságod miatt fogsz elbukni – te leszel az, aki szenvedni fog és meg lesz fenyítve. Én nem leszek olyan ostoba, hogy elkísérjelek téged, miközben továbbra is a pokolban szenvedsz, mert én nem vagyok olyan, mint te. Ne felejtsd el, hogy teremtett lény vagy, akit megátkoztam, ugyanakkor tanítalak és megmentelek, és nincs benned semmi olyan, amitől vonakodnék megválni. Bármikor is végzem a munkámat, soha semmilyen személy, esemény vagy dolog nem befolyásol Engem. Az emberiséggel szembeni hozzáállásom és szemléletem mindig ugyanaz maradt. Nem vagyok jóindulatú veled szemben, mert csak egy tartozék vagy az irányításomban, és nem vagy különlegesebb, mint bármely más lény. Ez az Én tanácsom számodra: mindig emlékezz arra, hogy nem vagy más, mint teremtett lény! Bár a létezésedet megoszthatod Velem, mégis ismerned kell saját személyiségedet; ne tartsd magadat túlságosan nagyra. Még ha nem is dorgállak meg, vagy nem metszelek meg, hanem mosolygó arccal üdvözöllek, ez még nem elég annak bizonyítására, hogy ugyanolyan vagy, mint Én. Neked – neked tudnod kell magadról, hogy olyan vagy, aki az igazságra törekszik, nem pedig az igazság maga! Mindig készen kell állnod arra, hogy a szavamnak megfelelően változz. Ez elől nem menekülhetsz. Arra sürgetlek téged, hogy ez alatt a drága idő alatt, amikor ez a ritka lehetőséged van, próbálj meg tanulni valamit. Ne csapj be Engem; nincs szükségem arra, hogy hízelkedéssel próbálj megtéveszteni Engem. Amikor Engem keresel, az nem teljesen az Én kedvemért történik, hanem inkább a sajátodért!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azok, akik nem tanulnak és tudatlanok maradnak – nem fenevadak-e?)

Isten napi igéi  332. szemelvény

Most minden egyes nap, amelyet megéltek, sorsdöntő, és nagyon fontos a rendeltetési helyetek és sorsotok szempontjából, ezért értékelnetek kell mindent, amitek ma van, és meg kell becsülnötök minden eltelt percet. Meg kell ragadnotok minden pillanatot, hogy a legnagyobb nyereségeket arathassátok le, és ezáltal elkerüljétek, hogy hiába éltétek le ezt az életet. Lehet, összezavar titeket, hogy miért szólok ilyen szavakat. Hogy őszinte legyek, nem örülök egyikőtök viselkedésének sem, mert nem olyan reményeket fűztem hozzátok, mint amilyenek ma vagytok. Így tehát ezt mondhatom: mindegyikőtök a veszedelem szélén áll, és hajdani segélykiáltásaitok, és korábbi vágyaitok, hogy az igazságra és a világosságra törekedjetek, a végéhez közelednek. Ez a Nekem nyújtott kárpótlásotok utolsó megnyilatkozása, és ez olyasvalami, amire nem számítottam. Nem kívánok a tények ellenében beszélni, mert nagy csalódást okoztatok Nekem. Talán nem akartok ebbe beletörődni, nem akartok szembenézni a valósággal – mégis komolyan meg kell kérdeznem tőletek: mindezen években pontosan mi töltötte be a szíveteket? Pontosan kihez hű a szívetek? Ne mondjátok, hogy ezek a kérdések a semmiből jöttek, és ne kérdezzétek Tőlem, miért kérdeztem ilyeneket. Tudjátok meg: azért, mert túl jól ismerlek benneteket, túlságosan törődöm veletek, és túlságosan sokat fordítottam a Szívemből a ti magaviseletetekbe és tetteitekbe, amelyek miatt szakadatlanul számonkértelek titeket, és keserves megpróbáltatásokat viseltem el. Ti mégis csak közömbösséggel és tehetetlen beletörődéssel viszonozzátok Nekem. Oly hanyagul viselkedtetek Velem szemben; lehetséges, hogy én erről semmit sem tudok? Ha ezt hiszitek, az még inkább bizonyítja azt a tényt, hogy nem igazán bántok Velem kedvesen. És ezért azt mondom, hogy megtévesztitek magatokat. Ti mindannyian túl okosak vagytok, hogy egyáltalán tudjátok, mit csináltok – tehát mivel fogtok számot adni Nekem?

