Utószó
Bár ezek a szavak nem merítik ki Isten kifejeződéseinek teljességét, mégis elegendőek ahhoz, hogy az emberek elérjék az Isten megismerésének és a beállítottságukban bekövetkező változásnak a célját. Talán vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy mivel Isten munkája a szárazföldi Kínában véget ért, ez azt bizonyítja, hogy minden igéjét elmondta, amit el kellett mondania, és hogy lehetetlen, hogy új mondanivalója legyen, mert Isten csak ezeket az igéket képes kimondani. Sőt még olyanok is vannak, akik úgy vélik, hogy Az Ige testet ölt tartalmazza Isten összes kifejezését a Királyság Korában, és hogy e könyv megszerzése egyenlő Isten teljességének megszerzésével, vagy hogy ez a könyv fogja az emberiséget a jövőben vezetni, ahogyan a Biblia tette. Biztos vagyok benne, hogy az ilyen nézeteket vallók nem kisebbségben vannak, mert az emberek mindig szeretnek korlátokat szabni Istennek. Bár mindannyian azt hirdetik, hogy Isten mindenható és mindent felölelő, természetük mégis megkönnyíti számukra, hogy Istent bizonyos keretek közé behatárolják. Mindenki ellenáll Istennek és behatárolja Őt, miközben megismeri Őt.
Isten munkája a Királyság Korában még csak most kezdődött. Isten minden szava, amely ebben a könyvben foglaltatik, csupán azoknak szól, akik abban az időben követték Őt, és csupán egy részét képezi az Ő jelenlegi megtestesülésében elhangzott kifejeződéseinek. Ezek nem képviselik Isten teljességét, és még kevésbé állítható, hogy magukban foglalnák mindazt a munkát, amelyet Isten ebben a megtestesülésében véghez kíván vinni. Isten a különböző etnikumú és hátterű embereket célozza meg szavaival, és az egész emberiséget meghódítja, és véget vet a régi kornak. Mint ilyen, hogyan tudná mindezt befejezni, miután szavainak csak egy ilyen kis részét fejezte ki? Egyszerűen arról van szó, hogy az Ő munkája különböző időszakokra és különböző lépésekre van felosztva; Ő a tervének megfelelően dolgozik, és szavait a lépéseivel összhangban fejezi ki. Hogyan is tudná az ember kifürkészni Isten mindenhatóságát és bölcsességét? A tény, amit itt meg akarok magyarázni, a következő: amit Isten birtokol és ami Isten, az örökké kimeríthetetlen és végtelen. Isten az élet és minden dolog forrása; Őt egyetlen teremtett lény sem tudja kifürkészni. Végül pedig továbbra is emlékeztetnem kell mindenkit: Soha többé ne határolják be Istent korlátok közé könyvekben, szavakban vagy múltbéli kijelentéseiben. Csak egyetlen szóval lehet leírni Isten munkájának egyedülálló jellemzőjét: új. Ő nem szereti a régi utakat járni, vagy megismételni a munkáját; sőt mi több, nem akarja, hogy az emberek az Ő imádata során behatárolják Őt bizonyos határok közé. Ez Isten természete.