Minden Isten által teremtett dolog, beleértve a mozogni képeseket és képteleneket, mint például a madarakat és halakat, illetve a fákat és virágokat, valamint beleértve a hatodik napon teremtett háziállatokat, rovarokat és vadállatokat – ezek mind jók voltak Isten szemében, sőt, mi több, Isten szemében ezek a dolgok az Ő tervével összhangban mind eljutottak a tökéletesség csúcsára, és megfeleltek annak a szintnek, amelyet Isten el akart érni. A Teremtő lépésről lépésre, terve szerint elvégezte a munkát, amelyet szándékában állt elvégezni. A dolgok, amelyeket szándékában állt megteremteni, egymás után megjelentek, és mindegyikük megjelenése a Teremtő hatalmának tükröződése, az Ő hatalmának kikristályosodása volt; e kikristályosodások miatt minden teremtmény csak hálás lehetett a Teremtő kegyelméért és gondoskodásáért. Ahogy Isten csodálatos tettei megnyilvánultak, ez a világ fokozatosan megduzzadt az Isten által teremtett minden dologtól, és megváltozott: a káoszból és sötétségből világosság és ragyogás, a halálos némaságból elevenség és határtalan vitalitás támadt. A teremtés minden dolga között, a nagytól az apróig, az aprótól a mikroszkopikus méretűig, nem volt egy sem, amelyet ne a Teremtő hatalma és ereje teremtett volna, és minden egyes teremtmény létezésének egyedi és eredendő szükségessége és értéke volt. Függetlenül formájuk és felépítésük különbségeitől, ahhoz, hogy a Teremtő hatalma alatt létezzenek, csak annyi kellett, hogy a Teremtő megalkossa őket. Néha, ha az emberek meglátnak egy nagyon csúnya rovart, ezt mondják: „Ez a rovar annyira förtelmes; lehetetlen, hogy egy ilyen csúfság Isten teremtménye legyen – Isten nem teremthetett ilyen csúnyát.” Micsoda ostoba vélekedés! Inkább ezt kellene mondaniuk: „Bár ez a rovar nagyon csúnya, de Isten teremtette, úgyhogy biztosan megvan a maga egyedi rendeltetése.” Isten gondolataiban Ő minden egyes megjelenést és mindenféle funkciót és hasznosságot ki akart osztani az Általa teremtett különféle élőlényeknek, ezért aztán az Isten által teremtett dolgok között nincs kettő, amelyet ugyanabból a fából faragtak. A külsejüktől a belső összetételükig, az életmódjuktól az élőhelyükig – mindegyik különböző. A tehenek úgy néznek ki, mint a tehenek, a szamarak úgy, mint a szamarak, a szarvasok úgy, mint a szarvasok, az elefántok pedig úgy, mint az elefántok. Meg tudnád mondani, melyik a legjobb külsejű, és melyik a legcsúnyább? Meg tudnád mondani, melyik a leghasznosabb, és melyikük létezése a legkevésbé szükséges? Egyeseknek tetszik az elefántok kinézete, de senki nem használ elefántokat földműveléshez; másoknak az oroszlánok és tigrisek külseje tetszik, mert az ő megjelenésük mind között a legimpozánsabb, de tarthatnád őket házi kedvencként? Röviden: ha a teremtés tízezernyi dolgáról van szó, az ember hajtson fejet a Teremtő hatalma előtt, azaz hajtson fejet a Teremtő által minden dolog számára kijelölt rend előtt; ez a legbölcsebb hozzáállás. Kizárólag az a hozzáállás tükrözi a Teremtő hatalmának igazi elfogadását és az abban való bizonyosságot, ha a Teremtő eredeti szándékait kutatjuk, és azoknak engedelmeskedünk. Isten szemében jó, akkor hát mi oka van az embernek hibát keresni?

Így a Teremtő hatalma alatt minden dolognak új szimfóniát kell játszania a Teremtő uralmához, ragyogó előjátékot kell kezdenie az új napon végzendő munkájához, és ebben a pillanatban a Teremtő is új oldalt nyit majd irányítási munkájában! Az új tavaszi hajtásokról, a nyári érlelődésről, az őszi betakarításról és a téli tárolásról a Teremtő által szabott törvény szerint minden dolog a Teremtő irányítási tervét visszhangozza majd, és örömmel köszöntik a saját új napjukat, új kezdetüket és új életpályájukat. Tovább élnek, és végtelen egymásra következésben szaporodnak, hogy örömmel fogadjanak minden napot a Teremtő hatalmának uralma alatt...

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló I.)