Az Engem leginkább foglalkoztató kérdés az, hogy pontosan kihez hű a szívetek. Azt is remélem, hogy mindegyikőtök megpróbálja összeszedni a gondolatait, és megkérdezi magától, hogy pontosan kihez hű, és pontosan kiért él. Talán még soha nem gondoltátok át alaposan ezeket a kérdéseket, úgyhogy mi lenne, ha felfedném előttetek a válaszokat?

Bárki, akinek van emlékezete, elismeri ezt a tényt: az ember önmagáért él, és önmagához hű. Nem hiszem, hogy a válaszaitok teljesen helyesek lennének, hisz mindannyian a saját életetekben léteztek, és mindannyian a saját személyes szenvedésetekkel küzdötök. Ily módon azokhoz az emberekhez vagytok hűek, akiket szerettek, és azokhoz a dolgokhoz, amelyeket kedveltek; önmagatokhoz nem vagytok teljesen hűek. Mivel mindannyiótokat befolyásolnak a körülöttetek lévő emberek, események és dolgok, nem vagytok igazán hűek önmagatokhoz. Nem azért mondom ezeket a szavakat, hogy támogassam az önmagatokhoz való hűségeteket, hanem hogy leleplezzem a bármely dologhoz való hűségeteket, mivel annyi év alatt soha nem kaptam hűséget egyikőtöktől sem. Követtetek Engem ennyi éven át, mégsem adtatok Nekem soha egy jottányi hűséget sem. Ehelyett az általatok kedvelt emberek és dolgok körül forgolódtatok – olyannyira, hogy mindig és mindenhol a szívetekhez közel tartjátok őket, és soha nem hagyjátok el őket. Valahányszor lelkesedést vagy szenvedélyt éreztek bármely dolog iránt, amelyet szerettek, ugyanígy tesztek akkor, amikor Engem követtek, sőt akár ugyanakkor, amikor szavaimat hallgatjátok. Ezért azt mondom, hogy arra használjátok a hűséget, melyet Én kérek tőletek, hogy inkább a „kiskedvenceitekhez” vagytok hűek és őket babusgatjátok. Lehet ugyan, hogy feláldoztok Értem egy-két dolgot, de ez nem képviseli a ti egészeteket, és nem jelzi azt, hogy Én vagyok az, akihez igazán hűek vagytok. Olyan vállalkozásokba vágtok bele, amelyek iránt szenvedélyt éreztek: vannak köztetek, akik a fiaikhoz és lányaikhoz hűek, mások a férjükhöz, feleségükhöz, a vagyonukhoz, munkájukhoz, felettesükhöz, a státuszukhoz vagy a nőkhöz. Soha nem éreztek unottságot vagy bosszúságot azon dolgok iránt, amelyekhez hűek vagytok; ehelyett egyre jobban vágytok arra, hogy még nagyobb mennyiségben birtokoljátok őket, és hogy jobb módon birtokoljátok őket, és soha nem adjátok fel. Az Én szavaim és Én mindig azon dolgok mögé szorulunk vissza, amelyek iránt szenvedéllyel viseltettek, és nincs más választásotok, mint az utolsó helyre sorolni azokat. Vannak olyanok is, akik ezt az utolsó helyet is meghagyják olyan dolgoknak, amelyekhez hűek, de amelyeket még nem fedeztek fel. Az ő szívükben Én soha, egy fikarcnyit sem voltam jelen. Talán azt gondoljátok, túl sokat kérek tőletek, vagy jogtalanul vádollak titeket – de gondoltatok már arra, hogy miközben boldogan töltitek az időtöket a családotokkal, egyszer sem voltatok hűek Hozzám? Ilyenkor nem fáj ez nektek? Amikor szívetek örömmel telik meg, mert megfizetnek benneteket fáradozásotokért, nem érzitek magatokat csüggedtnek amiatt, hogy nem szerelkeztetek fel elegendő igazsággal? Mikor sírtatok amiatt, hogy nem kaptátok meg a jóváhagyásomat? Töritek a fejeteket, és nagy erőfeszítéseket tesztek fiaitok és lányaitok érdekében, mégsem vagytok elégedettek; még mindig úgy gondoljátok, hogy nem szorgoskodtatok értük eleget, hogy nem tettetek meg értük mindent, amit csak tudtok. Velem szemben azonban mindig is hanyagok és gondatlanok voltatok; Én csak az emlékezetetekben létezem, de nem maradok fenn a szívetekben. Soha nem próbáljátok meg megérteni a gondos szándékaimat, illetve nem próbáljátok meg figyelembe venni őket. Csupán rövid elmélkedésekbe bocsátkoztok, és azt hiszitek, ez elegendő. Az ilyen „hűség” nem az, amire régóta vágyom, hanem az, amit régóta gyűlölök. Mindazonáltal, bármit is mondok, ti továbbra is csak egy vagy két dolgot ismertek el; nem tudjátok ezt teljes mértékben elfogadni, mert mindannyian nagyon „magabiztosak” vagytok, és mindig kiválogatjátok, hogy mit fogadtok el az általam elmondott szavakból. Ha még ma is ilyenek vagytok, akkor van néhány módszerem arra, hogy kezeljem a magabiztosságotokat – sőt mi több, el fogom érni, hogy elismerjétek, hogy minden szavam igaz, és egyik sem torzítja el a tényeket.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Pontosan kihez vagy hű?)

Isten napi igéi  333. szemelvény

Ha most elétek tennék egy kis pénzt, és megadnám nektek a választás szabadságát – és nem ítélnélek el benneteket a választásotokért –, akkor legtöbben a pénzt választanátok, és lemondanátok az igazságról. A jobbak közületek lemondanának a pénzről, és vonakodva az igazságot választanák, míg azok, akik a kettő között vannak, egyik kezükkel a pénzt, másikkal az igazságot ragadnák meg. Nem válna így nyilvánvalóvá a valódi énetek? Amikor az igazság és bármi más között kell választanotok, amihez hűek vagytok, mindannyian így választanátok, és a hozzáállásotok ugyanaz maradna. Nem így van ez? Sokan vannak köztetek, akik ingadoztak már a helyes és a helytelen között, nem így van? Minden küzdelemben pozitív és negatív, fekete és fehér között – család és Isten, gyermekek és Isten, harmónia és széthullás, gazdagság és szegénység, státusz és hétköznapiság, támogatottság és elutasítás, és egyebek között – bizonyára nem arról van szó, hogy ne lennétek tisztában a döntésekkel, amelyeket meghoztatok! A harmonikus és a széthullott család közül az előbbit választottátok, és ezt minden habozás nélkül tettétek; a vagyon és a kötelesség közül ismét az előbbit választottátok, még csak nem is akartatok visszatérni a rossz útról^[a]; a luxus és a szegénység közül az előbbit választottátok; amikor gyermekeitek, feleségeitek és férjeitek, illetve Én közöttem választottatok, az előbbieket választottátok; az elképzelések és az igazság közül pedig mégis az előbbit választottátok. Szembesülve mindenféle gonosz tetteitekkel, egyszerűen elvesztettem a belétek vetett hitemet, egyszerűen megdöbbentem. Váratlan, hogy a szívetek ennyire képtelen ellágyulni. A szívem vére, amit sok éven át áldoztam, meglepő módon nem adott Nekem mást, mint azt, hogy elhagytatok Engem és lemondtatok Rólam, de reményeim irántatok minden egyes nappal nőnek, mert az Én napom mindenki előtt teljesen feltárult. Ti azonban még mindig sötét és gonosz dolgokra törekedtek, és nem vagytok hajlandóak lazítani szorításotokon. Mi lesz tehát számotokra a végkimenetel? Elgondolkodtatok valaha is ezen alaposan? Ha újra választanotok kellene, akkor mi lenne az álláspontotok? Továbbra is az előbbi? Még mindig csalódással és fájdalmas szomorúsággal viszonoznátok Nekem? Szívetekben még mindig csak egy csöppnyi melegség lenne? Még mindig nem lennétek tudatában, mit tegyetek, hogy megvigasztaljátok a szívemet? Ebben a pillanatban mit választotok? Alávetitek magatokat szavaimnak, vagy idegenkedtek tőlük? Az Én napom kendőzetlenül feltárul a szemetek előtt, és amivel szembesültök, az egy új élet és egy új kiindulópont. El kell azonban mondanom nektek, hogy ez a kiindulópont nem egy új munka kezdete, mint a múltban, hanem a régi munka lezárása. Vagyis ez az utolsó felvonás. Azt hiszem, mindannyian értitek, hogy mi a szokatlan ebben a kiindulópontban. Egy nap azonban hamarosan meg fogjátok érteni ennek a kiindulópontnak az igazi jelentését, úgyhogy essünk túl rajta együtt, és üdvözöljük az eljövendő finálét! Ami azonban továbbra is aggaszt Engem veletek kapcsolatban, az az, hogy amikor igazságtalansággal és igazságossággal szembesültök, mindig az előbbit választjátok. Ez azonban mind a múltatok része. Remélem, hogy mindent elfelejtek a múltatokból, bár nagyon nehéz. Mindazonáltal nagyon jó módszerem van erre: hagyjátok, hogy a jövő felváltsa a múltat, és engedjétek, hogy a múltatok árnyai eloszoljanak, cserébe a mai, valódi önmagatokért. Így hát még egyszer zargatnom kell titeket azzal, hogy meghozzátok a döntést: pontosan kihez vagytok hűek?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Pontosan kihez vagy hű?)

Lábjegyzet:

a. Visszatérés a partra: kínai szófordulat, jelentése „letérni a rossz útról”.

Isten napi igéi  334. szemelvény

Amikor a rendeltetési hely kerül szóba, ti különös komolysággal kezelitek; ez ráadásul olyasmi, amire mindannyian kimondottan érzékenyek vagytok. Vannak, akik alig várják, hogy a földhöz verjék a fejüket, és hajbókoljanak Isten előtt azért, hogy jó rendeltetési helyet kapjanak. Felismerem buzgóságotokat, amit nem kell szavakkal kifejezni. Nem többről van szó, mint arról, hogy nem akarjátok, hogy a testeteket katasztrófa érje, és még kevésbé szeretnétek a jövőben örökkévaló büntetésbe süllyedni. Ti annyit reméltek csupán, hogy megengedhessétek magatoknak, hogy egy kicsit szabadabban, egy kicsit könnyebben éljetek. És ezért különösen izgatottak vagytok, valahányszor a rendeltetési hely kerül szóba, és rettegtek attól, hogy ha nem vagytok elég figyelmesek, megsértitek Istent, amiért a megérdemelt megtorlást kapjátok. Nem haboztatok kompromisszumokat kötni a rendeltetési helyetek érdekében, és sokan közületek, akik egykor fondorlatosak és könnyelműek voltak, hirtelen különösen gyengédek és őszinték lettek; az őszinteségetek látszata csontig ható borzongással tölti el az embereket. Mindazonáltal mindannyian „őszinte” szívűek vagytok, és következetesen megnyitottátok előttem a szívetek titkait anélkül, hogy bármit is visszatartottatok volna, legyen az sérelem, csalás vagy odaadás. Mindent egybevetve, nagyon őszintén „megvallottátok” Nekem azokat a lényeges dolgokat, amelyek lényetek legmélyebb bugyraiban rejlenek. Természetesen soha nem kerülgettem ezeket a dolgokat, mivel számomra túlságosan is ismerőssé váltak. Ti inkább lépnétek tűztengerbe, hogy végső rendeltetési helyeteket elérjétek, minthogy egyetlen hajszálatokat is elveszítsétek azért, hogy Isten jóváhagyását elnyerjétek. Nem arról van szó, hogy túlzóan dogmatikus lennék veletek; arról van szó, hogy túlságosan is hiányzik belőletek az odaadó szív ahhoz, hogy szembenézzetek mindazzal, amit teszek. Lehet, hogy nem értitek, amit az imént mondtam, ezért hadd magyarázzam el egyszerűen: amire szükségetek van, az nem az igazság és az élet, sem a viselkedésetekre vonatkozó alapelvek, még kevésbé az Én fáradságos munkám. Inkább mindarra van szükségetek, amit a testben birtokoltok – vagyon, státusz, család, házasság és így tovább. Ti teljesen elutasítjátok a szavaimat és a munkámat, ezért egyetlen szóval össze tudom foglalni hiteteket: felületes. Bármire hajlandóak vagytok, hogy elérjétek azokat a dolgokat, amelyek iránt feltétlenül elkötelezettek vagytok, de rájöttem, hogy nem tennétek ugyanezt az Istenbe vetett hitetekkel kapcsolatos dolgokért. Inkább viszonylag odaadóak vagytok, és viszonylag buzgók. Ezért mondom, hogy akiknek nincs a szívében a legnagyobb őszinteség, azok kudarcot vallanak az Istenbe vetett hitükben. Gondolkodjatok el alaposan – közületek vajon sokan vallanak kudarcot?

Tudnotok kell, hogy az Istenbe vetett hitben elért siker az ember saját cselekedeteinek eredménye; amikor az emberek nem járnak sikerrel, hanem kudarcot vallanak, az is a saját cselekedeteiknek köszönhető, amiben semmilyen más tényező nem játszik szerepet. Hiszem, hogy bármit megtennétek azért, hogy elérjetek valamit, ami nehezebb és több szenvedéssel jár, mint az Istenben való hit, és nagyon komolyan vennétek azt, olyannyira, hogy semmilyen hibát nem lennétek hajlandóak tolerálni; mindannyian ilyen fajta fáradhatatlan erőfeszítéseket tesztek a saját életetekben. Ti még arra is képesek vagytok, hogy az Én testemet megtévesszétek olyan körülmények között, amilyenek között saját családotok egyetlen tagját sem csapnátok be. Ez a ti következetes viselkedésetek és az alapelv, amely szerint éltek. Nem keltetek-e még mindig hamis látszatot, hogy megtévesszetek Engem a rendeltetési helyetek érdekében, hogy az tökéletesen szép és mindenben olyan legyen, amilyenre vágytok? Tisztában vagyok vele, hogy a hűségetek csak átmeneti, ahogy az őszinteségetek is. Az elhatározásotok és az ár, amit megfizettek, vajon nem csak a jelen pillanatot, nem pedig a jövőt szolgálják? Csak egy utolsó erőfeszítést akartok tenni, hogy igyekezzetek szép rendeltetési helyet bebiztosítani magatoknak, kizárólag azzal a céllal, hogy üzletet kössetek. Nem azért teszitek ezt az erőfeszítést, hogy ne váljatok adósaivá az igazságnak, és még kevésbé azért, hogy viszonozzátok Nekem az Általam megfizetett árat. Röviden, csak arra vagytok hajlandóak, hogy okos fortélyokat alkalmazva megszerezzétek, amit akartok, de arra már nem, hogy nyíltan harcoljatok is érte. Vajon nem ezek a ti legbelső gondolataitok? Nem szabad álcáznotok magatokat, és nem szabad a fejeteket törnötök a rendeltetési helyeteken egészen addig a pontig, amikor már nappal nincs étvágyatok, hogy egyetek és igyatok, és éjjel már képtelenek vagytok nyugodtan elaludni. Nem igaz-e, hogy a sorsotok a végén már meg van határozva? Mindannyian végezzétek jól a kötelességeteket, nyílt és őszinte szívvel, és legyetek hajlandóak bármilyen szükséges árat megfizetni! Ahogyan ti mondtátok: amikor eljön a nap, Isten nem rövidít meg senkit, aki szenvedett vagy árat fizetett Érte. Ehhez a fajta meggyőződéshez érdemes ragaszkodni, és úgy helyes, ha ezt soha nem felejtitek el. Csak így tudom a szívemet megnyugtatni veletek kapcsolatban. Máskülönben örökké olyan emberek lesztek, akik miatt nem lehetek nyugodt, és mindörökké ellenszenvem tárgyai lesztek. Ha mindannyian követni tudjátok a lelkiismereteteket, és mindeneteket Értem adjátok, fáradságot nem kímélve az Én munkámért, és egy egész élet energiáját az Én evangéliumi munkámnak szentelve, akkor nem fog-e szívem gyakran örvendezni miattatok? Így teljesen nyugodt lehetek felőletek, ugye? Szégyen, hogy amit tenni tudtok, az csak szánalmasan kis része annak, amit elvárok tőletek. Ebben a helyzetben, hogy van bátorságotok azt kérni Tőlem, amit reméltek?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A rendeltetési helyről)

Isten napi igéi  335. szemelvény

A rendeltetési helyetek és a sorsotok nagyon fontos számotokra – nagy hatással vannak rátok. Úgy gondoljátok, hogy ha nem nagy gondossággal teszitek a dolgokat, az azt jelenti, hogy megszűnik a rendeltetési helyetek, hogy tönkretettétek a saját sorsotokat. De eszetekbe jutott-e már valaha, hogy azok az emberek, akik kizárólag a rendeltetési helyük érdekében fáradoznak, hiába fáradoznak? Az ilyen erőfeszítések nem valódiak – hamisak és csalárdak. Ha ez a helyzet, akkor azok, akik csak a rendeltetési helyük érdekében áldoznak erőfeszítést, a végső vereségük küszöbén állnak, mert az Istenbe vetett hitben való kudarcot a csalárdság okozza. Korábban már elmondtam, hogy nem szeretem, ha törleszkednek Hozzám, hízelegnek Nekem, vagy lelkesedéssel fordulnak Felém. Szeretem, ha a becsületes emberek szembenéznek az Én igazságommal és elvárásaimmal. Sőt, még jobban szeretem, ha az emberek képesek a legnagyobb figyelmet tanúsítani szívem iránt, sőt, ha még arra is képesek, hogy mindent feláldozzanak Értem. Csak így lehet a szívemet megvigasztalni. Most éppen hány olyan dolog van, ami nem tetszik Nekem bennetek? Hány dolog van, amit szeretek bennetek? Lehetséges, hogy egyikőtök sem vette észre a csúfságnak mindazon különféle fajtáit, amiket kimutattatok, miközben feláldoztátok magatokat rendeltetési helyetek elérése érdekében?

Szívemben nem kívánok bántani egyetlen pozitív és felfelé igyekvő szívet sem, és még kevésbé kívánom eloszlatni bárkinek az odaadó kötelességvégzés iránti motivációját. Mindazonáltal mindannyiótokat emlékeztetnem kell a hiányosságaitokra és a szívetek legmélyebb bugyraiban rejlő szennyes lelkületetekre. Csak abban a reményben teszem ezt, hogy képesek lesztek majd felajánlani igaz szíveteket a szavaimmal szembesülve, mert amit a legjobban utálok, az az emberek Velem szembeni csalárdsága. Csak remélem, hogy munkám utolsó szakaszában képesek lesztek a legkiválóbb teljesítményt nyújtani, és többé nem félszívvel, hanem teljes szívvel fogjátok magatokat odaadni. Természetesen azt is remélem, hogy mindannyiótoknak jó rendeltetési helye lesz. Mindazonáltal még mindig megkövetelem, hogy a legjobb döntést hozzátok meg, vagyis ajánljátok fel Nekem kizárólagos és végső hűségeteket. Ha valaki nem rendelkezik ezzel a kizárólagos odaadással, akkor ő bizonyosan a Sátán becses tulajdona, és Én tovább nem tartom őt, hogy használjam, hanem hazaküldöm, hogy a szülei vigyázzanak rá. Munkám nagy segítség számotokra; amit remélek tőletek, az egy őszinte és felfelé törekvő szív, de egyelőre a kezem üres maradt. Gondoljatok bele! Ha egy nap még mindig úgy meg leszek bántódva, amit nem lehet szavakkal elmondani, hogyan fogok akkor viszonyulni hozzátok? Ugyanolyan kedves leszek-e akkor is hozzátok, mint most? Ugyanolyan nyugodt lesz-e akkor a szívem, mint most? Megértitek annak az embernek az érzéseit, aki fáradságos munkával művelte a mezőt, de mégsem aratott le egyetlen szemet sem? Megértitek, hogy mennyire megsérül az ember szíve, amikor nagy csapást mérnek rá? Meg tudjátok-e ízlelni egy olyan ember keserűségét, aki egykor telve volt reményekkel, de akinek mégis haraggal kellett elválnia? Láttátok-e a haragot, amely egy olyan emberből árad, akit felingereltek? Tudjátok-e, hogy milyen bosszúvágy van abban, akivel ellenségesen és álnokul bántak? Ha megértitek ezeknek az embereknek a mentalitását, akkor azt hiszem, nem lehet nehéz elképzelnetek, hogy Isten milyen magatartást tanúsít majd az Ő bosszúállásának idején! Végezetül remélem, hogy mindannyian komoly erőfeszítéseket tesztek a saját rendeltetési helyetek érdekében, bár jobb, ha nem alkalmaztok csalárd eszközöket erőfeszítéseitek során, különben továbbra is csalódni fogok bennetek a szívemben. És mire vezet az ilyen csalódás? Vajon nem csapjátok-e be magatokat? Azok, akik gondolnak rendeltetési helyükre és mégis elrontják azt, azok a legkevésbé képesek megváltást nyerni. Még ha elkeseredne és feldühödne is, ki szánna meg egy ilyen embert? Összefoglalva, még mindig azt kívánom nektek, hogy olyan rendeltetési helyetek legyen, amely egyszerre megfelelő és jó, és még inkább remélem, hogy egyikőtöket sem éri szerencsétlenség.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A rendeltetési helyről)